Az Európai Unió tagállamai az EU biztosította számos előny mellett különböző feladatokat is magukra vállalnak, melyek közül kiemelet jelentőségű az Európai Unió Tanácsában való elnökölés. A 27 tagállam féléves ciklusokban váltja egymást a pozícióban, ahol 2024. júliusától Magyarország kerül sorra.
Az Európai Unió intézményei közül kiemelt jelentőségű az Európai Unió Tanácsa, melyet gyakran csak Tanácsnak neveznek. Míg az Európai Parlamentnek, az Európai Bizottságnak és az Európai Tanácsnak állandó elnöke van, a Tanácsban az elnöklésért a meghatározott sorrendben következő tagállam felelős. Az államok nem választják a Tanács elnökségük időpontját, arra minden ország esetében 13 és fél évente kerül sor. Magyarország 2011 első felében töltötte be első alkalommal a soros elnökségi pozíciót, melyre 2024. júliusától lesz újra lehetősége.
Fotó: Európai Unió Tanácsa
A Tanács elnökségét betöltő tagállam mindig részét képezi egy triónak, melynek rendszerét a 2009-es Lisszaboni Szerződés hozta létre. „A trió tagjai hosszú távú célokat tűznek ki, és közös programot készítenek, melyben meghatározzák azokat a témákat és lényeges kérdéseket, amelyekkel a 18 hónapos időszak során a Tanács foglalkozni fog. E program alapján a három ország mindegyike elkészíti saját részletesebb féléves tervét.” – áll a Tanács hivatalos oldalán. Az aktuális elnökségi triót Spanyolország, Belgium és Magyarország alkotja, akik programjukban komoly hangsúlyt fektetnek többek között az EU versenyképességének növelésére, az uniós polgárok szabadságának és biztonságának garantálására, egy zöldebb és igazságosabb Európa létrehozására és az EU külső kapcsolatainak és partnerségeinek megerősítésére.
A programok összeállítása, csupán egy apró részlet a Tanács elnökségre való felkészülés hosszas folyamatából. Magyarország a betöltendő funkcióra való tekintette létrehozta az Európai Ügyek Minisztériumát, melynek vezetésével dr. Bóka János lett megbízva.
Milyen feladatokat kell ellátnia a Tanács elnökséget betöltő tagállamnak?
Az elnökölő országnak biztosítania kell az EU programjának folytonosságát, a jogalkotási folyamatok szabályszerűségét, és a tagállamok közti együttműködést. Az elnöknek feladata semleges közvetítőként eljárni, a szervezet érdekeit szem előtt tartva. A Tanács elnökséggel járó feladatokat két nagy kategóriába lehet sorolni:
A Tanács és az előkészítő szervek üléseinek előkészítése és vezetése
Az elnökség vezeti a Tanács különböző formációinak és előkészítő szerveinek üléseit, ez alól csak a Külügyek Tanácsa kivétel, melynek állandó elnöke az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. Az Elnökség feladata a Tanács eljárási szabályzata és munkamódszerei gyakorlati megvalósulásának, és a megbeszélések szabályszerű lefolytatásának biztosítása. Ezen feladatkör magába foglalja az ülések napirendi pontjainak összeállítását, vagy éppen a Tanács épületeihez tartozó termek beosztása. Az Elnökség továbbá formális és információs találkozókat is szervez egyaránt Brüsszelben és saját fővárosában.
A Tanács képviselete a többi uniós intézménnyel fennálló kapcsolatokban
Az elnökség feladatai közt szerepel a Tanács képviselete az EU többi intézményével folytatott kommunikációban. A gyakorlatban ez általában az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel való kapcsolattartást jelenti, gyakran a jogalkotást érintő kérdésekben. Az elnökséget betöltő tagállam szoros koordinációt folytat az Európai Tanács elnökéves és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével. A főképviselő kérésére az elnökség képviselheti a Külügyek Tanácsát az Európai Parlamentben, vagy a kereskedelempolitikai kérdéseket érintő egyeztetések alatt vezetheti a Külügyek Tanácsát.
Az Európai Unió Tanácsa a szakminiszterek találkozóin kívül számos munkacsoport és bizottság munkáját fogja össze, melyek az EU szakpolitikáiért felelősek. Az elnökséget betöltő tagállamnak egyszerre kell szem előtt tartania az EU stratégiai érdekeit, az egyes szakpolitikákkal kapcsolatos fejleményeket, és a tagállami szintű érdekeiket. Az elnökség alapvetően nem a tagállami célok megvalósítását jelenti az EU segítségével, de a tagállam számára fontosabb kérdések előtérbe helyezésére mindenképp egy jó alkalom a Tanács elnökségének betöltése. Magyarország előtt kétség kívül egy kihívásokkal teli időszak áll, de remélhetjük, hogy az elnökség közelebb tudja majd hozni egymáshoz Hazánkat és az Európai Uniót.
Igen sok témát érintett Orbán Viktor a Fidesz Tisztújító kongresszusán. Az egyes elemzők rendre mást emelnek ki. Van, aki a sorok között potenciálisan megbúvó, párton belüli üzenetekre hívják fel a figyelmet, van aki a zöld átállás "zöld ideológiamentes magyar útjával" foglalkoznak. Szó esett még a kormányzati teljesítményről, az ellenzékről, a háborúról és minden egyéb témáról, amelyek nem ismeretlenek a politika iránt érdeklődők számára. Igen nehéz leszűkíteni, hogy mivel érdemes foglalkozni, mi az a része a beszédnek, amellyel kevesen foglalkoznak. A nindzsa-kormányon is egész biztosan el lehet időzni, érdekes újítás.
Természetesen elfogadható az az értelmezés is, hogy a beszéd programadó volt, hiszen rengeteg jövőbeli feladatot vázolt fel a Fidesz politikai közössége számára, azonban Orbán Viktor programja nem szűkíthető le csupán Magyarországra. A magyar miniszterelnöktől már megszokhattuk, hogy a kormány politikáját elhelyezi a nagy nemzetközi folyamatok kontextusában, felvázolja azokat az összefüggéseket, amelyek szerinte a világot alakítják. Bár az is régóta része a miniszterelnök vélekedésének, hogy az Európai Unión változtatni kell; ilyen harsányan még nem igazán fejtette ki abbéli véleményét, hogy egy európai ellenmodellt kell megfogalmazni és megvalósítani.
Sokan úgy vélekednek Orbán Nyugat-kritikájáról, hogy az a volt MSZMP-s retorikával rímel. Ez csak akkor lenne helytálló összefüggés, ha figyelmen kívül hagynánk a magyar politikai gondolkodás hagyományait. A "Nyugatos ellenzék" és a "Keleties kormánypártok" megosztottsága sokkal összetettebb, mint ahogyan azt a politikai véleményformálók felvázolják. A rendszerváltás egyik kívánalma a 2004-es Uniós csatlakozással teljesült, egész pontosan az a több évtizedes, elnyomott vágy, hogy Magyarország újra visszakerülhessen Európa vérkeringésébe. A 2000-es évekig nagyjából konszenzus övezte ennek a közös célnak a jellegét: kis túlzással bármit meg kell valósítani, amely egy kicsit is közelebb viszi Magyarországot az uniós tagsághoz. Azonban ez a konszenzus felbomlott, a jobboldal egyre inkább kritizálta a baloldal túlzott másolási hajlandóságát, engedékenységét.
Miután 2010-ben jelentős fordulat következett be, az Orbán-kormányok az integrációhoz való hozzáállásával is szakított az azt megelőző húsz évvel. Volt már erre példa a magyar történelemben. A dualizmus korában szintén a Nyugat jelentette azt a viszonyítási pontot, amelyhez fel kellett zárkóznia Magyarországnak. A Horthy-korszak ezzel szemben szakítani kívánt Nyugat-Európával és befelé fordulni. Ezért a párhuzamok keresése során tévút egyedül az 1948-1989-es időszakra mutogatni. A bipoláris világrendben a két oldal (a kommunista és a kapitalista) a status quo megőrzése mellett az volt a célja, hogy a világnézetét a saját történelmi rendeltetésének megfelelően a másik oldalra is kiterjessze.
A Nyugat az általa képviselt szabad piacos, liberális demokráciájában látta a történelem beteljesülését. A kommunista Kelet a marxi történelmi dialektika haladásgondolatából vezette le a Nyugat alkonyát, illetve a kommunizmus szükségszerűen bekövetkező globális diadalát. A szembenállás végcélja a másik oldal gyökeres megváltoztatása volt. A kádári Magyarország Nyugat-kritikája ezekben a koordinátákban volt értelmezhető.
Orbán Viktor és a Fidesz Nyugat-kritikája bármennyire meglepő sokaknak: szintén nyugatos álláspont. A magyar politikai gondolkodásban két nézőpont jegecesedett ki, ami a Nyugathoz való viszonyulást illeti. A mintakövető nyugatosság úgy tekint Nyugat-Európára, hogy ami ott megvalósult és jól működik, azt mindenképpen át kell ültetni a magyar valóságba, hiszen a nemzeti érdek egyenlő a felzárkózással. Ez a viszonyulás jellemzően egyirányú, nem kíván visszahatni a mintaországokra, nem tekinti feladatának, hogy kritikával éljen.
A mintaformáló nyugatosság az előbbihez hasonlóan szintén nyugatinak érzi magát, azonban tagadja, hogy az egyedüli kapcsolódás a másolás lehet. A visszacsatolás, a Nyugat megváltoztatása ugyanúgy lehetséges kimenetel, tehát kétirányú a kapcsolat. A kommunista világnézetből fakadó Nyugat-kritika ebből a szempontból nem vezethető vissza magyar hagyományra, nem önálló szellemi termék; sokkal inkább tekinthető egy geopolitikai szükségszerűségből fakadó átvett gondolati sémának.
Orbán Viktor a magyar modell "európai ellenmodellként" való feltüntetése sokkal inkább a mintaformáló nyugatosságnak feleltethető meg, semmint az állampárti, kommunista retorikának. Orbán szerint a magyar modell (migráció megállítása, gyermek- és családvédelem, keleti nyitás, szuverenitás, munkalapú társadalom, a keresztény kultúra megvédése, nemzetben gondolkozás stb.) a gyógyír Európa minden bajára. Az úgynevezett magyar modell a mintaformáló hagyomány terméke. A miniszterelnök célja, hogy 2024-ben egy olyan változás következzen be, amely összeér az ő Nyugat-képével. A HUXIT ebből a szempontból messze áll a realitástól.
Ez az álláspont jelenleg Európában a fősodron kívül helyezkedik el, de egy versengő alternatívát képez(het). Olykor lehet találkozni olyan európai jobboldali vagy amerikai republikánus véleményekkel, amelyek Orbán Viktor mintaadó szerepére mutatnak rá. A magyar kormányfő úgy véli, hogy az európai jobboldal egy jelentős része irigykedik Magyarországra, azonban ezt nem merik felvállalni. 2024-ben kiderül, hogy a magyar modell mennyire elfogadható alternatív Európa-modellként, illetve azt az európai konzervatív és jobboldali-populista pártok mennyire merik majd követendőnek tekinteni.
Október eleje óta a világ szeme ismét Izraelre vetül. Az országot ért brutális rakétatámadás mindenkit sokkolt, volumenében és hatékonyságában meglepetésszerű volt. A palesztin-izraeli konfliktus újbóli felszínre kerülése azonban korántsem tekinthető váratlannak: az állandó feszültség jól érezhető a Szentföldön.
A konfliktus mostani állásától és jellegétől érdemes lehet egy lépést hátralépni, hiszen tudható, hogy Jeruzsálem és vonzáskörzete évezredek óta egy forrópont a világtérképen.
Ez a kultúrák és vallások metszetében elhelyezkedő, a mai napig milliárdok által szent helyként tisztelt város kultikus jellegét illetően a világ egyetlen másik helyéhez sem hasonlítható.
Ennek megállapítása nem ad teljeskörű magyarázatot az évezredes forrongás megértésére, de bizonyos, hogy biztosít egy megkerülhetetlen olvasatot az értelmezéshez. Ha a vizsgálat tárgyát és helyszínét még inkább szűkíteni kívánjuk, a jeruzsálemi Templom-hegyet (másként: Mória-hegy) érdemes szemügyre venni.
Miért a Templom-hegy a palesztin-izraeli konfliktus legszimbolikusabb jelképe? Miért van a hegynek kiemelkedő jelentősége és mi a zsidóság mai álláspontja a templommal kapcsolatban?
A Templom-hegy történetéről
A jeruzsálemi Templom-hegy a judaizmus legszentebb szakrális helyszíne. Az aggada[1] szerint már a világmindenség keletkezése is ide köthető, hiszen a világ a Mória-hegy egyik sziklájából lett formálva. Ezen felül a hagyomány szerint a Templom-hegyen van az a szikla, amin Ábrahám saját fiát, Izsákot készült feláldozni, és ami később az első és a második zsidó templom főoltára is lett: a Szentek Szentjének alapzata.
A Templom-hegy feltehetően már Dávid király kora előtt is jelentős kegyeleti hely volt, ahova a bibliai hagyomány szerint Dávid Isten kinyilatkoztatására épített először zsidó oltárt. Az első templomot Salamon király idején építették fel Kr. e. 967-ben, amikor az elkészült templom harmadik terében meggyulladt Isten földi jelenlétének „szent lángja”, ami ezáltal e szentség örök otthonává tette a Templom-hegyet, determinálva ezzel a zsidóság templomának mindenkori helyszínét.
Az első templom egészen Kr. e. 586-ig állott, amikor II. Nabukodonozor Jeruzsálem végső sikeres ostromakor leromboltatta a várost, a papságot meggyilkoltatta, a zsidó lakosság jelentős részét pedig deportálták (babiloni fogság).
A zsidóság helyzete akkor javult, amikor Jeruzsálem és környéke perzsa fennhatóság alá került, és a közösség engedélyt kapott a templom újbóli felépítésére. A második templom többéves bonyodalom után így Kr. e. 515/516 márciusában lett ünnepélyesen felszentelve. Az új templomot a későbbiekben számos atrocitás érte, amit a Kr. e. 1. században kezdődő római uralom idején újítottak fel I. Heródes vezetésével, ekkor nyerte el az épület a Jézus korából ismert képét.
Az idő múlásával a zsidó nép egyre ellenségesebben viszonyult a megszálló római uralomhoz, ami végül háborúskodáshoz vezetett. Többszöri támadások után végül – miközben a zsidóságot belülről is véres politikai ellentét húzta szét – Titus római hadvezér méretes seregével Kr. u. 70-ben sikeresen hódította meg Jeruzsálemet és adott parancsot a politikai és vallási élet központjaként is szolgáló templom lerombolására.
A pusztítás olyan végzetes volt, hogy a zsidók menekülni kényszerültek Júdeából, ami végső soron a zsidóság világban való szétszóródását eredményezte (diaszpóra).
Ezzel a zsidók utolsó temploma tehát végleg elpusztult, de a Templom-hegy szentsége a mai napig sem szűnt meg.
A középkorban Jeruzsálem muszlim uralom alá került, és a Templom-hegyen – amit az iszlám is szent helyként ismer – Abd al-Malik Omajjád kalifa épített először mecsetet a 7. század végén. Ekkor építették az al-Aqsa mecsetet és a Sziklamecsetet, amik mind a mai napig a Templom-hegyen állnak.
A ma élő zsidók kapcsolata a Templom-heggyel
A zsidó jogtudósok többsége a mai napig a halakha[2] azon olvasatát fogadja el, mely szerint a zsidó hívőknek tilos felmenni a Templom-hegyre.
Ennek az egyik oka az, hogy a ma élő összes zsidót tisztátalannak tartják erre, mert közvetve vagy közvetlenül minden ember kapcsolatban volt halottakkal.
A templom korában ugyanis az embereknek lehetősége volt az a víz által megtisztulni, ami a „vörös tehén” áldozatának hamvával volt vegyítve. Ilyen áldozati állat (ami a bűn jelképe) azonban a második szentély lerombolása óta nem áll rendelkezésre. Ezen felül magának a templomnak a pontos méretei sem ismeretesek, így azt sem tudják pontosan, hogy a Szentek Szentje hol helyezkedett el, amit kizárólag a főpap látogathatott meg, szigorú tisztasági szabályok megtartása mellett. Mindezen okok miatt tehát a zsidó jogtudósok többsége abszolút módon tiltja a Templom-hegy látogatását, aminek megszegése Karet büntetéssel jár, ami Isten által kiszabott halálbüntetésnek felel meg.
A rabbinikus tiltás mellett a 13. századtól fogva Jeruzsálem muszlim urai az iszlám híveinek kizárólagos jogává tették a Templom-hegy látogatását, így a hatnapos háborúig (1967) a kérdésfeltevés csupán teoretikus volt. (Ennek ellenére a 19. században állítólag számos zsidó meglátogatta a hegyet, amit a helyi tradicionális zsidó közösség igyekezett akadályozni.)
Amikor azonban Izrael Állam megszerezte a teljes Jeruzsálem feletti kontrollt (1967), a Templom-hegy ügye égető kérdéseket és komoly kihívásokat idézett elő.
Az ügy kapcsán az Izraeli Állam alapvetően a hatnapos háború óta óvatos egyensúlyozásra törekszik, meghagyva a hegy területe és épületei feletti muszlim kontrollt. A hegyen álló mecsetek így továbbra is muszlim istentiszteleti helyként funkcionálhatnak, amíg a zsidók a második templom nyugati támfalánál (Nyugati Fal) imádkozhatnak. Mindemellett a Templom-hegy megnyitásra került zsidók és keresztyének számára is, de az izraeli kormány megtiltotta, hogy nem muszlimok imádkozzanak a hegyen. (Utóbbi döntést az Izraeli Legfelső Bíróság sem érvénytelenítette.)
Az izraeli állam politikai egyensúlyozása a lehetőségekhez képest egy relatíve stabil állapotot eredményez a Moriah-hegyen, bár kétségtelen, hogy ennek a garanciáját nagy mértékben az izraeli rendőrség adja. Illetve meg kell jegyezni, hogy
a szent hely a mai napig egy feszültséggóc, ahol gyakoriak az atrocitások, ahogyan az például idén áprilisban vagy éppen október 4-én, három nappal az aktuális konfliktus előtt is történt.
Az zsidó társadalom nagy része elfogadja a Templom-hegy kapcsán kialakult sérülékeny status quo-t, bizonyos csoportok azonban elégedetlenek az állam óvatos politikájával, és a muszlim uralom felszámolását követelik. A legszélsőségesebb csoportokat pedig egészen a harmadik templom felépítésének bizarr gondolata motiválja erre.
Hogyan viszonyulnak a mai zsidó gondolkodók a harmadik templom gondolatához?
A mai is uralkodó farizeus-rabbinikus zsidó jogi gondolkodás az írott jog (a Mózesnek átadott 613 bibliai szabály) mellett a szintén kinyilatkoztatásból eredő, de csak évszázadokkal később írásba foglalt szóbeli jogot is elismeri kiegészítő jelleggel. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a zsidó kultúrában a jogtudós vált a legfontosabb szellemi vezetővé, a jogtudomány pedig a legfontosabb tudománnyá. Így a jogról való gondolkodás sose volt teljes mértékben egységes, a különböző rabbinikus irányzatok bizonyos kérdésekről eltérő véleményeket képviselhetnek, így van ez a harmadik templom kérdésével kapcsolatban is.
A vallásos ortodox zsidók túlnyomó része a késő 19. századig, elfogadva a száműzetés állapotát, alapvetően passzív álláspontot fogalmazott meg a zsidó közösség jövőjét illetően: időszemléletük szerint a feltámadást egy földönkívüli, isteni csodaként képzelték el.
Ennek megfelelően kizárólag Istentől várták a harmadik templom megépítését, így elméleti szinten elutasították a Templom-hegyre való belépést: ennek ideje csak a messiás világra érkezésével jön el.
A 20. század azonban sok szempontból is új lehetőségeket hozott a zsidó közösségek számára. A századforduló környékén egyre több zsidó döntött úgy, hogy a nemzeti haza (újbóli) megteremtése céljából hazatér a bibliai földre (alijázás), aminek következtében a hazatérő zsidók száma 1922-re elérte a 84 ezret, ami a következő tizenhét évben meghatszorozódott. A zsidó közösség szignifikáns gyarapodása, majd Izrael Állam megalapítás (1948) számos új lehetőséget és egyben kihívást okozott a vallásos zsidó jogtudósoknak. A cionizmus kérdése kapcsán az ortodox zsidók különböző csoportjai eltérő álláspontot fogalmaztak meg, és az új honfoglalás kérdése egy jelentős törésvonallá vált.
A klasszikus ortodoxia Haredi (ultraortodox) csoportja teológiai alapon utasítja el a cionizmus gondolatát. Megmaradva a 19. századi klasszikus nézetnél, vonakodva figyelték a kibontakozó új zsidó állam létrejöttét. A Haredi zsidók a bibliai történelemszemlélettől idegennek látják a száműzetés és a feltámadás között egy új zsidó állam létrejöttét, így a cionizmust a történelem illegitim befolyásolásának tartják. Szélsőségként Eda Haredit és Neturei Karta a cionizmust egyenesen az ördög művének tulajdonítják, ami eltereli a zsidóságot a feltámadás felé vezető útról. Véleményük szerint a zsidóság kizárólag Isten akaratából és parancsából térhet vissza otthonába.
Ennek megfelelően a Templom-hegy emberkéz általi birtokbavételét éppúgy utasítják el, mint a cionizmust.
A Haredi zsidókkal ellentétben az ortodox cionisták vallási jelentőséget tulajdonítottak az őshazába való visszavándorlásnak és az új állam létrejöttének: szerintük a cionizmus egyenesen a megváltás első szintje. Véleményük szerint el fog jönni az idő, amikor Izrael Államban a szekularizmus helyét átveszi majd a szentség, és a valláshoz visszatérő zsidóság így felkészültté válik a megváltásra. Gush Emunim szerint az elfoglalt bibliai területekre való letelepedés Isten akaratából való kötelezettség a zsidók számára, így a telepesmozgalom szerinte közelebb hozza a megváltást. A kezdeteben passzív ortodox cionista mozgalom a 20. század harmadik harmadában megkerülhetetlen politikai erővé nőtt, és az izraeli politikai spektrumon a szekuláris cionisták és az anticionista ortodoxia közé pozícionálható. Nem véletlen, hogy a szekuláris-vallásos állam vita a modern izraeli politika egyik fő törésvonala, ami az aktuálpolitikára is nagy hatással van.
Az ortodox cionista közösségek között helyezkednek el azok a csoportok is, akik a többségi álláspontot elutasítva a zsidó jog értelmében elfogadják, sőt bátorítják a Templom-hegy zsidók általi látogatását, de akár szembe menve a jogszabályokkal az imádságot is.
Ez természetesen egy radikális álláspont, ami csak meghatározott vallásos zsidó körökben élvez aktív támogatottságot, de kétségtelen, hogy az ügy talán fő élharcosát, a Temple Institute fenntartását még kormányközeli személyek is támogatják. Látni kell tehát, hogy az izraeli társadalom álláspontja ebben a kérdésben és az államiság jövőjével kapcsolatban általában meglehetően megosztott, és a két pólus rendkívül távol áll egymástól.
Milyen hatással lehet az aktuális konfliktus a Templom-hegy jövőjére?
A palesztin-izraeli konfliktus újbóli fellángolásának hosszabb távú kifutására jelen írás keretei közt nem érdemes predikciókat megfogalmazni. Az mindenesetre igen valószínűnek tűnik, hogy Izrael meg fogja őrizni a Jeruzsálem és ezáltal a Templom-hegy feletti de facto kontrollt is. Bár elképzelhető, hogy a korábbi erőviszonyok a későbbiekben még inkább az izraeli fél javára fognak billenni, valószínűtlennek tűnik, hogy az izraeli döntéshozatal ezt rendkívül kényes politikai-vallási kérdést megbolygassa. Bár bizonyos körökben lenne igény a templom-hegyi status quo megváltoztatására, a muszlim őrizet és istentiszteleti helyszín minden bizonnyal fenn fog maradni, természetes az izraeli rendőrség szigorú felügyelete mellett.
[1] Az aggada elsősorban morális tanításokat, kiemelkedő tanítók részben legendás életrajzát, bölcsességirodalomba tartozó mondásokat és egyéb, nem jogi tartalmú, elsősorban rabbinikus hagyományt foglal magában.
[2] A halakha (szó szerint járás) szó a normatív hagyomány összefoglaló megnevezése, amibe beletartozik a rítusra, a kultuszra, a tisztaságra, az ünnepekre és más vallási kérdésekre vonatkozó szabályok összessége is.
(Borítókép: Panoráma kilátás a naplementében a Templom-hegyre / készítette: Jason Busa / stock.adobe.com)
Az emberiség előtt álló környezeti kihívásokra válaszul egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság és a körkörös gazdaság elveinek megvalósítása. Azonban ez a paradigmaváltás nem csak a környezetet óvja, hanem gazdasági előnyöket is hoz magával, köztük a munkahelyek megőrzését és új lehetőségek teremtését.
Cikkünk első részében világossá vált, hogy milyen stratégia mentén próbálja az Egyesült Államok Kínát elrettenteni egy Tajvannal szembeni agressziótól. A stratégia azonban a Tajvan körüli Japán szigeteknél nem áll meg, az amerikai védvonal délen folytatódik.
Fülöp-szigetek
A szigetlánc stratégia a Fülöp-szigeteken folytatódik, közel Tajvanhoz és a Dél-kínai-tengerhez. Az USA tudja, hogy meg kell erősítenie jelenlétét itt is, de ez nem lesz olyan egyszerű, mint Japánban. A Fülöp-szigetek évtizedekig az Egyesült Államok gyarmata volt. Az Egyesült Államok még a Fülöp-szigeteki függetlenség után is fenntartotta katonai jelenlétét a Fülöp-szigeteken az 1990-es évekig. A filippínó kormány megállapodott az Egyesült Államokkal a kivonulásról, hiszen sokan csak az Egyesült Államok gyarmatosításának maradandó örökségét látták az amerikai katonai jelenlétben.
Azonban a 2010-es évek végére belátták, hogy Kína komolyabb fenyegetést jelent a Fülöp-szigetekre nézve, mint az Egyesült Államok.
Kína egzisztenciális veszélyt jelent a Fülöp-szigetekre, mivel a Dél-kínai-tengeren rengeteg -egyébként a nemzetközi jog szerint fülöp-szigeteki szigetet- tekint sajátjának. A tengeri határok tekintetében sem tartják be a nemzetközi jogot. Szó szerint egy kilenc vonalból álló területet követelnek magukénak, amelyet néhány kínai tisztviselő 1948-ban kézzel rajzolt a térképre. Ez a vonal áthalad a határokon, amelyeket a világ többi része filippínó felségvizeknek ismer el.
Tehát konfliktus van az óceánon, és ma már napi rendszerességgel zaklatják a filippínó halászhajókat kínai katonai hajók, akik megfenyegetik őket, hogy hagyják el vizeiket.
2022-ben Kína ideiglenesen leállított minden halászatot a Dél-kínai-tengeren, megtagadva a Fülöp-szigetek azon képességét, hogy a Nyugat-Fülöp-tengeren halászhassanak, amely jogosan az övék lenne. Szeretnek a kínai hadihajók lézerekkel megjelenni, hogy zaklassák és elvakítsák a filippínó hajókat. A Fülöp-szigetek sokkal kisebb nemzet, mint Kína, és valójában nincs haditengerészete. Ezért választaniuk kellett: feladják szuverenitásukat és halászati jogaikat agresszív szomszédjuknak, Kínának adják át, vagy társulnak egykori gyarmatosítójukkal, aki szintén el akarja taszítani Kínát. És az utóbbit választották.
A Fülöp-szigetek megkezdte katonai jelenlétének fokozását a Dél-kínai-tengeren. 2014-ben 22 év után először visszaengedték az Egyesült Államokat a területükre. Az Egyesült Államok jelenléte technikailag a Fülöp-szigetek tulajdonában lévő bázisokon történik majd, de az Egyesült Államoknak csapatokat telepít az országba, barakkokat hoz létre és egyéb katonai létesítményeket épít.
2022 végén kiterjesztették megállapodásukat, és további négy támaszponthoz biztosítanak hozzáférést az Egyesült Államok hadseregének, így a Fülöp-szigeteken található katonai bázisok száma kilencre emelkedett.
És úgy döntöttek, hogy az ország északi részébe helyezik őket, stratégiailag közel Tajvanhoz, és segítik betölteni a szigetláncukban fennálló hézagot.
Ez most lehetővé teszi délről is a katonai jelenlétet Tajvan közelében. Az Egyesült Államok a Fülöp-szigetekkel közös hadgyakorlatokat tart, így készen állnak arra, hogy nagyon gyorsan reagálhassanak egy tajvani invázióra. Természetesen az elsődleges feladat jelenleg visszaverni a filippínó halászati tevékenységgel szembeni kínai zaklatásokat. Így aztán feltöltötték szigetláncukat, amivel az Egyesült Államok és regionális partnerei szilárd blokádot hoztak létre a Csendes-óceánon. A vonal egészen a Dél-kínai-tenger körül folytatódik az Egyesült Államok szingapúri jelenléte miatt. Ez egy nagyon egységes front, de nem áll meg itt.
Ausztrália és Nagy-Britannia
A stratégia utolsó része potenciálisan a legjelentősebb.
Ez Ausztráliához kapcsolódik, amely országot szintén aggasztja Kína térnyerése a térségben.
Ezért három ország katonai egyezményt írt alá: az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Ausztrália. Az egyezmény neve: AUKUS.
Ez azt jelenti, hogy ez a három ország együtt fog működni egy egységes tengeralattjáró haderő létrehozásán, amely a Csendes-óceánon fog járőrözni.
Először is, az USA szabadon átadja az Ausztráliának a nukleáris tengeralattjáró technológiáját, a legerősebb és legfejlettebb fegyverrendszert, amelyet jelenleg a világon alkalmaznak.
Aztán az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság tengeralattjáró támaszközpontot épít az ausztráliai Perth kikötőjében. A tengeralattjárók bevetése során az ausztrál tengerészek az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság tengerészei mellett fognak szolgálatot teljesíteni. Együtt fognak tanulni. Együtt fognak dolgozni. Titkosított hírszerzési információkat fognak ezek az országok egymással megosztani.
Ez azt jelenti, hogy lényegesen nagyobb számú tengeralattjáró járőrözik majd ezeken a vizeken. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek atommeghajtású tengeralattjárók. Ezek a dolgok hónapokig a víz alatt tudnak maradni. Hosszú őrjáratokat tehetnek Tajvanon és a Dél-kínai-tengeren. Lezárhatják ezeket a kulcsfontosságú fojtópontokat, betömve a lyukakat a Kínával szembeni növekvő vonalukban.
És ami a legfontosabb, egészen biztosak lehetünk abban, hogy sok ilyen tengeralattjáró nukleáris fegyvert fog hordozni, ami újabb elrettentő erővel ruházza fel a már amúgy is nagyon erős védelmi vonalat.
És ha ez nem lenne elég, Ausztrália is állandó hangárt épít az amerikai B-52-es bombázók számára az észak-ausztráliai Tindal légibázison. Ezek az amerikai bombázók hagyományos fegyvereket, de atomfegyverek szállítására is alkalmasak. Így mostantól az atomfegyvereket hordozó amerikai bombázóknak lesz állandó otthonuk Ausztráliában. Emiatt sokkal több katonai fegyver lesz a Csendes-óceánon, amelyek a legerősebb és legveszélyesebb fegyvereket hordozzák majd, amelyeket az emberiség be tud vetni.
Összegzés, vélemény
Összegzés, vélemény
Az Egyesült Államok ennek a stratégiának az alkalmazásával nagyon agresszív jelzést küld Kínának, hogy a Nyugat készen áll. Ha megnézzük az egész láncot, láthatjuk, hogy milyen robusztus a nyugati katonai erők jelenléte Kína közvetlen közelében. Könnyen belátható, hogy ez a szigetlánc, miközben sok különböző ország érdekeit védi, valójában leginkább Tajvanra összpontosít. És még a dél-koreai amerikai fegyverekről és katonai bázisokról, illetve az Indiával és Vietnámmal történő egyre szorosabb amerikai együttműködésről nem is esett szó.
A militarizálásnak, a rakétáknak, a tengeralattjáróknak, a légitámaszpontoknak és a csapatoknak a fő célja a tajvani konfliktusra való felkészülés.
És itt jutunk el az elrettentés paradoxonához.
Felkészülsz a harcra, hogy ne kelljen harcolnod. Lehetséges, hogy éppen ez az egész előkészület szükséges ahhoz, hogy Kína úgy döntsön, túl nagy veszteségekkel járna számára Tajvan megszállása. De ennek a paradoxonnak a másik oldala az, hogy az egész strarégia pont úgy néz ki, mint egy világháborús konfliktus nyílt eszkalációja.
Ha Ön egy pekingi politikus lenne, ezt a szigetláncot egyértelműen az országa ellenségének tekintené, amely megpróbálja Kínát beskatulyázni, figyelemmel kísérni minden lépését. Egy szuperhatalom a világ másik feléről, amely katonai fegyverekkel árasztja el az Ön régióját, hogy megállítsa befolyásának növekedését.
Egyértelmű, hogy az Egyesült Államok egy lehetséges konfliktusra készül Kínával. A két cikk elolvasását követően nem nehéz belátni, hogy
egyre közelebb vagyunk a világ két legnagyobb szuperhatalma közötti totális háborúhoz.
Hszi Csin-ping kínai elnök az amerikaiak stratégiáját nemrégiben a bekerítés és elnyomás politikájának nevezte, amely ellen Kína válaszlépéseket fog tenni. És legyünk őszinték, igaza van. Akár tetszik, akár nem, ez egy old-school, hidegháborús stílusú elszigetelés, amelyet az Egyesült Államok már rengetegszer alkalmazott. Nehéz nem látni, ha ránézünk a térképre.
A kínai külügyminiszter szerint elképzelhetetlen, hogy Kína ne reagáljon a közelében lévő növekvő fegyverarzenálra megtorlóan. Ez azt jelenti, hogy ha az Egyesült Államok és szövetségesei nem vigyáznak, az egy jelzést küldhet Kínának: itt az ideje azonnal megtámadni Tajvant, mielőtt az amerikaiak a tervüket maradéktalanul végrehajtanák, és a teljes védvonal kiépül. Ebben az értelemben ez a stratégia éppen azt a konfliktust válthatja ki, amelyet megpróbál elkerülni.
Az ünnepi szezon közeledtével megérkezik a karácsonyi ajándékvadászat ideje. Azonban miért ne adnánk meg az ajándékozásnak egy fenntartható és környezetbarát fordulatot? A fenntartható karácsonyi ajándékok keresése és készítése lehetőséget ad arra, hogy egyedi és személyes ajándékokkal lepjük meg szeretteinket, miközben minimalizáljuk a felesleges hulladékot és a negatív környezeti hatásokat.
Az ajándékvásárlás során érdemes fontolóra venni az olyan alternatívákat, mint az újrahasznosított vagy újrahasznált termékek, helyi kézműves áruk vagy fenntartható márkák termékei. A környezetbarát ajándékok nemcsak egyedi lehetőségeket kínálnak, hanem támogatják is a helyi gazdaságot és csökkentik a gyártás és szállítás negatív hatásait.
Emellett a karácsonyi ajándékok saját készítése is kiváló módja a fenntarthatóság megvalósításának. DIY (Do It Yourself) projektekkel olyan egyedi ajándékokat hozhatunk létre, amelyek a saját kézünk munkáját tükrözik és mélyebb értéket hordoznak. Egy házi készítésű szappan, ajándékdoboz vagy horgolt pulóver nemcsak környezetbarát, hanem személyes érintettséget is hordoz.
Az ajándékozás mellett az ajándékcsomagolás is fontos tényező. Kerüljük a felesleges csomagolóanyagokat, és válasszunk környezetbarát alternatívákat, mint például újságpapír vagy textilszalagok. A kreatív ajándékcsomagolás nemcsak gyönyörű, hanem csökkenti a hulladék mennyiségét is.
A zöld karácsonyi ajándékok és az ezekhez kapcsolódó fenntartható gyakorlatok nemcsak környezetünknek tesznek jót, hanem összekovácsolhatják a családot és barátokat is. Az ilyen ajándékok mögött történetek, emlékek és a szeretet áll, amelyek hosszú időn keresztül élvezhetők és emlékezhetünk rájuk.
Az ünnepi időszakban a környezettudatosság nem csak trend, hanem felelősségteljes döntés is. Így tehát merüljünk el az ajándékok keresésében és készítésében, és fedezzük fel, hogyan tehetjük karácsonyi ünnepeinket még fenntarthatóbbá és emlékezetesebbé.
A Reaktor Podcast vendége Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos munkatársa. Az amerikai belpolitika legégetőbb kérdéseivel fogunk foglalkozni.
A múlt héten Kevin McCarthy, az amerikai szövetségi képviselőház elnöke bejelentette, hogy az elnök elmozdítására vonatkozó alkotmányos vádeljárás megindítását megelőző vizsgálatot kezdeményez Joe Biden ellen, családi ügyei miatt. Mit kell tudnunk az eljárás megindításának körülményeiről, mik azok a tények, körülmények, bizonyíték gyanánt szolgáló adatok, amik ennek az eljárásnak az alapját képezhetik?
Beszélünk a konkrétumokról is, csak általánosságban érdemes kitérni, hogy mi ez az egész impeachment eljárás. Impeachmentnek nevezik, és nem is szoktuk magyarra fordítani, vagy nem szokás magyarra fordítani. Két véglet létezik, ahogyan magyarul mégis megjelenik, ez a bizalmatlansági indítvány, illetve a vádeljárás. Abból a szempontból mind a kettő megtévesztő, hogy mind a kettő eltalálja azt, hogy részben miről van szó, tehát egy politikai és egy büntetőjogi kérdésről vagy ügyről van szó, de az impeachment az abból a szempontból találóbb kifejezés -bármennyire is magyartalan-, mivel igazából ez egy büntetőjogi kategóriához tartozó fogalom.
Lényegében bűncselekménnyel indul, vagy annak a vélelmezéséből indul, és aztán egy politikai bizalmatlansági szavazás lesz belőle. Tehát itt a büntetőjogi, meg a politikai tényezők keverednek.
Lényegében úgy néz ki a történet, hogy az Egyesült Államok alkotmánya alapján az elnök és alelnök, illetve általában köztisztviselők, magas szintű köztisztviselők elmozdíthatóak a hivatalból, ha valamilyen súlyos bűncselekményt követtek el. Ez lehet árulás, ez lehet vesztegetés, hivatallal való visszaélés, esetleg lázítás, tehát igen komoly bűncselekményekről van szó, amelyeket tételesen nem sorol fel az alkotmány, de a legsúlyosabbakat megemlíti. És amennyiben elindítják, akkor a kongresszus alsóházában ez a folyamat úgy néz ki, hogy az igazságügyi bizottság ezt megállapítja -mármint azt, hogy szerinte van valamilyen bűncselekmény és konkrétan egy vizsgálatot követően általa perdöntőnek vélt bizonyítékokat felsorakoztat- akkor ezt plenárisra viszi az alsóházban, ott szintén egyszerű többséggel megszavazzák az impeachment eljárásnak az indítását, és akkor utána felkerül a szenátusba, ahol a 100 fős szenátusban lényegében mindenki egyfajta esküdtszékként szépen összeül, és a Legfelsőbb Bíróság elnöke elnököl. Lényegében itt, mint egy bírósági tárgyaláson a vád, illetve a védelem szépen kifejti a véleményét, vagy az álláspontját, hogy miért történt, vagy nem történt meg jelen esetben az elnök részéről valamilyen súlyos bűncselekmény.
És akkor a szenátus szavaz, és ott lényegében kétharmados többségre van szükség ahhoz, hogy elítéljék az elnököt, ami azt jelenti, hogy elmozdítják a hivatalából.
Ez a legkomolyabb következménye egyébként az eljárásnak, de ettől függetlenül, ha olyan ügyről van szó, akkor utána már, mint egyszerű magánember, vagy amerikai állampolgár ellen egyébként büntetőjogi eljárást is lehet indítani, ha mondjuk adott esetben mondjuk börtönbüntetést vagy pénzbírságot szeretnének kilátásba helyezni az érdekeltek, vagy az érintettek. Tehát így néz ki általánosságban a folyamat.
Jelen esetben, Joe Biden esetében az történt, hogy a republikánusok amikor tavaly a félidős választáson, igen vékony többséget szereztek az alsóházban, és csak az alsóházban, a felsőházban továbbra is kisebbségben vannak, már akkor eldöntötték, vagy akkor lehetett hallani azt, hogy ők majd visszaadják a másik félnek, tehát a demokratáknak azt, amit a Trump-adminisztráció alatt el kellett szenvedniük. Tehát, hogy Donald Trump ellen kétszer is indult impeachment eljárás. Egyébként, ha visszaemlékszünk, akkor ha jól emlékszem Adam Shiff volt az a demokrata politikus, California államnak az egyik képviselője, aki már 2017 januárjában, tehát néhány nappal Donald Trump hivatalba lépését követően mondta, hogy ő majd indítani fogja, vagy kezdeményezni fogja az impeachment eljárást, ami aztán végül nem történt meg, de ő volt az egyik legnagyobb szószólója az azt követő kettő ténylegesen elindult vizsgálatnak, illetve eljárásnak. Ezt az egészet csak azért mondom háttérként, mert az impeachment, mint mondom, alapvetően egy komoly büntetőjogi kategóriába tartozó bűncselekményhez vagy konkrét tevékenységhez köthető, az kell hozzá, tehát valamilyen jogsértésre van szükség, hogy indítható legyen. Viszont végső soron mégiscsak egy politikai szavazásról van szó. Donald Trump ellen is elakadt az impeachment eljárás a felsőházban, mert egyszerűen többen voltak a támogatói között a republikánusok körében, mint a demokrata szenátorok. Tehát végül mégiscsak egy ilyen politikai szimpátiaszavazás lesz. Ezt két okból mondom. Egyrészt azért, mert most is ilyen szempontból borítékolható lesz a végeredmény, hacsak valami új információ napvilágra nem kerül, hiszen amit mondtam, a felsőházban, 52-48 arányban vannak többségben a demokraták, ráadásul volt olyan republikánus szenátor, aki már jelezte, hogy ő valószínűleg nem szavazná meg, hogyha esetleg oda jutna az impeachment eljárás, Joe Biden hivatalból való elmozdítása, tehát magyarul politikai szimpátiák vagy pártszimpátiák alapján ez előbb-utóbb majd elhal, ahogyan Donald Trumpnál is elhalt. Csakhogy, és itt ez a másik ok, amiért ezt mondom, annyira erős már a politikai szál ebben az egész impeachment történetben, hogy annak ellenére, hogy valamilyen büntetőjogi bűncselekményre van szükség ahhoz, hogy elindítsák magát az eljárást, azt lehetett észrevenni már a Trump-adminisztráció alatt is, hogy elég kisebb, apróbb ilyen botlások vagy hibákra mutatni, és a politikai hátszél majd megadja a lendületet ennek a folyamatnak. Ezért mondtam azt, hogy
a republikánusok már a félidős választáson, tehát 2022 novemberét követően már mondták, vagy tettek rá egyértelmű célzást, hogy ők majd elkezdik kivizsgálni Hunter Bident, Joe Biden fiának a különböző pénzügyi ügyleteit, és megnézik, hogy milyen úton-módon kapcsolódnak ezek Joe Biden alelnökségéhez, és így utólag Joe Biden elnökségéhez. Gyakorlatilag erről szól a mostani impeachment vizsgálat.
Konkrétan pedig miről szól és nagyon röviden. Ugye Hunter Biden, az egész Hunter Biden ügy még ugye 2012 októberében pattant ki. Ha visszaemlékszünk, akkor a New York Post nevű folyóirat, vagy színmű folyóirat volt az, amely előjött azzal a történettel, hogy Hunter Biden laptopját megtalálták egy talán Delaware állambeli PC szaküzletben, és hogy ott erről a laptopról különböző kompromittáló információk kerültek elő Hunter Biden pénzügyeivel kapcsolatban. Na most a republikánusok már akkor rászálltak erre a hírre. Az első botrány az volt, ha visszaemlékszünk, hogy az akkor még Twitter néven futó, most már X közösségi felület, az akkor letiltotta ennek a hírnek a továbbítását, és a Facebook is korlátozta, ha jól emlékszem. Tehát alapvetően az volt a demokraták álláspontja, hogy nincs látnivaló. Azóta kiderült, hogy azért van látnivaló, tehát Hunter Bident egyrészt kábítószer hatása alatt fegyverbirtoklással lehetne úgymond megvádolni, tehát ő magyarul fegyvert vásárol, de hazudott az űrlapban, amikor ki kellett tölteni a hátterét, hogy ő kábítószerfogyasztó volt. Bizonyítatlan kábítószer használata mellett kiderült, hogy volt fegyvere, és ráadásul a fegyvert az akkori párja még szabálytalanul is próbálta meg eltűntetni. Konkrétan nem messze egy középiskolától vagy általános iskolától egy kukába csak bedobták a fegyvert. Amit aztán később előkerítettek, de a lényeg, hogy tulajdonképpen van egy ilyen büntetőjogi eljárás, de ami igazából érdekli a republikánusokat, és igazából ezt próbálják meg nyomozni, hogy a különböző nemzetközi cégekben, többek között az Ukrajnai Burisma nevű cégnél milyen pénzeket akasztott le Hunter Biden. Valószínűleg azért, merthogy ő Joe Bidennek, az akkori alelnöknek a hozzátartozója. Ez önmagában még nem lenne Joe Bidenre nézve kompromittáló, azt próbálják kideríteni a republikánusok az alsóházban, hogy Joe Biden egyrészt erről tudott-e, amikor alelnök volt, másrészt profitált-e belőle, amikor ő alelnök volt, és harmadrészt pedig azt próbálják kideríteni, hogy találnak egy bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy már elnökként Joe Biden közvetlenül megpróbálta eltussolni magát az ügyet az igazságügyi miniszteren keresztül, aki a legfőbb ügyész az országban. Tehát igazából erre a három konkrét kérdésre keresik a választ. Eddig is erre keresték egyébként, csak most konkrétan most már formális impeachment vizsgálódás indul az ügyben. Úgyhogy gyakorlatilag így néz ki a történet. Azért mondtam el ezt a hosszú hátteret, merthogy nyilván a demokrata ellen válasz, vagy ellenvélemény az az, hogy az egész politikai indíttatású. Van benne igazság egyébként, hogy nyilván politikai indíttatású, de ugyanezt el lehetett volna mondani egyébként a Trump elleni impeachment eljárásokról is, legalábbis az elsőről mindenképp. Úgyhogy alapvetően itt van az amerikai közélet, a politikai megosztottságnak egy ilyen újabb fejezete ebből a szempontból.
Az impeachment eljárásnak a vonatkozásában van bármi jelentősége annak, hogy tulajdonképpen ennek a tárgyát Joe Biden elnöki ciklusa előtti időszak képezi?
Nincs. Tulajdonképpen a hivatalban való elmozdítás az alapvetően arra irányul, hogy ő elnökként megpróbált visszaélni a hatalmával, vagy visszaélt-e a hatalmával. Az, hogy ő alelnökként mit követett el, vélhetően mit követett el, az egy másik történet. Ehhez politikai tőke is kell a republikánusoknak, mert jövőre választási év van. Tehát még hogyha nem is tudják végigfolytatni, ugye most ott vagyunk, hogy még el sem indították az impeachment eljárást, most még csak vizsgálat van. Ha el is indítják az impeachment eljárást, és valószínűleg elindítják, mert nincs értelme a vizsgálatnak, ha nem indítják el, akkor csak a levegőben bokszolnak. Tehát hogyha elindítják az impeachment eljárást, akkor viszont borítékolható a végeredmény, legalábbis jelen információk alapján, hogy ez majd elakad. De a republikánusok is élhetnek azzal a módszertannal, amivel a demokraták éltek a Trump elnökség alatt, nemcsak az impeachment eljárások kapcsán, hanem mondjuk a Robert Mallorch-féle különleges ügyészi vizsgálaton keresztül, hogy fogalmazzunk úgy, hogy megrázzák a fát, és akkor megvan konkrétan az a bűncselekmény, vagy az a konkrét ügy, amit várják, hogy leessen, de nem baj, ha nem az esik le, mert leeshet mellette öt másik dolog, ami aztán majd akár ki is lesz a republikánus elnökjelölt, majd jövőre, tehát Donald Trump, vagy Ron DeSantis, vagy bárki más. Hagyjuk ezt még nyitva ezt a kérdést, annak mindenképp hasznos adalék lesz, meg általában a republikánusoknak hasznos adalék lesz a választásra, hogy a legesélyesebb, és potenciálisan a demokrata jelölt, Joe Biden milyen ügyekben érintett. Tehát ennek mindenképp van egy politikai oldala.
Az előbb már beszéltünk arról, hogy az amerikai alkotmányos rendszerben ez a jogintézmény mégiscsak súlyos bűncselekmények kivizsgálására lett létrehozva, erre találták ki. Az utóbbi időben nagyon úgy tűnik, hogy eltolódott ebbe a politikai irányba, politikai revolverezésre használják a felek. Tehát nem áll fenn annak a veszélye, hogy lejáratódik ez az intézmény a szélesebb közvélemény előtt, és ha egyszer tényleg szükség lenne rá, akkor majd senki nem hisz ennek a szükségességében, vagy amúgy ez egy hasznos és tényleg tényfeltárásra és a büntetőjogi következmények kivizsgálására megfelelő intézmény?
Az első részével kapcsolatban a Trump-adminisztráció alatt ezt sokan felvetették, főleg a jobboldalon, hogy így lényegében kiüresedik maga az impeachment eljárásnak az intézménye, hogyha politikai szimpátiák hiányában egyszerűen csak elindítható. Tehát, hogy ilyen szempontból valóban olyan a közhangulat, hogy potenciálisan kiüresíti magát az intézményt. Azt, hogy ez mennyire hasznos, mennyire haszontalan, nyilván akik szeretnék eltávolítani a másik politikust, azoknak továbbra is hasznos dolog lesz.
Ez egy kicsit olyan, mint az obstrukció a felsőházban. Az obstrukció a felsőházban azt jelenti, hogy adott esetben egy-egy törvény, vagy törvénytervezet - fogalmazzuk úgy, hogy halálra beszélhető, ami azt jelenti, hogy soha nem fogadják el, mindig joga van valamelyik szenátornak hozzáfűznie valamit, és szoktak így különböző törvénytervezeteket halálra beszélni szó szerint, hogy hát nem szavazunk róla, hanem még ezt szeretném elmondani, még azt szeretném mondani, és akkor ilyen tényleg ilyen nagyon hosszú, több órás monológok lesznek ebből, így a szenátor részéről. Tehát az obstrukcióval kapcsolatban merült fel pártállástól függetlenül Joe Biden is egy nagyon jó példa egyébként, hogy ha éppen a kormánypárti oldalnak a politikusa, vagy ellenzéki oldalnak a politikusa, hogy ennek függvényében alakítja ki a véleményét arról, hogy most akkor ez egy alkotmányosan fontos eszköz, vagy nem fontos eszköz. Tehát valóban kihasználható aktuálpolitikai vitákra. Ezt csak egy párhuzamként mondom, hogy arról is nagyon régi vita zajlik, de mivel mindig van legalább egy érdekelt fél, jellemzően egyébként az ellenzék, akik azt szeretnék kihasználni, akik éppen pozícióban vannak valamelyik házban, addig mindig erre lesz kereslet. Ilyen szempontból valóban ilyen idők jönnek, csak még egy gondolat.
Itt az impeachment meg a jogi vagdalkozás, illetve a csetepatéknak a margójára. Ugyanez a helyzet, kevesebbet beszélünk róla, ugyanez a helyzet a Trump vádemelésekkel. Donald Trump ellen négy alkalommal emeltek vádat, mint volt elnök ellen.
És ugye ezek közül van, amelyik komolytalan, valamelyik rendkívül komoly, de mindegyik esetben azért elmondható, hogy nyilván van egy politikai, az állami vádemelések esetében elképzelhető egy politikai indíttatás, és vannak olyan elemzők, akik azt mondják, hogy tulajdonképpen egy vádemelést, vagy egy jogi perpatvart arra lehet használni a jövőben, hogy valakinek a politikai karrierjét derékba törjék.
Tehát nem a szokásos úgymond sárdobálás van, illetve az eddig már évtizedek, vagy évszázadok óta látott lejárató kampányok, amiket nagyon jól ismerünk, főleg az amerikai közéletből. Hanem konkrétan valakit úgy fognak ellehetetleníteni, hogy egyrészt valamivel megvádoljuk, ez hagyján, ez még csak a sárdobálás része, de hogy úgy időzítjük majd a vádemelést, meg a bírósági eljárást, hogy az majd egybeessen a kampányidőszakkal, és az illető ne győzzön. Hát a tárgyalóterem, meg a kampányhelyszín között ingázni érdekes lehet, ugye Donald Trump esetében legalább kettő a négyből, lehet, hogy három is el fog indulni egyébként. Tehát, hogy ez is ide tartozik az impeachment kategóriába olyan értelemben, hogy ez is egy igen komoly jogi eszköz, ami viszont politikai célokra kiüresíthető, vagy használható.
Benne van az a pakliban, hogy az impeachment eljárás megindításával a republikánusok kinyitják Pandora szelencéjét, és ez esetleg a jövőben a választás előtt visszaüthet rájuk?
Abszolút benne van a pakliban, csak ugye ők azt mondják, hogy ezt a demokraták már megtették az első Trump impeachment eljárás kapcsán. Tehát ha visszanézzük az akkori kommentárokat, akkor már ott lehet látni olyan állításokat, miszerint nem eléggé megalapozott maga a vádeljárás, vagy vádeljárás indítása Donald Trumpal szemben. Itt már megoszlanak a vélemények, de a politikai környezet, meg általában a hangulat az már akkor ugyanilyen volt. Tehát ezért kezdtem azzal, hogy amikor 2022 novemberében az alsóházban többséget szereztek a republikánusok, akkor már tettek célzásokat arra, hogy akkor kölcsönkenyér visszajár. Tehát hogyha nekünk ezt kellett négy éven át hallgatni, akkor most rajtunk a sor. Tehát ilyen értelemben a Pandora szelencéje már kinyílt évekkel ezelőtt.
A CNN legújabb országos közvélemény-kutatása szerint Joe Biden munkájának az elfogadottsága jelenleg 39 százalékon áll. Esetleg ebből következtethetünk-e bármire is a jövőre esedékes választással kapcsolatban, illetve az impeachment eljárás lehetséges megindulása, hogy befolyásolhatja ezt?
A 39 százalékos elfogadottság vagy támogatottság az alacsonynak tűnik, és az is, tehát általában elnökök, olyan 60-65 százalék körül szokták megkezdeni az elnökségüket, és aztán van egy ilyen, általában száz napig, százötven napig tartó ilyen mézeshetek, vagy hónapok, pontosabban amíg ez kitart, és akkor utána elkezd csökkenni. És az, hogy ez hogyan csökkent, hogy mélyrepülés, vagy szépen fokozatosan, az nyilván elnökönként változó. Ha történik valami rendkívüli esemény, esetleg mondjuk megtámadják az országot, láttunk már ilyet, 2001. szeptember 11-én, akkor az amúgy alacsony támogatottság az egekbe tud nőni, tehát ilyen volt az ifjabbik Bush alatt. Ugye 2001. szeptember 11-én akkor lényegében 60, illetve 65-67 százalékra emelkedett a támogatottsága az ifjabb Bushnak, akinek nem volt kimondottan erős addig sem, viszont onnantól kezdve majdnem másfél éven át szinte stabilan kitartott 60 százalék körül, mert olyan volt a közhangulat.
Visszatérve Joe Bidenre, ez a 39 százalék, én azt szoktam mondani, hogy ez ilyen trumpi magasság, vagy mélység, attól függ, honnan nézzük. Tehát Donald Trumpnak volt rendszerint 40 és 43 százalék közötti támogatottsága, ami 38 százalék körülre csökkent le még 2018 nyarán, amikor volt a déli határon jelentkező ilyen nagyobb illegális bevándorlási hullám. Ugye itt a gyerekeknek a különválasztásról a szüleiktől, tehát hogy ez igen rossz képet festett róla a médiában.
Viszont a kulcskérdés az az, illetve kettő kérdés van ezzel kapcsolatban, hogy a 39% Biden esetében Trumphoz képest magas vagy alacsony.
Alapvetően mind a mai napig Donald Trumpnak a támogatottságát is mérik, az sem sokkal jobb. Továbbra is ilyen 39-40% körül van. A támogatottság, ez csak arról szól, hogy ellenzik, de ennyi százalék igazából, a 39 százalék az arról szól, hogy ennyien támogatják, vagy állnak ki határozottan Joe Biden mellett pártállástól függetlenül. Donald Trump esetében is ez egy ilyen 38-39 százalék körül van. Viszont van egy másik mérőszám, hogy mennyire nem fogadják el. Tehát, hogy általában mennyire elutasítják az adott jelöltet. Itt is eléggé magas egyébként Biden száma, tehát itt is egyébként több, mint 39 százalék, tehát ilyen 45 körül volt, amit legutóbb láttam, csak Donald Trump esetében ez még magasabb. Na most innentől kezdve ez egy ilyen módszertani kérdés, hogy hogyan készülnek ezek a felmérések, illetve mennyire a kemény magot szólítják meg. Alapvetően az mindenképp egy másik jelzése annak, hogy azért a Biden-adminisztrációval nem mindenki elégedett, hogy 39 százalékon túl. Ugye indul az ifjabbik Robert Kennedy is az elnökségért. Nincs reális kilátása, hogy ezt megnyeri az elnökjelöltséget, viszont az, hogy ő kétszámjegyű támogatottságot tudott elérni még pár hónappal ezelőtt, azért jelzésértékű volt arra vonatkozóan, hogy azért keresnének alternatívát a Demokrata Párton belül, csak nem találnak. Ha visszaemlékszünk 2020-ban is, ha Joe Bidennek a támogatottságát megnézzük, ugye hullámzott folyamatosan, amikor még 8-9-en voltak elnökjelölt aspiránsok, és hát végül azért ő jött ki, mert bármilyen furcsán hangzik, és ilyen banálisan, de nem találtak jobbat. Tehát nem találtak nála olyan mérsékeltebbnek, moderáltnak feltüntethető jelöltet, aki adott esetben megverheti Donald Trumpot.
És hasonló a probléma egyébként a republikánus oldalon. 39% Biden esetében önmagában alacsonynak mondható, a gazdasági mutatók sem a legjobbak, tehát gondolok itt az inflációra, üzemanyagárakra, meg a munkanélküliségi rátára.
Viszont az a helyzet, hogy a 2022-es félidős választáson pont ez utóbbiakra építettek a republikánusok, és ott meg a kultúrharc győzött.
Tehát ott voltak olyan helyek, amelyeket egy az egyben elvesztettek a republikánusok. Részben azért, mert trumpi jelölteket indítottak, ami adott esetben elriasztotta a mérsékeltebb szavazókat. Részben pedig azért, mert voltak olyan helyek, ahol egyszerűen mondjuk fogalmazzuk úgy, hogy például az abortuszpárti szavazók a lábukkal szavaztak, ahogy mondani szokás Amerikában, tehát hogy még a hatása alatt voltak a tavaly nyáron kijött legfelsőbb bírósági döntésnek, ami egy trumpi politikának a következménye volt, hogy 1973-ban országos szinten liberalizált abortusz szabályozást megfordítják, és visszaadják a tagállamok szintjére. Ez sok szavazó, főleg fiatal nők számára, a 20-as éveiben lévő nők számára azért ez úgy jött le, hogy megfosztják őket, vagy korlátozzák a jogaikat, és aktivizálták magukat. Ez kimutatható volt a félidős választáson. Ezt az egészet csak azért mondom, hogy a republikánusok már tavaly novemberben arra próbáltak építeni, hogy infláció, munkanélküliség, üzemanyagárak, élelmiszerárak, meg általában közbiztonság. Úgyhogy ezért mondom, hogy a 39% alacsony, de itt ezt kontextusba kell helyezni, hogy mellette milyen Donald Trump támogatottsága és elutasítottsága, meg hogy milyen körben mérik ezt. De itt a trumpi vonalra még külön érdemes visszatérni, mert ebből a szempontból egy még összetettebb képet lehet látni.
A Republikánus Párton belül van esély arra, hogy Trump helyett mondjuk De Santis legyen a befutó?
Elviekben van, de a mostani felmérések alapján nincs. Tehát Donald Trumpnak akkora az előnye, nemcsak hozzá képest, hanem az összes többi republikánus elnökjelölt aspiránshoz képest, ha az összeset összeadjuk, az összes támogatottságát, akkor még így is legalább, ha jól emlékszem, ilyen 30-35 százalékos előnye van. Hasonló a helyzet egyébként a demokrata oldalon, tehát Joe Biden is toronymagasan vezet, például az ifjabbik Robert Kennedy előtt. Szóval, hogy alapvetően papírforma szerint lenne rá lehetőség, sőt, vannak olyan felmérések, amelyek idén augusztus közepén, augusztus vége felé lettek publikálva, amelyek azt mutatják, hogy
kétpárti, tehát demokrata és republikánus körben is felmért közvélemény-kutatások alapján azt lehet látni, hogy azért igazából sem Joe Bidenben, sem Donald Trumpban nem látnak ideális jelöltet az amerikai választók.
Szeretnének ők mást látni, de egyszerűen a politikai realitások egyik oldalon sem kedveznek egy alternatív jelöltnek. A Ron DeSantis kampányt nehezíti az is, hogy elakadt menet közben. Tehát neki, ha visszaemlékszünk, nagyon jól emelkedett végig a támogatottsága főleg tavaly a félidős választásokat követően, amikor a trumpi jelöltek elbuktak a szenátusban, illetve tagállamokban, meg általában az alsóházban, akkor kimondottan sokan ki is álltak Donald Trump mögül. Ron DeSantis belecsúszott abba a csapdába, hogy egyfelől, egyesek szerint nem eléggé karizmatikus. Ezt főleg a Trump-vonal mondja. Ebben van igazság. Tehát ő direkt kimondottan visszafogott retorikával operál. De nemigen lehet tőle hallani olyan karcos mondásokat, vagy erős mondásokat, mint Donald Trumptól, szinte bármelyik nap mondjuk a Twitteren egyfelől, másfelől viszont nagyon sok kultúrharchoz kapcsolódó kérdésben gondolok itt, adott esetben mondjuk a gyermekvédelem, illetve a kritikai fajelméletnek az ügyére, vagy akár a Disney-vel, illetve LMBTQ vonalon folytatott ilyen vitáira. Nagyon sok kérdésben, meg a másik oldal kifejezetten mondjuk Trump jelöltként azonosítja, meg hát régen még Donald Trump támogatta.
Szóval két szék között a pad alá esett ilyen szempontból Ron DeSantis, akinek ráadásul annyi pénze sincs a kampányra, mint például Donald Trumpnak.
De ezzel együtt ugye még korai lenne leírni, mert ugye ő most arra hajt, hogy az első előválasztási államokban, tehát New Hampshire-ben, Iowában, tehát ott próbáljon meg majd lendületet szerezni. A felmérések egyébként ott is inkább Trump előnyt mutatnak, de nem muszáj neki kimondottan elsőnek lennie, tehát nem törvényszerű, hogy az, aki majd nyer New Hampshire-ben, meg Iowában, az majd elnökjelölt-aspiráns lesz. Donald Trump sem nyert, ha jól emlékszem még 2016-ban Iowában, hanem talán Ted Cruz, de mégis Donald Trump lett az elnökjelölt ugye 2016-ban. Tehát ez nem törvényszerű, de e
gyelőre a számok azt mutatják, hogy egy Biden-Trump újbóli megmérettetésre lehet számítani jövő novemberben. Hacsak valami közben nem változik.
Következő kérdésem az elnökválasztás kimenetelének az amerikai külpolitikára gyakorolt hatására vonatkozna. Nagyjából az látható, hogy Ukrajna támogatásának kérdésében, a Tajvannal kapcsolatos kérdésekben a Demokrata Párt és a Republikánus Párt együtt mozog. Tehát ilyen szempontból van annak jelentősége, hogy most De Santisnak, Trumpnak, vagy Joe Bidennek fogják hívni az elnököt 2025 elején?
Mindenképp van jelentősége. Az amerikai külpolitikának az elsődleges felelőse az amerikai elnök. Részben az amerikai alkotmány második cikkelye alapján, tehát ő a haderő főparancsnoka, ő az elsődleges képviselője az országnak, az Egyesült Államoknak, illetve általában hozzá tartoznak ezek az ügyek. Plusz egy sor alkotmánybírósági döntés, illetve legfelsőbb bírósági döntés, illetve történelmi precedens is felépítette az elnök hatáskörét a kül- és biztonságpolitikában, meg általában a végrehajtó hatalom hatáskörét a kül- és biztonságpolitikában. Amit részben korlátoz a kongresszus leginkább az úgynevezett erszény hatalmával, tehát vagy ad valamire pénzt, vagy nem ad rá pénzt, vagy konkrétan előírja, hogy mire kell pénzt költenie a végrehajtó hatalomnak, ha tetszik, ha nem tetszik. Tehát meg tudja kötni az elnök kezét sok esetben, de a kezdeményezés általában az elnöknél van. Tehát ilyen szempontból számít, hogy az elnök milyen, azt tudjuk mondani, hogy milyen súlypontokat, milyen hangsúlyokat emel az amerikai külpolitikába. Gyökeres nagy változást nem feltétlenül tud elérni, főleg, hogyha a kongresszust nem támogatja.
Donald Trump egy klasszikus példa ebből a szempontból, tehát miközben négy évig azt hallgattuk, hogy ő mennyire az oroszok embere, mennyire támogatja Oroszországot. Tulajdonképpen erről nem lehetett egyértelműen meggyőződni. Persze voltak ilyen kisebb ügyek, ami alapján lehetett kommunikálni ezt a következtetést, viszont a gyakorlatban, gondoljunk itt, adott esetben az Oroszország ellen bevezetett még az orosz-ukrán háború, Ukrajna orosz invázióját megelőző amerikai szankciókra, azokat alapvetően bevezette a Trump-adminisztráció, csak ugye hozzá kell tenni, hogy a szankciók egy részét kimondottan a kongresszusból indították. Tehát nemigen tudtuk a gyakorlatban feltétlenül letesztelni, hogy egyébként, ha úgy tetszik, szabadjára engeded Donald Trumpot, milyen külpolitikát végzett volna. Ez furcsán hangzik így visszatekintve, főleg azok számára, akik hát kaotikus, meg következetlen külpolitikát társítanak a adminisztrációhoz, de az a helyzet, hogy sok tekintetben meg volt kötve a keze, és kimondottan nem is izolacionista elnökről volt szó, mint amit szoktak rá mondani. Tehát ha valami aktív volt 2017 és 2021 között, akkor az az amerikai külpolitika.
Alapvetően számít, hogy hogy hívják az amerikai elnököt.
Az orosz-ukrán háború kapcsán például, hogy konkrétumot is mondjak, például az amerikai támogatás nem az egész, de egy jelentős része az úgynevezett elnöki lehívásokból jön. Tehát amikor ilyeneket hallunk a sajtóban, hogy a Biden-adminisztráció 150 millió dollár értékben ad Himars eszközöket vagy bármilyen, csak mondtam egy random számot, meg egy eszközt, tehát hogy Ukrajnának ad x-100 millió dollár értékben valamilyen eszközt, akkor ez úgynevezett többnyire úgynevezett elnöki lehívásokból jön. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kongresszus felhatalmazta az elnököt, konkrétan Ukrajna kapcsán, hogy ennyi meg ennyi kereted van egy évben, itt legalább 1 milliárd dollárról beszélünk, és ezen belül tulajdonképpen a rendelkezésre álló, a Pentagonnak a felhalmozott készleteiben rendelkezésre álló adott esetben nem a legfrissebb, hanem inkább a régebbi technológiákat odaadhatod megfelelő feltételek mellett az adott országnak, jelen esetben Ukrajnának. Mivel ez elnöki döntés sok esetben, tehát nem arról van szó, hogy konkrétan utasítja erre a kongresszust, csak felhatalmazza. Akkor például ilyen területen, hogyha egy másik elnök lenne, mondjuk, Ron Desantis, akkor nem biztos, hogy erre sor kerülne. Azért Desantist említettem, mert most nemrég volt a republikánus elnökjelölt-aspiránsoknak az első vitája Milwaukee-ban. Ott Donald Trump nem vett részt, mert részben ezzel trollkodott, részben pedig igazából nem volt szüksége rá a támogatottsága alapján, de ott megkérdezték a műsorvezetők, hogy hát ki az, aki változtatna az Egyesült Államok Ukrajna politikáján? És ketten emelték fel leghatározottabban a kezüket. A lehangosabb Desantis volt, és az indoklás az az volt, hogy azért nem támogatja, hogy ugyanilyen mértékben erősítse Ukrajnát az Egyesült Államok, mert ez igazából egy európai kérdés. Nem azt mondta, hogy Ukrajnát nem kell támogatni, hanem azt mondta, hogy majd, hogyha az európaiak is támogatják, akkor majd esetleg lehet róla szó.
Ukrajna kérdésében a Trump-i vonal, akik kisebbségben vannak egyébként a kongresszusban, ők alapvetően külön mozognak. Tehát most nemrég szavaztak nyáron az úgynevezett NDA-ről. Nagyon röviden ez a védelmi költségvetésnek egy ilyen szerves, ha úgy tetszik egy alapzata, ami arról szól, hogy majd, amikor a védelmi költségvetésről szavaznak, hogy az erszény hatalmára visszautaljak, akkor konkrétan milyen célokra, milyen eszközökre, mennyi pénzt kívánnak allokálni vagy fordítani. És miközben a felsőház meg az alsóház is elfogadta, hogy Ukrajna alsó hangon 300 millió dollárt kaphat a következő években, az alsóházban megjelent egy olyan kiegészítés, egy olyan igény, hogy ennek az összegnek egy darabig csak a 2%-át tesszük lehívhatóvá, vagy elérhetővé, egészen addig, amíg az európai NATO tagállamok a GDP 2%-át nem költik védelemre. Ez igazából nem Ukrajnáról szól, ez egy republikánus vagy konzervatív panasz általában az európaiakkal szemben. Ugye itt is általánosítunk, mert itt országonként változó a helyzet, de a lényeg, hogy azért vannak nüansznyi különbségek, és számít, hogy ki lesz majd az elnök 2025 januárjában. Ahogyan az is számít, hogy többsége lesz a kongresszusban, vagy sem. Jövő novemberben ez is majd eldől.
Végezetül pedig Trump legújabb interjújában elmondottakkal kapcsolatban kérdeznék. Trump azt mondta, hogy ha őt választanák meg elnöknek, akkor nagyon gyorsan véget vetne a háborúnak, mint Volodimir Zelenszkijjel, mint pedig Putyinnal leülne beszélgetni, és olyan ajánlatot tudna nekik tenni, ami alkalmas lenne arra, hogy befejezzék a háborút. Van ennek realitása vagy ez csak egy politikai üzenet?
Ez inkább politika, már csak azért, mert ugye láttunk hasonló példát Észak-Korea kapcsán, amikor 2017-ben hivatalba lépett a Trump-adminisztráció, akkor a külügyminiszter elmondta még abban az évben, hogy amikor volt az átadás-átvétel, tehát az Obama-csapat átadta a stafétát a Trump-csapatnak, akkor a külügyminisztériumban figyelmeztették Tillersonékat az Obama-emberek, még az átadás-átvétel részeként, hogy a legfőbb problémátok, mondják ezt akkor '17-ben, a legfőbb problémátok a közeljövőben majd Észak-Korea lesz. Ha visszaemlékszünk, 2017 augusztusa magasságában, augusztus-szeptember körül volt, igen feszült a hangulat Észak-Korea és az Egyesült Államok között, mert Észak-Korea újra elkezdte, vagy fellendítette a ballisztikus rakétakísérleteit. Akkor volt az 2017 szeptemberében, amikor volt az ENSZ közgyűlés, és Trump akkor mondott ilyeneket, hogy rakétaember, akkor voltak ilyenek, hogy nekem is van gombom, és rossz hírem van, az enyém működik.
A Twitteren üzent Donald Trump, hogy egyeztetett a tábornokaival meg a katonai tanácsadókkal, és az Egyesült Államok kormánya nem fogja hagyni, hogy, és bejegyzésnek vége. És kilenc percig nem jött semmi, és az újságírók azt hitték, hogy most megyünk háborúba Észak-Koreával, és 9 perc múlva jött a folytatás. Az Egyesült Államok kormánya nem fogja hagyni, hogy transzneműek szolgáljanak az amerikai haderőben. Ez egy teljesen másik ügy, nyilván értelemszerűen, csak ilyen volt a közhangulat, azért mondom, hogy alapvetően volt rá példa, és akkor innen meg eljutottunk odáig, hogy kétszer is találkoztak, ami ugye példátlan volt. Emlékszem, mikor ugye először találkoztak, és átment a demilitarizált övezetbe, ugye Donald Trump, a Dél-Koreai Köztársaság, illetve Észak-Korea között. Emlékszem, akkor Japánban volt csúcstalálkozó, és a tévében hívtak engem is beszélgetni erről. Általában mindig előtte egy nappal szólnak, vagy még aznap. Kivételesen most, jól emlékszem, hogy ilyen csütörtöki nap szóltak, hogy na, akkor beszélgessünk erről majd vasárnap reggel. És akkor megvolt a találkozó Japánban hétvégén, majd hirtelen fogta magát az amerikai elnök, Donald Trump és átment Észak-Koreába. Illetve találkozott az észak-koreai vezetővel. És akkor nyilván, amikor beültünk a stúdióba, akkor mindenről beszéltünk, csak éppen nem Japánról, meg az ottani G7 csúcsról, hanem konkrétan, akkor beszélgessünk Észak-Koreáról, meg az észak-koreai-amerikai viszonyról. Ezt az egészet csak azért mondtam el, mert ott is megvoltak a találkozók, és igazából az észak-koreai, illetve amerikai kapcsolatok nem javultak érdemben. Tehát ez annyira nem egy one men show, nem egy egy emberes történet, hogy akkor az amerikai elnök majd megváltoztatja, már csak azért sem, mert a másik oldalon sem feltétlenül egy emberről beszélünk.
Tehát itt nyilván egy orosz szakértőt érdemes, vagy ukrán szakértőt érdemes behívni ez ügyben.
Azért az amerikai elnök ilyen könnyen egy csapásra nem tudja megváltoztatni a dolgokat. Az tény, hogy abból a szempontból tud jelentős változást bevezetni, hogy azért a legnagyobb támogatója Ukrajnának mégiscsak az Egyesült Államok.
Tehát ha azonnal elzárná a pénzt, meg elzárná a fegyvereknek a szállítását, akkor nyilván azt megérezné Ukrajna, értelemszerűen, de azért itt a kongresszus egyrészt megkötheti az elnök kezét, én utaltam rá korábban, másrészt meg azért ezek nem egyik napról a másikra szoktak történni. Tehát ez inkább ilyen politikai mondás.
Itt arról is vannak viták, hogy megtörtént, vagy bekövetkezett volna-e az Ukrajna elleni olasz invázió, hogyha Donald Trump lett volna a hivatalban. Ez a mi lett volna, ha, tehát ilyen értelemben nem érdemes erre sok időt fordítani, mert csak spekulálunk. Abból a szempontból tényleg egy kérdőjeles történet, hogy az elrettentést, ami nem csak fegyverekből áll, hanem politikai elrettentésből is, tehát mielőtt még bárki fegyvert ragadna, én egyértelműen, én és a szövetségeseim egyértelműen jelezzük kifelé a politikai szándékot, hogy igenis, hogyha ezt meg ezt megteszed, akkor a legrosszabbra számíts magadra nézve. Zárójel az, ami a II. világháború előtt elmaradt, tehát ezért tudta Hitler folyamatosan lépésről lépésre megtenni, amit megtett, merthogy nem volt egyértelmű elrettentés a Nyugat részéről. Szóval, hogy alapvetően az elrettentés a Trump-adminisztráció részéről valószínűleg hitelesebb lett volna, már csak a kiszámíthatatlan retorika miatt is. Az, hogy ez javított volna-e a nemzetközi biztonsági helyzeten, vagy a környezeten, azon meg tényleg csak spekulálni tudunk. Ugye ne feledjük el, hogy vannak olyan nemzetközi fegyverkorlátozási megállapodások, ilyen megállapodás például, amelyek a közepes hatótávolságú, nukleáris robbanófejjel felszerelt ballisztikus rakéták számát korlátozzák, amelyek már a Trump-adminisztráció alatt mind amerikai, mind orosz részről sutba lettek dobva. Tehát alapvetően azért a helyzet elmérgesedése az nemcsak egyik adminisztrációról a másikra történik, hanem ez egy több éves folyamat. Úgyhogy ilyen szempontból én nem hiszem, hogy egyik napról a másikra ezen lehetne érdemben változtatni. Teljesen mindegy, hogy kiről beszélünk, tehát itt nemcsak Donald Trumpra igaz, igaz ez Joe Bidenre is, vagy bármelyik más elnökre. Úgy szokott ez történni, hogyha mondjuk vannak változások, hogy általában az elnök előre küldi valamelyik képviselőjét. Tehát a történelmi példa Nixon adminisztráció volt, amikor megnyitotta a vörös Kínát, azzal hogy elkezdett tárgyalni. Ugye előkészítették a Nixon-Mao találkozót, ugye az sem egyik napról a másikra ment, hanem előtte, például Harry Kissinger, az akkori nemzetbiztonsági főtanácsadó utazgatott Pekingbe, utazgatott Kínába, és konkrétan előkészítette ezt. Egyébként az akkori amerikai külügyminiszter tudta nélkül. Tehát, hogy ilyen, legalábbis a visszaemlékezések alapján ez így tűnik. Úgyhogy alapvetően azért nem egyik napról a másikra történne ez.
Brüsszeli utazásom során vonattal meglátogattam a holland egyetemista várost, Utrechtet is. El tudnék sorolni rengeteg negatívumot, bizonyára az OVpay-t is ide soroltam volna, amikor észrevettem, hogy a Revolut számlám 60 euróval kevesebbet mutatott.
Bécsi kapunak szűkös, de azért kényelmesen átfértem az OVpay kapuján
Egy hónap emailezés után viszont visszakaptam az eurót, és kíváncsi lettem, mit nem csináltam jól az utrechti vasútállomáson. Pár perc tájékozódás után megtudtam, hogy a pályaudvar becsekkoló kapuján cask akkor kell bankkártyát érinteni, ha nincs online jegyem. ÉN ugyan is e-tickettel utaztam, cask látva mások példáját, a kapun bankkártyát érintettem, emiatt pedig minden második érintést kicsekkolásnak vet, és levont 20 eurót.
Dióhéjban annyit érdemes tudni az OVpay-ről, hogy Hollandia szerte minden vasútállomáson van beléptető és egyúttal kiléptető kapuja, így vonattal történő utazáskor nem kell megvenni a jegyet, elég csupán a bankkártyánkat vagy a telefonunkat a kapuhoz érinteni induláskor és az úti célunk elérésekor, majd az alapján levon egy összeget.
Én ennek nem voltam tudatában, így első alkalommal pár perc ügyetlenkedés után nemes egyszerűséggel egy nagyobb elegáns lábemeléssel átléptem a kaput, szerencsémre senki sem tette szóvá. Viszont nem egyszer előfordult, hogy a pályudvari várakozáskor kimentem a közeli kávézóba, így összegyűjtve háromszor is a 20 euro terhelést. Az emailes ügyfélszolgálat egyébként korrekt volt, egy hónapon belül vissza is kaptam ezt az összeget, miután elküldtem nekik az online jegyem másolatát.
A jegyautomaták előtt is gyakran nagyobb tömeg alakul ki
Most, hogy már nincs rossz érzésem a szolgáltatásról, belegondoltam, hogy ez milyen szupre megoldás lehetne hazánkban is. Kisebb sorok lennének a forgalmas pályaudvarokon, környezetbarátabb és jegymentes utazást tenne lehetővé ez, vagy egy ehhez nagyon hasonló minőségű szolgáltatás. Belegondolva, hogy szinte minden napra jut egy hír a MÁV elavultságáról, ez egy meglehetősen olcsó beruházás lenne, főleg ha ezt egy lehetőség szerint magyar versenyszférában működő cég valósítaná meg alacsony áron, valamennyi jutalékért cserébe. Kifejezetten praktikus, és egyébként is jelenleg a MÁV-ot a kormány egyre inkább a piaci verseny irányába tereli.
Engem meglepett ez a check in – check out, de nagyon megtetszett, már csak azért is, mert rajongok a vasúti közlekedésért, és szeretném, ha a MÁV minősége javulna. Természetesen ez cask egy praktikus megoldás, Vannak ennél nagyobb gondok is, de minden lehetőséget meg kell ragadni és érdemes mások pozitív példájából tanulni. Ahogyan a mondás tartja: aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli!
Az idei esztendőben, 2023. november 18. és 26. között kerül megrendezésre az Európai Hulladékcsökkentési Hét (EWWR). Ez a kezdeményezés az egész kontinensen arra ösztönzi az embereket, hogy ne csak ezen a rövid időszakon keresztül, hanem az év többi részében is foglalkozzanak a fenntartható erőforrásgazdálkodás és hulladékkezelés fontosságával.
Gyakran találkozni azzal a bonmot-val, amely világunkat egy "globális faluként" jellemzi. Az internet korában lehetetlen nem találkozni azokkal a szívszorító képekkel, amelyek a harmadik világbeli országok nyomorát, mélyszegénységét ábrázolják. A modern híradásnak köszönhetően órákon, de akár perceken belül is képesek vagyunk információk birtokába jutni az éppen aktuális humanitárius krízisekről. Noha emberi szenvedés mindig is volt a történelemben, ez nem feltétlenül érdekelte mindig is olyan intenzitással az emberiséget, mint napjainkban. Ez valamelyest érthető, hiszen száz évvel ezelőtt legfeljebb csak a nyugati, művelt, nagyvárosi polgárságnak állt módjában találkozni ezekkel a hírekkel. Ez a nyugati polgárság gyakran pedig részvények tulajdonosként hozzájárultak a mai egyenlőtlenségek megteremtéséhez.
Ezt azért fontos rögzíteni, mert ezt a kizsákmányoló tevékenységet az afrikai országok vezetői mellett a mai napig felemlegetik azok az antirasszista aktivisták is, akik újabban már az afrikaiak életlehetőségein segíteni kívánó jó szamaritánusokat is kikezdik. Akik viszonylag sok ismerettel rendelkeznek a YouTube világáról, azoknak ismerős lehet Jimmy Donaldson neve, azaz Mr. Beast. Donaldson videóiban előszeretettel állít ismeretleneket különböző kihívások elé, amelynek a jutalma igencsak értékes tárgynyeremények mellett akár több tízezer dollár is lehet. Azonban a jótékonykodás sem áll messze Mr. Beast-től. Nem olyan rég 1000 vak embernek finanszírozta a szemműtétjét, továbbá 2000 rokkant embernek vett művégtagokat. Legújabb videójában például 100 fúrt kutat épített Afrikában, melynek következtében közel félmillió afrikai számára lett elérhető a tiszta ivóvíz. Az ilyen cselekedetekért általában elismerés szokott járni, nem?
Úgy tűnik, hogy a mai világban nem. Egyes véleményformálók (köztük afrikaiak is) szerint Mr. Beast a tipikus, nyugati, fehér férfi mintája, aki csak fogja magát és a nézettség kedvéért lesajnálóan segít a szegény afrikaiakon, ezáltal erősítve azt a narratívát, hogy sok afrikai ország csak a fejlett országok segélyeivel tudnak csak működni, önerőből nem. Nem járja, hogy a figyelem Jimmy Donalsoné legyen és nem azoké, akik ugyan kevesebb sikerrel, de több ideje fáradoznak az afrikaiak jólétének javításán. Ezek után felmerül a kérdés, hogy megköveteli-e még a morál, hogy segítsünk bajba jutott embertársainkon? Vannak-e más szempontok, amelyek felülírhatják a jótékonykodás fontosságát? Mennyiben volt morális Mr. Beast azzal, hogy segített az afrikaiakon?
Akármennyire furcsának tűnhet, egy YouTube sztár cselekvése mögött is felfedezhetőek olyan gondolatok, amelyeknek filozófiai vonzata is van. A filozófusok olykor képesek komoly hatással is lenni a társadalmi folyamatokra, sőt, törekedniük kell a közügyekről való vélekedés befolyásolására is. Erre példa Peter Singer cikke, az "Éhség, bőség moralitás" is. Singer már 1971-ben, a bangladesi válság idejében felhívta arra a figyelmet, hogy tőlünk meglehetősen távol is vannak olyan problémák, amelyeken kötelességünk lenne segíteni. Az alkalmazott etika filozófus professzora szerint meg kell változtatni a "morális ügyek kezelési módját", ezáltal azt az életmódot is, amelyet folytatunk.
Singer szerint, amennyiben a hatalmunkban áll segíteni másokon, ezáltal megelőzve azt, hogy valami rossz történjen, akkor kötelesek vagyunk valami olyat feláldozni, ami nem lenne morálisan összevethető. Egyszerűbben: ha segíthetünk az éhezőkön, akkor annyit kell nekik adni, hogy abba senki se menjen tönkre. Ha egy fuldokló fiút kimenthetünk a vízből, akkor ki kell menteni akkor is, ha mondjuk tönkre megy bele a ruhánk vagy a zsebünkben lévő telefonunk, mivel a gyerek halála kétség kívül nagyobb rossz lenne. Singer szerint azonban az uralkodó erkölcsök szintjén különbséget teszünk a közeli és távoli problémák között. Ha valaki közel van akkor, hamarabb fogunk neki segíteni, mint aki távol van. Ez ettől függetlenül nem változtat a tényen, hogy mindkettőn kellene segíteni.
Erre utal nagyjából Mr. Beast is, amikor úgy érvel, hogy az afrikai vízhiány igenis megoldható probléma, amihez nem feltétlenül kellene egy nagy, helyi kormányzat segítsége. Az ilyen jellegű problémák megoldásához az egész emberiségnek hozzá kellene járulnia.
Singer azt állítja, hogy a modernitás korábanban diszkriminációval ér fel, ha a messze lévőkön nem segítünk, hiszen manapság a különböző segélyszervezetek hasonló hatékonysággal tudnak fellépni akár a szomszédban, akár Afrikában. Azt se tartja igazolhatónak, ha másokra mutogatunk, akik szintén segíthetnének, de nem teszik, mivel az nem változtat az egyének kötelességein. Ha többen is állnak a fuldokló gyerek körül a tó partján, ráadásul még közelebb is vannak, attól mi még ugyanúgy kimenthetjük a gyereket. Singer szerint azzal is baj van, ha a segélyekre egyszerűen csak jótékonykodásként tekintünk, mert az nem kötelező.
Ha valami nem kötelező, tehát a segítség nem morális követelmény, akkor nem lehet azt elítélni azt, aki nem adományoz. Azok, akik olyan dolgokra költik a felesleges pénzüket, amire nincs feltétlenül szükségük, azok nem érzik azt (és nem is éreztetik velük), hogy nem tesznek eleget a morális kötelességüknek. Singer úgy gondolná, hogy ez nem helyes, mivel azt a pénzt ráfordíthatnánk az afrikai gyerekek iskoláztatására is. A luxus termékekről való lemondás minden, csak morálisan nem igazolható áldozat nem. Bár Singer alapvetően szekuláris filozófus, annak érdekében, hogy a gondolatainak a szélsőségességét cáfolja Aquinói Szent Tamásra hivatkozik:
"A megmaradt kenyér az éhesé; az elzárt ruha a meztelené; a földbe ásott pénz pedig a nincstelen megváltása és szabadsága.”
Minden kétséget kizáróan Mr. Beast eleget tesz mind Singer, mind Szent Tamás követelményeinek azzal, hogy mindazt a pénzt, amelyet luxustermékekre is elkölthetné, a szegények megsegítésére szánja. Ahogyan azt a donációk mennyiségéből ki lehet következtetni: ezek a közbelépések nem követelnek oly mértékű áldozatot Mr. Beast-től, ami a részéről morálisan igazolhatatlan lenne. Jimmy Donaldson nem tesz különbséget a közeli és távoli rászorulók között; tehát nem diszkriminál a távolságra hivatkozva, amikor a jótékonyságának a célpontját választja ki.
Singert gondolataiért sokan kritizálták, illetve nem is tűnik úgy, hogy az általa sürgetett változás, ami a moralitást és az életmódváltást illeti, bekövetkezett volna (ki-ki elgondolkozhat, hogy mi mindent vesz a szükségletein túl, amit akár jótékony célra is eladományozhatta volna, de mégse tette). Az viszont valószínű, hogy Singer nem gondolta volna - és valószínűleg Mr. Beast sem -, hogy már az lesz a probléma, ha a tehetősebb segít a szegényen, ráadásul mindezt az utóbbi fogja sérelmezni és fals színezetet ad neki.
(Forrás: 
