Reaktor

Az endometriózis ma Magyarországon 200.000 nőt érint, és a meddőségek 20-30% -ért felelős. Endometriózisról akkor beszélünk, amikor a méh belső felszínét borító nyálkahártya (ezt nevezzük endometriumnak) máshol is megtalálható a szervezetben.

Fordítás: https://versysclinics.com/hirmondo/marcius-az-endometriozis-honapja-2-resz

Kialakulásának pontos okát nem ismerik, három lehetséges magyarázatot tartanak a legvalószínűbbnek:

• A menstruációs vér visszafelé, a hasüreg felé távozik, oda juttatva a méhnyálkahártyát, amely ott ugyanúgy működik tovább, mint a méh üregében
• A másik elmélet szerint a véráram sodorja ezeket a sejteket a a szervezet távolabbi pontjaira
• A harmadik feltételezés úgy gondolja, bizonyos sejtek már eleve megtalálhatók a szervezetek különböző pontjain,  amik aztán valamilyen külső környezeti hatásra vagy egyéb változásra képesek a nyálkahártyához hasonló sejtekké alakulni és aztán azonos módon tovább működni

Forrás: https://www.joy.hu

Elsősorban a petefészekben és a kismedencében, ritkábban a méh falába ágyazódik, de bizonyos esetekben elhagyja a kismedencét, és csontokba, ízületekbe  kerül, de még az agyban is találtak már endometriumot. Az esetek túlnyomó többségében azonban megmarad a kismedencén belül, számos problémát okozva. 

Az endometriózis következményei lehetnek a ciszták, összenövések és hegesedések kialakulásai, és végül ezek vezetnek el az esetek nagy százalékában a legkomolyabb problémáig, a meddőségig. 

Leggyakoribb tünetei a rendkívül fájdalmas menstruáció, a fájdalmas együttlétek, rendszertelen havi vérzés illetve az erős alhasi fájdalom akár már a ciklus előtt, de a hónap bármely szakaszában felléphet. Nem egyértelműek a tünetek, létezik teljesen tünetmentes betegség is.

Ahogy a fájdalmas menstruáció sem jelenti  100%-os bizonyossággal a betegség jelenlétét , úgy a tünetek hiánya sem feltétlenül zárhatja ki azt. Sok esetben csak a hosszan tartó sikertelen teherbeesést követő vizsgálatokból derül csak ki, hogy valaki endometriózisban szenved.

A fizikai kellemetlenségeken túl pedig komoly lelki problémákat is okozhat, a fájdalom miatti lenézés következtében kialakuló elszigetelődés érzésétől a meddőség miatti depresszióig.

Biztos diagnózist kizárólag a laparoszkópos beavatkozás tud adni, mintát vesznek a hasüregben található sejtekből és vizsgálják, hogy méhnyálkahártyából származnak e. 

Bár az endometriózis nem gyógyítható, így a lelki oldalról való kezelése is nagyon fontos, de tüneti kezelései léteznek.

A legalapvetőbb, hogy az esetlegesen fennálló fájdalomrohamokat megszüntessük, vény nélkül, vagy orvosi javallattal vényre kapható fájdalomcsillapítókkal, de a has melegen tartása párnával vagy melegvizes palackkal is sokat segíthet. Attól függően, hogy terveznek e gyermeket a közeljövőben, lehet gyógyszeresen, hormonokkal, fogamzásgátlókkal is kezelni, de műtéti úton is, fizikailag eltávolítva a hasüregből az oda nem illő sejteket. 

Március az endometriózis hónapja, az Endometriózis Magyarország egész márciusban előadásokat tart, hogy felhívják a figyelmet a betegségre. 

Ezen a linken található az Endometriózis Magyarország honlapja, ahol részletes információkat kaphatunk a betegségről, illetve segítségnyújtásra is rendelkezésre állnak. 

Agatha Christie klasszikusa évtizedek óta társunk a krimi világában. Az Orient Expressz mellett talán a leghíresebb Poirot novella, népszerűsége töretlen, dacára annak hogy a lefestett világ már a maga korában is kevesek számára volt igazán érthető vagy elérhető. A főhősök gazdagok, szépek, vagyonukkal és életszínvonalukkal együtt a háború utáni társadalomnak a problémáik is elérhetetlenek. Most a mozikban újra élhetjük a "remake"-et, de vajon miért olyan népszerű ez a történet, hogy érdemes legyen újragondolni? Mi az értelme annak, hogy a felsőbb osztály problémáit taglaljuk, és miért szórakoztatóbb ez, mint a Dallas? 

A Csárdáskirálynő-szindróma

(Nem létező betegség, csak én találtam ki.) A Csárdáskirálynő zeneileg egy jól megkomponált, de nem korszakalkotó mű. Történetét tekintve szórakoztató, de nem mesteri. Mégis a háborúban kimerült emberek zsúfolásig megtöltötték a színházat, mikor játszották, mert ki voltak éhezve a csillogásra. A Poirot novellákkal is így vagyunk: a pénz mindig motiváció, és csodálatos nézni a szép bútorokat, az autókat, a meseszép hölgyeket és a magabiztos urakat. Szeretjük a bálozók, partyzók, luxushajózók problémáit magunkra venni pont azért, mert elérhetetlen. Pihentető recept, működik, és valószínűleg még sokáig működni fog.

Miért pont a Nílus..

Amiért az Orient Expressz, és a többi egzotikum: ezeket a kortársak szinte csak képeslapokból ismerték, és bizony a huszonegyedik század emberének is kevés esélye van személyesen átélni, milyen a Níluson hajózni, vagy több napon át egy vonatban élni. És ha meg is tapasztaljuk, valószínűleg a tankönyvi példákat látjuk majd, és nem lesz időnk igazi élményeket szerezni az adott helyen. A Poirot történetekben adott a lehetőség olyan esemény sorozatoknak kibontakozni, ami mellett a táj otthonosan a háttérbe szorul.  

A karakterek frissíthetőek

A híres művésznő detektívregényei mindig az intuitív detektív pszichológiai ismereteire építenek, amihez tűpontos jellemrajzok kellenek. Legyen mit elemezni, ugye. A huszonegyedik század rendezői rájöttek ennek egy nagyon fontos előnyére: ezek a karakterek kortól függetlenül univerzális képek, és sok féle módon használhatóak. Rendkívül izgalmas, hogy más ruhákba bújtatva, más házakban leültetve, más zenékre táncoltatva bár, de motivációkban ugyanolyan emberek vannak a húszas-harmincas évek történeteiben, mint amilyeneket a kortársaink generálnak. Így tehát nem kell új karaktereket kitalálni, csak új ruhákba bújtatni, új lakásba helyezni, és új zenére megtáncoltatni azokat, amelyeket Christie már megírt.

Érdekesek az analógiák

Nem kérdés, hogy ha sok pénzt akarunk, akkor szereznünk kell egy csomó jó színészt a filmünkhöz. Praktikusan a Wonder Womant, Havas Jon szerelmét, és a Harry Potter egyik legviccesebb tanárát. Viccet félretéve, a híres színészekkel való okos gazdálkodás nagyon hasznos és izgalmas feladat. A kor sztárjaihoz a nagyközönség társít bizonyos karaktereket, és mindig jó találgatni, hogy vajon ki fogja eljátszani azokat a szerepeket, amiket a könyvekből csak a képzeletünkben ismerünk. A Halál a Níluson kicsit nehezebb feladat, hiszen ennek nem a mostani mozisiker az első film verziója. Szerencsére az első, David Suchet főszereplésével rendezett film nem igazán játszott arra, hogy a kor leghíresebb művészeivel dolgozzon, így ezt az adut meghagyta Branagh-éknak.

Bár a kritikusok sok negatív tulajdonságát kidomborították, a Halál a Níluson egy remek és érdekes példa arra, hogy nem csak a Disney meséket lehet és érdemes újra elővenni és leporolni. Reméljük, a mozikban lesz annyi érdeklődő a mostani mű iránt, hogy egyéb Poirot novellákat, vagy más detektív sztorikat is felfrissítsünk. Melyiket lenne érdemes? Melyik történet újragondolása lenne a legnagyobb mozisiker? Várjuk az ötleteket!

Észrevehetjük, hogy napjainkban egyre inkább azt hangsúlyozzák, hogy a nem heteroszexuális viselkedés genetikai eredetű: nem függ attól, hogy mit hallunk róla, milyen környezetben mozgunk. Jelen cikkben azt a fontos kérdéskört szeretném végigjárni: ha valaki nem heteroszexuális, az tényleg csak a génjein múlik? Vagy néhány környezeti tényező is befolyásolhatja?

Először is, fontos megemlíteni a genetikai alapokat is.

Ezt az egypetéjű ikrek példája bizonyítja (az egypetéjű ikrek génkészlete közel 100%-ban megegyezik). Az egypetéjű ikreknél sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy mindketten homoszexuálisak lesznek, mint kétpetéjű ikreknél (ez a valószínűség akár ötször is nagyobb lehet). Valamint azoknál az embereknél, akiknek testvérük nem heteroszexuális viselkedést mutat, sokkal nagyobb ugyanennek a viselkedésnek az esélye, mint az olyan embereknél, akiknek testvére heteroszexuális.

De még egyéb tények is vannak, amik a genetikai alapot bizonyítják. Az anyaméhben a hetedik héten kezdődik az a fejlődés, amit nemi differenciálódásnak hívunk. (Azonban csak a 18-20. héten tudják az orvosok ultrahang segítségével nagy bizonyossággal állítani, hogy a születendő gyermek fiú vagy lány lesz-e.) A magzat hetedik hete körül kezdődik a férfi vagy női nemi hormonok termelődése, amik az aggyal kapcsolatban is fontos szerepet töltenek be. A tesztoszteron (férfi nemi hormon) nem csak a nemi szervek kialakulásában játszik szerepet, hanem ez alakítja ki a férfi agyat is, ugyanis oda is eljut a hormon. Ha pedig csak nagyon kis mennyiségben van tesztoszteron, akkor az agy elkezdi az ösztrogén (női nemi hormon) termelésének irányítását. (Mindkét nemben megtalálható mindkét hormon, az dönti el, hogy a magzat fiú vagy lány lesz-e, hogy melyik van túlsúlyban.)

Állatokkal való kísérletezésben rájöttek arra, hogy, ha a hímnek készülő magzattól elvonják a férfi nemi hormonokat, női viselkedésmintákat mutatnak: külsőre hímnek tűnnek, viszont nyílnak a lehetőségre, hogy más hímek meghágják őket. Ezzel szemben, ha a nősténynek készülő magzatnak férfi nemi hormonokat fecskendeznek be, akkor később is nőstények maradnak, viszont szívesen meghágnának más állatokat, próbálkoznak vele. Ugyanezt a hatást embereken is meg tudták vizsgálni a DES nevű gyógyszer segítségével (régen veszélyeztetett várandós anyukáknak adták). Mikor az agy fejlődik, ez a gyógyszer a férfiasságot serkenti a magzatban. A DES-sel kezelt anyukák gyerekei jobban hajlottak később a nem heteroszexuális beállítottságra, mint a gyógyszerrel nem kezelt anyukák gyerekei. 

   A korábban felsorolt tények mind mutatják, hogy a géneknek igen fontos szerepük van. De mi a helyzet a környezettel? Már korábban említettem az egypetéjű ikreket. Az valóban igaz, hogy náluk igen nagy a valószínűsége, hogy mindketten nem heteroszexuális beállítottságúak lesznek, azonban fontos megjegyezni: nem 100%- os a valószínűsége. Vannak olyan esetek is, ahol az ikerpár egyik fele heteroszexuális beállítottságú. Már ez is jól prezentálja, hogy a környezetnek milyen fontos szerepe van.

Társadalmunkban vannak lányok, akik fiúsan néznek ki és vannak fiúk, akik lányosan néznek ki. A fiús lány vagy a lányos fiú címkéket az emberek ragasztják rájuk. Ettől pedig ők is hasonlóképpen fognak érezni, nagyobb valószínűséggel fogják nem heteroszexuálisnak vallani magukat, míg a lányos lány vagy a fiús fiú kinézetű egyének. Ez nagyon érdekes eredmény, ami felvet bennünk egy igen fontos kérdést.

Ennek kapcsán a következő kérdést is fontos feltennünk: igaz ez fordítva is? Ha a társadalom valakit heteroszexuális nőként vagy férfiként emleget, ez is segíti heteroszexuális irányultságának kialakulását? Ez magyarázat lenne arra, hogy régebben kisebb volt a nem heteroszexuális irányultságúak aránya (például egy statisztika szerint az Egyesült Királyságban 2014 óta nő ez az arány). Ugyanis régebben sokkal inkább csak a heteroszexuális viselkedés volt elfogadott, az embereket alapvetően ebbe a kategóriába helyezték. Ugyanakkor ez csak feltételezés, természetesen ez a növekedés tulajdonítható más okoknak is (például annak, hogy egyre többen vállalják fel szexuális beállítottságukat). 

Nagyon fontos lenne az embereknek tudni arról, hogy mindkét tényező, a genetika és a környezet is nagy szerepet játszik a szexuális beállítottság kialakulásában. Én úgy vélem, hogy a környezet szerepét is helyén kell tudni kezelni. Ezek nagyon fontos szempontok a nevelés kérdéskörében, hisz az emberi életben lényeges tényező a gyerekvállalás, a génjeink továbbvitele, ami csak heteroszexuális viselkedéssel lehetséges. Ha valaki mégsem efelé hajlik, azt el és be kell fogadnunk, viszont igyekeznünk kell a szaporodásra képes egyének nevelése terén, hisz ez mindannyiunk közös érdeke.

A visszatérő Boeing hatalom kulcsaként szolgált a MAX modell, egy hasonlóan fejlett és sikeresnek ígérkező modell esetében pedig sokkolónak bizonyult, hogy öt hónap sem telt el a Lion Air és az Ethiopian Airlines gépeinek zuhanása között. A 346 halálesettel járó repülőgép-szerencsétlenségeket követően a Boeing MAX modellek földre kerültek, ám hosszas kihagyás után jelenleg újra repkednek. A Netflixen nemrég megjelent Zuhanás: a Boeing-ügy című dokumentumfilm a két baleset hátterét és okait mutatja be, kiemelten foglalkozva a vállalat titkolózásával, annak motivációiról, illetve az évtizedes minőségveszteség mozgatórugóival.    

Kizárólagos dominancia, rivális, majd két fatális baleset

A Boeing amerikai repülőgépgyártó működését hosszú ideig különleges helyzet jellemezte, ugyanis szinte egyetlen gyártó sem tudta megközelíteni sikereit. Az 1990-es évek végére azonban egyre élesebbé vált a rivalizálás, a verseny egyik (és legnagyobb) szereplőjévé pedig az Airbus vált, mely végül 2001-re eladásokban, 2003-ra pedig kézbesítésekben meg is előzte a Boeing vállalatát. Mindez hatalmas nyomást helyezett az amerikai repülőgépgyártóra, különösen úgy, hogy 2010-ben az Airbus bemutatta az A320neót, amely egy rendkívül sikeres gépnek bizonyult üzemanyag-hatékonyság terén – értelemszerűen komoly lehetőségeket nyújtva a légitársaságok számára is, akik csökkenteni tudták költségeiket ezáltal. Az Airbus számára rekordeladások következtek,

a Boeing pedig gyors lépésekkel kellett reagáljon, így végül egy teljesen új repülő fejlesztése helyett – mely amúgy tervben volt, ám túl sok időt vett volna igénybe – a 737-es modellt alakították át, ami talán furcsa döntésnek tűnt azt figyelembe véve, hogy a 737-es már 1967-ben is repült, az idők során pedig több átalakított modellt is piacra dobtak (például a Next Generation változatokat).

Ám a Boeing bízott abban, hogy sikert fog aratni a fogyasztást illető hatékonysága miatt, és ez elsőre így is lett: rekordeladások következtek, a Boeing profitja növekedett, a légitársaságok számára tetszett a kisebb üzemanyag fogyasztás, és persze az is, hogy a már meglévő modell átalakítása következtében nem volt szükség pilótaképzésre. Aztán két gép lezuhant.

Az első incidens 2018 október 29-én történt, amikor az indonéz Lion Air belföldi járata zuhant a Jávai-tengerbe 189 személlyel a fedélzeten. A légitársaság által két hónapja beszerezett gép reggel 6 óra 20 perckor szállt fel az indonéz fővárosból, Jakartából, majd a felszállást követően 13 perccel meredek zuhanásba kezdett. A katasztrófa bár egyesekben felvetett kérdéseket a Boeing átalakított modellje kapcsán, a legtöbb hír a Lion Air biztonsági problémáiról számolt be, a diszkont légitársaság ugyanis már 2013-ban is szenvedett súlyos balesetet (igaz akkor mindenki megmenekült), ahogy alapvetően sem megbízhatóságáról volt híres – amit többek között az is ábrázolt, hogy korábban az EU-ból is kitiltásra került.

A szerencsétlenséget követően felszínre is jött a meglehetősen agresszív kommunikáció az amerikai fél részéről, nem egyszer merült fel ugyanis a pilóták kompetenciájának kérdése, ahogy egy olyan narratíva is kialakult, hogy igazából a gép teljesen biztonságos, csak megfelelő hozzáértés kell a használatához.

Néhány hónappal később azonban egy újabb tragédia történt, 2019 március 10-én ugyanis  az Ethiopian Airlines Boeing 737 Max 8 gépe is lezuhant 6 perccel az Addisz-Abebából való felszállást követően. A 157 életet követő baleset hatalmas port kavart a Boeing modelljének biztonsága kapcsán, hisz néhány hónap alatt következett be két hasonló eset, az Ethiopian Airlines pedig Afrika egyik (ha nem) legjobb légitársasága, az esetleges gondatlanság pedig kevésbé tűnt valószínűnek.

MCAS, a rövidítések között szereplő titok

A Boeing a második eset ellenére is azt állította, hogy a biztonság továbbra is elsődleges prioritásuk, illetve teljesen megbíznak a MAX gépekben, ahogy azt is kiemelték, hogy a Szövetségi Légiközlekedési Hatóság sem hozott semmilyen döntést a gép esetleges földre kényszerítéséről. A második esetet követően hozott azonban hasonló döntést Kína, majd keleti és nyugati országok sora is betiltotta a MAX gépeket. Nem sokkal később a baleset helyszínén megtalálták az emelőorsót, amely a Lion Air balesetéhez hasonlóan az MCAS rendszerének hibáját mutatta, Donald Trump amerikai elnök pedig szinte azonnal leszállásra utasította a MAX gépeket. (Az aggályok kapcsán érdekes adalék, hogy a helyzet elvileg olyan szintű aggodalmat okozott a pilótákban, hogy még a raktárakig sem akarták a MAX gépeket elvezetni).

De mi az az MCAS? Ez egy olyan kérdésnek bizonyult, amely a pilótákban is felmerült, ugyanis az MCAS rendszere csak a modell kézikönyvének rövidítései között szerepelt, máshol nem esett szó róla. A Manőverjellemzők Augmentációs Rendszerének lényege az volt, hogy egy szoftverként segítse az állásszögjelző érzékelőit, a MAX gépek ugyanis hajlamosak voltak az átesésre, az MCAS rendszere pedig aktiválódás esetén lenyomta a gép orrát az átesés megakadályozása érdekében.

Ahogy azonban a Lion Air balesete is bemutatta, komoly probléma merült fel az állásszögérzékelő esetleges meghibásodása esetén, ugyanis amennyiben az téves üzeneteket küldött az MCAS rendszere számára (és a Lion Air gépnél így tett), a pilótáknak azzal kellett szembenézniük, hogy egy idegen erő folyamatosan lefelé tolja a gép orrát, és ők akármennyit húzzák felfele, az annál intenzívebben tolja vissza.

A Boeing szerint a pilóták hibát követtek el, mivel nem kapcsolták ki a rendszert, ám amint később kiderült, a pilóták egyszerűen nem is tudtak annak létezéséről, illetve ettől függetlenül is kevesebb mint 10 másodperc alatt kellett volna megoldást találniuk.

A Boeing később azzal védekezett, hogy valóban nem ismertették a pilótákkal a rendszer működését, egyszerűen azért, mert nem akarták információkkal elárasztani őket. Ezen magyarázat persze nem kevés felháborodást okozott a pilóták körében, különösen úgy, hogy a döntést a Boeing már előzetesen meghozta, a szándékosan nem megosztott információ pedig két tragédiához is vezetett.

A kongresszusi bizottság későbbi vizsgálata persze kiderítette, hogy a Boeing megfontolása mögött más is állt a túl sok információn túl, a modell tervezése során pedig többször is nehézségekbe ütköztek a rendszer miatt, különösen úgy, hogy annak szerepét minél kevésbé akarták hangsúlyozni, hisz eltérő esetben hosszabb engedélyeztetési eljárás, illetve külön pilótaképzés várt volna rájuk.

A Boeing ezeket mindenképp el szerette volna a már korábban említett okok miatt, az Airbussal való versenybe ugyanis egyszerűen nem fért volna bele, hogy időt veszítsenek, illetve a légitársaságokat külön költekezésre kötelezzék. Épp emiatt az MCAS rendszerét egy már meglévő rendszer új részeként értelmezték, a helyzet iróniája pedig, hogy többek között épp a Lion Air kért képzést a pilótáknak az új modellhez – amit a Boeing hevesen, illetve meglehetősen megalázó módon utasított vissza.

Fotó forrása: NPR

Az MCAS rendszere tehát hivatalosan csak egy kiegészítésként funkcionált, a valóságban azonban igen jelentős szerepe volt, amit a modell tesztelése során még inkább kiterjesztettek, illetve úgy módosítottak, hogy egyetlen érzékelőhöz legyen kapcsolva. Ennek eredményeként ha az az egyetlen érzékelő meghibásodott (ami nem ritka állásszögjelzők esetén), téves üzenetet küldött az MCAS rendszerének, kiszolgáltatott helyzetbe téve az annak működését nem ismerő pilótákat. A helyzetet súlyosbítja, hogy a rendszer ismeretének hiánya a Boeing szándékos döntésének következménye volt, a repülőgépgyártó pedig ismerte az esetlegesen felmerülő veszélyeket, hisz még az első zuhanást követően is az egyetlen céljuk a gépek szolgálatban való tartása volt, annak ellenére, hogy jelentések azt mutatták, 15 fatális incidens történhet a gép működésének ideje alatt, gyakorlatilag 2 évenként halálos balesetet okozva. A rivális legyőzése azonban fontosabbnak bizonyult, a két tragédia pedig sajnálatos módon beleilleszkedett a Boeing történetének elmúlt évtizedeit jellemző helyzetére, mely részeként a gyorsaság és az elsőbbség megtartásának vágya minőségveszteséggel és emberi életek követelésével párosult.  

A Kínában nemrég lezuhant utasszállító egy régebbi 737-es (Next Generation) modell volt, ám nem meglepő módon tovább rontja a Boeing presztízsét, ahogy a repülőgépgyártóval szembeni bizalmatlanságot is. A jelenlegi tragikus incidens körülményei és okai egyelőre nem ismertek.

Kiemelt fotó forrása: NPR

Március 7-i nappal megszűnt a maszkviselési kötelezettség az idősotthonok és a szociális intézmények kivételével mindenütt. Egyedül a szociális és egészségügyi dolgozóknak kell majd hordani maszkot. Továbbá a munkáltató sem írhatja elő a kötelező oltást, az oltatlan tanárok is visszatérhetnek a katedrára. A védettségi/oltási igazolvánnyal kapcsolatos rendelkezéseket is kivezették. A szociális és egészségügyi dolgozóknál viszont ugyanúgy függ a munkaviszony az oltás felvételétől. 

Úgy tűnik a Kormány követi a nemzetközi trendeket, Magyarországon is enyhítenek a járványügyi korlátozásokon, kezdünk visszatérni a pandémia előtti állapotokhoz. Reméljük, hamarosan visszakapjuk a normális életünket. A korlátozások kivezetésének értelemszerűen rengetegen örülnek, egyre többen bosszankodtak a maszk miatt, sokan vesztették el a munkahelyüket, amennyiben nem voltak hajlandóak felvenni az oltást. A többség elfáradt, egyre több volt az elégedetlen hang.

A követeléseik nem találtak süket fülekre, a kormányzat teljesítette azokat. Azonban ennek Toroczkaiék mégsem tudnak maradéktalanul örülni. A Mi Hazánknak nagyon jól jött, hogy volt egy olyan ügye, ami miatt sok választópolgárt tudott volna megszólítani, pártállástól függetlenül. Ugyanis volt a társadalomnak egy jelentős hányada, aki elvesztette munkáját, bizonytalanná vált a megélhetése a szigorítások következtében. 

Ezekre az emberekre építette a kampány stratégiáját Mi Hazánk az elmúlt időszakban. Megpróbálták felkarolni az oltatlanok lehető legnagyobb részét, mivel a legkonzekvensebben ők kampányoltak az érdekükben, hogy ne érje kár és megkülönböztetés őket, ha nem veszik fel a védőoltást. Abból indultak ki, hogy ezt a kiállást majd meghálálják a voksukkal április 3-án, amivel akár a Parlamentbe is bekerülhetnek. 

Az ellenzék a Jobbikon keresztül próbálta ezt ellensúlyozni, többször is felszólaltak a kötelező védőoltás ellen. Megpróbáltak egy egyesült ellenzéki alternatívát felállítani a korlátozásokat rossz szemmel nézőknek. Az ő szempontjukból életbevágó, hogy a radikálisok bejutnak-e, maximalizálni akarja mindenki a megszerezhető mandátumainak számát. 

Az Orbán-kormány részéről az enyhítés (ha nem abból indulunk ki, hogy járványügyileg indokolt volt) tekinthető politikai húzásnak is, a választás szempontjából hasznos volt. Kivették a szelet a Mi Hazánk vitorlájából. A világ kormányai sokszor szembesültek azzal, hogy olykor népszerűtlen intézkedéseket is meg kellett hozniuk, ez értelemszerűen a népszerűségi mutatókban is megmutatkozott. Most viszont újra fel lehet mutatni, hogy úrrá lettek a nehézségeken, a kormányzati politika miatt élhetünk szabadabban, mint hetekkel ezelőtt.

A választáson nem lehet elsődleges szempont az, hogy ki ért egyet a korlátozásokkal, ha azok nincsenek. Nem jelenthet olyan kérdést, ahol van tényleges harmadik út, amit a Mi Hazánk tudott volna képviselni. Nekik rosszul jött, hogy kivezetik a járványügyi intézkedéseket. Az egyetlen olyan párt volt, amely megtehette, hogy a “felelőtlen” ellenzéki pozíciójából a korlátozások szigorítása ellen szónokolhatott. (Meg kell jegyezni azonban, hogy Magyarországon a világviszonylatban nem voltak olyan szigorú intézkedések.) Abban bízhat egyedül Toroczkai pártja, hogy a választók nem felejtenek, hogy kihez lehet fordulni, ha az aktuális kormányzat vissza akarná vezetni a járványügyi intézkedéseket.  

Hamarosan sor kerül a 2022-es országgyűlési választásokra, amelynek reálisan két győztese lehet: Orbán Viktor ötödször vagy Márki-Zay Péter először alakíthat kormányt. Amennyiben a második kimenetel jelentené április 3. után a valóságot (ami egyre kevésbé valószínű), akkor felmerül a kérdés, hogy ez a koalíciós kormány egy frakció nélküli miniszterelnökkel életképesnek bizonyulna-e? 

Magyarországon volt már példa koalíciós kormányzásra. A rendszerváltás utáni első öt választás során egyszer fordult elő, hogy nem volt szükségszerű a koalíció megkötése. A Horn-kormánynak 1994 és 1998 között meglett volna a parlamenti többsége az SZDSZ nélkül is. A 2010 utáni Fidesz-KDNP-kormányok nem tekinthetőek szorosabban koalíciónak, inkább pártszövetségnek. Azonban sosem látott formáció lenne, ha az ellenzék kormányra kerülne: hat párt bizalmával bírna Márki-Zay az Országgyűlésen belül.

Elmondhatjuk, hogy Magyarországnak van tapasztalata a koalíciós kormányzás tekintetében, de milyen tapasztalat is ez?  

Antall József a kormányát joggal nevezte “kamikaze kormánynak”, hiszen az átmenet nehézségei szinte lehetetlen küldetésnek bizonyultak. Sok kényes kérdés és esemény nehezítette meg a jobb-közép kormány életét. Komoly belső feszültséget eredményezett az MDF radikális, Csurka-szárnya. Keményebb követeléseik voltak a rendszerváltás tisztasága kapcsán. A kisgazdák Torgyán vezetésével Antalnál jobban akarták a rendszer károsultjait kárpótolni. A kisgazdáknál a ciklus közben szakadás történt, 1991-ben Torgyán vezetésével kivált a kormánykoalícióból nyolc képviselő. A 44 fős frakció többsége, a kisgazda 36-ok viszont bent maradtak, ezzel a Parlamentben továbbra is a többség bizalmával bírt az Antall-kormány. Azonban Antall József 1993. december 12.-én meghalt, a stafétabotot Boross Péter vette át. 

1994 és 1998 között Horn Gyulának meggyűlt a baja az SZDSZ-szel. Nagyon komoly tárcákat szereztek a liberálisok, továbbá a végrehajtásban is erős vétójoggal rendelkeztek. A nekik nem tetsző törvényjavaslatokból nem lehetett semmi. De mégis miért állt össze a választást egyértelműen és fölényesen megnyerő MSZP az SZDSZ-szel?  

Ennek több oka is volt. A rossz gazdasági körülményekből adódóan muszáj volt megszorító intézkedéseket bevezetni, ehhez elengedhetetlen volt egy kétharmados többség, amelyhez a szabaddemokratákat be kellett vonni. Fontos megjegyezni, hogy az állampárt utódja a második szabad választáson már győzedelmeskedett, ezt nem kis tartással fogadta a hazai és nemzetközi közvélemény. Nem voltak biztosak abban, hogy elkötelezett demokraták a szocialisták, így az SZDSZ egyfajta ellensúlyt jelentett.   

Az I. Orbán-kormány az MDF-et és az akkor igen népszerű FKgP-t tudta koalíción belül. A Torgyán József vezette kisgazdák komoly miniszteri tárcákat kaptak, nem engedtek beleszólást a minisztériumaik működésébe. Ez alapvetően megnehezíti az összkormányzati döntéshozatalt és politikát, mivel ez nagy lemondásokkal jár. Orbán Viktornak, ha volt egy elképzelése az nem biztos, hogy egybeesett a kisgazda miniszterek érdekeivel. A kecskének jól kellett laknia, de a káposztának is meg kellett maradnia. Nagy megpróbáltatást jelentett a kormánykoalíciónak több kisgazda képviselő korrupciós botránya. Torgyán Józsefet a fia hozta kellemetlen helyzetbe, pozíciója a pártban megingott, miniszteri posztjáról lemondani kényszerült.

Ha egy koalíciós partnernél ilyen szintű csatározások mennek, akkor az jogosan nyugtalaníthatja a kormányzatot. Hiszen nem biztos a kimenetel, a szakadás meghatározza, hogy ki fogja továbbra is támogatni a Parlamentben a kormány törekvéseit. 

A Medgyessy-kormány kissé hasonló helyzetben volt, mint Márki-Zay. Az előbbi pártonkívüliként volt miniszterelnök, az utóbbit úgyszintén nem lehetne egyik országgyűlési frakcióhoz sem besorolni. Koalíciós feszítőpróbát jelentett a D-209-es ügy, mely során kiderült, hogy Medgyessy Péter a Kádár-rendszerben III/II-es ügynök volt. Először tagadta, majd később beismerte kémelhárító múltját, de nem ez okozta Medgyessy vesztét. A törést az okozta, hogy le akarta váltani Csillag István szabaddemokrata hátterű miniszterét, ezzel előidézve a koalíciós válságot. Az SZDSZ megvonta tőle a bizalmát. Miután végképp elfogyott a levegő körülötte, lemondott. 

Gyurcsány Ferenc, aki Medgyessy helyét vette át, 2006-ban választási győzelemmel a zsebében alakíthatott kormányt, újfent az SZDSZ-el.

2008. április 30-án az SZDSZ visszahívta a minisztereit, Gyurcsány elvesztette a liberálisok bizalmát, kisebbségi kormányzásra került sor. Gyurcsány Ferenc megkérte az MSZP Kongresszusát, hogy keressenek utódot, aki végül Bajnai Gordon lett. 2009. április 14-én konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal az Országgyűlés megvonta bizalmát Gyurcsánytól, majd megadta Bajnai Gordonnak. Más logika alapján működött Bajnai szakértő kormánya. A válságkezelést tűzte ki célul, “nem akart politizálni”. A törvényjavaslatok meghozásában a mondhatni addigra már természetes szövetségesnek tekinthető SZDSZ segítette ki, illetve olykor az MDF, ami korántsem volt magától értetődő. 

Nem olyan egyszerű a koalíciós kormányzás, rengeteg konfliktus bújhat meg a felszín alatt, ha felszínre kerül, akkor abból probléma lehet. 

Ahogy a tapasztalat is mutatja, a koalíciós kormányoknak mind szembe kellett nézniük a koalíciós lét konfliktusosságával. Tény, hogy az ellenzéknek van közös programja, de azért mindenben ők sem értenek egyet. A Jobbiknak más elképzelései vannak, mint mondjuk a DK-nak. A Jobbik például megszavazta a Gyermekvédelmi törvényt, ez komoly törésvonalat jelenthet a későbbiekben a koalíciós partnerek között. 

Azok a pártok, amelyek alárendelték az akaratukat, megfutamodtak vagy kézjegyüket adták egy kudarcos kormányzáshoz, azok mára szinte mind a párttörténelem süllyesztőjébe kerültek vagy féllábbal benne vannak. Hol van most az MDF? Az SZDSZ? Az FKgP? Úgy gondolom, hogy az MSZP-re is ez a sors várna. 

A pártoknak igen komoly zsarolási készségük lenne, mindegyik megpróbálná a saját embereit miniszteri pozícióba juttatni, hivatalokat vadászni pártembereknek. Nem kevés példa volt rá, hogy milyen rigorózusan ragaszkodtak a sajátjaikért a koalíciós partnerek. Gondoljunk csak Horváth Ágnesre vagy Csillag Istvánra. Mindkét esetben harapott az SZDSZ. Nagyon kevés mozgástere lenne Márki-Zaynak válogatni minisztereket, hat pártnak az érdekét kellene kiegyensúlyozottan egyengetnie.

A rendkívüli helyzeteket és a válságokat sem kezelték jól a koalíciók, megingott a bizalom kettő és három pártnál is, nagyon nagy munka lenne ezt a formációt egybetartani. Mindenképpen nagy robajt keltene, ha az ellenzék ténylegesen megpróbálná a feles alkotmányozást, tényleg leváltanák Polt Pétert, illetve megváltoztatnák az Alkotmánybíróság összetételét. Kérdés, hogy az mennyire lenne elfogadható. Ha a politikai rendszert változatlanul hagynák, akkor az alkotmányos rendszer konszenzus felé sarkallná a hatpárti koalíciót. Rengeteg alkut kellene kötniük, ami nem egyezik a retorikájukkal. Hogy működhessen egy Márki-Zay-kormány, akkor a két tábornak be kéne ásnia a lövészárkokat, vagy, ha jobban tetszik, a szakadékot. Máskülönben kormányválsággal és rendkívüli választással fogunk majd szembenézni, erre még nem volt példa a rendszerváltás utáni magyar politikában. 

Vannak azok a kandikamera-szerű videók a neten, amelyekben vicces emberek nyilvános helyeken megdöbbentő, trágár, abszurd vagy más módon meghökkentő telefonbeszélgetéseket imitálnak a fülükhöz szorított mobillal, miközben valaki felveszi a körülöttük lévő emberek reakcióit. Az egyik ilyenben egy srác egy könyvtárban odaáll egy szorgosan tanuló lány mellé, és hangosan elkezd arról mesélni a mobiljába, hogy a pandák nem lehetnek rasszisták, hiszen fekete-fehérek. Ezért ő el is határozta, hogy a nemi identitását pandára változtatja, és akként fog élni, hiszen így biztosan nem esik majd a fajgyűlölet bűnébe.

Ez a jelenet jutott eszembe, amikor a Mandineren arról olvastam a minap, hogy több amerikai lap újságírója és kommentátora szerint mi közép-európaiak valójában szégyelljük magunkat, hogy ilyen lelkesen befogadjuk az ukrán menekülteket, mert bezzeg a más bőrszínűekkel szemben nem voltunk ennyire lelkesek. Ahogyan a Mandiner a CNN-t idézte, "H. A. Hellyer, a washingtoni székhelyű Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért kutatója szerint szomorú, hogy a Holokauszt és a boszniai népírtás után még mindig ilyen sokan törzsi és rasszista gondolatokkal a fejükben élnek."  

Chris Hayes, az MSNBC bemondója pedig egyenesen "rasszistának és muszlim-ellenesnek bélyegezte Lengyelországot és Magyarországot, amiért befogadták a háború elől menekülőket Ukrajnából, miközben elutasítják a Szíriából menekülőket."

Hayes szerint mi és a lengyelek képmutatók vagyunk.

Mondjuk nem lepődtem meg azért olyan nagyon, amikor a fentieket olvastam. Már vártam, hogy vajon mi lesz a baj azzal, amit most Magyarország tesz. Mindeközben a németek, akik, Boris Kálnoky egy tweetje szerint, a határnál leszállítják a vonatokról a rengeteg csomaggal menekülő kisgyermekes ukrán családokat, gondos ellenőrzés céljából, nehogy valami diverzáns jusson be hozzájuk. Bezzeg anno a mindössze egy mobiltelefonnal és könnyfakasztó történetekkel felszerelt "szír" "menekültek" egyenesen Merkelhez mehettek szelfizni.

Mivel minket magyarokat és lengyeleket nyilvánvalóan nyuszinak néznek, akik, akár van sapka rajtuk, akár nincs, a rövidebbet húzzák, itt az idő, hogy megtegyük az egyetlen dolgot, ami végre kiengesztelhetné a nyugati haladár sajtót, és végre elhinnék, hogy mi jófejek vagyunk (már ha érdekelne bennünket úgy igazán a véleményük): pandává kell válnunk! Ha mind pandák leszünk, ráadásul mindenképpen egy kínai állatkertből szökünk meg, akkor végre lemoshatjuk magunkról a rasszizmus gyalázatát!

Komolyabbra fordítva a szót:

ha valakinek a kalapács az egyetlen szerszáma, mindent szögnek néz. Ha valakinek a rasszizmus a világmagyarázó elve, mindenhol rasszizmust fog látni.

Ráadásul a dolog legtöbbször be is jön! Mert ha valaki például bele akarja verni a falba a kenyérpirítót, hátha szög, az maximum az elmeosztályon lesz népszerű, ellenben ha valaki lerasszistáz egy másik embert, annak szinte nyert ügye van – az ilyesmiből a megvádolt félnek a nehezebb kijönni, legalábbis tőlünk nyugatra.

Persze vannak kivételek, olyan entitások, akik gyárilag nem lehetnek fajgyűlölők, ellentétben az ukrajnai menekülteket segítő, etető, ruházó, szállító és a tartós itt tartózkodásukat megkönnyítő átlagos magyar emberekkel és magyar állammal szemben.

Ilyenek ugye a pandák.

És, teszem hozzá, a Jobbik politikusai. Utóbbiak ugyanis egy reggel felkeltek, meglátták a fényt, csatlakoztak az ellenzéki összefogáshoz, és hirtelen rasszizmus-mentessé váltak, visszamenőleg is. Jól tudja ezt a haladó magyar és nyugati sajtó egyaránt.

Franciaország félprezidenciális köztársaság, ahol a végrehajtó hatalom megoszlik a köztársasági elnök és miniszterelnök közt, azonban előbbi nevezi ki (vagy akár váltja le) utóbbit. Az elnökválasztás – amit majd a nemzetgyűlési választás követ – kétfordulós, ha az első fordulóban egyik jelölt sem szerez abszolút többséget; ebben az esetben a két legtöbb voksot kapó jelölt jut be a második fordulóba (az első fordulót április 10-én, a második két héttel később tartják). Az előző, ’17-es választások első turnusában például Emmanuel Macron államfő és Marine Le Pen jobboldali radikális politikus kapta a legtöbb szavazatot, de esélyük sem volt átlépni az abszolút többséget jelentő bűvös 50 százalékot, így a második etapra maradt a döntés, ahol Macron durván kétszer annyi szavazatot kapott, mint riválisa (valamivel több mint 20, illetve 10 millió voksot zsebeltek be).

Az „alapfogalmak” szemügyre vétele után lássuk a jelölteket, elsőként az újrázni igyekvő Macront. A centrista és technokrata Macron négy éve kormányozza hazáját, 2017-ben ő törte meg a szocialisták és a gaullisták váltógazdaságát, ezzel Macron (és az általa alapított En Marche) új lendületet hozott a francia politikába. Macron igen vegyes, hullámvölgyekkel tarkított négy évet tudhat maga mögött; megválasztásakor volt népszerűsége csúcsán, de pártolóinak több mint felét (!) bő egy év alatt elveszítette, 2018 novemberében a sárgamellényes tüntetések után érte el a mélypontot, azonban a szigorúan oltáspárti államfő nem kezelte rosszul a vírushelyzetet, ezáltal népszerűsége lassan növekedésnek indult, majd konszolidálódott. Bár az elnök március 3-áig várt indulásának hivatalos bejelentésével (mindez az orosz-ukrán krízis miatt húzódott el). Az ukrajnai háború kitörése óta Macron esélyei tovább nőttek, februárban a szavazatok szavazatok 25 százalékával kalkulálhatott, de a Politico szerint március idusán már 30 százalékot kapna.

A Nemzeti Tömörülés elnöke, a (szélső)jobboldali Marine Le Pen revansot venne a négy évvel korábbi vereségéért. Pozitívum számára, hogy idei kampányára határozottan nagyobb tőke áll rendelkezésre – köszönhetően például a magyar MKB Banktól kapott 10,6 millió eurós hitelnek. A táboron belüli mozgósítással sem lesz gond, Le Pen támogatói a legstabilabbak.

Pár hónappal ezelőtt nem sokan gondolták volna, hogy Macron egyik legádázabb ellenfele Valérie Pécresse lehet. Pedig így lett. A legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak pártja (LR) decemberben Pécresse-t választotta államfőjelöltjének – a párt először indít női jelöltet. Le Pen és Pécresse támogatottsága között minimális volt a differencia (a szavazatok 16-17 százalékát gyűjtenék be Le Pen, Pécresse ennél kevesebbet), viszont a második fordulóban nagyjából egyenlő esélyük lenne Macron ellen. A választási esztendőre Pécresse a kihívók közötti első helyen vágott neki, mostanra azonban Le Pen, de Zemmour is megelőzte a Republikánusok jelöltjét.

A Le Pennél is radikálisabb Éric Zemmournak már az elindulása is szenzációnak számított, bejutása a második körbe pedig csoda-kategóriába tartozna – gondolhattuk sokáig, de a küldetés Tom Cruise filmjeivel ellentétben nem lehetetlen most már, hiszen a publicista Pécresse-t már lehagyta, a Le Pennel szembeni különbséget pedig egy erős hajrával eltüntetheti a konzervatív újságíró. A bevándorlásellenes elemzőt ellenfelei titulálták már iszlamofóbnak, nőgyűlölőnek és jogállamtiprónak is.

A riválisokat jobban szemügyre véve szembeötlő, hogy az esélyesek között nincs baloldali jelölt – a regnáló elnököt leginkább „középre”, kihívóit jobbra lehet sorolni. A baloldal legígéretesebb elnökjelöltje Jean-Luc Mélenchon – de a bukmékerek szerint neki is nagyjából két százalék esélye van Macron helyébe lépni. Véleményem szerint a fő kérdés, hogy ki fog megmérkőzni Macronnal a második fordulóban – könnyen megeshet, hogy az előző választások „visszavágója” következik a második fordulóban Macron és Le Pen között. Legutóbb Jacques Chiracnak sikerült az újrázás – hogy Emmanuel Macronnak ez összejön-e vagy Franciaországnak új elnöke lesz, áprilisban kiderül.

Miként áll szemben az ukrán nacionalizmus az orosz nacionalizmussal? Mi történt pontosan a MiG-29-es gépek átadása körüli diplomáciai feszültségkor? Veszélyben vannak az ukrán szélsőséges nacionalizmus miatt a kárpátaljai magyarok? Hogyan érhet véget a háború? Demkó Attilát, az MCC geopolitikai műhelyének vezetőjét, írót, biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük. 

Ön egy februári interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy az ukrán-orosz konfliktust egy demokratikus, nyugatosodni vágyó és egy autoriter fél-ázsiai ország közötti ellentétként leírni tévedést, és az ukrán nacionalizmust emelte ki, mint ami szemben áll az orosz nacionalizmussal. Kifejtené ezt bővebben?

Abszolút. Klisék és narratívák alapján közelítik meg nagyon sokan nyugaton ezt a háborút, ami nem azt jelenti, hogy ezek teljesen tévesek, de azt jelenti, hogy csak az igazság egy szeletét bontják ki, tehát az nem kétséges, hogy Ukrajna bármennyire is problematikus, ami az elmúlt 8 évben történt, egy jobban működő demokrácia, mint az autoriternek tekinthető orosz rendszer, tehát nagyobb a szabadság, de nem ez a két ország közötti vagy a két nemzet közötti vitának a lényege.

Tehát itt nem arról szól Vlagyimir Putyin számára a történet, hogy egy demokráciát zúzzon szét, hanem arról szól, hogy Ukrajnát az orosz nemzeti tér részeként képzelve hogyan illessze vissza Moszkva befolyása alá.

Tehát itt alapvetően téves ezt abból eredeztetni, hogy Putyin fél az ukrán demokrácia sikerességétől, nem is sikeres, nem is volt sikeres Ukrajna, sem most, sem korábban, tehát Oroszország életszínvonala az sokkal magasabb, még most is a súlyos szankciók után, mint az ukrán életszínvonal, illetve az orosz népesség nagy része egyáltalán nem vágyik az ukrán, hogy úgy mondjam, rendszerre Oroszországban, már csak azért sem, mert gazdaságilag nem sikeres, hanem azért, mert a jelenlegi Ukrajnának van egy nagyon erős orosz ellenessége is. Nem egyszerűen Vlagyimir Putyin ellenessége, hanem az orosz nyelvvel, kultúrával szembeni fellépés is jellemző. Nyilván nem Zelenszkijről beszélek, ő orosz anyanyelvű, zsidó származású, és nyitottabb lenne egy más típusú Ukrajnára, de mögötte állnak olyan erők, akik abszolút egy ukrán Ukrajnát akarnak, ami azt jelenti, hogy az orosz nyelv, a magyar nyelv, a román nyelv és történelem sem fér bele.

Itt van egy komoly történelmi küzdelem a háttérben az ukrán és az orosz nacionalizmus között, amit nyugaton szinte észre sem vesznek, ami egészen elképesztő abban a tekintetben, hogy ez a magja az egész konfliktusnak, nem a demokrácia vs. autoriter rendszer.

Persze azt nem mondom, hogy semmilyen mértékben nem jelenik meg a két rendszer közötti különbség, hogy egy picit Putyin nem fél a nyugati demokráciától, hogy Oroszországban ez mit tenne velük meg az ő hatalmukkal, de ez egy töredéke, ez egy apró kis töredéke a valóságnak.

Nemrégiben kirobbant diplomáciai feszültség a lengyelek, illetve az amerikaiak és a németek között a MiG-29-es gépek áldása körül. A lengyelek ugye azt akarták, hogy az amerikaiak szállítsák le Ukrajnának a használt vadászgépeket a németországi amerikai fennhatóság alatt lévő Ramstein légitámaszpontról. Mi a véleménye erről?

Lengyelország egy nagyon nehéz helyzetben lévő ország, Oroszországgal közvetlenül szomszédos, ezért ők különösen érzékenyen figyelik ezt a háborút. Lengyelországnak is jelentős történelmi sérelmei vannak Oroszországgal szemben, a legjelentősebbek talán a térségünkben, ezért számukra ez egy élet-halál helyzet, még akkor is, ha szerintem Lengyelországot közvetlen veszély azért nem fenyegeti, de nyilván ezt a lengyeleknek kell eldöntenie, hogy ők mit látnak veszélynek és nem nekünk.

Én azt látom, hogy a lengyelek mindenáron Ukrajna jelentős mértékű megsegítését szeretnék elérni, míg az amerikaiak, illetve a németek nem feltétlenül mennének bele egy olyan ügybe, vagy egy olyan fegyverzeti segélybe, ami az oroszokat még jobban provokálja.

Illetve én azt látom, hogy amerikai részről azért arra is felhívták a figyelmet, hogy ezek a vadászgépek nem feltétlenül adnának sokat Ukrajnának. Tehát itt van egy katonai vita is a háttérben, hogy mennyit adna vajon ez a fegyverszállítás Ukrajnának miközben nagyon látványos ez, és nyilván a lengyelek cserébe azért kértek volna amerikai vadászgépeket is, tehát a pontos lengyel javaslatot nyilván nem ismerjük, hogy ők hogy mennyit akarták ezt kivitelezni, de biztos, hogy amerikai részről ez egy teljesen nyílt elutasításban végződött, ami mindenképpen egy feszültség volt most itt a két fontos szövetséges viszonyában, de azért úgy tűnik, hogy megoldódott.

A kárpátaljai magyarság helyzete nem könnyű. Ön szerint közvetlen veszélyben vannak az ukrán szélsőséges nacionalizmus miatt?

Az a probléma, hogy Ukrajnában nyolc éve folyik egy magyarellenes kampány, ami részben abból ered, hogy ugye Ukrajnában, ahogy mondtam, különösen Nyugat-Ukrajnában egy ukranizáló nacionalizmus is megjelent a nyugat felé való közeledést követelő hangok mellett, már 2013-2014-ben a Majdan téri események során is, és egyből elkezdődtek már '14-ben a fenyegetések a magyarok ellen, ezek fizikai, nemcsak hogy fenyegetések, hanem a támadások is. Persze ezt az egészet árnyalja az, hogy erre Oroszország is felfigyelt, és orosz részről is voltak provokációk, nyilván ezt próbálták rejteni. Egy esetben kiderült, hogy az oroszok csinálták talán az egyik legsúlyosabb merényletet a KMKSZ székháza ellen, illetve vélhető, hogy számos cikket az oroszok rendeltek meg úgymond a magyar szeparatizmusról, meg Magyarországról, ami bejárta az ukrán médiát. De ettől függetlenül a fő felelős az az, hogy egy abszolút kirekesztő jellegű politikai diskurzus is megjelent, ahogy mondtam a nyugatos demokrata diskurzus mellett, sőt, ez a diskurzus gyakorlatilag a nyelvtörvény és az oktatási törvény tekintetében uralkodóvá vált.

Még az orosz agresszió előtt, tehát a krími események előtt, már akkor a korábbi nyelvtörvény megváltoztatása az egy fontos követelése volt a Majdannak, tehát ez az, ami felette elsiklik a világ, és ez az, ami a magyar-ukrán kapcsolatot nagyon megnehezítette.

2017-től már Magyarország válaszolt erre, viszonylag finom eszközökkel, és mellette folytatta Ukrajna segélyezését, de ukrán részről nem értették meg, hogy itt ez a kétoldalú kapcsolatoknak az alapkérdése, és még inkább rontottak a viszonyon, ugye a magyar tisztviselők kitiltásával, a magyar diplomaták elleni titkosszolgálati műveletekkel. Tehát, ez egy elég rossz helyzet, és egy elég rossz viszony alakult ki a két ország között. Most láthatjuk, hogy most is vannak olyan álhírek, ugye először a SWIFT kapcsán, hogy Magyarország úgymond nem támogatja Oroszország, orosz bankok levételét a SWIFT-ről, ez abszolút nem volt igaz, de ez bejárta Ukrajnát, most meg sajnos olyan álhírek vannak, hogy Magyarország nem viselkedik megfelelően az ukrajnai menekültekkel, ami abszolút nem igaz, de sajnos ezek terjednek.

Ilyen értelemben a kárpátaljai magyarság természetesen lehet veszélyben, akár fizikai veszélyben is, mert vannak olyan ukrán nacionalisták, akik abszolút elhiszik azt, hogy az a talán még százezer, bár ugye huszonkétezren elmenekültek, szóval pár tízezer magyar veszélyt jelent Ukrajnára,

ami teljesen nonszensz, Magyarország sem jelent veszélyt Ukrajnára, de az biztos, hogy nagyon kell figyelni, különösen március 15-e környékén, hogy ne történjenek incidensek. Még egy nagyon rossz dolog van ebben, hogy az oroszok is kihasználhatják ezt a feszültséget, a saját céljaikra, a két ország közti rossz viszonyt, ami azt jelenti, hogy akár orosz provokatív akciók sem teljesen kizárhatók Kárpátalján.

Tudom nehéz bármit megjósolni, de Ön szerint mi lehet a végkifejlete a háborúnak? Lesz megegyezés az ukrán és az orosz fél között, valamint ma reggel láttam, hogy az orosz védelmi minisztérium egy olyan közleményt tett közzé, hogy péntek este, ma este olyan fog történni, aminek az egész világ örülhet. Ez vajon mit takar Ön szerint?

Hát találgatni nem tudok, hogy milyen esemény lesz, aminek az egész világ fog örülni. Oroszországtól nem sok olyan dolgot láttunk, sőt semmit az elmúlt két hétben, aminek örülni lehetett volna. Tehát itt egy példátlan rossz agresszióról van szó, amit egyébként nem magyarázhat az, amit Ukrajnáról elmondtam az előző percekben, tehát semmilyen ukránosító törekvés. Sőt, ugye öltek meg oroszokat '14 után, a forradalom után, voltak kifejezetten megfélemlítésből gyilkosságok, az ukrán nacionalisták részéről, illetve voltak összecsapások, mikor úgymond oroszok vagy orosz pártiak, de ukrán állampolgárságú emberek meghaltak az ukrán nacionalisták keze által, de ez nem magyarázhatja ezt a jelen agressziót, amiben lassan már többen halnak meg, mint az elmúlt nyolc év háborújában, mind a két oldalon. Én azt nem tudom megmondani, hogy az oroszok mire gondolnak. Abban biztos vagyok, hogy előbb-utóbb minden háború lezárul. Arról nem találgatnék, hogy hogyan ér véget ez a háború. Ugye sok forgatókönyv van,

alapvetően a katonai műveleteken múlik az, hogy milyen kompromisszum fog születni, én egyet jelzek, hogy az biztos, hogy a teljes orosz vágyat, vagy a követelések teljességét, azt azért nem fogja Oroszország elérni, akármilyen vereséget is mér esetleg Ukrajnára.

Nem hiszem, hogy mindent el tudnak érni, és egy egész Ukrajnát uralni tudó bábkormányt fel tudnának állítani, tehát annyival erőteljesebb az ukrán népi ellenállás annál, mint amit szerintem sokan vártak. Annak, hogy Nyugat-Ukrajnában vagy akár Kijevben egy stabil rendszert fel tudjanak építeni az oroszok, az esélye azért csekély.

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia

Portréfotó: index.hu

A középiskolás és a főiskolai éveim során, a környezetemben mindig is nagy volt a dilemma, hogy meg merjük-e lépni a külföldi egyetemi jelentkezést, vagy maradjunk egy hazai intézménynél. Bár a hazai felsőoktatási felvételi időszak már lezárult, az európai egyetemek többségénél még nyár elejéig várják a diákok jelentkezését. Mivel a döntés nem egyszerű, és a következő hónapokban még sokan fognak felvételizni, cikkemben összevetem egy magyarországi és egy európai elitegyetem költségeit, a felvételitől kezdve a diplomáig. 

Fontos megjegyeznem, hogy mivel minden szak különböző, és minden egyetem eltérő költségekkel rendelkezik, ezért két konkrét példa alapján fogom a szakokat összevetni, de ez jó képet adhat az országok közötti anyagi különbségekről. Magyarként sokszor természetesnek vesszük, hogy rendelkezésünkre állnak az államilag támogatott félévek, így a diákok egy része sosem tapasztalja meg, mennyire sokba is kerülhet a tandíj. Bár van lehetőség térítésmentes szakokat is találni más európai nagyvárosokban, azért ez nem a többséget jellemzi. Cikkemben a “legrosszabb”, legextrémebb esetet szeretném bemutatni: mi történik ha csak az önköltség áll rendelkezésre egy fővárosi magánegyetemen, és hogy alakul ez egy hasonló, neves németországi intézménynél. Lássuk. 

Tandíj

A legnagyobb különbség talán már itt a legelején megmutatkozik. A Metropolitan Egyetem Marketing Msc képzésének tandíja 400.000 Forintba kerül félévente, tehát összesen 1,6 millió forintot kell fizetni egy hazai magánegyetem egyik legnépszerűbb mesterképzéséért. Már ez az összeg is elég húzós, de akkor még nem találkoztunk a külföldi riválisokkal.

Szinte hihetetlennek hangzik ez a szám, de a párizsi, londoni üzleti iskolák tandíja sem tér el nagyban ettől, és akkor még az amerikai egyetemekről nem is beszéltünk. Ezekbe a neves iskolákba a hihetetlenül magas tandíjak mellett is nagyon magas a jelentkezési ráta, hiszen az itt végzett diákok nagy többségét már a végzés előtt jól fizető állás ajánlatokkal bombázzák. Szerencsére ezek az intézmények is rendelkeznek ösztöndíj programokkal, ahol a tandíj akár 25-50%-át is elengedik a nyertes pályázóknak. Külön érdekesség, hogy a frankfurti iskolában külön ösztöndíj kategória van a kelet európai országokból érkezőknek, pont a nagy jövedelem különbségek miatt, hiszen Frankfurt Németország legdrágább városának számít.

Felvételi, beiratkozási költségek

Bár a tandíj összege esetenként hihetetlenül magasra kúszhat, a kötelező költségek itt még nem állnak meg. A hazai felvételi rendszerben az első három szak megjelölése ingyenes, és a frankfurti jelentkezés is díjmentes, viszont a jelentkezéshez szükséges rejtett költségek elég magasra tudnak kúszni. Míg itthon a BA diploma, és esetenként egy szóbeli beszélgetés alapján döntenek a felvételről, addig a külföldi intézményeknél elég szerteágazó a követelmény rendszer. Üzleti képzéseknél például szinte mindenhol kötelező a GMAT/GRE teszt eredmény, ha pedig nincs, akkor az iskola saját felvételi tesztjét kell megírni. A GMAT teszt 200 euro körül mozog ami 75 ezer forintot jelent, míg a Frankfurt School saját tesztjéért 100 eurót, azaz 36 ezer forintot kell fizetni. Ebben az árban nincs benne a teszt felkészítő könyv, ami további 50 euróba kerül, illetve a lemondásért, és időpont változtatásért is fizetni kell. A külföldi egyetemeknél egy plusz költséget jelenthet még a nyelvvizsga is, hiszen sok iskola csak egy-két fajta, két évnél nem régebbi vizsgaeredményt vesz figyelembe. A leggyakrabban kért teszt a TOEFL iBT angol nyelvvizsga, ami szintén egy plusz 60 ezer forintos tétel. Míg a hazai magánegyetemeknél a jelentkezéshez, beiratkozáshoz, regisztrációhoz általában bőven  elegendő 10-20 ezer forint, addig ez az összeg kint akár 120-150 ezer forintba is kerülhet. 

Szállás

Akik hazai pályán mozognak, azokra ez a szekció nem vonatkozik, de mindannyian tudjuk mekkora terhet jelenthet a féléves költségek mellett a lakhatás finanszírozása. Budapesten talán a legolcsóbb opció a magánkollégium (mivel a METU nem rendelkezik saját kollégiummal), vagy egy kisebb szoba bérlése albérletben. Ha nem probléma a szobatárs, akkor már havi 30-40 ezer forinttól is ki lehet fogni egy-egy jó ajánlatot, azonban ha szeretnénk saját szobát, és annyira messze sem szívesen költöznénk a belvárostól, akkor érdemes legalább 70-80 ezer forinttal számolni a lakhatásra. Továbbá a rezsi, kaució, internet, közlekedés, berendezés is megdobja a bérleti díjat, és akkor még étkezésről, és szórakozásról nem is beszéltünk. Lehet szélsőséges példákat felhozni, hiszen számomra is voltak olyan hónapok 5-6 éve amikor kihúztam a teljes havi költéseim kb 60 ezer forintból, de ma már azért ennek bőven a többszörösét is kifizetik az egyetemi hallgatók. 

A frankfurti magánegyetem a hazaival ellentétben kínál kollégiumi szállást hallgatóinak, viszont a szobák sokszor teljesen felszerelt kislakásoknak felelnek meg, és az áruk is ehhez mérten került kiszabásra. A legolcsóbb opcióért 530 eurót, tehát körülbelül 200 ezer forintot kell fizetni havonta, és ez még egy jutányos árnak számít. Az albérletpiacon még rosszabb a helyzet, ott ennyi pénzért általában egy szobatárssal is osztoznunk kell a szobán. 

Egyéb költségek

A végére még érdemes az élet egyéb költségeit is figyelembe venni, hiszen ahogy már említettem, a nagyobb európai városok esetében akár duplán is lehet számolni az árakkal. A boltokban is például jóval drágább az élelmiszer, de a legnagyobb különbség az éttermek és bárok tekintetében igazán szembetűnő. Csak példaként megemlítve, itthon már találunk egyszerűbb koktélokat kb. 1200 forint környékén, míg Frankfurtban még a legolcsóbb helyeken is legalább 3000 forintnál kezdődik egy-egy ital. Talán az egyetlen apró dolog ami kint olcsóbb a diákoknak az a tömegközlekedés, hiszen míg itthon 3450 forintért vásárolhatják meg a havi bérletet a felsőoktatásban tanulók, addig ez Frankfurtban diákigazolvány felmutatásával ingyenes. 

Drága, de megéri?

Ha idáig eljutottunk a cikkben, akkor az összegzés majdnem szükségtelen, hiszen egy német magánegyetem szinte összehasonlíthatatlanul drágább az itthoninál, de mégis sokan választják a diákhitelt, és a plusz munkát, hogy egy kinti egyetemen tanulhassanak. Az, hogy kinek mennyit ér meg egy jó diploma az személyes kérdés, de a statisztikákat figyelembe véve, az ott végzett hallgatók nagy többsége igen jól fizető állásokat szerzett - már a végzés előtt.

Ezt tudva azért már érdekesebb a történet, és lehet számolgatni, hogy melyik képzéssel járunk jobban hosszú távon. Sokat számít, hogy végzés után itthon szeretnénk-e majd munkát vállalni, vagy egy külföldi cégnél, illetve, hogy mennyire tartjuk a mesterképzést fontosnak a jövőnk szempontjából. Cikkemben most elég speciális példák alapján történt az összehasonlítás, de természetesen ennél sokkal árnyaltabb a történet, rengeteg különböző szakkal, várossal, ösztöndíjjal. Bár sok-sok opció áll a rendelkezésre, és talán elsőre lelombozó volt hallani egy ilyen extrém példát, a külföldi tanulmányok nagyon izgalmasak tudnak lenni, és egyáltalán nem lehetetlen egy olyan szakot találni ahol jóval alacsonyabbak a költségek. Ártani nem árthat a nézelődés, sok sikert minden felvételizőnek!