Elsőnek is kezdjük a bemutatással. Mi ez az egész küldötti program?
A Magyar ENSZ Ifjúsági Küldötti Program 2016-ban jött létre, és egyébként egy fiatal fejéből pattant ki ez az ötlet. Addigra már a világ számos országában elindult ez a program. A célja az, hogy az ENSZ-ben a fiatalok hangja is érvényesüljön, és megjelenjenek azok a szempontok is, amelyek a jövő generációját — vagyis minket, fiatalokat — jobban érintenek, mint az idősebbeket.
Megtalálható Spotify-on és Apple Podcast-en is.
Ezt a gondolatot követve 2016-ban Volom András kezdett el lobbizni a döntéshozóknál, hogy Magyarországon is elinduljon a program. Azóta pedig minden évben egy vagy két küldöttet választanak ki, akik a magyar fiatalok hangját képviselik az ENSZ-ben.
Aki figyelte az ENSZ ifjúsági küldöttséget, az észrevehette, hogy ha jól mondom, 2016-tól indult el a program, és sokáig mindig egy küldött volt. Azonban talán tavaly volt egy váltás, és már ketten irányítják, tehát ketten a küldöttek. Ki a szenior, ki a junior? Hogy működik ez most pontosan?
Ez egyébként egy vicces történet. Amikor én jelentkeztem, a rendszer még úgy működött, hogy egy küldöttet választottak egy évre. Viszont abban az évben nem tudtak dönteni közöttünk, így Brimovidád és én is küldöttek lettünk. Így alakult ki a szenior–junior rendszer, aminek az a lényege, hogy a szenior küldött mentorálja a juniort, és átadja neki a tudást.
Vicces volt, mert mi egyszerre csöppentünk bele, így akkor még nem működött igazán az, amit a rendszer célul tűzött ki. Most viszont ez az év az első, amikor ez ténylegesen megvalósulhat, hiszen a junior küldött most kezdte el mellettem a munkát.
A jövőben ez másfél éves, felmenő rendszer lesz: fél évig a junior és a szenior együtt dolgozik, majd a szenior teljesen átadja a stafétát a juniornak. Ezután fél évig ő viszi egyedül a programot, majd ő is kiválaszt maga mellé egy új junior küldöttet.
Na de mi az a munka, amin dolgoztok? Mit jelent az, hogy az ember küldött lesz?
A küldöttség célja az, hogy a magyar fiatalok hangját hitelesen tudjuk képviselni az ENSZ-ben. Ez egy nagyon nehéz feladat, főleg ilyen fiatalon belecsöppenni. Én 20 éves voltam, amikor küldött lettem, és ez eleinte hatalmas felelősségnek, sőt, tehernek is tűnt: hogyan lehet a fiatalok hangját valóban hitelesen képviselni?
Pont ezért a program egyik legfontosabb része az országjárás. Ilyenkor az ország számos városába és falujába ellátogatunk, és az ottani ifjúsági közösségekben, illetve iskolákban tartunk workshopokat és konzultációkat. Ezek célja, hogy minél több fiatal véleményét becsatornázzuk. Mi a 14 és 25 év közötti korosztályra fókuszálunk, és az ott felmerülő témákból próbálunk következtetéseket levonni. Emellett az ifjúságkutatásokat is felhasználjuk, hogy kiegészítsük a saját tapasztalatainkat.
Ebben az évben készítettünk egy kutatást is, amelyet több mint 600 fiatal töltött ki az ország minden tájáról. A kutatás a mentális egészségre és a digitális tudatosságra fókuszált. Az eredmények szerint a fiatalok egyharmada azt mondta magáról, hogy telefonfüggő — ez számunkra megdöbbentő adat volt. A WHO jelenleg nem ismeri el a telefonfüggőséget mint önálló függőséget, viszont mi a saját generációnkban azt látjuk, hogy ez rengeteg fiatalt érint, és sokan szenvednek is tőle. Ugyanakkor még nincsenek meg igazán az eszközeik arra, hogyan fejezzék ki az ezzel kapcsolatos szorongásaikat.
Éppen ezért számomra az egyik fő cél idén az lett, hogy ezt a témát nemzetközi szinten is beemeljem a diskurzusba. Magyarországon pedig szeretnék kezdeményezni olyan beszélgetéseket döntéshozókkal és fiatalokkal is, ahol erre a problémára rávilágíthatunk, és akár közösen gondolkodhatunk a megoldásokról is.
És ha jól értem, gyakorlatilag nektek az a feladatotok, hogy a fiatalokat meglátogatjátok, ők elmondják, hogy mit és hogyan gondolnak, és ezt becsatornázzátok akár New Yorkba, akár a döntéshozók felé. Ennek van eredménye egyébként? Mit látsz, mennyire fogadják meg a véleményeteket, mennyire tud ebből születni akár egy jogszabály, akár egy kezdeményezés, bármi?
Nagyon változó, és pont ebből szerintem kiderülnek az érdekképviselet nehézségei is. Ez ugyanis egy olyan terület, ahol nem mindig látjuk a közvetlen eredményt — főleg nem gyorsan. Mégis azt gondolom, hogy vannak olyan sikerek, amelyeket ki tudok emelni a saját küldötti tevékenységem idejéből.
Az első évben szerveztünk egy kísérőrendezvényt az ENSZ-ben, az ECOSOC Ifjúsági Fórumán. Ez a legnagyobb, fiatalokról szóló fórum az ENSZ-ben, ahol jelen vannak az ifjúsági küldöttek, a diplomaták és a döntéshozók is. Mi ezen a rendezvényen arról beszéltünk, hogy a fiatalok — különösen a fiatal nők — milyen szerepet tudnak vállalni a béketeremtési folyamatokban. Emellett arról is szó volt, hogyan változik meg a fiatalok élete háborús helyzetekben, és milyen segítségre van ilyenkor szükségük.
A rendezvény sikeresen lezárult, teltház volt, sőt még a padlón is ültek emberek. Néhány héttel később pedig a Biztonsági Tanács elfogadott egy határozatot, amelyben pontosan ez a téma jelent meg. Nyilván nem tudhatjuk, hogy nekünk volt-e közvetlen hatásunk erre, de az ENSZ sajátos működése épp abban rejlik, hogy sok apró morzsából épülnek fel a „várak”. Ha egy témát sok felszólalásban, rendezvényen és kezdeményezésben emlegetnek, nagyobb az esélye, hogy bekerül a tagállamok elé — akár a Közgyűlésben, akár a Biztonsági Tanácsban.
Úgyhogy azt mondanám, hogy nemzetközi szinten ez mindenképpen egy siker volt. Ha nem is mi álltunk közvetlenül mögötte, az mindenképp elismerése annak, hogy egy olyan témára tapintottunk rá, amely akkoriban nagyon aktuális volt és sokakat érintett.
Emellett a mentális egészség és a digitális tudatosság területén is szerveztünk egy rendezvényt az ENSZ-ben, még az idei évben. Az ENSZ Ifjúsági Irodájából egy fontos döntéshozó is részt vett a panelbeszélgetésen. Ez egy általános tapasztalatom: amikor egy döntéshozóval úgy ülünk le beszélgetni, hogy az ő hangját is beemeljük a diskurzusba — és nem követelésként közelítjük meg a kérdést —, akkor sokkal konstruktívabb párbeszéd tud kialakulni.
Itt is ez történt: az esemény végén odajött hozzánk megköszönni a szervezést Nila Brandt, és elmondta, hogy végig jegyzetelt, miközben a fiatalok megosztották gondolataikat és javaslataikat. Azt is hozzátette, hogy célja lesz ezeket beépíteni az Ifjúsági Iroda munkájába. Nem is az volt a célunk, hogy bármit „áttoljunk” rajta, de ez a folyamat így, organikus módon megtörtént.
A mentális egészség területén még egy fontos sikert is kiemelnék: az idei évben megszületett a Global Youth Call to Action on Mental Health, amelyet több mint harminc ifjúsági vezető és diplomata készített elő — én is az egyik társszerzője voltam. A dokumentum egyik fejezete kifejezetten a mentális egészség és a digitális világ kapcsolatára fókuszál. A célunk az, hogy ez a téma ENSZ-szinten, de nemzeti és helyi döntéshozói szinten is prioritássá váljon.
A fiatalok körében ugyanis sajnálatos módon az öngyilkosság az egyik vezető halálok, a szorongás pedig egyre gyakoribb a generációnkban. A különböző mentális betegségek aránya is drasztikusan megnőtt, különösen a Covid óta. Ugyanakkor az egészségügyi területek közül épp a mentális egészség területén a legnagyobb a hiány, ha a finanszírozásról beszélünk. Mivel nem egy látványos probléma, sokszor nehéz forrásokat mozgósítani rá.
Ezt a dokumentumot az idei ECOSOC Ifjúsági Fórumon mutattuk be, és azóta aláírásokat gyűjtünk hozzá. Átadtuk az ENSZ Ifjúsági Irodájának képviselőjének, valamint az ECOSOC elnökének is, aki jelenleg Bob Rae. Így egyre több döntéshozó van, aki — úgy látom — ezt a témát a saját zászlajára is tűzi. Érdekes módon sokan a saját gyerekeiken látják viszont azokat a problémákat, amelyeket mi a diplomáciai térben megfogalmazunk. Éppen ezért hiszem, hogy itt a generációk között is létrejöhet egy olyan párbeszéd, amelynek valódi eredményei lehetnek.
Ez a teljes szöveg rövidített leirata.
