Reaktor

Ha az USA és Kína között kitörne egy háború, az olyan katonai erőket mobilizálna, amelyet még sosem látott a világ. Az éppen 80 évvel ezelőtt végrehajtott normandiai partraszállásban mintegy 156 000 katona vett részt. Ha Kína megpróbálná megszállni Tajvant, akkor ahhoz akár 1 000 000 katonára is szüksége lehet, továbbá amennyiben az Egyesült Államok meg szeretné védeni a szigetet, akkor több tízezer katonát kellene a tajvani hadsereg segítségére küldenie, ami már a harcok első heteiben több tízezer, akár százezer kínai, tajvani és amerikai katona életébe kerülne.

Kép forrása: Asia Society

Amikor az USA utoljára Vietnámban mintegy 50 évvel ezelőtt egy közepes méretű háborúban vett részt, akkor a szolgálatot teljesítő katonák nagyrésze nem önszántából harcolt a fronton: a Vietnámban harcoló amerikaiak mintegy 30%-át toborozták. A katonák behívását 1973-ban szüntette meg a Kongresszus az amerikai részvétel befejezésével. A háborúban mintegy 2,7 millió amerikai katona vett részt és 58 000 vesztette életét közülük.

A Center for a New American Security, egy védelmi politikával foglalkozó think-thank jelentése azt vizsgálta, hogy mi történne, ha az Egyesült Államoknak fegyveres konfliktusban kellene bevetnie a haderejét. Az amerikai hadvezetés számára nem túl biztatók a kilátások.

Az elemzés során a Pentagon munkatársai és szakértők azt a feladatot kapták, hogy közel 200 nap alatt verbuváljanak egy 100 000 amerikai sorozott katonából álló haderőt, amelyet kiállíthatnának egy Kína elleni fegyveres konfliktusban. (Az egyik esetben egy Tajvanért vívott háborúról volt szó; a másik esetben pedig az USA nyugati partjai ellen indított kínai támadásról). Az elemzés szerint a szükséges 100 000 katonából csak körülbelül 50 000 hadra fogható katonát tudnának ennyi idő alatt kiállítani.

A toborzást megnehezítő tényezők egy része logisztikai jellegű: legalább 500 000 behívási értesítésre lenne szükség 100 000 behívott kiállításához. A jogszabályok alapján az értesítéseket postai úton kell kézbesíteni az adott címre, melyen a behívott katonák - az USA-ban élő 18-25 éves férfiak - 18 éves korukban a választásokra regisztráltak. A legtöbb levél valószínűleg el sem jutna a címzettekhez.

A sorozásokkal szemben jogi kifogások is érkeznének, valamint sokan tiltakoznának, kifogásokat keresnének. Vannak, akik lelkiismereti okokra hivatkozva nem szolgálnának a hadseregben. (a vietnami háború alatt 300 000 amerikai vagy illegálisan bújt ki a sorozás alól, vagy dezertált a hadseregből). Rengeteg amerikai fiatal nem is alkalmas a katonai szolgálatra: az országban a fiatalok mintegy 77 százaléka túlsúlyos, kábítószerezik, vagy más fizikai vagy mentális egészségügyi problémákban szenved.

Kép forrása: Literary Hub

A hadseregnek arról is gondoskodnia kell, hogy a katonák megfelelő felszereléssel rendelkezzenek, létesítmények álljanak rendelkezésükre és képzettek legyenek annak érdekében, hogy az újoncokat fél éven belül harcba tudják állítani. A Hamász támadását követő első napokban ezen feltételek biztosítása problémát jelentett az izraeli hadsereg számára is, amikor rekordszámú, mintegy 300 000 tartalékost hívtak be szolgálatra. Az ország katonai infrastruktúrája gyorsan túlterhelődött a kevés létesítménynek, felszerelésnek és élelmiszernek köszönhetően.

Tekintettel a politikai, illetve kulturális felháborodásra és elégedetlenségre, amelynek köszönhetően a vietnami háború végén eltörölték a sorozást, az ehhez való visszatérést nem valószínű, hogy megkockáztatná akár egy amerikai elnök is. Azonban ha az Egyesült Államok belekeveredik egy nagyobb élőerőt megmozgató háborúba, akkor muszáj lesz bevezetnie a sorkatonaságot.

Az elmúlt 80 évben az emberiség olyan sikeresen akadályozta a nagyhatalmi konfliktusok kialakulását, hogy azt hittük, hogy a világnak sosem kell többet ilyenekkel szembenéznie. Most, a 21. században újból minden országnak át kell gondolnia, hogy mi történne, ha egy igazi fenyegetés jelenne meg a határainál.

Továbbá az is megfigyelhető, hogy a világban folyó fegyveres konfliktusok és a velük járó halálos áldozatok száma hosszú évtizedek csökkenése után ismét növekedésnek indult. Az országok világszerte növelik katonai kiadásaikat, azonban van egy erőforrás, amelyből szinte minden nagyobb hadsereg hiányt szenved: emberek, akik ténylegesen megvívják a háborúkat.

Háború katonák nélkül

Az Egyesült Államok hadseregében az utóbbi években több ezer állás szűnt meg. Európában az ukrajnai háború kitörését követően gyorsan növekednek a katonai kiadások, viszont a hadseregek létszáma ezzel párhuzamosan nem emelkedik. Németország hadseregének létszáma évek óta csökken a toborzási kampányok ellenére, az Egyesült Királyság pedig hamarosan négy hadihajót fog kivonni a haditengerészetből, mert egyszerűen nincs elég matróz a fenntartásához.

A Kínával kapcsolatos aggodalmak miatt Japán is nagyszabású haderőfejlesztésbe fogott, azonban a hadsereg létszáma bőven elmarad a toborzási céloktól. Kína a világ legnagyobb létszámú hadseregével rendelkezik (körülbelül 2 millió aktív katona), de nehezen képes olyan képzett fiatalok toborzására, akikre szüksége lenne az egyre fejlettebb fegyverarzenálja működtetéséhez. Az sem teljesen biztos, hogy Kínának egyáltalán rendelkezésére-e áll annyi katona, amennyi egy Tajvan elleni invázióhoz szükséges lenne.

Kép forrása: The Atlantic

Ezen okokból kifolyólag egyre több országban fontolgatják a sorkatonaság bevezetését. Németország védelmi minisztere nemrégiben egy korlátozott katonai sorkatonai szolgálatra vonatkozó tervet terjesztett elő, amely a skandináv országok által jelenleg alkalmazott rendszeren alapulna. Ez alapján a védelmi szükségleteknek megfelelően néhány tízezer fiatal kerülne besorozásra. Az Egyesült Államokban Donald Trump egyes szövetségesei felvetették, hogy újraválasztása esetén bevezetésre kerülhet a sorkatonaság.

Ukrajna

A katonák és a sorkatonaság iránti hirtelen újraéledő globális érdeklődés oka 2024-ben egyértelmű. Az ukrajnai háború elmúlt két évében lövészárkokat, harckocsicsatákat, tüzérségi párbajokat láttunk, ami visszatérést jelentenek ahhoz a fajta hadviseléshez, amelyről sokan azt remélték, hogy a 20. században véget ért.

Az egy évig tartó bakhmut-i csata, amelyben az oroszok végül elfoglalták a kelet-ukrajnai kisvárost, Oroszország legvéresebb csatája volt a második világháború vége óta, melyben több mint 20 000 orosz katona vesztette életét. Ez nagyobb veszteséget jelentett az országnak egyetlen csatában, mint ahány katonát a Szovjetunió az 1980-as években, az afganisztáni háborúban vesztett.

Kép forrása: The Japan Times

Az orosz kormánynak óriási gondot jelent elegendő katonát találni az ukrajnai "húsdarálóba". Noha az országban kötelező a sorkatonaság, azonban az Oroszországon kívüli külföldi bevetés lehetősége korlátozott. A Kreml éppen ezért 2022 szeptemberében "részleges mozgósítást" hirdetett, amelynek célja 300 000 katona besorozása volt. Ezzel egyidőben nyugati hírszerzési információk szerint több mint 600 000 fiatal orosz férfi menekült el az országból, hogy elkerülje a behívót.

Ezt követően Oroszország stabilizálta a hadsereg utánpótlását. Ezt részben úgy érte el, hogy számos távoli, szibériai, elszegényedett régióban nagy összegű, az átlagos éves fizetéseket meghaladó pénzt kínál az ukrajnai harcokban való részvételért, valamint kegyelmet adott a börtönben raboskodóknak az ukrajnai harcokban való részvételért. (A kegyelemben részesült rabok tették ki a bakhmut-i halálos áldozatok többségét.) Ez a taktika nagyrészt kordában visszafogta az orosz közvélemény felháborodását a több százezer áldozatot követelő katonai fiaskóra. Egyes becslések szerint Oroszország már több mint 500 000 embert vesztett az ukrajnai harcokban.

Az emberhiány sokkal nagyobb probléma Ukrajnában, melynek mintegy 100 millióval kevesebb lakosa van, mint Oroszországnak. Azok a hosszú sorok, amelyek közvetlenül Oroszország 2022-es teljes körű inváziója után voltak láthatóak az ukrán toborzóközpontok előtt, már a múlté. Ma kétségbeejtő hiány van ukrán katonákból a frontvonalakon.

A harcoló katonák átlagéletkora meghaladja a 40 évet. Volodimir Zelenszkij elnök nemrég írt alá egy ellentmondásos törvényt, amely 27-ről 25 évre csökkenti a sorozásra jogosult férfiak korhatárát. (Az amerikai katonák átlagéletkora Vietnámban 19 év volt.) A kormány számos kedvezményhez (az önkéntesek maguk választhatják meg zászlóaljaikat) és eszközhöz (utcai járőrözések a sorozást elkerülő fiatal férfiak felkutatására) folyamodott a hadsereg utánpótlása érdekében. Oroszországhoz hasonlóan Ukrajna is elítélteket toboroz a szolgálatra: jövő hónaptól 3000 ukrán elítéltet engednek ki, hogy a fronton teljesítsenek szolgálatot.

Ukrajna népessége már a háború előtt rohamosan csökkent az alacsony születésszámnak és az elvándorlásnak köszönhetően. Az 1991-es függetlenné váláskor 52 milliós ország népessége 2019-re mindössze 37 millióra csökkent. Ha ehhez hozzávesszük a több mint 6 millió embert, akik a háború kitörése után hagyták el az országot, a jelenleg katonai szolgálatot teljesítőket, a háborúban meghaltakat vagy súlyosan megsebesülteket, valamint azokat, akik a feketepiaci munkához folyamodtak, hogy elkerüljék a sorozást, akkor nem meglepő, hogy Ukrajna civil gazdasága komoly munkaerőhiánnyal küzd.

Kép forrása: bneIntellinews

A háború gyötrelmes választás elé állította az ukrán vezetőket, amely még azon a brutális kilátáson is túlmutat, hogy fiatalok ezreit küldik a halálba: Ha a nemzőképes férfiaknak az ország túléléséért kell harcolniuk, akkor Ukrajna demográfiai válsága még tovább fog súlyosbodni.

Elöregedő népesség, nyugdíjas katonák?

A demográfia a gyorsan öregedő Kelet-Ázsiában is foglalkoztatja a katonai vezetőket. Ez nem meglepő, ugyanis arányaiban az egész világon ebben a régióban születik a legkevesebb gyermek. Egy Észak-Koreával való nagyobb háború veszélye folyamatos, ezért a dél-koreai férfiaknak kötelező legalább 18 hónapos katonai szolgálatot kell teljesíteniük, ami alól még a K-Pop szupergroup, a BTS tagjai sem jelentenek kivételt, le kell tölteniük a 18 hónapot.

Kép forrása: HerZindagi

Az ország azonban súlyos népesedési válsággal néz szembe. A hadsereg jelenlegi létszámának fenntartásához Dél-Koreának évente 200 000 embert kell besoroznia vagy besoroztatnia. Ha azonban a jelenlegi születési számok nem indulnak növekedésnek, 20 év múlva csak körülbelül 125 000 férfi áll majd rendelkezésre évente, hogy ezeket a helyeket betöltse.

Dél-Korea a világ egyik leggyorsabban elöregedő társadalma, de aligha számít kivételnek. A leggyorsabban csökkenő születési rátával rendelkező régiók közül kettő (Kelet-Ázsia és Kelet-Európa) egyben olyan régió, ahol az államközi háború vagy szuperhatalmi konfliktus kockázata jelenleg a legnagyobb.

Kínában a demográfiai csökkenést tovább súlyosbítja az ország egygyermekes politikájának hatása. Egy sok százezer áldozattal járó háború sok olyan család egzisztenciáját tenné tönkre, ahol a felnőtt szülők a gyermeküktől várják el, hogy gondoskodjanak róluk. Ezt a problémát felismerve a Kínai Népköztársaság Hadserege módosította politikáját, miszerint a szülők és a házastársak is igényelhetnek haláleseti juttatást a szolgálat közben elesett katonák után.

Oroszország közelmúltbeli inváziója - ahol a népességfogyás csak kicsivel lassabb, mint Ukrajnában - erős ellenpéldát szolgáltatnak arra az elméletre, miszerint az öregedő társadalmak egyre kevésbé avatkoznak fegyveres konfliktusokba. Az olyan agresszív vezetők, mint Vlagyimir Putyin vagy Hszi Csin-ping döntéseit ugyanilyen könnyen meg lehet magyarázni azzal, amit "hatalomátmenet-elméletnek" neveznek: az elképzelés szerint Oroszország és Kína megpróbálnak addig katonai előnyöket szerezni, amíg hatalmuk a népesedési válság következtében csökkenésnek nem indul.

Más szóval, a népességcsökkenés elkövetkező évtizedeit látva a kínai elnök akár úgy is dönthet, hogy most van itt a pillanat, hogy Tajvant elfoglalja, amíg még elegendő katonája áll ehhez rendelkezésre.

Nem csak arról van szó, hogy a rendelkezésre álló katonák száma egyre csökken. A toborzott katonák is kevésbé hajlandóak harcolni, mint valaha. Felmérések szerint a fiatalok világszerte egyre kevésbé hajlandóak harcolni a hazájukért. A fiatal amerikaiak sokkal negatívabban vélekednek a hadseregről mint intézményről, mint az idősebbek.

Benjamin Freakley nyugalmazott altábornagy, a hadsereg toborzási parancsnokságának parancsnoka szerint az egyik kihívás a társadalomban, hogy általánosságban tapasztalható egy elitellenes hangulat, amely még a hadsereggel kapcsolatos érzéseket is megfertőzte - egy olyan intézmény, amely régóta széles körű támogatást élvez az amerikaiak körében, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteket vallanak. "Valamiféle bizalomvesztés tapasztalható az intézmények iránt mindenütt - a bíróságok, a kormány, a média és a hadsereg iránt".

Továbbá a gazdaságban jelenleg magas a foglalkoztatottság és a bérszínvonal, ami miatt a fárasztó és veszélyes katonai szolgálat gondolata kevésbé tűnik vonzónak. Nem véletlen, hogy az orosz sorkatonák nagy részét az ország szegényebb, távolabbi régióiból hívta be, ahol a magánszektor nem tud versenyezni a katonai életpályával. Ez a tendencia még a közvetlen katonai fenyegetettséggel fenyegetett országok némelyikében is érvényesül.

Tajvan nemrégiben négy hónapról egy évre hosszabbította az állampolgárok számára kötelező katonai szolgálatot, de ez rengeteg tajvani fiatal körében nem egy népszerű intézkedés, és a kormánynak nehézséget okoz a mintegy 170 000 fős hadsereg bővítése.

A Carnegie Endowment nemrégiben végzett felmérése szerint Ukrajnában jelentős generációs szakadék tátong a háborúhoz való hozzáállásban. A 60 év feletti ukránok körülbelül 20 százalékkal nagyobb valószínűséggel mondják azt, hogy Ukrajna nyeri a háborút, és hogy addig kell harcolnia, amíg fel nem szabadítja az egész országot, mint a 18 és 25 év közöttiek, akik nagyobb valószínűséggel vállalnák a tényleges harcokat.

E tendenciák fényében számos szakpolitikai változtatást fontolgatnak. Néhány ázsiai ország enyhíti a kor- és testmagassági követelményeket, hogy bővítse a potenciális újoncok vagy sorkatonák körét. Ausztrália, amely saját toborzási gondjaival küzd, azt fontolgatja, hogy először engedi meg külföldi állampolgároknak, hogy a fegyveres erőiben szolgáljanak.

Természetesen a nemek kérdése is előkerül, amikor a hadseregről van szó. Izrael a legismertebb példa arra, hogy mind a férfiak, mind a nők általános katonai szolgálatot teljesítenek. Norvégia és Finnország azon kevés országok közé tartozik, amelyekben a nők és férfiak számára is van szelektív katonai szolgálat, Dánia nemrég csatlakozott hozzájuk. Tajvan nemrég jelentette be, hogy nők is jelentkezhessenek tartalékos kiképzésre.

Kép forrása: The Times of Israel

Felmerül az a kérdés is, hogy a jövő háborúit egyáltalán emberek fogják-e vívni. A Pentagon nemrégiben jelentette be, hogy több ezer olcsó drón építését tervezi, hogy - Kathleen Hicks helyettes védelmi miniszter szavaival élve - "legyőzzék Kína legnagyobb előnyét, ami a tömeg. További hajók. Több rakéta. Több ember".

Nick Carter tábornok, a brit védelmi vezérkar korábbi vezetője 2020-ban azt jósolta, hogy országának egy napon "120 000 fős hadserege lehet, amelyből 30 000 lehet robot". (Az országnak jelenleg 130 000 katonája van, mind ember).

Freakley, aki Irakban és Afganisztánban amerikai harcoló csapatokat irányított, szkeptikusan állt ahhoz az elképzeléshez, hogy a "tömeg" pusztán autonóm rendszerekkel elérhető, rámutatva, hogy hasonló állításokat a korábbi generációkban a légierő hívei is hangoztattak. "Mindig van egy egyensúly az emberi erő és a technológia között" - mondta - "de a történelem azt mutatja a hadviselésben, hogy ha egy másik nemzetet akarunk irányítani, akkor bakancsokat kell a földre tenni".

Egyre nagyobb kihívást jelent, hogy fiatalokat találjunk, akiket beültethetünk a bakancsokba.

Minden év júniusának első felében szervezik meg a Nova Rock fesztivált, mely nem csupán Ausztria, de egész Közép-Európa legnagyobb rock témájú zenei eseménye. A fesztivál 2005. óta a koronavírus járvány éveit leszámítva minden évben felvonultatta a rock, metal, punk rock és hasonló zenei stílusok legmeghatározóbb osztrák és nemzetközi előadóit. A fesztivál már a 2000-es évek végére hatalmas tömegeket vonzott, 2009-ben például több, mint 160 ezren buliztak együtt mindössze három nap leforgása alatt.

Miről különleges a Nova Rock?

A Nova Rock számos szempontból rendhagyó fesztiválnak számít. Az esemény különleges hangulatát a helyszínválasztás adja, hiszen a fesztivál Burgenland tartományban, Nickelsdorf település és a magyar határ közvetlen közelében, a Pannonia Fields nevű szántóföldes területen fekszik. A fesztiválterület egy méretes parkoló zónával és egy még ennél is nagyobb kempingterülettel egészül ki. A színpadok, a kemping és a tengernyi parkoló autó fölé a híres burgenlandi szélkerekek tornyosulnak, melyek az esti koncertek alatt sajátos hangulatot kölcsönöznek. Késő éjjel, mikor már teljes sötétség uralja a területet, a több száz szélkerék vörös jelzőfénye egyszerre villan fel – felejthetetlen látványt nyújtva az akkorra már kissé ittas fesztiválozóknak.

A fesztiválterület és a parkoló háttérben a szélkerekekkel

Forrás: Nova Rock

Ami a fesztivál szolgáltatásait illeti, nem kell nagy meglepetésre számítanunk. A legtöbb zenei fesztiválhoz hasonlóan a Nova Rock-on is kaphatunk mindent fesztivál merchandise-tól a sörkülönlegességeken keresztül a lángosig. Ahogy az ételstandok között úgy a látogatók között is szép számmal találunk magyarokat, akik különösen a soproni VOLT fesztivál megszűnése óta minden évben egyre nagyobb számban képviseltetik magukat. A Nova Rock népszerű italkülönlegessége a Spritzer – vagyis fröccs, melyet már-már zavarba ejtő kiszerelésben, egy literes kancsóban kínálnak. A Spritzereket – a magyar szokásoktól eltérő módon – különböző szörpökkel is ízesítik, hogy a bort kevésbé kedvelő vendégek torkán is jobban csússzon. A legkelendőbb ital azonban természetesen a sör, melyből az osztrák Ottakringer sörgyár kizárólag az esemény kedvéért limitált számban egy promóciós verziót is bemutatott.

Az Ottakringer Ottarocker nevű söre.

Forrás: Nova Rock

A 2024-es Nova Rock

Az idei lineup különösen erősnek mondható volt, hiszen az évről évre jelenlévő, szinte kötelezőnek mondható előadók mellett igazi világsztárok is felbukkantak. A 2024-es műsor legnagyobb neve vitathatatlanul a Green Day volt, mely a fesztiválokon szokásos egy-másfél órás koncert helyett majdnem kettő és fél óráig zenélt, ezzel valódi koncertélményt adva. A Green Day 2022-es bécsi koncertje sem volt sokkal hosszabb, de a koncertjegy 100 eurónál is drágább volt. Ezt összevetve a Nova Rock 220 eurós bérletárával mindenki számára egyértelmű, hogy a rockfesztivál – melyen a Green Day mellett több tucat igazán színvonalas előadó is fellépett – műsorral, kemping-és parkolójeggyel együtt csábító szórakozási lehetőséget kínált a rockzene kedvelőinek.

Az esti headliner előadókra várva sokan döntöttek úgy, hogy a koncertek helyszínén állnak és biztosítják helyüket az akár órákkal később kezdődő bulikra. A várakozás közben a délután folyamán híresebb és kevésbé híres fellépők alapozták meg a hangulatot, melyek közül érdemes kiemelni a kaliforniai The Interrupters nevű bandát, akik fergeteges hangulatot teremtettek és 50 perces show-juk alatt több ezer fős tömeget vonzottak a színpad közelébe energikus punk rock dalaikkal. A fesztivál első napján érdemes volt még ellátogatni a Billy Talent koncertjére is, akik hozták várt formájukat és hatalmas bulit csaptak annak ellenére, hogy fellépésük alatt még javában fenn volt a nap. A Billy Talent frontembere ugyan sokat veszített a rá korábban jellemző kirobbanó energiából, unalmas koncertnek még így sem nevezhető fellépésük.

A fesztivál második napján a keményebb rock és metal zenében utazó fellépők voltak többségben. A nap headliner-e például az elvont témáiról és mélyre hangolt gitárjátékáról híres Avanged Sevenfold volt, akik annyira lelkesek voltak a metal-t kedvelő közönség láttán, hogy visszafogottabb hangzású lassabb dalaikat nem is játszották.

A szombati nap kétségkívül a legtöbb napijegyes látogatót vonzotta, hiszen a Green Day-hez fogható nevek képviseltették magukat a fesztivál utolsó előtti napján. A Sum 41 búcsúturnéjának egyik utolsó európai fesztiválkoncertje volt ez, mely hatalmas érdeklődést váltott ki – a nap folyamán több ezer Sum 41-os pólót viselő vendéget lehetett látni. A koncert is jól sikerült, de mint az várható volt, a kanadaiak nem érzékenyültek el túlságosan távozásuk előtt, hiszen még több tucat koncertjük lesz a végső búcsúig Torontóban 2025. januárjában.

A fesztivál női látogatói a harmadik napon jellemzően Avril Lavigne és Maneskin koncertjeit várták a legjobban, de hazugság lenne azt állítani, hogy a férfiak kisebb lelkesedéssel buliztak Avril leghíresebb számaira – aki mellesleg a Sum 41 frontemberének exfelesége. Az estét Alice Cooper zárta, aki kora ellenére hibátlan műsort adott elő. Az énekes nevével azonosítják a shock rock nevű műfajt, mely számos színpadi kellékkel, színházba illő jelenetekkel és a koncert egészén végigvezetett történettel különül el más műfajoktól. Ugyan az áztató eső sok fesztiválozót a sátrak és autók fedezékébe üldözött, Alice Coopert is szép tömeg hallgatta.

A fesztivál utolsó napján a levezetést a Bring Me The Horizon és az ír rock zenét játszó Dropkick Murphys biztosította. Összességében kijelenthető, hogy a 2024-es Nova Rock abszolút megfelelt a várakozásoknak és minden bizonnyal a legtöbb résztvevő már most várja a fesztivál folytatását 2025-ben.

Kedves Egyetemisták!

Ismét ösztöndíj programot hirdet a Reaktor Alapítvány. Az ösztöndíj célja a felsőoktatási tanulmányokon túlmutató ismeretek és nézőpontok megismerése. Az ösztöndíjat elnyerő hallgatók a félév során havi rendszerességgel tanulmányi napokon vesznek részt, amelyek során meghívott előadók segítségével dolgoznak fel a világ és Magyarország jövőjét érintő problémákat. Majd az így elsajátított ismereteket a Reaktor blogon megjelenő cikkek formájában dolgozzák fel. Az ösztöndíjasok ezen felül csapatépítő programokon, valamint az őszi Reaktor Konferencián is részt vesznek.

Benyújtandó pályázati anyagok: esszé és vázlatos önéletrajz. A pályázati anyagok benyújtását követően a legígéretesebb pályázók közül egy szóbeli fordulót követően választjuk ki az ösztöndíj nyerteseit.

• Esszédben az alábbi kérdésre keresd a választ: Mi a legnagyobb Magyarország előtt álló kihívás a következő évtizedben?
  Természetesen bármilyen szerinted fontos témáról írhatsz, az értékelés során érvelésed felépítését fogjuk mérlegelni. Az esszé terjedelme: körülbelül 750-1000 szó. 
• Önéletrajzodban fordíts különös figyelmet arra, hogy milyen kérdések foglalkoztatnak és milyen társadalmi munkát vagy egyéb tevékenységet végzel, ami megkülönböztet másoktól. Önéletrajzodat vázlatosan formában, maximum 2 oldal terjedelemben várjuk.

A reaktor.osztondij@gmail.com e-mail címre várjuk az elkészült pályázati anyagokat.

Pályázat benyújtási határideje: 2024. augusztus 17., éjfél

Pályázók köre: 25. életévüket be nem töltött, a 2024-25-ös tanév őszi szemeszterében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemisták .

Pályázónként elnyerhető ösztöndíjtámogatás: nettó 100.000 Ft/hó

Ösztöndíjtámogatás időszaka: 4 hónap (2024. szeptember - december)

Biden lemondását követően kérdéses volt, kit fognak a demokraták elnökjelöltként támogatni. Bár Kamala Harris már ekkor is a legesélyesebb jelöltnek tűnt, több nevet is felvetettek a listán, például Gavin Newsom kaliforniai kormányzóét, aki a demokraták egyik legnépszerűbb politikusa jelenleg. Azonban már a vasárnapi lemondást követő kedden körvonalazódni látszott, hogy valójában egyetlen ember esélyes: Kamala Harris, a jelenlegi alelnök, aki egyetlen éjszaka alatt rekord összegű kampánytámogatást gyűjtött össze.

Harris a legkézenfekvőbb jelöltnek tűnik, különösen, mivel a lemondást követően a Biden család is mögé állt, és a Clinton család támogatását is maga mögött tudhatja. Nancy Pelosi, aki a demokraták körében sokak példaképe, szintén hatalmas lökést adott Harrisnek. Azonban még néhány demokrata „nagyágyú”, köztük az Obama család és a New York-i szenátor, nem nyilatkozott nyilvánosan Harris támogatásáról.

Beszéljenek a közvélemény-kutatások:

Az esélylatolgatásokhoz érdemes megvizsgálni néhány véleménykutatást, mivel ezek változó eredményeket mutatnak. Egyes felmérések alapján nem biztos, hogy Kamala Harris jobb esélyekkel indulna Donald Trump ellen, mint a jelenlegi elnök. Az NBC mérései szerint Harris a plusz szavazatokat, amelyeket a színesbőrű lakosságtól gyűjtene, elveszítheti a Trumppal elégedetlen republikánusok körében, akik leginkább Biden tapasztalatára szavaztak.

Harris azonban begyűjtheti a nem republikánus és nem demokrata szavazókat, mivel a felmérések szerint ők sokkal nyitottabbak lennének egy új arcra. Harris tovább javíthatja esélyeit, ha maga mellé választ egy mérsékeltebb alelnököt, aki segíthet az elégedetlen republikánusokat is megszólítani.

Egy július első hetében tartott CNN közvélemény-kutatás szerint Trump 47%-on, Harris pedig 45%-on állna, ha Harris indulna Trump ellen. Ugyanezen mintában Biden és Trump között 43%-49%-os arányt mértek. Ezek alapján úgy tűnik, Harris legalább Bidenél biztosan jobb jelölt lehet, ha Trump legyőzéséről van szó.

Harris adománygyűjtéséből is úgy tűnik, sikerült mozgósítania azokat a szavazókat, akik nem kértek a Biden-Trump versenyből, hiszen a rekordadomány 60%-át első alkalmas adományozók adták.

Kép forrása: france.24

Harris jelöltségét azonban még nem kell biztosra venni, hiszen ez egy nyitott verseny lesz, ahol a párt fogja a jelöltet kiállítani. Mégis, egyre inkább úgy tűnik, hogy Harris a legesélyesebb és legtámogatottabb jelölt az elnökjelölti pozícióra, és neki van a legnagyobb esélye Donald Trump ellen is. A CNN szerint már hétfő este megszerezte az 1976 demokrata delegált támogatását, amely elegendő ahhoz, hogy már az első fordulóban megnyerje a jelöltséget.

Trump ellen nem lesz könnyű dolga Harrisnek, aki már bejelentette, hogy az alelnök még könnyebb ellenfél lesz, mint Biden, és hogy ki sem fog vele állni vitázni, csak akkor, ha a vita a republikánusokhoz kötődő Fox News-on lesz.

Trumpnak is változtatni kell a kampányon:

Trump és csapata immár két éve arra készül, hogy legyőzze Bident, így minden érv, minden kampányfogás az idős, fehér, "régimotoros" Biden legyőzéséhez volt bekészítve. Harris megjelenése kibillentheti a Trump-kampánycsapatot, és új taktikákhoz kell folyamodniuk. Ha Kamala Harris lesz a jelölt, Trump lesz az „öreg” a maga 78 évével. Harrisnek van még egy ütőkártya a kezében: évekig Kalifornia legfőbb ügyészeként szolgált, ezért kampányát az „igazságszolgáltató versus bűnöző” jelmondatra fogja felépíteni. Trumpot 34 vádpontban találták bűnösnek, amit Harris, ügyészi múltjára támaszkodva, ki fog használni. Elnökjelölti kampányának egyik első megszólalásán így fogalmazott:

„Ezekben a szerepkörökben(ügyészségi karrier) mindenféle elkövetőkkel kerültem szembe: Nőkkel visszaélő predátorokkal, a fogyasztókat átverő és a szabályokat saját hasznukra megszegő csalókkal. Szóval hallgassanak meg, amikor azt mondom, ismerem Donald Trump típusát”

Trump sem bánt kesztyűs kézzel Harrisszel; különböző válogatott sértéseket küldött az alelnöknek, csúnyának, őrültnek és tiszteletlennek nevezte őt, szándékosan rosszul ejtette ki a nevét. Gyakran említi Harris jelentéktelenségét alelnöki szerepkörében.

Nyerhet-e Harris?

Úgy tűnik, hét „inga-csatatér” államra kell számítani, melyek Arizona, Georgia, Michigan, Nevada, North Carolina, Pennsylvania és Wisconsin. Harris kampányát ennek is köszönhetően Wisconsinban kezdte, amelyet sikeresnek értékeltek. Biden a katasztrofális vitája után Wisconsinban próbálta nyugtatni a demokrata szavazókat, hogy minden rendben az elnöki kampányban, ám ez kevésbé sikerült. Például a helyi szenátor, Tammy Baldwin, aki újraválasztásra készül, meg sem látogatta Bident beszédekor, viszont Harrisnél már fel is szólalt, és kifejezte támogatását is.

Kép forrása: Chicago Sun Times

Fontos szerepet fog játszani az alelnökjelölt is, hiszen 2020-ban együtt kmpányolva érte el a győzelmet a demokrata páros. Harris és csapata taktikázhat úgy, hogy ezeket az inga-államokat figyelembe véve választ alelnökjelöltet, ám ez kétélű fegyver, hiszen meg is gyengítheti azokat, mivel kiesik a szenátusból, vagy a kormányzók közül egy-egy kulcsember. Potenciális jelölt a mérsékelt Mark Kelly, aki ráadásul veterán is, és akinek sikerült megszereznie az arizonai szenátori széket. Josh Shapiro neve is előkerült, aki Pennsylvania kormányzója, szintén a mérsékeltebb demokraták közül. Segítségével elvihetnék Pennsylvaniát, amely 19 elektori szavazattal rendelkezik és inga-államként van számon tartva. Harmadikként Andy Beshear Kentucky kormányzót említik, aki egy erős republikánus államban duplázott kormányzóként, gyakran elhatárolódva a „nagy párttól”, amely szimpatikussá tette republikánus körökben is.

Tehát egy éles verseny rajzolódik ki Trump és Harris között, és ez még szorosabbá válhat egy megfelelő alelnökjelölttel és a demokrata párt teljes körű támogatásával. Immár Trump a legidősebb jelölt a küzdelemben, akinek teljesen meg kell változtatnia kampányát. Így izgalmas küzdelemre számíthatunk az amerikai kontinensen, és ne felejtsük el hogy az elnök személye Európa számára is kulcsfontosságú!

Alig több mint száz nappal a novemberi amerikai elnökválasztás előtt az inkumbens elnök, Joe Biden visszalépett a jelöltségtől. A Demokrata párt a 81 éves "46-os" az első vitán való gyenge szereplését követően már nem tudta tovább kozmetikázni Biden kognitív visszaesését. A közvélemény-kutatások eredményéből azt a tanulságot vonta le a pártelit, hogy lépniük kell valamit. Sokan hűségesek voltak az elnökhöz, kiálltak mellette, azonban ez nem bizonyult elégségesnek ahhoz, hogy az elégedetlenkedők táborának ellent tudjanak állni. A Demokrata párt most egy rendkívüli állapotban van, amely a politika képlékenységét tekintve jól is és rosszul is elsülhet. 

Hosszú évtizedek után nem a választók, hanem egy párt elitje fog dönteni az egyik nagy párt elnökjelöltjéről, ami történelmi jelentőségű. A történelmi jelentőséget azonban a mainstream elemzésekkel ellentétben nem az adja, ahogyan visszalépett Joe Biden, hanem az, hogy egy demokratikus procedúra után megválasztott jelöltet egy kisebb legitimációjú politikus fogja követni. Már mennek a találgatások, hogy ki lesz Biden utóda, azonban még képlékeny, hogy kikről fognak dönteni a demokrata delegátusok. Maga Biden ugyan Kamala Harris-t, az alelnökét biztosította a támogatásáról, azonban feltételezhetjük, hogy az alelnöknőnek nincsen még akkora tekintélye, hogy azt a Demokrata párton belülről valaki ne kérdőjelezze meg és induljon el ellene.

Már a magyar választók is megízlelhették korábban azt az intézményt, amelyet az amerikaiak már régóta a magukénak tudhatnak, az előválasztásról van szó. Miután Joe Biden elnök elindult a Demokrata előválasztáson, így sokan úgy értékelik a visszalépést, hogy az szembemegy a manifesztálódott választói akarattal. Az előválasztás maga egy szelekciós folyamat, ahol a jelöltek elnyerik a választók (valamekkora) többségének a bizalmát. Aki győztesen kerül ki a folyamatból, az méltán várhatja, hogy az általa legyőzöttek elismerjék a vereségüket és, hogy teljes mellszélességgel kiálljanak a legyőzőjük legitimitása mellett. Bár ez teljes mértékben nem integrálhat mindenkit, azonban egy jó eszköz tud lenni az pártegység megteremtésében. A választók pedig azt várhatják el az előválasztástól, hogy már jóval a választás előtt is kifejezhetik a preferenciáikat, vagyis hallathatják a hangjukat, valamint részt vehetnek a jelöltállítási folyamatban.

Azonban ahogyan azt sejteni lehet, a több évtizedes múltra visszatekintő intézmény előtt is volt egy szelekciós mechanizmus az elnökjelöltek kiválasztására - ami egy idő után ráadásul tarthatatlan is volt. Az apró-cseprő részletek felvázolását mellőzve, illetve a különböző amerikai történelmi korszakok elemzését kihagyva elmondhatjuk, hogy régebben inkább az számított általánosnak az elnökjelöltek megválasztásakor, mint amit most megfigyelhetünk Joe Biden bejelentését követően. Az elnökjelölteket régen a két párt elitje választotta ki, ahol a párton belüli ismertség és befolyás volt a döntő, vagyis az, hogy kinek volt nagyobb a támogatói köre. Egyesek a pártok ezen szerepét egyfajta kapuőri funkcióként definiálták.

A kapuőrzés azt jelentette, hogy az egymást jól ismerő politikai elit kiszűrte azokat a kalandor politikusokat, akik népszerű, azonban a demokrácia szempontjából kétes üzenetekkel próbáltak betörni a politikába. A párton belül komoly tekintéllyel bíró politikusok, akik ráadásul elkötelezettek voltak az amerikai demokrácia épsége iránt, nem engedték, hogy közhivatali tapasztalattal nem rendelkező ismeretlenek alakítsák a versenyt. Ez a folyamat nyilvánvalóan antidemokratikus és elitista, hiszen kizárja az eliten kívüli, de népszerű elemeket. Az lehetett elnök, aki a párton belüli legbefolyásosabb szenátorokkal, képviselőkkel és kormányzókkal tudott koalíciót kötni és elnyerte a támogatásukat. Ez nyilvánvalóan a politika informális oldala, amelyre se a mezei választónak, se a felszínt kapargató elemzőnek nincs rálátása, azonban sok lényeges kérdés ott dől el, ahova csak keveseknek van bejárása.

Ugyanakkor nem véletlenül változott meg a szelekciós gyakorlat, hiszen a hatvanas évek turbulens időszakában egyre nagyobb volt az igény az állampolgárok részéről a rájuk vonatkozó döntésekben való nagyobb részvételre. Az 1968-as chicagói Demokrata Konvenció a korábban bemutatott elitista módszerrel választotta meg a korábbi elnök, Lyndon B. Johnson alelnökét, Hubert Humphrey-t elnökjelöltnek. A vietnámi háború és az amerikai feketék polgárjogi mozgalma megosztotta az amerikai társadalmat. A feketék emancipációja mellett és a vietnámi háború ellen tüntető lázadó ifjúság nem támogatta Humphrey jelölését, hiszen a mérsékelt háborúellenes álláspontját módosította és a háború folytatása mellett érvelt. Humphrey ennek ellenére a pártelit támogatását élvezve elnyerte a jelölést a háborúellenes Eugene McCarthy ellenében. Az aktivisták felől érkező elégedetlenség halálos áldozatot is követelő zavargásokhoz vezettek, a chicagói rendőrség keményen lépett fel a háborúellenes aktivistákkal szemben.

Mondani se kell, Humphrey volt az utolsó ilyen módon megválasztott jelölt, azóta már szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy olyan befolyásos pártemberek döntsék el a jelölt személyét, mint Bill és Hillary Clinton vagy Gavin Newsom kaliforniai szenátor. Azonban a rendkívüli helyzet most megköveteli, hogy a demokraták felrúgjanak egy több évtizedes normát, mivel úgy érzékelik, hogy csak egy új fiatal jelölttel lehet csak megállítani egy második Trump-adminisztráció eljövetelét. Nyilván az is nyitott kérdés, hogy ez milyen hatással lesz a demokrata választók viselkedésére. Ezt nem lehet annyival elintézni, hogy a döntés szembemegy az előválasztás eredményével.

A demográfiai folyamatokkal összhangban alakul át a két párt szavazóbázisa: a Republikánusok egyre inkább a WASP (white-anglo-saxon-protestant, azaz fehér, angolszász és protestáns) szavazatokra számíthatnak, míg a Demokraták egyre inkább a kisebbségek (legyen az bőrszín vagy szexuális orientáció) pártja. Kamala Harris az első színesbőrű és női alelnök volt, tehát ezeknek a csoportoknak értelemszerűen jelentene egyfajta reprezentációt. A siker azonban ennek ellenére sem garantált, hiszen Harris elutasítottsága nagy mértékben hasonlít Bidenére.

Az amerikai politika most meglehetősen nagy és komoly fordulóponthoz érkezett, hiszen egy több évtizede nem alkalmazott módszerhez nyúl vissza: Joe Biden regnáló amerikai elnökként lépett vissza a novemberi megmérettetéstől, helyette a Demokrata elit fog dönteni Trump ellenfeléről. A lehetséges forgatókönyvek mennyisége egyelőre könyvtárnyinak tűnik. Amennyiben jól sikerül a demokraták szemszögéből, akkor egy jó ideig megoldódhat a párton belüli generációváltás kérdése. Ha rosszul sikerül, akkor már ideje korán elhasználódik egy ifjú titán. Hónapokon belül minden kiderül.

Lassan elstartol a 33. Tusványos. Noha rendkívül sokszínű, érdekes programokkal várja rengeteg helyszín az érdeklődőket, kár lenne nem felfedezni a gyönyörű környéket.

Szent Anna-tó

A csodaszép Szent Anna-tó csupán egy nagyobb köpésre található Tusnádfürdőtől, szóval az igazán bátrak gyalog is megpróbálkozhatnak a túrával. Csupán a Tusnádfürdőről kiinduló piros kereszttel jelzett túraútvonalon kell haladni 4,5 km-t.

Aki egy kisebb kirándulást szeretne tenni, az autóval menjen a tóhoz, amit könnyedén körbe lehet sétálni.

(forrás: https://kronikaonline.ro/erdelyi-hirek/veszelyben-a-szent-anna-to) 

Medveles

A Szent Anna-tó mellett járva kár lenne kihagyni Erdély másik nagy nevezetességét, a medvéket. Ezen a programon biztonságos, tervezett körülmények között lehet találkozni ezekkel a félelmetes állatokkal.

A medveles egy zárt, fedett les hatalmas ablakokkal a Szent Anna-tó közvetlen közelében. Azért, hogy a lehető legnagyobb eséllyel találkozzanak az érdeklődők medvékkel, ezért a program 17:30 és 18:30 között indul.

Noha a program ára hallatán néhányan felvonhatják a szemöldöküket (30 EUR), de a szervezők a teljes belépőt visszafizetik, ha aznap este nem merészkednek oda a medvék.

 (forrás: https://bailetusnad.eco/observare-de-ursi-in-natura/?lang=hu)

Csíkszereda

Ha valaki nem a kirándulásban, az erdőben és a medvékben leli az örömét, az látogasson el Csíkszeredára, ami Tusnádfürdőtől egy bő fél óra autóval.

Csíkszereda, Hargita megye székhelye, gazdag történelemmel és kulturális örökséggel rendelkező város Erdélyben. A város központjában található a barokk stílusú Mikó-vár, amely a Csíki Székely Múzeumnak ad otthont, bemutatva a székelység múltját és hagyományait. Érdemes meglátogatni a Szent Kereszt templomot is, amely a város egyik legfontosabb vallási épülete. A természeti szépségek kedvelői számára a várostól nem messze található Balu Park, Erdély egyik legnagyobb kalandparkja, és a Hargitafürdő gyógyító hatású borvízforrásai.

Mikó vár (forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%ADkszereda)

Madarasi Hargita hegycsúcs

A Madarasi Hargita hegycsúcs, Erdély egyik legmagasabb és legszebb pontja, 1801 méter magasra emelkedik. A természet szerelmeseinek paradicsoma, télen kiváló sípályákkal, nyáron pedig festői túraútvonalakkal várja a látogatókat. A csúcsról lélegzetelállító panoráma nyílik a Hargita-hegységre, amely felejthetetlen élményt nyújt minden kirándulónak.

 (forrás: https://csodahelyek.hu/2022/08/22/madarasi-hargita-a-szekelyek-szent-hegye/)

Aki teheti látogasson el Tusnádfürdőre, akár családdal akár barátokkal, hiszen mind a szabadegyetem, mind a környék rengeteg lehetőséget és élményt rejt magában!

(Borítókép forrása: https://termalfurdok.com/tusnadfurdo/)

 Első rész: "Nyilván a Pitagorasz-tételtől a demokrácián át mindent Indiában találtak föl"

Választásokkor egy valóságos népvándorlás történik Indiában, több millió választási tisztviselő és biztonsági alkalmazott indul útnak. Miért tart több mint 40 napig egy választás?

Jó pár nagyon erős és nagyon specifikus oka van, amik együtt állnak. Az indiai választásokat mindig is több fázisban tartották, itt nem azt kell érteni, hogy több fordulóban szavaznak. Több földrajzi és időbeli fázisban szavaz az ország, mert van olyan része Indiának, ahol éppen aratnak, amikor más országrészekben éppen szárazság vagy monszun van, vagy be vannak fagyva a hágók. Az ország földrajzi dimenziói és a népesség mérete miatt elhangzott, hogy milliós nagyságrendben dolgoznak választási tisztviselők, de ők sem tudják egyszerre az egész országban lebonyolítani ezt a folyamatot.

Idén hét fázisban szavaztak május és április vége és június eleje között. Ez egy kicsit több volt, mint ami Indiában szokás és akadt is olyan morgás az ellenzék részéről, hogy a választás ilyen mértékű elnyújtásában az is motiválhatta a kormánypártot, hogy ők hálózati áramról működnek, de az ellenzéknek az erőforrásai a kampányolásra szerényebbek, belőlük ez kicsit kiszoríthatja a szuszt, de mindig is egy hatalmas nagy, hosszú és bonyolult folyamat volt az indiai választások megszervezése, viszont nem merültek fel komoly kérdések a választások tisztaságát illetően.

Mennyire tipikus a választási csalás? Azt gondolná az ember, hogyha 5-600 millió ember megmozdul akkor a különböző simlis ügyek és egyéb gyanús tevékenységek exponenciálisan emelkednek.

Azt mondanám, hogy figyelembe véve, hogy mekkora ország és mekkora adminisztratív folyamat, meglehetősen tiszta az indiai választás összességében mérve, de egy ekkora választás viszonylag arányaiban kicsi visszásságai azért helyben hatalmasnak tűnnek, rengeteg ember érintett, nagyon csúnya dolgok történnek. Figyelemre méltó, hogy ehhez képest semmilyen komoly erő nem kérdőjelezi meg a választás tisztességét, amit adott esetben a világ egyik legrégebbi demokráciája sem mondhat el magáról, nem mondhatta el magáról négy éve, és nem mondhat el magáról most sem akkor is, hogyha semmi bíróság előtt megálló alapja ennek nincsen. Indiában ez teljesen vitán felül állt, hogy egy legitim kimenetelű választás volt. Hadd tegyem hozzá, minden Indiáról szóló, indiai választásról szóló újságcikkben mindig meg kell írni, hogy a világtörténelem legnagyobb választására került sor, ez 1951 óta igaz. Mindig Indiában volt a legnagyobb állampolgár mennyiséget megmozgató választás, amióta ott választásokat tartanak, miután a kínai népesség most már fogy. Még ha Kína demokrácia is...ez most már mindig így is fog maradni, amíg Indiában választásokat tartanak.

A kormánypártok szemszögéből minek tudható be ez a gyengébb szereplés?

A kormánypártok vezetője Narendra Modi miniszterelnök és az ő pártja, a Bháratíja Dzsanatá Párt, ami egy hindu nacionalista párt. A hindu nacionalisták régebben azt tartották, hogy csak a hindu vagy azzal nagyon közeli rokon vallású emberek számítanak indiainak, ma már ezt nyíltan nem mondják így. Modi ezzel együtt 2014-ben, tehát éppen tíz évvel ezelőtt a hindu nacionalista, hagyományosan erősen muszlimellenes, kisebb mértékben, de azért keresztényellenes is politikát egy kicsit lejjebb csavarva, elsősorban egy gazdasági fejlődésre, közös fejlődésre fókuszáló kampánnyal nyert választást.

Indiában ötévente tartanak parlamenti választásokat. 2014 és 2019 között én általában Modiék gazdasági kormányzását enyhén nettó pozitívnak tartom, nagyon sok erénnyel, de nagyon sok hibával is. '19-ig, amikor a rákövetkező választásokat tartották, olyan nagyon-nagyon átütő gazdasági sikerek nem történtek. Elkezdték följebb tekerni a vallási alapú megosztó politizálást. Most 2024-ben az volt az érdekes, hogy igazából Módi személyén kívül nem volt nagyon erős országos, nemzeti szintű üzenete a kormánypártoknak, nem volt igaziból meghatározva, hogy mi a tétje ennek a választásnak, habár mindezek ellenére Narendra Modi elképesztően népszerű személyesen.

A BJP (Bháratíja Dzsanatá Párt) országosan, országos átlagban népszerű. Helyben, nagyon sok régióban nem annyira, ezért hogyha helyben dőlnek el a választások, még a szokásosnál is jobban, az őnekik nem előnyös. Ezen kívül a közvélemény-kutatások kezdettől az ő győzelmüket vetítették előre, és nem csak így hajszállal, ahogyan összejött nekik, hanem viszonylag fölényesen, melyenk fényében nemigen voltak szerények ezt illetően.

A '80-as évek vége óta mindenféle összetételű koalíciók szoktak kormányozni. 543 tagú az indiai parlament, 272 képviselő kell a többséghez.'14-ben is megvolt már az egyedüli többségük, ez nagyon ritka Indiában. és ugyan tartottak maguk mellett koalíciós partnereket, de csak a jó ízlés miatt, mondjuk úgy. '19-ben szintén egy 303 fős többsége volt csak a BJP-nek. Most azt mondták, hogy 400 fölé lövünk, és akkor azzal majd alkotmányt tudunk módosítani, mindent meg tudunk tenni. Nem biztos, hogy ez olyan nagyon jó reklám volt sok állam választóinak. Ezek voltak a kormánypárt hibái. Én egyébként azt gondolom, hogy az ellenzéknek a politikája az sokkal nagyobb szerepet játszott az eredmény alakulásában.

Ellenzéki oldalon kik azok a szereplők, akik igazi áttörést értek el?

A hindu nacionalistákkal ellentétben, akik szerint a hindu ember az igazi indiai, a többiek azok inkább megtűrtek, ők azt mondják, hogy vallási felekezettől függetlenül India minden indiai állampolgáré. Gazdasági téren valamivel baloldalibbak, mint a BJP, bár ugye a nagyobb indiai pártok egyforma módon ilyen liberalizációs reformokat folytattak a '90-es, 2000-es, 2010-es években, emiatt ez nem egy drasztikus különbség.

Ők a legnagyobb ellenzéki párt, körülöttük nagyon sok kisebb regionális párt található. itt most ilyen 80-100-200 milliós államoknak a regionális pártjairól beszélünk, tehát egy nagy európai párttal összemérhető kisebb pártok helyezkedtek el. A Kongresszust 2014-ben nyomorúságosan tönkreverték, kevesebb, mint ötven képviselőjük jutott be a parlamentbe. Indiában létezik egy olyan titulus, hogy a hivatalos ellenzék, ez mindig a legnagyobb ellenzéki pártot jelenti, amennyiben a parlamenti helyek 10 százaléka megvan nekik, ez sem jött össze 2014-ben. 2019-ben pár hellyel többet szereztek, de még mindig nem jött össze.

Ami ezúttal a nagy különbség volt, az az, hogy a Kongresszus a körülötte lévő szövetségi rendszert nagyon-nagyon drasztikusan ki tudta bővíteni. Mondhatjuk azt, hogy ha van ország, ahol az ellenzéki összefogás működött, az India. Nem annyira, hogy nyerjenek, de annyira, hogy erősen megváltoztassák a végeredményét a választásoknak. Egyszerűen az történt, hogy pártok nem indítottak egymásra jelölteket, és meglehetősen jól fókuszálták és egyeztették a kampánynak az üzeneteit.

Most pedig az történt, hogy a velük szemben leadott szavazatok nem töredeztek szét, nem aprózódtak el, és én szerintem elsősorban ennek a tulajdonképpen választástechnikai részletnek a következménye a meglepő azzal együtt, hogy az említett hibák és az ellenzéknek a korábbinál lényegesen ügyesebb, karizmatikusabb politizálása is szerepet játszottak.

Mik azok az India specifikus politikai üzenetek, örökös kampánytémák, amik akár ciklusokon átívelően is meghatározzák a belpolitikát?

A legnagyobb indiai politikai törésvonalra, erre a hindu nacionalista/szekuláris törésvonalra már utaltam. Ez a fő választóvonal. Nem biztos, hogy ez a legfontosabb a választásokon, de ez mindenütt jelen van. Ennek a törésvonalnak a mentén a hindu nacionalista oldalon vannak évtizedes követelések, témák, például hogy Észak-Indiában Ayodhya városában a 90-es évek elején a hindu nacionalista tömeg lerombolt egy mecsetet, ami állítólag egy hindu templom helyén épült. Ennek a hindu templomnak az újraépítése volt egy nagyon nagy pet projektjük, ami most a közelmúltban megvalósult hatalmas ünnepséggel adtak át, majd a választókörzetet elveszítették idén, ez hatalmas meglepetés volt, nem erre készültek.

Nagyon sok olyan hindu nacionalista programpont van, ami a muszlim kisebbség ellen irányul, de olyan módon, hogy ezt igaziból plauzibilisen tagadni lehessen, tehát mondjuk Kasmír állam, India egyetlen nagyobb muszlim többségű területének a különleges autonómiájának 2019-es megvonása. Ez nem arról szól - mondják - hogy mi muszlimellenesek lennénk, ez csak azért van, hogy ne legyenek különleges autonómiák. Említhetném még a muszlimok, a muszlim közösségnek az Indiában még ma is meglévő különálló polgári jogrendszerének a megszüntetését. Ismételten nem azért - állítják - mert mi a muszlim közösséget bántani akarjuk, hanem csak mert, hogy minden állampolgár egyenlő legyen. Az ellenkező oldalon pedig az az üzenet, hogy India minden vallástól függetlenül minden állampolgáré.

Ezek a narratívák ütköznek minden választáson az átlagos indiai választópolgár számára valószínűleg a gazdasági kérdések és a megélhetés kérdése azért elsősorban az, ami az ő hangulatukat meghatározza. A kormánypár mindvégig népszerűbb volt, mindvégig nagy győzelemre számítottak, de a közvélemény-kutatások is nagyon erősre mérték őket. Érdekes módon a választóknak legfontosabb témának a gazdaságot mérték és pont a gazdasági kérdésekben nem voltak olyan nagyon elégedettek a választók. Magas százalék mondta azt, hogy elégedett vagyok a kormány munkájával, de nagyobb százalékuk vallotta azt, hogy nehezebb munkát találni, mint korábban.

És ami valószínűleg India esetén teljesen egyedi téma az a kaszthoz tartozás, ami ebben a formában igaziból csak Indiában létezik. Nyilvánvalóan a kasztrendszer mai realitása azért nem egészen az, amit középiskolás történelemkönyvekben szokás tanulni, de még mindig egy fontos választóvonal, és ezeknek a csoportoknak a jelentős része hátrányos helyzetű. Indiában a hátrányos helyzetű kasztok tagjainak különböző pozitív diszkriminációs rendszerek működnek, itt gyakorlatilag az ország többségéről beszélünk, akik valamilyen mértékben hátrányos helyzetű csoportokba sorolhatóak, és általában a hindu nacionalisták voltak azok, akik ellenezték ezeket a programokat, ez ma már kevésbé jellemző.

Azért is tudtak többek között országos párttá válni, mert nyitottak az alacsonyabb kasztok felé., Erre válaszul például most az ellenzék viszonylag hatékonyan tudott azzal mobilizálni, hogy ha a hindu nacionalisták tényleg itt 400 fős parlamenti többségeket akarnak szerezni, akkor a BJP-t azért elsősorban a közepes vagy magasabb kasztbéliek szokták és fogják támogatni. Sikerült az alacsonyabb kasztbélieket azzal mobilizálni, hogy ez nekik veszélyes lehet, az ő szerény előjogaik vagy támogatási rendszereik kerülhetnek ezáltal veszélybe.

Harmadik ciklusát kezdi meg Narendra Modi kormányfő, amivel már önmagában rekorder az elmúlt évtizedek indiai politikusai között. Mit tudunk Modiról, mint emberről, a politikuson túl az ő pályájának és sikerének mi a titka?

1950-ben született, Gudzsarát államban, Nyugat-India egy tengerparti államában, egy olyan kasztbéli családban, azt hiszem, olajpréseléssel foglalkozó kasztba, akik az említett hátrányos helyzetű kategóriába tartoznak. Gyakorta azzal szeretett büszkélkedni, hogy gyerekkorában teát árult az apja boltjában. Az Indiai Nemzeti Kongresszus vezetői, mondjuk Rahul Gandhi, aki az első miniszterelnök Nehru dédunokája értelemsszerűen nem árult az apjának a boltjában, őneki hozták a teát.

Fiatalként körbemászkálta Indiát, különböző ásramokban volt, azaz lakóközösségekben, táborközösségekben volt és megismerkedett hindu nacionalista szervezetekkel. Az RSS-nek, a Rashtriya Swayamsevak Sangh, Nemzeti Önkéntes Szövetségnek - azt mondanám, hogy egyenruhás félkatonai szervezet, mely főként fiúkból áll - a tagja lett. Ők nem feltétlen így definiálnák magukat. Az RSS egy fontos ernyőszervezete, sokszor a háttérből irányítója a hindu nacionalista politikának.

Innen a BJP-be, mely azóta is pártja került, ahol kerületi szervező lett aztán állami szinten, majd országos szinten dolgozott a pártszervezetnek. A 70-es évek végén a rendkívüli állapot idején, amikor Indira Gandhi miniszterelnök felfüggesztette az alkotmányt egy-két évre, akkor állítólag börtönbe is került, ezután állami törvényhozásnak lett a képviselője végül pedig állami főminiszter lett. Ő a BJP-nek a nagyon soklépcsős ranglétráján a saját képességei, tehetsége okán meritokratikus módon emelkedett föl. A BJP szemben az indiai pártok többségével egy bizonyos értelemben nyugati típusú káder alapú párt, ahol valóban nagyon sok szinten versenyeztetik a tagokat, illetve a vezetőket és valóban általában aránylag képességes emberek tudnak ebből kiemelkedni.

Modi 2001-től 2014-ig Gudzsarát állam főminisztere volt, innen a másik erős eleme az ő személyes vonzerejének, ugyanis sokan dicsérik az ő gazdasági kormányzását. 2001-ben főminiszter lett, 2002-ben sor került a gudzsaráti zavargásokra, ahol ezres nagyságrendben öltek meg muszlimokat jórészt hinduk. Ebben nagyon sokan pedzegetik, hogy Modinak szerepe lehetett, ha másmilyen módon nem, akkor úgy, hogy nem tett eleget ennek a megállítására. Minden ilyen felvetésre mérhetetlenül meg szokott sértődni. Az Egyesült Államokból, valamint az európai országokból ki is tiltották ezért még főminiszterként.

Ezzel a szerény sorból származó nép embere imidzsel együtt azt látni kell, hogy Modinak nagyon-nagyon gazdag és nagyon jó barátai vannak az indiai üzleti körökben, és ezek közül az üzletemberek közül azért van, aki nem a régmúltban lett ennyire gazdag, hanem az elmúlt tíz évben.

(Kép forrása: edition.cnn.com/india-election-modi-victory-declaration)

Hogyha össze kéne hasonlítanod a 14 előtti Indiát a 14 utánival, akkor mi a legszembetűnőbb különbség, ami ezt a tíz évet és a harmadik ciklusát is igazolja?

Biztos, hogy az infrastruktúra az például sokat fejlődött Indiában. Alapvetően, amikor egy ország fejlődik, és India azért a BJP nélkül is fejlődött volna hasonló ütemben, akkor ezek a változások bekövetkeznek, de az biztos, hogy Indiában a fizikai infrastruktúra egy nagyon súlyos probléma volt és máig az, amibe nagyon jelentős pénzeket fektetnek. A városok tisztasága híresen rossz volt, most is elég rossz, de a "nagyon-nagyon rossz" és a "nagyon rossz" között azért jelentős, milliók életét befolyásoló különbség van. A Gangesz vizének a tisztasága katasztrofálisan rossz volt, most már csak aránylag rossz. A levegő viszont még mindig katasztrofális.

Az egy főre jutó jövedelem viszonylag jól nőtt. Modiéknak nem igazán sikerült a '14-es ígérettel ellentétben átütő módon fölpörgetni a gazdasági növekedés ütemét. Nem rossz, de semmi fantasztikusan átütő dolog nem történt azért azóta, habár 6-7 százalék, néha 8 százalék környéke, azért egy elég combos növekedés, ilyen növekedési ütem mellett nyilvánvalóan nagyon sokan felemelkednek a középosztályba, az életminőségük javul, az államnak is több pénze van arra, hogy a szegényekről valamilyen mértékig gondoskodjon. Én azt gondolom, hogy tíz év alatt Indiában ezek a nem annyira látványos, viszonylag kicsi, de nagyon sok embert érintő és alapvetően pozitívan érintő változások azok, amik a legfontosabbak, még ha nem is a legmarkánsabbak. Ha azt nézzük, hogy egy ekkora ország átlagos jövedelmi és fejlettségi szintje csak viszonylag szerényen változik, az is ugye már azt jelenti, hogy összességében véve ennek az országnak a gazdaságának a mérete nagyon jelentősen megnő.

Hova pozícionálja magát India a nemzetközi porondon a függetlenedését követően, milyen főbb céljai vannak főként az Egyesült Államok és Kína viszonylatában?

Nyilvánvalóan az indiai külpolitika története az legalább két nagy szakaszra bontható hidegháború alatti és utáni szakaszra. Az el nem kötelezettség az megint olyan fogalom, amit szerintem elvben mindenki ismer. Ugye ez az indiai külpolitikának a vezércsillaga a kezdettől. Ez nagyon sok mindent jelentett, tehát ezt soha nem úgy kellett értelmezni, hogy India mindenkitől távolságot tart, vagy akár csak egyenlő távolságot tart. Alapvetően a hidegháborúban India legalább a 70-es évektől egy a szovjetekkel szimpatizáló, de el nem kötelezett ország volt. A 90-es évektől nagyon-nagyon sokat beszéltek, főleg az Egyesült Államokban arról, hogy most föl fognak emelkedni az indiai-amerikai kapcsolatok, mert "két demokrácia". A kapcsolatok javultak és javulnak a 90-es évek elejétől, de sokáig azért ez egy elég lassú trend volt. Lehet, hogy két demokráciáról van szó, de az indiai külpolitikát egyrészt soha nem határozta meg az, hogy ők egy demokrácia, gond nélkül a szovjetek felé kacsintgattak a hidegháború idején, és annyi közös érdek nagyon sokáig nem volt. Ez változott meg legkésőbb a 2010-es évek elejére-közepére.

Kína, akikre a '60-as évek óta India fontos külső fenyegetésként tekint, materiális erőfölénye olyan mértékűvé vált, hogy mostanra a kínai-indiai kapcsolat az alapvetően megmérgeződött és ebből a pozícióból nézve hirtelen az Egyesült Államok vált a legfontosabb stratégiai partnerré Kínával szemben. Ez nem egy NATO-hoz hasonló szövetséget jelent, az indiai el nem kötelezettség még mindig tartja magát, India nem menne bele 5-ös cikkelyszerű dologba, de nagyon szeretnének amerikai technológiát, amerikai fegyvereket, amerikai hírszerzési együttműködést, az amerikaiak pedig nagyon szeretnének egy Kínához hasonló méretű, de végre Kínához hasonló erejű Indiát is látni Kínától délre. Ez egy nagyon szoros és nagyon fontos mindkét fél számára a stratégiai partnerség bizonyos limitációkkal.

Modi öt év múlva már túl lesz a 76. életévén. Készül a pártja a nélküle folytatandó politizálásra? Egyáltalán elképzelhető Narendra Modi nélkül indiai politika?

Hát biztos jobban, mint egy hónappal ezelőtt. Modiban abszolút benne van annak az esélye, hogy föltámad a jelenlegi helyzetből, vagy legalábbis életképes vezető politikus marad és azért ne felejtsük el, Indiát mondom a nyolcvanas évek óta olyan koalíciók kormányozták egészen 2014-ig, amik sokszínűek voltak, instabilak voltak, a legerősebb pártnak sem volt bennük többsége. Modi sosem kényszerült koalíciós kormányzásra ezelőtt még Gudzsarádban sem. Az ő kicsi lelke nincsen hozzászokva ahhoz, hogy koalíciós partnerek neki beszóljanak, netalántán egyezkedni kelljen velük, hát most majd megszokja, de azért ezzel együtt még mindig nincs olyan sokkal rosszabb pozícióban, mint a korábbi miniszterelnökök.

Itt már abszolút spekulálunk. Én azt gondolom, hogy a 2029-es választás kimenetele sokkal nyitottabbnak tűnik most, mint volt. Valószínűleg a BJP ennek még mindig haloványan az esélyese, de az indiai politikában azért nem annyira erős törvény, hogy a hivatalban lévő az meg is tartja a hivatalát, de azért a BJP az még mindig egy jól szervezett párt még mindig nagyobb részét kontrollálja a saját koalíciójának, mint mondjuk a Kongresszus az ő koalíciójuknak. Ha '29-ben a BJP kikap, akkor nyilván akármi történhet. Szerintem nem magától értetődő, de talán valószínűbbnek tartanám az újrázást, mint hogy lecseréljék. Nem világos, hogy kire cserélnék le, de azért azt sem mondanám, hogy nincsenek lehetséges utódok.

Némi magyar vonatkozás: A 2010-es évek egyik külpolitikai hívószava az úgynevezett keleti nyitás. A gyakorlatban és Indiával a fókuszban ez mit jelent?

India esetén azt gondolom, hogy ez egy nem a teljes potenciálján kihasznált lehetőség. Az indiai-magyar kapcsolatok, hogy is mondjam, egyszerre nagyon-nagyon pozitívak, nagyon jó hangulatúak, nem terheltek, semmilyen komoly problémás kérdés nincs a két ország között, és a magyar nézőpontból nem annyira kívánatos módon, de a keleti blokk részeként a keleti blokkhoz valamivel közelebb álló Indiával Magyarország jó kapcsolatot ápolt.

Kulturális kapcsolatoknak is megvan a gyökere Baktay Ervintől, Tagore indiai költőig, aki járt is Magyarországon (ld. Tagore-sétány Balatonfüreden - a szerk.). Megvannak az alapok, nagyon szép és jó, nem mellesleg igaz beszédeket lehet írni arról, hogy mennyire jó a két ország barátsága, de a mélysége ezeknek a kapcsolatoknak azért nem olyan jelentős, mint ahogy ezek a szép szavak esetleg elhitetnék velünk. Az indiai-magyar kereskedelem elég robosztusan nőtt az elmúlt években, de egy meglehetősen alacsony alapról, azt hiszem, forintban ilyen 2 milliárd 750 millió körül volt, 23-as adat, melynek a kétharmada Indiából érkező import és az egyharmada csak magyar export Indiába.

Ezt az importot és exportot egyébként mindkét fél részéről aránylag fejlett gyógyszeripari termékek, vegyipari termékek, Magyarország esetében fejlett műszerek, gépipari termékek adják, de ez nem egy jelentős kétoldalú kereskedelmi forgalom. Indiai miniszterelnök nagyon régen nem járt Magyarországon, Narendra Modi nyugat-európai partnereket tucatnyi alkalommal látogatott meg a miniszterelnöksége alatt, a visegrádi régióba most hirtelen nem akarom azt mondani, hogy egyszer sem járt, mert lehet, hogy egyszer igen, de föl sem merült, hogy Narendra Modi Magyarországra jöjjön.

(A balatonfüredi Tagore-sétány, welovebalaton.hu)

Mely területekre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni?

Ha nekem most ki kéne jelölnöm prioritásokat, perspektivikus területeket, akkor biztosan említeném Indiának az infrastrukturális expanzióját, tehát azt, hogy India most irtózatos pénzeket költ utakra, vasutakra, kikötőkre, repterekre, városi rendszerekre. Ez egy világtörténelmi léptékben jelentős fejlemény, ennek a környékén magyar vállalkozásoknak biztosan lenne keresnivalójuk, vagy lehetne keresnivalójuk. Általában az agritech - mezőgazdasági, vízgazdálkodási, szennyvíztisztítási technológiák - szokott fölmerülni egy olyan területként, amiben magyar vállalkozások nyújthatnak valamit indiai partnereknek. India a klímaváltozás kapcsán egyébként is nagyon-nagyon érzékeny a szárazságra, hajlamos a hőhullámokra.

Általában azt gondolom, hogy Indiával nagy léptékben, gyakorlatilag európai uniós szinten kell tárgyalni. Az Európai Unió és India tavaly óta folytat ismét korábban kútba esett szabadkereskedelmi tárgyalásokat. Az indiaiak nagyon sérelmeznek klímavédelmi megoldásokat az EU külkereskedelmében, az EU nagyon sérelmezi az indiai piac zártságát. Nem tudjuk egyelőre, hogy mi lesz ebből a szerződésből, lehet, hogy meg fogják kötni, de egy viszonylag sekély szerződés lesz, de azt mindenképpen javasolnám például, hogy Magyarország ezekre a tárgyalásokra figyeljen oda és törekedjen arra, hogy megállapodás szülessen Indiával, ha kell, akkor európai uniós szinten, ami lehetővé teszi a könnyebb hozzáférést magyar vállalkozásoknak is az indiai piacra.

A témától elrugaszkodva: Turistaként miért és mikor menjünk Indiába, mit érdemes megnézni?

Én télen voltam Indiában, ami a mély, hidegebb őszi időjárásunkhoz hasonló időjárás decemberben. Reggel fölvesz valamit az ember a hátára, délután már nem biztos. Énnekem bejött az az időjárás, nem a nyári vagy tavaszi meleg időszakot javasolnám. A világ híres turistalátványosságai között vannak súlyuknál megfelelően és túlértékelt dolgok. A Taj Mahal szerintem nem tartozik a túlértékelt dolgok közé, az valószínűleg a világ legszebb épülete, azt mindenképpen meg kell nézni, ha valaki arra jár, és általában azt tudom mondani, hogy India egy Európával mérhető területű, sokszínűségű kultúrájú történelmi régió. Valószínűleg bármelyik indiai államra rábökve lehet annyi megnéznivalót találni, mint ha most Németországba utazunk, vagy Olaszországba.

(Borítókép forrása: hiia.hu/trembeczki-zsolt/)

Az 1920-as években még csak 270-280 milliós országból hogyan lett 100 év elteltével egy közel, 1.5 milliárdos? Hogyan lettek ennyien az indiaiak?

Ez főleg a hidegháború alatti alacsony gazdasági növekedés eredménye. Azt általában tudjuk, hogy az alacsony fejlettségi szintű országok, régiók népességnövekedési rátája szokott drasztikusan magas lenni. Indiában a '60-as évekről van most a fejemben legrégebbi adat, akkor körülbelül 6 gyermek jutott egy szülőképes nőre, ami egy nagyon magas szám. Az indiaiak azóta körülbelül évtizedenként csökken, ebből a 60-as évek körüli adatból már a 2000-es évek környékén 3 környékén volt ez a szám, és az elmúlt években jutott el India oda, hogy körülbelül két gyermek jut egy szülőképes nőre. Ez azt jelenti, hogy India népessége most még növöget a korábbi nagyobb generációk miatt, de India népessége most már stabilizálódott. Az ENSZ előrejelzései szerint az évszázad közepére olyan 1,6 milliárd körül lesznek, de ez már a csúcs, és onnantól az évszázad végéig egy viszonylag puha, demográfiailag, gazdaságilag is fenntartható, de csökkenő időszak fog következni. Körülbelül a mostani 1,4 milliárd körül lesz 80 év múlva.

Kutatói szemszögből neked mi a legizgalmasabb ebben a hatalmas és távoli országban? Miért kezdtél el India bel és külpolitikájával foglalkozni?

Az én esetemben ennek nagyobbrészt személyes okai voltak. A családom bizonyos tagjai a '70-es évek végén, '80-as évek elején éltek kint több évet Indiában, ez a nagyapámat az ő teljes nukleáris családját jelentette, emiatt én ennek a tárgyi és szóbeli emlékeivel nőttem föl, az eredendő érdeklődésem egészen kisgyermekkorom óta innen ered. Indiában nagyon sok mindent szokás izgalmasnak találni a spirituális életüktől, ami engem semennyire nem érdekel a konyhájukig, ami viszont sokkal jobban. Nekem az a legérdekesebb Indiában, hogy egy ennyire hatalmas nagy és ugyanakkor még a viszonylag közelmúltban is ennyire szegény országot hogyan sikerült demokráciaként egyben tartani, a gazdasági növekedést, viszonylag nem egészségesen, de tekintélyes ütemben beindítani, és az, hogy India ilyen szempontból mintául tud-e szolgálni más fejlődő vagy fejlődni szándékozó országoknak.

Hogyha a legfontosabb történelmi sarokpontokat, fordulópontokat ki kéne emelned itt egy-két percben, akkor miket említenél? Létezik-e például indiai Mohács, vagy indiai Trianon, vagy indiai államalapítás?

Ez a fajta történet sok ezer évre megy vissza, valószínűleg nem nyolcezer évre, mint sok indiai gondolja, és sokkal inkább áll sok kis nemzetek történelméből, a déli mindenféle királyságok, így a dravidától a marátákig, Észak-indiában különböző királyságokig birodalmakig, amik közül egy-egy, például a maóriák, a gupták vagy a mólók később képesek voltak a szubkontinens nagyobb részének egyesítésére.

A viszonylag modernkori India történetét nyilván meghatározza a brit gyarmatosítás. Indiának egészen régen a történelemben volt egy Dravida őslakossága, őrájuk észak-nyugatról rájött egy indoárja hódító réteg, és utána nagyjából ugyanebből az irányból muszlim hódítók érkeztek, és csak legvégül az európaiak a tengeren. Az 1700-as évek végére már elég stabilan brit gyarmati uralom volt Indiában, először a brit Kelet-indiai Társaságon keresztül, és ha az évszámokban viszonylag jól leszögezhető eseményekről akarunk beszélni, akkor az 1857-58-as felkelést mindenképpen meg kell említeni, ezt magyarul szipolylázadásnak szokták mondani, de indiaiaknak ne mondjuk ennek az angol megfelelőjét, mert ez nagyon lekicsinylő, nekik ez az első függetlenségi háborújuk, ahogyan ők ezt értelmezik, és az 1900-as évek elejétől beszélhetünk utána egy a megerősített brit gyarmati uralom ellen elindult valóban országossá váló függetlenségi mozgalomról. Ennek a fő figuráit, Mahatma Gandhit, az Indiai Nemzeti Kongresszust, az erőszakmentességre való törekvést, ezeket viszonylag azt gondolom, hogy széles körben szokás ismerni a híres Ben Kingsley-féle Gandhi filmtől az iskolákig.

Ami India államalapítása a szó mai értelmében és a Trianonja is, az az 1947-es kettéosztás. Ugye Brit-India állt közvetlen brit igazgatás alatt lévő tartományokból, és több száz, kicsit mint a Német-római Császárságban félig-meddig autonóm hercegállamból, maharadzsa államból. Eme a nagyon bonyolultan fölépülő hatalmas területet, aminek volt egy hindu többsége, egy nagyon jelentős muszlim kisebbsége, muszlim többségű területek hindu többségű területekbe ékelve ezt a szubkontinenst a britek gyakorlatilag vonalzóval felosztották két újonnan függetlenné váló ország, Pakisztán és India között.

Miután a muszlimok India két ellentétes oldalán alkottak többséget, a mai Pakisztán területén és a mai Banglades területén lett egy Nyugat és egy Kelet-Kakisztán, tehát egy ország volt a kettő között az ellenséges Indiával. A Pakisztánhoz került területekről elmenekült sok-sok millió hindu, az Indiához került területekről elmenekült néhány millió muszlim.

A mai Indiai Köztársaság az 1950-ben jött létre, India először, mint nemzetközösségi domínium alakult meg. A különböző indiai-pakisztáni háborúkat nem is említem: '47-ben egyből '65, '71, '99, illetve ha a mai India, főleg külpolitikájára nézve egy fontos évet még ki kellene emelni, akkor az szerintem az 1962-es kínai-indiai háború, ami egyébként egy viszonylag kicsi katonai konfliktus lett, de az egyik alapjául szolgál a mai India fő geopolitikai megfontolásainak és helyezkedésének.

A szóban forgó eseményekről, emlékezetpolitikáról beszélve hogyan vélekedik mondjuk az átlag indiai vagy a nagypolitika? Pozitív avagy negatív az emlékezés?

Is-is és itt megint elválasztanám egy kicsit a különböző regionális identitásokat, amik viszonylag erősek Indiában, több száz királyságról, államról, városköztársaságokról, nagyobb birodalmakról beszélünk, és ezeknek a hősei ezek sokszor a szomszéd régiónak a történelmi jelenségei. Indiai kollégák, barátok elmondása szerint ezeket a helyi hősöket nehéz fölemelni a nemzeti emlékezetbe, ami az ország egészére vonatkozó emlékezetet illeti, ott igazán az első közös pont az nagyon sokáig az indiai nemzeti függetlenségi mozgalom volt, ami egyesíteni igyekezett hindukat, muszlimokat, egyéb kisebb vallásokat, északot és délt, és annak a vezető figurái, mondjuk Mahatma Gandhi és az első miniszterelnök Dzsaváharlál Nehru. Nagyobb részt vitathatatlan módon bent voltak a nemzeti kánonban. Ma már ez kevésbé van így, a hindu nacionalisták azért pedzegetik némely név esetén, hogy kevésbé volt pozitív a szerepük.

A hindu nacionalistákra rátérve, őnekik van egy nagyon érdekes elképzelésük az indiai történelemről, az ő értelmezésükben India egy nyolcezer éve folytonos nemzet, ami pontosan ugyanaz volt nyolcezer éve, mint most.

A lényeg az, hogy létezik egy olyan narratívája az indiai történelemnek, ami erősen romantizáló, erősen anakronisztikus, de megpróbál egy sok évezreden át és az India minden részén átívelő narratívát ráhúzni erre a nagyon összevissza és hosszú történelemre.

Megérkezve a XXI. századba mennyire nyer teret az a folyamat, amit amerikanizálódásnak vagy globalizációnak nevezünk, azaz milyen viszonyban áll India a hollywoodi filmekkel, a Mekivel, vagy mondjuk Taylor Swifttel?

Ha már Hollywood szóba került, hollywoodi filmeket abszolút lehet látni. Indiában ezeket azért néha cenzúrázzák erkölcsi vagy számukra értelmezhető erkölcsi megfontolásokból, de ilyen értelemben a modern globális popkultúra és benne a nyugati popkultúra az abszolút megjelenik Indiában. A plázákat minden karácsonykor karácsonyi díszben öltöztetik fel, és az indiaiak is adnak egymásnak ajándékot karácsonyra.

Amikor 2016 karácsonyán a köd miatt lebénult Észak-Indiában a vonatközlekedés, és a kollégámmal Kalkuttából Delhibe tartottunk karácsony előtti napon, december 23-án majdnem 20 órát töltöttünk a vonatban, akkor a hindu kollégám is igen erősen sérelmezte, hogy ő karácsonyra nem fog hazajutni a családjához, de Indiának egy nagyon erős belföldi popkultúrája is van.

Bollywoodot, mint a hindi nyelvű indiai filmipart, azt szerintem mindenki ismeri. Az indiai popzene is nagyon erős, tehát egy nagyon jelentős részét teszi ki a popkulturális fogyasztásnak . Összességében megvan a kapcsolódás a globális kultúrára, de a helyét is nagy mennyiségben állítják elő és fogyasztják.

(Kép forrása: Prime Video - Bollywood: World's Biggest Film Industry)

Az indiai kultúra iránti nyugati érdeklődés mennyire jellemző napjainkban?

India, mint brand az nyilvánvalóan az indiai filozófia, spiritualitás és gondolkodásmód, ezek mindig is inspirálóak voltak, mindig voltak, akiket ezek a dolgok inspiráltak nyugaton. Ha egy kicsit tágabban India soft powerjéről, puha erejéről beszélünk, én azt gondolom, hogy az India brand az alapvetően egy pozitív konnotációjú dolog. Nem kizárólag pozitív, nem csak pozitív gondolatok társulnak hozzá, hisz, ha bárkit megkérünk, hogy öt dolgot írjon le Indiáról, akkor a szegénység és a kosz az ott lesz, de alapvetően India iránt különösen a nyugati világ nagyon régóta egy alapvetően pozitív attitűdöt társít, amit az indiai valóság inkább csak árnyal, de nem eredendően határoz meg.

(Borítókép forrása: hiia.hu/trembeczki-zsolt/)

Folytatás: "Indiai választásról szóló újságcikkben mindig meg kell írni, hogy a világtörténelem legnagyobb választására került sor, ez 1951 óta igaz"

Júniusban több mint 60 millió mexikói járult az urnákhoz, hogy a 130 milliós országnak új elnököt és törvényhozást, valamint 20 000 önkormányzati kormányzót és tanácstagot válasszanak. A felmérések alapján nem történt meglepetés: Claudia Sheinbaum és a MORENA párt elsöprő győzelmet aratott. Sheinbaum az elnökválasztáson a szavazatok közel 61%-át szerezte meg, ami 35,9 millió szavazatot jelent, 30%-kot verve a második helyen végzett Xochitl Gálvezre. Az új elnök érdekes politikus lesz: végzettségét tekintve egy klímakutató, aki korábban Mexikóváros állam kormányzója volt. Emellett ő lesz az első nő és az első zsidó, aki Mexikó elnöki tisztségét fogja betölteni.

Kép forrása: The Times of Israel

Az új elnök politikai programja az energetikai átmenetre összpontosít. Kérdéses, hogy a lassuló gazdaságot és romló közbiztonsági helyzetet öröklő elnök képes lesz-e a hatalmas felhatalmazásával a programját végrehajtani. Ebben a cikkben magát a választást, az előző elnök örökségét és azt vesszük szemügyre, hogy mit tehet Sheinbaum a hivatalában.

A választások

Mexikó 6 évente választja meg elnökét és a 128 szenátorból, valamint az 500 képviselőből álló kongresszusát, akiket 3 évente választanak, tehát az országban félidőben, két elnökválasztás között időközi képviselőválasztásokat tartanak. Érdekesség. hogy 2018-ig mind a szenátorok, mind a képviselők csak egyetlen ciklust vállalhattak, ami azt jelentette, hogy a mexikói kongresszus egyike azon keveseknek a világon, amely a választások alkalmával teljesen lecserélődnek. Most először 2024-ben azonban egy alkotmánymódosításnak köszönhetően mind a szenátorok, mind a képviselők legfeljebb 12 évig tölthetik be a tisztségüket. Ez a változás azonban nem terjed ki az elnökre, aki továbbra sem töltheti be 6 évnél tovább a mandátumát.

Kép forrása: ReVista: The Harvard Review of Latin America

Az elnöki újraválasztás tilalmának rögzítése egészen az 1910-es évek mexikói forradalmáig nyúlik vissza, amely azután tört ki, hogy az akkori elnök módosította az alkotmányt, hogy lehetővé tegye magának az egymást követő ciklusok megtartását, majd hét egymást követő választási győzelmet aratott.

Egyébként a mexikói elnökválasztás alapvetően egy "first past the post" rendszer alapján működik, ami alapján az a jelölt nyeri a választást, aki a legtöbb szavazatot kapja, függetlenül attól, hogy megszerzi-e a szavazatok több mint 50%-át. Az idei választáson azonban ez egyáltalán nem számított, mivel Sheinbaum a szavazatok 61%-át szerezte meg. A mexikói kongresszusi választási rendszer egy kicsit bonyolultabb, de alapvetően a kongresszusi képviselők többségét választókerületi szinten választják meg, majd a képviselők kisebbségét kinevezik, hogy a kongresszus jobban tükrözze a tényleges népakaratot és a kisebb pártok is képviselve legyenek.

Ebben a választási rendszerben Sheinbaum MORENA pártja 60 szenátort és 248 képviselőt nyert. Noha ezáltal a MORENA nem lesz képes az elnök számára a kongresszusi többséget biztosítani, fontos megjegyezni, hogy a törvényhozási többség nagyon ritka a mexikói politikában, és a következő legnagyobb párt, a Nemzeti Akciópárt mindössze 22 szenátort és 68 képviselőt szerzett. Jelenleg úgy néz ki a koalíciós tárgyalások alapján, hogy a MORENA-t két kisebb párt baloldali párt is segíteni fogja majd, amelyek támogatták Sheinbaum elnökjelöltségét: a Zöldek és a Munkáspárt. A Zöldek 14 szenátort és 75 képviselőt, míg a Munkáspárt 9 szenátort és 50 képviselőt nyert.

Miért olyan népszerű a baloldal Mexikóban?

Először is, Sheinbaum taktikai szempontból egy kifejezetten jó jelöltnek számított, megalapozott politikai programmal és egy nagyon erős párttal, pártszervezettel és infrastruktúrával. Választási sikerének fő oka elődje és mentora volt: Andres Manuel Lopez Obrador, Mexikó jelenlegi elnöke, közismert nevén AMLO. AMLO egy elképesztően népszerű politikus volt és maradt Mexikóban. Hatéves hivatali ideje alatt népszerűségi mutatói ritkán estek 60% alá, és megbízhatóan a világ egyik legnépszerűbb vezetője volt.

Kép forrása: CSIS

Népszerűségét nagyrészt elitellenes, a nép embere politikai stílusának és újraelosztó gazdaságpolitikájának köszönheti. Nagyszabású nyugdíjreformot vezetett be a 65 év felettiek számára, és hatéves hatalma alatt a nyugdíjkiadások 600%-kal emelkedtek. Megduplázta a kötelező szabadnapok számát és minden évben kétszámjegyű összeggel emelte a minimálbért. A beruházások jelentős részét Mexikó déli régióiba irányította, gazdaságfejlesztési programjával 5 millió mexikóit emelt ki a mélyszegénységből. AMLO arra is rákényszerítette a vállalatokat, hogy ténylegesen osszák meg a vállalat nyereségét a dolgozóikkal. Jelentősen leegyszerűsítette a szakszervezetek létrehozásának folyamatát, és rengeteg hatalmas infrastruktúrafejlesztési projektbe fektetett be, köztük egy új nagy repülőtérbe Mexikóvárosban, egy új nagysebességű vasúti rendszerbe és az úgynevezett óceáni folyosóba, amely lényegében a válsággal küszködő Panama-csatorna szárazföldi alternatívája lesz majd.

A nyugati-európai országokkal és az Egyesült Államokkal ellentétben, ahol a baloldali pártok gyakran az egyetemi végzettséggel rendelkező nagyvárosiak körében népszerűek, a MORENA bázisát túlnyomórészt a mexikói munkások alkotják. Egyesek szerint a jelenlegi elnök politikája valójában nem is annyira hatékony, és ehelyett AMLO politikai sikerét a média feletti ellenőrzésének tulajdonítják.

AMLO képtelen volt kezelni Mexikóban az egyre romló közbiztonság helyzetét. Hatalomra kerülésekor a kábítószer elleni háború befejezéséről beszélt, és a kartellekkel kötött békeszerződéseket szorgalmazta a leszámolások helyett. Ez azonban nem igazán vált be, mivel a gyilkosságok száma továbbra is stagnál, sőt enyhén emelkedik is. Mexikóban évente 44 000 gyilkosságot regisztrálnak, aminek köszönhetően továbbra is a világ egyik legveszélyesebb országa. 2018 óta ráadásul folyamatosan nő az eltűnt emberek száma, és a kartellek még mindig ugyanannyi, ha nem több területet ellenőriznek, mint 2018-ban.

Kép forrása: Stratfor

Az elnök válaszul a hadsereg költségvetésének jelentős bővítésével reagált a széles körű korrupciós problémák ellenére, és létrehozta a több mint 100 000 katonából álló új Nemzeti Gárdát. Emellett néhány ellentmondásos alkotmányos reformot is végrehajtott, amelyek sokkal nagyobb befolyást biztosítanának az elnöknek a mexikói igazságszolgáltatás felett, és megkövetelnék, hogy bizonyos bírákat válasszanak. Bár a kongresszusban nem tudta megszerezni a szükséges kétharmados többséget ahhoz, hogy ezt meg is tegye, Sheinbaum a maga részéről azt ígérte, hogy rendbe hozza mind Mexikó gazdaság-, mind Mexikó biztonságpolitikáját.

Sheinbaum az adóelkerülés visszaszorításával és az AMLO által bevezetett megszorítások folytatásával akarja egyensúlyba hozni a költségvetést, ami a közszféra fizetéseinek csökkentését és a politikusok drága juttatásainak eltörlését jelenti. Mexikóváros kormányzójaként figyelemre méltó sikereket ért el a városban a bűncselekmények csökkentésében a közbiztonsági kiadások növelésével és a rendőrségi hivatalok számának növelésével. Azt állítja, hogy ez az egész országban megismételhető.

Most a növekvő hiányt az AMLO nagy infrastrukturális kiadásainak átmeneti következményének tekinti, és ígéretet tett arra, hogy meredeken növeli az egészségügyi oktatásra és az infrastruktúrára fordított kiadásokat. Sheinbaum támogatta AMLO alkotmányos reformjait is, amelyeket a MORENA kongresszusi dominanciája miatt most talán végre tudna hajtani.

A jelenkori politika meghatározó (és megosztó) szereplői a politizáló celebek. Ha szétnézünk a világon, akkor lépten-nyomon belebotlunk olyan híres-neves színészekbe, sportolókba vagy énekesekbe, akik a politikai kampányok során kifejtik a politikai nézeteiket, hivatalra pályázó politikusokat biztosítanak a támogatásukról, illetve szélsőséges esetekben el is indulnak a választásokon. A celebek ezen megnyilvánulásai ráadásul új minőséget adnak a közéleti szerepvállalásuknak, amelyet a befogadó fogyasztók nem feltétlenül szoktak díjazni. Amellett, hogy a celebek esetleg megutáltatják magukat a másik párt vagy mozgalom szimpatizánsaival, tovább polarizálhatják a közéletet, hiszen a "színvallást" követően egyesek semmi pénzért nem lesznek halandóak elismerni, hogy az általuk korábban szeretett (vagy legalább tolerált) közszereplő valaha is minőséget képviselt volna.

Rengeteg példát láthatunk arra, hogy emberek megutálnak egy színészt, egy énekest vagy egy komplett sportágat vagy csapatot azért, mert azok bizonyos ügyekben véleményt nyilvánítanak. Nyilván a politikának van egy alapvetően konfliktusos természete, azonban nem biztos, hogy annak szét is kellene szabdalnia mindazokat a szálakat, amelyek összekötik az állampolgárokat az eltérő pártpreferenciáik ellenére is.

Amíg Amerikában a Taylor Swift rajongók ("Swifties") és az őt tehetségtelennek tartók feszülnek egymásnak, addig például Magyarországon sokáig a Tóth Gabi és Krausz Gábor válása volt megosztó, nem kis részt az énekesnő nyíltan vállalt politikai nézetei miatt (amiről közvélemény-kutatást is végeztek). Bár nem ismerünk olyan kutatást, amely a válásuk után felmérte volna, hogy a különböző pártpreferenciák mennyiben jártak együtt Tóth és Krausz támogatásával, feltételezhetjük hogy volt.

De nem csak a (jelenleg is nagy mértékű) polarizáció súlyosbodása a baj a politizáló celebekkel. A demokrácia (legalábbis formálisan) az egyenlőségre épül, amely azt jelenti, hogy mindenkinek egyet ér a szavazata, illetve emberi mivoltából fakadóan ugyanolyan fontos a véleménye. Természetesen fontos arról megemlékezni, hogy a teljes egyenlőség nem elérhető, illetve egyes vélekedések szerint nem is kívánatos. A képviseleti demokráciához hozzá tartozik, hogy a politikai elit (szűken értelmezve a politikusok kasztja) funkcionálisan elválik a képviseltektől, közöttük aszimmetrikus viszony van. Ebből az is következik (az elitista demokráciaelmélet hívei szerint), hogy a politikai folyamatokat irányító politikusok nagyobb rálátással és információs többlettel rendelkeznek az országot érintő döntésekkel kapcsolatban mint az állampolgárok.

Ezzel alapvetően nincs baj, nem azt jelenti, hogy az állampolgárok mind "tudatlanok" lennének, van aki többet tájékozódik, van aki kevesebbet. Azonban semennyi tájékozódás nem tudja azt a tudást és hozzáértést bepótolni, mint amivel az informatikusok rendelkeznek a számítógépek területén, illetve méltán lenne ideges egy pszichológus, ha az emberek néhány blogbejegyzésből levonható következtetések alapján diagnosztizálnák a saját lelki egészségüket. Ez alapján a séma alapján meg lehet különböztetni olyanokat, akik valamilyen területhez értenek (az az ő életük, hivatásuk), illetve azokat, akik nem értenek ahhoz a területhez.

A celebek ebből a szemszögből nézve súlyos határsértést követnek el, amelyhez a politikusok is a nevüket adják. Méltán feltételezhettük eddig, hogy a politikusok és a nép között a politika területén aszimmetria van, azonban a celebek a saját, kiemelkedő státuszuk felhasználásával komoly hatást fejtenek ki. A nagy követő és rajongó táborokkal rendelkező celebek véleménye sokakhoz eljut, sokakat ezáltal orientálhat is. A celeb véleményének a súlya ugyanakkor emiatt nem attól függ, hogy ő "homo politicus" lenne és "Átlagos Ábel" pedig nem. Semmi sem igazolja azt, hogy az ő politikai állásfoglalásának több teret kéne engedni, mint az utca emberének; az nem vezethető le semmi olyan jellegű többletből, mint amivel a politikusok (feltehetőleg) rendelkeznek.

A demokráciára jellemző, hogy vannak olyan csoportok, amelyek nagyobb befolyással és lobbierővel bírnak mint az átlagos állampolgárok - ami értelemszerűen némi demokratikus deficitet is okoz. Ahogyan azt Branko Milanovics állítja a könyvében ( Egyedül a kapitalizmus): az USA Kongresszusa aránytalanul többet foglalkozik a befolyásos donorok (felső 1-10%) ügyeivel mint azokéval, akik végső soron a politikai közösség túlnyomó többségét adja ki és döntenek a politikusok sorsa felett. Valami hasonlót feltételezhetünk a celebek kapcsán is, hiszen azok a nyilvánosságban betöltött speciális státuszuknak köszönhetően torzíthatnak a demokratikus folyamaton.

A demokráciának sok megoldatlan problémája van, a celebek kitüntetett szerepe és elválása a többi "nem-politikus" csoporttól egy a sok közül. A politikusok speciális, politikában hasznosítható tudással rendelkeznek, amely alapján cselekednek és kormányoznak és a választások alkalmával a választók ítéletet mondanak a munkájukról. A celebeket nem hatalmazta fel senki, hogy a politika befolyásolásához lássanak (persze a közönségük megerősítheti őket az éljenzésükkel, illetve ki is pfújolhatja őket), azonban olykor aránytalanul nagy súllyal vesznek részt a politikai diskurzusokban.

Ráadásul a hírességek egyik fontos ismérve, hogy botrányokba keverednek (ami nem feltétlenül rossz nekik, hiszen addig is róluk szólnak a hírek). Azonban a botrányok aláássák azoknak a véleményeknek a hitelességét, amelyeket a celebek közvetítenek, ami pedig óhatatlanul tovagyűrűzik a hagyományos politikai szereplők megítélésre is, hiszen azok gyakran mutatkoznak az új választók reményében ezekkel a celebritásokkal. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mindez ahhoz vezet, hogy a politikailag ellenérdekelt felek a hatalom reményében megpróbálják diszkreditálni a másik oldalt. Miután a választók nem feltétlenül tudják differenciálni egymástól a hagyományos politikusok és a celebek szerepét (főleg a fentebb kifejtett határsértések miatt), így nem véletlen, hogy egyre jobban csökken a politikusokba vetett bizalom. (Mindez persze ennél összetettebb, nyilvánvalóan nem vezethető vissza pusztán a hírességek nagyfokú bevonódására.)

Féloldalas lenne az érvelés, ha röviden nem térnénk ki arra, hogy a celebek szerepvállalása lehet akár jó is. Amikor egy celeb kikiáltja magát egy elnyomott/elhallgatott/elhanyagolt csoport képviselőjének, akkor a celeb felhelyezheti az általa képviselendő csoportot a politikai radarra. Amennyiben felkarolja a nagypolitika az ügyet, akkor jó is származhat a demokrácia számára. Ugyanakkor ez az esetek többségére nem igaz. Összességében azt mondhatjuk, hogy a politizáló celebek több frusztrációt okoznak mind az őket figyelő társadalom, mind a demokrácia számára.