Reaktor

Történelmi barátság. Leginkább ez jut eszünkbe, ha a magyar-lengyel kapcsolatok szóba kerülnek. „Lengyel, magyar, két jó barát” – gondoljunk Bem légiójára, Teleki Pál embermentő tevékenységére, vagy akár Nagy Lajosra, bár a lengyelek kevésbé tisztelt uralkodójukként tekintenek rá. Ez a barátság azonban jelenleg megtörni látszik, Magyarország ugyanis pragmatikus, Lengyelország pedig érzelmi oldalról közelíti meg az orosz-ukrán háború kérdését. Hová tartanak a lengyel-magyar kapcsolatok?

A cár birodalma

Nem meglepő, hogy Közép-Európa népei visszásan tekintenek Oroszországra, amely amikor tudott, beleavatkozott a térség kérdéseibe, többször is vérbe fojtottak lengyel felkeléseket, függetlenül attól, hogy Orosz Birodalomnak vagy Szovjetuniónak hívták a hatalmi érdekek megtestesülését. Magyarországon olykor saját, olykor más – osztrák – érdekek miatt (1849) avatkoztak be, véres pusztítást hagyva maguk után. A pánszláv ideológia a Monarchia korának magyar politikáját veszélyeztette – no e pánszláv ideológia persze nem áll ellentétben azzal, hogy a lengyel állam létjogosultságát olykor megkérdőjelezték.

Tudjuk, hogy az – tapasztaltuk is, leginkább 1849-ben és 1956-ban. De a mi államiságunkat nem számolták fel, és 1956-ot követően kevésbé volt véres a szovjet típusú rendszer fenntartása, mint Lengyelországban. Ennek megfelelően Magyarország pragmatikus, energiapolitikai szempontból közelít Oroszországhoz. Lengyelország is látja az energia fontosságát: tudatosan próbálják meg magukat függetleníteni az orosz energiától. Tudják, hogy nem lenne olcsó leválni...

Az is fontos pont, hogy Lengyelország nemcsak magát félti: szolidaritást vállal Ukrajnával. Azzal az Ukrajnával, melynek gyökereit a részben lengyel eredetű kozákságban látja, a kozákság szerepét pedig egyfajta ellenpólusként értékeli az orosz hatalommal szemben.

Közép-Európa sorsa az orosz-ukrán háború idején

Az az Ukrajna, amely példátlan módon elnyomta az ottani magyar kisebbséget, de menekültjeinek óriási segítséget nyújtott Magyarország, olykor támadja Magyarországot, oroszbarátsággal vádolja, olykor pedig soha nem látott segítségként értelmezi a magyar tevékenységet.

Hasonlóan ellentmondásos nyilatkozatokat látunk Lengyelország és Magyarország kapcsán, mindkét oldalról. Annyi bizonyos, hogy tudatosan próbáljuk ápolni a sérült köteléket, egyikünknek sem érdeke a tartós romlás. Hová tartanak a lengyel-magyar kapcsolatok? Mik a lehetőségek? Visszatérhetünk-e a régi kerékvágásba?

„Lengyelország és Magyarország útja elvált”

a Békemeneten például nem vett részt az a lengyel szervezet, amely egyrészt évek óta jelen van, másrészt a lengyel kormánypárthoz közel áll, sőt a háború kitörése előtt is inkább próbálták elfedni mindkét oldalról az orosz kérdést, a fordulópontot az április eleji bucsai események jelentették. Orbán Viktor szerint nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy mi történt Bucsában. Maga Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke fogalmazott meg kritikát ezzel kapcsolatban (végül a magyar miniszterelnök is elítélte a bucsai mészárlást). Ekkor már látszott, hogy a lengyel közvélemény is szembe fordult Magyarországgal – és nemcsak Orbán Viktorral vagy a kormánnyal.

Megkíséreltek változtatni. Június 14-én a Scruton közösségi térben lengyel és magyar vezető politikusok beszélgettek. Jelen volt Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, Németh Zsolt külügyi bizottsági elnök a magyar és Ryszard Terlecki Szejm-alelnök, Marek Kuchcinski külügyi bizottsági elnök, Boguslaw Sonik EP-képviselő lengyel részről. Röviden összefoglalva a konklúzió az, hogy bár a lengyel-magyar barátság megmarad, de a háború nem múlik el nyomtalanul. Emellett az is fontos, hogy mindkét országban a sajtó és az ellenzék fel tudja használni a kérdést, főleg Lengyelországban a Jog és Igazságosság, a kormánypárt ellen. Éppen emiatt ápolni kell a kapcsolatokat, de túl fogják élni a háborút.

Marek Kuchcinski külügyi bizottsági elnök a Scrutonban június 14-én (forrás: mandiner.hu)

Novák Katalin Varsóban (forrás: hirado.hu)

Új fordulat

Emiatt féltik is a lengyel-magyar kapcsolatokat, hiszen ezzel mindkét országot lehet gyengíteni. A Tusványost követő hónap a lengyel euroszkepticizmus ideje – más oldalról közelítik meg, mint korábban, hiszen alapvetően a németek és a franciák oroszokkal való együttműködése a problémája Lengyelországnak. Mateusz Morawiecki miniszterelnöknek több cikke is megjelent lengyel és külföldi konzervatív lapokban, kezdetben a magyar szálat mellőzve.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (forrás: wikipedia.org)

Szeptember elején került ténylegesen elő ez a téma: több interjújában is hitet tett a lengyel-magyar együttműködés, a két álláspont közötti összhang és a Visegrádi Négyek ereje mellett. Egy szeptembet 13-i interjúban Morawiecki azt nyilatkozta, hogy növelni szeretné a V4-en belüli szolidaritást, és az EU-n belüli közös érdekekre koncentrálna.

A lengyel-magyar kapcsolatok értékelése – mik a lehetőségek?

Nem firtatjuk egymás Oroszország-politikáját, hanem az Európán belüli érdekekre koncentrálunk. 

Persze kérdéses, hogy az orosz-kérdés szőnyeg alá söprése hova vezet majd. Valószínűleg ezt a lengyel ellenzék fel fogja használni Morawiecki ellen, de azt látjuk, hogy a korábban szkeptikus lengyel kormányfő ma már a magyarok szankciópárti megnyilvánulásait hangoztatja.

A magyar fél bár egyértelműen nyitott az együttműködésre, lengyel oldalról vannak azért még kritikus hangok, még kormánypárti politikusoktól is. Reméljük a legjobbakat!

(A borítókép forrása: gov.pl)

Németországi cikksorozatom második epizódja következik, amiben egy jelenleg elég felkapott témáról lesz szó: az élelmiszerárakról. Most már néhány hete kint élek Frankfurtban, így a kezdeti sokk után már egész jól belerázódtam az itteni “életformába”, így már egész ügyesen járom az élelmiszerboltokat is. Mai cikkemben egy heti bevásárlásom részleteibe fogunk belemenni, és egyben válaszolni a kérdésre: mennyi pénzből lehet megoldani egy heti étkezést otthon vs. külföldön?

Ez persze nagyon sok mindentől függ tudom, de most a személyes példámon keresztül igyekszem megfejteni, hogy tényleg akkora-e a különbség az árak között, mint mondják. Egy főre mindig is nehéz volt vásárolni és főzni, hiszen a legtöbb esetben a nagyobb csomagok jobban megérik, de egyedül nem mindig sikerül a lejárat előtt elfogyasztani az adott terméket. A szcenárió tehát egy teljes heti bevásárlás, egy főre a fővárosban vs. Németországban. Lássuk!

A képen két különböző heti bevásárlás blokkja található, melyeken nagyjából látszik, hogy mennyi pénzből lehet kihozni egy-egy heti étkezést. Ezek mellett, ha valamire még szükség volt, akkor 5-10 eurós plusz bevásárlás még társult hozzá, de nagyjából el lehet mondani, hogy egy hetet ki lehet hozni 80 euróból (kb. 32 ezer forint) úgy, hogy nem csak az alapvető élelmiszerekre költ az ember. 

 A Lidl például sokszor olcsón kínálja kartononként a különböző teákat, szénsavas italokat, amiket bármeddig elállnak, így nem kell mindig a boltba szaladni, ha vendégek érkeznek. A zöldség és gyümölcs itt is elég drága, illetve a húsok sem túl olcsók, de összességében egyáltalán nem akkora a különbség az otthoni és az itteni végösszegek között. Budapesten kb. két hónappal ezelőtt nagyjából 20-25 ezer forintnál állt meg egy heti bevásárlásom, bár ez tényleg mindig nagyon változó volt. 

A különbség persze változik boltonként, hiszen itt a Lidl és az Aldi szintén jóval olcsóbb, mint más üzletláncok.

A drogériában is hasonló a helyzet, az egyik olcsóbb opció itt a Rossmann, ahol az otthoni árakhoz képest minimális a különbség. Érdekesség, hogy míg otthon általában jobban megéri a nagyobb kiszerelésből vásárolni, itt már többször is megfigyeltem, hogy a kisebb mosószer egységára sokkal olcsóbbra jön ki, mint ha megvennénk a nagy üveget. 

Ha tényleg csak a legfontosabb élelmiszereket vásárolja meg az ember, és nagyon odafigyel a spórolásra, akkor szerintem ki lehetne hozni egy heti étkezést kb. 40 euróból is (15 ezer forint). Ami a kintlétet igazán drágává teszi, az a lakhatás, közlekedés, és a szórakozás, hiszen ezen a téren minden legalább dupla annyiba kerül mint otthon, ha nem tripla annyiba. 

Következő cikkemben összehasonlítom a lakbér helyzetet, de szó lesz a különböző éttermek, és bárok árairól is, valamint a tömegközlekedésről és a bérletek áráról is említést teszek!

Forró, mai pletyka kering az interneten, egy békejavaslatról, ami arcvesztés minimalizálásával próbálja mindkét felet kiengesztelni, reagálva az ukrán sikerekre, amelyek a start mezőre léptették vissza ezt a 7 hónapos konfliktust. Biztos, hogy Putyinnak végzetes lenne most békét kötni, vagy van olyan feltétel, amivel elfogadható lenne? Vajon Kijev beérné ezzel? Változtatás nélkül, magyar nyelven közöljük!

"Az alábbi szöveget, egy Ukrajnáról szóló békeszerződés vázlatát egy névtelenséget kérő nyugat-európai forrás küldte el nekem. Célja, hogy vitát indítsunk egy ilyen megállapodás tartalmáról. Mint ilyen, kiindulópont, nem végeredmény.

Én személy szerint nem értek egyet számos záradékával. Egyesekkel gyakorlati okokból, másokkal pedig az azokból fakadó jogi következmények miatt (III.1.).

De valahol el kell kezdeni, ha arról akarunk beszélni, hogyan kellene vagy lehetne véget vetni az ukrajnai háborúnak."

A béke, amelyet Oroszországnak kellene javasolnia

Háttér:

Senki sem tudja, hol lesz ennek a vége. Az egyetlen biztos, hogy az emberiség számára drámaian megnőtt a nukleáris armageddon kockázata. Ez őrültség. Jelenleg úgy tűnik, hogy egyik fél sem érdekelt abban, hogy a konfliktus békésen érjen véget. Bármilyen elenyésző is a konfliktus rendezésének esélye, és bármennyire is illuzórikusnak tűnik, érdemes olyan terveket megvitatni, amelyekben az értelmes emberek meg tudnának egyezni.

Ez egy oroszbarát perspektíva. A nyugati propagandával agymosott embereknek nehéz lesz ezt megemészteniük. A cél tehát nem az, hogy olyan tisztességtelen jelszavakkal reklámozzuk, mint a "területi integritás" vagy a "szabadságunk védelme", hanem az, hogy arra összpontosítsunk, ami a legjobb az emberek életének, a humanitárius elvek és a megbékélésre való készség alapján.

Egy ilyen békéhez nemzetközi közvetítésre lesz szükség. Mivel az olyan szervezetek, mint az ENSZ és az EBESZ nyugati dominanciájúak, kiegyensúlyozottan kell kiválasztani azokat az országokat, amelyek semleges státuszt tartanak fenn, és nem érdekeltek a háború folytatásában. Példák, nem teljesek: Törökország, Portugália, Olaszország, Ausztria, Svájc, Magyarország, India, Kína, Brazília, Argentína, Mexikó. Ezeket a továbbiakban "békeországoknak" nevezzük. Így nézhet ki egy megállapodás vázlata:

I. Katonai:
1. Általános tűzszünet
2. A békeországok katonáit a konfliktus feleinek garanciái után a frontvonalra vezénylik.
3. A nehézfegyvereket a frontvonaltól 30 km távolságra vonják vissza.
4. A részletektől függetlenül az általános cél a békefolyamat átláthatósága és a spontán ellenségeskedések kitörésének megakadályozása.
5. A békeországok ellenőrzik a tűzszüneti megállapodást. A konfliktus egyik felének javára cselekvő személyek árulását szigorúan meg kell büntetni.
6. A konfliktusban álló felek vállalják, hogy a tűzszünet megsértése esetén nyilvánosságra hozzák a felderítési adatokat.

II. Terület:
1. Mivel egyértelmű eredménnyel zárult a népszavazás, a Krím továbbra is orosz terület marad.
2. A donbászi köztársaságokat elismerik, de szuverenitásuk egy részét át kell engedniük a békeországok által irányított nemzetközi közigazgatásnak. Demilitarizálni kell őket.
3. A Herszon és Zaporizzsja két évig a békeországok szuverenitása és igazgatása alatt állnak, és demilitarizálódnak.
4. Két év elteltével népszavazást tartanak arról, hogy Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja (mindegyik a maga számára) függetlenedik-e, vagy Ukrajna része marad. A függetlenség magában foglalja a jogot, hogy később az orosz föderáció részévé váljanak. A névtelen népszavazást a békeországok szervezik. A döntéshez 60 százalékos többség szükséges, ellenkező esetben a népszavazást meg kell ismételni. A népszavazás után átmeneti időszak következik, amelyben az embereknek tisztességes kártérítést garantálnak az elhagyott vagyonért.
5. Csernov, Szumi, Harkov, Dnyepropetrovszk, Nyikolajev és Odessza megyék demilitarizálódnak.

III. Politika:
1. Oroszország 2022-ben elismeri a nemzetközi jog megsértését, a NATO és az EU elismeri felelősségét a 2014 óta tartó konfliktusért.
2. Ukrajna politikailag NATO-taggá válhat, de a területére nem telepíthetnek külföldi csapatokat és rakétarendszereket. Ukrajna EU-taggá válhat.
3. Ukrajna alkotmányának egyenlő jogokat kell garantálnia minden etnikum számára. Az orosznak hivatalos nyelvvé kell válnia.
4. Minden politikai foglyot szabadon kell engedni, minden 2014 óta betiltott pártot engedélyezni kell, minden 2014 óta bezárt médiát újra legálissá kell tenni. Minden, a "megszállókkal való együttműködésre" vonatkozó törvényt el kell törölni.
5. A szélsőségességet és az etnikai konfliktusok elősegítését törvényileg kell büntetni.
6. Ukrajnának tűrnie kell, hogy a fenti szabályozásokhoz a békeországok hozzáférjenek és ellenőrizzék azokat.
7. A fegyverzetellenőrzési tárgyalásokat újra kell kezdeni.

IV. Gazdaság:
1. Oroszország jelentős kártérítést fizet a polgári áldozatokért, például 100000 eurót minden egyes dokumentált áldozat után, 5-10 évre elosztva.
2. Oroszország a megrongálódott polgári épületek és infrastruktúra után 100 milliárd eurót fizet, 10 év alatt elosztva.
Megjegyzés: ez nem az oroszországi vagy donbászi civil áldozatok figyelmen kívül hagyása, hanem a gazdasági realitások következménye.
3. A NATO/EU és a szövetséges országok feloldanak minden szankciót Oroszországgal szemben. Oroszország vállalja a háború előtti kötelezettségeit.

V. Társadalom:
1. Oroszország, Ukrajna és a NATO hivatalosan is sajnálatukat fejezik ki a 2014 óta bekövetkezett áldozatok miatt.
2. Amnesztia Ukrajnában és Oroszországban a konfliktussal kapcsolatos minden nem erőszakos bűncselekményre.
3. Az egyének háborús bűnei a békeországok bíráiból álló bíróság elé kerülnek. A konfliktusban álló felek lemondanak a vádemelés jogáról, és vállalják, hogy együttműködnek a nyomozásban.
4. Oroszországban, Ukrajnában és az EU-ban feloldják a médiára vonatkozó valamennyi korlátozást.
5. Közös internetes gyászoldalt hoznak létre a háború valamennyi áldozata számára, hogy a megbékélés jegyében dokumentálják a háború borzalmait.
6. Történészekből és tudósokból álló bizottság dolgozik az elmúlt évtizedek összes ellentmondásos eseményén, mint például az MH 17, Szkripal stb. (A lista nem teljes!) Évente konferenciát tartanak, amely minden érdeklődő számára nyitott hozzáférést biztosít. Minden kormány vállalja, hogy nyilvánosságra hozza a vonatkozó információkat. A cél az, hogy lehetővé tegyék az eltérő véleményeket, miközben bizonyítékokon alapuló megközelítést követnek.
7. Létrehoznak egy nemzetközi politikai vitafórumot, a talk show-khoz hasonlóan, automatikus fordítással és videostreaminggel. Minden ország vállalja, hogy magas rangú tisztviselőket küld, és biztosítja az újságírók számára a hozzáférést.
8. Minden fél elkötelezi magát a kultúrák közötti párbeszéd mellett.
9. Minden utazási korlátozást feloldanak, a turisták számára rövid időn belül elektronikus vízumot kell kiadni.
9. Egy állandó bizottság a békeországok bevonásával javaslatot tehet a szerződés módosítására.

Aláírja: Oroszország, Ukrajna, valamennyi NATO-tagállam, EU-tagállam, békeországok.

Megismételem: A nyugati kormányok állapotát tekintve nincsenek illúzióim arról, hogy akár csak halványan is érdekeltek lennének egy ilyen terv megvalósításában. A békés megoldásról szóló nyilvános vitát azonban el kell kezdeni.

Ki mondana rá igent? Ki mondana rá nemet? Mi, itt, Kelet-Európában mindenképp veszítünk, amíg a háború tart.

Megosztó téma és sokszor viták övezik, hogy a magyar mezőgazdasági ágazat a rendszerváltást követően előnyösen fejlődött-e tovább. Az erőteljes privatizáció és a külföldi tőke rövid távon mindenképpen a magyar gazdák elégedetlenségét váltotta ki, ugyanakkor meg kell vizsgálnunk, hogy az Európai Unión belül milyen hosszú távú versenypiaci és kereskedelmi előnyökkel járnak az agráripari szabályozások. 

(forrás: hungarytoday.hu)

A mezőgazdaság nagyon sokáig szívügye volt a magyar politikusoknak, azonban a 20. században gyökeres változások mentek végbe a szektort illetően. A kommunista tervgazdaság idején erőltetett iparosítás zajlott le az 50-es években, mely sok vidéki lakos városba költözésével járt. A “vas és acél országává” szerették volna tenni Magyarországot, s a mezőgazdaság szerepe másodlagos maradt, elhanyagolódott. Mivel a Kádár-korszakban minden vidéki gazda belépett az adott Termelőszövetkezetbe, a mezőgazdaság sokat veszített hatékonyságából és versenyképes működéséből.

Híresen nagy üzlethez jutottak a francia vállalatok, mikor a konkurens magyar cukorrépa termelést felvásárolták. Rengeteg vidéki ember veszítette el megélhetési forrását, mivel nagyon sok munkahelyet kellett bezárni gyenge teljesítménye és gazdaságtalan fenntartása miatt. Így történt, hogy a 2000-es évekre Magyarország már nem számított nagy mezőgazdasággal rendelkező országnak, és fokozatosan kezdte átvenni a szektor szerepét a szolgálgató szféra, a könnyűipari ágazatok, a vegyészet és az autógyártás.

Mikor 2004-ben hazánk az Európai Unió tagjává vált, számos kedvező hatás érte az ország mezőgazdaságát. Nem csupán a hatékonyság és a versenyképesség növekedett, a Közös Agrárpolitika keretében zöldebbé és fenntarthatóbbá vált az agrárszektor. A mezőgazdasági termékeket igyekezték adott protokollokkal és előírásokkal szabályozni, de pénzügyileg is segítették a fiatal gazdákat. Új eszközökkel, eljárásokkal és modern gépekkel tudtak versenyképesebbé válni a magyar áruk. A termelők támogatása mellett sarkalatos pontja a hazai agrárpolitikának az is, hogy a 2050-re kitűzött klímasemlegességet korszerű technológiával és fenntartható módszerekkel el lehessen érni. Továbbá azt is ki kell emelni, hogy az Európai Unió teljes mértékben szem előtt tartja az adott ország sajátosságait. Így Magyarország esetében is rendkívül hangsúlyos a problémák helyi szinten történő megoldásának, azaz a szubszidiaritás elvének előtérbe helyezése.

Versenypolitikai szempontokból nézve is igen számottevő az uniós agrárpolitika, mivel az EU igyekszik a lehető legjobban korlátozni a versenyre káros, romboló hatású multik és egyéb nagyvállalatok tevékenységét.  Jóllehet, mára nem az agrárium a legnagyobb magyar gazdasági ágazat, azonban jelentőségét nem szabad alábecsülni.

A hazai mezőgazdaság egyik másik égető kérdése a fakitermelés és erdőgazdálkodás ügye. Említésre méltó, hogy a hazai erdők mennyisége nagyon jelentékeny mértékben csökkent az idők során. Valójában 2022-ben is fontos, hogy mind az urbanizált részeken, mind a kies területeken korlátozzák a fakitermelést. Lényeges, hogy megfelelő arányt képviseljenek a fákkal borított berkek a mezőségi, síksági tájakhoz képest. Azért is kulcsfontosságú elegendő fa megléte, mert a globalizáció következtében a bolygó CO2 emisszió szintje rohamosan megugrott az utóbbi évtizedekben. Erdeink egyik legjelentősebb környezetre gyakorolt hatása, hogy míg felszívják a légköri szén-dioxidot, párhuzamosan oxigént bocsátanak ki. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy csakis mértékletesen szabad az erdők területét növelni.

Gondoljunk csak bele, hogy például egy mocsaras területen – mely valljuk be, az ember számára nem a legvonzóbb környezet – milyen változatos és fajokban gazdag élővilág lakhelyét tennénk tönkre az erőltetett fásítással.

(forrás: erdekesvilag.hu)

Érdemes arra is kitérnünk, hogy a mezőgazdaság fejlettsége az egyes NUTS régiókban nem egyenlő mértékű. Az uniós gazdaságpolitika szívügyének tekinti az EU régióinak felzárkózatását. Éppen ebbéli szándékból jött létre például a Kohéziós Alap is, melynek fókuszában az áll, hogy a támogatásokat elsősorban a kevésbé fejlett régiókhoz juttassák. A Kohéziós Alap ambíciója természetesen nem korlátozza a többi gazdasági központ növekedését - prioritást nyújt és lehetőséget biztosít a szegényebb területeknek, de egyben be is vonja őket a gazdasági vérkeringésbe, hatása az agrárszektorra is kiterjed.

A jövőt illetően a magyar mezőgazdaság várhatóan nem fog látványosan előtérbe kerülni, mivel mind az európai gazdaságpolitikai tendenciák, mind a hazai piac tekintetében napjainkban már a fókusz a nagyobb hozzáadott értékű termékeken van. Ettől függetlenül a különböző modernizációs technológiák és innovációk mind fontosak az agráriparban, mivel az élelmezés minél hatékonyabb működése mindannyiunk közös érdeke.

Hazánkat is elérte a gazdasági válság, az élelmiszerárak már egy jó ideje drágulnak. Alapvetően az elmúlt években ez nem okozott nagy problémát vagy komoly kiesést, azonban 2022 nyarára közel 27%-kal drágultak ezen termékek. Az emögött húzódó legkézenfekvőbb ok a koronavírus járvány következtében kialakuló válsághelyzet, de tetézte az inflációt az orosz-ukrán konfliktus is. Sajnálatos módon a nyári aszály és a madárinfluenza felbukkanása az állatállomány csökkenéséhez vezetett, s ez is nagyban felhajtotta az árakat. Általánosságban elmondható, hogy a hatósági korlátozások és az ársapka bevezetése nyomán bizonyos termékek, így például a csirke, a tej és a búzaliszt árának növekedése szerényebb mértékben figyelhető meg. Közgazdasági értelemben viszont ezen a ponton meg kell jegyezni, hogy az állam által hozott rendkívüli intézkedések nem tarthatóak fenn hosszú távon, mivel a kötött hatósági ár kedvezőtlen hatással van a kereskedelemre. Itt arra kell főként gondolnunk, hogy az infláció és az árak további emelkedése azért volt olyan drasztikus az elmúlt időszakban, mert megemelkedett az előállítás, a csomagolás és a szállítás költsége is. Amennyiben “mesterségesen” maximáljuk az árát egy terméknek, az előbb-utóbb máshol fog meglátszani, például kevesebb termék kerül a boltok polcaira, mert egyes termelőknek nem fog megtérülni az adott áru forgalomba vitele. Válságos időszakban arra kell törekedni, hogy az inflációt a lehető legjobban mérsékeljük úgy, hogy közben megmaradjon a gazdaság körforgása, és az emberek se veszítsék el a munkahelyüket. Magyarország olyan sajátos helyzetben van, hogy gazdaságunk kifejezetten ki van téve a globális gazdasági változásoknak, de ezen belül is kimondottan függünk a német piactól. Érthető tehát, hogy a magyar emberek érdekében mindenképpen piacvédő, protekcionista gazdaságpolitikát kell folytatni a jövőben is. Emelett érdemes lenne arra is fokozottan figyelni, hogy a népesség jövedelme továbbra is emelkedjen, ezért is kimondottan fontos az, hogy a magyar munkaerőpiac minél képzettebb emberekből álljon. Főként ilyen megfontolásokból rendkívül érdemes a felsőoktatási intézmények és az oktatás minden formájának támogatása, ez a hosszú távú fejlődés kulcsa. Rövid távon, mivel Magyarország az európai viszonyokhoz képest nem a legtőkegazdagabb ország, nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a belföldi kereskedelem minél élénkebben tudjon működni. Igaz ez az olyan érzékeny ágazatokra is, mint a mezőgazdaság.

(forrás: hvg.hu)

A jövőt illetően feltehetőleg sokan - a kedvezőtlen piaci árak miatt - kevesebbet fognak költekezni, s inkább spórolni terveznek. Ez a mentalitás viszont szintén káros hatással van a gazdaságra, mivel ennek következtében a kiskereskedelem igen sanyarú időszak elé nézne. Amennyiben a kereslet kevesebb lesz, s a bevételkiesés miatt sok helyi gazda kénytelen lesz csődöt mondani, sok ember el fogja veszíteni munkáját és az állami kiadások is nőni fognak. Mindenekelőtt szükséges olyan intézkedések meghozatala, melyek az inflációt képesek csökkentik: a hatósági ár ezt szolgálja, de a hitelmoratórium is gátolja a pénz további elértéktelenedését. Jelen helyzetben a legbölcsebb megoldás az lehet, ha a gazdaság szerves vérkeringését fenntartva a kormány szükség esetén támogatásokkal védené a termelőket és a kisiparosokat. A cél jelen esetben a termelékenység helyi szintű fokozása. Ezzel párhuzamosan nyilván előbb-utóbb sokan meg fogják érezni a kedvezőtlen gazdasági viszonyokat, de a türelem ez esetben is rózsát terem. Ennie mindenkinek kell, így a mezőgazdasági termékek iránt a kereslet soha nem fog megszűnni.

Az orosz-ukrán háború ismét felszínre hozta azt a XX. század második fele óta felszínen lévő kérdést, hogy elavultak-e a tankok. Ennek egyik oka, hogy rengeteg felvételt látunk elpusztított – főleg orosz – tankokról. Cikkünkben a tankok elavultsága mellett az oroszok eszközeit ért pusztítások okait is megvizsgáljuk.

Mióta is használnak tankokat?

és ezen eszközöket már a nagy háborúban bevetették – ugyanakkor egyrészt ekkor kezdődött el a gyártás, másrészt elsősorban a britek tudták használni, ennek következtében az első világháborúra nem voltak jellemzők. A második világháború volt az a világszintű eseménysorozat, amelyben a harckocsiknak óriási szerepük lett.

Első világháborús brit tank (forrás: wikipedia.org)

a harckocsik ugyanis képesek olyan védelmi vonalakon is áthatolni, amelyeken a gyalogság nem vagy csak nagy veszteségek árán; emellett a gyalogság védelmére is lehet használni ezen eszközöket. A két világháború között mind az Egyesült Államok, mind az Egyesült Királyság, mind pedig a Szovjetunió elkezdte fejleszteni a tankokat – a szovjetek ugyan eleinte minőségileg gyengébbeket gyártottak, de felismerték, hogy a harckocsik a gyalogság védelmének mellőzése helyett milyen más tereken hasznosíthatóak, így önálló egységeket kezdtek szervezni. A versailles-i békeszerződés előírásait felrúgva Hitler Németországa is elkezdte fejleszteni tankjait, melyek mindmáig a második világháború szimbólumai a közbeszédben. A németek – szovjet tapasztalatokat átvéve – a gyalogság helyett a tankokra mint önálló egységekre tekintettek, így a szovjetekhez hasonló elképzeléseket alkalmaztak. Az, hogy a könnyűpáncélzatú eszközök helyett a nehézpáncélzatúakra van szükség, a spanyol polgárháborúban vált nyilvánvalóvá.

A második világháborús német Tigris (forrás: wikipedia.org)

Mindennek meg is lett a következménye: a tankok tették lehetővé például a villámháborút; emellett a második világháború már nem az állóháború terepe volt, ugyanakkor a harckocsik óriási veszteségeket tudtak okozni mindkét oldalon.

A tankok a második világháború után

A második világháborút követő évtizedek a fegyverkezési verseny időszaka voltak, ugyanakkor a hangsúly az atomfegyverekre és a légi eszközökre helyeződött. Ennek ellenére hamar rájöttek arra – minden oldalon -, hogy

így további fejlesztésekbe kezdtek. Elsősorban a Szovjetunió, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, az NSZK és Franciaország domináltak a páncélosok fejlesztésében és gyártásában, de a helyi konfliktusokat követően például Izrael is saját modell gyártását tervezte.

Már a hidegháború során felmerült annak a kérdése, hogy elavultak-e az évtizedeken át fejlesztett harckocsik. A páncélosok ellen ugyanis kifejlesztettek olyan páncéltörő eszközöket, amelyeknek a gyártása és beszerzése gyakran jóval a tankok ára alatt marad (a fenntartásról nem is beszélve), sőt vannak ilyen kézi vezérlésű eszközök is. A kérdés éppen ezek miatt a XXI. században is napirenden maradt – híresen nagy károkat okoztak a harckocsiknak a páncéltörők például az iraki háborúban. A 2022-es orosz-ukrán konfliktus növelte a harckocsik elavultságát övező viták aktualitását, hiszen az oroszok gyakran vonultatnak fel nem megfelelően karbantartott, még szovjet gyártású eszközöket – amelyek értelemszerűen akkora veszteségeket könyvelhetnek el, hogy a tankok mai létjogosultsága is kérdésessé válik.

A tankok veszteségei – régen és ma

sőt, ehhez nem is feltétlenül kell kiegyenlített erőviszonyoknak fennálniuk. Még Lengyelország lerohanása vagy a finn-orosz téli háború (1939-40) során is viszonylag nagy számú tankot semmisítettek meg a lengyelek és a finnek. A lengyelekről pedig igen nehezen feltételezhetjük azt, hogy haderejük olyan jelentős lett volna, mint a németeké – jóval kevesebb tank állt rendelkezésükre például, de a megsemmisítő eszközökben sem bővelkedhettek.

Ami viszont újdonság, az az, hogy ma már jóval könnyebben és olcsóbban előállítható és kezelhető, ráadásul nagy számú és különböző típusú eszköz áll rendelkezésünkre. A már említett – olykor kézi vezérlésű – harckocsikhoz képest olcsó páncéltörők mellett megjelentek olyan drónok is – ebben a törökök számítanak korszakalkotónak -, amelyek akár GPS nélkül is tudnak repülni, és nagy pontossággal tudják kilőni a tankokat (a páncélosoknak ugyanis vannak kifejezetten gyengén páncélozott részei, és elsősorban ezt veszik célba). Ráadásul a drónok és a légi eszközök akár emberveszteség nélkül is kezelhetőek.

Ukrán katona páncéltörővel (forrás: portfolio.hu)

Persze ez sem jelenthet problémát a modern eszközöknek, hiszen

A mai radarokkal például megelőzhetők a drónok okozta támadások, és a páncéltörők lövedékei is megsemmisíthetők egy Izrael által kifejlesztett rendszerrel, amelynek volt lehetősége bizonyítani Gáza ellen. Ez alapján a tankok nagyon is tudnak alkalmazkodni az ellenük kifejlesztett eszközökhöz, vagyis nem elavultak; de látni kell, hogy gyártásuk, fenntartásuk, kezelésük óriási költséget és logisztikát igényel, míg egy drón vagy egy páncéltörő ennél jóval olcsóbb – az ezek ellen kifejlesztett védekezési mechanizmusok pedig ismét plusz költséget jelentenek. Ezen a ponton fel kell tenni a kérdést, hogy szükségesek-e a tankok. Mert ha nem, akkor márpedig elavultak.

Török drón, amelyet tankok megsemmisítésére fejlesztettek ki (forrás: vg.hu)

Az izraeli Trophy-rendszer, amely képes megsemmisíteni a páncéltörők lövedékeit

Kellenek-e a tankok?

Erre jelenleg úgy néz ki, hogy a válasz egyértelműen igen, hiszen

amely ráadásul viszonylag flexibilis (a gyalogságnál jóval rugalmasabb). Esetleg lehetnek-e olcsóbb alternatívák? Sajnos úgy néz ki, hogy nem, hiszen ezek kialakítása és képességei teljesen mások.

A szárazföldi hadviselést soha nem sikerült eddig kiiktatni, a hidegháború alatt is fejleszteni kellett a tankokat. Mindemellett a tankok pszichológiai erővel is bírnak: mind az ellenség, mind a saját haderő számára az erőt és a pusztítást képviseli.

A tankok ellen kifejlesztett fegyverekre korábban soha nem úgy reagáltak, hogy alternatívákat kerestek, a tankokat pedig mellőzték. A megoldás mindig a tankok továbbfejlesztése és az esetleges védelmező rendszer ki- vagy átalakítása. A modell sikeresnek tűnik, egyre valószínűbb, hogy a jövőben drónszerű irányítással bíró tankokat tudnak majd fejleszteni, amelyek kezeléséhez helyi szinten nincs szükség emberekre, vagyis az emberveszteség minimalizálható.

De akkor mi a baj az orosz tankokkal?

Valójában nemcsak a tankokkal van probléma.

míg az oroszok több, ma már elavult harckocsit vonultatnak fel, például a T-72-est, amelynek amúgy is voltak problémái, nemhogy a modern fegyverekkel szemben.

Sérült orosz tank a 2022-es orosz-ukrán háborúban (forrás: vg.hu)

A legjelentősebb problémák ugyanakkor nem a tankokkal, hanem a hadsereg irányításával vannak. A harckocsi-központú harcászat egyik legfontosabb eleme az, hogy kell egy útvonal, amelyen felvonultatják a páncélosokat, és a célpontjaikat egy jól behatárolható, nem nagy kiterjedésű területen támadják – ezzel szemben az oroszok sok területen, sok célpontot akartak rövid idő alatt megsemmisíteni. Úgy néz ki, hogy nem minden esetben állt az oroszok rendelkezésére a megfelelően képzett személyzet, amely a karbantartást végezte volna – illetve a karbantartásra amúgy sem fordítottak elegendő energiát. Pedig a régi eszközöknél erre fokozottan szükség van. Vagyis az amúgy is gyengébb eszközökkel is számoló orosz hadsereg nem megfelelő stratégiája jóval inkább áll a veszteségek mögött, mint a tankok elavultsága (megjegyzendő, hogy azért a szovjet gyártmányú tankoknak is vannak előnyei, illetve valamelyest fejlesztették is őket).

Végeredményben akkor elavultak-e a tankok vagy sem?

A tankok mindezek alapján nem elavultak, de szerepük mindenképpen változik. Alkalmazkodniuk kell rengeteg újdonsághoz, új terephez és eszközökhöz; de nagy pusztításra alkalmas szárazföldi tényezőre szükség van. Lehet, hogy kevesebbre, és az is lehet, hogy a harcászat jóval kevésbé lesz harckocsi-központú, de a tankok jelenleg pótolhatatlannak tűnnek, hiszen általuk olyan képességhez juthatunk szárazföldön, amelyet más eszközökkel nem tudunk elérni.

Borítókép: a szovjet T-72-es tank (forrás: wikipedia.org)

Tamásy Andris, BME-s hallgatóval beszélgettünk a programozásban rejlő potenciálról, a szakma előnyeiről és hátrányairól, valamint egy fiatal, pályakezdő informatikus lehetőségeiről a magyar piacon. 

Hogyan kerültél be az IT világába, mikor és hogyan kezdett el érdekelni?

Igazából sose kezdett el kimondottan érdekelni. Sőt, matekból a legeslegrosszabb tanuló voltam még gimiben. Majd egyszer csak bekattantam, elkezdett érdekelni a matek, és valamiért felvettek az egyetemre. De tényleg, fogalmam sem volt, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Azt tudtam, hogy szeretem a matekot. Közben már azért elkezdtem programozni is, de tényleg csak felvettek, és sodródtam az ára. Történtek az események, elkezdtem többet és többet megtanulni, és minél többet tudtam meg, rájöttem, hogy annál kevesebbet tudok igazából az egészről. Elkezdtem beleásni magam, és mikor láttam, hogy ez milyen mélyre tud menni, elkezdtem beleszeretni ebbe az egész témába, úgyhogy mesterre szeretnék majd menni.

Az IT is azok közé a szakmák közé tartozik, ahol több a vadász, mint a fóka, ezt joghallgatóként bátran állíthatom. Mivel lehet kiemelkedni a tömegből, a többi hallgató közül?

Mindenféleképpen kell neked valamilyen plusz. Ezallat azt értem, hogy van-e valamilyen saját vagy szaktársakkal közös projekt. Nyilván ugye mindennek a bölcsője egy jó ötlet, ezt nehéz megtalálni. De igen. Kell valami, amivel te több vagy, mint az a hallgató, aki csak végighallgatja azt a kurzust. És ez legyen most egy saját projekt, legyen egy szakkör, legyen egy munkahely vagy bármi ilyesmi, de a lényeg az, hogy a lehetőségeket, amiket kapsz, azokat mindig meg kell ragadnod, és ki kell szakadnod a komfortzónádból, le kell ülnöd, tanulnod kell, csinálnod kell, és valamit oda kell raknod a munkáltatód elé, hogy te valamivel mégis több vagy, mint aki csak simán csak hallgatja ezt az egészet.

És ezt a kurzusokra való jelentkezéssel lehet a legjobban?

Nem is az, mert az is csak egy kurzus, amit csak hallgat az ember, hanem itt inkább a szakkörökre gondolok. Például vannak weblapfejlesztő szakkörök, a BME-nek például van egy olyan szakköre, ahol a feladat egy autó építése. Gépészek, mérnökök, marketingesek mind egy csapatban, ez egy 80 fős csapat, és ott mindenki meg tudja találni a helyét. Ilyen szakkörökre gondolok, ahol már csapatban tud dolgozni az ember, van valamilyen munkatapasztalata.

Effektív munkával többet lehet tanulni, mint az egyetemen.

Szóval valami ilyesmikre gondolok. Amint elmegy az ember egyetemre, menjen, csatlakozzon ilyen szakkörökhöz.

Ha jól emlékszem, amikor jelentkeztél munkára, azt is megkérdezték, hogy van-e hasonló tapasztalatod, és jó volt felmutatni, hogy te ezzel már foglalkoztál, mélyebbre ástad magad ebben.

Így van. Önvezető autós állásra jelentkeztem, és olyet kérdeztek tőlem, hogy bütykölöm-e az autómat? Mondom, hát én bütykölném szívesen, hogyha lenne. Már egy ilyen kérdéssel is valami olyat akarnak belőled kiszedni, hogy miben vagy te több, mint az a hallgató, aki csak hallgatja a kurzust. Már csak azzal is több lehetsz, hogy bütykölöd az autódat.

Minden szakmának megvannak az előnyei és a hátrányai. Először a negatívumokról kérdeznek, hogy a hallgatóknak a végén a pozitív dolgok maradjanak meg inkább. Milyen nehézségekre, milyen hátrányokra számíthat az ember, hogyha az IT világában akar szerencsét próbálni?

Ez a szakma beletartozik azon kevés szakmákba, ahol a munkádon kívül otthon is tanulnod kell tovább, mivel ugye nagyon gyorsan fejlődik ez az egész informatika világa. Egyszerűen lépést kell vele tartanod. Mert hogyha nem tartasz vele lépést, bármennyire tapasztalt vagy, jön egy újonc, és ki fog téged lökni, bármennyire hiánycikk vagy a piacon, ki fognak lökni. Muszáj tanulnod, fejlődnöd, a legújabb trendeket nézned. Tehát tényleg egy folyamatos odaadás kell, ami hosszú távon igen nehéz, és kell egy mentalitás hozzá, hogy ne dőljön össze ez az egész kártyavár. Szoktunk ilyen sikersztorikat is hallani, hogy tizennyolc éves, megírta a saját szoftverjét és dollármilliomos lett. És ebben az a legszomorúbb, hogy benned is benned van az a tudás, amivel te is meg tudnád csinálni, csak nincs meg az ötleted. És emiatt mindig benned van az, hogy kicsivel kevesebb, vagy értéktelenebb vagy, mint a többiek, mert te nem tudtad ezt kivitelezni. És ez mindig is ott lesz, persze nem kell magadat egyfolytában másokhoz mérni, de attól még lehet tanulni a többiektől, akkor is, hogyha jót vagy rosszat csinált, de ez mindenféleképpen negatívum, hogy ott vannak a többiek, ki fognak téged szorítani, és mindig-mindig fejlődnöd kell.

Akkor ez olyan, mint a legtöbb művészeti ág, hogy folyamatos a verseny, és folyamatosan kreatívnak kell lenned. A programozást általában az unalmasabb munkák közé sorolják, hogy leülsz a gép elé, és akkor beírod a kis kódodat, és kijön a weblap, de akkor nem csak ennyiről van szó, hanem ez egy kreatív, folyamatosan változó és fejlődő szakma.

Persze megvannak azok az idők is, amikor az kell, hogy leülj, programozz, megcsináld azt, amit kérnek. De hogyha egy ilyen kreatívabb munkára vágysz, ahol akár mondjuk te vezeted a kis csoportodat, ott már kelleni fog az, hogy ott legyél a toppon.

Most, hogy sorra vettük a negatívumokat, kérlek beszélj a pozitív oldaláról a programozásnak. Milyen lehetőségei, milyen előnyei vannak ennek a szakmának?

Nyilván mindenkinek rögtön az fog eszébe jutni, hogy pénz. Persze, jól megfizet, de az a tapasztalás, az a tudás, amit az előbb is említettem, hogy egyfolytában fejlesztened kell magadat, és egyfolytában gyakorolnod kell a munkán kívül otthon is, az is meg fog térülni. Ezen kívül pedig ott van az a légkör, amiben tudsz dolgozni, fejlődni, egy rendkívül összetartó csapat része tudsz lenni, ahol odafigyelnek rád. 

Az, hogy tudsz alkotni, kivitelezni azt, ami eddig csak a fejedben volt meg, és még talán működni is fog, az egyszerűen eszméletlen érzés.

És ha ezt az ötletet még talán még jól is tudod használni, most az orvostudományról, vagy bármi ilyesmiről beszélve, az még fantasztikusabb érzés, ezek mind-mind pozitívumok, hogy bármennyire kicsi vagy a rendszerben, tudsz olyat beleadni a világba, egy olyan értéket képviselni, amivel előrébb tudod vinni a társadalmat. 

Beszéltünk arról, hogy egyetemistaként inkább a szakkörökkel tudsz kiemelkedni. De mi van akkor, ha úgy dönt az ember, hogy nem akar egyetemre menni, és mondjuk a meglévő szakmája mellett szeretné kitanulni a programozás művészetét? Van lehetőség otthon, autodidakta módon tanulni?

Mindenféleképpen. Egyetemen pont ezt tanítják, hogy hogyan tanulj egyedül. Ez ilyen formában úttörő, mert egyetemen, magyar oktatás erről híres egyébként, hogy nem nagyon tanítanak meg arra, hogyan kell tanulni, csak eléd vágják az anyagot, és akkor be kell, mert bocsánat, seggelned, a következő hétre. Persze, vannak azért ilyen tárgyak is, nálunk inkább az alapozó tárgyak ezek, de próbálnak egy széles spektrumú tudást adni, amivel fejlesztik a logikádat, és azt, hogy hogyan tanulj. Hogyan találd meg azokat a cikkeket, azokat a tudományos iratokat vagy könyveket, vagy tréningeket, amik téged előre fognak vinni. És az a jó az infóban, meg az egész szektorban, hogy ott a Youtube, mindenféle kurzusa van a Google-nek is, ingyenes, nem ingyenes, de hogyha van egy célod, és tudod, hogy te most weblapokat akarsz fejleszteni, vagy mesterséges intelligenciával akarsz foglalkozni, akkor rákeresel, és rengeteg kurzust fogsz találni, és tudod magadat fejleszteni, tudsz önállóan tanulni.

Gondolom, te is csinálod ezt.

Kötelező jellegű.

Viszont ahhoz, hogy te önmagadat tudd fejleszteni, valamilyen szintű alaptudásra azért szükséged van, hogy el tudj indulni, mert én például nem értettem soha a matekhoz, és ha úgy döntöttem, hogy hazamegyek, és majd ott jól megtanulom, az első lépést nem tudtam megtenni, nemhogy az egyenletet megfejteni. Szóval valamilyen alapanyag kell, hogy abból az ember tudjon építkezni.

Igen. Egy olyan alapot adnak neked, amivel el tudsz indulni.

Akkor azoknak ajánlod az autodidakta, otthon való tanulást, akiknek már van egy minimális tudásuk, vagy ilyen jellegű beállítottságuk és rááll az agyuk a programozásra?

Ez sem igaz, mert vannak azok a nagyon kezdő szinten lévő tutoriálok is a neten, amikkel helyettesíteni tudod az egyetemet. Tehát egyáltalán nem szükséges egyetemre elmenned. Egyetem az akkor kell, amikor tovább akarod ezt vinni, és nem csak egy sima BSC-t akarsz megcsinálni, hanem el akarsz menni mesterre is, és tovább akarod vinni, és valamilyen magasabb szinten akarod ezt az egészet csinálni.

És munkakeresésnél mennyire nézik azt, hogy milyen egyetemet végeztél?

Nekem életemben soha nem mondták még, hogy "hú, ha te a BME-re jársz, na akkor...", tehát ez szerintem egy tévhit, vagy csak nálam ez nem jött be eddig.

Akkor inkább a tudás.

A tudás, teljes mértékben. Tehát egy interjún mindig azt fogják megnézni, hogy neked milyen előző projekteid voltak, hogy miken dolgoztál. Ezért is nagyon fontos. Nem tudom, a GitHubot ismered?

Nem.

Ez egy olyan közösségi platform, ahol minden programozó fel tud nyomni kódokat, és ezeket publikussá tudja tenni. És nagyon-nagyon hasznos az, hogyha van egy ilyen könyvtárad, ahol ott vannak a különféle projektjeid, és akkor ezt csak belinkeled a CV-dbe, és megjelenik az oldalad, és látják az összes projektedet, amin eddig dolgoztál. És egyszerűen ez, ha már egy ilyened van, már ezzel kitűnsz a tömegből. Ezzel látják azt, hogy hogyan kódolsz, hogyan dolgozol, mik érdekelnek téged, miket tudtál eddig megcsinálni, hogyan írod le ezeket, hogyan dokumentálsz, ezek olyan szinten leírnak téged, hogy az hihetetlen. Tehát ez a legfontosabb.

Egy interjún rögtön azt fogják megnézni, hogy te hogyan dolgozol, miket csináltál eddig, nem azt, hogy honnan jöttél, hanem azt, hogy mit csinálsz konkrétan.

És hogyha ez tetszik nekik, akkor majd élőben megnézik, hogy tényleg hogyan dolgozol. De addig szóba se állnak veled, ameddig nem látják, hogy eddig miket csináltál.

Hát a programozás elég sok spektrumán végigmentünk, de a saját szakterületedről nem is kérdeztelek még. Mivel foglalkozol pontosan?

Ugye én mérnökinformatikai szakon vagyok, azon belül is rendszertervezésen, és azon belül is még a gépi tanulásban. Nagyon-nagyon szépen mondva, a mesterséges intelligencia kutatócsoportban vagyok benne.

Jól hangzik.

Nagyon jól hangzik, de semmi értelme. És igen, gépi tanulással, meg neurális hálókkal foglalkozok, ezeket kutatom vagy tanulom, és próbálom valamilyen gyakorlati hasznát is megtalálni. Nem kell igazából nagyon keresnem, mert rengeteg gyakorlati haszna van, tehát már bármilyen szövegfelismeréskor, vagy bármilyen képfelismeréskor, önvezető autóknál, bioinformatikában, tényleg rengeteg dologban lehet használni a mesterséges intelligenciát. Nekem az a célom, hogy mindenféle ilyen módszert megtanuljak, megismerjek, kipróbáljak és valamilyen jót ki tudjak hozni ebből az egészből. Most gondolok itt vagy az önvezető autókra, most az nagyon-nagyon érdekel, abba kezdtem beleásni magamat, ott is inkább a képfeldolgozással, meg azzal, hogy hogyan tanul az autó. És igen, tehát ezzel a gépi tanulással foglalkozok, de nem tudok neked konkrétat mondani, mert annyira széles, meg annyira sok projektben lehet ezeket felhasználni, hogy itt tényleg csak az van, hogy három-négy évig csak gyűjtöd az információt, tanulsz, majd utána tudsz te is valamilyen nagyobb dologban részt venni egy csapatban. És most ebben a fázisban vagyok, hogy minél többet tanuljak, minél többet lássak. Volt eddig a data science-es téma, volt data engineering, az önvezető autós téma, most pedig...nem tudom, ismered a Forzat? Ez egy autós játék.

Hallottam róla.

Biztosan ismerik a kedves nézők, hallgatók. Van egy ilyen autós játék. És most egy olyan AI-t írok rá, ami magától vezet egy pályán, és kap pontokat, ha jól csinálja, adok neki akadályokat, ki kell kerülnie ezeket, gyorsan kell mennie, jól kell tudnia váltani, hogyha van egy másik autó, ki kell kerülnie. És ez olyan, mintha egy szimulációja lenne az egész életnek. Így próbálom belerázni magamat ebbe az önvezetős témába. Most úgy néz ki ez az egész, hogy egyenesen elindul, felgyorsul, eredetileg az volt, hogy állt egy helyben, most már egyenesen megyünk, felgyorsítja magát háromszázra, majd rögtön balra kanyarodik, és belemegy valamibe, vagy felborul. Most így állunk.

Ez körülbelül olyan, mint egy cheat code a játékban, nem?

Igen. Mondjuk multiplayerben ezt még nem próbáltam ki, de jaja, simán, hogyha odáig fajul, akkor majd minden versenyt megnyerek vele érte.

Hol tart egyébként ez a szakterületed Magyarországon?

Azért akkora belelátásom nincsen, de vannak ismerőseim kint külföldön, akik egyidősek velem, és náluk sokkal jobban megbecsülik a friss munkaerőt. Mi még egy kicsit le vagyunk maradva a Nyugathoz képest. Itt inkább azokat becsülik meg, akiknek már doktorija van, minimum mesterdiploma, de inkább doktori, a többinek inkább csak megmondják, hogy mit csináljon. És ebből a szempontból ez nem tetszik, tehát jobban meg kellene becsülnünk azokat az embereket, akik éppen belemennek, vagy éppen áttanulnak egyik szakmából a másikba, és nemcsak azokat, akik már nem tudom, doktorival jönnek ki az egyetemről.

És erre szakosodtak.

Igen, csak kevés ilyen ember lesz. És ami még nagyon zavaró, hogy Magyarországon nagyon erősen rákoncentrálnak a gazdaságra, inkább inkább a bankok szeretik nagyon ezt a mesterséges intelligenciát, és minél több profitot és profitot akarnak termelni. Persze ez is fontos, ezt is kell csinálni, de vannak azért más és fontosabb célok is az életben, mint az, hogy még nagyobb profitot termeljünk.

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia 

A kínai sárkány a 20. század végére igen erős szárnyalásba kezdett, ha a gazdasági mutatókból indulunk ki. Részben természetesen az is segíthette a szocialista ország grandiózus pénzügyi gyarapodását, hogy képes volt közelebbi kapcsolatokat kialakítani az Egyesült Államokkal, illetve a 70-es évektől részben megnyitotta kapuit a multinacionális vállalatok előtt. Kína egy sajátos berendezkedésű ország. Ugyan a maoista útvonalat követve hivatalosan még mindig szocialista, viszont gazdaságpolitikáját illetően félig-meddig kapitalista jellemzőkkel bír. Az állam tudatosan fejlett infrastrukturális hálózatot épített ki, hogy a külföldi nagyvállalatoknak és a nyugati tőkének vonzó célpontjává váljon. Segíti a technológiai cégek beáramlását az is, hogy Kína rengeteg nyersanyaggal, olcsó munkaerővel és jó piaci adottságokkal rendelkezik.

Rövid történelmi áttekintés

Közismert, hogy a távol-keleti ország valójában egy több ezer éves civilizáció, s már a Római Birodalom idején bolygónk egyik legvirágzóbb társadalmának bizonyult. A kínai törzsek nagyon sokáig egymástól elkülönülve éltek, és a kisebb-nagyobb, főként növénytermesztésre használt kezdetleges államszervezeteket tartományurak irányították. Igen régre visszanyúló tárgyi emlékeink vannak az itt megjelenő első lakosokról.

Rendkívül tagolatlan, hatalmas kiterjedésű tájegységekkel rendelkezett a Középső-Birodalom, ezért számottevő, hosszú ideig tartó kapcsolatot nem tudott kialakítani más népekkel. Elsőként a 13. századi mongoloknak sikerült meghódítani Kínát, megalapítva a Yuan dinasztiát. Néhány generáció elteltével azonban az uralkodóház és az udvar tagjai mind asszimilálódtak a helyi civilizációba. Ekkor vált nyilvánvalóvá a kínaiak számbeli és kulturális fölénye a tatárokkal szemben és ez méginkább fokozta a sinocentrikus gondolkodás beágyazódását.

Az utolsó dinasztia (Qing) bukását követően lépünk be Kína modern korszakába. Kikiáltották a köztársaságot, majd a 20. század első felében kezdetét vette a véres polgárháború, melyet végül 1949-ben a Mao Ce-tung által vezetett kommunista oldal nyert meg. Gyakorlatilag azóta egypártrendszer van, s az ország politikája de facto szocialista keretek között működik.

(forrás: advantour.com)

Vallás

Hangsúlyosnak bizonyultak Konfuciusz tanai a helyi társadalmi rend kialakulását illetően. Innen ered a konfuciánus vallás is, mely egyben egy etikai-filozófiai tanításként is értelmezhető. Igazságra, becsületességre és bölcsességre neveli az embereket, emelett az ősök tisztelete is lényeges a valláson belül.

A konfucianizmuson kívül erőteljesen jelen van a helyiek életében a taoizmus és a buddhizmus is. Habár számos ponton eltérő nézeteket hirdetnek, ennek ellenére a különböző vallások tökéletesen megférnek egymás mellett, érvényesül a vallási szinkretizmus. Jelen vannak egyébként helyi törzsi vallások, “pogánynak” tűnő hagyományok is, melyek akár faluról falura változhatnak.

Legizmust alatt azt értjük, hogy a morális-etikai értékeknél még fontosabb a törvények hatékony működése és azok feltétel nélküli betartása, mert csak így érhetünk el rendet és stabilitást az országban. Azért is fontos megemlítenünk az imént felsorolt filozófiákat és elveket, mert ezek a mai napig nagy hatással vannak a kínai életre, viselkedésre és a belpolitikát is erősen befolyásolják.

A távol-keleti kollektivista mentalitás

Látni kell, hogy a kelet-ázsiai társadalmak ideológiája és a nyugati felfogás között lényeges különbségek fedezhetők fel. Elmondható ugyanis, hogy míg hagyományosan a nyugati történelmi fejlődés erőteljesen egyénorientált és idővel kifejezetten pénzközpontúvá vált, addig a kínai perspektíva egészen más. Nevezetesen földrajzi és gazdasági okokra kell itt gondolni, mivel mind a termőterületek nagysága, mind pedig a termelés módja a már korábban említett összefogást és kooperációt igényelte meg a népektől.

Nagyon korán fontossá vált az egyre inkább növekvő népesség miatt megjelenő családcentrikus életmód. Szokás, hogy a távol-keleti országokban, így Kínában is, a szülők feladata ellátni mind a gyermekeket, mind pedig az idősebb családtagokat, mivel cserébe aztán az ő utódaik fognak gondoskodni róluk. Három, olykor négy generáció is él egy fedél alatt és mindenkinek megvan a maga feladata, kötelessége.

Kína vezetői szerint a nyugati típusú demokrácia teljes mértékben szétzilálná az országot, mert elburjánzana a korrupció és az önzés.

Belpolitika és social credit

Peking stratégiai érdeke, hogy a társadalmat kordában tudja tartani. Első hallásra ez megdöbbentő, hiszen egyből arra asszociálunk, hogy ez egy zsarnoki, másokat elnyomó egyeduralom. Az igazsághoz hozzátartozik a már említett történelmi tapasztalat, mely miatt a népesség is abban érdekelt, hogy az ország egységes, stabil és biztonságos legyen – felfogásuk szerint ugyanis a hosszú távú békét csakis így lehet megőrizni. Az egyénnek fel kell adnia bizonyos jogait a közösség érdekében, de cserébe az ember nem veszik el, felkarolja őt a társadalom.

A social credit rendszernek – mely egyre inkább teret hódít Kínában – szintén vannak előnyei és komoly hátulütői. Jelen pillanatban még nem kötelező mindenki számára és sokan elégedettek működésével, azonban félő, hogy a jövőben túlságosan meg fogja szabni az egyén lehetőségeit és beleszól a privátszférájába is.

Amennyiben az adott felhasználó sok credit-et gyűjt össze, úgy nyugodtan utazhat, szórakozóhelyekre járhat és élvezheti az állam szolgáltatásait. Sokan azt az álláspontot képviselik, hogy a rendszer az embert “megneveli”, s jóra motiválja. Vannak olyanok is azonban, akik úgy vélik, e rendszerrel az állam túlságosan beleszólna az ember magánéletébe és szabadságába, ezzel nyilvánvalóan behatárolva lehetőségeit.

Tény, hogy a forradalmian új social credit rendszer nekünk, magyaroknak nagyon távolinak tűnik, viszont az egész világon egyre jobban teret hódít ez a trend, ha az internetes vásárlásokat vesszük alapul. A modern AI technológia segítségével és a beépített protokollokkal félelmetesen sok információt árulunk el magunkról az internetezés során. Kínában is ugyanez a folyamat zajlik, csak ott a mesterséges intelligenciát már egy sokkal előrehaladottabb fázisában használják az egyének és az állam, s ennek bizony komoly ára van, mert idővel mindenkiről ki lehet deríteni, hol van és mit csinál a nap huszonnégy órájában.

 (forrás: ecovis.com)

Kínai nacionalizmus

Napjainkra, a maoista ország vezetőinek retorikájában egyre inkább teret nyer a kínai nacionalizmus. Egyik számottevő oka ennek a már tárgyalt sinocentrikus világképben keresendő. Másrészt viszont nagyon fontos megfigyelnünk azt is, hogy napjaink Kínája már nem a 20. századi Mao Ce-tung korabeli ország. Igaz, soha nem lehetett azt mondani, hogy a kínai kormány kifejezetten internacionalista ideológiát képviselt volna, mára egészen nyilvánvaló, hogy gazdasági megfontolásokból Peking proaktív nemzetpolitikát folytat. Érdekes módon megfér egymás mellett a kommunista külső máz és a protekcionista, nacionalista döntéshozatal. Ugyanakkor lényeges hangsúlyoznunk, hogy ez a nacionalizmus egyáltalán nem a hagyományos értelemben vett, a 19. századi Európában kibontakozó nemzeti gondolkodás, mivel utóbbi elsődleges célja, hogy egyesítse az adott nyelvű, s etnikumú népeket. Kínában nem beszélhetünk ilyesmiről, mert a prioritás ez esetben a gazdasági befolyás és a kereskedelmi érdekek védelme a külső szereplőkkel szemben: itt főként Japánt és az Egyesült Államokat kell megnevezni.

Szociopszichológiai értelemben is jól működik a nacionalista gondolkodás – egy nemzet vagyunk, egy nyelvet beszélünk, s együtt legyőzhetetlenek vagyunk. Már régóta felfedezték, hogy a közösségben átélt eseményeknek, érzelmeknek kolosszális ereje van, s az ember már az ősidőktől kezdve szeret csoportokhoz tartozni. Így nem csupán erősebbnek érezzük magunkat, de a nemzeti egység gondolata alapvetően erőt demonstrál és bátorságot gerjeszt az emberekben, s ez az eufórikus, már-már addiktív állapot elfeledteti az egyén személyes problémáit. Ezen okok miatt a politikusok is előszeretettel játszák ki a nacionalizmus ütőkártyáját – főként akkor ha valamilyen problémáról kell elterelni a figyelmet. Veszélyessé is válhat a túlzott nemzetközpontú látásmód, mivel ez gyakran egy közös ellenségképpel társul, ami feszültséget gerjeszthet az államok között.

Összességében a kínai nacionalizmus nem mondható radikálisnak és agresszívnak, mert célja főként az, hogy a már meglévő kínai gazdasági és nemzetközi politikai érdekeket megvédje és nem más nemzetek szuverenitása ellen irányul. Kérdéses, hogy Peking számára ez a politika a jövőben mennyire lesz kifizetődő, de az biztos, hogy amíg külső hatalmak nem avatkoznak a Kína belügyeibe, addig a távol-keleti nagyhatalom továbbra is nyitott lesz a barátságos külpolitikai viszony folytatására.

Borítókép forrása: kayak.com

Szeptember 8. – 1967 óta ekkor tartjuk az írni-olvasni tudás nemzetközi napját. Nem kevesebb, mint 55 éve ezzel a nappal próbáljuk felhívni arra a figyelmet, hogy milyen fontossággal bírnak ezek a készségek a mindennapokban (a tudás gyarapításától kezdve a hivatalos ügyek intézéséig). 

Vajon a gyermekek egy év alatt hogyan tudnak eljutni odáig, hogy olvasni és írni tudókká váljanak? Jelen cikkben ezt a témát járjuk körül.

Természetesen a folyamatban hatalmas a tanítók szerepe, hisz ők tanítják meg a gyermekeket írni és olvasni. Azonban a kisgyerekeknek kialakulnak bizonyos képességeik is, hogy a betűkre és szavakra vonatkozó tananyagot képesek legyenek befogadni (ezek kifejlesztésében tanáraik is segítenek). Az első lépés az, hogy megértik: a beszélt nyelv és a leírt jelek megfeleltethetők egymásnak. Vagyis rájönnek arra, hogy minden kimondott szónak megvan a maga papírra vetett változata. Ezután még észre kell venniük, hogy mindennek, amit leírunk, van jelentése. Korábban még azt hiszik, hogy minden szónak megvan a maga képe, de ekkor már elkezdenek gondolkodni a részleteken is: szóelemeken, betűkön. Ekkor ébrednek rá, hogy a leírt betűk ugyanazt ábrázolják, mint a kimondott hangok. Ezek pedig több szóban is szerepelhetnek, mert ezek különböző változataiból jönnek létre a szavak, mondatok. Ha ez megtörténik, mondhatjuk, hogy kialakult a gyermekben a fonológiai tudatosság – ez azt jelenti, hogy a gyermek már képes „hallani” a fonémákat.

Ha ezek az alapok mind megvannak, akkor jön a kérdés: „Hogyan tovább”?. A válasz egyszerűnek tűnik: a tanítók megmutatják, hogy kell írni és olvasni a betűket, és a gyermek tudni fogja. Azonban ez a valóságban ennél bonyolultabb. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy többféle módszer is van az olvasástanításra.

Kép forrása: mozaik.info.hu

Az egyik alulról felfelé folyamaton keresztül tanít. Akik erre esküdnek, abban hisznek, hogy a legkisebb részletekből kell kiindulni, innen pedig az egyre bonyolultabbak felé fordulhatunk. Vagyis először a betűket kell megtanítani, aztán a rövidebb, majd hosszabb szavak felé fordulhatunk, és így tovább. A minden betűt tartalmazó szöveg olvasása pedig az olvasástanulás legvégén következik. A módszer nagyon aprólékos, azonban van egy hátránya: a gyermekek elveszthetik motivációjukat. Annyira elvesznek a betűk tömkelegében, hogy szem elől tévesztik a célt: azt, hogy ők szöveget olvasni tanulnak. A betűk önmagukban pedig nem annyira érdekesek, mint a szöveg.

A másik módszer a felülről lefelé folyamat: ez az olvasás megértési céllal történő tanítását jelenti. Először a nagyobb egységekből indulnak ki, és úgy szűkítik egyre a kört. Akik ebben hisznek, nem tartják problémának azt, ha még a gyermek nem tudja a fonémákat betűkhöz kapcsolni. Ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy megpróbálják megérteni a szöveg átfogó jelentését anélkül, hogy minden apró részletét tudnák. Például, ha a gyermekek még nem ismerik az ö, ő betűt, adnak egy olyan mondatot, amiben valamelyik szerepel. Ilyen lehet ez: „Esik az eső”. Ha a többi betűt már ismeri, ki tudja bogozni azt is, hogy az az ő betű milyen hangot jelöl. Ennek nagy előnye az alulról felfelé folyamattal szemben, hogy a gyermekek állandóan szöveget olvasnak, szórakozásként tekintenek rá.

Kép forrása: megoldaskozpont.com

A fő hangsúly azon van, hogy ne hagyjuk, hogy a gyermekek megunják a készségek elsajátítását. Az a legfontosabb, hogy élvezetté váljon az írás és az olvasás. Csak, hogy pár előnyét kiemeljük: az olvasás növeli a képzelőerőt, a szókincset, a tudást, az írás segít abban, hogy bármit fel tudjunk jegyezni, ne felejtsük el, hatékony eszköz a tanulásban.

Évtizedek óta a régészeti kutatások egyik fontos kérdése az az esztergomi templom, amelybe egykor IV. Béla királyt temették. Ma, 2022-ben úgy néz ki, hogy megtalálhatják a második honalapító sírját, amely egy magánmedence alatt lehet, illetve az egykori templom elhelyezkedését is megismerhetjük. De mi is történt pontosan a templommal, illetve hogyan találták meg?

A Segítő Szűz-bazilika

A Segítő Szűz-bazilikát 1224-ben alapították, majd a tatárjárás okozta pusztulás miatt IV. Béla építtette újjá. A második honalapítónak is nevezett kiemelkedő magyar uralkodót végül feleségével, Laszkarisz Máriával és fiával, Béla herceggel ezen templomba temették el.

IV. Béla a Képes Krónikában (forrás: archeologia.hu)

Az utolsó történelmi feljegyzések

A Segítő Szűz-bazilika túl nagyméretű és jelentős volt ahhoz, hogy nyomtalanul és emlékezet nélkül pusztuljon el. A ferencesek 1687-ben tértek vissza Esztergomba, ekkor már csak a templom romjait találták meg. Ennek oka, hogy az ekkora építményeket a törökök lerombolták, hiszen menedéket nyújthatott a keresztényeknek, ha esetleg sikerül egy nagyobb háborúban elfoglalniuk a várost.

Bél Mátyás 1730-as években született leírása alapján a középkori Segítő Szűz-bazilika akkor még látható romjaiból következtetve kiemelkedő méretű lehetett, a barokk templomok eltörpültek mellette. Végül a romokat eltakarították és a század közepétől kezdve lakóházakat építettek a helyére. Azóta a templomnak már csak emléke él.

Bél Mátyás evangélikus lelkész, földrajztudós, polihisztor (forrás: wikipedia.org)

Más emlékezet szerint a középkori ferences bazilikára épült 1699-ben a Szent Péter és Pál-plébániatemplom, de ezt a lehetőséget már korábban elvetették. Egyébként érdekesség, hogy az alatt is találtak egy középkori építményt, amely valószínűleg a Szent Jakab-templom lehetett.

A ferences rend sorsa Esztergomban

A ferences rend ugyanakkor visszatért a városba és a régi templom helyett felépítette a ma is álló Szent Anna ferences templomot (nem azonos a Szent Anna-plébániatemplommal, az esztergomi kerektemplommal). Mivel a régészeti területeken újabb és újabb építkezések zajlottak, ráadásul az esztergomi templomok régebbi feljegyzései kevés konkrétumot nyújtanak az utókor számára, így sokáig a kutatók ezen templom helyén feltételezték a középkori templomot és itt is kezdték a kutatást (ráadásul korábban a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium udvarában találtak egy középkori zarándokházat is). A munkák azonban nem vezettek eredményre, vagyis a mai templom helyén biztosan nem a középkori bazilika állt.

A ferencesek barokk temploma, a Szent Anna-templom (forrás: wikipedia.org)

Mi vezetett új eredményre?

Ezután egy jóval komplexebb összevetés következett, amely során mai műholdfelvételeket vetettek össze történeti értékű térképekkel és ábrázolásokkal – különösen is egy 1595 körül született német rézkarccal -, ugyanakkor a mai műholdképeken látszanak – szakember számára – bizonyos építészeti nyomok. Emellett műszerekkel a helyszínen is

A mai Szent Anna-templom kriptája (forrás: magyarnemzet.hu)

Ehhez egy új, teljesen független kutatócsoportnak is be kellett kapcsolódnia a Magyar Nemzeti Múzeum kutatásába, bár korábban is voltak hangok, amelyek kizárták a mai és a középkori templom folytonosságát.

A két templom szakralitása

Magyarországon elterjedt volt a Védőszent napjához igazított tájolás, vagyis a Védőszent napján a felkelő nap felé nézett a szentély. Szent Jakab és Szent Anna napja – június 25. és 26. – közt minimális az eltérés – ez is alátámasztja, hogy a Szent Jakab-templom lehetett a mai ferences templom alatt -, míg a Segítő Szűz napja szeptemberre esik. Ez túl nagy eltérés, ugyanakkor amennyiben ezt a megközelítést alkalmazzuk, talán elveszett középkori templomok megtalálásában és azonosításában is lehetséges lenne alkalmazni.

Borítókép: az esztergomi Segítő Szűz-bazilika ábrázolása (forrás: index.hu)

A hazai közélet történései - főleg, ha azok a lakosságot valamilyen módon negatívan érintik - menetrendszerűen megnövelik egy bizonyos réteg érdeklődését a külföldi élet iránt. Megszámlálhatatlan poszt és komment árad ilyenkor a közösségi média felületeire, melyek fő témái a külföldi szebb jövő reménye, a költözési tervek, és a megélhetési statisztikák összehasonlítása. Ezek egy részéből általában semmi nem lesz, viszont akik tényleg meglépték, előszeretettel osztják meg pozitív vagy negatív tapasztalataikat a témában. Új cikksorozatomat én is hasonló szándékkal indítom most el, hiszen - bár nem az itthoni közélet vagy egyéb politikai események miatt -, de én is a külföldre költözés mellett döntöttem. 

Rengeteg statisztikát találunk az interneten, amelyekben bizonyos számok és adatok (pl. átlagkereset, lakbér, élelmiszerárak, GDP, stb.) alapján hasonlítják össze, rangsorolják az országokat és városokat. Svájc például az összes ilyen táblázat és grafikon élén szerepel mind pozitív, mind negatív szempontból, ahogy Magyarország is egész szélsőséges helyezésekkel rendelkezik. Egy korábbi cikkünkben már volt szó a világ legdrágább helyeiről. A top 5-ös listát szinte ellepik a svájci városok: az elképesztő fizetésekhez hasonlóan elképesztő megélhetési költségekkel is kell számolni. Amikor a költözésen gondolkodtam, sok lehetséges helyszín megfordult a fejemben (köztük Svájc is), de az ennyire híresen "drága-lista-vezetőkhöz" olyan tőke kell, amiről én álmodni se mertem. 

Szeretném leszögezni: szeretem a hazámat, a szülővárosomat, Budapestet, és az ott élő szeretteimet is. Pusztán egy adott választási eredménnyel, drágább rezsivel, vagy egyéb új törvénymódosításokkal - csak, hogy a mostanság népszerű indokok közül említsek párat - biztos nem lehetne kirobbantani innen, még akkor sem, ha biztosan nehezebb hónapok következnek. Az ok amiért mégis költözöm - hangozzon ez bármilyen elcsépelten -, az a tapasztalási vágy. 

Egészen tini korom óta motoszkált a fejemben, hogy szeretnék egyszer külföldön élni. Szerettem az idegen nyelveket, szerettem utazni, és tetszett a nagyvárosok forgataga. Amikor felköltöztem Budapestre, a téma kicsit háttérbe is szorult, hiszen a főváros mindig tudott valami újat mutatni. Voltak időszakok, amikor a diákmunkákkal épp csak annyi pénzt sikerült előteremteni, hogy a hónap utolsó napjaiban egy párizsis szendvics is nagy dolognak számított, de élveztem az önállóság minden percét. 7 évet töltöttem el itt (nagyrészt egyetemistaként) és az elmúlt évek során a párizsis szendvicsektől sikerült “felküzdeni” magam egy önállóan bérelt belvárosi lakásig. (Azért a párizsis szenyó még mindig nagy kedvenc :))

Az elmúlt 3 évben egyre inkább visszatért a külföld gondolata a fejembe, mert bár szuperül teltek a napjaim, úgy éreztem, annyi minden van még, amit meg szeretnék tapasztalni - egy teljesen idegen környezetben. Kicsit azt éreztem, egy burokban vagyok, és hiába utaztam el fapadossal egy-egy hétvégére szebbnél szebb európai városokba, ezt a kis időt nem éreztem elegendőnek. Kb. másfél éve jött el az a pont, amikor eldöntöttem, én már pedig nem fogom elengedni ezt, és igenis meglépem a dolgot.

Nem volt konkrét tervem, de Svédország és Németország mindig is előkelő helyen szerepelt a potenciális célországok listájában, hiszen mindkét nyelvet tanultam már, és gondoltam, mi is lehetne jobb módszer folyékony szintre emelni a tudásom, ha nem pár év kint léttel. Végül Németország, ezen belül is Frankfurt lett a befutó, ami mindent kipipált a képzeletbeli listámon. Alap nyelvtudásom van, vannak ismerőseim a városban, és még álmaim mesterképzésére is sikerült felvételt nyernem.  

Az izgalmak mellé nagy adag félelem is társult, hiszen ez egy hatalmas döntés minden téren. Bár sokan szeretik Németországot használni a jólét egyik fő példájaként, azért, hogy az egyik legnagyobb klisével éljek, itt sincs “kolbászból a kerítés”. Az albérletárak iszonyatosan magasak (még itteni fizetéshez képest is), a rezsi háromszázszorosára fog emelkedni ősszel, és a többi kötelező költségről még ne is beszéljünk.

A pro és kontra lista szinte végeláthatatlan, hiszen minden annyira emberfüggő. Valakinek nagyon beválik a külföldi élet, és kényelmes, stabil anyagi helyzetet tud teremteni családjának, míg sokan a hazaköltözés mellett döntenek, mert idegennek érzik magukat ott, és jelentős életszínvonalbeli változást nem minden szakma hoz. Egy ilyen kaland, főleg, ha egy szuper képzés is társul hozzá, sokban formálja az ember személyiségét, tudását, de egyfajta új szemléletet is magával hoz. Legyen a tapasztalás pozitív vagy negatív, mindenképp tanulunk belőle valamit. Én személy szerint nem tervezek kint maradni életem végéig, viszont a néhány éves képzés talán pont elég arra, hogy kipróbáljam magam egy új helyen, és olyan tudást és tapasztalatot szerezzek, melyekkel profitálhatok majd a hazai álláspiacon. 

Ennyire még ne szaladjunk azonban előre, hiszen még csak a költözés részénél járunk a dolognak. Cikksorozatom következő részében az előkészületekről, a német bürokrácia útvesztőiről, és a költözés költségeiről lesz szó. Nem egyszerű a téma, az biztos, de ha kíváncsiak vagytok a “Németországba rázódásba”, akkor tartsatok velem! :)