Reaktor

A nemzeti kisebbségben élő magyarság számára – Kárpátalján, Felvidéken, Erdélyben és Vajdaságban – a megmaradás a tét. Ezért nem csak helyben kell megküzdeniük a közösségeknek: fennmarásukhoz az is létfontosságú, szervesen be tudni-e illeszkedni az adott ország közösségeibe. Ennek egyik eszköze a parlamenti mandátumok megszerzése: ennek révén nemzeti közösségek a törvényhozásban is hallatni tudják a hangjukat az országos és az őket érintő kérdésekben. Egy nemzeti kisebbség számára a parlamenti mandátum megszerzését megnehezítheti a saját szervezetlenségéi és bátortalansága, vagy ha a választókerületeket eleve úgy rajzolják fel, hogy ne nyerhessen.

Elsőnek vizsgáljuk meg a 150 ezres kárpátaljai magyarság helyzetét. A többségi nemzethez képest a kárpátaljai magyarok számban kevesen vannak, mégis fejlett érdekképviseleti hálózattal rendelkeznek.

A Szovjetunió felbomlása után Ukrajnában először 1994-ben került sor parlamenti választásokra. 1998-ban és 2002-ben vegyes választási rendszert alkalmaztak, négy százalékos bejutási küszöbbel. 2006-ban már arányos rendszerben tartották meg a választásokat, a bejutási határt három százalékra csökkentették, és megjelentek a politikai palettán az első nemzetiségi alapon szerveződött pártok – mindkettő a magyaroké. A kárpátaljai magyarság számára a parlamenti választáson történő részvétel az érdekképviseleti szervük, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség legitimitását erősítette, ami  1989. február 26-án alakult meg Ungváron. A 2006-os parlamenti választások előtt azonban módosították az ukrán választójogi törvényt: a voksoláson csak pártok indulhattak, így 2012-ig nem volt magyar képviselő a kijevi törvényhozásban.

A legutóbbi ukrajnai parlamenti választásokat 2019 júliusában tartották. Kárpátalján az ukrajnai régiók közül a legalacsonyabb volt a részvétel – részvételi arány alig haladt meg a 30 százalékot. Három jelölt indult, egyiknek sem sikerült kellő szavazatot elérnie, hogy parlamenti mandátumra tegyen szert. Az előző parlamenti ciklusban a magyarokat a kijevi Legfelsőbb Tanácsban Brenzovics László képviselte, de erre a ciklusra képviselő nélkül maradt a kárpátaljai magyarság.

Ha egyetlen parlamenti képviselő van, szimbolikusnak tűnhet a szerepe, de ne feledkezzünk el arról sem, hogy egy politikai közösség – jelen esetben a kárpátaljai magyarság – erejét a választásokon elért eredménnyel tudja megmutatni. A rájuk leadott szavazatok révén léphetnek fel képviselőik hatékonyan a választókért, oly módon, hogy az adott közösség érdekeit figyelembe véve szülessen meg a döntés. Hatékony érdekképviseletre akkor számíthat a régió, ha az ügy mellett egységes erő bontakozik ki, nagyobb felelősséget vállalva saját sorsának alakításában.

A kárpátaljai magyarok helyzetéhez hasonlítható a felvidéki magyaroké is, már ami a parlamenti képviseletet illeti. Az országban 2020. február 29-én tartottak parlamenti választásokat, ahol a magyar közösség képviselőinek nem sikerült parlamenti mandátumot szerezni. Így a közel 450 ezres magyarság az elkövetkezendő ciklusra képviselet nélkül maradt, pedig a számarányuk sokkal magasabb, mint Ukrajnában. A hivatalos adatok szerint az arányuk az ország lakosságában a folyamatos sorvadás után is még mindig 8,5 százalék. Az egyetlen magyar választási párt, a Magyar Közösségi Összefogás viszont csupán 3,9 százalékot ért el, ami jócskán elmarad az ötszázalékos küszöbtől.

A szlovák parlamenti választásokat arányos rendszerben tartják, a rendszer 1990 óta lényegesen nem változott. A magyar közösségek érdekeit leginkább a Magyar Közösség Pártja (MKP) képviseli, akinek az előző választásokon sem sikerült megugrani az 5%-os parlamenti küszöböt. A magyar-szlovák Híd-Most párt ezúttal szintén nem jutott be a szlovák törvényhozásba. A magyar pártok sikertelensége nagyban betudható a két lista közötti összefogás hiányának.

A szlovákiai magyar közösség szempontjából az a legfőbb probléma, hogy az MKP-ra a  legutóbbi három voksoláson leadott körülbelül 100  000 szavazat már harmadszor parlamenti képviselet nélkül maradt és marad most is.

Az amúgy is csökkenő létszámú szlovákiai magyarság számára eddig az együttes indulás általában a mandátumok 10–11 %-át volt képes hozni, így külön-külön viszont még a törvényhozásba jutáshoz sem volt elegendő.

Más a helyzet Romániában, ahol a magyarság az ország lakosságának 6.5 százalékát teszi ki. Számukra a képviselő helyek megszerzését lehetővé teszi a választási rendszer. A választást megyei listás, arányos rendszerben tartják, a parlamentben 134 szenátori és 329 képviselői mandátumot osztanak ki, így a két ház végleges összetétele 463. A parlamenti küszöb öt százalékos, a pártszövetségek számára emelt szintű küszöb van érvényben, de létezik egy alternatív küszöb is: ennek értelmében a választási szereplők is teljesíti a bekerülés feltételeit, és eredményének megfelelő arányban mandátumokhoz jut, amely öt százaléknál kevesebb érvényes voksot gyűjt, de legalább 4 megyében megkapják az érvényes szavazatok legalább 20 százalékát. A gyakorlatban utóbbi rendelkezés a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára jelent biztos helyet a parlamentben, ugyanis ők rendelkeznek egy olyan koncentrált szavazói bázissal, ami lehetővé teszi számukra az alternatív küszöb megugrását.

A 2016-os választáson az Romániai Magyar Demokrata Szövetség a negyedik legnagyobb frakciót alkotja a parlamentben: 21 képviselővel és 9 szenátorral. Az RMDSZ-n kívül léteznek még magyar pártok, ilyen többek között az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt, de nekik nem sikerült parlamenti mandátumra szert tenniük.

Az együttműködés az erdélyi magyar választópolgárok érdeke. Az RMDSZ országos és helyi szinten is ellátja a magyarság közképviseletét. 1999 óta tagja az Európai Néppártnak, 1991 óta pedig az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának is.

Az országban 2020-ban esedékes a parlamenti választás, így a magyar pártok ismételten vizsgázhatnak a magyarság érdekeinek képviseletében a román törvényhozásban.

A szerbiai választási rendszer kedvezőbb az ukrán és a szlovák gyakorlatnál, ahol a kisebbségek kedvezményes bejutása semmilyen módon nincs biztosítva a parlamentbe. Romániával szemben itt nincs garantált kisebbségi parlamenti hely intézményét, de a kisebbségek számára a bejutáshoz nem szükséges az öt százalékos küszöb elérése. Helyette az ún. természetes küszöb biztosítja a kisebbségek parlamentbe jutását.

A Vajdasági Magyar Párt (VMSZ) az az erő Szerbiában, amely felkarolja és képviseli a magyarok érdekeit országos szinten is.

A 2016-os választások eredménye azt mutatja, hogy továbbra is a legtámogatottabb magyar politikai szervezet: négy mandátum megszerzésével sikerült megőriznie a kisebbség érdekérvényesítő képességét.

A VMSZ annak ellenére ért el sikert, hogy egy kisebbségi mandátum megszerzéséhez a parlamentbe bejutott pártok magasabb száma miatt ez alkalommal több szavazatra volt szükség. Szerbiában 2020. április 26-án tartják a következő parlamenti választásokat. A magyarságnak egységesen kell fellépnie, hogy megőrizhesse parlamenti érdekképviseletét.

A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége a kárpátaljai magyar diákok érdekvédelmi szervezete. A húsz éves szövetség a magyar hallgatókat és fiatal kutatók segíti a magas szintű tudás elsajátításában,  és a fiatalok önmegvalósítását és sokoldalú fejlődését .

Lőrinc Ingrid 2019 októberében vette át a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének elnöki posztját, de már előtte is aktívan tevékenykedett az ifjúsági szervezetben. Jelenleg az Ungvári Nemzeti Egyetem harmadéves hallgatója. A szövetség céljairól, felépítéséről és programjairól kérdeztem, és arról, hogy a KMDFKSZ és a kárpátaljai felsőoktatás hogyan alkalmazkodik a koronavírus járvány folytán előállt új körülményekhez.

Hogyan jött létre a KMDFKSZ és hogyan jutott el oda, ahol napjainkban is van?

A szervezetet 1998-ban alapították az Ungváron tanuló diákok és az ott dolgozó egyetemi tanárok, majd egy évvel később hivatalosan is bejegyezték, mint Ukrajnában működő ifjúsági szervezetet. A KMDFKSZ a kezdetektől napjainkig politikailag független. Non-profit formában működik, ami azt jelenti, hogy kizárólag támogatásokból „élünk”.

A szervezet olyan magyar diákokból áll, akik Ungvárhoz kötődnek. Közülük kerülnek ki az elnökség, valamint az etikai bizottság tagjai. Három etikai bizottsági tag van, és hét elnökségi tag, az élen az elnökkel.

Melyek azok a programok, amelyek meghatározzák a szervezet működését?

A KMDFKSZ a kezdetekben 3-4 programmal működött, ez mára 30 programra bővült.

„A szakmai programokon kívül igyekeztünk a szórakozásra is figyelmet fordítani, hiszen ha állandóan csak kulturális és tudományos programokkal bombáznánk őket, akkor nem biztos, hogy hasonló népszerűséggel bírnánk, mint jelenleg.”

A szervezet működési ciklusa egy egyetemi évet ölel fel: szeptembertől májusig. Szeptemberben szemeszternyitó bulival kezdünk, október közepén folytatjuk a Kárpátaljai Magyar Diáktáborral, amit közösen szervezünk a beregszászi hallgatói önkormányzattal. A legtöbben a tábor folyamán határozzák el, hogy szeretnének csatlakozni a szervezethez, mert itt van igazán lehetőség arra, hogy jobban megismerjenek minket. Szintén októberben rendezzük rendezzük a közgyűlést, ahol az elnököt és elnökségi tagokat választjuk meg.  Novemberben a diákok számára felejthetetlen élményt jelentő gólyabál következik. Decemberben tartjuk a Mikulás Partyt, és ekkor szervezzük meg a tudományos publikáció fortélyairól szóló workshopunkat is. Ilyenkor szervezi meg a Pulzus Rádió jótékonysági cipősdoboz akcióját, amelyhez mi is csatlakozunk. A január – mivel mi is egyetemisták vagyunk – a vizsgákról szól, a februárt pedig egy szemeszternyitóval indítjuk. Február végén veszi kezdetét a tudományt népszerűsítő körutunk. Az elnökség tagjai ellátogatnak Kárpátalja középiskoláiba, ahol a 10-11. osztályosoknak tartanak tájékoztatót a felsőoktatással kapcsolatban.

Március végén tanulmányi vetélkedőt rendezünk, ami azért is különleges, mivel mi, egyetemi hallgatók készítjük el a feladatlapot, természetesen egyetemi tanáraink segítségével. Áprilisban kulturális programsorozat jön, irodalmi és zenés esttel egybekötve. Májusban a már rendhagyónak nevezhető Scientia Denique konferenciára kerül sor, ahol az egyetemisták bemutathatják eddigi tudományos tevékenységüket. Május középén diákfesztivált és diákhetet tartunk. A Momentum Doctorandus szervezettel közösen szervezzük a Kárpátaljai Magyar Nyári Egyetemet.

Hogyan tudjátok megszólítani a fiatalokat? Mi az, ami arra készteti őket, hogy csatlakozzanak a KMDFKSZ-hez?

Magát a szervezetet az őrizte meg, hogy a diákság köreiben mindig voltak és vannak olyanok, akik elkötelezetten érdeklődtek a magyar kultúra és a kárpátaljai magyar hagyományok iránt.

Fontos kiemelni, hogy a tagok semmilyen anyagi juttatásban nem részesülnek a szervezetben végzett munkáért. Másrészt a közösség ereje: az, hogy együtt tudunk valami jót cselekedni. Ezáltal nemcsak a közösséget vitték előre a tagok, hanem saját maguk is fejlődtek. Mikor a szervezetet 20 évvel ezelőtt létrehozták, azt a célt tűzték ki, hogy a kárpátaljai diákságnak plusz programokat és lehetőségeket biztosítsanak, megismerjék egymást, legyen egy összetartó közösség, hiszen akkoriban nem volt működő ifjúsági szervezet.

Milyen hatással van a szervezet működésére a koronavírus miatt előállt helyzet?

Átírta a mi tavaszi terveinket is. Egy szórakoztató estet nem lehet online megtartani, de igyekszünk arra törekedni, hogy a programok – ha módosult formában is – megtarthatók legyenek. Például a tanulmányi vetélkedő helyett egy esszé- és rajzpályázatot hirdetünk meg. A közösségi térben különböző kampányokkal és felhívásokkal készülünk, valamint cikkekkel, kvízzel, Facebook bejelentkezésekkel.  

Hogyan valósul meg a távoktatás Kárpátalján hallgatói szemmel?

Eleinte nehezen ment, de lassan belerázódunk. A tanárok különböző platformokat használnak az online oktatáshoz: Canvas, Google Hangouts, Google Classroom, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetemnek is van egy saját oldala. Van olyan tanár, aki mindenkinek személyre szabott kérdéssort készít a számonkérésre, van akinél meghatározott időn belül kell visszaküldeni a megoldást.

A középiskolában, pedagógus ismerőseim elmondása szerint, nehezebb: sokkal több odafigyelést és készülést igényel a tanárok részéről ez az új helyzet.

Vannak kezdeti nehézségek, de a pedagógusok számára ez esetben nagy segítséget jelentenek a szülők, akik szintén kiveszik a részüket a folyamatban.

Az új koronavírus megjelenése egy régóta tartó vitát erősít fel: előnyös-e a globalizáció, illetve várható-e radikális változás a világban a járvány következtében? Bár konklúziót korai még levonni, már a járvány kellős közepén megfogalmazhatunk néhány irányelvet.

Több választható út kínálkozik, rövid és hosszú távra is. Értelemszerűen az első feladat a jelenlegi járvány lassítása és leküzdése, de már ezzel kapcsolatban sem teljes az egyetértés. Van, ahol a járvány elfojtásával próbálkoznak, fertőzöttek felkutatásával és izolálásával. A másik lehetséges taktika a "nyájimmunitás" elérése, azaz hogy a nem életveszélyben lévők nagyobb része megkapja és leküzdje a vírust, és ezen a módon fusson le a járvány, tömeges megfertőződések – és minden bizonnyal halálesetek – árán.

Láthatjuk, hogy Kínában február eleje óta a koronavírus esetek napi növekedésének rátája drasztikusan visszaesett: február 6-án még 11 százalékos volt, addig két héttel később már 1 százalékon állt, még később pedig ennek is a töredékére mérséklődött.

Jelenleg Kínában a fő aggodalom a második hullámtól való félelem: miután a járvány Kínából külföldre került, hiába intézkedtek jól belföldön, ha most külföldről jön vissza a veszély.

Az előbbi mondat tökéletesen összefoglalja a globalizáció járványidőszak alatti következményeit: a vírus kijuthatott, most pedig visszajuthat, mindezt a világot sűrűn átszövő hálózatoknak köszönhetően. Hasonló problémák évszázadokkal ezelőtt is voltak, ám azóta rengeteget fejlődött az orvostudomány, és valószínűleg nem túlzás kijelenteni: a világ gazdasági, társadalmi és kulturális egységesedése nélkül most nem félmillió esetről tudnánk a világ gyakorlatilag összes kontinenséről, hanem sokkal kevesebbről.

Láttam olyan egyetemi mémet, ami arról szólt, hogy egy random kínai megevett egy denevért, emiatt pedig elmarad a következő ZH-m.

A helyzet ennél nyilván bonyolultabb (a denevér és járvány közötti kapcsolat sem teljesen bizonyított), mégis egy létező mintára hívja fel a figyelmet: amennyiben egy jelentősebb esemény történik a világ egy pontján, hatással van az én életemre, a hazám gazdaságára, ahogy akár a társadalom működésére vagy a kultúra állapotára is. Nem is kell addig elmennünk, hogy a járvány Európába érkezett, emiatt pedig értelemszerűen számos következménnyel teli intézkedés történt: elég Vuhannál maradni. A kínai események bizonytalansággal töltötték el a teljes világot, visszavetették a kereskedelmet, széttörték a globális ellátási láncokat, és persze lehetőséget teremtettek arra, hogy az óriási mobilitás következtében a vírus gyorsan elterjedjen mindenhol.

Két hónappal korábban a legrosszabb szcenárióként tekintettünk arra, hogy március második felére Európa lesz az egész járvány epicentruma.

Mégis bekövetkezett, és az Egyesült Államokban is vészes sebességgel növekszik a betegek száma. Az emberéletek elvesztésén, a globális bizalmatlanság növekedésén túl jelentősen sérültek a gazdaságok is: már nem is kérdés, hogy visszaesés lesz, a kérdés inkább az, hogy milyen mértékű. Számos országban recesszióval számolnak. Bizonyos szektorokat – például a vendéglátást – pedig különösen is súlyosan érintik az események.

De mi fog rendszer szinten változni a következő időszakban? A COVID-19 járványra készülhet vakcina, ám néhány év múlva bekövetkezhet egy újabb egészségügyi vészhelyzet, esetleges egy teljesen más természetű esemény, amely megrengeti az egész világot. A koronavírus járványt után alapvető dolgokat kell átgondolni. A gazdaságot tekintve az országok egyes globális ellátási láncok helyébe alternatív megoldásokat fognak keresni, igyekezve egyre nagyobb hangsúlyt fektetni a helyi lehetőségekre. Az olcsóbb megoldások és a más nemzetekkel való együttműködés helyébe az önfenntartás igénye kerül. Ezen felül a jelenleginél is jelentősebb szerepet kapnak a technológiai vívmányok.

Gondoljunk bele, hány nemzet került a mélyvízbe: digitális oktatás, home office, tréningek az interneten keresztül, konferenciák, szakmai összejövetelek és mindenféle más jellegű online találkozások.

Az emberek gyakrabban kérdezik majd maguktól: megéri-e a pénzbefektetést, az energiát és esetleges a veszély vállalását a külföldi utazás. Kétszer is átgondolják, hogy videókonferencián keresztül, vagy személyesen vegyenek-e részt egy szakmai találkozón, illetve hogy vállaljanak-e egy hosszú, kontinenseken is átívelő nyaralást. Ez a típusú folyamat persze nem feltétlenül a deglobalizáció része, hanem sokkal inkább egy átalakuló globalizációt jelent: a virtuális tér a jelenleginél is nagyobb szerepet fog kapni, a nem szükségszerű találkozások pedig el fognak tűnni.

Nem várható radikális fordulat a deglobalizáció irányába a koronavírus következtében. A helyzet javulása után az elsődleges cél rövid távon a kármentés lesz. Ezt követően azonban változni fog a globalizáció intenzitása és formái. A nemzetek egyrészt igyekeznek majd saját erejükre támaszkodni, másrészt egy újfajta, digitális alapokon álló globalizáció megteremtését fogják szorgalmazni.

Fotó: IESE Business School

A kínai Vuhan tartományban kitört Covid-19 koronavírus járvány pár hónapos késéssel elérte az Európai Uniót és hazánkat is. Ma már saját bőrünkön érezhetjük a hatásait. A tőzsdeindexek szinte soha nem látott sebességgel zuhantak, a boltokat sok helyen megrohamozták az emberek és felvásároltak bizonyos termékeket, jellemzően a higiéniai eszközöket és a tartós élelmiszereket. Mikor ér véget a kór, ezt még senki nem tudja megmondani. Európa szerte napról-napra újabb járvány elleni intézkedéseket jelentenek be a kormányok.

A koronavírus járvány is rámutat: a nagy bajok a világban már nem állnak meg a határokon. Ezer szálon kötődnek egymáshoz az országok, gazdaságilag, logisztikailag olyannyira, hogy sem egy vírust, sem egy gazdasági válságot nem könnyű izolálni vagy a terjedését megállítani. Így fordulhatott elő, hogy a koronavírus – amit eleinte nem akartak komolyan venni Európában –  sebesen elérte az öreg kontinenst.

Itt Európában, ha a koronavírus elleni küzdelemről van szó, több felelősségi réteget különböztethetünk meg: az egyének, a nemzetállamok és az Európai Unió szintjeit. Az egyes szinteken történő védekezés vagy épp annak hiánya óriási hatással van az egész folyamatra. Haladjunk lentről felfelé. Az egyén is tehet, sőt kell is tennie sok mindent, hogy a járvány elleni védekezés sikeres legyen: rendszeres kézmosással, a társas érintkezés minimalizálásával, a hatósági rendelkezések betartásával. De hiábavaló lehet az egyén védekezése, ha a felelősségi szinten felette álló állam nem tesz eleget a járvány ellen. Ugyanezen logika alapján elkésett lehet az állam védekezése is, ha a felelősségi szinten felette álló Európai Unió nem tesz meg mindent a járvány ellen. Most ennek lehettünk szemtanúi. A médiában január óta napról napra egyre többet lehetett hallani a koronavírusról, de az Unió nem készült fel a járványra. A vírus megérkezésekor a védekezés feladatai rögtön a nemzetállamokra hárultak.

Először Olaszországban alakult ki gócpont, és innentől már nem volt egyszerű követni, ki kitől kapta el. Végül a járvány kiterjedt egész Európára. Most is, mint korábban a migrációs válság idején, újból megtapasztalhatjuk azt, hogy az Európai Unió jelenlegi formájában nem képes megfelelő válaszokat adni a kihívásokra. Valamiért a korlátozás, határlezárás szavaknak olyan negatív a kicsengése, hogy hallani sem akartak róla az európai döntéshozók, holott épp az erős uniós külső határok szavatolhatnák a nyitott belső határokat. Egész mostanáig nem akarták elismerni Európában, hogy ha időben lezárják a külső határt, akkor a migrációs válság megfékezhető lett volna. Nem állítom, hogy a mostani vírust teljesen el lehetett volna kerülni az Európai Unió külső határainak a lezárásával. De az biztos, hogy lassítani lehetett volna a járványt, és mérsékelni az általa okozott károkat. A nevetségesség határát súrolja, hogy előbb következett be Olaszország izolálása és a szomszédos országok Olaszországgal közös határszakaszainak lezárása, mint az, hogy az Európai Unió külső határait lezárták volna. Az Unió döntésképtelennek bizonyul egy újabb válsághelyzetben. A járvány elleni minden intézkedés meghozása a nemzetállamokra hárult. Állampolgárokként mi csak azt érzékeljük, hogy a nemzetállamok, pontosabban azok vezetése hoz jobb vagy rosszabb döntéseket a járvány megállítására. Ezt majd a járvány után mindenki maga eldöntheti. De azért az elgondolkodtató hogy az az Európai Unió – amely egyre több jogkört von magához a tagállamaitól – a válsághelyzet első pillanatában elbukott.

Egy dolgot fontosnak tartok leszögezni: NEM azért írom ezeket a sorokat, mert Európai Unió ellenes vagyok. Épp ellenkezőleg, úgy gondolom, hogy sok mindent köszönhetünk az Európai Uniónak. Fiatalként, meghallgatva szüleimet, nagyszüleimet, magam is arra a következtetésre jutottam, hogy sokkal jobb életszínvonalon élünk napjainkban, mint ők éltek. Élvezzük vagy legalábbis a mostani járvány előtt élveztük azt, hogy az  Európai Unióban a határokon szabadon át lehet sétálni, továbbá az Európai Unió területén bárhol tanulhatunk, dolgozhatunk vagy akár le is telepedhetünk. Mindezek csak személyes szempontok, a gazdasági előnyökről nem is beszélve – például az áruk, szolgáltatások és tőke szabad áramlása. Az Európai Unió nagy előnyeit én is elismerem, és jó dolognak tartom, de ezeket meg kell őrizni, és ezekért tenni is kell, hogy fennmaradhassanak.

A koronavírus járvány után sok mindent át kell értékelni, és újra kell gondolni bizonyos dolgokat az Európai Unió működésével kapcsolatban.  Ha közös erővel túl leszünk a járványon, valószínűleg a 2008-as világválsághoz hasonló szemléletváltozás következik be. Az Európai Uniónak is meg kell újulni.

Kiemelt kép: www.pexels.com

„Küzdeni csak akkor tudunk, ha van miért. Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.”

Müller Péter

A szorongás segít elkerülni a fenyegetést jelentő helyzeteket és megkeresni a biztonságot. Előnyös abban az esetben, ha a helyzet áttekinthető, illetve ha azt érezzük, hogy a kontroll a kezünkben van. A mai világ azonban egyre több olyan ingert küld felénk, amelyek azt eredményezik, hogy növekszik az áttekinthetetlen helyzetek száma, az irányítás kiesik a kezünkből és nehezen tudjuk eldönteni, hogy a helyzet fenyegető vagy sem. Gyakran válunk tehetetlenné.

A koronavírus is okozhat szorongást: a kór előidézte helyzeteket kontrollálhatatlannak éljük meg. Jelenleg nincs védőoltás ellene. Nem tudjuk ki kapta el környezetünkből vagy hogy mi magunk fertőzöttek vagyunk-e. Nem látjuk előre a járvány végét, ahogy azt sem, milyen következményei lesznek az életünkre, a jövőnkre. Ismeretlen, láthatatlan ellenséggel állunk szemben.

A Cannon-féle modell szerint, mint minden fenyegető helyzet, a koronavírus járvány is kétféle személyes reakciót szülhet. Menekülünk, vagy felvesszük a harcot. Az eredeti modellt később kiegészítették egy harmadik viselkedési kimenettel: a "lefagyással".

Az emberek nagy többsége a kór elől az otthonába kénytelen menekülni. A járvány esetében ez a fajta megküzdési mód a lehető legelőnyösebb önmagunk és társadalmunk számára is. Azzal, ha önkéntesen otthon maradunk nem csak a saját egészségünket próbáljuk megőrizni, hanem megvédjük a környezetünkben élőket, hiszen kontaktus hiányában nem adjuk át nekik a vírust, ha esetlegesen hordoznánk azt.

A koronavírus okozta szorongás, illetve az elzárkózás hatással lehet mentális egészségünkre. Ez akár testi tünetekhez is vezethet, mint például alvási problémák, étvágytalanság, libidó csökkenés. Ebből kifolyólag kiemelten fontos ebben az időszakban olyan tevékenységeket végezni, amelyek csökkenthetik a szorongásunkat. Ha magát a problémát nem is sikerül elhárítanunk, az általa okozott negatív hatások enyhítésére lehetőségünk van. Sportoljunk, étkezzünk rendszeresen, pihenjünk, relaxáljunk. Olvassuk el a tavaly karácsonyra kapott könyvet, amit nem fejeztünk még be, nézzük meg azt a sorozatot, amire a dolgos hétköznapokban nem jutott idő. Használjuk ki a közösségi média adta lehetőségeket, vegyük fel a kapcsolatot azokkal, akikkel rég nem beszéltünk, akikről tudjuk, hogy egyedül élnek. A kapcsolatok őrzésének és megújításának ebben az időszakban kiemelkedően fontos szerepe van. Bocsássunk meg, szeressünk, amíg lehet. Tartsunk össze. Tegyük félre az irigységet, a gonoszságot, a megvetést, az előítéleteket. Gyakoroljuk az empátiát. Csak úgy győzhetünk, ha összefogunk. Egy élettelen organizmus az ellenségünk: mi emberek ne ártsunk egymásnak.

A korlátozások miatt – amelyek, ne feledjük, a javunkat szolgálják – sok mindennapos tevékenységünkről kell lemondanunk. Nem csinálhatunk olyan dolgokat, amiket megszoktunk, amik örömöt okoztak. Ez frusztrációt, beszűkült negatív gondolkodást eredményez. Ha megpróbálunk tudatosan más, pozitívabb nézőpontokat találni, az sokat javíthat a közérzetünkön. Igaz, bizonyos tevékenységeket nem végezhetünk, de lehetőség jut olyan időtöltésre, amire más esetben nincs módunk, sem energiánk.

A negatív gondolatok elűzéséhez kiváló módszer a hálanapló. Írjuk le minden nap, miért adhatunk hálát - ez kellemesebb megvilágításba hozza jelenlegi helyzetünket. De a túlságosan pozitív gondolkodás is veszélyes lehet: elbagatellizálhatjuk, amit nem szabad. Próbáljuk reálisan megítélni a helyzetet.  Szánjunk időt a belső fejlődésre, a gondolataink átértékelésére, tudatosítsuk önmagunk és a világunk értékeit. Ne feledkezzünk el ebben a helyzetben sem a szeretetről, a háláról. Figyelmünket tudatosan irányítva e kellemetlen szituációban is megtapasztalhatjuk ezeket az érzéseket.

Erősítheti bennünk a kontroll érzetét, ha tudatosan hatékony megküzdési stratégiákat alkalmazunk. Tartsuk be a javasolt higiéniai szabályokat, mellőzzük a tömegközlekedést, és amikor csak lehet, maradjunk otthon.

A biztonságérzésünket erősítheti, ha előre felkészülünk egy esetleges karanténra: biztosítsuk be magunkat tartós élelmiszerrel, tisztítószerrel, tisztálkodószerrel. Őrizzük meg a higgadtságunkat, gondolkodjunk logikusan: ne vásároljunk fel túlzott mennyiségű árut pánikszerűen! Tervezzük meg tudatosan bevásárlásainkat. Ne naponta menjünk boltba egy liter tejért, de ne essünk túlzásba se: ne vásároljunk 40 kiló cukrot. A vásárlás tervezésénél reálisan vegyük figyelembe az igényeinket, átlagos fogyasztásunkat, emellett figyeljünk mások szükségeire is. Kérdezzük körbe idős ismerőseinket, végezzük el helyettük a vásárlást, segítsünk nekik, mentesítsük őket az otthonuk elhagyásától.

Tájékozódjunk minden nap, hogy kompetensnek érezhessük magunkat. Reggel és este töltsünk pár percet az informálódással, és ne a koronavírussal kapcsolatos hírek olvasása töltse ki a napunkat. Fontos, hogy inkább kevesebb, de hiteles forrásból nyerjünk információt. Ne keltsünk pánikot, ne osszunk meg olyan híreket, aminek a forrása nem megbízható.

Sokan, mint akár az egészségügyi dolgozók, nem választhatják ezt az „utat”: nem maradhatnak otthon. Nekik nap, mint nap szembe kell nézniük a láthatatlan kórral, kockáztatva a saját egészségüket és a szeretteikét. Ha mi otthon maradunk, az ő munkájukat könnyítjük meg. Ha az emberek tartják egymástól a távolságot, csak lassan növekszik a fertőzöttek száma, és így elkerülhető, hogy a kórházak túlzsúfoltakká váljanak. Becsüljük meg a munkájukat, a naponta meghozott áldozataikat, erőfeszítéseiket. Hálával tartozunk nekik. Maradjunk otthon!

Forrás:

mindsetpszichologia.hu

megoldaskozpont.com

pszichologuskereso.hu

Kopp M. (1991): A szorongás. A szorongásos megbetegedésekpszichofiziológiai modellje. Lege Artis Medicinae, 1, (4), 216–225.

Szerves változások

A budapesti egyetemi és szakkollégiumi lét színes, villogó hétköznapjaiból,
a lélek által sokszor lekövethetetlen tempóban érkező impulzusok világából
zuhantam a Balatonfüred-Csopaki borvidék romantikus szőlősoraiba, kezemben egy
metszőollóval. Megnyugodtam, ringatnak a lankák, körülvesznek szerető
családtagjaim, a feladataimmal immár egy kényelmesebb tempóban haladhatok.

Pár hónapja még csak lassan elérhető, naiv, idealisztikus célnak tűnt a Föld mértéktelen kizsákmányolásának, lelakásának megállítása. Most lelassult a világ, emberek százezrei találtak vissza önmagukhoz. A közúti balesetek száma jelentősen redukálódott. New Yorkban a főleg autókból származó szén-monoxid kibocsátás az előző évi adatokhoz képest 50%-kal csökkent, Velence csatornái lassan kristálytiszták a tömegturizmus megszűnésének köszönhetően. A bolygó felmelegedéséért felelős szén-dioxid legnagyobb kibocsátója Kína: itt a múlt hónapban az átlagosnál 25%-kal alacsonyabb volt a kibocsátás. A mezőgazdaságot tekintve, megnőtt a kereslet a jó minőségű, helyi termékek iránt. A lakosság nagy része felelős döntéseket hoz a közösség érdekében. Az emberek az összefogás fontosságát hirdetik.

Azt kívánom, hogy bárcsak ne számolhatnék be ezekről a nagyszerű eredményekről, melyek egytől-egyig korlátozó rendeletek következményei: meghozatalukra az eddig több, mint tízezer ember halálát követelő koronavírus (COVID-19) gyors terjedése miatt volt szükség. Megtapasztalhatjuk, hogy jelentősen csökkenthető a CO₂-szint a termelés visszafogásával ,és ennek minden járulékával, így például a repülőgépek járatszámának mérséklésével. Hangot kaptak az azt rebesgető vélemények, hogy amint megállítjuk a vírust, és az élet visszatér a normális kerékvágásba, másképpen fogunk majd a globalizációra tekinteni. A megfelelő konzekvenciákat levonva a világ vezetői egy környezettudatosabb, élhetőbb jövő felé fogják terelni az emberiséget. Ugyanakkor, ha megannyi válsághelyzetből nem tanultunk, akkor miért pont ebből fogunk? Úgy gondolom, a termelés újraindításakor kamatostul fogjuk visszakapni a vis maior leálláskor kieső légszennyezést, a járvány elmúltával igyekszünk majd bepótolni a kimaradt utazásokat, el nem végzett feladataink pedig kíméletlenül tornyosulnak majd előttünk.

Ezzel együtt nem múlhatnak el nyomtalanul ezek a rendhagyó hónapok. Lehetőség ez nekünk. Én csak a magam és társaim nevében szólhatok: lehetőség ez nekünk, a gyakorlattól lassan teljesen elszakadó, elefántcsonttoronyban élő, világmegváltó tervekkel rendelkező egyetemistáknak arra, hogy észrevegyük, mennyi megoldandó feladat vár ránk a közvetlen környezetünkben is.

Miért bukik el a globalizmus a nacionalizmussal szemben?

Jordan Peterson egy előadásában arról beszél, hogy 2008-ban
a politikusok a „túl nagy ahhoz, hogy bedőljön” teóriát hangoztatták. Logikus
állítás: néhány vállalat, főleg pénzintézetek, óriási méretükkel és komplex
hálózatukkal akkora súllyal nehezednek a világgazdaságra, hogy a csődjük
katasztrofális következményekkel járhat, emiatt pedig, amikor problémával
néznek szembe, a kormány kénytelen támogatni őket. Logikusnak tűnik, de a
gyakorlat egy ezzel teljesen ellentétes teóriát hozott ki győztesül, ami
valahogy így szól: „olyan nagy, hogy bukásra van ítélve”. Noé utódai egy
templomot akartak építeni, melynek tornya az égig ér, Isten azonban
megakadályozta őket ebben. Tekintsünk erre figyelmeztetésül, hiszen veszélyes a
totalitárius elbizakodottság és tragikus kimenetelűek a mindent magukba foglaló
rendszerek.

Peterson szerint a szociális rendszereknek elég nagyoknak kell lenniük ahhoz, hogy képesek legyenek megvédeni minket, ugyanakkor elég kicsinek, emberléptékűnek is, hogy megtaláljuk benne a helyünket. A helyes stratégia a társadalmat érintő változtatások bevezetéséhez egyszerű: a suszter maradjon a kaptafánál, a döntéshozó ismerje a saját kompetenciáját, ne hozzon döntéseket azon túl. Ehhez alázatra van szükség, egy olyan erényre, ami nem szerepel a munkaerőpiaci skilleket bemutató listákon.

Kicsiben kell kezdeni. Peterson hangsúlyozza: az általunk megoldani kívánt helyzeteket szűkítsük le azokra, amik (átvitt értelemben) karnyújtásnyira vannak tőlünk. Ilyen lehet például a saját tökéletlenségeink, aztán a kapcsolataink rendbehozása. Ha ezek végrehajtása is óriási önfegyelmet, türelmet, erőfeszítést jelent, akkor miért szeretünk mégis inkább a világ nagyléptékű problémáinak megoldásával foglalkozni? A visszajelzés sebessége miatt. Ha éppenséggel bevezetjük egy világmegváltónak titulált társadalmi forradalom tervét, nem kell azonnal szembenéznünk annak az esetleges hibáival, mert azok csak lassan jelennek meg, és talán nem is a mi feladatunk lesz helyrehozni őket.  Ezzel szemben, ha a házunkat kívánjuk rendberakni, az esetleges bukásunkról azonnali visszajelzést kapunk a továbbra is csöpögő vízvetéktől, a porosodó könyvektől, az elmosatlan edényektől.

Hajlamosak vagyunk világmegváltó, megoldásuk után elismertséggel
és katarzissal kecsegtető kihívásokat keresni. Most az alapkötelezettségeink
mellett lehetőségünk van megtapasztalni egy szelídebb, szerényebb, de mélyebbről
fakadó elégedettséget, amit az első szembejövő probléma megoldása jelent. „Lassan
haladunk, nem hibázunk, és ettől nagyon gyorsak tudunk lenni.” – Kassai Lajos.

Forrás:

Kassai Lajos: Levelek c. könyv, 21.
oldal

A koronavírus járvány úgy indult Európában, mint egy média felkapta zaftos sztori, ami úgysem lehet ránk hatással. Sajnos, mára bizonyos, hogy aki így vélte, nagyot tévedett. Mi, "modern világpolgárok" rég elszakadóban vagyunk mindattól, ami pedig természeténél fogva hozzánk tartozik. Nem gondolnám, hogy teljes egészében megváltozott volna az ember belső működése - csak a szakrális helyett a modern kapitalizmusban, és a globalista világeszményben kezdett el hittel hinni. Elhittük, hogy ezek bármely soron következő válságra megoldást fognak nyújtani. És mindehhez társult egy jó adag önzés, ami sajnos a rendszer velejárója. Hinnünk kellett benne, mert nekünk így jó, egy olyan világban, ahol a legnagyobb érték a pénz, amin bármi földi jó megkapható és örömünk legfőbb forrása. Munkamániás yuppiek sokasága, mi lesz most veletek? 

Érdekes, hogy a kialakuló válságra és pandémiára egyáltalán nem tud választ adni a globalizmus. Piaci alapú problémamegoldás helyett teljes állami irányítás, individuum helyett közösségi összefogás, szabad áramlás helyett bezárt kapuk és alapvető nyitottság helyett teljes elzárkózás. 

“A globalizáció a modernitás legfelsőbb foka, hiszen mindenestül a mozgás – úgymint szabad áramlás, közlekedés, forgalom, kereskedelem – szabadsága jellemzi, ennek akadálytalanná és planetárissá tételét jelenti (a „modern” kifejezés szótöve latinul mozgást jelent). A globális krízisek (migráció, kereskedelmi háború, járvány) sokasodása és fokozódása közepette a helyváltoztatás szabadsága a végéhez közeledik, ami egyértelműen a globalizáció alkonyatát jelzi. Most mindannak a visszabomlását látjuk, ami évszázadok alatt és a 20. századi világháború(k) következtében (1914–1991) infrastrukturálisan–szerkezetileg a globalizációt egyáltalán lehetővé tette.” (Békés Márton, forrás: pestisrácok.hu)

Nem gondolnám, hogy ez a válság teljes egészében paradigmaváltáshoz vezetne majd. Hónapok múltán talán vissza fog állni minden a rendes kerékvágásba. De egy biztos, a globális kapitalizmus eszménye válságban van. Mi okozza a válságot? Az, hogy előfordulnak az uralkodó paradigma alapján nem megmagyarázható jelenségek, anomáliák és ha ezek elszaporodnak, elveszítik a paradigma iránti bizalmat. Ha csak egy picit belegondolunk annak valószínűségébe, hogy ha ez a járvány kialakult a semmiből, pár hónap alatt, a később jöhetnek olyan pandémiák is, amelyek még ennél is sokkal súlyosabbak lehetnek, és sokkal több emberéletet követelhetnek. Ha ez a gondolat szorongást nem is vált ki mindenkiből rögvest, de megrendítheti az egyénnek a globalizmus szellemébe vetett hitét.

A deglobalizációnak jelenleg két nagy következményét vetítheti előre ez a válság a társadalom síkján: a globális piac visszaszorulását és az erősödő nemzeti akaratot. Ebből a másodikat tartom tartósabbnak. Ugyanis mindaz, amit az elmúlt hetekben az államok saját szuverenitásukra hivatkozva megléptek, azt nem lehet később padló alá söpörni azokkal az ideológiákkal, amik a liberalizmus államképét magyarázzák. Olyan dolgok történtek, amelyek évekkel ezelőtt lehetetlennek tűntek. Mint például az Európai Unió határainak lezárása és határellenőrzés visszavezetése. Ha egy valami biztos, akkor az az, hogy a liberális államkép ezt a csatát elbukta most.  A másik nagy változás a globális piacot érintheti. Naponta körülbelül kétszázezer repülőgép szolgálja ki mindazok igényeit, akik személyes vagy gazdasági célból más országok területén jelen vannak. És csak a légi forgalmat említettem. Idealisták vagyunk ha azt hisszük, hogy a járvány után ez egyik napról a másikra változni fog. Egy viszont biztos, ennek a forgalomnak köszönhetően sikeresen tud terjedni bármilyen, láthatatlan ellenségnek nevezhető vírus. Épp ezért felmerül a jogos igény a globális piac megregulázására, és az Unió szintjén is erősítheti azok, akik változásokat akarnak. Egyes pénzügyi szakemberek úgy vélik “ha van dolog, amire sem a világgazdaság, sem a piacok nem vágynak, az a nemzetközi gazdasági és pénzügyi kapcsolatok elhúzódó és mélyülő szétesése. Ha egy ilyen új paradigma alakul ki, akkor a kereskedelmi, valutaháborús feszültségek tovább fokozódhatnak, és átterjedhetnek a nemzetbiztonság és a geopolitika területére. Nem elkerülhetetlen (legalábbis még nem), hogy ez a borús szcenárió következzen be. Az erősebb, inkluzívabb növekedést célzó politika folyamatos megvalósításával, a valódi pénzügyi stabilitás helyreállításával, egy tisztességesebb nemzetközi kereskedelmi, beruházási rendszer megteremtésével és szakpolitikai koordinációval ezt még el lehet kerülni.”(forrás: vg.hu) Vagyis lehet változás, azonban nem tudhatjuk, hogy a piacok szétesése milyen irányba mozdítja majd el a világgazdaságot.

A másik sík amin változást hozhat a válság, az az egyén szintje. És talán ott tényleg nagy szükség is van rá. Ez talán a legfontosabb, ugyanis a liberális globalizmus eszményét az egyéni önzés motiválja. Az én-én-én világkép az, ami elképzelhető, hogy megásta a saját sírját azzal, hogy elhitettette az emberekkel, hogy mindenek felett állnak. Mert attól még, hogy filozófusok, és politikusok azt hiszik, hogy ésszel ki lehet találni, hogy az embereknek hogyan kell élni és, hogy a társadalom ésszel megalkotható, attól még nem igaz. Sajnos a modern kor embere is ugyan olyan halandó, mint régen. És bár az ember okosabb lett, mégsem elég okos ahhoz, hogy felmérje milyen kárt okozhat azzal, hogy egy dolláros árukat rendeljen a világ túlsó feléről. Valóban okosabban gondolkodik? Vagy csak a tudomány fejlődött óriásit, ami magabiztosságot adott. Ha mást nem fog hozni a koronavírús miatt kialakult válsághelyzet, abban reménykedek, hogy talán az egyének szintjén történni fog valami. Remélem elkezdünk majd újra nem csak lefelé, hanem felfelé is tekinteni.

-https://www.vg.hu/velemeny/elemzes/veget-erhet-a-vilaggazdasag-szerencses-idoszaka-2-1957050/

- https://pestisracok.hu/megrendult-a-vilagrend-bekes-marton-irasa-a-ps-nek/?fbclid=IwAR3HVIYy6Vx718U0mC7xjJ7mvfrd9Fha0E4AxGK2B89HYP2KABVr7sM2xQc&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202003

Semmi kétség nincs afelől, hogy 2020 az elmúlt évtized legtöbb kihívást hozó éve. Az USA és Irán közötti konfliktus kiéleződésével kezdődött, majd miután lecsengett a pánik, a világ figyelme az ausztráliai erdőtüzekre vetült. Ezt követően még januárban Nagy-Britannia kilépett az Európai Unióból. Ez a három megrázó esemény azonban eltörpül az előttünk álló legújabb kihíváshoz, a koronavírus járványhoz képest.

Mégis mi lehet az a probléma, amiről január végéig kevés hír szólt és a legtöbb ember nem is hallott róla, majd március elejére már a figyelem középpontjába kerül? Annyira hogy az előre nem látható kimenetelű szaudi-orosz olajháború híre szinte meg sem jelenik a médiában.

Miért ilyen fontos a COVID-19 témája? Hogy történhetett meg az, hogy egy hónap alatt egy távoli ország távoli városából nem csak, hogy átkerült Európába, de meg is bénította a kontinens gazdaságait? Milyen hatásai lesz hosszú távon? – Pár a kérdések közül, amelyeket az emberek, a járvánnyal szembenézve, ma feltehetnek maguknak nap, mint nap.

Napjaink meghatározó gazdasági és politikai jelensége a globalizáció. Egy olyan folyamat, amely lehetővé teszi a világ különböző részeinek összekapcsolódását, gazdasági, jogi és kulturálisan értelemben is. Ezt tükrözi a nemzetközi kereskedelem fejlődése, a nemzetközi szervezetek létrehozása és az országokon átívelő egyezmények születése. Az olyan projektek, mint az Európai Unió, az ENSZ, az Egy Övezet Egy Út kezdeményezés, vagy akár a fúziós energia előállítási technológiáján dolgozó nemzetközi kutatócsapat - mind a globalizált világ eredményei.

A globalizáció fő hajtóereje a nemzetközi szabadkereskedelem bővítésére irányuló törekvés. Hiszen minden országnak van olyan terméke, amelynek előállítása relatíve olcsóbb, egyszerűbb, mint más országoknak, tehát komparatív előnye van. Így, ha ezeknek a javaknak az előállítására koncentrál a felhalmozódó felesleget értékesítheti a világpiacon. Ennek köszönhetően lehet kapni Magyarországon például narancsot - a magyar narancs inkább viccként hungarikum, nem termékként.

De miért fontos ez nekünk koronavírus idején?

A globalizáció eredményeképpen a 21. század embere a hálózatok korában él. A történelem során eddig nem tapasztalt módon kapcsolódik a világ minden pontja fizikailag, és digitálisan is. 2019-ben egy átlagos napon 107 ezer repülőjárat indult a világon, és egymilliárd üzenetet küldtek el, csak a Facebookon keresztül. Eközben 160 millió ember nem abban az országban dolgozott, ahol született. Ebben a környezetben ütötte fel a fejét az új koronavírus, a COVID-19.

A Földünkön sebesen terjedő vírus ma már 182 országban van jelen, és sorra bénítja meg a legfejlettebb régiókat. A világ számos országa radikális intézkedéseket hozott. Donald Trump amerikai elnök 30 napra megtiltotta az Európából érkezők beutazását az USA-ba. Szenátus később 2000 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot fogadott el. Olaszország, Ausztria és sok másik EU tagállam kijárási tilalmat rendelt el, Magyarország pedig lezárta a határait a külföldi beutazók elől, mint ahogy az EU is saját határait a nem EU-s állampolgárok számára. Március eleje óta a világ talán két legmeghatározóbb tőzsdeindexe a Nasdaq és az S&P 500 több, mint 20%-os esést produkált. Nagyobbat, mint a 2008-as gazdasági világválság alatt. Tehát kijelenthetjük, hogy a COVID-19, amellett, hogy egészségügyi katasztrófát okozott, a világgazdaságot is megrengette és a nemzetközi politikai kapcsolatokra is komoly hatással van. 

Egy ilyen gyorsan érkező gazdasági sokk alapjaiban rengeti meg az egész világot, és nehezen, vagy egyáltalán nem helyrehozható károkat okoz. Ezeket pedig tovább növeli az országok gazdaságainak kölcsönös függése egymástól. Például, ha egy ország lezárja a határait a beutazó külföldiek előtt, akkor a turizmusból származó bevételei egy pillanat alatt megszűnnek. Ezzel rengeteg ember elveszti munkáját, akik így kereset híján nem jelennek meg a fogyasztói oldalon, ami más gazdasági ágazatokban tevékenykedő cégeknek okoz kiesést. Az így beindult spirálnak nem tudni, hol van a vége.

Ennek következtében az országok különböző módokon próbálnak életet lehelni a gazdaságukba, és mérsékelni a járvány által okozott kárt. Az ilyen intézkedések akaratlanul is káros hatással lehetnek a világgazdaság számára. Magyarországon ilyen a lakossági és vállalkozói hitelek tőke- és kamatfizetési kötelezettségének az év végéig való felfüggesztése. Ez a lépés amellett, hogy hatalmas segítség a családoknak és kisvállalkozóknak, hatalmas terhet ró a bankokra, amelyek így kisebb pénzügyi mozgástérrel fognak rendelkezni nemzetközi szinten is. 

Minél jobban elhúzódik a járvány, annál nagyobb rombolást végez az államok közti gazdasági kapcsolatokban és annál több lesz az újjáépíteni való. Ez a folyamat a világgazdaság felépítésének teljes átalakulását hozhatja. Miután egyes országok gyorsabban és relatíve kevesebb kárt elszenvedve fognak kikerülni a járványból, hamarabb kezdhetik el újraszervezni a gazdaságukat és kezdhetik el betölteni a keletkezett piaci réseket. A tőkével rendelkező országok vállalatai elkezdhetik felvásárolni az újra növekedésnek induló régiók cégeinek papírjait ezzel új kapcsolatokat alakíthatnak ki a régiek helyén. Ijesztően hangzik, de sok ország gazdasági és politikai előnyre fog szert tenni a koronavírus járványnak köszönhetően. Így növelve azokat az egyenlőtlenségeket, amelyek ma meghatározzák világunkat.

Forrás: Statista.com, ilo.org, magyarnemzet.hu, ft.com, portfolio.hu

Tizenkétezer. Ennyi mindezidáig azoknak a megindult kártalanítási ügyeknek a száma, melyek során az elítéltek a rossz fogvatartási körülményekre hivatkozva indítanak pert az állam ellen. Ez az elképesztő ügytömeg nem csak az igazságszolgáltatási rendszert terheli meg, a magyar államra jelentős anyagi terhet is ró. Az eddig megítélt kártalanítások összege megközelíti a tízmilliárd forintot^[1]. A magyar miniszterelnök 2020 januárjában tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az általa „börtönbiznisznek” nevezett jelenséget felül kell vizsgálni, mert sérti az emberek igazságérzetét. A kormányfő utasította Varga Judit igazságügyi minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket.

A jogi háttérről

Börtönkártérítési ügyek már 2010 előtt is indultak, de fizetési kötelezettségek jórészt 2010 után váltak esedékessé azaz állam számára. Az ilyen ügyekben a felperesek azzal az indokkal fordulnak kártérítési (az új terminológia szerint: kártalanítási) igénnyel az állam felé, hogy az nem biztosított számukra megfelelő fogvatartási körülményeket. A kínzás tilalmára hivatkoznak, ami az Emberi Jogok Európai Egyezményének (Egyezmény) harmadik cikkében szerepel: eszerint senkit sem szabad kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. Fontos megjegyezni, hogy Magyarország az Egyezményt kihirdette, így az abban foglaltak a belső jog részévé váltak. Az Egyezményben foglalt rendelkezések érvényesülését az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) vizsgálja. Az EJEB joghatóságának Magyarország szintén alávetette magát, az Egyezményhez való csatlakozással. Noha az Egyezmény semmiféle rendelkezést nem tartalmaz arról, hogy az egyes fogvatartottak számára milyen körülményeket kell biztosítani a büntetés-végrehajtási intézetekben, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy Magyarország az Egyezmény elfogadásával az EJEB joggyakorlatának is alávetette magát.^[2] Mivel pedig az EJEB számos egyéb nemzetközi szervezet ajánlására, jelentésére is támaszkodik ítélkezése során, Magyarországnak tekintettel kell lennie ezekre a dokumentumokra is.

Az Európa Tanács által létrehozott „A kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezmény” 1989-ben lépett hatályba. Ennek alapján született meg az ún. CPT. A CPT, bár nem nyomozóhatóság, jogosult arra, hogy akár a tagállamok büntetés-végrehajtási intézeteiben is vizsgálja a fogvatartás körülményeit. A CPT a vizsgálatáról jelentést készít. A jelentés jogilag nem kötelező erejű, de a tagállamnak reagálni kell rá, és az EJEB ítélkezése során figyelembe veszi a jelentésben foglaltakat. A CPT gyakorlata alapján az EJEB saját zárkában 6, közös elhelyezés esetén 4 négyzetméter élettér, valamint 6 köbméter légtér alatt úgy tekinti, hogy a fogvatartás beleütközik a kínzásnak és a megalázó bánásmódnak az Egyezményben szereplő tilalmába. Ennek a követelménynek nem felelt meg a magyar büntetés-végrehajtási törvény 1996-os végrehajtási rendelete. 

A Varga és mások kontra Magyarország ügy után az EJEB asztalán mintegy 450 hasonló ügy volt. Ez volt az a pont, ahol a tömegessé vált ügyek miatt az EJEB ezt az ügyet úgynevezett pilot eljárásként tárgyalta, és a 2015 márciusában hozott ítélete alapján Magyarországot kötelezte arra, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy csökkenjen az EJEB elé kerülő ügyek száma. Ugyanezen ügyben egyebként az EJEB a hat fogvatartottnak összesen 73 900 eurónyi kártérítést ítélt meg. A pilot eljárás végén az EJEB a hasonló kérelmek vizsgálatát felfüggesztette, mert megállapította, hogy Magyarországon új rendszer kidolgozása zajlik.

2015-ben az Alkotmánybíróság a magyar börtönkörülményekről szóló határozatában kimondta, hogy az addigi jogszabályi környezet nemzetközi egyezménybe ütközött, így megsemmisítette az említett végrehajtási rendeletet. Ezen mozzanat, és az EJEB ítéletei miatt Magyarország módosította a büntetés-végrehajtásról szóló (új) törvényt, illetve az igazságügyi miniszter megalkotta az új végrehajtási rendeletet.

Az új eljárások

A büntetés-végrehajtási törvénybe Magyarország beemelt egy új rendelkezést, amely panasztételi lehetőséget biztosított a fogvatartottaknak a nem megfelelő fogvatartási körülmények miatt. Ezzel hatékony jogorvoslat jött létre, amely megfelel az EJEB kritériumainak. A fogvatartottnak egy bizonyos határidőn belül lehetősége van panaszt tenni a büntetés-végrehajtási intézet parancsnokánál, annak eredménytelensége miatt pedig pert indítani a bíróságon. A kártalanítás mértéke a nem megfelelő körülmények között eltöltött naponként 1200-1600 forint lehet. Az új végrehajtási rendelet pedig már megfelel a nemzetközi követelményeknek is az elhelyezésre előírt élettér megállapítása tekintetében. Fontos leszögezni, hogy az új szabályok alapján megítélt kártalanítás nem kerül teljes egészében a fogvatartotthoz, abból le kell vonni a vele szemben fennálló gyermektartási és polgári jogi követelés összegét, tehát a károsultak is részesednek belőle. 

A politikai szál

Tudni való, hogy a magyar börtönkörülmények fokozatos javultak az elmúlt évtizedben. 2010 előtt 160 százalékos kihasználtsággal működtek a börtönök. Ez az arány mára 113 százalékra apadt az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának elmondása szerint. Az ügy jól láthatóan kettéválik egy jogi és egy politikai szálra. Jogi vonalon a kártalanítások megítélése szabályos, és 2017 óta már magyar jogszabályok alapján zajlik. Politikai vonalon azonban nem ennyire egyszerű ezen ügyek megítélése. Ki nézné jó szemmel, hogy átlagosan 650 ezer forintot ítélnek meg olyan bűnözőknek, mint az olaszliszkai lincselő, vagy a Cozma-gyilkosság elítéltje? Leszögezendő, hogy az új magyar szabályozás alapján megítélhető kártalanítás összege alacsonyabb, mint a strasbourgi gyakorlatban megszokott, csupán ezért azonban mégsem lehet elvinni az ügyet az EJEB elé. Érdekes adat, hogy elemzések szerint a megítélt összegek csupán 11,6 százaléka^[3] jut el a fogvatartottakhoz, és feltételezhető, hogy az ügyvédek rendszerint jelentős összegű sikerdíjakkal dolgoznak az ilyen ügyekben. Beszédes adat, hogy csupán 2017 és 2019 vége között mégis 8,6 milliárd forintot pereltek ki a fogvatartottak ilyen jogcímen az államtól.^[4] A miniszterelnök által jegyzett, 2020 januárjában megjelent kormányhatározat utasította az igazságügyi minisztert a börtönkártérítések kifizetésének az egyes ügyekben a jogszabályok által biztosított legvégső időpontig történő felfüggesztésére, és a szabályozás felülvizsgálatára. Ez tehát azt jelenti, hogy a jogerős ítéletek alapján megítélt kártalanítást megkapják az arra jogosultak, csupán a rendelkezésre álló határidő legvégén. 

Érthető módon az állampolgárok nem érzik jogosnak, hogy – enyhe populizmussal élve – az adójukból az elítéltek és ügyvédjeik gazdagodnak. Az eljárást rögzítő jogszabályokat azonban – még ha csekély mértékben is, hiszen nemzetközi kötelezettségnek tesznek eleget – meg lehet változtatni, így a jövőben valamilyen szinten módosított rendszer bevezetése is elképzelhető. Varga Judit többször is hangsúlyozta, hogy olyan rendszer kidolgozása lenne kívánatos, amely során az áldozatok nagyobb hangsúlyt, több jogosítványt kapnak. Elvben lehetséges volna, hogy a megítélt kártérítések nagyobb részét vonja el az állam az áldozatok kárpótlására, amely valószínűleg megfelelne a társadalom igazságérzetének is. Egy ilyen rendszer kevésbé tenné érdekeltté az elkövetők egy részét a perek megindításában. Nehezebben elképzelhető az a felvetés, miszerint az ügyvédek munkadíjának maximalizálása lenne a megoldás, hiszen ezen szabályok betartatása igen nehéz volna. Bármi is lesz az Igazságügyi Minisztérium megoldási javaslata, gondos jogászi munkára lesz szükség a jogi körülbástyázáshoz. A cél tehát legitim, a módosítás pedig bizonyos keretek között abszolút elképzelhető.

^[1] https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200117-volner-pal-nem-engedunk-a-zsarolasnak, utolsó letöltés: 2020. 01. 31.

^[2] 32/2014. (XI.3.) AB határozat 

^[3] https://www.origo.hu/itthon/20200123-bortonbiznisz-volnerpal-torvenymodositas.html, utolsó letöltés: 2020. 01. 31.

^[4] Forrás: https://magyarnemzet.hu/belfold/milliardos-osszeg-landolt-ugyvedeknel-7706327/, utolsó letöltés: 2020. 01. 31.

Divatos manapság arról beszélni, legyen az ember „önazonos.” Légy azonos magaddal, hirdetik a botcsinálta szakértők, a női magazinok és a tömegmédia pszichológusok.  Na de mit jelent ez?  Mi az, hogy „legyek önmagam”? Ne tegyek úgy, mintha nem az lennék, aki vagyok? Merjek önmagam lenni, ahogy mondani szokták? Viselkedjek úgy, ahogy nekem tetszik, ne a konvencióknak megfelelően? Legyen „üzenete” a ruhadarabjaimnak, a kapcsolataimban pedig mindig az legyen a fontos, mi a jó nekem? Vagy inkább arról van szó, amit Shakespeare írt, hogy „mindenek fölött légy hű magadhoz”?  Akárhogy is, akár olcsó lélekbúvár recepteket akarunk megfejteni, akár valami komolyabbra gondolunk, először tisztáznunk kell magunkban: kik vagyunk. Mi a valódi identitásunk, az önazonosságunk, mi az, amihez hűek lehetünk?

Az identitás trükkös dolog.  Senkinek sincs egyetlen identitása, pontosabban: mindenkinek összetett az identitása. Elsősorban ugye emberek vagyunk, ezt elég könnyű megállapítani. Azután nők vagy férfiak – ezt ma már nem mindig egyszerű megállapítani, sőt, sokaknak már ezen a szinten is nehéz dönteniük, kik ők. Azután jön a többi identitásréteg, mint az ember vallása, nemzetisége, etnikuma, a családneve, a társadalmi-gazdasági státusza. 

A 20-21. század rengeteg kollektív traumája után sokaknak, sokunknak van egyfajta posztmodern, lebegő identitása. Nehezen kötődhet a nemzeti kollektivitáshoz egy olyan ember, akinek a felmenőit, annak vallása vagy etnikuma miatt, az adott nemzethez tartozók deportáltak vagy gyilkoltak meg. Nem egyszerű nemzeti önazonosságot megélnie annak, aki vegyes házasságból származik, vagy akinek már a szülei is ilyen családból származnak, vagy azoknak, akik külföldön nőttek fel. Akit vallástalanul neveltek, az nehezen, vagy talán soha nem talál vissza keresztény vagy zsidó gyökereihez, amelyek nélkül persze értelmezhetetlen az európaiság és a magyarság is.  

Mégis úgy gondolom, az identitás "trükkössége" mögött van egyfajta meghatározhatóság.  Mindenkinek szüksége van arra, hogy valamilyen módon egy csoport részeként határozza meg magát. Bármennyire is lebeg az identitás, kell hozzá tartoznia egy horgonynak, amely megtartja a népek tengerében: egy másoknál fontosabbnak tekintett kultúra horgonya. 

A különböző identitáselemek együttese adja ki egy ember komplex identitását, amelyben szerintem még mindig meghatározó, horgony szerepű a nemzetiségi azonosság.  Egy idegentől itthon vagy külföldön alapesetben először nem azt kérdezik meg, hogy szakmunkás vagy orvos, heteró vagy meleg, vagy milyen vallású, hanem azt, hogy „hová való vagy?”  Ilyenkor persze kiderülhet, hogy egy az adott ország állampolgárának lenni nem feltétlenül jelenti az ottani többségi nemzetiséghez tartozást (már ha van ilyen az adott országban).  Egy kárpátaljai magyar, egy dél-tiroli német vagy egy koszovói szerb nyilván nem fogja magát ukránként, olaszként vagy albánként meghatározni.  Számukra a nemzetiségi önazonosság valószínűleg egyértelműbb és fontosabb, mint azoknak, akik az anyaországban élnek.

Nem állítom, hogy az a helyes, ha valaki meghatározó identitásképzőként tekint a nemzetiségére, esetemben a magyarságára.  Azt meg egyáltalán nem állítom, hogy magyarnak lenni jobb, mint olasznak, skótnak, amerikainak vagy izraelinek.  Abban viszont biztos vagyok, hogy magyarnak lenni jó dolog.  Sőt, úgy érzem, kiváltság.  Nem büszke vagyok rá, hanem hálás, hogy magyar lehetek. Hogy ezt a különleges, egyedülálló nyelvet beszélhetem.  Hogy nemcsak elolvasni tudom, de értem is, mit írt Tóth Árpád vagy Kányádi Sándor.  Hogy közösek a mély, szerves és mégis jelképes gyökereim a magyarság nagyjaival és kicsinyeivel, színmagyar, szász, jász, sváb, szlovák, zsidó és még ki tudja, milyen felmenőimmel és rokonaimmal. Hogy megállapíthatom, a magyarok hajlamosak a lustaságra és öngyilkos, önpusztító hajlamaik vannak, ezer fajta népbetegséggel küzdenek és széthúzóak. De reménybeli magyar értelmiségiként nem elfutni akarok ezek elől a bajok elől, hanem megküzdeni velük.  

Tehát önazonosnak lenni szerintem nem azt jelenti, hogy a lelki alkatunknak megfelelő ruhát hordjunk, vagy hogy legyünk nyugodtan bunkók, ha azt diktálja szenzitív bensőnk. Azt jelenti: tisztában vagyunk azzal, honnan jövünk, kiktől származunk, és hová tartozunk. Mindezt fontosnak és megőrzendőnek gondoljuk, és ezt az értékrendet átadjuk az utódainknak is. Önazonosnak lenni azt is jelenti, nem érezzük fenyegetve identitásunkat, ha másfajta identitásokkal találkozunk, hanem tiszteljük azokat, és meglátjuk bennük ugyanannak a hatalmas gyémántnak az egyik metszetét, amellyé az emberiség teremtetett. Sőt azt is, hogy az igazán tartós identitás képlékeny, nem törik, hanem ha kell, idomul, új öntőformába simul.  Az ember leszáll a lóról, szántani és vetni kezd, aztán hajózni, hidat építeni, feltalálja a dinamót, a telefonközpontot és a számítógépet, filmet rendez, kitalálja a Prezit, megtanul angolul, németül vagy japánul is. De közben mindvégig magyar, vagy ha úgy tetszik, hungarus. És ha a Jóisten is úgy akarja, a gyereke is az lesz.