Reaktor

Észak-Korea neve ritkán cseng össze a turizmussal. A világ legelszigeteltebb államáról sokaknak inkább rakétatesztek, katonai parádék és diktatórikus zártság jut eszébe, semmint homokos tengerpartok és vízi csúszdák. Mégis, 2025 nyarán a rezsim nagyszabású turisztikai fejlesztést adott át a keleti parton: a Vonszan–Kalma tengerparti üdülőövezetet, amelyet a dél-koreai sajtó találóan „Észak-Korea Waikikijének” nevezett el. A létesítmény egyszerre hirdeti Kim Dzsongun modernizációs törekvéseit és a rendszer sajátos ellentmondásait

A választás nem véletlenül esett Vonszanra. A város régóta a rezsim elitjének kedvelt nyaralóhelye, és maga Kim Dzsongun is itt töltötte gyermekkora nagy részét. A partszakasz különösen fontos számára, így személyes ügynek tekintette a fejlesztést, amelyet a propaganda egyenesen a vezető „szívügyeként” mutatott be. A komplexum 4 kilométeren húzódik, szállodákkal, éttermekkel, bevásárlóközpontokkal, valamint egy vízividámparkkal, amely látványos sárga csúszdáival próbálja felvenni a versenyt a nemzetközi üdülőhelyekkel.

A hivatalos közlés szerint 20 ezer fő befogadására alkalmas az övezet, amelyet világszínvonalú „kulturális és turisztikai központként” hirdetnek. Az állami sajtóban megjelent képeken boldog családok játszanak a tengerparton, párok tandemkerékpáron suhannak, és a vízben önfeledten pancsoló gyerekek illusztrálják a vezető ígéretét: Észak-Korea is képes felmutatni a jólét képeit.

A propagandaképek az új víziparkról. Kép forrása: AFP

A történet azonban jóval árnyaltabb, mint a hivatalos propaganda. A resort építését 2018-ban kezdték, ám az ütem olyan gyors volt, hogy már ekkor emberi jogi szervezetek tiltakoztak. Számos beszámoló szerint kényszermunkát alkalmaztak, az úgynevezett „sokkbrigádok” tagjai embertelen körülmények között, napi 24 órás műszakokban dolgoztak. Egyes munkások alig kaptak ellátást, sokan kimerültség miatt betegedtek meg vagy haltak me

Helyi források arról is beszámoltak, hogy a város lakóit kitelepítették a terület bővítése miatt, gyakran kártérítés nélkül. A látványos homlokzat mögött tehát súlyos emberi sorsok húzódnak, amit a rezsim természetesen soha nem ismer el.

Észak-Korea gazdaságát évek óta szankciók sújtják, exportlehetőségei beszűkültek, és a pandémia alatt gyakorlatilag teljesen lezárta határait. A turizmus az egyik utolsó olyan ágazat, amelyre a nemzetközi szankciók kevésbé vonatkoznak, így a vezetés bevételi forrásként tekint rá.

Kim Dzsongun célja, hogy évente akár egymillió turistát vonzzon az országba, elsősorban Kínából és Oroszországból. Nem véletlen, hogy az átadási ceremónián orosz diplomaták is jelen voltak, és hamarosan el is indultak az első orosz turistacsoportok. Egyhetes észak-koreai körút, benne három nappal a Vonszan resortban, körülbelül 1800 dollárba kerül, ez az összeg egy átlagos orosz fizetés másfélszerese.

Külföldi turisták: belépés csak korlátozottan

Az üdülőövezetet eredetileg külföldiek számára is megnyitották volna, ám a gyakorlatban erősen korlátozott a hozzáférés. Bár nyár elején még nyugati turistacsoportok, köztük német, francia és ausztrál utazók is beléphettek, néhány hét után a hatóságok váratlanul felfüggesztették a beutazásukat. Hivatalos indoklás nem hangzott el, de elemzők szerint a rezsim nem kockáztatja, hogy külföldiek kényelmetlen kérdéseket tegyenek fel vagy „rossz fényben” mutassák be az országot a közösségi médiában.

A kínai utazók, akik a járvány előtt a legnagyobb tömeget adták, egyelőre nem tértek vissza. Oroszország viszont kivételt képez: a moszkvai és vlagyivosztoki utazási irodák már hirdetik a Kalma-parti programokat, és az első orosz vendégek beszámolói szerint valóban szabadabban mozoghattak az üdülőben, mint Észak-Korea más részein, bár minden lépésüket figyelték a személyzet tagjai.

Új magasépítésű épületek a vízipark körül. Kép forrása: Getty

A resort nem csupán gazdasági projekt, hanem politikai üzenet is. Az orosz–észak-koreai kapcsolatok 2024-ben új lendületet kaptak a kölcsönös védelmi szerződés aláírásával, és Moszkva azóta ösztönzi polgárait, hogy látogassák meg az észak-koreai üdülőhelyeket. Ez a szorosabb együttműködés egybeesik Phenjan katonai támogatásával az orosz–ukrán háborúban.

A kínai turisták visszatérése azonban bizonytalan. Pedig a 2019-es rekordévben mintegy 300 ezer kínai látogató érkezett Észak-Koreába, ami mutatja, hogy Peking kulcsszereplő lehet a turisztikai bevételek biztosításában.

Az alaprajz, kép forrása: BBC, Planet Labs PBC

A luxusresort átadása szimbolikus. Egyfelől a rezsim megmutatja, hogy képes grandiózus projekteket megvalósítani, sőt, a kapitalista világból is merít – a helyi boltokban például feltűnnek nyugati márkák utánzatai, hamis Starbucks-kávézó és „északi IKEA” néven emlegetett áruház. Másfelől a fényűzés mögött ott van a mindennapi észak-koreai valóság: a lakosság 60%-a szegénységben él, az infrastruktúra gyenge, és az ország a külvilágtól továbbra is szinte hermetikusan elzárva működik.

A turizmus paradoxon elé állítja a rezsimet: ahhoz, hogy bevételt hozzon, külföldieket kell beengedni, akik akaratlanul is információt cserélnek a helyiekkel, ez pedig veszélyeztetheti a rendszer információs monopóliumát. Nem véletlen, hogy az elmúlt években többször is hirtelen felfüggesztették a külföldiek belépését, legutóbb idén tavasszal, amikor néhány nyugati turista a közösségi médiában tett közzé kritikus bejegyzéseket.

Az új üdülőhely egyértelműen kirakatprojekt: a rezsim igyekszik a jólét látszatát kelteni, miközben a lakosság többsége ebből semmit sem tapasztal. Bár az orosz turisták érkezése rövid távon bevételt jelenthet, a projekt hosszú távú sikeressége kétséges. A szolgáltatások minősége, a szigorú felügyelet és az ország elszigeteltsége nehezen versenyez a régió népszerű nyaralóhelyeivel.

Pakisztán és Szaúd-Arábia bejelentették, hogy kölcsönös védelmi megállapodást írtak alá. Noha a teljes szöveg nem nyilvános, az tudott, hogy a nemzetközi szerződés tartalmaz egy, a NATO 5. cikkéhez hasonló kölcsönös védelmi záradékot.

Pakisztán védelmi minisztere megerősítette, hogy a megállapodás értelmében Pakisztánnak – amely a világ kilenc nukleáris fegyverrel rendelkező állama közé tartozik –szükség esetén nukleáris védelmet kell nyújtania Szaúd-Arábiának, ami egy példátlan lépés. Ez az első alkalom, hogy Pakisztán kiterjeszti nukleáris védelmi ernyőjét egy másik országra.

Ebben a cikkben tehát a szaúdi–pakisztáni kapcsolatokra és arra fogunk koncentrálni, hogy ez az új megállapodás milyen változásokat hozhat a régióban.

Pakisztán miniszterelnöke, Shehbaz Sharif (balra) és Szaúd-Arábia koronahercege, Mohammed bin Salman, Kép forrása: The Hindu

Háttér

A szaúdi–pakisztáni kapcsolatok történetét három nagy fejezetre tudjuk osztani.

Az első szakasz 1947-től, Pakisztán függetlenné válásától egészen a 2000-es évek végéig tartott. Ebben az időszakban a két ország kapcsolata nagyon szoros volt. Mivel mindkettő egy muszlim többségű, az Egyesült Államokkal szövetséges ország volt, természetesen szoros barátság alakult ki közöttük.

Gazdasági szempontból Pakisztán erősen függ az importtól, és a gazdaságát az instabilitás jellemzi, állandóan olajimportra és devizahitelekre szorult – amit Szaúd-Arábia biztosított neki. Ezzel szemben a szaúdiaknak, akiknek több olajdollárjuk volt, mint amennyit a gazdaság fel tudott szívni, a növekedéshez olcsó munkaerőre volt szüksége – ami pedig Pakisztánnak állt rendelkezésére.

Pakisztáni vendégmunkások Szaúd-Arábiában, Kép forrása: Arab News PK

A biztonságpolitika terén Szaúd-Arábia mindig különféle fenyegetésekkel szembesült, viszont sosem rendelkezett igazán nagy hadsereggel, míg Pakisztán katonailag messze a súlyán felül teljesített. A szaúdi–pakisztáni védelmi együttműködés igazán az 1967-es arab–izraeli háború után erősödött meg. Még abban az évben biztonsági egyezményt kötöttek, amelynek eredményeként több ezer pakisztáni katona kezdett állomásozni Szaúd-Arábiában. Szaúd-Arábia pedig pénzügyi támogatást nyújtott Pakisztánnak az 1971-es indiai–pakisztáni háború idején, míg Pakisztán a szaúdiak és más arab országok oldalára állt az 1973-as háborúban.

Kép forrása: Arab News Pakistan

A két ország kapcsolata a ’80-as években még szorosabbá vált: közösen léptek fel az iráni forradalommal és a szovjetek afganisztáni invázióval szemben. Még ennél is jelentősebb volt azonban a szaúdi belső válság 1979-ben, amikor iszlamista fegyveresek elfoglalták a mekkai mecsetet, és a királyi család elleni felkelésre szólítottak fel. Pakisztán tanácsadókat küldött a szaúdi erők megsegítésére a mecset visszafoglalásában, majd a ’80-as években tízezrével állomásoztatott csapatokat Szaúd-Arábiában a stabilitás helyreállítása végett. Pakisztán támogatása meghozta eredményét: 1998-ban, miután Pakisztán végrehajtotta az első nukleáris kísérleti robbantásait, Szaúd-Arábia azon kevés ország közé tartozott, amely nyíltan kiállt mellette, gazdasági segítséget és ingyen olajat biztosítva számára.

Második fejezet

A kapcsolat második fejezetében, a 2000-es évek végén és a 2010-es évek elején azonban a kétoldalú kapcsolatok romlani kezdtek. Az első feszültségek 2008-ban jelentkeztek, amikor a populista Pakisztáni Néppárt hatalomra került, amely nem volt annyira elkötelezett a régi szövetségesei iránt. 2013-ban a Pakisztáni Muszlim Liga visszaszerezte a hatalmat, viszont őket is korlátozta a parlament, amely 2015-ben megszavazta, hogy Pakisztán ne nyújtson katonai támogatást Szaúd-Arábiának a jemeni beavatkozás idején. Néhány évvel később Pakisztán megtagadta a részvételt a Szaúd-Arábia vezette gazdasági és diplomáciai blokádban Katar ellen, nagyrészt azért, mert Katar időközben Pakisztán egyik legnagyobb földgázszállítójává vált.

Imran Khan pakisztáni miniszterelnök 2018-as megválasztása lehetőséget kínált az újrakezdésre. Khan ugyanis eredetileg nagyon közel állt a pakisztáni katonai vezetéshez, amely hagyományosan Szaúd-Arábia-párti volt. Kezdetben úgy tűnt, fordulat következik be. 2018 végén Szaúd-Arábia ismét kisegítette Pakisztánt egy 6 milliárd dollár értékű hitellel.

Imran Khan volt pakisztáni miniszterelnök, Kép forrása: insaf.pk

A kapcsolatok 2019 végén ismét romlani kezdtek, miután India visszavonta a Kasmír felett gyakorolt különleges jogállást. Ez Pakisztánban óriási felháborodást keltett, Szaúd-Arábia reakciója viszont visszafogott volt, részben azért, mert a 2000-es és 2010-es évek során jó kapcsolatokat épített ki Indiával. Eközben Khan lépéseket tett az Iránnal való kapcsolatok normalizálására, akik a szaúdiak ellenfelei. Khan közeledett Törökországhoz is, és egy Pakisztán által vezetett alternatívát próbált létrehozni a Szaúd-Arábia vezette Iszlám Konferencia Szervezetével szemben. Szaúd-Arábia válaszként azzal fenyegetőzött, hogy visszavonja a kölcsönt, aminek hatására Pakisztán hirtelen lemondta a tervezett csúcstalálkozót.

A következő években a kapcsolatok feszültnek, de stabilnak bizonyultak. Pakisztán nyilvánvaló gazdasági függősége Szaúd-Arábiától elég erős visszatartó erőnek bizonyult ahhoz, hogy Khan ne kockáztasson további feszültségeket.

Harmadik fejezet

Az elmúlt egy évben azonban – amit a kapcsolat harmadik fejezetének nevezhetünk – a viszony ismét virágzásnak indult, és ennek csúcspontja a múlt héten bejelentett védelmi megállapodás. Ennek oka nagyrészt az, hogy a szaúdi–pakisztáni kapcsolat alaplogikája – Szaúd-Arábia gazdasági támogatást nyújt, Pakisztán biztonsági támogatást ad – érvényesült. Pakisztán a járvány óta tartó, elhúzódó gazdasági válságban van, így minden lehetséges gazdasági támogatásra szüksége van. Szaúd-Arábiának pedig új biztonsági garanciákra van szüksége: az Egyesült Államok, amely évtizedeken át fő biztonsági partnere volt, egyértelművé tette, hogy vissza ki akar vonulni a Közel-Keletről, és a jelenlegi amerikai adminisztráció láthatóan képtelen vagy nem hajlandó megfékezni Izraelt, amely gyakorlatilag minden szomszédját megtámadta.

Kép forrása: All Arab News

Az új egyezmény szó szerint néhány nappal az izraeli katari csapások után jött létre. Ez egyértelmű üzenet más arab országoknak: még egy amerikai szövetség sem elég ahhoz, hogy megvédjen az izraeli agresszióval szemben, ezért új, az Egyesült Államoktól független biztonsági struktúrákat kell kialakítaniuk, amelyek képesek elrettenteni Izraelt.

A kapcsolatot az is segíti, hogy Szaúd-Arábia nemrégiben közeledni kezdett Iránhoz – hasonlóan ahhoz a folyamathoz, amelyet Pakisztán Imran Khan idején indított el. Hogy a hátteret jobban értsük: a szaúdi–iráni kapcsolatok már néhány éve fokozatosan stabilizálódnak, de a közeledés az elmúlt hónapokban felgyorsult, vélhetően az Izraellel kapcsolatos aggodalmak miatt. MBS és az iráni elnök Katarban találkozott, ahol állítólag egy „izraeli elrettentésre képes iszlám szövetség” ötlete is felmerült.

Egy nappal később Irán legfelsőbb nemzetbiztonsági tanácsának titkára Rijádba utazott, ami arra utal, hogy Szaúd-Arábia fontolgatja az elképzelést. A legizgalmasabb kérdés most az, hogy az új megállapodás csupán a szaúdi–pakisztáni kétoldalú kapcsolatok fellendülését tükrözi-e, vagy egy szélesebb, több muszlim országot összefogó szövetség kezdete, amelyet az izraeli túlhatalom miatt érzett aggodalom kovácsolhat össze.

Bár elsőre talán túlzónak tűnhet, pénteken Pakisztán védelmi minisztere kijelentette, hogy a paktumot és a pakisztáni nukleáris védőernyőt ki is lehetne terjeszteni – sőt, állítólag felvetette egy „arab iszlám NATO” létrehozásának gondolatát, amely nem állna távol a hét eleji katari találkozón Irán által javasolt elképzeléstől.

Az elmúlt hónapokban Bosznia-Hercegovina alkotmányos válságba sodródott, amelynek középpontjában Milorad Dodik, a szerb többségű Republika Srpska nacionalista vezetője áll. Röviden összefoglalva: Dodik nem hajlandó elfogadni a boszniai bíróságok döntését, amely szerint le kellene mondania az elnöki tisztségről. Ehelyett most egy nem kötelező erejű népszavazásra készül, ahol a polgárok véleményét kérdezné meg az ítéletről. Ez a lépés újabb politikai válságba taszíthatja az országot, és ismét felerősítheti a félelmeket, hogy megszűnhet a törékeny állam.

Ebben a cikkben Bosznia alkotmányos válságának okaira keressük a választ.

Ahhoz, hogy megértsük a mostani helyzetet, vissza kell menni az időben 30 évet, amikor létrejött a mai Bosznia kormányzati rendszere. Ezt az 1995-ös daytoni békemegállapodás fektette le, így vetve véget az országot sújtó véres polgárháborúnak. A Daytoni Egyezmény rendkívül decentralizált államot hozott létre, két etnikai entitással: a szerbek által dominált Republika Srpskával és a bosnyákokból és horvátokból álló Föderációval. Az ország kormányzati rendszere többszintű és rendkívül összetett. A Föderáció kantonokra és egy szövetségi szintre tagolódik, míg a két entitást közösen köti össze több központi intézmény: az Alkotmánybíróság, a háromtagú rotációs államelnökség, valamint a kétkamarás parlament.

Daytoni megállapodás, 1995. Kép forrása: Publishwall

A rendkívül összetett kormányzati struktúra mellett politikai konszenzus ritkán alakul ki, ugyanis egyik nacionalista párt sem elégedett a neki jutó képviselettel. A horvátok alulreprezentáltnak érzik magukat, a szerbeket zavarja, hogy Boszniához kötődnek, a bosnyákok pedig – bár ők alkotják a többséget – a másik két nemzetiség nélkül nem tud döntést hozni. A Dayton által lefektetett alkotmány célja eredetileg az lett volna, hogy idővel etnikai vonalakon túl is szélesebb állampolgári jogokat biztosítson választási reformokon keresztül. Ez azonban soha nem valósult meg, így az ország megrekedt egy olyan status quóban, amely bebetonozza a politikai elit hatalmát, és tág teret ad a korrupciónak és a klientúraépítésnek.

Bosznia-Hercegovina felépítése Dayton után. Kép forrása: Balkan Insight

A helyzetet tovább bonyolítja az úgynevezett főképviselő intézménye. Ő egy ENSZ által kinevezett külföldi tisztviselő, akinek szinte korlátlan hatalma van a daytoni megállapodás végrehajtásának felügyeletében. Ez a tisztség rendkívül ellentmondásos, hiszen sok boszniai polgár nem ért egyet azzal, hogy egy külső hatalmi szereplő mondja ki a végső szót az ország ügyeiben.

A jelenlegi főképviselő, Christian Schmidt különösen vitatott személy két okból is. Egyrészt azért, mert kinevezését az ENSZ Biztonsági Tanácsának két állandó tagja, Kína és Oroszország nem támogatta, másrészt pedig azért, mert 2022 októberében széles körű felháborodást váltott ki, amikor a választások kellős közepén módosította az ország választási rendszerét. Schmidt régóta éles konfliktusban áll Milorad Dodikkal, aki 2010 és 2018 között töltötte be a Republika Srpska elnöki posztját, majd 2022-ben ismét megválasztották. Dodik évek óta azzal vádolja Schmidtet és az állami szintű boszniai intézményeket, hogy igazságtalanul célozzák az etnikai szerbeket és aláássák a Republika Srpska autonómiáját. Bosznia-Hercegovinát rendszeresen „bukott államként” emlegeti, és többször is fenyegetőzött elszakadással – emiatt az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság szankciókat vezetett be ellene.

Christian Schmidt főképviselő. Kép forrása: Balkan Insight

A helyzet 2023-ban eszkalálódott, amikor Dodik utasítására a Republika Srpska Nemzetgyűlése elfogadott egy törvényt, amely kimondta, hogy a főképviselő döntéseit nem kell végrehajtani, és nem is kerülhetnek be az entitás alkotmányába. Schmidt azonnal megsemmisítette a törvényt, amit Dodik figyelmen kívül hagyott, és kijelentette, hogy az Alkotmánybíróságnak többé nincs joghatósága az ország szerb területén, majd rendeletben kihirdette a jogszabályt. Válaszul Schmidt módosította Bosznia-Hercegovina büntető törvénykönyvét, amely szerint a főképviselő döntéseinek semmibe vétele bűncselekménynek minősül. Amikor Dodik ismét megtagadta az együttműködést, az ügyészség vádat emelt ellene.

A helyzet augusztusban érte el a tetőpontját, amikor Dodikot bűnösnek találták Schmidt döntéseinek tudatos semmibevételében, és hat évre eltiltották az elnöki tisztség betöltésétől. A bíróság elfogadta Dodik kérvényét, hogy börtönbüntetés helyett 18 000 eurós pénzbírságot fizethessen, ugyanakkor a Központi Választási Bizottság megfosztotta őt elnöki mandátumától, és kimondta, hogy hat éven át nem indulhat semmilyen választáson.

Dodik azonban megtagadta a lemondást, és kijelentette, hogy ellenáll a határozatnak. Így továbbra is a Republika Srpska de facto vezetőjeként tevékenykedik, ami politikai és alkotmányos válságot robbantott ki az entitásban. A saját táborán belüli nyomás sem segített helyzetén: amikor a miniszterelnök lemondott, Dodik egyszerűen törvénytelenül kinevezett egy új kormányfőt. A Központi Választási Bizottság erre november 23-ra előrehozott választást írt ki a Republika Srpskában, hogy pótolják Dodikot, ő viszont válaszul október 25-re népszavazást kezdeményezett arról, elfogadják-e a polgárok az ő eltávolítását a hivatalából. A parlament ezt jóvá is hagyta.

Noha Dodik nem egy népszerű vezető a Republika Srpskában, (sokan szélhámosnak tartják, aki árt a szerb érdekeknek Bosznia-Hercegovinában) nagy valószínűséggel megnyeri a népszavazást, még akkor is, ha kevés szerb megy el szavazni.

Mi történik, ha Dodik megnyeri a népszavazást?

Ahogy említettem, a népszavazásnak nincs jogi kötőereje. A referendum nem kötelező érvényű, így az Alkotmánybíróság egyszerűen figyelmen kívül hagyhatja az eredményeket. Politikai szempontból azonban a helyzet sokkal érdekesebb, mivel a novemberi választás kimenetele teljesen bizonytalan. Ha a szerbek bojkottálják a voksolást és novemberben egy párhuzamos „elnököt” választanak, az tovább mélyítheti az alkotmányos válságot. Dodik pedig már kilátásba helyezett egy újabb népszavazást a Republika Srpska függetlenségéről, amennyiben az első referendumon erős politikai felhatalmazást kap – ez pedig Bosznia-Hercegovina széteséséhez vezethet.

Egyelőre azonban az államalakulat széteséséről szóló jóslatok túlzónak tűnnek, hiszen ezzel Dodik már rengetegszer fenyegetőzött, de sosem váltotta be az ígéretét. Sokan politikai blöffnek tartják a jelenlegi tevékenységét, amelynek célja a feszültségkeltés és a figyelem elterelése más, kényes ügyekről – például a korrupciós vádakról. Ráadásul Dodik nemzetközi támogatottsága csökken. Noha nagy reményeket fűzött Donald Trumphoz, és keményen lobbizott Washingtonban – még ásványkincseket is felajánlott az amerikaiaknak –, politikai áttörést nem tudott elérni.

Kép forrása: Balkan Insight

Moszkva sem nyújt valódi támaszt. Bár Oroszország a Nyugatot okolja a szerb vezetők elleni eljárások miatt, októberben nem voltak hajlandók Dodik kérésére az ENSZ Biztonsági Tanácsában napirendre tűzni a főképviselő hivatalának megszüntetését.

Dodiknak tehát nincs meg sem a politikai tőkéje, sem a katonai ereje ahhoz, hogy ténylegesen kiharcolja a függetlenedést – különösen NATO-védelmi garanciák mellett. Már most is komoly nyomás nehezedik rá: a Nyugat szankciókat vezetett be destabilizációs törekvései miatt, politikai hátországa megrendült, és egy újabb korrupciós ügy is indult ellene, ezúttal a szénbányászati koncessziókkal kapcsolatban.

Mindezek alapján egyre valószínűbb, hogy Dodik novemberben kénytelen lesz távozni. Ugyanakkor, egy olyan politikai túlélő esetében, mint ő, soha semmi sem zárható ki teljesen.

Pénteken és szombaton Csehország az urnákhoz járult, hogy megválassza következő kormányát. Noha borítékolható volt, hogy a választáson az ANO, az Andrej Babiš által vezetett fő ellenzéki párt fog győzni, még a nemzetközi sajtót is meglepte az általuk populistaként jellemzett politikus győzelmének mértéke.

Mi ment félre az előző cseh kormány számára, hogy ekkora vereséget szenvedtek? Hogyan alakultak a választási eredmények? Mit jelent az ANO sikere Csehország és az Európai Unió számára?

Kép forrása: PBS

Háttér

Babiš politikai irányvonalát nehéz pontosan meghatározni — nem helyezhető el egyértelműen a bal–jobb tengely. Bizonyos kérdésekben inkább baloldalinak számít, és korábban a liberális Renew Europe pártcsaládhoz tartozott az Európai Parlamentben. Első kormányzása idején több, névleg baloldali intézkedést is bevezetett, például és növelte a szociális kiadásokat és a közszféra béreit. Választási programjában szintén találhatók baloldali hangvételű ígéretek: a nyugdíjkorhatár 65 évben való leszállítása, a megfizethető lakhatás biztosítása, illetve több támogatás a családosoknak.

Kép forrása: Wikipedia

Az ANO azonban több olyan politikát is magáévá tett, amelyeket általában inkább a jobboldalhoz szokás kötni. A párt EU-szkeptikus, általában ellenzi a bevándorlást, valamint a „zöld” politikákat is — különösen azokat, amelyek miatt a cseh háztartások energiakiadásai növekednének.

Mindenesetre az biztos, hogy az ANO az elmúlt években a jobboldal felé tolódott, amit jól mutat például az is, hogy Babiš 2023-ban felszólalt a budapesti CPAC konferencián, és tavaly társalapítója volt a jobboldali Patriots for Europe (Hazafiak Európáért) nevű európai pártszövetségnek Orbán Viktorral együtt. Ebben a pártcsaládban található többek között Geert Wilders holland Szabadságpártja és Marine Le Pen francia Nemzeti Tömörülése is.

Belpolitika

A COVID-járvány utóhatásai különösen súlyosak voltak Csehországban. Az országban hosszúak voltak a lezárások, és világszinten is Csehországban volt az egyik legmagasabb a halálozási ráta. Ezt követően az ANO elvesztette a 2021-es választást az újonnan alakult SPOLU koalícióval szemben, amelyet Petr Fiala, brnói politikatudós professzor vezetett. Az újonnan megalakult jobbközép koalíció három pártból állt: a konzervatív ODS, a kereszténydemokrata KDU-ČSL, valamint a liberális–konzervatív TOP09. A SPOLU 2021-ben a szavazatok 28%-át szerezte meg, míg az ANO 27%-ot, és ezután a SPOLU kormányt alakított még két kisebb párttal: a liberális Polgármesterek és Függetlenek (STAN) pártjával, illetve a progresszív Kalózpárttal (Pirates).

Kép forrása: Wikipedia

A SPOLU és Fiala számára az európai helyzet szinte azonnal rosszra fordult, amint hivatalba léptek. A kormány az európai energiaválság csúcspontján lépett hivatalba, és azonnal a magyar rezsicsökkentéshez hasonló politikát vezettek be, és az árkülönbséget végső soron az államnak kellett megfizetnie — ami több száz milliárd cseh koronájába került az adófizetőknek. Csehország fiskális pozíciói egyébként sem voltak már ezt megelőzően sem kedvezőek a korábbi Babiš kormány által elfogadott adócsökkentés miatt. Az energiaintézkedések és a növekvő védelmi kiadások miatt a kormány kénytelen volt a megszorításokat bevezetni:

Mindez egy olyan időszakban történt, amikor az infláció miatt drámaian csökkent az életszínvonal, és Csehországban estek a legnagyobb mértékben a reálbérek az egész OECD-n belül.

Az egyébként sem könnyű helyzetet tovább rontotta kormány ellentmondásos kommunikációs stratégiája, valamint Petr Fiala személyes makacssága, amellyel következetesen állította, hogy az országban minden rendben van. A miniszterelnök és a kormány rendkívül népszerűtlen lett alig pár hónap alatt. A közvélemény-kutatások szerint Fiala volt Európa legnépszerűtlenebb kormányfője, egyes felmérések azt mutatták, hogy a választók mindössze 16%-a elégedett a munkájával. Nem meglepő tehát, hogy a SPOLU támogatottsága rohamosan csökkenni kezdett, és a felmérések szerint az elmúlt két évben csak néha haladta meg a 20%-ot.

Kép forrása: vlada.gov.cz

Ezzel szemben az ANO, amely 2021-ben még szintén egy nagyon elutasított pártként távozott a hatalomból, visszaerősödött — 2022 vége óta stabilan 30% körül mozog a támogatottsága.

Bár Babiš elvesztette a 2023-as elnökválasztást Petr Pavel tábornokkal szemben, ez főként annak volt köszönhető, hogy Pavelt független jelöltként egy pártokon átfogó választói koalíció segítette hatalomba.

Csehország arányos választási rendszert alkalmaz, ám az 5%-os bejutási küszöb miatt valamennyire mégis a nagyobb pártoknak kedvez. Ennek köszönhetően az ANO 80 mandátumot szerzett a 200 fős képviselőházban, míg a SPOLU csak 52-t. Ez azt jelenti, hogy koalíciós kényszer áll fenn, az ANO-nak a kisebb pártok támogatására is szüksége lesz a törvényhozásban, de ha az előző ciklus tapasztalataiból indulunk ki, Babiš pártja továbbra is a cseh politika meghatározó ereje marad — akár formális koalíció nélkül is, egy kisebbségi kormány irányításával.

Kép forrása: Wikipedia

Mi történik ezután?

Az ANO-ra szavazó mintegy 2 millió cseh szavazó abban reménykedik, hogy az Babišék újra beindítják a gazdasági növekedést, ahogy az az első ciklusukban történt. Bár Babiš kormányzása alatt sokan aggódtak a korrupció és az antidemokratikus hatalomgyakorlása miatt, azt nehéz lenne tagadni, hogy a gazdaság jobban teljesített akkoriban. Babiš azzal kampányolt, hogy „az országot úgy vezeti majd, mint egy vállalatot”, és ez sok cseh ténylegesen érezte a pénztárcáján. Az ANO kormányzása idején, 2017 és 2021 között, amikor kisebbségi kormányként irányították az országot, a GDP-növekedés átlagosan 4% volt, ami nagyjából megfelelt a régió többi gazdaságának, viszont a járvány idején a legtöbb európai országnál súlyosabb recessziót szenvedett el (ez volt az egyik fő oka annak, hogy Babišt 2021-ben leváltották).

Az Európai Unió számára viszont más a tét. Brüsszelben attól tartanak, hogy Babiš meggyengíti az uniós egységet. Noha az ANO 2022 elején még támogatta a katonai segítségnyújtást, már júniusban Babiš a katonai támogatás leállítását követelte, mondván, hogy „Ukrajna teljes orosz megszállásának megakadályozása” már sikerült, így most béketárgyalásokra van szükség. A 2023-as elnökválasztáson pedig Babiš a békét támogató jelöltként próbálta magát pozicionálni, Pavel tábornokot pedig háborúpártinak állította be. Az idei választási programban az ANO már csak annyit ír, hogy „támogatja a diplomáciai lépéseket a háború befejezése érdekében”, azonban Babiš korábban egyértelműen ellenezte Ukrajna uniós csatlakozását, amelyet 2024-ben „teljes katasztrófának” nevezett.

Kutatásunk középpontjában az adaptív újrahasznosítás áll, amely a budapesti műemléképületek fenntartható, gazdaságilag életképes és társadalmilag elfogadott újraértelmezésének stratégiája. A vizsgálat három ipari műemlékegyüttes – az Istvántelki Főműhely, a Kőbányai Sörgyár és a Csepel Művek – példáján mutatja be a kulturális, közösségi, fenntarthatósági és gazdasági potenciált. Az eredmények szerint a műemlékek kortárs funkciókkal való integrálása erősítheti a társadalmi emlékezetet, csökkentheti az ökológiai lábnyomot, valamint hosszú távon piaci előnyt is jelenthet. A hazai és nemzetközi példák egyaránt azt bizonyítják, hogy a siker kulcsa a köz- és magánszféra, valamint a civilek együttműködése. Az adaptív újrahasznosítás így nem csupán építészeti megoldás, hanem átfogó szakpolitikai eszköz, amely képes a múlt értékeit a jövő lehetőségeivé alakítani.

Letöltés (PDF)

A 2023. október 7-i Hamász-támadás óta Izrael és a palesztin szervezet között kibontakozó háború a modern közel-keleti történelem egyik legpusztítóbb fegyveres konfliktusává vált. A Hamász mintegy 1200 izraelit ölt meg és több százat ejtett túszul, amire Izrael minden korábbinál brutálisabb hadjárattal válaszolt. Az ENSZ és a palesztin egészségügyi hatóságok szerint 2025 szeptemberéig több mint 66 ezer palesztin vesztette életét, köztük rengeteg nő és gyermek. Gáza romokban áll, az éhezés és a járványok mindennapossá váltak.

Donald Trump béketervébenek egyszerre szeretné rendezni a konfliktust, a túszkérdést, Gáza jövőbeli kormányzását és a térség biztonsági kihívásait.

A Fehér Ház által publikált dokumentum húsz pontba sűrítve sorolja fel a rendezési javaslatot. Az első és legfontosabb: a háború azonnali befejezése. Amint Izrael és Hamász nyilvánosan elfogadja a tervet, minden katonai művelet megszűnik, a hadvonalak befagynak, és megkezdődhet a túszok, illetve a foglyok szabadon bocsátása.

A tervezet szerint 72 órán belül Hamásznak át kell adnia minden élő és elhunyt izraeli túszt. Cserébe Izrael több mint 1900 palesztin foglyot engedne szabadon, köztük életfogytiglanosokat, valamint azokat, akiket a 2023. október 7-i támadás után tartóztattak le. Emellett minden izraeli holttestért tizenöt palesztin áldozat földi maradványát adná át.

A jövőre nézve a dokumentum világosan kimondja: Hamász semmilyen formában nem vehet részt Gáza kormányzásában. Az irányítást egy „technokrata, apolitikus palesztin bizottság” venné át, nemzetközi felügyelet alatt. A „Békebizottság” nevű új szervezet élén maga Trump állna, és olyan tagok segítenék, mint Tony Blair volt brit miniszterelnök. Feladatuk az újjáépítés finanszírozása, valamint egy modern közigazgatás kialakítása lenne.

A gazdasági részek legalább annyira hangsúlyosak, mint a biztonságiak. A terv különleges gazdasági övezet létrehozását ígéri, külföldi befektetők bevonásával, az infrastruktúra helyreállításával, munkahelyteremtéssel. Trump ígérete szerint „Gázát a remény és fejlődés szimbólumává” alakítanák, ahol senkit sem kényszerítenek távozásra, és a szabad mozgás biztosított lenne.

A béketerv 20 pontja:

1. Gáza deradikalizált, terrormentes övezetté válik, amely többé nem fenyegeti szomszédait.
2. A háború azonnali lezárása, amint mindkét fél elfogadja a megállapodást.
3. Izraeli csapatok visszavonulása az egyeztetett vonalig, előkészítve a túszok szabadon bocsátását.
4. Minden katonai művelet felfüggesztése (légicsapások, tüzérségi támadások), a frontvonalak befagyasztásával a teljes kivonulásig.
5. 72 órán belül minden túsz visszaadása: élők és elhunytak egyaránt.
6. Izrael 250 életfogytos rabot, valamint 1700, 2023. október 7. után letartóztatott palesztint szabadít ki, köztük nőket és gyermekeket.
7. Minden izraeli túsz holttestéért 15 palesztin áldozat maradványát adja át Izrael.
8. Hamász tagjai, akik elkötelezik magukat a békés együttélés mellett és leadják fegyvereiket, amnesztiát kapnak.
9. Azok a Hamász-tagok, akik távozni szeretnének Gázából, biztonságos kijutást kapnak más fogadó országokba.
10. A békefolyamat azonnal megnyitja Gáza előtt a teljes humanitárius segélyezést: élelmiszer, víz, elektromosság, kórházak és infrastruktúra helyreállítása.
11. Az ENSZ, a Vörös Félhold és más nemzetközi szervezetek akadálytalanul juttathatják be a segélyt, a Rafah-határátkelő megnyitásával.
12. Ideiglenes technokrata palesztin bizottság veszi át a kormányzást Gázában, amely a közszolgáltatásokat biztosítja.
13. Ezt a testületet a „Békebizottság” felügyeli, amelyet Donald Trump vezet, tagjai között nemzetközi vezetőkkel (pl. Tony Blair).
14. A bizottság feladata Gáza újjáépítésének finanszírozása és modern közigazgatás kialakítása, a Palesztin Hatóság reformjáig.
15. Trump gazdasági fejlesztési terve: nemzetközi szakértők és befektetők építenék újjá Gázát, munkahelyeket és modern infrastruktúrát hozva létre.
16. Különleges gazdasági övezet jönne létre, kedvezményes vámtarifákkal és kereskedelmi hozzáféréssel.
17. Senkit sem kényszerítenének elhagyni Gázát, de aki akar, szabadon távozhat és visszatérhet.
18. Hamász és más fegyveres szervezetek semmilyen formában nem vehetnek részt Gáza kormányzásában.
19. Nemzetközi Stabilizációs Erő (ISF) települ Gázába, amely kiképzi és támogatja a palesztin rendőrséget, valamint együttműködik Izraellel és Egyiptommal a határvédelemben.
20. Izrael nem fogja megszállni vagy annektálni Gázát: fokozatosan átadja a területet az ISF-nek, végül csak egy biztonsági peremzónát tart fenn, amíg a terület teljesen stabilizálódik.

Izraeli vélemény

Benjamin Netanjáhú miniszterelnök nyíltan támogatta a béketervet, ugyanakkor saját narratívájába illesztette azt. Számára a legfontosabb cél Hamász katonai és politikai felszámolása. „A terv eléri háborús céljainkat: visszaadja a túszokat, felszámolja Hamász katonai képességeit, és biztosítja, hogy Gáza többé ne jelentsen veszélyt” – mondta a Fehér Házban.
Ugyanakkor figyelmeztetett: ha Hamász nem írja alá a javaslatot, Izrael egyoldalúan is „befejezi a munkát”. Trump ebben támogatásáról biztosította szövetségesét.

Hamász válaszút előtt

Bár a hivatalos reakció késlekedik, a Hamász köreiből már több elutasító nyilatkozat érkezett. Mahmúd Mardavi vezető tisztviselő közölte: a fegyverek letétele a megszállás folytatódása mellett elképzelhetetlen. A szervezet álláspontja szerint csak egy teljes izraeli kivonulás és egy 1967-es határokon alapuló független palesztin állam garantálhatná a békét. Azonban a Hamászon nagy a nyomás, Szaúd-Arábia, Katar, Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom is támogatja a béketervet.
Ráadásul a világ többi része szerint is történelmi pillanat a béketerv, Macron, Starmer, Antonio Costa is támogatását fejezte ki a 20 pont mellett.

Gazdasági újjáépítés ígérete

Trump különösen nagy hangsúlyt fektetett a gazdasági fejlesztésekre. Az elképzelés szerint Gázát egy „különleges gazdasági övezetté” alakítanák, amely kedvezményes kereskedelmi feltételeket kapna a nemzetközi partnerektől. Nemzetközi szakértők és befektetők dolgoznának azon, hogy Gáza a Közel-Kelet egyik új gazdasági központjává váljon.
Ez a vízió egyfajta „közel-keleti Szingapúrt” ígér, ahol a háborús romok helyén modern infrastruktúra, ipar és kereskedelem épülne. A kérdés azonban az, hogy a politikai bizonytalanság és a biztonsági kockázatok mellett valóban hajlandóak lesznek-e a befektetők milliárdokat kockáztatni.

A kétállami megoldás árnyéka

A béketerv megemlíti a palesztin önrendelkezés lehetőségét, de konkrét garanciákat nem ad. Netanjáhú nyíltan ellenzi a palesztin állam létrehozását, és bár a dokumentum utal a Palesztin Hatóság reformjára, annak megítélése Izrael és az USA kezében marad. Így bármikor érvényteleníthetik a megállapodást, ha szerintük a reform „nem elégséges”.
Ez a feltétel sokak szerint időhúzás, amely lehetővé teszi, hogy Izrael fenntartsa ellenőrzését a terület felett. Az elmúlt évtizedek tapasztalata is azt mutatja: a kétállami megoldás ígérete rendre elbukott a politikai akarat hiánya és a bizalmatlanság miatt.

Kutatásunk a budapesti Duna-part funkcionális szerepét és fejlesztési lehetőségeit vizsgálja társadalmi és várospolitikai szempontból. Az eredmények szerint a lakosság többsége rendszeresen használja a partot, leginkább sétára és kikapcsolódásra, és elsősorban zöldterületek bővítését, árnyékos pihenőhelyeket, valamint vízhez kötődő funkciók – például stégek, vízitaxi, szabadtéri programok – kialakítását tartja szükségesnek. A nemzetközi példák alapján a Duna-part átalakítása nem csupán beruházási, hanem közpolitikai feladat, amelyhez szabályozási és társadalmi konszenzus szükséges. A tanulmány három javaslatot fogalmaz meg: a zöldfelületek növelését, kisebb gyaloghidak építését és egy új szabályozási keret kialakítását, amely kötelező társadalmi hasznot ír elő a fejlesztők számára.

Letöltés (PDF)

Hamis bombariadók Európa-szerte a moldovai nagykövetségeken. Néhány oroszbarát pártot eltiltottak az indulástól, miközben több millió eurót költöttek dezinformációs kampányokba. Nagyjából így jellemezhető a moldáv választási kampány az apró, 2,4 millió lakossal rendelkező országban.

Ez volt az ország modern kori történelmének legfontosabb választása, mert az eredmény eldöntötte, hogy az ország tovább közeledik-e az Európai Unióhoz és támogatja Ukrajnát, vagy Oroszország befolyási övezetébe fog-e tartozni. A választás előtti időszak rendkívül feszült volt. A miniszterelnök orosz beavatkozásra figyelmeztetett, és odáig ment, hogy ezt a választást „a végső csatának az ország jövőjéért” nevezte. (Erről bővebben ide kattintva lehet olvasni.)

(Kép forrása: EuroNews)

A botrány mindenhol jelen volt

A tavalyi EU-népszavazáson a moldovaiak szűk többséggel ugyan, de az uniós csatlakozás mellett szavaztak. A voksolás azonban zűrzavarosra sikerült: nemzetközi megfigyelők szabálytalanságokról számoltak be, az ellenzéki csoportok pedig országszerte csalást kiáltottak. Idén még inkább élesedett a kampány. Több oroszbarát pártot is eltiltottak az indulástól, köztük a Győzelem Blokkot és a Moldova Mare szervezeteket. A hatóságok azzal vádolták őket, hogy titokban orosz pénzeket fogadtak el, és az ország destabilizálására törekedtek. A kritikusok szerint ez csupán a kormány módszere arra, hogy elhallgattassa az ellenzéket.

Ki nyerte a választást? Sikerült az EU-párti erőknek győzni, vagy az oroszbarát erők veszik át az irányítást? Nézzük az eredményeket

Az első helyen az Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) végzett, a szavazatok közel 50%-ával a cikk írásának pillanatában. Ez egy jobbközép, EU-párti formáció Igor Grosu, valamint Maia Sandu, Moldova jelenlegi elnöke vezetésével. Az Európai Néppárthoz kötődik a párt, tehát ugyanahhoz a politikai családhoz tartozik, mint Németország CDU-ja. A PAS vezette eddig is az országot, és ez a választási eredmény lehetőség arra, hogy továbbra is az EU felé irányítsák Moldovát.

A második helyen a Hazafias Választási Blokk (BEP) áll körülbelül 25%-kal. Ez a baloldali, oroszbarát szövetség Igor Dodon, Moldova volt elnöke és a szocialisták (PSRM) vezetője köré szerveződött. Hozzájuk tartoznak még a kommunisták (PCRM), a Moldovai Jövő Pártja, sőt, a mostanra betiltott Heart of Moldova is.

A harmadik helyen az Alternatív Blokk (Alternativa) végzett körülbelül 8%-kal, Ion Ceban vezetésével. Ez a párt kifejezetten érdekes. Papíron nagyon EU-pártiak, de sokan trójai falónak nevezik őket, mivel vezetőik múltja erősen oroszbarát és EU-ellenes. A céljuk, hogy megszólítsák azokat a mérsékelten baloldali, EU-párti moldovaiakat, akik nem rajonganak a PAS liberális politikáiért, de inkább Európát választanák Oroszország helyett.

Kép forrása: Wikipedia

Negyedik helyen a szintén oroszbarát A Mi Pártunk végzett, a szavazatok 6,2%-kal. Ők szintén oroszbarátok, gazdasági téren baloldaliak, de társadalmi kérdésekben inkább konzervatívok. Az ötödik és hatodik helyen a PPDA és a PSDE pártok szerepeltek.

Az eredmény igen szorosra sikerült. A PAS lett a legnagyobb párt a parlamentben, és többséggel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy Maia Sandu pártjának nem kell koalíciót kötnie más politikai erőkkel. Moldova európai integrációs törekvései szempontjából ez jó hír: jelenleg az ország teljes politikai rendszere az EU mögött sorakozik fel. Az elnök EU-párti. A parlamentet EU-párti többség irányítja. A kormányt a PAS fogja adni, a miniszterelnök a PAS soraiból kerül ki. A népszavazás pedig jelentős társadalmi támogatást mutat az EU-csatlakozás mellett.

Az oroszbarát pártok már előre bejelentették, hogy tiltakozni fognak, bármi is legyen a végeredmény. Lehet, hogy megtámadják a választás kimenetelét, vagy akár nem ismerik el az új parlament legitimitását. Ám mivel a PAS-nak többsége van, nagyon nehéz lesz megakadályozniuk, hogy Moldova tovább haladjon az EU felé.

Hogy áll Moldova EU-csatlakozási folyamata?

Moldova 2022. március 3-án nyújtotta be hivatalos csatlakozási kérelmét. A döntés közvetlenül Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziója után született — és miután Lukasenko belarusz vezető egy tévéműsorban kiszivárogtatta a támadási terveket, amelyekben Moldova is célpontként szerepelt.

Az első lépések gyorsan zajlottak. Az EU néhány hónapon belül elvégezte az értékelést, és 2022 júniusában Moldova Ukrajnával együtt megkapta a tagjelölti státuszt. Ezután azonban lelassult a folyamat. Közel három év kellett ahhoz, hogy 2025. szeptember 22-én az Európai Bizottság megerősítse: Moldova befejezte az úgynevezett „screening process”-t, vagyis az előkészítő szakaszt, amely gyakorlatilag a „házi feladat” a tényleges tárgyalások előtt.

Kép forrása: The New Union Post

A legnehezebb rész most következik: a tárgyalások. Moldovának össze kell hangolnia jogrendjét az EU 35 fejezetből álló szabályrendszerével. Mindegyik fejezetet egyenként meg kell nyitni, megtárgyalni, majd lezárni. Ráadásul minden egyes fejezet lezárásához az EU összes tagállamának egyhangú jóváhagyása szükséges. Ezért Moldova csatlakozási folyamata még mindig a legelején jár — ahogy a legtöbb tagjelölt ország esetében.

Miért tart ilyen sokáig a csatlakozása?

Az első indok az EU belső politikája miatt van. A folyamat legtöbb lépésénél a tagállamok egyhangú jóváhagyása szükséges, és nem minden kormány siet bővíteni az uniót. Egyesek attól tartanak, hogy instabilitást importálnának, mások pedig attól, hogy a kisebb államok túlzott befolyást kapnának.

Végül a széles értelemben vett geopolitikai helyzet is hátráltatja az országot. Oroszország katonákat állomásoztat Transznisztriában, Moldova szakadár régiójában. Ez a „befagyott konfliktus” az EU-kormányokat is óvatossá teszi: nem akarnak túl gyorsan beléptetni egy olyan országot, amelynek területén idegen katonai jelenlét van.

Kutatásunk Budapest kulturális identitását a zeneiség szempontjából vizsgálja, különös tekintettel arra, hogyan lehet a hangzásvilágot a város imázsának meghatározó elemévé tenni. A zene univerzális nyelvként képes összekapcsolni helyieket és turistákat, erősíteni a kulturális kötődést és a városi identitást. Az „akusztikus identitás” tudatos használata megkülönböztető brandet teremthet Budapest számára, amely nemcsak a helyiek önazonosságát, hanem a nemzetközi láthatóságot is erősíti. Ennek gyakorlati példája a BudapesTune koncepció, egy rövid, dallamszerű hangjelzés, amely a város mindennapjaiban, közlekedési csomópontokban és a digitális felületeken egyaránt megjelenhet, így válva a főváros új kulturális szimbólumává.

Letöltés (PDF)

Kutatásunk Budapest fiatal lakosságának helyzetét vizsgálja, amelyet az elmúlt évtizedben drasztikus népességcsökkenés, lakhatási válság és fokozódó elvándorlás jellemez. Bár a főváros a lehetőségek városaként vonzó, a fiatalok jelentős része ideiglenes otthonként tekint rá, sokan az agglomerációba vagy külföldre költöznek. A megfizethetetlen lakások, az infláció és a politikai bizalmatlanság gyengítik kötődésüket, miközben a formális közösségi és politikai részvétel alacsony szinten marad. A kutatás rávilágít arra, hogy az önkormányzatok kulcsszerepet játszhatnak a fiatalok megtartásában, például nyitott közösségi terek, inkluzív részvételi lehetőségek és egy átfogó fővárosi ifjúságpolitikai stratégia kialakítása révén, amely hosszú távon erősítheti a fiatalok társadalmi beágyazottságát és a város demokratikus közéletét.

Letöltés (PDF)