Reaktor

A Covid-19 világjárvány gyökeresen átalakította a munkavégzés kultúráját, míg a járvány előtt a távoli (remote) munkavégzés csupán egy szűk réteg privilégiuma volt. A pandémia alatt a globális munkaerő kb. fele-háromnegyede dolgozott otthonról. A rugalmas munkavégzés előnyei gyorsan megmutatkoztak, főként a munkavállalók szempontjából: jobb munka-magánélet egyensúly, kevesebb idő és költség a munkába járásra, sőt, több esetben a hatékonyság növekedését is mérték. De vajon miért kezdtek bele a nagyvállalatok a munkavállalók visszahívására az irodákba?

Otthonról hatékonyabb? Akkor mégis miért vissza az irodába?

E döntések mögött számos tényező áll. Egy WTW-felmérés szerint a vállalatok 76%-a úgy véli, hogy a személyes jelenlét erősíti a csapatkohéziót, 71%-uk szerint javítja a vállalati kultúrát, míg 63%-uk úgy gondolja, hogy a kollektív produktivitást is fokozza. A vezetők körében egyre elterjedtebb az a meggyőződés, hogy a személyes interakciók elősegítik az együttműködést és az innovációt, különösen a kreatív és stratégiai pozíciók esetében. Nem véletlen, hogy a nagyvállalatok mint például az Amazon, Apple vagy Google szigorúbb visszatérési irányelveket vezettek be, míg más cégek hibrid modellekben gondolkodnak. Ezenkívül egyes cégek attól tartanak, hogy a teljes távoli munkavégzés hosszú távon negatívan hathat a dolgozók lojalitására és a vállalat iránti elkötelezettségükre.

Nézzük meg munkavállalói oldalról is a programot: A home office növelte a munkahelyi elégedettséget és a munkaerő-megtartási arányt is. Egy felmérés szerint a dolgozók 53%-a hajlandó lenne munkahelyet váltani, ha teljes munkaidős irodai jelenlétet írnának elő számukra, sőt egyesek akár fizetéscsökkentést is elfogadnának a rugalmasság érdekében. Egy másik kutatás szerint a hibrid és távoli munkavállalók közel fele (átlagosan 8%-os) fizetéscsökkentést is vállalna a rugalmas munkavégzés fenntartásáért. A Gartner felmérése alapján pedig három vezetőből egy elhagyná a munkahelyét, ha kötelezően vissza kellene térnie az irodába. Ugyanakkor a cégek számára a home office kihívásokat is jelentett: a vállalati kultúra fenntartása, a csapatkohézió erősítése és az innováció elősegítése nehezebbé vált a fizikai tér hiányában.

Ahogy látjuk, a kötelező irodai jelenlét bevezetése nem mindenhol népszerű, így néhány cég ösztönző plusz szolgáltatásokat vezetett be az alkalmazottak irodai jelenlétének érdekében. Ilyen például az ingyenes reggeli vagy ebéd, a modern, pihenőszobákkal felszerelt irodaházak és a rugalmas munkaidőbeosztás. Legritkább esetben anyagi ösztönzés is jár a bejárással, például prémiumok segítségével, de ez nagyon ritka.

A világ legmenőbb irodái

Mint ahogy olvastuk, a modern iroda sokat segíthet a bejárás ösztönzésében, ezért bemutatunk két olyan irodát, amilyennel tényleg lehet ösztönözni az alkalmazottakat a bejárásra:

LEGO – Billund
A LEGO-nál dolgozni sok felnőtt gyermekkori álma, főleg ha azt is hozzátesszük, hogy milyen menő irodájuk van a székhelyükön, Billundban. A cég a 2022-es LEGO Campus nyitásakor így nyilatkozott: „A LEGO Csoport „Képzelet, Szórakozás, Kreativitás, Gondoskodás, Tanulás és Minőség” értékeit tükrözve a Campus egy játékos, befogadó és együttműködésre ösztönző környezetként lett kialakítva, amely lehetővé teszi az alkalmazottak számára, hogy a világ minden táján élő gyermekek számára a legjobb játékélményeket fejlesszék.” Ebből is kitűnik az együttműködés fejlesztése, mint kulcsszó az iroda kapcsán. A LEGO székház nemcsak az alkalmazottakat várja az irodába, hanem a családtagoknak, gyerekeknek és a házikedvenceknek is vannak foglalkozások, sőt még a nyugdíjas munkavállalókat is visszavárják, különböző foglalkozásokkal kedveskedve nekik. A LEGO gondoskodása nemcsak családközpontúságában rejlik, hanem rengeteg kiegészítő szolgáltatás is kínál: LEGO építőszobákat gyerekeknek, jóga- és meditációs termeket, high-tech sportcsarnokot LED-es kijelzőkkel, tematikus rendezvénytermeket, minigolfpályát a tetőn üvegházzal, valamint egy saját szállodát a külföldi dolgozóknak. Ennyi szórakozási lehetőség mellett tényleg öröm lehet a LEGO billundi irodájában dolgozni.

Belső terek Billundban. Kép forrása: ArchDaily

Sportpálya is található az épületben

A tetőn még minigolfozhatunk is

Amazon - Seattle
Szintén Campusról van szó, tehát nagy területen elhelyezkedő innovációs központ, akárcsak a LEGO irodája Billundban. Az Amazon irodája az üveggömb alakjáról ismert, de az csupán a külső, amely bár megfoghatja a szemet, de nem tartja ott a munkavállalót. Nézzük, mit kínál az impozáns külsőn kívül: A főépület hat étteremmel, kávézókkal, videojáték-laborral és művészeti stúdióval van felszerelve, míg a Day 1 épület nyitott közösségi tereket és pingpongasztalokat kínál. Az Amazon híres kutyabarát kultúrájáról: naponta körülbelül 6 000 kutya tartózkodik az irodákban, és egy 17 emelet magasan lévő, dolgozóknak fenntartott kutyapark is a rendelkezésükre áll (na de mi lesz a cicákkal?). A Meeting Centerben meghívott vendégek tartanak előadásokat, míg a Spheres épület üvegházként funkcionál, több mint 40 000 növénnyel.

Térkép a Campushoz

Az üvegház belülről

A Covidot követően az irodába való visszatérés nem lesz teljes mértékben kikényszeríthető, bár gazdasági válság esetén a munkáltatóknál lesz az előny, talán ezért is láthatjuk errefelé fordulni a nagy cégeket is. Mint láthattuk, az ilyen irodák rengeteg pénzbe kerülnek, tehát pénzügyileg is jobb azt látni, ha ezek ki vannak használva. Fontos azonban a munkáltatóknak is belátni, hogy a kényszerítés nem biztos, hogy a megfelelő formája ennek az elérésére. Olyan ösztönző kreatív kampányok kellenek, amelyekkel a munkavállalók önmaguktól szívesen járnának be, ösztönözve a munkavállalói kedvet is.

Az olyan irodákkal, mint a billundi LEGO, sokat segítenek, de valószínűleg a kompromisszumos hibrid megoldás lesz a legvállalhatóbb mindkét fél számára, amelyben a héten bizonyos napokat az irodában, a többit pedig otthonról dolgozva töltenek a munkavállalók.

A magyar jobboldal körében visszatérő ügy a nemzeti kisebbségek jogainak védelme. Ennek fő eredője bizonyosan a magyarság és a régió etnikumainak ilyen módon terhelt történelme és helyenként sajnos viszontagságos jelene is.

Az elmúlt évszázadok tragédiái kétségkívül azzal a tanulsággal járnak, hogy az erőszakos kitelepítés és asszimiláció, valamint a kirekesztő utálkozás helyett nemcsak morálisan helyesebb, de politikailag is kifizetődőbb az etnikai kisebbségek tisztelete és támogatása. A magyarság viszonylatában a kérdés különös jelentőséggel bír, hiszen határon túlra szorult nemzettársaink számára mindennapi realitás a kisebbségi létből adódó kihívásokkal való megküzdés. Mivel pedig a magyar polgári oldal törekszik a határon túlra szorult magyarok érdekeinek és jogainak képviseletére, elvárható volt, hogy a Kormány először a saját háza táján tegye rendbe a nemzeti kisebbségek jogi helyzetét. Ennek érdekében a szabályozás szintjén a 2010-es évek elején törvényi szinten jelentős lépések történtek. Ebben az írásban a Magyarországon élő nemzetiségek számára biztosított egyéni és közösségi jogokról ejtek szót, különös figyelemmel az országos ügyekre kiterjedő politikai jogokra vonatkozó szabályok korlátaira.

Milyen jogai vannak a nálunk élő nemzetiségeknek?

Magyarország alkotmányos célként tekint a nemzeti kisebbségek védelmére, és két irányból igyekszik ezt előmozdítani. Egyfelől Magyarország felelősséget vállal a határon túl élő magyarokért, másfelől államalkotó tényezőként tekint az ország területén élő nemzetiségekre.

A nemzeti kisebbségek jogainak védelme mostanra nemzetközi jog által is elismert emberi jogi kérdéssé vált. Magyarország a nemzetközi egyezmények mellett az Alaptörvény XXIX. cikkében alkotmányos szinten rögzíti, hogy a nemzetiségekre államalkotó tényezőként és a politikai közösség részeként tekint. A nemzetiségiek jogait részletesen pedig a 2011. évi CLXXIX. törvény szabályozza (sarkalatos törvény).  A törvény értelmében

„nemzetiség minden olyan – Magyarország területén legalább egy évszázada honos – népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, a lakosság többi részétől saját nyelve, kultúrája és hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely mindezek megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul.”

Ez azt jelenti, hogy a jogalkotó különbséget tett a honos és az újonnan bevándorolt népcsoportok között, a lentebb listázott jogok csak az előbbieket illetik meg. Emellett minőségi követelmény a saját nyelv, kultúra és hagyományok megléte, ami kellőképpen megkülönbözteti az adott csoportot a többségi társadalomtól, így például a székelyek civil kezdeményezés ellenére sem nyertek ilyen státuszt Magyarországon.

Fontos azonban kiemelni, hogy a nemzetiséghez való tartozás az önkéntességen alapul, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az minősül nemzetiséginek, aki a népszámlálás során annak vallja magát. Akarata ellenére senki sem tekinthető egy nemzetiség tagjának. Fordítva ugyanakkor egy nemzetiség sem köteles elfogadni tagjaként olyat, aki ténylegesen nem tartozik a soraiba.

(forrás: https://www.portfolio.hu/ingatlan/20150610/elkeszult-magyarorszag-nemzetisegi-terkepe-215337)

A nemzetiséghez tartozók egyfelől egyéni jogokkal rendelkeznek. A teljesség igénye nélkül ilyen a nemzetiséghez való tartozás kinyilvánítása, az anyanyelv szabad használatával kapcsolatos jogok, mint az anyanyelvi oktatás és művelődés, valamint a családi és utónév anyanyelven való anyakönyveztetése és használata. Ide tartozik az oktatási esélyegyenlőség, a kulturális szolgáltatások élvezete, valamint más állam állampolgárságának szabad felvétele.

Közösségi nemzetiségi jogoknak minősül a nemzetiségiek önazonosságának megőrzése, ápolása, erősítése és átörökítése, illetve történelmi hagyományaik, nyelvük megőrzése és fejlesztése, tárgyi és szellemi kultúrájuk ápolása és gyarapítása. Továbbá a nemzetiségi közösségek jogosultak az oktatási rendszer minden szintjén intézményeket létrehozni és működtetni. Ezen felül a nemzetiségek jogosultak ünnepeiket megtartani, építészeti, kulturális, vallási és egyéb emlékeiket ápolni és átörökíteni.

A legfontosabb politikai, közösségi jogok azonban a nemzetiségi önkormányzat létesítéséhez való jog, illetve az az Országgyűlés munkájában való részvétel (kedvezményes) lehetősége. Nemzetiségek helyi, területi és országos szintű önkormányzatokat hozhatnak létre, amelyben aktív és passzív választójoggal azok a személyek vehetnek részt, akik a nemzetiségi névjegyzékbe kérik felvételüket. Egy személy neve csak egy nemzetiségi névjegyzékben szerepelhet. Egy településen akkor hozható létre ilyen önkormányzat, ha a legutóbbi népszámláláson legalább 30 fő az adott nemzetiséghez tartozónak vallotta magát. A választás kislistás rendszerben történik, valamennyi szinten. Amennyiben egy településen a választójegyzékben szereplő polgárok egy adott nemzetiség választói névjegyzékében szerepel, egy települési önkormányzat akár nemzetiségi önkormányzattá is alakulhat.

Az országos nemzetiségi önkormányzattal is rendelkező nemzetiségek az országgyűlés munkájában is részt vehetnek, kimondottan ebben a minőségben. Az országos nemzetiségi önkormányzatok nemzeti lista állítására jogosultak, amihez a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább 1%-ának ajánlása, de legfeljebb 1500 ajánlás szükséges. A nemzetiségi listán induló jelöltek úgynevezett kedvezményes mandátumot szerezhetnek. A „kedvezmény” azt jelenti, hogy a az összes, listákra leadott szavazatok számát elosztják 93-mal (az összes listán kiosztható mandátum számával), majd ezt a számot ismét elosztják 4-gyel. Így a nemzetiségi jelöltek ennyivel kevesebb szavazat elérésével „elvesznek” bizonyos számú helyet a 93 listás mandátumból. Ha egy nemzetiségi lista nem éri el a kedvezményes mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszámot, az adott nemzetiség szószólót küldhet a parlamentbe, aki így az országgyűlési képviselőknek járó jogokkal nem fog rendelkezni, de érdekképviseletet elláthat.

Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy Európában számos másik ország alkotmányos rendszere is igyekszik megoldást találni a nemzetiségek parlamenti képviseletének problémájára, így például Spanyolország, Lengyelország, Szlovénia, Románia és Horvátország  is. A szabályozások egymástól eltérőek, azonban valamennyi rendszer valamilyen kedvezményes mandátumszerzési lehetőséget biztosít a törvényhozásban. A nemzetiségiek politikai jogainak előmozdításában tehát közel sem csak Magyarország törekszik lépéseket tenni, ha a diskurzus szintjén nálunk fokozott hangsúlyt is kap az ügy. Sőt, Magyarországon a rendszerváltáskor még nem rendelkeztek a nemzetiségieknek szóló ilyen kedvezményekről, amit az Alkotmánybíróság hamarosan mulasztásként azonosított. Átfogó megoldásra csak 2010 után került sor, amikor az Országgyűlés új választójogi törvényt fogadott el. 

(forrás: https://mnl.gov.hu/angol/mnl/ol/virtualis_kiallitas/kik_vagyunk_magyarorszagi_nemzetisegek)

A fentebb ismertetett kedvezményes mandátum rendszere nagyvonalú segítségnek hangzik, de érdemes mélyebben is megvizsgálni, hogy milyen problémák merülnek fel a szabályozás kapcsán. Először is jelentős probléma, hogy a nemzetiségi névjegyzékben szereplő választópolgárok nem jogosultak arra, hogy a pártlistákra szavazzanak, így a nemzeti kisebbségi identitás felvállaló személyek pártpolitikai véleménynyilvánítása az egyéni választókerületi jelöltre leadott szavazatra korlátozódik. Ezen felül a magyarországi nemzetiségek valós számadatait is érdemes összevetni a kedvezményes mandátum által megkívánt de facto 0,27%-os „küszöbbel”. A gyakorlatban a 2022-es választási adatokból az olvasható ki, hogy a nemzetiségek mandátumszerzéséhez nagyjából 15 ezer szavazatra volt szükség, körülbelül ennyi az összes listákra leadott szavazatok 0,27%-a. Ha ezt összevetjük a friss népszámlálási adatokkal, jól látható, hogy a 13-ból a hét legkisebb számú nemzetiség (bolgár, görög, lengyel, örmény, ruszin, szerb, szlovén) elvi szinten is elesik a mandátumszerzés lehetőségétől, az összlétszámuk ugyanis kevesebb, mint 15 ezer fő. A horvát, a román, a szlovák és az ukrán nemzetiségek száma 18-26 ezer között mozog, így figyelembe véve a jelöltállítás feltételeit, szinte teljesíthetetlen szervezettségre lenne szükség a részükről, hogy kellő számú személy kezdeményezze a nemzetiségi névjegyzékbe való felvételét (szinte mindenkinek a támogatására szükség lenne). Így valójában reálisan csak a romák és a németek vannak elegen ahhoz, hogy mandátumot tudjanak szerezni. Előbbi nemzetiség országos szervezetlensége nem teszi ezt lehetővé, így valójában kizárólag a németek rendelkeznek saját országgyűlési képviselővel.

A harmadik koncepcionális probléma abból adódik, hogy a nemzetiségi listán mandátumot szerzett képviselő számára semmi sem tiltja azt, hogy valamelyik frakcióhoz csatlakozzon. A parlementi munka logikájának ismeretében persze ezt nem szükségszerűen kell hibaként értelmezni, azonban a pozíciót kiteszi a pártpolitikai befolyás veszélyének. Ez a gyakorlatban lényegében érvényesül is, hiszen az egyetlen nemzetiségi képviselő, Ritter Imre egyértelműen fideszes pártpolitikai háttérrel rendelkezik, nyilatkozata szerint pedig a nemzetiségeket nem érintő kérdésekben a mindenkori kormányhoz lojálisan szavaz, ami értékítélet nélkül is kérdéseket vet fel.

A kifejtett okok miatt a jelenlegi választójogi rendszert sokan illetik kritikával, hiszen a nemzetiségek számára az országgyűlés szintjén igen korlátozott lehetőségeket biztosít (tizenháromból egy nemzetiség rendelkezik képviselővel), ráadásul a nemzetiségi választópolgárok tekintetében ennek komoly ára van (a pártlistás szavazattól való elesés). Mindennek ellenére a számos fontos egyéni és közösségi jog jelentőségét nem szabad lebecsülni, valamint feltétlenül üdvözlendő a politikai jogok létesítésére való törekvés is (ami önkormányzati szinten egyébként jóval nagyvonalúbb), azonban a választási rendszer jelen formája nem nevezhető tökéletesnek: a jövőben újraformálásra lehet érdemes.

 (Borítókép: parlament zászlókkal / készítette: Thomas Thier-Hassler / shutterstock.com ID: 2132995117)

Különböző platformokon rendszeresen megjelennek tanulmányok, véleménycikkek és rangsorok, melyek a világ városait vizsgálják az alapján, mennyire jó ott élni. A legmegbízhatóbb és legismertebb rangsorok évről évre ugyanazokat a városokat értékelik a legmagasabban, csekély változásoktól eltekintve. A listák élén minden alkalommal Zürich, Vancouver és Bécs áll, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan lehetetlen minden létező várost megvizsgálni, vagy az élhetőség összes tényezőjét figyelembe venni. A Global Livability Index több egymást követő évben is a kanadai Vancouvert választotta a világ legélhetőbb városának. Mégis mi Vancouver titka és lehet-e utánozni azt? Mivel volt szerencsém egy félévig a University of British Columbia-n tanulni, megtapasztalhattam mit nyújt Vancouver a lakosainak és mi emeli ki igazán a városok sorából.

Vancouver Kanada nyugati partján, az amerikai határ és Washington állam közelében helyezkedik el. A város British Columbia tartomány legnagyobb települése és története a 19.századig nyúlik vissza. Ha arra gondolunk, milyen lehet a világ legélhetőbb városa, általában egy gyönyörű természeti környezetben elhelyezkedő városra gondolunk, ami Vancouver esetében valóban igaz. A Csendes-óceán partján egy öbölben (English Bay) elhelyezkedő város számos szigetből áll, folyókkal és hegyekkel körbe véve. British Columbia lélegzetelállító, több ezer méteres hófödte hegycsúcsai a mindennapi látkép részei, hiszen a városközpont Észak-Amerikára jellemző párhuzamos sugárútjainak végén mindig feltűnik néhány – a városból akár 20 perc alatt elérhető – havas hegycsúcs. A természet közelsége a hegyek és az óceán mellett az élővilágban is megnyilvánul. A fókák, vidrák, tengeri madarak és mókusok a mindennapi élet szereplői, bármikor találkozhatunk velük munkába vagy hazafelé vezető utunkon.

A vancouveri belváros – Downtown madártávlatból

Forrás: Cloudinery

A környezet valóban mesés, de más városok is vannak, melyek páratlan panorámájú és éghajlatú vidéken jöttek létre. Vancouver élhetőségéhez nagyban hozzájárulnak földrajzi adottságai, de mégsem ez az a tényező, ami a legélhetőbb várossá teszi. Az élhetőség az emberek mentalitásán és az egészséges, prosperáló és nyugodt élet feltételeinek meglétén múlik, mely megközelítésből könnyen megérthető Vancouver pozíciója. A vancouveri emberek életfelfogása – ellentétben a világ számos más pontján élőkével – elsősorban nem a pénzszerzés, a státusz és az egyéni sikerek köré szerveződik, hanem az elfogadás, a fenntarthatóság és az egészség az, ami az emberek többségének alapvető értékrendjét meghatározza. Ez nem azt jelenti, hogy a Vancouver lakosságát nem foglalkoztatja a pénz vagy a személyes boldogulás, épp ellenkezőleg: a vagyon és a karrierépítés egymás tisztelete és a hosszú távú gondolkodás mentén érhető el. Hosszú távra tervezni és elfogadni a közeli és távoli ismerősök cselekedeteit szép és hasznos dolog, de mit jelent ez a gyakorlatban?

Vancouver Észak-Amerika legnagyobb homoszexuális közösségével rendelkező városa. Becslések szerint a magukat nem heteroszexuálisnak vallók aránya 30-35%-ra tehető, mely a város lakosságának egyharmadát jelenti. A városban a legfrissebb népszámlálási adatok szerint több, mint 150 különböző etnikumú ember él és a város lakosságának közel fele nem Kanadában született. Az elfogadás tehát az egység hiányában mindenkit figyelmességre és mások szeretetére ösztönöz, ami a valóságban rendkívül jól működik. A vancouveriek nyitottak, baráti társaságaik szimpátia, nem pedig etnikai, vallási hovatartozás vagy szexuális orientáció alapján szerveződnek.

Az egészség és a jövőre való felkészülés is alapvető érték, melyet a lakosság döntő többsége fontosnak tart. A Downtown partmenti sétányain, Kitsilano hosszú utcán és a University of British Columbia campusán tömegével találkozhatunk futó, bicikliző vagy a szabadban más sportot űző helyiekkel, akik az esős vancouveri tél ellenére is konzisztensen tesznek egészségükért. Ugyan az Egyesült Államokhoz hasonlóan Kanadában is rengeteg gyorsétteremlánccal találkozhatunk, az A&W, McDonald’s vagy Wendy’s éttermei Vancouverben jóval ritkábbak, mint akár a szomszédos Seattle-ben vagy Calgary-ban. Gyorséttermi ételek helyett a helyiek a legkülönfélébb éttermek közül válogatnak, melyek borsos áron, de jellemzően egészséges, minőségi fogásokat kínálnak. A város jelentős ázsiai lakossága miatt a leggyakrabban japán, koreai és kínai éttermek dominálják az utcaképet, de számtalan nemzet konyhája – köztük a magyar kürtős kalácsos – előfordul. A pozitív életfelfogás, a gyönyörű természeti környezet és a fenntartható szokások hamar ráragadnak minden városba érkezőre. Az ember pár nap alatt megtanulja, hogy a buszsofőrnek akkor is illik megköszönni a fuvart, ha ő úgysem hallja azt, vagy hogy nem érdemes este 10 után bárok után keresgélni – hiszen azok nagy valószínűséggel már zárva vannak.

A város élhetőségéhez hozzájárul a lendületesség és az energia is, melyet a város és Kanada legrangosabb egyetemének diákjai képviselnek. A University of British Columbia jellemzően a világ egyetemeinek rangsorában a top 20-ban szerepel, ami a kutatásoknak, publikációknak és tudományos eredményeknek köszönhető. A UBC campusa egy hatalmas, a Downtown-tól 45 perces buszútra elhelyezkedő terület, mely lényegében egy város a városban. A campus egy félszigeten terül el az óceánnal és hegyekkel körbevéve. Az egyetem több, mint hetvenezer diákja a város többi lakójához hasonlóan a tudatosság, egészség és tisztelet priorizálása mentén éli az életét és a magyar diákokkal ellentétben nem belvárosi bárokban, hanem egy közeli hegyen túrázva ünnepli a hét lezárultát.

Main Mall – a UBC campus főutcája

Forrás: UBC

Vancouver élhetősége tehát nem csupán adottságaiból, annál inkább lakói gondolkodásmódjától függ. Ez remek bizonyíték arra, hogy megfelelő értékek követésével bármely város képes lehet elhódítani Vancouvertől a legélhetőbb város címet.

A mai nap témája a közjegyzőség lesz. Ebben lesz segítségünkre vendégünk, Dr. Tóth Ádám, a Magyar Közjegyzői Kamara elnöke. A beszélgetés során szó lesz a közjegyzőség szerepéről, a jogászi életútról mint hivatásról, a digitalizáció hatásairól, és természetesen a saját pályafutásáról is. 

1998 óta dolgozol közjegyzőként, és 2007 óta pedig a Kamarát is te vezeted. Változott-e valamit ez a szakma az elmúlt három évtized során, amióta te benne vagy?

Hát, egy kicsit régebben vagyok benne, mert 1993-ban kezdtem el dolgozni egy közjegyzői irodában mint közjegyző-helyettes. Ez azt jelenti, hogy a szakvizsgámat követően egy évvel lettem közjegyző-helyettes. Ez egy alkalmazotti közjegyzői állás. Ahogy a német mondja, egy Berufsanwärter, tehát egy kinevezésre váró személy a közjegyző-helyettes. 1998-ban kerültem Ferencvárosba, megkaptam a harmadik székhelyet, és azóta ott működöm mint közjegyző.

Nagyon sokat változott a közjegyzőség. Itt azért egy óriási átmenet volt, mert 1949 és ’91 vége között a közjegyzőséget állami alkalmazottak végezték, bíróságokra beosztva, „közjegyző” néven. Az a szabadfoglalkozású rendszer, ami az egész világon megvan, a szovjet típusú rezsimekben ismeretlen volt – így Magyarországon is. A rendszerváltás biztosította azt, hogy a közjegyzőség a régi polgári közjegyzőség hagyományaira támaszkodva visszakapta eredeti szervezeti formáját és működési körét. Az állami közjegyzőknek viszonylag kevés hatáskörük volt. A hagyatéki eljárások ugyan ide tartoztak, de összességében nem volt rájuk nagy szükség.
Mi volt ennek az oka? A közjegyző feladata az, hogy a kereskedelmi forgalom biztonságát az okirataival szavatolja. A közjegyző okiratai közokiratok – ez egy erősebb bizonyító erejű okirat, amelynél a megkérdőjelező félnek kell bizonyítania, hogy az okiratban foglaltak valótlanok. Ez a bizonyítási teherátvitel nagyon megerősíti az okiratot, és ennek következtében, ha valaki kötelezettséget vállal egy ilyen okiratban, akkor az akár per nélkül is bírósági végrehajtás alá vonható követelést jelent.

A szocializmusban, ahol egy monopol tőkés kezében volt a teljes gazdaság, nem volt szükség ilyen biztosítékokra. Az állami vállalatok közötti forgalomban a kifizetések, késedelmek vagy éppen a nemfizetés „játéknak” számított, amit nem kellett külön biztosítani, nem volt szükség végrehajtásra. Kivéve, ha nyugati külkereskedelemről volt szó – de az ilyen ügyekhez nem hazai közjegyzőket vettek igénybe.
’90 után, a megerősödő piacgazdaság körülményei között, egyre fontosabbá vált a közjegyzői tevékenység, és egyre gyakrabban éltek a közjegyzői okirat lehetőségével. Ez az egyik oldala a megerősödésnek. A másik a hagyatéki eljárásokhoz kapcsolódik, ahol a közjegyzőnek kvázi elsőfokú bírói szerepe van, és a hagyatékátadó végzésekkel szembeni jogorvoslat a törvényszékre kerül – tehát másodfokú bíróságra. Így a közjegyző a bírósági szervezetrendszer részévé válik.
Ez az ötlet bátorított minket: láttuk, hogy a népi demokrácia időszakában rengeteg nem peres eljárás terhelte a bíróságokat, ami akadályozta a hatékony ítélkezést. Picit távolabbról nézve: a bíró egy nagyon magasan képzett jogász, akinek a képzésébe és a bírói funkciók fenntartásába a polgárok – az államon keresztül – rengeteg pénzt és energiát tesznek. A bíró egy szakvizsgázott jogász, aki először bírósági titkár lesz, majd kinevezik bírónak. A bírónak van egyfajta monopóliuma: ha jogvita van, egyedül ő hozhat szabad, független döntést a demokratikus államokban.

Ezért kiemelkedően fontos a munkája, és ha az energiáit elvonjuk olyan feladatokra, amelyek nem ítélkezéssel kapcsolatosak – és a nem peres eljárások tipikusan ilyenek –, akkor kevesebb ideje marad az ítélkezésre és a megfontolt döntésekre.
Ebben az irányban indultunk el mi is. Először lett egy nem peres eljárásunk, ami az ingózálog-ügyletekhez kapcsolódott. Később felismertük, hogy célszerű lenne egy külön törvényt hozni a közjegyzői nem peres eljárásokról. Ez nem egyedi dolog – a német jog is ismeri ezt a megoldást.
Ebben a törvényben felsorolásra kerülnek azok az eljárások, amelyekben a közjegyző végzést vagy határozatot hozhat. Ezek nyilván mindig fellebbezhető végzések lesznek. Jelenleg 21 ilyen eljárás van – talán a legfontosabbakat felsorolnám:
Ilyen a fizetési meghagyásos eljárás, amely a kis összegű követelések (small claims) érvényesítését szolgálja, és évente közel félmillió beadvány érkezik. – Ilyen a szakértő kirendelése. – Ilyen az előzetes bizonyítás – ez nem azonos a szakértő kirendelésével. – Ilyen a házassági vagyonjogi szerződések nyilvántartására irányuló eljárás. – Az élettársi nyilvántartásba való bejegyzésre vagy törlésre irányuló eljárás. – Valamint a bejegyzett élettársi kapcsolatok felbontásával kapcsolatos eljárás – ami az azonos nemű párok házasságának jogi megfelelője. Ez utóbbi elenyésző számú, tehát ilyen alig van. A fizetési meghagyások viszont a leggyakoribbak.
Korábban ezek az eljárások a bíróságokhoz tartoztak, és jelentős erőforrást kötöttek le – bírói kapacitást, időt, költséget. Ma már nálunk, a közjegyzőknél zajlanak, és a visszajelzések alapján az ügyfelek kifejezetten örülnek ennek: az eljárások gyorsabbak, hatékonyabbak lettek. A fizetési meghagyás például nemcsak jogi szempontból fontos, hanem gazdasági hatása is jelentős. Ha egy követelést gyorsan és hatékonyan lehet érvényesíteni, akkor nem éri meg tartozni. Ha pedig nem éri meg tartozni, nem alakulnak ki a vállalatokat és magánszemélyeket is sújtó körbetartozások, ami segíti a gazdaság likviditásának fenntartását. Ez egyértelmű nemzetgazdasági érdek.

Említetted, hogy te 1993-ban lettél közjegyzőjelölt. Mi motivált arra, hogy a jogászi életpályán belül épp ezt az irányt válaszd?

Eredetileg római jogász szerettem volna lenni, és a diplomaszerzésem után – ez 1990-ben volt – úgy is tűnt, hogy az ELTE-n maradok tanársegédként. Már korábban is ismertem Zlinszky Jánost, akit éppen akkor neveztek ki alkotmánybírónak. Ő hívott meg maga mellé alkotmánybírói titkárnak – ez óriási lehetőség volt, és rendkívül izgalmas időszak: a rendszerváltás hajnalán jött létre az Alkotmánybíróság, 1990. január 1-jén kezdte meg a működését, én pedig március 1-jén léptem be.

A diplomaosztóm előző hónapban volt, akkoriban még kilenc féléves volt a jogi képzés. Ez tehát nemcsak az első munkahelyem volt, hanem egy olyan történelmi időszak, amely során nap mint nap szembesültünk új jogi kérdésekkel, dilemmákkal. Nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt, és egy olyan szervnél, ahol tényleg a jogfejlődés élvonalában lehetett jelen lenni.

Ott dolgoztak akkoriban olyan nevek, mint Lábady Tamás, Sólyom László, Solt Pál – később a Legfelsőbb Bíróság elnöke –, vagy Herczegh Géza, aki később a hágai bíróságon lett bíró. De maga Zlinszky János is meghatározó szellemi és emberi példa volt számomra. Sokszor még az is, amit egy-egy beszélgetés közben elejtettek, gondolatébresztő volt. Teljesen más szemléletet adott, mint amit az egyetemen tanultunk.
A szakvizsgát 1992-ben tettem le – akkor még két év gyakorlat után lehetett vizsgázni. Ekkor éreztem először igazán, hogy olyan munkát szeretnék végezni, ahol a jogi tudásommal közvetlenül tudok segíteni a jogkereső embereken. Az Alkotmánybíróság csodálatos hely, de alapvetően tudományos szerv – normákat vizsgál, alkotmányossági kérdésekkel foglalkozik, nem találkozol az ügyféllel. Voltak próbálkozások a kontradiktórius eljárás bevezetésére – például a halálbüntetés eltörléséről szóló döntés kihirdetésekor –, de ezek inkább szimbolikusak voltak, nem váltak gyakorlattá.
Ezért is vágytam egy olyan jogászi szerepre, ahol a jog a mindennapi életben, közvetlenül is hat – ez vezetett végül a közjegyzőséghez.
A közjegyzőség több szempontból is vonzó volt számomra. Egyrészt azért, mert itt nem a jogviták eldöntése, hanem azok megelőzése áll a középpontban – ez a közjegyző egyik legfontosabb feladata. Ez egyfajta megelőző jogszolgáltatás, amely számomra sokkal közelebb állt a személyes hivatástudatomhoz.
Másrészt van benne egy kis párhuzam a bírói hivatással is: itt is szükség van mérlegelésre, felelősségteljes döntéshozatalra, és persze sokféle emberrel lehet találkozni. Én mindig is szerettem emberekkel beszélgetni, megismerni az élethelyzetüket, segíteni nekik eligazodni a jog útvesztőiben – és ez a pálya ezt lehetővé tette.

Az Alkotmánybíróság után így kerültem egy közjegyzői irodába. Az akkori kamarai elnök, Bóka Judit irodájában kezdtem el dolgozni, kezdetben mint közjegyző-helyettes. Itt tényleg a nulláról tanultam meg a szakma gyakorlati szabályait – ami nagyon hasznos és meghatározó tapasztalat volt.

Mit gondolsz a közjegyzőséggel kapcsolatos sztereotípiákról? Gyakori vélekedés például, hogy közjegyzőként hatalmas vagyonokat lehet felhalmozni. Van ebben igazság?

Ez egy gyakori félreértés. A közjegyzői bevételek ellenőrizhetők, teljesen transzparensek. Nem mondom, hogy a közjegyzők nem tartoznak a középosztályhoz, de a "hatalmas vagyon" egyáltalán nem jellemző. Aki pontosan ismeri a szakma számait, tudja, hogy egy sikeres ügyvéd bevételei többszörösei is lehetnek egy közjegyzőének – de természetesen nem szívesen turkálok mások zsebében.

Tény, hogy egy közjegyzői iroda fenntartása viszonylag egyszerű, kis létszámú személyzettel is működtethető. A jogszabályi feladataink – mint például a hagyatéki ügyek vagy a fizetési meghagyások – mindig jelen vannak, így a munkafolyamat kiszámítható. Viszont az ebből származó jövedelem sokszor még az önkormányzati szférában dolgozók fizetését sem éri el. Ehhez képest viszont a közjegyző teljes vagyoni felelősséggel tartozik, így nem biztos, hogy ez a pálya mindenki számára vonzó lenne.

2021-ben az Európai Unió közjegyzőségeinek tanácsának elnöke lettél. Mit látsz, mik a legnagyobb különbségek az egyes európai országok közjegyzőségi rendszerei között?

A világon alapvetően két nagy jogi kultúrkör van, amelyek meghatározzák a közjegyzői rendszer szerepét is: az angol jogkör – régebbi nevén angolszász jog – és a kontinentális jogrend. Emellett Európában van még egy kisebb, különálló rendszer, a skandináv jogkör, amelybe Svédország, Norvégia, Dánia, Finnország és Izland tartozik.

Az angolszász rendszerben – például Angliában vagy az USA-ban – nem létezik a kontinentális értelemben vett közokirat. Ott a közokirat nem rendelkezik minősített bizonyító erővel. Léteznek úgynevezett notary public-ok, de ők nem közjegyzők a mi fogalmaink szerint. Sokszor nem is jogi végzettségűek, inkább a közbizalom alapján működnek, és alapvetően aláírásokat hitelesítenek.

Ezzel szemben a kontinentális jogrendben – amely Európa nagy részét lefedi – a közjegyző jogi végzettségű, független, állami feladatot ellátó személy, akinek a kiállított közokirata kiemelt bizonyító erővel bír. A közjegyzők itt valóban a jogbiztonság egyik pillérét jelentik.

Persze a kontinentális rendszeren belül is vannak árnyalatnyi különbségek, de az alapelv mindenhol ugyanaz: a közjegyző a jogviták megelőzésében segíti az ügyfeleket, hitelesíti és biztosítja a felek közötti megállapodások jogszerűségét és végrehajthatóságát.
Először is fontos nem elfelejtenünk, hogy ez a szakma több mint 1300 éves múltra tekint vissza. A közjegyzőség a Római Birodalom bukása után alakult ki, egy olyan korszakban, amikor az emberek többsége nem tudott írni-olvasni. Mégis szükség volt arra, hogy a megállapodásaikat olyan dokumentumokba foglalják, amelyek komoly bizonyító erővel bírnak. Ez volt a közjegyzőség megszületésének alapja.

Nyugat-Európában – például Itáliában, Franciaországban, az Ibériai-félszigeten, Németországban, Ausztriában, vagy éppen a Benelux államokban – már évszázadok óta működik az a fajta közjegyzőség, amelynek alapjai Toszkánából indultak a 7. században, és a bírósági jegyzők köréből váltak ki.

Ezekben az országokban számos jogügylet érvényességének feltétele a közjegyzői okirat. Például Franciaországban, Németországban vagy Olaszországban nem lehet közjegyző jelenléte és közokirat nélkül ingatlant vásárolni. Ez az ügyvéd hatásköre alá sem tartozhat. Ez egy történelmi folyamat következménye: a közokirati forma kötelező alkalmazása ezekben a jogrendszerekben szervesen beépült a magánjog gyakorlásába.

Ezek szerint nálunk másképp alakult ez a fejlődés. Mi ennek az oka?

Igen, Magyarországon egészen más irányt vett a közhitelesség intézménye. A klasszikus magyar rendszerben nem a közjegyzők, hanem az úgynevezett hiteles helyek voltak a közhitelesség letéteményesei. Ezek a loca credibilia, vagyis hiteles helyek konventek és káptalanok mellett működtek, ahol volt megfelelő írástudás. Ezek az intézmények tanúsító szerepet láttak el, tehát például földbirtok-átadások esetén jelen voltak, körbejárták a földet, bemutatták az új tulajdonost a szomszédoknak, és erről tanúsítványt állítottak ki. Ez a tanúsítvány volt az ügylet bizonyítéka – nem pedig egy jogi szerződés, ahogyan azt ma elképzeljük.

A közjegyzőség ugyan már a XIV. századtól jelen volt hazánkban, főként Itáliából érkezett hatásra, de a török hódoltság és más történelmi tényezők miatt ez nem gyökerezett meg mélyen. A XVII. századtól egyre több jogügyletet kötöttek, és ezek elkészítését fokozatosan az ügyvédek vették át. Ez a tendencia a XIX. században is folytatódott, amikor a közjegyzőség már inkább a nemperes eljárások intézésére, illetve a bíróságok tehermentesítésére kezdett fókuszálni.
Ezzel szemben Nyugat-Európában a közjegyzőség megmaradt a klasszikus, alaki érvényességet biztosító funkciójánál – például társasági ügyek, ingatlanügyletek, öröklési jog terén.

Akkor ez a különbség ma is élő gyakorlati eltéréseket eredményez?

Teljes mértékben. Míg Magyarországon az elsődleges cél, hogy a polgárok gyorsan és hatékonyan érvényesíthessék a követeléseiket – például a fizetési meghagyások vagy hagyatéki eljárások útján –, addig Nyugat-Európában a hangsúly a biztonságos, hitelesített szerződéskötésen van. Nálunk például nem kötelező közjegyző jelenléte egy adásvételnél vagy társasági ügyletnél, míg mondjuk Ausztriában ezekhez a közjegyzői forma nélkülözhetetlen.
Ez a történeti örökség mélyen meghatározza a jogintézmények mai működését is – és azt is, hogyan tekintenek a közjegyző szerepére az egyes országokban.
A magyar jogtudatban elsősorban az ügyvéd jut eszébe a feleknek, ha jogi segítségre van szükségük, és ez egy lényeges különbség. Hozzáteszem, hogy senki sem szeretné elvenni a másik kenyerét. Az ügyvéd rugalmassága és a hatósági jelleggel való kevésbé kötöttsége sokszor alkalmasabbá teszi őt arra, hogy egy-egy ilyen okiratot elkészítsen.

Nap mint nap jelennek meg hírek arról, hogy a digitalizáció milyen módon alakítja és milyen mértékben változtatja meg a hétköznapjainkat. Hogyan hat a közjegyzői hivatásra a digitalizáció ilyen szintű elterjedése?

Kezdeném ott, hogy amikor én 1993-ban bekerültem a karra, akkor óriási szenzáció volt, hogy van számítógép. Az engem tanító generációk mind indigós, elektromos vagy teljesen mechanikus írógépen kezdték a pályájukat, ami a hibák, javítások nehézsége miatt sokkal komolyabb feladatot jelentett. A 90-es évek közepe, második felétől megjelenik az internet, ami új kihívásokat jelent, de azt is, hogy össze tudjuk kapcsolni a gépeinket. A közjegyzői kamara első rendszere 1992-ben jött létre, közvetlenül az indulás után. A közjegyzőnél készült végrendeletek vagy közjegyzőnél letétbe helyezett végrendeletek nyilvántartásba kerültek, és ez a nyilvántartás a mai napig megvan. Most már ügyvédek is elhelyezhetik a végrendeletüket, illetve a náluk vagy általuk készített végrendeletet ebbe a nyilvántartásba. Nem fizikailag van jelen, de jelzi, hogy létezik egy ilyen végrendelet, és mivel a közjegyzők járnak el hagyatéki ügyekben, ezért a végrendeletek feltalálhatósága szempontjából ez az intézmény rendkívül fontos. A közjegyzői működésben én most a jövőre nézve kihívásokat látok, de ezek pozitív kihívások. Az idén január közepén indult el a digitális állampolgárság program, amely egy régóta várt elképzelést valósít meg: azt, hogy minden magyar állampolgárnak ingyen legyen elektronikus aláírása.

Mi, közjegyzők már 2004 óta rendelkezünk elektronikus aláírással. Ez olyan, mint egy bankkártya kis chippel, amit külön kellett vásárolnunk egy cégtől, és azon keresztül tudtunk aláírni. Ma már egy applikációval, mobiltelefonunkon is lehetőség van aláírni, de ezért még mindig fizetni kell. Az emberek többsége nem akar fizetni érte. Voltak próbálkozások a személyi igazolványhoz kötődő elektronikus aláírással, de az igénybevevők egyharmada sem kérte. Szerintem ezt az eszközt nem szabad megkérdezni, hogy kell-e vagy sem. Mindenkinek biztosítani kell, mert amikor rászorul, boldog lesz, hogy rendelkezik vele. Ez biztos, hogy átalakuláshoz vezet. Mi nagyon szeretnénk minél előbb megvalósítani az úgynevezett papírmentes irodát. Nem tartom elképzelhetőnek, hogy minden típusú okirat papírmentesen születhessen. Például egy végrendeletnél fontosnak tartom a saját kezű aláírás biológiai jelét, de egy banki szerződésnél vagy meghatalmazásnál nyugodtan lehetne elektronikusan aláírni. Az okiratok elektronikus létrejötte elősegíthetné a hiteles iratok továbbítását nagyobb távolságokra, és segítene abban is, hogy ne kelljen irattárakat fenntartanunk. Jelenleg öt levéltárat tartunk fenn, ami óriási éves költséggel jár. Bár már megvalósult a közjegyzői levéltározás selejtezése, az ökológiai lábnyomot sem szabad figyelmen kívül hagyni.

A másik kihívás, hogy jelenleg minden irat esetében meg kell jelenni személyesen a közjegyzőnél, tehát a távokiratok nem lehetségesek. Ha a távazonosítás a Dub programon keresztül lehetővé válik, az azt jelenti, hogy biztosan meg tudunk győződni arról, hogy az a fél van ott, akinek mondja magát. Így a felek az okirat ismertetését és felolvasását nagyobb távolságból is meghallgathatják, és létrejöhet az okirat úgy, hogy az egyik fél Sopronban, a másik Kisvárdán, a közjegyző pedig Budapesten van. A felek virtuálisan írják alá ugyanazt az okiratot, és mindkét fél kap egy-egy példányt. Ez biztosan komolyabb kihívás lesz, de ahogy a Dub rendszer kiépül, ezzel párhuzamosan ezek a lehetőségek is megnyílnak előttünk.

A mesterséges intelligencia egyre komolyabb kérdés, és sokszor riogatják vele az embereket. A mesterséges intelligencia gépi tanulás eredménye, és a gépi tanulás esetében a gép legfeljebb gyorsabbá válhat, de nem kreatív. Parti Tamás kutatásai azt bizonyították, hogy a gép nem fogja tudni kiváltani az embert. Ha a félelmünk az, hogy a gépek el fogják venni a mechanikus munkákat, akkor azt már látjuk, hogy például a csomagfeladás a repülőtéren egyes országokban önkiszolgáló módon működik: lemérjük a csomagot, leolvassa a beszállókártyát, kiadja a csomagszelvényt, mi ragasztjuk fel, és elindul a csomag. Ezzel kiváltották az emberi munkaerőt. Ugyanez történik az önkiszolgáló pénztáraknál is a bevásárlóközpontokban. De ahol kreatív munka van, ott a mesterséges intelligencia egyelőre megtorpan. Bár hatványozottan fejlődik, még mindig nem lehet tudni, hogy mikor fogja elérni az emberi szintet.

A változó eszközök arra intenek minket, hogy meghatározzuk azok alkalmazásának határait is.

Valaki említette, hogy mennyire értelmetlen, hogy miért nem lehet egy videófelvételen végrendeletet rögzíteni. A példa szerint, ha valaki éjszaka balesetet szenved, és nem tud reggelig várni, akkor mobiltelefonján rögzíti a végrendeletét. Ez jól hangzik, de mivel a deepfake videók széles körben elérhetők, könnyen lehetne hamisítani a valódi végakaratot. A kontinentális jogrend nem engedi meg a videóval rögzített végrendeletek használatát, míg az Egyesült Államokban néhány tagállamban van rá lehetőség. A kontinentális jogrend azonban úgy gondolja, hogy a végakaratnak teljesen egyértelműnek és megkérdőjelezhetetlennek kell lennie.

Az utolsó kérdésem egyfajta útravaló lenne: mivel motiválnád a kezdő joghallgatókat vagy jogászokat arra, hogy közjegyzőséget válasszák szakmájuknak?

Hát, nem vagyok objektív, mert nagyon szeretem, amit csinálok.
De azt hiszem, hogy aki nem túl introvertált, akinek örömet okoz, ha valaki bejön hozzá, és ő tud rajta segíteni, az örülni fog annak, ami a közjegyzői munka, a pult másik oldaláról is – tehát nem mint ügyfél.

És egyet ne felejtsünk el: ez a munka, akárcsak minden jogi munka, folyamatos képzést és tanulást igényel. Folyamatosan új eszközökkel, új programokkal ismerkedünk meg, és új jogszabályokkal kell lépést tartanunk. A jogszabályok állandó változása napi szintű kihívás a közjegyzőség számára is. Lehetőségünk van arra, hogy soha ne maradjunk le semmiről. A közjegyzői munka bizonyos fokig védett a versenytől, ezért egyfajta kötelességtudatot és erkölcsiséget igényel mindenkitől. A közjegyző szabadsága sokkal kisebb, mint egy ügyvédé, de közben mentesülhetünk attól, hogy jogvitákban vegyünk részt, és segíthetünk azoknak, akik rászorulnak, például abban, hogy hogyan készítsenek végrendeletet, hogyan ajándékozhatnak a gyereküknek, vagy egyszerűen hogyan indítsanak végrehajtást, ha a barátjuk nem adta vissza a pénzt, és már el sem érik őt.

Menj főiskolára, találj munkát, vegyél házat, házasodj meg. Évtizedek óta a lakástulajdonlást az élet alapvető részének tekintik Kínában. Erre a régóta fennálló igazságra alapozva az elemzők optimista eredményeket jósolnak a kínai lakáspiac számára. Mindez azonban véget érhet, ha a kínai fiatalabb generáció nem vásárol többé lakóingatlant.

2010 és 2020 között a 25 és 34 év közötti kínai felnőttek körében a saját lakással rendelkezők aránya több mint 70 százalékról 50 százalékra csökkent, a nagyvárosokban a fiatal felnőttek közel 30 százaléka bérli otthonát, míg a 45 és 54 év közöttiek körében ez az arány mindössze 11 százalék.

Az olyan városokban, mint Sanghaj és Peking, az ár-bér arány - a lakhatás költsége az éves bérhez viszonyítva - elképesztő magasságokat ért el. És ez nem csak ezekben a megavárosokban van így. Sencsen például szintén a világ egyik legmegfizethetetlenebb ingatlanpiacával büszkélkedhet, ahol az átlagos lakás az éves átlagjövedelem 43-szorosába kerül. Az olyan hasonló metropoliszokban, mint London vagy New York, ez az arány 15-20 körül mozog.

A kínai ingatlanbuborék a 2000-es évek elején kezdett kialakulni a gyors urbanizáció és a spekulatív befektetések hatására. A kormány úgy döntött, hogy az ingatlanvásárlásokat ösztönzi a gazdasági növekedés érdekében, ami olyan kulturális gondolkodásmódhoz vezetett, amely szerint az ingatlanbefektetés biztos út a gazdagsághoz. A fejlesztők igyekeztek kielégíteni a keresletet, és egész „szellemvárosokat” hoztak létre, tele üresen álló, de megvásárolt egységekkel - a spekulatív túlkapások szimbólumaival.

Ez a spekulációs őrület rendkívüli nyomást gyakorolt a fiatalabb vásárlókra. Egy 2023-as felmérés szerint az első alkalommal vásárlók többsége a családi vagyonra támaszkodik az előleg kifizetéséhez, a lakásvásárlók több mint 70 százaléka a szüleitől kap pénzügyi támogatást. A szülők támogatása nélkül azonban sokkal többen zárkóznak el a lakáspiacról.

Még az árak emelkedésével párhuzamosan is nőnek a lakásvásárlás kockázatai. Az olyan nagy fejlesztők, mint az Evergrande 2021-es összeomlása országos címlapokra került, és elrettentő példaként szolgált a kínai túlfűtött ingatlanszektor számára. Az Evergrande egykor az ország gyors urbanizációjának és gazdasági növekedésének szimbóluma volt, de az Evergrande elképesztő, 300 milliárd dolláros adóssága feltárta az ingatlanpiac rendszerszintű sebezhetőségét. Az építési projektek befejezetlenül maradtak, a lakásvásárlók nem létező ingatlanokra felvett jelzáloghitelekkel maradtak hoppon, a befektetők bizalma pedig zuhant.

Az Evergrande nemteljesítési válsága nem egyedi eset volt. Más fejlesztők, köztük a Sunac és a Country Garden is küzdöttek a növekvő adósságok visszafizetésével a szigorodó kormányzati szabályozások és a kereslet lassulása közepette. Az ingatlanfejlesztők pénzügyi egészségével kapcsolatos aggodalmak megbénították a vásárlók bizalmát a lakáspiacon.

A kínai lakáspiac sorsfordító pillanat előtt áll. Ha a gazdasági növekedés lassulása mellett az árak továbbra is féktelenül emelkednek, a bérek és a lakhatási költségek közötti szakadék tovább fog nőni, ami a társadalmi stabilitást és a fogyasztói bizalmat egyaránt veszélyezteti.

Egyelőre azonban Kína fiatalabb generációja továbbra is a hagyományok és a valóság között vergődik. Az otthonról való álom még mindig erős kulturális befolyással bír, de sokak számára ez a törekvés kezd átadni a helyét a pragmatizmusnak. Ha a rendszerszintű változások - mint például az árak jelentős korrekciója vagy a lakáspolitika javítása - nem valósulnak meg, a kínai fiatalok teljesen átformálhatják az országnak a lakástulajdonhoz való viszonyát.

A Cinque Terre, az olasz Ligúriában fekszik, az 5 faluja, a világ egyik leglátványosabb része. Az öt falu – Monterosso al Mare, Vernazza, Corniglia, Manarola és Riomaggiore – egyedülálló szépségükkel, és a csodálatos színes házaikkal és meredek sziklákkal vonzzák a látogatókat.

Az öt falu:

Ha utunkat északról kezdjük, az első városunk Monterosso al Mare lesz, mely a legnagyobb és legnyugatibb falu a Cinque Terre-ben. Ez az egyetlen falu, amely jelentős homokos stranddal rendelkezik, így a tengerparti pihenésre is kiváló, azonban nyáron számolni kell a turisták tömegével is. Az óvárosban érdemes megtekinteni a régi tornyot, mely meghatározó a falu látképében.

Monterosso

Vernazza talán a legszebb a Cinque Terre falvai közül. Szűk, kanyargós utcái és a kis kikötője a tengerbe torkollik, és csodálatos kilátást nyújt. A Doria család kastélyának romjai és a Santa Margherita d'Antiochia templom hozzájárulnak Vernazza történelmi és kulturális gazdagságához. A faluban rengeteg szölőültetvény is található, tehát kiváló célpont a borok kedvelőinek is.

Vernazza

Corniglia a Cinque Terre egyetlen faluja, amely nem közvetlenül a tengerparton fekszik, hanem egy magas sziklán helyezkedik el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az egész vidékre. A faluba vezető 377 lépcső, a Lardarina megéri a fáradtságot. Corniglia kis mérete és csendesebb jellege miatt kevésbé zsúfolt, így ideális azok számára, akik el akarják kerülni a turista áradatot.

Corniglia

Manarola az egyik legikonikusabb és leghíresebb Cinque Terre falu, színes házai, amelyek a meredek sziklákon sorakoznak meghatározóak. A falu központi része a kis kikötő, ahol halászhajók ringatóznak a vízen. A Via dell'Amore innen indul, melyet a legromantikusabb útnak neveznek, amely összeköti a legdélibb faluval, Riomaggioréval Manarolát.

Manarola

Riomaggiore az öt falu közül a legdélibb, és szintén egy meredek völgyben helyezkedik el. A színes házak itt is a sziklákat ölelik körül, és a főutca, a Via Colombo, tele van éttermekkel és boltokkal, márha pénztárcánk engedi, hiszen ez a vidék nem olcsó a beáramló nemzetközi turizmus miatt.

 Riomaggiore

Az újranyitott és kihagyhatatlan Via dell’Amore ösvény:

Ha Manarolában vagy Riomaggioréban járunk az ösvény kihagyhatatlan. A két falut köti össze és a szerelem ösvényének is hívják, hiszen itt találkoztak a két falu szerelmesei. Az ösvény mintegy 1 kilométer hosszú, és lenyűgöző kilátást nyújt a Ligur-tengerre és a környező sziklákra. A nevének is megfelelően az út mentén szív alakú lakatok és szerelmes üzenetek díszítik a korlátokat, amelyek a párok örök hűségét szimbolizálják.

Az ösvény népszerűsége azonban nemcsak a panorámás kilátás miatt nőtt, hanem a könnyű sétának köszönhetően is, hiszen viszonylag kis szintemelkedéssel és könnyű úttal köti össze a két falut. Ez spórolást is jelenhet az ideutazóknak, hiszen így nem kell megvenni a vonatjegyet, ha a két falu között akarunk közlekedni, ami jelentősen csökkenti költségeinket. Ráadásul az alternatív útvonal, melyet kénytelenek voltak használni a gyalog közlekedők 2012-től nehéz terepen mozog, nagy szintkülönbségekkel és túrabakancsot is igényel.

A gyalogosok azért voltak rákényszerítve a nehezebb út használatára, hiszen a Via dell’Amore 2012-ben bezárt egy földcsuszamlás miatt, ahol négy turista megsérült. A baleset 2012. október 25-én történt az hatására a földcsuszamlás súlyosan megrongálta az ösvényt, és a helyi hatóságok kénytelenek voltak lezárni azt. Azóta több ízben próbálták helyreállítani, de a helyreállítási munkálatok hosszú időt vettek igénybe, és az ösvény sokáig zárva maradt.

Végül 2024 júliusára elkészültek a munkával és az ösvényt megnyitották augusztus 9-én a nagyközönség előtt is. A tervezettek szerint a turista dömping elkerülése érdekében a látogatása regisztrációhoz és belépő vásárláshoz lesz kötve, mely várhatóan 5 euro lesz.

Ha Ligúriában jérunk a Cinque Terre kihagyhatatlan ékszere Olaszországnak, mindenképpen érdemes idelátogatni, és ha már ott vagyunk akkor járjuk végig a felújított Via dell’Amore-t, csalódni biztosan nem fogunk.

Milyen a közigazgatás fejlődése?

A közigazgatási rendszerek az idő előrehaladtával nagy fejlődésen mentek keresztül. A fejlődés alatt pedig nem csupán a történelem folyásával inherensen együttjáró változási kényszert, hanem a fejlesztés, szervezeti jobbítás iránti törekvést értem. Kiderült, hogy a Weber-féle tradicionális hierarchikus közigazgatás felépítése ideálisan a legkiszámíthatóbb, legbiztonságosabb működés – a valóságban azonban lehetetlen az eredeti ideák és eljárásrend szerint működtetni. Ezután jött az Új Közigazgatási Menedzsment (New Public Management), amely rendszerben nem a bizonytalanság csökkentése, hanem a piaci-szerű mechanizmusok beépítése vált fő céllá a teljesítménymaximalizálás érdekében. Mikor még csak nem is implementálták mindenhol az Új Közigazgatási menedzsment modelljét, többé-kevésbé nyilvánvalóvá vált, hogy a közszféra működési rendszerébe nem, a közigazgatási jogba pedig főképp nem lehet egyenes vonalon átültetni a vállalati teljesítményindikátorokat és motivátorokat. Mindeközben maga az állam – főleg a második világháború és a jóléti államok óta – egyre csak nőtt, amely az állami funkciók, kapacitások és feladatkörök rendkívüli kiterjedését hozta magával. Ennyi szolgáltatást és döntést pedig az államapparátus nem volt képes fenntartani. Így ki kellett terjesztenie szuverenitását, decentralizálnia kellett, hálózatos, kollaboratív döntéshozatali elemeket volt kénytelen beiktatni a közigazgatási működésbe a működés fenntartása érdekében. Ebből alakult az, amit a közigazgatási szakirodalom New Public Governance-nek nevez. Az állami és a közigazgatási vízfej primátusa ebben a felfogásban és eljárásban lecsökken és az állami szolgáltatások létrehozásával és kivitelezésével kapcsolatos előkészítést, döntéshozatalt, implementációt az érintett szereplőkkel (stakeholders) közösen végzik el.

Hogyan mérhetjük? 

Mindhárom közigazgatási rendszer rendelkezik erényekkel és a valóságban kevéssé implementálható elemekkel. A közös bennük azonban, hogy a közcélú adminisztratív ügyek sokaságáért vannak. Elsődleges és fő céljuk a közigazgatási – és ezzel az állam, a társadalmi rendszer minél jobb fenntartása. Egy másik kulcsfontosságú hasonlóság a személyzeti állomány sajátos jellemzője: egyrészt a dolgozók védelme, másrészt a rendszeri struktúrák szigorú elkülönítése. A dolgozókat általánosságban szabályozza a magas szakmai követelményekkel járó kötelezettségek és jogok rendszere – amely igen nagy fokú védelmet biztosít a munkahelyük megtartásában, ugyanakkor magas elvárásokat fektet felkészültségükkel és munkavégzésük pontosságával kapcsolatban – de legalábbis specializálja a munkavégzést. A közigazgatási struktúra – melynek mintapéldája a minisztérium – kétszintű. Piramis alakban elképzelve egy változó politikai rétegből áll fölül, és egy állandó szakmai rétegből alul. A felső politikai struktúra személyzetében a szakértelem másodlagos, hiszen ez politikai pozíció. Célja, hogy a kormányprogramot végrehajttassa, kormányváltáskor pedig távozzon a minisztérium éléről. Az állandó szakmai struktúra funkciója, hogy az államigazgatáshoz szükséges apparátus ne cserélődjön választásról-választásra, hanem képes legyen fenntartani a közigazgatási rendszert politikától és kormányoktól függetlenül. A szakmai apparátus tehát ideálisan – és nagyrészt általánosan is – szakértőkből áll, nem pedig politikai kinevezettekből és kormányokat átívelően biztosítják a kontinuitást az intézményrendszerben.

A rendszerek egy másik fő különbsége azonban a hatékonyságról alkotott kép. A teljesség igénye nélkül és leegyszerűsítve, a tradicionális szervezés a bizonytalanság csökkentését, az új közigazgatás a piaci hatékonyságot – gyorsaság, költséghatékonyság, termelékenység – maximalizálását, a New Public Governance pedig a döntéshozatal szubszidiaritásából fakadó eredményeket, a szolgáltatás minőségét és a procedúrák működőképességét tartja hatékonyságnak. Fontos ezért, hogy élesen el tudjuk választani a piaci- és a közszféra hatékonyságának értékelését. Ilyen szemlélettel mondható, hogy a piac kockázatorientált, a közigazgatás pedig bizonyosságorientált. Egy ideálisan „hatékony” rendszer tartalmazza a piaci logika és közszolgálati logika elemeit is. Ezzel biztosítható a pazarlás csökkentése vagy megszüntetése, a döntések kiszámíthatósága, azok minőségének magas szintje és a személyzeti állomány szakértelmének magas foka.

Mindebből látszik, hogy nehéz megítélni a közigazgatási rendszer hatékonyságát, legalábbis nehéz annyiban, hogy a piaci hatékonyság indikátorai alkalmatlanok rá. Tehát ha a hatékonyságot szeretnénk mérni a közszférában, akkor közigazgatási szemlélettel kell azt megtegyük, továbbá tekintettel kell legyünk az értékelt terület közigazgatási hagyományaira.

 Mi a helyzet Amerikában?

Az kontinentális Európa közigazgatási tradíciói között élve rendkívül szembetűnő az, hogy hogyan tekint a jelenlegi elnöki adminisztráció az Egyesült Államokban a köz- és államigazgatási apparátusra Elon Musk-kal és Donald Trump-pal az élen. Ami a mai amerikai szövetségi szintű közigazgatás irányítását jellemzi, az sem nem kiszámítható, sem nem szakmai, nem szolgálja a kontinuitást és semmi esetre sem weberi. Érvelésem szerint a két kulcsproblémája pedig pontosan a kiszámíthatóság hiánya – a Musk-i libertárius szemlélet miatt – és a hatékonyság evaluácójának módja, továbbá annak megoldásai.

Az amerikai közigazgatást Trump techmilliárdos baráti köre (Elon Musk, Jeff Bezos, Peter Thiel stb.) fenyegeti leginkább. A nem-állami szereplők ez esetben már nem csak lobbitevékenységükkel befolyásolják legitim módon az államot, hanem a kormányzaton belülről. Ha pedig az államon belül a közszolgálati szemléletet átveszi a haszonmaximalizáló vállalti szemlélet, az Új Közigazgatási Menedzsment tapasztalataira támaszkodva nem sok esély látható a döntések és eljárások kiszámíthatóságára, nem beszélve a szociális intézményrendszer fenntartásáról.

Elon Musk közszférára kifejtett hatásának értékeléséhez még idő kell, azonban már látszanak azok az intézkedések, amelyekkel lebontják a rendszer eddigi működését. Curtis Yarvin, amerikai libertárius gondolkodó 2022-ben felvázolta azt az Amerikát, amely ügyvezető igazgatók által lesz működtetve, amely lebontja a közszolgáltatásokat, központi hatalom alá vonja az államokat, az önkormányzatokat és a szövetségi szintet is, az államigazgatást pedig ideológiai- és hűségelven tölti fel a személyzeti állománnyal. J.D. Vance alelnök pedig laudálta ötletét és kijelentette, hogy ’minden középszintű bürokratát és közszolgát kirúgna, és feltöltené saját embereivel’. Elon Musk ezt a DOGE (Department of Government Efficiency) azaz „Kormányzati Hatékonysági Főosztály” nevű intézménnyel egészítette ki, melynek lényege egyrészt, hogy listázza a közigazgatási apparátusok által hozott szabályokat, s azok mennyiségét – ezzel rávilágítva a vélt szükségtelenségükre, a közalkalmazottakra szánt állami forrásmennyiség nyilvántartását, az intézmények költéseit. 

Ez az elképzelés látszólag a közigazgatás racionalizálását célozza, de valójában egy súlyos tévedésből indul ki: abból, hogy a szabályok számossága és a közszolgálati apparátus költségei önmagukban egy diszfunkcionális rendszer jelei. A közigazgatás nem egy vállalat, amelynek egyetlen célja a költségcsökkentés – az állam működésének elsődleges szempontja a stabilitás és a kiszámíthatóság. Ha a közigazgatást a piaci logika szerint használjuk, azzal nem hatékonyabbá tesszük, hanem éppen azokat az alapvető funkcióit iktatjuk ki, amelyek miatt egyáltalában léteznek. 

A DOGE és az ehhez hasonló intézkedések tökéletes példái annak, amikor az adminisztrációt leegyszerűsített mutatók mentén próbálják értékelni. A szabályozások mennyisége, darabszáma önmagában nem mond semmit annak hasznosságáról. Az állami működés komplexitásából, hálózatos kiterjedéséből fakadóan minden eltörölt szabály egy adott közpolitikai célt vagy társadalmi biztosítékot is eltöröl, s egy másik politikai célt szolgál. A közszolgálati apparátus költségeinek puszta számszerűsítése pedig nem veszi figyelembe, hogy az állami működés fenntartása – különösen olyan méretű hatalom esetében, mint az Egyesült Államok – nem csupán egy pénzügyi mérleg kérdése, hanem társadalmi-gazdasági stabilitási tényező és a szociális háló egyik biztosítéka.

Mindezt tovább súlyosbítja az a tendencia, hogy a közigazgatás szakmai alapú struktúráját egyre felváltja a politikai lojalitás elve. A közigazgatás hatékonysága nem azon múlik, hogy hány embert rúgnak ki vagy hány szabályt törölnek el, hanem azon, hogy a döntések átgondoltak és kiszámíthatóak-e. A teljes közigazgatási apparátus ideológiai szempontok szerint való feltöltése pedig reform, hanem a közszolgálati ethosz felszámolása – a közigazgatási eljárásjog (Administrative Procedure Act, 1946) semmibevételéről nem is beszélve. Ha az államigazgatás politikai lojalitás alapján működik, azzal megszűnik a lehetőség is, hogy stabilan fenntartsa önmagát az állami működést. 

A közigazgatási reform tehát nem önmagában probléma – sőt, a rendszer időszakos modernizációja igenis szükségszerű. A reformok iránya azonban nem célozhatja a politikai kinevezettek számának növelését, a közszolgálati apparátus ideológiai átitatását és az állami működés leszűkítését. A valódi cél ellenben egy fenntartható, szakmailag megalapozott, költségoptimalizált rendszer létrehozása, amely biztosítja a jogbiztonságot és az átláthatóságot. Az amerikai közigazgatás jelenlegi dekonstrukciója nem egy előrelépés, hanem egy rövid távú politikai érdekek által vezérelt kísérlet – amely bár ténylegesen jelentős mennyiségű pénzt takarít meg – ugyanakkor hosszú távon az állam hatékony működésének ellehetetlenüléséhez vezet, ráadásul a lojalitáskényszerrel elfojtja a fejlődést és kontraszelektálja a személyi állományt.

Alternatíva

A közigazgatási reform egy lehetséges alternatívája a neoweberiánus állammodell, amely nem a közszolgálati ethosz leépítésében, hanem annak korszerűsítésében látja a hatékonyság növelésének kulcsát. Ahelyett, hogy a közigazgatás piaci logikára épülő privatizációját vagy radikális deregulációját erőltetné, a neoweberiánus állam a közintézmények szakmai és strukturális megerősítésére törekszik, miközben az állampolgárok elvárásait és a modern technológiai lehetőségeket is figyelembe veszi. Ezzel pedig meglehetősen növeli a társadalmi bizalmat. E koncepció elismeri, hogy a weberiánus bürokrácia túlzott rigiditása akadályozza a hatékony működést, azonban nem a radikális rombolást szorgalmazza, hanem a professzionalizmus, a szakpolitikai kapacitás és az állampolgári részvétel egyensúlyát teremti meg. Ehhez a New Public Governance elveit is integrálja, amely szerint a közszféra nem zárt, hierarchikus gépezet, hanem egy sokszereplős, hálózatos rendszer, amelyben az állam nem levetkőzi, hanem újradefiniálja szabályozó szerepét. Ahelyett, hogy egy kaotikus piaci vagy anarchikus szemlélet uralkodna el, a neoweberiánus megközelítés az államot egy stratégiai irányítóként képzeli el, amely fenntartja az adminisztratív stabilitást, de közben teret ad az innovációnak és a decentralizált döntéshozatalnak. Így pedig nem politikai zsákmányként vagy vállalati profittermelő eszközként működik. Ezzel nemcsak a kiszámíthatóságot és a közérdeket biztosítja, hanem a közigazgatást ténylegesen a társadalom szolgálatába állítja.

Kárpátalja, mint közigazgatási és természetföldrajzi egység évszázadokon keresztül nem létezett, az utóbbi száz évben azonban hányattatott sorsáról és közjogi helyzetének bizonytalanságáról vált ismertté. Mi tette ennyire egyedülállóvá a régiót?

Kárpátalja rövid története

A terület már a Honfoglalás idején a magyarság kiemelt fontosságú helyszínévé vált, hiszen Árpád fejedelem a Kárpátalján található Vereckei-hágón át vezette népét a Kárpát-medence belseje felé. A letelepedett magyar törzsek számára a Kárpátok természetes védelmet képeztek a külső fenyegetés elől, melynek a történelem során a magyarok számtalanszor hasznát is vették. Az államalapítás utáni évszázadokban a határvidékek – a Kárpátok hegyláncai gyéren lakott, katonai célokra használt területként, ún. gyepűként funkcionáltak, de idővel a hegyvidékek is benépesültek. A lakosság – a Magyar Királyság többi területéhez hasonlóan a tatárjárás időszakában megtizedelődött. Az emberveszteség pótlására irányított és önkéntes módon megindult a Halicsi Fejedelemség felől érkező ruszinok beáramlása.

A Török Hódoltság idején a régió felett váltakozott a Habsburg, erdélyi és török befolyás, hovatartozása bizonytalan és képlékeny volt, mely számos esetben ideálissá tette lázadások, felkelések kibontakozására, gondoljunk csak a Bocskai, Thököly vagy Rákóczi által vezetett felkelésekre, szabadságharcokra.

A dualizmus ideje alatt az országos trendekhez hasonlóan jelentős etnikai változások zajlottak le, a magyarság arányának növekedésével, a kisebbségek (főként ruszinok, zsidók és szlovákok) asszimilációjával. Az első világháborút lezáró Trianoni békeszerződés értelmében a terület Csehszlovákiához került, mely gazdasági és politikai, mintsem etnikai alapon történt. A Felvidék többi részével ellentétben ugyanis Kárpátalján nem alkotott többséget a szlovák nemzetiség, relatív többséggel a ruszin etnikum rendelkezett, mely azonban nem támogatta a Magyarországtól való elszakadást. A párizsi döntőbizottság az utódállamokból formált Kisantant nevű szövetség nyomására döntött Kárpátalja elcsatolása mellett, amely így lehetővé tette, hogy a csehszlovák, román és délszláv államok szomszédossá váljanak és a Magyarország határain kívülre került vasútvonalakat zavartalanul hasznosítsák.

Magyarország és a Kisantant államai az 1920-as békekötés után

Forrás: Avenza

A magyar külpolitika legfontosabb törekvése a két világháború között a – lehetőleg békés úton történő – revízió volt, mely elsősorban a magyarlakta területek visszaszerzését, de hosszú távon a történelmi Magyarország területi integritásának visszaállítását célozta.

A döntés a mai Kárpátalja déli területeit, többek között Beregszász, Munkács és Ungvár visszacsatolását is jelentette. 1939. márciusában pedig Csehszlovákia szétesését követően a Magyar Királyi Honvédség Kárpátalja teljes egészét visszafoglalta, mely 1944-ig ismét Magyarországhoz tartozott. A második világháború utáni békekötésben visszaállították az ország trianoni határait, ezzel Kárpátalja ezúttal is a határokon túlra került.

A terület a 20. század második felében a Szovjetunió Ukrán SzSzK tagköztársaságának része lett és maradt annak 1991-es felbomlásáig, melyet követően a független Ukrajna legnyugatibb tartományává vált.

Kárpátalja etnikai jellemzői

A terület ugyan soha nem képzett különálló igazgatási egységet a Magyar Királyságban, etnikai viszonyai miatt azonban mégis eltért az ország más tájaitól. A tatárjárás után egyre intenzívebbé váló betelepülés gyökeresen megváltoztatta Kárpátalja demográfiai jellemzőit, ezzel a területen már a középkorban kisebbséggé vált a magyar etnikum. A folyamatot tovább erősítette a török pusztítás, a számtalan felkelés, háború és a régióra jellemző elmaradottság is. A legnépesebb népcsoporttá a ruszin etnikum vált. A ruszinok eredete nem bizonyított, de az biztos, hogy a szláv népcsoport nem azonos sem a szlovák, sem az ukrán, sem pedig az orosz nemzetiséggel. Egyedi kultúrájuk és nyelvük különbözteti meg őket más szláv népcsoportoktól, ennek ellenére a történelem során – így napjainkban is – nem ismerik el őket, mint kisebbségi etnikum.

Az 1910-es népszámlálás során a lakosság valamivel kevesebb, mint 55%-a vallotta magát ruszinnak, a magyar nemzetiség aránya pedig 30% volt. 1921-ben a már csehszlovák hatóságok által lebonyolított népszámlálás adminisztratív szempontok alapján különbözött csak, hiszen ekkor az izraelita vallásúakat nem magyar nemzetiségűként, hanem zsidóként feltüntetve igyekeztek a szláv népesség dominanciáját kiemelni.

Kárpátalja etnikai összetétele 2001-ben

Ukrajna függetlenné válása óta nem tekint külön etnikumként a ruszinokra, így ők a 2001-es népszámláláson, mint ukránok kerültek be az adminisztrációba. A kárpátaljai magyarság helyzete a más országokban élő magyar kisebbségekhez képest is hátrányos, hiszen a Kárpátalján élő nagyjából 150.000 főt számláló közösség érdekérvényesítő és politikaformáló ereje alacsony. Az ukrán kormányok rendszerint kevés figyelmet és anyagi erőfottást szentelnek a térségben élők életkörülményeinek javítására, így a területre – azon belül is a magyar kisebbségre – különösen jellemző az elvándorlás. A magyar kormányok ugyan igyekeznek a helyben élő magyarság szülőföldön való boldogulását segíteni, de a próbálkozás sikerességét számos külső tényező, mint például a kisebbségek alapvető jogait korlátozó ukrán törvények és az Ukrajna keleti részén zajló háború is megnehezíti.

(Borítókép forrása: https://infostart.hu/belfold/2022/02/24/gyalog-erkeznek-a-karpataljai-menekultek)

Az amerikai polgárháborút követően az Egyesült Államok háromszor módosította az alkotmányát, hogy jogokat biztosítson az afroamerikaiaknak. Az egyik módosítás eltörölte a rabszolgaságot, a másik szavazati jogot biztosított az afroamerikai férfiaknak, a harmadik pedig garantálta az afroamerikaiak állampolgársághoz való jogát.

Utóbbi a 14. alkotmánymódosítás, mely nem használta az afroamerikai, fekete, faji, vagy rabszolga szavakat, csupán deklarálta, hogy az USA-ban való születés az USA állampolgárává tesz.

2025-ben, Donald Trump beiktatásának napján aláírta azt az elnöki rendeletet, ami megszünteti a születési joggal járó állampolgárságot azok gyermekei számára, akik ideiglenesen vagy törvénytelenül tartózkodnak az Egyesült Államokban.

(Kép forrása: ACLU)

A rendelet végrehajtását több szövetségi bíró is felfüggesztette, véleményük szerint a születési jog a „demokrácia alapja”, és az alkotmányt nem lehet egy elnöki rendelettel módosítani. E cikk írásakor még nem tudni hogyan zárul a konfliktus, a Trump-kormány meghátrál-e, vagy a Legfelsőbb Bíróság közbeavatkozik. Az elnök egy ideje már szemet vetett a születési joggal járó állampolgárságra, és nem ő az egyetlen, aki nem ért egyet vele: az amerikaiak 40%-a szerint a bevándorlók gyermekeinek nem kellene születésüknél fogva automatikusan állampolgárságot adni.

Először is, az amerikai alkotmány semmit nem mondott arról, hogy ki lehet amerikai állampolgár és ki nem. Az, hogy állampolgár vagy ha az USA-ban születtél egy jogi vélelem volt. Ha a „birodalomban születtél, akkor a király alattvalója vagy”. Ez a „ius soli” régi római jogi eszméjéből származik. Ezzel szemben áll a vér szerinti jog, amikor az állampolgárság a szülők állampolgárságától származik (ez van Magyarországon is). Mivel a „ius soli” elv és nem jogszabály, az USA-ban 1857-ig nem voltak konkrét előírások arra nézve, hogy ki született amerikai állampolgár, és ki nem.

Dred Scott

Néhány évvel a polgárháború előtt az USA kettéosztott volt. Egyes államokban a rabszolgaság jogszerű volt, másokban nem. Egyszer egy rabszolgát a rabszolgatartója egy rabszolgatartó-államból egy szabad területre vitt. A rabszolga ekkor pert indított, mondván, hogy a szabad területre való belépése folytán szabad emberré, amerikai állampolgárrá vált.

Az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amit Dred Scott-döntésként ismerünk. A bíróság kimondta, hogy sem Scott, sem a családja nem szabad és nem is állampolgár. Az afrikai fajhoz tartozó személyek semmilyen módon nem lehetnek amerikai állampolgárok.

Már ekkor is sok szabad fekete ember élt az USA szabad államaiban, de ez a bírósági döntés hivatalosan kimondta, hogy az országnak mostantól kétféle ember van: azok, akik állampolgárok, vagy akik állampolgárok lehetnek, vagy akiknek a gyermekei lehetnek állampolgárok, és azok, akikre mindez nem vonatkozik.

(Kép forrása: Wikipédia)

Néhány éven belül az ellentétek szó szerint szétszakították az Egyesült Államokat. A déli államok elszakadtak, az északiak polgárháborút indítottak ellenük, részben a rabszolgaság felszámolása érdekében. Végül észak győzött.

A 14. alkotmánykiegészítés

A polgárháború végével a győztes Észak úgy döntött, hogy annulálja a Dred Scott-ügyet, és elfogadták az első amerikai törvényt, amely kimondta, hogy bárki, aki az USA-ban született az ország állampolgára, ez volt az 1866-os polgárjogi törvény.

De az akkori elnöknek, Andrew Johnsonnak volt ezzel szemben némi kifogása. A Kongresszusnak írt levelében arról panaszkodott, hogy az afroamerikaiak mellett a születési joggal járó állampolgársággal a „cigányok” és a kínaiak is állampolgárok lesznek. A Kongresszusban azonban elég szavazat összegyűlt ahhoz, hogy az elnök ellenvetései ellenére is elfogadja a javaslatot.

Mindig fennállt a veszélye annak, hogy az állampolgárságról szóló törvényeket egy következő Kongresszus eltörölheti. A Kongresszus elméletileg hatályon kívül helyezhetné a törvényt. Azért, hogy a születési joggal járó állampolgárság stabilan a jogrendszer részévé váljon úgy döntöttek, hogy alkotmánymódosításba foglalják.

Eszerint minden személy, aki az Egyesült Államokban született vagy honosított, és annak joghatósága alá tartozik, az Egyesült Államok állampolgára. Ez az a nyelvezet, amely a születési joggal járó állampolgárságot beilleszti az amerikai alkotmányba. De végül is ez a viták forrása a minősítő mondat miatt: „az USA joghatósága alá tartoznak.”

Tegyük fel például, hogy egy bevándorló az USA-ba érkezik, majd gyermeket szül. Az USA joghatósága alá tartoznak?

Maga a módosítás alapján ez nem állapítható meg. Viszont mielőtt a Kongresszus elfogadta a 14. módosítást, jegyzőkönyvet vezettek a vitáról. Az egyik szenátor Pennsylvaniaból megkérdezte a szenátus többi tagjától, hogy ez nem ad állampolgárságot a kínaiak gyermekeinek? Egy másik szenátor erre azt mondta, hogy de igen. Egy ázsiai gyermeke ugyanolyan állampolgár, mint egy európai gyermeke. A 14. módosítással kapcsolatos viták azért fontosak, mert azt mutatják, hogy a jogalkotó azzal a szándékkal fogadta el, értelmezte az alkotmánymódosítást, hogy a bevándorlók gyermekei ennek a szabálynak a hatálya alatt születésükkel állampolgárok lesznek.

(Kép forrása: Politico)

A Kongresszus nagy többsége megszavazta a módosítást, de nem mindenki. Például az a szenátor, aki a kínaiak állampolgárrá válása miatt aggódott, Edgar Cowan a módosítás ellen szavazott.

Attól, hogy a 14. módosítás az alkotmány része lett, nem feltétlenül értett mindenki ezzel egyet. Mind az elnök, mind a szenátor ugyanannak az aggodalomnak adott hangot, különösen a kínaiak amerikai állampolgárrá válásával kapcsolatban. Ez jellemző volt erre az időszakra, mert egyre több kínai munkás érkezett az Egyesült Államokba.

1882-ben a Kongresszus elfogadta az első kínaiak kirekesztéséről szóló törvényt. Ennek értelmében a kínai bevándorlók nem válhatnak állampolgárokká. De a gyermekeikről nem szólt a törvény. A törvény eredetileg csak tíz évre szólt volna, végül azonban ez lett az első a több kínai kirekesztési jogszabály közül, melyek egészen 1943-ig hatályban maradtak.

Néhány évvel a kínai kirekesztési törvény elfogadása után egy San Franciscó-i férfi meglátogatta a családját Kínában. Néhány hónappal később visszatért, és megtagadták tőle a belépéséhez való jogot az Egyesült Államokba. Viszont ő arra hivatkozik, hogy az Amerikai Egyesült Államok állampolgára. Az ügy végül a Legfelsőbb Bíróság elé került. Wong Kim Ark 25 éves, szakácsként dolgozott. Az ő esete a 14. kiegészítés tökéletes tesztje, amely szerint állampolgár vagy, ha itt születtél, és ha az USA joghatósága alá tartozol.

(Kép forrása: CEPR)

A bíróság 1898-ban meghozta a döntést. Wong Kim Ark amerikai állampolgár. A bíróság szerint az USA-ban háromféle ember van, aki nem tartozik az ország joghatósága alá. A diplomaták, bizonyos amerikai őslakosok és az országot megszálló erők.

Az ő gyermekeik születésükkor nem állampolgárok. De ettől eltekintve, részben a kongresszusi viták jegyzőkönyvében leírtak miatt, a bíróság úgy döntött, hogy a „joghatóság alá tartozó” kifejezés alatt nagyjából mindenkit értettek itt, beleértve a bevándorlókat és gyermekeiket is. Az USA-ban mindenki az USA joghatósága alá tartozik. És így mindenki, aki ott született, állampolgár. Alapvetően a mai napig ez a jogi konszenzus.

Egy másik pillantás a 14. módosításra

Az 1980-as és 1990-es években a papírokkal nem rendelkező bevándorlók száma emelkedni kezd. A születési joggal járó állampolgárság ismét politikai kérdéssé válik. A születési joggal járó állampolgársággal kapcsolatos nézeteltérés nem új keletű.

Amikor a kongresszus eredetileg megszavazta, részben azért tudott egy, az afroamerikaiaknak állampolgárságot biztosító módosítást ilyen nagy különbséggel elfogadtatni, mert a polgárháború végén csak az északi államok voltak képviselve a kongresszusban. Ahhoz azonban, hogy a 14. módosítás hivatalosan is az alkotmány részévé váljon, ratifikálni kellett: az összes állam kormányának háromnegyede megszavazza. Ez pedig először nem történt meg. Egyik állam sem akarta ratifikálni. Aztán a Kongresszus rávette őket. A déli államok csak akkor kerülhettek vissza az USA-ba, ha ratifikálják ezt a módosítást. Ezek az államok elvesztettek egy háborút, és ezek voltak a béke feltételei. Ezt úgy is lehet nézni, hogy ez a módosítás egy kicsit más.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a végső döntést ismét az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága fogja meghozni, amely több mint 100 éve újra és újra elismeri, hogy a születési joggal járó állampolgárság a törvény.

A történelmi különbségek ellenére Lengyelország a háború kitörése óta Ukrajna egyik legszorosabb szövetségese. Lengyelország rengeteg támogatást küldött, a katonai kiadások meghaladják a NATO 2%-os célkitűzését, és a többi NATO-szövetségesre is nyomást gyakorolt, hogy növeljék a védelmi kiadásokat.

Nemrég Nagy-Britannia és Franciaország fontolóra vette egy ukrajnai békefenntartó erő felállítását, amivel nagy meglepetésre Lengyelország nem ért egyet. Donald Tusk lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy Lengyelország nem küld katonákat Ukrajnába, ami látszólag ellentétes mind az ország európai katonai nagyhatalommá válásra irányuló törekvéseivel, mind az ország határozottan oroszellenes álláspontjával.

Történelem

A két országot a történelmi nézeteltérések ellenére összeköti az oroszellenesség. GDP arányosan Lengyelország több katonai támogatást nyújtott Ukrajnának, a balti országokat leszámítva bármely állam, és közel 2 millió ukrán menekültet fogadott be a háború első heteiben, ez messze a legtöbb Európában. Ráadásul Lengyelország az egyik legelkötelezettebb NATO tag: folyamatosan arra ösztönzi tagokat, hogy több katonai segélyt nyújtsanak Ukrajnának, és több szankciót vezessenek be Oroszországgal szemben.

Lengyelország Ukrajna fő logisztikai csomópontja is. Ma az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek 95%-a Lengyelországon keresztül érkezik. Az Ukrajnának nyújtott támogatással párhuzamosan Lengyelország védelmi kiadásai is jelentősen nőttek, ráadásul Lengyelország az EU egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága. Lengyelország 2025-ben várhatóan a GDP 4,7%-át költi majd védelemre, ami a legmagasabb arány az EU-ban, és több mint kétszerese a NATO 2%-os célkitűzésének.

(Kép forrása: president.gov.ua)

Az ország elképesztő mértékben fegyverkezik, ami a Krím 2014-ben történő elcsatolásakor kezdődött. Akkor Lengyelország fegyveres erői a kilencedik legnagyobbak voltak a NATO-ban, ma már a harmadik helyen állnak az Egyesült Államok és Törökország mögött. Ezek a költségek természetesen jelentős terhet jelentenek az államháztartás számára, amit ellensúlyoz a Covid Recovery Fund és az új Rearm Europe kezdeményezés. E kiadások egy részét a Keleti Pajzs projekt elindítására fordították, amelynek köszönhetően megerősítették az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határt, valamint több száz új harckocsit és rakétaindító rendszert vásároltak Dél-Koreától, továbbá közel 60 milliárd dollár értékben vásároltak fegyvereket az Egyesült Államoktól.

Békefenntartók

Miután Trump jelezte, hogy az Egyesült Államok külpolitikája változik Ukrajnával kapcsolatban, több állam- és kormányfő felvetette, hogy Európának békefenntartó csapatokat kell majd Ukrajnába küldenie, hogy garantálja a békemegállapodást. Mind Emanuel Macron francia elnök, mind Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette, hogy készek csapatokat küldeni Ukrajnába, és most arról győzködik a többi európai országot, hogy csatlakozzanak, de a várakozásokkal ellentétben Lengyelország elutasította a kezdeményezést. Tusk azt mondta, hogy Lengyelország támogatni fogja Ukrajnát humanitárius és katonai segélyek nyújtásával, de nem küld csapatokat Ukrajnába.

Miért ellenzi Lengyelország ennyire a csapatok küldésének gondolatát, de miért hajlandó mégis jelentős katonai segélyeket küldeni Ukrajnába?

Ennek legalább három oka lehet. Az első és legnyilvánvalóbb, hogy Lengyelország Oroszországgal és Fehéroroszországgal is határos, utóbbi területét Moszkva 2022-ben felhasználta Ukrajna lerohanására is. Lengyelország belföldön, a NATO által védett területen akarja tartani csapatait, hogy megvédje az országot és határait.

Ez összefügg azzal is, hogy Kelet-Európa egyes államaihoz képest a nyugat-európai országok nem veszik ki eléggé a részüket az orosz fenyegetés elhárításából. Végül is Lengyelország és a balti államok a GDP százalékában kifejezve sokkal nagyobb támogatást nyújtottak Ukrajnának, mint a nyugat-európaiak, néhány kelet-európai ország pedig nem támogatja az ukránokat, és nem kockáztatja a csapatok bevetését Európa biztonsága érdekében.

(Kép forrása: TheTrumpet.com)

A második ok az, hogy Lengyelország az egyik leginkább amerikapárti atlantista ország Európában. A lengyel kormányok régóta ellenállnak a nagyobb európai stratégiai autonómiára irányuló, különösen francia törekvéseknek, mert az amerikai elkötelezettség fenntartása prioritás. Mint ilyen, a lengyel védelmi miniszter azzal érvel, hogy minden olyan lépés, amely európai csapatok Ukrajnába küldésére irányul a NATO-nak kell megtennie, és a szövetségnek közös döntést kell hoznia a közös szerepvállalásról, nem pedig egyes országoknak egyénileg.

(Kép forrása: Stepmap)

Harmadszor, Lengyelország és Ukrajna között van néhány kétoldalú feszültség, amelyek az elmúlt 3 évben időnként fellángoltak. A mezőgazdasági kereskedelemmel kapcsolatos vitáikon túl, amelyek Lengyelországban tömeges gazdatüntetéseket váltottak ki, Varsónak régóta húzódó nézeteltérése van a második világháború idején az ukránok által Volhíniában mintegy 100 000 lengyel lemészárlásával kapcsolatban, ami továbbra is fájó pont a lengyel történelemben. A lengyel történészek engedélyt kérnének az áldozatok exhumálására, de sok ukrán hősnek tekinti a partizánokat. Ez feldühítette a lengyel közvéleményt, mivel az ukrán nacionalisták folyamatosan relativizálják a történteket. Pozitív fejlemény, hogy Ukrajna idén engedélyezett néhány exhumálást, de a feszültségek továbbra is fennállnak. Ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy Lengyelországban a jobboldali szavazók körében egyre nagyobb a kiábrándultság az ukrán menekültekkel és az Ukrajnának nyújtott további támogatással kapcsolatban.

Ezt a kiábrándultságot a lengyelországi jobboldali és szélsőjobboldali pártok ügyesen kihasználták, és a májusi elnökválasztás előtt egyre erősödnek ezek a pártok. A konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje a második helyen áll Tusk párja mögött, a szavazatok 25,7%-ával. A szélsőjobboldali, ukránellenes Konföderáció párt jelöltje erősödik, már 16%-on áll. A múlt héten felháborodást váltott ki egy Lvivben tett látogatása során is, ahol bírálta az ukránokat, utalva Stephan Bandera ukrán nemzeti vezetőre és a függetlenségi mozgalom ellentmondásos alakjára.

Eközben a Jog és Igazságosság jelöltje olyan véleményt fogalmazott meg, amely szerint az ukránok nem mutatnak kellő hálát a lengyel támogatásért, bírálva Zelenszkij elnököt a szövetségeseivel, köztük Lengyelországgal szemben tanúsított, szerinte illetlen viselkedéséért.

A választás kimenetele nagyon fontos Tusk számára, aki igyekszik felszámolni a jelenleg az elnöki székben lévő Jog és Igazságosság párt örökségét, ami magyarázhatja az Ukrajnának nyújtott támogatás fokozásához való langyos hozzáállását.