Reaktor

Az oktatás nagyon fontos egy társadalom számára. Feltétele a fejlődésnek, és a civilizált életnek. Ellenzéki hangok gyakran kritizálják a jelenlegi magyar oktatási rendszert, részben talán azért, mert politikai hasznot remélnek belőle. A gond ezzel többek között az, hogy a kritikák mellett ésszerű megoldást nem tudnak ajánlani, mindössze a kormányt hibáztatják.

Úgy gondolom, az oktatás elsősorban nem pénz, vagy az oktatási rendszer struktúrájának kérdése. Már csak azért sem, mert a konzervatív kormány biztosít elég forrást az oktatás számára. Az oktatást a tanárok végzik, nem a legmodernebb eszközök, interaktív táblák. A legfőbb probléma azonban az, hogy sok tanár nem tud szót érteni a diákokkal. Ha megnézünk egy átlagos tanári kart, sok-sok olyan pedagógust találhatunk, akik hiába tekintenek hivatásként a munkájukra, gondot okoz nekik a fiatalokkal való kommunikáció. Egy oktató ugyanis nem egy szócső, nem csak a tananyagot kell leadnia. Egy olyan tanár, aki hivatásként tekint a szakmájára, az valóban sokat foglalkozik a tanítványaival. Sajnos ez sok esetben nem működik jól.

Azok a diákok, akik kevesebb oktatói támogatást kapnak, gyakrabban élik meg munkahelynek, vagy börtönnek az iskolát. A tanárok jogosan várják el a tiszteletet, hiszen fontos és értékes munkát végeznek, egy tizenéves éves diák azonban sok esetben nem az elvártak szerint viselkedik. Nem egyszerű haladni a korral ez tény, de törekedni kell arra, hogy az oktatók megismerjék a fiatalok életvitelét, szokásait, mivel a digitalizáció miatt a világ, és vele együtt a Z generáció is teljesen más mint az előttük járó korosztályok.

Egy olyan tanárnál, aki képes rugalmas lenni, és látszik rajta, hogy „nem ragadt valahol a hetvenes évek közepén”, a diákok az esetek jelentős részében fegyelmezés nélkül sem fogják zavarni a tanóra rendjét, mivel leköti őket a tanár előadása, személyisége. A tanórák kellemesen és hasznosan telhetnek, az oktató és a tanulók egyaránt elégedettek lesznek. Vannak olyan tanárok, akik szigorral próbálnak tiszteletet kivívni, de valamiért sok esetben nekik van a leginkább nyomasztó, ugyanakkor mégis rendetlen órájuk. A diákok hajlamosak viccet csinálni egy egész tantárgyból, ha az oktató nem megfelelő.

Véleményem szerint az oktatási rendszerre a legnagyobb csapást a Rákosi-féle kommunizmus mérte Magyarországon.

Megszüntették az egyébként világszínvonalú magyarországi keresztény iskolákat, és lett fából vaskarika: poroszos, merev oktatás. Kineveltek egy szocialista tanári réteget, ami a mai napig érezhető hatást gyakorol az iskolai életre. Most itt egy új, szocialista eszméktől mentes pedagógus generáció ami lassan, de változtat. Az oktatás helyzetének változása éppen ezért nem években, hanem generációkban mérhető.

Az új generáció képes szót érteni azokkal, akik hallgatják az óráit, és képes lesz a jelenkornak megfelelő információ átadásában. Nem okoz majd gondot az, hogy bekapcsoljon egy projektort, készítsen egy Kahoot! kvízt. Tudni fogja, hogyan tartsa fent a figyelmet, és a diákok tisztelni fogják a intelligens hozzáállásáért, éppen ezért kevésbé kell majd szigorral fegyelmeznie az órán. Ennek megvalósulására sajnos kisebb esély van a kevésbé kulturált környékeken található intézményekre.

Ahol az intézmény igényli, ott nagyon is fontos az iskolaőr személye, amelyet a legjobb tanárok sem képesek pótolni. Ha biztosítja az iskolaőr a rendet, akkor már csak az oktatón múlik, hogy képes-e kiemelni a szerényebb társadalmi rétegben élőket a rossz helyzetből. Rossz helyzet, nem hátrányos. Hátrányos akkor lenne, ha a szegénysége miatt hivatalosan is hátrányba kerülne, pedig ez véleményem szerint egyáltalán nem igaz.

Az oktatás másik fontos eleme az oktatott tárgy, a tantárgyak. Az utóbbi tíz évben megfigyelhető egyfajta pozitív változás, megjelentek új tárgyak. Amit jelenleg én hiányolok, többek között a filmtan. A filmművészet egy teljes iparággá nőtte ki magát száz év alatt, az átlag magyar ember még sem képes szakszerű kritikát megfogalmazni ebben a témában egy alkotásról. Ez alapján nem is meglepő, hogy milyen magas nézettséggel fut a vidéki falvakban élőket negatív sztereotípiával illető „Mi kis falunk” c. sorozat. Ez csupán egy példa a sok, véleményem szerint igénytelen televíziós műsor közül.

A fiataloknál gyorsan terjed az Netflix és az HBO Go streaming szolgáltatás. A Netflix ugyan vét hibát, és sajnálatos módon megadta magát a liberális világnak, de azért így is nagyon sok igényes, politikamentes tartalom van rajta. A fiatalok lehet, hogy szívesebben írnának filmkritikát filmtanon, mint a média órán irodalmi hangvételű újságcikkeket. Pár éve még a hagyományos újságírás felépítését tanultam a gimnáziumban. Akkor sem értettem, minek, hiszen az online újságírás sem olyan logika alapján működik már.

A másik, szerintem elavult tárgy az énekóra. A legtöbb diák nem veszi komolyan, és az nem is elvárható, hogy egy tizennégy éves fiatal Mozartot hallgasson. Az énekórán sokkal több kortárs alkotást, akár elektronikus zenét is fontos lenne oktatni. Meg kellene tanítani azt, hogy hogyan működik egy zeneszerkesztő szoftver. Ez a jelenkor hasznos zenei tudása. Itt fontos megjegyezni, hogy az általános iskolai népdalok fontosak a gyermekek számára, így azokra mindig is szükség lesz, az is a kultúra része, ami később valóban hozzáad az identitásukhoz.

Az irodalomórák kötelező olvasmányainak kérdése egy kényes vita, sokaknak érzelmi kérdés is. Azon, hogy jelenleg mennyire jó ötlet például a ’Légy jó mindhalálig’ c. könyvet kötelezővé tenni, már sokszor elgondolkoztam. Annyi olyan könyv van, amivel erősíthetnénk a nemzeti identitást úgy, hogy azt a diákok is élvezzék. Nem is beszélve arról, hogy külföldi irodalomból is lehet rövid, izgalmas, ugyanakkor mélyen megérintő olvasmányokat választani.

Úgy vélem fontos lenne interaktívvá tenni az irodalmat.

Írjanak saját verset, vagy akár slam-poetryt. A Slam az utóbbi évtizedben terjedt el, és a legismertebb slammerek világára inkább jellemző a liberális világkép. Nem lehet hallani olyan hazaszerető alkotást, mint a ’Nem tudhatom…’ c. vers. Radnóti képes volt megmutatni a szépet, még egy szörnyű időszakban is. Fontos lenne, hogy a diákok megélhessék kreativitásukat, hogy minél többen merjenek aztán fellépni egy slam-poetry eseményen, és minél sokrétűbb, igényesebb mondanivalót közvetítsenek. A jelenlegi hazai slam-poetry kínálatból nagyon hiányzik egy-két ilyen alkotás.

Ahogyan említettem, ezek nyilvánvalóan nem években, hanem generációkban mérhető célok és változások. Nagyon sok pozitív előrelépés történt az utóbbi évtizedben, éppen ezért fontos, hogy ezek a folytatódjanak az oktatók és diákok érdekében egyaránt. Talán így válhatna élvezhetőbbé, izgalmasabbá, kreatívabbá és hasznosabbá az oktatás. Megerősödhet általa a nemzeti identitás a kultúrában is, és olyan kompetenciákat sajátíthatnak el a tanulók, amiket később tudni fognak alkalmazni is a hétköznapi életben, és a munkaerőpiacon is.

Emelkedett a 30 millió forintnál olcsóbb használt lakások aránya a fővárosban, az évekig tartó lakásdrágulás pedig megtorpanni látszik – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely több mint 100 ezer eladó lakóingatlan kínálata alapján vizsgálta a lakáspiaci trendeket.

Budapesten idén augusztus közepén a 30 millió forintnál alacsonyabb áron hirdetett lakások aránya 24 százalékos volt – szemben a tavaly augusztusi 20 százalékkal. A 20 millió alatti budapesti lakóingatlanok aránya jelenleg közel 4 százalék, szemben az egy évvel korábbi 2,9 százalékkal.

Az árak csökkenésének egyik oka lehet a rövidtávú lakáskiadás céljából ingatlant vásárlók számának csökkenése – hiszen így nem érvényesül az árfelhajtó hatásuk, illetve a korábban Airbnb-re használt lakások esetleges megjelenése az eladó lakások kínálati piacán szintén csökkentheti az árakat.

“Az öt éven át tartó nagyvárosi lakásárrobbanást követően irányváltás történt a használt lakások piacán. Ezt mutatja, hogy a múlt év elejéhez képest 5 százalékkal nőtt a 30 millió forintnál olcsóbb ingatlanok aránya a kínálatban. A folyamat részben azzal magyarázható, hogy a vásárlóerő megálljt parancsolt a drágulásnak. Idén a koronavírus-járvány miatti óvatosság is az olcsóbb lakások piacát erősíti. Elsősorban azért, mert az elmúlt 1-2 évben a vevők egy komolyabb összegű lakáshitel segítségével ellensúlyozták a drágulást, ma viszont már jóval megfontoltabban állnak ehhez” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Fotó: ingatlan.com

A megyeszékhelyeken más a helyzet

Bár az ingatlan.com elemzése szerint a megyeszékhelyeken a 20 millió forint alatti használt lakások és házak aránya összességében nőtt egy év alatt 38,9 százalékról 40,6 százalékra. “Ez azonban összesített adat, a különböző városokban viszont eltérőek a számok, ami arra utal, hogy bizonyos városokban még tavaly is kitartott a lakásdrágulás lendülete” - fogalmazott a szakértő.

Debrecenben például jelenleg 15 százalékos a részesedésük, míg egy évvel ez az érték csak 11,8 százalék volt. A legjelentősebb bővülés Kecskeméten volt ahol 22,6 százalékra emelkedett a szóban forgó lakások részesedése a korábbi 15 százalékról. De a tendencia nem igaz az Ausztriához közel fekvő megyeszékhelyre. Győrben például most 11 százalékot hasítanak ki a kínálatból ezek a lakások, ami minimális visszaesést jelent a tavalyi 12 százalékhoz viszonyítva. Szombathely esetében viszont jelentősen, 30 százalékról 24 százalékra csökkent a 20 millió forint alatti használt lakások és házak aránya.

Kellemes nyárvégi este volt. A résnyire nyitott ablakon már hideg éllel hozta be a szellő az utolsó trolibuszok hangját a lakásba. Árpád dolgozószobájában ült, s mint rendesen, dolgozott. Szokásáshoz híven egy új forgatókönyvön törte a fejét, de sem a több pohár whiskey, sem a nagypolgári lakás nyújtotta kényelem nem volt segítségére. Évek óta ír, s egyre rosszabbul megy. Lassan tíz éve már hogy utolsó sikeres előadásán túl van. Ezért várta barátját, Ferencet, aki ha nem is a rendezők legjobbja volt, ám rendezéseit még viszonylag nagy figyelem, de legalábbis hírverés övezte. Ő is túl volt már zenitjén, sok évet lehúzott a szakmában, de tapasztalt kezével még remek színpadképet varázsolt, s tudta ki melyik szerepre a legalkalmasabb. Árpád sokadik cigarettáját szívta, mikor végre megszólalt a csengő . Sietve ajtót nyitott.

• Szervusz Árpád!
• Kedves Ferenc!
• Mi lenne az a nagy feladat, amelyben segítségemet kérted barátom? -  kezdte sietve a frissen jött vendég.
• A fejemben motoszkál egy ötlet már hetek óta, és mondhatni megfertőzött. 
• A forradalom?
• A forradalom.
• Formába kellene önteni. Divatos ez manapság.
• A történet?
• Vázolom: aktus egy, a nyugati fény sejtelmesen világítja meg a fekete ökölbe szorított kezet. Az ujjak lassan szétnyílnak, és kiderül, csak egy szegény külkerületi szénbányásznak görcsöl a hasa. 
• Ez nagy falat nem? Mi lenne a sztori lelke? 
• Semmi extra. Nyugaton már elbábozták nekünk csak adaptálni kell. Van egy gonosz, meg van a jó, aki odacsap. Csak jó nagyot szóljon.

• Mint a szalagcímek?
• Pontosan.
• Szóval, van a rossz, aki jó iskolába járt, középosztálybeli, a fények miatt világos anyagú bábú kell ehhez. A jó, mint ellenpólus, koromszínű, de a színpadkép nagyrészét be kell töltenie, sok mozgás, jó fények. A konfliktusuk pedig a múltban rejtőzik - hiszen a rossz, elnyomta a jót. Innetől már egyszerű - a többit te is kitalálod, serpenyővel csapkodás, rikácsolás.
• De nálunk nincs ennek alapja, hát nem történt itt ilyen!
• Próbálkozásnak jó lenne, de igazad van, nem túlságosan átélhető….
• Hát akkor mi legyen a műfaj?

• Természetesen dráma. De ezúttal film.
• Film?
• Film. Első jelenet, egyre világosodó kép. Zavargások a városban. szürkület. Egy középkorú, gazdag, fehér, ciszheteró férfi térdel…
• Nem, nem.
• Hadd fejezem be. Térdel egy kartonlapon, oldalán pisztoly. De a tömeg nem figyel rá, el vannak foglalva a ruhaüzletek fosztogatásával. Nem is szeretné ha rá figyelnének, jól érzi magát ő így. A tömeg amúgy is a nagyon széles - és ezáltal gyalogosan átkelni veszélyes - út túloldalán van. Egy hotdog árus belobbanó gázpalackjának felcsapó lángja megvilágítja az arcát, nyugodt. Az túloldali házak mögött lassan nyugszik a nap, és a tömeg is lassan rádöbben, hogy nem márkás cipőt szeretne, hanem társadalmi egyenlőséget.
• Abszurdum
• Persze hogy az. A férfi felébred álmából, és eszébe jut, hogy ha ma is korán érkezik, és ha van elég túlórája, akkor támogathatja a kedvenc független újságát pénzzel. 
• És a nézők honnan tudnak a gondolatairól?
• Minden rendes középkorú, gazdag, fehér, ciszheteró férfi erről álmodik. Te azért nem, mert vén vagy, én meg azért, mert meleg. 
• Tiszta sor. 
• A férfi elmegy dolgozni, és ahogy kilép a körgangos kapuján, és a legközelebbi bérelhető elektromos roller felé sétál, elszalad mellette a történelem.
• A férfit ki játsza?
• A teljes magyar ellenzék.
• Hm. A történelmet?
• A valóság. Hirtelen szinte valósággá válik az álma. Rendőri erőszak éri a kisebbséget, elkezdenek kevesebbet keresni a nők (ugyanazért a munkáért), válaszul pedig a tömeg véletlenül nem az elitet indul lincselni, hanem azok ellen fordul, akik szerint nem feltétlenül szükséges 14 éves fiúkat nővé operálni.
• Ekkora csavar... rögtön az elején?
• Igazad lehet… ezt nem fogjuk tudni természetben ábrázolni. El kell emelkednünk a földtől. Fantasy vagy science fiction? 
• Előbbi.
• Jó, tehát a rendes, középkorú, gazdag, fehér - illetve legyen akkor szürke -, ciszheteró törpe hirtelen azt látja, hogy társai teljesen jogosan irtják a…
• Manókat?
• Manókat! Mert ők Zöldek. Jó lesz ez. Szóval mint kíváncsi törp, elmegy megnézni, mi folyik a városközpont felé.
• Közben a tündék elveszik a 13. havi nyugdíjat, így törpünknek eszébe jut, ki a valódi ellenség.
• Így van. Viszont támadt egy ötletem. Legyen ál-dokumentumfilm, a természetben élő kis csökevényes törpöcskékről és manócskákról, megszerzem Lillát narrátornak!
• Sáros?
• Di. Érted te ezt.
• Szóval egy bájos női hang zümmög a füledbe, és nézed, ahogy nálad alacsonyabbrendű létformák irtják egymást. Biztos siker. 
• Értem. Viszont lenne nekem is egy ötletem. Legyen mégis sci-fi. Hirtelen megjelennek a tudatrablók az égből, és gyarmatosítják hősünk gondolatait. Oldalt kell válasszon, szó sem lehet a tündék elleni lázadásról, a manóknak pusztulniuk kell, a tündék meg adtak 5 milliót művészeti támogatás címen.
• Egy összegben?
• Egyben. 
• Figyelj, ez nekem nem fogy menni,  kicsit elkalandoztunk – filmet már nagyon rég rendeztem
• Hát akkor mi legyen? 
• Színpadi dráma! Nehéz melléfogni vele, sok ilyet írtál már.
• A legutóbbi nem aratott nagy tetszést.
• A szemkilövetésekről nem te tehetsz. Erős volt a karaktered.
• Meg vad. Főleg az elképzelései.
• Ne hibáztasd magad. Jóvá akartad tenni, a főszereplőcsere után már profizmussal is rendelkezett a karakter.
• Ő sem volt túl erős. Meg nem is maradt sokáig.
• Neked barátom valami olyan kell, ahol kiteljesedhetsz. Nem kéne már erre az ósdi formátumra fanyalodnod hogy színház. Különben is hányan tüntentek érte? Huszan? Maradjunk a filmnél - jobb lesz az. Nem csak karakterekben gondolokozhatsz, hanem komplett osztáylokban. Szebb lehet a képi világ, ez ma nagy érték.
• Mint a füstgránát a rendőrökre mi?
• Érted te ezt barátom!
• De, ha már színpad. Klasszikusan, legyen dráma. Olyan, amilyenről a liberális irodalomtanárok másnap posztolnak a facebookon.
• Akkor monodráma. Úgy is szeretik a szenvedést.
• Volt az a színész ... nagyon szerette a rivaldafényt, én őt ajánlanám.
• Megint?
•  Megint. De most csavarral. Jó az alapsztori. Hatalom, gazdagság, tőrdöfés. Feszült hangulat, gázáremelés, ami nem lesz aztán mégis; ilyenek. Kifutott, az igaz, de képzeld azt el, azt a képet, nagyon erős: sejtelmes fények, s egy monológja közben hátrál, hátralép, de ebben a pillanatban a balszélről, mint főnixmadár, felviláglik valaki. A felesége. Nem mint ember, annál magasabb. Ő az ellenzék vezére.

• Ez így túl sok. Lehet nem bírják el még egyszer…
• Akkor vígjáték. Az is jól mutat.
• És mi lesz az ősi ellentéttel?
• Gazdag, szegény? Az most tele lenne párhuzamokkal a valóságra.
• Politikai nézetek, te náci.
• Komcsi.
• Köszönöm. Szóval megint ott tart a világ, hogy el lehetne takarítani a szemetet, de helyette csak egymásba rúgunk?
• Én kaptam pénzt, szóval szívesen rúgok.
• Én is. De attól még kritizálhatom, aki adta. Főleg ha eltávolítják egy kedves barátomat az állásából. 
• Te is távolítottál el embereket, az is fekete autó volt, csak nem 4 komisszár ült benne, hanem a csajod.
• Akkor az ment, most ez megy. A lényeg, hogy ami megy ott, az megy itt is, csak egy évvel később kell bemutatni.
• Igényeljünk rá akkor pénzt. Rajzolok egy kört krétával, beleállok, és hamut szórok a fejemre. 
• Jogos. De a színpadkép. Képzeld el - egy egyetem előtere, fiatalok, akik előtt az élet áll. Tesznek valamiért. Életükben először.
• De hát ez disszonancia! Más érdekében tesznek, nem is veszik észre hogy mi történik igazából. Lehet az ő érdekeikért, végre tényleg valami jobbító szándék. Verseny, ösztöndíj a jól teljesítőknek, rugalmasabb beszerzések…
• Maradjunk inkább a drámánál.
• Igen?
• Hidd el, ez elég. 
• Kinek?
• A nézőtér bal oldala mindig nevet.
• És a jobb?
• Az is bal. Már csak ők jönnek be. A jobbak be sem jönnek.

Felvételt hirdet a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Kárpátaljai Középiskolai Mentorprogramja.

A képzés célja a 9–11. osztályos, tehetséges és a jövőjükért tenni akaró kárpátaljai fiatalok mentorálása egy iskolai tanévet lefedő program keretében.

A jelentkezés feltétele: kárpátaljai magyar nyelvű középiskolai intézményben folytatott tanulmányok, főiskolai vagy egyetemi továbbtanulási szándék.

A programról:

A program által egy, a fiataloktól fiataloknak szóló információhálózat kiépítésével segítünk a kárpátaljai diákoknak tehetségük kibontakoztatásában. A mentorok a Mathias Corvinus Collegium egyetemista diákjai, illetve a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző alumni közösségének tagjai. Minden diákkal személyre szabottan foglalkozik egy-egy mentor. Ezen felül a programban részt vevő fiatalok elérik az MCC Középiskolás Program e-learning rendszerét, ahova heti rendszerességgel kerülnek fel videóelőadások, valamint középiskolások számára hasznos szakirodalmak.

A program az alábbi elemekből épül fel:

• lehetőségek feltérképezése (ösztöndíjak, aktuális pályázati lehetőségek, tanulmányi versenyek stb.)
• pályaorientáció (ukrajnai és magyarországi felsőoktatási rendszer ismertetése, felsőoktatási intézmények, képzési programok, egyéb továbbtanulási kérdések)
• e-learning rendszer (érdeklődésük alapján nyolc különböző területre nyerhetnek betekintést a középiskolások a felsőoktatási jelentkezés előtt)

A képzés ingyenes és online kapcsolattartásra épül. Ezen felül három személyes találkozót szervezünk, amelyeken a résztvevők megismerkedhetnek a mentorokkal, készségfejlesztő tréningeken vehetnek részt, valamint további pályaorientációs tanácsokat kaphatnak. Ezeken az eseményeken a részvétel kötelező; a programtagok utazási, szállás- és étkezési költségeit megtérítjük.

A képzési hétvégék várható ütemezése a következő:

• 2020. október 17 – 18. Beregszász[1]
• 2021. január 23 – 24. Budapest (az utazás biztosított)
• 2021. április 16 – 18. Beregszász

Jelentkezés

Jelentkezni egy online kérdőív kitöltésével és az alábbi dokumentumok csatolmányként való beküldésével lehet, amelynek határideje:

2020. szeptember 15. (kedd, 23:59)

(A kérdőív az mcc.hu honlapon, a „Kárpátaljai Középiskolai Mentorprogram”-ra keresve érhető el.)

A jelentkezéshez szükséges:

• bemutatkozó levél (amelyben a pályázó kitér érdeklődési körére, eddigi eredményeire, és arra, hogy miért szeretne a programban részt venni; maximum 1 oldal)
• tanulmányi versenyeredményeket tanúsító oklevelek, amennyiben vannak (utolsó két tanév; a versenyeredmények hiánya nem zárja ki a programban való részvételt)
• 2019/2020. évi bizonyítvány másolata

Az előzetes felvételi követelményeknek megfelelt és kiválasztott legjobb pályázók előre egyeztetett videós interjún vesznek részt, melynek során közelebbről megismerjük a jelentkezők motivációit, személyiségét. A benyújtott dokumentumok és a beszélgetés alapján választjuk ki a program 12 résztvevőjét.

A programmal járó kötelezettségek:

• a három személyes találkozón való részvétel
• online kapcsolattartás a mentorral

A hiányzás nem megengedett, azonban természetesen mindig előfordulhatnak vis maior esetek. Amennyiben ilyen áll elő, és ezt jelzed nekünk, találunk megoldást a problémára (pl. plusz feladat vállalása). Ha nem jelezted hiányzásod, sajnos nem tudjuk igazolni számodra a program elvégzését.

Bővebb információ: https://mcc.hu/pages/karpataljai-kozepiskolai-mentorprogram

[1] Amennyiben a körülmények nem engedik meg, az alkalmak megvalósítására online fog sor kerülni.

Podcast letöltése

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

A Magyar Állami Operaház főigazgatója szerint az Eiffel Műhelyházzal egy Ferrarit kapott az intézmény, olyat, amit a világon senki másnak nincsen. Ókovács Szilveszter azt szeretné, ha a kortárs produkciókkal sok fiatalt érne el az új játszóhelyük. Az Operaház épülete 2021 decemberére készülhet el, pedig eredetileg csak 9 hónapra zárták volna be – évekkel ezelőtt. Ókovács a Reaktornak beszélt arról is, mi volt az egyetlen, az Erkel Színházzal kapcsolatos kikötése a miniszterelnök felé, hogy elvállalja a főigazgatói feladatot.

Magyarország egyik legnagyobb ipari műemlékének épületében vagyunk. Korábban a MÁV északi járműjavítójaként működött, ma Eiffel Műhelyház és Kodály Zoltán park néven impozáns látványosság. Milyen tartalommal töltik meg ezt a helyszínt? 

22 profilt számoltunk össze egyszer, lehet, hogy nem tudom mindet felidézni, de a lényegeseket biztosan. Ha már a Kodály parkot szóba hozta, néhány héttel ezelőtt avattuk fel egy nagy, 2500 fős ültetett, biztonságos, szabadtéri rendezvénnyel. Magyar operaénekessel, akik régóta nem voltak már deszkán a színház bezárások miatt, illetve egy világsztár is eljött, Jonas Kaufmann. Így avattuk fel a Kodály parkot, ami a mi telkünknek, a majdnem 7 hektáros teleknek az 1 hektáros, jól elkülöníthető, épületekkel körülhatárolt része. Ez nyári koncerthelyszín lesz, így máris egy profilt tudtunk azonosítani. Azonkívül itt található a MÁV szakzsargonban Eiffel -csarnoknak hívott 5 hajós, bazilika-szerű elrendezésű nagy főépület, amelyben van kamaraszínház, amely egy operaházi méretű zenekari árokkal és színpaddal bír, és van egy lemezstúdióként is szolgálható próbaterme, amiben már Domingo is csinált lemezt az elmúlt hetekben. Van egy szintén operaházi színpad méretű házi színpad, ahol folyamatosan tudunk próbálni és mögötte raktárak, a gyártóműhelyek összes egysége. Nálunk több mint száz ember van a gyártáson is. Az épület háta mögött van egy további állomásépületünk, amit majd szeretnénk képzési célra felhasználni. Színházi szakmák szakképzési gyakorlati oktatási helye lenne. 18 éves koráig tanulhat itt valaki villanyszerelőnek vagy fodrásznak, és még sok más ilyen szakmát tudnék felsorolni. Délelőttönként a nemzetközi operastúdiónkat tennénk ide. Fiatal operaénekesek posztgraduális képzése tud itt megvalósulni. Délután pedig az operatanári végzettséggel rendelkező művészei érdekes opera-zeneiskolát működtethetnének. Ez számukra is mellékkereset és tudjuk az opera ethoszt, meg tudást tovasugározni. Szerintem az rangot jelent, hogyha az Opera fuvolistájától tanul valaki fuvolázni, vagy az Opera egyik kórusénekese tanítja énekre.

Ha már az oktatásnál tartunk, támogatná-e a mindennapos éneklést, zenélést az iskolákban?

Támogatjuk is. Másfél évvel ezelőtt készítettünk egy olyan, több mint 200 példából álló példatárat, Opera holnapra címmel, amelyiknek pont az volt a lényege, hogy minden tanítási napra találjunk egy operákban vagy balett zenékben használatos motívumot, áriadarabkát, dalrészletet, melyet szolmizálva, ABC-s névvel, a könnyűzenéből is ismert lókottás akkordokkal is ellátva bármelyik, elsősorban általános iskolai felsőévfolyamos és gimnáziumi énekórán be lehetne vetni. Vagy akár minden reggel egy bármilyen órának az elején 5 perc alatt meg lehet tanítani. Ezt majd egy televíziós sorozattal is támogatjuk, és a gyermekkaron meg tudom majd mutatni mind a 200 részben, hogy tanítható meg nagyon egyszerűen és azt, hogy „Most pedig vége a szép időknek, nem csapod a szelet már a nőknek” Mozart-idézetet hogyan lehet néhány akkorddal lekísérni  gitáron vagy zongorán úgy, hogy arra az egész osztály egy kis zenei élményt tud alapozni. Ez lenne a cél, ez ügyben konferenciát is szerveztünk, és szervezünk is még. Ez az ügy kicsit gazdátlan, ezért az Opera felveszi a vállára, mától egy kicsit többet dolgozunk alapon.

Itthon az operát gyakran a sznobok és a gazdagok műfajaként tartják számon. Az Operába általában kétszer annyiba kerül egy jegy, mint más színházakba. Mit gondol, ennek mekkora szerepe van abban, hogy a fiatalok körében kevéssé népszerű ez a műfaj? Mit tudnak tenni ez ellen? Például a zenei nevelés előmozdíthatná-e a műfaj népszerűségét?

Komplex problémával állunk szemben. A jegyárképzés. Nem kell Aida vagy Sába királynőjének, a legnagyobb szabású operának lenni, amit az év egy bizonyos pontján játszunk, de még A kékszakállú herceg várában, amiben nincs énekkar, és csak két igazi énekes szereplője, de nagy zenekara van, ott is 100 fő van a színpadon, ez alatt nem megúszható. Emiatt nagy asszisztencia van, a 100-200-300 fő miatt nekünk vannak a legnagyobb színpadjaink. Mivel nekünk az operához és a baletthez nagy színpad kell, az építészek arányosan szintén nagyobb nézőteret is építenek, így nagy színházak keletkeznek és nemcsak a sok fellépő, hanem a hatalmas terek miatt is sokkal komolyabb költsége van, mint egy stúdióban 80 embernek játszani mondjuk egy négy fős darabot. A jegy nem kerülhet annyiba, mint ott, ahol a ráfordítás ennek a töredéke. De az is igaz, hogy ha ezt egy az egyben érzékeltetjük a jegyárakban, akkor nem lesz, aki meg tudja venni. Ezért van állami támogatása az ilyen típusú intézményeknek.

Az állam ilyenkor beszáll és a jegybe befizet. Viszont ha még többet fizetne be, és a jegyár leesne néhány száz vagy néhány ezer forintra, akkor úgy érezném, hogy leértékeljük ezt az erőfeszítést, ami emögött van.

COVID-időszak előtt vagy után vagyunk – ki tudja –, most gyakran csinálunk regisztrációs előadásokat, ingyen vannak, csak egy kis figyelem kell hozzá. Vagy ez a parkfoglaló Kaufmann koncert is 5000 Ft-ért volt hirdetve. Ennek az értéke a hatszorosa, hétszerese is lehetett volna. De az emberek vagy nem jönnek el, mert soknak találják, vagy ha nagyon kevés, megveszi a jegyet és mégsem jön el.

Leértékeli a produkciót, ha nem a megfelelő árcímke van hozzátéve. Erről tudna mesélni a kereskedelem. Ha egy high-end terméket kihoz, azon miért mutat rosszul egy leárazás. Azt gondolja valaki, hogy selejtes a cucc. Ezzel nehéz mit csinálni.

Nálunk sok a külföldi turista, persze nem most, de rendes esetben a látogatók egyharmada, néha a fele is külföldi. Az egy jelentős probléma, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozással azt is vállalta az ember, hogy nem különbözteti meg az Unió állampolgárait. Nem mondhatjuk egy tehetős osztrák állampolgárnak, hogy fizessél többet, mert a magyarnak akkor nem kell olyan sokat fizetnie. Kidolgozunk olyan jegyvásárlási módokat, például hatos kártya van évek óta, ami azt teszi lehetővé, hogy ha valaki eljön hatszor az Erkel színházba, akkor utána nagy kedvezménnyel vesz az Operaházba is jegyet. Ezt bárki megcsinálhatja, de külföldiekre nem jellemző az itt töltött több hét, amivel ezt meg tudná oldani. Elvileg joga van rá, de nem fogja megcsinálni. Ilyen szelíd módokkal lehet pozitívan diszkriminálni a magyarokat és így tudnak bejutni. A korosztályos probléma megint más.

Az opera műfajhoz nagyobb odafigyelés kell, mint bármilyen musicalhez. Bár az opera is elég sematikus tud lenni, de kétségtelen, hogy a nagy műgonddal és nagy művészek által előállított és az idő rostáján is átment zenéket figyelmesebben kéne hallgatni ahhoz, hogy minden szépsége kiderüljön. Ehhez kell egyfajta érettség.

Valaki fiatalon is kitárja ezt a kaput magának és megérti, de az emberek többsége egzisztenciálisan és életkorából fakadóan is a középkorára tud leülni, elmélyülni egy ilyen műben, esetleg a gyerekei már nem picik. Erre a két műfajra – a balett is mindig ideértendő – rányomja a bélyegét, hogy nem a legfiatalabb korosztályok járnak. De az Eiffellel ez megváltozhat.

Ön szerint a klasszikus hagyományok megőrzése vagy a folyamatos megújulás a fontos az opera műfajában? A Diótörőt például minden karácsonykor sokan megnézik, ugyanarra számítanak vagy várnának valami újdonságot is?  

Ez is egy eldönthetetlen probléma, nincs igazi megoldása. Az ember egyszerre áhítja a nyugalmat, megállapodottságot, ha van egy otthonunk, ahova hazamehetünk. Nem szeretnénk, ha naponta változna. Sokat tudnának erről mesélni a hotelben életüket töltő sztárok; milyen rossz, mikor állandóan változás van. Jó a nyugalom, a legpunkabb srácban is van olyan dolog, amit nyugalomban szeret csinálni. De van igényünk a változásra is. Ezeket együtt kell kezelni. A film világa ambicionálja és el is sápasztja az opera világát. A mai trükk technikákkal és eszetlen ráfordításokkal, amiket már egy tévésorozat is megkap, egy opera színpadon versenyezni gyakorlatilag lehetetlen. Élőben eljátszani ugyanazt, se pénzügyileg, se technikailag, se fizikailag nem lehetséges.

Nagyon nehéz meghatározni, hogy mi fogja meg az embereket. Az opera mit csináljon? Régi dolgokat játsszon, amit nem lehet filmeken sem látni, az énekesek lefúrt lábbal állnak és szépen énekelnek vagy valami teljesen trendit csináljunk, ami meg szétmozogja azt, amit nem lehet.

Egy magasságot, nehéz frázist, vagy öt ember együtt éneklését (kvintettet) nem lehet megcsinálni úgy, hogy fizikai színházat játszunk közben, össze-vissza rohangálunk és kiáltozunk, nem jön ki a hang. Nem hallják egymást, nem együtt szólal meg, technikailag nem lehet lebonyolítani. Ha az ember fejjel  lefele van állítva, akkor nem tudja azt a hangot megtámasztani úgy, hogy az megszólaljon. Számos kötöttségünk van, ezeket kell egyensúlyban tartani. Kell játszani oldschool opera előadásokat is. Az Ön által említett Diótörőt és a Bohéméletet az operai oldalról megtartottuk ugyanabban a régi stílusban 1937 és ’50 óta. Tehát a fiatalabb Diótörő is 70 éves idén. Ráncfelvarrások, apróságok mindig vannak. A diótörővel például már 3D a díszlet, nem festve van a falra egy kép, hanem ott van rajta egy kép, de a hangulata megmaradt. Képzelje el, hogy van a Bohémélet, Giacomo Puccini  kevésszámú darabja közül az egyik legnépszerűbb! Ezt a darabot Oláh Gusztávék valaha színre vitték 1937-ben és azóta a pesti közönség, sőt a magyar közönség mindig ugyanúgy látta. Hogy jót tesz-e az egy remekművek, ha mindig ugyanúgy látják?

Az opera előadás lényege, hogy a mű maga az a partitúra, a zene. Az ehhez kapcsolódó egyebek, hogy ki énekli, ki vezényli, ki tervezi a ruháit, a díszleteit, ez egy változó körülmény.

Most tulajdonképpen formalinba tettünk valamit, ami szép, helyes, de egy idő után azt fogjuk mondani, hogy a darab értelmezése ez? Van a darabnak egy értelmezése és nincs másik? A Diótörőt alaposan felvarrtuk és nehezítettünk a táncain, a színpadkép keveset változott, de a Bohéméletnél mellétettünk egy új variánst, amit egy olasz rendező tett színpadra és meg lehet nézni a mai kortárs Párizsban egy Párizs térképen eljátszva.

Mert a remekművek újracsomagolásért, új előadásért kiáltanak.

Ahogyan Önök sem ülnek itt cilinderben, nálam sincsen sétabot, mi változunk és a művekhez való hozzáállásban ennek meg kell jelenni. A partitúrát nem szabad átírnunk, de ahogy a verset is el kell mondani; ha ma Latinovits mondaná el, akármekkora színész volt, nem biztos, hogy azt szeretnénk.  

Említette eddigi két fő játszóhelyüket, az Erkelt és az Operaházat. Hogy áll az Operaház rekonstrukciója? Az Ybl-palota 2017 óta be van zárva, eredetileg másfél évre tervezték a felújítását. Most jövőre ígérik az átadást. El fog készülni?

Sőt, kevesebbre ígértük, 9 vagy 10 hónapra. Volt egy szép Bartók-évforduló, A kékszakállú herceg vára 100 éves bemutatóját lett volna jó az Operában megcsinálni. De ember tervez, Isten végez. Mi egy részleges korszerűsítést terveztünk el, a színpadtechnika teljes cseréjét és ami ez idő alatt belefér. A színpad 400 tonnás acél gépszerkezetének kellett kikerülnie onnan és aztán visszamenni az újnak. Ezalatt, amit lehet a falakban, kábeleket, vezetékeket ki kellett cserélni, ennek mentünk neki. Mi az Operaház épületét  használjuk, de a tulajdonosa a magyar állam. És az állam dönthetett úgy, hogyha már a ház megáll, akkor egy nagyobb szabású felújítást vezényel le, innentől fogva ez az Opera, mint intézmény kezéből ki is került. Új tető került rá, új nézőtér, nagy mérvű felújítás indult el.

Egyik szemünk sír, a másik nevet belül. Nyilván az rémes, hogy egy évad kiesése helyett, amit még lehet menedzselni külföldi utakkal, 4 vagy 5 évig is áll a színház. Ez nehezen kezelhető helyzet még az Eiffel belépésével is. A COVID-ról nem is beszélnék, az a szőnyegbombázás utáni atombomba. De a másik szemem nevet, mert ha az ember nem a saját itt töltött éveire gondol, hanem távolabb lát – ami illendő ebből a székből –, tudnia kell, hogy a mostani teljeskörű felújítás mondjuk 20 évvel később egy leállást megspórol vagy kitol még 10 évvel.

Ez egy nyereség is, büszkék leszünk a házra, ha megújul, elkészül. Ott vagyunk az összes tárgyaláson, harcolunk a saját értékeinkért a szakmai meglátások mentén. Van rá reális esély, hogy 2021 decemberében kinyisson a  ház, pár utómunka még később elvégezhető. A jelenlegi szerződések így szólnak, úgyhogy remélem, hogy ez a dátum már meg is valósul.

Muszáj volt bezárni? Úgy tudom, hogy a Bécsi Operát úgy újították fel, hogy közben játszottak tovább.

A jövőben ezt is kéne csinálni. Ha az Operaház ki tud nyitni majd ’21 decemberében, akkor azt kell tenni, hogy minden áldott évben kell rá egy összeget biztosítani. Ahogy a Müpánál a PPP-konstrukció lehetővé teszi, csak nagyon sokba kerül nekünk, adófizetőknek. A Müpánál egy több mint 10 milliárdos összeg megy a PPP-konstrukcióra, melyből egy része a törlesztése az államnak a magánkonzorcium felé, komoly része állagmegóvás. Ezért ott nincs kiégett körte meg lecsorbult márványlap, mindent cserélnek.

Az Operaházzal az elmúlt 36 évben senki nem foglalkozott ilyen értelemben. Még egyszer ezt a hibát nem szabad elkövetni.

Valóban Bécs ’55-ben, 10 évvel a színház súlyos sérülései után tudott kinyílni, amikor a szovjetek kimentek és azóta nem állt meg az a ház. Inkább hosszú nyarakon lépésenként elkészítve lassan haladnak, nekünk is ezt kell tenni, de mi ezt első alkalommal csak 9 hónapra mertük vállalni és az meg is lett addig, csak közben jött ez a kicsit más elképzelés arról, hogy teljes felújítás is lehetne, van rá forrás és kormányzati akarat. Ám legyen. Nehéz kiszenvedni, de ha meglesz, akkor talán át tudunk térni a nyugatos, és sokkal kevesebbe kerülő, ütemezett eljárásra.

Ennek tükrében, ezzel a tapasztalattal mit javasolna az Erkel Színházzal kapcsolatban? Két évvel ezelőtt ugyanis azt mondta, hogy 2020 végén leállhatna az Erkel Színház, majd 2 év múlva újra kinyithatna, hiszen felújításra szorul. Ha lesz újra Opera, akkor nem lesz Erkel?

Nem lehet az ember felelősen más vélemény birtokában, mert az Erkel Színház a magyar hozzáférésnek a záloga. Ez az egyetlen feltételem volt a miniszterelnök úr felé, amikor a kinevezésem kapcsán leültünk beszélgetni. Nem vagyok abban a helyzetben és nem is ismerem magam olyannak, aki feltételeket szab, ez inkább egy lelkiismereti kérdés volt, hogy az Operába visszajöjjek. Ez az én eredeti végzettségem és dolgoztam is itt a Gyurcsány-éráig 4 évet. Egy dolgot kértem, hogy az Erkel Színházat nyithassuk ki minél hamarabb. Annak az volt a feltétele, hogy nem lehetett lebontani a színpadnyílástól hátrafelé a kiszolgálóterületek objektumát, ami egy 6-7 emeletes nagy monstrum, mert az éveken át tart. Úgyhogy ott egy nagyon gyors, 1,2 milliárd plusz áfa összegű felújítás volt. Ez eltörpül ma mindenféle érték mellett. Az ország legnagyobb színháza ezt a felújítást kapta, ami egy tisztasági festés volt, nyilván balesetveszély-elhárítással együtt. Ez megvalósult és azóta is működik, de tudjuk, hogy nem végtelen időkre működik. 6-7 év volt ennek a kvázi szavatossága, ez mostanában lejár.

Hatalmas terhelést kapott az Erkel Színház; az első 4 évben már több mint 1 millióan látogatták meg.

Olyan tehernek volt kitéve, ami meggyorsítja az elhasználódását, és az alap problémát nem oldottuk még meg, hogy a színpada ne kézzel húzott zsinóros urakat igényeljen, lehessen használni az épületet színházi értelemben is. Ehhez az kell, hogy ha az Opera visszaáll, mondjuk 2022-ben akár, de az Erkel leálljon, és 2 év alatt azt az épületrészt, ami egyébként nagyon érdekes, nem rombolja le még annak a minimális költésnek az eredményeit sem, mert a nézőteret meghagynánk úgy, ahogy van, az tökéletes. De a színpadtechnikai rész és a színpadnyílástól hátrafelé vivő backstage-et tulajdonképpen újra kell építeni. Az lenne a jó, ha mondjuk ez 2024-re megvalósulna. Nekem 2023-ban lejár a ciklusom, de még azt valahogy szeretném megérni.

Az Erkel Színházban kezdtem és nekem az nagyon fontos, hogy az teljes értékűen álljon vissza. A magyar nézők, ha egy gyönyörű Operaházat újranyitunk, gyakorlatilag ki fognak szorulni belőle.

Nyilván vigyázunk, hogy ne szoruljanak ki, de gondolják el, hogy Hassay Zsófia polgármestersége idején, egy-másfél évvel ezelőtt, a 6. kerület polgármestere azt mondta, hogy 16 négy- és ötcsillagos hotel épül abban a kerületben. És azon kívül hány van már... Olyan irgalmatlan turista kapacitás épül ki a főváros szívében, hogy az Opera nézőtere esténként csak ezekkel a turistákkal meg tud telni. Az Operával szemben is szálloda lesz. Ezért kell ügyesen bánnunk a főpróbákkal, matinékkal és az Erkel Színházat meghagyni a magyar vidék és a budapesti kisebb pénzű és agglomerációs közönség számára.

Erkel Színház nélkül nincs igazságos operajátszás Magyarországon. Ez a színház kell. Fel is kell újítani, aztán használni kell. Az Eiffelnek más a funkciója, itt a Bánffy-terem a fiatalokra, kortárs zenére, 20. század zenéjére, a barokk zenére és a különleges, kísérleti előadásokra fogékony közönségre, az egyetemistákra fókuszál.

Itt érzek lehetőséget arra, hogy fordítsunk a trenden, hogy létrehozzunk egy olyan korosztályos kötődést az opera és a balett műfajához – kortárs tánc például csak itt lesz az Eiffelben –, ami aztán búvópatak szerűen elveszni látszik, amikor családot alapít ez a generáció, de amikor vissza lehet kapaszkodni nagyobb eséllyel a középkor peremére érve, és megérve a színházlátogatói életmódra.

A színházi világ talán legaktuálisabb kérdéséről lennék kíváncsi a véleményére. Több egyetem is alapítványi fenntartásúvá válik, mit gondol, miért éppen a Színház- és Filmművészeti Egyetemen váltotta ki a legtöbb ellenállást a Corvinus-modell bevezetése? Mi a véleménye a modellváltásról, arról, hogy lemondott az egyetem vezetése, tüntetnek a diákok?

Minden egyetem fontos. A Zeneakadémián, ahova én jártam, vagy a Táncművészeti Egyetemen, Közgázon ne lehetne az adott tantárgyakon keresztül világlátást sugallni? Az egyetemnek az egyik értelme ez. A Zeneakadémián például utólag azt látom, hogy fontosak voltak a tárgyak, de sokkal fontosabb, vagy legalább olyan fontos volt egyes professzorok viselkedését megfigyelni. Ő miket olvasott, mikből idézett, mennyire volt fontos számára ez, az, amaz, milyen koncertekre járt, milyen darabokat adott, hogy fűzött hozzá kommentárt, kitekintést.

Az egyetemek jó esetben nem szakbarbárokat képeznek, hanem szellemiséget is átadnak.

De megint a Zeneakadémián tudom ezt jól bemutatni, ez az én közegem, nem a SZFE, azt nem ismerem ennyire. A Zeneakadémián hiba lett volna, ha az ének- és opera-szakon csak operaénekesek tanítanak, mert Operaház egy van. Egy színházból eljön néhány abba a korba beleérett művész, akinek pedagógiai hajlama van, és tanít. Akkor van egyfajta metszete az életnek, amit el lehet lesni tőlük. A Zeneakadémián mindig voltak zongorista, dalénekes, oratóriumi énekes, volt olyan, aki egész életében csak tanár volt, az teljesen más világlátás, mint aki a színpadról jön le tanárkodni. Ebben a magam sokszínűségét zenei értelemben vagy ezt továbbfejlesztve, meg tudom találni, hogy mért volt jó, hogy sokfélék voltak a tanárok. Attól tartok, egyébként a pro és kontra érvekben is szerepel, el is van ismerve, hogy az SZFE esetében volt egy jól körülhatárolható színházi világ, ami a tanárok döntő többségét delegálta. Ezzel azt mondjuk, hogy egyes színházak stúdiójává szűkül le egy egyetemi képzés egy olyan egyetemen, ami gyakorlatilag egyedül van. Kaposváron van egy jóval fiatalabb kar, ami szintén csinál hasonlókat, de mindenki tudja, hogy a centruma Pesten van.

Egy monopol helyzetű intézménynél – ilyen az Operaház is – nem lehet csak egy irányt megengedni, akkor az nem nemzeti intézmény.

Ezt a mi példánkon úgy tudom érzékeltetni, hogy nemcsak olyan művet játszunk, ami az én kedvencem. Van számos olyan darab, szerző, akit úgy tűzök ki, hogy én nem is szeretem, de tudom, hogy mások szeretik. És szándékosan hívok én is olyan rendezőket, akik annak a méltányosságnak a jegyében kerülnek ide, hogy nemcsak az én világlátásom létezik az adófizető állampolgárok körében, akik ennek az egész intézménynek a létét összeadják, mint adóforintokat. Zsótér Sándor pont úgy rendezett itt, mint ahogy Vidnyánszkynál is rendezett. Ezt én nagyon elegánsnak tartom. Szász János szintén a Nemzetiben rendez. Itt is volt egy Alföldi-rendezésünk. Én kértem fel rá Alföldi Róbertet, szerintem jól tettem és a rendezés rendben is volt. Azt látom, hogy jó, ha az ember méltányosan működik, ami nem azt jelenti, hogy értékrend, hangsúlyok nélkül. Az elmúlt évad volt a keresztény évad. A hangsúlyokat így is el tudom helyezni és így is tudom szolgálni az engem kinevező kurzusnak a kultúrpolitikáját. De hogyha ezt hegemón módon tenném meg, akkor lenézném azokat az állampolgárokat, akik másra szavaznak, nem is szavaznak vagy nem is szavaznak másra, de másképp látják a világot, más fontos nekik.

Igyekszem emellett azt is mutatni, hogy ez mindenki Operaháza. Azt szoktuk mondani, hogy a Magyar Állami Operaház továbbra is feladatának tekinti, hogy mindenki számára játsszon, de nem ugyanazon az estén. Ugyanis azt nem lehet megcsinálni.

Nem lehet tíz különböző embert boldoggá tenni, mert valakinek majd mindig valami más kell, ezért kell sokfélét játszani, csak jó minőséggel.

Nemzetközi szinten lehet az operaházi élet meghatározó szereplője Magyarország?

Ha őszinte választ vár, akkor minőségi értelemben a világszínvonalat nem tudjuk előállítani, de nem azért, mert nem lennénk rá képesek, hiszen a magyar vízilabda, kézilabda is képes volt rá. Mi képesek lennénk, de akkor úgy kell finanszírozni minket is, ahogy a Veszprém kézicsapatát, amelyik időnként többet költ, mint a német riválisok. Ennek van egy anyagi és egy infrastrukturális bázisa, ami most épül ki. Ez egy nagyszerű lehetőség nekünk.

Egy Ferrari épül ki alánk az Eiffel Műhelyházzal, ilyen a világon senkinek nincsen.

Vannak szétszórt nagy épületei nagy operaházaknak. Mi a világ 4. legnagyobb Operaháza vagyunk. Ezt szerintem kevesen tudják Magyarországon. A moszkvai Bolsoj, a szentpétervári Mariinszkij és a párizsi Opera nagyobb nálunk. Ez abból fakad, hogy az összes többinek egy színháza van. Nekünk két nagy színházunk van, az Operaház és az Erkel Színház. És most jön mellé ez a harmadik központ, na így érjük el a párizsi méretet. De a párizsi működési költség hatodán állunk. Azzal nem lehet versenyre kelni. Nem tudnak eljönni azok a drága híres és minőségi karmesterek, rendezők vagy énekesek, akik a mieinket is felhúznák és én sem tudom megtáplálni a hazaiakat annyi fizetéssel, hogy a mellékállásokat feladják és a teljes figyelmet ide tudják szentelni. De a világtól megkülönböztetném az európai élvonalat – nem Bécsről beszélek, az világszínvonal – , hanem Berlin, Zürich vagy Hamburg az európai élvonal, azt el tudjuk érni már akkor is, ha csak harmadannyi pénzből gazdálkodunk. De most a hatodából, tehát ezen emelni kell. Meg kell duplázni, viszont akkor a Magyar Állami Operaház az európai élvonal része lehet, az előbb felsorolt városokkal ekvivalens módon tudna operát szolgáltatni. Az épületeink már tudják ezt, szép Operaházunk lesz és itt az Eiffel, az Erkelen még kell kicsit barkácsolni, de az épületeink tudni fogják ezt és az emberanyag is tudja.

Adni kell hozzá időt, pénzügyi kereteket és néhány éven belül az európai élvonal is előáll. Sajnos ez nem megy másként, de örüljünk neki, hogy megy.

Kiemelt kép: Emmer László

Az interjút készítette:
Fazekas Csilla, Reaktor Közösség

A magyarországi korlátozó intézkedések enyhítése óta a médiában is valamelyest csökkentek a koronavírusról szóló hírek. Egy-két hír, általános jellegű tájékoztató azért megjelent, de a napokban ismét lángra kaptak az ezzel kapcsolatos médiamegjelenések, sokak szerint ez a második hullámnak betudható.

Július 12-én Magyarország határozott arról, hogy a koronavírus-fertőzések tekintetében kockázatosnak minősülő országok milyen besorolásba kerüljenek.

Az egyik szomszédos országot, Ukrajnát, a vörös kategóriába helyezte, ami azt jelenti, hogy a Magyarországra való visszatérés feltétele a negatív koronavírus teszt, ennek hiányában két hét karantén letöltése. Ukrajnából Magyarországra távozva pedig egy helyett két koronavírus tesztre van szükség.

Az ukrán kormányzat augusztus 1-jétől változtatott a külföldi országok vörös, illetve zöld besorolásán, ami miatt többek mellett Magyarországot a zöldből a vörös zónába sorolta át, majd pár hete jött a hír - augusztus 10. -, hogy Magyarország ismét zöld Ukrajna besorolási rendszerében. Ez némivel megkönnyítette a határátlépés folyamatát. Magyar állampolgárként csupán egészségbiztosítással kell rendelkezni, amely fedezi a COVID-19 fertőzés esetén szükségessé váló kezelések költségét. 

Nem sok gondolkodási időt vett igénybe, hogy úgy határozzak, hogy hosszú idő után végre hazalátogassak Kárpátaljára.

A magyarországi intézkedéseket a karantén legdurvább időszakában testközelből, a főváros központjából figyelhettem, így kíváncsi voltam, hogy a még hivatalosan mindig karantén alatt álló Ukrajna hogyan reagál a helyzetre. Természetesen, a híradásokból, és személyes kapcsolatok révén naprakész információim voltak az ukrajnai helyzettel kapcsolatban, de azért ez mégsem olyan, mintha az ember személyesen tapasztalná meg.

Visszatérve a folyamat kezdetére: a határon való átkelés meglepően gyorsan és gördülékenyen zajlott, és a még megszokott, több órás várakozást is elkerültük. Átlépve a határt megdöbbentő kép fogadott: több kilométeres autóbusz sorok, veszekedő emberek, akik hajnali fél egykor arra várnak, hogy mikor engedik át végre őket. Mint megtudtam, a fenti személyek már napok óta ott várakoznak, Magyarországot pedig csak tranzit országként használják, és útirányuk leginkább Németország, Csehország, Hollandia stb.

A boltokban, benzinkutakon az eladókon kívül senki sem visel maszkot. Korlátozásként érvényesül viszont (Magyarországhoz hasonlóan), hogy vásárláskor egy-két embert engednek csak be, a többieknek kint kell várakozniuk.

A karantén legkeményebb időszakának Ukrajnában az a periódus mondható, amikor kijárási korlátozást vezettek be az országba, illetve amikor csak egyetlen határátkelő, Csap-Záhonyon, keresztül volt lehetőség a továbbutazásra.

Ez az időszak nem csak a buszsofőröket érintette rosszul, hisz kevesebb utas, korlátozott lehetőségek álltak elő stb., hanem a határmenti városok és falvak gazdasága is erősen megérezte azt. Miután a többi határátkelő felnyitása megtörtént, a kárpátaljai emberek ismét mozgolódni kezdtek, leginkább a külföldi munkalehetőség okán. A vörös kategóriájú besorolások folytán pedig újbóli visszaesés történt a határátkelés vonatkozásában – meséli az egyik helyi buszsofőr.

Annak ellenére, hogy a hivatalos adatok szerint a fertőzöttek száma napról napra növekszik az országban, a vírus elleni intézkedések betartása iránt továbbra sem mutat túl nagy lelkesedést a lakosság. Mondhatni, hogy Nagyszőlős utcáin, vagy boltjaiban – az egykori Ugocsa vármegye területén - sétálva az az érzés tölt el, mintha az elmúlt pár hónapban nem történt volna semmi jelentős változás. Az utcákon egyáltalán nem, üzletekben pedig elvétve viselnek csak maszkot az emberek. Egy átlagos, vasárnapi piaci napon talán még több emberrel találkozhatunk, mint a koronavírus előtti időszakban.

Egy-egy bolt ajtaján visszaköszön a „Maszk viselése kötelező” felirat, ám lényegesen kevés azon emberek száma, akik a kiírás szerint járnak el. Korlátozásként érvényesül még, hogy a helyi járatokat vagy teljesen megszüntették, vagy pedig korlátozottan helyezik csak forgalomba, így jelentősen megnehezítve azon emberek életét, akik egyedül tömegközlekedéssel tudnak bejutni a városba.

Ahogy már említettem, a Magyarországra való visszautazás feltétele – tekintettel arra, hogy Ukrajna vörös kategóriában van – két negatív koronavírus teszt, vagy ezek hiányában a kötelező két hét karantén. A visszaút során nem tapasztaltam, hogy a határon való várakozás ideje jelentősen növekedett volna (bár ez igen gyakran tud változni). A szokásosnak mondható 3-4 óra várakozás után sikerült átkelni a határon.

Az ellenőrzés valamelyest szigorodott a korábbiakhoz képest, különös tekintettel, ami a koronavírus teszteket illeti. Ugyanis, ahogy azt hallani lehet, egyre többen próbálkoznak hamisított negatív koronavírus teszttel átlépni a határt, melynek következménye, hogy az utasokat azonnal visszafordítják, megtagadva tőlük a Magyarországra történő belépést.

Határátkelők százainak nehezítette meg az életét a Magyarországra jutás feltételeinek ily módon történő változása: sokan vannak, akik a tesztek anyagi vonzata miatt vállalják inkább a két hét karantént, hogy annak letelte után tudjanak munkába állni, tanulmányaikat folytatni.

Az elmúlt néhány hónap közbeszédét meghatározó vírust számos tévhit, összeesküvés-elmélet és ellenérv is kísérte. Gyakorlatilag már nem lehet a koronavírus kapcsán úgy tájékozódni, hogy közben ne találkozzunk felháborodott, esetleg az egészet kinevető hozzászólásokkal is. Íme négy ok, hogy miért is járnak el rosszul ezek a kommentelők…

Jövő nyárra elkészül az új forma? Vagy csak vissza szeretnénk kapni a karantén előtt kidolgozott állóképességet?

A vírus átalakította a napi rutinunkat minden téren. Ebből nem maradhatott ki a mozgásra szánt (valószínűleg kevesebb) idő sem, hiszen egy darabig a konditermek is zárva voltak. Néhányan fittebbek lettek a karantén alatt, azonban a legtöbb ember esetében nem ez a jellemző. Ebben a témában egy szakértő lesz a segítségemre: Lalusz István, aki maradandót alkotott a konditermek világában. Sikeres személyiedző és több mint 16 év tapasztalattal rendelkezik, továbbá Superbodyn harmadik helyezést ért el. A beszélgetés helyszíne pedig a Nyíregyházán található Cutler Gym volt.

Összeszedtünk nektek néhány fontos pontot, ami hasznos lehet kezdőknek és újrakezdőknek egyaránt, amelyre érdemes odafigyelni.

1.Mikor kezdjem?

 Ezt sohasem késő kezdeni, az alsó korhatár pedig 14-16 éves korban van, persze csak megfelelő segítséggel, hiszen itt még bőven fejlődő szervezetről beszélhetünk.

Merj belevágni, ha valami talán ez az, ami Pisti első tanácsa felénk.

Nagyon sok tévképzet van azzal kapcsolatban, hogy az itteni légkör rideg, és kinézik a kezdőket. Persze minden teremben egy kicsit más az újakhoz a hozzáállás, azonban összességében a helyzet korán sem olyan szörnyű, mint amilyennek kívülről tűnik. Alapvetően az emberek 99%-a nem is figyel itt egymásra, hála a zenehallgatásnak és telefonozásnak. A maradék 1% pedig csak segítő szándékkal szól majd hozzád. Semmilyen szégyellnivalód nincs, mindenki elkezdi valahol.

2. Kivel kezdjem?

Talán ez az egyik legfontosabb dolog, ha teljesen a nulláról indulunk. A gyakorlatok szabályos kivitelezéséhez, merjünk segítséget kérni.

Írni sem magunktól tanulunk meg.

Elsőre úgy tűnhet hogy, legegyszerűbb egy tapasztalt, több évet edzett barát, azonban ő sem biztos, hogy a legjobb választás. Nem biztos ugyanis, hogy szabályosan jár el minden gyakorlat esetében, ezért ne sajnáljuk az anyagiakat: legalább 3-4 hónapot töltsünk el személyi edzővel mielőtt elkezdnénk a saját utunkat járni. Persze a legjobb szakmai segítséget egy személyi edző személyében találjuk meg. Gyorsan hozzá kell tenni, hogy egy jó edző kiválasztása a mai világban nem könnyű feladat, az elsődleges szempont itt a hitelesség, erre érdemes figyelni. Egy megfelelő tréner nem csak testileg, hanem pedagógiailag is hatást gyakorol ránk és segít kihozni magunkból a maximumot.

3. Miért kezdjem?

Az alapvető fittség és jó közérzet mellet a sport a hosszú élet fokmérője is. Mindemelett ad egy alapvető magabiztosságot is. Egyfajta rendszert is visz a mindennapjainkba, a testünk pedig, ami már eredendően egy jól felépített szerkezet, szereti az állandó dolgokat. Egy héten háromszor 1,5 óra az életünkből, amit egyébként az Instagrammon is eltöltünk, hatalmas változásokat hozhat. Valamint ami ebben a mai világban lényeges, hogy nincs időhöz kötve, tehát a napunk bármely szakaszába be tudjuk építeni.

4. Mit egyek?

Tényleg 70% kaja 30% edzés?  Ezt a kérdés különös gondossággal jártuk körbe,

és a válasz igen! Még ha ez hihetetlenül is hangzik.

Egy személyi edző természetesen nem táplálkozási tanácsadó, viszont az lapvető dolgokban igenis fontos információkat tud adni. Egy jó edző erre legalább annyira odafigyel, mint a gyakorlatok pontos végrehajtására. A célokhoz megfelelő étrend tehát elengedhetetlen. Csak spártai étrendnek neveztük a beszélgetés alatt azt az alapvető anyagokból áll étrendet, amelyeket érdemes követni. Ezekről fölösleges sokat írni,benne vannak a köztudatban, ezért is érdekes: az emberek tisztában vannak vele mi a helyes, és mégsem követik.

Ha tehát eddig azt hitted a kockahas a teremben készül tévedsz.

Az a konyhában készül, és nem kell séfnek lenned, csupán egyszerű és tiszta ételeket enned.

5. Mire figyeljek?

Megfelelően kell meghatároznunk a célt. Anélkül a kezdeti motiváció gyorsan elillan. Az első edzésünkön, amennyiben van szakmai segítőnk, egy állapotfelmérés történik, ahol kijelölitek, hova szeretnétek eljutni. A megfelelő mennyiségű pihenés szintén elengedhetetlen, az izmok az alvás közben történő regenerációnak köszönhetően nőnek, nem pedig az edzés alatt.

+1 veszélyek

Türelmetlenség, ebből adódnak a sérülések, vagy a későbbiekben a kor előrehaladtával egyes mozdulatok nehéz kivitelezése is. Szintén az időhöz köthető a tiltott teljesítmény fokozó szerek használata is, ami

csakis az egónk miatt szükséges.

A nem megfellelő súlyhasználat, az úgynevezett ego-edzés szintén balesetveszélyes. Soha nem a súly, hanem a szabályosság a lényeg.

 Egy héten három kondi és minden ruha jobban fog állni. Tényleg.

Mindig is jellemző volt rám a "recycling", még, amikor nem is tudtam, mi az.

Tudniillik már ovisként sem bírtam semmit kidobni, csak akkor még nem tudtam azzal érvelni anyukámnak, hogy mindezt a Földért teszem - ehelyett maradt a jól bevált "az még kell!!!". Összegyűjtöttem pár mindennapi apróságot, amivel tehetünk a környezetért.

1. Turkálók, ruhaöröklés

Már egy ideje szinte csak turkálókból szerzem be a ruháimat, kiegészítőimet, tudniillik amellett, hogy így növelem az újszerű ruhák élettartamát, olyan darabokat tudok kifogni, amiket sehol máshol nem láttam még. Az örökölt cuccokra sem kell egyből fújni, rengeteg rokonoktól, barátoktól kapott ruhát hordok a mai napig.

2. Bolhapiac, lomi

Eleinte én is tartottam a bolhapiacoktól, már csak az elnevezésük miatt is (viszketni fog, ha odamegyek?), de ugyanaz a helyzet, mint a turkálóknál, csak éppen bármilyen tárgyat megvásárolhatunk, nem csak ruházati cikkeket. A bolhapiaccal rokonértelmű "lomi" fogalomról pedig a napokban értesültem először. Csak, hogy párat említsek: Budai Zsibvásár, Ecseri Bolhapiac, de a Dürer Kert is gyakran rendez hasonlókat.

3. Nejlonzacskó-zárlat - textil előnyben

Szerencsére nem újkeletű a nejlonzacskók elleni "propaganda", így a tudatos vásárlók automatikusan táskával, vászonszatyorral vagy egyéb, saját tasakokkal indulnak vásárolni. A vászontáskák egyik plusz előnye, hogy hatalmas lehetőségeket rejtenek magukban, ami a dekorációt illeti.

4. Vízszűrő/lágyító/tisztító, ha nem ízlik a csapvíz

Sajnos nem mindenhol a legjobb ízű a csapvíz, habár a palackozott ásványvíz vásárlása köztudottan nem környezetbarát. Emiatt már egyre több hirdetést láthatunk vízszűrő, víztisztító berendezésekről. Az olcsóbb kancsós szűrőtől kezdve a hiperszuper víztisztítókig mindenki találhat magának segítséget a csapvíz fogyaszthatóvá tételéhez. Az így kapott finom vizet bárhová magaddal viheted egy kulacsban.

5. Mosható vatta és pelus

Van pár olyan környezetszennyező apróság, aminek az ártó hatása talán fel sem merül bennünk a mindennapi használat ellenére. Ilyen például a vatta, a szalvéta, a papírzsebkendő, gyermekes családoknál a pelenka. Mindegyikből van már

többször használatos pamut- vagy például bambuszverzió, ami ráadásul sokkal puhább is.

6. Csomagolásmentes boltok

Már nagyon divatossá váltak a csomagolásmentes boltok, ahol a

saját edényünkbe, zsákunkba kérhetjük az élelmiszert, sütési-főzési alapanyagokat.

Több helyen is megtalálhatóak ezek a boltok országszerte. Ezen kívül

igyekezzünk a magyar termelőket, gyártókat előnyben részesíteni a külföldiekkel szemben.

7. Vedd a fáradságot, hogy szelektíven gyűjtsd a szemetet

Már bármelyik városrészen találhatsz szelektív hulladékgyűjtőket, szerencsére a legtöbb közterületen, oktatási intézményben, és bevásárlóközpontban is van lehetőség az anyagnak megfelelő helyre dobni a szemetet. Érdemes utánaolvasni, hogy pontosan mire kell odafigyelni a szelektív hulladékgyűjtésnél.

Fa Nándor szerint a jólét és a kényelem miatt sokkal nehezebb egy mai fiatalnak motiváltnak maradni, mint neki volt annak idején. Földkerülő vitorlázónk a Reaktornak mesélt arról, milyen volt ráébredni arra, hogy egy velejéig hazug világ volt a szocialista, kommunista világ, amiben felnőtt. Fa úgy gondolja, hogy a Kékszalag módos emberek vetélkedése külföldről hozott katamaránokon, és nem ott derül ki az igazi teljesítmény, hanem a nagy világversenyeken, ahol több magyar is bizonyított már.

Podcast letöltése

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

2018 decemberében a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja lett. Érzi-e a halhatatlanságot vagy a továbbélést?

Sajnos azóta veszítettünk el két tagot; Wichmann Tomit és elnökünket, Kárpáti Györgyöt. Picit disszonáns ilyen módon, hogy a halhatatlanok is halnak, de azt hiszem, hogy a halhatatlanság nem arról szól, hogy nem halunk meg, hanem, hogy ezeknek az embereknek igyekszünk megtartani az emlékét, mi is egymásét és reméljük, hogy azok a nálunk fiatalabbak, akiknek van egy csöpp eszük, és picit odafigyelnek a múltra, a történelemre.

Én magam abszolút történelemkedvelő vagyok, és sokat merítek a múltból, az előttünk járók életéből, ambícióiból, hitvallásaiból.

Kedvenc olvasmányaim a 19. század vége, 20. század eleje és abból sok tanulnivaló van. Nyilván egy ilyen halhatatlan tagság az picit az embert kötelezi, meghatja, olyan körbe kerül, ami megtiszteli, de rajtam nyilván nem változtat, legfeljebb majd egy-két dolog jobban megmarad az utókornak.

Ha már szóba hozta az utókort: látja-e az utánpótlását az óceáni szólóvitorlázásban?

Nem látom. Én magam 20 éve dolgozom azon, hogy a vitorlázásnak, a hajótervezésnek, hajóépítésnek azt a válfaját népszerűsítsem itthon, amit én tudok és csináltam. De nem könnyű átadni a fiatalságnak, ugyanis ahogy az internet világában, az űrkutatásban, és mindenféle high tech világban óriási tempóban változik a tudás, így az én területem is óriási tempóban változik. Akik bekapcsolódnak most azzal a vággyal, hogy ők is ezt csinálják, ebbe a világba tartozzanak, ezeknek a srácoknak rá kellene szánni az életüket. Én mindig olyan srácokkal találkozom, akik civil elfoglaltság mellett úgy gondolják, hogy jól megmutatják önmaguknak és másoknak, hogy mire képesek és nem esett le a tantusz nekik, hogy ez egy életvitel. Olyan irányba kell tanulni, egyik, másik, harmadik iskolát elvégezni, tudást megszerezni, olyan körökbe kell elmenni, hogy mindez meglegyen, és aki ezt nem vállalja, csalódás fogja érni, mert nem fog eljutni oda, ahova szeretne.

Első épített egyszemélyes vitorlásával előkelő versenyeredményeket ért el, aztán volt, hogy megbízhatóbb árbócot készített, mint az erre specializálódott szakemberek, és kikötőrendszereket gyártó vállalkozásában minden saját fejlesztésű. Ezekhez rengeteg ismeret szükséges. Hogyan tanul meg új dolgokat?

Nyitott szemmel és füllel járok a világban, itthon és külföldön egyaránt. Nincs ilyen irányú végzettségem, hajóépítő a szakmám, de ez magában nem jelent semmit. Amikor én még a hajóépítést tanultam, akkor azt tanították nekem, hogyan kell deszkából csónakot építeni. Ahhoz képest ma a kompozitok, karbonok abszolút high tech világa olyan messze jár, hogy köszönő viszonyban sincsenek egymással, az ember folyamatosan tanul. Amikor én időm nagy részét Franciaországban töltöttem, akkor beült az ember ott egy kávézóba és átbeszélt rajta egy skipper, egy tervező, egy hajóépítő, és ott találtam magam, hogy a legmodernebb tőkesúlyról folyik a diskurzus. Ha akartam, ha nem, tudtam, hogy mit tervez Philippe Brion, Gion Verdi és a legjobb tervezők a világon. Itthonról ezt nem lehet megteremteni, itt nincs meg az a miliő, tudásközpont, viszont, ha ott van az ember, akkor könnyen, gyorsan tanul.  

1987-ben ért véget első Föld körüli útja, ezután visszaköltözött a konténerébe a székesfehérvári Könnyűfémmű agárdi vízi sporttelepére. Mennyiben volt más magyarnak lenni a ’85-ös induláskor és mennyivel lett más a ’87-es hazaérkezéskor?  

Abban nem volt különbség, hogy magyarnak lenni milyen. Abban, hogy mit értek ezalatt, „magyarnak lenni”, abban óriási különbség volt. És még csak nem is akkor volt nagy különbség. Hatalmas tapasztalatot szereztünk szerte a világban, tárgyi tudásban, emberi kapcsolatokban, abban, hogy ki hogyan reagál mindenre, illetve abban, hogy Önöknek talán ismeretlenül, egy hazug társadalomban éltünk.

A szocialista, kommunista világ, amiben gyerek voltam és felnőttem, az egy velejéig, ízig-vérig hazug világ volt.

Abból kicsöppenve elmenni a nagyvilágba, tapasztalni, rájönni, hogy rendben, hogy hazudnak, de hogy minden, amit mondanak, hazugság, az durva. Ezzel a tudással, tapasztalattal visszajönni ugyanabba a közegbe… Azt éreztük, hogy már bomlik, nem ugyanaz a hatalom, mint ’85-ben. ’87-ben már mutatkoztak az omlás jelei, de még mindig egy hazug világba érkeztünk haza. Ezzel együtt kellett élnünk. Hogy pontosan tudtuk, hogy amit itt fújnak, az nem igaz. A világ az ellenkezőjét mutatja. Persze a nagyvilág is hazudik, mert nem arról van szó, hogy mindenki más becsületes, csak mi hazudozunk. Ki kell szűrni ebből az irdatlan káoszból mindazt, ami hasznos, értelmes, emberi és aszerint élni.

Bennünk óriási filozófiai változás történt, hogy éljük az életünket. Nem akartunk elmenni, ez igaz volt mind a kettőnkre (Gál Józseffel együtt - a szerk.), hogy nem akartuk elhagyni Magyarországot. Attól, hogy olyan, amilyen, még nem akartunk disszidálni.

De hogy lehet élni ebben a közegben, azt meg kellett tanulni, ki kellett alakítani egy életfilozófiát, hogy akkor ebben hogy élünk. ’87-ben én már éreztem, hogy bomlik a rendszer, de mások nem tettek volna egy fillért sem rá, hogy meg fog dőlni rövidesen és rendszerváltás lesz. De lehetett érezni, hogy valami van és erre a rendszerváltásra, új típusú életre, a magunk életére készültünk fel, ez a kétéves út ebben nagyon sokat segített.     

Lehetne egy kis faluban is ugyanekkora bölcsességre jutni, mint a Földet körbehajózva?

Elvileg persze. Én nem akarom kizárni azt, hogy elmegy valaki egy barlangba remetének és ott ugyanolyan okossá válik, de azért az ember, ha a világban jön-megy és irdatlan mennyiségű információval, élménnyel, emberekkel találkozik, beszél, sok minden direkt és indirekt módon hat rá, azt a fajta bölcsességet sem az iskola, sem a magamba szállás nem pótolja.

A világlátást nem véletlenül találták ki. Régen is elküldték a fiatalokat, itt az idő, menj el, tanulj szakmát máshol, tanuld meg, hogyan csinálják, tapasztalj és gyere haza!

Azt gondolom, hogy amit az úton megtanultunk, és én még 30 évig ugyanezt járva szakmailag emberileg, azt nem lehet egy kis faluban, egy helyben megtanulni, ahhoz el kell mozdulni.

De valami mégis mindig visszahozta. ’82-ben a disszidált testvéreihez ment ki egy hónapra körülnézni Németországba, és azt mondta, hogy a magasabb életszínvonal ellenére hazajön, aztán később a ’85-ös út során is biztos sok szép színes, gazdag országot látott, mégis többre vágyott és Magyarországon találta meg ezt a többet...  

Ez így van. Azt gondolom, hogy az identitásunk, a gyökereink, az, ami emberré – nem emberszabásúvá – tesz bennünket, az annál több, mint ami jóléttel megváltható. Az, hogy lesz egy nagyobb autóm és egy kényelmesebb házam, és egyébként mindenki másnak a szemétdombján leszek majd kisinas, ez nem kárpótlás a jólétért. Én megértem azokat az embereket, akik hozzá tudnak tenni a világ nagy kupacához és elmennek professzornak Amerikába. Tökéletesen értem és érdekes módon ezek az emberek előbb-utóbb haza is jönnek. De az, aki kimegy azért, mert ott kényelmesebben éldegél, és aztán két év múlva elkezdi törni a magyart, majd hazajön nekünk elmagyarázni, hogy hogyan kell halat fogni, ettől kimegy a biztosíték, ezt nem szeretem.

Magyar vagyok, magyar az anyanyelvem, magyar volt az anyám, az apám, ebbe a társadalomba szocializálódtam és ez marad meg. Bejártam a fél világot, annak is a jobbik felét, de sehol nem találtam olyat, ami mindazért kárpótolt volna, amit elvesztenék, önmagamat veszíteném el, hogyha én végleg elmennék.

Eszemben sincs. Sok helyen vagyok otthon a világban, de nekem ez az otthonom, mindenféle értelemben.

Azt mondta egyszer, hogy szórakozásból nem vitorlázik. Mit gondol azokról, akiknek ez kikapcsolódás? Hogyan viszonyulnak ők a versenyszerű sporthoz?

Tökéletesen megértem őket. Akár versenyzők is élvezhetik azt, amit csinálnak, én is élveztem 40 évig. De az utolsó években annyit vitorláztam, 150 ezer km vagy 3 földkerülő útnyit, hogy belefáradtam.
Másrészt, lassan hetvenéves fejjel nem ugyanaz a motiváltsága az embernek, mint harmincévesen. Nem úgy fáradok bele, hogy eltelik fél év és alig várom, hogy mehessek, hanem másképp fárad bele az ember. Ebben semmi negatív vagy rossz nincs, de tény, hogy a magam szórakoztatására nem megyek el vitorlázni. Mások szórakoztatására még hajlandó vagyok.

Milyen a magyar vitorlázás európai, nemzetközi megítélése? Mekkora presztízse van a Kékszalagnak, a legnagyobb európai tókerülő versenynek?

Szerintem alapvető nemzetközi értelemben véve semmi, de nagy a magyar vitorlázás presztízse.
Azok a fiatalok, akik olimpiai hajóosztályban, illetve igazán rangos nemzetközi hajóosztályokban komoly eredményeket érnek el, kvalifikációt szereztek a következő olimpiára – Berecz Zsombor, Érdi Mária, a Vadnai gyerekek –, ők elképesztő tudású srácok és nagyon komoly rangot vívtak ki maguknak a nemzetközi világban. Azt tudni kell, hogy az autózás világában egy gokart világbajnok még nem váltotta meg a világot. Ezek a srácok nagy tudásúak a maguk világában, kérdés az, hogy merre mennek majd tovább.

A rangot a vitorlázók, és nem a Kékszalag adja meg Magyarországon.

Az, hogy összeméri magát néhány módos ember néhány behozott katamaránnal… ez nem szakmai rang. Szakmai rangot valóságos eredmény nyújt. Kiürült hajóosztályokban világbajnoknak lenni nem rang. Olyan, magunk teremtette kategóriákban nagynak lenni, amit a világon senki nem jegyez, csak magunk, az nem rang. Az a rang, ami létezik és erős a nagyvilágban. Ahol a világ legjobbjai gyűlnek össze, és ott kell megmutatni mit tudunk.
Berecz Zsombi ezt csinálta. Úgy lett világbajnok, hogy a világ legjobb finnesei voltak ott. Ne legyenek kétségeink, aki 85 kg fölött a világ legjobb vitorlázói közé tartozik, az mind a finn dingin jelenik meg. Nagy sajnálatunkra úgy tűnik, hogy a finn dingit is menesztik előbb-utóbb az olimpiáról, mert ott már lassan nem a sport, hanem a színház a fontos. De még a Zsombi életében remélhetőleg lesz alkalom, hogy megmutassa.
Tehát ez nagy érték egyrészről, másrészt meg tudnunk kell, hogy egy adott szakmában mi az érték.

Ön nehéz körülmények közül indult el. Mit gondol, a mai fiatalok számára, akik lényegesen jobb körülmények között élnek, ugyanaz jelenti az értéket a sportban? Rajonganak még ugyanazért a teljesítményért, amiért maga? Én fiatal vagyok és a saját nevemben azt tudom mondani, hogy igen, de általában mit lát?

Azt látom, hogy az egyre jobb életkörülmények között élő fiatalság, akiknek a szülei már megteremtik a biztonságot, az otthont, a lehetőséget, azok sokkal kevésbé motiváltak. Eleve ott az a tény, hogy létezik az internet a világban. A youtube-ról olyan filmek tölthetők le, hogy gyakorlatilag ott vagyok a tenger mélyétől az űrig mindenhol. És ez kioltja azt a fajta kíváncsiságot, ami a motiváltság egyik alapja.
A mai fiatalság érdeklődő és nyitott részének nehéz dolga van, talán nehezebb, mint nekünk, akik el voltunk zárva.

Az a fajta virtuális hozzáférés az információkhoz, amit az internet nyújt, az el tudja homályosítani, el tudja nyomni a valóságos érdeklődést. Ha valaki megismer egy csomó mindent interneten keresztül, az nem biztos, hogy kiszáll a kényelmes székből és elmegy megmászni a jéghideg Himaláját.

Ahhoz az kell, hogy valaki a saját élményeit akarja megélni, önmagát akarja megváltani, a saját motivációját felépíteni és annak megfelelni. Ezt ebben a virtuális világban, ahol ömlik ránk jó és rossz, ami már önmagában is kihívás, hogy ki tudjuk szűrni mi jó és mi rossz. Ebben a világban nehéz motiváltnak maradni.
Őszinte részvétem a fiataloknak, azt kell mondjam, hogy nekem könnyebb volt. Egyrészt, mert nekünk még nagyobb volt a világ, kevésbé láttuk, nagyobb volt az ismeretlen halmaz. A mai gyerekeknek, ha akarnak valamit, ráböknek egy gombra és ott van. Ez óriási fegyver a motiváció ellen. Ha valaki tényleg önmaga akar élményeket megélni, az álljon neki, csinálja meg, az lesz majd az élete.
De az, hogy kielégülök mindennel egy-két gombnyomással a meleg fotelben ülve, az egy álca, egy becsapós világ. Nagyon sok embert ez kielégít, de azok, akik most motiváltnak születnek, nem lesz könnyű dolguk ezt megtartani.

A történeteiből megismerhetjük a hatalmas küzdésvágyát, ami szerintem mindenkinek hatalmas motivációt tud jelenteni. Nekem a legtöbbet mégis az adta, hogy ott voltak például a Vendée Globe-on ellenfélnek a nyolcszoros költségvetésből dolgozó csapatok, és ön mégis mindig elégedett volt azzal, ami a rendelkezésére állt.
Sohasem volt elégedetlen és sohasem mondta azt, hogy nekik könnyű, hiszen csak beleül az adott versenyző egy elkészített hajóba?

Én nem mondtam ezt, de az ellenfeleim mondták, hogy nekik ez igazából egyfajta lelki handicap, hogy gyorsabban vitorlázik nálam és mégsem elégedett vele, mert azt a különbséget nem tudja megteremteni eredményben, mint amekkora különbséget ő lát, hogy a feltételrendszerben megvan neki.
Én mindig önmagamért csináltam a dolgaimat és soha nem az motivált, hogy kit tudok majd megverni. Sokkal inkább a teljesítmény függvényében élek. Az utolsó Vendée Globe-on nekem fontosabb volt, hogy 100 napon belül jó teljesítményt tudjak produkálni, mint az, hogy hányan vernek meg. Aki többre képes, az többet tud.
Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy a profik világában ez jelen van. Egy olyan gazdaság, mint a francia, ahol egészen elképesztően erős a média, a hajóipar, a versenyipar, a szponzorációs biznisz rész. Ott leakasztani 5-15 millió eurót, az nem egy nagy dolog. Ugyanakkor az az egy darab vitorlázó, aki majd kimegy, és helyt kell álljon, annak ez ugyanúgy egy kőkemény kihívás.
Mi jó barátságban vagyunk ezekkel a srácokkal és ők fogalmazzák meg, hogy bizony nagyon sajnálják, hogy nem valóságos versenyt vívunk egymással. Mert akkor igazán kiderülne, hogy melyikünk a jobb. Ők egy sokkal gyorsabb eszközzel mennek és így nem valós a kép. Ez engem sosem zavart, én mindig arra voltam büszke, amit én tudtam teljesíteni.

Úgy tudom Ön végtelenül nem pénzfüggő. Milyen a pénzhez való viszonya, mit tanítana róla a következő generációknak?

Nagyon egyszerű a képlet, a pénz egy értékmérő. Komplett átveri magát az, aki összekeveri az értékkel.

Sok ember számára a pénz válik értékké. Gyűjteni, nézni a számhalmazokat, a nullákat a sor végén és gazdagítani a bankokat. Ez nem érték. Addig ér a pénz valamit, amíg jó dolgokra szánom.

Én gyűjthettem volna már sok pénzt életemben, de soha nem gyűjtöm. Inkább elköltöm értelmes dolgokra, ahol hasznosul számomra, a családom, a barátaim vagy a szakma számára. A pénz számomra magában nem érték.

A tehetséges embereket vizsgálva kimutatták, hogy leginkább az készteti az embert koncentrációra, hogy ha örömét leli az adott tevékenységben. Hasonlóról tud beszámolni Ön is?

Abszolút. Ezt kiegészítem azzal, hogy maga a küzdelem és fizikai fájdalom is tud ilyen módon pozitív lenni. A hosszú küzdelmet, az alvatlanságot, a fázást, amikor melegem van, bármit a feladat részének tekintem és összességében az egésznek olyan sokat köszönhetek, hogy ez az ár, amit én fizettem az éleményeimért, a tapasztalásaimért, a gondolatokért az elenyésző.
Akármennyit küzdöttem életemben az mindig busásan megtérült.

„Rossz tanuló vagy, ezért ne tanuljál!” – mondta önnek az édesapja. Idén sok egyetemi képzésen lementek a ponthatárok, közepesnek mondható eredményekkel felvételt lehetett nyerni egyetemekre. Jó volt ez a mondat, esetleg túl szigorú?

Teljesen igaza volt apámnak. Nem volt nagy követelmény annak idején. Ahhoz, hogy egy szakmát kitanuljak, ahhoz közepes szinten kellett befejezni az általános iskolát. Csakhogy én nem voltam ennyire lelkes, sokkal jobban érdekelt minden más. Kíváncsi voltam és az, hogy engem rossz tanárok valamilyen nómenklatorikus porosz tudományra ráirányítsanak, ez nem ment. Tehát rossz tanuló voltam és apám joggal nem engedett továbbtanulni.
Aztán mégis tanultam, és amit megengedett azt szívvel-lélekkel csináltam, mert az számomra már érték volt. Leültem egy asztal mellé és ott pár anyagból, egy-két szerszámmal minőségi cipőt készíteni értékteremtés. És megszerettem a cipészetet, ahová végül elengedett. Kitűnően végeztem a cipész szakmát, és nagyon szerettem, de persze ez nekem nem lehetett életcél, nem az a típus vagyok.
De nagyon hasznos epizód volt az életemben, amiből nagyon sok minden tovább kísért. A manuális lépesség, a látásmód, a tudás iránti vágy az továbbélt bennem és egyre többet tanultam.
Nekem a gimnáziumi érettségim a dokumentált tudásom, de azt gondolom, hogy a tudásomból néhány diplomát ki tudnék tölteni. De ezzel nem dicsekszem, mert nincs semmi értelme a világon.

Mi volt a különbség az iskola és az élet között? Rossz tanulónak mutatta be magát, ugyanakkor rengeteg mindent elsajátított már.

Az iskola felkészítés az életre. Nem maga az élet, hanem csupán felkészítés. Ezt mondják közhelyesen, de a legtöbb diák elmegy mellette. „Persze, jólvan muter, jólvan fater, jólvan tanárok.” Pedig az a szörnyű igazság, hogy az iskola felkészít valamire, és az egész felkészítés annyit ér, amennyit át tudok vinni belőle a későbbi életembe, az alkotó tevékenységembe. Arról szól végülis az egész, hogy mit tudok alkotni, adni a világnak.

A teremtő szándékot hogyan éli meg napjainkban?

A mai napig is ez a fontos számomra. Hajóépítő vagyok, és később lettem tervező, de az is autodidakta módon. Nem alacsony szinten, teszem hozzá gyorsan. Azért lettem kikötőtervező és kikötőépítő, mert úgy gondoltam, hogy ott tudok a legtöbbet hozzátenni ahhoz, ami a hajósoknak fontos. Biztonságos, kényelmes kikötőket építeni, azokkal szemben, amik akkor léteztek. Nagyon örülök, hogy ezt a pályát választottam, mert a hajózás egy divatosabb, népszerűbb tevékenység, de a kikötőépítés a háttérben maradt. Ez olyan, mint hogy csinálunk tízmillió autót, de nincsen egy rendes parkolónk. Egy rendes parkolót megépíteni, megtervezni legalább olyan fontos, mert különben káosz van a világban. Ebbe a szegmensbe mentem be, ezt a szegmenst tanultam ki az elmúlt húsz évben. Már jócskán háromezer felett van a hajóhelyek száma, amiket építettünk, tervezni pedig sokkal többet terveztünk.

Térjünk vissza a gyermekek nevelésére, hiszen ez alapozza meg a jövőt. Gyakran említi, hogy a leghumánusabb, legszeretetteljesebb törekvéseink sokszor a visszájukra fordulnak. Mit mondana a túlszeretett gyerekekről?

Azt gondolom, hogy mindig becsapják azokat a gyerekeket, akiket majomszeretettel szeretnek. Tehát mindent elnéznek neki, mindenért megdicsérik, azt mondják, hogy minden rendben van, te vagy a legszebb, a legjobb, a legügyesebb. Miközben egy tökfej, aki kettőt lép és elesik a saját lábában.

Egy gyereket, ha valaki felelősséggel, tényleg szeretettel, a gyerek iránti szeretettel nevel, akkor kritikus.

Nem a saját vágyait, megkeseredettségét vetíti rá, hogy ami neki nem sikerült, majd a gyereke megcsinálja. Mindenki valamilyen tehetséghalmazzal születik a világra, vagy felismeri, vagy nem. Amit csinálni akar, abban segítsék. Azonban nem az a segítség, hogy dicsérgetünk, hanem az, ha jó irányba tereljük abban, amit csinálni akar. Ez a szülő felelőssége. A gyerek nem mindig örül annak, amit a szülő mond, de az van hasznára. Az a szülő neveli helyesen a gyerekét, aki még a konfliktust is felvállalja vele, de abba az irányba tereli, ami a gyereknek hasznos.

Jelenleg a férfi-női szerepek átértelmezése is zajlik. Vannak olyan feladatai ön szerint egy férfink és egy nőnek, amiket, ha nem lát el, akkor nem érzi jól magát? Vagy nyugodtan cserélgethetjük ezeket egymás között?

Úgy gondolom, hogy alapvetően nők és férfiak születnek a világba. A teremtő így találta ki. Amikor ez felborul majd, akkor ugyanúgy kipusztul az emberiség, mint már annyi más élőlény. Az, hogy hány gendert számolnak össze, ez maga az elmebetegség. Ilyet zárt osztályon lehet csinálni.

Férfiak és nők vannak, minden más vakvágány.

Hogyan írna le egy, a társadalom számára hasznos embert? Írja a könyvében, hogy lehet valaki több diplomás, több nyelvet beszélő, előfordulhat, hogy mégsem tud a társadalomnak elég hasznos tagja lenni, mert nem rendelkezik azzal az életfilozófiával és azokkal az alapértékekkel, amik ehhez szükségesek lennének.

Ez az alapelv nálam annyiban merül ki, hogy akarjak valamit alkotni, és amit alkotok, az szolgáljon másokat. Ne csak l’art pour l’art legyen valami a világban, mert én akartam valamit csinálni, hanem olyat csináljak, amire szükség van. Aminek más, mások a hasznát látják. Nagyon nehéz dolga van például azoknak a kutatóknak, akik bemennek egy laboratóriumba és leélnek harminc évet néhány kémcső mellett, és kémiai, biológiai, ill. kvantumkutatásokat végeznek, hiszen nincsen közvetlen látszata annak, amit csinálnak, bár nagyon fontos. A hétköznapi életben mégsem kvantumfizikusok vannak túlnyomó részben, hanem olyanok, akik valamit meg akarnak élni. A legnagyobb vakvágánynak azt látom, amikor valakinek az élete kimerül a pénzszerzésben. Ennél elpazaroltabb életet nem tudok elképzelni. Tehetséget, időt, energiát arra fordítsak, hogy pénzt szerezzek? Ez beteg. Akármit csinálok, az a fontos, amit alkottam. Persze meg kell élnem valamiből.  

Azok az emberek hasznosak önmaguk és a társadalom számára, akik alkotnak.

Mi adhat egy keretrendszert ahhoz, hogy egészségesen tudjunk ebben a társadalomban működni?

Ha valaki pontosan elakarja magát helyezni a világban, akkor vissza kell kanyarodnia az ókori filozófusokig! Vissza kell mennie négyezer évet, és tanulmányozni, hogy az emberiség merre fejlődött, hogyan és miért. Mit tettek a régi filozófusok, fizikusok, mit tettek a középkoriak, mit tesznek a maiak. Az eleink akár a közelmúltban, akár a távoli múltban mit tettek azért, hogy ez a nemzet még mindig itt legyen, Európa szívében. Mit tett Árpád óta sok-sok honfitársunk, akik a tudásukat, tehetségüket adták azért, hogy még mindig itt legyünk. A közvetlen múltunk nagyon fontos (angolul nagyon szép szó: „heritage”, magyarul nem létezik) és az, hogy a közvetlenül előttünk járók milyen értékeket képviseltek. Meg kell nézni, hogy hogyan adták a tudásukat, esetenként az életüket azért, hogy megmaradjon a haza, megmaradjon a kultúra. Hogy azok, akik ide születnek, ne gyökér nélkül szülessenek és nőjenek fel. Ha nem ismeri az ember a gyökereit, ha nem ismeri a múltját, a jelenét, akkor borzalmasan nehéz neki hasznos lénynek éreznie magát. Onnantól, hogy ilyen módon értékvesztetté válik valaki, bejön a képbe a pénz. A pénz, a nagy autó, a nagy ház, a medence, stb... Ez mind smafu, ez mind csak látszat.

Az egyetlen érték a haszonteremtés, és az csak addig létezhet, amíg tudom a helyem a világban, tudom a helyemet a saját társadalmamban.

Akinek nincs helye a családban, akinek nincs helye a közvetlen környezetében, annak nincs helye a világban. Emberek, ébredjünk fel! Le lehet bontani az egészet, de akkor totálisan felborul a világ, megszűnik a rend. Visszamehetünk az egysejtűekig.

Nagyon erős szervezőerőt jelent például a kereszténység, mit gondol róla?

Római katolikus keresztény vagyok. Bemegyek a templomba ma is, imádkozom ma is, akkor, amikor nekem jólesik. Óriási a felelőssége, óriási a hatása az egyháznak. Válasszuk le a filozófiáról, mert az egyház és a filozófia, a vallás és a filozófia, a hit és a filozófia két dolog. A hit és az egyház is két dolog. Az egyháznak irgalmatlanul nagy felelőssége és kötelezettsége van abban, hogy a társadalomnak olyan szabálykeretet biztosítson, amiben kulturális értelemben emberként élhetünk. Amiben nem a másikat akarom megenni, mert lusta voltam a zerge után szaladni, hanem amiben tudom, hogy ember vagyok, és hogyan kell viszonyulnom egy másik emberhez. A tízparancsolat utolsó hat parancsa, ami kimondja, hogy mit ne tégy. Az egyháznak ezekben a kérdésekben, a kultúrában, az együttélésben, ahogyan nőnek a metropoliszok, egyre nagyobb jelentősége lesz. Tízmilliós masszák alakulnak ki a nagyvárosokban. Kultúrgyökerek, gyökerek, alapszabályok nélkül élnek, adott esetben egymás rovására. Hiszen úgy vezetem le az indulatomat, mint most Párizsban: beverem a kirakatokat, felgyújtom az autókat, agyonverem a többieket, főleg azt, aki nem tetszik. Ez nem megy. Ebben a káoszban, amire az ember képes, rendet teremteni nem tud más. Sem a filozófusok, sem az iskola, sem a politika. Csak és kizárólag az egyház tud rendet teremteni. Azon elvitatkozgathatunk, hogy évszázadokig mit csinált az egyház, és hogy az helyes vagy nem helyes.

Nem a középkori egyházi figurákat kell tanulmányoznunk, hanem a gyökereket. Például, hogy mit mondott Jézus.

Hogy akkor mi volt a helyes és a nem helyes. Ilyen módon, az alapigazságokhoz visszakanyarodni nem lehet vallás nélkül. Lehet cáfolni minden filozófiai állítást, lehet cáfolni az anyag és az energiamegmaradás törvényét, mindent lehet cáfolni. Azonban az egyház, illetve az istenhit egy misztériumra épül. Az életre, az elmúlásra, és ennek a beláthatatlanságára apellál, és mint ilyen, támadhatatlan. Mert nem tudjuk, hogy honnét jöttünk, nem tudjuk, hogy hová tartunk. Ez az erő, ha rossz irányba fordítják, akkor káros. Ez történt a középkorban, amikor az inkvizíció alatt gyilkolásztak. Még akár száz éve is megáldották a fegyvert. Itt abszolút vakvágányra szaladt a papság. Róma és a papság. Viszont megint csak azt mondom, hogy ennek nincsen köze a valláshoz. A vallás az egymás mellett élést, a tisztességben, becsületben együttélésnek a szabályait fekteti le. Abban segít, hogy a helyünkön legyünk, hogy emberek maradjunk. Egyébként klasszul agyon tudja verni egymást két kenguru is. Ehhez nem kell embernek lenni. Viszont kenguruk nem mennek be a templomba imádkozni. Borzalmasan fontosnak látom az egyház szerepét, ha azt jól csinálja. A papok szerepét, ha jót beszélnek. Sajnos ez nem mindig történik meg a mai világban. Azt gondolom, hogy legelőször az egyháznak kellene egy kis önkritikát gyakorolnia. Ezután el kell kezdenie azon gondolkodni, hogy hogyan tovább. Azt látom, hogy válságban van az egyház. A keresztény egyház is válságban van. Azok az emberek tudják megmenteni, akik filozófiai úton jutnak el a vallásig, és pontosan értik, hogy mi a szerepe a vallásnak a társadalom életében és azt megőrzik. Annak van nagyobb hatása, ha nem azért őrzöm meg a vallást, mert elhittem a papnak, hanem azért, mert filozófiailag megvagyok győződve a fontosságáról. Ez tehát a viszonyom az egyházhoz, az egyház fontosságához. Nagyon-nagyon fontosnak találnám, hogy a jövő fiataljai ilyen irányba is nevelve legyenek.

Beszéljünk egy másik válságról, ami bár vitatott, hogy mennyire az emberi tevékenységnek a következménye, de tapasztalt kríziseket az óceánokon? Több mint harminc éves időintervallumban utazott rajta.

Ebben a kérdésben is az igazság valahol nagyon félúton, nagyon távol van. Nagyon sok olyan jel van, ami azt mutatja, hogy a gyarapodó, iparosodó emberiség egyre jobban szennyezi a környezetét. Az ellenben, amit a politikusok zászlóra tűznek, nem feltétlenül igaz. Adott esetben a társadalommal fizettetik meg az ő jólétüknek az árát. A glóbusz felmelegedését nem az autóknak adresszálom, mert egy kitörő vulkán az összes autón túltesz egyetlen másodperc alatt. Persze, tegyük meg, amit mi emberek megtehetünk, de nehogy már magunkra vállaljuk az egész univerzum működésének a költségét! Az időjárás módosul, változik. Hozzátenném gyorsan, hogy

a glóbusz, az univerzum mindig változott, és fog is. Egy öntelt, nagyképű állítás, hogy ezt mi befolyásoljuk.

Az interjút készítette:
Papp Ferenc, Fúzió Hallgatói Közösség