Reaktor

Az oroszok világa egészen eltér a miénktől, ez pedig a mémeikben is látszik. 

Varga Judit válik. Országunk kormányának huncut tekintetű igazságügyi minisztere több mint egy évtizednyi vállt vállnak vetett küzdelem után leteszi a közös fegyvert, és elválik hites urától. Nem telt bele sok idő, pártjának kíméletlen kritikusai kéjes önelégültségben dagonyázva kezdtek kárörvendésbe a karácsonykor készült mesebeli idillt sugalló képek és a napvilágot látott zord valóság paradoxonát látva. Bár ínyenc élvezettel boncolgatható téma lenne az is, hogy eme tevékenység mennyiben vall érett, felnőtt individuumokra, és mennyiben óvódáskorú kisdedekre, szerény személyem nem ezzel kíván foglalkozni.

A szerencsétlenül járt házasság utolsó leheletének fuvallatára azonnal felbukkanó újságírók örömmel eresztették szélnek a szomorú hírt: miniszter asszonyunk házassága kétség kívül befuccsolt. Eme hírre reagálva Varga Judit egy, a férjével közösen szignózott posztot tett közzé közösségi oldalán, melyben

arra kéri a sajtó munkatársait, hogy legyenek szívesek patyolattiszta családi életét nem bemocskolni a mindennapi politika szennyével, különösképp három kiskorú gyermekére való tekintettel.

Lassan de biztosan fejtegetjük a rétegeket, már csak néhány kacskaringós proust-i kitérő, és a lényegre is térek, ígérem. Erre a posztra reagált Pál Márton, a hazai #acsaládazcsalád mozgalom alapító atyja, fallosz-huszár, aktivista, szerető férj és apa. Sajnálatát fejezte ki Varga Judit holtpontra jutott kapcsolatának kiszivárogtatása miatt, majd azzal a kéréssel fordult a miniszter asszony felé, hogy adja meg a Magyarországon élő szivárványcsaládoknak azt, amit most ő maga is kér, vagyis ne akarjon beleavatkozni legszentebb magánügyeikbe, különösképp kiskorú gyermekeikre való tekintettel.

Az összes proust-i rétegét lefejtve ezennel el is érkeztünk a bennem szunnyadó barátságtalan, hagymaszagú ogréhoz, aki az alább következő gondolatok fő szponzorálója.

Egyszer volt hol nem volt, a vérengző politikai korrektség és a radikalizálódott identitáspolitika pusztító nászából fogant jelenségén csodával határos módon átvergődve, az Úr 2019. évében a Science című folyóirat publikált egy tanulmányt, amely a genetika homoszexualitásban betöltött szerepét vizsgálta. A tanulmány fél millió alany bevonásával készült, így joggal nevezhetjük az eddigi legátfogóbb, leghitelesebb kutatásnak, melyet valaha jegyeztek a témában.

Az így kapott adatok feketén-fehéren prezentálják azt, hogy a genetika csak nyolc és huszonöt százalék közti arányban érintett egy adott személy szexuális orientációjának kérdésében – a maradékért a társadalmi valamint a környezeti hatások felelősek.

Igen, az ötszázezer ember esetében készült tesztek azt igazolják, hogy nincs szignifikáns különbség az eltérő érdeklődésű egyedek genetikai struktúrája között, tehát, a különbözőség oka nem itt keresendő. Dúró Dóra rendkívül önelégült arckifejezéssel áll egy szaggatott szivárványszínű zászlóba csavarva, kezében a tábla: ÉN MONDTAM.

Tehát, aki ezek után tagadja, hogy egy azonos nemű pár bizonyíthatóan deformálja a gyermek nemi irányultságát, az szimplán hazudik.

Varga Judit magánéletében vájkálni a legkevésbé sem egyenértékű a meleg párok örökbefogadáshoz való joga elleni fellépéssel.

Nem azért ellenezzük az azonos kromoszómával rendelkezők örökbefogadását, mert mások jogainak demagóg módon történő sárba tiprása a kedvenc szabadidős tevékenységünk, hanem mert a tudomány jelen állása szerint az ellenvetés megalapozottnak bizonyul.

Eltekintve attól, hogy kedveljük-e Varga Juditot és a Corleone klánt is lepipáló pártcsaládját, a tényeknek nevezett, manapság gyakran mellőzött misztikus jelenségek jelen esetben az ő oldalukon állnak.

Minimális erőfeszítést igénylő kutatómunka eredményeképp tanulmányok egész garmadája hullik az ölünkbe, melyek az azonos nemű szülők gyermekeikre gyakorolt hatását vizsgálják. Természetesen, ahogy erre Pál Márton is felhívta a figyelmet, nem mindegyik ilyen vizsgálódás tartozik a komolyan vehető kutatások táborába, néhányuk valóban csak egyes emberek homofób gondolatainak manifesztálódása. De nem az összes!

Elgondolkodtató tendencia rajzolódik ki a hetero és a homoszexuális párok által felnevelt magzatok életútjának összehasonlításából; röviden összegezve a gyermek lelki, testi és szellemi fejlődésének a saját, ellenkező nemű szülők biztosította környezet teszi a legjobbat.

Más kutatások arra világítottak rá, hogy a kapcsolaton belüli erőszak gyakoribb jelenség az azonos nemű párok között, ami szintén nincs kedvező hatással egy kisdedre.

Annyit azért hozzáfűznék, hogy az örökbefogadott gyermekek depresszióra való hajlamát és öngyilkossági kísérleteit az a tény is okozhatja, hogy lemondott róluk a szülőanyjuk, ez nem feltétlenül korrelál nevelőszüleik nemi identitásával.

Egy gyereknek két azonos nemű szülő megkérdőjelezhető közege jobbat tesz, mint az állami gondozás, ám ha egy alkalmas hetero és egy ugyanannyira alkalmas azonos nemű pár között kell választani, a döntés nem okoz fejtörést.

A Covid19 sokat taglalt negatív hatásai mellett sok közegre igen stimulálóan hatott: az egész világ sosem látott módon fogott össze, hogy megpróbálja legyőzni a járványt, korlátozták az országok közötti közlekedést, és gőzerővel dolgoztak egy vakcina kifejlesztésén, ami így közel egy év alatt elkészült. Viszont az emberiséget egy sokkal nagyobb veszély fenyegeti. Ez a klímaváltozás.

Miben más a globális felmelegedés, mint a koronavírus? Miért csak ígérgetnek a világ vezetői már oly hosszú idő óta a klímavédelem terén, és miért nem cselekednek olyan határozottan, mint ahogy azt a járvánnyal kapcsolatban tették?

El kell ismerni, a koronavírus járvány sokkal közvetlenebb, sokkal intenzívebben érezzük a hatását, pár hónap alatt odáig fajultak a dolgok, hogy le kellett állítani az egész világ működését. Az éghajlatváltozás, bár már érezzük a hatását (például, hogy évek óta mindig fekete Karácsony van) sokkal lassabban bontakozik ki, és még annyiban nem befolyásolja az életünket, mint a koronavírus. A tudósok szerint ha nem változtatunk, akkor 2100-ra majdnem 6 °C-kal is emelkedhet az átlaghőmérséklet, ami katasztrófához vezet.

Pályázat a bolygó megmentéséért

 Sokak számára fontos téma a klímavédelem, így a híres üzletember, Elon Musk egy érdekes pályázattal állt elő.

A pályázat az XPRIZE Carbon Removal névre hallgat, és nem kevesebb, mint 100 millió dollárt szán rá a mérnök. A pályázat célja, hogy olyan megoldást dolgozzanak ki, amely révén a légkörből kivonható a szén-dioxid. Eleinte csak napi 1 tonna ilyen gáz kivonását kell elérni, majd a nyertes pályázatnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy ez a szám gazdaságosan növelhető legyen. Ha a pályázat elérné a célját, akkor évente 10 gigatonna károsanyagot lehetne kivonni a levegőből, vagyis el lehetne érni a Párizsi Klímaegyezmény által kitűzött célokat. Ami fontos, nem egyszerű teóriák kidolgozását várják, hanem konkrét rendszerek megtervezését. Például, ha azzal állsz elő, hogy ültessünk fákat, akkor nem fognak komolyan venni. 

A kiírás szerint egyébként majd április 22-én fog indulni a verseny, aminek jelentősége van, mivel ez a nap a Föld napja. 

A verseny 4 éven át tart majd, és 2025-ben, szintén a Föld napján ér majd véget. A győztes pedig átveheti az 50 millió dolláros fődíjat.

Na, igen, állandóan a klímavédelem, de ez fog most valamiben ténylegesen is változtatni?

Ami biztató, hogy korábban már volt hasonló XPRIZE pályázat, ott akkor az Ansari X Prize keretében fellőtték az első újrahasznosítható űrhajót.

De felmerül a kérdés az XPRIZE Carbon Removal kapcsán, hogy ezzel megmenti-e a Földet Elon Musk? A hírekből eddig nem derült ki, hogy a nyertes pályázatot hogyan tudják majd a gazdaságban hasznosítani.

Miért fontos kérdés ez? Ellenkező esetben a kidolgozott megoldás hasznosítása ugyanúgy csak ígérgetés lesz, mint a különböző klímakonferenciákon kitűzött klíma-semlegességi célok. Ami bizakodásra ad okot, hogy a világ egyik leggazdagabb embere, Elon Musk adja hozzá a nevét és pénzét. Ez arra mutat, hogy saját költségére akarja a levegőt megtisztítani, amire, valljuk be, a nagy multi cégek és képmutató politikusok nem fogják soha sem rászánni magukat.

Továbbá az is tény, hogy Elon Musk üzletember, mint ahogy anno a Teslából is nagy céget csinált, most is valószínűleg üzletet lát a projektben, ami nem, hogy nem probléma, hanem kifejezetten előny! Hogy miért?

Az ok, amiért még nem "zöldült át" a gazdaság, az nem más, mint a pénz. 

A nagy multicégeket, a leginkább szennyező országokat csak a profit érdekli. Ha a zöldebb gyártás olcsóbb lenne, azonnal áttérnének a zöld működésre. [pl. ha a biológiailag lebomló palack használatán a Coca Cola 5 dollárt spórolna, akkor hamar áttérnének erre a módszerre.]

Tehát, ha Musk hajlik a zöld innovációra, akkor ezzel felkeltheti a mamutvállalatok érdeklődését is, ami hatalmas eredményekkel járna -végre- hosszútávon is.

A napokban kiszivárgott képernyőfotók alapján a Coca-Cola arra oktatja munkavállalóit, hogy legyenek kevésbé "fehérek". Az előadók között volt a Robin DiAngelo írónő, aki megalkotta a szeminárium szellemi alapjául szolgáló progresszív fajelméleti keretrendszert, ami állítása szerint a rasszizmust hivatott felszámolni.

Cég elismerte, hogy tartott ilyen jellegű képzést meghívott előadókkal, és hozzátette, hogy finomítani fognak a befogadó szemléletet népszerűsítő online órák módszertanán.

Bárhogy is finomodik az európai szemmel bizarr, a 20. század történelmét ismerve némi aggodalomra okot adó kurzus, a magyarok megnyugtatása érdekében a hazai leányvállalat álláspontjáról emailben érdeklődtünk.

Kaptunk választ, köszönjük, azonban nem találtuk megnyugatónak:

Van annyira fontos egy történelmileg nem példa nélkül álló, etnikai tisztogatásokat megelőző, dehumanizáló megbélyegzés vállalati policy-be emelése, hogy tisztázzuk a magyarok helyét ebben a kényelmetlen kérdésben.

Látjuk mi, hogy ez egy "jó ügy", de az ehhez hasonló lépések mindig jó ügynek voltak eladva, a numerus clausus is a parasztgyerekek egyetemre jutásának segítése volt, papíron. Ha már vérrel és szenvedéssel az elmúlt évszázadban megfizettük a lecke árát, nem szívesen lépünk egy ismert zsákutcába, övezze bármennyi mosolygós plakát. Ezért fontos ezt jó előre tisztázni a magyaroknak.

Végül megnyugtató választ kaptunk:

Miért csapatokat és nem ötletgazdákat mentorálnak? Hány mentorált cég működik még két évvel a program után is? Mit várnak a 2021-es Brain Bartól? Milyen lesz a modellváltás utáni MOME? Reaktor podcast Böszörményi-Nagy Gergellyel

Korábbi adásainkban többször felmerült, hogy kevés a fiatal vállalkozó Magyarországon. Hogyan változott ez az elmúlt húsz-harminc évben? 

Kevés a fiatal vállalkozó Magyarországon. Egymásra torlódik egy nemzetközi, mondhatni globális trend és egy helyi történelmi sajátosság. A globális trend az az, hogy a nagy startup hype ellenére, annak ellenére, hogy rengeteget hallunk ilyen típusú cégekről, sikeres fiatal vállalkozókról, magazinokat töltenek meg a jól hangzó sztorik, valójában a fejlett világban, Kelet-Európától az Egyesült Államokig értve ezt a regisztert, a világháború óta soha nem volt olyan alacsony a vállalkozásba fogó fiatalok száma, mint most. Ez még Amerikára is igaz, holott Amerikát a startupok otthonaként és az egész XXI. századi digitális vállalkozói szellem otthonaként ismerjük. Valójában a világháború után az akkori fiatalok sokkal-sokkal nagyobb arányban fogtak vállalkozásba. Így volt ez aztán később, a hetvenes és a nyolcvanas években is. Azt lehet mondani, hogy a millenniumi generáció, valószínűleg a folyamatos bizonytalanságérzet okán, amiben a 2008-as válság egy komoly tényezőt jelent, egész egyszerűen nem veszi a bátorságot arra, hogy céget alapítson. Rengeteg dologban nem meri követni a szülei mintáit. Még azokban az országokban sem, ahol egyébként a szülők között sok vállalkozót találunk. Sokkal kevésbé hajlandóak hitelt felvenni, sokkal kevésbé ambicionálják, hogy saját lakást tulajdonoljanak, arra gyűjtsenek, és saját céget is kevesebben alapítanak. A hype ellenére van egy nemzetközi trend, ami azt mutatja, hogy egyre kevesebb fiatal alapít vállalkozást. Az magyar sajátosság, hogy a történelemből evolúciós tanulás útján egymást követő generációk egymásra örökített tanulságai, tudása, bölcsessége útján nem azt tanultuk meg, hogy érdemes saját céget alapítani. Mindig jött valaki, aki elvette a cégeinket, a családunk tulajdonát. Mindig valamilyen új rendszer lépett az előző helyébe.

Nem a sajátunk az az általános kiszámíthatóságérzet, ami talán sok esetben a vállalkozói szellemnek segít, sugallva, hogy megéri belevágni. Azt hiszem, hogy a kockázatvállalási kedvet ez is visszaveti. A helyzet az, hogy ezen sokat kell dolgoznunk.

Miért van szükség vállalkozásokra?

Azt gondolom, hogy egy jövőképes ország nagyon jelentős részben alapszik egy magabíró középosztályon. A magabíró, a sorsa felett rendelkezni tudó középosztály dominánsan saját vállalkozásokat, saját cégeket tulajdonló emberekből áll. Ez a fajta középosztály Magyarországon csak nyomokban létezik. A létező részével is vannak kihívások, problémák. Például a Magyarországon gyártó német autóipari cégek magyar beszállítói, akiket sokszor emlegetünk, mint nagy hozzáadott értéket képviselő cégeket, sok esetben szintén azért nem vágnak bele például saját termékek fejlesztésébe a német szabványok gyártása mellett (vagy helyett), mert ez a vállalkozói szellem, kockázatvállalási kedv kevésbé van meg bennük. Vagy úgy érzik, hogy a feltételek kevésbé adottak. A meglévő vállalkozói réteg is igényel törődést, igényel támogatást. Ezen dolgozik számos programmal az innovációs tárca. De azt gondolom, hogy általánosságban is a jövőképünk fontos része kell, hogy legyen az új vállalkozások születése. Ez erős középosztályt jelent, egy erős középosztály pedig strapabíró, intellektuálisan, szellemileg és gazdaságilag is ütésálló közösséget jelent. Ennek szerintem a vállalkozók fontos részei.

Ehhez hogyan járul hozzá a Design Terminal?

2014 óta foglalkozunk induló vállalkozások mentorálásával. Mi kifejezetten technológiai vállalkozások felkarolásával, mentorálásával foglalkozunk. Ez azt jelenti, hogy gyors növekedésre képes és alapvetően a nemzetközi piacra igyekvő vállalkozásokat segítünk az ötlet fázistól a nemzetközi piacra lépésig eljutni. Annak elég komoly feltételei vannak, hogy foglalkozzunk egy vállalkozással. Mindenekelőtt nem ötletgazdákat segítünk, hanem csapatokat. Magányos ötletgazdák a mi mentorprogramunkba nem kerülhetnek be. Egészen egyszerűen azért, mert tízből tíz példa azt igazolja, hogy alapvetően csapatban lehet nemzetközi szinten sikert elérni. Többféle tudásnak kell megjelennie egy cég vezetésében. Nem csak termékfejlesztő, hanem marketinges is, nem csak marketinges, hanem jogi kompetencia is kell, valamint szükségeltetik szervezetfejlesztői, vezetői tudás is például. Többféle alapítóra van szükség egy sikeres csapathoz.

Még egy közepes ötletből is lehet nagy nemzetközi siker jó csapattal, viszont a legkiválóbb ötletből sem lesz az egy gyenge csapattal vagy rosszul összerakott alapítói körrel.

Pontosan ezért mi csapatokkal foglalkozunk. Amit mi csinálunk, az nem a technológiai fejlesztése egy cégnek, hanem a humán fejlesztése. Úgy szoktuk mondani, hogy innovációs bajnokokat nevelünk, erősítünk, képzünk. Az ő vezetői képességeiket erősítjük meg ahhoz, hogy nemzetközi sztorit tudjanak építeni az ötletükből.

Megjelenhetnek haszontalan, bullshit témák is a jelentkező vállalkozásoknál. Hogyan szűritek ki őket?

Hétkörös kiválasztásunk van, ami nemzetközi összevetésben is az egyik legaprólékosabb kiválasztás, ami a mentorprogramunkat illeti. Összehasonlításul, a legtöbb hozzánk hasonló ügynökség a nemzetközi piacon egy videós kiválasztással szűri a hozzá bekerülő mentoráltakat. Mi kizárólag a legelső körben hagyatkozunk videós beszélgetésekre. Elvisszük a legjobbnak tűnő csapatokat egy kiválasztási táborba, ahol már a mentorainkkal, szakembereinkkel vannak együtt. Azt is nézzük, hogy amellett, hogy a mi szakembereinktől hajlandóak-e tanulni, egymás felé is elég nyitottak-e. Hiszen a mi programunknak egy fontos értéke, hogy a résztvevő cégek, akik nincsenek sokan, mert minden szemeszterben tízet választunk ki, egymástól is tanulnak. Nagyon sokszor legalább annyit, mint maguktól a mentoroktól. A tanulási vágy, a tanulásra való nyitottság egy igazi, komoly szűrőfeltétel, küszöb a cégek esetében. Nagyon sokan annyira szerelmesek az ötletükbe, hogy nem tudják elképzelni még azt sem, hogy igazán újat tudnánk mondani nekik, azt meg pláne nem, hogy esetleg változtatni kell rajta. Ez a minden tavasszal és ősszel megtartott három hónapos program nagyon sokszor drámai végkifejlethez vezet egy cég életében, mert kiderülhet, hogy az ötlet nem rossz, de egészen máshogy kell megvalósítani. Vagy az a technológia, amit hoz a cég, valami egészen másra jó, mint amire eredetileg szánták. Képesnek kell lenni arra, hogy elengedjen az ember egy olyan ötletet, koncepciót, amibe valójában már szerelmes volt. Ez is egy képesség, ami nagyon kevesekben van meg. Pont ezért alapvetően a személyiséget nézzük és keressük, az alapján válogatunk. Nem az ötlet a legfontosabb, hanem az, hogy milyen humán komponensek vannak meg a cégalapítók körében.

Az elmúlt közel hét évből tudnál nagy sikersztorikat említeni?

Nem tudom, hogy fogunk-e még a későbbiekben beszélni ágazati programokról, mert a Design Terminalnak vannak iparági programjai is. A hozzám legközelebb álló az agrárinnovációs programunk. Kifejezetten a mezőgazdaság megújításán dolgozó startup cégekkel foglalkozunk. Másfél éve indult ez a programunk közösen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával. Rövid idő alatt egymilliárd forintnyi befektetést kaptak a vállalkozások. Egy startup életében az első igazán komoly visszajelzés az, hogy tudnak-e hinni benne a befektetők. Meglátják-e benne a fantáziát, a perspektívát azok, akik igazán értenek egy iparághoz. Úgy néz ki, hogy a mi mentorált cégeinkről nagyon jó véleménnyel vannak a befektetők. Ez azért izgalmas, mert ezeket a cégeket a befektetőktől érkező pénz a következő szintre tudja juttatni. Mi úgy mondjuk, hogy fel tudják skálázni a tevékenységüket. Ez azt jelenti, hogy a termékük, szolgáltatásuk fejlesztésére fel tudnak venni új és tényleg jó munkaerőt. Tesztelni tudják, el tudják vinni külföldi piacokra és egyáltalán időt és kapacitást nyernek ahhoz, hogy kis cégből közepes céggé váljanak. A mi cégeinkben általában hisznek a befektetők. Van egy szám, amit nagyon szeretünk mondani, mert komoly mérőszámnak tekintjük. Az általunk mentorált startup cégek két évvel a programunk után kilencven százalékban léteznek és működnek még. Ez azért nagy eredmény, mert a startup cégeknél van egy úgynevezett halál völgye életszakasz az indulás után pár hónappal, egy-két évvel, amikor a legtöbb cég elhullik. Vagy az alapító csapat nem tud együtt maradni, vagy az ötletről derül ki, hogy nem működőképes, vagy egyszerűen elrontanak valamit. Ez a kilencven százalékos arány a hozzánk hasonló tehetséggondozó műhelyek körében, akiknek olyan profilja van, mint nekünk, kimagaslóan jónak mondható.

Térjünk át a Design Terminalról a Brain Bar jövőfesztiválra. Kicsit mesélj arról, hogy mi a lényege és arról is, hogy idén milyen rendezvényekkel készültök.

A Brain Bar egy jövőfesztivál, amit öt éve hoztunk létre. Az a célja, hogy a jövő legégetőbb, legnehezebb, legérdekesebb, leginspirálóbb kérdéseiről interaktív formában tudjanak beszélgetni a fiatalok olyan koponyákkal, olyan személyiségekkel, akik az adott téma, az adott kérdés legnagyobb szaktekintélyei. Lehetnek tudósok, feltalálók, üzletemberek, politikai vagy kulturális személyiségek. Az egész világból, a legkülönbözőbb országokból, intézményektől, cégektől jönnek. A mi eseményünket nem úgy kell elképzelni, mint mondjuk egy TED konferenciát, ahol felfárad az előadó a színpadra, elmond egy frappáns, jól összerakott beszédet, távozik és megkapja az őt megillető tapsot. Nekünk talkshow, kvízshow-szerű formátumaink vannak, amiket kifejezetten a Brain Bar maga fejlesztett ki. Ezek a nemzetközi rendezvényvilágban is teljesen egyedinek számítanak. Arról szólnak, hogy a közönség is részt tudjon venni ott helyben a vitákban. Ki tudjon menni a színpadra, kérdezni tudjon, intellektuális kihívást tudjon intézni még akár egy nagyon elismert, nagyon okos, nagyon híres ember felé is.

Például?

Jordan Peterson kanadai sztárpszichológus itt járt nálunk két évvel ezelőtt. Ő is a fesztiválozókkal beszélgetett, vitatkozott a színpadon, sőt még terápiát is nyújtott nekik pszichológusként. De ugyanez elmondható például Sophia, a robot esetében is. Ő a világ leghíresebb emberszabású robotja. Komoly kihívások elé állították őt a budapesti egyetemisták. Fontosnak tartjuk, hogy egyrészt életre szóló élményeket szerezzen a közönségünk, másrészt, hogy valami mást csináljunk, valahogy máshogyan csináljuk a többi ötletfesztiválhoz, pláne a konferenciák világához képest. Azt hiszem, hogy ebben most már elég rutinosak vagyunk. Nyilván a koronavírus idején kicsit minden más. A tavalyi fesztiválunk az online térben zajlott, de nagyon szép eredményeket értünk el elérés tekintetében. Száz országból figyelt minket több tízezer ember. Egyébként, amikor legutoljára fizikai rendezvényt tartottunk, akkor kilencven országból voltak látogatóink. Összesen több mint tizenötezren. Azt tudjuk mondani, hogy ezen a szellemi piacon az országimázshoz és Budapest reputációjához igyekszünk hozzájárulni. Az idei év egy nagy kérdés. Ha tippelni kellene, akkor azt mondanám, hogy hibrid eseményünk lesz. Lesz fizikai része és lesz online része is. De még alakulhat úgy és reménykedjünk, hogy egy hagyományos, klasszikus fesztiválélményt biztosító fizikai eseményt is meg tudunk valósítani.

Miért tartjátok fontosnak a patrióta szellemiséget, ami egy külön pontja a mentorprogramotoknak is?

Olyasmiről beszélünk, ami, azt gondolom, hogy néhány évtizede is evidencia lett volna egy normális országban. Elég egy demokrata elnököt, John F. Kennedy-t idéznem, aki azt mondta, hogy ne azt kérdezd, hogy mit tehet érted az országod, hanem hogy te mit tehetsz az országodért. Szerintem ez annyira alapvető, hogy még érvelni is nehezemre esik mellette. Azt gondolom, hogy mindenki abban érdekelt, hogy ezt a szegletét a világnak úgy rendezzük be, hogy otthonos legyen, törődést és gondoskodást sugározzon. Ezért mindenki tehet valamit a maga helyén. Mi, a saját kezdeményezéseinkre sosem gondoltunk másként, mint hogy ezek is egy-egy építőkockák az ország jövője szempontjából. A Brain Bar hozzáad valamit Magyarországhoz, a Design Terminal tehetséggondozó programja hozzáad valamit az országhoz. Ha nem lenne ilyen dimenziója ezeknek a munkáknak, akkor szerintem nem csak engem érdekelnének, motiválnának jóval kevésbé, hanem a kollégáim sem tudnának ilyen elkötelezetten dolgozni értük. Ez egy fontos spirituális dimenziója annak, amit csinálunk.

Ebbe hogyan illeszkedik a Datapolis, pontosan mit takar a neve?

A Datapolis egy új, saját startup vállalkozásunk. Tavaly ősszel indítottuk Barabási Albert-László erdélyi származású, világhírű magyar hálózatkutatóval, barátommal és fontos példaképemmel. Önmagában is egy komoly megtiszteltetés, hogy közös vállalkozást indíthattam vele, de a témája is izgalmassá teszi. Ez egy olyan vállalkozás, ami megpróbálja megjósolni adatok segítségével, hogy egy városszöveten, egy nagyvároson belül hol és milyen szolgáltatás lesz sikeres a jövőben. Ezáltal olyan tanácsokat tud adni, olyan irányokat tud mutatni városfejlesztőknek, ingatlanfejlesztőknek, városok vezetőinek vagy akár városlakóknak, akik lakást vagy üzlethelyiséget keresnek maguknak, amik mentén a döntéseik jobbak, okosabbak, bölcsebbek lesznek.

A XXI. század az urbanizáció évszázada. Hetente milliós számú ember érkezik városokba új városlakóként világszerte. Ez komoly kihívásokat jelent a várospolitikai döntéseknek, városfejlesztésnek.

Legyenek üzleti vagy politikai döntések, a hatásuk évtizedekre kihat. Ahhoz, hogy jó minőségű döntések legyenek, érdemes az adatokat figyelembe venni. Valójában mit szeretnek az emberek, valójában hol szeretnek vásárolni, rekreációs, oktatási vagy egészségügyi szolgáltatásokat igénybe venni, hol hiányoznak ezek a szolgáltatások. Hol lenne értelme fejleszteni olyan városközpontokat, amiknek köszönhetően a helyieknek nem kellene olyan nagy távolságot megtenniük. Ezek mindennapi városfejlesztési kérdések. Ezekben tudunk majd segíteni a jövőben. Most fejlesztjük a saját módszertanunkat, termékünket. Abban bízom, hogy néhány év múlva ez egy komoly sikertörténet lehet.

Cél, hogy globálisan is jelentős vállalkozássá váljon?

A startupoknál ez elengedhetetlen. A startupok digitális megoldásokat fejlesztenek. Attól startup a startup, hogy skálázni tudja a tevékenységét. Ez azt jelenti, hogy nem kell megtízszereznie az erőforrásait, például a csapat méretét ahhoz, hogy megtízszerezze a felhasználóinak a számát. Ugyanannyi erőforrással ki tud szolgálni tízszer vagy akár százszor több felhasználót is. A Datapolisnál is ez a gyors növekedés a cél. Eleve a nemzetközi piacra hoztuk létre ezt a vállalkozást. Most egy év után optimistán és derűlátóan keressük a befektetőket a következő időszakra.

Most térjünk át a MOME-ra. A sokat vitatott modellváltás hogyan zajlott le a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen?

A MOME egy kivételes szereplő ebben a történetben. Valamikor a kétezres évek közepén már megszületett az egyetem közösségén belül az az ambíció, hogy meg kellene találni az új működési modellt. Ezt nem kívülről mondta, sugallta bárki is az egyetemnek és nem is egy másik egyetemnél látott mintát kezdeményeztek. A MOME maga kezdeményezte ezt. Annak idején, amikor először előállt az egyetem ezzel a tervvel a fenntartó, a minisztérium felé, akkor elcsitították őket azzal, hogy ez túl bátor. Előbb meg kellett nézni, hogy van-e még igény hasonló modellváltásra az oktatási világban. Akkor volt végül erre lehetőség tavaly augusztusban, akkor történhetett meg a modellváltás jogi, technikai értelemben, amikor más egyetemek is csatlakoztak ehhez. A MOME-n volt egy belső igény és volt egy hosszú előkészítés, építkezés. Ennek vannak nagyon fontos aspektusai a munkavállalók tekintetében, például a MOME munkavállalói nagyon nagy többségben támogatták a modellváltást. Az egyetem vezetése pedig megkínálta őket egy kollektív szerződéssel. Ez azt jelenti, hogy egységfront volt a változás mellett az egyetemen. Én egy ilyen értelemben ideális helyzetben érkeztem meg kuratóriumi elnökként tavaly nyáron. Volt egy olyan támogatottsága a megújulásnak, amit „csak” tartalommal kellett feltölteni. Ki kellett jelölni, hogy pontosan mit ambicionálunk, mire akarjuk használni a MOME esetében ezt a modellváltást. Azon dolgozunk most, hogy izgalmas és perspektivikus tartalommal töltsük meg ezt a lehetőséget.

A feladatod egy jó intézmény kiépítése. Hogyan kell csinálni?

Az intézményépítés szerintem fantasztikusan izgalmas feladat. Valahogy úgy szeretem látni ezt, mint egy asztalosmunkát, egy mestermunkát, amin sokat és nagy türelemmel kell dolgozni. Minden egyes részletre oda kell figyelni, hogy a végén tényleg tökéletes legyen. Az első évben, tavaly nyártól idén nyárig a működtetés reformjával foglalkozom. Ez azt jelenti, hogy a gazdálkodást állítjuk át egy állami logikájú gazdálkodásról üzleti tervezési típusú gazdálkodásra. Létrehoztunk egy pályázati irodát, ami a korábbiaknál sokkal több és komolyabb EU-s forrást szeretne behozni a MOME-ra pályázatok formájában. Megújítjuk a brandet, nemzetközi kommunikációs irodát hoztunk létre. Sokkal tudatosabban állunk a humánerőforráshoz. Leigazoltuk az egyetem első HR igazgatóját. Piaci mintára egy profi HR-es rendszert alakítunk ki. megújítjuk az egyetem kutatás-fejlesztési központját is. Talán kevesen tudják, hogy bár ez egy művészeti egyetem, de azon belül kifejezetten erős az alkalmazott művészeti képzés. Azok a kreatív területek, amik a piacon, az iparban is hasznosíthatók, mint például a járműtervezés, nagyon ismert és híres a MOME-n. Húsz éve dolgoznak fiatal járműtervező tehetségek együtt a Mercedes-Benzzel a jövő autóin. De nagyon erős például az ökológiai szemlélet, a klímaváltozásra való felkészüléshez kapcsolódó design ötletek, megoldások tárháza az egyetem. Sorolhatnánk a formatervezést, a fentarthatóság és divat kapcsolatát. Számos olyan téma van, ami nagyon XXI. századi. Az innovációs központ pont ezért nem csak magyar viszonylatban lesz egyedi, izgalmas hely, hanem nemzetközi szinten is egy egyedi ízt, profilt tud majd képviselni. Ez a megújítás nagyon markáns pontja a modellváltásnak. Nemzetközi pályázatot írtunk ki az élére, százhatvan komoly innovációs vezető jelentkezett, öt kontinensről. Azt lehet mondani, hogy Budapest és a MOME egy jó reklám már ma is. És teljesen újra is definiáljuk a kutatás-fejlesztési tevékenységet. A második évtől, idén nyártól kezdünk el az alaptevékenység, az alapoktatás megújításával foglalkozni. Hogy olyan kreatív készségeket, olyan kreatív perspektívát és konkrét tudást kínáljon az egyetem a diákoknak, amik mentén valósággá válhat az, amit mindig szeretünk gondolni, hinni és mondani Magyarországról: hogy mi egy kreatív ország vagyunk. A MOME-nak egy fontos katalizátor szerepet kell játszania abban, hogy a magyar gazdaságban a magas hozzáadott értékű munkahelyek domináljanak.

Ne csak azt mondhassuk el a jövőben, hogy made in Hungary, hanem azt is, hogy designed in Hungary.

Hogy egy szellemi invenció áll valami mögött, ami itt született Magyarországon. Nagyon fontos, hogy a dizájn elsősorban nem arról szól, hogy hogyan néz ki valami, hanem arról, hogy hogyan működik. Gyakorlatilag az a cél, hogy elterjedjen a komplett tervezői gondolkodás a magyar gazdaságban. Ez vezet majd több szellemi és kézzelfogható magyar termékhez, szellemi tulajdonhoz. Azt gondoljuk, hogy sokkal ütésállóbb is lesz a gazdaság, ha az ilyen típusú pozíciókból, munkahelyekből sokkal több lesz.

A kreativitásban és innovációban inkább a generalistáké vagy a specialistáké a jövő?

Ez az ellentétpár egy friss bestsellerből származik. Írtam egy könyvrecenziót nemrégiben a Range című könyvről, ami arról szól, hogy bár a mítosz szerint a 21. században a legjobb, ha te valamilyen nagyon szűk szakterületben mélyedsz el, valójában a reneszánsz típusú embereké ez az évszázad. Ugyanis annyira komplex lett a világ, hogy az összefüggések átlátása az igazi megkülönböztető képesség és készség. Én azt hiszem, hogy mindkettőre szükség van. Hogyha visszatérünk a beszélgetés elejéhez, egy startup vállalkozásban a vezetőnek, aki viszi a hátán a csapatot, aki víziót alkot, aki átlátja, hogy egy iparágban milyen trendek vannak és hol van hely, tér egy új megoldásra, egy új technológiára, kifejezetten generalistának kell lennie. Viszont annak a technológiának, amit a nap végén ez a cég értékesít, egy nagyon szűk területen kell egy kicsivel jobbnak lennie a többi létező megoldásnál. Ehhez pedig specialisták kellenek. Két típusú ember együttműködése alkot általában egy sikeres csapatot. Pozíciója válogatja, hogy hol, mire van szükség. A vezetői szinteken szerintem generalistákra, a technikai szinteken pedig alapvetően specialistákra.

Te inkább generalista, vagy specialista vagy?

Mindenképpen az előbbi, azt hiszem.

A Mandiner nyomtatott kiadásába könyvajánlókat írsz heti rendszerességgel, honnan jött ez az ötlet?

Ez Matolcsy Györgytől származik, aki valamikor a kétezres évek elején vitt egy hasonló rovatot az akkori Heti Válaszban. Senki nem hitte el, hogy tényleg elolvassa ezeket a könyveket. Minden héten egy közgazdasági könyvről írt recenziót. Én akkor gyakornokként mellette dolgoztam és pontosan tudtam, hogy ezeket tényleg elolvassa, és hogy ez lehetséges. Ebben a műfajban, ami a non-fiction, tehát tudományos könyvek és közéleti irodalom, ebben legalábbis lehet. Szépirodalmat nem érdemes kapkodva olvasni, de a non-fictionben a legtöbb könyv ugyanarra a sémára épül, kiismerhetőek. Alapvetően néhány óra alatt végig lehet menni egy könyvön, ha az embernek megvan a kellő rutinja. Ez a rovat aztán megszűnt és szerintem hagyott egy űrt maga után. Arra gondoltam 2019-ben, amikor elindult a nyomtatott Mandiner, hogy itt az idő ennek a rovatnak a szellemiségét újraéleszteni. Azzal az ambícióval vágtam bele, hogy ha nem is lesz olyan jó a rovatom, mint amit én annak idején a Heti Válaszban olvastam minden héten, de megpróbálom pótolni azt az űrt, amit hagyott maga után. Most már annyira fontos része az életemnek ez a nagyüzemi olvasás és a könyvek feldolgozása, hogy nehezen is tudok lemondani róla. Egy évre terveztem ezt a rovatot, de az első év után azt mondtam a szerkesztőknek, hogy még egy évet mindenképpen szívesen megcsinálok. 

Ahogy egyre több könyvbe ásod bele magadat, nem támad olyan érzésed, hogy az élet véges, a tudomány pedig végtelen? 

Nem. 

Hogyan tudod összeegyeztetni ezt a rengeteg feladatot és tevékenységet? Mi az, ami rajtad kívül összeköti őket? Van kedvenced? 

Nagyon szeretek strukturálni. Fejben is és gyakorlatban is a mindennapokban. Nagyon érdekelnek a struktúrák. A hálózatelmélet, meg például Barabási Albert-László kutatási területe annak idején még diákként azért kezdett el nagyon érdekelni, mert a struktúrákról szól. Szerintem a mai világban nagyon megkönnyíti az ember életét az, ha valahogyan rendet tud rakni és egy nagy képet össze tud rakni a mozaikokból a fejében. Sokszor egymásnak ellentmondónak tűnő információ, vélemény között. Azt hiszem, hogy én ezt nem csak élvezem, hanem hellyel-közzel jó is vagyok benne. Az, hogy sok mindent tudok egyszerre csinálni, annak köszönhető, hogy elég strukturáltan élek és dolgozom. Meg van mindennek a helye. Természetesen hagyok helyet ezen belül a spontaneitásnak és a véletlenszerűségnek is. Anélkül az ember talán fásulttá válna. De a fix feladatoknak fix helye van. Nem nagyon hagyom, hogy azt felrúgja valamilyen külső erő.

Nincs kedvencem, mert ezek a feladatok az én fejemben, vagy inkább a szívemben nem különálló munkák. Ezek összefüggnek. Valahol arról szólnak, hogy egy értelmes országot építsünk. A hozzáadott értéket kell erősítenünk Magyarországon.

Számomra fontos, hogy ugyan a magam igen szerény léptékű eszközeivel, de hozzájáruljak ahhoz, jó munkahelyek legyenek elérhetőek a fiataloknak, fontos témákról jó színvonalú viták és beszélgetések zajoljanak és aki ambiciózus fiatal, az kapjon támogatást, lehetőséget a kibontakozásra. Mindegyik tevékenységem erről szól. A MOME is, a Design Terminal is, a Brain Bar is erről szól. Az az igazság, hogy ezek összefüggnek és egy misszióban csoportosulnak. Ebben a misszióban nagyon hiszek, ezért ez nekem nem is igazán munka. Azt csinálom, amit szeretek.

Az interjút készítette:

Fazekas Csilla és Papp Ferenc

Gondolom már te is botlottál bele olyan internetes cikkbe, amely valamilyen bűnesetről számolt be, és nagyot néztél, amikor megláttad a kiszabott ítéletet. Sok cikk vitatja az ítéletek igazságosságát, hangsúlyozva azt, hogy túl enyhék. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy a közvélemény azon az állásponton van, hogy a bűnözők nem kapják meg a tetteikkel arányos büntetési tételt. 

Bosszúvágy

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az emberekben még él a bosszú iránti vágy, szeretnének elégtételt kapni, ezért sokan a legdurvább büntetést szabnák ki (pl. felmerült a halálbüntetés visszahozása a Szita-gyilkosság kapcsán). Vagy csak emlékezzünk vissza a kecskeméti vadasparkban történt esetre, amikor is egy kisiskolás szerencsétlen módon egy szurikáta halálát okozta.

Az internetet ellepték a gyűlölködő kommentek, azt tárgyalva, hogyan kéne azt a gyereket megverni, és/vagy ugyanúgy megkínozni, ahogy ő kínozta az állatot

(most itt hadd ne részletezzem, hogy milyen különböző kegyetlen bánásmódban akarták szerencsétlen iskolás fiút részesíteni). Az ősi társadalmakban még élt is a vérbosszú, illetve a szemet szemért elv. Ez a bosszúvágy szerintem természetes, na persze ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy én is bosszúpárti vagyok. Az ember társadalomban él, így ösztönösen belé van kódolva, hogy kiközösítse a társadalmat bomlasztó egyedet, fenntartsa a társadalom rendjét. Ez még ma is sokszor előjön belőlünk, noha ma már modern, polgári társadalomban élünk.

Tényleg enyhék az ítéletek?

Egyrészt, ki mondta, hogy enyhék az ítéletek? Tényleg azok? Ezt így általánosságban nem lehet kimondani, de kétségtelen, hogy vannak kirívó esetek. Azért lehetnek enyhék az ítéletek, mert enyhe maga a jogszabály is. A bíróság ezekhez kötve van, ezek alapján hozza meg az ítéletet, ezektől legjobb belátása szerint sem térhet el.

Hogyan néz ki a büntetéskiszabás? Minden bűncselekménynek van egy tételkerete, például az emberölésnél ez 5-15 évig terjedő szabadságvesztés.

A bíróság az úgynevezett középértékből indul ki,

vagyis a két tételhatárt összeadja, ez ebben az esetben 20 év, majd azt elosztja kettővel, így kapjuk meg a 10 évet, ez lesz a középmérték. Innen mehet a bíróság lefele, vagy fölfele, annak függvényében, hogy vannak-e enyhítő illetve súlyosbító körülmények. Maga a Btk. alapján is lehet alacsony az ítélet, mert sok bűncselekménynél a tételkeret, a bűncselekmény súlyához képest alacsony, pl. zaklatásnál maximum 1 év a kiszabható büntetés. De azt is meg kell jegyezni, hogy sok bűncselekménynek éppen ezért van súlyosabb, vagyis "minősítő" esete. Ebben az esetben, ha "durvábban" valósul meg a bűncselekmény, akkor keményebb büntetést kap az elkövető.

Tehát a láncfűrészes gyilkost nem kell az emberölés alapeseteként kezelni, nagy valószínűséggel ő életfogytiglant kapna, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt!

Az idő hatása az ítéletekre

Amit még meg kell említeni, az az időmúlás fontossága. Alapból sok idő eltelik a bűncselekmény elkövetése, és az ítélet kimondása között, na, hát még, mire az az ítélet jogerőre emelkedik. De miért is olyan fontos az idő? Az enyhítő illetve súlyosbító körülményeket az ún. 56. büntető kollégiumi vélemény (az 56. Bkv., nem, nem az a bkv!) foglalja össze, és enyhítő körülményként említi a bűncselekmény elkövetésétől eltelt hosszabb időtartamot. Vagyis, ha évek telnek el a nyomozással, majd a vádemelés után a tárgyalással, a másod-, harmadfokkal, akkor ez a hosszú idő számításba jön az ítéletkiszabásnál.

A hosszú idő hatással van a bizonyítékokra is. Könnyen eltűnhet egy okirat, na persze nem azért mert aljas módon eltüntetik, csak egyszerűen 7 év után már nem tudják, hogy hova szublimált. De meg kell jegyezni, a tanúk sem megbízhatóak, gondolj csak bele, ha tőled kérdeznék meg, kedves olvasó, hogy mit csináltál 7 évvel ezelőtt szerdán délután? Na, ugye!

A tanúk megbízhatósága kétséges, sokan rosszul emlékeznek a történtekre, az elméjük összemossa az eseményeket, így sosem számítanak megbízhatónak a bizonyítás körében.

A média leegyszerűsíti

Azt is ki kell emelni, hogy a médiában megjelenő cikkek csak pár oldalban foglalják össze az egész ügyet, és az emberek az alapján formálnak véleményt. Eközben az ügy iratai akár 1000 oldalra is rúghatnak, a bíróságnak minden egyes tényt, információmorzsát figyelembe kell vennie. Sőt, a bíróknak kifejezetten tiltva van, hogy a médiából informálódjanak először az ügyről, mivel az mindig valamelyik fél mögé áll be, egyáltalán nem pártatlan.

Tehát általánosságban azt nem lehet kijelenteni, hogy az ítéletek túl enyhék lennének, ha azonban mégis találkozunk ilyennel, akkor sem kell elsőre a bírók korruptságára, a bűnöző melletti védelmére asszociálni. És persze azt se felejtsük el, hogy a jog nem mindig igazságos! 

A szabad fegyverviselés kérdéséről szóló végeláthatatlan diskurzus már oly mértékben lerágott csont, mint a Müller Cecília hasznos instrukcióin élcelődő mémek, nemrégiben mégis kellemes baráti csevegésem tárgyául szolgált a téma, így az elmém mélyére száműzött, egyéb elmélkedések alá temetett gondolatok újra napvilágot láttak.

Bár lenyűgözően impozáns jellemfejlődésem eredményeképp már jó ideje nem tartozom a balliberális oldal hisztérikus fegyverhordozói közé, a fegyverviselés változatlanul azon kérdések közé tartozik, melyben nem tudom nem a baloldal mocsaraktól bűzlő partján megvetni a lábam.

A legkisebb mértékben sem támogatom, hogy a hétköznapi állampolgárok különösebb erőfeszítés vagy komolyabb kritérium nélkül emberéletek kioltására alkalmas lőfegyverhez jussanak, és minden eme gondolatot igazolni kívánó érvet igazi badarságnak tartok.

Kezdjük ezzel a – tapasztalataim szerint – legnagyobb népszerűségnek örvendő érvvel: a jobboldal prominens képviselői úgy vélik, hogy helytelen ily mértékben az államra támaszkodni, ők sokkal jobb szeretnék, ha a bénító kiszolgáltatottság helyett lehetőségük lenni önnön kezükkel megvédeni saját magukat és családjukat – ezért kell a fegyver.

Ne támaszkodjunk ennyire az államra, legyünk erősek, bátrak és függetlenek, mintha csak Schwarzenegger és Stallone tüzes románcából fogantunk volna, önállóságtól duzzadó, hősies férfiak! Hát nem? 

Hát, nem. Véleményem szerint, ha valamely ember szabadulni kíván a civilizáció e súlyos vívmányától, és nincs szüksége az állam nyújtotta rendfenntartó erőre, az legyen szíves mondjon le a civilizált élet összes egyéb ajándékáról is, és ne támaszkodjon az orvostudományra vagy a technológiára sem, mert egyébiránt nem más, csak felháborítóan hipokrita.

Fegyverek garmadáját tartom karnyújtásnyira magamtól, mert nem szeretnék védtelen áldozattá válva tétlenül várni a rendőrségre, ha betörnek a házamba, de maximálisan gépesített otthonom megkönnyíti az elvégzendő házimunkát, autóval fuvarozom magam mindenhova, mert így kényelmesebb, és mindennemű problémám orvosolható a megfelelő gyógyszerrel, amit nem vagyok rest használni? Nincs itt némi önellentmondás?

Ha tovább tipegek eme gondolat mocsaras partján, bennem felmerül a kérdés, hogy ha nem akarunk az állami rendfenntartó szervre támaszkodni, akkor az igazságszolgáltató és a büntetés végrehajtó szervre miért?

Ebben az esetben már nem vagyunk túlságosan kiszolgáltatva az államnak? Miért nem fogjuk a fegyverünket, csapjuk a fejünkbe a cowboy-kalapunkat, és megyünk mi magunk leszámolni az ellenféllel, ha már oly nagyon önállóak vagyunk? Apáink egymásba kapaszkodva néznének utánunk, büszkeségtől párás tekintettel, ahogy magányos farkasként, akár az életünk árán is, de szigorúan egyedül oldjuk meg a konstans keletkező krízishelyzeteket, hát nem lenne gyönyörű?

A másik gyakran emlegetett érv az, hogy

eme kellemes sárgolyó lakói csak abban az esetben fognak ténylegesen megérni a fegyver viselésének alapvető jogához, ha felnőttként vannak kezelve – ehhez pedig először fegyvert kell adni a kezükbe.

Igen, ez egy létező pedagógia módszer, ami valószínűleg bizonyos esetekben működőképes is, de egyrészt, ez a metódus nem jelent garantált sikert, senki nem borítékolhatja, hogy ennek köszönhetően hirtelen felelősségteljes felnőtt válik mindenkiből, másrészt, a módszer járulékos veszteségét még mindig emberi életekben mérjük.

Nem ugyanazt a filmet nézzük azzal a polgártárssal, aki azt gondolja, hogy a megelőlegezett bizalom idővel meghozza gyümölcsét, én ennél sokkal kevesebbet feltételezek az emberi faj jeles képviselőiről. Igen, a globális egészet nézve valószínűleg soha nem leszünk „felnőtt emberek”.

Puzsér Róbert szavait idézem 2015. decemberéből:

„Én is éretlennek tartom a magyar társadalmat úgy a füvezésre, mint a fegyverviselésre. Csakhogy az autóvezetésre és a gyereknevelésre is éretlen volna, ha tiltanák neki.”

A legmélyebb tisztelettel, kezitcsókolom, én a jelen szent minutumban is meg vagyok győződve arról, hogy az emberiség jelentős hányada nem ért meg ezen tevékenységek műveléséhez, és nem is fog soha, hiába van neki megengedve.

Miután hosszú évek kemény munkája után a naivitás ragacsos burkának utolsó négyzetcentiméterét is lefejtettem testemről, megfogadtam, soha többet nem hozok ítéletet emocionális alapokra támaszkodva – meggyőződésem szerint a szabad fegyverviselés joga mellett kardoskodókat pedig épp ez vezérli. Mindenki játszi könnyedséggel azonosul a Clint Eastwood által alakított karakterek bármelyikével, a fegyver birtoklásának puszta tudata mintha jótékony hatással lenne a férfiak falloszának méretére is [határozottan igen - a szerk.], fegyverrel az oldalunkon giccses fantazmagóriákat szövünk arról, ahogy egyes egyedül megmentjük a világot a gonosz erők démoni ármánykodásaitól – a fegyver egy játék, egy kellék abban a mesében, melynek mi vagyunk a főszereplői, ezért a hozzá való ragaszkodásunk a legkevésbé sem a racionalizmus vagy az objektivitás gerjesztette érzület.

Objektívan vizsgálva a kérdést én úgy látom, hogy egy ország közbiztonságának csak árt, ha polgárai úgy hordhatnak maguknál fegyvert, hogy azt még csak be sem kell jelenteniük a hatóságoknak.

Nem logikus az a következtetés, hogy egy ilyen országban sokkal feszültebb a hangulat, gyakoribbak a szerencsétlen túlkapások, hisz a rend rettegő őrei sosem tudhatják, hogy kinél van lőfegyver, és ki szándékozik ellenük használni?

Az abszolút kedvenc aspektusom azonban ez: 2015-ben a Washington Post egy blogján jelent meg egy cikk, mely azt taglalja, hogy átlagosan heti egy olyan lőfegyver okozta baleset történik Amerika berkein belül, melynek elkövetője egy és három év közötti kisgyermek, aki játszani kezdett a számára is elérhető távolságban tartott éles fegyverrel, ennek eredményeképpen pedig megöli vagy megsebesíti akár saját magát, akár családtagjait.

A múltkori cikkben már bemutattuk, hogy honnan ered a smiley, a dollár jel, a bluetooth és a pi. Most további szimbólumokat hoztunk nektek, amelyek eredete szintén homályos!

Az oroszlán

A középkorban a címereken közkedvelt ábrázolás volt az oroszlán. Például Anglia címerében három ilyen állat is megtalálható mindmáig. De akár Tököl címerében is összefuthatunk vele. A címerekben szereplő állatoknak, jelképeknek jelentése volt a csatában. Az oroszlán például az erőt és a bátorságot szimbolizálta. Azonban itt még nem áll meg a történet! Az sem mindegy, hogy az oroszlán hogyan néz ki, milyen testtartással van ábrázolva.

A járó oroszlán, amelynek éppen egyik lába fel van emelve, ezzel kifejezve, hogy éppen megy valahova, az elhatározást, a kitartást jelenti. A két lábon ágaskodó oroszlán, mint a Peugeot emblémáján, szintén a bátorságot jelöli. Ha pedig ül, és a címerből kifelé néz, vagyis a szemlélőre mereszti a tekintetét, akkor az a bölcsesség szimbóluma.

Sarló és kalapács

A sarló és kalapács eredetileg nem is a kommunizmust szimbolizálta, illetve nem is ebből a két „munkaeszközből” állt. Még az 1917-es bolsevik forradalom előtt , még egy ekére fektették rá a kalapácsot. A kommunizmus előtt, a cárság idején Oroszország szerte mindenhol megtalálhatóak voltak a Romanovok jelképei, amiket a váltás után a vandál bolsevikek mindenhonnan leszedtek, ledöntötték a volt uralkodó szobrait, kifosztották a múzeumokat, és a címereket letépték. A csőcselék vandalizmusa ellen érdekes módon egy hithű marxista író, Anatolij Lunacsarszkij lépett fel. Lunacsarszkij egészen Leninig ment, hogy felszámolja a kommunisták rombolását. Elérte Leninnél, hogy az megszervezze a propaganda részeként a ledöntött jelképek kicserélését kommunista motívumokra. Ennek keretében pályázatot hirdettek meg az új jelképek kitalálására lobogó, címer és állami pecsét kategóriában. Gondolom nem kell ecsetelni, hogy melyik pályázat nyert a címer kategóriában, azonban azt meg kell említeni, hogy a címer a sarlóval és kalapáccsal nem teljesen így nézett ki eredetileg. Az eredeti címerben (ahogyan fent is látható) a felkelő nap sugarai előtt ábrázolták a sarlót és a kalapácsot, két búzakalásszal körbe kerítve, alattuk pedig egy felfelé mutató kardot helyeztek el. Na, de hova lett a kard? Nos, Leninnek nem tetszett a kard, így azt eltávolították. A pályázati kiírásban meg volt adva, hogy a szimbólumoknak a munkásokat és a parasztságot kell képviselniük. Így a sarló a vidéki parasztságot, a kalapács pedig a városi munkásosztályt jelölte, a kardot pedig törölték.

A kukac

Manapság elsősorban e-mail címekhez használjuk a kukacot, de a facebookon profilokra való hivatkozásokhoz is jó. Azonban az eredete nem annyira ismert. Meglepő, de már a középkorban is ismerték, akkor kereskedők a leveleikben használták. De a szerzetesek írásaiban is előbukkan, valószínűleg valaminek a rövidítéseként, ami nem volt ritka az ilyen közösségekben. Egy bizonyos Berthold Louis Ullmann, amerikai paleográfus szerint a "@" a latin ad (-hoz, -hez, -höz) szót jelöli. A kukac kunkora a d betűbő alakult át. Más teóriák szerint viszont ez a fajta lustaság durván szembe megy a szerzetesek kötött életmódjával, és inkább elvetik ezt a magyarázatot. Amit biztosan tudunk, hogy a 16. században az itáliai borkereskedő, Francesco Lapi egy levelében a "@" jelet az amfora megjelöléseként használta, melyben a bort szállították. Aztán később ez elterjedt a kereskedők körében, és már egyfajta egységárat jelölt, így pl. 1 db tojás @0,50 $.

Az olimpiai karikák

Azt mindenki tudja, hogy a mindenkori olimpia szimbóluma öt karika, melyek egyenként egy kontinenst jelölnek. Azonban az öt karika eltérő színű. A színek az eredetileg versenyző összes országot képviselik, mivel mindegyik ország lobogójának színei megjelennek benne. Bár azt meg kell említeni, hogy az első, 1896-os athéni olimpián még nem képviseltette magát minden kontinens, erre az ötödik megrendezett olimpiáig várni kellett, ahol Japánnal kiegészült a világverseny, és minden kontinensről üdvözölhették egymást a versenyzők.

Az "ÉS" jele

Ma számtalan védjegyben találkozhatunk vele, és kétségkívül az „és”-t jelöli a furcsa görbe. Eredete azonban egészen az első századig nyúlik vissza, amikor még élt a latin nyelv, így nem is titok, hogy a "&" jel is ebből a nyelvből származik. A latinban az "és"-t az "et" szó jelenti, amelynek "e" és "t" betűjét egy karakterré alakították, így kapták meg a híres "&" jelet. Viszont az, hogy ma is olyan népszerű, és nem tűnt el két évezred folyamán, az egy 8. századi Alcuin nevű angolszász tudósnak köszönhető. Alcuint a híres uralkodó, Nagy Károly meghívta az udvarába, hogy tanítson, és arra is megkérte, hogy fejlesszen ki egy egységes stílust a birodalom számára. Így született meg a Karoling-minuszkula, mely bár sokat jelet elveszített, a &-t ma is megőrizte.

Ön is találkozott jártában-keltében egy-egy árva plüssjátékkal az utcán? Nyomába eredtünk a kis kóbor jószágoknak, és egészen meglepő dolgot találtunk. A kihelyező Fúzió Közösség tagjait kérdeztük meg, mi is az apropója a játéknak.

Az SMA típusú betegséggel bátran küzdő Zsombor történetét egy ország ismerte meg, a plüssállatok nyakában lógó cetlik láttán azonban fő kédés, ami bennem megjelent: hogyan kapcsolódnak fiatal diákok a kisfiú életéhez?

Amikor először találkoztam Zsombi történetével, rögtön tudtam, hogy kötelességem, kötelességünk valamilyen formában segíteni neki. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy olyan közösség vezetője lehetek, amely többször bebizonyította már, hogy a bajban - legyen az akár szervezeten belüli vagy azon kívüli probléma - mindig összefog. Így történt ez most is. Egy rendkívül kreatív kezdeményezés részesei lehetünk, amely egyrészt alkalmas arra, hogy kizökkentse az embereket a mindennapok forgatagából - hisz valljuk be, nem gyakran látni az utcákon felnőtt embereket plüssökkel a kezükben -, másrészt pedig megvan az az egyedisége, amely képessé teszi az embert arra, hogy észlelje az élet valódi problémáit. Örömmel láttuk a Zsombi megsegítésére létrehozott közösségi médiás felületeken, hogy néhány általunk kihelyezett plüss már meg is találta új gazdáját, azonban a küldetésünk itt még nem ér véget. Megfogadtuk, hogy amíg a kitűzött célt; a gyógyuláshoz szükséges gyógyszert el nem érjük, addig kitartóan folytatjuk a munkát és ugyanerre bíztatunk másokat is, hisz nincs és nem is lehet szentebb „megbízatás” annál, mint egy gyermek életének a megmentése!

-nyilatkozta a Közösség elnöke, Tordai Máté.

De mi is pontosan az akció menete? Lajkó Fanni elnökségi tag beszámolója szerint

a Fúzió Hallgatói Közösségben a szakmai és közösségépítő tevékenységek szervezésén túl a jótékonykodásra is odafigyelünk, hiszen országszerte több városban is jelen vagyunk, így ezt az együttes erőt kihasználva sok energiát fordítunk mások megsegítésére. Az egyik ilyen projektünket, ami jelenleg is zajlik, egy SMA1 betegségben szenvedő kisfiú, Burinda Zsombi érdekében kezdtük el szervezni, hiszen a gyógyulásához vezető gyógyszer ára több száz millió forint. Segítésére létrejött egy olyan csoport, akik plüssállatok terjesztésével szeretnék felhívni a figyelmet az adománygyűjtésre, ehhez az akcióhoz csatlakoztunk mi, Fúziósok is. A plüssterjesztés lényege, hogy egy borítékot helyezünk a játékokra, amiben Zsombi bankszámlaszáma található és arra kérjük a megtalálót, hogy utaljon neki 700 forintot, ezzel is segítve őt a gyógyulásához vezető úton. Több, mint 500 plüssállatot gyűjtöttünk össze pár hét leforgása alatt, érkeztek mackók Budapestről, Szegedről, Pécsről, Miskolcról és az ország több kisebb városából is. Tagjainkkal február elején kezdtük meg a kisállatok kihelyezését, először Budapesten.

Fanni, hozzátette: aki a napokban játéknyuszikkal találkozik a Szabadság téren vagy az Astorián, csak buzdítani tudja: vigye haza és támogassa Zsombit!

Honnan jöhetett a budapesti egyetemistáknak a félévkezdés kellős közepén az ötlet? Erre a kérdésre Szűcs Gábor válaszolt nekünk:

A Fúzió fiatalokat segítő és fiatalokért létrejött közösség. Egy kisgyermek történetére talán emiatt is fogékonyak voltunk, így egyértelmű volt, hogy ebbe az akcióba energiát kell fektetnünk. Ámbár nem tudnám megmondani, ki látta meg a csapatból először a hirdetést... Talán nem is fontos annyira. Nem titok: sok idő volt minden kis állatot felcímkézni és kiosztani, de az ilyen munkának rendkívüli közösségformáló ereje van. Munka közben beszélgettünk, nevettünk, miközben végig éreztük a felelősséget Zsombi felé.

Néhány évvel ezelőtt, ha megkérdeztek egy fiatalt mivel foglalkozik, nem szerepelt a lehetőségek között a Tiktok szó. Napjainkban nem csak népszerűséget és hírnevet hozhat egy jól felépített profil, de komoly anyagi biztonságot is jelenthet, ha valaki komolyan veszi. Korábbi cikkeimben már volt szó a Twitch-ről, és a véleményvezérekről, most az egyik legnépszerűbb applikáció, a Tiktok kerül előtérbe.

A Tiktok a népszerű Musical.ly app átalakított, feljavított utódja. Ma már olyan népszerűségnek örvend, hogy szinte nincs olyan fiatal, aki ne találkozott volna egy-egy felkapott (viral) videójával.

Az app lényege, hogy a felhasználók rövid videókat készítenek zenei aláfestéssel, a legkülönbözőbb témákban. Lehet ez tánc, tátogás, sminkelés, tanácsadás, történet mesélés, főzés, lakberendezés, rajzolás stb., stb.

Az épp aktuálisan népszerű zenéket és táncokat sokan használják fel, utánozzák le, így hirtelen lehet nagy népszerűséghez jutni. A Tiktok a sokat nézett, vagy kedvelt videók alapján ajánl újabbakat a jövőben, így folyamatosan friss tartalommal találkozhat a felhasználó.

A Tiktok algoritmusának kijátszására sok tanács van, de általánosságban egy profil népszerűsítéséhez a napi 2-3 videó posztolását ajánlják. Emellett fontos a megfelelő hashtagek használata, az appon töltött idő mennyisége, és az aktivitás (kommentek, lájkok). Látható tehát, hogy ha valaki komolyan szeretne foglalkozni ezzel, akkor rengeteg idő és energia befektetése szükséges.

Kivételek mindig vannak, valaki egy jól időzített, kreatív videóval akár több milliós nézettséget érhet el egy nap alatt. Az ilyen szerencsés véletlenekre nem igazán lehet építkezni, főleg, ha karrier céljából kezd el Tiktokozni az illető. Az applikáció jellegéből arra következtethetünk, hogy a fiatalabb generáció számára készült, azonban ma már olyan jelentőséggel bír, hogy minden korosztállyal találkozhatunk rajta.

Még mindig a Z-generáció van többségben, de a Tiktok üzleti potenciálját a 20-as, 30-as éveikben járók kamatoztatják igazán. A felhasználók 41%-a 18 és 24 éves kor közötti, és ez jelenleg a harmadik legtöbbet letöltött applikáció világszerte. 

A nagy kérdés pedig: hogyan is lehet ezzel pénzt keresni? Az elsődleges kérdés, hogy mi a cél? Csupán a bevétel keresés, vagy a népszerűség és esetleg az influencer karrier lebeg a szemek előtt?  Akik csupán a bevételforrást látják benne, számukra opció a profilokkal való kereskedés. Egy felfuttatott, több ezer követővel rendelkező profilért nem sajnálják a pénzt.

Ha a cél az, hogy a Tiktok valóban karriert jelentsen az egyén számára, akkor bizonyos statisztikákat mindenképpen el kell érni. Minden szponzor és cég más és más feltételeket támaszt véleményvezéreihez, de egy sikeres profillal megnyílik a kapu a különböző márka-partner kapcsolatokhoz. Ebben az esetben a szponzori támogatások mellé jöhet a hirdetésekből származó bevétel és a nézőktől származó donáció is.

Összességében elmondható, hogy magában a Tiktok-ban hatalmas potenciál van, hiszen a világon 150 országban, 75 nyelven van jelen és népszerűsége évek óta csak növekszik.

Ennek hátulütője a rengeteg kitörni vágyó felhasználó, hiszen nagyon nehéz olyan tartalmat gyártani ami új, egyedi és még fel is kapják a tömegek. A szerencse és az időzítés nagy faktor ebben a „műfajban”. Hogy ki mit gondol erről az elfoglaltságról, az mindenkinek az egyéni döntése, de az biztos, hogy ma már nehéz kikerülni a hazánkba is begyűrűző Tiktok „őrületet”.

Ahogy a Twitch-re is, úgy a Tiktok-ra is igaz, hogy egy teljesen új karrierlehetőséget nyithat meg a fiatalabb generációk felé. Ma már nem csak a megszokott 8-tól 4-ig tartó munka az egyetlen opció, azonban számolni kell a „szakma” kockázataival is. A jövedelem bizonytalansága, a felszerelés költsége, a motiváció hullámzása, és a nagy konkurencia mind olyan tényezők, amik milliók álmait törhetik össze. Akik azonban mernek nagyot álmodni és belevágnának, azoknak egy kis bíztatás: úgy tűnik a Tiktok marad, és még jó sokáig nem megy sehová.

Forrás: 

https://www.omnicoreagency.com/tiktok-statistics/#:~:text=TikTok%20Demographics,spent%20using%20TikTok%20in%202019.