Reaktor

A kampány célegyenesébe értünk, a vasárnapi országgyűlési választások előtt pedig továbbra is szorosnak mutatkozik a Fidesz-KDNP és az Egységben Magyarországért közötti csata. Bár fenntartásokkal ugyan, de érdemes áttekinteni a közvélemény-kutatók legutóbbi méréseit a választások kapcsán. Lássunk egy összefoglalót!

Nagy részvételre számít a Závecz Research

Az elmúlt hét második felében (március 23.-25.) készült friss Závecz kutatás a választásokon rendkívül magas, akár 80%-os részvételre is számít. A 800 fős, telefonon keresztül végzett kutatás szerint

a teljes népesség körében 2%-kal nagyobb a jelenlegi kormány maradását akarók aránya (44% - 42%), ahogy szintén 2%-os – tehát hibahatáron belüli – a Fidesz-KDNP tábora (41%) az ellenzékéhez (39%) képest.

További 16% ingadozóként tekint magára, míg a párt nélküliek 48%-a nem tudott vagy nem akart választ adni arra, hogy inkább kormányváltást vagy a jelenlegi kormány maradását szeretné. Ennek ellenére a párt nélküliek 64%-a már eldöntötte kire adja a voksát, igaz az ő csoportjukhoz tartozó szavazók 28%-a egyelőre nem biztos benne.

A kormányoldal szavazói hisznek jobban a győzelemben, véli a Nézőpont Intézet

A választók preferenciáján túl a Nézőpont Intézet azt is mérte, hogy milyen várakozások övezik az országgyűlési választásokat, mérésük alapján pedig tízből hét (70%) aktív szavazó a Fidesz-KDNP győzelmére számít. A március 7. és 9. között készült telefonos kutatás azt is megmutatja többek között, hogy

az ellenzéki szavazók sokkal kevésbé bíznak támogatott jelöltjeik győzelmében, 37-37%-ban oszlik meg ugyanis körükben a vélemény, hogy a mostani kormányoldal vagy az ellenzék fog győzni – a Fidesz szavazók 92%-a hisz a kormányoldal győzelmében.

Az aktív szavazók körében a Nézőpont 8 százalékos Fidesz előnyt mért március 16. és 21. között (49% - 41%), illetve jóval nagyobb bizonytalanságot – 41%-os a 4%-kal szemben – az ellenzéki szavazók körében (a „Ki nyer ma?” hétfői kutatói konferencián amúgy 5%-os különbséget (47% - 42%) ismertetett Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója). A Nézőpont Intézet ugyanezen konferencián mandátumbecslését is ábrázolta, mely szerint a Fidesz-KDNP 73 körzetben győzhet, összességében pedig 119 országgyűlési helyet tudhatna magának – míg az ellenzék 79-et (a taktikaiszavazas.hu március 23-án közölt mandátumbecslése is hasonlóra számított, 121 mandátumot jósolt a Fidesznek, igaz az azóta közölt elemzések az olló szűküléséről számolnak be).

Hibahatáron belüli különbséget mért a Republikon

A Republikon március 16. és 18. között készült, telefonos megkérdezés alapján történő kutatása szerint a teljes népesség körében a Fidesz-KDNP 41 százalékon, míg az egységes ellenzék 39 százalékon áll. Mindez 1%-os növekedést jelent a Fidesz támogatottságában, míg az ellenzék a februárihoz hasonló eredményt ért el. Ami a pártválasztókat illeti, hasonló tendencia mutatkozott meg, a Fidesz előnye ugyanis 3%-ra nőtt (49% - 46%), miután egy százalékpontot sikerült javítani az előző hónaphoz képest.

A parlamenti küszöb felett a Republikon egyetlen más indulót sem mért, ez alapján tehát mind a Mi Hazánk, mind pedig a Magyar Kétfarkú Kutya Párt parlamenten kívül maradna.

Ami a részvételt illeti, a megkérdezettek 67%-a úgy válaszolt, hogy biztosan elmenne szavazni, míg további 18% valószínűleg elmenne, miközben a biztosan otthonmaradók csupán 2%-ot alkottak. Fontos szerepe lehet a bizonytalanoknak is, akik aránya a felmérés alapján továbbra is körülbelül 16%.

7 százalékos Fidesz előny a biztos pártválasztók körében az IDEA Intézet kutatása alapján

Bár a felmérés korántsem nevezhető elavultnak, a március 2. és 11. között készült kutatás néhány héttel korábbi állapotokat tükröz, ám így érdekes képet adhat a háború hatásairól is.

A felmérés alapján a háború nem hozott komoly eltolódást egyik irányba sem, ehelyett inkább mindkét fél profitálását eredményezte kisebb-nagyobb mértékben.

A választókorú népesség tekintetében az IDEA Intézet amúgy 3%-os Fidesz előnyt mért (40% - 37%), ám a biztos szavazó pártválasztók esetében a különbség nagyobbnak, hét százalékosnak mutatkozott a Fidesz javára (50% - 43%). Az ismeretlen preferenciájú szavazók aránya ezen kutatás szerint 23%-ra csökkent – ez a legalacsonyabb érték 2019 januárja óta –, míg mind a Mi Hazánk, mind a Magyar Kétfarkú Kutya Párt vesztett bázisából, a szavazók egy része ugyanis a két jelentős erő felé kezdett húzni – ezek alapján tehát meglehetősen nagy meglepetésnek bizonyulna bármelyik kisebb párt parlamentbe jutása.

Kevésbé biztató eredményeket jósolt az ellenzéknek a Medián kutatása

A jelen cikkben bemutatott legrégebbi, február végi kutatás a Mediáné. A háború kezdete után készült felmérés megítélése alapján a háború indulását követően nagyot nőtt a kormánypártok támogatottsága, a szavazókorú népességen belül 7 százalékot elérve (39% - 32%), a választani tudó, biztos szavazók körében pedig 6 százalékra emelkedve (49% - 43%). A Medián ekkor még a választani nem tudók arányának 13%-ról 20%-ra való növekedését mérte (a választás közeledtével értelemszerűen azóta egyre kevesebb a bizonytalan), ám az ellenzéken túl a parlamenti küszöböt megugró pártoknak sem sok jó hírrel szolgált a felmérés, a kisebb pártok támogatottsága ugyanis egyöntetűen csökkent a kutatás alapján.

Az elmúlt hónapok során a közvélemény-kutatások alapján több fordulat is történt a két tömb teljesítménye tekintetében. Míg az őszi hónapokra az ellenzék rendkívül közel került a Fidesz-KDNP-hez – egyes felmérések szerint egyesen a kormánypártok elé –, addig a kampány hivatalos kezdetét követően egyre nyílt az olló, a jelenlegi kormánypártok előnye pedig nőtt. A legutóbbi felmérések mint látható, továbbra is a Fidesz-KDNP előnyét jelzik, ám nagy kérdés, hogy a maradék bizonytalanok melyik oldalt támogatják, illetve hogy összességében ki tud jobban mozgósítani. Az is bizonytalan egyelőre, hogy képes-e egy harmadik párt 5%-os küszöbhöz eljutni: a realitás talaján maradva egyelőre a Mi Hazánk és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt pályázhatna erre, de a mostani számítások alapján egyre kisebb ennek valószínűsége bármelyik párt esetében. Utolsó felmérések még várhatóak, de persze a legtisztább képet a vasárnap esti valóság mutatja majd…

Kiemelt fotó: MTI / Kovács Tamás   

Az idei év sem telhetett el Oscar-gála nélkül. Hétfőre virradóan mémek lepték el az egész internetet. Pontosan az a mém, amelyen a 94. Oscar-gálán Will Smith leüti Chris Rockot (aki egy humorista, talán egy-két mellékszerepből és a Nagyfiúk filmekből lehet ismert). Mindennek apropója az eddig valaha volt Oscar-gálák legnagyobb botránya, ugyanis Will Smith, miután betelt nála a pohár, ahogy azt hallgatja, ahogyan a házigazda Chris Rock a feleségén poénkodik, felment a színpadra és egy jókorát lekevert Chris Rocknak.

Na, de min is poénkodott Chris Rock?

Az ominózus eset előtt a házigazda azt ecsetelte, hogy Will Smith felesége, Jada Pinkett Smith a rövid haja alapján eljátszhatná a G.I.Jane 2 főszerepét, mivel abban is a főszereplő (Demi Moore) kopaszon szerepelt. Csak az egésszel az a probléma, hogy Will Smith feleségének egy betegség, egészen pontosan alopecia nevű betegség miatt.

Az alpoceia tünetei, kép forrása: dermatica.hu

Márpedig mondjuk ki, más betegségén viccelődni a legnagyobb alpáriság, olyan viselkedésmód, amit alsó osztályban levetkőzik magáról az ember. Ráadásul nem is Will Smithen viccelődött Rock. Ez ilyet még talán elviseli az ember. Miután Smith lement a színpadról, sokan, köztük a felesége és Denzel Washington is nyugtatni próbálta. Will Smith ezután káromkodva osztotta ki Chris Rockot, hogy a felesége nevét ne vegye szájára.  Azonban többen vannak, akik nemtetszésüket nyilvánították ki az eset után. Judd Apatow azt fejtegette egy posztban, hogy akár meg is ölhette volna Rockot, ha úgy és olyan erővel találja el.

Az este iróniája, hogy ezen az Oscar-gálán nyerte Will Smith élete első Oscar-díját. Az átvételkor pedig ezt a beszédet mondta:

akit szeretünk, azt meg kell védenünk, és nem mindig vághatunk jó képet ahhoz, ha kinevetnek bennünket.

Kép forrása: Magyar Nemzet

És mi az eset tanulsága?

Kötelesek vagyunk minden gúnyt eltűrni? A válasz egyértelműen nem. Főleg ha nem is rajtunk, hanem egy nekünk nagyon fontos, de védtelen embert bántanak. Kérdésként merül fel, hogy

te vajon mit tettél volna Will Smith helyében?

Sajnos az ízléstelen poénok világát éljük manapság, az interneten is sokan poénkodnak a Holokauszton vagy éppen a Gulágra vitt embereken. Az emberek nem képesek felfogni, hogy van egy társadalmi vörös vonal, amit akkor sem lépünk át, ha nagyon vicces poént tudunk mondani. Ezt a vörös vonalat lépte át Chris Rock.

És mondjuk ki, Will Smith felesége nem is közismert személy, nem olyan, akin „azért szabadna viccelődni”, mint hogyan azt teszik egy-egy celebbel. A közszereplőknek jobban kell tűrniük a kritikát, a rajtuk való élcelődést, ezt a magyar jogszabályok is kimondják például. Jada Pinkett Smith pedig fele annyira sem híres, mint a férje. De nyilván nem is ez a legaljasabb Chris Rock viselkedésében, hanem hogy felnőtt ember létére más betegségéből csinál viccet. Tehát ha Will Simth nem csinál ekkora műsort, akkor a közönségnek, a társadalomnak kéne ugyanilyen botránnyá emelnie Chris Rock ízléstelenkedését.

De vajon illik-e botrányt csinálni?

Viszont másik részről az sem teljesen elfogadható, amit Will Smith tett. Ez nem több testi sértésnél és garázdaságnál, na persze azért nem kell félni, valószínűleg nem fogják börtönbe zárni a most már Oscar-díjas színészt. És az eset súlyosságát jelzi az, hogy a többség inkább megbotránkozott rajta, mint hogy a védelmébe vette volna Smith-t. Elvégre a 21. századi civilizált emberek világában élünk, ahol a sérelmeink miatt nem megyünk ökölre. A büntetőhatalmat az állam már monopolizálta. Nyilván nem kapott volna ekkora médiavisszhangot és nem vált volna egy este alatt világszintű mémmé Will Smith, ha csak „simán beperelte volna” Chris Rockot.

Egy biztos, ami tegnap este történt, az bevonult a médiatörténelembe.

És a kérdés: tűrjünk mindent, és próbáljunk megfelelni a fennálló társadalmi normáknak azzal, hogy "jaj csak én is nevetek azon, hogy rajtam poénkodnak" vagy igenis merjük kiállni a szeretteinkért?

Vegyük sorra: nyakunkba szakadt egy világjárvány, ami megtépázta a lakosságot. Aztán még mindig tartott a járvány, de már nem annyira ugye, mert jött egy háború tőlünk pár kilométerre, és nem tudunk egyszerre kétfelé aggódni. Amelyik szektor tudta nélkülözni a kollégáit a maguk fizikai valójában, becsomagolta a munkavállalók laptopját és egerét, és elküldte haza szerencsét próbálni, így már itthon tudtunk elkezdeni aggódni amiatt, vajon kitör-e a harmadik világháború, avagy sem.

A lakásárak az egekben voltak már azelőtt is, mielőtt a csúszószánon lejtmenetben zakatoló forint 1/400 euró közelébe ért volna, most pedig egy gazdasági válság elé nézünk, annak minden szépségével.

Ugye ez az álmoskönyv szerint sem jó. Bár a magyarok kitartása, az összefogó közhangulat és az egyre javuló munkalehetőségek a legtöbb szektorban ellenpontoznak, lássuk be, ebben a képletben megkérdőjeleződik: miért fontos, hogy egy nagyvárosban éljünk egy pici panelben, vagy egy ugyanekkora ingatlan hiteltörlesztőjét nyögjük hónapról hónapra? 

Bizarr megoldás erre a helyzetre a jellemzően Olaszország területén lévő aprófalvak városvezetésének döntése: felújítandó kastélyokat, házakat kínálnak a tengerparton vagy a történelmi városok szívében - jelképes 1 euróért.

A képlet azért nem teljesen ilyen egyszerű: a vételár mellett 5-6 ezer euró kauciót kell letennünk a helyi önkormányzatnak, és ezenfelül a szerződéskötésnél fixen bevállalunk egy összeget, melyből majd az adott ingatlant felújítjuk. Ehhez jönnek a helyzetünktől függő adminisztrációs költségek, ilyen például, ha olasztudás hiányában közvetítőre van szükségünk. 

Vannak olyan ingatlanok, melyeknél az állapotuk miatt fontos az eladás minél előbb, ezeknél aki először leteszi az egy eurót és vállalja a kötelezettségeket, azé a ház. Vannak a kicsit jobb állapotú, vagy sűrűbben lakott településhez közelebb lévő lakhelyek, melyeket "árvereznek", itt az ár csak a jelképes euróról indul, és angol fontonként lépkedve felfelé egy adott időszakban lehet rájuk licitálni. 

Az olaszok speciálisan erre a bizniszre szakosodott honlapja gyűjti nekünk az aktuálisan még szabad, ilyen jellegű ingatlanokat, kiemelve a legfontosabb előnyöket és hátrányokat, a közlekedési lehetőségeket, és azokat a kikötéseket, melyeket mindenképpen figyelembe kell vennünk a vásárlásnál.

San Piero Patti Szicíliában található, a városvezetés pedig azt kéri, a telekvásárlástól számított 2 hónapon belül véglegesítsünk minden közbeszerzési okiratot, és ezután (vagy ezzel párhuzamosan) szakértők bevonásával és hitelesítésével készítsünk tervet a renováláshoz, ehhez igazítják majd a kötelezően vállalt felújítási értéket. A munkálatokat a tervezet elfogadásától számított 2 hónapon belül el kell kezdeni, és 3 éven belül be kell fejezni. Ezen túlmenően le kell tenni az önkormányzat részére egy 5000 eurós kauciót, mely a fenti feltételek teljesülése esetén egy az egyben visszajár. 

Santi Cosma e Damiano falvacskája a Laziobeli Latinaban található. A jellemzően hegyvidéki területen mintha megállt volna az idő, a falu őrzi azt a régi, kissé fülledt, robosztus mediterrán varázst, ami miatt bele lehet szeretni Olaszországba. A helyiek nagyon összetartó közösség, de számuk drasztikusan fogyatkozik: a munkalehetőség kevés, mint a legtöbb ilyen apróbb faluban, így a fiatalok elmennek, az idősebbek pedig egyre kevesebben vannak már köztünk. Az egy eurós projekt keretein belül a városvezetés itt szinte ugyanazokat az elvárásokat támasztja, mint az előző esetben, annyi módosítással, hogy itt a kezesség 2000 euró. 

Képek forrása: https://1eurohouses.com/

Érdemes már csak a gyönyörködés kedvéért is kutakodni az olcsó ajánlatok között, ha pedig egyszer tényleg katapultálni támad kedvünk, akkor ezek a kis települések egyre jobb ajánlatokkal kecsegtetnek: ütemesen fejlődik a tömegközlekedés, többnyire kiváló wifi hálózatot építettek ki. Aki pedig nem szereti a konstans meleget, annak egyre több lehetősége van az északi településekre költözni, sőt, más országok is felkészültek a projektre, hasonló projektekkel vár minket Nagy-Britannia és Franciaország is.

Az endometriózis ma Magyarországon 200.000 nőt érint, és a meddőségek 20-30% -ért felelős. Endometriózisról akkor beszélünk, amikor a méh belső felszínét borító nyálkahártya (ezt nevezzük endometriumnak) máshol is megtalálható a szervezetben.

Fordítás: https://versysclinics.com/hirmondo/marcius-az-endometriozis-honapja-2-resz

Kialakulásának pontos okát nem ismerik, három lehetséges magyarázatot tartanak a legvalószínűbbnek:

• A menstruációs vér visszafelé, a hasüreg felé távozik, oda juttatva a méhnyálkahártyát, amely ott ugyanúgy működik tovább, mint a méh üregében
• A másik elmélet szerint a véráram sodorja ezeket a sejteket a a szervezet távolabbi pontjaira
• A harmadik feltételezés úgy gondolja, bizonyos sejtek már eleve megtalálhatók a szervezetek különböző pontjain,  amik aztán valamilyen külső környezeti hatásra vagy egyéb változásra képesek a nyálkahártyához hasonló sejtekké alakulni és aztán azonos módon tovább működni

Forrás: https://www.joy.hu

Elsősorban a petefészekben és a kismedencében, ritkábban a méh falába ágyazódik, de bizonyos esetekben elhagyja a kismedencét, és csontokba, ízületekbe  kerül, de még az agyban is találtak már endometriumot. Az esetek túlnyomó többségében azonban megmarad a kismedencén belül, számos problémát okozva. 

Az endometriózis következményei lehetnek a ciszták, összenövések és hegesedések kialakulásai, és végül ezek vezetnek el az esetek nagy százalékában a legkomolyabb problémáig, a meddőségig. 

Leggyakoribb tünetei a rendkívül fájdalmas menstruáció, a fájdalmas együttlétek, rendszertelen havi vérzés illetve az erős alhasi fájdalom akár már a ciklus előtt, de a hónap bármely szakaszában felléphet. Nem egyértelműek a tünetek, létezik teljesen tünetmentes betegség is.

Ahogy a fájdalmas menstruáció sem jelenti  100%-os bizonyossággal a betegség jelenlétét , úgy a tünetek hiánya sem feltétlenül zárhatja ki azt. Sok esetben csak a hosszan tartó sikertelen teherbeesést követő vizsgálatokból derül csak ki, hogy valaki endometriózisban szenved.

A fizikai kellemetlenségeken túl pedig komoly lelki problémákat is okozhat, a fájdalom miatti lenézés következtében kialakuló elszigetelődés érzésétől a meddőség miatti depresszióig.

Biztos diagnózist kizárólag a laparoszkópos beavatkozás tud adni, mintát vesznek a hasüregben található sejtekből és vizsgálják, hogy méhnyálkahártyából származnak e. 

Bár az endometriózis nem gyógyítható, így a lelki oldalról való kezelése is nagyon fontos, de tüneti kezelései léteznek.

A legalapvetőbb, hogy az esetlegesen fennálló fájdalomrohamokat megszüntessük, vény nélkül, vagy orvosi javallattal vényre kapható fájdalomcsillapítókkal, de a has melegen tartása párnával vagy melegvizes palackkal is sokat segíthet. Attól függően, hogy terveznek e gyermeket a közeljövőben, lehet gyógyszeresen, hormonokkal, fogamzásgátlókkal is kezelni, de műtéti úton is, fizikailag eltávolítva a hasüregből az oda nem illő sejteket. 

Március az endometriózis hónapja, az Endometriózis Magyarország egész márciusban előadásokat tart, hogy felhívják a figyelmet a betegségre. 

Ezen a linken található az Endometriózis Magyarország honlapja, ahol részletes információkat kaphatunk a betegségről, illetve segítségnyújtásra is rendelkezésre állnak. 

Agatha Christie klasszikusa évtizedek óta társunk a krimi világában. Az Orient Expressz mellett talán a leghíresebb Poirot novella, népszerűsége töretlen, dacára annak hogy a lefestett világ már a maga korában is kevesek számára volt igazán érthető vagy elérhető. A főhősök gazdagok, szépek, vagyonukkal és életszínvonalukkal együtt a háború utáni társadalomnak a problémáik is elérhetetlenek. Most a mozikban újra élhetjük a "remake"-et, de vajon miért olyan népszerű ez a történet, hogy érdemes legyen újragondolni? Mi az értelme annak, hogy a felsőbb osztály problémáit taglaljuk, és miért szórakoztatóbb ez, mint a Dallas? 

A Csárdáskirálynő-szindróma

(Nem létező betegség, csak én találtam ki.) A Csárdáskirálynő zeneileg egy jól megkomponált, de nem korszakalkotó mű. Történetét tekintve szórakoztató, de nem mesteri. Mégis a háborúban kimerült emberek zsúfolásig megtöltötték a színházat, mikor játszották, mert ki voltak éhezve a csillogásra. A Poirot novellákkal is így vagyunk: a pénz mindig motiváció, és csodálatos nézni a szép bútorokat, az autókat, a meseszép hölgyeket és a magabiztos urakat. Szeretjük a bálozók, partyzók, luxushajózók problémáit magunkra venni pont azért, mert elérhetetlen. Pihentető recept, működik, és valószínűleg még sokáig működni fog.

Miért pont a Nílus..

Amiért az Orient Expressz, és a többi egzotikum: ezeket a kortársak szinte csak képeslapokból ismerték, és bizony a huszonegyedik század emberének is kevés esélye van személyesen átélni, milyen a Níluson hajózni, vagy több napon át egy vonatban élni. És ha meg is tapasztaljuk, valószínűleg a tankönyvi példákat látjuk majd, és nem lesz időnk igazi élményeket szerezni az adott helyen. A Poirot történetekben adott a lehetőség olyan esemény sorozatoknak kibontakozni, ami mellett a táj otthonosan a háttérbe szorul.  

A karakterek frissíthetőek

A híres művésznő detektívregényei mindig az intuitív detektív pszichológiai ismereteire építenek, amihez tűpontos jellemrajzok kellenek. Legyen mit elemezni, ugye. A huszonegyedik század rendezői rájöttek ennek egy nagyon fontos előnyére: ezek a karakterek kortól függetlenül univerzális képek, és sok féle módon használhatóak. Rendkívül izgalmas, hogy más ruhákba bújtatva, más házakban leültetve, más zenékre táncoltatva bár, de motivációkban ugyanolyan emberek vannak a húszas-harmincas évek történeteiben, mint amilyeneket a kortársaink generálnak. Így tehát nem kell új karaktereket kitalálni, csak új ruhákba bújtatni, új lakásba helyezni, és új zenére megtáncoltatni azokat, amelyeket Christie már megírt.

Érdekesek az analógiák

Nem kérdés, hogy ha sok pénzt akarunk, akkor szereznünk kell egy csomó jó színészt a filmünkhöz. Praktikusan a Wonder Womant, Havas Jon szerelmét, és a Harry Potter egyik legviccesebb tanárát. Viccet félretéve, a híres színészekkel való okos gazdálkodás nagyon hasznos és izgalmas feladat. A kor sztárjaihoz a nagyközönség társít bizonyos karaktereket, és mindig jó találgatni, hogy vajon ki fogja eljátszani azokat a szerepeket, amiket a könyvekből csak a képzeletünkben ismerünk. A Halál a Níluson kicsit nehezebb feladat, hiszen ennek nem a mostani mozisiker az első film verziója. Szerencsére az első, David Suchet főszereplésével rendezett film nem igazán játszott arra, hogy a kor leghíresebb művészeivel dolgozzon, így ezt az adut meghagyta Branagh-éknak.

Bár a kritikusok sok negatív tulajdonságát kidomborították, a Halál a Níluson egy remek és érdekes példa arra, hogy nem csak a Disney meséket lehet és érdemes újra elővenni és leporolni. Reméljük, a mozikban lesz annyi érdeklődő a mostani mű iránt, hogy egyéb Poirot novellákat, vagy más detektív sztorikat is felfrissítsünk. Melyiket lenne érdemes? Melyik történet újragondolása lenne a legnagyobb mozisiker? Várjuk az ötleteket!

Észrevehetjük, hogy napjainkban egyre inkább azt hangsúlyozzák, hogy a nem heteroszexuális viselkedés genetikai eredetű: nem függ attól, hogy mit hallunk róla, milyen környezetben mozgunk. Jelen cikkben azt a fontos kérdéskört szeretném végigjárni: ha valaki nem heteroszexuális, az tényleg csak a génjein múlik? Vagy néhány környezeti tényező is befolyásolhatja?

Először is, fontos megemlíteni a genetikai alapokat is.

Ezt az egypetéjű ikrek példája bizonyítja (az egypetéjű ikrek génkészlete közel 100%-ban megegyezik). Az egypetéjű ikreknél sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy mindketten homoszexuálisak lesznek, mint kétpetéjű ikreknél (ez a valószínűség akár ötször is nagyobb lehet). Valamint azoknál az embereknél, akiknek testvérük nem heteroszexuális viselkedést mutat, sokkal nagyobb ugyanennek a viselkedésnek az esélye, mint az olyan embereknél, akiknek testvére heteroszexuális.

De még egyéb tények is vannak, amik a genetikai alapot bizonyítják. Az anyaméhben a hetedik héten kezdődik az a fejlődés, amit nemi differenciálódásnak hívunk. (Azonban csak a 18-20. héten tudják az orvosok ultrahang segítségével nagy bizonyossággal állítani, hogy a születendő gyermek fiú vagy lány lesz-e.) A magzat hetedik hete körül kezdődik a férfi vagy női nemi hormonok termelődése, amik az aggyal kapcsolatban is fontos szerepet töltenek be. A tesztoszteron (férfi nemi hormon) nem csak a nemi szervek kialakulásában játszik szerepet, hanem ez alakítja ki a férfi agyat is, ugyanis oda is eljut a hormon. Ha pedig csak nagyon kis mennyiségben van tesztoszteron, akkor az agy elkezdi az ösztrogén (női nemi hormon) termelésének irányítását. (Mindkét nemben megtalálható mindkét hormon, az dönti el, hogy a magzat fiú vagy lány lesz-e, hogy melyik van túlsúlyban.)

Állatokkal való kísérletezésben rájöttek arra, hogy, ha a hímnek készülő magzattól elvonják a férfi nemi hormonokat, női viselkedésmintákat mutatnak: külsőre hímnek tűnnek, viszont nyílnak a lehetőségre, hogy más hímek meghágják őket. Ezzel szemben, ha a nősténynek készülő magzatnak férfi nemi hormonokat fecskendeznek be, akkor később is nőstények maradnak, viszont szívesen meghágnának más állatokat, próbálkoznak vele. Ugyanezt a hatást embereken is meg tudták vizsgálni a DES nevű gyógyszer segítségével (régen veszélyeztetett várandós anyukáknak adták). Mikor az agy fejlődik, ez a gyógyszer a férfiasságot serkenti a magzatban. A DES-sel kezelt anyukák gyerekei jobban hajlottak később a nem heteroszexuális beállítottságra, mint a gyógyszerrel nem kezelt anyukák gyerekei. 

   A korábban felsorolt tények mind mutatják, hogy a géneknek igen fontos szerepük van. De mi a helyzet a környezettel? Már korábban említettem az egypetéjű ikreket. Az valóban igaz, hogy náluk igen nagy a valószínűsége, hogy mindketten nem heteroszexuális beállítottságúak lesznek, azonban fontos megjegyezni: nem 100%- os a valószínűsége. Vannak olyan esetek is, ahol az ikerpár egyik fele heteroszexuális beállítottságú. Már ez is jól prezentálja, hogy a környezetnek milyen fontos szerepe van.

Társadalmunkban vannak lányok, akik fiúsan néznek ki és vannak fiúk, akik lányosan néznek ki. A fiús lány vagy a lányos fiú címkéket az emberek ragasztják rájuk. Ettől pedig ők is hasonlóképpen fognak érezni, nagyobb valószínűséggel fogják nem heteroszexuálisnak vallani magukat, míg a lányos lány vagy a fiús fiú kinézetű egyének. Ez nagyon érdekes eredmény, ami felvet bennünk egy igen fontos kérdést.

Ennek kapcsán a következő kérdést is fontos feltennünk: igaz ez fordítva is? Ha a társadalom valakit heteroszexuális nőként vagy férfiként emleget, ez is segíti heteroszexuális irányultságának kialakulását? Ez magyarázat lenne arra, hogy régebben kisebb volt a nem heteroszexuális irányultságúak aránya (például egy statisztika szerint az Egyesült Királyságban 2014 óta nő ez az arány). Ugyanis régebben sokkal inkább csak a heteroszexuális viselkedés volt elfogadott, az embereket alapvetően ebbe a kategóriába helyezték. Ugyanakkor ez csak feltételezés, természetesen ez a növekedés tulajdonítható más okoknak is (például annak, hogy egyre többen vállalják fel szexuális beállítottságukat). 

Nagyon fontos lenne az embereknek tudni arról, hogy mindkét tényező, a genetika és a környezet is nagy szerepet játszik a szexuális beállítottság kialakulásában. Én úgy vélem, hogy a környezet szerepét is helyén kell tudni kezelni. Ezek nagyon fontos szempontok a nevelés kérdéskörében, hisz az emberi életben lényeges tényező a gyerekvállalás, a génjeink továbbvitele, ami csak heteroszexuális viselkedéssel lehetséges. Ha valaki mégsem efelé hajlik, azt el és be kell fogadnunk, viszont igyekeznünk kell a szaporodásra képes egyének nevelése terén, hisz ez mindannyiunk közös érdeke.

A visszatérő Boeing hatalom kulcsaként szolgált a MAX modell, egy hasonlóan fejlett és sikeresnek ígérkező modell esetében pedig sokkolónak bizonyult, hogy öt hónap sem telt el a Lion Air és az Ethiopian Airlines gépeinek zuhanása között. A 346 halálesettel járó repülőgép-szerencsétlenségeket követően a Boeing MAX modellek földre kerültek, ám hosszas kihagyás után jelenleg újra repkednek. A Netflixen nemrég megjelent Zuhanás: a Boeing-ügy című dokumentumfilm a két baleset hátterét és okait mutatja be, kiemelten foglalkozva a vállalat titkolózásával, annak motivációiról, illetve az évtizedes minőségveszteség mozgatórugóival.    

Kizárólagos dominancia, rivális, majd két fatális baleset

A Boeing amerikai repülőgépgyártó működését hosszú ideig különleges helyzet jellemezte, ugyanis szinte egyetlen gyártó sem tudta megközelíteni sikereit. Az 1990-es évek végére azonban egyre élesebbé vált a rivalizálás, a verseny egyik (és legnagyobb) szereplőjévé pedig az Airbus vált, mely végül 2001-re eladásokban, 2003-ra pedig kézbesítésekben meg is előzte a Boeing vállalatát. Mindez hatalmas nyomást helyezett az amerikai repülőgépgyártóra, különösen úgy, hogy 2010-ben az Airbus bemutatta az A320neót, amely egy rendkívül sikeres gépnek bizonyult üzemanyag-hatékonyság terén – értelemszerűen komoly lehetőségeket nyújtva a légitársaságok számára is, akik csökkenteni tudták költségeiket ezáltal. Az Airbus számára rekordeladások következtek,

a Boeing pedig gyors lépésekkel kellett reagáljon, így végül egy teljesen új repülő fejlesztése helyett – mely amúgy tervben volt, ám túl sok időt vett volna igénybe – a 737-es modellt alakították át, ami talán furcsa döntésnek tűnt azt figyelembe véve, hogy a 737-es már 1967-ben is repült, az idők során pedig több átalakított modellt is piacra dobtak (például a Next Generation változatokat).

Ám a Boeing bízott abban, hogy sikert fog aratni a fogyasztást illető hatékonysága miatt, és ez elsőre így is lett: rekordeladások következtek, a Boeing profitja növekedett, a légitársaságok számára tetszett a kisebb üzemanyag fogyasztás, és persze az is, hogy a már meglévő modell átalakítása következtében nem volt szükség pilótaképzésre. Aztán két gép lezuhant.

Az első incidens 2018 október 29-én történt, amikor az indonéz Lion Air belföldi járata zuhant a Jávai-tengerbe 189 személlyel a fedélzeten. A légitársaság által két hónapja beszerezett gép reggel 6 óra 20 perckor szállt fel az indonéz fővárosból, Jakartából, majd a felszállást követően 13 perccel meredek zuhanásba kezdett. A katasztrófa bár egyesekben felvetett kérdéseket a Boeing átalakított modellje kapcsán, a legtöbb hír a Lion Air biztonsági problémáiról számolt be, a diszkont légitársaság ugyanis már 2013-ban is szenvedett súlyos balesetet (igaz akkor mindenki megmenekült), ahogy alapvetően sem megbízhatóságáról volt híres – amit többek között az is ábrázolt, hogy korábban az EU-ból is kitiltásra került.

A szerencsétlenséget követően felszínre is jött a meglehetősen agresszív kommunikáció az amerikai fél részéről, nem egyszer merült fel ugyanis a pilóták kompetenciájának kérdése, ahogy egy olyan narratíva is kialakult, hogy igazából a gép teljesen biztonságos, csak megfelelő hozzáértés kell a használatához.

Néhány hónappal később azonban egy újabb tragédia történt, 2019 március 10-én ugyanis  az Ethiopian Airlines Boeing 737 Max 8 gépe is lezuhant 6 perccel az Addisz-Abebából való felszállást követően. A 157 életet követő baleset hatalmas port kavart a Boeing modelljének biztonsága kapcsán, hisz néhány hónap alatt következett be két hasonló eset, az Ethiopian Airlines pedig Afrika egyik (ha nem) legjobb légitársasága, az esetleges gondatlanság pedig kevésbé tűnt valószínűnek.

MCAS, a rövidítések között szereplő titok

A Boeing a második eset ellenére is azt állította, hogy a biztonság továbbra is elsődleges prioritásuk, illetve teljesen megbíznak a MAX gépekben, ahogy azt is kiemelték, hogy a Szövetségi Légiközlekedési Hatóság sem hozott semmilyen döntést a gép esetleges földre kényszerítéséről. A második esetet követően hozott azonban hasonló döntést Kína, majd keleti és nyugati országok sora is betiltotta a MAX gépeket. Nem sokkal később a baleset helyszínén megtalálták az emelőorsót, amely a Lion Air balesetéhez hasonlóan az MCAS rendszerének hibáját mutatta, Donald Trump amerikai elnök pedig szinte azonnal leszállásra utasította a MAX gépeket. (Az aggályok kapcsán érdekes adalék, hogy a helyzet elvileg olyan szintű aggodalmat okozott a pilótákban, hogy még a raktárakig sem akarták a MAX gépeket elvezetni).

De mi az az MCAS? Ez egy olyan kérdésnek bizonyult, amely a pilótákban is felmerült, ugyanis az MCAS rendszere csak a modell kézikönyvének rövidítései között szerepelt, máshol nem esett szó róla. A Manőverjellemzők Augmentációs Rendszerének lényege az volt, hogy egy szoftverként segítse az állásszögjelző érzékelőit, a MAX gépek ugyanis hajlamosak voltak az átesésre, az MCAS rendszere pedig aktiválódás esetén lenyomta a gép orrát az átesés megakadályozása érdekében.

Ahogy azonban a Lion Air balesete is bemutatta, komoly probléma merült fel az állásszögérzékelő esetleges meghibásodása esetén, ugyanis amennyiben az téves üzeneteket küldött az MCAS rendszere számára (és a Lion Air gépnél így tett), a pilótáknak azzal kellett szembenézniük, hogy egy idegen erő folyamatosan lefelé tolja a gép orrát, és ők akármennyit húzzák felfele, az annál intenzívebben tolja vissza.

A Boeing szerint a pilóták hibát követtek el, mivel nem kapcsolták ki a rendszert, ám amint később kiderült, a pilóták egyszerűen nem is tudtak annak létezéséről, illetve ettől függetlenül is kevesebb mint 10 másodperc alatt kellett volna megoldást találniuk.

A Boeing később azzal védekezett, hogy valóban nem ismertették a pilótákkal a rendszer működését, egyszerűen azért, mert nem akarták információkkal elárasztani őket. Ezen magyarázat persze nem kevés felháborodást okozott a pilóták körében, különösen úgy, hogy a döntést a Boeing már előzetesen meghozta, a szándékosan nem megosztott információ pedig két tragédiához is vezetett.

A kongresszusi bizottság későbbi vizsgálata persze kiderítette, hogy a Boeing megfontolása mögött más is állt a túl sok információn túl, a modell tervezése során pedig többször is nehézségekbe ütköztek a rendszer miatt, különösen úgy, hogy annak szerepét minél kevésbé akarták hangsúlyozni, hisz eltérő esetben hosszabb engedélyeztetési eljárás, illetve külön pilótaképzés várt volna rájuk.

A Boeing ezeket mindenképp el szerette volna a már korábban említett okok miatt, az Airbussal való versenybe ugyanis egyszerűen nem fért volna bele, hogy időt veszítsenek, illetve a légitársaságokat külön költekezésre kötelezzék. Épp emiatt az MCAS rendszerét egy már meglévő rendszer új részeként értelmezték, a helyzet iróniája pedig, hogy többek között épp a Lion Air kért képzést a pilótáknak az új modellhez – amit a Boeing hevesen, illetve meglehetősen megalázó módon utasított vissza.

Fotó forrása: NPR

Az MCAS rendszere tehát hivatalosan csak egy kiegészítésként funkcionált, a valóságban azonban igen jelentős szerepe volt, amit a modell tesztelése során még inkább kiterjesztettek, illetve úgy módosítottak, hogy egyetlen érzékelőhöz legyen kapcsolva. Ennek eredményeként ha az az egyetlen érzékelő meghibásodott (ami nem ritka állásszögjelzők esetén), téves üzenetet küldött az MCAS rendszerének, kiszolgáltatott helyzetbe téve az annak működését nem ismerő pilótákat. A helyzetet súlyosbítja, hogy a rendszer ismeretének hiánya a Boeing szándékos döntésének következménye volt, a repülőgépgyártó pedig ismerte az esetlegesen felmerülő veszélyeket, hisz még az első zuhanást követően is az egyetlen céljuk a gépek szolgálatban való tartása volt, annak ellenére, hogy jelentések azt mutatták, 15 fatális incidens történhet a gép működésének ideje alatt, gyakorlatilag 2 évenként halálos balesetet okozva. A rivális legyőzése azonban fontosabbnak bizonyult, a két tragédia pedig sajnálatos módon beleilleszkedett a Boeing történetének elmúlt évtizedeit jellemző helyzetére, mely részeként a gyorsaság és az elsőbbség megtartásának vágya minőségveszteséggel és emberi életek követelésével párosult.  

A Kínában nemrég lezuhant utasszállító egy régebbi 737-es (Next Generation) modell volt, ám nem meglepő módon tovább rontja a Boeing presztízsét, ahogy a repülőgépgyártóval szembeni bizalmatlanságot is. A jelenlegi tragikus incidens körülményei és okai egyelőre nem ismertek.

Kiemelt fotó forrása: NPR

Március 7-i nappal megszűnt a maszkviselési kötelezettség az idősotthonok és a szociális intézmények kivételével mindenütt. Egyedül a szociális és egészségügyi dolgozóknak kell majd hordani maszkot. Továbbá a munkáltató sem írhatja elő a kötelező oltást, az oltatlan tanárok is visszatérhetnek a katedrára. A védettségi/oltási igazolvánnyal kapcsolatos rendelkezéseket is kivezették. A szociális és egészségügyi dolgozóknál viszont ugyanúgy függ a munkaviszony az oltás felvételétől. 

Úgy tűnik a Kormány követi a nemzetközi trendeket, Magyarországon is enyhítenek a járványügyi korlátozásokon, kezdünk visszatérni a pandémia előtti állapotokhoz. Reméljük, hamarosan visszakapjuk a normális életünket. A korlátozások kivezetésének értelemszerűen rengetegen örülnek, egyre többen bosszankodtak a maszk miatt, sokan vesztették el a munkahelyüket, amennyiben nem voltak hajlandóak felvenni az oltást. A többség elfáradt, egyre több volt az elégedetlen hang.

A követeléseik nem találtak süket fülekre, a kormányzat teljesítette azokat. Azonban ennek Toroczkaiék mégsem tudnak maradéktalanul örülni. A Mi Hazánknak nagyon jól jött, hogy volt egy olyan ügye, ami miatt sok választópolgárt tudott volna megszólítani, pártállástól függetlenül. Ugyanis volt a társadalomnak egy jelentős hányada, aki elvesztette munkáját, bizonytalanná vált a megélhetése a szigorítások következtében. 

Ezekre az emberekre építette a kampány stratégiáját Mi Hazánk az elmúlt időszakban. Megpróbálták felkarolni az oltatlanok lehető legnagyobb részét, mivel a legkonzekvensebben ők kampányoltak az érdekükben, hogy ne érje kár és megkülönböztetés őket, ha nem veszik fel a védőoltást. Abból indultak ki, hogy ezt a kiállást majd meghálálják a voksukkal április 3-án, amivel akár a Parlamentbe is bekerülhetnek. 

Az ellenzék a Jobbikon keresztül próbálta ezt ellensúlyozni, többször is felszólaltak a kötelező védőoltás ellen. Megpróbáltak egy egyesült ellenzéki alternatívát felállítani a korlátozásokat rossz szemmel nézőknek. Az ő szempontjukból életbevágó, hogy a radikálisok bejutnak-e, maximalizálni akarja mindenki a megszerezhető mandátumainak számát. 

Az Orbán-kormány részéről az enyhítés (ha nem abból indulunk ki, hogy járványügyileg indokolt volt) tekinthető politikai húzásnak is, a választás szempontjából hasznos volt. Kivették a szelet a Mi Hazánk vitorlájából. A világ kormányai sokszor szembesültek azzal, hogy olykor népszerűtlen intézkedéseket is meg kellett hozniuk, ez értelemszerűen a népszerűségi mutatókban is megmutatkozott. Most viszont újra fel lehet mutatni, hogy úrrá lettek a nehézségeken, a kormányzati politika miatt élhetünk szabadabban, mint hetekkel ezelőtt.

A választáson nem lehet elsődleges szempont az, hogy ki ért egyet a korlátozásokkal, ha azok nincsenek. Nem jelenthet olyan kérdést, ahol van tényleges harmadik út, amit a Mi Hazánk tudott volna képviselni. Nekik rosszul jött, hogy kivezetik a járványügyi intézkedéseket. Az egyetlen olyan párt volt, amely megtehette, hogy a “felelőtlen” ellenzéki pozíciójából a korlátozások szigorítása ellen szónokolhatott. (Meg kell jegyezni azonban, hogy Magyarországon a világviszonylatban nem voltak olyan szigorú intézkedések.) Abban bízhat egyedül Toroczkai pártja, hogy a választók nem felejtenek, hogy kihez lehet fordulni, ha az aktuális kormányzat vissza akarná vezetni a járványügyi intézkedéseket.  

Hamarosan sor kerül a 2022-es országgyűlési választásokra, amelynek reálisan két győztese lehet: Orbán Viktor ötödször vagy Márki-Zay Péter először alakíthat kormányt. Amennyiben a második kimenetel jelentené április 3. után a valóságot (ami egyre kevésbé valószínű), akkor felmerül a kérdés, hogy ez a koalíciós kormány egy frakció nélküli miniszterelnökkel életképesnek bizonyulna-e? 

Magyarországon volt már példa koalíciós kormányzásra. A rendszerváltás utáni első öt választás során egyszer fordult elő, hogy nem volt szükségszerű a koalíció megkötése. A Horn-kormánynak 1994 és 1998 között meglett volna a parlamenti többsége az SZDSZ nélkül is. A 2010 utáni Fidesz-KDNP-kormányok nem tekinthetőek szorosabban koalíciónak, inkább pártszövetségnek. Azonban sosem látott formáció lenne, ha az ellenzék kormányra kerülne: hat párt bizalmával bírna Márki-Zay az Országgyűlésen belül.

Elmondhatjuk, hogy Magyarországnak van tapasztalata a koalíciós kormányzás tekintetében, de milyen tapasztalat is ez?  

Antall József a kormányát joggal nevezte “kamikaze kormánynak”, hiszen az átmenet nehézségei szinte lehetetlen küldetésnek bizonyultak. Sok kényes kérdés és esemény nehezítette meg a jobb-közép kormány életét. Komoly belső feszültséget eredményezett az MDF radikális, Csurka-szárnya. Keményebb követeléseik voltak a rendszerváltás tisztasága kapcsán. A kisgazdák Torgyán vezetésével Antalnál jobban akarták a rendszer károsultjait kárpótolni. A kisgazdáknál a ciklus közben szakadás történt, 1991-ben Torgyán vezetésével kivált a kormánykoalícióból nyolc képviselő. A 44 fős frakció többsége, a kisgazda 36-ok viszont bent maradtak, ezzel a Parlamentben továbbra is a többség bizalmával bírt az Antall-kormány. Azonban Antall József 1993. december 12.-én meghalt, a stafétabotot Boross Péter vette át. 

1994 és 1998 között Horn Gyulának meggyűlt a baja az SZDSZ-szel. Nagyon komoly tárcákat szereztek a liberálisok, továbbá a végrehajtásban is erős vétójoggal rendelkeztek. A nekik nem tetsző törvényjavaslatokból nem lehetett semmi. De mégis miért állt össze a választást egyértelműen és fölényesen megnyerő MSZP az SZDSZ-szel?  

Ennek több oka is volt. A rossz gazdasági körülményekből adódóan muszáj volt megszorító intézkedéseket bevezetni, ehhez elengedhetetlen volt egy kétharmados többség, amelyhez a szabaddemokratákat be kellett vonni. Fontos megjegyezni, hogy az állampárt utódja a második szabad választáson már győzedelmeskedett, ezt nem kis tartással fogadta a hazai és nemzetközi közvélemény. Nem voltak biztosak abban, hogy elkötelezett demokraták a szocialisták, így az SZDSZ egyfajta ellensúlyt jelentett.   

Az I. Orbán-kormány az MDF-et és az akkor igen népszerű FKgP-t tudta koalíción belül. A Torgyán József vezette kisgazdák komoly miniszteri tárcákat kaptak, nem engedtek beleszólást a minisztériumaik működésébe. Ez alapvetően megnehezíti az összkormányzati döntéshozatalt és politikát, mivel ez nagy lemondásokkal jár. Orbán Viktornak, ha volt egy elképzelése az nem biztos, hogy egybeesett a kisgazda miniszterek érdekeivel. A kecskének jól kellett laknia, de a káposztának is meg kellett maradnia. Nagy megpróbáltatást jelentett a kormánykoalíciónak több kisgazda képviselő korrupciós botránya. Torgyán Józsefet a fia hozta kellemetlen helyzetbe, pozíciója a pártban megingott, miniszteri posztjáról lemondani kényszerült.

Ha egy koalíciós partnernél ilyen szintű csatározások mennek, akkor az jogosan nyugtalaníthatja a kormányzatot. Hiszen nem biztos a kimenetel, a szakadás meghatározza, hogy ki fogja továbbra is támogatni a Parlamentben a kormány törekvéseit. 

A Medgyessy-kormány kissé hasonló helyzetben volt, mint Márki-Zay. Az előbbi pártonkívüliként volt miniszterelnök, az utóbbit úgyszintén nem lehetne egyik országgyűlési frakcióhoz sem besorolni. Koalíciós feszítőpróbát jelentett a D-209-es ügy, mely során kiderült, hogy Medgyessy Péter a Kádár-rendszerben III/II-es ügynök volt. Először tagadta, majd később beismerte kémelhárító múltját, de nem ez okozta Medgyessy vesztét. A törést az okozta, hogy le akarta váltani Csillag István szabaddemokrata hátterű miniszterét, ezzel előidézve a koalíciós válságot. Az SZDSZ megvonta tőle a bizalmát. Miután végképp elfogyott a levegő körülötte, lemondott. 

Gyurcsány Ferenc, aki Medgyessy helyét vette át, 2006-ban választási győzelemmel a zsebében alakíthatott kormányt, újfent az SZDSZ-el.

2008. április 30-án az SZDSZ visszahívta a minisztereit, Gyurcsány elvesztette a liberálisok bizalmát, kisebbségi kormányzásra került sor. Gyurcsány Ferenc megkérte az MSZP Kongresszusát, hogy keressenek utódot, aki végül Bajnai Gordon lett. 2009. április 14-én konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal az Országgyűlés megvonta bizalmát Gyurcsánytól, majd megadta Bajnai Gordonnak. Más logika alapján működött Bajnai szakértő kormánya. A válságkezelést tűzte ki célul, “nem akart politizálni”. A törvényjavaslatok meghozásában a mondhatni addigra már természetes szövetségesnek tekinthető SZDSZ segítette ki, illetve olykor az MDF, ami korántsem volt magától értetődő. 

Nem olyan egyszerű a koalíciós kormányzás, rengeteg konfliktus bújhat meg a felszín alatt, ha felszínre kerül, akkor abból probléma lehet. 

Ahogy a tapasztalat is mutatja, a koalíciós kormányoknak mind szembe kellett nézniük a koalíciós lét konfliktusosságával. Tény, hogy az ellenzéknek van közös programja, de azért mindenben ők sem értenek egyet. A Jobbiknak más elképzelései vannak, mint mondjuk a DK-nak. A Jobbik például megszavazta a Gyermekvédelmi törvényt, ez komoly törésvonalat jelenthet a későbbiekben a koalíciós partnerek között. 

Azok a pártok, amelyek alárendelték az akaratukat, megfutamodtak vagy kézjegyüket adták egy kudarcos kormányzáshoz, azok mára szinte mind a párttörténelem süllyesztőjébe kerültek vagy féllábbal benne vannak. Hol van most az MDF? Az SZDSZ? Az FKgP? Úgy gondolom, hogy az MSZP-re is ez a sors várna. 

A pártoknak igen komoly zsarolási készségük lenne, mindegyik megpróbálná a saját embereit miniszteri pozícióba juttatni, hivatalokat vadászni pártembereknek. Nem kevés példa volt rá, hogy milyen rigorózusan ragaszkodtak a sajátjaikért a koalíciós partnerek. Gondoljunk csak Horváth Ágnesre vagy Csillag Istvánra. Mindkét esetben harapott az SZDSZ. Nagyon kevés mozgástere lenne Márki-Zaynak válogatni minisztereket, hat pártnak az érdekét kellene kiegyensúlyozottan egyengetnie.

A rendkívüli helyzeteket és a válságokat sem kezelték jól a koalíciók, megingott a bizalom kettő és három pártnál is, nagyon nagy munka lenne ezt a formációt egybetartani. Mindenképpen nagy robajt keltene, ha az ellenzék ténylegesen megpróbálná a feles alkotmányozást, tényleg leváltanák Polt Pétert, illetve megváltoztatnák az Alkotmánybíróság összetételét. Kérdés, hogy az mennyire lenne elfogadható. Ha a politikai rendszert változatlanul hagynák, akkor az alkotmányos rendszer konszenzus felé sarkallná a hatpárti koalíciót. Rengeteg alkut kellene kötniük, ami nem egyezik a retorikájukkal. Hogy működhessen egy Márki-Zay-kormány, akkor a két tábornak be kéne ásnia a lövészárkokat, vagy, ha jobban tetszik, a szakadékot. Máskülönben kormányválsággal és rendkívüli választással fogunk majd szembenézni, erre még nem volt példa a rendszerváltás utáni magyar politikában. 

Vannak azok a kandikamera-szerű videók a neten, amelyekben vicces emberek nyilvános helyeken megdöbbentő, trágár, abszurd vagy más módon meghökkentő telefonbeszélgetéseket imitálnak a fülükhöz szorított mobillal, miközben valaki felveszi a körülöttük lévő emberek reakcióit. Az egyik ilyenben egy srác egy könyvtárban odaáll egy szorgosan tanuló lány mellé, és hangosan elkezd arról mesélni a mobiljába, hogy a pandák nem lehetnek rasszisták, hiszen fekete-fehérek. Ezért ő el is határozta, hogy a nemi identitását pandára változtatja, és akként fog élni, hiszen így biztosan nem esik majd a fajgyűlölet bűnébe.

Ez a jelenet jutott eszembe, amikor a Mandineren arról olvastam a minap, hogy több amerikai lap újságírója és kommentátora szerint mi közép-európaiak valójában szégyelljük magunkat, hogy ilyen lelkesen befogadjuk az ukrán menekülteket, mert bezzeg a más bőrszínűekkel szemben nem voltunk ennyire lelkesek. Ahogyan a Mandiner a CNN-t idézte, "H. A. Hellyer, a washingtoni székhelyű Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért kutatója szerint szomorú, hogy a Holokauszt és a boszniai népírtás után még mindig ilyen sokan törzsi és rasszista gondolatokkal a fejükben élnek."  

Chris Hayes, az MSNBC bemondója pedig egyenesen "rasszistának és muszlim-ellenesnek bélyegezte Lengyelországot és Magyarországot, amiért befogadták a háború elől menekülőket Ukrajnából, miközben elutasítják a Szíriából menekülőket."

Hayes szerint mi és a lengyelek képmutatók vagyunk.

Mondjuk nem lepődtem meg azért olyan nagyon, amikor a fentieket olvastam. Már vártam, hogy vajon mi lesz a baj azzal, amit most Magyarország tesz. Mindeközben a németek, akik, Boris Kálnoky egy tweetje szerint, a határnál leszállítják a vonatokról a rengeteg csomaggal menekülő kisgyermekes ukrán családokat, gondos ellenőrzés céljából, nehogy valami diverzáns jusson be hozzájuk. Bezzeg anno a mindössze egy mobiltelefonnal és könnyfakasztó történetekkel felszerelt "szír" "menekültek" egyenesen Merkelhez mehettek szelfizni.

Mivel minket magyarokat és lengyeleket nyilvánvalóan nyuszinak néznek, akik, akár van sapka rajtuk, akár nincs, a rövidebbet húzzák, itt az idő, hogy megtegyük az egyetlen dolgot, ami végre kiengesztelhetné a nyugati haladár sajtót, és végre elhinnék, hogy mi jófejek vagyunk (már ha érdekelne bennünket úgy igazán a véleményük): pandává kell válnunk! Ha mind pandák leszünk, ráadásul mindenképpen egy kínai állatkertből szökünk meg, akkor végre lemoshatjuk magunkról a rasszizmus gyalázatát!

Komolyabbra fordítva a szót:

ha valakinek a kalapács az egyetlen szerszáma, mindent szögnek néz. Ha valakinek a rasszizmus a világmagyarázó elve, mindenhol rasszizmust fog látni.

Ráadásul a dolog legtöbbször be is jön! Mert ha valaki például bele akarja verni a falba a kenyérpirítót, hátha szög, az maximum az elmeosztályon lesz népszerű, ellenben ha valaki lerasszistáz egy másik embert, annak szinte nyert ügye van – az ilyesmiből a megvádolt félnek a nehezebb kijönni, legalábbis tőlünk nyugatra.

Persze vannak kivételek, olyan entitások, akik gyárilag nem lehetnek fajgyűlölők, ellentétben az ukrajnai menekülteket segítő, etető, ruházó, szállító és a tartós itt tartózkodásukat megkönnyítő átlagos magyar emberekkel és magyar állammal szemben.

Ilyenek ugye a pandák.

És, teszem hozzá, a Jobbik politikusai. Utóbbiak ugyanis egy reggel felkeltek, meglátták a fényt, csatlakoztak az ellenzéki összefogáshoz, és hirtelen rasszizmus-mentessé váltak, visszamenőleg is. Jól tudja ezt a haladó magyar és nyugati sajtó egyaránt.