Reaktor

A 2022-es országgyűlési választás relatív győztese a Mi Hazánk Mozgalom volt, amely a Jobbikból való kiválását követően saját jogán is képes volt parlamenti jelenlétre szert tenni. Azonban komoly vita van arról, hogy a radikális jobboldali párt mennyiben önálló szereplője a magyar pártarénának. Elemi erejű ellenérzést váltott ki a baloldali és liberális ellenzéki pártok körében a párt választási törvény módosítására irányuló javaslata, mivel az restaurálná az ellenzék által dominált Budapest választási szisztémáját. A Mi Hazánk azonban tartózkodott a szavazáson, mivel azt összekötötték az országgyűlési választások arányosabbá tételével.

A kormánypárti többség viszont ennek ellenére visszahozta a 2014 előtti listás rendszert a főváros esetében. 2014 óta a Közgyűlés összetételét a kerületi polgármesterek és a kompenzációs listáról bejutók adták. A városatyák a változás értelmében listás rendszeren keresztül kerülnek a Közgyűlésbe, ahol az országgyűlési rendszerhez hasonlóan 5%-os küszöböt kell átugrania a pártlistáknak. Érdekesség, hogy egy telexes elemzés szerint ez a módosítás nem feltétlenül eredményezne több mandátumot a Fidesz számára. Az egyedüli lehetséges nyertesei a reformnak a Mi Hazánk és a Kutyapárt lehetnek. Utóbbi esetében az erős fővárosi jelenlétnek köszönhetően reális lehet az egy mandátum.

Amennyiben az ellenzéki szavazók újra elkezdenek kiábrándulni a baloldali és liberális ellenzéki pártokból, akkor a kettő mandátum is lőtávolságon belül lehet Kovács Gergelyéknek. Toroczkaiék esetében korántsem ennyire egyszerű az egy mandátum megszerzése. A párt a 2022-es választást követően ugyan erősödött, azonban jelenleg stagnál a támogatottsága, a Jobbiktól elpártoló és a Fidesznél kikötő nemzeti radikális szavazók úgy tűnik még nem fedezték fel a Mi Hazánkot annyira, hogy módosítsanak a pártpreferenciájukon. A Mi Hazánkra fokozottan érvényes a vidék pártja jelző, a fővárosi támogatottsága alulmarad az országosnak. Ennek ellenére, ha megtalálja a Toroczkai-párt azokat az ügyeket, amelyekkel ha rövid időre is, de formálni tudja a napirendet, lehet, hogy lesz egy radikális jobboldali tagja a fővárosi Közgyűlésnek a 2024-es önkormányzati választást követően.

Sokak úgy vélik, hogy a Mi Hazánk javaslatát igazából a Fidesz dolgozta ki és küldte el a "szatelitpártnak", az csak előterjesztette és az egész folyamat csak egy színjáték volt. Gyakori vád a Fidesz jobboldali ellenzéki pártjával szemben, hogy az nulla autonómiával rendelkezik, a Fidesz "laboratórium-pártja", szatellitpárt és még lehetne sorolni. Az úgynevezett szatellitpártok olyan tekintélyelvű rendszerekben léteztek, ahol a valódi pluralizmustól félő elit adni akart a látszatra; ezért megengedték néhány megbízható politikusnak, hogy a rendszer logikáján belül, azt meg nem kérdőjelezve működtethessenek ellenzékinek tűnő pártokat. Akik ilyen véleményen vannak, azok nagy eséllyel magának a magyar politikai rendszer demokratikus jellegét is megkérdőjelezik, annak ellenére, hogy Toroczkai László előszeretettel hívja fel arra a figyelmet, hogy a frakciója többször szavaz együtt az ellenzékkel, mint a kormánypártokkal.

A Mi Hazánk megítélése tehát nagy mértékben összefügg azzal, hogy ki hogyan ítéli meg a magyar demokráciát. Akik úgy gondolják, hogy Magyarország már nem demokrácia, hanem autokrácia/diktatúra, azok egyértelműen a "Fidesz nácitagozataként" fogják számontartani a pártot. A magyar demokrácia megítélése olyannyira polarizált lett, hogy már szinte el sem lehet képzelni, hogy létezhet olyan ellenzéki pozíció, ami eltér attól, amit a baloldali pártok képviselnek. Toroczkai László egyik első felszólalásában jelezte, hogy bármilyen javaslatot hajlandók megszavazni akár a kormánypártok akár az ellenzék részéről, ha arról ők azt gondolják, hogy a nemzet érdekét szolgálja.

A magyar politika számára ez a magatartás nem véletlenül "idegen", hiszen a szekértábor-logika számára értelmezhetetlen attitűd. A Mi Hazánk úgynevezett "konstruktív ellenzékisége" más országok számára cseppet sem idegen. A képviseleti demokrácia egyik velejárója, hogy több párt verseng ugyanazon választók kegyéért. Természetesen a különböző törésvonalak mentén kialakulhatnak olyan választói tömbök, amelyek következetesen kitartanak egy-egy párt mellett, nem szavaznak át az "ősellenségre". Azonban létezhetnek olyan szavazók, akik úgy ítélik meg, hogy "A" és "B" pártok között nincs akkora távolság, így képesek változtatni az eredeti elgondolásukon, amely átszavazásban is kifejeződhet.

A Mi Hazánk és a Fidesz esetében a szavazók egy rétege számára van átjárás, hiszen a Jobbik néppártosodásának köszönhetően sok volt jobbikos szavazó tért át a Fideszhez, azonban ugyanezért a szavazókért az új nemzeti radikális párt is beszállt a "ringbe". Az LMP kivételével az ellenzék "lemondott" arról, hogy a kormánypárti szavazók felé nyissanak, így a rendre csak ugyanazt a tortaszeletet osztják el újra és újra. Az LMP megpróbál egyfajta "higgadt" ellenzékiséget képviselni a "hisztis" ellenzékkel szemben. Ez kimondatlanul is arra irányul, hogy olyan potenciális szavazók számára legyen az LMP alternatíva, akik kiábrándultak a bal és jobboldal közötti feszült politizálásból és békére vágynak.

Az elmúlt hónapok reakciói alapján nem szükséges felidézni, hogy hogy változott az LMP megítélése a baloldali ellenzéken belül. Az ellenzéki pártok és szavazói számára továbbra is páriának tűnik mindenki, aki nem fogalmaz meg olyan vehemens kritikákat a kormánypártokkal szemben, mint az "elvárt". Vajon ez lenne az, amin az ellenzéknek érdemes lenne változtatnia annak érdekében, hogy eredményesebben tudjon politizálni? Az olyan pártok szerepének értelmezésében mint a Mi Hazánk Mozgalom komoly szerepet játszik a magyar demokrácia megítélése - vagy elítélése. Az utóbbinak komoly társadalmi támogatottsága van, így értelemszerűen népszerű is. Mindennek ellenére az ellenzék legfőbb céljának szempontjából ugyanakkor kontraproduktív is, hiszen nem teszi lehetővé az olyan jellegű kooperációt, ami az ellenzékiség különböző fokán lévő pártok között valósulhatna meg, ami ténylegesen veszélyes is lehetne a kormánypártokra.

A napokban jelent meg a sokak által várt GTA VI játék előzetese, ami már önmagában óriási hírértéket képviselt, pedig előtte is könnyen találkozhattunk a játék helyszínét és más jellemzőit érintő találgatásokkal.

Én nagyon sokat játszottam, a mai napig van, hogy ha csak a nosztalgia miatt is, de elindítom egy-egy régi nagy kedvencemet és szánok rá egy kis időt. Legtöbbször a gyermekeket féltjük a túlzásba vitt “kockulástól”, pedig valójában ők csak azt teszik virtuálisan, amit előtte a fizikai valóságban csináltak: játszanak. A felnőttek esetében viszont más a helyzet, hiszen egy bizonyos kor felett nem helyes, ha a legfontosabb életesemények egyike, ha végre játszhat valaki egy adott játékkal.

Nekem is hatalmas poén volt gyerekként, hogy szabályok nélkül azt csinálhattam, amit akartam a játékban, de fel kell fogni, hogy ez nem a való élet, ráadásul hátráltat a valóságban

Természetesen felnőttként is megvan az értelme ezeknek a játékoknak. A már példaként említett GTA sorozatban tombolhatunk, a legdurvább bűncselekményeket elkövethetjük úgy, hogy a való életben csak az időnket pazaroltuk, más hátrányt nem szenvedünk. Azt viszont látni kell, hogy az időpocsékolás épp elég baj, ezek a játékok ugyan is a szórakoztatás mellett energiába és rengeteg időbe kerülnek. Ha a virtuális valóság helyett a saját életünkre szánjuk ezt, akkor könnyen lehet, hogy job less az életünk és lehet, hogy nem less öt Ferrari a garázsunkban, de sokkal nagyobb élmény egy igazi Toyota Corolla, mint bármelyik virtuális autó.

Sokak tehát egyfajta illúzióba esnek az egyre élethűbb és részletesebb virtuális világban, mert a monitoron látottak számos embernek menekülési utat jelentenek a valóságból. Pedig a technológia éppen, hogy előre kell vigye nem csak az emberiséget de egyúttal az egyén életét is. Jó példa erre, hogy az emberiség egyre inkább tudás és munka alapra rendezkedik be, és éppen ennek az eredményeképp bárki számára elérhető az interneten rengeteg forrás, amiből tanulhat és később magasabb hozzáadott értékkel tud dolgozni, aminek az eredménye a jobb életkörülmény.

Ahhoz, hogy a STEM munkák egyikében helyezkedjünk él fejlődni is tudjunk benne, az angol nyelv ismerete alapvető fontosságú

Hogy ne csak filozofáljak és okoskodjak, én is elkezdtem a STEM JOBS egyikéhez megfelelő tudást megszerezni a Google mindenki számára elérhető tananyagából. Említésre érdemes egyébként a Facebook képzési oldala is, de lehet találni rengeteg másik kurzust is. Három hét alatt odáig jutottam, hogy elkészítettem életem első Android alkalmazását is, és nem sokára a másodikon fogok dolgozni, amit terveim szerint publikálok is majd a Play Storeban. Teszem ezt jogász hallgatóként, ráadásul munka mellett úgy, hogy sportolni is eljárok. Nekem óriási könnyítés, hogy a hozzáférhető tudás miatt már karrierváltás előtt is meg tudom ismerni a a programozás egy-egy szeletét, ugyan is rájöttem, hogy szuper a jogászi munka, de engem az informatika jobban érdekel, így a jogász szak mellett el is fogok kezdeni egy informatikai szakot.

Véleményem szerint nem szabad bekategorizálni az embereket, hogy valaki "humános" vagy "reálos". Alapvetően az érdeklődési körön és a tanulási mennyiségen múlik, ki miben jó igazán. Senki nem született úgy, hogy tudja az alkotmányjogot vagy éppen ismeri az objektumorientált programozást. Persze van, aki könnyebben memorizál, vagy lehet olyan aki gyorsabban megérti az adott témakör logikáját, de többnyire a belefektetett energián és az érdeklődésen múlik az, hogy miben vagyunk jók. Engem is éppen az indított el az informatika irányába, hogy jobban érdekel gyerekkoromtól fogva, mint az általam választott egyetemi szak. Mivel gimnáziumban a matematikával nem foglalkoztam annyit, arra gondoltam, hogy biztonságosabb a jogász szak. Mivel azonban nem sokára lediplomázok belőle, már tudom, hogy képes vagyok tanulni sokat, és van elég önbizalmam ahhoz, hogy belekezdjek valami újba, ami egyébként jobban érdekel.

Tehát a technológiát is tudni kell felhasználni tanulásra, értelmes tevékenységre és szórakozásra is, ameddig az nem menekülési útvonal. Nem a technológia a probléma, hanem az, hogy az egyén a digitalis vívmányokat nem eszközként, hanem bizonyos értelemben drogként használja. Ugye bár a ragasztó is nagyszerű találmány ameddig nem nejlon szatyorból “szagolgatják”.  A nyugati világban az emberek többségének az internet óriási lehetőséget ad mára: tanulhatunk nyelveket, programozást, varrni, de ez csak néhány kiragadott példa. Ne a GTA karakterünk skilljeit fejlesszük, hanem a saját tudásunkat.

Nincs könnyű helyzetben ma Magyarországon az a társadalomkutató, aki a politikai fejlődést vizsgálja, hiszen nézőpontjával a magyar politikatudomány fősodratához képest kívül helyezkedik el. Sokan nem tartják fontosnak azokat a történelmi előzményeket, amelyek komoly magyarázóerővel bírhatnak a jelenkori politikai jelenségek magyarázata során. Ha még ez sem lenne elég, akkor már annak a felvetése is majdhogynem nevetség tárgyát képezi, hogy van értelme az olyan áltudományosnak tartott kategóriáknak, mint például a nemzetkarakterológiának – horribile dictu létezhet olyan, hogy magyar néplélek. A magyar néplélekről a két világháború között olyan jeles gondolkodók értekeztek, mint például Szekfű Gyula, Bibó István vagy (kicsit meglepő módon) Babits Mihály. (A szerző természetesen nem sorolja magát e kimagasló elmék közé, a felsorolásnak semmiféle ilyen célja nem volt.)

Nyilvánvaló, hogy a nemzetkarakterológiai fejtegetések sötét múlttal rendelkeznek (a fajelmélet ennek a szélsőséges, extrém továbbgondolása), azonban ez mégsem szabad, hogy eltántorítson minket. Bár a modern tudományosság racionalitása ellenem szól, ennek ellenére egy olyan gondolatkísérletbe fogok bonyolódni, amely a politikai fejlődés mögött potenciálisan megbúvó (fejlődés)lélektant tárgyalja. Ami a fejlődést illeti, amellett foglalok állást, hogy nincs két ugyanolyan politikai fejlődéssel bíró ország; azonban ennek az állításnak a megvédéséhez a pszichológia szállítja azt a szellemi muníciót, amely olykor hiányozhat a történelmi alapokon álló érvelésekből.

Az elemzés a következő menetet fogja követni. Először áttekintem, hogy a fejlődéslélektannak és a politikai fejlődésnek milyen közös metszetei lehetnek a fejlődés vizsgálata során. Utána felidézem Carl Gustav Jung kollektív tudattalanról szóló gondolatait. Úgy vélem, a kollektív tudattalan egy lehetséges válasz lehet a következőkre: 1) az egyes országok miért fordulhattak vissza a liberális demokráciától és 2) miért éledtek fel a régebbi korok mentális mintázatai. A harmadik részben áttekintek pár tanulmányt, amelyek a pszichológia területén születtek és érdekes megfigyelésekkel bírnak a politikai fejlődés számára.

Fejlődéslélektan és politikai fejlődés

Azonban előre meg kell állapítanom, hogy van egy alapvető feszültség a két terület fejlődésszemlélete között. Bár ez banálisnak tűnhet, mégsem lebecsülendő: egy ember fejlődése időben korlátozott, míg egy ország politikai fejlődése sokkal nagyobb időt ölel fel, s nem állapítható meg végső állapot. Bodor Péter szerint a fejlődéslélektannal foglalkozó pszichológusok körében arról konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy a fejlődés az egy időben lezajló, minőségi változásokat magába foglaló folyamat.

Egyedül csak az képezi vita tárgyát, hogy ezek a minőségi változások szakaszokba vagy fejlődési szintekbe foglalhatóak-e; valamint ez a szakaszolás egységes vagy egyéni. Mivel Bodor szerint az idő során bekövetkezett minden változás nem feltétlenül tekinthető fejlődésnek, ezért szükségszerű, hogy legyen annak valami célja, tehát feltételez téloszt. A fejlődéslélektan ezek alapján teleologikus. Bár Bodor elismeri, hogy a fejlődő lénynek nem kell magában hordoznia a fejlődési célt, a fejlődés kutatója nem hagyhatja ezt figyelmen kívül, hiszen ebben az esetben vizsgálata tárgya nem lenne több változások sorozatánál.

Amennyiben sikerült megállapodni valamilyen végcélban, Bodornál a következő vizsgálandó aspektusa a fejlődésnek a cél elérése közben megtett útvonal milyensége, azaz a fejlődés mintázata. Ez az út állhat egy nagy ugrásból, illetve állhat még sok kis apró lépés sorozatából. Ez utóbbit Bodor szerint kétféleképpen lehet elképzelni: unilineárisnak és multilineárisnak. Unilineáris mintázatú az a szakaszos fejlődés, amelyben az egymás után következő lépések egyetlen lineáris vonalba rendeződnek. A multilineáris abban tér el az előbbitől, hogy az egyedek alternatív módokat is követhetnek ugyanazon fejlődési cél elérése során. Érdemes elgondolkozni azon, hogy ezek a fejlődési mintázatok hogyan konvertálhatóak át a politikai fejlődés nyelvezetére.

A tranzitológia irányzatához leginkább az egy nagy ugrás fejlődési mintázata társítható, ugyanis ekkor a politikatudomány reménye abban állt, hogy a posztszocialista országok rövid idő alatt adaptálni tudják a liberális demokráciát és rövidesen konszolidálni is tudják azt. Ezzel szemben a szakaszos fejlődésmintázatok sokkal inkább tűnnek kompatibilisnek a politikai fejlődés irányzatának szempontrendszerével, bár a multilineáris mintázat meggyőzőbben, mivel az elismeri az egyedek/országok fejlődésének egyediségét. Fontos kiemelni, hogy a fejlődéslélektannak magából fakadóan van végpontja (mivel az emberi életnek is van), azonban ugyanez nem igaz a politikai fejlődésre.

Ennek ellenére a történelem során voltak olyan fejlettebb országok, amelyekhez a fejletlenebbek közeledni akartak, azonban ez a viszonyrendszer nagyon is dinamikus volt, mivel a fejlett országok is változtak, ezért inkább tekinthetőek mozgó célpontoknak a fejlődés szempontjából. Somlai Péter tanulmánya a fejlődéslélektan egy olyan jelenségére világít rá, ami a politikai fejlődésre is igaz. A szerző szerint a társadalmi változások kontextusában a társadalom (és ezáltal a fejlődéslélektan is) mindig mást tekintett normális életútnak – és végcélnak – az egyedfejlődés szempontjából; tehát ebben az esetben is lehet „mozgó célpontról” beszélni.

Régi gondolat leporolva: Jung kollektív tudattalanja

Csepeli György a politikai fejlődés számára egy meglehetősen érdekes és értékes elemzési szempontot vet fel: a „nemzeti tudattalan” fogalmát. A rendszerváltás hajnalán megjelent írás húsbavágóan fontos kérdéseket feszeget, de erre később térek vissza. Tételezzük fel, hogy minden nemzet rendelkezik egy rá jellemző pszichével (néplélekkel), ami képes a változásra, a fejlődésre (vagy akár a stagnálásra is). Ez a feltevés szükségszerűen ahhoz vezet minket, hogy felidézzük, mit mondott Carl Gustav Jung a sokak által vitatott kollektív tudattalanról. Jung szerint a kollektív tudattalan az emberi psziché egy olyan része, amely elválasztható az ember perszonális tudattalanjától.

A személyes tudattalanba olyan élmények kerülnek, amelyek az egyén saját tapasztalásából származnak – valamikor tudatos tartalmak voltak, csak később azt száműzte a tudattalanjába. Ezzel szemben a kollektív tudattalan az emberi psziché örökölt része, amelynek tartalma nem a mindennapi életből származó eseményekből adódott össze, hanem az egész emberiség közös terméke, amely archetípusok formájában mutatkozik meg. Ezek az archetípusok olyan ideák, amelyek észrevehetetlenül befolyásolhatják az emberek viselkedését. Ezen felül Jung szerint az emberi pszichében egyszerre folynak tudatos és tudattalan folyamatok, a kettő között állandó kölcsönhatás van. Felmerül a kérdés, hogy mindez mennyiben releváns a politikai fejlődés szempontjából?

A nemzeti tudattalan – mi az?

Több megválaszolandó kérdésre kellene a történeti politikatudománynak választ találnia (amelyeket a jelencentrikus irányzatok előszeretettel fel is tesznek). A különböző történelmi mintázatok miért bukkannának fel a jelenkori politikában? Mi az, amitől a mentális elemek radikális megszakítottságokat követően megmaradnának? Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk – úgy gondolom – még inkább növelni kell az absztrakció szintjét. Ehhez azt a feltevést kell megfontolnunk, amely azt állítja, hogy minden nemzet rendelkezik egy sajátos nemzeti tudattalannal, amely öröklődés útján tovább él az adott politikai közösségen belül létező összes állampolgár kollektív tudattalanjában. A nemzetek közötti különbségek ezáltal az eltérő nemzeti tudattalanok egyediségéből fakadnak. Fontos, hogy a kollektív tudattalan Jung alapján nem tud az egyénben fejlődni, azonban ez nem zárja ki, hogy ez a kiterjedt lelki jelenség a történelem során nem változhatna – nem fejlődhetne. Ahogyan a politikai fejlődést, úgy a pszichológiát is élénken érdekli, hogy hogyan fejlődhet a vizsgált entitás pszichéje.

Csepeli György (szociálpszichológus) azokat a csoportokat tekinti nemzetnek, amelyek meghaladták az etnocentrikus csoportazonosulást és csak legfeljebb színlelni tudják a nemzeti összetartozás természetességét. Csepeli elemzésében a nemzeti tudattalan fejlődését szakaszokra bontja, amelyek jól elválaszthatók egymástól, minőségi különbség van köztük. Minél fejlettebb egy nemzet, annál kisebb szerepet kap a csoportazonosulás során az etnikai alapokon nyugvó befelé irányuló feltétlen szolidaritásérzet és a kifelé irányuló ellenségesség. A nemzetté válás első szakasza a kultúrnemzeti lét, ahol a kulturális-etnikai elemek hangsúlyosak – ez meglehetősen közel áll a kezdeti etnocentrikus csoportléthez. A második szakaszban a vérség és a származás helyett a jogi, gazdasági és politikai együttműködés lesz a társadalmi kooperáció alapja – ez az államnemzet. A harmadik, egyben utolsó fázisban a legnagyobb a távolság az etnocentrikus csoportosulások és a nemzet között. Ebben a fázisban már csak az állampolgárság lesz a hovatartozás egyetlen alapja – ez az állampolgári összetartozási minta.

Fontos, hogy amellett, hogy a nemzetek politikai fejlődésen mennek keresztül (maga Csepeli is megállapítja, hogy fejlettebb nemzetek teljesítőképesebbekké válnak a fejlődés során), a nemzeti tudattalan is fejlődik, azonban egy bizonyos szint elérése után a korábbi stádiumot el kell, hogy fojtsa. Amíg a kultúrnemzeti szinten lévő nemzeteknek az etnocentrikus korszak maradványaival (tisztaságra való törekvés, idegenekkel szembeni bizalmatlanság) kell szembenézniük, addig az államnemzetnek a határain kívül történő elnyomások (gyarmatosítás) okozhatnak rossz lelkiismeretet. Csepeli arra jutott, hogy az Egyesült Államok az az ország, amely a legközelebb áll a harmadik fejlettségi szinthez; Nyugat-Európa demokratikus nemzetállamai a második változat paradigmatikus esetei; a kelet-európaiak pedig megpróbálnak kultúrnemzetből államnemzetté válni.

A fentiek alapján könnyen juthatunk arra a megállapításra, hogy a nyugati társadalmak nemzeti tudattalanjai másképpen fejlődtek a kelet-európaiakéhoz képest. Amennyiben az okokat keressük és a fejlődést vizsgáljuk, ahhoz a fejlődéslélektan multilinearitását kell figyelembe vennünk, hiszen más tartalmak kerültek a különböző nemzetek tudattalanjaiba. Kis Médea arra mutat rá, hogy a szakirodalom a történelmi pályaérzelmek vizsgálata során a magyar kultúrában a reményhez olyan egyéb érzelmek párosultak, mint a félelem, a csalódottság, a lelkesedés, szomorúság és a szenvedés. Ezzel szemben például az angolszászok sokkal optimistábban szemlélik a történelmi pályájukat.

Záró gondolatok

Minden nemzetnek megvannak a maga traumái. Az események láncolatai nagy mértékben befolyásolják egy ország politikai fejlődését és a „nemzet kollektív tudattalanját” is. Amelyek egykoron friss élmények voltak, azok száműzve lettek a nemzeti tudattalanba, és a mai napig kihatnak a politikai fejlődésre (Jung elméletét követve). Amennyiben ezt elfogadjuk, megkonstruálhatunk egy olyan érvelést, amely hidat képezhet régmúlt korok és a jelen között. Tegyük fel hát a kérdést! Ha egy nemzet nem tudta megfelelően kezelni traumáit, akkor elvárható-e tőle, hogy megfeleljen azoknak a normáknak, amelyeket (például) a tranzitológia irodalma és a nyugatiak támaszt felé? Ahogyan a valóságban előforduló példák mutatják: nem igazán.

Úgy gondolom, nehezen érthető meg a rendszerváltás utáni magyar politika, ha nem vesszük figyelembe a demokratikus átmenethez fűzött társadalmi reményeket, amelyek később csalódottságba, politikai apátiába csapódtak át. Amennyiben elfogadjuk Csepeli azon állítását, hogy Magyarországon 1990 után elkezdett a kultúrállami nemzeti tudattalan továbbfejlődni egy államnemzeti stádium irányába, akkor 2010-et követően – amit sokan visszafordulásként értékelnek – a Kurt Lewin-i értelembe vett retrogresszió történt; azaz a nemzeti tudattalan visszatért egy korábban megélt viselkedési típushoz: a kultúrállamihoz. Mindennek ellenére nem kell pesszimistának lenni, csak segíteni kell a „bántalmazott gyermeknek”, hogy feldolgozza az őt ért traumákat. A magyar társadalomnak ebben még sok tennivalója van.

Köszönöm mindenkinek, aki kitartott és végigolvasta!

Felhasznált források

Bodor Péter (2012): A fejlődéslélektan és a fejlődés teleologikus fogalma. Replika, 78. szám, 123-133 oldal.

Csepeli György (1990): „Nemzeti tudattalan”. Thalassa, 1. évfolyam, 1. szám, 43-46 oldal.

Jung, Carl Gustav: The Concept of the Collective Unconscious.

Kis Médea (2016): A remény pszichológiája. Elméleti áttekintés az empíria tükrében. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 17. évfolyam, 4. szám, 243-285 oldal.

Martin László (2004): Énvédő mechanizmusok személyiség- és klinikai pszichológiai empirikus vizsgálatai. Doktori Értekezés, Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Doktori Iskola.

Somlai Péter (2012): Fejlődési zavarok. Replika, 78. szám, 135-143 oldal.

Gyakran találunk ki sztereotípiákat a nagyszüleink korosztályáról, majd erre válaszként születnek cikkek, ahol megvédik az idősebb generációt. Természetesen hiába sok mindenben ügyesek a mai nyugdíjasok, van, amiben mi tudatosabbak vagyunk. 

Az egészségünk az egyik legfontosabb dolog, ebben pedig tapasztalatom szerint sokkal felelősebbek vagyunk. Bizonyára sokaknak ismerős, hogy férfiatlan az, ha egy ember gyakran jár az orvoshoz. Egyesek kifejezetten csak akkor mentek orvoshoz, ha már egy betegség miatt elviselhetetlen fájdalmuk volt. De említésre érdemes az az idősek körében gyakran hallható vélekedés is, ami szerint a genetika meghatározza azt, hogy ki meddig és milyen egészségi állapottal él. Ez alapvető tévedés, hiszen már régóta bizonyított tény, hogy az esetek túlnyomó többségében minimum erősen befolyásoló hatású az életmód, avagy az alvás, étkezés, testmozgás és stressz milyensége. Nagyon ritka az olyan eset, amikor nem az életmód miatt alakul ki valamilyen betegség, még ha hajlamos is rá a páciens.

A fiatalok körében pozitív változás, hogy egyre nyitottabbak az a súlyzós edzésre, ez pedig a testi egészségen túl a szellemi jóléthez is hozzájárul, mert önbizalmat és a társas kapcsolatokban elismerést ad, ha valakinek esztétikus és egészséges a fizikuma. 

Az étkezés tekintetében izgalmas terület a kávéfogyasztási szokás. Egyrészt nem mindegy, hogy mikor, mennyit és milyet iszunk. Kutatások alapján korán reggel nem érdemes kávét fogyasztani, viszont délelőtt már hozzájárul ahhoz, hogy nap közben frissebbek legyünk, de csak ha eleget aludtunk. Figyelembe kell venni azt is, hogy éhgyomorra nem szabad kávézni, mert a gyomornak nem tesz jót, ez különösen fontos a refluxosok esetében. Az már kevésbé egészségügyi, inkább igény szerinti különbség, hogy az én generációm nem csak a hatása, hanem az íze miatt is, mint gasztronómiai remekművet fogyasztja a kávét. Tehát nem elégszik meg a legolcsóbb instant vagy darált kávéval, másrészt az elkészítés során is odafigyel, hogy ne égett kávét igyon, hanem valóban pörköltet. Ebben én viszont kivétel vagyok, mert a kotyogós kávéfőzőről nem mondok le, nekem az adja meg a kávézás hangulatát itthon. További generációs különbség a kávé hőmérséklete, mi a meleg kávé helyett a hideget preferáljuk.

Kávéval szemben viszont a fiatalokra kevésbe jellemző a napi rendszerességű alkoholfogyasztás. Szintén a nagyapáink korosztálya vélte úgy, hogy egy pálinka ebédkor egészséges, na meg egy pohár bor is serkenti a vérsejtek termelődését, meg az emésztésnek az is jót tesz. Én a népi bölcsességeket nagyon szeretem, mert van bennük igazság. De érdemes elhatárolni a klasszikus népi bölcsességeket az alkoholfogyasztást jó dologként bemutató közhelyektől. Ugyan is az alkohol a legkisebb mennyiségben is egészségtelen, ezzel pedig a Z generáció nagyon is tisztában van. 

Bizonyára sokaknak lehet ismerős az idősek internetes jelenléte is, ami sokszor komikusnak tűnhet, mert a nyugíjasok nem mindig érzik a súlyát annak, amit a virtuális világban írnak. Így több Facebook csoport is alakult már arra, hogy ezeken a komikus megnyilvánulásokon jókat nevessenek. Az agresszív kommentek, indokolatlanul giccses GIF képek a legtöbb unokának nem ismeretlenek. De kiemelendők az internetes csalók is, akik előszeretettel lopják el a nagymamák és nagypapák nyugdíját különböző, fiatalabbak számára abszolút átlátszó, de a naivabb időseket megtévesztő csalásokkal. Felelős internethasználat terén tehát szintén jobban áll az én generáció, de tény, hogy a cikkben felsoroltak nem feltétlenül alkotnak nagy szakadékot, inkább csak erős javulást lehet tapasztalni.

Példaként hozható az alkoholizmus problémája, ami minden generációt érint, de a fiatalok már nem próbálják megmagyarázni, hogy az jó. Ez már is egy pozitív változás abba az irányba, hogy csökkenjen rendszeres alkoholfogyasztók száma. 

A konklúzió tehát, hogy nem mi vagyunk jobbak, hanem a körülmények változtak, ami pedig az elődeinknek köszönhető. Ők építettek fel mindent körülöttünk, így nekünk jobb lehetőségek adottak. Az, hogy a lehetőségekhez mérten melyik generáció hoz ki többet, nem lejátszott meccs még, de nem is verseny, hiszen a generációknak egymást kell segíteni, nem szemben állni egymással. Egyébként pedig vannak fiatalos idősek és olyan fiatalok, akikre kevésbé jellemzők a Z generációs stílusjegyek, tehát ebben a tekintetben ugyan vannak tendenciák, de általánosítani semmiképp sem lehet.

Az előző két képet a Bing mesterséges intelligenciája készítette, ezt a jellegzetes GIF-et viszont még ember szerkesztette meg. Vajon a jövőben az idősek is elkezdik használni az AI-t?

Megtalálható Spotify-on

A legfrissebb gazdasági előrejelzések nagyjából egy ilyen 0,4%-os visszaesést prognosztizálnak idénre a német gazdaság számára, ami bár nem sok, de ezzel szemben például Franciaország esetében ez az előrejelzés egy csekély mértékű növekedés. Minek köszönhetőek a német gazdaság problémái? Mi jelentett megoldást ezekre a gyengélkedésekre?

Nagyon sok kihívással küzd jelenleg a német gazdaság, és tényleg ez az egyik legrosszabb adat az egész Európai Unióban. Számos probléma van. Ezek hosszú távú problémák, vagy akár a német múltban rejtőznek, de akár az aktuális kormányzatnak a rossz, illetve csekély gazdaságpolitikának a hatásai. Németország évek óta küzd olyan kérdésekkel, krízisekkel, mint az infrastrukturális problémák, vagy akár a rossz közlekedési helyzet, az internetnek a nagyon rossz minősége Németországban. Ez egyre inkább megkérdőjelezi a német gazdaság teljesítőképességét. De itt vannak olyan kérdések is, mint akár a járműipar hanyatlása, a járműipari aktuális trendeknek az átalvása úgymond, hogyha Kínába megyünk, ott már messze nincsen szó, ha elektromos autókról beszélünk, messze nincsen szó már a német autókról, ez már mind a múlt. Németország nagyon a múltban felépített tartalomból él, és már új tartalmat, vagy új ötletet, innovációt nagyon keveset állít elő. De emellett olyan problémák is vannak, amik évek óta fennállnak, mint magas adók, bürokrácia, engedélyezési eljárásoknak a hosszúsága, és olyan gond is van, hogy a németek nagyon nehezen keveredtek ki a koronavírusból. Szerintem a koronavírus az egyik utolsó szög volt itt ebben a koporsóban, úgymond ha most ezzel a fogalmazással szabad élnem. A koronavírus-válságból nehezen keveredett ki a német gazdaság, majdnem hogy utolsóként nagyon későn érték el az előző adatokat, a krízis előtti adatokat, és valahogy lelassult a döntéshozatal. Még most is sokan home office-ban vannak, nehezen elérhetőek, és a munkaerő kihívás is még egy további probléma. Nagyon nagy munkaerőhiány ,ezt és mindezt tetőzi még egyébként a német gazdaságpolitikának a különböző ideológiai alapon hozott döntéseit, gondolhatok itt az energiakérdésre, gondolhatok itt arra, hogy nincsen már atomenergia Németországban, de gondolhatok arra is, hogy nagyon befektetőellenes, gazdaságellenes politikát visz az aktuális baloldali kormány.

Mindezen hátrányok egy gyengélkedés ellenére Németország továbbra is uniós szinten a legnagyobb a világ, szinte pedig a negyedik legnagyobb gazdaságnak tekinthető, amennyiben a bruttó hazai összterméket nézzük. Veszélyben lehetnek-e ezek a pozíciók a közeljövőben ezeknek a tényezőknek a hatására?

Szerintem veszélyben lehetnek, ez egyértelmű, mert a többi ország azért másképp fejlődik, és más viszonyrendszerben vannak. Németország nagyon nehezen mozog. Nagyon sokáig a múltban megdolgozott jólétből gazdálkodott, és ez az embereknek az életvitelén is meglátszik. Az egész politikának a hozzáállása, az egész közéletnek a hozzáállásával ez látszódik. A járműipari innovációkat a németek már elaludták. Az energia kérdésekben a németek gyakorlatilag teljesen más technológiára fektetik a hangsúlyt, a megújulót akarják erősíteni, de ez még nagyon lassan megy, most visszatértek a szénerőművekre, meg a barna szénre, kőszénre, és most Németország a CO2 kibocsátás terén egész rossz adatokat ér el, mert ezeket a régi technológiákat hozzák vissza, ugyanis az atomenergiát ideológiai okokból elutasítják, főleg a zöldek, akik kormányoznak. Szóval előbb-utóbb látszódni fog majd mindenki számára, hogy Németországnak a gazdasága nem biztos, hogy olyan gyorsan felívelő pályát tud felvenni, sőt egészen biztos vagyok benne, hogy akár más országok gazdaságilag dinamikusabban fejlődnek, és ideológia mentesen csinálják a gazdaságpolitikájukat. Gondoljunk Lengyelországra, akik nemcsak, hogy nagyon sok atomenergia művet építenek, a lengyel gazdaság szárnyal, még a munkaerőhiányt is megoldották ukrán és fehérorosz emberekkel, akik egyébként kulturálisan Európához tartoznak, dolgozni akarnak, és kiválóan hozzájárulnak a lengyel gazdaságnak a fejlődéséhez. Ezt nem lehet mondani minden Németországba újonnan beérkező migránsról. Ott ugye még erről a problémáról nem is beszéltünk. De összességében annyit tudok mondani, hogy nagy veszélyben van a német gazdaság, és szerintem valahogy utolsó utáni percben vagyunk, itt egy fordulatra lenne szükség.

Magyarország egyértelműen legfontosabb gazdasági partnere lenne Németország. Az import és az exportforgalmunk is nagyságrendileg 20%-át folytatjuk velük a KSH adatai alapján. Milyen hatást gyakorol a német gazdaság gyengélkedése a mi teljesítőképességünkre, akár az autóiparnak a lemaradása?

Rövid távúan ez mindig probléma, mert azonnal megjelennek a német gazdasági adatok, ugye magyar adatokban is, a kölcsönösség és Magyarország kitettsége a németországi gazdasági folyamatoknak elég nagy, ez egyből megjelenik. Közép és hosszú távon viszont kicsit azért optimistább lennék, Magyarország megtalálja a saját útját, és ha próbál tényleg több lábon állni, és a konnektivitás elmélete alapján mindenkivel a világon érintkezni, akkor talán ki tudjuk venni a részünket más térségek gazdasági sikerében is. Szóval egyoldalúan Németországra nézni, az szerintem hiba lenne. A járműipar körüli huzavona, illetve a járműiparnak a kihívásai rámutattak arra, hogy nem jó teljesen egy oldalra, vagy egy területre, vagy akár egy országra helyezni a hangsúlyt, hanem több lábon kell állni. Hosszú távon én látok erre esélyt, és egyébként az sem kizárt, hogy a gazdaságellenes német környezetből kiindulva a német cégek, inkább a régiónk felé fordítanák a figyelmüket, tekintetüket. Tudjuk, hogy a Magyar Német Ipari Kamara évente végez felméréseket, és több mint 80% az itt tevékenykedő német cégeknek úgy látja, hogy nagyon jó volt a befektetése, és ezt a befektetést bármikor máskor is megtenné. Ez egy nagyon jó adat, nemzetközileg kiemelkedő adat. Ha Németországon belül megkérdeznénk a munkáltatókat és a cégeket, akkor sokkal-sokkal rosszabb számarányokat kapunk. Mert Németországban, ugye említettem, gazdaságellenes a környezet, és egyébként sokan pont azért nem mennek el máshova, mert rugalmasabb a munkaerőpiac, rugalmasabb a gazdasági környezet, feltörekvő piacokra lehet jobban érvényesülni, és azt se felejtsük most már el, hogy Magyarországon az energia is kedvezőbb a cégek számára, mint Németországban, ahol nemcsak a munkaerő nagyon drága, majd megfizethetetlen, de lassan már az energia is. Ez a kettő tényező nagyon sokat nyom latba, amikor arról beszélnek, hogy milyen helyszínt választanak a cégek maguknak.

Kicsit akkor, hogyha belpolitikai témára áttérünk. A jelenlegi német kormány támogatása folyamatosan csökken. Azt látjuk az elmúlt két évben, a közlekedési lámpának is nevezik ezt a koalíciót, és látszólag képtelenek együttműködni akár a legkisebb kérdésekben is. Jelenleg a választási ciklus felénél tartunk még két év van hátra a következő szövetségi választásokig. Hogyan lehet értékelni az eddig eltelt szociáldemokrata-zöld szabaddemokrata kormány teljesítményét, és lehet-e bármilyen fordulat az ő munkásságukban a következő két évben?

Nagyon rossz  az adatokkal rendelkezik a német közlekedési lámpa koalíció. A magyar hallgatóknak mindenképpen érdemes elmondani, hogy a szociáldemokraták, a zöldek és a szabaddemokrata FDP kormányhoz közösen 2021 óta. Akkoriban a Bundestag alkalmával Olaf Scholz lett a kancellár, aki szociáldemokrata, és egyébként onnan tudott nyerni, hogy nagyon hasonlított stílusban, politizálásban, fellépésben Angela Merkelre. A német szavazóknak ez szimpatikus volt. Úgy látták, hogy Angela Merkel nyugodt keze, kiegyensúlyozottsága, józansága szimpatikus, és Olaf Scholz ezt be tudta húzni. Azért mondjuk el az őszinteség kedvéért, hogy 25 százalékot kaptak a szociáldemokraták. Ez a történelmük során a harmadik legrosszabb eredmény. A kereszténydemokraták, Angela Merkelnek a pártja 24%-ot kaptak, ami a legrosszabb eredmény. De miután a CDU annyira rosszul szerepelt, még egy viszonylag rossz SPD szereplés mellett is elegendő volt kormányzati pozíciót szerezni, bár kettő másik partnerrel együtt. Az elején nagy optimizmus volt, és úgy mondták ennek a koalíciónak a programját, hogy merjünk több progressziót, merjünk több haladást, és a haladás az abban jelenik meg, hogy főleg társadalompolitikában egy nagyon zöld, balliberális agendát visz a kormány, és a zöldek nagyon sok mindenben diadalmaskodni tudtak. Az ő elképzelésük nyer. Tudni kell, hogy a Zöldek előtte 16 évig nem kormányoztak, de sok olyan társadalmi folyamat zajlott le Németországban, ami a zöldeknek kedvezett. Angela Merkel kormányzása kormányzása alatt különböző gesztusokat tett a zöldeknek. Ő több ízben a Zöldekkel akart kormányozni 2013-ban és 2017-ben is. Ez egyik alkalommal sem jött össze. 13-ban a zöldek ezt elutasították, '17-ben a szabad demokraták, amikor egy úgynevezett Jamaica-koalíció lett volna. Nagyon sok olyan döntés volt, ami balra vitte a német társadalmat, balra vitte a német politikát, mint az atomenergiának a felhagyása, amit maga Merkel határozott meg, ráadásul egy polgári kormányban. Voltak olyan döntések, mint a hadkötelezettség felfüggesztése, a homoszexuálisoknak a házassága, a menekültpolitika, ami nagy vitát váltott ki Németországban, és a zöldek már ilyen, vélt vagy valós társadalmi elvárásnak a szószólói voltak, és ez abszolút megjelenik a koalíciós programban is. Pár példát mondanék, hogy a könnyű drogokat most legalizálni fogják. Megszületett a törvénytervezet, az úgynevezett önrendelkezési törvény tekintetében, ahol már tizennégy évesek nemet tudnak változtatni havonta egyszer szülő beleegyezés nélkül akár. Olyan dolog is történik, mint a migrációnak a további serkentése. Állampolgársági törvény, már három év után a migránsok német állampolgárok lehetnek, előbb-utóbb le fogják csökkenteni a szavazói korhatárt 16 évre. Született egy választási törvény, ami a kettő ellenzéki pártot gyakorlatilag ki tudja kapcsolni egyik percről a másikra, a CSU-t meg a Bal pártot. Szóval nagyon sok ilyen elképzelés volt, ami nagyon vitatott, és akkor még nem is beszéltem a gazdasági kihívásokról. Az atomenergia műveket említettem, ez egy nagy probléma. Németországban nagyon drága az energia, nincsenek már atomenergia művek, egy energiaválság kellős közepette vagyunk, és a jól működő, biztonságos, olcsó atomenergiát lekapcsolják. Továbbá gazdaságpolitika téren olyan őrült ötletek voltak, hogy kötelező hőszivattyúkat beépíteni lakásokba. Ez most a német polgárok számára annyira nem szimpatikus, egy vagyonba kerül. Erőltetett modernizációs menet van, ami egy ilyen szűk nagyvárosi elitnek bizonyára nagyon kedvez és szimpatikus is lehet, és visz egy baloldali társadalompolitikai ideológiát, de az embereknek a többsége erre nem jól reagál. Tudni kell, hogy a társadalmi beágyazottság, tekintetében a zöldek ugyanúgy állnak, ahogy 2 évvel ezelőtt 14-15 százalékon, viszont a média, a közélet, az NGO-k, meg az egész berlini bubble-ban ők gyakorlatilag nagyon erősen érvényesülnek, hogyha kinyitja az ember az újságokat, meg megnézi a közéleti vitákat, a vitaműsorokat a tévében, közszolgálati televíziót, akkor majdnem minden arról szól, hogy a zöldek milyen jó dolgokat csinálnak. Viszont a társadalom már nem olyan pozitívan reagál ezekre a dolgokra, és előbb-utóbb már kialakult az, hogy a kormány elvesztette többségét, aktuális mérések szerint durván olyan 38 százalékuk van a kormánypártoknak, az ellenzéki pártoknak több mint 60. Ilyen rossz adata egy kormánynak se volt még Németországban. Az emberek előbb-utóbb elvesztik a türelmüket és főleg ez a fűtési törvény, az önrendelkezési törvény, vagy akár a többi intézkedés is nagyon negatív megvilágításban van a német szavazók szemében. Nem jó szemmel nézik ezeket a dolgokat.

Szóba került már az ellenzéki oldal legnagyobb pártja, a CDU/CSU pártcsalád, akik korábban 16 éven keresztül kormányoztak a Merkel alatt. Ugye továbbra is ők a legmagasabb támogatottságúak, de emellett folyamatosan növekszik a szélsőjobboldalinak nevezett AFD népszerűsége is, az Alternatíve Für Deutschland Párt. A Politico elemzés alapján a két párt támogatottsága már közel 50%, azonban jelenleg a CDU egyértelmű álláspontja, hogy nem lép szövetségre az általuk antidemokratikusnak nevezett AFD-vel. Elképzelhető, hogy a következő két évben a CDU módosít ezen az álláspontján, és ha igen, akkor milyen folyamatoknak kell végbemennie ahhoz, hogy ez megtörténjen?

Ez a német politikának a nagy kérdése. Ugyanis, ha megnézzük egy kicsit nemzetközileg egy ilyen körképet csinálunk, akkor látjuk, hogy Magyarország egy kivétel, mert itt van egy nagyon domináns, jobbközép párt, sikeresen kormányoz. De vannak más országok, ahol van egy ilyen, inkább centrista, mainstream jobboldal, inkább középre hajló jobboldali jobbközép jobbliberális párt, és mellettük általában felnőtt egy jobboldalibb, egy populistának nevezett, vagy akár karcosan jobboldalinak, konzervatívnak, esetleg egyesek szerint nacionalistának nevezett párt. Ilyen Spanyolország, ahol feljött a VOX. Ilyen volt Olaszország, ahol gyakorlatilag a Fratelli d'Italia már kormányzik, és kormányzati erőminiszterelnököt ad. Ilyen Lengyelország egyébként, ahol a PO PiS ellentét, az pont arra vezethető vissza, hogy jobb oldalon volt egy ilyen belharc. Ugyanúgy van Svédországban, Finnországban, Franciaországban, a Benelux országokban, sok más országban. Én nem látom annak hosszú távon a realitását, hogy Németország gyakorlatilag mindenféle nemzetközi trendből kimarad. Szóval előbb-utóbb szerintem a németeknél is érvényesülnek ezek a nemzetközi trendek, és ugyanúgy érvényes, mint az összes többi országban a CDU/CSU-ra, hogy bizonyos mértékben balra tolódott. Olyan társadalmi miliőket, amik tőle jobbra vannak, vagy gyakorlatilag igény lenne ennek a képviseletére, azt már nem látja el. Innentől fogva az AFD megerősödni tudott, és az AFD Merkel kormányzásával tudott megerősödni. Az elejében ez egy liberál konzervatív, mérsékelt moderált párt volt, akik a görög mentőcsomag ellen szálltak síkra. Tudjuk, hogy a görög mentőcsomagok ellen sokan mások is síkra szálltak. Ugye közelmúltban volt Szlovákiában a választás, ahol Richard Sulík fémjelezte Szabadság és Szolidaritás Párt ismét bekerült a parlamentbe. Ők korábban pont a görög mentőcsomagok miatt buktatták meg Iveta Radicova kormányát, 2011, régen volt, 2011 őszén. Szóval ez a szemlélet, hogy a nagy adósságok ellen fellépünk, ez benne volt a német politikában, a szabad demokratáknak is volt egy nagy tábora, akik ezt ellenezték. Innen jött az AFD, 13-ban. Későbbiekben egy radikálisabb irányt vett, és folyamatosan a mérsékeltebb embereket kizárták, de 15-ben Merkelnek a Wilkommenskulturja, a menekültpolitikája, a migrációs politikája óriási nagy fellendülést okozott az AFD-nek, ugyanis az AFD egyből kritikusan tudta követni ezeket a folyamatokat, és egyből kritizálta és fellépett a migrációs politika ellen. Ők már akkor elmondták, hogy ez sok társadalmi frusztrációt fog okozni. Szociális, lakhatási, oktatási, egészségügyi, infrastrukturális, de akár közbiztonsági és főleg financiális problémákat vet fel, egy csomó pénzbe kerül magyarul. Ők ezt kezdettől kezdve mondták, és egyre inkább beigazolódik az, hogy amit mondott az AFD migrációs politika tekintetében, az igaz, és ez hiteles. Na most sok területen az AFD egy nagyon heterogén párt, és olyan emberek vannak ott, akik azért nem teljesen szalonképesek. Szóval vannak ott tényleg szélsőségesek, szélsőjobboldaliak, tényleg majdnem hogy nácik, nagyon heterogén párt. Vannak ott egyébként normális, konzervatív emberek, és akár ilyen teljesen liberális gondolkodású, liberál konzervatív gondolkodású moderált emberek is. De miután ilyen sok különböző árnyalata van ennek a pártnak, nagyon nehéz az együttműködés is. Ezt azért kellett elmondanom, hogy tudjuk, hogy honnan jön ez az egész párt. Hogyha most megnézzük a német történelmet, a német múltat, a XX. századot, és azokat a különböző reflexiókat a német társadalomban, hogy mindenképpen a nácizmus ellen épült fel a német társadalom és a Németországi Szövetségi Köztársaság. Megnézzük azt, hogy jönnek Amerikából azok a tendenciák, mint a discuss szűkület, a Cancel Culture, vagy akár a kontakt bűn, úgynevezett kontakt bűn, hogy valakivel nem szabad szóba állni, mert más a véleménye, ss meglátjuk a CDU/CSU helyzetét, akik egyébként sok kihívással küzdenek. Strukturális, személyzeti és akár tartalmi kihívással küzd a CDU, ezt mindjárt elmagyarázom, miért van így, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy a jelenlegi reakciók csakis az lehet, hogy az AFD-vel semmiképp. De miért van a CDU/CSU szorított helyzetben? Ezt a magyar hallgatóknak érdemes kicsit szemléltetni, mert a mi szempontunkból ugye Magyarországon van egy viszonylag egyértelmű választási rendszer, egy többségi rendszer, van egy kormány, van egy ellenzék is, nagyjából mindent, amit a kormány csinál, az ellenzék nem tartja jónak, mindent, amit az ellenzék csinál, a kormány nem tart jónak. Itt világos képlet van. Ha megnézzük a politika térképet Magyarországon, az ország az narancs, Budapest Főváros meg kék, ellenzék. Németországban ez másképp van. Tizenhat tartomány van, és a tizenhat tartományban azt hiszem, most tizenkettő vagy tizenhárom különböző kormány van, mindenki mindenki mással, mindenféle konstrukcióban kormányoz. Kivéve AFD. Ők nem kormányoznak sehol. A német szövetségi parlamentben nyolc párt van, nyolc párt. Szlovákiában csak hét. Németországban nyolc. A CDU/CSU tartományi szinten gyakorlatilag sok helyen kormányoz, de csakis a baloldali pártokkal. Az az egy strukturális probléma, egy strukturális kihívás, ha arról beszélünk, hogy ők hogy tudnak politizálni, mert ugye bármit tesznek, nekik mindig a zöldek vagy a vörösek a koalíciós társaik. Egy helyen még a Bal pártot is támogatják, ahol tolerálnak egy exkommunista posztkommunista miniszterelnököt. Ez Türingia. Ilyen is van. Van egy tartalmi kihívása a CDU/CSU-nak. Mindent, amit most kritizálnia kellene, azt korábban önmaga támogatta, vagy ő maga hozta meg ezt a döntést. Atom, melegházasság, migrációs politika, mind ezek a dolgok. Ez nem hiteles, ezt most kritizálni, miután az maga a párt, a CDU/CSU pártcsalád támogatta ezt korábban, azaz egy tartalmi kihívása is van. Nem tud hitelesen szembeszállni a kormánnyal, aki egyébként Merkelt jónak tartotta, sőt, mármint a német kormány Merkelt jónak tartotta, Merkel politikáját még csak tovább viszi és erősíti. Merkelnek a támogatottsága a zöldeknél volt a legerősebb, a CDU-val szavazóknál nem annyira. Van egy egy személyzeti kihívása is a CDU/CSU-nak, ez a harmadik kihívás. Olyan emberekből áll, akik a Merkel időszakban kerültek oda, Merkel időszak 16-20 évig tartott, és a Friedrich Merz fémjelezte új pártvezetőségnek nagyon nehezére esik, hogy ezt a gordiuszi csomót átvágja. A CDU/CSU vezetője elmagyarázva: még azt is mondhatnánk akár, hogy sok mindenben egyetért a kormánnyal, sőt sok minden elvileg kritizálandó dolgot ő maga hozott, ő maga hozta azokat a döntéseket, a kormánypártokkal kormányoz, plusz azok az emberek vannak, akik mindig is a baloldalról akartak együttműködni, innentől kezdve mondhatnánk azt is, hogy nem igazán ellenzék. Vagy ha ellenzék, akkor csak formálisan, illetve nagyon gyenge. Miután a tartományok eleve együtt kormányoznak szövetségi szinten a szövetségi tanácson keresztül, gyakorlatilag kvázi kormánypárt. A saját értékelése is az, hogy kvázi kormánypártok úgy mondják, hogy Staatstragend. Azaz gyakorlatilag államalkotó, vagy államügyekben fontos szerepet betöltő CDU/CSU. El sem tudják képzelni, hogy ők valamilyen módon kívülre szorulnak. Most ez van, kint vannak, de úgy érzik, hogy még mindig bent vannak, és nem nőttek fel ahhoz, hogy ellenzék legyenek, és nem is hitelesek ebben. Megneveztem egy politikát, a migrációs politikát, ahol az AFD abszolút hiteles és autentikus. Hogy miért nem működnek együtt, az abban rejtőzik, hogy az AFD-nél megszólal valaki, valamilyen helyi vezető, aki mondjuk tényleg szalonképtelen kijelentéseket tesz, és időnként vannak ott náci szólamok is az AFD-ben, ezt el kell mondanunk. Akkor azonnal az egész pártnak az együttműködését, az egész pártnak a szavahihetőségét megkérdőjelezik. Jelenleg nincs együttműködés, és a kérdés az volt, hogy mikor lehet. Szerintem akkor lehet, amikor a CDU/CSU felismeri, hogy neki egyébként ellenzékben a jelzőlámpa-koalíció pártjai, az ellenfelei, akkor lesz itt szerintem együttműködés, és akkor lesz együttműködés, ha az AFD is valamilyen módon meg tud újulni, és ki tudja vetni magából azokat a nagyon problémás egyéniségeket, akik tényleg ezt gátolták eddig a múltban, és az AFD-nek magának el kell dönteni, hogy ő tényleg ilyen fundamentalista ellenzék legyen, vagy viszont tényleg próbál felnőni és esetleg kormányzati feladatot betölteni. Három évvel ezelőtt volt egy olyan közjáték, három és fél évvel ezelőtt, amikor Türingiában pont az általam említett Balpárti posztkommunista miniszterelnök ellenében egy szabad demokrata jelölt volt, és a szabad demokrata ajánlatot megszavazták. A szabad demokraták, a CDU-sok és az AFD, és nyert, és egy szavazattal ő lett Türingia miniszterelnöke. Ez teljesen elfogadhatatlan volt a német közélet számára, ugyanis a CDU/CSU az AFD-vel közösen szavazott. Angela Merkel akkor már nem volt pártelnök, de még kancellár, oldalról bekiabált, éppen Dél-Afrikában volt, hogy vissza kell csinálni az eredményt. Most milyen demokrácia az, amikor vissza kell csinálni a demokratikus eredményt? Akkor az AFD-nek az Ázsia nagyot nőtt, nemcsak a jobboldali szavazók körében, mert ugye ők azt mondták mindig is, hogy Alternative, kell lenni egy alternatívának a demokráciában. Nem lehet az, hogy csak egyetlen lehetőség van. Merkel korábban a görög mentőcsomagok révén úgy találta mondani, hogy nincsen más alternatíva. Ők viszont azt mondták, hogy dehogynem. Egy demokráciában kell lenni alternatívának, mindig így van ez. Magyarországon van alternatíva, Szlovákiában, minden országban kell lenni, a kormányzattal szemben, egy alternatívának, aki megfogalmazza, az ellenzék megfogalmazza az álláspontot, szerintem ez így természetes. Németországban ezt nem így vélték. Tudom, most egy kicsit már sokat beszéltem erről a témáról. Szerintem akkor lesz elképzelhető az együttműködés, amikor a CDU rájön arra, hogy milyen szerepet kell neki betölteni. Az AFD valamilyen módon mérséklődik. Konkrétum 2024 szeptemberében lesz Brandenburgban, Türingiában és Szászországban tartományi választás, ahol nagy valószínűség az AFD messze az első helyen fog végezni. Akkor el kell gondolkodni, hogy milyen módon tudnak együttműködni. Legkésőbb akkor.

Ez alapján akkor a 25-ös szövetségi választásokra már elképzelhető egy olyan felállás, ahol ez a mérséklődés megtörténik, és a két párt egymás felé nyitása?

Szerintem ez nem kizárt, bár jelenleg mindenki kizárja. Tudjuk, hogy a CDU részéről vannak ilyen nagyon enyhe kommunikatív próbálkozások. Friedrich Mertz tett egy ilyet, legalábbis a lokális szintre vonatkozóan, akkor őt úgymond a CDU bal pártja visszafütyülte, megtámadták. Most múlt héten Andreas Rödder a CDU alapprogramját kidolgozó bizottság elnöke felvetette, hogy netán tán, esetleg, talán majd a jövőben, valamilyen módon egy CDU kisebbségi kormányt lehetne majd egyszer csinálni, akkor azt egyből úgy interpretálták, hogy az AFD-vel akar együttműködni, kritizálták, le kellett mondania. Szóval jelenleg az intellektuális nyitottság a CDU-ban nagyon nincsen meg. Rödder professzornak Magyarországon is megjelent a könyve, az MCC Pressnél, Konzervatív 21.0 címmel. Ő egy nagy gondolkodó, egy jobboldali think tanket is alapított, ami már eleve Németországban, úgymond az elképzelhetetlen kategóriába tartozik, R21 címmel, és Röder úr ezt megfogalmazta, és gyakorlatilag őt nehéz tüzérség alá vették. Szóval 25-re majd meglátjuk, hogy 24-ben milyen konstrukció lesz, akkor dönthetünk. Most egyelőre figyeljünk az október elején bekövetkezendő hesseni és bajorországi választásra, ahol egyébként választási eredményvárót szervezünk, meglátjuk, hogy ott mi történik, és milyen konstrukciók lesznek egyelőre most. De szerintem az igazán érdekes az AFD tekintetében a kelet-német tartományi választásokon történő szereplése a jövőre.

A migrációról már esett szó. 2015-ben hirdette meg a Wilkommenskulturt Merkel kancellár, és ez akkor még Európában egy általános trendnek tűnt. Mára már egyre több európai ország emeli fel a hangját a tömeges migráció ellen, gondolhatunk itt például az olaszokra is. Azonban Németországban Nancy Faeser, aki az SPD-nek a belügyminisztere tovább szeretné egyszerűsíteni a bevándorlás szabályait a legfrissebb hírek szerint. Mit lehet elmondani jelenleg Németországban a migrációs téren, hogyan vélekedik erről a helyi közvélemény?

Ugye, Nancy Faeser, a szociáldemokraták által jelölt szövetségi belügyminiszter, és ő az egyik szószólója a több migrációnak, és egyébként a könnyített bevándorlási törvényeknek. Amit úgy említettem, hogy három, illetve öt év után már a migránsok kaphatnak német állampolgárságot. Itt ugye némileg árnyalja a képet, hogy ő belügyminiszterként elvileg a németek biztonságáért is szavatol, vagy a közrendért is szavatolna, és neki kéne véghezvinni azt a döntést is, hogy az elutasított menedékkérőket, illetve a bűnözőket kiutasítják, de hát erre nem nagyon kerül sor, ezt azért el kell mondanunk. Aki egyszer Németországba vetette a lábát, az ott is marad, és hogyha három éve ott van, akkor német állampolgárságot szerezhet. Továbbá a Nancy Faeser csúcsjelöltje az SPD-nek a hesseni tartományi választásoknál október 8-án, és ott olyan dolgot találtak beleírni a választási programba, hogy kommunális szinten, ugye kommunális szinten most is az EU-s külföldiek szavazhatnak, az önkormányzati választáson az európai állampolgárok Magyarországon is szavazhatnak, Németországban is. Olyan programot írtak Nancy Faeserék Hessenben, hogy már hat hónap után minden külföldi kaphat kommunális választási jogot. Erről volt itt szó, amikor ez a magyar sajtót is megjárta. Aztán mikor kiderítették a Bill Zeitungosok, és ez gyakorlatilag mindenhol első oldalon szerepelt, jegyezzük meg, ezt valakinek ki kell nyomoznia, általában nem szokták az újságírók elolvasni a pártoknak a 120-150 oldalas programjait. Kiderült viszont, óriási botrány volt ebből, és akkor visszatáncoltak, hogy ők elvileg hat évre gondoltak. Na most mennyire komoly az a párt, ahol meghirdetnek egy programot, beírják, hogy hat hónap, és amikor jön a kritika, akkor azt mondják, hogy csak a gyakornok rosszul szerkesztette a Word-dokumentumot. Szóval na, kicsit most komolyra fordítva a szót, e tekintetben Nancy Faeser szerepe eléggé beszédes. Sokat elárul a német kormány, meg a német politikáról. Na de a németek hogy állnak az egész kérdéshez? Nagyon negatívan. A németek több mint kétharmada elutasítja a jelenlegi migrációs politikát, és ez a szám egyre nő. Még pár évvel ezelőtt még Wilkommenskultur volt, és azt hitték, hogy úgymond ők jókat tesznek a világgal, meg mindenkivel, hogy befogadják az embereket. Csak azt nem veszik észre, hogy nincs megállás, és egyre jobban mindenki Németországba akar menni, mert elterjedt az, hogy Németországban bárkit, bármit lehet, és aki egyszer betette oda a lábát, az ott is marad, majd szépen ellátják őt valahogy, és tényleg az van, hogy teljesen előtérbe került ez a világ megmentése elve. Már olyanok történnek, hogy idősek otthonból kilakoltatják az időseket, hogy migránsoknak legyen hely. A szociális lakásokat nem a szociálisan rászorulóknak utalják ki, hanem a migránsoknak. Tényleg ott a legnagyobb probléma, és ugye volt arról szó, hogy milyen módon tud esetleg a kormány változtatni. Ennek a kérdésnek a kapcsán szeretném megválaszolni. Ugyanis a migrációs krízis, aztán a Covid-krízis és most az energiakrízis egyaránt az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező rétegeket érintette negatívan. Ugyanis a migránsok szociális problémát okoznak, alsó, rosszabb munkahelyekért versenyeznek, rosszabbul fizetett munkahelyre versenyeznek a már ott élőkkel. A lakhatás területén az olcsóbb lakások irányába terelik a keresletet, akár a közbiztonság egy nagy kihívás, ott olyan környékeken laknak a szegényebb emberek, amik rosszabbak, és ott a közbiztonság gyorsabb ütemben romlik, és olyan dolgok történnek, hogy akár a szociális ellátás téren is lakhatás, egészségügy, oktatás, óvodai férőhelyek elveszik az ott élőknek a helyeit, és az pont azok az emberek szenvedik meg, akik nem olyan sok pénzzel rendelkeznek. Aki a nagyvárosban egy jó negyedben lakik, általában a zöld szavazók ilyenek, annak nem probléma, hogy magániskolába küldi a gyerekét, hogy megveszi a magánegészségügyi szolgáltatást jó környéken, aki észre sem veszi, hogy van migráció. Viszont a migráció és a covid-krízis idején, voltak a zöldeknek a törzsszavazói akik kényelmesen home office-ban ültek, akik állami, vagy mindenféle más alkalmazottak, és voltak azok az emberek, akik minden nap meg kell keresniük a kenyerüket, mint egy kereskedelmi egységben dolgozók, vagy szociális területen dolgozók, azoknak nehezebb volt. Akkor eljött még az energiakrízis, ahol megint a kisebb emberek fizették meg a számlát, és összességében egy olyan helyzetet alakított, hogy az emberek nagyon elégedetlenek, több krízis egymásba ér, és főleg a migrációt teszik felelőssé. Horst Seehofer korábbi keresztényszociális belügyminiszter úgy találta mondani, hogy a migráció az összes problémának az úgymond az anyja, és ez igaz is. Ezek a problémák most tetőznek. Szóval nyolc év óta van ez, most megint több a migráns, mint 2016-ban, több a menedékkérő, ukránokat be nem számítva, 400 ezer új menedékkérő van Németországban, ez 80%-os emelkedés, és a németeknek most már elegük van. Megjelenik ez az adatokban, ezért nem ilyen népszerű a kormány, ezt nagyon elutasítják. Szerintem, ha van esély a kormányon belüli váltásra, az kizárólag kettő tényező, kettő aspektus lehet itt, esetleg kilép a Szabad Demokrata Párt a kormányzásból, ha további rossz eredményeket kap. Ugye 5% körül táncolnak, ők 2 évvel ezelőtt 12-t kaptak majdnem, megfeleződtek, miután ők elvileg polgári pártként mentek be ebbe a balos koalícióba, gyakorlatilag a saját szavazóik elpártoltak tőlük, ha ők ebből kiszállnak, akkor vége, és akkor más konstrukcióra kerülhet sor, vagy akár kisebbségi kormányra, bár ennek Németországban nagy tradíciója nincs. Ott látok még egy tartalmi változásnak a lehetőségét, hogy a szociáldemokrata párt valamilyen módon dán példára, felkarolja megint a kisemberek ügyét, és elkezd egyre jobban migráció ellenesen, vagy migráció kritikusan fellépni. Jelenleg erre még nem látok esélyt, de szerintem ezt azért figyelembe kell venni, mert hogyha nem teljesen öngyilkosok, akkor ezt az utat fogják választani.

A másik sokat érintett téma az az atomenergia kérdése volt. Ugye a zöld eltárás, majd aztán a fukusimai atomerőmű atomerőmű, a katasztrófája után indult el Németországban az atomerőművek leállítása, és manapság ez gyakorlatilag az összeset leállították. Ez az elején még teljes társadalmi támogatottság mellett is történt. Viszont mára már ez a közhangulat megfordult. A Scholz-kormány viszont nem hajlandó ezt fontolóra venni, és nem tekintik témának azt, hogy esetlegesen újraindítsák ezeket a reaktorokat. Mi az oka ennek a hozzáállásnak, és milyen előnyökkel és esetleges hátrányokkal járna Németország számára az atomerőművek újraindítása.

Az atomenergia elutasítottsága az Németországban egy hosszú évtizedre visszanyúló társadalmi vitára vezethető vissza. A Zöldeknek az egyik alapító mítosza, alapító elve az az volt, hogy elutasítják az atomot. Ez nagyon fontos a zöld pártnak, és a zöld párt vezetősége, a zöld párt tagjai egyzsinórban elutasítják. Nagyon kevés olyan zöld politikust talál az ember, aki azt mondja, hogy nem egy rossz dolog. Az összes többi pártnak pragmatikus a hozzáállása, a szociáldemokratáktól kezdve az FDP-n át. A CDU ezt ugye pragmatikus aktuálpolitikai alapokon, a Fukusima után döntött nagyon hirtelen úgy, hogy le kell állítani az atomerőműveket, miután pont fél évvel előtte meghosszabbították azoknak a futamidejét, mert elvileg akkor polgári kormány volt a szabad demokratákkal 2009-től 2013-ig. Ők azzal kampányoltak, hogy meg kell hosszabbítani, és kell. Manapság már csak az AFD egyértelműen atompárti. A CDU atompárti lenne, de nem meri megtenni, mert ugye ők maguk hozták ezt a fatális döntést. A zöldek kiválóan mutogathatnak a CDU-ra, hogy lásd, lásd ezt a folyamatot - ami most ért véget, 2023. április 15-én állt le az utolsó reaktor -  Angela Merkelék indították el. Szóval gyakorlatilag a zöldek nem csináltak semmit, csak beültek a székbe, és kivárták a végét. Volt vita arról, hogy talán esetleg tovább maradjanak az atomenergia-művek. A Szabad Demokrata Párt emellett kampányolt, a kormányon belül a háború kitörése után, és az eredetileg 2022. december 31-ére tervezett leállást az utolsó három esetében 2023. április 15-éig meghosszabbították. Úgymond három és fél hónapos kompromisszum, hogy kihúzzák még a telet. De ez a három, nagyjából 6-8 százalékot állított elő a német energiaszükségletnek, és korábban egy évvel korábban további hármat kapcsoltak le, azaz 15-16-18 százalékról beszélünk, ami reálisan ott volt, és egyébként szükség lenne rá. Hogy az most visszajön? Annak nem látom a realitását. Ugye sokáig egy anti atom többség volt Németországban, enyhe anti atom többség volt, ami most egy erőteljesebb pro atom többség lett. A zöldeknek a szavazói körében is enyhe többségben vannak azok, akik favorizálják az atomenergiát, ez nagyon meglepő, ez sosem volt még így. A többi pártnál még több, ugye a szabad demokratáknál magas, CDU-nál magas, az AFD szavazóinál a legmagasabb az atom támogatottsága. Na de lekapcsolni, tovább üzemeltetni, az egy másik kérdés, mint egy már lekapcsoltat újra üzemelni, vagy akár újat építeni. Itt azért már nem olyan nagy a támogatottság, de még mindig megvan. Szerintem ez a kormány nem fogja meglépni, itt egy másik kormányra van szükség, és akkor lehet, hogy Németország fáziscsúszásban - a német politikára ez időnként érvényes - próbál hirtelen évtizedes hibákat gyorsan orvosolni, lehet, hogy akkor már késő lesz.

Végül egy kis kitekintés a magyar-német kapcsolatokra. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter fogalmazott nemrég úgy, hogy voltak már jobbak, a magyar-német kapcsolatok. Mi vezet a kapcsolatok megromlásához, illetve hogyan lehetne javítani ezekem?

A magyar-német kapcsolatok tényleg ezer éves múltra tekintenek vissza. Általában, amikor a magyar-német kapcsolatokról beszélünk, akkor úgy szlogenként a politika kapcsolatok hangzanak el. Az a mindennek a középpontja, úgymond az egésznek a kiteljesedése. De ugye a kapcsolatok hosszú időszakra nyúlnak vissza, és nagyon átfogó kapcsolatrendszer volt a kettő ország között, egymásba nyúl a két ország. Ennek vannak történelmi okai. Mi másképp viszonyulunk itt a régióban Németországhoz, mint akár mondjuk a lengyelek, vagy a csehek. Nekünk Németországgal nem voltak semmilyen konfliktusaink a múltban, és valahogy a kettő nemzet nagyon szorosan, szervesen egymásba kapcsolódik. Számos barátság van, testvérvárosi kapcsolatok, akadémia kapcsolatok, kulturális kapcsolatok, de persze a gazdasági kapcsolatok is nagyon lényegesek, és azok is kiválóan működnek. Szóval nem látok itt problémát, viszont a politikai kapcsolatok nagyon rosszak. Ugyanis a német jelzőlámpa-koalíciónak deklaráltan teljesen más elképzelései vannak a világról, mint Magyarország kormányának. Ez látszik is, a németek nagyon alapszinten kezelik a politikai kapcsolatokat, nincsenek magas rangú találkozók. Tavaly volt egy, Olaf Scholz és Orbán Viktor miniszterelnök között. Egyébként az akkori látogatások azok egy kicsit azért leálltak. Szóval látszik, hogy a német kormány úgymond ideológiai alapon nem tud mit kezdeni szerintem Közép-Kelet Európával. Lengyelországgal is megromlottak a kapcsolatok, azt is tudni kell, sőt a francia-német tandem, ami gyakorlatilag megronthatatlannak tűnt, az is valahogy leállt. Szóval itt sok kihívás van, nem vagyunk egyedül. Az viszont igaz, hogy a jelzőlámpa koalíció nagyon másképp gondol a világra is. Ez nem is lenne probléma, mert a németek megválasztották őket, és a németeket képviselik, és nyilvánvalóan Németországban más politikát kell vinni. De amikor ez a nemzetközi kapcsolatokra is rányomja a bélyegét, az már probléma. Szóval azt látjuk, hogy ők ideológiai alapon elzárkóznak az együttműködéstől, sőt, ha lenne is együttműködés, akkor próbálják egy olyan irányba terelni, ami nekünk nem mindenképpen jó. Ez látszik a francia viszonynál is, ahol egyébként több probléma volt, de szerintem túlmutatna most a műsoridőn, hogy ezt most is felvázoljam. Látszik a lengyel viszonyon is, olasz viszony is megromlott nagyon, ott a migráció miatt. Sok bilaterális viszonyrendszerben a németek nem remekelnek, és egyébként az, hogy most Németország lenne a vezető hatalma Európának, ezt aláírom, és fontos ország, de a jelenlegi német kormány azért sokat tett azért, hogy ez rossz legyen és lerombolják. Sajnos ez ideológiai alapon történik. Nincs meg az a nyitottság, hogy másik ideológiailag eltérő kormányokkal együtt tudjanak működni. A régiónkban ez egy kicsit más a helyzet, tudjuk, hogy milyen kiváló viszony volt Orbán Viktornak nemcsak a lengyel kormánypárttal, és az egyébként a konzervatívok sorait erősítő PiS-sel, hanem akár a most visszatérő Robert Ficóval is, akik egyébként szocialista politikus. Szóval nem mindenképpen pártpolitikai alapon kell keresni a jó viszonyt, hanem vannak ennek történelmi, gazdasági, mély rétegei, amit érdemes figyelni. A német politika, a német kormánypártok nem teszik túl magukat ezen, és teljesen egy ilyen Nyugat-európai szemlélet, zöld szemlélet uralja őket. Szerintem itt az egész akkor javulhat majd, amikor rájönnek arra, hogy Közép-Kelet-Európa nélkül nem lehet Európát csinálni, és talán arra is rájönnek, hogy talán nekik is szükségük van Közép-Kelet Európára, és nem csak nekünk, rájuk, kölcsönösen egymásra vagyunk utalva. Ezt szerintem a német kormánypártok még annyira nem ismerték fel, de biztos ennek is el fog jönni az ideje. Én nagyon bízom benne, hogy a realitások, a hatalom közelsége és a reálpolitikai szükségletek előbb-utóbb ott is kinyitják a szemeket és észre fogják venni, hogy érdemes a régiónkkal kooperálni, mert a régiónk egy gazdaságilag erős régió, feltörekvő régió, és Európához van némi hozzászólnivalónk nekünk is.

A körforgásos gazdaság elvei és a honvédelem látszólag különböző területeknek tűnhetnek, azonban az élelmiszerbiztonság, erőforrás-hatékonyság és fenntarthatóság összekapcsolódása jelentős hatással van a nemzetek biztonságára és védelmére.

Az élelmiszerbiztonság szempontjából a körforgásos gazdaság lehetőséget nyújt arra, hogy az élelmiszerek termelése, feldolgozása és fogyasztása fenntarthatóbbá váljon. A helyi élelmiszertermelés és a környezetbarát mezőgazdasági gyakorlatok segíthetnek csökkenteni az élelmiszerimportra való függőséget, ami kritikus tényező lehet a válságos helyzetekben.

Az erőforrás-hatékonyság és az újrahasznosítás az ipari területeken is elősegítheti a nemzetek stabilitását. Az alapanyagok és nyersanyagok hatékonyabb felhasználása csökkentheti az importra való szükségletet, és hozzájárulhat a gazdasági fenntarthatósághoz. Emellett az újrahasznosítás és a környezetvédelem védelmet nyújthat a környezeti károktól, amelyek befolyásolhatják a társadalmi és gazdasági stabilitást.

A körforgásos gazdaság hozzájárulhat a klímaváltozás mérsékléséhez is, ami közvetlen hatással van a nemzetek biztonságára. Az alacsonyabb üvegházhatású gázok kibocsátása és az energiahatékonyság javítása révén csökkenthetők az extrém időjárási események és természeti katasztrófák kockázatai.

A fenntartható körforgásos gazdaság elvei tehát nemcsak az ökológiai és gazdasági stabilitást erősítik, hanem hozzájárulnak a nemzetbiztonsághoz is. A környezetvédelem, élelmiszerbiztonság és erőforrás-hatékonyság iránti elkötelezettség segíthet megőrizni a nemzetek stabilitását és védelmét a változó világ kihívásaival szemben.

Igen sok témát érintett Orbán Viktor a Fidesz Tisztújító kongresszusán. Az egyes elemzők rendre mást emelnek ki. Van, aki a sorok között potenciálisan megbúvó, párton belüli üzenetekre hívják fel a figyelmet, van aki a zöld átállás "zöld ideológiamentes magyar útjával" foglalkoznak. Szó esett még a kormányzati teljesítményről, az ellenzékről, a háborúról és minden egyéb témáról, amelyek nem ismeretlenek a politika iránt érdeklődők számára. Igen nehéz leszűkíteni, hogy mivel érdemes foglalkozni, mi az a része a beszédnek, amellyel kevesen foglalkoznak. A nindzsa-kormányon is egész biztosan el lehet időzni, érdekes újítás.

Természetesen elfogadható az az értelmezés is, hogy a beszéd programadó volt, hiszen rengeteg jövőbeli feladatot vázolt fel a Fidesz politikai közössége számára, azonban Orbán Viktor programja nem szűkíthető le csupán Magyarországra. A magyar miniszterelnöktől már megszokhattuk, hogy a kormány politikáját elhelyezi a nagy nemzetközi folyamatok kontextusában, felvázolja azokat az összefüggéseket, amelyek szerinte a világot alakítják. Bár az is régóta része a miniszterelnök vélekedésének, hogy az Európai Unión változtatni kell; ilyen harsányan még nem igazán fejtette ki abbéli véleményét, hogy egy európai ellenmodellt kell megfogalmazni és megvalósítani.

Sokan úgy vélekednek Orbán Nyugat-kritikájáról, hogy az a volt MSZMP-s retorikával rímel. Ez csak akkor lenne helytálló összefüggés, ha figyelmen kívül hagynánk a magyar politikai gondolkodás hagyományait. A "Nyugatos ellenzék" és a "Keleties kormánypártok" megosztottsága sokkal összetettebb, mint ahogyan azt a politikai véleményformálók felvázolják. A rendszerváltás egyik kívánalma a 2004-es Uniós csatlakozással teljesült, egész pontosan az a több évtizedes, elnyomott vágy, hogy Magyarország újra visszakerülhessen Európa vérkeringésébe. A 2000-es évekig nagyjából konszenzus övezte ennek a közös célnak a jellegét: kis túlzással bármit meg kell valósítani, amely egy kicsit is közelebb viszi Magyarországot az uniós tagsághoz. Azonban ez a konszenzus felbomlott, a jobboldal egyre inkább kritizálta a baloldal túlzott másolási hajlandóságát, engedékenységét.

Miután 2010-ben jelentős fordulat következett be, az Orbán-kormányok az integrációhoz való hozzáállásával is szakított az azt megelőző húsz évvel. Volt már erre példa a magyar történelemben. A dualizmus korában szintén a Nyugat jelentette azt a viszonyítási pontot, amelyhez fel kellett zárkóznia Magyarországnak. A Horthy-korszak ezzel szemben szakítani kívánt Nyugat-Európával és befelé fordulni. Ezért a párhuzamok keresése során tévút egyedül az 1948-1989-es időszakra mutogatni. A bipoláris világrendben a két oldal  (a kommunista és a kapitalista) a status quo megőrzése mellett az volt a célja, hogy a világnézetét a saját történelmi rendeltetésének megfelelően a másik oldalra is kiterjessze.

A Nyugat az általa képviselt szabad piacos, liberális demokráciájában látta a történelem beteljesülését. A kommunista Kelet a marxi történelmi dialektika haladásgondolatából vezette le a Nyugat alkonyát, illetve a kommunizmus szükségszerűen bekövetkező globális diadalát. A szembenállás végcélja a másik oldal gyökeres megváltoztatása volt. A kádári Magyarország Nyugat-kritikája ezekben a koordinátákban volt értelmezhető.

Orbán Viktor és a Fidesz Nyugat-kritikája bármennyire meglepő sokaknak: szintén nyugatos álláspont. A magyar politikai gondolkodásban két nézőpont jegecesedett ki, ami a Nyugathoz való viszonyulást illeti. A mintakövető nyugatosság úgy tekint Nyugat-Európára, hogy ami ott megvalósult és jól működik, azt mindenképpen át kell ültetni a magyar valóságba, hiszen a nemzeti érdek egyenlő a felzárkózással. Ez a viszonyulás jellemzően egyirányú, nem kíván visszahatni a mintaországokra, nem tekinti feladatának, hogy kritikával éljen.

A mintaformáló nyugatosság az előbbihez hasonlóan szintén nyugatinak érzi magát, azonban tagadja, hogy az egyedüli kapcsolódás a másolás lehet. A visszacsatolás, a Nyugat megváltoztatása ugyanúgy lehetséges kimenetel, tehát kétirányú a kapcsolat. A kommunista világnézetből fakadó Nyugat-kritika ebből a szempontból nem vezethető vissza magyar hagyományra, nem önálló szellemi termék; sokkal inkább tekinthető egy geopolitikai szükségszerűségből fakadó átvett gondolati sémának.

Orbán Viktor a magyar modell "európai ellenmodellként" való feltüntetése sokkal inkább a mintaformáló nyugatosságnak feleltethető meg, semmint az állampárti, kommunista retorikának. Orbán szerint a magyar modell (migráció megállítása, gyermek- és családvédelem, keleti nyitás, szuverenitás, munkalapú társadalom, a keresztény kultúra megvédése, nemzetben gondolkozás stb.) a gyógyír Európa minden bajára. Az úgynevezett magyar modell a mintaformáló hagyomány terméke. A miniszterelnök célja, hogy 2024-ben egy olyan változás következzen be, amely összeér az ő Nyugat-képével. A HUXIT ebből a szempontból messze áll a realitástól.

Ez az álláspont jelenleg Európában a fősodron kívül helyezkedik el, de egy versengő alternatívát képez(het). Olykor lehet találkozni olyan európai jobboldali vagy amerikai republikánus véleményekkel, amelyek Orbán Viktor mintaadó szerepére mutatnak rá. A magyar kormányfő úgy véli, hogy az európai jobboldal egy jelentős része  irigykedik Magyarországra, azonban ezt nem merik felvállalni. 2024-ben kiderül, hogy a magyar modell mennyire elfogadható alternatív Európa-modellként, illetve azt az európai konzervatív és jobboldali-populista pártok mennyire merik majd követendőnek tekinteni.

Az emberiség előtt álló környezeti kihívásokra válaszul egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság és a körkörös gazdaság elveinek megvalósítása. Azonban ez a paradigmaváltás nem csak a környezetet óvja, hanem gazdasági előnyöket is hoz magával, köztük a munkahelyek megőrzését és új lehetőségek teremtését.

Az ünnepi szezon közeledtével megérkezik a karácsonyi ajándékvadászat ideje. Azonban miért ne adnánk meg az ajándékozásnak egy fenntartható és környezetbarát fordulatot? A fenntartható karácsonyi ajándékok keresése és készítése lehetőséget ad arra, hogy egyedi és személyes ajándékokkal lepjük meg szeretteinket, miközben minimalizáljuk a felesleges hulladékot és a negatív környezeti hatásokat.

Az ajándékvásárlás során érdemes fontolóra venni az olyan alternatívákat, mint az újrahasznosított vagy újrahasznált termékek, helyi kézműves áruk vagy fenntartható márkák termékei. A környezetbarát ajándékok nemcsak egyedi lehetőségeket kínálnak, hanem támogatják is a helyi gazdaságot és csökkentik a gyártás és szállítás negatív hatásait.

Emellett a karácsonyi ajándékok saját készítése is kiváló módja a fenntarthatóság megvalósításának. DIY (Do It Yourself) projektekkel olyan egyedi ajándékokat hozhatunk létre, amelyek a saját kézünk munkáját tükrözik és mélyebb értéket hordoznak. Egy házi készítésű szappan, ajándékdoboz vagy horgolt pulóver nemcsak környezetbarát, hanem személyes érintettséget is hordoz.

Az ajándékozás mellett az ajándékcsomagolás is fontos tényező. Kerüljük a felesleges csomagolóanyagokat, és válasszunk környezetbarát alternatívákat, mint például újságpapír vagy textilszalagok. A kreatív ajándékcsomagolás nemcsak gyönyörű, hanem csökkenti a hulladék mennyiségét is.

A zöld karácsonyi ajándékok és az ezekhez kapcsolódó fenntartható gyakorlatok nemcsak környezetünknek tesznek jót, hanem összekovácsolhatják a családot és barátokat is. Az ilyen ajándékok mögött történetek, emlékek és a szeretet áll, amelyek hosszú időn keresztül élvezhetők és emlékezhetünk rájuk.

Az ünnepi időszakban a környezettudatosság nem csak trend, hanem felelősségteljes döntés is. Így tehát merüljünk el az ajándékok keresésében és készítésében, és fedezzük fel, hogyan tehetjük karácsonyi ünnepeinket még fenntarthatóbbá és emlékezetesebbé.

A Reaktor Podcast vendége Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos munkatársa. Az amerikai belpolitika legégetőbb kérdéseivel fogunk foglalkozni.

A múlt héten Kevin McCarthy, az amerikai szövetségi képviselőház elnöke bejelentette, hogy az elnök elmozdítására vonatkozó alkotmányos vádeljárás megindítását megelőző vizsgálatot kezdeményez Joe Biden ellen, családi ügyei miatt. Mit kell tudnunk az eljárás megindításának körülményeiről, mik azok a tények, körülmények, bizonyíték gyanánt szolgáló adatok, amik ennek az eljárásnak az alapját képezhetik?

Beszélünk a konkrétumokról is, csak általánosságban érdemes kitérni, hogy mi ez az egész impeachment eljárás.  Impeachmentnek nevezik, és nem is szoktuk magyarra fordítani, vagy nem szokás magyarra fordítani. Két véglet létezik, ahogyan magyarul mégis megjelenik, ez a bizalmatlansági indítvány, illetve a vádeljárás. Abból a szempontból mind a kettő megtévesztő, hogy mind a kettő eltalálja azt, hogy részben miről van szó, tehát egy politikai és egy büntetőjogi kérdésről vagy ügyről van szó, de az impeachment az abból a szempontból találóbb kifejezés -bármennyire is magyartalan-, mivel igazából ez egy büntetőjogi kategóriához tartozó fogalom.

Lényegében úgy néz ki a történet, hogy az Egyesült Államok alkotmánya alapján az elnök és alelnök, illetve általában köztisztviselők, magas szintű köztisztviselők elmozdíthatóak a hivatalból, ha valamilyen súlyos bűncselekményt követtek el. Ez lehet árulás, ez lehet vesztegetés, hivatallal való visszaélés, esetleg lázítás, tehát igen komoly bűncselekményekről van szó, amelyeket tételesen nem sorol fel az alkotmány, de a legsúlyosabbakat megemlíti. És amennyiben elindítják, akkor a kongresszus alsóházában ez a folyamat úgy néz ki, hogy az igazságügyi bizottság ezt megállapítja -mármint azt, hogy szerinte van valamilyen bűncselekmény és konkrétan egy vizsgálatot követően általa perdöntőnek vélt bizonyítékokat felsorakoztat- akkor ezt plenárisra viszi az alsóházban, ott szintén egyszerű többséggel megszavazzák az impeachment eljárásnak az indítását, és akkor utána felkerül a szenátusba, ahol a 100 fős szenátusban lényegében mindenki egyfajta esküdtszékként szépen összeül, és a Legfelsőbb Bíróság elnöke elnököl. Lényegében itt, mint egy bírósági tárgyaláson a vád, illetve a védelem szépen kifejti a véleményét, vagy az álláspontját, hogy miért történt, vagy nem történt meg jelen esetben az elnök részéről valamilyen súlyos bűncselekmény.

Ez a legkomolyabb következménye egyébként az eljárásnak, de ettől függetlenül, ha olyan ügyről van szó, akkor utána már, mint egyszerű magánember, vagy amerikai állampolgár ellen egyébként büntetőjogi eljárást is lehet indítani, ha mondjuk adott esetben mondjuk börtönbüntetést vagy pénzbírságot szeretnének kilátásba helyezni az érdekeltek, vagy az érintettek. Tehát így néz ki általánosságban a folyamat.

Jelen esetben, Joe Biden esetében az történt, hogy a republikánusok amikor tavaly a félidős választáson, igen vékony többséget szereztek az alsóházban, és csak az alsóházban, a felsőházban továbbra is kisebbségben vannak, már akkor eldöntötték, vagy akkor lehetett hallani azt, hogy ők majd visszaadják a másik félnek, tehát a demokratáknak azt, amit a Trump-adminisztráció alatt el kellett szenvedniük. Tehát, hogy Donald Trump ellen kétszer is indult impeachment eljárás. Egyébként, ha visszaemlékszünk, akkor ha jól emlékszem Adam Shiff volt az a demokrata politikus, California államnak az egyik képviselője, aki már 2017 januárjában, tehát néhány nappal Donald Trump hivatalba lépését követően mondta, hogy ő majd indítani fogja, vagy kezdeményezni fogja az impeachment eljárást, ami aztán végül nem történt meg, de ő volt az egyik legnagyobb szószólója az azt követő kettő ténylegesen elindult vizsgálatnak, illetve eljárásnak. Ezt az egészet csak azért mondom háttérként, mert az impeachment, mint mondom, alapvetően egy komoly büntetőjogi kategóriába tartozó bűncselekményhez vagy konkrét tevékenységhez köthető, az kell hozzá, tehát valamilyen jogsértésre van szükség, hogy indítható legyen. Viszont végső soron mégiscsak egy politikai szavazásról van szó. Donald Trump ellen is elakadt az impeachment eljárás a felsőházban, mert egyszerűen többen voltak a támogatói között a republikánusok körében, mint a demokrata szenátorok. Tehát végül mégiscsak egy ilyen politikai szimpátiaszavazás lesz. Ezt két okból mondom. Egyrészt azért, mert most is ilyen szempontból borítékolható lesz a végeredmény, hacsak valami új információ napvilágra nem kerül, hiszen amit mondtam, a felsőházban, 52-48 arányban vannak többségben a demokraták, ráadásul volt olyan republikánus szenátor, aki már jelezte, hogy ő valószínűleg nem szavazná meg, hogyha esetleg oda jutna az impeachment eljárás, Joe Biden hivatalból való elmozdítása, tehát magyarul politikai szimpátiák vagy pártszimpátiák alapján ez előbb-utóbb majd elhal, ahogyan Donald Trumpnál is elhalt. Csakhogy, és itt ez a másik ok, amiért ezt mondom, annyira erős már a politikai szál ebben az egész impeachment történetben, hogy annak ellenére, hogy valamilyen büntetőjogi bűncselekményre van szükség ahhoz, hogy elindítsák magát az eljárást, azt lehetett észrevenni már a Trump-adminisztráció alatt is, hogy elég kisebb, apróbb ilyen botlások vagy hibákra mutatni, és a politikai hátszél majd megadja a lendületet ennek a folyamatnak. Ezért mondtam azt, hogy

Konkrétan pedig miről szól és nagyon röviden. Ugye Hunter Biden, az egész Hunter Biden ügy még ugye 2012 októberében pattant ki. Ha visszaemlékszünk, akkor a New York Post nevű folyóirat, vagy színmű folyóirat volt az, amely előjött azzal a történettel, hogy Hunter Biden laptopját megtalálták egy talán Delaware állambeli PC szaküzletben, és hogy ott erről a laptopról különböző kompromittáló információk kerültek elő Hunter Biden pénzügyeivel kapcsolatban. Na most a republikánusok már akkor rászálltak erre a hírre. Az első botrány az volt, ha visszaemlékszünk, hogy az akkor még Twitter néven futó, most már X közösségi felület, az akkor letiltotta ennek a hírnek a továbbítását, és a Facebook is korlátozta, ha jól emlékszem. Tehát alapvetően az volt a demokraták álláspontja, hogy nincs látnivaló. Azóta kiderült, hogy azért van látnivaló, tehát Hunter Bident egyrészt kábítószer hatása alatt fegyverbirtoklással lehetne úgymond megvádolni, tehát ő magyarul fegyvert vásárol, de hazudott az űrlapban, amikor ki kellett tölteni a hátterét, hogy ő kábítószerfogyasztó volt. Bizonyítatlan kábítószer használata mellett kiderült, hogy volt fegyvere, és ráadásul a fegyvert az akkori párja még szabálytalanul is próbálta meg eltűntetni. Konkrétan nem messze egy középiskolától vagy általános iskolától egy kukába csak bedobták a fegyvert. Amit aztán később előkerítettek, de a lényeg, hogy tulajdonképpen van egy ilyen büntetőjogi eljárás, de ami igazából érdekli a republikánusokat, és igazából ezt próbálják meg nyomozni, hogy a különböző nemzetközi cégekben, többek között az Ukrajnai Burisma nevű cégnél milyen pénzeket akasztott le Hunter Biden. Valószínűleg azért, merthogy ő Joe Bidennek, az akkori alelnöknek a hozzátartozója. Ez önmagában még nem lenne Joe Bidenre nézve kompromittáló, azt próbálják kideríteni a republikánusok az alsóházban, hogy Joe Biden egyrészt erről tudott-e, amikor alelnök volt, másrészt profitált-e belőle, amikor ő alelnök volt, és harmadrészt pedig azt próbálják kideríteni, hogy találnak egy bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy már elnökként Joe Biden közvetlenül megpróbálta eltussolni magát az ügyet az igazságügyi miniszteren keresztül, aki a legfőbb ügyész az országban. Tehát igazából erre a három konkrét kérdésre keresik a választ. Eddig is erre keresték egyébként, csak most konkrétan most már formális impeachment vizsgálódás indul az ügyben. Úgyhogy gyakorlatilag így néz ki a történet. Azért mondtam el ezt a hosszú hátteret, merthogy nyilván a demokrata ellen válasz, vagy ellenvélemény az az, hogy az egész politikai indíttatású. Van benne igazság egyébként, hogy nyilván politikai indíttatású, de ugyanezt el lehetett volna mondani egyébként a Trump elleni impeachment eljárásokról is, legalábbis az elsőről mindenképp. Úgyhogy alapvetően itt van az amerikai közélet, a politikai megosztottságnak egy ilyen újabb fejezete ebből a szempontból.

Az impeachment eljárásnak a vonatkozásában van bármi jelentősége annak, hogy tulajdonképpen ennek a tárgyát Joe Biden elnöki ciklusa előtti időszak képezi? 

Nincs. Tulajdonképpen a hivatalban való elmozdítás az alapvetően arra irányul, hogy ő elnökként megpróbált visszaélni a hatalmával, vagy visszaélt-e a hatalmával. Az, hogy ő alelnökként mit követett el, vélhetően mit követett el, az egy másik történet. Ehhez politikai tőke is kell a republikánusoknak, mert jövőre választási év van. Tehát még hogyha nem is tudják végigfolytatni, ugye most ott vagyunk, hogy még el sem indították az impeachment eljárást, most még csak vizsgálat van. Ha el is indítják az impeachment eljárást, és valószínűleg elindítják, mert nincs értelme a vizsgálatnak, ha nem indítják el, akkor csak a levegőben bokszolnak. Tehát hogyha elindítják az impeachment eljárást, akkor viszont borítékolható a végeredmény, legalábbis jelen információk alapján, hogy ez majd elakad. De a republikánusok is élhetnek azzal a módszertannal, amivel a demokraták éltek a Trump elnökség alatt, nemcsak az impeachment eljárások kapcsán, hanem mondjuk a Robert Mallorch-féle különleges ügyészi vizsgálaton keresztül, hogy fogalmazzunk úgy, hogy megrázzák a fát, és akkor megvan konkrétan az a bűncselekmény, vagy az a konkrét ügy, amit várják, hogy leessen, de nem baj, ha nem az esik le, mert leeshet mellette öt másik dolog, ami aztán majd akár ki is lesz a republikánus elnökjelölt, majd jövőre, tehát Donald Trump, vagy Ron DeSantis, vagy bárki más. Hagyjuk ezt még nyitva ezt a kérdést, annak mindenképp hasznos adalék lesz, meg általában a republikánusoknak hasznos adalék lesz a választásra, hogy a legesélyesebb, és potenciálisan a demokrata jelölt, Joe Biden milyen ügyekben érintett. Tehát ennek mindenképp van egy politikai oldala.

Az előbb már beszéltünk arról, hogy az amerikai alkotmányos rendszerben ez a jogintézmény mégiscsak súlyos bűncselekmények kivizsgálására lett létrehozva, erre találták ki. Az utóbbi időben nagyon úgy tűnik, hogy eltolódott ebbe a politikai irányba, politikai revolverezésre használják a felek. Tehát nem áll fenn annak a veszélye, hogy lejáratódik ez az intézmény a szélesebb közvélemény előtt, és ha egyszer tényleg szükség lenne rá, akkor majd senki nem hisz ennek a szükségességében, vagy amúgy ez egy hasznos és tényleg tényfeltárásra és a büntetőjogi következmények kivizsgálására megfelelő intézmény?

Az első részével kapcsolatban a Trump-adminisztráció alatt ezt sokan felvetették, főleg a jobboldalon, hogy így lényegében kiüresedik maga az impeachment eljárásnak az intézménye, hogyha politikai szimpátiák hiányában egyszerűen csak elindítható. Tehát, hogy ilyen szempontból valóban olyan a közhangulat, hogy potenciálisan kiüresíti magát az intézményt. Azt, hogy ez mennyire hasznos, mennyire haszontalan, nyilván akik szeretnék eltávolítani a másik politikust, azoknak továbbra is hasznos dolog lesz.

Ez egy kicsit olyan, mint az obstrukció a felsőházban. Az obstrukció a felsőházban azt jelenti, hogy adott esetben egy-egy törvény, vagy törvénytervezet - fogalmazzuk úgy, hogy halálra beszélhető, ami azt jelenti, hogy soha nem fogadják el, mindig joga van valamelyik szenátornak hozzáfűznie valamit, és szoktak így különböző törvénytervezeteket halálra beszélni szó szerint, hogy hát nem szavazunk róla, hanem még ezt szeretném elmondani, még azt szeretném mondani, és akkor ilyen tényleg ilyen nagyon hosszú, több órás monológok lesznek ebből, így a szenátor részéről. Tehát az obstrukcióval kapcsolatban merült fel pártállástól függetlenül Joe Biden is egy nagyon jó példa egyébként, hogy ha éppen a kormánypárti oldalnak a politikusa, vagy ellenzéki oldalnak a politikusa, hogy ennek függvényében alakítja ki a véleményét arról, hogy most akkor ez egy alkotmányosan fontos eszköz, vagy nem fontos eszköz. Tehát valóban kihasználható aktuálpolitikai vitákra. Ezt csak egy párhuzamként mondom, hogy arról is nagyon régi vita zajlik, de mivel mindig van legalább egy érdekelt fél, jellemzően egyébként az ellenzék, akik azt szeretnék kihasználni, akik éppen pozícióban vannak valamelyik házban, addig mindig erre lesz kereslet. Ilyen szempontból valóban ilyen idők jönnek, csak még egy gondolat.

Itt az impeachment meg a jogi vagdalkozás, illetve a csetepatéknak a margójára. Ugyanez a helyzet, kevesebbet beszélünk róla, ugyanez a helyzet a Trump vádemelésekkel. Donald Trump ellen négy alkalommal emeltek vádat, mint volt elnök ellen.

Tehát nem a szokásos úgymond sárdobálás van, illetve az eddig már évtizedek, vagy évszázadok óta látott lejárató kampányok, amiket nagyon jól ismerünk, főleg az amerikai közéletből. Hanem konkrétan valakit úgy fognak ellehetetleníteni, hogy egyrészt valamivel megvádoljuk, ez hagyján, ez még csak a sárdobálás része, de hogy úgy időzítjük majd a vádemelést, meg a bírósági eljárást, hogy az majd egybeessen a kampányidőszakkal, és az illető ne győzzön. Hát a tárgyalóterem, meg a kampányhelyszín között ingázni érdekes lehet, ugye Donald Trump esetében legalább kettő a négyből, lehet, hogy három is el fog indulni egyébként. Tehát, hogy ez is ide tartozik az impeachment kategóriába olyan értelemben, hogy ez is egy igen komoly jogi eszköz, ami viszont politikai célokra kiüresíthető, vagy használható.

Benne van az a pakliban, hogy az impeachment eljárás megindításával a republikánusok kinyitják Pandora szelencéjét, és ez esetleg a jövőben a választás előtt visszaüthet rájuk?

Abszolút benne van a pakliban, csak ugye ők azt mondják, hogy ezt a demokraták már megtették az első Trump impeachment eljárás kapcsán. Tehát ha visszanézzük az akkori kommentárokat, akkor már ott lehet látni olyan állításokat, miszerint nem eléggé megalapozott maga a vádeljárás, vagy vádeljárás indítása Donald Trumpal szemben. Itt már megoszlanak a vélemények, de a politikai környezet, meg általában a hangulat az már akkor ugyanilyen volt. Tehát ezért kezdtem azzal, hogy amikor 2022 novemberében az alsóházban többséget szereztek a republikánusok, akkor már tettek célzásokat arra, hogy akkor kölcsönkenyér visszajár. Tehát hogyha nekünk ezt kellett négy éven át hallgatni, akkor most rajtunk a sor. Tehát ilyen értelemben a Pandora szelencéje már kinyílt évekkel ezelőtt.

A CNN legújabb országos közvélemény-kutatása szerint Joe Biden munkájának az elfogadottsága jelenleg 39 százalékon áll. Esetleg ebből következtethetünk-e bármire is a jövőre esedékes választással kapcsolatban, illetve az impeachment eljárás lehetséges megindulása, hogy befolyásolhatja ezt?

A 39 százalékos elfogadottság vagy támogatottság az alacsonynak tűnik, és az is, tehát általában elnökök, olyan 60-65 százalék körül szokták megkezdeni az elnökségüket, és aztán van egy ilyen, általában száz napig, százötven napig tartó ilyen mézeshetek, vagy hónapok, pontosabban amíg ez kitart, és akkor utána elkezd csökkenni. És az, hogy ez hogyan csökkent, hogy mélyrepülés, vagy szépen fokozatosan, az nyilván elnökönként változó. Ha történik valami rendkívüli esemény, esetleg mondjuk megtámadják az országot, láttunk már ilyet, 2001. szeptember 11-én, akkor az amúgy alacsony támogatottság az egekbe tud nőni, tehát ilyen volt az ifjabbik Bush alatt. Ugye 2001. szeptember 11-én akkor lényegében 60, illetve 65-67 százalékra emelkedett a támogatottsága az ifjabb Bushnak, akinek nem volt kimondottan erős addig sem, viszont onnantól kezdve majdnem másfél éven át szinte stabilan kitartott 60 százalék körül, mert olyan volt a közhangulat.

Visszatérve Joe Bidenre, ez a 39 százalék, én azt szoktam mondani, hogy ez ilyen trumpi magasság, vagy mélység, attól függ, honnan nézzük. Tehát Donald Trumpnak volt rendszerint 40 és 43 százalék közötti támogatottsága, ami 38 százalék körülre csökkent le még 2018 nyarán, amikor volt a déli határon jelentkező ilyen nagyobb illegális bevándorlási hullám. Ugye itt a gyerekeknek a különválasztásról a szüleiktől, tehát hogy ez igen rossz képet festett róla a médiában.

Alapvetően mind a mai napig Donald Trumpnak a támogatottságát is mérik, az sem sokkal jobb. Továbbra is ilyen 39-40% körül van. A támogatottság, ez csak arról szól, hogy ellenzik, de ennyi százalék igazából, a 39 százalék az arról szól, hogy ennyien támogatják, vagy állnak ki határozottan Joe Biden mellett pártállástól függetlenül. Donald Trump esetében is ez egy ilyen 38-39 százalék körül van. Viszont van egy másik mérőszám, hogy mennyire nem fogadják el. Tehát, hogy általában mennyire elutasítják az adott jelöltet. Itt is eléggé magas egyébként Biden száma, tehát itt is egyébként több, mint 39 százalék, tehát ilyen 45 körül volt, amit legutóbb láttam, csak Donald Trump esetében ez még magasabb. Na most innentől kezdve ez egy ilyen módszertani kérdés, hogy hogyan készülnek ezek a felmérések, illetve mennyire a kemény magot szólítják meg. Alapvetően az mindenképp egy másik jelzése annak, hogy azért a Biden-adminisztrációval nem mindenki elégedett, hogy 39 százalékon túl. Ugye indul az ifjabbik Robert Kennedy is az elnökségért. Nincs reális kilátása, hogy ezt megnyeri az elnökjelöltséget, viszont az, hogy ő kétszámjegyű támogatottságot tudott elérni még pár hónappal ezelőtt, azért jelzésértékű volt arra vonatkozóan, hogy azért keresnének alternatívát a Demokrata Párton belül, csak nem találnak. Ha visszaemlékszünk 2020-ban is, ha Joe Bidennek a támogatottságát megnézzük, ugye hullámzott folyamatosan, amikor még 8-9-en voltak elnökjelölt aspiránsok, és hát végül azért ő jött ki, mert bármilyen furcsán hangzik, és ilyen banálisan, de nem találtak jobbat. Tehát nem találtak nála olyan mérsékeltebbnek, moderáltnak feltüntethető jelöltet, aki adott esetben megverheti Donald Trumpot.

És hasonló a probléma egyébként a republikánus oldalon. 39% Biden esetében önmagában alacsonynak mondható, a gazdasági mutatók sem a legjobbak, tehát gondolok itt az inflációra, üzemanyagárakra, meg a munkanélküliségi rátára.

Tehát ott voltak olyan helyek, amelyeket egy az egyben elvesztettek a republikánusok. Részben azért, mert trumpi jelölteket indítottak, ami adott esetben elriasztotta a mérsékeltebb szavazókat. Részben pedig azért, mert voltak olyan helyek, ahol egyszerűen mondjuk fogalmazzuk úgy, hogy például az abortuszpárti szavazók a lábukkal szavaztak, ahogy mondani szokás Amerikában, tehát hogy még a hatása alatt voltak a tavaly nyáron kijött legfelsőbb bírósági döntésnek, ami egy trumpi politikának a következménye volt, hogy 1973-ban országos szinten liberalizált abortusz szabályozást megfordítják, és visszaadják a tagállamok szintjére. Ez sok szavazó, főleg fiatal nők számára, a 20-as éveiben lévő nők számára azért ez úgy jött le, hogy megfosztják őket, vagy korlátozzák a jogaikat, és aktivizálták magukat. Ez kimutatható volt a félidős választáson. Ezt az egészet csak azért mondom, hogy a republikánusok már tavaly novemberben arra próbáltak építeni, hogy infláció, munkanélküliség, üzemanyagárak, élelmiszerárak, meg általában közbiztonság. Úgyhogy ezért mondom, hogy a 39% alacsony, de itt ezt kontextusba kell helyezni, hogy mellette milyen Donald Trump támogatottsága és elutasítottsága, meg hogy milyen körben mérik ezt. De itt a trumpi vonalra még külön érdemes visszatérni, mert ebből a szempontból egy még összetettebb képet lehet látni.

A Republikánus Párton belül van esély arra, hogy Trump helyett mondjuk De Santis legyen a befutó?

Elviekben van, de a mostani felmérések alapján nincs. Tehát  Donald Trumpnak akkora az előnye, nemcsak hozzá képest, hanem az összes többi republikánus elnökjelölt aspiránshoz képest, ha az összeset összeadjuk, az összes támogatottságát, akkor még így is legalább, ha jól emlékszem, ilyen 30-35 százalékos előnye van. Hasonló a helyzet egyébként a demokrata oldalon, tehát Joe Biden is toronymagasan vezet, például az ifjabbik Robert Kennedy előtt. Szóval, hogy alapvetően papírforma szerint lenne rá lehetőség, sőt, vannak olyan felmérések, amelyek idén augusztus közepén, augusztus vége felé lettek publikálva, amelyek azt mutatják, hogy

Szeretnének ők mást látni, de egyszerűen a politikai realitások egyik oldalon sem kedveznek egy alternatív jelöltnek. A Ron DeSantis kampányt nehezíti az is, hogy elakadt menet közben. Tehát neki, ha visszaemlékszünk, nagyon jól emelkedett végig a támogatottsága főleg tavaly a félidős választásokat követően, amikor a trumpi jelöltek elbuktak a szenátusban, illetve tagállamokban, meg általában az alsóházban, akkor kimondottan sokan ki is álltak Donald Trump mögül. Ron DeSantis belecsúszott abba a csapdába, hogy egyfelől, egyesek szerint nem eléggé karizmatikus. Ezt főleg a Trump-vonal mondja. Ebben van igazság. Tehát ő direkt kimondottan visszafogott retorikával operál. De nemigen lehet tőle hallani olyan karcos mondásokat, vagy erős mondásokat, mint Donald Trumptól, szinte bármelyik nap mondjuk a Twitteren egyfelől, másfelől viszont nagyon sok kultúrharchoz kapcsolódó kérdésben gondolok itt, adott esetben mondjuk a gyermekvédelem, illetve a kritikai fajelméletnek az ügyére, vagy akár a Disney-vel, illetve LMBTQ vonalon folytatott ilyen vitáira. Nagyon sok kérdésben, meg a másik oldal kifejezetten mondjuk Trump jelöltként azonosítja, meg hát régen még Donald Trump támogatta.

De ezzel együtt ugye még korai lenne leírni, mert ugye ő most arra hajt, hogy az első előválasztási államokban, tehát New Hampshire-ben, Iowában, tehát ott próbáljon meg majd lendületet szerezni. A felmérések egyébként ott is inkább Trump előnyt mutatnak, de nem muszáj neki kimondottan elsőnek lennie, tehát nem törvényszerű, hogy az, aki majd nyer New Hampshire-ben, meg Iowában, az majd elnökjelölt-aspiráns lesz. Donald Trump sem nyert, ha jól emlékszem még 2016-ban Iowában, hanem talán Ted Cruz, de mégis Donald Trump lett az elnökjelölt ugye 2016-ban. Tehát ez nem törvényszerű, de e

Következő kérdésem az elnökválasztás kimenetelének az amerikai külpolitikára gyakorolt hatására vonatkozna. Nagyjából az látható, hogy Ukrajna támogatásának kérdésében, a Tajvannal kapcsolatos kérdésekben a Demokrata Párt és a Republikánus Párt együtt mozog. Tehát ilyen szempontból van annak jelentősége, hogy most De Santisnak, Trumpnak, vagy Joe Bidennek fogják hívni az elnököt 2025 elején?

Mindenképp van jelentősége. Az amerikai külpolitikának az elsődleges felelőse az amerikai elnök. Részben az amerikai alkotmány második cikkelye alapján, tehát ő a haderő főparancsnoka, ő az elsődleges képviselője az országnak, az Egyesült Államoknak, illetve általában hozzá tartoznak ezek az ügyek. Plusz egy sor alkotmánybírósági döntés, illetve legfelsőbb bírósági döntés, illetve történelmi precedens is felépítette az elnök hatáskörét a kül- és biztonságpolitikában, meg általában a végrehajtó hatalom hatáskörét a kül- és biztonságpolitikában. Amit részben korlátoz a kongresszus leginkább az úgynevezett erszény hatalmával, tehát vagy ad valamire pénzt, vagy nem ad rá pénzt, vagy konkrétan előírja, hogy mire kell pénzt költenie a végrehajtó hatalomnak, ha tetszik, ha nem tetszik. Tehát meg tudja kötni az elnök kezét sok esetben, de a kezdeményezés általában az elnöknél van. Tehát ilyen szempontból számít, hogy az elnök milyen, azt tudjuk mondani, hogy milyen súlypontokat, milyen hangsúlyokat emel az amerikai külpolitikába. Gyökeres nagy változást nem feltétlenül tud elérni, főleg, hogyha a kongresszust nem támogatja.

Donald Trump egy klasszikus példa ebből a szempontból, tehát miközben négy évig azt hallgattuk, hogy ő mennyire az oroszok embere, mennyire támogatja Oroszországot. Tulajdonképpen erről nem lehetett egyértelműen meggyőződni. Persze voltak ilyen kisebb ügyek, ami alapján lehetett kommunikálni ezt a következtetést, viszont a gyakorlatban, gondoljunk itt, adott esetben az Oroszország ellen bevezetett még az orosz-ukrán háború, Ukrajna orosz invázióját megelőző amerikai szankciókra, azokat alapvetően bevezette a Trump-adminisztráció, csak ugye hozzá kell tenni, hogy a szankciók egy részét kimondottan a kongresszusból indították. Tehát nemigen tudtuk a gyakorlatban feltétlenül letesztelni, hogy egyébként, ha úgy tetszik, szabadjára engeded Donald Trumpot, milyen külpolitikát végzett volna. Ez furcsán hangzik így visszatekintve, főleg azok számára, akik hát kaotikus, meg következetlen külpolitikát társítanak a adminisztrációhoz, de az a helyzet, hogy sok tekintetben meg volt kötve a keze, és kimondottan nem is izolacionista elnökről volt szó, mint amit szoktak rá mondani. Tehát ha valami aktív volt 2017 és 2021 között, akkor az az amerikai külpolitika.

Az orosz-ukrán háború kapcsán például, hogy konkrétumot is mondjak, például az amerikai támogatás nem az egész, de egy jelentős része az úgynevezett elnöki lehívásokból jön. Tehát amikor ilyeneket hallunk a sajtóban, hogy a Biden-adminisztráció 150 millió dollár értékben ad Himars eszközöket vagy bármilyen, csak mondtam egy random számot, meg egy eszközt, tehát hogy Ukrajnának ad x-100 millió dollár értékben valamilyen eszközt, akkor ez úgynevezett többnyire úgynevezett elnöki lehívásokból jön. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kongresszus felhatalmazta az elnököt, konkrétan Ukrajna kapcsán, hogy ennyi meg ennyi kereted van egy évben, itt legalább 1 milliárd dollárról beszélünk, és ezen belül tulajdonképpen a rendelkezésre álló, a Pentagonnak a felhalmozott készleteiben rendelkezésre álló adott esetben nem a legfrissebb, hanem inkább a régebbi technológiákat odaadhatod megfelelő feltételek mellett az adott országnak, jelen esetben Ukrajnának. Mivel ez elnöki döntés sok esetben, tehát nem arról van szó, hogy konkrétan utasítja erre a kongresszust, csak felhatalmazza. Akkor például ilyen területen, hogyha egy másik elnök lenne, mondjuk, Ron Desantis, akkor nem biztos, hogy erre sor kerülne. Azért Desantist említettem, mert most nemrég volt a republikánus elnökjelölt-aspiránsoknak az első vitája Milwaukee-ban. Ott Donald Trump nem vett részt, mert részben ezzel trollkodott, részben pedig igazából nem volt szüksége rá a támogatottsága alapján, de ott megkérdezték a műsorvezetők, hogy hát ki az, aki változtatna az Egyesült Államok Ukrajna politikáján? És ketten emelték fel leghatározottabban a kezüket. A lehangosabb Desantis volt, és az indoklás az az volt, hogy azért nem támogatja, hogy ugyanilyen mértékben erősítse Ukrajnát az Egyesült Államok, mert ez igazából egy európai kérdés. Nem azt mondta, hogy Ukrajnát nem kell támogatni, hanem azt mondta, hogy majd, hogyha az európaiak is támogatják, akkor majd esetleg lehet róla szó.

Ukrajna kérdésében a Trump-i vonal, akik kisebbségben vannak egyébként a kongresszusban, ők alapvetően külön mozognak. Tehát most nemrég szavaztak nyáron az úgynevezett NDA-ről. Nagyon röviden ez a védelmi költségvetésnek egy ilyen szerves, ha úgy tetszik egy alapzata, ami arról szól, hogy majd, amikor a védelmi költségvetésről szavaznak, hogy az erszény hatalmára visszautaljak, akkor konkrétan milyen célokra, milyen eszközökre, mennyi pénzt kívánnak allokálni vagy fordítani. És miközben a felsőház meg az alsóház is elfogadta, hogy Ukrajna alsó hangon 300 millió dollárt kaphat a következő években, az alsóházban megjelent egy olyan kiegészítés, egy olyan igény, hogy ennek az összegnek egy darabig csak a 2%-át tesszük lehívhatóvá, vagy elérhetővé, egészen addig, amíg az európai NATO tagállamok a GDP 2%-át nem költik védelemre. Ez igazából nem Ukrajnáról szól, ez egy republikánus vagy konzervatív panasz általában az európaiakkal szemben. Ugye itt is általánosítunk, mert itt országonként változó a helyzet, de a lényeg, hogy azért vannak nüansznyi különbségek, és számít, hogy ki lesz majd az elnök 2025 januárjában. Ahogyan az is számít, hogy többsége lesz a kongresszusban, vagy sem. Jövő novemberben ez is majd eldől.

Végezetül pedig Trump legújabb interjújában elmondottakkal kapcsolatban kérdeznék. Trump azt mondta, hogy ha őt választanák meg elnöknek, akkor nagyon gyorsan véget vetne a háborúnak, mint Volodimir Zelenszkijjel, mint pedig Putyinnal leülne beszélgetni, és olyan ajánlatot tudna nekik tenni, ami alkalmas lenne arra, hogy befejezzék a háborút. Van ennek realitása vagy ez csak egy politikai üzenet?

Ez inkább politika, már csak azért, mert ugye láttunk hasonló példát Észak-Korea kapcsán, amikor 2017-ben hivatalba lépett a Trump-adminisztráció, akkor a külügyminiszter elmondta még abban az évben, hogy amikor volt az átadás-átvétel, tehát az Obama-csapat átadta a stafétát a Trump-csapatnak, akkor a külügyminisztériumban figyelmeztették Tillersonékat az Obama-emberek, még az átadás-átvétel részeként, hogy a legfőbb problémátok, mondják ezt akkor '17-ben, a legfőbb problémátok a közeljövőben majd Észak-Korea lesz. Ha visszaemlékszünk, 2017 augusztusa magasságában, augusztus-szeptember körül volt, igen feszült a hangulat Észak-Korea és az Egyesült Államok között, mert Észak-Korea újra elkezdte, vagy fellendítette a ballisztikus rakétakísérleteit. Akkor volt az 2017 szeptemberében, amikor volt az ENSZ közgyűlés, és Trump akkor mondott ilyeneket, hogy rakétaember, akkor voltak ilyenek, hogy nekem is van gombom, és rossz hírem van, az enyém működik.

A Twitteren üzent Donald Trump, hogy egyeztetett a tábornokaival meg a katonai tanácsadókkal, és az Egyesült Államok kormánya nem fogja hagyni, hogy, és bejegyzésnek vége. És kilenc percig nem jött semmi, és az újságírók azt hitték, hogy most megyünk háborúba Észak-Koreával, és 9 perc múlva jött a folytatás. Az Egyesült Államok kormánya nem fogja hagyni, hogy transzneműek szolgáljanak az amerikai haderőben. Ez egy teljesen másik ügy, nyilván értelemszerűen, csak ilyen volt a közhangulat, azért mondom, hogy alapvetően volt rá példa, és akkor innen meg eljutottunk odáig, hogy kétszer is találkoztak, ami ugye példátlan volt. Emlékszem, mikor ugye először találkoztak, és átment a demilitarizált övezetbe, ugye Donald Trump, a Dél-Koreai Köztársaság, illetve Észak-Korea között. Emlékszem, akkor Japánban volt csúcstalálkozó, és a tévében hívtak engem is beszélgetni erről. Általában mindig előtte egy nappal szólnak, vagy még aznap. Kivételesen most, jól emlékszem, hogy ilyen csütörtöki nap szóltak, hogy na, akkor beszélgessünk erről majd vasárnap reggel. És akkor megvolt a találkozó Japánban hétvégén, majd hirtelen fogta magát az amerikai elnök, Donald Trump és átment Észak-Koreába. Illetve találkozott az észak-koreai vezetővel. És akkor nyilván, amikor beültünk a stúdióba, akkor mindenről beszéltünk, csak éppen nem Japánról, meg az ottani G7 csúcsról, hanem konkrétan, akkor beszélgessünk Észak-Koreáról, meg az észak-koreai-amerikai viszonyról. Ezt az egészet csak azért mondtam el, mert ott is megvoltak a találkozók, és igazából az észak-koreai, illetve amerikai kapcsolatok nem javultak érdemben. Tehát ez annyira nem egy one men show, nem egy egy emberes történet, hogy akkor az amerikai elnök majd megváltoztatja, már csak azért sem, mert a másik oldalon sem feltétlenül egy emberről beszélünk.

Tehát itt nyilván egy orosz szakértőt érdemes, vagy ukrán szakértőt érdemes behívni ez ügyben.

Tehát ha azonnal elzárná a pénzt, meg elzárná a fegyvereknek a szállítását, akkor nyilván azt megérezné Ukrajna, értelemszerűen, de azért itt a kongresszus egyrészt megkötheti az elnök kezét, én utaltam rá korábban, másrészt meg azért ezek nem egyik napról a másikra szoktak történni. Tehát ez inkább ilyen politikai mondás.

Itt arról is vannak viták, hogy megtörtént, vagy bekövetkezett volna-e az Ukrajna elleni olasz invázió, hogyha Donald Trump lett volna a hivatalban. Ez a mi lett volna, ha, tehát ilyen értelemben nem érdemes erre sok időt fordítani, mert csak spekulálunk. Abból a szempontból tényleg egy kérdőjeles történet, hogy az elrettentést, ami nem csak fegyverekből áll, hanem politikai elrettentésből is, tehát mielőtt még bárki fegyvert ragadna, én egyértelműen, én és a szövetségeseim egyértelműen jelezzük kifelé a politikai szándékot, hogy igenis, hogyha ezt meg ezt megteszed, akkor a legrosszabbra számíts magadra nézve. Zárójel az, ami a II. világháború előtt elmaradt, tehát ezért tudta Hitler folyamatosan lépésről lépésre megtenni, amit megtett, merthogy nem volt egyértelmű elrettentés a Nyugat részéről. Szóval, hogy alapvetően az elrettentés a Trump-adminisztráció részéről valószínűleg hitelesebb lett volna, már csak a kiszámíthatatlan retorika miatt is. Az, hogy ez javított volna-e a nemzetközi biztonsági helyzeten, vagy a környezeten, azon meg tényleg csak spekulálni tudunk. Ugye ne feledjük el, hogy vannak olyan nemzetközi fegyverkorlátozási megállapodások, ilyen megállapodás például, amelyek a közepes hatótávolságú, nukleáris robbanófejjel felszerelt ballisztikus rakéták számát korlátozzák, amelyek már a Trump-adminisztráció alatt mind amerikai, mind orosz részről sutba lettek dobva. Tehát alapvetően azért a helyzet elmérgesedése az nemcsak egyik adminisztrációról a másikra történik, hanem ez egy több éves folyamat. Úgyhogy ilyen szempontból én nem hiszem, hogy egyik napról a másikra ezen lehetne érdemben változtatni. Teljesen mindegy, hogy kiről beszélünk, tehát itt nemcsak Donald Trumpra igaz, igaz ez Joe Bidenre is, vagy bármelyik más elnökre. Úgy szokott ez történni, hogyha mondjuk vannak változások, hogy általában az elnök előre küldi valamelyik képviselőjét. Tehát a történelmi példa Nixon adminisztráció volt, amikor megnyitotta a vörös Kínát, azzal hogy elkezdett tárgyalni. Ugye előkészítették a Nixon-Mao találkozót, ugye az sem egyik napról a másikra ment, hanem előtte, például Harry Kissinger, az akkori nemzetbiztonsági főtanácsadó utazgatott Pekingbe, utazgatott Kínába, és konkrétan előkészítette ezt. Egyébként az akkori amerikai külügyminiszter tudta nélkül. Tehát, hogy ilyen, legalábbis a visszaemlékezések alapján ez így tűnik. Úgyhogy alapvetően azért nem egyik napról a másikra történne ez.

(Borítókép forrása: https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20230406-trumppal-vagy-nelkule-valosithato-meg-a-trumpizmus)