Reaktor

Argentína elnöke, Javier Milei hosszú időn keresztül a világ egyik legnépszerűbb politikusa volt. Támogatottsága stabilan 50% fölött mozgott, és a közvélemény-kutatások szerint csak India miniszterelnöke, Narendra Modi előzte meg a globális népszerűségi ranglistákon.

Az utóbbi hetekben viszont egyre több jel utal arra, hogy Milei támogatottsága csökkenésnek indult, és már 50% alá süllyedt.

Kezdjük azzal, hogyan alakultak a legfrissebb felmérések. Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb kutatóintézet szerint Milei nettó támogatottsága — azaz a támogatók és az ellenzők számának különbözete — több mint 10 százalékot csökkent az elmúlt hetekben. Például az argentin UdeSA intézet márciusi adatai szerint Milei nettó támogatottsága mínusz 8 ponton állt, míg tavaly év végén még plusz 5 pont volt. Szinte minden elemző egyetért abban, hogy Milei támogatottsága gyorsan csökken.

A fő ok: a gazdaság

Egy felmérés szerint például a megkérdezettek 51%-a nem hiszi, hogy Milei gazdasági intézkedései hosszú távon javítanák az ország helyzetét, csak 36% bízik bennük. Az Atlas nevű cég közvélemény-kutatása hasonló eredményeket hozott: az argentinok 45%-a úgy véli, hogy a gazdaság állapota a következő hat hónapban romlani fog és csak 38% reméli, hogy javulni fog a helyzet.

Kép forrása: Britannica

Ezek az eredmények nem meglepők annak fényében, hogy Milei fő gazdaságpolitikai célja a költségvetés és a külkereskedelmi mérleg egyensúlyba hozása, ami értelemszerűen a fogyasztás visszafogásával jár – ez pedig sosem népszerű. Bár az infláció valóban csökkent a korábbi extrém magas szintekről – például decemberben még havi 25,5% volt, mostanra 2% körüli szintre mérséklődött – ez még mindig rendkívül magas, hiszen egy 2%-os havi infláció éves szinten 27%-os drágulást jelent.

Ennyi idő után pedig már nehéz lenne azt elvárni a választóktól, hogy türelemmel viseljék az árak gyors emelkedését. Ráadásul az infláció az elmúlt hónapokban újra gyorsulni kezdett: márciusban már 3,7%-kal nőttek az árak.

Vannak felmérések, amelyek szerint az embereket az új IMF-hitel is felháborította, amit Milei a múlt hónapban jelentett be. Az argentinok 61%-a ellenzi az új IMF-hitelt, és csupán 22% támogatja. Ez sem meglepő, hiszen az IMF hírneve elég rossz Argentínában. Az ország 1956 óta összesen 23 alkalommal vett fel IMF-hitelt – többször, mint bármely más ország. A hitelekért cserébe jellemzően politikailag népszerűtlen megszorításokat követel a Nemzetközi Valutaalap. Nem véletlen, hogy az argentin közvélemény bizalmatlan az IMF-fel szemben – még akkor is, ha a kialakult helyzetért elsősorban a felelőtlen költekezést kellene okolni, ami miatt ezekre a hitelekre szükség van. Az viszont tény, hogy az IMF által javasolt reformok eddig sosem hozták meg a várt eredményeket – ha sikeresek lettek volna, valószínűleg nem kéne újabb és újabb hiteleket felvenni.

A választási kampányban Milei élesen bírálta az IMF-et, „bürokraták csoportjának” nevezve a szervezetet, akik „nem törődnek Argentína problémáival.” Ehhez képest, mióta hivatalba lépett, irányt váltott. Egy Financial Times-nak adott interjúban bejelentette, hogy új IMF-hitelt vesz fel az ország – mintegy 20 milliárd dollár értékben. A fő cél, hogy pénzügyi védőhálót nyújtsanak az argentin valuta (peso) árfolyamának liberalizálásához.

Kép forrása: Reuters

Évekig az argentin kormány mesterségesen erősítette a peso árfolyamát, hogy ezzel olcsóbbá tegye az importot és fokozza a lakossági fogyasztást. Milei most megkezdte a peso fokozatos leértékelését a piaci ár felé, de az árfolyam még mindig túlértékelt, és az árfolyam védelme gyorsan apasztja az ország devizatartalékait. Ennek ellenére Milei nem akarja teljesen felszabadítani az árfolyamot és megszüntetni a tőkekorlátozásokat, mert ez hirtelen zuhanást eredményezne, ami újabb inflációs hullámot indítana el, ha az emberek tömegesen kezdenék eladni pesójukat. Ezért volt fontos számára az IMF-hitel: ha a peso túlságosan gyorsan gyengül, az IMF-dollárokat bevetheti a piac stabilizálására.

Ez jelentős visszaesés, de kisebb, mint amit sok elemző várt, és nem volt szükség azonnali állami beavatkozásra. Ugyanakkor egy 10%-os leértékelés tovább növeli az inflációt, mivel az importtermékek drágulnak – és az argentin társadalom eleve nagyon bizalmatlan az IMF-fel szemben. Ezt a bizalmatlanságot tovább fokozta, hogy Milei egy elnöki rendelettel, a törvényhozás megkerülésével vitte keresztül az új hitelmegállapodást, holott a törvényhozásnak kellene felügyelnie ezeket a lépéseket.

Kép forrása: Cryptorank

A gazdaságon túl a közvélemény-kutatások azt is mutatják, hogy a választók egyre jobban aggódnak a korrupció miatt. Egy felmérés szerint az argentinok 52%-a úgy gondolja, hogy Milei kormánya korrupt, míg csak 32% szerint nem az. Ennek a bizalmatlanságnak egyik fő oka a Libro-botrány, amely egy kriptovalutához kapcsolódik, amit Milei népszerűsített az X-en. Azt állította, hogy ez az új digitális pénz segíteni fog az argentin kisvállalkozásoknak.

A valóság azonban más lett: a bennfentesek gyorsan eladták sajátpénzüket, hatalmas profitot realizálva, miközben a kriptovaluta értéke összeomlott. Ez februárban történt, de azóta is tart a vizsgálat, ami erősen aláássa Milei hitelességét. A Cordoba közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 54%-a nyilatkozta azt, hogy a botrány megváltoztatta Mileiről alkotott véleményét, és 58% úgy gondolja, hogy az eset bizonyítja: az elnök nem megbízható.

Ez önmagában is komoly probléma, de Milei esetében különösen súlyos, hiszen ő épp azzal kampányolt, hogy szakít a régi, korrupt politikai elittel. A botrány viszont pont azt az üzenetet gyengíti, hogy ő más, mint a többiek. Ha pedig a választók elvesztik benne a hitüket, az akár súlyosan árthat neki a félidős választásokon is, amelyek kulcsfontosságúak lesznek politikai jövője szempontjából.

Hogy jött ez az egész ötlet? Mi az alapja a Carbon Crane koncepciójának? Micsoda ez?

Alapvetően adatvezérelt marketinggel foglalkoztunk, és ebből adódóan a cég infrastruktúrájában, illetve az erőforrások között volt egy elég komoly csapat is, aki azzal foglalkozott, hogy az adatokból miket lehet kiolvasni, és mit lehet ezzel kezdeni. Az egyik srácnak a kérdése volt az egyik megbeszélésünkön az, hogy vajon a fenntarthatósággal nem szeretnénk-e mi is valamit csinálni, tehát hogyan tudnánk fenntarthatóbban működni, mert hallott róla, olvasott róla. És akkor felmerült a kérdés, hogy kipipáljuk-e ezt azzal, hogy elkezdjük szelektíven gyűjteni a hulladékot, meg hogy közösségi közlekedéssel való munkába járásra ösztönözzük majd a kollégákat, több home office legyen. Vagy pedig használjuk azt a tudást, ami megvan nálunk. És ezek az adatok voltak. Aztán abban maradtunk magunkkal, hogy amellett, hogy meglépjük a szelektív hulladékgyűjtést, a közösségi közlekedéshasználatnak a felturbózását, amellett elkezdünk azzal foglalkozni, hogy amúgy a reklámszakma mit tudna kezdeni a karbon kibocsátással. Aztán rögtön egy problémába ütköztünk, hogy meg kéne tudni mérni ezeknek az adatoknak a méretét. Amikor adatokkal foglalkozik az ember, akkor rögtön megszólal a vészcsengő, amikor valami kicsit homályos, nem lehet tudni, hogy akkor ez most ennyi, az egyik cikkben ennyit olvasol, a másik cikkben annyit olvasol. Amiket számokat az adás felvétele előtt elmondtál az internethasználatról, azt 2019-ben a szakértők így jósolták 2025-re. De hogy 2019-ben például nem tudtak még se a Covidnak a nagyon masszív digitalizáló hatásáról, se pedig a mesterséges intelligencia elképesztő adatmennyiségéről és az ehhez kapcsolódóan megjelenő energiaigényről.

Tehát ezek a számok valószínűleg ma már nem feltétlenül igazak. És amikor adatokkal foglalkozunk, akkor az első számú kérdés az, hogy legyen egy jó kiindulópont, tehát legyen egy jó mérési kiindulópont, és akkor onnan lehet aztán prediktálni, onnan lehet megnézni, hogy hova lehet megérkezni, és mik azok a lehetőségek, amikkel ezt a kiindulási mennyiséget, legyen az karbonlábnyom vagy energiahasználat, ezt valamilyen mértékben lehet befolyásolni, mondjuk csökkenteni például. Úgyhogy nálunk így indult ez a dolog, és rögtön, mint mondtam, abba ütköztünk bele, hogy hát sok forrás, sokféle adattal jelentkezik, és akkor mi elkezdtünk egy olyan területet megnézni közelebbről, ahol ezek az adatok viszonylag egy irányba mutattak, és megnéztük, hogy milyen módszertanok mentén rakták össze ezeket a számokat, és megnéztük, hogy szerintünk azokkal a módszertanokkal érdemes-e még valamit tenni annak érdekében, hogy pontosabbak legyenek. Úgyhogy ennek lett az eredménye aztán az, hogy kialakítottunk egy olyan módszertant, aminek nemzetközi lábai vannak, tehát hogy ez egy nyílt forráskódú megközelítés volt, és beleraktunk egy-két olyan finomított elemet, amitől aztán az már a miénk lett, pontosabb is lett, és pont azért, hogy ne kelljen grammokon vitatkozni, meg hogy legyen valamiféle visszaigazolás számunkra is, hogy ez a módszertan megfelelő, felkértük a Büro Veritast, ők a világ legnagyobb validálással foglalkozó vagy tanúsítással foglalkozó szervezete, hogy nézzék meg és mondják meg, hogy ez szerintük vonalban van-e a vonatkozó szabványokkal. És aztán azt az eredményt kaptuk tőlük, hogy igen. Úgyhogy jelen pillanatban ez az általunk kialakított módszertan tudomásunk szerint az egyetlen a világon, amelyik azzal a tanúsítvánnyal, pontosabban ezzel a validációval rendelkezik. És így aztán olyan adatokat tudunk előállítani a méréseink kapcsán, meg a becsléseink kapcsán, amelyek a fenntarthatósági vagy az SG jelentésekbe egy az egybe beemelhetők, mert megfelelnek az ISO megfelelő szabványának.

És akkor itt csak az adatok, vagy pedig a felhasználás módja is ezeknek az adatoknak „hungarikum”, ha jól értem?

Valójában a mérési eljárás az, tehát ahogy mi megmérjük. Ennek van egy logikája: megnézzük, hogy a weboldalon mekkora tartalom van. A „mekkora” alatt azt értem, hogy kilobájtban vagy megabájtban meg lehet mérni azoknak a komponenseknek, összetevőknek a méretét, amelyek a weboldal tartalmát adják – tehát a képeket, a videótartalmakat, a betűtípust, a háttérben futó kódot. Ezeknek mind van méretük.
Ezt aztán átforgatjuk energiaigénnyé. Ehhez egy nemzetközi módszertant vettünk alapul, majd elkezdtünk ezen még dolgozni, mert láttunk benne egy-két olyan pontot, ahol úgy éreztük, hogy ez még pontosabbá tehető. Az így kapott energiaigényt pedig tovább vizsgáljuk: megnézzük, mennyi az előállítási karbonlábnyoma. Például amikor elő kell állítani egy kilowattóra energiát – ez szinte minden országra lebontva, sok helyen régiónként is ki van mutatva –, akkor látható, hogy mekkora karbonlábnyommal jár az előállítása. És ez a karbonlábnyom lesz végül a weboldal karbonlábnyoma. Nagyon leegyszerűsítve körülbelül így működik ez a módszertan. A nagy logika nem feltétlenül egyedi, de azok az apróságok, amik ezt igazán pontossá teszik, azokat mi raktuk hozzá.

Akkor ez a bemeneti oldal, tehát így mértek adatokat. És akkor végül ezekkel az adatokkal mit kezdetek? Mi a startup lényege, hogyan hasznosítjátok ezt a tudást?

Én azt szoktam mondani, hogy mi a láthatatlant tesszük láthatóvá. Amikor mesélek a digitális karbonlábnyomról, és elhangzanak azok a számok, hogy például 2019-ben ez a 4% egyenlő volt a globális légiközlekedés kibocsátásával, akkor hirtelen látok egyfajta „ha-élményt” a túloldalon. Ezután már könnyebb beszélgetni arról, hogy mit is kellene ezzel kezdeni, mert mindenki érti, hogy az sok. A repülőgépek láthatóan csíkot húznak az égen, a légiközlekedés érzékelhetően jelen van az életünkben mint kibocsátó. A digitális kibocsátásnál viszont nem ez a helyzet.
Ezért szoktam mondani, hogy a láthatatlant tesszük láthatóvá. Megmutatjuk, mekkora annak a karbonlábnyoma, amikor valaki mobiltelefonján, asztali számítógépén vagy más eszközén letölt egy weboldalt. És amikor ezek a fájlok megérkeznek, akkor érdemes megvizsgálni azt is, hogyan lehetne ezek méretét csökkenteni – ezáltal kisebb karbonlábnyomot elérni.
A fájlméret csökkentése elég jól adja magát: ha kisebb a fájl, akkor kisebb a kibocsátás is. De hogy visszatérjek a kérdésedre: amikor elkezdünk beszélgetni a digitális karbonlábnyomról, az egy felismerési pillanat. Aztán amikor megnézzük egy adott cég weboldalának karbonlábnyomát, akkor azt látjuk, hogy ha egyszer nézi meg valaki azt az oldalt, az kibocsátás szinten gramm körül szokott lenni. De hát senki sem azért készít weboldalt, hogy azt egyetlen egyszer nézzék meg.
És itt jönnek a pageview-k, az oldalletöltések. Ahányszor megnézik azt az oldalt, annyiszor kell ezt a néhány grammos értéket megszorozni. Ha például egy grammot veszünk egymilliószor, az már egy tonna. Egy magyar hírportál havi szinten 50-60 millió oldalletöltést is produkál. Így már 50-60 tonnáról beszélünk havonta – és akkor még csak egy grammról indultunk.

Ez szokott az a pillanat lenni, amikor az emberek elgondolkodnak: hoppá, itt hirtelen minimum kilogrammokról, de sokszor inkább tonnákról beszélünk. Ekkor merül fel a kérdés: mitől lett ez ennyi? Mert ez így elég sok. A másik kérdés, hogy ha értjük, hogy ez attól sok, mert nagyok a videók, nagyok a képek, túlméretezett a betűtípus – akkor mit lehet ezzel kezdeni? Hogyan lehet ezt kisebbé tenni? Itt szoktak elindulni azok a beszélgetések, amelyek már a megoldások irányába mutatnak.
Szerintem simán lehetne ebben komolyabb állami szerepvállalás is, hiszen ez nemzetgazdasági szinten is értelmezhető. Ahogy az előbb is említettem, a fájlmérettől eljutunk a karbonlábnyomig. A kettő között van egy köztes lépés: az energiafogyasztás. Ez pedig olyan terület, amit a nemzetközi vállalások szerint minden résztvevő országnak csökkentenie kellene, lehetőség szerint egy előre meghatározott, fix pálya mentén. Szerintem mindenképpen megérne egy felmérést például az, hogy az internethasználat milyen mértékben járul hozzá az energiafogyasztáshoz.

A módszertanunk kapcsán még nem említettem, hogy mi nemcsak a cégeknél látjuk a megtakarítási lehetőségeket – például kibocsátás vagy energia szempontjából –, hanem a felhasználók oldalán is. Az általunk használt képlet, amely az energiaigényt számítja, három fő elemből áll:
A szerveroldali energiafelhasználás és az abból származó kibocsátás. Az adatátvitel, vagyis amikor az információ áthalad a hálózaton. A felhasználói oldali energiahasználat, tehát amikor az illető megnyitja az oldalt a saját eszközén. Ez az utóbbi, tehát a felhasználói oldal, több mint 50%-át adja a teljes energiaigénynek. Mi tehát azt is meg tudjuk mondani, hogy ha egy cég optimalizálja a weboldalát, azzal a látogatók – a magánemberek – mennyi energiát tudnak megtakarítani, és ez mennyivel csökkenti a saját személyes kibocsátásukat.
Az is egy jó gondolat szerintem, hogy ez az egész kezdeményezés mutathat egy nonprofit irányba is. Szerencsére egyre több cég ismeri fel, hogy ez a téma fontos az emberek számára. Nemzetközi kutatások is megerősítik ezt. Egy 2023-as globális felmérés szerint például a megkérdezettek 79%-a azt mondta, hogy hajlamos elfordulni azoktól a márkáktól, amelyek nem fenntartható módon működnek – legalábbis az ő megítélésük szerint.
Ez már önmagában is arra utal, hogy a cégek számára fontos lenne ezt komolyan venni. Ha a vásárló számára ez fontos, és ennek hatása van a bevételekre, akkor előbb-utóbb a cégek is elkezdenek ezzel foglalkozni. Elindul egy gazdasági mozgatórugó is – de fontos, hogy mindenki felismerje a saját szerepét ebben.

Nem az a megoldás, hogy a magánemberek egyszerűen nem látogatják meg az adott weboldalt, mert az könnyen egy negatív spirálhoz vezethet. Ehelyett a cégek tudnak tenni azért, hogy javítsák a helyzetet – például azzal, ha optimalizálják a weboldalukat. Ennek ugyanis nemcsak környezeti előnye van, hanem az oldal gyorsabban is töltődik be. Ez jobb felhasználói élményt eredményez, és még a keresési rangsorban is előrébb kerülhet az oldal.Ezek mind olyan érvek, amiket, ha egy cég marketingosztályának elmondunk, akkor jó eséllyel nyitottak lesznek rá. Ráadásul ez lehetőség arra is, hogy még közelebb kerüljenek a meglévő vagy potenciális vásárlókhoz. Innen pedig tovább lehet lépni a pénzügyi osztály felé. Ha csökken a fájlméret, akkor csökken az energiafogyasztás is – ez pedig megjelenhet a céges villanyszámlán. Nem feltétlenül hatalmas nagyságrendű csökkenésről beszélünk, de költségcsökkentés mindenképpen elérhető.

A harmadik aspektus pedig az, hogy ha egy cég valamilyen fenntarthatósági vállalást tett – például net-zero célokat –, akkor egy ponton túl kénytelen lesz karbonkrediteket vásárolni. Teljesen nullára ugyanis nagyon kevés cég tudja csökkenteni a kibocsátását. Ez egy teljesen normális és elfogadott dolog, de pénzbe kerül. Ha viszont csökkenteni tudom a kibocsátásomat, akkor kevesebbet kell költenem karbonkreditekre is.
Ezek azok a szempontok, amelyek alapján szerintem a cégek számára is kézzelfoghatóvá válik, miért érdemes ezzel a területtel foglalkozni. 2023-ban volt még egy másik nemzetközi tanulmány is, amely arra tett kísérletet, hogy kimutassa: ha a fogyasztók környezetbarátnak érzékelnek egy céget, az hogyan jelenik meg annak piaci értékében. Akkor a három legjobb helyen az Amazon, a Tesla és az Apple végzett. Ezek a cégek tízmilliárd dolláros értéknövekedést mutattak fel emiatt. Ez a teljes cégértékhez képest nem hatalmas arány, de a nap végén mégis csak milliárd dollárokról beszélünk. És van még egy utolsó szempont, ami esetleg elgondolkodtathatja a cégeket. A szakirodalomban ezt „zöld prémiumként” (green premium) szokták emlegetni. Ez azt mutatja meg, hogy a fogyasztók mennyivel hajlandók többet fizetni egy termékért, ha azt környezetbarátnak érzik. Egy nemzetközi kutatás alapján ez az érték átlagosan 9,7%. Ez pedig bármelyik cég bevételi oldalán jelentős növekedés lehet – még akkor is, ha csak emiatt érkezik egy majdnem 10%-os pluszbevétel.

Habár naponta nagyon változik a világ, de esetleg egy ilyen 5 éves tervetek van-e? Mi a célotok? Ha esetleg 5 év múlva ugyanígy elbeszélgetnénk, akkor miről szeretnél beszámolni?

Hát, én arról szeretnék beszámolni, hogy a cégeknél fenn van a térképen az, hogy a digitális világnak is van karbonlábnyoma. És értik azt is, hogy ez nem csak karbonlábnyom. Hanem energiahatékonyság is. Fel tudok mutatni – gyakorlatilag csukott szemmel tudok kihúzni a dobozból – olyan projekteket, amiket rögtön meg tudok mutatni, hogy melyik cég, melyik ágazatban milyen eredményeket tudott elérni. Ötéves távlatról beszélgetve mindig fontos látni, hogy van-e már megerősítés a piacról. Hogy látjuk-e azt, hogy abba az irányba tol minket a piac, hogy igenis kell ezzel foglalkozni. Érdemes-e további eszközöket – például mobilapplikációkat, belső rendszereket, vagy akár a mesterséges intelligenciát – felvenni a vizsgálandó elemek vagy a mélyrendű elemek listájára. Két olyan dolog is volt a közelmúltban, ami nagyon jó megerősítés volt számunkra. Az egyik, hogy itt, Magyarországon, az MVM Edison programjába beválogattak minket. Ennek a programnak az a célja, hogy azokat a startupokat, amelyek valamilyen módon az energiaszektorhoz köthető új innovációt hoznak, segítsék abban, hogy minél jobban ki tudják futni a formájukat. A másik pedig: tavaly ősszel nyertünk egy nemzetközi díjat a fenntarthatóság és hatékonyság kategóriában. Ez a Media Space Global Change Makers díja volt – a globális változást generáló cégek és startupok versenye. Ott sikerült nekünk egy díjat nyerni a hatékonyság és fenntarthatóság kategóriában, ami szintén nagyon jó megerősítés volt számunkra.Úgyhogy nagyon bízunk abban, hogy az az irány, amerre mi tartunk, egy általánosabb irány lesz majd, és lesznek követőink is. Mi valahova ide szeretnénk elérni – és ezt nemzetközi szinten. Most azt látjuk, hogy még nemzetközi szinten is újdonságnak számít az, amiről mi beszélgetünk. A mesterséges intelligencia egyébként eléggé megtolta ezt a dolgot. Az a hatalmas energiaigény már most is ott van az emberek fejében, és erre elég jól lehet hivatkozni akkor, amikor elkezdünk beszélni arról, hogy a mesterséges intelligenciát is lehetne energiahatékonyabban csinálni. Mert vannak ilyen módszerek. Másrészt, annak is van karbonlábnyoma, épp az energiafogyasztása miatt. Egyébként erről is csináltunk egy vizsgálatot. Hát, szép nagy számok jöttek ki ott is.

Amikor az ember belép Udine történelmi belvárosába vagy végigsétál Conegliano szőlőültetésekkel borított domboldalain, szinte tapintható a különbség az ország más vidékeihez képest. Friuli Venezia Giulia és Veneto régiói nemcsak festői tájakkal és kulturális örökséggel büszkélkedhetnek, hanem kimagasló életszínvonallal is. Míg Dél-Olaszországban a GDP az Európai Unió átlagának csupán körülbelül 50%-át éri el, addig Észak-Olaszország egyes régiói – mint Friuli Venezia Giulia vagy Veneto – akár 150%-os teljesítményt is produkálnak. A munkanélküliségi ráta alacsonyabb, a közszolgáltatások megbízhatóbbak, az infrastruktúra korszerűbb, és a régiók gazdasági önszerveződése is jóval fejlettebb. A siker mögött nem egyetlen varázsütés áll, hanem egy összetett gazdasági és társadalmi szerveződési forma, amely az elmúlt évtizedekben tudatosan épült ki. Ez a klaszter modell.
Útinapló Olaszországból a klaszterek belső világáról.

Dolce vita – kicsit másképp: a klaszterek jelentősége

A klaszterek olyan földrajzilag koncentrált ökoszisztémák, amelyekben különböző típusú szereplők – vállalatok, beszállítók, szolgáltatók, kutatóintézetek, egyetemek, civil szervezetek és önkormányzatok – szoros, egymást kiegészítő kapcsolatban működnek. A klaszterek lényege, hogy a résztvevők közötti együttműködés nem csupán horizontális – tehát nem csak versenytársai egymásnak –, hanem vertikális és hálózati is lehet. A közelségük lehetővé teszi a gyors tudásmegosztást, az informális kapcsolati tőke kiaknázását, az erőforrások közös használatát, és a regionális versenyképesség erősödését. A klaszterek lényegében nemcsak a versenyt, hanem a társadalmi együttműködést is újraértelmezik, és egyensúlyt teremtenek a piaci és a közösségi logikák között.

Mi lapul a klaszterekben?

Mezőgazdaság, borászat, precíziós mechanikai gyártás, Industry 4.0, sonka, de kreatív ipar, üveglámpák és luxusbútorok is. Friuli Venezia Giulia és Veneto régiók klaszterei színes palettát töltenek ki.

Friuli Venezia Giuliaban a precíziós iparágak és az élelmiszeripari klaszterek dominálnak. Utazásunk során ellátogattunk az itt található Lean Experience Factory-be (LEF), amely világszinten is egyedülálló gyakorlati képzést és digitalizációs eszközöket nyújt a klaszterben fejlődni kívánó vállalatoknak. Az Industry 4.0 gyakorlati megvalósulását oktatják, tehát hogy miként tudják a vállalatok beemelni az intelligens gyártási folyamatokat és informáltabb döntéshozatalt a munkájukba, illetve növelni ezáltal a termelékenységüket.

Friuli Venezia Giulia régió agrár-élelmiszeripari és biogazdasági klaszterét rendkívül sokféle értéklánc és különböző vállalattípus jellemzi. A vidék érintetlen jellege, valamint a térség domborzati viszonyai elősegítették a kis mennyiségű, de minőségi termelés kialakulását és fennmaradását. A népsűrűség alacsony, de az ebből fakadó környezettudatosság ma olyan előnyt jelent, amellyel csak kevés más nemzeti térség büszkélkedhet. A klaszter egyik csillaga a San Daniele sonka, mely a pármai mellett a legismertebb olasz sonka. Emellett kiemelkedő a régió borászatban is, utunk során így meglátogattuk a Pitars borászatot, ami kiváló példája annak, hogyan lehet a fenntarthatóság, minőség és hagyomány szinergiájából nemzetközileg is versenyképes márkát építeni. A régió termékeit összefogó Io Sono Friuli Venezia Giulia egy kollektív védjegy és regionális márka, amely a régió fenntartható és nyomon követhető élelmiszeripari termékeit és vállalkozásait hivatott azonosítani és népszerűsíteni. A kezdeményezés célja, hogy elősegítse a helyi gazdaság fejlődését, de ösztönözze a tudatos fogyasztást, és emellett erősítse a régió identitását és közösségi összetartozását. A védjegy jelenleg több mint 436 vállalkozást és 1260 terméket foglal magában, valamint 171 étterem és kereskedő is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A másik meglátogatott régió, Veneto területén a kreatív ipar, a design és a kézműves hagyományok vannak erősen jelen máig. A Luce in Veneto egy dinamikus és innovatív klaszter, egy mintegy 50 kis- és középvállalkozásból álló hálózat az okos világítástechnikai szektorban. A klaszter célja, hogy összekapcsolja a különböző vállalatokat és azok egyedi szaktudását, ezáltal szinergiákat teremtsen és új üzleti lehetőségeket generáljon számukra, akár nemzetközi szinten. A klaszterből a Patrizia Volpato világítástechnikai vállalatot látogattuk meg, akik dekoratív, muránói üvegből készült világítótesteket gyártanak, kis szériában, magas művészeti értékkel, prémium és luxus kategóriában.

Hozzájuk hasonlóan régióban található MyWood vállalat is alacsony mennyiségben, de luxus szinten dolgozik. Különleges 3D-s tervezési technológiával készítenek luxusbútorokat jachtokra és butikszállodákba, hangsúlyozva a kézművesség és digitalizáció összehangolását.

Az olasz gazdaság keretei: kihívások és lehetőségek

Olaszország gazdasága az elmúlt évtizedekben nem volt mentes a kihívásoktól: magas államadósság, alacsony termelékenységi szint, régiós különbségek, politikai bizonytalanság. Ennek ellenére a klaszterek által szervezett régiók – különösen Északkelet-Olaszországban – képesek voltak a nemzetközi versenyképesség szintjére emelkedni. Ennek oka nemcsak a történelmi ipari bázis megléte, hanem az is, hogy ezek a klaszterek egyfajta „gazdasági szövetségként” is működnek: összekötik a kormányzati, kutatási és vállalkozói szférákat, és képesek célzottan reagálni a digitalizáció, fenntarthatóság vagy munkaerőhiány kihívásaira. Innovációs központjaik példaértékű módon működnek közre a tudásalapú gazdaság kiépítésében, miközben a klaszterek által hordozott társadalmi hálók erősítik a regionális rezilienciát.

Mit tanulhatunk az olasz klaszterek világából?

Az északolasz klaszterek nem csupán jól működő gazdasági modellek, hanem inspiráló példái annak, hogy hogyan lehet helyi értékekből, társadalmi kapcsolatokból és közös tudásból olyan ökoszisztémát építeni, amely globálisan is versenyképes marad. Itt nemcsak a profit számít, hanem a minőség, a közösség, a forma és a fenntarthatóság – és ezek azok az értékek, amelyek révén a „dolce vita” valóban élhető és fenntartható maradhat a 21. században is.

Ausztrália választott: a jelenlegi kormány folytathatja a munkáját. Noha néhány hónappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy Peter Dutton jobboldali koalíciója le fogja váltani Anthony Albanese hivatalban lévő munkáspárti kormányát, a közvélemény-kutatások hirtelen irányt váltottak, és végül a Munkáspárt nemcsak megtartotta a hatalmat, de még nagyobb többséget is szerzett, mint 2022-ben. Ez újabb három évnyi, progresszív kormányzást jelent Ausztráliának Albanese vezetésével.

Hogyan működik Ausztrália választási rendszere? Mi történt pontosan ezen a választáson? Milyen következményekkel járhat ez az ország jövőjére nézve?

Kép forrása: ABC News

Választási rendszer

Ausztráliának kétkamarás parlamentje van: a Szenátus és Képviselőház. A Képviselőház a tényleges törvényhozó testület, itt születnek az új törvényjavaslatok. A Szenátus inkább egyfajta felülvizsgálati feladatokat ellátó testületként működik, amely ellenőrzi és jóváhagyja a Képviselőház által elfogadott törvényeket.

Szenátus

A Szenátusnak összesen 76 tagja van: mind a hat ausztrál államból 12 szenátor kerül be, valamint két-két fő a két belső területről (Ausztráliai fővárosi terület és Északi terület). Őket úgynevezett „átruházható szavazatos” rendszerben választják meg, ahol az államok és területek többtagú választókörzetként működnek.

Ez azt jelenti, hogy a jelöltek megválasztásához el kell érniük egy meghatározott szavazatszámot – ezt nevezik kvótának. A szavazók több jelöltet is rangsorolhatnak a szimpátiájuk szerint. Először az első helyre leadott szavazatokat számolják össze, és aki eléri a kvótát, bekerül a Szenátusba. Ezután az ő második helyre adott szavazataikat újraosztják. Ha senki sem éri el a kvótát, akkor a legkevesebb szavazatot kapó kiesik, és az ő szavazatai kerülnek újraelosztásra. Ez a folyamat addig ismétlődik, amíg elegendő jelölt el nem éri a kvótát. Fontos, hogy minden választáson csak 40 szenátori hely kerül kiosztásra: államonként 6, valamint a két terület 4 helye.

Electoral Commission of Queensland

Képviselőház

A Képviselőház 151 tagból áll, őket egyéni választókerületekben választják meg, ahol minden kerület azonos számú választót képvisel. A képviselőket egy „alternatív szavazásos” rendszerrel választják meg. Ez hasonlít a brit rendszerhez, de van egy különbség: ha egy jelölt sem kapja meg az 50%-ot, akkor a legkevesebb szavazatot kapó jelölt kiesik, és a második helyre adott szavazatait újraosztják. Ez a folyamat addig tart, míg valamelyik jelölt át nem lépi az 50%-os küszöböt.

Kép forrása: Parliament Education Office

A kétkamarás rendszer eltérő választási módszerei miatt a Szenátus és a Képviselőház összetétele gyakran különbözik: míg a Képviselőházat a két nagy párt dominálja, addig a Szenátusban a kisebb pártok és függetlenek is jobban jelen vannak. Az eltérést tovább erősíti, hogy Ausztráliában kötelező a szavazás – aki nem megy el, és nincs rá elfogadható indoka, annak 20 dollár bírságot kell fizetnie. Emiatt olyan választók is leadják a voksukat, akik egyébként távol maradnának – és így könnyebben kapnak szavazatot a „különc” jelöltek is.

Ausztrál belpolitika

Az ausztrál politikai életet hosszú időn keresztül két nagy párt uralta: baloldalon a Munkáspárt (Labor), jobboldalon pedig a Liberális–Nemzeti Koalíció, amelyet egyszerűen csak Koalíciónak hívnak. Szövetségi választásokat háromévente tartanak. Az előzőt 2022-ben rendezték meg, ahol a Koalíció – amely 2013 óta volt hatalmon – elvesztette többségét, és a Munkáspárt 77 mandátumot szerzett a Koalíció 58 helyével szemben. Ez volt az első Munkáspárti többség 2007 óta, és a Koalíció legrosszabb eredménye 1946 óta.

Az akkori választás másik fontos fejleménye volt a Zöldek előretörése, akik 4 helyet szereztek, valamint a „Függetlenek” sikere – ez egy gyűjtőnév a társadalmilag liberális, helyi fókuszú jelöltekre. Ők 7 városi körzetet nyertek meg, amelyek korábban a Koalíció fellegvárai voltak. Mindez részben annak köszönhető, hogy egyre több ausztrál választó ábrándul ki a két nagy párt vetélkedéséből. A két nagy párt támogatottsága 2000-es években még 85% felett volt, ma pedig már 70% alatt van – hasonló a tendencia Nagy-Britanniában és Kanadában.

Kép forrása: ABC News

Azonban az utóbbi hetekben a közvélemény-kutatások megfordultak, és végül a Munkáspárt nemcsak hogy megőrizte a hatalmát, de még több helyet is szerzett, mint 2022-ben. A Munkáspárt 35%-os elsődleges szavazatarányt és 85 képviselői helyet nyert a Képviselőházban, míg a Koalíció csupán 31,5%-ot szerzett, és mindössze 36 helyet.

Ez kétségtelenül jó hír Anthony Albanese számára, de fontos megérteni, hogy ez nem a Munkáspárt kimagasló teljesítménye, hanem inkább a Koalíció katasztrofális szereplése miatt történt így. A Munkáspárt elsődleges szavazataránya ugyanis alig nőtt a 2022-es eredményhez képest – valójában szinte megegyezik azzal a 2016-os aránnyal, amikor elveszítették a választást Malcolm Turnbull Koalíciós miniszterelnökkel szemben. Igazából ez egy rendkívül gyenge szereplés volt a Koalíció részéről, hiszen az elsődleges szavazatarányuk négy százalékponttal csökkent, ami  a legrosszabb eredményük 1949 óta.

Három fő oka lehet, hogy a Koalíció ennyire rosszul szerepelt:

Először is, a felmérések szerint minél többet láttak a választók Peter Duttonból, annál kevésbé kedvelték őt. Anthony Albanese messze jobban állt a népszerűségi versenyben, amikor arról kérdezték az embereket, kit látnának szívesebben miniszterelnökként.

Másodszor, bár Dutton gazdasági fókusza – különösen az infláció, a megélhetési költségek és a lakhatási válság hangsúlyozása – eleinte politikai előnyt jelentett, a túlzásai és ellentmondásos nyilatkozatai aláásták a hitelességét. Például többször is azt állította, hogy az élelmiszerárak 30%-kal nőttek, az áram pedig 1300 dollárral drágult a Munkáspárt kormányzása alatt – de egyik állítás sem állta meg a helyét. Valójában az infláció az utóbbi időben jelentősen csökkent. Emellett Dutton bírálta Albanese adócsökkentéseit, mondván, az felelőtlen, miközben azt is állította, hogy hosszú távon az ő kormánya alacsonyabb adókat biztosítana – ez a kettősség ellentmondásos volt.

Kép forrása: ABC News

Harmadszor, Duttont rontotta Trumphoz fűződő kapcsolata is. Kezdetben úgy próbálta pozicionálni magát, mint az „ausztrál Trump”, sőt a baloldalon gúnyosan „Emu Trumpnak” becézték. Politikai javaslatai között szerepelt a közszféra drasztikus leépítése és egy népszavazás arról, hogy kiutasítsanak-e kettős állampolgárságú elítélt bűnözőket. Ezek a trumpi ötletek azonban visszaütöttek, mivel Trump nem különösebben népszerű Ausztráliában.

Persze Albanese helyzete ettől még nem könnyű. Annak ellenére, hogy a kampány során javultak a népszerűségi mutatói, ez a választás sokkal inkább a Koalíció kudarcáról szólt, mint a Munkáspárt sikeréről. Ha Albanese újra nyerni akar a következő választáson, akkor most már valódi előrelépést kell felmutatnia – különösen a gazdaság és a lakhatási válság terén.

Ausztrália ugyanis jelenleg az egyik legsúlyosabb lakhatási válsággal küzd a fejlett világban. Az országban az elmúlt években látványosan megugrottak az ingatlanárak és a bérleti díjak, miközben az új lakások építése nem tud lépést tartani a népességnövekedéssel. Az albérletek ára rekordmagasságban van, és egyre több fiatal ausztrál érzi úgy, hogy teljesen elérhetetlenné vált számukra az otthonteremtés.

A probléma az, hogy Albanese kormánya eddig keveset tett, hogy kézzelfoghatóan javítson a helyzeten.

Bár ígéreteket tettek arra, hogy támogatják a lakásépítéseket és bővítik a szociális bérlakás-állományt, a választók egyre türelmetlenebbek, és sokan úgy érzik, a kormány nem halad elég gyorsan. Ez könnyen kihívássá válhat a következő választáson, ha nem változik a helyzet.

A második világháború utáni korszakban egyedülálló történet bontakozott ki, amikor a török migráció alakította Németország kulturális tájképét. Globális kirakós játékunkban a Törökország és Németország közötti bonyolult kapcsolat megértése kulcsfontosságú darabkává válik. 

A II. világháborút követően egy egyedülálló fejezet bontakozott ki, amikor a törökök Németországba vándoroltak, és megszületett a török diaszpóra. A gazdasági életben a török vendégmunkások révén alakult ki együttműködés, akiknek hozzájárulása iparágakat formált. Ez az út azonban nem volt akadályoktól mentes, mivel a szociokulturális integráció kihívások elé állította a török bevándorlókat. A politikai színpadon jelentős mérföldkövek történtek, amelyek kulcsfontosságúak lettek a Törökország és Németország közötti kétoldalú kapcsolatok kialakításában. Ez a történelmi fejlődés sokszínű vásznat fest, amely tükrözi a török-német kapcsolatok szövevényét alkotó bonyolult szálakat.

A török-német kapcsolatok modern táján számos kihívás alakítja a két nemzet közötti dinamikát.

A gazdasági egyenlőtlenségek és a munkaerő-piaci problémák akadályokat gördítenek, amelyek az inkluzív növekedés érdekében tett együttműködési erőfeszítéseket igényelnek. A diplomáciai feszültségek és a politikai nézeteltérések bonyolítják a kapcsolatot, és nyílt párbeszédet tesznek szükségessé a megoldás érdekében. A média szerepe a közvélemény megítélésének alakításában döntő fontosságúvá válik, és befolyásolja, hogy a két társadalom hogyan látja egymást. E kortárs kihívások kezelése elengedhetetlen a hídépítéshez és a Törökország és Németország közötti harmonikus kapcsolat ápolásához.

(forrás)

A Törökország és Németország közötti gazdasági kapcsolatok terén együttműködésük olyan, mint egy kölcsönös előnyökkel járó tánc. Ha a kereskedelmi kapcsolatokban elmélyedünk, az áruk és szolgáltatások cseréje olyan élénk partnerséget hoz létre, amely nemcsak a két gazdaságot lendíti fel, hanem a kulturális cserét is hozzáteszi. A befektetési trendek az egymás lehetőségeibe vetett közös bizalomról árulkodnak, amely olyan, mint egy határokon átívelő bizalmi kézfogás. A közös kezdeményezések és projektek tovább erősítik ezt a kapcsolatot, és olyanok, mint egy közös remekmű, amelyet mindkét nemzet ecsetjeivel festettek. Ahogy feltárjuk a lehetséges fejlesztési területeket, egyértelmű, hogy a jövő izgalmas lehetőségeket tartogat egy még harmonikusabb gazdasági duett számára.

A török-német kapcsolatok gazdag szövevényében a szociokulturális integráció feltárása egy vibráló tájat tár fel. A kulturális csereprogramok és kezdeményezések hídként szolgálnak, elősegítve a közösségek közötti megértést.

Az oktatás és a nyelv kulcsfontosságú elemként szolgál, és nyitja meg a zökkenőmentes integráció kapuit. A közösségépítő erőfeszítések a városrészek szívügyévé válnak, és a kultúrák közötti párbeszéd révén felvállalják a sokszínűséget. Ezek az elemek együttesen egy dinamikus keveredés képét festik meg, ahol a közös tapasztalatok és kapcsolatok a harmonikus együttélés szövetét szövik a német társadalom multikulturális mozaikjában.

A magas szintű találkozóktól a nemzetközi színtéren tett közös erőfeszítésekig a két ország olyan diplomáciai táncot járt, amely tükrözi közös érdekeiket és időnkénti különbségeiket. Törökország európai és globális ügyekben betöltött szerepe kulcsfontosságú elem, amely befolyásolja a kétoldalú kapcsolatok alakulását. A geopolitikai események - a regionális konfliktusoktól kezdve a globális politikai változásokig - rányomták bélyegüket ezekre a kapcsolatokra. Az Európai Unió közvetítőként és befolyásolóként jelentős szerepet játszik a Törökország és Németország közötti dinamika alakításában.

(Forrás)

A szorosabb kötelékek előmozdításához elengedhetetlenek a kortárs kihívások kezelésére irányuló stratégiák, legyenek azok kulturális vagy gazdasági jellegűek. A fokozott gazdasági együttműködés lehetőségei a növekedés és a kölcsönös előnyök izgalmas lehetőségeit kínálják. Az alulról jövő kezdeményezések hangsúlyozása áthidalhatja a társadalmi szakadékokat, és elősegítheti a mélyebb, őszintébb megértést Törökország és Németország népei között. Miközben ezek a nemzetek a nemzetközi kapcsolatok bonyolult világában navigálnak, a fényesebb jövő lehetősége a diplomáciai érzéken, a stratégiai tervezésen és a közös értékek iránti elkötelezettségen múlik.
A török-német kapcsolatok jövőjét tekintve vannak ígéretes fejlődési lehetőségek. Diplomáciai szempontból a nyílt kommunikációs csatornák előmozdítása és a kulturális diplomáciai kezdeményezések felkarolása erősítheti a két nemzet közötti megértést.A kortárs kihívások kezeléséhez elengedhetetlen a kulturális különbségek és a közös értékek kölcsönös tiszteletben tartása. Emellett mindkét ország megvizsgálhatja a gazdasági együttműködés fokozásának lehetőségeit közös vállalkozások és kereskedelmi partnerségek révén, kihasználva saját erősségeiket. Ezen túlmenően az alulról jövő kezdeményezések létfontosságú szerepet játszanak a polgárok kölcsönös megértésének előmozdításában. A közösségek részt vehetnek kulturális csereprogramokban és együttműködési projektekben, hogy helyi szinten áthidalják a szakadékokat és kapcsolatokat építsenek. Összefoglalva, ez az esszé rávilágított a török-német kapcsolatok bonyolult történetére, kihívásaira és lehetőségeire. Hangsúlyozva e kapcsolatok dinamikus jellegét, alapvető fontosságú a folyamatos párbeszéd és együttműködés ösztönzése a közös jövő érdekében. A közös alapokra építve és a múltból tanulva Törökország és Németország olyan rugalmas partnerséget alakíthat ki, amely mindkét nemzet számára előnyös és hozzájárul a globális harmóniához.

(Borítókép forrása: Infostart)

Volt már olyan, hogy annyira belemerültél valamibe, hogy észre sem vetted, hogy telik az idő? Ez a flow – a teljes fókusz és elmélyülés állapota, ahol minden klappol: jól megy a munka, élvezed is, és közben még hatékony is vagy. Csak hát, nem mindig egyszerű elérni ezt az állapotot.

De hogyan lehet tudatosan flow-ba kerülni és egyáltalán mi az a flow?

A "flow" fogalmát Csíkszentmihályi Mihály pszichológus vezette be. Ez az az állapot, amikor:

• teljes figyelemmel végzel egy tevékenységet,
• elveszíted az időérzéked,
• és egyszerre érzed magad kihívás elé állítva, mégis kompetensnek.

Első lépésként válassz megfelelő kihívást

Abban az esetben, ha túl könnyű egy feladat kevésbé köt le majd és unalmas lesz. A túl nehéz feladatok viszont szorongást vagy kudarcélményt okozhatnak. Próbálj olyan tevékenységet választani, ami kicsit meghaladja a jelenlegi képességeidet, de még reális. Itt indul a fejlődés és az igazi bevonódás. 

2. Csökkentsd a zavaró tényezőket

A figyelem a flow alapja. Kapcsold ki az értesítéseket, tedd el a telefont, zárd be a felesleges böngészőfüleket.
Ha tudsz, teremts egy nyugodt környezetet – vagy zárd ki a külvilágot számodra kellemes, ugyanakkor nem zavaró zenével, amire a 'dark academy' lejátszási listák tökéletesek lehetnek.

3. Legyen világos célod

A flow-hoz kell egy konkrét cél vagy eredmény, amit el akarsz érni. Ez lehet egy befejezett munka, egy megoldott probléma, vagy csak az, hogy 25 percet fókuszálsz. Utóbbira használhatod például a Pomodoro technikát – 25 perc munka, 5 perc szünet. Ez a módszer egy elterjedt és jó "belépő"-nek mutatkozik a flow-állapotba.

4. Kövesd a folyamat előrehaladását

Flow közben fontos, hogy tudd, hogyan haladsz. Ez lehet az azonnali visszacsatolás (pl. írás közben látod a kész szöveget), de akár az is, hogy érzed, hogy egyre gördülékenyebben megy a feladat. Minél többet látsz a befektetett munka eredményéből annál motiváltabb leszel. 

5. Élvezd az utat, ne csak a célt

A flow lényege, hogy maga a tevékenység örömet ad, nem csak az eredmény. Ha élvezed, amit csinálsz, könnyebb elmélyülni benne. Ezért is fontos, hogy olyan dolgokat válassz, amik érdekelnek, inspirálnak, vagy legalábbis értelmet adnak.

Végezetül

Nem kell tökéletesnek lenni – elég, ha jelen vagy, fókuszálsz, és hagyod, hogy magával ragadjon a lendület, ha pedig mélyebben szeretnéd elsajátítani a cikkben leírtakat, érdemes elolvasnod Csíkszentmihályi Mihály – Flow: Az áramlat című könyvét.

A könyv központi témája a flow, a szerző pedig tudományos kutatásokra és interjúkra építve mutatja be, hogyan éljük meg a flow-t, példákat hoz sportból, művészetből, munkából és hétköznapi helyzetekből, és gyakorlati tanácsokat is ad, hogyan teremthetjük meg magunknak az "áramlat" állapotát.

A legfőbb üzenet, hogy a boldogság nem kívülről jön, hanem akkor élhetjük meg leginkább, ha megtanulunk flow-ban élni.

(Borítókép forrása: https://megoldaskozpont.com/tag/pszichologia/)

A 2025. első negyedévében megjelent statisztikai adatok a magyarországi népesség növekvő ütemű csökkenését jelezték, hiszen a születésszám az év első hónapjaiban rekord alacsony volt. A természetes fogyásnak köszönhetően hazánk lakosságszáma már évtizedek óta csökken, sokan demográfiai válságról beszélnek. Ebben a cikkben a jelenség előzményeit és a demográfiai helyzet 21. századi alakulását mutatom be.

A népszámlálás intézményének első évtizedei

Napjainkban a magyar demográfiai krízist a legtöbben az elöregedő társadalommal, munkaerőhiánnyal vagy éppen a kivándorlással azonosítják, pedig a rendszeres és központilag adminisztrált népszámlálások az 1870-es évek óta számos egyéb társadalmi kihívásra hívták fel a figyelmet. A 19. és 20. században a népesség dinamikus növekedése éppen akkora fejtörést okozott a közélet szereplőinek, mint manapság a zsugorodó lakosságszám. Az első, 1870-es népszámlálás nagyjából 13,6 millió magyarországi lakosról gyűjtött adatokat. Fél évszázaddal ezután, az 1920-ban aláírt trianoni békeszerződés következtében azonban a csonka országterületen már csak kevesebb, mint 8 millió főt számoltak össze. A Horthy-korszakot követően az első, második világháború utáni népszámlálást 1949-ben tartották, mely komoly népességnövekedést jelzett és vetített előre a 20. század második felére is. A szocializmus kezdeti éveiben a gyermekvállalás politikailag támogatott volt, különösképp a Ratkó-korszak éveiben. Magyarország népessége 1980-ban érte el a csúcspontot, ekkor 10,7 millió fő élt az országban. Kijelenthető, hogy a szocialista családpolitika nagyban hozzájárult a természetes szaporulathoz, mely 1980-t követően napjainkig sem jellemző.

Ratkó Anna népjóléti majd egészségügyi miniszer

Fogyó és elöregedő magyarság

Az 1990-es évekre már megtörtént a demográfiai fordulat, a természetes fogyás általánossá vált Magyarországon, ami a születésszám folyamatos csökkenésével és a halálozások számának növekedésével jár. 2001-ben még 10,2 millió, 2011-ben már kevesebb mint 10 millió, 2022-ben pedig valamivel több, mint 9,6 millió fő élt hazánkban. A csökkenő népességszám mellett jellemző, hogy a 65 év felettiek aránya dinamikusan növekszik, 2022-ben a társadalom 22%-a tartozott ebbe a korcsoportba.

A demográfia egyik legfontosabb mérőszáma a termelékenységi ráta, mely 2000 környékén rekordalacsony, 1,23-as szintre zuhant, de a 2010-es évektől jellemző kormányzati családpolitika nyomán 2020-ra 1,6 felé emelkedett. A jelentős javulás ellenére a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es célszám elérése bevándorlás nélkül nem reális, a demográfiai fordulat belső eszközökkel nagy valószínűséggel nem elérhető.

A természetes fogyás jövőben történő folytatódását a 2010-es évektől egyre inkább jellemző kivándorlás is alátámasztja. A folyamat 2004-ben vett először lendületet, amikor Magyarország az Európai Unió tagja lett. 2010-et követően ismét megugrott a nyugatra, első sorban az Egyesült Királyságba, Ausztriába és Németországba települők aránya, melynek leginkább anyagi okai vannak. A kivándorlást azonban egyre inkább ellensúlyozza a bevándorlás, mely Magyarország esetében speciális, hiszen a magyarság az ország népességéhez viszonyítva rendkívül nagy lélekszámú határon túli népességgel rendelkezik. A határon túli magyar etnikumú bevándorlók növekvő mértékben járulnak hozzá a vándorlási egyenleg egyensúlyához. Napjainkban a keleti vendégmunkások és az ukrajnai menekültek is pozitív irányba tolják a migrációs mérleget. A lakosság eloszlásának és a demográfiai folyamatoknak földrajzi különbségei is vannak. Míg Budapest és a legnagyobb vidéki települések, Debrecen, Szeged, Győr népessége stagnál, addig a kisebb települések lélekszáma az országos átlagot meghaladómértékben csökken. Jellemző továbbá, hogy az ország keleti területein gyorsabban zajlik a vidék kiürülése.

Egy kihalt falu, Nagyecsér elhagyatott lakóháza

A demográfiai helyzet következményei

A népességfogyás egyik legfeltűnőbb következménye az aktív korú népesség csökkenése, ezáltal pedig munkaerőhiány, automatizációs kényszer, egészségügyi és nyugdíjrendszer kihívásai és hasonló problémáj jelentkeznek. A jelenség minden bizonnyal a következő évtizedekben is meghatározó lesz, hiszen a KSH, Eurostat és az MTA előrejelzései 2050-re egyaránt 8-8,5 millió főre csökkenő magyar népességgel számolnak. A folyamat elkerülése érdekében a nyugati világ számos, szintén demográfiai problémákkal küzdő állama vezetett be intézkedéseket. A Magyarországon is alkalmazott családtámogatási politika mellett a népességmegtartó erőre helyezik a hangsúlyt, az oktatás színvonalának növelésével, infrastrukturális beruházásokkal és a vidéki életszínvonal növelésével. Fontos dilemma továbbá, hogy a migráció mennyiben jelent megoldást a népességfogyásra, illetve, hogy a remélt demográfiai előnyök meghaladják-e a potenciálisan megjelenő egyéb társadalmi feszültségek kockázatát.

A KSH népességszámra vonatkozó becslése 2070-ig

A magyarországi népszámlálások kezdete óta a népességrobbanás, a trianoni katasztrófa vagy éppen a kivándorlás jelentett komoly kihívást az ország számára. Korunkban a legégetőbb kérdés pedig a lakosságszám egyre dinamikusabb csökkenése, mely próbatétel elé állítja a hazai társadalom egészét. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy a probléma nem magyar jellegzetesség, a teljes nyugati világ évtizedek óta kezeli a jelenséget. A természetes fogyás normális társadalmi folyamat, mely azonban sokan valóban demográfiai válságként értelmeznek

Április 23-án kora délután 6,2-es magnitúdójú földrengés rázta meg Isztambult és környékét. Az epicentrum a Márvány-tenger alatt volt, mintegy 40 kilométerre a városközponttól. A rengést messze érezni lehetett, még İzmirből is jelentettek mozgásokat. Bár halálos áldozat nem volt, több mint 200-an megsérültek, többen a menekülés közben, pánikban estek el vagy szorultak 

A rengés körülbelül 13 másodpercig tartott, és több mint száz utórengés követte, ezek közül a legerősebb 5,9-es volt. Szerkezeti károkat főként régebbi épületeken jelentettek, de összeomlás nem történt. A város lakói órákon át az utcákon maradtak, tartva egy újabb utórengésektől.

A kérdés nem az, hogy lesz-e, hanem mikor

Isztambul közelében húzódik az Észak-anatóliai törésvonal, amely Törökország legaktívabb szeizmikus övezete. Ennek tengeralatti szakasza utoljára 1766-ban tört át teljesen, vagyis több mint két és fél évszázada gyűlik benne a feszültség. A tudományos közösség egyetért abban, hogy egy 7-esnél is erősebb rengés elkerülhetetlen, a kérdés csak az, hogy mikor. Egyes becslések már 2004-ben 40%-os valószínűséget adtak arra, hogy 30 éven belül bekövetkezik.

Észak-anatóliai törésvonal és a földrengések fejlődése az 1990-es években. Forrás: TGS

Szakértők szerint a város felkészületlen egy ilyen méretű katasztrófára – különösen úgy, hogy a 2023-as kelet-törökországi rengések után kiderült: az új építési szabályok gyakran csak papíron léteznek. A korrupció, a nem megfelelő engedélyezés és az úgynevezett „épület-amnesztiák” miatt rengeteg veszélyes ház maradt állva.

Mit tett eddig Törökország?

Az elmúlt években voltak azért előrelépések. Megerősítettek középületeket, létrehozták az isztambuli vészhelyzeti központot, és bevezették a földrengésbiztos tervezési szabványokat. Elindult a városi megújítási program is, melynek célja a régi lakóházak bontása és újjáépítése. A tempó azonban lassú és a kivitelezés is akadozik.

Az önkormányzat szerint jelenleg is közel 90 ezer épület számít kiemelten kockázatosnak egy nagyobb földrengés esetén. Ez a szám jól mutatja, milyen hatalmas feladat egy 15 milliós város földrengésbiztossá tétele, főleg, hogy valójában csak az utóbbi években kezték ennek a fejlesztését.

A lakosság felkészült?

Félig-meddig. A tudatosság nőtt, különösen a 2023-as szír határ menti tragédia óta , de a lakossági felkészültség vegyes képet mutat. Rendszeresek a gyakorlatok és kampányok, de a mostani rengésnél is sokan pánikba estek. A legtöbb sérülés nem az épületek miatt történt, hanem a fejvesztett menekülés során.

Tömegek a közterületeken. Forrás: AFP

Sokan tudják, hogy otthonuk nem biztonságos, de nincs lehetőségük költözni. Az ingatlanárak, a bérleti díjak és a megerősítési költségek sokakat visszatartanak – még akkor is, ha az önkormányzat ingyenes statikai felmérést ajánl. A földrengésveszély így nemcsak fizikai, hanem társadalmi és pszichológiai probléma is lett: kollektív félelemként ül a városon.

A 2023-as esetből muszáj tanulnia Törökországnak. Isztambul sokkal sűrűbben lakott, így a veszély is sokszorosa. Kép forrása: CNN

Isztambul egy időzített bomba fölött ül. A szakértők szerint a kérdés nem az, hogy lesz-e pusztító földrengés, hanem hogy mikor. Az előkészületek folynak, de a város még mindig messze van attól, hogy valóban készen álljon arra a bizonyos „nagy rengésre”.

2014-től az országgyűlési választások egyfordulósak lettek. Oda a két forduló közti időszakra jellemző taktikázós-ügyeskedős, ki-ki a másik javára visszalépős politikai stratégia - mindezt egy angolosabb, „direktebb” szisztéma váltotta.

Általánosságban elmondható, hogy a magyar választási rendszer az angolszász többségi és a (például) Benelux államokra jellemző arányos, másnéven konszenzuális rendszerek keveréke. Ez a vegyes választási rendszer. A magyar verzióban egyik szavazatunk pártlistára, a másik „iksz” egyéni képviselőkre megy. Tekintve, hogy az egyéni mandátumok száma 106, míg a listán megszerezhetőké pusztán 93, így „a nap végén” a vegyes rendszerünk a többségi-arányos tengelyen előbbi felé billen el.

Az ellenzéki politizálás egyik végzetes mulasztása, hogy 2010 után hosszú évekre a helyben talán egyedüliként beágyazott utódpárt – az MSZP – hanyatlásával párhuzamosan gyakorlatilag eltűnt. Innen nézve korántsem emberfeletti a TISZA-elnök turnéja, habár kitartóan, szívósan igyekszik a nagy lemaradást behozni.

2014-ben 106-ból 96 körzetet húzott be a kormánypárt, négy évre rá 91-et, de a legutóbbi széleskörű ellenzéki összefogás ellenében is 87 képviselőt küldhetett az alakuló országgyűlésbe. Százalékos eloszlásban ez a megszerezhető 106 „pont” 90, 85 és 82%-a, mely az iskolában jó és jeles eredményt jelente. Az ellenzék 10, 15 és 19 egyéniben elért győzelme maga az elégtelen.

2024. okóberi adat. (Forrás: https://telex.hu/belfold/2024/10/23/21-kutatokozpont-hibahataron-belul-de-hajszallal-mar-vezet-a-tisza-part-tamogatottsagban)

Az aktuálisan legerősebb ellenzéki párt tisztán kommunikált szándéka, hogy az eddigi flótások vonuljanak le a pályáról, „majd mi megoldjuk”. A TISZA ezen elképzelésbe illeszkedik Hajnal Miklós visszalépése a XII. kerületet magába foglaló 3. számú OEVK-ban. Figyelembe véve azonban, hogy a pártjuk elnöke indul Hegyvidéken, a visszalépést inkább a szimbolikus kategóriába sorolhatjuk.

A tiszás „best-case scenario” kerékkötőit valójában nem Bel-Budán, hanem mindenhol máshol találjuk. Tordai Bence, Jámbor András és Szabó Szabolcs, de talán még Hadházy Ákos is "házon belül mind" alapjaiban befolyásolhatják a legerősebb ellenzéki párt törekvéseit.

Tordai „Buda zöld, független ellenzéki országgyűlési képviselőjeként” aposztrofálja magát. Jámbor „Józsefváros, Ferencváros és a Belváros független képviselőjeként”. Szabó Szabolcs „független politikusként, az ellenzéki pártok támogatásával.” Hadházyról pedig beszélik, hogy már az óvodában is független voltJ

„Összellenzéki”/”minden mindegy” szempontból az egy az egy elleni megméretettés azért sem mellékes, mert az említett urak budapesti, potenciálisan ellenzéki győzelemmel kecsegtető választókerületben értek el sikereket, ők valószínűsíthetően ugyanott vágnak neki a ’26-os kampánynak.

Nagy kérdés, hogy mit csinál a továbbra is (inkább) one-man show jellegű TISZA például Csepelen, ahol Szabó Szabolcs az elmúlt 3 választáson győzedelmeskedett kihívójával, Németh Szilárddal szemben. Vagy a VIII-XI. kerületben biztosan induló Jámbor Andrással, aki józan számítások alapján esélyesebb, talpraesettebb ajánlat, mint a jövő április elsején bejelentett, a széltől is óvott tiszás jelölt. Esetleg arra a Hadházy Ákosra, aki a hazai politikai-gazdasági korrupció ellenzéki körök által felkent és méltatott harcosa.

Amennyiben jövő április közeledtével beadják a derekukat, akkor írásom tárgytalan. Viszont az eddigi jelek (Jámbor indulása – JA!, esetleg Szabó Szabolcs sajtóvisszhangot kapó írása) arra mutatnak, hogy esetükben erre kisebb a hajlandóság.

Valakinek engednie kell. Jámbor – vagy bárki más – és egy tiszás jelölt egymás elleni indulása megidézheti a „nevető harmadik effektust”, amikor két esélyes jelölt „kiüti” egymást a nyeregből és helyettük az esélytelenek nyugalmával harcba szálló harmadik jön, lát s győz. Ilyet már láttunk az elmúlt 15 évben több.

(forrás: https://magyartisza.hu/)

Az ellenzéki Pintér Bence úgy lett polgármester cirka 450 szavazattal Dézsi Csaba András előtt, hogy a nagy visszatérő Borkai Zsolt 15 ezer voksot tudhatott magáénak. Budapesten egy „majdnem” esetnek tudható be az ellenzéki dominanciájú Zugló, ahol a Fidesz jelöltje „csak” 2500 szavazattal kapott ki, hiszen a nem rá érkező 32 ezer voks kétharmad-egyharmad arányban megoszlott (20 ezer, szűk 12 ezer).

Hasonlóképpen, 2022-ben számos budapesti kerületben igencsak szoros eredmény született. Az ellenzéki lökdösődés a kormánypártok malmára hajtja a vizet. A XVI. vagy a XVIII. kerületben négy évvel ezelőtt néhány száz szavazat döntött (Budapesten!) az ellenzék javára. Ebből kifolyólag egy sikeres kormánypárti mozgósítás és az említett régi-új ellenzéki pártok helyezkedése a status quonak jelentene sikert – bármennyire is furcsa – a „billegő” fővárosi kerületekben. Budapest az a játszótér, ahol minden narancshomokvár kudarc az ellenzéki homokozóknak, akiknél már a főpolgármester-választás drámai 293-as szavazatkülönbségekor megállt az ütő.

A nagyobb téttel bíró országgyűlési választásokon egy esetleges „nevető harmadik” öröme mellett komolyan vakarhatja majd a fejét a mandátumot bukó politikai erő. Izgalmas folyamat, hiszen amennyiben a mindenkitől elzárkózó, „rendszerváltást” hirdető TISZA kinyitja a szövetségkötés kiskapuját, akkor azt már sem politikai, sem választástechnikai értelemben nem csukhatja be. Ha továbbra is elzárkózik tőle, akkor azt a mandátummaximalizáló stratégia bánhatja. Elképzelhető egy Hadházy-Jámbor-Tordai betagozódás is a legesélyesebbek közé. Fő, hogy a remény(ük) hal meg utoljára.

Persze ’26-ig bármi megtörténhet: itt folyószabályozásban, ott áradásban bíznak.

(Borítókép forrása: Index)

Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök bejelentette, hogy a következő választásokat május 3-án fogják tartani a szigetországban. A május 3-i dátum miatt alig öt hétig tart kampányidőszak, amely eddig Albanese és pártja, a Munkáspárt javuló közvélemény-kutatási eredményeit hozta. Könnyen előfordulhat hogy ő lesz az első ausztrál miniszterelnök John Howard 1998-as újraválasztása óta, aki egy második ciklusra is felhatalmazást kap a választóktól.

A választás korai meghirdetése nem érte váratlanul a politikusokat. Albanese logikus módon időzítette a választás időpontját, mert előtte még gyorsan keresztülvitt egy jelentős adócsökkentési csomagot a parlamenten. Nyilvánvalóan az volt ezzel a célja, hogy elnyerje a választók szimpátiáját – főként annak a nem kevés bizonytalan szavazóét, akik jelenleg a megélhetési válságot és az inflációt tartják Ausztrália legégetőbb problémájának.

Az elfogadott intézkedések értelmében az évi 18 200 és 45 000 ausztrál dollár közötti jövedelemmel (41 millió és 103 millió Ft) rendelkező állampolgárok személyi jövedelemadója egy százalékkal csökken 18%-ra 2026-ban, majd 17%-ra 2027-ben. Ez átlagosan évi 268 dolláros (kb. 62 000 Ft) megtakarítást jelent egy átlagembernek 2026 közepétől, amely 2027-től eléri az 536 dollárt (kb. 130 000 Ft). Ugyanakkor az adócsökkentés komoly kihívást jelent a költségvetésnek: a korábban 2026-ra 40 milliárd dolláros hiánycélt 42,1 milliárd dollárra növelték.

Viszont nincsenek könnyű pozícióban: mivel Dutton és a Liberális–Nemzeti Koalíció ellenzi az adócsökkentést, ez azt is jelentené, hogy a választási kampány során egy jóléti intézkedés ellen kell kampányolniuk, ami sosem könnyű egy politikusnak.

Anthony Albenese, Ausztrália miniszterelnöke

Dutton úgy nyilatkozott, hogy ha pártszövetsége megnyeri a májusi választást, még tovább is mennek az adócsökkentésekben. Azt ígérte, hogy az ő vezetésük alatt az adók összességében alacsonyabbak lennének, mint a Munkáspárt alatt, amit nagyrészt az üzemanyag jövedéki adójának csökkentésével érnének el. Dutton kampánya láthatóan arra épül, hogy gazdasái-megélhetési kérdéseket helyez a középpontba.

„Jobban élünk most, mint három éve? Jobb hely lett az országunk?” teszi fel a kérdést rendszeresen a miniszterelnöki posztra pályázó ellenzéki politikus. 

Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy Dutton gazdaságközpontú stratégiája be fogja váltani a hozzáfűzött reményeket. A felmérésekben stabil, ötpontos előnyt mértek a jobboldali pártszövetségnek 2025 elejéig a Munkáspárti kormányal szemben, akiknek komoly gazdasági nehézségekkel és súlyos lakhatási válsággal kellett az utóbbi években megküzdeniük. Sydney és Melbourne ingatlanpiaca elérhetetlenné vált az ausztrálnak, a két város a világ tíz legdrágább városa közé került, ami tovább rontotta a kormány megítélését.

A közvéleménykutatásokban azonban egy példanélküli fordulat következett be.

Pár hete, amikor Albanese bejelentette a választás időpontját, a közvélemény-kutatások szerint a lakosság 54%-a nem tudott megnevezni egyetlen olyan kormányzati intézkedést sem, ami javított volna életszínvonalán – mindössze 29% volt erre képes. A kormány támogatói közül a legtöbben az energia-támogatásokat emelték ki pozitívumként. A kudarcos helyzet ellenére a kormány támogatottsága az utóbbi hetekben emelkedni kezdett.

A legfrissebb felmérések szerint a kétpárti versenyben a Munkáspárt már 53%-on áll, míg a jobboldali koalíció 47%-on – ami egy szinte teljesen kiegyenlített küzdelmet vetít előre. Mandátumra lefordítva ez azt jelenti, hogy a Munkáspárt körülbelül 78-80 helyet szerezne a parlamentben, ami a parlamenti többséget jelenti. Így jó esélyük lenne a kormányalakításra. A fordulat oka az elmozdulás a Munkáspárt javára, ami tíz billegő választókörzet elvesztéséhez vezethet a jobboldal számára – amik korábban még nyerhetőnek tűntek.

Kép forrása: Wikipedia

Mi magyarázza a baloldal látványos erősödést?

Először is, bár a megélhetési válság még mindig komolyan érinti az ausztrál háztartásokat – különösen az élelmiszer-, üzemanyag- és energiaárak terén –, az infláció mértéke jelentősen csökkent. A tavalyi 7,8%-os csúcsról 2024 decemberére 2,4%-ra esett vissza. Mivel ez a kérdés foglalkoztatja leginkább a választókat, a javuló gazdasági mutatók, kiegészülve az adócsökkentéssel, érezhetően erősítették Albanese pozícióját.

Másodszor, úgy tűnik, Donald Trump visszatérése is – ha közvetetten is – a Munkáspárt malmára hajtja a vizet. Noha nem lehet egy az egyben párhuzamot vonni Dutton és Trump között, az ellenzéki vezető több alkalommal is nyitottabb hangot ütött meg a trumpi populizmus irányába. Egyik, (immár ráégett) beszédében például azt állította, hogy azért lenne alkalmas az amerikai–ausztrál kapcsolatok megerősítésére, mivel politikai értékrendje közel áll az amerikai elnökéhez. Ráadásul több, Trumpéhoz hasonló intézkedést is kilátásba helyezett: az állami szektor visszavágását, inépszavazás kiírását a kettős állampolgárságú bűnözők kitoloncolásáról.

Kép forrása: Trading Economics

A probléma azonban az, hogy Trump egy kifejezetten népszerűtlen ember Ausztráliában: a lakosság 56%-a szerint veszélyt jelent a világbékére, 61%-uk pedig úgy véli, elnöksége káros az ausztrál gazdaságra. Ráadásul Trump nem hosszabbította meg az ausztrál acélra és alumíniumra vonatkozó vámtarifa-mentességet sem, ami tovább rontotta az imázsát. Így Dutton Trumphoz való közeledése sok választóban bizalmatlanságot váltott ki.

Harmadrészt az is látszik, hogy az ausztrál szavazók egyre nagyobb számban fordulnak el a populista politikától – főként Trump második elnökségének külpolitikai hozzáállása és az amerikai elnök nyugati szövetségeseivel való viszonya miatt. Albanese kampánystratégiája az elmúlt hetekben alig változott. Még a választás előtti osztogatása is viszonylag visszafogott volt. A fordulat oka inkább az, hogy a nemzetközi politikai hangulat megváltozott, és ez most a baloldalnak kedvez. Ami korábban hátrány volt a visszafogottságában, most előnnyé vált – míg Dutton esetében éppen ennek az ellenkezője történik.

Kép forrása: Peter Dutton

A legfontosabb feladat, hogy továbbra is hangsúlyosan kommunikálja gazdaságpolitikai üzeneteit, miközben Duttont egy olyan populista szereplőként mutatja be, aki túl közel áll Trumphoz – egy olyan figurához, akit az ausztrál választók többsége elutasít. Hogy Albanese képes lesz-e ezt a narratívát következetesen fenntartani, az döntheti el, ki alakíthat kormányt a Kenguruk földjén.

(Borítókép forrása: https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20250328-majus-3-an-lesznek-a-parlamenti-valasztasok)