A huszadik század rengeteg katonai puccsal és diktatúrával járt – mindannyian ismerjük Hitler, Sztálin és Mussolini rezsimje mellett Franco tábornokot vagy a dél-amerikai katonai diktatúrákat. Portugáliában évtizedekig volt hatalmon António de Oliveira Salazar, az egyetemi életből érkező közgazdász, ugyanakkor halála után nem sokkal az általa felépített rezsim megszűnt. Ki volt Salazar, és milyen társadalmi bázissal bírt?
Portugália a XX. század elején
Az egykor mesés kincsekkel bíró Portugália – Spanyolországhoz hasonlóan – a XX. század elejére meglehetősen lehanyatlott.
Nem túlzás azt állítani, hogy Nyugat-Európa legszegényebb államává vált,
óriási írástudatlansággal és visszamaradottságával. A múltjára oly büszke ország, amely egyébként még mindig bírt gyarmatokkal, 1910-re elűzte az uralkodócsaládot, és a köztársaságtól várta az anyagi fellendülést – Európában harmadikként, Svájc és Franciaország után.
Egy karikatúra a portugál köztársaság idejéből (forrás: Napi történelmi forrás blog)
A valóságban azonban még nagyobb politikai bizonytalanság következett, több puccskísérlettel és rövid idejű diktatúrákkal, amelynek következtében az ország soha nem látott mértékben eladósodott, óriási volt az államháztartási hiány. A helyzet a húszas évek végén odáig vezetett, hogy a katonaság vezetői megdöntötték a liberális-antiklerikális, így a portugál társadalom széles tömegei számára elfogadhatatlan köztársasági rendszert. Az 1926-32 közti korszakot Ditatura Militarnak vagy Ditatura Nacionalnak nevezi a történetírás (Katonai Diktatúra vagy Nemzeti Diktatúra), ekkor a katonaság irányította a portugál államot, de 1928-ban színre lépett a coimbrai egyetem közgazdaság-tanára, aki fokozatosan egyre nagyobb hatalomra tett szert: António de Oliveira Salazar.
Vidéki fiúból diktátor: Salazar
Salazar vidéki földművesek fiaként született 1889-ben, bár felmenői közt híres nemesi családokat is találunk. Eredetileg papnak készült, azonban a viseu-i szemináriumot végül elhagyva a coimbrai egyetemen végzett közgazdászként. Itt tanított később, ugyanakkor
egyházi múltja végigkísérte pályáját:
aszkéta életet élt és soha nem házasodott meg, valamint politikáját is mély vallásossága határozta meg. Nem tudta elfogadni az antiklerikális rendszert, 1921-től a Katolikus Néppártban politizált (bár már korábban is meghívták pénzügyminiszternek, azt nem fogadta el).
(Forrás: Wikipedia)
A katonai diktatúra vezetői természetesen nem értettek a pénzhez, így már 1926-ban ismét meghívták pénzügyminiszternek a coimbrai közgazdászt, aki végül 1928-ban sajátos feltételrendszerrel fogadta el a tisztséget: minden minisztérium pénzügye fölött kontrollt gyakorolhatott, így érvényesíteni tudta megszorításait, amelynek következtében 1932-re Portugália kilábalt a pénzügyi válságból. Ugyanebben az évben nevezte ki az elnök miniszterelnöknek - és
1933-ban új alkotmányt írt.
Portugália világgazdasági válság idején fordított gazdasági helyzetén: soha nem látott államháztartási hiánnyal kezdte, hatalmas pénzfelesleggel végezte. Ez megteremtette Salazar népszerűségét, bel- és külföldön egyaránt – Magyarországon egy ideig maga Teleki Pál is tisztelte, de legnagyobb követője Imrédy Béla volt. De milyen elvekre épített Salazar?
Salazar – az ideológus
Bár szokták mondani, hogy a gyakorlati politikus és az ideológus szerepe összeegyeztethetetlen, Salazar mindkét területet művelte.
XI. Piusz pápa elveit látta maga előtt, aki a hivatásrendekbe tömörített csoportokat preferálta, vagyis a társadalmat foglalkozásuk szerint osztotta rétegekbe.
Salazar ennek alapján gyakorló diktátorként is írt – írásait és beszédeit Teleki Pál előszavával 1940-ben adták ki magyarul.
Salazar mint a haza megmentője (forrás: Wikipedia)
Salazar jobboldali értékrendje a portugál történelmi múlt, a hazaszeretet és legfőképpen a keresztény hit, valamint az ezen alapuló hivatásrendek harmóniáján alapult. Rokonságot mutatott Dollfuss ausztriai keresztényszociális államával, valamint Mussolini korporációs berendezkedésével is, de vallási alapja miatt szembehelyezkedett az utóbbival, az előbbi pedig jóval kevésbé épített XI. Piusz elveire. Mussolini rendszerét elutasította, a hozzá közel álló portugál csoportokat betiltotta. Öt értéket határozott meg: Isten, Haza, Tekintély, Család, Munka. Rendszerét Estado Novonak, vagyis Új Államnak nevezte.
Salazar diktatúrája – a szegénység elfogadása
Itt találhatjuk meg a válaszokat arra, hogy Salazarnak miért nem épült ki társadalmi bázisa.
Érdekes kettősség alakult ki ugyanis Portugáliában, melynek oka a gazdasági fejlődés – a professzor Salazar előéletének megfelelően – és a salazari elvekből következő mértéktelen szegénység egyszerre jelenléte. A gazdasági válságot Salazar is úgy próbálta meg kezelni, mint más országok: a megszorítások mellett jelentősek voltak az építkezések, melyek természetesen építettek a portugál tudatra, vagyis óriási kikötőket építettek – az egykori gyarmatbirodalomra emlékezve –, fejlesztették a hadsereget, felújítottak régi várakat. Portugália fejlődésnek indult ugyan, de szegénysége megmaradt, hiszen a szakszervezeteket felváltották a korporációk, amelyekben az állam, a tőkések és a munkások is jelen voltak, és elvileg a munkások érvényesíthették ugyan érdekeiket, valójában a tőkések akarata valósult meg. Ez tette lehetővé a rég várt gazdasági fejlődést, ugyanakkor az átlag ember szegény maradt.
A salazari társadalomkép (forrás: Arch Daily)
A parasztságot sem emelték fel, hiszen az elvárás az volt, hogy a „hagyományos” portugál értékeket képviseljék, ne pedig a modernizációra várjanak. A munkások alacsony bérei mellett az oktatást és a szociális rendszert is elhanyagolták, vagyis jelentős profitra tett szert az állam (és a tőkések), de
aki szegény volt, az az is maradt, és ennek a vallási alapú elfogadását várták az alacsony sorban élő rétegektől.
Salazar nem vett részt a második világháborúban, ugyanakkor mindkét oldallal üzletelt. A háború után a Szovjetuniót tekintette ellenfelének, amely 1955-ig vétózta Portugália ENSZ-tagságát, viszont az ország a NATO egyik alapítója volt. A profitorientált gazdasági fejlődés mellett a gyarmatbirodalom fenntartása volt Salazar célja, emiatt azonban szembekerült a nyugati államokkal, hiszen minden függetlenedési kísérletet elutasított, a legismertebb példa India, amelynek le is váltotta a véres parancsot végre nem hajtó főkormányzóját. Természetesen a gyarmati rendszer fenntartását is ideológiailag magyarázták, miszerint Portugália többkontinensű ország, nem pedig gyarmatbirodalom. A gyarmatok megtartására rengeteg pénzt költöttek.
Mivel a pártokat betiltotta, a szakszervezetek helyett korporációs rendszert vezetett be, emellett titkosrendőrséget tartott fenn, így hatalmát évtizedeken keresztül fenn tudta tartani, majd agykárosodása miatt leváltották a miniszterelnökségről (1968). 1970-ben halt meg, utódja folytatta művét – egészen 1974-ig, amikor katonai puccsal megdöntötték az Estado Novot. Nem tartott ki sokáig, de ez a társadalmi bázis hiányát ismerve nem is csoda...
Az Estado Novo társadalmi bázisa
Salazar csökkentette Portugália lemaradását Európa nyugati országaitól, de továbbra is Nyugat-Európa legelmaradottabb országa maradt.
Ennek okai egyértelműek: a középkori vallásossághoz hasonló „fogadd el a helyzetet, ne változtasd”-szemlélet találkozása a korporációkban érvényesülő tőkés érdekekkel, és az erre épülő profitorientált gazdasági fejlődés, amely alacsony béreket és elmaradott szociális rendszert jelent, végül pedig a pénz elköltése a gyarmatokra, mint már láthattuk, azt eredményezte, hogy a társadalom széles rétege élt szegénységben, valamint Portugália elszigetelődött – részben tudatosan, részben külpolitikája miatt. Igaz, a hatvanas években a szegénység és az írástudatlanok aránya is folyamatosan csökkent, de a pénz a gyarmatokra ment, nem a szociális helyzet javítására. Persze Salazarnak sikerült jó imázst kialakítania (1938-ban plakátokat készítettek, melyek a diktátort dicsérték, és kötelező volt kitenni őket az iskolákban), valamint mindenki elismerte azt, hogy kihúzta Portugáliát a gazdasági válságból, stabilizálta és fejlődő pályára állította – de ez a fejlődés a nép széles tömegeinek szegénységben tartására épült, vagyis tömegbázisa nem volt a diktátornak, hiába irányította az állam a közéletet. Emiatt pedig nem alakult ki széles középosztály sem.
1974-ben a hadsereg olyan zavartalanul váltotta le a rendszert, ahogy kiépítette, ez volt a szegfűk forradalma. Ezután éppen azt kellett feladnia Portugáliának, amiért cserébe Salazar szegénységben tartotta a népet: a gyarmatokat. Ezekért áldozta fel a jobboldal társadalmi bázisát, ami miatt Portugália mindmáig baloldali ország, ugyanakkor nem sokáig maradtak meg az Estado Novo bukása után.
(A borítókép forrása: Mandiner)