Reaktor

Rengeteget hallunk a három balti államról, főleg az oroszokkal való történelmi és/vagy mai konfliktusaik miatt. Egyesek talán fővárosaikat is ismerik. Ugyanakkor tudásunk felületes; nem ismerjük népeiket, kultúrájukat, ahogy azt sem látjuk, mi az oka oroszellenességüknek. Cikksorozatunk első részében Észtország bemutatására vállalkozunk.

Mi fán terem Észtország?

Maga a terület szinte teljes egészében síkság, magasabb hegy- vagy dombvidéki tájat nem találunk itt. Az észt nép, amely a világon mintegy 1,1 millió főt tesz ki, a lakosság kétharmadát adja (920 ezer fő), további 400 ezer főt tesznek ki az oroszok. Észtország fővárosa Tallinn, amelynek népessége a félmillió főt sem éri el.

Az észt nép nyelvileg rokona a magyarnak, hiszen az uráli nyelvcsalád része, ugyanakkor annak távolabbi, finnugor ágába tartozik. Anyanyelvi beszélőinek számával a harmadik legnépesebb finnugor nyelv.

Az észtek vallása – a svédek és a német kereskedővárosok hatására – hagyományosan evangélikus, kis részük ortodox, ugyanakkor a lakosság nagy része ma már nem gyakorol aktívan semmilyen vallást.

A legjelentősebb orosz lakosságú város, Narva (forrás: wikipedia.org)

Vallását tekintve ortodox, de szervezetileg ez elválik az észtek ortodox egyházától. Bár az észt-orosz kapcsolatok régre nyúlnak vissza, a szovjet idők előtt viszonylag csekély számú és arányú orosz kisebbség élt itt, a mai orosz lakosság tehát a szovjet elnyomás maradványa.

Az észt államiság

A térítés után hol a Német Lovagrend, hol Svédország, hol Dánia birtoka. Csonka, nemesség nélküli társadalom alakult ki, a földesurak balti németek voltak. Oroszország már ekkor megkísérelte – nem is egyszer - elfoglalni a területet, mindvégig sikertelenül.

hiszen kiépítették az észt iskolarendszert, emellett csökkentették a német nemesség elnyomását. A következő évszázad elején (vagyis nagyon korán) eltörölték a jobbágyságot, így elindulhatott egyfajta nemzeti ébredés, eleinte függetlenségi él nélkül, bár azt meg kell jegyezni, hogy az észteket is elnyomták (ha nem is olyan mértékben, mint a lengyeleket). Előfordult a propaganda hatására például az ortodox hitre való áttérés, ahogy tiltották az észt nyelvű lapok megjelenését is egy időben.

Észtország végül 1918-ban vált függetlenné, de 1940-ben ezt ismét elvesztette, amikor a Szovjetunió része lett. Ennek 1991-ben lett formálisan vége, amikor újból elnyerte függetlenségét.

Az észt függetlenségi háború (1918-20) emlékműve Tallinnban (forrás: wikipedia.org)

Észtországi oroszok

Már a XVII. században is vándoroltak oroszok a mai Észtország területére – egy szakadár ortodox közösség tagjai, az ún. óhitűek, amikor svéd uralom alá került területük. A bevándorlás fokozódott ugyan a nagy északi háború vége után, de

Viszonylag magas autonómiával rendelkeztek az oroszok a két világháború között.

Ami megfordította a helyzetet, az az 1940-es szovjet megszállás volt. A Szovjetuniónak ugyanis kifejezett célja volt az észt lakosság lecserélése, így megkezdődött az őslakos észtek deportálása (főleg a vegyes lakosságú területeken), továbbá az oroszok betelepítése, melynek következtében

A rendszerváltás utáni elvándorlás miatt ez ma nagyjából 25%. A lakosságcsere miatt alakult ki a határhoz közeli Narva város mai demográfiai helyzete: a korábban észt többségű település ma majdnem teljesen oroszok által lakott.

Az orosz lakosság megoszlása Észtországban (forrás: wikipedia.org)

Szovjetellenes észt ellenállás

A szovjet terror már 1940-ben megkezdődött (Észtország egyébként már 1919-ben küzdött a szovjetekkel a függetlenségért, de az sikeres volt), ezt követte a világháború lezártával, és főleg 1949 után a társadalmi ellenállás letörése és a paraszti élet átalakítása – Észtországot a Szovjetunió ipari térséggé kívánta tenni, de a kolhozrendszer, amely a kommunista ideológiának megfelel, már önmagában bomlasztja a hagyományos paraszti kultúrát. A következő nagyobb elnyomásra az 1980-as években történt kísérlet, amikor megkísérelték az oroszosítást. Mindez értelemszerűen az észtek ellenállását idézte elő.

A helyzetet bonyolítja, hogy 1941-ben megérkeztek a németek, akiktől kezdetben a függetlenség helyreállítását várták, de csalódniuk kellett. A lengyelhez hasonló földalatti mozgalom indult a nácik ellen, ugyanakkor a szovjet megszállás emlékeit sem feledték el: többen a finn hadsereg kötelében harcoltak ellenük.

A világháború után ugyan megpróbálták a belső ellenállást ellehetetleníteni, valójában Sztálin halála után konszolidálódott a rendszer, amikor a terror is csökkent. Az 1970-es években indult el egy értelmiségi ellenállás, amely a Szovjetunió összeomlásához is hozzájárult (főleg az oroszosítás ellenében igyekeztek fellépni).

Mindezen emlékek máig hatnak mind a helyi orosz lakosság gondolkodására, mind az észtek hozzáállására.

Az észtországi oroszok ma

Akik ezután települtek be, azoktól az észt nyelv és alkotmány ismerete mellett a hűségesküt is elvárják. Ennek következtében az orosz lakosság egy része nem rendelkezik állampolgársággal, nem szavazhat az országgyűlési és az európai parlamenti választásokon (csak az önkormányzatin), illetve közöttük előfordul az áttelepülés Oroszországba – összességében azonban az oroszok többsége észt állampolgár. Kezdetben az volt a cél, hogy az oroszok visszamenjenek Oroszországba, később inkább az integrációra helyezték a hangsúlyt.

ennek pedig uniós politikájában is hangot ad. Korábban kezdeményezték, hogy orosz állampolgárok ne kaphassanak beutazó vízumot az Unióba.

Bár az orosz lakosság nem támogatja vagy utasítja el egyöntetűen az ukrajnai háború miatt Putyint és Oroszországot, az észt kormány fél egy esetleges hasonló forgatókönyvtől. Két területen történ változás: az egyik az orosz propagandatelevíziók betiltása (uniós szinten is), amelyet főleg az idősebb oroszok éltek meg nehezen, hiszen gyakran az orosz csatorna egyben propagandacsatorna is. A társadalom szélesebb körében váltott ki ellenszenvet az emlékezetpolitika.

Az emlékezetpolitika mindig is konfliktusforrás volt az észt és az orosz lakosság közt, így sokáig felemás módon kezelték a szovjet időkre emlékeztető utcaneveket (az orosz lakosságú területeken, főleg Narvában) és a szovjet emlékműveket, hiszen az oroszok magukénak érzik ezeket, az észtek nem. Az ukrajnai háború után azonban sokat eltávolítottak, és az utcanevek kapcsán is nyomást próbálnak gyakorolni például a narvai önkormányzatra, emellett hangsúlyosabban elvárják a hűséget Észtország felé.

T-34 tank Narvában, amelyet az ukrajnai háború kitörése után eltávolítottak (forrás: wikimapia.org)

Gazdasági, szociális téren sokan inkább Észtország felé húznak, sőt sokan kulturális és politikai téren is ide akarnak tartozni. Főleg az idősebbek közt – de nem kizárólagosan - azonban nagy számban előfordulnak olyanok, akik támogatják Putyin háborúját és Oroszországot. Az orosz propaganda is jelentős: azt is megpróbálták elterjeszteni, hogy az észt kormány deportálni akarja az oroszokat.

Végkifejlet és lehetőségek

Érthető, hogy Észtország félti szuverenitását és számol egy hasonló helyzettel, mint ami Ukrajnában történik 2014 óta. A fiatalabb oroszok nagy része azonban inkább észtpártinak tűnik, vagy nem nyilvánít egyértelműen véleményt, az oroszpártiak pedig inkább az idősebb generáció tagjai közt lehetnek nagyobb arányban jelen. Mindezek miatt talán nem a legbölcsebb döntés most erőteljesebben fellépni, hiszen nagy lehet azon kettős identitásúak aránya is, akik vagy mindkét nézettel találkoznak vagy bizonytalanok, képlékenyek. 

Borítókép: Tallinn (forrás: vjm.hu)

Hivatalosan is beköszöntött az ősz, és vele együtt a hűvösebb napok is, viszont, ha még szívünk szerint eltöltenénk egy hétvégét a napsütéses nyárban, az sem lehetetlen! Lisszabon városa egy igazi ékszerdoboz, ahol októberben, vagy akár novemberben is elcsíphető néhány igazán meleg nap. Volt szerencsém a portugál fővárosban tölteni a múlt hétvégét, így most következzen egy kis beszámoló, programajánló, és néhány tipp, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki lisszaboni utazásunkból – olcsón.

Ez volt az egyik „legrandomabb” kirándulásom, hiszen általában hatalmas tervezés áll minden utazás előtt, viszont most teljesen előkészületlenül szálltam le a repülőről, tervek nélkül. A portugál fővárosra és környékére a mediterrán éghajlati jegyek jellemzőek, így a nyári ruhatár még ősszel is megfelelő – egy hátizsák, vagy kisbőrönd bőven elég akár egy hétre is. Esőkabátot érdemes azonban pakolni, hiszen egy-egy zivatar vagy rövidebb zápor előfordul, de mi október közepén tökéletesen éreztük magunkat rövidnadrágban és pólóban.

Lisszabonról sok érdekességet lehet olvasni, hiszen igazán színes történelemmel rendelkező város, azonban valóban igaz, amit mondanak: két-három nap bőven elég a város felfedezéséhez, ezért tökéletes rövid kiruccanásokhoz. Árakban változó a helyzet, hiszen az olcsó, pár-száz forintos péksüteményektől kezdve, a Michelin-csillagos éttermekig minden megtalálható itt, szóval érdemes rákeresni a helyekre mielőtt beülünk valahová, mert néha a legapróbb olcsónak kinéző helyről is kiderülhet, hogy egy havi lakbérünknek megfelelő áron szervírozzák a menüt.

Apropó lakbér. Maga a város – európai szinten – olcsónak számít más nagyvárosokhoz képest, viszont a szállást így is érdemes jó előre lefoglalni, mert hamar felkúsznak a szobaárak. Az egyik érdekesség amire egyáltalán nem számítottam, hogy mennyire olcsó az Uber. Igen, Lisszabonban még járnak Uber sofőrök, viszont a jól megszokott Bolt taxit is választhatjuk – mindezt sokkal olcsóbban, mint gondolnánk. Erre egy szuper példa az utazásunk a reptér és a hotel között. Ezért a

A Time Out Market okkal az egyik első helyezett minden utazós weboldalon, hiszen ide tényleg mindenkinek el kell látogatni, aki Lisszabonban jár. Tradicionális és nemzetközi ételek széles választékából válogathatunk, miközben profi mixerek koktélkülönlegességeit is megkóstolhatjuk. Érdemes utánanézni a látogatottságnak mielőtt elindulunk, hiszen szinte mindig pörög a hely, és a csúcs időszakokban nagyon nehéz helyet találni a tömegben.

A másik olyan hely, amit minden ajánlóban láttam, az a Pink Street. Sok jót – és rosszat – lehet hallani a lisszaboni éjszakai életről, de úgy gondoltam ez az ikonikus hely kihagyhatatlan lesz az első estére. Őszintén bevallom, nekem ez kicsit csalódás volt, hiszen bár az utca valóban rózsaszín, és a bárok hangulatosak, a környéken nem volt túl jó élmény sétálni éjszaka. Ha az ember nem érzi magát biztonságban, akkor lehet bármennyire is rózsaszín az utca, az élmény nem lesz annyira varázslatos.

Miután Budapesten éltem jó pár évig, ha meghallom a villamos szót, akkor egyből a 4-6 jut eszembe, vagy a jó öreg 2-es villamos. Lisszabon egy kicsit átformálta ezt, hiszen itt a villamosok csak egy ici-pici kocsiból állnak, azoknak viszont konkrétan „hegyet kell mászniuk”.

Mindenkinek nagyon ajánlom, hogy kezdjen az egyik végállomáson, és járja körbe a várost a kis sárga vilivel, mert hatalmas élmény! Spórolós tipp: a járművezetőnél jóval drágább a jegy, így mindenképp vásároljuk meg előre kb. féláron!

A vár abszolút kihagyhatatlan pont a városban. 10 eurót kérnek a belépőért, viszont ezért gyönyörű kastély udvart (ahol pávák sétálnak melletted), kiállításokat, és hihetetlenül gyönyörű kilátást kapunk, ami teljes mértékben megéri. Ha csak egy tippet fogadsz meg ebből az cikkből, akkor ez legyen az: ne akarj felsétálni a várba, csak akkor, ha igazán edzett vagy, vagy jól bírod a szenvedést. :) Lisszabon híres a hangulatos, meredek, szűk kis utcáiról, ami egyébként tényleg gyönyörű, viszont a tűző napon a tengertől felsétálni a várba a lehető legrosszabb ötlet – menjetek villamossal vagy busszal! Sokkal hosszabb a lépcsőzés, mint gondolnád, és a fájdalmas izomláz garantált. Lefelé aztán mehet a séta, hiszen a környék gyönyörű!

Végül még ha van kedv és idő akkor érdemes megnézni a Belem Tower-t (Torre de Belém), a főteret és környékét, a katedrálist, a monostort, és a VII. Eduardo parkot is. Lisszabonban rengeteg hangulatos étterem és bár található, melyek közül a kedvenceim szinte mind, a város Bairro Alto negyedében találhatóak, így aki szeretné kipróbálni az itteni kedvenceket, akkor ezt semmiképp ne hagyja ki! Lisszabon híres a különleges csempéiről, így ha szeretnénk egy kis szuvenírrel kedveskedni a rokonoknak, vagy csak szeretnénk feldobni a lakást, akkor mindenképp térjünk be néhány csempe üzletbe, ahol akár igazi, 17-18. századi kincsek közül is válogathatunk. 

Lisszabon egy csodálatos, és hangulatos város, kedves emberekkel, gyönyörű kilátással és igazán finom helyi különlegességekkel. (a Pastel de Nata az egyik legfinomabb péksütemény, amit valaha kóstoltam) Főleg azoknak tudom nagyon ajánlani a várost, akik már egy ideje gondolkoznak egy pár napos kiránduláson Európán belül, szeretik a jó időt, de nem szeretnének túl sokat sem költeni a nyaralásra. Lisszabon hamar vált az egyik kedvenc városommá, és szerintem Ti is szeretni fogjátok!

Bár a tavaszi nagytakarítási szezonnak vége, mindig jól jön egy kis plusz motiváció otthonunk szebbé tételére. Sokaknak biztosan nem idegenek a következő szituációk: a szekrény tömve van ruhákkal, de úgy érezzük nincs mit felvenni, vagy inkább a kanapé aljába rejtünk olyan dolgokat amire még “szükségünk lehet” egyszer, de már évek óta hozzá sem nyúltunk. A pazarlás és a fenntarthatóság hangzatos szavak lehetnek amikor a selejtezés ellen próbáljuk győzködni magunkat, de mit csináljunk ha eljön az a pont amikor az adott tárgyak már nem boldogítanak, sőt, egyenesen bosszúságot okoznak? Cikkemben néhány tippet szeretnék adni azoknak, akik - hozzám hasonlóan - szeretnek gyűjtögetni, és nehezen szabadulnak meg régi, sosem használt dolgaiktól. 

Az első és legfontosabb lépés, a realizálás. Amikor már tényleg megteltek a polcok és egyik helyről a másikra kell pakolgatni a dolgokat, akkor jön el a többségnél a felismerés, hogy ez így már nem jó, és válnak az addig megszokott tárgyaink nyűggé. Napjainkban hatalmas probléma a halmozás és a túlfogyasztás, hiszen a boltok választéka viszonylag rövid idő alatt lett rendkívül széles, valamint a csapból is a vásárlásra ösztönző reklámok folynak. A fogyasztó egy bizonyos szintig ellen tud állni a kísértésnek, de azért valljuk be, mindenkinek megvan az a kategória amire - anyagi helyzettől függően persze - hajlandó áldozni. Lehet ez ruha, horgászfelszerelés, elektronikai eszköz vagy konyhai kiegészítő is akár, de ha az ember már rááldozta a pénzt, nehezen válik meg tőle.

Bár a realizálás során talán motiváltak leszünk egy ideig, hogy mi majd tényleg elkezdünk szortírozni, a tényleges cselekvés sokszor elmarad, hiszen a munka, a család és az iskola mellett nem mindig érezzünk prioritásnak, hogy időt áldozzunk erre a projektre. Csak akkor jövünk rá, hogy mennyire megkönnyíti az életünk egy tisztább, rendezettebb lakás, amikor tényleg nekiállunk, és letépjük a sebtapaszt.

A jó öreg “használtam-e az elmúlt évben” kérdés sok esetben jó, de az idényjellegű tárgyaknál azért nem kell ennyire szigorúnak lenni. A ruháknál viszont könyörtelennek kell lenni, hiszen felesleges megtartani olyan darabokat, amik már nem jók ránk, illetve a szeretett, de elnyűtt dolgoktól is érdemes búcsút mondani. Hiába tetszik egy cipő ami elvben csodásan áll, ha sosem hordjuk, annyira kényelmetlen.

Az egyik kedvenc tippem, melyet én is csak újabban kezdtem bevezetni a lakásomban a következő: ki lehet dobni a dobozokat. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül, de bármilyen elektronikai kiegészítőt, gépet vagy cipőt vettem a múltban, mindig bedobtam az üres dobozt egy szekrénybe, mert hátha kelleni fog még. Nagyon kevés kivétel van, ahol tényleg szükség lehet rájuk (erről érdemes előre tájékozódni a vásárlásnál) és csak foglalják a helyet. 

A következő tipp, hogy már akkor gondoljuk meg mit engedünk be a lakásba, mielőtt helyet keresnénk neki. Sok helyen osztogatnak ingyen promóciós termékeket, például a McDonald’s ingyen poharai is jól hangzanak elsőre, de ha már így is tömve a polc poharakkal, akkor valóban nincs szükségünk a huszadik felesleges darabra. Az “ingyen van” effektus sokszor becsapós, hiszen ki ne szeretné az ingyen holmit, viszont csak akkor vigyük haza, ha tényleg használni fogjuk. Én költözés során több repi pólót/esőkabátot/nyakpárnát/tollat/frizbit ajándékoztam tovább, hiszen amióta egy fesztiválon ingyen megkaptam őket, sosem nyúltam hozzájuk (volt mindegyik kategóriából sajátom és azokat jobban szerettem használni).

Ilyenkor, ha időt szánunk a selejtezésre, akkor érdemes átnézni mindent, hogy van-e valami, ami hibás, például puzzle hiányzó darabokkal vagy olyan elektronikai cikk, amit már lecseréltünk és csak a port fogja. Jó ötlet lehet átnézni a konyhát is, nagy figyelmet fordítva a műanyag edény szekcióra, ami sok helyet foglalhat és sokszor a felének már meg sincs a hozzá tartozó fedele. Amit azért érdemes kétszer meggondolni, azok a személyes, pótolhatatlan emlékek, fényképek, hiszen ha ezekből csak egy van és kidobjuk, később talán megbánjuk ha megváltunk tőle. Egyéb felhalmozódni hajlamos dolgok lehetnek a használt elemek, régi tankönyvek, érintkezési hibás kábelek, elnyűtt takarók, párnák és pokrócok, elhasznált gyertyák, régi dekorációs kellékek, lejárt arc- és hajápolási termékek, sminktermékek, cipősdobozok, zacskók, táskák, stb.

Ha sikerült kiválogatni a már nem használt dolgainkat, akkor a következő nagy lépés, hogy tényleg ki is juttassuk a lakásból. Nálam egy zacskó kiválogatott ruha egyszer 3 évig pihent a tároló egyik sarkában és mindig amikor eszembe jutott, elhessegettem a dolgot, hogy “majd egyszer elviszem”. Hát nem nyúltam hozzá évekig, csak a helyet foglalta és közben stresszelt is.

Sokaknak nehezére esik a válogatás, mert nem tudják, hova menjen a sok nem használt holmi. Országszerte nagyon sok jótékonysági adománybolttal találkozhatunk, ahová elvihetjük a nem használt ruháinkat, cipőinket, de akár még működő konyhai eszközeinknek és lakásdekorációinknak is találnak helyet. 

A H&M kihelyezett a boltjaiba speciális kartondobozokat, ahová akár már más számára értéktelen, szakadt vagy hibás ruháinkat is bevihetjük és cserébe kedvezményeket kapunk következő vásárlásunkhoz, ők pedig gondoskodnak a dobozok tartalmának újrahasznosításáról. Az utcán lévő ruhagyűjtő konténereknél nem mindig nyilvánvaló, hogy kinek megy a ruha (hallottam már olyanról is, hogy használtruha üzletekben kerülnek árusításra), így ha biztosak szeretnénk lenni abban, hogy rászorulók kapják meg, akkor keressünk meg néhány, a közelünkben lévő segélyszervezetet. 

Bár sok munkának hangzik, mégis megéri időt szánni néha otthonunk rendszerezésére és felesleges tárgyaink kiselejtezésére, hiszen tényleg sokkal jobb érzés hazamenni, ha felszabadulunk a zsúfoltság terhe alól. Ha emellé még az az érzés is társul, hogy jót tettünk ezzel másoknak - és a környezetünknek is - akkor pedig abszolút csak nyertesként jöhetünk ki a történetből. Csak elkezdeni nehéz: hajrá! :) 

Október 15-16. sötét fordulója a magyar történelemnek. Ekkorra tehető ugyanis a sikertelen kiugrási kísérlet és másnapján a nyilasoknak és vezetőjüknek, Szálasi Ferencnek a hatalomra kerülése, amely a következő hónapokat a korábbiaknál is véresebbé és brutálisabbá tette Magyarország, különösen is Budapest és a helyi zsidóság számára. Nem foglalkozva az önjelölt „Nemzetvezető” karakterével és gondolataival – amelyeket már saját korukban is inkább a pszichiátria, semmint a politikatudomány tárgykörébe soroltak – most megvizsgáljuk az események politikai hátterét.

Egy megszállt ország kálváriája

Az akkori miniszterelnök, Kállay Miklós ugyanis a német hírszerzés előtt is köztudottan nyugat felé próbált puhatolózni, keresve a lehetőségeket az esetleges átállásra. Kállayt a magyar történettudomány hintapolitikusnak könyvelte el, valójában ő teljesen tudatosan angolbarát irányvonalat folytatott. Persze miniszterelnöksége idejére tehető a doni katasztrófa, Kállay csak annyit tett meg a németeknek, amennyi az ország geopolitikai helyzetéből adódóan szükséges volt – miközben ez is óriási katasztrófát okozott magyar családok százezreinek.

Kállay Miklós magyar miniszterelnök (1942-44) (forrás: mult-kor.hu)

Természetesen ez a szükséges sem volt elég a németek szemében, már 1943-ban elkezdték ugyanis kidolgozni a terveket Magyarország megszállására. Ezt végül a következő év márciusában tették meg, bár formailag megpróbáltak Horthyval aláíratni egy olyan dokumentumot, amely szerint a német csapatok magyar hívásra érkeztek hazánkba. Horthy nem írta alá, de belement a csapatok érkezésébe arra hivatkozva, hogy a németbarát kormány kinevezése után kivonulnak, ami persze nem történt meg (nem mellesleg Hitler szlovák és román csapatok bevonásával is fenyegetőzött).

A következő hónapokról a vidéken bujkáló Bethlen István így fogalmazott:

A volt miniszterelnök szavai találóak, hiszen a megszálló szövetségeseink betiltották a nekik nem tetsző lapokat, pártokat; leváltottak rengeteg főispánt és polgármestert; őrizetbe vettek velük ellenséges közéleti szereplőket – a legsúlyosabbak pedig a 800 ezres zsidóság üldözésének fokozódása, a deportálások kezdete volt (ezt Horthy július elején leállíttatta), amelynek következtében a vidéki zsidóság szinte teljesen elpusztult; illetve – Kállay-féle tervekkel ellentétben – további magyar csapatok frontra küldése, amelynek következtében a szövetséges angol-amerikaiak már Magyarországot is bombázni kezdték. A front pedig közeledett az országhoz, a németek pedig nem adták meg az előzetesen megígért katonai segítséget, miközben nagyobb politikai leszámolást hajtottak végre az országban.

Sztójay Döme miniszterelnök (forrás: wikipedia.org)

A Horthy által újonnan kinevezett, Sztójay Döme-vezette kormány nem a kormányzóhoz, hanem a teljhatalmú német birodalmi megbízott Edmund Veesenmayerhez volt hűséges. Rajtuk kívül a karhatalom egy részére is tudtak támaszkodni a megszállók, hiszen mind a csendőrség, mind pedig a katonaság köreiben jelen voltak szélsőjobboldali és németbarát eszmék, különösen a vezetők körében.

Edmund Veesenmayer német nagykövet (forrás: szombat.org)

A kiugrás előkészítése

A megszálló németeket nem fogadta különösebb ellenállás – nem úgy, mint a franciáknál vagy a lengyeleknél. A polgári lakosság a bécsi döntések és a revízió, a politikai szereplők pedig a baloldal ellenállásban való jelenléte miatt nem állt fel, illetve mindenkit összekötött a Vörös Hadsereggel és a szovjetekkel szembeni ellenérzés. A betiltott – kommunista, szociáldemokrata, kisgazda, paraszti, sőt legitimista – pártokat tömörítő Magyar Front még Horthyval is felvette a kapcsolatot, ugyanakkor

Augusztus végén a kormányzó leváltotta a németeknek mindenben engedelmeskedő kormányt, élén Sztójay Dömével, az új miniszterelnök pedig csíkszentsimoni Lakatos Géza, egy székely származású katonaember lett, akit Horthy megbízott a magyar kiugrás előkészítésével. A zsidók helyzete valamelyest javult, a kiugrás ugyanakkor váratott magára, hiszen a politikai elit ragaszkodott az angolszász hatalmakkal való tárgyaláshoz és várt a megérkezésükre – a nyugatiak pedig a szovjetekkel való magyar kapcsolatfelvételt várták, akik számára szabad volt az út, hiszen már Erdélyben harcoltak, nem mellesleg már Teheránban (1943 ősz) letettek a balkáni partraszállásról. Horthy végül szeptember végén küldte el a Faragho Gábor tábornok vezette magyar delegációt Moszkvába, akik – Horthy előzetes elfogadása után – október 11-én írták alá a fegyverszüneti egyezményt.

„a magyar nemzet becsületét megőrzöm”

- hallhatták a kiugrás tervezett napján Horthy szájából. A kormányzó ugyanis proklamációban fordult a nemzethez, ezt a Magyar Rádió közvetítette. A morális szólamoktól sem mentes kiáltvány egyértelmű németellenes éllel bírt, ugyanakkor nem ért célhoz. Hiába adta ki a kormányzó a kiugrási parancsot a vezérkarnak, a magyar hadseregeknek ezt egész egyszerűen nem továbbították, sőt a proklamációval kapcsolatban is azt közölték, hogy nem szabad fegyverszünetként értelmezni. A hadsereghez hasonlóan a kiugrásról a lakosság sem tudott semmit. A németek viszont igen…

A proklamáció reggelén Otto Skorzeny vezetésével elrabolták a kormányzó utolsó életben maradt gyermekét, ifjabb Horthy Miklóst. Ezzel tudta rávenni Veesenmayer arra másnap a kormányzót, hogy írja alá Szálasi miniszterelnöki kinevezését, ugyanis fiának szabadon bocsátását ígérte – az előzmények fényében talán nem meglepő, hogy szövetségeseink ezt sem tartották be.

ifj. Horthy Miklós (forrás: wikipedia.org)

Valójában a hatalmat a németek gyakorolták, ugyanakkor sejthető, hogy Szálasi teljeskörű vezetése is ugyanilyen következményekkel járt volna.

Magyarország – az egyik legtöbbet szenvedett ország

A hatalomátvételt követően elrendelték a totális mozgósítást, emellett rengeteg gazdasági áldozatot vártak az országtól a német győzelem reményében. Óriási hadi hozzájárulás mellett csökkentették az élelmiszerekhez való hozzáférést, emellett folytatták a budapesti zsidóság megsemmisítését (a Lakatos Géza alatt elzavart, most visszatért Adolf Eichmann vezetésével). Utóbbi következtében soha nem látott vérengzés történt Budapesten, ez lett a Dunába lövések korszaka.

Szálasi Ferenc (forrás: mult-kor.hu)

Bár az egyházi vezetők tiltakoztak, az egyébként a Dunántúlra menekülő Szálasiék nem adták fel a szovjetek által ostromlott Budapestet, amely így soha nem látott mértékű veszteséget szenvedett mind anyagi, mind emberi téren.

November elején megindult az ellenállás is – Bajcsy-Zsilinszky Endre vezetésével –, ugyanakkor nem járt sikerrel, vezetőit kivégezték. A harcok az ország területén 1945 áprilisáig tartottak, vagyis a vidéki lakosság szenvedései és veszteségei is nőttek, Magyarország az egyik legnagyobb károkat elszenvedő ország lett. Szálasi mindeközben saját menedékhelyein építgette elméleteit a jövendőbeli, olasz mintára szervezendő hungarista Magyarországról, mindvégig kitartva és bízva a németek győzelmében…

(Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században)

(Borítókép: Budapest látképe az ostrom után - forrás: origo.hu)

Érthető módon nagy port kavart a munkácsi Turul-szobor eltávolítása az ősi magyar várról. De mi ez a vár pontosan, mi a története? Mi a szerepe a magyar és az ukrán történelemben? A magyar függetlenség és a magyarellenes elnyomás szimbóluma: Munkács.

Munkács régi vára

Valójában Munkács régi váráról nincsenek pontos forrásaink, hiszen csak a régészeti adatokra lehet támaszkodni. Már a bronz- és a vaskorban is állt itt egy földvár, ahogy a honfoglaló magyarok is találtak itt egyet. Anonymus Munkácsot mint az egyik első magyar telepet jelöli meg: itt pihent meg a hét vezér először, és nevezte el Munkásnak (munka).

A középkor folyamán többször ostromolták az előbb a magyar honfoglalók, majd Szent István és Szent László által is megerősített várat. A tatárok bár rendszeresen pusztították a vidéket,

még 1241-42-ben sem. Stratégiai jelentősége egyértelmű: a honfoglalók számára a szomszédos várak ellen, a középkor folyamán pedig a határok, különösen is Bereg vármegye védelmében játszott szerepet.

A tatárjárás után megerősítették, kezdetben királyi vár, majd Csák Máté uralma alá tartozott. A rozgonyi csata után I. Károly kezére került, aki tovább erősítette a várat, felismerve stratégiai jelentőségét. Zsigmond király Korjatovics Tódor litván főnemesnek adományozta, aki a történelemben először keleti szlávokat – valószínűsíthetően a ruszinok elődeit – telepített a környékre. Korjatovics halála után Brankovics György szerb despota, majd a Hunyadi család birtokolta.

1514-ben jelentős károkat szenvedett, hiszen a környék parasztjai és kisnemesei megostromolták. Nemhogy ezt nem tudták kijavítani, hanem az ekkor már királyi várnak számító Munkácsot a mohácsi vész után Szapolyai is megostromolta, aki Báthory István nádornak adta a várat.

(forrás: kmmi.org.ua)

A nemzeti függetlenség bástyája

hiszen a Rákócziak birtokába került. Először rövid időre, amikor a Habsburgok a Mágócsy családnak adományozták, hiszen Rákóczi Zsigmond egyik felesége Mágócsy-özvegy volt. Később visszakerült ugyan királyi kézre, majd Bethlen Gábor megvásárolta, akiről felesége révén a Habsburgokra szállt volna vissza, de I. Rákóczi György felismerte a vár stratégiai jelentőségét, elfoglalta azt, és kiépítette udvarát, ahol a külföldi követeket is fogadta, emellett megerősítette a várat. Ennek Zrínyi Ilona alatt lett jelentősége.

I. Rákóczi György erdélyi fejedelem, Munkács ura (forrás: wikipedia.org)

Zrínyi Ilona – aki a várban házasodott össze Thököly Imrével – első férje, I. Rákóczi Ferenc után bírta a várat, amelyet Thököly fogságba kerülése után a Habsburg-katonák sikertelenül ostromolták (1686), majd a következő évben ismét megpróbálkoztak.

amelynek következtében a várat elfoglalták, a családot pedig szétválasztották, hiszen Zrínyit Bécsbe, gyerekeit pedig osztrák intézetekbe küldték.

Zrínyi Ilona a vizsgálóbíró előtt - gyermekeivel (forrás: mult-kor.hu, Madarász Viktor festménye)

Ugyan I. Lipót – felismerve a várnak nem pusztán stratégiai szerepét, hanem az esetleges kuruc összeesküvés lehetőségét, amely minden bizonnyal Munkácsot kiemelt szerepben láthatná – elkezdte ugyan tovább erősíteni a várat, II. Rákóczi Ferenc seregei második nekifutásra mégis el tudták foglalni 1703-ban. Dédapjához hasonlóan ő is itt építette ki udvarát, és terveket készíttetett a vár bővítésére és erősítésére.

Munkács vára 1688-ban (forrás: wikipedia.org)

„A szabadság hősinek tanyája // Ime, íme most rabok hona”

Eleinte hadi raktárnak használták, majd amikor Galícia elfoglalásával elvesztette több, mint fél évezredes stratégiai jelentőségét, börtönt rendeztek be. Itt raboskodott többek között egy időben Kazinczy Ferenc, illetve a Martinovics-összeesküvés több résztvevője.

A szabadság szimbolikus eseménye volt 1848-ban a rabok szabadon bocsátása, és az azóta már kidőlt (1960) Szabadság Fájának ültetése.  1849-ben a munkácsi védők előbb győzelmet arattak az osztrákok felett, az oroszok előtt azonban fegyverletételre kényszerültek. 1855-ben ismét börtönné alakították a megújult elnyomás szimbólumaként.

(forrás: felvidek.ma)

A Munkácsot őrző Turul

Az 1867-es kiegyezést követően még évtizedekig kellett várni a nehéz emlékezetű börtön felszámolására, amely végül 1896-ban, a millennium ünnepi évében történt meg. Ekkor állították azt a Turul-szobrot is, amelyet 1924-ben ugyan eltávolítottak, majd 1945-ben beolvasztottak, de 2008-ban visszaállítottak. Ez az a szobor, amelyet ma, 2022-ben törvénytelen (hiszen műemlék) módon, a helyi ukránokat is felháborítva lefűrészeltek és a mélybe döntöttek - mintegy ismét visszaadva Munkácsnak a magyarellenes vonatkozását. Nem tisztünk megítélni, de valószínűleg nem Ukrajna érdekeit és az ukrán-magyar együttélést szolgálja ez a lépés…

Munkács első szláv lakosai

Munkács vára a magyar történelem szerves része, a magyar szabadság egyfajta szimbóluma. „Itt tüzé föl piros zászlaját // Szabadságnak Zrínyi Ilona?” – ahogy Petőfi írja. Az évszázadok során persze a magyar elnyomatást is szimbolizálta, de mindig visszakapta eredeti értékét.

Ez a szláv népesség az a ruszin nép, amely Rákóczi hűséges katonáit és a magyar szabadságharcosok tömegeit adta. Ma ez a nép nem elismert nemzetisége Ukrajnának – Magyarországnak igen –, sőt nemhogy lehetősége sincs annak, hogy saját identitása legyen, még kilátásban sincs, hiszen nemcsak elnyomják, hanem még a létét is megkérdőjelezik  annak a szláv népnek, amelynek a legmélyebb és legszervesebb a kötődése a munkácsi várhoz. Azt pedig csak remélni lehet, hogy a magyar várban újra állhat a magyar Turul szobra…

(Borítókép: a munkácsi Turul-szobor - forrás: mandiner.hu)

Sokan állnak értetlenül az időközi választási eredményeket követően, az ellenzék kevés esetben tudott csak győzedelmeskedni a kormánypárti kihívójuk felett, de olykor a független jelölt is népszerűbbnek bizonyult, mint bármely baloldali jelölt. A fővárosban néhány győzelmet leszámítva itt is jelentős helyeket veszített az ellenzék, vidéken a sok független jelölt valamennyivel árnyalja a két blokk versengését. Sokan vonnak le országos következtetéseket egy-egy eredmény láttán. A jobboldal szerint éppen kirugdalják a fővárosból az ellenzéket, az ellenzéki politikusok pedig úgy gratulálnak az egy kézen is megszámlálható baloldali győzteseknek, mintha ők lennének az Orbán-rezsim végét jelző első madarak.

Az eddigi cikkek tanulságaiból nagyjából összelehet rakni egy mozaikot, ami alapján meg lehet állapítani, hogy nagyjából miért szerepeltek így a felek, de egy fontos értelmezési szempontot rendre kihagynak. Ezt a hiányzó puzzle darabot pótlandó írom meg ezt a cikket. A rend kedvéért előbb nézzük meg mik a főbb indokok!

Az elején érdemes kilőni a legtöbbet elhangzó érvrendszert, az ellenzéki választók kiábrándultságát, csalódottságát. 2022 lehetett volna a baloldali ellenzék nagy pillanata, hiszen megegyeztek a közös listában, az egyéni jelölteket és a közös miniszterelnök-jelöltet pedig előválasztással optimalizálták. Azóta interjúkból, információfoszlányokból kiderült, hogy gondterhelt volt a kampány, ez is nagyban hozzájárult az ellenzék vereségéhez. Egy ilyen eredmény értelemszerűen demoralizálhatja az adott tömb szimpatizánsait. Természetesen előfordul, hogy az embernek elege lesz a politikából, látni sem akarja. Ezzel szemben a fideszes keménymag ha törik, ha szakad elmegy és szavaz, a kormányzópártok egyszerűen könnyebben tudhattak mobilizálni.

(kép forrása: index.hu)

Az is előfordul, hogy a rossz időzítést okolják az elemzők, hiszen ezeknek a választásoknak a zöme nyáron történt, ami nem használ a részvételnek. Ilyenkor mennek az emberek nyaralni, mondjuk az annyiban "gyenge kifogás", hogy nem csak az ellenzéki választók vakációznak. Hiába keresnénk bármiféle kutatást vagy adatbázist, ami azt taglalja, hogy mekkora az ellenzéki és a kormánypárti szavazók nyaralási hajlandóságát győztes vagy vesztes választás után, illetve ez hogy befolyásolja az időközik eredményét. Tovább gondolva azt is meglehetne vizsgálni, hogy az elkötelezett és a nem annyira elkötelezett szavazók közül ki mekkora arányban ment el vakációzni a választás idején, ki ment a Balatonra és ki mondjuk Horvátországba, illetve lángost ettek a strandon vagy gyrost. De ezek a tanulmányok még nem születtek meg, így hát maradunk a spekuláció szintjén.

Arra is akad példa, hogy az ellenzéki szavazók távolmaradását az időközik tétnélküliségével magyarázzák, azaz a mostani választások kimenetele érdemben nem befolyásolja az önkormányzat működését. Felmerül a kérdés, hogy a Fidesznek és szavazóinak miért érte meg ilyen körülmények között mozgósítani? Miért kopogtattak és beszélgettek az aktivisták a lakókkal? Természetesen nem szabad túldimenzionálni az önkormányzati képviselőséget, de azért arra mégis jó lehet, hogy hosszútávon esetleg kineveljenek egy országos politikust. Orosz Anna meg Gelencsér Ferenc is innét kezdték. Aki a kicsit nem becsüli...

(kép forrása: magyarnemzet.hu)

Végezetül, de nem utolsó sorban nézzük meg a másik szintén sokat emlegetett problémát: az ellenzéki összefogás hiányát. Gyakran nem állt be a jelölt mögé az összes párt, nem folytattak megfelelő kampányokat, félszívvel jártak kopogtatni. Ez természetesen komoly hátrányt jelentene egy szoros országgyűlési választás még szorosabb egyéni választókerületi csatájában, de itt nem erről van szó. Az ellenzéki pártok ugyan elkezdtek külön utakon járni április harmadika után, de főbb törekvéseit, ideológiai alapállásukat tekintve nem kerültek annyira messze egymástól. Egy ilyen kis téttel rendelkező eseményen, -mint egy időközi választás- mindenféle arcvesztés nélkül le lehetne adni a voksot a másik párt jelöltjére, nem lenne óriási eretnekség.

Ezek és ehhez hasonló érvelések természetesen szerepet játszhattak az ellenzéki jelöltek alulteljesítésében. Azonban azt szinte senki sem veszi figyelembe, hogy ezek a választások mennyivel másabbak, mint egy országgyűlési, egy EP vagy éppen egy rendes önkormányzati választás (bár hozzá kell tenni az utóbbi így is kilóg a sorból). Az önkormányzati választásokon gyakorta a képviselőjelölt személye sokkal inkább meghatározza a választók döntését, mint azt sejtenénk. Az állampolgárok ilyenkor (és úgy tűnik most is) kettéválasztják a helyi és az országos politikát. A makropolitikai folyamatok kevésbé fontosak, amikor a kihívott jelölt megígérte valamikor 2019-ben, hogy 2021-ig felújítják a szakrendelőt, fákat ültetnek és kutyafuttatót hoznak létre, csökkentik a zajszennyezettséget és mindennek a tört részét valósítja meg.

A választók nem az országos folyamatok alapján szavaznak bizalmat egy független jelöltnek a pártpolitikussal szemben. Az önkormányzat szempontjából irreleváns, hogy ki hogyan áll a szankciókhoz, ki hogy érvel Paks 2 mellett vagy ellen. Ilyenkor azt veszik figyelembe, hogy mi történt a kerületben vagy a faluban az elmúlt időszakban, mennyire ismerik a jelölteket (idevalósi vagy "gyüttment"), kit találnak elég megbízhatónak. A választók számára fontos, hogy a jelöltnek legyen olyan üzenete, ami a helyi viszonyokra érvényes. Ezek alapján nem feltétlenül hasznos vagy eredményességre vezető, ha a Momentum jelöltje mellett ott korteskedik Cseh Katalin, Fekete-Győr András vagy Donáth Anna. Egy EP képviselő feltehetőleg nem tudja hitelt érdemlően elmondani a választóknak az utcai fórumon, hogy xy jelölt kiválóan ismeri a helyi problémákat, hiszen honnan tudná azt Gelencsér Ferenc vagy Orosz Anna?

(kép forrása: index.hu)

Ha tényleg igaz lett volna az ellenzék "hipotézise", hogy majd az infláció, a katát meg a rezsit érintő változások keltette népharag megoldja ezeket az időközi választásokat, akkor most nem nagyítóval kellene keresni az ellenzéki győzelmeket. Többen rámutattak a II. kerületi időközire, ahol Nagy Eszter, a DK jelöltje 60%-ot ért el a jobboldali jelölttel szemben. Ez azt mutatja, hogy a helyi érvényű üzenetek igenis eredményesek tudnak lenni, sokan ezt emelik ki az előbbi példa esetében. Ha a jelöltnek van víziója a falu, városrész vagy kerület jövőjét illetően, akkor a választók "tudnak mire" szavazni.

Ha folyatni akarjuk a közgazdaságtani példát, akkor a politikusoknak arra kell törekedniük, hogy a választók számára nagyobb legyen a szavazás "haszna", mint a "költsége" (utána járni a jelölteknek, elmenni szavazni, beszélgetni az aktivistákkal tévézés helyett stb.). Ha a képviselő megválasztásával nagyobb a garancia arra, hogy megépül az orvosi rendelő, a buszmegállóba kerül egy pad, vagy felújítják a templomot, akkor arra szívesebben szavaznak az emberek, akkor hasznuk származhat a részvételből. Helyi szinten értelmezhetetlen, nem odavágó, ha rendszerellenzéki üzenetekkel operál valaki. Nem erre kíváncsiak az emberek egyszerűen.

Mint már korábban említettem, ezek a gyakori érvek helytállóak a maguk nemében, de teljesen nem magyarázzák meg a jelenséget. Nyáron az emberek nyaralni mennek, legalábbis azok, akik ezt megtehetik, illetve idejük is engedi. De ostobaság lenne ezzel magyarázni a vereségeket. Mind a két csapatnak fújt a szél, a pálya vizes, a fű magas volt. Az vitathatatlan, hogy az áprilisi vereség hatással lehetett az ellenzéki szavazók magatartására, illetve a jobboldali szavazók is nagyobb hajlandósággal járulhattak az urna elé a győzelem után.

Azonban úgy vélem a rossz ellenzéki mobilizálás mögött más is lehet, mint klasszikus indokok. A baloldal túlértékelte a választás utáni népharagtól várható büntetőszavazatok mennyiségét és nem foglalkoztak a helyi ügyekkel kellőképpen, az országos üzenetek kárára kispórolták a kutyafuttatókat meg az útfelújításokat. Az ellenzék rendszerszintű megoldásokat keresett a helyi választásokra, éppen ezért lett a helyi hibákból rendszerszintű vereség.

Schiffer András ügyvéddel, volt országgyűlési képviselővel beszélgettünk a környezetkárosítás elleni jogi eszközökről, a zöld átmenetről, az ökopolitikáról, valamint az orosz energiafüggőség megszüntetésének lehetőségéről. 

Mi pontosan a Karátson Gábor kör? Ön elnökségi tag, és azt olvastam, hogy a szellemi műhelynek újjá kellett alakulnia. Mi ennek az oka? 

A Karátson Gábor kört 2016 tavaszán, vagy talán '15 őszén, Karátson Gábor halála után kezdeményezte Lányi András. Ráadásul ők ugye régi harcostársak voltak, már a Duna Körben is, aztán a Védegyletben is, ahol én is alapító tag voltam, Karácsony Gábor volt az alapító elnök. Én akkor még parlamenti képviselő voltam, viszont ez, hogy úgy mondjam, nem formalizálódott, csak összeült néhány emberrel. Kezdődött egy beszélgetéssorozat, aminek aztán nagyjából vége is szakadt, és aztán '19 őszén formálisan újjá kellett alakítanunk, illetve meg kellett alakítanunk így a pontos megfogalmazást, mert ez annak idején nem öltött formális egyesületi kereteket, ennyi a történet, nincs ebben semmi rejtély.

Joghallgatóként kimondottan érdekelne, hogy a jog eszközeivel miként lehet a környezetkárosítás ellen fellépni, és vajon a tudatformálás vagy a nevelés útja hatékonyabb-e a jogszabályokénál?

Annak idején a nyolcvanas években, tehát bőven a rendszerváltás előtt, Sólyom László, aki az ELTE Jogi Kar Polgárjogi Tanszékén tanított akkoriban, megjelent egy tanulmánya arról, ami a maga módján úttörő volt Magyarországon a magyar jogi irodalomban, a környezetvédelem polgárjogi eszközeiről, és ott professzor úr pont emellett érvelt, hogy

a hagyományos polgárjogi eszközökkel, tehát a birtokvédelmi, szomszédjogi eszközökkel is mindenki a saját környezetének a védelmében fel tud lépni

a zajszennyezés, egy bűzölgő gyárkémény, satöbbi dolgában. Ugyanakkor, ha jól tudom, a '70-es évek közepe óta van Magyarországon valamiféle környezetvédelmi, tehát közigazgatási, környezetvédelmi igazgatási szabályozás. Ezt váltotta föl a '95-ös környezetvédelmi törvény, ami viszont már, tehát a 1995. évi LIII.törvény már kimondott eszközöket - tehát a polgárjogi eszköztáron túl - ad az emberek kezébe. És hát aztán ehhez társultak olyan nemzetközi jogi rezsimek, mint például az Aarhusi Egyezmény, ami a környezeti információk tekintetében próbálja meg az embereket helyzetbe hozni a szennyezőkkel, a nagyvállalatokkal szemben. Azt akartam ezzel kapcsolatban mondani, hogy persze szemléletformálás, hogy ne rettenetesen fontos, de

már a rendszerváltás előtt voltak minden egyes embernek eszközök a kezében, hogy az ő életminőségét rongáló, szűkítő környezeti hatásokkal szemben fellépjen,

és ez a 95-ös környezetvédelmi törvény óta tágult is.

A zöld átmenet valóban megmentené a bolygónkat? Ez most kicsit furcsán hangzik, de az a narratíva, hogyha mindenki elektromos autóval jár, és megteszi azt, ami az ő képességein belül lehetséges, akkor mindenkinek jó lesz, leegyszerűsítettnek hangzik számomra.

Én azt gondolom, hogy a bolygót pusztulásba hajtó globális kapitalista rendszernek az egyik csele az elmúlt évtizedekben az az elcsatornázás, ez az ökológiai törekvésekkel, ökológiai követelésekkel szemben két aleszközt takar.

Az egyik a zöldre festés, a másik a zöld szégyenítés.

Zöldre festés alatt azokat a tőkés törekvéseket értem, amelyek ilyen zöld mázzal leöntve próbálják néhány nagy befektetőnek vagy nagy cégnek az érdekeit képviselni. A zöld szégyenítés alatt pedig azt értem, amikor megpróbálják ezek, a világ folyását nagymértékben meghatározó konglomerátumok olyan látszatot kelteni, mint hogyha az egyénen múlna az, hogy mondjuk nincsenek műanyagok a vizekben, satöbbi, satöbbi. És ezzel mintegy

a felelősséget megpróbálják osztani, szétkenni.

Tehát hogyha a zöld átmenetet az eredeti értelmében használjuk. Ahogyan azt mondjuk, húsz évvel ezelőtt zöld pártok megfogalmazták, akkor ott ebben a tekintetben határozott igen a válaszom, hogy igen, a bolygót csak egy határozott és mélyzöld átmenet tudja megmenteni. Ha viszont arra gondolok, hogy az elektromos autógyártásra rámozdult cégek által befizetett zöld politikusok dalolják el a zöld átmenetet, ez nyilván egy humbug, és ugyanúgy a pusztuláshoz vezet, mint ahogy az ő színrelépésük előtti főáramú politika is.

Mit gondol, az ökopolitika miért került a baloldal zászlaja alá? Roger Scruton alapján a környezetvédelem egy gyökereiben teljesen konzervatív érték.

Én ezekkel az aktuálpolitikai blikkfangokkal nem nagyon tudok mit kezdeni. Én annak idején Lányi Andrástól és Karátson Gábortól a 90-es évek közepén azt tanultam, hogy az ökopolitikának egyaránt vannak konzervatív és liberális gyökerei.

Én magam azt gondolom, hogy a XXI. századi politikában, liberális, szocialista, konzervatív narratívákat számon kérni egy párton, egy kormányzati politikán, egyszerűen bolondság.

Tehát a XIX. századi valóságra felfűzött világmagyarázatok egyszerűen kicsorbulnak a XXI. század valóságán. Az ökopolitika viszont egy XXI. századi politikai ideológia, aminek, hangsúlyozom még egyszer, egyaránt van konzervatív és liberális gyökérzete. Tehát amikor mondjuk az eljárási igazságosságról beszélünk, hogy milyen intézmények keretei között éljünk, akkor az ökopolitika a liberális hagyomány örököse. Amikor a hagyományok védelmét, a természetes közösségek védelmét követeli, ennyiben valóban a konzervatív politika örököse, ráadásul Európa keleti felén a zöld mozgalmaknak sokkal erőteljesebb a konzervatív, mint a liberális gyökérzetük. 

Hívő konzervatívként úgy gondolom, hogy a teremtett világ megőrzése az egyik feladatunk. Úgy neveltek, hogy gyűjtsek szelektíven, édesapám már 10 évvel ezelőtt visszavitte a használt olajat. Ez a fajta magatartás, ez a hozzáállás miért nem tud felszivárogni Ön szerint a nagy politikába, és mit kellene tennünk ahhoz, hogy ez megtörténjen?

Hát alapvetően arról van szó, amire az előbb utaltam, tehát arról természetesen senkit nem akarok lebeszélni, hogy szelektíven gyűjtsön, én magam például nem használok autót, tehát ennyivel hozzájárulok a közös környezeti felelősségünkhöz, de pontosan

az a rendszernek a csele, hogy úgy csinál, minthogyha pusztán az egyéneken múlna, miközben természetesen van egyéni felelősség,

például, hogy a védett növényeket, állatokat ne pusztítsuk, ne bántsuk, ne vágjuk ki az erdőinket akkor sem, hogyha erre a kormány buzdít minket. Viszont a helyzet úgy áll, hogy azok a globális tőkés érdekeltségek, amik lassan a bolygó, vagy legalábbis a globális északnak a demokratikus döntéshozatali fórumait foglyul ejtették, azok alapvetően nem érdekeltek abban, hogy a fejlődésnek a logikája megváltozzon. Tehát a kérdésére ez a válaszom, hogy miközben az európai, transzatlanti döntéshozatali fórumokat minden ízében átjárják ezek a Wall Streethez, a Big Tech-hez, a Big Pharma-hoz, az amerikai hadiiparhoz ezer szálon kötődő érdekeltségek, nyilvánvaló, hogy

ezek a Magyarországnak is az alapvető mozgásterét meghatározó fórumok soha nem fognak a szó valódi és mély értelmében bezöldülni, mert egész egyszerűen ellenérdekeltek ebben.

Tehát nem lát arra reális esélyt, hogy valódi változás történjen?

Én esélyt mindig látok rá, csak nyilván a realitásokkal számot kell vetni, illetve helyesen kell priorizálni és meghatározni a napirendet.

Egy családi ismerősöm egyszer azt mondta, idézem, "hogyha beüt a krach, akkor majd a gazdagok, akik megtehetik, ő így mondta, fellövik magukat a Holdra, a többiek pedig sorsukra lesznek hagyva." Ön is ilyen pesszimista ebben a kérdésben?

Én soha nem vagyok ennyire pesszimista, de mondom, még egyszer, nyilván reálisan kell mérlegelni a szcenáriókat. Például reálisan kell mérlegelni azt is, hogy akkor, amikor nem túl távol tőlünk ilyen kiélezett katonai konfliktus zajlik, akkor például a nukleáris energia, és most én még csak nem is az atomfegyverekről beszélek, akárcsak az úgynevezett békés célú felhasználása, miféle beláthatatlan és az ember számára kontrollálhatatlan kockázatokat rejt mind a ma élők, mind a jövő nemzedékek számára.

A német energiakísérlet a zöldülésre orosz energiafüggőséget okozott. Hogyan tehetnénk zölddé Magyarországot anélkül, hogy mi is szénhidrogénfüggővé válnánk?

Alapvetően a helyi gazdaságot kéne megerősíteni. Tehát a helyi gazdaság erősödése, az természetesen együtt jár azzal, hogy minél több energiában önellátó közösség legyen, de fordítva is,

ha van erős helyi gazdaság, akkor tudjuk diverzifikálni és decentralizálni az energiarendszerünket.

Ebben egy alapvető gondolati fordulat kellene a magyar gazdaságpolitikában, fejlesztéspolitikában, aminek az egyik fele egyébként arról szól, nem is a diverzifikálásról, decentralizálásról, hanem arról, hogy

az energiaigényünket kéne csökkenteni, az energiahatékonyságunkat pedig fejleszteni.

Ezért volt egy rendkívül rövidlátó ostoba húzás az, hogy '13-ban a multiktól elvett extra profitot egy az egyben szétosztották rezsicsökkentés címén az embereknek, mert ha ebből a pénzből vagy ennek egy részéből leszigetelték volna a házakat, a középületeket, már nem fenyegetne az a veszély, hogy ma alapvető közintézményeket be kéne csukni, vagy hogy az emberek attól rettegnek, hogy pár hónap múlva miből fizetik a rezsit.

Beszéltünk arról, hogy milyen megoldások lehetnek erre Magyarországon. Globális szinten milyen konkrét megoldási javaslatai lennének, milyen megoldást lát arra, hogy ez a helyzet változzon?

Legfeljebb vágyálmokat tudok megfogalmazni, mert a jelenlegi aktuálpolitikai fejlemények nyilván nem túl kedvezőek, és akkor finoman fogalmaztam. Meg kéne állítani a szabadkereskedelmi rohanást és globális méretekben is a relokalizáció irányába kéne elmozdulni, szerintem ez lenne a mentőöv az egész bolygó számára.

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia

Mennyire vagy képben a fenntartható jövő témájában? 

Mennyire vagy képben a környezetvédelemmel? 

Fenntartható fogyasztás? Te tudod mit tehetsz érte?  

Az élelmiszeripar jelentős mennyiségű hulladékot termel minden szakaszában - a mezőgazdaság, az élelmiszerfeldolgozás, a csomagolás, a szállítás és a fogyasztás során. A nem megfelelő hulladékgazdálkodás és a túlzott csomagolás szennyezést okozhat, a természetes erőforrásokat kiürítheti, és a lerakókban található élelmiszerhulladék pedig komolyan hozzájárul a metán gázkibocsátáshoz.

A körforgásos gazdaság elvei az élelmiszeriparban is hatékonyan alkalmazhatók, hogy csökkentsék a hulladékot és az erőforrások pazarlását. Néhány példa:

1. Élelmiszerpazarlás csökkentése: A körforgásos gazdaság ösztönzi az élelmiszerpazarlás csökkentését, például a romlandó termékek jobb tárolásával, megosztásával vagy azoknak az élelmiszerbankokon vagy komposztáláson keresztüli visszavezetésével a rendszerbe.

2. Csomagolási innováció: A körforgásos gazdaság ösztönzi a fenntartható csomagolási megoldásokat, például olyan anyagokat és csomagolási módokat, amelyek újrahasznosíthatók vagy könnyen lebomlanak.

3. Környezetbarát mezőgazdaság: A körforgásos gazdaságra való áttérés elősegítheti a fenntarthatóbb mezőgazdaságot, ahol a környezeti hatások minimalizálása érdekében kevesebb vegyszer és műtrágya használatos.

4. Élelmiszeripari melléktermékek hasznosítása: A körforgásos gazdaság lehetőséget kínál az élelmiszeripari melléktermékek, mint például a héjak, héjazatok vagy szárak hasznosítására, például élelmiszerként vagy állati takarmányként.

5. Fenntartható étkezési szokások népszerűsítése: A körforgásos gazdaság elősegíti az olyan étkezési szokások népszerűsítését, amelyek fenntarthatóbbak és környezetbarátabbak, például a húsmentes napokat vagy a helyi és szezonális élelmiszerek fogyasztását.

Az élelmiszeripar és a hulladékgazdálkodás kapcsolata tehát kulcsfontosságú az életminőségünk és a környezetünk védelme szempontjából. A körforgásos gazdaság elveinek alkalmazása lehetővé teszi, hogy az élelmiszeriparban is hatékonyabban használjuk fel az erőforrásokat, csökkentsük a hulladékot és hozzájáruljunk a fenntarthatóbb jövőhöz.

Töltsd ki a kapcsolódó kvízünket:

Bevásárlás során a tudatosabb, egészségét őrizni próbáló fogyasztó elolvassa a termék hátán az összetevők hosszú listáját. Húsmentes? Bio? Öko? Vegán? Mi lenne, ha azt mondanánk, ezekre a kérdésekre egyszerűbben is választ kaphatunk? Figyeld a jeleket!

Tudod mi mit jelent? Teszteld a tudásod velünk! 

Köszönjük, hogy csatlakozol hozzánk a környezettudatos gondolkodók közösségéhez, és együtt tennünk a bolygónkért!

Aki utazott már Budapesten és buszozni kényszerült a Keleti pályaudvar és a Ferenciek tere között, az tudja nagyon jól, hogy ez a pár kilométernyi út -bár nem tűnne olyan hosszúnak- nem tart kevés ideig, főleg, ha munkába, iskolába vagy egyetemre siet. Különösen bosszantó tud lenni, amikor a felújítások ideje alatt araszol a busz, nem is nagyon érti az ember, hogy az Urániától az Astoriáig mégis mi tud négy perc lenni. Azonban ez a cikk nem a tömegközlekedésről szóló helyzetjelentés.

Október ötödikén ugyanis sokan szembesülhettek azzal a jelenséggel, hogy a Keletitől az Erzsébet híd budai hídfőjéig diákok, tanárok és szülők alkottak élőláncot. A pedagógusok világnapján ugyanis a polgári engedetlenségük miatt elbocsájtott tanárok mellett álltak ki a tüntetők. Az este folyamán a demonstrálók megszállták a Margit hidat is, illetve a Kossuth téren is ott voltak.

Rengeteg tüntetés volt már az áprilisi választások óta, gondoljunk csak katásokra, a tűzifarendelet elleni tiltakozásra, illetve a rezsit érintő demonstrációkra. Sokan azt hinnék, hogy a mostani eseménysorok egyáltalán nem különbek az előbb felsoroltaktól. Én amellett fogok érvelni, hogy pedig de. Úgy vélem a hosszútávú hatása sokkal komolyabb lehet, mint azt elsőre hinnénk.

Magyarországon híresen gyenge a civil társadalom, nehezen szervezi meg önmagát: a legtöbb tiltakozást a pártok és a politikusok szervezik meg -felülről. Ez azért lényeges, mert a politikában nagyon sokféle szereplő lehet, ebbe beletartozik az egyszeri állampolgár is, ha úgy akarja, de ehhez akarni is kell. Kevés olyan tiltakozás, megmozdulás vagy mozgalom volt, amely a rendszerváltás utáni Magyarországon alulról szervezte meg magát. Egy ország társadalmának a kollektív emlékezetébe, a „tudatalattijába” mintegy beleíródik a történelme, nem múlik el nyomtalanul. Ha egy nemzet forradalmait, törekvéseit letörik, akkor az búvópatakként, de meghatározza a politikai aktivizmushoz való viszonyulást -nem fog tüntetni menni.

(kép forrása: erdelyinaplo.ro)

Sokan beszélnek arról, hogy a Kádár-rendszer ugyan véget ért, de „sokak fejében tovább él”. A magyar társadalom inaktivitását nagyrészt abból a túlélési technikából örökölte, hogy a politikát a politikusokra hagyta, cserébe pedig a szabadság kisköreit és a fridzsidert kapott. Komoly vita lengi be a rendszerváltoztatást és annak körülményeit, ugyanis néhány tömegtüntetésen túl (erdélyi falurombolás vagy Dunaszaurusz) nem igazán kapott „felhatalmazást” a demokratikus ellenzék. A békés átmenet, a kiegyezéses rendszerváltás vagy a bibói korlátozott forradalom (ilyen és ehhez hasonlóan lehet rá hivatkozni) a nép feje fölött történt, tegyük hozzá másképp nem is nagyon történhetett volna.

Az emberek bizalmatlanok voltak a politikával szemben, miközben az is elvárják a politikától, hogy oldja meg a gondjaikat. Az átmenet éveinek nehézsége eloszlatott minden és lila ködöt, ami az államszocialista tervgazdaságból a szociális piacgazdaságba történő átalakulást övezte. A taxis blokád volt az első kijózanító pofon, ami a politikai elitet, azon belül is a jobboldali kormánykoalíciót érte, úgy vélték ennél türelmesebb lesz majd a társadalom. Azonban ez sem tudott olyan törekvés maradni, amibe nem férkőzött bele a politika: az SZDSZ politikusai sokat forgolódtak a barikádok és a taxisok között, az ellenzék nem tartotta elképzelhetetlennek a rendkívüli, előrehozott választásokat sem.

(kép forrása: mandiner.hu)

Az apátia és a szolidaritás komoly hiánya jellemzi a magyar társadalmat: ha valaki valamilyen ügy érdekében lépni akar, akkor nagyon gyakran találkozik a lehurrogó kommentekkel, rosszindulatú megjegyzésekkel, „jobb” esetben csak magára marad. A mai fiatalok kiállása mindenképpen unikális a maga nemében, hiszen a nagypolitika nélkül volt képes magát megszervezni. A legtöbb ember valamilyen módon kapcsolódik az eseményhez: kinek a gyermeke, az unokája vagy akárkije, de érintett a közoktatásban. A közvetett érintettség egy ennyire politikán túlmutató kérdésben, ami egyesek mindennapjait érinti több mint alkalmas lenne a szolidaritás erősítésére. Egyáltalán nem probléma az, ha érdekel minket, hogy mi van a másikkal.

Rengeteg előnye származhat egy ország számára, ha az állampolgárai résztvevői a politikai folyamatoknak és nem „elszenvedői”. A politika önmagában nem tud mindent megoldani, volt már rá kísérlet: ezeket hívták totális államoknak. A demokráciák egyáltalán nem tökéletesek, a liberális demokráciák is ideértendőek. Kevés olyan frusztráló dolog van, mint egy demokrácia, ha jobban belegondolunk. Nem mindig az nyer, akire én szavazok, nem mindig az lesz, amit én akarok, valaki lépten-nyomon megakarja cáfolni mindazt, amiben hiszek.

Azonban abban mindenképp jobbak a demokráciák a diktatúráknál, hogy az állampolgári akarat jobban meghallgattatik, illetve nagyobb hatásfokkal becsatornázódik. Ha több impulzus éri a politikai rendszert kívülről, akkor üdvözítő kapcsolat lehet a civil társadalom és a nagypolitika között. Ha a kormányzat tudja, hogy az egyes csoportok mit akarnak és számításba veszi a javaslatait, akkor nagyobb eséllyel hoz olyan döntéseket, amelyek mindenki számára kielégítőek.

(kép forrása: leverageedu.com

Magyarországon ki lett próbálva két évtizeden keresztül a liberális demokrácia modellje, csúnyán elvérzett. Valahol kisiklott és azóta sem sikerült újra pályára állítani. A politikai rendszerek működéséhez kellenek az azt működtetni képes struktúrák. Ahhoz, hogy egy rendszer jól működjön, ahhoz előbb ki kell alakítani a hátteret. Minden társadalomnak van egy sajátos politikai kultúrája, ami nagyon sok dolgot foglal magába, például az alapvető értékeket, a politikai viselkedés mintázatait, hogy mit lehet és mit nem lehet az adott rendszerben. Ezeket az értékeket szinte mindenki elsajátítja, ahhoz a szó szoros értelmében Mauglinak kell lenni, hogy nem. Ezt a folyamatot hívja a tudomány politikai szocializációnak.

Azonban az teljesen mértékben változó, hogy a tanulási folyamat során milyen értékeket sajátítanak el az emberek. Gondoljunk csak arra, hogy mennyire más volt a Horthy-korszak, illetve a Kádár-korszak értékrendszere. Azonban ehhez nem kellenek nagy rendszerváltások, hogy valamilyen mértékben alakuljon az értékkészlet, amelyet elsajátítunk. Egy-egy sikeres vagy sikertelen megmozdulás vagy tüntetés nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy megváltozzon a politikai kultúra.

A (liberális) demokráciáknak történetesen arra van szükségük, hogy a politikai elitek között az alapokat érintő, nagy kérdésekben legyen valamiféle konszenzus. Amennyiben erre nem törekszenek, a hidakat felégetik, akkor a politikai csatározások eldurvulnak, a felek képtelenek lesznek megegyezni akár csip-csup ügyekben is. Ez akarva-akaratlanul ahhoz vezet, hogy az állampolgárok is így kezdenek egymáshoz viszonyulni: ha nézeteltérés van, akkor egymás keze helyett inkább a másik torkát ragadják meg, illetve érzéketlenekké válnak más gondjai iránt. Továbbá az is elengedhetetlen, hogy ezek a rendszerek kineveljék azokat az embereket, akik lojálisak lesznek a rendszerhez és hozzájárulnak annak fenntartásához. Ha valaki demokratikus társadalmat akar, akkor demokratákat nevel.

Az oktatás ügyének valami olyasminek kéne lennie, ami meghaladja a politikai csatározás mindennapjait. A nagypolitikának nem arra kéne felhasználnia a tizenévesek kiállását, hogy abból pár százalékpontnyit erősödjenek a következő közvélemény kutatásokon vagy hogy a 2010 óta fennálló rezsim összeomlását vizionálják benne. Amennyiben a kormány és az ellenzék jót akar a következő generációknak, akkor aszerint cselekednek, hogy ezek a demonstrációkat egyfelől komolyan vegyék, másfelől az elérhető eredményeket Fekete-Győr András, Kunhalmi Ágnes és Jakab Péter szelfijei nélkül érjék el.

A két tábor között szinte átjárhatatlan a szakadék. Kevés olyan dolog van, ami nincsen átpolitizálva és összeköti a magyar társadalmat. A közoktatás milyensége egy olyan ügy, ami mindenkit érint, hiszen a magyar jövő a magyar iskolapadokban kezdődik. Amit a gyerekek az iskolában és főleg serdülőkorban elsajátítanak, az nem kis mértékben meghatározza, hogy hogyan viszonyulnak a továbbiakban a világhoz, a politikához.

Kell-e üdvözölni azt, ha azok a gyerekek tüntetnek, akik még nem tudnak, vagy csak rövid ideig fognak tudni kamatos kamatot kiszámolni, meg különbséget tenni a pentameter és a hexameter között? Természetesen döntse el mindenki magának. Azonban az vitathatatlan, hogy ők lesznek azok, akik egyszer majd eljutnak oda, hogy a politikával foglalkozzanak és alakítsák valamilyen módon az ország sorsát, akár politikusként vagy állampolgárként. Az ország irányításához és működtetéséhez pedig tudatos állampolgárok kellenek. A jövő szempontjából húsba vágóan fontos lehet, hogy ennek a generációnak minél több olyan politikai élménye lenne, amit sikerként lehetne elkönyvelni. Ehhez azonban nem lenne szabad, hogy a pártok a népszerűségük növelése érdekében és a PR kedvéért a demonstrációk főszereplőivé váljanak.

Azonban az is vitathatatlan, hogy az ellenzéken belül komoly harcok folynak a dominanciáért meg a túlélésért. A politika logikájának mondana ellent, ha az ellenzéki pártok valamilyen módon nem próbálnák meg valahogy hasznosítani az elégedetlen csoportokat és közösen hallatni a hangjukat velük. Hogy mi lesz a vége és a hatása az élőláncnak és a tanár-diák-szülő kiállásnak, azt nem csak rövid távon érdekes, hanem hosszútávon is.

Ahogy jönnek a hűvös esték, biztosan mindannyiunk fejében feltűnik ismét az a kép, ahogy plédbe bebugyolálva, egy pohár forró bármit kortyolgatunk és elmerülünk egy könyvben. Hadd osszam meg veletek azokat a könyveket, amik az én olvasós estéim kötelező résztvevői.

Valami ami nehéz, de mégis feltölt

Edith Eva Eger: A döntés

 (forrás: libri.hu)

Ez a könyv az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb könyve, amit a boltban biztosan a sikerlistás írások között találsz. Ha nem olvastad még, akkor ne várj tovább vele! Ha pedig olvastad akkor se habozz újraolvasni, hiszen ez a könyv mindig tud valami újat adni!

Az önéletrajzi regény elején az akkor tizenhat éves Editet a hírhedt haláltáborba, Auschwitzba hurcolták. Részletesen leírja a szörnyűségeket, amiket át kellett élnie: a fogvatartók kegyetlenségét, a rengeteg halált és fájdalmat amivel találkoznia kellett. A halál szélén volt már, amikor egy kisebb csoda útján megmenekült. 

És mégis, ez a könyv nem (csak)  arról szól, hogy micsoda pusztítást végzett a náci pusztítás. Hanem a túlélésről, a küzdelemről és boldogságról. Az írónő nem elégedett meg a ,,túlélő" státusszal, hanem az Egyesült Államokba költözött, ahol az új nyelv elsajátítása után egyetemre ment. Ezek után klinikai pszichológusként praktizált, tanított az egyetemen, emellett segítette az amerikai hadsereg és haditengerészet katonáit. Előadásait mindig álló taps és ováció követi.

Dr. Edith Eva Egernek a könyve és az életútja egyaránt lenyűgöző és motiváló. Egy olyan történet a gyógyulás és a boldogság megtalálásáról, ami minden olvasónak, minden élethelyzetben segíthet abban, hogy megtalálja a saját szabadságát.

Kedvenc idézet: 

,,Nem tudod megváltoztatni, ami történt, nem tudod megváltoztatni azt, amit tettél, vagy amit tettek veled. De eldöntheted azt, hogyan élsz most.
Drágám, dönthetsz úgy, hogy szabad leszel."

Valami, ami egy kicsit szétszed

Zakály Viktória: Szívritmuszavar

(forrás: libri.hu)

A borítón lévő fülszöveg egy romantikus regényt ígér. Ez valójában egy romantikus könyv, de mindenki higgye el, hogy ez sokkal több annál, nem csak egy a sok közül. Az írónő különleges írói stílusa, a könyv (jó értelemben) mindennapos témája egészen különleges élményt ad az olvasónak.

Zakály Viktória két fiatal történetét meséli, akik rossz időben találkoztak. Ne tévesszen meg senkit a látszólag egyszerű témaválasztás, hiszen a szépsége pont abban rejlik, hogy mindenki (legalább egy résszel) azonosulni tud. Az E/2-es elbeszélésmódhoz hozzá kell szokni, de utána teljesen magával ragad, ahogy a lány a fiúnak meséli el, ő hogyan élte meg a szerelmüket. Az írónő olyan csodálatosan fogalmazza meg a legegyszerűbb gondolatokat is, hogy a leírt gondolatai egész nap velünk maradnak és néha-néha elmerengünk rajtuk.

Az egész regény egy kissé szomorkás és keserédes, nem tökéletesíti a valóságot, nem egy tündérmese. Azoknak ajánlom, akik ezt az érzést be tudják fogadni, a tiszta, de beteljesületlen szerelmet, az elválás fájdalmát, az őszinte szembenézést a másik hibáival.

Kedvenc idézet:

,,Meghalni a szerelemért? Nem nagy dolog, könnyű feladni, és a könnyebb utat választani, de élni a szerelemért, vagy anélkül, ez az igazi küzdelem."

Valami, ami igazi

Márai Sándor: Az igazi

(forrás: libri.hu)

Ha már az őszi keserédes történeteknél tartunk, akkor Márai Sándor regénye is kihagyhatatlan. Ez sem szépíti a valóságot, a hangsúly itt nem a szerelem tényén, hanem a mögötte létező lélektanon van. Egy pszichológiai elmélkedés, ami Márai stílusában tökéletessé tud tenni egy hideg estét.

A könyv alapvetően egy házasságot mutat be, melyben megjelenik a ,,harmadik fél". Sajátossága, hogy az első részben a feleség meséli el a házasságukat, azt, hogy hogyan viselte a szerető megjelenését, hogyan harcolt a házasságáért. Ezt követi a férj elmesélése, ami sokkal inkább egy belső monológra, egy elmélkedésre hasonlít. (Egy második könyv a ,,szerető"-ről, az ő történetéről szól.)

A feleség és a férj története nem csak a házasságukat és a mögötte rejlő drámát, pszichológiát mutatja be. Hanem megismerjük a világháborúk közötti nagyvárosi életet, a polgári életérzést, a saját emberi tragédiákat is elénk tárja. Amellett, hogy a korabeli valóság reális bemutatása a könyvnek hatalmas értéke, készüljünk fel arra, hogy a női szerepeket illetően Márai az akkori nézeteket mutatja be. Ez azonban senkit se tántorítson el attól, hogy a kezébe vegye ezt a regényt.

Kedvenc idézet:

"…nincsen igazi… Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk."

Valami, ami egy új világba vezet

Leigh Bardugo: Árnyék és csont (Grisa trilógia)

(forrás: deszy-konyv.hu)

Az eddigi nehezebb könyveket most kövesse egy izgalmas, szórakoztató fantasy, ami szinte olvastatja magát és addig meg sem lehet állni vele, amíg le nem rakjuk az utolsó részét. Így most nem csak egy könyvet, hanem az egész trilógiát szeretném ajánlani. Ugyan a trilógiából sorozat is készül(t), a könyvet azonban nagyon kár lenne kihagyni.

Az, amilyen világot az írónő elénk tár, az egészen egyedi és magával ragadó: Ravka, a grisák, az Árnyzóna, a társadalom jól felépített rendje a könyv legnagyobb erőssége. Azonban történet felütése elsőre nem ígér semmi különlegeset. Egy kiválasztott, szegény lány, akiben hatalmas, eddig soha nem látott erő lakozik. Ott a régi barát, akibe szerelmes és ott van természetesen a nagy erejű, karizmatikus férfi. Noha az elején a főhősnő viselkedése egy kissé idegesítő, érdemes átrágni magunkat az első harminc oldalon, mert utána úgy beindul a történet, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Amikor megismerjük a mellékszereplők történeteit és a regény világát, nos, a könyv akkor válik letehetetlenné. 

Valószínűleg nem ez a regény lesz az, ami után megkérdőjelezzük az életünket, de ennek a sorozatnak nem is ez a célja. A célja az, hogy szórakoztasson és élményt nyújtson; ennek pedig tökéletesen eleget tesz.

Kedvenc idézet:

„Mi végtelen? Hát a világegyetem és az emberek mohósága.”

Valami, ami mindig jólesik 

Kemény Zsófi: Nyílt láng használata

(forrás: libri.hu)

A regények után, a végére hadd ajánljam mindenki figyelmébe ezt a verseskötetet, ami az egyik személyes kedvencem. A versek nincsenek túlbonyolítva, nem veszi fel azt a szinte érthetetlen, összefüggéstelen stílust, ami annyira népszerű a kortárs költők körében.

Kemény Zsófi a magyar kortárs irodalom kiemelkedő alakja: slam poetry írásai és regényei mellett a versei is nagyon magas színvonalat képviselnek. A Nyílt láng használata az első megjelent verseskötete, ami (Simon Márton szavaival élve) ,,hátat fordít az elvárásoknak, elsétál a pálya végéig, és csöndben mosolyogva magasabbra teszi az úgynevezett lécet. Sokkal magasabbra.".

Ez a kötet több érzést is bemutat, átad. Leveszed a polcról, olvasgatsz belőle és mindig találsz valamit, ami passzol a hangulatodhoz. Vannak benne tömör és kissé slam-hez hasonlító írások is, amiket az írónő stílusa tesz emlékezetessé.

Kedvenc idézet:

,,Kicsit megsértettél,
mikor utoljára nem beszéltünk"