Reaktor

A 2023. október 7-i Hamász-támadás óta Izrael és a palesztin szervezet között kibontakozó háború a modern közel-keleti történelem egyik legpusztítóbb fegyveres konfliktusává vált. A Hamász mintegy 1200 izraelit ölt meg és több százat ejtett túszul, amire Izrael minden korábbinál brutálisabb hadjárattal válaszolt. Az ENSZ és a palesztin egészségügyi hatóságok szerint 2025 szeptemberéig több mint 66 ezer palesztin vesztette életét, köztük rengeteg nő és gyermek. Gáza romokban áll, az éhezés és a járványok mindennapossá váltak.

Donald Trump béketervébenek egyszerre szeretné rendezni a konfliktust, a túszkérdést, Gáza jövőbeli kormányzását és a térség biztonsági kihívásait.

A Fehér Ház által publikált dokumentum húsz pontba sűrítve sorolja fel a rendezési javaslatot. Az első és legfontosabb: a háború azonnali befejezése. Amint Izrael és Hamász nyilvánosan elfogadja a tervet, minden katonai művelet megszűnik, a hadvonalak befagynak, és megkezdődhet a túszok, illetve a foglyok szabadon bocsátása.

A tervezet szerint 72 órán belül Hamásznak át kell adnia minden élő és elhunyt izraeli túszt. Cserébe Izrael több mint 1900 palesztin foglyot engedne szabadon, köztük életfogytiglanosokat, valamint azokat, akiket a 2023. október 7-i támadás után tartóztattak le. Emellett minden izraeli holttestért tizenöt palesztin áldozat földi maradványát adná át.

A jövőre nézve a dokumentum világosan kimondja: Hamász semmilyen formában nem vehet részt Gáza kormányzásában. Az irányítást egy „technokrata, apolitikus palesztin bizottság” venné át, nemzetközi felügyelet alatt. A „Békebizottság” nevű új szervezet élén maga Trump állna, és olyan tagok segítenék, mint Tony Blair volt brit miniszterelnök. Feladatuk az újjáépítés finanszírozása, valamint egy modern közigazgatás kialakítása lenne.

A gazdasági részek legalább annyira hangsúlyosak, mint a biztonságiak. A terv különleges gazdasági övezet létrehozását ígéri, külföldi befektetők bevonásával, az infrastruktúra helyreállításával, munkahelyteremtéssel. Trump ígérete szerint „Gázát a remény és fejlődés szimbólumává” alakítanák, ahol senkit sem kényszerítenek távozásra, és a szabad mozgás biztosított lenne.

A béketerv 20 pontja:

1. Gáza deradikalizált, terrormentes övezetté válik, amely többé nem fenyegeti szomszédait.
2. A háború azonnali lezárása, amint mindkét fél elfogadja a megállapodást.
3. Izraeli csapatok visszavonulása az egyeztetett vonalig, előkészítve a túszok szabadon bocsátását.
4. Minden katonai művelet felfüggesztése (légicsapások, tüzérségi támadások), a frontvonalak befagyasztásával a teljes kivonulásig.
5. 72 órán belül minden túsz visszaadása: élők és elhunytak egyaránt.
6. Izrael 250 életfogytos rabot, valamint 1700, 2023. október 7. után letartóztatott palesztint szabadít ki, köztük nőket és gyermekeket.
7. Minden izraeli túsz holttestéért 15 palesztin áldozat maradványát adja át Izrael.
8. Hamász tagjai, akik elkötelezik magukat a békés együttélés mellett és leadják fegyvereiket, amnesztiát kapnak.
9. Azok a Hamász-tagok, akik távozni szeretnének Gázából, biztonságos kijutást kapnak más fogadó országokba.
10. A békefolyamat azonnal megnyitja Gáza előtt a teljes humanitárius segélyezést: élelmiszer, víz, elektromosság, kórházak és infrastruktúra helyreállítása.
11. Az ENSZ, a Vörös Félhold és más nemzetközi szervezetek akadálytalanul juttathatják be a segélyt, a Rafah-határátkelő megnyitásával.
12. Ideiglenes technokrata palesztin bizottság veszi át a kormányzást Gázában, amely a közszolgáltatásokat biztosítja.
13. Ezt a testületet a „Békebizottság” felügyeli, amelyet Donald Trump vezet, tagjai között nemzetközi vezetőkkel (pl. Tony Blair).
14. A bizottság feladata Gáza újjáépítésének finanszírozása és modern közigazgatás kialakítása, a Palesztin Hatóság reformjáig.
15. Trump gazdasági fejlesztési terve: nemzetközi szakértők és befektetők építenék újjá Gázát, munkahelyeket és modern infrastruktúrát hozva létre.
16. Különleges gazdasági övezet jönne létre, kedvezményes vámtarifákkal és kereskedelmi hozzáféréssel.
17. Senkit sem kényszerítenének elhagyni Gázát, de aki akar, szabadon távozhat és visszatérhet.
18. Hamász és más fegyveres szervezetek semmilyen formában nem vehetnek részt Gáza kormányzásában.
19. Nemzetközi Stabilizációs Erő (ISF) települ Gázába, amely kiképzi és támogatja a palesztin rendőrséget, valamint együttműködik Izraellel és Egyiptommal a határvédelemben.
20. Izrael nem fogja megszállni vagy annektálni Gázát: fokozatosan átadja a területet az ISF-nek, végül csak egy biztonsági peremzónát tart fenn, amíg a terület teljesen stabilizálódik.

Izraeli vélemény

Benjamin Netanjáhú miniszterelnök nyíltan támogatta a béketervet, ugyanakkor saját narratívájába illesztette azt. Számára a legfontosabb cél Hamász katonai és politikai felszámolása. „A terv eléri háborús céljainkat: visszaadja a túszokat, felszámolja Hamász katonai képességeit, és biztosítja, hogy Gáza többé ne jelentsen veszélyt” – mondta a Fehér Házban.
Ugyanakkor figyelmeztetett: ha Hamász nem írja alá a javaslatot, Izrael egyoldalúan is „befejezi a munkát”. Trump ebben támogatásáról biztosította szövetségesét.

Hamász válaszút előtt

Bár a hivatalos reakció késlekedik, a Hamász köreiből már több elutasító nyilatkozat érkezett. Mahmúd Mardavi vezető tisztviselő közölte: a fegyverek letétele a megszállás folytatódása mellett elképzelhetetlen. A szervezet álláspontja szerint csak egy teljes izraeli kivonulás és egy 1967-es határokon alapuló független palesztin állam garantálhatná a békét. Azonban a Hamászon nagy a nyomás, Szaúd-Arábia, Katar, Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom is támogatja a béketervet.
Ráadásul a világ többi része szerint is történelmi pillanat a béketerv, Macron, Starmer, Antonio Costa is támogatását fejezte ki a 20 pont mellett.

Gazdasági újjáépítés ígérete

Trump különösen nagy hangsúlyt fektetett a gazdasági fejlesztésekre. Az elképzelés szerint Gázát egy „különleges gazdasági övezetté” alakítanák, amely kedvezményes kereskedelmi feltételeket kapna a nemzetközi partnerektől. Nemzetközi szakértők és befektetők dolgoznának azon, hogy Gáza a Közel-Kelet egyik új gazdasági központjává váljon.
Ez a vízió egyfajta „közel-keleti Szingapúrt” ígér, ahol a háborús romok helyén modern infrastruktúra, ipar és kereskedelem épülne. A kérdés azonban az, hogy a politikai bizonytalanság és a biztonsági kockázatok mellett valóban hajlandóak lesznek-e a befektetők milliárdokat kockáztatni.

A kétállami megoldás árnyéka

A béketerv megemlíti a palesztin önrendelkezés lehetőségét, de konkrét garanciákat nem ad. Netanjáhú nyíltan ellenzi a palesztin állam létrehozását, és bár a dokumentum utal a Palesztin Hatóság reformjára, annak megítélése Izrael és az USA kezében marad. Így bármikor érvényteleníthetik a megállapodást, ha szerintük a reform „nem elégséges”.
Ez a feltétel sokak szerint időhúzás, amely lehetővé teszi, hogy Izrael fenntartsa ellenőrzését a terület felett. Az elmúlt évtizedek tapasztalata is azt mutatja: a kétállami megoldás ígérete rendre elbukott a politikai akarat hiánya és a bizalmatlanság miatt.

Kutatásunk a budapesti Duna-part funkcionális szerepét és fejlesztési lehetőségeit vizsgálja társadalmi és várospolitikai szempontból. Az eredmények szerint a lakosság többsége rendszeresen használja a partot, leginkább sétára és kikapcsolódásra, és elsősorban zöldterületek bővítését, árnyékos pihenőhelyeket, valamint vízhez kötődő funkciók – például stégek, vízitaxi, szabadtéri programok – kialakítását tartja szükségesnek. A nemzetközi példák alapján a Duna-part átalakítása nem csupán beruházási, hanem közpolitikai feladat, amelyhez szabályozási és társadalmi konszenzus szükséges. A tanulmány három javaslatot fogalmaz meg: a zöldfelületek növelését, kisebb gyaloghidak építését és egy új szabályozási keret kialakítását, amely kötelező társadalmi hasznot ír elő a fejlesztők számára.

Letöltés (PDF)

Hamis bombariadók Európa-szerte a moldovai nagykövetségeken. Néhány oroszbarát pártot eltiltottak az indulástól, miközben több millió eurót költöttek dezinformációs kampányokba. Nagyjából így jellemezhető a moldáv választási kampány az apró, 2,4 millió lakossal rendelkező országban.

Ez volt az ország modern kori történelmének legfontosabb választása, mert az eredmény eldöntötte, hogy az ország tovább közeledik-e az Európai Unióhoz és támogatja Ukrajnát, vagy Oroszország befolyási övezetébe fog-e tartozni. A választás előtti időszak rendkívül feszült volt. A miniszterelnök orosz beavatkozásra figyelmeztetett, és odáig ment, hogy ezt a választást „a végső csatának az ország jövőjéért” nevezte. (Erről bővebben ide kattintva lehet olvasni.)

(Kép forrása: EuroNews)

A botrány mindenhol jelen volt

A tavalyi EU-népszavazáson a moldovaiak szűk többséggel ugyan, de az uniós csatlakozás mellett szavaztak. A voksolás azonban zűrzavarosra sikerült: nemzetközi megfigyelők szabálytalanságokról számoltak be, az ellenzéki csoportok pedig országszerte csalást kiáltottak. Idén még inkább élesedett a kampány. Több oroszbarát pártot is eltiltottak az indulástól, köztük a Győzelem Blokkot és a Moldova Mare szervezeteket. A hatóságok azzal vádolták őket, hogy titokban orosz pénzeket fogadtak el, és az ország destabilizálására törekedtek. A kritikusok szerint ez csupán a kormány módszere arra, hogy elhallgattassa az ellenzéket.

Ki nyerte a választást? Sikerült az EU-párti erőknek győzni, vagy az oroszbarát erők veszik át az irányítást? Nézzük az eredményeket

Az első helyen az Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) végzett, a szavazatok közel 50%-ával a cikk írásának pillanatában. Ez egy jobbközép, EU-párti formáció Igor Grosu, valamint Maia Sandu, Moldova jelenlegi elnöke vezetésével. Az Európai Néppárthoz kötődik a párt, tehát ugyanahhoz a politikai családhoz tartozik, mint Németország CDU-ja. A PAS vezette eddig is az országot, és ez a választási eredmény lehetőség arra, hogy továbbra is az EU felé irányítsák Moldovát.

A második helyen a Hazafias Választási Blokk (BEP) áll körülbelül 25%-kal. Ez a baloldali, oroszbarát szövetség Igor Dodon, Moldova volt elnöke és a szocialisták (PSRM) vezetője köré szerveződött. Hozzájuk tartoznak még a kommunisták (PCRM), a Moldovai Jövő Pártja, sőt, a mostanra betiltott Heart of Moldova is.

A harmadik helyen az Alternatív Blokk (Alternativa) végzett körülbelül 8%-kal, Ion Ceban vezetésével. Ez a párt kifejezetten érdekes. Papíron nagyon EU-pártiak, de sokan trójai falónak nevezik őket, mivel vezetőik múltja erősen oroszbarát és EU-ellenes. A céljuk, hogy megszólítsák azokat a mérsékelten baloldali, EU-párti moldovaiakat, akik nem rajonganak a PAS liberális politikáiért, de inkább Európát választanák Oroszország helyett.

Kép forrása: Wikipedia

Negyedik helyen a szintén oroszbarát A Mi Pártunk végzett, a szavazatok 6,2%-kal. Ők szintén oroszbarátok, gazdasági téren baloldaliak, de társadalmi kérdésekben inkább konzervatívok. Az ötödik és hatodik helyen a PPDA és a PSDE pártok szerepeltek.

Az eredmény igen szorosra sikerült. A PAS lett a legnagyobb párt a parlamentben, és többséggel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy Maia Sandu pártjának nem kell koalíciót kötnie más politikai erőkkel. Moldova európai integrációs törekvései szempontjából ez jó hír: jelenleg az ország teljes politikai rendszere az EU mögött sorakozik fel. Az elnök EU-párti. A parlamentet EU-párti többség irányítja. A kormányt a PAS fogja adni, a miniszterelnök a PAS soraiból kerül ki. A népszavazás pedig jelentős társadalmi támogatást mutat az EU-csatlakozás mellett.

Az oroszbarát pártok már előre bejelentették, hogy tiltakozni fognak, bármi is legyen a végeredmény. Lehet, hogy megtámadják a választás kimenetelét, vagy akár nem ismerik el az új parlament legitimitását. Ám mivel a PAS-nak többsége van, nagyon nehéz lesz megakadályozniuk, hogy Moldova tovább haladjon az EU felé.

Hogy áll Moldova EU-csatlakozási folyamata?

Moldova 2022. március 3-án nyújtotta be hivatalos csatlakozási kérelmét. A döntés közvetlenül Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziója után született — és miután Lukasenko belarusz vezető egy tévéműsorban kiszivárogtatta a támadási terveket, amelyekben Moldova is célpontként szerepelt.

Az első lépések gyorsan zajlottak. Az EU néhány hónapon belül elvégezte az értékelést, és 2022 júniusában Moldova Ukrajnával együtt megkapta a tagjelölti státuszt. Ezután azonban lelassult a folyamat. Közel három év kellett ahhoz, hogy 2025. szeptember 22-én az Európai Bizottság megerősítse: Moldova befejezte az úgynevezett „screening process”-t, vagyis az előkészítő szakaszt, amely gyakorlatilag a „házi feladat” a tényleges tárgyalások előtt.

Kép forrása: The New Union Post

A legnehezebb rész most következik: a tárgyalások. Moldovának össze kell hangolnia jogrendjét az EU 35 fejezetből álló szabályrendszerével. Mindegyik fejezetet egyenként meg kell nyitni, megtárgyalni, majd lezárni. Ráadásul minden egyes fejezet lezárásához az EU összes tagállamának egyhangú jóváhagyása szükséges. Ezért Moldova csatlakozási folyamata még mindig a legelején jár — ahogy a legtöbb tagjelölt ország esetében.

Miért tart ilyen sokáig a csatlakozása?

Az első indok az EU belső politikája miatt van. A folyamat legtöbb lépésénél a tagállamok egyhangú jóváhagyása szükséges, és nem minden kormány siet bővíteni az uniót. Egyesek attól tartanak, hogy instabilitást importálnának, mások pedig attól, hogy a kisebb államok túlzott befolyást kapnának.

Végül a széles értelemben vett geopolitikai helyzet is hátráltatja az országot. Oroszország katonákat állomásoztat Transznisztriában, Moldova szakadár régiójában. Ez a „befagyott konfliktus” az EU-kormányokat is óvatossá teszi: nem akarnak túl gyorsan beléptetni egy olyan országot, amelynek területén idegen katonai jelenlét van.

Kutatásunk Budapest kulturális identitását a zeneiség szempontjából vizsgálja, különös tekintettel arra, hogyan lehet a hangzásvilágot a város imázsának meghatározó elemévé tenni. A zene univerzális nyelvként képes összekapcsolni helyieket és turistákat, erősíteni a kulturális kötődést és a városi identitást. Az „akusztikus identitás” tudatos használata megkülönböztető brandet teremthet Budapest számára, amely nemcsak a helyiek önazonosságát, hanem a nemzetközi láthatóságot is erősíti. Ennek gyakorlati példája a BudapesTune koncepció, egy rövid, dallamszerű hangjelzés, amely a város mindennapjaiban, közlekedési csomópontokban és a digitális felületeken egyaránt megjelenhet, így válva a főváros új kulturális szimbólumává.

Letöltés (PDF)

Kutatásunk Budapest fiatal lakosságának helyzetét vizsgálja, amelyet az elmúlt évtizedben drasztikus népességcsökkenés, lakhatási válság és fokozódó elvándorlás jellemez. Bár a főváros a lehetőségek városaként vonzó, a fiatalok jelentős része ideiglenes otthonként tekint rá, sokan az agglomerációba vagy külföldre költöznek. A megfizethetetlen lakások, az infláció és a politikai bizalmatlanság gyengítik kötődésüket, miközben a formális közösségi és politikai részvétel alacsony szinten marad. A kutatás rávilágít arra, hogy az önkormányzatok kulcsszerepet játszhatnak a fiatalok megtartásában, például nyitott közösségi terek, inkluzív részvételi lehetőségek és egy átfogó fővárosi ifjúságpolitikai stratégia kialakítása révén, amely hosszú távon erősítheti a fiatalok társadalmi beágyazottságát és a város demokratikus közéletét.

Letöltés (PDF)

A Munkáspárt éves konferenciáján a médiafigyelem egyetlen ember körül összpontosult: Andy Burnham, Greater Manchester munkáspárti polgármestere. Az elmúlt hetekben egyre több találgatás látott napvilágot arról, hogy Burnham esetleg fontolgatja a pártvezető, Keir Starmer kihívását.

Mivel a Munkáspárt jelenleg gyengén szerepel a közvélemény-kutatásokban, és a legfrissebb mandátumbecslések alapján akár 250 parlamenti helyet is elveszíthet a következő választáson – többségében a jobboldali populista Reform UK javára –, sokan személyi változásokat követelnek a pártvezetésben. Ebben a cikkben a Munkáspárt jelenlegi állapotát mutatjuk be, valamint azt, hogy miért került Burnham hirtelen a reflektorfénybe, és hogy van-e esélye leváltani Starmert.

Andy Burnham, kép forrása: BBC

Andy Burnham

Burnham országos politikai pályafutása 2005-től 2015-ig tartott, amikor különböző miniszteri és árnyékkabinetbeli pozíciókat töltött be a Munkáspártban. Legjelentősebben pozíciója az egészségügyi miniszterség volt. Ez idő alatt Burnham kétszer is elindult a Munkáspárt elnöki pozíciójáért, de mindkétszer alulmaradt. 2010-ben a második fordulóban esett ki, 2015-ben pedig Jeremy Corbyn győzte le. Ezután Burnham elhagyta Westminster világát, és visszatért északnyugatra, ahol 2017-ben megválasztották Greater Manchester polgármesterének. Ezt követően kétszer újraválasztották, legutóbb 2024-ben, mindkét alkalommal legalább 63%-os szavazataránnyal. Greater Manchester polgármestereként Burnham a lakhatásra és a közlekedésre helyezte a hangsúlyt: a rosszul működő magánbusz-szolgáltatásokat ismét önkormányzati ellenőrzés alá vonta, valamint bevezette a „housing first” (a lakhatás az első) programot, amelynek célja 2028-ig 10 000 önkormányzati bérlakás felépítése a régióban, és a házakat kivették a „right to buy” rendszerből (azaz a bérlők nem vásárolhatják meg őket).

Kép forrása: I love Manchester

Az utóbbi hetekben – a hírek szerint – a Munkáspárt egyes képviselői magánbeszélgetéseken arra ösztönzik Burnhamet, hogy buktassa meg Starmert. Burnham emellett több interjúban is bírálta a kormány „kétgyermekes támogatási plafonját” (two child benefit cap) és a felülről lefelé építkező, központosított vezetési stílust. Az elmúlt hetekben a kritikái még élesebbek lettek: amikor egy interjúban Burnhamet a Munkáspárti vezetői ambícióiról kérdezték, nem tagadta, hogy elfogadná a feladatot, ha lehetőséget kapna rá – ami állítólag rendkívül feldühítette Starmert.

A Munkáspárt konferenciáján tartott beszédében – egy arányos választási rendszerről szóló rendezvényen – Burnham burkolt utalást tett a Reform UK erősödésére. A legfrissebb felmérések szerint a jobboldali párt folyamatosan erősödik. Burnham szerint: „A mai időkben veszélyes fenntartani egy olyan választási rendszert, amely kisebbségi szavazatarány mellett is lehetővé teszi többségi kormány megalakulását.”

A világoskék a Reform UK, a piros a kormánypárti Labour. Kép forrása: Wikipedia

Burnham visszavágott azoknak a munkáspárti képviselőknek is, akik azzal vádolták, hogy belső feszültségeket szít, miközben a kormány a gazdasági stabilitás biztosítására próbál összpontosítani.

Azt mondta: „Nem tettem mást, mint elindítottam egy vitát. Az itt jelenlévő több ezer önkormányzati képviselő nevében szólalok meg, akik aggódnak amiatt, mi vár rájuk, amikor jövő májusban kopogtatni fognak a választóknál.”

Ezzel Burnham arra utalt, hogy a Munkáspárt tisztviselői szerint a Reform Párt jelent majd a 2026 májusi helyhatósági választásokon Angliában, Walesben és Skóciában. A Munkáspárt különösen attól fél, hogy elveszítheti dominanciáját Walesben, ahol a walesi parlament 1999-es létrehozatala óta a legnagyobb párt.

Burnham beszédében közvetlenül is bírálta a jelenlegi munkáspárti vezetést, „félelem légkörét” emlegetve, és kifogásolva, hogy felfüggesztik a párttagságát azoknak a képviselőknek, akik nem értenek egyet a hivatalos kormányzati állásponttal.

Végső soron azonban a nagy kérdés az: le tudná-e váltani Burnham Starmert a Munkáspárt éléről?

A Munkáspárt szabályzata szerint a párt vezetőjét és helyettesét az alsóházi munkáspárti képviselők közül kell megválasztani vagy újraválasztani. Ez hatalmas akadály Burnham számára, aki jelenleg nem parlamenti képviselő. Ahhoz tehát, hogy a Munkáspárt vezetője lehessen, először be kellene jutnia a parlamentbe, amihez szükség lenne egy időközi választásra. A valóságban – hacsak nem történik valami előre nem látható esemény, például egy haláleset vagy egy visszahívási eljárás – egy időközi választást leginkább egy lemondás váltana ki. Amikor először felröppentek a pletykák Burnham esetleges indulásáról, felröppent a hír, hogy Andrew Gwynne, a Munkáspárt egyik képviselője a Greater Manchester-i Gordon és Denton választókerületből lemondhatna, hogy utat engedjen Burnhamnek.

Gorton és Denton választókerület Manchesterben. Kép forrása: Wikipedia

Ez azonban hamar meghiúsult, mivel Gwynne maga nyilatkozta, hogy nem fog félreállni Burnham kedvéért. Ez azt jelenti, hogy Burnhamnek más választókerületet kell találnia, ha újra képviselő szeretne lenni. Tekintettel szoros kötődésére Manchesterhez, nehéz elképzelni, hogy az Egyesült Királyság más régiójában indulna – ez pedig jelentősen leszűkíti azoknak a választókerületeknek a számát, ahol reálisan esélye lehetne.

Ráadásul, ha találna is egy másik manchesteri körzetet, és meg tudná győzni az ottani munkáspárti képviselőt, hogy álljon félre, Burnhamnek akkor is hivatalosan a Munkáspárt jelöltjeként kellene indulnia. Mivel a pártvezetésben pedig Starmer hívei vannak többségben, ezek az emberek valószínűséggel megpróbálnák megakadályozni Burnham jelöltségét. Ezen a ponton ugyanis egyértelmű lenne, hogy Burnham Westminsterbe való visszatérésének célja Starmer vezetői pozíciójának kihívása.

Továbbá, ha esetleg Burnham jelölt lesz – meg is kellene nyernie az időközi választást, ami nehéz feladat lenne, tekintve a Munkáspárt országos támogatottságát és a Reform párt növekvő népszerűségét, különösen a Manchester környéki választókerületekben. A Reform alelnöke, Richard Tyson még provokálta is Burnhamet, így üzenve:

„Csak jöjjön, Burnham úr. A Reform kiáll ön ellen, és legyőzi Önt a politikai csatatéren.”

Ha Burnham bekerül a parlamentbe, akkor is legalább a jelenlegi munkáspárti képviselők 20%-át kellene maga mellé állítania, vagyis körülbelül 80 képviselőt, hogy hivatalosan is kihívhassa Starmert a pártvezetésért. Amint megvan a 80 képviselő támogatása, a Munkáspárt 300 ezer tagja fog dönteni, hogy marad-e Starmer vagy sem. Egy friss felmérés szerint a tagok 53%-a új vezetőt szeretne, míg csupán 31% támogatja Starmer maradását, így Burnhamnek itt jó esélyei lennének.

Azonban minden, ami idáig vezet – találni egy választókerületet, elnyerni a jelöltséget, majd megnyerni az időközi választást, hogy képviselő lehessen – politikailag rendkívül kockázatos vállalkozás Burnham számára. Egyelőre valószínűtlen, hogy feladja a polgármesteri posztot.

Kutatásunk Budapest turisztikai városimázsát vizsgálja a helyiek és a látogatók szemszögéből, feltárva a turizmus gazdasági előnyei mellett annak társadalmi és környezeti terheit is. Az eredmények rámutatnak, hogy bár a főváros stabil pozíciót szerzett a nemzetközi városi turizmus piacán, a belvárosi túlterheltség, az ingatlanárak növekedése és a közlekedési problémák egyre inkább rontják a helyiek életminőségét. A fenntartható jövő érdekében szükség van a turistaforgalom térbeli és minőségi diverzifikációjára, a rövid távú szálláskiadások visszaszorítására, valamint a városimázs tudatos formálására, amely elősegítheti a harmonikus együttélést a lakosok és a látogatók között.

Letöltés (PDF)

Szeptember végén Moldova nemcsak a kormány összetételéről döntött a választások során, a tét ennél nagyobb volt: folytatja-e az ország az Európai Unió felé vezető utat, vagy ismét az orosz befolyási övezet részévé válik.

A moldávok döntötték, a Maia Sandu elnök által alapított és vezetett Cselekvés és Szolidaritás Párt (Partidul Acțiune și Solidaritate – PAS) megszerezte a szavazatok több mint felét, ezzel többséget biztosítva magának a 101 fős törvényhozásban, és így folytatva az eddigi Európai integrációs irányt.

Miért volt ennyire fontos a választás az EU számára?

A háború kitörése óta Moldova több mint másfél millió ukrán menekültet fogadott be, közülük százezernél is többen ma is ott élnek. Emellett a Duna menti kikötők révén kulcsszerepet vállal az ukrán gabona exportjában is, alternatív útvonalat biztosítva, amikor az orosz haditengerészet blokkolja a Fekete-tengeri szállítást.

Ha Moldova Moszkva felé fordulna, az nemcsak saját európai jövőjét áshatná alá, hanem Ukrajna támogatási hálóját is gyengítené. Ez komoly csapást mérne az EU keleti szárnyának ellenálló képességére, és növelné annak kockázatát, hogy Oroszország katonai nyomásgyakorlása közvetlenül az uniós határokhoz érjen el. Románia lenne az első, amely közvetlen fenyegetést érzékelne, de a biztonsági kockázatok a lengyel és a balti államok térségében is fokozódhatnának.

A választás jelentőségét Nyugat-Európa és Washington is felismerte. Nem véletlen, hogy Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár és Donald Tusk lengyel miniszterelnök augusztus végén közösen utaztak Kisinyovba, ezzel is jelezve: Moldova jövője egész Európa ügye. Tusk szavai világosan kifejezték a helyzet tétjét: „Nincs biztonságos Európa Moldova nélkül.”

Orosz beavatkozási kísérletek

Oroszország több eszközt is bevetett annak érdekében, hogy számára kedvezően befolyásolja az eredményeket, és gyengítse a nyugat-barát kormányt. A moldovai hatóságok szerint Moszkva több mint 100 millió eurót fordított a választás előtti hónapokban különféle kísérletekre.

A módszerek széles skálát fedtek le. Pénzügyi téren a Kremlhez köthető hálózatok kriptovalután keresztül mostak tisztára és juttattak el forrásokat oroszbarát pártokhoz és mozgalmakhoz. A hírhedt oligarcha, Ilan Șor, aki Moszkvában bujkál, kulcsszerepet játszott ezekben az akciókban: általa finanszírozott mozgalmak tömegtüntetéseket, zavargásokat és szavazatvásárlási akciókat szerveztek, sokszor fizetést kínálva a résztvevőknek.

A közösségi médiában, különösen a TikTokon, (a módszer, amely már egyszer majdnem bevált Romániában), oroszbarát influenszerek, bot-hálózatok és mesterséges intelligenciával generált hamis tartalmak árasztották el a nyilvánosságot. A cél nem mindig az orosz narratíva közvetlen elfogadtatása volt, hanem a társadalmi bizalom aláásása: a választók elbizonytalanítása, a politikai elit lejáratása és a nyugati integrációhoz fűződő remények rombolása.

Ezzel párhuzamosan konkrét destabilizációs akciók is történtek. A rendőrség több száz házkutatást végzett, és számos gyanúsítottat vett őrizetbe, akik zavargásokat terveztek. A választás napján hamis bombariadók bénították meg több külföldi szavazókör működését, miközben hackertámadások érték a Központi Választási Bizottság honlapját. Szerencsére a moldovai kiberbiztonsági szervek semlegesíteni tudták a támadásokat.

A választás előtti legnagyobb vihart két oroszbarát párt kitiltása keltette. Az egyik Ilan Șor hálózatához tartozott, amelyet a hatóságok azzal vádoltak, hogy orosz pénzből szervezett szavazatvásárlásra és zavargásokra készül. A másik párt szintén Moszkva befolyása alatt állt, és a titkosszolgálati jelentések szerint közvetlenül vett részt destabilizációs tervek kidolgozásában.

A kormány érvelése szerint a demokratikus folyamat tisztasága érdekében elengedhetetlen volt az orosz befolyás alatt álló pártok kizárása. Ellenfeleik viszont a pluralizmus súlyos korlátozásának látták a lépést, amely veszélyes precedenst teremthet.

A végleges adatok szerint a PAS 50,1 százalékos eredményt ért el, amely 55 parlamenti mandátumot jelent. A második helyen a Patrióta Választási Blokk végzett 24,2 százalékkal, élén Igor Dodonnal, erősen orosz-barát párt. A harmadik helyet az Alternativa Blokk szerezte meg, amely hivatalosan pro-európai, ám kritikusai szerint Moszkva érdekeit szolgálja azzal, hogy szavazatokat szív el a kormánytól. Bejutott még a populista Mi Pártunk és a Demokrata Otthon Párt is, amelyek inkább protesthangulatot képviseltek, semmint stabil programot.

Az eredmény mögött döntő szerepe volt a diaszpórának. Több mint egymillió moldovai él külföldön, elsősorban Nyugat-Európában. A szavazataik, akárcsak a 2024-es elnökválasztáson, most is meghatározóak voltak. A nyugati országokban élők többsége elsöprő arányban a PAS mellett tette le voksát, míg az oroszbarát pártok a belföldi, főként vidéki szavazók körében értek el jobb eredményeket.

A részvételi arány 50 százalék körül alakult, ami jelzi, hogy a társadalom egy része kiábrándult a politikai folyamatokból. Ennek ellenére a PAS győzelme meggyőző, és újabb mandátumot ad a kormánynak az európai integráció folytatására.

A szeptemberi választások eredménye egyértelmű, Moldova az európai jövő mellett tette le a voksát, Moszkvának pedig jelzés, hogy a hibrid hadviselés sem képes mindenhol kedvezően alakítani az eredményeket. Azonban nem szabad elfeledkezni az orosz befolyásról, hiszen ez a képesség Romániában majdnem győzelemre vitte a szélsőjobboldali pártot. Minden EU-s országnak fel kell készülni az ilyen típusú fenyegetésekre, hiszen Oroszország érdeke az európai destabilizáció és ezáltal közvetve Ukrajna gyengítése.

Kutatásunk Budapest városmárkáját belülről közelíti meg, a lakosság élményeit és elvárásait helyezve a középpontba. A márkaépítést nem pusztán marketingeszközként, hanem identitásteremtő társadalmi gyakorlatként értelmezzük, amely segít meghatározni, mit jelent budapestinek lenni. A vizsgálat öt kiemelt területet azonosít: a Duna-part közösségi szerepét, a fiatalok helyzetét, a város akusztikus identitását, a turizmus percepcióját és a műemlékek újrahasznosítását. E témák mindegyike a városi identitás erős hordozójává válhat, ha tudatosan beépül a városmárkába. A kutatás így irányokat és inspirációt kínál ahhoz, hogy Budapest márkája ne csupán külső image, hanem közös városi élmény és történet legyen.

Letöltés (PDF)

Az első kérdésem az lenne, hogy mikor találkoztál először az internettel? És hogyan vált ez a kutatási témáddá?

Mikor találkoztam először az internettel? Ez nagyon jó kérdés. Biztos, hogy a ’90-es években volt. Teljesen világosan emlékszem a betárcsázós internet hangjára, arra a jellegzetes tütütütü zajra, amit a fiatalabb generációk már nem is ismernek. Akkoriban a telefonvonalon futott az internet, tehát ha interneteztél, az azt jelentette, hogy a család többi tagja nem tudott telefonálni, sem mást csinálni. Így ez nagy privilégium volt.

Arra, hogy pontosan milyen oldalakat látogattam, most próbáltam többször visszaemlékezni, de nem igazán ugrik be. Amire viszont tisztán emlékszem: nagyjából ’99 tájékán lehetett, amikor megcsináltam az első e-mail accountomat, az akkori Prímposta nevű szolgáltatónál. A címem tofalvi@webmail.hu
volt, ami utána még jó néhány évig élt.

Ha rögtön elkezdjük teoretizálni, hogy mit jelentett az első találkozás az internettel a ’90-es években, akkor azt mondanám: leginkább egy új kommunikációs forma volt. Egy olyan mozgás indult el, amelyben egyre inkább elszakadtunk a materiális levelek küldözgetésétől, és biteket kezdtünk el továbbítani. Az e-mail akkoriban még nem hivatalos kommunikációs csatorna volt, sőt, inkább barátokkal, ismerősökkel lehetett rajta kapcsolatot tartani.

Persze már léteztek azonnali üzenetküldő szolgáltatások is, például az MSN Messenger, de az igazán pár évvel később jött be. A ’90-es évek végén az e-mail volt az elsődleges digitális kommunikációs forma. Emellett talán még az SMS volt jelentős, bár abban viszonylag kevés karakterben lehetett csak írásban kommunikálni.

És ennyire elkápráztatott az internet, hogy már az első pillanattól tudtad: szerelem, és ezzel szeretnél foglalkozni? Vagy hogyan jött az, hogy ez lett a mindennapjaid jelentős része?

Ilyenkor sokan szeretik azt mondani – részben a saját előrelátásuk dicséretére, részben az emlékhűség építése miatt –, hogy ők már akkor tudták. Pedig nagyon kevés ember állt bele abba, hogy azt mondja: egy olyan technológiában látta a jövőt, ami azóta teljesen eltűnt.

Nekem is van ugye ez a digitális és online médiatörténeti archívum, amit a munkatársaimmal közösen csinálok. Ott olyan embereket interjúvolunk meg, akik a korai magyar internet fontos szereplői voltak. És ott is nagyon kevesen vallják be nyíltan, hogy például a 2000-es évek elején inkább a CD-ROM-ban látták a jövőt, mint az internetben. A legtöbben mindig retrospektíven határozzák meg valaminek a fontosságát: most már tudjuk, hogy fontos volt, tehát biztos akkor is úgy éreztem. Pedig szerintem ezt nem mindenki érezte így.

Én biztosan nem voltam akkoriban elvarázsolva. Nem láttuk, hogy mi lesz ebből tíz-húsz év múlva. Inkább azt láttuk, ami akkor éppen volt. És mi volt akkor? Egy felület, amibe be tudtál lépni, és olyasmi dolgokat tudtál nézni, mint egy Outlookban. Az egyetlen különbség az volt, hogy fent volt az interneten. Számunkra ez nem volt hatalmas csoda.

Ráadásul minden elvárás igazodott az akkori körülményekhez. Emlékszem, mekkora lépésnek számított, amikor már 10 megás csatolmányt lehetett küldeni e-mailben. Aztán 20 megát. Ezek a tárhely- és kapacitásbővülések voltak akkor a fő motívumok: „Úristen, hogy növekszik az internet!”

Számomra igazán 2005–2006 táján lett izgalmas az internet. Akkor kezdtem el az újságírói pályámat: kommunikációs újságíróként dolgoztam a doktori mellett, és a Kreatívnál írtam cikkeket. Az egyik első megbízásom a Web 2.0 céges térnyeréséről szólt: arról, hogyan reagálnak a vállalatok erre az új, interaktív, a felhasználók által alakított internetre. Ez kezdett igazán érdekes lenni.

Ezután jött mellé a zene szempontja is. Akkoriban volt a Myspace, az első olyan közösségi felület, ahol zenét lehetett hallgatni, megosztani, ismerkedni, beszélgetni róla. Ezzel kezdtem el foglalkozni kutatóként, és egyre jobban beleástam magam.

Ahogy teltek az évek, új izgalmak jöttek: például a platformizáció kérdése. De számomra mindig nagyon érdekes visszatekinteni is: az utóbbi tíz-húsz évben mi változott, és mi maradt meg gyakorlatilag ugyanúgy, csak kicsit más köntösben.

Szerintem tök jól kitárgyaltuk, milyen volt a régi internet. Te úgy fogalmaztál, hogy „azóta elromlott az internet”. Ez nagyon érdekes kép, mert ez alapján valaha volt egy egészséges internet. Ezek szerint van egyfajta „betegség”, ami által elromlott, és még az is kérdés, hogy egyáltalán megjavítható-e. Mit gondolsz erről?

Egy apró korrekcióval élnék. Lehet, hogy arra az előadásomra utalsz, ahol arról beszéltem, hogyan lehet értelmezni ezeket a narratívákat, hogy „elromlott az internet”. Fontos hozzátenni, hogy én nem gondolom, hogy ténylegesen elromlott volna. Inkább úgy látom, hogy ez egy rendkívül érdekes diskurzus, ami mostanában nagyon erősen előkerült: sok irányból jön az a vélemény, hogy az internet elromlott.

Amire közvetlenül építettem a gondolatmenetet, az Cory Doctorow kanadai médiaguru és sci-fi író híres írása volt. Ebben a „shittification of the internet” kifejezést használta, amit magyarul elég találóan „elszaródásnak” fordítottak. A TikTok kapcsán írta meg ezt a véleménycikket. Röviden a logika: amikor egy új platform megjelenik, az elsődleges célja az, hogy a felhasználóknak kedvezzen. Olyan funkciókat, lehetőségeket kínál, amelyek miatt minél többen jönnek, és aktívan ott maradnak.

Aztán jön az a fázis, amikor a sok felhasználót valamilyen módon monetizálni kell. Be kell vonni a vállalati szférát, főként a hirdetőket. És minél inkább a vállalatok kerülnek a fókuszba, annál kevésbé a felhasználók. Mostanra tényleg ott tartunk, hogy felmész az internetre, és kapkodnod kell a fejed a süvítő hirdetések között, hogy egyáltalán eljuss olyan tartalomhoz, amit nem egy algoritmus tolt eléd azért, hogy utána hirdetést tudjon értékesíteni. Innen nézve jogosnak tűnhet az a vélemény, hogy az internet elromlott.

Én viszont inkább egy másik értelmezést ajánlok. Azt, hogy nézzük meg, kik vannak fent ma az interneten, és kik voltak fent 20–30 évvel ezelőtt. Akkoriban nem az „elszaródás” volt a fő narratíva, hanem az elképesztő utópikus optimizmus: az internet majd mély, transzformatív hatással lesz az emberek életére és a tudásfelhalmozásra. Ma ehelyett inkább pániknarratívák dominálnak: mit fog tenni az AI, hogyan támogatja a hamis információk terjedését.

Amikor valaki azt mondja, hogy a fake news korszaka az internettel köszöntött be, abban van egy implicit állítás is: hogy korábban a fake news vagy nem létezett, vagy nem volt fontos. De ez egyszerűen nem igaz. A fake news mindig is fontos jelenség volt.

Én inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amikor az internet elkezdődött, a felhasználói bázisa rendkívül szűk réteg volt. Magyarországon ’95 környékén, amikor elindult az Internetto, az első naponta frissülő magyar online újság, kb. 70 ezer embernek volt hozzáférése. Ez volt a teljes célközönség. És kik voltak ők? Többnyire városi, azon belül nagyvárosi, magasan iskolázott, magas anyagi státuszú, jellemzően fiatal emberek, akik ráadásul nyitottak voltak a technológiai újdonságokra.

Az internet nagyon drága volt: kellett számítógép, előfizetés, modem. Ez egy költséges „luxus” volt. Ehhez képest ma ott tartunk, hogy a világ szinte minden pontján van internet, kivéve a legszegényebb, legdepriváltabb rétegeket. Filléres okostelefonokkal is fel lehet csatlakozni. Ez azt jelenti, hogy az internet tartalmainak tükrözniük kell ezt a hatalmas különbséget.

Akkoriban egy geek elit közönség platformja volt, ma pedig a mindennapi életünk szinte minden aspektusát ott éljük. Ez pedig nyilvánvalóan gazdasági és üzleti struktúraváltással is jár egy neoliberális kapitalista rendszerben. Minél inkább beépül az életünkbe, annál inkább próbálnak a platformcégek profitálni belőle. Gyakorlatilag életünk minden pillanatában adatot gyűjtenek rólunk, amelyre hirdetéseket építenek.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehet beszélni a platformcégek sokszor etikailag vagy politikailag is megkérdőjelezhető tevékenységeiről. Elég a Cambridge Analytica-botrányra vagy a Facebook/Meta ügyeire gondolni. Ezekkel foglalkoznunk kell.

De ami felett gyakran elsiklunk, az az internet társadalmi-kulturális beágyazottsága. Az, hogy valójában az emberi tömegek és viselkedések döntik el, hogyan néz ki az internet. Nem pusztán a technológia „mókolgatása” határozza meg, ahogy a determinista narratívák állítják, hogy a technológia irányítja a társadalom reakcióit.

Ez a teljes beszélgetés rövidített összefoglalója