Reaktor

Milorad Dodikot, a Bosznia-Hercegovinában található szerbek által lakott autonóm terület, a Republika Srpska (Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság) elnökét egyéves börtönbüntetésre, valamint hat évig tartó közhivatal viselésétől eltiltásra ítélték szeparatista tevékenysége és a nemzetközi békefenntartókkal történt összetűzése miatt.

Bár a büntetőeljárást sokan úgy értelmezték, hogy Bosznia területi integritása és központi intézményei győzelmet arattak, fennáll a veszélye annak, hogy a Moszkvával szoros szövetséget ápoló Dodik elítélése újabb politikai válságot fog előidézni. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk meg, hogy mi történt múlt héten Boszniában, és mi lehet ennek a politikai válságnak a hosszútávú kimenetele.

Kép forrása: AP News

Miért indult Dodik ellen büntetőeljárás?

A jelenlegi válság megértéséhez meg kell ismernünk Bosznia-Hercegovina kormányzati struktúráját, amelyet az 1995-ös daytoni békeszerződéssel hoztak létre. A daytoni békeszerződés Boszniát két „entitásra osztotta”: a Szerb Köztársaságra, amely Bosznia-Hercegovina északi és keleti határait öleli körbe, illetve a Bosznia-hercegovinai Föderációra, ami az ország 51%-át kitevő, 10 kantonból álló, rendkívül széles jogkörökkel rendelkező decentralizált közigazgatási egységből áll. (A két entitás között megosztott Brčko város és környéke Brčkói körzet (kb. 40 000 lakossal) néven tulajdonképpen közvetlen szövetségi igazgatás alatt áll).

Kép forrása: Wikipedia

A Föderációban főleg bosnyákok élnek, akik a legutóbbi népszámlálás szerint a lakosság 70%-át teszik ki, a horvátok 22%-ot, a szerbek pedig mindössze 2%-ot. Az ország közigazgatása és államszervezete több kormányzati szintből áll. Míg a Föderációnak saját kantonjai és kantonoknak egy szövetsége van, addig a Föderációt, a Szerb Köztársaságot és a Brcko kerületi kondomíniumot közös központi intézmények kötik össze, amelyek állami szinten léteznek. Ez Bosznia-Hercegovina.

Kép forrása: Wikimedia Commons

Központi, tehát mindenkire kiható intézmények minősül az Alkotmánybíróság, az állam három elnöke, (akiket négy évre választanak, az egyes nemzetiségek egyet-egyet, akik minden 8 hónapban cserélik az elnöki széket). Az elnök feladata továbbá a kormány, a külügyminiszter és a külkereskedelmi miniszter kijelölése a parlament alsóházából. A bosnyák parlament kétkamarás, a felsőház 15, az alsóház 42 képviselőből áll, mindenhol szigorúan szem előtt tartva a nemzetiségek egyharmadnyi arányát. Minden fontos döntést mindkét háznak támogatnia kell, de van egy másik szint is e központi intézmények fölött, a „nemzetközi főképviselő”, aki lényegében az ENSZ által kinevezett külföldi politikus, és szinte korlátlan jogkörökkel rendelkezik.

A hivatalban lévő főképviselő Christian Schmidt, a német CDU veterán politikusa, akinek a feladata az, hogy felügyelje az 1995-ös bosnyák háborút lezáró daytoni béke betartását. A főképviselői tisztség létrehozása az egyik legellentmondásosabb része volt a békének, mivel nem mindenki ért egyet azzal, hogy egy mindenható külföldi hatalmi közvetítőnek kell a végső szót kimondania Bosznia-Hercegovina ügyeiben.

Maga Christian Schmidt is eléggé ellentmondásos szereplőnek számít két okból kifolyólag. Először is, Kína és Oroszország, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai nem támogatták kinevezését, másodszor pedig széles körű felháborodást váltott ki 2022 októberében egy döntése, amellyel a választási kampány kellős közepén megváltoztatta a boszniai választási rendszert.

Christian Schmidt, kép forrása Balkan Insight

Milorad Dodik

Milorad Dodik, aki 2010 és 2018 között volt a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke, majd 2022-ben megint újraválasztották, gyakran került összetűzésbe Schmidttel. Dodik régóta azzal vádolja Schmidtet és az ország állami szintű intézményeit, hogy igazságtalanul bánnak az ország szerb nemzetiségű lakosaival, valamint aláássák Republika Srpska autonómiáját. Dodik többször is bukott államnak nevezte Bosznia-Hercegovinát, és többször fenyegetőzött a Republika Srpska elszakításával és Szerbiához csatolásával, ami miatt az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság szankciókat vezetett be ellene.

Dodik fenyegetéseit egyébként a bosnyák vezetők politikai blöffnek tartják, amelynek célja a törékeny stabilitás aláásása - ez a taktika szerintük csak arra szolgál, hogy Dodik elterelje a figyelmet a vele szemben felmerülő korrupciós vádakról.

A per hatásai

Dodik komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy aláássa Schmidt és az állami szintű intézmények befolyását Republika Srpskában. Ennek legkirívóbb példája 2023-ban történt, amikor a Boszniai Szerb Köztársaság parlamentje elfogadott egy törvényt, amely szerint a bosznia-hercegovinai főképviselő határozatait sem a Boszniai Szerb Köztársaság hivatalos közlönyében, sem az entitás alkotmányában nem teszik közzé, és ténylegesen nem is hajtják azokat végre.

Kép forrása: RFL/RL

Nem sokkal később a nemzetközi főképviselő megsemmisítette ezt a törvényt, amit Dodik figyelmen kívül hagyott, és elnöki jogkörében eljárva aláírta a törvényt hatályba léptető rendeletet. Időközben a főképviselő módosította az ország büntető törvénykönyvét is, így a főképviselő határozatainak nem végrehajtása bűncselekménynek minősül. És miután Dodik ezt is figyelmen kívül hagyta, az ügyészség vádat emelt Dodik és a hivatalos közlöny igazgatója, Milos Lukic ellen.

Dodik elutasította a vádemelést, azt állítva, hogy az politikai indíttatású és a hatalomból való eltávolítására tett kísérlet, és azt állította, hogy az ellene szóló vádiratot az ügyészség az amerikai nagykövet utasítására nyújtotta be.

Az ítélethirdetés előtti napon Dodik emelte a tétet, és arra figyelmeztetett, hogy ha Schmidt belép a Szerb Köztársaságba, letartóztatják. Eközben felfüggesztették a gázszállítást Szarajevóba, és Dodik kétnapos tüntetésre szólított fel a Szerb Köztársaság de facto fővárosában, Banja Lukában, mondván, hogy ha bűnösnek találják, népszavazást fog tartani a Boszniai Szerb Köztársaság Bosznia-Hercegovinától való elszakadásáról, eltávolítja a boszniai bíróságot és ügyészséget a Boszniai Szerb Köztársaság területéről, és végül kivonja a Boszniai Szerb Köztársaság összes képviselőjét Bosznia állami intézményeiből, beleértve az állami nyomozó és védelmi ügynökséget és a fegyveres erőket.

Mi történik ezután?

Szerdán az elsőfokú bíróság Lukicot felmentette a vád alól, azonban Dodikot egy év börtönbüntetésre ítélték, és hat évre eltiltották attól, hogy bármilyen közhivatalt (beleértve a Republika Srpska elnöki tisztségét) viseljen. A büntetés noha enyhébb, mint amit a főügyész kért, mert a vádiratban 5 év börtönbüntetést és 10 év közhivataltól való eltiltást kértek, ez mégis jelentős győzelem Bosznia-Hercegovina bírósági függetlensége számára, ugyanis azokra jelentős külső politikai nyomást próbált gyakorolni Dodik és pártja.

A háború lezárása óta ez volt az első alkalom, hogy nem a főképviselő cselekedett egy elnökkel szemben, hanem a helyi bíróságok. Ráadásul Dodik elszakadási fenyegetései most kissé üresnek tűnnek. Minden intézkedését, amely ellentétes az ország alkotmányával, Schmidt visszafordított, és Dodiknak nincs meg a politikai vagy katonai kapacitása ahhoz, hogy erőszakkal elszakítsa a területet, különösen addig, amíg a NATO biztonsági garanciái érvényben maradnak.

Mi több, a Szerb Köztársaság parlamenti ellenzéke is elutasította Dodik fenyegetéseit, arra hivatkozva, hogy az csak a Szerb Köztársaság autonómiáját és stabilitását veszélyezteti, és elutasította a Dodik által összehívott rendkívüli ülésen való részvételt. A Republika Srpska hadsereg szintén megtagadta Dodik támogatását, mert szerintük őket „nem Dodik, hanem a Republika Srpska védelmét szolgálják”.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Bosznia-Hercegovina stabilitása teljesen helyre állt volna. A Republika Srpska parlamentje elutasította az ítéletet, azt állítva, hogy a bíróság államcsínyt akar végrehajtani, míg az orosz külügyminisztérium szerint a Dodik elleni vádak káros következményekkel járnak a bosznia-hercegovinai helyzetre és az egész régióra nézve.

Eközben Alexander Vučić szerb elnök, Dodik közeli szövetségese az ítéletet Bosznia-Hercegovina történetének legnagyobb válságának nevezte, és gyorsan Banja Lukába utazott, hogy támogassa Dodikot. Míg a múltban Vučić a regionális stabilizátor szerepét játszotta a Balkánon, addig egyes elemzők szerint előnyére válhat, hogy elterelheti a figyelmet a Szerbiában zajló, népfelkeléssé fokozódó tüntetésekről.

Kép forrása: Pannon RTV

Dodiknak még van ideje fellebbezni az ítélet ellen, így meg kell várnunk, hogy megteszi-e.

Donald Trump amerikai elnök beiktatását követő egyik legmeglepőbb kijelentése Grönland megvásárlására vonatkozott. Ez megdöbbenést keltett a nemzetközi közösségben, Dánia azonnal visszautasította, bár ez Trumpot nem hatotta meg, már katonai megszállással is fenyegette az arktiszi térséget.

Grönland kérdése negatívan hatott az európai-amerikai viszonyra, még az Egyesült Államok NATO-tagságát is megkérdőjelezte. De miért is kell az Egyesült Államoknak ez a csupán 56 000 lakosú terület? A geopolitikai helyzet, a nyersanyagforrások, valamint az Arktisz egyre nagyobb katonai és gazdasági jelentősége mind hozzájárultak ahhoz, hogy Trump felvesse ezt a kérdést.

Don Jr. érkezése Grönlandra. Kép forrása: Reuters

Grönland: autonómia, gazdasági helyzet és geopolitikai potenciál

Grönland a Dán Királyság autonóm területe, csakúgy, mint a Feröer-szigetek, saját miniszterelnökkel (Muté B. Egede) és parlamenttel. Ugyanakkor a dán miniszterelnök (Mette Frederiksen) felette áll, és a dán állam jelentős anyagi támogatást nyújt a szigetnek.

Az ország össz-GDP-je 3,3 milliárd dollár, ha ezt GDP/főre lebontva nézzük, akkor a világban a 24. helyen áll. Azonban ez nem a saját iparán múlik, az 56 000 fős lakosság nagy részét az államigazgatás foglalkoztatja, kisebb részét pedig a halászat. Az óriási területhez képest összlakossága megközelítőleg Egerrel vetekszik. Az infrastruktúra kiépítetlensége miatt bármely iparág fejlesztése óriási nehézségekbe ütközik. A gazdasági függetlenség kérdése visszatérő téma, de a függetlenség jelenleg irreális a dán pénzügyi támogatás nélkül.

Elérhető erőforrások Grönlandon. Kép forrása: Economics Explained

A természeti erőforrások azonban komoly lehetőséget jelentenek. A globális felmelegedés miatt a jégtakaró visszahúzódása olyan nyersanyagokat tehet elérhetővé, mint a ritkaföldfémek, drágakövek, kőolaj és földgáz. Jelenleg a kitermelés drága, de a technológiai fejlődés és a globális kereslet növekedése módosíthat ezen a helyzeten.

Itt jön a képbe az Egyesült Államok ajánlata. A grönlandiak Dániától való függetlenségi érzelmeire támaszkodva egy Puerto Ricóhoz hasonló helyzetet ajánlottak fel a lakosságnak, és a dán támogatást az USA váltaná fel. Azonban ez nem lenne ingyen.

Az USA érdeke: geopolitikai pozíció és katonai jelenlét

Grönland az Egyesült Államok szempontjából nemcsak gazdasági, hanem katonai szempontból is kulcsfontosságú. A sziget közvetlenül az Arktisz és az Atlanti-óceán között helyezkedik el, ami lehetőséget biztosít amerikai katonai jelenlét fenntartására. Thule légitámaszpontja, amely az USA egyik legfontosabb katonai bázisa az Arktiszban, kulcsszerepet játszik a ballisztikus rakétafigyelésben és az elhárításban.

Emellett a jégtakaró visszahúzódásával új tengeri útvonalak nyílhatnak meg, amelyek jelentősen csökkenthetik az ázsiai–észak-amerikai kereskedelem költségeit. Kína már évek óta intenzíven fejleszti sarkvidéki stratégiáját, jégtörő hajókat épít, és diplomáciai kapcsolatokat alakít ki a térségben. Az Egyesült Államok ennek ellensúlyozására fokozta grönlandi jelenlétét: 2020-ban újranyitotta nuuki konzulátusát, és növelte katonai aktivitását. Ezt erősítené tovább a terület megvásárlása és amerikai ellenőrzés alá vonása, főleg a gyengülő euroatlanti kapcsolatok tekintetében.

A legfontosabb kérdés, hogy vajon Dánia belemenne-e egy ilyen eladásba? A válasz egyértelműen nem, hiszen Grönland potenciálja felülírja a jelenlegi költségeket. Továbbá az Európai Unió is szerepet kap a jövőben az északi területek stratégiai jelentőségében.

De Grönland sem lelkesedik az ötletért. A függetlenségpárti Muté B. Egede grönlandi miniszterelnök határozottan kijelentette: „Grönland nem eladó.” Donald Trump fia, Don Jr. is ellátogatott a területre, bízva a „soft power” erejében, és meg akarta győzni a lakosságot. Ennek az eredménye sem lett túl fényes: az amerikai kezdeményezést csupán a grönlandiak 5%-a támogatja.

Az amerikai diplomácia ugyanakkor nem vetette el teljesen a szorosabb kapcsolatok kiépítését Grönlanddal. Washington megerősítette katonai és gazdasági támogatását, jelezve, hogy hosszú távú stratégiai partnerként tekint a szigetre. Ehhez viszont a dán kapcsolatok erősítésére is szükség lehet, hiszen a grönlandi kérdés elsődlegesen Dániában fog eldőlni.

A szovjet csapatok 1944. őszén érték el a magyar fővárost és a rendkívül hosszú, 1945. februárjáig tartó harcokban a mérhetetlen városrombolás mellett emberek tízezrei haltak meg. A kapituláció 80. évfordulója alkalmából érdemes visszatekinteni, mi vezetett Budapest ostromához és miként zajlott a példátlan pusztítás.

Az előzmények

A tengelyhatalmak a hadszíntereken egészen 1942. végéig komoly eredményeket értek el, de a szövetséges erők ekkorra a korábbiaknál jelentősebb ellenállásba, majd ellentámadásba kezdtek. Az észak-afrikai és a keleti fronton is fordult a hadi szerencse és a Harmadik Birodalom, valamint szövetségesei területén állandósultak a légicsapások. Budapesten 1942. szeptember 5-én, Móricz Zsigmond halálának napján szólaltak meg először a bombázásra figyelmeztető szirénák. Ennek ellenére a magyar politikai és társadalmi közeg a revíziós sikerek nyomán továbbra is Németország mellett állt.

A revíziós területekkel kiegészült trianoni Magyarország

A nemzetiszocialista német vezetés 1942. őszétől egyre nagyobb mértékben vonta be a szövetséges országok haderőit a frontokon, így a 2. magyar hadsereget is, mely 1943. telén szenvedett végzetes veszteségeket. A frontvonalak a háború első éveivel ellentétben nem a német magterületektől távolodva, hanem épp az ellenkező irányba kezdtek mozogni. A német hadsereg hatalmas erőket mozgatott meg, sőt Kurszknál a keleti fronton újabb áttörést is vizionáltak, ennek ellenére a szövetségesek 1944-re gyorsuló visszavonulásra kényszerítették a tengelyhatalmakat. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a magyar politikai vezetéshelyezkedése és egy lehetséges különbékéről szóló titkos tárgyalássorozat is realizálódott. Ennek következménye a német bizalom megingása volt, mely a Margarethe  hadműveletben – Magyarország német megszállásában csúcsosodott ki. A kormányzó, Horthy Miklós pozíciójában maradt, de 1944. őszére – román mintára – kiugrást kísérelt meg, mely azonban szervezetlenség, valamint a magyar katonai vezetés nyilas szimpátiája miatt nem valósult meg. A sikertelen kiugrási kísérletet nyilas hatalomátvétel követte, de ekkorra a vörös hadsereg elérte az országhatárt a keleti fronton.

A Führer fizikai és szellemi leépülése egyidőre esett a háború végső hónapjaival, így az amúgy is rossz helyzetben lévő német hadi állapot tovább romlott számos elhibázott döntésnek köszönhetően. Budapestet Hitler erődvárossá nyilvánította, vagyis nem engedélyezte a város feladását és a polgári lakosság védelmére sem rendelt el intézkedéseket. A cél a szovjet és román erők lelassítása és kivéreztetése volt bármi áron.

Az ostrom

A harcok 1944. decemberétől már a város szélén zajlottak, majd a szovjet-román alakulatok sikeres bekerítése hadművelete után Budapest utcáin városi harc kezdődött a polgári lakosságra nézve kíméletlen módon. A németek egyetlen házat és épületblokkot sem adtak harc nélkül, így a teljes városszövet komoly háborús sebeket szenvedett. A tankok és kézi fegyverek pusztításai mellett a szövetségesek folytatták Budapest bombázását is. Az ostromlott városban éhínség uralkodott és járványok ütötték fel a fejüket. A nyugati irányban hátráló németek a szovjet csapatok lassítása érdekében szándékosan felrobbantották a Dunán átívelő összes hidat.

A budai vár épületeinek romjai

Az ostrom a budai oldalon zajló harcokkal folytatódott. A budai várban működő kormányzati épületek kiemelt célpontjai voltak mind az ostromló szovjet és román erőknek, mind pedig a bombázó repülőgépeknek, így nem csoda, hogy a pusztítás a várban a város többi részéhez képest is drámai volt. A német és magyar katonák a Várhegyről kiindulva kíséreltek meg kitörési kísérletet 1945. február 11-én, de ennek sikertelensége a remény végső elvesztését idézte elő. A még élő és védekező német és magyar egységek két nappal később, február 13-án adták fel a harcokat.

Szálasi Ferenc ’nemzetvezető’ a felrobbantott Lánchíddal a háttérben

A következmények

A budapesti ingatlanállomány olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy a háborút követő években is visszatérő és állandó probléma volt a lakhatási válság. A fővárosi, ennek következtében pedig az országos infrastruktúra is maradandó károkkal nézett szembe; hidak nélkül ideiglenesen megszűnt a kapcsolat az ország keleti és nyugati része között. A civil áldozatok száma sok esetben nem a harcok, hanem a törvényen kívüli állapot miatt leromlott közrend agresszív cselekedetei miatt növekedett.

A háború utáni újjáépítés már nem a pusztítást előidéző szereplők feladata, hanem egy teljesen új társadalmi és politikai berendezkedés képében formálódó államszervezet dolga lett. A 20. század első négy évtizedében Magyarországon uralkodó ideológiákkal szemben egy teljesen új politikai szemlélet tört előre, nem kis mértékben a szovjet befolyásnak köszönhetően. Ugyan a kommunista hatalomátvételt követően Budapest újjáépítése megkezdődött, a város a mai napig magán viseli a második világháborús ostrom sebhelyeit.

A 2021-ben megalakult jelzőlámpa-koalíció, a zöldek, szociáldemokraták és liberálisok szövetsége kormányválságba került 2024. novemberére, melyet nagyrészt a gyenge német gazdasági teljesítmény és a bevándorláshoz kötődő belpolitikai konfliktusok idéztek elő. A helyzet kezelésére Olaf Scholz kancellárbizalmi szavazást kezdeményezett, melynek nyomán 2025. februárjára választást tűztek ki. A választás rendkívül nagy jelentőséget képviselt, melyet a rekordmagas részvételi arány is alátámaszt. Magyar viszonylatban meglepő, de Németországban hét olyan párt is volt, melyek önállóan, tehát választási szövetség kötése nélkül esélyesek voltak arra, hogy átlépjék a Bundestag 5%-os küszöbét. Nézzük, mit érdemes tudni ezekről a poltitikai formációkról.

A német választási rendszer

Németországban szövetségi parlamentális demokráció működik, ahol a kancellár – kormányfőként a végrehajtói hatalom vezetője. Ugyan a kancellár személyét nem a választók, hanem a választás eredménye alapján mandátumhoz jutott képviselők választják, az állampolgárok felelőssége hatalmas, hiszen a Bundestag-ban többséget szerző politikai erők döntenek a potenciális kancellárjelöltekről.

A magyar rendszerhez hasonlóan a németek is szavaznak egyéni képviselőjelöltre, valamint pártlistára is. Német hagyomány, hogy általában egyetlen politikai párt nem kap elég szavazatot ahhoz, hogy megszerezze a Bundestag mandátumainak többségét, így szinte kivétel nélkül minden választást koalíciós tárgyalások követnek, melyek során a választáson legtöbb szavazatot kapott párt vezetői további pártok felé közeledve tárgyalnak a lehetséges kormányprogramokról. Ezek a tárgyalások akár hónapokig is eltarthatnak, de többnyire – az idei évhez hasonlóan – stabil koalíció kialakítására van lehetőség.

A berlini Bundestag ülésterme

A hét párt

A CDU és testvérpártja, a Bajországban népszerű CSU nagy kormányzati tapasztalattal rendelkezik, hiszen az elmúlt évtizedekben számos alkalommal irányították az NSZK-t, majd az egyesült Németországot. A jellemzően jobbközép, konzervatív értékrenddel rendelkező pártok a gazdasági kérdésekben inkább liberálisok, melyet Angela Merkel hosszú kormányzása  alatt is bizonyítottak.

A konzervatív erők mellett hagyományosan erősen szerepel az SDP, a szociáldemokrata párt, mely több, már a 19. században is komoly társadalmi támogatottsággal rendelkezett szintén masszív kormányzati tapasztalattal bír. A  CDU/CSU szövetséggel korábban számos alkalommal alkottak ún. kormányzati nagykoalíciót.

Olaf Scholz kancellár, aki 2021-ben győzelemhez segítette az SDP-t

A jelzőlámpa-koalíció tagja, a zöldpárt a 2010-es években vált igazán népszerűvé, amikor radikális klímaneutralitásról és fenntarthatóságról alkotott nézeteiket maradandó akciókkal kívánták a szélesebb nyilvánosság szemében népszerűsíteni. A kormányon ennek ellenére kevés olyan maradandó intézkedés köthető hozzájuk, melyek pozitív hatást gyakoroltak volna a német gazdaságra vagy társadalomra. Hasonlóan a zöldekhez a szabaddemokraták (FDP) is részt vettek az előző ciklus kormánykoalíciójában, de az SDP-vel folytatott szakmai, majd kevésbé szakmai vitáikon kívül nekik sem sikerült jelentős kormányzati sikert felmutatni.

A négy, már említett párt mellett jóval szélsőségesebb erők is feltűnnek a politikai palettán, mind a jobb, mind pedig a bal oldalon. Az Alternatíva Németországnak (AfD) egy olyan formáció, mely jellemzően szélsőjobboldali nézeteiről híres, napjainkban főleg a migrációellenesség, az euroszkepticizmus és a klímasemlegesség nevében végrehajtott energetikai törvényhozás témaköreiben fogalmazott meg éles kritikát nem csak az előző ciklus hárompárti kormánykoalíciójával, de a korábban több cikluson keresztül kormányzó CDU/CSU-val szemben is. Nagy valószínűséggel konzisztensen képviselt és világos értékei miatt egyre több választót sikerült meggyőzniük.

Az AfD legnagyobb kritikusa a die Linke, mely a kommunista párt utódpártjaként ismert. A Linke a keleti országrészben, a volt NDK nagyvárosainak lakosssága körében népszerű. A BSW is egy baloldali formáció, melynek szintén komoly esélye volt a Bundestag-ba jutásra.

Az eredmények

A választásokat a CDU/CSU szövetség nyerte annak ellenére, hogy a párt vezető politikusai által remélt 30% feletti eredménytől szerényebb, 28,5%-os arányban kaptak szavazatokat. A második helyre az AfD futott be, közel 21%-os eredménnyel, ami jól jelzi a korábbi kormányokkal elégedetlen németek arányának növekedését. Az AfD jelentős számban hódított el szavazókat a hagyományos német pártoktól és a magas részvételi arányból arra is lehet következtetni, hogy jellemzően inaktív szavazók is az urnákhoz járultak, hogy támogassák az AfD-t.

Friedrich Merz

Olaf Scholz pártja, az SDP 16,4%-kal csak a harmadik helyet tudta megszerezni, de minden bizonnyal ez az eredmény is elég lesz ahhoz, hogy a szociáldemokraták kormányon maradjanak, hiszen a kispártok közül sem az FDP, sem pedig a BSW nem jut be a Bundestag-ba. A kispártok 5% alatti eredménye lehetővé teszi a hárompárti helyett kétpárti koalíció kialakítását – a várakozások szerint a CDU/CSU, valamint az SDP számára. Az eredmények alapján szinte biztosra vehető, hogy Németország következő kancellárja Friedrich Merz lesz.

Maga a politikai kommunikáció fogalma az 1900-as évek második fele óta ismert. A politika, a teljes társadalmi rendszert szervező alrendszer, amely akarva vagy akaratlanul mindannyiunk életére hatással van. A tömegdemokrácia és a tömegkommunikáció megjelenésével valamint elterjedésével a politikában használt jelek fokozatosan összetettebbé váltak.

A politikusok célja, hogy elérjék célközönségüket, a polgárokat. Ehhez az elengedhetetlen a többirányú kommunikáció. Szakemberek, tanácsadók, médiaszakértők, stratégák igyekeznek jeleket kódolni a tömegmédia számára. A tömegmédia ezeket a jeleket továbbítja az emberek felé. Az emberek, a médiából érkező jelek révén értelmezik a politikát, amit megvitatnak, továbbadnak vagy elmagyaráznak más csoportoknak.

A szereplőket és a közöttük lévő interakciókat vizsgálta Gianpietro Mazzoleni olasz politikai kommunikáció-kutató. Mazzoleni nagyon jól összefoglalja a vizsgált kommunikációt, szerinte

„a politikai kommunikáció a politikai rendszer, a média rendszere és az állampolgár-választópolgár által létrehozott közérdekű és politikai tartalmaknak a cseréje és konfrontációja”

A politikával kapcsolatos valódi kommunikáció a közös, interaktív jelhasználat a közösség ügyeiről nyilvános színtereken zajló folyamat, amely sokoldalú és szabad kommunikációt feltételez. A nyilvános vita és a közügyekbe való beleszólás lehetőségét feltételezi. Ha nincs szabad nyilvánosság, a közügyekbe való tényleges beleszólási lehetőség, nincsenek szabad és tiszta választások  akkor az csak tájékoztatás és propaganda.

(forrás: LinkedIn)

A vizsgált kommunikáció kétféle lehet: nyilvánosság előtti érvelés és együttes gondolkodás után kialakult vélemények alapján meghozott döntések. A politikai kommunikáció szabad nyilvánosságokhoz köthető, ahol a hatalom nem állít akadályt a nagy nyilvánosság elé. A politikai kommunikáció számos részterülettel rendelkezik. Ilyen kiegészítő tudományág például a politikai retorika, a politikai hirdetés, a választási és politikai kampányok és az ezekről szóló hírek, híradások vizsgálata, a napirend-kijelölés, a média és a politika kapcsolata, ezen belül a politikai vezetők, a közvéleményhez köthető kutatások és a média működése. A politikai kommunikációt mint a meghatározó szereplők közti interakciót a nyilvánosság-dialógus modell jellemzi (Mazzoleni)

A politikai kommunikáció folyamatot az ebben a háromszögben zajló interakciók jellemzik. A három szereplői kör által létrehozott „közérdekű és politikai tartalmaknak a cseréje és konfrontációja”.

A politikai kommunikáció rövid történeti áttekintése

A politikai kommunikáció eszközei és a politikai nyilvánosság fórumai a elmúlt évezredekben jelentősen megváltoztak, és valószínű, hogy a jövőben sem fog történni másképp. A történelem és a politika kézen fogva jelen volt mindig is. Amióta emberek léteznek a politika is létezik, a politika mint eszköz az emberek kezében van.

A politikai végső célja nem változott a történelem során, csupán társadalmi és technológiai változások mentek végbe. Az előbb említett 2 terület kölcsönhatásait kell figyelembe venni. A célok közé sorolható a tájékoztatás, a meggyőzés és manipuláció. Már az ókorból (Athén, Róma) ismerünk utcai iratokat, plakátokat, propaganda szövegeket. A 15. században a könyvnyomtatással lehetőség nyílt a szélesebb körű tájékoztatásra. Sokan azt gondolják, hogy a modern korban lett fontos a nyomtatott sajtó, viszont a 18.századtól (főleg a felvilágosodás korától) megjelentek az első újságok, időszakos folyóiratok amelyek ugyan úgy a politikai eszközévé váltak. Az ipari forradalom eredményeként megjelentek a rádiók, ami még több ember számára vált elérhetővé és érthetővé. Az újkor, új tömegmédiuma a televízió megjelenése újra szintre emelte a politikai kommunikációt. Nagyon jó példa a 1960-as Nixon-Kennedy választási vita. A televízió képi megjelenítése elemzők szerint elősegítette John F. Kennedy győzelmét. Az 1960-as évektől vált dominánssá az országos adók elterjedése. Sajtótájékoztatók, interjúk, a média által közvetített viták kaptak nagyobb hangsúlyt. Majd a 1990-es évektől pedig 0-24 órában híreket sugárzó tematikus adók váltak népszerűvé. Így elérkeztünk napjainkig, a számítógépek és az internet forradalmához, ami persze nem vetett még véget a előbb említett tömegkommunikációs eszközöknek.

Nixon - Kennedy vita 1960. (forrás: Index.hu)

A médialogika

A pártlogikát és a médialogikát egymással versengő paradigmaként kell felfogni. Amikor a médialogika dominássá válik, ott a pártlogika meggyengül. A médialogika azonban a közönség ízléséhez és igényéhez igazodik. Ehhez kell beállítani, „kedvezővé” formálni a politikai tartalmat.

Egyébként egyesek a médiát a negyedik hatalmi ágnak nevezik és az egész politikai verseny fölé is emelik. Mivel tömegkommunikáció nélkül nem érne el az emberekig.

Politika és a social media

Az internet és a számítógépek szélesebb körben való elterjedése fellazította a politikusok és újságírok közötti hagyományos kapcsolatot, mivel a politikai szereplők már képessé válhatnak arra, hogy saját maguk juttassák célba üzeneteiket a közösségi hálózati oldalak segítségével.

Ismét egy amerikai példát tudok hozni. 2016-os elnök választás mutatott rá először a blogszféra jelentőségére, arra hogy egyre több személy megtalálható valamilyen közösségi médiás felületen. Minden nap használjuk ezeket a platformokat. Ma már ki is használja a politika. A hatékony használathoz elengedhetetlen a hírek fontossági sorrendje és a napirendek közötti összefüggés. Az agenda settings (napirendi pontok kijelölése) megmutatja az írott és az elektronikus sajtó által közölt hírszelekciós mechanizmust, illetve hogy mit tart fontosnak, mik a napi trendek, mik a legjelentősebb aktuális témák.

a Z generáció tagjai a közösségi médiás oldalakon érhetőek el legkönnyebben. Az is elmondható, hogy sok felnőtt és nyugdíjas is mint „digitális bevándorló” rendelkezik social media profillal. Közel 6,7 millió magyar személy regisztrált személy van fent Facebookon, ami azt jelenti, hogy jóval több mint a teljes lakosság fele elérhető ezen a hálózaton. Viszont manapság a fiatal korosztály már inkább az Instagrammot részesíti előnyben. A közösségi oldalak reklám felületeket és számos ikommunikációs lehetőséget nyújtanak.

(borítókép forrása: https://www.ikmz.uzh.ch/en/research/focus-of-research/political-communications.html)

A Szociáldemokrata Párt, a Zöld Párt és az FDP által vezetett hárompárti kormánykoalíció 2021-es hatalomra kerülése óta nagy erőkkel dolgozott azon Németországban, hogy növeljék a megújuló energiaforrások részarányát az energiamixben. Az az elképzelésük, hogy a zöld energia térnyerésével párhuzamosan csökkenni fognak az áramárak az országban, ami serkenti a gazdaság növekedését és csökkenti az inflációt. Most, a bukásukat követően egyértelműen kijelenthető, hogy a tervük megvalósítása nem sikerült: sem az elektromos áram ára, sem a szén-dioxid kibocsátás nem csökkent érdemben. 

Robert Habeck, német alkancellár

Robert Habeck szövetségi alkancellár, zöldpárti politikus Németország klímapolitikájának leköszönő vezetője. 2021-ben kiemelkedően jól szerepelt pártjával a választásokon, a szavazatok közel 15%-át szerezték meg, kormányra kerültek. Ezzel a hárompárti német koalíciós kormány fő programpontjaiba bekerült a legfontosabb követelésük:

Ennek hatására az energia zöld és olcsó lesz – ez az ígéret az egyik fő szempont az elektromos autókat és a hőszivattyúkat vásárló német középosztály számára.

Habeck (aki az alkancellári pozíció mellett a kormány gazdasági és klímavédelmi minisztere is egyben) annyira biztos a tervében, hogy egy új energia ártámogatási rendszert szeretne bevezettetni az energiaigényes ipari szektorok számára. Amennyiben az elektromos áram kilowattóránkénti ára 6 cent fölé megy, akkor az állam megtéríti a különbözetet, legalábbis a fogyasztás 80%-a tekintetében. Ez 25-30 milliárd Eurós segélyt jelentene lenne – hangsúlyozza Habeck. Azon energiaintenzív iparágakat, amelyeknek nemzetközi szinten versenyezniük kell más országokkal, muszáj olcsó villamos energiával ellátni. Cserébe ezek a vállalatok vállalják, hogy 2045-re klímasemlegessé válnak, és az országban maradnak.

Egyre több kétely merül fel azzal kapcsolatban, hogy a villamosenergia-árak Németországban valóban jelentős csökkenésnek fognak-e a indulni a következő néhány évben – még akkor is, ha a megújulók térnyerése gyorsan halad. S miközben a politikusok az ipari áram áráról tárgyalnak, a háztartások és a kisebb cégek csak álmodozhatnak hatcentes tarifákról.

Lipcse

Lipcse legmagasabb épületében, az EEX energiatőzsdéjén dől el, hogy a kontinens legnagyobb energiafelhasználó államában mennyiért lehet áramot vásárolni, ahol a nagy cégek az áramot vásárolják. Az elképesztően rugalmasak: nem mindegy, hogy fúj a szél, süt a nap. Amikor drágul a gáz, a német szénerőműveket be kell kapcsolni. Ilyenkor akár 20 centre is felkúsznak a kilowattóránkénti (kWh) árak, mert mindig a legdrágább erőmű határozza meg az árat.

2023-ban kicsit jobb volt a helyzet, mint 2022-ben, átlagosan 9 cent per kilowattra csökkent az áram átlagos ára. Ez azt jelenti, hogy a piac maga mögött hagyta az előző évi ingadozásokat, amikor a rekordmagasságú gázárak felhúzták az áram árát.

A professzionális kereskedők, például a nagyvállalatok nem rövid távon kereskednek, hanem a következő néhány évre előre megvásárolják az áramot a tőzsdén. Mindenféle elvárás áramlik be az ilyen határidős ügyletekbe. Bár a 2022-es válságévben az úgynevezett határidős ügyletek a várakozásokhoz képest visszaestek, a tendencia kezdetben nagyon távol állt Habeck céljától: egy 2024-es és 2025-ös akvizíció mostanában körülbelül 12 cent/kWh-ba került.

Miért nem lesz gyorsan olcsóbb az áram?

Az egyik tényező az új szélerőművek telepítésének ára. Egész Európában emelkednek a kamatok és a magas építőanyagárak nagyon megdrágítják az építkezés árát. Mindkettő szerepet játszik akkor, amikor a beruházók új szélerőművek építésén gondolkoznak. Ellentétben a gáz- vagy széntüzelésű erőművekkel, a szélturbináknak alig vannak üzemeltetési költségei (az építkezés a döntő költség). A cégek sorra állítják le a projektjeiket, mert túl költségesek. Ahhoz pedig, hogy a szárazföldön új szélerőművek épülhessenek, szükséges, hogy magasabbak legyenek az áramárak. Csak így éri meg a szélerőművek építése.

Ennek oka, hogy Európában emelkedni fognak a CO₂-kvóták árai, ami különösen meg fogja drágítani a széntüzelésű villamos energia árát. Az orosz vezetékes gáz kiesése miatt tartósan magasabb földgáz árakra számíthatunk a jövőben.

A megújulók terjedésével a hagyományos erőműveket ritkábban használják majd, de amikor használják őket, akkor az nagyon meg fog drágulni. A hagyományos erőművek továbbra is befolyásolni fogják az árakat. Hosszú távon a gázerőművek „zöld” hidrogént égetnek majd el, de ettől még valószínűleg drágább lesz az áram. Mindezt modellekbe helyezve: a szakértők az orosz agresszió előtt azt jósolták, hogy 2030-ban 6 cent/kWh lesz az áram ára a tőzsdén. Ugyanez a prognózis most 7,6 cent.

Ha ez megtörténik, Németországnak fel kellene tennie magának a nagy kérdést: 2030 után is szeretné Euró milliárdokkal támogatni a nehézipart?

A magánszemélyek teljesen más költségekkel szembesülnek. Az átlag német 2023 nyarán kb. 46 centet fizetett kWh-nként. A háztartások nemcsak az árambeszerzést és -elosztást fizetik, hanem jelentős hálózati díjakat, adókat, illetékeket, pótdíjakat fizetnek. Az energiaintenzív iparágak nagyrészt mentesülnek e többletköltség alól. Még ha a termelési költségek meg is közelítenék a hat centet, a hálózati díjak valószínűleg jelentősen emelkedik. A vonalüzemeltetők milliárdokat fektetnek be, hogy több szélenergiát szállítsanak országszerte. Ezzel párhuzamosan a helyi hálózatokat is korszerűsíteni kell, hogy egyre több elektromos autó és hőszivattyút tudjanak üzembe helyezni.

A londoni kínai negyedek története:

Londonban a Shaftesbury Avenue-tól délre, a Soho hírhedt negyedében, mégis elkülönülve tőle, találhatjuk Chinatown-t, mely helyet ad rengeteg kínai étteremnek, pékségnek, cukrászdának és mindenféle üzlethelységnek.

Az első kínai munkások a Kelet-Indiai Társaság alkalmazásában kerültek Londonba, ahol először a Limehouse kikötőben kerültek elhelyezésre. A Limehouse kikötő környéke igazi multikulturális keveredés volt már az 1700-as években is, akárcsak a mai London. Írek, indiaiak, portugálok, kínaiak, skandinávok is éltek a területen.

Limehouse kikötő 1872-ben. Kép forrása: Getty Images

Az itteni kínai negyed egészen 150 évig volt jelen, azonban ma már luxus jacht kikötővé változott. Itt találhatjuk Gordon Ramsay egyik híres éttermét is. Limehouse-ban a gőzhajók megjelenésével és Hong Kong brit gyarmatosításával tovább nőtt a kínai hajósok száma.

A Limehouse az 1900-as évekre hírhedté vált: a bordélyházakat, szerencsejátékházakat és ópiumbarlangokat egzotikus és züllött nyomornegyedeként ábrázolták a hollywoodi filmekben és könyvekben. Ilyen volt a Limehouse Nights (1916) című film is, mely a bűnözés és a társadalmi nélkülözés világaként mutatták be Limehouse-t. Nyilvánvalóan mindez a bemutatás túlzásnak bizonyult és csupán a londoni közösség szórakoztatására irányult.

Limehouse kikötői ma. Kép forrása:originalpickaxe

A Limehouse dokkjai az 1930-as években hanyatlásba kezdtek, és a 2. világháború során le is bombázták azokat. A helyi kínai lakosságnak új otthont és megélhetést kellett keresnie a háborút követően. Az 1950-es években Soho elég lepukkant negyednek számított, ezért a bérleti díjak is meglehetősen olcsónak számítottak. A kínai és más londoni bevándorlók kaptak az alkalmon és élve a lehetőséggel Sohóban találták meg új lakóhelyüket.

Mivel Soho a város közepén helyezkedett el, így a britek is gyakran látogatták a környéket, főként a katonák. A különböző konyhák kipróbálása bevett szokássá vált a londoniak körében, és az igények kiszolgálásának érdekében egyre több kínai étterem nyílt a kerületben. Ezek az éttermek főként a Gerrard Streeten nyíltak, és itt vált jelenséggé a „kínaiba járás” a londoniak körében.

Soho pirossal és a Chinatown. Kép forrása: www.traveltipsandpictures.com

Hong Kongból az 1950-es és 60-as években egyre nagyobb számban érkeztek munka és jobb élet reményében Londonba. Első számú célpontjuk a Gerrard Street éttermei voltak, hiszen angol nyelvtudás nélkül is el tudtak helyezkedni a helyi kínai éttermekben.

Az 1980-as évekre a környék nyüzsgő központtá vált, éttermek, üzletek, bárok, szalonok… mindent meg lehetett találni Chinatownban. A londoni vezetés az áramló embertömeg miatt sétálóutcává változtatta a kínai negyedet, valamint elhelyezte a mai napig is meglévő kaput és kőoroszlánokat.

A híres kapu, amely a kínai negyedet őrzi. Kép forrása: Dietmar Rabich

Nehéz választás: hol együnk Chinatownban?

Különböző árkategóriák és több, mint 80 étterem közül választhatunk, ha a londoni kínai negyedet szeretnénk étkezésünk helyszínévé választani. Először is érdemes kantoni ízeket választani, hiszen az 1950-es években alapított Chinatown első éttermei is a kantoni konyhát képviselték. Kantoni konyhát visz például a The Eight Restaurant, amit nekem is volt szerencsém kipróbálni és bátran ajánlom!

Hagyományos kantoni snack-kóstoló tál, The Eight Restaurant. (Saját kép)

Hong Kong stílusú francia toast kenyér, leöntve vaníliás krémmel, The Eight Restaurant. (Saját kép)

Ha valami élményt keresünk, de nem szakadnánk el az ételektől, a hot pot a megfelelő választás. A hot pot, magyarul „forró fazék” egy étkezési forma Kínából, melynek lényege, hogy az asztaltársaság egy forró alaplevet ül körbe, ahol saját maguk sütik meg az előre kikészített húsokat, tofut, gombócokat, különféle alapanyagokat. Általában van egy csípős és egy nem csípős alaplé, melyben főzhetünk.

A hot potozásnak van egyfajta közösség formáló ereje is, hiszen mindenki egy közös edényben főz, az alaplevekben, ami az asztal közepén található. A különböző féle alapanyagoknak köszönhetően mindenki tud találni valamit, amit szívesen fogyasztana. Mi erre az alkalomra a Haidilao Hotpot éttermet választottuk, ahol mind a kiszolgálás, mind pedig az ételek kiválóak voltak.

Alapanyagok a hot pothoz, négyféle alaplével, Haidilao Restaurant. (Saját kép)

Ezen kívül persze rengeteg éttermet találhatunk még, akár fine dining vagy más ázsiai konyhák szempontjából is. Tehát, ha Londonban járunk mindenképp érdemes egy ebédet/vacsorát a Gerrard Streeten tölteni és immár a történelem tudatában elfogyasztani a hagyományokon alapuló ételeket.

Kis kitekintés a magyar Chinatownra

Bizony Magyarországon is találhatunk, ha nem is egy egész kínai negyedet, de egy kisebb közösséget a Jegyenye utca környékén. A Duna Panda áruház közelében több étteremben próbálhatunk különlegességeket, és akár egy hot potra is beülhetünk. Nyaranta pedig Chinatown Night Market néven nyílik meg az esti kis street food piac, ahol az éttermek kis bódékba kiviszik a legnépszerűbb fogásaikat és egy közös sátor alatt mi is elfogyaszthatjuk azokat. Persze a piacocska csak nyáron van nyitva, de ezeket az ételeket bármikor kipróbálhatjuk az éttermekben is.

A magyar Chinatown Terasz a Jegenye utcánál. Kép forrása: Telekom Spots

Donald Trump amerikai elnök egyik kampányszlogenje volt, hogy megválasztását követően 24 órán belül vége lesz a háborúnak. Bár ez nem sikerült, de az amerikai elnök továbbra is első számú külpolitikai céljai között tartja az orosz-ukrán háború befejezését, mindezt azonban meglepően az ukránok kihagyásával próbálja letárgyalni. Cikkünkben Trump béketervét fogjuk közelebbről megvizsgálni.

Az kétségtelen tény, hogy az orosz-ukrán háború rengeteg áldozatot követelt. A hivatalos források szerint (ENSZ statisztika, OSINT BBC számok) 2025. február 13-ig bezárólag a háború 148.359 áldozatot követelt, beleértve a két fél katonáit és a  civil áldozatokat is.

Azonban ezek a számok a valóságban jóval nagyobbak lehetnek. Zelenszkij ukrán elnök február 16-ai nyilatkozata alapján csak az ukrán fél katonai áldozatai 46 ezer fő körül vannak. Az orosz fél veszteségei jóval magasabbak lehetnek, a BBC Russia szerint kb. 90 ezer katona halhatott meg az ukrán fronton. A valódi számok viszont akár ezt is felülmúlhatják, a legtöbb helyi tudósító és szakértő 135.000 és 200.000 fő köré teszi az orosz katonai veszteségeket.

Láthatjuk tehát, hogy a veszteségek óriásiak, 2022 februárja óta emberek százezreinek halálát követelte a háború. Az új amerikai elnök pedig elsődleges külpolitikai céljaként tekint a béke megteremtésére. Az viszont fontos kérdés, hogy milyen áron, hiszen a jelenlegi béketárgyalásokból az ukrán fél kimarad.

Trump béketervének elemzése előtt érdemes megvizsgálni mit akar a háború két fele, és miért nem sikerült eddig a béke? Az ukrán fél a 2014-es krími megszállás előtti határok visszaállítását és Ukrajna felvételét kéri a NATO-ba, hiszen ez jelentené a garanciát az ország védelmére egy későbbi orosz invázió esetén. A probléma, hogy az orosz fél ennek a teljes ellentétét szeretné: Az általa annektált négy ukrán régió (Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon) elismerését Oroszország részeként és Ukrajna NATO-tagságának megakadályozását.

Az ISW aktuális térképe az oroszok által elfoglalt területekről. Kép forrása: ISW

Ezt a két álláspontot egyszer Isztambulban már próbálták összehangolni, sikertelenül. Trump most ezt Szaúd-Arábiában próbálja feloldani, azonban még csak az orosz fél részvételével. A kiszivárgott béketárgyalás felrázta Európát a kényelmes amerikai védelemmel őrzött álmából, hiszen nemcsak az agresszorral való tárgyalás, hanem az Oroszországnak kedvező feltételek teljes elfogadását hozta le a sajtó az amerikai fél részéről.

Trump béketerve gyakorlatilag az orosz követelések elfogadása, megspékelve egy 50%-os ukrán nyersanyagból származó profittal. Elsődleges pont az ukrán erők kivonulása az orosz Kurszk régióból, az oroszok által annektált területek elismerése és Ukrajna NATO-tagságának elvetése. A háború újbóli kitörésének megakadályozását Európára hárítaná az Egyesült Államok, Európai békefenntartó erők állomásoznának Ukrajna területén.

Ebbe természetesen az Európai Unió még nem tárgyalt, ez még csak tervezet, de egyes sajtóértesülések szerint Trump 3 hetet adott az európai vezetőknek, hogy beleegyezzenek a feltételekbe. Trump a béke előtt választásokat követel Ukrajnában, ami egyértelműen az orosz félnek kedvez.

Trump továbbá az amerikai támogatásért cserébe az Egyesült Államok birtokolná, vagy kapná meg a bevételek 50%-át Ukrajna ritkaföldfém-bányászatából és egyéb természeti erőforrásaiból. Ezt Zelenszkij elutasította, de az egyezkedéseknek nincs vége.

Trump azonban Zelenszkijjel kapcsolatban elég kritikus hangvételt mutatott, X posztjaiban diktátornak nevezte őt, és utalt az alacsony támogatottságára is, ami bebizonyosodott, hogy álhír volt, Zelenszkijnek a közvéleménykutatások alapján 52-56% körüli támogatottsága lehet.

Zelenszkij és Ukrajna egyelőre nem megy bele a feltételekbe, hiszen gyakorlatilag a feltételek elfogadása veszteséget jelentene számukra. Európa számára szintén elfogadhatatlanok ezek a feltételek, hiszen győzelemmel távozna a háborúból a legnagyobb fenyegetést jelentő állam. Olyan hírek is felreppentek miszerint Trump beleegyezett abba, hogy az 1990 után csatlakozott NATO-országok területéről (beleértve Magyarországot is) vonják ki a NATO-erőket, amely óriási biztonsági kockázatot jelentene számunkra.

Mindenesetre egyelőre ezek még csak tárgyalások és az Egyesült Államok, valamint Oroszország önmagában nem dönthet a feltételekről. Az Európai Uniónak kiemelt szerepet kell játszania a békefolyamatban, olyan feltételekkel, amelyek számára is elfogadhatóak, hiszen mind az amerikai, mind az ukrán tervekben központi szerepet kap.

Minden fél a békére törekszik, és Trump is ebbe az irányba tesz erőfeszítéseket. Ugyanakkor fontos, hogy olyan megállapodás szülessen, amely nem hagyja figyelmen kívül Ukrajna érdekeit, mert ez súlyos biztonsági kockázatot jelentene Európa, beleértve Magyarország számára is. 

Az Az európai monarchiák bemutatásával foglalkozó cikksorozat utolsó részében további két államot tartok fontosnak bemutatni: Belgiumot és Dániát. Ugyan mindkét országot alkotmányos monarchiaként szokás kategorizálni, a két monarchia története és működési modellje sajátos vonásokat mutat ami egy részletes elemzést is indokolttá tesz.

Belgium

A Belga Királyság az 1830-as forradalom végeztével születtetett meg, hiszen az ország ekkor függetlenedett Hollandiától. I. Lipót belga király megkoronázása egyben az ország alkotmányos monarchikus berendezkedésének kezdetét is jelentette, ugyanis más, hosszabb történelemmel rendelkező európai monarchiákkal ellentétben Belgiumban a királyi hatalom már a kezdetektől fogva mellőzte az abszolút monarchia jegyeit – legalább is elméleti szinten. Az uralkodó szerepe a kezdetekben még dominánsabb volt – I. Lipót a belga külpolitika (gyarmatosítás) fő ideológusa volt – de a funkció az évtizedek során egyre inkább ceremoniálissá vált. Belgium politikai közélete mindig is érzékeny volt a monarchikus hagyományok és a modernizáció közötti egyensúly fenntartására, így az államforma morális szempontból napjainkban is sok támadás célkeresztjében áll.

A belga monarchia egyedülállóságát az is alátámasztja, hogy az ország rendkívül diverzifikált etnikai és kulturális képpel rendelkezik. Az ország két fő népcsoportja – a flamandok és a vallonok közötti feszültségek enyhítésében a király hagyományosan semleges és egységesítő szerepet játszik. Ez a funkció különösen fontos volt Albert király uralkodása alatt, aki a XX. század elején rendkívül népszerű volt mindkét népcsoport körében.

Az 1934-ben elhunyt I. Albert király

Forrás: Britannica

Jelenlegi Fülöp király ül a belga trónon apja 2013-as lemondása óta. Fülöp sokak szerint a modern belga monarchia megtestesítője, aki nagy figyelmet fordít a nemzetközi kapcsolatokra, különösen az Európai Unión belüli szerepre. A király rendszeresen képviseli az országot külföldi állami látogatásokon, miközben az országon belüli szociális és kulturális projektekben is aktív szerepet vállal. Az uralkodó családja közkedvelt és nagy tiszteletnek örvend, de a monarchiaszkeptikus politikai szereplők hangja időről időre felerősödik, ami kedvezőtlen fényben tűnteti fel a monarchia intézményét, különösen a királyi család 19. századi – emberi jogokat sértő gyarmati és rasszista cselekedetire hivatkozva.

Dánia

A Dán Királyság nagy kontrasztban áll a belgával, hiszen Dánia a világ egyik legrégebbi monarchiája, amely több mint ezer éves történelemre tekint vissza. 2024. januárjáig II. Margit királynő, 1972 óta szolgálta országát és rendkívüli népszerűségnek örvendett megnyerő személyisége miatt mind Dániában, mind a világ többi pontján. Margit királynő az első női uralkodó volt az ország történetében, miután az 1953-as alkotmánymódosítás megszüntette a nők trónöröklésének akadályait.

A királynő művészi érzékenysége és kultúra iránti elhivatottsága hozzájárult ahhoz, hogy a dán monarchia modern és progresszív arculatot kapjon. Margit királynő nem csupán, mint dán uralkodó, hanem mint nemzetközi szinten elismert festőművész vált híressé, ami a személyét övező tiszteletet tovább erősíti. 2024-ben fia, X. Frigyes javára mondott le a trónról 52 év uralkodás után.

II. Margit korábbi dán királynő

Forrás: index

A dán uralkodói dinasztia nagy figyelmet fordít a környezetvédelemre és a globális felmelegedés elleni küzdelemre. A királyi család több tagja rendszeresen vesz részt klímavédelmi akciókban és a fenntartható innováció támogatásában, amivel a dán politikai és társadalmi összhang egyik fontos példájává váltak. A fenntarthatósági szemlélet a királyi paloták üzemeltetésétől kezdve a nemzetközi érdekek képviseletéig áthatja a monarchia mindennapjait.

Belgium és Dánia monarchiái különleges helyet foglalnak el Európa történelmi és kulturális palettáján. Mindkét monarchia sikeresen talált egyensúlyra a hagyományok tisztelete és a modernizáció között. Belgiumban a király szerepe az etnikai és kulturális feszültségek enyhítésében meghatározó, míg Dániában a fenntarthatóságra és a kulturális értékek megőrzésén van a hangsúly.

Cikksorozatunk utolsó részének végére kijelenthető, hogy az európai monarchiák változatos történelmi fejlődésen mentek keresztül. Néhány országban akár a középkor kezdetéig kell visszatekintenünk az államforma történetének áttekintéséhez, valahol azonban elég pár száz évet vizsgálnunk. Néhol a monarchikus berendezkedés instabil és kihívásokkal néz szembe, de sok államban sikeresnek és jövőtállónak tekinthető az alkotmányos monarchia intézménye. Az összes bemutatott országra igaz azonban, hogy a 21. század változó értékrendje nagy hatással van az uralkodói családok cselekedeteire és az államfők által képviselt ügyek alakulására.

Egyre több alkalommal hallhatjuk a greenwashing fogalmat. Mit jelent ez? Miért aktuális nekünk?

A greenwashing egy olyan marketing- vagy PR-stratégia, amelynek az a célja, hogy egy vállalat, termék vagy szolgáltatás környezetbarátnak, fenntarthatónak tűnjön, miközben a valóságban nem felel meg ezeknek az elveknek. Lényegében a vállalatok zöld kezdeményezésekről szóló állításokat tesznek, hogy jobb képet fessenek magukról a fogyasztókkal szemében, de ezek az állítások gyakran megtévesztőek vagy alaptalanok.

A fenntarthatóság azonban nem játék: globalizált világunk környezetszennyező hatásai nem áltevékenységekért kiáltanak, hanem tényleges cselekedetért.

A greenwashing etikailag végtelenül aggályos.

Ennek oka alapvetően az, hogy félrevezeti a fogyasztókat. A vállalatok gyakran környezetvédőnek mutatják magukat, miközben semmit nem tesznek a fenntarthatóság érdekében. Ezzel azonban a vásárlókat arra ösztönzik, hogy olyan termékeket vagy szolgáltatásokat válasszanak, amelyekről azt hiszik, hogy környezetbarátak. Ez a fajta megtévesztés aláássa a vállalatok és a fogyasztók közötti bizalmat. Amikor kiderül, hogy egy cég nem tartja be ígéreteit a fenntarthatóság terén, hitelessége megrendül, ami hosszú távon negatív hatást gyakorol a profittermelésére és a megítélésére:

A legfontosabb azonban, hogy a greenwashing akadályozza a valódi változást, mert eltereli a figyelmet azokról a cégekről, amelyek ténylegesen törekednek a fenntartható működésre, és helyette egy hamis zöld imázs mögé bújnak: ahelyett, hogy a vállalatok valós lépéseket tennének a környezet védelme érdekében, csupán látszatintézkedésekkel és megvezetéssel próbálnak előnyt kovácsolni.

 (forrás: https://www.un.org/en/climatechange/science/climate-issues/greenwashing)

Hogyan ismerheti fel az individuum a greenwashingot?

A vállalat által kommunikált üzenetek konzisztenciája kulcsfontosságú tényező a fenntarthatóságra vonatkozó állítások hitelességének értékelésében: ha egy cég egy terméket „ökológiai” vagy „fenntartható” minősítéssel hirdet, érdemes alaposan megvizsgálni, hogy az adott üzenet mennyire következetes a cég többi terméke és szolgáltatása tekintetében. Az ilyen üzenetek és a kereskedelmi gyakorlatok közötti eltérések ugyanis gyanúra adhatnak okot, hiszen könnyen arra engednek következtetni, hogy a vállalat csupán marketingfogásokra támaszkodik. Továbbá a hirdetésekben alkalmazott kifejezések pontos jelentése szintén elengedhetetlen a greenwashing azonosításához. A „zöld” jelzővel ellátott termékek esetében a fogyasztóknak muszáj részletesen átgondolniuk, mit takar ez a megfogalmazás. A hirtelen narratíva-változások, a homályos vagy üres kifejezések, valamint a konkrét, ellenőrizhető adatokat nélkülöző állítások azt jelentik: a cég nem rendelkezik valós környezeti elkötelezettséggel.

A harmadik fél, például a Greenpeace vagy a Cruelty Free International által kiállított tanúsítványok megléte meghatározó a fenntarthatósági állítások hitelességének ellenőrzésében. Célszerű figyelembe venni, hogy a vállalat szerepel-e olyan fenntarthatósági indexeken vagy jelentésekben, amelyek objektíven értékelik a cég környezeti teljesítményét. A kibocsátó éves fenntarthatósági jelentései szintén értékes forrást nyújtanak, amelyekben részletesen bemutatják az elért eredményeket, a jövőbeli terveket és azokat a kihívásokat, amelyekkel szembesülnek a fenntarthatósági céljaik megvalósítása során.

Mi akkor a helyes lépés? Milyen szempontok alapján vásároljunk, ha tenni akarunk a környezetünkért?

A másodkézből való vásárlás a túltermelés és a túlfogyasztás egyik hatásos eszköze. Amennyiben a népesség túlnyomó része használt termékeket, pl. textíliákat, bútort, járművet… vásárol, a nagy cégek, amelyek a világ széndioxid-kibocsátásának jelentős részéért felelnek, hosszú távon csökkenteni fogják a termelést, így kevesebb árucikk kerül a piacra, majd a szemétbe, hiszen ezen dolgok nagy része sohasem jut el a vásárlók otthonába. Ez a fogyasztói hozzáállás egyébként nem kizárólag a környezetünknek, és így a fenntartható fejlődésnek kedvez: a pénztárcánkat is jelentős mértékben megkíméli, emellett pedig tudatosabb életre nevel minket.

A fenntarthatóság kérdése nem csupán a nagyvállalatok felelőssége, hanem minden egyes fogyasztóé, így bizony a miénk is. A környezettudatos választások tudatosítása, a greenwashing felismerése és elkerülése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy valós változást érjünk el a bolygó megóvásában. Az egyéni felelősségvállalás révén támogathatjuk azokat a vállalatokat, amelyek tényleges erőfeszítéseket tesznek a fenntartható működés érdekében, és elutasíthatjuk azokat, akik csupán látszatintézkedésekkel igyekeznek jobb színben feltüntetni magukat. Merjünk utánanézni adatoknak, és megkérdőjelezni a társadalmi nyomást a túlfogyasztásra! Ezáltal nemcsak a környezetünkért, hanem a hiteles és átlátható vállalati gyakorlatokért is aktívan tehetünk.

(Borítókép forrása: https://www.mightybytes.com/blog/digital-greenwashing-guide/)