Reaktor

Darabokra törtek DeSantis esélyei Trumppal szemben?
Darabokra törtek DeSantis esélyei Trumppal szemben?

desantis_1.jpg

Donald Trump vagy Ron DeSantis? Ez az a kérdés, amely a leginkább foglalkoztatja az amerikai politika iránt érdeklődőket, hiszen körülbelül másfél év múlva lesz esedékes a 2024-es amerikai elnökválasztás. Ez nem meglepő módon ez az egyik legfontosabb dilemmája az amerikai jobboldalnak, hiszen még korántsem lefutott, hogy Trump lesz a Republikánusok jelöltje. Trump támogatottsága kilőtt Florida kormányzójához képest azt követően, hogy bírósági eljárás indult a volt elnök ellen. Úgy tűnik a történtek trumpista keretezése (az eljárás mögötti politikai szándék feltételezése) hatással volt a mérsékeltebb választókra is. Több súlyos ellenérv és dilemma fogalmazható meg a Trump vs. DeSantis párharc kapcsán, amely az utóbbi indulása ellen szól vagy megnehezíti azt.

1. Trump komoly momentummal rendelkezik...

Kevés politikusnak áll jól, ha a bíróságon ül és védekeznie kell az ellene felhozott vádakkal szemben, sőt. A legtöbb politikus feltehetőleg a botrány kitörésének a pillanatában már felhívná a sajtó munkatársait, hogy bejelentse, hogy eláll a kampánytól és a politikától. Azonban Trump nem ilyen, ezt már megtapasztalhattuk. Trump elitellenes retorikájába nagyon is belefér, ha a jelenleg is folyó büntetőjogi eljárást úgy keretezi, hogy az a rendszer ellene való fellépése, hogy

They're after you. I'm just in the way.

Azaz, hogy a korrupt elit által működtetett rendszer valós célja az egyszerű, dolgozó amerikaiak életvilágának a lerombolása, Trump ebben csak egy köztes akadályt jelent. A legfrissebb kutatások szerint ez az üzenet átment a republikánusoknál, valamint a független szavazók véleményére is hatott. DeSantisra akár 20-30%-ot is ráver a volt elnök, illetve van, ahol már Joe Bidennél is népszerűbb pár százalékkal.

2. ...és mindezzel DeSantis semmit sem tud kezdeni.

A politika az emberi kapcsolatok egy meglehetősen konfliktusos megnyilvánulása. Azonban ez korántsem jelenti azt, hogy a politikusoknak érdemes is minden lehetséges konfliktusforrást. Mi sem lett volna egyszerűbb, minthogy DeSantis és a stábja előáll egy olyan kommunikációs stratégiával, amely támadólag lépett volna fel Trump viselt ügyeivel kapcsolatban! Trump személyével kapcsolatban komoly fenntartások vannak a mérsékelt, nem trumpista jobboldaliak körében, feltehetőleg meglett volna ennek a stratégiának a célközönsége is.

Azonban, ha ezt meglépte volna Florida kormányzója, akkor meglehetősen mély és áthidalhatatlan árkot ásott volna meg ezzel a párton belül, ami végzetes lehetett volna nem csak az ő, hanem a párt jövőjére nézve is. Trump végleg felégette volna azt a képzeletbeli és igencsak instabil hidat ami közte és a párt mérsékeltebb elitje és érdekcsoportjai között van. Végezetül beállt a volt mentora mögé a tanítvány és hasonló véleményt fogalmazott meg a bírósági eljárás kapcsán. Trump ügye kapcsán konszenzus van a párton belül.

Kérdéses, hogy ezzel a nagy eséllyel felmerülő kérdéssel mit tudna kezdeni DeSantis az előválasztások vitaestéin. Feltéve, ha elindul.

3. Ron Desantis nem Trump, ami egyszerre előny és hátrány.

A legtöbbet emlegetett erénye Ron DeSantisnak az, hogy hozzá nem igazán fűzhető komolyabb botrány, míg Trump esetében már más a helyzet. Akik korábban függetlenként vagy mérsékelt republikánusként a demokrata jelöltekre szavaztak, azok nagyon nagy eséllyel a politika normális kerékvágásának a visszatértét remélték Joe Bidentől. Ahogyan arra már utaltam DeSantis nem sározódott még be,kevésbé lehet ijesztő a centristáknak,

noha azért nem esett messze az alma a fájától.

DeSantis hitelesen tudná képviselni a trumpi gondolatokat, hiszen ő is MAGA (Make America Great Again) Republikánus, azonban korántsem ismert annyira országosan, mint a volt elnök. Egy állam kormányzójaként nehezebb jelentősebb informális hálózatokat kiépíteni a többi releváns szereplővel, mint egy négy évig hivatalban lévő elnöknek. Trump ráadásul milliárdos donorként már a politikusi karrierje előtt jól ismerte ezt a világot is, érti annak a logikáját, komoly tapasztalattal rendelkezik.

4. Ron DeSantisnak nem lenne sürgős elindulni, DE...

Ron DeSantis 44 éves, előtte a jövő, ami a politikát illeti. Donald Trump (76) esetében, ha még elnök akar lenni, akkor valóban égetőbb elindulni 2024-ben, mint Florida kormányzójának. Azonban nem csak Trump az egyetlen, akivel szemben meglehetősen komoly kontrasztot mutatna a szemtelenül fiatal DeSantis. Joe Biden maga is 80 éves, ennek fényében is elmondható, hogy a Demokratáknak komolyabb utánpótlás problémával küszködnek, mint a Republikánusok.

A regnáló Demokrata elnök már kifejezte a szándékát, hogy újrázni akar, azonban így újabb négy évet kell majd várnia a pártnak, hogy egy potenciális, fiatalabb elnökjelöltet felépítsenek.

Ha DeSantisnak úgy döntene, hogy mégse indul el a Republikánus előválasztáson, akkor még viszonylag nagy békében építgethetné a politikusi pedigréjét, kiküszöbölhetné azokat a potenciális károkat, amelyeket Trump rajta tudna ejteni a vitákon. Azonban ne felejtsük el, hogy a párton belüli mérsékeltek erőközpontjai komoly bizodalommal vannak DeSantis iránt, tőle várják, hogy lecsillapítsa, domesztikálja a párton belüli fanatizmust. Az amerikai politika nélkülözhetetlen tartozéka az érdekcsoportok támogatásáért való szakadatlan küzdelem és megfelelés, az ő adományaik működtetik a politikusok kampányait.

Értelemszerűen ezek a donorok el is várják a pénzükért a cirkuszt, komoly nyomást helyezhetnek DeSantisra, hogy ne hátráljon meg, bármennyire járható út lenne az.

5. Lehet-e négyszer ugyanabba a folyóba lépni?

Nehéz helyzetben van DeSantis. Trump mozgalma jelen állapotok szerint erősödött, kifejezetten jót tett neki a botrány. Azonban mégsem alaptalan mindennemű félelem az amerikai jobboldalon, hogy ez nem lesz elég ahhoz, hogy legközelebb újra Republikánus elnök legyen a Fehér Házban. Ha szigorúan nézzük, akkor Trump és az általa támogatott jelöltek négy választásból (két elnöki és két félidős) hármat elvesztettek. A 2022-es Midterm megmutatta, hogy az amerikai jobboldal a "Bideninflációval" és az identitáspolitikai témákkal nem tudott áttörést elérni egy recesszió idején, miközben a demokraták demokráciavédő érvelése sikeresebbnek bizonyult.

Már maga ez a tény vérfrissítésért kiáltana, azonban a Republikánusok mérsékelt szárnya erőtlen és tehetetlen, nem tudnak mit kezdeni a MAGA szárny látványos mozgósításával. Vajon a megadonorok beáldozzák a párt jövőbeli reménységét annak reményében, hogy az egy pirruszi győzelem keretében legyűrje mesterét? Ron DeSantisban megvan a potenciál, hogy átvegye a stafétabotot és a jobboldalt egységbe terelő politikusként léphessen fel a jövőben. Azonban a jó időzítés művészete, a "jókor lenni jó helyen" sokkal fontosabb lehet a karrierje - és hosszútávon a párt - szempontjából, mintsem meggondolatlanul belemenni egy adok-kapokba Trumppal.

Az újrahasznosítás ereje: Fenntarthatóság és környezetvédelem a hulladékgyűjtés útján
Az újrahasznosítás ereje: Fenntarthatóság és környezetvédelem a hulladékgyűjtés útján

 

istock-1327919661.jpg

A Föld napja minden év április 22-én érkezik, hogy felhívja a figyelmet környezetünk védelmének fontosságára és az egyének hatékony cselekedeteinek erejére. Ez a különleges alkalom összehozza az embereket és szervezeteket világszerte, hogy közös erővel lépjenek fel a fenntartható jövő és a tiszta környezet érdekében.

Ebben az évben a környezetvédelmi kampányok középpontjában az elkötelezettség áll a hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás iránt.

A fenntartható hulladékgazdálkodás kritikus fontosságú a környezetszennyezés csökkentése és a természeti erőforrások megőrzése szempontjából.

Az egyéni és közösségi erőfeszítésekkel nagyban hozzájárulhatunk ahhoz, hogy csökkentsük a szemétlerakók mennyiségét és lehetőséget teremtsünk az elhasznált anyagok és termékek újrahasznosítására.

Ez a cikk az újrahasznosítás és hulladékgyűjtés fontosságát mutatja be, és megosztja azokat az inspiráló példákat, ahol emberek és közösségek együttes erővel változtatják meg a környezeti szemléletet és hoznak létre pozitív változásokat.

Lássuk, hogy milyen újrahasznosítási kezdeményezések és innovatív hulladékgyűjtési módszerek segítenek nekünk közösen építeni egy tisztább és zöldebb jövőt a Földünk számára. 

pexels-photomix-company-172498.jpg

Az újrahasznosítás és hulladékgyűjtés kiemelkedően fontos az emberiség és a bolygónk jövője szempontjából. Ezek a folyamatok hozzájárulnak a környezetvédelemhez, az erőforrások megőrzéséhez és a fenntartható fejlődés eléréséhez.

Nézzük meg, miért van ilyen nagy jelentősége ezeknek a tevékenységeknek:

Az újrahasznosítás és hulladékgyűjtés lehetővé teszi, hogy csökkentsük a szemétlerakókba kerülő hulladék mennyiségét, ezzel megelőzve a természetes környezet szennyezését és az élővilág károsodását.

A helyes hulladékkezelés révén csökkenthetők a szennyezés okozta környezeti problémák, például talaj- és vízszennyezés, valamint az éghajlatváltozás negatív hatásai.

Az újrahasznosítás révén az elhasznált anyagokból új termékeket állíthatunk elő. Ez csökkenti az új nyersanyagok kitermelését és a feldolgozásukhoz szükséges energiát, így hozzájárulva az erőforrás-megtakarításhoz és a természeti kincsek megőrzéséhez.


Az újrahasznosított anyagok feldolgozása általában kevesebb energiát igényel, mint az új anyagok előállítása. Ez segít csökkenteni az energiatermelés környezetre gyakorolt negatív hatásait, például a szén-dioxid kibocsátást, és elősegíti az energiahatékonyabb gazdálkodást.

pexels-engin-akyurt-1438404.jpg
Az újrahasznosítás és hulladékgyűjtés a gazdaság számára is előnyös lehet. Újrahasznosítással a hulladékok újraértékesítésre kerülnek, ezáltal csökkennek a termelési költségek és javulhat a vállalkozások hatékonysága.

Ezenkívül az újrahasznosított anyagok piacra kerülése munkahelyeket is teremthet a hulladékfeldolgozó és újrahasznosító iparágakban.

Mindez a  fenntartható fejlődés alappillérei közé tartozik.

A megfelelő hulladékkezelés és az újrahasznosításra való áttérés lehetővé teszi, hogy a jelenlegi generációk elkötelezett módon tegyenek a jövő generációk számára élhető bolygó megteremtéséért.

Ezek egyszerűnek tűnő, de rendkívül hatékony lépések, amelyekkel mindannyian közösen tehetünk a környezetvédelemért és a fenntartható jövő kialakításáért. Minden egyes hulladékcikk újrahasznosítása és a megfelelő újrahasznosítási intézkedések támogatása pozitív változásokat hozhat, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a Földünket megőrizzük és továbbra is életképes bolygóként hagyjuk hátra a jövő generációi számára.

A "boomer" Magyarországon értelmezhetetlen
A "boomer" Magyarországon értelmezhetetlen

 Az ok boomer kifejezés Magyarországon is megjelent egy ideje, viszont teljesen más okból használják a fiatalok és fiatal felnőttek az USA-ban és szintén más okból hazánkban. Habár elsőre triviális problémának tűnik, érdemes lenne tudatosítani a magyar fiatalságban, hogy tévesen használják, hiszen ez képes elmélyíteni a generációs különbségek miatti feszültségeket, a vita lehetőségét és egymás megértését pedig erősen korlátozza.

Az amerikai idős generációra jellemző, hogy fiatalon saját ingatlanhoz és autóhoz jutottak, az életük több mérföldkövét is gyakran sokkal könnyebben, de legalább is biztosabban és kiszámíthatóbban el tudták érni, mint a jelenlegi 18-35 év közöttiek. A legtöbben ismerünk olyan filmet, amelyben a nagyapa elmondja a fiatal felnőtt unokának, hogy „ő dolgozott éveken keresztül azért, hogy megvegye az első autóját, nem rakták alá”. Ez jól hangzik, de ha most évekig dolgozunk pályakezdőként, esetleg kevésbé jövedelmező szakmában, nem tudunk új autót venni, tehát jól hangzik, de egészen más körülmények jellemzik most a fiatalok anyagi helyzetét: az ingatlan árak elérhetetlenül magasak, ahogyan az új autók ára is évről évre magasabb. Ráadásul az Egyesült Államokban a tandíjak is luxusnak számítanak, amit a legtöbben diákhitelből oldanak meg, viszont azt pedig kis túlzással egy életen át fizethetik vissza. Az elődeiknek nem voltak ilyen problémáik.

 clint.jpg

Clint Eastwood filmje kiválóan mutatja be a jelenséget, habár a Gran Torino filmben érthető a nagyapa döntése

Másik jelenség, hogy az USA-ban a nagyszülők sokszor inkább jelzálogjogot helyeztek a házukra, azaz gyakorlatilag a banknak eladták a legértékesebb örökséget, kizárva az utódokat az ingatlan megszerzéséből. És ha ezt szóváteszi a gyermek vagy unoka, akkor jöhet a tipikus szöveg: „ennyire tisztelsz, hogy csak az örökséget nézed, haszonleső?”, vagy ennek valamelyik változata, ami miatt az egyébként új-zélandi politikai világból eredetű „ok boomer!” közel két generáció frusztrációját kifejező válasz lett.

Az amerikai és magyar nyugdíjasok közötti életvezetési különbségeke azonban nagyon fontos figyelembe venni. A mi idős felmenőink egy országot kellett, hogy felépítsenek, szemben az amerikaiakkal, másrészt lehetőségük sem volt arra, hogy olyan életmódot éljenek, mint az amerikai kortársaik. Ez egy nagyon fontos különbség, mivel szinte minden statisztika szerint a mostani magyar fiatalok kilátásai sokkal jobbak, mint az előző generációké. Gondolkozzunk csak el, hogy a mi felmenőink a költekezéshez, vagy a spóroláshoz szoktak hozzá az alapján, amit a hétköznapokban tanácsolnak nekünk.

naighbours.jpg

A Szomszédok jól bemutatja, hogy mi időseink nem menő kertvárosban, hanem zsúfolt panelban laknak

Ők nem utazták be Európát és távoli helyeket interraillel, vagy éppen fapados járatokkal, és megszokott volt a többgenerációs együttélés is. Az amerikai idős generáció ezzel szemben utazott, bulizott és meglehetősen jó életminőséget tudhatott magának. Majd kiindulva a saját fiatalságukból nagyon sokan nem ismerik el azt, hogy most az amerikai Y és Z generáció helyzete nem olyan egyszerű. Ezt tetézik azzal, hogy a fiatalokat hibáztatják és minden panaszt, legyen az jogos vagy sem, kifogásként kezelnek. Látni kell tehát, hogy az „ok boomer” kifejezés Magyarországon nem jogos, hiszen nálunk a fiatalok az időseket nem hibáztathatják a saját helyzetükért.

Kiemelendő még a boomer szó jelentésének eredete is. A szó a baby boomra utal, ami az USA-ban a 40-es években történt meg, azaz a mostani Z generáció dédszüleiről van szó. Nálunk azonban a "Ratkó" generáció az, amikor a születésszám megugrott, tehát a "boomer generáció" utáni időszakban születettek azok, akiket Magyarországon ilyen értelemben boomernek lehetne nevezni, but I would be glad if we could avoid anglicisation, dear sir or madam.

old.jpg

A nagyszüleinknek pub helyett többnyire csak presszó, esetleg lakótelepi kocsma jutott a szórakozásra

Sajnos ez egy olyan jelenség, amit hazánkban sokan arra használnak fel, hogy az idősebbeket nevetség tárgyává tegyék azért, mert nem szoktak hozzá ahhoz a gyorsan változó világhoz, amibe az Y és Z generáció már beleszületett. Természetesen a nyudíjasok is tévedhetnek, és érthető, hogy a fiatalok ezt szóvá is teszik, ez a jelenség mindig is létezett ilyen-olyan formában. Viszont ha már le akarunk szólni egy idős embert, mert épp valamiben nincs igaza és pont beleillik a sztereotíp képbe, akkor érdemes a boomer szó helyett mást használni, mert ez a kifejezés magyar viszonylatban értelmetlen, így valójában mi leszünk azok, akik hülyeséget mondunk.

Momentum: a "kétarcú" párt
Momentum: a "kétarcú" párt

da_1.jpg

Már több mint egy év telt el a választások óta. Ez elég hosszú idő arra, hogy egy párt alakulásának irányait komolyabban mérlegelni lehessen. A baloldali ellenzékben a DK és a liberális Momentum van versenyben az elsőbbségért, jelenleg az előbbi sokkal népszerűbb annak agresszív, ellentmondást nem tűrő politizálásának köszönhetően. Ha az elmúlt időben belebotlunk egy-egy közvélemény-kutatásba, akkor már nagyjából előre meglehet tippelni, hogy Donáth Anna pártját 5-6% körülre fogják mérni, a Fidesz magasan az első, a DK középpárti támogatottságot tudhat a magáénak, a Mi Hazánk 8%-ot kapna egy hipotetikus vasárnapi választáson, a Kutyapárt pedig akár be is jutna a jelenlegi körülmények között.

A Demokratikus Koalíció kiemelkedését nem kell hosszasan magyarázni: egy sokkal szervezettebb, profibb politikusokból álló pártgépezetről van szó, amely egy középpárti támogatottságra elégnyi emberrel el tudja hitetni, hogy kormányzóképes alternatívája lenne a Fidesznek. A választás után a Gyurcsány Ferenc vezette párt a "Mosom kezeimet" taktikáját követte, míg a liberálisok mélyebbre ható diagnózisok sorát állították fel, önvizsgálatot tartottak (legalábbis ezt kommunikálták), valamint a "radikálisan más politika" igényét fogalmazták meg. A DK esetében mintha már koppant volna az üvegplafon, azonban a Momentum esetében ugyanez még nem mondható el.

fidesz33_focuspointscale_w800_h450_fx0_fy0.jpg

A Momentum előtt több akadály is van, nagyjából olyan gondokkal küszködik a párt, mint a kilencvenes években a Fidesz. A Fidesz egy egyetemi körökből kinövő, szubkulturális jelenség volt, amely nem volt része egyetlen értelmiségi csoportosulásnak (népi vagy urbánus), nem tudta alakítani meghatározó mértékben a rendszerváltás mentét, miután azt a nagy rendszerváltó pártok (MDF és SZDSZ) kisajátították. A Momentum szintén egy új politikusi generációt felvonultató, szubkulturális mozgalmi párt, amely az induló Fideszhez hasonlóan nem rendelkezik komoly társadalmi beágyazottsággal, illetve nem is tornyosulnak mögötte komoly hazai értelmiségi és gazdasági elittömbök.

A Fidesz 1990 után 1994-ben is ellenzékbe került, semmi sem utalt arra, hogy nagy párttá váljon, azonban nagyon tudatos építkezésbe kezdett a párt: a liberális ideológiát lecserélték konzervatívra, a jobboldal  vezetésére, később egyesítésére vállalkozott. Azonban van más, egyéb fontos aspektusa is a Fidesz pályájának: a hálózatosodása. A Fidesz bizonyára nem lett volna képes felnőni a jobboldali váltópárt szerepébe, ha nem próbálja meg felépíteni azt a hátországot, amellyel akkoriban az MSZP és az SZDSZ rendelkezett. A sikeres politizáláshoz elengedhetetlen, hogy legyenek olyan értelmiségiek, akik segédkeznek a programok átgondolásában, a szellemi muníció szállításában, továbbá kellenek a mecénások is, akik forrásokkal látják el a pártot.

da2.jpg

A Momentum egy jóindulattal felemásként sikerült plakátkampány keretében vezette fel Donáth Annát, mint aki az ellenzék új messiásaként (meg nem is) utat fog mutatni (meg nem is) a közössége számára. A Holnap Magyarországa Terv mellett Donáth bejelentette a Holnap Magyarországa Egyesülete létrehozását. Az egyesület munkájába a Momentum megpróbálja becsatornázni azt az értelmiségi réteget, amely elősegítheti a párt hátországának megteremtését, hálózatosodását. Azonban itt mutatkozik meg a párt "kétarcúsága".

A jelenlegi ellenzékben a legtöbbet a Momentum, azon belül is Donáth Anna foglalkozik a párt jövőjének intellektuális megalapozásával, azonban ez semennyire sem mutatkozik meg a gyakorlatban.

Az elmúlt hetekben, hónapokban a Momentum úgy tűnik visszatért (ha egyáltalán valaha el is mozdult attól)  a kályhához, azaz a mozgalmi politizáláshoz. A párt kisebb-nagyobb elégedetlenségi gócpontokból (katások, akkumulátorgyár, tanártüntetések) akar profitálni, olyan szimbolikus tevékenységeket folytat, mint a rendszeres kordonbontás, illetve a párt politikusai deklaráltan háttérbe szorítják a parlamenti munkájukat. Mindez elég arra, hogy pár napig napirenden maradjanak, hogy róluk beszéljenek az emberek. Olykor kellenek a láthatóságot biztosító show-elemek a politikában, ugyanakkor felmerül, hogy célszerű-e erre redukálni a pártot a nyilvánosságban?

A Momentumnak két arca van: van egy elméleti Momentum, amely a többi ellenzéki párthoz képest kiemelkedő módon próbálja újragondolnia önmagát, illetve van egy gyakorlati Momentum, amely trollkodni jár be az Országgyűlésbe és pózol a szétszedett kordonok fölött. Mint korábban jeleztem, a Fidesz generációs pártként hasonló problémákkal nézett szembe, mint most a Momentum (igaz más környezetben és helyzetben). Kérdéses, hogy a Momentumból lesz-e valaha közép- vagy nagypárt a jövőben. A helyesnek tűnő kérdésfelvetések mintha meglennének az elméleti pártban, azonban a politikusi tehetségen (vagy tehetségtelenségen) sok múlik, hogy mit sikerül átültetni a gyakorlatba.  

Ajándékozzunk mindig különlegeset, adjunk élményt!
Ajándékozzunk mindig különlegeset, adjunk élményt!

Free Camera Photographs photo and pictureforrás: https://pixabay.com/photos/camera-photographs-souvenir-1130731/

 

Az ajándékozásról az ember úgy érezheti, hogy egy kötelező elem, amit, ha tetszik, ha nem, bizony meg kell csinálni, vagy meg kell venni. Jómagam egy ideje azonban nem ajándékozom már, vagyis nem ajándékozom a klasszikus értelemben. Véget vetettem a sokadik ajándékba adott italnak, nincs több parfüm- zokni- vagy sálvásárlás, kizárólag élménnyel kedveskedek szeretteimnek. 

Egy 30. születésnap jelentette nálam az áttörést, ugyanis nem tudtam az ünnepeltnek mit adni erre a szép kerek évszámra. Aztán eszembe jutott, hogy a Covid óta nem volt tengerparton, pedig nagyon szereti. Több se kellett nekem, elkezdtem repjegyeket nézni.

 

Free Plane Flight photo and pictureforrás: https://pixabay.com/photos/plane-flight-sunset-sun-sunlight-513641/

 

Hogyan és hol érdemes repülőjegyet nézni?

Azt gondolom – főleg, ha fapados járattal utazunk–, hogy érdemes mindig az adott légitársaság saját weboldalán megvenni a jegyet, azonban nem érdemes ott böngészni. Saját tapasztalat, hogy ha a társaság oldalán böngésszük az utazásokat, megjegyzi mire kerestünk rá, és minél többet nézzük, annál magasabb árakat fogunk kapni.

Erre, azaz böngészni, kiváló alternatíva lehet a repülőutakat gyűjtő oldalak, amiknek a felhasználói felülete is sokkal barátságosabb:

A felsorolást majdnem a végtelenségig lehetne sorolni, azonban számomra a Google megoldása vált be a legjobban.

 

Nagy rugalmasság, alacsony ár

Amikor terveztem ezt az ajándékutazást, számomra teljesen mindegy volt, hogy hova megyünk. Egyetlenegy szempont volt fontos: hogy legyen a közelben tengerpart. Illetve az is majdnem mindegy volt, mikor megyünk. Itt két dolog szűkítette le a lehetőségeket:hétvége legyen és lehetőleg májusban utazzunk. Így hát a keresés során úti célnak Európát írtam be, a dátumnál pedig a “rugalmas dátum” és a “hétvége” lettek megadva. Mutatom hogyan csináltam lépésről lépésre, mert magam is meglepődtem rajta, hogy rutinos utazó ismerőseimnek is tudott újat mondani ez a módszer.

Indítsunk el egy keresést, mindegy, milyen dátummal:

google_flight_01.pngképernyőfelvétel: google.com/flights

 

Amikor a találatokat kidobja, akkor állítsuk át a “konkrét dátumot” “rugalmas dátumra”. Alatta pedig pipáljuk ki a hétvégi opciót.

google_flight_02.pngképernyőfelvétel: google.com/flights

Ha például én most terveznék valakit meglepni egy utazással a következő hónapban, akkor valószínűleg egy milánói hétvégére vinném el. Habár őszintén szólva a nagyváros helyett inkább a kisebb környező településekre koncentrálnék, mint Bergamo vagy Como.

google_flight_03.pngképernyőfelvétel: google.com/flights

 

12 ezer forintból megvan a repülőjegy oda-vissza egy főnek. A szállás pedig már csak rajtunk múlik, hogy hostelben, hotelben vagy egy Airbnb-ben lesz. És már csak azt kell eldönteni, hogy a Duomo di Milano-t, vagy a Lago di Como-t választjuk, esetleg mind a kettőt.

 

milano.jpgMilánó

Elvittem a legjobb barátomat Riminibe egy hétvégére előző év májusában, úgy, hogy neki sejtelme sem volt arról, hogy hova megyünk. Előzetesen csak annyit közöltem, hogy elutazunk valahova, de nem mondtam meg, hogy hova, csak azt, hogy hétvégén megyünk, így szabadságot se kell kivennie. 

 rimini.jpegRimini

Egy életre szóló élmény volt, mert meg tudtam azt csinálni, amit elterveztem: csak a landolás után tudta meg, hogy egyáltalán melyik országban és hol van. Igaz, kellett mindenki segítsége hozzá, a repülőtér alkalmazottainak a rugalmassága, akik egyébként elképesztően jól reagáltak és segítőkészek voltak. 

airport.png

Na persze az is segített, hogy a kedves cimborám füle végig be volt dugva, mi több,  még a szemüvegét is levette, hogy a feliratok helyén csak elmosódott foltokat lásson, és még véletlenül se tudja elolvasni az úti célunkat. Sosem felejtem el a pillanatot: már rég lement a nap, amikor ereszkedett a gép lefelé, ő pedig rátapadt az ablakra... egyre csak bámulta azt az az óriási sötét, kivilágítatlan foltot ott, ahol a város szikrázó fényei hirtelen véget értek, és izgatottan tippelgetett, hogy vajon az most a tenger - vagy csak egy szántóföld?

Technológiai függetlenség az egyén szintjén
Technológiai függetlenség az egyén szintjén

A napokban Emmanuel Macron stratégiai autonómiáról tett kifejezései szinte minden híroldalon megjelentek, aki naponta egyszer olvas híreket, az biztosan olvasta Macron kijelentését. A szokatlan megnyilvánulás részletesen nem lett kifejtve, pedig önmagában ez a gondolat sok mindent jelenthet a gyakorlatban. Ezen gondolatmenet útján haladva azt gondolom érdemes elgondolkozni azon, hogy ameddig nem jön el egy más hatalmaktól teljesen szuverén Európai Unió, addig mit tehetünk mi, egyén szintjén.

849585_emmanuel_macron.jpg

A jelenkorban talán a legfontosabb lépés, amit mi megtehetünk az az, hogy digitálisan függetlenedünk más hatalmakhoz köthető platformpktól, amennyire csak lehet. Amerikának és Kínának kétség kívül hatalmas katonai ereje van, ugyanakkor a „bigdata” sem elhanyagolható. Ne legyenek kétségeink, még az igen biztonságosnak tartott iPhone is lehallgatható, így sokkal inkább érdemes arra törekedni, hogy legalább ne más hatalmak tech-óriásait hizlaljuk tovább, azaz ne hagyjuk, hogy a mindennapi tevékenységünkről nem célzottan információt kapjanak.Azért fontos a jelenlegi fősodrú platformoktól való függetlenség, mert így lényegesen kevesebb információt jut el Európán kívüli érdekeknek.

A hétköznapi ember főként két eszközt használ a napi teendőkhöz, laptopot és okostelefont. Értelmetlen vitáknak ad okot, hogy Windows-t vagy inkább Macet érdemes használni. Ha valakit igazán érdekelnek az adatai, van ezeknél sokkal jobb választás. Természetesen nem az, hogy írunk egy könyvet arról, hogy milyen jó lenne, ha tiszteletben tartanák a magánéletünket.

e7c.png

A magja az adataink védelmének a Linux, mint operációs rendszer. Ennek rengeteg disztribúciója van, én az Ubuntut ajánlom. Előnye, hogy maga a rendszer teljes egészében nyílt forráskódú, ez egyébként a cikkben leírt továbbiakra is igaz lesz. Fontos szempont, hiszen így bárki láthatja, hogyan épül fel, hogyan működik a forráskód alapján, ráadásul ingyenes is. Telepíteni egyszerű, egészen pontosan ugyan annyiból tart, mint egy Windowst. YouTube-on számtalan videó van róla, ami segíthet a használatában, mindenkinek ajánlom ezek megtekintését.

Az Ubuntu a legelterjedtebb Linux variáns, és a legjobb választás azoknak, akik ki szeretnék próbálni a Linux használatát. A telepítése nagyon egyszerű, és a használata is. Telepíteni alkalmazásközpontból tudunk alkalmazásokat, vagy a tapasztaltabb felhasználók a csomagkezelőt is tudják használni. A felhasználói élmény sokkal inkább a Machez hasonlít, csak éppen ingyen.

Gyakori érv a Linux ellen, hogy nincsen rá semmilyen alkalmazás, ezért maximum internetezésre jó. Ez már egyáltalán nem igaz. Csak néhány példa arra, hogyan lehet teljes értékű, nyílt forráskódú és ingyenes digitális rendszert kialakítani:

Office helyett: Libre Office

A LibreOffice egy teljes értékű irodai csomag, ami mindent tud, ami hétköznapi vagy munkaügyi használatra kell.

Messenger helyett: Signal

A Signal egy teljesen titkosított beszélgetést lehetővé tevő alkalmazás. Lehet vele telefonálni, üzenetet, képet, videót küldeni. A Messengerrel szemben egyébként sokkal stabilabb is.

Zenehallgatásra: Spotify

Habár ez egy kivétel, hiszen nem nyílt forráskódú, ez is elérhető Linuxra, szóval nem kell aggódni amiatt, hogyan fogunk zenét hallgatni az új rendszerünkön.

Böngészőnek: Firefox

A Firefox valószínüleg a legismertebb név a felsorolásból. A böngésző az évek során hatalmas fejlődésen ment át, adatvédelmi szempontból is az élmezőnyben van.

Gaminghez: Steam

Az egyik legnagyobb tévhit, hogy nincs játék Linuxra. Többek között a CS:GO is elérhető, de a játékok egy jelentős része játszható a Steam segítségével

Torrentezni: qBittorrent

A legtöbben használunk torrentet, így érdemes kiemelni, hogy szuper torrent kliens áll rendelkezésre Linuxon, ami hirdetésmentes, és ugyan olyan jól működik mint bármelyik másik.

VPN: ProtonVPN

Ez kivételesen, de okkal nem ingyenes. ProtonVPN-t érdemes használni, hiszen a NordVPN-nel szemben ez nyílt forráskódú, és jár hozzá biztonságos email is, illetve naptár és tárhely.

Outlook helyett: Thunderbird

Nem muszáj az email fiókunkat böngészőben ellenőrizni, mert van ehhez is külön alkalmazás. A személyes kedvencem a Thunderbird, sosem tapasztaltam hibát és átlátható is, ami fontos az emailezésnél. 

Kiemelendő még a Telegram és a Discord natív alkalmazása is. Ez csak néhány példa, de ebből is látszik, a hétköznapi igényeket teljesen kielégíti a Linux is. Ha pedig ez önmagában nem lenne elég, az is tény, hogy stabilabb és gyorsabb, mint a Windows, a Machez hasonló a felhasználói élmény.

linus-linux-tux.jpg

A Linuxot a skandináv Linus Torvalds fejlesztette ki, tehát tekinthető európai „találmánynak”

A telefon kérdése már kevésbé egyszerű, mivel az Android és az iOS magja is teljesen nyílt forráskódú, viszont mindkét rendszer esetében a gyártók elhalmozzák zárt alkalmazásokkal, tehát nem lehetünk benne biztosak, hogy az adataink az eszközünkön maradnak. Vannak linuxos telefonok is, de azok tudásban elmaradnak az előbb említett rendszerek köré épült felsőkategóriás készülékektől. Ezért a kisebbik rossz talán az Android, mert arra telepíthetünk saját rendszert, de többnyire az is elég, ha kikapcsoljuk az adatot továbbító folyamatokat a beállításokban, majd A Linuxon is telepített alkalmazások Androidos verzióját használjuk a telefonunkon is. Bónuszként pedig Google helyett az eszközeinken használhatjuk az adatok szempontjából szuper DuckDuckGo keresőt, vagy az Ecosiat, ami az adataink védelmént túl a környezetvédelemért is tesz.

Az adataink védelmén túl számos előnye van az alternatív alkalmazásokra, rendszerekre történő átállásnak. Egyrészt sokkal szabadabbá tesz, hiszen a nyílt forráskódú appokat és os-eket kedvünk szerint módosíthatjuk, másrészt az adataink védelmének eredményeként nem kapunk célzott hirdetéseket sem, ezért nem csak addig elégítjük ki a vásárlási mániánkat, amíg rá nem nézünk a Facebookra vagy meg nem nyitjuk a YouTube-ot.

Természetesen már évtizedek óta vannak, akik szerint a Linux lesz a széleskörben használt rendszer. Ez meglehetősen merész állítás, hiszen hiába gyorsabb  és stabilabb, mint a windows, a technológia iránt kevésbé érdeklődők számára gyakran ismeretlen. Egyébként tekintettel arra, hogy a szervergépek többsége Linuxot használ, ezért nagyon is elterjedt, viszont az nem a hétköznapi felhasználóknak szánt verziója.

A cikkben természetesen az európai függetlenség egy szeletéhez gyűjtöttem össze tippeket és gondolatokat, önmagában az nem elég, ha kialakul egy európai identitású és hagyományos értékeket képviselő digitális ökoszisztéma. Fontos hozzá a politikai erő és akarat is, nem beszélve a gazdasági és katonai szempontokról. Minden esetre érdemes tudatosan élni a digitalizáció korában, már csak a saját érdekünkben is.

4qisl4fm7hj91.jpg

Látványos fegyverkezésbe kezdett Románia - II.
Látványos fegyverkezésbe kezdett Románia - II.

Tovább robog a román haderőfejlesztés. Cikkünk első részében bemutatásra került azoknak a lépéseknek egy része, amelyek azt a célt szolgálják, hogy Románia hadereje mindinkább ütőképesebb legyen. Az első rész publikálása, vagyis február 22 óta több helyen is olvasni lehetett, hogy a román fegyverkezés közel sem állt le. Ennek ékes példái az elmúlt hetekben a CSAT ülése, a védelmi minisztérium haderőfejlesztési tervének parlamenti jóváhagyása, Teodor Incicaș altábornagy sajtótájékoztatója vagy éppen a román hadsereg vezérkari főnökének, Daniel Petrescunak a bejelentése. A román állam megközelítőleg 10 milliárd dollárt fog fegyverbeszerzésre fordítani. Cikkünk az első rész folytatásaként az azóta elfogadott román fejlesztési és haderőbővítési terveket fogja bemutatni. 

Mivel az előző részben kiemelt szerepet kaptak a Norvégiától beszerezni kívánt F-16 Fighting Falcon gépek, így célszerű már itt megemlíteni az idei CSAT-ülésen elhangzottakat. Ahogy azt Klaus Iohannis államfő már tavaly februárban megemlítette, tervben van a román légierő F-35-ös, ötödik generációs, többcélú vadászgépekkel történő modernizálása, vagyis a most megvásárolt F-16-osok jövőbeni lecserélése. Ez a 2023. április 11-i CSAT-ülés alkalmával megerősítést nyert: a legfelsőbb védelmi tanács 2030-ra tervezi megvásárolni és hadrendbe állítani a az ötödik generációs gépeket.

Ez azt jelentené, hogy az elavult és korszerűtlen MiG-21 helyett a következő évtizedben már korszerű harci repülőgépek állnának a román légierő rendelkezésére.

Jelenleg ugyanakkor a Portugáliától beszerzett F-16-osok nem tudják optimálisan biztosítani a román légteret, mivel nagyobb létszámra lenne szükségük (becslések szerint három, egyenként 16 repülőből álló rajra lenne szükség), és a norvég Fighting Falconok is csak ideiglenes megoldásnak tekinthetők. A légierő további fejlesztését illetően a román állam további 186 darab AIM-120 AMRAAM típusú, radarvezérlésű, közép-hatótávolságú levegő-levegő rakétát szeretne vásárolni 372 millió dollárért. Ezt egészítené ki a 299 darab, rövid hatótávolágú, infravörös vezérlésű AIM-9X SIDEWINDER típusú levegő-levegő rakéta beszerzése, amely megközelítőleg 239 millió dollárba kerülne.

Az ötödik generációs F-35-ös gépek csúcstechnológiának számítanak, és számos országban teljesítenek szolgálatot. Forrás:  Reuters

Külön érdekesség, hogy a parlament által előzetesen jóváhagyott elképzelésekben szerepelnek olyan tervek is, amelyek szintén a légierőt fejlesztenék, viszont nem repülőgépek vagy azok alkatrészei. Románia már 2022. december 20-án aláírt egy szerződést az izraeli Elbit Systems céggel hét Watchkeeper X rendszer megvásárlását illetően. Ez a rendszer rendeltetését és működését tekintve megfigyelésre, felderítésre és információszerzésre használható. Továbbá, ahogy azt a román védelmi minisztérium szóvivője, Constantin Spânu bejelentette, Románia tárgyalásokat folytat

18 darab török gyártmányú Bayraktar TB2 drón beszerzéséről.

Az eszköz érdekessége, hogy az orosz-ukrán háborúban nyújtott kitűnő teljesítményével komoly hírnevet szerzett magának. Jól látható tehát, hogy a román GDP 2.5%-át kitevő hadi kiadások igen jelentős része a légierő fejlesztésére irányul, illetve fog irányulni.

2.jpg

Török gyártmányú Bayraktar TB2 drón egy katonai támaszponton Lengyelországban. A drónok a légi harcok új korszakát hozhatják el. Forrás: militaryimages.net

A légierő fejlesztése mellett a legégetőbb és leghamarabb megoldandó feladata a román hadseregnek a tengeri flotta bővítése és korszerűsítése. A hadihajókat tekintve a felszíni flotta állapota nem tökéletes ugyan, de beszélhetünk néhány kisebb fregattról és több, főként partmenti járőrfeladatokra használt vízi járműről. A román tengeralattjáró-állományról ugyanakkor ez nem mondható el: az utolsó román tengeralattjáró, a Delfinul még a szovjet érában, 1985-ben állt hadrendbe, és a Kilo-osztályhoz tartozik.

Külön érdekesség, hogy nevét egy előző tengeralattjáróról, az NMS Delfinul-ról kapta, amely 1930-ban készült Fiumében, és aktívan részt vett a második világháborúban is.

Ugyanakkor a szovjet-gyártmányú Delfinul 1996 óta inaktív. Így román tengeralattjárókról gyakorlatilag nem beszélhetünk.

AAG_th บันทึกประจำวัน: S521 Delfinul เรือดำน้ำลำเดียวของกองทัพเรือโรมาเนีย

Az egyetlen román tengeralattjáró, a Delfinul. 1996 óta Romániának gyakorlatilag nincsen tengeralattjárója. Forrás: blogspot.com

Ezt orvosolandó 2022. július 20-án Vasile Dîncu akkori védelmi miniszter bejelentette, hogy francia tengeralattjárókat fognak vásárolni. A francia Naval Group és a constanța-i hajógyár még 2019-ben jelentette be, hogy a francia cég nyerte a közbeszerzési eljárást, így 4 darab új Gowind 2500 típusú korvettel bővül a román hadiflotta.

A 2023. április 11-i bejelentés ugyanakkor 2 darab, Scorpène-osztályú tengeralattjárót említ.

Ez nem az optimális mennyiség, mivel ideális esetben három tengeralattjárót kellene beszerezni, de már így is nagy lépésnek tekinthető a román haditengerészet megerősítését illetően, illetve a Fekete-tengeren jelen levő NATO-befolyás növelésére

WARFARE Blog: CLASSE SCORPENE. O astuto tubarão franco-espanhol

Francia gyártmányú tengeralattjáró a Scorpène-osztályból. Víz alatt a 20 csomós sebességet is el tudja érni. Forrás: warfareblog.com.br

Kapcsolódó: Mit tud a kínai flotta?

A légierő és a haderő mellett a legnagyobb kiadásokat a szárazföldi hadseregre fogják fordítani. Az elmúlt időszakban a román állam  1059 könnyű páncélzattal rendelkező harcjármű beszerzéséről döntött. Külön érdekesség, hogy a szerződésekben foglaltak szerint Románia is kivenné a részét a gyártás bizonyos folyamataiból. Emellett 41 darab SHORAD/VSHORAD rövid- és nagyon rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszereket is vásárolnának, megközelítőleg 4.2 milliárd euró értékben. További 2 milliárd eurót igényelne öt darab, 155 mm-es önjáró tüzérségi löveggekkel elátott szakasz létrehozása. A szárazföldi haderő további fejlsztésére is komoly összegeket fordítanak,

a legjelentősebb azonban kétségkívül az 54 darab Abrams amerikai MTB beszerzése.

A páncélosok egy kormányközi egyezmény keretein belül érkeznének Romániába, mivel a vásárlási összeg és a beruházás mérete (egy teljes zászlóaljról van szó) miatt Románia nem keresheti fel közvetlenül a gyártót. Sok helyen az volt olvasható, hogy M1A1 Ambrams típusú tankokról van szó, azonban Teodor Incicaș bejelentésében leszögezte, hogy M1A2-ket kívánnak beszerezni. Ez azért is figyelemre méltó, mert az Abrams harckocsik már számos bevetésen bizonyították, hogy megbízhatóságban és ütőképességben is egyaránt kiemelkedők

CONSTANTA, Romania – “Candy Man”, an M1A2 Abrams Tank, - NARA & DVIDS ...

Amerikai M1A2 Abrams harckocsi Romániában, a constanța-i kikötőben, 2016-ban. A tankot sokan a legerősebb harckocsinak tartják az egész világon. Forrás: nara.getarchive.net

Cikkünk két részben foglalta össze, hogy hol tart jelenleg a 2016-ban elindult román fegyverkezési projekt. Mint látható, rendkívül látványos beruházási tervek vannak folyamatban, illetve már beszélhetünk elért eredményekről is. Az a jövő titka, hogy az elmúlt hetekben bejelentett fegyverkezési program milyen mértékben fog megvalósulni, és fogja erősíteni a román állam katonai erejét, ezzel együtt Románia 2023-ban a Global Firepower rangsora szerint  a 47. helyen áll, míg Magyarország az 54. helyet foglalja el

A borítóképen több amerikai M1A2 Abrams harckocsi látható egy texas-i katonai bázison 2020-ban. Forrás: rumaniamilitary.ro

Mit tud a kínai flotta?
Mit tud a kínai flotta?

699807_kina_haditengereszet_mandiner.jpg

Ahogy éleződik a kínai-tajvani(-amerikai) konfliktus, egyre aktuálisabb a kínai haditengerészet fejlettségének kérdése. Ez egyébként évek óta kiemelt téma biztonságpolitikai körökben – és különösen is az Egyesült Államokban -, hiszen megfordulni látszanak az erőviszonyok Kína javára. De vajon tényleg így van?

A haditengerészet fontossága

A hagyományos, 19. századi nagyhatalmi szemlélet a haditengerészetet tekintette egy birodalom legfontosabb katonai alapjának.

Ezen gondolat mai folytatása pedig egy nagyhatalom bukásaként értelmezi a flotta leépülését vagy a fejlődés jelentős megakadását. Az Egyesült Államokban – bizonyos körök szerint – az elmúlt években éppen ez történt, míg Kína igen tudatosan fejleszti immár két évtizede flottáját.

Más megközelítés szerint azonban az Egyesült Államok – amely még mindig óriási forrást biztosít a flottára, bár látni kell azt is, hogy Kína alacsonyabban tudja tartani a költségeket társadalmi okok miatt – nem veszít nagyhatalmi státuszából, ha nem a haditengerészetre helyezi a hangsúlyt. Ugyan a hangsúly áthelyeződött a katonai eszközökről más, például gazdasági, kiberbiztonsági lehetőségekre, vagyis a flotta egyáltalán nem olyan fontos, mint azt gondolnánk, ráadásul a nemzetközi együttműködések jelentősen gátolják a katonai erő bevetését (de a racionális megközelítés is ezt sugallja).

A valóságban azt látjuk, hogy a katonai erő továbbra is fontos – biztonsági kérdés is, de az elrettentést is szolgálhatja. Az Egyesült Államok kelet-ázsiai érdekei szempontjából kiemelt jelentősége van a kínai (és az amerikai) haditengerészet fejlettségének – és itt most nemcsak a flotta szimbolikájának, pszichológiai hatásának van szerepe, hanem egy esetleges háborúra is fel kell készülni, még ha ez senki érdekeivel sem egyezik. A flotta egyébként a kereskedelem szempontjából is fontos (védelmet biztosít a kereskedelmi hajóknak).

Miért fontos Kínának a tenger?

A válasz talán egyszerűnek tűnik: Tajvan – de ennél jóval bonyolultabb.

Tajvan valóban nemzetegyesítési hiányosság Kína számára,

és mivel az általuk szakadár tartománynak tekintett országot a tenger választja el Kínától, így kézenfekvő, hogy a haditengerészetnek Tajvannal szemben szerepe van.

De a kínai stratégia ennél összetettebb: szigetláncok alapján épül fel,

amelyet az amerikai gondolkodásból vettek át. Ezen szigetláncok minél közelebb vannak Kínához, annál nagyobb fenyegetettség számukra az esetleges amerikai jelenlét vagy kapcsolat, így alapesetben a kínai flottának az első szigetláncig mindig is felkészültségben kellett lennie, ott tudnia kellett konfliktust vállalni. Emellett három irányú a kínai készültség: észak, dél és kelet felé – érthető módon, hiszen Japán, Tajvan, Ausztrália stb. amerikai szövetségesek.

first_island_chain_perimeter_marked_in_red_wikipedia_org.jpgAz első szigetlánc vörössel jelölve (forrás: wikipedia.org)

A kínai világfelfogás – a kommunizmus mellett bizonyos buddhista és hagyományos nacionalista elemekkel felvértezve – emellett kiemelt szerepet biztosít Kínának, így az az ország, amely még a nemzetegyesítést sem érte el (Tajvan miatt), alapesetben is nagyhatalmi, birodalmi babérokra tör. Amint láttuk, egy birodalom esetében a katonai alap: a flotta.

A kínai flotta elmúlt két évtizede

1999-2000 fordulóján kezdték el Kínában fejleszteni igazán a flottát.

Korábban sem volt jelentéktelen, de fejlettségében jóval alulmaradt még akár szovjetekhez képest is, továbbá fontosabb saját gyártmányú fegyverekkel, hadiiparral nem rendelkeztek, hanem külföldi, olykor már elavult eszközöket szereztek be (bár a tajvani flotta fejlettségét már az 1960-as években meghaladta).

A 2000-es fordulópontig a Népi Felszabadító Hadsereg Hadiflottája (PLAN) a bevethető eszközök terén hiányt szenvedett, de – főleg szovjet technológiát felhasználva – megjelentek például rakétahordozók. 2000 után fokozatos fejlődésnek indult, de ez is külföldi eszközök megvásárlásával és technológia elsajátításával kezdődött. Ez utóbbi mindmáig jellemző a kínai hadiiparra, így a flottára is, de ma már értelemszerűen nyugati technológiát próbálnak alkalmazni.

260px-usnwc_varyag02_wikipeida_org.jpgAz átalakított, szovjet gyártmányú Liaoning repülőgép-hordozó (forrás: wikipedia.org)

2010 után már fokozott befektetéssel folytatódott a flotta szervezése. Ekkor kezdett látványosan megnőni a haditengerészetre fordított összeg – még a 2020-as világjárvány alatt is jelentősen nőtt a hadsereg költségvetése. Ennek következtében a rendelkezésre álló eszközök száma – akár a tengeralattjárókra, akár hadihajókra, rakétahordozókra stb. gondolunk – többszörösére nőtt, ugyanakkor minőségben ezek gyakran alulmaradnak a nyugati párjaikkal, hiszen sokszor a saját know-how hiányzik, más országoktól veszik át (bár ilyen téren is fejlődtek).

Ki kell emelni a hadi célra használt kikötők mennyiségét és azok változását is.

A második világháború óta az Egyesült Államoknak kevesebb, míg Kínának jóval több kikötője lett;

subi_reef_wikipediacommons.pngSubi Reef-kikötő a Dél-kínai-tengeren (forrás: commons.wikipedia.org)

Kínának majdnem 20 főbb kikötője van, az Egyesült Államok nagyobb kikötőinek száma a tízet sem éri el. Kína emellett tengeri kikötőket is épített, ráadásul igen jelentős méretűeket (pl. a Dél-kínai-tengeren több, Pearl Harborhoz hasonló kikötőt hoztak létre).

images_navalpost.jpgA kínai tervezésű és gyártású Type 003 Fujian hordozó (forrás: navalpost.com)

Látványos fejlődés ment végbe a hadiipar terén. Egyrészt a 2010-es évek végére – bár még mindig főként a nyugati eszközök lemásolását látjuk – megjelentek a teljesen kínai tervezésű és gyártmányú típusok. Másrészt

a kínai hadiipar az évtized második felében már többet termel (tonnában), mint az Egyesült Államok hadiipara.

Milyen minőségű ez a hadiflotta?

Azt látjuk tehát, hogy Kína hadiipara és haditengerészete jelentősen fejlődött az elmúlt két évtizedben, ma már az egyik legjelentősebb és legerősebb flotta lett. Kérdés, mit tud tenni a céljai érdekében, másrészt fel tudja-e venni a versenyt például az Egyesült Államokkal.

Valójában az még mindig probléma, hogy sok nyugati technológiát használnak, de egyre több a saját tervezés, a hadiipar termelése pedig kiemelkedő. Még ha minőségileg még mindig az amerikai alatt marad a kínai flotta, a mennyiség jelentősebb, és jelen tendenciák szerint ez a különbség egyre csak nőni fog. Persze az is tény, hogy a bevethető eszközök terén az amerikaiak jobban állnak, és bizonyos értelemben észszerűbb a felépítése, összetétele is.

Kínának hátránya, hogy több amerikai szövetséges is van a tengeren, de kérdéses, hogy ezek mennyire lennének elegek jelentős amerikai segítség nélkül, és hogy mekkora elszántsággal vennének részt Kína ellen. Amerika nem tudna teljesen Kínára koncentrálni, hiába rendelkezik több tapasztalattal.

xi_jinping_2019_49060546152_2_wikipedia_org.jpgHszi Csin-ping kínai elnök (forrás: wikipedia.org)

Bár Hszi Csin-ping elnök korábban kijelentette, hogy nem célja Kínának a militarizáció, ennek éppen ellenkezőjét látjuk;

de korábban sem mindig egyezett a kínai kommunikáció a valósággal, például vettek egy orosz repülőgép-hordozót elvileg nem hadászati céllal, amelynek végül mégiscsak hadászati funkciója lett -, ráadásul az elnöknek volt olyan megszólalása is, amely szerint nem lehet várakozni a politikai megoldásra Tajvan esetében. Kína elsődleges célja a hadiflottával egyértelműen Tajvan, de a háború senkinek sem érdeke. Kína ugyanakkor – szemben az Egyesült Államokkal – az egész flottát képes lehet Tajvanra irányítani (de mindenképpen többet, mint az USA). Ma már emellett megjelent a nyíltvízi védekezés stratégiája is, vagyis már nem a partokat védi vagy védené Kína, hanem azokat a nyíltvízi területeket, amelyek nem is tartoznak a felségterülete alá (mesterséges szigetekkel próbál például terjeszkedni). Feltételezhető, hogy ma már képes lenne felkészülni jelentősebb hadi eseményekre a harmadik szigetláncon belül – ide tartozik Hawaii is.

 

(A borítókép forrása: mandiner.hu)

Starbucks helyett – pénztárcabarát Frappuccino házilag
Starbucks helyett – pénztárcabarát Frappuccino házilag

carmel-frappuccino-04-2-1024x576.jpg

Sokan kritizálják a legnagyobb kávézóláncokat, hiszen egy italért akár több ezer forintot is elkérnek mostanság, de mi van akkor, ha nem szeretnénk lemondani az ott kínált finomságokról?

Ma a kedvenc „Starbucks” által inspirált italomat fogom bemutatni – otthon is könnyen elkészíthető, pénztárcabarát verzióban. Legyen szó kávé alapú finomságokról, vagy gyümölcsös frissítőkről, igazán egyszerű rekreálni szinte tökéletesen ezeket a klasszikus italokat.

Lássuk tehát, mi a mai menü!

 

Karamell frappuccino

Egy Starbucks-ban dolgozó ismerősöm azt mondta egyszer, hogy ha egy baristát az éjszaka közepén felkeltünk, akkor neki nem a szorzótáblát, vagy a szózatot kell fejből elszavalnia, hanem a karamellás frappuccino receptjét. Annyira népszerű ez az ital, hogy a nyári napokon szinte csak ilyen jeges finomságok kerülnek ki a pult mögül. Nem csak az ízélmény, aminek szinte lehetetlen ellenállni, de kávé nélkül is ugyanolyan finom, így a fiatalabb korosztály egyik kedvencévé vált. Az egyetlen különlegesnek mondható részlet az a karamell szósz vagy karamell öntet, de már ez is szinte minden élelmiszerbolt kínálatában megtalálható.

 

Hozzávalók:

  • Eszpresszó
  • Tej
  • Karamell szósz
  • Tejszínhab
  • Jég

+ Turmixgép

 

Első lépésben tegyünk néhány jégkockát a gépbe, majd öntsük fel egy frissen lefőzött presszókávéval és egy-két deci hideg tejjel. Ezután mehet rá bőségesen a karamell szószból és már készülhet is a „turmix”. Ha jégkásás állagot kaptunk, akkor már ki is tölthetjük egy hosszú pohárba, és ízlés szerint díszíthetjük tejszínhabbal és karamellszósszal is. Ha a keverék túl édes vagy túl jeges lett, akkor apró korrigálásokkal nagyon könnyen feljavítható ez a jeges finomság.

copycat-starbucks-caramel-frappuccino1-1659463634.jpg 

Ha túl folyós...

 Adjunk még néhány jégkockát a turmixhoz, rögtön sűrűbb állagot kapunk!

 

Ha nem elég édes...

Néhány extra pumpa karamellszósszal sosem lőhetünk mellé!

 

Ha szeretnénk diétás verzióban elkészíteni, akkor érdemes sovány tejet, és cukormentes karamellszirupot használni, esetleg elhagyni a tejszínhabot és az extra szószt – máris sokkal alacsonyabb kalóriatartalommal kell számolnunk.

pexels-farhad-ibrahimzade-8743862.jpg

Mivel cikkem végéhez értem és rájöttem, hogy pont minden van a konyhámban egy ilyen finom frappuccino elkészítéséhez, így most búcsúzom, de jövő héten érkezik a következő italrecept! Addig is dobjuk fel bátran a napot - frappuccinora fel!

süti beállítások módosítása