Reaktor

A szudáni események történelmi kontextusa

Az Észak-Kelet-Afrikában található Szudán 1956-ban vívta ki függetlenségét a brit gyarmatbirodalomtól, azonban az utána lévő évtizedekben egymást követték az összetűzések és politikai belharcok, amik gyengítették az ország gazdaságát és stabilitását. A folyamatosan váltakozó rezsimek nehezen nyerték el a különböző politikai csoportok általános és hosszan tartó elfogadását. Szudán történelmét több hosszan tartó polgárháború is végigkísérte; az elsőre 1955 és 1972 között került sor, azonban a békemegállapodás megkötése után nem sokkal, 1983-ban a déli gazdasági fejlődés viszonylagos hiánya a regionális sérelmek új forrásává vált és újra kiéleződött a viszály az északi vezetők és a déli tartományok között.

Kiemelt szerepet játszott a polgárháborús eseményekben Dárfúr, Szudán egyik délnyugati tartománya, ami a kartúmi kormány mellőzésének köszönhetően mindig is elmaradottabb volt a többihez képest. A dárfúri válság több tényező együttes hatásában gyökerezik: az erőforrások szűkössége, amit a rendkívüli aszályok is súlyosbítanak, továbbá a törzsi konfliktusok és a dárfúriak körében elterjedt benyomás, hogy háttérbe vannak szorítva és ezáltal kizárják őket a szudáni olaj hasznából. A háború frontvonalai jellemzően az északi, arab nyelvű kartúmi iszlám kormány és a déli, főként keresztény és animista fekete lázadók között húzódtak.

A térképen narancssárga színnel jelölt Dárfúr Szudán egyik legszegényebb régiójaként van számon tartva

Kép forrása: ResearchGate

A hosszan tartó polgárháború végül 2005-ben ért véget egy átfogó békemegállapodás megkötésével, ezzel pedig a 20. század második felének egyik leghosszabb és legvéresebb konfliktusa zárult le. Megközelítőleg 1,9 millió ember halt meg ez alatt a közel két évtized alatt, valamint több mint 4 millióan kényszerültek elhagyni Szudán déli területeit valamelyik szomszédos ország, elsősorban Csád vagy a Közép-Afrikai Köztársaság felé. A polgárháborút lezáró átfogó békemegállapodás egyik feltétele volt, hogy a lakosság 2011-ig népszavazással dönt majd a déli területek teljes függetlenedéséről. Ez meg is történt és 2011-ben létrejött Dél-Szudán állam.

Azonban a 2005-ben aláírt referendum nem számolt el a civilek ellen elkövetett brutalitással, továbbá nem foglalkozott a délen élők jogfosztottságával és sérelmeivel, amelyek máris új fegyveres felkelésekhez vezettek. 2013 decemberében pedig újra kitört a polgárháború, amely az etnikai megosztottságon és sérelmeken alapult, valamint az ezeket manipuláló politikai elit hatalmi harcának eredménye volt.

A jelenleg zajló fegyveres konfliktus és annak következtében kialakult humanitárius válság

A jelenleg is folyó konfliktus az ország déli felén a legrosszabb, ugyanis a politikusok által folyamatosan atrocitás éri az itt élő kisebbségi népcsoportokat, az igazságszolgáltatáshoz fordulni pedig alig van lehetőség, mivel Dél-Szudánban az igazságügyi infrastruktúra gyakorlatilag teljesen szétesett. Az Afrikai Unióval közösen egy vegyes bíróságot kellene felállítania az országnak, amely a második polgárháború és a 36 hónapos átmeneti időszak alatt elkövetett visszaélésekért leginkább felelős személyeket állítaná bíróság elé. A kormány 2021 januárjában végül jóváhagyta ezen intézmények, köztük a háborús bűnökkel foglalkozó bíróság létrehozását, azonban ezeknek az ígéreteknek a mai napig nem tett eleget.

Az országban zajló háborús események 2023. április 15-én kezdődtek, miután az évek óta tartó feszültség az ország két hatalomgyakorlója, Abdel Fattah al-Burhan tábornok és Mohamed Hamdan Dagalo tábornok által vezetett Szudáni Fegyveres Erők (Sudanese Armed Forces - SAF) és a félkatonai Gyors Támogató Erők (Rapid Support Forces - RSF), szembetűzésbe keveredtek egymással. Az azóta tartó fegyveres harcok a főváros, Kartúm és a dárfúri régió körül összpontosulnak.

A harcok kezdetben Kartúm utcáin zajlottak, azonban azóta átgyűrűztek más területekre is. Jelentések szerint a kezdeti időszakban több nemzetközi szervezet tulajdonában lévő épületet foglaltak el és fosztottak ki fegyveres milíciák, például országszerte megszállták az ENSZ és a nem kormányzati szervezetek épületeit, valamint az Európai Unió kartúmi nagykövetét katonák bántalmazták az otthonában. A SAF intenzív bombázó hadjáratot indított Kartúmban, nem kímélve semmilyen célpontot. Több elemző szerint Szudán a jemenihez hasonló állami összeomlás előtt áll, tovább gyengítve ezzel politikai és gazdasági pozícióját a régióban és a kontinensen.

Az április óta történt harcok és az annak következtében otthonukat elhagyni kényszerülő emberek száma Szudánban

Kép forrása: UNOCHA

Szudánban azóta nagyszabású humanitárius válság van jelen (habár az élhetési körülmények korábban sem voltak kielégítőek az évtizedek óta tartó válságoknak köszönhetően), a lakosság fele - 24,7 millió ember - humanitárius segítségre és védelemre szorul. Körülbelül 5,3 millió ember kényszerült lakóhelye elhagyására az országon belül vagy a szomszédos országokba.

A harcok sokszor a civil lakosságot is érintik, valamint nem kímélnek közintézményeket, középületeket sem; még kórházakat is támadtak meg, romboltak le vagy foglaltak el fegyveres erők az elmúlt 7 hónapban. A közelmúltban nyugtalanító hírek kezdtek el keringeni a civilek elleni erőszak és támadások fokozódásáról - beleértve azt is, ami úgy tűnik, hogy etnikai alapon történik Dárfúrban.

Civilek menekülnek Szudánból

Kép forrása: Jason Patinkin

A BBC újabb és újabb bizonyítékokat tár fel arról a brutális etnikai erőszakról, amely azóta söpört végig Nyugat-Szudánon, hogy áprilisban harcok törtek ki két rivális katonai csoport között. A műholdas és a közösségi média adatainak elemzése azt mutatja, hogy a polgárháború kezdete óta legalább 68 dárfúri falut gyújtottak fel fegyveres milíciák. Nem ez lenne az első eset, hogy Szudánban etnikai alapon történnek támadások a civil lakosság ellen. Korábban az Amnesty International és a Human Rights Watch, emberi jogvédő szervezetek, valamint a brit kormány is egyértelmű bizonyítékokat szerzett azzal kapcsolatban, hogy 2016-ban a szudáni kormány vegyi fegyverekkel bombázott településeket etnikai tisztogatás céljából.

Az Amnesty International által végzett kutatómunka, műholdas felvételek, a túlélőkkel készített több mint 200 mélyinterjú, valamint a szörnyű sérüléseket szenvedett csecsemőket és kisgyermekeket ábrázoló több tucatnyi megdöbbentő kép elemzése alapján a vizsgálat azt mutatja, hogy 2016 januárja óta legalább 30 valószínűsíthető vegyi támadás történt a dárfúri Jebel Marra térségében. A támadások során több százan vesztették életüket, jórészt fiatalok és gyermekek. A rossz és hiányos egészségügyi körülmények következtében pedig sokakat nem sikerült megmenteni és a vegyi anyagok által okozott sérüléseikbe haltak bele. Tirana Hassan, a szervezet válságkutatási igazgatója így nyilatkozott az eseményekkel kapcsolatban: "A vegyi fegyvereket évtizedek óta betiltották, mert az általuk okozott szenvedés mértéke soha nem igazolható. Az a tény, hogy a szudáni kormány most ismételten saját népe ellen használja őket, egyszerűen nem hagyható figyelmen kívül, és cselekvést követel."

Az események igazolását azonban nagyban nehezíti, hogy a kormány által bevezetett belépési korlátozások értelmében egyetlen újságíró, emberi jogi nyomozó vagy humanitárius szereplő sem végezhetett semmilyen értékelést a területen. Jelenleg több nemzetközi segélynyújtó szervezet próbál ellátmányokat eljuttatni a rászorulóknak, de a lehetőségeik sajnos limitáltak.

Nők nézik a határt, remélve, hogy rokonaik elérik Csádot és megmenekülnek a halál elől, 2023. november 7.

Kép forrása: El Tayeb Siddig/Reuters

A Reuters jelentése szerint idén április és június között az RSF és a vele szövetséges arab milíciák hetekig tartó szisztematikus támadásokat hajtottak végre a maszalitok, El Geneina többségi afrikai törzse ellen. Ez csupán egy, a sok célzott támadásból, amelyet a főként délen élő afrikai törzsek ellen hajtanak végre. A közvetítő felek próbálnak tűzszünetet elérni a két fél között, azonban eddig minden tárgyalás és próbálkozás kudarcba fulladt.

Az egyértelműen látszik, hogy Szudán lakossága komoly válsággal néz szembe és egyetlen reménye az abból való kilábalásra az, ha a szemben álló RSF és SAF lehetővé teszi, hogy nemzetközi segélyszállítmányok érkezhessenek az országba. Jelenleg az ország külső segítségben reménykedhet, azonban a nemzetközi közösséget más események foglalkoztatják és a szudáni történések nincsenek napirenden, főleg a közel-keleti konfliktus óta.

Borítókép forrása: Ashraf Shazly/AFP

2024 őszén esedékes az Egyesült Államokban a következő elnökválasztás, melyet egy politikai vitákból és előválasztási kampányokból álló izgalmas időszak előz meg. A jövő évi választás potenciális főszereplői körül már az utóbbi hetekben számos rendkívüli esemény történt, de az igazán túlfűtött kampányidőszakra még várni kell. A két domináns párt meghatározó politikusai, Joe Biden és Donald Trump jelen állás szerint elnökjelöltként mérettetik meg magukat 2024. novemberében. Kettőjük életkorát összeadva 157 évet kapunk, ami páratlan az amerikai történelemben. Az ország közéletére egyre inkább jellemző az idős politikusok szerepvállalása, de azt nem tudhatjuk biztosan, mi vezethetett a gerontokrácia térnyeréséhez.

2016

A demokrata párt 2008-tól két cikluson keresztül adott elnököt a világ első számú hatalmának. Barack Obama újraválasztása után a demokraták új jelölt állítására kényszerültek, de a párton belül megoszlottak a vélemények a támogatandó jelölt személyéről. Végül Hillary Clinton, Bill Clinton korábbi amerikai elnök felesége lett a befutó, aki már 2008-at megelőzően is versenybe szállt a jelöltségért, de akkor alul maradt Barack Obama-val szemben. A 2016-os választási eredmények nagy meglepetést okoztak, hiszen Clinton szavazatszámbeli fölénye ellenére ellenfele, Donald Trump lett az Egyesült Államok 45. elnöke.

Donald Trump 2016. novemberében bejelenti választási győzelmét

Forrás: NBC News

A Trump-adminisztráció számos tekintetben szakított elődei politikai és gazdasági irányvonalával, melyet sokan az elnök személyének tudtak be. Trump a politikán kívülről érkező harsány és meggondolatlan üzletember hírében állott, aki szakértelem híján az emberekre gyakorolt érzelmi hatások segítségével tudott győzni. Ugyan elnöksége alatt számos, a korábbi elnökök idején nem tapasztalt intézkedés született – gondoljunk csak a Trans Pacific Partnership (TPP) visszamondására, a diplomáciai kapcsolatfelvételre Észak-Koreával, az illegális migráció elleni határozott fellépésre vagy a Kínával való gazdasági kapcsolatrendszer kereskedelmi háborúval történő meggyengítésére – elnöksége kezdetén várt radikális és válsághelyzeteket előídéző programelemeinek megvalósítása elmaradt. Az Egyesült Államok nem veszített jelentősen befolyásából Trump kritikusainak jövendölései ellenére, de az amerikai belpolitikai életben olyan polarizáció kialakulása kezdődött meg, mely mára egy erősen megosztott, populizmusra érzékeny társadalommá alakult. Az országban a politikai táborok közötti, korábban természetesnek tűnő átjárás egyre elképzelhetetlenné vált, a politikai programok elveszítették véleményformáló erejüket és a középpontba az ígéretek és ideológiai alapelvek tisztelete került, melyet a választók egy-egy politikus mitizálásával kívánnak érvényesíteni.

A Trump elnöksége alatt egyre dinamikusabbá váló politikai polarizációt a közélet szereplőinek ’szerepükben ragadása’ kísérte, ami lényegében arra utal, hogy új politikusok térnyerése helyett a megszokott, jól bejáratott jelöltek maradtak hivatalban. A jelenség jól látszódik a Legfelsőbb Bíróságban, a Szenátusban és a demokrata, illetve republikánus párt vezetésében is.

2020

Donald Trump Barack Obama-hoz hasonlóan újraválasztását tűzte ki célul, azonban a koronavírus járvány miatt megváltozott környezet és a demokrata tábor sikeres mozgósítása következtében Joe Biden, Delaware állam korábbi szenátora és az Obama-adminisztráció alelnöke győzött. A választási kampány hasonlóan a négy évvel korábbihoz nem mellőzte a populista eszközöket, a közbeszéd befolyásolását hatásvadász témák hangsúlyozásával és a másik tábor elleni uszítást sem. 2020-ra világossá vált, hogy a választók preferált pártjukon belül – az előválasztás végéig – hajlandóak program és tartalom alapján dönteni – az elnökjelölt személyéről, de élesben már nem számít a másik párt jelöltjének programja, csak a szimpatikus jelölt győzelme a fontos. Ennek értelmében a demokraták az esélyegyenlőséget, a rasszizmus elleni küzdelmet, a republikánusok pedig a migrációt és fegyvertartási szabadság fontosságát tűzték zászlajukra, vagyis a két tábor egymás füle mellett elbeszélve saját igazságát hirdette,  a valódi politikai nézetütköztetést mellőzve.

Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke

Forrás: The Nation

A 2016. után jellemző folyamat, miszerint a politikai paletta szereplő bejáratott, ismerős arcok 2020. után is folytatódott – gondoljunk csak arra, hogy a demokrata előválasztás másik népszerű jelöltje az a Bernie Sanders volt, aki már 2016-ban is megmérettette magát Hillary Clintonnal szemben. Az amerikai történelemben azonban példa nélküli, hogy a hivatalban lévő elnök – vitathatatlanul az életkora miatt – számos esetben nem képes ellátni olyan tisztségéhez kötődő feladatokat, melyek nem különösebben elvárhatatlanok. Találkozókon, konferenciákon való elalvás, botladozás a repülőgéphez vezető lépcsőn, számos érthetetlen nyilatkozat és fizikai koordinálatlanság – mind olyan jellemzők, melyek az öregkor és a szellemi-fizikai túlterheltség miatt jelentkeznek. A Biden-adminisztráció számos bel-és külpolitikai intézkedését jellemezte ellentmondásos fogadtatás, mint például az amerikai kivonulás Afganisztánból, a Bidenomics névre keresztelt átfogó gazdaságpolitikai intézkedésrendszer, vagy az a demokraták által sokat kritizált, Trump-féle kereskedelmi szankciók érvényben tartása Kínával szemben. Az intézkedésekkel szembeni kritikákat pedig sok esetben felerősítette és támadási felületet biztosított azon bakik sorozata, melyet az elnök hivatalba lépése óta elkövetett. Mindezek ellenére Joe Biden bejelentette, hogy 2024-ben, 81 éves korában újraindul az elnökségért és megküzd republikánus kihívójával, aki nagy valószínűséggel a 77 éves Donald Trump lesz.

A 82 éves demokrata politikus, Bernie Sanders

Forrás: CNBC

2024

Jelen állás szerint tehát a demokrata párt elnökjelöltje Joe Biden, a republikánusoké pedig Donald Trump lesz jövő ősszel. A két politikusnak politikai pályafutása alatt volt lehetősége bizonyítani és megvalósítani elképzeléseiket, ennek és életkoruk ellenére egy évvel a választások előtt ők tűnnek a legesélyesebb, legnépszerűbb jelölteknek jelölteknek. Trump sikerét sokak szerint egyedülálló kommunikációs és szónoki képessége adja, a stílus, mely utánozhatatlan erővel hat a választókra. Párttársai közül a volt alelnök, Mike Pence és Florida kormányzója, Ron DeSantis is megmérettetik magukat, utóbbi a maga 45 évével kifejezetten fiatalnak számít a mezőnyben. Ezzel szemben Bident mérsékeltsége és a demokrata értékek mellett való következetes kitartás különbözteti meg szerény számú kihívóitól. Akárhogy alakul a 2024-es elnökválasztás, a végkimeneteltől függetlenül megállapítható, hogy az Egyesült Államokban a politikai elit elöregedése és a közéleti szereplők változatlansága jellemző, melyet a görögből származó gerontokrácia foglal össze. A jelenség hosszú távon kedvezőtlenül hathat az USA politikai folyamataira és akadályozhatja olyan törekvések és reformok implementálását, melyek az ország sikerességét szolgálnák.

A Platform egy olyan feltörekvő kezdeményezés, mely jelenlétével, előadásaival és szellemiségével inspirál, formálja a világról alkotott képünket és ami a legfontosabb, szervező erővel bír, egyfajta kulturális gócpontként funkcionálva.

A Platform fő profilja a közösség és a kultúra. Az I. kerületi székhelyű Kulturális Központ 2023 őszén ünnepelte 1 éves fennállását, olyan programokat szervezve a közönségnek, mint az első nyitóbeszélgetés Dr. Körmendi Istvánnal, aki a maga 100 évével Magyarország legidősebb aktívan praktizáló háziorvosa vagy a december közepi irodalmi fókuszú est, a kortárs magyar irodalom közismert képviselőjével, Nyáry Krisztiánnal.

A pillanat, amikor néhány órára a több tucatnyi kedves vendég elfoglalja a székét és mosolyogva figyel, az egyik legzseniálisabb élmény. Reményeik szerint számos további estre váltanak ingyenes jegyet a nézők a Katakomba Pinceszínházban, mely a Platform legfőbb székhelye, befogadóképessége nagyjából 80-100 fő, ám aki 101-nek fut be, annak szó szerint a föld alól is kerítenek széket.

Az évfordulóra készült kollázs

A szervezőcsapat dinamikus bővülésével egyre kompaktabb és professzionálisabb esteket tarthatnak, hála annak, hogy sokuk egy gimnáziumba, a Katakomba „fölött” működő Szent Gellértbe járt. Egyik legnagyobb büszkeségük és egyben erősségük, hogy közösségük a képességeiket és érdeklődési körüket illetően sokszínű. Életkorilag egy ligában játszanak, amihez tökéletesen passzol, hogy tanulmányaik tekintetében hasonlóképpen igen sokfélék. Akad köztük többek közt építész, grafikus, katona, politológus, mérnök és jogász is. Pázmány, BME, ELTE a fősodor.

Mindenféle tudományterület felől támadnak, ami a fentebb listázott vendégeik széleskörű foglalkozásaiban mutatkozik meg. A jövőben igyekszenek akár kevésbé a kompetenciáik közé tartozó szakirányok jeles képviselőit invitálni és megszólaltatni.

Gála

2024 márciusában tartották az első, azaz mindenképpen jubileumi Platform Gálát. A hosszas szervezési feladatok és háttérmunkálatok után nagy büszkeséggel figyelték, hogy egy valóságos vendégsereg, több, mint 150 fő választotta őket azon a szombat estén. Felemelő volt a "régi motorosok" mellett új arcokat látni a közönség soraiban.

Meghajlásra készen egy ízig-vérig profi előadás után a Szőke Márk vezette jazzformáció

És hogy kiknek ajánljuk?

Közösségi média🌐

• facebook.com/platformprogram
• instagram.com/platformprogram/

Bármely kérdés, felvetés esetén keressék őket bizalommal - kapcsolat.platform@gmail.com.

Igyekszünk meghálálni a bizalmat. Jelenlegi és jövőbeli eseményeinkről a linkelt felületeken találhatóak részletes információk.

A csapat egy része, a képen szereplők 100%-a millió szálon kötődik a Szent Gellért Gimnáziumhoz

(Képek forrása: Platform Kulturális Központ, Kapitány Ágoston)

Az Afrikai Nemzetek Kupája elődöntőjének kezdetén a kongói labdarúgó-válogatott játékosai kezükkel eltakarták a szájukat, és két ujjukat pisztolyként a halántékukhoz szorították, így tiltakozva az országukban tapasztalható erőszak miatt. A játékosok elfogadhatatlannak tartják a nemzetközi közösség érdektelenségét a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén eszkalálódó fegyveres erőszakkal szemben.

Kép forrása: Sky sports

A mostani állomás egy újabb fejezet az évtizedekre visszanyúló konfliktusok hosszú sorában, amely a Világ egyik legösszetettebb humanitárius válságát okozta.

A nyugati sajtó figyelme jelenleg más országokra, jellemzően Izraelre és Ukrajnára irányul, ezért a kongói válság viszonylag kevés figyelmet kap. Pedig Kongó egy hatalmas ország a maga 104 milliós lakosságszámával jelenleg a Föld 15. legnépesebb országa. Szerte az országban nyugatellenes tüntetések törtek ki, és lázadó csoportok küzdenek azért, hogy minél nagyobb területeket és értékes természeti erőforrások feletti ellenőrzéshez jussanak. Ebben a cikkben arra keressük a választ, hogy mi történik Kongóban.

A Kongói Demokratikus Köztársaság rendkívül gazdag természeti erőforrásokban, mégis a Világ egyik legszegényebb országa, az egy főre jutó GDP összege körülbelül 600 dollár (Magyarországon 20 000). Az ásványkincsek kizsákmányolást, gyarmatosítást és nem gazdagságot hoztak a kongóiak számára. A 19. század végén és a 20. század elején az elefántcsont és a kaucsuk kitermelése termelt hatalmas vagyont az európaiaknak, különösen a belga királynak. A második világháború alatt kongói uránt használt az Egyesült Államok az atombomba kifejlesztéséhez.

II. Leopold belga király Kép forrása: National Geopraphic

A kongói függetlenség 1960-as elnyerése után az ország déli részén folytatott jövedelmező réz- és egyéb bányászati tevékenységek hozzájárultak Katanga tartomány Belgium által támogatott elszakadási kísérletéhez. A szélesebb értelemben vett kongói válságnak ez a törekvés képezte a kiindulópontját. Ma pedig a KDK keleti részén található gazdag ón-, arany- és kultikus lelőhelyek játszanak kulcsszerepet a régiót sújtó konfliktusokban. A KDK keleti részét közel három évtizede sújtják fegyveres konfliktusok.

A régió közvetlenül a KDK keleti határa mentén fekszik Uganda, Ruanda és Burundi mellett. Ruanda kiemelkedő szerepet tölt be a kongói események alakulásában.

A KDK keleti részén talán a legjelentősebb nem állami fegyveres csoport az úgynevezett  március 23-a mozgalom, azaz M23 néven ismert, tuszikból álló etnikai mozgalom. A csoport neve arra a 2009-es dátumra utal, amikor a KDK kormánya békemegállapodást írt alá a szervezettel a korábbi lázadás befejezéséről. Évekkel később, 2012-ben az M23 újabb lázadást robbantott ki, azzal vádolva a központi kormányt, hogy nem tartotta be az előző megállapodást. A csoport hatalmas területeket foglalt el, és még Goma, Észak-Kevu fővárosa felett is átvette az ellenőrzést, mielőtt a lázadást végül a kongói hadsereg és az ENSZ erői közösen leverték és kiűzték az M23-at az országból.

Egy évtizeddel később, 2022-ben azonban az M23 újból nagyszabású offenzívába kezdett, destabilizálva a régiót, ami a Kelet-afrikai Közösség és a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség katonai beavatkozását és közvetítői erőfeszítéseit váltotta ki. A harcok 2024 eleje óta ismét fellángoltak. Úgy tűnik, hogy az M23 most a stratégiai fontosságú Sake városának elfoglalására törekszik, amely mindössze 25 km-re északnyugatra fekszik Gomától, ahol közel 2 millió ember él. Ez arra enged következtetni, hogy a csoport ismét Goma elfoglalását tűzte ki végső célul.

Kép forrása: UNHCR

A legfontosabb dolog, amit az M23-ról tudni kell, hogy bár egy nem állami szereplőről van szó, informálisan a ruandai kormány támogatását élvezik. Ez a tényező nagyban hozzájárult a KDK és Ruanda közötti feszültségekhez. Ruanda tagadása ellenére az ENSZ szakértői szilárd bizonyítékokat hoztak fel amellett, hogy Ruanda nem csak logisztikai támogatást nyújt az M23-nak, hanem fegyvereket is szállít, és időnként csapatokat küld a lázadók mellé harcolni.

Februárban még arról is beszámoltak, hogy az M23 lázadók a ruandai hadsereggel közösen rakétát lőttek ki egy ENSZ megfigyelő drónra. Egy tavalyi ENSZ-szakértői jelentés szerint "a ruandai hadsereg célja a KDK-ban, hogy csapatokat és hadianyagot biztosítva megerősítse az M23-at, és arra használja fel őket, hogy biztosítsa az ellenőrzést az elmék felett, hogy politikai befolyást szerezzen a KDK-ban, és megtizedelje az FDLR-t".

Kép forrása: Rwanda Tribune

Az FDLR (Demokratikus Erők Ruanda Felszabadításáért) egy Ruanda-ellenes lázadó csoport, amely a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tevékenykedik, és állítólag a kongói kormány támogatását élvezi, és az M23 fő riválisának tekinthető. A csoportot etnikai hutuk uralják, akik közül sokan Ruandából a KDK-ba menekültek, miután 1994-ben népirtást hajtottak végre a ruandai népesség ellen a tótok ellen. A népirtást megelőzte az első és a második kongói háború, amely 1996 és 2003 között sújtotta a KDK-t. Ez több millió ember halálát és több mint fél tucat afrikai ország csapatainak bevonását eredményezte.

A mai napig érezhető a visszhangja, hogy Ruanda az M23-nak nyújtott támogatása hozzájárult a nyugatellenes tüntetések kirobbantásához a KDK-ban, mivel a ruandai kormánynak általában véve jó a kapcsolata a Nyugattal. A KDK fővárosában, Kinshasában nemrégiben tüntetők gyűltek össze az amerikai, a francia és más nyugati nagykövetségek, valamint az ENSZ-misszió székhelye előtt, ahol gumiabroncsokat és zászlókat égettek.

A helyi lakosság haragját az is növelte, hogy az ENSZ több mint két évtizede tartó békefenntartó missziója nem tudta stabilizálni a régiót, és a kongói kormány kérésére az ENSZ-misszió 2024 végéig elhagyja az országot. Mindezek mellett a térség összetett képéhez rengeteg más csoportosulás is hozzáadódik. Az M23 és az FDLR mellett az Iszlám Államhoz kötődő Szövetséges Demokratikus Erők vagy ADF, valamint a túlnyomórészt etnikai eredetű C kódú C csoport.

Ebben a sokrétű konfliktusban a különböző fegyveres csoportok szörnyű tetteket, mészárlásokat, szexuális erőszakot, gyermekkatonák alkalmazását és még sok mást követtek el. A térségben zajló konfliktusnak szörnyű humanitárius következményei vannak. A Save the Children szerint február óta legalább 150 000 ember kényszerült lakóhelye elhagyására, ráadásul a KDK keleti részén 2023-ig 1 millió ember kényszerült lakóhelye elhagyására. Ez viszont csak egy töredékét képezte az ország egész területén élő nagyjából 7 millió belső menekültnek. Különösen aggasztó a helyzet Gomában és környékén, amely a környékről érkező menekültektől duzzad, mivel a harcok és az útlezárások megakadályozzák a létfontosságú ellátmányok be- és kijutását az ENSZ-misszió visszahúzódásával.

Kép forrása: UN news

A nyomás most a Dél-Afrikai Fejlesztési Közösség újonnan felállított erőin van, hogy segítsenek a KDK-nak a tartós béke és stabilitás megteremtésében.  Ami az elmúlt évtizedekben hihetetlenül nehezen megvalósíthatónak bizonyult.

Nincs racionális magyarázat arra, hogy a Kongóban zajló konfliktus kevesebb figyelmet kapjon, mint Gáza vagy Ukrajna. Sokunk számára földrajzilag távolabb van, és egyesek számára geopolitikai szempontból kevésbé jelentősnek tűnhet, de a humanitárius helyzet nagyságrendje, a nemzetközi és geopolitikai szempontok, valamint az a tény, hogy a készülék, amelyen ezt nézi, kongói anyagokból működhet, azt jelenti, hogy sokkal több figyelmet érdemel, jelenleg.

Igazi választási szuperév lesz a 2024-es esztendő. Európában a sok helyhatósági, elnöki és parlamenti választás mellett uniós választásokat is fognak rendezni, amely a következő öt évre meghatározza az Európai Parlament összetételét, illetve magának az Európai Uniónak a politikáját. Idén azonban a világ szeme elsősorban az Amerikai Egyesült Államokon lesz, ugyanis elnökválasztásra fog sor kerülni november 5-én. Nem csoda, hiszen a világ vezető hatalmának a vezetőjéről fognak dönteni az amerikaiak.

A jelenleg rendelkezésünkre álló közvélemény-kutatások szoros versenyt ígérnek, bár Joe Biden kihívója, Donald Trump meglehetősen jól áll a csatatér államokban (Michigan, Georgia, Nevada, Arizona, Wisconsin, Nevada, Minnesota). Még igen korai lenne ezekből az adatokból hosszútávú következtetéseket levonni, hiszen még rengeteg dolog megváltozhat a következő szűk hét hónapban. Amennyiben valaki legalább fél szemmel figyeli az amerikai kampányt, akkor nagy eséllyel találkozott azokkal a hírekkel, amelyek Trump abortusszal kapcsolatos szakpolitikai mérséklődését elemzik. 

A művi terhességmegszakításról való vita az egyik legpolarizálóbb kérdésköre az amerikai politikának. Az úgynevezett "pro-choice" és "pro-life" törésvonal az egyik legmélyebb törésvonala az amerikai belpolitikának. Előbbiek a nő döntési szabadságának az elsőbbségét, utóbbiak pedig a magzat élethez való jogát tartják alapvetőnek és sérthetetlennek. A döntés szabadsága mellett érvelők jellemzően demokraták, az életpártiak pedig republikánusok. A mai politikai klímában meglehetősen kockázatos egy amerikai politikusnak a saját táborának a preferenciájával szembe menni, hiszen könnyedén kiátkozhatják érte. A fegyverviselés jogának vagy a bevándorlás kérdése mind ilyen megosztó témák.

Azonban a túlságosan doktriner pozíció felvétele könnyedén elijesztheti azokat a független szavazókat, amelyek végső soron eldöntik az amerikai elnöki és kongresszusi választásokat. Trump számára eddig mindig a független szavazók megnyerése okozta a legnagyobb kihívást, hiszen meglehetősen radikális retorikával, illetve szakpolitikai álláspontokkal rendelkezik. Úgy tűnik, hogy Trump és stábja képes tanulni; ezt mutatja a volt elnök hirtelen mérséklődése az abortuszt illetően. A Republikánusok jelöltje a párt mögött álló életpártiak érdekeivel szemben egy mérsékelt (végső soron döntéspárti) választ adott az abortusz korlátozását illetően.

Trump ugyanis az államokra bízná a művi terhességmegszakításról való rendelkezést; ennek értelmében nem lenne föderális korlátozás, helyette a tagállamok törvényhozásai vagy referendumok szabályoznák azt. Ez nagy felháborodást keltett az amerikai jobboldalon, kérdés, hogy Trump mindezt hogyan tudja majd kezelni, illetve mennyire tudja ezt a legelkötelezettebb republikánus szavazók előtt marginális kérdéssé tenni.

A kétpártrendszer logikája a kiürülő közép ellenére is arra készteti a jelölteket, hogy előbb-utóbb elkezdjék a mérséklődést. A trumpista szavazókat évek óta meghatározza a demokrata kormányzattal szembeni düh és viszolygás, így könnyen lehet, hogy lenyelik az ikonjuktól ezt a békát. Mindenesetre úgy tűnik, hogy Trump elkezdett mérsékelt hangokat is megütni a kampányában. A következő hetek vagy hónapok mérései majd megmutatják nekünk, hogy ez a "puhulás" mennyire fog pozitívan vagy negatívan hatni Trump támogatottságára; vagyis elbizonytalanodnak-e a törzsszavazói, illetve mennyit változik a függetlenek körében az elfogadottsága.

Vendégünk Skrabski Fruzsina, akivel többek közt a dokumentumfilmek különböző aspektusairól beszélgettünk.

Nem említettem foglalkozást a neved után, ugyanis az interneten többféle verzió kering. A Google-nál, hogyha beírjuk csak simán a nevedet, ott egyenesen magyar forgatókönyvíró vagy. A Facebookon a Biodban azt írod, hogy dokumentumfilmeket készítesz, a Wikipédia pedig, mint filmrendező, producer és újságíró tart számon, és így az lenne az első kérdésem, hogy most éppen mi a legaktuálisabb? Minek tartod magadat leginkább?

Hát először is mindig is újságírónak. Én dokumentumfilmesként is inkább újságíró vagyok, mert egyrészt nem tanultam ilyet, én kommunikáció szakon végeztem, de nem vagyok végzett dokumentumfilmes vagy filmes. A forgatókönyvíró egyébként vicces, igen néhány filmben forgatókönyvíró is voltam, de igazából ez a dokumentumfilmnél egy ilyen elég abszurd dolog, de az ember valamit leír, a pályázatokon be is kell adni forgatókönyvet, úgyhogy valami forgatókönyvet összerak az ember, de a dokumentumfilmnél ez annyira az élet hozza, hogy azt nem lehet így előre megírni. Úgyhogy az vagyok a legkevésbé.

Például ilyen Facebook-írónak is tartom magamat, mert amikor gyerek voltam, akkor író szerettem volna lenni, és így próbálgattam is magamat, gyerekkoromban még írtam verseket, próbáltam írni egy regényt, de abszolút beletörött a bicskám, viszont ez a Facebook műfaj nekem nagyon bejön. Oda kifejezetten próbálok úgymond ilyen kis miniesszéketz, publicisztikákat írni egy kicsit magasabb színvonalon annál, mintha csak úgy az ember kiírja, hogy helló.

Úgy szokták azt hiszem mondani, hogy a "közírói munkásságának része", hogy a Facebookon is bejegyzéseket tesz közzé valaki. Gyerekként egyébként mennyire volt evidens, hogy több területen kipróbálod magadat, hogy nem csak egy csapásirány lesz?

Ez egyébként egy eléggé eldöntött dolog lett, hogy valami írással fogok foglalkozni. A szüleim is eléggé motiváltak errefele, mert mondom, verseket írtunk, azokat elküldtem, nem tudom, Janikovszky Évának, akkor a tévében felolvasták, így elindult az úgymond karrierem, bár mindig is problémám volt a helyesírással. Fogalmazni tudtam, de meg kellett tanulnom helyesen is írni. Az újságírás az mindig is érdekelt. Amikor én egyetemre jelentkeztem, akkor még csak magyar szak volt, oda nem vettek föl, és a következő évben indult egyáltalán a kommunikációs szak, szóval akkor még nem is volt ilyen. Amikor elindult, akkor annyira azt éreztem, hogy na, ez az, amit én szeretnék. Tehát igazából ez, hogy a diplomám szerint kommunikációs szakember vagyok, szerintem ez egy elég egzakt meghatározás, mert ebben végül is minden benne van, amit csinálok.

Mikor érkezik meg az életedbe a dokumentumfilmek világa?

Volt az Utolsó figyelmeztetés című újság, amiből aztán lett a Reakció, amiből most a Mandiner, és oda írtunk, szerintem még az első bloggerek voltunk így Magyarországon. akkor mint Reakcióblog, és ott már készítettünk ilyen kis videókat is. 2006-ban kimentünk tüntetésekre, ott készültek azok az első blogok. Kis fényképezőgéppel készítettük azokat, és ugye a Biszku film indult onnan, tehát ott hirdettem meg, hogy keressük a legnagyobb élő kommunistát, és akkor igazából csak annyit szerettünk volna, hogy becsöngetünk, és megkérdezzük, hogy bocsánatot kér-e . Abból végül is egy nagyobb volumenű valami lett, mint csak egy becsöngetés.

Novák Tamással az volt az első filmünk, így lettünk dokumentumfilmesek, eléggé véletlenül és azóta ő is, meg én is egy közös műhelyben dolgozunk, és mind a ketten készítünk dokumentumfilmeket.

Most provokatív laikusként kérdeznék egy olyat, hogy miért érdemes dokumentumfilmet nézni, amikor ott van a Netflix, ott van az HBO, ott van megannyi streaming szolgáltató, aki szinte azonnal tartalmakat tud nekünk ajánlani. Mi az, amit meg tud mutatni a dokumentumfilm, amit ezek a platformok, ezek a nagyjátékfilmek nem.

Én nagyon szeretek dokumentumfilmeket nézni, szóval én csak a személyes motivációt tudom elmondani, de ismerek sokat, meg van egy ilyen beszélgetős műsorom, ahol mindig egy dokumentumfilm kapcsán beszélgetek a vendégeimmel, és ott is látom, hogy azért nagyon sokan néznek dokumentumfilmeket.

Azt szokták mondani, hogy az Andy Vajna által hazaimportált tudás óta sokkal előrébb tartunk filmgyártás ügyileg. A dokumentumfilmeknél mi a helyzet, hogyha össze kéne hasonlítani mondjuk a 10-20-30 évvel ezelőtti állapotokkal. Hol tartunk ma?

A Vajna nagyon a játékfilmekre koncentrált, és külön is volt szedve, akkoriban volt a Nemzeti Filmintézet, ott főleg játékfilmeket készítettek. Egy-két egész estés moziban játszott dokumentumfilm volt, de nem volt jellemző, és ezzel párhuzamosan elindult a Magyar Mecenatúra Program, amihez igazából nem volt köze Vajnának, ami teljesen külön működött, és oda lehetett pályázni. Ez egy fantasztikus időszak volt, és mindenkinek egy hatalmas lehetőség. Rengeteg dokumentumfilm készült. Ezek nem nagy költségvetésű, de pont el lehetett készíteni 5-6-7-8 millió forintból egy-egy dokumentumfilmet, és mi is így kezdtük a Tamással utána. Amikor elkészítettük a Biszku filmet, azt saját költségvetésből készítettük.

Nagyon szerettek minket ottan. A túraprogramnál egyébként pont a nemrég elhunyt Vitézy László volt a mentorunk, aki nagyon értékelte a Biszku filmet, és kifejezetten támogatta, hogy ilyen jellegű, újfajta fiatalos filmek készüljenek. Mi vállaltan is ezt a Michael Moore-os vonalat vittük tovább, vagy viszem tovább én legalábbis. Tamás most már inkább jól megkomponált, forgatókönyv szerinti dokumentumfilmeket készít. Én továbbra is ez a "jövünk-megyünk, provokálunk", stílusú filmeket készítek, és abszolút támogattak. Utána volt az Elhallgatott gyalázat, ami a szovjet katonák által megerőszakolt magyar nőkről szólt, az volt az egyik első, de ugyanakkor készült a Befogad és kitaszít a világ, ami egy ilyen tudományos ismeretterjesztő film volt, hogy mi lehet az élet előtt, meg az élet után, vagy akár a Kényszerszinglik című film, ami egy ilyen pozitív valóságshow akar lenni, ahol olyan fiatalok jelentkeztek, akik szeretnének családot, gyereket, de még nem találtak hozzá párt, tehát elég sokfajta műfajban kipróbálhattam magamat.

Elméleti síkon kérdezném, hogy ha és amennyiben bármelyik kultúrpolitika odamenne hozzád, hogy kedves Fruzsina, pénz nem számít, a témaválasztás is az öné, akkor milyen típusú filmet forgatnál, vagy úgy is kérdezhetném, hogy milyen témát emelnél be a film által a közbeszédbe?

Énnekem nagyon nagy vágyam, csak nem találok rá, és szerintem nem is fogok rá találni támogatót egy Youtube-csatorna, vagy X-csatorna nekem mindegy, de az a lényeg, hogy egy videós csatorna, ahol vannak ilyen dokumentumfilm jellegű, vagy ilyen kis magazinműsorok is, tehát olyan, mint egy tévé, ilyen tök izgalmas aktuálpolitikai beszélgetések. Én ezt úgy képzelem el, hogy mindenki, aki benne van, az ingyen dolgozik, kivéve az operatőr, meg a vágó, de hogy maguk a műsorkészítők ezt ingyen készítik. Azért nagyon fontos, hogy ingyen, mert ha nem ingyen, akkor az már egy munkahely, akkor már van egyfajta elfogultság, és akkor már muszáj megfelelni ennek-annak. Ez az ideál, ez a független újságírás. Én ebben egyébként hiszek attól függetlenül, hogy ez így el van viccelve, meg valahol igaz, hogy nyilván mindenkinek van valamifajta elkötelezettsége, de olyan jó lenne megcsinálni egy ilyen low budget csatornát, ami egy kicsit a Partizánhoz hasonlít, csak értékrendben mondjuk más, meg nem olyan nagy költségvetéssel. Ha erre kapnék támogatást, akkor nagyon szívesen összeállnék több dokumentumfilmessel, és csinálnék jó kis műsorokat.

Kérdeznék a polarizáció jelenségével kapcsolatban, ami már gyakorlatilag bekúszott közénk. Ennek ellenére tüntetőleg a Másvilág című műsorodban visszatérően szerepelnek akár baloldali, akár centrista - ha van ilyen - szereplők. Honnan van meg benned ez a fajta szándék, hogy különböző gondolkodású, más nézetrendszerrel rendelkező emberekkel leülj és diskurálj?

Én azt gondolom, hogy rajtunk múlik, hogy amiben élünk, az egy pokol vagy a mennyország, és én csak úgy tudom elképzelni jól a világot, hogyha összefogunk, és vannak közös ügyeink. Nekem a barátaimnak is legalább a fele más gondolkodású, vagy nem is vallásos, vagy nem azt a politikai pártot szereti, amelyiket én. Ugyanígy nekem nagyon nagy családom van, 25 unokatestvérem, 100 unoka és unokahúg, és ott is van mindenféle fajta gondolkodású ember, és nagyon jól tudunk együtt lenni. Szerintem nem kell azonosan gondolkozni, sőt annál izgalmasabb egy beszélgetés, ha máshogy gondolkozunk.

Egyébként a filmjeimben is, tehát például a 2006-os filmben, ott azt BodokyTamással készítettem, aki az Átlátszó vezetője - Soros-ügynök (nevet). Ezt viccből mondom, hogy Soros-ügynök, de egy nagyon rendes srác, akivel egyébként kommunikáció doktorira jártunk együtt, vagy Pető Andrea, a CEU-nak a professzora, akivel meg az Elhallgatott gyalázatban, meg most a Megörökölt gyalázatban is együtt dolgoztunk.

Ugyanígy a Más világ beszélgetésekben igazából mindenkit elhívok, aki engem érdekel, és az nem aszerint érdekel, hogy milyen oldali, hanem aszerint, hogy csinál valami olyat, ami számomra érdekes.

Ezek szerint az említett Áldozatok 2006 - Bodoky Tamással közösen - tekinthető egyfajta oldalakon átívelő projektnek, hogy a nagy közös témáinkat, vagy elfelejtett közös témáinkat újra felszínre hozzuk?

Igen, egyébként az egész, amikor elindult, akkor én igazából nem akartam 2006-ról filmet csinálni, mert egyébként 2006-ról van vagy 10 film.

A Révész Máriusz keresett meg, hogy 15 éves évforduló lesz, és nem akarom-e valamilyen formában feldolgozni. És mondtam, hogy egy módon az újdonság, hogy azt bemutatom, hogy akkor ez mennyire közös ügyünk volt, mert akkor ezt újságíróként én úgy éltem meg, hogy ebben mindenki fel volt háborodva. Ilyen furcsa dolgok is voltak, hogy a Hajós András bement a Hírtv-be. Ezek ma már nem olyan ismert nevek, de hogy nagyon nagy dolog volt a Hajós Andrásnak bemenni a Hírtv-be, az körülbelül olyan, mintha Osváth Zsolt menne most be a Hír TV-be, most nem akarom őket összehasonlítani, de egy nagyon érdekes esemény volt. Az is nagyon furcsa volt, hogy azért ebben annyian voltunk érintettek, hogy mindenkinek volt egy ismerőse, aki érintett volt, úgyhogy ez egy teljesen közösen megélt drámává vált, aztán utána megint szétvált a társadalom, de hogy ott volt egy ilyen pillanat, amit közösen éltünk meg, és mindenki nagyon szenvedett tőle, és mindenki nagyon szenved tőle a mai napig is, hogy nem volt benne igazságszolgáltatás.

Említetted, hogy legalább tíz film van a 2006-os eseményekről. Ennek ellenére én megkérdezném, hogy amikor kiadjátok ezt a filmet, az Elk*rtuk, egy napra rá jelenik meg. Ez a véletlennek tudható be?

Az is a tizenöt éves évfordulóra készült. Tudtuk igen és amikor mi pályáztunk a filmre, akkor már lehetett tudni, hogy forog az a film, tehát hogy ők kezdték el előbb úgymond, de én mindig azt gondoltam, hogy a kettő teljesen kiegészíti egymást. Az egyik egy játékfilm, a másik meg egy dokumentumfilm. Az nem probléma, ha két műfajban is megemlékezünk a 15 éves évfordulóról.

Legyen szó erről a filmetekről vagy valamely másikról, a nézői visszajelzések érdekelnének. Ami eljut hozzád, az többnyire pozitív, akad-e esetleg negatív, milyenek a visszajelzések?

Különböző, általában nagyon pozitív, nagyon sok megkeresést kapok ilyenkor mindig, tehát akár a megerőszakolt nőknél, akár 2006-nál. Ugye ilyenkor mindig annyi megkeresést kapok utólag olyanoktól, akikkel történt valami, vagy akik ezt megélték, vagy rendőr volt benne, vagy bíró, vagy akármi, tehát nagyon sok ember keres meg, meg miért hagytam ki ezt, miért hagytam ki azt. Állandóan foglalkoztat, hogy akkor még egy filmet készítsek, de igazából másrészről az ember ilyenkor már lezárja, és nem szeretne újat készíteni, de a Megörökölt gyalázatnál végül is az történt, hogy lett egy második része, mert egyszerűen annyi muníció halmozódott fel, vagy annyi megkeresés. Alapvetően nagyon sokszor áldozatok keresnek, ugye nézők, akik teljesen fölháborodnak, kiborulnak rajta.

Én elképzelem, valakinek véletlenül van egy jó kis péntek estéje otthon a feleségével, vagy egy fiatalnak és akkor nem elmegy bulizni, hanem leül és megnézi a háborúban megerőszakolt nőkről szóló filmet. Minden elismerésem, hogyha ezt teszi, de igen, hogy egyébként meg abszolút általában pozitív visszajelzés érkezett.

A 2006-os filmre pédául voltak negatív visszhangok is (akkori) kormányközeli oldalról, hogy nem volt szerintük korrekt, merthogy túlzottan kiemelt a Helsinki Bizottság és a TASZ szerepét ahhoz képest arányaiban, amit ők tettek, vagy nem szerepelt benne például Balogh Zoltán, Ékes Ilona, ami egyébként teljesen jogos, úgyhogy én azon gondolkoztam, hogy ha nem is egy komplett dokumentumfilmet, de mondjuk a Youtube csatornámra egy kis összeállítást azokból, akiknek abszolút komoly szerepe volt, és nem szerepelnek a filmben, őket újra megszólítani.

Akadt olyan építő jellegű kritika, amit megfogadtál, és később esetleg beépítettél valamely más munkádba?

A Vitézy László mondta azt, hogy az tiszteletlenség, hogy ott egy klottgatyában álldogálunk a Bodoky Tamással. (Áldozatok 2006)

Ezen elgondolkoztam, hogy nyár volt, az egész forgatás ilyen rohamtempóban történt, és tényleg néha nem kellően elegáns a megjelenésünk, ilyen problémák tényleg vannak. Nyilván ezen lehet javítani, csak pont az, amiért így mondom, hogy én újságírónak képzelem magam, meg inkább vlogger, hogy én egyébként meg másrészről szeretem az amatőrizmust a filmekben, meg direkt hagyom is, hogy legyen.

A végéhez közeledve lenne egy-két személyes kérdésem, ugyanis online ökológiai lábnyomodat nevezzük így, gyakran szoktad csökkenteni a szerintem általad kreált netböjttel, ezt majd szerintem érdemes lenne levédetni. Egyik posztodban például azt írod, hogy "most megint egy kis netböjt, aztán jövök vissza". Mit csinálsz ilyenkor a felszabaduló időben?

Legutóbb csúfosan nem sikerült a netböjt, de alapvetően már többször csináltam olyat, hogy nyáron egy hónapig is tartottam vagy két-három hétig. Általában ilyenkor elutazom, és akkor így tényleg teljesen, tehát nem megyek föl a Facebookra, az e-maileket se nézek, van, amikor telefont se, és akkor csak olvasok, meg együtt vagyok a családommal.

Mely dokumentumfilmet ajánlanád így ad hoc jelleggel, hogyha esetleg nagyon megszegnénk a saját netböjtünket, esetleg van-e személyes kedvenced?

Én a Michael Moore filmeket nagyon szeretem, illetve Varga Ágota filmjeit, sajátból pedig a Befogad és kitaszító világot szeretem legjobban. Az egyébként még szombat estére is jó, bár elmegyek egy halottasházba benne, de azért alapvetően egy nagyon szép film, nekem az nagyon személyes. Egyben egy gyászmunka, mert akkor haltak meg, a forgatás közben halt meg anyukám. Emellett nekem egy darab gyerekem van, egy lombikbébi, és erről is van szó benne, hogy az embrió, ami a lombik alatt keletkezik, hogy annak van-e lelke, tehát személyes érintettségem is van benne, úgyhogy mind a két témára nagyon jó.

Egyetlen egy záró kérdésem lenne a végén. A jövőben milyen terveid vannak? Csak, ami publikus! Újságírás terén, dokumentumfilmezés terén, bármilyen téren.

Ahogy említettem például egy ilyen csatornát nagyon szívesen csinálnék, ha van rá valahol valamilyen keret, és ott akár földolgoznék sokrétű történeteket. Egyébként föl szeretném dolgozni az Indexnek a történetét, az SZFE-nek a történetét, nagyon szeretnék készíteni filmet a privatizációról, ott most írunk is egy forgatókönyvet, van egy film, aminek producere vagyok, ami a magyar királylányokról szól, vagy olyan magyar származású királyi feleségekről az egész világon, akik nagyon híresek, az is egy nagyon kedves téma és nagyon várom, hogy kapunk-e rá pénzt.

(Borítókép forrása: Skrabski Fruzsina - Facebook)

Miután Sulyok Tamás lemondott alkotmánybírói tisztségéről, hogy Magyarország államfője legyen, az Alkotmánybíróság elnök nélkül maradt, így felmerül néhány kérdés. Ki lesz az Alkotmánybíróság új tagja? Ki lesz az új elnök?

Mi történt Sulyok államfővé választása óta az Alkotmánybíróságon?

Február 26-án Kocsis Máté a Facebookon bejelentette, hogy

,,Sulyok Tamás köztársasági elnökké választását követően a kormánypártok Trócsányi Lászlót, a Magyar Jogász Egylet elnökét jelölik az Alkotmánybíróság megüresedő helyére.”

Trócsányi László (Forrás: https://magyarnemzet.hu/kulfold/2021/01/trocsanyi-laszlo-jelentos-a-szakertoi-halozatok-hatalma)

Trócsányi László – többek között – volt alkotmánybíró (2007-2010), volt igazságügyi miniszter (2014-2019), jelenleg európai parlamenti képviselő és a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, egyetemi tanár.

A felkérést éppen utóbbi miatt utasította vissza.

"Hosszas mérlegelés után arra az elhatározásra jutottam, hogy a megtisztelő felkérésnek - egyetemi kötelezettségvállalásaimra tekintettel - jelenleg nem tudok eleget tenni."

Így a 15. alkotmánybírói szék azóta üresen áll az Alkotmánybíróságon.

Ki látja el az elnöki teendőket?

Mielőtt Sulyok Tamás lemondott volna az alkotmánybírósági pozíciójáról, egyik utolsó intézkedéseként Salamon Lászlót javasolta, hogy az AB elnökhelyettese legyen. Javaslatát a teljes ülés elfogadta, így jelenleg Salamon László – elnökhelyettesként – végzi az Alkotmánybíróság irányítását.

 Az Alkotmánybíróság teljes ülése (Forrás: https://www.jogiforum.hu/cikk/2018/08/05/hianyzo-biroi-nyugdijszabaly-juliusi-ab-mustra/)

Ki lehet Alkotmánybíró? 

Sokan sokfélét tippeltek arra, hogy ki lesz az Alkotmánybíróság új tagja. Azonban az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) több feltételhez köti azt, hogy ki választható meg az Alkotmánybíróság tagjává. Először is jogász végzettséggel kell rendelkeznie és 45 éves már elmúlt, de 70. életévét még nem töltötte be. További feltétel, hogy kiemelkedő tudású elméleti jogász legyen (egyetemi tanár vagy a Magyar Tudományos Akadémia doktora), vagy legalább húszévi, jogi területen folytatott szakmai gyakorlattal kell, hogy rendelkezzen. Alkotmánybíróságnak tagja nem lehet olyan ember sem, aki - értelemszerűen - a megválasztása napját megelőző négy éven belül a Kormány tagja, valamely párt vezető tisztségviselője volt, vagy politikai és szakmai felsővezetői tisztséget töltött be.

,, Az Alkotmánybíróság tagjának megbízatási ideje tizenkét év. Az Alkotmánybíróság tagja nem választható újra.”

Hogyan lesz valaki az Alkotmánybíróság tagja? 

Az Alkotmánybíróság tagjainak kinevezése kapcsán az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága játszik fontos szerepet. Ha az Országgyűlés elutasítja a jelöltet, a bizottság új javaslatot tesz a következő 15 napon belül. Az új tagot általában kilencven napon belül választják meg az előző tag megbízatásának lejártát követően. Az Alkotmánybíróság tagja az eskütétel után lép hivatalba.

 (Forrás: https://www.hodpress.hu/2024/01/27/dontott-az-alkotmanybirosag-meg-reszben-sem-donthetnek-helyben-a-tanorai-foglalkozasok-tartalmarol/)

Hogyan lesz valaki az Alkotmánybíróság elnöke?

Az Országgyűlés felel az alkotmánybírák elnökének kiválasztásáért (legalább a jelenlévő képviselők kétharmadának igenlő szavazata szükséges), aki a mandátumának végéig tölti be a tisztséget.

Pletykák szóltak arról, hogy az Alkotmánybíróság következő elnöke id. Lomnici Zoltán lehet, de hivatalos információ még nem látott erről napvilágot.

(Borítókép forrása: https://index.hu/24ora/?cimke=alkotm%C3%A1nyb%C3%ADr%C3%B3s%C3%A1g)

Képek: www.nof.hu

Hosszú éveken át épített örökségünk a múltunk részét képezi: minden tégla egy-egy darabja az emlékezetünknek, ezért fontos, hogy megőrizzük a következő generációk számára. Ebben Magyarországon elkötelezett a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (továbbiakban: NÖF), melynek célja, hogy megóvja és megújítsa műemlékeinket, valamint a renovációk és gondozás keretében, újra turisztikai attrakcióvá tegye azokat.

Cikkünk a NÖF tevékenységeit célzott bemutatni, valamint azt, miként járulnak hozzá a hazai kulturális örökségvédelemhez. A Nonprofit vállalat elkötelezett a műemléki épületek hiteles felújításában, fenntartható hasznosításában. A kastélyok, várak és más műemlékek látogatása által a NÖF felejthetetlen élményeket kínál mindazoknak, akik érdeklődnek a hazai történelem és kultúra iránt. Fő feladatuk közé tartozik, hogy koordinálják a műemléki védelem alatt álló épületek fejlesztését és felújítását, melyek a Nemzeti Kastély és Várprogram kivitelezésében valósulnak meg.

Portfóliójukban immáron több, mint 50 műemléki védettségű épület található, emellett kiemelt állami beruházásokban is részt vesznek. Ezek alapján országszerte számos műemlék – kastély és vár – részesül jelentős rekonstrukciós és állagvédelmi beruházásokban. Nemcsak az épületek külső és belső megújítására törekednek, hanem azok élettel való megtöltésére is. A korahű felújítással egyetemben visszaállítják a kastélyok és várak eredeti berendezéseit, műtárgyakkal és az egykori kastélytulajdonosokhoz és családjukhoz tartozó műalkotásokkal díszítik fel az épületek termeit. Az élettel való feltöltés arra is utal, hogy havonta milyen különböző programajánlatokkal és rendezvényekkel igyekeznek kedvezni a látogatóknak.

Természetesen a felújításkor és a műtárgyak visszaállításakor a Nonprofit Kft. egy professzionális csapatra támaszkodik, akik többévtizedes tapasztalattal rendelkeznek műemlékek restaurálásának területen. Az intézmény munkatársai egyrészt fontos szerepet töltenek be a kormányzati kulturális örökségvédelmi programok előkészítésében és megvalósításában, másrészt műszaki állapotfelméréseket készítenek, funkcionális elemzéseket írnak és hosszútávú, fenntartható hasznosítási koncepciókat dolgoznak ki. Emellett részt vesznek a helyszíni kutatásokban, építéstörténeti dokumentációk elkészítésében, és biztosítják a szakmai kontrollt a helyreállítások során.

Több helyen, mint például a nemrég felújított fertődi Eszterházy kastélynál is fényképes dokumentációkra támaszkodnak a legapróbb részletektől (a tapéták mintáitól, és a fali gerendák aranyozásától) a pontos elrendezésig. A híres kastély középrésze, az összekötő szárny földszintje, az innen induló barokk lépcső, valamint a Belvedere és az óratorony óratorony 4.3 milliárd forintból újult meg, ez összesen 3705 m²-t jelent. Ez a szám a már meglévő dísztermek mellett a lakosztályok rekonstrukcióját is magában foglalja. Mind a női, mind a férfi és gyerek lakosztályoknál arra törekedtek, hogy a berendezés minél inkább közelítsen az eredeti állapothoz.

Kép forrása: Secret Stories, Ágh Marina

Ennek megvalósításához a NÖF-nek sikerült Magyarország kormányának támogatásával közel 700 műtárgyat visszavásárolni a műemlékvédelmi rekonstrukció során, elhelyezni őket a kastélyban. Ezek Európa legértékesebb műkincsei közé tartoznak, többnyire a 18. század utolsó harmadának késő barokk és rokokó stílusának pompáját idézik, és melyek közül nagyon sok Madame Pompadourhoz köthető.

Követve még Eszterházy Miklós egykori, kínaizáló elrendezéseit, a kastély termeibe visszakerültek kínai történeteket és helyszíneket ábrázoló értéktárgyak, használati tárgyak, illetve a szakértői csapat segítségével és a fennmaradt dokumentációkra hagyatkozva a szintén kínai kultúrát, annak hagyományait ábrázoló falfestményeket is rekonstruálták. Ez a folyamat nagyon pontos kidolgozást, aprólékos munkát igényelt, és főleg rengeteg időt, hiszen sehol másutt nem találhatók kínaizáló falfestmények ilyen szép számban.

A felújítások során még fontos szempont volt, hogy a kastély termeiben minél interaktívabban, a fiatalok számára illusztrációkkal és vetítésekkel együtt mutassák be a 18. századtól a 20. század végéig a kastélyban élők és vendégeskedők életét, többek között Joseph Haydn, az udvari karmester és zeneszerző munkásságát. Az interaktív vetítések és tárlatvezetések mellett, a NÖF kezdeményezésében egész évben különböző programokkal várják a látogatókat, melyeknek részét képzik vándorkiállítások, koncertek és szezonális programok is, nemcsak a fertődi Eszterházy kastélyban, hanem az örökségvédelmi programhoz tartozó kastélyok zömében. A felújított kastélyok és várak látogatása épített kultúránk gazdagságának és pompájának bemutatása mellett még tökéletes lehetőségnek bizonyul ismereteink fejlesztésére, a magyar történelem összefüggéseinek feltérképezésére.

Március közepén tüntetések törtek ki a karibi szigetországban az alapvető élelmiszercikkek hiánya és a folyamatos áramszünetek miatt, ami a koronavírus-járvány kitörése óta egyre gyakoribb jelenség Kuba nagyvárosaiban. Közösségi médiában terjedő videókon kubaiak ezrei skandálják, hogy ,,áramot és élelmet". Beszámolók érkeztek arról, hogy egyes tüntetők rendőrőrsöket rohamoztak meg a letartóztatott tiltakozók szabadon engedését követelve.

Kubában, amely mind a mai napig kommunista berendezkedésű ország,

Eddig bármilyen demonstrációval szemben a tüntetőknek a kubai kommunista kormány kemény elnyomásával kellett szembenézniük. Az országot jelenleg Miguel Diaz-Canel elnök vezeti, aki 2021-ben követte Fidel Castro testvérét, Rault Castrot. A feszültség Kuba és USA között a hidegháború végét követően több mint 35 évvel is fennáll: a kubai kormányt a diktatorikus berendezkedése miatt az USA szankcionálja, Kuba szerint az Egyesült Államok meg akarja buktatni a kormányt az egyre bővülő, immár 62 éve fennálló amerikai kereskedelmi embargójával.

Kép forrása: Foreign Policy

Kuba gazdasági válsága

Kuba szigetország révén és politikai rendszeréből kifolyólag a világ egyik elzártabb országának számít. A helyzet csak romlott a 2020-as világjárvány kitörésével, mert aggasztó folyamatok indultak el a kubai gazdaságban és társadalomban. Óriási problémát jelent, hogy Kuba egy importfüggő állam: élelmiszerszükségleteinek mintegy 70%-át, üzemanyagának és gyógyszereinek 50%-át importálja. A kubai valutának, a pesónak vásárlóereje meggyengült a nemzetközi piacon, ezért Kuba az importárukat külföldi valutával próbálja megvásárolni.

A devizabeáramlás hiánya egyébként is kevesebb importot jelent, ami élelmiszer-, üzemanyag- és gyógyszerhiányt okoz. Februárban pedig a kubai kormánynak az ENSZ-től Élelmezésügyi Szervezetéhez kellett segítségért fordulnia az élelmiszerhiány enyhítése miatt, mert a hét év alatti gyermekek tejporral való ellátása már az országban nem megoldható.

A hiánygazdaság destabilizálta a kubai politikát is, és ez a közvetlen kiváltó oka az elmúlt napokban tapasztalt tüntetéseknek.

Összeomlottak az olyan alapvető közszolgáltatások, mint az egészségügy és az oktatás, a beruházások leálltak, nincs gazdasági növekedés. A folyamatos megszorítások csökkentik az adóbevételeket és ezáltal a közszolgáltatások további romlása következik be.

A COVID és a politikai instabilitás óriásit ártott a turizmusnak, ami a járvány előtt Kuba GDP-ének 11%-át tette ki. A gazdasági lehetőségek hiánya a fiatal, képzett kubaiak elvándorlását is elősegítette: csak az elmúlt két évben több mint 400 000 ember - a sziget lakosságának mintegy 4%-a - vándorolt ki az Egyesült Államokba. Ráadásul Kuba egyre mélyebb demográfiai válsággal küzd, a kivándorlás már a mostani hullám előtt is akut probléma volt. A COVID miatt több mint 70 000 többlethalálozás történt, a születések száma az elmúlt tíz évben mintegy 30%-kal csökkent. Az ország lakossága 2016-ban tetőzött 11 342 000 fővel, 2024-ben pedig már csak 11 174 000 lakosa volt. Az ENSZ becslései szerint a népességszám 10 millióra csökkenhet.

Kép forrása: WOLA

A kivándorlási hullámot kihasználva a Biden-kormányzat az amerikai munkaerőhiányt enyhítve 2023-ban lazította a Kubára vonatkozó bevándorlási szabályokat, ami lehetővé teszi a kubaiak számára, hogy ideiglenesen munkát vállaljanak az Egyesült Államokban. A programra már 50 ezren jelentkeztek.

Mindenesetre a közelmúltbeli tüntetések növelik a feszültséget a Kuba és az USA között. A Fehér Ház a kubai kormányt hibáztatja a kialakult helyzetért, mert Kuba nem vezette be a demokráciát és nem tartja tiszteletben a kubai polgárok alapjogait. Kuba gyorsan visszavágott, behívta az USA kubai nagykövetét, és a tüntetésekért az amerikai kormányt tette felelőssé.

Amerikai embargó

A szigetet jelenleg is blokád alatt tartja az Egyesült Államok. Kuba az 1960-as évek eleje óta - a modern történelem leghosszabb blokádja - amerikai kereskedelmi embargó alatt áll, miután Fidel Castro a kubai forradalom idején átvette a hatalmat.

Eredetileg ez csak azt jelentette, hogy az amerikai vállalatok és magánszemélyek nem kereskedhettek Kubával. 1996-ban a Helms-Burton-törvény elfogadásával kiterjesztették a külföldi vállalatokra is a szankciókat. A törvény kimondta, hogy minden olyan külföldi vállalat, amely Kubával kereskedik, nem folytathat üzleti tevékenységet az Egyesült Államokban (a törvénnyel az USA egyébként sérti a nemzetközi jogot, amit többek között az EU-val szemben is alkalmaz). Az embargót Obama alatt némileg enyhítették, aki megpróbálta normalizálni a kapcsolatokat Fidel Castroval, ami sikeres volt, 2016-ban a két ország újból felvette a diplomáciai kapcsolatokat, amely 1961-ben szűnt meg. Azonban Donald Trump minden előrelépést visszafordított, kiterjesztette a szankciókat.

Raul Castro volt kubai elnök Barack Obamával Kép forrása: The New York Times

Trump egyik utolsó hivatali intézkedésével felvette Kubát a terrorizmust támogató államok amerikai listájára. Kuba nemzetközi kereskedelme ezzel jelentősen megnehezült. Ez nyilvánvalóan különösen rossz hír egy importfüggő ország számára, és a világjárvány hatásával együtt bénító hatással volt Kuba gazdaságára és társadalmára.

Azonban erre nem került sor. A blokád a nemzetközi jog szerint egyértelműen jogellenes, az ENSZ Közgyűlése 1992 óta minden évben határozatot fogad el arról, amelyben az embargó megszüntetését követeli. Az Egyesült Államokat ez viszont nem igazán érdekli.

A kubai kormány politikája

Fontos viszont a kubai kormány felelősségét is megemlíteni. Míg a kormány a világjárvány első hullámát figyelemre méltóan jól kezelte, a későbbi COVID hullámok hatásaival szemben már nem tudta megvédeni a lakosságot.

Az elmúlt néhány évben a kormány megpróbált elmozdulni a központilag tervezett gazdaságtól a piacorientáltabb gazdaság felé, azonban a legutóbbi erőfeszítések nem sikerültek fényesen. Egy elszúrt kísérlet Kuba bonyolult valutarendszerének egységesítésére 2021-ben hozzájárult ahhoz, hogy a peso piaci árfolyama a 2021-es körülbelül 50-ről a dollárhoz képest ma 300 fölé emelkedett. A támogatások csökkentése gyors inflációt gerjesztett, a benzin ára több mint 400%-kal emelkedett. Kuba azonban 2024-ben még mindig hatalmas és fenntarthatatlan deficittel számol, amely a GDP több mint 18%-át teszi ki.

A közelmúltbeli tüntetések, valamint az USA-ba kivándorló kubaiak példátlanul magas száma pedig arra utal, hogy a jelenlegi kormány veszélyesen népszerűtlen. A kormány válasza sokatmondó ebből a szempontból.

Ez szöges ellentétben áll azzal, ahogy a kormány a legutóbbi, 2021-es komolyabb tüntetésekre reagált, amikor lecsaptak a tüntetőkre. és több mint 1000 tüntetőt tartóztattak le.

Kuba elnöke: Miguel Diaz-Canelű Kép forrása: France 24

Mi lesz tehát a következő lépés?

Annak az esélye, hogy a kormány ténylegesen összeomlik, jelenleg alacsony, nem utolsósorban azért, mert nincs nyilvánvaló alternatíva. De ez nem jelenti azt, hogy a dolgok jobbra fordulnak. Drasztikus változások nélkül nehéz elképzelni, hogy Kuba egyhamar kikerüljön a gazdasági válságból, és ezért nehéz elképzelni, hogy a kormány hogyan állíthatja helyre legitimitását, mivel a gazdasági jólét az egyetlen módja annak, hogy a kubai nem demokratikus rezsim megnyugtassa a kubai közvéleményt.

Urbánusok

A magyar állam 1918-1919-es összeomlása és a magyar nemzet szétzilálódása után a polgári radikálisok jelentékeny része emigrációra kényszerült. Őket tetették felelőssé a felbomlásért és a trianoni katasztrófáért. Azonban az 1930-as évek elejére egy új generáció lépett a porondra, akik felülírták az addigi polgári radikálisok által uralt baloldali közbeszédet és ez a csoport pedig nem volt más, mint az urbánusok, amelyhez a legkönnyebben a Nyugat folyóiratot tudjuk kötni. Az urbánusok ahogy maga az elnevezésük és utal rá egyfelől nagyrészt a városi polgárság alkotta másfelől pedig a szélsőjobbal szemben a városban a haladás és a kultúrának a szívcsakráját látta. A polgári radikálisok közt és az urbánusok közt egyetértés volt a Horthy rendszer teljes elutasításában, a polgári kultúra háttérbe szorulásának helytelenítésében és a liberalizmus védelmében, valamint az antiszemitizmus elleni küzdelem terén. Ezenfelül jellemző volt rájuk valamiféle kapitalizmus ellenes szociáldemokrata szellem.

Az urbánusok egyszerre voltak egy irodalmi, valamint egy intellektuális és politikai csoportosulás, akik hasonlóan a népi írokhoz elvetették a status quo-t, de közben merőben más gondoltak a létezés legtöbb kérdéséről, aminek következményeként létrejött egy olyan csatatér, amely megosztottságnak a hatását még máig érezni.  

Az urbánusok nem alkottak egy kiforrott ideológiai nézet rendszert, hanem egy lazán összekapcsolódó értelmiségi, gondolati csoportosulás volt. A közösségnek alapvetően nem lett volna célja a zsidók melletti agitálás, de a külvilág és a politizáló közvélemény sarokba szorította őket, hogy színt valljanak. Ennek következtében alakult ki az a szintén a közgondolkodást máig meghatározó közvélekedés, hogy a baloldal nemzetietlen, ugyanis az urbánusok és az általuk képviselt baloldali értékek képviselete nem tudott úgy tűnni, mint egy életbevágóan „magyar” és „nemzeti” dolog, ugyanis ráragasztották a kozmopolita zsidó bélyeget és ennek köszönhetően a baloldalt máig nemzetietlenként aposztrofálják sok esetben (bár nyilván ezt a toposzt azért ezt követő egyéb történelmi események is sok esetben életben tartották.) 

Az urbánusok (és nem mellesleg a polgári radikálisok) meglátása szerint úgy lehet elérni az asszimilációt, hogy először a magyarságot kell felemelni tehát létre kell hozni egy “új Magyarországot”, amihez aztán lehetségessé és érdemessé és válik minden népcsoport asszimilációja. Ez az arisztokratikus doktriner gondolkodás sok esetben szintén máig jellemzője a magyar baloldalnak. Visszatekintve aligha kérdéses, hogy ez az előbb említett az urbánusok által támogatott asszimilációs modell többszörösen is zátonyra futott. Ennek azaz egyszerű oka, hogy nem lehet egy hosszú múltra és tradíciókra visszatekintő népet felülről mesterségesen átformálni.

Aligha mehetünk el az irodalomhoz való attitűd mellett az urbánusokat vizsgálva. Az urbánusok a városi irodalmat kiműveltebbnek, bonyolultabb és sokrétűbbnek tehát magasabb rendűnek tartották, ezzel szemben a népi írók ezt teljes mértékben visszautasították. Az urbánusok nem tekintették ellenségeiknek a falusiakat és pont ezért irigységgel vegyes félelemmel szemlélték a népiek sikerét a falvakban. 

A magyar fajvédelem

Noha a magyar fajvédelem homályos csírái egészen a dualizmus koráig visszavezethetőek, ennek ellenére mégiscsak egy egészen új, az 1. világháborút követő összeomlás következtében létrejövő eszméről beszélhetünk. Az eszmeiség legismertebb alakjai közé tartoztak Bajcsy-Zsilinszky Endre, Gömbös Gyula, vagy éppen Szabó Dezső. Mivel harcos nacionalista, függetlenségi párti figurákként nem sok babér termett a dualizmus alatt Magyarország számára ezért a magyar fajvédelem meghatározó figurái semmilyen nosztalgiával nem tekintettek vissza a dualizmusra. Meghatározó élményeik a háborúhoz, a román betöréshez, a tanácsköztársasághoz és a nagy Magyarország széteséséhez kötődtek. Különös keménységgel ítéltek meg a tanácsköztársaságban a magyarországi zsidóság szerepét, valamint szintén rosszallással tekintettek a forradalomra emiatt a radikális reformjaikat parlamentáris szinten, jogszerűen akarták keresztülvinni szemben a Tanácsköztársasággal.

A fajelmélet és a fajvédők nem feltétlen alkotnak közös halmazt. Noha a magyar fajelmélet nyilvánvalóan sokat merített a magyar fajvédők gondolataiból, de az átfedés mégsem teljes, ugyanis a fajelmélet elsősorban francia és német mintákból építkezett. Ezzel szemben a magyar fajvédők jelentékeny része elutasította mind a náci ideológiát mind pedig a fasizmus hazai formáit.  A fajelmélet céljai között szerepelt a magyarság megóvása, mind külső, mind belső ellenségektől, illetve az alsóbb, illetve a középső társadalmi rétegek erőteljes képviselete.

A fajvédők eszméi az egyik legjelentősebb hatást gyakorolták a kornak a népességére. A fajvédők hatására jött vissza a köztudatba a magyar nemzet veszélyeztetettségének az érzése, valamint a szocialista eszmét is nekik sikerült nemzeti érzülettel feltölteniük. Mindeközben sajnálatos módon a politikai spektrum középpontjában helyezték az antiszemitizmust, semmibe vették az alapvető szabadságjogokat, továbbá támogatták a tekintélyelvűséget és a környező népek lenézését.

Szintén meglepő az a különbség, hogy a századforduló politikai nyelvezetét összevetjük a magyarság és a magyar kultúra védelmére hivatott fajvédők által használt nyelvezettel akkor a kettő közti különbség megdöbbentően nyilvánvaló az előbbi javára.

A favédők mint ahogy már az elnevezésük utal rá a magyarságra elsősorban nem egy felvehető, elsajátítható identitásképző vívmányként tekintettek, hanem egy örökletes dolognak tartották. (Ugyanakkor ebbe örökletes közösségbe beleszámították a történelmileg asszimilált népfajokat is.) Ezt jól mutatja az is, hogy a fajt és a nemzetet felváltva használták tehát egylényegűnek tekintették. Ennek köszönhetően a világtörténelemre is különféle fajok közti fennmaradásért való harcként tekintettek, amelyben csak az erővel vívhatsz ki magad és a fajod számára megbecsült pozíciót. Nem hittek a zsidók asszimilációjában úgy hitték, hogy ez a póz valójában egy hazug taktikai lépés a zsidók részéről, hogy a valódi imperialista céljaikat keresztül vigyék. 

Mindkét értelmiségi csoportosulás állításai és társadalomformájú erejük máig visszhangot vernek a magyar közélet csataterén és sok szempontból mindmáig jól leképezik a politikai erőviszonyokat. A vidék-város ellentét egészen mostanáig jól tapintható némi ideológiai felöntéssel. Vagy éppen a nemzethalál gondolata, amely Trianonból fakadó neurózisnak köszönhetően továbbra is csak részlegesen tudta feldolgozni a magyarság, bár kérdéses, hogy a feldolgozás vajon helytálló cél-e.