Reaktor

"Nyilván a Pitagorasz-tételtől a demokrácián át mindent Indiában találtak föl"
"Nyilván a Pitagorasz-tételtől a demokrácián át mindent Indiában találtak föl"

trembeczki-zsolt.jpg

Megtalálható Spotify-on

és Apple Podcast-en is.

Az 1920-as években még csak 270-280 milliós országból hogyan lett 100 év elteltével egy közel, 1.5 milliárdos? Hogyan lettek ennyien az indiaiak?

Ez főleg a hidegháború alatti alacsony gazdasági növekedés eredménye. Azt általában tudjuk, hogy az alacsony fejlettségi szintű országok, régiók népességnövekedési rátája szokott drasztikusan magas lenni. Indiában a '60-as évekről van most a fejemben legrégebbi adat, akkor körülbelül 6 gyermek jutott egy szülőképes nőre, ami egy nagyon magas szám. Az indiaiak azóta körülbelül évtizedenként csökken, ebből a 60-as évek körüli adatból már a 2000-es évek környékén 3 környékén volt ez a szám, és az elmúlt években jutott el India oda, hogy körülbelül két gyermek jut egy szülőképes nőre. Ez azt jelenti, hogy India népessége most még növöget a korábbi nagyobb generációk miatt, de India népessége most már stabilizálódott. Az ENSZ előrejelzései szerint az évszázad közepére olyan 1,6 milliárd körül lesznek, de ez már a csúcs, és onnantól az évszázad végéig egy viszonylag puha, demográfiailag, gazdaságilag is fenntartható, de csökkenő időszak fog következni. Körülbelül a mostani 1,4 milliárd körül lesz 80 év múlva.

Kutatói szemszögből neked mi a legizgalmasabb ebben a hatalmas és távoli országban? Miért kezdtél el India bel és külpolitikájával foglalkozni?

Az én esetemben ennek nagyobbrészt személyes okai voltak. A családom bizonyos tagjai a '70-es évek végén, '80-as évek elején éltek kint több évet Indiában, ez a nagyapámat az ő teljes nukleáris családját jelentette, emiatt én ennek a tárgyi és szóbeli emlékeivel nőttem föl, az eredendő érdeklődésem egészen kisgyermekkorom óta innen ered. Indiában nagyon sok mindent szokás izgalmasnak találni a spirituális életüktől, ami engem semennyire nem érdekel a konyhájukig, ami viszont sokkal jobban. Nekem az a legérdekesebb Indiában, hogy egy ennyire hatalmas nagy és ugyanakkor még a viszonylag közelmúltban is ennyire szegény országot hogyan sikerült demokráciaként egyben tartani, a gazdasági növekedést, viszonylag nem egészségesen, de tekintélyes ütemben beindítani, és az, hogy India ilyen szempontból mintául tud-e szolgálni más fejlődő vagy fejlődni szándékozó országoknak.

Hogyha a legfontosabb történelmi sarokpontokat, fordulópontokat ki kéne emelned itt egy-két percben, akkor miket említenél? Létezik-e például indiai Mohács, vagy indiai Trianon, vagy indiai államalapítás?

Léteznek, bár valószínűleg fordított sorrendben. Hosszú távú történelmi léptékben Indiáról valószínűleg hasznosabb, nem országként, hanem egy régióként, vagy egy földrészként, szubkontinensként gondolkozni, mely inkább Európával hasonlítható össze, sem mint egyes országokkal. a nemzet az anakronisztikus kifejezés ilyen időtávon.

Ez a fajta történet sok ezer évre megy vissza, valószínűleg nem nyolcezer évre, mint sok indiai gondolja, és sokkal inkább áll sok kis nemzetek történelméből, a déli mindenféle királyságok, így a dravidától a marátákig, Észak-indiában különböző királyságokig birodalmakig, amik közül egy-egy, például a maóriák, a gupták vagy a mólók később képesek voltak a szubkontinens nagyobb részének egyesítésére.

A viszonylag modernkori India történetét nyilván meghatározza a brit gyarmatosítás. Indiának egészen régen a történelemben volt egy Dravida őslakossága, őrájuk észak-nyugatról rájött egy indoárja hódító réteg, és utána nagyjából ugyanebből az irányból muszlim hódítók érkeztek, és csak legvégül az európaiak a tengeren. Az 1700-as évek végére már elég stabilan brit gyarmati uralom volt Indiában, először a brit Kelet-indiai Társaságon keresztül, és ha az évszámokban viszonylag jól leszögezhető eseményekről akarunk beszélni, akkor az 1857-58-as felkelést mindenképpen meg kell említeni, ezt magyarul szipolylázadásnak szokták mondani, de indiaiaknak ne mondjuk ennek az angol megfelelőjét, mert ez nagyon lekicsinylő, nekik ez az első függetlenségi háborújuk, ahogyan ők ezt értelmezik, és az 1900-as évek elejétől beszélhetünk utána egy a megerősített brit gyarmati uralom ellen elindult valóban országossá váló függetlenségi mozgalomról. Ennek a fő figuráit, Mahatma Gandhit, az Indiai Nemzeti Kongresszust, az erőszakmentességre való törekvést, ezeket viszonylag azt gondolom, hogy széles körben szokás ismerni a híres Ben Kingsley-féle Gandhi filmtől az iskolákig.

Ami India államalapítása a szó mai értelmében és a Trianonja is, az az 1947-es kettéosztás. Ugye Brit-India állt közvetlen brit igazgatás alatt lévő tartományokból, és több száz, kicsit mint a Német-római Császárságban félig-meddig autonóm hercegállamból, maharadzsa államból. Eme a nagyon bonyolultan fölépülő hatalmas területet, aminek volt egy hindu többsége, egy nagyon jelentős muszlim kisebbsége, muszlim többségű területek hindu többségű területekbe ékelve ezt a szubkontinenst a britek gyakorlatilag vonalzóval felosztották két újonnan függetlenné váló ország, Pakisztán és India között.

Miután a muszlimok India két ellentétes oldalán alkottak többséget, a mai Pakisztán területén és a mai Banglades területén lett egy Nyugat és egy Kelet-Kakisztán, tehát egy ország volt a kettő között az ellenséges Indiával. A Pakisztánhoz került területekről elmenekült sok-sok millió hindu, az Indiához került területekről elmenekült néhány millió muszlim.

Félmillió körüliek a legalacsonyabb becslések arról, hogy mennyien haltak meg, a legmagasabb becslés 1 millióhoz közelít. 20-30 millió menekült. 1947 egyszerre egy nagyon fontos és boldog év az indiaiaknak és egy nagyon szörnyűséges év, ami egyszerre államalapítás és Trianon is.

A mai Indiai Köztársaság az 1950-ben jött létre, India először, mint nemzetközösségi domínium alakult meg. A különböző indiai-pakisztáni háborúkat nem is említem: '47-ben egyből '65, '71, '99, illetve ha a mai India, főleg külpolitikájára nézve egy fontos évet még ki kellene emelni, akkor az szerintem az 1962-es kínai-indiai háború, ami egyébként egy viszonylag kicsi katonai konfliktus lett, de az egyik alapjául szolgál a mai India fő geopolitikai megfontolásainak és helyezkedésének.

A szóban forgó eseményekről, emlékezetpolitikáról beszélve hogyan vélekedik mondjuk az átlag indiai vagy a nagypolitika? Pozitív avagy negatív az emlékezés?

Is-is és itt megint elválasztanám egy kicsit a különböző regionális identitásokat, amik viszonylag erősek Indiában, több száz királyságról, államról, városköztársaságokról, nagyobb birodalmakról beszélünk, és ezeknek a hősei ezek sokszor a szomszéd régiónak a történelmi jelenségei. Indiai kollégák, barátok elmondása szerint ezeket a helyi hősöket nehéz fölemelni a nemzeti emlékezetbe, ami az ország egészére vonatkozó emlékezetet illeti, ott igazán az első közös pont az nagyon sokáig az indiai nemzeti függetlenségi mozgalom volt, ami egyesíteni igyekezett hindukat, muszlimokat, egyéb kisebb vallásokat, északot és délt, és annak a vezető figurái, mondjuk Mahatma Gandhi és az első miniszterelnök Dzsaváharlál Nehru. Nagyobb részt vitathatatlan módon bent voltak a nemzeti kánonban. Ma már ez kevésbé van így, a hindu nacionalisták azért pedzegetik némely név esetén, hogy kevésbé volt pozitív a szerepük.

A hindu nacionalistákra rátérve, őnekik van egy nagyon érdekes elképzelésük az indiai történelemről, az ő értelmezésükben India egy nyolcezer éve folytonos nemzet, ami pontosan ugyanaz volt nyolcezer éve, mint most.

Nyilván a Pitagorasz-tételtől a demokrácián át mindent Indiában találtak föl. Most ugye, hogy mennyire delíriumos  emberről van szó, akkor lehet, hogy még az agysebészetet, az atombombát is, meg az űrhajókat itt találták föl, mert a Mahabaratában, ami az indiaiak nagy nemzeti eposza, abban atomfegyvereket használnak a szereplők - ilyen elképzelések vannak.

A lényeg az, hogy létezik egy olyan narratívája az indiai történelemnek, ami erősen romantizáló, erősen anakronisztikus, de megpróbál egy sok évezreden át és az India minden részén átívelő narratívát ráhúzni erre a nagyon összevissza és hosszú történelemre.

Megérkezve a XXI. századba mennyire nyer teret az a folyamat, amit amerikanizálódásnak vagy globalizációnak nevezünk, azaz milyen viszonyban áll India a hollywoodi filmekkel, a Mekivel, vagy mondjuk Taylor Swifttel?

Ha már Hollywood szóba került, hollywoodi filmeket abszolút lehet látni. Indiában ezeket azért néha cenzúrázzák erkölcsi vagy számukra értelmezhető erkölcsi megfontolásokból, de ilyen értelemben a modern globális popkultúra és benne a nyugati popkultúra az abszolút megjelenik Indiában. A plázákat minden karácsonykor karácsonyi díszben öltöztetik fel, és az indiaiak is adnak egymásnak ajándékot karácsonyra.

Amikor 2016 karácsonyán a köd miatt lebénult Észak-Indiában a vonatközlekedés, és a kollégámmal Kalkuttából Delhibe tartottunk karácsony előtti napon, december 23-án majdnem 20 órát töltöttünk a vonatban, akkor a hindu kollégám is igen erősen sérelmezte, hogy ő karácsonyra nem fog hazajutni a családjához, de Indiának egy nagyon erős belföldi popkultúrája is van.

Bollywoodot, mint a hindi nyelvű indiai filmipart, azt szerintem mindenki ismeri. Az indiai popzene is nagyon erős, tehát egy nagyon jelentős részét teszi ki a popkulturális fogyasztásnak . Összességében megvan a kapcsolódás a globális kultúrára, de a helyét is nagy mennyiségben állítják elő és fogyasztják.

Prime Video: Bollywood: World's Biggest Film Industry - Season 1(Kép forrása: Prime Video - Bollywood: World's Biggest Film Industry)

Az indiai kultúra iránti nyugati érdeklődés mennyire jellemző napjainkban?

India, mint brand az nyilvánvalóan az indiai filozófia, spiritualitás és gondolkodásmód, ezek mindig is inspirálóak voltak, mindig voltak, akiket ezek a dolgok inspiráltak nyugaton. Ha egy kicsit tágabban India soft powerjéről, puha erejéről beszélünk, én azt gondolom, hogy az India brand az alapvetően egy pozitív konnotációjú dolog. Nem kizárólag pozitív, nem csak pozitív gondolatok társulnak hozzá, hisz, ha bárkit megkérünk, hogy öt dolgot írjon le Indiáról, akkor a szegénység és a kosz az ott lesz, de alapvetően India iránt különösen a nyugati világ nagyon régóta egy alapvetően pozitív attitűdöt társít, amit az indiai valóság inkább csak árnyal, de nem eredendően határoz meg.

(Borítókép forrása: hiia.hu/trembeczki-zsolt/)

Tarolt a baloldal Latin-Amerikában
Tarolt a baloldal Latin-Amerikában

Júniusban több mint 60 millió mexikói járult az urnákhoz, hogy a 130 milliós országnak új elnököt és törvényhozást, valamint 20 000 önkormányzati kormányzót és tanácstagot válasszanak. A felmérések alapján nem történt meglepetés: Claudia Sheinbaum és a MORENA párt elsöprő győzelmet aratott. Sheinbaum az elnökválasztáson a szavazatok közel 61%-át szerezte meg, ami 35,9 millió szavazatot jelent, 30%-kot verve a második helyen végzett Xochitl Gálvezre. Az új elnök érdekes politikus lesz: végzettségét tekintve egy klímakutató, aki korábban Mexikóváros állam kormányzója volt. Emellett ő lesz az első nő és az első zsidó, aki Mexikó elnöki tisztségét fogja betölteni.

afp_20240603_34ur8bw_v1_highres_mexicoelectionvotesheinbaum.jpg

Kép forrása: The Times of Israel

Az új elnök politikai programja az energetikai átmenetre összpontosít. Kérdéses, hogy a lassuló gazdaságot és romló közbiztonsági helyzetet öröklő elnök képes lesz-e a hatalmas felhatalmazásával a programját végrehajtani. Ebben a cikkben magát a választást, az előző elnök örökségét és azt vesszük szemügyre, hogy mit tehet Sheinbaum a hivatalában.

A választások

Mexikó 6 évente választja meg elnökét és a 128 szenátorból, valamint az 500 képviselőből álló kongresszusát, akiket 3 évente választanak, tehát az országban félidőben, két elnökválasztás között időközi képviselőválasztásokat tartanak. Érdekesség. hogy 2018-ig mind a szenátorok, mind a képviselők csak egyetlen ciklust vállalhattak, ami azt jelentette, hogy a mexikói kongresszus egyike azon keveseknek a világon, amely a választások alkalmával teljesen lecserélődnek. Most először 2024-ben azonban egy alkotmánymódosításnak köszönhetően mind a szenátorok, mind a képviselők legfeljebb 12 évig tölthetik be a tisztségüket. Ez a változás azonban nem terjed ki az elnökre, aki továbbra sem töltheti be 6 évnél tovább a mandátumát.

 ap_mexicancongress.jpg

Kép forrása: ReVista: The Harvard Review of Latin America

Az elnöki újraválasztás tilalmának rögzítése egészen az 1910-es évek mexikói forradalmáig nyúlik vissza, amely azután tört ki, hogy az akkori elnök módosította az alkotmányt, hogy lehetővé tegye magának az egymást követő ciklusok megtartását, majd hét egymást követő választási győzelmet aratott.


Egyébként a mexikói elnökválasztás alapvetően egy "first past the post" rendszer alapján működik, ami alapján az a jelölt nyeri a választást, aki a legtöbb szavazatot kapja, függetlenül attól, hogy megszerzi-e a szavazatok több mint 50%-át. Az idei választáson azonban ez egyáltalán nem számított, mivel Sheinbaum a szavazatok 61%-át szerezte meg. A mexikói kongresszusi választási rendszer egy kicsit bonyolultabb, de alapvetően a kongresszusi képviselők többségét választókerületi szinten választják meg, majd a képviselők kisebbségét kinevezik, hogy a kongresszus jobban tükrözze a tényleges népakaratot és a kisebb pártok is képviselve legyenek.


Ebben a választási rendszerben Sheinbaum MORENA pártja 60 szenátort és 248 képviselőt nyert. Noha ezáltal a MORENA nem lesz képes az elnök számára a kongresszusi többséget biztosítani, fontos megjegyezni, hogy a törvényhozási többség nagyon ritka a mexikói politikában, és a következő legnagyobb párt, a Nemzeti Akciópárt mindössze 22 szenátort és 68 képviselőt szerzett. Jelenleg úgy néz ki a koalíciós tárgyalások alapján, hogy a MORENA-t két kisebb párt baloldali párt is segíteni fogja majd, amelyek támogatták Sheinbaum elnökjelöltségét: a Zöldek és a Munkáspárt. A Zöldek 14 szenátort és 75 képviselőt, míg a Munkáspárt 9 szenátort és 50 képviselőt nyert.


Miért olyan népszerű a baloldal Mexikóban?

Először is, Sheinbaum taktikai szempontból egy kifejezetten jó jelöltnek számított, megalapozott politikai programmal és egy nagyon erős párttal, pártszervezettel és infrastruktúrával. Választási sikerének fő oka elődje és mentora volt: Andres Manuel Lopez Obrador, Mexikó jelenlegi elnöke, közismert nevén AMLO. AMLO egy elképesztően népszerű politikus volt és maradt Mexikóban. Hatéves hivatali ideje alatt népszerűségi mutatói ritkán estek 60% alá, és megbízhatóan a világ egyik legnépszerűbb vezetője volt.

gettyimages-1233317894_cropped.jpgKép forrása: CSIS

Népszerűségét nagyrészt elitellenes, a nép embere politikai stílusának és újraelosztó gazdaságpolitikájának köszönheti. Nagyszabású nyugdíjreformot vezetett be a 65 év felettiek számára, és hatéves hatalma alatt a nyugdíjkiadások 600%-kal emelkedtek. Megduplázta a kötelező szabadnapok számát és minden évben kétszámjegyű összeggel emelte a minimálbért. A beruházások jelentős részét Mexikó déli régióiba irányította, gazdaságfejlesztési programjával 5 millió mexikóit emelt ki a mélyszegénységből. AMLO arra is rákényszerítette a vállalatokat, hogy ténylegesen osszák meg a vállalat nyereségét a dolgozóikkal. Jelentősen leegyszerűsítette a szakszervezetek létrehozásának folyamatát, és rengeteg hatalmas infrastruktúrafejlesztési projektbe fektetett be, köztük egy új nagy repülőtérbe Mexikóvárosban, egy új nagysebességű vasúti rendszerbe és az úgynevezett óceáni folyosóba, amely lényegében a válsággal küszködő Panama-csatorna szárazföldi alternatívája lesz majd.

A nyugati-európai országokkal és az Egyesült Államokkal ellentétben, ahol a baloldali pártok gyakran az egyetemi végzettséggel rendelkező nagyvárosiak körében népszerűek, a MORENA bázisát túlnyomórészt a mexikói munkások alkotják. Egyesek szerint a jelenlegi elnök politikája valójában nem is annyira hatékony, és ehelyett AMLO politikai sikerét a média feletti ellenőrzésének tulajdonítják.


AMLO képtelen volt kezelni Mexikóban az egyre romló közbiztonság helyzetét. Hatalomra kerülésekor a kábítószer elleni háború befejezéséről beszélt, és a kartellekkel kötött békeszerződéseket szorgalmazta a leszámolások helyett. Ez azonban nem igazán vált be, mivel a gyilkosságok száma továbbra is stagnál, sőt enyhén emelkedik is. Mexikóban évente 44 000 gyilkosságot regisztrálnak, aminek köszönhetően továbbra is a világ egyik legveszélyesebb országa. 2018 óta ráadásul folyamatosan nő az eltűnt emberek száma, és a kartellek még mindig ugyanannyi, ha nem több területet ellenőriznek, mint 2018-ban.

odrugbriefing_g1.jpgKép forrása: Stratfor

Az elnök válaszul a hadsereg költségvetésének jelentős bővítésével reagált a széles körű korrupciós problémák ellenére, és létrehozta a több mint 100 000 katonából álló új Nemzeti Gárdát. Emellett néhány ellentmondásos alkotmányos reformot is végrehajtott, amelyek sokkal nagyobb befolyást biztosítanának az elnöknek a mexikói igazságszolgáltatás felett, és megkövetelnék, hogy bizonyos bírákat válasszanak. Bár a kongresszusban nem tudta megszerezni a szükséges kétharmados többséget ahhoz, hogy ezt meg is tegye, Sheinbaum a maga részéről azt ígérte, hogy rendbe hozza mind Mexikó gazdaság-, mind Mexikó biztonságpolitikáját.


Sheinbaum az adóelkerülés visszaszorításával és az AMLO által bevezetett megszorítások folytatásával akarja egyensúlyba hozni a költségvetést, ami a közszféra fizetéseinek csökkentését és a politikusok drága juttatásainak eltörlését jelenti. Mexikóváros kormányzójaként figyelemre méltó sikereket ért el a városban a bűncselekmények csökkentésében a közbiztonsági kiadások növelésével és a rendőrségi hivatalok számának növelésével. Azt állítja, hogy ez az egész országban megismételhető.


Most a növekvő hiányt az AMLO nagy infrastrukturális kiadásainak átmeneti következményének tekinti, és ígéretet tett arra, hogy meredeken növeli az egészségügyi oktatásra és az infrastruktúrára fordított kiadásokat. Sheinbaum támogatta AMLO alkotmányos reformjait is, amelyeket a MORENA kongresszusi dominanciája miatt most talán végre tudna hajtani.

Mi a baj a politizáló celebekkel?
Mi a baj a politizáló celebekkel?

macron_1.jpg

A jelenkori politika meghatározó (és megosztó) szereplői a politizáló celebek. Ha szétnézünk a világon, akkor lépten-nyomon belebotlunk olyan híres-neves színészekbe, sportolókba vagy énekesekbe, akik a politikai kampányok során kifejtik a politikai nézeteiket, hivatalra pályázó politikusokat biztosítanak a támogatásukról, illetve szélsőséges esetekben el is indulnak a választásokon. A celebek ezen megnyilvánulásai ráadásul új minőséget adnak a közéleti szerepvállalásuknak, amelyet a befogadó fogyasztók nem feltétlenül szoktak díjazni. Amellett, hogy a celebek esetleg megutáltatják magukat a másik párt vagy mozgalom szimpatizánsaival, tovább polarizálhatják a közéletet, hiszen a "színvallást" követően egyesek semmi pénzért nem lesznek halandóak elismerni, hogy az általuk korábban szeretett (vagy legalább tolerált) közszereplő valaha is minőséget képviselt volna.

Rengeteg példát láthatunk arra, hogy emberek megutálnak egy színészt, egy énekest vagy egy komplett sportágat vagy csapatot azért, mert azok bizonyos ügyekben véleményt nyilvánítanak. Nyilván a politikának van egy alapvetően konfliktusos természete, azonban nem biztos, hogy annak szét is kellene szabdalnia mindazokat a szálakat, amelyek összekötik az állampolgárokat az eltérő pártpreferenciáik ellenére is.

Amíg Amerikában a Taylor Swift rajongók ("Swifties") és az őt tehetségtelennek tartók feszülnek egymásnak, addig például Magyarországon sokáig a Tóth Gabi és Krausz Gábor válása volt megosztó, nem kis részt az énekesnő nyíltan vállalt politikai nézetei miatt (amiről közvélemény-kutatást is végeztek). Bár nem ismerünk olyan kutatást, amely a válásuk után felmérte volna, hogy a különböző pártpreferenciák mennyiben jártak együtt Tóth és Krausz támogatásával, feltételezhetjük hogy volt.

De nem csak a (jelenleg is nagy mértékű) polarizáció súlyosbodása a baj a politizáló celebekkel. A demokrácia (legalábbis formálisan) az egyenlőségre épül, amely azt jelenti, hogy mindenkinek egyet ér a szavazata, illetve emberi mivoltából fakadóan ugyanolyan fontos a véleménye. Természetesen fontos arról megemlékezni, hogy a teljes egyenlőség nem elérhető, illetve egyes vélekedések szerint nem is kívánatos. A képviseleti demokráciához hozzá tartozik, hogy a politikai elit (szűken értelmezve a politikusok kasztja) funkcionálisan elválik a képviseltektől, közöttük aszimmetrikus viszony van. Ebből az is következik (az elitista demokráciaelmélet hívei szerint), hogy a politikai folyamatokat irányító politikusok nagyobb rálátással és információs többlettel rendelkeznek az országot érintő döntésekkel kapcsolatban mint az állampolgárok.

Ezzel alapvetően nincs baj, nem azt jelenti, hogy az állampolgárok mind "tudatlanok" lennének, van aki többet tájékozódik, van aki kevesebbet. Azonban semennyi tájékozódás nem tudja azt a tudást és hozzáértést bepótolni, mint amivel az informatikusok rendelkeznek a számítógépek területén, illetve méltán lenne ideges egy pszichológus, ha az emberek néhány blogbejegyzésből levonható következtetések alapján diagnosztizálnák a saját lelki egészségüket. Ez alapján a séma alapján meg lehet különböztetni olyanokat, akik valamilyen területhez értenek (az az ő életük, hivatásuk), illetve azokat, akik nem értenek ahhoz a területhez.

A celebek ebből a szemszögből nézve súlyos határsértést követnek el, amelyhez a politikusok is a nevüket adják. Méltán feltételezhettük eddig, hogy a politikusok és a nép között a politika területén aszimmetria van, azonban a celebek a saját, kiemelkedő státuszuk felhasználásával komoly hatást fejtenek ki. A nagy követő és rajongó táborokkal rendelkező celebek véleménye sokakhoz eljut, sokakat ezáltal orientálhat is. A celeb véleményének a súlya ugyanakkor emiatt nem attól függ, hogy ő "homo politicus" lenne és "Átlagos Ábel" pedig nem. Semmi sem igazolja azt, hogy az ő politikai állásfoglalásának több teret kéne engedni, mint az utca emberének; az nem vezethető le semmi olyan jellegű többletből, mint amivel a politikusok (feltehetőleg) rendelkeznek.

celebek.jpg

A demokráciára jellemző, hogy vannak olyan csoportok, amelyek nagyobb befolyással és lobbierővel bírnak mint az átlagos állampolgárok - ami értelemszerűen némi demokratikus deficitet is okoz. Ahogyan azt Branko Milanovics állítja a könyvében ( Egyedül a kapitalizmus): az USA Kongresszusa aránytalanul többet foglalkozik a befolyásos donorok (felső 1-10%) ügyeivel mint azokéval, akik végső soron a politikai közösség túlnyomó többségét adja ki és döntenek a politikusok sorsa felett. Valami hasonlót feltételezhetünk a celebek kapcsán is, hiszen azok a nyilvánosságban betöltött speciális státuszuknak köszönhetően torzíthatnak a demokratikus folyamaton.

A demokráciának sok megoldatlan problémája van, a celebek kitüntetett szerepe és elválása a többi "nem-politikus" csoporttól egy a sok közül. A politikusok speciális, politikában hasznosítható tudással rendelkeznek, amely alapján cselekednek és kormányoznak és a választások alkalmával a választók ítéletet mondanak a munkájukról. A celebeket nem hatalmazta fel senki, hogy a politika befolyásolásához lássanak (persze a közönségük megerősítheti őket az éljenzésükkel, illetve ki is pfújolhatja őket), azonban olykor aránytalanul nagy súllyal vesznek részt a politikai diskurzusokban.

Ráadásul a hírességek egyik fontos ismérve, hogy botrányokba keverednek (ami nem feltétlenül rossz nekik, hiszen addig is róluk szólnak a hírek). Azonban a botrányok aláássák azoknak a véleményeknek a hitelességét, amelyeket a celebek közvetítenek, ami pedig óhatatlanul tovagyűrűzik a hagyományos politikai szereplők megítélésre is, hiszen azok gyakran mutatkoznak az új választók reményében ezekkel a celebritásokkal. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mindez ahhoz vezet, hogy a politikailag ellenérdekelt felek a hatalom reményében megpróbálják diszkreditálni a másik oldalt. Miután a választók nem feltétlenül tudják differenciálni egymástól a hagyományos politikusok és a celebek szerepét (főleg a fentebb kifejtett határsértések miatt), így nem véletlen, hogy egyre jobban csökken a politikusokba vetett bizalom. (Mindez persze ennél összetettebb, nyilvánvalóan nem vezethető vissza pusztán a hírességek nagyfokú bevonódására.)

Féloldalas lenne az érvelés, ha röviden nem térnénk ki arra, hogy a celebek szerepvállalása lehet akár jó is. Amikor egy celeb kikiáltja magát egy elnyomott/elhallgatott/elhanyagolt csoport képviselőjének, akkor a celeb felhelyezheti az általa képviselendő csoportot a politikai radarra. Amennyiben felkarolja a nagypolitika az ügyet, akkor jó is származhat a demokrácia számára. Ugyanakkor ez az esetek többségére nem igaz. Összességében azt mondhatjuk, hogy a politizáló celebek több frusztrációt okoznak mind az őket figyelő társadalom, mind a demokrácia számára.

 

Két elnök, akik tudták mikor kell visszavonulni. Biden eljut a felismerésig?
Két elnök, akik tudták mikor kell visszavonulni. Biden eljut a felismerésig?

1462220.jpg

Azóta, hogy 78 évesen a valaha volt legidősebb elnök lett, a most 81 éves Joe Bidennek egyre többször kell olyan kritikákkal szembenéznie, hogy lépjen vissza egy fiatalabb jelölt javára és ne induljon a 2024-es elnökválasztáson, mivel korából és állapotából adódóan képtelen feladatait megfelelően ellátni. A júniusi vitán nyújtott katasztrofális teljesítményének köszönhetően ezek a hangok csak felerősödtek. Azóta úgy tűnik, hogy a hajlott korú elnök nem hallotta meg ezeket.

Mi késztethet mégis valakit arra, hogy egészen 86 éves koráig, 2029. január 20-ig elnökként dolgozzon?

Támogatói szerint az elnök kötelességének érzi, hogy hazáját szolgálja és úgy gondolja, hogy egy visszalépést megfutamodásnak tekintenének az emberek. Mások azt feltételezik, hogy azért marad a versenyben, mert ő az egyetlen, aki legyőzheti és végleg megszabadíthatja Amerikát Donald Trumptól. Biden egy kampánygyűlésen így nyilatkozott:

"Ha Trump nem indulna, akkor nem biztos, hogy én is indulnék."


joe-biden-062824-275c324791674244bd14e240c02d8cd8.jpg
(Kép forrása: people.com)

Ebben az esetben is nehéz figyelmen kívül hagyni a nyilvánvalót: ha egy politikus egyszer hatalomhoz jut, akkor attól rendkívül nehezére esik megválni. Erre a legjobb példa két volt amerikai elnök, akik önként döntöttek úgy, hogy nem indulnak az újraválasztásért.

Harry S. Truman

"A hatalom csábító"

- írta Truman két évvel azelőtt, hogy nyilvánosan bejelentette:  az 1952-es elnökválasztáson nem pályázik egy újabb elnöki ciklusra.

"Ez a vágy ugyanúgy a vérébe tud férkőzni az embernek, mint a szerencsejáték és a pénz utáni vágy."

A hatalom eltorzítja az emberek valóságról alkotott képét, elhiteti velük, hogy legyőzhetetlenek. Ez még csábítóbbá teszi a hatalmat, amit emiatt az USA-ban úgy korlátoztak, hogy egy elnök legfeljebb két ciklust szolgálhat a Fehér Házban. Kevésbé köztudott tény, hogy több mint egy évszázadon keresztül mielőtt még ez az alkotmányos időkorlát hatályba lépett volna, az amerikai elnökök általában tudták, mikor érdemes a politikát abbahagyni: ha nem ölték meg, vagy szavazták le őket, akkor két ciklus után minden elnök önként visszavonult - egészen Franklin Roosevelt 1932-es megválasztásáig, aki négy egymást követő cikluson keresztül 1945-ös haláláig töltötte be a hivatalát.

Figyelemre méltó, hogy ezt követően két újabb elnök, Harry S. Truman és Lyndon B. Johnson is arra jutott, hogy noha lehetőségük van rá, mégsem vállalják a feladatot. Ez lehet a tanulság Joe Biden számára. Ha most kiszállna a versenyből, akkor nem ő lenne az első hivatalban lévő elnök, aki tudja, mikor van itt az ideje távozni.

A demokrata Truman volt az utolsó elnök, aki annyi ciklusra indulhatott volna elnöknek, ahányszor csak akart; az amerikai alkotmány 22. módosítása, amely bevezette a ma is érvényes elnöki mandátumkorlátozást, csak azokra az elnökökre vonatkozott, akik Truman után következtek. Truman, mint Roosevelt alelnöke annak halálát követően lett elnök és 1948-ban csak egyetlen teljes 4 éves ciklusra választották meg, azonban Roosevelt halála után a negyedik ciklusának 3 évét is ő töltötte ki.


harry-truman-ap.jpg
(Kép forrása: Politico)

Truman tartotta magát a 22. módosításhoz, még ha az nem is vonatkozott rá:

"Véleményem szerint nyolc év elnökként elég, és néha túl sok is, ha valaki ezt a tisztséget tölti be" - írta. "Ha elfelejtjük az olyan férfiak példáját, mint George Washington, Thomas Jefferson és Andrew Jackson, akik mindannyian folytathatták volna ezt a tisztséget, akkor elindulunk a diktatúra és a romlás útján.”

"Tudom, hogy újra megválaszthatnának, és folytathatnám a régi precedens megdöntését, ahogyan azt F.D.R. tette" - folytatta. "Ezt nem szabad megtenni. Ennek a precedensnek folytatódnia kell - nem alkotmánymódosítással, hanem a hivatalban lévő ember becsüle

tén alapuló szokás szerint.”

Miután Truman több kudarcot is elszenvedett: népszerűsége 1952 elején csökkenésnek indult és elvesztette a New Hampshire-i előválasztást, 1952 márciusában bejelentette, hogy nem pályázik az újraválasztásra. A demokraták végül Adlai Stevensont, Illinois kormányzóját választották elnökjelöltjüknek. (Stevenson történetesen Truman kedvenc jelöltje is volt.)

Lyndon B. Johnson

Körülbelül 16 évvel később, 1968-ban Lyndon B. Johnson elnök szintén úgy döntött, hogy nem indul az újraválasztáson. Johnson adminisztrációja belekeveredett a vietnami háborúba, aminek köszönhetően gyorsan csökkent az elnök támogatottsága. A demokrata elnökválasztáson ráadásul kihívókkal kellett szembenéznie.

Felismerte, hogy az újraválasztáshoz vezető út meglehetősen rögös lesz, mert a Demokrata Párt is rendkívül megosztott, és sok pártszimpatizáns inkább Robert F. Kennedyt részesítette előnyben. Súlyos egészségügyi problémái is voltak, ami miatt bizonytalan volt abban, hogy képes lesz-e még egy 4 éves ciklust végig vinni. Johnson ezért visszalépett, és elnöksége hátralévő egy évében örökségének megmentésére összpontosított.

"Miközben Amerika fiai a messzi földeken harcolnak, miközben Amerika jövője itthon is kihívás előtt áll, miközben a mi és a világ békéjére vonatkozó reményeink minden nap a tét, nem hiszem, hogy egy órát vagy egy napot kellene az időmből személyes pártpolitikai ügyeknek szentelnem, vagy bármilyen más feladatnak, mint ennek a hivatalnak - az ország elnökségének - a félelmetes feladatai"

- mondta Johnson 1968. március 31-én, amikor bejelentette, hogy nem indul az újraválasztásért. A párt ezután alelnökét, Hubert Humphrey-t jelölte a következő demokrata elnökjelöltnek, aki elveszítette a választást a republikánus Nixonnal szemben.


lyndon_b_johnson_photo_portrait_leaning_on_chair_color_cropped.jpg
(Kép forrása: Wikipédia)

Egy dolgot azonban fontos tisztázni: eredetileg sem Johnson, sem Truman nem akart visszalépni.

Mindkettőjük népszerűségi mutatói zuhanni kezdtek: az újraválasztási esélyeik nem voltak jók. Döntésüket a történészek sokféleképpen értékelik. Mindkét elnök visszalépése után a pártjuk megsemmisítő vereséget szenvedett a választáson. Ki tudja, elképzelhető, hogy a választások másképpen is alakulhattak volna, ha esetleg versenyben maradnak?

Azonban az, hogy önként kiszálltak önmagában is egy figyelemre méltó és dicséretet érdemlő tény. Mindkét elnök támogatottsága növekedésnek indult a visszalépést követően és az amerikaiak hosszú évtizedek távlatából meglehetősen jó véleménnyel vannak tevékenységükről.

Mit érdemes Bidennek tennie?

Ha Johnson és Truman visszalépése nem mentette meg a pártot a katasztrofális vereségtől, akkor Bidennek követnie kellene a nyomdokaikat azt kockáztatva, hogy Donald Trumpot elképesztő többséggel választják meg novemberben? Sőt, Johnson számára az elnökség utáni időszak gyötrelemhez, depresszióhoz és önsajnálathoz vezetett - ez még egy újabb személyes ok, amiért Biden nem szeretne visszavonulni.

Truman és Johnson története azonban többről szól, mint egy novemberi választási eredményről. A tény, hogy a világ legnagyobb hatalmával bíró hivatalából nem megalázó módon kellett kiszorulniuk, hanem képesek voltak önként, méltósággal távozni az alázat megnyilvánulása: a hajlandóság arra, hogy felismerjék, hogy az élet többről szól, mint a pillanatnyi politikai érdekek.

apnewsroom_election_2024_debate_99466.jpg

Bizonyára nem lehet könnyű egy elnökséget önként hátrahagyni. Johnson egyik lánya azt mondta a volt elnök életrajzírójának, Robert Dallek történésznek, hogy apja karrierje lényegében az egész identitását jelentette.

"Apám politikai öngyilkosságot követett el a vietnami háború miatt" - mondta. "És mivel a politika volt az élete, ez olyan volt, mintha ténylegesen öngyilkosságot követett volna el."

Johnson talán dühösen távozott a Fehér Házból, de az elnökség terhei nélküli életet is várta texasi farmján.

"Istenemre mondom, azt fogom csinálni, amit akarok" - mondta. "Ha meg akarok inni egy pohár whiskyt, akkor megiszom azt a pohár whiskyt. És ha rossz modort akarok, akkor rossz modort fogok tanúsítani. Van némi szabadságom, hogy azt tegyem, amit szeretnék.”

Truman szintén előre tekintve lépett be az elnökség utáni időszakba. A nemzethez intézett búcsúbeszédében büszkén gondolkodott a politikában eltöltött éveiről, és biztosnak tűnt a lemondásról szóló döntésében.

"Így, ahogy kiürítem ennek az íróasztalnak a fiókjait, és ahogy Mrs. Truman és én elhagyjuk a Fehér Házat, nincs bennünk megbánás" - nyilatkozta 1953 januárjában. "Úgy érezzük, hogy a legjobbat tettük a közszolgálatban."

A 81 éves Biden a magánéletében sokat nyerhet a távozással. Egy átlagos amerikai férfi 75 évig él. Lehetősége lenne arra, hogy hátralévő idejét a barátaival és a családjával töltse, különösen az ötven éve tartó politikai karrierjét követően. Egyelőre úgy tűnik azonban, hogy mint megannyi elnöknek, neki is az öröksége a legfontosabb, és valószínűleg úgy gondolja, hogy ha pártja ősszel vereséget szenved, az tönkretehet mindent, amiért küzdött, függetlenül attól, hogy ő jelölteti-e magát vagy sem.

Johnsonhoz és Trumanhoz hasonlóan Biden is elvesztette politikai támogatottságát egy külföldi háborúban való részvétele miatt. De a kora miatt is sok szavazó kételkedik benne. A demokraták körében nagyobb pánik tört ki Biden gyenge vitateljesítményét követően, mint a palesztinok melletti egyetemi tüntetések vagy a demokrata előválasztások során a tiltakozó "nem elkötelezett" szavazatok nagy száma miatt.

Ha Trump legyőzi Bident, akkor az elemzők majd azt fogják boncolgatni, hogy már a kampány kezdete előtt nyilvánvaló volt a végeredmény, és Biden csak azért adta vissza a Fehér Házat Trumpnak, mert büszkesége volt ahhoz, hogy visszalépjen. Hacsak nem nyer, Biden egyetlen dolgot tehet, hogy megakadályozza, hogy örökségét az egója határozza meg: esélyt ad másnak. Bármennyi hibát is ejtettek hivatali idejük alatt, Johnson és Truman megértették, hogy az elnökség nem az övék, és hogy a hatalom, bármennyire is csábító, múlandó. Biden bölcsen tenné, ha erre emlékezne.

Kapcsolódó:

2020. kontra 2024. (Trump vs Biden)

A június 27-i elnökjelölti vita szereplőinek teljesítménye csak 2020-hoz viszonyítva lehetséges. Mi változott?

Miért fontos egy vitázó politikus állapota?
Joe Biden elnökjelölti vitán nyújtott teljesítménye megosztja a Demokratákat. Mi a politikusi test szerepe a vitában?

Nemcsak a húszéveseké a világ – a világpolitika "nagyöregei"

 

Történelmi győzelmet aratott a brit Munkáspárt?
Történelmi győzelmet aratott a brit Munkáspárt?

d81c4dde68114bc3a23464c7be62ab01.jpg

Egy elég fontos összetevő nagyon hiányzik a Munkáspárt úgynevezett történelmi, földcsuszamlásszerű győzelméből: választók milliói. A Keir Starmer miniszterelnök által vezetett párt úgy nyerte el a mandátumok 63 százalékát, tehát majdnem kétharmadát, hogy az összes leadott szavazatnak mindössze 33,8%-át szerezte meg.

Ez a legkisebb szavazatarány, mellyel a modern brit politikában párt valaha többséget szerzett. Ráadásul ez az arány sokkal alacsonyabb, mint amit bármelyik közvélemény-kutató jósolt nekik akár még a választás napját megelőzően is.

Így a 2024-es Labour mindössze 1,7%-kal ért el jobb eredményt, mint a Jeremy Corbyn által 2019-ben óriási vereséget szenvedett párt.

Továbbá 2017-ben Corbyn még 40%-ot szerzett. 2017-ben a Munkáspárt 12,8 millió szavazatot, míg 2019-ben már csak 10,2 millió szavazatot szerzett, addig 2024-ben ez a szám már csak 9,7 millió szavazat lett. Természetesen a leadott szavazatoknak számának ilyen mértékű csökkenése a részvételi arány bezuhanásának köszönhető. ami a második legalacsonyabb volt a modern brit választások történelmében, mindössze 59,9%.

screenshot-2024-07-04-at-16_12_25.png(Kép forrása: BBC)

Ha a Munkáspárt Skóciában nem erősödött volna meg a helyi Skót Nemzeti Párt rovására, akkor a Munkáspárt szavazataránya sem változott volna semmit a 2019-es eredményéhez képest.

De akkor mégis honnan jön ez a történelmi győzelem Keir Starmeréknek?

A válasz egyértelmű: a választási rendszer felépítése és a Konzervatív Párt támogatottságának teljes összeomlása.

Rishi Sunak pártjának szavazataránya a 2019-es 44 százalékról 24 százalékra esett vissza - ez messze a legalacsonyabb a párt több mint 200 éves történetében. A túlzott elbizakodottságtól óva intheti azonban a Munkáspártot, hogy ebből a 20%-os csökkenésből szinte egy szavazó sem választotta őket július. A Konzervatívok elpártolt szavazói főleg olyan pártokra szavaztak, amelyeknek a brit választási rendszerben alig volt esélyük mandátumszerzésre (mint például a Nigel Farage vezette Reform UK vagy a Zöld Párt), így a Munkáspárt simán behúzott több száz választókörzetet azzal, hogy a szavazatok rengeteg kis párt között szétaprózódtak és ők maradtak 411 helyen a 650-ből a legnagyobbak. De a Munkáspárt iránti lelkesedés mértékét tekintve a miniszterelnök helyében nem lenne senki nyugodt, elnézve a választásokon győztes pártok által szerzett szavazatarányt.

 

kepkivagas_1.PNG

(Kép forrása: BBC)

Ha visszatekintünk a történelemben egészen 1832-ig, akkor azt láthatjuk, hogy Starmer szavazataránya legalacsonyabb, amellyel bárkit brit miniszterelnökké választottak.

Lényegesen kisebb szavazataránnyal szerzett elsöprő többséget, mint amivel például Theresa May (42%) 2017-ben elvesztette a többségét.

Ahol Starmer jól teljesített, az a szavazatok mandátumokra való átváltása - részben Nigel Farage-nak köszönhetően. A mandátumaránya, 63 százalék a brit parlament alsóházában, Tony Blairrel együtt a legmagasabb a második világháború utáni miniszterelnökök közül. Ritkán volt ilyen kegyes a first-past-the-post választási rendszer egy párttal az angolszász történelemben- és soha nem nyert még modern kormánypárt ennyi helyet ilyen kevés szavazattal. Starmer mindkét végletet elfoglalja.

A legutóbbi választások eredményét tekintve az elért munkáspárti szavazatarányok tekintetében Starmer hozta a kötelezőt. Az biztos, hogy mivel megtisztította a Munkáspártot rengeteg szélsőbaloldali képviselőtől és tagtól, sok szavazatot veszített. Azonban ennek ellenére figyelemre méltó, hogy nem növekedett a szavazótábora a centrumból érkező szavazókkal, mint ahogy azt Tony Blairnek sikerült elérnie 1997-ben, amikor a Munkáspárt 8,8%-kal tudta növelni a támogatottságát. A 2024-es erősödés ráadásul Angliában még kisebb (0,6%) volt, mivel a munkáspárti szavazatok növekedésének nagy része a skóciai SNP összeomlásának köszönhető.

Starmer győzött, de nem történt semmilyen változás. Nem rendezte át a brit belpolitikát. Ez csak Nigel Faragenak sikerült, aki noha mindössze öt képviselővel együtt lesz jelen a 650 fős brit parlamentben, mégis 14,3%-ot, tehát 4,1 millió szavazatot szerzett. A jobboldali Reform UK fő hatása ezen a választáson paradox módon mégis az volt, hogy megosztotta a jobboldali szavazatokat két irányba, és ezáltal több mint 145 választókerületet engedett át a Munkáspártnak és a Liberális Demokrata Pártnak. Liz Truss volt miniszterelnök volt a legismertebb parlamenti képviselő a 145 tory közül, akik nyertek volna, ha a reformszavazók a konzervatívokhoz mennek. Az ő választókerületében Norfolkban a Munkáspárt 26,7%-ot szerzett, Liz Truss 25,3%-ot, a Reform UK pedig 22,4%-ot.

Andrea Jenkyns, Leeds South West and Morley képviselője egy keményvonalas brexitpárti jobboldali Konzervatív Párti képviselő volt, és a Reform UK által a parlamentben látni kívánt politikus mintaképe. Ő is elveszítette a képviselői helyét a Munkáspárttal szemben, miután a Reform jelöltet állított ellene. A Reform UK kampányának nettó eredménye az, hogy a parlamentben lényegesen kevesebb olyan képviselő fog ülni, aki az ő politikájukkal egyetértene. De sok reformszavazó számára ez az ár megéri, hiszen azért szavaztak Nigel Farage pártjára, mert elégedetlenek a Konzervatív Párt 14 éves kormányzásával, ami miatt a torykat meg akarták büntetni - és ez a céljuk minden bizonnyal teljesült.

"Andrea Jenkyns és a többiek" - mondta Nigel Farage, amikor üdvözölte a reformpárti képviselőtársát, Lee Andersont - "mindannyian nyertek volna!". Mindannyian nyertek volna!

kepkivagas_2.PNG

(Kép forrása: BBC)

Viszont ahogyan mondani szokás, a választás olyan, mint a futball: gólra játsszák.

Az, hogy melyik kisebb párt jelöltje hány százalékot kapott az egyes választókerületekben most már egyáltalán nem számít. A szavazatarányok nem fognak a következő öt év parlamenti munkájában részt venni. De fontos, hogy megértsük, mennyire illuzórikus Starmer többsége:

egy látszólagos elsöprő győzelem, amely első pillantásra lenyűgözőnek tűnik, de ha jobban megnézzük, nem sok minden van mögötte.

És ennek következményei lesznek. A nemzetközi sajtóban megrökönyödést váltott ki, hogy Nagy-Britannia mekkora anomália, hogy a parlamentben a baloldali pártok majdnem háromnegyedes többséget szereztek, amikor Európában jobboldali fordulat van. De vajon a brit választók valóban balra mozdultak-e? A Liberális Demokrata Pártnak több mandátuma lesz (71), mint a Reformnak (5), de Ed Davey pártja kevesebb szavazatot szereztek (3,5 millió), mint Nigel Farage-é (4,1 millió). Tehát nagyon félrevezető lenne ezt a parlamentet a reprezentatívnak tekinteni.

Viszont rengeteg független jelölt is elindult, akiket a Munkáspártból kizártak a túl szélsőséges nézeteiknek köszönhetően, közülük 5-en nyerni is tudtak a Munkáspárt ellen. Ezek a független jelöltek főleg a Munkáspárt túl Izrael-barát politikája ellen kampányolva nyertek. Emellett a baloldali Zöld Párt is rekordszámú, 1,8 millió szavazatot szerzett (6,5%), de csak a parlamenti helyek 1%-át szerezte meg.

Az borítékolható volt, hogy Starmer nagy többséget szerez, de arra senki nem számított, hogy a Munkáspárt támogatottsága milyen alacsony lesz. Sokan azt hitték, hogy a Munkáspárt akkora többséget fog szerezni, hogy legalább két ciklusig, vagyis tíz évig kormányon lesz. Ma, látva Starmer támogatottságát, ebben már egyáltalán nincs konszenzus. A választók elfordultak a toryktól, de hangsúlyozottan nem fordultak Munkáspárt felé. A politológusok úgy jellemzik Nagy-Britanniát, mint egy kétpártrendszert, váltógazdaságot. A választások történetének két évszázada alatt azonban még soha nem volt a két nagy pártnak alacsonyabb az összesített szavazataránya, mint most. Mindent egybevetve, a brit politika következő öt éve izgalmasan kiszámíthatatlan lesz.      

Nápolyi-öböl: egy tökéletes Itália-élmény
Nápolyi-öböl: egy tökéletes Itália-élmény

pexels-kelly-17311125.jpg

A kultúraszerető ember számára Itália kimeríthetetlen és megunhatatlan desztináció. Olaszország az európai kulturális örökség annyi értékes kincsét rejti magában, hogy nem közhely az állítás, miszerint egy élet sem elég azok megismeréséhez. Éppen ezért, ha az ember olaszországi kirándulást tervez, komoly kompromisszumokat kell kössön, amikor kiválasztja úti célját. Más észak és más dél, más Róma mint Milánó, más Szicília, mint a csizma sarka és még sorolhatnánk. Hova érdemes akkor utazni? Igazság szerint mindenfele, de van egy szűkebb környék, ahol sok minden összpontosul abból, amit a vendég vár Olaszországtól: felbecsülhetetlen épített örökség, gyönyörű természet, jó pizza és olasz életérzés. Ez pedig nem más, mint Nápoly és a Nápolyi öböl.

Utazás és szállás

Nápoly városa Budapestről a diszkont légitársaságok járataival gyakran igen kedvező áron, könnyen elérhető. A repülőút szűk két óráig tart és a nápolyi repülőtér is nagyon közel van a belvároshoz (némi sétát követően akár a helyi 182-es járattal, fillérekért is bejuthatunk a központba). A nem éppen precízen szervezett, de Google Maps segítségével összességében jól használható Nápolyon belüli tömegközlekedés 1,5 eurós vonaljegyekkel vehető igénybe, míg a Nápolyi-öbölben a Circumvesuviana nevű HÉV szerű vonattal, illetve hajókkal közlekedhetünk (utóbbi ára borsosabb). Szerencsére jó szálláslehetőségekből sincs hiány: megfizethető hotelek és jó ár-érték arányú AirBnB-k is kifoghatók, bár köztisztasági és közbiztonsági szempontól érdemes egy "jobb környéken" szállást foglalni (pl. Chiaia vagy Centro Storico). A Nápoly központú dél-olaszországi szervezett bűnözéstől turistaként egyébként nem érdemes különösebben tartani, de a rossz környékeket persze jobb elkerülni és a zsebtolvajokra és a "lehúzásokra" mindenhol figyelni kell.

shutterstock_1110463382_1.jpg

Nápoly

Kezdésként itt van persze Nápoly, Olaszország harmadik legnagyobb városa, Campania régió fővárosa. Nápoly egy rendkívül hangulatos, különálló identitására és saját nyelvjárására büszke város. A városra körülbelül két napot érdemes szánni. Megérkezvén érdemes egy kiadós sétát tenni az óvárosban, érintve a híres Spaccanapoli-t, a Via Toledo-t és a Piazza del Plebiscito-t. Sétánk közben (a teljesség igénye nélkül) feltétlenül érdemes felkeresni a Dómot, a Galleria Umberto I-t, az operaházat, a királyi palotát és a Castel dell'Ovo-t. A hátralevő időben érdemes feljutni a Vomero negyedbe a Sant'Elmo erődhöz, illetve kisétálni a Posillipo nyúlványra: mindét helyszínről csodálatos a kilátás a városra, az öbölre és a Vezúvra. Megkerülhetetlen látnivaló a Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeum is, hiszen Pompei és Herkuláneum számtalan freskója és tárgyi emlékei is többnyire itt vannak kiállítva, így amennyiben az ókori városokat is felkeressük az út során, az élmény csak a múzeum meglátogatásával együtt lehet teljes. Emiatt egyébként Pompei utánra is ideális lehet időzíteni a múzeumot.

Tipp: A Nápolyban töltött időt elképesztő módon fel tudja dobni, ha a szokásos útikönyv mellett Márai Sándor: San Gennaro vére c. fantasztikus könyvét is elolvassa az ember. Így a felszínen túl a mélyebb Nápolyt és egy kicsit a helyieket is meg lehet ismerni.

img_7591.jpeg

Pompei (és Herkuláneum)

Nápoly felfedezése után érdemes felszállni egy Circumvesuviana-ra és a Vezúv felé venni az irányt. Erre található ugyanis a világhírű Pompei városa. Közismert, hogy a közeli Vezúv kitörése által elpusztított város kivételesen eredeti formában konzerválódott, így ma Pompei a világ egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye. Pompei nem egy átláthatatlan kőhalmaz, hanem egy 170 hektáros ókori világ, ahol az élet Kr. u. 79-ben egyik pillanatról a másikra megállt. Lakóházak, középületek, templomok, színházak és a forum a mai napig olyan eredeti formában pompáznak, hogy a látogató egy valóságos ókori időutazáson vehet részt. Pompei meglátogatása fantasztikus élmény, a méretéből és a látnivalók mennyiségéből adódóan egy egész napot (ha az ember rajongó, több napot is) érdemes a városra szánni.

Kevésbé ismert, Pompei-nél jóval kisebb, de szintén nagy élmény Herkuláneum városának meglátogatása. A Vezúvhoz közelebb fekvő, kompaktabb település szűk utcái és bizonyos épületei azonban még Pompei-nél is intaktabb állapotban vannak (pl. a híres herkuláneumi csónak). Összességében Pompei persze sokkal látványosabb, de az ókor rajongói számára Herkuláneum is kötelező programpont.

pexels-cristina-serote-12355437.jpg

Vezúv

A Vezúv hasonlíthatatlan látképe és misztikuma az egész utazásunkat végig fogja kísérni, hiszen gyakorlatilag az egész Nápolyi-öbölből jól látható. A vulkánra buszok viszik fel a kirándulókat, a parkolóból egy rövid, de meredek séta vezet fel a csúcsra. A kilátás gyönyörű és a kráter is látványos, azonban mégis érdemes jól megfontolni a túrát, hiszen buszutakkal együtt relatíve drága és sok időt vesz el a Nápoly környéki tartózkodásunkból, pedig még rengeteg a szép látnivaló. A buszok egyébként Herkuláneum és Pompei mellől indulnak: mindenképpen érdemes a pompei-i buszt választani, hiszen jóval olcsóbb és megbízhatóbb a szolgáltatás.

img_7813.jpeg

Sorrentói-félsziget

A Nápolyi-öböl déli oldalán terül el ez a mesés félsziget: természeti csoda és gyönyör az egész vidék. A vasút Sorrentóig visz el, de érdemes beljebb is merészkedni, az összes tengerparti városba rögtön beleszeret az ember. A két legnépszerűbb célpont (nem véletlenül) Positano és Amalfi, de Vico Equense-nél is megéri leszállni. Aki pedig szeret túrázni, mindenképpen járja be a Sentiero degli Dei (Istenek útja) nevű útvonalat, ami Agerola-ból vezet le Positano-ba. A kirándulás egy laza 9 km-es ereszkedés, lélegzetelállító kilátásokkal. A félszigeten egy önálló nyaralást is el lehet tölteni, hiszen csodálatos helyeken lehet strandolni és kirándulni, de legalább két napot mindenképpen érdemes itt eltölteni (Caprival együtt hármat), és ennek megfelelően helyi szállást is érdemes foglalni, ami drágább lesz, mint Nápolyban. A félszigeten Sorrentótól buszokkal lehet közlekedni, amik elvileg rendelkeznek menetrenddel, de érdemes inkább mindent megkérdezni a helyiektől.

pexels-michael-giugliano-2998786.jpg

pexels-ana-eva-4155130.jpg

img_8143.jpeg

Capri

Capri sokak szerint a világ legszebb szigete. Sajnos ez tényleg így van, ezért a Sorrentói-félsziget meglátogatásakor egy napot muszáj a szigetre szánni. A hajóút és maga Capri is nagyon drága, szinte mindig tömeg van és minden nagyon "turistás", de így is nagyon megéri a látogatás. Capri egy utánozhatatlan hangulatú ékszerdoboz, meseszép kilátópontjai miatt nem véletlenül népszerű üdülőhely az ókor óta. A szigetre elég egy nap, nem szükséges Caprin szállást foglalni. A hajójáratok a nagyobb kikötőkből indulnak (pl. Sorrentó, Nápoly).

Az egész utazási tippre igaz, de Caprira különösen, hogy amennyiben az ember hajlandó lemondani a strandolásról és a nyári melegről, a környéket érdemes szezonon kívül (pl. novemberben vagy februárban) meglátogatni. Ekkor minden jóval olcsóbb és a látványosságok döntő többségénél tömeg sincs.

pexels-tetyana-kovyrina-2931007.jpg

Összefoglalás

A Nápolyi-öböl különlegessége tehát, hogy egy relatíve szűk területen rengeteg lenyűgöző és változatos látnivaló érhető el. Az utazásra ideális esetben egy hetet érdemes szánni: jó időbeosztással ennyi idő alatt a legfontosabb helyszíneket kényelmesen be lehet járni. Szállást Nápoly mellett érdemes a Sorrentói-félszigetre is foglalni, időnket pedig ízlés szerint megosztani az épített örökség és a természeti látnivalók megtekintése között. Ha le tudunk mondani a strandolásról, a kirándulást főszezonon kívülre érdemes időzíteni. De igazság szerint bármikor utazhatunk a Nápolyi-öbölbe: soha nem fogjuk megbánni.

 

 (Borítókép: Nápoly / Fotó: Kelly / pexels.com)

Miért Mark Ruttét választották az új NATO főtitkárnak?   
Miért Mark Ruttét választották az új NATO főtitkárnak?  

Június 26-án a NATO tagállamok hivatalosan az új NATO főtitkárt, Mark Ruttét. Rutte október elsejétől veszi át a feladatokat Jens Soltenbergtől. Ruttét mindenki a holland miniszterelnökként ismerte, azonban ez egy teljesen más jellegű feladat lesz. A NATO előtt rengeteg kihívás van, elég csak az orosz-ukrán háborúra gondolni, és nagyon úgy tűnik a szövetség európai tagjait folyamatosan kritizáló Donald Trumppal is számolnia kell majd Ruttének. A feladat tehát nem egyszerű, de lássuk, mely tapasztalatok azok, amiket Rutte eddig áthidalt és melyeket felhasználhat a NATO élén is?

Potenciális versenytársak:

A NATO-ban az új főtitkár megválasztása esetén minden tagországnak konszenzusban egyet kell érteni a jelöltről, ameddig ez az egyetértés nincs meg tárgyalások folynak. Elmondható, hogy a főtitkári pozícióra európai politikusokat választanak. Azonban Soltenberg utánpótlásának megtalálása nem volt egyszerű feladat.

A jelöltek végül két főre szűkültek, a már említett győztes, Mark Rutte és a román elnök Klaus Johannis . A versenyből hamar kiesett Krišjānis Kariņš, aki lemondásra kényszerült Lettországban és a nem hivatalos jelöltként emlegetett Kaja Kallas észt miniszterelnök is eloszlatta az indulásáról szóló pletykákat, áprilisban bejelentette Ruttét támogatja. Felrepültek még Mette Frederiksen és Ben Wallace nevei is, de végül egyik sem lett konkrét jelölt.

Kallas támogatása azért is volt fontos, mivel Rutte leginkább csak Nyugat-Európa, Észak-Amerika és az északi országok támogatását élvezte, Kallas támogatásával, a NATO számára már az egyik legjelentőseb keleti állam is beállt mögé.

A valódi verseny tehát Rutte és Johannis között volt, azonban Rutte mindvégig maga mögött tudta a „legnagyobbakat”, tehát Johannisnak nem igazán volt esélye. A román elnök legnagyobb érve Rutte ellen az volt, hogy Rutte miniszterelnökség alatt, a holland védelmi költés rendszeresen alul maradt az elvárt 2%-nak.

Mark Rutte egyik első NATO-konszenzusa megválasztása előtt történt: meg kellett nyernie a magyar és a török kormányt a támogatásáról. Erdoğan elvárása Ruttétől Soltenberg politikájának a folytatása, garancia arra, miszerint nem fog kivételezni az EU tagállamokkal, ahogy a nem EU-tag norvég Soltenberg sem tette. Április végén ezt Rutte meg is tette Isztambulban, ezután már csak a magyar és szlovák kormányok maradtak.

Magyarországgal sokkal nehezebb dolga volt Rutténak, hiszen még miniszterelnöki időszakából több összeszólalkozása is volt a magyar miniszterelnökkel. Rutte tárgyaló készségét mi sem tükrözi jobban, mint hogy a magyar miniszterelnökkel is megegyezett, aki támogatásért cserébe azt kérte, hogy továbbra sem kell Ukrajna támogatásában részt vennie az országnak. Rutténak Szlovákiával is sikerült megegyeznie, Szlovákia arra kérte a jövendőbeli főtitkárt, hogy segítsen a védtelen légterének NATO-szintű védelmében.

mark-rutte-nato.jpg

Út a jelöltségig:

Rutte 10 évig volt Hollandia miniszterelnöke, országának leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnökévé vált. Ruttét pragmatikus embernek tartják, ez jellemezte miniszterelnöki ciklusait is. A holland politikát az alkalmazkodás és a koalíciók jellemzik, Rutte Szabadság és Demokrácia Néppártja (VVD) miniszterelnöksége alatt számos koalíciós kormány alakult.

Ruttének olyan pártokkal kellett megtalálni a közös pontot, mint a szélsőjobbos populista Geert Wilders pártja (aki egyébként megnyerte a választásokat), de a Munkáspártra is volt példa, 2017-ben pedig a kereszténydemokrata CDA, a progresszív demokraták, Democrats 66 és a konzervatív Keresztény Unió. Már ebből a felhozatalból láthatjuk, Rutténak nagyon különböző álláspontokat kellett összehangolnia, mégis sikerült koalíciót alkotnia.

Ráadásul a fontos politikai döntéseket át kellett nyomnia a törvényhozás két ágán is, hiszen a képviselőházi többsége nem volt elég ehhez, a szenátusban is el kellett a javaslatokat fogadtatnia. Kormányai az „akkoordenpolitiek”, egyetértési politika jegyében működtek. Rutte pragmatizmusa elősegítette, hogy a széttagolt holland politikai körképből valami működőt hozzon ki, és ez az, amire a NATO-ban is nagy szüksége lesz. Ruttének sosem a vízióiról, ideológiájáról volt híres, sőt az nem is igazán volt neki, ami bejött, hiszen így szinte mindenkivel együtt tudott dolgozni.

„Trump suttogója”

Akárcsak az EU a NATO is készül Trump 2.0 esetleges forgatókönyvére. Mark Rutte ezen szempont alapján is kiváló jelölt, a Trump suttogója becenevet kapta 2018-ban. A 2018-as NATO csúcson Trump megfenyegette a szövetségeseket, ha nem emelik a védelmi költségvetésüket, akkor az Egyesült Államok a saját útján fog menni és egyedül is helyt tud állni, ami nem biztos, hogy igaz az európai szövetségesekre.

Macron és Merkel akkoriban próbált beszélni az amerikai elnökkel, azonban mindhiába, nem fogadta el, hogy a védelmi költségvetés emelése nem megy egy éjszaka alatt. Ekkor jött Rutte, aki említette, hogy Trump elnöki ciklusa óta emelkedtek a szövetségesek költései, bár még mindig alacsonynak voltak, de növekvő tendenciát mutattak- mindezt az amerikai elnök fellépésének köszönhetően. Ezt már Trump is jól fogadta, és Rutténak köszönhetően a csúcstalálkozó nem fulladt káoszba.

president_trump_meets_with_the_prime_minister_of_the_netherlands_48317652116.jpg

Persze ezzel az állítással lehet vitatkozni, hiszen Obama óta nőnek a kiadások, de érdemesebb az eredményt nézni: Trump értékelése a csúcstalálkozót követően pozitív volt és kijelentette, hogy óriási előrelépés történt az ügyben.

Erre a képességére szükség lesz Rutténak, hiszen úgy néz ki az elnüki vitát követően nagyot csökkentek Biden győzelmi esélyei, így jelenleg úgy tűnik Trumpot köszönthetik újra a Fehér Házba a választásokon.

Mark Rutte tehát az az ember aki háta mögött évek tapasztalata van a széttagolt politika összefogásában, aki még a legnehezebb felek között is képes konszenzust találni. A NATO-nak pedig erre nagy szüksége lesz.

 

Kik az Európai Unió vezető jelöltjei?
Kik az Európai Unió vezető jelöltjei?

Úgy néz ki, hogy az Európai Unió vezetésének mind a 4 legfontosabb pozíciójára meg van a jelölt. Cikkünkben bemutatjuk a 4 jelöltet, akik az elkövetkezendő 5 évben vezetni fogják az Európai Uniót.

Viszonylag korán megtörtént a konszenzus, ez annak is az eredménye, hogy az EU diplomaták és politikusok nehéz időszakra számítanak: Trump esetleges újraválasztása, az orosz-ukrán háború és a szélsőjobb erősödésének tendenciája. A négy jelöltből egyértelműen kirajzolódott, az EU tovább kívánta vinni az erős centrumot, a szélsőjobboldali nyomás ellenében. Az EU négy pozíciója minden régiót kell, hogy képviseljen, így egy német, egy észte, egy portugál és egy máltai jelöltet választottak ezekre.

1. Európai Bizottság – Ursula Von der Leyen 2.0.

Von der Leyen, a Bizottság elnöke, az EU arca úgy döntött második ciklust is bevállal. Előtte úgy tűnt a NATO főtitkári pozícióra jelentkezik be, de ott Rutte mögé álltak be a nagyok (USA, Nagy-Britannia, Franciaország). Az EU belső dinamikában azonban nem mindenki fogadta el Von der Leyent, Macron például azon ügyködött, hogy keressen valakit, aki ráindulhat a németre. Ez azonban nem volt sikeres, hiszen az otthoni veresége miatt, az újraválasztásra kellett koncentrálnia, így az EU politika háttérbe szorult.

A brüsszeli tanácsülésen, ahol állam- és kormányfők vettek részt, megkapta a jóváhagyását Von der Leyen, először előzetesen június 17-én, majd később 27-én hivatalosan is. Nem mindenki támogatta jelölését, például Orbán Viktor sem, de az olasz Giorga Meloni is tartózkodott.

Talán Von der Leyennek még nehezebb dolga lesz elnyerni a parlamentet a pozíció betöltésére, hiszen maradt még egy forduló, az EP parlament támogatása. Itt a szavazatoknak több, mint felét kell megszereznie, pontosan 361 szavazatra lesz szüksége.

Úgy tűnik eddig támogatja az Európai Néppárt, a szociál-demokraták és a liberálisok is a jelöltet, de nem a legbiztonságosabb forgatókönyv. Von der Leyennek még szüksége lesz a biztonsághoz pár szavazatra, és Meloni ECR pártjára gondolt ehhez. Azonban az ECR támogatás esetén nem biztos, hogy a Liberálisok továbbra is támogatnák a németet, sőt még az is kérdéses meg tudha-e szerezni Meloni támogatását. Így hát egy nehézkes sakkjátszmának tűnik eddig a parlamenti szavazás Von der Leyen számára, amelyet július 18-án fognak tartani.
ursula-von-der-leyen-2022.jpg

2. Európai Tanács elnöke: António Costa

Costa portugál szocialista politikus, 2015-től vezette országát miniszterelnökként, azonban 2023 novemberében le kellett mondania a kabinetfőnöke korrupciós vádjai miatt. Costa Charles Michelt váltja majd az elnöki székben.

Costa jelenleg tanú a korrupciós ügyben, mely a lítiumbányák és a zöldhidrogén koncessziókkal kapcsolatban történtek visszaélések. Costa teljeséggel ártatlannak vallja magát, és ezt az európai vezetők is így gondolják, hiszen alkalmasnak találták a munkára.

A 62 éves portugált 2,5 évre választották meg az Európai Tanács élére, ez egyszer meghosszabbítható. Costa maga mögött tudhatja az új portugál kormány támogatását is, amely segített az ügyében, de Olaf Scholz német kancellár is beállt mögé.

12124694-scaled.jpg

3. Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője: Kalja Kallas

Josep Borrellt váltva, a volt észt miniszterelnököt jelölték a főképviselői posztra, akiről előtte úgy hírlett, hogy bejelentkezik a NATO főtitkári pozícióra is. Már édesapja, Siim Kallas is miniszterelnök volt, így családi vonásként lehet a politikára  tekinteni az esetükben.

Kallas 2021-től vált miniszterelnökké, és erős fellépése Oroszország ellen tette őt igazán emlékezetessé. Már az elejétől kezdve egyetértett az amerikai forrásokkal, akik azt mondták, hogy Oroszország háborút fog indítani Ukrajna ellen és később is Ukrajna egyik fő támogatója volt. Néhány EU-s vezető Kallas esetében a túlzott Oroszország koncentrációját bírálta, és azt említették, hogy  nem fordít elég figyelmet az EU számára más kulcsfontosságú területekre, mint a MENA-térség.

kaja-kallas-in-brussels-20-october-2022_-photo-by-stenbock-house_-scaled.jpg

4. Európai Parlament- Roberta Metsola

A legelfogadottabb jelölt a négy közül a máltai Roberta Metsola, a Néppárt tagja. Metsola újabb 2,5 évre töltheti be a palament elnöke pozíciót, azonban az ő jelöltségéről később döntenek, nem a három másik jelölttel tárgyalták meg.

805363bf-ca05-46e0-8e88-fe72aa5ba657.jpg

Érdemes megnézni a magyar miniszterelnök szavazatait is. Orbán Viktor Costa mellett tette le a voksot, Kallas esetében tartózkodott és Von der Leyenre nemet mondott. Az olasz miniszterelnök Meloni is hasonlóan szavazott Kallast és Costát elutasította, Von der Leyen esetében tartózkodott, bár ez leginkább annak köszönhető, hogy az olasz politikus pártját az ECR-t kihagyták az EU top pozíciók személyi egyeztetéséről.

 

2020. kontra 2024. (Trump vs Biden)
2020. kontra 2024. (Trump vs Biden)

2024. június 27-én tartották meg a novemberben esedékes amerikai elnökválasztást megelőző első elnökjelölti vitát, mely két szempontból is rendhagyónak számított: egyrészt, a vitát a CNN szervezte, mely elnökjelölti viták esetében még sosem fordult elő, másrészt pedig a vitát a szokásosnál jóval korábban, közel négy hónappal a választás előtt megszervezték. Utóbbi hátterében valószínűleg a regnáló elnök népszerűtlensége áll, így a Bident segítő kampánystratégák célja minden bizonnyal az elnöki kampány felrázása és a demokrata tábor korai mozgósítása lehetett.

Kapcsolódó:

Miért fontos egy vitázó politikus állapota?
Joe Biden elnökjelölti vitán nyújtott teljesítménye megosztja a Demokratákat. Mi a politikusi test szerepe a vitában?

Nemcsak a húszéveseké a világ – a világpolitika "nagyöregei"

A vita estéjét követően a világsajtó szinte kivétel nélkül ugyanarra a konklúzióra jutott: Joe Biden teljesítménye elmaradt az elvárásoktól és nem sikerült elérni a vita célját, így az idős politikus helyett akár egy új, fiatalabb demokrata politikus jelölése sem elképzelhetetlen Biden visszaléptetését követően. Ahhoz azonban, hogy tisztán lássuk a képet és az extrém vélemények megfogalmazása vagy terjesztése helyett a realitás talaján maradjunk, érdemes a két jelölt 27-i teljesítménye mellett azt is áttekinteni, hogyan teljesítettek hasonló vitahelyzetben négy évvel ezelőtt, a 2020-as elnökválasztásra készülve.

A 2020-as kampány

Köztudott, hogy 2016-ban Donald Trump úgy lett az Egyesült Államok elnöke, hogy demokrata versenytársa, Hillary Clinton közel három millióval több szavazatott kapott. Ez úgy történhetett meg, hogy az amerikai választási eljárás alapját képező elektori rendszer nem lakosságarányosan van kialakítva. Kalifornia közel negyven milliós lakossága meghaladja az USA lakosságának 10%-át, ennek ellenére a kaliforniai elektorok száma az elektorok összlétszáma arányában ennél kevesebb. Hasonlóan, vannak államok, ahol a lakosságszámhoz képest aránytalanul sok elektort tud megszerezni egy elnökjelölt – jellemzően ilyenek a közép-nyugati államok.

Mivel Trump szavazatszám tekintetében alulmaradt Hillary-vel szemben, elnökségét pedig számos ellentmondásos intézkedés jellemezte, a demokraták sejtették, hogy egy megfelelő elnökjelölt kiválasztásával komoly esély nyílhat a Fehér Ház visszahódítására 2020-ban. Ennek megfelelően a demokrata párton belül kiélezett küzdelem kezdődött számos jelölt között, de a demokrata konvenció idejére (2020. augusztusa) világossá vált, hogy a kezdeti sikereket élvező, de nem minden demokrata által favorizált Bernie Sanders alulmarad az Obama-adminisztráció volt alelnöke, Joe Biden-nel szemben. A demokraták jelöltje már bizonyított a közéletben, hiszen 1973-tól egészen 2009-ig Delaware állam szenátoraként szolgált a Szenátusban, majd Barack Obama alelnökeként látta el feladatait két cikluson keresztül. A nagy szakértelemmel és politikai tapasztalattal rendelkező Bident a kampány során sokáig kizárólag kora és esetleges fizikai problémái miatt támadták. Biden 2020-ban azonban a támadásokat energikus kampánybeszédeivel, megnyerő retorikájával és gördülékeny nyilvános megjelenéseivel hárította el. Elnökjelöltsége alatt ikonikussá vált napszemüvege is, melyben az ország kampányeseményeit járva valóságos ’cool’ politikusként emlegették.

glasses.webp

Joe Biden ikonikus napszemüvegében egy 2020-as kapmpányrendezvényen

Forrás: Getty Images

Biden esélyeit tovább növelte, hogy a rendkívüli népszerűségnek örvendő Barack Obama aktívan támogatta kampányában. A 2020-as választást megelőzően Biden és Trump kétszer csapott össze vita keretében, melyeket rekord számú néző (73 majd 63 millió fő) követte élőben. Trump mindkét vitában személyeskedő hangnemben támadta ellenfelét, de Biden higgadt maradt és szakmai érveivel, magabiztos stílusával tudott meggyőző lenni. A 2020-as vitákat visszanézve jól látható, hogy mindkét elnökjelölt szeme izzik, testbeszédük energiával teli és hanghordozásuk élvezetessé teszi mindkettőjük szónoklatát. A közvéleménykutatások mindkét 2020-as vita győztesének Joe Bident nevezték meg aki a megkérdezettek 60-65%-a szerint jobban teljesített a hivatalban lévő elnöknél.

2020_debate.jpg

Trump és Biden elnökjelölti vitája 2020. őszén

Forrás: s.france24

Mi változott meg 2024-re?

A 2020-as választás eredményeit és az azt követő zűrös időszak eseményeit mindannyian ismerjük. Donald Trump 2024-es indulását sokan már a Capitolium ostromakor kilátásba helyezték, mely azonban az időközben elindult büntetőeljárások miatt csak később vált biztossá. A Biden-adminisztráció számos sikeres és sikertelen intézkedése ellenére a 2022-es képviselőházi választást a republikánusok nagyobb előretörése nélkül megúszta. Az elnök kezdeti népszerűtlensége is normalizálódott és a gazdasági mutatók javulása is Biden újraindulását helyezte kilátásba annak ellenére, hogy 2020-as kampánya során ő maga állította, hogy elnöksége csupán egy ciklust jelenthet.

Biden mentális és fizikai hanyatlása jól megfigyelhető az elnöksége idején készült megannyi baki-videón. Míg az esések és zavart pillanatok 2022-ig csak elvétve fordultak elő, a ciklus második felében már inkább az vált ritkasággá, ha az elnök energikus és tüzes nyilvános szereplései alkalmával. A demokrata pártban mindezek ellenére nem ingott meg a bizalom Biden felé. A republikánusok ezzel szemben kritikusabbak voltak Donald Trump indulását illetően. Számos népszerű republikánus, köztük a floridai kormányzó Ron Desantis, Trump alelnöke Mike Pence vagy éppen Vivek Ramaswamy is elindult Trump ellen, hogy aztán az előválasztás során mindannyian beálljanak a volt elnök mögé.

desantis_2.jpg

Ron Desantis floridai kormányzó hivatalos elnökjelölti portréja

Forrás: X

2024. tavaszára világossá vált, hogy a 2020-as kampány második felvonása várható az idei választások előtt, hiszen mind Joe Biden, mind pedig Donald Trump bizalmat kapnak pártjuktól az induláshoz. Egy nagyon lényeges dolog azonban mindkettőjük esetében megváltozott, ami nem más, mint a koruk. Biden 81, Trump 78 évesen állt június 27-én a CNN stúdiójában és a vitát hallgatva kijelenthető, hogy míg Biden zavartsága és vitán való helytállása valóban kétségbeejtő volt – különösen 2020-as teljesítménye fényében – addig Donald Trump is csak a minimumot tudta hozni pontatlan kijelentéseivel és csúsztatásaival. Mindkét elnökjelöltről elmondható, hogy kognitív képességeik sokat romlottak 2020-hoz képest, ami nem is nagy csoda 78, illetve 81 éves korukat tekintve. A kérdés csak az, hogy végig csinálja-e a kampányt a két idős politikus, vagy személycserék várhatóak a novemberi választás előtt. Erre jelen állás szerint a demokraták körében nagyobb az esély.

Miért fontos egy vitázó politikus állapota?
Miért fontos egy vitázó politikus állapota?

vita_1.jpg

Június 27-én rendezték az amerikai elnökválasztás első elnökjelölti vitáját, amely nagyon komoly pánikot okozott a Demokrata párton belül, mivel a hivatalban lévő Biden nem nyújtott olyan teljesítményt, amely eloszlathatta volna az idős korához kapcsolódó kognitív képességeivel kapcsolatos kételyeket. Bár ugyanezeket a vádakat Trump kapcsán is fel szokták hozni, azonban a vita után kialakult diskurzus kapcsán érezhető, hogy nem a 45-ös elnök szellemi kapacitása került a középpontba. Június 27-e óta a Demokrata párttal szimpatizáló beszélőfejek egyre inkább Biden visszalépését szorgalmazzák, ami meglehetősen radikális változás lenne kevesebb mint fél évvel az elnökválasztás előtt. De mégis miért számíthat, hogy a társadalom egy részért (az USA esetében nagyjából a felét) reprezentáló politikus hogyan szerepel a vitán, illetve milyen látványt nyújt eközben?

A probléma megértését komoly mértékben megkönnyíti, ha egy kicsit elidőzünk a politikai képviselet irodalmában. Annyit előre már meg kell állapítani, hogy a politikai képviselet jóval több annál, minthogy megválasztjuk a politikusokat és majd a következő választás során megerősítjük őket pozíciójukban vagy leváltjuk őket. A képviselet maga egy folyamat, ami nem áll meg annyiban, hogy a politikusokat demokratikus keretek között felhatalmazzuk. A politikusok állandó jelleggel élnek olyan kifejezésekkel, hogy ők most az xy választói csoportokat képviselik, illetve az ő érdekükben lépnek a tettek mezejére.

A tettek mezejének az egyik legeklatánsabb példája a politikai vita, ahol a politikusok a bennük bízó választókat igyekeznek reprezentálni, illetve megtestesíteni azokat az ideálokat, amelyek elhitetik a közönséggel, hogy ők a legrátermettebbek a politikai közösség vezetésére.

Amikor tehát képviselőjelölti, miniszterelnök-jelölti vagy elnökjelölti vitát nézünk és próbálunk elemezni és értelmezni, akkor ilyen jelentéktelennek tűnő dolgokra is oda kell figyelni, hogy a pulpitusoknál álló politikusi testek mit üzenhetnek a választók számára. Ez már csak azért sem jelentéktelen, mivel egy olyan nagy múlttal rendelkező demokráciában mint az Egyesült Államok, az évszázadok során az elnököknek kialakult egy olyan ethosza, amely beágyazott az amerikai politikai kultúrába. A korábbi (nagy formátumú) elnökök kiállása, fizikai állapota, személyes "aurája". Theodore ("Teddy") Roosevelt erős teste, George Washington lovas festménye, Ronald Reagan "örökké fekete haja" - és még sorolhatnánk a példákat - mind hozzájárul azokhoz a kulturális asszociációkhoz, amelyeket az amerikaiak látensen elvárhatnak az elnökaspiránsoktól.

biden_2.png

Természetesen a mai politika egyik (már megszokott) része, hogy az ellenérdekeltek rossz pillanatokban kapják lencsevégre a másik tábor jelöltjét. A fentebbi kép, megjegyzem, nem ilyen célt szolgál, hanem az érvelést támasztja alá. Az első (és lehet utolsó?) Biden - Trump vita során a kritikus hangok elsősorban a regnáló elnökkel szemben fogalmazódtak meg; ami Biden "politikusi testét" illeti nem alaptalanul. Viszonylag gyakoriak voltak a nyelvbotlásai, lefagyásai, tátott szájjal hallgatta a kérdéseket, valamint csukott szemmel és lehajtott fejjel figyelt Trump mondanivalójára. 

A (nem csak) jobboldali kommentelők gyakran szoktak nosztalgiázni, hogy régebben mennyivel élesebb elnökjelöltek és elnökök voltak, tehát van egy manifeszt elvárás a vezető politikusok kognitív kapacitásával szemben. A vitát hallgatók jelentős többsége úgy érezte, hogy Trump nyerte a vitát, ami tükrözi, hogy a független, ingadozó szavazók is Biden vereségét állapították meg. Egyébként Trump meglehetősen visszafogott volt, nem sértegette látványosan az ellenfelét, nem használt gúnyneveket, a szakpolitikai kérdésekben a saját érdemeit magasztalta, míg a most hatalmon lévő ellenfelét kritizálta. Feltehetőleg ezt kapta a tanácsadóitól vitára valónak. A Demokraták lépéskényszerbe kerültek, hiszen a Fehér Ház szóvivőinek az állításaival ellentétben az elnök kognitív kapacitásaival szembeni kritikák nem feltétlenül a trumpista jobboldal manipulációin alapulnak, hiszen a CNN főműsoridejében zajló vitára kevés ráhatásuk van.

süti beállítások módosítása