Reaktor

A második világháború utáni korszakban egyedülálló történet bontakozott ki, amikor a török migráció alakította Németország kulturális tájképét. Globális kirakós játékunkban a Törökország és Németország közötti bonyolult kapcsolat megértése kulcsfontosságú darabkává válik. 

A II. világháborút követően egy egyedülálló fejezet bontakozott ki, amikor a törökök Németországba vándoroltak, és megszületett a török diaszpóra. A gazdasági életben a török vendégmunkások révén alakult ki együttműködés, akiknek hozzájárulása iparágakat formált. Ez az út azonban nem volt akadályoktól mentes, mivel a szociokulturális integráció kihívások elé állította a török bevándorlókat. A politikai színpadon jelentős mérföldkövek történtek, amelyek kulcsfontosságúak lettek a Törökország és Németország közötti kétoldalú kapcsolatok kialakításában. Ez a történelmi fejlődés sokszínű vásznat fest, amely tükrözi a török-német kapcsolatok szövevényét alkotó bonyolult szálakat.

A török-német kapcsolatok modern táján számos kihívás alakítja a két nemzet közötti dinamikát.

A gazdasági egyenlőtlenségek és a munkaerő-piaci problémák akadályokat gördítenek, amelyek az inkluzív növekedés érdekében tett együttműködési erőfeszítéseket igényelnek. A diplomáciai feszültségek és a politikai nézeteltérések bonyolítják a kapcsolatot, és nyílt párbeszédet tesznek szükségessé a megoldás érdekében. A média szerepe a közvélemény megítélésének alakításában döntő fontosságúvá válik, és befolyásolja, hogy a két társadalom hogyan látja egymást. E kortárs kihívások kezelése elengedhetetlen a hídépítéshez és a Törökország és Németország közötti harmonikus kapcsolat ápolásához.

(forrás)

A Törökország és Németország közötti gazdasági kapcsolatok terén együttműködésük olyan, mint egy kölcsönös előnyökkel járó tánc. Ha a kereskedelmi kapcsolatokban elmélyedünk, az áruk és szolgáltatások cseréje olyan élénk partnerséget hoz létre, amely nemcsak a két gazdaságot lendíti fel, hanem a kulturális cserét is hozzáteszi. A befektetési trendek az egymás lehetőségeibe vetett közös bizalomról árulkodnak, amely olyan, mint egy határokon átívelő bizalmi kézfogás. A közös kezdeményezések és projektek tovább erősítik ezt a kapcsolatot, és olyanok, mint egy közös remekmű, amelyet mindkét nemzet ecsetjeivel festettek. Ahogy feltárjuk a lehetséges fejlesztési területeket, egyértelmű, hogy a jövő izgalmas lehetőségeket tartogat egy még harmonikusabb gazdasági duett számára.

A török-német kapcsolatok gazdag szövevényében a szociokulturális integráció feltárása egy vibráló tájat tár fel. A kulturális csereprogramok és kezdeményezések hídként szolgálnak, elősegítve a közösségek közötti megértést.

Az oktatás és a nyelv kulcsfontosságú elemként szolgál, és nyitja meg a zökkenőmentes integráció kapuit. A közösségépítő erőfeszítések a városrészek szívügyévé válnak, és a kultúrák közötti párbeszéd révén felvállalják a sokszínűséget. Ezek az elemek együttesen egy dinamikus keveredés képét festik meg, ahol a közös tapasztalatok és kapcsolatok a harmonikus együttélés szövetét szövik a német társadalom multikulturális mozaikjában.

A magas szintű találkozóktól a nemzetközi színtéren tett közös erőfeszítésekig a két ország olyan diplomáciai táncot járt, amely tükrözi közös érdekeiket és időnkénti különbségeiket. Törökország európai és globális ügyekben betöltött szerepe kulcsfontosságú elem, amely befolyásolja a kétoldalú kapcsolatok alakulását. A geopolitikai események - a regionális konfliktusoktól kezdve a globális politikai változásokig - rányomták bélyegüket ezekre a kapcsolatokra. Az Európai Unió közvetítőként és befolyásolóként jelentős szerepet játszik a Törökország és Németország közötti dinamika alakításában.

(Forrás)

A szorosabb kötelékek előmozdításához elengedhetetlenek a kortárs kihívások kezelésére irányuló stratégiák, legyenek azok kulturális vagy gazdasági jellegűek. A fokozott gazdasági együttműködés lehetőségei a növekedés és a kölcsönös előnyök izgalmas lehetőségeit kínálják. Az alulról jövő kezdeményezések hangsúlyozása áthidalhatja a társadalmi szakadékokat, és elősegítheti a mélyebb, őszintébb megértést Törökország és Németország népei között. Miközben ezek a nemzetek a nemzetközi kapcsolatok bonyolult világában navigálnak, a fényesebb jövő lehetősége a diplomáciai érzéken, a stratégiai tervezésen és a közös értékek iránti elkötelezettségen múlik.
A török-német kapcsolatok jövőjét tekintve vannak ígéretes fejlődési lehetőségek. Diplomáciai szempontból a nyílt kommunikációs csatornák előmozdítása és a kulturális diplomáciai kezdeményezések felkarolása erősítheti a két nemzet közötti megértést.A kortárs kihívások kezeléséhez elengedhetetlen a kulturális különbségek és a közös értékek kölcsönös tiszteletben tartása. Emellett mindkét ország megvizsgálhatja a gazdasági együttműködés fokozásának lehetőségeit közös vállalkozások és kereskedelmi partnerségek révén, kihasználva saját erősségeiket. Ezen túlmenően az alulról jövő kezdeményezések létfontosságú szerepet játszanak a polgárok kölcsönös megértésének előmozdításában. A közösségek részt vehetnek kulturális csereprogramokban és együttműködési projektekben, hogy helyi szinten áthidalják a szakadékokat és kapcsolatokat építsenek. Összefoglalva, ez az esszé rávilágított a török-német kapcsolatok bonyolult történetére, kihívásaira és lehetőségeire. Hangsúlyozva e kapcsolatok dinamikus jellegét, alapvető fontosságú a folyamatos párbeszéd és együttműködés ösztönzése a közös jövő érdekében. A közös alapokra építve és a múltból tanulva Törökország és Németország olyan rugalmas partnerséget alakíthat ki, amely mindkét nemzet számára előnyös és hozzájárul a globális harmóniához.

(Borítókép forrása: Infostart)

Volt már olyan, hogy annyira belemerültél valamibe, hogy észre sem vetted, hogy telik az idő? Ez a flow – a teljes fókusz és elmélyülés állapota, ahol minden klappol: jól megy a munka, élvezed is, és közben még hatékony is vagy. Csak hát, nem mindig egyszerű elérni ezt az állapotot.

De hogyan lehet tudatosan flow-ba kerülni és egyáltalán mi az a flow?

A "flow" fogalmát Csíkszentmihályi Mihály pszichológus vezette be. Ez az az állapot, amikor:

• teljes figyelemmel végzel egy tevékenységet,
• elveszíted az időérzéked,
• és egyszerre érzed magad kihívás elé állítva, mégis kompetensnek.

Első lépésként válassz megfelelő kihívást

Abban az esetben, ha túl könnyű egy feladat kevésbé köt le majd és unalmas lesz. A túl nehéz feladatok viszont szorongást vagy kudarcélményt okozhatnak. Próbálj olyan tevékenységet választani, ami kicsit meghaladja a jelenlegi képességeidet, de még reális. Itt indul a fejlődés és az igazi bevonódás. 

2. Csökkentsd a zavaró tényezőket

A figyelem a flow alapja. Kapcsold ki az értesítéseket, tedd el a telefont, zárd be a felesleges böngészőfüleket.
Ha tudsz, teremts egy nyugodt környezetet – vagy zárd ki a külvilágot számodra kellemes, ugyanakkor nem zavaró zenével, amire a 'dark academy' lejátszási listák tökéletesek lehetnek.

3. Legyen világos célod

A flow-hoz kell egy konkrét cél vagy eredmény, amit el akarsz érni. Ez lehet egy befejezett munka, egy megoldott probléma, vagy csak az, hogy 25 percet fókuszálsz. Utóbbira használhatod például a Pomodoro technikát – 25 perc munka, 5 perc szünet. Ez a módszer egy elterjedt és jó "belépő"-nek mutatkozik a flow-állapotba.

4. Kövesd a folyamat előrehaladását

Flow közben fontos, hogy tudd, hogyan haladsz. Ez lehet az azonnali visszacsatolás (pl. írás közben látod a kész szöveget), de akár az is, hogy érzed, hogy egyre gördülékenyebben megy a feladat. Minél többet látsz a befektetett munka eredményéből annál motiváltabb leszel. 

5. Élvezd az utat, ne csak a célt

A flow lényege, hogy maga a tevékenység örömet ad, nem csak az eredmény. Ha élvezed, amit csinálsz, könnyebb elmélyülni benne. Ezért is fontos, hogy olyan dolgokat válassz, amik érdekelnek, inspirálnak, vagy legalábbis értelmet adnak.

Végezetül

Nem kell tökéletesnek lenni – elég, ha jelen vagy, fókuszálsz, és hagyod, hogy magával ragadjon a lendület, ha pedig mélyebben szeretnéd elsajátítani a cikkben leírtakat, érdemes elolvasnod Csíkszentmihályi Mihály – Flow: Az áramlat című könyvét.

A könyv központi témája a flow, a szerző pedig tudományos kutatásokra és interjúkra építve mutatja be, hogyan éljük meg a flow-t, példákat hoz sportból, művészetből, munkából és hétköznapi helyzetekből, és gyakorlati tanácsokat is ad, hogyan teremthetjük meg magunknak az "áramlat" állapotát.

A legfőbb üzenet, hogy a boldogság nem kívülről jön, hanem akkor élhetjük meg leginkább, ha megtanulunk flow-ban élni.

(Borítókép forrása: https://megoldaskozpont.com/tag/pszichologia/)

A 2025. első negyedévében megjelent statisztikai adatok a magyarországi népesség növekvő ütemű csökkenését jelezték, hiszen a születésszám az év első hónapjaiban rekord alacsony volt. A természetes fogyásnak köszönhetően hazánk lakosságszáma már évtizedek óta csökken, sokan demográfiai válságról beszélnek. Ebben a cikkben a jelenség előzményeit és a demográfiai helyzet 21. századi alakulását mutatom be.

A népszámlálás intézményének első évtizedei

Napjainkban a magyar demográfiai krízist a legtöbben az elöregedő társadalommal, munkaerőhiánnyal vagy éppen a kivándorlással azonosítják, pedig a rendszeres és központilag adminisztrált népszámlálások az 1870-es évek óta számos egyéb társadalmi kihívásra hívták fel a figyelmet. A 19. és 20. században a népesség dinamikus növekedése éppen akkora fejtörést okozott a közélet szereplőinek, mint manapság a zsugorodó lakosságszám. Az első, 1870-es népszámlálás nagyjából 13,6 millió magyarországi lakosról gyűjtött adatokat. Fél évszázaddal ezután, az 1920-ban aláírt trianoni békeszerződés következtében azonban a csonka országterületen már csak kevesebb, mint 8 millió főt számoltak össze. A Horthy-korszakot követően az első, második világháború utáni népszámlálást 1949-ben tartották, mely komoly népességnövekedést jelzett és vetített előre a 20. század második felére is. A szocializmus kezdeti éveiben a gyermekvállalás politikailag támogatott volt, különösképp a Ratkó-korszak éveiben. Magyarország népessége 1980-ban érte el a csúcspontot, ekkor 10,7 millió fő élt az országban. Kijelenthető, hogy a szocialista családpolitika nagyban hozzájárult a természetes szaporulathoz, mely 1980-t követően napjainkig sem jellemző.

Ratkó Anna népjóléti majd egészségügyi miniszer

Fogyó és elöregedő magyarság

Az 1990-es évekre már megtörtént a demográfiai fordulat, a természetes fogyás általánossá vált Magyarországon, ami a születésszám folyamatos csökkenésével és a halálozások számának növekedésével jár. 2001-ben még 10,2 millió, 2011-ben már kevesebb mint 10 millió, 2022-ben pedig valamivel több, mint 9,6 millió fő élt hazánkban. A csökkenő népességszám mellett jellemző, hogy a 65 év felettiek aránya dinamikusan növekszik, 2022-ben a társadalom 22%-a tartozott ebbe a korcsoportba.

A demográfia egyik legfontosabb mérőszáma a termelékenységi ráta, mely 2000 környékén rekordalacsony, 1,23-as szintre zuhant, de a 2010-es évektől jellemző kormányzati családpolitika nyomán 2020-ra 1,6 felé emelkedett. A jelentős javulás ellenére a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es célszám elérése bevándorlás nélkül nem reális, a demográfiai fordulat belső eszközökkel nagy valószínűséggel nem elérhető.

A természetes fogyás jövőben történő folytatódását a 2010-es évektől egyre inkább jellemző kivándorlás is alátámasztja. A folyamat 2004-ben vett először lendületet, amikor Magyarország az Európai Unió tagja lett. 2010-et követően ismét megugrott a nyugatra, első sorban az Egyesült Királyságba, Ausztriába és Németországba települők aránya, melynek leginkább anyagi okai vannak. A kivándorlást azonban egyre inkább ellensúlyozza a bevándorlás, mely Magyarország esetében speciális, hiszen a magyarság az ország népességéhez viszonyítva rendkívül nagy lélekszámú határon túli népességgel rendelkezik. A határon túli magyar etnikumú bevándorlók növekvő mértékben járulnak hozzá a vándorlási egyenleg egyensúlyához. Napjainkban a keleti vendégmunkások és az ukrajnai menekültek is pozitív irányba tolják a migrációs mérleget. A lakosság eloszlásának és a demográfiai folyamatoknak földrajzi különbségei is vannak. Míg Budapest és a legnagyobb vidéki települések, Debrecen, Szeged, Győr népessége stagnál, addig a kisebb települések lélekszáma az országos átlagot meghaladómértékben csökken. Jellemző továbbá, hogy az ország keleti területein gyorsabban zajlik a vidék kiürülése.

Egy kihalt falu, Nagyecsér elhagyatott lakóháza

A demográfiai helyzet következményei

A népességfogyás egyik legfeltűnőbb következménye az aktív korú népesség csökkenése, ezáltal pedig munkaerőhiány, automatizációs kényszer, egészségügyi és nyugdíjrendszer kihívásai és hasonló problémáj jelentkeznek. A jelenség minden bizonnyal a következő évtizedekben is meghatározó lesz, hiszen a KSH, Eurostat és az MTA előrejelzései 2050-re egyaránt 8-8,5 millió főre csökkenő magyar népességgel számolnak. A folyamat elkerülése érdekében a nyugati világ számos, szintén demográfiai problémákkal küzdő állama vezetett be intézkedéseket. A Magyarországon is alkalmazott családtámogatási politika mellett a népességmegtartó erőre helyezik a hangsúlyt, az oktatás színvonalának növelésével, infrastrukturális beruházásokkal és a vidéki életszínvonal növelésével. Fontos dilemma továbbá, hogy a migráció mennyiben jelent megoldást a népességfogyásra, illetve, hogy a remélt demográfiai előnyök meghaladják-e a potenciálisan megjelenő egyéb társadalmi feszültségek kockázatát.

A KSH népességszámra vonatkozó becslése 2070-ig

A magyarországi népszámlálások kezdete óta a népességrobbanás, a trianoni katasztrófa vagy éppen a kivándorlás jelentett komoly kihívást az ország számára. Korunkban a legégetőbb kérdés pedig a lakosságszám egyre dinamikusabb csökkenése, mely próbatétel elé állítja a hazai társadalom egészét. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy a probléma nem magyar jellegzetesség, a teljes nyugati világ évtizedek óta kezeli a jelenséget. A természetes fogyás normális társadalmi folyamat, mely azonban sokan valóban demográfiai válságként értelmeznek

Április 23-án kora délután 6,2-es magnitúdójú földrengés rázta meg Isztambult és környékét. Az epicentrum a Márvány-tenger alatt volt, mintegy 40 kilométerre a városközponttól. A rengést messze érezni lehetett, még İzmirből is jelentettek mozgásokat. Bár halálos áldozat nem volt, több mint 200-an megsérültek, többen a menekülés közben, pánikban estek el vagy szorultak 

A rengés körülbelül 13 másodpercig tartott, és több mint száz utórengés követte, ezek közül a legerősebb 5,9-es volt. Szerkezeti károkat főként régebbi épületeken jelentettek, de összeomlás nem történt. A város lakói órákon át az utcákon maradtak, tartva egy újabb utórengésektől.

A kérdés nem az, hogy lesz-e, hanem mikor

Isztambul közelében húzódik az Észak-anatóliai törésvonal, amely Törökország legaktívabb szeizmikus övezete. Ennek tengeralatti szakasza utoljára 1766-ban tört át teljesen, vagyis több mint két és fél évszázada gyűlik benne a feszültség. A tudományos közösség egyetért abban, hogy egy 7-esnél is erősebb rengés elkerülhetetlen, a kérdés csak az, hogy mikor. Egyes becslések már 2004-ben 40%-os valószínűséget adtak arra, hogy 30 éven belül bekövetkezik.

Észak-anatóliai törésvonal és a földrengések fejlődése az 1990-es években. Forrás: TGS

Szakértők szerint a város felkészületlen egy ilyen méretű katasztrófára – különösen úgy, hogy a 2023-as kelet-törökországi rengések után kiderült: az új építési szabályok gyakran csak papíron léteznek. A korrupció, a nem megfelelő engedélyezés és az úgynevezett „épület-amnesztiák” miatt rengeteg veszélyes ház maradt állva.

Mit tett eddig Törökország?

Az elmúlt években voltak azért előrelépések. Megerősítettek középületeket, létrehozták az isztambuli vészhelyzeti központot, és bevezették a földrengésbiztos tervezési szabványokat. Elindult a városi megújítási program is, melynek célja a régi lakóházak bontása és újjáépítése. A tempó azonban lassú és a kivitelezés is akadozik.

Az önkormányzat szerint jelenleg is közel 90 ezer épület számít kiemelten kockázatosnak egy nagyobb földrengés esetén. Ez a szám jól mutatja, milyen hatalmas feladat egy 15 milliós város földrengésbiztossá tétele, főleg, hogy valójában csak az utóbbi években kezték ennek a fejlesztését.

A lakosság felkészült?

Félig-meddig. A tudatosság nőtt, különösen a 2023-as szír határ menti tragédia óta , de a lakossági felkészültség vegyes képet mutat. Rendszeresek a gyakorlatok és kampányok, de a mostani rengésnél is sokan pánikba estek. A legtöbb sérülés nem az épületek miatt történt, hanem a fejvesztett menekülés során.

Tömegek a közterületeken. Forrás: AFP

Sokan tudják, hogy otthonuk nem biztonságos, de nincs lehetőségük költözni. Az ingatlanárak, a bérleti díjak és a megerősítési költségek sokakat visszatartanak – még akkor is, ha az önkormányzat ingyenes statikai felmérést ajánl. A földrengésveszély így nemcsak fizikai, hanem társadalmi és pszichológiai probléma is lett: kollektív félelemként ül a városon.

A 2023-as esetből muszáj tanulnia Törökországnak. Isztambul sokkal sűrűbben lakott, így a veszély is sokszorosa. Kép forrása: CNN

Isztambul egy időzített bomba fölött ül. A szakértők szerint a kérdés nem az, hogy lesz-e pusztító földrengés, hanem hogy mikor. Az előkészületek folynak, de a város még mindig messze van attól, hogy valóban készen álljon arra a bizonyos „nagy rengésre”.

2014-től az országgyűlési választások egyfordulósak lettek. Oda a két forduló közti időszakra jellemző taktikázós-ügyeskedős, ki-ki a másik javára visszalépős politikai stratégia - mindezt egy angolosabb, „direktebb” szisztéma váltotta.

Általánosságban elmondható, hogy a magyar választási rendszer az angolszász többségi és a (például) Benelux államokra jellemző arányos, másnéven konszenzuális rendszerek keveréke. Ez a vegyes választási rendszer. A magyar verzióban egyik szavazatunk pártlistára, a másik „iksz” egyéni képviselőkre megy. Tekintve, hogy az egyéni mandátumok száma 106, míg a listán megszerezhetőké pusztán 93, így „a nap végén” a vegyes rendszerünk a többségi-arányos tengelyen előbbi felé billen el.

Az ellenzéki politizálás egyik végzetes mulasztása, hogy 2010 után hosszú évekre a helyben talán egyedüliként beágyazott utódpárt – az MSZP – hanyatlásával párhuzamosan gyakorlatilag eltűnt. Innen nézve korántsem emberfeletti a TISZA-elnök turnéja, habár kitartóan, szívósan igyekszik a nagy lemaradást behozni.

2014-ben 106-ból 96 körzetet húzott be a kormánypárt, négy évre rá 91-et, de a legutóbbi széleskörű ellenzéki összefogás ellenében is 87 képviselőt küldhetett az alakuló országgyűlésbe. Százalékos eloszlásban ez a megszerezhető 106 „pont” 90, 85 és 82%-a, mely az iskolában jó és jeles eredményt jelente. Az ellenzék 10, 15 és 19 egyéniben elért győzelme maga az elégtelen.

2024. okóberi adat. (Forrás: https://telex.hu/belfold/2024/10/23/21-kutatokozpont-hibahataron-belul-de-hajszallal-mar-vezet-a-tisza-part-tamogatottsagban)

Az aktuálisan legerősebb ellenzéki párt tisztán kommunikált szándéka, hogy az eddigi flótások vonuljanak le a pályáról, „majd mi megoldjuk”. A TISZA ezen elképzelésbe illeszkedik Hajnal Miklós visszalépése a XII. kerületet magába foglaló 3. számú OEVK-ban. Figyelembe véve azonban, hogy a pártjuk elnöke indul Hegyvidéken, a visszalépést inkább a szimbolikus kategóriába sorolhatjuk.

A tiszás „best-case scenario” kerékkötőit valójában nem Bel-Budán, hanem mindenhol máshol találjuk. Tordai Bence, Jámbor András és Szabó Szabolcs, de talán még Hadházy Ákos is "házon belül mind" alapjaiban befolyásolhatják a legerősebb ellenzéki párt törekvéseit.

Tordai „Buda zöld, független ellenzéki országgyűlési képviselőjeként” aposztrofálja magát. Jámbor „Józsefváros, Ferencváros és a Belváros független képviselőjeként”. Szabó Szabolcs „független politikusként, az ellenzéki pártok támogatásával.” Hadházyról pedig beszélik, hogy már az óvodában is független voltJ

„Összellenzéki”/”minden mindegy” szempontból az egy az egy elleni megméretettés azért sem mellékes, mert az említett urak budapesti, potenciálisan ellenzéki győzelemmel kecsegtető választókerületben értek el sikereket, ők valószínűsíthetően ugyanott vágnak neki a ’26-os kampánynak.

Nagy kérdés, hogy mit csinál a továbbra is (inkább) one-man show jellegű TISZA például Csepelen, ahol Szabó Szabolcs az elmúlt 3 választáson győzedelmeskedett kihívójával, Németh Szilárddal szemben. Vagy a VIII-XI. kerületben biztosan induló Jámbor Andrással, aki józan számítások alapján esélyesebb, talpraesettebb ajánlat, mint a jövő április elsején bejelentett, a széltől is óvott tiszás jelölt. Esetleg arra a Hadházy Ákosra, aki a hazai politikai-gazdasági korrupció ellenzéki körök által felkent és méltatott harcosa.

Amennyiben jövő április közeledtével beadják a derekukat, akkor írásom tárgytalan. Viszont az eddigi jelek (Jámbor indulása – JA!, esetleg Szabó Szabolcs sajtóvisszhangot kapó írása) arra mutatnak, hogy esetükben erre kisebb a hajlandóság.

Valakinek engednie kell. Jámbor – vagy bárki más – és egy tiszás jelölt egymás elleni indulása megidézheti a „nevető harmadik effektust”, amikor két esélyes jelölt „kiüti” egymást a nyeregből és helyettük az esélytelenek nyugalmával harcba szálló harmadik jön, lát s győz. Ilyet már láttunk az elmúlt 15 évben több.

(forrás: https://magyartisza.hu/)

Az ellenzéki Pintér Bence úgy lett polgármester cirka 450 szavazattal Dézsi Csaba András előtt, hogy a nagy visszatérő Borkai Zsolt 15 ezer voksot tudhatott magáénak. Budapesten egy „majdnem” esetnek tudható be az ellenzéki dominanciájú Zugló, ahol a Fidesz jelöltje „csak” 2500 szavazattal kapott ki, hiszen a nem rá érkező 32 ezer voks kétharmad-egyharmad arányban megoszlott (20 ezer, szűk 12 ezer).

Hasonlóképpen, 2022-ben számos budapesti kerületben igencsak szoros eredmény született. Az ellenzéki lökdösődés a kormánypártok malmára hajtja a vizet. A XVI. vagy a XVIII. kerületben négy évvel ezelőtt néhány száz szavazat döntött (Budapesten!) az ellenzék javára. Ebből kifolyólag egy sikeres kormánypárti mozgósítás és az említett régi-új ellenzéki pártok helyezkedése a status quonak jelentene sikert – bármennyire is furcsa – a „billegő” fővárosi kerületekben. Budapest az a játszótér, ahol minden narancshomokvár kudarc az ellenzéki homokozóknak, akiknél már a főpolgármester-választás drámai 293-as szavazatkülönbségekor megállt az ütő.

A nagyobb téttel bíró országgyűlési választásokon egy esetleges „nevető harmadik” öröme mellett komolyan vakarhatja majd a fejét a mandátumot bukó politikai erő. Izgalmas folyamat, hiszen amennyiben a mindenkitől elzárkózó, „rendszerváltást” hirdető TISZA kinyitja a szövetségkötés kiskapuját, akkor azt már sem politikai, sem választástechnikai értelemben nem csukhatja be. Ha továbbra is elzárkózik tőle, akkor azt a mandátummaximalizáló stratégia bánhatja. Elképzelhető egy Hadházy-Jámbor-Tordai betagozódás is a legesélyesebbek közé. Fő, hogy a remény(ük) hal meg utoljára.

Persze ’26-ig bármi megtörténhet: itt folyószabályozásban, ott áradásban bíznak.

(Borítókép forrása: Index)

Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök bejelentette, hogy a következő választásokat május 3-án fogják tartani a szigetországban. A május 3-i dátum miatt alig öt hétig tart kampányidőszak, amely eddig Albanese és pártja, a Munkáspárt javuló közvélemény-kutatási eredményeit hozta. Könnyen előfordulhat hogy ő lesz az első ausztrál miniszterelnök John Howard 1998-as újraválasztása óta, aki egy második ciklusra is felhatalmazást kap a választóktól.

A választás korai meghirdetése nem érte váratlanul a politikusokat. Albanese logikus módon időzítette a választás időpontját, mert előtte még gyorsan keresztülvitt egy jelentős adócsökkentési csomagot a parlamenten. Nyilvánvalóan az volt ezzel a célja, hogy elnyerje a választók szimpátiáját – főként annak a nem kevés bizonytalan szavazóét, akik jelenleg a megélhetési válságot és az inflációt tartják Ausztrália legégetőbb problémájának.

Az elfogadott intézkedések értelmében az évi 18 200 és 45 000 ausztrál dollár közötti jövedelemmel (41 millió és 103 millió Ft) rendelkező állampolgárok személyi jövedelemadója egy százalékkal csökken 18%-ra 2026-ban, majd 17%-ra 2027-ben. Ez átlagosan évi 268 dolláros (kb. 62 000 Ft) megtakarítást jelent egy átlagembernek 2026 közepétől, amely 2027-től eléri az 536 dollárt (kb. 130 000 Ft). Ugyanakkor az adócsökkentés komoly kihívást jelent a költségvetésnek: a korábban 2026-ra 40 milliárd dolláros hiánycélt 42,1 milliárd dollárra növelték.

Viszont nincsenek könnyű pozícióban: mivel Dutton és a Liberális–Nemzeti Koalíció ellenzi az adócsökkentést, ez azt is jelentené, hogy a választási kampány során egy jóléti intézkedés ellen kell kampányolniuk, ami sosem könnyű egy politikusnak.

Anthony Albenese, Ausztrália miniszterelnöke

Dutton úgy nyilatkozott, hogy ha pártszövetsége megnyeri a májusi választást, még tovább is mennek az adócsökkentésekben. Azt ígérte, hogy az ő vezetésük alatt az adók összességében alacsonyabbak lennének, mint a Munkáspárt alatt, amit nagyrészt az üzemanyag jövedéki adójának csökkentésével érnének el. Dutton kampánya láthatóan arra épül, hogy gazdasái-megélhetési kérdéseket helyez a középpontba.

„Jobban élünk most, mint három éve? Jobb hely lett az országunk?” teszi fel a kérdést rendszeresen a miniszterelnöki posztra pályázó ellenzéki politikus. 

Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy Dutton gazdaságközpontú stratégiája be fogja váltani a hozzáfűzött reményeket. A felmérésekben stabil, ötpontos előnyt mértek a jobboldali pártszövetségnek 2025 elejéig a Munkáspárti kormányal szemben, akiknek komoly gazdasági nehézségekkel és súlyos lakhatási válsággal kellett az utóbbi években megküzdeniük. Sydney és Melbourne ingatlanpiaca elérhetetlenné vált az ausztrálnak, a két város a világ tíz legdrágább városa közé került, ami tovább rontotta a kormány megítélését.

A közvéleménykutatásokban azonban egy példanélküli fordulat következett be.

Pár hete, amikor Albanese bejelentette a választás időpontját, a közvélemény-kutatások szerint a lakosság 54%-a nem tudott megnevezni egyetlen olyan kormányzati intézkedést sem, ami javított volna életszínvonalán – mindössze 29% volt erre képes. A kormány támogatói közül a legtöbben az energia-támogatásokat emelték ki pozitívumként. A kudarcos helyzet ellenére a kormány támogatottsága az utóbbi hetekben emelkedni kezdett.

A legfrissebb felmérések szerint a kétpárti versenyben a Munkáspárt már 53%-on áll, míg a jobboldali koalíció 47%-on – ami egy szinte teljesen kiegyenlített küzdelmet vetít előre. Mandátumra lefordítva ez azt jelenti, hogy a Munkáspárt körülbelül 78-80 helyet szerezne a parlamentben, ami a parlamenti többséget jelenti. Így jó esélyük lenne a kormányalakításra. A fordulat oka az elmozdulás a Munkáspárt javára, ami tíz billegő választókörzet elvesztéséhez vezethet a jobboldal számára – amik korábban még nyerhetőnek tűntek.

Kép forrása: Wikipedia

Mi magyarázza a baloldal látványos erősödést?

Először is, bár a megélhetési válság még mindig komolyan érinti az ausztrál háztartásokat – különösen az élelmiszer-, üzemanyag- és energiaárak terén –, az infláció mértéke jelentősen csökkent. A tavalyi 7,8%-os csúcsról 2024 decemberére 2,4%-ra esett vissza. Mivel ez a kérdés foglalkoztatja leginkább a választókat, a javuló gazdasági mutatók, kiegészülve az adócsökkentéssel, érezhetően erősítették Albanese pozícióját.

Másodszor, úgy tűnik, Donald Trump visszatérése is – ha közvetetten is – a Munkáspárt malmára hajtja a vizet. Noha nem lehet egy az egyben párhuzamot vonni Dutton és Trump között, az ellenzéki vezető több alkalommal is nyitottabb hangot ütött meg a trumpi populizmus irányába. Egyik, (immár ráégett) beszédében például azt állította, hogy azért lenne alkalmas az amerikai–ausztrál kapcsolatok megerősítésére, mivel politikai értékrendje közel áll az amerikai elnökéhez. Ráadásul több, Trumpéhoz hasonló intézkedést is kilátásba helyezett: az állami szektor visszavágását, inépszavazás kiírását a kettős állampolgárságú bűnözők kitoloncolásáról.

Kép forrása: Trading Economics

A probléma azonban az, hogy Trump egy kifejezetten népszerűtlen ember Ausztráliában: a lakosság 56%-a szerint veszélyt jelent a világbékére, 61%-uk pedig úgy véli, elnöksége káros az ausztrál gazdaságra. Ráadásul Trump nem hosszabbította meg az ausztrál acélra és alumíniumra vonatkozó vámtarifa-mentességet sem, ami tovább rontotta az imázsát. Így Dutton Trumphoz való közeledése sok választóban bizalmatlanságot váltott ki.

Harmadrészt az is látszik, hogy az ausztrál szavazók egyre nagyobb számban fordulnak el a populista politikától – főként Trump második elnökségének külpolitikai hozzáállása és az amerikai elnök nyugati szövetségeseivel való viszonya miatt. Albanese kampánystratégiája az elmúlt hetekben alig változott. Még a választás előtti osztogatása is viszonylag visszafogott volt. A fordulat oka inkább az, hogy a nemzetközi politikai hangulat megváltozott, és ez most a baloldalnak kedvez. Ami korábban hátrány volt a visszafogottságában, most előnnyé vált – míg Dutton esetében éppen ennek az ellenkezője történik.

Kép forrása: Peter Dutton

A legfontosabb feladat, hogy továbbra is hangsúlyosan kommunikálja gazdaságpolitikai üzeneteit, miközben Duttont egy olyan populista szereplőként mutatja be, aki túl közel áll Trumphoz – egy olyan figurához, akit az ausztrál választók többsége elutasít. Hogy Albanese képes lesz-e ezt a narratívát következetesen fenntartani, az döntheti el, ki alakíthat kormányt a Kenguruk földjén.

(Borítókép forrása: https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20250328-majus-3-an-lesznek-a-parlamenti-valasztasok)

Ha valaki ma Kínáról beszél, elkerülhetetlen, hogy ne essen szó Hszi Csin-pingről, a Kínai Kommunista Párt főtitkáráról, pontosabban pártfőtitkáráról, hiszen ez a hivatalos megnevezés. Ő az az ember, aki nemcsak az ország, hanem a párt és a hadsereg fölött is közvetlen befolyással bír. De hogyan is néz ki a kínai hatalmi struktúra valójában?

A Kínai Népköztársaság államszervezete három intézményi pillérre épül: a Kínai Kommunista Párt (KKP), az állam (kormányzat) és a Népi Felszabadító Hadsereg. Ezek közül azonban a legmeghatározóbb a KKP, mely dominálja az utóbbi kettőt. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága a legfőbb döntéshozó szerv, amely ötévente tart kongresszust. A nagyjából 370 tagú Központi Bizottság tagjai választják meg a Politikai Bizottságot (PB), ami már egy szűkebb, körülbelül 25 fős vezetői testület. A legbelső kör pedig a Politikai Bizottság Állandó Bizottsága (PB ÁB, vagy Politbüro), amely jelenleg (2024-től) hét tagból áll – ők gyakorlatilag az ország legfőbb irányítói.

A kínai politikai rendszer felépítése. Kép forrása: BBC

A pártfőtitkár a PB ÁB első embere, a KKP vezetője, aki rendszerint az államelnöki és a Központi Katonai Bizottság elnöki tisztségét is betölti. E hátom szerep által összpontosul nála mind a politikai, a katonai és az ideológiai hatalomA pártfőtitkár a PB ÁB első embere, a párt vezetője, aki rendszerint az államelnöki és a Központi Katonai Bizottság elnöki tisztségét is betölti. Ezáltal összpontosul nála minden érdemi politikai, katonai és ideológiai hatalom.

Ez a cikk egy több részes sorozat kezdete, amelyben bemutatjuk a jelenlegi kínai vezetés legbefolyásosabb tagjait. Az első rész kizárólag Hszi Csin-pingre fókuszál, akinek hatalmát gyakran Maoéhoz hasonlítják.

Hszi Csin-ping politikai öröksége családi gyökerekhez nyúlik vissza. Apja, Hszi Csung-hszün a Hosszú Menetelés végén kulcsszerepet játszott: Ő fogadta be Maót és gerilláit a, több mint 10 ezer kilométeres gyalogmenet, Hosszú Menetelés végén, amelyből mindössze körülbelül 8500 harcos élte túl. Az apa később Mao kormányában is szerepet kapott, 1959 és 1962 között az Államtanács főtitkára volt, ám nem sokáig. A kulturális forradalom idején Mao több hozzá közel álló személyt, köztük Hszi Csung-hszünt is személyes árulónak bélyegezte, nyilvánosan megalázta, majd nyolc év börtönre ítélte. A politikai leszámolás természetesen a családját sem kerülte el: a 15 éves Hszi Csin-pinget kirúgták a pekingi elitiskolából, és a vidéki Kína nyomorába száműzték fizikai munkára, éhezésre, megaláztatásra, mindezt az elhíresült kulturális forradalom keretein belül.

Hszi apjának nyilvános megaláztatása. Kép forrása: https://www.youtube.com/watch?v=1ZKBaRsP1gY&pp=ygUTY2hpbmEgcG9saXRidXJvIHZveNIHCQmECQGHKiGM7w%3D%3D

Mao halála után Teng Hsziao-ping felszámolta a kulturális forradalmat, és rehabilitációt ígért a Hosszú Menetelés túlélőinek és gyerekeinek, hiszen még mindig kiterjedt a hatalmuk és Teng is velük erősítette magát a hatalomba. Persze Hszi is közéjük tartozott, visszatérhetett Pekingbe, előbb vegyészmérnöknek tanult, majd posztgraduális képzésen kommunista filozófiát hallgatott Kína legjobb egyetemén. A pártba 1974-ben lépett be, annak ellenére, hogy a párt az apját tönkretette.

Hszi első lépésként a politikai karrierre készülők között szokatlan döntést hozott: elhagyta a fővárost, és vidéken kezdte meg a politikai ranglétra megmászását. Először Hopej tartományban, majd Fucsienben, később Csöcsiangban vállalt párttisztségeket. 1999-re már Fucsien tartomány kormányzója volt, amely sokat dobott a karrierjén, hiszen katonai központ révén főtisztekkel épített ki kapcsolatokat. 2002-től Csöcsiang tartományi párttitkára lett, és kivívta a helyi lakosság bizalmát is.

A nagy áttörés 2007-ben jött el, amikor a sanghaji párttitkárt korrupció miatt eltávolították, és Hszit küldték a helyére. Mindössze hét hónap alatt sikerült visszaállítania a párt tekintélyét a városban, ezután egyenesen Pekingbe került, és tagja lett a Politikai Bizottság Állandó Bizottságának, a Politbürónak. Ez volt az a pillanat, amikor nyilvánvalóvá vált, akár feérhet a csúcsra is.  

2012-ben került végül a ranglétra tetejére, mindenki azt várta tőle, hogy egy kevésbé ambíciózus, akár irányítható figuráról van szó, hiszen karrierje elején vidékre is hajlandó volt lemenni. De ez gyorsan kiderült, hogy nem igaz: Teng decentralizációs örökségével szembemenve úgy gondolta az egyszemélyi vezetés létfontosságú a párt túlélése szempontjából. Szerinte a kollektív vezetés gyengeséget jelent, ezzel visszatért a maoista hagyományhoz. Hszi hatalomra kerülését követően tisztogatási hullám indult: korrupciós vádak alapján eltávolították a külügyminisztert, a védelmi minisztert, és számos más magas rangú hivatalnokot. Az antikorrupciós kampány remek eszköz volt arra, hogy riválisait kiszorítsa, és saját embereit ültesse kulcspozíciókba, akárcsak Mao tette.

2021-ben a párt elfogadta a „harmadik történelmi határozatot”, amely hivatalosan is megerősítette „Hszi Csin-ping gondolatát” a Kínai Kommunista Párt ideológiai alapjaként. Ezzel az ő víziója vált az irányadóvá, tehát döntéseit senki sem kérdőjelezheti meg. A gazdaság a vezetése alatt megduplázódott, a katonai kiadások is így valójában igazi kritika sem érhette őt.

A Covid–19 járvány azonban megroppantotta a rendszerbe vetett hitet. Az ország több pontján tüntetések robbantak ki – ritka jelenség a kínai viszonyok között. Emellett a gazdaság sem állt teljesen talpra: az amerikai vámháború és a globális kereskedelmi feszültségek komoly kihívást jelentenek. Ennek ellenére Hszi hatalma továbbra is sziklaszilárd. A Politikai Bizottság és a Népi Felszabadító Hadsereg kulcspozícióit kizárólag hozzá hűséges vezetők töltik be. Jelenleg nincs olyan személy, aki reálisan esélyes lenne Hszi leváltására. 2022-ben újabb hűséges emberekkel töltötte fel a Politbürót és más fontos politikai szerveket, ezzel megerősítve, hogy a következő években is ő fogja irányítani Kínát.

Covid miatti tüntetések Kínában. Kép forrása: https://www.youtube.com/watch?v=1ZKBaRsP1gY&pp=ygUTY2hpbmEgcG9saXRidXJvIHZveNIHCQmECQGHKiGM7w%3D%3D

Láthatjuk tehát Hszi sziklaszilárdan tartja a kezében a hatalmat, kihívója sem akad. Azonban jelenleg több nehézséggel kell megküzdenie, mint eddig valaha. De vajon a Politbüro többi tagja kitart mellette? Cikkünk második részében bemutatjuk folytatjuk a Politikai Bizottság Állandó Bizottságának további tagjainak bemutatását, és láthatjuk Hszi hatalmának kiterjedését rajtuk keresztül.

Az Európai Unió új vállalati fenntarthatósági átvilágítási irányelve (CSDDD) nemcsak gazdasági, hanem geopolitikai hullámokat is keltett – mind a közel-keleti, mind a tengerentúli partnerekkel való kapcsolatokban.

Az irányelv célja, hogy a nagyvállalatokat arra kötelezze, hogy átvilágítsák és kezeljék a globális tevékenységi láncuk mentén jelentkező környezeti és emberi jogi kockázatokat. Ugyanakkor az irányelv extraterritoriális hatásai – vagyis hogy nemcsak az EU-n belüli, hanem a harmadik országbeli üzleti partnereket is érinti – több érintett fél számára komoly aggodalmakat vetettek fel.

Katar: a gázpolitika és a zöld elvárások ütközése

Saad al-Kaabi, az ország energiaügyi minisztere a Financial Times-nak adott interjújában figyelmeztette az EU-t, hogy ha a tagállamok ténylegesen szankcionálják azokat a vállalatokat, amelyek nem felelnek meg az emberi jogi és környezeti elvárásoknak, akkor Katar leállíthatja a cseppfolyósított földgáz szállítását Európába. Ez különösen érzékeny fenyegetés az energiaválság utáni helyreálló Európa számára, amely részben épp Katarra támaszkodik az orosz gáz pótlására. Katar álláspontja szerint a szabályozás beavatkozást jelent a szuverén államok belügyeibe, és veszélyezteti a hosszú távú energetikai együttműködéseket.

forrás: https://delano.lu/article/qatar-threatens-to-stop-eu-liquid-gas-exports 

Az USA törvényalkotással reagált az eseményekre 

Az Egyesült Államokban szintén politikai ellenállás formálódik a CSDDD-vel szemben. Márciusban Bill Hagerty republikánus szenátor benyújtotta a PROTECT USA Act nevű törvényjavaslatot, amely megtiltaná az amerikai vállalatok számára, hogy külföldi – így például az EU-s – fenntarthatósági átvilágítási szabályoknak megfeleljenek.

A javaslat célja, hogy megvédje az amerikai cégeket az EU extraterritoriális szabályozásával szemben, és megakadályozza, hogy amerikai bíróságok végrehajtsák a CSDDD-re alapozott ítéleteket. Az amerikai törvényhozók szerint az EU irányelve aránytalan terhet ró a globálisan működő amerikai vállalatokra, különösen az energia- és nyersanyagiparban, és sérti az Egyesült Államok gazdasági szuverenitását.

De nem csak a harmadik országok kifogásolták az EU igencsak ambiciózus szabályozását

Magán az Unión belül is igen kettős fogadtatásnak lehettünk szemtanúi. Mind a nagyvállalatok, mind a kkv-k számára hatalmas adminisztratív és anyagi terheket ró a szabályozás. Az aggodalmak szerint a CSDDD hátrányos helyzetbe hozhatja az európai vállalatokat más régiók cégeivel szemben - mint akár az amerikai vagy kínai nagyvállalatok - amelyek nincsenek kötelezve ilyen szigorú előírások betartására, ezzel pedig az Unió és az uniós társaságok is vesztenének a versenyképességükből. Továbbá mind a tagállamok, mind a vállalatok sérelmezik, hogy nem lehet pontosan tudni, hogy a CSDDD-t hogyan lehetséges végrehajtani és pontosan kivitelezni, főleg a harmadik államok területén operáló üzleti partnereikkel összefüggésben. 

Arizona, forrás: pixabay

Ugyanakkor a globális szereplők – mint Katar és az USA – válaszai azt mutatják, hogy a szabályozás nem pusztán etikai kérdés, hanem geopolitikai és gazdasági hatalomgyakorlás terepe is lett. Európa számára most a feladat az, hogy megtalálja az egyensúlyt a fenntarthatósági célok és a nemzetközi partnerekkel való együttműködés fenntartása között, miközben nem veszélyezteti sem az energiabiztonságát, sem gazdasági versenyképességét.

(Borítókép forrása: https://blog.kpmg.hu/2024/08/megjelent-a-vallalkozasok-fenntarthatosagi-celu-atvilagitasi-kotelezettsegeit-szabalyozo-vegrehajtasi-rendelet/)

Még 2025 elején is szinte minden politikai elemző biztosra vette, hogy a kanadai konzervatívok rekordmértékű választási győzelemmel veszik át a kormányrudat a hibát-hibára halmozó liberális kormánnyal szemben. Ehhez képest pár nappal a választás előtt úgy tűnik, hogy nemcsak a történelmi, de még egy kis többségű győzelem is egyre távolabb kerül tőlük.

Ez a példátlan fordulat több tényező együttes eredménye: az egyik Donald Trump, aki azzal fenyegetőzik, hogy vámokat vet ki Kanadára – majd az ország egészének annektálását is belengette. A másik pedig Mark Carney, aki a népszerűtlen Justin Trudeau-t váltotta a miniszterelnöki székben, és azóta meglepően ügyes politikai manőverezéssel építi újjá a Liberális Pártot.

A közvélemény-kutatások drámai változását azonban nem lehet pusztán Trumpra vagy Carney-ra fogni. A kanadai konzervatívok saját hibái is nagyban hozzájárultak a kudarcukhoz. Pierre Poilievre, a párt vezetője egy meglehetősen sikertelen kampányt folytat, ami az egész párt támogatottságát magával húzta.

A konzervatívok körében már a választás előtt megindult a bűnbakkeresés: egyesek nyíltan Poilievre-t és kampánystábját hibáztatják a helyzetért. Bár még van pár nap a választásig, a konzervatívok győzelmi esélyei napról napra romlanak. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk, hogy mi vezetett a konzervatív párt széthullásához.

Elhibázott stratégiák: Trudeau, Singh és a fókuszvesztés

Ráadásul Poilievre egy másik hibát is elkövetett: nem volt hajlandó együttműködni a másik nagy ellenzéki párt, az Új Demokrata Párt (NDP) vezetőjével, Jagmeet Singh-el. A kanadai politikában nem példanélküli, hogy különböző politikai oldalak közösen buktatnak meg egy kormányt – most azonban Poilievre nemcsak, hogy elutasította az együttműködést, de nyilvánosan is támadta a többi ellenzéki pártot, amiket Trudeau-hoz hasonló "bűnbakként" kezel. Ez viszont végképp lehetetlenné tette a kormányváltáshoz kormányellenes választói koalíció létrehozását.

Pierre Poilievre, az ellenzék vezetője, Kép forrása: Yukon News

Botrányos jelöltek és belső lázadás

A jelöltállítási botrányok is gyengítik a konzervatívokat. Az egyik billegő körzetben, Windsor-Tecumseh-Lakeshore-ban (Ontario) vissza kellett léptetni egy jelöltet, miután kiderült: korábban a nyilvános akasztások mellett érvelt, sőt, azt is megjegyezte, hogy Trudeau halált érdemelne. Egy másik körzetben, Brit Columbiában, a pártvezetés egy teljesen tapasztalatlan 25 éves fiatal jelöltet állított a jól beágyazott helyi konzervatív veterán politikus helyett – aki erre függetlenként indul, megosztva a jobboldali szavazatokat.

Billegő körzet, ami egy konzervatív botrány miatt a liberálisokhoz kerülhet, Kép forrása: Canadaelects

Tovább rontja a helyzetet, hogy Ontario tartományi miniszterelnöke, Doug Ford – aki egyébként szintén konzervatív – nyíltan kritizálja Poilievre-t, és kijelentette: nem kívánja támogatni kampányát. Mivel Ontario kulcsfontosságú a választás kimenetele szempontjából, Ford távolmaradása komoly érvágás lehet április 28-án a konzervatívoknak.

Egy népszerűtlen vezető

A legnagyobb probléma azonban maga Poilievre személye. Legfrissebb népszerűségi mutatója mínusz 20 pont, míg Carney-é plusz 22. A férfi választók körében Poilievre előnye gyakorlatilag eltűnt, a nők között pedig 19 pontos hátrányban van. Az idősebb szavazók (akik a legaktívabb választók) körében különösen rosszul áll: a 55 év feletti nők körében például 27 pontos lemaradása van Carney-hoz képest. A fiataloknál sem jobb a helyzet – még a 18–34 éves férfiak is inkább Carney-t támogatják.

Poilievre kemény, konfrontatív stílusa Justin Trudeau ellen remekül működött, de Carney ellen, akit sokan az ország "józan hangjának" tartanak, kifejezetten taszítóvá vált. Sokan egyenesen "Trump-szerűnek" tartják – és ez Kanadában, ahol Donald Trump közgyűlölet tárgya egyáltalán nem előny.

(Kép forrása: ontherecordgu)

Nő a feszültség a párton belül

Poilievre nemcsak a választók, de saját párttársai körében is egyre népszerűtlenebb. A legutóbbi botlásai – például amikor kitérő választ adott a botrányos jelöltek ügyében, vagy amikor azt mondta, hogy

„a fiatal nőknek még a biológiai órájuk lejárta előtt kéne lakást vásárolniuk” – nem segítettek rajta.

A konzervatív kampánycsapat vezetőjét, Jenny Burn-t is egyre többen kritizálják, mondván, hogy „egy 2024-es stratégiával próbál megnyerni egy 2025-ös választást.” A párton belüli feszültség folyamatosan nő, és könnyen egy olyan ördögi körbe sodorhatja őket, ahol a gyenge támogatottság belharcokat szül, azok további zuhanást okoznak a közvélemény-kutatásokban, ami még több konfliktust generál.

A történelem ismételheti magát – vagy mégsem?

Bár sokan már leírják Poilievre-t, nem lenne példa nélküli, ha mégis meglepetés születne a választásokon. Kanadában többször is előfordult, hogy a frissen kinevezett miniszterelnökök népszerűségi hulláma gyorsan lecsengett. Az 1984-es és 1993-as választások is azt mutatták, hogy nem mindig tudják megtartani ezt az előnyt.

Az NDP szavazói mentik meg a liberálisokat?

Érdekes, hogy a mostani liberális előretörés nem a konzervatívok rovására történik, hanem az NDP szavazóinak elpártolásával. Egyre többen vannak, akik csak azért szavaznak a Liberális Pártra, hogy megakadályozzák Poilievre hatalomra kerülését.

Ez a taktikai szavazás akár elsöprő parlamenti többséget is hozhat Carney-nak. Az adatok szerint az NDP szavazók mindössze 34%-a maradt teljesen elkötelezett a párt mellett, miközben a liberálisok és konzervatívok elkötelezettsége sokkal stabilabb. Ha ezek közül csak egy kisebb rész is átszavaz a liberálisokra, az történelmi győzelmet hozhat a Liberális Pártnak.

Poilievre közel a bukáshoz

A kampány végéhez közeledve egyértelművé vált: a konzervatívok közel állnak ahhoz, hogy óriási vereséget szenvedjenek. Még mindig van hátra pár nap a választásokig, így elméletileg történhet fordulat, de ehhez Poilievre-nek először a saját pártját kellene rendbe tennie.

A párton belüli káosz, az elhibázott stratégia, a botrányos jelöltek és a vezető népszerűtlensége mind-mind azt jelzik, hogy a konzervatívok történelmi lehetőséget készülnek elszalasztani – méghozzá saját hibáik miatt.

(Borítókép forrása: Politico)

Rengeteget változott a világ, és ezzel együtt a transzatlanti kapcsolatok is az elmúlt években. Bár az első Trump-kormány gyökeres változást prognosztizált, Biden elnöksége alatt még visszatérni látszott a megszokott amerikai-európai viszony. Azóta viszont bekövetkezett, amire igazából senki sem számított; az Egyesült Államok hátat fordítani látszik európai szövetségeseinek. Ezt a változó viszonyrendszert érzékelteti az LNG export szerepe is a transzatlanti kapcsolatokban.

2022-ben, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, az Északi Áramlat 1 és 2 pedig (azóta kevésbé) rejtélyes módon felrobbant, Európa azonnal vészhelyzeti intézkedések sorozatára kényszerült a gázellátás biztosítása érdekében. Ekkor jelentkezett be az Egyesült Államok, hogy a cseppfolyósított földgáz (LNG) export átirányításával az Európai energiaellátás „megmentője” legyen; Joe Biden ígéretet tett, hogy legalább 15 milliárd köbméterrel többet szállítanak Európába, mint korábban tervezték, ezzel jelentősen enyhítve a kontinens gázellátási stresszét. A gyors reakció nem csupán kereskedelmi, de politikai gesztus is volt, amely a transzatlanti szolidaritás jeleként rögzült az európai vezetőkben.

Donald J. Trump amerikai elnök találkozik Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökkel a Világgazdasági Fórum 50. éves találkozóján 2020. január 21-én, kedden a svájci Davosban, a davosi kongresszusi központban. (Hivatalos fehér házi fotó: Shealah Craighead)

Három évvel később már egy teljesen más képet látunk. Az április első napjaiban Donald Trump elnök által bejelentett 10%-os alapvám és a további “kölcsönös” vámok az Európai Unióból érkező termékeket is súlyosan érintik. Az Unió válaszképpen összeállított egy listát amerikai termékekből, amelyekre 25%-os megtorló vámot vezetnének be, de fenntartja februári ajánlatát is a kölcsönösen 0% százalékos vám bevezetésére, amit Trump azonban nem tart jó üzletnek. Ehelyett az amerikai elnök egy merészebb követeléssel állt elő; az EU-nak 350 milliárd dollár értékben kell amerikai olaj- és gáztermékeket vásárolnia, hogy a magasabb kölcsönös vámok ne lépjenek életbe (az EU esetében ez 20%-ot jelentene). Ez az érték nagyjából a tavaly Európába irányuló amerikai LNG‑export tizenhétszeresével lenne egyenértékű, így a megvalósítása több szempontból is irreális.

Nem csak szembemegy a nemzetközi joggal, kivitelezhetetlen is

Egyrészt a WTO általános vám- és kereskedelmi egyezményei világosan tiltják, hogy egy tagország csak bizonyos áruk vásárlásától tegye függővé más kereskedelmi feltételek enyhítését, illetve hogy a vámkedvezmény ne minden országra egyformán vonatkozzon. Ennek azonban nem lehetne lényegi következménye, tekintve hogy a WTO Fellebbezési Testülete az első Trump-kormány óta működésképtelen. 

Másrészt a 350 milliárd dollár értékű energiaimport technikai korlátai is jelentősek. Az Európai Unió gázfogyasztása az orosz-ukrán háború kirobbanása óta folyamatosan csökken, 2021 és 2024 között 23%-kal. 2024-ben Európa nagyjából 51 milliárd köbméter LNG‑t vett az Egyesült Államoktól, ami 18%-kos visszaesést jelent az előző évi 62 milliárd köbméterről (kevesebb, mint 24 milliárd dollár értékben). Így tehát sem a csökkenő fogyasztás, sem a csökkenő import aránya nem kedvez a felfuttatott amerikai elvárásnak. A földgáztermelés és -szállítás kapacitásai sem bővíthetők egyik napról a másikra. Ha minden jelenleg tervezett beruházás megvalósul, akkor 2030-ra megduplázódik az Unió LNG import kapacitása 2021-hez képest, de a Trump-kormány által megszabott értékű import befogadásához még ez is kevés lenne. Nem is beszélve arról, hogy a csökkenő gázfogyasztás fényében már ezekre a beruházásokra sem lesz szükség.

Az EU gázimportja forrás szerint, negyedévente, 2021-től 2025 első negyedévéig. Mára az Egyesült Államokból érkező LNG a második legnagyobb import forrás (Norvégia után) Oroszország a harmadik helyre csúszott.
Forrás: Bruegel

A 350 milliárd dolláros energiaimport mint feltétel a magas vámok elkerülése érdekében, nem egy megvalósítható dolog. Akkor viszont miért áll elő egy ilyen ötlettel az amerikai elnök? Lehet, hogy ez is csak egy pillanatnyi fellángolás, vagy külső hatás eredményeként született meg az elnök fejében, mint elvileg a vámháború lépéseinek egyike is. Ezesetben valószínűleg általánosságban arra gondol, hogy a 350 milliárd dolláros külkereskedelmi deficitet, ami a két fél között fennáll az EU javára, úgy kell megszüntetni, hogy az EU gyorsan amerikai termékeket vásárol ugyanekkora értékben. Ha viszont pontosan úgy értette, ahogy mondta, az két dolgot jelenthet; nincs vele tisztában, hogy ez kivitelezhetetlen, vagy pontosan tudja hogy kivitelezhetetlen, és a későbbiekben fel fogja kínálni egy alternatív megoldás lehetőségét — például az elektronikai termékek és autók kereskedelmére vonatkozó szigorú EU-s szabályzatok és előírások csökkentését.

Az LNG export mint az amerikai külpolitikai irányvonal metaforája

Az amerikai LNG exportra támaszkodó stratégia nem pusztán gazdasági kérdés; a transzatlanti szövetség legfőbb üzenetét hordozza a külpolitikában. Amikor 2022‑ben az orosz‑ukrán háború lobbant fel, az Egyesült Államok lényegében „mentőövet” dobott Európának, és a Biden‑kormány azonnal átcsoportosította gázkészleteit a kontinensre. Ez a gesztus nemcsak az energiakészletek feltöltéséről szólt, hanem a Nyugat egységéről, arról, hogy Washington minden körülmények között számít szövetségeseire, és készen áll megvédeni közös értékeinket.

Most, 2025 tavaszán, a Trump‑adminisztráció alatt az LNG‑export eszközzé, sőt ultimátum tárgyává vált. A 350 milliárd dolláros vásárlási kvóta követelése nem csupán kereskedelmi feltétel, hanem közvetlen politikai üzenet is, amely arról szól, hogy az Egyesült Államok ma már nem önzetlen segítő, hanem először saját álláspontját érvényesítő, „alkupozíciót” használó aktor. Ez az éles váltás jól kirajzolja, hogy a korábbi „liberális internacionalista” külpolitika helyébe a nyers, „deals‑based” tranzakciós logika lépett.

Egykor az LNG‑szállítmányok az európai energiabiztonság szimbólumai voltak, most viszont az amerikai vámok elkerülésének ára. A közösségi lendület — amikor Washington ingyenes biztonsági ölelést kínált — mára kockázatos alkuhelyzetté alakult. Brüsszelnek rövid időn belül kell döntenie arról, hogyan kezelje ezt a kiélezett vámháborús helyzetet. Ebben a keretben az LNG‑export a külpolitika egyik metaforájává vált, azt sugallja, hogy az Egyesült Államok már nem csupán a Nyugat — és különösen Európa — megvédésének záloga, hanem a kereskedelmi érdekekkel formált, rugalmatlan nyomás alkalmazója.

Ez a szerepváltás egy mélyebb folyamat része. Miközben korábban a transzatlanti együttműködésnek a közös értékek és biztonsági kötelezettségek adták az alapját, ma a külpolitikai döntéseket is egyre inkább a közvetlen gazdasági haszon határozza meg. Az LNG‑export megítélése ezért túlmutat a tartályhajók rakományán; egyben üzenet is arról, hogy az amerikai külpolitika ma már nem egyszerűen szövetségi, hanem tranzakciós jellegű — és ezt a paradigmaváltást jól szemlélteti az az energia‑ügy, amely egykor összefogást, ma pedig alku‑pozíciót jelent.