Köztudott, hogy a geopolitikai feszültségek egyre fokozódnak a Bolygón. Egy kis Kelet-Afrikai ország, Dzsibuti azonban stratégiai elhelyezkedéséből kifolyólag úgy döntött, hogy ebből saját magának előnyt kovácsol. A különböző nagyhatalmak annyira elszántan szeretnének az országban katonai bázisokat létesíteni, hogy szó szerint várólistát kellett állítani. Jelenleg Franciaországnak, Szaúd-Arábiának, Japánnak, az USA-nak van saját bázisa, az amerikai bázison olasz, német és spanyol katonák is tartózkodnak. De ami még meglepőbb, hogy Kína is létesített egy katonai bázist Dzsibutiban, alig néhány kilométerre az amerikai bázistól. Az afrikai ország kormánya pedig jelenleg tárgyalásokat folytat Indiával és Oroszországgal, amelyek szintén szívesen építenének egy-egy katonai bázist.
Dzsibuti
Dzsibuti egy nagyon kicsi országnak számít Afrikában: körülbelül négy magyar vármegyével egyezik meg a területe, azonban az ország területének 90%-a lakhatatlan sivatag, így a lakható területek nagysága megegyezik Nógrád vármegyéjével. A körülbelül 1 milliós lakosság 77%-a mindössze néhány városi területen él.
|
Dzsibuti, a kis ország Afrika szarvánál
Kép forrása: Knowledge for policy
|
Mitől olyan fontos ország mégis Dzsibuti?
Tehát Dzsibuti egy nagyon szegény, parányi kis ország Afrika szarvába ékelődve, mely országban nincsenek sem mezőgazdasági lehetőségek, és emellett rendkívül szegény természeti erőforrásokban is. Az országról az elmúlt évekig szinte semmit nem is hallhatott a közvélemény.
Azonban az ország egy szempontból tekintve életbevágóan fontos, ez pedig a geopolitikai elhelyezkedése: dzsibuti egy nagyon kaotikus régióban a szomszédaival szemben kiváló pozíciót kínál a külföldi hadseregek számára, hogy a térségben érvényesítsék érdekeiket.
Az Európa és Ázsia között lebonyolított kereskedelem majdnem minden esetben a Szuezi-csatornán keresztül kerül lebonyolításra, így a Dzsibuti mellett található, 25 kilométer széles Báb el-Mandeb szoroson is át kell haladnia a hajóknak. Egyes becslések szerint évente mintegy 30 000 hajó halad át a szoroson, és naponta közel 5 millió hordó olajat szállítanak át ezen a ponton. Mindezt akkor, amikor a szomáliai kalózok jelentős veszélyt jelentenek a nemzetközi kereskedelemre. Így Dzsibuti tökéletes helyszínt kínál a külföldi hadseregek számára, hogy a Vörös-tenger és az Ádeni-öböl között áthaladó hatalmas kereskedelem védelme érdekében felügyeljék és védelmet nyújtsanak a térségben járőröző hajóknak.
|
|
Báb el-Mandeb szoros, a globális fojtópont
Kép forrása: BBC
|
|
Az ország stratégiai jelentőségét azonban nem most fedezték fel. Dzsibuti 1883-ban lett francia gyarmat, közvetlenül az Afrika felosztása előtt, amikor az európai hatalmak a kontinens minél nagyobb részét a saját országuk előnyére kívánták gyarmatosítani. Dzsibuti létfontosságú területet kínált Franciaország számára a Vörös-tenger térségében a britek által uralt Egyiptom és Szudán, valamint az olasz Eritrea és Szomália, illetve a függetlenségét megőrző Etiópia közé szorítva.
Francia jelenlét
Egy olyan térségben, amelyet nagyrészt a Brit Birodalom uralt, Dzsibuti kritikus fontosságú volt a franciáknak ahhoz, hogy Nagy-Britannia ne rendelkezzen monopolhelyzettel a Vörös-tengeri kereskedelem felett, mert az akkor újonnan épített Szuezi-csatorna is brit fennhatóság alatt állt, amelynek köszönhetően 10 nappal csökkent az Európa és Ázsia közötti utazási időt. Míg a csatornát és a tenger nagy részét a britek ellenőrizték, addig a franciák Dzsibutiból felügyelték a Báb el-Mandeb-szorost. Franciaország az 1960-as és 1970-es évek dekolonizációs hulláma ellenére mindent megtett Dzsibuti megtartása érdekében.
Charles de Gaulle francia elnök úgy tekintett Dzsibutira, mint a franciák afrikai katonai támaszponthálózatának részére, amely az ország pozícióját mint harmadik nagyhatalom szilárdíthatja meg a térségben az USA és a Szovjetunió mellett. Ezért Franciaország katonai bázisokat telepített az egész afrikai földrészen, amelyekben összesen mintegy 80 000 katona teljesített szolgálatot annak érdekében, hogy 24 órán belül bármilyen válsághelyzet esetén be tudjanak avatkozni. Ez meg is történt, ugyanis a hidegháború alatt több afrikai háborúban is harcoltak francia katonák, mint például az Algériai háború (1954-1962), a Kongói háború (1960-1965) és a Csádi polgárháború (1965-1979).
|
A Francia Idegenlégió bevetése a Csádi polgárháborúban, 1971
Kép forrása: Wikipédia
|
9/11
A 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat követő terrorizmus elleni háború színtere a Dzsibutihoz közeli régiókban (Közel-Keleten és Észak-Afrika) volt. Miután George W. Bush elnök minden szövegségesét felszólította, hogy csatlakozzanak a terrorizmus elleni globális háborúhoz, Dzsibuti önként hívta meg az Egyesült Államokat, hogy építsen egy katonai bázist a területén. Az amerikai bázis az egyik legfontosabb stratégiai bázissá vált, amelyet az amerikai hadsereg valaha külföldön épített.
A Camp Lemmonier néven ismert tábor ad otthont az amerikai hadsereg Afrika-parancsnokságának vagy Africomnak, amely közvetlenül a dzsibuti-i nemzetközi repülőtér mellett található. Dzsibuti kiváló helyszín volt egy ilyen létesítmény számára, ugyanis az egyik legstabilabb ország az egyébként instabil régióban.
Közelmúltbeli konfliktusok
A kis ország szomszédságában két bukott állam is található, amelyekben folyamatos belső konfliktusok vannak: Szomália és Jemen. A hosszú ideje tartó szomáliai polgárháború széttöredezett területeket és egy nagyon aktív terrorszervezet hozott létre, az Al-Shababot. A terrorszervezet felelős többek között a Nairobi terrortámadásért, amelyben 67 ember vesztette életét, a kenyai egyetemi lövöldözésekért, melyben 148 ember halt meg, és a Mogadishu-ban végrehajtott robbantássorozatért, ami több mint 500 ember halálát okozta.
A Vörös-tenger túloldalán, Jemenben, Irán és Szaúd-Arábia 2014 óta egyfajta proxy-háborút vív egymással egy polgárháború formájában, melyben már egyes ENSZ becslések szerint majdnem 400 000 ember halt meg. Az Izrael-Hamasz háború kitörése óta a hútik próbálják lezárni a szorost, melyre válaszul az Egyesült Államok és Nagy-Britannia húti hadihajók ellen és jemeni területeken hajtott végre megelőző és ellencsapásokat.
|
Polgárháború Jemenben
Kép forrása: BBC
|
Az Eritreával határos etiópiai Tigray régióban zajló kétéves konfliktus 2022 novemberében véget ért, amely óriási humanitárius katasztrófát okozott a régióban, mintegy 100 000 halálos áldozatot és 1 millió menekültet követelve. E konfliktusok ellenére a világkereskedelem 20%-a továbbra is a Bab-el Mandel-szoroson keresztül halad át, mivel a Szuezi-csatornán át közlekedő összes konténerszállító hajó kénytelen behajózni ebbe az ingatag térségbe is.
Ez egy olyan potenciális fojtópontot hozott létre Dzsibuti térségében, amely veszélyeztetheti az európai kőolajimportot és olyan árucikkek szállítását, amelyekre a mindennapi életünkben támaszkodunk. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a térségben elterjedt jelenség a nemzetközi kalózkodás. A szomáliai kalózok elsődleges megélhetési forrása, hogy a térségben lévő kikötőket és konténerhajókat fosztogatnak, majd a feketepiacon értékesítik az árukat. Ezért mindenképpen szükség van a nemzetközi fellépésre, melyben egyetértés bontakozott ki az ENSZ Biztonsági Tanácsában is. Mivel Dzsibuti két kulcsfontosságú régió között helyezkedik el: az afrikai kontinens és a Közel-Kelet; ez a hely a legalkalmasabb a katonai infrastruktúra telepítésére.
|
Megtámadott kereskedelmi hajó a Vörös-tenger térségében
Kép forrása: Energy Intelligence
|
Politika
Dzsibuti egyelőre immunis a radikális iszlám megjelenésével szemben, így a különböző országoknak nem kell olyan kockázatokkal szembenézniük katonai bázisaik fenntartása során, mint Szaúd-Arábia, Afganisztán vagy Pakisztán.
Az amerikai partnerség Dzsibutinak is katonai védelmet nyújt, az amerikaiak pedig évente 200 millió dollárt fizetnek az országnak, ami a GDP körülbelül 10 százalékának felel meg. A bázis kulcsfontosságú szerepet játszott a térségben, többek között Irak, Szíria és Észak-Afrika egyes területeinek bombázása során. De nem csak az USA tevékenykedik a térségben. Az országban 11 külföldi bázis található. Olyan nyugati szövetségesek, mint Németország, Spanyolország, Olaszország és Japán az USA-val osztozik a bázison. Az USA és Franciaország légiereje közösen használ egy kifutópályát, de az USA, Franciaország és Kína önálló bázisokkal rendelkezik. Mindegyik ország más és más geopolitikai célokból kifolyólag hozott létre katonai létesítményeket az országban.
A Camp Lemmonier egy 37 hektáros létesítmény volt a 2002-es megnyitásakor, de azóta több mint 200 hektárra bővült. Egyre több ország követte az amerikai példát és megjelent Dzsibutiban. Az Európai Unió kalózkodás elleni műveletét képviselő országok, nevezetesen Spanyolország és Olaszország pontosan ebből a célból van jelen Dzsibutiban. A bázisok lehetőséget biztosítanak az érkező hajók és repülőgépek számára az üzemanyag-utántöltésre és utánpótlásra.
|
Camp Lemmonier, amerikai katonai bázis Dzsibutiban
Kép forrása: defenceWEB
|
A korábbi gyarmattartó Franciaország még mindig önálló jelenléttel rendelkezik Dzsibutiban. A dzsibutiakkal való hosszú távú kapcsolatukat kívánják fenntartani, garantálva biztonságukat a rendkívül ingatag régióban. A két ország kormánya megállapodást írt alá, hogy egy háború esetén a franciák biztosítják Dzsibuti légtereinek védelmét, továbbá támogatják a NATO közel-keleti misszióit és a közeli afrikai országokban zajló békefenntartó missziókat. Ennek eredményeképpen Franciaország 36 000 külföldön állomásozó katonájából 7 000 tartózkodik az országban.
De miért van jelen Szaúd-Arábia Dzsibutiban, tekintve, hogy szó szerint a tenger túloldalán található az ország. Szaúd-Arábia elméletileg innen is fegyverekkel, bombákkal és személyzettel segítette a jemeni polgárháborúban a szövetségeseit. A a bázis továbbá egyfajta erődemonstrációként is szolgál az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein közös katonai és haditengerészeti gyakorlataira, melyet a két Öböl-menti állam a Vörös-tengeren végzett.
Még Japán is?
A régió olyannyira fontos a nemzetközi közösségnek, hogy 2011-ben még Japán is egy katonai támaszpont építése mellett döntött Dzsibutinak. Ez egy eléggé jelentős fejlemény tekintve, hogy Japánnak a Dzsibutiban lévő kis 12 hektáros földterület az első tengerentúli támaszpontja a második világháború lezárása óta. Japán alkotmánya elvileg tiltja, hogy az ország reguláris hadsereggel rendelkezzen, ehelyett önvédelmi erőket tartanak fenn, ami jogilag csak a saját határaira korlátozódhat.
A bázis építésének hivatalos oka a kalózkodás elleni intézkedések végrehajtása volt, de a bázis átadására a korábbi miniszterelnök, Shinzo Abe 2015-ös háborús törvényjavaslatát követően került sor, amely bizonyos feltételek fennállásának esetére engedélyezi a kollektív önvédelmi erők alkalmazását Japán területén kívül. A törvényjavaslat lehetővé teszi tengerentúli harcokban való részvételt, így lehetővé téve a japán katonák számára egy határozottabb szerep betöltését a világpolitikában.
Míg Japán a saját bázisára hivatalosan „csak” a békefenntartó missziók ellátási, illetve információs központjának tekinti, hogy segítse szövetségeseiket, felmerül a gyanú, hogy a bázis az ázsiai csendes-óceáni térségben növekvő feszültségekre reagálva épült, válaszul Kína növekvő fenyegetésére.
|
Külföldi katonai bázisok Dzsibutiban
Kép forrása: Africa-China Reporting Project
|
De mit nyer Dzsibuti az egésszel? Megbánhatja-e az ország, hogy lassan minden külföldi ország katonai bázisokkal zsúfolja tele a parányi országot?
Meglepő módon úgy tűnik, hogy egyelőre a dolgok úgy alakulnak, ahogyan abban Dzsibuti reménykedett. Egyfajta konstruktív diplomáciát alkalmaz az ország, vagyis szoros kapcsolatokat tart fenn a legkülönbözőbb érdekű államokkal annak érdekében, hogy egyetlen állammal se kerüljön függő viszonyba.
A jószomszédi viszony is fontos, nem csak a katonai bázisok
Az Etiópia és Eritrea között 1998-ban kitört háború alatt Dzsibuti megháromszorozta az Etiópiával folytatott kereskedelme mennyiségét, ami az ország háborús és további túlélésének mentőöveként szolgált, mert Etiópia csak így tudott hozzáférést szerezni a tengeri kapcsolatokhoz. Azóta is Etiópia Dzsibuti legfontosabb kereskedelmi partnere, és továbbra is nagymértékben függ Dzsibuti vasútvonalától és kikötőitől. A dzsibuti kormány politikája, hogy erősítse ezeket a kapcsolatokat annak érdekében, hogy az országba külföldi befektetéseket vonzzon.
Ennek eredményeképpen jött létre a doralehi Horizon olajterminál. Miután egy dubaji székhelyű hajózási vállalat 2006-ban 30 évre szóló szerződést kötött egy új, modernizált konténerkikötő építésére, a terminálokat úgy építették, hogy nagyobb mennyiségű rakományt, konténereket, állatállományt és még olajat is tudjanak ott kezelni.
A külföldi katonai bázisok elhelyezése évente több mint 200 millió dollárt hoz az országnak. De ez az összeg hamarosan növekedni fog, mivel az USA nemrégiben új, 20 évre szóló bérleti szerződést ír alá. Az országban egyre több kínai befektető áramlik, és egyes információk szerint hamarosan orosz és indiai támaszpont is érkezik a térségbe. A becslések szerint Franciaországból és Kínából további 30 millió dollár érkezik évente.
Kína színre lép
Kína 2017-es dzsibuti érkezése nemcsak katonai kapcsolatot, hanem szoros politikai és gazdasági együttműködést is jelent Dzsibutival. Kívülről nézve úgy tűnhet, hogy Dzsibuti egy új gyarmati kapcsolat csapdájába esik Kína Egy Övezet Egy Út kezdeményezésén keresztül. A kínaiak számára Dzsibuti könnyű lehetőség arra, hogy növeljék gazdasági és politikai jelenlétüket a régióban, és demonstrálják, hogy csak a kínaiak hajlandóak az ország infrastruktúrájába való befektetésére.
Az Addisz-Abeba (Etiópia fővárosa)-Dzsibuti vasútvonal felújítása kulcsfontosságú ebből a szempontból. A kínaiak által épített vasútvonalon keresztül rengeteg emberek ingázik és az árukereskedelem is ezen a vonalon bonyolódik le a két ország között. Kína számára az építkezés többet jelent egy jó PR lépésnél. Dzsibuti ugyanis kapu Etiópia gazdasági központjához, és ami még fontosabb, javítja a dél-szudáni olajexporthoz és kereskedelemhez való hozzáférést. A nagy és drága infrastrukturális projektek építése négy fő ágazatban: közút, vasút, energia és kommunikáció zajlik jelenleg Kína által.
|
Dzsibuti-Addisz-Abeba vasútvonal
Kép forrása: Africa Center for Strategic Studies
|
Kína infrastrukturális beruházásai javítják a kőolajhoz való hozzáférést, ami a teljes nyersolajimport mintegy 62 százalékát teszi ki. Ekkora beruházás mellett nem meglepő, hogy Kína 700 fős haderőt vet be érdekei védelmére a régióban. Kína aktívan elhallgattatott minden potenciális ellenzéket Dzsibutiban azzal, hogy az ország összes nagyobb infrastrukturális projektjének 40%-át finanszírozza. Ez azt jelenti, hogy a bázisukért évente fizetett 30 millió dolláron felül a kínai bankok és építőipari cégek további 14,4 milliárd dollár összértékűben finanszíroznak az országban.
Kína aktívan részt vett az ország krónikus vízhiányának orvoslásában egy Etiópiából érkező vízvezeték megépítésével, és hozzájárult Afrika legnagyobb szabadkereskedelmi övezetének megépítéséhez is, amely 15 000 munkahelyet teremtett a helyi lakosság számára. Jelenleg geotermikus tervek építésén dolgoznak, hogy megoldják az ország áramhiányát, miközben két új repülőteret is kialakítanak.
Még nem tudni, hogy ez a Kínától való függés vissza fog-e ütni Dzsibutiban a Kínának és a kínai építőipari vállalatoknak történő visszafizetéseknél. Kína domináns gazdasági befolyása Dzsibutiban valószínűleg hátrányos következményekkel jár a többi katonai hatalom számára, és mivel a világ multipolárissá válik, Dzsibuti a világrendet alakító országok játékterévé vált. Ez komoly lehetőséget jelenthet a kis ország számára, hogy kijátssza a riválisokat egymás ellen, és profitáljon a helyzetből. De Dzsibutin múlik, hogyan alakul a jövője.