Reaktor

Nicolas Sarkozy, a Francia Köztársaság 23. elnökének neve sok magyarnak ismerős lehet. Az elnöki tisztséget 2007 és 2012 között betöltő politikus teljes neve Nicolas Paul Stéphane Sarkozy de Nagy-Bocsa. Ez nem véletlen, ugyanis a francia jobboldali politikus apai ágon magyar származású. Noha a most Sarkozy már Párizsban született 1955-ben, családjának évszázados magyar múltja van. Különös kapcsolatok fűzik a családot egy Jászberénytől alig 12 km-re délre található kis községhez, Alattyánhoz.

Amikor a magyar származás hátrányt jelent a politikában

A 2007-es francia elnökválasztási kampányban rengeteg támadás érte Sarkozy-t magyar származása miatt a hírhedt francia szélsőjobboldali politikustól, Jean-Marie Le Pen-től. Célja az volt, hogy radikális pártja, a Nemzeti Front megszerezze Sarkozy középjobboldali pártjának, az UMP bevándorlásellenes szavazóit. Akkoriban Sarkozy magyar származásáról így nyilatkozott a politikus:

"Ha francia származású magyar lennék, soha nem jutna eszembe, hogy a Magyar Köztársaság elnökének jelöltessem magam" – jelentette ki Jean-Marie Le Pen a francia közszolgálati televízióban. "Sarkozy azt állítja, hogy büszke magyar származására; én pedig büszke vagyok francia származásomra" – mondta. Egy másik interjúban szintén magyarsága miatt támadta: „Mivel Sarkozy vállalja külföldi származását, jelöltsége egy külföldi fiának jelöltsége, s ezért lesznek olyanok, akik csak azért szavaznak rá, mert külföldi származású”.

Végül a taktikája nem jött be, Le Pen támogatottsága 7%-ot csökkent az előző választáshoz képest és az első fordulóban kiesett. Sarkozy 31%-ot kapott, aminek köszönhetően a második fordulóba első helyen jutott tovább és a szocialista Ségoléne Royallal kellett megküzdenie. A második fordulóban magabiztos, 53%-47%-os arányú győzelmet aratott Sarkozy, mintegy 19 millió szavazatot bezsebelve. Így Sarkozyből, aki már megválasztását megelőzően is több olyan kulcsfontosságú miniszteri tisztséget töltött, mint a belügyminiszteri és pénzügyminiszteri pozíció, hivatalosan is Franciaország elnöke lett.

Sarkozyt 5 éves ciklusa alatt végig dinamikus személyiségéről, ellentmondásos politikájáról és harcias stílusáról ismerték. Kulcsfontosságú kezdeményezései közé tartozott a nyugdíjreform, az adócsökkentés és a bűnözés elleni küzdelem. Nemzetközi szinten különböző konfliktusokban és diplomáciai erőfeszítésekben vett részt, többek között a globális pénzügyi válságra adott francia válaszlépések formájában és a líbiai katonai beavatkozásokban.

A 2012-es elnökválasztáson szoros (52%-48%-os) vereséget szenvedett François Hollande-al szemben. Elnöksége után Sarkozy azonban továbbra is aktívan részt vesz a politikában. Jelenleg azonban jogi eljárások miatt találkozhatunk a nevével a sajtóban, többek között a kampányfinanszírozás állítólagos szabálytalanságai miatt folynak ellene vizsgálatok. Ellenfelei és támogatói is gyakran használják rá a rövidített Sarko (Szárko) nevet.

A Sárközy család

Sárközy Pál, Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök édesapja 1928. május 5-én született Budapesten nemesi családba.

A családalapításig azonban egészen 1628-ig kell az időben visszautazni, amikor is Sárközy Mihály nemesi címet kapott II. Ferdinándtól, mert hősiesen védte hazáját a töröktől. A címerkép a végvári harcokban tanúsított hősies helytállásra utal; hátulsó lábán ágaskodó, nyelvét kiöltő, jobbjában egyenes kardot tartó farkast ábrázol.

A Sárközyek leszármazottai a török kiűzése után a felvidéki Hont vármegyéből Kecskemét környékére, Nagybócsa-pusztára költöztek. Innen ered a család nagybócsai előneve, amelyet megkülönböztetésül más Sárközy nemzetségektől, mindig használtak. Az 1700-as évek második felében Sárközy Gedeon, a család egyik tagja a Bihar megyei Érmihályfalván telepedett le, nagybócsai birtokait azonban továbbra is megtartotta. Ebből az ágból származott id. Sárközy György, a francia elnök dédapja, aki Debrecenben végezte középiskolai tanulmányait, majd 1888-ban Szolnokon, a városi közigazgatás szolgálatába lépett. Először számtiszti, később gazdasági és adóügyi tanácsnoki állást töltött be, végül alpolgármester lett, tehát a politikai karrierbe már a magyar ősök is belekóstoltak. Az elnök édesapja, Sárközy Pál szintén sok időt töltött Szolnokon élete első évtizedében. Szolnokon két lakóház — a Magyar utcai és a Dózsa György utcai — volt a család tulajdona, s egykoron ő is ott élt. Ezen túlmenően a család síremlékek is találhatóak a szolnoki római katolikus temetőben.

Alattyán

A család 285 hektár földdel és egy kis kastéllyal rendelkezett a Budapesttől 92 km-re keletre fekvő, Jászberény melletti Alattyán községben. Bár a nagybócsai Sárközy de Nagy-Bócsa család protestáns volt, Sárközy Pál édesanyja, Csáfordi Tóth Katalin, Nicolas Sarkozy nagymamája katolikus nemesi családból származott.

Fellelhetők továbbá a dr. Sárközy György nejével, Csáfordi Tóth Katalinnal rokon Tóth-Maár család több mint 300 holdas földingatlanának adatai. Dr. Mosonyi Sándor helytörténész kutatásai szerint ebben a rendkívül magas színvonalon működtetett mintagazdaságban a szolnoki Sárközy család jelentős vagyonrésszel rendelkezett. Az 1930-as évek végén, ’40-es évek elején édesanyjuk rokonainál gyakran vendégeskedtek a Sárközy fiúk, György, Gedeon és Pál, erre az idősebb alattyáni lakosok jól emlékeznek.

Az alig kétezer lelket számláló kistelepülés, Alattyán nyugalmas csendjét 2007 elején sajtósok, fotósok, rádiósok és tévések siserahada verte fel. Akkortájt új megasztár született a 71 esztendős Jusztika néni személyében. Ivanics Józsefné kicsiny házának kilincsét a Reuters, a francia TV5, magyar közszolgálati és kereskedelmi csatornák, külföldi és hazai újságírók adták egymásnak. Jusztika mindenkit megkínált a maga készítette sütijéből, s közben beszélt, beszélt, beszélt. Főleg annak az embernek a családjáról, aki Jacques Chirac francia köztársági elnököt váltotta fel a posztján. Nicolas Sarkozyról, azaz, a magyar ősöktől eredeztethető Sárközy Miklósról és annak famíliájáról.

— Látják itt ezt a borosüveget? Ez a családé volt és a keresztszüleim kapták tőlük, amikor elhagyták a falut. Alattyánban tulajdonképpen a dr. Maár-Tóth Lajos nagyságos úrnak volt birtoka. Úgy tudom, hogy az egyik Tóth lánynak volt Sárközy a férje. Ők Budapesten éltek. Az 1940-es években Nicolas apja, Pál és annak testvérei, György és Gedeon tizenéves gyermekenként jártak le nyaranként a vidéki birtokra. A kastélyban keresztapám volt az inas, keresztanyám pedig a szakács. Gyönyörű volt a kert, benne gesztenye és rózsafák, orgonabokrok. A gazdagon berendezett szobák különböző színűek voltak. A sárga szalonban sárga fotelek, asztalok és sárga kandalló volt, a vörösben, a kékben és a zöldben pedig szintén hasonlóan a falakhoz igazították a bútorzatok színeit — emlékezett vissza két éve Jusztika.

A remek memóriával rendelkező kedves nénike azt is elmondta, hogy a fiúkat a 40-es évek közepétől nem látta. Ivanicsné szomszédja, a 76 éves Ferencsik Irén is emlékezett még a 700 holdas birtokra, a mostani háza környékén pirosló málnásra, s hogy a kastélyból tejcsarnokot csináltak, majd az épületet és a berendezést elhordták. A Maár-Tóth nagyságosúr csodálatos kastélyát, ahol a kis Sárközyék nyaraltak, a szocialista eszmék eltörölték a föld színéről, helyére egy víztartályt, úgynevezett glóbuszt emeltek az elvtársak. Jusztikának pedig Nicolas családjának múltjából csupán a Nagy-Bócsai-Sárközy névre utaló monogrammal (BS) és címerrel ellátott borosüveg maradt meg szerény emléknek.

A család 1938-ban már Budapesten élt. A családfő a II. világháború utáni években a Zománc és Vasáru Kft. ügyvezető igazgatójaként a budapesti üzleti életben tevékenykedett, 1948 januárjában azonban, mindössze 52 évesen, elhalálozott. Földi maradványait Szolnokon, a ma is meglévő és szépen gondozott családi sírban helyezték örök nyugalomra.

Elemi iskolai tanulmányait Szolnokon kezdte, de a középiskolát már Budapesten végezte. Amikor 1944-ben a Vörös Hadsereg bevonult Magyarországra, a Sárközy család Németországba menekült. 1945-ben tértek vissza, de minden vagyonukat elkobozták. Sárközy Pál édesapja nem sokkal később meghalt, édesanyja pedig, attól tartva, hogy besorozzák a Magyar Néphadseregbe vagy Szerbiába küldik, sürgette, hogy hagyja el az országot, és megígérte, hogy végül követi őt Párizsba. Sárközy Pál Ausztriába, majd Németországba menekült, miközben édesanyja jelentette a hatóságoknak, hogy a fiú belefulladt a Balatonba.

Francia Idegenlégió

Végül a francia határhoz közeli Baden-Badenbe érkezett, ahol a francia hadsereg németországi főhadiszállása volt, és ott találkozott a francia idegenlégió toborzójával. Öt évre jelentkezett, mint sok más újonc, akik hozzá hasonlóan nincstelenek voltak, és kiképzésre Sidi Bel Abbes-ba küldték, ahol a francia idegenlégió főhadiszállása volt. A kiképzés végén Indokínába kellett volna küldeni, de az indulás előtt őt vizsgáló orvos, aki szintén magyar volt, szimpatizált vele, és orvosi felmentést adott neki.

Hetven év után tért haza a Jászságba Sarkozy elnök édesapja

Régi családi emlékek után kutatott két napon keresztül Szolnokon Sárközy Pál 2009-ben. Sárközy Pál látogatása első napján a szolnoki levéltárban és gyermekéveinek, illetve ifjúkorának másik fontos színhelyén, Alattyánban járt. A 2200 lelket számláló jászsági kistelepülés vendégvárási lázban égett.

Sárközy Pál szemmel láthatóan örömmel fogadta e gesztust és miután szabadkozva előre bocsátotta, hogy így közel hetven év kihagyás után nehezen találja a megfelelő magyar kifejezéseket, elfogódottan csak annyit mondott: "alattyáni fiú vagyok". Később arról is beszélt, hogy örömmel tölti el a régi barátok, ismerősök és az emlékeiben még sokkal egyszerűbb, szegényesebb kistelepülésként élő Alattyán viszontlátása. Úgy fogalmazott: a szíve félig mindig itt maradt és e látogatással most visszahozta a másik felét is azért, hogy visszatérjen gyermekkori emlékeinek egyik legfontosabb színhelyére.

A vendég megtekintette Alattyánban Gecse Árpád, a jászság festőjének emlékházát, a Sárközyek néhány emlékét is őrző helytörténeti kiállítást és a falu templomát. Vendéglátói ezen kívül elkalauzolták arra a helyre, ahol egykor a régi családi birtok állt, illetve a francia köztársasági elnök édesapja Jászberényben nagybátyja, dr. Maár-Tóth Lajos sírját is felkereste.

Szolnokon pedig felkereste édesapja egykori munkahelyét, a megyeszékhely polgármesteri hivatalát, ahol Nicolas Sarkozy nagyapja hajdan alpolgármester volt.

Sarkozy papa: Az én fiam egy büszke magyar

-Alattyáni fiú vagyok! -nevette el magát az idősebb Sarko az Alattyánon tartott fogadáson.

-Még dél sincs, és ma már háromszor beszéltünk telefonon - mondja, majd kesernyésen elmosolyodik. -Reggel hétkor hívott először, mert meghalt az anyja testvére. Egy szó sem igaz abból, hogy valaha miattam támadták volna a fiamat! Ő pedig rengeteget dolgozott azért, hogy ilyen karriert fusson be. Az összes fiam közül ő a legkisebb, rajta kívül megvan mindegyik vagy 190 centi, de ő a legokosabb!

Nem igaz, hogy annak idején dicstelenül hagytam el Magyarországot. Apám halála után anyám azt mondta, egy héten belül Ausztriában leszek, majd irány Franciaország. Igen ám, de nem kaptam vízumot, így aztán Baden-Badenben jelentkeztem az idegenlégióba. Azt hittem, anyám már addigra Párizsban lesz, aláírtam a papírt, amelyet az orrom alá toltak, sorolja a több évtizedes emlékeket.

Felidézi azt is, amikor fiával néhány éve együtt voltak Magyarországon.

-A 70. születésnapomat ünnepeltük, egy hétre hazautaztunk együtt. Állíthatom: Nicolas igen is büszke magyarságára. De ilyen privát látogatásra már nem sok esélyt látok, főleg nem vele.

A francia televízió is megérkezik, így csupán egyetlen kérdésre marad idő: „Mit vinne magával Magyarországról?", és a válasz egy cseppet sem meglepő: Az egészet. A szívem fele itt maradt.

Mennyi magyarság ragadt Sarkozyre?

A görög nagypapától és magyar édesapától származó Nicolas Sarkozyt korábbi kijelentése szerint éppen a sehova se tartozás érzése tette vérbeli franciává.

Sárközy Mariann az utolsó Magyarországon élő oldalági Sarkozy-rokon Mariann asszony, aki még ékezetekkel írja leánykori nevét: Sárközy.

-Nicolas és én másod-unokatestvérek vagyunk - mesélte a hölgy egy interjúban. Az asszony Budapesten él, viszonylag szerény körülmények között, noha büszke arra, hogy a háború előtt a Sárközyk igen magas posztokat töltöttek be, nagy megbecsülés övezte a családot. Magyarországon én vagyok az utolsó Sárközy. A család sok tagja a háború, illetve '56 után elhagyta az országot, Nicolas apja Franciaországba került. Fiatalkoromban, amikor Nicolas még 8-10 éves lehetett, több ízben jártam Párizsban. Néha vendégeskedtem náluk, és már akkor látszott, hogy Nicolas nagyon okos, tehetséges fiú, emlékezett vissza. Mariann asszony rendszeresen tartja a kapcsolatot Nicolas apjával, leveleznek, telefonálnak egymással. Érezte, hogy az az egykori rövidnadrágos kisfiú, akire homályosan emlékszik, egyszer még sokra viszi.

Sárközy Pált 94 éves korában, 2023. március 4-én Párizsban érte a halál.

Ebben a cikkben a világ leggazdagabb országainak boldogságát hasonlítjuk össze, hiszen csak akkor mérhető két ország boldogságindexe egymáshoz, ha a lehetőségeik közel azonosak és azonos problémákkal kell megküzdeniük, de a küzdelemhez különböző utakat választanak és így különböző eredményekre jutnak.

Összehasonlításunk alapjaihoz meg kell ismernünk a három különböző szociális rendszer típusát: 

• 1. Liberális: ezt a modellt a magántulajdon és a piac határozza meg. Itt az állam szinte csak a szegénység csillapításának érdekében avatkozik be. Az egyénnek nagyobb szabadsága van, viszont ezzel együtt nőtt a felelőssége is. (pl.:USA, Új-Zéland)
• 2. Szociáldemokrata: ez a rendszer az egyenlőségre törekszik, nem csak a legszegényebb rétegeket támogatja és nem csak munkavállalók számára nyújt támogatást (pl.:Svédország, Dánia, Hollandia)
• 3. Kereszténydemokrata: ez a modell arról szól, hogy amit meg lehet oldani helyi szinten azt nem szabad feljebb vinni, azaz nem függ a támogatás a munkavállalástól, de nem akadályozza meg a társadalmi rétegződést sem. (pl.: Ausztria, Németország, Franciaország)

Láthatjuk, hogy a legboldogabb 5 országból négy a szociáldemokrata modellt követi és a legboldogabb 10 országból pedig hat jár ezen az úton.

Ellenben az angolszász országokra jellemző liberális modell képviselői közül  Új-Zéland és Svájc található a TOP10-ben, a többi angolszász ország a hasonlóan magas jövedelmeik ellenére csak a legjobb 20-ban lelhetőek fel.

A kereszténydemokrata modell képviselői közül viszont egy se tudott a legjobb 10-be bekerülni annak ellenére, hogy jövedelmeik többnyire hozzámérhetőek a szociáldemokrata országok jövedelmeihez.

Szerintem ezekből az adatokból látszik egyfajta séma ami afelé mutat, hogy a szociáldemokrata rendszer a leghatékonyabb, hiszen miképp mérjük egy állam hatékonyságát, ha nem az állampolgárai boldogságán keresztül. De mik is ennek a pontos okai? Nézzük meg közelebbről az alábbi négy szempont alapján:

Szociáldemokrata modell

1.Egyetem, egészségügyi ellátás:

• Ingyenes vagy alacsony tandíj.
• Ingyenes vagy alacsony költségű ellátás.

2.Munkanélküliség és szociális támogatás:

• Jelentős munkanélküliségi támogatások és szociális segélyrendszerek.
• Hangsúlyos a rehabilitáció és az aktív foglalkoztatási politika.

3.Szociális lakhatási támogatás:

• Elérhető szociális lakhatási támogatás, a lakhatás gyakran könnyebben hozzáférhető.

4.Családtámogatások:

• Jelentős családtámogatások és flexibilis születési szabadságok.

5.Adók

• Jellemzően magasabb adók.

Liberális modell

1.Egyetem, egészségügyi ellátás:

• Privatizált, gyakran magas tandíjas oktatás.
• Privatizált, magas költségekket igényelő szolgáltatások is lehetségesek.

2.Munkanélküliség és szociális támogatás:

• Az állami beavatkozás minimális, a piac szabadon működik, csak a szociális hálók fenntartására és a szegénység csökkentésére korlátozódik.

3.Szociális lakhatási támogatás:

• Az egyénre nagyobb felelősség hárul, csak szűkebb szociális háló van.

4.Családtámogatások:

• Jellemzően nem családcentrikus, inkább az egyéni felelősségre támaszkodnak.

5.Adók:

• Jellemzően alacsonyabb adók.

Kereszténydemokrata modell

1.Egyetem, egészségügyi ellátás:

• A felsőoktatás ingyenes vagy mérsékelt méretű tandíjak vannak az állampolgárok részére
• Kötelező egészségügyi biztosításon alapuló, ezért alacsony költségű 

2.Munkanélküliség és szociális támogatás:

• Erős munkavállalói jogok, az állami beavatkozások száma a liberális és a szociáldemokrata rendszer között mozog.
• Az erkölcsre és az emberek közötti szolidaritás épít.

3.Szociális lakhatási támogatás:

• Szociális helyzeten alapuló lakhatási támogatás van.

4.Családtámogatások:

• A családok többféle családtámogatás is igénybe tudnak venni.

5.Adók:

• Az adók alacsonyabbak mint  a szociáldemokrata modellben, de magasabbak mint a liberális modellben.

Izrael

Láthatjuk, hogy Izrael annak ellenére is belefért a legboldogabb országok közé, hogy a közvetlen közelében igencsak feszült a helyzet a külpolitika terén.

A szociális rendszer hasonló a szociáldemokrata rendszerekhez, de az adók mérsékeltebbek és a piaci alapú cégek megjelennek az állammal közösen az egészségügy piacán, így terheket vesznek le az állam válláról, de mégis mérsékelt összegeket kell fizetni a kezelésekért.

Izrael példáján látszik, hogy a szociális rendszerek minőségének ugyan nagy befolyásoló tényezője van az emberek boldogsága terén, viszont az emberek boldogságát nagy mértékben befolyásolja az adott kultúra és a társadalmi elfogadottság, hiszen az Izraeli rendszer politikailag talán kevésbé stabil, mint sok  Európai országé, de azért mert önmaguk lehetnek, ez nem látszódik a boldogság indexükön..

Konklúzió

Ezekből az adatokból láthatjuk, hogy a legtöbb ember akkor boldog amikor az állam a lehető legtöbb szolgáltatást nyújtja, a lehető legjobb szociális hálóval, annak ellenére is, hogy az egyén szabadsága kissé korlátozva van a piaci beavatkozásoknak és a magas adóknak köszönhetően. Ez talán abból a szempontból nem is annyira meglepő, hogy a legtöbb ember alkalmazott és nem vállalkozó ami felelősséget vesz le az egyének válláról és biztonságérzetet ad, pont mint a szociális háló, ami hogy ha ők elbuknak akkor is kisegíti őket.

A kereszténydemokrata rendszerek egyik problémája talán az lehet, hogy kicsit eljárt felettük már az idő. Mivel meghatározó alapelvük a szubszidiaritás amelyet XI.Piusz hirdetett meg 1931-ben, amely nagyban épített a saját környezetünk felé mutatott empátiára és szolidaritásra, amely a mai társadalmakban az internet elterjedése óta folyamatosan csökken.

A másik meghatározó problémája pedig az, hogy se a vállalkozó típusú se az alkalmazott típusú emberek nem tudnak igazán kiteljesedni, mivel a rendszer egyiküknek sem kedvez igazán, ami ahhoz vezet hogy mind a kettő típusú ember a másik típus rendszer után fog vágyakozni amely megnehezíti azt, hogy boldogok legyenek. Így lehetséges az, hogy Ausztria jövedelme egyénenként meghaladja, mint Svédország mint Finnország jövedelme.

Pócspetri egy apró falu Szabolcs-Szatmár-Beregben, ami 1948-ban arról vált híressé, hogy ,,rendőrgyilkos falu"-nak bélyegezte a szocialista hatalom. Évtizedekig tilos volt róla beszélni, a falu teljes közössége feketelistán volt. Pedig ami történt, az csak a kommunista rezsim koncepciós pere volt, ami egyedül azt célozta, hogy teljes félelmet keltsen az emberekben és senki ne lázadjon az iskolák államosítása miatt.

De mi történt valójában?

Pócspetri községházáján gyűlés alakult ki, ahol a városi vezetők egyeztettek az iskola államosításáról. Itt valójában már semmilyen lényegi döntést nem hoztak meg, hiszen az állami vezetés parancsát végre kellett hajtani, ami egyértelmű volt: az egyházi iskolákat államosítani kell.

Azonban a falu lakói azt hitték, hogy az iskola kérdése ott és akkor dől el a községházán, ezért odamentek, hogy minél hamarabb értesüljenek a történésekről. Az iskolában elhúzódott a városi elöljárók megbeszélése, az emberek türelmetlenné váltak. Amikor többen megunták a várakozást, néhányan megpróbáltak felmenni a lépcsőn, hogy az ablakon benézve, kívülről lássák, hogy mi történik bent. Azonban a külső lépcsőkön 2 rendőr állt puskával, akik a puskával ütögették az embereket, hogy távol tartsák őket a bejárattól.

A balesetkor jelen lévő emberek tudták, hogy a szocialista vezetés ezt nem fogja balesetnek elkönyvelni, ezért kétségbeestek. Mivel féltek a szovjet megtorlástól, ezért az ott lévő tanító, Som István elrendelte, hogy vágják el a telefon vezetékét, így akadályozva meg, hogy a hír eljusson a fővárosba.

A hír azonban eljutott Pestre, a sajtó is nagyon gyorsan felkapta az ügyet. Szinte azonnal uszító cikkeket kezdtek írni Pócspetri lakosai ellen, rendőrgyilkosnak bélyegezték az egész falut, a tények szóba sem kerültek ezekben a cikkekben.

A nagy felhajtás miatt Péter Gábor és Kádár János személyesen mentek el Pócspetribe, ahol elkezdték a megtorlást: az egész falut erőszakkal letartóztatták, a nőket és a gyerekeket bezárták a házakba, az állatokat senki sem tudta etetni, így néhány nap alatt az állatok többsége éhen halt. A férfiakat összeterelték és kínozták: derékszögben kellett állniuk és a fejükkel egy ceruzát tartani a falhoz, ha pedig a ceruza leesett, megverték őket.

A koncepció

A szovjetek koncepciója egyszerű volt és nélkülözött minden valóságalapot. Eszerint a pap, Asztalos János bujtotta fel az embereket, hogy támadjanak a rendőrökre, és öljék meg őket, mert államosítani akarták az iskolát (az nem zavarta a szovjeteket, hogy Asztalos bent ült az iskolában az elöljárókkal a megbeszélésen. A koncepció szerint a gyilkos Királyfalvi Miklós volt. Azért volt ideális gyilkos-jelölt a kommunistáknak, mert a Horthy-korszakban jegyző volt és tisztként szolgált.

A per

Az eljárást - jogszerűtlenül - Budapesten tartották, statáriális eljárás volt. Minden vallomás, ami elhangzott, azt kínzással szedték ki a tanúkból és a vádlottakból.

Utólag kiderült, hogy fizikai képtelenség volt úgy elkövetni a gyilkosságot az adott fegyverrel ahogy a koncepcióban volt, ezért a tárgyalásra már egy teljesen más fegyvert vittek be és azzal mutatták be a történéseket.

A vádlottat három napon belül halálra ítélték, nem volt lehetősége perorvoslatra, így őt felakasztották. Asztalost is halálra ítélték, de ő később kegyelmet kapott. Som István pedig 20 év szabadságvesztést.

A per utóélete

1989-ben perújítást kezdeményeztek, ahol Som Istvánon kívül mindenkit felmentettek Őt azért nem, mert az ítélet indokolása szerint ő elvágta Pócspetrit a külvilágtól.

1993-ban a második perújítási tárgyaláson már Som Istvánt is felmentették.

Noha a rendőrgyilkos falu pere felmentéssel végződött, ez nem teszi semmissé azt, hogy megkínozták a falu lakóit, hazugságok alapján végeztek ki és börtönöztek be embereket és egy teljes falut feketelistán tartottak évtizedekig, így lehetetlenítve el egy teljes közösség életét.

A kóla eredete

1886-ban, a Georgia állambeli Atlantában egy John Stith Pemberton nevű gyógyszerész laborjában született meg a kóla őse. Az ital az eredeti recept alapján nem mint üdítőital, hanem mint gyomorbajokra alkalmazandó orvosság volt használatos, de az egyedi összetevők és a különleges ízvilág nem sokkal a recept feltalálása után kelendővé vált. Két évvel később, 1888-ban Asa Griggs Candler üzletember tulajdonába került a recept, aki 1896-ban az ital nagy népszerűsége miatt megalapította a ’The Coca-Cola Company-t’. Ezen történésekkel egyidőben egy másik gyógyszerész, Caleb Bradham is egy hasonló ital receptjének kifejlesztésével próbálkozott. Itala, a Brad’s Drink az átnevezés után Pepsi-Cola-ként vált híressé és annak népszerűsége indokolta egy vállalat megalapítását, melyre a Pepsi-Cola Company néven 1902-ben került sor.

Brad’s Drink – a Pepsi ősének logója

Forrás: Cloudinery

Az Egyesült Államokban a két üdítőmárka hamar széles ismertségre tett szert, de a 20. század első felében kétség kívül a Coca-Cola Company számított sikeresebbnek. A Pepsi-Cola Company ugyan hasonló termékkel komoly versenytárssá is válhatott volna, a cég pénzügyi háttere évtizedeken keresztül instabil volt, 1923-ban és 1931-ben is csődeljárás alá került. A csődközeli állapotokban a vállalat vezetése felvásárlási ajánlatokat is tett a Coca-Cola Company-nak, de a Coca-Cola nem tartott befektetésre érdemesnek a Pepsit. A nagy gazdasági világválság után a Pepsi pénzügyei is rendeződtek és a cég működése jövedelmezővé vált a rendkívül kedvező, palackonkénti 5 centes árazásnak köszönhetően.

Pepsi generáció

A huszadik század folyamán a két brand fokozatosan az amerikai kultúra és mindennapok részévé vált. Az italok ízét, logóit és szlogenjeit az egész ország ismerte és a termékek megjelentek távoli országok boltjainak polcain is. A két cég marketing stratégiája élesen elkülönült. A Coca-Cola a nosztalgikus, történelmi fókuszú családi és baráti közösségek közös időtöltését jelenítette meg vizuális hirdetésein és a Coke kampányok is jellemzően valamilyen családi esemény (születésnapok, esküvők) vagy ünnepek (karácsony, hálaadás) köré összpontosultak. A Coca-Cola a közösséghez való tartozás igényének kielégítését tűzte ki célul és a brand megítélése a mai napig ebbe az irányba mutat. Ugyan a Pepsi a Coca-Cola sikerei láttán próbálkozott hasonló témájú kampányokkal (kék karácsony a Pepsivel), hagyományosan a Pepsi más értékeket képvisel. A Pepsi színei építenek az amerikai identitás sarokkövét képező amerikai nemzeti lobogóra, hiszen a Pepsi színei is a kék-fehér-piros, akárcsak az amerikai zászló színei. A két vállalat piaci részesedése az Egyesült Államokban a Pepsi utolsó csődközeli állapota és az 1980-as évek között eltelt fél évszázadban közel megegyező szintre került, ami azt jelentette, hogy a Coca-Cola fokozatosan elveszítette korábban élvezett dominanciáját a piacon.

Az 1975-ben elindított Pepsi-kihívás (Pepsi Challenge) egy olyan hatékony marketingkampány volt, mely a Pepsi Coca-Cola-nál kedvezőbb megítélését hirdette az íz-vakteszteken elért jobb eredményekre hivatkozva. A tesztek ugyan nem hivatalos kísérlet keretében zajlottak és a Coca-Cola mintákat az optimálisnál hidegebben kínálták kóstolásra, a Pepsi valóban számottevően kedvezőbb véleményeket kapott. A Pepsi Challenge az egész országot éveken keresztül foglalkoztatta, így a Pepsi piaci részesedése az 1970-es évek végére megközelítette a Coca-Cola részesedését.

A Pepsi a sikeres vaktesztkampány lezárulta után újabb hatásos szlogennel állt elő: ’Az új generáció választása’ (Choice of the New Generation) – ezzel vitán felül a fiatalabb korosztály fogyasztási szokásainak átalakítását célozták. A kampányban a Pepsi hírességeket szerződtetett, mint például az 1980-as évek egyik legnépszerűbb előadója, Michael Jackson, akik a Pepsi arcaiként fogyasztók millióit győztek meg arról, hogy ha üdítő, akkor Pepsi.

A Pepsi logója Michael Jackson új albumán

Forrás: Kleinanzeigen

A Coca-Cola a Pepsi Challenge és a Choice of the New Generation kampány eredményeit passzív szemlélőként kísérte végig. A Coca-Cola piaci részesedése folyamatosan csökkent (1981-85. között 24%-ról 21%-ra), bevételei sorozatosan elmaradtak az előző évitől. A cég vezetése ekkor egy nagy keretösszegű kísérlet megszervezésére vállalkozott, melynek során több ezer önkéntes bevonásával és dollármiliók feláldozásával vaktesztek végeláthatatlan során keresztül megalkották a Coca-Cola új receptjét, mely a vakteszteken jobban szerepelt, mint a Pepsi. Az új recept alapján készült termék a New Coke nevet kapta és 1985-től – 77 napig – volt kapható.

A New Coke kampány a Coca-Cola által nem várt népharagot és elégedetlenséget okozott. A legelhivatottabb Coca-Cola rajongók még utcára is mentek, hogy demonstrációk keretében fejezzék ki nemtetszésüket. A klasszikus recept alapján készült italok a közönség nyomására 77 nappal a New Coke bevezetése után visszakerültek a polcokra.

A New Coke és a klasszikus Coca-Cola

Forrás: Assets

A visszatérés

A Coca-Cola vezetése az elhibázott New Coke ellenére sikeresnek ítélték a kezdeményezést, hiszen a Coca-Cola sikeresen visszatért a közbeszédbe és a törzsfogyasztók mobilizálása is sikeres volt. A cég nem sokkal a klasszikus recept visszaállítása után a termékpaletta szélesítése mellett döntött, így hamarosan megjelent a Diet Coke, majd a 2000-es évek elején a Coke Zero. Az új termékvariációk hatalmas sikert arattak a fogyasztók körében és lépéskényszerbe hozták a Pepsit, mely a Choice of the New Generation kampány óta nem volt képes kezdeményező szerepbe kerülni a Coca-Colaval szemben. A két cég rivalizálása a mai napig intenzív, de kijelenthető, hogy az amerikai piacon kívül a legtöbb országban a Coca-Cola számít sikeresebb és népszerűbb üdítőmárkának. A versengés a ’kóla-háborúk’ néven vált ismertté és ugyan az 1980-as évekhez hasonló feszült rivalizálásra nem számíthatunk a közeljövőben, a verseny egyáltalán nem mondható lefutottnak.

Tajvan 2024 január 23-án tartotta meg a választásokat, a tét pedig az elnöki pozíció volt és 113 szék a törvényhozásban. Május 20-án ennek alapján iktatták be Laj Csing-te, aki 40,05%-os győzelmet aratott, és a DPP Demokratikus Progresszív Párt jelöltje volt.

Laj Csing-te győzelmével a tajvaniak megerősítették, hogy kitartanak a sziget függetlensége mellett. Ennek a választásnak nem csak az elnöki szék, hanem a függetlenség is a tétje volt.

Laj Csing-te és a DPP legnagyobb riválisa Hou Jü-ih volt, aki a Kínai Nemzeti Párt, a forradalmi Kuomitangnak (KMT) a jelenlegi jelöltje volt. Hou Jü-ih 33.5 %-ot kapott a választásokon. A forradalom idején ismertté vált Kuomitang az a párt, mely Kína legfőbb szövetségese, és egyben fegyvere is Tajvanon. A Kuomitang a függetlenség helyett az 1992-es konszenzust támogatja, melynek lényege, hogy a „szárazföldi” Kína és Tajvan is egy „Kínához” tartozik, azonban nincs meghatározva melyik is az a Kína.

Tajvan új elnöke: Laj Csing-te. Kép forrása: Bloomberg

A KMT egyik alap hitelve, hogy a Kína és Tajvan közötti cserekapcsolatok gazdasági és politikai előnyökkel járhatnak Tajvan számára. Azonban ennek a politikának a népszerűtlenségét mi sem mutatja jobban, hogy a lakosság kevesebb, mint 40%-a támogatja a 92-es konszenzust, és a támogatók száma folyamatosan csökken. Így nem csoda, hogy a párt alulszerepelt a 2024-es választásokon.

Azonban meg kell jegyezni, hogy bár az elnöki választás sikerült a DPP-nek, a parlametni többséget nem szerezték meg, ellentétben az előző két ciklussal. Így szükséges lesz az együttműködés a függetlenséget elutasító Kuomitanggal is, ami természetesen Kínának is kedvez, amely nem fogadja el Tajvan függetlenségét.

A harmadik jelölt, Ko Ven-csö, a populista TPP - Tajvani Népppárt jelöltje volt az, aki miatt a szavazatok megoszlottak és a DPP elveztette a többségét. A népszerűségét Tajpej polgármestereként alapozta meg 2014 és 2022 között. A két domináns párt a DPP és Koumitang között ajánlott utat, így megtalálta azokat a szavazókat, akik csalódtak a két oldalban. Ko Kínához való hozzáállása az évek során inkább a Kouitangéhoz közeledett. 2014 felé teljes függetlenség párti volt, azonban a 2024-es elnökválasztáskor már az együttműködést és a szorosabb kapcsolatokat említette.

Tajvani választási eredmények 2016-ban, 2020-ban és 2024-ben. Kép forrása CSIS

Kína számára ez egy vereség volt, hiszen a KMT vagy a TPP lett volna a legalkalmasabb a közeledéshez, így azonnal reagált is a DPP győzelmére egy, már megszokott elszigetelési taktikával: Nauru kis szigetország, Tajvan közelébe, Kínai közbenjárás miatt megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal és már csak Kínával hajlandó külkapcsolatot létesíteni. Ezt Kína már 10 országgal eljátszotta, köztük van például Honduras, Nicaragua és Panama is.

A május 20-ai beiktatásig gy tűnt, Kína nem igazán fog a katonai erejével fenyegetőzni a választások eredménye miatt, azonban ez Laj Csing-te beiktatási beszéde után megváltozott. Az újonnan megválasztott lenök kiállt amellett, hogy Kínának be kell fejeznie a sziget fenyegetését és hogy fogadja el a demokráciát és a nép akaratát. Kínának be kell látnia, hogy a Tajvani-szoroson osztozó két ország nem alárendeltje a másiknak.

Ez a beszéd már komolyabb ellenállást váltott ki Kínából, mivel Tajvan függetlenségére utalt az új elnök. Kína erre válaszul két napos katonai gyakorlatot szervezett, melyben a sziget teljes körű támadását szimulálta. A gyakorlat során a Kínához közeli szigetek támadását szimulálták, melyek Tajvanhoz tartoznak: Kinmen, Matsu, Wuqiu és Dongyin szigeteit. A sziget keleti része, ahol a katonai infrastruktúra nagy része csoportosul, most már láthatóan ki van téve a kínai erőknek. A keleti rész az amerikai utánpótlási vonalak miatt kulcsfontosságú.

Nem ez volt az első eset, hogy ilyen nagy mértékű, körbekerítés jellegű gyakorlatot hajtottak végre a sziget körül, az amerikai házelnök, Nancy Pelosi látogatásakor, 2022-ben próbálták az első bekerítést. A kínai külügyminisztérium a következőt nyilatkozta:

„Tajvan Kína területének elidegeníthetetlen része. Ez egyrészt történelmi tény, másrészt a valós status quo. Ez a jövőben sem fog változni. Tajvan függetlensége kudarcra van ítélve”

Tajvan reakciója erre és a gyakorlatra is az volt, hogy Kínának meg kell értenie, hogy a megfélemlítéssel nem tudja megnyerni a szigeten lakó kínaiak támogatását. Tajvan keresi a párbeszédet Kínával, és a fő cél a két terület közötti béke.

Tehát láthatjuk, hogy az új elnök beiktatásában fellelhető bármilyen függetlenségi morzsák már katonai reakciót váltanak ki Kínából, így a Tajvani-szoros helyzete is igen törékeny. Azonban a választások ismételten megmutatták, hogy a tajvani emberek a függetlenséget preferálják. A DPP győzelmével ezeknek az eszméknek az erősödése tovább várható, azonban mivel nincs meg a parlamenti többség, a KMT és a TPP mérsékelheti ezt.

Vasárnap mindenki nyert. Vagy mindenki vesztett. Vagy nem történt igazából semmi, ami a magyar politika egészét illeti. Küzdenek is az elemzők, hogy mondjanak valamit, bármit.

Legyen ez az elemzők, publicisták baja! Mi, a kisemberek, akiknek csak egy szavazata van, ne bánkódjunk!

Nincs jobb gyógyszer a nevetésnél, és a modern technológia, a zsebünkben lapuló internet segít elhessegetni a legsötétebb felhőket is, ha megkérjük rá.

Lássunk egy kisembert, akinek rosszul indult a hétfő, holott semmi nem változott az életében, minden nyomoráért önmaga felelős, nem a Gyurcsány, az Orbán, a Vitézy, vagy a Vatikán, mégis letargiába esik:

gyűlölök magyar lenni, gyűlölök ember lenni, fel se bírom fogni hogy hogy lehet ilyen kibaszott buta és megvezethető az emberi faj, én meg csodálkozok baszdmeg hogy nem találom a helyem az emberek között

a fidesz agyhalott idiótaként kezeli az embereket, és igazuk van. és működik. még mindig működik. elhitetni mindenkivel, hogy Orbán rokona nem fideszes főpolgármester-jelölt. csinálni egy alternatív fideszt. satöbbi satöbbi.

jó, hát ilyen a világ. lehetne minden jobb is, de inkább lesz rosszabb. mert az profitábilis.

Ez csak egy - valódi - poszt a sok borzasztó online buborékból, ahol egymást kínozzák az antiszociális emberek, talán r/hungary, talán 444hsz.com, esetleg egy youtube komment. Terem ilyen bőven, mint tyúkszar a baromfiudvaron, nem hogy keresni nem kell, hanem óvatosan lépkednie annak, aki el akarja kerülni az emberekből kiömlő felesleges, mindenszarista nyomort.

Elkerülni azonban felelőtlen dolog: állampolgári kötelességünk, hogy segítsünk azokon, akik öngyűlölő letargiába estek! Nem kell sokat tennünk, csak a ChatGPT-hez fordulni, és utasítani a gépet, hogy csaljon mosolyt az arcokra!

Írj ebből a posztból egy vidám dalszöveget: [...]

ChatGPT 4o:

(Pre-Chorus)
Fidesz meg minden, ne vedd túl komolyan,
Az élet szép, csak nézd a jó oldalon!
Orbán meg a politika, hagyjuk most félre,
Inkább énekeljünk, és táncoljunk a térben!

(Chorus)
Minden jobb lehet, ha nevetünk egyet,
A világ szép, csak lásd meg a színes fellegeket,
Néha nehéz, de az élet egy játék,
Mosolyogj, és légy vidám, ez az igazi ajándék!

(Verse)
A butaságot hagyjuk, a bölcsesség a célunk,
Egymást segítve, boldogan élünk,
Az élet profitja nem a pénzben rejlik,
Hanem a nevetésben és a szeretetben mérik!

(Outro)
Gyűlölni felesleges, inkább szeressünk,
Az élet egy kaland, együtt nevetünk,
Magyar vagyok, ember is, és boldog,
Mosolyogj te is, mert ez a legjobb dolog!

Figyeljük meg, hogy a gép egy egyszerű parancsból is rájött arra, magától, hogy amit kifigurázni kell, az a kisember önnön fontosságából fakadó, komikus letargia.

Az így kapott eredményt küldjük válaszul, reménysugárként, az elveszetteknek! Hátha segítünk rajtuk ezen a borongós hétfőn!

Nyitókép: generálj egy vidám borítóképet a dalhoz

"Annyian vannak, mint az oroszok"

A szólás az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc alatt keletkezett, miután I. Miklós orosz cár a Habsburgok segítségére kelt és 200 000 orosz katonát küldött Erdélybe, ami végleg eldöntötte a szabadságharc kimenetelét. Egy ekkora méretű hadsereg a kor akkori viszonyaiban lenyűgözőnek számított.

Az oroszoknak a 20. század során óriási előnyt jelentett, hogy egy elképesztően erős hátországgal tudtak a katonai konfliktusaikban fellépni, szinte végtelen emberállománnyal. Európa legnépesebb országa például az I. világháborúban több mint 12 millió katonát mozgósított, a II. világháború alatt pedig a Szovjetunió oldalán mintegy 34-35 millió ember harcolt, mindkétszer a legnagyobb hadsereg, amit valaha a történelemben kiállítottak.

A II. világháború végét követően a Szovjetunió jelentős területeket szerzett, területileg a legnagyobb, népességben pedig Kína és India mögött a harmadik legnépesebb ország volt a maga 180 millió lakosával 1945-ben (noha óriási veszteségeket szenvedett a II. világháború alatt). A 15 tagköztársaságból álló szovjet blokk népessége gyorsan növekedett a háborút követően egészen az 1991-es összeomlásig, évente ugyanis közel 2 millió fővel nőtt a népesség, elérve a 293 millió főt a ‘90-es évek elejére. Kevésbé ismert tény, de az ország népessége a hidegháború alatt mindvégig megelőzte a nagy rivális Egyesült Államokét is. A Bolygó lakosságszámának körülbelül 6-7%-át tette ki a Szovjetunió fennállása során.

Kép forrása: Population stat

Demográfiai katasztrófa? 

Az Orosz Föderáció mind a mai napig nem tudta demográfiailag kiheverni a Szovjetunió megszűnését, immáron 33 éve folyamatosan tart a népesedési válság. 1991 decemberében a Szovjetunió összedőlt, és a 293 milliós ország jogutódja, az Orosz Föderáció népessége már csak 148,5 millió volt, a globális rangsorban a harmadik helyről visszacsúszott a hatodikra, megelőzte őket az USA, Indonézia és Brazília is. Az oroszok úgy érezhették, hogy geopolitikai pozíciójuk meggyengülése mellett elvesztették nagyhatalmi státuszukat ia.

Az igazi demográfiai gondok az ország életében viszont csak ekkor, 1991-ben kezdődtek. Az átmenet a központi tervgazdaságról a piacgazdaságra gazdasági instabilitást okozott, ami több millió ember munkanélkülivé válását, az infláció elszabadulását és ezáltal orosz társadalom minden rétegének drasztikus életszínvonal csökkenését vonta maga után. A gazdasági nehézségek hozzájárultak a születési ráta csökkenéséhez és a kivándorlás növekedéséhez. Válságban volt az egészségügyben is. Az 1990-es években az orosz egészségügyi rendszer szinte összedőlt, többek között a finanszírozás hiánya, az orvosi ellátmányok hiánya és az egészségügyi szolgáltatások minőségének romlása miatt. Ez a halálozások számának növekedéséhez vezetett, különösen a munkaképes korú felnőttek körében. Ehhez hozzájárult többek között az alkoholizmus, a dohányzás és a rossz táplálkozás terjedése, továbbá a kirívóan gyors növekedés az öngyilkosságok számában. Oroszország déli részeit a Kaukázusi régiókban a csecsen háborúk miatt rengetegen hagyták el, sok millió orosz pedig jobb gazdasági lehetőségeket keresve költöztek más országokba. Oroszország egy etnikailag és kulturálisan sokszínű ország. Több mint 1,6 millió orosz zsidó költözött Izraelbe, népszerű célpont volt még Németország, Egyesült Államok, Egyesült Királyság.

Kép forrása: NY1

Születésszámok

Az alacsony születési számok Oroszország népesedési válságának legnagyobb problémája. Míg a születések száma Oroszország mai területén belül a ‘80-as években még 2,5 millió volt évente, a ‘90-es években ez majdnem a felére, körülbelül 1,2-1,3 millió köré esik vissza. A 2000-es években és a 2010-es évek elején a putyini konszolidáció idején azonban jött egy pozitív fordulat a születések számában, ami körülbelül 1,8 millióra kúszott fel. A rekordot 2014-ben sikerült beállítani, amikor 1,9 millió élveszületést regisztráltak az országban, ami a Szovjetunió összeomlását követően először meghaladta a halálozások számát.

Azonban 2014-et követően egy nagyon negatív tendencia indult meg ezen a téren, mert elkezdett csökkenni a szülőképes korban lévő nők száma, az ukrajnai beavatkozások miatt sok fiatal férfi kényszerül távol maradni hazájától, a gazdasági válságok és érzékeny szankciók kerültek bevezetésre. A koronavírus-járvány miatti lezárások miatt csökkent a házasságkötések száma, továbbá a Putyin-rezsim hatalomgyakorlásával különösen az orosz nagyvárosok liberálisabb, fiataljai nagy tömegben költözik külföldre. Ezen okokból kifolyólag tavaly, 2023-ban érték el az oroszok a mélypontot, mindösszesen 1,2 millió születés történt, ami közel 40%-os visszaesés a 2015-ös adathoz képest.

Forrás: Goskomstat

Mégis mekkora a népességcsökkenés mértéke?

A halálozások száma majdnem minden évben meghaladta a modern Oroszország történelmében az élveszületések számát. A helyzet a 2000-es évek legelején volt a legrosszabb, amikor közel 1 millió fővel volt magasabb évente a halálozások száma az élveszületésekénél. A 2000-es években aztán a halálozások száma csökkenni kezdett az egészségügy fejlődésével, a gazdasági konszolidációval, az öngyilkosságok és az alkoholizmus visszaszorulásával. Ezzel párhuzamosan a születések számának növekedésével visszaszorult a népességcsökkenés üteme, mely pozitív fordulat egészen a 2010-es évek közepéig tartott, amikor is minimálisan meg is előzte a születések száma a halálozások számát (kb. 30 000 fővel évente).

2015 után a azonban drámai romlás kezdődött Oroszországban, felgyorsult a társadalom elöregedése, a halálozások száma pedig emiatt emelkedni kezdett. Erre csak rátett a COVID okozta többlethalálozás, ami 2020-ban 358 000, 2021-ben pedig 678 000 fős többlethalálozást okozott. Az ezt követő orosz-ukrán háború pedig közel 355 000 fős veszteséget jelenthetett eddig az oroszoknak a fronton. 2021-ben a halálozások száma már mintegy 1 millió fővel meghaladta a születések számát. A COVID visszaszorításával is folytatódik a népességvesztés, ami közel 500 000 főt vesz el az ország népességéből évente. A háborús mozgósítás elkerülése miatt pedig egyes becslések szerint mintegy 900 000 ember hagyhatta el az országot.

Egy jelképes adat: 1992 óta Oroszországban 15 700 000 emberrel többen haltak meg, mint ahányan születtek. Az ország népessége viszont 148,5 millió főről mégis csak 144 millióra csökkent.

Miért “csak” 4,5 milliós a csökkenés?

Először is, Oroszország 2014-ben annektálta a Krím-félszigetet, ami a maga közel 2,5 millió fős népességével jelentősen megemelte Oroszország népességét is. Ezt nem számítva a népességveszteség már 7 millió fő lenne. A másik jelentős faktor az, hogy az Putyin elnök erőteljesen támogatja a bevándorlást: sokan nem tudják, de valójában Oroszországnak van a Világ egyik legliberálisabb bevándorlási politikája. bárki, aki öt évig Oroszországban dolgozik és folyékonyan beszéli az orosz nyelvet, állampolgárrá válhat, feltéve, hogy nem követett el bűncselekményt. Ez a Vlagyimir Putyin a csökkenő születési arányszámokra adott válaszként végrehajtott politikai változását tükrözi a Szovjetunió 1991-es felbomlása után bevezetett szigorúbb politikához képest. A Szovjetunió felbomlása számos független állam létrejöttéhez vezetett, és sok orosz nemzetiségű ember Oroszország határain kívül találta magát, akik közül rengetegen költöztek vissza Oroszországba.

Forráa: Világbank

A jelenlegi számok és a jövő

2024-ben pedig már csak 144 millió volt az ország népessége, az 1991-es hatodik helyről a kilencedik helyre visszaszorulva a rangsorban, immáron Nigéria, Pakisztán és Banglades is megelőzi Oroszországot. Tekintve, hogy a bolygó népessége már átlépte a 8,1 milliárd főt, az oroszok aránya a Föld teljes népességhez viszonyítva csak 1,8%-ot tesz ki, szemben a Szovjetunió 6-7%-os arányaival.

Nehéz megjósolni, hogy mi fog történni Oroszországban. Egyes becslések szerint a népességszám 2050-re akár 120 millió köré is csökkenhet. Sok múlik azonban azon, hogy Oroszország mit fog kezdeni az ukrajnai háborúval, mi lesz a bevándorlási politika jövője, illetve hogyan fognak alakulnak a születési és a halálozási számok. Egy biztos, Vlagyimir Putyin nem érezheti országát biztonságban, amennyiben annak népessége folyamatosan csökken és elöregedik.

Hogy teljesít ma az oktatási rendszer, milyen kihívások állnak a magyar iskolák előtt, mi a közoktatás feladata a XXI. században? Többek között ezekre keresték a választ a Nívó a Közéletben Egyesület első országos szakmai rendezvényén. Ez a Facebook leírása annak az Ifjúsági Konferencia az oktatás jövőjéről című rendezvénynek, amelyet a Nívó szervezett. Vendégünk Katona Illés, a Nívó a Közéletben Egyesület elnöke.

Sikerült-e választ kapni a konferencián a leírtakban feltett kérdésekre?

Azt gondolom, hogy ezek olyan kérdések, amikre teljesen választ nem is lehet találni, illetve nem annak a 20-30 embernek, elkötelezett lelkes fiatalnak és szakértőnek a feladata, aki ott van, hanem egy egész társadalomnak a feladata. Mi abban szerettünk volna segíteni, vagy azért szerettünk volna erőfeszítéseket tenni, hogy elinduljon egy gondolkodás ezekről a kérdésekről egyáltalán.

Nagyon sokat hallunk az oktatásról, nagyon sok probléma, nagyon sok megoldási javaslat van a közbeszédben, mégis miért érezted, miért éreztétek szükségének, hogy hiánypótló tud lenni egy ilyen konferencia?

Talán pont ezért, mert nagyon sokat beszélünk róla, és egy kicsit elveszik a lényeg az egészben.

Kimegyünk az utcára, elmondjuk, hogy milyen rossz. Egyébként a megnyitó beszédben én is tettem utalást, hoztam néhány statisztikát, amiben elmondtam, hogy tényleg kétségbeejtő állapotok vannak szerintem. Vannak olyan problémák, amikhez nem akarunk, nem merünk hozzányúlni, de a kérdés az, hogy vannak-e megoldásaink. Vagy egyáltalán, ha állampolgárként tényleg elkötelezettek vagyunk emellett az ügy mellett, akkor tudunk-e mondani két-három olyan mondatot, hogy egyébként szerintünk mi a problémának a lényege, vagy mi az, ami ebből a témából számunkra fontos, és mondjuk mi hogyan képzelnénk el nagyvonalakban a jövő oktatását, mi milyen oktatást szeretnénk majd a gyerekeinknek, unokáinknak adni.

Ha egy dolgot emelnél ki a konferencián, ami számodra nagyon inspiráló volt, akkor mi lenne az?

Az, hogy én arra számítottam, vagy inkább attól féltem, hogy jönnek a szakértők és megmondják a tutit. Elmondják, hogy ők mit gondolnak, vagy éppen azt, ami az ő szempontjukból kényelmes, hogy aztán ott fogunk ülni fiatalon, és azt érezzük, hogy nem tudunk ehhez a témához hozzászólni, vagy nem szeretnénk. Attól féltem, hogy passzivitás lesz. És ezzel szemben azt láttam, hogy amikor belefogtunk a vitázásba, belefogtunk a közös ötletelésbe, akkor volt egy ilyen tömegigény, hogy legyen még több. Volt az a kis befejezetlenség érzés, hogy ez a téma igenis érdekel minket. És voltak olyan fiatalok, akiket ez a saját életpályájuk szempontjából is érdekel, akiket a közélet foglalkoztat, vagy éppen tanárnak készülnek. Voltak olyan fiatalok is, akik tulajdonképpen csak beestek ebben az értelemben a konferenciára, és azt láttam, hogy megfogta őket. Talán ez inspirált minket arra, hogy abban gondolkodjunk, hogy ezt a témát ne engedjük el, és hogy egyáltalán érdemes fiatalokkal párbeszédet szervezni.

Milyen programok által kerültek közelebb a megoldáshoz? Milyen különböző panelek voltak?

Egy panelbeszélgetés volt. Mi arra építettük a koncepciónkat, hogy nem csak a szakértőknek szeretnénk adni a főszerepet, hanem az elején meghívtunk két neves szakértőt, Groviczki Zoltánt, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektorát, aki több évig a magyar oktatáskormányzásnak egy nagyon fontos figurája volt, és aki egyébként pontosan látja, hogy mik a hibái a rendszernek, illetve Halász Gábort, aki az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán oktat, és emellett egyébként már a rendszerváltás óta tanácsokat ad az oktatáskormányzatnak. Azt szerettük volna, hogy miután ők az asztalra teszik a gondolataikat, az asztalra teszik azokat a problémákat, amik talán érdekesek lehetnek, utána ezeket legyen időnk megemészteni, legyen időnk kortárs környezetben beszélgetni róla.

A délutáni programrész az teljesen arra épült, hogy voltak különböző közösségi vitaformátumok, voltak különböző játékok, amiből az ember kicsit személyesen átérezhette az oktatásban lévő nehézségeket, vagy különösen a nehéz sorsú gyermekeknek az oktatással kapcsolatos nehézségeit, és el tudott indulni egy gondolkodás, vagy néhány ilyen gondolati szikra azzal kapcsolatban, hogy milyen megoldások felé lehetne elindulni.

Mondtad, hogy egyfajta hiányérzet alakult ki a program végén, és ez inspirálóan hatott. Ez azt indukálja, hogy lesz folytatása ennek a konferenciának, vagy lesz ennek bármifajta jövője?

Mindenképpen. Én szeretném, én magam is személy szerint elkötelezett vagyok az oktatás ügye iránt, azt érzem, hogy talán ez ma Magyarországnak az egyik legfontosabb ügye.

Ez meghatározza azt, hogy mit gondol a következő generáció önmagáról, a világról, hogyan tekint önmagára magyarként, ebben nagyon nagy szerepe van, és egyáltalán, hogy milyen fajta gazdasági jólét, milyen fajta innováció, milyen fajta szellemi és anyagi virágzás az, ami elindulhat. Igyekszem is most ahol lehet különböző cikkeket írni a témában. Az egyesület frontján pedig szeretnénk majd kisebb, akár szűkebb körű workshopokat szervezni, ahova tényleg azok jönnek el, akik el szeretnének ebben mélyedni, szeretnének megoldásokat találni, amiket különböző formában majd tovább lehet pörgetni.

Ha már Facebook, nemcsak az esemény leírásával találkozhatunk, hanem egy rendezett puritán bemutatkozóval is, ami úgy szól, hogy "egy csapat lelkes fiatal vagyunk, akiket érdekel a közélet, és szeretnénk tenni Magyarországért". Lehet, hogy ismerős, merthogy ez a Nívó a Közéletben Egyesület leírása a Facebookon. Kérlek kifejtenéd egy csöppet részletesebben nekünk, hogy mi is ez az egyesület?

Amikor ezt a közösségi média oldalt megalkottuk, akkor szerettük volna egy picit terjengősebben leírni, és azzal a korláttal szembesültünk, hogy a Facebookos bemutatkozás nagyjából 100 karaktert enged meg, vagy 200-at. Emiatt kellett valami olyan összefoglalása, ami ad egyfajta identitást, és szerintem azért fogja meg ez jól a lényeget, mert nem vagyunk sokkal többek. Arról van szó, hogy vannak olyan fiatalok, akik különböző közösségi események, különböző közéleti terekben tulajdonképpen találkoztak, kialakult közöttük egy barátság, vagy éppen csak valaki meghívta, hogy "szia, itt épül valami, és gyere, csatlakozz".

Azt mondtuk, hogy minket érdekel a közélet, azt érezzük, hogy van tér arra, hogy civilként aktívak legyünk, hogy civilként egymásnak fiataloktól, fiataloknak szervezzünk programokat, adjunk egymásnak teret, és egy ilyen műhelyet alakítottunk ki tulajdonképpen.

Kicsit szeretünk úgy is hivatkozni magunkra, mint a nívó műhely, merthogy nagyon sokféle irányba el tudunk indulni. Ez kicsit azt is jelenti, hogy időről időre menedzselni kell azt, hogy esetileg mi az, ami éppen érdekli a társaságot, és mi az, amire éppen külső érdeklődés is van. Másfelől viszont megnyit egy olyan széles tárházat, ami egyébként más fiataloknak szóló civil szervezeteknél nem biztos, hogy megvan. Más civil szervezetek, más ifjúsági közösségek megszabnak maguknak egy nagyon egyértelmű irányt, és van, aki erre rá tud csatlakozni, van, aki erre nem tud rácsatlakozni. Mi arra építünk, hogy a közösségünkben van egy olyan fajta kreativitás, van egy olyan fajta proaktivitás, egy olyan fajta ötlethalmaz, amiből el tudunk indulni, és projektről projektre azt a fajta világnézetet vagy azt a fajta értékvilágot, amit mi közösen egy közös halmazként képviselünk, azt elő tudjuk mozdítani az országban.

Nagyon markáns a névválasztás. De hogy pontosan mit is jelent az egyesület neve? Ti vagytok a Nívó a közéletben, vagy ti szeretnétek nívót vinni a közéletbe? Egyáltalán honnan tudjátok ti, hogy mi a minőség, mi a nívó, amit a közéletbe szeretnétek hozni?

Az, hogy mi vagyunk-e a nívó a közéletben, azt hiszem, hogy most még nem, viszont én szeretnék olyan fiatalokkal dolgozni, akik a saját területükön azzá tudnak válni és tulajdonképpen minden egyes projekt minden egyes lehetőség, amit a többi fiatalnak és egymásnak kínálunk, ez egy kicsit tanulópénz arra, hogy mi magunk is egyre nívósabban csináljuk azt, amit csinálunk. Emellett a névválasztásnak az eredeti célkitűzése, az abból az érzésből, meggondolásból fakad, hogy szerintünk a magyar közélet az fojtogató. Ezt el is mondtam a beszédemben. Szerintem fojtogató a magyar közélet a fiatalok számára, és azért nem biztos, hogy itt konkrét értékválasztási problémákról van szó, hanem arról, hogy amikor az emberben megfogalmazódik egy gondolat, egy kérdés, van egy véleménye egy közéleti témáról, akkor egyre kevesebb az az ember, és egyre szűkül az a tér, ahol ezt szabadon el tudja mondani és meg tudja vitatni, merthogy tele van indulattal minden. Tele van minden indulattal, tele van minden azzal, hogy inkább ne beszéljünk róla, vagy kerüljük el, mert ketté fog szakadni a családi vacsoraasztal. Ennek persze sok különböző társadalmi, meg mindenféle egyéb oka van, de mi azt mondtuk, hogy nem azzal szeretnénk foglalkozni, hogy elkezdjünk panaszkodni, hogy ez azért meg azért nem jó, hanem tegyünk valamit azért, hogy ez más legyen.

A mi alapfilozófiánk az az, hogy a nívó a közéletben, az akkor tud növekedni, hogyha vannak minőségi viták, hogyha az emberek meg tudnak nyílni, el tudják mondani a véleményüket, van egy kölcsönös tisztelet, és még egy nagyon fontos dolog, szerintem a jövővel nem foglalkozunk eleget. Nemcsak Magyarországon, hanem az egész 21. századi világban szerintem van egy ilyen jövő válság, és nagyon szeretünk a múlttal foglalkozni, sérelmekkel foglalkozni, beleragadni abba, hogy ki mit, hogyan mondott, csinált, és közben pedig ott van előttünk egy nagyon bizonytalan jövő. Nagyon kevés az a fajta alternatíva, amit akár az ember saját magának meg tud fogalmazni és szerintem erre nem úgy kell választ adni, hogy még egy valamit belekiabálunk a térbe, még hangosabban kiabálunk, hanem egy másfajta attitűdöt, egy másfajta megközelítést kell választani, és mi 2023 márciusában úgy döntöttünk, hogy ezt a megközelítést fogjuk alkalmazni.

Eléggé ambiciózus és eléggé nagy célok vannak kitűzve tehát a Nívónak a zászlajára, és pontosan ezekhez a nagy célokhoz milyen megoldások, milyen eszközök mennek? Ti így az egyesületben alapvetően mivel foglalkoztok, hogy el tudjátok érni ezt az eléggé komoly célt?

Különböző projektekbe fogtunk bele. Az első ilyen nagy projektünk egy kicsit a befele építkezésnek is egy fontos állomása volt, hogy elmentünk a Mintaparlamentbe. Ez egy nagyon fontos esemény, és egyébként ezt a fiatal hallgatóknak is ajánlom szeretettel. Az Országgyűlési Múzeum szervezi meg minden évben, és különböző egyetemista csoportok frakciókkal jelentkezhetnek, és egy számukra fontos témában törvényjavaslatot terjeszthetnek elő, és az országgyűlésben ezt meg tudják vitatni. Mi elindultunk egy centrista frakcióval, létrehoztunk magunknak egy kitalált frakcióprofilt, és elkezdtünk foglalkozni olyan jövőt érintő kérdésekkel, mint mondjuk a mesterséges intelligencia. Elmentünk a mintaparlamentbe, és valahogy az egészben nem is az volt a nagyszerű, hogy az ember feláll és szónokol. Persze ennek van egy élvezeti értéke, vagy van benne valamiféle méltóság, hogyha valaki volt az országgyűlésben, akkor ezt tudhatja vagy érezheti, de ami igazán izgalmas ebben, az az, hogy ott meg lehetett élni egyfajta közösséget. Hogy mi ott vagyunk húszan, és van egy álláspont, amit mi közösen képviselünk, és azt mi higgadtan el tudjuk mondani, és az egész játék alatt egyébként mi szerettünk volna azok lenni, és én azt gondolom, hogy ez sikerült is, az a frakció, az a közösség, ami hidat tud képezni a különböző ellentétek között, ami egyfajta szinergiát el tud indítani. Még az záróvita előtt is percekkel teljesen tanácstalanul álltak a különböző frakciók, hogy a terítéken lévő kérdést hogyan oldják meg, és mi igyekeztünk úgy jelen lenni, hogy egy fokkal magasabbra kapcsoljuk a nívót ebben az értelemben, és én azt gondolom, hogy ez sikerült. Ez volt az első olyan sikerélmény, amikor azt mondtuk, hogy kicsi apró lépéseken keresztül érdemes ezt csinálni.

A következő nagy dobbantásunk az az ifjúsági konferencia volt az oktatás jövőjéről. Idén nyáron pedig szervezünk, illetve inkább azt mondanám, hogy az egyesület teret ad egy közéleti ifjúsági találkozónak, ami tulajdonképpen egy önszerveződő közösségből indult ki, és az egésznek a célja az, hogy a különböző önszerveződő ifjúsági hallgatói közösségek tudjanak találkozni és magas színvonalon tudjanak vitatkozni a magyar közélet kérdéseiről.

Pontosan kiknek ajánlanád a Nívót?

A nívót annak ajánlanám, aki azt érzi, hogy foglalkoztatja az, ami körülötte van, hogy képes meghallgatni mások véleményét, és képes a sajátjával azt összemérni, és tud párbeszédbe kerülni, és azt érzi, hogy van benne valami olyan tűz, hogy ő tenni szeretne valamit. És lehet, hogy azt érzi - és sokan érezzük ezt egyébként -, hogy az igazán nagy dolgokhoz kevés hozzáférésünk van, ez talán mindig is így volt, és mindig is így lesz, hogy az egyes ember nem tudja megváltani a világot, de hogyha van az emberben az a kis tűz, hogy én szeretnék valami aktivitást tenni. Én abból a fajta passzivitásból, abból a fajta feszültségből, hallgatásból, fojtogató légkörből szeretnék kijönni, és szeretnék egy közösséghez tartozni, ami ezt előmozdítja a saját szerény eszközeivel, akkor én ajánlom neki, hogy jöjjön el a programjainkra, vegye fel velünk a kapcsolatot, és csatlakozzon hozzánk.

Hogyha tegyük fel, meggyőztél, akkor pontosan mit tudok én csinálni a nívóban, ha csatlakozok?

A nívóban egyrészt be tudsz kapcsolódni az olyan projektek szervezésében, mint például az Ifjúsági Konferencia. Emellett pedig a következő hónapokban nem szeretnék mindent elárulni, lassú lépésekben több platformot is szeretnénk elindítani, több lehetőséget is szeretnénk biztosítani, hogy a párbeszédet kiterjesszük az online térbe. Következő hónapokban várható, hogy elindul egy blogunk, egy új blogot szeretnénk indítani, aminek kifejezetten az a célja, hogy a fiatalok leírják 2-5 oldalas terjedelemben a véleményüket egy olyan politikai kérdésről, ami éppen érdekli őket, és egymással interakcióba tudjanak kerülni. Ez egy olyan projekt, amihez sok erőforrásra van szükség. A programozástól elkezdve a lektoráláson át egészen odáig, hogy az ember cikkeket ír, elmondja a saját véleményét, hiszen egy blog akkor jó, ha virágzik benne a különböző gondolatoknak, különböző tartalmaknak a versenye.

Említetted, hogy fiatal a szervezet, körülbelül több mint egy éves, ha jól számolok. Nagyon kevés idő, nagyon kevés dolgot lehetett ez alatt alapvetően egy egyesületnek elérni, de akkor ezek szerint nektek mégis sikerült elérni egy Mintaparlamentet és egy ifjúsági konferenciát. Hogyha ilyen tempóban haladtok, akkor a jövőre, jövőbe nézve miket várhatunk. Említetted itt már ezt a Közéleti Ifjúsági Találkozót. Ezzel Facebookon találkozhatunk, hogyan jelentkezhetünk, alapvetően hogyan tud bárki, bármelyik hallgató becsatlakozni ebbe a kezdeményezésbe?

Magáról a Közéleti Ifjúsági Találkozóra elindult a jelentkezés, ezt Facebookon meg lehet találni, és bárkit várunk szeretettel szintén, akit érdekel a közélet, és rászán négy napot az életéből. Ez most úgy tűnik, hogy július 29-e és augusztus 1-je között hétfőtől csütörtökig lesz. Hogyha bárki azt érzi, hogy van ideje és szeretne becsatlakozni ebbe a vitába, és szeretne új embereket megismerni, akkor tud jelentkezni. A következő évekre én azért nem tűznék ki nagy ambíciókat, mert a mi filozófiánk alapvetően más. Mi nem azt szeretnénk, hogy van egy nagy terv, amit szépen lassan végrehajtunk. Mostanában azt látom, hogy az ifjúsági intézmények nagyon ebbe az irányba mennek el, hogy van egy elképzelés fölülről, és ebbe próbálják a fiatalokat beleilleszteni kisebb-nagyobb sikerrel. Minekünk azok a célkitűzéseink alapvetően, hogy minél több fiatalhoz elérjünk, minél többféle módon virágozzon a közéletről szóló diskurzus, és egyébként azt még fontos elmondani, hogy minél több fiatalhoz az ország minél több részén szeretnénk elérni. Tehát nekem kifejezett célkitűzésem az, hogy a közéletről való beszélgetés ne egy fővárosi, kicsit privilegizált dolog legyen, hanem bárki, aki szeretne ehhez csatlakozni, az belátható időn belül belátható összegek mellett csatlakozni tudjon ilyen közösségekhez.

Utolsó kérdésként pedig azt szeretném feltenni, hogy pontosan mikor lesz itt a Kánaán, mikor lesz, amikor azt fogod mondani, hogy na igen, most már megvan az a bizonyos nívó a közéletben, most már az egyesületnek úgymond a célja megvalósult. Melyik az a pont, amikor azt gondolnád, hogy igen, sikerült ezt a nívót a közéletben megvalósítani.

A történelem egyik nagy tanulsága, hogy a háborúkat akkor lehet a legkönnyebben elveszteni, amikor az ember azt hitte, hogy már győzött. Szerintem ez nem egy olyan végpont, amihez el lehet érni, és akkor azt mondjuk, hogy megnyugodhatunk, mert itt van már a Kánaán, hanem ez egy olyan szellemiség, amit először meg kell teremtenünk, szerintem ez egy generációs feladat. A magyar társadalomnak nagyon sok nehézsége, küzdelme van, nagyon sok szempontból megviseltek vagyunk, és ezért a mi generációnkra hárult egy olyan feladat, hogy bizonyos attitűdöket, bizonyos értékeket, amik nem tudtak általánossá válni az eddigi évek során, azokat behozzon a magyar közéletbe. Szerintem ez egy generációs feladat. Én ezért is próbálok minél több fiatallal dolgozni. És hogyha ezt az értéket sikerült megerősítenünk a társadalomban, hogy a közéletről való beszélgetésnek van egy értéke, és van egy színvonala, akkor ezt meg kell őrizni. Az én álmom talán akkor teljesülne, hogyha azt látnám, hogy Magyarországon a közéletnek van egy nívója, van egyfajta étosza, ami ezt körül övezi, és ezt az értéket át tudjuk adni a következő generációknak is, azaz a mi gyerekeinknek, meg a mi unokáinknak majd nem a semmiből kell előteremteniük ezt, hanem lesznek olyan minták, olyan társadalmi mintázatok, amiket át tudunk majd adni. És hogyha ez sikerül, akkor azt mondom, hogy talán elértünk valamit abból, amit megálmodtunk.

Nívó social media

• facebook.com/nivomuhely
• instagram.com/nivomuhely

Katona Illés véleménycikke az Indexen

• index.hu/velemeny/2024/04/25/oktatas-iskola-tudas-kompetenciak-kulturharc

(Borítókép forrása: facebook.com/nivomuhely)

Rengeteg elemzés, cikk veszi központi témájaként a Kínai Népköztársaság, vagy miként a sajtóban sokszor hivatkoznak rá, a kínai óriás 21. századi világpolitikai szerepét. A témát több szempontból is meg lehet közelíteni, jelen esetben a regionális szintű befolyásszerzés kerül a fókuszba. A címben is feltüntetett régióra pedig nem véletlen esett választás, példáján keresztül jól szemléltethető az amerikai - kínai versengés.

A kínai - latin-amerikai kapcsolatok története

A Monroe-elv meghirdetése óta (1823) egyértelműen csökkenni látszik az Egyesült Államok dominanciája a kontinensen, amelynek oka Kína jelenléte Latin-Amerikában (a fogalom alatt Mexikót, Közép-Amerikát, Dél-Amerikát és a Karibi-térséget értjük).

Míg az Egyesült Államok a 19. század óta saját hátsó udvaraként tekinti Latin-Amerikát, addig Kínával csak 1978-ban történt meg a diplomáciai kapcsolatfelvétel, majd a reform és nyitás politikája következtében, az 1980-as évektől beszélhetünk gazdasági kapcsolatfelvételről. Peking ettől az időszaktól kezdve fogalmazta meg az új piacok felkutatásának szükségét, ugyanis gyors ütemben növekvő gazdasága egyre nagyobb nyersanyag- és energiakeresletet eredményez. Ennek következtében már az 1990-es évektől megfigyelhető, hogy Kína legfontosabb kereskedelmi partnereiként azokat a fejlettebb gazdaságokat tekinti, amelyek nyersanyagokban bővelkednek. Egy olyan hagyományos centrum-periféria felosztás jön létre az ezen országokkal kialakított kereskedelemi kapcsolatokban, amelyben Kína magas hozzáadott értékű ipari termékeket exportál (például textil, háztartási és elektronikai cikkek).  Latin-Amerika exportcikkei közül fontos kiemelni a kínai társadalom számára nélkülözhetetlen termékeket, mint a különböző ásványkincseket, az energiahordozókat, illetve az élelmiszeripar is jelentős mértékben támaszkodik a latin-amerikai termékekre, például szójabab importjára. A kínai fél nyersanyagéhsége tehát egy olyan kiindulóalap volt a kétoldalú kapcsolatokban, amely az ezredfordulón számokban még aligha jelentős. Rendelkezésre áll itt olyan adat, miszerint 2001 környékén a  régió lakosságának 3%-a élt olyan országban, ahol Kína volt az elsőszámú kereskedelmi partner, majd ez a szám dinamikusan nőtt, 2022-ben elérte a 60%-t. Ami pedig a kereskedelmi kapcsolatok forgalmát illeti, 2022-re a tizenhétszeresére nőtt 2001-hez képest.

Az ezredfordulót követően már egy tudatosan kiépített startégiával lehetne jellemezni az együttműködést, a szabadkereskedelmi tárgyalássorozatok mellett előtérbe kerül a katonai együttműködés is, mely egy már standardizált, professzionálisan felállított intézményi keretben történik. Ezesetben sem elhanyagolhatók különböző politikai érdekek, amelyek a szorosabb együttműködés hátterében álltak. A latin-amerikai országok ebben az időszakban tett közeledését az ún. rózsaszín hullám, avagy pink tide fordulat alapozza meg, a hatalomra kerülő, antiimperialista és szuverenista kormányok új partnereken keresztül kapcsolódnak be a világgazdaságba, illetve törekszenek a külpolitikai kapcsolataik diverzifikációjára, pont az Egyesült Államokkal kialakított együttműködés különböző szintjeinek romlása miatt. A biztos bevételi források és diverzifikáció mellett megnőtt az igény a külföldi működőtőke befektetésekre. A régió politikai elitje számára világossá vált, hogy bilaterális kapcsolataik sokkal kompetitívebben működhetnek, mint például a Kína és az Európai Unió közötti kapcsolatok, rengeteg projekttel, mind az infrastrukturális, mind az energiával és technológiával kapcsolatos beruházások terén. A kereskedelmi kapcsolatokhoz hasonlóan a kínai működőtőke-beruházások is számszerűsíthetők, ezeknek értéke 2022-re 12 milliárd dollárra nőtt.

 Itt érdemes egy olyan projektet kiemelni, amelyet a 2000-es évek eleje óta nagy médiafigyelem övez. 2008-ban a Kína és Latin-Amerika közötti első fehér könyvben először tettek említést az űrtechnológia-projektről, mely azóta is nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekinthető az Egyesült Államok szemszögéből. Az űrtechnológiai projekt a kapcsolatok elmélyülésével egyetemben, egy komoly pénzügyi segítség lehet a populista rezsimek számára, avagy Kínától olyan forrásokra tehetnek szert, amelyekre a nyugati államoktól nem. Az űrkutatással kapcsolatos projekteket a Kínai Fejlesztési Bank finanszírozza. Ebben szerepet kap az űrkutatási infrastruktúra kiépítése, távérzékelők és kommunikációs műholdak felállítása, a földi állomások hatékonyabb adatmegosztása a Pekinggel folytatott jobb kommunikáció érdekében. Érdekes tény lehet például, hogy Kínának saját területén kívül, Argentínában van a legnagyobb űrlétesítménye. Peking rendszeresen hangsúlyozza, hogy támogatja Latin-Amerika műholdas technológiájának fejlesztését, a pénz- technológiai források mellett ezt szervezeti úton is teszi. Nem véletlen kért fel egykor például Venezuelát is az ILRS-hez (International Lunar Research Station) való csatlakozásra, melyet Venezuela elfogadott, a kutatóállomás így fontos bázisául szolgál a Kína, Oroszország, Pakisztán, Egyesült Arab Emírségek, Azerbajdzsán és Venezuela közötti tudományos eredmények megosztására.

Mindezek mellett a kínai befolyás Latin-Amerikában a nemzetközi kapcsolatok szintjén még úgy is mérhető, hogy 21 LAC ország (latin-amerikai és karibi országok) csatlakozott az Övezet és Út kezdeményezéshez, ezzel szemben a Biden-féle ’Build Back a Better World’ kezdeményezés kevéssé örvendhet népszerűségnek a kontinens országai körében.

 Kína politikai érdekei a térségben, az Egyesült Államok politikai befolyásvesztésére kivetítve

Az említésre került kínai projektek azon túl, hogy nemzetbiztonsági kérdéseket feszegetnek az Egyesült Államokban, mindenképp presztízsépítésként érvényesülnek akár a közmédiában, akár Latin-Amerika politikai elitjének körében. Az építőipari és infrastrukturális beruházások például nagyon jól kommunikálhatók, az űrkutatás-technológia úgyszintén. Az ilyen látványprojektek így ellensúlyozhatják a nyugati sajtó Kínát célzó kritikáit, nemzetközi szinten tovább növelik a kínai technológiába és know-how-ba vetett bizalmat. Presztízsépítés szempontjából még megfigyelhető Kína részéről az emberek-közötti kapcsolatok tudatos fejlesztése, a rengeteg diákcsere-program, ösztöndíjprogram általánosságban növeli a civil társadalom bizalmát, szimpátiáját Kína irányába, míg ez a fajta szimpátia az Egyesült Államok esetében – főként az észak-amerikai hübrisz miatt - veszít erejéből. Ez egy olyan folyamat, ami a 19. századig visszavezethető, megmutatkozott az Amerikai Államok Szervezetén keresztül is. Ez esetben a latin-amerikai államok fő problémája lehet, hogy az USA politikai nyomásgyakorlása csökkenti mozgásterületüket, a szervezeti együttműködés intervencióval jár, miközben Latin-Amerika kerüli a gazdaságban és külpolitikában a politikai elköteleződést. Ezzel szemben Kína a non-intervenciót hirdeti, nem avatkozik be belpolitikába, ugyanakkor többszintű együttműködéseit az egy Kína elvéhez köti. Nem titkolt külpolitikai cél, hogy a LAC országok mindegyike szüntesse meg Tajpejjel diplomáciai kapcsolatait, hiszen jelenleg 7 olyan állam is található a térségben, amely elismeri Tajvant. Politikai befolyásra továbbá az Egyesült Nemzetek Szervezetében tesz szert, például a kínai fejlesztési segélyekből részesülő államok esetében magas az ’együttszavazások’ száma, Kína javára.

Összegzésképp elmondható, hogy a Kína és Egyesült Államok között kialakult versengés nem pusztán ipari területekre, hanem földrajzi-térségekre is vonatkozik, különböző politikai célok érdekében. Az pedig, hogy Kína megvetette lábát Közép- és Dél-Amerika államaiban, előtérbe hozza az érdekszférák koncepcióját a 21. században.

A státuszszimbólumok szerepe

Az emberek a történelem kezdete óta rendelkeztek azzal az alapvető tulajdonsággal, hogy vagyoni és politikai helyzetüket bemutatva jelezzék a külvilágnak, milyen nagy befolyással rendelkeznek. A státusz – vagyis politikai erő és anyagi helyzet – a történelem minden szakaszában a társadalmi helyzetet meghatározó tényező volt, így az előkelő státusz (vagy annak látszata) mindenki számára azt jelentette, hogy az illető befolyásos és anyagilag független. A befolyásos és gazdag embereket a társadalom tisztelte és irigységet is kiváltott, ha valaki magas társadalmi pozíciójáról árulkodó tárggyal rendelkezett.

Az emberek függetlenül a történelmi korszaktól szerették, ha a társadalom előkelőnek és rangosnak tartja őket, ezért a státusz kifejezése az egyének megítélésének alapvető eszközévé vált. A státusz (gazdagság, szabadság, befolyás) az idő múlásával nem változott, de a kifejezés módja annál inkább. A kőkorban is mások rólunk alkotott képének formálása volt a cél, akárcsak napjainkban, de a cél elérése érdekében akkor nyilvánvalóan nem a mai státuszszimbólumokat használták. Luxus autók, drága órák, utazások és mobiltelefonok hiányában az ősemberek azzal jelezték befolyásos helyzetüket amivel tudták: a természetben megtalálható kincsekkel.

A jáde eszközöktől a luxusautókig

A kőkori leletek számos alkalommal olyan használati tárgyak, melyeket őseink mindennapi tevékenységeik során vettek igénybe. Meglepő módon, a jádéből készült balták, kések és egyéb eszközök a leggyakrabban felfedezett leletek közé tartoznak. A tény azért meglepő, mert a jáde egy rendkívül ritka anyag, melynek nem csak megtalálása, de kitermelése és feldolgozása is bonyolult. A jádéből készült eszközök előállításának nehézsége a bizonyíték arra, hogy az ősemberek alternatív anyagok helyett mégis jádéből készült tárgyakat használtak, hiszen ezzel tudták kifejezni, hogy megtehetik, hogy értékes késeket, baltákat csorbítsanak, hiszen pozíciójuk a közösségben eléggé magas ehhez.

Jáde – az ősemberek státuszszimbóluma

Forrás: Reddit

Az ókorban egyre szélesebbé vált azoknak a tárgyaknak a köre, melyek a társadalmi pozíció kifejezésére alkalmasak. Földrajzi és kulturális tényezők is befolyásolták, mi számít státuszszimbólumnak. Ennek megfelelően míg az ókori Egyiptomban a lábbelik, addig Hellász területén a ruhadarabok és a smink szolgálta a társadalmi rangjelzést. A saruk és cipők megbízható státuszszimbólumok voltak, hiszen a fáraó és közvetlen környezete engedhette meg magának, hogy a rendkívül drága ruhadarabokat megfizessék. Hasonlóan a smink esetében, az értéket a ritkaság és az ár biztosította.

A középkorban a világ különböző tájai között egyre élénkebb kereskedelmi és politikai kapcsolat alakult ki az új utak építése és a tengeri hajózás elterjedése miatt. A szorosabban összeköttetett világban az áruk, információ és az emberek az ókorban nem tapasztalt módon tudtak áramlani, de a távolról érkezett eszközök és termékek a szállítási költségek miatt az átlagemberek számára megfizethetetlenül drágának számítottak. A szállítás nehézsége és költségessége az egzotikus, különleges árucikkeket nagyszerű státuszszimbólummá tette. Az árucikkek nem csak eszközök vagy fűszerek, de állatok is lehettek. Példaként említhető az oroszlánok, papagájok és zsiráfok nemzetközi diplomáciában betöltött szerepe. Az egyes országok uralkodói gyakran tartottak vagy adtak ajándékba olyan állatokat, melyek az adott régióban nem voltak őshonosak. Ez ad magyarázatot a talányra, mit kerestek a budai várban oroszlánok Hunyadi Mátyás uralkodása idején, vagy hogy miért egy uralkodó állatgyűjteménye képezte az európai államok állatkertjeinek magját.

A svéd királyi család udvari oroszlánja a gripsholmi kastély állatkertjében

Forrás: Kungligaslotten

Az élelmiszerek terén is a ritkaság és az ár volt a mérvadó – státuszszimbólummá csak a nehezen elérhető, értékes alapanyag válhattak. Az újkor kezdetén a cukor ilyen alapanyag volt, mivel Európában nem termeltek a maihoz hasonló módon cukrot. A messze földről érkező édesítőszer minden háztartásban szükséges volt, de a ritkasága miatt korlátozott volt az elterjedése. A vagyonos csoportok (uralkodók és nemesi családok) természetesen folyamatosan ízesíthették az ételeiket cukorral, de sokaknak közülük ez sem volt elég. A nemesi családok vagyonuk és társadalmi státuszuk kifejezésére a cukrot nem, mint étel, hanem mint dekoráció használták. A cukrot megolvasztva az anyag formálható, ezért a hozzáértő cukorszobrászok attraktív dekorelemeket tudtak belőle készíteni. A szobrok - melyek mérete is fontos jelentést hordozott – a nemesség gyakran alkalmazott szignáljai voltak.

A cukorszobrok nem csak embereket vagy állatokat, gyakran épületeket is ábrázoltak

Forrás: NPR

A jáde kitermelése és feldolgozása, lábbelik készítése vagy a cukor Európába szállítása napjainkban már nem olyan költséges, mint a történelem korábbi évszázadaiban. Mivel egy cukorszobor vagy cipő nem utal kivételes anyagi helyzetre, az emberek új státuszszimbólumokat kezdtek használni. A 21. században megszámlálhatatlan módon jelezhetjük anyagi függetlenségünket vagy társadalmi befolyásunkat. Ugyan a szokások országonként nagyban eltérhetnek, vannak olyan tárgyak, melyek globálisan a vagyon és az előkelő rang meglétére utalnak. Ilyenek a drága autók, luxus utazások, túlárazott éttermek látogatása vagy a legújabb mobiltelefonok birtoklása. Az iPhone 6 pár évvel ezelőtt még alkalmas volt a gazdagság jelzésére, de 2024-ben már inkább az ellenkezőjéről tanúskodik. Ez nem meglepő, hiszen az olyan eszközök, mint az iPhone, melyből évente új modell jelenik meg, hamar elavulttá válnak, státuszszimbólumként csak a legmodernebb készülékek használhatók hitelesen. Persze az is igaz, hogy a már rég nem gyártott tárgyak értéke idővel újra nőni kezd, gondoljunk csak az oldtimer autókra vagy az Apple első okostelefonjaira.

Az eszközök változnak, de a cél ugyanaz: mutassuk meg a környezetünknek, milyen kivételes státuszt élvezünk!