Az online oktatás kezdete és az otthoni munkavégzés óta szinte mindannyian akarva-akaratlanul több időt töltünk a laptopunk vagy az okostelefonunk képernyője előtt. Hogyan alakult vajon a közösségi média használatával eltöltött idő mennyisége az elmúlt időszakban?
Orbán Viktor miniszterelnök január közepén jelentett be egy újabb fontos gazdasági intézkedést, amely a fiatalokat hivatott támogatni. A tervek szerint legkésőbb 2022. január 1-jétől minden 25 év alatti fiatal mentesül a személyi jövedelemadó (SZJA) fizetése alól. Ez az intézkedés remélhetőleg megkönnyíti majd a fiatalok önállóvá válását, hisz az adómentességnek hála, többet tudnak félretenni. A megtakarított összeg így nagyon fontos összetevő lesz akkor, amikor lakás vagy autó vásárlásra kerül a sor.
Hornyák Péter adószakértő tájékoztatása szerint a statisztikai nyilvántartások alapján körülbelül hazánkban 300 ezer 25 év alatti fiatal dolgozik. Ezen fiatalok havi bruttó átlagkeresete nagyjából 300 ezer forint, így a számítások szerint megközelítőleg 45 ezer forinttal több maradna a fiatalok zsebében, ha nem kerül levonásra keresetükből a 15%-os SZJA. A szakértő szerint ezen intézkedés nyomán növekedhet a fogyasztás, hiszen éves szinten 150 milliárd forinttal többet kapnának készhez a fiatalok.
Azon túl, hogy a fiatalok több pénzhez jutnának, elképzelhető, hogy csökkenne azon munkáltatók száma, akik feketén foglalkoztatják a 25 év alatti munkavállalókat. Ezen kívül, amennyiben egy fiatal diákszövetkezeten keresztül dolgozik, ő teljes mértékben mentesülne az adók, illetve járulékok megfizetése alól, hiszen ezt a bért eddig is csak a 15%-os SZJA terhelte.
Az adómentességnek köszönhetően kedvezőbb hitelfelvételi lehetőségek is megnyílnának a 25 év alattiak előtt. A magasabb jövedelemmel nagyobb kamatkedvezmények párosulnak, valamint magasabb havi törlesztőrészletet is ki tudnak fizetni a hitelfelvevők.
Azonban fontos megjegyezni, hogy ha az illető elmúlik 25 éves, utána már levonásra kerül az SZJA a bruttó jövedelemből,
vagyis a hitel törlesztő részletét kevesebb fizetésből kell kigazdálkodni (kivéve, ha a munkában töltött idő alatt a nőtt a jövedelme).
De nem csak az SZJA elengedésével támogatja a kormány a fiatalokat. Már eddig is számos kedvezmény, támogatás került bevezetésre. Ide tartozik például az, hogy a visszaigényelhető a sikeres felső- vagy középfokú komplex nyelvvizsga ára, illetve a KRESZ tanfolyam és vizsga díja is.
A nyelvvizsgából 2020-ban 40.250 Ft volt visszaigényelhető, míg utóbbi a 25 ezres összeghatárig vehető igénybe.
A nyelvvizsga díjának visszatérítése sokak válláról leveszi a terhet, hiszen egy komplex nyelvvizsga díja is több helyen legalább 40 ezer forintra rúg. A nyelvvizsga azonban a tervek szerint követelménnyé válik azok számára, akik a felsőoktatásban szeretnének részt venni, illetve a diploma megszerzéséhez már jelenleg is feltétel a nyelvvizsga megszerzése.
A kormány a családbarát politika keretein belül támogatja az otthonteremtést és a gyermekvállalást is. Ilyen támogatás egyebek között a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igényelt összeg fordítható új lakás építésére, új és használt lakás vásárlására, valamint már meglévő lakás bővítésére. A kedvezmény nagysága a gyermekek számától (a már megszületettekétől, illetve a születendőkétől is), illetve a ház hasznos alapterületének méretétől. A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint
2020 I. félévében a folyósított CSOK összege több mint másfélszerese volt az előző év hasonló időszakával összehasonlítva.
A magyar vezetés a fenti lehetőségeken túl az Ifjúsági Garancia program (IGR) keretében támogatja a fiatalok elhelyezkedését és munkába állását. A programban a 15-24 éves korosztálynak van lehetősége részt venni, és a jelentkezőknek tanácsadók segítenek megtalálni a nekik megfelelő képzést vagy munkát. Ha a program keretében foglalkoztatja a fiatalokat a munkaadó, akkor a bruttó bér 70-100%-a támogatásra kerül, így gazdasági szempontból a munkavállalónak is megéri foglalkoztatni a résztvevő fiatalokat. Természetesen a fiatalok is nyernek, hiszen bejelentett munkaviszonnyal fognak rendelkezni, illetve szakmai tapasztalatot gyűjthetnek, megalapozva ezzel a későbbi karrierjüket.
A fenti példákból kitűnik, hogy több támogatás, hasznos és sikeres program létezik, amely segíti a fiatalokat, hogy elinduljanak az önálló élet felé, így érdemes nyitott szemmel járni és kihasználni ezeket a kedvezményeket!
A kétezres évek elején született lányokra bőkezűen szórta a semmit a filmipar az utóbbi években. Első filmélményeik után általánosságban kipipálva érezték őket az Alkonyat széria által. A nőt, mint célokkal rendelkező egyént nagyon kevés sikerfilmben találták meg. Ráadásul az ingerküszöbük sem teljesen ott van, ahol a '90-es évek szülötteinek, például a mostani ötödikesek nagy része szerint a Harry Potter filmek unalmasak. Így tehát a valósághoz közeli témában alkotó filmekkel nem nagyon lehet őket megfogni, és a filmek szélsőségesebb, esetleg sarkítottabb közlési formái felé fordultak. A vizuális ingereket megtalálják az anime sorozatokban és a rajzfilmekben, az adrenalint az akciófilmekben, és igen, a tömör és irreálisan gyors romantikát és szexualitást a romantikus vígjátékokban. Ezek után meg sem fordult a fejemben, hogy egy, számukra már farsanginak öltöztetett múltszázadbeli árva lány sakkmesternővé válása hetekre a képernyő elé szegezi őket. Mégis megtörtént, nézzük a lehetséges okokat!
1. Nem rágja a szájukba, hogy nők, és okosak
Szerencsétlen gyerekeket (azaz már lassan felnőtt hölgyeket) intravénásan tölti a társadalom folyamatosan azzal, hogy "akkor is lehetsz okos, ha nő vagy", "akkor is várd el a megbecsülést, ha nő vagy", "akkor is meg tudod teremteni a kényelmi feltételeidet, ha nő vagy", hogy
szegények még ha eleve nem is ütköztek volna akadályba, már százszor megfordult a fejükben, hogy lehet, az életük a nemüknél fogva mégsem olyan egyszerű.
Miután a mantrázással jól beijesztettük pont azokat a lányokat, akiket senki nem gátolt meg sem az akadémiai pályákon, sem az önmegvalósításban, csodálkoztunk, hogy hirtelen tizenéves kislányok mondtak le a férfiasnak mondott szakmákról, merthogy úgy értesültek, abban nőként nehezebb. Beth Harmon, a Vezércsel főszereplőnője felküzdötte magát árva kislányból egzisztenciával rendelkező, művelt, sikeres és méltán híres felnőtté - mindezt anélkül, hogy a neki tálcán kínált esélyegyenlőségi kártyákat kijátszotta volna. Nem hisztizett a megjegyzéseken, elismerte, hogy nőnemű, szeretett öltözködni, vásárolni, és bámulatos eleganciával vette birtokba nőként a neki kényelmes sakk világát.
2. Beth Harmon és a sakk "bejövős"
Beth bevásárlókosarában gond nélkül megfér a sakktábla és a csini ruha, sminkel a versenyek előtt, néha iszik, mint a gödény, kávéfüggő és ennek tetejébe az esetek 90%-ában mindez még jól is áll neki. Miután a fűvel fával kavaró csinibabákat, életművészeket mind látták már a fiatal lányok, most egy hús vér nő szakmát választott, megdolgozott az eredményeiért megélt belőle, a saját lábára állt, felvállalta a konfliktusait, és végeredményben teljes életet élt minden dráma, hiszti és segély nélkül.
Azaz végeredményben évek óta az első sikerlistás mű, ami ennek a korosztálynak egy valódi és reálisan másolható életpályát mutatott.
Hát persze, hogy érdekes.
3. A főszereplő nem tökéletes, de fejlődik
Néztem és néztem a sakkozónőt, és arra gondoltam, mennyire szeretnék Beth lenni, és mennyire nem szeretném, ha Beth az én lányom lenne. Mert lássuk be, a művésznő iszik, dohányzik, nyugtatózik, és ezek lineáris kombinációjaként szinte minden párosítást láthatunk a filmben. Kontrasztnak kiváló mellette a nevelőanyja, aki minden feltételnek megfelelt: jó iskolába járt, férjhez ment, lemondott a karrierjéről, otthont teremtett. Cserébe egyedül hagyták, ellehetetlenítették, kisemmizték, és az egyetlen vigasza egy kis vörös zseni és egy zongora volt. Ezzel szemben a főszereplő elvégzi az iskolát (nem előtte sztrájkol, elvégzi), olvas, tanul, továbbképzi magát, és magabiztosan száll városról városra szeretett nevelőanyjával. Az élete minden mérföldkövénél jelen vagyunk, és látjuk, hogy reagál először felelőtlen csitriként, majd intelligens, érett nőként.
A mai fiatal lányok eddig azt az üzenetet kapták Hollywoodtól, hogy ha egy hozzájuk hasonló korú szereplő hibás, akkor arra az a válasz, hogy "de én ilyen vagyok, fogadjon el a világ", és bárki mást állít, az kirekesztő, és bizonyára azért teszi, mert nőgyűlölő.
Ezzel szemben a Vezércsel kisasszonya tanul a hibáiból, és lám, semmit nem veszít a varázsából amiatt, hogy javít a butaságain.
A „streamelés” kifejezéssel - az elmúlt évtizedek technológiai fejlődésével - egyre gyakrabban találkozhatunk. A tavalyi év szinte mindenkit a négy fal közé száműzött, így a streaming platformok népszerűsége is megnőtt. Míg hazánkban még viszonylag gyerekcipőben jár a dolog, addig az USA-ban például már egy teljes iparág épült ki az élő videós tartalmakra.
Mit is jelent a stream mint műfaj? Élőben közvetíteni bármit lehet, bárhonnan. Stabil internetkapcsolat szükséges, és akár már a telefonunkkal is bejelentkezhetünk egy koncertről, vagy egy nyaralásról. Bár ez is „live stream”-nek minősül, most én mégsem erről szeretnék beszélni. Napjainkban az élő közvetítés az egyik legnépszerűbb formája az online szórakoztatásnak, sokan teljes mértékben ebből élnek. Már léteznek külön erre a műfajra specializálódott oldalak, ahol lényegében bárki élőben közvetíthet bármit.
Streamelni lehet videójátékot, főzést, éneklést, beszélgetést, edzést, sminkelést... lényegében a határ a csillagos ég.
A tartalomgyártók az oldalra felregisztrálva kialakítanak maguknak egy imázst. Felvesznek egy jól hangzó felhasználónevet, és meghatározzák, hogy ők milyen tartalmakat szeretnének előállítani, kiknek és hogyan.
A legnépszerűbb streaming platform a Twitch, de egyre népszerűbb a YouTube, és a Facebook Gaming is. A Twitch 2011-ben startolt el, és népszerűsége a mai napig töretlen. Eleinte csak e-sportokra és a videójátékokra korlátozódott az oldal, napjainkban azonban szinte bármilyen témával találkozhatunk rajta. Mivel 2014-re már több mint havi 55 millió felhasználót jegyzett a honlap, felkeltette olyan nagyobb vállalatok figyelmét is, mint például a Google. Végül az Amazon lett a befutó, aki felvásárolta és tovább fejlesztette a már akkoriban is rendkívül sikeres koncepciót.
Napjainkban a Twitch elképesztő népszerűségnek örvend. A 2020-as évnek ebben jelentős szerepe volt, hiszen a megnövekedett szabadidő és a kötelező otthonmaradás sokakat az online szórakozás új formái felé terelt. Nem csak a nézők száma emelkedett meg, de a streamelés mint munka is egyre vonzóbb lett az emberek számára. A tömeges leépítések, a gazdasági nehézségek, és a rengeteg szabadidő új, eddig talán kevésbé ismert pénzkereseti lehetőségek felé vezette az embereket.
Jól hangzik nem? A kedvenc videójátékod játszod, beszélgetsz a nézőiddel és ezért még pénzt is keresel. A dolog kicsit bonyolultabb, hiszen ahogy a diagramon is látszik, a streameléssel próbálkozók száma a tavaly márciusi adatokhoz képest megduplázódott. Nehéz kitűnni a tömegből, és nehéz eljutni egy olyan szintig, ahol az élőzés anyagi biztonságot jelenthet.
A tartalomgyártók három módon juthatnak pénzhez a közvetítéseknek köszönhetően. Kaphatnak pénzadományokat (donation), kaphatnak biteket (a Twitch „fizetőeszköze”, 100 bit 1 amerikai dollárnak felel meg) és a feliratkozások árának felét is megkapják. Itt kicsit máshogy megy a dolog mint a YouTube felületén. Itt ingyenesen lehet követni egy kreátort, és egy bizonyos összegért (kb. havi 2300 Ft) lehet feliratkozni valakire.
A feliratkozás egy hónapig tart, és hasonlóan működik mint egy Spotify vagy egy Netflix feliratkozás. A feliratkozással rendelkező nézők bizonyos előnyöket kapnak, mint például reklámmentes tartalmak, egyedi emojik stb. A streamerek ennek a feliratkozási díjnak a felét kapják meg, a másik fele a Twitch-hez kerül. Ez egy elég stabilan működő rendszer, ami számomra rendkívül furcsa volt elsőre.
Fizetni egy idegennek, hogy videójátékokkal játsszon élőben? Nem a megszokott 8-tól 4-ig tartó munka, de valahogy mégis működik a rendszer.
Ennek okát abban látom, hogy egy online világba elbújni egyszerűbb mint saját problémáinkkal szembenézni. Ezek a Twitch közösségek befogadók és valóban jó érzés közéjük tartozni, ezért sokan szívesen támogatják fennmaradásukat. Fontos azonban a helyén kezelni ezt, hiszen – személyes tapasztalatból mondom - a valóságos emberi kapcsolatainkat nem pótolhatják az online kialakított „haverok”.
A streamelésről lehet nagyon pozitívan és nagyon negatívan is nyilatkozni, azonban úgy érzem nekem nem feladatom véleményt nyilvánítani. Az biztos, hogy egyre gyorsabban nő a műfaj jelentősége az online világban, így nehéz figyelmen kívül hagyni. Hazánkban is vannak már nagyobb csatornák és híres kreátorok, akik a Twitch-en találták meg követőbázisuk, és a bevételeik nagy százaléka származik ebből. Ahogy más országokban is, úgy hazánkban is berobbant a „Twitch láz”, a külföldi példákat szemlélve pedig a lelkesedés csak nőni fog.
Forrás:
https://www.statista.com/statistics/746173/monthly-active-streamers-on-twitch/#:~:text=Active%20streamers%20on%20Twitch%20worldwide%202020&text=This%20statistic%20presents%20the%20number,active%20streamers%20in%20December%202020.
https://www.cnbc.com/2019/02/26/history-of-twitch-gaming-livestreaming-and-youtube.html
Miután az Italia Viva vezetője, Renzi a tragikus járványkezelési megoldásokra, és a szerinte felelőtlenül elköltött EU-s 200 millió euróra hivatkozva visszahívta minisztereit a koalícióból, Giuseppe Conte táncrendjében megüresedett egy hely, melyet a kor legdivatosabban hangzó bálozóival, a centralistákkal szeretne feltölteni. Divatos, hiszen semmire sem vágynak jobban a magukat becsapottnak érző olaszok, mint szakszerű, politikai oldalaktól mentes szervezett parlamenti együttműködésre.
Ha a potenciálisan Conte mellé álló centristák valóban ezt az eszmét hoznák, és a zűrös parlamenti eseményeket szervezett válságkezelő tervek váltanák fel, akkor a déli országnak lenne esélye a járvány előtti állapotokhoz visszahozni a gazdaságát.
Január közepén Renzi csapásával Conte egyértelműen elvesztette a szenátusi többséget. A visszahívott Italia Viva miniszterek "üres helyei" még jól is jöhetnek, de centrista politikusokat meggyőzni a csatlakozásról Olaszországban nem a legegyszerűbb feladat, az ex-miniszterelnöknek mindenképpen időre van szüksége ehhez. A jobboldali erők már a gondolat megfoganásánál ki lettek zárva a potenciális új politikai erő tagjainak sorából, a baloldalt maga Conte zárta ki, így beszűkültek a lehetőségek.
Nem könnyíti meg az ex-kormányfő dolgát az sem, hogy Salvinit egyre többen támogatják abban, hogy előrehozott választásokat csikarjanak ki Olaszországban.
Ez nyilván a most nagyobb támogatást élvező és összetartóbb jobboldalnak kedvezne, és aki nem is elfogult választó a konzervatívok (vagy konzervatívabbak) mellett, annak is érdeke a stabilitás a belpolitika vizein, mert jelenleg olyan mértékű válsághelyzetet kell kezelni, ami egy viszonylagos nyugalomban ülésező Parlamentnek is feladná a leckét. "Minálunk meg jön-megy a miniszterelnök. A legjobbkor..." írja egy olasz kommentelő.
Matteo Salvini már a lemondás előtt egyértelműen hangoztatta, hogy a jobbközép koalíció több, mint ötven százalékos támogatottsága nem véletlen, a szakadással, majd Conte lemondásával és bizonytalan tervével ez csak még tovább emelkedhet.
Az autójából integető kormányfő lassan ikonikussá vált karaktere kérdéseket vet fel mindkét oldalon, a baloldali lapok válságról és összeomlásról beszélnek, a jobboldali olasz sajtót pedig zavartság jellemzi, inkább csak az ide vezető okokat merik taglalni és objektív tényeket közölni, hiszen ki tudja, kikkel tér vissza legközelebb az integető alak.
Egyértelműnek tűnik tehát a jövő az olasz parlamentben, a helyzet mégsem ilyen egyszerű.
Az olasz Il Giornale értesülései szerint amennyiben a tavaszi választások opciója lép életbe, úgy ennek dátuma április 11.
Amennyiben ennek a dátumnak jelentőséget tulajdonítunk, a távozó olasz kormányfőnek rendkívül szűk időkorláttal kell ütőképes csapatot alkotnia, a megerősödött jobboldalnak pedig nagyot kell fordulnia magához képest ahhoz, hogy Conte újra miniszterelnök legyen.
A szimbólumok az életünk részét képezik, mindenhol ott vannak körülöttünk. Annyira megszoktuk a jelenlétüket, hogy fel sem tűnik már, hogy alapvetően nem is olyan egyértelmű a jelentésük, mint ahogy azt gondolnánk. Ilyenek például az útjelző táblák. Akinek van jogsija, az már egy szempillantásból tudja, hogy mondjuk abba az utcába nem szabad behajtani, míg ez egy kisiskolásnak nem jelent többet egy piros karikás táblánál. De mégis honnan jönnek ezek a különböző jelek, szimbólumok?
A smiley
Bár elsőre egyértelműnek tűnik, hogy a : és a ) összekapcsolva, illetve elforgatva egy mosolygó arcot ad ki, azonban az eredete egészen érdekes, ráadásul hatalmas üzletet rejtett magában a kitalálása. A smiley megalkotása egy Harvey Ball nevezetű reklámszakemberhez fűződik, akit egy biztosítótársaság bízott meg a ’60-as években azzal, hogy tervezzen nekik logót. Ball egyszerűen csak egy sárga papírra firkantotta az azóta híressé vált mosolygó fejet, melyet a biztosító társaság a cégen belül egyszerű kitűzők formájában használt. A kitűzők nagy népszerűségnek örvendtek, azonban a cég nem védette le. Talán túl egyszerű volt ahhoz, hogy ez egyáltalán megforduljon a fejükben. Ball is csak 45 dollár prémiumot kapott a munkájáért akkor.
A smiley világhírneve a Spain fivéreknek, Murray és Bernard Spainnek köszönhető.
Ők nem voltak többek egyszerű kiskereskedőknél, akik ajándékboltot üzemeltettek. Azonban már ők is felfigyeltek a smiley-s tárgyak kelendőségére, és akkor ütötték meg a főnyereményt, amikor rájöttek, hogy a smiley, mint védjegy, még nincs levédetve. A Spain fivérek nem is haboztak, azonnal elrobogtak a szabadalmi hivatalhoz, ami így kizárólagos szellemi tulajdonukká tette, „Legyen boldog a napod!” szlogennel együtt a smiley-t. A smiley-nak köszönhetően így ő belőlük lett milliomos, nem pedig Harvey Ballból. Ha el akarod képzelni, hogy mennyit is kaszáltak vele pontosan, csak gondolj bele, hogy egy nap hányszor használod a smiley valamelyik formáját a messengeren!
A dollár
Nem fogod ezt sem kitalálni! A „dollár” szónak köze van a tallérhoz, vagy, ahogy eredetileg hívták, thalerhez. A dollár eredete a 16. századi Joachimstál nevű, ma csehországi településre vezet vissza, ami arról volt híres, hogy ott verték az ezüstpénzeket.
Maga a szó aztán elterjedt más európai országokban is, itt alakult át talerre, innen pedig már nem is hangzik annyira idegennek a dollár.
A $ kitalálása viszont már nem ilyen egyértelmű. Több teória is terjeng róla. Az egyik szerint az Egyesült Államok (US) két kezdőbetűjéből ered. Ha összeillesztjük az U-t és az S-et, akkor az U belesimul az S-be, és így végül kijön a két vonallal áthúzott dollárjel.
Ennél valószínűbb elmélet szerint, a spanyol pesoból ered. A peso rövidítése csak simán egy P volt, a többesszámé Ps. A Ps-ből a nagy p-t aztán rövidítésként csak egy vonallal jelölték, és a P szárára ráillesztették az S-et, így jött létre az egy vonallal áthúzott dollárjel.
A Bluetooth jele
Bár manapság kevésbé ismert, mint 10 éve, elterjedése az elektronikus eszközöknek köszönhető. Azonban az eredete ennél sokkal régebbre nyúlik vissza és a kékáfonyához is van némi köze. A 10. században uralkodott Kékfogú Harald, dán király, aki nevét onnan kapta, hogy nagyon szerette a Dániában igen burjánzó kék áfonyát, ami kékre festette a fogait. Nem tudom, hogy feltűnt-e,
de Kékfogú Harald neve angolul Harald Bluetooth.
A Bluetooth jele, mely leginkább egy B betűre hajaz, Harald király rúnabetűkkel írt monogramjának az összeillesztéséből ered.
De ez még nem magyarázza meg, hogy miért hívják a Bluetooth-t így. Nos, a ’90-es években az Ericsson egy programot akart kifejleszteni, amivel a különböző telefonokat kábel nélkül is össze lehet kötni. Ennek megvalósítására a versenytársakkal kellett szövetkeznie. Létre is jött egy érdekcsoport (SIG), azonban a közös név még nem volt kitalálva. Az Ericsson egyik mérnöke egy Kékfogú Haraldról szóló regényt ajándékozott az Intel programozójának, Jim Kardachnak, aki a SIG helyzetét nagyon is hasonlónak találta Kékfogú Harald történetéhez. Innen kapta a munkaprojekt a bluetooth nevet, majd ezt választották a program megjelölésére is.
A pi
Gondolom mindannyiótok tudja, hogy a görög π a geometriában a kör kerületének és átmérőjének a hányadosát jelöli illetve azt is, hogy ez egy végtelen szám, melyet csak az első két tizedes jegyéig szoktunk használni. De miért pont ezt a görög betűt jelölik erre? Először a walesi matematikus, William Jones használta 1706-ban, a periféria rövidítéseként. De nem csak a görög π-t, hanem a latin p-t is használták a periféria rövidítéseként, vagy olykor az egész szót kiírták. Végül 1748-ban tették hivatalossá, hogy a π jelet kell használni. Ez egy bizonyos Leonhard Euler Introductio in analysin infinitorum című munkájában lett kimondva.
Én szurkoltam Bidennek, hogy sikerüljön bakizás nélkül felolvasnia a szöveget, és sikerült is neki! (Az alelnöki és kampánybeszédeinél nem ment ez ilyen flottul. Erről érzékletes összeállítás látható itt, és az USA regnáló elnökének a nevét sem sikerült eltalálnia egy interjúban a kampányhajrában, lásd itt.)
Ahogyan Tucker Carlson is megjegyezte, Biden egységről és egymás megértéséről prédikált, majd azzal a lendülettel, persze csak közvetve,
az ország felét a fehér felsőbbrendűség hívének és belföldi terroristának bélyegezte.
Ben Domenech, a The Federalist konzervatív portál kiadója szerint a fentiek miatt a republikánusok a „ szemüket forgatták a beszéd közben,” olyan nyilvánvaló volt a kiáltó ellentét a beszédben elmondott kenetteljes közhelyek és a valóság között.
De nem csak ez volt a gond Biden a beiktatásakor elmondottakkal. Az persze várható volt, hogy a beszédet, melyet Domenech sommásan „érdektelennek” és „jó iparosmunkának” nevez, a kampánya során is bemutatott nagypapás, bölcs, egységteremtő pózára építik majd fel beszédírói. A sok ájult dicséret, mellyel a liberális sajtó a beszédet illette, nyilván annak is szólt, milyen sok vallásos, és konkrét bibliai utalás volt benne, ezzel is demonstrálva, Biden meg kívánja szólítani a konzervatív, keresztény szavazókat is. Csakhogy Joe Biden sosem volt híres arról, hogy különösebben hívő lett volna. Az abortuszpártisága mellett katolikussága igencsak megkérdőjelezhető amiatt is, mert egy olyan elnök mellett volt alelnök, aki elnöki rendeletekkel kényszerítette (volna) az egyházi szervezeteket alkalmazottaik fogamzásgátlásának és abortuszainak finanszírozására (ezt Trump hivatalba lépésekor eltörölte, most valószínűleg Biden újra bevezeti).
Biden egyik első intézkedése értelmében az állami támogatásban részesülő oktatási intézmények megint be kell majd, hogy engedjék a magukat lánynak tartó fiúkat a lányvécékbe és öltözőkbe.
Mikor legutóbb lecsekkoltam, nekem úgy tűnt, a katolikus egyház szerint Isten az embert férfinak és nőnek teremtette.
Domenech írásában az elnöki beszéd egy konkrét, Szent Ágostontól vett idézetén keresztül érzékelteti a Biden által hirdetett egység álságosságát. Ágoston szerint a nép olyan sokaság, amelyet „a szeretet közös tárgyai” határoz meg. Majd erre alapozva Biden felsorol olyan dolgokat, mint a lehetőségek, a biztonság, a tisztesség, mint amelyek egy nép szeretetének a közös tárgyai. Csakhogy, világít rá Domenech, Szent Ágoston valójában arra mutat rá Isten városáról című művében, hogy csak az a nép marad fenn, amely közös szeretetének tárgya Isten, illetve az isteni rend és igazság.
Az, hogy az elnök „egyházának szentjét” idézte hangsúlyosan a beszédben, miközben teljesen félremagyarázta az idézet mély értelmét, Domenech szerint
„tökéletesen megmutatja Biden és a boomer generáció nemzeti egységről alkotott téves elképzeléseit. A kereszténységnek az a lebutított változata, amelyet az udvariasság és a kulturális vallásosság szemüvegén át néznek, a Biden márka alapvető jellemzője.“
Ahogyan Domenech kegyetlen iróniával megjegyzi, Bidennél a tökéletesen félreértett ágostoni egység a kampánya során kínos gyakorisággal elsütött, zavarbaejtően értelmetlen „a C’mon, man! (Ugyan már ember!)” fordulat „spirituális megfelelőjévé vált.” Az elnök sajtófőnöke simán elmondhatja, hogy Biden hívő katolikus, miközben főnöke arra készül, hogy semmissé tegye az úgynevezett Hyde törvénymódosítást és ismét lehetővé tegye az abortusz adófizetői pénzből történő finanszírozását, hangsúlyozza a szerző. “És a korrupt, szervilis sajtó kötelességtudóan asszisztál az egység e fikciójának az elfogadtatásához, majd álszenten kifejezi döbbenetét, hogy mégis tovább folytatódik a kulturális háború, mely kettészakítja az országot. Ahogyan Atticus Finch mondta, az udvarias fikciók akár hasznosak is lehetnek, de semmiképpen sem érnek annyit, hogy emberéletekbe kerüljenek,” zárja okfejtését Domenech.
Kínát elsősorban Kína érdekli, épp úgy, mint minden birodalmat. De hogyan alakult az ország nemzetközi megítélése Vuhan óta? Hideg marad-e az Amerikával vívott háborújuk, és hogyan érint minket ez a globális egymásnak feszülés? Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Intézet igazgatója volt a vendégünk, aki azt is megfejtette nekünk, miért sokkal nagyobb a kínai fiatalok vállalkozási kedve, mint a magyaroké.
Vuhan városát körülbelül egy évvel ezelőtt, 2020. január 23-án zárták karanténba. Az ország megítélése tavaly tavaszra romokban hevert, sokan felelőssé tették a világjárványért. Mi történt azóta? Hogyan hatott a lélegeztetőgépekkel, maszkokkal és vakcinával dolgozó járványdiplomácia az ország nemzetközi megítélésére?
Összességében nem volt túlságosan sikeres. Amiben a kínaiak még mindig nagyon gyengék, az a kifelé történő kommunikáció. A belül jól működő kommunikációjukat próbálják kifelé is alkalmazni, de ezzel nem sikeresek a nyugati világban.
Attól, hogy Magyarországon leszáll egy elvtárs néhány konténernyi maszkkal, attól még nem biztos, hogy meg fogjuk kedvelni a kínaiakat. Főleg azért, mert elképesztő ellenszélben dolgoznak a kínai kommunikátorok.
Olyan össztűz zúdul az elmúlt években Kínára, a koronavírus-járványtól teljesen függetlenül is, amit egyelőre nem nagyon tudnak kezelni. Mindenféle mérés azt mutatja, hogy a kínaiak megítélése, presztízse jelentősen esett világszinten. Most jött ki egyébként egy magyarországi kutatás, amit Matura Tamás kollégám végzett, mely szerint Magyarországon is romlott Kína reputációja. Egyelőre nem találják ennek az ellenszerét. Látjuk, hogy hiába próbálkoznak például a vakcina-diplomáciával, olyan hihetetlen mértékű össztűz zúdul az amúgy ismeretlen kínai vakcinára a nyugati sajtó részéről, amit már nem tudnak ellensúlyozni. A harmadik világban kicsit más a helyzet. Ott nem ennyire negatív Kína megítélése. Ahol hagyományosan kevésbé jól beágyazott az USA pozíciója, ott nagyobb tere van Kínának.
Azt hinnénk, a világon annyi tudás, ismeret vált elérhetővé az elmúlt évszázadokban, hogy lehetetlen, hogy alapvető matematikai összefüggéseket (dekagramm fogalma), megkerülhetetlen biológiai ismereteket, vagy alapvető fizikai tényeket ne ismerjenek az emberek. Valahogy egy társaságban műveltnek számít az a személy, aki Byrontól idéz, és nem probléma, ha értetlenül áll az általános iskolások matekfeladatai felett. Ez igazából még nem is lenne probléma, ha az utóbbi években nem estünk volna át a ló túloldalára, és egy harsány, Coelho idézeteket bömbölő színésztanonc társaság nem kacagott volna fel a tényen, miszerint az egyiküknek fogalma sem volt arról, hogy a házinyúl is haszonállatnak minősül. Lawrence M. Krauss, az MIT és fizikus professzora akkor szembesült ezzel a problémával, amikor a Yale-en egy sokkal összetettebb feladat ( az USA összes WC-jében 24 óra alatt összesen lehúzott víz űrtartalmát kellett megsaccolni) kapcsán már ott hibázott a hallgatók 35%-a, amikor az Egyesült Államok lakosságát 10 millió alá becsülte. Szerencsére ehhez képest eltörpültek azok a tippek, amik már milliárdos nagyságrendekkel kalkuláltak, bár nem tudom, milyen területen adnak diplomát olyan hallgatónak, aki ezt leírta.
A professzor kiemelte, ezek a diákok nem buták, csak meglepően gyenge a számfogalmuk.
Fogalmuk sem volt arról, hogy mit jelent valójában a millió. Számukra egymillió és egymilliárd csupán túl nagy volt ahhoz, hogy megértsék.
- fogalmaz a tudós. Rámutatott, hogy a téma nem új keletű: az elmúlt évtizedekben annyi, magát műveltnek gondoló (részben talán valóban művelt) közszereplő nyilatkozta teljes magabiztossággal, hogy az ő agya nem a matematikához van programozva, és nem is köteles alapjaival sem megismerkedni, hogy amikor ezek az emberek példaképpé váltak, a későbbi generáció először feljogosítva érezte magát a természettudományok elutasítására, majd pár év múlva, hogy legitimálja tudatlanságát, divattá alakította.
Lawrence számba vesz pár, politikusok és közszereplők által megmosolyogtató kijelentést is.
A "Nem vagyok tudós, de.. " kezdetű mondat legtöbbször humoros utalás egy egyértelmű dologra, sokszor azonban olyan refrén, ami után egy olyan tudományos tény következik, melyet az illető nem ért. Erre lenne is bocsánat, arra már kevésbé, hogy ezeket a mondatokat (melyek sokszor direkt rövidek, kevés szóból állnak és lényegre törőek) a nyilatkozó részéről félmosoly, a tudományos szervezetek részéről pedig hosszas utólagos magyarázkodás követi, hiszen megértés híján nem mindig sikerül ezeket a tényeket helyesen kontextusba helyezni sem.
A koronavírus idején csak még divatosabb lett a "Hiszek a tudományban!" kijelentés. Nem mintha lenne a kijelentőnek választása.
A járványveszély terhelte időszakban kiemelt figyelmet kapott a természettudomány egy részhalmaza, és naivan azt gondolhattuk volna, hogy egy olyan társadalomban, ahol a gyerekeket hattól tizenhat éves korukig heti öt napon át az iskolapadban oktatjuk, nem merül fel olyasmi, hogy az 5G terjeszti a koronavírust.
Nem is az a probléma, hogy felmerül, hanem, hogy a gondolat megfoganását nem követi kritika, a korszakalkotó gondolat közkinccsé tétele előtt pedig nincs zsigeri igény a logikára. Terjeszti, de hogyan? Mi az az 5G? Az tud terjeszteni vírusokat? Mi az a vírus? Nem tudja, ő nem orvos. És ez ugye, jól is van így.
Vannak gyenge pontok minden ember tudásában, és rendben van, hogy a szakmák szinte mindegyike olyan mértékben fejlődött, hogy mélységében egy élet csak differenciált, speciális ismeretek befogadására elég. Csak hogy a probléma nem ezeken a szinteken van. Alapvetően nem is múlnak azon emberi életek, hogy a Yale - többek közt történelem és állampolgári ismeretek szakos - hallgatói nem tudják, hányan húzzák le a WC-t a kontinensükön, de az már hosszútávú probléma, hogy ha az ő generációjuk számfogalma itt tart, akkor az ő gyerekeiket mennyire lehet majd megvezetni egy választási kampányban?
A szüleink még csendesen kuncogtak a mandzsettájuk mögött, mikor az elvtárs kampánybeszédében megígérte, a települések egy ötödén, majd egy nyolcadán, öt éven belül pedig az egy tizenkettedén felépül egy kisdedóvó. Ma már nem vagyok biztos benne, egyből kiszúrná-e egy magasan iskolázott gárda a hibát. Nem a parciális differenciálegyenletek felismerése az elvárás, de a 2021-es népszámlálás eredményeit azért nem ártana tudni értelmezni.
Alapvetően nem tartom gonosznak vagy rosszindulatúnak az emberiséget, mint közösséget. Nem érzem azt, hogy az anyagiakkal feltűnősködő celebvilág vagy a tabletekkel sírokon táncoló tizenévesek rosszindulatúak.
Pusztán azt gondolom, hogy nem tennék, amit tesznek, ha értenék, mit jelent a 40-50 000 így, leírva, ennyi nullával. Továbbá mit jelent, ha mögé írjuk, hogy "... gyermek éhezik Magyarországon".
Ahhoz, hogy ezt számfogalom nélkül is érzékenyen fogadja egy tinédzser, el kellene odáig jutni, mi az az éhezés, és, hogy mennyire szörnyű már azt is tudni, hogy 1 darab gyermek éhezik Litvániában, de direkt ne alapozzunk az empátiára, mert gondolkodás képességével ellentétben az tényleg vagy van, vagy nincs.
Nem válik testközelivé a kijelentés, amíg nem ismeri, mennyi hazánk lakossága, nem látja, hogy ezen a halmazon belül kb. 1,4 millió gyermek 15 év alatti, vagy a kisebbekre közelítve a 7 év alatti gyermekek 42 százaléka szegénységi küszöb alatt él. Ha tudná, mi az, hogy százalék (nem csak azt, hogy ha meglátja egy matekfeladatban, akkor el kell osztani mindent 100-zal), megértené, hogy potenciálisan ez egy óvodai csoportban hány kisgyereket jelent, és máshogy gondolkodna.
Vannak azok a felnőttek, akik ismerik ezt a számot, kb. értik is, de kamunak titulálják az adatot, merthogy az ovis szülőin minden szülő ott volt, és senki nem szegény.
Stabilabb számfogalommal esetleg az ölükbe merednének, hogy hűha, ha nem egyenletes az eloszlás, és nem homogén módon minden oviban 100 gyerekből 42 él szegénységben, akkor amennyi éhező gyerek nincs a gyerekem csoportjában, annyival több nehéz sorsú pici jár esetleg máshova? Lehet, hogy máshol 25-ből 15-en is éhesen jöttek oviba? Akkor is, ha azt nagyon rutinosan ki tudják számolni, hogy nem 42%? Ha értenék, mit jelentenek ezek a számok, átértékelnék, hogy mit is kaptak, mennyit dolgoztak érte, ebből mennyi az ő érdemük, és hogy mivel tartoznak másoknak.
Sokan értékelték már Trump elnökségét, és valószínűleg még jó páran meg fogják vonni az elmúlt négy év mérlegét a továbbiakban is, akkor is, ha az USA elnökét már Joe Bidennek hívják, amikor ez a cikk készül. Bár abban szinte mindenki egyetért, hogy Donald Trump valóban sokszor képtelen volt felnőni az elnöki pozíció diktálta viselkedésbeli elvárásokhoz, hogy finoman fogalmazzunk (mások ezt úgy mondanák: gyakran volt bunkó), azt is sokan elismerik, hogy jelentős dolgokat vitt véghez. Sajnos azonban elnöki ténykedésének zárófejezete súlyosan beárnyékolta az elért ereményeit, és néhány tekintetben majdhogynem le is nullázta a Trump-korszak pozitívumait.
Így látja ezt Andrew C. McCarthy, a National Review rendszeres szerzője, volt ügyész is, aki egyébként mindvégig elkötelezett Trump-hívő volt. Olyannyira, hogy 2019-ben könyvet jelentetett Ball of Collusion címmel arról, szerinte hogyan játszott össze a Hillary Clinton kampánystáb és Obama elnök először Trump megválasztásának megakadályozása, majd elnöksége ellehetetlenítése érdekében.
Az egyébként több iszlamista terrorista elleni vádemelést jegyző McCarthy „A Trump-elnökség tragédiája” című cikkében kifejtette, szerinte
Trump fő érdemei közé tartozik, hogy három konzervatív főbírót is sikerült kineveznie a Legfelsőbb Bíróságra, akik fiatal középkorúak lévén hosszú évtizedeken át megóvhatják a baloldaltól a hagyományos polgári és gazdasági szabadságjogokat az USA-ban.
Trump egyetlen háborút sem indított elnöksége alatt – erre nemrégen egyébként Schiffer András is is felhívta a figyelmet lakonikus tömörséggel egy Facebook bejegyzésben. Trump nem azért tette ezt, mert pacifista vagy antimilitarista lett volna, tegyük hozzá. Nála hangosabb és őszintébb támogatója a hadseregnek vagy a rendfenntartó erőknek nem nagyon akadt az amerikai elnökök történetében. Valószínűleg inkább abból a meggyőződésből, hogy az ilyen beavatkozások drágák, mind pénzben, mind amerikai életekben számolva, és kontraproduktívak is. Viszont fellépett Irán ellen, megerősítette az USA szövetségét a szunnita arab országokkal, kiállt Izrael mellett, és olyan történelmi jelentőségű közel-keleti békeegyezményeket hozott tető alá, írta McCarthy, hogy
„ha ezt egy demokrata elnök érte volna el, róla nevezték volna el a Nobel-békedíjat.”
Trump azonban felelőtlen módon hónapokon át hergelte híveit választási veresége után, majd gyakorlatilag fellázította őket washingtoni tömeggyűlésén január 6-án. Ezért legalábbis részben biztosan felelős a Capitoliumnál történtekért, fejtette ki McCarthy. Ráadásul az egyre nagyobb ellenszenvet kiváltó demagóg retorika, mellyel az elcsalt választásról beszélt, sok konzervatív szavazót idegenített el McCarthy szerint, és emiatt nyerték meg a két kulcsfontosságú szenátusi helyet Georgiában a demokraták, elorozva a szenátusi többséget is a republikánusoktól. A washingtoni események és az azokat követő reakciók megingatták az USA tekintélyét a világban, belföldön pedig tovább erősítették a társadalom megosztottságát, írta a szerző, és ezzel nehéz vitatkozni.
Trump tehát tragikus hősként hagyja el a porondot. Bukását részben maga okozta. Részben persze az a fősodratú liberális média, amely, lefogadom, Bidennel sokkal elnézőbb lesz, mint a rebellis, fékezhetetlen Trumppal volt. Garantáltan egy szót sem fognak ejteni az időskori demenciára utaló elszólásairól, vagy korábbi vállalhatatlan, fiatal lányokat és gyermekeket is érintő, illetlen hajszaglászásairól (ezekről például itt és itt olvashatunk). Vagy arról, ötvenéves politikusi pályafutásából egyetlen fontos eredményt sem tud felmutatni.
Feleségét, a First Ladyt is a tenyerükön hordozzák majd, ellentétben a gyönyörű és elegáns Melania Trumppal, akit egyetlen nagy női és divatmagazin sem tett a címlapjára négy év alatt, viszont rendszeresen eszkortlányként aposztrofálták jól elhelyezett cikkekben. A magyar hasonszőrű portálok gondolkodás nélkül átvették máris a Jill Bident doktorként emlegető amerikai balliberális sajtó gyakorlatát.
A nyugati világban, és ebbe Magyarországot is beleértem, tökéletesen visszatetsző a doktori cím használata olyan közszereplők esetében, akik nem orvosok.
De a 24.hu szerint a Bibliát, amelyre férje felesküdött beiktatásakor, „Dr. Jill Biden tartotta.” Nos, nem ajánlom senkinek, hogy megpróbálja magát Jill Bidennel megoperáltatni, ugyanis az új First Lady nem orvos, hanem a pedagógiai tudományok kisdoktora. (Hozzáteszem, a liberális média Trump városfejlesztési miniszterét, az idegsebész professzor Ben Carsont rendszeresen „Mr. Carson”-ként emlegette – neki nem járt a doktor előtag, hiszen konzervatív!)
Mivel arra tehát mérget vehetünk, hogy a balliberális média roppant barátságos módon viszonyul majd Bidenhez (hogy a magyar ellenzéki sajtó bevett fordulatát idézzem, lakájmédiaként viselkedik majd vele), a konzervatív orgánumoknak kell elvégezniük a kritikai munkát helyette.
