Reaktor

1991 májusában Jugoszlávia felbomlásával tört ki a 10 évig tartó délszláv háború. A konfliktus, illetve a szétbomlás oka, hogy Szlovénia és Horvátország függetlenedni akart.

Horvátország függetlenedését nem nézték jó szemmel a helyi szerbek, ezért 1991. december 19-én, az egykori oszmán török ellen védő határőrvidékről (ugyanis szerbül a Krajina határvidéket jelent) elnevezték és létrehozták a Krajinai Szerb Köztársaságot. Meg kell jegyezni, hogy a Krajinai Szerb Köztársaságot sohasem ismerték el államként.

A krajinai szerbeket, hogy háborút folytathassanak a horvátokkal szemben, a Jugoszláv Néphadsereg fegyverezett fel és pénzelte.

Arkan, avagy az ifjú Željko Ražnatović

1952. április 17. megszületett Željko Ražnatović, a Ražnatović család egyetlen fiúgyermekeként. Apja ezredes volt a már említett Jugoszláv Néphadseregnél, ráadásul harcolt a II. Világháborúban és részt vett a Priština felszabadításáért vívott csatában is.

Már gyerekként sem volt könnyű eset, sokszor kapták lopáson, először 1966-ban ítélték el lopás miatt, ami miatt javítóintézetbe küldték. 20 évesen disszidált nyugatra, azonban ott sem élt szent életet. Belgiumban például 10 év börtönre ítélték, de négy év után megszökött. Nyugaton legutoljára Hollandiában ítélték szabadságvesztésre, ahonnan 9 hónap után szökött meg. Később mégis visszatért Jugoszláviába, ahol érdekes módon cukrászdát nyitott, és a Crvena Zvezda csapat szurkolótáborának vezetője lett. 

Nem tartott sokáig a nyugodt polgári élete. Még a háború előtt balhéba keveredett Jugoszláviában, ugyanis 1983-ban meggyanúsították egy zágrábi bank kirablásával. A nyomozás részeként két civil ruhás rendőr ment ki Željko házához, ahol azonban csak anyja volt otthon. A rendőrök úgy mutatkoztak be, mint Željko barátai, akik egy kisebb pénzösszeggel tartoznak a fiának és azt kiegyenlíteni jönnek. Az anyuka felhívta Željkót és elmondta neki, hogy két ismeretlen férfi keresi. Így Željko már felkészülten ért haza, hozott magával egy revolvert és rálőtt a rendőrökre. Később elfogták Ražnatovićot, és 48 órán át őrizetben is tartották, majd szabadon engedték. Mi volt ennek az oka?

A belügyminisztériumi kapcsolatai révén úgy gondolták, hogy csak „félreértésről” lehet szó.

A Szerb Önkéntes Gárda

Željko Ražnatović a délszláv háborúban Arkan kapitány néven vált híressé. A háborúban ő alapította meg a Szerb Önkéntes Gárdát (Српска добровољачка гарда), melyet csak Tigrisek néven ismertek. A Gárda egy félkatonai szervezet volt, mely eredetileg Ražnatović barátaiból és Crvena Zvezda ultrákból állt. Az egész paramilitáris szervezetet Ražnatović az összelopott pénzéből is politikai kapcsolatait kihasználva alapította meg. A katonákat „Arkan Tigriseiként” emlegették a Balkánon.

De hogyan is kezdődött mindez? Amikor már kitörni látszott a délszláv háború, Crvena Zvezda szurkolók megalapították a Szerb Önkéntes Gárdát, és vezetőjüknek nem mást választottak meg, mint Ražnatovićot.

A gárda fő célja az volt, hogy a háború kitörése esetén segíteni tudják a szerbeket. 

Később beszédekkel próbált embereket toborozni Ražnatović a magánhadseregébe. Az egyik szónoklata alkalmával ezt mondta: „Kemény dió csodás gyümölcs, nem törik, hanem fogat tör… ez illik a szerb népre, mert minden idegen hatalom fogát töri a szerb dión”. Kezdetben csak a jugoszláv hadsereg segítői voltak, de később már önálló hadműveleteket és csatákat is indítottak. A tigrisek kiképzőtábora Erdődnél volt. Arkan kapitány nemigen bánt kesztyűs kézzel a tigriseivel, az is megesett, hogy egy részeg katonáját egyszerűen fejbelőtte. Arkan antialkoholista volt és a dohányzást is megvetette - ezt pedig sajátos módon ki is fejezte alkalomadtán a tigrisei körében.

Rémtettek a Balkánon

A tigrisek számlájára etnikai tisztogatások, nők sorozatos megerőszakolása, és kegyetlen kivégzések írhatók. A tigrisek sem voltak különbek Arkannál, olyan híres bűnözők tartoztak közéjük, mint például Magda Marinkó vagy Erdélyi Nándor sorozatgyilkos. 1991-ben, miután betörtek Nyugat-Szlavóniába, felégettek szlavón és magyar falvakat is. Ilyen falu volt Kórógy és Szentlászló. Ezeket a falvakat kirabolták és a lakosaikat elhurcolták. Bár a Szerb Önkéntes Gárda magánhadseregnek számított, a szemtanúk szerint a tigrisek nem a csatában voltak „keményfiúk”, hanem inkább a foglyokkal szemben való kegyetlenkedésben jeleskedtek. Sok mészárlásban is részt vettek, mind Horvátországban, mind Bosznia-Hercegovinában. Amikor 1992-ben kitört a boszniai háború, a tigrisek nem voltak restek az ottani szerbeknek is segíteni (na meg persze népírtani), így ekkortól kezdve a két front, Horvátország és Bosznia között mozogtak.

A bosnyák civileket vagy legyilkolták vagy deportálták más területekre, ezzel segítve, hogy a terület „megtisztuljon” a muzulmánoktól.

A csatákban - sok kapitánnyal ellentétben - Arkan személyesen harcolt, ő vezette a rohamokat. A Gárdán belül külön kitüntetéseket, medálokat osztott, de az is megesett, hogy a fosztogatott javakat osztotta ki a kiemelkedően teljesítő katonái között. 

A tigrisek vége, és Arkan élete a háború után

A tigrisek végzetét a daytoni egyezmény jelentette, melyben Szerbia vállalta, hogy a Szerb Önkéntes Gárdát felszámolják. Ez 1995-ben történt, azonban mindez ellenére a későbbi, 1999-ben kitört koszovói válságban is feltűntek, és részt vettek az ottani etnikai tisztogatásokban. A háború után Arkan kapitány visszatért a civil életbe. Több focicsapat tulajdonosa lett, bár kétségtelen, hogy kedvence a Crvena Zvezda maradt.

A politikában is szerencsét próbált, és annak ellenére, hogy a Hágai Nemzetközi Törvényszék elfogató parancsot adott ki ellene, egész sikeres volt a politikai porondon. A halálát rejtély övezi. Na, persze nem a hogyan, hanem a miért a kérdés. Nagy valószínűséggel az egyik rivális maffia gyilkoltatta meg - tekintettel arra, hogy sosem legális forrásokat keresett pénzszerzéshez, ez nem meglepő. 2000-ben a belgrádi Intercontinental hotelben négy merénylő három lövést adott le közvetlen közelről, melybe Arkan belehalt. A merénylőt 35 év börtönre ítélték, azonban 2006 óta szökésben van.

Ahogyan a Covid járvány kezelésének megítélése, beleértve a különböző vakcinák alkalmazását, úgy az antiszemitizmus magyarországi mértéke is ideológiai, sőt pártpolitikai kérdéssé degradálódott: a politikai elfogultság szemüvegén át nézve a valóság torzul, és igen ritkán lehet helytálló következtetésekre jutni, inkább hibás általánosításokba, vagy akár vágyvezérelt fikciókba csúszhat bele az elemző.

Miközben a magyar kormány és a jobboldali zsidóság, többek között a Tett és Védelem Alapítvány folyamatos monitorozásának eredményeire hivatkozva, azt mondja, a magyarországi antiszemitizmus létezik, de mértéke csekély, és a magyar zsidók biztonságban élhetnek, a baloldalon azt hangsúlyozzák, a magyarok ugyan nem aktívan zsidóellenesek, de legalább egyharmaduk valójában antiszemita, és sok zsidó ezért még mindig félelemben él.

Ez utóbbi narratívát, konkrétan a vágyvezérelt újságírást tolja az ausztrál és új-zélandi zsidóság hírportálja, a J-Wire egy július 26-án megjelent cikkben, melynek szerzője finom csúsztatásokkal és féligazságokkal, illetve bizonyíthatóan hamis állításokkal operálva kelti a riadalmat gyanútlan olvasóiban a magyar helyzetet illetően.

A cikket jegyző Ben Cohen a Mazsihisz 2019-2020-as antiszemita incidenseket vizsgáló jelentéséből dolgozott. Most tekintsünk el a jelentést bemutató, a Mazsihisz címlapján megjelent írás címadásától („Gyűlölködésben a magyar társadalom felülmúlja az európai átlagot”,) amely már önmagában is erősen véleményes látlelet, és félrevezető is, mivel a Medián erre utaló felmérése a kisebbségekkel szemben általában mért ellenszenvre vonatkozik, nem specifikusan a kognitív antiszemitizmusra.

Koncentráljunk csak arra, mit szemezgetett ki a jelentésből Cohen: szerinte a jelentés azt bizonyítja, a zsidókat „széleskörű ellenszenv” övezi hazánkban. Lásd például a Soros György elleni „koholmányok” jelenlétét a magyar közösségi média felhasználók között, amelyeket az is táplál, hogy „a gazdag zsidó” Soros „Orbán Viktor közellensége.” Eddig ezek a szokásos, rágalommal határos állítások, melyek bizonyításához közszereplőkhöz és aktív politikai erőkhöz - beleértve a kormányt - soha sincs kézzel fogható szál, pedig ellenzéki oldalról - itthon és nemzetközi szinten - hatalmas igény lenne rá. Így aztán nem meglepő, hogy a jelentés közéleti antiszemitizmust taglaló fejezetében a szerző kiemelten foglalkozik Bayer Zsolttal.

Bayert „hangos antiszemita hangként” írja le, akinek „kiváló politikai összeköttetései vannak,” és felhozza a magyar újságíró 2016-os állami kitüntetését is, a nemzetközi sajtóban megszokott módon arra célozgatva, hogy Bayer valójában a kormány szócsöve minden egyes megszólalásakor. A sort Bayer rádióműsorával zárja, amiben

"a Bayertől megszokott obszcén hangnemben" azt tudhatták meg a hallgatók, hogy "a zsidók minden baj forrása", majd Zsolt elmagyarázta nekik, hogy a koronavírus egy zsidó találmány a világ statáriumba kényszerítésére"

A valóságban a műsorban ennél sokkal keményebb dolgok hangzottak el: „A háttérhatalom megparancsolta, hogy a fehér keresztényeket ki kell irtani vagy össze kell keverni…a háttérhatalom, annyira gazdagok, hogy őróluk, mint zsidókról nem is szabad beszélni… a zsidó minden bajnak a forrása…”; „…a vírus…direkt meg lett szervezve…én kimondom a milliárdos zsidók azt mondták…elég nekik 800.000 rabszolga…” „szerintem ezzel a vírussal az a háttérhatalomnak a célja, hogy világ-statáriumot vezessenek be…aztán a világ-kormányt…”.  

Erős vélemények ezek, csak egy baj van Cohen tálalásával: mindezeket nem Bayer Zsolt mondta

(és nem is Stefka István, a műsor másik vezetője, akit Cohen nem is említ,) hanem különböző Paláveres betelefonálók, a Cohen által hivatkozott Mazsihisz-dokumentum állítása alapján. A jelentés egyébként, amennyiben pontos, jogosan jegyzi meg, hogy a műsorvezetők ezektől a véleményektől nem határolódtak el. 

Mivel ezek a mondatok nem kaptak nagy nyilvánosságot az írott internetes sajtóban, nem kereshetőek, és a dokumentum (29-30. oldala) nem említ konkrét adást és időpontot, csak azt, hogy 2020. márciusának hétfő-keddi epizódjairól van szó, ezért 16 órányi, - nyilvánosan elérhető - hangfelvételt kell annak meghallgatnia, aki kiváncsi arra, hogy a fenti állítások igazak-e. Ha el is fogadjuk a jelentést, amely a Paláver hallgatóira és műsorvezetőire nem vet jó fényt, Cohen tévedése Bayerrel kapcsolatban még így is súlyos rágalmazás.

Cohen cikke a Mazsihisz megbízásából készült Medián felméréssel folytatja, mely szerint a társadalom 20 százaléka „erősen” antiszemita, míg 16 százaléka „mérsékelten” antiszemita, tehát a magyar lakosság mintegy harmada az, és 23% ma is egyetértene a numerus clausus-szal. Csakugyan magas számok, bár tegyük hozzá, nagyon sok függ attól, hogyan tesznek fel egy kérdést, és könnyen előfordulhat, valakinek egy feltételezés eszébe sem jutna, ha valamilyen „rávezető” állítást nem mutatnak be neki. Ahogyan a Medián vezetője, Hann Endre is megjegyezte a jelentés bemutatásakor (ezt persze nem idézi Cohen), hogy 

Magyarországon „a zsidó ügy nem forró ügy, azaz a megkérdezettek számára a zsidósággal kapcsolatos események, hírek, jelenségek, dolgok nem bírnak kiemelt jelentőséggel. Sőt, a zsidók megítélése valamelyest még javult is,”

de persze azt is hozzátette, nehogy túl szép legyen a kép, hogy mindebből „nem az következik, hogy az emberek elfogadóbbak lettek, hanem az, hogy a gyűlölet célpontjai a migránsok (arabok, feketék) lettek.”

Cohen végül az USA példáját hozva fel, ahol az utóbbi időben megszaporodtak a zsidók elleni erőszakos cselekmények, sokat sejtetően megpendíti, egyelőre „kérdés,” hogy ez az erős magyarországi ellenszenv a zsidók iránt „megtestesül-e majd erőszakban.” Még jó, hogy nem teszi hozzá, bárcsak!

Az amerikai helyzettel példálózó szerző az ottani kontextusról elhallgat két fontos tényt. Az első és legfontosabb a kettő közül, hogy az USA-ban a politikai antiszemitizmus az, amelyik az arra fogékonyakban indulatokat gerjeszt. A bevándorló, nem egy esetben muszlim hátterű demokrata politikusok lassan, de biztosan bevitték az addig elfogadhatatlan antiszemita toposzokat és beszédmódot az USA Kongresszusába, és a közösségi médiában egészen megdöbbentő kijelentéseket tesznek Izraelről.

A palesztinokat például rendre a diktatórikus zsidó állam mártírjainak állítják be.

Ahogyan azt a baloldalon is előszeretettel hangsúlyozzák, nem kell hozzá IQ bajnoknak lenni, hogy az ilyesmi felbátorítja azokat, akik eddig nem merték felvállalni antiszemita nézeteiket, a legradikálisabbakat pedig gyűlöletcselekményekre indíthatja. A másik tény, amelyről szintén nem tesz említést Ben Cohen, hogy Amerikában az antiszemitizmus leginkább a muszlim bevándorlók és a radikális baloldali mozgalmak, köztük a BLM tagjai és pártolói között jelentős, legtöbbször az Izrael-ellenesség köntösébe csomagolva. „Hála” ezeknek a csoportoknak, hihetetlen mértékben szaporodtak meg a láthatóan zsidó személyek és intézmények elleni erőszakos támadások.

A hasonlat tehát erősen sántít. Mindazonáltal azt gondolom, épeszű ember nem állítja, hogy Magyarországon nincs antiszemitizmus. Rasszizmus és antiszemitizmus a társadalom minden szegmensében előfordul, függetlenül a politikai irányultságtól. A keresztény erkölcs és a polgári etika egyaránt azt kívánja mindannyiunktól, hogy ne hagyjuk szó nélkül, ha zsidóellenes megjegyzést hallunk, és valljuk be, az ilyen sajnos előfordul. Ahogyan Fröhlich Róbert főrabbi úr is megjegyezte a Szentírásból idézve egy a közelmúltban a Danube Institute által tartott, a magyarországi antiszemitizmussal objektíven foglalkozó konferencián:  „Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében.”

Azonban azt állítani, hogy a magyarországi helyzet azért rossz, mert amúgy jó, és hogy

nem az a lényeg, mi történik, hanem hogy a társadalom egy meghatározhatatlan nagyságú szegmensének milyen szörnyűséget képzelünk a fejébe

súlyos és kártékony rágalom, amely ellen fel kell szólalnunk!

Megérkezett a nyár, a magyarok pedig elindultak Horvátország felé. A Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója szerint idén júliusban az előző év ugyanazon időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott az országba. Indulás előtt azonban utazók sokasága ugyanazt a rejtélyes dolgot tapasztalta: lemondták a foglalását! De miért is történnek a folyamatos lemondások?

Talán mindenkinek van olyan ismerőse, aki mindenféle ismeretlen weboldalakon vagy kapcsolatokon keresztül foglal szállást magának. A mostani helyzet pikantériája azonban, hogy a lemondás miatt bosszankodó utazók szinte kivétel nélkül a Booking.com oldalán keresztül, vagyis a világ legnagyobb szállásfoglaló platformján foglalták szállásaikat.

És hogy pontosan mi történik a szállásokkal? Ahogy egy magyar nyelvű horvátországi utazós csoport beszélgetése is mutatja az alábbi fotón, a szállásadók néhány nappal az utazás előtt – drasztikus esetben megérkezéskor – közlik különböző indokokra hivatkozva, hogy nem tudják fogadni az utazókat. A beszámolók szerint egyesek a koronavírus-járványt említik indokként, mások szerint túlfoglalás történt, míg megint mások magyarázatot sem adnak, sőt, horvát nyelven kívül másképp nem kívánnak megszólalni (még úgy sem, hogy a Booking szerint angolul és németül is kommunikálnak).

Hasonló esetek persze előfordulhatnak, de hirtelen túl sok ilyen történet kezdett terjedni a magyar nyelvű csoportokban – a külön ezen célzatra létrehozott poszt már 200-nál is több hozzászólásnál jár –, ahogy a Bookingon túl már az Airbnb-n foglalt szállásokat is érinteni kezdte a probléma, így valószínű, hogy nem véletlenül történnek a törlések.

A pontos okokat persze nehéz megismerni, különösen azért, mert a szállásadók az utazókon túl a portáloknak sem adnak indoklást, bizonyos esetekben pedig magukat az utazókat kérik meg arra, hogy töröljék a foglalásaikat (így hivatalosan az utazó áll el az utazás lehetőségétől).

Ennek ellenére egyre több olyan hír jelent meg (többek között horvát szállásadók részéről is), hogy a sorozatos törlések egyik oka a német turisták nagy száma – továbbá az ő vastagabb pénztárcájuk. Miután ugyanis Németország a kiemelten fertőzött területek közé (értsd: oltatlanul karantén szükséges a visszatéréskor) sorolta Spanyolországot (a németek egyik legkedveltebb desztinációját), egyre több utazó változtatott tervén Horvátország mellett döntve – különösen úgy, hogy Görögországban és Ciprusban is nagyot nőttek a fertőzésszámok. A horvát szállásadók az alkalmon kapva ezért inkább visszamondják a sok esetben már hónapok óta létező foglalásokat (vállalva a Bookinggal vagy Airbnb-vel szembeni következményeket is), a lakásokat pedig last minute jelentősen magasabb áron kiadják német turistáknak.

Bár a magyar utazók a befizetett összeget (már ha előleges foglalás történt) visszakapják, ám a last minute lemondások – különösen főszezonban szabad szálláshelyek hiányában – komolyabb fejfájást okoznak, miközben az összeg visszaérkezésének átfutási ideje is gondot jelenhet azoknak, akiknek nincs lehetőségük még egy szállás azonnali kifizetésére. 

Kiemelt fotó forrása: Tripadvisor

forrás: https://pixabay.com/photos/money-bank-note-currency-euro-2159310/

Már 2019-ben is körülbelül 10 000 fő hiányzott a vendéglátásból, azonban a koronavírus csak tovább növelte ezt a számot. A járvány miatt életbe lépő, a vendéglátást és turizmust érintő korlátozások miatt sokan kénytelenek voltak elhagyni a pályát. Ugyan tavaly még könnyebb volt pótolni a hiányzó munkaerőt, hiszen sok külföldön dolgozó vendéglátós hazatért és dolgozott itthon a nyári szezonban, de egyre többen helyezkedtek el más szektorban. A BalatonJob üzemeltetője szerint idén nehezebb lesz munkaerőt találni, hiszen a pályaelhagyók, ha vissza is akarnak térni a vendéglátáshoz, akkor sincs könnyű dolguk. Ez azzal magyarázható, hogy a munkavállalók nehezebben adják fel az állásukat, ha nincs az új helye, illetve a felmondási idővel is számolni kell.

Azonban a szolgáltatók a tavalyi évhez hasonló vendégforgalomra számítanak. 2020-ban a legnépszerűbb úti cél a Balaton volt, több mint 4 millió vendégéjszakát töltött el megközelítőleg 1,3 millió magyar turista. Jelenleg a szektorban 20 000 állás betöltetlen, éppen ezért próbálják a munkaadók magas bérekkel magukhoz édesgetni a dolgozókat. Mindazonáltal a koronavírus csak felerősítette a béremelkedést, állítja Vágó Péter, a Kereskedők és Vállalkozók Veszprém megyei elnöke, de véleménye szerint ez az emelkedés nem irreális. A munkaerőhiány miatt már 2019-ben is volt olyan hely, amely nyugati mértékű bért kínált az alkalmazottaknak, azaz már akkor is volt lehetőség havi 1-1,2 millió forint megkeresésére. Iparági információk alapján a konyhai kisegítők és takarítók nettó órabére 1200-1300 Ft körül mozog, a pultosok, felszolgálok pedig 1500 Ft körül keresnek. A dobogó első helyezettjei a szakácsok, a maguk óránkénti 2000-2500Ft közötti keresetével, természetesen ez is nettóban.

A vendéglátásban dolgozók sokszor nem napi 8 órát dolgoznak, sokkal inkább 10-12 órát is robotolnak és az sem ritka, hogy ezt heti 6 napon át teszik. Ezek alapján a kisegítő személyzet 345-374 ezer körüli összeget keres havonta, míg egy felszolgáló 430 ezer forintot, egy szakács pedig akár 720 ezer forintot is hazavihet havonta.

Kicsit én is kutakodtam az álláshirdetések között, hogy megismerjem közelebbről a piaci helyzetet. Balatonfüredre főpincért 2000 Ft-os nettó órabér ajánlásával keresnek, egy séf 2500 Ft-ot kereshet meg óránként, a konyhai kisegítőnek pedig 1500 Ft-ot kínál óránként a hirdető. Egy örvényesi vendéglőbe 1800-2200 Ft közötti órabérért keresnek szakácsot. Zamárdiban pedig 300-400 ezer közötti bérre számíthat havonta egy pultos. Természetesen akadnak olyan hirdetések is, ahol a pályázónak kell megadnia a bérigényét és sok helyen olvasható mindössze annyi: „versenyképes fizetés”.

Fontos megjegyezni, hogy a magas bérek önmagukban nem biztos, hogy magas vonzerővel bírnak a munkavállalók szemében. A bérek mellett egyre nagyobb hangsúly helyeződik a körülményekre is. Nőtt a jelentősége az igényes szállásoknak, illetve a munkaadók is rájöttek, hogy a pihentebb dolgozók magasabb teljesítményre képesek, ezért jobban odafigyelnek a munkakörülményekre, valamint az emberibb munkaóraszámra. Teszik ezt annak reményében, hogy az elégedett munkavállaló a következő szezonban is visszatér majd.

A fővárosban továbbra is bizonytalan a szezon kimenetele, ennek köszönhetően pedig az itt dolgozó vendéglátósok is nyitottá váltak a vidéki elhelyezkedésre. Ezt próbálják kihasználni a balatoni vendéglátó tulajdonosok és Budapestről is csábítják a munkavállalókat. A protfolio.hu írása szerint akár 1 milliót is kínálhatnak a felszolgálóknak, valamint a szakácsoknak.

És hogy mit hoz a jövő a vendéglátóiparban tevékenykedő munkavállalóknak? A szakemberek reményei szerint sikerül újra visszaállítani a bizalmat, a munkaadók pedig arra törekednek, hogy újra biztos megélhetést nyújtsanak a turizmusban, valamint a vendéglátásban tevékenykedőknek.

Nem egy olimpiai ezüstéremhez illő ünneplés zajlott le Romániában, miután a párbajtőrvívó Ana Maria Popescu már hazaérkezése előtt összetűzött a sportminiszterrel, majd az eredményét ünneplő ceremónián a beszédében nyíltan szembe is szállt vele. A sportoló a miniszter kézfogását is elutasította, az ügy pedig a román sajtó egészében vezető hírré vált. Azóta mindketten elnézést kértek a másik féltől! 

Az összetűzés kezdete Novák Eduárd romániai sportminiszter kijelentéséhez köthető, aki a párbajtőrvívó teljesítményét úgy kommentálta, hogy még ha 5 millió lejjel (364 millió forint) nagyobb lett volna a szövetség költségvetése, Popescu akkor sem tudta volna megnyerni az aranyérmet – az egyetlen megoldás a jobb eredményekre ugyanis a fiatal tehetségek érkezése lenne. A megszólalás a sportoló döntőt követő interjújára reagált, mely során Ana Maria Popescu elmondta, bízik abban, hogy a jó teljesítménye nagyobb anyagi hozzájárulást eredményez majd a párbajtőrvívás romániai fejlesztéséhez a még komolyabb siker érdekében.

Bár a sportminiszter az anyagi hozzájárulás kérdésen túlmenően kitért arra is, hogy számára Popescu ezüstérme valójában arany – mivel a sportoló magasan túlszárnyalta az elvárásokat –, Popescu hazatérését követően meglehetősen erőteljesen vágott vissza, épp azon esemény során, melyet a sportoló számára rendeztek egy díszoklevél átadása érdekében. A párbajtőrvívó már a sajtótájékoztatója kezdetén ingerültnek bizonyult, azt kérdezve az újságíróktól, hogy most egy vizsgához hasonlóan feleltetik-e, vagy mondhatja a saját beszédét. Ezt követően a maszkviselésre is kitért (miután arra kérték vegye le azt a beszédéhez):

„Nem tudom, az elmúlt egy hónapban még a zuhanyzó alá is maszkkal mentem, így nehezen válok meg tőle”

Beszéde kezdetét követően Popescu elmondta, felháborítja azon hozzáállás, hogy az emberek folyamatosan a sportolók vereségeire és kudarcaira térnek ki, mivel éremtől függetlenül mind a résztvevő sportolók, mind az edzők ugyanolyan keményen dolgoznak.

„És ha már finanszírozás, miniszter úr, négy ember állt mögöttem a játékokon, négyük mellett pedig 43 éves, már visszavonult edzőtársak segítettek, mert egyszerűen nem voltak mások. Nagyon remélem, hogy Ön eljut Tokióba, és megnyeri azt az aranyérmet, amely megnyerésére én nem voltam képes”

- folytatta Popescu, kitérve arra is, hogy azt hitte, a miniszter az említett 5 millió lejes csekkel várja majd az ünnepségen. Bár csekkel nem, de kézfogással várta őt Novák a repülőtéren, a sportoló azonban elutasította azt. Az erről szóló felvételek azóta polémiát okoztak a román sajtóban, ahogy az ügy is nagy port kavart. A kritikákra reagálva Novák Facebook posztjában sajnálatát fejezte ki, kitérve arra, hogy nyilatkozatában semmi nem irányult Popescu ellen, hiszen minden tisztelete az övé, az pedig nagy kár, hogy egy ilyen örömpillanatot egy hatalmas sajtócirkusz árnyékolt be. Azóta a sportoló is elnézést kért a kézfogás elutasításáért, és megismételte, hogy reméli, a miniszter képes az aranyérem megszerzésére.   

Novák Eduárd amúgy valóban ott lesz Tokióban, ugyanis a paralimpiai játékokon szerepel majd kerékpározóként. A jelenlegi sportminiszter mindeddig három paralimpián vett részt, 2012-ben Londonban pedig Románia első paralimpikona is lett aranyérmet szerezve a pályakerékpár számban. A 45 éves politikus elmondása szerint bízik is az újabb éremben, annak ellenére, hogy feladatai miatt keveset tudott edzeni. A paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor, de addig még egy hét hátra van az olimpiai játékokból is, ahol Románia eddig 4 érmet gyűjtött, egyet épp Ana Maria Popescu jóvoltából, aki a döntőig menetelt, majd ott egy szoros csatát követően aranytussal kapott ki.

Ami késik, nem múlik, tartja a magyar bölcsesség, ezért tisztázzuk, mi a tét.

A közösségi médiában egyre több bejegyzés, komment és mém jelenik meg, amelyik arról szól, hogy a kormány és/vagy a Fidesz politikusai rémeket látnak ott, ahol nincsenek, és ok nélkül hergelnek a melegek és transzneműek ellen a gyermekeket védeni hivatott törvénnyel. Ugyan ki akarna nemátalakító kezeléseket végrehajtani egy kiskorún Magyarországon? Nevetséges. És ugyan melyik óvodában vagy alsó tagozaton kellene félni queer aktivisták alternatív meseolvasásától? Nos, most még csakugyan nem népszerűsítik ebben az országban transzvesztiták vagy az LMBTQ+ közösség más tagjai a nemi identitás képlékenységét óvodákban, és nincsenek olyan törvények, amelyek a szülőket megkerülve lehetővé teszik kiskorúak számára a „nemi átmenetet” (transitioning) segítő „egészségügyi” szolgáltatásokat. Csakhogy az első példa már valóság több nyugat-európai országban, a második pedig Kanadában és az USA egyes szövetségi államaiban.

Mindez kevesebb, mint egy évtized alatt ment végbe.

Ahogyan a közelmúltban, a Mandiner által szemlézett véleménycikkében a CSU volt alelnöke, Peter Gauweiler emlékeztetett a FAZ hasábjain, 2017 júniusában Angela Merkel még alkotmányellenesnek nevezte a melegek házasságát, de hamarosan lehetővé tette annak megszavazását szövetségi parlamentben.

Attól senki sem lesz meleg vagy transznemű, hogy megnéz egy hirdetést a tévében, idézett egy Pride-os vonulót az egyik hírportál. Nos, valószínűleg nem, de ha a különböző hatások összeadódnak egy érzékeny, problémákkal küzdő serdülő esetében, annak következményei lehetnek. Nézzünk egy kanadai példát: a konzervatív National Post írta meg tavaly decemberben, hogy elképesztő mértékben nőtt meg az utóbbi években a nemi identitászavarral diagnosztizált, illetve magát transzneműnek valló tinédzserek száma. Egy 2016-os esetben egy szülő elmondása szerint egy kelet-ontariói általános iskola hetedik osztályában egy külső szervezet tartott prezentációt a társadalmi nemekről. Egy hónapon belül a 32 diákból öt (!) úgy nyilatkozott, hogy transznemű, köztük a nő 11 éves fia, aki kijelentette, hogy ő „félig lány.”  

Ezeknek az ijesztő észak-amerikai fejleményeknek azért már megpróbálnak gátat szabni a konzervatív erők: sok republikánus többségű amerikai államban a szövetségi törvényhozás olyan törvényt szavazott meg, vagy tervez megszavazni, a magyarhoz hasonlóan gyermekvédelminek nevezve a jogszabályt, amely megtiltja a kiskorúakon elvégzett nemi átalakító műtéteket. 

Kanada messze van, mondhatjuk, onnan lassabban „gyűrűznek be” a trendek. Svédország viszont nincs olyan távol, egy EU tagállamról van szó, mely köztudottan élharcosa mindennek, ami progresszív, woke és lehetőleg társadalmi méretekben szuicid (lásd például a bevándorláshoz való hozzáállásukat.) Ott az Antidiszkriminációs Ügynökség nevű civil szervezet végzi a nemi érzékenyítést óvodákban, többek között olyan módszertani könyvet ajánlva az óvodapedagógusoknak, amelyben a hetero- homo- és biszexuális hármas szexuális irányultság felosztást „diszkriminatívnak” írja le, mivel „nem hagy nyitva más lehetőségeket”, illetve

az egyik történetben azt beszéli meg két hatéves, hogy mi a különbség egy homoszexuális és egy transzszemély között!

(Engem hatéves koromban megpróbált felvilágosítani a haladó szellemű szülők által nevelt óvodás társam, egy kislány, arról, mi történik egy férfi és egy nő között ahhoz, hogy gyerek legyen. Nem hittem el, sőt egyenesen sokkos állapotban rohantam édesanyámhoz, hogy ugye ez nem igaz. Pedig a transzszexualitást még bele se vitte a történetbe...)

Bár a balliberális oldal totális szemantikai diadalt aratva az egész problémát leegyszerűsítette a „család az család” és a „szerelem az szerelem” című alamuszi tautológiára. Mint azt már többen megírták a jobboldalon, valójában és nyilvánvalóan két kérdés a tétje a régi és az új normalitás pártolói közötti küzdelemnek: felülírhatják-e egy kisebbség követelései/törekvései a többségi akaratot, illetve, hogy mit támogatnak vagy tiltanak törvényeink.

Először is: bármennyire is törekszenek arra a progresszív oldalon, hogy delegitimálják a többség világnézetét, a helyzet az, hogy azt a döntéshozatali folyamatot, amelyben a kisebbség akarata győz a többség felett, nem demokráciának hívják, hanem bolsevizmusnak. A kisebbségi csoportok emberi jogait ugyanúgy védi az alkotmány, már ahol van, mint a többségi társadalomhoz tartozókét, sőt, sok országban, köztük Magyarországon is, kiemelten kezeli őket például a gyűlöletbeszéd kapcsán.

Hátrányos megkülönböztetésüket a törvények tiltják.

Hazánkban az azonos nemű párok regisztrált élettársi kapcsolatban élhetnek, más kérdés, ahogyan azt a KSH statisztikájában láthatjuk, hogy 2020-ban Magyarországon mindössze 126 pár élt ezzel a lehetőséggel, ami törvényesen bejegyzett élettársi kapcsolatok 0,187%-a. Egy friss Ipsos kutatás szerint egyébként a magyar társadalomban 1% a melegek-leszbikusok aránya, 3% mondta azt a vizsgálatban, hogy biszexuális, illetve 1-1% vallotta magát omni- vagy aszexuálisnak.

Egy kisebbség kisebbségének a vágyai, és az őket támogató liberális elitek főként számításból, vagy missziós lelkületű népnevelő szándékból eredő zsaroló manőverei nem írhatják felül a többség által elfogadott olyan valóságokat, mint hogy az anya nő, az apa pedig férfi, vagy hogy a biológiai nemet nem lehet megváltoztatni.

Hatványozottan igaz ez, amikor gyermekek neveléséről van szó. 

Ugyanígy nem írhatják felül ugyanezek a partikuláris érdekek a többség ösztönös törekvését arra, hogy maga döntse el, hogyan neveli a gyermekeit. Nyilvánvalónak kellene, hogy legyen, és a jog is ezt mondja, hogy a szülők a felelősek kiskorú gyermekeikért, és kizárólag az ő jóváhagyásukkal lehet a gyermeket érintő fontos döntéseket hozni. Az állami iskolák pedig, ahogyan azt a liberális meggyőződésűek is szeretik hangsúlyozni, kötelesek világnézetileg semleges, ideológiamentes oktatást biztosítani.

A genderelmélet pedig egy ideológia, amelyet a többség, akik egyben az adófizetők többségét is alkotják, forintjaiból fenntartott oktatási intézmények nem promotálhatnak, ilyen egyszerű.

Ugyanígy az állam nem támogathatja azt, hogy elvéve a szülők gyermekeik felett gyakorolt felügyeleti jogát, egészségügyi intézmények csupán a kiskorúak döntése alapján végezzenek rajtuk akár visszafordíthatatlan beavatkozásokat.

Persze a törvényeket a kormányzó többség alkotja. Jelen állás szerint valóban nincs mitől tartanunk. Reméljük, jövő ilyenkor sem lesz!

Külföldön vagy itthon érdemes megkezdenie egy játékosnak a felnőtt karrierjét? Kudarc-e, ha valaki hazatér játszani? Nagy László, a Scouted Hungary társalapítója volt a Reaktor podcast vendége, akivel a magyar futball helyzetéről, játékosaink és az utánpótlás lehetőségeiről, valamint a karrierépítés fortélyairól és buktatóiról is beszélgettünk adásunkban.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

Szöllősi Györggyel beszélgettünk egy múltkori adásunkban, aki úgy gondolja, hogy ma már nem kell elmenekülniük Magyarországról a fiatal tehetségeknek. Szerinted ki jár jobban, aki kimegy külföldre vagy aki itthon marad? Mi a jobb, egy Liefering vagy egy hazai ifi akadémia?

Igen, ez egy gyakori kérdés, és sokszor felmerül, hogy mi is a helyes út. Sokan azt mondják, hogy csak a külföld a jó, a klubok általában ahhoz ragaszkodnak, hogy maradjon a játékos. Én azt gondolom, hogy egyetlen járható út nincs, mindegyik személyfüggő. A játékos karakterisztikájától függ. Sok olyan játékos van, aki technikailag alkalmas lenne akár egy Lieferingbe is, de mentálisan ez egy egész más dolog. Más a helyzet, amikor új országba érkezel, új környezettel találkozol, nem tudod a nyelvet, új társakat kapsz. Szerintem ezt meg kell beszélnie minden játékosnak az edzővel, szülőkkel, esetleg a menedzserrel. Pont erre jó egy menedzser, aki fel tudja mérni, hogy te milyen adottságú játékos vagy, és milyen klub illik hozzád adott esetben. Ennek függvényében lehet dönteni, hogy járható út-e a külföld vagy maradjon az NB1. Azt gondolom, hogy mind a kettő kitaposott útvonal.

Vannak példák, el lehet jutni a válogatottba NB1-ből is, példának ott van Dibusz, vagy Gazdag. Ők sohasem játszottak külföldön, mégis be tudtak jutni a válogatott keretébe.

Sokan meg kimennek fiatalon külföldre, aztán meg hazajönnek, és utána nehéz magukat újra felépíteni. Tehát mindkét út járható. Ez nagyon függ a játékosnak a mentális állapotától, és még sok egyéb tényezőtől.

Szoboszlain, Németh Andráson és Kerkez Miloson kívül nem nagyon tudunk említeni olyan magyar játékost, akinek bejött volna a külföldi álomkarrier. Sőt, ez utóbbi kettő is még csak épphogy a felnőtt futball kapujában áll. Szerinted mi lehet az oka annak, hogy sok, a jövő nagy tehetségének tartott fiatal hazajön, olykor a másodosztályba.

Igazából ez is gyakori kérdés, hogy egy magyar játékos miért igazol haza, és miért nem marad a kinti klubjánál. Azt gondolom, hogy amikor kiigazol valaki, akkor nem az az elvárás, hogy például Schön Szabolcs az Ajaxban alapember legyen. Nyilván az a cél, de nem az az elvárás.

Az a cél, hogyha valaki kiigazol külföldre, akkor felvegye azt a mentalitást, elsajátítsa azt a sokkal magasabb szinten lévő technikai és taktikai tudást, amit mondjuk egy Ajax tud nyújtani, vagy bármelyik külföldi elitakadémia. És az már egy bónusz, ha valaki eljut az első csapatig.

Tudom, sokan nem így gondolkodnak, nagyon sokan ezt csalódásként élik meg. De fel kell fogni, hogy egy Ajaxban, az utánpótlásban van posztonként harminc játékos, és abból egy lesz mondjuk a jobbhátvéd. Nagyon nagy százalékban pedig az egy olyan játékos, akit máshonnan vásárolnak. Tehát ha így nézzük, a nagy számok törvénye alapján nagyon kevesen fognak eljutni oda. Nyilvánvalóan a legjobbak közül is a legjobb. Emellett azt gondolom, hogy ma már nem az van, mint húsz-harminc éve. Ma már ott van az egész kontinens, az afrikai futball, ugye Ázsiából is egyre több játékos ott van. Sokkal nehezebb lesz felvenni a harcot, például Olaszországban az utánpótláscsapatok tele vannak balkáni játékosokkal. Albán, macedón játékosokkal. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy ilyen játékosok eljussanak a Serie A-ba. Most már viszont ők is ott vannak a piacon. Nyilván emiatt egyre nagyobb a versenyhelyzet, kevesebb magyar tud odaférni. De emellett azt gondolom, hogy nem csalódás, hogy például Schön Szabolcs hazaigazolt. Ő újra felépítette magát és ismét ki tudott igazolni külföldre. Nyilván nem egy Ajaxba, de ennek ellenére mégis ott tud lenni a válogatottban. Még egyszer mondom, ez nem csalódás, persze, mindenféleképpen pozitívum, ha kijut egy külföldi csapathoz. Ez mindig egy nagyon jó pont lesz az önéletrajzban. Ez mindig sokat tud hozzáadni egy pályafutáshoz, még akkor is, ha az NB2-ben lett stabil játékos.

Tehát szerinted az nem kudarc, ha valaki hazatér külföldről? Sőt, emellett külföldön lehet, hogy szerez olyan plusz tudást, amit itthon nem kapna meg és majd azt a tudást tudja itthon kamatoztatni és ebből karriert építeni?

Szerintem igen. Ez sok mindentől függ. Elsősorban a mentalitástól. Az egy nagyon nehéz szituáció, amikor hazajössz az NB2-be, és nyilván kvalitásban sokkal magasabb szinten vagy, de mentálisan azt fel kell dolgozni, hogy fel kell újra építeni magadat. Lehet, hogy kettőt hátra léptél, de kaptál olyan tudást külföldön, amivel neked jobb esélyed lenne kibontakozni. Általában ezen a mentális tényezőn szokott elcsúszni a dolog.

Az aranygenerációból már két játékos felnőtt válogatott. Ők Szoboszlai és Schön Szabolcs. Rajtuk kívül még nagy tehetségnek tartják Csoboth Kevint, aki jelenleg a Benfica B csapatában játszik. Róla tudsz valamit? Esetleg elképzelhető, hogy bemutatkozik a Benfica felnőtt csapatában?

Én úgy tudom, hogy a Benfica B-ben elég kérdéses, hogy ő most marad vagy távozik. Elég sok pletyka és újságcikk is megjelent ezzel kapcsolatban. Véleményem szerint az első csapatban már nem fog bemutatkozni. Igazából nála is azt gondolom, hogy ha esetleg el tudna igazolni egy DAC-ba vagy egy olyan, jobb kvalitásokkal rendelkező kelet-európai csapatba, ahol alapember tud lenni, akkor nem visszalépés az, hogy ő eligazol a Benficából. Azt gondolom, hogy az első csapatban már nem fog játszani, de kapott ott egy olyan tudást külföldön, amivel az átlagnál jobb játékos lehet, és helyt tudna állni külföldön. Ez lehet egy kisebb osztrák csapat vagy lehet egy DAC. Bármilyen ilyen szintű csapatnál ő fel tudna építeni egy karriert. 

De akkor nála is fennállhat az, ami sok játékosnál, hogy hazajőve itthon karriert épít és később a válogatott oszlopos tagjává válik?

Szerintem elképzelhető. Amennyit én láttam játszani, az alapján technikailag mindenképp olyan szinten áll, hogy ő NB1-ben kiemelkedő játékos legyen, vagy, ahogy mondtam, akár egy környékbeli élcsapatnál is. Azért az, hogy a válogatottba jó lenne-e, az egy jó kérdés. Az ő posztján szerintem azért megvagyunk. De bármi lehet, nyilván minden játékosnak más a fejlődési íve, illetve az is, hogy mikor bontakozik ki. Lehet, hogy Kevin egy későn érő típus, és akkor még az is lehet, hogy alapember lesz a válogatottban. Ez attól függ, hogy milyen későn lesz a karrierjének a csúcsa.

Tehát ezek szerint ő még nincs elkésve. Szerinted hány éves korig van rá esély, hogy valaki befusson? Például Csoboth Kevin esetében, de más játékos esetében is előfordulhat az, hogy huszonöt fölött lesz ő egy kimondottan jó, akár még egy topligában játszó játékos?

Szerintem erre jó példa a Brightonnak a kapusa, aki ott volt harmadik számú kapusként az EB-n és ő is az előző szezonig harmad-, negyed-, ötödosztályban játszott kölcsönben. Most huszonegy-két évesen odakerült a Brightonba, és az EB-n is kerettag tudott lenni.

Szerintem nincs egy egzakt szám, minden játékos más és más. Vannak későn érő típusok, van, aki nagyon korán úgy tűnik, hogy klasszis lesz, aztán nem váltja be a reményeket. És sokan vannak, mint például Cseri Tamás, akiről tíz éve senki nem gondolta volna, hogy valaha válogatott kerettag lesz.

Ő későn ért el a pályafutása csúcsára. Vagy például Dibusz Dénesnek is egy picit később tetőzött a karrierje, és ezért ő már nem biztos, hogy ki tud igazolni külföldre, de mégis ott tud lenni a válogatottban. Vannak ilyen később érő játékosok, de egy egzakt számot nem tudnék mondani, ez játékosfüggő.

Kerkez Milos bemutatkozott egy edzőmeccsen az AC Milan A csapatában, és ráadásul duplázott is. Ilyenkor minden magyar fociszurkolóban felébred a remény, hogy akár már tizenhét-tizennyolc évesen sztárja lehet egy top csapatnak. Ez mennyire reális elvárás? Vagy neki is jót tesz, ha még egy-két évig az ifiben játszatja a csapata?

Milos szerintem pont abban nagyon erős, ami a magyar játékosok gyengéje szokott lenni. Ő mentalitásban, küzdeni akarásban és minden ilyen egyéb fejbeni dologban magába szívta ezt a szerb vonalat, és ezt képviseli is. Az ő karrierje nem fog elcsúszni.

Láttam én is a meccset, nagyon jó megmozdulásai voltak. Játék tekintetében nagyon hasonlít Teo Hernándezhez, karakterisztikában. A támadásokat segíti, jól olvassa a játékot, a támadó harmadban egy kapura törő szárnyvédő, de a beadásokkal is veszélyes tud lenni. Én azt gondolom, hogy pár év múlva Teo Hernándeznek a posztriválisa is lehet. De tizenhét évesen az nagy teher, hogy a Milan sztárja legyen. Fokozatosan be kell építeni, de azt láthatjuk, hogy most már a felnőtteknél bemutatkozott. Egy olyan folyamaton kell végigmennie, ahol ő is el tudja fogadni, hogy lehet, hogy egy-két percet kap, lehet, hogy tíz-húsz percet kap és utána két-három év múlva stabil alapember tud lenni. Én most azt látom, hogy megvan erre az esélye, de bármi történhet a jövőben, nehéz ezt így megjósolni. Viszont minden képessége megvan ahhoz, hogy ő a Milanban játszani tudjon.

Ha már feljött Dibusz Dénes, akkor egy másik kapusra is rákérdeznék. Onódi Ákost az Aston Villa most adta kölcsön a hetedosztályban szereplő Bromsgrove-nak, az erről szóló cikkek alatt viszont nagyon sokan kritizálták ezt a döntését. Szerinted igazuk van ezeknek a kommentelőknek és ez az átigazolás felér azzal, mintha a magyar NB3-ba igazolt volna, vagy ez egy igenis jó, szakmailag és piacilag is megalapozott döntés volt?

Én azt gondolom, hogy azért ennek a történetnek ismerni kell a hátterét. Nyilván, hogyha az ember nem ismeri az angol utánpótláskultúrát vagy a kluboknak a felépítését, akkor nyilván csalódni fog, hogy a Liverpool elleni meccs után a hetedosztályig jutott, de én azt mondom, hogy ez teljesen más világ, mint az NB3.

Angliában ez egy bevett szokás, hogy a fiatal kapusok lehetőséget kapnak amatőr csapatoknál is. Ilyen volt Jordan Pickford is, őt például az ötödosztályba adták kölcsön anno. Dean Henderson és Nick Pope is a hetedosztályban mutatkozott be.

Látható az a tendencia, hogy a tehetséges kapusokat nagyon fiatalon, nagyon alacsony osztályokba leadják, ami lehetőleg közel van a csapathoz. Onódinak ez a csapata húsz kilométerre van Birmingham városától. Nyomon tudják követni a teljesítményét, adott esetben együtt tud edzeni az Aston Villával is, vagyis nem kell nagy távolságokat megtennie. Ha azt nézzük, hogy az angol válogatott kapusai is ezt a ranglétrát kijárták, és még hozzátenném, hogy Gulácsi Péter is nagyon alacsony osztályokban mutatkozott be, akkor én azt gondolom, hogy Onódinak ezzel a kölcsönadásával semmi gond nincsen. Meg kell adni a felnőtt futballnak az alapszintjeit, be kell lépni a felnőtt futballba. A felnőtt futball teljesen más kávéház.

Nagyon jó lesz neki ez a csapat, elég, ha itt egy évet eltölt, utána ott lehet a negyed-ötödosztályban, és két év múlva ott lehet a Championshipben, ha ilyen fejlődést fog leírni.

Szerintem hiába hangzik eléggé érdekesnek a hetedosztály, az ahogyan játszik a legfontosabb egy fiatal kapusnál. Nyilván felmerül a kérdés, hogy őt is lehetett volna az ötöd- vagy negyedosztályba kölcsönadni. Nem tudjuk, hogy kik voltak a kérői, és hogy mik állnak a háttérben.

Felmerült, hogy mi, magyarok mindig azt szeretnénk, hogy a magyar fiatal tehetségek rögtön egy nagy csapatban legyenek kezdők. Ennek kapcsán mi a véleményed Bolla Bendegúz Wolverhamptonba igazolásáról, ahonnan egyből kölcsön is adták a svájci Grasshoppersnek?

Azt gondolom, hogy Bollát is nagyon szépen felépítették. Ha jól emlékszem, 2017-ben került a Videotonhoz, és egyből már az NB3-ban játszott, ahol alapember volt. A felnőtt futballba ő is be tudott lépni, nagyon korán. Aztán Siófokon megkapta az egy szinttel nagyobb terhelést. Azt is meg tudta ugrani és utána szépen fokozatosan a Zalaegerszegben is meg tudta ezt tenni. Kulcspont volt, hogy ott még egy évet maradt. Tehát a feljutás után nem ment egyből máshova, hanem az NB1-ben is alapember tudott lenni, ráadásul az év fiatal játékosa is lett az előző szezonban. Jól látható, hogy Bolla mindig meg tudta ugrani az adott szintet, és alkalmazkodni tudott az új csapatához.

Ha ezt nézzük, akkor a svájci lehetőség is jó, egy fokkal erősebb szint, mint az NB1, de nem egy hatalmas ugrás, mintha azonnal a Wolverhamptonban játszott volna. Potenciálisan neki alapembernek kellene lenni, és látva az előző klubjainál a teljesítményét, én azt gondolom, hogy alapember is lesz.

Ha eldől, hogy Svájcban milyen teljesítményt tud nyújtani, akkor utána bármi lehet ebből. Tudni kell, hogy a Grasshoppers, a Wolverhempton tulaja feleségének a többségi tulajdonában van, és tele is vásárolták magukat a Wolverhampton fiataljaival. Tehát Bolla biztosan játszani fog. Bolla karrierje jól mutatja, hogyha jól és tudatosan építkezünk, és nem egyszerre három szintet ugrunk, akkor bizony így el lehet jutni külföldre, és a válogatottban is alapember tud lenni.

Ha feljött Bolla Bendegúz, akkor beszéljünk a magyar futball egy újabb feltörekvő tehetségéről, az NB1 felfedezettjéről, Schön Szabolcsról. Mi a véleményed arról, hogy kiment Amerikába? Amerika ugye viszonylag messze van, és nem tudom, hogy az amerikai futball, az MLS, most éppen hol tart. Milyen erős bajnokság ez, és jó döntés volt ez a váltás?

Én úgy látom, hogy az emberek fejében még mindig az él, hogy Amerika a kiöregedett sztároknak a gyűjtőhelye. Például ott van Tierry Henry, David Beckham, Ibrahimovic, de azt gondolom, hogy az MLS már közel sem az, ami az emberek fejében van.

Már átálltak arra, hogy a dél-amerikai játékosoknak egy potenciális bajnokság legyen. És ma már az a helyzet, hogy a legjobb dél-amerikaiak az MLS-be igazolnak, és csak utána Európába. Egyfajta hidat képez az MLS. Nem az a valóság, ami az emberek fejében van, hogy ez egy színvonaltalan bajnokság. Színvonalát tekintve szintén ott van egy belga vagy holland bajnokságnak a szintjén. Nem azt mondom, hogy ugyanaz, nem azt mondom, hogy erősebb, de hasonló. Az hogy messze van, meg hogy nagy a távolság, a válogatott szempontjából rossz. De azt azért láthatjuk, hogy az MLS-ből van szlovák, lengyel válogatott, akik megoldják az utazást. Nyilván kellemetlen, hogy ennyit kell utazni. Viszont nem tudjuk, hogy milyen kérői voltak Schönnek. Olvastunk pletykákat, és az jó kérdés, hogy ezekből mi volt igaz. Véleményem szerint nem volt rossz döntés az MLS-be igazolni, és ott mindenképpen megkaphatja a fejlődési lehetőséget. Nyilván át kell állni, tematizálódni kell, ez egy más élet, meg kell szokni.

Úgy gondolom, hogy Schön is előbb-utóbb ki tud majd emelkedni a Dallasból.

Szerinted a magyar bajnokság elég erős ahhoz, hogy valaki innen egyből egy top ligába igazoljon, ahol kerettag lehet, vagy ehhez kell még egy köztes ugródeszka? És ha ez utóbbi az igaz, akkor melyek azok a bajnokságok, amelyek ugródeszkánk jók?

Szerintem lejött az eddigiek alapján, hogy én annak a híve vagyok, hogy fokozatosan lépjünk szintet, és hogy lehet egyet vissza és utána kettőt előre, minthogy inkább hármat lépjünk előre, és aztán megbicsakoljon egy karrier. Sajnos sokak azon buknak el, hogy a játékosügynök túl sokat akar. Azt gondolom, hogy lépcsőzetesen kell építeni. Bolla esete is ilyen, Szoboszlai esete is ilyen. Nem egyből jutottak a Salzburgnak a kulcsjátékosi szerepkörébe, meg a Wolverhampton nem egyből a zalaegerszegi évek után figyelt fel Bollára, hanem volt egy átmenet.

Azt gondolom, hogy az NB1-ből ideális lehetőség egy környékbeli csapat, például egy DAC, egy bármilyen osztrák élvonalbeli csapat, egy lengyel vagy belga bajnokság, egy gyengébb holland élvonalbeli csapat. És ha onnan ki tud emelkedni egy játékos, akkor bármelyik top ligába lehetősége van továbblépni, vagy belépőt kaphat.

Szerintem mindenképpen kell az átmenet. Nagyon ritka az, hogy valaki az NB1-ből továbblépve egyből kulcsember legyen a Premier League-ben.

Az EB-ről a magyar válogatottból három játékost, három sikersztorit emelnék ki, akik magyar nevelésnek számítanak, vagyis nem honosítottuk őket. Ők nem más, mint Szoboszlai, Sallai és Szalai Attila, akik már top ligában játszanak, és eléggé fényes karrier előtt állnak. Az ő sztorijuk miben más, mint a többi hazai játékosnak?

Szoboszlai is olyan mentális adottságokkal rendelkezik, vagyis úgy menedzselték a karrierjét, hogy mentálisan, fejben teljesen készen állt a profi pályafutásra. Úgy gondolom, hogy általában ez a dolog nem a technikai és taktikai részén szokott elbukni, hanem fejben. Általában fejben szoktunk gyengék lenni. Ha egy játékos képes fejben is megérteni, és mentálisan is olyan szinten lenni, hogy megértse a fő dolgát és az edzésekhez is úgy áll hozzá, és ez még párosul kiemelt adottságokkal, akkor el tudnak jutni erre a szintre. Szoboszlai és Sallai sem csak a pályán voltak kiemelkedőek, hanem ezen kívül olyan felfogású játékosok, akik megértették ezt. Emellett úgy voltak menedzselve, hogy nem rontották el a karrierjüket, tehát mindig szisztematikusan, lépésről lépésre fejlődtek. És adott esetben nem ugrottak fejest egy sokkal nehezebb, bonyolultabb feladatba. Azért láthattuk, hogy Sallainak is volt törés a karrierjében, volt neki egy ciprusi, de még az előtt egy palermói kitérője. Szoboszlainak most volt egy kis törés a sérülése miatt, tehát az ő karrierjük sem egyenes ívben tör felfelé, mindig vannak kis törések, hullámvölgyek. De láthatjuk, hogy mindketten európai szinten is jegyzett játékosok lettek.

Több játékost is honosítottunk. A válogatott oszlopos tagja lett például Willi Orbán. Kit lenne érdemes még honosítani? Az MLSZ-nek érdemes lenne már ifiket is megkörnyékeznie és a magyar válogatott felé terelni? Tehát mondjuk U15, U16, és még hasonlóan fiatal korosztályokban?

Mindenképp, meg kell érteni, hogy a világ efelé halad. Meg kell érteni, hogy Németország, Anglia, Hollandia és Franciaország ádáz csatákat vív egy-egy fiatal játékosért. És nem ritka, hogy valaki angol utánpótlás válogatottból német legyen, mint azt Musiala esete is mutatja. Ha ezt nézzük, akkor az a helyzet, hogy sajnos vagy nem sajnos egy honosítási harc folyik a legjobbakért.

Magyar szinten szerintem a Kárpát-medencében érdemes körbenézni, el lehet happolni játékosokat akár Románia elől, Szerbia elől, Szlovákia elől. Ezekben a térségekben azt gondolom, hogy van lehetőség.

És számos játékos van, akár Svédországban, vagy más egyéb országokban, akik magyar származásúak. A legjobb példa erre Dárdai Márton esete. Most úgy néz ki, hogy a Herthában alapember lesz. Ha őt sikerülne honosítani, azzal a válogatott nagyon jól járna hosszú távon, mert akkor középhátvéd pozícióban nagyon jól meglennénk. Őt mondanám, akit szerintem nagyon érdemes lenne honosítani, mert ő olyan kiemelkedő játékos, aki bár lehet, hogy nem fog elérni a német válogatott szintjére, de magyar szinten biztosan kiemelkedő, Willi Orbán szintű játékos lehet.

A magyar csapatokat, főleg a sztárcsapatokat, mint a Ferencváros, gyakran érik olyan kritikák, hogy nem játszatnak elég magyart, sőt nem játszatnak elég fiatal magyar tehetséget. Szerinted ez megalapozott döntés ezeknek a kluboknak a részéről, és mi állhat ennek a hátterében?

Már-már szinte vakon beírják az emberek egy átigazolásnál, hogy „bezzeg magyar nincsen, ezért van az akadémia, stb.”. Nyilván sokkal jobb lenne, ha magyarokra épülnének ezek a csapatok, és a válogatott is profitálna ebből. De

meg kell érteni, hogy mind financiális szempontból, mind egyéb szempontokból jobban megéri alkalmazni egy külföldi játékost.

Sok olyan eset volt, hogy egy-egy szerb játékos azért játszik az NB1-ben mert lehet, hogy azonos képességű, mint egy magyar, csak lehet, hogy fizetésben sokkal kedvezőbb vagy tudásban sokkal előrébb jár, és akkor már úgy vannak vele, hogy jobban megéri egy külföldit igazolni. Nyilván van valóságalapja, és hosszú folyamat, hogy mondjuk a Ferencváros utánpótlás játékosokra épüljön vagy fiatal magyar játékosokra. Nyilván ilyen törekvés mindenkinél van, de meg kell érteni, hogy ez egy nagyon összetett folyamat, nagyon soktényezős, és nem olyan egyszerű, hogy én most beteszek tíz magyart és akkor szuper lesz minden, mert azért ennél összetettebb dolog a futball. De nyilván jobb lenne, ha több fiatal és magyar játékos lenne ezeknél a csapatoknál. Egyébként nemzetközi színtéren is ez a tendencia. Sajnos vagy nem sajnos, kevés hely van a fiataloknak és a magyaroknak, és élni kell a lehetőséggel.

Az interjút készítette: Tóth Marcell

Portréfotó: scoutedhungary.hu 

"Lewis Hamilton elfogadhatatlannak, gyávának és félrevezetőnek nevezte a magyar gyermekvédelmi törvényt. A brit pilóta posztjában arra buzdítja magyar követőit, hogy a kormány népszavazásán álljanak ki az LMBTQ-emberek jogai mellett."

Bátor kiállás, óriásit kockáztat vele. Tűzzel játszik, amikor vádlóan Budapest felé mutat a Google Translattel lefordított, feltekert Magyar Közlönnyel, mint korunk Jellasicsa.

Mivel utoljára 2009-ben követtem ezt a vasárnapi ebéd utáni elalvást elősegítő sportot, kicsit keresnem kellett, de nem sokat.

Íme:

Nagybetűkkel az autó közepén egy igen fontos szponzor:

A Petronas (a Petroliam Nasional Berhad rövidítése) egy malajziai olaj- és gázszolgáltató vállalat, melyet 1974. augusztus 17-én alapítottak. A kormány tulajdonában lévő vállalat Malajzia összes olaj- és gázerőforrása felett rendelkezik és ezek kihasználásáért és fejlesztéséért felel. A Petronast a Fortune Global a legnagyobb 500 vállalat közé sorolja.

A magyaroktól max lájkot kaphat, vagy dühös szmájlit, a maláj kormány azonban Lewis egzisztenciájáért felel (62 millió dollár).

A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) személyek Malajziában olyan jogi kihívásokkal néznek szembe, amelyeket nem LMBT-lakók nem tapasztaltak. A szodómia bűncselekmény az országban, szigorúan betartják a törvényeket, és az LMBT közösséggel szembeni társadalmi hozzáállást az iszlám, Malajzia hivatalos államvallása alakítja. A törvény megsértése akár 20 év börtönnel is büntethető, és a hatóságok testi fenyítésre is vonják az illetőt.

Csak hogy tudjuk, hányadán állunk. A világot kizsákmányoló neoliberális rend csúcsáról köszönjük az aggodalmat! További bátor kiállást a többi muszlim helyszínen is! Ugye lesz?

Kiegészítés: sportszakértőnk, Armin megjegyezte, hogy idén először lesz futam Szaud-Arábiában. Várjuk az aktualizált posztot a bátor versenyzőktől, csapatoktól. Alhamdulillah!

Egy régi vasúti kocsi Magyarországon a Miskolc-Nyíregyháza közötti vonalon. Az utóbbi években folyamatosan cseréli le ezeket a MÁV újabb kocsikra.

Már tavaly megjelent több híroldalon, hogy gyorsvasút épülhet Budapest és Varsó között. Egyelőre annyi biztos, hogy a  V4-es országok komolyan tervezik az egymást összekötő modern gyorsvasutat. Ennek alapján gondolkoztam el azon, hogy ha tovább mennénk, és egy ennél is nagyobb vasúti beruházásba kezdünk, annak van-e értelme. Egy előző cikkemben elemeztem, hogy miért sokkal jobb az európai vasúti közlekedés, mint az amerikai, és ennek egyik fő oka a megfizethető árú, kiterjedt gyorsvasúthálózat.

Magyarország az elmúlt tíz évben rengeteget fejlődött szinte minden területen, de mindig marad olyan terület, ahol érdemes fejleszteni. Ide sorolható a vasúti közlekedés is, mivel világviszonylatban hiába állunk jól, érdemes mindig a magasabb színvonalhoz viszonyítani. Erre Franciaország jó példa, aki komoly gyorsvasút hálózattal rendelkezik. Nekünk ebben őket kell felülmúlni, és ha ez sikerül, az óriási előnnyel fog járni a jövőben.

Egyrészt a vasút kevésbé környezetkárosító mint a repülés, és bár menetidő tekintetében kicsit lassabb, viszont annál kényelmesebb és praktikusabb közlekedési forma.

Ha Magyarországon a megyeszékhelyek és a nagyobb városok között sikerül gyorsvasutat építeni, az lényegében azt jelenti, hogy hasonló sebességgel tudunk közlekedni, mint ha lennének belföldi repülőjárataink. Mindezt úgy, hogy kevésbé terhelnénk a környezetet, így a gyorsvasút illeszkedne a klímasemlegességi vállalásunkhoz.

Trianon óriási érvágás volt a magyarok számára, és nagy csapás Magyarország vasúthálózatára. Trianon előtt a vasutak pókháló-szerűen fedték le az ország területét, ezért az Antant által ránk erőszakolt új államhatárok elvágtak egymástól több határ közeli magyar települést is. Egy új gyorsvasúthálózat méltó utódja lehetne, az akkor korszerűnek számító Trianon előtti magyar vasútnak.

A kínai gyorsvasutak világszinten is külön kategóriát jelentenek. Egyes vonalakon, akár 400 km/h sebességgel is haladnak. A leggyorsabb kínai vonat, az úgynevezett "bullet train".

Az egyetlen probléma az, hogy a gyorsvasút nem olcsó. Jelenleg Kína az egyértelmű bajnoka a vasútépítésnek, ezért jól jöhet, hogy a kormány jó diplomáciai kapcsolatot ápol Kínával. A fő kérdés, hogy megvalósítható-e a magyar kiterjedt gyorsvasúthálózat olyan költség mellett, ami időben megtérül. Több tényező is van, ami pozitívan befolyásolja a beruházás megtérülési esélyeit. A nemzetközi turizmus ugyan mélyrepülésbe kezdett, - és ezen egyelőre a vírus legyőzése sem segít - viszont a belföldi utazások száma nő, hiszen sokan nem mernek külföldre menni nyaralni, és hajlandók vonattal felfedezni az országot.

Egy régi csehszlovák gyártmányú Bzmot, a mai napig jól működő mellékvonali jármű ablakában Tokaj. Érdemes vasúttal utazni, már csak a szép kilátás miatt is.

Érdemes figyelembe venni azt is, hogy a nemzetközi utazások tekintetében sem elvetendő irány a komoly vasúti beruházás. Hogyha megépül az egymás nagyvárosait összekötő V4-es vonal, akkor akár nyugat-európai vagy V4-es államok közti utazáshoz is kitűnő választás lehet a gyorsvasút. Ehhez persze fontos, hogy összeköttetésben legyen Budapest Béccsel gyorsvonallal, így bekapcsolódva a nyugat-európai vasúthálózatokba.

Ez most is létezik, viszont gyorsvasúttal akár átszállás nélküli járatokat is lehetne indítani, így a nemzetközi utazások száma is magasabb lenne, ami a megtérülés szempontjából lényeges. Azt viszont fontos hozzátenni, hogy az eltérő valuták miatt a vasúttársaságoknak fontos összehangolni a költségeket, vagy kredit rendszert kialakítani, hogy könnyen átlátható legyen az adott utazás költsége.

Az biztos, hogy a V4-ek összekötése jó irány, és óriási lépés, de hogy stílusosan fogalmazzak, “ez csak az alagút eleje”, a gyorsvonat vonalon érdemes tovább is haladni. Persze azt is látni kell, hogy ezek drága beruházások, ezért figyelembe kell venni azt is, hogy fenntarthatóak-e. A V4-es vonal ebben a tekintetben biztosan megéri, mert kapcsolódik a Budapest-Belgrád vonalhoz, így a teherszállításra is jó hatással lenne. Amellett, hogy munkahelyeket teremt, hasznos is és a magyar gazdaságot is segíti hosszútávon. 

Az egyébként nagyszerű alkotásból, a Tanúból sokat idézett “kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk” hozzáállást le kell vetkőzni, és építeni kell önmagunkat, mind egyén, mind közösség szintjén.

Ez ugyan Karácsony Gergelynek nem megy, hiszen elavult villamosokat vesz Budapest, de a kormány tud modern és innovatív terveket megvalósítani, így lehet bízni abban, hogy előbb-utóbb sokat fejlődik a magyar vasúthálózat, aminek minden magyar, és itt élő ember a nyertese.

Utolsó járat a szombati napon. Ilyenkor sokkal kevesebben közlekednek a települések között.

A behelyettesítős játék nem újdonság: ahogy a régi vágású liberalizmust az USA-ban felváltotta a teljes szoft és hard powert leuraló progresszív megszállottság, 2014 magasságában az egyik első öklöcskéje a fentről jövő forradalomnak a többségi társadalom ellen a hiénafeminizmus volt.

Ez különböző nyugtatók keverékén élő, szülői segítséggel Brooklynban vagy az annak megfelelő, olcsóbb nyugati-urbánus másolataiban minimálbérért blogoló, megvadult menstruátorok (gyk. biológiai nők) esszéiben öltött testet, amelyekben a karrierjükre nézve zéró kockázattal hányhatták a gyűlöletet a korszellem által megengedett bűnbakokra, a (fehér) férfiakra.

Adta magát, hogy ezeknek a publikációknak nem túlságosan görbe tükröt, igazából teljesen sík tükröt mutatva

kicserélje az ember az eredeti szövegben a férfit zsidóra, opcionálisan a nőt "árja fajra"

hogy magától értetődő legyen az eszement uszítás mértéke mindazoknak, akik olvastak már ultra-extrém szélsőjobboldali antiszemita propagandát.

Itthon ez utóbbi egy kicsit visszaszorult, amióta a Jobbik néppártosodott, de talán a fiatalok számára sem ismeretlen ez a műfaj, pár kattintással elérhető ma is. Sőt, klasszikus fajelmélet is biztos van valahol, de arra kár pazarolni az időt, itt az új verzió!

Fajelmélet 2.0

A Mérce korszerű kultúrimportjának repertoárjába szép lassan beavászkodik a kritikai fajelmélet, ennek az egyik friss példája Nagy Dániel cikke, ahol újfent győzködi a tágabban vett ELTE-BTK a magyar társadalmat arról, hogy ez a téma is nagyon fontos.

A cikk első felében egy viccnek kicsit hosszú, saját farkára többször rálépő magyarázkodás van arról, hogy ez a fajelmélet nem az a fajelmélet, de valójában pont az, és téves, de pont ezért igaz, valami ilyesmi. Kínos az egész, hiszen a téma undorító, de valahogy be kell csomagolni, ahogy a gyógyszeres tablettának is kell a cukormáz, nem szabad megrágni, egyben kell lenyelni.

Ha ez megvan, és az öklendező reflexet leküzdöttük - ahogy azt a progresszió küzdelmes elfogadása során az embernek újra és újra le kell - végre használhatjuk ezt az újonnan kapott bunkócskát a tökre fair game ellenség koponyáján, a szerző esetében ekképpen:

Ebben az értelemben tehát a „fehér bűnösség” (white guilt) nem a fehér bőrszínű emberek kollektív, velük született bűnössége, hanem olyan bűnök összessége, amelyeket a „fehérség” [...] nevében és által követtek, illetve követnek el.

Ez morális szempontból nézve természetesen maga után vonja, hogy különösen a globálissá vált kapitalizmus centrumországaiban élő fehér bőrszínű emberek, amennyiben nem óhajtanak az elnyomás, kizsákmányolás és egyéb bűnök örökösei és bűnrészesei lenni, kénytelenek szembenézni a ténnyel, hogyan használták és használják legalább négyszáz éve egy önkényesen kijelölt biológiai tulajdonságukat ezen atrocitások végrehajtására és igazolására.

Függően attól, hogy mennyire érzi magát az olvasó Nyugatinak - nem az -, talán még hümmögve el is fogadja ezt az önostorozó - az olvasó csak egy kelet-európai, ne ugráljon - látleletet a világegyenlőtlenség kollektíven bűnös fajáról vagy mijéről.

Ha olvasottabb és empatikusabb, valamint jó a minták észlelésében, esetleg megjegyzi azt, amit a progresszív sajtó több publicistája is felfedezni vélt a magyar kormánykommunikációban, miután megnézte a Hotel Ruandát (2004), hogy ez a dehumanizáló nyelvezet előzte meg a hutuk atrocitásait a tuszik ellen.

Ez kérem a népirtásnak megágyazás, mondanák, de nem mondják, valamiért ezen újságírók éles szeme még nem nyílt ki a kritikai fajelméletet illetően, most a párhuzam valahogy nem adja ki, de szerencsére egy Mandiner kommentelő volt elég szemfüles, és elvégezte a behelyettesítős játékot:

Ebben az értelemben tehát a "zsidó bűnösség" nem a zsidó származású emberek kollektív, velük született bűnössége, hanem olyan bűnök összessége, amelyeket a "zsidóság" nevében és által követtek, illetve követnek el.

Ez morális szempontból nézve természetesen maga után vonja, hogy különösen a globálissá vált kapitalizmus centrumországaiban élő zsidó származású emberek, amennyiben nem óhajtanak az elnyomás, kizsákmányolás és egyéb bűnök örökösei és bűnrészesei lenni, kénytelenek szembenézni a ténnyel, hogyan használták és használják legalább ötezer éve egy önkényesen kijelölt biológiai tulajdonságukat ezen atrocitások végrehajtására és igazolására.

Kiadta.

Mivel a CRT még sokáig jönni fog, ha akarjuk ha nem, tukmálni fogja ránk az aluljárókban, a bevásárlóközpont parkolójában a Moszkvics csomagtartójából megannyi wannabe-társadalommérnök, vitázni velük pedig az unatkozó és végtelen türelmű ember sportja, ne tegyük: elég elvégezni a termékeiken a behelyettesítős játékot. Ez végső soron csak a jól ismert fajelmélet.