A Wikileaks által 2010-ben és azt követően közzétett amerikai nagykövetségi táviratok ügyére talán kevesen emlékeznek a Reaktor olvasóink közül, mivel abban az időben sokan még konkrétan gyerekek voltak, mint jómagam is. Utólag úgy tűnik, a táviratok sok mindent elárulnak az amerikai diplomáciáról,…
Március 22.: a Honeybeast és Kocsis Panka „Paulina” közös dalának megjelenése. A dal címe nem más, mint Tele a szívem. De először is, ki is ez a lány pontosan, aki folyamatosan a Honeybeast együttessel turnézik?
Paulinát fél évvel ezelőtt ismerte meg az ország az X-faktor keretein belül. A válogató…
A világszerte népes rajongótáborral rendelkező brit sorozat, a Peaky Blinders 2022 elején lezárul – a hatodik, egyben utolsó évad az Egyesült Királyságba már megérkezett, ennek apropóján vettem górcső alá Steven Knight író és alkotó (és persze a birminghami gengszterek) legutóbbi alakítását.
A brit…