Reaktor

Az orosz-ukrán háború ismét felszínre hozta azt a XX. század második fele óta felszínen lévő kérdést, hogy elavultak-e a tankok. Ennek egyik oka, hogy rengeteg felvételt látunk elpusztított – főleg orosz – tankokról. Cikkünkben a tankok elavultsága mellett az oroszok eszközeit ért pusztítások okait is megvizsgáljuk.

Mióta is használnak tankokat?

és ezen eszközöket már a nagy háborúban bevetették – ugyanakkor egyrészt ekkor kezdődött el a gyártás, másrészt elsősorban a britek tudták használni, ennek következtében az első világháborúra nem voltak jellemzők. A második világháború volt az a világszintű eseménysorozat, amelyben a harckocsiknak óriási szerepük lett.

Első világháborús brit tank (forrás: wikipedia.org)

a harckocsik ugyanis képesek olyan védelmi vonalakon is áthatolni, amelyeken a gyalogság nem vagy csak nagy veszteségek árán; emellett a gyalogság védelmére is lehet használni ezen eszközöket. A két világháború között mind az Egyesült Államok, mind az Egyesült Királyság, mind pedig a Szovjetunió elkezdte fejleszteni a tankokat – a szovjetek ugyan eleinte minőségileg gyengébbeket gyártottak, de felismerték, hogy a harckocsik a gyalogság védelmének mellőzése helyett milyen más tereken hasznosíthatóak, így önálló egységeket kezdtek szervezni. A versailles-i békeszerződés előírásait felrúgva Hitler Németországa is elkezdte fejleszteni tankjait, melyek mindmáig a második világháború szimbólumai a közbeszédben. A németek – szovjet tapasztalatokat átvéve – a gyalogság helyett a tankokra mint önálló egységekre tekintettek, így a szovjetekhez hasonló elképzeléseket alkalmaztak. Az, hogy a könnyűpáncélzatú eszközök helyett a nehézpáncélzatúakra van szükség, a spanyol polgárháborúban vált nyilvánvalóvá.

A második világháborús német Tigris (forrás: wikipedia.org)

Mindennek meg is lett a következménye: a tankok tették lehetővé például a villámháborút; emellett a második világháború már nem az állóháború terepe volt, ugyanakkor a harckocsik óriási veszteségeket tudtak okozni mindkét oldalon.

A tankok a második világháború után

A második világháborút követő évtizedek a fegyverkezési verseny időszaka voltak, ugyanakkor a hangsúly az atomfegyverekre és a légi eszközökre helyeződött. Ennek ellenére hamar rájöttek arra – minden oldalon -, hogy

így további fejlesztésekbe kezdtek. Elsősorban a Szovjetunió, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, az NSZK és Franciaország domináltak a páncélosok fejlesztésében és gyártásában, de a helyi konfliktusokat követően például Izrael is saját modell gyártását tervezte.

Már a hidegháború során felmerült annak a kérdése, hogy elavultak-e az évtizedeken át fejlesztett harckocsik. A páncélosok ellen ugyanis kifejlesztettek olyan páncéltörő eszközöket, amelyeknek a gyártása és beszerzése gyakran jóval a tankok ára alatt marad (a fenntartásról nem is beszélve), sőt vannak ilyen kézi vezérlésű eszközök is. A kérdés éppen ezek miatt a XXI. században is napirenden maradt – híresen nagy károkat okoztak a harckocsiknak a páncéltörők például az iraki háborúban. A 2022-es orosz-ukrán konfliktus növelte a harckocsik elavultságát övező viták aktualitását, hiszen az oroszok gyakran vonultatnak fel nem megfelelően karbantartott, még szovjet gyártású eszközöket – amelyek értelemszerűen akkora veszteségeket könyvelhetnek el, hogy a tankok mai létjogosultsága is kérdésessé válik.

A tankok veszteségei – régen és ma

sőt, ehhez nem is feltétlenül kell kiegyenlített erőviszonyoknak fennálniuk. Még Lengyelország lerohanása vagy a finn-orosz téli háború (1939-40) során is viszonylag nagy számú tankot semmisítettek meg a lengyelek és a finnek. A lengyelekről pedig igen nehezen feltételezhetjük azt, hogy haderejük olyan jelentős lett volna, mint a németeké – jóval kevesebb tank állt rendelkezésükre például, de a megsemmisítő eszközökben sem bővelkedhettek.

Ami viszont újdonság, az az, hogy ma már jóval könnyebben és olcsóbban előállítható és kezelhető, ráadásul nagy számú és különböző típusú eszköz áll rendelkezésünkre. A már említett – olykor kézi vezérlésű – harckocsikhoz képest olcsó páncéltörők mellett megjelentek olyan drónok is – ebben a törökök számítanak korszakalkotónak -, amelyek akár GPS nélkül is tudnak repülni, és nagy pontossággal tudják kilőni a tankokat (a páncélosoknak ugyanis vannak kifejezetten gyengén páncélozott részei, és elsősorban ezt veszik célba). Ráadásul a drónok és a légi eszközök akár emberveszteség nélkül is kezelhetőek.

Ukrán katona páncéltörővel (forrás: portfolio.hu)

Persze ez sem jelenthet problémát a modern eszközöknek, hiszen

A mai radarokkal például megelőzhetők a drónok okozta támadások, és a páncéltörők lövedékei is megsemmisíthetők egy Izrael által kifejlesztett rendszerrel, amelynek volt lehetősége bizonyítani Gáza ellen. Ez alapján a tankok nagyon is tudnak alkalmazkodni az ellenük kifejlesztett eszközökhöz, vagyis nem elavultak; de látni kell, hogy gyártásuk, fenntartásuk, kezelésük óriási költséget és logisztikát igényel, míg egy drón vagy egy páncéltörő ennél jóval olcsóbb – az ezek ellen kifejlesztett védekezési mechanizmusok pedig ismét plusz költséget jelentenek. Ezen a ponton fel kell tenni a kérdést, hogy szükségesek-e a tankok. Mert ha nem, akkor márpedig elavultak.

Török drón, amelyet tankok megsemmisítésére fejlesztettek ki (forrás: vg.hu)

Az izraeli Trophy-rendszer, amely képes megsemmisíteni a páncéltörők lövedékeit

Kellenek-e a tankok?

Erre jelenleg úgy néz ki, hogy a válasz egyértelműen igen, hiszen

amely ráadásul viszonylag flexibilis (a gyalogságnál jóval rugalmasabb). Esetleg lehetnek-e olcsóbb alternatívák? Sajnos úgy néz ki, hogy nem, hiszen ezek kialakítása és képességei teljesen mások.

A szárazföldi hadviselést soha nem sikerült eddig kiiktatni, a hidegháború alatt is fejleszteni kellett a tankokat. Mindemellett a tankok pszichológiai erővel is bírnak: mind az ellenség, mind a saját haderő számára az erőt és a pusztítást képviseli.

A tankok ellen kifejlesztett fegyverekre korábban soha nem úgy reagáltak, hogy alternatívákat kerestek, a tankokat pedig mellőzték. A megoldás mindig a tankok továbbfejlesztése és az esetleges védelmező rendszer ki- vagy átalakítása. A modell sikeresnek tűnik, egyre valószínűbb, hogy a jövőben drónszerű irányítással bíró tankokat tudnak majd fejleszteni, amelyek kezeléséhez helyi szinten nincs szükség emberekre, vagyis az emberveszteség minimalizálható.

De akkor mi a baj az orosz tankokkal?

Valójában nemcsak a tankokkal van probléma.

míg az oroszok több, ma már elavult harckocsit vonultatnak fel, például a T-72-est, amelynek amúgy is voltak problémái, nemhogy a modern fegyverekkel szemben.

Sérült orosz tank a 2022-es orosz-ukrán háborúban (forrás: vg.hu)

A legjelentősebb problémák ugyanakkor nem a tankokkal, hanem a hadsereg irányításával vannak. A harckocsi-központú harcászat egyik legfontosabb eleme az, hogy kell egy útvonal, amelyen felvonultatják a páncélosokat, és a célpontjaikat egy jól behatárolható, nem nagy kiterjedésű területen támadják – ezzel szemben az oroszok sok területen, sok célpontot akartak rövid idő alatt megsemmisíteni. Úgy néz ki, hogy nem minden esetben állt az oroszok rendelkezésére a megfelelően képzett személyzet, amely a karbantartást végezte volna – illetve a karbantartásra amúgy sem fordítottak elegendő energiát. Pedig a régi eszközöknél erre fokozottan szükség van. Vagyis az amúgy is gyengébb eszközökkel is számoló orosz hadsereg nem megfelelő stratégiája jóval inkább áll a veszteségek mögött, mint a tankok elavultsága (megjegyzendő, hogy azért a szovjet gyártmányú tankoknak is vannak előnyei, illetve valamelyest fejlesztették is őket).

Végeredményben akkor elavultak-e a tankok vagy sem?

A tankok mindezek alapján nem elavultak, de szerepük mindenképpen változik. Alkalmazkodniuk kell rengeteg újdonsághoz, új terephez és eszközökhöz; de nagy pusztításra alkalmas szárazföldi tényezőre szükség van. Lehet, hogy kevesebbre, és az is lehet, hogy a harcászat jóval kevésbé lesz harckocsi-központú, de a tankok jelenleg pótolhatatlannak tűnnek, hiszen általuk olyan képességhez juthatunk szárazföldön, amelyet más eszközökkel nem tudunk elérni.

Borítókép: a szovjet T-72-es tank (forrás: wikipedia.org)

Tamásy Andris, BME-s hallgatóval beszélgettünk a programozásban rejlő potenciálról, a szakma előnyeiről és hátrányairól, valamint egy fiatal, pályakezdő informatikus lehetőségeiről a magyar piacon. 

Hogyan kerültél be az IT világába, mikor és hogyan kezdett el érdekelni?

Igazából sose kezdett el kimondottan érdekelni. Sőt, matekból a legeslegrosszabb tanuló voltam még gimiben. Majd egyszer csak bekattantam, elkezdett érdekelni a matek, és valamiért felvettek az egyetemre. De tényleg, fogalmam sem volt, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Azt tudtam, hogy szeretem a matekot. Közben már azért elkezdtem programozni is, de tényleg csak felvettek, és sodródtam az ára. Történtek az események, elkezdtem többet és többet megtanulni, és minél többet tudtam meg, rájöttem, hogy annál kevesebbet tudok igazából az egészről. Elkezdtem beleásni magam, és mikor láttam, hogy ez milyen mélyre tud menni, elkezdtem beleszeretni ebbe az egész témába, úgyhogy mesterre szeretnék majd menni.

Az IT is azok közé a szakmák közé tartozik, ahol több a vadász, mint a fóka, ezt joghallgatóként bátran állíthatom. Mivel lehet kiemelkedni a tömegből, a többi hallgató közül?

Mindenféleképpen kell neked valamilyen plusz. Ezallat azt értem, hogy van-e valamilyen saját vagy szaktársakkal közös projekt. Nyilván ugye mindennek a bölcsője egy jó ötlet, ezt nehéz megtalálni. De igen. Kell valami, amivel te több vagy, mint az a hallgató, aki csak végighallgatja azt a kurzust. És ez legyen most egy saját projekt, legyen egy szakkör, legyen egy munkahely vagy bármi ilyesmi, de a lényeg az, hogy a lehetőségeket, amiket kapsz, azokat mindig meg kell ragadnod, és ki kell szakadnod a komfortzónádból, le kell ülnöd, tanulnod kell, csinálnod kell, és valamit oda kell raknod a munkáltatód elé, hogy te valamivel mégis több vagy, mint aki csak simán csak hallgatja ezt az egészet.

És ezt a kurzusokra való jelentkezéssel lehet a legjobban?

Nem is az, mert az is csak egy kurzus, amit csak hallgat az ember, hanem itt inkább a szakkörökre gondolok. Például vannak weblapfejlesztő szakkörök, a BME-nek például van egy olyan szakköre, ahol a feladat egy autó építése. Gépészek, mérnökök, marketingesek mind egy csapatban, ez egy 80 fős csapat, és ott mindenki meg tudja találni a helyét. Ilyen szakkörökre gondolok, ahol már csapatban tud dolgozni az ember, van valamilyen munkatapasztalata.

Effektív munkával többet lehet tanulni, mint az egyetemen.

Szóval valami ilyesmikre gondolok. Amint elmegy az ember egyetemre, menjen, csatlakozzon ilyen szakkörökhöz.

Ha jól emlékszem, amikor jelentkeztél munkára, azt is megkérdezték, hogy van-e hasonló tapasztalatod, és jó volt felmutatni, hogy te ezzel már foglalkoztál, mélyebbre ástad magad ebben.

Így van. Önvezető autós állásra jelentkeztem, és olyet kérdeztek tőlem, hogy bütykölöm-e az autómat? Mondom, hát én bütykölném szívesen, hogyha lenne. Már egy ilyen kérdéssel is valami olyat akarnak belőled kiszedni, hogy miben vagy te több, mint az a hallgató, aki csak hallgatja a kurzust. Már csak azzal is több lehetsz, hogy bütykölöd az autódat.

Minden szakmának megvannak az előnyei és a hátrányai. Először a negatívumokról kérdeznek, hogy a hallgatóknak a végén a pozitív dolgok maradjanak meg inkább. Milyen nehézségekre, milyen hátrányokra számíthat az ember, hogyha az IT világában akar szerencsét próbálni?

Ez a szakma beletartozik azon kevés szakmákba, ahol a munkádon kívül otthon is tanulnod kell tovább, mivel ugye nagyon gyorsan fejlődik ez az egész informatika világa. Egyszerűen lépést kell vele tartanod. Mert hogyha nem tartasz vele lépést, bármennyire tapasztalt vagy, jön egy újonc, és ki fog téged lökni, bármennyire hiánycikk vagy a piacon, ki fognak lökni. Muszáj tanulnod, fejlődnöd, a legújabb trendeket nézned. Tehát tényleg egy folyamatos odaadás kell, ami hosszú távon igen nehéz, és kell egy mentalitás hozzá, hogy ne dőljön össze ez az egész kártyavár. Szoktunk ilyen sikersztorikat is hallani, hogy tizennyolc éves, megírta a saját szoftverjét és dollármilliomos lett. És ebben az a legszomorúbb, hogy benned is benned van az a tudás, amivel te is meg tudnád csinálni, csak nincs meg az ötleted. És emiatt mindig benned van az, hogy kicsivel kevesebb, vagy értéktelenebb vagy, mint a többiek, mert te nem tudtad ezt kivitelezni. És ez mindig is ott lesz, persze nem kell magadat egyfolytában másokhoz mérni, de attól még lehet tanulni a többiektől, akkor is, hogyha jót vagy rosszat csinált, de ez mindenféleképpen negatívum, hogy ott vannak a többiek, ki fognak téged szorítani, és mindig-mindig fejlődnöd kell.

Akkor ez olyan, mint a legtöbb művészeti ág, hogy folyamatos a verseny, és folyamatosan kreatívnak kell lenned. A programozást általában az unalmasabb munkák közé sorolják, hogy leülsz a gép elé, és akkor beírod a kis kódodat, és kijön a weblap, de akkor nem csak ennyiről van szó, hanem ez egy kreatív, folyamatosan változó és fejlődő szakma.

Persze megvannak azok az idők is, amikor az kell, hogy leülj, programozz, megcsináld azt, amit kérnek. De hogyha egy ilyen kreatívabb munkára vágysz, ahol akár mondjuk te vezeted a kis csoportodat, ott már kelleni fog az, hogy ott legyél a toppon.

Most, hogy sorra vettük a negatívumokat, kérlek beszélj a pozitív oldaláról a programozásnak. Milyen lehetőségei, milyen előnyei vannak ennek a szakmának?

Nyilván mindenkinek rögtön az fog eszébe jutni, hogy pénz. Persze, jól megfizet, de az a tapasztalás, az a tudás, amit az előbb is említettem, hogy egyfolytában fejlesztened kell magadat, és egyfolytában gyakorolnod kell a munkán kívül otthon is, az is meg fog térülni. Ezen kívül pedig ott van az a légkör, amiben tudsz dolgozni, fejlődni, egy rendkívül összetartó csapat része tudsz lenni, ahol odafigyelnek rád. 

Az, hogy tudsz alkotni, kivitelezni azt, ami eddig csak a fejedben volt meg, és még talán működni is fog, az egyszerűen eszméletlen érzés.

És ha ezt az ötletet még talán még jól is tudod használni, most az orvostudományról, vagy bármi ilyesmiről beszélve, az még fantasztikusabb érzés, ezek mind-mind pozitívumok, hogy bármennyire kicsi vagy a rendszerben, tudsz olyat beleadni a világba, egy olyan értéket képviselni, amivel előrébb tudod vinni a társadalmat. 

Beszéltünk arról, hogy egyetemistaként inkább a szakkörökkel tudsz kiemelkedni. De mi van akkor, ha úgy dönt az ember, hogy nem akar egyetemre menni, és mondjuk a meglévő szakmája mellett szeretné kitanulni a programozás művészetét? Van lehetőség otthon, autodidakta módon tanulni?

Mindenféleképpen. Egyetemen pont ezt tanítják, hogy hogyan tanulj egyedül. Ez ilyen formában úttörő, mert egyetemen, magyar oktatás erről híres egyébként, hogy nem nagyon tanítanak meg arra, hogyan kell tanulni, csak eléd vágják az anyagot, és akkor be kell, mert bocsánat, seggelned, a következő hétre. Persze, vannak azért ilyen tárgyak is, nálunk inkább az alapozó tárgyak ezek, de próbálnak egy széles spektrumú tudást adni, amivel fejlesztik a logikádat, és azt, hogy hogyan tanulj. Hogyan találd meg azokat a cikkeket, azokat a tudományos iratokat vagy könyveket, vagy tréningeket, amik téged előre fognak vinni. És az a jó az infóban, meg az egész szektorban, hogy ott a Youtube, mindenféle kurzusa van a Google-nek is, ingyenes, nem ingyenes, de hogyha van egy célod, és tudod, hogy te most weblapokat akarsz fejleszteni, vagy mesterséges intelligenciával akarsz foglalkozni, akkor rákeresel, és rengeteg kurzust fogsz találni, és tudod magadat fejleszteni, tudsz önállóan tanulni.

Gondolom, te is csinálod ezt.

Kötelező jellegű.

Viszont ahhoz, hogy te önmagadat tudd fejleszteni, valamilyen szintű alaptudásra azért szükséged van, hogy el tudj indulni, mert én például nem értettem soha a matekhoz, és ha úgy döntöttem, hogy hazamegyek, és majd ott jól megtanulom, az első lépést nem tudtam megtenni, nemhogy az egyenletet megfejteni. Szóval valamilyen alapanyag kell, hogy abból az ember tudjon építkezni.

Igen. Egy olyan alapot adnak neked, amivel el tudsz indulni.

Akkor azoknak ajánlod az autodidakta, otthon való tanulást, akiknek már van egy minimális tudásuk, vagy ilyen jellegű beállítottságuk és rááll az agyuk a programozásra?

Ez sem igaz, mert vannak azok a nagyon kezdő szinten lévő tutoriálok is a neten, amikkel helyettesíteni tudod az egyetemet. Tehát egyáltalán nem szükséges egyetemre elmenned. Egyetem az akkor kell, amikor tovább akarod ezt vinni, és nem csak egy sima BSC-t akarsz megcsinálni, hanem el akarsz menni mesterre is, és tovább akarod vinni, és valamilyen magasabb szinten akarod ezt az egészet csinálni.

És munkakeresésnél mennyire nézik azt, hogy milyen egyetemet végeztél?

Nekem életemben soha nem mondták még, hogy "hú, ha te a BME-re jársz, na akkor...", tehát ez szerintem egy tévhit, vagy csak nálam ez nem jött be eddig.

Akkor inkább a tudás.

A tudás, teljes mértékben. Tehát egy interjún mindig azt fogják megnézni, hogy neked milyen előző projekteid voltak, hogy miken dolgoztál. Ezért is nagyon fontos. Nem tudom, a GitHubot ismered?

Nem.

Ez egy olyan közösségi platform, ahol minden programozó fel tud nyomni kódokat, és ezeket publikussá tudja tenni. És nagyon-nagyon hasznos az, hogyha van egy ilyen könyvtárad, ahol ott vannak a különféle projektjeid, és akkor ezt csak belinkeled a CV-dbe, és megjelenik az oldalad, és látják az összes projektedet, amin eddig dolgoztál. És egyszerűen ez, ha már egy ilyened van, már ezzel kitűnsz a tömegből. Ezzel látják azt, hogy hogyan kódolsz, hogyan dolgozol, mik érdekelnek téged, miket tudtál eddig megcsinálni, hogyan írod le ezeket, hogyan dokumentálsz, ezek olyan szinten leírnak téged, hogy az hihetetlen. Tehát ez a legfontosabb.

Egy interjún rögtön azt fogják megnézni, hogy te hogyan dolgozol, miket csináltál eddig, nem azt, hogy honnan jöttél, hanem azt, hogy mit csinálsz konkrétan.

És hogyha ez tetszik nekik, akkor majd élőben megnézik, hogy tényleg hogyan dolgozol. De addig szóba se állnak veled, ameddig nem látják, hogy eddig miket csináltál.

Hát a programozás elég sok spektrumán végigmentünk, de a saját szakterületedről nem is kérdeztelek még. Mivel foglalkozol pontosan?

Ugye én mérnökinformatikai szakon vagyok, azon belül is rendszertervezésen, és azon belül is még a gépi tanulásban. Nagyon-nagyon szépen mondva, a mesterséges intelligencia kutatócsoportban vagyok benne.

Jól hangzik.

Nagyon jól hangzik, de semmi értelme. És igen, gépi tanulással, meg neurális hálókkal foglalkozok, ezeket kutatom vagy tanulom, és próbálom valamilyen gyakorlati hasznát is megtalálni. Nem kell igazából nagyon keresnem, mert rengeteg gyakorlati haszna van, tehát már bármilyen szövegfelismeréskor, vagy bármilyen képfelismeréskor, önvezető autóknál, bioinformatikában, tényleg rengeteg dologban lehet használni a mesterséges intelligenciát. Nekem az a célom, hogy mindenféle ilyen módszert megtanuljak, megismerjek, kipróbáljak és valamilyen jót ki tudjak hozni ebből az egészből. Most gondolok itt vagy az önvezető autókra, most az nagyon-nagyon érdekel, abba kezdtem beleásni magamat, ott is inkább a képfeldolgozással, meg azzal, hogy hogyan tanul az autó. És igen, tehát ezzel a gépi tanulással foglalkozok, de nem tudok neked konkrétat mondani, mert annyira széles, meg annyira sok projektben lehet ezeket felhasználni, hogy itt tényleg csak az van, hogy három-négy évig csak gyűjtöd az információt, tanulsz, majd utána tudsz te is valamilyen nagyobb dologban részt venni egy csapatban. És most ebben a fázisban vagyok, hogy minél többet tanuljak, minél többet lássak. Volt eddig a data science-es téma, volt data engineering, az önvezető autós téma, most pedig...nem tudom, ismered a Forzat? Ez egy autós játék.

Hallottam róla.

Biztosan ismerik a kedves nézők, hallgatók. Van egy ilyen autós játék. És most egy olyan AI-t írok rá, ami magától vezet egy pályán, és kap pontokat, ha jól csinálja, adok neki akadályokat, ki kell kerülnie ezeket, gyorsan kell mennie, jól kell tudnia váltani, hogyha van egy másik autó, ki kell kerülnie. És ez olyan, mintha egy szimulációja lenne az egész életnek. Így próbálom belerázni magamat ebbe az önvezetős témába. Most úgy néz ki ez az egész, hogy egyenesen elindul, felgyorsul, eredetileg az volt, hogy állt egy helyben, most már egyenesen megyünk, felgyorsítja magát háromszázra, majd rögtön balra kanyarodik, és belemegy valamibe, vagy felborul. Most így állunk.

Ez körülbelül olyan, mint egy cheat code a játékban, nem?

Igen. Mondjuk multiplayerben ezt még nem próbáltam ki, de jaja, simán, hogyha odáig fajul, akkor majd minden versenyt megnyerek vele érte.

Hol tart egyébként ez a szakterületed Magyarországon?

Azért akkora belelátásom nincsen, de vannak ismerőseim kint külföldön, akik egyidősek velem, és náluk sokkal jobban megbecsülik a friss munkaerőt. Mi még egy kicsit le vagyunk maradva a Nyugathoz képest. Itt inkább azokat becsülik meg, akiknek már doktorija van, minimum mesterdiploma, de inkább doktori, a többinek inkább csak megmondják, hogy mit csináljon. És ebből a szempontból ez nem tetszik, tehát jobban meg kellene becsülnünk azokat az embereket, akik éppen belemennek, vagy éppen áttanulnak egyik szakmából a másikba, és nemcsak azokat, akik már nem tudom, doktorival jönnek ki az egyetemről.

És erre szakosodtak.

Igen, csak kevés ilyen ember lesz. És ami még nagyon zavaró, hogy Magyarországon nagyon erősen rákoncentrálnak a gazdaságra, inkább inkább a bankok szeretik nagyon ezt a mesterséges intelligenciát, és minél több profitot és profitot akarnak termelni. Persze ez is fontos, ezt is kell csinálni, de vannak azért más és fontosabb célok is az életben, mint az, hogy még nagyobb profitot termeljünk.

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia 

A kínai sárkány a 20. század végére igen erős szárnyalásba kezdett, ha a gazdasági mutatókból indulunk ki. Részben természetesen az is segíthette a szocialista ország grandiózus pénzügyi gyarapodását, hogy képes volt közelebbi kapcsolatokat kialakítani az Egyesült Államokkal, illetve a 70-es évektől részben megnyitotta kapuit a multinacionális vállalatok előtt. Kína egy sajátos berendezkedésű ország. Ugyan a maoista útvonalat követve hivatalosan még mindig szocialista, viszont gazdaságpolitikáját illetően félig-meddig kapitalista jellemzőkkel bír. Az állam tudatosan fejlett infrastrukturális hálózatot épített ki, hogy a külföldi nagyvállalatoknak és a nyugati tőkének vonzó célpontjává váljon. Segíti a technológiai cégek beáramlását az is, hogy Kína rengeteg nyersanyaggal, olcsó munkaerővel és jó piaci adottságokkal rendelkezik.

Rövid történelmi áttekintés

Közismert, hogy a távol-keleti ország valójában egy több ezer éves civilizáció, s már a Római Birodalom idején bolygónk egyik legvirágzóbb társadalmának bizonyult. A kínai törzsek nagyon sokáig egymástól elkülönülve éltek, és a kisebb-nagyobb, főként növénytermesztésre használt kezdetleges államszervezeteket tartományurak irányították. Igen régre visszanyúló tárgyi emlékeink vannak az itt megjelenő első lakosokról.

Rendkívül tagolatlan, hatalmas kiterjedésű tájegységekkel rendelkezett a Középső-Birodalom, ezért számottevő, hosszú ideig tartó kapcsolatot nem tudott kialakítani más népekkel. Elsőként a 13. századi mongoloknak sikerült meghódítani Kínát, megalapítva a Yuan dinasztiát. Néhány generáció elteltével azonban az uralkodóház és az udvar tagjai mind asszimilálódtak a helyi civilizációba. Ekkor vált nyilvánvalóvá a kínaiak számbeli és kulturális fölénye a tatárokkal szemben és ez méginkább fokozta a sinocentrikus gondolkodás beágyazódását.

Az utolsó dinasztia (Qing) bukását követően lépünk be Kína modern korszakába. Kikiáltották a köztársaságot, majd a 20. század első felében kezdetét vette a véres polgárháború, melyet végül 1949-ben a Mao Ce-tung által vezetett kommunista oldal nyert meg. Gyakorlatilag azóta egypártrendszer van, s az ország politikája de facto szocialista keretek között működik.

(forrás: advantour.com)

Vallás

Hangsúlyosnak bizonyultak Konfuciusz tanai a helyi társadalmi rend kialakulását illetően. Innen ered a konfuciánus vallás is, mely egyben egy etikai-filozófiai tanításként is értelmezhető. Igazságra, becsületességre és bölcsességre neveli az embereket, emelett az ősök tisztelete is lényeges a valláson belül.

A konfucianizmuson kívül erőteljesen jelen van a helyiek életében a taoizmus és a buddhizmus is. Habár számos ponton eltérő nézeteket hirdetnek, ennek ellenére a különböző vallások tökéletesen megférnek egymás mellett, érvényesül a vallási szinkretizmus. Jelen vannak egyébként helyi törzsi vallások, “pogánynak” tűnő hagyományok is, melyek akár faluról falura változhatnak.

Legizmust alatt azt értjük, hogy a morális-etikai értékeknél még fontosabb a törvények hatékony működése és azok feltétel nélküli betartása, mert csak így érhetünk el rendet és stabilitást az országban. Azért is fontos megemlítenünk az imént felsorolt filozófiákat és elveket, mert ezek a mai napig nagy hatással vannak a kínai életre, viselkedésre és a belpolitikát is erősen befolyásolják.

A távol-keleti kollektivista mentalitás

Látni kell, hogy a kelet-ázsiai társadalmak ideológiája és a nyugati felfogás között lényeges különbségek fedezhetők fel. Elmondható ugyanis, hogy míg hagyományosan a nyugati történelmi fejlődés erőteljesen egyénorientált és idővel kifejezetten pénzközpontúvá vált, addig a kínai perspektíva egészen más. Nevezetesen földrajzi és gazdasági okokra kell itt gondolni, mivel mind a termőterületek nagysága, mind pedig a termelés módja a már korábban említett összefogást és kooperációt igényelte meg a népektől.

Nagyon korán fontossá vált az egyre inkább növekvő népesség miatt megjelenő családcentrikus életmód. Szokás, hogy a távol-keleti országokban, így Kínában is, a szülők feladata ellátni mind a gyermekeket, mind pedig az idősebb családtagokat, mivel cserébe aztán az ő utódaik fognak gondoskodni róluk. Három, olykor négy generáció is él egy fedél alatt és mindenkinek megvan a maga feladata, kötelessége.

Kína vezetői szerint a nyugati típusú demokrácia teljes mértékben szétzilálná az országot, mert elburjánzana a korrupció és az önzés.

Belpolitika és social credit

Peking stratégiai érdeke, hogy a társadalmat kordában tudja tartani. Első hallásra ez megdöbbentő, hiszen egyből arra asszociálunk, hogy ez egy zsarnoki, másokat elnyomó egyeduralom. Az igazsághoz hozzátartozik a már említett történelmi tapasztalat, mely miatt a népesség is abban érdekelt, hogy az ország egységes, stabil és biztonságos legyen – felfogásuk szerint ugyanis a hosszú távú békét csakis így lehet megőrizni. Az egyénnek fel kell adnia bizonyos jogait a közösség érdekében, de cserébe az ember nem veszik el, felkarolja őt a társadalom.

A social credit rendszernek – mely egyre inkább teret hódít Kínában – szintén vannak előnyei és komoly hátulütői. Jelen pillanatban még nem kötelező mindenki számára és sokan elégedettek működésével, azonban félő, hogy a jövőben túlságosan meg fogja szabni az egyén lehetőségeit és beleszól a privátszférájába is.

Amennyiben az adott felhasználó sok credit-et gyűjt össze, úgy nyugodtan utazhat, szórakozóhelyekre járhat és élvezheti az állam szolgáltatásait. Sokan azt az álláspontot képviselik, hogy a rendszer az embert “megneveli”, s jóra motiválja. Vannak olyanok is azonban, akik úgy vélik, e rendszerrel az állam túlságosan beleszólna az ember magánéletébe és szabadságába, ezzel nyilvánvalóan behatárolva lehetőségeit.

Tény, hogy a forradalmian új social credit rendszer nekünk, magyaroknak nagyon távolinak tűnik, viszont az egész világon egyre jobban teret hódít ez a trend, ha az internetes vásárlásokat vesszük alapul. A modern AI technológia segítségével és a beépített protokollokkal félelmetesen sok információt árulunk el magunkról az internetezés során. Kínában is ugyanez a folyamat zajlik, csak ott a mesterséges intelligenciát már egy sokkal előrehaladottabb fázisában használják az egyének és az állam, s ennek bizony komoly ára van, mert idővel mindenkiről ki lehet deríteni, hol van és mit csinál a nap huszonnégy órájában.

 (forrás: ecovis.com)

Kínai nacionalizmus

Napjainkra, a maoista ország vezetőinek retorikájában egyre inkább teret nyer a kínai nacionalizmus. Egyik számottevő oka ennek a már tárgyalt sinocentrikus világképben keresendő. Másrészt viszont nagyon fontos megfigyelnünk azt is, hogy napjaink Kínája már nem a 20. századi Mao Ce-tung korabeli ország. Igaz, soha nem lehetett azt mondani, hogy a kínai kormány kifejezetten internacionalista ideológiát képviselt volna, mára egészen nyilvánvaló, hogy gazdasági megfontolásokból Peking proaktív nemzetpolitikát folytat. Érdekes módon megfér egymás mellett a kommunista külső máz és a protekcionista, nacionalista döntéshozatal. Ugyanakkor lényeges hangsúlyoznunk, hogy ez a nacionalizmus egyáltalán nem a hagyományos értelemben vett, a 19. századi Európában kibontakozó nemzeti gondolkodás, mivel utóbbi elsődleges célja, hogy egyesítse az adott nyelvű, s etnikumú népeket. Kínában nem beszélhetünk ilyesmiről, mert a prioritás ez esetben a gazdasági befolyás és a kereskedelmi érdekek védelme a külső szereplőkkel szemben: itt főként Japánt és az Egyesült Államokat kell megnevezni.

Szociopszichológiai értelemben is jól működik a nacionalista gondolkodás – egy nemzet vagyunk, egy nyelvet beszélünk, s együtt legyőzhetetlenek vagyunk. Már régóta felfedezték, hogy a közösségben átélt eseményeknek, érzelmeknek kolosszális ereje van, s az ember már az ősidőktől kezdve szeret csoportokhoz tartozni. Így nem csupán erősebbnek érezzük magunkat, de a nemzeti egység gondolata alapvetően erőt demonstrál és bátorságot gerjeszt az emberekben, s ez az eufórikus, már-már addiktív állapot elfeledteti az egyén személyes problémáit. Ezen okok miatt a politikusok is előszeretettel játszák ki a nacionalizmus ütőkártyáját – főként akkor ha valamilyen problémáról kell elterelni a figyelmet. Veszélyessé is válhat a túlzott nemzetközpontú látásmód, mivel ez gyakran egy közös ellenségképpel társul, ami feszültséget gerjeszthet az államok között.

Összességében a kínai nacionalizmus nem mondható radikálisnak és agresszívnak, mert célja főként az, hogy a már meglévő kínai gazdasági és nemzetközi politikai érdekeket megvédje és nem más nemzetek szuverenitása ellen irányul. Kérdéses, hogy Peking számára ez a politika a jövőben mennyire lesz kifizetődő, de az biztos, hogy amíg külső hatalmak nem avatkoznak a Kína belügyeibe, addig a távol-keleti nagyhatalom továbbra is nyitott lesz a barátságos külpolitikai viszony folytatására.

Borítókép forrása: kayak.com

Szeptember 8. – 1967 óta ekkor tartjuk az írni-olvasni tudás nemzetközi napját. Nem kevesebb, mint 55 éve ezzel a nappal próbáljuk felhívni arra a figyelmet, hogy milyen fontossággal bírnak ezek a készségek a mindennapokban (a tudás gyarapításától kezdve a hivatalos ügyek intézéséig). 

Vajon a gyermekek egy év alatt hogyan tudnak eljutni odáig, hogy olvasni és írni tudókká váljanak? Jelen cikkben ezt a témát járjuk körül.

Természetesen a folyamatban hatalmas a tanítók szerepe, hisz ők tanítják meg a gyermekeket írni és olvasni. Azonban a kisgyerekeknek kialakulnak bizonyos képességeik is, hogy a betűkre és szavakra vonatkozó tananyagot képesek legyenek befogadni (ezek kifejlesztésében tanáraik is segítenek). Az első lépés az, hogy megértik: a beszélt nyelv és a leírt jelek megfeleltethetők egymásnak. Vagyis rájönnek arra, hogy minden kimondott szónak megvan a maga papírra vetett változata. Ezután még észre kell venniük, hogy mindennek, amit leírunk, van jelentése. Korábban még azt hiszik, hogy minden szónak megvan a maga képe, de ekkor már elkezdenek gondolkodni a részleteken is: szóelemeken, betűkön. Ekkor ébrednek rá, hogy a leírt betűk ugyanazt ábrázolják, mint a kimondott hangok. Ezek pedig több szóban is szerepelhetnek, mert ezek különböző változataiból jönnek létre a szavak, mondatok. Ha ez megtörténik, mondhatjuk, hogy kialakult a gyermekben a fonológiai tudatosság – ez azt jelenti, hogy a gyermek már képes „hallani” a fonémákat.

Ha ezek az alapok mind megvannak, akkor jön a kérdés: „Hogyan tovább”?. A válasz egyszerűnek tűnik: a tanítók megmutatják, hogy kell írni és olvasni a betűket, és a gyermek tudni fogja. Azonban ez a valóságban ennél bonyolultabb. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy többféle módszer is van az olvasástanításra.

Kép forrása: mozaik.info.hu

Az egyik alulról felfelé folyamaton keresztül tanít. Akik erre esküdnek, abban hisznek, hogy a legkisebb részletekből kell kiindulni, innen pedig az egyre bonyolultabbak felé fordulhatunk. Vagyis először a betűket kell megtanítani, aztán a rövidebb, majd hosszabb szavak felé fordulhatunk, és így tovább. A minden betűt tartalmazó szöveg olvasása pedig az olvasástanulás legvégén következik. A módszer nagyon aprólékos, azonban van egy hátránya: a gyermekek elveszthetik motivációjukat. Annyira elvesznek a betűk tömkelegében, hogy szem elől tévesztik a célt: azt, hogy ők szöveget olvasni tanulnak. A betűk önmagukban pedig nem annyira érdekesek, mint a szöveg.

A másik módszer a felülről lefelé folyamat: ez az olvasás megértési céllal történő tanítását jelenti. Először a nagyobb egységekből indulnak ki, és úgy szűkítik egyre a kört. Akik ebben hisznek, nem tartják problémának azt, ha még a gyermek nem tudja a fonémákat betűkhöz kapcsolni. Ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy megpróbálják megérteni a szöveg átfogó jelentését anélkül, hogy minden apró részletét tudnák. Például, ha a gyermekek még nem ismerik az ö, ő betűt, adnak egy olyan mondatot, amiben valamelyik szerepel. Ilyen lehet ez: „Esik az eső”. Ha a többi betűt már ismeri, ki tudja bogozni azt is, hogy az az ő betű milyen hangot jelöl. Ennek nagy előnye az alulról felfelé folyamattal szemben, hogy a gyermekek állandóan szöveget olvasnak, szórakozásként tekintenek rá.

Kép forrása: megoldaskozpont.com

A fő hangsúly azon van, hogy ne hagyjuk, hogy a gyermekek megunják a készségek elsajátítását. Az a legfontosabb, hogy élvezetté váljon az írás és az olvasás. Csak, hogy pár előnyét kiemeljük: az olvasás növeli a képzelőerőt, a szókincset, a tudást, az írás segít abban, hogy bármit fel tudjunk jegyezni, ne felejtsük el, hatékony eszköz a tanulásban.

Évtizedek óta a régészeti kutatások egyik fontos kérdése az az esztergomi templom, amelybe egykor IV. Béla királyt temették. Ma, 2022-ben úgy néz ki, hogy megtalálhatják a második honalapító sírját, amely egy magánmedence alatt lehet, illetve az egykori templom elhelyezkedését is megismerhetjük. De mi is történt pontosan a templommal, illetve hogyan találták meg?

A Segítő Szűz-bazilika

A Segítő Szűz-bazilikát 1224-ben alapították, majd a tatárjárás okozta pusztulás miatt IV. Béla építtette újjá. A második honalapítónak is nevezett kiemelkedő magyar uralkodót végül feleségével, Laszkarisz Máriával és fiával, Béla herceggel ezen templomba temették el.

IV. Béla a Képes Krónikában (forrás: archeologia.hu)

Az utolsó történelmi feljegyzések

A Segítő Szűz-bazilika túl nagyméretű és jelentős volt ahhoz, hogy nyomtalanul és emlékezet nélkül pusztuljon el. A ferencesek 1687-ben tértek vissza Esztergomba, ekkor már csak a templom romjait találták meg. Ennek oka, hogy az ekkora építményeket a törökök lerombolták, hiszen menedéket nyújthatott a keresztényeknek, ha esetleg sikerül egy nagyobb háborúban elfoglalniuk a várost.

Bél Mátyás 1730-as években született leírása alapján a középkori Segítő Szűz-bazilika akkor még látható romjaiból következtetve kiemelkedő méretű lehetett, a barokk templomok eltörpültek mellette. Végül a romokat eltakarították és a század közepétől kezdve lakóházakat építettek a helyére. Azóta a templomnak már csak emléke él.

Bél Mátyás evangélikus lelkész, földrajztudós, polihisztor (forrás: wikipedia.org)

Más emlékezet szerint a középkori ferences bazilikára épült 1699-ben a Szent Péter és Pál-plébániatemplom, de ezt a lehetőséget már korábban elvetették. Egyébként érdekesség, hogy az alatt is találtak egy középkori építményt, amely valószínűleg a Szent Jakab-templom lehetett.

A ferences rend sorsa Esztergomban

A ferences rend ugyanakkor visszatért a városba és a régi templom helyett felépítette a ma is álló Szent Anna ferences templomot (nem azonos a Szent Anna-plébániatemplommal, az esztergomi kerektemplommal). Mivel a régészeti területeken újabb és újabb építkezések zajlottak, ráadásul az esztergomi templomok régebbi feljegyzései kevés konkrétumot nyújtanak az utókor számára, így sokáig a kutatók ezen templom helyén feltételezték a középkori templomot és itt is kezdték a kutatást (ráadásul korábban a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium udvarában találtak egy középkori zarándokházat is). A munkák azonban nem vezettek eredményre, vagyis a mai templom helyén biztosan nem a középkori bazilika állt.

A ferencesek barokk temploma, a Szent Anna-templom (forrás: wikipedia.org)

Mi vezetett új eredményre?

Ezután egy jóval komplexebb összevetés következett, amely során mai műholdfelvételeket vetettek össze történeti értékű térképekkel és ábrázolásokkal – különösen is egy 1595 körül született német rézkarccal -, ugyanakkor a mai műholdképeken látszanak – szakember számára – bizonyos építészeti nyomok. Emellett műszerekkel a helyszínen is

A mai Szent Anna-templom kriptája (forrás: magyarnemzet.hu)

Ehhez egy új, teljesen független kutatócsoportnak is be kellett kapcsolódnia a Magyar Nemzeti Múzeum kutatásába, bár korábban is voltak hangok, amelyek kizárták a mai és a középkori templom folytonosságát.

A két templom szakralitása

Magyarországon elterjedt volt a Védőszent napjához igazított tájolás, vagyis a Védőszent napján a felkelő nap felé nézett a szentély. Szent Jakab és Szent Anna napja – június 25. és 26. – közt minimális az eltérés – ez is alátámasztja, hogy a Szent Jakab-templom lehetett a mai ferences templom alatt -, míg a Segítő Szűz napja szeptemberre esik. Ez túl nagy eltérés, ugyanakkor amennyiben ezt a megközelítést alkalmazzuk, talán elveszett középkori templomok megtalálásában és azonosításában is lehetséges lenne alkalmazni.

Borítókép: az esztergomi Segítő Szűz-bazilika ábrázolása (forrás: index.hu)

A hazai közélet történései - főleg, ha azok a lakosságot valamilyen módon negatívan érintik - menetrendszerűen megnövelik egy bizonyos réteg érdeklődését a külföldi élet iránt. Megszámlálhatatlan poszt és komment árad ilyenkor a közösségi média felületeire, melyek fő témái a külföldi szebb jövő reménye, a költözési tervek, és a megélhetési statisztikák összehasonlítása. Ezek egy részéből általában semmi nem lesz, viszont akik tényleg meglépték, előszeretettel osztják meg pozitív vagy negatív tapasztalataikat a témában. Új cikksorozatomat én is hasonló szándékkal indítom most el, hiszen - bár nem az itthoni közélet vagy egyéb politikai események miatt -, de én is a külföldre költözés mellett döntöttem. 

Rengeteg statisztikát találunk az interneten, amelyekben bizonyos számok és adatok (pl. átlagkereset, lakbér, élelmiszerárak, GDP, stb.) alapján hasonlítják össze, rangsorolják az országokat és városokat. Svájc például az összes ilyen táblázat és grafikon élén szerepel mind pozitív, mind negatív szempontból, ahogy Magyarország is egész szélsőséges helyezésekkel rendelkezik. Egy korábbi cikkünkben már volt szó a világ legdrágább helyeiről. A top 5-ös listát szinte ellepik a svájci városok: az elképesztő fizetésekhez hasonlóan elképesztő megélhetési költségekkel is kell számolni. Amikor a költözésen gondolkodtam, sok lehetséges helyszín megfordult a fejemben (köztük Svájc is), de az ennyire híresen "drága-lista-vezetőkhöz" olyan tőke kell, amiről én álmodni se mertem. 

Szeretném leszögezni: szeretem a hazámat, a szülővárosomat, Budapestet, és az ott élő szeretteimet is. Pusztán egy adott választási eredménnyel, drágább rezsivel, vagy egyéb új törvénymódosításokkal - csak, hogy a mostanság népszerű indokok közül említsek párat - biztos nem lehetne kirobbantani innen, még akkor sem, ha biztosan nehezebb hónapok következnek. Az ok amiért mégis költözöm - hangozzon ez bármilyen elcsépelten -, az a tapasztalási vágy. 

Egészen tini korom óta motoszkált a fejemben, hogy szeretnék egyszer külföldön élni. Szerettem az idegen nyelveket, szerettem utazni, és tetszett a nagyvárosok forgataga. Amikor felköltöztem Budapestre, a téma kicsit háttérbe is szorult, hiszen a főváros mindig tudott valami újat mutatni. Voltak időszakok, amikor a diákmunkákkal épp csak annyi pénzt sikerült előteremteni, hogy a hónap utolsó napjaiban egy párizsis szendvics is nagy dolognak számított, de élveztem az önállóság minden percét. 7 évet töltöttem el itt (nagyrészt egyetemistaként) és az elmúlt évek során a párizsis szendvicsektől sikerült “felküzdeni” magam egy önállóan bérelt belvárosi lakásig. (Azért a párizsis szenyó még mindig nagy kedvenc :))

Az elmúlt 3 évben egyre inkább visszatért a külföld gondolata a fejembe, mert bár szuperül teltek a napjaim, úgy éreztem, annyi minden van még, amit meg szeretnék tapasztalni - egy teljesen idegen környezetben. Kicsit azt éreztem, egy burokban vagyok, és hiába utaztam el fapadossal egy-egy hétvégére szebbnél szebb európai városokba, ezt a kis időt nem éreztem elegendőnek. Kb. másfél éve jött el az a pont, amikor eldöntöttem, én már pedig nem fogom elengedni ezt, és igenis meglépem a dolgot.

Nem volt konkrét tervem, de Svédország és Németország mindig is előkelő helyen szerepelt a potenciális célországok listájában, hiszen mindkét nyelvet tanultam már, és gondoltam, mi is lehetne jobb módszer folyékony szintre emelni a tudásom, ha nem pár év kint léttel. Végül Németország, ezen belül is Frankfurt lett a befutó, ami mindent kipipált a képzeletbeli listámon. Alap nyelvtudásom van, vannak ismerőseim a városban, és még álmaim mesterképzésére is sikerült felvételt nyernem.  

Az izgalmak mellé nagy adag félelem is társult, hiszen ez egy hatalmas döntés minden téren. Bár sokan szeretik Németországot használni a jólét egyik fő példájaként, azért, hogy az egyik legnagyobb klisével éljek, itt sincs “kolbászból a kerítés”. Az albérletárak iszonyatosan magasak (még itteni fizetéshez képest is), a rezsi háromszázszorosára fog emelkedni ősszel, és a többi kötelező költségről még ne is beszéljünk.

A pro és kontra lista szinte végeláthatatlan, hiszen minden annyira emberfüggő. Valakinek nagyon beválik a külföldi élet, és kényelmes, stabil anyagi helyzetet tud teremteni családjának, míg sokan a hazaköltözés mellett döntenek, mert idegennek érzik magukat ott, és jelentős életszínvonalbeli változást nem minden szakma hoz. Egy ilyen kaland, főleg, ha egy szuper képzés is társul hozzá, sokban formálja az ember személyiségét, tudását, de egyfajta új szemléletet is magával hoz. Legyen a tapasztalás pozitív vagy negatív, mindenképp tanulunk belőle valamit. Én személy szerint nem tervezek kint maradni életem végéig, viszont a néhány éves képzés talán pont elég arra, hogy kipróbáljam magam egy új helyen, és olyan tudást és tapasztalatot szerezzek, melyekkel profitálhatok majd a hazai álláspiacon. 

Ennyire még ne szaladjunk azonban előre, hiszen még csak a költözés részénél járunk a dolognak. Cikksorozatom következő részében az előkészületekről, a német bürokrácia útvesztőiről, és a költözés költségeiről lesz szó. Nem egyszerű a téma, az biztos, de ha kíváncsiak vagytok a “Németországba rázódásba”, akkor tartsatok velem! :)

Idén kiemelt téma a vízhiány és az aszály, a közbeszédben is megjelent az évszázados magyar vízgazdálkodás szerepének értékelése. Tudvalevő, hogy a korábbi folyószabályozások olykor teljesen megújították egy-egy táj arculatát és mezőgazdaságát. Volt Magyarországon egy vidék, ahol az emberek élete és anyagi helyzete is gyökeresen megváltozott…

A tolnai Sárköz

A Sárköz néprajzi és földrajzi tájegység a Duna két partján, Kalocsa környékén és Tolnában; ugyanakkor a „kalocsai” jelző nélküli Sárközt leggyakrabban a tolnai résszel azonosítják. Nincs teljes egyetértés a kiterjedésével kapcsolatban, a legszűkebben vett néprajzi értelemben a Sárköz négy, református lakosságú települését értik alatta, ezek Alsónyék, Decs, Őcsény és Sárpilis. Általában Báta reformátusságát is ide csatolják. Mások a szekszárdi reformátusságot részben és az eredetileg a Duna túlsó felén lévő Bogyiszlót és Szeremlét egészben ide kötik. Újonnan hangsúlyozzák a tájegység többi, Duna-menti magyar néprajzi csoporttal való jellegzetes hasonlóságát is és az egész földrajzi Sárközt egy néprajzi egységnek tekintik Madocsától Bátáig, továbbá a Duna túlpartján lévő református települések egy részét.

Vallási hovatartozás tekintetében annak a tolnai mezővárosnak a szerepe emelendő ki, amellyel a térség szomszédos volt, és amely a magyar reformáció egyik kiindulópontjaként említhető. Decsen az 1540-es években Szegedi Kis István püspök zsinatot is tartott, emellett nagyszámú Decsi családnevű református értelmiségi személyről szólnak a források.

A Sárköz és a víz

Ez a táj már nevében is kapcsolatban áll a vízzel, ugyanis a Sárvíz és a Duna közti területet nevezték el így. Két nagyobb folyószabályozási szakaszról tudunk: az egyik a középkorban indult, hiszen így a környék termékeny földjeit mezőgazdasági termelés alá lehetett volna vonni, ugyanakkor a török hódoltság következtében ez a folyamat abbamaradt, a terület elmocsarasodott, megnőtt az árvizek száma. Ezen jelentősen nem változtatott az ország felszabadulása sem, hiszen a következő szabályozásra az 1850-es évekig kellett várni. Ismét művelés alá vontak mintegy százezer hold földet, az árvizek megszűntek, sőt még a Sárvíz is „eltűnt”, azt ugyanis Sióagárdnál a Sióba vezették.

A szomszédos Gemenc. Hasonló lehetett a török hódoltság után a Sárköz is (forrás: origo.hu)

A víz – a magyar megmaradás záloga

A honfoglalás óta letelepült – és részben kiváltságokat viselő, hiszen Őcsényben pl. egyházi katonai feladatokat láttak el – magyar-besenyő lakosság (összeolvadva a helyi avar-szláv népességgel) a középkor folyamán jelentős polgárosodáson és fejlődésen ment keresztül, köszönhetően a kereskedelmi útnak, a termékeny földnek és a Dunának. Már ekkor megindult a folyószabályozás a víz által gyakran elárasztott, de termékeny vidéken, ugyanakkor a kereskedelmi út közelsége egyben a hadi út közelségét is magába foglalta. Ez a törökök idején azt jelentette, hogy a fejlődés törvényszerűen megakadt, a folyószabályozás leállt, a polgárosodás helyett – hiszen sem a kereskedelem, sem a termelés nem tudott megfelelően működni – paraszti lakosság jött létre.

Az I. Béla király által alapított szekszárdi apátság romjai a későbbi Vármegyeháza udvarán (forrás: archeologia.hu)

Akár Szulejmán seregének pusztításaira, akár a tizenöt éves háborúra, akár a felszabadító hadakra gondolunk, mind-mind jelentősen megapasztotta a Dél-Dunántúl népességét. Az elhanyagolt tájon a korábbi folyószabályozás következtében ugyanakkor mocsaras, erdős – szinte érintetlen – terület jött létre, amelyet a lakosság meg tudott ismerni, de a katonaság könnyen vesztét lelhette bennük. A vidék lakossága folyton készen állt az esetleges mozgásra, hiszen bármikor be kellett menekülnie az erdőbe vagy a víz által védett ligetekbe. Sokszor más területek magyarsága is ide menekült, emiatt láthatunk például a nevek vagy a nyelvjárások, továbbá a népművészeti emlékek terén kapcsolatokat akár a Kiskunsággal, akár a Dunántúli-dombsággal. Igaz, az is előfordult, hogy sárközi falvak népessége menekült egy-egy alföldi mezővárosba.

A megmaradás módját elemezve arra jutunk, hogy kezdetben a kereskedelem miatt szinte egyáltalán nem volt pusztulás egészen a tizenöt éves háborúig (1591-1606), sőt folytatódott a korábbi tendencia: a mezőgazdaságból élő lakosság gyermekeit taníttatta a szomszédos tolnai iskolában, terményeit pedig eladta. Valószínűleg a századforduló nagy háborújában pusztították el az ármentes területen fekvő mezővárosokat és falvakat – úgy néz ki, hogy a XVII. század elején már csak Bátával és a négy falu létével tudunk számolni, a többi elpusztult –, de az árterekben megbúvó és az erdőktől védett falvak megmenekültek és egyben menedéket nyújtottak a hadiúthoz közeli lakosságnak is. Ez az ártéri meghúzódás stabilabb is volt, mint máshol a folytonos mezővárosokba menekülés és egyben sajátos is. Bár a szokványos, nagyobb településekre költözés tendenciája itt is megfigyelhető, hiszen tudunk olyan faluról, melynek lakossága Szekszárdon lelt új otthonára.

A felszabadító háborúkat és a Rákóczi-szabadságharcot követő évszázad, az ország fellendülésének évszázada egyben azt is jelentette, hogy a lakosságnak már nem kell elhagynia otthonait. A megmaradt magyarság megfogyatkozva bár, de átvészelte a háborús század szenvedéseit. Persze kálvinista hite miatt többször is szembe került földesuraival, a szomszédságba pedig katolikusokat és németeket telepítettek, de meg tudta őrizni lakosságát, nyelvét és vallását. A hódoltság alatt valószínűleg baranyai, dombvidéki és duna-tisza-közi magyarokkal is gyarapodott a falvak lakossága, akik a mocsarak és erdők övezte területen menedéket leltek. Rákóczi után pedig más vidékek református lakosságával egészült ki a térség - összességében a 18. század eleji népesség negyede származott a Sárközből eredetileg -, amely immáron egy békés épülés korába lépett.

Egy világtól elzárt idill

hiszen a megfelelő mennyiségű élelmiszer rendelkezésükre állt, de nem számolhattak nagy vagyoni különbségekkel. Ennek köszönhető a korszak sárközi viselete, a fehér alapszínű, letisztult magyar ruha (a nők további színeket is hordtak, például vöröset és feketét) és a puritán ékszerek (például párta, főkötő). A lakhelyek többnyire nádsövényes, tapasztott kis házak voltak. A halászat és a szekszárdi dombok szőlői biztosították a megélhetést – utóbbi évszázados hagyomány, hiszen már a középkorban is volt a sárközieknek a szomszédos dombokon többnyire fehérszőlőjük, balkáni hatásra ekkor álltak át a vörösborokra. Az évszázad végére pedig az állattartás jelentett új lehetőségeket, de a legelők mennyiségét a víz erősen korlátozta.

A szekszárdi borvidék ősszel (a szerző felvétele)

A korban egyértelműen a halászat volt az alap a vidéken, ennek következtében egyrészt jóval több halat tartalmazott a sárköziek étrendje, másrészt a népi műveltség központi elemei közt még a folyószabályozás után is megtaláljuk a halat, a hajókat, a vizeket. Rengeteg sárközi népdal szól a halról, annál is inkább, mert a hal motívuma évszázadokon át megengedett rejteke volt olyan tényezőknek, amelyekről nyíltan nem lehetett beszélni a közerkölcs miatt.

A víz nem mindig volt állandó. Jelentős területet borított alapvetően is, sok volt a mocsaras rész, de ami még fontosabb, az az árvíz. Az árvíz ugyanis nem folytonosan volt jelen, nem lehetett tudni, pontosan mikor jön, meddig marad és meddig terjed ki. Ennek köszönhető, hogy a földművelés és eleinte az állattartás kevésbé volt jelentős, mint máshol – természetesen mindig a növénytermesztés az alap, de a Sárközben keveredett a máshol jelen sem lévő vízgazdálkodással. Annyi bizonyos, hogy ősztől tavaszig a Sárközt az ár elzárta a világtól, hiszen a közlekedést is ellehetetlenítette.

A Sárközt a víz mentette meg a hadaktól, majd a víz adta a megélhetést és az élet alapját – kétségtelenül sajátos kultúrát teremtve meg ezzel. A lakosság nem akarta elengedni ősi életformáját. Az 1850-es évek neoabszolutista szemlélete azonban elvette a vizet, elvette az életet a Sárközből. De hogyan kezelték mindezt?

Önmagából kiforduló vagy szerves folytatás?

A sárközi embert viszonylagos jómódban érte a Duna szabályozása. A víz addig mindenkinek megadta az alapot és mintegy fél évszázada már nőtt az emberek vagyona. Nem jelentősen, de helyi viszonyokhoz képest igen. Amikor először felmérték a Duna adottságait, elcsodálkoztak a táj érintetlenségén és az emberek életén. A szabályozás pedig óriási földbőséget teremtett, hiszen ugyan a vizet elvették, de így rengeteg, korábban állandóan táplált művelhető föld szabadult fel, létrejöttek a több ezer holdas határok, amelyre természetesen a lakosság rá tette a kezét.

Sehol az országban nem volt párja a sárközi jómódnak, amely ráadásul szinte általános volt, de semmiképpen sem jelentett hátrányt az sem, ha valaki esetleg szegénységben élt. A nádsövényes kunyhókat eleinte a megszokott tornácos parasztházak, majd a díszített, már-már polgári igényűnek mondható, utcafrontra néző, olykor emeletes házak váltották fel. Az ősi magyar viseletet – amely a reformátusság puritán szemléletének is megfelelt – pedig túldíszített, virágmotívumokkal ellátott, színes, külföldi alapanyagokból készülő női és városias jellegű férfi ruházat követte, a fejdíszeket hatalmas virágcsokrok díszítették. A női öltözék az adott család anyagi helyzetét is kifejezte, így a lánygyermek megbecsültsége nagyobb lett a fiúörökösnél. A sárközi nép megtanulta élvezni az életet: híressé vált – vallásossága mellett is – szabados közerkölcséről, a keresztszülők kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy később a házaspár mindkét tagjának a valószínűsíthető szeretői lesznek a „komám” és a „komámasszony”. Kiemelendő, hogy minden várakozás ellenére mindkét nem kiélhette vágyait, főleg ha a férj szegény béresből vált gazdává a házasság által, aki esetleg a tanyán – helyi nevén a szálláson – vagy a szőlőben dolgozott (no nem nagy munkát, csak besegített); sőt mi több, nőjogú társadalom alakult ki. A férfiak a mezőn nem dolgoztak, erre voltak a béresek, a földbőség ugyanis bevándorlási hullámot hozott.

Új típusú ház Decsen (forrás: csatolna.hu)

Nőtt az igény a műveltségre is: a sárközi nép olvasott, erős nemzeti identitással rendelkezett – kedvelte a nemzeti irodalmat –, emellett a házak berendezése a polgári irány felé hajlott. Bár azt hozzá kell tenni, hogy a jól berendezett szobákat legtöbbször nem lakták, hanem a hagyományos, kevésbé értékes házrészekben éltek, amelyeknek a bútorzatát nem kellett sajnálni.

Sárközi ház belülről (forrás: kincsestolnamegye.hu)

Ez látszik a már említett közerkölcsben is, de még fontosabb az új családszervezési forma, az egyke. Féltek ugyanis, hogy a hirtelen jött gazdaság hirtelen is vész el, így igyekeztek egy gyermeket vállalni, a viselet okozta reprezentáció következtében jobban örültek a lánynak, ami nőjogú társadalmat eredményezett – sok esetben jóval szegényebb férjt választottak, akit így irányíthattak, hiszen a vagyont nem a férfi hozta. Az egy gyermek vállalása az abortuszok számát növelte, míg hosszabb távon a népességet csökkentette.

A sárközi viselet (forrás: ocseny.hu)

Nem egységes az új kultúra megítélése sem, hiszen egyesek az igényes, magyar viselet feladását látják a „giccsben”, mások szerves fejlődésnek és magyar alapúnak tartják az új öltözéket.

Az új sárközi viselet (forrás: bihe.hu)

A sárközi nép példátlan módon meggazdagodott, de ezzel erőteljesen meg is változott. Máig nem egységes annak megítélése, hogy feladta-e önmagát a nép vagy jól járt a változásokkal. Annyi bizonyos, hogy a vízzel való kapcsolata megszűnt, egyedül Bátán maradt nyoma a halászatnak – és ezt évszázadokon át nem akarták feladni, foggal és körömmel ragaszkodtak hozzá. Mégis elvesztették, mindössze műveltségük motívumaiban őrizték, olykor már mögöttes jelentéssel.

Borítókép: Alsónyék (Forrása: alsonyek.hu) 

Minden kétséget kizáróan folyik Amerikában a politikai kampány. A demokraták már jóval jobb pozíciókból várják a választást, mely során a Szenátus egyharmadáról és a Képviselőház egészének az összetételéről dönthetnek az amerikai választók. Az elnök személyét ugyan nem érinti a félidei választás, de a mandátumának második felének a minőségét nagyban meghatározhatja. A fékek és ellensúlyok rendszerében a végrehajtó hatalom az elnöké, a törvényhozó hatalmi ág alatt a két házra osztott Kongresszust értjük, míg az igazságszolgáltatást a Legfelsőbb Bíróság jelenti.

Az elnöki rendszer sajátja, hogy a hatalmát a törvényhozástól függetlenül gyakorolja, nincs irántuk politikai bizalommal, nem dönthetik meg csak úgy, hiszen hatalmának az alapja a választók akarata, közvetlenül választják meg. Ez viszont nem azt jelenti, hogy lényegtelen lenne a Képviselőház vagy a Szenátus összetétele: ha az elnök pártja van többségben, akkor gördülékenyen politizálhat, ha pedig a másik párt kerül fölénybe, akkor jelentősen beszűkül a mozgástere. Az alsóházban stabil demokrata többség van, de a Szenátusban 50-50 az arány, itt Kamala Harris, az alelnök jogosult arra, hogy átvágja olykor a gordiuszi csomót. Ha Republikánusok teret nyernek és fordítanak akár egy házban is, akkor Bidennek nehéz dolga lesz. Ehhez azonban az elnöknek is van mit hozzáfűznie.

Joe Biden eddigi beszédjei közül talán a legutóbbi, a philadelphiai sikerült a legkeményebbre, váratlan hangot ütött meg a demokrata elnök. A körülbelül 25 perces beszédében főleg a trumpista republikánusokkal foglalkozott, az amerikai demokrácia állapotával és még válaszutakat is felkínált.  E cikkben megvizsgáljuk, hogy Biden önmagát miképpen pozicionálja és festi le, hogy mik lehettek a szándékai, illetve milyen következményei lehetnek beszédének.

(kép forrása: nps.gov)

Biden kezdetként kitért arra, hogy milyen jelentős helyen tartja beszédét: tudni illik Philadelphiában fogadták el az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatát, illetve később az alkotmányt is. Ebből kiindulva az elnök kimondatlanul is történelmi jelentőségűvé emelte az ottani szereplését. Ezt azzal is tetézi, hogy kiemeli, hogy az a „fény”, ami átjárja az amerikai történelmet, ott, Philadelphiában került meggyújtásra, és a mai napig ég. Ez az a világosság, ami Biden elnökségét és egy igazságosabb és prosperálóbb Amerika megteremtését is megvilágítja, amerikaivá teszi. Rögtön utána megemlíti Donald Trumpot és a MAGA (Make America Great Again) Republikánusokat, akik szerinte veszélyt jelentenek az USA lelkére és értékrendjére. Bár kiemeli, hogy a Republikánusok többsége nem trumpista és nem ítéli el a pártot teljes egészében. Ez nem kicsit visszás, erre később visszatérek, hogy miért.

Ezután Biden előveszi az obamai fordulatot, hogy ő nem a piros (Republikánus) vagy kék (Demokrata) államok elnöke, hanem az Egyesült Államoké, ezzel magát a pártpolitika fölé emeli. Joe Biden ezután visszatér a MAGA Republikánusokhoz, akik visszafelé akarják vezetni Amerikát, ahol nem tisztelik az emberek egyéni jogait, nem hisznek a jogállamiságban és semmibe veszik az alkotmányt. A demokrata elnök itt előveszi 2021. január 6-a eseménysorait, amikor Trump hívei a megtámadták a Capitoliumot, illetve az egész 2020-as választás tisztességét kérdőjelezték meg, meghiúsítva ezzel a békés hatalomátadást. Természetesnek veszi, hogy 2022-ben és 2024-ben sem lehet majd jobbra számítani a trumpizmustól.

(kép forrása: cnn.com)

Ezek után Joe Biden önmagát a többség és normalitás vezetőjeként ábrázolja, aki nem hagyja, hogy a politikai extrémizmus veszélyeztesse az amerikai demokráciát. Erős kontrasztot állít közte, illetve a félelem, a megosztottság és gyűlölet (Trump) útja között. Ő ismeri az amerikai nép lelkét és bátorságát, ő tudja merre kell haladnia a nemzetnek. Épp ezért kéri az amerikaiakat, hogy egyesüljenek elnöke mögött és védjék meg közösen a demokráciájukat az autoriter vezetők és a politikai erőszak világától. Biden szívesen látja a demokratákat, a független szavazókat és a mainstream republikánusokat is ebben a harcban.

Biden kitér a vízióira, hogy ő milyen Amerikát akar megvalósítani és valósít meg most is: ehhez kéri az amerikaiak támogatását. Eddigi tevékenységét párhuzamba állította Franklin Delano Roosevelt New Dealjével, Eisenhower elnök teljesítményével, ami az infrastruktúrát illeti, Bill Clinton fegyverkorlátozó intézkedéseivel, illetve Barack Obama törekvéseit a megfizethető egészségügyért. A klímaváltozás elleni küzdelemben elért eredményeit pedig páratlannak tartja. Ezeket a vívmányokat akarja megőrizni Joe Biden, de ehhez ő egyedül nem elég: ehhez egy kvázi amerikai-népfront segítségét kéri.

Érdekes képekkel élt Biden, amikor felvázolta az amerikai politika folyamatait, alakulásait. Nem aprózta el, amikor antidemokratikus veszélyként írta le Trumpot és követőit. Úgy gondolja, hogy Amerika útelágazáshoz ért: követni a bideni utat vagy félelemben és gyűlöletben élni, utat engedni a politikai extrémizmusnak. Röviden összefoglalva: Biden egyszerre nemzetépítő, nemzetegyesítő, árokbetemető, pártokon felül álló, erős és határozott vezetőként festette le magát, aki felismeri a veszélyt és tudja is az ellenszerét.

(kép forrása: newsweek.com)

De mit akart mindezzel Biden? A demokrata elnökre eddig nem volt jellemző, hogy ilyen markáns, erős, ténylegesen jól sikerült beszédet mondjon. A politikai kampány egy olyan eseménysorozat, amiről megoszlanak a vélemények, hogy mikor kezdődik vagy egyáltalán véget ér valaha is. Egy biztos: ez mindenképpen a kampány részét képezi, novemberben már félidei választásokat tartanak és nagy a tét. Itt fog kiderülni, hogy a trumpizmus még életképes alternatíva-e a Republikánus párton belül. Ha a Trump által támogatott jelöltek sikerrel járnak, akkor a volt elnöknek jó esélyei lesznek az újabb elnökjelöltségre.

Joe Biden első látásra a mérsékelt jobboldali szavazókat akarta megszólítani, de véleményem szerint itt egy másodlagos szándék is felfedezhető. Az elnök beszédének hangnemével könnyedén egységbe terelheti a Republikánus pártot, sokan érezhetik úgy, hogy igazságtalanul lettek extrémnek bélyegezve. Biden szerint a MAGA Republikánusok egy terrorizáló kisebbséget jelentenek a nemzeten belül. Ugyanakkor ez a „szekta” hozzásegítette egy jelöltséghez Trumpot, ami végül az elnökségét eredményezte, legutóbb erre az extrémitásra 74 millióan szavaztak, továbbá a mai napig a legesélyesebb arra, hogy 2024-ben újra pástra lépjen. A republikánus véleményvezérek azt is kifogásolják, hogy nemcsak, hogy tízmilliókat bélyegzett meg az elnök, de egy szóval se említette 2020 nyarát, amikor a BLM (Black Lives Matter) nevezetű mozgalom élt a politikai erőszak eszközével hónapokon keresztül, miután George Floyd rendőri túlkapás áldozata lett.

A volt elnököt idén nyáron egyszer már mártírrá avanzsálták azzal, hogy az FBI házkutatást rendezett Mar-a-Lago-i rezidenciájában, amit az amerikai jobboldal „politikai boszorkányüldözésként” festett le. A republikánus egységet az is erősítheti, hogy Biden hozzányúlt az amerikai diákhitel kérdésköréhez: 10 000 $-nyi diákhitelt terveznek elengedni minden alacsony és közepes jövedelemmel bíró hitelezettnek. Ez jellemzően Bernie Sanders és a Demokrata párt baloldalának a követelése volt. A republikánusok ezt elutasítják, „hiszen miért fizetné ki adódollárjaiból bárkinek is a hátralékát, miközben semmi köze hozzá”, illetve azt is nehezményezik, hogy ez igazságtalan azokkal szemben, akik több munkát is vállaltak egyszerre csak azért, hogy törlesszék hitelüket.

(kép forrása: latimes.com)

A trumpista republikánusok nyílt fenyegetésként értelmezték azt, amikor Joe Biden egy fórumon a lakosság számára elérhetetlenné tett AR-15 félautomata puska fölöslegességéről beszéld, mivel a haza védelméhez az kevés, ehhez F-15-ös vadászrepülőgépek kellenek például. A fegyverhasználat és a második alkotmánykiegészítés komoly törésvonal az amerikai társadalmon belül. A jobboldal fegyverpárti és élni akar alkotmányos jogaival, a baloldal pedig idejét múlt koncepciónak tartja, hiszen az muskétákról szólt.

Biden tudatosan játszhat rá a MAGA Republikánusok félelmeire, nagy mozgósításra sarkallhatja őket, amivel versenyelőnybe helyezheti Trumpot. Az amerikai jobboldal egy tagolt, heterogén társaság, akárcsak a demokraták. Ilyenkor több rivális csoport jelöltje versenyez, az előválasztások végére pedig valaki kiemelkedik a belharcokból. Mivel Biden egyszer már legyőzte Donald Trumpot, ezért abból indul ki, hogy még mindig inkább őt választanák meg 2024-ben, mint a volt elnököt. Ha hozzásegítheti a jelöltséghez, akkor jó sanszai lesznek a második ciklus eléréséhez. Mitt Romney, Ted Cruz, Lindsay Graham vagy Marco Rubio valószínűleg esélytelenségükből kiindulva inkább el se indulnak Trump ellen. Az egyedüli esélyes kihívó jelenleg Ron DeSantis lehetne, aki Florida kormányzója, de a közvélemény-kutatások alapján még ő se tudja megközelíteni a volt elnököt. Bár megjegyzendő: a kormányzó se éppenséggel a mérsékeltségéről ismert.

(kép forrása: nytimes.com)

Mint korábban jeleztem, Biden megjegyzése a mérsékelt Republikánusokról, hogy őket nem ítéli el: visszás. De miért is? Azért, mert ezzel gyakorlatilag a busz alá hajította őket. A trumpista republikánusok a jobbközepet a „washingtoni mocsár” korrupt, amerikai embereket eláruló, megalkuvó részének tekinti, ők „csak nevükben Republikánusok” (Republican In Name Only – RINO).  Biden pont ezt a törést használja ki, amikor tovább erősíti a mérsékeltekről kialakult képet, hogy ők a padsorokon túl is képesek együttműködni. Biden a mérsékeltek ellehetetlenítésével akarja 2020-as ellenfelét jelöltséghez juttatni, hogy újfent legyőzhesse. Ha Trump nem vigyáz, akkor ezek a szavazók átpártolhatnak a Demokratákhoz, az pedig súlyos veszteség lenne számára.

De miért lenne Trump az ideális ellenfél Biden szémára? Trump mindig is megosztó személy volt a politikában, most sincs ez másképp. Trump elutasítottsága a közvélemény-kutatások alapján bőven 50% fölött van, miközben az elfogadottsága jobb esetben is csak épphogy 40% fölött van, de van olyan is, hogy alá mérik. Bidenről hasonlóan vélekednek a választók, 2020 környékén se voltak sokkal jobbak a mutatói, de Trump elutasítottsága volt akkor az, ami miatt révbe tudott érni. Ez a dilemma az, ami a mai napig a Republikánus párt problémája: Trump egyfajta se veled, se nélküled helyzetben tartja pártját. A volt elnök személye egyszerre integratív, illetve dezintegratív. Sokakat képes mozgósítani, de elbizonytalanítani is az amerikai jobboldalon. Sokan átmennének a falon is érte, de korántsem mindenki.

(kép forrása: fivethirtyeight.com)

Biden eddig nem a beszédjeiről volt híres, azonban ez kifejezetten nagy löketet adhat pártja számára a közelgő félidei választásokon. Ha valakit politikai extrém vagy szélsőséges jelzővel látnak el -ami értelemszerűen sohasem cél nélküli-, akkor nagy eséllyel sokan úgy is fognak gondolkozni a megbélyegzettről. Biden megnyerheti magának a centrum szavazókat azzal, hogy politikai karanténba helyezi populista kihívóját. Rövid távon a félidei választások lesznek a beszéd sikerének az indikátora. Ha a trumpista jelöltek nem tudnak átütő sikert aratni és a Demokrata párt megtartja többségét a Kongresszus mindkét házában, akkor megnyerné a csatát.

(kép forrása: fivethirtyeight.com)

Ha a MAGA Republikánusok újra jelöltséghez tudják juttatni Trumpot, akkor Biden minden eszközt bevet ahhoz, hogy ez meg is történhessen. Abból indul ki, hogy őt kevésbé fogják majd elutasítani a választók, mint jobboldali kihívóját, ha kettejük közül kell majd választani. 2020-ban egyszer már sikerült, miért ne tudná megismételni 2024-ben? Amennyiben ez bekövetkezik, akkor a háborút is megnyerheti. Biden Philadelphiában árokbetemetőként lépett fel, miközben egy másik árkot tovább mélyített.

Az elnök úgy nyújtott békejobbot a mérséklet republikánusoknak, hogy közben busz alá hajította őket. Természetesen visszafelé is elsülhet a MAGA Republikánusok marginalizálása és kiszorítása az elfogadható politikai erők táborából: ha megbukik a trumpizmus, akkor felemelkedhet egy mérsékelt jobboldali jelölt, aki 2024-ben valós veszélyt jelenthet Biden újrázására. Egyik forgatókönyvet sem lehet teljesen kizárni.

Minden út Rómába vezet, tartja a mondás immár 2000 éve. Az egykori Római Birodalom legjelentősebb útja volt a méltán híres Via Appia. Nem véletlen, hiszen végigvezetett az egész olasz csizmán. Viszont felmerül a kérdés, hova tűnt mára az út? Esetleg teljesen elnyerte az idő vasfoga és történelem során széthordták az út építőelemeit? Ha ma is áll a Colosseum, akkor miért ne lehetne akár ma is közlekedni a Via Appián, ha még megvan?

A McDonald’s és a történelem

Nos, az a válasz, hogy a Via Appia még ma is megvan, bár már nyilván nem olyan állapotban, mint fénykorában.

Szerencsére a McDonald’s üzlet üzemeltetője nem hány fittyet a kultúrára, így az üzlet úgy lett kialakítva, hogy ne tegyen kárt a történelmi emlékekben. Aki ebbe a McDonald’s-ba bemegy, azt érdekes látvány fogadja. Alig pár méterrel az üvegpadló alatt szürkés kövekkel burkolt ókori út húzódik, mellette a kétezer éves vízelvezető árokban csontvázak hevernek kicsavarodott pózban. Ez az ókori út ugyanis nem más, mint a Via Appia. Természetesen az étteremben látható csontok nem igaziak, azok a Via Appia ezen részének feltárásakor talált emberi maradványok másolatai.

(kép forrása: foldjaro.hu)

Az olasz kormány most felújítja

De miért is olyan érdekes a Via Appia, azt leszámítva, hogy az ókor egyik legfontosabb építészeti remekműve, melyet az olaszok ma is csak Regina Viarumnak, azaz az Utak királynőjének neveznek.

A zarándokút Rómában fog kezdődni, és a 2000 éves hagyományhoz hűen, az olasz csizma végében, Brindisiben fog végződni. Bár ma már több helyen épületek vagy szántóföldek állnak az egykori út fölött, az olasz kormány ezért úgy akarja vonzóvá tenni a leendő zarándoklók és turisták számára az utat, hogy több mint 100 kitérőt fognak javasolni az úthoz kapcsolódóan. Vagyis az úttól nem messze lévő látványosságokat, mint például Monteserico várát ajánlják a zarándokok figyelmébe.

Monteserico vára (kép forrása: tripadvisor.com)

Az út egyes szakaszán még ma is láthatóak az úthoz tartozó ókori római építmények. Viszont nem mindenhol van ez így, van, ahol konkrétan még meg kell találni az utat, sőt egyes esetekben csak találgatások vannak afelől, hogy merre ment a Via Appia 2000 évvel ezelőtt.

Fontos a múlt tisztelete

Ha elkészül az út, akkor kijelenthetjük, hogy a Via Appiát -ha megszakítással is-, de már 2000 éve használják. De biztos, hogy amúgy is meg fogja hatni az ókori Róma szelleme az idelátogató turistákat, hiszen egy olyan történelmi úton járhatnak, ahol egykor római katonák indultak csatába, római császárok vonultak fel rajta, továbbá ezen az úton feszítették keresztre Spartacust.

Azokat nem lehet csak úgy hagyni elveszni vagy semmibe véve modernkori betonmonstrumokat építeni a helyébe. Épp ezért fontos, hogy hazánkban is kellő hangsúlyt fektessünk a történelmi emlékekre.

(Borítókép forrása: utazom.com)

Az utóbbi néhány év nem telt eseménymentesen a felsőoktatás tekintetében. Számos strukturális átalakításon és pénzügyi módosításon estek át az intézmények. Az egyetemi élet velejárójává vált a különböző diákhitelek iránti fokozott érdeklődés is. Le kell szögezni azonban, hogy a speciálisan a hallgatók számára szabott kölcsönök jellegüknél fogva merőben másfélék, mint a standard banki hitelcsomagok.

Kimondottan megnőtt a kereslet a Diákhitel Plusz iránt is, mellyel a hallgatók 0% kamattal vehetnek fel kölcsönt 500 000 forint értékben. Népszerűsége részben annak köszönhető, hogy roppant kedvező feltételekkel és rugalmas (de legfeljebb 5 év) futamidővel igényelhető, másfelől meg kell jegyezni azt is, hogy statisztikailag 2018 óta egyre inkább növekedett a főiskolások száma Magyarországon. A diákhitelek iránti nagy lelkesedést bizonyára az is fenntartja, hogy a tanulmányok szinte bármely aspektusára kiterjednek. Magyarán szólva ma már lehetőség van külön nyelvi támogatást célzó pénzösszegeket felvenni, sőt adott családtámogatás igénylésével a tartozás akár meg is szűnhet.

(forrás: diakhitel.hu)

Hatása a gazdaságra

Elmondható, hogy a hitelek hatásai kétélűek, hiszen egyfelől serkentik a keresletet és a termékek forgalmát, másrészt inflációgerjesztő hatásuk is van. Fontos leszögezni, hogy hosszú távon az egyes emberek munkapiacon való elhelyezkedését napjainkban határozottan nagy mértékben befolyásolja az, hogy milyen a kvalitásuk, szaktudásuk, képzettségük. A felsőoktatásból kikerülő hallgatók bizonyítottan jobban keresnek az átlagnál, munkájuk pedig sok tekintetben versenyképesebb. Éppen utóbbi okból kifolyólag nagy a jelentősége annak, hogy minél több hallgató tud diplomához jutni.

Szerencsések, azok akik meg tudják engedni maguknak vagy gyermekeiknek az egyetemhez tartozó kisebb-nagyobb összegeket, viszont a hétköznapi polgár számára megélhetési és lakhatási okokból is sokat jelent egy ilyen formájú támogatás.

Kis összeg, nagy lehetőségekkel – így is lehet jellemezni a diákkölcsönöket. Mivel a törlesztés nem fog senkinek komolyabb szenvedést okozni és a humán erőforrásokat is nagy  volumenben tudja támogatni a pénzösszeg, nem csupán megéri, kimondottan ajánlott a diákhitelek felvétele minden olyan ember számára, aki még aktívan nem dolgozik, nincs havi fix jövedelme, ám szüksége lenne ilyen mértékű támogatásra tanulmányai során.

(forrás: forbes.com)

Hogyan változott meg az élet a magyar campusokon?

Európa, s a világ kisebb-nagyobb egyetemei általában fizetősek. Az átlag ember számára a féléveknek pedig igen borsos lehet az ára. Itthon is egyre inkább olyan tendenciákat vehetünk észre, amik az oktatás privatizálásához vezettek. Nem másodlagos kérdés tehát az, hogy a felsőoktatási finanszírozás is módosult itthon és az állami kézből magánszemélyek fennhatósága alá került több hazai egyetem. Következésképpen érdemes hangsúlyozni, hogy az immár nem központi irányítás alatt álló intézmények anyagi támogatása merőben eltérhet egymásétól és általánosságban módosul a korábbi, bevett módszerhez képest. Fontos tehát, hogy ilyen környezet mellett az adott hallgató megfelelő pénzügyi háttérrel, az egyetemi élet és a képzés minél nagyobb részéből tudjon profitálni.

Ki kell aknázni a közösségi események nyújtotta lehetőségeket és részt kell venni az intézmény által meghirdetett programokon. Mind kapcsolatépítési szempontból, mind a tapasztalatok terén a jövőben abszolút mértékben megtérül, ha valaki hallgatói státusza alatt nyitott az események felé és aktív szerepet tölt be a közösségi élet területén is. Számos Európai Uniós program is támogatja azt, hogy az európai diákok látogassanak el az Unió országainak neves egyetemeire – említhetjük itt a leghíresebb effajta kezdeményezést, az Erasmus programot. Sok szempontból igen kedvező és izgalmas lehetőség nyílik meg előttünk akkor is, ha diákszervezetek vagy szakkollégium berkein belül csapunk le utazási és tanulmányi lehetőségekre. Mindenképp érdemes megismerkednünk más országok gazdag kultúrájával, erre az egyetem alatt maximálisan van lehetőségünk.

Ugyan az említett Erasmus program finanszírozását nem a magánszemélynek kell állnia, viszont az egyéb, váratlan költségek és az esetleges nyelvi tanfolyamok, felkészítő kurzusok árai magasra rúghatnak.

(forrás: wittenborg.eu) 

Optimizmusra adhat okot a megnövekedett hitelfelvétel

Hazánk jelen pillanatban tőkeszegény ország, történelme során a magyar gazdaság nem rendelkezett nagy ipari kapacitásokkal, ezért is fontos a hitel intézménye térségünkben. Az emberek és a hazai piac számára lényeges az, hogy a belföldi kereskedelem üteme ne lassuljon és emellett a termékek iránti kereslet továbbra is a megadott szinteken maradjon. Elég erőssé kell fejleszteni Magyarországot és a hazai társadalmat ahhoz, hogy a tőkegazdag országok ne tudják a munkaerőt (brain drain) és a pénzt kiszivattyúzni az országból. Megfelelő intézkedések és politikai döntések révén olyan helyzetet kell teremteni, mely a legmodernebb iparágakat és az innovációt elősegítő gazdasági szektorokat képes felvirágoztatni ahhoz, hogy az egyetemekről kikerülő, jó képességű hallgatók itthon maradjanak. Erre azért van szükség, mert munkájukkal és tudásukkal nem csupán a magyar, de az egész európai piacot is képesek erősíteni. Jobb életszínvonalbeli mutatók és a szociális szféra fejlődése lehet annak az eredménye, ha a felsőoktatást támogatjuk.

Természetesen nem mellékes és kell is foglalkozni az energiaválság és a pandémia kapcsán fellépő árak drasztikus emelkedéseivel. Ehhez mérten kell figyelembe venni az emberek tőzsdei hangulatát és befektetési hajlandóságát. Jóllehet a hitel nem jelent egzakt befektetést, de közvetett értelemben szemlélve igenis jótékonyan és virágzóan tud hatni a tőke forgalmának és felhalmozásának növekedésére. A diákkölcsön egyéni szempontból térül meg a leginkább, mert az emberek akár be is fektethetik a pénzt állampapírokba vagy részvényekbe, hogy kamatozzon az évek során. Természetesen funkcionálisan továbbra is az a legfontosabb cél, hogy megfelelő szakképzettségre tegyen szert az illető. Az alapvetően hosszabb távon megtérülő banki hitelekkel ellentétben a diákhitel azért forradalmian versenyképes, mert ezzel nem csupán a tanulást finanszírozza, de a vásárlóerő növekedését is képes gerjeszteni.

(forrás: bankrate.com)

Miért éri meg fizetni az oktatásért?

Régóta bevett európai szokás, hogy alanyi jogon, ingyenesen tanulhatunk. A piac szabályai azonban szigorúak, s megfelelő állami szabályozás nélkül a tudás bizony pénzbe kerül. Egy meglévő szaktudás és a diploma mellé szerzett végzettség 2022-ben nagy érték. Mindenkinek be kell látnia, hogy manapság – mikor roppant fontos az innovációkba és a kutatás-fejlesztésbe való befektetés – minél képzettebb valaki, annál nagyobb hasznot fog tudni realizálni a munkavégzése alatt. Ennek oka szimplán abban rejlik, hogy a világpiacon azon termékek ára, melyek nagyobb hozzáadott értéket képviselnek, hatványozottan jobban emelkedik, mint a nyersanyagok, ásványkincsek és az egyéb externáliák.

Elmondható tehát, hogy az egyetemet végzettek, akik a piacon magas hozzáadott értékű munkakörben helyezkednek el, sokkal jobb anyagi körülmények között fognak élni, mint az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők. Nem csupán az egyén, de az egész ország érdekét szolgálja a tanulás. Ne hanyagoljuk el a mindenkori közmondás jelentőségét:

„A tudás hatalom!”