Reaktor

Az egyszer biztos, hogy az elmúlt években folyamatosan jelen van a sajtóban és a társadalmi párbeszédben is a magyar ingatlanpiac, nem telik el úgy egy hét, hogy ne kerülne gorcső alá a lakhatás témája, az otthonstart program pedig egyenesen felrobbantotta a piacot. A magyar piacról már tudunk mindent, de mi a helyzet a többi országgal, hogy alakulnak az ingatlanpiacok a világtérképen?

Hol a legnehezebb a lakhatás?

A globális lakáspiac jelenleg nagyon ellentmondásos képet mutat: míg egyes régiókban folyamatosan emelkednek az árak és szinte lehetetlen lakáshoz jutni, máshol árcsökkenések vagy lassulások tapasztalhatók. A legnehezebb helyzetben Hollandia, Ausztrália és Németország áll:

Ausztrália nagyvárosai – Sydney, Melbourne vagy Adelaide – a világ legdrágábbjai közé tartoznak, ahol az árak 9–15-szörösei az éves átlagjövedelemnek. Németországban több mint 800 ezer lakás hiányzik, a magas építési költségek és kamatok miatt pedig a kormány építési céljai messze nem teljesülnek. Hasonlóan kritikus a helyzet az Egyesült Államokban, Kanadában, az Egyesült Királyságban és Új-Zélandon, ahol a középosztály számára is egyre kevésbé elérhető az otthonteremtés.

(Jeff Goertzen)

Hol a legmagasabbak az ingatlanárak?

Hongkong szintén extrém: a lakások ára sokszor a helyi medián éves jövedelem 17-szerese. De a drága városok között szerepel Sydney, Vancouver, Auckland, London, Los Angeles és San Francisco is.

Hol könnyebb ingatlant vásárolni?

Ezzel szemben vannak olyan régiók, ahol még mindig kedvezőbb áron lehet ingatlant vásárolni. Kolumbia városai – például Bogotá, Medellín vagy Cartagena – továbbra is vonzóak a külföldiek és expatok körében. A Balkánon, Montenegróban, Szerbiában vagy Bosznia-Hercegovinában ugyan emelkednek az árak, de a szint még mindig elmarad Nyugat-Európától. Ukrajna szintén olcsóbb piac, ahol a megélhetési költségek és az ingatlanárak is alacsonyak maradtak.

Hol nőttek és hol csökkentek leginkább az árak?

Lengyelország különösen látványos, hiszen az EU-ban az egyik leggyorsabb áremelkedést produkálta, 17–18 százalékos éves drágulással. Ugyanakkor vannak országok, ahol az árak inkább stagnálnak vagy csökkennek: ilyen Kína, Hongkong, Finnország, Új-Zéland. Olaszország pedig különösen érdekes, hiszen 2010 óta reálértéken egyedül itt csökkentek az árak az EU-ban.

Mi az európai tendencia?

Az Európai Unió ingatlanpiaca az elmúlt években látványos áremelkedésen ment keresztül, és a legfrissebb adatok szerint ez a tendencia továbbra is folytatódik.

Negyedéves összehasonlításban az árak 1,4, a bérleti díjak pedig 0,9 százalékos bővülést mutattak. Az eurózónán belül a drágulás valamivel mérsékeltebb, de így is 5,4 százalékos éves áremelkedést regisztráltak.

Ha a hosszabb távú folyamatokat nézzük, a 2010 és 2025 közötti időszakban az uniós lakásárak átlagosan közel 58 százalékkal emelkedtek, míg a bérleti díjak „csupán” 28 százalékkal nőttek. Ez jól mutatja, hogy az ingatlanárak gyorsabb ütemben szaladtak el, mint a bérleti költségek. Egyes országokban azonban ennél is sokkal látványosabb volt a drágulás: Észtországban például 238 százalékkal emelkedtek az árak 15 év alatt.

Az Ingatlanárak és bérleti díjak alakulása az Európai Unióban 2010 és 2025 között. Az ingatlanár lilával, a bérleti díj kékkel jelölve. 

A legfrissebb negyedéves adatok alapján Portugália, Bulgária és Horvátország jár az élen az éves áremelkedést tekintve: ezekben az országokban 13–16 százalékkal drágultak az ingatlanok. Ezzel szemben Finnországban enyhe árcsökkenés figyelhető meg, az ingatlanok átlagosan közel 2 százalékkal olcsóbbak, mint egy évvel korábban. Hasonlóan kisebb visszaesést tapasztaltak Luxemburgban és Szlovéniában is.

Az Európai Központi Bank elemzése szerint az eurozóna lakáspiaca már kilábalt a korábbi megtorpanásból, és a következő években további áremelkedés várható. Ez ugyan kedvez a befektetőknek, de az elérhetőségi problémákat tovább mélyíti, hiszen a fiatalok és az első lakásvásárlók egyre nehezebben jutnak saját ingatlanhoz.

Országonként eltérő trendek rajzolódnak ki. Németországban például 2022 óta jelentős, mintegy 12 százalékos áresés volt megfigyelhető, ám 2024 második felében fordulat történt, és a piac ismét emelkedni kezdett. Elemzők szerint 2025–2026-ban már újabb 3 százalékos növekedés is elképzelhető. Írországban ezzel szemben folyamatos a drágulás: 2025-ben az átlagos ház ár 8,1 százalékkal emelkedett, a fővárosban, Dublinban már 450 ezer euró körül alakulnak az átlagárak, miközben a kínálat továbbra is szűkös.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy nem csak Magyarországon, hanem a világ számos pontján emelkednek az ingatlanárak és főleg a nagyvárosok küzdenek a lakhatási válság problémájával. Míg ez a helyzet a befektetőknek igen kecsegtető, addig az átlagemberek számára elégedetlenséggel és frusztrációval szolgál. 

Szeptember 11-én érkezik a mozikba Downton Abbey: A nagy finálé. Aki szereti a sorozatot és a filmeket, az bizonyára tisztában van ezzel az információval. Viszont talán kevesebben ismerik a filmek alaphelyszínéül szolgáló épületet, a Highclere-kastélyt.

A Highclere-kastély története

A kastély – vagyis pontosabban a birtok – története Kr.u. 749-re datálható, amikor a területet a király a winchesteri püspöknek adományozta és kb. 800 éven keresztül az ő birtokukban is maradt, a földterületre egy hatalmas püspöki rezidenciát is építettek a 14. század végén. Azonban 1551-ben VI. Eduárd elkobozta az egyháztól, és a következő időszakokban többször is gazdát cserélt a terület.

A következő fontos évszám a kastély története kapcsán 1679, amikor is a birtokot Sir Robert Sawyer politikus, későbbi főügyész vette meg – a jelenlegi tulajdonos a Carnarvon család, Sawyer közvetlen leszármazottjai. 1842-ben Sir Charles Barry, aki a londoni Parlament épületének tervezője is, átalakította a birtokon álló épületet a ma ismert Highclere-kastéllyá.

Az első világháború alatt a kastélyt kórházzá alakították át, hogy sebesült katonákat ápoljanak benne – a sorozat kedvelői ezt a látványt bizonyára könnyedén el tudják képzelni. A második világháború alatt pedig a kastély Londonból evakuált gyerekeknek adott otthont.

Lady és Earl Carnarvon, a Highclere-kastély jelenlegi lakói

(Forrás)

A Carnarvonok – a kastély honlapján így írnak magukról:

Carnarvon 8. grófja és grófnéje mindketten aktívan részt vesznek a kastély és a birtok életében. Lord Carnarvon szenvedélyesen elkötelezett a föld, a gazdálkodás és a fenntarthatóság iránt, és ez vezérli minden tevékenységét. Együtt értelmezték újra és alakították át Highclere szerepét a modern világban.

Lady Carnarvon könyveket is írt, amelyek megvásárolhatók az ajándékboltban vagy az Amazonon. Lady Carnarvon podcastja betekintést nyújt Highclere világába és a Downton Abbey kulisszái mögé, míg minden hétfőn megjelenő blogja újabb utazásra visz szavakon és fotókon keresztül.

Látogatások a Highclere-kastélyban

(Forrás)

Carnarvon jelenlegi grófja és grófnéje rengeteg energiát fektetett abba, hogy minden érdeklődő megtalálja a hozzá leginkább illő túrát vagy programot a kastély falai között vagy a hatalmas, gyönyörű birtokon.

 A különböző túrák és kiállítások között a kastély hivatalos honlapján lehet böngészni.

(Borítókép forrása)

Az elmúlt években jelentős átalakulások mentek végbe a felsőoktatásban, különösen a modellváltó egyetemek körében. Te hogyan értékeled ezeket az átalakításokat, illetve ezeknek az eddigi eredményeit?

Valóban, az elmúlt években egy jelentős újrastrukturálása volt a felsőoktatásnak, és ebben több intézmény megújuláson ment keresztül. Ami ennek egy fontos eleme, az az, hogy magát a finanszírozást is egy teljesítményösztönző finanszírozássá alakítottuk át. Meghatározott mérőszámok, indikátorok mentén kell az egyetemeknek működniük, és kell elérniük azt a hallgatóbarát fordulatot, azt a tudományos teljesítményt, gazdasági kapcsolódást, amelyeket vállaltak még a szerződések megkötésekor.

A mai napra most azt láthatjuk, így az elmúlt pár év távlatából, hogy minden területen egy jelentős előrelépés volt. Akár ha azt nézzük, hogy 40 százalékkal nőtt a jelentkezők száma, 20 százalékkal nőtt a külföldi hallgatók száma. A hallgatóbarát odafordulást jellemzi az is, hogy 4500-zal kevesebben morzsolódtak le. Közel 22 ezren jobban haladnak a kreditjeikkel, a tanulmányaikkal.

Ezek mind azt jelzik, hogy volt értelme, és hogy az egyetemek jól rezonáltak erre az új működési módra. De a gazdasági kapcsolatoknál is láthatjuk, hogy a vállalati kapcsolatokból származó bevételük 68 százalékkal nőtt. Hétszereződött a szabadalmak száma. A kiemelkedő tudományos publikációk 48 százalékkal bővültek minden olyan területen, ami egyébként a nemzetközi rangsoroknak is egy fontos indikátora. Minden olyan területen komoly erősödést láthatunk.

Említetted, hogy objektív mérőszámok alapján történik ilyenkor az egyetemeknek a rangsorolása. Pontosan milyen számokat vesztek ilyenkor figyelembe?

Amikor az első hatéves finanszírozási szerződést kötöttük, ott fölmértük, hogy mi az akkori állapot. Hány hallgatója van, hány oktatója.. Milyen tudományos publikációkkal rendelkeznek, milyen vállalati bevételeik vannak, milyen lemorzsolódási adataik vannak.

Egy széles spektrumú bázist vettünk, és utána az egyetemmel közösen, több vitakör után – mert nyilván mi is többet, erősebb fejlődést vártunk, az egyetem pedig fontolva haladt volna –, de több kör után végül is meg tudtuk állapítani azokat az elérendő célokat évente és összességében hat évre nézve, amik egy jelentős fejlődést mutatnak.

Készülve az interjúra, több beszélgetést is elolvastam veled, és ezekben többször is említetted, hogy a tehetséggondozást nemzeti ügyként kell kezelni. Pontosan mit jelent ez a fogalom, és hogyan nyilvánul meg a gyakorlatban?

Azért gondolom, hogy a tehetséggondozás nemzeti ügy, mert magának a tehetségprogramnak a finanszírozása eleve úgy tevődik össze, hogy nemcsak a kormány részéről, hanem a polgárok, a társadalom részéről is jelentős felajánlás történik. Hiszen az adó 1%-a felajánlható a Nemzeti Tehetség Program javára, és ezt egészíti ki a kormány minden évben.

Az elmúlt 16 évben a tehetségprogramra már több mint 41 milliárd forintot fordítottunk. Ez nemcsak a határainkon belül, hanem a külhoni fiatalok számára is elérhetővé vált. Évente 300-350 ezer fiatalt tudunk bevonni különféle tehetségprogramokba. Ide tartozik például a versenyek támogatása, a tanárok támogatása a Köbüki programon keresztül, de sok szervezet támogatása is. Így egy széles spektrumú rendszer alakult ki, amely segíti a tehetséges fiatalokat abban, hogy kibontakoztassák és kamatoztassák a tudásukat.

Említésre kerültek már a külhoni fiatalok, illetve a külhoni magyarok. Milyen célzott támogatásokkal, ösztöndíjakkal vagy programokkal tervezi őket a kormányzat támogatni?

A külhoni egyetemisták számára többféle ösztöndíj elérhető. Van olyan, amely az anyaországi tanulmányokat támogatja, van, amely a helyben való boldogulást, és van olyan is, amely a kapcsolatteremtést segíti. Most egy új célrendszer mentén szeretnénk átrendezni ezeket az ösztöndíjakat. Ez egyértelműbben az otthonmaradást, a szülőföldön maradást támogatná. Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok, akik elmennek felsőoktatásba, egyetemre, majd hazatérve a közösségük javára fordítsák a tudásukat.

Ennek megfelelően az első fontos elem a Makovecz-program megerősítése lesz. Ez a teljes Kárpát-medencei felsőoktatási tér erősítését jelenti. A program keretében külhoni és anyaországi, valamint külhoni és külhoni egyetemek között is megvalósulhat mobilitás, mind oktatói, mind hallgatói részről.

Szeretnénk az ösztöndíjak rendszerét is megerősíteni. A szülőföldi ösztöndíjak mellett az anyaországi ösztöndíjak esetében egy olyan átrendeződésben gondolkodunk, amely azokra a képzésekre fókuszál, amelyek a szülőföldön nem elérhetők. Az elsődleges rendezési elv az lenne, hogy amit a fiatal a szülőföldjén el tud végezni, azt ott tanulja meg. Ami viszont gazdaságilag fontos a szülőföld közösségének, de csak az anyaországban érhető el, azt kiemelten támogassuk.

Ez az egyik fő átalakulás. Emellett szeretnénk megerősíteni az oktatói utánpótlást is. Ez jelenti egyrészt a Kollégium Talentum program megerősítését, másrészt a fiatal oktatói ösztöndíjprogram bővítését. Mind az ösztöndíj mértékében, mind az ösztöndíjazottak számában egy erősebb bővítést, a fiatal oktatói program esetében pedig duplázást szeretnénk 2026-ig megvalósítani.

Nekem az a személyes tapasztalatom, hogy az oktatáspolitika és a gazdaság kapcsolatában egyre többször jelenik meg a különböző természettudományok, a matematika, illetve a műszaki tudományok és az informatika kapcsolatának a boncolgatása. Hogyan látja ezeknek a szakoknak a jövőjét Magyarországon?

Azt érdemes látni, hogy a felsőoktatásnak kulcsfontosságú, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt képzésekre koncentráljon. Arra tegyen hangsúlyt, az kerüljön a fókuszba. De emellett azt is látom, hogy a fiatalok részéről is van egy tudatosság. Egyre többen orientálódnak ezekbe a képzésekbe. Hiszen a jelentkezői adatokból is látszott, és most a felvételi eredményekből is, hogy ezekre a képzésekre a felvettek 66%-a állami ösztöndíjas képzésre került be.

Ez nem öncélú, hanem azért van, mert azt látjuk, hogy a műszaki, természettudományi, mérnöki, informatikai, orvosi, egészségtudományi vagy pedagógus képzések, illetve ide sorolhatók az agrárképzések is, azok, amelyekre elsődlegesen a hazának szüksége van.

Ez lehet, hogy kicsit filozófiai kérdés, de említetted a mai fiatalok tudatosságát. Szerinted minek köszönhető az, hogy egy mai fiatalt tudatosabbnak mondanak, mint mondjuk egy-két-három generációval ezelőttit?

A miértekre csak feltételezéseim vannak. A 2024-es ifjúságkutatás eredményei viszont abszolút megerősítik azt, hogy sokkal tudatosabbak. Korábban tudják, hogy mit szeretnének, mi az a vágyott munkakör, vágyott szakma, amit el akarnak érni. Ehhez igazítják a tanulmányaikat, és azon az úton haladnak egyre erősebben.

Az is látszik, hogy mikor szeretnének családot alapítani, mikor szeretnének külön költözni a szülőktől, saját egzisztenciát építeni. Ezek mind megjelennek a kutatási eredményekben. Sokkal erősebben gondolkodnak ezekben, mint akár az én generációm annak idején.

Én ezt a rendszerváltás utáni időszakkal is magyarázom. Akkor volt egy kinyílása az egyetemeknek, mindenki mehetett egyetemre. Ez okozta azt, hogy bizonyos szakokon nagyon sokan tanultak, túltermelés történt, és emiatt volt egyfajta elértéktelenedése a diplomának. Szerintem erre egy válaszreakció a mai fiatalok részéről egyrészt a tudatosság.

Az is nagyon fontos, hogy a diploma szerepét és a szakképzés szerepét is sikerült megerősíteni. Ha a diplomákat nézzük, egyértelműen látható, hogy átlagosan másfélszeres bérszorzót jelent a diploma önmagában, és körülbelül 40 nap alatt el lehet helyezkedni vele. Egy műszaki vagy informatikai képzés esetén ez akár kétszeres szorzót is jelenthet.

A szakképzésnél pedig azt látjuk, hogy aki technikum után, vagy a szakmája birtokában elhelyezkedik, jó szakember lesz. Ő keresett szakember, tud építkezni, és karriert építeni.

(A teljes beszélgetés rövidített, összefoglalt leirata.)

Debre Szabolcs második helyezést ért el a 2025-ös Geoguessr World Championshipen Koppenhágában. A magyar játékos izgalmas fordulókkal menetelt előre egészen a döntőig, ahol végül csak Radu C tudta megállítani, de egészen az utolsó körig szoros küzdelemben tartotta magát, és hajszálon múlt, hogy nem a magyar hozta haza a kupát.

De mi is az a Geoguessr?

A Geoguessr egy 2013-ban indult online, Google Térkép-alapú játék, amely mára milliókat vonzott be világszerte. A koncepció egyszerű, mégis magával ragadó: a játékosokat egy véletlenszerű helyszínre dobja le a Google Street View világában, és nekik a környezetből kell kitalálniuk, hogy a Föld mely pontján járnak. Ez lehet egy amerikai kisváros benzinkútja, egy chilei hegyi szerpentin vagy akár egy indonéz falu poros utcája.

A játék szépsége abban rejlik, hogy az apró részletek döntenek. Egy közlekedési tábla betűtípusa, a villanyoszlop formája, a rendszám színe, a növényzet fajtája vagy éppen a napsugarak beesési szöge mind árulkodó nyom lehet. A rutinos játékosok elképesztő gyorsasággal tudják felismerni, hogy egy adott útburkolat csak Japánban fordul elő, vagy hogy a baloldali közlekedés az Egyesült Királyságot jelzi.

A klasszikus játékmódban öt forduló van, minden körben maximum 5000 pontot lehet szerezni attól függően, milyen pontosan jelöli be a játékos a helyszínt a térképen. Egy tökéletes játék tehát 25 000 pontot jelent. A közösségi élményt a kihíváslinkek, az időre menő párbajok és a különleges játékmódok adják – például a No Move, ahol nem lehet előrelépni, vagy az extrém NMPZ (No Move, Pan, Zoom), ahol sem mozgatni, sem forgatni, sem nagyítani nem szabad a képet.

Az elmúlt években a Geoguessr az esport világába is belépett. A legjobb játékosok döbbenetes gyorsasággal és pontossággal ismerik fel a helyszíneket, gyakran kevesebb mint öt másodperc alatt, miközben a laikus nézők sokszor még azt sem tudják eldönteni, melyik kontinensen járhatnak.

A 2025-ös világbajnokság

A 2025-ös World Championship immár a harmadik hivatalos világbajnokság volt, amelyet profi esport-eseményként rendeztek meg. A kvalifikáció hosszú hónapokon át zajlott: 2024 novemberétől online World League fordulókat tartottak, majd május–júniusban következtek a regionális versenyek, köztük az EMEA-kvalifikáció, végül pedig a szeptember előtti „wildcard” események adták az utolsó lehetőséget a kijutásra.

A világbajnokságot végül 16 játékos részvételével rendezték meg 2025. augusztus 29–30-án Koppenhága K.B. Hallen arénájában, ahol a teljes díjazás elérte a 100 000 dollárt. A fő versenyformátum egyenes kieséses rendszerben zajlott, egyéni párbajokkal, amelyek három nyert játszmáig tartottak, vagyis aki előbb megnyert három kört az öt lehetségesből, az jutott tovább.

Debre szereplése nem volt meglepetés: az EMEA-selejtezőt megnyerte, méghozzá úgy, hogy legyőzte a korábbi világbajnokot, Blinkyt is. Ezért esélyesként vágott neki a koppenhágai döntőnek. A végső párharcban a magyar játékos a világranglista első helyezettjével, az amerikai Radu „Radu C” Casapuval mérkőzött meg. A döntő óriási csatát hozott: 3–2 arányban dőlt el Radu C javára, de Debre végig kiváló formában játszott, és csak minimálisan maradt alul.

A dobogósok sorrendje így alakult:

• 1. hely: Radu C – 40 000 dollár
• 2. hely: Debre Szabolcs – 20 000 dollár
• 3. hely: Stefan
• 4. hely: Leero

A Geoguessr jövője

A játék esporttá válása egyben reformokat is hozott. A világbajnokságon például tíz körös maximumkorlát mellett zajlottak a párbajok, a játékmódok – Moving, No Move és NMPZ – folyamatosan váltakoztak, a sérülést okozó szorzók pedig körönként növekedtek, hogy fokozzák a feszültséget. Ugyanakkor sok játékos és néző szerint a formátum további finomításra szorul: a szorzók és a játékmódok aránya még jobban kiegyensúlyozható lenne, hogy a versenyek még izgalmasabbak és nézőbarátabbak legyenek.

Pillanatkép a világbajnokságról, Debre kedvenc országai az Egyesült Államok, Kanada, Indonézia, Fülöp-szigetek, Ausztrália és Argentína.

A közvetítéseket több platformon is lehetett követni, a Twitchtől kezdve a nemzetközi esport-csatornákig. Magyarországon például az Esport1 közvetítette élőben az eseményeket, így a hazai közönség is részese lehetett Debre történelmi menetelésének.

Mindez jól mutatja, hogy a Geoguessr egyre nagyobb közönséget hódít meg világszerte. Ráadásul most már nekünk, magyaroknak is van egy olyan játékosunk, akire büszkék lehetünk: Debre Szabolcs a világ második legjobb Geoguessr-játékosa. Az elképesztő gyorsasággal hozott tippek, a feszült párharcok és a látványos fordulatok miatt biztosan érdemes lesz a következő versenyeket is figyelemmel kísérni.

Augusztus 31-én és szeptember elsején két napra Tianjin több volt, mint egy forgalmas kínai kikötőváros: a világpolitika középpontjává vált. A Shanghai Cooperation Organisation (SCO) csúcstalálkozói ritkán szűkölködnek a retorikában, de az idei összejövetel más volt. Nemcsak azért, mert Narendra Modi miniszterelnök először járt Kínában 2018 óta, hanem mert Xi Jinping itt mutatta meg, hogy Kína alternatív globális vezetőként kíván fellépni, és mert Vladimir Putin bizonyítani akarta: Oroszország messze nem elszigetelt.

Xi nyitóbeszédenek középpontjában az Egyesült Államok került. Név nélkül ugyan, de határozottan elutasította a „hegemonizmust” és a „zsaroló gyakorlatokat”, kijelentve: „Néhány ország házszabályait nem szabad másokra kényszeríteni.” Üzenete világos volt: a Nyugat uralmának kora lejárt, helyébe igazságosabb, többpólusú világnak kell lépnie. Szavainak súlyt is adott: 2 milliárd jüan támogatást ígért az SCO-tagállamoknak 2025-ben, és további 10 milliárd jüan hitelt három év alatt a szervezet banki konzorciumán keresztül. Emellett bemutatta az új Global Governance Initiative-et, amely a korábbi Security, Development és Civilization Initiatives-re épül. Ezek együtt Kína azon törekvését rajzolják fel, hogy ne mások szabályait kövesse, hanem maga írja őket.

Xi azonban nem elégedett meg puszta szavakkal. A csúcs után másnap hatalmas katonai parádét rendezett Pekingben. Mellette Putin, Kim Dzsong Un és Maszúd Pezeshkian iráni elnök állt a dísztribünön – azok a vezetők, akiket Washingtonban egyre gyakrabban neveznek a „felforgatás tengelyének” (Axis of Upheaval). Az üzenet egyértelmű volt: Kína nemcsak diplomáciai fórumokat szervez, hanem katonai erővel is alátámasztja globális szerepét.

Putin a csúcsot arra használta, hogy felerősítse saját narratíváját. Az SCO-t „új eurázsiai biztonsági rendszer” alapjaként dicsérte, amely szerinte leváltja a „elavult euroatlanti modelleket”. Azzal érvelt, hogy Ukrajna válságát nem az orosz agresszió, hanem a Nyugat által támogatott puccs okozta, és méltatta India és Kína közvetítési erőfeszítéseit. A látvány szinte fontosabb volt, mint a szavak: Xi és Putin fesztelenül, jókedvűen beszélgetett egy banketten, ezzel is üzenve, hogy Moszkva nincs egyedül.

Modi számára az út diplomáciai egyensúlyozás volt. Már önmagában jelentőséggel bírt, hogy hét év után ismét kínai földre lépett. A 2020-as határincidensek befagyasztották a csúcsszintű kapcsolatokat, így tianjini megjelenése óvatos közeledést jelzett. Beszédében három pillért emelt ki: biztonság, összeköttetés és lehetőség. Keményebb fellépést sürgetett a terrorizmus és annak finanszírozása ellen, miközben kiemelte India saját projektjeit, például a Chabahar kikötőt és az International North-South Transport Corridor-t. Üzenete a megszokott volt: India kész részt venni a kínai kezdeményezésű fórumokon, de a maga feltételei szerint.

A legemlékezetesebb pillanatok azonban a hivatalos programon kívül estek. Modi melegen ölelte Putint, kézen fogva sétált vele, majd az orosz elnök limuzinjában is tárgyalt vele. Később Xi is csatlakozott hozzájuk, és a három vezető együtt nevetett. Washingtonban mindezt rossz szemmel nézték. Csak napokkal korábban, augsuztus 27-én lépett életbe Donald Trump döntése, amely további 25%-os (összesen 50 %-os) vámot vetett ki számos indiai exportra, részben Újdelhi orosz olajvásárlásai miatt. Modi pedig ezután, közvetlenül a vámok bevezetése után utazott el Kínába az SCO-csúcsra – gesztus, amelynek szimbolikája aligha kerülhette el az amerikai figyelmet.

A csúcstalálkozó súlyát növelte, hogy Xi konkrét intézményi javaslatot tett. Felvetette egy SCO Development Bank létrehozását, amely a szervezetnek pénzügyi erőt adna infrastruktúra- és digitális projektek támogatására. Ez a kezdeményezés, a Global Governance Initiative, valamint az együttműködés mesterséges intelligencia és űrkutatás terén azt mutatják, hogy Kína tartalommal is meg kívánja tölteni az SCO-t.

A találkozó végén a vezetők elfogadták a Tianjin Declaration-t, amelyben megerősítették támogatásukat az ENSZ mellett, elítélték a terrorizmust és a szervezett bűnözést, és mélyebb gazdasági és digitális együttműködést ígértek. Bár a dokumentum általános megfogalmazású, világosabban jelöli ki az SCO jövőbeli irányát, mint a korábbi közös állásfoglalások.

A tiencsini SCO-csúcs nem írta át a világrendet egyik napról a másikra, de ismét megmutatta, milyen irányba mozdulnak a főszereplők. Kína nyíltan pályázik a globális intézményi vezető szerepre, Oroszország a szövetségi kapcsolatait használja fel az elszigeteltség ellen, India pedig igyekszik egyensúlyt tartani a rivális hatalmak között. Hogy ezekből a gesztusokból tartós intézmények és valódi politikai eredmények lesznek-e, azt még nem tudni. Annyi azonban biztos, hogy a világpolitika súlypontja egyre inkább Eurázsiára tevődik át, és a Nyugatnak ezzel számolnia kell.

Források

• CNN, “Xi and Putin stand shoulder to shoulder as China casts itself as an alternative global leader” (Sept 1, 2025)
• CGTN, “China-proposed GGI aims to boost global stability and governance” (Sept 1, 2025)
• CNBC, “SCO summit 2025: Key takeaways from Beijing’s push to reshape global order” (Sept 2, 2025)
• Reuters, “China’s Xi pushes new global order, flanked by leaders of Russia and India” (Sept 1, 2025)
• AP, “SCO summit could challenge US dominance” (Aug 31, 2025)
• Times of India, “Modi joins Putin in his limo, strolls hand-in-hand” (Sept 1, 2025)
• Government of India, “PM Modi participates in the 25th SCO Summit in Tianjin” (Sept 1, 2025)
• SCO Secretariat, Tianjin Declaration 2025 (Sept 1, 2025)

Nem mintha olyan gyakran esne meg az átlag magyarországi lakossal, hogy egyszer csak Thaiföld fővárosában találja magát, mégis érdekes tanulságokkal szolgálhat egy kis kitekintés. Bangkokban sétálva az ember úgy érzi, két világ feszül egymásnak, amik valahogy mégis egybeolvadnak. Több tucat felhőkarcoló, hatalmas bevásárlóközpontok és luxusautók. A nemzetközi márkák üzletei az Andrássy úti boltokat itt fényűzésben tízszer leköröznék. És mellettük: omladozó házak, szűk sikátorokban álló viskók, kis utcai bódék és a szegénységben élő helyiek mindennapjai. Ami mégis sok mindent ellensúlyoz, az a thai emberek kedvessége és befogadó természete: mosollyal fordulnak a látogatók felé, és a nehéz körülmények között is őszinte nyitottságot sugároznak. Ez a kettősség minden második utcasarkon érzékelhető, és aki egy kicsit is mélyebben figyeli a várost, annak hamar világossá válik, hogy a thai főváros egyszerre helyszíne a modern jólétnek és közben ugyanennyire a helyiek mindennapi küzdelmes túlélésének.

A luxus varázsa

Bangkok belvárosában járva a turistát elsőként a hatalmas plázák, lakóházak és felhőkarcolók ragadják meg. Siam Paragon, CentralWorld, ICONSIAM – épületek, amelyek méretben és kínálatban is könnyen felveszik a versenyt bármelyik európai nagyvárossal. Ezek nem pusztán vásárlási helyek, hanem teljes világok: mozik, éttermek, coworking irodák, szórakozóhelyek egyetlen komplexumban. A kiválóan légkondicionált plázákban olyan jó idő van, hogy mind a külföldiek, mind pedig a helyiek ide járnak elmenekülni a borzasztó utcai melegtől és párától. Míg kint 30-35 fok van, bent olyan hideget “élvezhetünk”, hogy gyakran nem árt a pulóver sem. A helyiek sokszor hosszúnadrágban és hosszú ujjúban járnak az utcán is, mellettük egészen nevetséges képet nyújtanak a nyári, tengerparti ruhákban sétáló turisták.

A 30-40 emeletes toronyházakban (luxus)lakások sorakoznak, sokszor külföldi befektetők és expatok vásárolják vagy bérlik őket. Nyugatról Thaiföldre érkezve a diákok is könnyen olyan szintű lakhatást találnak, amit otthon – akár Európában, akár Amerikában – képtelenek lennének megfizetni. Az edzőterem és a medence már nem is kérdés, hanem alapvetés, hogy tartozik a (30-35 négyzetméteres) lakásokhoz. Nincs igény nagy lakótérre, viszont jól használható és elegáns közös terekre, co-working spacere, pihenő terekre annál inkább. Az utcákon feltűnőek a sportautók, a csinos kávézók és éttermek, amelyek kifejezetten a tehetősebb réteget és a nyugati látogatókat célozzák. A város gazdasága erősen épít a turizmusra, ezért a nyugati pénztárca mindenhol jelen van: a szolgáltatások sokszor drágábbak, ha turista vagy, és sok helyen eleve neked vannak kitalálva, és nem pedig a helyi igényből születtek meg.

A túlélés oldala

Mindez azonban csak az érem egyik oldala, a luxusépületek árnyékában ott élnek a helyiek, akiknek a nagy része alacsony keresetből próbál megélni a bangkoki utcákon. A thai minimálbér európai szemmel rendkívül alacsonynak számít, miközben Bangkokban a megélhetési költségek az elmúlt években folyamatosan emelkednek – persze a nyugatról bevándorló külföldiek miatt is.

A kis viskók és omladozó házak érdekesmód gyakran közvetlenül a felhőkarcolók mellett állnak. Ez elég különös, diverz városképet eredményez: az egyik oldalon a modern metropolisz fényűzése, a másikon az utcai árusok, zsúfolt bérlakások, vagy egyszerűen csak bádogból összetákolt otthonok. Ilyen házikók mellett elhaladva gyakran még a helyiek is előveszik zsebükből a népszerű thai gyógynövényes inhalálót, a Nózira hasonlító kis zöld yadomot, hogy enyhítsék a szemét és az utcai főzés szagát. Ami sok európai nagyvárosban elképzelhetetlen lenne – hogy a szegénység ilyen nyíltan és közvetlenül jelen van a belső kerületekben –, Bangkokban természetes látvány. Önmagában ez is egészen kettős érzéseket kelt az emberben. Valahol szomorú és egészen elborzasztó a látvány a szagokkal keveredve és hatalmas sajnálat fogja el az embert, míg közben mégis csodálatos, hogy van lehetőségük ezeknek az embereknek is a fővárosban élni. Persze ezzel együtt is az lenne a valóban ideális, ha a helyi thai lakosok megfelelő életszínvonalon tudnának a saját lakóhelyükön, fővárosukban létezni… mint az idelátogató turisták.

A jóléti rendszer és az életszínvonal

A kérdés adja magát: mennyire tekinthető jóléti államnak Thaiföld? A rövid válasz, hogy jóval kevésbé, mint amit Európában megszokottnak tartunk. A thaiföldi rendszer inkább a liberális jóléti modellhez áll közel: az állam biztosít egy alapvető védelmet, de a piac szerepe dominál.

Az egészségügyben nagy előrelépés az általános hozzáférhetőség, amely mindenki számára garantálja az alapellátást. Ugyanakkor a minőség erősen eltérő lehet, a magánkórházak világszínvonalú szolgáltatásokat kínálnak, angolul beszélő orvosokkal és modern környezettel, de ezek a helyiek többsége számára megfizethetetlenek. Így bár az ellátás elérhető, a színvonal mégis attól függ, hogy ki mennyit tud fizetni.

Az oktatás is hasonló kettősséget mutat. Az állami iskolák gyakran forráshiányosak, nagy osztálylétszámokkal és kevés egyéni figyelemmel. Ezzel szemben a nemzetközi iskolák és egyetemek magas minőséget nyújtanak, de ezek csak a tehetősebb rétegek számára elérhetők. Az oktatás tehát – mint sok európai országban is – nem az esélyegyenlőséget erősíti, hanem inkább újratermeli a társadalmi különbségeket.

Bangkok egyik legnagyobb paradoxona tehát, hogy a modern globális metropolisz és a túlélésért küzdő mindennapok cseppet sem különülnek el, hanem egyenesen egymás mellett élnek. A városban egyszerre jelenik meg a jövőbe mutató urbanizáció és a fejlődő országokra jellemző társadalmi feszültség is. Ez a kettősség elgondolkodtató számomra, egy európai számára: mit jelent a jólét, ha nem fér hozzá mindenki, és mit jelent a városi fejlődés, ha az csak a lakosság egy szűk rétege számára nyújt előnyöket? Thaiföldön töltött első hónapom számomra nemcsak kulturális élmény volt, hanem egy hasznos tükör is, amelyben nemcsak Bangkok és az európai nagyvárosok különbségei rajzolódtak ki, hanem a hasonlóságok is. Hiszen nálunk is jelen vannak társadalmi törésvonalak – csak talán egy fokkal kevésbé nyíltan. Ezzel szemben Bangkok tisztán megmutatja, hogy a fejlődés soha nem egy egységes folyamat, és mindig lesznek, akik kimaradnak belőle, és mindig lesznek, akik profitálnak belőle.

A mesterséges intelligencia az elmúlt évtized talán legnagyobb technológiai ugrása volt, és ma már egyre nehezebb olyan területet találni, amelyet ne érintene valamilyen módon. Bár a legtöbb ember számára ez a kifejezés még mindig a Google keresési javaslataiban, a Netflix ajánlóiban vagy a chatbotokban ölt testet, valójában sokkal mélyebbre nyúlik: a közpolitikába és az állam működésébe is. Amit korábban csak tudományos fantasztikumban láttunk – intelligens rendszerek, amelyek döntéseket hoznak az ember helyett –, az ma már több ország közigazgatásában is valóság. De milyen előnyöket és milyen kockázatokat rejt ez a tendencia? Lehetséges-e olyan államot működtetni, ahol egyre több döntést algoritmusok hoznak meg? És kié a felelősség, ha hibáznak?

Digitalizáció az államban

Az állami digitalizáció nem új jelenség: a kétezres évek elején az e-kormányzás forradalma már elhozta az online ügyintézés és a digitális dokumentumkezelés korát. Ezek a fejlesztések főként a hatékonyságról szóltak – kevesebb papír, gyorsabb ügyintézés, egyszerűbb kapcsolattartás. A mesterséges intelligencia azonban már nem csupán az adminisztratív terheket csökkenti, hanem egyenesen döntéseket hoz, gyakran emberek helyett (például Észtországban, Indiában és Kanadában). Ez pedig új etikai, jogi és politikai kérdéseket vet fel, hiszen a méltányos mérlegelés tipikusan emberi tulajdonság. Különösen akkor, ha az algoritmus egy adóvizsgálat elindításáról, egy szociális támogatás megvonásáról vagy éppen egy bevándorlási kérelem elutasításáról határoz. 

Világszerte több ország is kísérletezik az MI állami alkalmazásával. Észtországban például a jogrendszert támogató algoritmusok működnek, amelyek egyszerűbb esetekben döntési javaslatokat tesznek. Hollandiában éveken át működött a SyRI nevű rendszer, amely szociális visszaélések kockázatát próbálta algoritmikusan kiszűrni – ám a rendszer komoly botrányt kavart, miután kiderült, hogy diszkriminatív módon, etnikai alapú szűréseket is végzett. Az Egyesült Királyság adóhivatalában MI alapú döntéstámogató rendszert alkalmaznak a csalások gyanús mintázatainak felismerésére. Ezek a példák jól mutatják: az algoritmikus állam már nem futurisztikus vízió, hanem aktuális valóság.

Hatékonyság és kiszámíthatóság?

Támogatói szerint a mesterséges intelligencia bevezetése a közigazgatásban jelentős előnyökkel jár. Egy jól megtervezett algoritmus gyorsabban dolgozik, nem fárad, nem követ el figyelmetlenségből hibákat, és elvileg nem torzítanak benne előítéletek sem. Egy olyan szociális támogatási rendszer, amely MI segítségével értékeli a kérelmeket, hatékonyabban képes kiszűrni a visszaéléseket, csökkenti az ügyintézők terheltségét, és gyorsabb döntéseket tesz lehetővé. Hasonló hatékonyságnövekedés érhető el a közlekedésszervezésben, adóellenőrzésekben vagy épp várostervezésben is. Az algoritmus tehát a közszolgáltatások új motorjává válhat – de csak akkor, ha működése megbízható, érthető és ellenőrizhető marad.

A probléma azonban ott kezdődik, amikor az MI működése átláthatatlanná válik. Az úgynevezett "fekete doboz" algoritmusok esetében a rendszer döntései nem visszakövethetők, nem indokolhatók emberi logika szerint. Márpedig a közigazgatásban a döntések indokolhatósága és jogi kontrollja nem választható opció, hanem a rendszer jellemzője, nem is beszélve arról, hogy alkotmányos kötelezettség. Ha egy állampolgár szociális támogatás iránti kérelmét elutasítják, joga van tudni, miért történt így. Az a válasz, hogy „az algoritmus így döntött”, nemcsak elégtelen, hanem jogsértő is.

Etikai problémák

Az MI-alapú döntéshozatal emellett etikai szempontból is ingoványos terep. Az algoritmusokat emberek tervezik, és azok a mintázatok, amelyek alapján „tanulnak”, gyakran éppen azokat a társadalmi torzulásokat örökítik tovább, amelyeket elvileg ki kellene küszöbölniük. Ha a múltbeli adatok alapján például egy bizonyos városrészből több visszaélés történt, a rendszer automatikusan nagyobb kockázatúnak ítélheti meg az ott élőket – függetlenül attól, hogy az adott személy egyébként semmilyen szabálytalanságot nem követett el. Ez nem technikai hiba, hanem strukturális igazságtalanság, amely a társadalmi egyenlőtlenségeket tovább mélyíti. 

Nem véletlen, hogy az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) világosan kimondja: minden állampolgárt megillet a jog, hogy ne kizárólag automatizált döntéshozatal tárgya legyen, ha az jelentős hatással van rá. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az emberi ellenőrzésnek minden algoritmikus döntésnél jelen kell lennie, különösen, ha az jogokat, juttatásokat vagy szankciókat érint. Ez azonban nem mindig történik meg automatikusan – a szabályozás és a gyakorlat között gyakran jelentős szakadék tátong.

Létezhet középút?

Mit tehetünk tehát? A megoldás nem az algoritmusok teljes kizárása – ez naiv visszalépés lenne a 20. századi közigazgatásba. A mesterséges intelligencia számos területen valóban hatékonyabbá, kiszámíthatóbbá és olcsóbbá teheti az állami működést. Az igazi kihívás abban rejlik, hogy hogyan tudjuk e rendszerek működését átláthatóvá, ellenőrizhetővé és felelőssé tehetővé tenni, miközben megőrizzük az emberi méltóságot, a méltányosságot és az egyéni jogokat.

A jövő valószínűleg nem a gépek kizárólagos uralma, hanem egyfajta hibrid közigazgatás lesz, ahol a mesterséges intelligencia az emberi döntéshozók munkáját segíti, de nem váltja ki őket. A rendszer javaslatot tehet, modellezhet, szűrhet – de a döntés végső felelőssége továbbra is a köztisztviselőé, a bíróé vagy az ügyintézőé kell, hogy maradjon. Ehhez azonban újragondolt intézményi kultúrára, átfogó szabályozásra és a technológia alapos társadalmi vitájára van szükség.

Végső soron hiszen nem az a kérdés, hogy használjuk-e a mesterséges intelligenciát a közigazgatásban – ez elkerülhetetlen. Az igazi kérdés az, hogy hogyan használjuk: kinek a kontrollja alatt, milyen értékek mentén, és milyen garanciákkal. Az algoritmus lehet a jó kormányzás eszköze – de csak akkor, ha nem feledkezünk meg arról, hogy a kormányzás célja nem a gépi tökéletesség, hanem az emberi méltóság szolgálata.

Az első kérdésem az, hogy hogyan jött az ötlet erre a startupra?

Az ötlet még régen jött egyébként. Egyetemisták voltunk, amikor elkezdtük. Az egész alapkoncepció onnan indult, hogy kaptunk tequilát  Mexikóból, és ez elfogyott. Akkor gondoltuk, hogy szeretnénk ugyanolyan jó tequilát beszerezni, de Budapesten nem találtunk.

Elkezdünk gondolkodni, hogyan lehetne ennek a birtokába jutni. Kitaláltuk, milyen jó lenne, ha a Mexikóból amúgy is érkező emberek a repülőjükön hoznának magukkal egy-egy üveg tequilát. Nyilván nem mindenki, hanem csak az, aki elvállalja ezt az egészet. Tehát gyakorlatilag ilyen kontinenseken átívelő szállításból indult az egész. Azt gondoltuk, hogy az embereknek van egy kis szabad kapacitása – akár a bőröndben, akár máshol –, és akinek van, az hozzon el nekünk valami olyat, amit mi itt magunknak nem tudunk megszerezni. Innen indult el az egész, és onnan göngyölítettük tovább, majd szűkítettük le egészen olyan szintre, hogy most már csak városon belül csináljuk. Az alapkoncepciót viszont megtartottuk.

És ez a bizonyos tequila egyéni fogyasztási célt szolgált, vagy pedig árusítottátok?

Egyéni fogyasztás. Igazából semmi más célja nem volt, csak hogy mi nagyon élvezzük. Emellett segített a további ötletelésben.

És ez a bizonyos modell, amit mondtál, kuriózum volt? Ti találtátok ki, vagy pedig ilyesmi létezett már a piacon?

Abban a modellben, amit akkor elkezdtünk, abban semmi kuriózum nem volt. Amikor még egyetemre jártunk, nyilván nem ezzel foglalkoztunk főállásban. Szabadidőnkben nézegettük, és körülbelül az első évben csak azt kutattuk, hogy hány ilyen cég van, és milyen pályát fut be az, aki ilyet csinál. Nem nézett ki túl jól, mert jogilag annyira nem állta meg a helyét. Volt ugyan egy felszálló ág, de bármikor egy cég jobban ment, majdnem az összeset lekapcsolták, mivel nem egy legális modellről volt szó. Pont ezért gondoltuk, hogy mivel jogilag nem stabil, másrészt eléggé esetleges, hogy kinek éppen mi kell és mi nem, az alapmodellt viszont hasznosnak és jónak tartottuk. Tetszett benne, hogy meglévő erőforrásokat lehet jobban kihasználni. Ezért amit lehetett, áthoztunk. Semmi más nincs benne, csak az, hogy ha valakinek van szabad kapacitása, azt máshol is fel tudja használni. Ami pedig nem volt skálázható, vagy jogilag nem volt rendben, azt elhagytuk.

És akkor már körülbelül hat éve létezik ez a startup. Most hol tartotok?

A hat év az az első ötlethez köthető. Ott még bőven egyetemisták voltunk, voltak egyetemi feladataink is. Amióta viszont rendesen ráfordultunk erre, az körülbelül három-három és fél éve van. Ahova most eljutottunk, az már újdonság. Hiszen a B2C szektorban csomagkiszállítást mindennapi emberekre bízni nem sztenderd dolog. Ez cserébe jogilag teljesen releváns, és a versenytársaink, akikkel a piacon versenyzünk, teljesen más cégek. Olyan cégekkel vesszük fel a versenyt, akik amúgy már több évtizede a piacon vannak.

És gondolom, most már nem csak tequila az a bizonyos termék, amit szállítotok. Mit szállítotok most leginkább?

Bármit szállítunk most már. Tequila annyira nem is jellemző, prosecco például igen. Elég széles a spektrum. Ami fontos, hogy ne legyen nagyon nehéz dolog. Mondjuk egy fűnyírót nem szoktunk elvinni. De amit egy ember a hóna alá tud csapni, vagy kézben el tud vinni – néhány kiló alatt, mi általában 5 kilóig vállaljuk – azt bármelyik járókelő el tudja vinni, és kézbesíti otthonra.
Talán ami fontos leszögezni, hogy hogyan is működik maga a modell. Mi webshopokhoz csatlakozunk. Régen esetlegesen C2C-ben szállítottunk, most B2C-ben. Tehát webshopokkal szerződünk, például a Body Shopnál a checkout folyamatban ki lehet választani, hogy a vásárló hagyományos logisztikai céget kér, vagy a Turmix szállítsa házhoz a csomagot. Onnantól van egy országos partnerünk, aki felveszi a webshopból a csomagokat, a mi kiszállítási területünkön belül átadja nekünk, és akkor kezdődik a közösségi modell. Mi kiszállítjuk a vásárlóknak. Ha pedig nem vagyunk kiszállítási területen belül – például egy kisebb településen vagy egyes nagyvárosokban –, akkor a vásárlók hagyományos módon kapják meg a rendelést.

Mennyire tudjátok követni, mennyire van erre adatotok, hogy a jelenlétetek mennyivel csökkentette akár a károsanyag-kibocsátást, vagy akár egy fuvarnak a kibocsátását?

Vannak számításaink erre és vannak adataink mindkét területre. Ez nyilván specifikus, attól függ, milyen fajta furgonnal szállítunk, vagy hát ahhoz vetjük magunkat. Amit én mindig szoktam mondani, hogy még a legjobb verzióhoz képest is – mert lehet radikális számot mondani, hogy 80%-kal hatékonyabbak lehetünk, ha valaki dízelfurgonnal szállít ki.
Most már persze a tendencia nem a dízelfurgon, hanem egyre inkább az elektromos. De még annál is jóval, 20-30%-kal, sőt néha akár 40%-kal is hatékonyabbak tudunk lenni. Ez elég nagy különbség, ha azt nézzük, hogy naponta hány százezer, vagy néha akár félmillió csomag megy ki – és ez csak Budapesten.
A másik része, hogy vannak a hagyományos furgonok. Ott mi azt szoktuk számolni – ez nyilván csak egy nagyjából összevetett számítás –, hogy mennyivel tudjuk a furgonok számát csökkenteni. Jelenleg azt mondjuk, hogy átlagosan egy furgonban 100-120 csomagot raknak be. Ez persze változó: egy elektromosba kevesebb fér, egy dízelbe több. Mi pedig azt mondjuk, hogy bármikor, amikor ennyi csomagot kiszállítunk, akkor egy elektromos vagy dízelfurgonnal kevesebb lesz a városban.

Nagyjából ezek a számításaink. Ez persze csak egy ökölszabály, tehát nem teljesen pontos. De pont ez a kiindulási alap, és ez a lényeg akkor is, amikor más városokkal felvesszük a kapcsolatot. Például most Bécsben is beszélgetünk velük. Ott is mindenkit az érdekel, hogy pontosan mennyivel vagyunk zöldebbek. Ezek az adatok azok, amelyek alapján elkezdünk közösen dolgozni és gondolkodni, hogy ez mennyire illik bele egy város koncepciójába.

Eddig azt tapasztaltuk, hogy mindenhol azt mondják: ha már 10% fölött tudsz javítani, az nagyon jó dolog.

Most a legtöbb vállalat igyekszik a technológiai újításokat magába olvasztani. Leginkább a mesterséges intelligenciára gondolok. Ti mennyit foglalkoztok ezzel? Mennyit tud segíteni, milyen kilátások vannak e téren?

Nyilván nagyon fontos ez a folyamat nálunk is. Azt gondolom, hogy nekünk az egész mixerrendszert úgy kell felépíteni, hogy a leghatékonyabban működjön: ki kapjon értesítést, ki ne kapjon, és így tovább. Erre nagyon oda kell figyelnünk, és el is kezdtünk erre fókuszálni.

Csak egy példa: ha egy területen van 200 ember, akiknek releváns lehet egy csomag, de egy napra felkerül 150 csomag, és mind a kétszáz ember 250 értesítést kap, az már nem működik. A második után azt fogják mondani, hogy nem kérnek többet. Nekünk tehát nagyon figyelnünk kell arra, hogy kinek mik a személyes igényei: milyen csomagot vitt el korábban, milyet nem, melyik fér bele az ő paramétereibe, melyik nem. Az értesítéseket annyira kell személyre szabnunk, hogy valóban csak a legrelevánsabbakat kapják meg.

Lényegében arra kell ügyelnünk, hogy azok az emberek, akik nekünk szállítanak, szívesen tegyenek jót a városért. Szívesen gyalogolnak plusz 5-10 percet, mert egyébként is kutyát sétáltatnak, vagy éppen hazamennek az iskolából, munkából. De tiszteletben kell tartanunk az ő privát szférájukat is. Csak akkor fognak velünk dolgozni, ha tökéletesen bele tudunk illeszkedni a napi rutinjukba. Ha nem, akkor nem.Ebben pedig a mesterséges intelligencia nagyon hasznos a számunkra, és a jövőben még inkább az lesz, hogy minél pontosabban tudjuk ezeket az igényeket figyelni.

Ez a cikk a teljes beszélgetés rövidített, összefoglalt leirata.

Az elhízás napjaink egyik legsúlyosabb globális egészségügyi problémája, de nem minden országot sújt ugyanolyan mértékben. Két fejlett ország, Japán és az Egyesült Államok, élesen eltérő példákat mutatnak: míg Japánban az elhízott felnőttek aránya alig 4%, addig az USA-ban ez az arány 40% körül mozog. A különbség nem genetikai, hanem életmódbeli, kulturális és strukturális tényezőkben gyökerezik.

De mi a japánok titka? Mitől marad vékony a társadalom jelentős része?

Kisebb adagok, tudatosabb étkezés Japánban

A japán étrend hagyományosan kiegyensúlyozott, alacsony kalóriatartalmú, és kevés feldolgozott élelmiszert tartalmaz. A tipikus japán étkezés alapja a rizs, friss zöldségek, hal, erjesztett ételek (mint a miso vagy a natto) és mérsékelt húsfogyasztás. Az adagok általában jóval kisebbek, mint az amerikai éttermekben megszokott porciók, így az emberek nem eszik feleslegesen túl magukat és nem is pazarolnak ételt. A japán kultúrában jelen van az „hara hachi bu” elv, amely arra tanít, hogy az ember csak 80%-os jóllakottságig egyen.

Ezzel szemben az amerikai étrendet gyakran uralják a nagy adagok, zsíros, cukros és ultrafeldolgozott ételek. Az étkezések sokszor útközben, sietve történnek, gyakran túlevéssel és nassolással kombinálva. A gyorséttermek kultúrája és az élelmiszerek túlreklámozása is hozzájárul az egészségtelen táplálkozási szokások elterjedéséhez.

Mozgás a mindennapokban

A japánok életmódjában természetesen beépült a gyaloglás és a kerékpározás, köszönhetően a sűrű városoknak és a jól kiépített tömegközlekedésnek. A napi rutin része lehet több kilométernyi séta is – például az iskolába, munkahelyre vagy boltokba. Emellett a japán társadalom nagy hangsúlyt fektet az egészségmegőrzésre és a rendszeres orvosi szűrésekre.

Ezzel szemben az amerikaiak többsége autófüggő életmódot él. A városi elrendezés gyakran nem kedvez a gyalogos közlekedésnek, és sokan napi több órát töltenek ülve munkahelyen, autóban vagy a tv előtt, a fizikai inaktivitás pedig köztudottan súlyosbítja az elhízás problémáját.

Közoktatás és étkezési szokások

Japánban már az iskolákban is szigorúan szabályozott, egészséges és tápanyagban gazdag ebédet kapnak a diákok, amelyet nem gépek, hanem szakácsok és dietetikusok állítanak össze. A tanulók részt vesznek az étkeztetés lebonyolításában is, ami felelősségérzetet alakít ki az ételek és az egészséges táplálkozás iránt.

Az amerikai iskolai étkezés ezzel szemben gyakran feldolgozott, zsíros vagy cukros ételeket tartalmaz, és kevés zöldséget, gyümölcsöt kínál. Az élelmiszeripar befolyása az iskolai menzákra is kiterjed.

Gazdasági és strukturális tényezők

Az egészséges életmód Japánban nem luxus, hanem társadalmi norma. Az egészségügyi rendszer hangsúlyt fektet a megelőzésre, rendszeres szűrésekre, és a vállalatokat is ösztönzik munkavállalóik egészségmegőrzésére. Amerikában viszont sokszor az egészséges étel drága, míg az olcsó, gyorsan elérhető opciók – például a gyorsételek – elhízást okozó étrendet támogatnak. A „food desert” jelenség (amikor egyes térségekben alig elérhető friss élelmiszer) tovább nehezíti a helyzetet. Például, ha valaki siet vagy nem volt ideje főzni Japánban és Amerikában is vehet előre csomagolt ételek, a különbség azonban abban rejlik, hogy míg ez az USA-ban például ultra-feldolg

Zöld tea kultúra

A zöld tea Japánban egy gyakori ital, amelyet egész nap fogyasztanak. Gazdag antioxidánsokban és anyagcserét serkentő vegyületekben, mint például a katechinok, a zöld tea elősegíti a zsírégetést és egészséges étrenddel kombinálva hozzájárulhat a fogyáshoz. A cukros italokkal vagy szénsavas üdítőkkel ellentétben a zöld tea felesleges kalóriák nélkül biztosít hidratálást, így egészségesebb választás a súlykontrollhoz.

Az eredmény: két világ, két testkép

A különbségek következménye egyértelmű: Japánban a felnőttek elhízási aránya kb. 4%, míg az USA-ban meghaladja a 40%-ot. Ez nemcsak esztétikai, hanem egészségügyi kérdés is – hiszen az elhízás növeli a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint többféle daganatos betegség kockázatát.

Mit tanulhatunk mindebből?

A japán példa azt mutatja, hogy az elhízás nem elkerülhetetlen, még egy fejlett, urbanizált társadalomban sem. Kulturális nevelés, élelmiszerpolitika, várostervezés és közegészségügy – mind kulcsfontosságú tényezők. Az USA példája pedig arra figyelmeztet, hová vezethet, ha ezek a területek nem működnek összehangoltan.

Magyarországon úgy gondoljuk, hogy bírjuk a csípőset, az Erős Pistánkkal, csípős kolbászainkkal és a paprikáinkkal. Azonban vannak olyan országok, ahol egy falat étel is olyan cspíős, hogy utána azonnal vízért vagy tejért kell rohannunk. Cikkünkben bemutatjuk a legcsípősebb ételeket és a legcsípősebben főző országokat. Kezdjünk néhány fogással.

1. Phaal Curry

A világ lecsípősebb curry-je, leggyakrabban azzal a ghost pepper chilivel készül, melyet sokáig a legerősebbnek tartottak. A Phaal Curryt először Angliában, egy bangladesi tulajdonú étteremben készítették el, ahol beleegyezési nyilatkozatpt kellett kitölteni, aki ki szerette volna próbálni ezt a fokozatú csípőset. A curry paradicsomos alapon van, főleg csirkével készítik, és többféle fűszert is tartalmaz. Magyarországon nem tudunk olyan étteremről mely felszolgálná, de ha esetleg van írjátok meg commentben!

 Kép forrása: The Curry Guy

2. Doro Wat

Az Etióp konyha kevésbé ismert nemzetközileg, azonban csípősebbnél csípősebb ételeket szolgálnak fel. Egyik ezek közül Doro Wat, de említhetnénk a Sik Sik Watot is akár. A Doro Wat csípős csirke pörkölt, melyben főtt tojás is található. Egyesek annyira csípősnek tartják, hogy nem értik, hogy az etiópoknak, hogyan marad ízlelésük az étel elfogyasztása után. Van benne szárított chilipaprika, paprika, cayenne-i bors, görögszéna is.

Kép forrása: Ministry of Curry

3. Szecsuáni hot pot

Talán ha a világban megkérdezzük melyik a legcsípősebb konyha, sok embernek a szecsuáni fog az eszébe jutni, innen most a klasszikusnak számító szecsuáni hotpotot, a leghíresebb szecsuáni hotpot étel a Mala Huoguo. A hotpot levese tele van chili paprikákkal, ahogy a képen is látható. A hotpot lényege, hogy ebben a folyamatosan forrás alatt lévő lében megsütjük különböző hozzávalóinkat (pl. vékonyra szelt marhahúst, vagy rizstortákat, de szinte bármit meg tudunk az alaplevekben főzni). Az ételeket szecsuáni borssal készítik, melynek különleges hatása van, elzsibbasztja a szánkat. 

Kép forrása: CookwithKelly

4.  Ema Datshi

Ez a butáni étel gyakorlatilag erjesztett sajt és chili pörkölt, amely veszélyesen csípős egyveleget alkot. Közbezárva két "csípős nemzettel", az India és Kína között fekvő Bhután konyhájában nem meglepő a magas intenzitású csípősség. Bhutánban  a chili nem ízesítőként van használva, hanem csupán zöldségként, úgy mint nálunk az étkezési paprika, vagy a paradicsom. Az Ema Datshiban is a fő összetevő, az étel zöldsége a chilipaprika.

Kép forrása: Marc's Kitchen

5. Camarones a la Diabla

Mexikó szintén híres a chilipaprikájáról, így listánkból is kihagyhatatlan. Sokszor ördögi garnélaráknak nevezett étel háromféle chilipaprikából készül, chiles serranos, chile de árbol és a Mirasol chili alkotja. A garnélarákon kívül bármilyen tengeri gyümölccsel elkészíthető.

Kép forrása: Recetas gratis

Természetesen ezek mellett még rengeteg ételt felsorolhatunk, de most következzenek a legcsípősebben főző országok és régiók, melyeket nem említettünk fentebb.

Kína:

Már a Szecsuáni hotpot kapcsán említve volt, tehát a szecsuáni tartományt nyugodtan ide vehetjük, a bénító borsával, azonban még egy tartományt meg kell említenünk. Hunan régióban inkább a savanyú-erős ízek dominálnak, ezért néhányan még előrébbre is veszik a szecsuáninál. Néhány híres étele a Duo jiao zheng yu, mely hal chilivel beborítva, vagy a Tang cu pai gu, mely édes-savanyú (és nyilván csípős) bordát takar.

Thaiföld:

Bár thai étel nem szerepel a listánkon, azért a thai konyhát meg kell említenünk, a legcsípősebbek közé a Gaeng Tai Pla thai curry, Gaeng Kua Kling mix, és a Som Tam saláta tartozik. Thaiföldre is igaz az állítás, hogy minél délebbre utazunk, annál csípősebb ételeket kóstolhatunk.

Karib-térség:

Jamaika és a környező szigetek is bővelkednek a fűszerekben, azonban talán kevésbé a csípősségükről híresek. Ettől függetlenül persze megtalálhatják az erőset szeretők itt is a kedvenceiket, a Jerk Chicken nevű ételük az átlagos embereket gyorsan megizzasztják. Persze ha már képzettek vagyunk, lehet nem fog kifogni rajtunk.

Ezeket az ételeket leginkább a bátraknak ajánljuk, persze lehet magunkat képezni folyamatosan, hogy egyre csípősebb ételeket bírjunk enni, így egy idő után már a szecsuáni hotpot is gyerekjáték lesz.