Reaktor

A multik küldetése hazugság – podcast Kötter Tamással
A multik küldetése hazugság – podcast Kötter Tamással

A civilben ügyvédként praktizáló író szerint szakadék van az apák és gyermekeik között, mert utóbbiak a kultúrmarxizmus, neoliberalizmus szörnyszülöttei. Jön egy globalista kapitalista nemzedék, ami nem kötődik a helyhez, ahova született. Miért csak a (felső) középosztály életéről ír? Miért nehezebb a nőknek, mint a férfiaknak? Podcast Kötter Tamással.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megtekintés Youtube-on

411957_kotter_tamas_foto_ficsor_marton.jpg

A kortárs magyar irodalmi életben 2012 óta jelentkezel novellákkal, regényekkel. Miért választottál szerzői álnevet, ami nem is teljes álnév, hiszen Biczi Tamásnak hívnak?

Most lebuktam. Azért, mert két külön entitást, személyiséget szerettem volna létrehozni és úgy gondolom, hogy sikerült is. Az internet világában járunk és nem akartam, hogy a kettő keveredjen.

A magyar irodalomban eddig nem nagyon foglalkoztak a budapesti felső középosztály, az ügyvédek, a menedzserek „édes” életével. Ennek mi az oka? Tudatosan kezdted el betölteni ezt az űrt?

Két oka van. Az első, hogy ez a réteg a ’90-es évek elején jött létre a kapitalizálódással, egy újfajta osztálytársadalom kialakulásával. Magam is akkor kezdtem el az egyetemet, aztán a ’90-es évek közepén végeztem, így ott voltam a kezdeti növekedésénél. Aztán ez szárba szökkent, ma teljes pompájában virágzik. Kicsit úgy érzem, hogy el is virágzott bizonyos értelemben. Élethelyzeteket tudtam megfigyelni, tapasztalatokat tudtam gyűjteni a saját és körülöttem élők életéből. Ez és irodalmi élmények inspiráltak az írásra. Meghatározó volt Bret Easton Ellis munkássága. A másik ok pedig az, hogy a magyar írók nem mozognak ebben a közegben. Nincsen olyan kettős identitásuk, mint nekem. Általában bölcsészkaron végeznek, ami nagyszerű dolog, hiszen jó előképzést kapnak az irodalomhoz, az esztétikai érzékük rendkívül kifinomult és nagyon szépen írnak, de bizonyos tájakat nem tudnak bejárni. És az ne is írjon vadásznovellát, aki még életében egyszer sem sütött el puskát!

img-7959.jpg

Mit jelent az, hogy a virágzó elsőgenerációs kapitalisták kezdenek elvirágozni?

Ezzel a szociológia területére lépünk. Elvirágzik az én korosztályom, aztán jön egy új korosztály, ami már a globalista kapitalisták osztályához tartozik. Laptop generációnak hívom őket. Van egy erős réteg köztük, aminek az életének a bánata, problémája, hogy magyarnak született és kénytelen legalább egy darabig ebben a lokalitásban élni. Teljesen elszakadtak érzelmileg, anyagilag és munkában a lokalitástól. A globalitás szintjén helyezik el magukat abban, hogy kikkel vannak egy fogyasztási színvonalon. Hozzájuk akarnak hasonlítani, éljenek ezek az emberek Berlinben, Párizsban, Londonban vagy New Yorkban. Ez a Netflix-generáció, aki a véleményét is onnan nyeri. Megmondom őszintén, hogy nem vagyok túl jó véleménnyel róluk.

A ’90-es évek feltörekvő generációja még nem gondolkodott ennyire globálisan?

Nem, ők még a lokalitáshoz voltak kötve. Részben az itt állomásozó multinacionális vállalatok segédcsapataiként, kiszolgálóiként működtek. Másrészt pedig egy klasszikusabb műveltséget hoztak magukkal a késő Kádár-rendszerből. Ez arra a korszakra azért jellemző volt. Egy régi Bikini-számmal jellemezném a mai fiatal globalista yuppie-kat: „Keresztrejtvény-megfejtésből / szerezted a műveltséget”. Ők pedig a Facebook görgetéséből és a Netflixről szerzik a műveltségüket, ezért nincsen olyan mély világlátásuk, mint az előttük járó generációnak. Más kultúrközegben mozognak, mást tartanak „jó életnek”. Ugye minden politika és társadalom arról szól, hogy mit tartunk „jó életnek”. Ők teljesen mást tartanak annak, mint az én korosztályom.

Úgy is mutatod be őket a könyveidben, mint akik boldogtalan emberek egy boldogtalan korban. Ebből mi lehet a kiút?

Az identitáskeresés.

Identitások nélkül nem lehet élni.

Ezt ismerte fel például az Egyesült Államokból induló „cancel culture”. Ha másból nem, Michel Houellebecq Elemi részecskék c. könyvéből tudjuk, hogy nem volt olyan az Egyesült Államokból induló divathullám vagy hülyeség a dzsesszkorszak óta, ami Nyugat-Európát, majd Európát ne tarolta volna le. Elkezdték eltörölni a múltat, ledönteni a konföderációs szobrokat, ledönteni az alapító atyák szobrait, ledönteni mindent, de rájöttek, hogy identitás nélkül nem lehet élni. Egy kreált identitást próbálnak maguknak kovácsolni. Például nem a függetlenségi nyilatkozathoz kötik az Amerikai Egyesült Államok létrejöttét, hanem 1619-hez, az első telepesek megjelenéséhez. Ezek a történetek mindig az identitásokról szólnak. Akinek nincsen, az folyóssá válik. Nincsen mibe kapaszkodnia, nincsen közössége, nincsen hazája, nincsen semmije, előbb-utóbb elmosódik. Ezek az emberek azok, akik lecsukják a laptopjukat és elmennek egy másik városba ugyanazt a munkát végezni és ugyanolyan jól érzik magukat. Legalábbis azt gondolják, hogy ugyanolyan jól érzik magukat, hiszen ugyanúgy fogyaszthatnak. Az egyik regényemben ezt úgy fejeztem ki, hogy a Four Seasons és a Ritz hotelek légkondicionált aulája mindenhol ugyanolyan. Ugyanolyan hőmérsékletre van állítva mindegyik nagyvárosban.

A Rablóhalak a budapesti elitet mutatta be, a Dögkeselyűkben a multis kultúrával, A harcból nincs elbocsátásban az ex-valóságshow szereplőkkel, míg az IKEA, vasárnapban a középosztállyal foglalkozol. Különböző célközönségeknek szólnak ezek a művek?

Nem annyira. Az IKEA, vasárnap szintén a „technikusokról” szól (a közgazdaságtan hívja így azokat a vagyon, műveltség, társadalmi elhelyezkedés alapján középosztálybeli embereket, akik a nagy multiknál a tényleges munkát végzik). Az IKEA, vasárnap két multinál dolgozó barát életközépi válságát írja le.

Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik éppen azért küzdenek, tanulnak, hogy egy jó multis állást elcsípve az IKEA-ban kedvükre vadászhassanak bútorokat az albérletükbe?

Két dolgot. Először is ne utasítsák el a munkaajánlatot, mert a munka egy szükséges dolog. Egyrészt a munka teszi az embert emberré, másrészt, ha nem vagy gazdag örökös, akkor valamiből meg kell élned. De ne higgyék el a hazugságokat! A multi nem egy nagy család. A nagy családból nem teszik ki a nagymamát, ha már nem tud munkát végezni – legalábbis jobb helyeken. Ne higgyék el, hogy küldetése van egy multinacionális nagyvállalatnak! Minden nagyvállalatnak kényszerűen egy küldetése van, a legrövidebb időn belül a lehető legnagyobb profit termelése. Minden más hazugság, szemfényvesztés, álca, beetetés. Olyasmi ez, mint Orwell Állatfarm c. könyvében, ahol hazugságban élnek a farm lakói. Ugyanilyen nagy hazugság a multi is.

Egy háború kitörésekor sokakat lelkesítenek az érdemek, a hőstettek. Lehet ezzel párhuzamot vonni?

Nem. A háború nagyon tiszta, világosan látod, hogy mit és miért teszel. A háborút nem az ellen vívod, aki szemben áll veled, mert egy ugyanolyan férfi, mint te, hanem azokat véded, akik mögötted vannak. Ez egy erkölcsi kötelesség. Teljesen mindegy, hogy igazságos vagy igazságtalan a háború, egy katonának nem szabad mérlegelnie, tennie kell a dolgát. A multinál egy jól felépített marketing-hálózat tartja egyben ezt a közösséget és ösztökéli minél nagyobb teljesítményre, hogy gyorsabban és többet termeljenek a tulajdonosoknak, akik sokszor láthatatlanok. Olyan tulajdonosoknak, akiknek annyi készpénzük van, hogy páncéltermeket kell bérelniük adózási szempontok miatt, hogy ott tonnaszámra tárolják a papírpénzt.

Legyünk tisztában azzal, hogy a munkaerőnket eladjuk a piacon, ezért fizetnek nekünk és ennyi. Itt álljunk meg lelkiekben!

A modernitás egyik alapkövetelménye a pénzmutatás. Lehet, hogy a multi elvár tőlünk dolgokat, de ne higgyük el. Nem az a lényeg, hogy formálisan mit csinálunk.

Nem csak Budapesten van jelen a multis kultúra. Győr mellől származol, a könyveidben mégis kizárólag budapesti történeteket és szereplőket mutatsz be.

Budapest az egyetlen „a város”. Amikor Periklésztől megkérdezték, hogy mi a fenének épít annyi mindent Athénban, azt felelte, hogy „mert a város megérdemli”. Budapest sajnos Magyarország egyetlen igazi városa, amit a városlakók egy része, mondjuk húsz százaléka városként használ. Olyan profán dolgokban merül ez ki, hogy kávéházak, éttermek, bisztrók tömege tud létezni a városban, mert van célközönsége. Emberek mindennapjainak része, hogy kint reggeliznek, ebédelnek, vacsoráznak. Nem ünnep-, hanem életvitel-szerűen. Ettől város egy város, és a népességszámtól. Győrnek is az az egyik problémája, hogy nem éri el a kritikus tömeget a lakossága és ezért bizonyos szektorok csökevényesen vagy nem nagyon tudnak fennmaradni. A lélekszám nagyon fontos, és hogy a várost városként tudjuk használni.

A regényeidben nem írsz a felső középosztálytól lefelé elhelyezkedőkről. Miért?

Azt a magyar irodalom már nagyon szépen feldolgozta Tar Sándortól Kiss Tibor Noéig. Olyan területre tévednék, amire sem bejárásom, sem kedvem nincsen. Nem ismerem őket. Olyan csatatéren kéne megvívnom a harcot, ahol eleve vesztésre vagyok ítélve. Biztos, hogy nem fogok írni a társadalom perifériájáról, mert egyszerűen nem ismerem őket. Az irodalom is olyan, mint egy üzleti tárgyalás. Rendben van, hogy egy köteg papírt teszünk le az asztalra és a végén fél órán keresztül csak aláírunk. De ha belenézel az üzletfeled szemébe, „megszagolod”, érzed a kisugárzását, akkor egyből tudod, hogy megkötöd-e az üzletet vele, vagy bele sem vágsz. Nem ismerem ezeknek az embereknek a hétköznapjait, a problémáit, hogy hol hasadnak, mi a konfliktus bennük. Sztereotip elképzeléseim vannak, arra viszont kár a papírt és az olvasók figyelmét pazarolni.

Viszont pontosan írod le, hogy hol nyaral, telel, kirándul, ebédel a felsőközép. Ez kutatómunka eredménye, vagy saját tapasztalat? Mennyi van belőled a könyvekben?

Részben saját tapasztalat, hiszen magam is középosztálybeli vagyok. Amikor pedig az IKEA-ban megírtam, hogy elmondja az egyik főhős, hogy milyen kiszámítható és egyenesvonalú az élete, akkor direkt sztereotipizáltam. Az ebben a rétegben legfelkapottabb, legismertebb, legtöbbet emlegetett helyeket írtam le. Részben azért, hogy magára ismerjen az olvasó és picit mosolyogjon. Tudjuk a Micimackó óta, hogy szeretjük, ha a mese rólunk is szól. Részben pedig azért, hogy egy körképet mutassak.

Egy irodalomkritikus olvasata a könyveidről: „nincsenek nyertesek, a hatalom, a pénz, a csillogás, a drogok és a fiatal, szexis, kívánatos nők hajkurászása mindenkit felőröl”. Tényleg senki nem tud harmonikusan létezni az elitben?

De, vannak olyan emberek. Általában mind klasszikus műveltségűek, mindegyiküknek van családja, gyermeke, ami leköti őket és kellő öniróniával rendelkeznek az életre. Visszatérve a kritikus megjegyzésére, azért ilyenek a hőseim, mert a próza nem nélkülözheti a brutális konfliktusokat. A magyar népmesék tele vannak konfliktusokkal. Elrabolt királylányokkal, megoldandó feladatokkal, és így tovább. Itt pedig az a konfliktus, hogy az emberek, akik középosztálybeli életet élnek, elhiszik a nagy mesét, ami az internetről, televízióból árad nap, mint nap, brutális erősséggel az agyuk felé. Azt gondolják, hogy a pozíciójuk, keresetük feljogosítja őket arra, hogy bizonyos szituációkba belemenjenek, megkapjanak bizonyos dolgokat. Mióta irodalom van, úgy négy-ötezer éve van egy vágy a fiatalság iránt a férfiakban, és ez konfliktust szül. Nem kaphatsz meg mindent, amire vágysz, sőt, általában azt nem kaphatod meg. Mire eljutsz odáig, hogy megkaphatnád, már megkopsz, megöregedsz, ott állsz a leomló falak előtt egy elvásott bakancsban. Ez szüli a konfliktust. Olyan vagy, mint egy gázzal megtöltött luftballon, amit a szobában elengednek. Szállsz, szállsz felfelé és a valóság megállít, ami a plafon. Ebből lesznek a szörnyű konfliktusok és a szörnyű fájdalmak.

Csak a férfiakban él ilyen vágy? Írásaidban a nők gyakran státuszszimbólumként, szexuális segédeszközként szerepelnek. Ilyen nőket látsz magad körül?

A nők helyzete nehezebb, mondta Michel Houellebecq, mert a férfiak elkeserednek, isznak, büdös szájjal ébrednek, aztán hamar feldobják a talpukat, de a nőknek hosszúra nyúlik a szenvedésük. Nyilvánvaló, hogy ezek a férfiak vágynak valamire, és ez a fiatalság, a fiatal nők szerelme.

Semmiben sem tudjuk meglátni magunkat, hogy mire vittük az életben és mik vagyunk mi, csak egy másik ember tekintetében. Egy férfi egy nőében, egy nő egy férfiéban, szerencsés esetben.

Ezért vannak az órák, az autók, az öltönyök. A végén minden ebben képeződik le, egy bizonyos életkorig természetesen. Erre vágynak az emberek, hogy meglássák, hogy kik ők valójában, mire vitték az életben és néhány pillanatra megkaphassák azt a csodálatos dolgot, ami talán kimaradt az életükből, mert a létükért küzdöttek, amíg felépítették a karrierjüket. Ez pedig a szerelem. A szerelem pedig mindig drágán méri magát és nagy árat kell érte fizetni.

Te a feleséged szemében látod még meg ezt a dolgot?

Mivel nincs itt az ügyvédem, mondanám, hogy nem válaszolok erre. Természetesen egy társas kapcsolat erről szól.

Az IKEA, vasárnap c. könyvedben a szülőknek elég rossz a kapcsolatuk a gyerekekkel. Ha jól tudom, egy lányod van, értesz a nyelvén?

A negyvenes, ötvenes éveikben járó családapák és gyerekeik között óriási szakadék van. Az apák még a régi gürcölős nemzedékhez tartoznak, akik napi tizenkét órát is bent töltöttek a munkahelyen és megbecsülték, kuporgatták a javakat. A gyermekeik pedig a kultúrmarxizmus, neoliberalizmus szörnyszülöttei.

Ma, amikor az apa megkérdezi a gyermekét, hogy van-e már munkája, azt a választ kapja, hogy az olyan kispolgári dolog.

Egy generációs szakadékot írtam le az IKEA, vasárnapban, amikor a gyermekek a szülők ellen fordulnak. Egyébként Magyarországon, ha leképezzük, akkor a politikában erről van szó. A Fidesz a munkaalapú társadalmat képviseli, a vele szembenálló erők pedig valami egészen mást. Ugyanez a generációs különbség éleződik ki a regényben is.

img-2931.jpg

Sokat utalsz a klasszikus műveltség fontosságára. Az erre való törekevés lassítja a túl gyors kiégést?

A klasszikus irodalom a történeteken keresztül megtanít arra, hogy „Fiú, egyedül tiéd az élet nem lehet” (Locomotiv GT). Iróniával vértez fel, segít elhelyezni magadat a világban. Megtanít kezelni a kudarcot, elhelyezni a sikereidet és a kudarcaidat, megtanít nem végletekben gondolkodni. Tudod, hogy te ki vagy, mire vagy képes és ez megóv nagyon sok csalódástól. Ez fontos, mert a csalódások teszik tönkre az ember életét.

Mi, magyarok képesek vagyunk önironikusak lenni?

Abszolút. Nagyszerű nép vagyunk, csodálatos nemzet, nem is szeretnék máshol élni. Elmondok egy megható történetet. Olyanok vagyunk, amilyenek, nem kell szégyellnünk magunkat, mások sem különbek. Badacsonyban jártunk. A hegy tetején be akartunk menni egy hordó alakú borozóba, de már nagyon sokat ittunk. A hordóborozó nyilvánvalóan rossz bort mér és egyébként sem trendi. Azért odamentünk. A tulajdonos a tévében nézte Hosszú Katinkát az úszó-világbajnokságon. Elnézést kért, hogy nem vett észre minket. Elmondta, hogy Hosszú Katinka úszik, de majd megnézi az ismétlést. Mondtuk, hogy ne nézze meg az ismétlést, nézzük meg inkább együtt. Bementünk a hordóba, ott szorongtunk hatan-heten a tulajjal. Persze nyert Hosszú Katinka és meghívott minket egy pohár borra. Ez egy olyan élmény volt nekem, ami életem végéig el fog kísérni. Sokkal szebb, jobb, mint munkáról beszélgetni valamelyik multis társammal a hüttében valamelyik menő sípályán. Sokkal fontosabb közösségépítő volt számomra ez. Megerősített abban, hogy egy nyelvet beszélünk, ugyanazokért szurkolunk és szeretjük egymást. Ennyi.

Az írást tanultad valahol?

Igen. Amikor elhatároztam, hogy írok, akkor próbálkoztam autodidakta módon, de ahogyan minden mesterségnek megvannak a szakmai fortélyai, mint például a festészetnek az alapozás, a festékkezelési technikák, úgy az írásnak is megvannak a fogásai. Én ezeket elsajátítottam a Werk Akadémián, ahol olyan nagyszerű tanáraim voltak, mint Márton László nagy író és műfordító, Cserna-Szabó András, korunk egyik legjobb magyar novellistája, Szécsi Noémi, aki olyan szuper könyveket írt, mint a Kommunista Monte Cristo, ami az egyik kedvencem. Volt tőlük mit tanulni. Egy év után a szakma alapfogásaival felvértezve léphettem ki a világba.

Felmerült benned, hogy az ügyvédi pályát a hátad mögött hagyod és csak írással foglalkozol?

Nem, mert a kettő egymás nélkül nem ment volna. Egyrészt, az ügyvédkedésben szippantottam be azokat a mindennapi élethelyzeteket, amiket fel tudtam használni az írásban. Másrészt, írásból nem lehet megélni Magyarországon, legalábbis azon a színvonalon nem, amihez hozzászoktam.

Min dolgozol most?

Nagyon szeretem Woody Allent, mint forgatókönyvírót, rendezőt és mint színészt is. A Férjek és feleségek című egyik kedvenc filmje előtt tisztelgek egy Magyarországon játszódó történettel, ami két házaspár egzisztencialista problémáiról szól. Egy korrajz lesz a „laptop kapitalistákról” és „Netflix-emberekről”.

Szeretnéd-e és el tudod-e képzelni, hogy valamelyik regényedet filmre vigyék?

Bármelyik háborús novellám alkalmas arra, hogy megfilmesítsék. Azt gondolom, hogy bármelyik könyvemből lehetne filmet és színdarabot írni, egy kis ráfordítással.


Az interjút készítette: Fazekas Csilla és Papp Ferenc

Portréfotó: Ficsor Márton, mandiner.hu

Viszlát nyár - gyertek búcsúzni Örstől
Viszlát nyár - gyertek búcsúzni Örstől

146591656_10159504642641414_1704734594146218039_o.jpg

Akkor kerültünk egyetemre, amikor az első hangok feldübörögtek az AWS "Viszlát nyár!" c. slágerének, mi pedig toxikusan ragaszkodtunk minden részéhez, senki nem tudott nélküle ébren maradni, mikor éjjel háromkor is még a rajzaink felett ültünk. Örs és csapatának dalai az anyátlan fiatalok szerves részévé váltak. Minden szakításnál ott volt a "Jövőmbe törtél be", minden berúgott ajtó mellett ott állt a "Fekete részem". A nyolcas előadásokra vonszolódva kórusban sajnáltuk magunkat a "Hajnali járat"-ra, minden szülői pofon mellé járt egy "Hol voltál?". Olyan dalok ezek, melyek máshogy fogták meg az élet dolgait, mint a legtöbb zene: tömören, érzékenyen, világosan. Most mindannyian kicsit sajnáljuk, hogy nem tudunk olyat adni az elhunyt Siklósi Örsnek útravalóul, mint amit ő adott nekünk minden nap.

Bár a cikkeimben magázódni szoktam, hiszen úgy illik, Örs közönségéhez valahogy ez nem passzol, tehát ha Ti is vártátok a szólólemezt tavasszal, ha Ti is számoltátok a napokat a nyári nagylemezig, ha Ti is az első sorban akartatok állni/guggolni az első koncerteken ősszel, vagy csak egyszerűen megfogott Titeket valami abból az örökségből, amit egy fiatal ember hagyott maga után, a zenekar honlapján található kéréseknek megfelelően egy gyertyával el tudtok búcsúzni a föld egyik legkirályabb srácától. Fontos, hogy a távolságot megtartsátok, a csoportosulás mellőzzétek, és gyorsan adjatok teret a többi búcsúzónak is a helyszínen, hiszen ezzel segítitek a zenekar tagjainak nyugodtabb búcsúzását barátjuktól. Meg persze Örs is azt szeretné, ha vigyáznátok egymásra.

Csodálatos erővel és kitartással vitte végig az egész időszakot, bátorsága és kitartása példaértékű. Elvesztése felfoghatatlan és felbecsülhetetlen veszteség. Határtalan kreativitása, dalszövegeinek mélysége, színpadi jelenlétének elsöprő energiája és karizmája pótolhatatlan űrt hagy maga után, nem csak a mi életünkben, de a magyar könnyűzene és művészet világában is. Örs maga volt a tűz, melegszívű, szerető barát és társ. Rendkívül impulzív és inspiráló személyiség volt. Mindig lehetett rá számítani, sosem hagyott cserben senkit, elképesztően nyitott és szerető szívű ember volt. Ahogy ő szokta mondani másokra, Örs egy csoda volt. /AWS Offical/
Ismeretlen magyar hősök Amerikában
Ismeretlen magyar hősök Amerikában

amerikai_polgarhaboru.jpg

1861-ben Amerikában a megosztottság soha nem látott méreteket öltött, és az egész konfliktus, a két oldal ellentéte odáig fajult, hogy a fiatal ország két részre szakadt: a rabszolgaellenes Unióra és a rabszolgatartó Konföderációra - bár azt meg kell jegyezni, hogy a valóságban a konfliktus fő oka nem a rabszolgatartás körül forgott. Ezt eddig mindenki ismeri, az amerikai filmekben a történelmi témák között ez a legnépszerűbb. Viszont azt kevesen tudják, hogy

sok magyar, az úgynevezett Kossuth-emigránsok is kivették részüket és hősiesen harcoltak az amerikai polgárháborúban.

Közöttük olyan neveket találunk pédául, mint a világhírű Pulitzer-díj névadója, Pulitzer József!

Kik voltak ők, hogyan érkeztek?

Az 1848-as szabadságharc leverése után sokan menekülni kényszerültek, félve a megtorlástól. Volt egy ország viszont, ahol azok az eszmék, amelyekért a magyarok küzdöttek már megvalósultak, és ez nem volt más, mint az Amerikai Egyesült Államok!

A magyarok élete a polgárháború előtt tagadhatatlanul hányattatott volt. Már eleve pénzhiány miatt gőzhajó helyett vitorlással kellett utazniuk, így az Amerikába tartó út 12-14 nap helyett 43 napig is eltartott, és a vitorlás hajónak is csak a harmadosztályán kaptak helyet. De még az amerikai élet sem ment túl gördülékenyen a magyaroknak. Amerikában ugyanis a társadalom teljesen polgárosodott, senki sem rendelkezett nemesi előjogokkal. Ezeknek az emigránsoknak, ha meg akartak élni keményen kellett dolgozniuk, amihez a magyar feudalizmusban, valljuk be, nem szoktak hozzá. Ráadásul nagy részüknek semmilyen szakmája nem volt, aki pedig rendelkezett bármiféle szakmai képzettséggel, azt gyorsan elkapkodták. 

Reményt hozott nekik a háború

Egyetlen egy dologhoz értettek, a harcászathoz! Így jó pénzkereseti lehetőségként szolgált a polgárháború kitörése. A magyarok nagyja az északi területeken települt le, így a háborúban ezen az oldalon is harcoltak. Bár egyöntetűen elutasították a rabszolgatartást, sőt kifejezetten ellenezték, de a fő ok nem ez volt, sokkal inkább az amerikai demokráciát akarták megvédeni. Azt is meg kell említeni, hogy miért volt annyira népszerűtlen a magyarok körében a déli hadsereg. Nos, ez leginkább a déliek idegenellenességének volt köszönhető. Michael Eagen így fogalmazott: „Az Unió Európa söpredékét küldte, hogy otthonunkra támadjanak, megdöntsék az alkotmányos rendet, s elrabolják tulajdonunkat.”

Az amerikaiaknak is nagy szükségük volt rájuk

Ezek a magyarok már veteránnak számítottak, harcoltak a forradalomban. Ellentétben velük,

az amerikaiak még sosem fogtak fegyvert, innen ered a polgárháborúra az a találó megnevezés, miszerint „az amatőrök háborúja” volt.

Ami a magyarokat illeti, északon két jelentős gárda alakult, melyekben kiemelkedő magyar teljesítményeket találunk. Elsőként a Lincoln Puskások alakultak meg, parancsnokuk Mihalótzy Géza volt. Hatékony stratégiájával nagy tiszteletet vívott ki a neve, ezt a róla elnevezett Fort Mihalotzi is jelzi.
A későbbi, a Garibaldi Gárda volt, mely a 39. New York-i önkéntes gyalogezred magvát alkotta.

A leghíresebb magyarok

Az egyik magyar, Számwald Gyula a hőstetteiért megkapta az USA legmagasabb kitüntetését, a Kongresszusi Becsület Érdemrendet.

Ő segített megszervezni a 8. New Yorki gyalogezredet. Amikor megsérült a piedmonti csatában, akkor csak annyi időre szállt ki a harcokból, hogy az orvosok bekötözhessék a találat érte karját. Ezért a tettéért kapta meg az érdemrendet.

Asbóth Sándor, szintén híres magyar, akinek a háborúban nyújtott jelentőségét az mutatja, hogy leszerelésekor a The New York Times hosszú cikkben búcsúzott el tőle. Zágonyi Károly a springfieldi halálrohamról lett Amerika szerte híres, amikor is csupán 300 katonájával bevette Springfield városát. Az amerikai történelemben híres halálrohamot még egy vers is megörökítette.

first_battle_of_springfield_1861.jpg

Kép: A springfieldi halálroham

A polgárháború kiemelkedő magyar alakja volt még Pomutz György, az iowai magyar kolónia egyik alapítója.

Pomutz alakulata a polgárháborúban tett hősies helytállásáért elnöki kitüntetésben részesült.

Pomutz György nevét pedig egy második világháborús hadihajó, a USS George Pomutz őrizte meg, melyet 1944-ben bocsátottak vízre, és egészen 1970-ig szolgált.

Ezen magyarokról manapság, mind a médiában, mind a történelemkönyvekben túlságosan is kevés szó esik. Pedig emlékükbe lépten-nyomon bele lehet botlani Amerikában, mint például az egykori településen, New Budán, és több katonai emlékművön is találkozhatunk a nevükkel.

Miért nem tudjuk csak 5 percre letenni a telefont?
Miért nem tudjuk csak 5 percre letenni a telefont?

facebook.jpg

Mostanában egyre több kritikus cikk jelenik meg a közösségi médiáról, amelyek ezeknek a médiafelületeknek a demokratikusságával foglalkoznak. Például, hogy az utóbbi hetekben Donald Trumpot letiltották a Twitterről és a Facebookról. Azonban most nem erről kívánok írni. Ez az írás most politikamentes lesz!

Emberek milliárdjai használják a Facebookot, minden napjaink tetemes részét töltjük a kijelzőt bámulva. Ironikusan a közösségi média tele van közhelyes társadalomkritikákkal a közösségi médiáról. Ezek nagyja eléggé egyszerű közhely (bár nem tagadom, hogy van igazságtartalmuk), és pont emiatt az emberek telezúdítják lájkokkal. Illetve a Facebookon mindenki arra panaszkodik, hogy már nem élünk rendes közösségi életet, hanem felfal minket az említett platform.

Én is sokszor azon kapom magamat, hogy egy órát vagy akár órákat töltök el a szó szerinti semmittevéssel.

Görgetem az Instagramot, ahol baromságokat nézek, a rendszer feldob egy videót, amiben valami különleges távol-keleti kaját főznek felgyorsítva, majd egyből bevág egy macskás videót, és aztán azon kapom magam, hogy már fél órája ilyen értelmetlen dolgokat nézek. Ez főleg vizsgaidőszakban szokott előfordulni, amikor pihenésképpen ránézek a telefonomra, viszont ezzel az a baj, hogy fölösleges marhasággal töltöm el az időmet. Ennyi erővel ez idő alatt Xboxozhattam is volna!

De mi okozza ezt, miért nem tudjuk letenni a telefonunkat egy napra?

Lefoglal

Személyes élmény, hogy múltkor fél órát kellett várnom a vonatra, és amikor megérkezett a vonat, és végre felszállhattam, azon kaptam magam, hogy a várakozással töltött fél órában nem unatkoztam. Régebben sokszor szintén fél órát kellett várnom a buszra. Ez a várakozás a buszmegállóban egy örökkévalóságnak tűnt. Csak ültem és vártam. Miben volt más a múltkori eset? A busszal akkor jártam haza, amikor még általános iskolás voltam, és nem volt Facebook fiókom, viszont ma már az okostelefonok révén minden egyes percet hasznosan tudunk eltölteni - vagy mi. A vonatra várakozás alatt ugyanannak a közösségi életnek a szimulációját éltem, mint ha a barátokkal lettem volna, és az a fél óra elrepült.

Az ember elvégre társas lény, nem érzi jól magát egyedül.

A Facebooknak köszönhetően egy másodpercre sem esik ki az ember a közösségi pezsgésből, ez az elsődleges, amiért népszerű.

Beszélgethet a barátokkal, viccelődhet stb. A poénkultúra is átalakult, megjelentek a mémek, amelyekkel nagyon sok mindent ki tudunk fejezni. Még olyan ironikus élethelyzetekből is poént tudunk csinálni, amit szóban nehéz elmagyarázni.

facebook-bilincs.jpg

Nem lehet letenni

Amit szintén említettem, hogy folyamatosan dobja fel a tartalmat pl. a YouTube és az Instagram. Természetesen úgy vannak ezek kitalálva, hogy minél több időt tölts rajtuk (és ezáltal minél több pénzt kérhessenek a reklámért, meg, hogy a multi cégek mindent rád sózzanak), ezért az érdeklődési körödnek megfelelően dobják fel a tartalmakat. Amint véget ért a videó, egy újabbat feldob, ami érdekel, és nem túl hosszú ahhoz, hogy kinyomd. A YouTube például 5 másodpercen belül betölti az új videót, az Instagram pedig egyből tovább görget.

A titok, amivel mindenki tisztában van

A YouTube és az TikTok kínálja azt, amire nagyon sokan vágynak: hogy híressé váljanak. Vannak celeb youtuberek, és celeb tiktokerek, akikért emberek rajonganak, akik abból élnek (ráadásul jól), hogy a kedvenc hobbijukat veszik videóra.

Úgy élnek, mint a hírességek, felismerik őket az utcán, az emberek autogramot és közös fotót kérnek tőlük.

És meg kell jegyeznem, a celebbé váláshoz itt nem feltétlenül követelmény a tehetség. Ezeken a felületeken bárki sztár lehet, bármi cenzúra nélkül. Bárki csinálhat videót, nincs egy moderátor, aki azon az alapon tagadja meg a videó feltöltését, hogy ez „nem fog elég nézettséget generálni”. Ugye mindenkinek jár az a bizonyos tizenöt perc hírnév. 

Így tesznek minket tönkre a COVID hírek
Így tesznek minket tönkre a COVID hírek

covid_cikk_borito.jpg

Péntek este 10 óra. Ilyenkor „békeidőben” a fiatalok egy jelentős része valahol házon kívül tartózkodik, míg mások nyugodtan isszák a megérdemelt sört a munkahét fáradalmaira. Most más a helyzet, a korlátozások következtében mindenki otthon, nagyobb a kísértés arra is, hogy az okoseszközökhöz nyúljanak, esetleg hírportálokat kezdjenek olvasni. De mit látnak? Sajnos a válasz egyszerű: COVID! 7 magyar hírportál péntek esti friss híreit összehasonlítva az vehető észre, hogy közel 55 százalékban* koronavírussal kapcsolatos anyagok kerülnek publikálásra. Ez persze csak egy este a sok közül, és lekövethető, hogy különböző időpontokban más a hangsúly a koronavírussal kapcsolatos történéseken: Magyarországon csütörtök és péntek reggel (kormányinfó, illetve miniszterelnöki interjú) mind a bal-, mind a jobboldali portálokon erősödést hoz az újdonságok közlése tekintetében, ahogy persze a világban történő komolyabb események (vírusmutánsok megjelenése, vakcinákkal kapcsolatos hírek, tudományos áttörések vagy politikai döntések) is hatással vannak az itthoni hírek intenzitására.

Érdemes azonban egy szombat reggeli időpontot is megtekinteni, ahol hasonlóak az arányok, ugyanis természetesen minden portál szintén a koronavírusnak szenteli a legnagyobb figyelmet, ám azt is úgy, hogy gyakorlatilag kizárólag az esetszámokról, a különböző országok korlátozó intézkedéseiről, a súlyos gazdasági hatásokról, illetve a vakcinák közötti bizonytalanságokról írnak. Tekintsünk meg egy példát: szombat délelőtt került publikálásra egy cikk az Indexen az alábbi címmel: „Ha vége a járványnak, búcsút mondhatunk a filléres utazásoknak”. A cikk a Pénzcentrum egy interjújára hivatkozik, ám összességében csak a negatív részeit emeli ki: ír arról, hogy drágábbak lesznek az utazások, továbbá az aggályokról, hogy már most is szabadon léphetnek be emberek bizonyos országokba (például Mexikóba vagy Tanzániába), illetve hogy jön – az Indexen is már számtalanszor bejelentett – utazási igazolvány, amely következtében „győzött a világútlevél álláspontja” (így nem furikázhat ám majd bárki a nagyvilágban). A cikk azonban nem hivatkozza le azt, hogy az interjúalany elmondása szerint a légitársaság és célország szabályaitól függően akár egy PCR teszt is elég lehet az utazáshoz, ahogy azt sem, hogy a WTO és WTTC teljesen ellentétesen áll hozzá a kérdéshez, miközben természetesen a szerző nem egészíti ki az ügyet azzal, hogy még az Európai Unión belül sem született konszenzus az oltásútlevél kapcsán.

Nem gondolom azt, hogy a médiának el kellene „titkolnia” a koronavírusról szóló híreket – a negatívakat sem – , ugyanis mindannyiunk életét meghatározza a jelenlegi helyzet, ami akkor sem tűnik el hirtelen, ha a homokba dugjuk a fejünket. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a különböző hírportálok folyamatosan a leginkább drámai és negatív értelemben figyelemfelkeltő kérdésekről írnak, a médiumok működésének meghatározó faktora pedig lassan egy éve egyetlen dolog: a koronavírus-járvány.

Nézzünk két példát a drámaiság kapcsán, mely anyagokat a portáloktól függetlenül egyszerűen azért választottam ki, mert számomra a leginkább okoztak nyugtalanságot. Az első írás a HVG360 oldalán jelent meg a következő címmel: „Dr. Szakmány Tamás: Aki elutasítja az oltást, a tükörben egy gyilkost fog látni”. Bármikor elismerem, hogy az angol királynő által kitüntetett orvosprofesszor százszor okosabb nálam, viszont ez a fajta kommunikáció elfogadhatatlan: gondoljunk abba bele, hogy a magyar társadalom negyede (ide azok tartoznak, akik a KSH legújabb felmérése alapján biztosan nem kívánják beadatni az oltást) gyakorlatilag gyilkos, csak azért, mert (legyen bármilyen indoka) úgy dönt, hogy egy önkéntes vakcinát nem kíván használni.

A másik hasonlóan nyugtalanító írás több hírportált is bejárt, az idei év második napján kijelentve azt, hogy minden ezredik magyar a koronavírus áldozata lett. A 10 ezer elhunyt mindenképp szomorúságra ad okot (ahogy az is, hogy globálisan már 2.2 millió koronavírusos személy vesztette életét), de egy olyan hipotetikus állapotot tételez fel, ahol az ország népességében nem fedezhető fel dinamika, így teljesen újszerű az, hogy népmozgalmi események zajlanak le. Ha minden ezredik magyar meghalt koronavírusban, akkor mindeközben érdemes arról is beszámolni, hogy évi körülbelül 130 ezer magyar veszti életét, ezen személyek közel fele szív és érrendszeri betegségek, negyede pedig daganatos betegségek következtében, és emellett a járványoknak is van szerepe egy átlagos, nem a mostanihoz hasonló időszakban.

Mégsem jelentek meg vezető hírként olyan írások soha, amelyek azt éreztették volna az új év első napjaiban, hogy talán a következő 365 napban én leszek a 100-ból az az egy, aki már nem ünnepelheti a következő szilvesztert.

Hasonló hozzáállás vehető észre a napi esetek tekintetében, melyek számos portálon külön kiemelve is megjelennek az oldalak különböző pontjain megjelenítve: a magyar emberek többségének valóságában a reggeli első internetes impulzus az, hogy megtudja hány honfitársa halt meg az elmúlt 24 órában a koronavírus miatt. Ezzel szemben valahol a hírek végén esik csak szó arról (esetlegesen), hogy hány ember gyógyult meg (igen, elhunyt január végéig 12 ezer magyar személy, miközben huszonegyszer ennyien vészelték át a vírust), mennyien kerültek le a lélegeztetőgépről szerencsés végkimenetellel, esetleg milyen jó hír fedezhető fel az összes elvégzett teszt pozitivitását illetően – melyekről természetesen csak akkor kapunk hírt, ha veszélyes arányban mutatják ki a vírust.

Az igazi szomorú áttörést azonban úgy érzem, hogy csak a vakcinával kapcsolatos cikkek hozták el. A vírus megjelenését követően – főként a tavaszi időszakban – egyfajta egészségügyi krízist éreztek a legtöbben: az „egyetlen igazi” cél tehát az volt, hogy ne kapják el a betegséget. A médiában megjelenő hírek ekkoriban sok esetben aránytalanul éreztették azt, hogy valójában mindenhol leselkedik ránk a koronavírus, így még az utcára is veszélyes kilépni. Ehhez párosult a számtalan olyan hír, amely a legrosszabb forgatókönyveket jósolta, a legcsekélyebb lazításokat is támadta sokszor teljesen alaptalanul, illetve évekre előre szürke felhők sokaságáról írt. Idővel az egészségügyi veszélyek relatív gyengülésével teret kaptak a gazdasági és társadalmi témában írt cikkek, az elmúlt hónapokban pedig a vakcinával kapcsolatos újdonságok, melyek sok esetben egymással teljesen ellentmondó, csak további feszültséget és bizonytalanságot generáló tartalmakként jelennek meg. Ezek együttese, illetve a vakcinával kapcsolatos túlzó hírek azért is nagyon károsak, mert krízist teremtenek az emberek jövőjét illetően is: mi történik velem ha nem oltatom be magam? Mi van akkor, ha nem jut számomra időben vakcina? Valóban bajom lehet bizonyos vakcináktól? Az oltás tényleg csak néhány hónapig ad védettséget, esetleg lehetséges, hogy még a vakcinával sem kapom vissza a szabadságomat? Itt érezhető a fordulópont:

a média hatására sokan úgy érzik, hogy nem csak a most jelent rájuk fizikai és mentális, vagy épp anyagi veszélyt, hanem a jövő is ugyanolyan – vagy még inkább – rossz lesz, ez pedig nagyon is legitim pánikot okoz, egyfajta egzisztenciális krízisként megjelenve.

A helyzet azért is elkeserítő, mert akarva-akaratlan, de javarészt mi idézzük elő a problémát. Olyan ez, mint amikor folyamatosan dühösek vagyunk a hatalmas tech-cégekre, de továbbra is vásároljuk termékeiket és használjuk a különböző szolgáltatásokat, vagy amikor zavar, hogy egy újabb külföldi gyorsétterem jelenik meg a hagyományos kisbolt helyett, de azért csak beugrunk egy hamburgerre. A híreket mi fogyasztjuk, a kattintásokat mi hozzuk, és nagyon úgy tűnik, hogy mostanság az olvasók többségét csak az ilyen hírek késztetik interakcióra. Sajnálatos módon a már létező ellentéteinkhez egy újabbat párosítottunk, emberek pedig sorozatosan egymást támadják, bántják és nevezik birkának (mostanság igazán trendivé vált ez a fajta sértés) attól függően, hogy valaki beadatja-e a vakcinát vagy sem, miként viszonyul a vírushoz, hogyan képzeli el a korlátozások mértékét vagy a vírust követő időszakot. Jött egy járvány, melyre mindenki reagált, csak sajnálatos módon a társadalom javarésze nem jól Mindenkinek meg van azonban a maga felelőssége. A vírus konkrétan, de képletesen is megfertőzött mindenkit: kár, hogy a média terjeszti azt!

Január 29-én este 10 órakor a 444, Index, Telex, HVG, Origó, Magyar Nemzet, 24.hu portálok 10 legfrissebb híreit megtekintve született az 54.2 százalékos arány. A portálokon egymástól eltérő mértékben szerepeltek koronavírussal kapcsolatos hírek (24.hu esetében 10-ből 8 cikk volt ilyen, míg a Telexnél csak 4), ám az oldalak többségében a hírek fele koronavírushoz volt kapcsolható.

Kiemelt fotó: INC. Magazine

Utazni természetes... vagy mégsem?
Utazni természetes... vagy mégsem?

 pexels-lennart-wittstock-316794.jpg

Fapados járatok, vonat, busz, hajó. Sokszor az utazás folyamata fárasztó lehet, de szerintem most sokan szívesen várnának akár órákat is egy repülőre. Nehéz kérdés a jelenlegi járványhelyzet, hiszen valóban elég ignoránsnak hat az utazások és a nyaralások hiánya miatt panaszkodni, amikor ezrek élete van veszélyben naponta.

Mégis azt látom, hogy az emberek mentális egészségére nagyon ráférne egy kis kikapcsolódás, hiszen ehhez vannak hozzászokva.

 Úgy néz ki még egy ideig várhatunk a korlátlan utazásra, a meglévő repülőjegyeket át kell tenni. Az olcsó fapados társaságoknak köszönhetően már egész fiatal korban elérhetőek a külföldi kiruccanások. Olcsóbban utaztam például Milánóba, mint felnőtt jeggyel Zalaegerszegre. Egy-egy hosszúhétvégés nyaralás akár néhány tízezer forintból is megoldható már, ami egyre több réteg számára teszi elérhetővé a külföldi utazást. Kicsit azt érzem, hogy hozzá lettünk szoktatva a jóhoz, és most nehéz visszakerülni a valóságba. 

 Annyira természetesnek vettük az utazást, hogy most olyan, mintha egy alapvető jogunktól lennénk megfosztva.

Ez messze áll a valóságtól persze, de azért mégis megviseli az embereket. Sokan trükköznek egy kicsit, és olyan országokba mennek ahol nincs karantén kötelezettség, vagy a vírus jelenléte szinte minimális. A nagyobb képet nézve ez is nagyon felelőtlen, hiszen tünetmentes hordozóként nagy veszélyt jelenthetünk a kevésbé fertőzött országok számára. Ha mégis az indulás mellett dönt az illető, nagyon sok mindent kell mérlegelni, hiszen az utazási szabályok folyamatosan változtak. 

 A reptereken megjelentek a tesztállomások, ahol a beérkezők megbizonyosodhatnak róla, hogy valóban nem „hoznak be” az adott országba semmit. Ez egy bizonyos szintig működik, és jó gondolatnak is tartom, de a gyorstesztek megbízhatósága elég alacsony. Pont ezért sok helyen nem elég egy teszt: karantén kötelezettség várja az utazókat. Németországban például jelenleg 10 napot, vagy 5 napot (ha van negatív teszt eredmény) kell karanténban tölteni.

woman-with-luggage-during-pandemic-airport_23-2148789910.jpg

 A sok szabály és a karantén lehetősége az utazók többségét már a tervezésnél eltántorítja. Azok, akik a legkevésbé "bírják" a tiltást, inkább kifizetik a tesztelések költségét, és inkább bevállalják a karantént. Hogy kinek mit ér meg néhány külföldön töltött hét, azt mindenki maga dönti el, viszont nagyon érdekesnek tartom a témához való hozzáállást.

Ahogy a korábban is említettem, kivételes helyzetben lévő generáció vagyunk.

Az EU-n belül elég csak egy személyi igazolvány a határátlépéshez, útlevelet pedig szinte bárki igényelhet. Mindez elképzelhetetlen volt néhány évtizeddel ezelőtt, az utazás még sosem volt ennyire egyszerű. Legyen szó alacsonyabb keretről, vagy egy luxus útról: egy nyaralást ma sok szempontból egyszerűbb megvalósítani mint régen volt. 

Elég csak megkérdezni szüleinket, nagyszüleinket, hogy nekik milyen lehetőségeik voltak fiatalként. A válaszok elképesztőek lehetnek, mindenképp buzdítom az olvasót, hogy kérdezzen a témáról rokonaitól. Balatoni táborok, buszos kirándulások, egy-egy repülőút... Őket hallgatva talán könnyebb elfogadni a jelenlegi korlátozásokat és értékelni, hogy milyen szerencsések voltunk a járvány előtt. Fontos, hogy ne veszítsük el realitásérzetünket napjainkban.

Sokan mondják, hogy szüksége volt a világnak egy kis pihenőre, annyira túlhajtottuk azt. 

Ezért is gondolom, hogy talán nekünk is szükségünk volt erre a szünetre, hogy jobban értékeljük milyen lehetőségeket tartunk természetesnek. Bár most még nem látszik a vége és sokan szinte beleőrülnek az utazás hiányába, mégis tudjuk, hogy egyszer visszaáll majd a megszokott rend. Az még kérdéses, hogy ehhez szükség lesz-e vakcina útlevélre vagy sem, de a következő hónapokban már körvonalazódni fog az új rend.

A maszkok még egész biztosan velünk maradnak egy jó darabig, és a tesztelés is elengedhetetlen kritériuma lesz az utazásoknak. Hogy anyagilag milyen változások lesznek, az még kérdéses. Jelenleg a fapados légitársaságok árai magasabbak a megszokottnál, de a határok ismételt megnyitása változtathat ezen. Nehéz helyzetben érezhetik magukat a külföldi ösztöndíjat nyert diákok, akik esetleg nem utaztak ki a vírus miatt, illetve a távkapcsolatban élőknek, de a családjuktól távol karanténozóknak sem egyszerű ez az időszak. Az biztos, hogy sokan szinte bármit megtennének az utazás fantasztikus érzéséért, így a turizmus újra egy óriási lendületet kaphat majd a korlátozások feloldása után. 

Magyar sikerek, megrögzött optimisták rovat I. - Munch.hu
Magyar sikerek, megrögzött optimisták rovat I. - Munch.hu

126837250_185537729787949_6146014320892666389_o.jpg

Egy takarékosabb családban is megesik, hogy egy-egy falat a szemetesben landol. Még a legjobbakkal is megesik, hogy elszámolják magukat a bevásárlásnál. Mindemellett tény, hogy az ételpazarlás rendkívül nagy probléma. Magyarország nem tartozik a leggazdagabb jóléti államok közé, de még rólunk is elmondható, hogy

az élelmiszereink egyharmada a kukában végzi, ez kb 1,8 millió tonnát jelent itthon.

Számtalan környezeti kár mellett (az üvegház hatású gázok 10%-át élelmiszerhulladék okozza) ez rendkívül szomorú tény, tekintve, hányan éheznek csak itthon, hazánkban. Ha ezektől az adatoktól már mozgolódik az igazságérzetünk, gondoljunk bele, üzemi szinten milyen kritériumok mentén dobnak ki gyakran nagyon jó minőségű élelmiszereket pékségekben, cukrászdákban, boltokban. A szakadékot kidobott kaja és éhes emberek közt megérezte a Munch csapata, és rövid idő alatt divattá alakította az ételmentést.i.PNG

Az applikáción keresztül a regisztrált élelmiszerboltok szigorúan véve kidobásra ítélt (pl.:pár órával lejárt az az idő, amit a pultban eltölthetett a szendvics, de még tejesen élvezhető és jó minőségű) élelmiszereket összegyűjtik, meglepetés csomagokat készítenek belőle, majd jóval áron alul elvihetjük a boltból azt a kajacsomagot, amit az appon keresztül lefoglaltunk. Így mi is jól lakhatunk, és az üzlet is nyert, mert mégis csak többet fizettünk, mint a szemeteskuka tette volna. A Facebookon mindenki visszajelezhet, milyen volt a meglepetés csomag (megérte-e, milyen volt a kiszolgálás, stb.), és minden egyes posztra külön reagál a Munch csapata. Vagy együtt örülnek egy sikeresen megmentett ebédnek, vagy elnézést kérnek egy kellemetlenségért, és felveszik a kapcsolatot az adott üzlettel. Utóbbit többségében hatékonyan, hiszen a későbbi posztok a kritika tárgyát képező üzletről már elismerően nyilatkoznak.

A Munch.hu egy platform, amin keresztül éttermek, pékségek, boltok és szállodák kedvezményesen értékesítik az el nem adott, de jó minőségű ételeket. A Munch.hu-val könnyedén tehetsz az ételpazarlás ellen úgy, hogy jókat eszel – jó áron!

-írja a csapat.

A kezdeményezés Budapesten indult, de népszerűségével hamar kinőtte a fővárost, és meghódított több magyar nagyvárost is, mint például Szeged vagy Sopron. Nem csak a lelkes rajongótábor támogatását élvezik a srácok, a Munch.hu megnyerte  klímavédelmi díjat, és 2020 legfenntarthatóbb vállalkozásának nyilvánították őket. Jelölték a csapatot a Highlights of Hungary díjra is, de úgy tűnik, a srácok mindig a megmentett étel adagokra a legbüszkébbek. Kapcsolatban állnak olyan, főleg fiatalokból álló szervezetekkel is, amiknek látszólag nem is az elsődleges profilja a környezetvédelem (MŰSZAK, Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete, stb.). Ennek üzenete rendkívül fontos, hiszen

az élelmiszer okosabb felhasználása és a logikusan kivitelezett, nem pánik-hangulatú környezettudatosság olyan össztársadalmi felelősség, ami nagyon nagy részben a mostani fiatalokra hárul.

Az ő gondolkodásmódjukhoz kell szervesen csatolni olyan szokásokat, amik most még jópofák, később viszont már rutin műveletek lesznek. Ilyen például az élelmiszer okos beosztása.capture_2.PNG

A bővülés folyamata rendhagyó módon a felhasználói közösséghez szervesen tartozó feladat. A "muncsolók" a honlapon található google formon keresztül kapcsolatba lépnek a szervező csapattal, és ha tudnak újabb éttermet, üzletet, ami potenciálisan részt venne a kezdeményezésben, a csapattól kapott gyorstalpaló után gyakorlatilag egyedül elintézhetik a kapcsolatfelvételt, így az érintett városban akár az ő kedvenc üzletükben is hozzájuthatnak a jóval olcsóbb menükhöz.

Számokban kifejezve a srácok 2020-ban 8897 adag ételt mentettek meg a kidobástól (azaz kb 4800 kg élelmiszert), 300 adag ételt juttattak el a rászorulóknak, 120 új vendéglátó helyet csatornáztak be a kezdeményezésbe, ezeket pedig - csak a közösségi oldalon aktív tagokat számolva - kb. 8300 elégedett vásárló látogatja (a rekorder köztük 62 alkalommal csapott le a kedvezőbb árú csomagra).

Egyéni felelősség a klímavédelem? Nem!
Egyéni felelősség a klímavédelem? Nem!

klima2.jpg

Alig pár napja, hogy beiktatták az új amerikai elnököt, Joe Bident. Nagyon sokan fellélegeztek, hogy hurrá, megmenekült a Föld, Biden is meghirdette a Green New Dealt. Mindennek hátterében Trump azon intézkedése áll, miszerint kiléptette az Amerikai Egyesült Államokat a Párizsi Klímaegyezményből. Trump klíma-szkepticizmusa sokakból ellenszenvet váltott ki, másokban pedig kételyeket támasztott a globális felmelegedés létezésével kapcsolatban. Miért annyira kényes kérdés a klímaváltozás?

Minden nap kapunk rémisztő híreket a médiából, miszerint 50 év múlva már élhetetlen lesz a Föld, a tudósok által becsültnél sokkal gyorsabban melegedik fel a Föld légköre, 1 éven belül teljesen klímasemlegessé kell tenni az egész Föld gazdaságát, hogy visszafordíthatók legyenek a folyamatok stb. Ezekben a hírekben az a legrosszabb, hogy igazak. Erre jó példa, hogy manapság jóformán már nincs tél Magyarországon, karácsonykor a hőmérséklet rendszerint 10 fok fölött van.

De valójában megoldódott minden azzal, hogy Trumpot Biden leváltja?

Joe Biden bejelentette, hogy az egyik első lépése lesz az, hogy visszalép a Párizsi Egyezménybe. Barack Obama léptette be anno az USA-t a Párizsi Klímaegyezménybe, melynek célja, hogy a globális felmelegedést 2 °C alatt tartsa. Ez elsőre nagyon jól hangzik, azonban azt meg kell említeni, hogy a klímavédelemre már korábban is kötöttek egyezményeket, ilyen volt például a Kiotói Egyezmény. A probléma viszont ott kezdődik, hogy bár az államok az egyezmények ratifikálásával elkötelezik magukat a klíma védelme mellett, ténylegesen azonban nem tartják be az ígéreteiket. Kb. mint én, amikor újévkor mindig megfogadom, hogy az idén lefogyok, aztán az év végével megfogadom, hogy „na majd jövőre!”. Az egyezmények megszegését nem tudják szankcionálni (egyszer merült fel, hogy megbírságolják Kanadát a Kiotói Egyezmény súlyos megsértéséért, de Kanada még előtte kilépett az Egyezményből), így teljesen a tagállamok belátására van bízva, hogy tesznek-e ténylegesen bármit is.

Maga a Párizsi Klímaegyezmény sem köti a feleket, sokkal inkább a „kellene” szóra épít.

A legrosszabb az egészben a képmutatás! Politikusok a saját népszerűségük növelésére eljátsszák, hogy nekik mennyire fontos a klímavédelem. Vegyük példának Barack Obamát! Ő a 8 éves ciklusa végén írta alá a Klímaegyezményt, ezzel beírva magát az amerikai történelembe. A baj az, hogy ezt elnöksége végén tette meg, mindezzel a kemény munkát az utódjára hagyva, míg ő tetszelgett a világmegváltó szerepében. A semmittevés legfőbb indítórugója, hogy a legszennyezőbb országok nem akarják bevállalni, hogy a gazdaságukat komoly veszteségek érjék, inkább megölik a Földet, csak a pénz maradjon meg! Trump legalább nyíltan kimondta, hogy nem hisz a globális felmelegedésben, és nem is fog tenni semmit azért, hogy megakadályozza.

Mi nem tetszik ebben a klímavédelemben?

Állandóan az egyénre akarják terelni a felelősséget.

Érezd rosszul magad, amiért műanyag szívószállal szürcsölöd a kólát a mekis pohárból, és  érezd magad rosszul, amiért műanyag zacskóba teszed a krumplit! Nem telik 30 milliós Teslára? Akkor neked nem fontos a Föld jövője! Úgy adnak elő mindent, mintha csak rajtad múlna. Ebben kétség kívül van némi igazság, de ki kell mondani a tényeket, ezzel a politikáról akarják elhárítani a felelősséget!

Használj faszívószálat, ne használj nejlonzacskót! Ezzel az a baj, hogy az egyén szubjektív elhatározásán múlik, hogy zölden él-e vagy sem, és valljuk be, a társadalom 100%-a nem fogja magát elhatározni a zöld életmód mellett. Nagyon sok tudatos fiatalt látok a boltokban, akik megtagadják azt, hogy nejlonzacskóba tegyék a zöldség-gyümölcsöt, és inkább rátapasztják a matricát a gyümölcsre. Megértem, hogy ez megnyugtatja őket, hogy tesznek a jövőért, csak az a baj, hogy ez semmit sem ér! Mert eközben India évente több millió tonna szemetet termel.

A klímavédelem nem egyéni, hanem globális probléma!

greenpeace.jpg

Greenpeace

A Greenpeace sem tökéletes! A Greenpeace teljesen szervezetlen, nincs semmi akcióterve a bolygó megmentésére. Petíciókat, kiáltványokat irattat alá, ezen kívül sok rémisztgető videókat gyárt, mellyel az a céljuk, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy mekkora a probléma. Illetve szoktak támogatást is kérni, amiből még több ilyen videót tudnak készíteni. Az sem ritka, hogy installációkat helyeznek ki jól látható helyekre, amivel szintén a figyelmet akarják felkelteni.

Ezzel csak az a baj, hogy a videók semmivel sem járulnak hozzá a globális felmelegedés megakadályozásához.

A fiatalok nagyja ugyanis égető problémának tartja a klímaváltozást. Azaz, ezeknek a videóknak semmi értelme. Ezek a videók nem lélegeznek, nem lesz zöldebb tőlük a bolygó! A klímasztrájkoknak sincs túl sok értelme. Dühös fiatalok, akik aggódnak a felmelegedés miatt, menetelnek az utcán, hogy a kormányok többet tegyenek a klímavédelemért. Ehelyett (vagy emellett) akár faültetési akciót is szervezhettek volna.

A Greenpeace-nél a petíciók helyett áttérhetnének a népszavazásokra vagy az európai polgári kezdeményezésre, mivel a petíciónak egyáltalán nincs semmi kötőereje.

Gondolj csak bele, az EU be fogja tiltani az eldobható műanyagot, így 500 millió embert fog elszakítani a nejlonzacskó használatától. Az emberek ha akarják, ha nem, nem fogják tudni beletenni a zsömlét ilyen zacskókba, vagyis nem az egyén szubjektív belátásán fog múlni! Tehát ezt a problémát csakis globálisan lehet megoldani! Ezért kell európai polgári kezdeményezés, mivel az 500 millió emberre van hatással! Képzeljük el, hogy Magyarország teljesen zölddé válik, 0 károsanyagot bocsát ki, 0 gramm szemetet termel. A 10 millió magyar klímasemlegessége sajnos nem érne túl sokat, amíg egész Kína, a maga 1,5 milliárdos lakosságával semmit sem tesz a levegő megtisztításáért.

Tehát elsősorban Kínában, Indiában, az USA-ban, és az EU-ban kell felsőbb szinten intézkedéseket foganatosítani, vagyis megint csak oda jutunk, hogy ez globális probléma.

A központban a pénz!

Az ok, amiért még nem zöldült át a gazdaság, az nem más, mint a PÉNZ! A nagy multicégeket, a leginkább szennyező országokat (Kína, USA) csak a profit érdekli. Ha a zöldebb gyártás olcsóbb lenne, azonnal áttérnének a zöld működésre.

A klímavédelemben éppen ezért először a gondolkodásmódot kellene megváltoztatni! Például már évekkel ezelőtt volt egy cikk, ami arról szólt, hogy egy fiatal srác biológiailag lebomló, természetes anyagokból készült palackot tervezett, ehhez képest én még mindig PET palackból iszom a kólát.

lebomlo_palack_2.jpg

Nem erőszakos sztrájkokkal, meg a gazdaságra negatívan ható korlátozásokkal kell védekezni, hanem profitálóbbá kell tenni a zöld működést a hagyományos, szennyező tevékenységnél!

Ráadásul mindezt úgy, hogy az eddigi gyártásnál olcsóbb legyen, ne okozzon plusz költségeket, sőt egyáltalán olcsóbb legyen a zöld tároló legyártása, mint a hagyományosé. Az algából készült PET palack esetében például az alga beszerzése olcsóbb lehet, mint a műanyag legyártása. A kormányok is tudnának segíteni, ebben az esetben például azzal, hogy a zöld palackot teljesen adómentessé tennék, míg a hagyományos PET palackra kemény adót szabnának ki.

A Greenpeace foglalkozhatna fejlesztésekkel. Mire gondolok itt? Például végezhetne fejlesztéseket, kutatásokat, amiknek az lenne a célja, hogy hogyan lehetne olyan gyárakat tervezni, amelyek teljesen zölden működnek, vagy olyan erdőparkokat tervezni a gyárak mellé, amelyek semlegesítenék ezen gyárak károsanyag-kibocsátását. De ez nem működik mindaddig, amíg a Greenpeace csak rémisztgető videók gyártásával foglalkozik!

Túlnépesedés

De a legnagyobb probléma, és minden rossz forrása a túlnépesedés! Hiába teszünk meg mindent a Föld kizöldítésére, egyszerűen be kell látnunk, hogy a bolygót nem 7 milliárd emberre teremtették! Képzeljük el, hogyha ugyanígy szennyeznénk a bolygónkat, de csak 1 milliárdan élnénk a Földön! Lehet, hogy nem is lenne globális felmelegedés, a Föld klímája öntisztító lenne. A kevesebb gyár, kevesebb autó annyival kevesebb károsanyagot is bocsátana ki. Tehát elsősorban a túlnépesedést kell megállítani, mivel ha ennél is többen leszünk, lehet, hogy a most tervezett klímavédő akciók semmit sem fognak érni!

süti beállítások módosítása