Reaktor

Azóta, hogy 78 évesen a valaha volt legidősebb elnök lett, a most 81 éves Joe Bidennek egyre többször kell olyan kritikákkal szembenéznie, hogy lépjen vissza egy fiatalabb jelölt javára és ne induljon a 2024-es elnökválasztáson, mivel korából és állapotából adódóan képtelen feladatait megfelelően ellátni. A júniusi vitán nyújtott katasztrofális teljesítményének köszönhetően ezek a hangok csak felerősödtek. Azóta úgy tűnik, hogy a hajlott korú elnök nem hallotta meg ezeket.

Támogatói szerint az elnök kötelességének érzi, hogy hazáját szolgálja és úgy gondolja, hogy egy visszalépést megfutamodásnak tekintenének az emberek. Mások azt feltételezik, hogy azért marad a versenyben, mert ő az egyetlen, aki legyőzheti és végleg megszabadíthatja Amerikát Donald Trumptól. Biden egy kampánygyűlésen így nyilatkozott:

"Ha Trump nem indulna, akkor nem biztos, hogy én is indulnék."

(Kép forrása: people.com)

Ebben az esetben is nehéz figyelmen kívül hagyni a nyilvánvalót: ha egy politikus egyszer hatalomhoz jut, akkor attól rendkívül nehezére esik megválni. Erre a legjobb példa két volt amerikai elnök, akik önként döntöttek úgy, hogy nem indulnak az újraválasztásért.

Harry S. Truman

"A hatalom csábító"

- írta Truman két évvel azelőtt, hogy nyilvánosan bejelentette:  az 1952-es elnökválasztáson nem pályázik egy újabb elnöki ciklusra.

"Ez a vágy ugyanúgy a vérébe tud férkőzni az embernek, mint a szerencsejáték és a pénz utáni vágy."

A hatalom eltorzítja az emberek valóságról alkotott képét, elhiteti velük, hogy legyőzhetetlenek. Ez még csábítóbbá teszi a hatalmat, amit emiatt az USA-ban úgy korlátoztak, hogy egy elnök legfeljebb két ciklust szolgálhat a Fehér Házban. Kevésbé köztudott tény, hogy több mint egy évszázadon keresztül mielőtt még ez az alkotmányos időkorlát hatályba lépett volna, az amerikai elnökök általában tudták, mikor érdemes a politikát abbahagyni: ha nem ölték meg, vagy szavazták le őket, akkor két ciklus után minden elnök önként visszavonult - egészen Franklin Roosevelt 1932-es megválasztásáig, aki négy egymást követő cikluson keresztül 1945-ös haláláig töltötte be a hivatalát.

A demokrata Truman volt az utolsó elnök, aki annyi ciklusra indulhatott volna elnöknek, ahányszor csak akart; az amerikai alkotmány 22. módosítása, amely bevezette a ma is érvényes elnöki mandátumkorlátozást, csak azokra az elnökökre vonatkozott, akik Truman után következtek. Truman, mint Roosevelt alelnöke annak halálát követően lett elnök és 1948-ban csak egyetlen teljes 4 éves ciklusra választották meg, azonban Roosevelt halála után a negyedik ciklusának 3 évét is ő töltötte ki.

(Kép forrása: Politico)

Truman tartotta magát a 22. módosításhoz, még ha az nem is vonatkozott rá:

"Véleményem szerint nyolc év elnökként elég, és néha túl sok is, ha valaki ezt a tisztséget tölti be" - írta. "Ha elfelejtjük az olyan férfiak példáját, mint George Washington, Thomas Jefferson és Andrew Jackson, akik mindannyian folytathatták volna ezt a tisztséget, akkor elindulunk a diktatúra és a romlás útján.”

"Tudom, hogy újra megválaszthatnának, és folytathatnám a régi precedens megdöntését, ahogyan azt F.D.R. tette" - folytatta. "Ezt nem szabad megtenni. Ennek a precedensnek folytatódnia kell - nem alkotmánymódosítással, hanem a hivatalban lévő ember becsüle

tén alapuló szokás szerint.”

Miután Truman több kudarcot is elszenvedett: népszerűsége 1952 elején csökkenésnek indult és elvesztette a New Hampshire-i előválasztást, 1952 márciusában bejelentette, hogy nem pályázik az újraválasztásra. A demokraták végül Adlai Stevensont, Illinois kormányzóját választották elnökjelöltjüknek. (Stevenson történetesen Truman kedvenc jelöltje is volt.)

Lyndon B. Johnson

Körülbelül 16 évvel később, 1968-ban Lyndon B. Johnson elnök szintén úgy döntött, hogy nem indul az újraválasztáson. Johnson adminisztrációja belekeveredett a vietnami háborúba, aminek köszönhetően gyorsan csökkent az elnök támogatottsága. A demokrata elnökválasztáson ráadásul kihívókkal kellett szembenéznie.

Felismerte, hogy az újraválasztáshoz vezető út meglehetősen rögös lesz, mert a Demokrata Párt is rendkívül megosztott, és sok pártszimpatizáns inkább Robert F. Kennedyt részesítette előnyben. Súlyos egészségügyi problémái is voltak, ami miatt bizonytalan volt abban, hogy képes lesz-e még egy 4 éves ciklust végig vinni. Johnson ezért visszalépett, és elnöksége hátralévő egy évében örökségének megmentésére összpontosított.

"Miközben Amerika fiai a messzi földeken harcolnak, miközben Amerika jövője itthon is kihívás előtt áll, miközben a mi és a világ békéjére vonatkozó reményeink minden nap a tét, nem hiszem, hogy egy órát vagy egy napot kellene az időmből személyes pártpolitikai ügyeknek szentelnem, vagy bármilyen más feladatnak, mint ennek a hivatalnak - az ország elnökségének - a félelmetes feladatai"

- mondta Johnson 1968. március 31-én, amikor bejelentette, hogy nem indul az újraválasztásért. A párt ezután alelnökét, Hubert Humphrey-t jelölte a következő demokrata elnökjelöltnek, aki elveszítette a választást a republikánus Nixonnal szemben.

(Kép forrása: Wikipédia)

Mindkettőjük népszerűségi mutatói zuhanni kezdtek: az újraválasztási esélyeik nem voltak jók. Döntésüket a történészek sokféleképpen értékelik. Mindkét elnök visszalépése után a pártjuk megsemmisítő vereséget szenvedett a választáson. Ki tudja, elképzelhető, hogy a választások másképpen is alakulhattak volna, ha esetleg versenyben maradnak?

Azonban az, hogy önként kiszálltak önmagában is egy figyelemre méltó és dicséretet érdemlő tény. Mindkét elnök támogatottsága növekedésnek indult a visszalépést követően és az amerikaiak hosszú évtizedek távlatából meglehetősen jó véleménnyel vannak tevékenységükről.

Mit érdemes Bidennek tennie?

Ha Johnson és Truman visszalépése nem mentette meg a pártot a katasztrofális vereségtől, akkor Bidennek követnie kellene a nyomdokaikat azt kockáztatva, hogy Donald Trumpot elképesztő többséggel választják meg novemberben? Sőt, Johnson számára az elnökség utáni időszak gyötrelemhez, depresszióhoz és önsajnálathoz vezetett - ez még egy újabb személyes ok, amiért Biden nem szeretne visszavonulni.

Truman és Johnson története azonban többről szól, mint egy novemberi választási eredményről. A tény, hogy a világ legnagyobb hatalmával bíró hivatalából nem megalázó módon kellett kiszorulniuk, hanem képesek voltak önként, méltósággal távozni az alázat megnyilvánulása: a hajlandóság arra, hogy felismerjék, hogy az élet többről szól, mint a pillanatnyi politikai érdekek.

Bizonyára nem lehet könnyű egy elnökséget önként hátrahagyni. Johnson egyik lánya azt mondta a volt elnök életrajzírójának, Robert Dallek történésznek, hogy apja karrierje lényegében az egész identitását jelentette.

"Apám politikai öngyilkosságot követett el a vietnami háború miatt" - mondta. "És mivel a politika volt az élete, ez olyan volt, mintha ténylegesen öngyilkosságot követett volna el."

Johnson talán dühösen távozott a Fehér Házból, de az elnökség terhei nélküli életet is várta texasi farmján.

"Istenemre mondom, azt fogom csinálni, amit akarok" - mondta. "Ha meg akarok inni egy pohár whiskyt, akkor megiszom azt a pohár whiskyt. És ha rossz modort akarok, akkor rossz modort fogok tanúsítani. Van némi szabadságom, hogy azt tegyem, amit szeretnék.”

Truman szintén előre tekintve lépett be az elnökség utáni időszakba. A nemzethez intézett búcsúbeszédében büszkén gondolkodott a politikában eltöltött éveiről, és biztosnak tűnt a lemondásról szóló döntésében.

"Így, ahogy kiürítem ennek az íróasztalnak a fiókjait, és ahogy Mrs. Truman és én elhagyjuk a Fehér Házat, nincs bennünk megbánás" - nyilatkozta 1953 januárjában. "Úgy érezzük, hogy a legjobbat tettük a közszolgálatban."

A 81 éves Biden a magánéletében sokat nyerhet a távozással. Egy átlagos amerikai férfi 75 évig él. Lehetősége lenne arra, hogy hátralévő idejét a barátaival és a családjával töltse, különösen az ötven éve tartó politikai karrierjét követően. Egyelőre úgy tűnik azonban, hogy mint megannyi elnöknek, neki is az öröksége a legfontosabb, és valószínűleg úgy gondolja, hogy ha pártja ősszel vereséget szenved, az tönkretehet mindent, amiért küzdött, függetlenül attól, hogy ő jelölteti-e magát vagy sem.

Johnsonhoz és Trumanhoz hasonlóan Biden is elvesztette politikai támogatottságát egy külföldi háborúban való részvétele miatt. De a kora miatt is sok szavazó kételkedik benne. A demokraták körében nagyobb pánik tört ki Biden gyenge vitateljesítményét követően, mint a palesztinok melletti egyetemi tüntetések vagy a demokrata előválasztások során a tiltakozó "nem elkötelezett" szavazatok nagy száma miatt.

Ha Trump legyőzi Bident, akkor az elemzők majd azt fogják boncolgatni, hogy már a kampány kezdete előtt nyilvánvaló volt a végeredmény, és Biden csak azért adta vissza a Fehér Házat Trumpnak, mert büszkesége volt ahhoz, hogy visszalépjen. Hacsak nem nyer, Biden egyetlen dolgot tehet, hogy megakadályozza, hogy örökségét az egója határozza meg: esélyt ad másnak. Bármennyi hibát is ejtettek hivatali idejük alatt, Johnson és Truman megértették, hogy az elnökség nem az övék, és hogy a hatalom, bármennyire is csábító, múlandó. Biden bölcsen tenné, ha erre emlékezne.

Egy elég fontos összetevő nagyon hiányzik a Munkáspárt úgynevezett történelmi, földcsuszamlásszerű győzelméből: választók milliói. A Keir Starmer miniszterelnök által vezetett párt úgy nyerte el a mandátumok 63 százalékát, tehát majdnem kétharmadát, hogy az összes leadott szavazatnak mindössze 33,8%-át szerezte meg.

Ez a legkisebb szavazatarány, mellyel a modern brit politikában párt valaha többséget szerzett. Ráadásul ez az arány sokkal alacsonyabb, mint amit bármelyik közvélemény-kutató jósolt nekik akár még a választás napját megelőzően is.

Továbbá 2017-ben Corbyn még 40%-ot szerzett. 2017-ben a Munkáspárt 12,8 millió szavazatot, míg 2019-ben már csak 10,2 millió szavazatot szerzett, addig 2024-ben ez a szám már csak 9,7 millió szavazat lett. Természetesen a leadott szavazatoknak számának ilyen mértékű csökkenése a részvételi arány bezuhanásának köszönhető. ami a második legalacsonyabb volt a modern brit választások történelmében, mindössze 59,9%.

(Kép forrása: BBC)

Ha a Munkáspárt Skóciában nem erősödött volna meg a helyi Skót Nemzeti Párt rovására, akkor a Munkáspárt szavazataránya sem változott volna semmit a 2019-es eredményéhez képest.

De akkor mégis honnan jön ez a történelmi győzelem Keir Starmeréknek?

Rishi Sunak pártjának szavazataránya a 2019-es 44 százalékról 24 százalékra esett vissza - ez messze a legalacsonyabb a párt több mint 200 éves történetében. A túlzott elbizakodottságtól óva intheti azonban a Munkáspártot, hogy ebből a 20%-os csökkenésből szinte egy szavazó sem választotta őket július. A Konzervatívok elpártolt szavazói főleg olyan pártokra szavaztak, amelyeknek a brit választási rendszerben alig volt esélyük mandátumszerzésre (mint például a Nigel Farage vezette Reform UK vagy a Zöld Párt), így a Munkáspárt simán behúzott több száz választókörzetet azzal, hogy a szavazatok rengeteg kis párt között szétaprózódtak és ők maradtak 411 helyen a 650-ből a legnagyobbak. De a Munkáspárt iránti lelkesedés mértékét tekintve a miniszterelnök helyében nem lenne senki nyugodt, elnézve a választásokon győztes pártok által szerzett szavazatarányt.

(Kép forrása: BBC)

Lényegesen kisebb szavazataránnyal szerzett elsöprő többséget, mint amivel például Theresa May (42%) 2017-ben elvesztette a többségét.

Ahol Starmer jól teljesített, az a szavazatok mandátumokra való átváltása - részben Nigel Farage-nak köszönhetően. A mandátumaránya, 63 százalék a brit parlament alsóházában, Tony Blairrel együtt a legmagasabb a második világháború utáni miniszterelnökök közül. Ritkán volt ilyen kegyes a first-past-the-post választási rendszer egy párttal az angolszász történelemben- és soha nem nyert még modern kormánypárt ennyi helyet ilyen kevés szavazattal. Starmer mindkét végletet elfoglalja.

A legutóbbi választások eredményét tekintve az elért munkáspárti szavazatarányok tekintetében Starmer hozta a kötelezőt. Az biztos, hogy mivel megtisztította a Munkáspártot rengeteg szélsőbaloldali képviselőtől és tagtól, sok szavazatot veszített. Azonban ennek ellenére figyelemre méltó, hogy nem növekedett a szavazótábora a centrumból érkező szavazókkal, mint ahogy azt Tony Blairnek sikerült elérnie 1997-ben, amikor a Munkáspárt 8,8%-kal tudta növelni a támogatottságát. A 2024-es erősödés ráadásul Angliában még kisebb (0,6%) volt, mivel a munkáspárti szavazatok növekedésének nagy része a skóciai SNP összeomlásának köszönhető.

Starmer győzött, de nem történt semmilyen változás. Nem rendezte át a brit belpolitikát. Ez csak Nigel Faragenak sikerült, aki noha mindössze öt képviselővel együtt lesz jelen a 650 fős brit parlamentben, mégis 14,3%-ot, tehát 4,1 millió szavazatot szerzett. A jobboldali Reform UK fő hatása ezen a választáson paradox módon mégis az volt, hogy megosztotta a jobboldali szavazatokat két irányba, és ezáltal több mint 145 választókerületet engedett át a Munkáspártnak és a Liberális Demokrata Pártnak. Liz Truss volt miniszterelnök volt a legismertebb parlamenti képviselő a 145 tory közül, akik nyertek volna, ha a reformszavazók a konzervatívokhoz mennek. Az ő választókerületében Norfolkban a Munkáspárt 26,7%-ot szerzett, Liz Truss 25,3%-ot, a Reform UK pedig 22,4%-ot.

Andrea Jenkyns, Leeds South West and Morley képviselője egy keményvonalas brexitpárti jobboldali Konzervatív Párti képviselő volt, és a Reform UK által a parlamentben látni kívánt politikus mintaképe. Ő is elveszítette a képviselői helyét a Munkáspárttal szemben, miután a Reform jelöltet állított ellene. A Reform UK kampányának nettó eredménye az, hogy a parlamentben lényegesen kevesebb olyan képviselő fog ülni, aki az ő politikájukkal egyetértene. De sok reformszavazó számára ez az ár megéri, hiszen azért szavaztak Nigel Farage pártjára, mert elégedetlenek a Konzervatív Párt 14 éves kormányzásával, ami miatt a torykat meg akarták büntetni - és ez a céljuk minden bizonnyal teljesült.

"Andrea Jenkyns és a többiek" - mondta Nigel Farage, amikor üdvözölte a reformpárti képviselőtársát, Lee Andersont - "mindannyian nyertek volna!". Mindannyian nyertek volna!

(Kép forrása: BBC)

Az, hogy melyik kisebb párt jelöltje hány százalékot kapott az egyes választókerületekben most már egyáltalán nem számít. A szavazatarányok nem fognak a következő öt év parlamenti munkájában részt venni. De fontos, hogy megértsük, mennyire illuzórikus Starmer többsége:

És ennek következményei lesznek. A nemzetközi sajtóban megrökönyödést váltott ki, hogy Nagy-Britannia mekkora anomália, hogy a parlamentben a baloldali pártok majdnem háromnegyedes többséget szereztek, amikor Európában jobboldali fordulat van. De vajon a brit választók valóban balra mozdultak-e? A Liberális Demokrata Pártnak több mandátuma lesz (71), mint a Reformnak (5), de Ed Davey pártja kevesebb szavazatot szereztek (3,5 millió), mint Nigel Farage-é (4,1 millió). Tehát nagyon félrevezető lenne ezt a parlamentet a reprezentatívnak tekinteni.

Viszont rengeteg független jelölt is elindult, akiket a Munkáspártból kizártak a túl szélsőséges nézeteiknek köszönhetően, közülük 5-en nyerni is tudtak a Munkáspárt ellen. Ezek a független jelöltek főleg a Munkáspárt túl Izrael-barát politikája ellen kampányolva nyertek. Emellett a baloldali Zöld Párt is rekordszámú, 1,8 millió szavazatot szerzett (6,5%), de csak a parlamenti helyek 1%-át szerezte meg.

Az borítékolható volt, hogy Starmer nagy többséget szerez, de arra senki nem számított, hogy a Munkáspárt támogatottsága milyen alacsony lesz. Sokan azt hitték, hogy a Munkáspárt akkora többséget fog szerezni, hogy legalább két ciklusig, vagyis tíz évig kormányon lesz. Ma, látva Starmer támogatottságát, ebben már egyáltalán nincs konszenzus. A választók elfordultak a toryktól, de hangsúlyozottan nem fordultak Munkáspárt felé. A politológusok úgy jellemzik Nagy-Britanniát, mint egy kétpártrendszert, váltógazdaságot. A választások történetének két évszázada alatt azonban még soha nem volt a két nagy pártnak alacsonyabb az összesített szavazataránya, mint most. Mindent egybevetve, a brit politika következő öt éve izgalmasan kiszámíthatatlan lesz.      

A kultúraszerető ember számára Itália kimeríthetetlen és megunhatatlan desztináció. Olaszország az európai kulturális örökség annyi értékes kincsét rejti magában, hogy nem közhely az állítás, miszerint egy élet sem elég azok megismeréséhez. Éppen ezért, ha az ember olaszországi kirándulást tervez, komoly kompromisszumokat kell kössön, amikor kiválasztja úti célját. Más észak és más dél, más Róma mint Milánó, más Szicília, mint a csizma sarka és még sorolhatnánk. Hova érdemes akkor utazni? Igazság szerint mindenfele, de van egy szűkebb környék, ahol sok minden összpontosul abból, amit a vendég vár Olaszországtól: felbecsülhetetlen épített örökség, gyönyörű természet, jó pizza és olasz életérzés. Ez pedig nem más, mint Nápoly és a Nápolyi öböl.

Utazás és szállás

Nápoly városa Budapestről a diszkont légitársaságok járataival gyakran igen kedvező áron, könnyen elérhető. A repülőút szűk két óráig tart és a nápolyi repülőtér is nagyon közel van a belvároshoz (némi sétát követően akár a helyi 182-es járattal, fillérekért is bejuthatunk a központba). A nem éppen precízen szervezett, de Google Maps segítségével összességében jól használható Nápolyon belüli tömegközlekedés 1,5 eurós vonaljegyekkel vehető igénybe, míg a Nápolyi-öbölben a Circumvesuviana nevű HÉV szerű vonattal, illetve hajókkal közlekedhetünk (utóbbi ára borsosabb). Szerencsére jó szálláslehetőségekből sincs hiány: megfizethető hotelek és jó ár-érték arányú AirBnB-k is kifoghatók, bár köztisztasági és közbiztonsági szempontól érdemes egy "jobb környéken" szállást foglalni (pl. Chiaia vagy Centro Storico). A Nápoly központú dél-olaszországi szervezett bűnözéstől turistaként egyébként nem érdemes különösebben tartani, de a rossz környékeket persze jobb elkerülni és a zsebtolvajokra és a "lehúzásokra" mindenhol figyelni kell.

Nápoly

Kezdésként itt van persze Nápoly, Olaszország harmadik legnagyobb városa, Campania régió fővárosa. Nápoly egy rendkívül hangulatos, különálló identitására és saját nyelvjárására büszke város. A városra körülbelül két napot érdemes szánni. Megérkezvén érdemes egy kiadós sétát tenni az óvárosban, érintve a híres Spaccanapoli-t, a Via Toledo-t és a Piazza del Plebiscito-t. Sétánk közben (a teljesség igénye nélkül) feltétlenül érdemes felkeresni a Dómot, a Galleria Umberto I-t, az operaházat, a királyi palotát és a Castel dell'Ovo-t. A hátralevő időben érdemes feljutni a Vomero negyedbe a Sant'Elmo erődhöz, illetve kisétálni a Posillipo nyúlványra: mindét helyszínről csodálatos a kilátás a városra, az öbölre és a Vezúvra. Megkerülhetetlen látnivaló a Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeum is, hiszen Pompei és Herkuláneum számtalan freskója és tárgyi emlékei is többnyire itt vannak kiállítva, így amennyiben az ókori városokat is felkeressük az út során, az élmény csak a múzeum meglátogatásával együtt lehet teljes. Emiatt egyébként Pompei utánra is ideális lehet időzíteni a múzeumot.

Tipp: A Nápolyban töltött időt elképesztő módon fel tudja dobni, ha a szokásos útikönyv mellett Márai Sándor: San Gennaro vére c. fantasztikus könyvét is elolvassa az ember. Így a felszínen túl a mélyebb Nápolyt és egy kicsit a helyieket is meg lehet ismerni.

Pompei (és Herkuláneum)

Nápoly felfedezése után érdemes felszállni egy Circumvesuviana-ra és a Vezúv felé venni az irányt. Erre található ugyanis a világhírű Pompei városa. Közismert, hogy a közeli Vezúv kitörése által elpusztított város kivételesen eredeti formában konzerválódott, így ma Pompei a világ egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye. Pompei nem egy átláthatatlan kőhalmaz, hanem egy 170 hektáros ókori világ, ahol az élet Kr. u. 79-ben egyik pillanatról a másikra megállt. Lakóházak, középületek, templomok, színházak és a forum a mai napig olyan eredeti formában pompáznak, hogy a látogató egy valóságos ókori időutazáson vehet részt. Pompei meglátogatása fantasztikus élmény, a méretéből és a látnivalók mennyiségéből adódóan egy egész napot (ha az ember rajongó, több napot is) érdemes a városra szánni.

Kevésbé ismert, Pompei-nél jóval kisebb, de szintén nagy élmény Herkuláneum városának meglátogatása. A Vezúvhoz közelebb fekvő, kompaktabb település szűk utcái és bizonyos épületei azonban még Pompei-nél is intaktabb állapotban vannak (pl. a híres herkuláneumi csónak). Összességében Pompei persze sokkal látványosabb, de az ókor rajongói számára Herkuláneum is kötelező programpont.

Vezúv

A Vezúv hasonlíthatatlan látképe és misztikuma az egész utazásunkat végig fogja kísérni, hiszen gyakorlatilag az egész Nápolyi-öbölből jól látható. A vulkánra buszok viszik fel a kirándulókat, a parkolóból egy rövid, de meredek séta vezet fel a csúcsra. A kilátás gyönyörű és a kráter is látványos, azonban mégis érdemes jól megfontolni a túrát, hiszen buszutakkal együtt relatíve drága és sok időt vesz el a Nápoly környéki tartózkodásunkból, pedig még rengeteg a szép látnivaló. A buszok egyébként Herkuláneum és Pompei mellől indulnak: mindenképpen érdemes a pompei-i buszt választani, hiszen jóval olcsóbb és megbízhatóbb a szolgáltatás.

Sorrentói-félsziget

A Nápolyi-öböl déli oldalán terül el ez a mesés félsziget: természeti csoda és gyönyör az egész vidék. A vasút Sorrentóig visz el, de érdemes beljebb is merészkedni, az összes tengerparti városba rögtön beleszeret az ember. A két legnépszerűbb célpont (nem véletlenül) Positano és Amalfi, de Vico Equense-nél is megéri leszállni. Aki pedig szeret túrázni, mindenképpen járja be a Sentiero degli Dei (Istenek útja) nevű útvonalat, ami Agerola-ból vezet le Positano-ba. A kirándulás egy laza 9 km-es ereszkedés, lélegzetelállító kilátásokkal. A félszigeten egy önálló nyaralást is el lehet tölteni, hiszen csodálatos helyeken lehet strandolni és kirándulni, de legalább két napot mindenképpen érdemes itt eltölteni (Caprival együtt hármat), és ennek megfelelően helyi szállást is érdemes foglalni, ami drágább lesz, mint Nápolyban. A félszigeten Sorrentótól buszokkal lehet közlekedni, amik elvileg rendelkeznek menetrenddel, de érdemes inkább mindent megkérdezni a helyiektől.

Capri

Capri sokak szerint a világ legszebb szigete. Sajnos ez tényleg így van, ezért a Sorrentói-félsziget meglátogatásakor egy napot muszáj a szigetre szánni. A hajóút és maga Capri is nagyon drága, szinte mindig tömeg van és minden nagyon "turistás", de így is nagyon megéri a látogatás. Capri egy utánozhatatlan hangulatú ékszerdoboz, meseszép kilátópontjai miatt nem véletlenül népszerű üdülőhely az ókor óta. A szigetre elég egy nap, nem szükséges Caprin szállást foglalni. A hajójáratok a nagyobb kikötőkből indulnak (pl. Sorrentó, Nápoly).

Az egész utazási tippre igaz, de Caprira különösen, hogy amennyiben az ember hajlandó lemondani a strandolásról és a nyári melegről, a környéket érdemes szezonon kívül (pl. novemberben vagy februárban) meglátogatni. Ekkor minden jóval olcsóbb és a látványosságok döntő többségénél tömeg sincs.

Összefoglalás

A Nápolyi-öböl különlegessége tehát, hogy egy relatíve szűk területen rengeteg lenyűgöző és változatos látnivaló érhető el. Az utazásra ideális esetben egy hetet érdemes szánni: jó időbeosztással ennyi idő alatt a legfontosabb helyszíneket kényelmesen be lehet járni. Szállást Nápoly mellett érdemes a Sorrentói-félszigetre is foglalni, időnket pedig ízlés szerint megosztani az épített örökség és a természeti látnivalók megtekintése között. Ha le tudunk mondani a strandolásról, a kirándulást főszezonon kívülre érdemes időzíteni. De igazság szerint bármikor utazhatunk a Nápolyi-öbölbe: soha nem fogjuk megbánni.

 (Borítókép: Nápoly / Fotó: Kelly / pexels.com)

Június 26-án a NATO tagállamok hivatalosan az új NATO főtitkárt, Mark Ruttét. Rutte október elsejétől veszi át a feladatokat Jens Soltenbergtől. Ruttét mindenki a holland miniszterelnökként ismerte, azonban ez egy teljesen más jellegű feladat lesz. A NATO előtt rengeteg kihívás van, elég csak az orosz-ukrán háborúra gondolni, és nagyon úgy tűnik a szövetség európai tagjait folyamatosan kritizáló Donald Trumppal is számolnia kell majd Ruttének. A feladat tehát nem egyszerű, de lássuk, mely tapasztalatok azok, amiket Rutte eddig áthidalt és melyeket felhasználhat a NATO élén is?

Potenciális versenytársak:

A NATO-ban az új főtitkár megválasztása esetén minden tagországnak konszenzusban egyet kell érteni a jelöltről, ameddig ez az egyetértés nincs meg tárgyalások folynak. Elmondható, hogy a főtitkári pozícióra európai politikusokat választanak. Azonban Soltenberg utánpótlásának megtalálása nem volt egyszerű feladat.

A jelöltek végül két főre szűkültek, a már említett győztes, Mark Rutte és a román elnök Klaus Johannis . A versenyből hamar kiesett Krišjānis Kariņš, aki lemondásra kényszerült Lettországban és a nem hivatalos jelöltként emlegetett Kaja Kallas észt miniszterelnök is eloszlatta az indulásáról szóló pletykákat, áprilisban bejelentette Ruttét támogatja. Felrepültek még Mette Frederiksen és Ben Wallace nevei is, de végül egyik sem lett konkrét jelölt.

Kallas támogatása azért is volt fontos, mivel Rutte leginkább csak Nyugat-Európa, Észak-Amerika és az északi országok támogatását élvezte, Kallas támogatásával, a NATO számára már az egyik legjelentőseb keleti állam is beállt mögé.

A valódi verseny tehát Rutte és Johannis között volt, azonban Rutte mindvégig maga mögött tudta a „legnagyobbakat”, tehát Johannisnak nem igazán volt esélye. A román elnök legnagyobb érve Rutte ellen az volt, hogy Rutte miniszterelnökség alatt, a holland védelmi költés rendszeresen alul maradt az elvárt 2%-nak.

Mark Rutte egyik első NATO-konszenzusa megválasztása előtt történt: meg kellett nyernie a magyar és a török kormányt a támogatásáról. Erdoğan elvárása Ruttétől Soltenberg politikájának a folytatása, garancia arra, miszerint nem fog kivételezni az EU tagállamokkal, ahogy a nem EU-tag norvég Soltenberg sem tette. Április végén ezt Rutte meg is tette Isztambulban, ezután már csak a magyar és szlovák kormányok maradtak.

Magyarországgal sokkal nehezebb dolga volt Rutténak, hiszen még miniszterelnöki időszakából több összeszólalkozása is volt a magyar miniszterelnökkel. Rutte tárgyaló készségét mi sem tükrözi jobban, mint hogy a magyar miniszterelnökkel is megegyezett, aki támogatásért cserébe azt kérte, hogy továbbra sem kell Ukrajna támogatásában részt vennie az országnak. Rutténak Szlovákiával is sikerült megegyeznie, Szlovákia arra kérte a jövendőbeli főtitkárt, hogy segítsen a védtelen légterének NATO-szintű védelmében.

Út a jelöltségig:

Rutte 10 évig volt Hollandia miniszterelnöke, országának leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnökévé vált. Ruttét pragmatikus embernek tartják, ez jellemezte miniszterelnöki ciklusait is. A holland politikát az alkalmazkodás és a koalíciók jellemzik, Rutte Szabadság és Demokrácia Néppártja (VVD) miniszterelnöksége alatt számos koalíciós kormány alakult.

Ruttének olyan pártokkal kellett megtalálni a közös pontot, mint a szélsőjobbos populista Geert Wilders pártja (aki egyébként megnyerte a választásokat), de a Munkáspártra is volt példa, 2017-ben pedig a kereszténydemokrata CDA, a progresszív demokraták, Democrats 66 és a konzervatív Keresztény Unió. Már ebből a felhozatalból láthatjuk, Rutténak nagyon különböző álláspontokat kellett összehangolnia, mégis sikerült koalíciót alkotnia.

Ráadásul a fontos politikai döntéseket át kellett nyomnia a törvényhozás két ágán is, hiszen a képviselőházi többsége nem volt elég ehhez, a szenátusban is el kellett a javaslatokat fogadtatnia. Kormányai az „akkoordenpolitiek”, egyetértési politika jegyében működtek. Rutte pragmatizmusa elősegítette, hogy a széttagolt holland politikai körképből valami működőt hozzon ki, és ez az, amire a NATO-ban is nagy szüksége lesz. Ruttének sosem a vízióiról, ideológiájáról volt híres, sőt az nem is igazán volt neki, ami bejött, hiszen így szinte mindenkivel együtt tudott dolgozni.

„Trump suttogója”

Akárcsak az EU a NATO is készül Trump 2.0 esetleges forgatókönyvére. Mark Rutte ezen szempont alapján is kiváló jelölt, a Trump suttogója becenevet kapta 2018-ban. A 2018-as NATO csúcson Trump megfenyegette a szövetségeseket, ha nem emelik a védelmi költségvetésüket, akkor az Egyesült Államok a saját útján fog menni és egyedül is helyt tud állni, ami nem biztos, hogy igaz az európai szövetségesekre.

Macron és Merkel akkoriban próbált beszélni az amerikai elnökkel, azonban mindhiába, nem fogadta el, hogy a védelmi költségvetés emelése nem megy egy éjszaka alatt. Ekkor jött Rutte, aki említette, hogy Trump elnöki ciklusa óta emelkedtek a szövetségesek költései, bár még mindig alacsonynak voltak, de növekvő tendenciát mutattak- mindezt az amerikai elnök fellépésének köszönhetően. Ezt már Trump is jól fogadta, és Rutténak köszönhetően a csúcstalálkozó nem fulladt káoszba.

Persze ezzel az állítással lehet vitatkozni, hiszen Obama óta nőnek a kiadások, de érdemesebb az eredményt nézni: Trump értékelése a csúcstalálkozót követően pozitív volt és kijelentette, hogy óriási előrelépés történt az ügyben.

Erre a képességére szükség lesz Rutténak, hiszen úgy néz ki az elnüki vitát követően nagyot csökkentek Biden győzelmi esélyei, így jelenleg úgy tűnik Trumpot köszönthetik újra a Fehér Házba a választásokon.

Mark Rutte tehát az az ember aki háta mögött évek tapasztalata van a széttagolt politika összefogásában, aki még a legnehezebb felek között is képes konszenzust találni. A NATO-nak pedig erre nagy szüksége lesz.

Úgy néz ki, hogy az Európai Unió vezetésének mind a 4 legfontosabb pozíciójára meg van a jelölt. Cikkünkben bemutatjuk a 4 jelöltet, akik az elkövetkezendő 5 évben vezetni fogják az Európai Uniót.

Viszonylag korán megtörtént a konszenzus, ez annak is az eredménye, hogy az EU diplomaták és politikusok nehéz időszakra számítanak: Trump esetleges újraválasztása, az orosz-ukrán háború és a szélsőjobb erősödésének tendenciája. A négy jelöltből egyértelműen kirajzolódott, az EU tovább kívánta vinni az erős centrumot, a szélsőjobboldali nyomás ellenében. Az EU négy pozíciója minden régiót kell, hogy képviseljen, így egy német, egy észte, egy portugál és egy máltai jelöltet választottak ezekre.

1. Európai Bizottság – Ursula Von der Leyen 2.0.

Von der Leyen, a Bizottság elnöke, az EU arca úgy döntött második ciklust is bevállal. Előtte úgy tűnt a NATO főtitkári pozícióra jelentkezik be, de ott Rutte mögé álltak be a nagyok (USA, Nagy-Britannia, Franciaország). Az EU belső dinamikában azonban nem mindenki fogadta el Von der Leyent, Macron például azon ügyködött, hogy keressen valakit, aki ráindulhat a németre. Ez azonban nem volt sikeres, hiszen az otthoni veresége miatt, az újraválasztásra kellett koncentrálnia, így az EU politika háttérbe szorult.

A brüsszeli tanácsülésen, ahol állam- és kormányfők vettek részt, megkapta a jóváhagyását Von der Leyen, először előzetesen június 17-én, majd később 27-én hivatalosan is. Nem mindenki támogatta jelölését, például Orbán Viktor sem, de az olasz Giorga Meloni is tartózkodott.

Talán Von der Leyennek még nehezebb dolga lesz elnyerni a parlamentet a pozíció betöltésére, hiszen maradt még egy forduló, az EP parlament támogatása. Itt a szavazatoknak több, mint felét kell megszereznie, pontosan 361 szavazatra lesz szüksége.

Úgy tűnik eddig támogatja az Európai Néppárt, a szociál-demokraták és a liberálisok is a jelöltet, de nem a legbiztonságosabb forgatókönyv. Von der Leyennek még szüksége lesz a biztonsághoz pár szavazatra, és Meloni ECR pártjára gondolt ehhez. Azonban az ECR támogatás esetén nem biztos, hogy a Liberálisok továbbra is támogatnák a németet, sőt még az is kérdéses meg tudha-e szerezni Meloni támogatását. Így hát egy nehézkes sakkjátszmának tűnik eddig a parlamenti szavazás Von der Leyen számára, amelyet július 18-án fognak tartani.

2. Európai Tanács elnöke: António Costa

Costa portugál szocialista politikus, 2015-től vezette országát miniszterelnökként, azonban 2023 novemberében le kellett mondania a kabinetfőnöke korrupciós vádjai miatt. Costa Charles Michelt váltja majd az elnöki székben.

Costa jelenleg tanú a korrupciós ügyben, mely a lítiumbányák és a zöldhidrogén koncessziókkal kapcsolatban történtek visszaélések. Costa teljeséggel ártatlannak vallja magát, és ezt az európai vezetők is így gondolják, hiszen alkalmasnak találták a munkára.

A 62 éves portugált 2,5 évre választották meg az Európai Tanács élére, ez egyszer meghosszabbítható. Costa maga mögött tudhatja az új portugál kormány támogatását is, amely segített az ügyében, de Olaf Scholz német kancellár is beállt mögé.

3. Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője: Kalja Kallas

Josep Borrellt váltva, a volt észt miniszterelnököt jelölték a főképviselői posztra, akiről előtte úgy hírlett, hogy bejelentkezik a NATO főtitkári pozícióra is. Már édesapja, Siim Kallas is miniszterelnök volt, így családi vonásként lehet a politikára  tekinteni az esetükben.

Kallas 2021-től vált miniszterelnökké, és erős fellépése Oroszország ellen tette őt igazán emlékezetessé. Már az elejétől kezdve egyetértett az amerikai forrásokkal, akik azt mondták, hogy Oroszország háborút fog indítani Ukrajna ellen és később is Ukrajna egyik fő támogatója volt. Néhány EU-s vezető Kallas esetében a túlzott Oroszország koncentrációját bírálta, és azt említették, hogy  nem fordít elég figyelmet az EU számára más kulcsfontosságú területekre, mint a MENA-térség.

4. Európai Parlament- Roberta Metsola

A legelfogadottabb jelölt a négy közül a máltai Roberta Metsola, a Néppárt tagja. Metsola újabb 2,5 évre töltheti be a palament elnöke pozíciót, azonban az ő jelöltségéről később döntenek, nem a három másik jelölttel tárgyalták meg.

Érdemes megnézni a magyar miniszterelnök szavazatait is. Orbán Viktor Costa mellett tette le a voksot, Kallas esetében tartózkodott és Von der Leyenre nemet mondott. Az olasz miniszterelnök Meloni is hasonlóan szavazott Kallast és Costát elutasította, Von der Leyen esetében tartózkodott, bár ez leginkább annak köszönhető, hogy az olasz politikus pártját az ECR-t kihagyták az EU top pozíciók személyi egyeztetéséről.

2024. június 27-én tartották meg a novemberben esedékes amerikai elnökválasztást megelőző első elnökjelölti vitát, mely két szempontból is rendhagyónak számított: egyrészt, a vitát a CNN szervezte, mely elnökjelölti viták esetében még sosem fordult elő, másrészt pedig a vitát a szokásosnál jóval korábban, közel négy hónappal a választás előtt megszervezték. Utóbbi hátterében valószínűleg a regnáló elnök népszerűtlensége áll, így a Bident segítő kampánystratégák célja minden bizonnyal az elnöki kampány felrázása és a demokrata tábor korai mozgósítása lehetett.

A vita estéjét követően a világsajtó szinte kivétel nélkül ugyanarra a konklúzióra jutott: Joe Biden teljesítménye elmaradt az elvárásoktól és nem sikerült elérni a vita célját, így az idős politikus helyett akár egy új, fiatalabb demokrata politikus jelölése sem elképzelhetetlen Biden visszaléptetését követően. Ahhoz azonban, hogy tisztán lássuk a képet és az extrém vélemények megfogalmazása vagy terjesztése helyett a realitás talaján maradjunk, érdemes a két jelölt 27-i teljesítménye mellett azt is áttekinteni, hogyan teljesítettek hasonló vitahelyzetben négy évvel ezelőtt, a 2020-as elnökválasztásra készülve.

A 2020-as kampány

Köztudott, hogy 2016-ban Donald Trump úgy lett az Egyesült Államok elnöke, hogy demokrata versenytársa, Hillary Clinton közel három millióval több szavazatott kapott. Ez úgy történhetett meg, hogy az amerikai választási eljárás alapját képező elektori rendszer nem lakosságarányosan van kialakítva. Kalifornia közel negyven milliós lakossága meghaladja az USA lakosságának 10%-át, ennek ellenére a kaliforniai elektorok száma az elektorok összlétszáma arányában ennél kevesebb. Hasonlóan, vannak államok, ahol a lakosságszámhoz képest aránytalanul sok elektort tud megszerezni egy elnökjelölt – jellemzően ilyenek a közép-nyugati államok.

Mivel Trump szavazatszám tekintetében alulmaradt Hillary-vel szemben, elnökségét pedig számos ellentmondásos intézkedés jellemezte, a demokraták sejtették, hogy egy megfelelő elnökjelölt kiválasztásával komoly esély nyílhat a Fehér Ház visszahódítására 2020-ban. Ennek megfelelően a demokrata párton belül kiélezett küzdelem kezdődött számos jelölt között, de a demokrata konvenció idejére (2020. augusztusa) világossá vált, hogy a kezdeti sikereket élvező, de nem minden demokrata által favorizált Bernie Sanders alulmarad az Obama-adminisztráció volt alelnöke, Joe Biden-nel szemben. A demokraták jelöltje már bizonyított a közéletben, hiszen 1973-tól egészen 2009-ig Delaware állam szenátoraként szolgált a Szenátusban, majd Barack Obama alelnökeként látta el feladatait két cikluson keresztül. A nagy szakértelemmel és politikai tapasztalattal rendelkező Bident a kampány során sokáig kizárólag kora és esetleges fizikai problémái miatt támadták. Biden 2020-ban azonban a támadásokat energikus kampánybeszédeivel, megnyerő retorikájával és gördülékeny nyilvános megjelenéseivel hárította el. Elnökjelöltsége alatt ikonikussá vált napszemüvege is, melyben az ország kampányeseményeit járva valóságos ’cool’ politikusként emlegették.

Joe Biden ikonikus napszemüvegében egy 2020-as kapmpányrendezvényen

Forrás: Getty Images

Biden esélyeit tovább növelte, hogy a rendkívüli népszerűségnek örvendő Barack Obama aktívan támogatta kampányában. A 2020-as választást megelőzően Biden és Trump kétszer csapott össze vita keretében, melyeket rekord számú néző (73 majd 63 millió fő) követte élőben. Trump mindkét vitában személyeskedő hangnemben támadta ellenfelét, de Biden higgadt maradt és szakmai érveivel, magabiztos stílusával tudott meggyőző lenni. A 2020-as vitákat visszanézve jól látható, hogy mindkét elnökjelölt szeme izzik, testbeszédük energiával teli és hanghordozásuk élvezetessé teszi mindkettőjük szónoklatát. A közvéleménykutatások mindkét 2020-as vita győztesének Joe Bident nevezték meg aki a megkérdezettek 60-65%-a szerint jobban teljesített a hivatalban lévő elnöknél.

Trump és Biden elnökjelölti vitája 2020. őszén

Forrás: s.france24

Mi változott meg 2024-re?

A 2020-as választás eredményeit és az azt követő zűrös időszak eseményeit mindannyian ismerjük. Donald Trump 2024-es indulását sokan már a Capitolium ostromakor kilátásba helyezték, mely azonban az időközben elindult büntetőeljárások miatt csak később vált biztossá. A Biden-adminisztráció számos sikeres és sikertelen intézkedése ellenére a 2022-es képviselőházi választást a republikánusok nagyobb előretörése nélkül megúszta. Az elnök kezdeti népszerűtlensége is normalizálódott és a gazdasági mutatók javulása is Biden újraindulását helyezte kilátásba annak ellenére, hogy 2020-as kampánya során ő maga állította, hogy elnöksége csupán egy ciklust jelenthet.

Biden mentális és fizikai hanyatlása jól megfigyelhető az elnöksége idején készült megannyi baki-videón. Míg az esések és zavart pillanatok 2022-ig csak elvétve fordultak elő, a ciklus második felében már inkább az vált ritkasággá, ha az elnök energikus és tüzes nyilvános szereplései alkalmával. A demokrata pártban mindezek ellenére nem ingott meg a bizalom Biden felé. A republikánusok ezzel szemben kritikusabbak voltak Donald Trump indulását illetően. Számos népszerű republikánus, köztük a floridai kormányzó Ron Desantis, Trump alelnöke Mike Pence vagy éppen Vivek Ramaswamy is elindult Trump ellen, hogy aztán az előválasztás során mindannyian beálljanak a volt elnök mögé.

Ron Desantis floridai kormányzó hivatalos elnökjelölti portréja

Forrás: X

2024. tavaszára világossá vált, hogy a 2020-as kampány második felvonása várható az idei választások előtt, hiszen mind Joe Biden, mind pedig Donald Trump bizalmat kapnak pártjuktól az induláshoz. Egy nagyon lényeges dolog azonban mindkettőjük esetében megváltozott, ami nem más, mint a koruk. Biden 81, Trump 78 évesen állt június 27-én a CNN stúdiójában és a vitát hallgatva kijelenthető, hogy míg Biden zavartsága és vitán való helytállása valóban kétségbeejtő volt – különösen 2020-as teljesítménye fényében – addig Donald Trump is csak a minimumot tudta hozni pontatlan kijelentéseivel és csúsztatásaival. Mindkét elnökjelöltről elmondható, hogy kognitív képességeik sokat romlottak 2020-hoz képest, ami nem is nagy csoda 78, illetve 81 éves korukat tekintve. A kérdés csak az, hogy végig csinálja-e a kampányt a két idős politikus, vagy személycserék várhatóak a novemberi választás előtt. Erre jelen állás szerint a demokraták körében nagyobb az esély.

Június 27-én rendezték az amerikai elnökválasztás első elnökjelölti vitáját, amely nagyon komoly pánikot okozott a Demokrata párton belül, mivel a hivatalban lévő Biden nem nyújtott olyan teljesítményt, amely eloszlathatta volna az idős korához kapcsolódó kognitív képességeivel kapcsolatos kételyeket. Bár ugyanezeket a vádakat Trump kapcsán is fel szokták hozni, azonban a vita után kialakult diskurzus kapcsán érezhető, hogy nem a 45-ös elnök szellemi kapacitása került a középpontba. Június 27-e óta a Demokrata párttal szimpatizáló beszélőfejek egyre inkább Biden visszalépését szorgalmazzák, ami meglehetősen radikális változás lenne kevesebb mint fél évvel az elnökválasztás előtt. De mégis miért számíthat, hogy a társadalom egy részért (az USA esetében nagyjából a felét) reprezentáló politikus hogyan szerepel a vitán, illetve milyen látványt nyújt eközben?

A probléma megértését komoly mértékben megkönnyíti, ha egy kicsit elidőzünk a politikai képviselet irodalmában. Annyit előre már meg kell állapítani, hogy a politikai képviselet jóval több annál, minthogy megválasztjuk a politikusokat és majd a következő választás során megerősítjük őket pozíciójukban vagy leváltjuk őket. A képviselet maga egy folyamat, ami nem áll meg annyiban, hogy a politikusokat demokratikus keretek között felhatalmazzuk. A politikusok állandó jelleggel élnek olyan kifejezésekkel, hogy ők most az xy választói csoportokat képviselik, illetve az ő érdekükben lépnek a tettek mezejére.

Amikor tehát képviselőjelölti, miniszterelnök-jelölti vagy elnökjelölti vitát nézünk és próbálunk elemezni és értelmezni, akkor ilyen jelentéktelennek tűnő dolgokra is oda kell figyelni, hogy a pulpitusoknál álló politikusi testek mit üzenhetnek a választók számára. Ez már csak azért sem jelentéktelen, mivel egy olyan nagy múlttal rendelkező demokráciában mint az Egyesült Államok, az évszázadok során az elnököknek kialakult egy olyan ethosza, amely beágyazott az amerikai politikai kultúrába. A korábbi (nagy formátumú) elnökök kiállása, fizikai állapota, személyes "aurája". Theodore ("Teddy") Roosevelt erős teste, George Washington lovas festménye, Ronald Reagan "örökké fekete haja" - és még sorolhatnánk a példákat - mind hozzájárul azokhoz a kulturális asszociációkhoz, amelyeket az amerikaiak látensen elvárhatnak az elnökaspiránsoktól.

Természetesen a mai politika egyik (már megszokott) része, hogy az ellenérdekeltek rossz pillanatokban kapják lencsevégre a másik tábor jelöltjét. A fentebbi kép, megjegyzem, nem ilyen célt szolgál, hanem az érvelést támasztja alá. Az első (és lehet utolsó?) Biden - Trump vita során a kritikus hangok elsősorban a regnáló elnökkel szemben fogalmazódtak meg; ami Biden "politikusi testét" illeti nem alaptalanul. Viszonylag gyakoriak voltak a nyelvbotlásai, lefagyásai, tátott szájjal hallgatta a kérdéseket, valamint csukott szemmel és lehajtott fejjel figyelt Trump mondanivalójára. 

A (nem csak) jobboldali kommentelők gyakran szoktak nosztalgiázni, hogy régebben mennyivel élesebb elnökjelöltek és elnökök voltak, tehát van egy manifeszt elvárás a vezető politikusok kognitív kapacitásával szemben. A vitát hallgatók jelentős többsége úgy érezte, hogy Trump nyerte a vitát, ami tükrözi, hogy a független, ingadozó szavazók is Biden vereségét állapították meg. Egyébként Trump meglehetősen visszafogott volt, nem sértegette látványosan az ellenfelét, nem használt gúnyneveket, a szakpolitikai kérdésekben a saját érdemeit magasztalta, míg a most hatalmon lévő ellenfelét kritizálta. Feltehetőleg ezt kapta a tanácsadóitól vitára valónak. A Demokraták lépéskényszerbe kerültek, hiszen a Fehér Ház szóvivőinek az állításaival ellentétben az elnök kognitív kapacitásaival szembeni kritikák nem feltétlenül a trumpista jobboldal manipulációin alapulnak, hiszen a CNN főműsoridejében zajló vitára kevés ráhatásuk van.

A városépítő játékok izgalmas lehetőséget nyújtanak számunkra, hogy saját városainkat tervezzük és építsük meg, polgármesterként igazgathassuk folyamatosan növekvő közösségünket. Cikkünk enged a legjobb városépítő játékról, bemutatva a jellemzőiket és hogy tudjuk kipróbálni őket. Ezek a játékok nemcsak szórakoztatóak, hanem kreativitásra és stratégiai gondolkodásra is ösztönöznek, miközben megismerjük a városépítészet világát.

Simcity 4

A SimCity 4 egy ikonikus városépítő játék, amelyet a Maxis fejlesztett és az Electronic Arts adott ki. Ez a játék mérföldkőnek számít a műfajban, és hatalmas rajongótábort szerzett magának az évek során. A SimCity 4 lehetővé teszi számunkra, hogy városokat tervezzünk és építsünk meg a nulláról, miközben figyelembe vesszük az infrastruktúra, a gazdaság és a lakosság számos aspektusát.

Persze megvannak a játék nehézségei, ahhoz, hogy eljussunk a felhőkarcolók világáig folyamatosan fejlesztenünk kell úthálózatainkat, infrastruktúránkat, az oktatásunkat és figyelnünk kell a lakosság boldogságára is.

Simcity városépítése. Kép forrása: 18T220 youtube

A játék klasszikusok közé tartozik, 2013-ban adták ki, de még mindig töretlen népszerűségnek örven, köszönhetően gyönyörű grafikájának. Rengeteg kiegészítő is megjelent hozzá, például olyan is, ahol Megatowert építhetünk városunkban. A játékot Steam-en, minden kiegészítővel 5$-ért megvehetjük.

Cities: Skylines II

A Cities: Skylines szériát Colossal Order fejlesztette és a Paradox Interactive adta ki. Az új verzió, a 2. rész, 2023-ban lett kiadva és a legnagyobb előnye az óriási terület, amelyre építhető. A Simcityben ez nem bővíthető, tehát ha alakosságot szeretnénk feltornázni a sűrűséget kell növelnünk, ami egy idő után picit nehézkes. Ezzel szemben a Cities: Skylines-ban újabb és újabb területeket vásárolhatunk amelyen tovább bővíthetjük városunk területét.

Bár a grafika nem a legszebb, a rengeteg játék opció kárpótolja azt. Kép forrása: Pcgamesn

Továbbá az utak tervezése is újdonság, míg a Simcityben az autópálya adott, nem törölhető, az utak nem emelhetőek és föld alatt sem mennek, a Skylinesban mindez lehetséges. A játék szintén elérhető Steam-en, azonban jóval borsosabb ára van, 50$ az alapjáték, az Ultimate Edition pedig 80$.

Anno 1800

Az Anno 1800 visszarepít minket a múltba az Ipari Forradalom korszakába. A játékban vállalatvezetőként indulunk, aki a kereskedelmi és ipari birodalmát fejleszti, kezdetben 1-2 farmépület és egy kikötő áll rendelkezésünkre. Célunk egy virágzó város létrehozása, amely világszerte elismert kereskedelmi központ lesz. Ahogy haladunk az idővel turistákat vonzhatunk múzeumokba vagy állatkertekbe, miközben a modern korba átlépve navigálunk a kihívások között.

Anno 1800 fesztivál. Kép forrása: pcgamer.com

A játékban diplomácia, sokkal közvetlenebb kapcsolata polgárainkkal, és még akár harcokba is keveredhetünk. Vannak gyarmatvidékek, amelyek felfedezéséhez expedíciókat kell indítanunk. Tehát a játékban megtapasztalhatjuk milyen 1800-ban felépíteni egy várost és talán igazi földesúrként viselkedni, akinek a legfőbb célja a város növekedése, és a polgárainak boldogan tartása. Az Anno 1800-at Steamről érhetjük el, 60 euróért.

Manor Lords

A Manor Lords idén áprilisban jött ki, és azonnal a legjobb városépítő játékként tartják számon többen. Itt már nemhogy 1800-ba, hanem a középkorba kell visszamennünk és igazgatnunk területünket. Az egyik leghihetetlenebb ebben a részletesen kidolgozott játékban, hogy a legnagyobb részét egyetlen fejlesztő, Greg Styczeń készítette.

A Manor Lordsban farmokat, kereskedelmet, ipart fejleszthetünk, de szükség van seregre is, hiszen lesz olyan alkalom, amikor meg kell védenünk városunkat, hiszen a középkorban vagyunk. A játék részletessége lenyűgöző, a parasztjainkat követhetjük akár munkavégzés, építkezés vagy földművelés közben, és a játék grafikája is csodálatra méltó. A játék benne van a Game Pass-ban, de megvásárolható Gog-on is 30$-ért

Townscaper

Utoljára egy kevésbé tradicionális városépítő játékot mutatnánk be, ahol nem kell lakosságra, infrastruktúrára figyelni, csupán épületeket húzunk fel a választott színben, helyen és stílusban. A játék a relaxálás elősegtésére készült, egy stresszes nap után elindítva a Townscapert, kiélve a kreativitásunkat magunk mögött hagyhatjuk a napi stresszt.

Városunkban felhúzhatunk várakat, templomokat, de tengerparti épületeket és magas lakóházakat is.  A játék elérhető mobilon is, mind IOS-re és Androidra is. Az ára kb. 5$-ba kerül.

Ezekben a játékokban kielégíthetjük az összes városépítő vénánkat, és megépíthetjük álmaink városát, birtokát, akár a középkorban, akár a modern korban.

Körbetekintve a glóbuszon azon érdekes jelenség figyelhető meg, hogy a világ vezetőinek túlnyomó része a baby boomer generáció tagja, azaz az 1946 és 1964 közötti években látta meg a napvilágot. Többségük, hatalmuk megkérdőjelezhetetlen. A szintén erős pozíciókat birtokló veteránoktól vették át a stafétát, azoktól, akik 1945-ben, avagy azt megelőzően kezdték földi pályájukat. Közéjük sorolható a 81 éves Joe Biden vagy Kamerun 1933-ban született elnöke, Paul Biya. Tényleg mindent visz az életkor és tapasztalat?

A 20. században fokozatosan változik az emberek életminősége. Főbb okok közé sorolható az egyre jobb minőségű ételek fogyasztása, a növekvő várható élettartam nőknél és férfiaknál, valamint a gyermekhalandóság szabadesése az orvostudomány fejlődésével.

(Kép forrása: portfolio.hu)

A születéskor várható élettartam emelkedésének egyik nyertese a munkaerőpiac, megspékelve azzal, hogy a két világháborút követően (a mai napig) nem történt globális konfliktus, így a keresetek fokozatos növekedése párosulva az egyre magasabb életkorokkal döntő kombinációnak bizonyult. A 70-es évek Joe Bidene és Donald Trumpja bizonyára más típusú kihívásokat talált volna magának ezen életszakaszában.

Életkor a politikában

Az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, India, Brazília, Németország, Japán, Indonézia, Pakisztán, Törökország, Lengyelország és Magyarország első embere mind túl a hatvanon, egyesek akár 15-20 évvel is.

A lista hosszú, ám nem maradhatnak le róla olyan vezetők, mint a NATO vagy az ENSZ főtitkár, esetleg az Amazon alapító Jeff Bezos, a Louis Vuitton vezérigazgató Bernard Arnault vagy a 93 éves befektető, Warren Buffett.

Tölgyessy Péter jogász-politológus, egykori országos politikus egyszer a „drámai hivatás” jelzővel illette a nagypolitikusi, miniszterelnöki létet, ahol napról-napra minden megváltozhat, olykor a szó szerinti leépülés sem kizárt. Eme drámai hivatásban előny vagy hátrány a fiatalság?

Kétélű fegyver. Olyan, mint a puska, mely visszafelé is képes elsülni. Egyfelől a szakma régi motorosai igyekszenek ellenfelük rutintalanságára rávilágítani, arra, hogy a tapasztalat és a tudás nem odaát van.

Reagan

A 80-as évek világpolitikájának kulcsfigurája a republikánus Ronald Reagan, aki kétszer diadalmaskodott elnökválasztáson az Egyesült Államokban. 1984-ben Jimmy Carter egykori alelnöke, Walter Mondelo nyerte meg a demokrata előválasztást, így ő lett az inkumbens elnök kihívója. Egy vita alkalmával Reagan elnök a következőket mondta Mondelonak:

„I promise I will not make age an issue of this campaign. I’m not going to exploit (for political purposes) my opponent’s youth and inexperience.”

Reagen akkoriban már a hetvenes éveiben járt, közel 17 évvel volt idősebb ellenfelénél, végül alelnökével George H. W. Bush-al 49 államot színeztek pirosra (az 51-ből). 

(Kép forrása: gisgeography.com/us-election)

Adenauer

A „sokat látottság” és a politikai tapasztalás iskolapéldája lehet Konrad Adenauer, az NSZK első kancellárja. 1876-os születésének köszönhetően egy korban élt Bismarckkal, II. Vilmos császárral vagy Adolf Hitlerrel. Adenauer, aki az európai integráció egyik legnagyobb alakja, 1949 őszén néhány hónappal 73. születésnapja előtt kerül Nyugat-Németország élére, szolgálata 14 éven át tart.

Választási plakát 1957-ből: „Semmi kísérletezés!”
A CDU/CSU lista a szavazatok 50,2%-át kaparintja meg. Az 1957-es választásokon a német történelemben először és utoljára szerez párt abszolút többséget.

(Kép forrása: Konrad Adenauer Stiftung)

Kennedy kontra Nixon

Akad olyan forgatókönyv, ahol a fiatal rivális jól használja ki életkori előnyét, ellenfelében a megkövesedettség jeleit nagyítja fel direkt vagy indirekt módon.

Az első televízió által is közvetített elnökjelöltek közti vita rövid története:

JFK fiatalos lendületét kiegészítette a korhűen sármos természete és kifogásolhatatlan megjelenése, míg Richard Nixon inkább festette egy fásult, betegeskedő jelölt képét. Kennedy az embereknek, Nixon többnyire ellenfelének beszélt. Kennedy 8 millióval több választót mozgósít a négy évvel korábbi demokrata eredményhez képest, melynek köszönhetően 34 millió szavazattal és 303 elektorral lesz az Egyesült Államok 35. elnöke.

Horn-Orbán és ’98

8 évvel a rendszerváltás után, 1998-ban ismét választásokat tartanak Magyarországon. Négy évvel korábban az elsöprő fölénnyel győző Horn Gyula legfőbb kihívója a 30-as évei közepén járó Orbán Viktor. Ebben az esetben már az öltözék és a habitus elárulta, hogy ki a friss erő. A szócsatában a fiatalság agilisabb attitűdöt mutatott, úgy, hogy azt egyszeri választó is kiszúrhatta. Eme szembetűnő különbség háttérbe szorította a szakértelmen és a politikai tapasztalaton nyugvó miniszterelnöki érveket. Az eredmény ismeretes, a minden hájjal megkent Horn Gyula nem tudta megismételni négy évvel korábbi eredményét.

(Kép forrása: Magyar Narancs)

Belföld

Itthon ugyan a miniszterelnök, a házelnök, az AB elnök vagy a DK elnöke illeszkedik a nemzetközi trendbe, emellett azonban hasonlóképpen megfigyelhető az „ikszesek és ipszilonosok” térnyerése. Novák Katalin, mint legfőbb közjogi méltóság, mellett a legtöbb frakcióvezető, számos miniszter, a Kúria elnöke, az ÁSZ elnöke vagy a főpolgármester.

1990 után a magyar miniszterelnökök életkorban két táborra osztódnak. Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon 30-40 éves korukban, míg Antall József 58, Medgyessy Péter 59, Horn Gyula 61, Boross Péter pedig 65 évesen lesz miniszterelnök.
A regnáló miniszterelnök a 2022-es választások óta mindkét csapat tagja, hiszen 98’-ban 35, 22’-ben pedig 59 évesen lesz az ország vezetője.

Külföld

Nemzetközi vizeken is teret nyer az elnökök, miniszterelnökök második hulláma, elég csak az európai Macron-Sunak-Meloni hármasra vagy a kanadai Justin Trudeau-ra gondolni. Érdekes lesz látni az előbb vagy utóbb bekövetkező váltást és utódlást például az amerikai elnök esetében, persze ez minden jel szerint nem az idei év novemberébenfog bekövetkezni.

(Kép forrása: Twitter – @CanadianPM)

Eklatáns példákkal érzékeltetve jól látható, hogy a kor sok esetben előny, a világpolitika és a világgazdaság vezetői között szinte elvárt, ám helyenként már pole pozícióból politizál az utókor, ahogy a történelem azt megkívánja.

Ám a leírtak ellenére se felejtsük Aradszky László táncdalénekesünk sorait:

Nem csak a húszéveseké a világ
Az úton még poroszkál
Nemde néhány korosztály
A réten nyílik ezerszám a virág
Nem csak a húszéveseké a világ🎶

A generációkról és a generációs együttélésről úgy általában ajánlom Steigervald Krisztián generációkutató gondolatait a Youtube-on.

(Borítókép forrása: newyorker.com/the-washington-gerontocracy)

Akik jártak Németországban az elmúlt években vonattal, azoknak már meg sem lepődnek a folyamatos sztrájkok miatti teljes leállásokon, az eső, hó miatt törölt járatokon, a vasútállomáson ragadt ezreken és a valamennyire működő ICE vonatok pofátlan árain.

Azonban azt hihette volna mindenki, hogy az év egyik legjobban várt sporteseményére, a német vasút összeszedi magát. Erre minden remény meg is volt, hiszen az EB előtt kihirdette a DB (Deutsche Bahn), hogy a torna ideje alatt naponta 14 speciális EURO-vonatot indít, hosszabb ICE vonatokat is közlekedtet, megemeli a működő vonatok járatszámát. Ez naponta közel 10 000 plusz ülőhelyet jelent.

Az elképzelésből nem lett semmi: a sajtó képviselői nem csak a meccsekről írnak, hanem rengeteg csalódott, dühös cikk lát napvilágot a német vasút (alul)működéséről. Csalódottságának adott hangot - többek között - The Independent, The New York Times és a Telegraph is, hogy csak a legnagyobb angol nyelvű híroldalakat említsük.

,,I spent a day riding trains around Germany - and it was a nightmare."

Milyen konkrét problémák vannak a német közlekedéssel?

Gelsenkirchen

Több mint három órával Anglia győzelme után Szerbia felett, amely elindította a 2024-es foci EB-t, a gelsenkircheni főpályaudvaron még mindig teljes káosz uralkodott. A Veltins Arénából a város központi vasútállomására vezető hat kilométeres út normálisan 20 percet vesz igénybe villamossal, ami nem úgy közlekedett mint kellett volna (15 percenként közlekedő, kétkocsis villamos próbálta kiszolgálni az 50 ezer szurkolót), így szurkolók ezrei gyalog indultak el a pályaudvarra. Ahol újabb csalódás érte őket: emberek vannak, csak vonatok nincsenek. A vonatok kb. 1 órás késéssel közlekedtek, az emberek nem tudtak mozdulni a peronokon, nem kevesek repülőket késtek le a DB szervezetlensége miatt.

Dortmund

Szombat este Olaszország játszott Albánia ellen, de sokaknak a közlekedési káosz biztosan jobban megmaradt, mint a meccs maga: a meccs után több vonatot, mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül töröltek. Még hajnalban is rengeteg utas keringett a pályaudvaron, az eltűnt és soha meg nem érkezett járatára várva.

Stuttgart

Nem csak a vonatok, de a villamosok sem képesek a funkciójuk szerint üzemelni. Egészen hihetetlen az a történet, miszerint egy, a stadionba közlekedő villamos eltévedt. A kötött pályán közlekedő járműnél, ez szinte csodaszámra megy.

A mérkőzés után a szurkolók arról számoltak be, hogy a villamos úgy ítélte meg, hogy túl sok ember akar felszállni a villamosra, ezért nemes egyszerűséggel nem állt meg a megállónál.

Az egész történet tökéletes befejezését pedig az adja, hogy a DB a torna egyik főszponzora.