Reaktor

Gondolom már te is botlottál bele olyan internetes cikkbe, amely valamilyen bűnesetről számolt be, és nagyot néztél, amikor megláttad a kiszabott ítéletet. Sok cikk vitatja az ítéletek igazságosságát, hangsúlyozva azt, hogy túl enyhék. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy a közvélemény azon az állásponton van, hogy a bűnözők nem kapják meg a tetteikkel arányos büntetési tételt. 

Bosszúvágy

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az emberekben még él a bosszú iránti vágy, szeretnének elégtételt kapni, ezért sokan a legdurvább büntetést szabnák ki (pl. felmerült a halálbüntetés visszahozása a Szita-gyilkosság kapcsán). Vagy csak emlékezzünk vissza a kecskeméti vadasparkban történt esetre, amikor is egy kisiskolás szerencsétlen módon egy szurikáta halálát okozta.

Az internetet ellepték a gyűlölködő kommentek, azt tárgyalva, hogyan kéne azt a gyereket megverni, és/vagy ugyanúgy megkínozni, ahogy ő kínozta az állatot

(most itt hadd ne részletezzem, hogy milyen különböző kegyetlen bánásmódban akarták szerencsétlen iskolás fiút részesíteni). Az ősi társadalmakban még élt is a vérbosszú, illetve a szemet szemért elv. Ez a bosszúvágy szerintem természetes, na persze ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy én is bosszúpárti vagyok. Az ember társadalomban él, így ösztönösen belé van kódolva, hogy kiközösítse a társadalmat bomlasztó egyedet, fenntartsa a társadalom rendjét. Ez még ma is sokszor előjön belőlünk, noha ma már modern, polgári társadalomban élünk.

Tényleg enyhék az ítéletek?

Egyrészt, ki mondta, hogy enyhék az ítéletek? Tényleg azok? Ezt így általánosságban nem lehet kimondani, de kétségtelen, hogy vannak kirívó esetek. Azért lehetnek enyhék az ítéletek, mert enyhe maga a jogszabály is. A bíróság ezekhez kötve van, ezek alapján hozza meg az ítéletet, ezektől legjobb belátása szerint sem térhet el.

Hogyan néz ki a büntetéskiszabás? Minden bűncselekménynek van egy tételkerete, például az emberölésnél ez 5-15 évig terjedő szabadságvesztés.

A bíróság az úgynevezett középértékből indul ki,

vagyis a két tételhatárt összeadja, ez ebben az esetben 20 év, majd azt elosztja kettővel, így kapjuk meg a 10 évet, ez lesz a középmérték. Innen mehet a bíróság lefele, vagy fölfele, annak függvényében, hogy vannak-e enyhítő illetve súlyosbító körülmények. Maga a Btk. alapján is lehet alacsony az ítélet, mert sok bűncselekménynél a tételkeret, a bűncselekmény súlyához képest alacsony, pl. zaklatásnál maximum 1 év a kiszabható büntetés. De azt is meg kell jegyezni, hogy sok bűncselekménynek éppen ezért van súlyosabb, vagyis "minősítő" esete. Ebben az esetben, ha "durvábban" valósul meg a bűncselekmény, akkor keményebb büntetést kap az elkövető.

Tehát a láncfűrészes gyilkost nem kell az emberölés alapeseteként kezelni, nagy valószínűséggel ő életfogytiglant kapna, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt!

Az idő hatása az ítéletekre

Amit még meg kell említeni, az az időmúlás fontossága. Alapból sok idő eltelik a bűncselekmény elkövetése, és az ítélet kimondása között, na, hát még, mire az az ítélet jogerőre emelkedik. De miért is olyan fontos az idő? Az enyhítő illetve súlyosbító körülményeket az ún. 56. büntető kollégiumi vélemény (az 56. Bkv., nem, nem az a bkv!) foglalja össze, és enyhítő körülményként említi a bűncselekmény elkövetésétől eltelt hosszabb időtartamot. Vagyis, ha évek telnek el a nyomozással, majd a vádemelés után a tárgyalással, a másod-, harmadfokkal, akkor ez a hosszú idő számításba jön az ítéletkiszabásnál.

A hosszú idő hatással van a bizonyítékokra is. Könnyen eltűnhet egy okirat, na persze nem azért mert aljas módon eltüntetik, csak egyszerűen 7 év után már nem tudják, hogy hova szublimált. De meg kell jegyezni, a tanúk sem megbízhatóak, gondolj csak bele, ha tőled kérdeznék meg, kedves olvasó, hogy mit csináltál 7 évvel ezelőtt szerdán délután? Na, ugye!

A tanúk megbízhatósága kétséges, sokan rosszul emlékeznek a történtekre, az elméjük összemossa az eseményeket, így sosem számítanak megbízhatónak a bizonyítás körében.

A média leegyszerűsíti

Azt is ki kell emelni, hogy a médiában megjelenő cikkek csak pár oldalban foglalják össze az egész ügyet, és az emberek az alapján formálnak véleményt. Eközben az ügy iratai akár 1000 oldalra is rúghatnak, a bíróságnak minden egyes tényt, információmorzsát figyelembe kell vennie. Sőt, a bíróknak kifejezetten tiltva van, hogy a médiából informálódjanak először az ügyről, mivel az mindig valamelyik fél mögé áll be, egyáltalán nem pártatlan.

Tehát általánosságban azt nem lehet kijelenteni, hogy az ítéletek túl enyhék lennének, ha azonban mégis találkozunk ilyennel, akkor sem kell elsőre a bírók korruptságára, a bűnöző melletti védelmére asszociálni. És persze azt se felejtsük el, hogy a jog nem mindig igazságos! 

A szabad fegyverviselés kérdéséről szóló végeláthatatlan diskurzus már oly mértékben lerágott csont, mint a Müller Cecília hasznos instrukcióin élcelődő mémek, nemrégiben mégis kellemes baráti csevegésem tárgyául szolgált a téma, így az elmém mélyére száműzött, egyéb elmélkedések alá temetett gondolatok újra napvilágot láttak.

Bár lenyűgözően impozáns jellemfejlődésem eredményeképp már jó ideje nem tartozom a balliberális oldal hisztérikus fegyverhordozói közé, a fegyverviselés változatlanul azon kérdések közé tartozik, melyben nem tudom nem a baloldal mocsaraktól bűzlő partján megvetni a lábam.

A legkisebb mértékben sem támogatom, hogy a hétköznapi állampolgárok különösebb erőfeszítés vagy komolyabb kritérium nélkül emberéletek kioltására alkalmas lőfegyverhez jussanak, és minden eme gondolatot igazolni kívánó érvet igazi badarságnak tartok.

Kezdjük ezzel a – tapasztalataim szerint – legnagyobb népszerűségnek örvendő érvvel: a jobboldal prominens képviselői úgy vélik, hogy helytelen ily mértékben az államra támaszkodni, ők sokkal jobb szeretnék, ha a bénító kiszolgáltatottság helyett lehetőségük lenni önnön kezükkel megvédeni saját magukat és családjukat – ezért kell a fegyver.

Ne támaszkodjunk ennyire az államra, legyünk erősek, bátrak és függetlenek, mintha csak Schwarzenegger és Stallone tüzes románcából fogantunk volna, önállóságtól duzzadó, hősies férfiak! Hát nem? 

Hát, nem. Véleményem szerint, ha valamely ember szabadulni kíván a civilizáció e súlyos vívmányától, és nincs szüksége az állam nyújtotta rendfenntartó erőre, az legyen szíves mondjon le a civilizált élet összes egyéb ajándékáról is, és ne támaszkodjon az orvostudományra vagy a technológiára sem, mert egyébiránt nem más, csak felháborítóan hipokrita.

Fegyverek garmadáját tartom karnyújtásnyira magamtól, mert nem szeretnék védtelen áldozattá válva tétlenül várni a rendőrségre, ha betörnek a házamba, de maximálisan gépesített otthonom megkönnyíti az elvégzendő házimunkát, autóval fuvarozom magam mindenhova, mert így kényelmesebb, és mindennemű problémám orvosolható a megfelelő gyógyszerrel, amit nem vagyok rest használni? Nincs itt némi önellentmondás?

Ha tovább tipegek eme gondolat mocsaras partján, bennem felmerül a kérdés, hogy ha nem akarunk az állami rendfenntartó szervre támaszkodni, akkor az igazságszolgáltató és a büntetés végrehajtó szervre miért?

Ebben az esetben már nem vagyunk túlságosan kiszolgáltatva az államnak? Miért nem fogjuk a fegyverünket, csapjuk a fejünkbe a cowboy-kalapunkat, és megyünk mi magunk leszámolni az ellenféllel, ha már oly nagyon önállóak vagyunk? Apáink egymásba kapaszkodva néznének utánunk, büszkeségtől párás tekintettel, ahogy magányos farkasként, akár az életünk árán is, de szigorúan egyedül oldjuk meg a konstans keletkező krízishelyzeteket, hát nem lenne gyönyörű?

A másik gyakran emlegetett érv az, hogy

eme kellemes sárgolyó lakói csak abban az esetben fognak ténylegesen megérni a fegyver viselésének alapvető jogához, ha felnőttként vannak kezelve – ehhez pedig először fegyvert kell adni a kezükbe.

Igen, ez egy létező pedagógia módszer, ami valószínűleg bizonyos esetekben működőképes is, de egyrészt, ez a metódus nem jelent garantált sikert, senki nem borítékolhatja, hogy ennek köszönhetően hirtelen felelősségteljes felnőtt válik mindenkiből, másrészt, a módszer járulékos veszteségét még mindig emberi életekben mérjük.

Nem ugyanazt a filmet nézzük azzal a polgártárssal, aki azt gondolja, hogy a megelőlegezett bizalom idővel meghozza gyümölcsét, én ennél sokkal kevesebbet feltételezek az emberi faj jeles képviselőiről. Igen, a globális egészet nézve valószínűleg soha nem leszünk „felnőtt emberek”.

Puzsér Róbert szavait idézem 2015. decemberéből:

„Én is éretlennek tartom a magyar társadalmat úgy a füvezésre, mint a fegyverviselésre. Csakhogy az autóvezetésre és a gyereknevelésre is éretlen volna, ha tiltanák neki.”

A legmélyebb tisztelettel, kezitcsókolom, én a jelen szent minutumban is meg vagyok győződve arról, hogy az emberiség jelentős hányada nem ért meg ezen tevékenységek műveléséhez, és nem is fog soha, hiába van neki megengedve.

Miután hosszú évek kemény munkája után a naivitás ragacsos burkának utolsó négyzetcentiméterét is lefejtettem testemről, megfogadtam, soha többet nem hozok ítéletet emocionális alapokra támaszkodva – meggyőződésem szerint a szabad fegyverviselés joga mellett kardoskodókat pedig épp ez vezérli. Mindenki játszi könnyedséggel azonosul a Clint Eastwood által alakított karakterek bármelyikével, a fegyver birtoklásának puszta tudata mintha jótékony hatással lenne a férfiak falloszának méretére is [határozottan igen - a szerk.], fegyverrel az oldalunkon giccses fantazmagóriákat szövünk arról, ahogy egyes egyedül megmentjük a világot a gonosz erők démoni ármánykodásaitól – a fegyver egy játék, egy kellék abban a mesében, melynek mi vagyunk a főszereplői, ezért a hozzá való ragaszkodásunk a legkevésbé sem a racionalizmus vagy az objektivitás gerjesztette érzület.

Objektívan vizsgálva a kérdést én úgy látom, hogy egy ország közbiztonságának csak árt, ha polgárai úgy hordhatnak maguknál fegyvert, hogy azt még csak be sem kell jelenteniük a hatóságoknak.

Nem logikus az a következtetés, hogy egy ilyen országban sokkal feszültebb a hangulat, gyakoribbak a szerencsétlen túlkapások, hisz a rend rettegő őrei sosem tudhatják, hogy kinél van lőfegyver, és ki szándékozik ellenük használni?

Az abszolút kedvenc aspektusom azonban ez: 2015-ben a Washington Post egy blogján jelent meg egy cikk, mely azt taglalja, hogy átlagosan heti egy olyan lőfegyver okozta baleset történik Amerika berkein belül, melynek elkövetője egy és három év közötti kisgyermek, aki játszani kezdett a számára is elérhető távolságban tartott éles fegyverrel, ennek eredményeképpen pedig megöli vagy megsebesíti akár saját magát, akár családtagjait.

A múltkori cikkben már bemutattuk, hogy honnan ered a smiley, a dollár jel, a bluetooth és a pi. Most további szimbólumokat hoztunk nektek, amelyek eredete szintén homályos!

Az oroszlán

A középkorban a címereken közkedvelt ábrázolás volt az oroszlán. Például Anglia címerében három ilyen állat is megtalálható mindmáig. De akár Tököl címerében is összefuthatunk vele. A címerekben szereplő állatoknak, jelképeknek jelentése volt a csatában. Az oroszlán például az erőt és a bátorságot szimbolizálta. Azonban itt még nem áll meg a történet! Az sem mindegy, hogy az oroszlán hogyan néz ki, milyen testtartással van ábrázolva.

A járó oroszlán, amelynek éppen egyik lába fel van emelve, ezzel kifejezve, hogy éppen megy valahova, az elhatározást, a kitartást jelenti. A két lábon ágaskodó oroszlán, mint a Peugeot emblémáján, szintén a bátorságot jelöli. Ha pedig ül, és a címerből kifelé néz, vagyis a szemlélőre mereszti a tekintetét, akkor az a bölcsesség szimbóluma.

Sarló és kalapács

A sarló és kalapács eredetileg nem is a kommunizmust szimbolizálta, illetve nem is ebből a két „munkaeszközből” állt. Még az 1917-es bolsevik forradalom előtt , még egy ekére fektették rá a kalapácsot. A kommunizmus előtt, a cárság idején Oroszország szerte mindenhol megtalálhatóak voltak a Romanovok jelképei, amiket a váltás után a vandál bolsevikek mindenhonnan leszedtek, ledöntötték a volt uralkodó szobrait, kifosztották a múzeumokat, és a címereket letépték. A csőcselék vandalizmusa ellen érdekes módon egy hithű marxista író, Anatolij Lunacsarszkij lépett fel. Lunacsarszkij egészen Leninig ment, hogy felszámolja a kommunisták rombolását. Elérte Leninnél, hogy az megszervezze a propaganda részeként a ledöntött jelképek kicserélését kommunista motívumokra. Ennek keretében pályázatot hirdettek meg az új jelképek kitalálására lobogó, címer és állami pecsét kategóriában. Gondolom nem kell ecsetelni, hogy melyik pályázat nyert a címer kategóriában, azonban azt meg kell említeni, hogy a címer a sarlóval és kalapáccsal nem teljesen így nézett ki eredetileg. Az eredeti címerben (ahogyan fent is látható) a felkelő nap sugarai előtt ábrázolták a sarlót és a kalapácsot, két búzakalásszal körbe kerítve, alattuk pedig egy felfelé mutató kardot helyeztek el. Na, de hova lett a kard? Nos, Leninnek nem tetszett a kard, így azt eltávolították. A pályázati kiírásban meg volt adva, hogy a szimbólumoknak a munkásokat és a parasztságot kell képviselniük. Így a sarló a vidéki parasztságot, a kalapács pedig a városi munkásosztályt jelölte, a kardot pedig törölték.

A kukac

Manapság elsősorban e-mail címekhez használjuk a kukacot, de a facebookon profilokra való hivatkozásokhoz is jó. Azonban az eredete nem annyira ismert. Meglepő, de már a középkorban is ismerték, akkor kereskedők a leveleikben használták. De a szerzetesek írásaiban is előbukkan, valószínűleg valaminek a rövidítéseként, ami nem volt ritka az ilyen közösségekben. Egy bizonyos Berthold Louis Ullmann, amerikai paleográfus szerint a "@" a latin ad (-hoz, -hez, -höz) szót jelöli. A kukac kunkora a d betűbő alakult át. Más teóriák szerint viszont ez a fajta lustaság durván szembe megy a szerzetesek kötött életmódjával, és inkább elvetik ezt a magyarázatot. Amit biztosan tudunk, hogy a 16. században az itáliai borkereskedő, Francesco Lapi egy levelében a "@" jelet az amfora megjelöléseként használta, melyben a bort szállították. Aztán később ez elterjedt a kereskedők körében, és már egyfajta egységárat jelölt, így pl. 1 db tojás @0,50 $.

Az olimpiai karikák

Azt mindenki tudja, hogy a mindenkori olimpia szimbóluma öt karika, melyek egyenként egy kontinenst jelölnek. Azonban az öt karika eltérő színű. A színek az eredetileg versenyző összes országot képviselik, mivel mindegyik ország lobogójának színei megjelennek benne. Bár azt meg kell említeni, hogy az első, 1896-os athéni olimpián még nem képviseltette magát minden kontinens, erre az ötödik megrendezett olimpiáig várni kellett, ahol Japánnal kiegészült a világverseny, és minden kontinensről üdvözölhették egymást a versenyzők.

Az "ÉS" jele

Ma számtalan védjegyben találkozhatunk vele, és kétségkívül az „és”-t jelöli a furcsa görbe. Eredete azonban egészen az első századig nyúlik vissza, amikor még élt a latin nyelv, így nem is titok, hogy a "&" jel is ebből a nyelvből származik. A latinban az "és"-t az "et" szó jelenti, amelynek "e" és "t" betűjét egy karakterré alakították, így kapták meg a híres "&" jelet. Viszont az, hogy ma is olyan népszerű, és nem tűnt el két évezred folyamán, az egy 8. századi Alcuin nevű angolszász tudósnak köszönhető. Alcuint a híres uralkodó, Nagy Károly meghívta az udvarába, hogy tanítson, és arra is megkérte, hogy fejlesszen ki egy egységes stílust a birodalom számára. Így született meg a Karoling-minuszkula, mely bár sokat jelet elveszített, a &-t ma is megőrizte.

Ön is találkozott jártában-keltében egy-egy árva plüssjátékkal az utcán? Nyomába eredtünk a kis kóbor jószágoknak, és egészen meglepő dolgot találtunk. A kihelyező Fúzió Közösség tagjait kérdeztük meg, mi is az apropója a játéknak.

Az SMA típusú betegséggel bátran küzdő Zsombor történetét egy ország ismerte meg, a plüssállatok nyakában lógó cetlik láttán azonban fő kédés, ami bennem megjelent: hogyan kapcsolódnak fiatal diákok a kisfiú életéhez?

Amikor először találkoztam Zsombi történetével, rögtön tudtam, hogy kötelességem, kötelességünk valamilyen formában segíteni neki. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy olyan közösség vezetője lehetek, amely többször bebizonyította már, hogy a bajban - legyen az akár szervezeten belüli vagy azon kívüli probléma - mindig összefog. Így történt ez most is. Egy rendkívül kreatív kezdeményezés részesei lehetünk, amely egyrészt alkalmas arra, hogy kizökkentse az embereket a mindennapok forgatagából - hisz valljuk be, nem gyakran látni az utcákon felnőtt embereket plüssökkel a kezükben -, másrészt pedig megvan az az egyedisége, amely képessé teszi az embert arra, hogy észlelje az élet valódi problémáit. Örömmel láttuk a Zsombi megsegítésére létrehozott közösségi médiás felületeken, hogy néhány általunk kihelyezett plüss már meg is találta új gazdáját, azonban a küldetésünk itt még nem ér véget. Megfogadtuk, hogy amíg a kitűzött célt; a gyógyuláshoz szükséges gyógyszert el nem érjük, addig kitartóan folytatjuk a munkát és ugyanerre bíztatunk másokat is, hisz nincs és nem is lehet szentebb „megbízatás” annál, mint egy gyermek életének a megmentése!

-nyilatkozta a Közösség elnöke, Tordai Máté.

De mi is pontosan az akció menete? Lajkó Fanni elnökségi tag beszámolója szerint

a Fúzió Hallgatói Közösségben a szakmai és közösségépítő tevékenységek szervezésén túl a jótékonykodásra is odafigyelünk, hiszen országszerte több városban is jelen vagyunk, így ezt az együttes erőt kihasználva sok energiát fordítunk mások megsegítésére. Az egyik ilyen projektünket, ami jelenleg is zajlik, egy SMA1 betegségben szenvedő kisfiú, Burinda Zsombi érdekében kezdtük el szervezni, hiszen a gyógyulásához vezető gyógyszer ára több száz millió forint. Segítésére létrejött egy olyan csoport, akik plüssállatok terjesztésével szeretnék felhívni a figyelmet az adománygyűjtésre, ehhez az akcióhoz csatlakoztunk mi, Fúziósok is. A plüssterjesztés lényege, hogy egy borítékot helyezünk a játékokra, amiben Zsombi bankszámlaszáma található és arra kérjük a megtalálót, hogy utaljon neki 700 forintot, ezzel is segítve őt a gyógyulásához vezető úton. Több, mint 500 plüssállatot gyűjtöttünk össze pár hét leforgása alatt, érkeztek mackók Budapestről, Szegedről, Pécsről, Miskolcról és az ország több kisebb városából is. Tagjainkkal február elején kezdtük meg a kisállatok kihelyezését, először Budapesten.

Fanni, hozzátette: aki a napokban játéknyuszikkal találkozik a Szabadság téren vagy az Astorián, csak buzdítani tudja: vigye haza és támogassa Zsombit!

Honnan jöhetett a budapesti egyetemistáknak a félévkezdés kellős közepén az ötlet? Erre a kérdésre Szűcs Gábor válaszolt nekünk:

A Fúzió fiatalokat segítő és fiatalokért létrejött közösség. Egy kisgyermek történetére talán emiatt is fogékonyak voltunk, így egyértelmű volt, hogy ebbe az akcióba energiát kell fektetnünk. Ámbár nem tudnám megmondani, ki látta meg a csapatból először a hirdetést... Talán nem is fontos annyira. Nem titok: sok idő volt minden kis állatot felcímkézni és kiosztani, de az ilyen munkának rendkívüli közösségformáló ereje van. Munka közben beszélgettünk, nevettünk, miközben végig éreztük a felelősséget Zsombi felé.

Néhány évvel ezelőtt, ha megkérdeztek egy fiatalt mivel foglalkozik, nem szerepelt a lehetőségek között a Tiktok szó. Napjainkban nem csak népszerűséget és hírnevet hozhat egy jól felépített profil, de komoly anyagi biztonságot is jelenthet, ha valaki komolyan veszi. Korábbi cikkeimben már volt szó a Twitch-ről, és a véleményvezérekről, most az egyik legnépszerűbb applikáció, a Tiktok kerül előtérbe.

A Tiktok a népszerű Musical.ly app átalakított, feljavított utódja. Ma már olyan népszerűségnek örvend, hogy szinte nincs olyan fiatal, aki ne találkozott volna egy-egy felkapott (viral) videójával.

Az app lényege, hogy a felhasználók rövid videókat készítenek zenei aláfestéssel, a legkülönbözőbb témákban. Lehet ez tánc, tátogás, sminkelés, tanácsadás, történet mesélés, főzés, lakberendezés, rajzolás stb., stb.

Az épp aktuálisan népszerű zenéket és táncokat sokan használják fel, utánozzák le, így hirtelen lehet nagy népszerűséghez jutni. A Tiktok a sokat nézett, vagy kedvelt videók alapján ajánl újabbakat a jövőben, így folyamatosan friss tartalommal találkozhat a felhasználó.

A Tiktok algoritmusának kijátszására sok tanács van, de általánosságban egy profil népszerűsítéséhez a napi 2-3 videó posztolását ajánlják. Emellett fontos a megfelelő hashtagek használata, az appon töltött idő mennyisége, és az aktivitás (kommentek, lájkok). Látható tehát, hogy ha valaki komolyan szeretne foglalkozni ezzel, akkor rengeteg idő és energia befektetése szükséges.

Kivételek mindig vannak, valaki egy jól időzített, kreatív videóval akár több milliós nézettséget érhet el egy nap alatt. Az ilyen szerencsés véletlenekre nem igazán lehet építkezni, főleg, ha karrier céljából kezd el Tiktokozni az illető. Az applikáció jellegéből arra következtethetünk, hogy a fiatalabb generáció számára készült, azonban ma már olyan jelentőséggel bír, hogy minden korosztállyal találkozhatunk rajta.

Még mindig a Z-generáció van többségben, de a Tiktok üzleti potenciálját a 20-as, 30-as éveikben járók kamatoztatják igazán. A felhasználók 41%-a 18 és 24 éves kor közötti, és ez jelenleg a harmadik legtöbbet letöltött applikáció világszerte. 

A nagy kérdés pedig: hogyan is lehet ezzel pénzt keresni? Az elsődleges kérdés, hogy mi a cél? Csupán a bevétel keresés, vagy a népszerűség és esetleg az influencer karrier lebeg a szemek előtt?  Akik csupán a bevételforrást látják benne, számukra opció a profilokkal való kereskedés. Egy felfuttatott, több ezer követővel rendelkező profilért nem sajnálják a pénzt.

Ha a cél az, hogy a Tiktok valóban karriert jelentsen az egyén számára, akkor bizonyos statisztikákat mindenképpen el kell érni. Minden szponzor és cég más és más feltételeket támaszt véleményvezéreihez, de egy sikeres profillal megnyílik a kapu a különböző márka-partner kapcsolatokhoz. Ebben az esetben a szponzori támogatások mellé jöhet a hirdetésekből származó bevétel és a nézőktől származó donáció is.

Összességében elmondható, hogy magában a Tiktok-ban hatalmas potenciál van, hiszen a világon 150 országban, 75 nyelven van jelen és népszerűsége évek óta csak növekszik.

Ennek hátulütője a rengeteg kitörni vágyó felhasználó, hiszen nagyon nehéz olyan tartalmat gyártani ami új, egyedi és még fel is kapják a tömegek. A szerencse és az időzítés nagy faktor ebben a „műfajban”. Hogy ki mit gondol erről az elfoglaltságról, az mindenkinek az egyéni döntése, de az biztos, hogy ma már nehéz kikerülni a hazánkba is begyűrűző Tiktok „őrületet”.

Ahogy a Twitch-re is, úgy a Tiktok-ra is igaz, hogy egy teljesen új karrierlehetőséget nyithat meg a fiatalabb generációk felé. Ma már nem csak a megszokott 8-tól 4-ig tartó munka az egyetlen opció, azonban számolni kell a „szakma” kockázataival is. A jövedelem bizonytalansága, a felszerelés költsége, a motiváció hullámzása, és a nagy konkurencia mind olyan tényezők, amik milliók álmait törhetik össze. Akik azonban mernek nagyot álmodni és belevágnának, azoknak egy kis bíztatás: úgy tűnik a Tiktok marad, és még jó sokáig nem megy sehová.

Forrás: 

https://www.omnicoreagency.com/tiktok-statistics/#:~:text=TikTok%20Demographics,spent%20using%20TikTok%20in%202019.

(Kép forrása: hvg.hu) 

Divatos kifejezés lett mostanában a vakcina-nacionalizmus.  A vakcina-nacionalizmus rossz. A nacionalizmus ugye ab ovo rossz, ezt eddig is tudtuk, de azzal, hogy kiegészült a vakcina előtaggal, valami egészen ördögi képzetet kelt a kifejezés. Brr, borzasztó lehet vakcina-nacionalistának lenni, ilyesmire csak az olyan galád vezetők képesek, mint Orbán, Netanjahu, és persze Boris Johnson, majd elfeledtem. Hogy valójában semmi értelme ennek a kifejezésnek, arra hamar rájön az ember, ha egy kicsit is belegondol, miről is szól ez a jól kitalált pejoratív szóösszetétel. A lényeg, hogy szolidárisnak kell lenni, és nem szabad egymás orra elől elhalászni az oltóanyagokat, hanem szépen várni kell mindenkinek a sorára, amíg egy felsőbb entitás egyenlően elosztja a szűkös erőforrásokat, azaz a vakcinákat, és akkor előbb-utóbb mindenki jól jár. 

Persze vannak azok, akik egyenlőbbek, ők azért többet kapnak, meg hamarabb is, és fontos, hogy a felsőbb entitás nem akármit osztogat, kizárólag nyugati vakcinákat, mert a keleti rossz.

A valóságban egy adott ország vezetői elsősorban a saját népüknek tartoznak elszámolással és érte felelősek.  A valóságban nincs olyan, hogy egy felelős vezető ne akarna elsősorban a saját polgárainak vakcinát biztosítani.  A magyar miniszterelnök, hogy egy random példát mondjak, nem azzal kell, hogy foglalkozzon, mivel oltakoznak majd a portugálok vagy a horvátok, az legyen az ő miniszterelnökük felelőssége. Ha majd lesz felesleg, akkor persze szolidaritásból másnak is lehet juttatni, de addig mindenkinek a sajátjairól kell gondoskodni.

A gaz vakcina-nacionalista ráadásul nem törődik az olyan fontos elvi kérdésekkel, hogy a keleti vakcina rossz, hanem megveszi azt, ha kiderül, mégsem olyan rossz, felrúgva ezzel minden íratlan szabályt a nyugatiak előkelő klubjában. 

A vakcina-nacionalizmus kifejezés megalkotói ugyanazok, akiknek vérzik a szívük minden harmadik világbeli éhínség vagy polgárháború miatt, de akiket például a székelyek autonómia törekvései vagy a kárpátaljai szegények hidegen hagynak.

Miközben a progresszív jóemberkedés íratlan törvénye, hogy minden migráns, aki a mesés Kelet különböző országaiból érkezik, áldozat, és minden további nélkül befogadandó, azok, akik ebben a narratívában szentül hisznek, valójában mélyen megvetik a keletet. Ugyanazok, akik iszlamofóbnak és kirekesztőnek bélyegeznek mindenkit, aki kifejezi nemtetszését az iszlám radikalizmus nőgyűlölete, antiszemitizmusa és erőszak-kultúrája miatt,

lenézésüket árulják el például a keleti Egyesült Arab Emirátusokkal vagy Bahreinnel szemben, amikor nem tulajdonítanak jelentőséget annak, hogy ott a lakosság millióit beoltották már a kínai oltóanyaggal.

Hiába lett immúnis a Covidra a lakosság jelentős része ezekben az amúgy nálunk nagyságrendekkel gazdagabb arab országokban a Sinopharmmal vagy Sinovac-kal történt oltásnak köszönhetően, csak legyintenek, magukban azt gondolván, „ezeknek” jó lesz, na de nekünk? Nekünk a nyugati jár! Persze, a szerbek tömegével oltják el a kínai vakcinát, így jártak, ahogy a vajdasági magyarok is - mi ugyan nem vagyunk beoltva, de legalább nyugati vakcinával nem!

Természetesen a barbár és autoriter Oroszország vakcinája sem lehet jó, hiszen keletről jön. Nincs rendesen dokumentálva, még az oroszoknak sem kell, és különben is, "Putyin!", hangzik el, mint végső érv.  Nagy csapás lehetett a felvilágosult liberálisoknak, amikor

a brit Lancet magazinban leírták feketén-fehéren, hogy a Sputnik V teljesen jó oltóanyag, hatásossága az amerikai oltóanyagokéval vetekszik. 

Nem gond, valószínűleg most azon fognak lovagolni, hogy biztosan túl drágán vette Orbán, és majd egyszer még kérnek ezért egy szívességet az oroszok, akik már amúgy is a spájzban vannak. A kínaiakról nem is beszélve, azokat akarja igazából lekenyerezni miniszterelnökünk a vakcinavásárlással, hogy majd jól éket verjen az EU országai közé. A magyarok valójában nem érdeklik, a vakcinavásárlás csak ürügy az autoriterkedésre!

Ez a liberális Covid-beszédmód csak az egyik megjelenései formája annak a kettős látásnak és kettős beszédnek, ami honi haladárjainkat jellemzi. Tettenérhető sok minden másban is, például a „saját” újságíróik mindennemű kritikáján való rettentő felháborodás és a jobboldali médiumokban dolgozók egységes „lelakájozása” közötti ordító ellentmondásban. Vagy, hogy Covid-közelben maradjunk, abban, hogy a progresszív élcsapat az asszonyság szó használatát Karikó Katalinnal kapcsolatban szexista bugrisságként bélyegzi meg, de dr. Müller Cecíia tisztifőorvost gond nélkül lenyunyókázza. A vakcina internacionalistáknak nyilván mindent szabad.

Milyen állapotban van a magyar egészségügy? Miért örül a hálapénz elleni intézkedéseknek? Hol a helye az imának a legbonyolultabb műtéteknél? Hogyan váltotta meg Jézus Krisztus a tudományt? Miért gondolja, hogy a Covid jelentéktelen probléma az abortuszhoz képest? Csókay András sebészprofesszorral beszélgettünk.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megtekintés Youtube-on

A 777 keresztény híroldal kiadásában jelent meg egy majdnem kétszáz oldalas interjúkötete Istennel a műtőben címmel. Hosszú közös munka eredménye ez Martí Zoltánnal, a 777 alapítójával és főszerkesztőjével. Miért vállalta, hogy ilyen mélyen bemutassák az életét?

Huszonkét év és pár hónappal ezelőtt egy nagy változás történt bennem. Mondjuk úgy, hogy azelőtt is hívő ember voltam, de nagyon-nagyon felszínesen. Az a fajta hívő ember voltam, aki azt mondja, hogy igen, Uram, te ott vagy valahol a felhők mögött, de hagyjad csinálni az itteni dolgaimat, ehhez én jobban értek. Ez aztán a szó szoros értelmében kátyúba vitte a magán- és szakmai életemet. Hiába végeztem két egyetemet, nem volt semmilyen innovatív ötletem, kreativitás nélkül végeztem az orvosi munkámat. Ez soha nem jó. És akkor történt egy változás. Találkoztam az Úr Jézussal, misztikus tapasztalat formájában. Előtte már bűnbánatot gyakoroltam. Megnyílt a szívem, hogy visszatérjek a gyermekkorom tiszta lelkű hitébe. Ez megváltoztatta az életemet, de ezzel együtt kaptam egy feladatot is. Ez a feladat benne foglaltatik az evangéliumban: „...aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom a mennyei Atyám előtt. De, aki megtagad engem az emberek előtt...” És tudjuk a folytatást. Aztán Pál apostol mondja, hogy „jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot”. Szerintem ez is egy nagyon szép mondat, bár kicsit fenyegetően hangzik. A kereszténység nem is egy vallás, hanem maga az út, az igazság és az élet. Kötelesek vagyunk követni azt, amit az Úr Jézus kér tőlünk. Engem arra hívott, hogy tegyek tanúságot a saját életemmel kapcsolatban. Mondjam el, hogy mi volt az a kátyú, amibe belefutottam és onnan az imádság, és a megtérés, ami csak az elindulás és életünk végéig tart, hogyan segített ki. Kaptam egy hívást arra, hogy erről tanúságot tegyek. Megkért erre Zoli, nem volt más választási lehetőségem, mint elmondani. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot.

Hogyan zajlottak ezek a beszélgetések?

Eljött talán öt alkalommal és mindig kérdezett, én pedig válaszoltam. Ezekből nagyon jó beszélgetések lettek. Kettőnk műve ez a könyv. Zoli maximálisan belerakta saját magát. Azzal is szembesültem, hogy utólag sem könnyű az embernek beszélnie a viselt dolgairól. Az egy dolog, hogy ezeket a viselt dolgokat a társadalom nem ítéli el. Sőt, nemhogy nem ítéli el, hanem meg van finanszírozva mondjuk az abortusz. Velem is előfordult, hogy biztattam valakit abortuszra. A társadalom nem ítéli el, ha valaki megunja a házasságát, fogja magát, elválik és újrakezdi az „életét”, aztán megint újrakezdi. Ezek teljesen bevett, jogi alapokkal rendelkező dolgok. Nehéz ezeket felidézni, de a Zoli kihúzta belőlem. Ezek után érdekes, hogy hogyan változott meg az életem az Úr Jézus és az imádság által, hogyan vezetett ez a kreativitáshoz, innovációkhoz. Hogyan vezetett például a sziámi ikrek szétválasztásához. Nemrégiben kérdezték tőlem, hogy most, hogy mindent megcsináltam, mik a terveim. Ugyanaz, mint huszonkét évvel ezelőtt: keresni azt, hogy merre hív az Úr.

Arról ír egy könyvében, hogy ugyan szörnyű a tisztán materiális gondolkodás, de legalább nem farizeuskodó és ezért kezelhető. A legrosszabbnak azt tartja, ha valaki a maga módján vallásos, mert ő kiismerhetetlen. Jóra viszont egyedül az vezet, ha mindent úgy fogadunk el, ahogyan az egyház tanítja. Melyik kategóriába sorolná Magyarországot?

Nagyon különbözőek a látásmódok. Attól függetlenül, hogy valaki hiszi-e az evangéliumot, hiszi-e a keresztény tanítást, hisz-e az Egyháznak, mindenkinek a lelke mélyén ott él az Úr Jézus. Meg is mondja, hogy „...Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek”. Úgy hívjuk ezt, hogy lelkiismeret. Ez Krisztus homályos hangja. Akkor is, ha te mohamedán vagy, ha hindu vagy, ha materialista vagy, a lelkiismeret hangja ugyanúgy benned van. Mindenkinek van lehetősége, akár anonim keresztényként jól, szépen, becsületesen élnie. Ez a közös alap megvan az emberek között akkor is, ha teljesen más nézeteket vallanak. Ez egy nagyon fontos dolog. Másrészt Magyarország nem áll sokkal jobban, mint Európa. Talán a régi kelet-európai országokkal együtt mi annyira nem fordultunk el a kereszténységtől, mert nehéz a múltunk, sok hányattatáson ment keresztül az ország. Az ország vezetése pedig mégis csak keresztény szellemiségű. Ennek ellenére rengeteg visszásság van. Vannak hibák, felháborító történések. De azért az Istenben, hazában, családban és nemzetben gondolkodó irány megvan. A hajó jó irányba megy, de a hajón belül borzasztó nagy rendetlenséget találni néha.

„Szegény országnak jobb, ha a vezetői sem kirívóan gazdagok. Legyen az elitje is egyszerű. Éljék az átlagember életét, és akkor sokan követni fogják őket. Együtt fejlődjenek, gazdagodjanak az emberekkel”, írja könyvében. Hogyan valósítható ez meg a gyakorlatban?

Van erre egy jó példám. Egy kongresszuson voltam Amerikában, Floridában laktam egy jezsuita rendházban. Nagy meglepetésemre volt ott egy medence. Kérdeztem az atyát, hogy hogy-hogy van itt egy medence? Azt felelte, hogy náluk nagyon meleg van, ezért minden házban van egy medence. Ez egy mértékadó szempont. Jézus is így élt. Néha szamárra ült, de az akkori nép életének megfelelően gyalog járt. Ez fontos, mert ezzel példát tudunk mutatni a mai világunkban. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne legyen valakinek kertes háza, vagy akár nyaralója, mert az már egy bevett dolog. De nem szabad kirívó gazdagságban élnie egy vezetőnek. Szerintem a legfelsőbb szinten ez jól megvalósul. Ha veszem az államelnök urat, a miniszterelnök urat, az országgyűlés elnökét, nem látok rajtuk kirívó jelenséget. Egy tárgyalásra pedig, ahová el kell mennie több ország miniszterelnökének, menjen elnöki különgéppel, ne egy Wizz Air járattal. A második, harmadik vonalban vannak visszásságok, bűnök. Ez mindegyik rendszerben fellelhető jelenség.

A múlt heti adásunkban pont a felső középosztályról beszélgettünk. Mi lehet a közös pont szegény és gazdag életében?

Az Úr Jézus. Batthyány-Strattmann László, az orvos, elképesztően gazdag volt, mégsem élt extravagáns módon. Ha gazdag vagyok, akkor is meg kell próbálnom az alapvetőbb szükségletek szerint élni. Nem mindenféle extra vágyak szerint. Ez döntés kérdése. Nem arról van szó, hogy csak egy kiflim, egy pohár vizem és egy darab lyukas cipőm van. Belefér az is, hogy az ember elmegy télen síelni, vagy nyaralni. A lelkiismeret megadja, hogy a mindennapi életben hogyan törekedjek mértékletességre. Ez így van az orvosoknál is. Aki nagyon-nagyon gazdag akar lenni, mert a pénzt szereti, az ne menjen orvosnak. Remélem, hogy a mostani hálapénzről szóló rendelet rendbe teszi ezeket a dolgokat. Csodálatos rendelkezés a kormánytól.

Számos innováció köthető a nevéhez. Mik a kreativitás, gondolatgazdagság alappillérei? Egyre többen tanulnak felsőoktatásban Magyarországon is. Mi kell ahhoz, milyen talaj, hogy az óriási mennyiségű elsajátított tudásanyag bő termést hozzon?

Az az igazság, hogy egy nagyon gazdag belső világ kell. Ezt Freund Tamás agykutatótól tanultam. Hiába tudunk minden információt felfogni a mérhetetlenül sok agykérgi sejtünkkel és kapcsolataik által. Ahhoz, hogy azt fel tudjuk idézni az információt és ebből egy kreatív gondolat szülessen, ahhoz a mélyebb agyi struktúrák is szükségesek, ahol sokkal kevesebb jelölő és érzelmi kör áll rendelkezésre. Azt az információt tudjuk raktározni és hirtelen, nehéz helyzetben felidézni, amire rányomtunk egy mikro, érzelmi pecsétet. Ehhez gazdag belső érzelmi világ kell, amit gyarapítanunk kell. Erre a való a művészet, a kultúra és maga a hitvilág. A mély hitvilág, a kapcsolat a Jóistennel egy nagyon gazdag belső érzelmi világot, szeretet-világot teremt. Ezzel bizony kreatív döntéseket tudunk hozni. A kreativitás, az intuíció itt, a mélyben születik, nem a felszínen. Az, hogy te sok mindent látsz és rohanva nézed az internetet, nem áll össze kreativitássá. Annyira sok innovációm nincsen. Mondjuk három fontos van, ami nemzetközileg jegyzett, ezeket mind imádság közben kaptam. A bangladesi ikerpár szétválasztásánál öt olyan innovatív idegsebészeti ötletet kaptam Jézus-ima közben, ami által meg tudtuk csinálni a műtétet. A műtét során a legkritikusabb helyzetben visszavonultam imádkozni. Két olyan döntést tudtam hozni az Úr Jézus által, aminek következtében nem haltak bele a gyerekek a műtétbe. A műtét utáni, úgynevezett poszt-peratív szakaszban szintén hoztunk olyan döntést, ami imádság közben született. Amikor úgy volt, hogy augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján az egyik gyerek biztos, hogy elmegy, letérdeltünk és kértük Mindszenty József bíboros égi közbenjárását, mondjuk úgy, hogy egy csodára. Meg is történt, a legnagyobb szakmai meglepetésünkre 16-án hajnalra a haldokló gyerek jobban lett.

Ez az a hely, ahol a tudománynak vége van. Itt már csak letérdelni tudsz.

Az ima és a kreativitás közötti szoros kapcsolatnak vannak a biológiai agyi működéshez kapcsolódó magyarázatai?

Az imádság által jutsz le abba a mély, tisztán látó lelki rétegbe, ahol az igazsággal, mondjuk úgy, hogy Jézussal és az igazságok halmazával találkozol. Ezek nem csak hitigazságok, hanem a mindennapi élet igazságai. Egy benned rejlő problémának az igaz módon való megoldását ott lent kell keresni. Az imádság arra való, hogy kiüresedjél és lekerüljél oda, abba a mélységbe. Ott választ kaphatsz arra, hogy riporter módjára mit kérdezz, hogyan oldj meg egy családi, párkapcsolati vagy éppen egy űrkutatási, esetleg orvosi problémát. Így van harmóniában és így tud együtt dolgozni az imádság és az ész, a tudomány. Ez nekem napi tapasztalat. Tegnapelőtt is egy olyan mérhetetlenül nehéz agydaganat-műtétem volt, hogy végig imádkozva tudtam tartani magamat és nem ijedtem meg az elképesztően nagy vérzésektől. A beteg, köszöni szépen, megvan, lábadozik és reméljük, hogy gyógyulni fog.

Együtt imádkoztak az orvoscsapattal a sziámi ikrek szétválasztásánál. A hitélet is kitétel volt a csapat összeállításánál?

Ezt erőszakolni nem lehet. Aki így jön, annak persze örülünk. Vigyázni kell ezzel. Három lábon áll minden nagy beavatkozás. Az egyik a szakmaiság, azt nem lehet vitatni. A másik, a kreatív ötletek, amik imádságban születtek és a háttérimádság. Rengeteget számít százezrek közbenjáró imádsága, ami biztatott és vitt előre minket.

A nem hívő kollégák elfogadták a „rituálékat”, imádságokat?

Ezek nem rituálék. Ebben a tekintetben irigylem a muszlim testvéreinket. Náluk az orvos az öltözőben leteríti a kis szőnyeget, leborul és imádkozik. Tanúságot tesz a saját maga Jóistenéről. Nekünk nem Allah a Jóistenünk, a Szentháromság Egy Istenhez imádkozunk. Nem ilyen látványosan, de a műtétek előtt mindig elmondtunk egy Miatyánkot, az kétségtelen.

Be tudja mutatni részletesebben valamelyik találmányát? Hogy értsük, hogy mi volt előtte, milyen problémára ad választ és hogyan kattan az ember agya, amikor beugrik egy ötlet.

Nagyon szeretem a sportot. Vágyam volt, hogy ha már nem sikerült élsportolóvá válnom, akkor edző legyek. Szegény fiaimat edzettem mindenféle sportra, de mindenesetre sok mindent megtanultam a sportból. Az állt bennem össze kreatív ötlet formájában, hogy elképesztően fontos, hogy az egyszemélyes műtétet végző szakmákban, így az idegsebészet mikrosebészeti részében, ahol inaktív az asszisztens keze, ne élőkön gyakoroljunk. Ehhez viszont mindennapos, friss elhunytakon való gyakorlás szükséges. Tizenhét éve kezdtem el ezt, ennek az eredménye például a sziámi ikrek szétválasztása és az egyéb műtéti sikerek. A sportból vettem, hogy minden nap edzeni kell. Az eddig teljesen ismert volt az idegsebészetben és más manuális orvosi szakmákban, hogy vannak workshopok, ahol konzervált vagy frissen elhunyt testvéreinken végzünk műtétet. Sokat voltam Saint Louis-ban egy híres egyetemi workshopon. Odamegy az ember, három napig ott van, a társával kap egy fejet és azon dolgozik. De ki hallott már olyan sportolóról, aki félévente három napot edz? Minden nap kell. Azóta is minden nap csinálom, ma reggel is reggel hattól hétig a boncteremben voltam. Friss elhunyton, modellezett patológiákkal gyakoroltam. Az innovatív ebben az, hogy minden nap. Ez az egy dolog. Az, hogy vannak ilyen gyakorlatok, ötszáz éve ismert.

Ez mennyire terjedt el?

Rendkívül nehéz elterjeszteni, de kettő nemzetközi cikket már sikerült közölni. Nem szívesen járnak az orvosok boncterembe, mert ott azzal találkoznak, amit nem akarnak, ami ellen küzdenek, a halállal. Ehhez el kell hinni a feltámadást. Ha nem hiszel a test feltámadásában, csak a lélek halhatatlanságában, akkor nem szívesen fogsz találkozni minden reggel hatkor az elhunyt testvérekkel, főleg nem nyúlsz hozzá a testükhöz és nem boncolod őket. A feltámadás fényében ez nem probléma. Szerintem spirituális oka van annak, hogy az orvosvilág nem akar a mindennapi munkájában halottakkal találkozni, mert nem azért orvosok, hogy ezt csinálják.

Azért akadnak, akik lekísérik a boncterembe?

Vannak, főleg a fiatalok közül. Most is van egy nagyon kedves tanítvány, aki nagy erőbedobással csinálja. Összehasonlíthatatlanul gyorsabban fejlődik az, aki minden nap elvégzi a legnehezebb agyműtétek legnehezebb részének a manuális munkáját, amivel amúgy nem is találkozik az első öt évben, maximum nézheti. Az a teniszező, aki csak nézi a meccseket, nem fog tudni teniszezni. Minimum falaznia kell.

„Amire lehetőségünk van, az az olcsó, bárki számára elérhető, szegényebb országokban is alkalmazható gyógyászati, műtéti eljárások feltalálása”, írja. Az olcsó eljárások exportálhatóak szegényebb országokba. Mi tudunk a nálunk gazdagabb országokból egészségügyi fejlesztéseket importálni?

Óriási szellemi innovációk vannak, gondoljunk csak a CT készülékre. Tudunk importálni, csak meg kell venni ezeket. A Honvéd Kórház idegsebészetének minimálisan kellene százötven-száznyolcvanmillió forint a tönkrement gépekhez, amik már megvoltak 2008-ban, amikor a kórház felállt. Magát az eljárást könnyű átvenni, csak a hozzávaló technikához pénz kell. A Jóisten olyan ötleteket adott nekem, amik olcsóak.

Ezeket az ötleteket alkalmazzák?

Az éralagút- és az ujjhegy megtámasztási technikáról, ami egy mikrosebészeti módszer, rengeteg visszajelzés van.

Hová pozicionálható világszinten a magyar egészségügy?

Annak ellenére, hogy elég sok a probléma és a jajgatás, elég jó helyre pozicionálható Európában. Ne Afrikával hasonlítsuk össze!

Azzal, ami most a hálapénzzel történik, morálisan is jó pozícióba juthat a magyar egészségügy.

A hálapénz morálisan tette tönkre az orvostársadalmat az elmúlt ötven évben. Tönkretette a beteg-orvos kapcsolatokat, az orvosok közötti interkollegiális kapcsolatokat, tönkretette az orvos-nővér kapcsolatot. A mostani kormány döntése alapján lehet, hogy az egészségügy kimászik ebből, talpra áll és felemeli a tekintetét az orvostársadalom.

Az abortuszról azt mondja, hogy országunk legnagyobb, elsőként megoldandó egészségügyi problémája. Miért?

Pontosan a legkiszolgáltatottabb emberekkel történik meg. Pedig az élet kezdete már nem filozófiai vagy teológiai kérdés. Tudományos tény 1962 óta, amióta Watson és Crick leírta a DNS spirált, hogy az örökítőanyag teljes állománya benne van a zigótában, a megtermékenyített petesejtben. Még a materialista felfogás alapján is a megtermékenyítéstől indul az emberi személy élete. Nem később költözik bele a szellemvilág vagy az intelligencia. A fogantatás pillanatában kapjuk meg az emberi személy létünket. A szabad akaratunk, a szeretetre való képességünk, a megbocsájtásra való képességünk nem az agyban van, nem a testünkhöz kötött. Ahhoz a lélekhez kapcsolódik, ami benne van az első kis petesejtben. Az egy ugyanolyan emberi gyermek, mint amilyenek mi vagyunk, akik itt beszélgetünk. Ezt nem szabad elpusztítani.

Mióta van meg ez a szemlélete?

Régebben elfogadtam azokat a problémákat, amik kialakultak és én is adtam tanácsot abortuszra, hála Istennek nem a házasságomban. Átgondolva nagyon rossz érzés volt. Az a döbbenetes dolog, hogy orvosként sem éled meg, hogy az egy ugyanolyan emberi élet, mint a miénk, akik most itt ülünk és beszélgetünk. Ott vannak a szegény nőgyógyász testvéreink. Azt mondja Jézus a kereszten, hogy „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Ez maximálisan igaz szegény édesanyákra, orvosokra. Egy nagyon-nagyon fontos mentőkörülmény viszont van: senki sem dobná ki a tíz éves gyermekét családi, párkapcsolati, gazdasági problémák miatt.

Egyszerűen arról van szó, hogy nem tudják az emberek, hogy hol kezdődik az emberi élet.

Nem tudják, hogy mit cselekszenek. Erre kell rádöbbenteni a hétköznapi párbeszédben az embereket. Nem a politika fogja megoldani, mert amikor ebbe a politika bele akar nyúlni, akkor elveszíti a választást.

Tehát az edukáció a kulcs.

Az edukáció és a hétköznapi párbeszéd. Beszélgetés a kocsmában, a presszóban, a buliban. Csak így lehet. Essenek le a tantuszok hatalmas nagy csörrenéssel! Azt kell mondanunk, hogy az az egynapos magzat ugyanolyan emberi személy, mint amilyenek mi vagyunk. Tök mindegy, hogy tud-e beszélni, járkálni. Ez a nagy problémája nem csak Magyarországnak, hanem a világnak is. A Covid-19 elenyésző probléma ehhez képest.

Létezik hívő keresztény tudós szubkultúra?

Tele van a tudóstársadalom mélyen hívő emberekkel. Az más kérdés, hogy mennyire merünk megnyilvánulni, mert a mainstream számára nem konform, hogy Jézus Krisztus a tudományt is megváltotta.

Nem csak a bűnöst, a házasságtörő nőt, a betegeket, hanem a legmagasabb szintű tudomány művelőiért is jött, hogy a gőg bűnéből kiszabadítsa őket, megváltást hozzon nekik. Ezt kell elfogadni és akkor a misztérium előtt le tudunk térdelni. Hogy ki tudjuk mondani, ha valami a soha meg nem ismerhető igazságok közé tartozik. Ezek azok a misztériumok, amiket a kinyilatkoztatás által ismertünk meg. És ott vannak a tudomány által megismerhető igazságok, az egy másik dolog.

Az interjúkötetben a Kárpát-medence két spirituális központjának Dévát és Sümeget nevezte meg. Talán feltételes módban, de miért?

Nyilván van sok spirituális központ, nem akarok senkit megsérteni. Ezt a kettőt kiemeltem, mert Böjte Csaba és Barsi Balázs nagyon erős spirituális gondolkodók. Az egyikőjük talán egyszerűbb szinten kommunikál, a másik pedig hihetetlenül magas szinten. Érdemes hallgatni az ő megnyilvánulásaikat, beszédeiket. Az utóbbi időben Varga Laci atya egészen szenzációs lelkigyakorlataival foglalkoztam. A szellemi harcról szól. A Sátán legnagyobb bravúrja, hogy elhitette magáról, hogy nincs. Betolatta magát a mitológia tárgykörébe. Ezzel adott esetben még egyházi embereket is átver, pedig létezik és kifejti a rettenetes romboló munkáját. Le kell fülelni, szembesíteni kell önmagával, mert különben elpusztít minket.

Az interjút készítette: Papp Ferenc

Portréfotó: Marjai János, 24.hu

Szerintem már mindenki hallotta gyerekkorában, hogy a magyar a világ három legnehezebb nyelve közé tartozik. Bevallom ez engem mindig is büszkeséggel töltött el. Valamiben egyedülállók vagyunk a világon, ez nagyon jól hangzik. A külföldi ismerőseim előtt mindig felvágtam ezzel. Amikor külföldiekkel ismerkedünk, sosem maradhat ki a „megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért” szó megemlítése. Azt azért meg kell jegyezni, hogy ennek a szónak semmi értelme, sőt ilyen szó egyáltalán nem is létezik. Hogy ez miért van így, azt majd később fejtem ki.

Na, de miért is olyan különleges a magyar nyelv?

Ahogy már nyelvtan órán is elmondták, a magyar az uráli nyelvcsalád finnugor ágához tartozik, azon belül pedig az ugor alcsoportba. Ez még nem teszi különlegessé a magyar nyelvet, csak meg kellett jegyezni, mivel az internet hemzseg az álnyelvészektől, akik azt hirdetik, hogy a finnugor nyelvrokonságot csak kitalálták, és hogy tulajdonképpen az óegyiptomi nyelv is magyar, stb.

A magyarban (azért vannak kivételek) a szótagokban a magánhangzó illeszkedik a szó utolsó magánhangzójához, például szobá-ba, emelet-re. Ezt a nyelvészek vokális harmóniának hívják. Ez megtalálható a törökben is, pl. Macaristan-da. A kivétel például a nyíl mivel, ha azt ragozzuk, akkor ugyebár azt mondjuk, hogy nyíllal, és nem azt, hogy nyíllel (tehát, ha eddig így mondtad, akkor azt felejtsd el, mert az úgy helytelen). A nyílban a magánhangzót valószínűleg régen mélyebben ejtették, innen eredhet a rendhagyó rag.

A jelentés változik aszerint, hogy mély vagy magas magánhangzó van benne. Ezt leginkább magyarul tanuló külföldiek figyelmébe ajánlom, hogy megtanulják a különbségeket. Így például itt-ott, vagy kever-kavar. A magyar nyelv toldalékol, így bármilyen hosszú szó képezhető. Na, itt térünk vissza a megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekérthez (na, tessék a –val,-vel raggal már hosszabb lett a szó) így bármilyen hosszú szó képezhető magyarul. Tehát ezzel menőzni semmi értelme, de külföldiek felé csajozós szövegnek azért még elmegy.

A magyar tele van egyedi hangokkal, melyek sok nyelvben nincsenek, így nem is tudják kiejteni, ha magyarul akarnak beszélni. Ilyenek a hosszú magánhangzók, ő, ű, (mind a németben, mind a törökben ezeknek csak a rövid változatuk van meg) vagy az olyan hangok, mint a ty, gy, ny. A birtokviszonyt birtokos személyjellel és részeshatározóval fejezi ki, a lány ruhája vagy a lánynak a ruhája. Gondolj bele, hogy hogy van ez angolul: the girl’s clothes. De a magyarban birtokjel is létezik, visszatérve az előbbi példához: a lányé (a ruha).

A magyar ige utal a befejezettségre, megtetszik vele szemben a tetszik, vagy meglát-lát. Vagyis az egyik csak egy pontban történik, míg az utóbbi folytonosságot fejez ki. A tárgyas és a tárgyatlan igeragozás, pl. mindent értek – értem (a matekot). Az igenlő válasz gyakran csak az igekötő megismétlésével történik pl. Visszajössz? Vissza. A kettős tagadás, pl. nem csináltam semmit. Gyakran elrontjuk ezt az idegennyelvben, mivel magyaról akarjuk szó szerint lefordítani a mondandónkat: I didn’t do nothing.

A magyarban megvan az ún. irányhármasság, vagyis kocsiban-kocsiba-kocsiból. Tehát nem a házba vagy, hanem a házban!!! Ez előbbi teljesen helytelen!

Na, de mi az, ami miatt nem különleges a magyar nyelv?

Amiről azt hisszük, hogy csak ékes anyanyelvünkben található, közben pedig teljesen általános:

A magyarban vannak szavak, amelyek egy másik szóra utalnak, így például a fa-fázik. Ez nem csak a magyarra jellemző, minden másik nyelvben megtalálható.

Másik tévhit, miszerint magyarul mindent ki lehet fejezni, mert a magyarban annyi kifejezés van egy jelenségre. Nagyon naivnak kell lenni, ha azt gondoljuk, hogy más nyelvekben nincsenek szinonimák. Egyszer egy nemzetközi könyvvásáron, egy híres írónő mondta, (akinek közben tolmács fordított) hogy „Nyelvünk roppant gazdag, mert magyarul nem csak menni lehet, hanem bandukolni, cammogni, andalogni, haladni, totyogni és még sorolhatnám”. A tolmács egy percre meghökkent, majd vállat vont, és engedelmesen lefordította mindezt angolra: „...you can not only walk, but you can amble, stagger, stroll, pace, toddle and I can continue.” A közönség meg csak nézett, hogy akkor ez most miért is olyan nagy szám.

De ami a lényeg, hogy az anyanyelved nagyon különleges a világ többi nyelvéhez viszonyítottan, így tiszteld meg azzal, hogy helyesen beszéled!

Lágy dallam, kellemes ritmus és szép ének, na ezek azok, amik nem jellemzőek a bemutatott alkotásban.

Eddig is pontosan tudtuk, hogy a szólásszabadság a mai világban csak addig érvényes, amíg egyetértesz a liberális mainstream világnézettel. Amennyiben valamiben nem értesz vele egyet, megbélyegeznek, ellehetetlenítenek és rád aggatnak mindenféle csúnya jelzőt.

Egy újabb áldozatot szedett a liberális világ (aminek már semmi köze sincs a liberalizmushoz, hiszen minden, amit a liberalizmus mond az ellentétes azzal, ami ma történik, szóval nyugodtan hívjuk ezt liberálfasizmusnak). Gina Carano, amerikai színésznő, harcművész 1982-ben született Texasban. A nyíltan republikánus színésznő rendszeren posztolt a közösségi médiában, támogatta Trumpot és e véleményének hangot is adott.

Egyedülálló jelenség volt ez, hiszen megszokhattuk, hogy Hollywoodban mindenki nyíltan liberális.

Gina Carano legismertebb szerepében Cara Dune-t játszotta a The Mandalorian című Star Wars sorozatban. A The Mandalorian című sorozatnak új színésznőt kell találnia Cara Dune szerepére, ugyanis a sorozat készítője a Lucasfilm,

eltávolította Gina Carano-t a sorozatból miután a színésznő sokakat (leginkább balliberálisokat) felháborító megjegyzést tett közzé Instagramon, melyben a mai Republikánusokat a Holokauszt zsidóihoz, a jelenlegi (Biden által vezetett) Amerikai Egyesült Államokban uralkodó politikai helyzetet pedig a náci Németországhoz hasonlította.

„A zsidókat megverték az utcán, nem a nácik, hanem saját szomszédjaik, még a gyerekek is. Mivel a történelmet szerkesztik, ezért a legtöbb ember nem fogja fel, hogy ahhoz, hogy a náci katonák könnyedén összegyűjtsék zsidók ezreit, a kormány először megutáltatta az zsidókat saját szomszédjaikkal, pusztán azért mert zsidók voltak. Ez miben különbözik attól, mikor valaki ellen gyűlöletet keltenek a politikai nézetei miatt?”

Gina Carano az amerikai celebek között szinte egyedüliként emelt szót az ellen az utálat és boszorkányüldözés ellen, ami évek óta folyik a konzervatívok ellen, nem csak az Egyesült Államokban, hanem az egész világon, és hát nem igen tette zsebre azt, amit ezért kapott.

Kirúgták a munkahelyéről, és példátlan össztűz zúdult a nyakába az összes független (értsd: balliberális) laptól és celebtől.

A fő vád szerint, amit a posztjában leírt, az irtózatos, megbotránkozgató és antiszemita. Arra pedig, hogy ezek a médiumok ugyanazt a szekeret tolják egy újabb bizonyíték, hogy rengeteg lap, például a Washington Post és a BBC is ugyanazt a szót használta Ginával kapcsolatban: „abhorrent”, azaz irtózatos.

Érdekesség, hogy a nyár folyamán a BLM (Black Lives Matter) tüntetéseken nagyon sok tűntető és celeb hasonlította Amerikát szintén a Náci Németországhoz és Donalt Trumpot pedig Adolf Hitlerhez. Akkor a sok híresség, politikus és  „független” sajtóorgánum is kiállt amellett, hogy szólásszabadság van és e véleményeknek igenis hangot lehet adni. Azonban, ha ezt egy Republikánus teszi meg az új Biden adminisztráció alatt, akkor antiszemita, gyűlölködő és megbotránkoztató. 

A színésznő azóta törölte ezen posztját, illetve más olyat is, amiben a maszk viselést kritizálta. Ginára nem lehet mondani, hogy antiszemita, hiszen pont ez ellen szólalt fel. Azzal lehet vitatkozni, hogy talán nem volt túl szerencsésen megfogalmazva a poszt, illetve a maszkhasználat ellenzése sem a legnépszerűbb álláspont, de a szólásszabadság pont ezt teszi lehetővé, hogy mindenki szabadon elmondhatja azt, amit gondol egy adott témával kapcsolatban.

Azzal, hogy Ginát kirúgták a sorozatból csak azt támasztja alá, amit a színésznő állított:

ha republikánus és konzervatív vagy, nem értesz egyet a világot uraló liberális mainstream véleményterrorral, sőt még fel is szólalsz ellene, akkor búcsút mondhatsz jobb esetben a közösségi média fiókjaidnak és oldalaidnak, rosszabbik esetben a munkádnak is.

Ebben az egész esetben az egyetlen pozitívum, hogy rengeteg ember állt Gina mellé. A hozzászólók jelentős része kiállt Gina Carano mellett, kifejezve nemtetszésüket a világban uralkodó mechanizmus ellen, amiben csak akkor lehet szabad véleményed, ha az megegyezik a mainstream álláspontjával.