Reaktor

Egyetemet kezdeni izgalmas és jó feladat, de bizonyos értelemben elég kaotikus. Nehéz a középiskolai környezet után belekezdeni valami olyanba, ahol tényleg rendesen utána kell járni a dolgoknak, és ha egy határidőről egyszer lemaradsz... akkor kimaradsz. Mutatunk pár fontos pontot, amit mindenképp nézzetek meg a saját egyetemeteken, és véssetek be a naptárba!

Cikksorozatunk első részében a kollégiumokról lesz szó.

Azért ez az első, mert az ide való jelentkezési határidő többnyire a legkorábbi adminisztratív időpont, hiszen a szorgalmi időszakot megelőző héten, az un. regisztrációs héten sokakat már el kell helyezni a kollégiumokban. Sok helyen már nyár közepén indul a jelentkezés, és hamar le is zárul. Fontos, hogy az elsősöket nem úgy rangsorolják a kollégiumi helyeken, mint a felsőbb éveseket. 

Míg utóbbiak főleg tanulmányi alapon kerülnek be, ilyen eredménye egyetemről elsősöknek még értelemszerűen nincsen. Ekkor többféle eljárás létezik: vagy középiskolai tanulmányi eredményeket kérnek be, vagy szociális alapon kérhetitek a felvételt. Egyszerre mindenképpen érdemes több koliba jelentkezni, intézményen belül ugyanis a kollégiumoknak egységes rendszere van (pl.: Műszakisoknak a KEFIR), amiben a felelősök azonnal látják, ha az első helyre bejutsz, a további megjelölt helyekre már repülhet is pár boldog várólistás. Így nem foglalsz helyet feleslegesen a listákon, ellenben nagyobb valószínűséggel jutsz kényelmes ágyhoz szeptemberben.

Mindenképpen érdemes a saját szakod vagy karod koliját megjelölni első helyen (ha van ilyen), hiszen sokkal könnyebb lesz majd év közben a szaktársaidat zh előtti éjjel pizsamában zaklatni a szomszédban, mint “elbuszozni” hozzájuk. Akkor se ijedj meg, ha azt hallottad, nagy a verseny az ottani helyekért, egy jelölést mindenképpen megér.

Egyes kolik bár egyetemi karokhoz kötődnek, inkább csak preferálják az ottani tanulókat, de kevesen tudják, hogy van hozzájuk "idegenlégiós" felvételi. Ezt kérvényezni kell, és jellemzően kérik benne a szobatársak nevét, akik mellé költözni szeretnél. Szükséges tehát ekkor olyan haver mellé társulni, aki a preferált területen tanul, mert nem nagy az esélye három idegenlégiósnak egy szobában. Ennek a kérvénynek sokkal korábbi a leadási határideje, ezért erre különösen figyelni kell, ha “kakukktojásként” csapódnál a pajtijaid szobájába. 

Minden egyetemnek van egy, jellemzően a Hallgatói Önkormányzat által delegált kollégiumi felelőse. Az ő e-mail címe nyilvános, és munkaköréből adódóan egész augusztusban a szállásolandó diákok ügyeivel és az épület felkészítésével van elfoglalva. Ebből látható, hogy egy türelmes figurát takar a titulus, aki azonban a hatodik-hetedik "hülye kérdésnél" megeshet, hogy nem lesz lágyszívű. Tehát mielőtt írnál neki, mindenképpen olvass el minden tájékoztatót, nehogy már a nulladik napon magadra haragítsd a szobák fura urát. Ellenben ha valami tényleg rendellenes van (az online rendszer nem engedi a kérelmed véglegesítését, nem szerepel sem a várólistán, sem a felvettek között a neptun kódod, stb.) akkor mindenképpen keresd meg, hiszen ő biztosan tudni fogja, mi a teendő. 

Elsősöknek sajnos nincs mindig szoba választási előjoga, ez a felsőéveseknél is a jobb tanulók vagy sport/közéleti tevékenységükkel kiemelkedő diákok kiváltsága. Nem is nagyon tudhatják még, melyik szoba hány csillagot kapna a hotelek listáján, de erre vannak kiskapuk. Ha ugyanis valahonnan (pl. gólyatábor) van egy felsőéves haverod, akinek van üres hely a szobájában, lehet csapódni. 

Nem kell elkeseredni akkor sem, ha a szobád maga a földi pokol, sajnos ez megesik. Itt két opció van: vagy fél évig nagyban tanulsz, hogy a kiemelkedő átlagoddal kérhess új zugot, vagy felújításba kezdesz a társaiddal, és fixen maradtok a helyeteken. Utóbbi esetben senkinek nem lesz "arca" elhappolni előletek a szint legmenőbb szobáját. Csak ne felejtsétek el a projektbe bevonni a koli felelőst és a gondnokot!

A magánkolik végtelen skálája szinte minden egyetemet felölel, választhatsz akár ilyen helyet is. Változóak a követelmények, de alapvetően három típust különítünk el: szakmai, szakmai-vallási, vagy bérleti alapú magánkollégiumokat. Szakmai jelleggel működő kolik szakterületek, vagy az interdiszciplinaritás elve köré szerveződhetnek. Nem minden esetben minősített szakkollégiumok, de mindkét esetben az átlagnál alacsonyabb havidíjért lakhatunk benne, cserébe az egyetemi szakmai követelményeken túl menő elvárásokkal kell szembenéznünk. Ha ez tetszik és belefér, ez a legjobb választás.  

Van, ahol ez kiegészül vallási vagy etnikai közösségi elvekkel, itt a szakmaisághoz erős közösségi szál is tartozik. Itt is kifoghatunk alacsonyabb árakat, főleg, mert kollégiumokon belül is vannak támogatási rendszerek. A bérleti alapú magánkolik nem várnak el semmilyen tanulmányi alapot vagy közösségi hovatartozást, viszont drágábbak, ellenben többnyire jó állapotúak, és nem vagy annyira egyedül és kiszolgáltatottan, mint egy albérletben. Na, meg jóval olcsóbb. 

Nagyon szorítunk minden leendő kolisnak! Ez életetek egyik legszebb időszaka...

... ha nem felejtitek el felcímkézni az ételeiteket a hűtőben. :) 

Demkó Attila íróval, biztonságpolitikai szakértővel, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetőjével beszélgettünk a tusványosi élményeiről, Ukrajna esélyeiről és kilátásairól, a helyes és elhibázott szankciókról, valamint az USA esszenciális közvetítő szerepéről. 

Ha megengedi, egy nem teljesen a témához kapcsolódó kérdéssel kezdeném. Milyen volt Székelyföldön, milyen volt Tusványos? A sajtóban és az Ön Facebook oldalán is lehetett arról olvasni, hogy ott járt, és egy, az ukrajnai háborúról szóló pódiumbeszélgetés résztvevője is volt. 

Tusványos mindig remek volt, több mint negyedszázada járok, és mindig, nemcsak egy élmény, egy közösségi élmény, hanem rengeteg közös gondolkodásra is alkalmat ad a rendezvény. Ennek része volt az a pódiumbeszélgetés, amin részt vettem. Ukrajnáról szólt, amelyen a jelenlegi ukrán helyzetet és a háború perspektíváit, kimeneteleit vitattuk meg Kis Rajmund kollégámmal.

Orbán Viktor tusványosi kijelentése, hogy Ukrajna nem tudja megnyerni a háborút, óriási felhördülést keltett. Az ukrán külügyminisztérium is tiltakozott. Ön is ezt mondta egyébként az említett pódiumbeszélgetésen. Elmagyarázná, hogy miért nem? És arra is kíváncsi vagyok, hogy miért vált egyeduralkodóvá az a narratíva, hogy a Nyugat támogatásával Ukrajna igenis le tudja győzni Oroszországot?

Most nem teljesen egyeduralkodó azért ez a narratíva, hogyha megnézzük, tehát olvassunk nagy nyugati lapokat vagy elemző tanulmányokat, és ott azért már az utóbbi egy-két hónapban megjelent, hogy Ukrajnának nagyon kevés az esélye a háború megnyerésére. Mondjuk a Foreign Affairs-et nem lehet orosz barátsággal vádolni, de ott is lehoztak egy komoly tanulmányt erről július 8-án, de láttunk ilyet a New York Times-ban is sokfelé, tehát ez a narratíva ugye a fővonalbeli médiákban megvan, de azért a mélyebb elemzések megmutatják a valóságot, vagy legalábbis egyre inkább megjelennek nagyon is mainstream, nagyon is komoly lapokban. Tehát ebben igazából nincs újdonság, amit én mondok, vagy amit a miniszterelnök úr mondott, ez a realitás, tehát nem egy szép dolog ez, hogy ez az orosz agresszió legalább a céljai egy részét el fogja érni, nem egy erkölcsös dolog, de akkor is ez a tény. Oroszországnak egész egyszerűen nagyobb az ereje, mint Ukrajnának, ezt az erőt csak részlegesen használja, tehát ezt mindig elfelejtjük, hogy

Oroszország nem vetette be szárazföldi erejének csak azt a részét, azokat az alakulatokat, amelyek szerződéses katonákból állnak, tehát nem mozgósította a hadseregét.

Ergo minden olyan elmélet, hogy Ukrajna nyerni tud, azt feltételezi, hogy Oroszország akkor sem mozgósítaná a hadseregét, amikor akkora bajban van, hogy tényleg elveszítheti a február 24-e után megszerzett területeket. Ezt nagyon nehéz elképzelni. Azt is nagyon nehéz elképzelni, hogy ne vetnének be még komolyabb fegyverzetet Ukrajna ellen, akkor hogyha az ukrán offenzíva - most ugye Herszon mellett indult egy offenzíva -, sikerrel kecsegtetne. Mit jelent ez? Tehát látjuk az ukrán támadásokat a hidak ellen. Ugye most Herszonnál ért egy hidat támadás, Nova Kahovkánál ért egy hidat támadás, ezek részben sikeresek voltak. Most ezt Oroszország is meg tudja csinálni, Ukrajna nagyon nagy részén le tudja kapcsolni az áramot, Oroszország meg tudja szüntetni a gázszolgáltatást, és ezt kizárólag precíziós rakétákkal megteheti. Tehát nem kell odamennie a helyszínre. Ami van Ukrajnának ugye az új nyugati fegyverzettel, az sokszorosan megvan Oroszországnál, tehát ez a precíziós képesség. Nagyon röviden összefoglalva arról van szó egész egyszerűen, hogy Oroszország még mindig nem vetett be minden eszközt, nem mozgósította a haderejét, és olyan helyzetet pedig nem tudunk elképzelni, vagy én nem tudok elképzelni, de nagyon sok nyugati szakértő sem tud elképzelni, hogy Oroszország egész egyszerűen feladja a február 24-e után megszerzett területeket anélkül, hogy erőteljesebb eszközöket vetne be.

Tehát igazából a kérdés nem az, hogy Oroszország győz-e a háborúban, hanem az, hogy milyen mértékű ez a győzelem,

és itt egyébként az ukrán ellenállása nagyon kemény és sokszor tényleg hősies ukrán ellenállás megakadályozta a legnagyobb orosz győzelmet, azt, hogy Kijevet elfoglalják. Tehát ez biztos, hogy nem lesz, erre nincs ereje Oroszországnak, de arra valószínűleg lesz ereje, hogy Zaporizzsja megye nagyobbik felét, a Donbasszt, illetve Herszon megyét elfoglalja, illetve megtartsa.

Ön és mások is hangsúlyozzák, hogy Oroszországot talán nem kell teljesen sorokba szorítani, mert akkor képes lesz arra, hogy gyakorlatilag romba döntse Ukrajna teljes energiahálózatát. Ön szerint mekkora esély van erre, illetve mindennek milyen következményei lesznek Európára, benne nem utolsó sorban Magyarországra?

Pontosan erről van szó, ez a lényeg, hogy Oroszország abszolút képes egy olyan csapást mérni a jelenlegi ukrán állam életképességére, ami a tél előtt ellehetetlenítené az ukrán lakosságot. És képzeljük el, mi van akkor, ha Kijevben nincs fűtés? A Kijevben nincs áram, egy hárommilliós, három és félmilliós városról beszélünk, de ugyanígy tudunk beszélni más nagyvárosokról is, Harkovról, Zaporozsjéről, Mikolajivról, Odesszáról. Itt rengeteg nagyváros van. Ugye

a kisebb településeken fával fűtve túl tudják élni a telet, de mi lesz a nagyvárosi lakossággal, mi lesz az ukrán ipar maradékaival?

Tehát ez a része, ez teljesen hiányzik a nyugati narratívákból, hogy Oroszország nem használta ki eszközrendszerének még csak egy csekély részét. Hogyha megnézzük, hogy hogyan kezdődött az Irak elleni háború, az Egyesült Államok az első pár napban, ugye 2003-ban jóval nagyobb rombolást végzett az iraki infrastruktúrán. Tehát ott aztán tényleg nagy területeken lekapcsolták a villanyt, hidakat lőttek szét, minisztériumokat lőttek szét. Tehát ezeket kéne végiggondolnia mindenkinek, hogy tényleg mit tehet még Oroszország. Sajnos ez a helyzet, hogy

hihetetlen zsarolási potenciája van az oroszoknak Ukrajnával, illetve Európával szemben is,

mert ha elképzelünk egy olyan Ukrajnát, ahol decemberben, januárban sokmilliós városokban nincs víz, és nincs villany, akkor azt tudjuk, hogy mit jelent ez menekülthullám tekintetében, tudjuk, hogy mit jelent az anyagi teherviselés, ugye Európát jelenleg is már nagyon megterheli ez a háború gazdaságilag, tehát itt Oroszország egyértelműen egy brutális gazdasági háborút tud vívni Ukrajna ellen, de akár Európa ellen is. Eközben Oroszország, igaz, hogy szankciók alatt van, igaz, hogy gazdasága 8-10-11%-kal csökken, de Szentpéterváron, Moszkvában, az orosz nagyvárosokban lesz melegvíz, lesz áram, lesz gáz. Tehát gondolom, ez a realitás, az ideológiát le kell mindig tisztítani az elemzésről. Nem igazán látok olyan, különösen hogyha Oroszország vereségre állna, eltérítő tényezőt, ami Oroszországot Ukrajna infrastruktúrájának megsemmisítésétől, energetikai infrastruktúrájának megsemmisítésétől el tudja tántorítani.

És ha jól tudom, Oroszország olajexportja a szankciókat követően nemhogy csökkent, hanem még nőtt is az elmúlt időszakban. 

Hát ha a bevételeket nézzük, akkor mindenképpen, hiszen nagyon magasak az olajárak. Tehát az a probléma Oroszországgal, hogy túl nagy. Én nem mondom azt, hogy a szankciók úgy általában feleslegesek és sikertelenek, mert a technológiai szankcióknak például nagyon is van eredménye. Vagy a célzottan az orosz pénzügyi rendszerre irányuló, az orosz tartalékokra irányuló szankcióknak igenis van eredménye, tehát ezek úgymond jó szankciók. De azok a szankciók, amelyek többet ártanak a világgazdaságnak, illetve az európai gazdaságnak különösen, mint Oroszországnak, és az olajembargó, az pontosan ilyen, azoknak nincs értelme, azok az oroszokat segítik. Tehát érti, ez a legironikusabb az egészben, hogy

mind a gázszankciók lebegtetésével, mind az olajszankciókkal, amelyek meg is történtek, és Magyarország, Csehország, Szlovákia, ugye a csővezetékes szállítás csak a kivétel, voltaképpen az oroszoknak segítettünk.

Azért, mert növelni tudták a bevételeiket, miközben mi Európa meggyengültünk gazdaságilag. Ugye ezt minden európai országban lehet érezni, ugye Tusványosról jöttem, Romániában a benzinár az majdnem kétszerese, mint a magyar, hihetetlenül fölmentek az energiaárak, tehát ezt minden európai polgár magán érzi, ez voltaképpen hosszabb távon Ukrajnának a támogatását is gyengíti, egyrészt a populáris támogatását, ugye az átlagemberek részéről, de a politikai támogatását is, mert egyszerűen kormányok bukhatnak ebbe bele, mert kevesebb lesz a pénz Ukrajna támogatására. Tehát Oroszország egész egyszerűen így nem fogható meg, és erre az Ön kérdésre kiválóan rámutatott, az olaj a legjobb példa. Nemcsak az olaj van, mi van akkor, hogyha eljutunk odáig a kétoldalú feszültségben, hogy Oroszország nem ad uránt a világnak. Ugye, nemcsak a magyar Paksi Atomerőmű működik orosz uránnal, és

mindenki, akit fölháborít esetleg a magyar-orosz politika, gondolkodjon el, hogy honnan kapnék még máshonnan uránt a Paksi Atomerőműhöz, és mi lenne, hogyha nem lenne a paksi atomerőmű?

Ugye az új erőmű, a Paks II. az már működhetne más uránforrásokkal is, tehát más üzemanyaggal, de a jelenlegi Paks ugye, ami egy ötvenéves erőmű, csak az eredeti orosszal tud működni. Ugyanez igaz Szlovákiára, Csehországra, még megannyi országra Európában. Tehát egy egész egy nagyon-nagyon komplex rendszer, és mindaz, amit azt gondolunk, hogy úgymond Oroszországot sújtó szankció, az egyes esetekben az energia esetében hamis kép. Mondom, más esetekben technológia, pénzügyi szankciók, ezek a szankciók tényleg hatásosak.

Ahogy ön is fogalmazott, korábban nehéz elképzelni, vagyis hát nem nehéz elképzelni, hanem nehéz belegondolni abba, hogy Ukrajnában nem lehet víz és áram, de még nehezebb elképzelni azt, hogy Európa egyes országaiban nincs gáz, bekapcsolom a termosztátot és nem fűt a lakás. Tehát igen, itt elég érdekes irányba mozdultunk.

Igen, abszolút ez a probléma, hogy Európa is kitett. Ugye az orosz szállításoknak ezeknek egy részét tudja amerikai, algériai, azeri szállításokkal pótolni, de semmiképpen sem az egészet. Tehát Európa energetikailag nem független és megújulóktól vélt forradalom, az nem hozott áttörést eddig. Ez a nagyon nagy probléma, hogy mi van akkor, hogyha tényleg nagy európai országokban, különösen a kemény a tél, eleve szerencsénk volt,

szeretném a hallgatók figyelmét felhívni, hogy nem állnánk ennyire se jól, hogyha az előző tél rosszabb,

mert az oroszok elkezdték már ezt a gázháborút, igazából ők kezdték el, mert kevesebbet szállítottak, ugye már tavalytól kezdve, Európának, annál, mint amennyit igényelt, és meg is fizetett volna, tehát ha nem lett volna ennyire enyhe az előző tél még rosszabbul állnánk, és semmi garanciája nincs annak, hogy a következő tél, az nem lesz kemény. Ugye ezt most a hőhullám közepén nem tudjuk elképzelni, de lehet, hogy hosszú idő után lesz egy kemény telünk, ami egyértelműen az oroszoknak még nagyobb befolyást adna, illetve még inkább előfordulhatna az, hogy az európai energetikai rendszerek, ha egy orosz embargó van, akkor nem tudják kielégíteni a lakosságot sem, az más kérdés, hogy először az ipart kapcsolják majd le, annak az európai GDP-nek lenne egy hatalmas hatása.

Nem katonapolitikai kérdés, de azért kérem, reflektáljon rá. Vajon Ukrajnában van olyan politikai erő, amely a mostani vezetésnél rugalmasabban és kevésbé nacionalista alapon viszonyulna az egész konfliktushoz, és valamilyen ésszerű, pragmatikus kiegyezésre hajlana az oroszokkal, és van esélye annak, hogy hatalomra kerüljenek, ha egyáltalán létezik ilyen politikai erő? 

Én azért azt gondolom, hogy itt tényleg egy nyers agresszió van Ukrajnával szemben, tehát nem is nagyon voltak,  úgymond az orosz pártiak pártja, 13-14%-os erő volt a háború előtt, ez gyakorlatilag megsemmisült, betiltották, fölszámolták, elmenekültek az orosz képviselők, tehát ez az erő, ugye Viktor Medvedcsuk, aki az oligarcha, aki a szervezőereje volt ennek az erőnek, ugye börtönben van, tehát nem igazán látom, hogy ez hogy tudna újraszerveződni. Nyilván az ukrán népnek a felháborodása, az óriási, tehát itt az ukrán nacionalizmus csak erősödött ezzel az agresszióval. Tehát itt megint a realitásokat kell néznünk. Addig, amíg Ukrajna működik, mint állam, addig ez a hatalom meg fogja kapni azt a népi támogatást, egész egyszerűen azért, mert háború van.

Egyébként hogyha visszamegyünk egy picit a történelemben 2019-ig, akkor Zelenszkij tűnt annak az erőnek, aki majd esetleg meg tud állapodni Oroszországgal, hiszen a béke kampányával nyert.

Zelenszkij szinte másról sem beszélt a kampányban, minthogy ő fogja elhozni az oroszokkal a békén. Nyilván nem azért nem tette ezt meg, mert ő személy szerint nem akarta. Tehát hogyha valaki azt gondolja, hogy Zelenszkij ilyen értelemben egy független szereplő is el tud vonatkoztatni a belpolitikai vagy külpolitikai folyamatoktól, de nagyon nagy részben a belpolitikai folyamatokból, a nagyon erős ukrán nacionalizmustól, akkor szerintem az téved. Tehát hogy van-e kompromisszum. Most hogyha megnézzük az orosz feltételeket, már a Donbassz esetében is Ukrajna területének egy jelentős részének az elcsatolását kérik az oroszok. Egyre inkább utalgat Oroszország hivatalosan is, tehát Lavrov külügyminiszter szintjén is, hogy Zaporozsje és Herszon megye is benne van. Tehát igazából nyilván egy ország addig próbál küzdeni egy ilyen méretű területi veszteség ellen, ameddig tud. Ezt azért meg kell értenünk, hogy ez egy hatalmas területi veszteség, ráadásul az oroszok ezekben a megyékben, ezekben az oblasztokban, tehát az orosz nemzeti kisebbség, az mindenhol kisebbség, tehát itt azért ukrán többségű városokról van szó, még akkor is, hogyha az orosz anyanyelvűek sok helyen többségben vannak, de attól független ukránnak vallják magukat. Szerintem a háború azon már túlment, hogy itt olyan kompromisszum lehessen, amit Ukrajna és Oroszország együtt el tudna fogadni, tehát amin meg tudnának állapodni, erre talán a háború kitörése után lett volna néhány hétig esély, most már nincs, tehát

nagyon úgy tűnik, hogy a háború megy addig, amíg Ukrajna olyan helyzetbe nem kerül, hogy kénytelen elfogadni egy befagyott konfliktust, de béke semmiképpen sem lesz abban az értelemben, hogy aláírnak egy szerződést, hogy elfogadtuk ezt a területi veszteséget.

Tehát nem lesz egy "ukrán Versailles", mondjuk így, ennek a háborúnak még nagyon sokáig, amikor az intenzív szakasz le is zárul, nagyon-nagyon sokáig utána folytatódni fog a nem intenzív szakasz. 

Orbán Viktor azt is állította, most kissé leegyszerűsítve idézem, hogy valójában az Egyesült Államoknak kellene megállapodnia Moszkvával, akkor lenne reális esély a békére. De vajon Joe Biden és a kormánya alkalmasak-e erre? Vagy ha Joe Biden nem tölti ki a hivatali idejét, amire van esély, akkor az alelnök Kamala Harris alkalmas-e egy ilyen szerepre? Esetleg Törökország, amelynek sikerült tető alá hoznia a gabona exportról szóló orosz-ukrán megállapodást, vagy akár Indiának nem lehet hatékony közvetítő szerepe?

Mindenképpen az Egyesült Államok, ha a külső tényezőket nézzük. Szerintem sokat számít Ukrajna is. Ukrajna mit gondol, és az ukrán nép mit gondol, de ha a külső tényezőket nézzük, akkor egyértelműen az Egyesült Államok a kiemelkedő tényező. És az tényleg egy kérdés, hogyha az USA a háború előtt "lökdösi" Ukrajnát, próbálja befolyásolni Ukrajnát, hogy fogadja el a Minszk II egyezményt, illetve próbálkozik talán megállapodni az oroszokkal, lehet, hogy elkerülhető lett volna ez a háború, tehát ez abszolút benne van, és a lezárásához is kelleni fog az Egyesült Államok, ez nem kétséges. Ahhoz, hogy az oroszok megálljanak, annak az egyik fontos feltétele az az, hogy nemcsak az ukránokkal legyen valamiféle, ha nem is békeszerződés, de ahogy mondtam, a konfliktust befagyasztó megállapodás, ami mellett persze alacsonyabb intenzitással folytatódik ez a konfliktus, kell legyen valami Oroszország és az Egyesült Államok között is. Tehát nyilván itt van egy nagyhatalmi konfliktus is a háttérben. Az a kérdés, hogy az USA milyen mélyen hatol be ugye az oroszok által magukénak mondott érdekszférába, és ugye Ukrajna ebből a legfontosabb.

Tehát hogyha lenne egy ilyen megállapodás, az mindenképpen segítené stabilizálni a helyzetet Ukrajnában. Tényleg kérdés az, hogy Joe Biden vagy Kamala Harris készek-e erre.

Joe Biden egyébként külpolitikai téren egy rendkívül tapasztalt elnök, hiszen több évtizede, ha jól emlékszem, negyven vagy ötven éve foglalkozik külpolitikai kérdésekkel, tehát nem egy tapasztalatlan emberről van szó, de hát az nyilván látható, hogy már nincs mindig a helyzet magaslatán, de azért nagyon sok függ az adminisztrációtól, tehát azért ne gondoljuk, hogy csak a vezetők számítanak, fontos, hogy az adminisztráció, az amerikai külpolitikai, biztonságpolitikai, hírszerzői apparátus mit mond. Hát szerintem vegyük ki a képből Bident és Harris.

A kérdés az, hogy az amerikai apparátus kész-e vagy meg tud-e állapodni Oroszországgal, meg akar-e állapodni Oroszországgal, vagy már úgy ítélik meg, hogy Oroszország mindenképpen a kínai táborban van, és ezért minél inkább meg akarják gyengíteni.

Tehát ennek a háborúnak tényleg van egy ilyen szelete, ez a nagyhatalmi játszmáknak a szelete, amely sajnos jelentős részben hozzájárult ahhoz, hogy idáig jussunk. De hát ugye ennek a története már nagyon régi, tehát ezt minimum 2008-ig vissza kéne vezetni. Ilyen értelemben az USA tényleg nagyon-nagyon elhibázott politikát folytatott Ukrajnával kapcsolatban, hiszen úgy ígért meg valamit, a NATO-csatlakozás egyszeri lehetőségét, még nem is a közeljövőbeli lehetőségét 2008-ban, hogy közben nem tudta Ukrajnát megvédeni, és ma sem tudja Ukrajnát megvédeni. Tehát mindenképpen fontos lenne, hogy az amerikaiak Ukrajna érdekében is egy realista politikát folytassanak.

Mindannyiunk érdekében remélem, hogy így lesz.

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia

Portréfotó: Mátrai Dávid/Mandiner

Az elmúlt hetek slágertémái a rezsicsökkentést és a katát érintő változások. Minden megszorító intézkedés komoly társadalmi elégedetlenséget vált ki, mindenki félti az addigi életszínvonalát, bármilyen is legyen az. Nehezére esik az állampolgároknak elfogadni, hogy ezekre azért van szükség, mert éppen ez a racionális lépés a gazdasági helyzetet tekintve. Senki sem szereti, ha a rövidebbet húzza, ha az állam belenyúl az életébe. A dolog hirtelensége és a felkészülési idő szűkössége pedig tovább rombolja a kormány iránti bizalmat.

A katások tüntetéssorozatba kezdtek, ezt kihasználva az ellenzéki pártok szintén az utcára vonultak. A várható népszerűségvesztésből mindenki profitálni akar, hiszen jelenleg nagy versengés van a kormány baloldalon. A Jobbik a túléléséért, az MSZP, az LMP, az Együtt és a Párbeszéd inkább (cinikusan fogalmazva) a mérhetőségért, a DK és a Momentum pedig a vezető szerepért küzd. Márki-Zay Péter pedig remélheti, hogy a megmozdulás oldalvízén evickélve a mozgalmából végül pártot alakíthat, hogy érzékelhető társadalmi igény legyen a Mindenki Magyarországa Mozgalomra.

Azonban a Mi Hazánk különutasként veszi ki a részét a kormányellenes tüntetésekből. A radikális jobboldaliak augusztus első napjaira szervez országos demonstrációkat a rezsit érintő változások ellen. Összesen 18 nagyobb vidéki városba fognak elmenni, Budapest  azonban kimarad. A megszorító intézkedések különböző reakciót váltott ki ellenzéki pártokból: a választáson együtt indulók a katát érintő változások ellen tüntettek Budapesten túl pár vidéki nagyvárosban (Szeged, Debrecen, Székesfehérvár), de a rezsi kapcsán csak neoőszödöző posztokig és országgyűlési felszólalásokig jutottak. Ezzel szemben a Mi Hazánk pont fordítva cselekszik: a kata megszorítás ellen csak felszólal, míg demonstrációt szerveznek Budapest kivételével „szinte mindenhol” a rezsi kapcsán. Felmerül a kérdés, hogy mégis miért ezt a taktikát követik? Mi magyarázata van annak, hogy más témát, időt és helyet választottak a radikálisok?

Legelőször vizsgáljuk meg a harmadikutasság szimbolikus aspektusait! Elsőre hibának tűnhet a Toroczkai vezette párt részéről, hogy azon melegében nem vonultak utcára a kisadózók mellett. Azonban a Mi Hazánk a „Se Gyurcsány, se Orbán!” alapállása meghatározza a párt arculatát és viselkedését. Ők egyaránt megvetik a balliberális oldalt (jobboldalisága ellenére egyszerűbb a Jobbikot is idesorolni) és a kormánypártot is, ebből adódóan nem akarnak együtt mutatkozni a számukra unszimpatikus ellenzékkel. Ők „A Jó, a Rossz és a Csúf” spagettiwestern képét akarják felfesteni magukról a két oldallal szembeni viszonyukról. Ők megkívánják különböztetni magukat az elmúlt 30 év politikai garnitúrájától. Harmadik félként ők akarnak az erkölcsileg tiszta, nem besározódott erő lenni.

(kép forrása: 25yearslatersite)

Ebbe a szereposztásba nem fér bele, ha együtt tüntetnek „Gyurcsány ellenzékével”, de azon felül is van kockázata egy ilyen lépésnek. A kormányoldal várja azokat a pillanatokat, ahol összemoshatják a Parlamentbe frissen bekerült pártot az örök mumussal, Gyurcsány Ferenccel. Ha van egy autonóm ellenzéki szereplő, akkor a kormánypárt kommunikációs gépezete megpróbálja beskatulyázni és ezáltal delegitimálni annak a törekvését, hiszen azzal is csak Gyurcsány hatalmi törekvéseit akarja előmozdítani. A Fidesz úgy alakíthatja a napirendet ahogy akarja, már feltehetőleg be is van készítve az a közmondás, hogy

Az egyértelmű elhatárolódás mellett azonban van más, racionális magyarázata is, hogy ezt az utat választotta a Mi Hazánk. Várhatóan sok szavazót fog veszíteni a Fidesz, egy 3 milliós szavazótábort nehéz is egyben tartani. Azonban minden pártnak megvan a maga, sajátos társadalmi beágyazottsága. Az ellenzék a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban volt a legerősebb az országgyűlési választáson, a Mi Hazánk pedig éppenséggel ott érte el a leggyengébb eredményeit. A baloldali ellenzék hatótávolságának a korlátoltságát mutatja be, hogy most is a nagyvárosi polgárokat próbálták és próbálják meg elérni. A Mi Hazánk vidéken érte el az országos átlag feletti eredményeit, mondhatni ők inkább a vidék pártja.

(kép forrása: valaszonline.hu)

A Medián kutatása alapján megállapítható, hogy az iskolázottság növekedésével egyre inkább csökken a kormánypárti szavazók aránya, míg a kevésbé tanult emberek közt lényegesen kisebb az ellenzék támogatottsága. Az is egy lényeges megállapítás, hogy a településtípus is meghatározó változó, minél kisebb lélekszámú egy település, annál nagyobb a Fidesz-KDNP támogatottsága. Az egyesült ellenzék a legjobb hatásfokkal pont ezt a tanult réteget próbálhatja meg lecsippenteni a kormánypártról, itt a Mi Hazánknak csak minimálisan tud teret nyerni. Mondhatni nincs sok keresnivalójuk az Oktogonon vagy a Nyugati téren. Párhuzamosan felmerül a kérdés, hogy a baloldali ellenzéknek tényleg ezt a viszonylag kis Fidesz réteget kellene mindenáron átállítania? Nem az értelmiségiekből van hiánya a centrális erőtér baloldalának.

Talán ebből indultak ki a radikális jobboldaliak, amikor kiválasztották a helyszíneket. A nagyvárosi elefántcsonttornyaiba betokosodott, értelmiségi ellenzék még csak az elméleti vita szükségességének a kijelentésig jutott el, hogy tenni kéne valamit, hogy eladhatóvá váljanak a vidéki szavazók számára. A Mi Hazánk a fő- és nagyvárosi súlytalanságából kiindulva támadja a Fidesz Achilles-ínját, itt érhetnek el mérhető áttörést. Tudják nagyon jól, hogy a kis egzisztenciák többen vannak és ugyanúgy féltik a megélhetésüket, őket érheti a legrosszabbul bárminemű megszorítás. A Fidesznek a legtöbb vesztenivalója vidéken van.

Összefoglalva a Mi Hazánknak van egy erős önmeghatározása, adnak a szimbolikus politizálásra. Ők nem csak Orbán Viktor és a Fidesz ellenében határozzák meg magukat, hanem Gyurcsány Ferenc és a hatpárti ellenzékkel szemben is. Nem akarnak „összegyurcsányozódni”, ennek a félelemnek kínál alapot a kormánypárti kommunikáció azon jellege, hogy egy táborba tereli ellenzékét, ahol csak éri. A Mi Hazánk ezt a Gyurcsány Ferenccel történő összemosást, a delegitimációt akarja elkerülni. Egy pillanatig sem akar egy lapon lenni a másik ellenzéki pólussal, nem akarnak rálépni a Jobbik útjára. Azt meg főleg nem akarják, hogy a Fidesz kommunikációs szinten is rátegye őket, hogy egy lapra kerüljenek a baloldallal. Továbbá azt remélhetik, hogy a vidéki szavazók megkeresésével megtalálják az „aranytojás tojó tyúkot” és nagyobbat hasíthatnak a Fidesz-tortából, mintha Budapesten próbálkoznának.

Azonban mégis kérdéses, hogy ennyivel az események forrósága után mekkora sikerrel tudnak mozgósítani elégedetlen embereket a radikálisok. A Mi Hazánk szempontjából nehéz megállapítani, hogy mekkora érdeklődés jelentené a demonstrációsorozat sikerességét. A vidékre történő fókuszálásnak kézzel fogható eredménye csak a 2024-es önkormányzati és EP választásokon lehet majd. Toroczkaiék tudják, hogy kinek van több mondanivalójuk, tisztában vannak a korlátjaikkal, ezért fordítják a fejüket a rezsire és a vidékre.

Az idén bevezetett szabálymódosításokat követően egy különösen is izgalmas szezon elé nézett a Forma 1 világa, az évad kicsit több mint felének elteltével pedig sok fordulatot láttunk, különösen is a sok éven át tartó Mercedes dominancia helyett előtörő Red Bull és Ferrari (azon belül is elsősorban Verstappen – Leclerc) csatán keresztül. Az idei magyar nagydíj több szempontból is fontosnak ígérkezik tehát, egyrészt amiatt, mert a Ferrarinak valahogy csökkentenie kell lemaradását a Red Bullal szemben, másrészt azért is, mert a nyári szünetet megelőzően ez az utolsó futam, így a csapatok egy végső sikerrel szeretnék lezárni a március második fele óta zajló 13 futamos időszakot. Mindazonáltal a Hungaroring 1986 óta tartó időszaka során bőven tartogatott emlékezetes pillanatokat, úgyhogy a futamra készülve itt az ideje visszatekintenünk néhányra!

5. A megállíthatatlan Schumacher újabb bajnoki címe

Persze az idő múltával minden szebbé válik, Michael Schumacher szomorú helyzete pedig sokakban ébreszti fel a hatalmas sikereinek nosztalgiáját, azt azért el kell ismerni, hogy a német – és úgy amblokk a Ferrari – dominanciája nem feltétlenül tett jót a sportág adta izgalmaknak. Tetszik vagy sem, a 2000-es évek első fele azonban Schumacher időszaka volt, a finn Mika Häkkinen két egymást követő (1998, 1999) világbajnoki címe után ugyanis a Ferrari pilótájaként sorozatban öt világbajnoki címet is behúzott (erre sem Vettel, sem Hamilton nem volt képes őt követően), 2001-ben pedig Schumacher épp a Hungaroringen érte el újabb mérföldkövét. A bajnoki cím begyűjtése nem bizonyult különösen nehézkes feladatnak, Schumacher ugyanis a szezon során 9 alkalommal nyert, 14-szer végzett dobogón, a 17 futamos évadban pedig már a 13. versenyen eldőlt a végkifejlet – igaz még ez sem volt a legerősebb teljesítménye, hisz 2002-ben már 11 futamot követően biztossá vált a világbajnoki cím. És hogy mi történt a Hungaroringen? Az említett körülmények között természetesen Schumacher győzelem, nyolc tizedes előny az időmérőn, majd magabiztos első hely és 10 pont a futamon. Schumacher előnye így 43 pontra nőtt a Hungaroringen (a következő négy futamon maximum 40-et lehetett szerezni), vagyis a német megszerezte negyedik világbajnoki címét, a rajongói pedig a Hungaroringen nézhették a felhőtlen ünneplést.  

4. A nagy Alonso – Hamilton botrány

A 2007-es szezon a F1 modern történetének egyik leginkább emlékezetes évada volt, többek között az Alonso és Hamilton közötti csatározás eredményeként is. Az akkor csúcson lévő Alonso (2005-ben és 2006-ban is világbajnok volt a Renault csapatával) ekkor igazolt a McLaren-hez (bár nem maradt sokáig, az év végén távozott is), csapattársként pedig a sokak által (nem véletlenül) nagyon tehetségesnek tartott fiatal brit Hamiltont kapta, akitől bár joggal várhatott mindenki jó eredményeket, de talán azt nem, hogy tényleg annyira durván gyors lesz, sorozatosan a dobogón végez, illetve az utolsó pillanatig küzd a bajnoki címért (és végül veszíti azt el drámaian az utolsó pillanatban a Ferrari finn pilótájával, Kimi Raikkönennel szemben). De beszéljünk inkább a magyar nagydíjról: a szombati időmérőn nem meglepően mind Alonso, mind Hamilton a legjobb helyen szerette volna magát kvalifikálni a vasárnapi futamra, az utolsó gyorskör előtt pedig mindketten kijöttek a bokszba közvetlenül egymás mögött Alonso – Hamilton sorrendben. A csapat körülbelül 20 másodpercig tartotta bent Alonsót, majd a várakozást követően a spanyolnak ki kellett volna hajtania, ám valamilyen oknál fogva ezt körülbelül még 10 másodpercig nem tette meg, Hamilton pedig tehetetlenül álldogált mögötte. Hogy ez miért gond? Azért, mert a leintést megelőzően a pilótáknak be kell fejezniük a felvezető kört, ami végül Alonsónak bár csak egy hajszállal, de sikerült, Hamilton viszont 5 másodperccel lemaradt, így nem próbálkozhatott újra az időmérő végén. Alonso javított, első lett, miközben a McLaren csapatfőnöke dühösen vágta oda fülhallgatóját a világ szeme láttára, nem meglepően erősítve a megszülető gyanút, hogy Alonso szándékosan szúrt ki csapattársával az utolsó pillanatokban. A későbbi vizsgálatok eredményeként Alonso egy 5 helyes rajtbüntetést kapott, így végülis csak Hamilton indult az első helyről, meg is nyerve a futamot Kimi Raikkönen előtt. Alonso ezzel szemben csak hatodik lett, a versenyt követően így Hamilton előnye 7 pontra nőtt a bajnoki csatában a csapattársával szemben. A nagy rivalizálással tarkított szezonban viszont egyikük sem jött ki győztesen – ahogy a McLaren is kizárásra került –, az ekkor 20 pontos lemaradásban lévő Kimi ugyanis mindkettőjüket legyőzte a végén, így mind a csapat, mind a két pilótája bosszúsan nézhette a Ferrari ünnepet.

3. Button élete első F1-es győzelme

Bár Hamilton példája jelzi, hogy vannak pilóták, akik kezdettől fogva versenyképes autóban futamgyőzelmekért harcolnak, mások csak rengeteg próbálkozás és még több munka után élvezhetik ki a győzelem örömét. Elég csak a ma is aktív Sergio Pérezre (Red Bull) gondolni, aki 2020-ban 190 futamot követően tudott előszőr győzni, bár hasonló Mark Webber példája is, akinek 130 próbálkozásra volt szüksége a dobogó legfelső fokához. Nem sokban különbözik Jenson Button pályafutása sem, aki a 113. futamán, épp Magyarországon nyert először versenyt 2006-ban. Persze bár a siker önmagában is emlékezetes, azt is érdemes megemlíteni, hogy Button a 22 versenyző közül csak a 14. helyről indult (igaz az időmérőn jó tempója volt, így 4. lett, de egy 10 rajthelyes büntetést követően a mezőny hátsó felébe szorult), a hátulról való indulás ellenére viszont több mint fél perccel győzte le a második helyezett Pedro de la Rosa-t. Nyilván ebben közrejátszott egy teljesen őrült esős verseny: a 22 pilóta közül csak 7-en jutottak célba, aminek kissé abszurd jellegét jelzi, hogy például Michael Schumacher úgy kapott egy pontot nyolcadikként, hogy 3 körrel a verseny vége előtt egy balesetet követően kiállni kényszerült. A futam tehát joggal maradt emlékezetes mindenki számára, de persze különösen Button életében, aki a jeget megtörve később még 14 győzelmet szerzett, 2009-ben pedig bajnok is lett.

2. Hamilton és az üres rajtrács

Az egyik legfurcsább (és meglehetősen humoros) momentumhoz nem kell sokat visszamenni az időben, elég csak a 2021-es hétvégére visszatekinteni. Ami a tavalyi év időmérőjét illeti, Hamilton meglehetősen magabiztos pole-t szerzett (Bottas lett a második, Verstappen a harmadik), az első kör első kanyarjában pedig tovább javultak a maximum pontszámra való esélyei, ugyanis egy Bottas – Norris – Verstappen ütközést követően Hamilton holland riválisának autója jelentős sérüléseket szenvedett, ahogy sokan mások is incidensekbe keveredtek, így egyszerűnek tűnt a futamgyőzelem felé vezető út. A balesetek következtében jött tehát a biztonsági autó, majd nem sokkal később a piros zászló is, ám a száradó pályán végül mindenki a kerékcsere miatt döntött, kivéve egyetlen versenyző, mégpedig épp a vezető helyen lévő Hamilton. Hamilton így tök egyedül kezdhette meg a rendhagyó körülmények között zajló újraindítást, ám idővel természetesen szintén bokszba kényszerült, egyben pedig a mezőny végére. Ettől függetlenül egy nagyon komoly versenyzést bemutatva a brit hétszeres világbajnok a második helyen végzett, de nem tudta megelőzni azt az Esteban Ocont, aki élete első (és eddigi egyetlen) Forma 1-es győzelmét szerezhette meg Magyarországon. Azt semmiképp nem lehet állítani, hogy Ocon csak a szerencsének köszönheti a sikerét, ám azt biztos, hogy örülhetett a kockás zászlónak, Hamilton ugyanis néhány körön belül őt is elcsípte volna.

1. A brazilok extrém csatája a debütáló pályán

A magyar nagydíj 1986-os naptárba kerülése több ok miatt is emlékezetessé vált, hisz egyrészt az első száguldás volt a keleti blokkban, másrészt hozzávetőlegesen 200 ezer néző látogatott ki a futamra, ami az 1995-ös ausztrál nagydíjig rekordnak számított. Nem hoztak viszont csalódást a pályán történt akciók sem: az időmérőt 1:29:4-es idejével Ayrton Senna (Lotus) nyerte három tizeddel Nelson Piquet (Williams) és közel öt tizeddel Alain Prost (McLaren) előtt, a verseny pedig a két brazil újabb szoros összecsapását hozta, ám végül Piquet diadalmával. Persze a dobogó legfelső fokának elérése egyáltalán nem volt könnyű Piquet számára: előbb a rajtnál csapattársa, Nigel Mansell előzte meg, majd bár a 12. körben Piquet egyszer elment Senna mellett, végül a kerékcseréket követően megint mögé került, 33 körrel a vége előtt pedig 8 másodperces volt a hátránya. Ekkor azonban a Williams hatalmas tempót kezdett diktálni, majd egy extrém driftelés kíséretében Piquet fel is jött az első helyre, „tisztelete jeléül” pedig még a középső ujját is megmutatta Sennának. A következő 20 kör nagy változást már nem hozott, Piquet előnye közel 18 másodpercre nőtt, a két brazil pedig az első két helyen végzett az 1986-os debütáló futamon. Bár a bajnokságot végül egyikük sem nyerte meg – Prost lett a győztes –, a brazil dominancia maradt a Hungaroringen további két éven keresztül (1987-ben újra Piquet, majd 1988-ban Senna lett az első), egészen 1989-ig, amikor is Nigel Mansell a Ferrariban megtörte a brazil sikereket.

2022. július 30. – immáron 64 éve ünnepeljük ezen a napon a barátságot. A barátság nagyon fontos mindannyiunk életében – sokan mondják, hogy barátaink az általunk választott második „családunk”. Nem véletlen, hogy 1958-ban egy társaság kitalálta, hogy ennek a szoros köteléknek legyen nemzetközi napja.

Jelen cikkben ezt a témát járjuk körül.

Az igazi barátság kialakulásának fontos feltétele a társas-érzelmi kompetencia. Ez azt jelenti, hogy a gyermekek megértik, társaik hogyan gondolkodnak és éreznek. A kompetencia fontos része a társas nézőpont átvétele: annak képessége, hogy bele tudjuk magunkat képzelni a másik szerepébe; a másik gondolatait, érzéseit, vágyait át tudjuk tekinteni anélkül, hogy barátaink elmondanák azokat. Csupán a helyzetből le tudjuk szűrni.

Robert L. Selman pszichológus különböző életkorú gyerekek ezen készségét és barátságról alkotott elképzeléseit vizsgálta.

Ezen összehasonlítás alapján a gyermekeknél négy fejlődési fokozatot állapított meg. Ezek életkori határaira csak megközelítőlegesen lehet tekinteni, hisz mindenki más ütemben fejlődik.

A 0. szint nagyjából 3 és 7 éves kor közé esik. Ekkor még a kisgyermekeknek egocentrikus nézőpontjuk van. Vagyis nem képesek beleképzelni magukat a másik helyzetébe, csak a saját érdekeiket, vágyaikat látják át. Nem gondolják, hogy mások ugyanazt az élményt képesek másképp is értelmezni. Két ilyen korú gyermek csak alkalmi játszótárs. Az a barátjuk, akivel épp együtt lehet játszani. Ezért is van ilyen sok kapcsolatuk ebben az életkorban – az oviban azzal játszanak, akivel tudnak.

Az 1. szint körülbelül 4 éves kortól 9 éves korig tart. Ebben a szakaszban a gyermekeknek szubjektív (elkülönült) nézőpontjuk van. Ez azt jelenti, hogy továbbléptek az előző szintről: már megértik, hogy másnak olyan nézőpontja lehet, ami az övéktől különbözik. Ez egyirányú közreműködést takar. Vagyis úgy gondolják, hogy a barát azt szereti és azt utálja, amit ők maguk is. Éppen ezért ugyanazt csinálják, mint ők.

A 2. szint nagyjából 6 és 12 éves kor között húzódik. Ekkor az önreflexív (más szóval: viszonos) nézőpont a jellemző: a gyermekek saját gondolataikra és érzéseikre már tudnak más nézőpontjából tekinteni. A szakaszos együttműködésnek megfelelően igyekeznek játékukat és cselekedeteiket egymáshoz igazítani.

A 3. szint nagyjából 9 éves kortól 15 éves korig tart. A harmadik személyű (más néven: kölcsönös) nézőpontnak megfelelően a gyermek képes kilépni az interakcióból, hogy egy harmadik társ nézőpontját is átlássa. Ez a fejlődési szint az intim, kölcsönös kapcsolatot alapozza meg.

Vagyis úgy gondolják, hogy egy ilyen kapcsolatban mindent bizalommal elmondhatnak a másiknak, mindemellett pedig segítik is egymást a nehéz helyzetekben. Már túlléptek azokon az alkalmi barátságokon, amik leginkább a játéktól függtek, és a viták könnyen befolyásolták azokat.

A 4. szint körülbelül 12 éves korban kezdődik, és egy egész életen keresztül végigkísér minket. A gyermekeknek kialakul a társadalmi (vagy független) nézőpontjuk. Mindez azt jelenti, hogy képesek átlátni és magukévá tenni a társadalom, a törvények és az erkölcs általánosított nézőpontját. Vagyis, már nem csak barátaik helyzetébe tudnak beleilleszkedni, hanem rálátnak arra, hogy a különböző területek szabályai mit várnak el az embertől. Ekkor az autonóm, kölcsönösen függő barátságok jelennek meg.

Ezek a fázisok segítenek abban, hogy átlássuk, hogyan jutunk el az érett barátságig. Nagyon érdekes ennek fényében a gyerekek kapcsolataira is tekinteni – megértjük, hogy sok esetben ez miért is átmeneti. Ekkor sem kell aggódni: egy bizonyos életkor után mindenki megtalálja azokat az embereket, akikben bízhat, akikre számíthat.

„A barát az az ember, aki mellett hallgathatok, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni.”

(Antoine de Saint-Exupéry)

Nem csak az alkotóknak, de a művészet fogyasztóinak is néha ihletre van szüksége. Ahogy néha ránk tör a vágy egy jó hamburger vagy egy hideg limonádé iránt, úgy - velem legalábbis - gyakran megesik, hogy ülök a trolin és eszembe jut, hogy "olyan rég voltam már múzeumban... megnéznék egy szép gyűjteményt". Biztos vagyok benne, hogy a suta párhuzam ellenére sokan azonosultak velem: ez a cikk nekik szól. Lássunk pár csodálatos tárlatot, amit online tekinthetünk meg - bárhol, bármikor.

1. Mobilon a metszetkirály - Dürer kiállítás

A Szépművészeti Múzeum "Dürer - Feketén-Fehéren" című kiállítása talán az egyik legszebb gyűjtemény, melyet virtuálisan is megtekinthetünk. Az 1471-ben született művész munkáit a múzeum munkatársai egy elegáns, letisztult platformra rendezték. A fizikai kiállítások esetében megszokott rövid szövegek a képek mellett itt is megtalálhatók, a szokásos folyosós vezetés helyett pedig jól konstruált szimbólumrendszer terel minket végig a képek között. Több kategóriában is böngészhetünk, kezdve a Mária élete-tárlattól a vasmaratás technikáján át egészen a portrémunkákig. Különlegességekkel is találkozhatunk, hiszen nem sok kiállításnak van saját blokkja "A Rinocérosz" címmel.

2. Röpvarázs - Fény Az Éjszakában gyűjtemény

Ha nincs egy egész óránk egy kiállítás megtekintésére, a Magyar Nemzeti Múzeum "Fény Az Éjszakában" című virtuális oldala nekünk készült. A tárlat a műfény nélküli fényképezés korai alkotásain keresztül mutatja be az éjszakai Budapestet. A korszak a hordozható fényképezőgépek elterjedésének hajnala volt, így addig soha nem látott módon tudták az első fotóművészek dokumentálni az éjjeli fővárost. A múzeum Történeti Fényképtára igazán lenyűgöző gyűjteményt állított össze, ami díjmentesen várja látogatóit - akár a buszon ülve is.

3. Aki a sétát hiányolja... - Magyarországi művészet 1600 és 1800 között

Akinek virtuális kilométer hiánya lenne, és vágyik a múzeumokban lévő sétálgatós feelingre, annak jó hírem van: a Szépművészeti Múzeum "Magyarországi művészet 1600 és 1800 között" című tárlata a fizikai termek közötti folyosókat is láttatja, a padlón elhelyezett checkpointok segítségével pedig olyan érzésünk lesz, mintha tényleg ott sétálnánk. A korszak magyar művészeinek alkotásait szemlélve bepillantást nyerhetünk a korabeli arisztokrácia mindennapjaiba -  igényeibe, kívánságaiba - , de azt is megérezhetjük, milyen hangulat és érzések hatották át az alkotókat abban a korszakban.

4. Elegancia mesterfokon - Változatok a realizmusra - Munkácsytól Mednyánszkyig

A Magyar Nemzeti Galéria és a  Szépművészeti Múzeum Digitális Múzeum programja keretében valósult meg a  Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig című kiállítás virtuális kiállítótere. Az összefogás társadalmi szerepű is: a galériák egyetértenek abban, hogy a művészet közkincs, és legnagyobb művészeink munkái mindenki számára elérhetőek kell hogy legyenek. Mégpedig a múzeumokat idéző elegáns, szép, kecses formavilággal. 

Ez a gyűjtemény is hasonló, mint az előbbi: pár gombnyomással a tényleges folyosókat láthatjuk. A bal egérgombbal forgathatóak a szobák, a vezetősoron léptetve szobát válthatunk, a fehér transzparens buborékok segítségével pedig ráközelíthetünk a konkrét képekre.

5. A varázsló halála - Csáth*

Ha valakinek a szíve inkább az irodalom, mint a festészet felé húz, több online kiállítás is foglalkozik magyar írók és költők munkáival - fényképeken és fennmaradt dokumentumokon keresztül.  A tárlat látványvilága egy pesti bérház lépcsőházát idézi, és körülbelül ugyanazokkal az egérgombokkal lehet navigálni virtuális önmagunkat a képek és jegyzetek, idézetek között. A statikus objektumok mellett, kihasználva a számítógép adta lehetőségeket, elrejtettek pár filmrészletet is, ezekre is érdemes rákattintani a teljes élményért.

Kép forrása: UATX 

A "cancel culture" nem meglepő módon az ismert konzervatív gondolkodókat is utolérte. Jordan B. Peterson kanadai pszichológust, Ayaan Hirsi Alit, az iszlám jól ismert kritikusát, Peter Boghossiant, a Portland Állami Egyetem leköszönt oktatóját, vagy Kathleen Stockot, a Sussexi Egyetem volt professzorát is említhetném, aki azt merte állítani, hogy a nemi identitásunkat nem az önmagunkról alkotott képünk határozza meg. A nézeteik miatt elhallgattatott, munkahelyükről elüldözött professzorok listáját még hosszan lehetne folytatni. De mi van azokkal a hallgatókkal, akik a "woke" agymosás helyett, politikai korrektség nélkül szeretnék magukba szívni a tudást? A Hungarian Conservative-on megjelent cikkből kiderül, hogy hallgatókra és oktatókra nehezedő nyomás enyhítésére, valamint az egyetemek eredeti eszméinek megőrzésére új egyetemet hoztak létre az Egyesült Államokban. 

Az Austini Egyetemet (UATX) hivatalosan 2021-ben alapították Texasban. Az akkreditáció még folyamatban van, de az egyetem első alapképzéséről már elérhető néhány információ a honlapjukon, és az UATX azt állítja, hogy a következő években mesterképzések indítása is várható. Az UATX alapképzésének első két évében elsősorban a „szellemi alapok” lefektetésére szeretnének összpontosítani, bemelegítésként pedig az egyetem már nyár elején elindította első személyes programját Dallasban.

A rövid, kéthetes nyári egyetemi programban olyan témák kerültek terítékre, amikről a mai nyugati, politikailag korrekt, társadalmakban tilos beszélni. A tabukat megdönteni kívánó szemináriumokat olyan értelmiségiek tartották, mint Niall Ferguson, a Stanford Egyetem történészprofesszora, aki a 20. századi szabad és nem szabad társadalmakról tartott előadásokat, Ayaan Hirsi Ali, aki a szólásszabadságról, a vallásról és a nők jogairól beszélt, Thomas Chatterton Williams, a The Atlantic magazin munkatársa, aki a faji kérdésekkel foglalkozott, valamint Kathleen Stock, aki a feminizmus különböző iskoláiról tartott előadást. Míg a kurzus első hetét az egyén és a társadalom kapcsolatának szentelték, addig a második héten az én és az identitás kérdései voltak a középpontban. 

A nyugati társadalmak által "tabunak" bélyegzett témák boncolása pont olyan esszenciális, mint a hasonló gondolkodású embereket egy fedél alá hozó intézmények létrehozása. Őszintén remélem, hogy több hasonló "oázis" jön majd létre, ahol nem kell félni attól mit, avagy mit nem mond az ember.  

2019 után újra beszédet mondhatott Orbán Viktor Tusnádfürdőn, ahol hagyományosan a külpolitikai vízióiról tart előadást, most se tett másképp. Nagy vihart kavart a „Nem vagyunk kevert fajúak.” mondatával a hazai közvéleményben: a Mazsihisz mellett az ellenzék is aggodalmát fejezte ki a kijelentés kapcsán. Arra utalt a miniszterelnök, hogy Közép-Európával ellentétben Nyugat-Európa már sokadik generációs bevándorló kisebbségekkel él együtt a multikulturalizmus nevében, ez szorosabban vett régiónkra nem igaz ebben a formában. Azt viszont elismerte, hogy a történelmi régió népei egymással keveredtek az évszázadok során. Azonban ez a beszéd nem csak ezért, az egyesek szerint kvázi-fajvédő megnyilvánulásért érdekes.

Ez a tónus, - amit Orbán megütött - nem kicsit meglepő a magát keresztény-konzervatívként beállító kormányfő részéről. Ez a fajta önmeghatározás jellemzően a jobbközép politikai erőkre jellemző. Természetesen nagyon sok értelmezése lehet a kormány ún. „jobbratolódásának”, az ellenzékiek újfasizmussal és neonácizmussal vádolják a Fideszt, míg a jobboldaliak szerint éppen a globális baloldal került ennyire balszélre, hogy felháborodnak ezen a kijelentésen.

Orbán Viktor és a Fidesz többször is átpozicionálta magát a rendszerváltás óta. A kezdetek kezdetén még az SZDSZ-szel együtt alkotta a liberális pólust a magyar pártrendszerben. A szabaddemokraták sokkal heterogénebbek voltak, ott a balliberális pártfrakció emelkedett ki győztesen a pártfazonírozás közben, többek közt ennek is volt köszönhető, hogy koalícióra tudtak lépni a Horn Gyula vezette MSZP-vel. Fontos megjegyezni, hogy a Fidesz inkább jobboldali liberális volt, onnan indította meg a jobboldalt meghódító útját. Az MDF összeomlásával űr támadt a jobboldal piacán, ezt a rést használta ki Orbán, illetve a ’94-es választás eredményéből azt a következtetést vonták le, hogy a magyar választók nem tartanak rájuk nagy igényt, mint liberális pártra. Lépniük kellett.

(kép forrása: origo.hu)

Az 1998-as választási győzelmet követően a polgári Magyarországot akarták megvalósítani, de végezetül ezt a víziót a jóléti rendszerváltás programja dugába döntötte, melynek végrehajtására a Medgyessy Péter vezette MSZP kapott felhatalmazást. A Fidesz a balliberális kormányok ádáz ellenzékeként várt sorára, hogy 2010-ben végül hatalomra juthasson. A második Gyurcsány-kormány 2006 és 2009 közötti zűrös, válságokkal terhelt időszaka delegitimálta a rendszerváltás során kialakult politikai rendszert, a magyar baloldal elvesztette szavazótáborát és társadalmi beágyazottságát, az addigi struktúrák lejáratódtak a választók számára.

Azonban nem csak a Fidesz volt az, amelyik változtató igénnyel lépett fel a 2010-es választásra. A Jobbik ugyancsak élesen bírálta a programjában az azt megelőző 20 évet. A szocialistákon felül a Fideszt is ugyanabba az „országrontó sleppbe” sorolták Vonáék. A liberális demokrácia nem tudott megfelelni a magyar valóságnak, megbukott a gyakorlatban. A kormánypárt egyetértett radikális ellenzékével: kell valami más. Ez az illiberális demokrácia és állam lett. A Jobbik sokszor vádolta azzal a Fideszt, hogy az ő választási programját valósítja meg igazából, ellopják a radikális jobboldal javaslatait.

Ez annak is betudható volt, hogy több szempontból is, a két párt sok dologban egyetértett. Azonban a Jobbik fontosabb ígéreteit nem valósították meg, túl radikálisak voltak. Olyan jelentős mennyiségű törvény nem is született, ami kimondottan jobbikos lett volna, azok is kis jelentőségűek voltak. Azonban például a déli határkerítés az egy akkor még jobbikos politikus, történetesen Toroczkai László ötlete volt.

(kép forrása: 444.hu)

A Jobbik néppártosodása több okból is fakadt: a Fidesz némiképp radikálisabb lett az évek alatt, ez már túl messzire pozícionálta volna a Jobbikot, ha tovább akart volna licitálni a Fideszre, illetve Vona Gábor úgy gondolta, hogy a Jobbiknak mindig is ez volt a hosszútávú célja. Így tehát a centrális erőtér átalakult, a Fidesznek nem volt nála jobboldalibb ellenzéke, egészen 2022-ig. A Mi Hazánk bekerült a Parlamentbe, hat képviselővel képviseli a magyarországi radikális jobboldal szavazóit, ők a kormánypártok konstruktív ellenzékeként fognak viselkedni. Tehát amiben egyetértenek és úgy gondolják, hogy az a haza érdeke (vagyis amit ők úgy gondolnak), azt meg fogják szavazni. Már ebből a tényállásból kikövetkeztethető egyfajta értékközösség, két jobboldali pártnak értelemszerűen lesz olyan témája, amelyben egyet tudnak érteni.

A többi ellenzéki párttal szemben a Mi Hazánk tudja magát félig-meddig sikeresnek beállítani, ők a bejutással elérték a céljukat. Voltak olyan közvélemény kutatások, amelyek a legerősebb ellenzéki pártnak mérte őket, a választás óta növekvő pályán vannak. A Fidesz várható népszerűségvesztéséből ők is profitálhatnak, azonban nem lehet tudni, hogy az ellenzéknél nagyobb mértékben vagy sem.

Mindenesetre a Mi Hazánk képviselője, Dúró Dóra Instagram bejegyzésben reagált a tusványosi beszédre, szerinte ez egy szavazó elszívási kísérlet volt a kormányfő részéről. A pártok alaptermészete, hogy maximalizálni akarják a szavazóbázisukat, ezért foglalkoznak az összes létező szakpolitikával, illetve ezért próbálják megszólítani a társadalom különböző rétegeit. Ha egy rivális politikai erő politikailag veszélyessé válik, akkor a kormánypárt megpróbálja a hatalom megőrzése érdekében gyengíteni azt. De van-e ilyen tudatos lépés a Fidesz részéről a Mi Hazánk felé? Vannak-e olyan ötletek, amiket átvett volna Orbán Viktor Toroczkaiéktól? Ehhez a beszédben elhangzottak mellet más, a kormánypárt által képviselt értékeket vessük össze a Mi Hazánk 2022-es választási programjával, a Virradat programmal!

(kép forrása: Szeged.hu)

Orbán Viktor kettéosztotta Európát: Nyugat-Európa lett a poszt-Nyugat, Közép-Európa pedig a Nyugat. Ezt a gondolatmenetet Samuel P. Huntington: „A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása” című művéből származó gondolatokkal alapozta meg. Az amerikai politológussal összecsengve Orbán kritizálta a nyugati értékek megrögzött exportját a világ többi részére. A többi civilizáció (amit a miniszterelnök tételesen fel is sorol), nem kér a nyugati értékekből és számukra idegen és megalázó viselkedési mintázatokból. Helyette csak a nyugati technológiát veszik át, növelve ezzel a versenyképességüket.

Orbán úgy gondolja, hogy a nyugati politikusok látják rosszul a világ alakulását, rossz úton járnak. Európa ugyan vezetheti a világot tőke és fegyverzet tekintetében, de ha nincs elég fosszilis energiaforrása, akkor nem tudja a saját sorsát kellőképpen alakítani. Azt vizionálja, hogy majd Közép-Európa nemzetei lesznek azok, akik egyszer majd átveszik a stafétabotot a hanyatló Nyugattól. Orbán szerint a progresszív liberalizmus és a vele kokettáló internacionalista baloldal aláássa a nyugati értékeket, elárulják a család intézményét, a keresztény gyökereket, helyette multikulturalizmust és népek konglomerátumát akarják elhozni. A Nyugattal ellentétben Közép-Európa képes megvédenie magát a „lakosságcserétől”, megvívja a második Nándorfehérvárját és Bécs újabb ostromából is győztesen fog kikerülni, addig a franciák képtelenek a „második poitiers-i csatában” megállítani a bevándorlókat.

Huntington idézi Carrol Quigley elméletét a civilizációk hanyatlásáról és ezen folyamatnak a stációiról:

„…amikor a civilizáció nem képes arra, hogy önmagát megvédje, mivel már nem is akar védekezni. Ily módon tárva-nyitva áll a >>barbár betolakodók<< előtt”, akik gyakran egy másik, jóval fiatalabb civilizációból érkeznek.

(kép forrása: wilsoncenter.org)

Ez a gondolat összecseng Orbánéval, azonban a népességcsere hallatlanul elsiklik a közvélemény szeme előtt. A radikális jobboldali pártok nagy kritikusai a nyugati bevándorláspolitikának. Nem osztják azt a nézetet, hogy a romló demográfiai mutatókból származó munkaerőhiányt észak-afrikai, illetve közel-keleti bevándorlókkal és vendégmunkásokkal kell pótolni. Azonban eddig csak a konspiratív radikálisok jutottak el odáig, hogy ezt a folyamatot előre megfontolt „népességcserének” nevezzék, a többségi társadalom tényleges támogatására pályázó jobboldal nem. Mind a két jobboldali párt elutasítja a végleges, összeurópai politikai uniót, más néven az Európai Egyesült Államokat.

A Virradat Programban  így fogalmaz a Mi Hazánk:

Már nem is titkolt ideológiája az Európai Egyesült Államok megteremtése a Coudenhove-Kalergi által megálmodott, kevert népesség létrehozásával. A cél az európai nemzetállamok, és ezzel az ellenállás teljes felszámolása. Az arctalan, gyökértelen, több kontinens népeinek összegyúrásával kialakuló, barna bőrű népesség pedig kiváló rabszolgája lehetne az Európai Uniót ténylegesen irányító globalista köröknek.

Orbán és a Mi Hazánk között a demográfiai trendekkel kapcsolatos félelmek kapcsán megállapítható egyfajta hasonlóság, azonban fokozati különbségeket is fel lehet fedezni. Most vizsgáljuk meg, hogy Orbán Viktor mit fogalmazott meg a közép-európai sorsközösség kapcsán, milyen külpolitikai alternatívát fest fel a jövővel kapcsolatban!

A poszt-Nyugat s új-Nyugat felosztással egyúttal látensen kijelenti, hogy Közép-Európára egy sorsközösségként tekint, akikkel keveredtünk, akikkel harcoltunk a törökök ellen, akik inkább elszenvedői voltak a történelemnek. Európa ezen része szerinte az új európai kultúra letéteményese lehet. Ennek a közösségnek viszont majd egyszer meg kell majd védenie magát az eleső félben lévő Nyugattal szemben, illetve, ha majd a keresztények menekülni fognak onnan, akkor készséggel be kell majd fogadni őket.

(kép forrása: Felvidék.ma)

Orbánnal egyetemben a Mi Hazánk egy hasonló koncepcióban gondolkozik; egy „21. századi Intermariumban”. Mindkét esetben a lengyel-magyar kapcsolatokra alapozzák ezt az együttműködést. Azonban a jobboldali radikálisok konkrétabbak ezen a téren. Ebbe a Balti-tengertől az Adriai-tengerig terjedő (ezért Intermarium) szövetségi rendszerbe beletartoznak a V4-ek, a balti államok, Horvátország, Ausztria és Szlovénia is, a szerbek és a románok potenciális tagok lennének, csak feltételekkel. Kifogásolják a két nemzet „keletiségét”, a magyargyűlöletet és a nagyhatalmi érdekeknek történő „gyakori alárendelődést”. Toroczkai pártja úgy tartja, hogy ez a szövetség kellően erős lenne ahhoz, hogy komoly nemzetközi tényezővé váljon, hogy megvédje magát a brüsszeli imperializmustól, a migrációval egybekötött lakosságcserétől.

A migrációval szembeni ellenérzés a következő közös tulajdonság, nagyjából az indokok is megegyeznek: féltik az őshonos kultúrát, a hazai kereszténységet, olykor a munkahelyeket is. Röviden: az országra jellemző szociokulturális karaktert. Ezt megakadályozandó a déli határon meg kell állítani a migránsokat. A határkerítésről (ami Toroczkai ötlete volt 2014-ben) konszenzus van a Fidesz és a Mi Hazánk között nagyjából. A Mi Hazánk követelte először egy kifejezetten határvédelmi feladatokra specializálódott fegyveres erő felállítását. Ezt a Fidesz teljesíteni is fogja, csak míg az előbbiek határőrséget akartak, addig a kormánypártok határvadászatot fog létrehozni.

A Mi Hazánk megnyilvánulásaiból kikövetkeztethető, hogy ők az orosz-ukrán háború mögött amerikai érdekeket látnak. Már-már orosz-amerikai háborúként aposztrofálják a február óta tartó konfliktust. Orbán beszédében kizárta egy esetleges ukrán-orosz béketárgyalás sikerének az eshetőségét, szerinte az amerikaiakkal kell megállapodni Moszkvának, akkor lehet egyedül csak béke. Kiemelte, hogy a háborús szankcióknak az amerikai olajvállalatok a nyertesei, többszörös profitot realizálhattak ezek a cégek. A különbség azonban itt is inkább a hangnem jelenti, a Mi Hazánk összeesküvést szimatol az egész mögött, a Fidesz pedig szuperhatalmi számítást.

(kép forrása: Demokrata.hu)

A radikális jobboldal a Jobbik óta szükségesnek tartja az ún. „keleti nyitást”, de a Fidesz tudta ezt megvalósítani 12 év kormányzás alatt. Orbán Viktor szorgalmazza a külföldi tőke beáramlását a magyar gazdaságba, legyen az keleti vagy nyugati. Az ország csak profitálhat belőle, illetve ebből adódóan nem lesz függő egy pólustól sem a magyar gazdaság. A Mi Hazánk a programjában bevezette az északi civilizáció fogalmát, ami „az Ír-szigetektől Kamcsatkáig és Japánig terjed”. Leválasztják a globális Északtól az alárendelt Délt. Szükségesnek tartják, hogy

…a nyugati kapcsolataink megtartása mellett elősegítsük és szorgalmazzuk a keleti nyitás további folytatását, kapcsolatok építését bármely baráti országgal. Kétoldalú kapcsolatainkban a partneri viszony kialakítást tartjuk kívánatosnak, ahol a felek a kölcsönös előnyök alapján a korrekt együttműködésben érdekeltek.

Ebből levonható a tanulság, hogy a Fidesz és a Mi Hazánk nagyjából ugyanabban a „szélességi körben” gondolkozik, a potenciális partnerek között feltehetőleg nagy az átfedés. Orbán Viktor az új hidegháborútól, a világ újra blokkosodásától ezt a tranzitgazdasági koncepciót félti, hiszen mi ezeknek a blokkoknak a perifériáján fekszünk.

A népesedés a kormánynak mindig is kulcskérdés volt, aggasztóak a magyar demográfiai adatok, csökken a népesség. A Mi Hazánk hasonlóan vélekedik erről, maximum csak részletkérdésekben van nézeteltérés a két oldal között. Az Orbán által „bolondéria”-ként emlegetett baloldali progresszív identitáspolitikát a radikálisok is megvetik. Mind a kettő a hagyományos családmodellt részesíti előnyben, az ezt meghaladni kívánó eszméket pedig károsnak ítélik. Itt is leginkább retorikai különbségeket lehet felfedezni, a Mi Hazánk sokkal keményebben fogalmaz.  Sokak szerint a vármegyékkel és az ispánokkal a történelmi hagyományokért nagy arányban élő-haló, tradicionalista radikális jobboldali szavazóknak akart kedveskedni a kormány. A Jobbik után a Mi Hazánk is újra bevezetné a csendőrséget többek közt.

(kép forrása: Rubicon.hu)

A kormányoldalnak az ilyen jellegű, a radikális jobboldali szavazók elszipkázását megcélzó intézkedéseit -a Horthy-korszakot felidéző történelmi analógiával élve- méltán lehet a „szélkifogás” taktikájaként azonosítani. Ez annyit jelentett, hogy a szélsőjobboldal erősödésére az volt a válasza a kormánypártnak, hogy az is szélsőségesebb lett. A kezdetleges jobboldali-konzervatív pozícióból a különböző impulzusok hatására egyre inkább eltávolodott a centrumtól a kormánypárt, elmosódott a határvonal a nyilaspárti képviselők és a kormánypártiak között. Már nem okozott gondot elfogadni a zsidótörvényeket, faji alapon kirekeszteni embertömegeket különböző szociális programokból, megfosztani őket emberi méltóságuktól.

Az ilyen történelmi analógiáknak megvannak a veszélyei, hiszen gyakran válnak felületessé, illetve önkényesen vonhatunk párhuzamokat a mostani idők és a múlt között. Azonban bármennyire nem úgy tűnik, de az ellenzéki pozíció is egy hatalmi pozíció: hatalmukban áll vészkorszakot kiáltani, nácizni. élni ezekkel a történelmi párhuzamokkal.

Annyi párhuzam még felállítható a két korszak között, hogy a (kor viszonyaihoz mérten) liberális eszmék igen komolyan meg lettek kérdőjelezve. Az első világégés és az azt követő időszak militarizmusa, türelmetlensége, a közbeszéd barbarizálódása előidézte sok európai országban a liberális parlamentarizmussal való leszámolás igényét. Horthy és Bethlen István nem akart többé lassú vitákat, a többségi álláspontnak nem lehetett akadálya. Orbán Viktor az illiberális állam mellé megjósolta a centrális erőteret, amely a kicsinyes és meddő értékvitákat meghaladó, a nemzet egységes akaratát és érdekét képviselő, kormányzó többséget jelenti. Mind a kettő esetben a liberalizmus „bolondériája” helyett egy nemzeti-keresztény-konzervatív ideológia alapján akarta kormányozni az országot a hatalmon lévő.

(kép forrása: Maszol.ro)

Mindenesetre nagy szerencsére nem a huszadik század eleje-közepét éljük, mindenki tanult a történelmi tragédiákból. Bizonyossággal lehet állítani, hogy ennek a „szélkifogásnak” nincsen olyan tétje vagy jellege, mint anno. Azonban megállapítható, hogy ez a beszéd igen sok érdekes gondolatot hordozott magában, ami valamilyen formában akár kiolvasható a Mi Hazánk programjából is. Félne-e Toroczkaiéktól Orbán Viktor? Nem valószínű, csak alternatívát állít a radikális jobboldali szavazóknak.

Feltehetőleg nem került kormányra a radikális jobboldal. Az, hogy például Gulyás Gergely „tel-avivi összekötőkről” beszéljen, hogy Varga Judit uniós zászlót égessen, hogy a Fidelitas holokauszt emlékművet rongáljon, vagy hogy egy kormánypárti képviselő kezdeményezze a zsidó származású képviselők lajstromozását: még várat magára, de vélhetően nem is fog eljönni.

Carl Gustav Jung 1875. július 26-án született Svájcban, éppen ma 147 éve. Az orvosi hivatást választotta, egészen pontosan a pszichológia és a pszichiátria érdekelte.

Nagyon hamar felfigyelt Freud munkásságára, akiről már egy korábbi cikkben is írtam. 1906-ban kezdtek levelezni, 1907-ben pedig már személyesen is találkoztak. Annyira jól kijöttek egymással, hogy első találkozásukkor 13 órán keresztül csak beszélgettek. Különös barátság alakult ki közöttük, ám ennek sajnos 1913-ban vége szakadt: Jung bizonyos dolgokban nem értett egyet Freuddal, Freud pedig nem tűrt ellenvéleményt. Innentől kezdve pedig C. G. Jung kialakította saját elméletét az emberi pszichéről. Analitikus lett, amely irányzatot nagyon fontos megkülönböztetni a freudi pszichoanalízistől.

Az első alapvető különbség Freud és Jung között a szexualitás kérdésköre. Freud úgy gondolta, hogy minden tudattalanba száműzött vágynak, gondolatnak, érzésnek szexuális eredete van, csak azok jelenthetnek kínt számunkra. Például ilyen lehet egy megerőszakolás vagy Elisabeth kisasszony esetében az, hogy saját nővérének a férjéhez vonzódik. Jung ezzel szemben nem tudta elhinni, hogy csak szexualitással kapcsolatos dolgok okozhatnak nekünk traumát, hisz annyi minden más is történik velünk a világban. Szerinte ugyanezt okozhatja még például a társadalmi beilleszkedés zavarának elfojtása is.

De lássuk Jung személyiségelméletét!

A pszichiáter megtartotta a freudi tudat és a tudattalan fogalmát. Freud szerint a tudatos azt jelenti, amire épp gondolunk, ami adott pillanatban uralja gondolatainkat. Ez a felfogás megjelenik Jungnál is, de ő – ellentétben Freuddal – úgy gondolja, hogy a tudatosság az elsődleges, ami a másodlagos tudattalanból emelkedett ki. Freud tudattalanja azokat vágyakat, emlékeket, érzéseket, gondolatokat foglalja magában, amikre újra rágondolni kínt jelentene, ezeket épp ezért is száműztük ide. Freuddal ellentétben Jung nem akarta megismerni az egész tudattalant, csupán azokat a mozzanatokat, amik problémát jelentenek a páciens életében, hisz a terápia szempontjából ez a fontos.

Ezen felül fontos különbség, hogy megkülönböztetett személyes és kollektív tudattalant. A személyes tudattalan a tudattalan felszíni rétege. Itt általában gyenge élmények tartózkodnak, amelyek valaha tudatosak voltak, de tudattalanná váltak (kínnal járt felidézése).

Ez általános természetű, minden emberben megvan, a múlt emlékeinek tárháza. Ahogy a tudattalanban haladunk lefelé, ennek egyre mélyebb rétegei tűnhetnek a szemünk elé: először például a család, ezt követően a nemzet, Európa, az emberiség élményei. Ennek tartalmai az ösztönök és az archetípusok. Az ösztönök a biológiai szükségleteket foglalják magukban. Természetesen ezek mindenkiben megvannak, sürgetnek minket, hogy elégítsük ki azokat. Vagyis együnk, ha éhesek, igyunk, ha szomjasak vagyunk. Az archetípusok pedig a mesékben, mítoszokban megjelenő általános képek; ilyen lehet például a Hős, az Anya, az Apa vagy a Bölcs Öreg. Ezek nagyon gyakori motívumok, Jung szerint pedig nem véletlen - jelentésüket mindannyian értjük, ez az ősök hagyatéka bennünk. Kedvenc népi történeteinkben is bármikor megtalálhatjuk őket.

Az Én (Ego) a tudat központja. Vagyis, valami csak akkor kerülhet be a tudatunkba, ha az kapcsolódik az Énnel. A tudattalanból és a külvilágból is képes a tudatba hozni elemeket.

A Mély-Én az ember teljessége, a tudat és a tudattalan központja és kiterjedése. Jung szerint az élet célja ennek az elemnek a tudatosítása magunkban, ez az alapja a személyiségfejlődésnek. Azért ezt kell tudatosítani, mert ezek vagyunk valójában, ez lapul bennünk mélyen.

Jung még beemelte a Persona és az Árnyék fogalmát az elméletébe.

Vagyis ez egy szerepszemélyiség, aminek akkor látszunk, ha társaságban vagyunk. Ezzel szemben az Árnyék azokat az elemeket foglalja magában, amit soha nem élünk meg, hisz azok összeegyeztethetetlenek lennének a tudatosan választott életformánkkal. Ez egy önálló részét adja a tudattalannak, míg a Persona a tudathoz áll közelebb.

Természetesen ezek másképp is megjelenhetnek, de az komoly problémát hordoz magában.  Nagyon vigyázni kell például arra, hogy ne törjön nagyon előre a szerepszemélyiségünk. Hisz akkor nem magunk vagyunk, hanem azok, akiknek látszani akarunk. Így pedig nem tudunk kiteljesedni, megvalósítani önmagunkat. Úgy is mondhatjuk, hogy valaki más életét éljük. Ilyenkor fontos feltenni egy kérdést:

Vissza kell találnunk minél hamarabb magunkhoz, megtalálni eredeti céljainkat, feladatainkat. Ha annyiban hagyjuk, az egyre komolyabb problémát fog okozni, hisz valódi személyiségünk mindenképp ki akar törni. Ha ezt nem engedjük, az akár meg is betegíthet minket.

Ha az Árnyékunk tör előre, az összeegyeztethetetlen lesz velünk. Úgy viselkedünk, ahogy sohasem akarnánk. Ekkor mi történik? Például engedünk a kísértésnek, olyat teszünk, ami a tudatosan működő moralitással nem összeegyeztethető. Ez pedig negatív érzést fog kiváltani bennünk. Nem egészséges keretek között nem tudjuk visszaállítani az eredeti állapotot, hanem az Árnyék fog minket irányítani. Ilyen esetekben szintén nem azok vagyunk, akiknek kéne lennünk.

Ezek a fogalmak egy egységes rendszerben helyezkednek el. Középen van a Mély-én (Selbst), ami alapvetően tudattalan, ha dolgozunk magunkon, egyre inkább a tudatosba emelhetjük. Az Én ennél már sokkal inkább a tudatos tartalmakhoz kapcsolódik, hisz valami akkor lehet tudatos, ha kapcsolódik ezzel az elemmel. Itt említhetjük még meg a Personát is, szerepszemélyiségünket. A tudattalan tartalmakhoz pedig az Árnyék, az ösztönök, a kollektív tudattalan archetípusai tartoznak.

Ez az elmélet igen sokban különbözik Freud pszichoanalízisétől, azonban mindkettőnek nagyon fontos eleme a tudatosítás.

Hisz minél jobban ismerjük magunkat, annál könnyebben tudjuk megoldani problémáinkat. Ebben pedig a személyiségelméletek is segíthetnek. Rengeteg elképzelés van az emberről, de minél többel találkozunk, annál közelebb kerülünk a rejtélyes lelkünkhöz.

A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés (TÉSZ) a hatályos magyar jogrendszerben legsúlyosabb kiszabható szankció. Ez a büntetés vajon túl enyhe vagy túl szigorú? Hogyan vélekedik erről a kérdésről a magyar jog és a magyar közvélemény?

Ennek megítélése előtt azonban tisztázandó, hogy mi is az a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés és mennyire tényleges valójában.

,,A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés olyan szabadságvesztés büntetés, mely az elítélt szabadságát véglegesen elvonja, anélkül, hogy az igazságszolgáltatás működése keretében feltételes szabadságra bocsátására sor kerülhetne." (Dr. Salamon László alkotmánybíró)

Tehát annyiban tényleges, a terhelt ki van zárva a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Annyiban viszont nem tényleges, hogy az elítéltnek bármikor joga van kegyelmet kérni az államfőtől (más kérdés, hogy még soha, senki nem kapott kegyelmet ilyen esetben…), valamint 40 év letöltött szabadságvesztés büntetést követően hivatalból indítják meg a kötelező kegyelmi eljárást. 

A büntetés erkölcsi megítélése során a magyar közvéleményre támaszkodom. Talán nem okoz túl nagy meglepetést az a tény, hogy a magyarok túlnyomó többsége a tényleges életfogytig tartó büntetést túlságosan enyhének ítéli meg. Egy 2017-es Závech Research által készített felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 21%-a utasítja el teljes mértékben a halálbüntetést. A mindenki által ismert érvek a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés ellen: túlságosan drága az elítéltek fenntartása, nem eléggé elrettentő ez a büntetés, meg sem érdemlik ezek az emberek az életet.

Természetesen vannak olyan vélemények is, miszerint a szabadságvesztésnek ez a formája túlságosan kegyetlen az elítélt számára. Itt a tipikus érvek: kínzásnak, az emberi méltóság megsértésének minősül az, ha az elítélt egyáltalán nem reménykedhet abban, hogy valaha kiszabadul, semmilyen statisztika nem bizonyítja a halálbüntetés elrettentő hatását.

Ezek olyan erkölcsi viták melyek között nem lehet és nem is kell igazságot tenni. A helyzet jogi megítélése lényegesen egyszerűbb. A 23/1990. Alkotmánybírósági határozat kimondta a halálbüntetés alkotmányellenességét, az Alaptörvény elismeri az élethez való jogot, mint elidegeníthetetlen alapjogot, ezen kívül egy sor Magyarország által ratifikált nemzetközi egyezmény is tiltja a halálbüntetés kiszabását. Az egyértelműen látszik, hogy a lehető legsúlyosabb büntetés a TÉSZ. A jog azonban nem állt meg itt.

Szerintük az államfői kegyelem és a kötelező kegyelmi eljárás nem adja meg az elítéltnek azt a valóságos reményt, hogy egyszer szabadulhat, ezért a magyar szabályozás sérti az emberi méltósághoz való jogot.

A fenti jogi és erkölcsi helyzet tökéletesen manifesztálódik egy híres jogesetben, a Magyar László kontra Magyarország ügyben. Az ügy az Emberi Jogok Európai Bírósági (EJEB) előtt zajlott. A Bíróság a tényállásban megállapította, hogy ,,áldozataikat összekötözték, és addig verték vagy fenyegették, amíg el nem árulták, hogy hol   tartják   értéktárgyaikat,   majd   megkötözve   magukra   hagyták őket házaikban. Néhány áldozat a bántalmazást követően hamarosan meghalt.”. A kérelmezőt (Magyar Lászlót) és társait 3 rendbeli emberöléssel, 19 rendbeli rablással, 19 rendbeli személyi szabadság megsértésével, 4 rendbeli súlyos testi sértést okozó bántalmazással, 7 rendbeli birtokháborítással és 3 rendbeli lopás vagy lopás kísérletével vádolták. A magyar eljárások eredményeképp Magyar Lászlót tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, aki ezután fordult az EJEB-hez annak megállapítása érdekében, hogy ez az ítélet sérti az ő emberi méltósághoz való jogát, a magyar bíróságok ítélete a kínzás tilalmába ütközött. (Fontos kiemelni, hogy ekkor csupán az államfői kegyelem lehetősége állt tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést töltő elítéltek között, hiszen pont ennek az ügynek a hatására vezették be a kötelező kegyelmi eljárás intézményét.)

Az EJEB az ítéletében megpróbálta meghatározni a TÉSZ kereteit, az egymással ütköző vélemények között megtalálni az arany középutat.

Azonban ahhoz, hogy jogszerű legyen ez a büntetés, néhány feltételnek meg kell felelnie a szabályozásnak: a büntetés csökkenthetőségének fenn kell állnia, valamint a szabályozásnak biztosítania kell a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a vizsgálatát. A Bíróság szerint azonban az akkori magyar szabályozás nem felelt meg a feltételeknek, így ezzel Magyarország megsértette az embertelen bánásmód, kínzás tilalmát. Az ítélet következtében került be a magyar jogrendszerbe a kötelező kegyelem intézménye. 

Az ítélet következményeként kialakult helyzet még tovább mélyítette az ellentéteket a jog és az erkölcs különböző álláspontjai között. Néhány magyar alkotmánybíró felszólalt, hogy a kötelező kegyelmi eljárás olyan szigorú feltételeket szab (40 év letöltött szabadságvesztés), hogy valójában az elítélt nem reménykedhet a szabadulásban, így a magyar megoldás nem felel meg az EJEB követelményeinek. Ezzel párhuzamosan a magyar közvéleményben megerősödött az a meglátás, hogy az EJEB és a kisebbség véleménye nevetséges, hiszen aki ilyen súlyos bűncseleket követ el, annak nincsen joga a szabadulásban reménykedni. Így a szakadék még tovább szakad a két tábor között, sőt a jogász szakma berkeiben sincsen egyetértés.

,,az első felülvizsgálat időpontjával kapcsolatban, szakmai körökben egy sajátos „számháború” alakult ki arra vonatkozóan, hogy az EJEB 25, 30 vagy akár 40 évet tart elfogadhatónak. Álláspontom szerint az EJEB elég határozottan (...) első esetben 25 év után, majd azt követően periodikusan tartja kívánatosnak az életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálatát." (Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró)

Arra nem fogunk egyhamar választ kapni, hogy kinek van igaza, vagy igaza van-e egyáltalán valakinek. Egy azonban biztos. 30 év alatt Amerikában kb. 340 embert végeztek ki ártatlanul egy tanulmány szerint. Rögtön eszünkbe juthat az örök kérdés: inkább maradjon 100 bűnöző szabadlábon vagy végezzenek ki 1 ártatlant?