Podcast letöltése

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Youtube-on

A Reaktor első podcast adásában Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszterrel beszélgettünk a koronavírus diplomáciai és gazdasági hatásairól, valamint a fiatalok külügyi képzéséről, karrierlehetőségeiről.

Március közepe óta folyamatosan érkeznek védőeszközök, védőfelszerelések Magyarországra Kínából. Hogy néz ki ma a fürkészek és portyázók egy napja? Keresnek még újabb beszerzési forrásokat vagy már megfelelő mennyiségű védőeszközre sikerült leszerződni?

A mostani helyzet minden szempontból abnormális, hiszen az egészségügyi védekezéshez szükséges speciális eszközök iránt a kereslet, mondjuk úgy békeidőben, az összehasonlíthatatlan töredéke a jelenlegi keresletnek. Tehát amiből normális helyzetben van egy egységnyi kereslet, most az 1000 vagy 2000, nagyjából ezek az arányok. Mindez azt jelenti, hogy a meglévő gyártókapacitások maximumon működnek Kínában, viszont a kereskedők egy-egy előállított terméket adott esetben négy, öt, hat helyre is ígérnek, vagy rosszabb esetben el is adnak.

Jól látható, hogy azért a világgazdaság békeidőben megírt idealisztikus szabályai most bizonyos esetekben háttérbe szorulnak.

Tehát a szerződés megkötése, sőt a szerződéses ár kifizetése sem jelent 100%-os garanciát minden esetben arra, hogy az adott termék a megrendelt számban, minőségben, formában és időben megérkezik a megrendelőhöz.
Én alapvetően eddig mindezek ellenére jó tapasztalatokról tudok beszámolni.

Már több, mint 80 millió maszkot tudtunk importálni, nagyjából 35 millió védőruházati felszerelést, lassan 800 lélegeztetőgépet és másfél millió tesztet.

Ezek a számok azért mégiscsak azt mutatják, hogy ha az ember kellő mennyiségű munkaórát, kapacitást és idegrendszert beletesz, akkor azért lehet itt sikerrel járni.
A Kína és Magyarország közötti légi hídon már legalább 70 repülőgép szállított árut Magyarországra.  Ezeket a WizzAir gépeitől kezdve a legnagyobb szállítógépekig terjedő spektrumban érdemes elképzelni. Ezek az eszközök nélkülözhetetlenek az egészségügyi védekezés szempontjából.
Természetesen mivel hosszú távú védekezésre vagyunk berendezkedve, ezért a következő hetekben, azt gondolom hónapokban is a repülőgépek folyamatosan közlekedni fognak ezen a légihídon.

Ha több százezer vagy több millió koronavírus tesztünk van, akkor miért van az, hogy naponta körülbelül 2-3000 tesztet végeznek el?

Ez már egy olyan egészségügyi szakkérdés, ami még a legtágabb
értelmezésben sem fér bele a portfoliómba. A mi munkánk, a mi felelősségünk
odáig terjed, hogy ezeket az árukat úgymond felhajtsuk, ezekre leszerződjünk,
megszervezzük a szállításukat és behozzuk őket ide Magyarországra. Miután az
adott repülőgép landol a Liszt Ferenc Repülőtér betonján, kipakolnak és
elvámolják a termékeket, bekerülnek egy központi raktárba és onnantól kezdve az
már egy egészségügyi szakmai, mondhatnám operatív kérdés, hogy hová kerülnek.
Ez már a legtávolabbról sem esik a külügyi portfólió hatálya alá.

Engedje meg, hogy visszakanyarodjak a külügyi portfólióhoz. Miniszter úr, hogy látja? Kína inkább üzleti vagy diplomáciai kérdésként kezeli azt, hogy kinek ad és kinek nem védőfelszereléseket?

Az, hogy ki vásárol, ki tud vásárolni vagy ki vásárolhat Kínában, az egy üzleti kérdés. Mindenki vásárolhat, ha megfelelő kapcsolati hálóval és pénzzel rendelkezik hozzá. Az hogy Kína kinek segít ezen felül, az a saját teljesen legitim döntésük.

Mi is segítünk több országnak is, segítettünk a nyugat-balkáni országoknak, segítettünk Horvátországnak, Szlovéniának, Olaszországnak, segítjük a határon túli magyarokat.

Tehát az, hogy a saját meglévő készletéből ki kinek segít, az mindenkinek a saját szuverén döntése.

Sok helyről lehet azt a kifejezést hallani, hogy járványdiplomácia. A megnövekedett kereslettel kapcsolatosan Kínának a szerepe és befolyása növekszik a nemzetközi térben. Ezzel kapcsolatban sok helyről lehet azt a félelmet hallani az Európai Bizottságból is, hogy a válság miatt meggyengül európai cégek elértéktelenednek és ezáltal védtelenné válnak egy esetleges kínai felvásárlási hullámmal szemben. Ez valós veszély?

Nézze, ez teljesen független a járványtól. Ez ugyanígy volt a járvány előtt is. Amikor minket folyamatosan azzal próbáltak szembesíteni Európában, hogy mi tartjuk fenn a legszorosabb gazdasági együttműködést Kínával, akkor nagyon egyszerű volt felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon van 16 jelentős kínai beruházás, amelyből 12 úgy lett kínai, hogy kínai vállalatok a világpiacon német, francia, amerikai, kanadai, svájci vállalatokat vásároltak meg. Tehát az a folyamat, hogy nagy keleti vállalatok erős nyugati cégeket vesznek, az már a járvány előtt megkezdődött.

Érdemes megnézni a számokat, 2007-ben a világon végrehajtott beruházások 81%-át fedezték nyugati tőkéből és 18-19%-át keleti tőkéből. 2018-ban pedig a világszerte végrehajtott beruházások 56%-át keleti tőkéből finanszírozták. Tehát a keleti gazdasági térnyerés az evidens és a nyugati, nyugat-európai és az egyesült államokbeli vállaltok folyamatosan váltak kínai felvásárlások célpontjaivá.

Azt látjuk, hogy ebben a válsághelyzetben az Európai Unió államai nemzetállami szinten saját döntéseket hoznak, saját maguk próbálnak küzdeni a válság ellen. Mit gondol miniszter úr, tudna-e többet tenni Brüsszel, illetve az Európai Unió a válság kezelésére?

Amikor ilyen válságos helyzet van, akkor a nemzetállamok szerepe egyértelműen felértékelődik.
Ha végignézzük, akkor a föderalista, európai berendezkedésre hajtó, nyugat-európai országok is nemzeti alapon hoztak meg döntéseket. Nemzeti érdekek alapján, nemzeti specifikumok alapján és az alapján a helyzet alapján, ami az adott országban létrejött.

Mivel minden országban a helyzet más és más volt, teljesen eltérő, ezért a brüsszeli koordinációs kísérletek jelentősége gyakorlatilag minimálisra esett vissza.

Egy nagyon kézenfekvő példát hadd mondjak; egész márciusban azzal foglalkoztunk, - azzal is -, hogy több ezer magyar embert hozzunk haza külföldről, akik külföldön rekedtek a légiközlekedési korlátozások miatt. Ez európai szinten több százezer embert jelentett. Ezek után március 31-én kaptunk egy levelet az Európai Bizottságtól, hogy akkor onnantól kezdve hajlandók fizetni a költségek egy részét. Tehát egy hónappal azután, hogy elkezdtük.

Brüsszel lassan ébredt, a brüsszeli intézmények kifejezetten hatékonytalannak bizonyultak ebben a helyzetben, és a nemzeti válaszok jelentőségei meg a kétoldalú államközi együttműködések jelentősége egyértelműen felértékelődött.

Mi lehet az oka annak a kitüntetett nemzetközi figyelemnek, ami a koronavírus-törvényt - vagy nevezhetjük felhatalmazási törvénynek is - kísérte? Más országokban is születtek hasonló döntések. Van-e annak hatása a diplomáciai kapcsolatokra?

Ez megint nem új, hiszen 2010 óta Magyarország, illetve a magyar kormány folyamatos nemzetközi támadások alatt áll és ennek van egy teljesen egyértelmű oka. Mindaz, amit csinálunk 2010 óta az a nemzetközi liberális mainstreammel teljes mértékben szembe megy. És ezt nehezen viselik. Ha megfigyelik, akkor 2010 óta akármit csináltunk, az mindig bírálat tárgya volt. És az teljesen mindegy, hogy egy, két, három hónap vagy év múlva derült ki, hogy a bírálatok hazugságokon alapultak. Soha ennek elismerése nem történt meg. Nem is kell erre vágynunk szerintem, nekünk egy dolgunk van, hogy a magyar emberek elégedettek legyenek azzal, amit csinálunk. Márpedig 2010 óta a jelenleg kormányzó párt, illetve pártok minden választást megnyertek Magyarországon, függetlenül attól, hogy az éppen parlamenti, önkormányzati vagy európai parlamenti választás volt. Nekünk ez számít, a magyar emberek legyen elégedettek.

A liberális mainstream mindig is kritizálni fog minket, mindig is hazudozni fog. Azzal nem lehet mit kezdeni, hogy az ember ott ül a Parlamentben, közben olvassa a Die Welt-ben, hogy egy német szocialista politikus leírja, hogy Magyarországon nem ülésezik a parlament.

Ez volt például egy keddi élményem. Akkor most mit csináljunk, tényleg? Ha az ember túl sok energiát fordít arra, hogy ezeken bosszankodik, akkor nem tudja rendesen elvégezni a munkáját. Szerintem erre a hisztire nekünk már nem kell odafigyelnünk, hanem tennünk kell a saját dolgunkat.

Ez mennyire nehezíti meg a diplomáciai munkáját? Akkor ez a német szocialista képviselő ezt is gondolja?

Az én munkámat ez semennyire nem nehezíti meg, mert az a helyzet, hogy ezek az emberek, akik ilyeneket állítanak rólunk, szemtől-szemben nagyon gyávák. Ezt többször fel is szoktam róni a kollegáimnak, amikor például ott ülünk az EU külügyminisztériumi értekezletén 27-en, vagy virtuálisan vagy személyesen, akkor mindig fel szoktam vetni, hogy itt vagyok, mondjátok, kinek van problémája és mi a problémája. Plusz mindenki ismeri a telefonszámomat, minden ügyben fel szoktuk hívni egymást, ezügyben miért nem hívtatok föl. És ilyenkor persze senki nem mer vagy nagyon kevesen. A luxemburgi külügyminiszter kolléga bármit mondok azonnal megtámad, de ő legalább szemtől-szemben is. Ezt még valamennyire becsülni is lehet, de ő ebből sportot csinál. De a többi ilyenkor nem mond semmit.
Kétoldalú találkozókon is látom rajtuk, hogy szenvednek vele, hogy nem is igazán mondanák, de otthon elvárás és a sajtónak meg akarnak felelni, ami persze megint a liberális mainstream része. Szóval nehéz lehet nekik. Több olyan élményem is volt már, szintén a külügyminiszteri tanácsüléseken, hogy egy kemény vitában vettem éppen részt és a kollégák sms-t küldtek az ülés közben, hogy jól mondod Péter, kemény vagy, jól mondtad, így kell, meg ezek a hüvelykujjak fölfelé.
A végén pedig megkérdezem, hogy köszönöm szépen, de ott ültél te is és hogy nem akartál te is…? A válasz: tudod Péter, nálunk nem lehet….a sajtó, az NGO-k, a koalíció…. Szóval nagyon rossz lehet nekik, hogy nem mondhatják azt, amit gondolnak és nem szállhatnak bele ezekbe a vitákba. Tehát az én dolgomat semennyire nem nehezíti meg, sőt sok esetben inspirál.
De még egyszer mondom azzal kell foglalkoznunk, hogy a magyar emberek mit gondolnak és a magyar emberek akaratának kell érvényt szereznünk.

Mennyire mondhatjuk válságállónak a magyar gazdaságot? Milyen intézkedések születtek, milyenek várhatóak még?

2010 óta támadások alatt állunk, de 2014 óta minden évben megdöntöttük a beruházási rekordot, minden évben megdöntöttük az export rekordot.

A helyzet az, hogy a komoly üzletemberek, akik sok millió vagy milliárdos beruházásokról hoznak döntéseket, azok nem az újsághírek alapján, nem egy-két elfogult riporter meg NGO-k véleménye alapján hoznak beruházási döntéseket. Megnézik a számokat, megnézik az adórendszert, megnézik a politikai rendszer stabilitását, ha van már tapasztalatuk azt értékelik, aztán az alapján döntenek.
Ha megnézzük, hogy a német sajtó mit ír rólunk, és mellétesszük, hogy van 6000 német vállalat Magyarországon, köztük az Audi, a BMW, a Mercedes, a Continental, a Knorr-Bremse, és így tovább, és ők 300 000 magyar embernek adnak munkát, akkor világosan látszik, hogy komoly emberek nem újsághírek alapján hoznak döntéseket. Most viszont egy új verseny kezdődik, mert új helyzet van, semmi sem lesz olyan, mint volt korábban a világjárvány miatt.
Ezért most egy új versenybe kell beneveznünk és ebben a versenyben nagyon fontos az, hogy ki mennyi bizalmat tud összegyűjteni. És ezért fontos, hogy a Magyarországon lévő beruházó, már működő vállalatok számára olyan közeget teremtsünk, amely a vállalati működés szempontjából pozitív.

Ezért csökkentjük tovább a szociális adót, ahogy korábban megígértük, ezért vezetünk be új beruházási támogatási rendszert, olyan új hiteleket, amelyek kifejezetten az exportra termelő vállalatok számára nyújtanak segítséget. Ezért segítjük a kis és közepes vállalkozások likviditását, hogy azok továbbra is be tudjanak szállítani.
Ez a gazdaságvédelmi akcióterv, amit összeraktunk képes arra, hogy a magyar gazdaságot a világjárvány utáni időszakban is növekedési pályán tartsa.

És mi lesz a korábban elhatározott külföldi beruházások sorsa? Például a BMW gyárnak?

Semmi késés nincsen, minden ugyanúgy zajlik, mint ahogyan
megállapodtunk. Folyamatosan jönnek a koreai nagy beruházókhoz is azok a
munkavállalók, mérnökök, akik szükségesek ahhoz, hogy a nagy, elektromos
autóiparhoz kapcsolódó beruházásokat előkészítsék. A BMW beruházása is halad
előre, úgyhogy ebből a szempontból egyelőre nem panaszkodhatunk.

Engedje meg, hogy most egy kicsit beszélgessünk ma fiatalokról. A Külügyminisztériumban az utóbbi időben több tehetséges fiatal is lehetőséget kapott a bizonyításra. Mik azok az erősségek, hiányosságok, amiket ezekben a fiatalokban észrevesz Ön vagy akár a minisztérium?

2014 szeptemberében megkaptam azt a lehetőséget, hogy vezessem ezt a minisztériumot. Akkor világosan láttam azt, hogy ha én az új koncepciót - ami egyrészt gazdaságérvényesítésre alapuló külpolitika, másrészt pedig gyorsan reagálni képes gépezet - sikerre akarom vinni, akkor sok új emberre, sok új fiatalra van szükségem. Mindig törekedtem arra, hogy jó kombináció legyen; a tapasztalat, az intézményi memória és a fiatalok vegyítése, nekem eddig ez vált be. Nem véletlen, hogy az államtitkárok között mindig vannak olyanok, akik már hosszútávú tapasztalatokkal rendelkeznek. Most itt visszautalhatok Mikola Istvánra vagy a mostani csapatból Sztáray Péterre, tehát a fiatalok és a tapasztaltak mixét raktam össze. Azt tudom mondani, hogy azok a fiatalok, akik itt beleálltak ebbe, azok fantasztikusan jól teljesítenek.

Látszik rajtuk, hogy inspirálja őket az, hogy nem egy önfeladó, belesimuló külpolitikát folytatunk, hanem egy sok esetben harcos és a nemzeti érdek szempontjából alternatívát nem ismerő külpolitikát. Úgy látom, hogy ez a fiatalokat feldobja. Én nagyon sokat köszönhetek nekik és szeretnék rájuk támaszkodni a jövőben is.

Akkor mondhatjuk, hogy bejött ez a gondolat, hogy a fiatalokat be kell vonni a minisztériumi munkába.

Nagyon pozitív tapasztalataim vannak fiatalokkal. Jól beszélnek nyelveket mindannyian, lelkesek.

Az első egy ilyen letaglózó élményem volt ebben a minisztériumban, amikor pénteken három óra körül mondtam, hogy hívjanak fel valakit itt a munkatársak közül, mert valamit akartam tőle kérdezni, és mondták, hogy ő már nincs itt. Kérdeztem, hogy az hogy lehet? Három óra van pénteken. Azt mondták, hogy kettő órakor lejár a munkaidő a közigazgatásban. Ekkor azzal kellett szembesülnöm, hogy az Egyesült Államok keleti partvidékén, ahol Washington is található, ott ugye  hat órával járnak mögöttünk. Tehát, amikor Washingtonban pénteken reggel nyolc óra van, akkor a magyar külügy megszűnik dolgozni hétfőig. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha valami történik, akkor majd hétfőn reagálunk rá. Na most ez nyilván nem megy. Szépen át kellett szervezni a dolgot, mindegy egyes területi főosztályon mindig lennie kell valakinek. Ütemezett, csúsztatott munkavégzés van és azért ezt a fiatalabbak jobban viselik és jobban tudnak ehhez alkalmazkodni.

A berögzött, nyolckor jövünk, de már alig várjuk, hogy négykor elmenjünk típusú népi játék ezzel a típusú külpolitikával, amit mi csinálunk nem egyeztethető össze.

Azok, akik kívülről jöttek, fiatalok, business orientált gondolkodásúak, velük azért ezt könnyebb volt megcsinálni.

Akkor tulajdonképpen ennek köszönhetjük, hogy szeptemberben elindul a Magyar Diplomáciai Akadémia?

Igen, ez már egy régi tervem volt, mert azt már az elején láttam, több, mint öt éve, hogy azért kell lennie egy egységes képzési rendszernek. Ahol mindenki megtanulja azt, hogy mit is jelent magyar külpolitikát csinálni.

Én külügyek szakirányon végeztem a közgázon, hasznos tapasztalat volt, jó tudást lehetett ott fölszedni. De az nagyon fontos, hogy ha valaki a külpolitika csinálásában és végrehajtásában vesz részt, akkor pontosan legyen tisztában az irányvonallal.
Minden külpolitikának nyilván van egy ideológiai, racionális alapja és célrendszere. Szerintem jogos elvárás a részemről, részünkről, hogy aki itt dolgozik, az pontosan abba az irányba húzza a szekeret, mint amibe mi gondoljuk húzni. Ezért ennek a képzési rendszernek a létrehozása régóta a céljaim között volt, kicsit később sikerült létrehozni, mint én szerettem volna, de hát ezer oka volt a dolognak. Mindig volt más, amit csinálni kellett.

Az interjút készítette:
Fazekas Csilla, Reaktor Közösség
Vecsei József, Fúzió Hallgatói Közösség

A koronavírus járvány napról napra egyre jobban befonja Magyarországot is, teleszőve tanácstalansággal, zavarodottsággal és félelemmel az életünket. Olaszországban például már naponta 600-800 ember veszíti életét a kórtól, amely ugyanakkor komoly gazdasági problémákat is okoz az országoknak. A tét nagy: lesznek olyan kormányok is, amelyeket a járvány rossz kezelése miatt elsöpör az elégedetlenség, de olyanok is, amelyeknek a pozícióját megszilárdítja a válságkezelés.

Mivel kell számolnunk a gazdaságban? Jelen állás szerint a turizmus és a vendéglátás letérdelt, a személyszállítással foglalkozók (vagyis a taxisok) forgalma töredékére csökkent, a kereskedelemben dolgozók pedig nem bírják utántölteni a polcokat a pánikszerű bevásárlás közepette.

Mi a helyzet a "Just in time" cégekkel? Mi az a "Just in time" egyáltalán?

A Just in time (JIT) gyártásszervezési és készletgazdálkodási stratégia. A lényege, hogy a cég nem költ hatalmas raktárakra, ahol akár hetekig, hónapokig tartja elkészült áruit – vagy éppen a gyártáshoz szükséges nyersanyagait – hanem mindig csak a szükséges mennyiséget rendeli alapanyagból, és egyből továbbadja a felhasználónak: az üzleteknek, vagy magánszemélyeknek. Ennek a rendszernek a rendező elve a kanban nevű rendszer. Ez egy lánc: a boltban megjelenik az igény, például nincs elég fehér-piros kockás asztalterítő, a cég ezt látja, beszerez annyi alapanyagot, amennyire szükség van az adott termék előállításához, legyártja, és közvetlenül a boltok polcaira szállítja, raktározás nélkül. Ez a rendszer ismétlődő tömegtermelésre alakult ki, ahol kicsi a termékek varianciája.

Mi a veszélye ennek az igencsak elterjedőben lévő gyártási stratégiának?

Például egy ilyen járvány, amiben ma is élünk. Ha kijárási tilalom van, vagy az adott, JIT eljárást alkalmazó gyár bezárása fenyeget, akkor gyakorlatilag le is húzhatják a rolót. Egy cégnek ugyanis a mozgásterét a pénz és áru tartalékai adják. Ha nincs gyártás, és nincs a raktárban árutartalék, a vállalt csődbe megy, mivel nem tud árut szállítani a piacra, nincs profit. Ha van pénztartalék, akkor rövid ideig fenntartható ez az állapot, de ha ez is elfogy, akkor már csak a gyártástechnikai eszközeik eladásával tudják fedezni a kiadásaikat, vagy a munkavállalók elküldésével.

A glokalizáció - globális megoldások lokálisra szabva

Megküzdeni a járvánnyal valószínűleg nem lesz elég egy globális megoldási javaslat. A globalizációt a határok lezárása és az erőforrások átcsoportosítása erősen visszaveti: deglobalizációs folyamatok indulnak meg, és sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a lokális gazdaságok és a kistermelők. Ha nem tud eljutni Magyarországra a francia krumpli, akkor Józsi bácsi 100 hektárjáról kell a CBA polcaira tenni. A nagyvállalatoknak sokkal inkább alkalmazkodniuk kell az egyes országos sajátosságaihoz: az uniform termékek nem biztos, hogy mindenütt ugyanolyan vonzóak lesznek. Ezt nevezzük glokalizációnak, mely a globalizáció és a lokalizáció szavakból képzett szó.

A baj tehát jelenleg nagy, és ez a cikk is csak egy kis szeletét emelte ki annak, hogy mivel kell megküzdenünk a következő hetekben, hónapokban, években.

Ritkán hirdetnek Magyarországon különleges jogrendet. Országos hatályúra a rendszerváltás óta nem volt még példa, de regionálisan (egyes megyékre és településekre) már nem egyszer hirdettek különleges jogrendet. Ilyenre került sor a 2010-es vörösiszap katasztrófa, vagy a 2013-as árvíz idején is. A különleges jogrendről maga az Alaptörvény is rendelkezik, de pontosan mi is a veszélyhelyzet, amit a kormány hirdetett? Tekintsük gyorsan át az alapfogalmakat.

A különleges jogrend furcsa jogi helyzet: maga az alkotmányozó határoz tudniillik arról, hogy bizonyos esetekben figyelmen kívül fogja hagyni az általános jogrendben megszokott szabályokat. Egyfajta végszükségben alkalmazott, eltérített szükségességi és arányossági normarendszer^[1], amelyre az állam hatékonyságának és az emberi élet, így végsősoron a nemzetállam fennmaradásának biztosítása érdekében van szükség. A különleges jogrend gyűjtőfogalom, melybe több jogintézmény is tartozik, ezek közül egy, és mondhatni a legenyhébb a veszélyhelyzet. Veszélyhelyzetet a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében hirdethet ki. Fontos továbbá, hogy veszélyhelyzet esetén különleges intézkedéseket egyszerre maximum 15 napra lehet elrendelni, ezután az Országgyűlés dönt azok további 15 napig történő elrendelhetőségéről.

A kormány normális jogrendben is alkothat rendeletet, ám a különleges jogrend idején alkotott kormányrendeletek maguk is különlegesnek minősülnek: eltérhetnek a törvények rendelkezéseitől. Ez bármilyen törvényre, akár az Alaptörvényben rögzített alapjogokra is igaz. De nem lehet minden alaptörvényi rendelkezést figyelmen kívül hagyni. Az alapjogok közül egyes jogosítványok különleges jogrend idején felfüggeszthetők, vagy erősebben korlátozhatók: ezért van az, hogy bár az Alaptörvény garantálja a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogot, a kormány mégis korlátozhatja ezeket, ahogyan tette például a felsőoktatási intézményekbe történő belépés megtiltásakor. Bizonyos alapjogok azonban annyira szorosan tapadnak az emberhez, hogy még különleges jogrend idején sem korlátozhatók. Ilyen jogok például az emberi méltósághoz és az élethez való jog, de nem lehet feloldani például a kínzás tilalmát sem. Nem függeszthető fel az Alaptörvény alkalmazása, és az Alkotmánybíróságot sem lehet korlátozni. Veszélyhelyzet esetén azonban számos intézkedési lehetőség is van a Kormány kezében, többek között:

• - a közúti, vasúti, vízi és légi járművek forgalmának korlátozása
• - a lakosság utcán vagy más nyilvános helyen való tartózkodásának korlátozása,
• - a gyűlések, rendezvények megtiltása, 
• - az adott helyről való kitelepítés,
• - a gyárak, üzemek feletti irányítás ideiglenes átvétele
• - és bizony, adott esetben, élet- és vagyonmentés érdekében a mentésre alkalmas bármely jármű, műszaki eszköz igénybevétele is.^[2]

Fontos hangsúlyozni, hogy

bármennyire is radikálisnak tűnhetnek ezek az intézkedések, sosem lehet ezek alkalmazásakor megkerülni az élethez és az emberi méltósághoz való jogot.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem képzelhető el olyan szintű kijárási tilalom, amely esetén még az élelmiszerhez vagy a gyógyszerekhez való hozzájutás sem lenne valamilyen módon megoldható. Ennek a félreértése lehet az egyik oka annak a pánikvásárlási rohamnak, ami a járvány kitörése elején jellemezte a lakosságot. További ok lehetett az is, hogy az emberek félreértelmezték az országhatárok lezárásának módját. Valóban hozott a kormány olyan rendelkezést, amely szerint az országhatáron nem léphet át nem magyar állampolgár (bár családegyesítés esetén mégis akad kivétel), de az csak a természetes személyekre vonatkozik. Az áruforgalmat ez a rendelkezés nem érinti, sőt, a kamionoknak külön ajánlott útvonalak állnak rendelkezésre a gyors célba jutás érdekében.

És akkor a pánikvásárlásról.

Ez a jelenség sok bosszúságot, adott esetben még kárt is tud okozni. Olvasni lehet olyan esetekről is, hogy emberek 2-3 naponta bevásárolnak ötvenezer forint értékben.^[3] Azonban gyakori, hogy a hirtelen készlethiányt nem is bárminemű élelmiszer tényleges elfogyása okozza, hanem a rohamszerű pánikvásárlás, amelyre nincsenek felkészülve sem az eladók, sem a beszállítók. Az eladók jobbára a folyamatosan figyelt átlagfogyasztás alapján adják le az utánpótlásra vonatkozó rendelést ütemesen, így az ő rendszerük is hirtelen összeomlik, ha mindenki egyszerre szeretne ipari mennyiségű liszthez és cukorhoz jutni. A pánikvásárlás tehát egyenesen okozója a hiánynak. Olyan ez, mint amikor a tőzsdén egy pletyka miatt a részvényesek elkezdenek menekülni egy bizonyos befektetésből, így az valóban leértékelődik, amely miatt még többen hagyják ott, és így tovább. 

De akkor mit tegyünk? Hiszen most nem csak pletykálnak a veszélyhelyzetről, hanem valóban kihirdette azt a kormány. Először is, nyugodjunk meg. Az ilyen különleges helyzetekben pontosan az éri a legtöbbet, ha nem veszítjük el a fejünket. Ne „pánikvásároljunk”, mert ezzel magunk okozzuk a bajt embertársainknak. Semmi nem arra van tervezve, hogy rendeltetésszerűen tudjon működni egy nem várt roham esetén is. Egy esetben azonban mégis üdvös többet vásárolnunk annál, mint amire nekünk, vagy családunknak szüksége van. Ez pedig az a helyzet, amikor olyannak is vásárolunk, aki rászorul. Ilyenek például saját nagyszüleink, idős korú szüleink, vagy a szomszéd idős néni, akinek felajánlottuk segítségünket. Próbáljuk meg a különleges jogrend alatt is fenntartani a napi rutinunkat, természetesen alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez. Tartsuk be a higiéniai ajánlásokat: rendszeren mossunk kezet, kerüljük az arc, a szemek környékének érintését. Ha lehetőségünk van rá, végezzük otthonról a munkánkat, és természetesen mindenben tartsuk be a kormány rendelkezéseit, működjünk együtt a hatóságokkal. Ha mindenki megteszi a saját részét, hamarabb túllehetünk ezen a járványon is. 

^[1] https://ijoten.hu/uploads/kulonleges-jogrend.pdf, utolsó letöltés: 2020. 03. 17.

^[2] 2011. évi CXXVIII. törvény 47.-51. §§

^[3] https://hvg.hu/kkv/20200317_Elszabadult_a_vasarlasi_panik_Magyarorszagon , utolsó letöltés: 2020. 03. 17.

Avagy: 6 „leg…”
a koronavírus által hazaküldött egyetemistáktól

               Szerda délután a vaslaborban
tanultuk egy alkatrésztervező szoftver működését. Én és a fiúk az első perctől
fogva megmosolyogtuk a halva született ötletet, miszerint mi most 120 percen át
érdemi munkát fogunk folytatni: a monitorok takarásában mindannyian a
telefonunkon követtük, mi történik. Hogy ki hol folytatja a tanulmányait, ha
folytatja idén egyáltalán.

               A legmeglepőbb a reakcióidő volt. Mind a kormány, mind a diákok részéről. Volt köztünk, aki messze lakott, vagy éppen a határon túlról származó kollégista volt, ők már a délutáni órák alatt online megvették a jegyeket, nehogy akadályozva legyen az utazás. Órák múlva mi, Műszakisok már bizonyosak lehettünk, hogy vasárnapig mindannyian hazamegyünk. Az ELTÉ-n még az éjjeli órákig ment a félhatékony tanulás a csütörtöki zárthelyi- és labor alkalmakra. De reggelre nyilvánvaló lett, hogy pakolás van. Az értetlenségből azonnal ügyetlen szennyeshajigálás, és pánikszerű hűtőleolvasztás lett, amikor a vasárnapi határidőt előrehozták péntek estére. Kipróbálhattuk a réges-rég poros kollégiumi hangosbemondót. Fontos, precedens értékű szabályokat hoztunk, miszerint: minden kollégista legyen szíves a hűtőjében hónapok óta oszló ételmaradékokat evakuálni, a több, mint féléves szennyes ruháit mosásban részesíteni, a mosogatást, mint tevékenységet pedig mosogatószerrel és szivaccsal kiegészíteni. Járványügyileg tehát felkészülten éltük túl a rendelkezésünkre álló kevesebb, mint másfél napot, hogy több hónapra előre összepakoljunk és hazamenjünk.

               A legkellemesebb a hazautazás előtti utolsó este volt: a kimondatlan világvége hangulat varázslatos hangulattal töltötte meg a kampuszok melletti utcákat. Mivel nem tudtuk, két hétre, vagy két hónapra, esetleg fél évre búcsúzunk, a legtöbben életünk egyik legkedvesebb bulijában vagy társas összejöveteleiben vettünk részt. Külön varázst adott az esténknek, hogy a kollégiumok nagy részébe külsősöknek bejárási tilalom volt, így az év addigi legkellemesebb meleg estéjén vehettük birtokba azokat az utcákat, amikről addig mindig csak az utolsó pillanatos leadások maratonfutásai jutottak eszünkbe. Többségünket kárpótolt ez az este a bosszantó nap miatt.

               A legfrusztrálóbb nem is a gyors rendelkezés volt a lakhatásunkról, sokkal inkább az, hogy a két nappal azelőttig oly fontos tanulmányainkról alig két mondat, ha esett. Hétfőn még a gólyaként letett eskünkre hivatkoztak, hogy legjobb tudásunk szerint szolgáljuk a hazánkat, szerdán pedig hazaküldtek minket anélkül, hogy fogalmunk lenne arról, mit is takar a távoktatás. Eleve a távoktatás a krumpli után a legképlékenyebb fogalom a magyar nyelvben. Nincs semmiféle kimutatás arról, erre van-e infrastruktúra, arról ellenben van, hogy az egyetemisták és főiskolások évről évre nagyobb hányadban finanszírozzák a tanulmányaik költségeit saját maguk, és ennek az összegnek az előteremtését nyári munkával oldják meg. Arra azonban nincs lehetőség, ha a kiesett időszakot nyári tanulmányokkal pótoljuk. Erre még várjuk a megoldást.

               A legmegnyugtatóbb érzés a hazaérkezés volt. Pesten a pánikhangulat, a kézmosókényszer, az egymást taposó bőröndrally. Elutazóban már mintha a vonatozás elvágott volna minden rossz érzést: hazaérve egy szigeten találtuk magunkat, és sorban jöttek az instafotók anyu töltöttkáposztájáról, az apuval lőtt szelfik az autószerelésről, és a menőbbnél menőbb Tik-Tok videók a kistesókkal alkotott koreográfiákból. És amíg belénk nem hasít, hogy tanulnivalónk, mint a tenger, addig tovább készülnek a bágyadt napsütésben a festmények, peregnek a romantikus percek a reggel 10 órás kávék mellett, tovább javulnak a rég lötyögő kilincsek, és festődnek a kerítések.

               A legbánatosabb érzés az a felismerés, hogy huszonévesen itthon leszünk sok-sok hétig, korlátozott lehetőségekkel a barátokat illetően, és nem találkozunk a társaságunkkal. Ehelyett a szerető család mellett itt van a környezet, a szomszédok gyanús tekintete a bőröndünkre, az eddig mindig szívélyes közértes néni fals mosolya... mintha mind egy vírus gócpontjából jöttünk volna, azzal a feltett szándékkal, hogy mindenkit megfertőzzünk. Holott ellenkezőleg: engedelmesen, hihetetlen gyorsan reagálva vállaltuk a kötelességünket. Másfél nap leforgása alatt az összes kollégium kiürült Budapesten. Remélhetőleg kellő tájékoztatással ez a bizalmatlanság megszűnik. A szociális elszigeteltségből pedig meg kell tanulnunk kihozni a legjobbat.

               A legelső érzés, ami megfogant beennem, hogy mennyire büszke vagyok a társaimra. Lenyűgöző, hogy szerda reggel még azon veszekedtünk, kinek a dolga lett volna a szemetet levinni, este már zokszó nélkül mindenki pakolt és készült a hazaútra. Akinek nem volt pénze, összedobtuk a vonatjegyét, aki nem tudott vagy nem volt hova hazamennie, a hallgató társaitól kapott szállást. Akinek nem volt számítógépe, kölcsönkapta a többiek laptopját, aki beteg volt, eltört a lába, azt mások szülei gyakran sok kilométeres kitérővel vitték haza. Akinek ebben a két napban dolgoznia kellett, mentünk, és összepakoltunk neki. Utólag - azt remélem - a legélesebb emlékem az lesz ebből az esetből, hogy egy olyan generáció tagja vagyok, akik ilyen önzetlenül kiállnak egymásért. És megnyugtató, hogy ha egyszer visszamehetünk az egyetemre, és diplomát szerzünk, közülük kerülnek ki a kollégáim, és ha valaha ilyen, vagy ehhez hasonló eset történik, ugyanígy ott leszünk egymásnak. Mert ami egy nemzet egységét alkotja, az nem a pénzügyi biztonság, vagy a magas életszínvonal, hanem az ilyen apró dolgokban való kiállás a másik emberért, hogy számíthatunk egymásra. Meg anya töltöttkáposztája.

Az elmúlt napok eseményei nyomán most már nekünk magyaroknak is  hétköznapjaink részévé vált a koronavírus. Sorok állnak a háziorvosi rendelőknél, gyógyszertáraknál, sokan szájmaszkban, kesztyűben.  A nagyobb boltokban nem mindig van hús, vagy éppen wc papír, sokan púposan megpakolt bevásárlókocsikkal igyekeznek kifelé, hogy még egyet forduljanak. Rendezvényeket már nem lehet szervezni, és sok bolt csak három óráig lehet nyitva.

Az egyetemek után már az iskolák sincsenek nyitva, és a vállalatok, háttérintézmények nagy része már átállt, vagy éppen folyamatban van az átállása az otthoni munkavégzésre – már ahol ez lehetséges.  Ezek az események a járványügyi intézkedések következményei, pánikra azonban nincs ok, hiszen pont ezekkel az intézkedésekkel lehet megfékezni a vírusterjedést. Ez egy olyan háború, amiben mindannyian katonák vagyunk. Csak összefogva, az intézkedéseket kollektívan betartva lehet kordában tartani a vírus terjedését.

Sokan, sok aspektusból megvizsgálták ezt a témát, rengeteg cikk és videó született a koronavírussal kapcsolatban, hogy a mindennapi híradóról, és operatív törzs által hozott intézkedésekről már ne is beszéljünk. Testközelből azonban a saját környezetünkben érezhetjük a hatását, és így válik kézzelfoghatóvá ez az egész. Két lépést hátra lépve, a jelenséget picit más kontextusában vizsgálva sok dolgot megfigyelhetünk, és megannyi kérdést feltehetünk a járvány apropóján.

Globális szemlélet, globális gazdaság, globális vírusterjedés. Elkerülhetetlen következménye a modern gazdaságnak. A világ ipara sok esetben szegmentált, többnyire Európában tervezünk, Kínában, Ázsiában gyártatunk, és azután a föld valamely szegletébe elszállítjuk a kész terméket. Kifizetődő ez, főként osztalékban, részvényindexekben mérhető a gazdagodásunk, gyarapodásunk. De épp most ennek a globális rendszernek az árát is mi fizetjük meg. Emberéletekkel, gazdasági visszaeséssel. Az éremnek azonban két oldala van.

Elgondolkodtató, és talán kissé kisarkított a gondolat, de tény, hogy azt az óriási volumenű környezetszennyezést, amit nemzetközi egyezmények, szigorú kvóták nem tudtak megállítani, most áttételesen a vírusterjedés elleni intézkedések fékezik. A károsanyag kibocsájtás sok helyen töredékére esett vissza. New Yorkban biciklisávnak zárják le az úttest egy részét, hiszen kisebb kockázat egyedül munkába biciklizni, mint metrózni. Kínában sok helyen több év után kitisztult az égbolt, és tiszta a levegő.

Érdekes dolog ez. Vajon szükséges ez a mértéktelen
növekedés? A reklámok által gerjesztett kereslet kielégítése pörgeti a
gazdaságot, vagy tényleg szükségünk van arra a megannyi új elektronikus és
egyéb eszközre? Az évenként cserélt telefon, a három-öt évente cserélt autó
tényleg elengedhetetlen része egzisztenciánknak? Muszáj mindenhova autóval mennünk?
De feltűnnek olyan dolgok is, hogy a vacsorára fogyasztott kenyérhez miért
spanyol paprikát eszünk, Ausztriában készített sonkával, egy Svédországban
készült széken ülve valamilyen kimondhatatlan fantázianevű asztalon? Hiszen rengeteg
mindent meg tudunk itthon, vagy a környező országokkal együttműködve termelni.
Talán szükséges lenne egy kis racionalizálás.

És a politika. Sok előnyünk származik Uniós tagságunkból, azonban most, amikor ég a ház, nincs még közös álláspont, a döntések lassan születnek, nincs határozottság. A problémát a nemzetállamok oldják meg. Ezeknek a gondolatától is sokan irtóznak országhatáron kívül és belül, de amikor intézkedni kell, emberéleteket óvni, hát hirtelen mégiscsak tudja az ember, hogy hova tartozik. Érdekes dolog ez.

A kialakult helyzet miatt számos egyéb, közelebbi
környezetünket érintő kérdést tehetünk fel magunknak. A témaköröket három fő
részre is lehet osztani, személyes, nemzeti és társadalmi valamint gazdasági
témakörökre, de természetesen ezek sok ponton kapcsolódnak, összefüggnek.

Ha a járványügyi intézkedések személyes hatásait vizsgáljuk, egy kicsit olyan érzése lehet az embernek, mintha egy nagyon, nagyon feszes gitárhúron játszottunk volna az elmúlt időben, minden nap, ami nem elpattant, hanem fellazították.

Az intézkedések mellékhatása az otthoni munkavégzés, és az, hogy most a figyelmünk a családunk megóvására terelődik. Felhívjuk anyát, apát, mamát, papát. Meglehet, az egyszerű hétköznapok során nem mindig vagyunk ilyen kitüntetett figyelemmel feléjük. A gyermekeinket is megóvni szeretnénk, kialakul egy családi kupaktanács, hogy akkor ki milyen feladatot végez, ki használja az autót, ki viszi a gyereket, és hogyan lesz a bevásárlás.  Kialakul egy olyan légkör, amiben végre van időnk észrevenni, mi az, ami igazán fontos. Melyek az igazi értékek, mi az, ami minden embernek igazából fontos. A bevásárlási hullám motorja is ez (még ha fölösleges is): mindenki a legrosszabbra készül, és igyekszik a rábízottakról gondot viselni.

Digitális tanítás, otthonról történő munkavégzés - sok család a normális hétköznapok során nem tölt egymással ennyi időt. Akarva akaratlanul is lehetőségünk nyílik arra, hogy a hozzánk legközelebb álló szeretteink mindennapi megpróbáltatásaiba, gondjaiba belelássunk, és családként közösen oldjuk meg a problémákat.

A társadalom viselkedése is érdekes. Vészmadarak, károgók persze voltak, vannak, és lesznek. A kattintásvadász cikkek, a riogatás minden hasonló esemény velejárója, de az ellenpólus sokkal erősebb. Most kézzelfogható az összetartás. Facebook oldalakon, szomszédi, ismerősi körökben szervezkednek az emberek, ki kinek segít, ki vigyáz a gyerekekre, hogy a másik ügyeket tudjon intézni, idős szomszédainknak hogy oldjuk meg a bevásárlást, vagy éppen a receptek kiváltását. Magától értetődő dolog ez, de vegyük észre, hogy mint annyiszor a történelem során, most is képesek vagyunk az összefogásra. Mi magyarok egymás mellett állva erős szövetségben közösen küzdjük le az akadályokat, ha erre szükség van. Évek alatt különböző hírekből, cikkekből szakadt ránk az, hogy mint társadalom, mint nemzet nem működünk, mindenki mindenkinek farkasa. Itt a példa: ha a szükség úgy hozza, igenis összefogunk, és közös problémáinkat megoldjuk. Párttól, ellenzéktől függetlenül, mi magyarok. Nem így kéne minden nap?

A gazdasági nehézségek lesznek azok, melyekkel a vírus leküzdése után szembe kell nézzünk és meg küzdenünk. A visszaesés, a recesszió valószínű, a mértéke lesz kérdéses. Számtalan tényezőt kell újraértékelnünk és újragondolnunk.

Mi az, amiben erősek vagyunk? Mezőgazdaság, ivóvízkészlet, energetika? Mik a geopolitikai előnyeink? Melyek azok a területek, amiben Európa élvonalába tartozunk? Fordítottunk ezekre a területekre elég erőforrást? Megfelelően kiaknáztuk ezeket a lehetőségeket? Vajon hiba az, hogy az eurózónán kívül vagyunk, vagy éppen most lesz óriási lépéselőny?

Kik azok a nemzetek, akik tényleg szövetségeseink? Akikkel
nemcsak egy tárgyalóasztal mellett, hideg üléstermekben tartjuk a kapcsolatot,
hanem akikre valójában számíthatunk? Fordítottunk rájuk elég figyelmet?

Megannyi megválaszolandó kérdés, és számtalan probléma
megoldása vár ránk.

A nagy zuhanások, visszaesések után azonban mindig az újjáépítés következik. Ez nem csak terhet, de lehetőséget is jelent mindannyiunk számára. A nagy világválság nélkül nem lett volna New Deal, és talán közhely, de igaz: a nehéz idők szülik az erős embereket. Közös érdekünk az, hogy egy nemzetként kitartsunk, vált vállnak vetve, összefogva, és az adódó alkalmat kihasználva nemzetünknek a lehető legjobb feltételeket, lehetőségeket, és a legjobb forgatókönyvet biztosítsuk. Hiszen a nemzetet, a közösséget egyenként mi, magyarok alkotjuk. Ahogy a most kialakult csoportokat, az egymással szolidáris embereket, összefogó kisközösségeket nézzük, ez alapján, ahogy Miniszterelnök Úr is mondta: jók az esélyeink.

Tavaly csaknem minden üzleti konferencia megkerülhetetlen kérdése volt, hogy vajon mikor és milyen formában jelentkezik a következő recesszió. Számtalan jövendölést lehetett hallani, de nem várt fronton jelent meg krízis: egy új vírus, ami térdre kényszeríti a globális ellátási láncokkal behálózott világgazdaságot. Először a turizmust és a rendezvényszervezést nullázta le a járvány[1], de más iparágak is komoly visszaesésre számítanak. A termelés kiesése jelentős fennakadást okozhat a kínálati oldalon. Senki nem tudja pontosan, mennyi időre van szükség a járványhelyzet lecsengéséhez: a bizonytalanság és a bevételek kiesése miatt a kereslet is csökken a tartós fogyasztási cikkek iránt, aminek hosszútávú következményei is lehetnek. Ezzel pedig csak a mátrix egy apró darabját érintettük.

A legtalálóbb szó, amivel ezt az időszakot jellemezni tudnánk: az újratervezés. Néhány hónappal ezelőtt, a növekedés időszakában még arra a kérdésre kerestük a választ egyéni és szervezeti szinteken is, hogy miként tudunk hatékonyabbak lenni, többet felhalmozni, magasabb szinten teljesíteni, jobb körülményeket teremteni, több élményt szerezni. Ígéretes projektek, nagyszerű tervek, értékes programok, amikért sokat dolgoztunk és betöltötték a mindennapjainkat. Néha úgy tűnhetett, hogy a növekedésnek sosem lesz vége. Azonban eljött a pillanat, amikor egyértelművé vált, hogy most valami egészen más korszak következik, egy szokatlan berendezkedés, amihez alkalmazkodni kell gondolkodásban is.

Mi változott meg az egyén számára?

Egyrészt hatalmasra nőtt a tehetetlensége. Eddig kézben tartottuk az életünk minden területét, aktív befolyásunk volt a vállalkozásunk teljesítményére, most pedig az otthonainkba zárva keressük a kiutat ebből a válságból. Bár valóban kevés ráhatásunk van a járvány következményeinek alakulására, a tehetetlenség megtanít alázatosnak lenni és elfogadni, hogy léteznek rajtunk kívül álló erők, amiket nem tudunk kontrollálni.

Másrészt megkérdőjeleződnek a prioritásaink. Békeidőben az önmegvalósítás egyre magasabb lépcsőfokaira kapaszkodunk fel, ambiciózus célokat tűzünk ki magunk elé, és vég nélkül keressük az új kihívásokat. Amikor viszont eljön a válság, mindenki a legalapvetőbb szükségleteire fókuszál, szeretné biztonságban tudni a szeretteit, és gondoskodni a megfelelő ellátásról. Ez a kihívással teli időszak egyúttal alkalmat teremt arra is, hogy megálljunk a rohanásból, félretegyük a többdimenziós feladatlistánkat, és átértékeljük mit tartunk fontosnak az életben. Lehetőségünk van lelassítani, és a határidőnaplónk helyett a kapcsolatainkra figyelni, időt szakítani olyan tevékenységekre, amikre eddig a zsúfolt napirendünk miatt nem találtunk alkalmat.

Egy járványban az egyén közösséghez való viszonya is fókuszba kerül. Korábban talán a saját céljaink elérése motivált minket. Most azt is megtanuljuk, hogy csak együtt, közös erőfeszítéssel tudjuk legyőzni a vírust. Lehetőséget kapunk arra, hogy érzékennyé, türelmessé és empatikussá váljunk a körülöttünk élők irányában, és felismerjük az összefogásban és az egymás megsegítésében rejlő hatalmas erőt. Lesznek olyanok, akiket nem fog érzékenyen érinteni a válság, de nekik is van felelősségük: felkarolni azokat, akik a túlélésért küzdenek. Egy nemzet ebből a helyzetből csak együtt, egymást támogatva és egymásra vigyázva találhat kiutat.

A válság, amiben már most nyakig benne vagyunk, lehetőség is egyben. A megváltozott körülmények alázatra, szolidaritásra, átértékelésre tanítanak. Végigtekinthetünk az életünk pillérein, és ráeszmélhetünk, mennyi mindenért lehetünk hálásak. Sok dologról kell lemondanunk az előttünk álló időszakban, de ez arra késztethet minket, hogy értékeljük és megbecsüljük mindazt, amiben eddig részesültünk. Milyen nagyszerű lesz majd újra átélni a találkozások örömét, érezni a mindennapok pezsgését, hosszútávú terveket készíteni és szorongástól mentesen, békében élni!  

Ha véget ér ez az időszak, új emberként térhetünk vissza a normális kerékvágásba és közösen, egymást támogatva építhetünk egy reményteljes jövőt.

[1] https://g7.hu/vallalat/20200313/sirnak-az-ugyvezetok-egymasnak-teljesen-lenullazott-egy-magyar-iparagat-a-jarvany/

2020 áprilisa: délután szinte üres a Deák Ferenc tér, gondolák helyett delfineket és hattyúkat látunk a velencei csatornákban - illetve látnánk, ha nem lenne tilos Olaszországba utazni. 2021-ben játszák a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságot. Reggelente van ülőhely a 4-6 villamoson, alapvető tisztálkodási cikkek és tartós élelmiszerek viszont nincsenek a boltokban. Mindezek pár hónappal korábban még elképzelhetetlenek voltak. Jelenleg azonban ez az európai valóság - és a világ többi pontján sem rózsás a helyzet.

A XXI. századra már-már axiómává vált, hogy modern világunk csak ama globális valójában létezhet: az ipar, a mezőgazdaság, a szolgáltatások zöme, valamint a turizmus csak határokon átívelve működhet igazán, és teljes valójában. Ennek az elméletnek az antitéziseként jelentkeznek a koronavírus járvány deglobalizáló hatásai.

Anthony Giddens, brit szociológus megfogalmazása szerint „a globalizáció a világot átfogó társadalmi kapcsolatok intenzitásának növekedése, amely révén távoli helyek úgy kapcsolódnak össze egymással, hogy az egyik helyen bekövetkező eseményeket sok kilométernyi távolságban lejátszódó folyamatok befolyásolják, és viszont.” A történelmi előzmények között említhető a Hanza-szövetség kialakulása és a gyarmatbirodalmak létrejötte. A globalizáció a XX. század végén a vasfüggöny leomlásával, az egyre mélyülő európai integrációval, a kommunikáció és a távközlési eszközök fejlődésével vált teljessé. A folyamat máig tart, és behálózta az egész világot. 

2020 januárjában azonban valami megváltozott, amikor két ember életét vesztette a koronavírus okozta tüdőgyulladásban Vuhanban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdetben ellenezte az utazási tilalom bevezetését, arra hivatkozva, hogy nincs jel, ami a betegség könnyű terjedésére utalna. Mint rövidesen kiderült: óriásit tévedtek.

A tavaly decemberben Kínában felbukkant, és onnan az egész bolygóra villámgyorsan kiterjedt járvány ékes bizonyíték a globalizáció létére. Ugyanakkor a védekezés ellene deglobalizáló hatású - véli Kate Andrews, a Spectator gazdasági szakírója. A koronavírus már most hatalmas gazdasági károkat okozott világszerte, ez viszont csak a jéghegy csúcsa. A kialakult probléma megoldásában az országoknak össze kell fogniuk, azonban az intézkedések fajtájáról és azok meghozataláról a nemzetállamok döntenek, ahogy az ezzel kapcsolatos jogalkotás és a felelősség is a nemzeti kormányokat terheli.

Az első iparág, ami eszünkbe jut, ha arra gondolunk, hol okozhat szignifikáns károkat egy ilyen járvány kitörése, a turizmus. A belföldi utazások számának jelentős csökkenése hátterében alapvetően két - egy objektív és egy szubjektív - ok áll. Az előbbi: a kormányok utasítása, hogy mindenki maradjon otthon, és az éttermek, kávézók, színházak és szórakozóhelyek működésének a korlátozásai. A szubjektív ok a vélt vagy valós félelem a vírustól, ami arra sarkallja az embereket, hogy ne hagyják el lakásaikat. A pánikhangulatban pedig az utolsó dolog, amire gondolnak, hogy elutazzanak valahová nyaralni. A külföldi utazások gyakorlatilag lehetetlenné is válnak: mind több ország vezet be beutazási tilalmat, és drasztikusan csökkent a repülőjáratok száma. A járványügyi intézkedések hatványozottan sújtják azokat az országokat - így többek között Olaszországot és Franciaországot - amelyek gazdaságának egyik fő pillére a turizmus volt.

Az elmúlt évek világszerte gazdasági növekedést hoztak magukkal, ami egyre élénkülő turizmussal párosult. Ez egyik pillanatról a másikra szinte nullára esett vissza, ami az állami (adó)bevételek jelentős csökkenésén kívül azt is jelenti, hogy számos - az említett iparágban tevékenykedő vagy arra építő - vállalkozás fog csődbe menni, és sokezer ember állása szűnik majd meg, akik ennek következtében kevesebbet fognak fogyasztani. Hatékony kormányzati intézkedések nélkül a gazdaság recesszióba fordulhat.

A deglobalizáció a turizmuson túl az ipari termelésre is óriási csapást mér, különösen az olyan országok esetében, mint Olaszország, ahol nem csak a nemzetközi személy-, de az áruszállítást leállították. Kína egyes területein hasonló korlátozások vannak hatályban, ami az egész világ gazdaságát befolyásolja, hiszen az ország a nyugati államok összeszerelő műhelyeként funkcionált hosszú évtizedeken keresztül, most pedig nem tudja elszállítani termékeit más nemzetekhez. A problémát tovább mélyíti, hogy az utóbbi években már Kína is kiszervezte az ipari jellegű munkák egy részét a környező kisebb keleti országokba, a jelenlegi megszorító intézkedés mellett pedig így nem csak eladni, de felvásárolni is kizárólag korlátozott mértékben képes, ami az egész nemzetközi kereskedelemre bénító hatással lesz.

Az ipari termelés kapcsán ráadásul felmerül egy másik probléma is: a gyárakban túl sok ember dolgozik relatíve kis helyen, ezért, egészségügyi okokból, sorra függesztik fel a tevékenységüket - hazánkban többek között a győri Audi, a miskolci Bosch és a szentgotthárdi Opel.

A turizmus és a termelés visszaesése miatt világszerte komoly következményekkel kell számolnunk. A koronavírus rámutatott, milyen egészségügyi és gazdasági veszélyeket hordoz magában a globalizmus. Jól láthatjuk, mennyire sérülékeny a nemzetközi kereskedelem: már a kínai karanténok is komoly beszállítói fennakadásokat okoztak a világ minden táján, köszönhetően annak, hogy a fejlett országok jelentős része az (összeszerelő) iparuk túlnyomó hányadát kiszervezte keletre, elsősorban a járvány kitörési gócpontjának számító 1,4 milliárdos lakosságú országba. 

A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubjában Ligetfalvi Gábor, gazdasági szakértő a globalizmus olyan gazdasági rendszernek nevezte, amely lehetővé tette az életszínvonal emelkedését, azonban rövidesen véget ér. A globalizmusból a legtöbbet egyértelműen a kínai gazdaság profitált, azt azonban, hogy kik lesznek a deglobalizáció nyertesei, egyelőre nem tudhatjuk. Szakértő elemzők szerint szóba jöhet Mexikó, India, de akár Európa, vagy az Egyesült Államok is.

A gazdasági növekedés nem tartható fenn örökké, a személyek, az áruk és a szolgáltatások áramlása pedig egyszer el kell, hogy érje a tetőpontját. Ez az idő talán most jött el. Minden szakértő egyetért abban, hogy a vírus hatására vissza fog szorulni a globális szabadkereskedelem. Ez akár egy jelenleg még nem ismert méretű világválságot is generálhat, melynek megoldása az egész társadalom közös ügye. Az egészségügyi krízis megszüntetését követően a gazdaság visszaállítása a növekvő pályára, és a fenntartható fejlődés megvalósítása lesz a politikai elit legfontosabb feladata. Mohamed A. El-Erian, az Allianz vezető gazdasági tanácsadója hívta fel a figyelmet arra, hogy a deglobalizáció rossz szándékú, nem állami aktorokat a társadalmi és gazdasági életet destabilizáló fellépésre bátoríthat - írja a Világgazdaság -, így a demokratikus legitimációval rendelkező kormányoknak az ilyen jellegű “támadásokra” is fel kell készülniük.

A deglobalizációnak vannak és lehetnek pozitív hatásai is: a repülőjáratok számának jelentős korlátozásával máris többet tettünk a környezetünkért, mint amiről svéd klímaaktivista tinédzserek valaha is álmodtak. Töredékére csökkenthetjük az óceánok szennyezettségét, ha a többezer kilométerről importált mangó és kivi helyett az Európában is nagy számban termő almát és szőlőt fogyasztjuk.

Szűcs Gábor

Források

• https://hu.wikipedia.org/wiki/Globalizáció
• https://index.hu/kulfold/2020/01/17/ket_embert_megolt_a_rejtelyes_koronavirus_kinaban/
• https://szombat.org/hirek-lapszemle/koronavirus-es-deglobalizacio
• https://www.spectator.co.uk/article/will-coronavirus-push-globalisation-into-reverse
• https://mandiner.hu/cikk/20200306_koronavirus_hatasai_a_vilaggazdasagra
• https://www.vg.hu/velemeny/elemzes/alkalmazkodas-a-gyorsan-valtozo-vilaghoz-2-2077716/
• https://mandiner.hu/cikk/20200316_orban
• Észak-Magyarország, 2020. március 19-i lapszám

A koronavírus nagyon hirtelen vált a világ legnagyobb problémájává. Az élet szinte megbénult, és a vírus gyors terjedése miatt a gazdasági következmények máris súlyosak, de még beláthatatlanok. Mit tudunk tenni mi, fiatalok ebben a kiszámíthatatlan helyzetben? Hogyan alakul majd az életünk a következő hónapokban? Biztos válaszokkal nem szolgálhatok, azonban fontos, hogy a megoldások keresésére, és a védekezésre fókuszáljunk a pánik helyett. Még talán nehezen állunk át az új valóságra, de talán a jövőben újra értékelni fogunk olyan dolgokat, amiket eddig természetesnek vettünk a hétköznapokban.

Hiteles források

Ma már talán senkinek nem ismeretlen, hogy mi az a koronavírus, és miért fordult a feje tetejére a világ csupán néhány hét leforgása alatt. Nagyon fontos azonban, hogy hiteles forrásokból szerezzük ismereteinket. Nem szabad felülni a híreszteléseknek, rémhíreknek, átveréseknek, csak tiszta forrásból tájékozódjunk, több forrrást is felkeresve. Sokszor nagyobb kárt okozhatunk egy álhír továbbadásával, mint a szabályok figyelmen kívül hagyásával.

Kik vannak veszélyben?

Bár a vírus főleg az idős, beteg embereket veszélyezteti,

közös felelőssége a társadalomnak meggátolni a terjedést.

A fiatalság főleg hordozóként jelent kockázatot, ezért volt indokolt az iskolák és egyetemek épületeinek bezárása, és az iskolalátogatási tilalom bevezetése. A távoktatás rendszere kihívás elé helyezi az oktatásban résztvevőket, de lehetőséget nyújt a tanároknak és diákjaiknak, hogy a félév az előírt menetrend szerint folytatódhasson tovább. 

Sokaknak nem könnyű megoldani az élet mindennapos kihívásait a korlátozások idején, azonban okkal kérik egyre többen, hogy aki tud, maradjon otthon. A halaszthatatlan dolgok persze kivételt jelentenek, azonban most azzal tudjuk a legtöbbet tenni, ha nem fertőzünk, illetve nem fertőződünk meg. 

Egy világ találkozott egy új fogalommal: home office

Akiknek lehetőségük van rá, otthonról dolgoznak, azonban néhány területen lehetetlen "home office"-t alkalmazni. Sokan elveszítették már, mások pedig elveszíthetik a következő időszakban a munkájukat, hiszen a korlátozások bevezetésével több cég is bevétel nélkül maradt. A gazdaság nagyon nehéz helyzetbe került, és nincs biztos információnk meddig tart ez az állapot. Az emberek eszeveszett módon igyekeznek betárazni tartós élelmiszerekből és egyéb árucikkekből, pedig nincs hiány semmilyen élelmiszerből. 

Nekünk fiataloknak sem könnyű hosszászoknunk az új életformához, hiszen a legtöbbünk elveszítette munkahelyét, gyakornoki pozícióját, így az albérletek fizetése és az étkezések megoldása is problémába ütközhet. Úgy gondolom az a legfontosabb, hogy próbáljuk megtalálni azt a kevés pozitív tényezőt, ami segíthet átvészelni ezeket a bizonytalan heteket, hónapokat. A családdal töltött idő, a tanulmányokban való előrehaladás, egy-egy új hobbi- vagy streaming szolgáltató felfedezése :) átlendíthet minket a szomorúbb napokon.

A végére várva

Vannak pillanatok - például az egy főre jutó olimpiai érmek listáját nézve, vagy a Nobel-díjasok sorát olvasva - amikor jó érzés magyarnak lenni, és legalább ilyen jó érzés volt magyarnak lenni, amikor arról olvastam a médiában, hogy az ország mindent megtett annak érdekében, hogy mihamarabb kimenekítse Kínából és a többi fertőzött országból azokat, akik erre igényt tartottak. Operatív törzset hoztak létre, olyan elismert szakemberekből, akik látszatintézkedések helyett minden tudásukkal a vész megfékezésén dolgoznak éjt nappallá téve. Összeszedett intézkedésekkel, gyors reakcióval, az emberek egészségének védelmét, megőrzését tűzték zászlajukra. Naponta tájékoztatják az embereket, és válaszolnak releváns és olykor teljesen fölösleges újságírói kérdésekre. A gazdasági intézkedések bővítésével több tízezer magyar háztartás kaphat segítséget, hiszen belegondolni is szörnyű, mi lett volna, ha a hónapokig dolgozni képtelen családfenntartók magukra maradnak. Újabb és újabb intézkedések bejelentése van napirenden, így csak abban bízhatunk, hogy jó kezekben vagyunk és, hogy minél hamarabb vége lesz ennek a rémálomnak.

Határokon innen

Számomra az egyik legfurcsább jelenség a határok lezárásnak folyamata. Európai uniós tagországként hozzászoktunk ahhoz, hogy korlátlanul utazhatunk szinte bárhová a kontinensen belül, akár csak egy személyi igazolvány felmutatásával. Manapság olyan kedvező feltételekkel lehet utazni, hogy egyetemistaként is megtehetjük, hogy néha ellátogassunk egy-egy külföldi országba. A vírus terjedésével azonban – érthető módon- az országok igyekeznek meggátolni a fertőzött emberek bejutását a határokon, így egyre több területre vezettek be határzárat vagy karantént. Repterek és vasútállomások zártak be, és a személyi forgalom sok helyen le is állt. A rég várt nyaralásokat és kirándulásokat felfüggesztették, és a turizmus, mint üzletág hatalmas veszteségeket szenved el.

Sajnos nem láthatjuk előre, mi vár még ránk a következő hónapokban, azonban nekünk fiataloknak kötelességünk betartani a szabályokat, és megadni minden segítséget a járvány kordában tartásához. Tudom, hogy most többségünk elkeseredett és reménytelennek látja a helyzetet, de bízzunk abban, hogy közös erővel látható hatást érhetünk el. Magyarországnak úgy tűnik, egyenlőre sikerül lépést tartani a vírussal, de olasz, spanyok és amerikai polgártársaink kritikus napokat és hatalmas krízist élnek meg. Csak reménykedni tudunk abban, hogy mi nem tapasztaljuk meg az ő mindennapjaikat.

No border?

Fiatalként megélni annak idején a schengeni övezethez való csatlakozást furcsa élmény volt. Az egyik ismerősöm, amikor először lépett át Szlovákiába mindenféle ellenőrzés nélkül, alig bírta a határnál egyik lábát a másik után tenni és néhány lépés után még könnycsepp is megjelent a szemeinél… néztem, de nem értettem a meghatódottság igazi okát. Most, évekkel később is tisztán emlékszem erre a pillanatra, és azon gondolkodom, hogy vajon majd én is elérzékenyülve fogok-e átlépni egy országhatárt első alkalommal, miután már túl leszünk ezen a globális szörnyűségen.

A nemzeti kisebbségben élő magyarság számára – Kárpátalján, Felvidéken, Erdélyben és Vajdaságban – a megmaradás a tét. Ezért nem csak helyben kell megküzdeniük a közösségeknek: fennmarásukhoz az is létfontosságú, szervesen be tudni-e illeszkedni az adott ország közösségeibe. Ennek egyik eszköze a parlamenti mandátumok megszerzése: ennek révén nemzeti közösségek a törvényhozásban is hallatni tudják a hangjukat az országos és az őket érintő kérdésekben. Egy nemzeti kisebbség számára a parlamenti mandátum megszerzését megnehezítheti a saját szervezetlenségéi és bátortalansága, vagy ha a választókerületeket eleve úgy rajzolják fel, hogy ne nyerhessen.

Elsőnek vizsgáljuk meg a 150 ezres kárpátaljai magyarság helyzetét. A többségi nemzethez képest a kárpátaljai magyarok számban kevesen vannak, mégis fejlett érdekképviseleti hálózattal rendelkeznek.

A Szovjetunió felbomlása után Ukrajnában először 1994-ben került sor parlamenti választásokra. 1998-ban és 2002-ben vegyes választási rendszert alkalmaztak, négy százalékos bejutási küszöbbel. 2006-ban már arányos rendszerben tartották meg a választásokat, a bejutási határt három százalékra csökkentették, és megjelentek a politikai palettán az első nemzetiségi alapon szerveződött pártok – mindkettő a magyaroké. A kárpátaljai magyarság számára a parlamenti választáson történő részvétel az érdekképviseleti szervük, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség legitimitását erősítette, ami  1989. február 26-án alakult meg Ungváron. A 2006-os parlamenti választások előtt azonban módosították az ukrán választójogi törvényt: a voksoláson csak pártok indulhattak, így 2012-ig nem volt magyar képviselő a kijevi törvényhozásban.

A legutóbbi ukrajnai parlamenti választásokat 2019 júliusában tartották. Kárpátalján az ukrajnai régiók közül a legalacsonyabb volt a részvétel – részvételi arány alig haladt meg a 30 százalékot. Három jelölt indult, egyiknek sem sikerült kellő szavazatot elérnie, hogy parlamenti mandátumra tegyen szert. Az előző parlamenti ciklusban a magyarokat a kijevi Legfelsőbb Tanácsban Brenzovics László képviselte, de erre a ciklusra képviselő nélkül maradt a kárpátaljai magyarság.

Ha egyetlen parlamenti képviselő van, szimbolikusnak tűnhet a szerepe, de ne feledkezzünk el arról sem, hogy egy politikai közösség – jelen esetben a kárpátaljai magyarság – erejét a választásokon elért eredménnyel tudja megmutatni. A rájuk leadott szavazatok révén léphetnek fel képviselőik hatékonyan a választókért, oly módon, hogy az adott közösség érdekeit figyelembe véve szülessen meg a döntés. Hatékony érdekképviseletre akkor számíthat a régió, ha az ügy mellett egységes erő bontakozik ki, nagyobb felelősséget vállalva saját sorsának alakításában.

A kárpátaljai magyarok helyzetéhez hasonlítható a felvidéki magyaroké is, már ami a parlamenti képviseletet illeti. Az országban 2020. február 29-én tartottak parlamenti választásokat, ahol a magyar közösség képviselőinek nem sikerült parlamenti mandátumot szerezni. Így a közel 450 ezres magyarság az elkövetkezendő ciklusra képviselet nélkül maradt, pedig a számarányuk sokkal magasabb, mint Ukrajnában. A hivatalos adatok szerint az arányuk az ország lakosságában a folyamatos sorvadás után is még mindig 8,5 százalék. Az egyetlen magyar választási párt, a Magyar Közösségi Összefogás viszont csupán 3,9 százalékot ért el, ami jócskán elmarad az ötszázalékos küszöbtől.

A szlovák parlamenti választásokat arányos rendszerben tartják, a rendszer 1990 óta lényegesen nem változott. A magyar közösségek érdekeit leginkább a Magyar Közösség Pártja (MKP) képviseli, akinek az előző választásokon sem sikerült megugrani az 5%-os parlamenti küszöböt. A magyar-szlovák Híd-Most párt ezúttal szintén nem jutott be a szlovák törvényhozásba. A magyar pártok sikertelensége nagyban betudható a két lista közötti összefogás hiányának.

A szlovákiai magyar közösség szempontjából az a legfőbb probléma, hogy az MKP-ra a  legutóbbi három voksoláson leadott körülbelül 100  000 szavazat már harmadszor parlamenti képviselet nélkül maradt és marad most is.

Az amúgy is csökkenő létszámú szlovákiai magyarság számára eddig az együttes indulás általában a mandátumok 10–11 %-át volt képes hozni, így külön-külön viszont még a törvényhozásba jutáshoz sem volt elegendő.

Más a helyzet Romániában, ahol a magyarság az ország lakosságának 6.5 százalékát teszi ki. Számukra a képviselő helyek megszerzését lehetővé teszi a választási rendszer. A választást megyei listás, arányos rendszerben tartják, a parlamentben 134 szenátori és 329 képviselői mandátumot osztanak ki, így a két ház végleges összetétele 463. A parlamenti küszöb öt százalékos, a pártszövetségek számára emelt szintű küszöb van érvényben, de létezik egy alternatív küszöb is: ennek értelmében a választási szereplők is teljesíti a bekerülés feltételeit, és eredményének megfelelő arányban mandátumokhoz jut, amely öt százaléknál kevesebb érvényes voksot gyűjt, de legalább 4 megyében megkapják az érvényes szavazatok legalább 20 százalékát. A gyakorlatban utóbbi rendelkezés a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára jelent biztos helyet a parlamentben, ugyanis ők rendelkeznek egy olyan koncentrált szavazói bázissal, ami lehetővé teszi számukra az alternatív küszöb megugrását.

A 2016-os választáson az Romániai Magyar Demokrata Szövetség a negyedik legnagyobb frakciót alkotja a parlamentben: 21 képviselővel és 9 szenátorral. Az RMDSZ-n kívül léteznek még magyar pártok, ilyen többek között az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt, de nekik nem sikerült parlamenti mandátumra szert tenniük.

Az együttműködés az erdélyi magyar választópolgárok érdeke. Az RMDSZ országos és helyi szinten is ellátja a magyarság közképviseletét. 1999 óta tagja az Európai Néppártnak, 1991 óta pedig az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának is.

Az országban 2020-ban esedékes a parlamenti választás, így a magyar pártok ismételten vizsgázhatnak a magyarság érdekeinek képviseletében a román törvényhozásban.

A szerbiai választási rendszer kedvezőbb az ukrán és a szlovák gyakorlatnál, ahol a kisebbségek kedvezményes bejutása semmilyen módon nincs biztosítva a parlamentbe. Romániával szemben itt nincs garantált kisebbségi parlamenti hely intézményét, de a kisebbségek számára a bejutáshoz nem szükséges az öt százalékos küszöb elérése. Helyette az ún. természetes küszöb biztosítja a kisebbségek parlamentbe jutását.

A Vajdasági Magyar Párt (VMSZ) az az erő Szerbiában, amely felkarolja és képviseli a magyarok érdekeit országos szinten is.

A 2016-os választások eredménye azt mutatja, hogy továbbra is a legtámogatottabb magyar politikai szervezet: négy mandátum megszerzésével sikerült megőriznie a kisebbség érdekérvényesítő képességét.

A VMSZ annak ellenére ért el sikert, hogy egy kisebbségi mandátum megszerzéséhez a parlamentbe bejutott pártok magasabb száma miatt ez alkalommal több szavazatra volt szükség. Szerbiában 2020. április 26-án tartják a következő parlamenti választásokat. A magyarságnak egységesen kell fellépnie, hogy megőrizhesse parlamenti érdekképviseletét.

A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége a kárpátaljai magyar diákok érdekvédelmi szervezete. A húsz éves szövetség a magyar hallgatókat és fiatal kutatók segíti a magas szintű tudás elsajátításában,  és a fiatalok önmegvalósítását és sokoldalú fejlődését .

Lőrinc Ingrid 2019 októberében vette át a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének elnöki posztját, de már előtte is aktívan tevékenykedett az ifjúsági szervezetben. Jelenleg az Ungvári Nemzeti Egyetem harmadéves hallgatója. A szövetség céljairól, felépítéséről és programjairól kérdeztem, és arról, hogy a KMDFKSZ és a kárpátaljai felsőoktatás hogyan alkalmazkodik a koronavírus járvány folytán előállt új körülményekhez.

Hogyan jött létre a KMDFKSZ és hogyan jutott el oda, ahol napjainkban is van?

A szervezetet 1998-ban alapították az Ungváron tanuló diákok és az ott dolgozó egyetemi tanárok, majd egy évvel később hivatalosan is bejegyezték, mint Ukrajnában működő ifjúsági szervezetet. A KMDFKSZ a kezdetektől napjainkig politikailag független. Non-profit formában működik, ami azt jelenti, hogy kizárólag támogatásokból „élünk”.

A szervezet olyan magyar diákokból áll, akik Ungvárhoz kötődnek. Közülük kerülnek ki az elnökség, valamint az etikai bizottság tagjai. Három etikai bizottsági tag van, és hét elnökségi tag, az élen az elnökkel.

Melyek azok a programok, amelyek meghatározzák a szervezet működését?

A KMDFKSZ a kezdetekben 3-4 programmal működött, ez mára 30 programra bővült.

„A szakmai programokon kívül igyekeztünk a szórakozásra is figyelmet fordítani, hiszen ha állandóan csak kulturális és tudományos programokkal bombáznánk őket, akkor nem biztos, hogy hasonló népszerűséggel bírnánk, mint jelenleg.”

A szervezet működési ciklusa egy egyetemi évet ölel fel: szeptembertől májusig. Szeptemberben szemeszternyitó bulival kezdünk, október közepén folytatjuk a Kárpátaljai Magyar Diáktáborral, amit közösen szervezünk a beregszászi hallgatói önkormányzattal. A legtöbben a tábor folyamán határozzák el, hogy szeretnének csatlakozni a szervezethez, mert itt van igazán lehetőség arra, hogy jobban megismerjenek minket. Szintén októberben rendezzük rendezzük a közgyűlést, ahol az elnököt és elnökségi tagokat választjuk meg.  Novemberben a diákok számára felejthetetlen élményt jelentő gólyabál következik. Decemberben tartjuk a Mikulás Partyt, és ekkor szervezzük meg a tudományos publikáció fortélyairól szóló workshopunkat is. Ilyenkor szervezi meg a Pulzus Rádió jótékonysági cipősdoboz akcióját, amelyhez mi is csatlakozunk. A január – mivel mi is egyetemisták vagyunk – a vizsgákról szól, a februárt pedig egy szemeszternyitóval indítjuk. Február végén veszi kezdetét a tudományt népszerűsítő körutunk. Az elnökség tagjai ellátogatnak Kárpátalja középiskoláiba, ahol a 10-11. osztályosoknak tartanak tájékoztatót a felsőoktatással kapcsolatban.

Március végén tanulmányi vetélkedőt rendezünk, ami azért is különleges, mivel mi, egyetemi hallgatók készítjük el a feladatlapot, természetesen egyetemi tanáraink segítségével. Áprilisban kulturális programsorozat jön, irodalmi és zenés esttel egybekötve. Májusban a már rendhagyónak nevezhető Scientia Denique konferenciára kerül sor, ahol az egyetemisták bemutathatják eddigi tudományos tevékenységüket. Május középén diákfesztivált és diákhetet tartunk. A Momentum Doctorandus szervezettel közösen szervezzük a Kárpátaljai Magyar Nyári Egyetemet.

Hogyan tudjátok megszólítani a fiatalokat? Mi az, ami arra készteti őket, hogy csatlakozzanak a KMDFKSZ-hez?

Magát a szervezetet az őrizte meg, hogy a diákság köreiben mindig voltak és vannak olyanok, akik elkötelezetten érdeklődtek a magyar kultúra és a kárpátaljai magyar hagyományok iránt.

Fontos kiemelni, hogy a tagok semmilyen anyagi juttatásban nem részesülnek a szervezetben végzett munkáért. Másrészt a közösség ereje: az, hogy együtt tudunk valami jót cselekedni. Ezáltal nemcsak a közösséget vitték előre a tagok, hanem saját maguk is fejlődtek. Mikor a szervezetet 20 évvel ezelőtt létrehozták, azt a célt tűzték ki, hogy a kárpátaljai diákságnak plusz programokat és lehetőségeket biztosítsanak, megismerjék egymást, legyen egy összetartó közösség, hiszen akkoriban nem volt működő ifjúsági szervezet.

Milyen hatással van a szervezet működésére a koronavírus miatt előállt helyzet?

Átírta a mi tavaszi terveinket is. Egy szórakoztató estet nem lehet online megtartani, de igyekszünk arra törekedni, hogy a programok – ha módosult formában is – megtarthatók legyenek. Például a tanulmányi vetélkedő helyett egy esszé- és rajzpályázatot hirdetünk meg. A közösségi térben különböző kampányokkal és felhívásokkal készülünk, valamint cikkekkel, kvízzel, Facebook bejelentkezésekkel.  

Hogyan valósul meg a távoktatás Kárpátalján hallgatói szemmel?

Eleinte nehezen ment, de lassan belerázódunk. A tanárok különböző platformokat használnak az online oktatáshoz: Canvas, Google Hangouts, Google Classroom, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetemnek is van egy saját oldala. Van olyan tanár, aki mindenkinek személyre szabott kérdéssort készít a számonkérésre, van akinél meghatározott időn belül kell visszaküldeni a megoldást.

A középiskolában, pedagógus ismerőseim elmondása szerint, nehezebb: sokkal több odafigyelést és készülést igényel a tanárok részéről ez az új helyzet.

Vannak kezdeti nehézségek, de a pedagógusok számára ez esetben nagy segítséget jelentenek a szülők, akik szintén kiveszik a részüket a folyamatban.