Vasárnap mindenki nyert. Vagy mindenki vesztett. Vagy nem történt igazából semmi, ami a magyar politika egészét illeti. Küzdenek is az elemzők, hogy mondjanak valamit, bármit.
Legyen ez az elemzők, publicisták baja! Mi, a kisemberek, akiknek csak egy szavazata van, ne bánkódjunk!
Nincs jobb gyógyszer a nevetésnél, és a modern technológia, a zsebünkben lapuló internet segít elhessegetni a legsötétebb felhőket is, ha megkérjük rá.
Lássunk egy kisembert, akinek rosszul indult a hétfő, holott semmi nem változott az életében, minden nyomoráért önmaga felelős, nem a Gyurcsány, az Orbán, a Vitézy, vagy a Vatikán, mégis letargiába esik:
gyűlölök magyar lenni, gyűlölök ember lenni, fel se bírom fogni hogy hogy lehet ilyen kibaszott buta és megvezethető az emberi faj, én meg csodálkozok baszdmeg hogy nem találom a helyem az emberek között
a fidesz agyhalott idiótaként kezeli az embereket, és igazuk van. és működik. még mindig működik. elhitetni mindenkivel, hogy Orbán rokona nem fideszes főpolgármester-jelölt. csinálni egy alternatív fideszt. satöbbi satöbbi.
jó, hát ilyen a világ. lehetne minden jobb is, de inkább lesz rosszabb. mert az profitábilis.
Ez csak egy - valódi - poszt a sok borzasztó online buborékból, ahol egymást kínozzák az antiszociális emberek, talán r/hungary, talán 444hsz.com, esetleg egy youtube komment. Terem ilyen bőven, mint tyúkszar a baromfiudvaron, nem hogy keresni nem kell, hanem óvatosan lépkednie annak, aki el akarja kerülni az emberekből kiömlő felesleges, mindenszaristanyomort.
Elkerülni azonban felelőtlen dolog: állampolgári kötelességünk, hogy segítsünk azokon, akik öngyűlölő letargiába estek! Nem kell sokat tennünk, csak a ChatGPT-hez fordulni, és utasítani a gépet, hogy csaljon mosolyt az arcokra!
Írj ebből a posztból egy vidám dalszöveget: [...]
ChatGPT 4o:
(Pre-Chorus) Fidesz meg minden, ne vedd túl komolyan, Az élet szép, csak nézd a jó oldalon! Orbán meg a politika, hagyjuk most félre, Inkább énekeljünk, és táncoljunk a térben!
(Chorus) Minden jobb lehet, ha nevetünk egyet, A világ szép, csak lásd meg a színes fellegeket, Néha nehéz, de az élet egy játék, Mosolyogj, és légy vidám, ez az igazi ajándék!
(Verse) A butaságot hagyjuk, a bölcsesség a célunk, Egymást segítve, boldogan élünk, Az élet profitja nem a pénzben rejlik, Hanem a nevetésben és a szeretetben mérik!
(Outro) Gyűlölni felesleges, inkább szeressünk, Az élet egy kaland, együtt nevetünk, Magyar vagyok, ember is, és boldog, Mosolyogj te is, mert ez a legjobb dolog!
Figyeljük meg, hogy a gép egy egyszerű parancsból is rájött arra, magától, hogy amit kifigurázni kell, az a kisember önnön fontosságából fakadó, komikus letargia.
Az így kapott eredményt küldjük válaszul, reménysugárként, az elveszetteknek! Hátha segítünk rajtuk ezen a borongós hétfőn!
A szólás az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc alatt keletkezett, miután I. Miklós orosz cár a Habsburgok segítségére kelt és 200 000 orosz katonát küldött Erdélybe, ami végleg eldöntötte a szabadságharc kimenetelét. Egy ekkora méretű hadsereg a kor akkori viszonyaiban lenyűgözőnek számított.
Az oroszoknak a 20. század során óriási előnyt jelentett, hogy egy elképesztően erős hátországgal tudtak a katonai konfliktusaikban fellépni, szinte végtelen emberállománnyal. Európa legnépesebb országa például az I. világháborúban több mint 12 millió katonát mozgósított, a II. világháború alatt pedig a Szovjetunió oldalán mintegy 34-35 millió ember harcolt, mindkétszer a legnagyobb hadsereg, amit valaha a történelemben kiállítottak.
A II. világháború végét követően a Szovjetunió jelentős területeket szerzett, területileg a legnagyobb, népességben pedig Kína és India mögött a harmadik legnépesebb ország volt a maga 180 millió lakosával 1945-ben (noha óriási veszteségeket szenvedett a II. világháború alatt). A 15 tagköztársaságból álló szovjet blokk népessége gyorsan növekedett a háborút követően egészen az 1991-es összeomlásig, évente ugyanis közel 2 millió fővel nőtt a népesség, elérve a 293 millió főt a ‘90-es évek elejére. Kevésbé ismert tény, de az ország népessége a hidegháború alatt mindvégig megelőzte a nagy rivális Egyesült Államokét is. A Bolygó lakosságszámának körülbelül 6-7%-át tette ki a Szovjetunió fennállása során.
Kép forrása: Population stat
Demográfiai katasztrófa?
Az Orosz Föderáció mind a mai napig nem tudta demográfiailag kiheverni a Szovjetunió megszűnését, immáron 33 éve folyamatosan tart a népesedési válság. 1991 decemberében a Szovjetunió összedőlt, és a 293 milliós ország jogutódja, az Orosz Föderáció népessége már csak 148,5 millió volt, a globális rangsorban a harmadik helyről visszacsúszott a hatodikra, megelőzte őket az USA, Indonézia és Brazília is. Az oroszok úgy érezhették, hogy geopolitikai pozíciójuk meggyengülése mellett elvesztették nagyhatalmi státuszukat ia.
Az igazi demográfiai gondok az ország életében viszont csak ekkor, 1991-ben kezdődtek. Az átmenet a központi tervgazdaságról a piacgazdaságra gazdasági instabilitást okozott, ami több millió ember munkanélkülivé válását, az infláció elszabadulását és ezáltal orosz társadalom minden rétegének drasztikus életszínvonal csökkenését vonta maga után. A gazdasági nehézségek hozzájárultak a születési ráta csökkenéséhez és a kivándorlás növekedéséhez. Válságban volt az egészségügyben is. Az 1990-es években az orosz egészségügyi rendszer szinte összedőlt, többek között a finanszírozás hiánya, az orvosi ellátmányok hiánya és az egészségügyi szolgáltatások minőségének romlása miatt. Ez a halálozások számának növekedéséhez vezetett, különösen a munkaképes korú felnőttek körében. Ehhez hozzájárult többek között az alkoholizmus, a dohányzás és a rossz táplálkozás terjedése, továbbá a kirívóan gyors növekedés az öngyilkosságok számában. Oroszország déli részeit a Kaukázusi régiókban a csecsen háborúk miatt rengetegen hagyták el, sok millió orosz pedig jobb gazdasági lehetőségeket keresve költöztek más országokba. Oroszország egy etnikailag és kulturálisan sokszínű ország. Több mint 1,6 millió orosz zsidó költözött Izraelbe, népszerű célpont volt még Németország, Egyesült Államok, Egyesült Királyság.
Kép forrása: NY1
Születésszámok
Az alacsony születési számok Oroszország népesedési válságának legnagyobb problémája. Míg a születések száma Oroszország mai területén belül a ‘80-as években még 2,5 millió volt évente, a ‘90-es években ez majdnem a felére, körülbelül 1,2-1,3 millió köré esik vissza. A 2000-es években és a 2010-es évek elején a putyini konszolidáció idején azonban jött egy pozitív fordulat a születések számában, ami körülbelül 1,8 millióra kúszott fel. A rekordot 2014-ben sikerült beállítani, amikor 1,9 millió élveszületést regisztráltak az országban, ami a Szovjetunió összeomlását követően először meghaladta a halálozások számát.
Azonban 2014-et követően egy nagyon negatív tendencia indult meg ezen a téren, mert elkezdett csökkenni a szülőképes korban lévő nők száma, az ukrajnai beavatkozások miatt sok fiatal férfi kényszerül távol maradni hazájától, a gazdasági válságok és érzékeny szankciók kerültek bevezetésre. A koronavírus-járvány miatti lezárások miatt csökkent a házasságkötések száma, továbbá a Putyin-rezsim hatalomgyakorlásával különösen az orosz nagyvárosok liberálisabb, fiataljai nagy tömegben költözik külföldre. Ezen okokból kifolyólag tavaly, 2023-ban érték el az oroszok a mélypontot, mindösszesen 1,2 millió születés történt, ami közel 40%-os visszaesés a 2015-ös adathoz képest.
Forrás: Goskomstat
Mégis mekkora a népességcsökkenés mértéke?
A halálozások száma majdnem minden évben meghaladta a modern Oroszország történelmében az élveszületések számát. A helyzet a 2000-es évek legelején volt a legrosszabb, amikor közel 1 millió fővel volt magasabb évente a halálozások száma az élveszületésekénél. A 2000-es években aztán a halálozások száma csökkenni kezdett az egészségügy fejlődésével, a gazdasági konszolidációval, az öngyilkosságok és az alkoholizmus visszaszorulásával. Ezzel párhuzamosan a születések számának növekedésével visszaszorult a népességcsökkenés üteme, mely pozitív fordulat egészen a 2010-es évek közepéig tartott, amikor is minimálisan meg is előzte a születések száma a halálozások számát (kb. 30 000 fővel évente).
2015 után a azonban drámai romlás kezdődött Oroszországban, felgyorsult a társadalom elöregedése, a halálozások száma pedig emiatt emelkedni kezdett. Erre csak rátett a COVID okozta többlethalálozás, ami 2020-ban 358 000, 2021-ben pedig 678 000 fős többlethalálozást okozott. Az ezt követő orosz-ukrán háború pedig közel 355 000 fős veszteséget jelenthetett eddig az oroszoknak a fronton. 2021-ben a halálozások száma már mintegy 1 millió fővel meghaladta a születések számát. A COVID visszaszorításával is folytatódik a népességvesztés, ami közel 500 000 főt vesz el az ország népességéből évente. A háborús mozgósítás elkerülése miatt pedig egyes becslések szerint mintegy 900 000 ember hagyhatta el az országot.
Egy jelképes adat: 1992 óta Oroszországban 15 700 000 emberrel többen haltak meg, mint ahányan születtek. Az ország népessége viszont 148,5 millió főről mégis csak 144 millióra csökkent.
Miért “csak” 4,5 milliós a csökkenés?
Először is, Oroszország 2014-ben annektálta a Krím-félszigetet, ami a maga közel 2,5 millió fős népességével jelentősen megemelte Oroszország népességét is. Ezt nem számítva a népességveszteség már 7 millió fő lenne. A másik jelentős faktor az, hogy az Putyin elnök erőteljesen támogatja a bevándorlást: sokan nem tudják, de valójában Oroszországnak van a Világ egyik legliberálisabb bevándorlási politikája. bárki, aki öt évig Oroszországban dolgozik és folyékonyan beszéli az orosz nyelvet, állampolgárrá válhat, feltéve, hogy nem követett el bűncselekményt. Ez a Vlagyimir Putyin a csökkenő születési arányszámokra adott válaszként végrehajtott politikai változását tükrözi a Szovjetunió 1991-es felbomlása után bevezetett szigorúbb politikához képest. A Szovjetunió felbomlása számos független állam létrejöttéhez vezetett, és sok orosz nemzetiségű ember Oroszország határain kívül találta magát, akik közül rengetegen költöztek vissza Oroszországba.
Forráa: Világbank
A jelenlegi számok és a jövő
2024-ben pedig már csak 144 millió volt az ország népessége, az 1991-es hatodik helyről a kilencedik helyre visszaszorulva a rangsorban, immáron Nigéria, Pakisztán és Banglades is megelőzi Oroszországot. Tekintve, hogy a bolygó népessége már átlépte a 8,1 milliárd főt, az oroszok aránya a Föld teljes népességhez viszonyítva csak 1,8%-ot tesz ki, szemben a Szovjetunió 6-7%-os arányaival.
Nehéz megjósolni, hogy mi fog történni Oroszországban. Egyes becslések szerint a népességszám 2050-re akár 120 millió köré is csökkenhet. Sok múlik azonban azon, hogy Oroszország mit fog kezdeni az ukrajnai háborúval, mi lesz a bevándorlási politika jövője, illetve hogyan fognak alakulnak a születési és a halálozási számok. Egy biztos, Vlagyimir Putyin nem érezheti országát biztonságban, amennyiben annak népessége folyamatosan csökken és elöregedik.
Hogy teljesít ma az oktatási rendszer, milyen kihívások állnak a magyar iskolák előtt, mi a közoktatás feladata a XXI. században? Többek között ezekre keresték a választ a Nívó a Közéletben Egyesület első országos szakmai rendezvényén. Ez a Facebook leírása annak az Ifjúsági Konferencia az oktatás jövőjéről című rendezvénynek, amelyet a Nívó szervezett. Vendégünk Katona Illés, a Nívó a Közéletben Egyesület elnöke.
Sikerült-e választ kapni a konferencián a leírtakban feltett kérdésekre?
Azt gondolom, hogy ezek olyan kérdések, amikre teljesen választ nem is lehet találni, illetve nem annak a 20-30 embernek, elkötelezett lelkes fiatalnak és szakértőnek a feladata, aki ott van, hanem egy egész társadalomnak a feladata. Mi abban szerettünk volna segíteni, vagy azért szerettünk volna erőfeszítéseket tenni, hogy elinduljon egy gondolkodás ezekről a kérdésekről egyáltalán.
Nagyon sokat hallunk az oktatásról, nagyon sok probléma, nagyon sok megoldási javaslat van a közbeszédben, mégis miért érezted, miért éreztétek szükségének, hogy hiánypótló tud lenni egy ilyen konferencia?
Talán pont ezért, mert nagyon sokat beszélünk róla, és egy kicsit elveszik a lényeg az egészben.
Kimegyünk az utcára, elmondjuk, hogy milyen rossz. Egyébként a megnyitó beszédben én is tettem utalást, hoztam néhány statisztikát, amiben elmondtam, hogy tényleg kétségbeejtő állapotok vannak szerintem. Vannak olyan problémák, amikhez nem akarunk, nem merünk hozzányúlni, de a kérdés az, hogy vannak-e megoldásaink. Vagy egyáltalán, ha állampolgárként tényleg elkötelezettek vagyunk emellett az ügy mellett, akkor tudunk-e mondani két-három olyan mondatot, hogy egyébként szerintünk mi a problémának a lényege, vagy mi az, ami ebből a témából számunkra fontos, és mondjuk mi hogyan képzelnénk el nagyvonalakban a jövő oktatását, mi milyen oktatást szeretnénk majd a gyerekeinknek, unokáinknak adni.
Ha egy dolgot emelnél ki a konferencián, ami számodra nagyon inspiráló volt, akkor mi lenne az?
Az, hogy én arra számítottam, vagy inkább attól féltem, hogy jönnek a szakértők és megmondják a tutit. Elmondják, hogy ők mit gondolnak, vagy éppen azt, ami az ő szempontjukból kényelmes, hogy aztán ott fogunk ülni fiatalon, és azt érezzük, hogy nem tudunk ehhez a témához hozzászólni, vagy nem szeretnénk. Attól féltem, hogy passzivitás lesz. És ezzel szemben azt láttam, hogy amikor belefogtunk a vitázásba, belefogtunk a közös ötletelésbe, akkor volt egy ilyen tömegigény, hogy legyen még több. Volt az a kis befejezetlenség érzés, hogy ez a téma igenis érdekel minket. És voltak olyan fiatalok, akiket ez a saját életpályájuk szempontjából is érdekel, akiket a közélet foglalkoztat, vagy éppen tanárnak készülnek. Voltak olyan fiatalok is, akik tulajdonképpen csak beestek ebben az értelemben a konferenciára, és azt láttam, hogy megfogta őket. Talán ez inspirált minket arra, hogy abban gondolkodjunk, hogy ezt a témát ne engedjük el, és hogy egyáltalán érdemes fiatalokkal párbeszédet szervezni.
Milyen programok által kerültek közelebb a megoldáshoz? Milyen különböző panelek voltak?
Egy panelbeszélgetés volt. Mi arra építettük a koncepciónkat, hogy nem csak a szakértőknek szeretnénk adni a főszerepet, hanem az elején meghívtunk két neves szakértőt, Groviczki Zoltánt, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektorát, aki több évig a magyar oktatáskormányzásnak egy nagyon fontos figurája volt, és aki egyébként pontosan látja, hogy mik a hibái a rendszernek, illetve Halász Gábort, aki az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán oktat, és emellett egyébként már a rendszerváltás óta tanácsokat ad az oktatáskormányzatnak. Azt szerettük volna, hogy miután ők az asztalra teszik a gondolataikat, az asztalra teszik azokat a problémákat, amik talán érdekesek lehetnek, utána ezeket legyen időnk megemészteni, legyen időnk kortárs környezetben beszélgetni róla.
Én azt gondolom, hogy egyrészt a szakértelem az egy nagyon fontos dolog, ami nélkül egy ilyen nehéz témáról nem érdemes beszélni, de a nap végén az a fontos, hogy mi kialakítsunk egy saját álláspontot, éretten tudjunk erről gondolkodni.
A délutáni programrész az teljesen arra épült, hogy voltak különböző közösségi vitaformátumok, voltak különböző játékok, amiből az ember kicsit személyesen átérezhette az oktatásban lévő nehézségeket, vagy különösen a nehéz sorsú gyermekeknek az oktatással kapcsolatos nehézségeit, és el tudott indulni egy gondolkodás, vagy néhány ilyen gondolati szikra azzal kapcsolatban, hogy milyen megoldások felé lehetne elindulni.
Mondtad, hogy egyfajta hiányérzet alakult ki a program végén, és ez inspirálóan hatott. Ez azt indukálja, hogy lesz folytatása ennek a konferenciának, vagy lesz ennek bármifajta jövője?
Mindenképpen. Én szeretném, én magam is személy szerint elkötelezett vagyok az oktatás ügye iránt, azt érzem, hogy talán ez ma Magyarországnak az egyik legfontosabb ügye.
Ez meghatározza azt, hogy mit gondol a következő generáció önmagáról, a világról, hogyan tekint önmagára magyarként, ebben nagyon nagy szerepe van, és egyáltalán, hogy milyen fajta gazdasági jólét, milyen fajta innováció, milyen fajta szellemi és anyagi virágzás az, ami elindulhat. Igyekszem is most ahol lehet különböző cikkeket írni a témában. Az egyesület frontján pedig szeretnénk majd kisebb, akár szűkebb körű workshopokat szervezni, ahova tényleg azok jönnek el, akik el szeretnének ebben mélyedni, szeretnének megoldásokat találni, amiket különböző formában majd tovább lehet pörgetni.
Ha már Facebook, nemcsak az esemény leírásával találkozhatunk, hanem egy rendezett puritán bemutatkozóval is, ami úgy szól, hogy "egy csapat lelkes fiatal vagyunk, akiket érdekel a közélet, és szeretnénk tenni Magyarországért". Lehet, hogy ismerős, merthogy ez a Nívó a Közéletben Egyesület leírása a Facebookon. Kérlek kifejtenéd egy csöppet részletesebben nekünk, hogy mi is ez az egyesület?
Amikor ezt a közösségi média oldalt megalkottuk, akkor szerettük volna egy picit terjengősebben leírni, és azzal a korláttal szembesültünk, hogy a Facebookos bemutatkozás nagyjából 100 karaktert enged meg, vagy 200-at. Emiatt kellett valami olyan összefoglalása, ami ad egyfajta identitást, és szerintem azért fogja meg ez jól a lényeget, mert nem vagyunk sokkal többek. Arról van szó, hogy vannak olyan fiatalok, akik különböző közösségi események, különböző közéleti terekben tulajdonképpen találkoztak, kialakult közöttük egy barátság, vagy éppen csak valaki meghívta, hogy "szia, itt épül valami, és gyere, csatlakozz".
Azt mondtuk, hogy minket érdekel a közélet, azt érezzük, hogy van tér arra, hogy civilként aktívak legyünk, hogy civilként egymásnak fiataloktól, fiataloknak szervezzünk programokat, adjunk egymásnak teret, és egy ilyen műhelyet alakítottunk ki tulajdonképpen.
Kicsit szeretünk úgy is hivatkozni magunkra, mint a nívó műhely, merthogy nagyon sokféle irányba el tudunk indulni. Ez kicsit azt is jelenti, hogy időről időre menedzselni kell azt, hogy esetileg mi az, ami éppen érdekli a társaságot, és mi az, amire éppen külső érdeklődés is van. Másfelől viszont megnyit egy olyan széles tárházat, ami egyébként más fiataloknak szóló civil szervezeteknél nem biztos, hogy megvan. Más civil szervezetek, más ifjúsági közösségek megszabnak maguknak egy nagyon egyértelmű irányt, és van, aki erre rá tud csatlakozni, van, aki erre nem tud rácsatlakozni. Mi arra építünk, hogy a közösségünkben van egy olyan fajta kreativitás, van egy olyan fajta proaktivitás, egy olyan fajta ötlethalmaz, amiből el tudunk indulni, és projektről projektre azt a fajta világnézetet vagy azt a fajta értékvilágot, amit mi közösen egy közös halmazként képviselünk, azt elő tudjuk mozdítani az országban.
Nagyon markáns a névválasztás. De hogy pontosan mit is jelent az egyesület neve? Ti vagytok a Nívó a közéletben, vagy ti szeretnétek nívót vinni a közéletbe? Egyáltalán honnan tudjátok ti, hogy mi a minőség, mi a nívó, amit a közéletbe szeretnétek hozni?
Az, hogy mi vagyunk-e a nívó a közéletben, azt hiszem, hogy most még nem, viszont én szeretnék olyan fiatalokkal dolgozni, akik a saját területükön azzá tudnak válni és tulajdonképpen minden egyes projekt minden egyes lehetőség, amit a többi fiatalnak és egymásnak kínálunk, ez egy kicsit tanulópénz arra, hogy mi magunk is egyre nívósabban csináljuk azt, amit csinálunk. Emellett a névválasztásnak az eredeti célkitűzése, az abból az érzésből, meggondolásból fakad, hogy szerintünk a magyar közélet az fojtogató. Ezt el is mondtam a beszédemben. Szerintem fojtogató a magyar közélet a fiatalok számára, és azért nem biztos, hogy itt konkrét értékválasztási problémákról van szó, hanem arról, hogy amikor az emberben megfogalmazódik egy gondolat, egy kérdés, van egy véleménye egy közéleti témáról, akkor egyre kevesebb az az ember, és egyre szűkül az a tér, ahol ezt szabadon el tudja mondani és meg tudja vitatni, merthogy tele van indulattal minden. Tele van minden indulattal, tele van minden azzal, hogy inkább ne beszéljünk róla, vagy kerüljük el, mert ketté fog szakadni a családi vacsoraasztal. Ennek persze sok különböző társadalmi, meg mindenféle egyéb oka van, de mi azt mondtuk, hogy nem azzal szeretnénk foglalkozni, hogy elkezdjünk panaszkodni, hogy ez azért meg azért nem jó, hanem tegyünk valamit azért, hogy ez más legyen.
A mi alapfilozófiánk az az, hogy a nívó a közéletben, az akkor tud növekedni, hogyha vannak minőségi viták, hogyha az emberek meg tudnak nyílni, el tudják mondani a véleményüket, van egy kölcsönös tisztelet, és még egy nagyon fontos dolog, szerintem a jövővel nem foglalkozunk eleget. Nemcsak Magyarországon, hanem az egész 21. századi világban szerintem van egy ilyen jövő válság, és nagyon szeretünk a múlttal foglalkozni, sérelmekkel foglalkozni, beleragadni abba, hogy ki mit, hogyan mondott, csinált, és közben pedig ott van előttünk egy nagyon bizonytalan jövő. Nagyon kevés az a fajta alternatíva, amit akár az ember saját magának meg tud fogalmazni és szerintem erre nem úgy kell választ adni, hogy még egy valamit belekiabálunk a térbe, még hangosabban kiabálunk, hanem egy másfajta attitűdöt, egy másfajta megközelítést kell választani, és mi 2023 márciusában úgy döntöttünk, hogy ezt a megközelítést fogjuk alkalmazni.
Eléggé ambiciózus és eléggé nagy célok vannak kitűzve tehát a Nívónak a zászlajára, és pontosan ezekhez a nagy célokhoz milyen megoldások, milyen eszközök mennek? Ti így az egyesületben alapvetően mivel foglalkoztok, hogy el tudjátok érni ezt az eléggé komoly célt?
Szerintem, ha az ember nem tűz ki nagy célokat, akkor nem is érdemes csinálni. Viszont azt is látni kell, hogy ezt a célt, hogy a magyar közélet, vagy egyáltalán a közélet nívós legyen, ezt nem mi egy személyben fogjuk elérni. Mi szeretnénk hozzátenni ahhoz, hogy ez a szellemi áramlat, mint olyan, létrejöjjön.
Különböző projektekbe fogtunk bele. Az első ilyen nagy projektünk egy kicsit a befele építkezésnek is egy fontos állomása volt, hogy elmentünk a Mintaparlamentbe. Ez egy nagyon fontos esemény, és egyébként ezt a fiatal hallgatóknak is ajánlom szeretettel. Az Országgyűlési Múzeum szervezi meg minden évben, és különböző egyetemista csoportok frakciókkal jelentkezhetnek, és egy számukra fontos témában törvényjavaslatot terjeszthetnek elő, és az országgyűlésben ezt meg tudják vitatni. Mi elindultunk egy centrista frakcióval, létrehoztunk magunknak egy kitalált frakcióprofilt, és elkezdtünk foglalkozni olyan jövőt érintő kérdésekkel, mint mondjuk a mesterséges intelligencia. Elmentünk a mintaparlamentbe, és valahogy az egészben nem is az volt a nagyszerű, hogy az ember feláll és szónokol. Persze ennek van egy élvezeti értéke, vagy van benne valamiféle méltóság, hogyha valaki volt az országgyűlésben, akkor ezt tudhatja vagy érezheti, de ami igazán izgalmas ebben, az az, hogy ott meg lehetett élni egyfajta közösséget. Hogy mi ott vagyunk húszan, és van egy álláspont, amit mi közösen képviselünk, és azt mi higgadtan el tudjuk mondani, és az egész játék alatt egyébként mi szerettünk volna azok lenni, és én azt gondolom, hogy ez sikerült is, az a frakció, az a közösség, ami hidat tud képezni a különböző ellentétek között, ami egyfajta szinergiát el tud indítani. Még az záróvita előtt is percekkel teljesen tanácstalanul álltak a különböző frakciók, hogy a terítéken lévő kérdést hogyan oldják meg, és mi igyekeztünk úgy jelen lenni, hogy egy fokkal magasabbra kapcsoljuk a nívót ebben az értelemben, és én azt gondolom, hogy ez sikerült. Ez volt az első olyan sikerélmény, amikor azt mondtuk, hogy kicsi apró lépéseken keresztül érdemes ezt csinálni.
A következő nagy dobbantásunk az az ifjúsági konferencia volt az oktatás jövőjéről. Idén nyáron pedig szervezünk, illetve inkább azt mondanám, hogy az egyesület teret ad egy közéleti ifjúsági találkozónak, ami tulajdonképpen egy önszerveződő közösségből indult ki, és az egésznek a célja az, hogy a különböző önszerveződő ifjúsági hallgatói közösségek tudjanak találkozni és magas színvonalon tudjanak vitatkozni a magyar közélet kérdéseiről.
Pontosan kiknek ajánlanád a Nívót?
A nívót annak ajánlanám, aki azt érzi, hogy foglalkoztatja az, ami körülötte van, hogy képes meghallgatni mások véleményét, és képes a sajátjával azt összemérni, és tud párbeszédbe kerülni, és azt érzi, hogy van benne valami olyan tűz, hogy ő tenni szeretne valamit. És lehet, hogy azt érzi - és sokan érezzük ezt egyébként -, hogy az igazán nagy dolgokhoz kevés hozzáférésünk van, ez talán mindig is így volt, és mindig is így lesz, hogy az egyes ember nem tudja megváltani a világot, de hogyha van az emberben az a kis tűz, hogy én szeretnék valami aktivitást tenni. Én abból a fajta passzivitásból, abból a fajta feszültségből, hallgatásból, fojtogató légkörből szeretnék kijönni, és szeretnék egy közösséghez tartozni, ami ezt előmozdítja a saját szerény eszközeivel, akkor én ajánlom neki, hogy jöjjön el a programjainkra, vegye fel velünk a kapcsolatot, és csatlakozzon hozzánk.
Hogyha tegyük fel, meggyőztél, akkor pontosan mit tudok én csinálni a nívóban, ha csatlakozok?
A nívóban egyrészt be tudsz kapcsolódni az olyan projektek szervezésében, mint például az Ifjúsági Konferencia. Emellett pedig a következő hónapokban nem szeretnék mindent elárulni, lassú lépésekben több platformot is szeretnénk elindítani, több lehetőséget is szeretnénk biztosítani, hogy a párbeszédet kiterjesszük az online térbe. Következő hónapokban várható, hogy elindul egy blogunk, egy új blogot szeretnénk indítani, aminek kifejezetten az a célja, hogy a fiatalok leírják 2-5 oldalas terjedelemben a véleményüket egy olyan politikai kérdésről, ami éppen érdekli őket, és egymással interakcióba tudjanak kerülni. Ez egy olyan projekt, amihez sok erőforrásra van szükség. A programozástól elkezdve a lektoráláson át egészen odáig, hogy az ember cikkeket ír, elmondja a saját véleményét, hiszen egy blog akkor jó, ha virágzik benne a különböző gondolatoknak, különböző tartalmaknak a versenye.
Említetted, hogy fiatal a szervezet, körülbelül több mint egy éves, ha jól számolok. Nagyon kevés idő, nagyon kevés dolgot lehetett ez alatt alapvetően egy egyesületnek elérni, de akkor ezek szerint nektek mégis sikerült elérni egy Mintaparlamentet és egy ifjúsági konferenciát. Hogyha ilyen tempóban haladtok, akkor a jövőre, jövőbe nézve miket várhatunk. Említetted itt már ezt a Közéleti Ifjúsági Találkozót. Ezzel Facebookon találkozhatunk, hogyan jelentkezhetünk, alapvetően hogyan tud bárki, bármelyik hallgató becsatlakozni ebbe a kezdeményezésbe?
Magáról a Közéleti Ifjúsági Találkozóra elindult a jelentkezés, ezt Facebookon meg lehet találni, és bárkit várunk szeretettel szintén, akit érdekel a közélet, és rászán négy napot az életéből. Ez most úgy tűnik, hogy július 29-e és augusztus 1-je között hétfőtől csütörtökig lesz. Hogyha bárki azt érzi, hogy van ideje és szeretne becsatlakozni ebbe a vitába, és szeretne új embereket megismerni, akkor tud jelentkezni. A következő évekre én azért nem tűznék ki nagy ambíciókat, mert a mi filozófiánk alapvetően más. Mi nem azt szeretnénk, hogy van egy nagy terv, amit szépen lassan végrehajtunk. Mostanában azt látom, hogy az ifjúsági intézmények nagyon ebbe az irányba mennek el, hogy van egy elképzelés fölülről, és ebbe próbálják a fiatalokat beleilleszteni kisebb-nagyobb sikerrel. Minekünk azok a célkitűzéseink alapvetően, hogy minél több fiatalhoz elérjünk, minél többféle módon virágozzon a közéletről szóló diskurzus, és egyébként azt még fontos elmondani, hogy minél több fiatalhoz az ország minél több részén szeretnénk elérni. Tehát nekem kifejezett célkitűzésem az, hogy a közéletről való beszélgetés ne egy fővárosi, kicsit privilegizált dolog legyen, hanem bárki, aki szeretne ehhez csatlakozni, az belátható időn belül belátható összegek mellett csatlakozni tudjon ilyen közösségekhez.
Utolsó kérdésként pedig azt szeretném feltenni, hogy pontosan mikor lesz itt a Kánaán, mikor lesz, amikor azt fogod mondani, hogy na igen, most már megvan az a bizonyos nívó a közéletben, most már az egyesületnek úgymond a célja megvalósult. Melyik az a pont, amikor azt gondolnád, hogy igen, sikerült ezt a nívót a közéletben megvalósítani.
A történelem egyik nagy tanulsága, hogy a háborúkat akkor lehet a legkönnyebben elveszteni, amikor az ember azt hitte, hogy már győzött. Szerintem ez nem egy olyan végpont, amihez el lehet érni, és akkor azt mondjuk, hogy megnyugodhatunk, mert itt van már a Kánaán, hanem ez egy olyan szellemiség, amit először meg kell teremtenünk, szerintem ez egy generációs feladat. A magyar társadalomnak nagyon sok nehézsége, küzdelme van, nagyon sok szempontból megviseltek vagyunk, és ezért a mi generációnkra hárult egy olyan feladat, hogy bizonyos attitűdöket, bizonyos értékeket, amik nem tudtak általánossá válni az eddigi évek során, azokat behozzon a magyar közéletbe. Szerintem ez egy generációs feladat. Én ezért is próbálok minél több fiatallal dolgozni. És hogyha ezt az értéket sikerült megerősítenünk a társadalomban, hogy a közéletről való beszélgetésnek van egy értéke, és van egy színvonala, akkor ezt meg kell őrizni. Az én álmom talán akkor teljesülne, hogyha azt látnám, hogy Magyarországon a közéletnek van egy nívója, van egyfajta étosza, ami ezt körül övezi, és ezt az értéket át tudjuk adni a következő generációknak is, azaz a mi gyerekeinknek, meg a mi unokáinknak majd nem a semmiből kell előteremteniük ezt, hanem lesznek olyan minták, olyan társadalmi mintázatok, amiket át tudunk majd adni. És hogyha ez sikerül, akkor azt mondom, hogy talán elértünk valamit abból, amit megálmodtunk.
Rengeteg elemzés, cikk veszi központi témájaként a Kínai Népköztársaság, vagy miként a sajtóban sokszor hivatkoznak rá, a kínai óriás 21. századi világpolitikai szerepét. A témát több szempontból is meg lehet közelíteni, jelen esetben a regionális szintű befolyásszerzés kerül a fókuszba. A címben is feltüntetett régióra pedig nem véletlen esett választás, példáján keresztül jól szemléltethető az amerikai - kínai versengés.
A kínai - latin-amerikai kapcsolatok története
A Monroe-elv meghirdetése óta (1823) egyértelműen csökkenni látszik az Egyesült Államok dominanciája a kontinensen, amelynek oka Kína jelenléte Latin-Amerikában (a fogalom alatt Mexikót, Közép-Amerikát, Dél-Amerikát és a Karibi-térséget értjük).
Míg az Egyesült Államok a 19. század óta saját hátsó udvaraként tekinti Latin-Amerikát, addig Kínával csak 1978-ban történt meg a diplomáciai kapcsolatfelvétel, majd a reform és nyitás politikája következtében, az 1980-as évektől beszélhetünk gazdasági kapcsolatfelvételről. Peking ettől az időszaktól kezdve fogalmazta meg az új piacok felkutatásának szükségét, ugyanis gyors ütemben növekvő gazdasága egyre nagyobb nyersanyag- és energiakeresletet eredményez. Ennek következtében már az 1990-es évektől megfigyelhető, hogy Kína legfontosabb kereskedelmi partnereiként azokat a fejlettebb gazdaságokat tekinti, amelyek nyersanyagokban bővelkednek. Egy olyan hagyományos centrum-periféria felosztás jön létre az ezen országokkal kialakított kereskedelemi kapcsolatokban, amelyben Kína magas hozzáadott értékű ipari termékeket exportál (például textil, háztartási és elektronikai cikkek). Latin-Amerika exportcikkei közül fontos kiemelni a kínai társadalom számára nélkülözhetetlen termékeket, mint a különböző ásványkincseket, az energiahordozókat, illetve az élelmiszeripar is jelentős mértékben támaszkodik a latin-amerikai termékekre, például szójabab importjára. A kínai fél nyersanyagéhsége tehát egy olyan kiindulóalap volt a kétoldalú kapcsolatokban, amely az ezredfordulón számokban még aligha jelentős. Rendelkezésre áll itt olyan adat, miszerint 2001 környékén a régió lakosságának 3%-a élt olyan országban, ahol Kína volt az elsőszámú kereskedelmi partner, majd ez a szám dinamikusan nőtt, 2022-ben elérte a 60%-t. Ami pedig a kereskedelmi kapcsolatok forgalmát illeti, 2022-re a tizenhétszeresére nőtt 2001-hez képest.
Az ezredfordulót követően már egy tudatosan kiépített startégiával lehetne jellemezni az együttműködést, a szabadkereskedelmi tárgyalássorozatok mellett előtérbe kerül a katonai együttműködés is, mely egy már standardizált, professzionálisan felállított intézményi keretben történik. Ezesetben sem elhanyagolhatók különböző politikai érdekek, amelyek a szorosabb együttműködés hátterében álltak. A latin-amerikai országok ebben az időszakban tett közeledését az ún. rózsaszín hullám, avagy pink tide fordulat alapozza meg, a hatalomra kerülő, antiimperialista és szuverenista kormányok új partnereken keresztül kapcsolódnak be a világgazdaságba, illetve törekszenek a külpolitikai kapcsolataik diverzifikációjára, pont az Egyesült Államokkal kialakított együttműködés különböző szintjeinek romlása miatt. A biztos bevételi források és diverzifikáció mellett megnőtt az igény a külföldi működőtőke befektetésekre. A régió politikai elitje számára világossá vált, hogy bilaterális kapcsolataik sokkal kompetitívebben működhetnek, mint például a Kína és az Európai Unió közötti kapcsolatok, rengeteg projekttel, mind az infrastrukturális, mind az energiával és technológiával kapcsolatos beruházások terén. A kereskedelmi kapcsolatokhoz hasonlóan a kínai működőtőke-beruházások is számszerűsíthetők, ezeknek értéke 2022-re 12 milliárd dollárra nőtt.
Itt érdemes egy olyan projektet kiemelni, amelyet a 2000-es évek eleje óta nagy médiafigyelem övez. 2008-ban a Kína és Latin-Amerika közötti első fehér könyvben először tettek említést az űrtechnológia-projektről, mely azóta is nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekinthető az Egyesült Államok szemszögéből. Az űrtechnológiai projekt a kapcsolatok elmélyülésével egyetemben, egy komoly pénzügyi segítség lehet a populista rezsimek számára, avagy Kínától olyan forrásokra tehetnek szert, amelyekre a nyugati államoktól nem. Az űrkutatással kapcsolatos projekteket a Kínai Fejlesztési Bank finanszírozza. Ebben szerepet kap az űrkutatási infrastruktúra kiépítése, távérzékelők és kommunikációs műholdak felállítása, a földi állomások hatékonyabb adatmegosztása a Pekinggel folytatott jobb kommunikáció érdekében. Érdekes tény lehet például, hogy Kínának saját területén kívül, Argentínában van a legnagyobb űrlétesítménye. Peking rendszeresen hangsúlyozza, hogy támogatja Latin-Amerika műholdas technológiájának fejlesztését, a pénz- technológiai források mellett ezt szervezeti úton is teszi. Nem véletlen kért fel egykor például Venezuelát is az ILRS-hez (International Lunar Research Station) való csatlakozásra, melyet Venezuela elfogadott, a kutatóállomás így fontos bázisául szolgál a Kína, Oroszország, Pakisztán, Egyesült Arab Emírségek, Azerbajdzsán és Venezuela közötti tudományos eredmények megosztására.
Mindezek mellett a kínai befolyás Latin-Amerikában a nemzetközi kapcsolatok szintjén még úgy is mérhető, hogy 21 LAC ország (latin-amerikai és karibi országok) csatlakozott az Övezet és Út kezdeményezéshez, ezzel szemben a Biden-féle ’Build Back a Better World’ kezdeményezés kevéssé örvendhet népszerűségnek a kontinens országai körében.
Kína politikai érdekei a térségben, az Egyesült Államok politikai befolyásvesztésére kivetítve
Az említésre került kínai projektek azon túl, hogy nemzetbiztonsági kérdéseket feszegetnek az Egyesült Államokban, mindenképp presztízsépítésként érvényesülnek akár a közmédiában, akár Latin-Amerika politikai elitjének körében. Az építőipari és infrastrukturális beruházások például nagyon jól kommunikálhatók, az űrkutatás-technológia úgyszintén. Az ilyen látványprojektek így ellensúlyozhatják a nyugati sajtó Kínát célzó kritikáit, nemzetközi szinten tovább növelik a kínai technológiába és know-how-ba vetett bizalmat. Presztízsépítés szempontjából még megfigyelhető Kína részéről az emberek-közötti kapcsolatok tudatos fejlesztése, a rengeteg diákcsere-program, ösztöndíjprogram általánosságban növeli a civil társadalom bizalmát, szimpátiáját Kína irányába, míg ez a fajta szimpátia az Egyesült Államok esetében – főként az észak-amerikai hübrisz miatt - veszít erejéből. Ez egy olyan folyamat, ami a 19. századig visszavezethető, megmutatkozott az Amerikai Államok Szervezetén keresztül is. Ez esetben a latin-amerikai államok fő problémája lehet, hogy az USA politikai nyomásgyakorlása csökkenti mozgásterületüket, a szervezeti együttműködés intervencióval jár, miközben Latin-Amerika kerüli a gazdaságban és külpolitikában a politikai elköteleződést. Ezzel szemben Kína a non-intervenciót hirdeti, nem avatkozik be belpolitikába, ugyanakkor többszintű együttműködéseit az egy Kína elvéhez köti. Nem titkolt külpolitikai cél, hogy a LAC országok mindegyike szüntesse meg Tajpejjel diplomáciai kapcsolatait, hiszen jelenleg 7 olyan állam is található a térségben, amely elismeri Tajvant. Politikai befolyásra továbbá az Egyesült Nemzetek Szervezetében tesz szert, például a kínai fejlesztési segélyekből részesülő államok esetében magas az ’együttszavazások’ száma, Kína javára.
Összegzésképp elmondható, hogy a Kína és Egyesült Államok között kialakult versengés nem pusztán ipari területekre, hanem földrajzi-térségekre is vonatkozik, különböző politikai célok érdekében. Az pedig, hogy Kína megvetette lábát Közép- és Dél-Amerika államaiban, előtérbe hozza az érdekszférák koncepcióját a 21. században.
Az emberek a történelem kezdete óta rendelkeztek azzal az alapvető tulajdonsággal, hogy vagyoni és politikai helyzetüket bemutatva jelezzék a külvilágnak, milyen nagy befolyással rendelkeznek. A státusz – vagyis politikai erő és anyagi helyzet – a történelem minden szakaszában a társadalmi helyzetet meghatározó tényező volt, így az előkelő státusz (vagy annak látszata) mindenki számára azt jelentette, hogy az illető befolyásos és anyagilag független. A befolyásos és gazdag embereket a társadalom tisztelte és irigységet is kiváltott, ha valaki magas társadalmi pozíciójáról árulkodó tárggyal rendelkezett.
Az emberek függetlenül a történelmi korszaktól szerették, ha a társadalom előkelőnek és rangosnak tartja őket, ezért a státusz kifejezése az egyének megítélésének alapvető eszközévé vált. A státusz (gazdagság, szabadság, befolyás) az idő múlásával nem változott, de a kifejezés módja annál inkább. A kőkorban is mások rólunk alkotott képének formálása volt a cél, akárcsak napjainkban, de a cél elérése érdekében akkor nyilvánvalóan nem a mai státuszszimbólumokat használták. Luxus autók, drága órák, utazások és mobiltelefonok hiányában az ősemberek azzal jelezték befolyásos helyzetüket amivel tudták: a természetben megtalálható kincsekkel.
A jáde eszközöktől a luxusautókig
A kőkori leletek számos alkalommal olyan használati tárgyak, melyeket őseink mindennapi tevékenységeik során vettek igénybe. Meglepő módon, a jádéből készült balták, kések és egyéb eszközök a leggyakrabban felfedezett leletek közé tartoznak. A tény azért meglepő, mert a jáde egy rendkívül ritka anyag, melynek nem csak megtalálása, de kitermelése és feldolgozása is bonyolult. A jádéből készült eszközök előállításának nehézsége a bizonyíték arra, hogy az ősemberek alternatív anyagok helyett mégis jádéből készült tárgyakat használtak, hiszen ezzel tudták kifejezni, hogy megtehetik, hogy értékes késeket, baltákat csorbítsanak, hiszen pozíciójuk a közösségben eléggé magas ehhez.
Jáde – az ősemberek státuszszimbóluma
Forrás: Reddit
Az ókorban egyre szélesebbé vált azoknak a tárgyaknak a köre, melyek a társadalmi pozíció kifejezésére alkalmasak. Földrajzi és kulturális tényezők is befolyásolták, mi számít státuszszimbólumnak. Ennek megfelelően míg az ókori Egyiptomban a lábbelik, addig Hellász területén a ruhadarabok és a smink szolgálta a társadalmi rangjelzést. A saruk és cipők megbízható státuszszimbólumok voltak, hiszen a fáraó és közvetlen környezete engedhette meg magának, hogy a rendkívül drága ruhadarabokat megfizessék. Hasonlóan a smink esetében, az értéket a ritkaság és az ár biztosította.
A középkorban a világ különböző tájai között egyre élénkebb kereskedelmi és politikai kapcsolat alakult ki az új utak építése és a tengeri hajózás elterjedése miatt. A szorosabban összeköttetett világban az áruk, információ és az emberek az ókorban nem tapasztalt módon tudtak áramlani, de a távolról érkezett eszközök és termékek a szállítási költségek miatt az átlagemberek számára megfizethetetlenül drágának számítottak. A szállítás nehézsége és költségessége az egzotikus, különleges árucikkeket nagyszerű státuszszimbólummá tette. Az árucikkek nem csak eszközök vagy fűszerek, de állatok is lehettek. Példaként említhető az oroszlánok, papagájok és zsiráfok nemzetközi diplomáciában betöltött szerepe. Az egyes országok uralkodói gyakran tartottak vagy adtak ajándékba olyan állatokat, melyek az adott régióban nem voltak őshonosak. Ez ad magyarázatot a talányra, mit kerestek a budai várban oroszlánok Hunyadi Mátyás uralkodása idején, vagy hogy miért egy uralkodó állatgyűjteménye képezte az európai államok állatkertjeinek magját.
A svéd királyi család udvari oroszlánja a gripsholmi kastély állatkertjében
Forrás: Kungligaslotten
Az élelmiszerek terén is a ritkaság és az ár volt a mérvadó – státuszszimbólummá csak a nehezen elérhető, értékes alapanyag válhattak. Az újkor kezdetén a cukor ilyen alapanyag volt, mivel Európában nem termeltek a maihoz hasonló módon cukrot. A messze földről érkező édesítőszer minden háztartásban szükséges volt, de a ritkasága miatt korlátozott volt az elterjedése. A vagyonos csoportok (uralkodók és nemesi családok) természetesen folyamatosan ízesíthették az ételeiket cukorral, de sokaknak közülük ez sem volt elég. A nemesi családok vagyonuk és társadalmi státuszuk kifejezésére a cukrot nem, mint étel, hanem mint dekoráció használták. A cukrot megolvasztva az anyag formálható, ezért a hozzáértő cukorszobrászok attraktív dekorelemeket tudtak belőle készíteni. A szobrok - melyek mérete is fontos jelentést hordozott – a nemesség gyakran alkalmazott szignáljai voltak.
A cukorszobrok nem csak embereket vagy állatokat, gyakran épületeket is ábrázoltak
Forrás: NPR
A jáde kitermelése és feldolgozása, lábbelik készítése vagy a cukor Európába szállítása napjainkban már nem olyan költséges, mint a történelem korábbi évszázadaiban. Mivel egy cukorszobor vagy cipő nem utal kivételes anyagi helyzetre, az emberek új státuszszimbólumokat kezdtek használni. A 21. században megszámlálhatatlan módon jelezhetjük anyagi függetlenségünket vagy társadalmi befolyásunkat. Ugyan a szokások országonként nagyban eltérhetnek, vannak olyan tárgyak, melyek globálisan a vagyon és az előkelő rang meglétére utalnak. Ilyenek a drága autók, luxus utazások, túlárazott éttermek látogatása vagy a legújabb mobiltelefonok birtoklása. Az iPhone 6 pár évvel ezelőtt még alkalmas volt a gazdagság jelzésére, de 2024-ben már inkább az ellenkezőjéről tanúskodik. Ez nem meglepő, hiszen az olyan eszközök, mint az iPhone, melyből évente új modell jelenik meg, hamar elavulttá válnak, státuszszimbólumként csak a legmodernebb készülékek használhatók hitelesen. Persze az is igaz, hogy a már rég nem gyártott tárgyak értéke idővel újra nőni kezd, gondoljunk csak az oldtimer autókra vagy az Apple első okostelefonjaira.
Az eszközök változnak, de a cél ugyanaz: mutassuk meg a környezetünknek, milyen kivételes státuszt élvezünk!
A digitális gazdaság térnyerésével egyre több dolgozó választja a platform munkát, ám jogi helyzetük tisztázása továbbra is vitatott kérdés. Sem az államok, sem az Európai Unió, sem a nemzetközi szervezetek nem nyújtottak még egyértelmű iránymutatást arra vonatkozóan, hogy a platform munkások munkavállalóknak vagy egyéni vállalkozóknak minősüljenek. (A platform munkások több, mint 90%-a önfoglalkoztatóként dolgozik.) A kérdés körüli bizonytalanság alapja, hogy a platform munkások olyan helyzetben vannak, amelyben a munkavégzés jellege és a munkaviszony feltételei nem mindig egyértelműek.
Munkavállaló bemutatása általánosságban
A Munka Törvénykönyve (Mt.) nem ad egyértelmű definíciót a munkavállalóra, de az Mt. 42. § (2) szerint
„a munkaszerződés alapján a munkavállaló köteles a munkáltató irányítása szerinti munkát végezni, a munkáltató köteles a munkavállalót foglalkoztatni és munkabért fizetni.”
A munkaviszony jellemzői közé tartozik a más részére végzett munka, szerződés alapján, ellenérték fejében, alárendeltségben és önállótlanságban. Az alárendeltség és az önállótlanság a legfontosabbak ebben az értelemben. A munkavállaló döntéseit nem önállóan, hanem a munkáltató irányítása alapján hozza meg, és egyértelműen gyengébb fél a jogviszonyban. A munkajog célja, hogy ezt az egyenlőtlenséget csökkentse, a munkavállalók védelmét és jogaikat erősítve.
Vállalkozóbemutatása általánosságban
A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szerint
„a vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó tevékenységgel elérhető eredmény megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és a vállalkozói díj megfizetésére köteles.”
A vállalkozó maga szervezi meg a tevékenység feltételeit, szerzi be a szükséges anyagokat, és a megrendelő utasításai nem terjedhetnek ki a tevékenység megszervezésére. A vállalkozási jogviszonyban a felek egyenrangúak, a közöttük fennálló jogviszony kereteit közösen, mint mellérendelt szereplők állapítják meg. A közöttük fennálló jogok és kötelezettségek egyenrangú jogviszonyt feltételeznek.
Összehasonlítás
A legmarkánsabb különbség a munkavállaló és a vállalkozó között az önállóság mértékében rejlik. A munkavállaló alárendeltségben, irányítás alatt dolgozik, míg a vállalkozó önállóan szervezi meg munkáját és vállalkozását. A munkaviszony keretjellegű jogviszony, ahol a munkavállaló rendelkezésre áll, és a munkáltató foglalkoztatja, míg a vállalkozási jogügylet egy eredménykötelem, amely előre meghatározott eredmény elérésére irányul.
Platform munkás, mint munkavállaló
A platform munkások helyzete számos szempontból a munkavállalókéhoz hasonló. Alárendeltségi viszonyban vannak, mivel a platformok általános szerződési feltételeit fogadják el, ami megszünteti szerződési szabadságukat. A platformok fizetik ki bérüket, levonva saját profitrészüket. A platform munkások nem választják ki megrendelőiket, és nem szervezik meg saját munkájukat; mindezt a platform végzi helyettük.
Teljesen be vannak tagozódva a platform szervezetébe, amely meghatározza munkarendjüket és munkavégzési körülményeiket. A fogyasztói értékelések alapján a platform befolyásolhatja bérüket és munkakörülményeiket, amely a munkaviszony egyértelmű jele.
Az elhíresült Uber-ügy példája is rávilágít arra, hogy a mennyire kiszolgáltatottak a platform munkások. Az Uber sofőrök esetében a platform megszüntetheti a jogviszonyt, ha a sofőr nem fogad el elég fuvarkérést, vagy ezen fuvarkérések meghatározott százalékát visszamondja. Ez – a munkavállalók esetében ismert – a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésének az esete azzal a különbséggel, hogy itt még csak arra sincsen szükség, hogy a platform munkás lényeges és súlyos kötelezettségszegést kövessen el.
Platform munkás, mint vállalkozó
A rendelkezésre állási kötelezettség hiánya alapot adhat arra, hogy a platform munkások vállalkozóknak minősüljenek. (Hiszen - ahogy fent is leírásra került - a munkavállaló egyik alapvető kötelezettsége, hogy rendelkezésre áll.) Nem kötelező rendelkezésre állniuk, és nincs munkarendjük. Azonban, mivel bérük gyakran a minimálbér alatt marad, kénytelenek minél többet dolgozni, ami korlátozza választási szabadságukat. A platform munkások elméletileg rendelhetnek helyettest maguk helyett, de a munka a saját telefonjukhoz kötött, így ez elméleti lehetőség marad. Munkaeszközeiket saját maguk szerzik be, ami a vállalkozói helyzetre utal, bár ez a különbség elmosódik a változó munkajogi környezetben.
A platform munkások viselik a kockázatot, ha a megrendelő lemondja a fuvart vagy rendelést, ami polgári jogi szerződésre jellemző. A platform munkásoknak nincs meghatározott munkakörük, csak tevékenységük jellege van meghatározva, ami szintén a vállalkozói státuszt erősíti.
Összegzés
A platform munkások jogi státuszának meghatározása bonyolult kérdés, mivel munkájuk jellege sok tekintetben hasonlít a munkavállalókéra, de vannak olyan elemek is, amelyek a vállalkozói státuszra utalnak. A munkavállalók alárendeltségi viszonyban dolgoznak, míg a vállalkozók önállóan szervezik meg munkájukat. A platform munkások esetében ez az önállóság korlátozott, és sok tekintetben alárendeltségi viszonyban vannak, ami a munkavállalói státuszra utal. Azonban a rendelkezésre állási kötelezettség és a munkarend hiánya a vállalkozói státuszt erősíti. Az ügy végleges megítélése jogi és szabályozási kérdés, amely további vizsgálatot és egyértelmű iránymutatást igényel.
Megfigyelhető, hogy nincsen egyértelmű kialakult joggyakorlat a bíróságok ítéleteiben, mindig ügyről ügyre, az adott helyzet sajátosságait figyelembe véve döntenek ebben a kérdésben.
A kőolaj a világgazdaság egyik legfontosabb árucikke, melyet számos érv alátámaszt. A nyersanyag olyan energiahordozó, melynek elégetésével fűtőanyagot nyerünk, villamosenergia előállítására, világításra is használhatjuk. A vegyipar ipari anyagok (mint például a műanyag) előállítására alkalmazza, de fertőtlenítőszereket is készítenek belőle. A közlekedés és áruszállítás szempontjából is kulcsfontosságú a kőolaj, mivel üzemanyagként szinte minden közlekedési eszköz működéséhez szükséges.
A kőolaj stratégiai jelentőségét már a 19. században felfedezték, de nagyobb érdeklődést csak a 20. században kapott. Időszámításunk előtt 2000 évvel Kínában már gyógyászati céllal használták, mint alapanyagot, de ezt követően csak 1843-ban kapott új szerepet, amikor a skóciai településeken petróleumlámpák égetéséhez vették igénybe. Bő két évtizeddel később az amerikai Rockefeller család a kőolaj kiskereskedelmi forgalmazására megalapította a Standard Oil nevű részvénytársaságot. Az olaj a 20. századra a világgazdaság megkerülhetetlen árucikke lett, melynek birtoklása a versenyképesség zálogát jelentette. Minden nagyhatalom a világ jelentős kőolajmezői feletti irányítást igyekezett megtartani (adott esetben megszerezni), ami a nemzetközi politikai rendszer instabilitásához is nagyban hozzájárult. A kőolaj a 20. századra kialakuló, integrálódó világgazdaság kulcsfontosságú eleme lett, hiszen az olaj árának alakulása minden más termék és szolgáltatás árára komoly hatást gyakorolt. Ha az olajárak megemelkedtek a termékek (beleértve a lokálisan előállított alapvető árucikkeket) és szolgáltatások ára az olaj árának emelkedésének arányában szintén megdrágult. A kereslet és a kínálat alapdinamikája tehát az olajárat a GDP alakulását nagyban meghatározó tényezővé emelte.
Az olajra a gazdaság minden szektorának komoly szüksége van, ennek ellenére hagyományosan az olajkinccsel való gazdálkodást csupán néhány, gigantikus méretű és gazdasági erejű olajvállalat végzi. Az 1950-es évek végéig a ’Hét Nővérnek’ is nevezett oligopólia irányítása alatt állt a világ olajellátása. Az Anglo-Iranian Oil (később British Petrol – BP), Gulf Oil, Royal Dutch Shell, Standard Oil of California (később Chevron), Standard Oil of New Jersey, Standard Oil of New York (később Exxon Mobil) és Texaco teljes mértékben lefedték a piacot és nem engedték, hogy új vállalatok érvényesüljenek az olajszektorban. A hét vállalatra jellemző volt, hogy fejlett, az akkori világrend domináns nagyhatalmai kezében voltak (Egyesült Királyság, Hollandia, USA) és az anyaországok politikai, gazdasági és katonai erejére támaszkodva igyekeztek számukra előnyös alkuk megkötésével gyarmatosított országok olajkészletére kiterjeszteni befolyásukat.
A neokolonializmus ideje alatt a világ legnagyobb olajkészletével rendelkező államok – Venezuela, Szaudi-Arábia, Kanada, Irán és Irak – a gyarmatosítók uralma alá kerültek, ezzel pedig a kolonializáló birodalmak közvetlen ellenőrzése alá került a világ kőolajtartalékának döntő többsége. Az európai államok és az USA mérhetetlen bevételt realizáltak az elnyomott gyarmati területek kőolajtartalékának értékesítésével figyelmen kívül hagyva a gyarmati függésben élők egzisztenciális érdekeit.
A British Petrol jogelődjének olajszállító járműve Iránban az 1950-es években
Forrás: Reddit
Az OPEC múltja és jelene
A Hét Nővér kizsákmányoló magatartását az 1950-es évek végére megelégelték a kőolajban gazdag országok és a gyarmati rendszerek meggyengülését, valamint a hidegháborús szembenállás kibontakozását kihasználva 1960-ban megalapították az OPEC-et (Organization of Petroleum Exporting Countries). Az OPEC létrehozásának célja a kőolajvagyonban rejlő politikai és gazdasági érdekérvényesítő erő koordinált kihasználása volt. Az alapító tagok Szaudi-Arábia, Irán, Irak, Kuwait és Venezuela voltak, majd később a szervezet bővülésével az OPEC a világ kőolajtartalékának 73%-át felügyelő országok csoportjára terjedt ki. A szervezet az alapítást követő évtizedekben három alapvető cél érdekében működött. A legfontosabb cél a világ kőolajszükségletének OPEC országok általi kielégítése a kezdetektől fogva, ezen kívül cél a termelés limitálása az árak magas szinten tartása érdekében, de cél az olajból eredő politikai és gazdasági erő kihasználása is.
Az OPEC tagállamai 2019-ben
Forrás: Drishtiias
Az OPEC céljai a teljes csoport gazdasági és politikai lehetőségeit befolyásolják, ennek ellenére a termelési limit betartása az egyes államok szintjén nem alapvető érdek, hiszen a termelés növelésével a limitet figyelmen kívül hagyó ország bevételei exponenciálisan növekedhetnek. Ha azonban minden OPEC tagállam átlépi a limitet túlkínálat jelentkezik ami csökkenti az árakat, ezért a termelési kvóták hivatottak szabályozni az egyes tagállamok kitermelése mennyiségét és időbeosztását. Az ún. ársávok pedig a kereslet és kitermelés együttese által meghatározott árszinteket határozza meg. Annak érdekében, hogy a kívánt árszintet az OPEC meg tudja valósítani Szaudi-Arábia (mint az OPEC legnagyobb olajkitermelő állama) vállalta, hogy ellátja a szabályozói feladatokat (a termelés csökkentésével vagy növelésével).
Az olaj politikai erejét az OPEC 1973-ban, a jom kippuri háború nyomán használta először nagy mértékben, hiszen a szervezet felfüggesztette az olajexportot azokba az államokba, melyek a konfliktusban Szíria és Egyiptom helyett Izraelt támogatták. Az Egyesült Államok, Japán és nyugat-európai szövetségeseik is érintettek voltak, így a nyugati világban fellépő olajhiány közel négyszeresére emelte az árakat. A megdrágult üzemanyag nyomán a Szovjetunió érdekszférájában eladósodás és túlköltekezés, a nyugati államokban pedig a gazdaság hatékonyságának növelése és alternatív olajkitermelési módszerek kidolgozása volt jellemző. A kanadai, norvég, brit és amerikai fennhatóság alatt álló, de korábban túl drágán kitermelhető olajkészletek hasznosítása jövedelmezővé vált, így az OPEC monopóliumi helyzete változásnak indult. Az új olajtermelő és exportáló országok aláásták az OPEC gazdasági és politikai erejét és ellenállóbbá tették a nyugati államok gazdaságait az olajár ingadozásával szemben.
Az OPEC a 21. században a kitermelés növelésével igyekszik az olajárakat alacsonyabb szintre nyomni, ezzel veszteségessé téve a drágábban termelő konkurens olajhatalmakat (Norvégia, Egyesült Királyság, USA, Kanada), de a monopolhelyzet megszűnése miatt ez a kezdeményezés csupán részben sikeres. Az OPEC a szénhidrogénektől egyre inkább függetlenedő világban a fogyasztói igények átalakulása mellett tehát rivális olajexportőr államokkal is szembe kell, hogy nézzen. Megoldást a gazdasági struktúra diverzifikálása és hosszú távon jövedelmező befektetések jelenthetnek, de az OPEC inkább fényűző építkezésekről és az olaj erejével való visszaélésről híres.
Csád 3 év átmeneti kormány után megtartotta első demokratikus választását az átmeneti időszak után. A választásokat az eddigi junta vezető a korábbi elnök fia, Déby nyerte, kihívója pedig saját minisztere Masra volt. A csádi választásoknak magyar vonatkozásban is van jelentősége, hiszen egy demokratikusan választott kormánnyal sokkal könnyebb az együttműködés és a misszió megítélése is jobb fénybe kerül.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf 2023 októberében ismertette a csádi katonai misszió terveit, ami kb. 200 fős magyar kontingenst jelente a száheli országban. A misszió fő motivációja a miniszter szerint a migráció, melyet elsősorban nem a határainkon kell kezelni, hanem a migrációt kiváltó okokat kell megszüntetni a helyszínen, ezt szemléletmódot a magyar Nemzeti Biztonsági Stratégia is képviseli. Tehát az afrikai misszió ebből a szemszögből nézve nem volt váratlan, sőt előzményként lehet tekinteni a puccs által elmosott Takuba-misszióhoz való csatlakozásra is.
Csádi-külügyminiszter látogatása Magyarországon. Kép forrása: MTI
Fontos kiemelni, hogy a Száhel-övi migráció egyik fő kiváltó oka a Maliban és a Liptako-Gourma határvidéken kialakult dzsihádista felkelés, maga a felkelés és néhány egyéb tényező miatt (puccs, Wagner-csoport), a 2024-es évben Európában regisztrált menekültek közül eddig magasan kiemelkedik a Maliból érkezők száma, 6000 fővel. A második legtöbben Szenegálból érkeztek, de Mauritániát is megtalálhatjuk a tízes listán.
Természetesen nem ez az egyetlen konfliktus a Száhel-övben, amely fokozza a migrációt, elég csak a Csáddal szomszédos Szudánra gondolni, ahonnan a több ezren menekültek Csádba. Ilyen környezetben helyezkedik el Csád, mely stabilnak tekinthető a térségben, azonban maga sem mentes a dzsihádistáktól.
A Csád-tó medencéje, Csád, Kamerun, Niger és Nigéria közös határvidékén a Boko Haram megjelenésével megjelent az erőszak. A Boko Haram dzsihádista szervezet felelt 2014-ben 2014-ben több, mint 200 lány elrablásáért Nigériában, Chibok városában. 2015-ben az Iszlám Államnak esküdtek fel, és nevüket Islamic State in the West African Province-ra (IWAP) cserélték.
2016 óta Csád és szomszédjai az erőszakos szélsőségességet katonai és nem katonai eszközökkel is kezelték, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy több ezren hagyták ott a dzsihádista szervezetet és annak egyik ágát a JAS-t. Abubakar Shekau JAS vezető halála után kb. 70.000 fő hagyta ott a szervezetet.
Csádban 2021-ben történt váratlan fordulat, amely egy időre instabilitás felé tolta az országot. Idriss Déby Itno csádi elnök 30 éves hatalma után váratlanul meghalt, kormányellenes lázadók elleni küzdelemben ölték meg. Idriss Déby halálát követően fia, Mahamat Idriss Deby Itno tábornok a hadsereg segítségével azonnal magához ragadta a hatalmat.
Mahamat Déby, Csád elnöke. Kép forrása: Africa Intelligence
A tábornok hatalomátvételt követően azt ígérte, hogy 18 hónapos átmenet után demokratikus választásokat fog tartani. Ezt ahogy már láthattuk több országban is, nem tartották be. A mai napig ő az ország elnöke. A 18 hónapos átmenetből, közel 3 hónap lett, azonban végül 2024 májusára Déby kiírta a választásokat. Az út azonban a választásokig nem volt probléma mentes.
Csádban, pont egy időben a csádi külügyminiszter magyarországi látogatásával, február 28-án az országban „puccskísérlet” tört ki, melyet az ellenzék vezetett. Ezt azonban gyorsan leverte a csádi elnök, megölték a párt vezetőjét Yaya Dillót, aki egyébként a legnagyobb kihívója volt az elnöknek. További érdekesség a csádi választásokban, hogy Déby elnök megígérte korábban, hogy nem fog indulni az elnöki pozícióért, ezt azonban megszegte és ő lett az elsőszámú jelölt a május 6-ai választásokon.
Csád legnagyobb problémája a dzsihádisták mellett a politikai erőszak, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy az ACLED számításai szerint, 2022 és 2024 márciusa között 270 politikai erőszakot követtek el az országban. 2022-ben az átmeneti időszak további hosszabbítása elleni tüntetés elfojtásakor több, mint 70 tüntetőt öltek meg. Mint láthatjuk nem egyedi példa, hogy a kormányellenes tüntetések erőszakos elfojtása történik meg.
Ezek után nem meglepő, hogy Débynek nem volt igazán ellenfele a májusi választásokon. A győzelem után Déby már népfelhatalmazással irányíthat és az átmeneti kormánynak is vége. Déby 61%-kal nyert a választásokon, így bőven túlment az 50%-os határon.
A győzelmet követően azonban tragikus baleset is történt, az elnök győzelmét ünnepelni kívánó hadsereg egyes csoportjai ünnepi „díszlövéseket” adtak le, melyek embereket találtak el, kb 9 fő halálával végződött ez az ünneplés és több, mint 60 ember kórházba került emiatt.
A csádi választások tehát nem hoztak új eredményeket, de az átmeneti időszaknak vége, és így talán a politikai életben is stabilabb irány várható, amely kedvezhet a gazdasági fejlődésnek és a társadalmi békének is.
Nagy örömmel jelentjük be, hogy elkészült az E-ACT projektünkhöz kapcsolódó digitális kiadványunk.
Sok szeretettel ajálnjuk minden olyan civil szervezet számára, amelyek szeretnék hatékonyabban megszólítani a fiatalokat, bevonni a tevékenységükbe, aktív, összetartó közösséget szervezni.
Örömmel osztjuk meg veletek, hogy a szomszédos országok fiatal vezetőivel közösen szervezett E-ACT projektünk elképesztő eredményekkel zárult! 🙌 A projekt célja az volt, hogy megosszuk egymással a legjobb gyakorlatokat, és közösen tanuljunk arról, hogyan lehet hatékonyan bevonni a fiatalokat – különösen a hátrányos helyzetűeket – a demokratikus döntéshozatalba.
💻 Digitális eszközök és aktív állampolgárság – ezek voltak a középpontban, és a résztvevők két irányba indultak: a digitális kifejezésmód fejlesztése és a hátrányos helyzetű fiatalok bevonása az aktív állampolgárságba. Több ország képviselői gyűltek össze, hogy megosszák tapasztalataikat és új módszereket tanuljanak egymástól.
📚 A projekt során egy legjobb gyakorlatokat összefoglaló könyvet is összeállítottunk, amely digitális eszközöket és hagyományos közösségszervezési módszereket egyaránt tartalmaz. Ez az útmutató nemcsak a résztvevők, hanem minden ifjúsági munkás számára hasznos lehet, aki szeretne hatékonyabban elérni fiatalokat, különösen azokat, akik szociális, gazdasági vagy kulturális akadályokkal küzdenek. A kiadvány letölthető itt: https://reaktor.hu/2024/05/31/igy_szolitsd_meg_a_fiatalokat_-digitalis_kiadvany_civil_szervezeteknek
🌍 Nemzetközi kapcsolatok és együttműködés – a projekt egyik legnagyobb előnye, hogy új határokon átnyúló kapcsolatokat építettünk ki, és mélyítettük meglévő kapcsolatainkat. A résztvevők nemcsak új készségekkel tértek haza, hanem egy erős, támogató nemzetközi hálózat részévé is váltak.
🎯 A projekt közvetett célcsoportja azok a fiatalok, akiket eddig nehezen tudtunk bevonni a döntéshozatalba, de az E-ACT segítségével most már könnyebben elérhetjük őket. Különös figyelmet fordítottunk a hátrányos helyzetű fiatalokra, és reméljük, hogy a projekt eredményei segítenek majd nekik abban, hogy aktívabb szerepet vállaljanak közösségük életében.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett, támogatta és hozzájárult a sikerhez! 🚀 Ne feledjétek, ez még csak a kezdet – a megszerzett tudást tovább visszük és folytatjuk a közös munkát! 💪
