Reaktor

Utazás Amerikába 4. rész - spórolás New Yorkban?
Utazás Amerikába 4. rész - spórolás New Yorkban?

c169a2e0-63d7-4cbe-a372-db01ee3d3f17.jpeg

Eljött amerikai cikksorozatom negyedik része, ahol az utazás előkészületei, a szállásfoglalás, és a részletes programajánló után most néhány spórolási tippel készültem. Azt szerintem mindenki tudja, hogy New York a világ egyik legdrágább városa, ezért itt pláne jól jön a segítség, hogy a legtöbbet hozhassuk ki utazásunkból - miközben a számlánk egyenlegét sem nullázzuk le teljesen.  

Bár a szállásfoglalásról már volt szó, mégis úgy gondolom, nagyon fontos megemlíteni egy-két tényezőt, amelyek egy kicsit lefaraghatnak a költségekből. Az egyik ilyen a Booking.com Genius programja, ahol szuper kedvezményeket kaphatunk, mégis sokan nem tudják mi is ez, vagy hogy működik. A Genius hűségprogramban a Booking.com-os foglalásaink alapján lépkedhetünk előre, azaz

ha például 2 éven belül 2 alkalommal foglalunk szállást az oldalon keresztül, akkor onnantól kezdve - életünk végéig - 10% kedvezményt kapunk a szállásokra.  

A második szinthez 5 szállást kell foglalnunk 2 éven belül, és itt már fix 15% kedvezményt, ingyenes reggelit (szállástól függően), és jobb ajánlatokat is kapunk, a harmadik szintnél pedig 15 foglalás kell 2 éven belül viszont itt már 20% a kedvezmény és rengeteg ingyenes szolgáltatás is jár a státuszhoz. Ha szeretünk utazni, akkor érdemes mérlegelni a lehetőségeket, hiszen bizonyos esetekben nagyon megéri. 

A következő tippek a New York-i közlekedés témakörébe tartoznak, hiszen itt nagyon sokat lehet spórolni, vagy bukni, ha nem figyelünk oda. Az első út mindig a reptér-szállás között történik, ahol már rögtön fontos anyagi döntést kell hoznunk: taxi, vagy tömegközlekedés? A válasz nem egyértelmű, hiszen bár valóban összehasonlíthatatlanul drágább a taxizás, egy idegen városban, hatalmas bőröndökkel nem szívesen túrázik az ember.  

Ha spórolni is szeretnénk, de biztonságosabbnak éreznénk az autót, akkor érdemes lehet letölteni a Share Now-t, vagy az egyik hasonló applikációt,

és azon keresztül rendelni fuvart, vagy keresni egy autót, hogy mi magunk vezessünk be a városba. Mindkét opció ugyanolyan kényelmes, és jóval olcsóbb a taxinál.

Ha már a taxiknál tartunk… Bár jó ötletnek tűnhet egy vacsora után kómásan autót rendelni, a - számunkra elképesztően - magas árak, és a szinte állandó közlekedési dugók miatt ez többszörösen deficites. Miért fizetnénk 60-80 dollárt egy 20 perces útra, ha metrózhatunk is? Tudom tudom… a New York-i metrónak nincs túl jó híre, de szerintem egyáltalán nem vészes, viszont helyette gyors, és - itteni viszonylatban - olcsó.

Egy jegy 2.75-be kerül, de ezzel akár át is szállhatunk, és minden nagyobb nevezetességnél találunk egy megállót. 

Következzenek a belépők, hiszen itt is meg lehet találni az okos kiskapukat. Minden múzeumi látogatás előtt alaposan olvassuk el a hivatalos weboldalt, hiszen sok múzeum csinál promóciós, ingyenes hétvégéket, vagy akár tanulóként - vagy 26 év alattinak - teljesen ingyenes a belépés. Egy néhány napos látogatásra a New York City Pass véleményem szerint nem éri meg, csak akkor, ha a kedvezménnyel látogatható helyek nagy részére tényleg el is megyünk. 

Sok kedvezményes, last minute jegyet vásárolhatunk, ha szeretnénk látni egy előadást a Broadway-en, de az eredeti árakat borsosan mérik.

Rengeteg oldal foglalkozik a megmaradt üres helyek feltöltésével, így ha az előadások napján pár percet “google-özunk”, akár 50-70%-al olcsóbban is szerezhetünk jegyet. 

b678086f-456d-48aa-a1fc-9008d0586a12.jpeg

Az utolsó csoportba az étel-ital kategóriát vettem, hiszen ez sem olcsó mulatság. Az első tipp elég konkrét: olvassuk végig az étlapot! Bár ez sokaknak egyértelmű lehet, New York-ban sok étterem nem ír árakat az ételek mellé, ami egy hatalmas jel, hogy inkább haladjunk tovább. 

Persze belefér, ha az ember egyszer-egyszer szeretne egy jót enni valami finom étteremben, de nem kell ehhez a legmenőbb, Upper East Side-i helyek egyikét választani: az apróbb, eldugott helyek általában amúgy is sokkal jobbak.

Szuper olcsó és nagyon finom vacsora helyszín lehet például a Little Italy városrész egyik étterme, vagy egy SoHo-i ékszerdoboz. 

Napközbenre ajánlom a kis útszéli bódékat, ahol már néhány dollárért találunk brutálisan finom hot dog-ot vagy perecet, de ha egészségesebb megoldásra vágyunk, akkor is könnyű belefutni egy falafeles/salátázós helybe. Ha nagyon spórolni szeretnénk, akkor messziről kerüljük el New York bárjait, - főleg a tetőteraszokat - hiszen itt 6000 forint alatt nincs koktél, de még egy feles is alig. Az apró kocsmákban és bárokban már azért jobb a helyzet, és itt mindig találunk “happy hour” akciókat is.  

Bár még ezer tippel tudnék szolgálni, mai cikkembe ennyi fért bele. A sorozat jövő héten folytatódik, de, hogy hová utazunk, az még meglepetés… :)

 

A stratégiai kétértelműség politikáját alkalmazzák az amerikaiak
A stratégiai kétértelműség politikáját alkalmazzák az amerikaiak

salat_duna.jpg

Salát Gergely Kína-szakértőt, műfordítót, egyetemi oktatót kérdeztük Tajvan múltjáról és jelenéről, világgazdasági szerepéről, valamint Nancy Pelosi tajvani látogatásáról és annak lehetséges következményeiről. 

Meghallgatható a YouTube csatornánkon,
és Apple Podcast-en is.

A mai beszélgetés témája Nancy Pelosi tajvani látogatása elsősorban, de kicsit messzebbről indulnék. Tulajdonképpen mi is Tajvan, hogy jött létre, mióta létezik, mit jelent a kínai vezetésnek és mit a népnek, illetve ez a kettő ugyanaz?

Hát erről van egy féléves kurzusom, de ezt most itt nem adnám elő. Csak nagyon röviden, ugye Tajvan az egy sziget, nagyjából akkora, mint a Dunántúl, jelenleg olyan 23 és fél millió lakosa van, amely a történelem nagy részében őslakosok által volt lakva, akiknek nincsen közük a kínaiakhoz. Őket aztán a XVII. században a kínaiak kisebbségbe szorítottak, és a XVII. század végétől a XIX. század végéig, tehát 200 éven keresztül a kínai birodalomnak a része volt Tajvan, vagy legalábbis annak a lakott fele.

Ezután Japán gyarmat lett, de a lakosságának bőven több, mint a 90%-a ekkora már kínai nyelvű és kultúrájú ember volt, és most is természetesen az.  

Majd 1945-ben a kínai köztársaság része lett. Ekkor azonban hamarosan kitört egy polgárháború a kínai szárazföldön, ahol a köztársasági erők vereséget szenvedtek, és visszavonultak 49-ben Tajvanra, és azóta áll fenn ez a kettősség, hogy miközben a kínai kommunisták a szárazföldi Kínában kikiáltották a Népköztársaságot, közben a köztársasági erők maradékai Tajvanra visszavonulva a Kínai Köztársaság folytatóinak tartják magukat. Tehát tulajdonképpen két államalakulat van, amely magát Kínának nevezi. Ezek kölcsönösen nem ismerik el egymást. Igazából kölcsönösen igényt tartanak a másik területére, bár természetesen a tajvaniak tudják, hogy ez nem reális, tehát ők azért nem szokták bekóstolgatni a kínai partvidéket. És hát ugye elvált a sziget sorsa a szárazfölditől már tulajdonképpen a japán gyarmatosítás idején, tehát több, mint 100 éve, utána néhány évig voltak csak egy államalakulatban, de '49 óta megint külön vannak. Tajvan sokáig egy jobboldali diktatúra volt, amely hatalmas gazdasági fejlődést ért el, aztán demokratizálódott, Kínában pedig ismert módon ma is az Kommunista Párt van hatalmon, és ennek a pártnak a legitimációjának a fő alapja az, hogy azt mondják, hogy ők azok, akik Kínában véget vetettek a nemzeti megaláztatás, a nemzeti szégyen évszázadának, amikor '49-ben legyőztek mindent belső és külső ellenséget, eltakarodtak a gyarmatosítók, a japánok, egyebek, és helyreállt a kínai nagyhatalmiság. Ez aztán a 90-es években tovább kerekedett Hong Kongnak a visszatérésével, és 

mára egyetlenegy maradványa maradt a szégyen évszázadának, Tajvannak a különállása, ezt pedig előbb-utóbb fel kell számolni.

Mert akkor lesz kerek a történet, akkor áll helyre a világ rendje, akkor lesz Kína újra rendes nagyhatalom, hogyha Tajvant is visszaszerezte. 

Tajvanon mennyire van jelen, milyen mértékű a kínai identitás?

Ezt folyamatosan mérik. Az egyértelmű, hogy a lakosság 95%-a kínai anyanyelvű és kínai kultúrájú. Tehát ez nem is kérdéses. Inkább abban van eltérés, hogy azt mondják-e az emberek, hogy ők alapvetően kínai identitásúak, és ha per pillanat nem is akarnak a Kínai Népköztársasághoz csatlakozni, de hosszú távon, évtizedes vagy évszázados távon el tudják képzelni Tajvant egy nagy demokratikus Kínán belül. A lakosság egy másik része azt gondolja, hogy Tajvan már annyira régóta külön él és létezik a szárazföldi Kínától, hogy a közös gyökerek ellenére már kialakult egy önálló tajvani identitás és egy önálló tajvani nemzet. Ez a tajvani politikai életnek a fő választóvonala, tehát 

ott nem jobb meg baloldal van, mint nálunk, és nem jobb meg baloldal vívja a kultúrharcot, meg az egyéb harcokat, hanem a kínai identitás vagy tajvani identitás mentén oszlik kétfele a társadalom.

A jelen pillanatban éppen a tajvani identitást forszírozók vannak hatalmon, de 2016-ot megelőző két elnöki ciklusban egy kínapárti elnök volt hatalmon, és elképzelhető, hogy a következő választást is ők fogják megnyerni. Tehát nem egyértelmű a tajvani társadalomnak az álláspontjában a kérdésben. Az biztos, hogy egy egészen törpe kisebbség csak akar per pillanat a Népköztársasághoz csatlakozni, és az is biztos, hogy igazából a rövidtávú vagy középtávú politikája mind a két politikai oldalnak a status quo-nak a fenntartása. Tehát nem akarják se kikiáltani Tajvan függetlenségét, se visszavinni Tajvant az anyaország "kebeleibe". 

Tajvan egyike annak a négy államnak, amelyet ázsiai (kis) tigriseknek is szokás nevezni, Dél-Korea, Szingapúr, és Hong Kong mellett. Mi a tajvani gazdaság jelentősége, gondolom főként a chipgyártás, és van-e szerepe abban, a nacionalista szempontok mellett, hogy Kína semmiképpen sem akar lemondani róla? 

Tajvan egy dúsgazdag terület. Államot azért nem mondok, mert a kínai kollégák ezen megsértődnének, bár azért az államiságnak a legfőbb kritériumát itt Tajvan teljesíti, hiszen van neki területe, kormányzata, szuverén hatalma, lakossága, egyebei, de maradjunk abban, hogy entitás vagy terület. Nagyjából mindenféle gazdasági adatai a skandináv országokénak vagy Benelux államokénak felel meg. Talán a világ huszadik legnagyobb gazdasága vagy akörül van, tehát egy rendkívül gazdag és nagyon high-tech terület, amely főleg a chipgyártásban egyértelműen világelső, de egyébként bármiféle ilyen high-tech területen igazából megkerülhetetlen, tehát mondjuk az a laptop, ami Ön előtt van, annak a chipjei, azok tajvani cég által lettek elkészítve, de valószínűleg itt minden technika. Minden kütyüben, itt a szobában, meg kint az utcán, a kocsikban, legalábbis az újabb fajtákban biztos, hogy vannak tajvani chipek, de hát a bicikligyártástól kezdve, a mezőgazdaságig minden területen jelentős Tajvan. Természetesen ez is egy szempont lehet, különösen ugye a chipgyártásra fáj a foguk, mert az egyike azon területeknek, ahol a népköztársaság jelentősen le van maradva az élvonaltól, de szerintem nem ez a fő tényező. Az 1950-es években Tajvan nem volt gazdagabb, mint a szárazföldi Kína, de hát már akkor is igényt tartott rá a szárazföldi Kína, pedig akkor gazdasági jelentősége nem igazán volt. 

Az USA-nak részben ugyanezért fontos Tajvan, de ha jól értem, akkor a geo-stratégiai jelentősége a legfontosabb az USA számára. Miért küldték oda éppen Pelosit? És vajon miért éppen most? 

Szerintem az USA-nak egyrészt geo-stratégiai okok miatt jelentős Tajvan, ugye maga McCarthy tábornok nevezte annak idején Tajvant egy elsüllyeszthetetlen anyahajónak, ami ugye ott horgonyzik az egyik legfőbb riválisuk, ellenfelük partjainál, ami hatalmas előnyt jelent egy háború esetén.

Másrészt ugye ideológiai okai is vannak az amerikai támogatásnak, hiszen az amerikai gondolkodás hajlamos a világot demokratikus meg autoriter államokra osztani.  

Ez szép, egyszerű képlet, hogy egyik oldalon vannak a jók, másikon a rosszak, a tajvaniak a jó oldalon vannak, a kínaiak a rossz oldalon. Tehát van egy ilyen ideológiai vetülete is annak, hogy Amerika támogatja Tajvant. Harmadrészt pedig a gazdasági jelentősége is fontos Tajvannak. Tajvani chipek nélkül igazából nem nagyon lennének meg az amerikaiak se. A világgazdaságban kulcsszerepet játszik Tajvan, tehát ez a három ok van, ezek közül talán a geo-stratégia a legfontosabb. Na most az elmúlt években egyértelművé vált, hogy az amerikaiak a fő ellenfelüknek Kínát tartják, tehát ahhoz képest Oroszország, meg az ukrán háború teljesen mellékes, 

ami igazán foglalkoztatja az amerikaiakat, az a kínaiakkal való nagy összecsapás, vagy legalábbis annak a lehetősége.

És hát úgy tűnik, hogy az amerikaiak egyrészt tesztelik a kínaiakat, hogy milyen messze mehetnek el Tajvan kérdésével, másrészt pedig a barátságtalan gesztussal tulajdonképpen jelzik a kínaiak számára, hogy tőlünk "ti ne számítsatok semmi jóra, annak az időnek, amikor mi mindenféle kereskedelmi kedvezményekkel, meg businessekkel, meg befektetésekkel, meg egyebekkel próbáltunk valami modus iuvendi-t kialakítani, annak vége, innentől fogva mi semennyire nem leszünk tekintettel arra, hogy ti mire vagytok érzékenyek, hogy ti mit szeretnétek." 

Volt bármi realitása annak, hogy a kínaiak lelövik Pelosi gépét? És annak van-e, hogy ha a kínaiak egyszerűen lerohanják és visszacsatolják a szigetországot, akkor az USA közbelép?  

Pelosii gépe lelövésének nem volt realitása, ezt a kínai internet, ilyen nacionalista fotel harcosok felvetették, de a kínai kormányzat ennél azért sokkal bölcsebb, tehát 

ez azért egyértelműen a harmadik világháborút jelentette volna, ami a kínaiaknak nem áll érdekében.

Itt nyugaton az a kép, hogy jönnek az agresszív kínaiak és el akarják foglalni az egész világot, és ettől a világot meg kell védeni. De igazából, hogyha megnézzük, a kínaiak az elmúlt 40 évben senkit nem támadtak meg. És persze ez nem azt jelenti, hogy nem is fognak, de a kínaiak alapvetően a belső fejlődésükre, meg a stabilitásukra helyezik a hangsúlyt, és a külpolitika, a külső terjeszkedés, az is persze része a kínai politikának, de ez igazából mellékes a belső stabilitásnak és a gazdasági növekedésnek a fenntartása mellett. Egy ilyen provokáció, hogy mondjuk lelövik az amerikai képviselőházi elnökasszony a gépét, ez teljesen idegen a kínai gondolkodástól. A kínaiak nem oroszok, a kínaiak sokkal megfontoltabbak, teljesen mások a prioritásai. 

Most az, hogy az amerikaiak beavatkoznának-e, ha Kína megtámadná Tajvant, az a világ egyik legféltettebb titka, valószínűleg maguk az amerikaiak sem tudják.  

Amióta Amerika megszakította a diplomáciai kapcsolatot Tajvannal, mert ez is egy érdekes része a történetnek, hogy miközben az amerikaiak verik a TamTam dobokat, hogy így Tajvan, úgy Tajvan, meg demokrácia, meg egyebek, közben meg nem ismerik el a kínai köztársaságot, nem tartanak fenn vele diplomáciai kapcsolatokat, hanem csak Pekinggel tartanak. Tehát '79 óta, amióta Pekinggel felvették a diplomáciai kapcsolatot. Azóta 

az úgynevezett stratégiai kétértelműség politikáját alkalmazzák az amerikaiak,

vagyis nem mondják ki, hogy adott esetben megvédenék-e fegyverrel Tajvant, vagy nem. Ezzel bizonytalanságban tartják egyrészt a tajvani partnereiket, tehát a tajvaniak sem merik provokálni a kínaiakat. Az amerikaiak természetesen a kínaiakat is bizonytalanságban tartják, mert ugye a kínaiak feje felett meg ott lebegne ilyen esetben Damoklész kardjaként az a lehetőség, hogy az amerikaiak beavatkoznak, és azért az amerikai hadsereg még mindig a világ legerősebb hadserege.

Lehet arról olvasni, hogy a kínaiak hadgyakorlatoznak Tajvan közelében, és ez kísértetiesen emlékezteti az embereket az orosz-ukrán háború kitörésének kezdeteire. Mire lehet számítani?

A hadgyakorlatoknak az éleslövészeti része az már néhány napja véget is ért. 

Itt a kínaiak láthatólag úgy akarnak a lehető legkeményebb színben feltűnni, hogy közben azért az eszkalációt elkerülik.

Addig a vonalig akarnak elmenni, amíg a lehető legkeményebbnek látszanak, de még nem sodródnak bele egy háborúba. Itt a hadgyakorlatokat illetően előre bejelentették, hogy hol lesznek, meddig fognak tartani, mikről lesz szó, gyakorlatilag élőben tudósítottak róluk, tehát mindenki láthatta, hogy milyen szép rakétáik vannak, meg időben is limitálva volt, területileg is limitálva volt. És hát összességében nem gyűjtöttek annyi eszközt a térségben, hogy az egy tényleges blokádot, pláne egy inváziót lehetővé tett volna. Tehát itt inkább erőfitogtatásról van szó, amit előre bejelentettek. Ez egyébként folytatódni fog, tehát most éppen nem lőnek, és talán elindultak hazafele a hajók, de azért a környéken

egész biztos, hogy a következő években, évtizedekben továbbra is ott fognak járőrözni a kínai hajók, és időről időre sor kerül majd hadgyakorlatokra.

De per pillanat a jelenlegi tudásunk szerint nem összpontosítottak olyan képességeket mondjuk a Dél-kínai-tengerre, meg a Dél-kínai-tengerpartra, amely esélyessé tenne egy inváziót. 

Mi Magyarország álláspontja ebben a helyzetben és lehetünk-e semlegesek, illetve vannak Magyarországnak fontos tajvani kapcsolatai? 

Magyarország egyébként a nyugati világgal teljesen egybevágó módon a Kínai Népköztársaságot ismeri el Kína hivatalos kormányaként. Viszont Tajvannal tartunk fenn nem hivatalos kapcsolatokat, tehát Budapesten is működik tajvani külképviselet, ami nagyjából azt csinálja, mint a követség, csak nem követségnek nevezik, és képviseletvezetőt képviseletvezetőnek nevezik, nem nagykövetnek.

Tehát államközi kapcsolataink elvileg nincsenek, de a gazdasági, kulturális, tudományos és egyéb kapcsolataink elég jók vannak Tajvannal.

Magyarországnak az érdeke, mint egy kitett, nyitott országnak az az, hogy béke legyen. Tehát nekünk semmiféleképpen nem áll érdekünkben, hogy elmérgesedjen a helyzet, akár Kína és Amerika, akár Kína és Tajvan között. Tehát adott esetben, mivel Pekinget ismerjük el, Tajvant pedig nem, egy konfliktus esetén ugye nem mondhatjuk azt, hogy mi a tajvaniak mellé állunk. Ugyanakkor a dolgot bonyolítja, hogy a nyugati szövetségi rendszernek a részei vagyunk, és 

elképzelhető olyan amerikai nyomásgyakorlás, hogyha nagyon kiéleződik a helyzet, amely gyakorlatilag megrontaná a magyar-kínai kapcsolatokat.

Még nem tudhatjuk, hogy mennyire tudnának erősen nyomást gyakorolni az amerikaiak. Eddig is próbálkoztak. A magyar kormányzatnak az elmúlt 12 évben kifejezetten jó politikai kapcsolatai voltak Kínával. Ez nyilván nyugaton sokaknak szúrta a szemét, leginkább egyébként azoknak, akiknek még jobb kapcsolataik voltak Kínával, de ez mellékes, de azért olyan hatalmas szankciók nem sújtották Magyarországot emiatt. Hogyha kiélesedik a helyzet, és ne adj' Isten kitör a harmadik világháború, vagy pedig tényleg nyíltan megkezdődik a második hidegháború, és teljesen blokkosodik a világ, akkor kérdés, hogy ezt a köztes hintapolitikát vagy pávatáncot Magyarország meddig tudná folytatni, hiszen azért a nyugati rendszernek tagjai vagyunk. 

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia

Kép forrása: MKBT

A meglövődött atomerőmű
A meglövődött atomerőmű

Az orosz-ukrán háborúban vannak bőven érdekelt felek, és mind a saját igazát képviseli: Moszkva hazudik. Kijev hazudik. Még a BBC is hazudik. Rákeresni a hírekre a Google Newsban rettenetes élmény a gőgös, 21. századi embernek, mert azzal szembesül, hogy nem is változott semmi a régi világhoz képest, nem vagyunk jobbak bugyuta őseinknél, amikor propagandáról van szó.

Ki a jó? Ki a gonosz? Ebben a sztoriban melyik a Harry Potter és melyik a Darth Vader? Leszúrta a férjét, de a férje ivott és verte. Melyikük a jó oldal? Nekem szükségem van rá, hogy legyen egy! Fogadtam is rá online. Ez az infantilis valóságértelmezés egy átlagember esetében megbocsátható, azonban a sajtónak tudatosan felül kellene emelkednie ezen, nem rájátszani.

Meglövődött az atomerőmű - harsogja a magyar sajtó. Szenvedőben, és látványosan szenved is az újságíró, aztán az olvasó is a kommentekben, ki-ki a maga oldalának igazsága szerint. Magyarországnak, ahol jelenleg adott az a luxus, hogy objektíven viszonyuljon ehhez a háborúhoz, megvan az a lehetősége, hogy ne kelljen pártoskodnia egy-egy incidens kapcsán.

Mivel a magyar közélet képtelen volt felnőni a feladathoz, rákerestem az angol nyelvű forrásokra. Még a mai, rohanó világunkban, ahol mindenkinek a zsebében lapul az internet sem olyan egyszerű ez, mert magyarul is puskáznom kell Zaporizzsját, hát akkor mi lehet ez angolosítva? Hála az égnek a Google kiegészíti, ha csak annyit írok, "zapo". Pro tip!

Az így kapott orwelli trágyahalomból gyémántként emelkedik ki a szélsőjobboldali konteó hívőnek, vagy putyinista szócsőnek egyáltalán nem nevezhető NPR: eredeti szándéka szerint amerikai "közszolgálati" média, de kb. annyira az, mintha a Klubrádiót telenyomnák nemváltó hormonokkal.

atomatom.png

A cikkben nagyon színvonalasan és üdítően pártatlanul, hisztériamentesen elemeznek műholdképeket, közösségi média posztokat és nyilatkozatokat. Aki lusta és igénytelen kattintani, annak itt egy idézet, ami eladta nekem a tartalmat:

Július 22-én az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési szárnya tweetelt egy videót a[z atomerőmű belsejében létesített katonai] tábor elleni nyilvánvaló dróncsapásról.

Hoppá, mi? Szóval ezek szerint nem olyan nagy titok, hogy ki lövi az atomerőművet: az ukránok! Akit érdekelnek a nüanszok, annak a link mögött ott a részletes elemzés. (A russzofil olvasó bontson egy szovjetszkoje igrisztojét, "Z" meg minden, Putyin bölcs és igazságos, igaz Oroszországban azért nem élnék.)

Nem ennyire egyszerű azért a helyzet. Összefoglalva, ha górcső alá tesszük azt a róka fogta csukát, ami a zaporizzsjai atomerőműnél folyik, dióhéjban ez a szituáció:

Az oroszok elfoglalták tavasszal. Azóta orosz katonák tartózkodnak a területén. Az ukránok szerint az oroszok pajzsként használják az erőművet. Emiatt az ukránok csapást mérnek az erőmű területére. Az ukránok azt szeretnék, ha az erőmű demilitarizált terület lenne.

Melyik félnek van igaza? Melyik engedjen? Az ukránok hagyják abba a csapásmérést, vagy az oroszok fogadják el, hogy egy atomerőmű demilitarizált terület? Mindkettőnek és egyiknek sem. Az ukránok nem fogadják el, hogy az oroszok pajzsként használhassanak egy atomerőművet. Az oroszok nem fogadják el, hogy ukrán követelésre elhagyják az erőmű területét. Mindkét fél makacsul ragaszkodik a saját pozíciójához.

A nemzetközi szervezetek (megannyi betűszó), amelyeknek már március óta verniük kellett volna az összes elérhető asztalt, hogy Zaporizzsja valami különleges státuszban legyen felügyelve a háború menetétől függetlenül, megkésve és impotensen hápognak, hogy ööö srácok ezt nem kéne. Ez területileg még mindig egy pici, lokális konfliktus, az ENSZ palota aktatologatói mégsem képesek a világ által rájuk bízott feladat elvégzésére akkor, amikor igazán szükség lenne rá. Nem rohangálnak az erőműben GoProval a fejükön kéksapkások. Enged-e Moszkva nekik? Amennyi sérelmet elkönyveltek az oroszok a független szervezetek részéről február óta, nem annyira magától értetődő, hogy megnyitják a kapukat hip-hop, had streameljen a békefenntartó tik-tok.

Ha végül valami katasztrófa történik, ki lesz a hibás? Kinek kellett volna engednie? Nekünk, magyaroknak, de a világ nagy részének is, széliránytól függően, akkor már lényegtelen lesz. Addig viszont lássunk tisztán!

Tajvan szerepe napjainkig
Tajvan szerepe napjainkig

Az európai embereket valószínűleg nem hozza azonnal lázba a “Tajvan” szó. Messze fekszik tőlünk és sokan nem tekintik jelentős államnak a kis szigetet. Előfordulhat azonban, hogy az orosz-ukrán háború árnyékából, 2022 másik nagy kérdése éppen Tajvan függetlensége lesz. Mindenképpen érdemes figyelni és jobban megvizsgálni az ezekben a pillanatokban játszódó hatalmi harcokat Tajvan térségében.

Elsőre nem is gondolnánk, de Tajvan őslakosai nem kínai törzsek. Tulajdonképpen a malájokkal rokon nép a honos e gyönyörű szigeten, ők az ausztronézek. Valójában a jelenlegi, kiélezett hangulat nem mindig volt jellemző a térségre, ugyanis a feltehetőleg több-tízezer éve Tajvanon megjelent civilizáció sokáig zavartalanul végezte hétköznapi teendőit. Jóllehet először éppen a kínaiakkal került komolyabb érintkezésbe az 1400-as években, ez azonban nem jelentette azt, hogy a Ming-dinasztia beolvasztotta volna a szigetet: Az első alkalommal érkező kínaiak csak apróbb gazdasági, kereskedelmi ügyekkel látogattak a kikötőkbe, tartósabb kolóniát vagy tributárius államot nem tudtak létrehozni. Érdemes kiemelni ennek egyik legfőbb okát, ugyanis a történelem során Kína sokszor rendkívül megosztott volt, s időről-időre belviszályok sújtották a térséget, így a császári udvar figyelme máshová összpontosult.

(forrás: thediplomat.com)

Az európaiak közül elsőként a portugálok és a spanyolok érkeztek Tajvanra. Elnevezése is ez időre datálható, a 16. századi “felfedezése” után az Ilha Formosa nevet kapta – ez magyarul annyit jelent, hogy „szép sziget”. Formosa első, hosszabb ideig tartó gyarmati függősége a 17. századra következett be, ugyanis 1624-ben a hollandok létesítettek támaszpontot Tajvan déli részén, elkezdve ezzel a helyiek bevonását a Holland Kelet-Indiák kereskedelmi hálózatába. Rendkívül felgyorsította a gazdaságot a cukorral és a rizzsel való kereskedés kibontakozása is. A helyi készletek és természeti erőforrások egyébként szintén felkeltették a hollandok érdeklődését, s rövidesen kínai bérmunkásokat fogadtak a tajvani ültetvények aratására. A hollandokat a kínai Qing-dinasztia zavarta el Tajvanról a 17. század végén, s ekkortól egyben egy igen hosszú kínai alárendeltségi státuszba került a sziget. Egészen a 19. század végéig, nevezetesen 1895-ig kell előreugranunk az időben, amikor az első kínai-japán háborút lezáró béke folytán Tajvan ezúttal Japán kézre került. Innentől kezdve a megszállók fokozatosan próbálták a japán kultúrkörbe integrálni a helyieket, ennél fogva az oktatási intézmények is megadott keretek mentén kellett, hogy működjenek. A közel 60 éves “megszállásnak” a második világháború vetett véget: Japán rendkívül fontos stratégiai támaszpontként tekintett Tajvanra, s a második kínai-japán háború során tengeri inváziókat hajtott végre a szigetről. Párhuzamosan a japán csapatokkal, a helyi tajvani lakosok is részt vettek a háború alatt kibontakozó harcokban Kína ellen. 1945-re a japánokat amerikai segítséggel kiszorították Tajvan területéről és voltaképpen a Kínai Köztársaság alá sorolódott be. Ezt követően viszont a véres polgárháborúban végül vesztes félként a szigetre menekülő polgári, nemzeti front, a Kuomintang létesített támaszpontot Tajvanon 1949-re. Csang Kaj-sek és hívei eleinte nem sok jóban reménykedhettek, mivel a Mao által vezetett Kínai Népköztársaság magát az igaz és egyetlen Kínának deklarálta, idő kérdése volt tehát, mikor következik be az anyaország inváziója. A feszült helyzetet az oldotta fel ideiglenesen, hogy az 1950-ben kezdődő koreai háború az USA-t arra sarkallta, hogy lényegesen erősítse meg stratégiai pontjait a Csendes-Óceán partvidékén: Az amerikai kormány gyakorlatilag egy blokádot rendelt el a két kínai állam közötti tengeri részen, ezzel elejét véve egy esetleges kommunista támadásnak. Igazság szerint Tajvan békéjét a mai napig az határozza meg, hogy az Egyesült Államok meddig hajlandó garantálni a szigetország függetlenségét, nyilván a másik oldalról a Kínai Népköztársaság álláspontja ez ügyben egyértelmű, ők az “egy Kína” elvet vallják. Mivel a népi Kína a 20. század második felére nagyhatalommá nőtte ki magát, s az USA hegemóniája csökkenő tendenciát mutat már nagyon régóta. Aggodalomra adhat okot, hogy a jövőben további, igen komoly súrlódásokra lehet számítani Tajvan kapcsán, mivel Kína a mai napig igényt tart a területre. Jól mutatja a két Kína izgalmas helyzetét az is, hogy az ENSZ BT-ben tulajdonképpen tagságot cseréltek: 1971-ben a Kínai Köztársaságot (Tajvant) leváltotta a Kínai Népköztársaság, s lényegében azóta is egyre inkább erősödik az utóbbi állam gazdasági és politikai befolyása az egész világon.

(forrás: globalsecurity.org)

Földrajzi szempontból Tajvan része a Cirkumpacifikus-hegységrendszernek – ehhez egyébként Japán is hozzátartozik. Északi irányból a Kelet-kínai-tenger, keletről a Filippínó-tenger, délről pedig a Dél-kínai-tenger veszi körül. Keleti részein erdős hegyvidékek terülnek el, de gyakoriak a vulkánok is. Az egyébként szubtrópusi éghajlattal rendelkező ország igen gazdag folyókban és tavakban is. Demográfiáját elemezve, fontos megemlíteni, hogy a közel 24 millió lakos mindössze 2%-a mondta magát ausztronéznak a legutóbbi népszámlálás idején, őket a helyi őslakosoknak tekinthetjük. Megközelítőleg 98%-a a népességnek han-kínai származású és a hivatalos nyelv is mandarin, de identitásukat nézve, a lakosok többsége inkább tajvaninak mondja magát mint kínainak. Toronymagasan a két legnépszerűbb vallás a buddhizmus és a taoizmus, de akadnak protestáns keresztények és elvétve akad egyéb, törzsi-tradicionális hitű ember is.

Érdemes szót ejteni Tajvan politikájáról is, ugyanis egészen sajátos, izgalmas a helyi pártok szerveződése. Tulajdonképpen a pán-zöld koalíció a jelenlegi legerősebb szövetség, ők saját magukat progresszíveknek tekintik, s a legtöbb képviselővel rendelkeznek a nemzeti parlamentben. Helyi, önkormányzati szinten viszont a nagy múltú Kuomintang az erősebb, ők az úgynevezett pán-kék koalícióhoz tartoznak. Valójában ez a két oldal határozza meg a közéletet. Nagyon erős többséget élvez a zöld koalíción belül a DPP (Demokratikus Progresszív Párt), ők magukénak tudhatják a legtöbb nemzeti mandátumot, s ideológiailag inkább a baloldalhoz sorolják magukat, ugyanakkor vallják a tajvani nacionalizmus eszméit is, ami gyakorlatilag azt takarja, hogy az ország saját magát Kínától egy különálló, független entitásnak tekinti. A tajvani polgárok többsége is, főként a jelenleg kibontakozó, kellemetlen helyzetben, olyan politikai vezetőket kíván választani, akik határozott módon eltávolodnak Kínától és fenntartják az erős kapcsolatokat az USA-val, illetve a nyugati szövetségesekkel. Utóbbi, angol-szász országhoz nem csupán politikai és diplomáciai érdekek fűzik Tajpejt, hanem a 60-as évektől nagyon komoly gazdasági szerepe is lett a szigetországnak, s egyike lett az ázsiai kistigriseknek. Gazdasági kapcsolatai is egyre erősebbé váltak a nyugati államokkal. Szárnyaló GDP-nek és berobbanó gazdasági sikereknek lehettünk szemtanúi, ugyanis Tajvan robosztus fejlődési ütemével mára a legkorszerűbb technológiai termékeket dobja piacra, ezen kívül nagyon jól képzett és versenyképes munkaerővel és utánpótlással rendelkezik, sok diák Kínában helyezkedik el – egyébkén több tajvani cég is a népi Kínában székel.

(forrás: ft.com)

Tajvan külpolitikáját, s nemzetközi kapcsolatait is fontos közelebbről szemlélnünk. Habár mióta az ENSZ-ben a helyét a Kínai Népköztársaság vette át, majd így jelentősen lecsökkent a mozgástere, az ország mégsem vált teljesen izolálttá a nemzetközi térben. Tagja számos kiemelkedő nemzetközi szervezetnek, köztük a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, az ASEAN-nak, az Ázsiai Fejlesztési Banknak és a WTO-nak is. A helyi vezetés továbbra is arra törekszik, hogy az állam súlya tovább erősödjön a külkapcsolatok tekintetében, mivel úgy vélik, hogy hosszú távon csak így őrizhetik meg az ország függetlenségét.

E felettébb sokszínű, gazdag történelemmel és értékes kultúrával rendelkező ország sorsa újból a nagyhatalmak kezében lehet. Nancy Pelosi látogatását tekintve is elmondhatjuk, hogy mind az USA, mind Kína részéről óvatos tapogatózások vannak annak érdekében, hogy felmérjék egymás jelenlegi igényeit, érdekeit. Sajnálatos módon a viszony az utóbbi pár évben nem javult a két nagyhatalom között, sőt éppen ellenkezőleg: Soha nem látott ellentétek bontakoztak ki, melyek elsimításához a két félnek kompromisszumos engedmények megkötésére lenne szüksége. Egyik égető probléma például a Donald Trump elnöksége alatt megindult kereskedelmi háború. A problémák orvoslására a legjobb módszer a párbeszéd lenne, mivel egy esetleges fegyveres konfliktusnak soha nem látott következményei lennének. Ugyan egyelőre még kicsi a valószínűsége a háborúnak, ugyanakkor Kína egyre inkább tesz olyan lépéseket, melyek már igen erősen súrolják a katonai fenyegetés határát. Joe Biden eddigi regnálása alatt inkább volt passzív szereplő a nemzetközi térben, mint egy céltudatos, határozott elnök, akinek szívügye lenne a Kínával való viszony helyreállítása. Ahhoz, hogy a konstruktív kommunikáció a kínaiak és Washington között végbe menjen, könnyen lehet, hogy meg kell várni a következő, 2024-es amerikai elnökválasztást, s mindenekelőtt Biden leváltását. Egy új elnökkel ugyanis lenne esély arra, hogy egy markánsabb, talpraesett politikus tárgyalhasson Pekinggel. Egyelőre azonban nem tehetünk mást, reménykednünk kell a legjobbakban és a békében.

Ismert, de mégsem ismerjük - mi Tajvan Magyarországhoz képest?
Ismert, de mégsem ismerjük - mi Tajvan Magyarországhoz képest?

tajvan-484380.jpg

 

Az ukrajnai háború, de főleg a 2022 augusztusi kínai hadgyakorlat és Pelosi-látogatás ismét felvetette azt a kérdést, hogy vajon Kína képes lenne-e háborút kirobbantani Tajvan miatt - amely esetleg világháborúvá fajulhatna. Tajvanról ismert, hogy jelentős gazdasági fejlődésen ment keresztül, ahogy a mai nyugati közvélemény talán azt is ismeri, hogy Kína fenyegetést jelent a számára - de milyen adottságokkal rendelkezik Tajvan Magyarországhoz képest?

Földrajzi és éghajlati adottságok

Tajvan területe mintegy 36 ezer négyzetkilométer, vagyis Magyarország területe (93 ezer km2) ennek 2,5-szerese.

Magyarország és Tajvan természeti adottságai igen különbözőek. Amíg Magyarország területének több mint kétharmada alföld, valamivel kevesebb, mint egyharmada dombság és kevesebb, mint öt százaléka középhegység, addig Tajvan esetében a helyzet szinte fordított: a sziget keleten erdővel borított hegység (Csungjang-hegység), nyugaton síkság – előbbi teszi ki az ország mintegy kétharmadát. Tajvan főszigetének legmagasabb csúcsa, a Jáde-hegy (vagy Jüsan-hegy) a maga 3952 méteres magasságával majdnem négyszerese a magyar Kékes-tetőnek (1014 m).

A két ország vízrajza is érthető módon eltérő: Magyarország medence jellegű, míg Tajvan szigetország, előbbi esetében ez azt jelenti, hogy folyóvizeink nagy része külföldről érkezik, míg Tajvan szigetén „végigfolynak” a vizek. Magyarország leghosszabb folyójának, a Dunának az országon belüli szakasza több, mint 400 km – ezzel szemben Tajvan leghosszabb folyója, a Csosuj ennek kevesebb mint fele. Állóvizek tekintetében is hasonló a helyzet, ugyanis Tajvan legnagyobb területű állóvize, a Zsijüetan mindössze nyolc négyzetkilométer területű – ennél a Balaton (594 négyzetkilométer), a Tisza-tó, Velencei-tó és még a Fertő-tó magyarországi területe is nagyobb. Ami közös a két országban, hogy jelentősek a víztározók – Tajvan a tavakat ekként is használja, míg Magyarországon több mesterségesen kialakított víztározó is ismert, például a Tisza-tó.

wikipedia_riyuetan.jpg

A Zsijüetan-tó - Riyuetan (forrás: wikipedia.org)

Magyarország kontinentális éghajlatával szemben – amelyre ugyan hatással van a közeli tengerek mediterrán éghajlata, sőt még valamennyire az óceáni éghajlat is – Tajvan, amelyet átszel a Ráktérítő, szubtrópusi-trópusi éghajlatú, emiatt a hosszú és párás nyarak, valamint az enyhe és száraz telek jellemzőek. Tajvanon jóval magasabb az éves csapadék mennyisége – erre a kelet-ázsiai monszun is hat.

Társadalmi adottságok

Tajvan összlakossága – becslések szerint – 23-24 millió fő, vagyis Magyarország 9,7 milliós lakosságának 2,3-2,5-szöröse. A magasabb lakosságszám kisebb területen magasabb népsűrűséget eredményez, amely összességében a nyugati parton és a főváros, Tajpej közelében– vagyis a sík vidékeken – összpontosul.

tajpej_portfolio.jpg

Tajpej (forrás: portfolio.hu)

A statisztikák alapján etnikailag Tajvan és Magyarország lakossága is homogén (jóllehet Magyarországon az önbevalláson alapuló statisztika és a környezeti megítélés közti különbség torzíthat). Tajvan lakosságának mintegy két százaléka őslakos, a többiek az újkorban érkeztek Kínából, nagyrészt han kínaiak. Az utolsó jelentős bevándorlási hullám 1949-ben volt, amikor a Kínai Köztársaság kormánya Tajvanra menekült. Ennek következtében Kínának majdnem minden területéről érkeztek bevándorlók Tajvanra.

Vallási téren részletes és friss adatok nem állnak rendelkezésünkre, de 2005-ben a tajvani lakosság több, mint 80%-a vallásos volt (2011-ben a magyarországi lakosságnak valamivel több mint felére volt ez jellemző). A legjelentősebb vallások Tajvanon a buddhizmus és a taoizmus. A keresztény felekezetek közül a protestánsoknak nagyobb az arányuk, mint a katolikusoknak.

Tajvan esetében – Magyarországhoz hasonlóan – a teljes termékenységi ráta alacsony, 1 körül mozog (Magyarországon 1,5 körül).

Gazdasági adottságok

A földrajzi adottságok miatt Tajvan mezőgazdasága – Magyarországéval ellentétben – korlátozott, ugyanakkor nyersanyagokban sem kifejezetten gazdag, vagyis Tajvan a látványos fejlődését főleg a rendelkezésre álló munkaerőnek, a beruházási politikának és a rendelkezésre álló (külföldi) tőkének köszönheti. A fejlődést kezdetben erős állami felügyelet tette lehetővé, ma már az állam jóval kevésbé irányít.

Tajvan gazdasága erősen exportorientált, kiemelkednek az elektronikai, a gépipari és az olajipari termékek. Ez persze azt is jelenti, hogy Tajvan függ a külső piacoktól. A 2000-es évek közepétől kezdve a legjelentősebb külkereskedelmi partner fokozatosan a Kínai Népköztársaság lett: ma már közvetlenül kereskednek kínai és tajvani cégek, emellett jelentős a tajvani gyárak száma Kínában (főleg környezetvédelmi okok miatt települtek át, de az olcsó munkaerő is szerepet játszott).

Az exportorientáltság miatt például a 2008-as válság erősen érintette az országot, ugyanakkor a technológia jelentősége miatt a koronavírus-járvány miatti válság során 2020-ban a legnagyobb fejlődést elérő ázsiai ország Tajvan volt, főleg a félvezetőgyártás miatt.

Tajvan mezőgazdasága jóval kevésbé jelentős, mint Magyarországé. A tajvani mezőgazdasági terület az ország területének mindössze 20%-a, emellett vízhiány is sújtja az országot – a csapadék ugyanis sem időben, sem térben nem egyenletesen oszlik el, és éppen a mezőgazdasági területek a szerencsétlenebb sorsúak (Magyarország mezőgazdasági területe az országnak több, mint fele).

Tajvan gazdasága hasonló utat járt be, mint a többi „kistigris”: kezdetben amerikai támogatásra szorult, majd erős állami irányítás mellett gyors fejlődést produkált. Kevésbé kedvező földrajzi adottságok mellett ma az ipar bizonyos ágazatai a húzótényezők.

Ugyan Tajvan és Magyarország gazdasági kapcsolatai nem kifejezetten erősek, az nem mondható, hogy a kapcsolat nem fontos. A Tajvanba irányuló magyar exportot főleg a járművek adják – a negyedik legnagyobb felvásárló ezen a téren -, továbbá a mezőgazdasági termékek (főleg sertéshús, fagyasztott zöldségek és bor).

Tajvan vásárlóerő-paritáson alapuló egy főre jutó GDP-je – az IMF adatai szerint – 68,73 ezer dollár (több mint háromszorosa a kínai adatnak), ez 1,67-szerese a magyar 40,94 ezer dollárnak.

Hadügy

A hadügy kérdése Tajvan számára azért fontos, mert a tenger túloldalán helyezkedik el az a Kína, amely egyrészt soha nem ismerte el Tajvant, másrészt rendszeresen hangoztatja, hogy – bár végső megoldásként tekint erre – kész erőszakkal is megvédeni „Kína egységét”, vagyis kész megtámadni Tajvant. Ez Tajvan számára a tudatos hadseregfejlesztést jelentette – Kínához mérve -, a kérdést pedig még aktuálisabbá tette a 2022 februárjában történt Ukrajna elleni orosz támadás – felmerült ugyanis a kérdés, hogy vajon Kína is megtenne-e egy hasonlót Tajvan kapcsán, ráadásul egy tajvani konfliktust összességében kockázatosabbnak ítélnek minden oldalról, mint egy ukrajnait.

Tajvan – Magyarországhoz hasonlóan – tudatos haderőfejlesztést visz véghez. Magyarország azonban Tajvannal ellentétben általánosan fejleszti a hadsereget és a hadiipart, részben NATO-kötelezettség teljesítése céljából, részben a korábbi évtizedek amortizációja miatt. Széleskörű, átfogó haderőfejlesztési programot hirdetett meg, amely alapvetően az egész közép-kelet-európai régióra jellemző.

Tajvan ezzel szemben egy esetleges kínai támadásra „készül”: a nagy horderejű fejlesztések és a nagy számok, jelentős beruházások, továbbá a nagy volumenű felszerelések (például hadihajók, tankok, repülők) helyett olyan eszközök beszerzését támogatják elsősorban, amely egy esetleges kínai támadás esetén jelentős veszteségeket tudna okozni a jóval nagyobb forrásokkal és eszközökkel rendelkező Kína számára.

Ezek kis méretű, nagy számban beszerezhető és alkalmazható, könnyen elrejthető, nehezen felderíthető rendszerek, például rakétakilövők. Magyarország – és a régióban mondjuk Románia – számára ezzel szemben kiemelten fontos a nagy erejű, fejlett felszerelések rendelkezésre állása (például tankok).

Tajvan emellett a földrajzi viszonyokra is tudatosan épít, belekalkulálja a hadseregfejlesztésbe. Érthető, hiszen hiába fejlett a tajvani haditechnika, hiába kapnak jobb kiképzést, a kínai hadsereg létszáma meghaladja az egymillió főt, míg a tajvanié a százezret sem éri el. A rendelkezésre álló eszközök közt hasonló eltérések mutatkoznak Kína javára – emiatt is érthető a védekezésre készülés és a kisebb rendszerek beszerzése és üzemeltetése.

siouguluan-river-hualien-ta_wikipedia.jpg

Tipikus tajvani táj (forrás: wikipedia.org)

Összességében mindkét ország, Magyarország és Tajvan is tudatos, komplex haderőfejlesztést hajt végre, ugyanakkor Magyarországon ez általános biztonságpolitikai megközelítéssel társul, míg Tajvanban a kínai fenyegetettség az oka. Magyarország emellett NATO-tag – és kötelezettsége a haderőre fordítani bizonyos forrásmennyiséget -, Tajvan ugyanakkor - hivatalosan - jóval kiszolgáltatottabb. Elvileg számíthat amerikai segítségre, de bizonytalan, hogy kockáztatna-e az Egyesült Államok, vagy a földrajzi viszonyokhoz tudna-e alkalmazkodni.

Kapcsolódó cikkünk: Tajvan szerepe napjainkig

Tekintsük át, mi vezetett napjaink konfliktusaihoz Tajvant illetően. Mik a kilátások a jövőre nézve?

(A borítókép forrása: portfolio.hu)

Kakukkok az ellenzék fészkében? Mi van az EU-tagság népszavazás mögött?
Kakukkok az ellenzék fészkében? Mi van az EU-tagság népszavazás mögött?

gyongyosi_ep.png

Igen érdekes fordulatot vett az Európai Unióról -azon belül is a tagságról- szóló diskurzus. A napokban Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt Európa Parlamenti képviselője jelentette be, hogy népszavazást fog kezdeményezni az uniós tagságról, azonban az ellenzék megosztottságára hivatkozva inkább úgy döntött, hogy inkább eláll tervétől. Az MSZP politikusa féltve Magyarország EU-tagságát, a nép kötelező erejű döntésével akarta bebetonozni hazánk helyét az európai integrációban. Olyan jelentősebb baloldali pártok, mint a DK és Momentum, nem támogatták Ujhelyit az ez irányú törekvésében. Úgy gondolják, hogy nem érdemes erről vitázni, a magyarok többsége EU-párti, továbbá „politikai hazardírozásnak” tartják. Az européer baloldaliak tartanak az euroszkepticizmus potenciális előretörésétől, ami előidézhetné a HUXIT-ot, aminek súlyosabb következménye lenne, mint a BREXIT-nek.

Azonban Gyöngyösi Márton, Ujhelyi EP-s kollegája, a Jobbik legújabb pártelnöke nem hallgatott se Cseh Katalinra, se Gelencsér Ferencre, de a DK-ra sem: ő majd kezdeményezni fogja azt, amit az MSZP-s politikus nem mert. A Jobbikos politikus már benyújtotta a kérdését az illetékes szerveknek, amely alapján a választók dönthetnek arról, hogy megkötik-e az Országgyűlés kezét az EU-tagságot illetően. Ha érvényes és eredményes lenne ez a népszavazás és az igenek lennének többségben, akkor a törvényhozás nem támogathatna semmilyen javaslatot, amit a kormány nyújt be és a tagság beszüntetését szorgalmazná. Az, hogy a népszavazási kérdés átmegye a rostán, azt majd az idő eldönti.

Addig is érdemes körbejárni az ellenzék motivációját, logikáját, céljait, illetve a pártok egymáshoz való, jelenlegi viszonyát.

Miért is kéne kezdeményezni egy ilyen jellegű népszavazást? Mi szükség van rá?  Általánosságban elmondható az ellenzékről, hogy integráció-pártiak, míg a Fidesz-KDNP nem annyira. Ők sokkalta elfogadhatóbbnak tartják a Föderális Európa gondolatát, ami végső soron egy Európai Egyesült Államokban végződne, ahol a tagállami szint az eddiginél is alárendeltebb lenne. Ezért szorgalmazzák például az Európai Ügyészségbe való belépést, ezért nézték rossz szemmel a kormány magatartását a szankciós csomagok kapcsán: minden ilyen közös döntés és intézmény az egységesülési folyamatot szolgálja.

klarika.jpg

(kép forrása: facebook)

A kormánypártok ezzel szemben a szuverenista álláspontot képviselik, tehát nem tartják szükségesnek az európai szuperállamot, mint az integráció végcélját. Ők a nemzetek Európája nevezetű koncepció hívei, ahol a tagállami érdekek jobban érvényesülnek a közösségivel szemben. Ebben az „Európában” a folyamatok legfőbb alakítói a társult nemzetek kormányai. Ebből az alapállásból kritizálja igen élesen Orbán Viktor az Európai Uniót. A kormányzati kommunikáció Brüsszelt és az EU-s bürokratákat rendre Soros György csatlós seregeként illusztrálja, a hazai ellenzék ennek a „felforgató erőnek” a kiszolgálója.

Az ellenzék megpróbálja azt a képet felfesteni a Fideszről, hogy euroszkeptikus párt, tehát végső soron kivezetnék Magyarországot az EU-ból. Ezt a szándékot Orbán tusnádfürdői beszédéből vezette le Gyöngyösi Márton. A beszédről szóló elemzésünket itt olvashatják. Az ellenzéki logika és motiváció szorosan összekapcsolódik, mindemellett nagyon összetett. A kormánypárthoz képest balra lévő politikai erők azt a képet szeretnék erősíteni magukról a választók számára, hogy ők Európa-pártiak, Orbán Viktor és a Fidesz nem. Úgy gondolják, hogy az EU-tagság körüli széles társadalmi konszenzusból profitálhatnak, ha az ellenfelüket belekényszerítik egy minden szinten unió ellenes skatulyába. Azt várnák, hogy egy ilyen jellegű kérdéssel megtudnák osztani a kormánypárti szavazókat, ami a Fidesz-tábor eróziójához vezetne.

szijj.jpg

(kép forrása: facebook)

Nagyjából ezt a stratégiát lehetett felfedezni az orosz-ukrán háború kapcsán is az ellenzék részéről. Azzal, hogy Márki-Zay Péter egyértelműen kiállt Ukrajna mögött és szinte minden lehetséges eszközzel támogatta volna észak-keleti szomszédunk önvédelmi törekvéseit, azt akarta elérni, hogy a kormány belekényszerüljön egy egyértelmű orosz-párti álláspontba, vagy . Ezt arra alapozta, hogy a két tábor minden kérdésben rendszerint ellentétes álláspontot képviselnek. A Fidesz tábora megosztott volt ebben a problematikában. Voltak, akik üdvözölték Putyin háborús lépését, nagyon sokan viszont nem. A kormány kivárt és egy harmadikutas politikát választott, amit sok helyen néztek rossz szemmel.

A kommunikáció sikerességét az áprilisi választáson elért eredmények támasztják alá, bár sok rossz pontot szereztek vele külföldön.

Ezek után naivitás azt hinni, hogy a kormánypártok elkövetik azt a hibát, hogy egy ilyen kérdésben egyértelműen a társadalom többségének a véleményével szembe pozícionálná magát. Várhatóan ismét a kivárás taktikáját követnék és valami köztes álláspontot képviselnének. Amennyiben nem sikerülne egy ilyen pozíciót kialakítani, akkor kihasználnák azt a sajátosságát a népszavazásnak, hogy a részvételtől függ az eredményessége és felszólítanák a választóikat, hogy ne menjenek el „a baloldal által megszervezett bohózatra”.

Abból kiindulva, hogy az ellenzék is ennyire megosztott a kérdésben: szinte lehetetlen, hogy meglegyen a kellő mennyiségű szavazat. Egyébként is, ha átmegy az NVI meg az NVB rostáján a kérdés, akkor is 100 000 aláírást össze kell gyűjteni: a Momentum és a DK támogatása nélkül nem valószínű, hogy sikerülne. Ne felejtsük, hogy a hatpárti ellenzék a választási kampány során megpróbált népszavazást kezdeményezni a Fudan Egyetemről és az álláskeresési támogatás kapcsán, kevés sikerrel.

Ez azért baljós ellenzéki szempontból, mert egy olyan időszakban következett be a blamázs, amikor minden okuk megvolt a bizakodásra.

fudan.jpg

Az MSZP háromszor nyert választást az SZDSZ-szel az oldalán, azonban 2010 után megcsappant a támogatottsága, illetve több másik baloldali párt megjelenésével teret vesztett. Mára az ellenzék sereghajtóihoz sorolható be, nem ők alakítják a baloldal politikai irányvonalát. A választás után az összefogás szétszéledt, meggyengült a kötőerő. A baloldali útkeresésben a farkastörvények uralkodnak, mindenki azt csinál, amit jónak lát. A kisebb pártok a túlélésért és a relevanciáért küzdenek, az összefogás fenntartása jelent nekik biztos parlamenti helyeket. Ujhelyi István feltehetőleg az EP-s mandátumát is félti, 2024-ben pedig jó eséllyel el is vesztheti, mivel az MSZP egyedül nem valószínű, hogy elérné azt a szavazatarányt, amivel delegálhatna akár egy képviselőt is Brüsszelbe.

Az ellenzéki nagyobb pártok, mint például a Momentum, a DK és az idevágyó Jobbik inkább külön utakon járna. Mindegyik szeretne kiemelkedni, zászlóshajóvá válni a Fidesz elleni küzdelemben. Azt várják, hogy újra kialakulhatna egy kétblokkrendszer, de ehhez értelemszerűen túl sokan vannak, ezt fontosabb ellenzéki politikusok már ki is fejtették. Ebben a folyamatban senki sem szeretne betagozódó fél lenni, hanem az, aki mögé betagozódnak a többiek.

A DK és a Momentum reakciójából ítélve megállapítható, hogy a balliberális ellenzék élén ők vannak, megkerülhetetlenek. Azonban Gyöngyösi Márton másképp gondolta, nem érdekelte különösebben az ellenérvek hada. Az ő szerepét, az önmagáról és pártjáról alkotott képet ebben a cikkben elemeztük, így ezt most csak nagyon röviden tesszük meg. Gyöngyösi szeretné a Jobbikot leválasztani a baloldali ellenzékről, külön utat akar kitaposni pártja számára. Az eddigi megnyilvánulásai alapján kijelenthető, hogy ő a Jobbikot a legeurópaibb jobboldali pártként akarja újra pozicionálni a magyar pártpalettán. Nemkülönben képviselőként szorgalmazta az EP hatáskörének kibővítését nemrég, elkötelezett az európai integráció irányában. Az egy másik kérdés, hogy ez az européer jobboldali szavazók utáni vadászat hoz-e jelentősebb zsákmányt a konyhára. Azonban egyértelműen feltérképezhető az ellenzékkel kapcsolatos relációja a Gyöngyösi-féle Jobbiknak: nem különösebben izgatja, mit gondolnak erről a kérdésről, továbbá önálló, a gyökerekhez visszatérő, jobboldali fordulatot kívánnak venni.

huxit.jpg

A népszavazást kezdeményező pártok egy alkotmányjogi kérdést tennének fel identitáspolitikai burokban. Az Országgyűlés egy olyan szerv, ami a népszuverenitás letéteményese, a népakaratra hivatkozva dönt. Fontos kérdés a parlamenti szupremácia érvényesülése, megléte: ez azt jelenti, hogy a szóban forgó törvényhozó szerv bármilyen kérdésben dönthet-e. Amennyiben ez érvényesül és erre hivatkoznak majd az érintett szervek, amikor megvizsgálják a benyújtott kérdést, akkor a népszavazásból nem lesz semmi, ez a valószínűbb forgatókönyv. Amennyiben valami csoda folytán mégis elfogadják és kiírásra kerül a referendum, akkor a kilépésről vagy a bennmaradásról szóló vitává próbálnák átalakítani az alapvető kérdést, hogy a parlament dönthetne-e ilyen kérdésben. Ha a Fidesz beleállna ebbe a népszavazásba, akkor az Országgyűlés jogkörét védendő kénytelen lenne szembenézni a HUXIT vádjával, ez akár veszélyes is lehetne, de mint fentebb már kifejtésre került: akár érdektelenségbe is fullaszthatnák az egészet.

Ha a Fidesz ragaszkodna hozzá, hogy a Parlament dönthessen erről, akkor a szájukba adnák, hogy csak azért teszik, mert ki akarják léptetni Magyarországot az EU-ból.

Az egész ellenzéki magatartás olyan, mintha egy madárfészek életét kísérnénk figyelemmel. A DK és a Momentum felismerve, hogy csak igen korlátozottan áll rendelkezésre táplálék, elkezdtek kakukként viselkedni, mivel úgy gondolják ennyi fiókát (pártot) nem lehet felnevelni. Az MSZP alultáplált madárkája megpróbált hangosabban csivitelni, amit a nagyobbak elnyomtak. (Most tekintsünk el attól, hogy a kakukkok hamarabb kelnek ki a tojásból, mint társaik és ezzel az előnnyel képesek arra, hogy kitaszítsák a fészekből a többieket.) A Jobbik viszont ennél „öntudatosabb madárka”: ő még képes arra, hogy hallassa a hangját, kicsit más hangot is üt meg a többiekhez képest.

Ebben a hasonlatban a Fidesz szolgáltatja a várhatóan nem kevés csalódott kormánypárti szavazót, erre pályáznak a "kakukkhangú" és "nem kakukkhangú fiókák". Gyöngyösi Márton azt várja, hogy a másfajta frekvenciával majd több eleséghez/szavazóhoz jut az Európa-párti jobboldali szavazók megnyerésével. Azért kezdeményezi ezt a megosztásra képes népszavazást, mert ettől várja a térnyerést. Azonban, hogy sikerül-e az ellenzéknek „rászednie” a Fideszt és több szavazót kicsikarni belőle, azt majd az idő eldönti.

fecskefeszek.jpg

(kép forrása: budapestkornyeke.hu)

Összefoglalva az ellenzék népszavazás körüli magatartását, kiválóan megmutatkozik, hogy ki milyen helyzetben van, ki merre halad. Az MSZP megpróbált valamit napirendre tűzni, újra releváns szereplővé avanzsálódni, erősíteni az ellenzék egységét. Ezt azonban a külön utakat járó, a dominanciáért küzdő pártok a „féltjük az EU-tagságot” címszóval lehurrogták, ők a saját szempontjuk szerint döntöttek. A Jobbik az új identitásából egy részt bemutatva mégis megpróbálja megvalósítani a népszavazást, de végső soron ez is inkább van a Fidesz kezében, mintsem az ellenzékében. A kormánypárt nem biztos, hogy beleszaladna egy ilyen potenciális pofonba, feltehetőleg eredményesen ki tudna maradni ebből a vitából.

Utolsó szempontként megpróbáljuk kikövetkeztetni a Mi Hazánk lehetséges magatartását az esetleges népszavazás kapcsán. A radikálisok az egyedüli ténylegesen euroszkeptikus, teljesen szuverenista álláspontot képviselő párt. Az ő EU-képük sokkal szélsőségesebb, mint a Fideszé, összeesküvésekkel van teletűzdelve. Ők csak profitálni tudnának abból, ha a társadalom kisebbik, az euroszkeptikusság skáláján különböző mértékben, de rajtalevő szavazók felé tudnának szólni. Az ellenzéknek és a Fidesznek ezzel is számolnia kell, amikor kialakítják az álláspontjukat. A Mi Hazánknak a Fidesszel ellentétben nem kellene belső törésvonalakkal számolnia, ők biztosan nem kötnék meg az Országgyűlés kezét. Nem idegen a radikális jobboldaliaktól az EU-tagságról szóló második népszavazás gondolata, nagy eséllyel terelnék ebbe az irányba a kérdést. Bár nagy eséllyel nem tudnák „megnyerni” a népszavazást, attól még komoly eredményeket is eltudnának érni.

Az utolsó töltényig! - Pszichológiai okok az orosz-ukrán háború folytatása mögött
Az utolsó töltényig! - Pszichológiai okok az orosz-ukrán háború folytatása mögött

b_orosztankok2.jpg

Oroszország 2022. február 24-én támadta meg Ukrajnát; a háború már majdnem fél éve tart. Mostanra mindkét fél belefáradt, rengeteg embert veszítettek el, a harc azonban továbbra is folytatódik. A történelem során rengeteg helyzetben azt láttuk, hogy a szembenálló hatalmak a végsőkig küzdöttek, nem adták fel, még akkor sem, ha látták, hogy nincs sok esélyük.

Felmerül a kérdés: nem érné meg hamarabb abbahagyni?

Mégis mi vezeti őket arra, hogy tovább folytassák a kilátástalannak tűnő helyzetekben is? Jelen cikkben ezt a témát járjuk körül.

Mint annyi társadalmi problémára, erre is a szociálpszichológia tud nekünk választ adni.

És mi is ez a probléma? Ha két szóban meg akarjuk fogalmazni: társadalmi csapda.

Ez pedig a társadalmi dilemmából indul ki, ami a nem zéró összegű játszmákra jellemző.

Először is: mi az a zéró és mi az a nem zéró összegű játszma? Előbbinél az egyik fél csak akkor nyerhet, ha a másik veszít. Például valaki csak úgy szerezhet pénzt, ha azt a másik elveszíti. De rengeteg ilyen jellegű játék van, ahol csak egy nyertes és egy vesztes lehet a játék végére, legyen szó akár a sakkról, akár a malomjátékról. Nem zéró összegű játszma esetén a felek nem csak egymás kárára növelhetik nyereségüket, hanem összefogással valamilyen külső forrásból is hozzájuthatnak. Ennek klasszikus példája a fogolydilemma: két embert bankrablással gyanúsítanak, azonban letartóztatásukhoz nincs elég bizonyíték: ki akarnak csikarni egyikőjüktől egy beismerő vallomást. Külön-külön behívatva őket egy helyzetet vázolnak fel nekik, a döntést pedig nem beszélhetik meg egymással. Első lehetőségük, hogy vallanak, társuk pedig tagad: ekkor szabadon bocsátják a behívottat, társa viszont 10 év börtönbüntetést kap. Ha tagadnak, társuk viszont bevallja, akkor a behívott kap 10 év büntetést, társát pedig szabadlábra helyezik. Harmadik esetben mindketten vallanak: ekkor 5-5 évet kapnak. Utolsó lehetőségként pedig mindkettőjük tagad: ezért egyikük sem kap büntetést, de a bíró megígéri, hogy rájuk sóz 1-1 évet valamilyen kisebb bűnügy miatt. A behívottnak első látásra az a legkedvezőbb, ha vall: szabadlábra helyezik. De mi történik akkor, ha társa is csak magára gondol, és ő is vall? Ekkor 5-5 évet kapnak. Ennél pedig sokkal jobb az, ha mindketten tagadnak, és csak valamilyen kisebb ügy miatt kapnak 1-1 évet. Ehhez együttműködés szükséges (ez ebben az esetben csak azt jelenti, hogy ugyanazt csinálják, mert megbeszélni nem tudják), így maximum csak 1 évet kell ülniük, ami sokkal jobb az 5 évnél.

page_8.jpg

Azonban nem mindig jönnek rá az emberek, hogy együttműködésre lenne szükség, ekkor alakul ki a társadalmi dilemma: ha a felek versengenek, és önérdekük érvényesítésére törekszenek, sokkal rosszabbul járnak, mintha érdekeik egyeztetését választották volna. Ebből alakul ki a társadalmi csapda akkor, ha az együttműködés helyetti versengés automatizálódik.

A társadalmi csapda egyik típusa a „szaladok a pénzem után”.

Ezt legkönnyebben az „eladok egy dollárt” játékkal tudjuk megérteni. A játékban elárvereznek egy dollárt, a két játékos licitálhat rá úgy, hogy 25 centenként emelik a tétet. Az nyeri el a dollárt, aki a legnagyobb licitet teszi, viszont a végén mindkettőjüknek be kell fizetni a legutolsó ajánlatot, amit az egydollárosért tettek. Hogy alakul a játék? Péter először 25 centet ajánl a dollárért, Dávid emeli a tétet, 50 centet ígér. Péter ekkor elgondolkodik: befizeti első licitjét vagy még 25 centet ajánl? Utóbbi éri meg jobban a nyeremény miatt, így is tesz. Dávidnak is ugyanez a dilemmája: befizet 50 centet vagy még emeli a tétet? A licitelések során mindig ennek alapján döntenek a felek, általában úgy, hogy tovább licitálnak, hisz az jobban megéri. Amikor ezzel kísérleteznek a pszichológusok, rá kell jönniük, hogy a játékosok nem nagyon tudnak megállni 5-6 dollár alatt, pedig az már a nyertesnek is veszteséges. De miért is?

Nem akarják, hogy kárba vesszen a sok áldozatuk, továbbra is versenyeznek a másikkal. Ennyi centet beleöltek már ebbe a játékba, és akkor még azt az egy dollárt se nyerjék el?

Ezt semmiképp sem akarják, pedig egy idő után sokkal jobb lenne, ha valamelyikük már feladta volna.

Ugyanez a forgatókönyv játszódik le a háborúknál is. Először is lássuk Montecuccoli híres mondását: „A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz”. A fegyverkezés sosem volt egy olcsó mulatság, mindenkinek rengeteg pénzébe kerül. A hosszú háborúk fenntartásához újra és újra kell a pénz, emellett pedig egyre több emberéletet is követel. De ha az orosz-ukrán háború példájánál maradunk, még más tényezők is árnyalják a képet. Oroszország félti a nagyhatalmi tekintélyét is, semmiképp sem vetne rá jó fényt, ha egy kisebb ország győzedelmeskedne felette. Félő, hogy egyre jobban terjeszkedne a Nyugat (Európai Unió és NATO), egyre inkább csökkentve az oroszok befolyását a térségben. Putyin is meggyengülne: nem lenne ekkora támogatás mögötte egy ilyen nagy megaláztatás után.  Ukrajna pedig már csak azért sem szeretné feladni magát, mert félti a területi integritását, ráadásul le kellene mondania az EU- és NATO-tagságról is. Természetesen azért támogatják az USA-ból, valamint ennyi EU-s országból is őket, mert nekik sem lenne jó, ha az oroszok alakítanák az ukrán nemzet sorsát.

636128_626265_volodimir_putin.jpg

Kép forrása: mandiner.hu

Egyszóval rengeteg áldozat kárba veszne ennyi idő után már azzal, ha valamelyikük kiszállna. De lehet, hogy még így is jobban járnának a feladással, hisz ez már határozottan mindkettőjüknek veszteséges. Az erről szóló végső döntés már nem lesz könnyebb, ellenben egyre feszítőbbé fog válni.

Vajon az orosz-ukrán háborút a „szaladok a pénzem után” jelensége még meddig fogja befolyásolni? A két nemzet meddig képes elmenni „csak” azért, hogy ne veszítsen?

„Kéne egy a Tiszát a Dunával öszve kaptsoló ujj hajókázható Tsatorna” – a Duna-Tisza-csatorna története
„Kéne egy a Tiszát a Dunával öszve kaptsoló ujj hajókázható Tsatorna” – a Duna-Tisza-csatorna története

2_3.jpg

„Kéne egy a Tiszát a Dunával öszve kaptsoló ujj hajókázható Tsatorna” – ezen szavakkal fordult 1715-ben a bécsi udvarhoz Szolnok parancsnoka, Dillherr báró. Katonai és polgári hatóságok is támogatták a megvalósítást, ugyanakkor csak a második világháború után kezdték el építeni. A csatorna mindmáig nem készült el teljesen, ugyanakkor a 2010-es választási kampányban is téma volt.

A Duna-Tisza-csatorna első tervei

Először Dillherr báró, Szolnok parancsnoka vetette fel a Pestet Szolnokkal összekötő csatornát. Mind a katonai, mind a polgári közigazgatás támogatta az ötletét, hiszen az Erdélyből Magyarországra érkező áruforgalom hatékonyabb és olcsóbb lebonyolítása és a kereskedelem felvirágoztatása mellett a katonák átvonulását is megkönnyítette volna. Az 1723-as országgyűlés törvényei konkrét lépéseket tettek a vízi utak fejlesztésére, és III. Károly külföldi mérnökökkel két csatornát – mégpedig egy Vác-Szolnok- és egy Kalocsa-Zombor-csatornát – is terveztetett, ugyanakkor ahhoz, hogy megvalósulhasson, a magyar rendek adóztatására lett volna szükség. Ezen anyagi problémák tükrében különös az Udvari Kamara megbízásából készült, Mikoviny Sámuel nevéhez fűződő terv (1744), amely a Duna-Tisza-csatornát meghosszabbította volna a Balaton és a Dráva irányába.

6971.jpgA Duna-Tisza-csatorna megépült szakasza Dunaharasztinál (forrás: lhp.hu)

Dunaharaszti mint kiindulópont

A ma ismert, befejezetlen 22 km hosszú ún. Duna-Tisza-csatorna kiindulópontja Dunaharaszti.

Ez a település ötletként már a XVIII. században felmerült, ugyanis II. Lipót több tervet is készíttetett a század végén, amelyek közül a Helytartótanács vizsgálata a Dunaharaszti-Kecskemét-Csongrád vonalat tartotta a leggazdaságosabbnak. Ugyanakkor ez nem tekinthető közvetlen előzménynek, hiszen ez sem valósult meg, sorsa ismeretlen.

A legmagyarabb Habsburg szerepe

Meglepő lenne, ha a tervezett Duna-Tisza-csatorna történetében ne jelenne meg József nádor, a reformer szemléletű Habsburg főherceg. József nádor személyében magas rangú pártfogóra talált az ügy: 1803-ban egy felterjesztést bocsátott a király elé (valószínűleg tévesen ezt Podmaniczky Józsefhez kötik), ugyanakkor több bizottsági felmérést és több beadványt végül az uralkodó 1826-os állásfoglalása zárt: pénzhiány.

2_1.jpgA csatorna ősszel (forrás: https://dunaharaszti.hu/galeria/duna-tisza-csatorna)

Egy nemzeti ügy

A Duna-Tisza-csatorna természetesen a reformkorban is napirendre került. A hajózást és a vízszabályozást is felkaroló Széchenyi István a Lánchíd támogatóját, Sina György bankárt nyerte meg. Beszédes József ötletét támogatták, aki Pest-Csongrád/Szeged közti, mélybevágású csatornát tervezett – ez azt jelenti, hogy átvágják a víz útjába kerülő magaslatokat, és így vezetik a magasabban fekvő Duna vizét a Tiszába (a másik típus a magasvezetésű, amely a felszínen vezeti a vizet). Ez az elgondolás lehetőséget adott volna a vízenergia felhasználására és a belvizes területek vízmentesítésére és öntözésére; ugyanakkor hajózás és kereskedelem szempontjából nem ez lett volna a legelőnyösebb (északnyugat-délkelet iránya miatt). Beszédes komplex tervvel rendelkezett: egy Kolozsvárt Graz-al összekötő nagy csatornarendszerről álmodott – ennek része lett volna a Pest-Csongrád-csatorna is –, de központi fekvése miatt a Duna-Tisza-csatornát kezdte volna építtetni. A Pest-Szeged összekötést kiegészítette volna egy Bölcske-Csongrád-csatorna is.

Széchenyi és köre végül 1839-ben megalapították a Duna-Tiszai Csatorna Társaságot, amelynek a tevékenységét 1840-ben törvény biztosította. Széchenyi a Lánchíd tervezőjét, William Clarkot bízta meg azzal, hogy mérje fel a terepet, egyáltalán megvalósítható-e a terv. Clark a szükséges eszközöket a Lánchíd építési munkálataitól vette kölcsön, mivel azonban azok őrzés nélkül maradtak, elvesztek. A csatornatársaság egyébként is felbomlóban volt, ráadásul továbbra is viták folytak az érintett területekről.

A csatornaügyek európai fellendülése

Ahhoz, hogy 1849 után a csatornaügy ismét felszínre kerülhessen, a kiegyezésig kellett várni. Ez érthető, hiszen mind a beruházás, mind a mögötte álló ügyek (folyószabályozás, kereskedelem, hajózás) nagyfokú politikai stabilitást igényeltek. Mikó Imre földművelésügyi miniszter már 1868-ban felterjesztett egy javaslatot – Pest-Kecskemét-Csongrád-csatorna –, ugyanakkor a közlekedésre szánt pénzt a vasútépítés felemésztette.

A XIX. század végén egész Európában megnőtt az igény az olcsó szállításra, ez pedig fellendítette a csatornák építését.

Magyarország sem maradhatott ki: a Kereskedelemügyi és a Fölművelésügyi Minisztérium is foglalkozott a témával, ugyanakkor a kereskedelmi tárca a csongrádi, míg a földművelési a szolnoki torkolat mellett kardoskodott.

duna-tisza-csatorna_wikipedia.JPG(forrás: wikipedia.org)

Egy új szempont – az öntözés

Ugyan 1918-19-ben és a Horthy-korszak elején is napirenden volt a csatorna ügye, végül csak a gazdasági válság után kezdtek vele foglalkozni. Ekkor már a talajvíz és az öntözés is megjelentek szempontként: 1929-ben talajvízszint-mérő kúthálózat-építési programot indítottak, emellett létrehozták a ’30-as években az Országos Öntözésügyi Hivatalt. Elkezdték az öntözési rendszert, vagyis a csatornahálózatot kiépíteni és a gazdálkodók számára igyekeztek olcsón biztosítani az öntözővizet. A Hivatal első elnöke Kállay Miklós, későbbi miniszterelnök lett. Bár 1933-ban Gömbös Gyula kijelentette, hogy maga a Duna-Tisza-csatorna nem időszerű (ugyanakkor fontosnak nevezte).

1943-ban törvényjavaslat készült a vízi munkálatokról, amely külön szakaszban tárgyalta a Duna-Tisza-csatornát. Indoklásként a hasonló, német építkezésekre hivatkozik. Az öntözés és a gazdálkodás szempontja egyben társadalompolitikai vonatkozásokat is tartalmazott, hiszen elősegítette a falvak fejlődését. A megvalósítandó csatorna épülését végül a háború akadályozta meg.

A csatorna megépül?

A háború lezárása után ismét napirendre került a csatorna ügye. 1715 óta majdnem harminc jelentősebb terv előzte meg a végül 1948-ban elkezdődő munkálatokat. A csatorna tervezett nyomvonala Budapest-Dunaharaszti-Kecskemét-Újkécske-vonal, és kifejezetten részletes terveket dolgoztak ki: tartalmazta az üzemeltetés költségeit (energiaigény), a kapcsolódó, szükséges elemek kivitelezési tervét.

Az elgondolás szerint 1955-re nyitották volna meg a csatornát, ugyanakkor a költségek miatt csak 22,5 km épült meg (Budapest/Dunaharaszti-Sári).

Az 1970-es években ismét felmerült a kérdés, de kivitelezésig már nem jutottak.

A 2010-es országgyűlési választáson a Jobbik és az MSZP is felvetette a folytatást, ugyanakkor előbbi a kereskedelem, míg utóbbi az öntözés céljából. Mindössze programszinten volt jelen, de költségekkel nem foglalkoztak, illetve szakmai körökben jelenleg nincs aktualitása a csatornának (abban egyetértés van, hogy költséges lenne).

origo-dunatisza.jpg

A Duna-Tisza-csatorna elkészült és tervezett szakaszai (forrás: Háromszáz éves álmot kerget a Jobbik és az MSZP (origo.hu))

A csatorna értékelése

Ugyan az 1946-47-es tervek részletesen tartalmazták a hajózási kritériumok kiépítését, jelen állapotban erre érdemlegesen nem használható. Kiemelt szerepe van ugyanakkor a belvíz elvezetésében és az öntözésben – ráadásul alapvetően kevésbé csapadékos területen helyezkedik el. Használják emellett horgászatra és tisztított szennyvíz elvezetésére – előfordul, hogy nem kellően tiszta víz kerül bele. Az 1970-es évekig fürdésre is lehetett használni, ezt azonban járványveszélyre hivatkozva megtiltották.

Újabban felmerülő kritika a vízgazdálkodással kapcsolatban az, hogy a csatornás-víztározós rendszer nem elég hatékony, sőt akár romboló hatású, hiszen a talajvíz elvezetésével kiszárítja a földet. Szakmai konszenzus azonban ezzel kapcsolatban nincs.

Érdekességek a csatornával kapcsolatban

Több különböző terv és érdekes tény övezi a csatorna történetét. Mikoviny Sámuel terve fent olvasható, nagyjából vele egy időben, a XVIII. század közepén francia mérnökök egy terve Pestet a Sajóval kötötte volna össze – ezen terv központi megbízásból jött létre, eredetileg a Duna-Tisza összekötése céljából.

A reformkorban a csatorna nagy ellenfele a vasút volt. Megjelentek egyrészt az érdekképviseletek is, de Sina György is vasúti terveinek rendelte alá a támogatást: abban az esetben hajlandó támogatni a csatornát, ha a Duna jobb oldalán épül fel a vasút (ez volt az általa preferált) szemben a balparti (Pest-Szeged) szakasszal.

1918-19-ben is foglalkoztak a csatornával, egy építőbizottságot is létrehoztak miatta. Ennek vezetője Gerster Béla mérnök volt, aki az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő Panama-csatorna végleges nyomvonalának a megállapítója.

A csatorna építésének kezdetén maga Tildy Zoltán is jelen volt, az első „ünnepélyes” kapavágást is ő végezte el.

 (Borítókép forrása: https://dunaharaszti.hu/galeria/duna-tisza-csatorna)

Az aszályos időre való tekintettel cikksorozatban foglalkozunk Magyarország vízgazdálkodásának történetével.

Eger titkai
Eger titkai

eger.jpg

Bár külföld is gyönyörű, nem feltétlenül kell annyit utazni azért, hogy káprázatos helyeket láthassunk. Hazánk is számtalan szépséget, érdekességet, különlegességet rejt magában, erre egy kitűnő példa a Mátra-Bükk térségben elhelyezkedő Eger. Eger történelméről hosszú sorokat lehetne írni, ahogy Tinódi Lantos Sebestyén vagy Gárdonyi Géza is megtette (irodalommal fűszerezve). Egert (latin nevén: Agria) Dobó István tette igazán híressé – a várkapitány emberei segítségével 1552-ben sikeresen megvédte az egri várat a törökökkel szemben. (Habár már 1596-ban sikeresen elfoglalták az oszmánok azt.)

Ha Egerben járunk számos látványosság közül választhatunk, de kezdjük az egri várral!

eger-var-kiallitas-dobo-istvan-muzeum-kirandulas9-csodalatosmagyarorszag.jpg

A vár Eger belvárosától öt perc sétára található. Ahogy belépünk, nem csupán várfalak tárulnak a szemünk elé: ott vannak a Kazamaták, melyek a föld alatt rejtőznek: leginkább olyan köveket – az átlagember szemében tűnik csak köveknek – láthatunk ott, amik korábbi építmények maradványai. Találhatunk még maketteket arról, hogy mikor, hogy nézett ki a vár, valamint arról is, hogy milyen tervek voltak az átépítéséről, amelyek végül nem valósultak meg. Ezen kívül bemutatják a magyar és az oszmán hadseregek jellemzőit is, a harcosoktól kezdve a fegyverekig, ágyúkig.

Láthatjuk még a Fegyvermustra kiállítást is, ahol fegyverek rengetege tárul a szemünk elé. Egy érdekes felvételen még azt is bemutatják különböző anyagokon, hogy melyik lőfegyver mennyire volt hatásos. Egy másik kiállításon az egri vár történetét is bemutatják, Szent István korától egészen a Rákóczi-szabadságharcig. Ezen kívül még ott van a romkert Gárdonyi sírjával, a börtönkiállítás, a Hősök terme - középen Dobó István síremlékével -, a néprajzi kiállítás (Magyar minta – Holló Valéria) és a Múlt-kirakó, ami a Heves megye területéről előkerült régészeti leleteket mutatja be az kőkortól a honfoglalásig. És persze rengeteg helyen gyönyörködhetünk a kilátásban a romkerttől kezdve a Dobó bástyáig.

A várban lévő kiállításoknak nagy előnye, hogy interaktívak: van lehetőség a játékra, rövidfilmek megtekintésére a vár történetéről (még egy Dobó esküjéről szóló filmrészletet is megnézhetünk), és egy nagy kirakóst is találhatunk itt.

A váron kívül is vannak kiállítások: Gárdonyi Géza Emlékház, Ziffer Sándor Galéria, vagy a Valide Szultána Fürdőrom. Természetesen mindezt nem lehet bejárni egy nap alatt, de mindegyiket érdemes megnézni ha időnk engedi.

Eger másik nagy különlegessége a minaret.

A minaret a muszlim mecsethez vagy dzsámihoz épített keskeny torony. A törököket a müezzin naponta ötször innen invitálta imára.

293836811_1056447798337591_1073407594025096395_n.jpg

Az egri minaret erkélyére 98 lépcső vezet fel, ezt azonban csak azoknak ajánlom, akik se nem tériszonyosak, se nem klausztrofóbiások. Nagyon szűk az épület, épphogy csak elfér egy ember. Az erkélyen is ennyi hely van a korlát és a fal között, és ott még a magasság is ijesztő lehet. Mindazonáltal, egy felejthetetlen élmény annak, aki felmerészkedik. Egyrészt azért, mert megismerhetjük, hogy a török uralom alatt a müezzin Egerben honnan vezette az imákat; másrészt azért, mert a város gyönyörű látványa tárul a szemünk elé.

A minaret mellett helyezkedik el a Kopcsik Marcipánia, mely Kopcsik Lajos Oscar-díjas, Venesz-díjas, Guinness-rekorder, világ- és olimpiai bajnok cukrász mester (és tanítványai) alkotásait mutatja be. Ezek mind cukormasszából és marcipánból készültek, de megdöbbentően élethűek: legyen szó akár a kalocsai hímzéses párnáról vagy a káprázatos barokk szobáról.

Érdemes pár szót ejteni a Város a város alatt kiállításról is. Bár először ijesztőnek hangozhat a standard túrára szóló 3500 Ft-os jegy, viszont a tárlatvezetés miatt megéri: az ott található érdekességekről igazán élvezhetően beszélnek. Ráadásul gyerekekre is szabták a programot: második része egy Vissza a jövőbe-szerű időutazásról szól.

A kiállítás az Eger alatti pincerendszert mutatja be – sejthető, hogy a borkészítésről is sokat hallhatunk itt.

Érdemes észben tartani, hogy pincerendszer révén még nyáron is nagyon hűvös van: egy hosszú nadrág és egy zárt cipő éppen megfelelő ruházat.

A Csillagvizsgáló és a Tudományos Élményközpont az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem felső emeletein helyezkedik el.

Legfelül láthatjuk a Camera Obscurát, ami világszinten is ritkaságnak számít. Ez nem más, mint egy periszkóp: Eger látképe egy fehér asztalra vetül, segítségével mindent láthatunk, ami Egerben épp történik.

A Panoráma teraszról Egerre tekinthetünk; ha valaki nem merészkedik fel az egri minaret erkélyére, innen is hasonlóan szép kilátásban gyönyörködhet. (Az Eger Eye óriáskereket se hagyjuk ki, ha nem tudunk betelni a látvánnyal!) Ezen kívül még érdekes csillagászati kiállításokat is láthatunk ott. Ez szintén gyerekekre szabott program, akik láthatóan élvezik is az élményközpontot. 

292865824_461575572003016_5367602422951500474_n.jpg

Egy meleg napon érdemes ellátogatni az egri strandra is, és a vele egybekötött Török Fürdőt is megtekinthetjük. A strandon többnyire termálvizekben fürödhetünk, de ezen kívül vannak gyerekmedencék, csúszdák, és élménymedence is. Nagyon érdekes élményt nyújt az egyik medence a strandon, ami török hangulatot idéz. Csak lábszár középig ér a víz, falai régiesek, a medence virágokkal van körbeépítve.

A bort kedvelők a Szépasszony-völgyet is élvezni fogják: rengeteg pince borát lehet megkóstolni.

Nagyon különleges a Sike Pincészet Szilas bora.

Sike Tamás borát a nemrég elhunyt Csollány Szilveszterről (magyar olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász) nevezte el. A Szilas bort a tornász kedvenceiből háziasították össze, tehát nem csak azért különleges, mert az ő nevével fémjelzett, hanem az íze miatt is.

Aki Egert alaposan meg akarja ismerni, annak szüksége van pár napra, hisz annyi érdekesség és különlegesség található itt, hogy arra pár óra biztosan nem elég. Egyszer mindenkinek érdemes meglátogatni ezt a várost!

süti beállítások módosítása