Reaktor

Az infláció régóta a gazdaság egyik meghatározó tényezője, amely befolyásolja az árakat, a fogyasztást és a mindennapi életünket. Az árszínvonal emelkedése vagy esése komoly hatást gyakorolhat az emberek pénztárcájára és az országok gazdasági helyzetére. Azonban mit tehetünk az infláció kezeléséért és a gazdasági stabilitás előmozdításáért? A válasz egy új megközelítésben rejlik: a körkörös gazdaság elveiben.

A körkörös gazdaság koncepciója az erőforrások fenntarthatóbb felhasználására és a hulladék csökkentésére épül. A hagyományos lineáris gazdasági modell, amelyben termelünk, használunk és kidobjuk az árut, helyét a fenntarthatóbb és körforgásos modell váltja fel. De mi köze van mindez az inflációhoz?

Gondoljunk csak bele, hogyan hat az infláció a napi életünkre. Az emelkedő árak miatt a fogyasztók kevesebbért vásárolhatnak ugyanazt a terméket vagy szolgáltatást, ami csökkenti a vásárlóerőt. Az élelmiszerek, energia és alapvető szükségletek árának növekedése számos háztartás költségvetését terheli meg, és egyensúlyhiányhoz vezethet a gazdaságban.

Itt jön képbe a körkörös gazdaság. Az újrahasznosítás és a termékek hosszabb élettartama révén csökkenthető a nyersanyagok iránti kereslet. Ezáltal az alapanyagok árai stabilabbak lehetnek, és a gazdaság ellenállóbbá válik az árváltozásokkal szemben. A helyi termelés és a környezetbarát gyártás tovább mérsékelheti a globális piaci ingadozások hatásait.

Az infláció és a gazdasági stabilitás megőrzése érdekében tehát érdemes elgondolkodni a körkörös gazdaság elvein alapuló gazdasági modell bevezetésén. Az újrahasznosítás, a termékek hosszabb élettartama és a fenntarthatóbb fogyasztás mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az infláció hatásai enyhüljenek, és a gazdaság stabilitása megőrzésre kerüljön. Az új kihívásokkal nézve a jövőbe, a körkörös gazdaság lehet az egyik kulcsfontosságú eszköz a gazdasági egyensúly megteremtésében és a fenntartható jövő megteremtésében.

Idén szeptember 22-től november 5-ig lehetett megtekinteni a World Press Photo 2023-as évének díjasait a Magyar Nemzeti Múzeumban. A kiállítás Magyarországon és a világban is az egyik leghíresebb és a legnagyobb fotókiállítás.

Az évente megrendezett World Press Photo pályázat az elmúlt év legjobb fotóriporteri és dokumentarista fotóit ismeri el és díjazza. A kiállítás alapján pedig a zsűri két dolgot vesz figyelembe a díjazásnál. Az egyik szempont, hogy fontos társadalmi változásra, problémára, kérdésre hívja fel a figyelmet. A másik szempont a kompozíció és fényképezés egyéb jegyeinek minősége.

Mivel világversenyről beszélünk, ezért főleg csak nagyon megrázó képek tudtak bekerülni, amelyek a nyomorral, a háborúval, a természeti katasztrófákkal, a társadalmi elnyomással, a vallási kirekesztéssel, áldozatokkal foglalkoztak.

Egészen megdöbbentő képek vannak és olyan szívszorító történetek, amelyek pár mondattal könnyeket tudnak facsarni az ember szeméből. Ilyen kép lett az év fotója is, amely a ,,Légitámadás a mariupoli kórház szülészete ellen” címet viseli. Amelynek a leírása:

,,Iryna Kalinina (32 éves) sebesült kismamát kiviszik az orosz légicsapás során megsérült kórházból az ukrajnai Mariupolban 2022. március 9-én. Miron (jelentése: ,,béke") nevű gyermeke halva született, és fél órával később Iryna is meghalt. Az EBESZ jelentése megállapította, hogy a kórházat Oroszország szándékosan vette célba, a támadásban három ember meghalt, és körülbelül 17-en megsérültek."

Azonban nem csak a világ tragédiáit ábrázoló képek kerültek be, hanem például az Argentinok öröme, ahogy egy buszon ünneplik a világbajnokság győzelmét vagy olyan képek, ahol egy LMBTQ idősek otthona lakóit örökítik meg, amelynek köszönhetően Dúró Dóra egy LMBTQ propagandának nevezte a kiállítást.

A World Press Photo, tehát komplex élményt ad, megmutatja a világ sokszínűségét, annak minden árnyalatában, amely árnyalatok segíthetnek minket vizuálisan, hogy közelebb kerüljünk a világ megértéséhez. Egy nagyon hasznos kiállítás, amit csak ajánlani lehet, annak főleg, akit elijesztenek a progresszívebb képek, mert a kiállítás saját maga bizonyítja be, hogy mennyire elenyésző ezeknek a jelentősége az a rengeteg tragédia mellett, ami nap mint nap történik a világ egyes pontjain.

Eleinte fekete-fehér képekkel, majd színesekkel és végül már olyan kép is nyerte tavaly elsőként az év képe díjat, amely nem ábrázolt embert. A kiállítás nem csak tartalmában de intézményesült formájában is sok kérdést felvetett, amelyet jól megfogalmazott Mike Wells tett 1981-ben, amikor tudta nélkül nevezik a képét a pályázaton. Wells ezt mondta:

" Elég kínos helyzetbe kerültem. Soha nem neveztem a versenyre, és ha neveztem volna, nem tudom, hogy ezt a képet választottam-e volna. Értelmetlennek tartom, hogy díjat nyerjek éhen haló emberek ábrázolásával.”

Valóban érdekes gondolatok fogalmaz Wells, hiszen a kiállítás a verseny tulajdonsága miatt tragédia és tragédia között tesz rangsorolással különbséget, hiszen a verseny elbírálása során kifejezetten a társadalmi üzenetet is nézik, nem lehet csupán az esztétikára hivatkozni. A pályázat versenyszerű természete is elég érdekes, mert megkérdőjelezhető az a társadalmi problémákat bemutató művészeti alkotás, amely nem buzdít cselekvésre, csupán azt eredményezi, hogy a középosztály a sok elborzadás után hazamenjen és hálás legyen, hogy ő nincs olyan rossz helyzetben mint az egyes képeken szereplő emberek.

A kiállításnak otthont adó Magyar Nemzeti Múzeum kerítésén pedig ennek a magyar változatát tekinthetjük meg, ahol a 24.hu hasonló tematikájú, de speciálisan magyar kiállítása volt megtekinthető, amely a Szemtanúk nevet viseli, amely a tragikus képek helyett inkább egy görbetükröt mutat számunkra Magyarországról, képeket, hogy mégis milyen kultúrában éljük a minden napjainkat, egészen a disznóvágástól kezdve, az autós versenyeken keresztül a természeti katasztrófáinkig.

Beszélgetés Nyáry Krisztián íróval az októberben megjelenő könyvéről. 

"Ha kritikusok nem volnának a világon legjobban utánam a tejfölös tormamártást, de így azoké az elsőség csak második helyet foglal a tejfölös torma, ettől reszketek, ha valahova hívnak ebédre."

Így értekezik Petőfi Sándor, az Életképek folyóirat 1845 júliusi számában, és hát nem véletlen a tejfölös tormamártás jelenléte, ugyanis mai központi témánk a gasztronómia, költőink, íróink kedvencei, egyfajta gasztroirodalmi körkép. Ennek feltárásában lesz segítségünkre Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész. Október közepe fele jelenik meg a könyvesboltokban Így ettek ők címmel legújabb kötete.  Milyen fogadtatást vár?

Nem tudom, mert ugye erről a témáról még nem írtam, de azt hiszem, hogy nem csak én vagyok kíváncsi, vagy nem csak engem érdekel az irodalom és a gasztronómia témája, meg az elmúlt években, hogyha bármilyen módon ez a két halmaz találkozott, azokat a könyveket szerették az olvasók, ami nem garancia arra, hogy az enyémet is fogják.

A következő idézet már nem Petőfitől, hanem a líra.hu-tól érkezik, mégpedig hogy a könyv kapcsán:
"Ez a könyv olyan magyar írókat mutat be, akik az evés, az étkezési szokások, vagy a főzés ábrázolásán keresztül mondtak el valami érvényeset a világról, Magyarországról, vagy az emberi viszonyokról." És ha valami, akkor bennem főleg ez ragadt meg, ugyanis gyakorta beszélünk arról a történelemben, hogy nagy eszmék, nagy szereplők, de elfelejtjük, hogy Isten igazából mindig mindenki enni akart. Minél többet és feltehetőleg minél jobbat itt gondolhatunk József Attila libasültjére, kuglerére, gondolhatunk Móricz Zsigmond Kis Jánosára, vagy Kosztolányira, akinek kapcsán olvastam, nagyon érdekes, hogy híres süteménykedvelő hírében állt. Mi volt az indíttatása, amikor elhatározta, hogy belevág egy ilyesféle könyv megírásába?

Ugye egy ember életét, így egy író életét is sokféleképpen el lehet mesélni. A legpontosabb életrajz, az olyan hosszú lenne, hogy annyi idő alatt lehetne elolvasni, amennyi ideig az illető élt, és akkor abba beleférne minden. Minden, ami ennél rövidebb, az már az életre az írónak a döntése, vagy az önkénye, és lehet írni egy íróról a szülő-gyerek kapcsolat, a művekhez való viszony, a szerelmek, ezt ugye én is megtettem mentén, de lehet a gasztronómiához való viszonyán keresztül is, már amennyiben volt neki olyan viszonya, amiről érdemes beszélni, de persze mindenkinek van. Engem mindig érdekelt az, hogy általában hogyan tekintünk az evésre meg a gasztronómiára, mert ez koronként és kultúránként változik. Miközben az irodalomnak ez egy nagyon fontos tárgya a kezdettől. Ugye a legősibb irodalmi művünk, az egyik legősibb irodalmi művünk, a Gilgames-eposz. Az is hatalmas lakoma jelenetekkel van teli, és ezeknek mind jelentősége van, és hát aztán végigkíséri az irodalmat, meg a kultúrtörténetet ez a téma, és vannak korok, a mostani is ilyen, mikor ezt nem találjuk elég magasztos témának, hanem hogy hát jó, hát van ilyen is, de hát azért a nagy irodalmi témák közé ez nem sorolódik. Ugye az irodalomnak a két legfontosabb témája az a szerelem és a halál. Talán azért, mert ezeket soha nem fogjuk megérteni, és ugyanakkor pedig minden fizikai vonatkozásuk ellenére ezek azért alapvetően lelki dolgok, vagy lelkileg feldolgozandó dolgok. Most ehhez képest az, hogy eszünk, hát ez meg egy olyan földszagú, zsigeri dolog, és ezért vagyunk hajlamosak azt mondani, hogy ez egy melléktémája az irodalomnak, én ezt nem így gondolom, és ráadásul van egy komoly magyar irodalmi hagyomány, amely ezt a témát emeli ki, meg vannak írók, akiknek ez nagyon fontos volt. És persze úgy, ahogy a kérdést is feltette, hogy a gasztronómiai irodalom, az nemcsak, vagy ennek a találkozása, az nemcsak a Krúdy-féle gyomornovellák, vagy a nagy zabálások leírása, hanem a nélkülözés, az asztali ínség leírása. És érdekes módon azt nem is szoktuk ilyen másodlagosnak, vagy hogy mondjam, kevéssé előkelőnek tekinteni. Tehát azt, hogy az éhezés az egy fontos irodalmi téma és lehet a magas irodalom témája, azt sokkal inkább hajlamosak vagyunk elfogadni.

Említette, hogy gasztronómián keresztül is be lehet mutatni költőket, írókat, viszont feltételezem, hogy azért valamilyen módszertan, valamiféle procedúra szükségeltetik, hiszen mindenki nem férhet be, tehát 400 év íróit, 400 év költőit nem lehet beletenni. Mi érvényesült, vagy milyen módszerek (-et alkalmazott)?

Nagyon érdekes, hogy amikor a szerelem témáját járom így körül, vagy egyáltalán a magyar írók és költők szerelmi életét, akkor nagyon nehéz azt mondani, és nem is törekszem rá, hogy akit ez a téma érdekelt, és megjelennek a műveiben hangsúlyosan a szerelem, annak nyilván akkor a saját magánéletében is ez fontos, ez egyáltalán nem feltétel. Ugyanakkor a gasztronómia az minthogyha szorosabb kapcsolódás lenne. Tehát ott az életrajz és az életmű nagyobb fedésben van egymással. Tehát míg szerelmes regényt, vagy egy szerelmi háromszög leírását a világ leghűségesebb embere is meg tudja írni, vagy olyan is, akinek a magánéletében ez egyáltalán nem fontos vagy örök magányos, de minthogyha a gasztronómiánál ez egy kicsit máshogy lenne. Azok az írók, akiknek ez az eszköz, ez a tárgy, ez fontos, azok úgy tűnik, hogy a magánéletükben is fontosnak tartják a gasztronómiát. Itt is van persze kivétel, mert mondjuk Móra Ferenc, aki a népi gasztronómiáról nagyon sokat írt, és ezen keresztül a hőseit is tudta jellemezni, hogy hogyan eszik meg a szalonnát és a hagymát. Neki például egyáltalán nem volt fontos az evés, azt tette, amit elé tettek, és különösebben nem érdeklődött. De ez a ritka kivétel. Általában az van, hogy ahol ez hangsúlyosan megjelenik a művekben, gondoljunk Móricra, Krúdyra, Kosztolányira, Esterházy Péterre, azoknak fontos a magánéletben is. Tehát az életrajz és az életmű itt egy kicsit szorosabb korrelációban van, mint a szerelemnél.

Ha már Móra Ferencnél némi érdektelenség merült fel, akkor meg tud nevezni egy-két olyan szerzőt, aki emiatt vagy másmilyen történés miatt nem került be a harmincas listára. Ugye itt arról beszélhetünk, hogy 30 író, költő az Így ettek ők kapcsán kerül bemutatásra gasztronómiai szemszögből.

Eleve úgy indulok egyébként minden könyvnek, hogy készítek egy nagyon bőséges tartalomjegyzéket, és akkor menet közben onnan kikerülnek sokan. Először 70 magyar írót szedtem össze, akiknek így-úgy fontos volt ez a téma. És aztán vagy azért, mert nem volt elég forrás, vagy más okokból, tehát ennyi fért bele egy normál méretű könyvbe, és még körülbelül még egyszer ennyit lehetne írni. Nyilvánvalóan, ahol sem az életre, sem az életmű ezt nem támasztja alá, ott ezzel nem foglalkoztam.

Ha már több korszak zsenijeit öleli fel a könyv, és említette a forráshiányt, akkor ki a legkorábban született szerző, aki mégis bekerült, mert van elég forrás?

Bethlen Miklós. Ugye fontos volt, hogy magyarul írjon, biztos lehetett volna, nem tudom, Janus Pannoniusról is írni, bár ott a források azért szintén nehezen elérhetőek. De Bethlen Miklós, aki nemcsak egy emlékíró volt, hanem politikus, közéleti személyiség, Erdély kancellárja. Neki talán legfontosabb irodalmi műve az önéletírása, és ebben nagyon bőségesen ír a gasztronómiáról, ami részben a korabeli erdélyi és magyarországi arisztokrácia szokásairól is elmond dolgokat, meg róla magáról. Tehát ő olyan rajongással tudott írni a káposztáról, a káposztás húsról, minthogyha egy szerelmeséről írt volna, és ráadásul ez a vonzalma szemben a szerelemmel, az végigkísérte egész életében. És már mutatja, valamennyire, valamennyit elárul abból, hogy milyen lehetett a magyar konyha, az ősi magyar konyha, azelőtt, mielőtt a XIX. században radikálisan átalakult volna.

És ha már kérdeztem a legkorábban születettet, adódik a kérdés, hogy ki a legfiatalabb, a legkésőbb született?

Ez egy olyan könyvem, ahol egyébként kivételesen időrendben vagy születési időrendben vannak a szerzők. Általában nem szoktam ilyen kronológiai sorrendet tartani, de itt tulajdonképpen adta magát, és az utolsó helyen olyanok szerepelnek egyébként, akiket még én is ismertem, de már nem élnek, ugye olyanokat válogattam a kötetbe, akik már nincsenek köztünk. Úgyhogy Bächer Iván, Esterházy Péter, Petri György, vannak a végén Örsi István.

Hát akkor Petri Györgytől egy gyors kanyarral visszavesznénk Petőfi Sándorra, hiszen 2023-ban is Petőfi emlékév van, és nem a laktanya kapcsán, de azért egy-két kérdésem lenne Petőfihez. Ezzel kapcsolatosan érkezik egy újabb idézet, amit Kerényi Frigyesnek ír Petőfi 1847 májusában:"Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki" - mondja Petőfi. Mi az, ami szembetűnő? Petőfi elég közkedvelt figura, gyakorlatilag minden kurzus megpróbálja a maga szeletét, a maga Petőfijét értelmezni. Mit tudunk róla étkezés terén? 

Pedig Petőfi nemcsak egy költészeti forradalmat hajt végre, nemcsak a politikai forradalomnak egy fontos figurája, hanem vastagon részese a gasztronómiai forradalomnak is. A XIX. század közepén, de általánosítva a XIX. század folyamán egy igazi gasztronómiai forradalom megy végbe Magyarországon, megváltozik minden tulajdonképpen. Tehát amit hagyományos magyar konyhának tekintünk, amikor egy külföldinek elmagyarázzuk, hogy milyen is a magyar konyha, akkor ennek a gasztroforradalomnak az eredményeiről beszélünk. Ugye a XIX. század elején megkérdeznek valakit, hogy megkérdeztünk volna valakit, hogy mik a jellegzetes magyar ételek, az nagyon más lett volna, minthogyha a század végén kérdezzük meg, miközben a XIX. század végén felsorolt kedvenc ételek, azok nagyjából fedik a mait. Tehát, hogy ott valami nagyon megváltozott, és ennek a változásnak is az egyik kulcsszereplője abban az értelemben Petőfi Sándor, hogy ő nagyon hangsúlyosan leteszi a voksot az új ételek mellé. Mik ezek az új ételek? Ugye itt szó volt a túrós tésztáról, azt gondolhatnánk, hogy a tehéntejes konyha az mindig is létezett Magyarországon, nyomokban igen, de azért alapvetően egy juhtej alapú konyha volt a hagyományos magyar konyha, és hát ráadásul felnőtt ember nem nagyon evett tejterméket. Juhtejből készült dolgokat, juhtúrót azt evett, de az nem nagyon merült fel, hogy tehéntejből készült dolgokat, és a XIX. század elejétől kezdve a közepéig ez is megváltozik. Ehhez például az kell, hogy az emberek elkezdjenek nagyobb mennyiségben, városban élni, ahol nem ők termelik az ételt, és például Pest környékén hagyományosan sváb falvakból hordták be a sváb gazdáknak a feleségei, lányai a milimárik, a tejtermékeket, a friss túrót, tejfölt, tejet és ez egy divatot is csinált, a Pilvax kávéháznak az egyik reklámszlogenje az volt, hogy reggelente friss tejfölvagyon, ami egyébként egyszerre jelentette a ma ismert savanyú tejfölt, meg a tejszínt is, és Petőfi ennek nagy híve volt, sőt az aludttejet is nagyon szerette. És hát a mai szóhasználataival megnyíltak az első tejbárok, tejeldének, meg hasonlónak hívták őket, oda a fiatalok eljártak. Ez egy ilyen fiatalos dolog volt, hogy valami nagyon fura példát mondjak, kicsit olyan, mintha ma végigmegyünk a belvároson, és több ilyen bubble tea-t találunk, ami egy generációs dolog, és ez a tehéntej alapú fogyasztás is az volt. A másik, ami sokkal nagyobb nyomot hagyott, vagy ismertebb nyomot a magyar konyhán, az a paprikás szaft, ami mintegy cunami elöntötte a Kárpát-medencét a XIX. században, és kimosta a hagyományos magyar konyhát, meg a fűszergazdagságot. És hát ennek a pörkölt kultúrának az egyik leglelkesebb híve volt Petőfi Sándor. A másik kedvenc étele a túrós tészta mellett a gulyás volt. Nála ez mindig egy kicsit szerep is. Tehát ő nagyon fontosnak tartotta, hogy milyen képet ápolnak róla, és kitalálta azt a költő figurát, ami hát bizonyos értelemben a mai napig meghatározza, hogy mit gondolunk egy költőről. És ennek része volt az is, hogy ő magyaros ételeket vagy magyarosnak gondolt ételeket eszik. A paprikás húsról, a gulyásról, ami akkor még nem a levest jelentette. Azt gondolták, hogy ez valami nagyon ősi, hagyományos magyar étel. Noha a paprika még ötven évvel korábban egyáltalán nem volt szokásban, és ez kétségtelen, hogy egy alföldi pásztor, vagyis hát inkább gulyás étel volt, de egyáltalán nem volt ismeretes, és aztán majd a polgári konyha asztaláról kerül vissza mondjuk a falusi asztalokra, majd csak a XIX. század közepe után, de Petőfi ennek is egy nagyon fontos forradalmára volt, és egyébként meg azt is nagyon hangsúlyosan képviselte, amit utál. Tehát, hogy azt is rendszeresen elmondta, hogy a tejfölös tormamártás, azt nem csodálom, elhangzik olyan jól. Ma már ez sem divat. Nagyon érdekes, hogy az előző generáció, mondjuk Vörösmarty generációja még a hagyományosabb magyar konyhát ette. Van egy leírás, ami egy ilyen gasztronómiai versenyről szól, hogy a csiga vendéglőben a Vörösmartyék törzshelyén szerveznek egy vacsorát, ahol mindenki a kedvenc ételét kapja majd meglepetésként, Petőfi gulyást, Bajza József - aki az első leírt vegetáriánus a magyar kultúrtörténetben - gyümölcsöt, Vörösmarty meg rostélyost, marhahúst. Tehát önmagában az, hogy a marhahúsnak a fogyasztása visszaszorul a sertéshús kárára, az is a XIX. század harmincas-negyvenes éveinek a jellemző fordulata.

Visszatérnék kicsit erre a bubble tea-s példára, említette, hogy akár ma Budapesten, a bubble teak, akár mások, akár a pörköltkultúra anno, ugye az 1800-as évek Pest-Budája a század nagy részében még német, ez talán a hetvenes-nyolcvanas évekig így marad.

Hát inkább azt mondanám, hogy Buda 70 százalékban német, Pesten kiegyenlítődik már a közepére, tehát 40-40 százalék nagyjából a német és a magyar aránya, ami azt mutatja, hogy van még 20 százalék egyéb, ez elsősorban szlovákot, görögöt, szerbet jelent.

Ennek fényében kérdezném akkor, hogy a sláger ételek, hogy ami Vörösmartyék kapcsán még a régiesebb konyha, az hogyan változik, vagy milyen ütemben változik, hogyan kell elképzelni ezt a változást, hogy ez gondolom nem egyik hétről a másikra történik, hanem van valami folyamat.

Gondoljunk arra, hogy egyáltalán a paprika, mint alapfűszer, az milyen irgalmatlan gyorsan csinálja meg a maga divatját, Petőfi már feltétlen híve. A paprikás kolbász, amit szintén ma egy ilyen ősi ételnek gondolunk, az mondjuk Jókai, amikor a saját ifjúkoráról ír, írja, hogy ettek kolbászt, abban nincs paprikás kolbász. Még van benne gyömbérrel, borssal, citrommal fűszerezett kolbász. Paprikás még nincsen. A már említett Bajza József, sőt Fáy András, tehát az előző Vörösmarty-generáció képviselői még arról értekeznek, hogy micsoda fura ötlet paprikával és fokhagymával fűszerezni a kolbászt. Petőfi már valószínűleg úgy ette. Tehát ez például nagyon gyors változás. De hát nyilván, ahogy kihalnak ezek a generációk, a fiatalok már azokat az ízeket viszik tovább. Az is fontos, hogy hát ez egy életforma kérdés is. Tehát hogy miért kezdünk el. Előtte a kolbász egy alapvetően lakodalmi alkalmi étel volt, amit frissen készítettek. A tartósított kolbászhoz az kellett, hogy ne legyen ott egy baromfiudvar vagy egy disznóól a ház sarkában, mert például nagyvárosban laktunk, tehát eláll, eláll, kis helyen el lehet tenni, tehát picike lakásokban laktak. A Petőfiék igazi városi család volt már, hogy ez a házaspár Dohány utcai lakásban, ami nem volt különösen kicsi, a többihez képest, de azért olyan nagy sekély szoba, az egyikben albérlőt is fogadtak, Jókait, és hát ilyen tartósított élelmiszereket vettek be. Vettek meg, úgy éltek, mint egy mai értelmiségi fiatal házaspár, ők alapvetően rendelték az ételt egyébként vendéglőkből, és mi az, amit rendelni lehet? Hát nem a frissen sült, hanem az ilyen egytálételek, mint a pörkölt, vagy akár a túrós csusza. Tehát megváltozik maga a fogyasztás módja, a tartósított élelmiszernek nagy szerepe lesz. Nem véletlen, hogy a szalámi, az is a XIX. század második felében jelenik meg mert az kell, hogy ott az lógjon a kamrában a szögön, és nincs az, hogy kimegyek és levágok egy csirkét inkább.

Örülök, hogy szóba jött a Dohány utcai nevezzük ingatlannak. Olyan kérdésem lenne - ezt kicsit a hétköznapok szintjére vinném le - itt most beszéltünk általánosságban a történésekről, akár Petőfi a Dohány utcában, akár Bajza, akár mások az étkezőasztal mellett, evés közben, előtt, után, írtak-e? Ugye itt annyi kiegészítést tennék, hogy ezt mindig úgy képzeljük el, hogy itt komoly munkafolyamatok vannak, nagy felkészülés, rátermettség, én ezt előre eldöntöm, én ezt megírom. Aztán lehet, hogy mondjuk olyan finom volt az aznapi rendelt egytálétel, hogy egy-két sor rögtön bekerült a János vitézbe. Történt-e ilyen?

Hát ezt nehéz rekonstruálni. Inkább az talán, ami rekonstruálható, hogy Petőfi már talán a legelső, vagy az egyik legelső nagyvárosi kávéházi költő, nem így gondolunk rá, mert ő azt a képet ápolta saját magáról, hogy a puszták romlatlan vadvirága, akiből magától ömlenek a versek, de ez részben nem így volt, másrészt pedig az életmű szempontjából a legtermékenyebb időszak az Pesthez és ehhez a kávéházi kultúrához kötődik. Ő előszeretettel ült a törzshelyein, elsősorban az ismert Pilvaxban, ahol egyébként enni is lehetett, kávéházi ételeket, az egyik kedvence volt a Deák kenyér, ami hát a mai gyümölcskenyér, meg a kuglóf közötti van, ami átmenet lehetett. Rendkívül sok kávét ivott. Tehát ez is nagyon érdekes, hogy a bordalok költőjeként gondolunk rá, miközben bort nem nagyon ivott, mert fájt tőle a gyomra, meg hogy mondjam, szerette, hogyha ura saját magának, tehát ő nem nagyon rúgott be. Ellenben nagyon sok kávét ivott, de hát kávédalokat csak nem lehet írni. És ebben a környezetben lehet tudni, hogy a Pilvax előtt után sokat írt, de hát ő egyébként is folyamatosan írt, nemcsak verset, hanem ma blogot vezetett volna, vagy vezetne, elég, hogyha az útilevelekre gondolunk, vagy a hasonló írásokra, ahol tulajdonképpen dokumentálja, hogy mi történik vele, és ott leírja azt is, hogy mit evett, milyen csárdában, fogadóban mit lehetett tenni. De hát közben meg csinálja a divatot az új konyhának, a gulyásnak, meg ezeknek, mert hát ugye ezeket az ételeket emeli ki, hogy ő ezt rendeli ott, vagy éppen túrós tésztát. Zárójelben nehéz rekonstruálni, hogy amikor ő túrós tésztáról beszél, akkor valójában miről beszél, a sós szalonna pörcös túrós csuszáról, vagy az édes cukros túrós tésztáról. Elég valószínű, hogy ennek a keverékéről beszélünk, tehát hogy sós pörc is volt rajta, meg cukor i- Petőfiről tovább nyargalva, de a századon belül maradva.

Jókai Mór említés szintjén már elhangzott, viszont ismét szeretnék idézni a Vasárnapi Újság 1862-es júniusi számából, itt egyébként egy tízes lista mellé a következő leírást adta. Épp népünk kedvencei is, amiket a magyar gazdasszonyok tudnak ugyan, de a magyar szakácskönyvek nem ismernek. Itt ilyen ételek szerepelnek, mint a hangzatos abrudbányai bálmos, vagy a háromszéki haricskapuliszka. Ezeket külön kiemeltem, mert olyan varázslatos nevük van, hogy utána kellett néznem, hogy mik ezek. Tényleg ekkora gourmanja korának Jókai?

Nem csak, hogy egy nagy evő, és nagyon érdeklődik személyesen is a jó ételek iránt, hanem egy gasztrotörténész is. Tehát, hogy ő nagyon fontosnak tartotta, hogy éppen a gasztroforradalom előtti ételeket megmentse, vagy legalábbis leírja. Ugye ez a tízes lista, ez egy vázlat, egy készülő soha be nem fejezett, és valószínűleg el is veszett munkájának, ahol részletesen le akarta írni vagy összegyűjteni ezeket az ételeket, amiről ő érezte, hogy kimegy az a generáció, amelyik még ezt fogyasztotta, és aztán ez eltűnik, mint ahogy el is tűnt. Lehet rekonstruálni néhány lokális helyen még van bámos, meg ilyesmi, de van, amiről nem tudjuk, hogy mi az a Kata könyöke, ugye ez is ezen a listán van, fogalmam sincs. Tehát legalább a felét nem tudjuk, ami azon a listán van, de az biztos, hogy egy nagyon változatos konyhát mutat, és Jókai komoly tudományos munkát végzett, miközben ő nem tudott egyébként főzni, meg hát föl sem merült, hogy az ő társadalmi pozíciójában egy férfi főzzön, de nagyon érdeklődött, és hát a felesége, Laborfalvi Róza pedig kiválóan főzött. És abban az értelemben pedig már ilyen nagypolgári gasztrokultúrában éltek, hogy egyszerre fogyasztották az új és régi magyaros ételeket, meg a francia konyha mindennapos volt náluk, meg még ráadásul egy németes beütés is volt, Laborfalvi Róza miatt, aki alapvetően német származású volt, és hát nagyon változatosan étkeztek.

Látok egyébként ebben a listában egy edukatív célt. Lehetett az efféle listáknak egy olyan célja akár, hogy kedves polgártársak egyetek változatosabban.

Hát részben ez is, meg hogy a Jókainak amúgy fontos, hogy a magyar hagyományokat megőrizni ne hagyjuk elveszni. Tehát ez is benne volt. Tehát ő pont azokat akarta azokat a gasztronómiai hagyományokat valamilyen módon megőrizni, amire mi már nem emlékszünk, mert mi már azt tekintjük ősinek, ami akkor jelent meg Jókai életében. De nagyon érdekes, hogy ez nagyon korán észreveszi ezt a változást. Aztán egy generációval később Mikszáth már azt regisztrálja, hogy a múlt az már eltűnt, hogy ez már mind nincsen, ezt már nem tudjuk megmenteni. Tehát ez is mutatja, hogy ez nagyon gyorsan történt ez a változás.

Továbbmennénk a második nagyobb témánkra, a Nyugatra. A századforduló kapcsán fellapoztam John Lukács Budapest 1900-át, és nagyon vicces, mert egyből ott nyitottam ki, ahol az új nemzedékről beszél, hogy ebben az 1870-es, 80-as időszakban nagyon sok Nobel-díjasunk, írónk, költőnk, zenészünk, művészünk, festőnk születik, és ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy mennyire volt általános az a trend Petőfiék után is, hogy beülök egy kávézóba - ugye itt a kávéházi kultúra az virágzik szinte - kikérek egy italt, valami ropogtatnivalót és írok a pesti flaszteron, vagy akár vidéken.

Kávéházban alapvető volt. A kávéház azért ebben az időszakban a polgárság nappalija. Tehát úgy érdemes elképzelni, ami nem véletlen, mert ugye, ha felidézzük a XIX. század '60-as, '70-es években épülő Budapestet, meg a századforduló Budapestét. Ezeket a csodálatos palotákat, ezek kívülrő, paloták belülről azért nem. Tehát kívülről mutatnak valamit, de bent azért ezek elég kényelmetlen, hideg, penészes, sokszor poloskás lakások, sokkal jobb egy fűtött kávéházban olvasni az újságot, meg ott dolgozni. Ráadásul, akikről beszélünk, az írók, művészek, ők különösebben nem voltak tehetősek, tehát ők még nagyobb eséllyel bukkantak fel ezekben a kávéházakban. Úgyhogy ez egy tényleg egy életforma volt. Tehát a századforduló környékén 600 kávéházat ismerünk Budapesten. Tehát lényegében a belvárosban nem volt olyan háztömb, ahol ne lett volna kávéház, és hát ezek közül volt jó pár, ahova, amit előszeretettel látogattak művészek, de hát volt az iparosoknak, a bűnözőknek, a rendőröknek külön kávéháza, tehát hogy mindegyik nagyon izgalmas, és ott valóban folyt alkotó munka, tehát ugyanúgy megkapták a kávét, mint ahogy kaptak egy kutyanyelvnek nevezett papírt, amire lehetett írni, meg tollat, tintát, és ott dolgoztak, és társadalmi életet éltek egymással. Tehá, hogy azért tudtak ilyen sűrű irodalmi hálózatok kialakulni, azért tartották egymással a kapcsolatot, mert azonos térben dolgoztak. Tehát amikor a Nyugatra gondolunk, hogy a semmiből egyszer csak lényegében létrejön egy ilyen fontos szellemi műhely, hogy találtak egymásra ezek az emberek, akkor az egyik magyarázat az, hogy hát ott ültek egymás mellett már öt évvel korábban is a kávéházban.

John Lukács azt is érzékien írja le, hogy ha megnézzük Ady és Karinthy születési dátumait és a köztük eltelt tíz évet, ugye itt 1877 és 87-ről beszélünk, akkor itt egy valóságos írógeneráció, a Nyugatnak a magja születik meg most Móricztól Kosztolányinál Tóth Árpádig és még sokan mások. Visszahoznám ezt a szálat, hogy akár hogyha ők együtt is csavarogtak, vagy csak külön, írtak-e olyan műveket, amik talán a tananyagunkban is benne vannak.

Persze volt, aki ott írt. Mondjuk például Ady Endre nagyon ritkán írt kávéházban, de szerette előadni. Ugye róla egy nagyváradi kávéház esetében készült egy olyan feljegyzés, hogy hajnal van, még ott ülnek többen a kávéházban, és akkor bejön láthatóan nagyon ittasan Ady Endre, kér egy papírt és csapzott hajjal, hirtelen leír egy verset a papírra, majd összegyűri, kidobja a papírkosárba, és elmegy. És hát persze rögtön kiveszik, és látják, hogy ott van egy javítás nélkül egy zseniális Ady vers. És hát ez hozzájárul Ady nimbuszához, hogy ő ilyen - hogy mondjam - született Géniusz, aki részegen ontja a verseket. Aztán egy-két nap múlva a barátai felmennek a szállására, és megtalálják ugyanennek a versnek a kidolgozott vázlatát. Tehát, hogy azért ott nem nagyon lehetett úgy alkotni zajban, beszélgetés közben. Tehát akinek ehhez összpontosításra, csöndre, magányra volt szüksége, azért az megoldotta otthon, vagy másik kávéházba ment. Például Karinthy Frigyes soha nem a legendás nagy kávéházakban dolgozott, mint a nevével összekapcsoljuk, mint a Centrál, vagy a Hadik, hanem elment kisebb helyekre, hogyha dolgozni akarta, ahol békében volt hagyva. De az biztos, hogy inkább a kávéháznak az a fontos szerepe, ami a szociológiai szerepe, hogy egymás műveit megismerik, egymást megismerik, hogy létre lehet hozni olyan szellemi műhelyeket, ahol aztán megy tovább a dolog. Inkább a szerkesztés folyamata zajlott ott, és ott a szerkesztőkről kell megemlékezni. Nyugatnak néha volt saját szerkesztőségi helyisége, néha nem, de azért a munka alapvetően kávéházban zajlott, és ott olvasni ott olvasott Osváth Ernő. Tehát oda kellett járulni, hozta a műveket, átjavította, visszaküldte, új feladatot adott. Ez a kávéházhoz köthető.

A kulturális nézőpontra kérdeznék rá. Említette, hogy Karinthynak, hogyha valamilyen baja volt, vagy nyugalomra vágyott, akkor külön ment. Én ezt nagyon úgy képzelném el, hogyha beleilleszkednék a kor egyszerű emberébe, hogy "na de szeretnék elmenni kávézni", belépek akár egy ilyen kisebb helységbe, ami közel van az otthonomhoz, és meglátom Karinthy Frigyest. És meglátom, hogy éppen akár egy női szeszélyt, amit Kosztolányi kapcsán említettünk, akár bármilyen más süteményt éppen fogyaszt. Ennek volt bármi jelentősége, mondjuk fogytak-e jobban azok a sütemények, amiket Ady, Karinthy vagy bárki más evett?

Hát Karinthy esetében biztos, mert ő nagyon népszerű volt, és róla az is tudta, hogy kicsoda, aki nem olvasta a Nyugatot, hanem a Humoreszkjét olvasta a napilapokban. És ezek az írókötők azért helyi látványosságnak is számítottak. Nem egyszer azért kaptak olcsóbban, vagy akár ingyen.

Koruk influenszerei.

Igen, tehát hogyha lehetett tudni, hogy valaki odaszokott egy helyre, akkor más is odaszokott, másnap esetleg megírta az újságban. Karinthy gyakran ült az utcafronton lévő kirakatasztaloknál, és hát csodájára jártak. Fiatal Nemes Nagy Ágnes élménye, hogy kisgyerekkorában odakísérik a szülei a mai Bartók Béla, akkor Horthy Miklós úton, és mutatták, hogy ott az ablakban ott ül Karinthy Frigyes. Ami azt mutatja, hogy mindenki tudta, hogy ki az a Karinthy Frigyes, persze ez már a '30-as évek, de ez így volt a századfordulón is, főleg ezeken a kiemelt kulturális szempontból is fontos kávéházakban. Azért azt kell látni, hogy emögött volt egy üzleti stratégia. Ahol vannak ezek a fiatal, akkor még fiatal írók, akik nagyon népszerűek, ott megjelennek a nők, ahol megjelennek a nők, odajönnek a pénzes férfiak, és aztán az már üzlet. Tehát körülbelül így gondolkodott egy kávés, amikor beengedte az írókat, vagy amikor, mint a japán kávéházban, tényleg egy kávé mellett, egy javító kávé mellett, ahogy hívták, el lehetett üldögélni. A javító kávé az az, hogyha kihűlt, egy kicsit föl lehetett önteni kávéval, hogyha abból lehívott, akkor meleg tejjel, akkor megint kávéval, tehát ezzel el lehetett lenni lényegében egész nap. Ez egy reklámbefektetés, nem csak szívjóság. Úgyhogy ez mindenképpen működött így is.

És gondolom fel is ültek erre az akkori kávésok. Testközelből kijelenthetjük, hogy komoly jelentősége volt annak, hogy a kor átlagembere látta Kosztolányit, látta Adyt, láttott másokat?

Persze, és hát főleg azokat, akik a saját legendájukat megteremtették, vagy róluk megteremtette más. Ady ugye nem elsősorban kávéházi költő volt, hanem inkább kocsmás, de azt nem tette meg, hogy nem jelenik meg a kávéházakban. És ezt is látványos külsőségek között, tehát hogy még a nagyváradi időszakában a két kávéház, ahova járt, az körülbelül 150 méterre volt egymástól, de azért ezt alapvetően konflissal tette meg, mert akkor le lehet szállni, be lehet vonulni, lehet ott viselkedni. És hát ez másokra is jellemző, az adott kávéház szokásaihoz képest, hogy ott hogyan jelennek meg az írók. Ugye a Hadikban, a Karinthyék időszakában, mint egy színpadi show. Úgy kell elképzelni, hogy ül ez az asztaltársaság a páholyban, tehát egy ilyen kiemelt helyen, és a jelenlévők pedig figyelnek, hogy miről beszélgetnek. Tehát, hogy az egy nagy vonzerő volt, hogy ők odajárnak.

És ebből következik az esetleg, hogy ami nem volt annyira népszerű, mert a járókelők látták széles nyilvánosság előtt Ady Endrét távozni, vagy Kosztolányi Dezsőt távozni, hogy annak a kávézónak a hírneve némileg csökkent, vagy a bevétele?

Hát ezt nem tudom, különböző stratégiák voltak, és azért nem alapvetően csak az írók voltak a celebek, sőt, mert ahova színészek jártak, vagy színésznők jártak, vagy táncosnők jártak, azok még népszerűbb helyek voltak, tehát azért ezt meg tudták oldani. Kialakult mindenféle profil, hogy kik hova járnak, és volt olyan kávéház, ami különösebben nem fordított rá nagy energiát, hogy ott művészek legyenek, de mégis jártak oda, de nem abból akart reklámot csinálni magának, vagy hát szintén a harmincas éveknek egy nagy, modern kávéháza volt a mai Nagykörút Wesselényi utca sarkán levő Bucsinszky, ami egy klasszikus bűnözői pénzmosoda volt, tehát ami legális szerencsejáték folyt az országban, annak a bevételét ott folyatta át a Bucsinszky nevű tulajdonos. Neki aztán mindegy volt, hogy erre oda Karinthy és József Attila vagy Nagy Lajos és Kassák Lajos, akik jártak, de hát mégis jártak oda, és írtak róla. Ugye Bucsinszkyről írja Nagy Lajos a Budapest Nagykávéház című regényét, ahol erről a kávéházi életről, a belső működéséről sokat lehet olvasni.

A Nyugat után harmadik és egyben lezáró témánk lenne a '45 utáni Magyarország. Ugye nagy vonalakban itt ismét egy hihetetlen más kontextusról beszélünk, nemcsak az irodalomban, mint a két világháború korában. Ugye, Rákosi és Kádár-rendszerek, 56', gulyáskommunizmus, ennek fényében '45 utáni szerzőknél hogyan válogatott? Kik kerültek be? Petri Györgyöt ugye említettük.

Igen, de hát még a korábbiak közül Örkény István, Faludy György, hogy mondjak két példát, akiknek mind a kettejüknél meghatározó az, hogy jómódú családból származtak, tehát fiatal korukban a két világháború közti Budapest kávéházi kultúrája, vendéglői kultúrája az nagyon erősen megvolt. És aztán utána különböző módon, de mind a ketten valamiféle hadi rabságba kerültek. Ugye Örkény István szovjet fogságba, Faludy pedig Recskre, és hát ennek a nélkülözésnek a megélése, vagy hogy ott mit jelentett az étel. Ezt mind a ketten nagyon pontosan leírják, hogy hogy alakul át az embernek az ételhez való viszonya egy olyan környezetben, ahol mindennapos tapasztalat az éhezés.
Örkénynek több művében megjelenik ez Faludynak is. Vagy Szabó Magda, akinek szintén van egy családi, debreceni családi, polgári, konyhai hagyomány, amit részben követ, tehát amikor ételekről ír, akkor ezeket az ételeket írja le pozitívan, de például az ő esetében már az is benne van, hogy mint nő nem akar a saját felmenői családtagja, női családtagjai sorsára jutni, hogy a konyha és a háztartás rabságában él, tehát ő nem vezet háztartást, ő csak ír róla, és erre büszke. Tehát, hogy ez már egy teljesen új szerep, ilyen azért elképzelhetetlen lett volna 20-30 évvel korábban, vagy a legújabbat mondjam, lényegében kortársunk, nekem majdnem nemzedéktársam is, Beher Iván, aki meg talán a legtöbbet írt a gasztronómiáról. Ezek nincsenek kis összegyűjtve, kiadva, ezeket nagyjából napilapokban vagy hetilapokban írta. Tehát neki nagyon-nagyon fontos volt, mert az ételeken keresztül tudott elmondani valamit emberekről, meg társadalmi csoportokról.

Vagy ott van Esterházy Péter, akinél a gasztronómia egyszerűen egy öröm leírása a hedonizmusnak egy fontos eszköze. Ő maga is nagyon szeretett különleges ételeket enni, de megjelenik ez a műveiben is. Vagy hogyha már a kommunizmus időszakáról beszélünk, akkor nála azért az egy alapvető tapasztalat volt gyerekként a kitelepítésben, hogy ott van egy család, ahol a szülők, hát nem akárhonnan jönnek, akik úgy nőttek fel, hogy libériás inasok szolgálják fel még a reggelit is, meg királyok társaságában étkeznek, és egyszer csak a kitelepítésben, hát lényegében mások könyöradományára utalva kell valahogy felnevelni a gyerekeket, és ez egy nagyon szép és értékletes leírás, amikor már a kitelepítés után a római parton az Esterházy-fiúk még kamaszként járnak focizni, meg strandolni, és az édesanyjuk ételhordóban hozza nekik az egyébként nem különösebben előkelő ételt, de az úgy van megcsinálva, és előétel van hozzá és selyemdamaszt terítő és ezüst étkészlet, amivel kicsit kiríttak a focista társaik közül, és akik ilyen furcsákodva néztek rájuk. Vagy talán az egyik ennek a kontrasztnak a legszívbemarkolóbb leírása az Bánffy Miklós. Kicsit korábbról, aki ugye az Osztrák-magyar Monarchia idején indul, és a leggazdagabb erdélyi földbirtokos családnak a képviselője, aztán a Horthy-korszakban külügyminiszter, és aztán később Romániában is tényleg az uralkodók társaságában eszik, és aztán a háború után pedig szó szoros értelmében éhezik, és könyöradományokon él, és az éhhalál elől menekül Budapestre, tehát azért nemcsak hogy megírja az erdélyi arisztokrácia gasztronómiai szokásait a regényeiben, hanem megírja az éhezés tapasztalatát is. Amihez persze kell a magyar történelem, hogy ilyen tapasztalatokra szert lehessen tenni.

A jó hosszú magyar történelem a nyugatosokhoz képest ez engem nagyon érdekel, hogyan alakul át ugye a Nyugat 1941-ben Babits halálával véget ér, utána vannak még próbálkozások, de nem igazán sikeresek. A 45 utáni világban, hogyha feltűnik az utcán egy közismert személyiség, művész, akkor ő hasonló népszerűségnek örvend, mint korábban a nyugatosok, vagy Petőfiék?

Igen, a '80-as évekig az íróknak...

Tehát ez kitart akkor.

A társadalmi státusza az hasonló, persze változik, a - hogy mondjam - az általános olvasottság ezt azért alakítja, attól függ, hogy hol tűnik fel. Tehát hogyha a pesti belvárosban sétálgatott mondjuk Karinthy Ferenc, vagy a kedvenc helyein Mándy Iván, akkor őt megismerték a kávéházakban, ami maradt egyáltalán belőlük. Hogyha Havanna lakótelepen sétálgatott volna, akkor ott nem ismerik meg nyilván. Ez az, ami változott aztán a rendszerváltás után, tulajdonképpen az történt Magyarországon is, ami már Angliától Franciaországig, 50-60 évvel korábban már megtörtént, hogy nincs olyan kiemelt társadalmi funkciója egy írónak. Nálunk egy kicsit ez a romantikus sírok ötös szerep él tovább a kommunizmus idején is, aminek részben az az oka, hogy azért a magyar kommunista hatalom valahogy nagyon félt az íróktól, és ettől aztán kézben akarta őket tartani, akár úgy, hogy tiltotta, akár úgy, hogy támogatta.

Én akartam is mondani, hogy a kijutott kategória az nem kecsegtetett túl sok bizalommal, olvasottság terén vagy jövedelem terén.

Igen, de a jelen kultúrában viszont ettől ismertté váltak, hát lásd Petri György, tehát, hogy ő abban a szubkultúrában, ahol olvastak szamizdatot, vagy egyáltalán.

Ő alámerült?!

Hát nem, az alámerülés az az, hogy csendben vagyok, ő nem volt csendben. Ő eldöntötte egy adott ponton, hogy hivatalosan nem fog megjelenni, hogyha neki cenzúrázzák a kötetét, akkor ahhoz nem fog hozzájárulni, és illegálisan jelentette meg a verseit. Neki tényleg volt része a gasztronómiai szűkölködésben, részben anyagi okokból, másrészt pedig azért, mert ha mégis volt pénz, akkor inkább itt adhat belőle, mint ételt, de közben fejben főzött. Tehát, hogy ő például aspirált rá, hogy majd egyszer szakácskönyvet írjon, és akár szakácsként is kipróbálja magát.

Az utolsó előtti kérdéshez megkérdeztem a ChatGPT-t, hogy a könyv kapcsán mit kérdezne. És arra jutott, hogy: Nyáry Krisztián írótól mindenképpen kérdezze meg, hogyan látja az étkezési szokások és a táplálkozás összefügg a történelem és a kultúra alakulásával? - és ehhez kötném például mondjuk Márai Sándor esetét, aki élete jelentős részét emigrációban tölti. Összefügg-e?

Mindenképpen összefügg. Egyébként nagyon érdekes megnézni, kicsit messzebbről indulnék, de oda fogok eljutni, hogy amikor egy kulturális közösség, legyen az egy kisebb közösség, vagy akár egy egész nemzet, vagy népcsoport, elveszíti a saját gyökereit, mert beolvad, vagy akármilyen oknál fogva, akkor milyen lépésekben történik. Nagyon jól meg lehet ezt nézni az erdélyi kisebbségek esetében. Tehát, hogy az erdélyi szászok már nincsenek, de szász konyha még van. És amikor arra gondol valaki, aki ezeknek az embereknek a leszármazottja Stuttgartban vagy Hamburgban, vagy akárhova került, akkor még az emlékeiben az ízek élnek. Nincsenek már lényegében erdélyi örmények, de erdélyi örmény konyha még van. Tehát először eltűnik az önálló vallás, hogyha volt ilyen. Aztán szépen lassan a nyelv, és a legvégén a konyha. Tehát hogy az valami nagyon erős kulturális kapaszkodót jelent. És hát mindenki gondoljon a saját életére, hogy a nagypapa fájáról szedett alma, a nagymama által sütött sütemény íze, azt egész életünkben keressük. És ez valahogy így van nagyobb csoportokban is, tehát igenis van erős kulturális kapcsolódása az ízeknek, meg a gasztronómiának. És azoknál a szerzőknél, akik emigrációban kénytelenek hosszasan élni, mint Márai Sándor, vagy Molnár Ferenc, ez kitüntetetten jelen van, hogy azokat az ízeket keresi, tehát amikor Molnár azt regisztrálja, hogy a hagyományos polgári világnak vége van, akkor ezt nem véletlenül nagyon sokszor ételeken keresztül mondják el. Vagy a személyes életükben, hogy Márai naplója is tele van azzal, hogy ezeket az ízeket keresi. És Márai ugye nem is csak a magyart, hanem visszamegy harminc év után abba az olasz vendéglőbe, ahol fiatalon ettek, és megörül neki, hogy végre újra ugyanaz az íz, és aztán a végén észreveszi, hogy egy teljesen másik helyre ült be, mert azt már le is bontották. Tehát, hogy ilyen illúziói is vannak. Molnár Ferenc, aki még szeparáltabban élt, mert nem hagyta el azt a háztömböt sem, ahol a hotelje volt, egy olasz vendéglőbe járt, ahol az ő kedvéért magyar borokat tartottak, és hát próbált a fejben legalább rekonstruálni a magyar konyhát. Szóval ez biztos, hogy egy nagyon erős kapaszkodó, de hát mindenki gondoljon a saját életére, hogy az otthoni ízek, vagy az előző generációk által főzött ízek, azok fontosak.

Nagyon sok minden elhangzott. A záró kérdést azt már nem a mesterséges intelligencia, hanem én hoztam, mint az összes többit azt megelőzően. Nyáry Krisztián milyen ételt ajánlana nekünk így a beszélgetés végére?
.
Kedvet csinál hozzá mondjuk például ahogy leírja, Bródy Sándor a pörkölt készítését, az szerintem mindenkinek a nyálat összehúzza, összevonja a szájában. Vagy egy nagyon egyszerű étel, Márai Sándor egyetlen egy receptet írt le, egy sima citromos répasaláta, de azt kipróbáltam, az teljesen rendben van, ilyen emésztésjavító is, de meg egy ilyen finom étel, tehát teljesen semmi különös, vagy mondjak egy igazán bonyolultat, a Bánffy Miklós által leírt ünnepi erdélyi arisztokrata tétel, a Richelieu pulyka, ami olyan bonyolultan van elkészítve, hogy nem lenne időnk, hogy most elmondjam.
Tömörkény István hosszasan ír arról, hogy a paprikás hal az milyen, ami nem azonos a halászlével, és azt mondja, hogy a halpaprikás kifejezés az meg hülyeség, mert hát a jelző az nem ugyanaz, más meg arról értekezik hosszan, mint Móra Ferenc, hogy a halászlé szó is hülyeség, mert nem a halásznak a levét tesszük, hanem a halnak a nevét, tehát ő hallévnek nevezi. Szóval mindenesetre bőven lehet ebből találni. A legizgalmasabb egyébként, mint gasztroirodalmi termék, az Ignotusnak az Emma asszony néven kiadott szakácskönyve. Ugye vicces, hogy már eleve ez egy álnévnek az álneve. Ő összegyűjtötte a századfordulón már, hogy a XIX-XX. század fordulóján a polgári és nemesi, meg vidéki és városi konyha recepteket, amiket beküldtek a Hét című folyóiratnak, és ez tényleg egy fúziós konyha lesz a végén. Tehát ott a főzési ortodoxiát betartó zsidó háziasszonytól kezdve a vadászgató arisztokrata feleségéig mindenki küld be recepteket. Ez egy kicsit olyan egyébként, mint a már idézett 1900 című könyv, hogy az meg a gasztronómiai 1900. Tehát abban tényleg benne van minden és bőven lehet belőle találni jót.

A környezetvédelem és fenntarthatóság iránti elkötelezettség napjainkban mindenki számára egyre fontosabbá válik. Magyarország kormánya is  fontos lépéseket tesz annak érdekében, hogy hazánk minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, amelynek célja a hulladék minimalizálása és az újrahasznosítás előtérbe helyezése. Az új hulladékgazdálkodási és kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer bevezetése a brüsszeli elvárásoknak is megfelel, és számos pozitív változást hoz magával.

Kapcsolódó cikkünket itt olvashatjátok

A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer bevezetése azt jelenti, hogy a környezetszennyező termékek gyártói többet fognak fizetni a saját termékeik után keletkező hulladék kezeléséért. Ez ösztönzi a gyártókat a fenntartható termelés és a környezetbarát csomagolások kifejlesztésére. 

A következő fontos lépés jövő év elején érkezik, amikor is kötelező visszaváltási rendszer lép életbe az országban. Ennek célja, hogy a PET palackok 90 százalékos visszaváltási arányát elérjük néhány év alatt. Ez a lépés tovább növeli az újrahasznosítás arányát és csökkenti a környezetterhelést.

Az új hulladékgazdálkodási és kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerben a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vállalja a háztartások és a gazdálkodó szervezetek települési és kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó termékekből képződő hulladékának átvételét, gyűjtését, elszállítását, előkezelését, kereskedelmét és a kezelésre történő átadását. Ezenkívül a társaság működteti a kötelező visszaváltási díjas rendszert is, amelynek részleteit a 2023. évi 140. számú kormányrendelet tartalmazza.

A Mohu Zrt. feladatellátásáról a korábbi cikkünkben olvashatjátok. 

A kötelező visszaváltási díjas termékek közé tartoznak az üveg-, fém- és műanyag palackos és dobozos, 1 deciliter és 3 liter közötti űrtartalmú italtermékek csomagolásai, kivéve a tej- és tejalapú italtermékeket. Ezeknél a termékeknél a gyártóknak kötelezően a jogszabályban meghatározott jelölést kell elhelyezniük.

Emellett a gyártók önkéntesen is visszaváltási díjas termékké minősíthetnek meghatározott termékeket vagy csomagolásokat, amennyiben erre megállapodást kötnek a forgalmazóval. Ezen termékeken "visszaváltható" megjelölés kell, hogy legyen, és a gyártásukat vagy forgalomba hozatalukat az országos hulladékgazdálkodási hatóság bejelentési rendszerében kell rögzíteni.

A visszaváltási díj összege változó: kötelezően visszaváltási díjas nem újrahasználható italcsomagolások esetén darabonként 50 forint, míg az önkéntesen visszaváltási díjas termékek és az újratölthető palackok esetén a gyártók határozzák meg az összeget, amit a vásárlók a visszaváltás után visszakapnak.

A visszaváltást gépi úton, visszaváltó automatákkal kell biztosítani a 400 négyzetméternél nagyobb eladótérrel rendelkező élelmiszerüzleteknek. Az 1000 főnél nagyobb népességű településeken pedig kötelező visszaváltási helyeket kell kialakítani. A kiskereskedelmi egységek, amelyeknek kisebb az eladótérük, önkéntesen csatlakozhatnak a rendszerhez.

A kötelező visszaváltási rendszer nem vonatkozik az évente 5000 darabnál kevesebb terméket forgalomba hozó gyártókra. Emellett a speciális formájú és méretű, automatával vissza nem váltható üvegek kivételt képeznek, de ezek esetében is az előzetes termékregisztrációs eljárás dönt.

Az új rendszert átmeneti időszak előzi meg, így a 2024. június 30-ig bevezetett, de még jelölés és visszaváltási díj nél 

kell forgalomba hozott, kötelezően visszaváltási díjas terméknek minősülő italcsomagolások korlátlan ideig a boltok polcain maradhatnak. Ez lehetőséget biztosít a kiskereskedőknek és gyártóknak a zökkenőmentes átállásra és az új rendszer bevezetésére.

Magyarország 2010 óta komoly erőfeszítéseket tesz az újrafeldolgozott hulladék arányának növeléséért. A jelenlegi intézkedések tovább erősítik ezt a törekvést, és a jövőben még magasabbra emelhetik a hulladékok gyűjtési és hasznosítási arányát. Ennek köszönhetően bővül az újrahasznosított anyagok kínálata, és csökken az elsődleges nyersanyagok felhasználása. Mindez hozzájárul a hulladéklerakás és az illegális hulladékelhagyás visszaszorításához, valamint csökkenti a környezeti terheket.

Az új hulladékgazdálkodási és kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer bevezetése és a kötelező visszaváltási rendszer létrehozása egyaránt fontos lépések Magyarország környezetvédelmi erőfeszítéseiben. Ezek a intézkedések lehetővé teszik, hogy az ország hatékonyabban kezelje a hulladékot, csökkentse a környezetterhelést és előmozdítsa a fenntarthatóságot.

Az új rendszer bevezetése ugyanakkor nemcsak a környezetvédelmi előnyökkel jár, hanem gazdasági előnyökkel is. Az újrahasznosítás és a körforgásos gazdaság támogatása új munkahelyek létrehozását is elősegítheti, miközben hozzájárul a fenntartható fejlődéshez és a klímaváltozás elleni küzdelemhez.

Összességében a kormány döntései és az új rendszerek bevezetése azt mutatják, hogy Magyarország elkötelezett a fenntartható jövő megteremtése mellett. Az ország az új technológiák és az innováció segítségével igyekszik csökkenteni a környezeti terheket és előmozdítani a fenntartható fejlődést, ami mindannyiunk közös érdeke.

Ez az új hulladékgazdálkodási és kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer egy lépés a helyes irányba, és a jövőben még további intézkedésekre lehet számítani, amelyek segítik Magyarországot abban, hogy a környezetbarát és fenntartható jövő felé haladjon.

A körforgásos gazdaság koncepciója alapvetően a fenntarthatóság irányába mutat, elősegítve az erőforrás-hatékonyságot és a hulladékcsökkentést. Azonban a zöld átállás nem mentes kihívásoktól, és fontos tudatosítani a veszélyeket, amelyekkel a fenntartható gazdaságra való áttérés során szembesülhetünk.

Van egy kis vulkanikus sziget Japán déli partjainál, amelyet Mageshima-nak hívnak. A sziget lakatlan, azonban egy 2023 januárjából származó műholdfelvétel alapján építőmunkások érkeztek ide. A feladatuk az, hogy a szigeten katonai kifutópályákat és lőszertároló épületeket építsenek. A japán kormány a helyi halászoknak jelentős összegeket fizet azért, hogy távol maradjanak a szigettől.

Ez azért van, mert a szigetet jelenleg egy katonai bázissá alakítják át. Noha a szigetet hivatalosan Japán építi, azonban azt mégis az Egyesült Államok haditengerészete és légiereje fogja használni. Az amerikai repülőgép-hordozóknak eddig a 2400 kilométerre délkeletre fekvő Guamban kellett gyakorlatokat végezniük, de mostantól itt is tudnak állomásozni. Ezáltal fenyegetően közel kerülnek Kína partjaihoz.

Azonban Mageshima csak egy a sok-sok kis sziget közül, amelyet katonai infrastruktúrával látnak el. Ezen szigetek nagy részén az Egyesült Államok fog katonai erőket állomásoztatni. A militarizált szigetek láncolata egy védvonal része, amely védelmi és (amennyiben szükséges agressziós) célokat fog szolgálni Kínával szemben. Ez egy olyan szigetlánc, amely Japán déli partjaitól egészen Tajvanig húzódik. Egy amerikai külpolitikai szakértő szerint 2023 lesz az az év, amelyben az Egyesült Államok katonai jelenléte a legjobban megváltozik a régióban a második világháború óta.

A most alkalmazott amerikai stratégia nem hasonlít semmihez sem, amit az amerikai haditengerészet a második világháború óta bárhol a tett világon.

Látványosan növekszik a feszültség a bolygó egyik legérdekesebb régiójában, a Dél-Kínai-tengeren.

Az első szigetlánc

Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma négyévente jelentést ad ki "Nemzeti Védelmi Stratégia" néven, amely magában foglalja többek között a nukleáris fegyverarzenál bevetésének felülvizsgálatát és a rakétaelhárító ütegek telepítésének lehetőségét. Alapvetően ez egy olyan jelentés, amely alapján tökéletesen megérthetjük az USA viselkedését a régióban. A 2022-es jelentés pedig sokkal részletesebb a szokásosnál. A dokumentum pedig az orosz-ukrán háború és más geopolitikai konfliktusok ellenére egy országra fektet hatalmas hangsúlyt: Kínára.

A Minisztérium szerint a következő évtizedekben Kína lesz a legkomolyabb stratégiai versenytársa az Egyesült Államoknak.

„Kína zaklatja szomszédait, át szeretné formálni a régiót és a teljes nemzetközi rendet, hogy az megfeleljen a tekintélyelvű autoriter preferenciáinak”.

Az Egyesült Államok katonai, gazdasági, kulturális és politikai ereje alapján a hidegháború vége óta egyedül határozza meg a Földön a globális rendet. Ők döntenek arról, hogy a világban hogyan kereskedünk, milyen politikai és gazdasági rendszereket részesítünk előnyben.

Az USA-nak komoly oka van az aggodalomra. Kína dinamikusan modernizálja és bővíti hadseregét. A kínai hadsereg hihetetlenül gyorsan fejlődik. Viszonyításképpen: négyévente annyi új kínai hadihajót bocsátanak vízre, mintha egy teljes új brit haditengerészetet vetnének be. Ma már Kína rendelkezik a Világ legnagyobb haditengerészeti flottájával.

Mit értünk azalatt, hogy Kína zaklatja a szomszédjában lévő államokat?

Kína figyelmen kívül hagyja a tengeri határokat, rakétákat tesztel, halászhajókat tartóztat fel más országok nemzetközi vizein, mesterséges szigeteket és katonai bázisokat épít, valamint vadászrepülőgépei más országok légtere felett repülnek át. Különösen nő a feszültség Tajvanon, azon a szigeten, amelyet Kína a sajátjának vall, és mindent megtenne annak érdekében, hogy elfoglalja. Tajvannak geopolitikai, kulturális, történelmi és stratégiai jelentősége is van.

Tajvan hihetetlenül fontos sziget az Egyesült Államok számára. Kínának régóta fennálló történelmi igénye van Tajvanra, amely a Csing-dinasztia idejére nyúlik vissza. Amikor a kínai polgárháború 1949-ben véget ért, a Csang Kaj-sek vezette Kuomintang visszavonult Tajvanra, és továbbra is azt vallotta, hogy egész Kína törvényes kormánya.

A kínai kormány célja, hogy irányítása alá vonja Tajvant a politikai egyesítés elérése érdekében. Az "Egy Kína" elvét érvényesíti, amely szerint csak egy Kína létezik, és Tajvan annak része. Kína vezetése Tajvan státuszát szuverenitásának és területi integritásának kérdésének tekinti, és a sziget feletti ellenőrzést kívánja érvényesíteni.

Tajvan jelentős gazdasági szereplő a régióban, és szoros gazdasági kapcsolatokat ápol Kínával. A tajvani gazdasággal való integráció Kínának hozzáférést biztosítana a fejlett technológiához, tehetségekhez és piacokhoz. A bolygó legfontosabb alkatrészének, a mikrochipek előállításának jó 95%-a Tajvanon történik.

Tajvan stratégiai helyet foglal el a Csendes-óceán nyugati részén, és a sziget feletti ellenőrzés fokozná Kína tengeri és regionális biztonságát. Ez azt is lehetővé tenné, hogy Kína hatékonyabban terjessze ki a hatalmat a régióban.

Kína a jelentés értelmében egy olyan ország

„amelynek megvan a szándéka és ereje, hogy ténylegesen kihívást jelentsen az Egyesült Államok vezette globális rendnek, és újraírja a globális szabályokat és normákat”

. Az Egyesült Államok egy részletes tervet alkotott Kína feltartóztatására, és ahogyan fogalmaznak „nem késlekedhetünk”. Egy 10 éves időablakot adtak saját maguknak, amely időszak alatt jelentős katonai fegyverarzenált kell a térségbe telepíteni.

Az Egyesült Államok hadserege már most is jelentős erőket állomásoztat Ázsiában. Jelenleg 8 000 amerikai katona teljesít szolgálatot Guamban, a Csendes-Óceánon. 100 amerikai katonai bázis található Japánban, ahol 21 000 amerikai katona található a négy nagy szárazföldi szigeten. További 24 000 katona van a japán déli részén fekvő Okinawa szigeten. Dél-Koreában 22 000 amerikai katona állomásozik. Az Egyesült Államok haditengerészete egy kikötőt működtet Szingapúrban.

Az amerikai érdekek védelmében az elrettentést alkalmazzák. Az Egyesült Államok erős szövetségi rendszert épített ki a régióban. Azonban fontos látni, hogy Kína dinamikus fejlődése ellenére az Egyesült Államok figyelme lankadt a régióban és inkább két másik háborúra összpontosította erőforrásait a Közel-Keleten az elmúlt 20 évben. Irakra és Afganisztánra.

Az afganisztáni konfliktus 2021-ben véget ért, és ahogyan Kína egyre agresszívabban militarizálódik, a Védelmi Minisztériumnak az az állítása, hogy a status quo fenntartása érdekében az Ázsiában állomásozó csapatok nem fognak elegendő visszatartó erőt jelenteni. Most egy újfajta stratégiát alkottak meg, amelyet úgy hívnak: „integrált elrettentési stratégia”. Ezt tartja az USA az egyetlen olyan katonai magatartásnak, amely ténylegesen távol tudja tartani Kínát a céljaitól:

Azonban a stratégiának a fókusza az ázsiai amerikai szövetségesekre vonatkozik, olyan szövetségesekre, amelyek az Egyesült Államok azon céljával állnak összhangban, hogy elrettentse és visszatartsa Kínát.

A Pentagon a szövetségeseivel való együttműködés a stratégia súlypontja

Japán

Az Egyesült Államok egyik legközelebbi szövetségese a régióban Japán. Japán egy olyan ország, amelyet aggaszt Kína növekvő ambíciója. Fontos továbbá észlelni, hogy Japán nem csak a 4 nagy szigetéből álló állam. Az ország egy hosszú déli szigetsorral is rendelkezik. Ezek a szigetek érintik Tajvant is.

Ha elolvassuk Japán Nemzetvédelmi Stratégiáját, akkor az feltűnően hasonlítani fog ahhoz, amit a Pentagon kiadott. Mindkettő dokumentum Kínát tekinti a legnagyobb fenyegetésnek.

Délebbre található az Amami Oshima bázis, ahová Japán nemrégiben nagy hatótávolságú cirkáló rakétafegyvereket telepített. Ezeket a rakétákat az USA-tól vásárolják. Olyan rakétákról van szó, amelyek határozottan a Tajvani-szoros hatótávolságán belül helyezkednek el, ahol az Egyesült Államoknak már amúgy is 24 000 katonája található. Japánnak is vannak egyes szigeteken katonai bázisai, és még több nagy hatótávolságú rakétát és elektronikus hadviselési egységet telepítenek a már meglévő katonai létesítményeik mellé, amelyek célja a kommunikációs jelek megzavarása és megtagadása lesz.

Két másik Japán fennhatóság alatt álló szigetre is több nagy hatótávolságú rakétát telepít Japán, amelyek felhasználhatók akár kínai haditengerészeti hajók és repülőgépek elleni támadására. És Japán is közel 600 katonát helyez Ishigakira. A lánc utolsó militarizált szigete pedig Yonaguni lesz. Ez a Tajvanhoz legközelebbi sziget, alig 100 kilométerre keletre található tőle. Japán is elektronikus hadviselési eszközöket szerel fel, amelyeket a kínai kommunikációs jelek zavarására vagy kommunikációjuk figyelésére használnak. Ezek a szigetek Kínához és Tajvanhoz nagyon közel vannak. Japán ide is további katonákat tervez küldeni.

Ez egy nagyon erős jelzést küld Kínának, hogy Japán kész válaszolni a kínai fenyegetésre, amennyiben szükséges. Ez a vonal egyben fizikai akadályként is szolgál, amelyen minden kínai hajónak vagy tengeralattjárónak át kell haladnia ahhoz, hogy elérje a Csendes-óceánt.

Ez egy olyan vonal, amelyet Japán könnyedén irányíthat és felügyelhet, és rakétafegyvereket is telepíthet. Bármilyen számítás, amellyel Kína azt fontolgatja, hogy megtámadja-e Tajvant vagy sem, vagy bármit tesz a régióban, figyelembe kell vennie a gördülni kész rakéták falát.

Összességében ez a megnövekedett katonai jelenlét ezen a szigetláncon lehetővé teszi Japánnak és az Egyesült Államoknak, hogy figyelemmel kísérjék Kína kommunikációját és csapatmozgásait, felkészítve őket a gyors cselekvésre. Ezen kívül lehetővé teszi számukra a csapatok és utánpótlások előzetes elhelyezését az egész régióban, ami jelentős logisztikai előnyt jelent egy háború esetén.

Mindez hatalmas árcédulával jár. Japán, amely hivatalosan pacifista nemzet, eddig valós hadsereg nélkül, valójában azt tervezi, hogy megduplázza védelmi kiadásait.

 Veszélybe kerülhet az amerikai dollár piaci monopóliuma? A BRICS csoport lehet az, aki egy új fizetőeszköz bevezetésével letaszítaná a trónról az USA csúcsvalutáját?

A BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrikai Köztársaság) vezetői augusztusban találkoztak a 15. BRICS csúcstalálkozón, Johannesburgban, hogy az együttműködés következő időszakáról és a jelenleg előttük álló nehézségekről tárgyaljanak. A három napos találkozó témái között szerepelt a jelenlegi világrend megkérdőjelezése, valamint a további bővítés gondolata is. Moszkva és Peking az utóbbit szorgalmazza, azért, hogy az Egyesült Államok vezette liberális nemzetközi rend alternatívájaként tovább erősítse a blokkot. Több mint 40 ország jelezte eddig csatlakozási szándékát, azonban a tagországok között sincsen egyetértés a bővítéssel kapcsolatban, így az még várat magára.

A BRICS-országok együttesen 3,5 milliárd embert tömörítenek, és a globális feltörekvő piacok jelentős részét teszik ki, ezért is érthető, hogy augusztusban mekkora népszerűség és sajtófigyelem övezte a csúcstalálkozót. Az országok eredetileg a 2000-es évek végén jöttek össze, hogy a pénzügyi, fejlesztési és kereskedelmi kérdések köré csoportosuljanak. Mára azonban a blokk az USA-val és nyugati szövetségeseivel szemben a másik oldalt szimbolizálja az elkeseredett stratégiai rivalizálás és a növekvő multipolaritás világában.

Bár hivatalosan nem szerepelt a csúcstalálkozó napirendjén, a „dollármentesítés” (de-dollarization) számos BRICS-ország és a megjelent több tucatnyi más állam számára kiemelt fontosságú kérdés. Ennek kapcsán újra felvetődött egy új fizetőeszköz bevezetésének javaslata a BRICS országok között, amely hosszabb távon az amerikai dollár versenytársa lehet majd.

Brazília nemrégiben megválasztott elnöke, Lula da Silva említést tett beszédében az amerikai dollár hegemóniájáról, ami a 2. világháború óta töretlen és arról, hogy mindez mekkora veszélyt jelent a világ gazdaságai számára. A brazil elnök úgy fogalmazott a csúcstalálkozó nyitó plenáris ülésén, hogy a BRICS valuta „növeli a fizetési lehetőségeinket és csökkenti a sebezhetőségünket”. Brazília, csakúgy, mint Kína és Oroszország, nehezményezi, hogy saját gazdaságuk mennyire kitett a globális hegemónnak a dollár piaci helyzetének következtében.

A BRICS csoport tagjai között nem újkeletű az a gondolat, hogy meg kell szüntetni az Amerikai Egyesült Államok és az amerikai dollár piaci és globális hegemóniáját. Például az év elején Lula da Silva brazil elnök megkérdőjelezte, hogy miért kell minden országnak a dollárra alapoznia a kereskedelmét, ezt megelőzően pedig Alekszandr Babakov, az orosz Állami Duma elnökhelyettese azt sugallta, hogy a BRICS-csoport saját valuta létrehozásán dolgozik. Babakov hangsúlyozta annak fontosságát, hogy India és Oroszország dolgozzon együtt egy új fizetési eszköz kialakításán, hozzátéve, hogy a digitális fizetés lehet a legígéretesebb és legéletképesebb a tervek között. Természetesen az új valuta szintén előnyös lehet Kínának és a többi BRICS-országnak.

A dollár dominanciájától való globális elmozdulásra irányuló felhívások nem új keletűek, és nem is csak a BRICS-országokra jellemzőek, de a szakértők szerint a közelmúltban bekövetkezett geopolitikai változások és a Nyugat, valamint Oroszország és Kína közötti növekvő feszültségek előtérbe helyezték őket. Még inkább előre mozdítja ezt a folyamatot, hogy 2022 elején az orosz-ukrán háború miatti nyugati szankciók következtében Oroszország devizatartalékainak közel felét befagyasztották, és a nagy orosz bankokat kivették a SWIFT-ből, ami a bankok által a nemzetközi fizetések megkönnyítésére használt üzenetküldő hálózat.

Azonban hivatalos személyek és közgazdászok rámutattak egy ilyen projekt nehézségeire, tekintettel a Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-Afrikai Köztársaság közötti gazdasági, politikai és földrajzi különbségekre.

A BRICS valuta létrehozása egy „politikai projekt” lenne, mondta Lesetja Kganyago, a dél-afrikai központi bank kormányzója júliusban egy rádióállomásnak a Reuters szerint. A kormányzó szerint, ha a BRICS-országok létre szeretnének hozni egy működőképes valutát, akkor ahhoz előtte szükség van bankunióra, fiskális unióra, valamint makrogazdasági konvergenciát kell elérni. Mindez jelenleg még egészen messze áll a megvalósítástól. További kérdéseket vet fel, hogy hol lenne a székhelye egy ilyen központi banknak?

Ennek fényében egy teljesen új valuta, mint amilyen annak idején az euró volt az Európai Gazdasági Közösség országai számára, nem valószínű, hogy egyhamar létrejön. Sokkal valószínűbbnek látszik az a forgatókönyv, hogy a BRICS-országok a saját nemzeti valutáikat szeretnék többet használni a dollár helyett, így például nagyobb szerep jutna a kínai jüannak vagy az orosz rubelnek a nemzetközi kereskedelemben. Azonban jelenleg is az amerikai dollár teszi ki a nemzetközi határokon átnyúló kereskedelem 84,3%-át. A dollár nemzetközi pozíciója tavaly még tovább erősödött, amikor a Federal Reserve kamatot emelt, és Oroszország megszállta Ukrajnát, ami drágította a dolláradósságot és számos importárut.

A világ devizatartalékainak százalékos megoszlása

Kép forrása: IMF Data, Reuters, Vedmosti

Chris Weafer szerint, aki a Macro-Advisory stratégiai tanácsadó cég befektetési elemzője, és jelenleg Oroszországra és Eurázsiára összpontosít, még „évtizedekre” vagyunk attól, hogy bármi is valóban megkérdőjelezze a dollár uralmát. Az Aljazeeranak azt nyilatkozta, hogy még ha a BRICS-országok közös valutát hoznak is létre, az végül az euróhoz hasonlóan működhet, amely nem támadta meg komolyan a dollár dominanciáját.

Habár mindent összevetve úgy tűnik, hogy jelenleg még egy ideig semmi sem veszélyeztetheti a dollár uralmát a nemzetközi kereskedelemben, érdemes lesz a figyelmünket a BRICS-országok felé fordítani, mivel a csoportosulás komoly nemzetgazdaságokat és piacokat tömörít magába, így ebből kiindulva erős vetélytársa lehet majd az USA-nak a későbbiekben.

Borítókép forrása: Aljazeera

Akik szeretik az ókori történelmet bizonyára egyetértenek abban, hogy fantasztikus élmény tud lenni egy-egy hellén vagy római település romjait megtekinteni. Igaz ez akkor is, ha csak néhány épület támfala vagy akár csak egy szélesebb utca kopott kövei emlékeztetnek az ókori mindennapokra.

A csúcspont persze a rajongók számára nyilván valóan maga Róma vagy Pompei, amit a Vezúv olyan csodálatos mértékben konzervált, hogy hasonló sehol máshol a világon nem látható.

Geráza. A mai Jordánia területén fekvő Jerash a híres Decapolis egyik városaként anno a római világ egyik leggazdagabb kereskedővárosa volt, ahol feltehetően Jézus is megfordult. A mai jordán fővárostól, Ammantól északra fekvő város a tengerszint felett 500 méter magasságban terül el, ami a környező sivatagos vidékekhez képest kellemes klímát és termékeny földet biztosít a város környezetének. Az elmúlt évszázadokban a közeli zöld táj változatos növényzete és füves legelői élelmet és megélhetést biztosítottak az embereknek, így nem meglepő, hogy a város közvetlen környezete legalább 6500 éve lakott terület.

Geráza kedvező természeti adottságainak és kitűnő kereskedelmi kapcsolatainak köszönhetően hamar nagy és gazdag várossá nőtt. A szeleukidák viszonylag hamar elveszítették a város feletti uralmat, ami így először különböző hadurak hatalma alá került, majd később a zsidó kontroll alá került. Ezt követően a várost Kr. e. 63-ban hódította meg a Római Birodalom és tették meg Gerázát a Decapolis részévé. Mint a Tízváros egyike, Geráza jelentős szabadság biztosításával félautonómiát kapott Szíria Provinciától.

A nagy bevételből a városban jelentős középítkezések történtek (pl. Artemisz Temploma), Kr. u. 175 körül a lakosság száma pedig akár a 25.000 főt is elérhette. Később az arab betörések letörték a fejlődést: a kereskedelmi útvonalak akadoztak, a betörők pedig kárt tettek az épületekben is. Dieocletianus császár idején azonban már felújítási munkálatokat végeztek a városban, a Bizánci uralom és a kereszténység eljövetele pedig újabb virágkort hozott el a településnek. Mondhatni tehát, hogy Gerázán mind a hellén, a római és a bizánci világ megfordult és megtette hatását, ami különösen izgalmassá teszi a várost.

Szép Hadrianus kapuja és látványos a hippodrom is, azonban az első igen látványos elem mindenképpen a hatalmas oszlopokkal körülzárt fórum. Az ovális főtér hatalmas oszlopai olyan élő hangulatot árasztanak, ami rendkívül megmozgatja a látogató fantáziáját.

A monumentális térről pedig a szintén oszlopsorral díszített főutcán (Cardo Maximus) lehet továbbsétálni, aminek halhatatlan alapkövein kétezer éves szekérnyomok vehetők észre. A főutcán továbbhaladva egy Dionüszosz templom látható, amit a későbbi bizánci átalakítások miatt Katedrálisnak neveznek. A Cardo Maximus végén az ember felkapaszkodhat a 3000 néző befogadására alkalmas déli színházhoz, ami szintén kivételesen jó állapotban van és a felsőbb szintjei is megközelíthetőek. A déli színház után egy újabb rövid emelkedőn eljuthatunk az északi színházba is, ami valamivel kisebb és hangulatában is egészen különböző, akusztikája talán még kedvezőbb. Az északi színház után végül az Artemisz-templomba is felmehetünk, amelynek monumentalitása az addigi élmények után már meg sem lepi az embert, ellenben a templomból az egész városra és a távolabbi dombokra nyíló kilátás fantasztikus zárása a város bejárásának. Olyannyira, hogy az ember még egy kört szeretne sétálni a romok között.

Jordánia mint turisztikai cél

Sok európai országhoz hasonlóan Amman főváros szerencsére már Budapestről is közvetlenül elérhető a diszkont légitársaságok járataival, gyakran igen kedvező áron. Jordánia pedig egy igen hálás úticél: az olcsó repülőjegy mellé könnyű méltányos áron szállást is foglalni, az étkezéseket (a megfelelő helyeken) pedig szokatlanul olcsón lehet fedezni. Négy-öt nap, esetleg egy hét pedig tökéletesen elég arra, hogy a látogató bejárja az ország nevezetességeit: természetesen Geráza mellett még számtalan rendkívül izgalmas helyszín miatt érdemes meglátogatni az országot.

(Borítókép: Hadrianus kapuja / Fotó: Hisham Zayadneh / pexels.com)

Kép forrása: 24.hu

Európai Unió, avagy a legtöbb hivatalos nyelvvel rendelkező szervezet

Követve a híreket gyakorta szembe találkozhatunk az Európai Unió 2000 óta használatos jelmondatával: „Egyesülve a sokféleségben.” Ez a sokféleség azonban nem mindig egy pozitív jelenségként köszön vissza, sőt, a 2004-es tagbővítés után különösen sok kritika érte az EU többnyelvűségét. Ezek közül csak egyet – Adam Ginsburg, közgazdász, szakértő véleményét – kiemelve megfigyelhető, hogy a nyelvi sokaság nem könnyítette meg sem a szakértők munkáját, sem az EU-n belüli kereskedelmet és szabadalmi eljárásokat, míg az EU fordításokra szánt kiadását igencsak megnövelte. A becslések szerint olyannyira, hogy 2012 óta évi 1,1 milliárd eurót költ a szakfordítók, tolmácsok munkájára a Bizottság. Ezen összeg ugyan eltörpülhet a múlt év 183 milliárdos EU-büdzséje mellett, de az EU állampolgáraitól évente – hozzávetőleg - két eurót igényelnek fejenként a fordítások.

 A kétezres évek eleje óta több áthidaló javaslat érkezett, kezdve az irreálisnak tűnő egynyelvűség tervétől. Még 2018-ban a Tagesspiegel jelölte meg az angolt, mint az EU egyetlen hivatalos nyelvét, de ez a szűkítés - főként a szakszavak értelmezése és használata miatt – nem kivitelezhető. Ennél már egy fokkal használhatóbb ötletnek bizonyult, hogy a jelenlegi huszonnégy hivatalos nyelvet hatra (angol, spanyol, portugál, francia, német és lengyel) csökkentsék le, a többi államnak pedig ezekhez kellene alkalmazkodni. Ebben a leredukálásban azonban nem egy probléma merül fel, elsőként, miért mondana le az egyenértékű tagállamok bármelyike saját anyanyelvéről? Értelemszerűen, egy ilyen módosításhoz egyhangú szavazásra lenne szükség. Másik oldalról, a javaslattétel nem veszi figyelembe a tagok idegen nyelvi ismereteit. 

Mesterséges intelligencia (továbbiakban MI), mint lehetséges megoldás

Bár igaz, hogy nincs még egy olyan nemzetközi vagy regionális szervezet, amely ennyi hivatalos nyelvvel rendelkezne, az ismertetett példák alapján nincs lehetőség a nyelvek számának csökkentésére. Az EU tulajdonképpen már 2017 óta egy korszerű szoftverrel, az ’E-Translation’ gépi fordítórendszerrel dolgozik, melynek előnye, hogy betanításához és működtetéséhez az EU már rengeteg adattal rendelkezik. Az Euramis adattárában megtalálható minden eddigi jogszabály, mind a huszonnégy nyelven. Ezáltal a rendszer képes a fordítandó mondat lehetséges folyatását bemérni, majd javaslatokat tesz a befejezésre.

Ezen tendenciának azonban megvannak a negatív velejárói a fordítók, tolmácsok szemszögéből: az automatizált rendszerek és a megnövekedett munkateher miatt e vizsgált időszakban folyamatosan csökken az adminisztratív munkakörre jelentkezők száma. Ezzel egyidőben pedig nő a nyugdíjba vonult alkalmazottak száma. Általánosságban elmondható, hogy a motiválatlanság és a kiélezett versenyhelyzet egyértelmű következménye e szoftverek alkalmazásának, ugyanakkor a technológia fejlődése nem egyenesen arányos a fordító és tolmács szakma ellehetetlenülésével. Mind műszaki, mind más téren a mesterséges intelligencián alapuló rendszerek minősítéséhez rengeteg szakemberre van szükség.

Nyelvi szempontból például megemlíthető a ChatGPT működése, ami már közel sem vét olyan szarvashibákat, mint a Google fordító korábbi változata, mégsem ismeri fel a - főként angol kereskedelemmel és gazdasággal kapcsolatos-szakkifejezések magyar megfelelőjét. A tolmácsok esetében pedig pont az érzékeny témák, beszédek miatt még kevesebb szerepe van a technológiának. Igaz, hogy a Mesterséges Intelligencia képes szimultán fordításokat is végezni, akár még az eredeti hangon visszamondani a lefordított szöveget, de biztonsági és GDPR okok miatt ez a verzió Brüsszelben még nem használatos. Visszautalva a versenyhelyzetre, a mesterséges intelligencia hatására a tolmácsok körében is kezdetét vette a nyelvi portfólió bővítése, mindenképp jobban érvényesülnek azon szakemberek, akik anyanyelvük mellett 4-5 idegennyelvet beszélnek felsőfokon. A Bizottság egy német tolmácsa, Laura König elmondta az NZZ-nek adott nyilatkozatában, hogy az angol, francia, holland és spanyol nyelvek mellett munkavégzésében szüksége van a svédre is. Kérdés, hogy egy magyar anyanyelvű tolmács esetében is azonos-e ez a szám.

Az Európa Parlament két évvel az előterjesztés után, 2023 májusában elfogadta az AI Act-et (mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály), ezáltal az EU meglehetősen elől jár az MI szabályozása terén. Ezzel egy olyan átfogó, különböző kockázati szinteket megjelölő keretrendszert vezetett be, mellyel szabályozható ezen folyamatosan fejlődő technológia alkalmazása. „Továbbá lehetősége adódik az EU-s döntéshozóknak, hogy a törvénnyel véget vessenek a diszkriminatív-jogsértő mesterséges intelligencia használatának, figyelembe véve az innovációt és emberi jogokat.” – nyilatkozta Mher Hakobyan, az Amnesty International MI szabályozásával foglalkozó jogi tanácsadója. Az AI Act életbelépése ugyan még időbe telhet (a jelenlegi előrejelzések alapján erre 2025 decembere előtt kevés az esély), fontos megemlíteni az Európai Bizottság (EB) új pilot programját. Ennek értelmében az „eTranslation” eszközeit kiterjesztik az EB sajtósarkára, ahol gyors eléréssel mindenki hozzáférhet a press-anyagokhoz, olyan nyelveken is, amelyeken eddig nem volt lehetőség. „Az új azonnali gépi fordítások a környezetvédelemmel, tengeri ügyekkel, halászattal és közlekedéssel kapcsolatosak.” – jegyezte meg Eric Mamer, az EB szóvivője.

Ezek mind fontos előre lépésnek számítanak a Mesterséges Intelligencia bevezetésének tekintetében, és amint az AI Act életbe lép az EU-ban, a mesterséges intelligencia alkalmazása egy új szintre kerül, még hatékonyabbá téve ezzel az alkalmazottak teljesítményét, bebiztosítva mind a huszonnégy nyelv létjogosultságát. A nyelvi sokszínűség és a külföldön kevésbé beszélt nyelvek fennmaradásának szempontjából pedig aktuálisabb a téma, mint valaha.

A Macska a forró bádogtetőn című darabot mutatta be a Vígszínház még március 11-én. Tennessee Williams darabjának már a megjelenése is nagy port kavart, de az jelzi a történet minőségét, hogy a mai napig klasszikus és méltósággal megöregedett feldolgozása az 1958-as Richard Brooks által rendezett változat.  

A történetet szerencsére nem kell sok embernek bemutatni, de akinek be kell, annak ezt a kis bekezdést szánja a Vígszínház oldala:

,,Egy házasság éppen szétesőben, egy család már romokban, de a macska természetű Maggie még foggal-körömmel kapaszkodik a reménybe, hogy mindent helyre lehet hozni, hogy kiábrándult férjével talán még vissza tudnak találni a szerelemhez és a boldogsághoz. Maggie bármire képes a házasságáért: talpon marad a jég hátán is vagy a forró bádogtetőn...”

A klasszikus drámák imádói hiába látták már ezerszer, mindig érdekes megnézni, hogy az új és újabb feldolgozások, hogyan fogják meg ezt a lebilincselő történetet.

Erre legutoljára próbát Magyarországon a Vígszínház tett. A feldolgozásoknál mindig nehéz megtalálni, hogy mennyire kell a darabot modernizálni vagy mennyire kell a szöveget megtartani, kihúzni belőle, átírni.

Eredeti helyszín, eredeti szövegkönyv és még a főszereplő apukájának nevét se magyarosították, hanem hagyták Big Daddy-ként. A díszletek, a hangulat, a szövegkönyv megvalósítása, egy az egyben az ’58-as filmet tükrözi pár a színházzal járó színpadi adottságból fakadó megvalósíthatatlanságát kihagyva.

A történet módosítása a filmhez képest

Több helyen történt módosítás a filmes feldolgozáshoz képest, ami sajnos megváltoztatta és sajnos rossz irányba változtatta a történetet. Egyrészt ami lényeges kimaradás, az Bid Daddy története, hogy hogyan vált ezzé a zsémbes öregemberré, aki utálja a feleségét, aki lehet, hogy idegesítő és minden lében kanál, de valóban szereti Big Daddyt.

A másik nagy változtatás a lezárás, ami teljesen elvette az erkölcsi katarzist, hiszen

Míg a vígszínházas feldolgozásban a részegségtől bekábult Brick-re ráveti magát Maggie, és azt láthatjuk, hogy nem Brick döntése a tűz lecsavarása, hanem csupán ő az, aki hagyja, hogy ez megtörténjen, akár azért, mert legalább egy egész üveg whisky-t megihatott a darab során vagy azért, mert valóban belátta, hogy jár a macskának a megbocsátás. Mindenesetre ezzel a döntéssel csorbult az erkölcsi katarzis.

Azonban átvettek az eredeti műből egy fontos módosítást, ami az 58-as filmben nem volt, ez pedig a homoszexuális vonal. A filmben elvileg tudatosan hagyták ki és hagyták meg homályban, hogy Brick-nek mégis miért jelenthetett ilyen sokat az a barátsága, addig a vígszínházas feldolgozásban, konkrétan ezzel vádolják Brick-et és ki is mondja, hogy barátja szerelmet vallott neki.

pont úgy, ahogy azt Tennessee Williams az eredetiben megálmodta.

Vagyis összességében a történetmódosítás a homoszexuális szálon kívül inkább csak rontott a történeten, mint segített volna vagy indokolt lett volna.

A szereplők

A szereplők dinamikája viszont egészen más lett a színházi feldolgozás során, mint a filmben. Az filmben, a főszerepben abszolút Maggie dominált, akit Elizabeth Taylor játszott. A színésznő nagyon ráérzett arra az ösztöni, de egyszerre lelki frusztráltságra, amit a szerelme közönye okoz számára. Azonban a darabot népszerűsítő képen is megjelenő Szilágyi Csenge alkatilag tökéletesen illet a darabhoz, de a kisugárzást nem sikerült annyira ártatlanra formálnia, inkább érez az ember sajnálatot, mint hogy apai és férfiúi ösztönök induljanak el benne, amely nézői reakciók tették a filmben főszereplővé a forró bádogtetőn szenvedő macskát.

Mellette pedig nincs változás, Brick a hivatalos főszereplő, ahogy a filmben, a Vígszínház feldolgozásában is Brasch Bence teljesen ugyanazt hozza, de megint csak nem tudta darab dinamikájában is főszereplő lenni, hiszen Bid Daddy és Big Mama teljesen ledominálja csodálatos játékával a két fiatal színészt.

A többi mellékszereplő pedig teljes mértékben megfelelnek a filmben nyújtotthoz.

A darab összegzése

A Vígszínház 2023-as feldolgozása Valló Péter rendezésében, egyszerre tartalmaz a leghíresebb feldolgozáshoz képest sok, kívánni való változtatást, mint a homoszexuális történetszál, de sajnos megtart pár olyan döntést, ami ront az eredeti darab minőségén..

A Macska a forró bádogtetőn című előadást mindenképp ajánlom, egy csodálatos történet, amit csodálatos magyar színészek játszanak el, egyszerre szívszorító és szívet melengető élménnyel. A színdarab mai napig aktuális tudott maradni és a Vígszínháznak köszönhetően nem csak aktuális, hanem aktuálisan megnézhető is.