Reaktor

Magyarország a rendszerváltás utáni gazdasági sokkban kétségbeesetten kereste a lehetőségeket a válság hatásainak enyhítésére.35 évvel a rendszerváltást követően már világosan látszik, hogy mind a munkahelyteremtésben, mind az ország gazdasági talpraáállásában hatalmas szerepet játszottak a multinacionális vállalatok. 

A japán Suzuki vállalat 1991-ben alapította leányvállalatát Esztergomban, teljes autógyártási technológiát hozva ezzel Magyarországra. Bár a beruházásról szóló elvi döntést még a rendszerváltás előtt meghozta az elnök-vezérigazgató Szuzuki Oszamu (Osamu Suzuki), mégis ez volt a rendszerváltás utáni egyik olyan gyáralapítás, amely határozottan jelezte, hogy Magyarország immár felkerült a világgazdaságban a közvetlentőke-befektetések térképére. Új befektetési terepként az ország viszonylag kockázatosnak számított, így a Suzuki nem vállalkozott arra, hogy egyedül viselje a beruházás költségét és kockázatát. Az alapításkor a Suzuki és a magyar Autókonszern Rt. részesedése 40-40% volt, mellettük a japán Itochu kereskedőház és az IFC, a Világbank-csoport tagja is résztulajdonos volt. Később azonban már a Suzuki lett a leányvállalat 100%-os tulajdonosa.

Magyarországra azért esett a választása, mert látta a hatvanas évek végétől a piacgazdaság felé tett gazdaságpolitikai lépéseket, érzékelte, hogy a „keleti blokkban” Magyarországon nincsen egyedül autógyártás és jelentős a kielégítetlen kereslet-eleinte ugyanis csak a viszonylag olcsó Suzuki-modell hazai eladásaival számolt a cég. A Suzuki tisztában volt azzal, hogy jelentősek a helyi ipari hagyományok, és bőségesen elérhető viszonylag jól képzett és olcsó munkaerő.

A csak magyar piacra történő értékesítést ugyanakkor az indulás után újra kellett gondolnia a cégvezetésnek. A fizetőképes hazai kereslet a vártánál kisebb volt, miközben a termelési költségek a Japánból importált alkatrészek miatt a tervezettnél magasabb lettek – részben a japán jen erősödésének hatására. A stratégiaváltást támogatta a magyar gazdaság export reorientációja, Nyugat-Európa szerepének növekedése és a kelet-európai gazdasági kapcsolatok gyengülése. A Magyarországon gyártott autók nagyobb részét így hamarosan Nyugat-Európában értékesítették, részben kiváltva a Japánból odairányuló exportot.

A gazdasági válság óta a termelés nem éri már el az évi 200 000-et. Ráadásul időközben más autóipari vállalatok is gyárakat nyitottak Magyarországon: Mercedes-Kecskemét, Audi-Győr, Opel-Szentgotthárd. És nem szabad elfelejteni, hogy a BMW 2025-ben nyitja meg a gyárát Debrecenben. Az autóipar egyértelműen a magyar gazdaság húzóágazata. Noha a 2008-as gazdasági válság kicsit lassította a növekedést, a 2010-es évek gazdasági konjunktúrája és a beruházás ösztönző politika még inkább emelte az autóipar befolyását Magyarországon: Ma már az autóipar adja Magyarország éves GDP-jének 25%-át.

2010-ben 3600 milliárd forint volt az autóipar termelési értéke Magyarországon, 2022-ben ez a szám már 9300 milliárd forintra nőtt. Az ágazatban 150 ezer ember dolgozik ma, és 90 százalékos exporthányaddal rendelkezik, amellyel a világ autóipari exportranglistáján a tizenkilencedik helyen szerepel az ország. Németország hazánk legnagyobb kereskedelmi partnere, hiszen továbbra is a német vállatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon: mintegy 300 ezer magyar ember dolgozik német vállatoknál.

A már meglévő sikeres vállalkozások mellett újak is jönnek, az ország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, méghozzá a CATL akkumulátorgyártó legújabb üzemének képében, szintén az autóiparban. A CATL létesítménye 221 hektáros területen épül majd fel, ezzel mintegy 9 ezer új munkahelyet teremtve Magyarországon.

A majdan présüzemmel, karosszériaépítő részleggel, fényezőműhellyel és összeszerelő csarnokkal is rendelkező gyár több mint 400 hektárnyi területet foglal el Debrecen északnyugati térségében, ahol az indulást követően évente körülbelül 150 000 darab autó gyártására lesz képes.

Összességében tehát elmondható, hogy komoly beruházások valósultak meg ezen a téren hazánkban az utóbbi években. Ezek most egyértelműen kifizetődnek, hiszen felpörgetik a haza termelést, munkahelyeket biztosítanak és Magyarországon gyártott autókkal árasztják el a külföldi piacokat. Kérdés, hogy a rendkívül gyorsan változó szektorral és Magyarországgal mi fog történni, ha az autóipar válságba kerül. Mára tehát az autóipar és a külföldi működőtőke teljesen megváltoztatta hazánkat, amely folyamat kiindulópontja az 1991-es Suzuki gyáravató volt Esztergomban.

A XX. század nagy történelmi kataklizmái után a magyar államiságnak számos súlyos válságtünettel kellett megküzdenie, melyek egyaránt felölelték a világháborúk következtében elszenvedett geopolitikai-területi veszteségeket, a szocialista tervgazdaság által előidézett elavult gazdasági mechanizmusokat, valamint a modern szükségleteknek megfelelő kutatás és humánerőforrás politikai hiányát is.

Ezen problémák utóhatása számos formában érzékelhető a XXI. század Magyarországán is, azonban a legkevesebb megoldási javaslattal bíró tünetegyüttes a megfelelő innovációs direktíva hiánya, mely számos kisebb megoldandó területet hordoz magában, s a következő évtizedben mindenképpen válaszlépéseket tesz szükségessé.

Mivel a magyar állam az elmúlt évszázad viszontagságainak köszönhetően nélkülözi a földrajzi adottságok által kinyerhető természetes erőforrásokat, s lényeges importra szorul belőlük, továbbá kiugró államadóssági rátánk [1] alapján az ország jelentős befektetőként vagy banki hitelezőként sem képes a közép-európai térségben fellépni, így a svájci szövetségi állam-  mint földrajzilag hasonló nagyságú államalakulat - által kialakított, évszázados múlttal rendelkező gazdasági modell sem járható út az ország számára, Svájc turisztikai szolgáltatásainak alapjaként szolgáló adottságait Magyarország pedig szintúgy nélkülözi.

 (Forrás:Hold.hu)

Így amennyiben országunk javítani kíván nemzetközi-gazdasági szuverenitásán, valamint befektetni hosszútávú versenyképessége javításába, szükségszerűvé válik egy kevésbé korlátozott erőforrás, a humántőkébe történő befektetés, mely minősége organikusan, tudatos kormányzati politikával fejleszthető, s hosszútávon hozzájárulhatna a magyar állampolgárok globális versenyképességének javításához, valamint az innovatív lehetőségek által az országban megteremthető életszínvonal minősége is kecsegtetőbbé válhat.

 A kutatás és fejlesztés támogatásának elmaradottsága szorosan nem a szociálpolitikához, mindinkább az ország gazdasági kitettségének kérdéséhez kapcsolódik. A kutatás és fejlesztés kérdésköre jelentős mértékben összekapcsolódik az ország gazdasági modellválasztásával is, mely jelenleg aránytalan módon a német gazdasági befektetések felvevőpiaci szerepére rendezkedett be.

A német szövetségi állam a Szovjetunió összeomlását követően a Helmut Kohl által is képviselt Ostpolitik gazdasági irányvonalán haladva, a gépjárműgyártó vállalatok, valamint a feldolgozóipar támogatása révén sikeresen gazdasági szférájába vonta a közép-európai térséget, legfőképpen a Visegrádi Négyek államait, legszorosabb gazdasági partnerükké Németország vált, s a kommunista tervgazdaság hagyatékaként jelentős importra is szorultak partnerüktől. Ebből kifolyólag a magyar gazdasági fejlődés aszimmetrikussá vált, a munkavállalók bérezése a térségben kifejezetten alacsonyan maradt, valamint a munkajogban szabályozott jogaik és kötelezettségeik a német érdekeknek megfelelően lettek alakítva. Annak érdekében, hogy ezen aránytalan függőségen javítsanak, Közép-Európa egyes államai a kutatás és fejlesztés (k+f) területén tettetek számottevő befektetési lépéseket, országuk magasabb szintű technológiai és gazdasági autonómiája felé törekedve.  Ezzel szemben Magyarország (k+f)-re szánt összege jelentősen elmarad a lengyel és a szlovák összegtől.[2]

A jelenlegi helyzet továbbá a tudományos élet széleskörű fejlődését, valamint a jelenleg tudósgarnitúra fenntartását is hátráltatja. Megreformált állami támogatás nélkül a jelenlegi finanszírozás mértéke nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza az angolszász világ Európára kifejtett „brain-drain”-ként aposztrofált tehetségelszívását, mely jobb minőségű megélhetés és kutatási-infrastrukturális lehetőségek megteremtésével segíti elő a tudóstársadalom kiemelkedő rétegének külföldre távozását, kutatási tevékenységüket itthon csekélyebb minőségben képesek lefolytatni.

(Forrás: azuzlet.hu)

Szükséges továbbá vázlatos formában a közoktatási rendszer hiányosságainak, s azok következményeinek áttekintése. A probléma gyökere az oktatás esetén legfőbbképpen a rendszer megkérdőjelezhető hatékonyságában, valamint az infrastrukturális hiányosságban keresendő.  A XXI. század verseny- és teljesítményorientált korszakában a tudásalapú társadalom megteremtésének elengedhetetlen feltétele a fiatal generációk individuális képességeinek kibontakoztatása, a kiemelkedő szellemi képességek fejlesztése, azok érvényre juttatása és rendszerszintű segítése. Ugyan oktatáspolitikailag a különböző oktatási módszerek vita tárgyát képezik, a jelenlegi magyar rendszer uniformizált, s a rugalmas, szubszidiárius helyi oktatási döntéshozatalt lehetővé nem tevő, centralizált modell, mely működési mechanizmusainál fogva nem segíti elő az egyéni képességek kibontakozását, az abban való értékelési rendszer egy izolált, hermetikusan zárt síkon zajlik, az elsajátított tananyag elenyésző módon járul hozzá a fiatal generációk későbbi, piaci szférában való elhelyezkedéséhez, kompetenciáik kifejlesztéséhez.

(Forrás: hintalovon.hu)

Mindez azonban szükségszerűen csak a megfelelő pénzügyi és finanszírozási feltételek mellett valósulhatna meg, továbbá a pedagógusképzés átfogó felsőoktatási reformjával. A pedagógustársadalom jelenlegi képzésében szinten kizárólagos hangsúlyt kap a tantárgyukhoz kapcsolódó ismeretanyag elsajátítása, meglehetősen kevés helyet hagyva a modern korok igényét jobban kiszolgáló, kreatív gondolkodásmódnak, valamint a pszichológiai ismeretek hiánya is megnehezíti a generációk közötti szakadékok áthidalását. Ahogy az eszmeiség megváltoztatásra is kihíváskánt hárul Magyarország elé, hasonlóképpen elkerülhetetlen elem a személyi apparátus összehangolása a diákság gondolkodásával, mely valódi kooperációt segíthetne elé a kötelező tananyag merev elsajátítása helyett.

A harmadik említendő kérdéskörben az ifjúságpolitika, s annak szociális vetülete foglal helyet. Hatalmas kezelendő probléma a fiatal generációk jelentős demoralizációja a hazai életpályával kapcsolatban, jövőbeli életüket, karrierjüket, családalapításukat jelentős számban külföldön képzelik el, mivel a Magyarországon fennálló életkörülmények, s azok elérése nem kecsegtető számukra. Az OTP Fáy András Alapítvány 2023-ban végzett reprezentatív felmérése alapján a fiatalok 57%-ka képzel el magának külföldi jövőt a következő évtizedben, míg a 805 egyetemistát felölelő, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet, a Nemzeti Ifjúsági Tanács és a HÖOK közös kutatásában végrehajtott felmérés alapján a megkérdezettek szintúgy több mint fele tartós külföldi költözést tervez. Ezen friss felmérések mellett aggasztó képet mutat számunkra Magyarország aránytalan és gyorsuló demográfiai öregedése is, mely szintén a fiatalok elvándorlásához köthető.[3]

 A kivándorlás legfőbb indikátorának a bérek mellett a lakhatási válságot is tekinthetjük. Az egyetemisták csekély állami és szociális ösztöndíja elenyésző mennyiség hosszútávú pénzügyi tervek megvalósításához, egy stabil egzisztencia korai megalapozására a jelenlegi állami támogatás nem elegendő, a szellemi tevékenység megfelelő jutalmazása gyenge lábakon áll.

 (Borítókép forrása:https://www.vallalkozo.info/ado-penzugy/utmutato-a-k-f-tevekenysegek-adokedvezmenyeihez)

[1] A Magyar Nemzeti Bank  2024. május 21-én megjelent, első negyedéves pénzügyi számlastatiszitka alapján a magyar bruttó államadósság a GDP-arányosan elérte a 75.9%-ot.

[2] Magyarország kutatásra és fejlesztésre lakosra bontva csupán 48.1 eurót költött az Eurostat 2024. 08.05-én frissített statisztikája szerint. (GBARD by socioeconomic objectives (NABS 2007))

[3] Lásd: Botos Katalin: Csak a tudásalapú társadalom lesz fenntartható, 2024. 07.17. Mandiner

A 2008-as grúz–orosz háború kitörésének fő oka a Georgiában található szakadár területekkel, Dél-Oszétiával és Abháziával kapcsolatos feszültségek voltak. Ezek a régiók a Szovjetunió, majd hivatalosan Georgia részét képezték, azonban Moszkva mindig is támogatta a szeparatista törekvéseket.

A 17 évvel ezelőtt kirobbant háború közvetlen előzménye, hogy Georgia 2008 augusztusában katonai hadműveletet indított Dél-Oszétia ellen a terület teljes bekebelezéséért, miután a szakadár régióban kiéleződtek az összecsapások. Oroszország erre katonai beavatkozással válaszolt, gyors ellentámadást indítva, és néhány nap alatt visszaszorította a grúz erőket. Az orosz hadsereg nemcsak Dél-Oszétiát, hanem Georgia más területeit is elérte. A háború öt napig tartott, majd tűzszüneti megállapodással zárult.

Kép forrása: AP News

Ennek eredményeként Oroszország hivatalosan is elismerte Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét, és megerősítette katonai jelenlétét ezekben a régiókban. Abházia így gyakorlatilag elszakadt Georgiától, és Moszkva védnöksége alá került, miközben a nemzetközi közösség nagy része továbbra is Georgia részének tekinti.

Az orosz-ukrán háború, illetve a grúz és abház politikai válság árnyékában Oroszország új haditengerészeti támaszpontot épít az általa ellenőrzött szakadár grúziai Abháziában, miután Ukrajna a háborúban megsemmisítette az orosz fekete-tengeri flotta mintegy egyharmadát.

Abházia és Dél-Oszétia, két Oroszország által irányított szakadár régió Georgiában. Kép forrása: Wikipedia

Feszültségek

2024 novemberében Abházia fővárosában, Szuhumiban tüntetések robbantak ki egy Oroszországgal kötött beruházási megállapodás miatt. A demonstrálók attól tartottak, hogy az egyezmény lehetővé teszi az orosz cégek számára abháziai földterületek és ingatlanok megszerzését, ami hátrányosan érintené a helyi lakosságot és tovább növelné Moszkva befolyását a régióban, előkészítve Abházia Oroszországhoz csatolását.

A tiltakozások során a tüntetők teherautóval áttörték a parlament épületét védő kaput, majd behatoltak az épületbe, és összecsaptak a rendfenntartó erőkkel, melynek következtében többen megsérültek. A demonstrálók nemcsak a megállapodás visszavonását, hanem Aszlan Bzsanija elnök lemondását is követelték. Végül Bzsanija és az abház kormány lemondott, a törvényjavaslatot visszavonták. Azonban ez sem volt képes csillapítani a feszültséget, az ellenzék szerint Moszkva csupán időhúzásra játszik.

Kép forrása: CNN

Haditengerészeti bázis

Az oroszok által irányított abház bábkormány még 2023-ban zöld utat adott Moszkva azon tervének, hogy egy Ocsamcsiraban található fekete-tengeti kikötőt állandó haditengerészeti bázissá alakítsanak át, így veszélyeztetve Ukrajna és olyan NATO-tagállamok tengeri biztonságát, mint Törökország, Románia és Bulgária.

A műholdfelvételeken egy épülő orosz haditengerészeti bázis látható a Fekete-tengeren. Ez a projekt csak egy eleme Moszkva növekvő ambícióinak egy olyan térségben, amely kulcsfontosságú az orosz-ukrán háború kimenetele, és az európai biztonság szempontjából.

Kép forrása: BBC

A bázis elhelyezkedése aggodalmat keltett a helyi abház közösség körében, ugyanis azt Oroszország arra használhatja, hogy kiterjessze fekete-tengeri haditengerészeti befolyását. Továbbá egy elvileg szuverén, nem hadviselő állam területéről indíthat Moszkva támadásokat Ukrajna ellen és ellenőrzése alá vonhat fontos kaukázusi kereskedelmi útvonalakat, valamint veszélyeztetheti a közelben fekvő NATO-tagállamok biztonságát és fenntarthatja katonai ellenőrzését Abházia felett.

Ocsamcsira

Az orosz-ukrán háború eszkalálódása óta jelentősen felgyorsultak az építkezések a kikötőben. Ocsamcsira egy Abházia déli tengerpartjainál található 6000 fős kisváros, légvonalban mintegy 30 kilométerre Georgiától és 500 kilométerre a Krím-félszigettől. Az orosz kikötő megépítésére irányuló szándékok már 2009-ben felmerültek, azonban azok új jelentőséget kaptak, amikor Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát. A három éve tartó konfliktus során az ukránok az Oroszország viszonylag erősnek tekintett fekete-tengeri flottájának 1/3-át megrongálta vagy megsemmisítette.

Kép forrása: BBC

A veszteségek Vlagyimir Putyinnak óriási gondokat jelentenek, ugyanis Oroszország fekete-tengeri flottája a regionális hatalmának záloga. Az ukránok a nyugati fegyverekkel sikeresen vettek célba orosz hadihajókat, ami miatt 2023 októberében az oroszok kénytelenek voltak áthelyezni hadihajóikat Szevasztopolból (Krím-félsziget) az Ukrajnától távoli Novorosszijszk-kikötőbe.

Azonban 2025-ben már Novorosszijszk sem eléggé biztonságos menedék Oroszország haditengerészete számára az ukrán légicsapásokkal szemben, ezért az oroszok újabb alternatívák után néznek. Novorosszijszk kikötőjétől az ocsamcsirai kikötő mintegy 400 kilométerre dél-keletre található, ami azt jelenti, hogy az orosz hadihajók sokkal biztonságosabb területeken fognak tartózkodni, ha a tényleges ukrajnai háborús zónától való távolságról van szó.

Bár ez a helyszín az orosz haditengerészetnek némi plusz biztonságot nyújt, Ukrajna rendelkezik olyan hatótávolságú fegyverekkel, hogy Ocsamcsirában is csapásokat mérjen. Moszkva tehát arra a tényre tud egy esetleges támadás esetén támaszkodni, hogy Abházia szakadár státusza ellenére nemzetközileg széles körben Georgia részeként ismerik el. Ukrajna is elismeri Georgia szuverenitását és területi integritását, és ha úgy dönt, hogy lecsap, az végső soron azt jelenti, hogy Georgiát is belerángatná a konfliktusba.

Kereskedelmi útvonalak

Amellett, hogy a bázis jelentős segítséget nyújt Oroszországnak a katonai dominanciájának érvényesítésében, egy másik előnyt is kínál Moszkvának: fontos kereskedelmi útvonalak ellenőrzését.

Az Egy Övezet Egy Út nevezetű infrastrukturális megaprojekt középső folyosója Kínától egészen Georgiáig, majd a Fekete-tengerig halad. Kereskedelmi szempontból jelentős útvonalról van szó, amely az északi (Oroszországon keresztül vezető) folyosó alternatívájaként szolgál. Moszkva ukrajnai inváziója előtt az Európa és Kína közötti szárazföldi kereskedelem több mint 85%-a Oroszországon keresztül bonyolódott le, viszont az Oroszországgal szembeni szankciók elzárták ezt a jövedelmező útvonalat.

Kép forrása: Port Technology

Georgia sokat profitálhat abból, hogy a középső folyosó jelentősége felértékelődött, mivel Georgia a Kaukázus nyugati felében helyezkedik el, fekete-tengeri partvidékkel rendelkezik, valamint összeköttetése van a Távol-Kelethez Törökországon, Örményországon és Azerbajdzsánon keresztül.

Éppen ezért Georgia is saját mélytengeri kikötő építésébe kezdett Anakliában, hogy a középső folyosó az Ázsia és Európa közötti leggyorsabb teherforgalmi útvonallá váljon. A középső folyosón 2023-ban kevesebb, mint 3 millió tonna rakományt kezeltek, egyes becslések szerint az infrastruktúra fejlesztésével a kereskedelmi forgalom 2030-ra 11 millió tonnára nőhet. De van egy probléma: az orosz haditengerészeti bázis mindössze 35 kilométerre található.

Kép forrása: Georgia Today

A NATO fekete-tengeri stratégiája

Elemzők szerint Oroszországnak a fekete-tengeri katonai infrastruktúrájának korszerűsítésére irányuló lépései Moszkva hosszú távú terveit tükrözik. Ocsamcsira kikötőjének haditengerészeti bázissá alakítása jelentős előrelépés lenne a Fekete-tenger militarizálása szempontjából. Ugyanez azonban nem mondható el a NATO-ról, annak ellenére, hogy számos tagállama és partnerországa határos a Fekete-tengerrel.

Jelenleg nincs NATO stratégia arra nézve, hogy mihez kezdjenek a Fekete-tenger biztonságával. Moszkva most ezt a tétlenséget próbálja gyorsan kihasználni, különösen azokban az országokban, ahol mind a NATO, mind Oroszország befolyásszerzésre törekszik, nevezetesen Ukrajna és Georgia.

Az alelnök vizuális mémmé válásának a forrása a kampányidőszakra vezethető vissza, ahol ellenfelei azzal vádolták, hogy szemceruzát használ - támogatói pedig rajongva helyeseltek.

A tökéletes, organikus memetikai robbanáshoz kell a beskatulyázhatatlanság, amikor a szemlélők képtelenek eldönteni, hogy az üzenet pro vagy kontra, ezért Pascal fogadásához hasonló játékelméleti megfontolásból, biztos ami biztos röhögve ráerősítenek, lájk és osztás.

Ez a tökéletes vihar tombol jelenleg a Twitteren, ahol J.D. Vance fair célpont, hiszen aktív felhasználó.

mindenki ezeket a mémeket szerkeszti. republikánusok és demokraták, és ez most már minden tizedik hozzászólásból egy.

A legjobb mémeket nem lehet szóban megmagyarázni, el kell keserítenem az X generációs olvasót. Miről szól ez? Nincs válasz. Tiszta energia egy null-mém mögött.

Gyűjtésünk:

Donald Trump elnökségének kezdete három ambiciózus földrajzi ígérettel indult: az egyik az volt, hogy a Mexikói-öböl nevét Amerikai-öbölre változtatja, a másik, hogy Grönlandot megvásárolja az Egyesült Államok számára, végül pedig azt hangoztatta, hogy a Panama-csatornát ismét amerikai fennhatóság alá vonná. Korábban már foglalkoztunk Grönland kérdésével, így most a Panama-csatorna stratégiai jelentőségét és Trump ezzel kapcsolatos törekvéseit vesszük górcső alá.

Trump már beiktatási beszédében is említést tett Panamáról és a csatornáról, de nem ez volt az első alkalom, hogy ezzel a közép-amerikai országgal és annak tranzitútvonalával foglalkozott. 2023 karácsonyán például egy közösségi médiában tett bejegyzésében azzal vádolta Kínát, hogy annak "csodálatos katonái" jogellenesen működtetik a Panama-csatornát. A kijelentés gyorsan cáfolatot kapott mind Panama, mind Kína hivatalos szerveitől. A panamai elnök, José Raúl Mulino egyenesen "nonszensznek" nevezte Trump állítását, és kihangsúlyozta, hogy a csatorna üzemeltetésében semmiféle kínai katonai befolyás nem érvényesül.

Kép forrása: CNN Today

Ennek ellenére Trump továbbra is kitartott amellett, hogy az Egyesült Államoknak vissza kell szereznie a csatornát, hivatkozva arra, hogy az amerikai hajók számára "túlzott" díjakat számítanak fel az átkelésért. A panamai hatóságok ezt az állítást is elutasították, hangsúlyozva, hogy a csatorna díjszabása transzparens és független döntéseken alapul. Mindezek ellenére Trump retorikája hűen tükrözi az amerikai politikai körök egy részének aggodalmát Kína egyre növekvő panamai jelenlétével kapcsolatban.

A Panama-csatorna évente mintegy 14 ezer hajót szolgál ki, jelentősen lerövidítve az Atlanti- és a Csendes-óceán közötti hajózási időt. Különösen az amerikai kereskedelmi forgalom számára kiemelten fontos, hiszen a San Francisco és New York közötti tengeri útvonalat hetekkel rövidíti meg. Az elmúlt években azonban Kína is egyre nagyobb szereplővé vált, hiszen az USA keleti partjaihoz igyekvő hajók számára is jelentős idő- és költségmegtakarítást kínál a csatorna. Ez magyarázza, hogy Peking komoly infrastruktúra-beruházásokba kezdett a Panamai Köztársaság területén.

A Panama-csatorna szerepe a világkereskedelemben. Kép forrása: BBC

Kína befolyásának növekedése az Övezet és Út Kezdeményezés (BRI) keretein belül a legszembetűnőbb Panamában. A BRI célja a kínai gazdasági és politikai befolyás globális kiterjesztése, amely infrastruktúra-fejlesztéseken, hiteleken és különféle beruházásokon keresztül valósul meg. Panama 2017-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, azonban az Egyesült Államok és Trump nyomására 2024 januárjában kilépett belőle. Trump azonban továbbra is elégedetlen volt, mivel Kína már a BRI előtt is jelentős stratégiai beruházásokat hajtott végre az országban.

A Panama-csatorna körüli öt fő konténerkikötő közül a két legnagyobb, Cristóbal és Balboa, a hongkongi CK Hutchison Holdings ellenőrzése alatt áll 1997 óta. Ez komoly stratégiai kérdéseket vet fel, különösen egy esetleges kínai-amerikai konfliktus esetén. Egy ilyen helyzetben Peking könnyedén állomásoztathatná erőit a csatorna két végében, akadályozva az átkelést, ami jelentős fennakadásokat okozna az Egyesült Államok két partja közötti hajóforgalomban

Ezen túlmenően a kínai vállalatok nemcsak a kikötői infrastruktúrát szerezték meg, hanem aktívan részt vesznek Panama egyéb stratégiai fejlesztéseiben is. Jelenleg három híd köti össze a csatorna két partját (Atlantic Bridge, Centennial Bridge és Bridge of the Americas), a negyedik pedig éppen épül, kínai cégek kivitelezésében. Ez aggodalmat keltett az amerikai politikai körökben, és olyan befolyásos republikánusok, mint Ted Cruz szenátor, figyelmeztettek, hogy Kína így bármikor képes lenne lezárni a csatornát figyelmeztetés nélkül.

Továbbá egy kínai vállalat nyerte meg a Csendes-óceán partján épülő Amador Cruise Terminal kivitelezési jogát, valamint a Panama City metróhálózatának bővítését is ők végzik. Azonban az amerikai érdekek védelmében több kínai projektet végül töröltek. Ilyen volt például egy új kínai nagykövetség felépítésének terve a csatorna déli bejáratánál, amelyet végül elutasítottak az amerikai nyomás hatására. Emellett egy, az Isla Margarita szigetén tervezett új kikötő megépítését is leállították 2022-ben.

A kínai befolyás kiterjesztése Panamában a BBC szerint részben annak köszönhető, hogy az amerikai vállalatok és kormányzat nem voltak elég versenyképesek. Kína gyakran kedvezőbb feltételekkel kínált hiteleket és finanszírozási lehetőségeket, így sikerült jelentős részesedést szereznie Panama gazdasági infrastruktúrájában.

2023 októbere és 2024 szeptembere között Kínával kapcsolatos szállítmányok tették ki a csatornán áthaladó áruforgalom 21%-át a Panama-csatorna kezelő hatósága szerint. Mindazonáltal az Egyesült Államok továbbra is Panama legnagyobb befektetője, és toronymagasan a legnagyobb felhasználója a csatornának: az amerikai kereskedelmi forgalom volumene három és félszer nagyobb volt, mint a kínaié.

A Panama-csatorna körüli geopolitikai játszma tehát továbbra is kiemelt jelentőségű az Egyesült Államok számára, és Trump politikai retorikájában is fontos szerepet kap. Kína folyamatos befolyásszerzése Panama területén és az amerikai ellenlépések egyértelműen mutatják, hogy a csatorna kérdése továbbra is az amerikai-kínai globális rivalizálás egyik kulcspontja marad.

Milorad Dodikot, a Bosznia-Hercegovinában található szerbek által lakott autonóm terület, a Republika Srpska (Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság) elnökét egyéves börtönbüntetésre, valamint hat évig tartó közhivatal viselésétől eltiltásra ítélték szeparatista tevékenysége és a nemzetközi békefenntartókkal történt összetűzése miatt.

Bár a büntetőeljárást sokan úgy értelmezték, hogy Bosznia területi integritása és központi intézményei győzelmet arattak, fennáll a veszélye annak, hogy a Moszkvával szoros szövetséget ápoló Dodik elítélése újabb politikai válságot fog előidézni. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk meg, hogy mi történt múlt héten Boszniában, és mi lehet ennek a politikai válságnak a hosszútávú kimenetele.

Kép forrása: AP News

Miért indult Dodik ellen büntetőeljárás?

A jelenlegi válság megértéséhez meg kell ismernünk Bosznia-Hercegovina kormányzati struktúráját, amelyet az 1995-ös daytoni békeszerződéssel hoztak létre. A daytoni békeszerződés Boszniát két „entitásra osztotta”: a Szerb Köztársaságra, amely Bosznia-Hercegovina északi és keleti határait öleli körbe, illetve a Bosznia-hercegovinai Föderációra, ami az ország 51%-át kitevő, 10 kantonból álló, rendkívül széles jogkörökkel rendelkező decentralizált közigazgatási egységből áll. (A két entitás között megosztott Brčko város és környéke Brčkói körzet (kb. 40 000 lakossal) néven tulajdonképpen közvetlen szövetségi igazgatás alatt áll).

Kép forrása: Wikipedia

A Föderációban főleg bosnyákok élnek, akik a legutóbbi népszámlálás szerint a lakosság 70%-át teszik ki, a horvátok 22%-ot, a szerbek pedig mindössze 2%-ot. Az ország közigazgatása és államszervezete több kormányzati szintből áll. Míg a Föderációnak saját kantonjai és kantonoknak egy szövetsége van, addig a Föderációt, a Szerb Köztársaságot és a Brcko kerületi kondomíniumot közös központi intézmények kötik össze, amelyek állami szinten léteznek. Ez Bosznia-Hercegovina.

Kép forrása: Wikimedia Commons

Központi, tehát mindenkire kiható intézmények minősül az Alkotmánybíróság, az állam három elnöke, (akiket négy évre választanak, az egyes nemzetiségek egyet-egyet, akik minden 8 hónapban cserélik az elnöki széket). Az elnök feladata továbbá a kormány, a külügyminiszter és a külkereskedelmi miniszter kijelölése a parlament alsóházából. A bosnyák parlament kétkamarás, a felsőház 15, az alsóház 42 képviselőből áll, mindenhol szigorúan szem előtt tartva a nemzetiségek egyharmadnyi arányát. Minden fontos döntést mindkét háznak támogatnia kell, de van egy másik szint is e központi intézmények fölött, a „nemzetközi főképviselő”, aki lényegében az ENSZ által kinevezett külföldi politikus, és szinte korlátlan jogkörökkel rendelkezik.

A hivatalban lévő főképviselő Christian Schmidt, a német CDU veterán politikusa, akinek a feladata az, hogy felügyelje az 1995-ös bosnyák háborút lezáró daytoni béke betartását. A főképviselői tisztség létrehozása az egyik legellentmondásosabb része volt a békének, mivel nem mindenki ért egyet azzal, hogy egy mindenható külföldi hatalmi közvetítőnek kell a végső szót kimondania Bosznia-Hercegovina ügyeiben.

Maga Christian Schmidt is eléggé ellentmondásos szereplőnek számít két okból kifolyólag. Először is, Kína és Oroszország, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai nem támogatták kinevezését, másodszor pedig széles körű felháborodást váltott ki 2022 októberében egy döntése, amellyel a választási kampány kellős közepén megváltoztatta a boszniai választási rendszert.

Christian Schmidt, kép forrása Balkan Insight

Milorad Dodik

Milorad Dodik, aki 2010 és 2018 között volt a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke, majd 2022-ben megint újraválasztották, gyakran került összetűzésbe Schmidttel. Dodik régóta azzal vádolja Schmidtet és az ország állami szintű intézményeit, hogy igazságtalanul bánnak az ország szerb nemzetiségű lakosaival, valamint aláássák Republika Srpska autonómiáját. Dodik többször is bukott államnak nevezte Bosznia-Hercegovinát, és többször fenyegetőzött a Republika Srpska elszakításával és Szerbiához csatolásával, ami miatt az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság szankciókat vezetett be ellene.

Dodik fenyegetéseit egyébként a bosnyák vezetők politikai blöffnek tartják, amelynek célja a törékeny stabilitás aláásása - ez a taktika szerintük csak arra szolgál, hogy Dodik elterelje a figyelmet a vele szemben felmerülő korrupciós vádakról.

A per hatásai

Dodik komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy aláássa Schmidt és az állami szintű intézmények befolyását Republika Srpskában. Ennek legkirívóbb példája 2023-ban történt, amikor a Boszniai Szerb Köztársaság parlamentje elfogadott egy törvényt, amely szerint a bosznia-hercegovinai főképviselő határozatait sem a Boszniai Szerb Köztársaság hivatalos közlönyében, sem az entitás alkotmányában nem teszik közzé, és ténylegesen nem is hajtják azokat végre.

Kép forrása: RFL/RL

Nem sokkal később a nemzetközi főképviselő megsemmisítette ezt a törvényt, amit Dodik figyelmen kívül hagyott, és elnöki jogkörében eljárva aláírta a törvényt hatályba léptető rendeletet. Időközben a főképviselő módosította az ország büntető törvénykönyvét is, így a főképviselő határozatainak nem végrehajtása bűncselekménynek minősül. És miután Dodik ezt is figyelmen kívül hagyta, az ügyészség vádat emelt Dodik és a hivatalos közlöny igazgatója, Milos Lukic ellen.

Dodik elutasította a vádemelést, azt állítva, hogy az politikai indíttatású és a hatalomból való eltávolítására tett kísérlet, és azt állította, hogy az ellene szóló vádiratot az ügyészség az amerikai nagykövet utasítására nyújtotta be.

Az ítélethirdetés előtti napon Dodik emelte a tétet, és arra figyelmeztetett, hogy ha Schmidt belép a Szerb Köztársaságba, letartóztatják. Eközben felfüggesztették a gázszállítást Szarajevóba, és Dodik kétnapos tüntetésre szólított fel a Szerb Köztársaság de facto fővárosában, Banja Lukában, mondván, hogy ha bűnösnek találják, népszavazást fog tartani a Boszniai Szerb Köztársaság Bosznia-Hercegovinától való elszakadásáról, eltávolítja a boszniai bíróságot és ügyészséget a Boszniai Szerb Köztársaság területéről, és végül kivonja a Boszniai Szerb Köztársaság összes képviselőjét Bosznia állami intézményeiből, beleértve az állami nyomozó és védelmi ügynökséget és a fegyveres erőket.

Mi történik ezután?

Szerdán az elsőfokú bíróság Lukicot felmentette a vád alól, azonban Dodikot egy év börtönbüntetésre ítélték, és hat évre eltiltották attól, hogy bármilyen közhivatalt (beleértve a Republika Srpska elnöki tisztségét) viseljen. A büntetés noha enyhébb, mint amit a főügyész kért, mert a vádiratban 5 év börtönbüntetést és 10 év közhivataltól való eltiltást kértek, ez mégis jelentős győzelem Bosznia-Hercegovina bírósági függetlensége számára, ugyanis azokra jelentős külső politikai nyomást próbált gyakorolni Dodik és pártja.

A háború lezárása óta ez volt az első alkalom, hogy nem a főképviselő cselekedett egy elnökkel szemben, hanem a helyi bíróságok. Ráadásul Dodik elszakadási fenyegetései most kissé üresnek tűnnek. Minden intézkedését, amely ellentétes az ország alkotmányával, Schmidt visszafordított, és Dodiknak nincs meg a politikai vagy katonai kapacitása ahhoz, hogy erőszakkal elszakítsa a területet, különösen addig, amíg a NATO biztonsági garanciái érvényben maradnak.

Mi több, a Szerb Köztársaság parlamenti ellenzéke is elutasította Dodik fenyegetéseit, arra hivatkozva, hogy az csak a Szerb Köztársaság autonómiáját és stabilitását veszélyezteti, és elutasította a Dodik által összehívott rendkívüli ülésen való részvételt. A Republika Srpska hadsereg szintén megtagadta Dodik támogatását, mert szerintük őket „nem Dodik, hanem a Republika Srpska védelmét szolgálják”.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Bosznia-Hercegovina stabilitása teljesen helyre állt volna. A Republika Srpska parlamentje elutasította az ítéletet, azt állítva, hogy a bíróság államcsínyt akar végrehajtani, míg az orosz külügyminisztérium szerint a Dodik elleni vádak káros következményekkel járnak a bosznia-hercegovinai helyzetre és az egész régióra nézve.

Eközben Alexander Vučić szerb elnök, Dodik közeli szövetségese az ítéletet Bosznia-Hercegovina történetének legnagyobb válságának nevezte, és gyorsan Banja Lukába utazott, hogy támogassa Dodikot. Míg a múltban Vučić a regionális stabilizátor szerepét játszotta a Balkánon, addig egyes elemzők szerint előnyére válhat, hogy elterelheti a figyelmet a Szerbiában zajló, népfelkeléssé fokozódó tüntetésekről.

Kép forrása: Pannon RTV

Dodiknak még van ideje fellebbezni az ítélet ellen, így meg kell várnunk, hogy megteszi-e.

Donald Trump amerikai elnök beiktatását követő egyik legmeglepőbb kijelentése Grönland megvásárlására vonatkozott. Ez megdöbbenést keltett a nemzetközi közösségben, Dánia azonnal visszautasította, bár ez Trumpot nem hatotta meg, már katonai megszállással is fenyegette az arktiszi térséget.

Grönland kérdése negatívan hatott az európai-amerikai viszonyra, még az Egyesült Államok NATO-tagságát is megkérdőjelezte. De miért is kell az Egyesült Államoknak ez a csupán 56 000 lakosú terület? A geopolitikai helyzet, a nyersanyagforrások, valamint az Arktisz egyre nagyobb katonai és gazdasági jelentősége mind hozzájárultak ahhoz, hogy Trump felvesse ezt a kérdést.

Don Jr. érkezése Grönlandra. Kép forrása: Reuters

Grönland: autonómia, gazdasági helyzet és geopolitikai potenciál

Grönland a Dán Királyság autonóm területe, csakúgy, mint a Feröer-szigetek, saját miniszterelnökkel (Muté B. Egede) és parlamenttel. Ugyanakkor a dán miniszterelnök (Mette Frederiksen) felette áll, és a dán állam jelentős anyagi támogatást nyújt a szigetnek.

Az ország össz-GDP-je 3,3 milliárd dollár, ha ezt GDP/főre lebontva nézzük, akkor a világban a 24. helyen áll. Azonban ez nem a saját iparán múlik, az 56 000 fős lakosság nagy részét az államigazgatás foglalkoztatja, kisebb részét pedig a halászat. Az óriási területhez képest összlakossága megközelítőleg Egerrel vetekszik. Az infrastruktúra kiépítetlensége miatt bármely iparág fejlesztése óriási nehézségekbe ütközik. A gazdasági függetlenség kérdése visszatérő téma, de a függetlenség jelenleg irreális a dán pénzügyi támogatás nélkül.

Elérhető erőforrások Grönlandon. Kép forrása: Economics Explained

A természeti erőforrások azonban komoly lehetőséget jelentenek. A globális felmelegedés miatt a jégtakaró visszahúzódása olyan nyersanyagokat tehet elérhetővé, mint a ritkaföldfémek, drágakövek, kőolaj és földgáz. Jelenleg a kitermelés drága, de a technológiai fejlődés és a globális kereslet növekedése módosíthat ezen a helyzeten.

Itt jön a képbe az Egyesült Államok ajánlata. A grönlandiak Dániától való függetlenségi érzelmeire támaszkodva egy Puerto Ricóhoz hasonló helyzetet ajánlottak fel a lakosságnak, és a dán támogatást az USA váltaná fel. Azonban ez nem lenne ingyen.

Az USA érdeke: geopolitikai pozíció és katonai jelenlét

Grönland az Egyesült Államok szempontjából nemcsak gazdasági, hanem katonai szempontból is kulcsfontosságú. A sziget közvetlenül az Arktisz és az Atlanti-óceán között helyezkedik el, ami lehetőséget biztosít amerikai katonai jelenlét fenntartására. Thule légitámaszpontja, amely az USA egyik legfontosabb katonai bázisa az Arktiszban, kulcsszerepet játszik a ballisztikus rakétafigyelésben és az elhárításban.

Emellett a jégtakaró visszahúzódásával új tengeri útvonalak nyílhatnak meg, amelyek jelentősen csökkenthetik az ázsiai–észak-amerikai kereskedelem költségeit. Kína már évek óta intenzíven fejleszti sarkvidéki stratégiáját, jégtörő hajókat épít, és diplomáciai kapcsolatokat alakít ki a térségben. Az Egyesült Államok ennek ellensúlyozására fokozta grönlandi jelenlétét: 2020-ban újranyitotta nuuki konzulátusát, és növelte katonai aktivitását. Ezt erősítené tovább a terület megvásárlása és amerikai ellenőrzés alá vonása, főleg a gyengülő euroatlanti kapcsolatok tekintetében.

A legfontosabb kérdés, hogy vajon Dánia belemenne-e egy ilyen eladásba? A válasz egyértelműen nem, hiszen Grönland potenciálja felülírja a jelenlegi költségeket. Továbbá az Európai Unió is szerepet kap a jövőben az északi területek stratégiai jelentőségében.

De Grönland sem lelkesedik az ötletért. A függetlenségpárti Muté B. Egede grönlandi miniszterelnök határozottan kijelentette: „Grönland nem eladó.” Donald Trump fia, Don Jr. is ellátogatott a területre, bízva a „soft power” erejében, és meg akarta győzni a lakosságot. Ennek az eredménye sem lett túl fényes: az amerikai kezdeményezést csupán a grönlandiak 5%-a támogatja.

Az amerikai diplomácia ugyanakkor nem vetette el teljesen a szorosabb kapcsolatok kiépítését Grönlanddal. Washington megerősítette katonai és gazdasági támogatását, jelezve, hogy hosszú távú stratégiai partnerként tekint a szigetre. Ehhez viszont a dán kapcsolatok erősítésére is szükség lehet, hiszen a grönlandi kérdés elsődlegesen Dániában fog eldőlni.

A szovjet csapatok 1944. őszén érték el a magyar fővárost és a rendkívül hosszú, 1945. februárjáig tartó harcokban a mérhetetlen városrombolás mellett emberek tízezrei haltak meg. A kapituláció 80. évfordulója alkalmából érdemes visszatekinteni, mi vezetett Budapest ostromához és miként zajlott a példátlan pusztítás.

Az előzmények

A tengelyhatalmak a hadszíntereken egészen 1942. végéig komoly eredményeket értek el, de a szövetséges erők ekkorra a korábbiaknál jelentősebb ellenállásba, majd ellentámadásba kezdtek. Az észak-afrikai és a keleti fronton is fordult a hadi szerencse és a Harmadik Birodalom, valamint szövetségesei területén állandósultak a légicsapások. Budapesten 1942. szeptember 5-én, Móricz Zsigmond halálának napján szólaltak meg először a bombázásra figyelmeztető szirénák. Ennek ellenére a magyar politikai és társadalmi közeg a revíziós sikerek nyomán továbbra is Németország mellett állt.

A revíziós területekkel kiegészült trianoni Magyarország

A nemzetiszocialista német vezetés 1942. őszétől egyre nagyobb mértékben vonta be a szövetséges országok haderőit a frontokon, így a 2. magyar hadsereget is, mely 1943. telén szenvedett végzetes veszteségeket. A frontvonalak a háború első éveivel ellentétben nem a német magterületektől távolodva, hanem épp az ellenkező irányba kezdtek mozogni. A német hadsereg hatalmas erőket mozgatott meg, sőt Kurszknál a keleti fronton újabb áttörést is vizionáltak, ennek ellenére a szövetségesek 1944-re gyorsuló visszavonulásra kényszerítették a tengelyhatalmakat. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a magyar politikai vezetéshelyezkedése és egy lehetséges különbékéről szóló titkos tárgyalássorozat is realizálódott. Ennek következménye a német bizalom megingása volt, mely a Margarethe  hadműveletben – Magyarország német megszállásában csúcsosodott ki. A kormányzó, Horthy Miklós pozíciójában maradt, de 1944. őszére – román mintára – kiugrást kísérelt meg, mely azonban szervezetlenség, valamint a magyar katonai vezetés nyilas szimpátiája miatt nem valósult meg. A sikertelen kiugrási kísérletet nyilas hatalomátvétel követte, de ekkorra a vörös hadsereg elérte az országhatárt a keleti fronton.

A Führer fizikai és szellemi leépülése egyidőre esett a háború végső hónapjaival, így az amúgy is rossz helyzetben lévő német hadi állapot tovább romlott számos elhibázott döntésnek köszönhetően. Budapestet Hitler erődvárossá nyilvánította, vagyis nem engedélyezte a város feladását és a polgári lakosság védelmére sem rendelt el intézkedéseket. A cél a szovjet és román erők lelassítása és kivéreztetése volt bármi áron.

Az ostrom

A harcok 1944. decemberétől már a város szélén zajlottak, majd a szovjet-román alakulatok sikeres bekerítése hadművelete után Budapest utcáin városi harc kezdődött a polgári lakosságra nézve kíméletlen módon. A németek egyetlen házat és épületblokkot sem adtak harc nélkül, így a teljes városszövet komoly háborús sebeket szenvedett. A tankok és kézi fegyverek pusztításai mellett a szövetségesek folytatták Budapest bombázását is. Az ostromlott városban éhínség uralkodott és járványok ütötték fel a fejüket. A nyugati irányban hátráló németek a szovjet csapatok lassítása érdekében szándékosan felrobbantották a Dunán átívelő összes hidat.

A budai vár épületeinek romjai

Az ostrom a budai oldalon zajló harcokkal folytatódott. A budai várban működő kormányzati épületek kiemelt célpontjai voltak mind az ostromló szovjet és román erőknek, mind pedig a bombázó repülőgépeknek, így nem csoda, hogy a pusztítás a várban a város többi részéhez képest is drámai volt. A német és magyar katonák a Várhegyről kiindulva kíséreltek meg kitörési kísérletet 1945. február 11-én, de ennek sikertelensége a remény végső elvesztését idézte elő. A még élő és védekező német és magyar egységek két nappal később, február 13-án adták fel a harcokat.

Szálasi Ferenc ’nemzetvezető’ a felrobbantott Lánchíddal a háttérben

A következmények

A budapesti ingatlanállomány olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy a háborút követő években is visszatérő és állandó probléma volt a lakhatási válság. A fővárosi, ennek következtében pedig az országos infrastruktúra is maradandó károkkal nézett szembe; hidak nélkül ideiglenesen megszűnt a kapcsolat az ország keleti és nyugati része között. A civil áldozatok száma sok esetben nem a harcok, hanem a törvényen kívüli állapot miatt leromlott közrend agresszív cselekedetei miatt növekedett.

A háború utáni újjáépítés már nem a pusztítást előidéző szereplők feladata, hanem egy teljesen új társadalmi és politikai berendezkedés képében formálódó államszervezet dolga lett. A 20. század első négy évtizedében Magyarországon uralkodó ideológiákkal szemben egy teljesen új politikai szemlélet tört előre, nem kis mértékben a szovjet befolyásnak köszönhetően. Ugyan a kommunista hatalomátvételt követően Budapest újjáépítése megkezdődött, a város a mai napig magán viseli a második világháborús ostrom sebhelyeit.

A 2021-ben megalakult jelzőlámpa-koalíció, a zöldek, szociáldemokraták és liberálisok szövetsége kormányválságba került 2024. novemberére, melyet nagyrészt a gyenge német gazdasági teljesítmény és a bevándorláshoz kötődő belpolitikai konfliktusok idéztek elő. A helyzet kezelésére Olaf Scholz kancellárbizalmi szavazást kezdeményezett, melynek nyomán 2025. februárjára választást tűztek ki. A választás rendkívül nagy jelentőséget képviselt, melyet a rekordmagas részvételi arány is alátámaszt. Magyar viszonylatban meglepő, de Németországban hét olyan párt is volt, melyek önállóan, tehát választási szövetség kötése nélkül esélyesek voltak arra, hogy átlépjék a Bundestag 5%-os küszöbét. Nézzük, mit érdemes tudni ezekről a poltitikai formációkról.

A német választási rendszer

Németországban szövetségi parlamentális demokráció működik, ahol a kancellár – kormányfőként a végrehajtói hatalom vezetője. Ugyan a kancellár személyét nem a választók, hanem a választás eredménye alapján mandátumhoz jutott képviselők választják, az állampolgárok felelőssége hatalmas, hiszen a Bundestag-ban többséget szerző politikai erők döntenek a potenciális kancellárjelöltekről.

A magyar rendszerhez hasonlóan a németek is szavaznak egyéni képviselőjelöltre, valamint pártlistára is. Német hagyomány, hogy általában egyetlen politikai párt nem kap elég szavazatot ahhoz, hogy megszerezze a Bundestag mandátumainak többségét, így szinte kivétel nélkül minden választást koalíciós tárgyalások követnek, melyek során a választáson legtöbb szavazatot kapott párt vezetői további pártok felé közeledve tárgyalnak a lehetséges kormányprogramokról. Ezek a tárgyalások akár hónapokig is eltarthatnak, de többnyire – az idei évhez hasonlóan – stabil koalíció kialakítására van lehetőség.

A berlini Bundestag ülésterme

A hét párt

A CDU és testvérpártja, a Bajországban népszerű CSU nagy kormányzati tapasztalattal rendelkezik, hiszen az elmúlt évtizedekben számos alkalommal irányították az NSZK-t, majd az egyesült Németországot. A jellemzően jobbközép, konzervatív értékrenddel rendelkező pártok a gazdasági kérdésekben inkább liberálisok, melyet Angela Merkel hosszú kormányzása  alatt is bizonyítottak.

A konzervatív erők mellett hagyományosan erősen szerepel az SDP, a szociáldemokrata párt, mely több, már a 19. században is komoly társadalmi támogatottsággal rendelkezett szintén masszív kormányzati tapasztalattal bír. A  CDU/CSU szövetséggel korábban számos alkalommal alkottak ún. kormányzati nagykoalíciót.

Olaf Scholz kancellár, aki 2021-ben győzelemhez segítette az SDP-t

A jelzőlámpa-koalíció tagja, a zöldpárt a 2010-es években vált igazán népszerűvé, amikor radikális klímaneutralitásról és fenntarthatóságról alkotott nézeteiket maradandó akciókkal kívánták a szélesebb nyilvánosság szemében népszerűsíteni. A kormányon ennek ellenére kevés olyan maradandó intézkedés köthető hozzájuk, melyek pozitív hatást gyakoroltak volna a német gazdaságra vagy társadalomra. Hasonlóan a zöldekhez a szabaddemokraták (FDP) is részt vettek az előző ciklus kormánykoalíciójában, de az SDP-vel folytatott szakmai, majd kevésbé szakmai vitáikon kívül nekik sem sikerült jelentős kormányzati sikert felmutatni.

A négy, már említett párt mellett jóval szélsőségesebb erők is feltűnnek a politikai palettán, mind a jobb, mind pedig a bal oldalon. Az Alternatíva Németországnak (AfD) egy olyan formáció, mely jellemzően szélsőjobboldali nézeteiről híres, napjainkban főleg a migrációellenesség, az euroszkepticizmus és a klímasemlegesség nevében végrehajtott energetikai törvényhozás témaköreiben fogalmazott meg éles kritikát nem csak az előző ciklus hárompárti kormánykoalíciójával, de a korábban több cikluson keresztül kormányzó CDU/CSU-val szemben is. Nagy valószínűséggel konzisztensen képviselt és világos értékei miatt egyre több választót sikerült meggyőzniük.

Az AfD legnagyobb kritikusa a die Linke, mely a kommunista párt utódpártjaként ismert. A Linke a keleti országrészben, a volt NDK nagyvárosainak lakosssága körében népszerű. A BSW is egy baloldali formáció, melynek szintén komoly esélye volt a Bundestag-ba jutásra.

Az eredmények

A választásokat a CDU/CSU szövetség nyerte annak ellenére, hogy a párt vezető politikusai által remélt 30% feletti eredménytől szerényebb, 28,5%-os arányban kaptak szavazatokat. A második helyre az AfD futott be, közel 21%-os eredménnyel, ami jól jelzi a korábbi kormányokkal elégedetlen németek arányának növekedését. Az AfD jelentős számban hódított el szavazókat a hagyományos német pártoktól és a magas részvételi arányból arra is lehet következtetni, hogy jellemzően inaktív szavazók is az urnákhoz járultak, hogy támogassák az AfD-t.

Friedrich Merz

Olaf Scholz pártja, az SDP 16,4%-kal csak a harmadik helyet tudta megszerezni, de minden bizonnyal ez az eredmény is elég lesz ahhoz, hogy a szociáldemokraták kormányon maradjanak, hiszen a kispártok közül sem az FDP, sem pedig a BSW nem jut be a Bundestag-ba. A kispártok 5% alatti eredménye lehetővé teszi a hárompárti helyett kétpárti koalíció kialakítását – a várakozások szerint a CDU/CSU, valamint az SDP számára. Az eredmények alapján szinte biztosra vehető, hogy Németország következő kancellárja Friedrich Merz lesz.

Maga a politikai kommunikáció fogalma az 1900-as évek második fele óta ismert. A politika, a teljes társadalmi rendszert szervező alrendszer, amely akarva vagy akaratlanul mindannyiunk életére hatással van. A tömegdemokrácia és a tömegkommunikáció megjelenésével valamint elterjedésével a politikában használt jelek fokozatosan összetettebbé váltak.

A politikusok célja, hogy elérjék célközönségüket, a polgárokat. Ehhez az elengedhetetlen a többirányú kommunikáció. Szakemberek, tanácsadók, médiaszakértők, stratégák igyekeznek jeleket kódolni a tömegmédia számára. A tömegmédia ezeket a jeleket továbbítja az emberek felé. Az emberek, a médiából érkező jelek révén értelmezik a politikát, amit megvitatnak, továbbadnak vagy elmagyaráznak más csoportoknak.

A szereplőket és a közöttük lévő interakciókat vizsgálta Gianpietro Mazzoleni olasz politikai kommunikáció-kutató. Mazzoleni nagyon jól összefoglalja a vizsgált kommunikációt, szerinte

„a politikai kommunikáció a politikai rendszer, a média rendszere és az állampolgár-választópolgár által létrehozott közérdekű és politikai tartalmaknak a cseréje és konfrontációja”

A politikával kapcsolatos valódi kommunikáció a közös, interaktív jelhasználat a közösség ügyeiről nyilvános színtereken zajló folyamat, amely sokoldalú és szabad kommunikációt feltételez. A nyilvános vita és a közügyekbe való beleszólás lehetőségét feltételezi. Ha nincs szabad nyilvánosság, a közügyekbe való tényleges beleszólási lehetőség, nincsenek szabad és tiszta választások  akkor az csak tájékoztatás és propaganda.

(forrás: LinkedIn)

A vizsgált kommunikáció kétféle lehet: nyilvánosság előtti érvelés és együttes gondolkodás után kialakult vélemények alapján meghozott döntések. A politikai kommunikáció szabad nyilvánosságokhoz köthető, ahol a hatalom nem állít akadályt a nagy nyilvánosság elé. A politikai kommunikáció számos részterülettel rendelkezik. Ilyen kiegészítő tudományág például a politikai retorika, a politikai hirdetés, a választási és politikai kampányok és az ezekről szóló hírek, híradások vizsgálata, a napirend-kijelölés, a média és a politika kapcsolata, ezen belül a politikai vezetők, a közvéleményhez köthető kutatások és a média működése. A politikai kommunikációt mint a meghatározó szereplők közti interakciót a nyilvánosság-dialógus modell jellemzi (Mazzoleni)

A politikai kommunikáció folyamatot az ebben a háromszögben zajló interakciók jellemzik. A három szereplői kör által létrehozott „közérdekű és politikai tartalmaknak a cseréje és konfrontációja”.

A politikai kommunikáció rövid történeti áttekintése

A politikai kommunikáció eszközei és a politikai nyilvánosság fórumai a elmúlt évezredekben jelentősen megváltoztak, és valószínű, hogy a jövőben sem fog történni másképp. A történelem és a politika kézen fogva jelen volt mindig is. Amióta emberek léteznek a politika is létezik, a politika mint eszköz az emberek kezében van.

A politikai végső célja nem változott a történelem során, csupán társadalmi és technológiai változások mentek végbe. Az előbb említett 2 terület kölcsönhatásait kell figyelembe venni. A célok közé sorolható a tájékoztatás, a meggyőzés és manipuláció. Már az ókorból (Athén, Róma) ismerünk utcai iratokat, plakátokat, propaganda szövegeket. A 15. században a könyvnyomtatással lehetőség nyílt a szélesebb körű tájékoztatásra. Sokan azt gondolják, hogy a modern korban lett fontos a nyomtatott sajtó, viszont a 18.századtól (főleg a felvilágosodás korától) megjelentek az első újságok, időszakos folyóiratok amelyek ugyan úgy a politikai eszközévé váltak. Az ipari forradalom eredményeként megjelentek a rádiók, ami még több ember számára vált elérhetővé és érthetővé. Az újkor, új tömegmédiuma a televízió megjelenése újra szintre emelte a politikai kommunikációt. Nagyon jó példa a 1960-as Nixon-Kennedy választási vita. A televízió képi megjelenítése elemzők szerint elősegítette John F. Kennedy győzelmét. Az 1960-as évektől vált dominánssá az országos adók elterjedése. Sajtótájékoztatók, interjúk, a média által közvetített viták kaptak nagyobb hangsúlyt. Majd a 1990-es évektől pedig 0-24 órában híreket sugárzó tematikus adók váltak népszerűvé. Így elérkeztünk napjainkig, a számítógépek és az internet forradalmához, ami persze nem vetett még véget a előbb említett tömegkommunikációs eszközöknek.

Nixon - Kennedy vita 1960. (forrás: Index.hu)

A médialogika

A pártlogikát és a médialogikát egymással versengő paradigmaként kell felfogni. Amikor a médialogika dominássá válik, ott a pártlogika meggyengül. A médialogika azonban a közönség ízléséhez és igényéhez igazodik. Ehhez kell beállítani, „kedvezővé” formálni a politikai tartalmat.

Egyébként egyesek a médiát a negyedik hatalmi ágnak nevezik és az egész politikai verseny fölé is emelik. Mivel tömegkommunikáció nélkül nem érne el az emberekig.

Politika és a social media

Az internet és a számítógépek szélesebb körben való elterjedése fellazította a politikusok és újságírok közötti hagyományos kapcsolatot, mivel a politikai szereplők már képessé válhatnak arra, hogy saját maguk juttassák célba üzeneteiket a közösségi hálózati oldalak segítségével.

Ismét egy amerikai példát tudok hozni. 2016-os elnök választás mutatott rá először a blogszféra jelentőségére, arra hogy egyre több személy megtalálható valamilyen közösségi médiás felületen. Minden nap használjuk ezeket a platformokat. Ma már ki is használja a politika. A hatékony használathoz elengedhetetlen a hírek fontossági sorrendje és a napirendek közötti összefüggés. Az agenda settings (napirendi pontok kijelölése) megmutatja az írott és az elektronikus sajtó által közölt hírszelekciós mechanizmust, illetve hogy mit tart fontosnak, mik a napi trendek, mik a legjelentősebb aktuális témák.

a Z generáció tagjai a közösségi médiás oldalakon érhetőek el legkönnyebben. Az is elmondható, hogy sok felnőtt és nyugdíjas is mint „digitális bevándorló” rendelkezik social media profillal. Közel 6,7 millió magyar személy regisztrált személy van fent Facebookon, ami azt jelenti, hogy jóval több mint a teljes lakosság fele elérhető ezen a hálózaton. Viszont manapság a fiatal korosztály már inkább az Instagrammot részesíti előnyben. A közösségi oldalak reklám felületeket és számos ikommunikációs lehetőséget nyújtanak.

(borítókép forrása: https://www.ikmz.uzh.ch/en/research/focus-of-research/political-communications.html)