Reaktor

Cikksorozatunk első és második részében a Hszi Csin-Ping és a Politbüro két tagjáról olvashattunk, most folytatjuk a negyedik és ötödik számú taggal, akik bár hátrébb helyezkednek el hivatalosan a párthierarchiában, hatalmuk kulcsfontosságú, nézzük is meg miért!

Wang Huning – Kína legfőbb ideológusa

Wang Huning neve talán kevéssé ismert a nyugati közönség számára, mégis ő az a háttérember, aki évtizedek óta formálja a Kínai Kommunista Párt ideológiai irányvonalát. Három pártelnök Csiang Cö-min, Hu Csin-tao és Hszi Csin-ping mellett is kulcsszerepet játszott, mint a párt főideológusa, és máig a kínai politikai elit egyik legbefolyásosabb alakja. 2023 óta a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület (CPPCC) elnöke, a Politbüro negyedik számú tagja.

Wanghoz köthető annak az ideológiának a papírra vetése, amely végigkísérte Kína gazdasági felemelkedését. Wang szerint „a párt rendíthetetlen dominanciája biztosíthatja az ország sikerét a gyors gazdasági változásokkal és a nyugati hatalmakkal való fokozódó versennyel szemben”, és ennek a megvalósulását láthatjuk Hszi Csin-ping Kínájában is.

Wang életútja meglehetősen szokatlan a kínai politikai rendszerben: sosem vezetett várost vagy tartományt, mégis a legfelső hatalmi körökbe jutott. A kulturális forradalom alatt azon kevesek közé tartozott, akik egyetemen tanulhattak. Előbb francia szakon végzett a Sanghai Normal University-n, majd a Fudan Egyetemen szerzett mesterdiplomát nemzetközi tanulmányokból. Fiatalon a nyugati politikai rendszerek iránt érdeklődött, és kezdetben a demokrácia híve volt, Fiatal korában a demokráciában hitt, ezért belépett a Kínai Kommunista Pártba 1984-be pozitív változásokat remélve. 1986-os tanulmányában még arról írt, hogy a demokrácia anélkül nem lehet versenybe szállni a modenrizációban élen járó nemzetekkel.

Wang Huning, a Politbürö négyes számú tagja, a párt ideológusa. Kép forrása: Reuters

Ám Wang nem szimpatizált a tömeges tiltakozásokkal, vagy a lázadással, épp ellenkezőleg. Az 1986-os diáktüntetéseket is bírálta, és egyre inkább egy erős, központosított pártban és egy még erősebb vezetőben látta az ország felemelkedését. Ezt a nézetrendszerét csak megerősítette az Egyesült Államokban töltött hat hónapos tanulmányútja, ahonnan visszatérve már szilárdan hitt abban, hogy a nyugati típusú demokrácia nem alkalmazható Kínára.

Az 1989-es Tienanmen téri vérengzést követően Wang arra figyelmeztette a pártot, hogy túl messzire ment a nyitottságban, és sürgette a társadalmi kontroll megerősítését. Úgy vélte, a kínai politikai rendszernek „határozottabban, rugalmasabban és erőteljesebben” kell reagálnia a társadalmi és gazdasági változások kihívásaira. Egy amerikai szakértő így fogalmazott róla: „Pontosan azzal foglalkozott, amire a párt választ keresett: hogyan lehet fenntartani a politikai rendet egy alapjaiban átalakuló társadalomban?”

1995-ben Csiang Cö-min, a korábbi sanghaji párttitkár, akkor már az ország vezetője, magához hívta Wangot a Központi Politikai Kutatóhivatalba. Innen már egyenes út vezetett felfelé: ő volt a „Három Képviselet” (Three Represents) ideológiai hátterének kidolgozója, amely lehetővé tette, hogy a magánvállalkozók is belépjenek a pártba. Később tanácsadó maradt Hu Csin-tao mellett is, majd Hszi hatalomra kerülése után is megtartotta pozícióját.

Wang Huning jelentős szerepet játszott abban, hogy Hszi Csin-ping politikai elképzeléseit hivatalos pártideológiává, vagyis a „Hszi Csin-ping gondolatává” formálják. E doktrína Kína nagyhatalmi visszatérését, a nemzeti egységet és az ideológiai fegyelmet hirdeti. Wang szerint a kínai államnak erős, központosított vezetésre van szüksége, hogy ellenálljon a külvilág befolyásának – ez teljes mértékben összhangban van Hszi politikájával.

Hszi kormányzása alatt Wang nemcsak ideológiai tanácsadóként, hanem politikai stratégaként is szerepet kapott. A reformbizottság vezetőjeként a pártállami növekedés koncepcióját formálta, védelmébe vette Kína szigorú internetes kontrollját nemzetközi környezetgben és elkísérte Hszit több fontos külföldi találkozóra, köztük amerikai elnökökkel való csúcstalálkozókra is.

Wang Huning mára nem csupán ideológus, hanem a kínai politikai rendszer egyik legstabilabb, legnagyobb hatású figurája. Három vezetőnél is kulcsszerepet játszott, és minden jel arra utal, hogy a jövőben is meghatározó szerepe marad.

Cai Qi – Az emberarcú kommunistából könyörtelen kabinetfőnök

Cai Qi hivatalosan a Politbüro ötödik számú tagja, azonban hatalma Li Csiang miniszterelnökéhez mérhető. Karrierje Hszi Csin-pingnek köszönhetően szárnyalt felfelé, akárcsak Li Csiang, Cai Qi is a Zhejiang-klikkhez tartozik.

Cai karrierje sokáig nem került reflektorfénybe. 2014-ben még csak Zhejiang tartomány alacsonyabb rangú kormányzóhelyetteseként tevékenykedett, és nem volt tagja a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának sem. Karrierjének kulcsa azonban az volt, hogy hosszú időn át mind Fujian, mind Zhejiang tartományban Hszi Csin-ping alatt dolgozott.

Cai Qi, a Politbüro ötöse, a social media sztárból lett könyörtelen végrehajtó. Kép forrása: NYT

Cai Qi felemelkedése 2017-ben indult meg igazán, amikor Peking párttitkárává nevezték ki. Néhány hónappal később, sok nála magasabb rangú kádert megelőzve, bekerült a Politikai Bizottságba, közvetlenül a párt legfelsőbb vezetéséhez. Gyors előmeneteléhez egyrészt Hszi Csin-pinghez köthető ideológiai hűsége, másrészt korai social media jelenléte járult hozzá.

A lojalitására számos példa is akad: Cai fontos szószólója Hszi ideológiájának, és több alkalommal is nyilvánosan méltatta és értett egyet gondolataival. Már 2017-ben – mielőtt a „Hszi Csin-ping-gondolat” hivatalosan megszületett volna – kijelentette, hogy „saját fejlődési utunkat a Hszi főtitkár fontos beszédeiben és irányelveiben megtestesülő szellem alapján kell megtalálnunk”, tehát Hszi szavai mutatják az utat, ez lett az első cikkben is tárgyalt „Hszi gondolat” alapjai. 2024 júniusában pedig egy pekingi pártrendezvényen így fogalmazott: „Hszi elnök Kína gerince, támasza és irányadó csillaga.”

Előmenetelének másik oka a közösségi médiában betöltött szerepe volt. 2017 körül emberarcú kommunistaként jelent meg a nyilvánosság előtt: olyan vezetőként, aki a nép érdekében akár a felsőbb döntéseket is megkérdőjelezi. Ez a közvetlen hangnem nagy népszerűséget hozott számára.

Zhejiang tartományi vezetőként az egyik legaktívabb kínai politikus volt a közösségi médiában. Saját Weibo-fiókján keresztül közvetlenül kommunikált a lakossággal, kommentálta a közéleti eseményeket, sőt, még az amerikai House of Cards sorozat politikai cselszövéseit is tréfásan elemezte. Egyik bejegyzésében sajnálkozását fejezte ki a Facebook betiltása miatt, míg egy másikban egy panaszkodó édesanyát védett meg, akinek fia a munkahelyi alkoholfogyasztás áldozata lett.

2012-ben Üveg szoba (玻璃房间) címmel könyvet is megjelentetett, amely Weibo-posztjainak gyűjteménye volt. A kötetben átláthatóbb kormányzást és nyílt párbeszédet sürgetett.

Ám ez az emberi arc hamar eltűnt, amikor 2017 telén Cai Peking párttitkára lett. Hszi kérésére kampányt indított a főváros „népességének racionalizálására”, mely során tízezrek váltak hajléktalanná: a hatóságok brutális gyorsasággal rombolták le a bevándorló munkások lakónegyedeit. A közvélemény, akadémikusok és a sajtó hevesen bírálták Cai fellépését, amely élesen szembement korábbi, empatikus imázsával.

A sorrend kulcsfontosságú, a Politbüro tagjai a párthierarchia szerint lépnek a terembe. Elöl Hszi Csin-Ping, cikkünkben tárgyalt Wang Huningot a negyedik helyen, Cai Qi-t pedig ötödikként láthatjuk. Kép forrása: Table.media

Cai Qi lojalitása azonban meghozta gyümölcsét: jelenleg több olyan pozíciót is betölt, amire utoljára Mao Ce-tung idején volt példa. A Politbüro ötödik helyezettjeként ő a KKP Központi Titkárságának első titkára, vagyis a párt ideológiai és propagandaügyeinek legfőbb felelőse. Ez a pozíció már önmagában is kiemelkedő, de Cai ezzel párhuzamosan több más, korábban ritkán összefonódó hatalmi szerepet is ellát.

Alelnöke a Központi Nemzetbiztonsági Bizottságnak, valamint az Átfogó Reformok Mélyítésének Központi Bizottságának is, mindkét testület elnöke Hszi Csin-ping. Ez a kettős tisztség már önmagában is megkülönbözteti Cai-t a Politbüro többi tagjától: elődje, Wang Huning például nem viselt ilyen biztonságpolitikai felelősséget.

Emellett a KKP Központi Bizottsága Általános Irodájának vezetőjeként Cai felelős Hszi napi programjáért, biztonságáért és a pártgépezet operatív működéséért, gyakorlatilag kabinetfőnökként és személyes testőrként is funkcionál, hasonlóan Wang Dongxinghez, aki egykor Mao Zedong bizalmi embere volt.

Cai ma már nem a közvetlen, social median közkedvelt tartományi vezető, hanem a kínai ideológiai kontroll szigorú megtestesítője. Feladata nem kevesebb, mint a „Hszi Csin-ping-gondolat” történelmi rangra emelése, az oktatás, a média, a művészetek és az online tartalmak feletti felügyelet biztosítása. Munkájával pedig Hszi, úgy tűnik elégedett, hiszen továbbra is a hatalom csúcsán tartja őt. Természetesen csak maga után.

Kevés ország szerepel olyan gyakran a "jó kormányzás" mintapéldájaként, mint Szingapúr. A délkelet-ázsiai városállam az elmúlt évtizedek során a világ egyik leghatékonyabban és legátláthatóbban működő közigazgatási rendszerét alakította ki. 2024-ben a Blavatnik School of Government által publikált Government Effectiveness Index (Kormányzati Hatékonysági Index) rangsorában az első helyet szerezte meg – megelőzve olyan hagyományosan jól teljesítő országokat, mint Svájc, Finnország vagy Kanada.

Felmerül tehát a kérdés: mit tud Szingapúr, amit mások nem? És milyen következményekkel jár ez a modell a társadalmi berendezkedés szempontjából?

Meritokrácia, hosszú távú racionalitás és centralizált végrehajtás

A szingapúri közigazgatás egyik alapvető sajátossága a meritokratikus kiválasztási és előmeneteli rendszer. A közszolgálatba bekerülő tisztviselőket már fiatalkorukban azonosítják és ösztöndíjprogramokon keresztül a legmagasabb szintű szakmai képzéshez juttatják. Ezáltal olyan személyi állomány alakul ki, amelyet nem csupán felkészültsége, hanem lojális szakmai elhivatottsága és hosszú távú elköteleződése is jellemez.

A Blavatnik Index három területen emeli ki Szingapúrt: a szakpolitikai koordináció minőségében, a közszolgáltatások végrehajtásának hatékonyságában, valamint a korrupció alacsony szintjében. A szakpolitikai koordináció – vagyis az egyes minisztériumok és közigazgatási szervek közötti stratégiai együttműködés – a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szakpolitikai célok nem egymástól függetlenül, hanem rendszerszinten kerülnek megvalósításra. Egy jó példa erre a lakhatáspolitika, amely nem izolált döntéssorozatként, hanem az oktatáspolitikával, közlekedéssel és várostervezéssel integráltan kerül végrehajtásra. Így nemcsak lakásokat építenek, hanem élhető, funkcionális közösségeket hoznak létre, ahol a társadalmi kohézió is megőrizhető.

A hatékonyságot tovább fokozza, hogy a politikai és technokrata szféra közötti határvonal elmosódik – a döntéshozók sokszor ugyanazok, akik a szakpolitikai programokat végre is hajtják. Ez a személyi átfedés lehetővé teszi a politikai ciklusokon átívelő, hosszú távú tervezést, valamint az olyan komplex rendszerek kiépítését, amelyek másutt gyakran elakadnak a váltakozó kormányzati szándékok miatt.

Adatvezérelt kormányzás és ellenőrzött innováció

Szingapúr közigazgatása az empirikus racionalitás mentén működik. Mielőtt egy döntés végrehajtásra kerülne, részletes hatásvizsgálat, költség–haszon elemzés és sok esetben pilot program megelőzi a bevezetést. J.S.T. Quah kutatása szerint a szingapúri állam a „pragmatikus kísérletezés” elvét követi: egy adott intézkedést először korlátozott területen tesztel, majd az eredmények értékelése után dönt a kiterjesztéséről vagy elvetéséről. A rendszer ezzel képes minimalizálni a strukturális hibákat, és egyfajta közpolitikai laboratóriumként működni.

A hatékonyság szempontjából azonban nem elhanyagolható Szingapúr városi léptéke sem: a kis terület, az egységes nyelvi és jogi környezet, valamint a társadalom nagyfokú fegyelmezettsége olyan adminisztratív adottságokat teremtenek, amelyeket nehéz lenne skálázhatóan másolni nagyobb és sokrétűbb államokban.

A jól működő technokrácia ára

A szingapúri modell hatékonysága adminisztratív átláthatósággal igen, de demokratikus átláthatósággal nem jár. Az állam működése erősen centralizált, a pártrendszer dominanciáját a Nép Cselekvése Párt névre fordítható kormánypárt (People’s Action Party) biztosítja, amely lényegében megszakítás nélkül kormányoz 1959 óta. Az ellenzéki jelenlét formális, a kritikai nyilvánosság mozgástere korlátozott, a média feletti kontroll pedig intézményesített.

A Blavatnik Index módszertana – bár érzékeny az állami kapacitásra és a közszolgáltatások minőségére – nem tekinti szempontnak a demokratikus legitimitás kérdését. Így a magas pontszám nem jelent automatikusan társadalmi elégedettséget vagy politikai szabadságot. Az elemzés értelmezésénél szem előtt kell tartanunk, hogy a jó és hatékony államszervezés nem azonos a „jó kormányzással”, ha a deliberatív folyamatokat, a vélemények versenyét és a részvételi mechanizmusokat kizárják.

Tanulságok Európa számára

A szingapúri modell számos tanulsággal szolgál a kontinentális Európa számára – különösen olyan kontextusban, ahol a közintézményekbe vetett bizalom csökkenőben van, a döntéshozatali folyamatok pedig gyakran elaprózottak és rövid távúak. Az európai országok számára releváns lehet Szingapúr stratégiai gondolkodása: az, ahogyan az állam nem reagál, hanem tervez – legyen szó a közösségi közlekedés jövőjéről, az iskolai kapacitások racionális bővítéséről vagy a társadalmi integráció lakhatási eszközökkel történő előmozdításáról.

E modell lényege nem az utasítás, hanem az irányítás: az állam nem tart mindent kézben totálisan, de világos célokat jelöl ki, és a végrehajtást ezekhez a célokhoz illeszti. Ebben a szemléletben a hatékonyság nem a költségek minimalizálását, hanem a közérdek maximalizálását jelenti.

A kihívás tehát nem az, hogy Szingapúrt hogyan másoljuk le, hanem az, hogy hogyan lehet a szakmaiságot, az integrált gondolkodást és a stratégiai kapacitást beemelni olyan rendszerekbe, amelyek közben megőrzik a demokratikus nyilvánosságot és a részvétel elvét az európai társadalmi rend keretei között. Ez nemcsak Közép- és Kelet-Európa, de Nyugat-Európa előtt is nyitott kérdés – és egyben lehetőség.

Folyton fáradtnak lenni mára már szinte normává vált. Sokan érzik úgy, hogy hiába alszanak eleget, napközben mégis erőtlenek, motiválatlanok, mintha folyamatosan valami fárasztó nyomás alatt élnének. Ezt támasztja alá egyre több kutatás is, világszerte a társadalmak egyre nagyobb része, egyre többet érzi magát kevésbé energikusnak.

Egy 2023-as metaanalízis szerint, amely három kontinens 91 tanulmányát vizsgálta, világszerte minden ötödik felnőttből egy tapasztalt általános, akár hat hónapig tartó fáradtságot, annak ellenére, hogy nem volt semmilyen alapbetegségük. 

Az, hogy ennek mi állhat a hátterében minden embernél más és más, és a legtöbbször nagyon nehéz felfejteni a valódi okát. Ugyanakkor vannak olyan általános szokások, amelyekre érdemes figyelnünk és megváltoztatnunk, mert lényegesen segíthetnek energikusabbá válni és megfelelően kipihenni magunk.

Az első és legfontosabb a megfelelő alvás, ami bár a legevidensebb is, mégis már ezen a ponton is rengetegen problémába ütköznek. Az, hogy kinek mennyi alvásidőre van szüksége egyénenként változik, ha folyton fáradt vagy érdemes játszani az idővel, hátha egy óra pluszra van még szükséged. Bár sokan alszanak órákban mérve eleget, az alvás minősége legalább annyira fontos, mint a mennyisége. A képernyők által kibocsátott kék fény, az éjjeli telefonozás, az elalvás előtti szorongás mind megzavarják a mélyalvási ciklusokat, így az agy nem tud igazán regenerálódni. 

Érdemes lefekvés előtt csökkenteni a lámpafényt félhomályra, telefonozás helyett könyvet olvasni, hogy ne érjék már intenzív ingerek az agyunk, továbbá megszüntetni minden fény- és zajforrást elalvásnál, sőt ideje a kora esti kávézással is felhagyni.

Szintén kutatásokra alapozhatjuk, hogy a mozgás - paradox módon - valójában energizál. Bár logikusnak tűnhet, hogy a pihenés ellenszere a fáradtságnak, a valóság az, hogy a rendszeres mozgás energiát ad, nem elvesz. A testmozgás segít a vérkeringésben, az oxigénszállításban, sőt, még az alvásminőséget is javítja. Mozgás alatt nem kell intenzív futásra, kondizásra vagy bármilyen megerőltető és időigényes megoldásra gondolni, ugyanis már napi 10-20 perc séta is rengeteg segíthet. 

A következő, nehezebben elkerülhető pont a krónikus stressz. A stressz hormonja, a kortizol, rövid távon energizál, de ha folyamatosan magas szinten van jelen a szervezetben, kimeríti az idegrendszert. A modern életstílus gyakran állandó készenléti állapotba kényszerít minket, amiből nehéz kiszállni – ez pedig hosszú távon kimerüléshez vezet. Ha folyamatosan négy - öt dolgot kell csinálnunk egyszerre és nyomnak a határidők és egyik feladatból esünk át a másikba megszakítás nélkül az átlagosnál jóval hamarabb merítjük ki az energiaforrásaink. 

Szükséges a vitamin és folyadékbevitelre is odafigyelni, hiszen ezek szintén segíthetnek a probléma megoldásában. Bizonyos vitaminok létfontosságú szerepet játszanak az energia-anyagcserében, az idegrendszer működésében, illetve a vér oxigénszállításában. Ha ezekből hiány lép fel, a szervezet lassabban működik, nehezebben regenerálódik – ennek következménye pedig a kimerültség. Ilyen szempontból a következő vitaminokat, tápanyagokat érdemes fogyasztani:  B12, C és D-vitamin, vas, folsav. Végül, fogyassz elegendő folyadékot, mivel a szervezet nagy része vízből áll, így ha nem iszol eleget, az szinte minden testi funkcióra negatívan hat. Már enyhe kiszáradás esetén is csökken a fizikai és szellemi teljesítőképesség, hiszen lelassul a vérkeringésed és csökken a vérnyomásod is.

A fentiekben felsoroltakra érdemes nagyobb figyelmet szentelni, hiszen lehet, hogy ezekkel a változtatásokkal önmagában kezelni tudjuk a folyamatos fáradtságot. Ugyanakkor, ha a megfelelő alvás és pihenés, étkezés, mozgás, valamint folyadékbevitel ellenére sem tapasztalható változás, érdemes egy részletesebb egészségügyi vizsgálatnak alávetnünk magunk, ugyanis rengeteg esetben a kimerültség egy háttérben meghúzódó betegség egyik tünete.  

Cikksorozatunk első részében a Kínai Népköztársaság legnagyobb hatalmával rendelkező pártfőtitkáráról, a gyakran Mao Ce-tunggal párhuzamba állított Hszi Csin-pingről írtunk. Most folytatjuk sorozatunkat, és bemutatjuk a Politikai Bizottság Állandó Bizottságának további kulcsszereplőit, akik Hszivel együtt irányítják a keleti világ nagyhatalmát.

A Politikai Bizottság és annak Állandó Bizottsága a Kommunista Párt tényleges döntéshozó központjai. Az Állandó Bizottság vagy Politbüro hét tagból áll, és az ő kezükben összpontosul a politikai, gazdasági és társadalmi irányítás. Bár formálisan többen is magas rangú pozíciókat töltenek be, a valódi hatalom Hszi Csin-ping köré szerveződik, sőt ő az, aki beültette a Politbüro többi tagját székébe.

A jelenlegi Politbüro 7 tagja. Kép forrása: CSIS

Li Csiang – A premier, Hszi után a második, gazdasági kapcsolatai miatt kedveli a párttitkár

A testület második számú tagja Li Csiang, aki jelenleg Kína miniszterelnöke, bár befolyása nem hasonlítható össze elődei hatalmával, hiszen Hszi hozza meg a kulcsfontosságú döntéseket. Li Csiangot Hszi legmegbízhatóbb szövetségesének tartják, akinek politikai karrierje szorosan összefonódott a párttitkárral. Karrierjük találkozott Csöcsiangban, ahol Hszi a tartományi kommunista párttitkár volt, és Li kisebb pozíciókat töltött be alatta. Hszi felfigyelt rá, majd személyi titkárává tette, és később hűsége biztosította Li számára a gyors előrelépést.

Li politikai pályája főként a gazdaságilag fejlett keleti partvidékhez kötődik. Wenzhouban, Hangzhouban és Nankingban dolgozott, majd Sanghaj párttitkára lett, ahol nevéhez fűződik a Tesla első kínai gyárának megnyitása is. A Tesla beruházás adta meg az alapját a későbbi technológiai transzfernek, melynek révén Kína az elektromos autóipar éllovasává vált.

Li Csiang előléptetésekor nem sokan támasztottak magas elvárásokat, tudták, hogy valüjában nem kaoja meg Hszitől a „második” hatalmi befolyását. Ez így is lett, Hszi a Politbüro 5-ös számú tagját Cai Qi-t tartja valódi helyettesének, a „végrehajtó emberének”.  

Ugyanakkor nem szabad lebecsülni Li Csiang szerepét sem. Gazdasági kapcsolatai miatt, a Covid-utáni helyreállításban és a lassuló gazdasági növekedés megoldásában fontos szerepe van. Ő áll az befektetési kampányok élén, annak érdekében, hogy az ország ismét vonzóvá váljon a külföldi és belföldi befektetők számára.

 Li-Csiang a miniszterelnök. Kép forrása: BBC

Csao Le-csi - A Politbüro hármasa, jelenleg a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlésének Állandó Bizottsági Elnöke, lojális munkája vitte a csúcsra.

Csao Le-csi 1957-ben született Csinghaj tartományban, de családja eredetileg Hszianból, Sanhszi tartományból származik, éppúgy, mint Hszi Csin-ping családja. Csao pályája során szorosan kötődött Sanhszihoz, több elemző is a „Sanhszi-klán” tagjaként tartja számon.

Csao a kulturális forradalom idején Hszihez hasonlóan vidékre kényszerült, majd 1977-ben a Pekingi Egyetemen filozófiát tanult. Ezt követően visszatért Csinghaiba, ahol gyors karriert futott be: fiatalon, 42 évesen az ország legfiatalabb tartományi kormányzója lett. Kormányzósága alatt a tartomány gazdasága háromszorosára nőtt, miközben környezettudatos beruházásokat is támogatott, és érzékenyen kezelte az etnikai kisebbségekkel kapcsolatos kérdéseket, mely kulcsfontosságú Kína azon részén.

2007-ben áttette székhelyét Sanhsziba, ahol a párttitkári posztot kapta meg, bár ezzel megszegve azt a hallgatólagos szabályt, hogy senki nem lehet pártvezető az otthoni tartományában. Sanhsziban rendkívül magas gazdasági növekedést ért el, majd 2012-ben Pekingbe hívták, hogy a Kommunista Párt Szervezeti Osztályát vezesse, mely a legfontosabb párt- és állami tisztségviselők kinevezéséért felelős. Ebben a pozícióban Csao cinkostársként működött közre abban, hogy Hszi Csin-ping saját embereit juttassa a legfontosabb stratégiai pozíciókba.

Húségének eredményeképp 2017-ben újabb előrelépés következett: tagja lett a Politikai Bizottság Állandó Bizottságának, és átvette a párt legfontosabb belső ellenőrző szervének, a Központi Fegyelmi Ellenőrző Bizottságnak a vezetését. Itt felügyelte Hszi Csin-ping korrupcióellenes kampányát, amely során számos magas rangú tisztségviselőt távolítottak el vagy ítéltek el. Ezt a korrupcióellenes kampányt gyakran tisztogatásként írják le. Bár egyes jelentések szerint Csao inkább háttérből irányított, és kevéssé vett részt a nyomozások mindennapi operatív részében, a pártfegyelem megszilárdítása és az apparátus megerősítése az ő hivatali idejéhez fűződik.

Csao Le-csi hivatalos portré. Kép forrása: Wikidata

2023-ban Csao eddigi karrierje csúcsra jutott: őt választották meg az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának elnökévé, ezzel hivatalosan is Kína harmadik legfontosabb politikai vezetője lett. E tisztségében Csao felügyeli a jogalkotási folyamatot, részt vesz a törvénytervezetek és személyi döntések jóváhagyásában, és rendszeresen találkozik külföldi parlamenti vezetőkkel is.

Csao Le-csi szerepe kulcsfontosságú Hszi számára.A háttérben tevékenykedve tartja fent a párton belüli fegyelemet és a személyi lojalitást Hszi Csin-ping rendszere iránt. Karrierje során emiatt a lojalitás és feladatvégrehajtás miatt juthatott el a Politbüro hármas számú tagjává.

XIV. Leó pápa kezén először május 18-án, vasárnap tűnt fel a halászgyűrű, amikor a pápa megtartotta a péteri szolgálatának kezdetét jelölő szentmiséjét. Az ünnepélyes alkalmon jelen volt kétszázezer hívő, háromezer pap, kétszáz bíboros, valamint 150 hivatalos világi delegáció is.

A halászgyűrű mellett XIV. Leó vasárnap kapta meg a pápaság másik szimbólumát, a pápai palliumot is. Az előbbit Luis Antonio Tagle bíboros, az utóbbit Dominique Mamberti diakónus bíboros adta át a pápának - az evangéliumot követően, a szentbeszéd előtt.

Halászgyűrű eredete a Bibliában

A halászgyűrű a pápa hivatali- és jegygyűrűje. Jelképezi egyrészt az Egyház és Krisztus, valamint a pápa és Krisztus jegyesi kapcsolatát is. 

A halászgyűrű elnevezése és lenyomata között egyértelmű az összefüggés. A kb. 2 cm átmérőjű arany gyűrűn az adott pápa nevén kívül Szent Péter apostol - aki halász volt azelőtt, hogy Jézusnak szentelte az életét - látható, a csodálatos halfogás alatt.

Lukács evangélista ekként írja le a csodálatos halfogás történetét:

,,Amikor egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett oda hozzá, hogy hallgassa az Isten szavát. Látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálót mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, Simonéba, s megkérte, hogy lökje egy kicsit beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!” „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót” – válaszolta Simon –, és így is tett, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek segíteni. Mentek is, és úgy telerakták mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” Mert a szerencsés halfogás láttán társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték." (Lk 5, 1-11)

A halászgyűrű elnevezése Krisztus azon szavain alapszik tehát, hogy ,,Ezentúl emberhalász leszel.".

Halászgyűrű a történelemben

Az ismert írásos források először IV. Kelemen pápa idejében említik, egészen pontosan 1265-66-ban. A 15. század közepétől használják a halászgyűrűt a pápák rendszeresen.

XVI. Benedek halászgyűrűje (forrás)

A halászgyűrűnek eredetileg két funkciója volt: ezzel pecsételte le a pápa a brevéket (pápai törvényt tartalmazó okmány), valamint ennek megcsókolásával fejezik ki a hívők a tiszteletüket és odaadásukat a pápával való találkozáskor. A halászgyűrű pecsétgyűrűként való funkciója 1843-ban megszűnt.

Ismert szokás, hogy a pápa halászgyűrűjét annak halálakor összetörik. (Ferenc pápa gyűrűjének az értékét 185 millió forintra becsülték.) Ezt egy különleges kalapáccsal a bíboros kamarás végzi el. Eredetileg azért volt szükség a gyűrű összetörésére, hogy ne lehessen azt visszaélésekre felhasználni, ma már csak szimbolikus jelentőségű ez a folyamat.

Az új gyűrűt a pápa az első hivatalos szentmiséjén kapja meg. Ez azonban újabb szokás - XVI. Benedek óta -, hiszen azelőtt a camerlengo bíboros adta át a gyűrűt az újonnan megválasztott pápának a konklávé alatt.

A pallium

A másik jelvény, ami átadásra került május 18-án XIV. Leó pápának, az a pallium volt, ami a Jó pásztor és a Bárány jelképe.

XIV. Leó a pápai jelvényekkel (forrás)

A pallium eredete nem a kereszténységben, hanem az ókori rómaiaknál és görögöknél keresendő, ami eredetileg egy kényelmes, köpenyszerű viselet volt. A kereszténységben a 4. században jelenik meg akként, ahogy ma ismerjük - kb. 3 ujjnyi széles fehér gyapjúszalag, amit vállra helyezve viselnek.

Palliumot nem csak a pápa, hanem a metropolita érsekek is viselhetnek. A pápa azonban mindig új palliumot kap, melyet a székfoglaló szentmiséjén kap meg.

(Borítókép forrása: https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2025-05/leo-papa-halaszgyuru-szent-peter-kulcsai.html)

Argentína elnöke, Javier Milei hosszú időn keresztül a világ egyik legnépszerűbb politikusa volt. Támogatottsága stabilan 50% fölött mozgott, és a közvélemény-kutatások szerint csak India miniszterelnöke, Narendra Modi előzte meg a globális népszerűségi ranglistákon.

Az utóbbi hetekben viszont egyre több jel utal arra, hogy Milei támogatottsága csökkenésnek indult, és már 50% alá süllyedt.

Kezdjük azzal, hogyan alakultak a legfrissebb felmérések. Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb kutatóintézet szerint Milei nettó támogatottsága — azaz a támogatók és az ellenzők számának különbözete — több mint 10 százalékot csökkent az elmúlt hetekben. Például az argentin UdeSA intézet márciusi adatai szerint Milei nettó támogatottsága mínusz 8 ponton állt, míg tavaly év végén még plusz 5 pont volt. Szinte minden elemző egyetért abban, hogy Milei támogatottsága gyorsan csökken.

A fő ok: a gazdaság

Egy felmérés szerint például a megkérdezettek 51%-a nem hiszi, hogy Milei gazdasági intézkedései hosszú távon javítanák az ország helyzetét, csak 36% bízik bennük. Az Atlas nevű cég közvélemény-kutatása hasonló eredményeket hozott: az argentinok 45%-a úgy véli, hogy a gazdaság állapota a következő hat hónapban romlani fog és csak 38% reméli, hogy javulni fog a helyzet.

Kép forrása: Britannica

Ezek az eredmények nem meglepők annak fényében, hogy Milei fő gazdaságpolitikai célja a költségvetés és a külkereskedelmi mérleg egyensúlyba hozása, ami értelemszerűen a fogyasztás visszafogásával jár – ez pedig sosem népszerű. Bár az infláció valóban csökkent a korábbi extrém magas szintekről – például decemberben még havi 25,5% volt, mostanra 2% körüli szintre mérséklődött – ez még mindig rendkívül magas, hiszen egy 2%-os havi infláció éves szinten 27%-os drágulást jelent.

Ennyi idő után pedig már nehéz lenne azt elvárni a választóktól, hogy türelemmel viseljék az árak gyors emelkedését. Ráadásul az infláció az elmúlt hónapokban újra gyorsulni kezdett: márciusban már 3,7%-kal nőttek az árak.

Vannak felmérések, amelyek szerint az embereket az új IMF-hitel is felháborította, amit Milei a múlt hónapban jelentett be. Az argentinok 61%-a ellenzi az új IMF-hitelt, és csupán 22% támogatja. Ez sem meglepő, hiszen az IMF hírneve elég rossz Argentínában. Az ország 1956 óta összesen 23 alkalommal vett fel IMF-hitelt – többször, mint bármely más ország. A hitelekért cserébe jellemzően politikailag népszerűtlen megszorításokat követel a Nemzetközi Valutaalap. Nem véletlen, hogy az argentin közvélemény bizalmatlan az IMF-fel szemben – még akkor is, ha a kialakult helyzetért elsősorban a felelőtlen költekezést kellene okolni, ami miatt ezekre a hitelekre szükség van. Az viszont tény, hogy az IMF által javasolt reformok eddig sosem hozták meg a várt eredményeket – ha sikeresek lettek volna, valószínűleg nem kéne újabb és újabb hiteleket felvenni.

A választási kampányban Milei élesen bírálta az IMF-et, „bürokraták csoportjának” nevezve a szervezetet, akik „nem törődnek Argentína problémáival.” Ehhez képest, mióta hivatalba lépett, irányt váltott. Egy Financial Times-nak adott interjúban bejelentette, hogy új IMF-hitelt vesz fel az ország – mintegy 20 milliárd dollár értékben. A fő cél, hogy pénzügyi védőhálót nyújtsanak az argentin valuta (peso) árfolyamának liberalizálásához.

Kép forrása: Reuters

Évekig az argentin kormány mesterségesen erősítette a peso árfolyamát, hogy ezzel olcsóbbá tegye az importot és fokozza a lakossági fogyasztást. Milei most megkezdte a peso fokozatos leértékelését a piaci ár felé, de az árfolyam még mindig túlértékelt, és az árfolyam védelme gyorsan apasztja az ország devizatartalékait. Ennek ellenére Milei nem akarja teljesen felszabadítani az árfolyamot és megszüntetni a tőkekorlátozásokat, mert ez hirtelen zuhanást eredményezne, ami újabb inflációs hullámot indítana el, ha az emberek tömegesen kezdenék eladni pesójukat. Ezért volt fontos számára az IMF-hitel: ha a peso túlságosan gyorsan gyengül, az IMF-dollárokat bevetheti a piac stabilizálására.

Ez jelentős visszaesés, de kisebb, mint amit sok elemző várt, és nem volt szükség azonnali állami beavatkozásra. Ugyanakkor egy 10%-os leértékelés tovább növeli az inflációt, mivel az importtermékek drágulnak – és az argentin társadalom eleve nagyon bizalmatlan az IMF-fel szemben. Ezt a bizalmatlanságot tovább fokozta, hogy Milei egy elnöki rendelettel, a törvényhozás megkerülésével vitte keresztül az új hitelmegállapodást, holott a törvényhozásnak kellene felügyelnie ezeket a lépéseket.

Kép forrása: Cryptorank

A gazdaságon túl a közvélemény-kutatások azt is mutatják, hogy a választók egyre jobban aggódnak a korrupció miatt. Egy felmérés szerint az argentinok 52%-a úgy gondolja, hogy Milei kormánya korrupt, míg csak 32% szerint nem az. Ennek a bizalmatlanságnak egyik fő oka a Libro-botrány, amely egy kriptovalutához kapcsolódik, amit Milei népszerűsített az X-en. Azt állította, hogy ez az új digitális pénz segíteni fog az argentin kisvállalkozásoknak.

A valóság azonban más lett: a bennfentesek gyorsan eladták sajátpénzüket, hatalmas profitot realizálva, miközben a kriptovaluta értéke összeomlott. Ez februárban történt, de azóta is tart a vizsgálat, ami erősen aláássa Milei hitelességét. A Cordoba közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 54%-a nyilatkozta azt, hogy a botrány megváltoztatta Mileiről alkotott véleményét, és 58% úgy gondolja, hogy az eset bizonyítja: az elnök nem megbízható.

Ez önmagában is komoly probléma, de Milei esetében különösen súlyos, hiszen ő épp azzal kampányolt, hogy szakít a régi, korrupt politikai elittel. A botrány viszont pont azt az üzenetet gyengíti, hogy ő más, mint a többiek. Ha pedig a választók elvesztik benne a hitüket, az akár súlyosan árthat neki a félidős választásokon is, amelyek kulcsfontosságúak lesznek politikai jövője szempontjából.

Hogy jött ez az egész ötlet? Mi az alapja a Carbon Crane koncepciójának? Micsoda ez?

Alapvetően adatvezérelt marketinggel foglalkoztunk, és ebből adódóan a cég infrastruktúrájában, illetve az erőforrások között volt egy elég komoly csapat is, aki azzal foglalkozott, hogy az adatokból miket lehet kiolvasni, és mit lehet ezzel kezdeni. Az egyik srácnak a kérdése volt az egyik megbeszélésünkön az, hogy vajon a fenntarthatósággal nem szeretnénk-e mi is valamit csinálni, tehát hogyan tudnánk fenntarthatóbban működni, mert hallott róla, olvasott róla. És akkor felmerült a kérdés, hogy kipipáljuk-e ezt azzal, hogy elkezdjük szelektíven gyűjteni a hulladékot, meg hogy közösségi közlekedéssel való munkába járásra ösztönözzük majd a kollégákat, több home office legyen. Vagy pedig használjuk azt a tudást, ami megvan nálunk. És ezek az adatok voltak. Aztán abban maradtunk magunkkal, hogy amellett, hogy meglépjük a szelektív hulladékgyűjtést, a közösségi közlekedéshasználatnak a felturbózását, amellett elkezdünk azzal foglalkozni, hogy amúgy a reklámszakma mit tudna kezdeni a karbon kibocsátással. Aztán rögtön egy problémába ütköztünk, hogy meg kéne tudni mérni ezeknek az adatoknak a méretét. Amikor adatokkal foglalkozik az ember, akkor rögtön megszólal a vészcsengő, amikor valami kicsit homályos, nem lehet tudni, hogy akkor ez most ennyi, az egyik cikkben ennyit olvasol, a másik cikkben annyit olvasol. Amiket számokat az adás felvétele előtt elmondtál az internethasználatról, azt 2019-ben a szakértők így jósolták 2025-re. De hogy 2019-ben például nem tudtak még se a Covidnak a nagyon masszív digitalizáló hatásáról, se pedig a mesterséges intelligencia elképesztő adatmennyiségéről és az ehhez kapcsolódóan megjelenő energiaigényről.

Tehát ezek a számok valószínűleg ma már nem feltétlenül igazak. És amikor adatokkal foglalkozunk, akkor az első számú kérdés az, hogy legyen egy jó kiindulópont, tehát legyen egy jó mérési kiindulópont, és akkor onnan lehet aztán prediktálni, onnan lehet megnézni, hogy hova lehet megérkezni, és mik azok a lehetőségek, amikkel ezt a kiindulási mennyiséget, legyen az karbonlábnyom vagy energiahasználat, ezt valamilyen mértékben lehet befolyásolni, mondjuk csökkenteni például. Úgyhogy nálunk így indult ez a dolog, és rögtön, mint mondtam, abba ütköztünk bele, hogy hát sok forrás, sokféle adattal jelentkezik, és akkor mi elkezdtünk egy olyan területet megnézni közelebbről, ahol ezek az adatok viszonylag egy irányba mutattak, és megnéztük, hogy milyen módszertanok mentén rakták össze ezeket a számokat, és megnéztük, hogy szerintünk azokkal a módszertanokkal érdemes-e még valamit tenni annak érdekében, hogy pontosabbak legyenek. Úgyhogy ennek lett az eredménye aztán az, hogy kialakítottunk egy olyan módszertant, aminek nemzetközi lábai vannak, tehát hogy ez egy nyílt forráskódú megközelítés volt, és beleraktunk egy-két olyan finomított elemet, amitől aztán az már a miénk lett, pontosabb is lett, és pont azért, hogy ne kelljen grammokon vitatkozni, meg hogy legyen valamiféle visszaigazolás számunkra is, hogy ez a módszertan megfelelő, felkértük a Büro Veritast, ők a világ legnagyobb validálással foglalkozó vagy tanúsítással foglalkozó szervezete, hogy nézzék meg és mondják meg, hogy ez szerintük vonalban van-e a vonatkozó szabványokkal. És aztán azt az eredményt kaptuk tőlük, hogy igen. Úgyhogy jelen pillanatban ez az általunk kialakított módszertan tudomásunk szerint az egyetlen a világon, amelyik azzal a tanúsítvánnyal, pontosabban ezzel a validációval rendelkezik. És így aztán olyan adatokat tudunk előállítani a méréseink kapcsán, meg a becsléseink kapcsán, amelyek a fenntarthatósági vagy az SG jelentésekbe egy az egybe beemelhetők, mert megfelelnek az ISO megfelelő szabványának.

És akkor itt csak az adatok, vagy pedig a felhasználás módja is ezeknek az adatoknak „hungarikum”, ha jól értem?

Valójában a mérési eljárás az, tehát ahogy mi megmérjük. Ennek van egy logikája: megnézzük, hogy a weboldalon mekkora tartalom van. A „mekkora” alatt azt értem, hogy kilobájtban vagy megabájtban meg lehet mérni azoknak a komponenseknek, összetevőknek a méretét, amelyek a weboldal tartalmát adják – tehát a képeket, a videótartalmakat, a betűtípust, a háttérben futó kódot. Ezeknek mind van méretük.
Ezt aztán átforgatjuk energiaigénnyé. Ehhez egy nemzetközi módszertant vettünk alapul, majd elkezdtünk ezen még dolgozni, mert láttunk benne egy-két olyan pontot, ahol úgy éreztük, hogy ez még pontosabbá tehető. Az így kapott energiaigényt pedig tovább vizsgáljuk: megnézzük, mennyi az előállítási karbonlábnyoma. Például amikor elő kell állítani egy kilowattóra energiát – ez szinte minden országra lebontva, sok helyen régiónként is ki van mutatva –, akkor látható, hogy mekkora karbonlábnyommal jár az előállítása. És ez a karbonlábnyom lesz végül a weboldal karbonlábnyoma. Nagyon leegyszerűsítve körülbelül így működik ez a módszertan. A nagy logika nem feltétlenül egyedi, de azok az apróságok, amik ezt igazán pontossá teszik, azokat mi raktuk hozzá.

Akkor ez a bemeneti oldal, tehát így mértek adatokat. És akkor végül ezekkel az adatokkal mit kezdetek? Mi a startup lényege, hogyan hasznosítjátok ezt a tudást?

Én azt szoktam mondani, hogy mi a láthatatlant tesszük láthatóvá. Amikor mesélek a digitális karbonlábnyomról, és elhangzanak azok a számok, hogy például 2019-ben ez a 4% egyenlő volt a globális légiközlekedés kibocsátásával, akkor hirtelen látok egyfajta „ha-élményt” a túloldalon. Ezután már könnyebb beszélgetni arról, hogy mit is kellene ezzel kezdeni, mert mindenki érti, hogy az sok. A repülőgépek láthatóan csíkot húznak az égen, a légiközlekedés érzékelhetően jelen van az életünkben mint kibocsátó. A digitális kibocsátásnál viszont nem ez a helyzet.
Ezért szoktam mondani, hogy a láthatatlant tesszük láthatóvá. Megmutatjuk, mekkora annak a karbonlábnyoma, amikor valaki mobiltelefonján, asztali számítógépén vagy más eszközén letölt egy weboldalt. És amikor ezek a fájlok megérkeznek, akkor érdemes megvizsgálni azt is, hogyan lehetne ezek méretét csökkenteni – ezáltal kisebb karbonlábnyomot elérni.
A fájlméret csökkentése elég jól adja magát: ha kisebb a fájl, akkor kisebb a kibocsátás is. De hogy visszatérjek a kérdésedre: amikor elkezdünk beszélgetni a digitális karbonlábnyomról, az egy felismerési pillanat. Aztán amikor megnézzük egy adott cég weboldalának karbonlábnyomát, akkor azt látjuk, hogy ha egyszer nézi meg valaki azt az oldalt, az kibocsátás szinten gramm körül szokott lenni. De hát senki sem azért készít weboldalt, hogy azt egyetlen egyszer nézzék meg.
És itt jönnek a pageview-k, az oldalletöltések. Ahányszor megnézik azt az oldalt, annyiszor kell ezt a néhány grammos értéket megszorozni. Ha például egy grammot veszünk egymilliószor, az már egy tonna. Egy magyar hírportál havi szinten 50-60 millió oldalletöltést is produkál. Így már 50-60 tonnáról beszélünk havonta – és akkor még csak egy grammról indultunk.

Ez szokott az a pillanat lenni, amikor az emberek elgondolkodnak: hoppá, itt hirtelen minimum kilogrammokról, de sokszor inkább tonnákról beszélünk. Ekkor merül fel a kérdés: mitől lett ez ennyi? Mert ez így elég sok. A másik kérdés, hogy ha értjük, hogy ez attól sok, mert nagyok a videók, nagyok a képek, túlméretezett a betűtípus – akkor mit lehet ezzel kezdeni? Hogyan lehet ezt kisebbé tenni? Itt szoktak elindulni azok a beszélgetések, amelyek már a megoldások irányába mutatnak.
Szerintem simán lehetne ebben komolyabb állami szerepvállalás is, hiszen ez nemzetgazdasági szinten is értelmezhető. Ahogy az előbb is említettem, a fájlmérettől eljutunk a karbonlábnyomig. A kettő között van egy köztes lépés: az energiafogyasztás. Ez pedig olyan terület, amit a nemzetközi vállalások szerint minden résztvevő országnak csökkentenie kellene, lehetőség szerint egy előre meghatározott, fix pálya mentén. Szerintem mindenképpen megérne egy felmérést például az, hogy az internethasználat milyen mértékben járul hozzá az energiafogyasztáshoz.

A módszertanunk kapcsán még nem említettem, hogy mi nemcsak a cégeknél látjuk a megtakarítási lehetőségeket – például kibocsátás vagy energia szempontjából –, hanem a felhasználók oldalán is. Az általunk használt képlet, amely az energiaigényt számítja, három fő elemből áll:
A szerveroldali energiafelhasználás és az abból származó kibocsátás. Az adatátvitel, vagyis amikor az információ áthalad a hálózaton. A felhasználói oldali energiahasználat, tehát amikor az illető megnyitja az oldalt a saját eszközén. Ez az utóbbi, tehát a felhasználói oldal, több mint 50%-át adja a teljes energiaigénynek. Mi tehát azt is meg tudjuk mondani, hogy ha egy cég optimalizálja a weboldalát, azzal a látogatók – a magánemberek – mennyi energiát tudnak megtakarítani, és ez mennyivel csökkenti a saját személyes kibocsátásukat.
Az is egy jó gondolat szerintem, hogy ez az egész kezdeményezés mutathat egy nonprofit irányba is. Szerencsére egyre több cég ismeri fel, hogy ez a téma fontos az emberek számára. Nemzetközi kutatások is megerősítik ezt. Egy 2023-as globális felmérés szerint például a megkérdezettek 79%-a azt mondta, hogy hajlamos elfordulni azoktól a márkáktól, amelyek nem fenntartható módon működnek – legalábbis az ő megítélésük szerint.
Ez már önmagában is arra utal, hogy a cégek számára fontos lenne ezt komolyan venni. Ha a vásárló számára ez fontos, és ennek hatása van a bevételekre, akkor előbb-utóbb a cégek is elkezdenek ezzel foglalkozni. Elindul egy gazdasági mozgatórugó is – de fontos, hogy mindenki felismerje a saját szerepét ebben.

Nem az a megoldás, hogy a magánemberek egyszerűen nem látogatják meg az adott weboldalt, mert az könnyen egy negatív spirálhoz vezethet. Ehelyett a cégek tudnak tenni azért, hogy javítsák a helyzetet – például azzal, ha optimalizálják a weboldalukat. Ennek ugyanis nemcsak környezeti előnye van, hanem az oldal gyorsabban is töltődik be. Ez jobb felhasználói élményt eredményez, és még a keresési rangsorban is előrébb kerülhet az oldal.Ezek mind olyan érvek, amiket, ha egy cég marketingosztályának elmondunk, akkor jó eséllyel nyitottak lesznek rá. Ráadásul ez lehetőség arra is, hogy még közelebb kerüljenek a meglévő vagy potenciális vásárlókhoz. Innen pedig tovább lehet lépni a pénzügyi osztály felé. Ha csökken a fájlméret, akkor csökken az energiafogyasztás is – ez pedig megjelenhet a céges villanyszámlán. Nem feltétlenül hatalmas nagyságrendű csökkenésről beszélünk, de költségcsökkentés mindenképpen elérhető.

A harmadik aspektus pedig az, hogy ha egy cég valamilyen fenntarthatósági vállalást tett – például net-zero célokat –, akkor egy ponton túl kénytelen lesz karbonkrediteket vásárolni. Teljesen nullára ugyanis nagyon kevés cég tudja csökkenteni a kibocsátását. Ez egy teljesen normális és elfogadott dolog, de pénzbe kerül. Ha viszont csökkenteni tudom a kibocsátásomat, akkor kevesebbet kell költenem karbonkreditekre is.
Ezek azok a szempontok, amelyek alapján szerintem a cégek számára is kézzelfoghatóvá válik, miért érdemes ezzel a területtel foglalkozni. 2023-ban volt még egy másik nemzetközi tanulmány is, amely arra tett kísérletet, hogy kimutassa: ha a fogyasztók környezetbarátnak érzékelnek egy céget, az hogyan jelenik meg annak piaci értékében. Akkor a három legjobb helyen az Amazon, a Tesla és az Apple végzett. Ezek a cégek tízmilliárd dolláros értéknövekedést mutattak fel emiatt. Ez a teljes cégértékhez képest nem hatalmas arány, de a nap végén mégis csak milliárd dollárokról beszélünk. És van még egy utolsó szempont, ami esetleg elgondolkodtathatja a cégeket. A szakirodalomban ezt „zöld prémiumként” (green premium) szokták emlegetni. Ez azt mutatja meg, hogy a fogyasztók mennyivel hajlandók többet fizetni egy termékért, ha azt környezetbarátnak érzik. Egy nemzetközi kutatás alapján ez az érték átlagosan 9,7%. Ez pedig bármelyik cég bevételi oldalán jelentős növekedés lehet – még akkor is, ha csak emiatt érkezik egy majdnem 10%-os pluszbevétel.

Habár naponta nagyon változik a világ, de esetleg egy ilyen 5 éves tervetek van-e? Mi a célotok? Ha esetleg 5 év múlva ugyanígy elbeszélgetnénk, akkor miről szeretnél beszámolni?

Hát, én arról szeretnék beszámolni, hogy a cégeknél fenn van a térképen az, hogy a digitális világnak is van karbonlábnyoma. És értik azt is, hogy ez nem csak karbonlábnyom. Hanem energiahatékonyság is. Fel tudok mutatni – gyakorlatilag csukott szemmel tudok kihúzni a dobozból – olyan projekteket, amiket rögtön meg tudok mutatni, hogy melyik cég, melyik ágazatban milyen eredményeket tudott elérni. Ötéves távlatról beszélgetve mindig fontos látni, hogy van-e már megerősítés a piacról. Hogy látjuk-e azt, hogy abba az irányba tol minket a piac, hogy igenis kell ezzel foglalkozni. Érdemes-e további eszközöket – például mobilapplikációkat, belső rendszereket, vagy akár a mesterséges intelligenciát – felvenni a vizsgálandó elemek vagy a mélyrendű elemek listájára. Két olyan dolog is volt a közelmúltban, ami nagyon jó megerősítés volt számunkra. Az egyik, hogy itt, Magyarországon, az MVM Edison programjába beválogattak minket. Ennek a programnak az a célja, hogy azokat a startupokat, amelyek valamilyen módon az energiaszektorhoz köthető új innovációt hoznak, segítsék abban, hogy minél jobban ki tudják futni a formájukat. A másik pedig: tavaly ősszel nyertünk egy nemzetközi díjat a fenntarthatóság és hatékonyság kategóriában. Ez a Media Space Global Change Makers díja volt – a globális változást generáló cégek és startupok versenye. Ott sikerült nekünk egy díjat nyerni a hatékonyság és fenntarthatóság kategóriában, ami szintén nagyon jó megerősítés volt számunkra.Úgyhogy nagyon bízunk abban, hogy az az irány, amerre mi tartunk, egy általánosabb irány lesz majd, és lesznek követőink is. Mi valahova ide szeretnénk elérni – és ezt nemzetközi szinten. Most azt látjuk, hogy még nemzetközi szinten is újdonságnak számít az, amiről mi beszélgetünk. A mesterséges intelligencia egyébként eléggé megtolta ezt a dolgot. Az a hatalmas energiaigény már most is ott van az emberek fejében, és erre elég jól lehet hivatkozni akkor, amikor elkezdünk beszélni arról, hogy a mesterséges intelligenciát is lehetne energiahatékonyabban csinálni. Mert vannak ilyen módszerek. Másrészt, annak is van karbonlábnyoma, épp az energiafogyasztása miatt. Egyébként erről is csináltunk egy vizsgálatot. Hát, szép nagy számok jöttek ki ott is.

Amikor az ember belép Udine történelmi belvárosába vagy végigsétál Conegliano szőlőültetésekkel borított domboldalain, szinte tapintható a különbség az ország más vidékeihez képest. Friuli Venezia Giulia és Veneto régiói nemcsak festői tájakkal és kulturális örökséggel büszkélkedhetnek, hanem kimagasló életszínvonallal is. Míg Dél-Olaszországban a GDP az Európai Unió átlagának csupán körülbelül 50%-át éri el, addig Észak-Olaszország egyes régiói – mint Friuli Venezia Giulia vagy Veneto – akár 150%-os teljesítményt is produkálnak. A munkanélküliségi ráta alacsonyabb, a közszolgáltatások megbízhatóbbak, az infrastruktúra korszerűbb, és a régiók gazdasági önszerveződése is jóval fejlettebb. A siker mögött nem egyetlen varázsütés áll, hanem egy összetett gazdasági és társadalmi szerveződési forma, amely az elmúlt évtizedekben tudatosan épült ki. Ez a klaszter modell.
Útinapló Olaszországból a klaszterek belső világáról.

Dolce vita – kicsit másképp: a klaszterek jelentősége

A klaszterek olyan földrajzilag koncentrált ökoszisztémák, amelyekben különböző típusú szereplők – vállalatok, beszállítók, szolgáltatók, kutatóintézetek, egyetemek, civil szervezetek és önkormányzatok – szoros, egymást kiegészítő kapcsolatban működnek. A klaszterek lényege, hogy a résztvevők közötti együttműködés nem csupán horizontális – tehát nem csak versenytársai egymásnak –, hanem vertikális és hálózati is lehet. A közelségük lehetővé teszi a gyors tudásmegosztást, az informális kapcsolati tőke kiaknázását, az erőforrások közös használatát, és a regionális versenyképesség erősödését. A klaszterek lényegében nemcsak a versenyt, hanem a társadalmi együttműködést is újraértelmezik, és egyensúlyt teremtenek a piaci és a közösségi logikák között.

Mi lapul a klaszterekben?

Mezőgazdaság, borászat, precíziós mechanikai gyártás, Industry 4.0, sonka, de kreatív ipar, üveglámpák és luxusbútorok is. Friuli Venezia Giulia és Veneto régiók klaszterei színes palettát töltenek ki.

Friuli Venezia Giuliaban a precíziós iparágak és az élelmiszeripari klaszterek dominálnak. Utazásunk során ellátogattunk az itt található Lean Experience Factory-be (LEF), amely világszinten is egyedülálló gyakorlati képzést és digitalizációs eszközöket nyújt a klaszterben fejlődni kívánó vállalatoknak. Az Industry 4.0 gyakorlati megvalósulását oktatják, tehát hogy miként tudják a vállalatok beemelni az intelligens gyártási folyamatokat és informáltabb döntéshozatalt a munkájukba, illetve növelni ezáltal a termelékenységüket.

Friuli Venezia Giulia régió agrár-élelmiszeripari és biogazdasági klaszterét rendkívül sokféle értéklánc és különböző vállalattípus jellemzi. A vidék érintetlen jellege, valamint a térség domborzati viszonyai elősegítették a kis mennyiségű, de minőségi termelés kialakulását és fennmaradását. A népsűrűség alacsony, de az ebből fakadó környezettudatosság ma olyan előnyt jelent, amellyel csak kevés más nemzeti térség büszkélkedhet. A klaszter egyik csillaga a San Daniele sonka, mely a pármai mellett a legismertebb olasz sonka. Emellett kiemelkedő a régió borászatban is, utunk során így meglátogattuk a Pitars borászatot, ami kiváló példája annak, hogyan lehet a fenntarthatóság, minőség és hagyomány szinergiájából nemzetközileg is versenyképes márkát építeni. A régió termékeit összefogó Io Sono Friuli Venezia Giulia egy kollektív védjegy és regionális márka, amely a régió fenntartható és nyomon követhető élelmiszeripari termékeit és vállalkozásait hivatott azonosítani és népszerűsíteni. A kezdeményezés célja, hogy elősegítse a helyi gazdaság fejlődését, de ösztönözze a tudatos fogyasztást, és emellett erősítse a régió identitását és közösségi összetartozását. A védjegy jelenleg több mint 436 vállalkozást és 1260 terméket foglal magában, valamint 171 étterem és kereskedő is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A másik meglátogatott régió, Veneto területén a kreatív ipar, a design és a kézműves hagyományok vannak erősen jelen máig. A Luce in Veneto egy dinamikus és innovatív klaszter, egy mintegy 50 kis- és középvállalkozásból álló hálózat az okos világítástechnikai szektorban. A klaszter célja, hogy összekapcsolja a különböző vállalatokat és azok egyedi szaktudását, ezáltal szinergiákat teremtsen és új üzleti lehetőségeket generáljon számukra, akár nemzetközi szinten. A klaszterből a Patrizia Volpato világítástechnikai vállalatot látogattuk meg, akik dekoratív, muránói üvegből készült világítótesteket gyártanak, kis szériában, magas művészeti értékkel, prémium és luxus kategóriában.

Hozzájuk hasonlóan régióban található MyWood vállalat is alacsony mennyiségben, de luxus szinten dolgozik. Különleges 3D-s tervezési technológiával készítenek luxusbútorokat jachtokra és butikszállodákba, hangsúlyozva a kézművesség és digitalizáció összehangolását.

Az olasz gazdaság keretei: kihívások és lehetőségek

Olaszország gazdasága az elmúlt évtizedekben nem volt mentes a kihívásoktól: magas államadósság, alacsony termelékenységi szint, régiós különbségek, politikai bizonytalanság. Ennek ellenére a klaszterek által szervezett régiók – különösen Északkelet-Olaszországban – képesek voltak a nemzetközi versenyképesség szintjére emelkedni. Ennek oka nemcsak a történelmi ipari bázis megléte, hanem az is, hogy ezek a klaszterek egyfajta „gazdasági szövetségként” is működnek: összekötik a kormányzati, kutatási és vállalkozói szférákat, és képesek célzottan reagálni a digitalizáció, fenntarthatóság vagy munkaerőhiány kihívásaira. Innovációs központjaik példaértékű módon működnek közre a tudásalapú gazdaság kiépítésében, miközben a klaszterek által hordozott társadalmi hálók erősítik a regionális rezilienciát.

Mit tanulhatunk az olasz klaszterek világából?

Az északolasz klaszterek nem csupán jól működő gazdasági modellek, hanem inspiráló példái annak, hogy hogyan lehet helyi értékekből, társadalmi kapcsolatokból és közös tudásból olyan ökoszisztémát építeni, amely globálisan is versenyképes marad. Itt nemcsak a profit számít, hanem a minőség, a közösség, a forma és a fenntarthatóság – és ezek azok az értékek, amelyek révén a „dolce vita” valóban élhető és fenntartható maradhat a 21. században is.

Ausztrália választott: a jelenlegi kormány folytathatja a munkáját. Noha néhány hónappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy Peter Dutton jobboldali koalíciója le fogja váltani Anthony Albanese hivatalban lévő munkáspárti kormányát, a közvélemény-kutatások hirtelen irányt váltottak, és végül a Munkáspárt nemcsak megtartotta a hatalmat, de még nagyobb többséget is szerzett, mint 2022-ben. Ez újabb három évnyi, progresszív kormányzást jelent Ausztráliának Albanese vezetésével.

Hogyan működik Ausztrália választási rendszere? Mi történt pontosan ezen a választáson? Milyen következményekkel járhat ez az ország jövőjére nézve?

Kép forrása: ABC News

Választási rendszer

Ausztráliának kétkamarás parlamentje van: a Szenátus és Képviselőház. A Képviselőház a tényleges törvényhozó testület, itt születnek az új törvényjavaslatok. A Szenátus inkább egyfajta felülvizsgálati feladatokat ellátó testületként működik, amely ellenőrzi és jóváhagyja a Képviselőház által elfogadott törvényeket.

Szenátus

A Szenátusnak összesen 76 tagja van: mind a hat ausztrál államból 12 szenátor kerül be, valamint két-két fő a két belső területről (Ausztráliai fővárosi terület és Északi terület). Őket úgynevezett „átruházható szavazatos” rendszerben választják meg, ahol az államok és területek többtagú választókörzetként működnek.

Ez azt jelenti, hogy a jelöltek megválasztásához el kell érniük egy meghatározott szavazatszámot – ezt nevezik kvótának. A szavazók több jelöltet is rangsorolhatnak a szimpátiájuk szerint. Először az első helyre leadott szavazatokat számolják össze, és aki eléri a kvótát, bekerül a Szenátusba. Ezután az ő második helyre adott szavazataikat újraosztják. Ha senki sem éri el a kvótát, akkor a legkevesebb szavazatot kapó kiesik, és az ő szavazatai kerülnek újraelosztásra. Ez a folyamat addig ismétlődik, amíg elegendő jelölt el nem éri a kvótát. Fontos, hogy minden választáson csak 40 szenátori hely kerül kiosztásra: államonként 6, valamint a két terület 4 helye.

Electoral Commission of Queensland

Képviselőház

A Képviselőház 151 tagból áll, őket egyéni választókerületekben választják meg, ahol minden kerület azonos számú választót képvisel. A képviselőket egy „alternatív szavazásos” rendszerrel választják meg. Ez hasonlít a brit rendszerhez, de van egy különbség: ha egy jelölt sem kapja meg az 50%-ot, akkor a legkevesebb szavazatot kapó jelölt kiesik, és a második helyre adott szavazatait újraosztják. Ez a folyamat addig tart, míg valamelyik jelölt át nem lépi az 50%-os küszöböt.

Kép forrása: Parliament Education Office

A kétkamarás rendszer eltérő választási módszerei miatt a Szenátus és a Képviselőház összetétele gyakran különbözik: míg a Képviselőházat a két nagy párt dominálja, addig a Szenátusban a kisebb pártok és függetlenek is jobban jelen vannak. Az eltérést tovább erősíti, hogy Ausztráliában kötelező a szavazás – aki nem megy el, és nincs rá elfogadható indoka, annak 20 dollár bírságot kell fizetnie. Emiatt olyan választók is leadják a voksukat, akik egyébként távol maradnának – és így könnyebben kapnak szavazatot a „különc” jelöltek is.

Ausztrál belpolitika

Az ausztrál politikai életet hosszú időn keresztül két nagy párt uralta: baloldalon a Munkáspárt (Labor), jobboldalon pedig a Liberális–Nemzeti Koalíció, amelyet egyszerűen csak Koalíciónak hívnak. Szövetségi választásokat háromévente tartanak. Az előzőt 2022-ben rendezték meg, ahol a Koalíció – amely 2013 óta volt hatalmon – elvesztette többségét, és a Munkáspárt 77 mandátumot szerzett a Koalíció 58 helyével szemben. Ez volt az első Munkáspárti többség 2007 óta, és a Koalíció legrosszabb eredménye 1946 óta.

Az akkori választás másik fontos fejleménye volt a Zöldek előretörése, akik 4 helyet szereztek, valamint a „Függetlenek” sikere – ez egy gyűjtőnév a társadalmilag liberális, helyi fókuszú jelöltekre. Ők 7 városi körzetet nyertek meg, amelyek korábban a Koalíció fellegvárai voltak. Mindez részben annak köszönhető, hogy egyre több ausztrál választó ábrándul ki a két nagy párt vetélkedéséből. A két nagy párt támogatottsága 2000-es években még 85% felett volt, ma pedig már 70% alatt van – hasonló a tendencia Nagy-Britanniában és Kanadában.

Kép forrása: ABC News

Azonban az utóbbi hetekben a közvélemény-kutatások megfordultak, és végül a Munkáspárt nemcsak hogy megőrizte a hatalmát, de még több helyet is szerzett, mint 2022-ben. A Munkáspárt 35%-os elsődleges szavazatarányt és 85 képviselői helyet nyert a Képviselőházban, míg a Koalíció csupán 31,5%-ot szerzett, és mindössze 36 helyet.

Ez kétségtelenül jó hír Anthony Albanese számára, de fontos megérteni, hogy ez nem a Munkáspárt kimagasló teljesítménye, hanem inkább a Koalíció katasztrofális szereplése miatt történt így. A Munkáspárt elsődleges szavazataránya ugyanis alig nőtt a 2022-es eredményhez képest – valójában szinte megegyezik azzal a 2016-os aránnyal, amikor elveszítették a választást Malcolm Turnbull Koalíciós miniszterelnökkel szemben. Igazából ez egy rendkívül gyenge szereplés volt a Koalíció részéről, hiszen az elsődleges szavazatarányuk négy százalékponttal csökkent, ami  a legrosszabb eredményük 1949 óta.

Három fő oka lehet, hogy a Koalíció ennyire rosszul szerepelt:

Először is, a felmérések szerint minél többet láttak a választók Peter Duttonból, annál kevésbé kedvelték őt. Anthony Albanese messze jobban állt a népszerűségi versenyben, amikor arról kérdezték az embereket, kit látnának szívesebben miniszterelnökként.

Másodszor, bár Dutton gazdasági fókusza – különösen az infláció, a megélhetési költségek és a lakhatási válság hangsúlyozása – eleinte politikai előnyt jelentett, a túlzásai és ellentmondásos nyilatkozatai aláásták a hitelességét. Például többször is azt állította, hogy az élelmiszerárak 30%-kal nőttek, az áram pedig 1300 dollárral drágult a Munkáspárt kormányzása alatt – de egyik állítás sem állta meg a helyét. Valójában az infláció az utóbbi időben jelentősen csökkent. Emellett Dutton bírálta Albanese adócsökkentéseit, mondván, az felelőtlen, miközben azt is állította, hogy hosszú távon az ő kormánya alacsonyabb adókat biztosítana – ez a kettősség ellentmondásos volt.

Kép forrása: ABC News

Harmadszor, Duttont rontotta Trumphoz fűződő kapcsolata is. Kezdetben úgy próbálta pozicionálni magát, mint az „ausztrál Trump”, sőt a baloldalon gúnyosan „Emu Trumpnak” becézték. Politikai javaslatai között szerepelt a közszféra drasztikus leépítése és egy népszavazás arról, hogy kiutasítsanak-e kettős állampolgárságú elítélt bűnözőket. Ezek a trumpi ötletek azonban visszaütöttek, mivel Trump nem különösebben népszerű Ausztráliában.

Persze Albanese helyzete ettől még nem könnyű. Annak ellenére, hogy a kampány során javultak a népszerűségi mutatói, ez a választás sokkal inkább a Koalíció kudarcáról szólt, mint a Munkáspárt sikeréről. Ha Albanese újra nyerni akar a következő választáson, akkor most már valódi előrelépést kell felmutatnia – különösen a gazdaság és a lakhatási válság terén.

Ausztrália ugyanis jelenleg az egyik legsúlyosabb lakhatási válsággal küzd a fejlett világban. Az országban az elmúlt években látványosan megugrottak az ingatlanárak és a bérleti díjak, miközben az új lakások építése nem tud lépést tartani a népességnövekedéssel. Az albérletek ára rekordmagasságban van, és egyre több fiatal ausztrál érzi úgy, hogy teljesen elérhetetlenné vált számukra az otthonteremtés.

A probléma az, hogy Albanese kormánya eddig keveset tett, hogy kézzelfoghatóan javítson a helyzeten.

Bár ígéreteket tettek arra, hogy támogatják a lakásépítéseket és bővítik a szociális bérlakás-állományt, a választók egyre türelmetlenebbek, és sokan úgy érzik, a kormány nem halad elég gyorsan. Ez könnyen kihívássá válhat a következő választáson, ha nem változik a helyzet.

A második világháború utáni korszakban egyedülálló történet bontakozott ki, amikor a török migráció alakította Németország kulturális tájképét. Globális kirakós játékunkban a Törökország és Németország közötti bonyolult kapcsolat megértése kulcsfontosságú darabkává válik. 

A II. világháborút követően egy egyedülálló fejezet bontakozott ki, amikor a törökök Németországba vándoroltak, és megszületett a török diaszpóra. A gazdasági életben a török vendégmunkások révén alakult ki együttműködés, akiknek hozzájárulása iparágakat formált. Ez az út azonban nem volt akadályoktól mentes, mivel a szociokulturális integráció kihívások elé állította a török bevándorlókat. A politikai színpadon jelentős mérföldkövek történtek, amelyek kulcsfontosságúak lettek a Törökország és Németország közötti kétoldalú kapcsolatok kialakításában. Ez a történelmi fejlődés sokszínű vásznat fest, amely tükrözi a török-német kapcsolatok szövevényét alkotó bonyolult szálakat.

A török-német kapcsolatok modern táján számos kihívás alakítja a két nemzet közötti dinamikát.

A gazdasági egyenlőtlenségek és a munkaerő-piaci problémák akadályokat gördítenek, amelyek az inkluzív növekedés érdekében tett együttműködési erőfeszítéseket igényelnek. A diplomáciai feszültségek és a politikai nézeteltérések bonyolítják a kapcsolatot, és nyílt párbeszédet tesznek szükségessé a megoldás érdekében. A média szerepe a közvélemény megítélésének alakításában döntő fontosságúvá válik, és befolyásolja, hogy a két társadalom hogyan látja egymást. E kortárs kihívások kezelése elengedhetetlen a hídépítéshez és a Törökország és Németország közötti harmonikus kapcsolat ápolásához.

(forrás)

A Törökország és Németország közötti gazdasági kapcsolatok terén együttműködésük olyan, mint egy kölcsönös előnyökkel járó tánc. Ha a kereskedelmi kapcsolatokban elmélyedünk, az áruk és szolgáltatások cseréje olyan élénk partnerséget hoz létre, amely nemcsak a két gazdaságot lendíti fel, hanem a kulturális cserét is hozzáteszi. A befektetési trendek az egymás lehetőségeibe vetett közös bizalomról árulkodnak, amely olyan, mint egy határokon átívelő bizalmi kézfogás. A közös kezdeményezések és projektek tovább erősítik ezt a kapcsolatot, és olyanok, mint egy közös remekmű, amelyet mindkét nemzet ecsetjeivel festettek. Ahogy feltárjuk a lehetséges fejlesztési területeket, egyértelmű, hogy a jövő izgalmas lehetőségeket tartogat egy még harmonikusabb gazdasági duett számára.

A török-német kapcsolatok gazdag szövevényében a szociokulturális integráció feltárása egy vibráló tájat tár fel. A kulturális csereprogramok és kezdeményezések hídként szolgálnak, elősegítve a közösségek közötti megértést.

Az oktatás és a nyelv kulcsfontosságú elemként szolgál, és nyitja meg a zökkenőmentes integráció kapuit. A közösségépítő erőfeszítések a városrészek szívügyévé válnak, és a kultúrák közötti párbeszéd révén felvállalják a sokszínűséget. Ezek az elemek együttesen egy dinamikus keveredés képét festik meg, ahol a közös tapasztalatok és kapcsolatok a harmonikus együttélés szövetét szövik a német társadalom multikulturális mozaikjában.

A magas szintű találkozóktól a nemzetközi színtéren tett közös erőfeszítésekig a két ország olyan diplomáciai táncot járt, amely tükrözi közös érdekeiket és időnkénti különbségeiket. Törökország európai és globális ügyekben betöltött szerepe kulcsfontosságú elem, amely befolyásolja a kétoldalú kapcsolatok alakulását. A geopolitikai események - a regionális konfliktusoktól kezdve a globális politikai változásokig - rányomták bélyegüket ezekre a kapcsolatokra. Az Európai Unió közvetítőként és befolyásolóként jelentős szerepet játszik a Törökország és Németország közötti dinamika alakításában.

(Forrás)

A szorosabb kötelékek előmozdításához elengedhetetlenek a kortárs kihívások kezelésére irányuló stratégiák, legyenek azok kulturális vagy gazdasági jellegűek. A fokozott gazdasági együttműködés lehetőségei a növekedés és a kölcsönös előnyök izgalmas lehetőségeit kínálják. Az alulról jövő kezdeményezések hangsúlyozása áthidalhatja a társadalmi szakadékokat, és elősegítheti a mélyebb, őszintébb megértést Törökország és Németország népei között. Miközben ezek a nemzetek a nemzetközi kapcsolatok bonyolult világában navigálnak, a fényesebb jövő lehetősége a diplomáciai érzéken, a stratégiai tervezésen és a közös értékek iránti elkötelezettségen múlik.
A török-német kapcsolatok jövőjét tekintve vannak ígéretes fejlődési lehetőségek. Diplomáciai szempontból a nyílt kommunikációs csatornák előmozdítása és a kulturális diplomáciai kezdeményezések felkarolása erősítheti a két nemzet közötti megértést.A kortárs kihívások kezeléséhez elengedhetetlen a kulturális különbségek és a közös értékek kölcsönös tiszteletben tartása. Emellett mindkét ország megvizsgálhatja a gazdasági együttműködés fokozásának lehetőségeit közös vállalkozások és kereskedelmi partnerségek révén, kihasználva saját erősségeiket. Ezen túlmenően az alulról jövő kezdeményezések létfontosságú szerepet játszanak a polgárok kölcsönös megértésének előmozdításában. A közösségek részt vehetnek kulturális csereprogramokban és együttműködési projektekben, hogy helyi szinten áthidalják a szakadékokat és kapcsolatokat építsenek. Összefoglalva, ez az esszé rávilágított a török-német kapcsolatok bonyolult történetére, kihívásaira és lehetőségeire. Hangsúlyozva e kapcsolatok dinamikus jellegét, alapvető fontosságú a folyamatos párbeszéd és együttműködés ösztönzése a közös jövő érdekében. A közös alapokra építve és a múltból tanulva Törökország és Németország olyan rugalmas partnerséget alakíthat ki, amely mindkét nemzet számára előnyös és hozzájárul a globális harmóniához.

(Borítókép forrása: Infostart)