Reaktor

Az elmúlt hetek slágertémái a rezsicsökkentést és a katát érintő változások. Minden megszorító intézkedés komoly társadalmi elégedetlenséget vált ki, mindenki félti az addigi életszínvonalát, bármilyen is legyen az. Nehezére esik az állampolgároknak elfogadni, hogy ezekre azért van szükség, mert éppen ez a racionális lépés a gazdasági helyzetet tekintve. Senki sem szereti, ha a rövidebbet húzza, ha az állam belenyúl az életébe. A dolog hirtelensége és a felkészülési idő szűkössége pedig tovább rombolja a kormány iránti bizalmat.

A katások tüntetéssorozatba kezdtek, ezt kihasználva az ellenzéki pártok szintén az utcára vonultak. A várható népszerűségvesztésből mindenki profitálni akar, hiszen jelenleg nagy versengés van a kormány baloldalon. A Jobbik a túléléséért, az MSZP, az LMP, az Együtt és a Párbeszéd inkább (cinikusan fogalmazva) a mérhetőségért, a DK és a Momentum pedig a vezető szerepért küzd. Márki-Zay Péter pedig remélheti, hogy a megmozdulás oldalvízén evickélve a mozgalmából végül pártot alakíthat, hogy érzékelhető társadalmi igény legyen a Mindenki Magyarországa Mozgalomra.

Azonban a Mi Hazánk különutasként veszi ki a részét a kormányellenes tüntetésekből. A radikális jobboldaliak augusztus első napjaira szervez országos demonstrációkat a rezsit érintő változások ellen. Összesen 18 nagyobb vidéki városba fognak elmenni, Budapest  azonban kimarad. A megszorító intézkedések különböző reakciót váltott ki ellenzéki pártokból: a választáson együtt indulók a katát érintő változások ellen tüntettek Budapesten túl pár vidéki nagyvárosban (Szeged, Debrecen, Székesfehérvár), de a rezsi kapcsán csak neoőszödöző posztokig és országgyűlési felszólalásokig jutottak. Ezzel szemben a Mi Hazánk pont fordítva cselekszik: a kata megszorítás ellen csak felszólal, míg demonstrációt szerveznek Budapest kivételével „szinte mindenhol” a rezsi kapcsán. Felmerül a kérdés, hogy mégis miért ezt a taktikát követik? Mi magyarázata van annak, hogy más témát, időt és helyet választottak a radikálisok?

Legelőször vizsgáljuk meg a harmadikutasság szimbolikus aspektusait! Elsőre hibának tűnhet a Toroczkai vezette párt részéről, hogy azon melegében nem vonultak utcára a kisadózók mellett. Azonban a Mi Hazánk a „Se Gyurcsány, se Orbán!” alapállása meghatározza a párt arculatát és viselkedését. Ők egyaránt megvetik a balliberális oldalt (jobboldalisága ellenére egyszerűbb a Jobbikot is idesorolni) és a kormánypártot is, ebből adódóan nem akarnak együtt mutatkozni a számukra unszimpatikus ellenzékkel. Ők „A Jó, a Rossz és a Csúf” spagettiwestern képét akarják felfesteni magukról a két oldallal szembeni viszonyukról. Ők megkívánják különböztetni magukat az elmúlt 30 év politikai garnitúrájától. Harmadik félként ők akarnak az erkölcsileg tiszta, nem besározódott erő lenni.

(kép forrása: 25yearslatersite)

Ebbe a szereposztásba nem fér bele, ha együtt tüntetnek „Gyurcsány ellenzékével”, de azon felül is van kockázata egy ilyen lépésnek. A kormányoldal várja azokat a pillanatokat, ahol összemoshatják a Parlamentbe frissen bekerült pártot az örök mumussal, Gyurcsány Ferenccel. Ha van egy autonóm ellenzéki szereplő, akkor a kormánypárt kommunikációs gépezete megpróbálja beskatulyázni és ezáltal delegitimálni annak a törekvését, hiszen azzal is csak Gyurcsány hatalmi törekvéseit akarja előmozdítani. A Fidesz úgy alakíthatja a napirendet ahogy akarja, már feltehetőleg be is van készítve az a közmondás, hogy

Az egyértelmű elhatárolódás mellett azonban van más, racionális magyarázata is, hogy ezt az utat választotta a Mi Hazánk. Várhatóan sok szavazót fog veszíteni a Fidesz, egy 3 milliós szavazótábort nehéz is egyben tartani. Azonban minden pártnak megvan a maga, sajátos társadalmi beágyazottsága. Az ellenzék a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban volt a legerősebb az országgyűlési választáson, a Mi Hazánk pedig éppenséggel ott érte el a leggyengébb eredményeit. A baloldali ellenzék hatótávolságának a korlátoltságát mutatja be, hogy most is a nagyvárosi polgárokat próbálták és próbálják meg elérni. A Mi Hazánk vidéken érte el az országos átlag feletti eredményeit, mondhatni ők inkább a vidék pártja.

(kép forrása: valaszonline.hu)

A Medián kutatása alapján megállapítható, hogy az iskolázottság növekedésével egyre inkább csökken a kormánypárti szavazók aránya, míg a kevésbé tanult emberek közt lényegesen kisebb az ellenzék támogatottsága. Az is egy lényeges megállapítás, hogy a településtípus is meghatározó változó, minél kisebb lélekszámú egy település, annál nagyobb a Fidesz-KDNP támogatottsága. Az egyesült ellenzék a legjobb hatásfokkal pont ezt a tanult réteget próbálhatja meg lecsippenteni a kormánypártról, itt a Mi Hazánknak csak minimálisan tud teret nyerni. Mondhatni nincs sok keresnivalójuk az Oktogonon vagy a Nyugati téren. Párhuzamosan felmerül a kérdés, hogy a baloldali ellenzéknek tényleg ezt a viszonylag kis Fidesz réteget kellene mindenáron átállítania? Nem az értelmiségiekből van hiánya a centrális erőtér baloldalának.

Talán ebből indultak ki a radikális jobboldaliak, amikor kiválasztották a helyszíneket. A nagyvárosi elefántcsonttornyaiba betokosodott, értelmiségi ellenzék még csak az elméleti vita szükségességének a kijelentésig jutott el, hogy tenni kéne valamit, hogy eladhatóvá váljanak a vidéki szavazók számára. A Mi Hazánk a fő- és nagyvárosi súlytalanságából kiindulva támadja a Fidesz Achilles-ínját, itt érhetnek el mérhető áttörést. Tudják nagyon jól, hogy a kis egzisztenciák többen vannak és ugyanúgy féltik a megélhetésüket, őket érheti a legrosszabbul bárminemű megszorítás. A Fidesznek a legtöbb vesztenivalója vidéken van.

Összefoglalva a Mi Hazánknak van egy erős önmeghatározása, adnak a szimbolikus politizálásra. Ők nem csak Orbán Viktor és a Fidesz ellenében határozzák meg magukat, hanem Gyurcsány Ferenc és a hatpárti ellenzékkel szemben is. Nem akarnak „összegyurcsányozódni”, ennek a félelemnek kínál alapot a kormánypárti kommunikáció azon jellege, hogy egy táborba tereli ellenzékét, ahol csak éri. A Mi Hazánk ezt a Gyurcsány Ferenccel történő összemosást, a delegitimációt akarja elkerülni. Egy pillanatig sem akar egy lapon lenni a másik ellenzéki pólussal, nem akarnak rálépni a Jobbik útjára. Azt meg főleg nem akarják, hogy a Fidesz kommunikációs szinten is rátegye őket, hogy egy lapra kerüljenek a baloldallal. Továbbá azt remélhetik, hogy a vidéki szavazók megkeresésével megtalálják az „aranytojás tojó tyúkot” és nagyobbat hasíthatnak a Fidesz-tortából, mintha Budapesten próbálkoznának.

Azonban mégis kérdéses, hogy ennyivel az események forrósága után mekkora sikerrel tudnak mozgósítani elégedetlen embereket a radikálisok. A Mi Hazánk szempontjából nehéz megállapítani, hogy mekkora érdeklődés jelentené a demonstrációsorozat sikerességét. A vidékre történő fókuszálásnak kézzel fogható eredménye csak a 2024-es önkormányzati és EP választásokon lehet majd. Toroczkaiék tudják, hogy kinek van több mondanivalójuk, tisztában vannak a korlátjaikkal, ezért fordítják a fejüket a rezsire és a vidékre.

Az idén bevezetett szabálymódosításokat követően egy különösen is izgalmas szezon elé nézett a Forma 1 világa, az évad kicsit több mint felének elteltével pedig sok fordulatot láttunk, különösen is a sok éven át tartó Mercedes dominancia helyett előtörő Red Bull és Ferrari (azon belül is elsősorban Verstappen – Leclerc) csatán keresztül. Az idei magyar nagydíj több szempontból is fontosnak ígérkezik tehát, egyrészt amiatt, mert a Ferrarinak valahogy csökkentenie kell lemaradását a Red Bullal szemben, másrészt azért is, mert a nyári szünetet megelőzően ez az utolsó futam, így a csapatok egy végső sikerrel szeretnék lezárni a március második fele óta zajló 13 futamos időszakot. Mindazonáltal a Hungaroring 1986 óta tartó időszaka során bőven tartogatott emlékezetes pillanatokat, úgyhogy a futamra készülve itt az ideje visszatekintenünk néhányra!

5. A megállíthatatlan Schumacher újabb bajnoki címe

Persze az idő múltával minden szebbé válik, Michael Schumacher szomorú helyzete pedig sokakban ébreszti fel a hatalmas sikereinek nosztalgiáját, azt azért el kell ismerni, hogy a német – és úgy amblokk a Ferrari – dominanciája nem feltétlenül tett jót a sportág adta izgalmaknak. Tetszik vagy sem, a 2000-es évek első fele azonban Schumacher időszaka volt, a finn Mika Häkkinen két egymást követő (1998, 1999) világbajnoki címe után ugyanis a Ferrari pilótájaként sorozatban öt világbajnoki címet is behúzott (erre sem Vettel, sem Hamilton nem volt képes őt követően), 2001-ben pedig Schumacher épp a Hungaroringen érte el újabb mérföldkövét. A bajnoki cím begyűjtése nem bizonyult különösen nehézkes feladatnak, Schumacher ugyanis a szezon során 9 alkalommal nyert, 14-szer végzett dobogón, a 17 futamos évadban pedig már a 13. versenyen eldőlt a végkifejlet – igaz még ez sem volt a legerősebb teljesítménye, hisz 2002-ben már 11 futamot követően biztossá vált a világbajnoki cím. És hogy mi történt a Hungaroringen? Az említett körülmények között természetesen Schumacher győzelem, nyolc tizedes előny az időmérőn, majd magabiztos első hely és 10 pont a futamon. Schumacher előnye így 43 pontra nőtt a Hungaroringen (a következő négy futamon maximum 40-et lehetett szerezni), vagyis a német megszerezte negyedik világbajnoki címét, a rajongói pedig a Hungaroringen nézhették a felhőtlen ünneplést.  

4. A nagy Alonso – Hamilton botrány

A 2007-es szezon a F1 modern történetének egyik leginkább emlékezetes évada volt, többek között az Alonso és Hamilton közötti csatározás eredményeként is. Az akkor csúcson lévő Alonso (2005-ben és 2006-ban is világbajnok volt a Renault csapatával) ekkor igazolt a McLaren-hez (bár nem maradt sokáig, az év végén távozott is), csapattársként pedig a sokak által (nem véletlenül) nagyon tehetségesnek tartott fiatal brit Hamiltont kapta, akitől bár joggal várhatott mindenki jó eredményeket, de talán azt nem, hogy tényleg annyira durván gyors lesz, sorozatosan a dobogón végez, illetve az utolsó pillanatig küzd a bajnoki címért (és végül veszíti azt el drámaian az utolsó pillanatban a Ferrari finn pilótájával, Kimi Raikkönennel szemben). De beszéljünk inkább a magyar nagydíjról: a szombati időmérőn nem meglepően mind Alonso, mind Hamilton a legjobb helyen szerette volna magát kvalifikálni a vasárnapi futamra, az utolsó gyorskör előtt pedig mindketten kijöttek a bokszba közvetlenül egymás mögött Alonso – Hamilton sorrendben. A csapat körülbelül 20 másodpercig tartotta bent Alonsót, majd a várakozást követően a spanyolnak ki kellett volna hajtania, ám valamilyen oknál fogva ezt körülbelül még 10 másodpercig nem tette meg, Hamilton pedig tehetetlenül álldogált mögötte. Hogy ez miért gond? Azért, mert a leintést megelőzően a pilótáknak be kell fejezniük a felvezető kört, ami végül Alonsónak bár csak egy hajszállal, de sikerült, Hamilton viszont 5 másodperccel lemaradt, így nem próbálkozhatott újra az időmérő végén. Alonso javított, első lett, miközben a McLaren csapatfőnöke dühösen vágta oda fülhallgatóját a világ szeme láttára, nem meglepően erősítve a megszülető gyanút, hogy Alonso szándékosan szúrt ki csapattársával az utolsó pillanatokban. A későbbi vizsgálatok eredményeként Alonso egy 5 helyes rajtbüntetést kapott, így végülis csak Hamilton indult az első helyről, meg is nyerve a futamot Kimi Raikkönen előtt. Alonso ezzel szemben csak hatodik lett, a versenyt követően így Hamilton előnye 7 pontra nőtt a bajnoki csatában a csapattársával szemben. A nagy rivalizálással tarkított szezonban viszont egyikük sem jött ki győztesen – ahogy a McLaren is kizárásra került –, az ekkor 20 pontos lemaradásban lévő Kimi ugyanis mindkettőjüket legyőzte a végén, így mind a csapat, mind a két pilótája bosszúsan nézhette a Ferrari ünnepet.

3. Button élete első F1-es győzelme

Bár Hamilton példája jelzi, hogy vannak pilóták, akik kezdettől fogva versenyképes autóban futamgyőzelmekért harcolnak, mások csak rengeteg próbálkozás és még több munka után élvezhetik ki a győzelem örömét. Elég csak a ma is aktív Sergio Pérezre (Red Bull) gondolni, aki 2020-ban 190 futamot követően tudott előszőr győzni, bár hasonló Mark Webber példája is, akinek 130 próbálkozásra volt szüksége a dobogó legfelső fokához. Nem sokban különbözik Jenson Button pályafutása sem, aki a 113. futamán, épp Magyarországon nyert először versenyt 2006-ban. Persze bár a siker önmagában is emlékezetes, azt is érdemes megemlíteni, hogy Button a 22 versenyző közül csak a 14. helyről indult (igaz az időmérőn jó tempója volt, így 4. lett, de egy 10 rajthelyes büntetést követően a mezőny hátsó felébe szorult), a hátulról való indulás ellenére viszont több mint fél perccel győzte le a második helyezett Pedro de la Rosa-t. Nyilván ebben közrejátszott egy teljesen őrült esős verseny: a 22 pilóta közül csak 7-en jutottak célba, aminek kissé abszurd jellegét jelzi, hogy például Michael Schumacher úgy kapott egy pontot nyolcadikként, hogy 3 körrel a verseny vége előtt egy balesetet követően kiállni kényszerült. A futam tehát joggal maradt emlékezetes mindenki számára, de persze különösen Button életében, aki a jeget megtörve később még 14 győzelmet szerzett, 2009-ben pedig bajnok is lett.

2. Hamilton és az üres rajtrács

Az egyik legfurcsább (és meglehetősen humoros) momentumhoz nem kell sokat visszamenni az időben, elég csak a 2021-es hétvégére visszatekinteni. Ami a tavalyi év időmérőjét illeti, Hamilton meglehetősen magabiztos pole-t szerzett (Bottas lett a második, Verstappen a harmadik), az első kör első kanyarjában pedig tovább javultak a maximum pontszámra való esélyei, ugyanis egy Bottas – Norris – Verstappen ütközést követően Hamilton holland riválisának autója jelentős sérüléseket szenvedett, ahogy sokan mások is incidensekbe keveredtek, így egyszerűnek tűnt a futamgyőzelem felé vezető út. A balesetek következtében jött tehát a biztonsági autó, majd nem sokkal később a piros zászló is, ám a száradó pályán végül mindenki a kerékcsere miatt döntött, kivéve egyetlen versenyző, mégpedig épp a vezető helyen lévő Hamilton. Hamilton így tök egyedül kezdhette meg a rendhagyó körülmények között zajló újraindítást, ám idővel természetesen szintén bokszba kényszerült, egyben pedig a mezőny végére. Ettől függetlenül egy nagyon komoly versenyzést bemutatva a brit hétszeres világbajnok a második helyen végzett, de nem tudta megelőzni azt az Esteban Ocont, aki élete első (és eddigi egyetlen) Forma 1-es győzelmét szerezhette meg Magyarországon. Azt semmiképp nem lehet állítani, hogy Ocon csak a szerencsének köszönheti a sikerét, ám azt biztos, hogy örülhetett a kockás zászlónak, Hamilton ugyanis néhány körön belül őt is elcsípte volna.

1. A brazilok extrém csatája a debütáló pályán

A magyar nagydíj 1986-os naptárba kerülése több ok miatt is emlékezetessé vált, hisz egyrészt az első száguldás volt a keleti blokkban, másrészt hozzávetőlegesen 200 ezer néző látogatott ki a futamra, ami az 1995-ös ausztrál nagydíjig rekordnak számított. Nem hoztak viszont csalódást a pályán történt akciók sem: az időmérőt 1:29:4-es idejével Ayrton Senna (Lotus) nyerte három tizeddel Nelson Piquet (Williams) és közel öt tizeddel Alain Prost (McLaren) előtt, a verseny pedig a két brazil újabb szoros összecsapását hozta, ám végül Piquet diadalmával. Persze a dobogó legfelső fokának elérése egyáltalán nem volt könnyű Piquet számára: előbb a rajtnál csapattársa, Nigel Mansell előzte meg, majd bár a 12. körben Piquet egyszer elment Senna mellett, végül a kerékcseréket követően megint mögé került, 33 körrel a vége előtt pedig 8 másodperces volt a hátránya. Ekkor azonban a Williams hatalmas tempót kezdett diktálni, majd egy extrém driftelés kíséretében Piquet fel is jött az első helyre, „tisztelete jeléül” pedig még a középső ujját is megmutatta Sennának. A következő 20 kör nagy változást már nem hozott, Piquet előnye közel 18 másodpercre nőtt, a két brazil pedig az első két helyen végzett az 1986-os debütáló futamon. Bár a bajnokságot végül egyikük sem nyerte meg – Prost lett a győztes –, a brazil dominancia maradt a Hungaroringen további két éven keresztül (1987-ben újra Piquet, majd 1988-ban Senna lett az első), egészen 1989-ig, amikor is Nigel Mansell a Ferrariban megtörte a brazil sikereket.

2022. július 30. – immáron 64 éve ünnepeljük ezen a napon a barátságot. A barátság nagyon fontos mindannyiunk életében – sokan mondják, hogy barátaink az általunk választott második „családunk”. Nem véletlen, hogy 1958-ban egy társaság kitalálta, hogy ennek a szoros köteléknek legyen nemzetközi napja.

Jelen cikkben ezt a témát járjuk körül.

Az igazi barátság kialakulásának fontos feltétele a társas-érzelmi kompetencia. Ez azt jelenti, hogy a gyermekek megértik, társaik hogyan gondolkodnak és éreznek. A kompetencia fontos része a társas nézőpont átvétele: annak képessége, hogy bele tudjuk magunkat képzelni a másik szerepébe; a másik gondolatait, érzéseit, vágyait át tudjuk tekinteni anélkül, hogy barátaink elmondanák azokat. Csupán a helyzetből le tudjuk szűrni.

Robert L. Selman pszichológus különböző életkorú gyerekek ezen készségét és barátságról alkotott elképzeléseit vizsgálta.

Ezen összehasonlítás alapján a gyermekeknél négy fejlődési fokozatot állapított meg. Ezek életkori határaira csak megközelítőlegesen lehet tekinteni, hisz mindenki más ütemben fejlődik.

A 0. szint nagyjából 3 és 7 éves kor közé esik. Ekkor még a kisgyermekeknek egocentrikus nézőpontjuk van. Vagyis nem képesek beleképzelni magukat a másik helyzetébe, csak a saját érdekeiket, vágyaikat látják át. Nem gondolják, hogy mások ugyanazt az élményt képesek másképp is értelmezni. Két ilyen korú gyermek csak alkalmi játszótárs. Az a barátjuk, akivel épp együtt lehet játszani. Ezért is van ilyen sok kapcsolatuk ebben az életkorban – az oviban azzal játszanak, akivel tudnak.

Az 1. szint körülbelül 4 éves kortól 9 éves korig tart. Ebben a szakaszban a gyermekeknek szubjektív (elkülönült) nézőpontjuk van. Ez azt jelenti, hogy továbbléptek az előző szintről: már megértik, hogy másnak olyan nézőpontja lehet, ami az övéktől különbözik. Ez egyirányú közreműködést takar. Vagyis úgy gondolják, hogy a barát azt szereti és azt utálja, amit ők maguk is. Éppen ezért ugyanazt csinálják, mint ők.

A 2. szint nagyjából 6 és 12 éves kor között húzódik. Ekkor az önreflexív (más szóval: viszonos) nézőpont a jellemző: a gyermekek saját gondolataikra és érzéseikre már tudnak más nézőpontjából tekinteni. A szakaszos együttműködésnek megfelelően igyekeznek játékukat és cselekedeteiket egymáshoz igazítani.

A 3. szint nagyjából 9 éves kortól 15 éves korig tart. A harmadik személyű (más néven: kölcsönös) nézőpontnak megfelelően a gyermek képes kilépni az interakcióból, hogy egy harmadik társ nézőpontját is átlássa. Ez a fejlődési szint az intim, kölcsönös kapcsolatot alapozza meg.

Vagyis úgy gondolják, hogy egy ilyen kapcsolatban mindent bizalommal elmondhatnak a másiknak, mindemellett pedig segítik is egymást a nehéz helyzetekben. Már túlléptek azokon az alkalmi barátságokon, amik leginkább a játéktól függtek, és a viták könnyen befolyásolták azokat.

A 4. szint körülbelül 12 éves korban kezdődik, és egy egész életen keresztül végigkísér minket. A gyermekeknek kialakul a társadalmi (vagy független) nézőpontjuk. Mindez azt jelenti, hogy képesek átlátni és magukévá tenni a társadalom, a törvények és az erkölcs általánosított nézőpontját. Vagyis, már nem csak barátaik helyzetébe tudnak beleilleszkedni, hanem rálátnak arra, hogy a különböző területek szabályai mit várnak el az embertől. Ekkor az autonóm, kölcsönösen függő barátságok jelennek meg.

Ezek a fázisok segítenek abban, hogy átlássuk, hogyan jutunk el az érett barátságig. Nagyon érdekes ennek fényében a gyerekek kapcsolataira is tekinteni – megértjük, hogy sok esetben ez miért is átmeneti. Ekkor sem kell aggódni: egy bizonyos életkor után mindenki megtalálja azokat az embereket, akikben bízhat, akikre számíthat.

„A barát az az ember, aki mellett hallgathatok, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni.”

(Antoine de Saint-Exupéry)

Nem csak az alkotóknak, de a művészet fogyasztóinak is néha ihletre van szüksége. Ahogy néha ránk tör a vágy egy jó hamburger vagy egy hideg limonádé iránt, úgy - velem legalábbis - gyakran megesik, hogy ülök a trolin és eszembe jut, hogy "olyan rég voltam már múzeumban... megnéznék egy szép gyűjteményt". Biztos vagyok benne, hogy a suta párhuzam ellenére sokan azonosultak velem: ez a cikk nekik szól. Lássunk pár csodálatos tárlatot, amit online tekinthetünk meg - bárhol, bármikor.

1. Mobilon a metszetkirály - Dürer kiállítás

A Szépművészeti Múzeum "Dürer - Feketén-Fehéren" című kiállítása talán az egyik legszebb gyűjtemény, melyet virtuálisan is megtekinthetünk. Az 1471-ben született művész munkáit a múzeum munkatársai egy elegáns, letisztult platformra rendezték. A fizikai kiállítások esetében megszokott rövid szövegek a képek mellett itt is megtalálhatók, a szokásos folyosós vezetés helyett pedig jól konstruált szimbólumrendszer terel minket végig a képek között. Több kategóriában is böngészhetünk, kezdve a Mária élete-tárlattól a vasmaratás technikáján át egészen a portrémunkákig. Különlegességekkel is találkozhatunk, hiszen nem sok kiállításnak van saját blokkja "A Rinocérosz" címmel.

2. Röpvarázs - Fény Az Éjszakában gyűjtemény

Ha nincs egy egész óránk egy kiállítás megtekintésére, a Magyar Nemzeti Múzeum "Fény Az Éjszakában" című virtuális oldala nekünk készült. A tárlat a műfény nélküli fényképezés korai alkotásain keresztül mutatja be az éjszakai Budapestet. A korszak a hordozható fényképezőgépek elterjedésének hajnala volt, így addig soha nem látott módon tudták az első fotóművészek dokumentálni az éjjeli fővárost. A múzeum Történeti Fényképtára igazán lenyűgöző gyűjteményt állított össze, ami díjmentesen várja látogatóit - akár a buszon ülve is.

3. Aki a sétát hiányolja... - Magyarországi művészet 1600 és 1800 között

Akinek virtuális kilométer hiánya lenne, és vágyik a múzeumokban lévő sétálgatós feelingre, annak jó hírem van: a Szépművészeti Múzeum "Magyarországi művészet 1600 és 1800 között" című tárlata a fizikai termek közötti folyosókat is láttatja, a padlón elhelyezett checkpointok segítségével pedig olyan érzésünk lesz, mintha tényleg ott sétálnánk. A korszak magyar művészeinek alkotásait szemlélve bepillantást nyerhetünk a korabeli arisztokrácia mindennapjaiba -  igényeibe, kívánságaiba - , de azt is megérezhetjük, milyen hangulat és érzések hatották át az alkotókat abban a korszakban.

4. Elegancia mesterfokon - Változatok a realizmusra - Munkácsytól Mednyánszkyig

A Magyar Nemzeti Galéria és a  Szépművészeti Múzeum Digitális Múzeum programja keretében valósult meg a  Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig című kiállítás virtuális kiállítótere. Az összefogás társadalmi szerepű is: a galériák egyetértenek abban, hogy a művészet közkincs, és legnagyobb művészeink munkái mindenki számára elérhetőek kell hogy legyenek. Mégpedig a múzeumokat idéző elegáns, szép, kecses formavilággal. 

Ez a gyűjtemény is hasonló, mint az előbbi: pár gombnyomással a tényleges folyosókat láthatjuk. A bal egérgombbal forgathatóak a szobák, a vezetősoron léptetve szobát válthatunk, a fehér transzparens buborékok segítségével pedig ráközelíthetünk a konkrét képekre.

5. A varázsló halála - Csáth*

Ha valakinek a szíve inkább az irodalom, mint a festészet felé húz, több online kiállítás is foglalkozik magyar írók és költők munkáival - fényképeken és fennmaradt dokumentumokon keresztül.  A tárlat látványvilága egy pesti bérház lépcsőházát idézi, és körülbelül ugyanazokkal az egérgombokkal lehet navigálni virtuális önmagunkat a képek és jegyzetek, idézetek között. A statikus objektumok mellett, kihasználva a számítógép adta lehetőségeket, elrejtettek pár filmrészletet is, ezekre is érdemes rákattintani a teljes élményért.

Kép forrása: UATX 

A "cancel culture" nem meglepő módon az ismert konzervatív gondolkodókat is utolérte. Jordan B. Peterson kanadai pszichológust, Ayaan Hirsi Alit, az iszlám jól ismert kritikusát, Peter Boghossiant, a Portland Állami Egyetem leköszönt oktatóját, vagy Kathleen Stockot, a Sussexi Egyetem volt professzorát is említhetném, aki azt merte állítani, hogy a nemi identitásunkat nem az önmagunkról alkotott képünk határozza meg. A nézeteik miatt elhallgattatott, munkahelyükről elüldözött professzorok listáját még hosszan lehetne folytatni. De mi van azokkal a hallgatókkal, akik a "woke" agymosás helyett, politikai korrektség nélkül szeretnék magukba szívni a tudást? A Hungarian Conservative-on megjelent cikkből kiderül, hogy hallgatókra és oktatókra nehezedő nyomás enyhítésére, valamint az egyetemek eredeti eszméinek megőrzésére új egyetemet hoztak létre az Egyesült Államokban. 

Az Austini Egyetemet (UATX) hivatalosan 2021-ben alapították Texasban. Az akkreditáció még folyamatban van, de az egyetem első alapképzéséről már elérhető néhány információ a honlapjukon, és az UATX azt állítja, hogy a következő években mesterképzések indítása is várható. Az UATX alapképzésének első két évében elsősorban a „szellemi alapok” lefektetésére szeretnének összpontosítani, bemelegítésként pedig az egyetem már nyár elején elindította első személyes programját Dallasban.

A rövid, kéthetes nyári egyetemi programban olyan témák kerültek terítékre, amikről a mai nyugati, politikailag korrekt, társadalmakban tilos beszélni. A tabukat megdönteni kívánó szemináriumokat olyan értelmiségiek tartották, mint Niall Ferguson, a Stanford Egyetem történészprofesszora, aki a 20. századi szabad és nem szabad társadalmakról tartott előadásokat, Ayaan Hirsi Ali, aki a szólásszabadságról, a vallásról és a nők jogairól beszélt, Thomas Chatterton Williams, a The Atlantic magazin munkatársa, aki a faji kérdésekkel foglalkozott, valamint Kathleen Stock, aki a feminizmus különböző iskoláiról tartott előadást. Míg a kurzus első hetét az egyén és a társadalom kapcsolatának szentelték, addig a második héten az én és az identitás kérdései voltak a középpontban. 

A nyugati társadalmak által "tabunak" bélyegzett témák boncolása pont olyan esszenciális, mint a hasonló gondolkodású embereket egy fedél alá hozó intézmények létrehozása. Őszintén remélem, hogy több hasonló "oázis" jön majd létre, ahol nem kell félni attól mit, avagy mit nem mond az ember.  

2019 után újra beszédet mondhatott Orbán Viktor Tusnádfürdőn, ahol hagyományosan a külpolitikai vízióiról tart előadást, most se tett másképp. Nagy vihart kavart a „Nem vagyunk kevert fajúak.” mondatával a hazai közvéleményben: a Mazsihisz mellett az ellenzék is aggodalmát fejezte ki a kijelentés kapcsán. Arra utalt a miniszterelnök, hogy Közép-Európával ellentétben Nyugat-Európa már sokadik generációs bevándorló kisebbségekkel él együtt a multikulturalizmus nevében, ez szorosabban vett régiónkra nem igaz ebben a formában. Azt viszont elismerte, hogy a történelmi régió népei egymással keveredtek az évszázadok során. Azonban ez a beszéd nem csak ezért, az egyesek szerint kvázi-fajvédő megnyilvánulásért érdekes.

Ez a tónus, - amit Orbán megütött - nem kicsit meglepő a magát keresztény-konzervatívként beállító kormányfő részéről. Ez a fajta önmeghatározás jellemzően a jobbközép politikai erőkre jellemző. Természetesen nagyon sok értelmezése lehet a kormány ún. „jobbratolódásának”, az ellenzékiek újfasizmussal és neonácizmussal vádolják a Fideszt, míg a jobboldaliak szerint éppen a globális baloldal került ennyire balszélre, hogy felháborodnak ezen a kijelentésen.

Orbán Viktor és a Fidesz többször is átpozicionálta magát a rendszerváltás óta. A kezdetek kezdetén még az SZDSZ-szel együtt alkotta a liberális pólust a magyar pártrendszerben. A szabaddemokraták sokkal heterogénebbek voltak, ott a balliberális pártfrakció emelkedett ki győztesen a pártfazonírozás közben, többek közt ennek is volt köszönhető, hogy koalícióra tudtak lépni a Horn Gyula vezette MSZP-vel. Fontos megjegyezni, hogy a Fidesz inkább jobboldali liberális volt, onnan indította meg a jobboldalt meghódító útját. Az MDF összeomlásával űr támadt a jobboldal piacán, ezt a rést használta ki Orbán, illetve a ’94-es választás eredményéből azt a következtetést vonták le, hogy a magyar választók nem tartanak rájuk nagy igényt, mint liberális pártra. Lépniük kellett.

(kép forrása: origo.hu)

Az 1998-as választási győzelmet követően a polgári Magyarországot akarták megvalósítani, de végezetül ezt a víziót a jóléti rendszerváltás programja dugába döntötte, melynek végrehajtására a Medgyessy Péter vezette MSZP kapott felhatalmazást. A Fidesz a balliberális kormányok ádáz ellenzékeként várt sorára, hogy 2010-ben végül hatalomra juthasson. A második Gyurcsány-kormány 2006 és 2009 közötti zűrös, válságokkal terhelt időszaka delegitimálta a rendszerváltás során kialakult politikai rendszert, a magyar baloldal elvesztette szavazótáborát és társadalmi beágyazottságát, az addigi struktúrák lejáratódtak a választók számára.

Azonban nem csak a Fidesz volt az, amelyik változtató igénnyel lépett fel a 2010-es választásra. A Jobbik ugyancsak élesen bírálta a programjában az azt megelőző 20 évet. A szocialistákon felül a Fideszt is ugyanabba az „országrontó sleppbe” sorolták Vonáék. A liberális demokrácia nem tudott megfelelni a magyar valóságnak, megbukott a gyakorlatban. A kormánypárt egyetértett radikális ellenzékével: kell valami más. Ez az illiberális demokrácia és állam lett. A Jobbik sokszor vádolta azzal a Fideszt, hogy az ő választási programját valósítja meg igazából, ellopják a radikális jobboldal javaslatait.

Ez annak is betudható volt, hogy több szempontból is, a két párt sok dologban egyetértett. Azonban a Jobbik fontosabb ígéreteit nem valósították meg, túl radikálisak voltak. Olyan jelentős mennyiségű törvény nem is született, ami kimondottan jobbikos lett volna, azok is kis jelentőségűek voltak. Azonban például a déli határkerítés az egy akkor még jobbikos politikus, történetesen Toroczkai László ötlete volt.

(kép forrása: 444.hu)

A Jobbik néppártosodása több okból is fakadt: a Fidesz némiképp radikálisabb lett az évek alatt, ez már túl messzire pozícionálta volna a Jobbikot, ha tovább akart volna licitálni a Fideszre, illetve Vona Gábor úgy gondolta, hogy a Jobbiknak mindig is ez volt a hosszútávú célja. Így tehát a centrális erőtér átalakult, a Fidesznek nem volt nála jobboldalibb ellenzéke, egészen 2022-ig. A Mi Hazánk bekerült a Parlamentbe, hat képviselővel képviseli a magyarországi radikális jobboldal szavazóit, ők a kormánypártok konstruktív ellenzékeként fognak viselkedni. Tehát amiben egyetértenek és úgy gondolják, hogy az a haza érdeke (vagyis amit ők úgy gondolnak), azt meg fogják szavazni. Már ebből a tényállásból kikövetkeztethető egyfajta értékközösség, két jobboldali pártnak értelemszerűen lesz olyan témája, amelyben egyet tudnak érteni.

A többi ellenzéki párttal szemben a Mi Hazánk tudja magát félig-meddig sikeresnek beállítani, ők a bejutással elérték a céljukat. Voltak olyan közvélemény kutatások, amelyek a legerősebb ellenzéki pártnak mérte őket, a választás óta növekvő pályán vannak. A Fidesz várható népszerűségvesztéséből ők is profitálhatnak, azonban nem lehet tudni, hogy az ellenzéknél nagyobb mértékben vagy sem.

Mindenesetre a Mi Hazánk képviselője, Dúró Dóra Instagram bejegyzésben reagált a tusványosi beszédre, szerinte ez egy szavazó elszívási kísérlet volt a kormányfő részéről. A pártok alaptermészete, hogy maximalizálni akarják a szavazóbázisukat, ezért foglalkoznak az összes létező szakpolitikával, illetve ezért próbálják megszólítani a társadalom különböző rétegeit. Ha egy rivális politikai erő politikailag veszélyessé válik, akkor a kormánypárt megpróbálja a hatalom megőrzése érdekében gyengíteni azt. De van-e ilyen tudatos lépés a Fidesz részéről a Mi Hazánk felé? Vannak-e olyan ötletek, amiket átvett volna Orbán Viktor Toroczkaiéktól? Ehhez a beszédben elhangzottak mellet más, a kormánypárt által képviselt értékeket vessük össze a Mi Hazánk 2022-es választási programjával, a Virradat programmal!

(kép forrása: Szeged.hu)

Orbán Viktor kettéosztotta Európát: Nyugat-Európa lett a poszt-Nyugat, Közép-Európa pedig a Nyugat. Ezt a gondolatmenetet Samuel P. Huntington: „A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása” című művéből származó gondolatokkal alapozta meg. Az amerikai politológussal összecsengve Orbán kritizálta a nyugati értékek megrögzött exportját a világ többi részére. A többi civilizáció (amit a miniszterelnök tételesen fel is sorol), nem kér a nyugati értékekből és számukra idegen és megalázó viselkedési mintázatokból. Helyette csak a nyugati technológiát veszik át, növelve ezzel a versenyképességüket.

Orbán úgy gondolja, hogy a nyugati politikusok látják rosszul a világ alakulását, rossz úton járnak. Európa ugyan vezetheti a világot tőke és fegyverzet tekintetében, de ha nincs elég fosszilis energiaforrása, akkor nem tudja a saját sorsát kellőképpen alakítani. Azt vizionálja, hogy majd Közép-Európa nemzetei lesznek azok, akik egyszer majd átveszik a stafétabotot a hanyatló Nyugattól. Orbán szerint a progresszív liberalizmus és a vele kokettáló internacionalista baloldal aláássa a nyugati értékeket, elárulják a család intézményét, a keresztény gyökereket, helyette multikulturalizmust és népek konglomerátumát akarják elhozni. A Nyugattal ellentétben Közép-Európa képes megvédenie magát a „lakosságcserétől”, megvívja a második Nándorfehérvárját és Bécs újabb ostromából is győztesen fog kikerülni, addig a franciák képtelenek a „második poitiers-i csatában” megállítani a bevándorlókat.

Huntington idézi Carrol Quigley elméletét a civilizációk hanyatlásáról és ezen folyamatnak a stációiról:

„…amikor a civilizáció nem képes arra, hogy önmagát megvédje, mivel már nem is akar védekezni. Ily módon tárva-nyitva áll a >>barbár betolakodók<< előtt”, akik gyakran egy másik, jóval fiatalabb civilizációból érkeznek.

(kép forrása: wilsoncenter.org)

Ez a gondolat összecseng Orbánéval, azonban a népességcsere hallatlanul elsiklik a közvélemény szeme előtt. A radikális jobboldali pártok nagy kritikusai a nyugati bevándorláspolitikának. Nem osztják azt a nézetet, hogy a romló demográfiai mutatókból származó munkaerőhiányt észak-afrikai, illetve közel-keleti bevándorlókkal és vendégmunkásokkal kell pótolni. Azonban eddig csak a konspiratív radikálisok jutottak el odáig, hogy ezt a folyamatot előre megfontolt „népességcserének” nevezzék, a többségi társadalom tényleges támogatására pályázó jobboldal nem. Mind a két jobboldali párt elutasítja a végleges, összeurópai politikai uniót, más néven az Európai Egyesült Államokat.

A Virradat Programban  így fogalmaz a Mi Hazánk:

Már nem is titkolt ideológiája az Európai Egyesült Államok megteremtése a Coudenhove-Kalergi által megálmodott, kevert népesség létrehozásával. A cél az európai nemzetállamok, és ezzel az ellenállás teljes felszámolása. Az arctalan, gyökértelen, több kontinens népeinek összegyúrásával kialakuló, barna bőrű népesség pedig kiváló rabszolgája lehetne az Európai Uniót ténylegesen irányító globalista köröknek.

Orbán és a Mi Hazánk között a demográfiai trendekkel kapcsolatos félelmek kapcsán megállapítható egyfajta hasonlóság, azonban fokozati különbségeket is fel lehet fedezni. Most vizsgáljuk meg, hogy Orbán Viktor mit fogalmazott meg a közép-európai sorsközösség kapcsán, milyen külpolitikai alternatívát fest fel a jövővel kapcsolatban!

A poszt-Nyugat s új-Nyugat felosztással egyúttal látensen kijelenti, hogy Közép-Európára egy sorsközösségként tekint, akikkel keveredtünk, akikkel harcoltunk a törökök ellen, akik inkább elszenvedői voltak a történelemnek. Európa ezen része szerinte az új európai kultúra letéteményese lehet. Ennek a közösségnek viszont majd egyszer meg kell majd védenie magát az eleső félben lévő Nyugattal szemben, illetve, ha majd a keresztények menekülni fognak onnan, akkor készséggel be kell majd fogadni őket.

(kép forrása: Felvidék.ma)

Orbánnal egyetemben a Mi Hazánk egy hasonló koncepcióban gondolkozik; egy „21. századi Intermariumban”. Mindkét esetben a lengyel-magyar kapcsolatokra alapozzák ezt az együttműködést. Azonban a jobboldali radikálisok konkrétabbak ezen a téren. Ebbe a Balti-tengertől az Adriai-tengerig terjedő (ezért Intermarium) szövetségi rendszerbe beletartoznak a V4-ek, a balti államok, Horvátország, Ausztria és Szlovénia is, a szerbek és a románok potenciális tagok lennének, csak feltételekkel. Kifogásolják a két nemzet „keletiségét”, a magyargyűlöletet és a nagyhatalmi érdekeknek történő „gyakori alárendelődést”. Toroczkai pártja úgy tartja, hogy ez a szövetség kellően erős lenne ahhoz, hogy komoly nemzetközi tényezővé váljon, hogy megvédje magát a brüsszeli imperializmustól, a migrációval egybekötött lakosságcserétől.

A migrációval szembeni ellenérzés a következő közös tulajdonság, nagyjából az indokok is megegyeznek: féltik az őshonos kultúrát, a hazai kereszténységet, olykor a munkahelyeket is. Röviden: az országra jellemző szociokulturális karaktert. Ezt megakadályozandó a déli határon meg kell állítani a migránsokat. A határkerítésről (ami Toroczkai ötlete volt 2014-ben) konszenzus van a Fidesz és a Mi Hazánk között nagyjából. A Mi Hazánk követelte először egy kifejezetten határvédelmi feladatokra specializálódott fegyveres erő felállítását. Ezt a Fidesz teljesíteni is fogja, csak míg az előbbiek határőrséget akartak, addig a kormánypártok határvadászatot fog létrehozni.

A Mi Hazánk megnyilvánulásaiból kikövetkeztethető, hogy ők az orosz-ukrán háború mögött amerikai érdekeket látnak. Már-már orosz-amerikai háborúként aposztrofálják a február óta tartó konfliktust. Orbán beszédében kizárta egy esetleges ukrán-orosz béketárgyalás sikerének az eshetőségét, szerinte az amerikaiakkal kell megállapodni Moszkvának, akkor lehet egyedül csak béke. Kiemelte, hogy a háborús szankcióknak az amerikai olajvállalatok a nyertesei, többszörös profitot realizálhattak ezek a cégek. A különbség azonban itt is inkább a hangnem jelenti, a Mi Hazánk összeesküvést szimatol az egész mögött, a Fidesz pedig szuperhatalmi számítást.

(kép forrása: Demokrata.hu)

A radikális jobboldal a Jobbik óta szükségesnek tartja az ún. „keleti nyitást”, de a Fidesz tudta ezt megvalósítani 12 év kormányzás alatt. Orbán Viktor szorgalmazza a külföldi tőke beáramlását a magyar gazdaságba, legyen az keleti vagy nyugati. Az ország csak profitálhat belőle, illetve ebből adódóan nem lesz függő egy pólustól sem a magyar gazdaság. A Mi Hazánk a programjában bevezette az északi civilizáció fogalmát, ami „az Ír-szigetektől Kamcsatkáig és Japánig terjed”. Leválasztják a globális Északtól az alárendelt Délt. Szükségesnek tartják, hogy

…a nyugati kapcsolataink megtartása mellett elősegítsük és szorgalmazzuk a keleti nyitás további folytatását, kapcsolatok építését bármely baráti országgal. Kétoldalú kapcsolatainkban a partneri viszony kialakítást tartjuk kívánatosnak, ahol a felek a kölcsönös előnyök alapján a korrekt együttműködésben érdekeltek.

Ebből levonható a tanulság, hogy a Fidesz és a Mi Hazánk nagyjából ugyanabban a „szélességi körben” gondolkozik, a potenciális partnerek között feltehetőleg nagy az átfedés. Orbán Viktor az új hidegháborútól, a világ újra blokkosodásától ezt a tranzitgazdasági koncepciót félti, hiszen mi ezeknek a blokkoknak a perifériáján fekszünk.

A népesedés a kormánynak mindig is kulcskérdés volt, aggasztóak a magyar demográfiai adatok, csökken a népesség. A Mi Hazánk hasonlóan vélekedik erről, maximum csak részletkérdésekben van nézeteltérés a két oldal között. Az Orbán által „bolondéria”-ként emlegetett baloldali progresszív identitáspolitikát a radikálisok is megvetik. Mind a kettő a hagyományos családmodellt részesíti előnyben, az ezt meghaladni kívánó eszméket pedig károsnak ítélik. Itt is leginkább retorikai különbségeket lehet felfedezni, a Mi Hazánk sokkal keményebben fogalmaz.  Sokak szerint a vármegyékkel és az ispánokkal a történelmi hagyományokért nagy arányban élő-haló, tradicionalista radikális jobboldali szavazóknak akart kedveskedni a kormány. A Jobbik után a Mi Hazánk is újra bevezetné a csendőrséget többek közt.

(kép forrása: Rubicon.hu)

A kormányoldalnak az ilyen jellegű, a radikális jobboldali szavazók elszipkázását megcélzó intézkedéseit -a Horthy-korszakot felidéző történelmi analógiával élve- méltán lehet a „szélkifogás” taktikájaként azonosítani. Ez annyit jelentett, hogy a szélsőjobboldal erősödésére az volt a válasza a kormánypártnak, hogy az is szélsőségesebb lett. A kezdetleges jobboldali-konzervatív pozícióból a különböző impulzusok hatására egyre inkább eltávolodott a centrumtól a kormánypárt, elmosódott a határvonal a nyilaspárti képviselők és a kormánypártiak között. Már nem okozott gondot elfogadni a zsidótörvényeket, faji alapon kirekeszteni embertömegeket különböző szociális programokból, megfosztani őket emberi méltóságuktól.

Az ilyen történelmi analógiáknak megvannak a veszélyei, hiszen gyakran válnak felületessé, illetve önkényesen vonhatunk párhuzamokat a mostani idők és a múlt között. Azonban bármennyire nem úgy tűnik, de az ellenzéki pozíció is egy hatalmi pozíció: hatalmukban áll vészkorszakot kiáltani, nácizni. élni ezekkel a történelmi párhuzamokkal.

Annyi párhuzam még felállítható a két korszak között, hogy a (kor viszonyaihoz mérten) liberális eszmék igen komolyan meg lettek kérdőjelezve. Az első világégés és az azt követő időszak militarizmusa, türelmetlensége, a közbeszéd barbarizálódása előidézte sok európai országban a liberális parlamentarizmussal való leszámolás igényét. Horthy és Bethlen István nem akart többé lassú vitákat, a többségi álláspontnak nem lehetett akadálya. Orbán Viktor az illiberális állam mellé megjósolta a centrális erőteret, amely a kicsinyes és meddő értékvitákat meghaladó, a nemzet egységes akaratát és érdekét képviselő, kormányzó többséget jelenti. Mind a kettő esetben a liberalizmus „bolondériája” helyett egy nemzeti-keresztény-konzervatív ideológia alapján akarta kormányozni az országot a hatalmon lévő.

(kép forrása: Maszol.ro)

Mindenesetre nagy szerencsére nem a huszadik század eleje-közepét éljük, mindenki tanult a történelmi tragédiákból. Bizonyossággal lehet állítani, hogy ennek a „szélkifogásnak” nincsen olyan tétje vagy jellege, mint anno. Azonban megállapítható, hogy ez a beszéd igen sok érdekes gondolatot hordozott magában, ami valamilyen formában akár kiolvasható a Mi Hazánk programjából is. Félne-e Toroczkaiéktól Orbán Viktor? Nem valószínű, csak alternatívát állít a radikális jobboldali szavazóknak.

Feltehetőleg nem került kormányra a radikális jobboldal. Az, hogy például Gulyás Gergely „tel-avivi összekötőkről” beszéljen, hogy Varga Judit uniós zászlót égessen, hogy a Fidelitas holokauszt emlékművet rongáljon, vagy hogy egy kormánypárti képviselő kezdeményezze a zsidó származású képviselők lajstromozását: még várat magára, de vélhetően nem is fog eljönni.

Carl Gustav Jung 1875. július 26-án született Svájcban, éppen ma 147 éve. Az orvosi hivatást választotta, egészen pontosan a pszichológia és a pszichiátria érdekelte.

Nagyon hamar felfigyelt Freud munkásságára, akiről már egy korábbi cikkben is írtam. 1906-ban kezdtek levelezni, 1907-ben pedig már személyesen is találkoztak. Annyira jól kijöttek egymással, hogy első találkozásukkor 13 órán keresztül csak beszélgettek. Különös barátság alakult ki közöttük, ám ennek sajnos 1913-ban vége szakadt: Jung bizonyos dolgokban nem értett egyet Freuddal, Freud pedig nem tűrt ellenvéleményt. Innentől kezdve pedig C. G. Jung kialakította saját elméletét az emberi pszichéről. Analitikus lett, amely irányzatot nagyon fontos megkülönböztetni a freudi pszichoanalízistől.

Az első alapvető különbség Freud és Jung között a szexualitás kérdésköre. Freud úgy gondolta, hogy minden tudattalanba száműzött vágynak, gondolatnak, érzésnek szexuális eredete van, csak azok jelenthetnek kínt számunkra. Például ilyen lehet egy megerőszakolás vagy Elisabeth kisasszony esetében az, hogy saját nővérének a férjéhez vonzódik. Jung ezzel szemben nem tudta elhinni, hogy csak szexualitással kapcsolatos dolgok okozhatnak nekünk traumát, hisz annyi minden más is történik velünk a világban. Szerinte ugyanezt okozhatja még például a társadalmi beilleszkedés zavarának elfojtása is.

De lássuk Jung személyiségelméletét!

A pszichiáter megtartotta a freudi tudat és a tudattalan fogalmát. Freud szerint a tudatos azt jelenti, amire épp gondolunk, ami adott pillanatban uralja gondolatainkat. Ez a felfogás megjelenik Jungnál is, de ő – ellentétben Freuddal – úgy gondolja, hogy a tudatosság az elsődleges, ami a másodlagos tudattalanból emelkedett ki. Freud tudattalanja azokat vágyakat, emlékeket, érzéseket, gondolatokat foglalja magában, amikre újra rágondolni kínt jelentene, ezeket épp ezért is száműztük ide. Freuddal ellentétben Jung nem akarta megismerni az egész tudattalant, csupán azokat a mozzanatokat, amik problémát jelentenek a páciens életében, hisz a terápia szempontjából ez a fontos.

Ezen felül fontos különbség, hogy megkülönböztetett személyes és kollektív tudattalant. A személyes tudattalan a tudattalan felszíni rétege. Itt általában gyenge élmények tartózkodnak, amelyek valaha tudatosak voltak, de tudattalanná váltak (kínnal járt felidézése).

Ez általános természetű, minden emberben megvan, a múlt emlékeinek tárháza. Ahogy a tudattalanban haladunk lefelé, ennek egyre mélyebb rétegei tűnhetnek a szemünk elé: először például a család, ezt követően a nemzet, Európa, az emberiség élményei. Ennek tartalmai az ösztönök és az archetípusok. Az ösztönök a biológiai szükségleteket foglalják magukban. Természetesen ezek mindenkiben megvannak, sürgetnek minket, hogy elégítsük ki azokat. Vagyis együnk, ha éhesek, igyunk, ha szomjasak vagyunk. Az archetípusok pedig a mesékben, mítoszokban megjelenő általános képek; ilyen lehet például a Hős, az Anya, az Apa vagy a Bölcs Öreg. Ezek nagyon gyakori motívumok, Jung szerint pedig nem véletlen - jelentésüket mindannyian értjük, ez az ősök hagyatéka bennünk. Kedvenc népi történeteinkben is bármikor megtalálhatjuk őket.

Az Én (Ego) a tudat központja. Vagyis, valami csak akkor kerülhet be a tudatunkba, ha az kapcsolódik az Énnel. A tudattalanból és a külvilágból is képes a tudatba hozni elemeket.

A Mély-Én az ember teljessége, a tudat és a tudattalan központja és kiterjedése. Jung szerint az élet célja ennek az elemnek a tudatosítása magunkban, ez az alapja a személyiségfejlődésnek. Azért ezt kell tudatosítani, mert ezek vagyunk valójában, ez lapul bennünk mélyen.

Jung még beemelte a Persona és az Árnyék fogalmát az elméletébe.

Vagyis ez egy szerepszemélyiség, aminek akkor látszunk, ha társaságban vagyunk. Ezzel szemben az Árnyék azokat az elemeket foglalja magában, amit soha nem élünk meg, hisz azok összeegyeztethetetlenek lennének a tudatosan választott életformánkkal. Ez egy önálló részét adja a tudattalannak, míg a Persona a tudathoz áll közelebb.

Természetesen ezek másképp is megjelenhetnek, de az komoly problémát hordoz magában.  Nagyon vigyázni kell például arra, hogy ne törjön nagyon előre a szerepszemélyiségünk. Hisz akkor nem magunk vagyunk, hanem azok, akiknek látszani akarunk. Így pedig nem tudunk kiteljesedni, megvalósítani önmagunkat. Úgy is mondhatjuk, hogy valaki más életét éljük. Ilyenkor fontos feltenni egy kérdést:

Vissza kell találnunk minél hamarabb magunkhoz, megtalálni eredeti céljainkat, feladatainkat. Ha annyiban hagyjuk, az egyre komolyabb problémát fog okozni, hisz valódi személyiségünk mindenképp ki akar törni. Ha ezt nem engedjük, az akár meg is betegíthet minket.

Ha az Árnyékunk tör előre, az összeegyeztethetetlen lesz velünk. Úgy viselkedünk, ahogy sohasem akarnánk. Ekkor mi történik? Például engedünk a kísértésnek, olyat teszünk, ami a tudatosan működő moralitással nem összeegyeztethető. Ez pedig negatív érzést fog kiváltani bennünk. Nem egészséges keretek között nem tudjuk visszaállítani az eredeti állapotot, hanem az Árnyék fog minket irányítani. Ilyen esetekben szintén nem azok vagyunk, akiknek kéne lennünk.

Ezek a fogalmak egy egységes rendszerben helyezkednek el. Középen van a Mély-én (Selbst), ami alapvetően tudattalan, ha dolgozunk magunkon, egyre inkább a tudatosba emelhetjük. Az Én ennél már sokkal inkább a tudatos tartalmakhoz kapcsolódik, hisz valami akkor lehet tudatos, ha kapcsolódik ezzel az elemmel. Itt említhetjük még meg a Personát is, szerepszemélyiségünket. A tudattalan tartalmakhoz pedig az Árnyék, az ösztönök, a kollektív tudattalan archetípusai tartoznak.

Ez az elmélet igen sokban különbözik Freud pszichoanalízisétől, azonban mindkettőnek nagyon fontos eleme a tudatosítás.

Hisz minél jobban ismerjük magunkat, annál könnyebben tudjuk megoldani problémáinkat. Ebben pedig a személyiségelméletek is segíthetnek. Rengeteg elképzelés van az emberről, de minél többel találkozunk, annál közelebb kerülünk a rejtélyes lelkünkhöz.

A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés (TÉSZ) a hatályos magyar jogrendszerben legsúlyosabb kiszabható szankció. Ez a büntetés vajon túl enyhe vagy túl szigorú? Hogyan vélekedik erről a kérdésről a magyar jog és a magyar közvélemény?

Ennek megítélése előtt azonban tisztázandó, hogy mi is az a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés és mennyire tényleges valójában.

,,A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés olyan szabadságvesztés büntetés, mely az elítélt szabadságát véglegesen elvonja, anélkül, hogy az igazságszolgáltatás működése keretében feltételes szabadságra bocsátására sor kerülhetne." (Dr. Salamon László alkotmánybíró)

Tehát annyiban tényleges, a terhelt ki van zárva a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Annyiban viszont nem tényleges, hogy az elítéltnek bármikor joga van kegyelmet kérni az államfőtől (más kérdés, hogy még soha, senki nem kapott kegyelmet ilyen esetben…), valamint 40 év letöltött szabadságvesztés büntetést követően hivatalból indítják meg a kötelező kegyelmi eljárást. 

A büntetés erkölcsi megítélése során a magyar közvéleményre támaszkodom. Talán nem okoz túl nagy meglepetést az a tény, hogy a magyarok túlnyomó többsége a tényleges életfogytig tartó büntetést túlságosan enyhének ítéli meg. Egy 2017-es Závech Research által készített felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 21%-a utasítja el teljes mértékben a halálbüntetést. A mindenki által ismert érvek a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés ellen: túlságosan drága az elítéltek fenntartása, nem eléggé elrettentő ez a büntetés, meg sem érdemlik ezek az emberek az életet.

Természetesen vannak olyan vélemények is, miszerint a szabadságvesztésnek ez a formája túlságosan kegyetlen az elítélt számára. Itt a tipikus érvek: kínzásnak, az emberi méltóság megsértésének minősül az, ha az elítélt egyáltalán nem reménykedhet abban, hogy valaha kiszabadul, semmilyen statisztika nem bizonyítja a halálbüntetés elrettentő hatását.

Ezek olyan erkölcsi viták melyek között nem lehet és nem is kell igazságot tenni. A helyzet jogi megítélése lényegesen egyszerűbb. A 23/1990. Alkotmánybírósági határozat kimondta a halálbüntetés alkotmányellenességét, az Alaptörvény elismeri az élethez való jogot, mint elidegeníthetetlen alapjogot, ezen kívül egy sor Magyarország által ratifikált nemzetközi egyezmény is tiltja a halálbüntetés kiszabását. Az egyértelműen látszik, hogy a lehető legsúlyosabb büntetés a TÉSZ. A jog azonban nem állt meg itt.

Szerintük az államfői kegyelem és a kötelező kegyelmi eljárás nem adja meg az elítéltnek azt a valóságos reményt, hogy egyszer szabadulhat, ezért a magyar szabályozás sérti az emberi méltósághoz való jogot.

A fenti jogi és erkölcsi helyzet tökéletesen manifesztálódik egy híres jogesetben, a Magyar László kontra Magyarország ügyben. Az ügy az Emberi Jogok Európai Bírósági (EJEB) előtt zajlott. A Bíróság a tényállásban megállapította, hogy ,,áldozataikat összekötözték, és addig verték vagy fenyegették, amíg el nem árulták, hogy hol   tartják   értéktárgyaikat,   majd   megkötözve   magukra   hagyták őket házaikban. Néhány áldozat a bántalmazást követően hamarosan meghalt.”. A kérelmezőt (Magyar Lászlót) és társait 3 rendbeli emberöléssel, 19 rendbeli rablással, 19 rendbeli személyi szabadság megsértésével, 4 rendbeli súlyos testi sértést okozó bántalmazással, 7 rendbeli birtokháborítással és 3 rendbeli lopás vagy lopás kísérletével vádolták. A magyar eljárások eredményeképp Magyar Lászlót tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, aki ezután fordult az EJEB-hez annak megállapítása érdekében, hogy ez az ítélet sérti az ő emberi méltósághoz való jogát, a magyar bíróságok ítélete a kínzás tilalmába ütközött. (Fontos kiemelni, hogy ekkor csupán az államfői kegyelem lehetősége állt tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést töltő elítéltek között, hiszen pont ennek az ügynek a hatására vezették be a kötelező kegyelmi eljárás intézményét.)

Az EJEB az ítéletében megpróbálta meghatározni a TÉSZ kereteit, az egymással ütköző vélemények között megtalálni az arany középutat.

Azonban ahhoz, hogy jogszerű legyen ez a büntetés, néhány feltételnek meg kell felelnie a szabályozásnak: a büntetés csökkenthetőségének fenn kell állnia, valamint a szabályozásnak biztosítania kell a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a vizsgálatát. A Bíróság szerint azonban az akkori magyar szabályozás nem felelt meg a feltételeknek, így ezzel Magyarország megsértette az embertelen bánásmód, kínzás tilalmát. Az ítélet következtében került be a magyar jogrendszerbe a kötelező kegyelem intézménye. 

Az ítélet következményeként kialakult helyzet még tovább mélyítette az ellentéteket a jog és az erkölcs különböző álláspontjai között. Néhány magyar alkotmánybíró felszólalt, hogy a kötelező kegyelmi eljárás olyan szigorú feltételeket szab (40 év letöltött szabadságvesztés), hogy valójában az elítélt nem reménykedhet a szabadulásban, így a magyar megoldás nem felel meg az EJEB követelményeinek. Ezzel párhuzamosan a magyar közvéleményben megerősödött az a meglátás, hogy az EJEB és a kisebbség véleménye nevetséges, hiszen aki ilyen súlyos bűncseleket követ el, annak nincsen joga a szabadulásban reménykedni. Így a szakadék még tovább szakad a két tábor között, sőt a jogász szakma berkeiben sincsen egyetértés.

,,az első felülvizsgálat időpontjával kapcsolatban, szakmai körökben egy sajátos „számháború” alakult ki arra vonatkozóan, hogy az EJEB 25, 30 vagy akár 40 évet tart elfogadhatónak. Álláspontom szerint az EJEB elég határozottan (...) első esetben 25 év után, majd azt követően periodikusan tartja kívánatosnak az életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálatát." (Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró)

Arra nem fogunk egyhamar választ kapni, hogy kinek van igaza, vagy igaza van-e egyáltalán valakinek. Egy azonban biztos. 30 év alatt Amerikában kb. 340 embert végeztek ki ártatlanul egy tanulmány szerint. Rögtön eszünkbe juthat az örök kérdés: inkább maradjon 100 bűnöző szabadlábon vagy végezzenek ki 1 ártatlant?

Cikksorozatunk első részében részleteztük az okostelefonnal történő fizetési lehetőségeket, azonban most az okosórák felé vesszük az irányt. 

Amennyiben már van okosóránk, mire van szükségünk ahhoz, hogy fizetésre is tudjuk használni? 

Első körben az okosórának integrált NFC funkcióval kell rendelkeznie, emellett támogatnia kell a virtuális bankkártyás fizetési funkciót. Ez amiatt fontos, mert  sajnos nem mindegyik okosóra felel meg mindkét kritériumnak. 

Milyen okosórás fizetési rendszerekkel találkozhatunk?

Google Pay

Az egyik legelterjedtebb okoseszközökön futó operációs rendszer az Android, amelyhez a Google a Google Pay fizetési megoldást nyújtja. Ez a szolgáltatás támogatja az NFC (Near-Field Communication) egyszerű érintkezésmentes információ-megosztást, amellyel könnyedén lehet az online tranzakciókat végezni okosórán keresztül.

A K&H Bank és az MKB Bank ügyfeleinek elérhető a Google Pay, amennyiben legalább Android 5.0-t futtató készüléke van valakinek. Az azonnali fizetéshez csak digitalizálni kell a bankkártyát, amelyet a mobilbankban lehet megtenni.

Ha NFC-képes okosórája van valakinek vagy az aktivitásmérő támogatja a Google Payt, akkor azon megnyitva az alkalmazást, könnyen lehet párosítani a mobiltelefont és a bankkártyát. Ezután már lehet is használni az érintésmentes fizetést. 

Egymás után maximum 3 darab 15 000 Ft alatti tranzakció végezhető az okoseszköz feloldása nélkül. Ha nagyobb összegről lenne szó, akkor fel kell hozzá oldani a képernyőt. Az adatvédelemre kiemelt hangsúlyt fordítanak, így a szokatlan fizetési alkalmak esetén különböző hitelesítési folyamatok lépnek életbe.

Mindezeken túl arra is van lehetőség a Google Pay által, hogy a tranzakciós történet visszanézhető legyen a Google térképen.

Apple Pay

Az Apple Pay fizetési szolgáltatással nagyon könnyen fizethetnek az iphone-osok és az Apple watch-osok. Magyarországon az Apple Pay a legrégebben elérhető, banktól vagy pénzintézettől független okosfizetési megoldás. Minden olyan iOS készüléken megtalálható, amelyek Touch ID vagy Face ID funkcióval rendelkeznek.

 Az Apple Payhez is internetbankon keresztül érhető el a legegyszerűbben, ahol a virtuális bankkártyák alatt az „Add to Apple Wallet" gomb megnyomásával indul a bankkártya digitalizálásának folyamata. Ha mindez sikerült, akkor lehet is használni az okosórával történő fizetést.,

Xiaomi Pay

2022. április 5-től a magyarországi bankok közül a K&H vezette be a Xiaomi okosórával történő fizetés lehetőségét.

A Xiaomi Pay használatához szükséges egy internetes vásárláshoz rögzített telefonszám, egy Xiaomi Pay-re alkalmas okosóra, a Zepp Life/Mi Fitness alkalmazás és egy K&H Mastercard bankkártya. Az appon keresztül lehet digitalizálni a bankkártyát, majd lehet is egyből használni az okosórás fizetési módot.

Garmin Pay

Már 2021 szeptemberétől elérhető a K&H Banknál a Garmin Pay szolgáltatás

 A Garmin Pay egy okosórákba integrált fizetési megoldás, amely csak a Garmin márkájú okosórákon nyújt lehetőséget érintésmentes (NFC) tranzakciók elvégzésére, illetve a POS és ATM-termináloknál. Az NFC képes Garmin okosórához egy K&H Mastercard vagy Maestro bankkártya szükséges, amelyet a Garmin Connect alkalmazáson keresztül kell digitalizálni.  

A Garmin Pay aktiválása során szükség lesz egy 4 jegyű PIN kódra is, amelyet két esetben kérnek: ha valaki leveszi, majd felveszi a karórát, illetve ha két fizetés között eltelt 24 óra, így fokozva a biztonságot. Az okosórákban egy elkülönített chip tárolja a kártyaszámhoz rendelt token titkosított változatát, más Garmin alkalmazás nem fér hozzá, vásárlás során pedig a kereskedő sem jut hozzá a kártyaszámhoz.

Samsung Pay

A Samsung Pay újdonság az NFC-fizetések terén, jelenleg a MasterCard és a Curve pénzügyi platform együttműködésében működik. Ez (ellentétben például a Revolut kártyával) nem kínál külön fiókot, de lehetővé teszi több bank számláinak kombinálását. Európán belül jelenleg csak az Egyesült Királyságban működik. 

Huawei Pay

A Huawei Pay sem használható jelenleg Magyarországon és csak a kínai Union Pay kibocsátó kártyáival működik, amely Európában még nem annyira érhető el, csak virtuális kártyakibocsátóként működik (kínai turisták és kereskedők használják). Az Európai Unión belül a kereskedők és az ATM-ek kb. 60%-a fogadja el az Union Pay kártyákat.

Mi Pay

A Huawei Pay-hez hasonlóan a Mi Pay is Kínából származik, és csak ott használható. Szintén az Union Pay kártyáival működik. Kínán kívül pedig csak Indiában érhető el. Az Európában értékesített telefonokon a funkció megtalálható, de a Mi Pay Európában nem működik.

Fitbit Pay

A Fitbit Payt a világ egyik legnagyobb okosóra-gyártója fejlesztett ki. A Fitbit Pay működik Magyarországon, de csak a független pénzügyi szolgáltatók kártyáival. 2019-ben a Google felvásárolta ezt a szolgáltatást.

Ha valaki rendelkezik Revolut, TransferWise, Bunq vagy Curve fiókkal, akkor tudja használni a Fitbit Pay szolgáltatást.

Földes László ’Hobo’ Kossuth-díjas magyar bluesénekes, dalszerző, előadóművész, a Hobo Blues Band alapítója és énekese. Mindemellett pedig színműveket, könyveket is ír. Legutóbb megjelent könyve egy önéletrajzi könyv: Térdig a szarban, fülig a szeretetben. A könyv mélyebb betekintést nyújt életébe, művészetébe, jobban megismerhetjük belőle az embert, aki a dalok, fordítások, könyvek, színművek, filmek mögött van.

A könyv nem mondható egy szokásos önéletrajzi könyvnek – saját bevallása szerint sem követett az írásnál határozott kronológiát. Habár ez az első részben (Térdig a szarban) mégiscsak kissé megjelenik. Azonban sokkal inkább történetek sokasága tárul a szemünk elé, életének fontos mozzanatai.

Mindemellett helyet kapnak az általa tisztelt személyek is, akiktől rengeteget tanult, sokat köszönhet nekik: Allen Ginsberg, Baksa-Soós János, Bob Dylan, Cseh Tamás, Faludy György, Jim Morrison, József Attila, Muddy Waters, Pilinszky János, Rolling Stones, Vlagyimir Viszockij…

Jelen interjúval a könyvet – és természetesen annak szerzőjét – szeretném közelebb hozni az olvasókhoz.

A gyerekkorával kapcsolatosan az első kérdésem a megbocsátásra vonatkozik. A könyv végén így fogalmazott: „Nem tudok zenélni, verset mondani és mint látják, írni se nagyon. Egyetlen dolgot tanultam meg csupán (hát, mit mondjak, nem ment könnyen): megbocsájtani.”. Amikor az apjáról és a kettejük viszonyáról olvastam, akkor ez a megbocsátás rögtön feltűnt ebben az esetben is. (Hobo apja, id. Földes László politikus. Nem igazán mutatott szeretetet fia iránt, többször verte, 1992-ben ki is átkozta.) Ön mégis kihangsúlyozta apja pozitív tetteit, nem haraggal a szívében írt róla. Említette is, hogy sikerült megbocsájtania apja sírja felett („Így került bennem helyére a dolog”). Ennek kellett megtörténnie, hogy megbocsásson? Vagy ez inkább egy folyamat volt, aminek ez volt a vége, ebben csúcsosodott ki?

Mint megírtam a könyvben, elég nehéz dolog, ha az ember egyrészt fél az apjától, másrészt nem szereti, és az apja sem szereti őt. 11 évesen fél évre Németországba kellett mennem egy táborba, mert attól tartott, hogy disszidálni fogok, a középiskolában pedig két évig Veszprémben éltem egy kollégiumban, ahol hétvégén mindenki hazament, csak én nem.

Megköszöntem neki azt, hogy fizette a tanulmányaimat, amivel az égvilágon semmire nem mentem, hanem négy évig egy szellemi rabságban voltam a káliumpermanganát egyenértéksúlyával való küzdelemben. Ezután hihetetlen szabadságérzés jött rám, hogy megszabadultam tőle. Nem sokkal a távozásom után a szüleim elváltak, de a ’80-as években egy időre kibékültek, így akkor egy pár évig kapcsolatom volt vele, mert Édesanyámmal mindig is jóban voltam.

És akkor sem javult a helyzet az apjával?

Csak a felszínen. Közben megváltozott az életem, csavargó lettem, elkezdtem zenélni. A Hobo Blues Band első éveiben néha, egy-egy családi ebéden találkoztam vele. Ekkor már újra komoly rendőrségi botrányaim voltak. Az alaphelyzet az volt, hogy ő eleve nem akart engem, nem akarta, hogy megszülessek. Gúzsba kötötte, hogy meg kellett házasodnia, mert mint az egyik pártfunkcionárius elvtársnő kijelentette: „Földes elvtársnak nem lehet zabigyereke”. A 80-as évek elején több interjúban azt mondtam, hogy az apám rendőrsége vert meg. Ezután átkozott ki. Írt egy levelet, amiben közölte, hogy még a temetésére sem mehetek el. Ennek ellenére nem haragudtam rá, csupán örültem, hogy megszabadultam tőle. Nekem ugyanolyan kínos volt, hogy vele vagyok, mint neki az, hogy velem van. Az utolsó két két évtizedben már nem találkoztunk. De úgy alakult, hogy én voltam mellette, mikor meghalt. Nem a sírja fölött elmondott József Attila-vers előadása tette helyre a dolgot. Rég nem volt bennem semmiféle harag.

A következő kérdésem is az apjával kapcsolatos. Nagyon sokáig az ő árnyékában kellett élnie, csak Földes László fia volt. Ennek meghatározó élménye, amikor „A hőst pofon vágja az élet a fiúvécében”. Ez egy kihallgatott beszélgetés volt, egy osztálytársa a következőt mondta: „Jó fej ez a Föci (Hobo akkori beceneve), mindig kiáll mellettünk, elviszi a balhét, de ha nem lenne nagykutya az apja, ő is kussolna, mint mi”. Rengetegszer próbált kilépni az árnyékából, ahogy a könyvből is olvashatjuk, de ez nem volt egy könnyű folyamat. Mikor érezte először igazán úgy, hogy nem csak egy belügyminiszter-helyettes fia?

Ez először 15 évesen, a kosárlabdapályán volt. Ifjúsági játékosként olyan felnőttek között is játszhattam, akik a magyar kosárlabda élvonalába tartoztak, mint Keszey Ervin vagy Szikszay András. Az ő elismerésük sokat jelentett. Aztán ugyanez történt egy kicsit később a katonaságnál. Hiába volt akárki az apám, mikor latrinát kellett takarítani, legtöbbször engem találtak meg, nem kivételeztek velem. Sokat voltam fogdában, hadbíróság elé is állítottak fegyelmezetlenség miatt. Az egyetem után gimnáziumban tanítottam. Ez volt az első „munka”, amit szerettem, itt sem számított, hogy ki az apám.

Mikor megjelentek az első novelláim, nevet akartam változtatni, de végül lemondtam erről, mert a közvélemény előtt nem akartam megalázni azzal, hogy eldobom a nevét, tekintettel voltam rá. Ez hiba volt, mert a Földes László az ő neve, nem az enyém. De így maradt.

Ez az akkoriban szerveződő lázadó fiatalok csoportjában befogadást és elismerést jelentett.

A tanítás jól ment, de egybeesett azzal, hogy ’76-ban kétszer is láttam a Rolling Stonest Zágrábban. Ezután határoztam el, hogy hobbiból, a tanítás mellett összehozok egy amatőr zenekart. Ez megváltoztatott mindent, a siker miatt el kellett döntenem, hogy zenélek vagy tanítok, mert mind a kettő teljes embert kívánt.

Ugorjunk egy kicsit az időben! Élete egyik meghatározó pillanata a Rolling Stones-szal való találkozás, pontosabban a Kis vörös kakassal (Little red rooster) a mezőtúri őrtoronyban 1964 novemberében. Ezután pedig elkezdődött egy olyan rajongás a Rolling Stones, leginkább Mick Jagger irányába, hogy - saját szavaival élve – „Ilyet még Hitlernek vagy Sztálinnak sem írtak”. Többen is utaltak Jaggerre való hasonlóságára, esetleg utánzására. Ha kicsit belevisszük a pszichológia tudományát – Szondi Lipót szerint génjeink azt is meghatározzák, hogy milyen ideálokat választunk magunknak. Vagyis nagy szerepet játszik a hasonlóság ebben. Mit gondol, Ön miben hasonlít Mick Jaggerre a fiatalkori külső megjelenést kivéve?

Szerintem nem hasonlítok rá. Csak én képzeltem úgy. Mivel nem láttam őket, nem tudtam, hogy Mick Jagger milyen magas. Körülbelül a vállamig ér. A zenéjüktől őrültem meg. Elképesztő erő sugárzott azokból a dalokból, amik az első 4-5 lemezeiken voltak. Legnagyobb részük néger blues, rock and roll vagy soul zene volt, de a Rolling Stones előadásában olyan energiával töltődtek fel, ami számomra elsöprő erejű volt. De 14 év múlva még ugyanakkora Rolling Stones-őrült voltam, ha nem nagyobb. És ez a Hobo Blues Band első két műsorából is látszik. Igyekeztem úgy mozogni, ahogy Zágrábban Mick Jagger rázta magát, a többi ösztönösen jött. Majd, amikor elkezdtük csinálni az első dalainkat - Gazember, Othello blues - ez már nem működött. A saját dalainkhoz ezek a dolgok már nem illettek.

                                                                                 Mick Jagger

Szóval akkor kezdett elválni a stílusa a Rolling Stonestól, amikor elkezdett saját dalokat írni?

Igen. Mivel érdekelt a hazám, a világ, és a szövegekbe belevittem, amit gondoltam, amit éreztem, amit tanultam és amit tudtam. A Középeurópai hobo blues, a Rózsadomb blues, a Mindenki sztár, vagy a Ki vagyok én? voltak az első ilyenek. De a Rolling Stones Bluesban is elhangzik: „A rádiót hallgatva az őrtoronyban ültem, / Beköpött valaki, a fogdába kerültem”. Mert így is volt.

Ennek megértését pedig nagyban segíti a könyv is: átlátni azt, hogy mit milyen kontextusban írt meg.

Szerintem a könyv slampos dolog, rengeteg mindent kifelejtettem. Esterházytól vettem ezt a technikát, az Esti című novelláskötetben ő használja ezeket a rövid sztorikat. A könyvet mozaikszerűen építettem fel, nem kronológiailag haladtam. Sok dolgot kihagytam, mert ezek nem tartoznak a közönségre. Többször csak egy-egy jelenségre akartam rámutatni, nem a személyre.  A történeteket a végén raktam valamilyen laza sorrendbe, így sok minden nem teljesen pontos. Nem vagyok történész, vagy dokumentarista.

                                                       Térdig a szarban, fülig a szeretetben című könyv

Mennyire kötnek bele, ha valami nem pontos?

Volt olyan bunkó, aki a könyvre reagálva azt írta, hogy milyen jó zenészekkel játszottam, de nem tanultam meg énekelni. A Hashajtó sajtó című új szám azért fontos, mert a világ és annak az a része, amit én ismerek – Magyarország – hihetetlen rohadás útján van és ezért főleg a média a felelős. Orbán Viktor mondja, hogy a magyarok összetartanak, de ez nem igaz.

Már az is hírnek számít, ha valaki kommentet ír, a sunyi férgek ott élik ki magukat.

Viszont ezzel szemben, a másik oldalról rengeteg szeretetet kaptam, mikor beteg voltam. 

Visszatérve fiatalkorára: énekesi pályafutását a Kexszel kezdte (már ide is írt dalszöveget: Csillagok, ne ragyogjatok), majd első saját zenekarában, a Lepkék-Virágokban Rolling Stones-számokat adtak elő négy koncertjükön (egy saját szerzeménye volt az utóbbi együttesben: Petőfi oratórium, de ez egyszer sem hangzott el az együttes életében). A könyvben ezt írta: „Utána ezt a rövid, de csodálatos álmot, amit a Kexszel és a Lepkék-Virágokkal megéltem, hosszú időre eltemettem magamban. (Legalábbis azt hittem.)”. Miért temette el magában? Nem gondolta, hogy tetszeni fog az embereknek?

Egyáltalán nem. Tudtam magamról, hogy nem vagyok képzett, de az életem úgy alakult, hogy más dolgok lettek fontosabbak, hát eltemettem magamban ezt a dolgot. Aztán a ’76-os Rolling Stones koncert után hobbiból csináltam meg a zenekart. Közrejátszott az is, hogy meghalt a kisfiam, és ezért is vetettem bele magam a zenébe. Az a vad zene, amit játszottunk, a szabadságot jelentette. Megdöbbentő volt a siker, nem értettem. Először Rolling Stones-, Doors-dalokat meg néger bluesokat játszottunk magyarul. Ráadásul ’78-ban lett sikerünk ezekkel úgy, hogy eredetileg a ’60-as évek számai voltak. Nem gondoltam, hogy ez bejöhet, magamnak csináltam. Nyilván ez az előadásból, a zene erejéből meg a lefordított szövegek tartalmából adódott össze.

Baksa-Soós Jánosról (a Kex frontembere) is szó esik egy-két történetben. Tény, hogy az ő művei is meghatározóak. Néhányat megemlítve: Zöld sárga, Elszállt egy hajó a szélben. A rendszer azonban elüldözte őt Magyarországról, disszidált. A hazalátogatásainak leírásai nagyon megleptek. Mikor meghívta őt az Egyetemi Színpadon tartott koncertjére, Baksa-Soós indiánnak nevezte. Neki nem volt nagy sikere itt, meg sem várta a végét, kiviharzott, ekkor hangzott el az, hogy „Hobo egy Mick Jagger epigon”. Majd közös ismerőseik előtt szidta Önt, széttépte a Hobo Sapienst, amiben írt egy novellát Baksa-Soósról. Egy későbbi levélben ki is oktatta Önt. Mit gondol, ezeknek a történéseknek mi lehetett az oka? Mi az, ami elindította a volt Kex frontemberében ezeket a heves reakciókat? Féltékenység a sikerre? Úgy érzékelte, hogy ellopta dalait azzal, hogy Ön tette híressé azokat?

Úgy gondolom, hogy a magyar zenei világban a legtehetségesebb ember volt, akivel valaha találkoztam. Sokszor elmondtam, hogy egyedül tudta azt, amit Jim Morrison és Jagger tudott. Az, hogy ő így viselkedett velem hazatérései alkalmával, csak egy kis részlet. Elüldözték, és az, hogy itthon nem teljesedhetett ki, szerintem sokkolta. Ez az óriási csapás pedig emberileg teljesen megváltoztatta. Sokat bántott engem, de én sosem bántottam őt. Ez nem egyenlet, aminek mindkét oldalnak egyformának kell lennie. Sokat köszönhetek neki. Nem tudom pontosan, mi történt, mert nem volt itthon. Lecsapott rá az élet, és olyan árat kellett fizetnie, amit nem érdemelt meg – súlyosan megbetegedett. Az a szomorú dicsőség jutott nekem, hogy több embernek játszottam a Kex-dalokat, mint ő. Büszke lehetett volna rá, hogy egy ember, akit ő indított el, az ő hagyományát ápolja.  

                                                                          Baksa-Soós János

Cseh Tamásról is írt egy pár szót a könyvében. Így fogalmazott az egyik oldalon: „Minden koncert előtt, az utolsó pillanatig gyakorolt az öltözőben. Nagyon félt. De mindenki fél, „még én is” félek.”. Mitől félnek? A mai napig is él ez az érzés, ennyi előadóest és koncert után?

A Tudod, hogy nincs bocsánat esten már 523-szor mondtam el a Kései siratót. Ez a világ legnehezebb verse. Nem tanultam színészetet, nem szavalok, nem énekelek úgy, ahogy kéne meg ahogy mások tudnak. Semmilyen verset nem tudok rutinból elmondani. Nem is próbálom, inkább kitépem őket magamból. Hogy rosszul sikerül vagy jól, ezt nem lehet tudni. Egyetlen mérce van, az őszinteség. Ehhez József Attila verseinek ereje nagy segítséget ad. Ma is, minden előadás előtt, az utolsó pillanatig ülök az öltözőben és a szöveget mondom. Aztán felmegyek a színpadra, és folytatom. Ugyanez kell a zenében is. Összeállítom a műsort, de az esetek felében a színpadon megváltoztatom a sorrendet. Ettől egyrészt izgalmas lesz a buli, másrészt ez nagyon veszélyes is. De közben az emberben él a félelem, hogy mi jön vissza a közönségből? Át tudom-e vinni, amit szeretnék? És van olyan, hogy a közönség nem azt akarja, amit én akarok. Akkor változtatni kellene, de nem akarok. Ilyen félelmek mindig vannak. Ám nagy részük az első dalnál megszűnik.

                                                                 Hobo egy József Attila-esten

Az előbb említette a megfelelést, de a könyvben több helyen is szerepelt, hogy mindig úgy gondolta, hogy Öntől mást várnak el, mint a többiektől. Talán ez is okozta azt, hogy többször egyedül érezte magát abban, amit csinált. Ezt az elvárást egyébként már bele is írta a Középeurópai Hobo Blues 2000 dalszövegébe: „Nem könnyű bármit is elmondani, / Ha az ember énekel, / Néha jobb lenne hallgatni, / De tőlem mást várnak el”. Mi ez az elvárás, és miért alakult ki Önben?

Mivel gondolkodó ember vagyok, mindig érdekelt, hogy mi történik a világban, különösen a hazámban. Nem vagyok rocksztár vagy celeb, aki csak olyan dolgokat csinál, amivel a karrierjét meghosszabbítja. Azt csinálom, ami jön. Ez az elvárás ebből a hozzáállásból ered.  De annak idején eszünkbe sem jutott, hogy valaha is lehet lemezünk. Csak játszani akartunk, az meg anélkül is ment. A dalokba az került bele, amit megéltem.

A teljesen ártatlan Mindenki sztárban az első versszakban szerepel a gyerekkorból Robin Hood, aztán a Rákosi-korszakból Csapajev, majd Puskás Öcsi, és a végén Mick Jagger. Ezek maguktól jöttek. Nem akartam megfelelni, hanem ilyen voltam.

Az első dalszövegem a Csillagok, ne ragyogjatok volt. „Karomra szállt egy apró ember, / Kérdezte, mit keresek itt. / Nem tudtam megmondani neki, / Gondoltam pedig valamit…” Ebben benne van a ’60-as évek végének stílusa.

Jézus Krisztus, Shakespeare vagy József Attila a büdös életben nem tanultak semmit. Mégis mindent tudtak. Azt nem tudom megmagyarázni, hogy honnan tudták és azt sem, hogy miért írtam ennyiféle szöveget. Fájdalmast, szomorút, trágárt, pimaszt, vagy szerelmeset. Vannak dolgok, amik az emberben benne vannak, és ezek jönnek ki. 

Szánt egy fejezetet egy meg nem írt könyvnek, ami a magyar popzene történetét mutatta volna be az Ön szemüvegén keresztül. „Elsősorban azért, hogy majd az utókor ne kizárólag az újseggírók (új magyar szó, copy right Hobo, 2021) és a kaméleon műtörténészek által kiherélt és átírt képet olvassa, hanem a mi, vagy legalábbis az én igazságomhoz is hozzá lehessen jutni.” Ez az ötlet ebbe lett átültetve?

Nem. Nekiláttam, hogy megírjam, de öt oldal után abbahagytam, mert csak a mocsok és a szenny jutott eszembe, ahogy a politikusok, sztárok, hivatalok, kiadók, rádiók, a média manipulálták a kultúrát, a zenével egyetemben.

Mulatságos, mikor sokan arról nyilatkoznak, hogy mennyire üldözték őket, miközben butaságokat adtak elő.

Talán mondhatom azt, hogy azért is volt sokszor egyedül, mert arra a feladatra nem sokan mertek vállalkozni, amihez Önnek volt bátorsága: a szavaival élve „nem kussolt”. Feltette a költői kérdést, hogy jobb lett volna-e, ha csendben marad. Mit gondol, minden megérte?

Igen. Egyrészt, mert nagyon sok mindent elmondhattam, amit átéltem, vagy gondoltam. Másrészt, azt hittem, csak 60 éves koromig fogok élni. Ehhez képest 77 éves vagyok, most játszottam nemrég az 1000. József Attila-estet. (Ez az egyetlen eredmény, amire büszke vagyok.)

Az megint egy nehezen értelmezhető valami, hogy a közönség nem hagyott el. Pedig én nem azt játszom, amit ők szeretnének hallani, hanem azt, amit én akarok. Hihetetlen, hogy ezt elfogadják. Soha nem gondoltam, hogy az értelmiségieknek, a csöveseknek, vagy a 16 éves lányok libidójának mit kéne írni. Volt, ami sikerült, volt, ami nem.  Ha az ember ennyi mindent csinál, néha bukások is jöhetnek.

                                                               A Vadászat című lemez borítója

Nem szoktam rangsorolni, de nekem a Circus Hungaricus, a Tábortűz mellett vagy a Hey, magyar Joe! lemezek is fontosak a Csavargók Tízparancsolata kötettel együtt. Bár az utóbbiak nem olyan széles körben ismertek, mivel nem vagyok jelen a médiában. De, amit akartam, elhangzik bennük és ez a legfontosabb.

Minden reggel átnézem az Indexet, az Origót, a Nemzeti Sportot. Ilyenkor látom, sokan szinte naponta szerepelnek ott. Például Majka. Nem tudom őt szidni, mert egyetlen számát sem ismerem. Ha ezrek járnak a koncertjeire, mitől lenne a zenéje szar? Szidják őt, de engem is szidnak.  

Az, hogy a kommentelők nem ismerik József Attilát vagy Shakespeare-t, engem nem irritál. Akkor őket miért irritálja az, amit én csinálok?

Idézek. „Néhány év alatt, mondjuk 1962 és 1967 között a néger blues másolásából kialakult a fehér blues, amely kilépve a tradicionális formából mindmáig hódít és gyökeret vert – Magyarországot kivéve – az egész világon. Japán és orosz blueszenekarok is vannak.” Mit gondol, Magyarországon ez miért nem történt meg? Miben voltunk mások?

A bluesban egyetlen alapvető kategória van: az, hogy valaki hiteles-e, vagy sem. Vannak olyan emberek, akik elsősorban a sikerre törnek, kiszolgálják a közönség igényeit, nem a lelkükből játszanak. Ami szintén nem baj. Ha valaki feltette az életét a zenére, akkor ebből akar megélni. Ez is egy emberi dolog, még akkor is, ha nem mindig sikeres, amit csinál.

Nem mindenki olyan, mint a Rolling Stones, akik néger bluesokat kezdtek játszani, amiből egy fillért nem kerestek, csak az előadói jogdíjat. Az első lemezükön van 15 szám, amiből 14-et nem ők írtak.

Olyan, aki ír, verset mond és énekel, meg mindenfélét csinál, nem nagyon van. De ezt nem is szabad elvárni. A popzene nem ilyen bonyolult.

Sebők János újságíró állandóan mérgelődött, hogy milyen szar szövegeket írnak a zenekarok. Rúzsa Magdi vagy Kovács Ákos nem azért megy a színpadra, hogy a világra reagáljon, hanem, mert szereti a zenét. Az emberek 99%-a azért vesz hangszert a kezébe, hogy ezt csinálja. Ezért nem kell dühöngeni.

Nem kell elvárni Deák ’Bill’ Gyulától, Nagy Ferótól, Majkától, hogy ezt az utat kövesse. Nem ezért csinálják.

A legelején egyáltalán nem volt más célom, csak a zenélés öröme. Nem gondoltam, hogy ide jutok, de így alakult, mert ilyen vagyok. Egyáltalán nem ez a követendő példa, mindenki csak csinálja azt, amit szeretne.

Ejtett egy pár szót azokról is, akikkel most dolgozik. A könyvhöz tartozó lemezeken     Gál István (dobok), György Attila (basszusgitár, nagybőgő), Igali Csanád (orgona, zongora), és Kiss Zoltán (gitárok) játszottak. Elmondta, hogy ma már a zenészek inkább dolgoznak, mint játszanak, az Önhöz való viszonyukat is ez uralja. A HBB ehhez képest egy stabilabb formációnak tűnt, például Deák ’Bill’ Gyulával a mai napig tartják a kapcsolatot. Nem hiányzik az a szorosabb kapcsolat a tagok között, ahol még többen játszottak, és nem dolgoztak? Nem volt könnyebb játszani, amikor a többiek is játszottak (és nem elsősorban a munkájuk volt ez)?

Volt olyan időszak, amikor még „csak” játszottunk. Ez a ’70-es és ’80-as években volt. Akkor még meg lehetett élni abból, ha az ember csak egyetlen zenekarban játszott. Ez már régen nincs így, én sem tudnék csupán a zenei pályafutásomból megélni. A Nemzeti Színház tagja vagyok, előadóestjeim vannak, írok, ezek a jövedelmeim adódnak össze. Az emberek, akik most velem vannak, zenélni tudnak, mást nem nagyon. Több zenekarban játszanak, hogy családjukat el tudják tartani.

Már a Hobo Blues Band Pókával együtt töltött másfél évtizede alatt, ’78 és ’93 között nagyon sok zenész megfordult, Fuchs Lacitól Szénichen át Döme Dezsőig.

Említette, hogy Póka Egonnak (basszusgitáros, zeneszerző, a HBB egykori tagja) egy ponton túl már nem voltak olyan jók a dalszerzői képességei, mint kezdetben (A Hobo Blues Band zenéinek nagy részét ő írta). Mit gondol, így visszatekintve, Önnél volt ilyen „alkotói válság”?

Mindig meghatározó témák körül csoportosultak a szövegeim. A 2000-ben megjelent Gyöngy a sárban nem sikerült zeneileg, ezért 7 évig nem írtam a zenekarnak szövegeket. Aztán 2007-ben megszültem a Senkifalvát, bár nekem nagyon fontos szöveganyag volt, ez sem sikerült.

Könyveket, előadóesteket, színházi műveket csináltam, nem volt egy szabad percem sem. Ekkor jött ki a Viszockij, a Tudod, hogy nincs bocsánat, a Blues Jim Morrisonnak lemez.

Póka Egon ’93-ban kikerült a Hobo Blues Bandből. Pár év múlva elment a P. Mobil együttesbe, ahol 12 év alatt egyetlen számot sem írt. Azt mondta, hogy nem volt partnere. Másrészt meg, az a zenekar akkorra már nagyon lecsúszott. Azért ment oda, mert máshova nem hívták.  De ott is ő volt a legjobb.

Bár halála előtt éveken át újra együtt játszottunk, akkorra a korábbi alkotói tehetsége elveszett.

                                                                             Póka Egon

Pár szót a jövőről: „Most, mikor ezeket a sorokat írom, tele vagyok – idő híján – meg nem valósított ötletekkel. Lemezek, könyv, két színdarab, turnék, előadóestek.” Mesélne ezekről?

Vannak tervek, amik még csak most alakulnak.

Vannak más ötleteim is. Könyv, dokumentumfilm és egy lemez. Ezek arról szólnának, hogy miért maradtam itt. Kiket, miket, milyen helyeket szerettem és szeretek is. Nagyon erős ötletek, de a megvalósításuk sorrendje nem tőlem függ. Most az Utcazenészen agyalok, azon, milyen legyen az utcai változata. A 2022-es évet lefedi egyrészt a könyv a két lemezzel, ősszel pedig jön a Vadászat turné. Sok ötlet van, de a sorrendet az élet adja meg, nem én.

A korábbi gondolatot így folytatta: „Ez még legalább két év. Aztán majd még meglátjuk.”. Mi lesz két év múlva? Van valami elképzelés, hogy meddig folytatja?

Nem foglalkozom ezzel. Szét vannak menve a térdeim, amit már nem lehet helyrehozni. Nem akarom megműttetni őket, mert utána egy évig pihennem kellene. Egyelőre együtt tudok ezzel élni. Nem tudom, meddig hagyja az élet, hogy a lábaim működjenek. Nem akarok rászokni a fájdalomcsillapítóra, de néha szükségem van rá. Ha csak állok a színpadon, nem fáj, de ha lépcsőzni kell, az már kellemetlenebb. Minden nap 40 percet szobabiciklizem és fél órát súlyzózom. Az, hogy meddig tudok játszani, elsősorban attól függ, hogy a lábaim meddig bírják.

Reméljük, még nagyon sokáig! Köszönöm szépen az interjút!