Reaktor

Nyelvtanítási módszerek tanároknak
Nyelvtanítási módszerek tanároknak

 Biztosan mindig a diákon múlik, ha nem képes megtanulni az adott idegennyelvet?

Egyszerű a válasz! Nincs nyelvérzéke, lusta, hogy leüljön tanulni, stb. Kétségtelen, hogy egy hivatást csak is kellő elszántsággal lehet űzni, ez alól a tanári állás sem kivétel. Aki nyelvtanárnak megy, annak a szent célja kell legyen, hogy még a legnehezebben kezelhető gyerekkel is megértesse, hogy mit miért mond úgy az a nyelv, ahogy. Amikor még én jártam gimnáziumba, sok tanáromtól láttam azt az egyszerű belenyugvást, hogy egyszerűen csak leadták a tananyagot. Azt, hogy nem rosszak a jegyeink, és nem tanultunk meg semmit, egyből ránk hárították. Be kell vallanom van benne igazság, de egy tanárnak meg kell próbálnia felkelteni a diákok figyelmét a tananyag iránt. Meg kell nekik mutatni, hogy miért érdekes az, amit tanulnak és miért fontos.

Összegyűjtöttem pár tippet, - első sorban nyelvtanároknak - hogy miként adhatják át hatékonyabban tudásukat az új generációknak!

Egy újabb idegen nyelv tanulása

A nyelvtanárok egy része általában csak azt a nyelvet ismeri, amit tanít, azt is már kb. 10-20 éve tanulta. Így a könyökén jönnek ki a nyelvtani szabályok, hatalmas a szókincse, és nem érti a diákok miért nem tudják megérteni, pedig olyan egyszerű. Pedig mennyire megváltozna a véleménye, ha új nyelv tanulásába fogna! A százszor előjött szavakra nem mindig emlékezne, a már megtanult nyelvtani szerkezeteket nem értené, és előtörne belőle a kérdés: „hú, hogy is volt ez?”. A lényeg, hogy újra átélné mennyire nehéz a nyelvtanulás, illetve jobban átérezné, hogy mit nem értenek a diákjai. Így sikerülne a diák szemével látnia a nyelvtanulás nehézségeit, jobban tudna diákjai agyával gondolkodni.

Biztosan jó állandó számonkéréssel kényszeríteni a gyerekeket a tanulásra?

Számos tanár annak érdekében, hogy a diákokat az állandó tanulásra ösztönözze, minden órán feleltet vagy röpdolgozatot irat. Ez véleményem szerint a legrosszabb dolog, amit tehet egy tanár. Ez megutáltatja a diákokkal a tárgyat, illetve az adott nyelvet. Emlékszem, bármilyen irodalomtanárom volt, mindegyikük kivétel nélkül minden órát feleléssel kezdett. Ennek köszönhetően rühelltem az irodalmat és nem láttam át a költészet szépségét és értékét.

Mindig, mint utált tantárgyra tekintettem az irodalomra. Ez a nyelvtanítás terén sincs másképp, bár a nyelvtanárok a szódolgozattal egy fokkal könnyebb helyzetben vannak. A bemagolt szavak később előjönnek, viszont azt is meg kell említeni, hogy sokan nem szeretnek így tanulni. Van, aki úgy jegyzi meg a szavakat, hogy csak olvassa a szöveget és így tapadnak rá az új szavak, esetleg amelyik ismeretlen szó gyakran előfordul, azt kikeresi a szótárból.

nyelvora.jpg

A nyelv folyamatos használata

A legjobban úgy lehet nyelvet tanulni, ha az ember azt folyamatosan használja. Kisebb fogalmazásokkal, esszékkel a diákok rákényszerülnek, hogy maguktól fogalmazzák meg a mondandójukat, ami így kihat a nyelvkészségükre is. Ami szerintem kimondottan jó ötlet lenne, - főleg angol tanárok körében - hogy házi feladatként feladják, hogy mindenki otthon nézzen meg a kedvenc idegen nyelvű sorozatából egy héten minimum egy részt, majd arról írjon egy kisebb összefoglalót. Így mind a mondatalkotási készség, mind az anyanyelvi beszéd megértése javulni fog. A fogalmazásokból pedig jól kiderül, hogy mit nem tud vagy mit nem ért az adott diák az adott nyelvből: például rossz igeidőt használ, vagy egy kifejezést magyarról tükörfordítással alkalmaz.

Nem szabad lemondani a gyengébbekről

Nem vagyunk egyenlők: van aki könnyebben, van aki nehezebben tanul. Sokszor tapasztaltam, hogy hiába tanultam többet, én mindig 3-ast, 4-est kaptam, míg az „okos gyerek”, bár kevésbé értette a tananyagot, mindig megkapta az 5-öst. A tanárokban már az első hónapokban kialakulnak sztereotípiák a gyerekekről, és így buta és okos kategóriákba sorolják be őket.

A legrosszabb az, ha lemond a tanár a gyengébb gyerekről, azt mondva, hogy ő rajta úgy se tud segíteni, inkább nem foglalkozik vele. A pedagógus szakma hivatás, aki tanárnak megy, annak az a szent célja kell, hogy legyen, hogy a tudását átadja az összes diákjának. Ami még fontos, hogy rá kell jönnie a tanárnak, hogy mindenki máshogy tud tanulni. Aki nem tudja befogadni az adott tanár módszereit, azoknál más módszerekkel kell próbálkozni. A legfontosabb, hogy felmérje egyénenként, hogy mit nem ért a diák, hol akadt meg.

Muszáj szelektálni

Sajnos minden osztályban vannak "bunkó" gyerekek, akiket messze nem érdekel a tárgy, és annyira zavarják az órát, hogy más tanulására is kihatnak, illetve a tanár sem tud tőlük rendesen órát tartani miattuk. Amit a tanár tehet az az, hogy valahogy megpróbálja őket is bevonni az órába. Így nem hagy nekik teret arra, hogy egymással ökörködjenek.

Persze 45 percet nem lehet teljesen frontális oktatás nélkül levezetni, de muszáj, hogy az óra interaktív részébe bevonják őket. Sőt, a frontális oktatás önmagában véve teljesen maradi, bukott oktatási módszer. Nekem anno egy fizika tanárom volt, aki még az órán feladott feladatokat is saját maga oldotta meg a táblánál. Ennek köszönhetően még én is, aki érdeklődött a fizika iránt, elvesztettem az érdeklődésem a tárgy iránt, és inkább megpróbáltam elfoglalni magam mással.

Pécs: egy tökéletes hétvégi kiruccanás!
Pécs: egy tökéletes hétvégi kiruccanás!

pecs_nyitokep.jpg

Lassan érkezik az ősz, visszatérnek a dolgok a régi kerékvágásba, vége a nyaralási szezonnak. De ha mégis jól jönne egy rövid kiruccanás, Pécs kiváló választásnak bizonyulhat. És hogy mit csinálj, illetve (még fontosabb!) mit egyél Pécs városában? Íme egy rövid összefoglaló!

A vonatos megoldást választva 2 óra 47 perc alatt lehetséges Budapestről Pécsre eljutni, egy felnőtt jegyár pedig 4605 forintba kerül (diákok féláron utaznak). Magától értetődő lehet, hogy elsőként a látogató a város központja felé veszi az irányt. Itt található ugyanis annak főtere, a Széchényi-tér, illetve Gázi Kászim pasa dzsámija, mely látványossága nem véletlenül teszi a város talán legnépszerűbb helyévé. A dzsámi hivatalos neve amúgy Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, és az eredeti létezésében is templom volt, csak az 1560-as években került átalakításra dzsámivá.

pecs_szechenyi-ter.jpg

Ha már templomoknál tartunk: a dzsámitól rövid sétára található a Pécsi Székesegyház (teljes nevén Szent Péter és Szent Pál Székesegyház), mely alapjai már a 11. században megszülettek, igaz jelenlegi arcát a 19. században nyerte el. Kortárs érdekesség, hogy 1991-ben II. János Pál pápa tartott misét Pécs repülőterén, a székesegyház pedig látogatása előtt nyerte el a basilica minor (kis bazilika) rangot.

pecs_bazilika.jpg

Az éjszakai szálláshelyről a pápai gépkocsioszlop reggel nyolckor indult a helikopter-felszállóhelyre. A gépek 8.20-kor szálltak fel, és egy és negyed óra múlva, 9.35-kor érkeztek meg a pécs-pogányi repülőtérre, a pápai szentmise helyszínére.
A város polgári és egyházi vezetőségének fogadása után a Szentatya pápamobilban körüljárt a több mint százezer hívó között, majd felöltözött és 10.15-kor megkezdődött a Magyarok Nagyasszonyához imádkozott szentmise.

(Magyar Katolikus Püspöki Konferencia)

A székesegyháztól nem messze számos múzeum található – ilyen például a 250 méterre lévő Csontváry Múzeum, illetve a további 100 méterre található Victor Vasarely Múzeum (ez utóbbi szerintem különösen is izgalmas) –, de ha elsétálunk a Király utcáig, akkor megtekinthetjük a Vasváry-házat is, ahol választhatjuk akár a Lantos Ferenc előtt tisztelgő tárlatot, akár a Roma holokauszt történéseit bemutató kiállítást. És ha közben megéheztünk vagy megszomjaztunk volna, a Király utcán számos étterem, cukrászda vagy kávézó közül választhatunk. Elsőként nézzünk be a Replay étterembe!

A Replay alapvetően amerikai jellegű étteremként kategorizálja magát, a választék pedig meglehetősen diverz: kaphatóak levesek, tészták, pizzák, hamburgerek és saláták is. A választásom egy könnyedebb fogásra, a Bang Bang Chicken-re esett (2990 forint), mely grillezett csirkemellből áll, illetve tartalmaz 3 különböző szószt, salátát és burgonyát is. Összességében a fogás finomnak bizonyult: a csirke állaga megfelelően el lett találva, a szószok közül a fűszeres tejföl fantáziadús volt, a burgonya pedig kellően feldobta az ételt. Az egyetlen kritikát a salátaágyat illetően fogalmaznám meg, amely kapcsán személy szerint több bátorságot is el tudtam volna képzelni: persze aki salátát választ, nem várhat valami őrületesen kreatívra, de bizonyos fűszerek segíthettek volna izgalmasabbá tenni az ízeket. Az ételen túl külön kiemelném azonban a pincéreket, akik az átlagnál jelentősen kedvesebbek voltak, illetve magának a Replay étteremnek a belső terét is, amely nagyon hangulatos és kellemes. Érdemes kipróbálni tehát!

pecs_replay.jpg

Amennyiben egy finom fogás után mellőznénk a városi közeget, itt az idő elsétálni az Alagút utcáig, ahonnan busszal (34-es a Dömörkapuig, 35-ös Misinatetőig) a TV-toronyhoz is könnyen eljuthatunk. Két dologra érdemes azonban figyelni: egyrészt a menetrendre – a buszok ugyanis nem járnak annyira gyakran –, másrészt arra, hogy legyen jegyünk, mivel a megállókban nincsenek automaták. A jegyeket azonban többek között telefonos applikáción keresztül, illetve kisebb boltokban is megvásárolhatjuk, így nagy fejtörést ezen ügynek sem kellene okoznia.

És hogy miért érdekes a TV-torony? Egyrészt azért, mert Magyarország legmagasabb épületéről van szó a maga 197 méterével, másrészt azért, mert 80 méter magasságban egy nyitott kilátóteraszról csodálható meg a panoráma, a magasból Pécs aprónak tűnő városa, illetve a Mecsek-hegység vonulata. A TV-toronyba egy felnőtt belépőjegy 1300 forintba kerül (diákoknak 1100), a kilátóhoz pedig lifttel lehet feljutni (vagy akár gyalog: ám a lépcsőzés még lefelé is kihívás volt). A kilátó alatt található egy étterem is (így aki nem a városban fogyaszt, az itt is tud), és bár maga a torony korántsem szép vagy új, a látvány miatt nagyon is megéri meglátogatni.

pecs_torony.jpg

pecs_kilatas.jpg

A toronyból a város felé akár gyalog is lesétálhatunk (egy amúgy nem túl könnyed ösvényen), ha pedig még maradnánk zöld helyszínen, adhatunk egy esélyt a Pécsi Állatkertnek. Az Állatkert 2016-ban komolyabb fejlesztéseket követően nyitotta meg újra kapuit, és mindent összevetve kellemes kikapcsolódást nyújt a látogatók számára. A bejáráshoz amúgy sok idő nem kell: ha valaki picit gyorsabb tempóban (ám egyáltalán nem rohanva) halad, 2 óra alatt mindent megnézhet.

pecs_seta.jpg

Ösvény a TV-toronytól az Állatkert felé

Egy fárasztó napot követő alvás után joggal játszhat egy kiadós reggeli, szóval a választás egyértelmű: irány a Reggeli! A Reggeli a Nappali csapat egyik projektje, mely célja (nem nagy meglepetésre), hogy széles kínálattal bíró reggeliző helyként pótoljon űrt a városban. A választék bőséges, ahogy az adagok is: az általam választott Croque Madame sonkás-sajtos melegszendvics tükörtojással például egy érdekes (és nagyon laktató) fogásnak bizonyult. A szendvics nagyon finom volt, ahogy a köretelemek ízei is passzoltak, bár számomra a besamel mártás túlzottan dominálta az egész reggelit.

Aki kicsit klasszikusabbra vágyik, dönthet az angol reggeli mellett is: sok kommentárra nincs szükség, tartalmaz mindent, amit egy angol reggelinek tartalmaznia kell! Az ételek mellé pedig hidegen facsart levek is kaphatóak, az egyszerűtől („Napfény” – narancs, grapefruit, lime, alma) az extrémebb (lehet csak számomra extrém?!) változatokig (például „Legelő” – uborka, spenót, kel, zeller, citrom, alma).

pecs_reggeli1.jpg

pecs_reggeli2.jpg

pecs_reggeli3.jpg

Pécs erőssége, hogy egy hétvége alatt gyakorlatilag lehetetlen mindent megtekinteni: a már bemutatott helyszíneken túl ugyanis a reggelit követően lehet egy sétát tenni a városfal körül, megtekinteni a Barbakán kapuerődöt, az ókeresztény sírkamrákat, további török építészeti alkotásokat (Jakováli Hasszán dzsámija és Idrisz Baba türbéje), vagy épp kisebb-nagyobb túrákat tenni a Mecsekben. Egy biztos: Pécs egy kulturálisan és történelmileg rendkívül gazdag helyszín, egy olyan város, amely a komolyabb művészeti értékek iránt érdeklődő, vagy épp könnyedebb kikapcsolódásra (és finom ízekre) vágyó utazók számára is tökéletes desztinációnak bizonyul.

Állami vagy magánegészségügy?
Állami vagy magánegészségügy?

A magyar egészségügy megkérdőjelezhető helyzetéről sok szó esik a médiában, és sokszor olyanok is véleményt nyilvánítanak, akik egy rendelő közelében nem jártak évek óta. Az elmúlt hetekben volt "szerencsém" belepillantást nyerni mind a magán, mind az állami egészségügyi ellátásba, így most ezek tanulságát szeretném megosztani. Fizetni vagy nem fizetni? Lássuk.

Nem egyszerű a helyzetem, hiszen még a szülővárosomban van bejelentett lakcímem, de már a fővárosban lakom. Ez egészségügyi ellátás szempontjából nem ideális, hiszen vidéken van a háziorvosom, ott vagyok jogosult orvosi ellátásra. Ha valamilyen fennálló probléma van, akkor mindig oda kérek időpontot, és a szülői látogatással egybekötve járom a kórházi köröket is, ha szükséges. 

Ez egy működő rendszer egészen addig, amíg nem történik valamilyen váratlan esemény, vagy egy hirtelen jelentkező tünet. Ilyenkor nem megoldható a 3 órás vonatút haza, hát nyilván a fővárosban próbálkozik az ember orvost keresni aki ellátja. A feladat meglepően nehéz, pedig számomra a logika azt diktálná, hogy ahol szükséged van rá, ott veheted igénybe az állami egészségügyet.

Ez részben igaz is meg nem is. A háziorvosok nem kötelesek olyan személyeket ellátni, akik nem tartoznak a körzetükbe, a körzetváltás pedig a koronavírusos idők óta nem egyszerű. Több ismerősről tudok például akik szerettek volna váltani, de a vakcinák miatti magas érdeklődés miatt nem tudtak. Elterjedt ugyanis a hír, hogy bizonyos körzetekben elérhetőek a keresettebb vakcinák, így ezt kihasználva sokan próbálkoztak a váltással. Sok háziorvos egyáltalán nem fogad új pácienseket, akkora a túlterheltség. 

Ha a választott egészségügyi szolgáltatónak nincs területi ellátási kötelezettsége a – beutaló nélkül igénybe vehető ellátásra – hozzá forduló – területen kívülről érkező – biztosított ellátását megtagadhatja, ha annak ellátása veszélyeztetné a területi ellátási kötelezettségének folyamatos biztosítását. - NEAK.GOV.HU

Ha mégis el tud menni valaki szakorvoshoz, az még a horribilis várakozási idővel együtt is jól járt, hiszen (a TB járulék fizetésével persze) ingyen részesülhet orvosi ellátásban. Aki ismeretes például az amerikai egészségügyi rendszerrel, az tudja, hogy ez mennyire óriási dolog. Sok negatívumot fel lehet sorakoztatni a magyar egészségügy mellett, de nem kell egy lakás árát kifizetni egy kisebb beavatkozás után, mint a tengerentúlon. 

gettyimages-_specialty_subspecialty_field_diverse.jpeg

Ha viszont nincs lakcímkártya és nem tudunk hazamenni, esetleg még hétvége is van, akkor megáll a tudomány. Nekem pont egy szombati napon lett volna szükségem ellátásra, olyan problémával amivel hazavonatozni nem lehetett volna, így más alternatívák felé kellett néznem. Sok ötletet kaptam, hogy hová tudnék menni, de a negyedik kórház után ahonnan elküldtek, már eléggé untam. Itt jött képbe a magán. 

Pár percnyi internetes böngészés után találtam egy belvárosi, közelben lévő orvosi rendelőt, ahol potom 22 ezer forintért hajlandóak voltak megvizsgálni. Ismétlem: 22 ezer forintért. Akik jártasak a magánegészségügyben, őket ez az info nem érheti túl váratlanul, az én ismerőseim is csak rávágták: "Hát igen, ez ennyi."

Az első sokkon túlléptem és siettem is a rendelőbe - ami egyébként hihetetlen szép, kényelmes, és modern - ahol kávéval, üdítővel kínáltak, elvették a kabátom, és egy hófehér bőrkanapén várakoztattak mindössze 2 percet mielőtt a doktor úr fogadott volna. Furcsa élmény a megszokott több órás várakozáshoz képest, és a csili-vili környezet is nagyon új volt. 

Összességében nagyon pozitív élmény volt a magán egészségügyi ellátás, hiszen hamar sikerült megoldást találni a problémámra, és mindenki nagyon kedves volt, viszont hosszú távon az átlagembernek megengedhetetlen anyagi teher. Én személy szerint csak akkor venném újra igénybe ha abszolút nincs más lehetőségem, hiszen eddig az állami ellátás keretein belül is segítettek az egészségügyi problémáimon, csak egy kicsit kevésbé csinos köntösben. 

A lakcím és a körzet kérdése még egy megoldatlan ügy számomra, hiszen nehéz bármit is tenni az ügy érdekében ha a kerületi orvos nem tud fogadni, de talán a járvány vége felé már jobb lesz a helyzet. Addig reménykedem, hogy nem lesz szükségem sürgősségi beavatkozásra, kivizsgálásokra meg továbbra is a szülővárosomba fogok bejelentkezni ha szükséges. Relatív, hogy ki mit tart olcsónak vagy drágának, de ha valakinek sürgető szüksége van orvosi ellátásra, és az állami szférában nem sikerül időpontot kapni, akkor egyszer egyszer be lehet vállalni a magán rendelőket, végtére is az egészségünk megőrzése a legfontosabb. 

 

A kereszténység védelmezői vagy egy rejtélyes szervezet?
A kereszténység védelmezői vagy egy rejtélyes szervezet?

A híres templomos lovagokról neked mi jut eszedbe? Lovagok, akik az igaz hitet védelmezték? Az egyház katonái? Egy szervezet, mely több volt egyszerű katonaságnál? Tényleg megtalálták a Szent Grált?

A Szent Grál

Számos legenda fűződik a templomosokhoz. Ilyen a Szent Grál megtalálása is. Én bevallom, eddig nem tudtam, hogy a Szent Grál az, az a kehely amelyből Jézus Krisztus utoljára ivott az utolsó vacsora alkalmával. A legelső Grál-művet Troyes városában írták, ahol egyébként a rend is alakult. Az ehhez hasonló sztorik a 12-13. században terjedtek el, amikor a templomosok a fénykorukat élték, így elképzelhető, hogy ilyen legendákat találtak ki róluk. De Jones professzornak úgy tűnik, hogy hiába kellett kalandokba keverednie, a Szent Grál csak egy legenda.

Hierarchia a renden belül

Nem gondolnánk, hogy a szervezeten belül kötött hierarchiába rendeződtek az emberek. A templomos lovagok élén a nagymester állt, aki fölött egyedül csak a római pápa állhatott. Nagymesteri címet csak kihalásos alapon lehetett szerezni, azaz egész életre szólt a kinevezés. De nem úgy kell elképzelni a nagymesteri címet, hogy az a kinevezéstől fogva egy karosszékben ülve irányított. Nem, a nagymester ugyanúgy harcolt a csatában, mint a többi templomos lovag. A nagymester alatt közvetlenül a sénéchal állt, akit neveztek nagy parancsnoknak is. Ő volt a nagymester tanácsadója. A szerepe megoszlott aszerint, hogy éppen háború vagy békeidő volt-e. Háborúban szervezte az emberek és a felszerelések mozgósítását.

A harmadik helyen a marsall állt. Bár a sénéchalnak is voltak háborúval kapcsolatos dolgai, a háborúkért leginkább a marsall felelt. Ő szervezte a háborúhoz szükséges dolgokat, ezért minden csata vagy háború előtt vele tanácskozott a nagymester. Az első olyan rang, melyet nem egy ember töltött be a tartományfőnök volt. Belőlük egyszerre három is volt, és, hogy miért? Minden tartománynak volt egy-egy főnöke, azaz Jeruzsálemnek, Antiochiának és Tripolinak. Ők helyi feladatokat láttak el. Például ők igazgatták a várakat a régiójukban. A tartományfőnökök alatt a birtokok működését biztosító lovagok vagy fegyverhordozók álltak. Ők voltak a rendházak és a gazdaságok főnökei. A rend legalján a lovagok és a fegyverhordozók álltak szintén. Aszerint oszlottak meg, hogy nemesi származásúak voltak-e vagy sem. Értelemszerűen a nemesekből lettek a lovagok, másokból pedig a fegyverhordozók. De külső megjelenésükben is különböztek, a lovagok fehér, a fegyverhordozók pedig fekete köpenyt hordtak.

A világ első bankrendszere

Ki gondolta volna, hogy a templomosok nevéhez fűződik az első bankrendszer kialakítása! Bár eredetileg alakulásukkor még adományokból tartotta fenn a működését a rend, később azonban már kiterjedt pénzügyi hálózatot működtetek. A hozzájuk csatlakozó nemesek közül sokan bízták rájuk javaikat, melyeket templomos rendházakban őriztek. Majd később innen lehetett beváltani, ha ki akarták vonni a tőkéjüket a nemesek.

A rend és a francia király

Az utolsó nagymester Jacques de Molay volt. Nagymestersége idején a templomos rend saját államot akart létrehozni. A rend szétesésének azonban nem ő volt az oka, hanem IV. (Szép) Fülöp, Franciaország királya. De hogy jön a francia király a templomosok megszűnéséhez?

Akárcsak IV. Béla, IV: Fülöp is gazdaságilag igencsak meghanyatlott országot örökölt. Ezen felül

Fülöp a pápa fölött álló hatalmat akart magának és emellett hatalmas összegekkel tartozott a templomosoknak.

Fülöp ezt úgy akarta megoldani, hogy szépen felmorzsolja a rendet. A templomosokat sorra fogták el, ellenük a vád többek között a kereszt leköpése, bálványimádás és homoszexualitás voltak. Az ellenük felhozott vádak valóságalapja megkérdőjelezhető volt, azonban a középkorban a beismerő vallomáshoz kínzást is használtak, így egy idő után a lovagok mindent bevallottak (érdekes módon). A templomosokat máglyahalálra ítélték, még a vezető de Molay-t is. Azonban egyes szóbeszédek szerint de Molay az égő máglyán utolsó szavaival elátkozta IV. Fülöpöt és az akkori pápát, V. Kelement. Én személy szerint nem hiszek az átkokban, de IV. Fülöp és V. Kelemen is ezt követően egy éven belül meghalt.

(forrás: Bookazine: Az okkult története (2020.Budapest Kiadó Kft.))

Vadnyugat-vadkelet: így irtotok ti
Vadnyugat-vadkelet: így irtotok ti

A történet nem úgy kezdődött, hogy valaki berúgva az ajtót, váratlanul, arcátlanul egyszer csak visszalőtt, megsebezve a birodalmi egót és a sérthetetlenség mítoszát.

screenshot_2021-09-01_at_15_52_23.png

Az addig elképzelhetetlen pofátlanság egységbe hozta a helyiség népét, nemcsak azért, mert eddig a bort a sértett fizette, hanem mert megzavarták békés nyugodt életét, meggyalázták a helység hírnevét, becsületét, megalázták a konkurencia előtt. Beindultak a vadnyugati reflexek és „szemet-szemért”, üvöltve 420 igen, 1 nem-el döntöttek is, hogy a gyalázatot csak elrettentő bosszúval lehet lemosni, és felhatalmazták a vezetőt, a "szükséges és megfelelő erő" alkalmazására. A 2001-es AUMF (A katonai erő használatának engedélyezése) az éppen aktuális értelmezés szabadágát adta az elnöknek. A kiadott üres csekk, és szinte korlátlan hatáskörök láttán voltak akik aggályaikat fejezték ki, de a többség pfujolása elnyomta hangjukat és a lavina immár publikussá válva, a nyílt beavatkozásokkal  megindult.   A felhatalmazás kihasználásáról képet kaphattunk a Kongresszusi Kutatószolgálat 2016-os jelentéséből, miszerint az AUMF-ra addig 37 alkalommal hivatkoztak 14 országban végrehajtott „intézkedések” kapcsán. Az említett országok közé tartozott Afganisztán, Dzsibuti, Eritrea, Etiópia, Grúzia, Irak, Kenya, Líbia, Fülöp-szigetek, Szomália, Szíria és Jemen.  

A történet úgy kezdődött, hogy Allah kegyelméből pénz állt a házhoz (olaj), és Khomeinik eljövetelével a megosztottság ellenére egy öntudatosabb és harcosabb generációval új korszak köszöntött be, felcsillantva a reményt az eddig kisemmizett, kihasznált,  lenézett, sok helyen középkori állapotokban tartott, zömében tanulatlan tömegek előtt. Az öntudat és a hit ereje elsöprő módon vírusként terjedni kezdett, a szellem kijutott a palackból! 

Teremtője az uralkodó trendtől teljesen idegen más világot képvisel, a tolerancia, megértés nem jellemzi, egy rendszerbe ötvözi  a vallást, filozófiát, a társadalom minden szegmensét, a napi élet legapróbb szabályozásával és a vétkesek ősi, kíméletlen megbüntetésével. Olyan erő jelent meg a színen, ami már nem kér, hanem követel, tisztában van hatalmi súlyával, mozgósító erejével.

Az értetlenül csodálkozó nyugat a még mindig az egymás között olyan szépen kigondolt, kialkudott, a térképen még angolok által megrajzolt vonalakban hisz, melyek  sosem tükrözték holmi összetartozó népek, népcsoportok érdekeit, geopolitikai azonosságait, hagyományait, vallási irányultságát stb. ahol a határvonalakba már akkor be voltak kódolva olyan  feszültségek, melyek robbanása csupán idő kérdése.

A „civilizált” nyugat a bebugyolált, turbános, szakállas, képzett hittudósokat hallva az ijesztő külsejű, gépfegyverekkel hadonászó bunkókat látva kezdett rájönni, hogy itt valami nagyon megváltozott, ami nagyon is felkészületlenül  érte és egyszerűen nincsenek válaszai a felmerült kérdésekre.

A változásokra a profik már időben figyelmeztettek és a megoldás is látszólag adott és egyszerű: levadászni az ellenséget és szépen csendben, külön-külön leszámolva  visszazsuppolni a szellem radikális részét a palackba.

A csapás-ellencsapás rendszere beindult, számtalan tragédiát, halált okozva. Azonban a harc hevessége nemhogy csökkent volna, az intenzitása még fokozódott, és a helyzet csupán szolgálati megoldásokra korlátozódva egyre kezelhetetlenebbé vált. Bush is szólt, hogy belefáradt már a "legyek ütésébe", és átfogó tervet kér.

Egyre kevésbé válogattak az eszközökben, az ütések egyre keményebbek lettek, és így érkezett el szeptember 11., ami új dimenziókat nyitott a végső leszámoláshoz. Kinyílhattak a média kapui, már nyíltabban lehetett a lépéseket tervezni, végrehajtani, mert a közvélemény megértésére számítani lehetett. Kevésbé irritálták a tömegeket a több ezer km-es távolságban végrehajtott akciók, fiaik elvesztése, mert pontot akartak végre tenni a vadnyugati film végére. A cél nem kevesebb, mint Irak, Szíria, Líbia, Jemen után kigyomlálni az iszlám radikalizmusnak  és mutációinak még a csíráját Afganisztánból is. Grandiózus terv, ami méltó egy világhatalomhoz, de nem számol azokkal, akik célja e hatalomnak keresztbe  tenni, kivárva míg hibázik, megtorpedózni céljait, kerül amibe kerül megalázni, hiteltelenné és nevetségessé tenni még szövetségesei előtt is, válaszul a rengeteg kapott lenézésre, megaláztatásra, embargóra, bojkottra, szankciókra, megbélyegzésre, célzott embervadászatra, likvidálásra.

Így érkeztünk meg a világ végén, az egyik legszegényebb, középkori struktúrájú, stratégiailag szinte jelentéktelen országhoz, ahol olyan lehetőségek adódtak a revansra, ami szinte ajándék, mert itt és ekkor adódott a lehetőség bedöngölni a betonba  – remélhetőleg megint legalább 20 évre – a világ csendőrét és demokráciája bajnokát. 

A megsérült  fehérfejű rétisas most talán még veszélyesebb, de tojásait összetörték, kidobták a fészekből, mert vadászterületén túl sokaknak  elegük lett abból, mit képvisel. A nagy kérdés: mindezt észreveszi-e, tanul-e belőle?

Régi és új tálib hatalom között egy generáció nőtt fel, megismerve a civilizáció modern vívmányait, ami okot ad némi optimizmusra. A sok kudarc után végre nekünk kell megértenünk, hogy a mi mércéinkkel, világképünkkel nem ítélhetjük meg társadalmukat, berendezkedésüket, kultúrájukat.

Az új Afganisztán a gazdasági előnyök (pl.selyemút, újjáépítés) mellett sok veszélyt is rejteget,

mert a kiszabadult szellem terjedése garantált, iránya azonban kiszámítható, nukleáris szomszéd is érintett, Kasmír sincs messze, adott egy muzulmán-hindu halálos ellentét.

Igy 2 nagyhatalom fiaskója után komolyabb zűr esetén már csak Kina marad az események érdemi megfékezésre, amivel az egy újabb erős kártyát szerzett a globális játékasztalnál.

Tanulságokat illetően 21 nyarán csak a bajtársiasság és szövetségesi hűség felrúgását- kudarcát ajánlatos kiemelni, ami még vadnyugati mércével is határeset, vadkeleten azonban, ahol az adott szónak, és becsületnek sokkal komolyabb értéke van - eleve elképzelhetetlen.  

A nagy árulásokat, cserbenhagyásokat magyarázni lehet, de megmagyarázni  nem, mélyen, kitörölhetetlenül beágyazódnak generációk tudatalattijába, amiből még Saigon okán már most is kis ízelítőt kaptunk Kabul puskalövés nélküli elfoglalásáról. 

A hiteltelenség egyszer, még ha nehezen is, de megbocsátható, de kétszer már nem. Vagy mégis?

Washington ezek után hogyan szervez szövetségeket, koalíciókat közös célok érdekében? 

  • Gyenge társakkal?  -a diplomáciában még működik, de komolyabb ügynél mit sem ér. 
  • Erős társakkal? - ekkor fel kell adnia vezéri pozícióját - ami nem egy vonzó opció. 
  • Marad tehát a régi felállás és régi módszerek, azaz megmarad mint vezérbika, de a bort és köröket mindig-mindenkinek ő fizeti, azaz a lojalitást megvásárolja –amíg tudja!        

 A történtek megmutatták nagyon sok országnak, hogy ne az USA ölelő karjai között keressenek menedéket,

talán egy ország a kivétel, de ez már egy másik történet.

A szennyes kiteregetése egyelőre senkinek sem érdeke, mert túl sok a fájdalmasan érintett. Új korszak kezdődött, mindenki tudja, hogy alapvető változtatások szükségesek minden szinten, de a tanulságok levonását, átszervezéseket, a struktúra és új doktrínák kidolgozását valószínűleg nem a média asszisztálásával kívánják lebonyolítani. A szeptember 11-el megnyitott kapuk, ismét bezárulnak, megújul a figyelemelterelés, az evakuálások csodás számai és sikertörténetei lezárása után

a legjobb az lenne, ha Afganisztánt mindenki nagyon gyorsan elfelejtené!

- dr. Reimann Pál

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar autódizájnerek - senki sem tudja, miért vagyunk ebben ilyen jók
Magyar autódizájnerek - senki sem tudja, miért vagyunk ebben ilyen jók

Nem én vagyok az egyetlen, aki az oviban nyíltan odavolt a kisautókért, és azért a bizonyos kicsi, műanyag motorért. Szerintem azzal sem vagyok egyedül, hogy a kollégiumba költözésemig a szobám tele volt az innen-onnan szervált kis kocsikkal, amit érettségire való tanulás helyett művészien rendezgettem a polcon. Az autók szeretete nem nemzeti, magyar specialitás, inkább életkori sajátosság. De megfigyeltük, hogy az egy főre eső világhírű autódizájnerek tekintetében nagyon kiemelkedő picinyke országunk? Elhoztam párat a legkiemelkedőbb alkotók közül, akik bebizonyították: az ország bármely pontjáról érkezhet tehetség a nemzetközi cégek tervezőasztalai mögé.

glhkfk_5c7d8a55736c8.jpg

Varga Péter

Varga Péter zalaegerszegi származású tervező, a Porsche kötelékében dolgozik jelenleg. Legtöbbünknek a 2019-es Taycan ugrik be róla elsőre, amit Kínában mutatott be a magyar fiú. De emellett számos hasonlóan lenyűgöző munkát kaptunk tőle: ilyen a Porsche 911, a Panamera, a Cayenne és a Macan. Az ikonikus, 227 millió forintos autó dizájnerének diákévei alatt a legfőbb anyagi forrása volt az anyukája, aki több munkahelyen is helytállt, csak, hogy őstehetség fia szabadon alkothasson. 

hfghfghfg.jpg

Varga László

Amikor a Műegyetmről a MOME-re igazolt magyar srác az első Jaguár interpretációját készítette, még senki nem gondolta volna, hogy a letisztult, klasszikus formavilága annyira megtetszik a nemzetközi piac nagyöregjeinek, hogy pár éven belül már a genfi autószalon díszhelyén pózol majd a saját tervezésű Piëch Mark Zero autójával. Nem kerülte el egymás figyelmét a két Varga: a genfi kiállításon a fent említett kollégát már úgy köszönthette László, mint a stuttgarti gyártó vezető dizájnerét.

img_1358.jpg

X-Tomi

Az autódizájn harmadik felkapott alakja X-Tomi, aki két dolgot is bebizonyított: egyrészt nem kell Vargának születni ahhoz, hogy a terveidért oda meg vissza legyen a nemzetközi piac, másrészt, hogy a közösségi média mennyire jót tesz az alkotói népszerűségnek. Aktívan hozza a közösségi platformokon a szebbnél szebb autócsodákat, akad is szép számmal rajongója. X-Tomi nem csak egyedi autóival tarol, előszeretettel veszi kezelésbe a nemzetközi piac bármely modelljét, és átalakító munkái szinte mindig sikerrel szerepelnek, sőt, a gyártók is oda vannak az ilyesféle építő kritikáért. Kedvenc művelete mellett (amikor a zárt kocsik tetejét kapdossa le, és mindennek kabrió-változatot készít) számos olyan módosítást is láthattunk tőle, ami a magyarokra különösen is jellemző letisztultabb, inkább hátra pontozott, klasszikus vonalvezetést hozza. 

11024077_c5712098593658363d6918f0ed275026_wm.jpg

Bocsi Attila

Ha valaki ásítozásokba kezdett, mikor a "letisztult forma" kifejezést meghallotta, az valószínűleg inkább a Bocsi-tábort erősíti. A Nucleus torinó stúdiótervezője számára ugyanis közepesen sem fontos szempont az, hogy az általa tervezett autó formájában hasonlítson arra a modellre, amit mi autónak hívunk. Ő tervezte a Peugeot legnagyobb sztárjait, a Peugeot 107-et, a Peugeot EXPERT-et,az 5 By Peugeot modellt, de hozzá köthető a 508 RXH karosszériaterve is. Nyilván ha az ember Svájcban, Franciaországban, Amerikában és Olaszországban is felkapott tervező, és amúgy is szeret kilépni a szellemi komfortzónájából, jogosan merül fel a kérdés, hogy miért zárná be magát autódizájnerként az autók közé? Mielőtt címkét ragasztottak volna a foglalkozására, megtervezte az Airbus helikopterének külső dizájnját. Meleg helyzet volt, de egy igazi tervező tudja az ilyesmit kezelni.

bocsi_attila_tervezte_0.jpg

 

 

Rekviem Afganisztánért – egy katona elmélkedései
Rekviem Afganisztánért – egy katona elmélkedései

106868340-1618424507154-4072743050_0f194dcfa2_o.jpeg

Samual Finlay írása a patrióta-konzervatív weboldalon, az im1776-on (amelynek neve sokatmondóan annyit tesz, mint Én vagyok 1776, azaz a Függetlenségi Nyilatkozat éve) őszinte és karcos vélemény, amely az elveszített afganisztáni háborúval kapcsolatos reflexiókat az USA jelenlegi állapotára vonatkozó látleletté tágítja.

Ritkán olvasni ilyen szókimondó írást mind a háborúról, mind Amerika polgárháború-közeli állapotáról. Finlay nem a levegőbe beszél, legalábbis ami ’Stant, azaz Sztánt, magyarul Afganisztánt illeti. Így nevezték-nevezik az országot azok, akik ott harcoltak, ahogy Nam-nek hívták Vietnámot az ott szolgáló amerikai katonák. Az egyébként egyetemet végzett Finlay pedig egyike volt ennek a többszázezer egyenruhásnak, őrmesterként egy lövész században, és több mint egy évtizeddel ezelőtti élményei alapján regényt is írt, Breakfast with the Dirt Cult címmel.

Cikkében Finlay visszaemlékszik az afganisztáni őrjáratokra, a bajtársiasság és férfiasság megélésére a felderítések során, a szinte romantikus „mi vagyunk a jó fiúk, akik elkapjuk a rosszakat” érzésére.

De nem hallgatja el a halált, vért, szenvedést és civil áldozatokat, köztük gyermekeket sem, amelyeknek tanúja volt. Nyilvánvalóvá teszi, hogy azóta az egész civil életet teljesen más perspektíván át látja. Finlay így fogalmaz erről:

„Az Örökké Tartó háborúban megesett dolgok … nem könnyen vegyíthetők az értelmetlen irodai papírmunkával, a kritikai fajelmélettel, a vuhani influenzával, a „szilárdabb alapokra helyezett” választásokkal (a progresszív oldalon így nevezték a különböző, a szavazást egyszerűbbé, de ezáltal valószínűleg kevésbé csalásbiztossá tevő választási szabályok bevezetését a 2019-es választásokon. A szerk.), vagy a Transzgender-Ipari Komplexummal. Az ott megélt pillanatok számomra olyan súllyal bírnak, hogy azóta a civil életem nagy részét nem tudom komolyan venni, különösen azt a szánalmas, szenilis komédiát, ami a mai Globális Amerikai Birodalom.”

Finlay-nek lesújtó véleménye van az ország katonai és civil vezetőiről, és az egész uralkodó elitről, amely szerinte egyrészt valóság-tagadásban szenved, másrészt mélységesen lenézi és megveti az ország gerincét adó, átlagos, vidéki amerikaiakat, akik persze arra jók arra, hogy a gyárakban dolgozzanak és ágyútölteléknek menjenek.

„A beszélő fejek már elkezdték a tálibokhoz hasonlítani azokat, akik, mint én, ellenállnak nekik és az általuk erőltetett politikai gyakorlatnak. Muszáj elterelniük a figyelmet a lényegről. Úgy kell alakítaniuk a történetet, hogy az megfeleljen a céljaiknak. Megbukott Amerika a birodalmak sírjában? Hibáztasd a Prolikat! Hogy mernek ellenkezni a kulákok?! Ugyan hogyan is merjük megkérdőjelezni a felkent osztályok és gazdáik tekintélyét? Hogy merészelünk olyan provinciális lojalitásokhoz ragaszkodni, mint Isten, vagy család, vagy haza?

Csak addig engedélyezték az ilyen lejárt szavatosságú eszméket, amíg azok segítettek rávenni bennünket, hogy önként harcba menjünk távoli idegenek ellen. De amikor arról van szó, hogy ezeknek az eszméknek a nevében szeretnénk megvédeni a saját érdekeinket a saját országunk határaiban belül, akkor már elfogadhatatlanok.”

Finlay szerint a változás küszöbön áll, olyan sokan és annyira nem tudják elfogadni a mai amerikai állapotokat, amelyeknek oka Finlay szerint az, hogy „amit egy birodalom  külföldön csinál, azt haza is magával viszi.” A szerző szerint az elhibázott afganisztáni politikáért felelősek „hadban állnak” az olyanokkal, mint ő, és az USA egyre inkább „egy megszállt országra hasonlít,” amelyben „az állampolgárokat megfigyelik, bebörtönözik, kirúgják, cenzúrázzák, manipulálják, kirabolják és megölik,” miközben azok, akiknek az lenne a dolga, hogy mindezt megakadályozzák, félrenéznek.

Figyelemre méltó írás Finlay-é, többek között azért is, mert a jobboldalon sajnos megint divatos Amerika-ellenesség alapvető és egyben teljesen triviális tévedéseire világít rá: az amerikai nép nem azonos a vezetőivel; a többség a háta közepére kívánja a világ csendőrének szerepét; viszont ellentétben sok más nemzet fiaival, még mindig kész meghalni olyan magasztos célokért, mint Isten, haza, család.

Az is kiderül a cikkből, sokan érzik úgy Amerikában, hogy már nem akarnak a régi módon élni, és többé nem lehet a régi módon kormányozni (ami a marxizmus tanai szerint is a forradalom receptje). Finlay szerint megesett már, hogy az ilyen nagy horderejű változások békés úton mentek végbe. Mindenesetre bármi is történik Amerikában, sajnos nekünk sem mindegy - a világ többi részére is hatással van és lesz, többek között ránk, magyarokra is.

Állatkertek éjszakája: inkább menj nappal!
Állatkertek éjszakája: inkább menj nappal!

1630146741163.jpg

Idén országosan augusztus 27-én került sor az Állatkertek éjszakájára, így a Fővárosi Állat- és Növénykert is ekkor szervezte meg saját eseményét. A programra péntek este 7 óra és éjfél között került sor, a nagy várakozásoknak örvendő eseményen pedig mi is részt vettünk. Tapasztalatunk alapján finoman szólva sem volt boldog mindenki, az Állatkert Facebook oldalát pedig azóta el is árasztották a felháborodott hozzászólások. De mi is történt, illetve érdemes-e egyáltalán éjszaka az állatkertbe menni?

A Facebook oldalon is meghirdetett eseményre a tegnap estét megelőzően több mint 15 ezer ember reagált (1.6 ezer mint résztvevő, 13.9 ezer mint érdeklődő), így nem is lepett meg, hogy hatalmas sorok fogadtak a kasszánál. Ennek ellenére a várakozási idő nem volt őrületesen nagy – körülbelül 20 perc alatt sikerült is bejutni.

Bent azonban tömeg volt, nem is akármilyen! Bár az Állatkert elmondása szerint az estére csak limitiált számban adtak el jegyeket (és nem is állítom azt, hogy bármilyen objektív határt átléptek volna), a személyes tapasztalatom az (és a kommentek alapján a látogatók érzése is), hogy egyszerűen túl sok ember volt, így a programok egy része élvezhetetlenné vált.

1630146741175.jpg

Gondolok itt például a sokak által emlegetett „Mókás fókaestre”: aki napközben járt már az állatkertben, az láthatta az előadást (aki pedig most csalódott, az megtekintheti egy átlagos hétköznapon), így jómagam nem is aggódtam azon, hogy mindenről lemaradok – hisz valószínűleg a fókáknak nem egy teljesen új koreográfiát tanítottak e jeles alkalomra.

Sokan viszont a fókaestet az alkalom egyik fénypontjaként kezelték, a szervezők pedig mintha nem is nagyon tettek volna erőfeszítést annak érdekében, hogy bármilyen módon segítsék az emberek élményét.

Így az első sorokban állók láttak valamit, a mögöttük lévő tömeg pedig csak hallotta azt.

A Fővárosi Állat- és Növénykert Facebook oldalát amúgy ellepték a negatív kommentek, az egyik ilyen hozzászólásban szereplő „feszültség” pedig már az este során is tapasztalható volt. Az „ezért kértek 5500 forintot?”, „két óra alatt ez az első állat amit látunk, ugye?” és az „elhoztam a gyereket hogy nézzen állatokat, erre nincs egy kib*szott állat sem” panaszkodásokat mind hallottam, de persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy vidám családok és gyerekek tömkelege is jelen volt – olyanok, akik talán nem is számítottak állatok sokaságára, vagy idővel (hozzám hasonlóan) beletörődtek abba, hogy ez gyakorlatilag egy esti séta néhány állat megtekintése mellett.

Mert állatokat azért lehetett látni, legyen szó az elefántcsalád apukájáról (a nemrég született kiselefántot, Samut, testvérét és anyját monitoron keresztül nézhették az érdeklődők), néhány vadmacskáról, a békésen szundikáló lámákról, vagy épp bizonyos hüllőkről. Érdekes volt az Americana Tropicana házban a trópusi eső is, ahogy a házban való séta is hangulatosnak bizonyult – igaz az élményből ott is az vett el, hogy a ház előtt percekig kellett sorban állni, majd szorosan egymás mögött és gyorsan kellett haladni az emberek sokasága miatt.

Persze a szervezők dolga sem lehetett egyszerű, hisz a különböző állatoknak különböző igényeik vannak (így egyes állatok értelemszerűen életmódjuknak köszönhetően azon időpontban már alszanak), ahogy az infrastruktúra sem segített sokat. Tekintsük példának a Mérgesházban 10 órától megtartásra kerülő tigrispiton etetést: a helyszín nagyon kicsi, az érdeklődők száma pedig nagy volt, így megint sokan kínt ácsorogva próbáltak legalább valamit elcsípni a látványból. De hát többször nem lehet nyulakkal megetetni kígyókat egy este alatt, nem igaz? Ha pedig ennyi a Mérgesház mérete, akkor nincs mit tenni!

A problémát illetően újra meg újra a látogatók tapasztalata által is megerősített túl sok eladott jegyhez térünk vissza, illetve ahhoz, hogy a kialakított programok száma és minősége sem volt bőséges. A meghirdetett programokat látva én is pont azon néhány eseményt tartottam izgalmasnak, amit a látogatók túlnyomó többsége, és mivel az állatkerten belül nem is jelezték táblák vagy más figyelemfelhívó eszközök a többi programot, a látogatók az általuk jól ismert helyszínekhez mentek tömegesen.

1630146848861.jpg

Mindezt tették joggal, hisz a szervezők a látványvilágra sem helyeztek őrülten nagy hangsúlyt:

bár kétségkívül a látványfestés a sziklán és néhány épületen nagyon szép volt, ezzel szemben az állatkert több helyszínén az emberek teljes sötétségben mászkáltak (és botorkáltak), ahol még az állatokat bemutató táblák sem voltak kivilágítva.

Hiányoztak a fáklyák, a díszítőelemek, vagy gyakorlatilag bármi más, ami alapvetően azt az érzést kelthette volna a látogatókban, hogy egy különleges estén sétálnak egy izgalmas környezetben, ezáltal is töltve el kellemesen az időt.

Összességében én nem csalódtam nagyot, ugyanis rengeteg alkalommal jártam a Fővárosi Állat- és Növénykertben, egyes állatok (akiknek történetét is ismerem) pedig szorosan „hozzám is nőttek” , így nem volt semmilyen nyomás rajtam, hogy egy este alatt mindent meg kell néznem. Sőt, a program úgy 10 óra után pihentetővé is vált: kevesebb ember között, a csillagos ég alatt, hűvösben nagyon jót lehetett sétálni, megtekintve néhány érdekes állatot és növényt.

Értem azonban azokat is, akik most felháborodva írnak hozzászólásokat: a jegy drága volt, ezért cserébe pedig a szervezők nem voltak megfelelően felkészültek, hiányzott a hangulat, ahogy a programok sem bizonyultak különösen izgalmasnak. Végülis nem olyan nagy buli 5500 forintért vakuval mászkálni sötét utcákon emberek sokasága között.

allatkert.jpg

Az állatkertek éjszakája alapvetően is egy nagy kihívás, az emberek ugyanis úgy kíváncsiak sötétben az állatokra, hogy azok többsége már alszik. Nem kérdés a látogatók egy részének türelmetlensége és tapintatlansága sem, akik szándékosan – vakuval, ordítozva, üveget ütögetve – próbálták felébreszteni az állatokat. Ennek ellenére ha egy állatkert úgy dönt, hasonló eseményt szervez, azt nagyon jó koncepció alapján kell tennie. Ez most nem sikerült!

Afganisztán a szélsőséges iszlám hatalmas propagandagyőzelme
Afganisztán a szélsőséges iszlám hatalmas propagandagyőzelme

b_demkoattila5.jpeg

A nyugat számára megalázó vereség az afganisztáni kivonulás, a kaotikus kabuli menekülés, amit nem csak az Egyesült Államok, de a NATO is megszenvedhet. Hogy az ásványkincsek vagy geopolitikai érdekek miatt Kína szerepet vállal-e Afganisztánban, ma még nem lehet tudni. A Reaktor podcast vendége Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője.

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

Írt egy érdekes cikket az Indexen, amelyben Vietnámhoz hasonlította az afganisztáni helyzetet az amerikaiak szempontjából. Valóban akkora arcvesztés ez az USA-nak, mint Vietnám volt, vagy akár még súlyosabb következményei is lehetnek?

Kezdjük a következményekkel. Azt gondolom, hogy a következmények súlyosabbak lehetnek az 1975-ös vietnámi vereségnél. Ennek fő oka, hogy Vietnám nem kívánta a vietnámi berendezkedést, a vietnámi nacionalizmust exportálni. Az amerikaiak egyébként harcoltak legalább annyira a vietnámi nemzeti érzéssel, mint a kommunizmussal. Tehát Vietnám megállt a győzelem után, Saigonon túl ők nem mentek. A tálibok is azt ígérik, hogy akadályozni fogják az Al-Kaida, illetve más terrorszervezetek aktivitását Afganisztánban. Ez már önmagában is kétséges. Még ha meg is akarják tenni, Afganisztán akkor is egy 650.000 km2-es nagy ország, hegyes ország rengeteg eldugott hellyel. Azt nem lehetne mondani, hogy a tálibok ellenőrizni tudnák az egész országot, ez egy nagyon nehéz vállalás lenne a részükről. Illetve ez akarat kérdése is. És még van egy harmadik tényező.Hogyha ellenőrizni is tudják az egész országot a tálibok, és nem is hagyják az Al-Kaidát tevékenykedni, akkor is adott ez egy olyan lökést az iszlám szélsőségeseknek, amely évtizedekig érezhető lesz.

Ez egy hatalmas győzelem, egy nem túl jól felszerelt, de elkötelezett csoport részéről az Egyesült Államokkal, illetve a NATO-val szemben, vagyis a világ legnagyobb erejű szövetségével szemben. Ez akárhogy nézzük, propaganda szempontból hatalmas győzelem a szélsőséges iszlámnak.

És akár akarják, akár nem a tálibok, ez fel fogja erősíteni a szélsőséges iszlámot világszerte. Ezért gondolom, hogy ez veszélyesebb tud lenni a vietnámi vereségnél. A kérdés másik felére rátérve, hogy akkora-e vagy nagyobb PR vereség-e ez az USA részéről, azt mondanám, hogy azért nagyobb, mert már egy más világban élünk, mindenki látja, hogy mi történik Afganisztánban, tehát eljut az utolsó afrikai kis országnak a dzsungelfalujába is a hír. Okostelefon, internethálózat szinte már mindenhol van a világon. Az egész világ megismeri ezt a vereséget, és ez nem hasonlítható az 1975-ös eseményekhez, amikor tévéhíradók voltak, a világ jelentős részére nem, vagy jóval később jutott el a hír, mint ma. Tehát más is a világ. És ennek van még egy újabb pontja, hogy Joe Biden július 8-án lenyilatkozta, hogy nem lesz vereség, nem lesznek amerikai diplomaták menekítve a nagykövetség tetejéről, és tulajdonképpen egy hónapon belül megdőlt az, amit az amerikai elnök mondott. Azért ilyen még nem volt. 1974-75-ben Ford elnök már nem nyilatkozta azt, nyilván nem is láthatta előre az eseményeket, illetve az amerikaiak nem beszéltek arról, hogy a dél-vietnámiak majd megvédik magukat Észak-Vietnámtól. Illetve az amerikai csapatok akkorra már kivonultak. Akkorra már két éve kivonultak az országból. Most pedig gyakorlatilag az amerikai kivonulás közben történt ez az összeomlás. Nagyon sok tényező van, ami miatt én azt gondolom, hogy ez egy sokkal nagyobb méretű, propaganda jelentőségű vereség, és ennek mindenképp hosszú távú következményei lesznek.

Megemlítette a cikkében a magyar részvételt és a veszteségeket is. Ön szerint a magyar részvétel az afganisztáni NANTO misszióban értelmetlen volt, vagy vannak értékelhető hozadékai?

Ennek a kérdésnek is több szintje van. Magyarország nem önállóan vett részt ebben a misszióban. Nem mi találtuk ki, hogy részt vegyünk. A tartományi újjáépítési csoportokat és a NATO missziót is alapvetően az Egyesült Államok ötletére hozták létre. És mivel NATO tagok vagyunk, és a NATO a szolidaritását biztosította az Egyesült Államoknak szeptember 11. után, ilyen szempontból volt értelme, hiszen NATO tagként megtettük azt, amit a szövetségi tagság kíván.

A szövetségi tagság szempontjából, és azért Magyarországnak fontos a NATO tagság, mindenképpen volt értelme, mert senki nem mondhatja, hogy Magyarország nem tette oda a részét, a Tartományi Újjáépítési Csoport volt a legnagyobb vállalás magyar részről, de ezen kívül volt számos kisebb magyar misszió is, mint például helikoptervezetők képzése, voltak harcoló alakulataink is.

Maga az OMLT is harcolt, és itt még van egy hozadék, egészen egyszerűen a magyar honvédség sok-sok évtized után valódi harcban vett részt. Azok a katonák, akik ebben a harcban részt vettek, a haza védelmében, meg a mostani honvédek kiképzésében többet tudnak adni, mint aki soha az életben nem vett részt harcban. Tehát van egy ilyen hozadéka is. Ugyanakkor kicsit konkrétabban nézzük meg, mit csináltak a magyarok, és koncentráljunk a Tartományi Újjáépítési Csoportra! Ott épültek utak, iskolák, kutakat fúrtak, építettek persze mecsetet is, ami most a táliboknak nyilvánvalóan nagy öröm, de a lényeg az, hogy az afgán lakosságon is segített ez a misszió. Sok minden le fog rombolódni abból, ami Afganisztánban az elmúlt húsz évben épült, de azért az infrastruktúrának a jelentős része megmarad. Az más kérdés viszont, hogy egy magyarok által felújított iskolába a lányok vagy nem járhatnak, vagy nem úgy járhatnak vagy nem biztos, hogy kapnak olyan lehetőségeket, mint amilyeneket kaptak 2021 augusztusa előtt. Volt értelme, nem volt értelme? A magyar adófizetők szemszögéből persze lehet azt mondani, hogy az egész értelmetlen volt, de a szövetségi tagság és a honvédség felkészültsége szempontjából azt lehet mondani, hogy volt értelme. Illetve a Baghlan tartománybeli afgánok is még évtizedekig használhatják azokat a létesítményeket, amelyeket részben vagy egészben a magyarok hoztak létre.

Sokan írnak most Oroszországgal és Kínával kapcsolatban, amikor Afganisztánról esik szó. Ön szerint mennyire valós veszély, hogy ez a két ország bevonul az USA által hagyott hatalmi űrbe?

A lehetőség erre mindenféleképpen megvan, főleg Kína részéről. Oroszország nem rendelkezik azzal a gazdasági erővel, hogy adott esetben, akár csak részlegesen is komoly beruházó legyen Afganisztánban. Kína viszont igen. Kína Oroszországgal ellentétben Afganisztánnal határos ország, tehát van egy rövid határszakasza Afganisztánnal. Ilyen értelemben Kínának tényleg van esélye arra, hogy az egyetlen határos nagyhatalomként bevonuljon. Ez az egyetlen határos nagyhatalom, és azt is meg kell jegyezni, hogy Afganisztánnak nincs tengere. Kína benyomulhat ebbe a térségbe, amit az Egyesült Államok hagyott, ráadásul gazdaságilag az USA nem is hagyott űrt. Mert az USA nagyon sok pénzt pumpált az országba, de ennek jelentős része nem az afgán gazdaság fejlesztésére ment el. Vagyis nem arra, hogy az afgán ásványkincseket kitermeljék. Gyakorlatilag a semmire ment el, és nem olyan dolgokra, amik gazdaságilag fenntarthatóvá tennék Afganisztánt. Persze a közlekedés fejlesztések áttételesen mindenképp jók Afganisztánnak.

Kína lehet az az ország, ami, ha tényleg vannak jól kiaknázható ásványkincsek, akkor képes ezek kibányászására.

Persze ezt még nem tudjuk. Híreink vannak arról, hogy hány ezermilliárd dollárt ér az afganisztáni ásványkincs-készlet, de ez nem egy pontos szám. Nem tudjuk, mennyibe kerülne a kitermelés, nem tudjuk az infrastruktúra, biztonsági intézkedések mennyibe kerülnének, tehát nem biztos, hogy megéri minden bányát kitermelni. De a lényeg az, hogy Kínának van erre kapacitása, ráadásul olyan kapacitása van, ami még az Egyesült Államoknak sem volt meg. És határos országként jóval egyszerűbben tud odaküldeni munkásokat, mérnököket, bányászokat. Vagyis Kína közelebbi volta miatt is nagyobb a lehetőség, de azt is látni kell, hogy Kína számára geopolitikai szempontból is sokkal fontosabb Afganisztán, mint az USA számára.

Afganisztán fontosságát részben Pakisztán adja, ugye Kínának egy fontos szövetségese Pakisztán. Tehát a két ország együtt megpróbálhatja Afganisztánt is bevonni a kínai érdekszférába.

Illetve van egy másik nagyon fontos dolog Kína részéről, hogy Kína mindenképpen meg akarja akadályozni, hogy az ujgur szélsőségesek közeli támaszpontra leljenek. És emiatt az, hogy Afganisztán ne legyen egy ilyen támaszpont, nagyon fontos Peking számára. Azt gondolom, hogy az esély megvan, de még Kína hatalmi pozíciójával se lesz egyszerű tárgyalni a tálib rezsimmel. Az se biztos, hogy a tálib rezsim stabil lesz, még van ellenállás az országon belül. Az, hogy itt egy sikeres kínai projekt induljon be a sikertelen amerikai után, egyáltalán nem biztos, hogy meg fog történni. Az oroszok meg persze a kínaiakkal együtt vagy akár külön is próbálkozhatnak kisebb projektekkel, de Oroszország egész egyszerűen nem abban a ligában játszik, mint Kína.

Amerikában a Biden-kormány kritikusai felvetették, hogy az amerikai kormányzat Pakisztánnal kapcsolatos politikája elhibázott. Az USA hatalmas összegekkel támogatja a pakisztáni titkosszolgálatokat, miközben Pakisztán nyíltan vagy kevésbé nyíltan a háború során támogatta a tálibokat. Ön hogyan látja ezt?

Én azt gondolom, hogy ez ma már nem igazán létezik. És arról ma nincs információ, hogy mennyivel támogatja az amerikai kormányzat az ISI-t, a pakisztáni titkosszolgálatot. Nagyon sok az ellentét az Egyesült Államok és Pakisztán között, illetve a CIA és az ISI között is. Nyilván az USA-nak fontos ország Pakisztán, de

a fontosságát Pakisztánnak az adja, hogy nukleáris fegyverekkel rendelkezik és az amerikaiak egyik legnagyobb félelme az, hogy a pakisztáni hatalom egy nap megbukik, és iszlám szélsőségesek kezére jut ez a jelentős nukleáris arzenál. Ez az egyik legnagyobb kérdés, ami az amerikaiakat mozgatja, és amely adott esetben az amerikai biztonságra a legnagyobb fenyegetés tudna lenni.

Ebben az értelemben lehet, hogy még sok pénzt raknak be Pakisztánba, de ennek van értelme, mert Pakisztán egy fontos ország. De ha visszamegyünk az időben, amikor kezdődött ez a pakisztáni-amerikai együttműködés, annak is volt értelme, hiszen egy szövetségest akart az USA a térségben, különösen az után, hogy Irán elhagyta az amerikai szövetségi rendszert, akkor nyilván Pakisztán és Szaúd-Arábia felértékelődött. Irán sok tekintetből a legfontosabb ország a térségben, geopolitikai szempontból mindenféleképpen, bár Pakisztán fontosságát növeli a nukleáris arzenál. Pakisztánra sok figyelmet fordítottak az elmúlt évtizedekben és az afganisztáni szovjet beavatkozás után még többet, mivel Pakisztánon keresztül tudták segíteni, illetve az ISI segítségével az afgán gerillákat. És ilyen értelemben az Egyesült Államok is szerepet játszott abban, hogy akár Osama bin Ladent, akár a tálibok elődeinek számító iszlám szélsőségeseket felépítsen. Ugyebár van egy olyan tétel, hogy nem látjuk előre a jövőt. Tehát ők nem látták előre a jövőt, hogy a Pakisztánba, illetve az iszlám szélsőségesekbe való befektetés ahhoz fog vezetni, amihez vezetett. Azt mondanám, hogy így utólag persze látjuk, hogy az amerikai-pakisztáni illetve az afganisztáni szélsőségesekkel való együttműködés a szovjetek ellen az nagyon súlyos nem várt következményekhez vezetett, de azért aligha lehet az utólagos tudásunk birtokában elítélni az Egyesült Államokat. Ha esetleg ma is erőteljesen támogatnák az ISI-t, az nyilván más okokra lenne visszavezethető, ahogy említettem a nukleáris erőre való figyelésre vagy esetleg egyéb, Afganisztánra visszavezethető okok miatt. Ezek olyan dolgok, amikről halandónak nincs tudomása.

Drámai képeket látunk arról, hogyan próbálnak elmenekülni a tálib rezsimmel szembenállók és a külföldiek. Van arról tudomása, hány magyar honfitársunk rekedt ott, és van lehetőség őket zökkenőmentesen kimenekíteni az országból?

Közvetlen információim nincsenek. A sajtóban láthattuk, amit a kormány részéről elmondtak, hogy itt egy ezer alatti létszámról, valószínűleg százas nagyságrendekről lehet szó. De nem sokszázas nagyságrendről. És ezek közül nem mindenki magyar állampolgár, hanem olyan afgánok, akik együttműködtek a magyar alakulatokkal, akár Polekumriban, akár Kabulban. Nekik a kimentésük semmiképpen sem fog zökkenőmentesen menni. Augusztus 23-i hír, hogy már kimentettek az országból számos magyarokat segítő afgánt. A nagy kérdés az, hogy majd mindenkit sikerül-e kimenteni, és hogy esetleg milyen problémákkal fognak szembenézni a magyarok. Ezt még nem lehet előre látni. Az biztos, hogy nagyon profi csapat ment ki. Voltak műholdfotók arról, hogy ott áll a magyar Airbus A319-es gép Kabulban. Azt nem tudjuk, hogy mit csinálnak, de ez jó is így. Mert ha tudnánk és elmondanánk, akár én, akár bárki más, azzal a műveletet veszélyeztetnénk. Az biztos, hogy Magyarország mindent meg fog tenni azokért, akik a magyar csapatokkal együtt dolgoztak. Nagyon remélem, hogy áldozat nélkül sikerül majd a művelet, de biztos, hogy ez nem lesz zökkenőmentes.

Ön szerint milyen következtetéseket kell levonnia a NATO-nak az afganisztáni közös misszió kudarcából? Vajon a jövőben majd kevesebb ilyen jellegű támogatásra számíthat az USA?

Mindenképpen az a fő konzekvencia, hogy ilyen műveleteket el sem kell kezdeni. Nemzetépítési műveletet egy olyan országban, amely nem akarja alapvetően a nyugati nemzetépítést nincs értelme elkezdeni. Ez az alapvető tanulság. Őszintén, én ebben a szektorban dolgoztam. 2006-2007 táján is azt mondtam, hogy ez egy lehetetlen küldetés. Azt már lehetett látni tizennégy-tizenöt évvel ezelőtt is, hogy ez rendkívül nehéz.

Ez a tanulság, hogy sem az USA, sem az Észak-atlanti Szövetség nem képes egy társadalomnak az alapvető realitásait felülírni. Akármennyi pénzt teszünk bele, akármennyi katonát küldünk, nem fog ez sikerülni. Lehetett volna ötszázezer katonát is küldeni, akkor sem tudott volna a nyugati közösség egy működő afgán demokráciát építeni, mert Afganisztán egy nagyon más típusú ország nagyon sok belső törésvonallal.

Tehát a jövőben ezeket a műveleteket el kell kerülni és nagyon remélem, hogy Washingtonban is és Brüsszelben is lecsapódik ennek a nagyon megalázó vereségnek a tanulsága. Nehéz nekem elképzelni, hogyan támogatna Amerika egy hasonló műveletet. Tehát ennek az esélye nagyon kicsi lesz a jövőben. Azt remélem, hogy a NATO kohézióját ez nem fogja érinteni, ugye most az USA és egyes NATO tagok között komoly viták vannak az afganisztáni kivonulás gyorsasága kapcsán. Ennek a vitáknak egy része már a sajtóban is megjelent, de ezek valószínűleg ennél mélyebbek. Ilyen értelemben ez gyengítheti a NATO-t, akár még hosszabb távon is, és ez nem jó. Nem jó, mert a világ egyre kevésbé biztonságos.

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia

Portréfotó: Kronika.ro 

Olcsó nyaralás? Nem lehetetlen! 2. rész: étkezés, belépők
Olcsó nyaralás? Nem lehetetlen! 2. rész: étkezés, belépők

Új cikksorozatomban a külföldi nyaralások költségeit bontom le, és személyes tapasztalataim alapján adok tippeket, hogy minimális pénzből a legtöbbet hozhassa ki az olvasó. Az előző részben az olcsó repjegyekről és szállásokról volt szó, (például 6000 forintos retúrjegy Rómába) ma az étkezés és a belépők kerülnek a figyelem központjába, hiszen ez a második legnagyobb pénznyelő - ha nem figyelünk eléggé.

Étkezés

Magyarként külföldre utazni mindig trükkös, hiszen az átlagjövedelem sok esetben alacsonyabb nálunk mint a cél ország jövedelme, így az ottani árak akár duplái vagy triplái is lehetnek az itthoniaknak. Míg hazánkban egy korsó sört azért szinte mindenhol, még a legpuccosabb helyeken is ezer forint alatt meg lehet kapni, addig egyes külföldi országokban körülbelül kétezernél kezdődnek az italok, és akkor még a koktélokról nem is beszéltem. 

Nyilván a kézenfekvő megoldás a szupermarket, hiszen otthon enni mindig a legolcsóbb, azonban nem feltétlenül kell csupán erre korlátoznunk magunkat. Az utazás első napját akár még az itthonról hozott szendvicsekkel, nasikkal is át lehet "vészelni", egy nagyobb bevásárlóközponti látogatás pedig elláthat minket akár egész hétvégére. Nem mindig igaz az azonban, hogy a főzéssel pénzt takarítunk meg, főleg egy nyaralás esetében ahol jóval több mindent kell vásárolni egy-egy ételhez, az alapok (olaj, fűszerek stb.) hiánya miatt. Én németországi csereprogramom során például több mint 30 eurot költöttem olyan dolgokra a főzéshez, amikhez aztán hozzá sem nyúltam, így lehetett odaadományozni a szomszédoknak amikor hazaindultam. 

Mivel idegen helyen vagyunk, nem mindig számolhatunk egy jól működő, felszerelt konyhával. Sokszor csak teakonyha áll rendelkezésre, és néhány szállás esetében hűtő sem jár a szobához. Ha olcsón szeretnénk vacsorázni, érdemes összehasonlítani a környéken lévő éttermeket, mert a kis helyi vállalkozásoknál nagyobb eséllyel kapunk valami finomat elfogadható áron. 

Örök klasszikus a pizza, hiszen az átlagosan 15 euró környékén mozog még a központibb éttermekben is. Az utcai hot dog-os bódék, perecesek is rejthetnek olcsó kincseket, de ha egy-egy gyorsétterem helyi appját letöltjük, szinte mindig kapunk egy-két kedvezmény kupont. Egyre több étterem figyel oda a tudatosabb működésre, így amit alapjáraton kidobnának, most becsomagolva jutányos áron kínálják a vevők számára. Erre már különböző appok is specializálódtak, ilyen például a Munch, vagy a Too Good To Go. Érdemes ezeknek utánanézni még az utazás előtt, hiszen minden országban elérhetőek okos megoldások, csak meg kell találni őket. 

arc_2520de_2520triomphe_gettyimages-615063063.jpeg 

Belépők

Amikor egyetemistaként minimális pénzből szerettem volna kihozni egy-egy hétvégi utazást, akkor a múzeumokat vagy kilátókat szinte teljesen levettem a listámról, hiszen sok esetben igen borsosak a belépők árai. Ezek nem teljesen alaptalan feltételezések, hiszen például Párizs legnépszerűbb turista látványosságáért, egy Eiffel tornyos látogatásért akár 10-15 ezer forintot is elkérnek. De mégsem kell lemondanunk mindenről, hiszen sok ingyenes, vagy kedvezményes lehetőség áll rendelkezésre, amik ugyanúgy át tudják adni az adott város varázsát.

Sok helyen például hetente/havonta tartanak egy ingyenes belépős napot, csak utána kell nézni, hogy az adott múzeum részt vesz-e az akcióban. Diákként sokszor plusz kedvezményt is kaphatunk, de az adott városok turista kártyáinak kiváltásával is bejuthatunk olyan helyekre, amiket alapból nem engedhetnénk meg magunknak. Ha már Párizs: a Louvre 26 év alatt ingyenesen látogatható, a Musee d'Orsay pedig 25 alatt, de egyes napokon biztosítanak teljesen ingyenes belépőket mindenki számára.

Ha pedig nem szeretnénk lemondani a lélegzetelállító kilátásról sem, akkor alternatívaként a Galeries Lafayette tetőterasza (teljesen ingyen), vagy a Diadalív (kb. 3 ezer forint) teteje szolgálhat. Bár most sok szó esett Párizsról, de nem csak itt találhatóak ilyen szuper ajánlatok. Európa minden nagyvárosa sok-sok kincset rejt, amikről talán már az utazás elején lemondanánk. Bátorítok mindenkit, hogy még az indulás előtt mérje fel a kedvezményes napokat (például sok helyen a vasárnapi múzeumi látogatás ingyenes) és így minimális pénzből, hiányérzet nélkül járhatjuk be Európát. 

+

Néhány plusz tipp az anyagiak csökkentésére:

  • Szuvenírt sose a forgalmas helyeken vegyünk: az eldugott kisboltok sokkal olcsóbbak, illetve a metró aluljárós boltok ijesztőnek tűnhetnek, de mindig ajánlanak valami jó kis 2 áráért 3-at akciót

 

  • Sose taxizzunk! Az Uber külföldön jó megoldás lehet ha nagyon kell, de a reptéri tömegközlekedés általában mindenhol jól meg van oldva, illetve a városon belül is ki lehet fogni egy-egy olcsóbb egy napos bérletet.

 

  • Figyeljünk a bőröndünk súlyára. Sokszor nem tűnik fel, hiszen mi nem akartunk semmit sem költeni, de egy Primark szintű olcsó ruhabolt néha nagyon csalogató lehet. A repülőjáratok sokat keresnek a túlsúlyos csomagokkal, így ha csak szép köveket szedtünk a tengerparton, vagy pár akciós cipőt szereztünk be jutányos áron, mindenképp figyeljünk, hogy ne lépjük át a limitet.

 

Ezek után már csak annyi van hátra, hogy nyakunkba vegyük a várost és kipipáljuk a következő úti célunkat a listánkról. Jó utat!

süti beállítások módosítása