Reaktor

Interjúnk Dr. Nyulné Pühra Beáta, a Nyakas Pincészet főborászával és Nagy Péterrel, a pincészet marketing vezetőjével. Témáink a pincészet múltja, jelene, jövője, és hogy milyen trendek jellemzik a magyar borpiacot.

Ki és mikor alapította a pincészetet, milyen célból?

N. Péter: A régi töki TSZ volt a pince elődje, és a '90-es években az akkori TSZ gyakorlatilag ellehetetlenült, és a borban és a szőlőben látták az akkori vezetők a kiugrási lehetőséget. Egy viszonylag hosszú folyamat zajlott le itt a földekkel, a vagyonjegyekkel, majd végül egy új felosztást hoztak létre. Volt, aki bent maradt a társaságban, volt, aki kiszállt, és saját maga próbálkozott külön utakon. Az akkori elnök és köre jelenleg a Nyakas Pince tulajdonosai, a régi TSZ tagok, illetve miután már elég sok idő eltelt, azóta az akkori TSZ tagok örökösei. Tehát körülbelül 40-45-en vagyunk a részvénytársaság részvényesei között, és közel 150 fő tulajdonosa van a pincének.

Jól értem, hogy ez nem egy családi vállalkozás? A Nyakas név sokak fejében családnévként is megjelenhet. Miről kapta a nevét a pincészet?

N.Péter: A Nyakas Pince a Nyakas-hegyről kapta a nevét. Ez része is volt a marketingnek, nem tisztázzuk minden borkóstolón, honnan ered a név. De talán így jobban eladható egy termék, ha az a hiedelem, hogy családi, vagy családias pincéről van szó. Valójában több családhoz kötődik a név, tehát vannak olyan családok is - Bea is, meg mi is – akik családilag is benne vagyunk, de még rajtunk kívül azért van egy négy-öt család, aki tényleg szívét-lelkét beleteszi a folyamatokba. Az a lényeg, hogy miután egyik család sem domináns ebben a történetben, így nem lehetett családnévhez kötni, és az egyetlen fix pont, ami biztos és örök, az a hegyoldal. Így esett a választás a Nyakas-hegyre.

P. Beáta: Maga egyébként a Nyakas szó, onnan jön, hogyha szemből nézzük a hegyoldalt, akkor az olyan, mint egy fekvő emberi alak, de mondhatnánk azt is, hogy nyakas emberek dolgoznak ott. A töki lakosok is nyakas emberek.

Tudtok pár szót mondani a térség korábbi – TSZ előtti – történetéről?

P. Beáta: Mi az Etyek-Budai borvidéknek a budai régiójában vagyunk, és hogyha megnézzük a régmúltat, akkor láthatjuk, hogy ez egy nagyon nagy múlttal rendelkező borvidék. A régió Szentendrétől egészen Nagytétényig húzódott, -nem véletlenül - a Duna mentén, ahol jellemzően kékszőlő fajták dominálnak. Amikor megunta már a budapesti lakosság, hogy mindig csak kékszőlőt és vörösborokat kellett kóstolni, és már igény volt a fehér szőlőkre, akkor jöttek be a fehérborhoz felhasznált szőlőfajták. Tök egyébként egy tipikus magyar falu, sváb örökséggel.

Nagyon érdekes, hogy számos magyarországi borvidéken vannak sváb gyökerei a bortermesztésnek. Örülök, említetted a szőlőfajtákat, mert ez lett volna a következő kérdésem, rátérve egy picit a pincészet jelenére. Hány hektáron zajlik jelenleg a szőlőtermesztés?

P. Beáta: Jelenleg közel 200 hektárral rendelkezünk. Ebből 12% kékszőlő, a többi fehér szőlő, ami a borvidék jellemző arány. Nagy tradíciója van a rozé készítésnek, nálunk az első termesztett szőlőfajta a kadarka volt. Amikor már nem a TSZ-ről beszélünk, hanem már az Rt- formában, illetve még a Kft. formában is a kadarkánk volt, abból a legelső bor az Schiller volt. Azt azonban mi sem gondoltuk, hogy majd vörösborokat fogunk készíteni. 2018-ban ez is eljött, mivel egyre jobban melegszik az éghajlat, egyre könnyebben beérnek ezek a szőlőfajták. Amint mondtam, a fehér a domináns, de azért kék szőlők is vannak. Jelenleg a kék szőlőfajták közül négy van: Kadarka, Kékfrankos, Merlot és a Pinot Noir. A fehér szőlők között a legfontosabbak az Irsai, Rizlingszilváni, Szürkebarát, Rajnai Rizling, Chardonnay és a Sauvignon Blanc.

Ez nagyon diverz. A 200 hektár, ha jól tudom, a magyar viszonylatban soknak számít.

N. Péter: Attól függ mihez hasonlítjuk. Magyar viszonylatban valóban nagy terület, de ha a nemzetközi viszonyokhoz képest nézzük, akkor ez valójában egy kicsi borászatnak számítana.

Miért van szükség ennyi szülőfajtára? A vásárlói igények igazolják ezt, sokféle bort tudnak értékesíteni, vagy a szülőfajtáknak a sokfélesége inkább a természeti adottságokhoz köthető?

P. Beáta: Nagyon sok helyen, csak 5-10 hektáruk van, és azon viszont 20 szőlőfajta. Nem szabad elfelejteni, hogy nem szabad elaprózódnunk, tehát az se jó, hogyha van 20 fajta, mert amikor megtalálunk egy piacot, akkor lehet, hogy az egyik sokkal jobban megy, és akkor mit csinálunk azzal, ami kevésbé? A kékszőlőnél azért volt szükség a 4-4-re, mert, a fakták különböző jegyekkel rendelkeznek. A kadarka a fűszerességet hozza, de szükség van a színre is, tehát ez egy tudatos megszervezett telepítés volt úgymond, hogy milyen típusú bort is szeretnénk készíteni. És hogyha a kadarkánál maradunk, alapvetően vékony héja van, és a színanyag tartalma a lehető legkevesebb. Minden évben stabil minőséget szeretnénk nyújtani, nem szabad az elvárt minőségtől eltérni.

N. Péter: A piaci igényekhez is jobban tudunk igazodni, hogyha többféle szőlőfajta van. Bár tény, hogyha visszatekintünk, akkor talán a legkönnyebb dolgunk az lett volna, hogyha a teljes 200 hektár csak Irsai Olivér, és gyakorlatilag csak ezt az egy fajtát termeljük és forgalmazzuk, mert erre volt kiemelkedő igény, de valójában ez a legnagyobb kihívása a borászatoknak, hogy nekünk szinte most azt kellene ültetnünk, amit majd tíz év múlva fognak fogyasztani, de ez olyan, mint a lottó, nem lehet előre kiszámolni, hogy mit fognak inni. Így gyakorlatilag a borászok vagy a birtokok úgy alakítják a szerkezetüket, hogy ebből is van, abból is van, van, amelyik egyik évjáratban jobban sikerül, másik évjáratban a másik sikerül jobban, és ebből hozzák össze a forgalmukat.

A jövőt lehet, hogy nem tudjuk előre kiszámolni, viszont azt biztosan tudjuk, hogy a jelenben melyek azok a borfajták, amik a legkelendőbbek. Mik most a fogyasztási szokások, melyek azok a borok, amiket szívesen készítetek, és amelyeket a fogyasztók szívesen fogyasztanak?

P. Beáta: A 2000-es években - meg hát előtte is amikor szőlőtermesztés és borkészítés folyt a reduktív technológiával -a gyümölcsösség, frissesség, üdeség, volt a követelmény. A borvidéken barna erdőtalaj van, amelynek igen magas aktív mésztartalma van, ezáltal savasabbak a boraink, viszont ezzel a technológiával tényleg egy nagyon szép, gyümölcsbombát tudtunk a fogyasztók elé tárni. Én azt gondolom, hogy ez a trend még mindig megvan. Amit észreveszünk az utóbbi időszakban, hogy valahogy inkább talán a fehérborok felé haladnak a fogyasztói preferenciák, tehát jóval többet fogyasztanak az emberek, és a kékszőlők ilyen szempontból egy kicsit háttérbe szorulnak. Ugyan nagyon érdekes, mert a rozé is háttérbe szorul pedig az egy gyümölcsös, könnyed üde bor. Kicsit mindig félünk is, hogy Úristen, mi van? Mert ugye minden divatnak van egy felfutó éve, és majd le, és akkor ez. De az Irsaira azért is büszkéknek kell lennünk, mert Hungarikum és mindenkinek van vele emléke. Ezt mindig fel lehet ismerni, ugye ma már a borokhoz érteni is igen sokan szeretnének, és ez biztos, hogy bárki, aki csak éppen ismerkedik a borok világával, ezzel szoktuk bevezetni a fiatalabbakat, vagy hogyha valaki sörös volt, vagy esetleg másik, nagyobb alkoholtartalmú italokat fogyasztott, mert itt mindig van emlékkép, és van az Irsainak ez a muskotályos illata, zamata, ami hízelgővé teszi, tulajdonképpen ez az előkapu, és akkor innen lehet továbbmenni.

Így van, az Irsaira egészen biztosan büszkék lehettek. Szerintem a Nyakas Pincészet Irsai borát nincs olyan ember Magyarországon, aki ne ismerné, vagy ne kóstolta volna legalább egyszer. Visszatérve a számokhoz, még egy olyan kérdésem lenne hogy nagyjából hány palack bor készül el egy évben?

N. Péter: Mondjuk azt, hogy olyan másfél millió palackos a forgalmunk, ez a Covid-időkben volt a legjobb, érdekes módon. Most egy picit visszaesett a forgalom, ezt lehetne elemezni, hogy milyen hatások adódtak össze. Amikor a pandémiás időkben összeültünk, gyakorlatilag pánikhangulat volt a borászatnál, hiszen úgy volt, hogy akkor betiltják a rendezvényeket, akkor nem tudnak az emberek étterembe járni, ami egyébként akkor egy viszonylag nagy részét tették ki a Nyakas borok forgalmának. Aztán eltelt egy hónap, és akkor kiderült, hogy gyakorlatilag nincsen semmi gond, mert a közönség magához veszi a borokat a szupermarketekből is. És nem azt a mennyiséget, hanem annak a mennyiségnek esetenként a sokszorosát. Valójában viszonylag jól jöttünk ki ebből a válságos helyzetből. Most egy picit más a helyzet. Persze nem azért vagyunk itt, hogy panaszkodjunk, meg meggyőződésem, hogy nagyon erős a márka, ahogy itt már beszéltük, hogy tényleg szó szerint szinte minden bulizó fiatal hűtőjében van egy nyakas Irsai Olivér, ha nincs, akkor meg oda tesszük. Nincs ilyen gond. De most azért egy kicsit visszaesett a forgalmunk. Visszatérve az előző gondolatra, azt még meg kell jegyezni, hogy az nem volt logikus, hogy szinte a rozénál is visszaesést tapasztaltunk. Az egyik oldalon azt látjuk, hogy a felgyorsult világ, a friss, üde gyümölcsös borok kedveltek. Tehát, hogy a felbontást követően azonnal élvezhető az ital. És a friss rozék ebbe a kategóriába abszolút beleférnének és ennek ellenére azt láttuk, hogy a forgalom csökkent, és nem csak nálunk, hanem országosan. Emellett pedig a friss fehérek nagyon jól tartják magukat. És talán ez a nagy szerencsénk, hogy gyakorlatilag a divat a válság ellenére úgymond kitart, és hál' Istennek a fiatalok is fogyasztanak friss fehérborokat. Meglátjuk, hogy ez meddig tart ki, de meggyőződésem, hogy ez nem csak egy magyar trend, ez egy világtrend. A friss, üde gyümölcsös fehérborok, és az alacsonyabb alkoholtartalom felé megy a fogyasztás. És amíg ebbe az irányzatban benne vagyunk, vagy ezen a hullámon lovagolunk, addig szerintem nincs gond.

P. Beáta: A probléma az, hogy nincs idő megterített asztalnál étkezni, az ételt és az italt párosítani. Egy 16% alkoholtartalmú bort mikor fogyasztunk? Utána biztos, hogy, alapvetően nem ülünk kocsiba, nem rohanunk, tehát az lelassulásra kényszerít, de hogyha megnézzük a kék szőlőket, hogy nagy vörösbort ezekbe a hihetetlen melegekbe, egy nagy cserzőanyag tartalommal rendelkező biztos, hogy nem azt fogja megkóstolni.

A koronavírus-járvány alatti alkoholfogyasztásról nemrég láttam egy statisztikát. Kettő oszlopdiagramon volt feltüntetve, hogy mely alkoholfogyasztási helyzet az, ami jelentősen változott a módosult élethelyzet miatt. Mindkettő oszlop nagyjából háromnegyede volt az a szint, amit az emberek otthon, családi körben, vagy barátokkal, tehát boltban megvásárolt italokból fogyasztanak. És egy nagyon pici rész volt csak az, amit az éttermekben, a bárokban, különböző helyeken isznak, amit nem tudtak megtenni a Covid alatt. Tulajdonképpen csak az a pici sáv tűnt el a járvány alatt, viszont az otthon elfogyasztott italoknak a mennyisége megnőtt, úgyhogy ebből a szempontból talán igazolható, hogy miért nem volt jelentős visszaesés a fogyasztásban. Ez a másfél millió palack, ami évente elkészül, magyar viszonylatban nem kis szám. Milyen üzleti partnereknek lehet értékesíteni, milyen kiskereskedelmi láncok, éttermek, egyéb partnereitek vannak?

N. Péter: Teljesen nyitottak vagyunk, alapvetően a forgalmunknak körülbelül a 60%-át a hazai kiskereskedelmi láncok adják. Itt gyakorlatilag mindenkit megnevezhetnénk, egy-kettő kivétellel, gyakorlatilag mindenkivel dolgozunk. És szerintem ez egy nagyon jól bevezetett címke, bevezetett márka, és mi is ragaszkodunk hozzájuk, ők is ragaszkodnak hozzánk, tehát ez az alapja a forgalmazásunknak. Emellett azért kisebb-nagyobb kereskedőkkel is foglalkozunk, országos borkereskedőkkel, megyeszékhelyen funkcionáló diszkontokkal, italkereskedőkkel, van közvetlen éttermi beszállításunk, szállodákba szállítunk, na meg a fesztiválok. Most gyakorlatilag újra elkezdtünk megjelenni fesztiválokon, és azt látjuk, hogy a borfesztiválok tele vannak. Akárhova megyünk - de most nem csak a mi standunknál -alapvetően ezeknél a nagy rendezvényeknél azt látjuk, hogy a közönség erre nyitott, és kellenek a finom friss borok. Aztán valamennyi exportunk is van, ez mondjuk lehetne több is. Jelenleg olyan 2%-át exportáljuk a borainknak, de ez még a csúcsidőkben sem volt több 10-15%, most ez valamelyest visszaesett, de ez is több okból történt. Egyrészt azért, mert hogyha itthon elfogy a bor, és úgymond kényelmesebb itt Magyarországon értékesíteni, akkor miért költsünk exportpartnerekre? Tehát a kiutazás, a kiállítások költsége mind-mind borsos anyagi terhekkel jár, ami utána vagy megtérül, vagy nem, tehát úgymond a könnyebbik utat választottuk. És mennyiségi igényeket sem tudnánk teljesíteni. Tehát, hogyha bejönne egy nagy német lánc, hogy holnap szállítsunk nekik százezer palack Irsai Olivért, akkor melyik magyar lánctól venném el a forgalmazást? Hát az meg nem lenne helyes döntés, hogy az exportot előnyben részesítenénk a hazai forgalmazással szemben.

Nagyon jó, hogy megemlítetted ezt az exportot, meg a nemzetközi piacokat, erről is szeretnék majd kérdezni, de még előtte visszatérve a hazai forgalmazáshoz: Azt tudjuk, hogy a boroknak nagyon jó a minősége, és ár-érték arányban nagyon kedvező kínálatot tud biztosítani a pincészet. Nem véletlen, hogy a különböző üzletláncokban mindenhol szívesen fogadják, ahogy említetted a borokat. Mi az az árfekvés, ami a pincészet szerint ezen csúcstermékek esetében, mint például az Irsai Olivér a legmegfelelőbb? Hogyan tudjátok úgy beárazni, hogy az megfelelő legyen nektek, legyen rajta profid, a kiskereskedelmi láncnak is legyen rajta haszna, és még a vásárlók se találják túl drágának?

N. Péter: Ez mindig kényes kérdés, mert nyilván mindenkinek az a jó -tehát a termelőnek, meg a kereskedőnek nyilván az lenne jó - ha minél fentebb lennének az árak, de hát akkor meg nem veszi meg a közönség. Úgymond egy állandó harc megy itt a háttérben, akár 20 forintokon vitatkozunk. De míg a 2000-es években mondjuk az 1000 forint volt a lélektani határ, utána ez fölment 1500-ra. Most én úgy gondolom, hogy a friss fehér boroknál valahol 2000 forint körül van ez a lélektani határ, amit még hajlandó a nagyközönség megfizetni egy palack friss fehérborért. Hogyha 2000 forint fölé megyünk, akkor drasztikusan visszaesnek a forgalmak. Így most valójában így a 2000 forint körül lavírozunk, 1990-2190 Ft, ahol van akció, ott akkor még lejjebb megyünk. És hogy hát mi marad a pincének, ezt most itt nem fogjuk a nyilvánosság előtt megmondani, de alapvetően nem panaszkodhatunk, mert folyamatosan tudunk fejleszteni. Így vagy úgy a háttér megállapodásból azért jól szoktunk kijönni.

Egyszer azt hallottam, hogy a magyar borfogyasztóknak van három csoportja. Vannak azok, akik minél többet és minél olcsóbban szeretnének inni, és általában az alsó polcos, ízléstelen kiszerelésű bort választják. Ők viszonylag, kevesen vannak. Van a nagyobbik csoport, akik meg nagyjából, amit említettél, a lélektani határ körül mozgó, szép címkével ellátott borokat keresik, talán ők vannak a legtöbben. Van egy még szűkebb csoport, akik pedig tényleg a minőségre mennek, és nem baj nekik, hogyha esetleg drágábban kell megvásárolniuk a bort a boltban, vagy akár egy étteremben fogyasztanak bort, és ők sok esetben értenek is hozzá. Az lenne a kérdésem, hogy ti a középső csoportot, tehát a legszélesebb réteget célozzátok meg?

N. Péter: Igen.

Mi a stratégia, a minőségen kívül és az árazáson kívül hogyan tudtok kitűnni a tömegből? A címke, az egy fontos elem, az is például egy emblematikus jellemzője a Nyakas boroknak. Szerintem mindenki ismeri a címkét is, ugyanúgy, mint a nevet, akár az Irsai, akár az Aligvárom esetében - ezek mindenki számára ismerősek - de van-e valami olyan stratégia, ami a címkén, az áron és a képviselt minőségen kívül megkülönböztet titeket?

P. Beáta: Ez az állandó sztenderd minőség, nagyon fontos, hogy az mindenképpen meglegyen. Én azért még azt hozzátenném, hogy itt a reduktív borokról beszéltünk, de mindig kell egy pincészetnek, hogy legyen egy nagy bumm. És nekünk ez a Menádok borcsalád. Ez természetesen nem ez az árkategória, de kell, hogy legyen nekünk is borászoknak, és az olyan embereknek is, ahogy most felsoroltad itt ezeket a csoportokat, hogy mindenkit megtaláljunk. Mindenkinek meglegyen az amit szeretne, mert lehet, hogy ő azt mondja, hogy ja, hogy ezt meg lehet bármelyik szupermarketben vásárolni, akkor én ezt köszönöm, nem kérem. Viszont van olyan, amit nem tud, ami csak nálunk van, ami különleges, egyedi, éppen ezért ugye egy alacsonyabb palackszámmal gyártjuk. A Menádok borcsaládunk az, amire azt mondanak, hogy nincs kompromisszum, hogyha nincs meg a 40% betöppedése, tehát egy kései szüretelésű alapanyagnak, akkor nem hozzuk ki.

N. Péter: A csoportoknak a nagyságrendjét is érdemes lenne elemezni, mert ahogy mondod, hogy ez a három csoport, de a legnagyobb érték gyakorlatilag a középső csoportban van, ahol tényleg nagyságrendet vásárolnak. Például a budavári borfesztiválon is látszódott, hogy mi próbálunk középre árazni, de nyilván voltak sokkal drágábbak nálunk, és lehet, hogy ő elad egy palack bort csillagászati áron, de az alatt az idő alatt mi 100 palack bort adunk el. És lehet, hogy előttünk 50 méteres sorban állás volt. Tehát most nyilván ez sokkal több munka, sokkal nagyobb odafigyelés, de talán nem is ez a lényeg, hanem az, amit Bea mondott, hogy a standard minőség, tehát amikor a Nyakasról beszélnek, akkor gyakorlatilag nem csak egy adott évjárat, egy adott boráról beszélünk. Bea is már több mint két évtizede, én is két évtizede vagyok a pincénél, itt egy olyan hosszú időszakot tudtunk megugrani, és ténylegesen, ha hibáztunk is, mert voltak azért hibák, de viszonylag gyorsan kijöttünk belőle, azonnal tudtuk javítani ezeket a dolgokat. Az, hogy valaki 20 éven keresztül úgymond kiváló minőséget adjon megfizethető áron, ez tényleg egyedi. Ezzel nagyon nehéz versenyezni jelenleg.

P. Beáta: Szinte ugyanazzal a csapattal. Ez egy másik, hogy azért egy nagyon-nagyon jó csapat van mögöttünk, illetve mindenkinek nagyon-nagyon fontos egyénileg is a saját maga munkája, és így csapatban, tehát egy mindenkiért, mindenki egyért, ez tényleg egy ilyen szlogen, hogy azt gondolom, hogy mindenki azért van, hogy a lehető legjobb minőséget tudjuk adni.

N. Péter: Igen, és akkor ez egy idő után már önmagát generálja. Épp ez a lényeg, hogy közben az emberek változnak, mert lehet, hogy valaki elkezdi most főiskoláson az első csoportba, és akkor azt mondja, hogy na, nekem a lehető legnagyobb alkoholtartalmat kell kihoznom ebből a pár ezer forintból, ami a zsebemben van. Aztán ez az évek során változik, és utána megengedheti magának, hogy följebb lépjen, vagy még tovább, és akkor lehet, hogy tíz-húsz év múlva ez majd valahol fixálódik. Én a bemutatókon mindig azt mondom, hogy kóstoljanak meg minél többet. Tehát nem kell, hogy egy tételnél leragadjanak, aztán majd utána eldönti, hogy mit fog kóstolni.

P. Beáta: Igen, és ez, amit még az elején kérdeztél, és ez most az jutott eszembe, hogy ugye megvannak azok az életkorok, amikor ki milyen bort fogyaszt. Na, de ugyanúgy megvan az, hogy most éppen, mit tudom én, most mondtuk a rozékat, de most éppen a fehérboron túl vagyok, akkor nagy vörösöket kóstoltam, újra visszatértem a rozéhoz, újra a fehérhez. Tehát nekünk az a lényeg, hogy amikor kialakítunk egy szortimentet, hogy ugyanúgy tudjuk a fiatalokat megszólítani, mint 25 éve, amikor azok voltak fiatalok, akik azóta már átugrottak a középkorosztályba, vagy ugye kicsit idősebbek lettek, és változik az ízlésünk, nagyon-nagyon sok mindenben. Na de utána ugyanúgy visszatérnek. Tehát az a lényeg, hogy tudjunk mindenki számára olyat biztosítani amit szeretne. Hozzáteszem, hogy nagyon-nagyon sok olyan gyönyörű, nagyon-nagyon sok nagyon jó bor van Magyarországon, hogy néha a fogyasztókat sajnálom is, hogy mi alapján tud ítélni, de ez hála Istennek jó, és ez mindenkit előre visz. És éppen ezért van az, hogy a mi borvidékeinken is ugyanúgy azt mondjuk, hogy kóstolják meg a borvidéken. Tehát, hogy nem csak magunkat ajánljuk, hanem tessék, kóstolják meg ott is ugyanezt a fajtát. Nézzék meg, hogy mondjuk, hogyha nézzük az Etyek-Budai borvidéket, akkor nézzék meg, hogy Etyeken mit tud ez a fajta, holott egy borvidéken vagyunk, és akkor még arról nem beszéltünk, hogy egy évjáraton belül, mit tudom én, ugyanazt az ízét kóstolja meg más-más borvidékeken, és akkor még sok-sok mindenből. A lényeg, hogy mindenki megtalálja a magához való borát, és akkor arról még nem beszéltünk, hogy minden egyes alkalomnak, keddnek, hangulatnak megvan a maga bora.

200 hektár, és másfél millió palack nem egy kis mennyiség. Mondtátok, hogy a minőség az, amivel igazán ki lehet tűnni a hazai piacon. Hogyan lehet ezt a kettőt összeegyeztetni? Bizonyos szinten azért szerintem szükség van az automatizációra, de mégis hogyan lehet ezt a mennyiségi és minőségi elvárást összeegyeztetni? Van-e arra lehetőség, hogy tovább automatizáljátok a termelést, és ha igen, akkor ez hogyan hat arra, amit mondtál az egyediségre és az állandó minőségre nézve?

P. Beáta: Vannak területek, ahol nem tudsz automatizálni, pedig jó lenne. Figyeljük a legújabb technológiai megoldásokat, hogy azt hogyan tudjuk a mi területeinkre, a mi fajtáinkra adaptálni, illetve a mi eljárásainkra. A borászaton belül, sokkal nagyobb lehetőség van a kezünkben, automatizálni is kell, de ezt most ne úgy értsék az emberek, hogy akkor most ez egy mint egy nagy gyár. Nagyon fontos, hogy hatékonyabban tudjunk működni. Tehát egyszerűen hihetetlen, hogy milyen újítások vannak, és hogyha belegondolunk, hogy a négy szűrést egy szűrésre, tehát négy különböző szűrési folyamatot egy szűrővel meg tudunk úgymond végezni. Minden egyes szűrés, minden egyes olyan művelet kivesz a borból, illatban, zamatban. Tehát ez megint azt mondom, hogy a minőségfejlesztést minden egyes fejlesztés csínján kell bánni, de mindig azt kell nézni, és az mindig a fő szempontnak kell lenni. És ahogy te be is vezetted, hogy a minőség megmaradjon.

N. Péter: A szőlőben is óriási fejlesztéseket hajtottunk végre, szőlőkombájn-behordó kocsi, ami valójában inkább a behozatal sebességére megy rá. Nem hibázik a szőlőkombájn, száz ember munkáját helyettesíti. Szinte a mai világban megoldhatatlan lenne az, hogy kézzel szüreteljünk. És régen azt hittük, hogy mi gyorsak vagyunk azzal a 3-4 órás behozatallal, a kézi szedés megszervezésekor, de ez most az automatizációval, a behordó kocsikkal gyakorlatilag szinte húsz percben mérhető. Szinte húsz percen belül bent van a szőlő, és azért az nem mindegy, hogy mennyi időt tölt kint a napon esetlegesen a szőlő a présház előtt.

P. Beáta: Hogyha olyan időszak van, ami túl meleg, vagy túl sok csapadék esik, amikor menteni kell, akkor az emberek nem fognak kimenni. Illetve, ha nézzük a nagyon nagy meleget, akkor hajnalban egy órakor ki tud menni a kombájn, és kilenc órakor már mossák. Na, de azért azt se felejtsük el, hogy a kombájnnál is, mindig a minőség mindenekelőtt, tehát nem egy nagy garatba zuttyan bele. Alapvetően ugyanabba, tulajdonképpen azon a csúszdán keresztül, amibe bemegy a zuzó-bogyózóba, ugyanabba megy be a kézi szedésű, a ládás szüretünk is.

A beszélgetés végén visszatérünk majd a  fejlesztésekre ide, hogy mik a jövőbeli tervek, és milyen beruházásokra, újdonságokra lehet számítani. Most egy lépést hátrébb lépve, arról már talán érintőlegesen beszéltünk, hogy a magyar borfogyasztás mennyiségileg csökken és csökkent az elmúlt évtizedekben, de talán érdemes erről egy pár szót szólni, hogy ennek mi az oka, miért iszunk egyre kevesebb bort, mi helyettesíti azt? Az egészségügyi kockázatok és az egészséges életmódnak a divatossá válása ehhez hozzátartozik egyrészt, de biztosan van szerepe annak is, hogy az alkoholfogyasztási szokásaink is megváltoztak. Ha iszunk, akkor esetleg nem annyit, vagy nem feltétlenül bort iszunk. Erről mi a véleményetek? Hogy látjátok ezt a helyzetet?

N. Péter: Több dolog összeadódott, én azt gondolom. Az egyik az, hogy húsz év alatt gyakorlatilag 300 ezer fővel csökkent az ország népessége, ez is közrejátszik, de valószínűleg csak egy kisebb arányban. Akkor a Covidhoz mérjük a dolgokat, az meg azért nem reális, mert akkor szerintem nem volt normális a fogyasztás, az kiugróan magas volt. A mostani fogyasztás inkább lenne közelebb a normálishoz, és sokkal tudatosabb döntéseket hoz a közönség. Ez is két okból egyik az, hogy egészségügyi indíttatásból, hogy ténylegesen kevesebb alkoholt fogyasszunk, a másik meg egyszerűen gazdasági jellegű, mert ha valaki nem jön ki a pénzéből a hónap végén, akkor kénytelen a következő hónapban újragondolni a költéseit. Reményeim szerint sokan újragondolták, és meg is tették, mert ténylegesen elszálltak az árak, és az új kosarakba már bizonyos termékek nem kerültek be, vagy helyettesítő termékekkel oldották meg ezeket a bevásárlásokat, és esetenként a bor is kikerült a kosárból. Ennek a részleteit még azért elemeznünk kéne, de ez is kicsit kétoldalú. Tehát a statisztika mutat valamit, aztán utána kimegyünk egy borfesztiválra, és utána meg látunk valami mást. Tehát nem teljesen egyértelmű a helyzet. Nem kell mindent elhinni ezeknek a statisztikáknak.

Statisztikai szempontból számomra az volt érdekes, hogy az köztudott, hogy a rendszerváltást megelőző pár évtizedben azért a bortermelésnek a minősége nem érte el a mai szintet, meg az azt megelőző szintet sem, inkább a tömegtermelés volt előtérbe helyezve, adott esetben sok egyéni vállalkozásnak, sok családi pincészetnek az államosításával, és TSZ-ek üzemeltetésével. Számomra az volt az ellentmondásos, hogy annak ellenére hogy, a nagy átlag nem feltétlenül jó minőségű borokat fogyasztott, összességében több bor fogyott. Nyilván ebben benne van az is, hogy a 70-es években nagyjából egymillió emberrel több élt az országban, ez is egy biztosan számottevő faktor, de valamiért szerintem a minőség javulás ellenére nem sikerül a magyar közönséget arra bírni, hogy a borfogyasztást bele lehet illeszteni a mindennapokba.  Akár a franciáknál láthatjuk, hogy az étkezés szerves része, akár a munkaebédeknél sem tabu az, hogy egy pohár bort megigyanak. Nyilván nálunk a zéró tolerancia a vezetésnél közrejátszik, amivel vagy egyetértünk, vagy nem, az biztos, hogy hatással van a borfogyasztásra. De adott esetben szerintem az emberek akár este vacsora mellett sem döntenek úgy, hogy megisznak egy pohár bort, hanem akkor már inkább isznak egy sört vagy semmit.

P. Beáta: Igen, én erre azt mondanám, hogy tulajdonképpen mindent elmondtál, és benne volt. De talán ez a felgyorsult világ is, ahogy ennyire pörgünk, és ténylegesen nagyon nehezen állunk meg. Szerintem ebben benne van az is, hogy régebben sokkal több alkalom volt, amikor csak egy szűk családot nézünk, hogy sokkal többször ültek le a megterített asztalhoz. A megterített asztal mellett mindig az étel mellett ott volt a bor is. Azért a gyerekek ebben szocializálódtak. Látták, hogy mennyit kóstolnak, tehát tényleg kóstolási mennyiség és a bor kiegészítette az ételt, illetve fordítva, egymást felemelték és beszélgettek, tehát a közösség formája, a családi, összekovácsoló ereje. Ma nagyon-nagyon kevés ilyen alkalom van. Én láttam olyan kimutatást, ahol gimnazista, tehát negyedikeseket és egyetemistákat, főiskolásokat interjúvoltak meg, hogy mondják meg, hogy hányszor tudnak a családjukban leülni egy évben. Ha kettő alkalmat tudtak úgy mondani, hogy terített asztal, és akkor ez mondjuk a húsvét és a karácsony, de a legszomorúbb az volt, akik még ennyit se tudtak. A másik, hogy például ott is, hogyha nézzük a pálinkát, tehát látták régebben, hogy a pálinkás pohár kicsi volt, most pedig amikor orvosokkal beszélget az ember, akkor azt mondja, hogy nagyon sok fiatal pont azért került detoxikálóba, mert vizes pohárból issza a pálinkát, mert nem látta hogy kell. Azt gondolom, hogyha egy ételhez az ember egy fél deci bor elfogyaszt, nagyban fel tudná erősíteni azt. Az íz orgiák, az illat zamatvilága, tehát hogyha nézzük a Franciaországot, vagy Portugáliát, teljesen mindegy melyik országokat, ahol ez benne van. Én szerintem a statisztikák is, hogyha nagyon megnézzük, akkor nem mutatnának rosszabbat. Abban nagyon-nagyon nagy szerepünk van a szülőknek, nagyszülőknek, hogy igenis, megmutassuk a fiatalabbaknak, hogy ez a kettő hogy tudja egymás hatását még jobban felerősíteni. És mennyire más, amikor amit már mondtunk, hogy az Irsaival bevezetjük a borok világába, de mondjuk egy sauvignon ott azért már vagy szereti valaki, vagy nem, meg ott már azért egy úgymond előtanulmányon már részt kell venni. És akkor nem beszéltünk arról, hogy hova illeszkedik be az életünkbe a fehér, a rozé és a vörösbor. És hogyha még tovább megyünk, tehát hogy ezek az ízesített, mondtad itt a söröket. Pont azért, mert az édesség ott van, gyümölcsösség, ott van egy kicsit alacsonyabb alkoholtartalom, de attól még utána még tud menni és tud pörögni. És mondjuk egy nagyobb alkoholtartalmú bor pontosan a megállásra kényszerít, és azt mondja, hogy átgondolja, hogy mi van még előtte, vagy átgondolja a múltat, vagy egyszerűen csak lecsendesíti a gondolatát, és azt mondom, hogy meditál magában, vagy éppen a párjával, vagy a barátaival. És erre szoktam én azt mondani, hogy egy pezsgő is, amikor mindig azt mondjuk, hogy alkalomhoz illő, de egy nagyon-nagyon szürke, úgymond egy rosszabb napból olyan örömünnepet tudunk varázsolni, hogyha a hétköznapokban is odatesszük az asztalunkra, és azt mondom, hogy csak mi vagyunk tulajdonképpen, mi írjuk az életünket, és hogy mennyire át tudjuk rajzolni és színesebbé tenni.

Látszódnak olyan tendenciát, hogy a borfogyasztás és a borkultúra valamelyest az utóbbi évtizedekben kezd visszatérni a köztudatba. Beszélhetünk akár a borfesztiválokról, de egyre több borvacsorát szerveznek különböző hotelekben, különböző éttermekben, ahol az emberek kimondottan azért gyűlnek össze, hogy együtt legyenek, jól érezzék magukat, és ahogy mondtad, akár egy szimpla hétköznapot vidámabbá, vagy emlékezetesebbé tegyenek. Az is előfordul, hogy a borok vannak a főszerepben, de jellemzőbb, hogy mint az étkezést kiegészítő elemként jelennek meg, az ízek világát próbálják erősíteni. Én ebben látok fantáziát, úgy érzem, hpgy, ez egy fejlődő és egyre ígéretesebb ágazat. Szerintem reménykedhetünk abban, hogy a borfogyasztási kedv valamelyest konszolidálódik , és ha nem is a mennyiségi, de mindenesetre a minőségi borkultúra megmarad a mindennapjainkban.

P. Beáta: Így legyen.

Visszatérve a Nyakas Pincészetre, hogy valami jövőképet formáljunk, az lenne a kérdésem, hogy vannak-e olyan projektek, vannak-e olyan vállalkozások, amikben most benne vagytok, amivel esetleg új piacok felé, új technológiák felé, új borfajták felé szeretnétek nyitni?

P. Beáta: Az idei évben például kijöttünk a Naplopóval, ez egy teljesen új fajtánk, reduktív, és amiről beszéltünk, a nagyon kései szüretelésű, prémium termékünknek tulajdonképpen a közepén lenne, és akkor utána lenne a Selection. Persze a Selection Chardonnay-nk régen is volt, de a Naplopó teljesen új. Illetve amit nagyon sokan nem tudnak, hogy gyöngyöző borunk már van egy pár éve, viszont pezsgővel is ki fogunk jönni, tehát két éves érlelés után májusban lesz meg ez a két év. Ha belegondolunk, csak maga a kísérletek az, hogy a szőlőfajták, tehát olyan szőlőfajták, amik bírják esetleg ezeket a túl nagy melegeket, szárazságtűrő, tehát egy csomó, tehát már onnan indulunk, akkor onnantól tovább, tehát, hogy mit tudunk még jobbá, még nem is tudom, hogy mondjuk, hogy a minőség az természetesen az alap, de hogy még illatosabb, még zamatosabb, ugye ez mindig mindig a törekvésünk erre irányul, de az nagyon fontos leszögeznem, hogy a hagyomány, és ahhoz ragaszkodnunk kell. Tehát ott megvan az az erős alapzat, amire építkezhetünk, de mindig kell egy kis szárnyalás, hiszen olyan kevés szakma van, mint a mienk, hogy mi minden évben meg tudunk újulni. Azt gondolom, hogy nagyon kevesen tudják ezt mondani, de ezáltal nem is fásulunk bele. A másik pedig azt gondolom, hogy ha belegondolunk, egy szőlőbogyó, egy szőlőbogyó milyen átalakuláson megy át, és a végén, hogy micsoda, én azt szoktam mondani, hogy isteni nedűt kapunk. Tehát ebben a hagyomány benne van, a tisztelet, az emberi munka, az alázat, a szorgos kezek, minden, minden.

N. Péter: Igen, és nem beszéltünk a bio sorozatunkról, tehát most már itt lassan tíz éve megy a háttérben egy ilyen kísérleti munka a szőlőben, aminek most fog beérni a gyümölcse. Tehát a 2023-as évjáratból először lesz biobor család a Nyakas Pincétől. És hát reméljük, majd meglátjuk, hogy karácsonyra ki tudunk-e vele jönni, vagy év elején fogunk megjelenni a polcokon, vagy a borlapokon ezzel a borcsaláddal. A fejlesztésekre visszatérve nálunk alapvetően inkább a termelési oldalt fejlesztettük. Mindig az álmainkban van egy kis borpanzió, egy kis wellness, egyfajta magasabb szintű vendéglátói létesítmény, valami kóstoló központtal, látogató centrummal hívjuk bárhogy, de valahogy ezt a projektet mindig halogatjuk, mert azért ez egy nagyobb falat a pince életében, és alapvetően lenne rá pályázat, vagy lett volna rá pályázat a múltba, de inkább a termelési oldalra mentünk rá. Tehát az automatizálás, a robotika, még gyorsabb, még hatékonyabb gépek felé.

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. Szerintem sikerült olyan témákat érintenünk, amik sokak számára érdekesek lehetnek. Mindenkit buzdítok arra, hogy vásároljon és fogyasszon Nyakas borokat, és látogasson el a pincészethez Tökre, ahol akár egy személyes borkóstoló keretében lehet további kérdéseket feltenni, és még jobban elmélyülni a témában. Köszönöm, hogy eljöttetek.

P. Beáta: Mi is nagyon szépen köszönjük, és azt kívánjuk mindenkinek, hogy mindenkinek az asztalán legyen ott bor, legfőképpen magyar bor!

N. Péter: Köszönjük.

Hónapokon át tartó politikai válságot zárt le Andrej Plenković horvát miniszterelnök bejelentése, miszerint kormánya még március 22-e előtt lemond, és a június 9-ei európai parlamenti választások előtt előrehozott parlamenti választásokat tartanak a tengerpartjáról híres szomszédunkban.

Az előrehozott parlamenti választásokat a jelenlegi horvát ellenzék az utolsó esélynek tekinti az ország belpolitikájának megváltoztatására, ugyanis azt már lassan több mint egy évtizede Plenković és pártja, a HDZ dominálja. 

A független Horvátország belpolitikája

A jobbközép HDZ-t vagyis Horvát Demokratikus Közösség nevű pártot Franjo Tuđman, a független Horvát Köztársaság első elnöke alapította meg 1989 júniusában, Jugoszlávia végnapjaiban. Az elmúlt 34 évben a HDZ számított a két nagy horvát politikai váltópárt egyikének a balközép Szociáldemokrata Párt vagy SDP mellett.

Érdekes, hogy a párt 1990 és 2000 között a délszláv háború idején a párt egy meglehetősen nacionalista politikát folytatott. A függetlenség kiharcolását és a politikai feszültségek enyhülését követően azonban a HDZ egy nagy, standard jobbközép kereszténydemokrata néppárttá vált, Horvátország pedig 2009-ben NATO tag lett, 2013-ra a párt (bár a szociáldemokrata Zoran Milanovic miniszterelnöksége alatt) elérte, hogy Horvátország csatlakozhasson az Európai Unióhoz, a HDZ az Európai Néppárt (EPP) tagja lett az Európai Parlamentben. 10 évvel később, 2023-ban pedig Horvátország csatlakozott az Eurózónához és a Schengeni övezethez is. Egyszóval Horvátország euroatlanti integrációja befejeződött, az ország teljes egészében maga mögött hagyta a jugoszláv örökséget.

A 2000-ben megtörtént mérséklési fordulat egy bizonyos Ivo Sanadernek volt köszönhető, akit 2000-ben választottak pártelnökké a HDZ élén, majd 2003 és 2006 között miniszterelnökként szolgált. Ugyanezt az irányt képviseli a jelenlegi HDZ-s miniszterelnök, Andrej Plenković is, aki 2016-os óta van hivatalban. Az utóbbi hónapokban azonban a horvát ellenzékiek körében egyre erősebb induladok dúlnak és nő az elégedetlenség a HDZ-vel és politikájával szemben.

Korrupció

A múlt hónapban 11 baloldali és centrista ellenzéki párt hirdetett egy több tízezres közös tüntetést Zágrábban Plenković ellen, amelyben a kormány lemondását és új választás kiírását követelték. A 11 párt közül a két legnagyobb az SDP és a Progresszív Baloldali Zöld Koalíció párt volt, amelyek meg is állapodtak egy győzelmet követő közös koalíciós kormány felállításának lehetőségében. Utóbbi egy viszonylag új progresszív kis párt, mely azzal robbant be a horvát belpolitikába, hogy a 2021-es zágrábi helyhatósági választásokon óriási meglepetést okozva a szavazatok 40%-át szerezte meg, leelőzve a kormánypártot, amely mindössze 11,3%-ot kapott, így megszerezve a fővárosi önkormányzatát irányítását a főpolgármesteri pozícióval egyetemben. Nem kérdés, hogy ezúttal a 2020-as országos 7%-os eredményüket bőven túl akarják majd szárnyalni.

A horvát parlament, a Szábor a HDZ vezetésével eredetileg elutasította az ellenzék indítványát, mely a parlament feloszlatására irányult. Február végén viszont maga Plenković bejelentette, hogy még a június 9-ei európai parlamenti választások előtt szeretne választásokat tartatni az országban, ezért

Plenković valószínűleg abban bízik, hogy egy HDZ győzelemmel egy időre megszabadulhat az ellenzék folyamatos támadásaitól és újabb felhatalmazást szerezhet a választóktól a politikai programjának végrehajtásához. A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint ez nagyon is lehetséges, mivel a HDZ messze a legnépszerűbb párt Horvátországban. Egy most vasárnapi választáson a szavazatok mintegy 33%-át szerezné meg a párt. Mivel azonban Horvátországban nagyjából arányos választási rendszert alkalmaznak, ez valószínűleg nem lesz elég a kormánytöbbséghez. Ezért újból koalícós kényszer állna fel, ami akár bármelyik politikai oldal javára eldöntheti a voksolás végeredményét.

Ami a korrupciót illeti, Horvátországban mindig is hatalmas problémát jelentett a gazdasági és politikai szereplők összejátszása (elég a számunkra ismerős MOL-INA ügyre gondolni). Például Ivo Sanader volt miniszterelnököt bűnösnek találta a bíróság háborús nyerészkedésben és korrupcióban, amiért mintegy 18 évnyi börtönbüntetésre ítélték. A túlárazott közbeszerzések, felesleges meg nem térülő infrastrukturális beruházásoknak és privatizációnak köszönhetően Horvátországot jelenleg az EU egyik legkorruptabb országaként tartják számon.

A korrupciós kérdés február végén merült fel a horvát társadalomban ismét, mint akut probléma, azt követően, hogy a HDZ jelölésére Ivan Turudićot választotta meg a Szábor Horvátország Legfőbb Ügyészének. A kormánypárt ezen lépése késztette arra az ellenzéket, hogy a Szábor feloszlatását indítványozza. Turudić volt bíróként egy meglehetősen ellentmondásos személyiségnek számít Horvátországban, különösen az ellenzék számára, mivel bevallottan a HDZ szimpatizánsa, és olyan személyekkel áll kapcsolatban, akiket vagy korrupciós bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak, vagy ítéltek el. Ilyennek számít például a volt államtitkár, Josipa Pleslic, akit 2020 májusában korrupció gyanújával tartóztattak le. Turudić több nagy horderejű horvátországi ügyben is elnökölt, köztük a Dinamo Zagreb labdarúgó klub korábbi vezetőinek, Zdravko Mamicnak az adócsalási ügyében.

Turudić körül közfelháborodás volt Horvátországban az ügy kezelése miatt. Azzal vádolták, hogy teljesen elfogult volt a Boszniába menekült Mamic javára. Turudić kinevezése az ellenzék szerint “ az utolsó csepp a pohárban”. Ezt követően indultak meg az előrehozott választásokat követelő tüntetések. A HDZ az ellenzéket és támogatóit azzal vádolta, hogy vad és dühös forradalmárokból állnak és oroszbarátok. Az ellenzék szerint továbbá a kormány korlátozni kívánja a média szabadságot egy új, “Lex AP” néven ismert törvényjavaslattal, ami alapján büntethetővé válik "a vizsgálati vagy bizonyítási aktusok jogosulatlan közzététele a sajtóban", azaz a barátságtalan újságírást akár 3 év börtönnel is büntethetik.

A törvényjavaslattal azt követően állt elő a miniszterelnök, hogy újságírók birtokába kerültek Plenković és Gabrijela Žalac, az uniós forrásokért felelős volt miniszter közötti WhatsApp-üzenetek. A miniszter ellen korrupció gyanúja miatt jelenleg nyomozás folyik. Az ellenzék Plenković új törvényjavaslatát a szomszédos Szerbia elnökének, Alexander Vučićnak az autoriter vezetési módszereihez hasonlította.

Gazdaság

A korrupció mellett az ellenzék valószínűleg a horvátországi megélhetési válság miatt is támadni fogja a kormány politikáját. 2022-ben és 2023-ban Horvátországban volt a legmagasabb az infláció az egész Euróövezetben. Ez természetesen részben annak köszönhető, hogy Horvátország csak 2023-ban vezette be az eurót, mint hivatalos fizetőeszközt. Az ellenzék szerint Plenković nem tesz eleget a horvát társadalom közép- és alsó osztályainak támogatásáért. Az infláció hatásainak enyhítését szorgalmazza az SDP programja a közszféra béreinek és a nyugdíjak inflációhoz igazításával. Időközben egyébként az infláció a 14% körüli magas szintről már 4% körülire csökkent.

Ez még mindig elég magasnak számít, és mivel a horvát inflációt az élelmiszerárak emelkedése hajtotta, a legszegényebb társadalmi rétegeket sújtotta a legsúlyosabban. Hasonlóképpen, miközben a horvát gazdaság 2023-ban stabil, mintegy 4%-os GDP-növekedést ért el, az egy főre jutó GDP még mindig csak az uniós átlag felének felel meg. Ráadásul az ellenzék szerint ez a növekedés nem is a kormánynak tudható be, hanem inkább az EU-s támogatások beáramlásának és az idegenforgalomra való túlzott támaszkodásnak.

A horvát kormány és a gazdaság számára talán az a fő probléma, hogy még a GDP folyamatos növekedése sem volt elég ahhoz, hogy megállítsa a fiatal horvátok elvándorlását az országból, miközben az elnéptelenedés a legtöbb balkáni országhoz hasonlóan Horvátországban is óriási problémát jelent. Az elvándorlás mértéke csak nőtt mióta az ország csatlakozott az EU-hoz és a Schengeni övezethez. Több mint 250 000 horvát hagyta el Horvátországot a blokkhoz való csatlakozás óta, Horvátország népessége pedig a 90-es évekbeli csúcspontja óta 4,8 millióról mintegy 20%-kal 3,8 millióra csökkent.

Mire lehet most számítani?

Politikai szempontból fontos év vár Horvátországra, hiszen nem csak a parlamenti választások lesznek esedékesek valamikor a következő hónapokban, hanem júniusban európai parlamenti választásokat tartanak majd, decemberben pedig elnökválasztás is lesz, melyen Zoran Milanović szociáldemokrata köztársasági elnök kívánja megújítani a mandátumát. Bár a közvélemény-kutatások szerint a HDZ még mindig a legnépszerűbb párt Horvátországban, kevésbé népszerűek, mint 2020-ban voltak, amikor a szavazatok több mint 37%-át szerezték meg. Az ellenzéki pártok, az SDP vezetésével múlt pénteken jelentették be, hogy koalíciós tárgyalásokat kezdenek annak érdekében, hogy maximalizálják az esélyeiket Plenković legyőzésére és a horvát politikai helyzet megváltoztatására, amely egy év múlva már egészen másképp nézhet ki.

Az euró bevezetése gyakran tárgyalt téma a közéletben, hiszen mellette és ellene is számos érvet tudunk felsorakoztatni. Sokan határozottan állást foglalnak a kérdésben, annak ellenére, hogy a bevezetés kritériumait és a bevezetéssel járó lehetséges következményeket csak kevesen ismerik. Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően az Eurózónához való csatlakozás elméletileg kötelező, ennek ellenére erre Magyarország esetében 2004. óta nem került sor. Cikkemben ennek okait szeretném feltárni.

A monetáris unió kialakulása

Már a második világháborút követően megfogalmazódott az igény Nyugat-Európa országaiban egy olyan közös monetáris rendszerre, mely a háborúban eladósodott országok fizetőeszközeinek gyengülését ellensúlyozza és a dollár nemzetközi dominanciáját mérsékelheti. Az 1960-as évektől a kezdeményezést támogatóországok intenzív párbeszédbe kezdtek és körvonalazódtak az Európai Monetáris Unió (EMU) tervezett felelősségi körei és funkciói. A tárgyalások szűk két évtizeden keresztül folytatódtak, megállapodás csak 1979-ben az Európai Monetáris Rendszer megalapításával született. A monetáris unió létrehozásának terve szorosan összekapcsolódott az európai államok gazdasági és politikai integrációjával, mely már az 1950-es években komoly eredményeket ért el. A gazdasági integrációt politikai integráció követte, melynek csúcspontja Maastrichti Szerződés volt, az Európai Unió létrehozásáról.

A szerződés aláírása előtt két évvel kezdődött az a 10 éves folyamat, mely az ún. Delors terv keretein belül egy monetáris uniót előkészítő gazdasági intézkedéscsomag volt. A terv fontos mérföldköve az Európai Monetáris Intézet (EMI) 1994-es megalapítása volt, mely az Európai Központi Bank elődjeként annak feladatköreit látta el. A Delors terv végrehajtásának végső állomása az euró 1999. január elsején történő bevezetése volt. A fizetőeszközt azonban a bevezetést követő három évben még csak számviteli célból és elektronikus fizetések során lehetett használni, az euró bankjegyeket és érméket csak 2002. január elsején helyezték forgalomba. Ez az átállás a történelem legnagyobb készpénzcseréje volt.

Napjainkban az EU 20 tagállamában fizethetünk euróval, de ezeken kívül négy európai miniállam rendelkezik hivatalos megállapodással, Montenegróban és Koszovóban pedig unilaterális adaptáció történt. Az EU tagállamok számára az euró bevezetése kötelező, de szigorú kritériumokhoz kötött.

Az eurózóna tagállamai 2023-ban Forrás: Commons

A konvergencia kritériumok

 A maastrichti kritériumoknak is nevezett előírások négy gazdasági és egy jogi követelményt fogalmaznak meg az EU tagállamokkal szemben, melyeket teljesítve az adott ország jogosult az euró bevezetésére.

Az árstabilitás egy inflációt érintő kritérium, mely kimondja, hogy az adott országban az infláció nem haladhatja meg több, mint 1,5%-kal az EU legjobban teljesítő három tagállamának inflációs átlagát. Ennek az előírásnak Magyarország 2013 és 2016 között felelt meg. Napjainkban a belső inflációs nyomás miatt, mely többek között az energiaárak meredek emelkedése miatt jelentkezett, hazánk távol áll az előírás teljesítésétől.

Az Európai árfolyam-mechanizmus (ERM II) rendszerben való minimum kettő éves részvétel is követelmény, melynek célja, hogy a nemzeti fizetőeszköz stabilitásáról számot adjon egy ország. Ha a valuta értéke egy adott intervallumon belül ingadozik, az előírás teljesítettnek tekinthető.

Az adósságkezelés is fontos vizsgálati szempont, melyben az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60%-át és a költségvetési hiánynak a GDP 3%-a alatt kell lennie. Az államadóssági kritérium akkor is teljesíthető, ha a tartozás stabil, csökkenő tendenciát mutat. A magyar államadósság és költségvetési hiány is a kívánt tartományban volt 2012 és 2019 között.

A gazdasági követelmények mellé jogi előírás is társul: a tagállamnak rendelkeznie kell olyan központi bankkal, mely a pénzügyi rendszer stabilitását függetlenül képes szavatolni és a törvényhozás, valamint annak intézményi háttere ebben a tevékenységben támogatja.

A magyar infláció alakulása 1988 és 2028 között, Forrás: Statista

Miért nem vezettük be az eurót?

Az euró bevezetését ellenzők szinte minden esetben a független monetáris politika feladását emelik ki ellenérvként, mely ugyan növelhetné az árstabilitást, de árfolyamkockázatot és hosszú távon az árszintek drasztikus emelkedését eredményezné. Magyarországon 2010-ig az euró bevezetése kiemelt kormányzati cél volt, 2008-ban átfogó stratégiát is kiadtak (Nemzeti Átállási Terv), mely azonban folyamatos halasztások miatt máig sem valósult meg. 2011. után az adaptáció kritériumainak teljesítése kikerült a legfontosabb gazdaságpolitikai irányelvek közül és a bevezetés legkorábbi dátumának 2020-at jelölték meg. Az euró, mint nemzeti fizetőeszköz a pénzügyminiszter szerint a 2008-as válságidőszak után elveszítette vonzerejét, melyet 2015-ben Orbán Viktor több beszédében meg is erősített. A miniszterelnök szerint akkor áll majd készen Magyarország az euróövezethez való csatlakozásra, ha gazdasági mutatói elérik az osztrák szintet (ennek kitűzött céldátuma 2030., majd 2034. lett).

Napjainkban az euró bevezetésének rövid- és középtávú realitása igen alacsony, Nagy Márton gazdaságfejlesztése miniszter 2022-es nyilatkozata alapján: „Jelenleg nem opció.” A konvergencia kritériumoknak a magyar gazdasági adatok 2019. óta nem felelnek meg, a politikai szándék pedig sokkal régebb óta, nagyjából a 2010-es évek eleje óta hiányzik. Az euró bevezetése mindezek következtében minden bizonnyal még jó néhány évig várat magára, annak ellenére, hogy a társadalmi igény jelentős – a magyarok többsége, politikai preferenciáktól függetlenül támogatná a közös európai fizetőeszköz adaptációját.

Mind találkoztunk már olyan hirdetéssel, amire azt mondtuk, hogy „áh, hiszen ez lehetetlen”. Jó eséllyel nem is lehetséges. Hogyan szűrjük meg, hogy mire érdemes figyelni amikor valamire szükségünk van és mindenki a legjobb ajánlatot kínálja egyszerre? A marketing érdekében mindent szabad?

Természetesen nem. Törvény szabályozza, hogy mit nem lehet, illetve mit kötelező feltüntetnie egy reklámozónak. Tilos például erőszakra ösztönözni, környezet károsításra bátorítani vagy megtéveszteni a vásárlót, mindezt érthető okokból.

A direkt marketing működése egyszerű; házhoz jön, általában névre szólóan posta, e-mail akár SMS formájában. Aki ennek nem kíván célközönsége lenni kérheti a Robinson listára való felvételt, amely egy nyilvántartás – lényegében tiltólista. Az online marketing is bizonyos szabályok közé van szorítva - elméletben.

Jogszabály szerint egy 18 éven aluli nem is találkozhatna a Facebook oldalain promócióval. Felmerül a kérdés, hogy hány kiskorú van valódi születési évszámával beregisztrálva a profilján? Erről globális statisztikát aligha tudunk megállapítani, de hagyatkozhatunk kutatásokra, hogy adjanak erről némi benyomást.

Érdekes, hogy a kutatás ideje alatt amíg a helytelenül regisztrált kiskorú felhasználóknak a platformok koruknak nem megfelelő tatalmú hirdetéseket is mutatott (szerencsejáték, alkohol, randi oldalak hirdetései), addig a helyesen megadott kiskorú felhasználók nem találkoztak ilyenekkel.

A gyerekeket interneten érő hirdetések esetében tehát kimondható, hogy kellően felelősségteljes szülői felügyelet a kulcs.

(forrás: Foto von RDNE Stock project | pexels)

Eddig szép és jó, de mi a helyzet a felelősségteljes felnőttekkel?

Természetesen őket sem lehet csak úgy becsapni, bár a reklámipar komoly erőfeszítésekre képes az eladások növelése érdekében. Néhány prominens példát bemutatva egyértelmű, hogy mire figyeljen oda az ember.

Hyundai és Kia modelljeinek lóereje, valamint a Volkswagen károsanyag kibocsátási csalás

Az autóiparban sajnos visszatérőek a megtévesztő vagy egyenesen nem igaz kijelentések a hirdetésekben.  Még 2001-ben történt, hogy Dél-Koreában és Kalifornia államban is bajba kerültek a Hyundai és Kia autógyártók, mivel azt állították, hogy több lóerővel bírnak az autóig, mint amennyi effektive valóban voltak.

A Volkswagen egy valódi globális botrányba keveredett az emissziós statisztikáikkal kapcsolatban. A 2015-ös „Emissiongate” során kiderült, hogy a vállalat aktívan megmásította a károsanyag kibocsátási adataid a dízel autóik bizonyos modelljeiben. A szoftver, amely 11 millió autóban szépített a statisztikákon végül napvilágot látott a nagy nyilvánosság számára és ezzel a vállalat „Clean Diesel” kampányszövege némileg hitelét veszítette. A Volkswagen konszern 14,7 milliárd dollárja (egy rekordösszeg a klímabűnözések között) bánta ezt a „zöldre mosásra tett” kísérletet.

New Balance és Reebok tornacipők

A New Balance és a Reebook tornacipőgyártók nagyon hasonló cipőben találták magukat 2011-ben. Mindkét gyártó olyan ígéreteket tett reklámjaikban, hogy a cipők puszta viselése, a sétálás bennük már sportosabb fizikumhoz vezet a vádlit és lábakat formálva egy titkos technológia által. Sajnos ez ennyire nem egyszerű és ezért csoportosper lett a vége és mindkét esetben megállapították a megtévesztés felelősségét a gyártóknál.

Danone Activia joghurt és L’Oreal Paris Youth Code

A Danone élelmiszergyártó és a L’Oreal kozmetikumgyártók között első látásra nincs sok közös azon felül, hogy óriásvállalatok. Pedig a „klinikailag tesztelt” és a „tudományosan bizonyított” reklámfogások. A Danone a sokak által ismert Activia joghurtját „klinikailag” és „tudományosan” alátámasztott tényként tálalta a fogyasztóinak, hogy termékük az immunrendszert és az emésztést segíti, rendezi. Egyidejűleg feljogosítva érezték magukat a 30%-os áremelésre.

A L’Oreál esetében egy bőrápolási termék reklámozása volt a per tárgya, amely a „klinikai tesztek” eredményei mellett a „gen boost” és látványos fiatalítás ígéreteivel marketingeltek. A probléma ott kezdődött igazán, hogy soha semmilyen „klinikai teszeteket” nem végeztek, amivel a genetikai javítás mágikus ígéretét alátámaszthatták volna. Esetükben hibás hirdetésnek minősül a reklám kampány.

(forrás: Tuur Tisseghem | pexels)

Azt, hogy egy-egy téves információkat tartalmazó reklámkampánynak milyen gravírozó hatása tud lenni a köztudatra, az igazán jól szemléltethető a múlt század első felében lezajlott dohányipari kampányokon. Az 1930-as és 40-es években ennek mai szemmel elképesztő kultúrája volt.

Ebben az időszakban a nők felé is megindult a marketingcélzat, társadalmilag egyre elfogadottabb – sőt, magabiztosságot és önállóságot sugalló lett– a nők kezében a cigaretta tartó. A problémák igazán ott kezdődtek, amikor a tudományos közösség rábukkant az összefüggésre a rák és a dohányzás között. Ez az 50-es évek közepére viszonylag hiteltelenné és kínossá tette az orvosokkal való kampányolást, de a dohányipar erre is talált egy kézenfekvő megoldást; elkezdtek kutatásokat pénzelni a Tobacco Institute és annak kutatásért felelős bizottsága által, amelyeknek az eredményei bár nem tagadták a létező összefüggést, ferdítették az ok-okozati kapcsolatot és igyekeztek gyengíteni a narratíván, amit egyenesen a fogyasztók ”szívtak meg”. Egy évtizeddel később aztán napvilágot látott az amerikai tiszti sebész jelentése, amelyben eloszlattak minden kételyt a károshatásokról. Később kifejezetten a nők reprodukciós egészségére gyakorolt hatásai is bekerültek a köztudatba, így ma már aki dohányzik általánosságban kijelenthető, hogy tudatában van rossz szokása lehetséges következményeinek. A dohányipar is letett a termékeik „egészségesre mosásáról”, 1998-ban feloszlatták Tobacco Institute-ot.

Mire érdemes ma figyelni?

Napjainkban a megtévesztő és agresszív kereskedelmi módszerek vesznek minket körül nap, mint nap. Fontos, hogy a szociális médiákon talált hamis „ingyenes” ajánlatokat kerüljük, szkeptikusan kezeljük az influenszermarketing, a hamis felhasználói véleményeket és a zöldrefestés legkülönbözőbb taktikáit. A gyermekeket is egyre gyakrabban célozzák a kampányok, érdemes figyelemmel lenni, ahol a számukra legérdekesebb dolgok történnek és jellemzően nem állandó felügyelet alatt vannak; a játékok és a mesék között (például YouTubeon), de a kicsit nagyobbak esetében megint csak érdemes kritikus szemmel figyelni, hogy milyen influenszereket követnek és azok milyen nyereményjátékokkal és promóciókkal kecsegtetnek követőiknek.

(Borítókép: Jose Francisco Fernandez Saura | pexels)

Pascal szerint semmibe venni a filozófiát, azt jelenti, hogy igazán filozofálunk. Seneca szerint először élni kell, de csak azután filozofálni. És végül Ady Endre mondta, hogy nem fogok dühöngeni, filozofálni fogok, ebben az országban annyira úr a hülyeség, hogy itt már csak filozofálni lehet. A filozófia mai szerepéről fogunk beszélni, amiben Sárdi Ádám lesz a beszélgetőtársam, aki a FIÓKA társalapítója és doktorandusz az ELTE Bölcsészkarán.
Az első kérdésem az lenne, hogyha a filozófiáról kéne gondolkodnom, akkor nekem egy poros könyv jutna eszembe egy poros könyvtárban, aminek a poros legfelső polcán egy ilyen vastag könyv van, és az a kérdésem hogy egy fiatalnak megéri-e levenni ezt a poros könyvet? Egyáltalán mit adhat a filozófia egy mai fiatalnak?

Hát nézd, én levettem. Szóval szerintem mindenképp megéri. Most itt ez a kép, amit te lefestettél, az annyiban biztosan helytálló, hogy egy nagyon régi és nagyon ősi tudományról van szó, ami nyilván az elmúlt - hogyha a nyugati filozófiai hagyományt nézzük- 2500-3000 évben azért sokat formálódott. Mindazonáltal azért az van most is, hogy a klasszikusan filozófiai problémáknak tekintett kérdések azok most is ugyanúgy foglalkoztatják az embert, a filozófusokat, ezen gondolkoznak, rágódnak már évezredek óta. Erről megoszlanak a vélemények, hogy mennyire sikeresen. Én azt gondolom, hogy azért volt előrehaladás, és hát abszolút megéri szerintem. Tehát, hogyha arra irányul a kérdésed, hogy pontosan mit kaphat egy mai fiatal, vagy mitől lesz érdekes, vagy mi az értelme a filozófiának, akkor szerintem erre talán az egyik lehetséges válasz az az - legalábbis én azt szoktam mondani a hallgatóknak ilyen fióka előadások és egyéb barátkozások alkalmával is - hogy a filozófia az egy ilyen bölcsészmérnökség.

Az ELTE BTK oldalán a fióka leírása alatt azt találhatjuk, hogy ez egy filozófiai bevezető, egy támogató kör és egy szabad közösség keveréke filozófia iránt érdeklődő gólyáknak. Azonban a fióka hivatalos oldalán ugyanez a mondat szerepel egy szó módosítással, a szabad közösség helyett ivó társaság szerepel. Így adódik a kérdés, hogy mi a FIÓKA, másrészt pedig, hogy borban van-e az igazság.

Még az igazságot nem találtuk meg a pohár alján. A FIÓKA annyiban ivó társaság, hogy egy baráti közösségből alakultunk meg. Itt muszáj megemlítenem a Litványi Bence nevét, aki nekem egy nagyon jó barátom, és az ő fejéből pattant ki ez az ötlet tulajdonképpen. Több motivációja volt. Az alapgondolat az volt, hogy milyen jó lenne, hogyha a gólyák, amikor beérkeznek az egyetemre, és elkezdenek érdeklődni a filozófia iránt, és felvesznek egy csomó bevezető órát, akkor tudjanak egy picit jobban tájékozódni, hogy mik is azok a konkrét filozófiai problémák, amiket majd ott hallgatnak az előadások és szemináriumok során. Ebben egy picit ilyen tájékoztatást, útmutatást adni nekik. Ez az egyik. A másik meg az, hogy ténylegesen - főleg a Covid miatt is éleződött ki az a helyzet - legyen egy ilyen egyetemi közösség. Ismerjük meg egymást, akár különböző évfolyamokról felsőbb évesek segítsenek alsóbb éveseknek, az alsóbb éveseknek legyen egy olyan helye, egy olyan közege, ahol nem lehet butaságot kérdezni és hát azt kell mondjam, hogy ezt most már harmadik éve csináljuk. Szerencsére tök jók a visszajelzések, szeretik a hallgatók, elég sokan járnak.

Most az az aktuális probléma, vagy aktuálisan megoldandó dolog, hogy így kineveljük a saját utánpótlásunkat, és hogy ez így túlnőjön rajtunk. Kezd így intézményesülni az egész, de hogy legyen folytatás, ezért kezdünk kiöregedni abból, hogy a tizennyolc évesekkel bulizzunk együtt többször.

Hamár ivótársaság, nyugodtan!

Persze, csakhogy azért most már többen elmentek külföldre doktorandusznak az alapítók közül. így Van, aki már - például a Bence - teljes munkaidőben dolgozik közben. Én meg másik két FIÓKÁS, az ELTE-n maradtunk doktoranduszok, úgyhogy ez volt tulajdonképpen a küldetésünk vagy tervünk, hogy legyen egy ilyen fórum. Ez egy előadássorozat. Úgy kell ezt elképzelni, hogy minden héten van egy-egy tematikus előadás, amit mi tartunk, de mi is ugye hallgatók vagyunk, meg aztán régen, amikor elkezdtük, akkor pláne hallgatók voltunk, én a mesterképzést kezdtem talán akkor, amikor ez elindult.

Mi nem tudunk annyira felkészülten előadni bármilyen témában, mint egy adjunktus, vagy egy oktató, akinek ez az élete, ez a szakmája évtizedek óta adott esetben. Egy nagyon niche réteget tudunk átadni, vagy tudást tudunk átadni, ami a lelkes felsőbb éves és az adjunktus közötti szcéna. Előadásaink viszonylag informális előadások, tehát lehet nyugodtan kiabálni, együtt gondolkodni, vitatkozni. Sok kérdésre azt fogjuk válaszolni, hogy nem tudom, mert egyszerűen ez van. Viszont azért az fontos, hogy egy viszonylag magas szakmai színvonalat tudjunk biztosítani.

Hol szoktak lenni a nagyobb filozofálások még az előadáson, vagy az utána az afteren?

A gólyák azért félnek, úgyhogy utána az afteron bátrabbak, de nekem az az egyik legmeghatóbb élményem, hogy tartottam egy előadást, már nem is emlékszem, hogy milyen témában és utána még telefonálgattam, illetve nálunk úgy van, hogy az előadás után átmegyünk barátkozni valamilyen kocsmába és amikor beértem a kocsmába, akkor egy ilyen kígyózó gólyasor volt a pultig, és ott mindenki a témáról vitatkozott és érvelt, és ment a nagy megfejtés. Én meg ott álltam, hogy jó, akkor ez egy jól sikerült előadás volt, hogy még így egy órával utána, vagy fél órával utána is még ment a megfejtés a sorban, úgyhogy általában kell egy kis idő nekik is, amíg feloldódnak, meg így megtalálják a kis barátaikat, meg cinkostársaikat, akikkel így lehet aztán témázni.

Ha már a kötetlenebb beszélgetésekről van szó, akkor gyakran tapasztalhatjuk azt, hogyha valami konkrét dologról van szó, például nem is tudom, egy programot kell megszervezni, vagy egy közéleti témáról van éppen bármilyen közösségben szó és valaki egy kicsit ilyen absztraktabb vizekre evez a beszélgetésben akkor ebből így rásütik, hogy ne filozofáljál.

Tegyük fel, hogy egy karácsonyi műsort kell szervezni, és akkor valaki megkérdezi, hogy de mégis minek vannak ünnepek? Vagy hogyha valami közéleti esemény, például börtönbüntetést kapott valaki, akkor mégis ez egy büntetés? Mi is a büntetés? A filozofálgatásnak lett egy kissé derogáló, ilyen delegitimizációs szerepe, hogy mit gondolsz egyrészt erről, hogy ez minek köszönhető, másrészt jó-e, hogy a beszélgetésekben ez a filozofálás, a "letértél az útról" kifejezéssé válik. Másrészt pedig, hogyha a cselekvés halála az okoskodás, akkor már a gondolkodás is a halála?

Ez egy érdekes kérdés. Szerintem az van, hogy vannak ilyen kijelentések a beszélt nyelvben, amik egy picit súlyukat vesztették. Most ezen gondolkoztam, pont mielőtt jöttem, és beszélgettem a barátnőmmel is erről, aki nem filozófus, ő pszichológus. És ő azt mondta, hogy szerinte ilyen a pánikolni is, hogy amikor valaki egy kicsit izgul, vagy elkésik, akkor a barátja egy oldalba bökheti, hogy figyelj, ne pánikolj már, miközben.

Csak pánik szak nem létezik, ugye?

Nem pánikol, nyilvánvalóan, csak egy kicsit ideges és ez a ne filózgassál, vagy ne filozofálgassál, én a mindennapi életemben azt látom, hogy ez nem annyira egy pejoratív, hanem inkább egy ilyen kiüresedett fogalom, hogy amennyiben egy picit eltérsz a tárgytól, akkor már nem is azzal foglalkozol, miközben az is van, hogy szerintem egy filozófus a mindennapi beszélgetésekben kábé ennyiben tér el egy nem filozófustól, vagy egy civiltől. Mondom itt nagyon idézőjelben - a hallgatóknak.

Szóval az van, hogy szerintem a filozófus annyiban csinál többet, hogy erre nem hallgat és próbál ugyanazzal a józan paraszti ésszel meg tulajdonképpen csak kérdéseket feltéve továbbmenni. Ha felteszi neki a haverja a kérdést, hogy akkor a börtönbüntetés az büntetés-e, vagy mi a büntetés, akkor ezt komolyan veszi. Minden kérdésre komolyan veszi a következő felmerülő kérdést.

Szerintem az a filozófus, aki egy kérdésre válaszol, nem pedig feltesz még másik két kérdést, az kicsit gyanús.

Ez nem azt jelenti, hogy a végén nem kapsz legalább megközelítő válaszokat, vagy nem kapsz egy pontos képet, amit már azért tudásnak vagy véleménynek lehet hívni, de szerintem a filozófia lényege az az ilyen kapargatás, hogy így tovább kapargatsz, amiben az a trükk, meg az a szépsége szerintem, hogy nem kell semmilyen más módszert, vagy nem kell semmilyen más erőforrást felhasználnod, hanem csak így mész tovább az eszed után, a józan paraszti eszed után, és egyszer csak közelebb kerülsz ahhoz az etikai kérdésekhez, közelebb kerülsz mélyebb metafizikai kérdésekhez, közelebb kerülsz művészetelméleti kérdésekhez, satöbbi, sorolhatnám reggelig. Ennek szerintem mindenképp van értelme.

Nyilván a szónak a legcsúnyább értelmében "nem hasznos". Nem fogsz tőle utána megkapni egy kész egzakt képletet sok esetben.

Érdekes ez a kapargatás, amit mondtál, mert lehet, hogy ez a filozófiával egy együtt járó dolog, ami idegesíti az embereket, hogyha valaki a definíciót, vagy az axiómákat akarja lebontani. Most körülbelül a legszembetűnőbb példa akár Szókratész, aki egészen odáig csesztette az athéniakat, hogy aztán halálra is ítélték. Szóval lehet, hogy most egy jobb korban élünk, most már csak annyit mondok a beszélgetésből, hogy kérlek, ne filozofálj, de cserébe nem ítélik halálra az embert!

A száműzetés az úgy látom, hogy maradt. Mondtad a hasznosságot: egy pályaválasztás során, hogyha az ember éppen az egyetem felé kacsingat, végzett a gimnáziummal, akkor eléggé sok kommentet szokott kapni az emberektől, hogy hova menjen továbbtanulni. Általában mindenki próbálja a saját szakát ajánlani. Vannak ilyen tipikus dolgok, hogy menjél orvosnak, mert orvosra mindig szükség van, vagy menjél el programozónak, mert abban most nagy technológia van, nagy pénz van. Én még olyan mondatot nem hallottam, hogy mennyire filozófusnak, fiam. Mit gondolsz, hogy ez a fajta megbecsültséghiány, ami övezi akár a filozófiát, mint tudományágat, akár pedig mint a szakot, de akár csak a filozófiatanárokat ez minek köszönhető? És mivel tudományág, nem tudunk elmenni a tény mellett, hogy milyen rengeteg mindent adott a filozófia a történelemben, milyen hatalmas hatással van ránk, gondolhatunk itt akár Arisztotelészre, hisz minden egyes tudomány bevezető óráján felkerül Arisztotelész neve, vagy Marxra, Nietzschére.

Miért lehet az, hogy ilyen hatalmas nagy lábnyomot tudott hagyni a filozófia történelemben, sokat is tanítják minden tudományágban, ehhez képest a megbecsültsége és a társadalmi hasznossága mégis ilyen kérdéses?

Két kérdést tettél fel. Megpróbálok most a másodikra válaszolni, és utána egy kicsit röviden visszatérek az elsőre. A második ez a tudományos hasznosság.

Sajnos, nem sajnos ma egy olyan világ, világban élünk, ahol ez a hasznosság nagyon szoros kapcsolatban van a mindennapoknak a kényelmessé tételével. Egy filozófus sose fogja tudni megmondani, összerakni, megépíteni vagy meggyógyítani.

A kényelmünkre gyakorolt hatása az vajmi kevés. Nem hasznos filozofálni a szónak a profán értelmében. Emiatt nyilván úgy is ítéli meg a társadalom. Szerintem is ez a filozófia, mint olyan, az egy luxus. Tehát ahhoz, hogy te ülni tudj az egyetemen, és közben tudj reggel kávézni, be tudj menni a munkahelyedre a metróval, vagy legyen autód, vagy elővedd a telefonodból az egész világmindenséget az interneten, az egy nagyon kényelmes helyzet, és ahhoz a filozófia konkrétan nem tesz hozzá. Viszont egy tök jó dolog, hogy van, merthogy talán az egymáshoz való viszonyulásunkat, meg a világról alkotott képünket, ahhoz meg nagyon sokat tesz hozzá és most nem akarok ilyen részproblémákba belemenni, hogy például a fizika vajmi keveset mond el az okságról, és a metafizika meg kutatja az okságot. A közgazdaságtanra is nagy hatással van a tudományfilozófia erre vonatkozó része például. Szóval vannak itt hasznos dolgok, de az tény, hogy ez már nehezen csöpög le a társadalom tágabb rétegeihez.

Visszakanyarodva egy huszárvágással az első kérdésedre. Az van, hogy nekem nem mondta az apám, hogy menj el filozófiára, se az édesanyám, és én se hallottam még olyan szülőt, aki tűzzel-vassal űzte volna a filozófia felé a gyereket.

Hallottál már ilyet, hogy valakit a szülők, vagy bárki más, aki hallgató, akinek előadsz, vagy ott az egyetemi közegben, akik kifejezetten azt mondták, hogy na, te menjél el filozófiára, merthogy te jó filozófus leszel.

Nem, nem. Ilyen szigorúan nem. Viszont volt egy nem olyan régi, pár éves amerikai felmérés, ahol a legtöbb frissdiplomás munkahelyet találó, legrövidebb idő alatt munkahelyet találó fiatal, az a szabad bölcsészetről jött ki és ez pont azért van, mert egy ilyen skillset, amit kapsz, az nagyon sok soft skill.

Említetted pont a programozókat, és ez szerintem ez egy tök jó ellenpélda lehetne arra, amit mondtál, mert hiszen most a mai nap azt látjuk, hogy a nagy techcégek százasával rúgják ki az alkalmazottakat az AI miatt, mert tíz évvel ezelőtt iszonyú nagy pénz volt bootcampek (intenzív, 3-12 hónapos programozó képzések - a szerk.) építésében és programozók kitermelésében, és rengetegen motiváltak lettek a hihetetlen mértékű alapfizetés, kezdő fizetés miatt. Most meg ez nincs, mert megcsinálja az AI rengeteg ember munkáját. A filozófusok meg nem fognak tudni konkrét programnyelvet írni, viszont valószínűleg könnyebben találnak valami másik lehetőséget, valami másik állást, ami adott esetben ma még nem is létezik. Ez is most már közhely, hogy a mi munkánk a szüleink idejében még nem is létezett. Gondold el, édesanyádnak azt mondják, hogy a fiacskája podcastet fog gyártani, akkor nem értette volna, hogy mit jelent az, hogy podcast.

Kapcsolódva az elhangzottakra: A filozófusoké a jövő?

Azt nem tudom, hogy a filozófusoké a jövő-e, remélem, hogy van helyük a jövőben. Az biztos, hogy ezeknek a soft skilleknek, amikről beszéltem, a kritikus gondolkodás, érveléstechnika, rendszereket jobban átlátsz, stb. ezeknek abszolút van helye a jövőben, azt gondolom.

Beszéltük, hogy most kicsit ilyen luxus már filozofálni. Ez milyen fajta luxus? Az a fajta, mikor például pezsgőt locsolok a földre, ami egy fölösleges luxus, és jó is, hogy ez nem gyakran történik meg, vagy egy olyan luxus, mint például egy nagyon drága gyógyszer, amit csak nagyon kevés ember tud megengedni magának. Ez egy kívánatos cél, hogy bővítsük, hogy minél több ember tudjon filozofálni, vagy igazából jól van ez , hogy ennyi ember filozofál?

Szerintem nincs jól ez így. Minél több ember gondolkodik, és minél több ember hajlandó rávenni magát, hogy megtanulja azt a képességet, hogy nem áll meg és nem hallgat annyiban a környezetére, hogy legalább utánajár, vagy belegondol egy picit, az baj. Az nagyon fontos, hogy ezt így minél több embernek megmutassuk, hogy ez egy jó dolog, meg élvezetes. Szerintem élvezetes.

Nem annyira hasznos a szó maga értelmében, akkor a társadalomnak milyen szempontból van szüksége a filozófiára? Hol kéne a filozófusokat megítélnünk, mi az a hiánytermék, amit ők betöltenek. Például kapargatás, ezt már említetted, vagy számodra mi az az ideális világ, ahol a filozófia méltó helyet foglalja el?

Hú, hát ez egy nehéz kérdés. Erre nem tudok most konkrétan válaszolni. Azt gondolom, hogy nem kell mindenkinek filozófussá válnia, aki akadémiai filozófiával foglalkozni, merthogy ez egy szakma aztán akadémiai szinte. Itt is az van, hogy vannak különböző diszciplínák, vannak nagyon kis apró részkérdések, vannak nagyon zegzugos helyei a filozófiának, amihez nem kell értenie mindenkinek, inkább csak a filozófiai attitűd a fontos, mely sok-sok társadalmi rétegnek hasznára válhat. Például etikai kérdéseknél, hogy szervezzük meg az oktatásunkat.

Hogyha valakinek felkeltette az érdeklődését akár a filozófia, akár a FIÓKA iránt, akkor hol lehet legközelebb a FIÓKÁVAL, vagy pedig az előadásaiddal találkozni?

A következő március 28-án lesz, és nálunk az a szokás, hogy az őszi félévben hetente egyszer az ELTE bölcsészkarának az épületében az Astoria Campuson vagyunk, ahol vannak az előadásaink. Ez elsősorban gólyáknak szól, de azért minden érdeklődőt szeretettel várunk. Eme előadások szigorúan diszciplinárisak, tehát van vallásfilozófia, társadalom, etika, politikai filozófia, metafizika, nyelvfilozófia, és most még sok mindenkit kihagyok. Ez az őszi félév során van. A tavaszi félévben most azt találtuk ki idén először, hogy egy kicsit kinyitjuk a kört és kevesebb előadással külső helyszínen találkozhatnak velünk az érdeklődők, és ez abszolút egy ilyen szabadegyetem jellegű programsorozat lesz, aminek az a célja, hogy megmutassuk azt, hogy a fiatal kutatók, pályakezdő kutatók és felsőbb éves doktoranduszok marha izgalmas témákkal foglalkoznak akadémiai-filozófiai szinten, ami baromira érdekes és baromira van értelme. Nem mellesleg érdemes megmutatni tágabb közönségnek is. Ezek az Aurórában fognak megrendezésre kerülni, ajánlom mindenkinek figyelmébe március 28-át, este 6-tól lesz a következő. Minket pedig el lehet csípni az internetnek a bugyrain, a Facebookon is, meg az Instagramon is, meg van saját honlapunk is, hogyha valaki beírja, hogy FIÓKA.

A név egy betűszó: Filozófiai Ismeretterjesztő Óra Kezdőknek az Alapoktól ez a FIÓKA, úgyhogy ha erre rákeresnek, akkor fognak információkat találni erről.

Az ukrajnai háború kitörése óta gyakran szerepel a hírekben és a közbeszédben a kárpátaljai magyarság helyzete. Ilyen módon sajnos tényleg igaz az állítás, hogy a háború borzalma közvetlenül, Ukrajnán belül is súlyosan érinti a magyarságot. A kárpátaljai magyarok életkörülményei az elmúlt évtizedekben sem voltak éppen fényesek: hosszú ideje kedvezőtlen gazdasági körülmények, szegénység és politikai káosz jellemzi a régiót. De hány magyar él valójában Kárpátalján? A jelen körülmények közt a kérdés költői, korábbi statisztikai adatok és becslések azonban árnyaltabb képet mutathatnak, mint a közgondolkodásban szereplő „százötvenezer kárpátaljairól” való vélekedés, ami egy igen gyakran emlegetett szám.

Mindenekelőtt fontos elmondani, hogy az emigráló tömegek mérése egy óriási statisztikai kihívás, aminek a tudomány sok esetben nem képes megfelelni. A probléma kiinduló forrása, hogy már a migráns szó definiálása is rendkívül komplikált, hiszen a mobilitásnak számos formája lehet. Ezen felül nehézséget okoz, hogy más országok eltérő szervei különböző időpontban és gyakran más módszerekkel mérik a migrációs és népességi változásokat, ami esetenként ellentmondásos adatokhoz vezet. Ennek kapcsán problémaként merülhet fel például, hogy egy migráns több mérés következtében többször is bekerül egy adatbázisba, vagy éppen hogy nem kerül ki egy régi rendszerből (pl. nem jelentkezik ki a régi lakcíméről).

A határon túli magyarok mobilitásának mérését külön megnehezíti, hogy a kettős állampolgárság intézménye miatt ők nem kerülnek be nemzetközi migránsként a rendszerbe, hanem magyar állampolgárként mozognak. Ezen felül viszonylag ritkák a témában készült mérések: a legutóbbi népszámlálás Ukrajnában 2001-ben volt. Az ukrajnai háború kitörése pedig alapjaiban változtatta meg a viszonyokat.

Kárpátalja Ukrajna délnyugati részén terül el, és az ország második legkisebb régiója: területe 12.800 négyzetkilométer, ami Ukrajna területének 2,1%-át teszi ki (ukrán viszonylatban tehát egy a "Kárpátokon túli", jelentéktelen területről beszélünk). A legutóbbi és egyben egyetlen 2001-es népszámlálás eredményei alapján a régió lakossága 1.242.600 fő volt, ami arányiban az ország populációjának 2,7%-át tette ki. Ezek az adatok viszonyítási alapként szolgálnak, valószínűleg már a háború előtt is elavultak voltak, utána pedig biztosan azzá váltak.

Az utóbbi években a kárpátaljai magyarság számát mérő legnagyobb volumenű munka a SUMMA 2017 nevű kutatás volt 2016 és 2017 között. A kutatás során több, mint 25 ezer személlyel történt mintavétel, ami azt jelenti, hogy a kárpátaljai magyarság ötöde bekerült a vizsgált személyek csoportjába. Ez a magas reprezentáció mindenképpen megbízhatóságot kölcsönöz az eredményeknek. A felmérés alapján 2017-ben az itt élő magyarok száma 125-135 ezer között volt. A 130 ezer fős középértékkel számolva ez 21 ezer fős (13,7%) csökkenést jelent a 2001-es népszámláláskor mért 151.516 főhöz képest. Ennek a fogyásnak az éves átlagos üteme -1,0%, ami jóval mérsékeltebb a többi határon túli magyar nemzetrész vonatkozó 2001-2011 közötti értékeinél (Szlovákia: -1,2%, Vajdaság: -1,4%, Erdély: -1,5%, Horvátország: -1,6%).

A kivándorlás 2001 és 2013 között évente átlagosan 900-950 főt tett ki, majd igazodva a geopolitikai változáshoz 2014 és 2016 között ez a szám átlagosan 1200-1300 főre ugrott. A 2015-ös csúcs után a kivándorlók száma egy évvel később jelentős csökkenést mutatott, és mivel eddigre az ukrajnai gazdasági visszaesés is konszolidálódott, ezért feltehető, hogy később a kivándorlók száma is zsugorodott. Ennek a feltételezésnek ellentmond, hogy 2016 után az Ukrajnából Magyarországra költöző emberek száma drasztikusan megnőtt: amíg 2016-ban még csak 1202 fő érkezett ide, addig 2019-ben ez a szám már 21.185 fő volt. (A fentebb kifejtett okok miatt ebben a számban a magyar áttelepülők valószínűleg minimális arányt tettek ki.)

A SUMMA 2017 eredményei már a háború kitörése előtt is meglehetősen elavultak voltak, hiszen 2017 óta a természetes fogyás és a magyar közösséget érintő negatív diszkrimináció miatt is feltehetően nagy embertömeg hagyhatta el Kárpátalját. A háború kitörése pedig drasztikusan megnövelte az elköltözők számát. Az ENSZ becslései szerint a háború kitörése óta összesen már több, mint 6 millió ember hagyta el Ukrajna területét és további bő 5 millió ember vált belső menekültté. Nem áll rendelkezésre adat arról, hogy az elköltözöttek között hány magyar van, szakértők azonban több tízezer főre teszik a számukat. Ezzel a kárpátaljai magyarság száma mostanra 100 ezer alá csökkenhetett. Kovály Katalin ezen felül arra hívja fel a figyelmet, hogy az elköltözöttek között a fiatalok vannak többségben (sokan a behívólevelektől tartanak), aminek hosszútávon komoly következményei lehetnek a reprodukciós rátára nézve is. Így a kárpátaljai magyarság jövőjére nem csupán a hirtelen kivándorolt tömegek jelentenek veszélyt, hanem a fiatal elvándorlók korfából való "kiesése" is.

Mindezt látva tehát minden állítás becslés és spekuláció a Kárpátalján élő magyarok létszámát illetően, a fogyás ténye azonban megkérdőjelezhetetlen. Azt sem lehet tudni, hogy a háború befejezése után mennyien fognak visszatérni szülőföldjükre, mint ahogy azt is nehéz megjósolni, hogy milyen körülmények várnak az ott boldogulni vágyókra. A jelenlegi helyzet sajnos nem sok jót ígér: a háború vége még messze van (és a háború utáni kilátások sem biztatóak), a természetes fogyás és az elvándorlás pedig minden bizonnyal folytatódni fog. Kárpátalján tehát nem él 150 ezer magyar, számuk mára feltehetően kevesebb, mint 100 ezer. A közösség azonban, ha fogyatkozik is, nem fog eltűnni: a kárpátaljai magyarság ügye égetőbb, mint valaha.

  (Borítókép: A munkácsi vár / Fotó: Roman Mikhailiuk / shutterstock.com ID: 157667927)

Nagy-Britannia a vasút őshazája. 1825-ben Észak-Angliában nyitott meg a Világ első menetrendszerinti gőzmozdony járata, ami Stocktont kötötte össze Darlingtonnal. Ez kulcsfontosságú szerepet játszott a közlekedés történelmében, hiszen a vonal megnyitása a második ipari forradalom és a vasút korszakának kezdetét jelentette, amely alapjaiban átalakította az áru- és személyszállítás módját, és alapozta meg a modern vasutak fejlődését.

Alig 200 évvel később láthatjuk, hogy a vasút, mint közlekedési mód teljesen átformálta az emberiséget.

Évente közel 10.000 milliárd tonna árut szállítanak tehervonaton és közel 3 trillió, azaz 3.000.000.000.000 kilométert tettek meg emberek vonaton, amibe még a metróközlekedést bele sem számítjuk.

Most az Egyesült Királyság újból a közlekedési forradalom küszöbén áll az ambiciózus High-Speed 2 (HS2) projekttel. Ez a beruházás radikálisan fogja átalakítani az emberek utazási szokásait, serkenteni fogja a gazdasági növekedést és az Egyesült Királyságot a nagysebességű vasúti technológia globális vezetőjévé teszi. Hatalmas hatókörével a HS2 többet jelent, mint egy új vasútvonalat; ugrást jelent a hatékony, fenntartható és összekapcsolt közlekedés jövője felé.

Kontextus

A High Speed 1 projektet Nagy-Britannia már 2007-ben sikeresen befejezte, amivel összekötötték Londont a Csalagúttal, ezáltal összekapcsolva a szigetországot az európai kontinenssel. A HS2 program megépítése a 2010-es választásokon mind a Munkáspárt, mind a Konzervatív Párt programjában benne volt, azonban a választáson győztes Toryk a gazdasági válság okozta recessziónak és megszorításoknak, illetve a Brexit népszavazásból kibontakozó politikai zűrzavarnak, majd a COVID járvány és az azt követő gazdasági nehézségek közepette majdnem másfél évtizedig meg sem tudott indulni a projekt.

A jelenlegi tervek szerint az első szakaszt 2030-ban adják majd át, és a teljes beruházás 2040-re fejeződne be. A jelenlegi összköltsége a fejlesztésnek 89 milliárd font lesz, ami közel 3%-a a teljes brit GDP-nek. A teljes nagysebességű vasútvonal hossza 530 kilométer lesz.

Városok összekapcsolása: a sebesség és a hatékonyság hálózata

A projekt célja a meglévő vasútvonalak túlzsúfoltságának enyhítése, megoldást nyújtva a 21. századi utazó növekvő igényeire.

Az akár 400 km/h (250 mph) sebességre tervezett vonatokkal a HS2 drasztikusan csökkenti a városok közötti menetidőt. Például a London és Birmingham közötti út, amely jelenleg több mint 80 percet vesz igénybe, mindössze 49 percre csökken, ami gyorsabbá, kényelmesebbé és hatékonyabbá teszi a napi ingázást és az üzleti utazásokat. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek a városok adják Nagy-Britannia ipari termelésének közel 50%-át.

Nem mellesleg az érintett települések saját közösségi közlekedési rendszerei is alaposan túl vannak zsúfolva, amelyekről nagy terhet vesz le a HS2. Ezt követően ezen angol városok önkormányzatai is több forrást tudnak kizárólag a saját, településeiken belüli infrastruktúrájuk fejlesztésére.

1. fázis

A HS2 1. fázisa összeköti Londont Birminghammel. Az útvonal az újonnan épített London Euston végállomástól kezdődik London szívében. Innen északnyugat felé tart különböző London külvárosi területein halad át, mielőtt elérné a vidéket. A vonal ezután Buckinghamshire-en és Northamptonshire-en keresztül folytatódik, mielőtt eléri célját Birminghamben.

2. fázis:

A 2A fázis kiterjeszti a HS2 vonalat Birminghamtől Creweig. Birminghamtől északnyugati pályát követ, áthalad Staffordshire-en és Cheshire-en, és egy új állomásnál ér véget Crewe-ben. A 2B fázis a nyugati lába: Ez az ág kiterjeszti a HS2-t Crewe-től Manchesterig, Warringtonon áthaladva. Jelentősen javítja a kapcsolatot Manchester és az Egyesült Királyság más nagyvárosai között. Keleti láb: Ez az ág kiterjeszti a HS2-t Birminghamtől Leedsig. A vonal East Midlanden keresztül fog futni, beleértve olyan városokat, mint Derby és Nottingham, mielőtt elérné Leeds-t. Ezen túlmenően, van egy olyan irány, amely Sheffieldhez csatlakozik, tovább javítva az összeköttetést a régióban.

Gazdasági növekedés és munkahelyteremtés

A HS2 nem csak az emberek mozgatását szolgálja; a mozgó gazdaságokról is szól. A régiók hatékonyabb összekapcsolásával a projekt készen áll arra, hogy katalizálja a gazdasági növekedést azokon a területeken, ahol korábban nem voltak hatékony közlekedési kapcsolatok.

A HS2 építési szakasza önmagában is jelentős foglalkoztatási forrás. A projekt közvetlenül 29 000 magas hozzáadott értékű munkahelyet fog teremteni, mérnököktől és építészektől az építőmunkásokig és a kisegítő személyzetig. Ez a munkaerőpiaci fellendülés messzemenő hatásokkal jár, serkenti a helyi gazdaságokat és elősegíti a közösség fejlődésének érzését. A HS2 a meglévő vonalakon is helyet szabadít fel nagyobb teherforgalom számára, ezzel potenciálisan a nehéz tehergépjárműveket az utakról eltávolítva, csökkenti a torlódásokat és csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást.

Fenntarthatóság és környezetvédelmi felelősség

Környezetvédelmi szempontból a HS2 óriási előrelépést jelent. A közúti és légi közlekedésről a nagysebességű vasútra való átállás ösztönzésével a projekt jelentős mértékben csökkentheti a szén-dioxid-kibocsátást. Ma Nagy-Britannia szén-dioxid kibocsátása 34%-ban a közlekedési szektorban valósul meg. A hatóságok azt remélik, hogy az alternatív személy- és áruszállítással szennyezést és jobb levegőminőséget jelent, különösen a városi területeken.

Ezenkívül a hatékony földhasználatra és a környezetbarát tervezési elvekre való összpontosítás még inkább aláhúzza a HS2 elkötelezettségét a zöldebb jövő iránt.

Az elektromos vonatok, különösen, ha megújuló energiát használnak, alacsony szén-dioxid-kibocsátású közlekedést biztosítanak. A HS2-vel való utazás személyenként és kilométerenként 8 gramm szén-dioxid-kibocsátást érhet el. Ugyanaz az út autóval 67 g, repülővel pedig 170 g károsanyag-kibocsátást eredményezne.

Kihívások és viták

Bár a HS2 potenciális előnyei óriásiak, a projekt nem mentes a kihívásoktól. A környezetvédelmi aktivisták aggodalmukat fejezték ki a helyi ökoszisztémákra gyakorolt hatása miatt, és egyes közösségek aggodalmukat fejezték ki az építési szakaszban bekövetkező zavaroktól. A költségtúllépések és az erőforrások elosztásával kapcsolatos viták szintén a nyilvános vitákat szították.

A támogatók azonban azzal érvelnek, hogy ezek a kihívások, bár jelentősek, nem leküzdhetetlenek. A környezeti aggályok kezelése, az érintett közösségekkel való átlátható kommunikáció biztosítása és a költségek hatékony kezelése mind része annak az aprólékos tervezésnek, amely egy ilyen léptékű projektet kísér.

Merész lépés a jövőbe

Azáltal, hogy olyan kulcsfontosságú kérdéseket kezel, mint a zsúfoltság, a gazdasági egyenlőtlenségek és a környezeti fenntarthatóság, a HS2 megnyitja az utat egy összekapcsoltabb, virágzóbb és ökológiailag felelős nemzet felé.

A projekt előrehaladtával elengedhetetlen, hogy minden érdekelt fél – a kormányzati szervek, a helyi közösségek, a környezetvédők és a polgárok – hatékonyan működjön együtt. Együttműködéssel az Egyesült Királyság biztosíthatja, hogy a HS2 megvalósítsa a benne rejlő, átalakító erőben rejlő potenciált, amely az elkövetkező generációk számára alakítja a nemzet jövőjét.

Mi az ősélményed az ecsettel és a vászonnal?

Egy teljesen fura, azt hiszem, hogy szerencsés, vagy szerencsétlen embernek mondhatom magam. Körülbelül 13 éves koromban elkezdett izgatni a művészet, és arra gondoltam, hogy festőművész leszek. 14 éves koromtól rajzszakkörökbe jártam egy pocsékba, nem mondom a nevét, mert azt hittem, az az egy van, aztán később több jelentősnek voltam a művészeti vezetője, többek között a Fő utcainak, és akkor rajzoltam, jelentkeztem érettségi után a Képzőművészeti Egyetemre, akkor főiskolának hívták, és fölvettek. Úgyhogy őrült egyszerű a pályám, akkor az volt a divat, hogy elvittek minket katonának Kalocsára 11 hónapra, egyetemi előfelvétel és katonák voltunk.

Családi vonás az efféle affinitás? Avagy csak úgy jött?

Semmiféle családi hagyomány nem volt. Apám vadászpilóta volt, 6 éves koromban lezuhant egy MiG-gel, anyám diplomás ember, de semmi köze nem volt a művészethez, hacsak annyi nem, hogy örökké komolyzene szólt, és rengeteg verseskötet volt a környezetemben, ám ezen felül semmilyen képzőművészeti ismeretségem nem volt. Az egyetemről is úgy kerültem, hogy nem ismertem senkit.

Arra az időszakra vissza tudsz-e emlékezni, amikor először elhatároztad, hogy "nekem ez lesz a jövő, én a festészettel akarok kezdeni". Egyáltalán hogyan jut erre az elhatározásra egy tizenéves gyerek?

Nem volt ez ennyire tudatos, hanem választani kell érettségi után, hogy merre megy tovább az ember az életben. Mindenkinek volt valami célja, avagy nem mindenkinek. Bennem fölmerült még a bölcsészkar az ELTE-n, mert verseket írtam, tehát egy érzékeny gyerek, aki próbálkozik, de miután fölvettek a képzőre, minden elmúlt és csak ez maradt, soha nem gondoltam magamról, hogy mondjuk így, furán hangzik, hogy rangos művész leszek. Imádtam élni, imádtam mindent, síztem, síoktató voltam, lógtam az egyetemről, de miután megvolt a manuális tudásom, meg hát a szellemi része, ami ennek egy fontos tartozéka, gondoltam, hogy leszek egy kellemes, középszerű festő. Hát sajnos nem így lett!

Mikor jött az első nagy siker, amikor megérezted a siker ízét?

Kiléptem a Képzőművészeti Egyetemről 1980-ban hat évet töltöttem benne, és az első 50x50-es képemért kaptam egy bogárhátú Volkswagent. Azért kaptam a Volkswagent, mert valaki meg akarta venni a képet, egy hölgy volt, és ő mentegetőzött, hogy mi lenne, ha pénz helyett egy kocsit adna, mert neki ezt a kocsit el kéne adni és autópiacra járni, úgyhogy elfogadtam. Mindig úgy mondom, hogy nagy nehezen utolértek a sikerek. Erre a Munkácsy-díjra is fel voltam terjesztve 20 évig, majd megkaptam Baktay-nagyérmet, aztán 2005-ben a Magyar Kultúra Napján a Kölcsey-díjat, akkor '17-ben kitüntettek a Magyar Arany Érdemkereszttel, a köztársasági elnök adja ezt át, és '19-ben utolért a Munkácsy-díj, és akadémiai köztestületi tag lettem még '17-ben az Érdemkereszt kapcsán, de ezek engem nem érdekelnek. Ez annyira más.

A művészeti része meg annyi, hogy előadásokat tartok, és épp most fogalmazom meg, hogy mi a különbség az amatőr, az autodidakta és a profi művész között, hogy miután most már szinte pont 45 éve a művészettel foglalkozom. Belegondoltam, hogy az amatőr imádja, "hogy most végre van idő", az autodidakta képzi magát, hogy akkor legyen, a profi meg: "engem már nem érdekel semmi". Épp egy előadásomnál fogalmaztam meg, hogy én nem szeretek festeni, nem utálok festeni, nem tudok nem festeni, mert ez egy létállapot, és ez tényleg így van. Én megfogadtam, hogy soha többé egy vonalat nem húzok, ahogy megfogadtam, hogy soha többé nem állítok ki. Nyilván vannak kihívások. Most éppen egy aukcióra adtam be képet, és hát az egész életem, amit most már így elmondtak a művészeti életben - most itt verbálisan elég furcsa beszélni egy képi világról - hogy őrületeket csináltam, mindig nagyon szerettem a komoly szakmai tudást és felkészültséget, úgyhogy igazából én Barcsay mestertől, aki egy évig még anatómia tanárom volt '75 és '76 között, tanultam meg rajzolni, de nem tőle, hanem az anatómia könyvéből, reggeltől estig azt bújtam és azt csináltam. Ehhez képest 40 éve nejlont ragasztok, röntgen leleteket applikálok a különben klasszikusan megfestett képekben. Volt madártollas korszak, és most van töltényhüvelyes korszak. Én ezt nem akartam, egyszer mondtam, hogy ösztönösen és tudatosan, és akkor valaki mondta, hogy olyan nincs, vagy ösztönös, vagy tudatos, nem igaz. Tehát az emberből jön ösztönösen, és tudatosan megszerkeszti, mint egy kereskedelmi vállalat logisztikai központja, hogy mit tesz először vagy utólag.

Kénytelenek vagyunk beszélni a Kádár-rendszerről, hiszen életed első periódusa mégiscsak ott kezdődik, ami aztán '89-90-ben megint megváltozik. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Az az észrevételem, hogy a politikusainkról, történelmi személyiségeinkről, vagy éppen a könnyűzenészeinkről közismert történeteink vannak, viszont talán kevesebbet beszélünk a Kádár-rendszer képzőművészetéről és a korszak nagy egyéniségeiről. Kollégáiddal hogyan éltétek meg általánosságban a '60-as, '70-es, '80-as évek-et?

Mindenféle külső befolyás nélkül született antikommunista voltam. Büntető zászlóaljban szolgáltam Kalocsán, mert visszaadtam a KISZ tagkönyvem, hogy bocsánat, nekem ilyen nem volt és nem is lesz. Nyilván nem is tudok, nem is akarok, vagyis tudnék, de nem akarok neveket mondani, hogy van, aki előrébb jutott. Hát én nem közéjük tartoztam, de ez nem egy politikai állásfoglalás volt, hanem egyszerűen egy ösztönös gyűlölet a diktatúra ellen. Könnyűzenéhez nem értek, mert valami, ez is ilyen genetikai, hogy csak komolyzenét hallgattam egész életemben, tehát 13 éves koromtól gyakorlatilag nincs zenei műveltségem, nincs hallásom, nem játszom hangszeren, viszont ötven éve komolyzenét hallgatok. A Bartók Rádió egy tartozék, amikor belépek a lakásomba, azonnal bekapcsolom, és nekem tizenévesen a sláger az volt, hogy "ugye Judit jobb volna, most édesapád kastélyában fehér falon fut a rózsa, cseréptetőn táncol a napfény" - ugye Kékszakállú herceg vára, és ez a mai napig így van.

Egy könnyűzenei példával kérdeznék rá a cenzúrára. 1981-ben, ez egy nagyon tanulságos történet, Tóth Dezsőnek hívják az akkori művelődési miniszterhelyettest, aki Tatán hívja össze az úgynevezett "rocktanácskozást", ami tulajdonképpen egy fejtágítás, hogy a kultúrpolitika hogyan képzeli el a jövőt. Itt megjelenik Pressertől Bródyn át mindenki.

A képzőművészetben efféle cenzúra megjelent-e, hogy konkrétan megmondták, hogy ezt szabad, de ezt a határt már nem kéne átlépni?

Biztos volt. Az akkori kulturális miniszter, Aczél György, azaz eredeti nevén Appel György volt, és ő határozta meg a három T betűt, a tűrt, a tiltott és a támogatott - és volt egy csodás vicc, elmesélem, ami klasszikus:

Téged esetleg elért-e valaha a cenzor keze?

Olyan furcsa, ez lehet, hogy szerencse is, tehát nyilván egyértelmű, hogyan reagáltam volna, de nem. Én csináltam a saját dolgom, nem léptem be a kommunista pártba, nem volt ambícióm, hogy ezen az úton haladjak, vagy bármilyen diktatórikus úton. Nem mondom, hogy nem gyűlöltem és nem ítéltem el, de hála Istennek semmiféle befolyásolás nem ért.

És hát így érkezünk el a rendszerváltáshoz, legalábbis ebben a beszélgetésben, ami nekem az egyik kedvenc korszakom. 89-90 például a munkásembernek az értelmiségével szemben csalódást keltő élményt jelenthetett. Na de mi a helyzet a festőkkel? Hogyan éltétek meg a rendszerváltás éveit?

Megvallom őszintén, hogy erre vágytunk, és nem is hittük el, hogy az életünkben erre sor kerülhet. Olyan sikereim voltak - anyagi is természetesen -még a régi időkben. Európában, Németországban, Ausztriában voltak kiállításaim, adtam el képeket, volt pénzem, volt minden. Arra gondoltam, hogy én már egy demokratikus társadalomba érett ember vagyok, és azok az emberek, akik a rendszer hátán kapaszkodtak fel, azok most lemaradnak... hát nem így történt.

Megtörtént a rendszerváltás, és igazából semmi nem változott a művészeti életben. Annyi történt, hogy régen volt egy, ma úgy nevezik, hogy Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, és ez 6800 tagot, a Képzőművészeti tagozat pedig 3000-et számlál. Utóbbinak nagyon sok éve, bő 10 éve, már én vagyok az elnöke, és el kellett mondanom egy megnyitón, hogy valamikor létezett a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja 1951-től, és csak az lehetett művész, az írhatta rá a névkártyájára, aki ennek a művészeti alapnak a tagja volt. Aki elvégezte az akkori Képzőművészeti Főiskolát, az automatikusan vagy rektori ajánlásra tag lehetett, aki nem, ott volt egy felvételi bizottság, és akkor hogyha valaki később derítette ki magáról, hogy rajztanár, és rájött, hogy jobban fest, mint a hetedikes, akkor neki már jelentkeznie kellett. Sőt, volt egy lektorátus, amelyik mindent lektorált, tehát nem állíthatott ki a kiállító művész bármit, tehát a lektorátustól volt egy engedély, Ez '90-ben átalakult.

Most a '90-es évektől lett ez MAOE (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete), a felvételi bizottság elnöke, és én vagyok közel 30 éve, ami így konkrétan nem igaz, de egy döbbenet, hogy régen rengetegen jelentkeztek, ma pedig már nem fontos. Régen az volt, hogy csak az lehetett festő, aki tagja a Művészeti Alapnak, illetve a MAOE-nek, ma az a festő, aki annak tartja magát. Na most ami picit szomorú, hogy ennek a szakmai súlya is csökken, mert a tehetséges, csodás fiatalok végeznek az egyetemen. Beszélnek nyelveket, járják a világot, tehát annyira jók, hogy hihetetlen, mi a fenének lennének tagjai egy ilyen egyesületnek. Na most ennek van előnye, van hátránya, régen ugye csak előnye volt. Most annyi, hogy egy éves tagdíj 6000 forint, és ezért cserébe a tagok bekerülnek egy hatalmas, zsűrizetlen kiállításra, és egy hatalmas könyv, ami erről jelenik meg. Általában 780-800 művész mutatja itt meg magát, és mindenféle művészeti információt megkapnak, tehát kiállítás meghívókat, így aki tagdíjfizető tagja a MAOE-nak, az tájékozott, mert mindent megkap.

Volt a kérdésben társadalmi vonulat. én nem tudom, hogy van-e különbség. Aki jól csinálja a dolgát, az jó ember. Az lehet asztalos, vagy szemétszállító, vagy művész, tehát hogy én soha nem tettem különbséget, és most sem teszek. Nem tudom, hogy társadalmi rétegek egymáshoz mitől közelednek, mitől nem. Most esetleg éppen aktuális a dolog, mert megemelték a tanárok fizetését, tehát az én jelentéktelen kis fizetésemet is és nyilván a társadalom más rétegébe, ahol éppen nem emeltek, ez ellenszenvet vált ki, de hát ettől a kapcsolat nem változik, majd mikor az ő fizetésüket is emelik, akkor mi sem fogunk és ez nem az a pénz, amiért harcolni kéne.

Ha össze kéne hasonlítanod a 90-es évek világát napjainkkal, akkor mi lenne a legszembetűnőbb változás? Globalizáció!?!

Olyan brutálisan felgyorsult a világ, hogy már amiről most beszélünk, az nem igaz egy másodperc múlva. Akár a művészeti életben, tehát olyan technikai dolgok vannak, amit régen megfestett manuálisan az ember, az ma már digitálisan követhető. Van egy nagyon érdekes film, épp most meséltem. Szerintem még nektek is vetítettem valamikor a Loving Vincent-et. Melyben 100 lengyel művész megfestette Van Gogh stílusában Van Gogh életét, ami egy bűnügyi történet. 100 művész 60 ezer képkockán keresztül. Ennek a filmnek a világa, hogy egy festményfilm, vakok képeire alapozva, de nem csak ez a lényege. A mozgás ugye 24 fázis egy másodpercen belül, akkor érzed mozgónak a tárgyat. Ezt régen a Pannónia Filmstúdióban megrajzolták, Isten nyugosztalja, családbarátom, Jankovics Marcell is ott töltötte az életének egy jelentős részét, mint fázisrajzoló, és ma már a digitális technikával, megint egy filmre utalok- Ruben Brandt, a gyűjtő - azt csinálnak, amit akarnak. Na most ez a Van Gogh film, vagy ebben a filmben konkrétan az a csoda, hogy a régi technikával, tehát 24-szer kellett megfesteni ugyanazt a képkockát, hogy műalkotás legyen. Tehát tényleg döbbenetes. A 90-es évek művészete főleg manuális volt. Most már majdnem minden digitális, mások a körülmények, a szállítások, a kiállítási lehetőségek, a pályázatok, tehát egészen felgyorsult a világ.

A 2000-es évek magával hozza a te tanárságodat, hiszen 2008 óta tanítasz. Hogyan kell elképzelni ezt a folyamatot? Vagy inkább úgy kérdezném, hogy kinek vagy minek a hatására lettél tanár?

Hát most nem mondom, vagyis a lényegét mondom, de soha nem voltak tanári ambícióim olyan szinten, hogy a valamikori évfolyamtársaim közül lett rektor, rektorhelyettes, tanszékvezető, stb. Tehát ha nagy vágyam lett volna, sőt utaltak is rá, akkor Képzőművészeti Egyetem tanára lehettem volna. Nem voltak tanári ambícióim. Tanítottam néha a különböző Pécsi Tudományegyetemnek a Szekszárdi Ifjúsági Tanárképző Főiskoláján.

A folyamat őrült egyszerű volt. A mi iskolánkat (Szent Gellért Gimnázium) a volt igazgató, Varga Antal irányította, aki alapító is. Köztünk jó barátság volt, és egyszer megkért, hogy valami gond van a művészettanárral, nincs-e kedvem odamenni. Én válaszoltam, hogy nincs, de aztán együtt töltött idő után úgy döntöttem, hogy próbáljuk meg, és akkor most már 16. éve ott vagyok. Nem mondom, hogy ez az életem, viszont rengeteg mindent kaptam a tanítástól. Volt egy síző barátom, aki örökös magyar bajnok volt, és mondta, hogy ő akkor tanult meg sízni, amikor elkezdett oktatni. A válogatott edzője is volt.

Nekem is teljesen fura olyan dolgok, amiket régen utáltam, például az ábrázoló geometriát. Van tanári diplomám - de nem is találtam meg vagyis megtaláltam végül, de nem gondoltam, hogy van - négy szakon, művészettörténet, anatómia, művészi rajz és ábrázoló geometria. és elkezdtem tanítani a geometriát, és közben rájöttem, hogy nem lehet nélküle élni. A távlatok perspektívák, két iránypontos, tehát őrült fontos része az életnek. Most éppen egy olyan pályázatra adok be képet, csak kevés időt hagytak, tehát kerestem valamit, aminek az a címe, hogy Tárlat, tehát perspektíva.

Mennyire gyakori másodállásban vagy mellékállásban elmenni tanítani a közvetlen környezetedben?

Ez nekem nem mellékállás, hanem az életem egy része. Most eljutottam oda, hogy hetente 260 tanítványom van, akiket én a barátaimnak tekintek, és magam nem tekintem tanárnak. Ezt a 260 kedves gyereket két napra préseltük bele, tehát hétfőn, kedden most nyolcra megyek, és délután négyig, ötig bent vagyok az iskolában. Ez a két nap ez erről szól. Na most ugye pont a vizuális kultúra az másmilyen. Vannak egzakt tantárgyak, példának mondjuk a matematikát: ott ha nem tudod, átvernek a közértben, így is átvernek, de akkor még jobban. Fölteszem kilencedikben mindig a kérdést, hogy ez az a tantárgy, amit megszerettetni, megutáltatni lehet, melyiket válasszuk. Már az új pedagógiai elméletek is igazolnak egy picit, hogy nem egy egzakt művészettörténeti, rajzi tudást kell átadni, hanem egy személyiséget, hogy egy barátság legyen, hogy a kultúra ott legyen, a vizuális kultúra. A másik, hogy most rengeteget segít épp az utóbbi időben, hogy van minden osztályban vagy tanteremben van digitális tábla. Megnézni valamit, például egy festményt az egy gombnyomás és akkor nyilván megkérek valakit, természetesen ötösért cserébe, hogy kezelje a gépet, hogy én közben tudjak beszélni. Miközben megnézünk egy Van Gogh filmet, akkor fél másodperc, azt mondom, üsd be, hogy Gauguin. Vagy ami most volt a Szépművészeti Múzeumban a Renoir kiállítás, de ha már megnézzük Renoir képeit, akkor miért ne nézzünk meg más impresszionistákat? Egy egészen más technikai világ, ha már technikáról beszélünk.

Még egyszer ugyanaz vonatkozik a tanításra is, mint a művészetre, nem szeretem, nem utálom, az életem része. Az életem részévé vált.

A Z és az Alfa generációról kérdeznék, hiszen evidens, hogy sok időt töltesz fiatalok közelében. Általános tendencia, hogy egyre hamarabb történik minden. Amikor Sávolt Karolina művészetéről olvas az ember, akkor gyakran hozzá kell tenni, hogy ő 2010-ben született, idén lesz 14 éves.
Mennyire jellemző, hogy akár a te diákjaid közül, akár a művésztársaid közül egyre hamarabb kerülnek ki, egyre hamarabb kerülnek reflektorfénybe gyerekek?

A nevet, amit mondtál, még nem ismerem, de az biztos, hogy a 16 éves Szent Gellértes pályafutásom alatt körülbelül harmincan kerültek különböző egyetemek, így az Iparművészeti Egyetem, Képzőművészeti, Metropolitan és a többi környékére. Hát valami apró közöm lehet hozzá. Ahogy végeztek, vagy még járnak. A másik, hogy én nem tekintem őket tanítványaimnak, mint ahogy magam sem tekintem tanárnak. Ők a barátaim, és hogyha érzékenyek és fogékonyak arra, amit mondok, akkor nem számít az életkor.

Nekem is voltak ilyen barátságaim, most mondok egy nevet, Mészöly Dezső bácsi, aki írt verset születésnapomra is. Volt köztünk vagy 30 év korkülönbség, és se ő, se én nem éreztük. Rengeteg ilyen emberrel voltam együtt, mert lent van Szigligeten a művészeti alkotóház, ami valamikori Esterházy-kastély, vagy talán most is az. Tulajdonképpen hatalmas emberekkel tölthettem ott a nyaraimat régen: Ottlik Géza, Somlyó György, Nemes Nagy Ágnes, Tatay Sándor és Mészöly Dezső és a többi, és ezek barátságok is voltak.

Én ugyanígy vagyok a fiatalokkal, hogy elmúltam 68, azt érzem sajnos fizikailag, de szellemileg abszolút nem érzem, vagy nem hangsúlyozom, hogy idősebb vagyok. Nekem mindenki a partnerem, aki okos és kedves.

Mennyire fogékonyak a mai fiatalok a festészetre vagy a rajzolásra? Hogyha kéne húzni mondjuk egy ábrát, akkor 2010 környékén, amikor kezded a tanári pályát, akkor voltak inkább, vagy ez ugyanúgy maradt avagy inkább csökkent?

Mindig van valaki, aki tehetséges és nagyon odafigyel, és van, aki nem. (Klasszikus történet) ugye jelentkezik valaki kilencedikben, "tanár úr nem tudok rajzolni". Mondom örülj neki, én tudok, mégse megyek vele semmire. Nem erőltetem, nem rajz szakos iskola, nem arról szól a mese, hogy szigorral próbáljak valamit átadni, ami a művészetbe szerintem beletartozik. Aki vevő rá, fogékony, annak meg mindent, ezért van a rajzfakultáció, meg van egy rajzszakkör is most az iskolában. Akit izgat, az még két órát ottmarad normál tanítás után.

Beszélnünk kell a filmekről, ugyanis aki diákod, az gyakorta találkozik akár kurrens, akár régebbi csúcsfilmekkel, Milyen szerepet szánsz az olyan filmeknek az oktatásban, mint például a kultikus Tizedes, meg a többiek, vagy Fábry Zoltán filmjei. Mi a szerepük?

Minden megváltozott, nagyon jó a kérdés, mert amikor bekerültem a Szent Gellértbe, akkor 11-12-ben dupla órám volt, és az volt a címe, hogy Művészetek. Mind a két évfolyamba, abba minden belefér. Na, ez megszűnt, a dupla órából szimpla óra lett, és az egyiknek az a neve, hogy médiaismeretek, a másiknak meg, hogy mozgóképkultúra. Érthetetlen. Következésképpen vetítünk, persze próbálok mindent elmondani, ami ehhez hozzátartozik, a dramaturgiától a rendezésig, a kiváló színészi képességektől a humoron keresztül, ami egy filmet filmmé tesz, és olyan filmeket próbálok vetíteni, amit otthon nem biztos, hogy megnéznek.Fura ilyet mondani, ám már látni, hogy ki az, aki érzékeny. Most nem az, hogy milyen közegből jött, mert bárhonnan jöhet az érzékenysége, hogy van, aki fogékony rá, van, aki nem. Na most említettél itt Tizedes, meg a többieket, ezek nélkül nem lehet nem élni, mert aki ezeket a filmeket nem látta, hát picit félember már kulturális szempontból. És akkor ide tartozik Fellinitől kezdve akár Guy Ritchie, aki a mocskos, akció, brutális filmműfajt humorral, kultúrával és színészi játékkal átalakította. Ebben minden benne van, bár ehhez nem értek, nincs róla diplomám, nem vagyok szakember, de hát tanítom, mert így hozta a sors.

A filmek mögött húzódik olyasféle tudatosság, hogy ha már nem annyira lelkes a kedves nebuló, akkor legalább a filmművészet nagyjai és csúcstermékei legyenek előtte ismeretesek?

Nézünk egy filmet, amit én zömmel végigkommentálok, hogy most mire figyelj, miért ez van, ki volt ez, mi ennek a kulturális háttere, egyetemes emberi kultúra, tehát miről szólnak ezek a dolgok. Ezt próbálom átadni, ugyanakkor megértem őket. Amit szoktam is mondani, hogy annyira megértelek titeket, egész életemben gyűlöltem tanulni, ezért úgy döntöttem, hogy inkább tanítok. Ennyi a különbség.

Aki érzékeny, az figyel, kérdez, aki nem, az meg a pad alatt csinál valamit.

Így utolsó előtti kérdésnek visszatérnék a szakmára, hiszen minden szakmának megvannak a maga előnyei. Mi a legjobb dolog a képzőművészetben, ha ajánlani kéne ezt, mint brandet, vagy mint munkát?

Profinak semmi. Ez nekem munka, soha nem mondtam még ki azt a szót, hogy festek, hanem hogy dolgozom. A szobám, ami lehetne egy szép Gellérthegyi polgári luxusszoba, azt úgy hívom, hogy műterem. Itt az van, hogy nagyon régen fogalmaztam meg, kicsit romantikus is, hogy ez olyan, mint mikor egy nő állapotos, és hát akkor meg kell szülni. Tehát amikor a művész kitalál egy képet az nyilván ez egy szellemi termék elsősorban, aztán lesz manuális. Amikor egy művész kitalál egy képet, akkor meg kell csinálni: felébredek, jegyzetelem, hogy mit fogok csinálni ócska kis ficnikre, amiket ki is dobok utána, és ha nem csinálom meg, nem is tudom milyen lenne megcsinálni. Most vannak ilyen durva arányok, hogy elmúltam 68, csináltam körülbelül, nem számolom, mert kicsinyes lenne - 150 önálló kiállítást, ebben hatalmas és külföldi kiállítások is voltak. Körülbelül festettem két és félezer képet, ez csak egy nagyságrend, mert hogyha közel 50 éve vagyok a pályán, 45 éve profiként és évente festek 50-et, az pont ennyi, az pont ennyi, mert nincs hová, tehát minek megfesteni a 2501.-et, de ennek ellenére mégis csinálom. Nekem a művészet munka.

Őrült furcsa, hogy vannak gyűjtők, és a legfurább módokon harapnak rá a művészetre. Van, aki nem tud enélkül élni, gyűjti, veszi a falára, van, aki úgy gyűjt, hogy tetszik neki, van aki úgy gyűjt, hogy ajánlja, hogy galériás, és van aki befektetési céllal vásárol képeket. Teljesen horribilis árakon is működnek műalkotások, tehát ez most Magyarországon alsó hangos viszonylatban pár százezertől a százmillióig mehet mondjuk akár egy élő művésznek a képe, vagy műalkotása.

Záró kérdéshez érkeztünk. Ami megosztható csak azt: milyen projekteken dolgozol, milyen műveken?

Hát ez nem projekt, inkább azt mondanám, hogy kijön a résen.

Régen fogalmaztam meg, hogy egész életemben ösztönösen és tudatosan ötvöztem a - mondjuk így - szerénytelen, kiemelkedő szakmai tudást az idegen anyagokkal. Gyönyörűen megfestettem valamit, figurális, anatómiailag tökéletes, jacsak röntgen leletet ragasztottam bele. Vagy valamit festettem, de idegen anyagra, például nejlonra. A kisebbik lányomat megfestettem hason fekve fürdőruhában, ja, csak a saját gumimatracára, tehát gumimatracon. Akkor jött valahogy egy idétlen, nem tudom milyen ötlettől vezérelve, madártollat ragasztottam a képekbe tonnaszám. Most meg a töltény hüvelyt, valahogy vénségemre egy kicsit érdekelnek a fegyverek, vagy ki tudja, ez is a művészetből született, most töltényhüvelyekből csinálok képeket, amit ő szeretne kiállítani. Még egyszer utoljára keresem a helyet, hogy megfeleljen. A kiállítás címe az lenne, hogy Si vis pacem, para bellum, tehát békét akarsz készülj a háborúra, ma a legaktuálisabb dolog. A másik meg pont erről szól a mese, hogy ma sajnos a harmadik világháború árnyékában és a gazdasági világválság közepette egyetlen egy szó van, aminek értelme az család. Most az életem úgy alakult, hogy nekem éppen nincsen. Ezt is a művészettel pótolom.

Még annyit árulj el, hogy helyileg hol találkozhatnak az emberek Varga-Amár László képekkel?

Gyakorlatilag majdnem minden országos kiállításon szerepelek. Tehát ebben a pillanatban körülbelül 15-20 helyen, meg külföldön is. Én sem tartom számon, megvallom, tehát általában évente 20 helyen állítok ki. A műtermem egy nyitott ház, a barátok számára fenn a Gellért-hegyen, vagyis a lakásom, és ma is adtam be képet. Minden nap van, hogy valahová képet kell venni, valahonnan el kell hozni. Kiállítások tömkelegét nyitom, mert felkérnek, nem értek hozzá, de elvállalja az ember, ha már felkérik.

(Borítókép forrása - Magyar Nemzet)

Az elmúlt hetekben feje tetejére fordultak az egyik legnépszerűbb social media platform, a TikTok mindennapjai - ez pedig csakis Reesa Teesa tartalomgyártónak köszönhető. Az amerikai nő egy 50 részes, akár kriminek is betudható true crime jellegű sorozata, az ex-férjével történt sokkoló kapcsolatát és annak elképesztő részleteit taglalja precíz részletességgel. Az egyenként 50 x 7-10 perces sorozat hossza a Star Wars trilógiáéval vetekszik, sikere pedig a rövid videós platformon különösen meglepő. Egy kapcsolat szövevényes története lesz a pont amely átalakíthatja, digitális média fogyasztási szokásainkat? Bár erre válaszolni még nem egyszerű, cikkemben talán egy kicsit közelebb kerülhetünk a megoldásra.

A "Kihez mentem hozzá?" (Who TF did i marry?) sorozat szinte bombaként robbant be a TikTok-on. Nem is csoda, hiszen a 50 epizódos sorozat egy kóros hazudozóval történő házasságról és annak előzményeiről szól. Sokan szappanoperához hasonlítják, mások már egy Netflix szerződésben reménykednek, de mindenek fölött azért tisztázni kell, hogy itt valós eseményekről és traumákról van szó.

Az események egy másik igazán fontos kérdést is felvetnek: Hogyan? Napjaink figyelemhiányos időszakában egy több mint 7 órán át elhúzódó történet, hogyan képes milliók figyelmét elnyerni? Egésznapos munka, ingázás, egyetem, család és még megannyi egyéb dolog igényli a figyelmünket elsődlegesen, mégis hogyan képes egy tartalomgyártó ilyen sok ideig lekötni az amúgy is elfoglalt sokaságot? Hogyan van idő ennyi videót megnézni egymás után? A válasz: sehogy.

A sorozat egyedisége abban rejlik, hogy podcastként, a videók megnézése nélkül is tudják hallgatni az emberek úgy, hogy mégis a kedvenc platformjukon maradnak.

Több száz videó készült arról, hogy a hallgatók Reesa Teesa videókat játszanak a háttérben, miközben főznek, vasalnak, vezetnek, fürdenek, vagy éppen bevásárolnak. A sorozatnak nincs lényegében vizuális értéke - a kreátor vagy az autóban ül, vagy otthon a kanapén, és úgy meséli el a történetet mintha épp csak videó-telefonálna velünk. A videókat hallgatva az ember nem csak egy elképeszetően izgalmas és sokkoló történetnek lesz részese, de mindeközben az edzés vagy otthoni munka is szinte elrepül, hiszen annyira könnyen leköti a hallgatót a történet. 

Ez a sorozat lett a TikTok első viral podcastje - mindezt teljesen véletlenül. A hosszabb videók azt jelentik, hogy az emberek megszakítás nélkül hallgathatnak 8-10 perces részeket, majd görgethetnek a következőre a lejátszási listában, vagy elmenthetik a helyüket későbbre. 

Egyrészt, ahogy arról már szó volt, nem sok ember képes lekötni a nagyközönség figyelmét 50 hosszú epizódon keresztül, ez teljesen egyedülálló és korszaknyitó pont lehet a rövid formátumú social media platformoknak. Emiatt ReesaTeesát kell dicsérni, de az biztos, hogy valaki megpróbálja majd lemásolni a sikerét és, hogy ez hogyan is fog majd alakulni, azt a következő hónapok fogják megmutatni.

Annyi biztos, hogy a jelenlegi tartalomgyártóknak mindenképp oda kell majd figyelni a trendek változására. Az aktuális kedvencek rapid gyorsasággal változnak, trendek váltják egymást szinte hetente, ezért nehéz kiszűrni mi is az a vonal ami sikert hozhat hosszú távon. Amikor azonban ilyen jellegű számokról beszélünk, akkor biztosra vehetjük, hogy érdemes figyelemmel kísérni a történéseket, hiszen akár a most ismert tartalomgyártás teljes átalakulásáról is beszélhetünk. Bárhogy is legyen, mi izgatottan várjuk!

2024 február 26-án az Országgyűlés megválasztotta Dr. Sulyok Tamást Magyarország új köztársasági elnökévé. 2024. március 5-én fog hivatalba lépni.

Dr. Sulyok Tamás a szegedi JATE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 1980-ban. Ezt követően 1991-ig jogtanácsosként, azután pedig ügyvédként dolgozott, 2000-től tizennégy évig pedig osztrák tiszteletbeli konzul volt. 2013-ban szerzett - szintén Szegeden – PhD fokozatot, témája az ügyvédség alkotmányjogi helyzete volt. Az Országgyűlés 2014 szeptemberében választotta az Alkotmánybíróság tagjává, következő évben már elnökhelyettes volt. Majd 2016. november 22-én az Alkotmánybíróság elnöke lett. 2024. február 24-én az Országgyűlés Magyarország köztársasági elnökévé választotta.

 Dr. Sulyok Tamás volt az egyetlen olyan személy, aki megszerezte a képviselők egyötödének a támogató aláírását, így egyedül ő volt érvényes államfőjelölt. A titkos szavazásban 146 képviselő adta le szavazatát, melyből 7 szavazat volt érvénytelen.

(forrás: https://civilek.info/2024/02/22/sulyok-tamas-alkotmanybirot-javasolja-a-fidesz-kdnp-frakcioja-koztarsasagi-elnoknek/) 

Az ünnepélyes eskütételt és a Himnusz eléneklését követően, az új államfő fogadta a gratulációkat, majd beszédet tartott. Beszédét azzal kezdte, hogy neki nem célja most politikai beszédet tartani, hiszen ez jogászként és az Alkotmánybíróság elnökeként nem lenne elegáns. Majd a joggal való kapcsolatáról és a jog iránt érzett szeretetéről beszélt. Dr. Sulyok Tamás köszönetet mondott a szüleinek, a feleségének, gyermekeinek és unokáinak.

Az új államfő ismét visszatért a jogi témára, szerinte a jog az egymással versengő értékek kiegyenlítésének fő eszköze. A közjogi bíráskodás fő feladata ez az értékkiegyenlítés. Megígérte, hogy a köztársasági elnöki székből is az alkotmányos alapjogok értékkiegyenlítésén fog dolgozni.

Az előítéletektől mentes bizalom, kölcsönös megértés útján szeretne a továbbiakban is dolgozni.

Ezután Európáról és az európaiságról szólt.

 (Forrás: https://index.hu/belfold/2024/02/22/koztarsasagi-elnok-bejelentes-kormany-fidesz-orban-viktor/)

,,A magyarság európaiság nélkül nem értelmezhető.”

Magyarország múltja és jelene is értelmezhetetlen európaiság nélkül. Olyan Európát akar, ahol az értékek többet jelentenek az érdekeknél, de Európa jövője az összes tagállamon múlik. Sulyok Tamás szerint az ország nem a szuverenitását adja oda az Európai Uniónak, hanem csupán hatásköröket.

Majd a nemzeti identitás és a (nép)szuverenitás fontosságáról beszélt. Az Alaptörvény értékrendje szerint, transzparensen az előbbiekben felsorolt értékek mentén szeretné ellátni hivatalát. Cselekedeteivel szeretné azt kifejezni, hogy a magyar nép a jogot minden eszközzel érvényesíteni kívánó nemzet, noha szerinte ezt Európa nem érti meg igazán.

Beszédét egy anekdotával fejezte be, melynek utolsó mondata:

„Mi is magyarok, megpróbálunk élni, amíg lehet.”

A képviselők és a Kormány tagjai álló tapssal kísérték ezt.

A köztársasági elnökválasztás lezárásaként felhangzott a Szózat.

(Borítókép forrása: https://index.hu/belfold/2024/02/26/orszaggyules-parlament-orban-viktor-sulyok-tamas-koztarsasagi-elnok-allamfo-fidesz-kdnp-ellenzek-novak-katalin-nato-svedorszag/)