Reaktor

Az emberiség előtt álló környezeti kihívásokra válaszul egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság és a körkörös gazdaság elveinek megvalósítása. Azonban ez a paradigmaváltás nem csak a környezetet óvja, hanem gazdasági előnyöket is hoz magával, köztük a munkahelyek megőrzését és új lehetőségek teremtését.

Cikkünk első részében világossá vált, hogy milyen stratégia mentén próbálja az Egyesült Államok Kínát elrettenteni egy Tajvannal szembeni agressziótól. A stratégia azonban a Tajvan körüli Japán szigeteknél nem áll meg, az amerikai védvonal délen folytatódik.

Fülöp-szigetek

A szigetlánc stratégia a Fülöp-szigeteken folytatódik, közel Tajvanhoz és a Dél-kínai-tengerhez. Az USA tudja, hogy meg kell erősítenie jelenlétét itt is, de ez nem lesz olyan egyszerű, mint Japánban. A Fülöp-szigetek évtizedekig az Egyesült Államok gyarmata volt. Az Egyesült Államok még a Fülöp-szigeteki függetlenség után is fenntartotta katonai jelenlétét a Fülöp-szigeteken az 1990-es évekig. A filippínó kormány megállapodott az Egyesült Államokkal a kivonulásról, hiszen sokan csak az Egyesült Államok gyarmatosításának maradandó örökségét látták az amerikai katonai jelenlétben.

Kína egzisztenciális veszélyt jelent a Fülöp-szigetekre, mivel a Dél-kínai-tengeren rengeteg -egyébként a nemzetközi jog szerint fülöp-szigeteki szigetet- tekint sajátjának. A tengeri határok tekintetében sem tartják be a nemzetközi jogot. Szó szerint egy kilenc vonalból álló területet követelnek magukénak, amelyet néhány kínai tisztviselő 1948-ban kézzel rajzolt a térképre. Ez a vonal áthalad a határokon, amelyeket a világ többi része filippínó felségvizeknek ismer el.

2022-ben Kína ideiglenesen leállított minden halászatot a Dél-kínai-tengeren, megtagadva a Fülöp-szigetek azon képességét, hogy a Nyugat-Fülöp-tengeren halászhassanak, amely jogosan az övék lenne. Szeretnek a kínai hadihajók lézerekkel megjelenni, hogy zaklassák és elvakítsák a filippínó hajókat. A Fülöp-szigetek sokkal kisebb nemzet, mint Kína, és valójában nincs haditengerészete. Ezért választaniuk kellett: feladják szuverenitásukat és halászati jogaikat agresszív szomszédjuknak, Kínának adják át, vagy társulnak egykori gyarmatosítójukkal, aki szintén el akarja taszítani Kínát. És az utóbbit választották.

A Fülöp-szigetek megkezdte katonai jelenlétének fokozását a Dél-kínai-tengeren. 2014-ben 22 év után először visszaengedték az Egyesült Államokat a területükre. Az Egyesült Államok jelenléte technikailag a Fülöp-szigetek tulajdonában lévő bázisokon történik majd, de az Egyesült Államoknak csapatokat telepít az országba, barakkokat hoz létre és egyéb katonai létesítményeket épít.

És úgy döntöttek, hogy az ország északi részébe helyezik őket, stratégiailag közel Tajvanhoz, és segítik betölteni a szigetláncukban fennálló hézagot.

Ez most lehetővé teszi délről is a katonai jelenlétet Tajvan közelében. Az Egyesült Államok a Fülöp-szigetekkel közös hadgyakorlatokat tart, így készen állnak arra, hogy nagyon gyorsan reagálhassanak egy tajvani invázióra. Természetesen az elsődleges feladat jelenleg visszaverni a filippínó halászati tevékenységgel szembeni kínai zaklatásokat. Így aztán feltöltötték szigetláncukat, amivel az Egyesült Államok és regionális partnerei szilárd blokádot hoztak létre a Csendes-óceánon. A vonal egészen a Dél-kínai-tenger körül folytatódik az Egyesült Államok szingapúri jelenléte miatt. Ez egy nagyon egységes front, de nem áll meg itt.

Ausztrália és Nagy-Britannia

A stratégia utolsó része potenciálisan a legjelentősebb.

Ez Ausztráliához kapcsolódik, amely országot szintén aggasztja Kína térnyerése a térségben.

Ez azt jelenti, hogy ez a három ország együtt fog működni egy egységes tengeralattjáró haderő létrehozásán, amely a Csendes-óceánon fog járőrözni.

Először is, az USA szabadon átadja az Ausztráliának a nukleáris tengeralattjáró technológiáját, a legerősebb és legfejlettebb fegyverrendszert, amelyet jelenleg a világon alkalmaznak.

Aztán az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság tengeralattjáró támaszközpontot épít az ausztráliai Perth kikötőjében. A tengeralattjárók bevetése során az ausztrál tengerészek az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság tengerészei mellett fognak szolgálatot teljesíteni. Együtt fognak tanulni. Együtt fognak dolgozni. Titkosított hírszerzési információkat fognak ezek az országok egymással megosztani.

Ez azt jelenti, hogy lényegesen nagyobb számú tengeralattjáró járőrözik majd ezeken a vizeken. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek atommeghajtású tengeralattjárók. Ezek a dolgok hónapokig a víz alatt tudnak maradni. Hosszú őrjáratokat tehetnek Tajvanon és a Dél-kínai-tengeren. Lezárhatják ezeket a kulcsfontosságú fojtópontokat, betömve a lyukakat a Kínával szembeni növekvő vonalukban.

És ha ez nem lenne elég, Ausztrália is állandó hangárt épít az amerikai B-52-es bombázók számára az észak-ausztráliai Tindal légibázison. Ezek az amerikai bombázók hagyományos fegyvereket, de atomfegyverek szállítására is alkalmasak. Így mostantól az atomfegyvereket hordozó amerikai bombázóknak lesz állandó otthonuk Ausztráliában. Emiatt sokkal több katonai fegyver lesz a Csendes-óceánon, amelyek a legerősebb és legveszélyesebb fegyvereket hordozzák majd, amelyeket az emberiség be tud vetni.

Összegzés, vélemény

Összegzés, vélemény

Az Egyesült Államok ennek a stratégiának az alkalmazásával nagyon agresszív jelzést küld Kínának, hogy a Nyugat készen áll. Ha megnézzük az egész láncot, láthatjuk, hogy milyen robusztus a nyugati katonai erők jelenléte Kína közvetlen közelében. Könnyen belátható, hogy ez a szigetlánc, miközben sok különböző ország érdekeit védi, valójában leginkább Tajvanra összpontosít. És még a dél-koreai amerikai fegyverekről és katonai bázisokról, illetve az Indiával és Vietnámmal történő egyre szorosabb amerikai együttműködésről nem is esett szó.

És itt jutunk el az elrettentés paradoxonához.

Felkészülsz a harcra, hogy ne kelljen harcolnod. Lehetséges, hogy éppen ez az egész előkészület szükséges ahhoz, hogy Kína úgy döntsön, túl nagy veszteségekkel járna számára Tajvan megszállása. De ennek a paradoxonnak a másik oldala az, hogy az egész strarégia pont úgy néz ki, mint egy világháborús konfliktus nyílt eszkalációja.

Ha Ön egy pekingi politikus lenne, ezt a szigetláncot egyértelműen az országa ellenségének tekintené, amely megpróbálja Kínát beskatulyázni, figyelemmel kísérni minden lépését. Egy szuperhatalom a világ másik feléről, amely katonai fegyverekkel árasztja el az Ön régióját, hogy megállítsa befolyásának növekedését.

Egyértelmű, hogy az Egyesült Államok egy lehetséges konfliktusra készül Kínával. A két cikk elolvasását követően nem nehéz belátni, hogy

Hszi Csin-ping kínai elnök az amerikaiak stratégiáját nemrégiben a bekerítés és elnyomás politikájának nevezte, amely ellen Kína válaszlépéseket fog tenni. És legyünk őszinték, igaza van. Akár tetszik, akár nem, ez egy old-school, hidegháborús stílusú elszigetelés, amelyet az Egyesült Államok már rengetegszer alkalmazott. Nehéz nem látni, ha ránézünk a térképre.

A kínai külügyminiszter szerint elképzelhetetlen, hogy Kína ne reagáljon a közelében lévő növekvő fegyverarzenálra megtorlóan. Ez azt jelenti, hogy ha az Egyesült Államok és szövetségesei nem vigyáznak, az egy jelzést küldhet Kínának: itt az ideje azonnal megtámadni Tajvant, mielőtt az amerikaiak a tervüket maradéktalanul végrehajtanák, és a teljes védvonal kiépül. Ebben az értelemben ez a stratégia éppen azt a konfliktust válthatja ki, amelyet megpróbál elkerülni.

Az ünnepi szezon közeledtével megérkezik a karácsonyi ajándékvadászat ideje. Azonban miért ne adnánk meg az ajándékozásnak egy fenntartható és környezetbarát fordulatot? A fenntartható karácsonyi ajándékok keresése és készítése lehetőséget ad arra, hogy egyedi és személyes ajándékokkal lepjük meg szeretteinket, miközben minimalizáljuk a felesleges hulladékot és a negatív környezeti hatásokat.

Az ajándékvásárlás során érdemes fontolóra venni az olyan alternatívákat, mint az újrahasznosított vagy újrahasznált termékek, helyi kézműves áruk vagy fenntartható márkák termékei. A környezetbarát ajándékok nemcsak egyedi lehetőségeket kínálnak, hanem támogatják is a helyi gazdaságot és csökkentik a gyártás és szállítás negatív hatásait.

Emellett a karácsonyi ajándékok saját készítése is kiváló módja a fenntarthatóság megvalósításának. DIY (Do It Yourself) projektekkel olyan egyedi ajándékokat hozhatunk létre, amelyek a saját kézünk munkáját tükrözik és mélyebb értéket hordoznak. Egy házi készítésű szappan, ajándékdoboz vagy horgolt pulóver nemcsak környezetbarát, hanem személyes érintettséget is hordoz.

Az ajándékozás mellett az ajándékcsomagolás is fontos tényező. Kerüljük a felesleges csomagolóanyagokat, és válasszunk környezetbarát alternatívákat, mint például újságpapír vagy textilszalagok. A kreatív ajándékcsomagolás nemcsak gyönyörű, hanem csökkenti a hulladék mennyiségét is.

A zöld karácsonyi ajándékok és az ezekhez kapcsolódó fenntartható gyakorlatok nemcsak környezetünknek tesznek jót, hanem összekovácsolhatják a családot és barátokat is. Az ilyen ajándékok mögött történetek, emlékek és a szeretet áll, amelyek hosszú időn keresztül élvezhetők és emlékezhetünk rájuk.

Az ünnepi időszakban a környezettudatosság nem csak trend, hanem felelősségteljes döntés is. Így tehát merüljünk el az ajándékok keresésében és készítésében, és fedezzük fel, hogyan tehetjük karácsonyi ünnepeinket még fenntarthatóbbá és emlékezetesebbé.

A Reaktor Podcast vendége Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos munkatársa. Az amerikai belpolitika legégetőbb kérdéseivel fogunk foglalkozni.

A múlt héten Kevin McCarthy, az amerikai szövetségi képviselőház elnöke bejelentette, hogy az elnök elmozdítására vonatkozó alkotmányos vádeljárás megindítását megelőző vizsgálatot kezdeményez Joe Biden ellen, családi ügyei miatt. Mit kell tudnunk az eljárás megindításának körülményeiről, mik azok a tények, körülmények, bizonyíték gyanánt szolgáló adatok, amik ennek az eljárásnak az alapját képezhetik?

Beszélünk a konkrétumokról is, csak általánosságban érdemes kitérni, hogy mi ez az egész impeachment eljárás.  Impeachmentnek nevezik, és nem is szoktuk magyarra fordítani, vagy nem szokás magyarra fordítani. Két véglet létezik, ahogyan magyarul mégis megjelenik, ez a bizalmatlansági indítvány, illetve a vádeljárás. Abból a szempontból mind a kettő megtévesztő, hogy mind a kettő eltalálja azt, hogy részben miről van szó, tehát egy politikai és egy büntetőjogi kérdésről vagy ügyről van szó, de az impeachment az abból a szempontból találóbb kifejezés -bármennyire is magyartalan-, mivel igazából ez egy büntetőjogi kategóriához tartozó fogalom.

Lényegében úgy néz ki a történet, hogy az Egyesült Államok alkotmánya alapján az elnök és alelnök, illetve általában köztisztviselők, magas szintű köztisztviselők elmozdíthatóak a hivatalból, ha valamilyen súlyos bűncselekményt követtek el. Ez lehet árulás, ez lehet vesztegetés, hivatallal való visszaélés, esetleg lázítás, tehát igen komoly bűncselekményekről van szó, amelyeket tételesen nem sorol fel az alkotmány, de a legsúlyosabbakat megemlíti. És amennyiben elindítják, akkor a kongresszus alsóházában ez a folyamat úgy néz ki, hogy az igazságügyi bizottság ezt megállapítja -mármint azt, hogy szerinte van valamilyen bűncselekmény és konkrétan egy vizsgálatot követően általa perdöntőnek vélt bizonyítékokat felsorakoztat- akkor ezt plenárisra viszi az alsóházban, ott szintén egyszerű többséggel megszavazzák az impeachment eljárásnak az indítását, és akkor utána felkerül a szenátusba, ahol a 100 fős szenátusban lényegében mindenki egyfajta esküdtszékként szépen összeül, és a Legfelsőbb Bíróság elnöke elnököl. Lényegében itt, mint egy bírósági tárgyaláson a vád, illetve a védelem szépen kifejti a véleményét, vagy az álláspontját, hogy miért történt, vagy nem történt meg jelen esetben az elnök részéről valamilyen súlyos bűncselekmény.

Ez a legkomolyabb következménye egyébként az eljárásnak, de ettől függetlenül, ha olyan ügyről van szó, akkor utána már, mint egyszerű magánember, vagy amerikai állampolgár ellen egyébként büntetőjogi eljárást is lehet indítani, ha mondjuk adott esetben mondjuk börtönbüntetést vagy pénzbírságot szeretnének kilátásba helyezni az érdekeltek, vagy az érintettek. Tehát így néz ki általánosságban a folyamat.

Jelen esetben, Joe Biden esetében az történt, hogy a republikánusok amikor tavaly a félidős választáson, igen vékony többséget szereztek az alsóházban, és csak az alsóházban, a felsőházban továbbra is kisebbségben vannak, már akkor eldöntötték, vagy akkor lehetett hallani azt, hogy ők majd visszaadják a másik félnek, tehát a demokratáknak azt, amit a Trump-adminisztráció alatt el kellett szenvedniük. Tehát, hogy Donald Trump ellen kétszer is indult impeachment eljárás. Egyébként, ha visszaemlékszünk, akkor ha jól emlékszem Adam Shiff volt az a demokrata politikus, California államnak az egyik képviselője, aki már 2017 januárjában, tehát néhány nappal Donald Trump hivatalba lépését követően mondta, hogy ő majd indítani fogja, vagy kezdeményezni fogja az impeachment eljárást, ami aztán végül nem történt meg, de ő volt az egyik legnagyobb szószólója az azt követő kettő ténylegesen elindult vizsgálatnak, illetve eljárásnak. Ezt az egészet csak azért mondom háttérként, mert az impeachment, mint mondom, alapvetően egy komoly büntetőjogi kategóriába tartozó bűncselekményhez vagy konkrét tevékenységhez köthető, az kell hozzá, tehát valamilyen jogsértésre van szükség, hogy indítható legyen. Viszont végső soron mégiscsak egy politikai szavazásról van szó. Donald Trump ellen is elakadt az impeachment eljárás a felsőházban, mert egyszerűen többen voltak a támogatói között a republikánusok körében, mint a demokrata szenátorok. Tehát végül mégiscsak egy ilyen politikai szimpátiaszavazás lesz. Ezt két okból mondom. Egyrészt azért, mert most is ilyen szempontból borítékolható lesz a végeredmény, hacsak valami új információ napvilágra nem kerül, hiszen amit mondtam, a felsőházban, 52-48 arányban vannak többségben a demokraták, ráadásul volt olyan republikánus szenátor, aki már jelezte, hogy ő valószínűleg nem szavazná meg, hogyha esetleg oda jutna az impeachment eljárás, Joe Biden hivatalból való elmozdítása, tehát magyarul politikai szimpátiák vagy pártszimpátiák alapján ez előbb-utóbb majd elhal, ahogyan Donald Trumpnál is elhalt. Csakhogy, és itt ez a másik ok, amiért ezt mondom, annyira erős már a politikai szál ebben az egész impeachment történetben, hogy annak ellenére, hogy valamilyen büntetőjogi bűncselekményre van szükség ahhoz, hogy elindítsák magát az eljárást, azt lehetett észrevenni már a Trump-adminisztráció alatt is, hogy elég kisebb, apróbb ilyen botlások vagy hibákra mutatni, és a politikai hátszél majd megadja a lendületet ennek a folyamatnak. Ezért mondtam azt, hogy

Konkrétan pedig miről szól és nagyon röviden. Ugye Hunter Biden, az egész Hunter Biden ügy még ugye 2012 októberében pattant ki. Ha visszaemlékszünk, akkor a New York Post nevű folyóirat, vagy színmű folyóirat volt az, amely előjött azzal a történettel, hogy Hunter Biden laptopját megtalálták egy talán Delaware állambeli PC szaküzletben, és hogy ott erről a laptopról különböző kompromittáló információk kerültek elő Hunter Biden pénzügyeivel kapcsolatban. Na most a republikánusok már akkor rászálltak erre a hírre. Az első botrány az volt, ha visszaemlékszünk, hogy az akkor még Twitter néven futó, most már X közösségi felület, az akkor letiltotta ennek a hírnek a továbbítását, és a Facebook is korlátozta, ha jól emlékszem. Tehát alapvetően az volt a demokraták álláspontja, hogy nincs látnivaló. Azóta kiderült, hogy azért van látnivaló, tehát Hunter Bident egyrészt kábítószer hatása alatt fegyverbirtoklással lehetne úgymond megvádolni, tehát ő magyarul fegyvert vásárol, de hazudott az űrlapban, amikor ki kellett tölteni a hátterét, hogy ő kábítószerfogyasztó volt. Bizonyítatlan kábítószer használata mellett kiderült, hogy volt fegyvere, és ráadásul a fegyvert az akkori párja még szabálytalanul is próbálta meg eltűntetni. Konkrétan nem messze egy középiskolától vagy általános iskolától egy kukába csak bedobták a fegyvert. Amit aztán később előkerítettek, de a lényeg, hogy tulajdonképpen van egy ilyen büntetőjogi eljárás, de ami igazából érdekli a republikánusokat, és igazából ezt próbálják meg nyomozni, hogy a különböző nemzetközi cégekben, többek között az Ukrajnai Burisma nevű cégnél milyen pénzeket akasztott le Hunter Biden. Valószínűleg azért, merthogy ő Joe Bidennek, az akkori alelnöknek a hozzátartozója. Ez önmagában még nem lenne Joe Bidenre nézve kompromittáló, azt próbálják kideríteni a republikánusok az alsóházban, hogy Joe Biden egyrészt erről tudott-e, amikor alelnök volt, másrészt profitált-e belőle, amikor ő alelnök volt, és harmadrészt pedig azt próbálják kideríteni, hogy találnak egy bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy már elnökként Joe Biden közvetlenül megpróbálta eltussolni magát az ügyet az igazságügyi miniszteren keresztül, aki a legfőbb ügyész az országban. Tehát igazából erre a három konkrét kérdésre keresik a választ. Eddig is erre keresték egyébként, csak most konkrétan most már formális impeachment vizsgálódás indul az ügyben. Úgyhogy gyakorlatilag így néz ki a történet. Azért mondtam el ezt a hosszú hátteret, merthogy nyilván a demokrata ellen válasz, vagy ellenvélemény az az, hogy az egész politikai indíttatású. Van benne igazság egyébként, hogy nyilván politikai indíttatású, de ugyanezt el lehetett volna mondani egyébként a Trump elleni impeachment eljárásokról is, legalábbis az elsőről mindenképp. Úgyhogy alapvetően itt van az amerikai közélet, a politikai megosztottságnak egy ilyen újabb fejezete ebből a szempontból.

Az impeachment eljárásnak a vonatkozásában van bármi jelentősége annak, hogy tulajdonképpen ennek a tárgyát Joe Biden elnöki ciklusa előtti időszak képezi? 

Nincs. Tulajdonképpen a hivatalban való elmozdítás az alapvetően arra irányul, hogy ő elnökként megpróbált visszaélni a hatalmával, vagy visszaélt-e a hatalmával. Az, hogy ő alelnökként mit követett el, vélhetően mit követett el, az egy másik történet. Ehhez politikai tőke is kell a republikánusoknak, mert jövőre választási év van. Tehát még hogyha nem is tudják végigfolytatni, ugye most ott vagyunk, hogy még el sem indították az impeachment eljárást, most még csak vizsgálat van. Ha el is indítják az impeachment eljárást, és valószínűleg elindítják, mert nincs értelme a vizsgálatnak, ha nem indítják el, akkor csak a levegőben bokszolnak. Tehát hogyha elindítják az impeachment eljárást, akkor viszont borítékolható a végeredmény, legalábbis jelen információk alapján, hogy ez majd elakad. De a republikánusok is élhetnek azzal a módszertannal, amivel a demokraták éltek a Trump elnökség alatt, nemcsak az impeachment eljárások kapcsán, hanem mondjuk a Robert Mallorch-féle különleges ügyészi vizsgálaton keresztül, hogy fogalmazzunk úgy, hogy megrázzák a fát, és akkor megvan konkrétan az a bűncselekmény, vagy az a konkrét ügy, amit várják, hogy leessen, de nem baj, ha nem az esik le, mert leeshet mellette öt másik dolog, ami aztán majd akár ki is lesz a republikánus elnökjelölt, majd jövőre, tehát Donald Trump, vagy Ron DeSantis, vagy bárki más. Hagyjuk ezt még nyitva ezt a kérdést, annak mindenképp hasznos adalék lesz, meg általában a republikánusoknak hasznos adalék lesz a választásra, hogy a legesélyesebb, és potenciálisan a demokrata jelölt, Joe Biden milyen ügyekben érintett. Tehát ennek mindenképp van egy politikai oldala.

Az előbb már beszéltünk arról, hogy az amerikai alkotmányos rendszerben ez a jogintézmény mégiscsak súlyos bűncselekmények kivizsgálására lett létrehozva, erre találták ki. Az utóbbi időben nagyon úgy tűnik, hogy eltolódott ebbe a politikai irányba, politikai revolverezésre használják a felek. Tehát nem áll fenn annak a veszélye, hogy lejáratódik ez az intézmény a szélesebb közvélemény előtt, és ha egyszer tényleg szükség lenne rá, akkor majd senki nem hisz ennek a szükségességében, vagy amúgy ez egy hasznos és tényleg tényfeltárásra és a büntetőjogi következmények kivizsgálására megfelelő intézmény?

Az első részével kapcsolatban a Trump-adminisztráció alatt ezt sokan felvetették, főleg a jobboldalon, hogy így lényegében kiüresedik maga az impeachment eljárásnak az intézménye, hogyha politikai szimpátiák hiányában egyszerűen csak elindítható. Tehát, hogy ilyen szempontból valóban olyan a közhangulat, hogy potenciálisan kiüresíti magát az intézményt. Azt, hogy ez mennyire hasznos, mennyire haszontalan, nyilván akik szeretnék eltávolítani a másik politikust, azoknak továbbra is hasznos dolog lesz.

Ez egy kicsit olyan, mint az obstrukció a felsőházban. Az obstrukció a felsőházban azt jelenti, hogy adott esetben egy-egy törvény, vagy törvénytervezet - fogalmazzuk úgy, hogy halálra beszélhető, ami azt jelenti, hogy soha nem fogadják el, mindig joga van valamelyik szenátornak hozzáfűznie valamit, és szoktak így különböző törvénytervezeteket halálra beszélni szó szerint, hogy hát nem szavazunk róla, hanem még ezt szeretném elmondani, még azt szeretném mondani, és akkor ilyen tényleg ilyen nagyon hosszú, több órás monológok lesznek ebből, így a szenátor részéről. Tehát az obstrukcióval kapcsolatban merült fel pártállástól függetlenül Joe Biden is egy nagyon jó példa egyébként, hogy ha éppen a kormánypárti oldalnak a politikusa, vagy ellenzéki oldalnak a politikusa, hogy ennek függvényében alakítja ki a véleményét arról, hogy most akkor ez egy alkotmányosan fontos eszköz, vagy nem fontos eszköz. Tehát valóban kihasználható aktuálpolitikai vitákra. Ezt csak egy párhuzamként mondom, hogy arról is nagyon régi vita zajlik, de mivel mindig van legalább egy érdekelt fél, jellemzően egyébként az ellenzék, akik azt szeretnék kihasználni, akik éppen pozícióban vannak valamelyik házban, addig mindig erre lesz kereslet. Ilyen szempontból valóban ilyen idők jönnek, csak még egy gondolat.

Itt az impeachment meg a jogi vagdalkozás, illetve a csetepatéknak a margójára. Ugyanez a helyzet, kevesebbet beszélünk róla, ugyanez a helyzet a Trump vádemelésekkel. Donald Trump ellen négy alkalommal emeltek vádat, mint volt elnök ellen.

Tehát nem a szokásos úgymond sárdobálás van, illetve az eddig már évtizedek, vagy évszázadok óta látott lejárató kampányok, amiket nagyon jól ismerünk, főleg az amerikai közéletből. Hanem konkrétan valakit úgy fognak ellehetetleníteni, hogy egyrészt valamivel megvádoljuk, ez hagyján, ez még csak a sárdobálás része, de hogy úgy időzítjük majd a vádemelést, meg a bírósági eljárást, hogy az majd egybeessen a kampányidőszakkal, és az illető ne győzzön. Hát a tárgyalóterem, meg a kampányhelyszín között ingázni érdekes lehet, ugye Donald Trump esetében legalább kettő a négyből, lehet, hogy három is el fog indulni egyébként. Tehát, hogy ez is ide tartozik az impeachment kategóriába olyan értelemben, hogy ez is egy igen komoly jogi eszköz, ami viszont politikai célokra kiüresíthető, vagy használható.

Benne van az a pakliban, hogy az impeachment eljárás megindításával a republikánusok kinyitják Pandora szelencéjét, és ez esetleg a jövőben a választás előtt visszaüthet rájuk?

Abszolút benne van a pakliban, csak ugye ők azt mondják, hogy ezt a demokraták már megtették az első Trump impeachment eljárás kapcsán. Tehát ha visszanézzük az akkori kommentárokat, akkor már ott lehet látni olyan állításokat, miszerint nem eléggé megalapozott maga a vádeljárás, vagy vádeljárás indítása Donald Trumpal szemben. Itt már megoszlanak a vélemények, de a politikai környezet, meg általában a hangulat az már akkor ugyanilyen volt. Tehát ezért kezdtem azzal, hogy amikor 2022 novemberében az alsóházban többséget szereztek a republikánusok, akkor már tettek célzásokat arra, hogy akkor kölcsönkenyér visszajár. Tehát hogyha nekünk ezt kellett négy éven át hallgatni, akkor most rajtunk a sor. Tehát ilyen értelemben a Pandora szelencéje már kinyílt évekkel ezelőtt.

A CNN legújabb országos közvélemény-kutatása szerint Joe Biden munkájának az elfogadottsága jelenleg 39 százalékon áll. Esetleg ebből következtethetünk-e bármire is a jövőre esedékes választással kapcsolatban, illetve az impeachment eljárás lehetséges megindulása, hogy befolyásolhatja ezt?

A 39 százalékos elfogadottság vagy támogatottság az alacsonynak tűnik, és az is, tehát általában elnökök, olyan 60-65 százalék körül szokták megkezdeni az elnökségüket, és aztán van egy ilyen, általában száz napig, százötven napig tartó ilyen mézeshetek, vagy hónapok, pontosabban amíg ez kitart, és akkor utána elkezd csökkenni. És az, hogy ez hogyan csökkent, hogy mélyrepülés, vagy szépen fokozatosan, az nyilván elnökönként változó. Ha történik valami rendkívüli esemény, esetleg mondjuk megtámadják az országot, láttunk már ilyet, 2001. szeptember 11-én, akkor az amúgy alacsony támogatottság az egekbe tud nőni, tehát ilyen volt az ifjabbik Bush alatt. Ugye 2001. szeptember 11-én akkor lényegében 60, illetve 65-67 százalékra emelkedett a támogatottsága az ifjabb Bushnak, akinek nem volt kimondottan erős addig sem, viszont onnantól kezdve majdnem másfél éven át szinte stabilan kitartott 60 százalék körül, mert olyan volt a közhangulat.

Visszatérve Joe Bidenre, ez a 39 százalék, én azt szoktam mondani, hogy ez ilyen trumpi magasság, vagy mélység, attól függ, honnan nézzük. Tehát Donald Trumpnak volt rendszerint 40 és 43 százalék közötti támogatottsága, ami 38 százalék körülre csökkent le még 2018 nyarán, amikor volt a déli határon jelentkező ilyen nagyobb illegális bevándorlási hullám. Ugye itt a gyerekeknek a különválasztásról a szüleiktől, tehát hogy ez igen rossz képet festett róla a médiában.

Alapvetően mind a mai napig Donald Trumpnak a támogatottságát is mérik, az sem sokkal jobb. Továbbra is ilyen 39-40% körül van. A támogatottság, ez csak arról szól, hogy ellenzik, de ennyi százalék igazából, a 39 százalék az arról szól, hogy ennyien támogatják, vagy állnak ki határozottan Joe Biden mellett pártállástól függetlenül. Donald Trump esetében is ez egy ilyen 38-39 százalék körül van. Viszont van egy másik mérőszám, hogy mennyire nem fogadják el. Tehát, hogy általában mennyire elutasítják az adott jelöltet. Itt is eléggé magas egyébként Biden száma, tehát itt is egyébként több, mint 39 százalék, tehát ilyen 45 körül volt, amit legutóbb láttam, csak Donald Trump esetében ez még magasabb. Na most innentől kezdve ez egy ilyen módszertani kérdés, hogy hogyan készülnek ezek a felmérések, illetve mennyire a kemény magot szólítják meg. Alapvetően az mindenképp egy másik jelzése annak, hogy azért a Biden-adminisztrációval nem mindenki elégedett, hogy 39 százalékon túl. Ugye indul az ifjabbik Robert Kennedy is az elnökségért. Nincs reális kilátása, hogy ezt megnyeri az elnökjelöltséget, viszont az, hogy ő kétszámjegyű támogatottságot tudott elérni még pár hónappal ezelőtt, azért jelzésértékű volt arra vonatkozóan, hogy azért keresnének alternatívát a Demokrata Párton belül, csak nem találnak. Ha visszaemlékszünk 2020-ban is, ha Joe Bidennek a támogatottságát megnézzük, ugye hullámzott folyamatosan, amikor még 8-9-en voltak elnökjelölt aspiránsok, és hát végül azért ő jött ki, mert bármilyen furcsán hangzik, és ilyen banálisan, de nem találtak jobbat. Tehát nem találtak nála olyan mérsékeltebbnek, moderáltnak feltüntethető jelöltet, aki adott esetben megverheti Donald Trumpot.

És hasonló a probléma egyébként a republikánus oldalon. 39% Biden esetében önmagában alacsonynak mondható, a gazdasági mutatók sem a legjobbak, tehát gondolok itt az inflációra, üzemanyagárakra, meg a munkanélküliségi rátára.

Tehát ott voltak olyan helyek, amelyeket egy az egyben elvesztettek a republikánusok. Részben azért, mert trumpi jelölteket indítottak, ami adott esetben elriasztotta a mérsékeltebb szavazókat. Részben pedig azért, mert voltak olyan helyek, ahol egyszerűen mondjuk fogalmazzuk úgy, hogy például az abortuszpárti szavazók a lábukkal szavaztak, ahogy mondani szokás Amerikában, tehát hogy még a hatása alatt voltak a tavaly nyáron kijött legfelsőbb bírósági döntésnek, ami egy trumpi politikának a következménye volt, hogy 1973-ban országos szinten liberalizált abortusz szabályozást megfordítják, és visszaadják a tagállamok szintjére. Ez sok szavazó, főleg fiatal nők számára, a 20-as éveiben lévő nők számára azért ez úgy jött le, hogy megfosztják őket, vagy korlátozzák a jogaikat, és aktivizálták magukat. Ez kimutatható volt a félidős választáson. Ezt az egészet csak azért mondom, hogy a republikánusok már tavaly novemberben arra próbáltak építeni, hogy infláció, munkanélküliség, üzemanyagárak, élelmiszerárak, meg általában közbiztonság. Úgyhogy ezért mondom, hogy a 39% alacsony, de itt ezt kontextusba kell helyezni, hogy mellette milyen Donald Trump támogatottsága és elutasítottsága, meg hogy milyen körben mérik ezt. De itt a trumpi vonalra még külön érdemes visszatérni, mert ebből a szempontból egy még összetettebb képet lehet látni.

A Republikánus Párton belül van esély arra, hogy Trump helyett mondjuk De Santis legyen a befutó?

Elviekben van, de a mostani felmérések alapján nincs. Tehát  Donald Trumpnak akkora az előnye, nemcsak hozzá képest, hanem az összes többi republikánus elnökjelölt aspiránshoz képest, ha az összeset összeadjuk, az összes támogatottságát, akkor még így is legalább, ha jól emlékszem, ilyen 30-35 százalékos előnye van. Hasonló a helyzet egyébként a demokrata oldalon, tehát Joe Biden is toronymagasan vezet, például az ifjabbik Robert Kennedy előtt. Szóval, hogy alapvetően papírforma szerint lenne rá lehetőség, sőt, vannak olyan felmérések, amelyek idén augusztus közepén, augusztus vége felé lettek publikálva, amelyek azt mutatják, hogy

Szeretnének ők mást látni, de egyszerűen a politikai realitások egyik oldalon sem kedveznek egy alternatív jelöltnek. A Ron DeSantis kampányt nehezíti az is, hogy elakadt menet közben. Tehát neki, ha visszaemlékszünk, nagyon jól emelkedett végig a támogatottsága főleg tavaly a félidős választásokat követően, amikor a trumpi jelöltek elbuktak a szenátusban, illetve tagállamokban, meg általában az alsóházban, akkor kimondottan sokan ki is álltak Donald Trump mögül. Ron DeSantis belecsúszott abba a csapdába, hogy egyfelől, egyesek szerint nem eléggé karizmatikus. Ezt főleg a Trump-vonal mondja. Ebben van igazság. Tehát ő direkt kimondottan visszafogott retorikával operál. De nemigen lehet tőle hallani olyan karcos mondásokat, vagy erős mondásokat, mint Donald Trumptól, szinte bármelyik nap mondjuk a Twitteren egyfelől, másfelől viszont nagyon sok kultúrharchoz kapcsolódó kérdésben gondolok itt, adott esetben mondjuk a gyermekvédelem, illetve a kritikai fajelméletnek az ügyére, vagy akár a Disney-vel, illetve LMBTQ vonalon folytatott ilyen vitáira. Nagyon sok kérdésben, meg a másik oldal kifejezetten mondjuk Trump jelöltként azonosítja, meg hát régen még Donald Trump támogatta.

De ezzel együtt ugye még korai lenne leírni, mert ugye ő most arra hajt, hogy az első előválasztási államokban, tehát New Hampshire-ben, Iowában, tehát ott próbáljon meg majd lendületet szerezni. A felmérések egyébként ott is inkább Trump előnyt mutatnak, de nem muszáj neki kimondottan elsőnek lennie, tehát nem törvényszerű, hogy az, aki majd nyer New Hampshire-ben, meg Iowában, az majd elnökjelölt-aspiráns lesz. Donald Trump sem nyert, ha jól emlékszem még 2016-ban Iowában, hanem talán Ted Cruz, de mégis Donald Trump lett az elnökjelölt ugye 2016-ban. Tehát ez nem törvényszerű, de e

Következő kérdésem az elnökválasztás kimenetelének az amerikai külpolitikára gyakorolt hatására vonatkozna. Nagyjából az látható, hogy Ukrajna támogatásának kérdésében, a Tajvannal kapcsolatos kérdésekben a Demokrata Párt és a Republikánus Párt együtt mozog. Tehát ilyen szempontból van annak jelentősége, hogy most De Santisnak, Trumpnak, vagy Joe Bidennek fogják hívni az elnököt 2025 elején?

Mindenképp van jelentősége. Az amerikai külpolitikának az elsődleges felelőse az amerikai elnök. Részben az amerikai alkotmány második cikkelye alapján, tehát ő a haderő főparancsnoka, ő az elsődleges képviselője az országnak, az Egyesült Államoknak, illetve általában hozzá tartoznak ezek az ügyek. Plusz egy sor alkotmánybírósági döntés, illetve legfelsőbb bírósági döntés, illetve történelmi precedens is felépítette az elnök hatáskörét a kül- és biztonságpolitikában, meg általában a végrehajtó hatalom hatáskörét a kül- és biztonságpolitikában. Amit részben korlátoz a kongresszus leginkább az úgynevezett erszény hatalmával, tehát vagy ad valamire pénzt, vagy nem ad rá pénzt, vagy konkrétan előírja, hogy mire kell pénzt költenie a végrehajtó hatalomnak, ha tetszik, ha nem tetszik. Tehát meg tudja kötni az elnök kezét sok esetben, de a kezdeményezés általában az elnöknél van. Tehát ilyen szempontból számít, hogy az elnök milyen, azt tudjuk mondani, hogy milyen súlypontokat, milyen hangsúlyokat emel az amerikai külpolitikába. Gyökeres nagy változást nem feltétlenül tud elérni, főleg, hogyha a kongresszust nem támogatja.

Donald Trump egy klasszikus példa ebből a szempontból, tehát miközben négy évig azt hallgattuk, hogy ő mennyire az oroszok embere, mennyire támogatja Oroszországot. Tulajdonképpen erről nem lehetett egyértelműen meggyőződni. Persze voltak ilyen kisebb ügyek, ami alapján lehetett kommunikálni ezt a következtetést, viszont a gyakorlatban, gondoljunk itt, adott esetben az Oroszország ellen bevezetett még az orosz-ukrán háború, Ukrajna orosz invázióját megelőző amerikai szankciókra, azokat alapvetően bevezette a Trump-adminisztráció, csak ugye hozzá kell tenni, hogy a szankciók egy részét kimondottan a kongresszusból indították. Tehát nemigen tudtuk a gyakorlatban feltétlenül letesztelni, hogy egyébként, ha úgy tetszik, szabadjára engeded Donald Trumpot, milyen külpolitikát végzett volna. Ez furcsán hangzik így visszatekintve, főleg azok számára, akik hát kaotikus, meg következetlen külpolitikát társítanak a adminisztrációhoz, de az a helyzet, hogy sok tekintetben meg volt kötve a keze, és kimondottan nem is izolacionista elnökről volt szó, mint amit szoktak rá mondani. Tehát ha valami aktív volt 2017 és 2021 között, akkor az az amerikai külpolitika.

Az orosz-ukrán háború kapcsán például, hogy konkrétumot is mondjak, például az amerikai támogatás nem az egész, de egy jelentős része az úgynevezett elnöki lehívásokból jön. Tehát amikor ilyeneket hallunk a sajtóban, hogy a Biden-adminisztráció 150 millió dollár értékben ad Himars eszközöket vagy bármilyen, csak mondtam egy random számot, meg egy eszközt, tehát hogy Ukrajnának ad x-100 millió dollár értékben valamilyen eszközt, akkor ez úgynevezett többnyire úgynevezett elnöki lehívásokból jön. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kongresszus felhatalmazta az elnököt, konkrétan Ukrajna kapcsán, hogy ennyi meg ennyi kereted van egy évben, itt legalább 1 milliárd dollárról beszélünk, és ezen belül tulajdonképpen a rendelkezésre álló, a Pentagonnak a felhalmozott készleteiben rendelkezésre álló adott esetben nem a legfrissebb, hanem inkább a régebbi technológiákat odaadhatod megfelelő feltételek mellett az adott országnak, jelen esetben Ukrajnának. Mivel ez elnöki döntés sok esetben, tehát nem arról van szó, hogy konkrétan utasítja erre a kongresszust, csak felhatalmazza. Akkor például ilyen területen, hogyha egy másik elnök lenne, mondjuk, Ron Desantis, akkor nem biztos, hogy erre sor kerülne. Azért Desantist említettem, mert most nemrég volt a republikánus elnökjelölt-aspiránsoknak az első vitája Milwaukee-ban. Ott Donald Trump nem vett részt, mert részben ezzel trollkodott, részben pedig igazából nem volt szüksége rá a támogatottsága alapján, de ott megkérdezték a műsorvezetők, hogy hát ki az, aki változtatna az Egyesült Államok Ukrajna politikáján? És ketten emelték fel leghatározottabban a kezüket. A lehangosabb Desantis volt, és az indoklás az az volt, hogy azért nem támogatja, hogy ugyanilyen mértékben erősítse Ukrajnát az Egyesült Államok, mert ez igazából egy európai kérdés. Nem azt mondta, hogy Ukrajnát nem kell támogatni, hanem azt mondta, hogy majd, hogyha az európaiak is támogatják, akkor majd esetleg lehet róla szó.

Ukrajna kérdésében a Trump-i vonal, akik kisebbségben vannak egyébként a kongresszusban, ők alapvetően külön mozognak. Tehát most nemrég szavaztak nyáron az úgynevezett NDA-ről. Nagyon röviden ez a védelmi költségvetésnek egy ilyen szerves, ha úgy tetszik egy alapzata, ami arról szól, hogy majd, amikor a védelmi költségvetésről szavaznak, hogy az erszény hatalmára visszautaljak, akkor konkrétan milyen célokra, milyen eszközökre, mennyi pénzt kívánnak allokálni vagy fordítani. És miközben a felsőház meg az alsóház is elfogadta, hogy Ukrajna alsó hangon 300 millió dollárt kaphat a következő években, az alsóházban megjelent egy olyan kiegészítés, egy olyan igény, hogy ennek az összegnek egy darabig csak a 2%-át tesszük lehívhatóvá, vagy elérhetővé, egészen addig, amíg az európai NATO tagállamok a GDP 2%-át nem költik védelemre. Ez igazából nem Ukrajnáról szól, ez egy republikánus vagy konzervatív panasz általában az európaiakkal szemben. Ugye itt is általánosítunk, mert itt országonként változó a helyzet, de a lényeg, hogy azért vannak nüansznyi különbségek, és számít, hogy ki lesz majd az elnök 2025 januárjában. Ahogyan az is számít, hogy többsége lesz a kongresszusban, vagy sem. Jövő novemberben ez is majd eldől.

Végezetül pedig Trump legújabb interjújában elmondottakkal kapcsolatban kérdeznék. Trump azt mondta, hogy ha őt választanák meg elnöknek, akkor nagyon gyorsan véget vetne a háborúnak, mint Volodimir Zelenszkijjel, mint pedig Putyinnal leülne beszélgetni, és olyan ajánlatot tudna nekik tenni, ami alkalmas lenne arra, hogy befejezzék a háborút. Van ennek realitása vagy ez csak egy politikai üzenet?

Ez inkább politika, már csak azért, mert ugye láttunk hasonló példát Észak-Korea kapcsán, amikor 2017-ben hivatalba lépett a Trump-adminisztráció, akkor a külügyminiszter elmondta még abban az évben, hogy amikor volt az átadás-átvétel, tehát az Obama-csapat átadta a stafétát a Trump-csapatnak, akkor a külügyminisztériumban figyelmeztették Tillersonékat az Obama-emberek, még az átadás-átvétel részeként, hogy a legfőbb problémátok, mondják ezt akkor '17-ben, a legfőbb problémátok a közeljövőben majd Észak-Korea lesz. Ha visszaemlékszünk, 2017 augusztusa magasságában, augusztus-szeptember körül volt, igen feszült a hangulat Észak-Korea és az Egyesült Államok között, mert Észak-Korea újra elkezdte, vagy fellendítette a ballisztikus rakétakísérleteit. Akkor volt az 2017 szeptemberében, amikor volt az ENSZ közgyűlés, és Trump akkor mondott ilyeneket, hogy rakétaember, akkor voltak ilyenek, hogy nekem is van gombom, és rossz hírem van, az enyém működik.

A Twitteren üzent Donald Trump, hogy egyeztetett a tábornokaival meg a katonai tanácsadókkal, és az Egyesült Államok kormánya nem fogja hagyni, hogy, és bejegyzésnek vége. És kilenc percig nem jött semmi, és az újságírók azt hitték, hogy most megyünk háborúba Észak-Koreával, és 9 perc múlva jött a folytatás. Az Egyesült Államok kormánya nem fogja hagyni, hogy transzneműek szolgáljanak az amerikai haderőben. Ez egy teljesen másik ügy, nyilván értelemszerűen, csak ilyen volt a közhangulat, azért mondom, hogy alapvetően volt rá példa, és akkor innen meg eljutottunk odáig, hogy kétszer is találkoztak, ami ugye példátlan volt. Emlékszem, mikor ugye először találkoztak, és átment a demilitarizált övezetbe, ugye Donald Trump, a Dél-Koreai Köztársaság, illetve Észak-Korea között. Emlékszem, akkor Japánban volt csúcstalálkozó, és a tévében hívtak engem is beszélgetni erről. Általában mindig előtte egy nappal szólnak, vagy még aznap. Kivételesen most, jól emlékszem, hogy ilyen csütörtöki nap szóltak, hogy na, akkor beszélgessünk erről majd vasárnap reggel. És akkor megvolt a találkozó Japánban hétvégén, majd hirtelen fogta magát az amerikai elnök, Donald Trump és átment Észak-Koreába. Illetve találkozott az észak-koreai vezetővel. És akkor nyilván, amikor beültünk a stúdióba, akkor mindenről beszéltünk, csak éppen nem Japánról, meg az ottani G7 csúcsról, hanem konkrétan, akkor beszélgessünk Észak-Koreáról, meg az észak-koreai-amerikai viszonyról. Ezt az egészet csak azért mondtam el, mert ott is megvoltak a találkozók, és igazából az észak-koreai, illetve amerikai kapcsolatok nem javultak érdemben. Tehát ez annyira nem egy one men show, nem egy egy emberes történet, hogy akkor az amerikai elnök majd megváltoztatja, már csak azért sem, mert a másik oldalon sem feltétlenül egy emberről beszélünk.

Tehát itt nyilván egy orosz szakértőt érdemes, vagy ukrán szakértőt érdemes behívni ez ügyben.

Tehát ha azonnal elzárná a pénzt, meg elzárná a fegyvereknek a szállítását, akkor nyilván azt megérezné Ukrajna, értelemszerűen, de azért itt a kongresszus egyrészt megkötheti az elnök kezét, én utaltam rá korábban, másrészt meg azért ezek nem egyik napról a másikra szoktak történni. Tehát ez inkább ilyen politikai mondás.

Itt arról is vannak viták, hogy megtörtént, vagy bekövetkezett volna-e az Ukrajna elleni olasz invázió, hogyha Donald Trump lett volna a hivatalban. Ez a mi lett volna, ha, tehát ilyen értelemben nem érdemes erre sok időt fordítani, mert csak spekulálunk. Abból a szempontból tényleg egy kérdőjeles történet, hogy az elrettentést, ami nem csak fegyverekből áll, hanem politikai elrettentésből is, tehát mielőtt még bárki fegyvert ragadna, én egyértelműen, én és a szövetségeseim egyértelműen jelezzük kifelé a politikai szándékot, hogy igenis, hogyha ezt meg ezt megteszed, akkor a legrosszabbra számíts magadra nézve. Zárójel az, ami a II. világháború előtt elmaradt, tehát ezért tudta Hitler folyamatosan lépésről lépésre megtenni, amit megtett, merthogy nem volt egyértelmű elrettentés a Nyugat részéről. Szóval, hogy alapvetően az elrettentés a Trump-adminisztráció részéről valószínűleg hitelesebb lett volna, már csak a kiszámíthatatlan retorika miatt is. Az, hogy ez javított volna-e a nemzetközi biztonsági helyzeten, vagy a környezeten, azon meg tényleg csak spekulálni tudunk. Ugye ne feledjük el, hogy vannak olyan nemzetközi fegyverkorlátozási megállapodások, ilyen megállapodás például, amelyek a közepes hatótávolságú, nukleáris robbanófejjel felszerelt ballisztikus rakéták számát korlátozzák, amelyek már a Trump-adminisztráció alatt mind amerikai, mind orosz részről sutba lettek dobva. Tehát alapvetően azért a helyzet elmérgesedése az nemcsak egyik adminisztrációról a másikra történik, hanem ez egy több éves folyamat. Úgyhogy ilyen szempontból én nem hiszem, hogy egyik napról a másikra ezen lehetne érdemben változtatni. Teljesen mindegy, hogy kiről beszélünk, tehát itt nemcsak Donald Trumpra igaz, igaz ez Joe Bidenre is, vagy bármelyik más elnökre. Úgy szokott ez történni, hogyha mondjuk vannak változások, hogy általában az elnök előre küldi valamelyik képviselőjét. Tehát a történelmi példa Nixon adminisztráció volt, amikor megnyitotta a vörös Kínát, azzal hogy elkezdett tárgyalni. Ugye előkészítették a Nixon-Mao találkozót, ugye az sem egyik napról a másikra ment, hanem előtte, például Harry Kissinger, az akkori nemzetbiztonsági főtanácsadó utazgatott Pekingbe, utazgatott Kínába, és konkrétan előkészítette ezt. Egyébként az akkori amerikai külügyminiszter tudta nélkül. Tehát, hogy ilyen, legalábbis a visszaemlékezések alapján ez így tűnik. Úgyhogy alapvetően azért nem egyik napról a másikra történne ez.

(Borítókép forrása: https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20230406-trumppal-vagy-nelkule-valosithato-meg-a-trumpizmus)

Brüsszeli utazásom során vonattal meglátogattam a holland egyetemista várost, Utrechtet is. El tudnék sorolni rengeteg negatívumot, bizonyára az OVpay-t is ide soroltam volna, amikor észrevettem, hogy a Revolut számlám 60 euróval kevesebbet mutatott.

Bécsi kapunak szűkös, de azért kényelmesen átfértem az OVpay kapuján

Egy hónap emailezés után viszont visszakaptam az eurót, és kíváncsi lettem, mit nem csináltam jól az utrechti vasútállomáson. Pár perc tájékozódás után megtudtam, hogy a pályaudvar becsekkoló kapuján cask akkor kell bankkártyát érinteni, ha nincs online jegyem. ÉN ugyan is e-tickettel utaztam, cask látva mások példáját, a kapun bankkártyát érintettem, emiatt pedig minden második érintést kicsekkolásnak vet, és levont 20 eurót.

Dióhéjban annyit érdemes tudni az OVpay-ről, hogy Hollandia szerte minden vasútállomáson van beléptető és egyúttal kiléptető kapuja, így vonattal történő utazáskor nem kell megvenni a jegyet, elég csupán a bankkártyánkat vagy a telefonunkat a kapuhoz érinteni induláskor és az úti célunk elérésekor, majd az alapján levon egy összeget.

Én ennek nem voltam tudatában, így első alkalommal pár perc ügyetlenkedés után nemes egyszerűséggel egy nagyobb elegáns lábemeléssel átléptem a kaput, szerencsémre senki sem tette szóvá. Viszont nem egyszer előfordult, hogy a pályudvari várakozáskor kimentem a közeli kávézóba, így összegyűjtve háromszor is a 20 euro terhelést. Az emailes ügyfélszolgálat egyébként korrekt volt, egy hónapon belül vissza is kaptam ezt az összeget, miután elküldtem nekik az online jegyem másolatát.

A jegyautomaták előtt is gyakran nagyobb tömeg alakul ki

Most, hogy már nincs rossz érzésem a szolgáltatásról,  belegondoltam, hogy ez milyen szupre megoldás lehetne hazánkban is. Kisebb sorok lennének a forgalmas pályaudvarokon, környezetbarátabb és jegymentes utazást tenne lehetővé ez, vagy egy ehhez nagyon hasonló minőségű szolgáltatás. Belegondolva, hogy szinte minden napra jut egy hír a MÁV elavultságáról, ez egy meglehetősen olcsó beruházás lenne, főleg ha ezt egy lehetőség szerint magyar versenyszférában működő cég valósítaná meg alacsony áron, valamennyi jutalékért cserébe. Kifejezetten praktikus, és egyébként is jelenleg a MÁV-ot a kormány egyre inkább a piaci verseny irányába tereli.

Engem meglepett ez a check in – check out, de nagyon megtetszett, már csak azért is, mert rajongok a vasúti közlekedésért, és szeretném, ha a MÁV minősége javulna. Természetesen ez cask egy praktikus megoldás, Vannak ennél nagyobb gondok is, de minden lehetőséget meg kell ragadni és érdemes mások pozitív példájából tanulni. Ahogyan a mondás tartja: aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli!

Utrecht centraal pályaudvar

Az idei esztendőben, 2023. november 18. és 26. között kerül megrendezésre az Európai Hulladékcsökkentési Hét (EWWR). Ez a kezdeményezés az egész kontinensen arra ösztönzi az embereket, hogy ne csak ezen a rövid időszakon keresztül, hanem az év többi részében is foglalkozzanak a fenntartható erőforrásgazdálkodás és hulladékkezelés fontosságával.

Gyakran találkozni azzal a bonmot-val, amely világunkat egy "globális faluként" jellemzi. Az internet korában lehetetlen nem találkozni azokkal a szívszorító képekkel, amelyek a harmadik világbeli országok nyomorát, mélyszegénységét ábrázolják. A modern híradásnak köszönhetően órákon, de akár perceken belül is képesek vagyunk információk birtokába jutni az éppen aktuális humanitárius krízisekről. Noha emberi szenvedés mindig is volt a történelemben, ez nem feltétlenül érdekelte mindig is olyan intenzitással az emberiséget, mint napjainkban. Ez valamelyest érthető, hiszen száz évvel ezelőtt legfeljebb csak a nyugati, művelt, nagyvárosi polgárságnak állt módjában találkozni ezekkel a hírekkel. Ez a nyugati polgárság gyakran pedig részvények tulajdonosként hozzájárultak a mai egyenlőtlenségek megteremtéséhez.

Ezt azért fontos rögzíteni, mert ezt a kizsákmányoló tevékenységet az afrikai országok vezetői mellett a mai napig felemlegetik azok az antirasszista aktivisták is, akik újabban már az afrikaiak életlehetőségein segíteni kívánó jó szamaritánusokat is kikezdik. Akik viszonylag sok ismerettel rendelkeznek a YouTube világáról, azoknak ismerős lehet Jimmy Donaldson neve, azaz Mr. Beast. Donaldson videóiban előszeretettel állít ismeretleneket különböző kihívások elé, amelynek a jutalma igencsak értékes tárgynyeremények mellett akár több tízezer dollár is lehet. Azonban a jótékonykodás sem áll messze Mr. Beast-től. Nem olyan rég 1000 vak embernek finanszírozta a szemműtétjét, továbbá 2000 rokkant embernek vett művégtagokat. Legújabb videójában például 100 fúrt kutat épített Afrikában, melynek következtében közel félmillió afrikai számára lett elérhető a tiszta ivóvíz. Az ilyen cselekedetekért általában elismerés szokott járni, nem?

Úgy tűnik, hogy a mai világban nem. Egyes véleményformálók (köztük afrikaiak is) szerint Mr. Beast a tipikus, nyugati, fehér férfi mintája, aki csak fogja magát és a nézettség kedvéért lesajnálóan segít a szegény afrikaiakon, ezáltal erősítve azt a narratívát, hogy sok afrikai ország csak a fejlett országok segélyeivel tudnak csak működni, önerőből nem. Nem járja, hogy a figyelem Jimmy Donalsoné legyen és nem azoké, akik ugyan kevesebb sikerrel, de több ideje fáradoznak az afrikaiak jólétének javításán. Ezek után felmerül a kérdés, hogy megköveteli-e még a morál, hogy segítsünk bajba jutott embertársainkon? Vannak-e más szempontok, amelyek felülírhatják a jótékonykodás fontosságát? Mennyiben volt morális Mr. Beast azzal, hogy segített az afrikaiakon?

Akármennyire furcsának tűnhet, egy YouTube sztár cselekvése mögött is felfedezhetőek olyan gondolatok, amelyeknek filozófiai vonzata is van. A filozófusok olykor képesek komoly hatással is lenni a társadalmi folyamatokra, sőt, törekedniük kell a közügyekről való vélekedés befolyásolására is. Erre példa Peter Singer cikke, az "Éhség, bőség moralitás" is. Singer már 1971-ben, a bangladesi válság idejében felhívta arra a figyelmet, hogy tőlünk meglehetősen távol is vannak olyan problémák, amelyeken kötelességünk lenne segíteni. Az alkalmazott etika filozófus professzora szerint meg kell változtatni a "morális ügyek kezelési módját", ezáltal azt az életmódot is, amelyet folytatunk.

Singer szerint, amennyiben a hatalmunkban áll segíteni másokon, ezáltal megelőzve azt, hogy valami rossz történjen, akkor kötelesek vagyunk valami olyat feláldozni, ami nem lenne morálisan összevethető. Egyszerűbben: ha segíthetünk az éhezőkön, akkor annyit kell nekik adni, hogy abba senki se menjen tönkre. Ha egy fuldokló fiút kimenthetünk a vízből, akkor ki kell menteni akkor is, ha mondjuk tönkre megy bele a ruhánk vagy a zsebünkben lévő telefonunk, mivel a gyerek halála kétség kívül nagyobb rossz lenne. Singer szerint azonban az uralkodó erkölcsök szintjén különbséget teszünk a közeli és távoli problémák között. Ha valaki közel van akkor, hamarabb fogunk neki segíteni, mint aki távol van. Ez ettől függetlenül nem változtat a tényen, hogy mindkettőn kellene segíteni.

Singer azt állítja, hogy a modernitás korábanban diszkriminációval ér fel, ha a messze lévőkön nem segítünk, hiszen manapság a különböző segélyszervezetek hasonló hatékonysággal tudnak fellépni akár a szomszédban, akár Afrikában. Azt se tartja igazolhatónak, ha másokra mutogatunk, akik szintén segíthetnének, de nem teszik, mivel az nem változtat az egyének kötelességein. Ha többen is állnak a fuldokló gyerek körül a tó partján, ráadásul még közelebb is vannak, attól mi még ugyanúgy kimenthetjük a gyereket. Singer szerint azzal is baj van, ha a segélyekre egyszerűen csak jótékonykodásként tekintünk, mert az nem kötelező.

Ha valami nem kötelező, tehát a segítség nem morális követelmény, akkor nem lehet azt elítélni azt, aki nem adományoz. Azok, akik olyan dolgokra költik a felesleges pénzüket, amire nincs feltétlenül szükségük, azok nem érzik azt (és nem is éreztetik velük), hogy nem tesznek eleget a morális kötelességüknek. Singer úgy gondolná, hogy ez nem helyes, mivel azt a pénzt ráfordíthatnánk az afrikai gyerekek iskoláztatására is. A luxus termékekről való lemondás minden, csak morálisan nem igazolható áldozat nem. Bár Singer alapvetően szekuláris filozófus, annak érdekében, hogy a gondolatainak a szélsőségességét cáfolja Aquinói Szent Tamásra hivatkozik:

"A megmaradt kenyér az éhesé; az elzárt ruha a meztelené; a földbe ásott pénz pedig a
nincstelen megváltása és szabadsága.”

Minden kétséget kizáróan Mr. Beast eleget tesz mind Singer, mind Szent Tamás követelményeinek azzal, hogy mindazt a pénzt, amelyet luxustermékekre is elkölthetné, a szegények megsegítésére szánja. Ahogyan azt a donációk mennyiségéből ki lehet következtetni: ezek a közbelépések nem követelnek oly mértékű áldozatot Mr. Beast-től, ami a részéről morálisan igazolhatatlan lenne. Jimmy Donaldson nem tesz különbséget a közeli és távoli rászorulók között; tehát nem diszkriminál a távolságra hivatkozva, amikor a jótékonyságának a célpontját választja ki.

Singert gondolataiért sokan kritizálták, illetve nem is tűnik úgy, hogy az általa sürgetett változás, ami a moralitást és az életmódváltást illeti, bekövetkezett volna (ki-ki elgondolkozhat, hogy mi mindent vesz a szükségletein túl, amit akár jótékony célra is eladományozhatta volna, de mégse tette). Az viszont valószínű, hogy Singer nem gondolta volna - és valószínűleg Mr. Beast sem -, hogy már az lesz a probléma, ha a tehetősebb segít a szegényen, ráadásul mindezt az utóbbi fogja sérelmezni és fals színezetet ad neki.

Az infláció régóta a gazdaság egyik meghatározó tényezője, amely befolyásolja az árakat, a fogyasztást és a mindennapi életünket. Az árszínvonal emelkedése vagy esése komoly hatást gyakorolhat az emberek pénztárcájára és az országok gazdasági helyzetére. Azonban mit tehetünk az infláció kezeléséért és a gazdasági stabilitás előmozdításáért? A válasz egy új megközelítésben rejlik: a körkörös gazdaság elveiben.

A körkörös gazdaság koncepciója az erőforrások fenntarthatóbb felhasználására és a hulladék csökkentésére épül. A hagyományos lineáris gazdasági modell, amelyben termelünk, használunk és kidobjuk az árut, helyét a fenntarthatóbb és körforgásos modell váltja fel. De mi köze van mindez az inflációhoz?

Gondoljunk csak bele, hogyan hat az infláció a napi életünkre. Az emelkedő árak miatt a fogyasztók kevesebbért vásárolhatnak ugyanazt a terméket vagy szolgáltatást, ami csökkenti a vásárlóerőt. Az élelmiszerek, energia és alapvető szükségletek árának növekedése számos háztartás költségvetését terheli meg, és egyensúlyhiányhoz vezethet a gazdaságban.

Itt jön képbe a körkörös gazdaság. Az újrahasznosítás és a termékek hosszabb élettartama révén csökkenthető a nyersanyagok iránti kereslet. Ezáltal az alapanyagok árai stabilabbak lehetnek, és a gazdaság ellenállóbbá válik az árváltozásokkal szemben. A helyi termelés és a környezetbarát gyártás tovább mérsékelheti a globális piaci ingadozások hatásait.

Az infláció és a gazdasági stabilitás megőrzése érdekében tehát érdemes elgondolkodni a körkörös gazdaság elvein alapuló gazdasági modell bevezetésén. Az újrahasznosítás, a termékek hosszabb élettartama és a fenntarthatóbb fogyasztás mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az infláció hatásai enyhüljenek, és a gazdaság stabilitása megőrzésre kerüljön. Az új kihívásokkal nézve a jövőbe, a körkörös gazdaság lehet az egyik kulcsfontosságú eszköz a gazdasági egyensúly megteremtésében és a fenntartható jövő megteremtésében.

Idén szeptember 22-től november 5-ig lehetett megtekinteni a World Press Photo 2023-as évének díjasait a Magyar Nemzeti Múzeumban. A kiállítás Magyarországon és a világban is az egyik leghíresebb és a legnagyobb fotókiállítás.

Az évente megrendezett World Press Photo pályázat az elmúlt év legjobb fotóriporteri és dokumentarista fotóit ismeri el és díjazza. A kiállítás alapján pedig a zsűri két dolgot vesz figyelembe a díjazásnál. Az egyik szempont, hogy fontos társadalmi változásra, problémára, kérdésre hívja fel a figyelmet. A másik szempont a kompozíció és fényképezés egyéb jegyeinek minősége.

Mivel világversenyről beszélünk, ezért főleg csak nagyon megrázó képek tudtak bekerülni, amelyek a nyomorral, a háborúval, a természeti katasztrófákkal, a társadalmi elnyomással, a vallási kirekesztéssel, áldozatokkal foglalkoztak.

Egészen megdöbbentő képek vannak és olyan szívszorító történetek, amelyek pár mondattal könnyeket tudnak facsarni az ember szeméből. Ilyen kép lett az év fotója is, amely a ,,Légitámadás a mariupoli kórház szülészete ellen” címet viseli. Amelynek a leírása:

,,Iryna Kalinina (32 éves) sebesült kismamát kiviszik az orosz légicsapás során megsérült kórházból az ukrajnai Mariupolban 2022. március 9-én. Miron (jelentése: ,,béke") nevű gyermeke halva született, és fél órával később Iryna is meghalt. Az EBESZ jelentése megállapította, hogy a kórházat Oroszország szándékosan vette célba, a támadásban három ember meghalt, és körülbelül 17-en megsérültek."

Azonban nem csak a világ tragédiáit ábrázoló képek kerültek be, hanem például az Argentinok öröme, ahogy egy buszon ünneplik a világbajnokság győzelmét vagy olyan képek, ahol egy LMBTQ idősek otthona lakóit örökítik meg, amelynek köszönhetően Dúró Dóra egy LMBTQ propagandának nevezte a kiállítást.

A World Press Photo, tehát komplex élményt ad, megmutatja a világ sokszínűségét, annak minden árnyalatában, amely árnyalatok segíthetnek minket vizuálisan, hogy közelebb kerüljünk a világ megértéséhez. Egy nagyon hasznos kiállítás, amit csak ajánlani lehet, annak főleg, akit elijesztenek a progresszívebb képek, mert a kiállítás saját maga bizonyítja be, hogy mennyire elenyésző ezeknek a jelentősége az a rengeteg tragédia mellett, ami nap mint nap történik a világ egyes pontjain.

Eleinte fekete-fehér képekkel, majd színesekkel és végül már olyan kép is nyerte tavaly elsőként az év képe díjat, amely nem ábrázolt embert. A kiállítás nem csak tartalmában de intézményesült formájában is sok kérdést felvetett, amelyet jól megfogalmazott Mike Wells tett 1981-ben, amikor tudta nélkül nevezik a képét a pályázaton. Wells ezt mondta:

" Elég kínos helyzetbe kerültem. Soha nem neveztem a versenyre, és ha neveztem volna, nem tudom, hogy ezt a képet választottam-e volna. Értelmetlennek tartom, hogy díjat nyerjek éhen haló emberek ábrázolásával.”

Valóban érdekes gondolatok fogalmaz Wells, hiszen a kiállítás a verseny tulajdonsága miatt tragédia és tragédia között tesz rangsorolással különbséget, hiszen a verseny elbírálása során kifejezetten a társadalmi üzenetet is nézik, nem lehet csupán az esztétikára hivatkozni. A pályázat versenyszerű természete is elég érdekes, mert megkérdőjelezhető az a társadalmi problémákat bemutató művészeti alkotás, amely nem buzdít cselekvésre, csupán azt eredményezi, hogy a középosztály a sok elborzadás után hazamenjen és hálás legyen, hogy ő nincs olyan rossz helyzetben mint az egyes képeken szereplő emberek.

A kiállításnak otthont adó Magyar Nemzeti Múzeum kerítésén pedig ennek a magyar változatát tekinthetjük meg, ahol a 24.hu hasonló tematikájú, de speciálisan magyar kiállítása volt megtekinthető, amely a Szemtanúk nevet viseli, amely a tragikus képek helyett inkább egy görbetükröt mutat számunkra Magyarországról, képeket, hogy mégis milyen kultúrában éljük a minden napjainkat, egészen a disznóvágástól kezdve, az autós versenyeken keresztül a természeti katasztrófáinkig.

Beszélgetés Nyáry Krisztián íróval az októberben megjelenő könyvéről. 

"Ha kritikusok nem volnának a világon legjobban utánam a tejfölös tormamártást, de így azoké az elsőség csak második helyet foglal a tejfölös torma, ettől reszketek, ha valahova hívnak ebédre."

Így értekezik Petőfi Sándor, az Életképek folyóirat 1845 júliusi számában, és hát nem véletlen a tejfölös tormamártás jelenléte, ugyanis mai központi témánk a gasztronómia, költőink, íróink kedvencei, egyfajta gasztroirodalmi körkép. Ennek feltárásában lesz segítségünkre Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész. Október közepe fele jelenik meg a könyvesboltokban Így ettek ők címmel legújabb kötete.  Milyen fogadtatást vár?

Nem tudom, mert ugye erről a témáról még nem írtam, de azt hiszem, hogy nem csak én vagyok kíváncsi, vagy nem csak engem érdekel az irodalom és a gasztronómia témája, meg az elmúlt években, hogyha bármilyen módon ez a két halmaz találkozott, azokat a könyveket szerették az olvasók, ami nem garancia arra, hogy az enyémet is fogják.

A következő idézet már nem Petőfitől, hanem a líra.hu-tól érkezik, mégpedig hogy a könyv kapcsán:
"Ez a könyv olyan magyar írókat mutat be, akik az evés, az étkezési szokások, vagy a főzés ábrázolásán keresztül mondtak el valami érvényeset a világról, Magyarországról, vagy az emberi viszonyokról." És ha valami, akkor bennem főleg ez ragadt meg, ugyanis gyakorta beszélünk arról a történelemben, hogy nagy eszmék, nagy szereplők, de elfelejtjük, hogy Isten igazából mindig mindenki enni akart. Minél többet és feltehetőleg minél jobbat itt gondolhatunk József Attila libasültjére, kuglerére, gondolhatunk Móricz Zsigmond Kis Jánosára, vagy Kosztolányira, akinek kapcsán olvastam, nagyon érdekes, hogy híres süteménykedvelő hírében állt. Mi volt az indíttatása, amikor elhatározta, hogy belevág egy ilyesféle könyv megírásába?

Ugye egy ember életét, így egy író életét is sokféleképpen el lehet mesélni. A legpontosabb életrajz, az olyan hosszú lenne, hogy annyi idő alatt lehetne elolvasni, amennyi ideig az illető élt, és akkor abba beleférne minden. Minden, ami ennél rövidebb, az már az életre az írónak a döntése, vagy az önkénye, és lehet írni egy íróról a szülő-gyerek kapcsolat, a művekhez való viszony, a szerelmek, ezt ugye én is megtettem mentén, de lehet a gasztronómiához való viszonyán keresztül is, már amennyiben volt neki olyan viszonya, amiről érdemes beszélni, de persze mindenkinek van. Engem mindig érdekelt az, hogy általában hogyan tekintünk az evésre meg a gasztronómiára, mert ez koronként és kultúránként változik. Miközben az irodalomnak ez egy nagyon fontos tárgya a kezdettől. Ugye a legősibb irodalmi művünk, az egyik legősibb irodalmi művünk, a Gilgames-eposz. Az is hatalmas lakoma jelenetekkel van teli, és ezeknek mind jelentősége van, és hát aztán végigkíséri az irodalmat, meg a kultúrtörténetet ez a téma, és vannak korok, a mostani is ilyen, mikor ezt nem találjuk elég magasztos témának, hanem hogy hát jó, hát van ilyen is, de hát azért a nagy irodalmi témák közé ez nem sorolódik. Ugye az irodalomnak a két legfontosabb témája az a szerelem és a halál. Talán azért, mert ezeket soha nem fogjuk megérteni, és ugyanakkor pedig minden fizikai vonatkozásuk ellenére ezek azért alapvetően lelki dolgok, vagy lelkileg feldolgozandó dolgok. Most ehhez képest az, hogy eszünk, hát ez meg egy olyan földszagú, zsigeri dolog, és ezért vagyunk hajlamosak azt mondani, hogy ez egy melléktémája az irodalomnak, én ezt nem így gondolom, és ráadásul van egy komoly magyar irodalmi hagyomány, amely ezt a témát emeli ki, meg vannak írók, akiknek ez nagyon fontos volt. És persze úgy, ahogy a kérdést is feltette, hogy a gasztronómiai irodalom, az nemcsak, vagy ennek a találkozása, az nemcsak a Krúdy-féle gyomornovellák, vagy a nagy zabálások leírása, hanem a nélkülözés, az asztali ínség leírása. És érdekes módon azt nem is szoktuk ilyen másodlagosnak, vagy hogy mondjam, kevéssé előkelőnek tekinteni. Tehát azt, hogy az éhezés az egy fontos irodalmi téma és lehet a magas irodalom témája, azt sokkal inkább hajlamosak vagyunk elfogadni.

Említette, hogy gasztronómián keresztül is be lehet mutatni költőket, írókat, viszont feltételezem, hogy azért valamilyen módszertan, valamiféle procedúra szükségeltetik, hiszen mindenki nem férhet be, tehát 400 év íróit, 400 év költőit nem lehet beletenni. Mi érvényesült, vagy milyen módszerek (-et alkalmazott)?

Nagyon érdekes, hogy amikor a szerelem témáját járom így körül, vagy egyáltalán a magyar írók és költők szerelmi életét, akkor nagyon nehéz azt mondani, és nem is törekszem rá, hogy akit ez a téma érdekelt, és megjelennek a műveiben hangsúlyosan a szerelem, annak nyilván akkor a saját magánéletében is ez fontos, ez egyáltalán nem feltétel. Ugyanakkor a gasztronómia az minthogyha szorosabb kapcsolódás lenne. Tehát ott az életrajz és az életmű nagyobb fedésben van egymással. Tehát míg szerelmes regényt, vagy egy szerelmi háromszög leírását a világ leghűségesebb embere is meg tudja írni, vagy olyan is, akinek a magánéletében ez egyáltalán nem fontos vagy örök magányos, de minthogyha a gasztronómiánál ez egy kicsit máshogy lenne. Azok az írók, akiknek ez az eszköz, ez a tárgy, ez fontos, azok úgy tűnik, hogy a magánéletükben is fontosnak tartják a gasztronómiát. Itt is van persze kivétel, mert mondjuk Móra Ferenc, aki a népi gasztronómiáról nagyon sokat írt, és ezen keresztül a hőseit is tudta jellemezni, hogy hogyan eszik meg a szalonnát és a hagymát. Neki például egyáltalán nem volt fontos az evés, azt tette, amit elé tettek, és különösebben nem érdeklődött. De ez a ritka kivétel. Általában az van, hogy ahol ez hangsúlyosan megjelenik a művekben, gondoljunk Móricra, Krúdyra, Kosztolányira, Esterházy Péterre, azoknak fontos a magánéletben is. Tehát az életrajz és az életmű itt egy kicsit szorosabb korrelációban van, mint a szerelemnél.

Ha már Móra Ferencnél némi érdektelenség merült fel, akkor meg tud nevezni egy-két olyan szerzőt, aki emiatt vagy másmilyen történés miatt nem került be a harmincas listára. Ugye itt arról beszélhetünk, hogy 30 író, költő az Így ettek ők kapcsán kerül bemutatásra gasztronómiai szemszögből.

Eleve úgy indulok egyébként minden könyvnek, hogy készítek egy nagyon bőséges tartalomjegyzéket, és akkor menet közben onnan kikerülnek sokan. Először 70 magyar írót szedtem össze, akiknek így-úgy fontos volt ez a téma. És aztán vagy azért, mert nem volt elég forrás, vagy más okokból, tehát ennyi fért bele egy normál méretű könyvbe, és még körülbelül még egyszer ennyit lehetne írni. Nyilvánvalóan, ahol sem az életre, sem az életmű ezt nem támasztja alá, ott ezzel nem foglalkoztam.

Ha már több korszak zsenijeit öleli fel a könyv, és említette a forráshiányt, akkor ki a legkorábban született szerző, aki mégis bekerült, mert van elég forrás?

Bethlen Miklós. Ugye fontos volt, hogy magyarul írjon, biztos lehetett volna, nem tudom, Janus Pannoniusról is írni, bár ott a források azért szintén nehezen elérhetőek. De Bethlen Miklós, aki nemcsak egy emlékíró volt, hanem politikus, közéleti személyiség, Erdély kancellárja. Neki talán legfontosabb irodalmi műve az önéletírása, és ebben nagyon bőségesen ír a gasztronómiáról, ami részben a korabeli erdélyi és magyarországi arisztokrácia szokásairól is elmond dolgokat, meg róla magáról. Tehát ő olyan rajongással tudott írni a káposztáról, a káposztás húsról, minthogyha egy szerelmeséről írt volna, és ráadásul ez a vonzalma szemben a szerelemmel, az végigkísérte egész életében. És már mutatja, valamennyire, valamennyit elárul abból, hogy milyen lehetett a magyar konyha, az ősi magyar konyha, azelőtt, mielőtt a XIX. században radikálisan átalakult volna.

És ha már kérdeztem a legkorábban születettet, adódik a kérdés, hogy ki a legfiatalabb, a legkésőbb született?

Ez egy olyan könyvem, ahol egyébként kivételesen időrendben vagy születési időrendben vannak a szerzők. Általában nem szoktam ilyen kronológiai sorrendet tartani, de itt tulajdonképpen adta magát, és az utolsó helyen olyanok szerepelnek egyébként, akiket még én is ismertem, de már nem élnek, ugye olyanokat válogattam a kötetbe, akik már nincsenek köztünk. Úgyhogy Bächer Iván, Esterházy Péter, Petri György, vannak a végén Örsi István.

Hát akkor Petri Györgytől egy gyors kanyarral visszavesznénk Petőfi Sándorra, hiszen 2023-ban is Petőfi emlékév van, és nem a laktanya kapcsán, de azért egy-két kérdésem lenne Petőfihez. Ezzel kapcsolatosan érkezik egy újabb idézet, amit Kerényi Frigyesnek ír Petőfi 1847 májusában:"Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki" - mondja Petőfi. Mi az, ami szembetűnő? Petőfi elég közkedvelt figura, gyakorlatilag minden kurzus megpróbálja a maga szeletét, a maga Petőfijét értelmezni. Mit tudunk róla étkezés terén? 

Pedig Petőfi nemcsak egy költészeti forradalmat hajt végre, nemcsak a politikai forradalomnak egy fontos figurája, hanem vastagon részese a gasztronómiai forradalomnak is. A XIX. század közepén, de általánosítva a XIX. század folyamán egy igazi gasztronómiai forradalom megy végbe Magyarországon, megváltozik minden tulajdonképpen. Tehát amit hagyományos magyar konyhának tekintünk, amikor egy külföldinek elmagyarázzuk, hogy milyen is a magyar konyha, akkor ennek a gasztroforradalomnak az eredményeiről beszélünk. Ugye a XIX. század elején megkérdeznek valakit, hogy megkérdeztünk volna valakit, hogy mik a jellegzetes magyar ételek, az nagyon más lett volna, minthogyha a század végén kérdezzük meg, miközben a XIX. század végén felsorolt kedvenc ételek, azok nagyjából fedik a mait. Tehát, hogy ott valami nagyon megváltozott, és ennek a változásnak is az egyik kulcsszereplője abban az értelemben Petőfi Sándor, hogy ő nagyon hangsúlyosan leteszi a voksot az új ételek mellé. Mik ezek az új ételek? Ugye itt szó volt a túrós tésztáról, azt gondolhatnánk, hogy a tehéntejes konyha az mindig is létezett Magyarországon, nyomokban igen, de azért alapvetően egy juhtej alapú konyha volt a hagyományos magyar konyha, és hát ráadásul felnőtt ember nem nagyon evett tejterméket. Juhtejből készült dolgokat, juhtúrót azt evett, de az nem nagyon merült fel, hogy tehéntejből készült dolgokat, és a XIX. század elejétől kezdve a közepéig ez is megváltozik. Ehhez például az kell, hogy az emberek elkezdjenek nagyobb mennyiségben, városban élni, ahol nem ők termelik az ételt, és például Pest környékén hagyományosan sváb falvakból hordták be a sváb gazdáknak a feleségei, lányai a milimárik, a tejtermékeket, a friss túrót, tejfölt, tejet és ez egy divatot is csinált, a Pilvax kávéháznak az egyik reklámszlogenje az volt, hogy reggelente friss tejfölvagyon, ami egyébként egyszerre jelentette a ma ismert savanyú tejfölt, meg a tejszínt is, és Petőfi ennek nagy híve volt, sőt az aludttejet is nagyon szerette. És hát a mai szóhasználataival megnyíltak az első tejbárok, tejeldének, meg hasonlónak hívták őket, oda a fiatalok eljártak. Ez egy ilyen fiatalos dolog volt, hogy valami nagyon fura példát mondjak, kicsit olyan, mintha ma végigmegyünk a belvároson, és több ilyen bubble tea-t találunk, ami egy generációs dolog, és ez a tehéntej alapú fogyasztás is az volt. A másik, ami sokkal nagyobb nyomot hagyott, vagy ismertebb nyomot a magyar konyhán, az a paprikás szaft, ami mintegy cunami elöntötte a Kárpát-medencét a XIX. században, és kimosta a hagyományos magyar konyhát, meg a fűszergazdagságot. És hát ennek a pörkölt kultúrának az egyik leglelkesebb híve volt Petőfi Sándor. A másik kedvenc étele a túrós tészta mellett a gulyás volt. Nála ez mindig egy kicsit szerep is. Tehát ő nagyon fontosnak tartotta, hogy milyen képet ápolnak róla, és kitalálta azt a költő figurát, ami hát bizonyos értelemben a mai napig meghatározza, hogy mit gondolunk egy költőről. És ennek része volt az is, hogy ő magyaros ételeket vagy magyarosnak gondolt ételeket eszik. A paprikás húsról, a gulyásról, ami akkor még nem a levest jelentette. Azt gondolták, hogy ez valami nagyon ősi, hagyományos magyar étel. Noha a paprika még ötven évvel korábban egyáltalán nem volt szokásban, és ez kétségtelen, hogy egy alföldi pásztor, vagyis hát inkább gulyás étel volt, de egyáltalán nem volt ismeretes, és aztán majd a polgári konyha asztaláról kerül vissza mondjuk a falusi asztalokra, majd csak a XIX. század közepe után, de Petőfi ennek is egy nagyon fontos forradalmára volt, és egyébként meg azt is nagyon hangsúlyosan képviselte, amit utál. Tehát, hogy azt is rendszeresen elmondta, hogy a tejfölös tormamártás, azt nem csodálom, elhangzik olyan jól. Ma már ez sem divat. Nagyon érdekes, hogy az előző generáció, mondjuk Vörösmarty generációja még a hagyományosabb magyar konyhát ette. Van egy leírás, ami egy ilyen gasztronómiai versenyről szól, hogy a csiga vendéglőben a Vörösmartyék törzshelyén szerveznek egy vacsorát, ahol mindenki a kedvenc ételét kapja majd meglepetésként, Petőfi gulyást, Bajza József - aki az első leírt vegetáriánus a magyar kultúrtörténetben - gyümölcsöt, Vörösmarty meg rostélyost, marhahúst. Tehát önmagában az, hogy a marhahúsnak a fogyasztása visszaszorul a sertéshús kárára, az is a XIX. század harmincas-negyvenes éveinek a jellemző fordulata.

Visszatérnék kicsit erre a bubble tea-s példára, említette, hogy akár ma Budapesten, a bubble teak, akár mások, akár a pörköltkultúra anno, ugye az 1800-as évek Pest-Budája a század nagy részében még német, ez talán a hetvenes-nyolcvanas évekig így marad.

Hát inkább azt mondanám, hogy Buda 70 százalékban német, Pesten kiegyenlítődik már a közepére, tehát 40-40 százalék nagyjából a német és a magyar aránya, ami azt mutatja, hogy van még 20 százalék egyéb, ez elsősorban szlovákot, görögöt, szerbet jelent.

Ennek fényében kérdezném akkor, hogy a sláger ételek, hogy ami Vörösmartyék kapcsán még a régiesebb konyha, az hogyan változik, vagy milyen ütemben változik, hogyan kell elképzelni ezt a változást, hogy ez gondolom nem egyik hétről a másikra történik, hanem van valami folyamat.

Gondoljunk arra, hogy egyáltalán a paprika, mint alapfűszer, az milyen irgalmatlan gyorsan csinálja meg a maga divatját, Petőfi már feltétlen híve. A paprikás kolbász, amit szintén ma egy ilyen ősi ételnek gondolunk, az mondjuk Jókai, amikor a saját ifjúkoráról ír, írja, hogy ettek kolbászt, abban nincs paprikás kolbász. Még van benne gyömbérrel, borssal, citrommal fűszerezett kolbász. Paprikás még nincsen. A már említett Bajza József, sőt Fáy András, tehát az előző Vörösmarty-generáció képviselői még arról értekeznek, hogy micsoda fura ötlet paprikával és fokhagymával fűszerezni a kolbászt. Petőfi már valószínűleg úgy ette. Tehát ez például nagyon gyors változás. De hát nyilván, ahogy kihalnak ezek a generációk, a fiatalok már azokat az ízeket viszik tovább. Az is fontos, hogy hát ez egy életforma kérdés is. Tehát hogy miért kezdünk el. Előtte a kolbász egy alapvetően lakodalmi alkalmi étel volt, amit frissen készítettek. A tartósított kolbászhoz az kellett, hogy ne legyen ott egy baromfiudvar vagy egy disznóól a ház sarkában, mert például nagyvárosban laktunk, tehát eláll, eláll, kis helyen el lehet tenni, tehát picike lakásokban laktak. A Petőfiék igazi városi család volt már, hogy ez a házaspár Dohány utcai lakásban, ami nem volt különösen kicsi, a többihez képest, de azért olyan nagy sekély szoba, az egyikben albérlőt is fogadtak, Jókait, és hát ilyen tartósított élelmiszereket vettek be. Vettek meg, úgy éltek, mint egy mai értelmiségi fiatal házaspár, ők alapvetően rendelték az ételt egyébként vendéglőkből, és mi az, amit rendelni lehet? Hát nem a frissen sült, hanem az ilyen egytálételek, mint a pörkölt, vagy akár a túrós csusza. Tehát megváltozik maga a fogyasztás módja, a tartósított élelmiszernek nagy szerepe lesz. Nem véletlen, hogy a szalámi, az is a XIX. század második felében jelenik meg mert az kell, hogy ott az lógjon a kamrában a szögön, és nincs az, hogy kimegyek és levágok egy csirkét inkább.

Örülök, hogy szóba jött a Dohány utcai nevezzük ingatlannak. Olyan kérdésem lenne - ezt kicsit a hétköznapok szintjére vinném le - itt most beszéltünk általánosságban a történésekről, akár Petőfi a Dohány utcában, akár Bajza, akár mások az étkezőasztal mellett, evés közben, előtt, után, írtak-e? Ugye itt annyi kiegészítést tennék, hogy ezt mindig úgy képzeljük el, hogy itt komoly munkafolyamatok vannak, nagy felkészülés, rátermettség, én ezt előre eldöntöm, én ezt megírom. Aztán lehet, hogy mondjuk olyan finom volt az aznapi rendelt egytálétel, hogy egy-két sor rögtön bekerült a János vitézbe. Történt-e ilyen?

Hát ezt nehéz rekonstruálni. Inkább az talán, ami rekonstruálható, hogy Petőfi már talán a legelső, vagy az egyik legelső nagyvárosi kávéházi költő, nem így gondolunk rá, mert ő azt a képet ápolta saját magáról, hogy a puszták romlatlan vadvirága, akiből magától ömlenek a versek, de ez részben nem így volt, másrészt pedig az életmű szempontjából a legtermékenyebb időszak az Pesthez és ehhez a kávéházi kultúrához kötődik. Ő előszeretettel ült a törzshelyein, elsősorban az ismert Pilvaxban, ahol egyébként enni is lehetett, kávéházi ételeket, az egyik kedvence volt a Deák kenyér, ami hát a mai gyümölcskenyér, meg a kuglóf közötti van, ami átmenet lehetett. Rendkívül sok kávét ivott. Tehát ez is nagyon érdekes, hogy a bordalok költőjeként gondolunk rá, miközben bort nem nagyon ivott, mert fájt tőle a gyomra, meg hogy mondjam, szerette, hogyha ura saját magának, tehát ő nem nagyon rúgott be. Ellenben nagyon sok kávét ivott, de hát kávédalokat csak nem lehet írni. És ebben a környezetben lehet tudni, hogy a Pilvax előtt után sokat írt, de hát ő egyébként is folyamatosan írt, nemcsak verset, hanem ma blogot vezetett volna, vagy vezetne, elég, hogyha az útilevelekre gondolunk, vagy a hasonló írásokra, ahol tulajdonképpen dokumentálja, hogy mi történik vele, és ott leírja azt is, hogy mit evett, milyen csárdában, fogadóban mit lehetett tenni. De hát közben meg csinálja a divatot az új konyhának, a gulyásnak, meg ezeknek, mert hát ugye ezeket az ételeket emeli ki, hogy ő ezt rendeli ott, vagy éppen túrós tésztát. Zárójelben nehéz rekonstruálni, hogy amikor ő túrós tésztáról beszél, akkor valójában miről beszél, a sós szalonna pörcös túrós csuszáról, vagy az édes cukros túrós tésztáról. Elég valószínű, hogy ennek a keverékéről beszélünk, tehát hogy sós pörc is volt rajta, meg cukor i- Petőfiről tovább nyargalva, de a századon belül maradva.

Jókai Mór említés szintjén már elhangzott, viszont ismét szeretnék idézni a Vasárnapi Újság 1862-es júniusi számából, itt egyébként egy tízes lista mellé a következő leírást adta. Épp népünk kedvencei is, amiket a magyar gazdasszonyok tudnak ugyan, de a magyar szakácskönyvek nem ismernek. Itt ilyen ételek szerepelnek, mint a hangzatos abrudbányai bálmos, vagy a háromszéki haricskapuliszka. Ezeket külön kiemeltem, mert olyan varázslatos nevük van, hogy utána kellett néznem, hogy mik ezek. Tényleg ekkora gourmanja korának Jókai?

Nem csak, hogy egy nagy evő, és nagyon érdeklődik személyesen is a jó ételek iránt, hanem egy gasztrotörténész is. Tehát, hogy ő nagyon fontosnak tartotta, hogy éppen a gasztroforradalom előtti ételeket megmentse, vagy legalábbis leírja. Ugye ez a tízes lista, ez egy vázlat, egy készülő soha be nem fejezett, és valószínűleg el is veszett munkájának, ahol részletesen le akarta írni vagy összegyűjteni ezeket az ételeket, amiről ő érezte, hogy kimegy az a generáció, amelyik még ezt fogyasztotta, és aztán ez eltűnik, mint ahogy el is tűnt. Lehet rekonstruálni néhány lokális helyen még van bámos, meg ilyesmi, de van, amiről nem tudjuk, hogy mi az a Kata könyöke, ugye ez is ezen a listán van, fogalmam sincs. Tehát legalább a felét nem tudjuk, ami azon a listán van, de az biztos, hogy egy nagyon változatos konyhát mutat, és Jókai komoly tudományos munkát végzett, miközben ő nem tudott egyébként főzni, meg hát föl sem merült, hogy az ő társadalmi pozíciójában egy férfi főzzön, de nagyon érdeklődött, és hát a felesége, Laborfalvi Róza pedig kiválóan főzött. És abban az értelemben pedig már ilyen nagypolgári gasztrokultúrában éltek, hogy egyszerre fogyasztották az új és régi magyaros ételeket, meg a francia konyha mindennapos volt náluk, meg még ráadásul egy németes beütés is volt, Laborfalvi Róza miatt, aki alapvetően német származású volt, és hát nagyon változatosan étkeztek.

Látok egyébként ebben a listában egy edukatív célt. Lehetett az efféle listáknak egy olyan célja akár, hogy kedves polgártársak egyetek változatosabban.

Hát részben ez is, meg hogy a Jókainak amúgy fontos, hogy a magyar hagyományokat megőrizni ne hagyjuk elveszni. Tehát ez is benne volt. Tehát ő pont azokat akarta azokat a gasztronómiai hagyományokat valamilyen módon megőrizni, amire mi már nem emlékszünk, mert mi már azt tekintjük ősinek, ami akkor jelent meg Jókai életében. De nagyon érdekes, hogy ez nagyon korán észreveszi ezt a változást. Aztán egy generációval később Mikszáth már azt regisztrálja, hogy a múlt az már eltűnt, hogy ez már mind nincsen, ezt már nem tudjuk megmenteni. Tehát ez is mutatja, hogy ez nagyon gyorsan történt ez a változás.

Továbbmennénk a második nagyobb témánkra, a Nyugatra. A századforduló kapcsán fellapoztam John Lukács Budapest 1900-át, és nagyon vicces, mert egyből ott nyitottam ki, ahol az új nemzedékről beszél, hogy ebben az 1870-es, 80-as időszakban nagyon sok Nobel-díjasunk, írónk, költőnk, zenészünk, művészünk, festőnk születik, és ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy mennyire volt általános az a trend Petőfiék után is, hogy beülök egy kávézóba - ugye itt a kávéházi kultúra az virágzik szinte - kikérek egy italt, valami ropogtatnivalót és írok a pesti flaszteron, vagy akár vidéken.

Kávéházban alapvető volt. A kávéház azért ebben az időszakban a polgárság nappalija. Tehát úgy érdemes elképzelni, ami nem véletlen, mert ugye, ha felidézzük a XIX. század '60-as, '70-es években épülő Budapestet, meg a századforduló Budapestét. Ezeket a csodálatos palotákat, ezek kívülrő, paloták belülről azért nem. Tehát kívülről mutatnak valamit, de bent azért ezek elég kényelmetlen, hideg, penészes, sokszor poloskás lakások, sokkal jobb egy fűtött kávéházban olvasni az újságot, meg ott dolgozni. Ráadásul, akikről beszélünk, az írók, művészek, ők különösebben nem voltak tehetősek, tehát ők még nagyobb eséllyel bukkantak fel ezekben a kávéházakban. Úgyhogy ez egy tényleg egy életforma volt. Tehát a századforduló környékén 600 kávéházat ismerünk Budapesten. Tehát lényegében a belvárosban nem volt olyan háztömb, ahol ne lett volna kávéház, és hát ezek közül volt jó pár, ahova, amit előszeretettel látogattak művészek, de hát volt az iparosoknak, a bűnözőknek, a rendőröknek külön kávéháza, tehát hogy mindegyik nagyon izgalmas, és ott valóban folyt alkotó munka, tehát ugyanúgy megkapták a kávét, mint ahogy kaptak egy kutyanyelvnek nevezett papírt, amire lehetett írni, meg tollat, tintát, és ott dolgoztak, és társadalmi életet éltek egymással. Tehá, hogy azért tudtak ilyen sűrű irodalmi hálózatok kialakulni, azért tartották egymással a kapcsolatot, mert azonos térben dolgoztak. Tehát amikor a Nyugatra gondolunk, hogy a semmiből egyszer csak lényegében létrejön egy ilyen fontos szellemi műhely, hogy találtak egymásra ezek az emberek, akkor az egyik magyarázat az, hogy hát ott ültek egymás mellett már öt évvel korábban is a kávéházban.

John Lukács azt is érzékien írja le, hogy ha megnézzük Ady és Karinthy születési dátumait és a köztük eltelt tíz évet, ugye itt 1877 és 87-ről beszélünk, akkor itt egy valóságos írógeneráció, a Nyugatnak a magja születik meg most Móricztól Kosztolányinál Tóth Árpádig és még sokan mások. Visszahoznám ezt a szálat, hogy akár hogyha ők együtt is csavarogtak, vagy csak külön, írtak-e olyan műveket, amik talán a tananyagunkban is benne vannak.

Persze volt, aki ott írt. Mondjuk például Ady Endre nagyon ritkán írt kávéházban, de szerette előadni. Ugye róla egy nagyváradi kávéház esetében készült egy olyan feljegyzés, hogy hajnal van, még ott ülnek többen a kávéházban, és akkor bejön láthatóan nagyon ittasan Ady Endre, kér egy papírt és csapzott hajjal, hirtelen leír egy verset a papírra, majd összegyűri, kidobja a papírkosárba, és elmegy. És hát persze rögtön kiveszik, és látják, hogy ott van egy javítás nélkül egy zseniális Ady vers. És hát ez hozzájárul Ady nimbuszához, hogy ő ilyen - hogy mondjam - született Géniusz, aki részegen ontja a verseket. Aztán egy-két nap múlva a barátai felmennek a szállására, és megtalálják ugyanennek a versnek a kidolgozott vázlatát. Tehát, hogy azért ott nem nagyon lehetett úgy alkotni zajban, beszélgetés közben. Tehát akinek ehhez összpontosításra, csöndre, magányra volt szüksége, azért az megoldotta otthon, vagy másik kávéházba ment. Például Karinthy Frigyes soha nem a legendás nagy kávéházakban dolgozott, mint a nevével összekapcsoljuk, mint a Centrál, vagy a Hadik, hanem elment kisebb helyekre, hogyha dolgozni akarta, ahol békében volt hagyva. De az biztos, hogy inkább a kávéháznak az a fontos szerepe, ami a szociológiai szerepe, hogy egymás műveit megismerik, egymást megismerik, hogy létre lehet hozni olyan szellemi műhelyeket, ahol aztán megy tovább a dolog. Inkább a szerkesztés folyamata zajlott ott, és ott a szerkesztőkről kell megemlékezni. Nyugatnak néha volt saját szerkesztőségi helyisége, néha nem, de azért a munka alapvetően kávéházban zajlott, és ott olvasni ott olvasott Osváth Ernő. Tehát oda kellett járulni, hozta a műveket, átjavította, visszaküldte, új feladatot adott. Ez a kávéházhoz köthető.

A kulturális nézőpontra kérdeznék rá. Említette, hogy Karinthynak, hogyha valamilyen baja volt, vagy nyugalomra vágyott, akkor külön ment. Én ezt nagyon úgy képzelném el, hogyha beleilleszkednék a kor egyszerű emberébe, hogy "na de szeretnék elmenni kávézni", belépek akár egy ilyen kisebb helységbe, ami közel van az otthonomhoz, és meglátom Karinthy Frigyest. És meglátom, hogy éppen akár egy női szeszélyt, amit Kosztolányi kapcsán említettünk, akár bármilyen más süteményt éppen fogyaszt. Ennek volt bármi jelentősége, mondjuk fogytak-e jobban azok a sütemények, amiket Ady, Karinthy vagy bárki más evett?

Hát Karinthy esetében biztos, mert ő nagyon népszerű volt, és róla az is tudta, hogy kicsoda, aki nem olvasta a Nyugatot, hanem a Humoreszkjét olvasta a napilapokban. És ezek az írókötők azért helyi látványosságnak is számítottak. Nem egyszer azért kaptak olcsóbban, vagy akár ingyen.

Koruk influenszerei.

Igen, tehát hogyha lehetett tudni, hogy valaki odaszokott egy helyre, akkor más is odaszokott, másnap esetleg megírta az újságban. Karinthy gyakran ült az utcafronton lévő kirakatasztaloknál, és hát csodájára jártak. Fiatal Nemes Nagy Ágnes élménye, hogy kisgyerekkorában odakísérik a szülei a mai Bartók Béla, akkor Horthy Miklós úton, és mutatták, hogy ott az ablakban ott ül Karinthy Frigyes. Ami azt mutatja, hogy mindenki tudta, hogy ki az a Karinthy Frigyes, persze ez már a '30-as évek, de ez így volt a századfordulón is, főleg ezeken a kiemelt kulturális szempontból is fontos kávéházakban. Azért azt kell látni, hogy emögött volt egy üzleti stratégia. Ahol vannak ezek a fiatal, akkor még fiatal írók, akik nagyon népszerűek, ott megjelennek a nők, ahol megjelennek a nők, odajönnek a pénzes férfiak, és aztán az már üzlet. Tehát körülbelül így gondolkodott egy kávés, amikor beengedte az írókat, vagy amikor, mint a japán kávéházban, tényleg egy kávé mellett, egy javító kávé mellett, ahogy hívták, el lehetett üldögélni. A javító kávé az az, hogyha kihűlt, egy kicsit föl lehetett önteni kávéval, hogyha abból lehívott, akkor meleg tejjel, akkor megint kávéval, tehát ezzel el lehetett lenni lényegében egész nap. Ez egy reklámbefektetés, nem csak szívjóság. Úgyhogy ez mindenképpen működött így is.

És gondolom fel is ültek erre az akkori kávésok. Testközelből kijelenthetjük, hogy komoly jelentősége volt annak, hogy a kor átlagembere látta Kosztolányit, látta Adyt, láttott másokat?

Persze, és hát főleg azokat, akik a saját legendájukat megteremtették, vagy róluk megteremtette más. Ady ugye nem elsősorban kávéházi költő volt, hanem inkább kocsmás, de azt nem tette meg, hogy nem jelenik meg a kávéházakban. És ezt is látványos külsőségek között, tehát hogy még a nagyváradi időszakában a két kávéház, ahova járt, az körülbelül 150 méterre volt egymástól, de azért ezt alapvetően konflissal tette meg, mert akkor le lehet szállni, be lehet vonulni, lehet ott viselkedni. És hát ez másokra is jellemző, az adott kávéház szokásaihoz képest, hogy ott hogyan jelennek meg az írók. Ugye a Hadikban, a Karinthyék időszakában, mint egy színpadi show. Úgy kell elképzelni, hogy ül ez az asztaltársaság a páholyban, tehát egy ilyen kiemelt helyen, és a jelenlévők pedig figyelnek, hogy miről beszélgetnek. Tehát, hogy az egy nagy vonzerő volt, hogy ők odajárnak.

És ebből következik az esetleg, hogy ami nem volt annyira népszerű, mert a járókelők látták széles nyilvánosság előtt Ady Endrét távozni, vagy Kosztolányi Dezsőt távozni, hogy annak a kávézónak a hírneve némileg csökkent, vagy a bevétele?

Hát ezt nem tudom, különböző stratégiák voltak, és azért nem alapvetően csak az írók voltak a celebek, sőt, mert ahova színészek jártak, vagy színésznők jártak, vagy táncosnők jártak, azok még népszerűbb helyek voltak, tehát azért ezt meg tudták oldani. Kialakult mindenféle profil, hogy kik hova járnak, és volt olyan kávéház, ami különösebben nem fordított rá nagy energiát, hogy ott művészek legyenek, de mégis jártak oda, de nem abból akart reklámot csinálni magának, vagy hát szintén a harmincas éveknek egy nagy, modern kávéháza volt a mai Nagykörút Wesselényi utca sarkán levő Bucsinszky, ami egy klasszikus bűnözői pénzmosoda volt, tehát ami legális szerencsejáték folyt az országban, annak a bevételét ott folyatta át a Bucsinszky nevű tulajdonos. Neki aztán mindegy volt, hogy erre oda Karinthy és József Attila vagy Nagy Lajos és Kassák Lajos, akik jártak, de hát mégis jártak oda, és írtak róla. Ugye Bucsinszkyről írja Nagy Lajos a Budapest Nagykávéház című regényét, ahol erről a kávéházi életről, a belső működéséről sokat lehet olvasni.

A Nyugat után harmadik és egyben lezáró témánk lenne a '45 utáni Magyarország. Ugye nagy vonalakban itt ismét egy hihetetlen más kontextusról beszélünk, nemcsak az irodalomban, mint a két világháború korában. Ugye, Rákosi és Kádár-rendszerek, 56', gulyáskommunizmus, ennek fényében '45 utáni szerzőknél hogyan válogatott? Kik kerültek be? Petri Györgyöt ugye említettük.

Igen, de hát még a korábbiak közül Örkény István, Faludy György, hogy mondjak két példát, akiknek mind a kettejüknél meghatározó az, hogy jómódú családból származtak, tehát fiatal korukban a két világháború közti Budapest kávéházi kultúrája, vendéglői kultúrája az nagyon erősen megvolt. És aztán utána különböző módon, de mind a ketten valamiféle hadi rabságba kerültek. Ugye Örkény István szovjet fogságba, Faludy pedig Recskre, és hát ennek a nélkülözésnek a megélése, vagy hogy ott mit jelentett az étel. Ezt mind a ketten nagyon pontosan leírják, hogy hogy alakul át az embernek az ételhez való viszonya egy olyan környezetben, ahol mindennapos tapasztalat az éhezés.
Örkénynek több művében megjelenik ez Faludynak is. Vagy Szabó Magda, akinek szintén van egy családi, debreceni családi, polgári, konyhai hagyomány, amit részben követ, tehát amikor ételekről ír, akkor ezeket az ételeket írja le pozitívan, de például az ő esetében már az is benne van, hogy mint nő nem akar a saját felmenői családtagja, női családtagjai sorsára jutni, hogy a konyha és a háztartás rabságában él, tehát ő nem vezet háztartást, ő csak ír róla, és erre büszke. Tehát, hogy ez már egy teljesen új szerep, ilyen azért elképzelhetetlen lett volna 20-30 évvel korábban, vagy a legújabbat mondjam, lényegében kortársunk, nekem majdnem nemzedéktársam is, Beher Iván, aki meg talán a legtöbbet írt a gasztronómiáról. Ezek nincsenek kis összegyűjtve, kiadva, ezeket nagyjából napilapokban vagy hetilapokban írta. Tehát neki nagyon-nagyon fontos volt, mert az ételeken keresztül tudott elmondani valamit emberekről, meg társadalmi csoportokról.

Vagy ott van Esterházy Péter, akinél a gasztronómia egyszerűen egy öröm leírása a hedonizmusnak egy fontos eszköze. Ő maga is nagyon szeretett különleges ételeket enni, de megjelenik ez a műveiben is. Vagy hogyha már a kommunizmus időszakáról beszélünk, akkor nála azért az egy alapvető tapasztalat volt gyerekként a kitelepítésben, hogy ott van egy család, ahol a szülők, hát nem akárhonnan jönnek, akik úgy nőttek fel, hogy libériás inasok szolgálják fel még a reggelit is, meg királyok társaságában étkeznek, és egyszer csak a kitelepítésben, hát lényegében mások könyöradományára utalva kell valahogy felnevelni a gyerekeket, és ez egy nagyon szép és értékletes leírás, amikor már a kitelepítés után a római parton az Esterházy-fiúk még kamaszként járnak focizni, meg strandolni, és az édesanyjuk ételhordóban hozza nekik az egyébként nem különösebben előkelő ételt, de az úgy van megcsinálva, és előétel van hozzá és selyemdamaszt terítő és ezüst étkészlet, amivel kicsit kiríttak a focista társaik közül, és akik ilyen furcsákodva néztek rájuk. Vagy talán az egyik ennek a kontrasztnak a legszívbemarkolóbb leírása az Bánffy Miklós. Kicsit korábbról, aki ugye az Osztrák-magyar Monarchia idején indul, és a leggazdagabb erdélyi földbirtokos családnak a képviselője, aztán a Horthy-korszakban külügyminiszter, és aztán később Romániában is tényleg az uralkodók társaságában eszik, és aztán a háború után pedig szó szoros értelmében éhezik, és könyöradományokon él, és az éhhalál elől menekül Budapestre, tehát azért nemcsak hogy megírja az erdélyi arisztokrácia gasztronómiai szokásait a regényeiben, hanem megírja az éhezés tapasztalatát is. Amihez persze kell a magyar történelem, hogy ilyen tapasztalatokra szert lehessen tenni.

A jó hosszú magyar történelem a nyugatosokhoz képest ez engem nagyon érdekel, hogyan alakul át ugye a Nyugat 1941-ben Babits halálával véget ér, utána vannak még próbálkozások, de nem igazán sikeresek. A 45 utáni világban, hogyha feltűnik az utcán egy közismert személyiség, művész, akkor ő hasonló népszerűségnek örvend, mint korábban a nyugatosok, vagy Petőfiék?

Igen, a '80-as évekig az íróknak...

Tehát ez kitart akkor.

A társadalmi státusza az hasonló, persze változik, a - hogy mondjam - az általános olvasottság ezt azért alakítja, attól függ, hogy hol tűnik fel. Tehát hogyha a pesti belvárosban sétálgatott mondjuk Karinthy Ferenc, vagy a kedvenc helyein Mándy Iván, akkor őt megismerték a kávéházakban, ami maradt egyáltalán belőlük. Hogyha Havanna lakótelepen sétálgatott volna, akkor ott nem ismerik meg nyilván. Ez az, ami változott aztán a rendszerváltás után, tulajdonképpen az történt Magyarországon is, ami már Angliától Franciaországig, 50-60 évvel korábban már megtörtént, hogy nincs olyan kiemelt társadalmi funkciója egy írónak. Nálunk egy kicsit ez a romantikus sírok ötös szerep él tovább a kommunizmus idején is, aminek részben az az oka, hogy azért a magyar kommunista hatalom valahogy nagyon félt az íróktól, és ettől aztán kézben akarta őket tartani, akár úgy, hogy tiltotta, akár úgy, hogy támogatta.

Én akartam is mondani, hogy a kijutott kategória az nem kecsegtetett túl sok bizalommal, olvasottság terén vagy jövedelem terén.

Igen, de a jelen kultúrában viszont ettől ismertté váltak, hát lásd Petri György, tehát, hogy ő abban a szubkultúrában, ahol olvastak szamizdatot, vagy egyáltalán.

Ő alámerült?!

Hát nem, az alámerülés az az, hogy csendben vagyok, ő nem volt csendben. Ő eldöntötte egy adott ponton, hogy hivatalosan nem fog megjelenni, hogyha neki cenzúrázzák a kötetét, akkor ahhoz nem fog hozzájárulni, és illegálisan jelentette meg a verseit. Neki tényleg volt része a gasztronómiai szűkölködésben, részben anyagi okokból, másrészt pedig azért, mert ha mégis volt pénz, akkor inkább itt adhat belőle, mint ételt, de közben fejben főzött. Tehát, hogy ő például aspirált rá, hogy majd egyszer szakácskönyvet írjon, és akár szakácsként is kipróbálja magát.

Az utolsó előtti kérdéshez megkérdeztem a ChatGPT-t, hogy a könyv kapcsán mit kérdezne. És arra jutott, hogy: Nyáry Krisztián írótól mindenképpen kérdezze meg, hogyan látja az étkezési szokások és a táplálkozás összefügg a történelem és a kultúra alakulásával? - és ehhez kötném például mondjuk Márai Sándor esetét, aki élete jelentős részét emigrációban tölti. Összefügg-e?

Mindenképpen összefügg. Egyébként nagyon érdekes megnézni, kicsit messzebbről indulnék, de oda fogok eljutni, hogy amikor egy kulturális közösség, legyen az egy kisebb közösség, vagy akár egy egész nemzet, vagy népcsoport, elveszíti a saját gyökereit, mert beolvad, vagy akármilyen oknál fogva, akkor milyen lépésekben történik. Nagyon jól meg lehet ezt nézni az erdélyi kisebbségek esetében. Tehát, hogy az erdélyi szászok már nincsenek, de szász konyha még van. És amikor arra gondol valaki, aki ezeknek az embereknek a leszármazottja Stuttgartban vagy Hamburgban, vagy akárhova került, akkor még az emlékeiben az ízek élnek. Nincsenek már lényegében erdélyi örmények, de erdélyi örmény konyha még van. Tehát először eltűnik az önálló vallás, hogyha volt ilyen. Aztán szépen lassan a nyelv, és a legvégén a konyha. Tehát hogy az valami nagyon erős kulturális kapaszkodót jelent. És hát mindenki gondoljon a saját életére, hogy a nagypapa fájáról szedett alma, a nagymama által sütött sütemény íze, azt egész életünkben keressük. És ez valahogy így van nagyobb csoportokban is, tehát igenis van erős kulturális kapcsolódása az ízeknek, meg a gasztronómiának. És azoknál a szerzőknél, akik emigrációban kénytelenek hosszasan élni, mint Márai Sándor, vagy Molnár Ferenc, ez kitüntetetten jelen van, hogy azokat az ízeket keresi, tehát amikor Molnár azt regisztrálja, hogy a hagyományos polgári világnak vége van, akkor ezt nem véletlenül nagyon sokszor ételeken keresztül mondják el. Vagy a személyes életükben, hogy Márai naplója is tele van azzal, hogy ezeket az ízeket keresi. És Márai ugye nem is csak a magyart, hanem visszamegy harminc év után abba az olasz vendéglőbe, ahol fiatalon ettek, és megörül neki, hogy végre újra ugyanaz az íz, és aztán a végén észreveszi, hogy egy teljesen másik helyre ült be, mert azt már le is bontották. Tehát, hogy ilyen illúziói is vannak. Molnár Ferenc, aki még szeparáltabban élt, mert nem hagyta el azt a háztömböt sem, ahol a hotelje volt, egy olasz vendéglőbe járt, ahol az ő kedvéért magyar borokat tartottak, és hát próbált a fejben legalább rekonstruálni a magyar konyhát. Szóval ez biztos, hogy egy nagyon erős kapaszkodó, de hát mindenki gondoljon a saját életére, hogy az otthoni ízek, vagy az előző generációk által főzött ízek, azok fontosak.

Nagyon sok minden elhangzott. A záró kérdést azt már nem a mesterséges intelligencia, hanem én hoztam, mint az összes többit azt megelőzően. Nyáry Krisztián milyen ételt ajánlana nekünk így a beszélgetés végére?
.
Kedvet csinál hozzá mondjuk például ahogy leírja, Bródy Sándor a pörkölt készítését, az szerintem mindenkinek a nyálat összehúzza, összevonja a szájában. Vagy egy nagyon egyszerű étel, Márai Sándor egyetlen egy receptet írt le, egy sima citromos répasaláta, de azt kipróbáltam, az teljesen rendben van, ilyen emésztésjavító is, de meg egy ilyen finom étel, tehát teljesen semmi különös, vagy mondjak egy igazán bonyolultat, a Bánffy Miklós által leírt ünnepi erdélyi arisztokrata tétel, a Richelieu pulyka, ami olyan bonyolultan van elkészítve, hogy nem lenne időnk, hogy most elmondjam.
Tömörkény István hosszasan ír arról, hogy a paprikás hal az milyen, ami nem azonos a halászlével, és azt mondja, hogy a halpaprikás kifejezés az meg hülyeség, mert hát a jelző az nem ugyanaz, más meg arról értekezik hosszan, mint Móra Ferenc, hogy a halászlé szó is hülyeség, mert nem a halásznak a levét tesszük, hanem a halnak a nevét, tehát ő hallévnek nevezi. Szóval mindenesetre bőven lehet ebből találni. A legizgalmasabb egyébként, mint gasztroirodalmi termék, az Ignotusnak az Emma asszony néven kiadott szakácskönyve. Ugye vicces, hogy már eleve ez egy álnévnek az álneve. Ő összegyűjtötte a századfordulón már, hogy a XIX-XX. század fordulóján a polgári és nemesi, meg vidéki és városi konyha recepteket, amiket beküldtek a Hét című folyóiratnak, és ez tényleg egy fúziós konyha lesz a végén. Tehát ott a főzési ortodoxiát betartó zsidó háziasszonytól kezdve a vadászgató arisztokrata feleségéig mindenki küld be recepteket. Ez egy kicsit olyan egyébként, mint a már idézett 1900 című könyv, hogy az meg a gasztronómiai 1900. Tehát abban tényleg benne van minden és bőven lehet belőle találni jót.