Reaktor

A Nobel-díjak olyan nemzetközi elismerést jelentenek, melyek megkérdőjelezhetetlenné teszik az adott szakember tudását, elhivatottságát és munkájának jelentőségét. A Stockholm Hangversenyteremben 2023. decemberében 10-én  megtartott díjátadó Magyarország számára kiemelt jelentőségű volt, ugyanis Karikó Katalin a Fiziológiai és Orvostudományi Nobel-díjat, míg Krausz Ferenc a Fizikai Nobel-díjat vehette át. A világ legrangosabb elismerését elnyerő kutatók olyan példát mutatnak az újabb generációk számára, melynek köszönhetően lehet, hogy éppen a jövő tudósai és kutatói köteleződnek el a tudományos pálya mellett. A Nobel-díjat az emberek gyakran azonosítják a reáltudományokban elért sikerekért járó elismeréssel, azonban a kémiai, a fizikai, a fiziológiai és orvostudományi, illetve a közgazdasági Nobel-díjak mellett létezik Nobel-békedíj és Irodalmi Nobel-díj is. Írásommal célom utóbbinak rövid bemutatása.

Kép forrása: Magyar Versmondók Egyesülete

A Nobel Alapítványt Dr. Alfred Bernhard Nobel 1895. november 27-én kelt végrendelete hozta létre, mellyel a tudós célja volt évente azok díjazása, akik a „legnagyobb szolgálatot tették az emberiségnek.” Végrendeletében rendelte el, hogy a díjak odaítéléséről a Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntsön, ezen rendelkezés alól pedig egyedül a Nobel-békedíj képez kivételt, amelynek esetében a norvég parlement tagjai alkotta bizottság választja meg a díjazottat. Az első Nobel-díjak átadására 1901-ben került sor, ezt követően pedig szinte minden év decemberében Stockholmra szegeződik a világ szeme. Dr. Alfred Bernhard Nobel végrendeletében a következőt írta: „Kifejezett kérésem, hogy a díjak odaítélésénél ne játsszon szerepet a jelöltek nemzeti hovatartozása, hanem egyedül az, hogy az arra legérdemesebb kapja, függetlenül attól, hogy skandináv-e vagy sem.” A Nobel-díj presztízse éppen ezen rendelkezésben rejlik, miszerint egyedül a valódi eredmény, a társadalmi hasznosság számít. A tudományos, illetve a nemzetek közötti barátság ügyéért született eredmények mérése viszonylag egyszerű, ám az Irodalmi Nobel-díj esetében különösen felmerül a kérdés, hogy pontosan milyen szempontok alapján kerül kiválasztásra az adott év díjazottja, tekintve, hogy irodalmi alkotások a világ összes országában, minden létező nyelven születnek.

Nobel végrendeletében az Irodalmi Nobel-díjat annak a személynek szánta, aki „az irodalom területéhez a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá.” Az irodalmi Nobel-díjat általában egy szerző a teljes életművéért, és nem egy konkrét írásáért kapja, azonban ezen feltétel alól indokolt esetekben léteznek kivételek. A végrendelet által lefektetett kereteken túl szükséges további pontosítást az 1901-ben kiadott Nobel Alapítvány szabályzata hozta el, majd az évek folyamán több változás volt megfigyelhető a díjazott kiválasztásához szükséges szempontrendszerben. Alapvető kérdésként merült fel a végrendeletben olvasható „idealisk” kifejezés fordítása, mely egyszerre értelmezhető idealistának és ideálisnak. Az 1900-as évek elején még az idealista műveket díjazták, majd a világháborúk időszakában elterjedt a rendelkezésnek egy liberálisabb értelmezése. A díj kiosztásánál további szempontként jelent meg, hogy használják ki a díj hírnevét annak érdekében, hogy a világhírű szerzők mellett a kevésbé ismert, de rendkívül tehetséges alkotókra is felhívják a figyelmet. Kialakult a teljes politikai pártatlanság elve, majd a lírák is elkezdték térnyerésüket, azonban ez egy viszonylag hosszú folyamat eredménye volt. A két világháború között alakult ki azon elvárás, hogy a művek szépsége legyen egyértelmű és vitathatatlan az egyszerű olvasó számára is. A második világháború után a nem megszokott, formabontó, merész alkotások lettek előnyben részesítve, az 1970-es évektől pedig megjelent az a szokás, hogy nem csak lezárt életműveket díjaznak, hanem a díjjal az alkotás további színvonalas folytatására is bíztatják az írókat. Megjelent továbbá azon elvárás, hogy a kevésbé ismert nyelvek és kultúrák is lehetőséget kapjanak a díj elnyerésére, bekerüljenek az akadémia látókörébe.

A kiválasztási folyamat is komoly változásokon ment át az évek alatt. Jelölésre akadémikusok viszonylag széles köre jogosult, majd a Nobel Bizottság feladata kialakítani azt a már leszűkített listát, amelyet átad az Akadémia számára, hogy az kiválassza az elismerést leginkább megérdemlő alkotót. A díjazottak névsorát az ősz folyamán hozzák nyilvánosságra, a díjak átvételére pedig a december 10-én megrendezett ünnepségen kerül sor Stockholmban. Természetesen számos esetben merültek fel komoly viták a díjazottak személye, és a rájuk eső választás indokai körül, azonban az Akadémia megkérdőjelezhetetlen „hatalmát” mutatja az is, hogy a Nobel-díjak jelölésével és odaítélésével kapcsolatos dokumentumok archívuma ötven évig nem kutatható.

Az Irodalmi Nobel-díjat eddig egyetlen magyar, Kertész Imre nyerte el, aki 2002-ben vehette át a legrangosabb kitüntetést önéletrajzi ihletésű, a holokausztról és az önkényuralomról szóló műveiért. Külön érdekesség vele kapcsolatban, hogy bár kronologikusan ő volt a 15. Nobel-díjas magyar, azonban mindössze a második (Szent-Györgyi Albert után), aki Magyarországon végzett munkájával érdemelte ki azt. 

Ha feltennénk a kérdést, hogy ki jelenleg a legjobb író, valószínűleg egy kisebb baráti társaságon belül is komoly viták alakulnának ki. A Nobel-díj egy olyan presztízsű nemzetközi elismerés, mely egy viszonylagos konszenzust követel meg az akadémiai szférától. Érezzük az egyetlen alkotó kiválasztásának nehézségét, azonban a díjazottak személyei mindenképpen szemléltetik a modern irodalomban megfigyelhető tendenciákat, és megmutatják az átlagos olvasó számára, hogy jelenleg mit tart a szakma az irodalom csúcsának.

Ha már az új évben vagyunk, ami az új elhatározásokról és fogadalmakról is szól, érdemes lehet elgondolkoznunk azon a mindenképpen izgalmasnak ígérkező kihíváson, hogy innentől minden Nobel-díjas írónak legalább egy alkotását olvassuk el. Megismerhetünk olyan alkotásokat, melyeket lehet, hogy magunktól eszünkbe se jutna levenni a polcról, és megérthetjük azt is, hogy a reáltudományoknál sokkal kevésbé megfogható, és objektíven nehezen értékelhető irodalomban mit is kell ahhoz tenni, hogy valaki Nobel-díjas legyen.

A vulkánok, a Föld belső hőjének és tektonikus tevékenységének termékei, méretük és formájuk tekintetében széles skálán mozognak. Közülük néhány elérheti akár a 6000 méteres magasságot is, mely szinte hihetetlennek tűnik. Cikkünkben ezeket a geológiai képződményeket vizsgáljuk, példákat hozva a vulkánok legjeire is.

A legmagasabb: Ojos del Salado

Az Ojos del Salado a világ legmagasabb vulkánja, mely a maga 6893 méterével magasodik a tengerszint felett az Andok hegységben. A vulkán a chilei-argentin határon található és az Andok második legmagasabb hegyének számít. Mint rétegvulkán, jellegzetes a kúp alakja az évezredek során felhalmozódott láva, hamu és vulkáni törmelék egymást követő rétegeinek eredménye. Szerencsére szunnyadó állapotban van, ezért rendszeresen próbálkoznak a mászásával is, ez azonban nem egyszerű feladat, a magasságnak és a nehéz mászhatósági körülményeknek köszönhetően.

Az Ojos de Salado. Kép forrása: tanitserdekesen.hu

A legmasszívabb: Tamu-masszívum 

Bár azt lehet mondani, hogy van nagyobb vulkán-rendszer a Földön, mégis egy, különálló vulkánként a legnagyobbnak a Tamu-masszívumot tartják a geofizikusok. A pajzsvulkán típusába tartozik, amelyek a pajzs szerű alakjukról kapták a nevüket, és több, mint 20 éve kutatják. Területe több, mint 300.000 négyzetkilométer és Japán keleti partjaitól kb. 150 km-re helyezkedik el.

Kb. 4500 m magas lehet és a csúcs 1,980 méterre van a felszíntől. A kutatásokat nehezíti a mélységi elhelyezkedése, így a kutatók különböző technikákat, például szeizmikus képalkotást, batimetriai térképezést és kőzet mintavételt alkalmaznak a vulkán belsejének vizsgálatára és kitöréseinek rekonstruálására.

Kép forrása: calacademy.org

Áttérve a kitörésekre, a legnagyobb kitörés: Mount Tambora, 1815

A GeologyScience szerint a valaha volt legnagyobb kitörés 1815-ben történt, Indonéziában, amiről van írásos emlék. Sumbawa szigetén történt a kitörés, és több napig tartott. Olyan nagy volt a hatása, hogy belenyúlt a klímában is, 1815 volt az az év, amelyet nyár nélkülinek neveztek.

A kitörés következményeképp a kitörési oszlop elérte a 43 mérföldes magasságot, és mintegy 160 köbkilométernyi kőzet, hamu és kő lepte el a környéket. Nem csak Indonéziára, hanem Európára is komoly hatással volt, éhséget okozott a mezőgazdasági és infrastrukturális károk miatt, így ezekkel a közvetett és közvetlen halálokkal együtt kb. 71.000 áldozatot követelt a kitörés.

A Mount Tambora ma. Kép forrása: The New York Times

A 21. század legnagyobb kitörése:

Persze a 21. században is történtek vulkánkitörések, hiszen a természet nem áll meg, jelenleg is éppen folyamatos kitörés van Izlandon. A legnagyobb kitörés azonban Tonga szigetéhez köthető, amely 2022 január 15-én történt.

A tongai kitörést egy 150 méterrel a víz alatt fekvő vulkán, Hunga Tonga–Hunga Haʻapai okozta, és a kutatók meglepetésére, maga a vulkán a kitörés után épen maradt.

A legveszélyesebbek: Mount Merapi, Vezúv, Fuji és a Mount St. Helens

 A Time szerint, a legveszélyesebb vulkán közé tartozik a a Merapi, amely Indonéziában található és évszázadok óta jellemzik a kitörések. A piroklaszt árak jelentik a legnagyobb veszélyt a Merapi esetében.

A Vezúv veszélyességét a területi belakottsága jelenti, több, mint 3 millió ember él a környékén, és időzített bombaként tartják számon az aktív vulkánt. A Mount St. Helenshez Amerika eddigi legnagyobb vulkán katasztrófája köthető, mely 1980-ban volt, a legutóbbi kitörésénél, és 62 ember életét követelte. A Fuji esetében az utolsó kitörés 1700-as években történt, azonban a földrengések folymatosan vezsélyzetetnek egy újabb kitöréssel. Fontos megemlíteni, hogy rengeteg ember él a környékén, kb 25 millió veszélyezetettről beszélhetünk. Mint láthatjuk a vulkánok csodálatos képződmények, azonban ezzel együtt nagyon veszélyesek is.

A brazil gazdaság még 2011-ben 2,616 milliárd USD volt míg ezzel szemben ez a szám 2021-re 1,609 milliárd USD dollárt lett. Mi történt ezen idő alatt Brazíliában minek köszönhető ez a drámai 40%-os visszaesés?

A válság kialakulásának az okait kutatva érdemes visszalépni az ezredfordulóhoz, a Dél-Amerikában bekövetkező baloldali fordulathoz. 2003-ban Luiz Ináció Lula da Silva került hatalomra, aki egészen 2011-ig vezette az országot és vezetésével a brazil gazdaság meredek növekedési pályára állt, aminek hála a 2010-es évekig több mint 6 millió új munkahely jött létre és több mint 40 millió ember emelkedett ki a szegénységből.

A növekedés okaiba belejátszott az ázsiai országok növekvő nyersanyag igénye, amelyet Brazília kiválóan ki tudott elégíteni, továbbá ezen túlmenően az alacsony amerikai kamatlábak, aminek köszönhetően a brazil gazdaság finanszírozása kedvezővé vált. Sajnos a kedvező számok közepette nem ment végbe a brazil gazdaság szerkezetváltása, amely következtében a 2010-es évek végére továbbra is meglehetősen sérülékeny maradt. A brazil gazdaság belföldi kereslet élénkülése jelentős részben a világgazdaság pénzbőségétől függött, miközben az exportorientált szektorok nagymértékben kitettek maradtak a mindenkori nyersanyag árak ingadozásának. Megjegyzendő, hogy míg a 2000-es évek elején a legfőbb kereskedelmi partner az USA volt, ezzel szemben ez 2010-re egyértelműen Kína lett.

Fontos tényező, hogy Lula egy hatalmas ellenszélben került hatalomra, ahol a brazil tőkések roppant bizalmatlanul viszonyultak hozzá. Jól mutatja ez az is, hogy a magánkézben lévő médiák még akkor is Lula kormány gazdasági inkompetenciájáról írtak amikor már a külföldi sajtó a „brazil gazdasági csodáról” cikkeztek. Ebben a helyzetben Lula kompromisszumkész politikájával a piacok megnyugtatására törekedett. Ennek következtében a Braziliában nem történtek meg azok a strukturális átalakítások, amelyek a jóléti kiadások fenntarthatóságát biztosították volna.  Ez mérésékelten exportorientált inkább a belföldi keresletre fókuszáló modell 2008-ban a külföldi kereslet hiánya miatt sem jutott recesszióba, mivel az előtte lévő jó éveknek hála a kormányzat kontraciklikus keresletélénkítéssel ideig- óráig fenntudta tartani a keresletet és ezáltal a gazdaságnak a növekedési ütemét. Ugyanakkor a Kínai gazdaság 2010 lassulásával a brazil export növekedés is lendületét vesztette. Ezeknek a folyamatoknak hála 2014-ben az addig aktívummal rendelkező kereskedelmi mérleg deficites lett. A kereskedelmi mérlegnek hiányát ugyan nem szabad lebecsülni, ugyanakkor fontos látni, hogy az ország exportja az ország gazdaságának nagyjából a 10%-át teszik ki. A másik a már említett kritikus szempont a hitelekből felpumpált belső kereslet által vezérelt gazdasági növekedés, amelyet jól mutat, hogy 2003-ban a magánszektornak nyújtott hitelek a GDP 28%-a míg ezzel szemben a 2014-ben ez a szám már a GDP 59%-a volt.

A méltányosság kedvéért fontos látni, hogy a belső kereslet élénkülése nem kis mértékben fakadt Lula szociális reformjaiból, a minimál bér emeléséből, aminek következtében 2005-ben a háztartások fogyasztása még csak 60%-a volt a GDP-nek ez a szám 2010-re már 64% volt. 2011-ben a Rouseff váltotta Lulát, minden idők legnépszerűbb brazil vezetőjét az elnöki székben. A 10-es évek elején Brazília gazdasági növekedése szépen lassan ütemét vesztette, ami társadalmi elégedetlenséghez vezetett.  A közhangulatot tovább korbácsolta a gazdaság gondok közepette megvalósuló presztízs beruházások úgymint a 2013-as Konföderációs kupa vagy éppen a 2014-es Fifa labdarúgó világbajnokság, valamint a 2016-os Rio De Janeiró-i nyári olimpiai játékok. Ezeket az eseményeket jelentős tömegtüntetések kísérték.

 A szakértők meglátása szerint Brazíliának négy fő területen van elmaradása az infrastruktúrában, az oktatásban, a K+F-ben és az exportágazatokban kéne jelentős befektetéseket eszközölnie. 2014-ben következett be elsőnek technikai recesszió, amikor is a brazil gazdaság teljesítménye két egymás követő negyedévben is csökkent. Szintén ekkortájt startolt a Pertoleo botrány, amely arról szólt, hogy a Petroleo Brasileiro SA állami vállalat alvállalkozói megvesztegették a cég középvezetőit, a túlárazott kivitelezések kiírása céljából. Ez nem jött jól az akkor az elnökségért újra induló Dilma Rouseffnek aki ennek ellenére különféle költségvetési adatok meghamisításával megnyerte a választást. Ezek után mind 2015-ben, mind pedig 2016-ban jelentősen visszaesett a brazil gazdaság. Ennek hatására a piaci bizalom visszaesett az országgal kapcsolatban. Ami jelentős inflációhoz vezetett.

Az elnök pályafutásának végül egy 2015-ös számvevőszéki határozat vetett véget, amely fényt derített arra, hogy banki forrásokból finanszírozta meg az államháztartási deficitet, ami Braziliában illegális, ugyanis az ottani törvények szerint a bevételeknek és a kiadásoknak meg kell egyezniük. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a finanszírozást egy állami bank végezte, ami által az ügyészségi vizsgálatok szerint bűncselekmény nem történt ugyanakkor az előtte lévő időszak elegendő felhajtóerőt biztosított az elnök elleni impeachment eljárásnak, amelyet a szenátus végül meg is szavazott. A következő elnök az addigi alelnök, a koalíciós párt vezetője, Michael Temer lett egészen a 2019-es választásokig.

A Temer kormány egy Braziliában történelmi léptékű recessziót és költségvetési hányt vett át elődjétől. Ezek után Temer megszorító politikába kezdett. Kezdetben 23 minisztériumból megszüntetett 13-at majd jelentős nyugdíjreformba kezdett, amit végül a korrupciós botrány elharapózásának köszönhetően nem sikerült végrehajtania.  A nyugdíjreform fő eleme volt a nyugdíjkorhatár mindkét nem esetében 65 évre emelése, amely nagy társadalmi ellenérzésekkel váltott ki, ugyanis előtte a nők 45, a férfiak 50 éves korukban mehettek nyugdíjba.  Temer azzal védekezett a külföld pénzügyi körök által nagyon is támogatott ám a belföldi közösség által annál több felzúdulást kiváltó döntések kapcsán, hogy ő nem akar elindulni 2019-ben emiatt ő a valódi hosszútávú reformokra tud fókuszálni.

2018-as kampányon megjelent Bolsonaro, aki a mára már jól ismert populista antiestablishment agendával kampányolt. Bolsonaro liberális gazdaságpolitikát ígért és mellé pedig Amerika pártiságot Kínával szemben. Eközben Lulát a korrupciós perek szövevényeként börtönre ítélik egy luxusház elfogadása miatt, ami alól majd csak későbbiekben a 22-es választások előtt menti fel a brazil legfelső bíróság. Az évtizedes recesszióval küzdő, elégedetlen ennek következtében szélsőségekre fogékony brazil társadalom, meglátta a perspektívát az ajánlatában, aminek hála 2019-ben beiktatott új elnököt Bolsonaronak hívják.

Brazília a világ ötödik legnagyobb országa, a BRICS tagja, amely még további jelentős gazdasági potenciált rejt. Mint azóta tudjuk, a börtönből visszatérő Lula 2022-ben legyőzi Bolsonarot és ezzel egy merőben más Braziliának adott löketet, aminek a kifutását érdemes lesz szemlélni jövőben.

A Magyar Állami Operaház a „Diótörő” című balettelőadást 41 alkalommal hirdette meg tavaly, melyre már elővételben el is kelt szinte az összes jegy. A téli és főként karácsonyi klisévé vált előadást igyekszik minden korosztály akár színházban, akár televízión követni. A „Diótörő”megtekintése, természetesen, nemcsak hazánkban, hanem Európa szerte bevett szokássá vált, főként a decemberi-januári hónapokban. Sikere töretlen, annak ellenére is, hogy az ukrán-orosz háború idejében az orosz kultúrával kapcsolatos, azt megkérdőjelező viták zajlanak.

 Orosz kultúra a háború tükrében

 Tulajdonképpen Európában lassan minden, ami orosz feddés alatt áll, kultúrájuk széles része is. Ez a hozzáállás radikalizálódik, a közösségi platformokon is tetten érhető, különösen a kijevi tilalom óta. Még 2023 nyarán a kijevi városi tanács moratóriumot rendelt el az Oroszországhoz köthető, orosz nyelvű kulturális termékek bemutatására. Ezáltal Kijevben tényleges tilalmat vezettek be többek között az orosz könyvekre, műalkotásokra, zenei felvételekre, kézművességre, színpadi és cirkuszi előadásokra, koncertekre és egyéb szolgáltatásokra.  A tilalom bevezetésének szükségét azzal indokolták, hogy egy agresszor állam kulturális termékeinek nincs helye a főváros szívében. Az ukrán városvezetés mellett Nyugat-Európában (különösen a nyugat-európai színházakban és operaházakban) egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem adnak elő olyan darabot, mely az orosz birodalom egykori dicsőségét emeli ki. Nyugat-Európában nem ismétlődött meg olyan markáns hiba, mint a milánói egyetemé, amely 2022 márciusában, röviddel az ukrán-orosz háború kitörését követően el akarta halasztani Dosztojevszkij „szemináriumát”, kerülve „ezzel a közönség soraiban kiváltott esetleges feszültségeket. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy több egyeztetést igényel az orosz eredetű színpadi művek megjelenítése. Münchenben például a múlt évben a „Háború és béke” című Tolsztoj-operával kapcsolatban folytattak belsős megbeszéléseket, mivel a fellépő kórus tagjai megtagadták, hogy néhány kifejezetten propagandisztikus, a Szovjetunió imperializmusára célzó szakaszt énekeljék. Ugyanezen okokból a milánói Scala-nál is belső viták folytak a „Borisz Godunov” című opera körül, amely meglepően történeti kritikai megközelítést alkalmazott. Muszorgszkij cárdrámája nemcsak a legfontosabb orosz operák közé tartozik, hanem a hatalom és hatalommal való visszaélés elvébe is mély betekintést nyújt.

 Csajkovszkij balettművének igazolt sikere a 2023-as és 2024-es évben is

 Az említett viták és mozgalmak alól Csajkovszkij balettklasszikusa kivételt képez, hiszen télen egész Európában színpadra viszik, nem kis sikerrel. Eddig egy ország sem tett kísérletet arra, hogy levegye műsoráról az eredetileg 1892 decemberében, Szentpéterváron bemutatott darabot., nem véletlen. Bár tény, hogy az operaházak más és más módosításokkal mutatják be a balettelőadást, ami a szereplők nevénél és egy-egy felvonás koreográfiájában, alakításában is meglátszik, de a középpontba minden változatban a főszereplő Clara – vagy Mária (és néha Mása) bámulatos tánca kerül, aki elvarázsol bennünket e kellemetlenné vált világban. A mű egyfajta pozitív kulturális ellenállás világát jelképezi, elfeledve a 2022 februárja óta tartó civilizációs törést. Nyilvánvalóan a balettelőadás hangulata tökéletesen alkalmas arra, hogy az emberek szemében egy pozitív példát állítson Oroszországról, mely díszleteiben több helyen is Moszkvát idézi. Karakterei és képanyagai szinte mindenütt a téli és karácsonyi klisék kanonizált részévé váltak. Csajkovszkij partitúrájának klasszikus darabjai, mint a „Hópehely-keringő”, szintén részét képezik ennek az ideális világ kollektív képzeletének. A képi elemek és a díszlet is nagy szerepet játszanak a Diótörő kedveltségében, egyúttal megállapítható az is, hogy az utókor mindig az elegáns balett művészetének mesebeli illusztrálását preferálja. Talán azért is, mert az alapanyaga rendkívül nemzetközi, bármilyen közegbe beilleszthető, és pont az egyoldalúan szűkített történetdráma ellenkezője. Zenei sikere is egyértelműen látható a 2023-as évre kivetítve, december végére a hivatalos Streaming szolgáltatóknál a Csajkovszkij-zenék letöltése világszerte húszszorosára nőtt. Nemutolsósorban azért válhatott ennyire közkedveltté, mert a fentebb említett művekkel ellentétben alig lehet politikai célokra használni, nemhogy valamiféle propagandazajként.

Kép forrása: Nagy Attila (2023) Funzine.hu 

 A Diótörő keletkezésének háttere és cselekménye

 Maga a történet eredetileg a német romantikus E. T. A. Hoffmann-tól származik, akinek az 1816-os „Diótörő és Egérkirály” című elbeszélése Alexandre Dumas francia adaptációján, a „Histoire d'un casse-noisette”- en keresztül jutott el Szentpétervárra. A cselekmény nem egy nemzet felemelkedését/bukását, hanem egy 12 éves lány fejlődéstörténetét, vagyis felnőtté válásának folyamatát vetíti elénk, egy megható álomban. A történetnek több feldolgozása is ismert, egyet kiragadva említést lehet tenni arról, hogy 2018 telén kihasználták a Disney vállalatnál a téma ellenállhatatlan népszerűségét: „A Diótörő és a Négy Királyság” című film így lett a központi motívumok kreatív továbbgondolása, természetesen a Disney-féle jó és rossz sémába illesztve, de egy feltűnően posztmodern képi világgal párosítva.

 Az, ahogy az emberek a kultúrát valahogy felelőssé teszik a történtekért, ahogy egy teljes nemzetet és annak múltját, hagyományait egy szinten kezelik a politikai vezetőkkel és döntéseikkel, nagy hiba.A 2022 óta tartó trenddel ellentétben, több európai szakértő és újságíró kiáll amellett, hogy a kultúrát nem lehet egy szimbolikus ún. „másodlagos” harcmezővé tenni. Leszögezik, hogy elemzéseikben, szakcikkeikben mindig törekednek arra, hogy a kollektív Oroszországot mindig külön válasszák a politikától, a hagyományokat és kultúrát pedig különösképp.

A tiszavirág-életű pengő

Az első világháború a történelmi Magyarország és a Monarchia felbomlásához vezetett, mely – a trianoni békeszerződéssel kiegészülve – a magyar gazdaság strukturális összeomlását idézte elő. A bethleni konszolidáció során a korona helyett 1927. januárjában bevezették a pengőt, mely évekig stabil fizetőeszközként szolgált. Szántó Gyula slágere, a „Havi kétszáz pengő fixszel ma egy ember könnyen viccel” azonban az 1930-as évek végére érvényét vesztette, hiszen a megélhetési költségek és bérek növekedése dinamikus pénzromlást eredményezett. Az infláció mértékét 1938-tól a győri program is növelte, hiszen a haderő és gazdaságfejlesztési terv komoly konjunktúrát gerjesztett. Emellett a hadba lepés és a revíziós sikerek nyomán szükségessé vált a bankjegykibocsátás, de ennek mértéke aránytalan volt a népességgyarapodáshoz képest. Következményként a pengő 1927-es értékének 35%-át veszítette el 1938-ra, 1944-ben pedig a ’38-as érték huszonhatodát érte.

13 hónap hiperinfláció - 1945-46. eseményei

Az ország romos, kifosztott állapota, az infrastrukturális és ipari létesítmények pusztulása, valamit a győztes hatalmak által előírt jóvátétel a magyar gazdaságot megroppantotta. A teljesítőképességet a mintegy 860.000 állampolgár elvesztése és a földreform által megszűntetett nagybirtokrendszer is aláásta, hiszen az elaprózódott és munkaerő nélkül maradt kisbirtokok, valamint a sérült, nyersanyaghiányban szenvedő ipari létesítmények termelése drasztikusan visszaesett. Ugyan a háborút követően a piacgazdaság és a többpártrendszer kialakítása volt kilátásban, a Vörös Hadsereg és az MKP nyomására a gazdasági és politikai élet teljes átstrukturálása valósult meg. Az 1945-ös GDP a ’38-as szint 45%-át, az 1918-as szinthez mérhető termelést tükrözött.

A jóvátétel önmagában 300 millió dollárra rúgott (a jóval népesebb Olaszországra 360 milliót szabtak), mely az újjáépítés terheivel egészült ki. Az állami kiadások tehát úgy nőttek meg, hogy az adóbevételek messze elmaradtak a korábbi évek szintjétől. A súlyos pénzhiánnyal küzdő Tildy-és Nagy-kormányok egyensúlykeresése ellenére - főleg a szovjetek által kibocsátott pengőmilliók miatt – a válságkezelésre használt bankjegykibocsátás élesen növekvő inflációt generált, mely hamar elégette a készpénzben felhalmozott megtakarításokat. A kormányok a pénzromlás megfékezésére vagyondézsmát rendeltek el, majd nagy arányú pénzbevonást (383 millió pengő) hajtottak végre, de az adópengő bevezetése és az ún. ’lebélyegzés’ is csak átmeneti megoldást jelentett.  Míg 1945. júliusa és 1946. áprilisa között nagy mértékű, de mérhető volt az infláció, addig ’46 májusától a mérési metodológia hitelessége is megkérdőjelezhető.

A létszükségleti cikkek drágulása drámai méreteket öltött, melyet a kenyér példája kitűnően illusztrál. Egy kg kenyér 1945. augusztusában 6, 1946. májusában 8 millió, júniusban pedig már 5,85 milliárd pengőbe került.

A forgalomban lévő bankjegyek exponenciális növekedése és a kontrolálhatatlan pénzkínálat miatt a pénz értéke fokozatosan csökkent és a pengő iránti lakossági bizalom megrendült. Az árak elszabadulása miatt egyre nagyobb címletű bankjegyek kibocsátására került sor, melyeket a lakosság már inkább színéről, mintsem címletéről ismert meg. Ugyan 1946. júliusában az MNB gyártani kezdte az egymilliárd bilpengősöket, a történelem legnagyobb használt bankjegye a százmillió bilpengős maradt.

Százmillió bilpengős bankjegy – a történelem legnagyobb címletű használt bankjegye

Forrás: Pénzmúzeum

Július 10-én 348,5%-os pénzromlás következett be az árak 11 óránkénti duplázódásával. Ekkorra az idegen valuták és az arany kiszorították a pengőt a forgalomból, a bilpengősöket az utcákon már utcaseprők gyűjtögették.

Az értéktelenné vált pengő bankjegyeket utcaseprő takarítja

Forrás: hirado.hu

Forint, a megoldás

Az új valuta szükségessége az infláció kezelhetetlensége miatt vitán felül állt, de a bevezetés módja vetett fel kérdéseket. Mivel a korona elnevezést birodalmi múltja miatt, a tallért dollárhoz hasonló hangzása, a máriást pedig egyházi konnotációja miatt elvetették, a szakértők a forint elnevezés mellett döntöttek, hiszen a Károly Róbert által 1320-ban bevezetett valuta évszázadokig stabilan szolgálta a magyar gazdaságot. 1946. augusztus 1-től, a forint vált Magyarország hivatalos valutájává, a pengő-forint cserearány meghatározása azonban feleslegessé tette a beváltást, hiszen 1 forintért 400.000 quadrillió pengőt kellett volna fizetni.

A forint előre meghatározott mennyiségben a kereslet és a rendelkezésre álló árualap függvényében került forgalomba, ezzel hozzájárulva a költségvetési hiány fedezéséhez és az új pénz iránti bizalom megerősítéséhez. Utóbbit elősegítette az állami médiumok kedvező kommunikációja is. A lakossági bizalom felgyorsította a gazdasági stabilizációt és az újjáépítés ütemét – melyet jól szemléltet, hogy 1947-re a 28 felrobbantott dunai és tiszai híd felét, valamint a 114 elpusztult vasúti híd döntő többségét ismét forgalomba helyezték. A gazdaság termelékenysége növekvő pályára állt és a hitelélet is újra indult. A nemzetközi összehasonlítás alapján kijelenthető, hogy a magyar gazdaság példátlan súlyosságú pénzromlásnak volt kitéve, melyet az új valuta bevezetésével sikeresen kezelni lehetett.

A történelem legnagyobb hiperinflációi

Forrás: Researchgate

A nyugatra hurcolt aranykészletet az USA visszaszolgáltatta és a Szovjetunió is hozzájárult a stabilizációhoz árukölcsönök biztosításával, de kijelenthető, hogy a hiperinflációt Magyarország komoly külső segítség nélkül küzdötte le. A forint stabil valutának bizonyult, mely 78 éve – a világgazdaságot 1946. óta megrázó számos esemény ellenére – szolgál nemzeti fizetőeszközként. A pengő végnapjaiban kialakuló hiperinflációs válság kezelése és a forint bevezetése emiatt méltán sorolandó az elmúlt 100 év legjelentősebb gazdasági eseményei közé.

Magyarország 22 borvidékkel büszkélkedhet, melyek az ország különböző pontjain szétszórva helyezkednek el. Vannak rendkívül nagy kiterjedésűek, mint például a Kunsági, vagy Etyek-Budai borvidék, de akadnak egészen kicsi, néhány tucat négyzetkilométernyi borvidékek, mint a Somlói. A borrégiók változatos borfelhozatallal rendelkeznek, hiszen mindegyikre más szőlőfajták termesztése jellemző. Találunk tradicionálisan vörös bort termelő vidékeket, de a rozé és fehér borok is számos régióban dominálnak. A napjainkban létező 22 borvidékből nem mindegyik emelkedik ki, de akad néhány, mely történelmi jelentősége és az ott termelt bor különlegessége miatt nemzetközi szinten is híres, elismert bortermelő vidéknek számít. Lássuk, melyek ezek a régiók!

Badacsonyi borvidék

Badacsony borát a romantika írói az ’istenek nektárjának’ nevezték, mely nagy valószínűséggel a bor magas minősége mellett a badacsonyi szőlőhegyek és pincék páratlan szépségű környezetére is utal. A régió bazaltkúpjai olyan vulkanikus eredetű kőzetekből állnak, mely a talaj összetételére különleges hatással van. A talaj összetétele pedig köztudottan nagy mértékben befolyásolja a szőlő minőségét és a belőle készülő bor ízét.

Badacsony területén már 2000 évvel ezelőtt is bizonyítottan szőlőtermesztés zajlott és a régió bortermelése szinte megszakítás nélkül folytatódott napjainkig. Ugyan 1400 hektáros területével Badacsony a legkisebb magyar borvidékek közé tartozik, az itt termelt bor messze földön híres. Badacsony körzetében hivatalosan 23 féle szőlő termeszthető, de mind közül kiemelkedik a kéknyelű, mely egyedülálló módon csak itt található meg. Badacsony leghíresebb borászata kétségkívül a Laposa.

A Badacsonyi borvidék 16 települése

Forrás: boraszportal.hu

Egri borvidék

Az egri egyházi élet és a bortermelés szorosan összekapcsolódik, hiszen a 10. században Egerben létrejövő egyházi központba a szerzetesek magukkal hozták a bortermelést is, mely azóta szakadatlanul zajlik a város körzetében. Eleinte fehér szőlőtípusok termesztése zajlott, a régióban a kékszőlő fajták csak a 17. századtól jelentek meg. A középkor óta a város alatt hosszú és szövevényes pincerendszer húzódik, melyek a bor érlelését szolgálták. Ugyan a terület adottságai a fehérszőlők termesztését teszik indokolttá, Eger a bikavérről vált híressé. A bikavér különböző kékszőlő fajták házasításával készíthető, melyet először Szekszárdon kísérleteztek ki. Az egri bikavér készítésének komoly szabályai vannak: legalább három, a borvidéken termő kékszőlő fajtát kell házasítani, de egy fajta aránya sem haladhatja meg az 50%-ot, valamint mindegyik fajta legalább 5%-ban jelen kell hogy legyen az elkészült borban.

A 22 ezer hektáron elterülő borvidék mérete hazai viszonylatban közepesnek mondható. A földrajzi elhelyezkedés Eger számára rendkívül kedvező, hiszen egyaránt alkalmas arra, hogy kiemelkedő minőségű fehér és vörös bor készüljön. A régió legjelentősebb borászatai a St. Andrea, Thummerer, Juhász és a Bolyki.

Szekszárdi borvidék

Szekszárd különleges helyet foglal el a magyar borvidékek sorában. A régióra jellemző testes vörösborok nemzetközi szinten is elismertek, ami nem meglepő a tekintetben, hogy Szekszárd környékén már a rómaiak előtt, a kelták idejében is zajlott szőlőtermesztés. A középkorban a szekszárdi borok jelentősége csökkent, mivel a fehérszőlő fajták, melyeket a területen termesztettek nem szolgált kiemelkedő boralapanyagként. A török hódoltság idejében azonban balkáni hatásra ismét megjelentek kékszőlő fajták, melyek a hely adottságaihoz sokkal jobban illeszkedtek. A kadarka mellett napjainkban a kékfrankos jelenti a szekszárdi bortermelés gerincét, de megtalálhatóak merlot és cabernet szőlőtőkék is.

A borvidák kiterjedése csupán 6000 hektár melynek nagyjából harmadán zajlik szőlőtermesztés. A régióban dominál a vörösborok termelése, amit jól jelez, hogy az ültetvények több, mint négyötöde kékszőlőből áll.

A Szekszárdi borvidék települései

Forrás: boraszportal.hu

Tokaji borvidék

A Tokaji borvidék kétségkívül a legjelentősebb és legnagyobb hagyományokkal bíró magyar borvidék. A szőlőtermesztés évezredek óta a helyi lakosok fő megélhetési forrása és az itt készülő bor évszázadokig a királyok boraként élt az európai közvéleményben. A dűlők földrajzi fekvése, a talajkondíciók és a régió éghajlata együttesen biztosítja a borvidékre jellemző magas alkohol-, cukor- és savtartalmat. A tatárjárás pusztításai után IV. Béla olasz telepeseket hívott az országba akik újra meghonosították a bortermelést. Jelenlétüket a régió településnevei (pl.: Olaszliszka, Bodrogolaszi) jelzik. Tokaj leginkább az aszúkészítésről híres, melyet az őszi párás napok során végbemenő aszúsodás tesz lehetővé. Az összetöppedt szőlőszemek aromája semmihez sem fogható ízharmóniát kölcsönöznek a belőlük készülő boroknak. A tokaji aszútermelés a 18-19. században élte fénykorát, amikor a lengyel és orosz területekre történő export a régiót prosperáló vidékké tette.

Az engedélyezett tokaji szőlőfajták köre limitált, csupán a furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, kabar, zéta és kövérszőlő termesztése megengedett. A tokaji borvidék legjelentősebb borászatai a Grand Tokaj, Patricius és a Naár.

Hercegkút, a Tokaji borvidék egyik települése

Forrás: borutazas

Az Egyesült Államokban polgárháborús hangulat uralkodik a két nagy politikai tábor között. Egy felmérés szerint az emberek 20%-a úgy véli, hogy akár még a politikai erőszak használata is legitim eszköz lehet. És ez nem csak az Egyesült Államokban, hanem világszerte így van. Az emberek egyre inkább egymással szemben álló szekértáborok részének tekintik magukat. Ennek a polarizációnak sokféle oka lehet, egyet azonban külön ki kell emelni: a közösségi médiát.

A közösségi média szándékosan megosztja a társadalmakat, mesterséges törésvonalakat alakít ki és erősít fel, szélsőségesebbé és kevésbé empatikusakká tesz minket. Az algoritmus frusztrál minket, stresszessé és depresszióssá tesz, hogy minél több időt töltsünk az ilyen közösségi média oldalakon (amiből a tech cégek elképesztő vagyonra tesznek szert).

Véleménybuborékok

A véleménybuborékokról már valószínűleg mind hallottunk: az algoritmusok céltudatosan olyan tartalmakat tárnak elénk, amiket látni szeretnénk. Miután az algoritmus kiismeri a szokásainkat, az idővonalunkon csak olyan információkkal találkozhatunk, amelyek a véleményünkkel megegyezik, az eltérő véleményeket vagy információkat pedig kiszűri.

Kép forrása: uva.nl

Mivel csak a világnézetünkhöz közel álló tartalmakat láthatunk, a szélsőségesebb vélemények előbb-utóbb elkezdenek ezek a vélemények egyre kevésbé szélsőségesnek tűnni. Az emberek folyamatosan egyre radikalizálódnak, a világról alkotott kép pedig egyre szűkebbé és szélsőségesebbé válik.

Azonban az ilyen szélsőséges véleménybuborékok kialakulása meglehetősen ritka. Azok a tanulmányok, amelyek azt vizsgálták, hogy az emberek mennyire találkoznak sokszínű véleményekkel az interneten, vagy mire keresnek rá, kevés bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy ideológiailag elszigeteltek lennénk.

Éppen ellenkezőleg, az interneten folyamatosan szembesülünk olyan véleményekkel és világnézetekkel, amelyek nem egyeznek értékrendünkkel. Ideológiailag leginkább elszigeteltek valójában a való életben vagyunk. A valódi világban a barátainkkal, családunkkal, kollégáinkkal és szomszédainkkal való kapcsolatok sokkal kevésbé változatosak, mint az online buborékok. Véleménybuborékok a valós életben sokkal gyakrabban jönnek létre, mint online. Az online véleménybuborékok tehát csak arra adnak magyarázatot, hogy miért kezdtük egymást az elmúlt két évtizedben egyre szenvedélyesebben gyűlölni.

Az agyunk félrevezet minket

Az emberi agy nem azért fejlődött ki, hogy megértse a valóság valódi természetét, hanem hogy eligazodjon a társadalmi struktúrákban. Őseinknek a túléléshez nagy szükségük volt egymásra, ezért az agyunknak gondoskodnia kellett arról, hogy együtt tudjunk működni. Ezért olyan szörnyű érzés a társadalmi elszigeteltség vagy kirekesztés, mert ez az őskorban életveszélyes volt. Az együtt dolgozó törzs túl tudott élni, a széthúzó törzs elpusztult.

Az emberi közösségek évezredeken át így szerveződtek annak ellenére, hogy nem feltétlenül jöttek ki jól a közösség tagjai egymással, de mivel közel laktak egymáshoz, ugyanannak a sportklubnak szurkoltak, a templomban, vagy az iskolában találkoztak, ki tudtak jönni egymással. A fizikai közelség ismerőssé tette az embereket, és olyan hasonlóságokat teremtett, amelyek áthidalták az eltérő világnézetek miatti szakadékokat. A helyi közösségekben élők világnézete valószínűleg eleve nem is különbözött egymástól annyira, mert ugyanabban a kultúrában nevelkedtek az emberek. Aki körülöttünk volt, az hasonló volt hozzánk. Azt szerettük, ami hasonló volt hozzánk - ez eléggé összehangolt bennünket ahhoz, hogy a különbözőségeink ellenére együtt tudjunk működni.

Ahogy az emberiség a kis törzsekből a városokba telepedett, agyunknak és közösségeinknek alkalmazkodniuk kellett az új helyzethez. Elkezdtünk idegen emberekkel találkozni, de a közösségek még mindig viszonylag elszigeteltek voltak és eléggé hasonlók voltunk, hogy igazodjunk a körülöttünk lévő emberekhez.

Kép forrása: Kellogg Insight

A konfliktus és a nézeteltérés önmagában nem egy rossz dolog. Értékeink, normáink és tabuink mindig változnak, és amit ma normálisnak tartunk, az a jövőben már nem feltétlenül lesz az. Viszont szükségünk van szociális kapcsolatokra, hogy összetartsuk társadalmainkat, mert az agyunkat nem az emberiség metaszintjei érdekli, hanem az, hogy biztonságban éljünk egy közösségben.

20 évvel ezelőtt aztán rendkívül gyorsan minden megváltozott: elérkezett a közösségi média kora.

Ne merj ellentmondani!

Az agyunk nem képes feldolgozni azt a mennyiségű információt és nézeteltérést, amellyel a közösségi médiában találkozunk. Azok a mechanizmusok, amelyek lehetővé tették őseink számára, hogy együttműködjenek, olyan módon változtak meg a technológia hatására, amire nem voltunk felkészülve.

Akár szeretnénk, akár nem, az agyunk világnézetek és vélemények alapján csoportosítja az embereket. A kutatók ezt a folyamatot társadalmi szortírozásnak nevezik. A digitális térben olyan emberekkel találkozunk, akik olyan véleményt nyilvánítanak vagy olyan információkat osztanak meg, amelyek nem egyeznek világnézetünkkel.

De a szomszédokkal, vagy a helyi közösség tagjaival ellentétben ők már nem a helyi sportklubunknak szurkolnak. Hiányzik az a helyi szociális összetartó erő, amelyre az agynak szüksége lenne ahhoz, hogy akkor is összehangolódjon másokkal, ha azok ellentétes nézeteket vallanának. Így az agy számára a köztünk és mások között lévő nézeteltérés az identitás központi elemévé válik. Ez pedig csökkenti annak a valószínűségét, hogy a jövőben komolyan megfontoljuk az álláspontjukat vagy véleményüket. Ha az egyetlen információnk az, hogy nem jó véleményt hallunk valakiről, az agy sokkal nagyobb valószínűséggel fogadja be kritika nélkül ezt az információt.

A másik oldalon pedig vannak olyan emberek, akik ugyanolyan világnézeten vannak, mint mi, és talán még több is a hasonlóság velük, mint sokakkal a valós életben, ami miatt agyunk nagyon megkedveli őket, és automatikusan igazodik hozzájuk. A hozzánk hasonlóan gondolkodó emberek valószínűleg jó emberek, mert mi is jó emberek vagyunk.

Az agyunk nagyobb valószínűséggel hisz majd az ilyen embereknek. Ha rossz véleményt hallunk róluk, az agyunk sokkal nagyobb valószínűséggel utasítja el ezt a véleményt kritika nélkül. A közösségi média tovább rontja a helyzetet, mert minél tovább online akarnak tartani minket. Ennek a célnak az eléréséhez pedig sajnos a legerősebb érzelemre van szükség: a haragra. Minél dühösebbek vagyunk, annál valószínűbb, hogy elkötelezzük magunkat egy irányvonal mellett, amivel a közösségi média felerősíti a legszélsőségesebb és legellentmondásosabb véleményeket.

Kép forrása: Gunn Oracle

A közösségi média arra optimalizál, hogy ne csak nézeteltéréseket mutasson be, hanem a lehető legmélyebb, legszélsőségesebb nézeteltéréséket. És mivel az agyunk csoportosítja az embereket, bármi is legyen a legrosszabb vélemény, az ellenkező csoportban mindenkihez ugyanazt a véleményt rendeli.

Az online polarizációban az a szembetűnő újdonság, hogy az életünk minden olyan aspektusa, ami egyénné tesz minket, az életstílus-választásunk, a komikusok vagy műsorok, amiket nézünk, a vallásunk, a divatérzékünk és így tovább, úgy sűrűsödik össze, hogy úgy tűnik, mintha ezek ellentétes és egymást kizáró identitások részei lennének. Ez annyira leegyszerűsíti és eltorzítja a társadalmat irányító nézeteltéréseket, hogy gyakran úgy tűnik, mintha a másik oldalon állók aktívan, szándékosan próbálnának mindent tönkretenni. A más véleményen lévők gonoszok, akiket nem lehet meggyőzni racionalitással, tényekkel vagy civilizált vitával. Miközben mi természetesen a helyes csoport tagjai vagyunk.

Ez a szembenállás felold minden más társadalmi és erkölcsi konszenzust, ami a demokrácia alapját jelenti. Ha azt gondoljuk, hogy a szomszédaink gonoszak, hogyan tudunk velük együtt élni? Ez különösen látványos az Egyesült Államokban, ahol a kétpártrendszer miatt különösen könnyű két nagy csoport alapján meghatározni az embereket.

Tehetünk bármit is?

Fontos, hogy tisztában legyünk a közösségi média hatásaival. Önvizsgálatot tarthatunk arról, hogy miért hisszük el azokat a dolgokat, amiket elhiszünk, és hogy az alapján utasítunk-e el vagy hiszünk-e el információkat, hogy ki az a személy, aki az adott információt állítja.

A Red Bull sok tekintetben kiemelkedik az energiaitalok sorából, hiszen ismertebb és közkedveltebb versenytársainál, annak ellenére, hogy összetevői szinte megegyeznek más márkák alapanyagaival, illetve a termékek előállítási költsége is alacsony. Ennek ellenére a Red Bull nagyjából két és félszer drágább a boltokban kapható alternatíváknál. A prémium árak nem véletlenül alakultak ki, hiszen a brand az 1980-as évek óta tudatosan felépített marketing stratégiájának köszönhetően hajlunk arra, hogy többet fizessünk egy termékért, mely nem csak energiát, de egy életérzést is kölcsönöz.

Thaiföldről Ausztriába

A TC Pharmaceuticals nevű thai gyógyszeripari vállalat alapítója, Chaleo Yoovidhya az 1970-es években kifejlesztett egy folyadékot, mely magas koffein- és cukortartalma miatt alkalmas volt arra, hogy a több műszakban dolgozó gyári munkások és kamionsofőrök éberségét fenntartsa és energiát adjon a munka hatékony elvégzéséhez. Az ital neve Krating Daeng lett, melynek jelentése vörös bika. Chaleo 1976-tól gyógyszertáraiban forgalmazta a terméket, mely az 1980-as évek közepére országszerte ismert és szeretett termékké vált, logóját a két egymásnak feszülő vörös bikát egyre többen felismerték.

Krating Daeng energiaital

Forrás: Yoohong

Dietrich Mateschitz, egy osztrák vállalkozó az 1980-as években Thaiföldön nyaralt, amikor felfedezte az italt, ami megszüntette a repülés utáni jetlag és a másnaposság tüneteit. Az eset után felismerte a termékben rejlő potenciált és üzleti ajánlatott tett a Krating Daeng tulajdonosának, miszerint egy osztrák leányvállalat Európában is forgalmazná az energiaitalt némileg módosított összetétellel. Chaleo elfogadta az ajánlatot és kisebbségi tulajdonos lett a Red Bull GmbH-ban, mely a Thaiföldön bejáratott italt átalakítva, csökkentett cukortartalommal, szénsavas verzióban kezdte forgalmazni az italt Ausztriában.

A német fogyasztók akkora érdeklődést tanúsítottak az energiaitalok iránt, hogy a cég kifogyott az alumínium dobozokból. A probléma elhárítása lassan ment, ezért a Red Bull németországi vetélytársa, a Flying Horse egy időre át is vette a vezető szerepet a piacon.

A kezdeti sikerek mellett azonban Dietrich Mateschitz-nek és csapatának számos nehézséget kellett leküzdenie. Az italok magas koffeintartalma miatt Ausztriában három éven keresztül zajlottak az egészségügyi vizsgálatok – a folyamatot lassította, hogy az italok egy részében minimális arányban kokaint találtak - mielőtt a Red Bull-os dobozok megjelenhettek a boltokban. Emellett palackozási kellemetlenségek is adódtak, de a vásárlók bizalmatlanságát is meg kellett szüntetni, ami az energiaitalok keverőként való alkalmazásával sikerült is. Az osztrák klubokban népszerűvé vált a tömény italok Red Bull-al való keverése, ami után a termék szélesebb körben is kedveltté válhatott. Néhány országban az osztrák laborokban végzett vizsgálatok eredményét elutasítva külön tesztelés alá esett a Red Bull, ami nem minden esetben végződött pozitívan. Dániában és Norvégiában a termékeket magas koffeintartalmuk miatt csak gyógyszertárakban forgalmazhatják, Franciaországban pedig egészségügyi okokra hivatkozva teljes tiltás alá kerültek.

A gyors terjeszkedés a kihívások ellenére töretlenül folytatódik napjainkban is. A Red Bull számos országban piacvezető, többek között az Egyesült Államokban is, 23,3%-os részesedéssel. A tulajdonos szerint a siker titka, hogy a cég magánvállalatként működik, így a döntések kizárólag a vállalat érdekei mentén születnek, külső befektetők szándékainak való kitettség nélkül. Ennek fényében a projektek finanszírozásának legfontosabb elve, hogy hitelek és kölcsönök felhasználása nélkül, belső anyagi forrásból valósulhatnak meg.

’Buzz-Marketing’ és a differenciáló tényező

A Red Bull sikerének titka minden bizonnyal nem hétköznapi marketing stratégiájában rejlik. A stratégia három pilléren nyugszik, melyek a következők: megjelenés olyan exkluzív eseményeken, melyeken a média jelentős mértékben képviselteti magát, influenszerek bevonásával, szájról-szájra terjeszteni a márka értékajánlatát, valamint az extrém sportok és világrekord kísérletek anyagi támogatása. Utóbbi számos formában megvalósul, gondoljunk csak a Forma 1 Red Bull csapatára, a Lipcse és Salzburg futballklubokra, vagy a Red Bull repülési versenyekre. A cég hirdetési módszerei is beváltak, amit jelez a Red Bull ikonikus szlogenje: A Red Bull szááárnyakat ad, vagy az emblematikus grafika az italok televíziós reklámjaiban.

A Red Bull reklámok emblematikus grafikájának egy példája

Forrás: CDN

Az agresszív marketing fontos elemei a Red Bull autók, melyek feltűnőség mellett arról híresek, hogy az utastérben ülő Red Bull lányok városról városra járva osztogatják a csomagtartóban lévő ingyenes italokat, ezzel népszerűsítve a márkát. Az autók gyakran egyetemi campusok környékén tűnnek fel, hiszen a cég főként a kalandokra és kihívásokra nyitott, aktív életet élő fiatalokat célozza termékeivel.

A Red Bull termékcsalád nem számlál sok tagot, főleg ha más energiaital márkákhoz hasonlítjuk. A brand limitált számú terméke azonban kiemelt promóciós háttérrel rendelkezik, hiszen a vállalat a marketing tevékenységre átlagon felüli energiát szentel. A kitüntetett figyelem megvalósítható, hiszen a gyártást a cég partnere, a Rauch végzi, az alapanyagok pedig a thai vállalattól érkeznek. A körülmények tehát ideálisak ahhoz, hogy a Red Bull legfontosabb feladatára összpontosítson: értéket teremtsen vásárlóinak és rábírja őket, hogy akkor is elköteleződjenek a márka mellett, ha nem kedvelik különösebben az energiaitalokat. Mindezek ismeretében azonban továbbra is felmerül a kérdés, miért vásároljuk meg a Red Bull italokat eltúlzott áraik ellenére?

A Red Bull célja, hogy ne csak egy energiaital legyen, hanem annál több, egy életstílus. A márkát az izgalommal, kalandokkal és extrém sportokkal azonosítjuk, aminek mindenképpen részesei szeretnénk lenni. A cég ezt azzal éri el, hogy egy történetet mesél el a vásárlóknak, melyben ők vannak a középpontban, az eladni kívánt italok pedig csak másodlagosak. A vállalat értékeinek konzisztens kommunikálása lehetővé teszi, hogy az átlagosnál magasabb áron kínálják termékeiket, így kiemelkedve versenytársaik közül. Az értékajánlat tehát eléggé kedvező ahhoz, hogy a fogyasztók a hasonló összetétel és a magasabb árak ellenére más energiaitalok helyett a Red Bull-t válasszák.

A legtöbbek számára a repülés sokáig teljesen elérhetetlen közlekedés forma volt, leginkább csak a leggazdagabbak és az üzleti okból utazók vették igénybe. Ennek megfelelően a repülőkön kínált kényelmi szolgáltatások is ezt a vásárlói kört szolgálták ki, ami miatt az egész légi közlekedést a luxus hatotta át.

Ezt követően a huszadik század második felében a repülés a nyugati országokban egyre több ember számára elérhetővé vált és az utasok száma gyarapodott, azonban továbbra is igen költséges maradt. A század vége fele, majd különösen a 2000-es évek elején pedig igazi forradalom következett be a légi közlekedésben: a diszkont légitársaságok megjelenésével és dinamikus bővülésével feje tetejére állt a piac és mindenki repülni kezdett.

A diszkont vagy „fapados” légitársaság modell (LCC – Low-Cost Carrier model) a luxust kínáló légitársaságokkal szemben arra törekszik, hogy a légitársaság a lehető leghatékonyabban működjön, akár újragondolva minden korábban létező szokást és sztenderdet. A cél tehát a munkafolyamat minden területén a hatékonyság, az olcsóság és a lehető legmagasabb kihasználtság.

Mit lehet ezért tenni a gyakorlatban?

Repülőgépek

A fapados légitársaságok rendszerint csak egyetlen gyártó, egyetlen repülőgépmodelljét, esetleg ugyanennek a modellnek eltérő variánsait üzemeltetik. Amíg például a Wizz Air kizárólag az Airbus A320 család gépeit használja, addig a Ryanair kizárólag Boeing 737 típusú repülőket használ. Ennek mindenekelőtt előnye, hogy a repülőgépgyártókkal jó vételi üzleteket tudnak kötni, hiszen egyszerre rengeteg ugyanolyan modellt rendelnek, ami a gyártónak is ideális. Másfelől pedig az egyetlen típus használata a méretgazdaságosság miatt az üzembentartási költségeket is csökkenti: mind a személyzetet (pilóták, légiutaskísérők), mind a karbantartókat erre az egyetlen modellre kell kiképezni, amivel komoly humántőkét érintő összegeket lehet megspórolni.

A fapadosok emellett rendszerint a világ legkorszerűbb flottáit üzemeltetik, amivel az üzemanyagköltség csökkenthető. Az Airbus A320neo modell például a típus korábbi változatához képest akár 20%-kal alacsonyabb fogyasztásra is képes. A diszkontlégitársaságok gépei pedig, ha ténylegesen nem is fapadosak, valóban csak a minimum komfortszintet biztosítják: az egyszerű, könnyű anyagból készült ülések a lehető legsűrűbben vannak elhelyezve a repülőn, a háttámlákat nem lehet megdönteni és hiányoznak a támlák hátulján megszokott tárolózsebek is, amivel a takarítási időn lehet spórolni.

Menetrend és repülőterek

Ami pedig a repülőgéptípusnál is fontosabb, hogy a gépek mindig használatban legyenek. Egy fapados társaság repülője így a hajnali óráktól fogva késő estig, de akár éjszaka is szolgálatban van. Ennek a magas kihasználtság mellett az is előnye, hogy a repülőterek legolcsóbb idősávjait is ki tudják használni, ami időnként fontos előnyt jelent, hiszen forgalmas reptereken egy leszállási díj igen komoly összeget tehet ki. Éppen emiatt egyébként a fapadosok rendszerint nem is a városok fő reptereit használják, hanem inkább a félreesőbb, kisebb légikikötőket. Például Milánóban a Malpensa helyett a Bergamora vagy Brüsszelben a főreptér helyett a Charleroi-ra repülnek. Ez az utasoknak ugyan némi kellemetlenséget jelenthet, hiszen ezek a kisebb repülőterek akár több, mint 100 kilométerre is lehetnek az érintett városoktól, de a légitársaságok rengeteget spórolnak vele. Az sem az utasok kényelmét, hanem az olcsóságot szolgája, hogy a repülőtereken a legolcsóbb szolgáltatásokat veszik igénybe: a kényelmes utasmólók helyett az utasok busszal utaznak vagy akár sétálnak a terminál és a gép között.

Ebbe a rövid időbe pedig a ki- és beszállás, tankolás, takarítás és a csomagok ki- és bepakolása is bele kell, hogy férjen. Ennek hátránya, hogy kisebb fennakadások miatt is viszonylag könnyen felhalmozódhatnak késések, azonban mindenképpen előnye a maximális kihasználtság és az időkényszer állandó nyomása a személyzeten.

Végül a menetrend tervezése szempontjából fontos körülmény, hogy a fapadosok nem üzemeltetnek hosszabb távú vagy éppen komplex átszállásos járatokat. A diszkont légitársaságok mindig A-ból B-be kínálnak menetjegyeket, rövid és gyors járatokra, akár hetente csak egyszer. Ennek megfelelően nem rendelkeznek egy központi úgynevezett hub repülőtérrel, hanem szerte az adott régióban kötik össze a különböző városokat. Ha pedig egy járat anyagilag nem minősül sikeresnek, az adott összeköttetés könnyen megszüntethető és a gép, illetve a személyzet átcsoportosítható egy kifizetődőbb útvonalra.

Szolgáltatások

Az utasok számára a hagyományos légitársaságokhoz képest a legnagyobb különbség magában a szolgáltatásban mutatkozik meg. A fapadosok árazása ugyanis úgy van kialakítva, hogy a vásárló alapvetően csupán egy menetjegyet vásárol, ami kizárólag a viteldíjat, illetve egy kisméretű hátizsák szállítását tartalmazza. A jellemzően olcsó, legalábbis olcsóbb jegy tehát erre vonatkozik, ezen felül pedig minden más szolgáltatás pénzbe kerül.

Tehát mindenért, ami a légitársaságnak a viteldíjon felül bármilyen formában többletköltséget jelent. Magyarul az utasok még egy pohár vizet sem kaphatnak ingyen az utazás során. A fapadosok ezen felül a légi járművek különleges jogi státuszát kihasználva adómentes termékeket vagy akár sorsjegyeket is árusítanak.

Mindez a hagyományos légitársaságokhoz szokott vagy az akár jóhiszemű, de óvatlan utasoknak időnként komoly kellemetlenséget okozhat. Különösen azért, mert a diszkont légitársaságuk az általuk diktált szigorú szabályzatot könyörtelenül be is tartatják: aki a minimális szolgáltatáson felül mást is igényel, a pénztárcájába kell, hogy nyúljon. A nevetségesen olcsó jegyár tehát lényegében addig tart, amíg az ember tényleg csak a minimumot veszi igénybe. Nagy poggyászokkal, elsőbbségi beszállással és extra lábtérrel egy utazás akár az eredeti ár többszörösébe is kerülhet.

Ennek az árazási struktúrának az is előnye, hogy a légi közlekedést terhelő szektorális különadók gyakran kizárólag magára a repülőjegyre vonatkoznak (pl. az USA-ban), míg a menetjegyen kívül fizetendő szolgáltatások így mentesülnek ez alól a teher alól.

 Mennyire hatékony?

A számadatok azt mutatják, hogy a következetesen és megfelelő helyen alkalmazott fapados modellre alapuló vállalatok rendkívül sikeresek. Jól mutatja ezt, hogy mára a légi közlekedési iparág utasszállító szegmensen belül a piac 1/3-át a fapados társaságok teszik ki. A jól működő diszkont légitársaságok profitrátája pedig egyértelműen magasabb, mint a hagyományosoké. Példaként 2023 őszi számok alapján a Ryanair haszonkulcsa több, mint kétszerese a Lufthansa haszonkulcsához képest. Mindezt úgy, hogy Európában összehasonlítva ugyanazon útvonalon a fapadosok alapára nagyjából fele vagy akár harmada a klasszikus légitársaságok által kínált jegyáraknak. (Az USA-ban nagyjából 10-20 százalék különbség van jegyek között.)

A fapadosoké a jövő és az utasok járnak a legjobban?

A válasz ennél jóval bonyolultabb.

Az is látható, hogy a koronavírus miatti leállás, illetve a gazdasági válság kapcsán, hogy a fapadosok ellenálló képessége nagyobb: piaci részesedésük az utóbbi években tovább nőtt és ellentétben az állami vagy részben állami légitársaságokkal nem szorultak költségvetési támogatásra a túléléshez.

Feltehetően mégsem kell azonban elbúcsúzni a hagyományos légitársaságoktól. Fontos ugyanis észrevenni, hogy a fapadosok és a régi légitársaságok által lefedett piac nincs teljes átfedésben. Az olcsó repülés megteremtésével a fapadosok ugyanis olyan embereket vonzottak az iparágba, akik korábban nem utaztak repülővel: a "fapados turizmus" megteremtése egy olyan keresletet teremtett, ami korábban nem létezett. Ezenfelül pedig, a fapados modell csak meghatározott területeken és meghatározott módon tud sikereket elérni, így a hosszútávú repülés tekintetében a low cost modell veszteségesnek bizonyult (ld. Norwegian).

A hosszú távú járatokat továbbra is a klasszikusok tudják csak jövedelmező módon üzemeltetni, illetve az üzleti utasok (bár nem mindenki) továbbra is a „régieknél” váltanak jegyet. Ráadásul fontos megjegyezni, hogy a fapados forradalom hatására a hagyományos légitársaságok is elkezdtek „fapadosodni” új árazás bevezetésével, illetve néha a korábbi szolgáltatási színvonal csökkentésével vagy saját fapados brand-ek bevezetésével (pl. Transavia, Eurowings).

A légi közlekedési iparág a következő évtizedekben biztosan dinamikusan fog változni, ahol a diszkont légitársaságok határozott előretöréssel további bővülésre fognak törekedni. Erre rövid- és középtávon minden esélyük megvan, azonban érdemes észrevenni ennek korlátait is. Egyfelől az üzemanyagár növekedése és a kormányok szektorális adói a fapadosokat is sújtják, ami napjainkra a pár ezer forintos repülőjegyeket gyakorlatilag felszámolta, bár a jegyek arányaiban továbbra is rendkívül olcsók maradtak. A fapadosok vásárlói pedig árérzékenyek a hagyományos légitársaságok üzleti utasaihoz képest. Mindezen felül pedig az európai fapadosokat a jövőben a légi közlekedés korlátozását célként kitűző zöld politikák is fenyegetik, amik éppen a rövidtávú légi közlekedést szeretnék felváltani. A jövőt illetően tehát számos égető kérdés jelentkezik a fapadosok számára, azonban az elmúlt évtizedekben kibontakozó siker és a láthatóan dinamikus bővülés alapvetően a diszkont légitársaságok piaci részesedésének további bővülését jelzi előre.

 (Borítókép: Felszálló repülőgép / Fotó: YunusErdogdu / pexels.com)

Az elmúlt években a technológia olyan gyorsan fejlődött, hogy néha nehéz megmondani, melyik kép valós és melyiket készítette egy mesterséges intelligencia (AI). Régebben könnyebb volt megkülönböztetni a valós fotókat az AI által létrehozottaktól, de manapság az AI olyan élethű képeket tud létrehozni, hogy gyakran szinte lehetetlen különbséget tenni köztük.

Az AI által készített képek rengeteg területen megjelennek, például a dizájnban, a szórakoztatóiparban és a művészetben. Ezzel együtt viszont új problémák is felmerülnek. Hogyan tudjuk megmondani, hogy egy kép igazi vagy mesterséges?

Cikkünkben öt képsort gyűjtöttünk, ahol az olvasónak kell eldöntenie, melyik kép a valódi és melyik az AI? Megoldásokat a cikk végén olvashatjuk.

1. Csak egy kép az igazi, a többi mind AI által generált. Képek forrása: Scottsdale Community College 

2. A pápa, Elon Musk, Trump vagy esetleg Kim Kardashian az igazi? Ebben a képben kettő AI generált és kettő igazi. Válaszd ki a két AI generáltat! Képek forrása: BBC

3. Jöjjenek az arcok, most csak egy AI képet kell megtalálni! Képek forrása: Unsplash

4. Egy kis történelem, de az egyik kép vagy festmény AI... Képek forrása: Bloomberg

5. Végezetül, az összes kép egy AI által generált fotó versenyre készült, de az egyik művész egy igazi képet adott be a versenyre. Később persze diszkvalifikálták, de mégis őt választották az eredeti győztesnek. Ebből is látszik, az emberi művészet nem pótolható. De vajon melyik az a kép?

Tekerj le a válaszokhoz!

(1. kérdés: 3; 2. kérdés: 1, 4; 3. kérdés 4; 4. kérdés 1.; 5. kérdés 1.)