Június 26-án a NATO tagállamok hivatalosan az új NATO főtitkárt, Mark Ruttét. Rutte október elsejétől veszi át a feladatokat Jens Soltenbergtől. Ruttét mindenki a holland miniszterelnökként ismerte, azonban ez egy teljesen más jellegű feladat lesz. A NATO előtt rengeteg kihívás van, elég csak az orosz-ukrán háborúra gondolni, és nagyon úgy tűnik a szövetség európai tagjait folyamatosan kritizáló Donald Trumppal is számolnia kell majd Ruttének. A feladat tehát nem egyszerű, de lássuk, mely tapasztalatok azok, amiket Rutte eddig áthidalt és melyeket felhasználhat a NATO élén is?
Potenciális versenytársak:
A NATO-ban az új főtitkár megválasztása esetén minden tagországnak konszenzusban egyet kell érteni a jelöltről, ameddig ez az egyetértés nincs meg tárgyalások folynak. Elmondható, hogy a főtitkári pozícióra európai politikusokat választanak. Azonban Soltenberg utánpótlásának megtalálása nem volt egyszerű feladat.
A jelöltek végül két főre szűkültek, a már említett győztes, Mark Rutte és a román elnök Klaus Johannis . A versenyből hamar kiesett Krišjānis Kariņš, aki lemondásra kényszerült Lettországban és a nem hivatalos jelöltként emlegetett Kaja Kallas észt miniszterelnök is eloszlatta az indulásáról szóló pletykákat, áprilisban bejelentette Ruttét támogatja. Felrepültek még Mette Frederiksen és Ben Wallace nevei is, de végül egyik sem lett konkrét jelölt.
Kallas támogatása azért is volt fontos, mivel Rutte leginkább csak Nyugat-Európa, Észak-Amerika és az északi országok támogatását élvezte, Kallas támogatásával, a NATO számára már az egyik legjelentőseb keleti állam is beállt mögé.
A valódi verseny tehát Rutte és Johannis között volt, azonban Rutte mindvégig maga mögött tudta a „legnagyobbakat”, tehát Johannisnak nem igazán volt esélye. A román elnök legnagyobb érve Rutte ellen az volt, hogy Rutte miniszterelnökség alatt, a holland védelmi költés rendszeresen alul maradt az elvárt 2%-nak.
Mark Rutte egyik első NATO-konszenzusa megválasztása előtt történt: meg kellett nyernie a magyar és a török kormányt a támogatásáról. Erdoğan elvárása Ruttétől Soltenberg politikájának a folytatása, garancia arra, miszerint nem fog kivételezni az EU tagállamokkal, ahogy a nem EU-tag norvég Soltenberg sem tette. Április végén ezt Rutte meg is tette Isztambulban, ezután már csak a magyar és szlovák kormányok maradtak.
Magyarországgal sokkal nehezebb dolga volt Rutténak, hiszen még miniszterelnöki időszakából több összeszólalkozása is volt a magyar miniszterelnökkel. Rutte tárgyaló készségét mi sem tükrözi jobban, mint hogy a magyar miniszterelnökkel is megegyezett, aki támogatásért cserébe azt kérte, hogy továbbra sem kell Ukrajna támogatásában részt vennie az országnak. Rutténak Szlovákiával is sikerült megegyeznie, Szlovákia arra kérte a jövendőbeli főtitkárt, hogy segítsen a védtelen légterének NATO-szintű védelmében.
Út a jelöltségig:
Rutte 10 évig volt Hollandia miniszterelnöke, országának leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnökévé vált. Ruttét pragmatikus embernek tartják, ez jellemezte miniszterelnöki ciklusait is. A holland politikát az alkalmazkodás és a koalíciók jellemzik, Rutte Szabadság és Demokrácia Néppártja (VVD) miniszterelnöksége alatt számos koalíciós kormány alakult.
Ruttének olyan pártokkal kellett megtalálni a közös pontot, mint a szélsőjobbos populista Geert Wilders pártja (aki egyébként megnyerte a választásokat), de a Munkáspártra is volt példa, 2017-ben pedig a kereszténydemokrata CDA, a progresszív demokraták, Democrats 66 és a konzervatív Keresztény Unió. Már ebből a felhozatalból láthatjuk, Rutténak nagyon különböző álláspontokat kellett összehangolnia, mégis sikerült koalíciót alkotnia.
Ráadásul a fontos politikai döntéseket át kellett nyomnia a törvényhozás két ágán is, hiszen a képviselőházi többsége nem volt elég ehhez, a szenátusban is el kellett a javaslatokat fogadtatnia. Kormányai az „akkoordenpolitiek”, egyetértési politika jegyében működtek. Rutte pragmatizmusa elősegítette, hogy a széttagolt holland politikai körképből valami működőt hozzon ki, és ez az, amire a NATO-ban is nagy szüksége lesz. Ruttének sosem a vízióiról, ideológiájáról volt híres, sőt az nem is igazán volt neki, ami bejött, hiszen így szinte mindenkivel együtt tudott dolgozni.
„Trump suttogója”
Akárcsak az EU a NATO is készül Trump 2.0 esetleges forgatókönyvére. Mark Rutte ezen szempont alapján is kiváló jelölt, a Trump suttogója becenevet kapta 2018-ban. A 2018-as NATO csúcson Trump megfenyegette a szövetségeseket, ha nem emelik a védelmi költségvetésüket, akkor az Egyesült Államok a saját útján fog menni és egyedül is helyt tud állni, ami nem biztos, hogy igaz az európai szövetségesekre.
Macron és Merkel akkoriban próbált beszélni az amerikai elnökkel, azonban mindhiába, nem fogadta el, hogy a védelmi költségvetés emelése nem megy egy éjszaka alatt. Ekkor jött Rutte, aki említette, hogy Trump elnöki ciklusa óta emelkedtek a szövetségesek költései, bár még mindig alacsonynak voltak, de növekvő tendenciát mutattak- mindezt az amerikai elnök fellépésének köszönhetően. Ezt már Trump is jól fogadta, és Rutténak köszönhetően a csúcstalálkozó nem fulladt káoszba.
Persze ezzel az állítással lehet vitatkozni, hiszen Obama óta nőnek a kiadások, de érdemesebb az eredményt nézni: Trump értékelése a csúcstalálkozót követően pozitív volt és kijelentette, hogy óriási előrelépés történt az ügyben.
Erre a képességére szükség lesz Rutténak, hiszen úgy néz ki az elnüki vitát követően nagyot csökkentek Biden győzelmi esélyei, így jelenleg úgy tűnik Trumpot köszönthetik újra a Fehér Házba a választásokon.
Mark Rutte tehát az az ember aki háta mögött évek tapasztalata van a széttagolt politika összefogásában, aki még a legnehezebb felek között is képes konszenzust találni. A NATO-nak pedig erre nagy szüksége lesz.
(Kép forrása: portfolio.hu)
(Kép forrása: Magyar Narancs)
(Kép forrása: Twitter – @CanadianPM)
