Reaktor

Vannak a végtelen viták. Meg van az, hogy kinek van igaza az utakon?
Vannak a végtelen viták. Meg van az, hogy kinek van igaza az utakon?

Két fél uralja a magyar utakat, és mindegyik csak a másikra mutogat: a másik a „hülye”, veszélyesen vezet, nincs tekintettel másokra, az autósok életveszélyesen haladnak el a biciklisek mellett, a biciklisek nem tartják be a KRESZ-t, sőt, nem is használják a bicikliutat.

Az interneten vannak külön biciklis Youtube csatornák, melyekben a videós, mint egy oktató és önkéntes rendőr, mindenkit meg akar leckéztetni. De ennek nagyja inkább csak arról szól, hogy kisebb szabálysértéseket rögzítenek, amelyek a mindennapi közlekedés velejárói, például, hogy nem adom meg az elsőbbséget a zebrán. De az interneten találhatók megrázó balesetek is.

pexels-kehn-hermano-3849167.jpg

Nem csak a fővárosban van közöttük ellentét

Az új városvezetés a budapesti közlekedést megpróbálta átalakítani. A fővárosban tömegközlekedést preferálóként nem tudom megítélni, a biciklisek számára pozitív vagy negatív hozadékai voltak-e az átalakításoknak. Azt viszont bizton merem állítani, hogy a biciklisek és autósok konfliktusai vidéken is élesek.

Amit én tapasztaltam, az az, hogy a biciklisek tényleg nem tartják be a KRESZ szabályait. Ami pedig nagyobb baj, hogy nem használják sokan a bicikliutat. Viszont akkor felmerül a kérdés, hogy minek építette oda az önkormányzat? Kecskeméten viszonylag sok helyen van kerékpárút, kevesebb is a konfliktus, azonban egyes biciklisek fővárosiakhoz hasonlóan egyáltalán nem használják. De emellett azt is sokszor tapasztaltam, hogy a kerékpárosok nem lehúzódva, hanem jóformán az út közepén haladnak.

A fővárosban a probléma forrása

Budapesten a probléma ott kezdődik, hogy a várost nem a kerékpárosokra tervezték, az utak és a járdák túl keskenyek, így az autóutakra terelték a bicikliseket. További hely pedig nincs, hogy külön kerékpárutat csináljanak. A másik megoldás az lenne, hogy a kerékpárosok közlekedjenek a járdán, de ott meg a gyalogosokat zavarnák.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendes autóúton nem oldható meg, hogy azt egyszerre mindkét fél használja. Miért? Azért, mert Magyarországon egy forgalmi sáv minimum 3 méter széles lehet. Manapság az autókat 2 méter szélesre tervezik, viszont egy biciklis nem egyenesen halad, néha kitér. Vagyis a biciklis menet közben szlalomozik, nem teljesen egyenesen megy. Ehhez a szlalomozó mozgáshoz neki kb.1 méter kell az útból. Oké, az autó 2 méter széles, a kerékpárosnak pedig 1 méter helyre van szüksége, mi itt a probléma? Például az, hogy így nem lehet előzni.

Egy kerékpárost ugyanis minimum 1 méter távolsággal (városon kívül 1,5 méter távolsággal) kell megelőzni. Ez jelenti a biciklisekre a legnagyobb veszélyt, benne van a pakliban, hogy az autó mellett haladó biciklis elesik. De egyébként az autó vonószele is beránthatja.

Szabályosan előzni maximum csak akkor tud, ha az autós igénybe veszi a szembejövő sávot...

Azonban a budapesti utakon ezt sokszor nem lehet kivitelezni, mert például középen villamos sín van, amelyet az autósok nem használhatnak. De, ha nincs is villamosvágány középen, akkor is olyannyira forgalmasak az utak, hogy a szembejövő autók miatt előzni ebben az esetben is lehetetlen. Na, itt kezdődik a probléma!

Jobban kell egymásra figyelni!

Tudom, hogy ez így közhelyesen hangzik, de nagyon is igaz! A KRESZ-nek van egy fontos szabálya!:Mindig arra kell törekedni, hogy elhárítsuk a balesetet, azaz, ha a másik szabálytalankodik is, én, mint a forgalomban résztvevő, ebbe nem nyugodhatok bele, és nem kényszeríthetem ki a balesetet, ha a saját manőveremmel el tudnám hárítani.

Erre az ide kattintva elérhető videóbeli eset az egyik konkrét példa, amikor a biciklis és a buszos is egyszerre, egymás mellett, a buszsávban nyomorogva akarnak haladni. A buszosnak ilyenkor a biciklis mögött haladva, fékezve kéne mennie. Előzéskor pedig jó nagy ívben kikerülve kell mellette elhaladnia. Azonban

a BKK közleménye szerint csak minden ezeregyszázadik baleset történik a kerékpárosokkal közösen használt buszsávokban.

baleset1.jpg

A legveszélyesebb az, amikor a kerékpárosok a zebrán nem áttolják a biciklit, hanem inkább lendületből áthajtanak rajta. Ez történt a második videón látható esetben is. Kétségtelenül hibázott az autós is, mivel nagy sebeséggel kanyarodott, ráadásul ilyenkor meg kell győződnie róla, hogy nem akar-e valaki átmenni a zebrán. Érdekes módon viszonylag későn vette észre, hogy elütött egy biciklist. De a biciklis szintén szabálytalan volt: a  KRESZ előírja, hogy ilyenkor le kell szállni a kerékpárról és át kell tolni a zebrán. A biciklis nem számolt azzal, hogy a kanyar miatt az autós nehezebben tud tájékozódni, az oldalról jövők, neki holttérben vannak, így őt csak túl későn láthatta meg.

Látható, hogy egy olyan vitával állunk szemben, melyben nincs nyertes és vesztes, egyik félnek sincs mindig igaza. Az egymásra való odafigyelés egy, a fölényeskedés és vita felett álló dolgot eredményez: a közlekedők biztonságát.

Egy laptop halála
Egy laptop halála

Néhány dolog értéke csak akkor tűnik fel ha már maga a dolog nincs. Sok mindenre igaz ez, az élet bármelyik területére kivetíthető. Én pont az elmúlt hetekben kaptam egy nagy leckét, mennyire igaz is ez a gondolat. Ma már alig teszünk két lépést valamelyik kütyünk nélkül, így eléggé szíven ütött amikor a laptopom lehalt. A helyzet nem túl drámai, de érdekes volt megtapasztalni milyen is egy hét laptop nélkül 2021-ben.

Először is fontosnak tartom, hogy beszéljünk a kiváltságos helyzetről amiben élünk. Bár sokunk számára a számítógép birtoklása és használata teljesen természetes, nem mindenki ennyire szerencsés.

2019-ben a világ háztartásainak 47,1% rendelkezett csak számítógéppel otthon.

Ez a szám megdöbbentő lehet, hiszen a körülöttünk élők többsége munkájához vagy tanulmányaihoz használ számítógépet, és nekünk is a mindennapjaink részévé vált. Ha csak a fejlett országokat figyeljük meg, ott azért jobb a helyzet: a családok 80%-a birtokol legalább egy számítógépet.

Nálunk is kiskorom óta a mindennapok részévé vált a technika. A kortársaimhoz képest viszonylag későn, 11 éves koromban kaptam meg az első telefonom. A kis kinyithatós Nokia volt az egyik legszebb karácsonyi ajándékom: azt az izgalmat nehezen lehetett volna felülmúlni. Az osztályban ekkor már szinte mindenkinek volt valamilyen készüléke, így talán érthető volt a boldogság. Végre lehetett játszani, sms-ezni, és anyukámék is kaptak egy új eszközt aminek elvételével lehetett „fenyegetni”. 

 Az első laptop is kicsivel később érkezett hozzám mint az osztálytársaimhoz: az érettségi után, a ballagási pénzemből vásároltam magamnak. A szabadság első jele volt ez, hiszen addig az otthoni PC-t, vagy anyukám laptopját használhattam csak. Nem csak új városba költöztem és elkezdtem az egyetemet, de végre korlátok nélkül netezhettem, ami ma már természetes, de régebben az egyik legizgalmasabb dolognak számított.

 Mára szinte összenőttem a laptopommal: ébredéstől elalvásig dolgozik. A home office és a jelenlegi helyzet még szorosabbra fűzte a „kapcsolatot”, alig van olyan nap amikor ne használnám a gépem. Az a típus vagyok, aki magával viszi a laptopját mindenhova. Legyen szó munkáról, főzésről, takarításról, edzésről, vagy bármilyen egyéb ház körüli elfoglaltságról: a gépem követi minden lépésem.

close-up-hand-taking-notes_23-2148888827.jpeg

Ezen a ponton jött el a sokk amikor egyik reggel bármivel is próbálkoztam, nem tudtam bekapcsolni a drágát. Pánik, telefonhívások, szervíz. Meg lehet javítani? Drága lesz? Hála az égnek nem veszett el semmilyen adat, de nincs gép egy hétig. Mit tehet az ember ilyenkor? Nyilván nem sok mindent, hiszen újat venni nem szükséges, meg lehet várni azt az egy hetet, nem nagy dolog. Az okostelefonok világában amúgy sem leszek elveszve.

A kezdeti pánik után az első nap egész nyugis volt. Nem gondoltam túl sokat a gépre, egyszerű lesz ez, gondoltam. A második nap kellett szembesíteni a főniket, hogy én most egy hétig gép nélkül vagyok, az instant lemaradás garantált. Nem tudtam haladni semmivel amivel szerettem volna, nem volt hozzáférésem a gépemen tárolt fájlokhoz, az egész kezdett kaotikus lenni.

A napirend felborult, a produktivitásom közel sem volt hasonlítható a normális szinthez. A telefonom vált a szórakoztatás szinte egyetlen formájává, így kezdte átvenni az uralmat.

A negyedik napon jött el az a pont amikor átfordult nálam az egész.

Rájöttem, hogy ez a technikai függés nem jó nekem, egy kicsit vissza kell venni. Szinte erőszakkal kellett rávennem magam, hogy elkezdjek egy könyvet vagy, hogy eltöltsek egy kis időt teljes csendben. Nagyon régen volt olyan, hogy zene, sorozat vagy bármilyen háttérzaj nélkül töltöttem volna napjaim.

Nem mondom, hogy egyszerű volt és azt sem, hogy innentől ez válik majd a napi normalitássá.

De érdekes tapasztalás volt egy olyan fiatalnak, akinek a mindennapjait teljesen átszőtte a technika.

A hét letelte után a felhalmozódott munka és teendő árnyékot vetett a nagy örömre, de az újbóli egyesülés azért megnyugtató volt. Ha röviden kellene leírnom ezt az időszakot, akkor a FOMO (fear of missing out) kifejezést használnám.

Féltem, hogy lemaradok, hogy kimaradok valamiből.

Összességében úgy látom nagyon jót tett nekem ez a kis szünet, mert tényleg egészségtelen az a technikai függőség amiben élünk. Nem állítom, hogy innentől forradalmi változásokat vezetek majd be, viszont a heti egy laptop mentes nap garantált. Jobban alszom, és jobban is érzem magam utána. Van élet tehát a laptop előtt és után is, de az biztos, hogy innentől jobban fogom értékelni azt a technológiai fejlettséget amiben élek.

Németországba költöznél? Ezeket kell tudnod!
Németországba költöznél? Ezeket kell tudnod!

A német sajtó Petry Zsoltot elítélő véleményei alatti véleményekből szemlézünk. Ha egy átlagos kommentelő így látja 2021-ben, képzeljük el, hogy izzad annak a homloka, aki alternatív valóságot akar itthon eladni!

A valóságot pedig érdemes ismerni, ha az ember ki akarja énekelni a nyugatiak zsebéből az eurót.

screen_shot_2021-04-07_at_11_16_11.png

A németek (tisztelet az egy-két kivételnek) mindig is alsóbbrendűként kezelték a magyart.

pici1.gif

Én is tapasztaltam, hogy az északi szidja a háta mögött a délit, szidják együtt az osszit, az meg a bundeszokat.
Ha meg összeborulnak, akkor együtt szidják a náluk ügyesebb, okosabb, tanultabb, fiatalabb, esetleg nő, német állampolgár, németül jobban tudó törököt!

pici1.gif

A lényeg, hogy valakit mindig taposni köll, hogy különbnek érezhessék maguk. Egész halkan mondtam csak.

Én kint élhettem német nyelvterületen, majd húsz évet.
Sokféle helyzetbe kerültem, de általában azt tapasztaltam, hogy mindig kell valaki nekik, akit megszólnak, lenéznek.
Nem függött az iskolai végzettségtől.
Kétféle ember van, vagy meg akarja érteni, amit szeretnél mondani, vagy magyarázhatod ékes nyelven, akkor is 'süket' marad.
Petry esete is ilyen.
Nem akarják -a német sajtó közvetítése alapján- megérteni.
Schlusspass.

pici1.gif

Én mindig azt játszom németek között, hogy két szinttel rosszabbul tudok, mint ahogy valójában.
Így nyugodtan beszélnek előttem, úgysem értem.
Persze engem is kibeszéltek a jelenlétemben, amit szintén nem értettem.
Innen a tapasztalat.

pici1.gif

Cancel culture. Ha a mainstream véleménnyel (hangos kisebbség) bármennyire is szembe mersz menni és hangot adsz a saját véleményednek (csendes többség), akkor jelentenek, tiltanak, törölnek, kirugnak, tönkre tesznek, ellehetelenítenek... árulja már el nekem valaki, hogy mi a faxomban különbözik ez a legsötétebb kommunista időktől? Aki még mindig ott tart, hogy védi azokat akik beállnak ebbe a liberális őrületbe és támogatják a sajtó meghágását, a cenzúrát, emberek törlését, a cancel cultrure-t,

Ti nem látjátok, hogy mi folyik itt? Nem fogjátok fel, hogy még eltelik egy pár év és amit most Ti gondoltok már az is szélsőségesnek fog hatni és veletek is ugyanezt megcsinálhatják? Ébredjetek.

Nem gondolják, mert a nyugat felé irányuló szervilizmus nem tűri a gondolkodást.

pici1.gif

Nézzünk magunkba. Magyarok közt ugyanez megy. Baloldal, jobboldal, minden oldal utálja és szidja a többit. "Pesti" a vidékit, honiak az erdélyieket és viszont. Frusztráltság, düh, acsargás, szinte mindenki stresszes. Büntetőfékezések, mert a másik "lassan megy" (ehhez elég betartani a sebességhatárt!), mert bevágott elé a rohadék (szabályos sávváltással), végigkarcolja a másik autóját (mert oda parkolt, ahol ő szokott amúgy), az oltást kérő tanárok lusták és nem dolgoznak, az ellenzék húzásait bíráló hozzászóló az nerlovag és Orbán hátsóját nyalja, a kormányt bíráló az dékás stb. stb. stb.

A németeknél annyi változott, hogy húsz évvel ezelőtt még kevésbé érezték nyűgnek a (jóval kevesebb) bevándorlót és vendégmunkást. A legfőbb bajuk az volt, hogy márkáról euróra váltva megugrottak az árak, mert a kereskedők fölfelé kerekítettek az átálláskor. Meg ehhez hasonló hétköznapi bosszúságok.

Most azt érzik, hogy apránként széthullik a világuk, és az aktuális bűnbakok a "homofóbok", az "idegengyűlölők", és a "szélsőjobboldaliak", legalábbis a sajtóban.

pici1.gif

Remélem Mo. és Közép Európa intakt marad ettől a nyomorúságtól. Sokat beszélgettem a lányom egy osztálytársával aki Németországban dolgozik,

semmiről nem mernek beszélni csak az időjárásról, meg a fociról, és általános dolgokról.

A menekültek megemlítése nem lehetséges, max. ha magyarok vannak együtt de inkább mindenki tartja a pofáját mert bármikor felmondhatnak. Még három évet akar lenyomni, nagyon haza akart jönni.

Más a véleményed? Ki vagy rúgva!
Más a véleményed? Ki vagy rúgva!

31566995_2423275_c09d923d92ff87af27e40d5178b854e9_wm.jpg

Felháborító, ha valakit a mienkkel megegyező álláspontja miatt ér sérelem, de az teljesen természetes, ha az ellentétes gondolat képviselője jár így? Mi történt a Hertha Berlin és a Spíler TV háza táján, és miért elszomorító, hogy még napjainkban is a véleménynyilvánítás szabadsága csak egy papíron jól hangzó idea? Véleménycikk következik Petry Zsolt és Hrutka János ügyéről!

Ma jelent meg a hír, hogy Petry Zsolt kapusedzőt menesztette a Hertha Berlin azt követően, hogy hétfő reggel a Magyar Nemzet interjút közölt vele, melyben a 2015 óta a Hertha csapatánál dolgozó edző kifejtette véleményét többek között Gulácsi Péter szivárványcsaládokról szóló bejegyzéséről, illetve az Európába érkező bevándorlók kérdéséről.

Ha valaki esetleg nem követte volna figyelemmel, a történet maga a labdarúgó-válogatottunk (és amúgy a Bundesliga egyik legkiválóbb kapusának) bejegyzésével indul, aki még február 23-án posztolt arról, hogy több mint 14 éve külföldön él, rendkívül különböző egyéneket ismert meg ez idő alatt, így szerinte minden embernek joga van az egyenlőséghez, a gyerekeknek pedig joguk van boldog családhoz, legyen az bármilyen nemű, színű vagy vallású. A bejegyzés persze nagy sajtóvisszhangot váltott ki, az 56 ezer reakción és a 16 ezer hozzászóláson túl komoly polémiát okozva Magyarországon a politikai paletta különböző oldalain helyezkedő közszereplők és véleményformálók között is.

Nyilván sokféle érzést generálhat egy ilyen bejegyzés, de az nem is kérdés, hogy Gulácsinak teljes jogában állt véleményt formálni a témában. Aki egyetért vele tegye, aki nem, vitatkozzon az állásponttal! Nincs ezzel semmilyen probléma.

Valamilyen formában utóbbit teszi Petry Zsolt kapusedző is a nemrég megjelent cikkben, mely során azt mondja, hogy bár a „véleménynyilvánítás morálisan nem támadható”, Péter pedig nem tett mást, „mint kiállt az elvei mellett”, ő mégis úgy látja, hogy sportolóként Gulácsinak inkább a futballra kellene koncentrálnia közéleti és társadalompolitikai kérdések helyett. Szerinte jobb ilyen ügyekben ugyanis csendben maradni, mivel a kapus most az indulatokat kavarta fel, egy-egy politikai megnyilvánulás pedig klasszis sportolóként csak ellenségeket generálhat. Ez az álláspont („Csináld a dolgot, ne foglalkozz mással, különösen ne politikával!”) amúgy valóban egy sikeres stratégia is lehet (Petry ha ezt követi, jelenleg is a Hertha alkalmazottja), de érezhető egy logikai csapda a mondandójában, hisz kapusedzőként maga Petry Zsolt is foglalkozhatna az edzésekkel, ehelyett inkább Gulácsi véleményét kommentálja, aztán arról értekezik a Magyar Nemzetnek, hogy szerinte Európa bevándorláspolitikája az erkölcsi leépülést eredményezi, illetve a liberálisok mindenkit megbélyegeznek saját véleménye miatt. De ugyanoda lyukadunk ki: ahogy Gulácsinak, úgy Petrynek is teljes jogában állt véleményt formálnia az általa lényegesnek tartott ügyekben. Aki egyetért vele, tegye, aki nem, vitatkozzon az állásponttal!

A Hertha nem sokat vitatkozott, kirúgta viszont a kapusedzőt. A klub közleménye sok tekintetben ellentmondásos, hisz egyrészt kijelentik, hogy Petry „nyitott, toleráns, segítőkész ember” volt, továbbá hogy „soha nem viselkedett homofób vagy idegengyűlölő módon”, ám azt is szóvá teszik, hogy a Hertha elkötelezett a sokszínűség és a tolerancia mellett, Petry pedig ezt nem képviselte a klub alkalmazottjaként.

Látva ezt a közleményt egyrészt felmerül egy alapkérdés: hogyan lehet egy klub a tolerancia és a sokszínűség pártolója, ha közben egyszerűen meneszt valakit, aki másképp gondolkodik bizonyos kérdésekben?

Ennél is fontosabb azonban, hogy Petry az interjúban miről és mit mondott. Az amúgy sok más kérdést is érintő interjúban ugyanis Petry arról beszél, hogy miért nem ért egyet az európai bevándorláspolitikával általában, ám ennek köze nincs a futballhoz. A csapat részéről való felháborodás érthető volna, ha Petry arról nyilatkozna, hogy szerinte homoszexuális játékosoknak nincs mit keresniük a pályán, esetleg nem támogatja azt, hogy bevándorlók futballozzanak a Herthában. Mindez gyakorlati célokkal és eredményekkel bíró álláspont lenne, amely akár a szakmai hozzáállását is befolyásolná, így viszont csak egy véleményről van szó, amihez – mint már említésre került – teljes joga van.

De azért Hrutka menjen, ugye?

A cikk ezen pontján olvasóinkban teljesen jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mi is a különbség a Hrutka Jánossal történtek és Petry Zsolt menesztése között (Hrutkát a Spíler TV azt követően rúgta ki, hogy a szakkommentátor véleményezte Gulácsi posztját, csak épp támogatva azt). Egyelőre úgy tűnik, hogy semmi, azt kivéve, hogy a Hertha nyíltan felvállalta, nem sportszakmai okok miatt menesztette Petryt, miközben a Spíler TV csak egy nagyon általános közleményben reagálta le az ügyet, mondván „a téves feltételezésekkel szemben az igazság az, hogy a közeljövőben új szakértőket köszönthetnek a képernyőn a sportcsatorna nézői”. Persze nagyon gyanús a menesztés időpontja, beszédes Hrutka búcsúja, illetve szakmailag nem túl logikus, hogy miért akarna egy sportcsatorna új szakértőket a szezon jócskán második felében. Maga Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnökének megnyilatkozása is utal arra, hogy nagyon is létezhet kapcsolat a menesztés és a véleménynyilvánítás között mind Hrutka, mind pedig Lukács Viktor esetében (Lukács Viktor szintén mostanság távozott az M4-től, miután lájkolta Gulácsi bejegyzését), ám ez az MSÚSZ elnök szerint nem feltétlenül különleges eset, hisz a hazai és nemzetközi gyakorlatban is gyakori, hogy szerződésben rögzítik azt, hogy a sportmédia szereplői nem nyilváníthatnak olyan politikai véleményt, „ami ütközik az adott médiavállalat üzleti érdekeivel, különös tekintettel egyes szélsőséges nézetek hangoztatására.”

Épp ez a baj! A különböző orgánumokból tájékozódva nem ismerhetjük ugyanis sem Petry Zsolt, sem Hrutka János, sem pedig Lukács Viktor szerződésének pontjait, és egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ezekben szerepel politikai megnyilvánulásokkal kapcsolatos kitétel. Jogilag tehát védve vagyunk, emberileg azonban korántsem. Két fontos szempont is felmerül ugyanis: egyrészt az, hogy a jelen ügy kontextusa nem tartozik a „szélsőséges nézetek hangoztatása” közé, amit Szöllősi György említ. A szivárványcsaládok helyzete, továbbá a bevándorláspolitika kérdése valóban nagyon aktuális és megosztó témák, viszont nem olyan kérdések, ahol az egyik nézőpont startból nem vehető számításba, azt pedig mindenféleképpen meg kell semmisíteni. Másrészt nagy hiba az embereket kategóriákba sorolni, hivatásuk alapján beskatulyázni és elvenni tőlük a véleménynyilvánítás jogát: ő focista, ő kapusedző, ő szakkommentátor, így semmiképp ne szólaljon meg bizonyos témákban oly módon, amely a munkaadójának álláspontjától különbözik.

Merthogy valójában Gulácsi Péterről, Petry Zsoltról, Hrutka Jánosról és Lukács Viktorról beszélünk, akik gondolkodni képes, a világról eltérő képet alkotó egyének, s csak ezt követően focisták, kapusedzők és kommentátorok.

Huszonéves fiatalként sokszor olvashattam és hallhattam arról, hogy emberek mindent elvesztettek saját nézeteik miatt. Naivan le is vontam a konklúziót: ez csak a múlt! Mégis azt látom, hogy a gyakorlatban a jelen is. Nem szerencsés a szabad véleménynyilvánítás mellett érvelni úgy, hogy csak a saját percepcióinkhoz hasonló vagy azzal megegyező nézeteket fogadunk el. Mások véleményét elfogadni, sőt, egyáltalán meghallgatni sokszor annyira gyötrelmes és dühítő. De épp ez a kulcs: ennek meg nem értését tükrözi, hogy a konzervatívok szerint mindenki más abnormalitást hirdet, míg a progresszívek álláspontja alapján az intolerancia és a maradiság csak úgy küzdhető le, ha elpusztítjuk azt. Pedig nem olyan rossz más álláspontját valóban meghallgatni. Igen, fáj, de érdemes!  

Kiemelt fotó: Getty Images

A transzparens tájékoztatáshoz tényleg szükség van a halottak látványára?
A transzparens tájékoztatáshoz tényleg szükség van a halottak látványára?

Március harmincegyedikén, egy napsütéses szerdai napon huszonnyolc, magát függetlenként definiáló sajtó orgánum útnak indított egy nyílt levelet, kis országunk prominens döntéshozóinak címezve.

pexels-terje-sollie-320617.jpg

A szerelmetes levélben az állt, hogy eme huszonnyolc szerkesztőség azt kéri a kormány arra illetékes tagjaitól, hogy tegyék elérhetővé a transzparens tájékoztatás lehetőségét, vagyis: engedtessék meg a sajtónak a covid-osztályokon forgatni, az frontvonalban harcoló ápolók és orvosok szabadon nyilatkozhassanak a kórházban dúló siralmas állapotokról, illetve az operatív törzs nyújtson 0-24-ben valódi tájékoztatást a sajtó képviselőinek.

Mindezt azzal indokolják, hogy a koronavírus fenyegető, halálos mivolta a kórházak berkein belül figyelhető meg leginkább,amelyet most nem tudnak teljes, nyers valójában a publikum szeme elé tárni, mert a sajtó munkatársai nem tehetik be lábikrájukat a küzdelmes csatatérre, hogy onnan tájékoztassák a népet. Ennek az el nem ért információnak a hiánya pedig azt a hamis képzetet kelti a magyar lakosságban, hogy a vírus nem is oly veszélyes, mint azt egyesek hinni vélik, ezért nem tartják be a járványügyi intézkedéseket, amely még több megbetegedéshez, vagyis a járvány súlyosbodásához vezet.

Talán én gondolom rosszul, de bevallom őszintén, én eddig abban a hitben éltem, hogy

a sajtó kizárólagos feladata az állampolgárok tájékoztatása, nem pedig a nevelése.

Megütközve és kissé felháborodva állok ezen gondolat előtt, miszerint a független magyar sajtó munkatársainak meggyőződése az, hogy munkaköri leírásukban foglaltatik a járvány legtorokszorítóbb rémképeivel riogatni a lakosságot, ezzel érvén el azt, hogy komolyan vegyék a védekezést. Mikor avanzsálódtam taknyos kölyökké, akit a szenes ember eljöttével riogatnak a felnőttek, ha nem viselkedik jól?

A levelet fogalmazó s útjára indító huszonnyolc szerkesztőség összes tagjához intézem kérdésem:

tényleg azt gondoljuk, hogy a hiteles, transzparens tájékoztatás legfontosabb hiányzó eleme a lélegeztetőgépen haldokló emberek látványa?

Őszintén esküdni mernénk rá, hogy ezen kívánalmunknak az égegyadta világon semmi köze a pánikkeltéshez és a kattintásvadászathoz? Mióta elengedhetetlen feltétele a tájékoztatásnak az emberi szenvedés naturalisztikus megjelenítése? Mióta dolga egy újságírónak meggyőzni az olvasóit bármiről?

Igen komoly indulatokat képes korbácsolni elmémben az a mentalitás, miszerint mivel nem tartunk eléggé a covid-tól, a helyzet orvoslásához egy az utolsó hörgéssel a halálba induló betegek rémisztő látványa szükségeltetik.

Ezt nevezzük professzionális újságírói munkának, amikor gyakorlatilag a levél fabrikálói által is el van ismerve, hogy a félelemkeltés a cél?

Mit szeretnénk, hogy még bőszebben lehessen szidalmazni egymást?

Az esztelen korlátozások tűrhetetlen terhe alatt roskadozó tömeg, akikkel érdekes módon senki sem szolidarít, most majd felelőssé tehető az összes, fotón és videón elénk tárt szenvedésért. Nem ágyazódott bele így is bőven eléggé az átlag polgár elméjébe, hogy a korlátozások ellen ágálni, a megmentett emberi életeken kívül más szempontokat is figyelembe venni felelőtlen, egyenesen gyilkos magatartás?

Mit szeretnénk, hogy még mélyebbre lehessen taposni azokat, akiknek egy hajszálon függ a megélhetésük, akiknek egy élet munkája csúszik ki menthetetlenül a kezükből, és akik egyre nehezebben tudnak megbirkózni az izoláltság okozta mentális teherrel?

Szeretnénk elérni, hogy a szilárdnak vélt erkölcsi felsőbbrendűség birtokában az ország egyik fele úton-útfélen gyilkosnak nevezze a másikat? 

A „csak a megmentett életek száma számít” elv demagógiája
A „csak a megmentett életek száma számít” elv demagógiája

A koronavírus-járvány egy éve alatt, az európai kormányok többsége kommunikációjában és a járvánnyal szembeni védekezést szolgáló intézkedéscsomagjaiban azt helyezte a fókuszba, hogy milyen módon minimalizálható a halálesetek száma. Ez első blikkre olyasmi, ami mögé könnyen be lehet állni: mindenki azt szeretné, ha a lehető legkevesebb halálos áldozat mellett vészelnénk át a járványt. „Minden élet számít”, mondják teljesen valid módon; azonban, mint minden könnyen mantrázható politikai jelmondat esetében, a valós kép itt is sokkal árnyaltabb.

Természetesen egy kormánynak feladata, hogy lehetőségeihez mérten gondoskodjon az őt megbízó polgárok biztonságáról, az egészség megőrzésének feltételeiről. Ez azonban nem az EGYETLEN, hanem csak az EGYIK feladata, melyet bármely adott időszakban – legyen az boldog békeidő, járványhelyzet vagy akár háború – más feladatokkal együtt, a prioritásokat súlyozva, különböző rövid és hosszú távú hatásokat mérlegelve, és – fontos kitétel – az alkotmányában kinyilvánított szabadságjogokat garantálva, azokat legfeljebb ideiglenesen, a minimálisan szükséges ideig és mértékben korlátozva teljesít.

Ha ugyanis bármelyik értéket, mérőszámot – legyen az akár a halálozások száma, akár a GDP, akár a közbiztonság – emeli abszolúttá és mindenek felett állóvá, az abszurd mértékű és élhetetlen koncessziókat jelent az emberi élet szabadságára és minőségére nézve. A közvélemény egy jelentős része – nem kis részt a végtelenül demagóg módon operáló média hathatós közreműködésének köszönhetően – már zsigerből elutasítja még a gondolatát is, hogy a halálozások számán kívül bármilyen más szempontot is figyelembe vegyünk a víruspolitika meghatározása során.

Ha valaki ilyen szempontokat sorakoztat fel, arra azonnal rásütik, hogy pszichopata, jobban érdekli a gazdaság mint az emberéletek, nem tudja meghozni ezt a „csekély” áldozatot azért, hogy másokat megóvjon. Egy politikus szájából pedig egyenesen politikai öngyilkosság lenne ezt bárhol felhozni – még az egyébként sorozatos tabudöntögető Mi Hazánk Novák Elődje sem mert egyenes választ adni erre a kérdésre a Pesti TV vele készült interjújában.

De akkor most hadd bátorkodjam kimondani én: a koronavírusban elvesztett/megmentett életek száma nem lehet abszolút mérője és meghatározója annak, hogy hogyan kezeljük a járványt.

És Te, akit ezzel megbotránkoztatok, aki most undorodva és dühtől feszülve élezi a billentyűzetet, hogy engem minden pszichopata gyilkosnak mondj el, kérlek, még pár bekezdésnyi esélyt adj nekem, hogy rávilágítsak: nem csak én, de mindig minden emberi közösség, és Te magad is így gondolkodsz, így élted egész eddigi életed.

Hogy még viszonylag közeli példánál maradjunk: tudjuk azt, hogy influenzában minden évben a téli hónapokban halnak meg a legtöbben. Eddig miért nem zártunk be ugyanígy mindent telente, hogy minimalizáljuk az így elvesztett életek számát? Persze, „az más”, mondod most biztosan: az influenzát jobban ismerjük, kisebb a halálozási aránya, nem terheli úgy túl az egészségügyet és a többi. Na de ezen elv mentén haladva ez mind irreleváns, hiszen minden egyes élet számít, és nincs helye mérlegelésnek nem igaz?

silhouette-people-happy-time_1150-5391.jpeg

De még ennél is tovább megyek: ha valóban abszolút mindenek fölé helyeznéd a minél több emberi élet megmentését, akkor egész életedben minden, a létszükségleteken túli jövedelmedet olyan jótékonysági szervezeteknek kellett volna és kellene odaadnod, akik éhezőknek, betegeknek segítenek. Sőt: ezt nem is önszántadból kellene tenned, hanem azt kellene elvárnod, hogy az állam követelje meg és kényszerítse ki ugyanezt MINDENKITŐL. Gyakorlatilag vállalnod kellene, hogy te és a családod is rabszolgaként éljétek le az életeteket akár csak egyetlen ember életének fenntartásáért.

Miért nem teszel, és teszünk társadalomként így? Azért, mert kimondatlanul mindannyian tisztában vagyunk az emberi élet bizonyos realitásaival, velejáró kockázataival, amelyek egy ponton túl már csak az egyéni önrendelkezés és felelősségvállalás elfogadhatatlan mértékű korlátozásával volnának csökkenthetők. A kockázat és a biztonság ugyanazon tengely két végpontja, mint a szabadság és az elnyomás, és akár az egyiknek, akár a másiknak a teljes maximálása az ellenpár tökéletes elvesztését eredményezi. A célunk tehát semmiképpen nem szabad, hogy ez legyen: arany középutat kell találnunk.

Minden élet számít, és minden halál tragédia. De számít minden sors, számít az egyéni önrendelkezés, az autonómia, az élet szabadsága is, mert a puszta túlélés nem egyenlő az élettel.

És talán jól illusztrálhatom ezt azzal is, hogy a KSH statisztikák alapján 2020-ban az első három negyedévben összességében alacsonyabb volt a halálozás Magyarországon, mint 2019-ben. A karantén és a lezárások feltehetően nem csak a koronavírus, hanem az egyéb okok miatti halálesetek számát is csökkentették. Ha nem csak minden élet számít, de CSAK az élet számít, akkor erre hivatkozva a COVID-járvány lecsengése után is teljesen indokolt fenntartani ugyanezeket az intézkedéseket.

Mindemellett pedig azt is fel kell ismernünk, hogy nem fókuszálhatunk valaminek kizárólag a közvetlen és rövid távú hatásaira, figyelembe sem véve az áttételes és később jelentkező következményeket. Egy háborús stratégia lényege – és minthogy emberéletekről beszélünk, azt gondolom, nem sántít a hasonlat – is az, hogy a lehető legkevesebb emberveszteség mellett érje el a stratégiai célt, de sok esetben erre hosszú távon gondolkodva nem az lesz a legjobb megoldás, ahol HOLNAP a legkevesebb katona esik el.

Ha esetleg nem lett volna egyértelmű, a fentiekkel nem amellett érvelek, hogy oldjunk fel minden korlátozást, és tegyünk úgy, mintha a vírus nem létezne. Azt viszont rendkívül fontosnak tartom, hogy őrizzük meg a tisztánlátásunkat és a racionalitásunkat, és ne hagyjuk, hogy csak az érzelmeink – vagy mások hipokrita módon moralizáló retorikája – határozzák meg a helyzethez való hozzáállásunkat.

Azt se engedjük meg, hogy szociális felelősségérzetünkre apellálva lassacskán, a fokozatosan melegített vízben megfőzött és közelgő halálát nem érzékelő béka módjára egyre több és több olyan dolgot nyomjanak le a torkunkon és fogadtassanak el velünk természetesként, amelyet kicsit több mint egy éve a szabadságunk elfogadhatatlan korlátozásának tekintettünk volna. Egy Benjamin Franklintől származó idézettel hagynálak itt titeket: „Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot.”

 

 

Lapszemle szemle
Lapszemle szemle

2021-ben ki szeret olvasni? Még kattintani se! A fiatalok a tiktokon vannak, a még fiatalabbak még fel sem telepítik. A változó tartalomfogyasztási szokásokat két lépéssel előzzük: szemlézzük a Mandinert, ami szemléz sok mást, és a türelmetlen fiataloknak elmagyarázzuk, hogy gondolkodniuk se kelljen!

screen_shot_2021-04-04_at_14_59_26.png

screen_shot_2021-04-04_at_14_21_26.png

Nem Amerikában élünk, Robi, kit érdekel?

screen_shot_2021-04-04_at_14_21_40.png

Apa azért iszik, mert klíma.

screen_shot_2021-04-04_at_14_21_54.png

Hamis dichotómia.

screen_shot_2021-04-04_at_14_28_10.png

Továbbra is minden szar.

screen_shot_2021-04-04_at_14_29_20.png

Élet és Irodalom, szóval valami biztos szar. Nem kattintottam.

screen_shot_2021-04-04_at_14_30_28.png

Egy nő magáról beszél.

screen_shot_2021-04-04_at_14_32_20.png

Két bácsi, akik egykor relevánsnak tűntek, de ha időm lenne se tudnám megindokolni, hogy miért.

screen_shot_2021-04-04_at_14_37_00.png

Gyakran? 

screen_shot_2021-04-04_at_14_37_51.png

Kit érdekel, Robi? Bármiről is van épp szó.

screen_shot_2021-04-04_at_14_38_37.png

Simicska (Mészáros).

screen_shot_2021-04-04_at_14_39_46.png

Valami remek javaslat.

screen_shot_2021-04-04_at_14_40_52.png

31 év illúzióját porrá törő publicisztikát olvasnék, ha kattintanék.

screen_shot_2021-04-04_at_14_43_50.png

Az online szavazások történelmének tükrében remek ötlet.

screen_shot_2021-04-04_at_14_48_52.png

Ok.

screen_shot_2021-04-04_at_14_50_02.png

Igaz.

screen_shot_2021-04-04_at_14_22_21.png

Lol.

screen_shot_2021-04-04_at_14_34_39.png

screen_shot_2021-04-04_at_14_34_56.png

screen_shot_2021-04-04_at_14_35_10.png

Gyurcsány.

Egy szobrocska védelmében
Egy szobrocska védelmében

Ferencváros 2019-ben választott, tisztán, urnákkal, felügyelőkkel, demokratikusan: egy új, magának való városvezetést, ahogy megtehette minden település. Választhatott volna mást is, üzenhetett volna a lakosság, hogy kevesebb aktivizmust akar, de 1989 láthatatlan keze ott és akkor pontosan azt a managementet emelte hatalomba, amit Ferencváros akart.

2021. április 1-jén ez a vezetés felavatta a 2020-as évek legtökéletesebb szobrát: apró, műanyag, tiritarka; fűcsomós, kutyaszartól kimart városi pázsiton, háttérben kelet-európai autópark, prominens egy Dacia Duster.

Egy kicsi Amerika, mindenféle progresszió, napra pontosan és tágabb kontextusában is nevetséges időzítés. Prioritás-tévesztés, rakománykultusz, a provinciális nagyot akarás legényanyai megtestesülése, már-már belsős poén. A kis betontömbtől kezdve a 3D modellből kiretusált, eredetileg fáklyát tartó kézig a szobrocska telitalálat volt, amíg állt. 

Hálás lehet a városvezetés, hogy pár, humorérzékkel kevésbé megáldott, de a lájkokat ugyanúgy szerető lolcow ledöntötte, mert ha állva marad, olyan vicc lenne, ami nem öregszik az idő előrehaladtával, hanem nemesül, mint a torontói döglött mosómedve

dead-raccoon-memorial-shrine-mourning-deadraccoonto-toronto-fb.jpg

De ez engem zavar!

Oké, zavar, ahogy zavar másokat sok más dolog 1989 óta. Ilyen a szabadság. Emlékezzünk egy településre, ami egykor excentrikus, aktivista polgármestere által időről időre a hírekbe hackelte magát: Érpatak.

Az érpatakiak elzavarták azóta Orosz Mihály Zoltánt, és a hétköznapiság szürke mocsarát választották, de nem volt mindig így, ha az egykori polgi épp nem a buzikamionra kéredzkedett fel, akkor Netanjahu-bábut akasztgatott, mindig talált módot arra, hogy feltegye Érpatakot a térképre.

Képzeljük el, hogy az egyik ilyen hack részeként nagy csinnadrattával beharangoz egy Ellentengernagy Emlékművet, majd az online sajtó 3 képviselője jelenlétében leleplez egy netről rendelt, műanyag kerti szökőkutat, ahol a vízköpő delfinen lovagol Horthy Miklós.

hec011c7c38c94ba180963ce110b0d04dm.jpg

kerti szökőkút - alibaba.com

Ki háborodna fel? Hazajönne Izraelből Dániel Péter, hogy leöntse vörös festékkel? Még ő is megtalálná a humorérzékét.

Maximum azokat a bácsikat zavarná, akik két fröccs után Horthy-anekdotákkal fárasztanak mindenkit.

A ferencvárosi szobrocska tökéletesen reprezentálta azt, amit Ferencváros 2019-ben akart. Az övék volt, birtokolták, fizették az árát, és fizették volna még, amíg áll. Hiba volt elvenni tőlük.

Járvány ide vagy oda, mi vásárolunk
Járvány ide vagy oda, mi vásárolunk

Annyira egyszerű pénzt költeni. Legyen szó a napi alapvető szükségletekről, vagy valami teljesen felesleges dologról, a pénz gyakran csak „folyik ki” a kezeink közül. Bár a járvány elején úgy gondoltam, hogy a félelem és a bizonytalanság majd egy kicsit hátráltatja a fogyasztói társadalom pörgését, tévedtem. Az online vásárlás virágzik, a szokások változnak, de vajon hol vagyunk mi ebben az új helyzetben, és hogy érinti mindez a különböző vállalkozásokat?

Mindenki emlékszik 2020 márciusára, és az ikonikus „WC-papír pánikra”. Az emberek tömegesen, birka módon nyomultak be az üzletekbe és vásárolták fel a tartós élelmiszereket, háztartási árukat irreális mennyiségben. A hónapokig, (esetleg évekig?) tartó bezártságtól félve, horribilis összegeket hagytak a boltokban, hogy

a pincében betárazva meglegyen az apokalipszis esetére minden.

Már akkor nagyon logikátlannak tűnt mindez, de mivel egy két hétig valóban hiány alakult ki az egyes termékcsoportok körében, ezért még a legszkeptikusabbak is meglepődve nézhették át otthoni készleteiket. Mai szemmel nézve még nevetségesebb az egész, hiszen a pánik idején fennálló esetszámok elenyészők a mostani helyzethez képest, és még így is lehet WC-papírt vásárolni bőségesen mindenhol. Akik régebben 100 tekercses pakkokat, és többszörös áron értékesített csomagokat vettek, most nézhetik a felhalmozott mennyiséget évekig.

delivery-staff-ride-motorcycles-shopping-concept_1150-34879.jpeg

A vásárlás „szerelmeseit” egy dolog menti meg, de az nagyon : az online rendelés. Amint elkezdték az üzletek bezárását, úgy vándorolt át a tömeg az internetre, és

olyanok is hamar beleszoktak a "házhozszállítós" rendszerbe, akik előtte szinte sosem éltek vele.

Személyes példaként tudom mondani magamat, aki a korábbiakban a boltokat preferálta, az év elejétől kezdve viszont szinte mindent rendelés útján szerzek be.

A boltok bezárási kötelezettsége nagy nehézséget jelent a kisebb vállalkozások számára. Az apró könyvesboltok, ruhaboltok stb. próbálnak túlélni, így sokan bezárás helyett az online térben gondolkodnak. Nem minden ágazatnál működik ez, de ahol lehet, ott mindent megtesznek a fennmaradásért. Az élelmiszerek árusításához a nagyobb üzletláncok már saját  honlappal is rendelkeznek egy ideje, de most akár már Wolt applikációval is házhoz rendelhetjük a bevásárlást.

A járvány egyik legnagyobb nyertesei azok a vállalatok, akik eddig is online értékesítéssel, számítógépekkel és kiegészítőikkel foglalkoztak. Az Amazon például brutális hasznot húz a jelenlegi helyzetből, tavaly a harmadik negyedévi adatok szerint megtriplázta bevételét. Összesen több mint 96 billió dollárt keresett a cég, ebből nettó 6,3 billió dollár a nyereség. Ez több mint 2 billió dollárral több mint a 2019-es adat.

Számunkra ezek szinte felfoghatatlan számok, de jól mutatják milyen mértékben nőtt az online vásárlások száma a világban. Bár ez a legkiemelkedőbb változás, még egy nagyon érdekes „kereslet-kínálati” adatot is idekapcsolhatunk. Ahogy a vásárlási szokásaink, úgy a mindennapjaink is átalakultak, sokkal több időt töltünk otthon. Nem csak a szabadidőnk nagy részét kell a négy fal között töltenünk, de egyre többek munkája is szinte teljes mértékben otthonról zajlik, így

egyre többen ruháztak be különböző számítástechnikai készülékekre, és kiegészítőikre, hogy az otthoni munka is zavartalan legyen.

Én például tavaly ősszel szerettem volna egy webkamerát venni, de a Zoom hívások és az online meetingek miatt mások is ugyanígy gondolkoztak. A kamerák ára pár hét alatt a duplájára emelkedett, és még így is alig lehetett kapni.

 A legérdekesebb dolog azonban a jelenlegi „nagy videó kártya hiány”. Az otthoni szabadidő eltöltésének egyik legnépszerűbb módja a videó játék. Bár a konzolokból is hiány lépett fel, egy jobb videó kártyát szinte lehetetlen jelenleg beszerezni. Az egyik legnagyobb gyártó cég (Nvidia) új kártyákkal rukkolt elő tavaly szeptemberben, és ez elindított egy lavinát. Mindenki próbált átállni a PC-n való játékra, beszerezni az új kártyákat, de

a cég nem tudott lépést tartani a hatalmas igénnyel.

Nem csak külföldön, de itthon is hasonló trendekkel találkozhatunk. A tavalyi év első 6 hónapjában 35 százalékkal nőtt a hazai webáruházak forgalma a 2019-es évhez képest. Bár ahogy az ábrán is látható, a bővülés egy régóta tartó folyamat, a tavalyi adatok mégis kiugró növekedést mutatnak. A járvány különböző hullámaiban más és más szabályozásokkal találkozhattunk a boltok nyitvatartását illetően, de ez láthatóan nem változtat a tényen: beléptünk az online vásárlás világába. 

A tanulság számomra az egészből az, hogy bár sokan azt hitték, a világ nem áll meg akkor sem ha nem tudunk elmenni a Zarába vagy a Media Marktba vásárolni. Sőt, még éhen halnunk sem kell ha félünk emberek közé menni, hovatovább még a WC-papírt sem kell nélkülöznünk. Mindent beszerezhetünk online, azonban érdemes megnézni a lehetőségeinket.

Sok kis cég kínál házhozszállítást, így ha tőlük rendelünk, segíthetünk egy nehéz helyzetbe jutott vállalkozásnak túlélni ezt az időszakot.

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása