Reaktor

A fenntarthatóság és környezetvédelem egyre hangsúlyosabbá válnak a globális agendában, ahogy egyre többen ébrednek rá, hogy felelősséget kell vállalnunk a Föld erőforrásaiért és jövőjéért. Az újrahasznosítható anyagok – azok a kulcsfontosságú elemek, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy lépést tartsunk a fenntartható jövő felé.

Az újrahasznosítás olyan folyamat, amely során a már használt anyagokat újra feldolgozzák és új termékek létrehozásához használják fel. Ez lehetőséget kínál arra, hogy az anyagok élettartamát meghosszabbítsuk, minimalizáljuk a hulladékot és csökkentsük a termelési folyamatok negatív hatásait.

Az újrahasznosítható anyagok rendkívül változatosak, és szinte minden iparágban megtalálhatók. Például a műanyagok területén a PET palackok, polietilén és polipropilén hulladék is újrahasznosítható. Az üveg, papír és fémek is széles körben használt újrahasznosítható anyagok.

Az újrahasznosítás nem csak a környezetvédelemre, hanem a gazdaságra is pozitív hatással van. Az újrahasznosítás lehetővé teszi a nyersanyagok és energia megtakarítását, valamint a termelési költségek csökkentését. Emellett csökkenti a lerakásra szánt hulladék mennyiségét, ami hozzájárul a szemétlerakók terhelésének csökkentéséhez.

Az újrahasznosításnak számos kihívással kell szembenéznie, mint például a hulladék szelektálásának nehézségei, a tiszta és minőségi újrahasznosító anyagok előállítása, valamint a tudatosság hiánya a fogyasztók körében. Az oktatás, tudatosság-növelés és az újrahasznosítás infrastruktúrájának fejlesztése mind hozzájárulhat a hatékonyabb újrahasznosításhoz.

Az újrahasznosítható anyagok kulcsfontosságúak a fenntarthatóság jövőjének alakításában. Az újrahasznosítás elősegíti az erőforrások hatékony felhasználását, csökkenti a környezeti terhelést és hozzájárul a globális kihívások kezeléséhez, mint például a műanyagszennyezés és a klímaváltozás.

Az újrahasznosítható anyagok szerepe kiemelkedő, de fontos hangsúlyozni, hogy minden egyes ember felelősséggel tartozik a fenntarthatóság iránt. A hulladék szelektálása, az újrahasznosítás támogatása és a fenntartható termékek választása mind olyan lépések, amelyek hozzájárulnak a fenntartható jövő kialakításához.

Az újrahasznosítható anyagok nem csupán egy divatos trend, hanem egy elkötelezett megoldás a globális kihívásokra. A tudatosság, az innováció és a kooperáció révén az újrahasznosítás területe tovább bővülhet, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövő generációi számára élhetőbb és egészségesebb bolygót hagyjunk magunk után. Az újrahasznosítható anyagok azon alapvető eszközök közé tartoznak, amelyek segítségével formálhatjuk a fenntarthatóbb és harmonikusabb jövőt mindannyiunk számára.

Az 1994 óta folyamatosan fel-fellángoló konfliktus a Kaukázusban 2023. szeptemberében újra feléledt, ami eddig már több, mint 200 ember halálát követelte. A cikkben a hosszú szembenállás bemutatásán kívül a háttérben meghúzódó geopolitikai érdekekre is kitérünk.

Hegyi-Karabah és a Kaukázus elhelyezése a térképen:

A Kaukázus etnikailag, nyelvileg, vallásilag diverz terület, elég csak arra gondolni, hogy régióhoz három ország Örményország, Azerbajdzsán és Georgia tartozik, amely mind-mind különböző érdekekkel rendelkezik és önálló politikát folytat. A térség 1991-ig a Szovjetunió tagköztársaságaihoz tartozott, és mai napig Oroszországgal határos, azonban a Kaukázus hegyvidéki lakosai nem a szláv népekhez, hanem inkább a türk és a perzsa kultúrához állnak közelebb.

A déli határvidéken a NATO-tag Törökországgal, és Iránnal is szomszédos. Tehát három regionális, Oroszország esetében nagyhatalmi ambícióval rendelkező állam szomszédjaként, a Kaukázus vidéke, elkerülhetetlenül, geopolitikailag fontos területté vált. Ennek a játszmának a figyelembevételével kell megvizsgálnunk a a cikk tárgyát a Hegyi-Karabah konfliktusát is.

Geopolitikai szálak a Hegyi-Karabahban:

1994-ben Azerbajdzsán 20%-a (Hegyi-Karabah Autonóm Körzet+7 db azeri megye) örmény megszállás alá került, előtte a terület Azerbajdzsánhoz tartozott, melyet még Sztálin csatolt az országhoz, a magas számú örmény lakosság ellenére. A konfliktus eredményeképp létrejövő kvázi-államot Hegyi-Karabahot még maga Örményország sem ismeri el független államként.

2016-ban Azerbajdzsán megpróbálta visszaszerezni a területeket egy frontális támadás megindításával, azonban nem sikerült jelentős területeket visszafoglalni. 2020-ban elérkezett egy újabb azeri támadás ideje, köszönhetően az erőviszony változásoknak: olajmilliárdos Azerbajdzsán megtehette, hogy felfegyverkezzen a konfliktusra és teljes erőfölényt szerzett meg Örményországgal szemben. történt. Törökország támogatásával, a támadás egy 44 napos háborút eredményezett, melynek orosz közbenjárású béke vetett véget, amely eredményeképp orosz békefenntartók érkeztek a térségbe.

Hegyi-Karabah és a Lachin-folyosó térképe. Kép forrása: https://new.thecradle.co/articles/russias-reluctance-to-secure-an-indecisive-armenia-will-weaken-both

A 2020-as háború eredményének megértéséhez meg kell vizsgálnunk a cikk elején felvázolt geopolitikai helyzetet: a Hegyi-Karabah konfliktusban Azerbajdzsán mellett Törökország állt, amit felszínesen ráfoghatunk a közös iszlám kultúrára, azonban ki kell emelni, hogy míg Azerbajdzsán az iszlám síita ágához, addig Törökország főként a szunnita vallást követi. Inkább az etnikai és nyelvi kötelékeket hozhatjuk fel közös pontként. 

A török-azeri kapcsolatban a legfontosabb fordulópont az 1994-es konfliktus kirobbanása után következett be, hiszen Törökország döntési kényszerbe került az örmény-török és az azeri-török kapcsolatok ápolásában. Ennek köszönhetően Törökország megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Örményországgal. Törökország támogatása, több, mint 6500 drónnal nagy mértékben hozzájárult a bár, békével záruló, de egyértelmű azeri győzelemhez.

A térség másik nagy játékosa, Oroszország, Örményország oldalán áll a konfliktusban, bár Azerbajdzsánnal sem szüntette meg a kapcsolatát, azonban ki kell emelni Örményországgal kimondottan szoros kapcsolatban állt, ezt bizonyítja, hogy Örményország a Független Államok Közösségének és az Eurázsiai Gazdasági Uniónak is tagja. Szinte a teljes energiaellátását Oroszország fedezi és katonai együttműködések terén is közeli kapcsolatról beszélhettünk. Azonban 2020-tól kezdve a kapcsolat romlásnak indult, Örményország úgy érezte, Oroszország cserben hagyta őt a 2020-as azeri támadás után, mely eredményeképp Hegyi-Karabah egy része visszakerült Azerbajdzsánhoz.

Irán, mint a déli szomszéd esetében is jelentkeznek érdekek a térségben, többek között a stratégiai fontosságú Ganja-rés miatt is. Oroszországhoz hasonló politikát folytatva a térségben, Örményországot támogatja. Ez kimondottan érdekes annak fejében, hogy Azerbajdzsánnal ugyanúgy az iszlám síita ágához tartoznak, azonban több konfliktus is van az ország között: határkonfliktusok, vagy az azeri-izraeli kapcsolat. Irán esetében érdekekről beszélünk- Azerbajdzsán középhatalmi törekvései a regionális hatalmi ambíciókkal rendelkező Iránnal ellentétesek, hiszen Irán nem szeretne egy erős államot a szomszédban.

Meg kell említeni egy negyedik, feltörekvő játékost is a térségben, mégpedig Izraelt. Izrael Törökországgal együtt Azerbajdzsánt támogatta a 44 napos háború során, leginkább haditechnikai eszközökkel, továbbá megnyitotta az első izraeli nagykövetséget is Bakuban.

A stratégiai jelentőségű Ganja-rés:

A Ganja-rés egy Azerbajdzsán és Georgia között húzódó 60 km-es szakasz, mely lehetővé teszi a kőolaj és a földgáz Európába történő áramlását Oroszország és Irán megkerülésével. A Ganja-rés ahhoz a hegyi-karabahi területhez tartozik, mely már 1994 óta folyamatos összetűzéseknek ad helyet. Három kulcsfontosságú vezeték folyik át a Ganja-résen: Baku-Tbilisi-Ceyhan vezeték, Baku-Supsa vezeték és a Déli gázfolyosó.

A Ganja-rés, és az Azerbajdzsánon átfutó gázvezetékek. Kép forrása: https://www.reuters.com/graphics/ARMENIA-AZERBAIJAN/jbyprxxqbpe/

Azeri támadás 2023-ban:

A konfliktus 2023-ban újra fellángolt, mégpedig 2023. szeptember 19-én, mikor Azerbajdzsán terrorellenes műveletként definiált katonai akcióba kezdett Hegyi-Karabah területén, amit a területre vezényelt orosz békefenntartók képtelenek voltak megakadályozni. Azerbajdzsán a támadását egy hat ember halálával végződő feltehetőleg örmény robbantással indokolta. A helyzet már december óta feszült volt, hiszen Azerbajdzsán lezárta a Lachin-folyósót, amely biztosította a hegyi-karabahi örmények ellátását Örményországból.

Azerbajdzsán időzítése kiváló volt, hiszen az orosz-ukrán háború miatt Moszkva erői le vannak kötve, kizárható, hogy bármilyen jelentős reakció legyen az orosz fél részéről. Az Európai Unió függősége is nőtt a háború miatt Bakutól, több ország válasza az orosz földgáz felváltására Azerbajdzsán volt. 

Lachin-folyosó az örmény-hegyi-karabahi határon. Kép forrása: https://oc-media.org/opinions/opinion-azerbaijan-cannot-be-allowed-to-normalise-its-lachin-checkpoint/

Az azeri művelet 24 óra leforgása alatt sikerrel járt, és az örmény szeparatista erők letették fegyvereiket. Az azeri elnök, Ilham Aliyev ígéretet tett arra, hogy a területen élő örmények (kb. 120.000 fő), szabadon használhatják nyelvüket és vallásukat is gyakorolhatják, azonban az örmény lakosság megkezdte a menekülést az elfoglalt- vagy visszafoglalt területekről.

Milyen szerepet játszott a 2023-as támadásban Oroszország és Törökország?

Oroszország békefenntartói nem tudtak segíteni az örményeknek a helyzet kezelésében, és a Kreml a támadás megtörténte után sem kritizálta Bakut. Oroszország tudomásul vette a helyzet változását a Hegyi-Karabahban és nem fog ellenlépéseket tenni, gyakorlatilag hátat fordított a térségnek az örmények szemében.

Törökország a 2020-as összetűzéssel ellentétben 2023-ban nem játszott szerepet az azeri támadásban, de támogatta az ország törekvéseit.

Örményországnak a területvesztésen túl, meg kell küzdenie az országába áramló, eddig a Hegyi-Karabahban élő örmény menekültekkel is, akiknek humanitárius segítségnyújtást kell biztosítaniuk. A lakosok az azeri ígéretek ellenére úgy hiszik, az együttélés lehetetlen hosszútávon.

Érdemes megvizsgálni az Európai Unió és az Egyesült Államok hozzáállását is a konfliktushoz: a nyugat szemet hunyt az egész térség felett, amikor Azerbajdzsán lezárta a Lachin-folyósót, és elzárt több, mint százezer örmény hozzájutását örmény termékekhez, támogatásokhoz. Az Európai Unió elnézése magyarázható Azerbajdzsán Európába történő energia ellátásában nyújtott szerepével is.

Láthatjuk tehát, hogy a konfliktust nem lehet kizárólag Örményország és Azerbajdzsán szempontjából elemezni, meg kell vizsgálnunk a geopolitikai mozgatórugókat, a regionális hatalmak, Irán és Törökország szerepét és érdekeit, hogy jobban megérthessük az okát, hogy miért is tart ez a konfliktus egészen 1994 óta a Kaukázusban.

Megtartotta a politikai évadnyitó beszédét a Demokratikus Koalíció pártelnöke, amely több érdekes elemet tartalmazott. A DK az elmúlt közel másfél év nyertese az ellenzéki térfélen, hiszen töretlenül kiemelkedik a többiekhez képest. A Demokratikus Koalíció jelenleg az ellenzék egyedüli közepes nagyságú pártja, a Momentum és a Mi Hazánk az egyedüli két párt, amelynek jelenleg nem kellene egy választáson aggódnia a bejutási küszöb miatt. A Gyurcsány-párt létrehozta az árnyékkormányt, illetve több ellenzéki politikust is át tudott igazolni. Ám ez egyelőre csak annyira elég, hogy az ellenzék legerősebb pártjának tudhassák be magukat, még igencsak messze állnak attól, hogy a kormánypártok tényleges alternatíváját jelentsék.

Az elmúlt hónapok során mintha a Demokratikus Koalíció kommunikációjának a szerves részét, sőt, egyik főbb üzenetét képezné a szociáldemokrácia szükségességének hangsúlyozása, annak előmozdításának a szándéka. Természetesen voltak kormánykritikus kiszólások a beszédben (a hazafias dalok éneklésével nem lehet a boltban fizetni; akik visszahozták a vármegyéket és az ispánokat azok nem konzervatívok, hanem bugrisok; a kormány "szellemekkel harcol", stb.), azonban olyan panelekről is be lehet számolni, amelyek akár vízióvá is össze tudnak állni.

A DK magát Magyarország legeurópaibb pártjaként aposztrofálja, a párt elnöke mégis élt némi visszafogott kritikával a Nyugattal szemben - ez nem jellemző rá, ez viszonylag új elem. Szerinte ahogy Magyarországon, úgy Nyugaton is sok bizonytalanság és rossz közérzet közepette élnek az emberek. Ennek a gondolatnak a taglalásához in medias res a második világháborút követő hosszú, konjunkturális időszak jóléti államának a modelljéhez tér vissza, ahol az állam mindenkinek hosszútávú perspektívát, kiszámíthatóságot és méltányos életet tudott biztosítani. 

Ennek a békeidőnek azonban az olajválság vetett véget, a szociáldemokraták által kiküzdött (illetve a szélsőséges politikai erőktől való félelem miatt létrehozott) jóléti állam tarthatatlannak bizonyult, ennek következtében köszöntött be a neoliberalizmus gazdasági paradigmája. A neoliberalizmus a szabadságra helyezte a hangsúlyt, nem az újraelosztásra; a közszolgáltatásokat gyakran privatizálták; az adókulcsokat csökkentették. A közteherviselés helyett mindenki szabadon gazdagodhatott - és elszegényedhetett. Az alapkoncepció az volt, hogyha a gazdagok gazdagodnak, akkor majd abból a profitból a jólét majd transzferek nélkül is lecsurog a társadalomhoz (Trickle-down economics), mivel a felső rétegek a többletet innovációkba fektetik, amelyek növelik a jólétet és serkentik a gazdaságot.

A 2008-as válság után Magyarországon az Orbán-kormányok ezt a gazdasági paradigmát kezdték ki az unortodox gazdaságpolitikával, mondván, hogy "a nyugati modell kifulladt, az új korkérdésekre új válaszok kellenek". A neoliberalizmus bírálata áthatotta a kormányzat politikáját, amelyet összekapcsoltak a baloldali kormányok kritikájával is.  Amikor Gyurcsány Ferenc kormányra került, akkor az Anthony Blair által fémjelzett új, harmadikutas szociáldemokráciát próbálta meg átültetni a magyar viszonyok közé, amely alapvetően jobbra tolta el a szocialisták gazdaságpolitikáját, ezáltal magára hagyva a leszakadókat.

Ezt a térvesztést a magyar baloldal azóta se tudta kiheverni, az MSZP Gyurcsány nélkül többször próbálkozott már - ahogyan most is - a baloldali fordulat végrehajtásával, azonban ennek alig mérhető sikere van a közvélemény-kutatások tükrében. Most úgy tűnik Gyurcsány Ferenc akarja visszahódítani a baloldali gazdaságpolitikát a baloldal számára. A pártelnök nagyon sok tekintetben fogalmaz meg olyan kritikákat, amelyeket 2010 előtt és után a jobboldal intézett pont a neoliberális establishment ellen.

Az új Alaptörvénynek a szerves részét képezi az a szemlélet, amely az egyén szabadsága mellett ugyanolyan fontosnak tartja a közösség iránti felelősséget és kötelezettségeket. Az egyénnek nem csak joga van élnie a szabadságával, hanem amit tesz, azzal hozzá kell járulnia a közjóhoz, a közösség érdekét a sajátja elé kell helyeznie. Gyurcsány Ferenc hasonlóan látja a kor kilátástalansága mögött meghúzódó okokat, ugyanis szerinte a gazdagok esetében a nagy fokú szabadossággal nincs kéz a kézben a felelősség, addig a szegények az újraelosztó mechanizmusok hiányában nem tudnak élni a szabadsággal.

Gyurcsány Ferenc úgy tűnik markánsabban akarja képviselni a baloldali értékeket, a szociáldemokráciát. Szorgalmazza a többségi akarat érvényesülését, az állami újraelosztás és transzferek fokozását, a gazdagok nagyobb mértékű hozzájárulását a társadalmi jólét növeléséhez. A DK elnöke olybá tűnik, hogy hasonlóképpen próbálja meg kikezdeni az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját, illetve a rendszert, ahogyan azt a Fidesz tette ellenzékből a kétezres évek közepén-végén.

Kérdéses, hogy mindezt Gyurcsány Ferenc hitelesen tudja-e megtenni? Ugyanis miniszterelnöksége alatt rengeteg neoliberális reformot próbált meg végrehajtani, amelyek túl gyorsan akartak túl nagyokat változtatni. A blairi szociáldemokrácia máshol ugyan sikeres volt (egy darabig) máshol, azonban ez egy olyan hitelességi-deficitet okozott a baloldal számára, amelyet még nem tudott kezelni. Török Gábor politológus szerint ameddig Gyurcsány Ferencet és a 2002-2010-es korszakot nem tudja a baloldal rehabilitálni, addig a kormányváltásnak nincs esélye. Ez egy megfontolandó, érdekes gondolat. Kérdéses, hogy lehet-e egyáltalán. Azonban a jelenlegi folyamatok ismeretében nem úgy tűnik, hogy erre a rehabilitációra lenne bárminemű akarat (és esély?), sokkal inkább a szőnyeg alá lett söpörve. 

Változó Világ

Az utóbbi időben egyre több helyről hallani arról, hogy az Egyesült Államok dominanciája egyre kevésbé egyértelműbb a nemzetközi térben és a Szovjetunió felbomlását követően kialakult egypólusú világrend felbomlóban van. Na de mit mondanak a számok? Erre keressük ebben a cikkben a választ.

Export-Import

1990-ben Kína exportja a világ teljes exportjának a 3,26%-át tette ki, míg 2020-ban már több, mint 14%-át. Import tekintetében 1990-ben a világ importjának 2,55%-át tette ki Kína importja, míg 2020-ban picit kevesebb, mint 14%-át. Így Kína 30 év alatt a világ huszadik legnagyobb exportőr országából a legnagyobb exportőr országává és 9. legnagyobb importőr országából a 2. legnagyobb importőr országává vált.

Forrás: Visual Capitalitst

Forrás: Visual Capitalist

Elsődleges Kereskedelmi Partnerek

A következő ábrák remekül szemléltetik, milyen változáson ment keresztül Kína az elmúlt közel 30 évben. Kína 1990-ben 5 országnak volt az elsődleges kereskedelmi partnere. Ez a szám 2016-ra 124-re változott. 26 év alatt közel meg 25-szörőződött. Kína 2016-ban több, mint kétszerannyi országnak volt elsődleges kereskedelmi partnere, mint az Egyesült Államok

Forrás: Visual Capitalist

Forrás: Visual Capitalist

Ritkaföldfémek

A ritkaföldfémek olyan technológiai eszközök meghatározó alapanyagai, mint a mobiltelefonok, számítógépek, laptopok, televíziók, hibrid autók, szél erőművek vagy a napelemek. 1990-ben a kínai kitermelés a globális ritkaföldfém termelés 37,7%-át tette ki, míg az Egyesült Államok kitermelése a 32,7%-át. 2020-ra ez az arány 62,9%-ra nőtt Kína esetében, míg az Egyesült Államok részéről 12,4%-ra csökkent. 2020-ban a világ ritkafölfém tartalékának 36,7%-a található Kína területén, míg 1,2%-a az Egyesült Államokén. 2015 és 2018 között az Egyesült Államok ritkaföldfém importjának 80%-a Kínából származott. Mindezek rávilágítanak arra, hogy Kína dominálja a ritkaföldfémek piacát.

Külföldi Közvetlentőke-befektetések (FDI)

Az Egy Övezet Egy Út kezdeményezés részeként Kína egy infrastruktúra fejlesztési politikát hirdetett meg, mellyel a kereskedelmi útvonalak infrastruktúrájának fejlesztését, az energiainfrastruktúra határokon átívelő összekapcsolását tűzte ki célul. A kínai állam és a kínai állami bankok együttesen a kezdeményezés finanszírozására több, mint 43000 milliárd forintnyi összeget különítettek el.

Kína külföldi közvetlentőke-befektetése 2012-ben 649 milliárd dollár volt, ami a globális külföldi közvetlentőke-befektetés 5%-át adta, az USA-é 3383 milliárd dollár volt, ami a globális külföldi közvetlentőke-befektetés több, mint 26%-át tette ki.

2020-ra a kínai külföldi közvetlentőke-befektetés 137%-kal 1537 milliárd dollárra nőtt, míg az Amerikai Egyesült Államok külföldi közvetlentőke-befektetése több, mint 31%-kal csökkent 2032 milliárd dollárra. Így 2020-ban Kína külföldi közvetlentőke-befektetése a globális külföldi közvetlentőke-befektetés 23,41%-át adta, míg az Egyesült Államoké a 35,33%-át tette ki.

Az utóbbi években Kína jelentősen növelte külföldi közvetlentőke-befektetésének mértékét és kezdi megközelíteni az Egyesült Államok részesedését a globális aggregátumból.

Párhuzamos Rendszerek

Kína a globális pénzügyi rendszer intézményeinek megfelelőjeként elkezdte kiépíteni a saját intézményeit. Például a New Development Bank-ot, a BRICS Contingent Reserve Arrangement-et és a Chiang Mai Initiative-t a Világbank és az IMF alternatívájaként vagy a VISA és Mastercard alternítívájaként a Unionpayt, esetleg a hitelminősítők terén Standard & Poor’s alternatívájaként a Universal Credit Rating Group-ot.

Az alábbi ábra jól szemlélteti a szakirodalom által csak árnyék intézményrendszernek hívott struktúrát. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy ezek az intézmények globálisan még messze nem annyira elterjedtek, mint a meglévő nemzetközi intézményrendszerek.

Forrás: Mercator Institute for China Studies

Új Világrend

A cikk során számos területen bemutatásra került Kína növekvő globális jelenléte és tény, hogy több területen például a globális export tekintetáben megelőzte már az Amerikai Egyesült Államokat, valamint léteznek előrejelzések, amik szerint 2050-re Kína GDP-je megelőzi majd az összes több országét.

Ugyanakkor érdemes látni, hogy amikor a mostani USA dominálta világrendről beszélünk Kínának nem csak az Egyesült Államokat szükséges megelőzni ahhoz, hogy vezető világhatalmi szereplővé váljon, hanem az angolszász kulturális háttérrel rendelkező országok közel együttesét.

Ennek ellenére Kína jelentős, dinamikusan fejlődő ország, aki a fennálló hatalmi berendezkedés kihívójaként lép elő a nemzetközi porondon. Így szerepét nem érdemes alábecsülni, hisz a következő években jelentősen megváltozhat a nemzetközi rend, ahogy eddig ismertünk.

Donald J. Trump, az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke kétségkívül az USA modernkori politikatörténetének egyik legmeghatározóbb és legmegosztóbb alakja. Amikor 2015 júniusában feleségével, Melania Trumppal lejött a saját manhattan-i felhőkarcolójának mozgólépcsőjén és bejelentette aspirációját az elnöki pozícióra, senki sem gondolta komolyan, hogy egészen a Fehér Házig fog menetelni.

Donald Trump győzelmét a 2016-os republikánus előválasztáson Barack Obama 2008-as győzelme óta a legnagyobb politikai bravúrként tartják számon. A politikai intézményrendszeren kívülálló jelölt a Republikánus párt jelöltségét majd a végső győzelmet számos tényező mesteri felhasználásával és okos stratégia alkalmazásának kombinációjával biztosította.

Előválasztás

A kezdeti alig 1%-os támogatottságáról megindulva óriási meglepetést okozott, amikor hosszú hónapnyi nehéz küzdelmet követően megverte a Republikánus Párt olyan profi politikusait az előválasztáson, mint Ted Cruz texasi szenátort, vagy Marco Rubio floridai szenátort.

Előválasztási győzelme sokkolta saját pártját is. A sikerben olyan tényezők játszottak szerepet, mint Trump médiaaktivitása. Provokatív kijelentései és szokatlan kommunikációs stílusa széles körű médiavisszhangot váltott ki, pozitívat és negatívat egyaránt. Ez segített neki uralni a hírciklusokat, és a nyilvánosság előtt maradni. Trump fellépése a republikánus párti vitákon gyakran emlékezetes és szórakoztató volt, ami segített neki kitűnni a jelöltek nagy mezőnyéből. Kampánygyűlései lelkes tömegeket vonzottak, és energiával töltötték fel bázisát.

A közösségi média használatával (különösen a Twitterrel) Trump közvetlenül kommunikált támogatóival, és megkerülte a hagyományos médiacsatornákat. Ez lehetővé tette számára, hogy ő maga formálja a narratívát kampánya körül és ne a hagyományos média bélyegezze őt meg.

Trump kampánycsapata megértette a republikánus előválasztási rendszer működését, és a kulcsfontosságú államokban koncentráltak a küldöttek megszerzésére. Azon dolgozott, hogy minél több küldöttet szerezzen a különböző államokban a választási rendszer különlegességeit kihasználva, még akkor is, ha nem minden államban nyerték meg a szavazást.

Elnökválasztás

Ennél is nagyobb volt a megrökönyödés a politikai elemzők körében, amikor az USA egyik legtapasztaltabb politikusát, a teljes Demokrata Párt, a kulturális, pénzügyi és politikai elit által teljes mellszélességgel támogatott Hillary Clintont is legyőzte a novemberi elnökválasztáson.

Donald Trump győzelme a 2016-os amerikai elnökválasztáson egyszerre több tényező együttes közrehatásának is betudható volt. Noha 2016-ban 63 millió szavazatot kapott, 2 millióval többet, mint 2012-ben Mitt Romney, amit aztán 2020-ra 76 millióra növelt, a Demokrata Párt nagyobb számban tudta növelni a Joe Bidenre leadott szavazatok számát, és ezzel tudtak nyerni. Trump 2016-os bázisa azonban sziklaszilárdan megmaradt, sőt a latinok, és a nagyvárosi szavazók eltolódásának köszönhetően növelni is tudta a támogatottságát.

Milyen tényezők dobták meg Trump támogatottságát?

A politikai elitekkel szemben alkalmazott retorikája rendkívül szimpatikus volt a szavazók számára. Az amerikai társadalom egy nagyon jelentős része elégedetlen volt a politikai berendezkedéssel, és úgy érezte, hogy aggodalmaival a hagyományos politikusok nem foglalkoznak.

Ez a Demokrata Párton belül is megfigyelhető jelenség volt, ugyanis Bernie Sanders szélsőbaloldali anti establishment jelölt több mint 13 millió szavazatot kapott a Demokrata előválasztáson. Nem kevés Sanders szavazó végül Trump mellett tette le az X-et novemberben. Trump kívülállóként pozícionálta magát, aki ahogyan fogalmazott "lecsapolja a mocsarat", megszünteti a politikai elitek korruptságát és megkérdőjelezi a washingtoni status quót.

Trump a kampányában olyan gazdasági kérdésekre összpontosított, mint például a munkahelyteremtés és a protekcionista kereskedelmi politika, ami erősen rezonált olyan Rozsdaövezetekben (Michigan, Ohio, Pennsylvania, Wisconsin) élő kiábrándult egykori demokrata és független szavazók között, akik úgy érezték, hogy a globalizáció és a gazdasági változások miatt romlik az életszínvonal.

Trump egyenes és olykor ellentmondásos kommunikációs stílusa visszhangra talált a lakosság egy olyan szegmensében, amelyet a politikai elit figyelmen kívül hagyott. Ők azok a szavazók, akik nem foglalkoznak politikával, így a szofisztikált politikai média nem éri el őket. Ez a társadalmi réteg a hagyományos republikánus-demokrata tengelyen kívül áll, és több millió, akár 3 millió végső Trump szavazót is magában foglalhatott 2016 novemberében. Ezen emberek elérésében az is szerepet játszott, hogy Trump a közösségi médián keresztül közvetlenül tudott kommunikálni a támogatóival.

Trump határozott álláspontja a bevándorlással kapcsolatban és a határfal felépítésére tett ígérete megütötte a fülét azoknak a választóknak, akik aggódtak a határbiztonság és az ország változó demográfiai helyzete miatt. A bűnözés, a fegyveres lövöldözések száma jelentősen megugrott a főleg bevándorlók által lakott területeken. Emellett a bevándorlóknak köszönhetően emelkedtek az ingatlanárak, azonban alacsonyan tartották a fizetéseket.

Vidéki és rozsdaövezeti támogatás: Trump jól teljesített a vidéki területeken és a Rust Belt államokban, ahol a gazdasági hanyatlás és a munkahelyek elvesztése miatt település szegényedett el. Az olyan iparágak újjáélesztéséről szóló üzenete, mint a gépgyártás, a szénipar, megszólította és mobilizálta ezeket a régiókat.

Trump szokatlan kampánystílusa széles körű médiavisszhangot váltott ki, pozitív és negatív egyaránt. Ez a tudósítás hozzájárult neve ismertségének további növeléséhez és üzenetének felerősítéséhez.

Az ellenfél gyengeségeire is ügyesen játszott rá. Hillary Clinton, a demokrata jelöltnek számos kihívással kellett szembenéznie férje, Bill Clinton elnöksége kapcsán, az e-mailjeinek használatával kapcsolatos vitákkal kapcsolatban, és egyesek a politikai berendezkedés képviselőjének tekintették, hiszen egy több, mint 30 éve a politikában lévő emberről volt szó, a karrierpolitikus mintapéldája.

Az elektori kollégium rendszerének köszönhetően ügyesen használta ki az amerikai választási rendszer furcsaságait. Trump stratégiája a kulcsfontosságú ingadozó államok megnyerésére összpontosított az Elektori Kollégiumban,

Összességében ezek a tényezők vezettek Trump 2016-os győzelméhez. Az a társadalmi koalíció, amely ő mögötte akkor felsorakozott, továbbra is készségesen támogatja a politikáját. Kérdés, hogy ez elég lesz-e a 2024-es győzelemhez.

Donald Trump ugyanis a 2024-es elnökválasztáson a visszatérésre készül, és egy olyan politikai bravúr véghezvitelére, amelyre utoljára Grover Cleveland elnök volt képes az 1890-es években.

Bár pont Donald Trump azaz ember, aki nem egyszer kijátszotta már az amerikai politika vastörvényeit. A jelenlegi közvéleménykutatások alapján nincs okunk azt feltételezni, hogy nem újból Donald Trump lesz a republikánus elnökjelölt, a nagy kérdés most az, hogy mit kezd majd a hivatalban lévő kihívó elnökkel, Joe Bidennel szemben?

„Karim Benzema hivatalosan is aláírt az Al-Ittihadhoz”, „Kanté is az Al-Ittihadhoz szerződik”, „Jordan Henderson az Al-Ettifaknál folytatja” az elmúlt hetekben számtalanszor olvashattunk ezekről és más hasonlóan megdöbbentő összegű átigazolási hírekről, top játékosokról, akik szaúd-arábiai csapatot választottak pályafutások következő úti céljának.  

A fociban nem új jelenség, hogy top játékosok levezetésképp olyan országok csapataiba igazoljanak, melyek nem szerepelnek jelentős kupasorozatban és ligájuk sem túl erős, azonban kedvező szerződési feltételek miatt, azaz gigafizetéseket kínálva nekik, könnyen elcsábuljanak visszavonulásuk előtt 1-2 évvel.

Hasonló történt pár éve a Kínába induló játékosokkal, gondoljunk csak a Chelsea-ből átigazoló Oscarra vagy Ramiresre. Szaúd-Arábia azonban csavart a dolgokon: rekordátigazolási összegeket fizettek ki olyan játékosokért, akik még bőven 30 alatt vannak és bizony akár karrierjük csúcsán járnak. Erre egy nagyon friss példa a Celta Vigóból átigazoló Gabri Veiga, akiért a Chelsea is érdeklődött. Ő inkább elhagyva Európát az al-Ahli csapatába igazolt, pedig szakértők szerint a tehetsége megvan ahhoz, hogy nagy csapatban játsszon.

A kérdéskört érdemes két szemszögből vizsgálni: Mi teszi vonzóvá a játékosok számára a szaúdi pro ligát, milyen motivációk bújnak meg leginkább az átigazolások mögött? A másik szempont pedig talán még ennél is fontosabb, miért éri meg ez Szaúd-Arábiának? Miért fektet az ország ennyit a fociba?

A szaúdi költekezéseket meg lehet-e magyarázni csupán a sportmosás, azaz a sportswashing jelenségével?

A sportmosás fogalma a pénzmosás szóból ered, lényege pedig, hogy országok, vagy óriáscégek sportcsapatok vagy akár nagy közönséget vonzó sportesemények finanszírozásával eltereljék a figyelmet, vagy tisztára mossák hírnevüket, mely az emberi jogok sérülése vagy akár a környezetszennyezés miatt csorbát szenvedett. Alapvetően Szaúd-Arábiának meg lenne az oka a sportswashing alkalmazására, hiszen elég csak a jemeni konfliktusra gondolni, azonban kiemelendő, hogy ha az alapvető motiváció ez is volt, a sport ilyen mértékű támogatását nem lehet csupán ezzel magyarázni, a szaúdi helyzet esetében meg kell említeni a Vision 2030 programot is.

Mohammed bin Salman szaúdi koronaherceg által támogatott Vision 2030 Szaúd-Arábia legfontosabb programjai közé tartozik, melynek lényege a szaúdi gazdaság kiterjesztése az olajon túlra. Ebben a programban pedig a turizmus növelése- akár a sport útján kiemelt szerepet kapott. Tehát, ha a motivációkat keressük a költekezések mögött, mindenképp érdemes figyelembe kell venni mindkét lehetőséget.

Benzema Al-ittihadi bejelentése. Kép forrása: https://www.nytimes.com/2023/06/06/sports/soccer/karim-benzema-saudi-arabai-al-Ittihad.htm

A Szaúdi foci támogatások kezdete:

2021 októberében a Saudi Public Investment Fund véglegesítette a Newcastle United angol első osztályú csapat megvételét. A PIF kezeli az ország olajból származó bevételeit, és különböző befektetésekre használja a pénzt. A Newcastle United felvásárlásával követték a már Közel-Keleten elindult top ligás csapat vásárlásokat, úgy, ahogyan Katarnak a PSG, az Arab Egyesült Emirátusoknak pedig a Manchaster City-ben van tulajdonjoguk. A Newcastle a 2021-es átvétele után, 2023-ban már Bajnokok Ligája indulóvá vált a befektetéseknek köszönhetően, míg előtte a kiesés elkerüléséért küzdő csapat volt.

A következő mérföldkő Cristiano Ronaldo al-Nassrbe történő igazolása volt, ahol akkoriban szerződése a rekordot jelentő közel 600 millió dollárt is elérte. Ronaldo igazolása megadta a kellő löketet, 2023 júniusától a PIF elkezdte fejleszteni a hazai bajnokságot és a Newcastle után 4 hazai csapatot is megvásárolt. Az al-Ittihadot, al-Nassrt, al-Hilalt és az al-Ahlit érintették a vásárlások és csak Karim Benzema szerződése elérte a 430 millió dolláros összeget.

Persze Benzemán kívül számtalan másik világsztár is nagy összegű szerződéseket kapott, például N’golo Kanté, a Chelsea-vel BL-t nyerő világklasszis középpályás, vagy a Liverpool volt csapatkapitánya Jordan Henderson. A szaúdi-liga ilyen nagy arányú felvásárlásaival bizony az érdeklődés is megérkezett a bajnokság iránt. A ligát az idei évtől 170+ ország közvetíti, beleértve Magyarországot is.

Mi lehet a motiváció az országba igazoló játékosok számára?

Persze a transzfereket vizsgálva érdemes a játékosok szempontjait is figyelembe venni. A karrierjüket levezető idősebb játékosok esetén viszonylag egyszerű a képlet, mivel sok esetben szinte az összes megnyerhető trófeát és díjat elvitték (pl. Kanté), nekik a siker már kevésbé fontos, és sokkal inkább motiváló lehet az akár a nyugdíjas éveket is megkönnyítő gigafizetés, és cserébe a felelősség és a terhelés is kevesebb, mint a topligáknál. Ezzel szemben bizony vannak olyan játékosok is, akik még bőven harminc alatt vannak és mégis a szaúdi-ligát választották, ilyen Veira igazolása is.

Esetükben is persze valószínűsíthető, hogy a fizetés adta meg a transzfer lökését, azonban nekik az ambícióikra és a trófeákra is gondolniuk kellett, hiszen a szaúdi ligával megfosztották magukat az európai szereplés lehetőségétől egyelőre. Azonban a hangsúly az egyelőrén van, hiszen a Bajnokok Ligája új formátumának köszönhetően a szabadkártyás (Wild Card) indulási lehetőség megnyitását kérik a szaudi csapatok előtt az UEFA-tól. Még nincs semmi sem eldöntve, de az UEFA-t ismerve annyira nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben a szaúdi csapatok is részt vehessenek a Bajnokok Ligájában.

Mindezeket figyelembe véve nem teljesen reménytelen és ambíciómentes az országba igazoló fiatal játékosok jövője, hiszen gyorsan fel tudták tölteni szupersztárokkal a ligát, ez pedig egyértelműen arra enged következtetni, hogy a szaúdiak komolyan gondolják a projektet és szeretnének felérni a csúcsra, nem csak a Newcastle szaúdi kézben lévő angol csapattal, de akár hazai csapataikkal is.

A világpolitika aktív megfigyelői már 2008-as válság idején is, de legkésőbb Donald Trump Kína központú kampányának köszönhetően rádöbbentek, az addigra már nyilvánvaló igazságra, hogy Kínát most már nem lehet félvállról venni, mint gazdasági kihívót. De mik is voltak Kína legjelentősebb gazdasági kihívásai a közelmúltban, illetve mik lesznek a jövőben

A kínai gazdaság 2008-ban is nyugati mércével nézve jelentős, 5% feletti növekedést tudott felmutatni, holott a válságnak köszönhetően a külföldi felvevő piacai jelentős mértékben összehúzódtak. Eközben az Egyesült Államok GDP-je 4,7%-os csökkenésen ment keresztül. (Noha ez a különbség első pillantásra rendkívül szignifikánsnak tűnik, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kínai gazdaság az utóbbi évtizedben mindig kétszámjegyű növekedést tudott felmutatni.)

Kínai gazdaság szerkezete

Kína híres arról, hogy az állampolgárainak rendkívül magas a megtakarítási hajlandóságuk. Ez több indokból is levezethető többek közt a jóléti és szociális kiadásoknak a deficitességéből, valamint az egyke politikából. Továbbá szintén szerepet játszanak a nagyfokú jövedelmi egyenlőtlenségek. 2021-ben a Gini együttható Kínában 0,46-ot mutatott, míg ugyanebben az időben Magyarországon ugyanez a szám 27,4 volt.

A legtöbb Nyugati államban az emberek kölcsönökből finanszírozzák az előrehozott fogyasztásukat, ezzel szemben Kínában ez a folyamat még gyerekcipőben jár, az emberek inkább a megtakarításokat preferálják a hitelfelvétel helyett. Ennek a sajátos társadalomszociológiai jelenségnek köszönhetően alakulhatott ki, hogy a 2010-es években a beruházási ráta végig 42% felett volt. (Ugyanezen időszak alatt Magyarországon ez a szám 26%-on volt, ami kiemelkedőnek számít a régióban.)

Ezen tényezők következtében gyakorlatilag a Kelet-Ázsiai országok, köztük legfőképpen Kína finanszírozta az Egyesült Államok deficitjét, valamint értékelte le és tette versenyképessé a kínai jüant, illetve ezáltal járult hozzá a 2008-as válság kialakulásához.

2008-as válság kezelése

Kína a felzárkózást az export vezérelt gazdaságpolitika segítségével valósította meg. Legfőbb felvevő piacai az Egyesült Államok és az Európai Unió. Nagyságrendileg az ország GDP-jének a 40%-át az export adja, emiatt bizonyos gazdasági szakemberek a jelentős piacvesztés miatt úgy vélték, hogy a 2008-as válság nagy csapás lesz majd a kínai gazdaságnak. Erre vonatkozik Soros György alábbi idézete is: „Könnyen lehet, hogy abszurd módon éppen a kapitalizmus válsága járul hozzá a kínai kommunista rendszer végéhez.” Ezzel szemben, noha a kínai gazdaság is vesztett a növekedési üteméből ennek ellenére sose került recessziós a periódusba a 2000-es évek vége felé. Na de mégis hogyan is sikerülhetett ez? Kína költségvetése az előző években szufficites volt, aminek következtében azon kevés országok közé tartozott (Kanada, USA, Németország, Franciaország) akiknek rendelkezésére álltak a kereslet élénkítéshez szükséges pénzügyi források. Ezeknek hála a kínai jegybank szerepét ellátó People’s Bank of China elkezdte csökkenteni a betéti és a hitelkamatokat egyaránt, majd két hónappal később az államtanács bejelentette, hogy mérsékelt jegybanki politika mellett fiskális expanzió fog történni és jelezték, hogy erre már elkülönítettek 4000 milliárd jüant (Magyarország éves GDP-jének a négyszeresét, amivel az elképzelésük szerint pótolni tudják a külföldi piacok kereslet csökkenését.)

Kína számára előnyökkel is kecsegtetett ez a válság. A külföldi keresletcsökkenés következtében az árak is csökkeni kezdtek, aminek hatására a felhalmozott nagy valutatartalékoknak hála a kínai vállaltok áron alul tudták rátenni a kezüket különféle kulcsfontosságú nyersanyag forrásokra: olaj, ásványok fémek, valamint szereztek tulajdont külföldi nyersanyag kitermelő vállalatokban Venezuelában, Franciaországban, Brazíliában.

Kína aktuális gazdasági problémái

2010-es évek után Kína teljes tényezőtermelékenysége stagnálásnak indult miközben az egykepolitikának köszönhetően a 2010-es évek óta a munkaképes korú lakosság egyfolytában csökken. (TFP)

Mindezek ellenére a kínai gazdaság továbbra is stabilan növekszik még ha nem is abban az ütemben ahogy az eddigi 20-30 évben. A mostani rezsim méltán ismert nagy programja a válság következtében létrejövő kapacitásfelesleggel küzdő építőipari cégek számára lett meghirdetve az “One Belt One Road” program. A program jól illeszkedik a már fejlettebb országok sajátos külkereskedelmi mérlegéhez, amely többet exportál, mint importál és a különbséget a kifelé áramló tőke mennyiség egyenlíti ki.

Ez a folyamat 2010 után még inkább hangsúlyosabbá vált, amit jól mutat, hogy a külföldre áramló tőkemennyiség 2008 és 2015 között meghatszorozódott. (NBSC 2016). Ez a dinamikusan növekvő működő tőkemennyiség különösen jól tapintható Afrikában, illetve Dél-Ázsiában, ahol sok esetben állami vállalatok jelennek meg és építenek infrastrukturális kapacitásokat vagy éppen termelnek ki erőforrásokat. A jövő jelentős kérdése lesz Kína számára, hogy mit kezdjen a dollár kulcsvaluta pozíciójával. Az utóbbi 10 év történelme jól mutatja, hogy Washington nem fél nyomásgyakorlásra használni az általa vezérelt pénzügyi rendszert. Lássuk csak Irán és Oroszország kizárását a Swift rendszerből, valamint az orosz valutatartalékok befagyasztását. A jegybankok által tartalékolt valutáknak az 58%-a máig dollár míg ezzel szemben a jüan aránya továbbra is csak 3%. Ennek előnye, hogy az USA jelentős időn keresztül képes fizetési mérleg hiányt felhalmozni leértékelődés nélkül, továbbá a felértékelődés nem feltétlen van rossz hatással az amerikai iparra hiszen az alapvetően nem az olcsó munkaerőre, hanem inkább a hightech, magas hozzáadott értékű iparágakra épül. Szintén az amerikaiak előnyére válik, hogy az országra különösképpen jellemző az alacsony megtakarítási ráta, amelyet a dollár kulcsvaluta jellege miatt (a jegybankok nem tiszta dollárt, hanem többnyire állampapírokat szoktak tartalékként tartani) kedvező kamatszint mellett tud belföldi megtakarítások hiányát kompenzálva eladósodni a külföld felé. (Érdekesség, hogy az amerikai állampapírok hozama még a 2008-as válság következtében sem nőt meg sőt mivel gyakorlatilag alternatíva nélküli biztos befektetés, emiatt még csökkent is a kamat)

Mik a Kína előtt álló opciók?  Egyre többet lehet olvasni egy BRICS országok által létrehozandó alternatív kulcs valutáról. Ugyanakkor ennek a funkcionalitása erősen megkérdőjelezhető már csak belegondolva a gazdaságilag sokkal inkább összefonódó Európai Monetáris Unió strukturális kríziseit szemlélve. Azonban ahhoz, hogy Kína a jüant alternatív kulcsvalutává tudja tenni a tapasztalatok szerint deficitesé kell tegye a kereskedelmi mérlegét, ami az eddig merkantilista, kereskedelmi többletre játszó Kína esetén jelenleg nem elképzelhető. Eközben pedig megindult a Kínai gazdaságpolitikai irányváltás, amely a külső helyett a belső fogyasztásra épülő gazdaság szerkezeti berendezkedést piorizálja. Ennek az eredményei már most jól láthatóak, ugyanis a 2007-ben a fizetési mérleg többlet 10% volt, 2022-re ez már csak 2,2% lett. Ezenfelül, további kihívást fog jelenteni a jüan konvertibilitásának a megteremtése, amitől a kínaiak ez idáig ódzkodtak a spekulatív tőke megjelenése miatt.

A kínai szándékok és reformok távlati hatása ma még kifürkészhetetlen, de érdemes rajtuk tartani szemünket, hiszen Kína egy eddig egyedülálló felzárkózást valósított meg olyan sajátos gazdasági és szociológiai szisztémával, amely mellett nem mehetünk el csukott szemmel.

Az emberiség előtt álló kihívások egyre inkább ráirányítják a figyelmet a fenntartható fejlődés fontosságára. Az Agenda 2030, melyet az Egyesült Nemzetek által elfogadott globális tervnek nevezhetünk, kiemelkedően meghatározó a fenntartható jövő megteremtése szempontjából. Ennek a tervnek az évfordulóját szeptember 25-én ünnepeljük, mint a Fenntartható Fejlődés Világnapját, amely egy olyan mozgalom, amely az egész világot arra ösztönzi, hogy gondolatban és tettekben egyaránt foglalkozzon a fenntarthatóság kérdésével.

Az elmúlt évtizedekben a világ egyre inkább ráébredt az emberi tevékenység okozta környezeti kihívásokra és azok hatásaira. Az üvegházhatású gázok kibocsátása, az erdőirtás, az erőforrások kimerülése és a hulladékproblémák mind olyan jelenségek, amelyek sürgetik a társadalmat és a gazdaságot az új, fenntartható irányok felé való elmozdulásra.

Cristiano Ronaldo 2022. december 30-án bő két évtized után, sikerekben gazdag európai karrierjét hátrahagyva, 2.5 évre a szaúdi Al-Nassr csapatához igazol, szezononként csillagászati összegeket, összesen mintegy 200 millió eurót bezsebelve. Az azóta eltelt idő megmutatta, hogy példája nem egyedi eset, több tucat "kollégája" követte.

OFFICIAL: Cristiano Ronaldo joins Al Nassr, here we go! Contract valid until 2025 #Ronaldo

Fabrizio Romano, Twitter

Az eleinte meglepettséget kiváltó reakciók ellenére az idő Ronaldot igazolja, valóban több topjátékos tette át székhelyét az öreg kontinensről az Arab-félszigetre az elmúlt hónapokban, emelve a liga presztízsét, mely értékét a Transfermarkt már több, mint 1 milliárd euróra taksálja, nem beszélve arról, hogy papíron az előbbi számot figyelve a Saudi Pro League már olyan bajnokságokat közelít vagy előz meg, mint a török, a portugál vagy a holland. Reálisnak tűnő cél a világ tíz legjobb bajnokságai közé való beférkőzés.

Na de mi ezzel a baj? Illetve mi mozgatja a szaúdiakat?

Azért az olaj úr – írhatta volna a közel-keleti Petőfi kissé más kontextusban. Az első király – Ibn Szaúd – amellett, hogy nevét viseli az ország, amivel olyan díszes társaság tagja, mint Kolumbusz, Simón Bolívar vagy félig-meddig Amerigo Vespucci – ügyes taktikát választott...

Az 1932-es függetlenséget követően a harmincas évek második felében fedezték fel az első kőolaj-készleteket, majd miután az amerikai cég (SOLAC – Standard Oil Company of California) leányvállalataiban a világháború utáni években okosan koncessziót szereztek, megkezdődhetett az ipari mennyiségű kitermelés és a kitermelésből történő részesedés, ami azóta sem veszítette el központi szerepét az ország életében.

Másik fontos szereplőnk a 73-as olajválság előtti években alapított PIF (Public Investment Fund), amit a BBC-n angolosan csak „big pot of money-ként” definiáltak és nem, ezzel kicsit sem lőttek mellé. A konglomerátum tulajdonképpen az állam malacperselye, mely lehetővé teszi a komoly kiadásokat megannyi sportágban, akár e-sportban vagy golfban is, kihagyva – Európával ellentétben – a térségben nem létező Pénzügyi Fair Play rendszerét, magyarul bármennyit költhet az Al-Hilal vagy az Al-Nassr felülvizsgálat nélkül, ezért kereshet annyi pénzt CR7-től Firminon át Benzemáig minden leigazolt labdarúgó.

A grafikon remekül megmutatja, hogy a liga szinte csak költ – az augusztus 7-e utáni leigazolt játékosokért kiadott összegek (ld. Neymar) nincsenek bekalkulálva – bevételi oldalról csekély eredményt felmutatva.

A könnyed antrét követően jöjjön a vallás és politika szegmense.

Szaúd-Arábia a korábban említett monarchikus rendszer lakossága 4/5 részben szunnita, a maradék síita, hindu, illetve akad némi keresztény is főleg az olykor sanyarú sorsú vendégmunkásoknak köszönhetően és talán, ami a leglényegesebb: – ez úgyszintén visszaköszön a sportpolitikában – a világ legteokratikusabb állama. A vallás kötelező, számtalan nekünk alapvetőnek tűnő elem, ekképpen a blaszfémia, a pártalapítás, a nyugati filozófia vagy a (nyugati) zene tiltott, ellenőrzött. A kontrollt az ún. „vallási rendőrség” köznapi nevén a Mutavviún végzi, mely bár a szűk ötven éve alakult, igazán aktívnak 2016-ig tekinthető ilyen és efféle cselekedetekkel. Számos más javarészt arab országban bevett szokás. 

A modell lehet bármennyire kompakt, a legitimációját indokolnia szükségeltetik, olykor egyaránt kifelé és befelé erőt, eredményeket felmutatva. Az egyik legerősebb, legősibb közösségeket összehozó – jelen esetben egy egész nemzetet – tevékenység (a vallás mellett) a sport. A törekvés nem egyedi: példának okáért Magyarországon az Országos Testnevelési és Sportbizottságot 1951 januárjában azon szándékkal hozták létre, hogy szovjet mintára szakszervezeti (és fegyveres testületi) alapon szervezzenek csapatokat. A belügyé lett megannyi Dózsa nevű csapat, a Honvéd a Honvédelmi Minisztérium és a Néphadsereg csapatává vált, a Bástya elnevezésű csapatok pedig az ÁVH-hoz tartoztak. Eme „szervezetek” számtalanszor erőszakkal soroztak be játékosokat magukhoz - nem csak labdarúgásban.

Kiemelkedő az ígérgetésben és fenyegetésben élen járó Honvéd esete. A kegyvesztett Fradiból, ahol „nagy számban bukkantak fel reakciós elemek” és még fasisztának is lett titulálva, a legjobbakat – így Kocsist és Budai II-t – pont ide vezényelték át. Czibor eleinte ellenállt, végül Farkas Mihály (!) személyesen kezeskedett a szélső zökkenőmentes átigazolásáról. Nem véletlenül lett ily erős a Honvéd a focipályán. A sporteredmények, az 52-es Helsinki Olimpia óriási siker, szilárd bizonyíték. Egy szó, mint száz: a legtöbb rutinos rendszer kijátssza eme kártyát, feledtetve jó néhány problémát.

2023 júniusában a Saudi Vision 2030 keretein belül a PIF 75%-os részesedést szerzett négy csapatban. A Vízió abból indul ki, hogy a világ változik: 2014 és 2020 között felére csökkent az olaj ára, a külföldi tartalékok 737-ről 475 milliárd dollárra zsugorodtak, a túlságosan bőkezű jóléti rendszer fenntarthatatlan, ezért esedékes diverzifikáció a gazdaságban, nagy hangsúlyt fektetve a technológiára és a szolgáltatásokra, ennek része a sport, mint kulturális szolgáltatás.
Négy, azóta az átigazolási piacon vadul költekező együttes észlelhető, zárójelben a Top3 igazolás:

• Al-Hilal – (Neymar, Rubén Neves, Kalidou Koulibaly)
• Al-Ahli – (Riyad Mahrez, Édouard Mendy, Roberto Firmino)
• Al-Nassr – (Cristiano Ronaldo, Sadio Mané, Marcelo Brozovic)
• Al-Ittihad – (Karim Benzema, N'Golo Kanté, Fabinho)

 (Kép forrása: Khaleej Times)

A cél egyértelmű: országimázs, reputáció fel. Minden, ami kétséget szül, arra boruljon rá Ronaldo neve és cselei, Firmino mesterhármasa a nyitófordulón vagy a regnáló aranylabdás Benzema jelenléte. Egyes lapok említik, hogy eme lépések a 2030-as világbajnokság megszervezésére irányulhatnak az egyiptomiakkal és a görögökkel karöltve, ám a katari vb fényében fogadjuk kétkedve a spekulációt.

(Kép forrása: Saudi Gazette)

A PIF tulajdonosa egyébként a koronaherceg és 2022-től miniszterelnök Muhammad bin Szalman. Az ország de-facto uralkodójára számos esetben terelődött a nemzetközi reflektorfény. Tipikus eset a Ritz-Carlton luxusszállodában (királyi lakosztály: potom 8000£/éjszaka) történt affér, ahol a szaúdi viszonylatban reformernek tekinthető bin Szalman 11 herceget plusz a politikaitól az üzletin át a katonai elitig több tucat befolyásos embert tartóztatott le, akikre a korrupció gyanújának árnyéka vetült. Hasonlóképpen Dzsamál Hasogdzsi emigráns újságíró meggyilkolása 2018-ban az isztambuli konzulátuson, ahová egy októberi napon belépett, viszont sohasem jött ki.

Pénzből a bevezetőben említett okokból nincs, egyelőre nem is lesz hiány, másból annál inkább. Nehéz dilemma. A burjánzó kérdésekre kielégítő, reális választ bizonytalan, hogy lehet adni. A sportban a vb rendezés gátlása, mint szankció működhet, ahogy a fokozatosan felhízlalt csapatok Európán kívül tartása, Bajnokok Ligájában való indulási kísérletük csírájában való elfojtása. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy nyáron egy halom nemzetközi és európai sportcsatorna – hazánkban a Spíler – szerezte meg a szaúdi liga közvetítési jogait, nem feledtetve, hogy az elérhetőségen és nézettségen alapuló piaci logika felülír bizonyos témákat.

 A rijádi Ritz-Carlton „hallja” (Kép forrása: Remote Lands) 

Megemlítendő, hogy az idei átigazolási szezonban kristálytisztán látszódik a tendencia, hogy a Rijádot választó nagy nevek túlnyomó többségben 30 fölötti, pályájuk második felében/végén járó játékosok. És vajon mit hoz a jövő? Hasonló folyamatokra lehet számítani a nemzeti bajnokságok korosodó (top)játékosainak szaúdi szivárgását illetően. Ami elbillenhet az a kevésbé kiemelkedő, átlagos minőséget képviselő, de a magas fizetést előnyben részesítő profik megjelenése valamely csapatban, kérdés beengednek-e akárkit.

Annyi bizonyos, hogy a szaúdi politika hirtelenjében nem fog gyökerestül megváltozni, marad a kihirdetett út, az ismert keretek. Amíg ezt a kedves olvasó olvassa, újabb üzletek végére kerül pont, újabb tervek véglegesülnek: a vb-n Marokkóval a 4. helyet bravúrosan megszerző kapus, Yassine Bono, a cikk írásának kezdeti fázisaiban még a jelenlegi EL-győztes Sevillában védett, azóta az Al-Hilal újdonsült szerzeménye. Lépni kell, a labda már nem Rijád térfelén pattog.