Reaktor

Egyre több alkalommal hallhatjuk a greenwashing fogalmat. Mit jelent ez? Miért aktuális nekünk?

A greenwashing egy olyan marketing- vagy PR-stratégia, amelynek az a célja, hogy egy vállalat, termék vagy szolgáltatás környezetbarátnak, fenntarthatónak tűnjön, miközben a valóságban nem felel meg ezeknek az elveknek. Lényegében a vállalatok zöld kezdeményezésekről szóló állításokat tesznek, hogy jobb képet fessenek magukról a fogyasztókkal szemében, de ezek az állítások gyakran megtévesztőek vagy alaptalanok.

A fenntarthatóság azonban nem játék: globalizált világunk környezetszennyező hatásai nem áltevékenységekért kiáltanak, hanem tényleges cselekedetért.

A greenwashing etikailag végtelenül aggályos.

Ennek oka alapvetően az, hogy félrevezeti a fogyasztókat. A vállalatok gyakran környezetvédőnek mutatják magukat, miközben semmit nem tesznek a fenntarthatóság érdekében. Ezzel azonban a vásárlókat arra ösztönzik, hogy olyan termékeket vagy szolgáltatásokat válasszanak, amelyekről azt hiszik, hogy környezetbarátak. Ez a fajta megtévesztés aláássa a vállalatok és a fogyasztók közötti bizalmat. Amikor kiderül, hogy egy cég nem tartja be ígéreteit a fenntarthatóság terén, hitelessége megrendül, ami hosszú távon negatív hatást gyakorol a profittermelésére és a megítélésére:

A legfontosabb azonban, hogy a greenwashing akadályozza a valódi változást, mert eltereli a figyelmet azokról a cégekről, amelyek ténylegesen törekednek a fenntartható működésre, és helyette egy hamis zöld imázs mögé bújnak: ahelyett, hogy a vállalatok valós lépéseket tennének a környezet védelme érdekében, csupán látszatintézkedésekkel és megvezetéssel próbálnak előnyt kovácsolni.

 (forrás: https://www.un.org/en/climatechange/science/climate-issues/greenwashing)

Hogyan ismerheti fel az individuum a greenwashingot?

A vállalat által kommunikált üzenetek konzisztenciája kulcsfontosságú tényező a fenntarthatóságra vonatkozó állítások hitelességének értékelésében: ha egy cég egy terméket „ökológiai” vagy „fenntartható” minősítéssel hirdet, érdemes alaposan megvizsgálni, hogy az adott üzenet mennyire következetes a cég többi terméke és szolgáltatása tekintetében. Az ilyen üzenetek és a kereskedelmi gyakorlatok közötti eltérések ugyanis gyanúra adhatnak okot, hiszen könnyen arra engednek következtetni, hogy a vállalat csupán marketingfogásokra támaszkodik. Továbbá a hirdetésekben alkalmazott kifejezések pontos jelentése szintén elengedhetetlen a greenwashing azonosításához. A „zöld” jelzővel ellátott termékek esetében a fogyasztóknak muszáj részletesen átgondolniuk, mit takar ez a megfogalmazás. A hirtelen narratíva-változások, a homályos vagy üres kifejezések, valamint a konkrét, ellenőrizhető adatokat nélkülöző állítások azt jelentik: a cég nem rendelkezik valós környezeti elkötelezettséggel.

A harmadik fél, például a Greenpeace vagy a Cruelty Free International által kiállított tanúsítványok megléte meghatározó a fenntarthatósági állítások hitelességének ellenőrzésében. Célszerű figyelembe venni, hogy a vállalat szerepel-e olyan fenntarthatósági indexeken vagy jelentésekben, amelyek objektíven értékelik a cég környezeti teljesítményét. A kibocsátó éves fenntarthatósági jelentései szintén értékes forrást nyújtanak, amelyekben részletesen bemutatják az elért eredményeket, a jövőbeli terveket és azokat a kihívásokat, amelyekkel szembesülnek a fenntarthatósági céljaik megvalósítása során.

Mi akkor a helyes lépés? Milyen szempontok alapján vásároljunk, ha tenni akarunk a környezetünkért?

A másodkézből való vásárlás a túltermelés és a túlfogyasztás egyik hatásos eszköze. Amennyiben a népesség túlnyomó része használt termékeket, pl. textíliákat, bútort, járművet… vásárol, a nagy cégek, amelyek a világ széndioxid-kibocsátásának jelentős részéért felelnek, hosszú távon csökkenteni fogják a termelést, így kevesebb árucikk kerül a piacra, majd a szemétbe, hiszen ezen dolgok nagy része sohasem jut el a vásárlók otthonába. Ez a fogyasztói hozzáállás egyébként nem kizárólag a környezetünknek, és így a fenntartható fejlődésnek kedvez: a pénztárcánkat is jelentős mértékben megkíméli, emellett pedig tudatosabb életre nevel minket.

A fenntarthatóság kérdése nem csupán a nagyvállalatok felelőssége, hanem minden egyes fogyasztóé, így bizony a miénk is. A környezettudatos választások tudatosítása, a greenwashing felismerése és elkerülése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy valós változást érjünk el a bolygó megóvásában. Az egyéni felelősségvállalás révén támogathatjuk azokat a vállalatokat, amelyek tényleges erőfeszítéseket tesznek a fenntartható működés érdekében, és elutasíthatjuk azokat, akik csupán látszatintézkedésekkel igyekeznek jobb színben feltüntetni magukat. Merjünk utánanézni adatoknak, és megkérdőjelezni a társadalmi nyomást a túlfogyasztásra! Ezáltal nemcsak a környezetünkért, hanem a hiteles és átlátható vállalati gyakorlatokért is aktívan tehetünk.

(Borítókép forrása: https://www.mightybytes.com/blog/digital-greenwashing-guide/)

Számos történettudományi, jogtudományi, valamint pszichológia értekezés témáját öleli fel Franciaország császárának élete, briliáns fegyvertényei, jogreformáló tevékenysége, vagy bizonyos esetekben akár intenzív magánélete is.

A XVIII.-XIX. század egyik legmeghatározóbb államférfiját számos fényben, számos ideológiai és teoretikai koncepció alapján igyekeztek már ábrázolni, azonban kivételesen a jelenlegi tematika szempontjából ezen már más formában terjedelmesen kifejtett megközelítések mellőzésre kerülnek. Megkerülhetetlen elemnek kell tekinteni azonban életének legfontosabb döntési szituációit, melyek hozzájárultak személyiségének markáns átalakulásához.

Köztudomású ugyan Napóleon számos jellemvonása, megkerülhetetlen élete korai szakaszával, az idealista-nacionalista elveket valló ifjabb korzikai gondolataival foglalkozni, kit mindinkább a felvilágosodás eszmerendszere, mint személyes utilitarianizmusa motivált élete kezdeti szakaszában.[1]

 (Jacques Marie Gaston Onfroy de Breville: Napóleon Brienne-ben.; Forrás: worldhistory.org)

A téma minél objektívabb analízise végett ezen elemzés eszközeként kizárólag élete történettudomány által igazolt, ránk maradt feljegyzései, életrajzokban rögzített történettudományi tények, valamint önnön művei szolgáltak. Ezen elemek segítésével életállomásai, döntéshozatalai, valamint lelki folyamatai hozzáférhetővé válnak, az olvasó megértheti az általa elkövetett cselekedetek súlyát, életbeli megközelítésének folyamatos alakulását és pragmatistává, már-már machiavellistává válását.

Fiatal, idealista időszaka, melyet anyaszigete, Korzika függetlenségébe vetett hite határozott meg, első hadjáratai és Josephine Beuharnais iránt táplált érzelmei, majd az 1799-es, Brumaire[2] 18-19-i államcsíny utáni korszaka, melyben jellemzően már a hideg számítás, kalkuláció és erős bizalmatlanság dominált környezete felé.[3]

Ezen történések egyik közös pontja a hatalom fokozatosságának megjelenése, annak egyre felügyeletlenebb, korlátlanabb, s kontroll nélküli mivoltja. Az említett kritériumok megjelennek Philip Zimbardo mikrokörnyezetben lefolytatott kísérletei során is  [4].  Így a továbbiakban ezen hatások a hatalmi korrupció begyűrűzésének elemzése alkotja majd a személyiségére vonatkoztatott elemzés gerincét.

Idealista behatás, annak megszűnése

Ugyan a köztudatban Napóleon szinte már-már az emberi, individuális, megzabolázhatatlan és gátlástalan emberi ambíció megtestesüléseként el tovább, döntései kizárólag fiatalkorában bekövetkezett töréspontjainak, csalódásainak és frusztrációjának figyelembevételével érthetőek meg, későbbi cselekedetei ifjúkori katalizátorok nélkül nem jöhettek volna létre. 

(Andrea Appiani: Napóleon első konzulként, Forrás: 1st-art-gallery.com)

Az 1769-ben, Ajacció-ban világra jött Napóleon korzikai, olasz ajkú nemesi család sarjaként nehezen lelte meg identitását az ancien régime Francia Királyságában, melynek ellenségességét, a vele együtt tanuló arisztokrata származású kadétok megvetését, kívülállóságának érzékeltetését folyton-folyvást mindennapjai részének érezte. Így kezdetben természetes reakcióként alakult ki benne a francia nepotizmus megvetése, tágabb értelemben a francia elnyomók gyűlölete, szembehelyezve őket a korzikaiak idealisztikus képével. [5]

Nacionalista nézeteinek alátámasztásaként nagy hatást gyakorolt rá a felvilágosodás filozófiájának, antiabszolutista behatása is. Jelentős mértékű idealizmust mutat eszmerendszere, legnagyobb hatással Rousseau nézetei voltak rá, azokat teljes mértékben magáénak vallotta, összekötve Korzika függetlenségéről szőtt ábrándjaival. [6]

Fontos változást jelentett életében a francia forradalom 1789-es kitörése, melynek következtében teljes mértékben azonosulni tudott ideáinak látszólagos beteljesülésével. Továbbá is erős maradt benne a korzikai identitástudat, Franciaországot, mint állami entitást azonban már egy elveinek megfelelőbb tényezőjeként szemlélte. Üdvözölte továbbá azon tényt, hogy a nemesi kiváltságok eltörlése utat nyitott számára a magasabb katonai pozíciók felé[7], így joggal merülhet föl idealizmusának és ambíciójának ellentmondása.

További töréspontot jelentett neki korábbi példaképe, Pasquale Paoli megvetése. A korzikai szabadságharcos messzemenő ellenszenvet tanúsított a Bonaparte családdal szemben, aktívan támogatva politikai ellenfeleiket a szigeten.[8] Ezen ideális szabadságharcosi kép ellenfélként való fellépése tekinthető az egyik legfontosabb töréspontnak Napóleon fiatalkorában. Korábbi nézetei önnön magukat cáfolták meg, képviselői felléptek a fiatal tiszt ellen. Innentől kezdve Napóleon hozzáállása mind a visszaemlékezéseiben, mind pedig politikai manővereit tekintve célirányosan a magasabb pozíció, társadalmi presztízs elérése szolgált:

„Becsvágyónak hisznek, mert fiatal és heves természetű vagyok. Mit válaszolhatnék egy ilyen rágalomra?”[9]

Ekképpen írta le a saját szerepét későbbi művében Bonaparte. Kevés olyan idézet van mely ehhez fogható tisztaságot ad az olvasó kezébe.

A szituáció radikális megváltozásának következtében egy erős morális rendelkező ifjú értékrendjével szemben  felerősödtek az ambíciót előtérbe helyező személyes karakterjegyek, eddigi elhatározottsága s kimagasló intelligenciája már hideg, hűvös kalkulációval párosult, mellyel kapcsolatban tudatosan használta ki magnetikus karizmáját céljainak elérése érdekében.

Ezen változások legfőbb kiindulópontja a fiatalkori ideák törése mellett katonai karrierének felívelésében keresendő[10], mely szinte teljes mértékű autonómiát biztosított számára, s felívelő népszerűségének köszönhetően már felelősségre vonás terhe nélkül diktálhatott békefeltételeket a Habsburg Birodalomnak. [11]

(Jacques-Louis David: Napóleon császár a Tuileries-i dolgozószobájában. Forrás: britannica.com)

Ezen hadjáratot megismerve ő maga is megnyilvánult a kérdésben. Szárnysegédeinek többször kijelentette: Nem tud már engedelmeskedni többé, megízlelte a hatalmat és erről nem tud lemondani.

Tudatos hidegség

Az előző részben említett törés egyik legfőbb jele az 1799-es egyiptomi hadjárat során jelent meg a publikum számára is. A katonai hadművelet legfontosabb célja India elvágása lett volna Nagy-Britanniától, azonban stratégiai céljait nem volt képes teljesíteni. Ezt látva Bonaparte meghozta karrierje első, történettudományban máig vitatott megítélés alá eső döntését: hadseregét a brit blokád fenyegetése miatt Egyiptomban hagyva, csekély számú kísérettel érkezett vissza Franciaországba.

A konzekvencia, melyet Bonaparte levont, nem tartalmazhatta a de facto veresége elismerését: Szimbolikus cselekedetek nyomán, ügyes kommunikációval képes volt fenntartani, sőt növelni a francia nép szimpátiáját. Ezt nem csupán önnön személye elismertetéséért tette, pszichéjében a publikum felé mutatott személye teljes mértékben megegyezett a hatalom birtokosával, belső kényszer irányult felé ezen pozíció megőrzéséhez, sőt kifejezett megerősítéséhez.

Erős kontrasztot jelentett számára a felesége, Josephine irányába mutatott attitűdje. Napóleon intenzíven, már-már gyermeki rajongással viszonyult feleségéhez, teljes mértékben alávetette magát érzéseinek. [12] Azonban miután a hatalom lépcsőfokain Bonaparte 1804-ben eljutott a császári címig, a későbbiekben felesége irányában táplált érzései másodlagossá váltak dinasztiaalapítási ambíciójához képest. [13]

A hatalom megszerzésének következtében ezen erős akaratú úriember teljes mértékben hatalmának természetéhez idomulva, feladata idealista és moralista álláspontjait, teljes mértékben utiliter szempontból közelítette meg a környezetében fenntartott emberi kapcsolatait.

A külső kommunikáció, publikus személy fenntartása teljes mértékben felemésztette a kezdetben intellektuálisan érdeklődő, világ felé filozofikus naivitással viszonyuló korzikai lelkületét, átadva a helyét a hatalmat önnönmagáért fenntartó, ennek vitatása esetén megtorlásra nem rest személynek, amely végül hübrisz-effektusából kifolyólag, téves megítélések sorát követően 1815-ben Európa egyik legkimagaslóbb, s egyben egyik legtragikusabb személyiségének bukásához is vezetett.

[1] A.Z Manfred: Napóleon, Kossuth Könyvkiadó/Gondolat könykiadó, 1982. 9.-31. o

[2] A francia forradalmi naptár november hónapja

[3] A.Z Manfred: Napóleon, Kossuth Könyvkiadó/Gondolat könykiadó, 1982. 200-226. o

[4] Haney, C., W. Banks, and P. Zimbardo. 1973. Interpersonal dynamics of a simulated prison. International Journal of Criminology and Penology 1: 69–97.

[5] A. Chuquet: La jeunesse de Napoléon. II.köt. 33 old.

[6] F. G Healey: Rouessau et Napoléon. Genf-Párizs 1957.

[7] L. Madelin: Historie du Consulat et de l’ Empire. I. köt. 70-71 old.

[8] Roi Joseph: Mémoires. I.köt. 44. old.

[9]  Napoleon Bonaparte: Az uralkodás művészete, 11. old

[10] 1796-ban az itáliai csapatok főparancsnokává nevezték ki

[11] Campo Fornio-i béke, 1797

[12] Lásd: Napoleon feleségéhez intézett, privát levelei

[13] 1810-ben megtörtént a császár által kikényszerített válás

2024. október 1-jével új vezérigazgatója lett a PwC Magyarországnak, a világ egyik vezető könyvvizsgáló és adótanácsadó cégének, Radványi László személyében. Radványi első interjúját az Index.hu-nak adta, melyben kitért 5 olyan világtrendre, melyek, ha nem is alapjaiban, de megfogják változtatni a minket körülvevő világgazdaságot. A PwC vezetője által említett 5 trend, a klímaváltozás, a technológia fejlődése, a demográfiai válság, a vélemények polarizációja és a szociális instabilitás volt. Habár ezen trendek egyszerre éreztetik hatásukat, érdemes megvizsgálni azt is, hogy külön-külön milyen hatást tudnak gyakorolni a mindennapi éltünkre, és a makrogazdaságra is.

Valószínűleg mindannyian használtuk már az AI (mesterséges intelligencia) valamilyen formáját.

A ChatGPT látogatóinak száma. (forrás: SEO.ai; Oecenomus Gazdaságkutató Alapítvány)

A ChatGPT-ről nem túlzás kijelenteni: a mindennapi életünk része lett. Érdekessége és egyben egyedisége azonban az AI-nak, hogy míg a korábbi technológiai innovációk elsősorban a munkaintenzív iparágakba hoztak a termelést megkönnyítő és hatékonyabbá tevő újításokat, addig az AI főként a tipikusan fehérgalléros iparágakba tud hatékonyság növelő hatásokat kiváltani. Az Indeed vállalat felmérései szerint, a generatív AI a szofteverfejlesztési és programozási feladatok 95%-át képes ma már ellátni, ezt követően pedig leginkább a jogi, számviteli területeken lehet alkalmazni. Ezek után nem meglepő, hogy az IMF (Nemzetközi Valutaalap) 2024-es felmérései szerint, a fejlettországokban az állások kb. 60%-át érinti az AI megjelenése valamilyen formában, míg ez az arány a fejlődő országok esetében csak 20-30%.

Az AI mára már szinte minden iparágba beszivárgott valamilyen szinten. A technológiai újításnak azonban (nem különbözve elődeitől) egy célja van: a hatékonyság, a produktivitás növelése. Ezek mellett, a vállalatok várakozásaihoz hozzátartozik még a költségek csökkentése, a K+F támogatása és a magasabb hozzáadott értékű feladatok felé való elmozdulás is.

A világon a szervezetek által a generatív mesterséges intelligenciától várt legfontosabb előnyök 2024-ben. (Forrás: Statista; Oecenomus Gazdaságkutató Alapítvány)

 Jogosan merül fel a kérdés, hogy a generatív AI megjelenése a mindennapi életünkben, milyen hatással lesz a munkaerőpiacra és hogyan fog hatni a mai standard munkakörök alakulására?

A robotizáció és automatizáció kapcsán korábban, mondhatni jogosan merült fel az a félelem, hogy el fogja venni az elsősorban kékgalléros, munkaintenzív iparágakban a humánerőforrás szerepét. Utólag azonban látható, hogy ez a félelem, ha nem is teljesen, de alaptalan volt, hiszen a piac egyik (bár nem túl sok van) jó tulajdonsága közé tartozik a megváltozott körülményekhez és preferenciákhoz való gyors alkalmazkodás.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint, habár 1990-ben még csak 2,3 milliárd munkavállaló volt, addig ez a szám 2020-ra további egy milliárd fővel duzzadt fel, mindezt úgy, hogy a technológiai vívmányok egyre nagyobb mértéket öltöttek és egyre elterjedtebbekké is váltak.

Habár a felelőtlen optimizmus mindig veszélyes, némi kétkedéssel ugyan, de tekinthetünk a generatív AI munkaerőpiaci hatásaira is bizakodóan. Az AI egyelőre nem vesz el konkrét munkaköröket, habár ez a jövőben feltehetőleg meg fog változni, mégis számíthatunk a piac alkalmazkodóképességére és az intézmények felelősségteljes magatartására. A komplex, stratégiai összefüggéseket átlátó, problémamegoldó feladatokat még nem képes elvégezni, az egyszerűbb, főként adminisztratív feladatokat már most is kiválóan tudja végrehajtani az AI. Ebből fakadóan számíthatunk arra, hogy főként ezeken a területeken látható majd munkaerőpiaci átrendeződés, mely egyben gyorsabb és egyszerűbb ügyintézést is indukálhat majd magával.

Az AI-nak a vállalati életbe való aktív beintegrálódásának számos jóléti következménye is lehet. A generatív AI segítségével a vállalatok magasabb produktivitást tudnak elérni, közel azonos erőforrásokkal, így végre valós realitássá válhatnak olyan jóléti intézkedések is, mint a 4 napos munkahét, vagy a rövidebb munkanapok.

Egy biztos: az Ipar4.0, korunk ipari forradalma, sokkal gyorsabban fogja alakítani a gazdaság és munkaerőpiac struktúráját, mint elődei. Ennek elsősorban versenyképességbéli okai vannak. Az a vállalat, amelyik nem integrálja folyamataiba az AI-t, olyan lemaradást fog elszenvedni, mely hosszútávon nem lesz behozható. Ennek okán, sem nekünk civileknek, sem pedig az államnak nem szabad tétlenül tekintenünk ezekre a folyamatokra. Az államnak készen kell állnia, az AI okozta piaci torzulásokat a formális intézményeken keresztül való kezelésére, nekünk pedig arra, hogy minél gyorsabban kezeljük az AI okozta kihívásokat.

A klímaváltozás elleni harcban az elektromos autózás mára szinte egy jelképpé nőte ki magát, másfelől pedig talán kevésbé hangsúlyos, de legalább annyira lényeges szempont a tömegközlekedés terén elérhető energiahatékonyság. Ha közúton 1 tonna árut akarunk elszállítani két pont között akkor annak a karbonlábnyoma 23-szorosa lesz annak mintha ugyanezt a mennyiséget a vasúttal szállítanánk. A villamosított vasút használatával az agglomerációból történő ingázás során 23 gramm szén-dioxid kibocsátás történik utaskilométerenként míg, ugyanez ha egy korszerű autóval történne meg akkor 167 gramm szén-dioxid kerülne a levegőbe. És ez a 23-as szám még tovább is csökkenthető amennyiben az áramot minél inkább megújuló energiaforrásból leszünk képesek előállítani. Ezen tömegközlekedés több tényezőből és szervezetből is áll, én a leghírhedtebb fajtáját vasúti közlekedéssel és a vasúti közlekedés konstrukciójával fogok foglalkozni ezen cikk során.

Az első felelős magyar kormány közlekedési miniszteréhez Széchenyi Istvánhoz kapcsolódik az a vasútépítés fókuszú közlekedéspolitikai koncepció, ami máig erőteljesen meghatározza Magyarország közlekedéspolitikáját. Széchenyinek 4 fő vonala volt az első Budapestet kötötte össze Pozsonyon keresztül Béccsel, a második Budapestet kötötte össze Siófokon és Zágrábon át Fiumével és ezáltal az Adriával. A harmadik Szolnokon keresztül Erdélyt kötötte össze a fővárossal és végül, de nem utolsó sorban a 4. vasútvonal Miskolcon keresztül kötötték össze a fővárost Galíciával.

Kezdetben a vasútépítések magántőkéből valósultak meg állami hitel garanciákkal. Ez a konstrukció változott meg 1873-as nagy pénzügyi válság után elkezdődött a főbb vasútvonalak államosítása, amely folyamat Baross Gábor vezetése alatt teljesedett ki. Ekkor a tarifareform következtében a vasút kiadásait a bevételek mindösszesen 56%-át tették ki. A világháború előtt a magyar vasúthálózat hossza nagyjából 23 ezer kilométert tett ki, ebből a Trianoni békediktátum utánra mindösszesen 8701 km maradt. 1929-31 között szinte az összes magánkézben lévő vasútvonalat megváltották és a MÁV szervezébe olvasztották.

A második világháború következtében a vasutat katasztrofális károk érték. Ezen károk renoválására lett meghirdetve az “Arccal a vasút fele” program, amely a károk helyrehozását tűzte ki maga elé. Valódi fejlesztésre csak 1966-tól került sor. 1977-re a vasút elkezdett jelentős veszteséget termelni úgy, hogy közben a behúzások felét az állam finanszírozta. Ennek hatására 1982-ben jelentős tarifaemelés történt, aminek következményeként az utasok száma egy év alatt 10%-kal csökkent.

A 90-es években a MÁV helyzetét több nyugat európai tanácsadó cég is átvilágította és az elemzéseik szerint a vasút jelentősen forráshiányos és az anyagi erőforrásokhoz képest nagy a pályáknak a terjedelme. A MÁV arculata nem egységes és az imázsa negatívvá vált. A tanulmány ezen felül azt is bemutatta, hogy azok a vonalak nyereségesek, amelyeken nem személyszállítás, hanem áruszállítás folyik. A javasolt megoldás szerint a felesleges és veszteséges szakaszokat ki kell vonni a MÁV felelősségi köre alól.

A magyar utazó népességen körülbelül 13%-a használ vasútat, ami azt jelenti, hogy nagyjából 1,5 millió ember veszi igénybe évente a vasúthálózatot. Ebből 300 ezer napi felhasználóról beszélünk. Becslések szerint ennek a forgalomnak a 1/2-e az elővárosi vasutak adják, majd további ¼-ét pedig a távolsági járatok, amelyek nagyjából egyenlően vannak megosztva az IC-k és a hagyományos járatok közt. Ezenfelül további negyedet tesz ki a regionális vasutak forgalma, amelyeknek a nagy része gyakorlatilag vidéki nagyvárosok elővárosi vasútjaként funkcionál. Ez a regionális vasúthálózat nagyjából 4000 km-ért tesz ki, azaz a kihasználtságához képest hosszban messze túlreprezentált.

A MÁV Zrt. 1993-ban alakult meg teljes állami tulajdonnal. A MÁV finanszírozási rendszere meglehetősen egyedi a nyugati országok vasútjaihoz képest. Európában a felújításokat az állam külön pályázatokkal támogatja a pályahasználat díjból a karbantartások költségeit fedezik. Ezzel szemben Magyarországon a személy és áruszállításon keresztül finanszírozza az állam a vasút büdzséjét. Ennek következtében alakult ki az a helyzet, hogy míg Európában a személyszállítás költségeiben az infrastrukturális beruházásokra költött költségek aránya 10-15% ezzel szemben a magyar 40%-kal. A konstrukció következtében bármiféle teljesítmény növekedés abszurd mértékű drágulást okoz a költségvetés számára. A bevetélek nagy része a személyszállításon keresztül érkezik be. 2007-ben a 78 milliárd forint érkezett be személyszállításból míg az árufuvarozásból 29 milliárd. A 2000-es évek közepén a pályahossz nagysága 7600 km-ert tett ki, ami ugyan még mindig kisebb, mint a Trianon után az országban maradt vasút hossz (8701 km) ennek ellenére az autóutak és autópályák fejlesztésével az igényhez és a karbantartási forrásokhoz képest még így is indokolatlan nagy. 

A vasúti közlekedés költségeit általánosan megkülönbözteti például az autóbuszhoz képest a pályadíj magas aránya az összköltséghez képest. A pályahasználat összege akár az összköltségek 40%-át is elérhetik. 

Európa igen jelentékeny része agglomerációban él, így van ez Magyarországon is. Talán az a jelenlegi statisztikák alapján elmondható, hogy globális felmelegedés ide-vagy oda az autó által nyújtott szabadság élményt és személyre szabottság miatt a vonat nem fogja felváltani a személyautót, mint ahogy azt sok vonat optimista reméli. A vonat a közlekedésnek egytizedét teszi ki. A legtöbb esetben a vonat használók szintén rendelkeznek gépkocsival is. Tehát az emberek egy jelentékeny része nem az alapján választja a vasutat mivel ez egy klímatudatos döntés lenne, hanem egy adott esetben vasút előnyösebb feltételeket tud garantálni számukra. Általános Európai trend, hogy az emberek a vasutat nem az olcsósága miatt választják, hanem a tervezhetősége (nincsenek dugók emiatt tervezhető az utazás, lehet közben dolgozni vagy tanulni)

A film, korunk művészeti csúcsteljesítménye, amely mellett a regény csak egy forgatókönyv, a zene, háttérzene, a festmények csupán szép kompozíciók. Hiába lesz egy mestermű ezáltal csupán egy alkotó eleme egy összművészeti alkotásnak, ellentmondásos módon azzal, hogy ez a sok művészet - amelyek magukban is megállnák a helyüket - nem független elemekként szerepelnek, sokkal többet tudnak adni magukból. Gondoljunk csak Lars von Trier újragondolt festmény ábrázolásaira vagy hogy a klasszikus zene a filmzenében tudott továbbélni a nagyközönség számára.

Ez egy olyan fúziós képessége a filmnek, ami méltányosan teszi a legmagasabb művészeti alkotássá, de ahogy tudhatjuk Ben bácsi óta:

,,A nagy erő, nagy felelőséggel jár”

és a nagy felelőség jelen esetünkben az, hogy az a rengeteg tényező, ami a filmet filmé teszi, úgy viselkedik együtt, mint egy pohár víz.

(Lars von Trier pár festmény újra gondolása a filmeiből)

Hiszen a pohár víz nem akkor lesz ihatatlan, ha benne lévő folyadéknak az aránya nagyobb részben mérgező, mint az egészséges része, hanem ha van már benne mérgező anyag - akár elenyésző is - akkor ihatatlan lesz.

Ennek igazolására pedig ékes példát állít Tóth Barnabásfilmje, a Mesterjátszma. A történet Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációjából építkezik, amelynek cselekménye az 1956-os forradalom idején játszódik Magyarországon.

A történet azzal kezdődik, hogy egy szerelmes pár, Márta (Varga-Járó Sára) és István (Váradi Gergely) az utolsó menekültvonattal próbálja elhagyni az országot, hogy nyugatra meneküljenek, majd az út során kiderül, hogy nem csak ők próbálják elhagyni az országot a vonaton, hanem egy pap is, aki a börtönbe töltött ideje alatt rendkívül sok sakkjátszmát memorizált.

(részlet a Mesterjátszma című filmből)

A történet pedig egészen újító, meghökkentő és kellően mágikus hatását nagyon felerősítik a pszichothriller adta keretek, egyszerre van a filmnek egy feszült akció jellege, de egy nagyon elgondolkodtató értelmezése is. A film mágikussága nagyon jó irány, a varázslatos groteszk a közép-kelet európai térségnek kimondottan jól áll és egy olyan filmnyelvről beszélünk, amely megkülönböztethetne minket az európai filmgyártás versenyében, és amely iránynak többek között a Liza, a rókatündért is köszönhetjük.

A film fényképezése és operatőri munkáján pedig valóban érződik az avantgárd motiváció, az már más kérdés, hogy csupán pár erőltetett, sokszor használt bravúrra futotta ez a motiváció, egyetlen kivétellel, amely jelenetet nem kell megneveznem, hiszen aki megnézi a filmet pontosan tudni fogja, hogy miről beszélek, annyira markánsan eltér a film átlagos operatőri minőségétől. Amely jelenet, sajnos kivétel lett és nem a főszabály, de egy magyar filmnél az operatőri újításoknak már a motivációját is érdemes dicsérni, mert annyira le vagyunk maradva ilyen téren is.

(részlet a Mesterjátszma című filmből)

Hogyan lehetséges, hogy egy film, amelynél olyan rengeteg csillagállás sikeres volt, egy filmnél, amely valóban próbált valamit átadni a magyar nézőknek és nem a jól megszokott szájbarágós módon, gyerekek helyett már csak tininek nézve a saját nézőit.

Meglepő módon, azért, mert valaki elfelejtette, hogy meg kéne írni a szövegkönyvet. Egészen furcsa, hogy egy filmen nem a bugyuta sztorit, az operatőri munka hiányosságát, az értelmetlen jeleneteket kell számon kérni, hanem egy olyan dolgot, ami a legevidensebb lenne, az egyik legfontosabb alappillére a filmnek. De sajnos azt kell látni, hogy olyan sok időt fordítottak a film készítői arra, hogy a legkisebb apró részlethibákat kijavítsák - amely hibákra való figyelmeztetést már oly sokszor hallhatták a kritikusoktól - hogy nem jutott már idő arra, hogy olyan szövegkönyvet írjanak, amely él, amely nem zökkent ki a film nézése közben, amely szövegek hallatán nem azon pörögne az ember agya, hogy volt-e bárki is valaha, aki kimondta ezeket a mondatokat. Néhol egyenesen úgy érezheti magát az ember mintha egy thriller paródiát nézne, amelyben kifigurázzák a klasszikus gengszter thrillerek nyelvezetét, máskor pedig már ez a sanda gyanú is felszárad és helyette arcon üt a szekunder szégyenérzet és a fájdalom.

(részlet a Mesterjátszma című filmből)

A szövegkönyv pedig az egész filmet megfertőzi, szépen feloldódik és átitatja az egész vizes palackunkat. Elsőnek a karaktereket fertőzi meg bugyuta, életszerűtlenül egyszerűsítve az emberek motivációját annyira, hogy vannak a jók, meg vannak a rosszak vagy pedig konkrétan elveszi a motivációkat azzal, hogy nem ismerjük meg a karaktereket. A párbeszédek nem tágítják az ismereteinket a karakterekről, amelynek segítségével jobban megérthetnénk őket, hanem fájdalmat okoznak nekünk, hogy hogy lehet valami ennyire tipikus és egyszerű. Mácsai Pál és Váradi Gergely nem hiába bizonyították már több filmben és sorozatban a kiválóságukat, ebben a filmben még Mácsai Pál is megizzad, hogy valamit tudjon alakítani, a többi színész pedig csak próbál túl élni. A női karakterek kidolgozottsága pedig bicskanyitogató és ilyenkor vetődik fel minden jó ízlésű emberben, hogy talán van abban valami, hogy nők írják a nők szövegeit, mert tipikus sztereotip női karaktereket láthatunk, akiknek csupán annyi a szerepe, hogy segítsék a férfiakat.

(részlet a Mesterjátszma című filmből)

Ez a film szolgáljon tanulságul a magyar nemzetnek, hogy a tökéletességre törekedés nem csak irányvonalnak kell lennie, hanem elvárásnak, hiszen egy elfelejtett, periférián kidolgozott része a filmnek, minden jó szándékot, minden bátorságot, minden üzenetet elbagatellizálhat.

Ez a film szolgáljon tanulságul, hogy a szövegkönyv nem csupán egy fontos része a filmnek, hanem az egyik legfontosabb alappillére, egy jó szövegkönyv már fél siker, nem véletlen voltak tüntetések Hollywoodban, amelynek a követelései sikeresek is voltak, nem véletlen, hiszen egy hollywoodi producernek minden pénzt megér, hogy ne essen olyan hibába, mint a Mesterjátszma készítői.

Ez a film szolgáljon tanulságul, hogy a film nagy ereje nem csak lehetőség, hanem felelősség is.

Nincs olyan magyar, aki József Attila, Ady Endre vagy éppen Petőfi Sándor alkotásainak megismerése nélkül végezne el bármilyen iskolát. A magyar költészet kifejezés hallatán pedig a legtöbbünknek valószínűleg ők jutnak először eszünkbe. Azt viszont hiba lenne elfelejteni, hogy a múlt század nagy költőivel nem ért véget a szépirodalomnak ezen irányzata, és a 21. században bár sokszor átalakult formában, de továbbra is számos tehetséges magyar és külföldi foglalkozik költészettel. Ennek egyik formája pedig a slam poetry.

Kép forrása: Vancouver Poetry Slam, Kanada

A slampoetry.hu oldalon az irányzatot egy előadó költészeti versenyként definiálják, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos. A műfajban sok irányzat jellemzői felfedezhetőek:

• nem egy egyszerű versfelolvasás, ugyanis az előadók a slameket általában fejből mondják és különböző színházi elemeket is használnak, de többnyire vannak benne rímek, hasonlatok, metaforák és egyéb költészeti elemek,
• nem színházi előadás, hiszen nincsen előre megírt forgatókönyv, a közönség soraiból alapvetően bárki felmehet a színpadra és megoszthatja gondolatait, ugyanakkor az előadások előre begyakoroltak és a nonverbális jeleknek is nagy a szerepük,
• nem tekinthető rap-nek, hiszen nincs alatta zene és nem szükséges a kötött ütemes lüktetés, de az utca nyelvén szól, valódi, mindennapi emberek hétköznapi kérdéseiről.

A slam egy kötetlen stílus, melynek egyetlen általános szabálya, hogy a slammernek nevezett előadónak három perce van a közönség  és a zsűri lenyűgözésére.

A műfaj kialakulása 1984-re vezethető vissza, amikor Marc Kelly Smith („Slampapi”), egy építőipari munkás, barátaival elkezdett felolvasó eseteket szervezni, mindössze egymás szórakoztatásának céljából. A siker hatására meghívtak más csapatokat is, aminek hatására egyre inkább egy komolyabb verseny formáját öltötte a rendezvény. Egyre nagyobb hangsúlyt kapott a produkciók előadásmódja, a performansz. Minél több versenyző vett részt az eseteken, annál nagyobb versenyek alakultak ki, ahol a döntő szerepét maga a közönség töltötte be.

A slam poetry hamar elért sikerének okát nem nehéz megtalálni: egy olyan műfajról van szó, ahol a hangsúly a mindennapi emberek valódi mondanivalóján van. Az előadásoknak nincsenek szigorú követelményei, a slammer döntési körébe tartozik, hogy milyen testtartásban, milyen gyorsaságban, vagy éppen milyen nonverbális jelekkel (tapst, dobbantás, stb.) tudja leginkább átadni az üzenetét. A slam poetry esték helyszínének nincsenek szigorú kritériumai: egy átlagos bár egy csendesebb sarokkal tökéletesen megfelel a célnak.

A slam poetry műfajának magyarországi megjelenése a Műcsarnokhoz köthető, ahol 2006 februárjában rendezték meg a Budapest Slam rendezvényt. A költők és rapperek csatájának sikere abban is látszik, hogy a következő évben szintén megrendezésre került az immár Budapest Slam 2 nevet viselő rendezvény, külföldi vendégekkel kiegészülve. 2008 januárjától az érdeklődőknek már nem kellett egy teljes évet várniuk a következő estre, hiszen 4 Slam-rajongó a Kőleves étterem pincehelyiségében kezdett Slam Poetry esteket szervezni, havi rendszerességgel. Megalakult a Slam Poetry Budapest (SPB), mely minden estnek meghatározta a tematikáját, de tíz szavas versenyt, és mindenki fellépésére nyitott Open Mic eseményeket is szervezett. A Tilos Rádió és a Bly Management közreműködésében elindult a random rendszerességű Tilos Slam sorozat és a Sztriit Noiz nevet viselő slam műsor.

Az első Országos Slam Poetry Bajnokságra 2012-ben, míg az első Országos Team Slam Bajnokságra 2013-ban került sor. A megmérettetések a mai napig töretlen lelkesedéssel várják a slammerek jelentkezését. A műfaj Budapesten túl az ország szinte minden nagyvárosában megvetette a lábát, így érdemes minden érdeklődőnek a saját lakóhelyén működő társaságot felkeresnie.

A slam poetry műfajában felfedezhetőek mindazon hatások, melyek a 21. századi életünket is meghatározzák. Az előadások rövidek, és fő céljuk a zsűrire és a közönségre való minél erősebb hatás gyakorlása. Az előadók általában arról írnak amiről tudnak, ez pedig gyakran a család, a kapcsolatok, a társadalmi nyomások és a félelmek. Ezen témákkal pedig a legtöbb esetben a hallgatóság is képes azonosulni. Ahhoz, hogy valaki jó slammerré válljon, nem szükséges az irodalom részletes ismerete, se specifikus tanulmányok folytatása. Éppen ezért egy olyan műfajról beszélhetünk mely nyitott mindenki számára kortól, nemtől, társadalmi helyzettől és iskolázottsági szinttől függetlenül. A slam poetry pedig élőben elmondva az igazi: ezzel pedig motiválja az embereket a személyes találkozásokra, és az élő interakciókra, melynek a fontossága talán még sose volt akkora, mint ma.

A hulladék, mint ember által generált probléma az emberi társadalmak felelőssége. Találtunk is több megoldást, hiszen a hulladékgazdálkodás egy olyan téma, amivel ha nem foglalkozunk könnyen a fejünkre nőhet. Újrahasznosítunk, komposztálunk, biomasszaként energiát nyerünk belőle és bizony van, ami sorsa a hulladéklerakó.

A közoktatás egyre fontosabb része a környezetünk tudatos kezelésének kérdése, a 2000-es évek elején lett a zöld politizálás része a közérdeki diskurzusnak. Viszont továbbra is kérdés, hogy mennyi és hogyan valósul meg azok közül a nemes célok közül, amelyeket a gyerekek fejébe igyekeznek verni kisiskolás koruk óta.

(forrás: Dominic Wunderlich, Pixabay)

Központi szereplője a kérdésnek a műanyag. Az Európai Unió országai évente 360 millió tonna műanyagot termelnek (szemléltetésképpen 70 évvel ezelőtt évente 1,5 millió tonna volt ez az adat). Ennek felét a legkülönfélébb csomagolásokra használjuk fel. Érdemes belegondolni, hogy ez azt jelenti, hogy az építőipar, autóipar és a mezőgazdaság ágazatai lemaradnak a műanyagcsomagolás mögött a ranglistán.

Az Unió forrása szerint 35,5% százalék műanyaghulladékot sikerül újrahasznosítani a gazdasági térségben. Ez egy egész tetszetős arány, de egy egészséges bizalmatlanságot érdemes táplálni az ilyen statisztikákat illetően, ugyanis míg például a német kormány 39%-os hulladék-újrahasznosítási kvótáról számol be, addig Hennig Wilts a Wuppertal Institut hulladékgazdálkodás és körkörös gazdaság szakértője ezt egy „fikciónak” nevezte a Spiegelnek, ami mögött a reális szám inkább a 17,3%.

(forrás:Antoine Schibler , Unsplash )

Az Eurostat kimutatása szerint éves szinten 33 millió tonna hulladék kerül exportra az EU-ból nem EU-s országokba, ez egy 77%-os növekedés a kétezres évek elejéhez képest. Prominens befogadó országok Egyiptom és India. A közelmúltban Kína bár első helyen állt, ma már szigorú korlátozásokat szabott ki a hulladékimportra és egy politikai fordulat keretein belül új szerepet kíván betölteni ebben a szektorban.

A múlt nyáron lényeges változások történtek a magyar hulladékgazdálkodásban, kivitelezési szempontból teljesen új kezekbe került a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. jogi személyében. A továbbiakban a háztartási és gyártási hulladék gyűjtését, elszállítását, előkezelését, valamint a létesítmények üzemeltetését és fejlesztését a MOL tulajdonában lévő cég végzi.

Ez az új koncessziós rendszer a háztartások számára ugyan nem viszi feljebb a költségeket, viszont bevezeti az kiterjesztett gyártói felelősséget, a „szennyező fizet” irányelvet, amely viszont iparűzők számára a műanyagot költségesebbé teszi az EPR-díjak (extended product responsibility) formájában. Így a hazainál már csak a svéd és cseh szabályozás drágább. A Reaktor ugyanezen változások közepette 2023 júliusában tartott egy extenzív kutatást a témában a magyar fiatalok körében, amely eredményében az mutatkozott, hogy az érdeklődés és viszonylag széles skálán a know-how is megvan a köztudatban és bizonyos mértékig párosul is hajlandósággal a körkörös gazdaság mozgatására, az újrahasznosításra és a szelektív hulladékgyűjtésre.

(forrás: Pawel Czerwinski, Unsplash) 

Figyelem előtt kell tartani az arányokat – fontos a tisztánlátás, a háztartási hulladék Magyarországon csupán tizede a teljes  szeméttermelésünknek. Tehát míg kétségkívül számottevő, hogy hogyan bánunk a feleslegünkkel, egy nagyobb kép részeként kell tekinteni erre, nem mint teljeskörű megoldásra. Úgy gondolom, hogy két felől is részt kell vegyen az ipar a problémakezelésben. Egyfelől fontos, hogy az aktív termelők és gyártók, akik jelenleg meghatározó szerepet játszanak az gazdaságban eleget tegyenek a felelősségüknek (kiterjesztett és szűk értelemben egyaránt). A csomagoló-, építő- és textilipar szereplői határozzák meg a fentebb említett statisztikákat. Másfelől fontos az innováció támogatása, amely utat tör magának az új – általában még start-up cipőkben járó – vállalkozók által.

(forrás: Scott Graham, Unsplash)

Számos a kezdeményezés az építőparban, például egy brit vállalkozás figyelemre méltó. A MacRebur Plastic Roads Company az aszfalt kötőanyagát, a kőolaj lepárlásából visszanyert bitument kívánja minimalizálni és helyébe újrahasznosított műanyagszemcsékkel az eredetinél strapabíróbbá tenni az utakat. Ennek a technológiának elterjedése például több problémára is kézenfekvő megoldással szolgálhatna.

Fentebb említésre került, hogy a csomagolóipar termékei mennyiségi alapon kiváltan terhet jelentenek a környezetnek és a körkörös gazdaság kialakulásának. A Bio-Lutons ennek a problémára nyújt alternatívát, kifejezetten a műanyag kiszorítása a célja. Növényi alapú egyszerhasználatos evőeszközök, tányérok, poharak a főprofil, amelyet a mezőgazdaságban keletkező feleslegből gyártanak le, kenderfélékből, paprika és paradicsom szárakból. A cél az ételcsomagolás biológiailag lebonthatóvá tétele.

(képforrások:Talpa, Pixabay | Ritae,Pixabay)

Környezetbarát műanyag-megoldásokra specializálódott a VVK Kunstoffstechnik Németországban. Kis és nagy volumenű alkatrész- és formagyártás során felmerülő kérdésekre igyekeznek környezetbarát megoldásokat szolgáltatni biológiai műanyagokból. Technikáik és üzleti filozófiájuk széles sávú elterjedése egy eredményes lépés lehet a körkörös gazdaság és az ésszerű gazdálkodás irányába. Megannyi lehetőség kínálkozik és fontos, hogy az ilyen innovatív ötletek meghaphassák a lehetőséget, hogy helytálljanak beszálhassanak a piaci versenybe és egyúttal enyhítsék az ember ökológiai lábnyomát.

Borítókép: Dustan Woodhouse, Unsplash  

Van ami aligha örök... különösen a szerelem és vele együtt a párkapcsolatok. 

Ez eddig senkinek sem meglepő, de mi van ha találunk a szakítások mögött egyfajta sematikus mintázatot, ha azt mondjuk, hogy a kapcsolatok autópályáinak vannak olyan lehajtói, amik a legjellemzőbb időtartamokkal vannak kitáblázva? A szakítási mintázatokat széles körben tanulmányozták a pszichológia és a szociológia területén, és bizonyos időszakok gyakrabban tűnnek fel a többinél. 

Az első hónapok

A korai kapcsolatok gyakran gyorsan véget is érnek, amikor a párok felfedezik az összeférhetetlenségeket vagy az eltérő elvárásokat. Bizonyára ismerős jelenség, mikor egy számunkra ismeretlen embert előre elképzelünk valamilyennek, felruházzuk bizonyos tulajdonságokkal, egyfajta alteregót kreálunk neki, és valahol azt is várjuk el, hogy annak a képnek amit megalkottunk róla, annak megfeleljen. Ugyanígy a másik oldalon a partnerek is építhetnek önmaguknak egy eleinte tökéletes személyiséget, viselhetnek egy álarcot, csakhogy előbb utóbb a valós énünk úgyis felfedi magát. És ahogy telnek a hónapok, az illúziókra alapozott elvárások is csalódásba fulladnak.

1,5 - 2 év avagy, amikor a „mézeshetek” időszaka véget ér

Ha egy kicsit odafigyel az ember, észreveheti azt a jelenséget, hogy a párok általában másfél - két év után már nem úgy ragaszkodnak egymáshoz mint az elején, nem igénylik folyamatosan a másik társaságát, elmúlik a rózsaszín köd és vele együtt a másik iránt érzett heves rajongás is.  Ez egy olyan kritikus vízválasztó időszak amiben több kapcsolat bukik el, mint amennyi átvészeli. 

Na de lássuk azokat az összetevőket, amikkel a szerelemkoktél képes minket megbódítani akár két éven át. 

- Feniletilamin: Amikor például első látásra kialakul valamiféle vonzalom, ennek a hormonnak a mennyisége elszaporodik a szervezetben. Egyébként kedélyjavító hatása van, és olyan klasszikus, szerelmesekre jellemző tüneteket okoz, mint a kipirosodás, tenyérizzadás, a szapora pulzus és a szívdobogás avagy a gyomrunkban lévő pillangókért a is ez felelős. A feniletilamin nagyjából másfél évig van magasabb szinten jelen a szerelmes ember szervezetében: ilyenkor jóleső izgalom és stressz, illetve boldogság keríti hatalmába a feleket találkozóik előtt és egymás közelében. 

- A szerotonin az, amelyet gyakran a "jó közérzet" neurotranszmittereként emlegetnek, döntő szerepet játszik a hangulat, az alvás, az étvágy és az általános jólét szabályozásában. A megfelelő szerotoninszint hozzájárulhat a pozitív szemlélethez és az általános mentális egészséghez. Csakhogy a lila köd időszakában a szerotonin szint is felborul, amivel elveszítjük a kiegyensúlyozottságunk, sokkal labilisabbá válunk, sokkal nehezebben funkcionálunk a mindennapi életben, egyfajta káosz kerekedik bennünk nélküle. 

- Az oxitocin az intimitást, kötődést és bizalmat erősíti, különösen fizikai érintkezés során. Az ölelés, csók vagy szex közben termelődik, és mély érzelmi kötődést alakít ki a partner iránt. De további összetevők még az endorfin, ami a szerelemmel járó örömérzetet és nyugalmat biztosítja, valamint ennek a szöges ellentéte, a stresszfaktor növelő adrenalin. 

Az már bizonyos, hogy tényleg elvesztjük a fejünk a hormonok káoszában, ez az állapot viszont hosszútávon sokkal inkább ártalmas és fenntarthatatlan, így ezen hormonok termelődése 1,5-2 év múlva lecsökken. És hát végül ebben a tisztább elmeállapotban szembe jön velünk a valóság is a partnerünkről, a kezdeti lelkesedés elmúlik, és felszínre kerülnek a mélyebb különbségek és problémák, az ellentétek ezen a ponton már nem vonzzák egymást. 

7 - 9 év

Szociológusok megfigyelték az úgynevezett "hét éves" jelenséget, amikor sok pár elégedetlenséget vagy stagnálást tapasztal a kapcsolatban. A húszas éveik elején összejött párok ennyi év alatt eljutnak egy új életszakaszba, ahol a házasság, karrier, gyermekvállalás számít prioritásnak, de ezek az értékek akár annyira is eltérhetnek két fél között, hogy egyszerűbbnek tűnik szétválni mint ezekről a meghatározó érdekekről valakinek lemondani, vagy hosszú csatákat vívni egymással. 

Az alábbi statisztika jól illusztrálja hogy a világ különböző országaiban átlagosan mennyi idő után hajtanak le a felek a házasság sztrádájáról.  

A félúton lévő lehajtó

A középkorúság kihívásai avagy a kapuzárási pánik, kirepülő gyerekek, kevés kamaty és lángok helyett már parázs. A házaspárokat többnyire már csak a megszokás vagy a  gyerekeik tartják össze, de van amikor már az sem elég. 10 év házasság után már a házaspár tagjai úgy érezheti, hogy életük vagy házasságuk „félidejében” járnak. A házasság 15 éve körül a párok gyakran a 40-es vagy 50-es éveikben járva ráeszmélnek, hogy most még nem késő dobbantani és valami újba belevágni egy megfáradt házasság helyett. Ha a pároknak a házasságuk elején születtek gyermekeik, ez a szakasz gyakran egybeesik a gyermekek otthonról való távozásával. A 15 éves korszakra sok pár anyagilag stabilabbá válik, és magabiztosabbnak érzi magát abban, hogy a válás után önállóan tud élni. 

Habár úgy, mint az örök életre, a végtelen szerelemre sincs garancia és az ész érvek és a logika sem győzedelmeskednek sokszor az érzelmek felett, lehet, hogy a tudatosággal és azzal, hogy tisztában vagyunk a válságaink okával, talán tovább tudnánk haladni a táblák mellett anélkül, hogy egyszerűen csak elhagynánk a pályát. 

Az európai monarchiák mindig is különleges figyelmet kaptak a kontinens politikai és kulturális és életében. Ebben a bejegyzésben a brit, monacói, norvég, liechtensteini és spanyol monarchiák után Svédország, Hollandia és Luxemburg monarchiáit tekintjük át.

Svédország

Svédország államformája alkotmányos monarchia, melynek jelenlegi uralkodója XVI. Károly Gusztáv. Az uralkodó szerepe – hasonlóan a legtöbb európai uralkodóhoz - szimbolikus, hiszen a svéd parlament, a Riksdag, valamint a kormány rendelkezik a valódi politikai hatalommal. A királyság gyökerei a középkorig nyúlnak vissza Svédországban, a monarchia a középkor késői időszakától egészen a 18. századig jelentős regionális hatalomnak számított, ami nagyrészt a Vasa-dinasztia sikeres külpolitikájának volt köszönhető. A mai monarchia alapjait az 1809-es alkotmány fektette le, amelyet azóta ugyan többször módosítottak, a törvénygyűjtemény legfőbb elemei immár bő két évszázada változatlanok.

XVI. Károly Gusztáv svéd király és felesége

Forrás: noihirek.hu

A monarchia modernizálása a 20. század második felére fontos kérdéssé vált Svédországban. A folyamat egyik mérföldköveként az 1980-as évek elején, bevezették az abszolút primogenitúrát, ami a trónöröklésben során a legidősebb gyermeknek biztosít jogot az uralkodásra, nemtől függetlenül. Az intézkedés gyakorlati jelentőségét jól szemlélteti a jelenlegi trónörökös, Viktória koronahercegnő, aki a királyi család egyik legkedveltebb tagja.

A svéd királyi család – nagy eséllyel norvég mintára - különösen nagy hangsúlyt fektet a transzparenciára és a közvetlen kapcsolat ápolására a néppel. A monarchia magas és széles körű támogatottsága így magyarázható a királyi család és a lakosság közötti hagyományosan jó kapcsolattal. A család tagjai aktívan részt vesznek jótékonysági és kulturális eseményeken, ezzel biztosítva az államforma stabilitását a 21. században is.

Hollandia

A holland királyság Európa legfiatalabb monarchiáinak egyike, hiszen az Oránia-Nassau-ház csak az 1815-ös bécsi kongresszus nyomán került trónra Hollandiában. A jelenleg is uralkodó Vilmos Sándor király 2013. óta tölti be pozícióját anyja, Beatrix királynő lemondása óta. Az uralkodó szerepe szintén inkább ceremoniális, azonban a holland köztudatban és kultúrában szimbolikus jelentőséggel bír az uralkodó személye és a monarchia eszménye.

A reprezentáció mellett az alkotmányos monarchiák bevett szokásrendszere szerint a kormányzati munkát is segíti az uralkodó a törvényjavaslatok szentesítésével és a különféle állami eseményeken való részvétellel. A politikai döntéshozatalban azonban államfőként a mindenkori uralkodó nem foglalhat állást és az előterjesztett törvényjavaslatokat is csak megalapozott indokkal utasíthatja el.

Az Oránia-Nassau-ház is belátta, hogy az államforma fenntartása és a család pozíciójának megőrzése csak a korszellem által elvárt modernizációs lépések bevezetésével lehetséges. Ennek nyomán Vilmos Sándor és elődei számos erőfeszítést tettek egy igazságos és átlátható monarchikus berendekzedés megteremtésére, többek között a működés költséghatékonyabbá tételével. A királyi család elképzelései sikeresnek bizonyultak, a monarchia népszerűsége – ugyan elmaradva a skandináv szinttől de szintén magas. A holland monarchia kultuszát a Király Napja (Koningsdag) állami ünnepnap is erősíti, amely az egység és nemzeti identitás fontos szimbólumának tekinthető.

A Király Napját ünneplő tömeg Amsterdamban

Forrás: amsterdamsights.com

Luxemburg

A Luxemburgi Hercegség Európa egyik legkisebb állama, melynek államfői posztját a holland királyi családdal távoli rokonságban álló Nassau-Weilburg-ház tagjai töltik be 1815. óta. Az ország függetlenségét a dinasztia trónra kerülése után bő fél évszázaddal ismerték el nemzetközileg az 1867-es londoni szerződés értelmében. Jelenlegi uralkodója, Henrik nagyherceg szűk negyed évszázada, 2000 óta látja el a Luxemburgi nagyhercegi feladatkört.

Luxemburgban az alkotmányos keretek kontinentális összehasonlításban nagyon erősnek számítanak, melyek biztosítják, hogy a nagyherceg szerepe semmilyen szempontból ne terjedhessen a reprezentatív funkción kívülre. Henrik nagyherceg ennek megfelelően inkább a napi politikához nem köthető témákkal - a környezetvédelemmel és történelmi hagyományok védelmével – tematizálja a közéletet.

A Luxemburgi nagyherceg városi palotája

Forrás: navicup

A monarchia stabilitása Luxemburgban nagy valószínűséggel két fontos tényen alapszik: egyrészt az ország kis mérete lehetővé teszi a stabil közéleti hagyományok kialakulását, másrészt pedig az állam gazdasági ereje konzervatív és kiegyensúlyozott politizálást tesz lehetővé, ami limitálja a politikai extrémizmus, mint például az antiroyalizmus megerősödését.

Svédország, Hollandia és Luxemburg mind hűségesen őrzik az európai monarchiákra jellemző hagyományokat és politikai szokásrendszert, emellett folyamatosan alkalmazkodnak a modern kor követelményeihez. Legyen szó a svédekre jellemző transzparenciáról, a holland királyi család fenntarthatóságról alkotott képéről vagy a luxemburgi államforma stabilitásáról, mindhárom monarchia fontos szerepet játszik országaik identitásának megőrzésében, valamint az európai kulturális és politikai közeg formálásában. A cikksorozat negyedik, egyben utolsó részében további két jelentős európai királyság jellemzői olvashatók.

Európa földrajzi adottságainál fogva nem rendelkezik akkora lítiumtartalékokkal, mint Ausztrália, Kína vagy Chile, azonban a világ ritka fehér fémkészletének becslések szerint 5%-a még mindig a kontinensen található. Jelenleg azonban Európában gyakorlatilag egyáltalán nem folyik lítiumbányászat, noha ennek az anyagnak az előállítása létfontosságú például az elektromos járművek akkumulátorainak és energiatároló rendszereinek gyártásához. Európa ipara továbbra is túlnyomórészt a Kínából importált finomított lítiumra támaszkodik.

Kép forrása: BatteryBay

Az EU ezen az állapoton változtatni szeretne. A kritikus nyersanyagokról szóló, tavaly májusban hatályba lépett uniós rendelet célja, hogy 2030-ra az EU lítiumszükségletének legalább 10%-át - más kritikus nyersanyagokhoz hasonlóan - európai forrásokból fedezzék. A jogszabály azt is előírja, hogy az importot diverzifikálni kell, és e nyersanyagok éves fogyasztásának legfeljebb 65%-a származhat egyetlen országból.

Első pillantásra ezek a célkitűzések Európa kiaknázatlan erőforrásai miatt könnyen teljesíthetőnek tűnnek. Ráadásul a 10%-os termelési cél szerénynek is tűnhet figyelembe véve, hogy az európai lítium potenciálisan a régió keresletének felét, vagy még többet is ki tudna elégíteni.

A lítiumot azonban nem könnyű felszínre hozni Európában. A fém többnyire kemény kőzetlelőhelyeken található. A külszíni bányák pedig hatalmasok, környezetszennyezők, üzemeltetésükhöz pedig rengeteg vízre van szükség és zajosak is. A tervezett projekteket a helyi lakosság mellett a környezetvédelmi csoportok is határozottan ellenzik.

Például Szerbiában is hatalmas lítiumlelőhelyek találhatók az ország nyugati részén fekvő Jadar-völgyben. A Rio Tinto nevű bányászati óriáscég már több mint 20 éve próbál egy ottani bányászati projektet megvalósítani, azonban a fejlesztésnek vagy a helyi lakosság, vagy környezetvédelmi csoportok mindig sikeresen útját állják. A 2021-22-es tüntetéshullám arra kényszerítette a kormányt, hogy visszavonja a Rio Tinto beruházási engedélyét, amelyet 2024 júliusában most újra megkapott a cég. A kormány engedélye alapján 2026-ban kezdhetik meg az új bánya építését. Ez azonban újabb lakossági ellenállást fog kiváltani, ami lassítani fogja a projekt megvalósulását.

Kép forrása: Rio Tinto

Hasonló akadályok állnak egy másik projekt előtt Portugália északi részén, a Barrosso régióban. Egy brit bányavállalat, a Savannah négy külszíni bányát akar itt megnyitni, amelyek becslések szerint évente 500 000 elektromos autó akkumulátorához elegendő lítiumot tudnának előállítani. A földterület nagy része azonban, amelyet meg kell vásárolnia a cégnek, a helyi közösségek tulajdonában van, akik nem azt nem akarják eladni. Nem csoda tehát, hogy a befektetők óvatosan kereskednek, nemcsak ott, hanem a Cseh Köztársaságban, Finnországban, Franciaországban és Spanyolországban is, amelyek szintén kemény kőzetű lítiumlelőhelyekkel rendelkeznek.

A lítium egyébként a föld alatt is megtalálható forró, sós vízben. Az olyan vállalatok, mint a Vulcan Energy, amely 17 kitermelési engedéllyel rendelkezik a németországi Rajna-völgyben, a geotermikus forrásokból sós vizet pumpál a felszínre, és kiszűri belőle a lítiumot, majd a többit visszaküldik a mélybe. Ez egy kevésbé környezetkárosító megoldás, mivel a vízveszteség minimális, a földfelszíni létesítmények pedig kisebbek és tisztábbak, mint a külszíni bányák. Éppen ezért hasonló beruházások támogatására az EU a jövőben nagyobb hangsúlyt szeretne fordítani

A másik kulcsfontosságú szereplő az iparágban Kína. A 2010-es években kínai állam számos támogatásának és adókedvezményének köszönhetően a kínai vállalatok gyorsan belefogtak hatalmas hazai kapacitások kiépítésébe. A kínai vállalatok elárasztották a világpiacot finomított lítiummal. Az árak ennek következtében világszerte bezuhantak, ami a verseny nagy részét világ többi részén kiiktatta. A jelenlegi mélyponton lévő árak mellett csak kevés gazdaságilag életképes európai projekt megvalósítása lehetséges. Ez azonban nem lehet kifogás a tétlenségre. Az árak nem fognak örökre alacsonyak maradni, mert mind Latin-Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában kevés új beruházás van jelenleg folyamatban, így a következő években csökkeni fog a világ lítiumfeleslege, és emelkedni fognak az árak, aminek köszönhetően megtérülnek az európai beruházások.

Európa előtt kettős kihívás áll. Ha stratégiai okokból komolyan gondolja, hogy több (drága) lítiumot akar előállítani, akkor nagyobb támogatást kell nyújtania az ezzel próbálkozó cégeknek. Az állami finanszírozás rendelkezésre áll, de számtalan helyen, általában a különböző nemzeti kormányok által koordinálva, és vitathatatlanul nem elegendő mennyiségben.

A második kihívás a bürokrácia. Az ilyen projektek előmozdításához szükséges papírmunka biztosítása jelenleg minden engedéllyel együtt bonyolult és időigényes. A folyamat bürokratikus egyszerűsítése segítene. De ha Európa nem veszi kezébe ezeket az akadályokat, a jelenleg a tervezőasztalon lévő lítiumprojektek ott maradnak, az autonómia pedig csak álom marad.