Reaktor

Ridley Scott Napóleon című filmje bemutatja Napóleont, olyannak, amilyen valószínűleg soha nem volt és nem pozitív elhajlással, hanem egyenesen azt érezzük a film alapján, hogy egy elfogult, inkompetens, hisztis, nárcisztikus őrült uralta Franciaországot és indította el a polgárosodás útján az európai kultúrát.

Napóleon élete rendkívül sok kérdést vet fel és egyáltalán nem egy olyan életút, amit fekete-fehéren lehetne beállítani, de sajnos a film egyértelműen állást foglal a film végén feltüntetett hallottak és a filmben bemutatott karakterek alapján, bármennyire is mást ígér a film a leírásában:

„A semmiből jött, elképesztő elszántsággal kapaszkodott a hatalomba, mindent megszerzett, majd mindent elveszített. Napóleon (Joaquin Phoenix) rendkívüli életet élt, a nagy francia forradalom közkatonájából, a harcos forradalmárból uralkodó, egész Európa leigázója lett. És közben halálosan szerelmes volt Jozefinába (Vanessa Kirby), akit – mint az egész birodalmát – először meghódított, azután elveszített.
Ridley Scott rendező a korábbi filmjeihez méltó nagyságú filmet készített: szemkápráztató látvánnyal, óriási tömegjelenetekkel és a nagy csaták lélegzetelállító életre keltésével tette feledhetetlenné a köztársaságpártinak induló, császárrá váló, és végül magányos száműzetésben meghaló férfi történetét.”

(részlet a Napóleon című filmből)

Mivel senki sem volt ott, hogy beszámoljon arról, Napóleon milyen is lehetett valójában, ezért Napóleon bemutatásánál hagyatkozzunk az elérhető leghitelesebb forrásokra, vagyis saját írásaira. A következőkben tehát Napóleon személyét vizsgáljuk meg, hogy választ találjunk a kérdésre: Napóleont a történelmi emlékezetben milyen helyre lehet rakni.

Napóleont nagyon ígéretes hadvezérként könyvelte el a kora, 24 évesen tábornok, majd 27 évesen egy egész hadsereg főparancsnoka lett, magát pedig a forradalom örökösének gondolta. Tudta magáról, hogy különleges és nárcisztikussága megjelenik abban, hogy magát már eleve a történelem lapjain képzelte el, pontosan tudta, hogy milyen ambivalens megítélése lesz és készült arra, hogy nem lesz ország, ahol nem szerepelne a neve a történelemkönyvekben. Nagyban játszott és nagy is lett, emiatt pedig nagyot is bukott.

 (fiatalkori festmény Napóleonról)

Néhány idézet magától Napóleonról és arról, hogy ő hogyan látta önmagát:

„Hatalmam a dicsőségemen alapul, a dicsőségem pedig a győztes csatáimon. Rögtön vége lenne a hatalmamnak, ha nem alapoznám meg még több dicsőséggel és újabb győzelmekkel. A hódítás tett azzá, ami vagyok, és egyedül a hódítás szilárdíthatja meg a hatalmamat.”

„Munkára termett ember vagyok. A lábam és a szemem terhelhetőségének vannak határai, a munkabírásom viszont határtalan.”

„Tudom jól, hogy nincsenek igazi barátaim. Addig, amíg az vagyok, ami vagyok, annyi látszólagos barátot szerzek, amennyit csak akarok. [..] De csak semmi érzelgősség! Keménynek, keményszívűnek kell lenni, különben nem szabad sem háborúzni, sem kormányozni.”

„Szigorúnak és ridegnek tartanak. Annál jobb; igy nem kell ilyennek lennem”

„A zsenik sorsa az, hogy meteorként elégve bevilágítsák századukat.”

(festmény Napóleonról)

„A királyok környezetéből sosem hiányoznak az olyan emberek, akik mindenben hibát találnak. Én soha nem tűrtem a kritikát. Az orvostól is azt kérik, hogy szüntesse meg a lázat, és nem azt, hogy írjon egy szatírát ellene.”

„Az utókor és a történelem nem azt fogja e szememre vetni, hogy túl gonosz, hanem talán azt, hogy túl jó voltam.”

Napóleon hadvezéri tevékenysége

Rendkívül elhivatott volt és sikerét a győzelemben mérte, ami végül a bukását is okozta, hiszen, ha a franciákat győzelemmel eteted, akkor éhesek lesznek, ha nem kapnak győzelmet, elküldenek Elba-szigetére.

A film hiába úgy van felépítve, mintha elsőnek találták volna ki a 4 nagy epic csatajelenetet és aztán az egész forgatókönyv csak átvezető részek lennének az egyik csatából a másikba és hiába lettek emiatt a csatajelenetek rendkívül kidolgozottak, Napóleon élete nem csak a kellemetlen szerelmi életéből és csatáiból álltak, most mégis döntse el mindenki az idézetek alapján, hogy milyen hadvezért lehetett.

„Ahhoz, hogy a hadsereget megóvjuk a vereségektől, a nagy veszteségektől és a szégyentől, szükség van a katonai fegyelem szigorú szabályaira. A hadseregnek a szégyent még a halálnál is szörnyűbb csapásnak kell tartania. A nemzet könnyen talál magának új katonákat, sokkal nehezebb visszaszereznie a becsületét.”

(részlet a Napóleon című filmből)

„Egy hadvezérnek egyszerre kell határozottnak és okosnak lennie. Akik nagyon okosak, de nem elég határozottak, alkalmatlanok erre hivatásra; olyanok ők, mint az a hajó, amelynek túl nagy a vitorlázata a tőkesúlyához képest. Szerencsésebb, ha az illető kevésbé okos, de kellőképpen elszánt. Azok, akik közepesen okosak és ugyanennyire határozottak, gyakran megállják a helyüket a csatatéren; és ott vannak azok a nagy hadvezérek, akik nagyon okosak és igazán határozottak voltak: Caesar, Hannibál, Turenne, Savoyai Jenő herceg, Nagy Frigyes”

„A háború természetes állapot. Egy hadjárat kezdetén alaposan meg kell gondolni, hogy belevágjunk-e vagy sem; de ha egyszer megindítottuk az offenzívát, a végsőkig folytatnunk kell. Mert bármilyen ügyesen manőverezünk is egy visszavonulás során, a meghátrálás mindig meggyengíti a hadsereg morálját, és a siker reményéről lemondva átengedjük azt az ellenségnek. A visszavonulások is egyébként több embervesztességgel járnak, mint a legvéresebb offenzívák.”

„A háborúban a siker háromnegyed részben a katonák harci szellemén múlik, az erőviszonyok csak negyed részben számítanak. A háborúzás különleges művészet. Hatvan csatát vívtam meg. Nos, ezek során nem tanultam semmit, amit ne tudtam volna már az elsőnél.”

„A zűrzavaros időkben egy gyenge párt élén álló férfit a lázadók vezérének neveznek, De ha sikereket ér el, nagy tetteket visz végbe, felemeli országát, és maga is felemelkedik, akkor már tábornoknak, uralkodónak stb.-nek nevezik. A sikernek köszönheti az efféle címet. Ha balszerencsés lett volna, akkor megmaradt volna a lázadók vezérének, és talán a vérpadon végzi. A siker szüli a nagy embert.”

(részlet a Napóleon című filmből)

Napóleon egy nagyon különleges hadvezér és ember volt, aki a rendkívüli tehetségét keresztezte a megállíthatatlan elhivatottságával, hogy a történelem lapjain szerepeljen a neve.

Karaktere egészen biztosan egyedülálló, hadászati képessége pedig megkérdőjelezhetetlen, de vajon tényleg csak ennyi volt Napóleon? Egy tehetséges őrölt, aki egész Európát megkaparintotta, aki több millió emberélet kioltásáért felel? 

A 2024-es választások sok olyan kérdést megválaszolnak majd, amelyet az elmúlt szűk két évben feltehettünk a magyar pártpolitikával szemben. Többek közt kiderül, hogy ki nyeri meg a DK-Momentum verseny első választását (várhatóan az előbbi). Arra is fény derül, hogy a Párbeszéd képes lesz-e egyedül is jól szerepelni. A valamelyest izgalmasabb kérdés az, hogy a két nagy (egymáshoz képest értelemszerűen aszimmetrikus) blokktól tudatosan külön váló pártformációk (Jobbik és LMP) képesek lesznek-e érdemi alternatívát nyújtani a választók számára?

Míg a Jobbik - Konzervatívok (a nevükből is adódóan) a Fidesz-KDNP konzervatív alternatívájaként akarja a kormánypárti szavazókat elcsábítani, addig az LMP sokkal elvontabban kíván alternatív ellenzéki politikát folytatni. Ungár Péter a legutóbbi, pártkongresszusi beszédében újfent kifejtette az LMP attitűdbeli irányváltásának körvonalait. A párt férfi társelnöke szerint a magyar politikát meghatározza a reflexszerűség, ami két szellemi tábor állandó harcát jelenti és emellett hozzájárul a jobboldal kétharmados választási győzelmeihez.

A jelenlegi frontvonalak állásának ismeretében jogos feltevés lehet a zöld párt politikusától, hogy az ellenzéki pártoknak olyan választói rétegek felé kellene fordulniuk. Vannak olyanok, akik számára a szokványos, mindent ellenző ellenzéki magatartás inkább riasztó, semmint vonzó - azonban az ilyen jellegű váltások nem kicsit rizikósak, igencsak komoly költségekkel járhatnak egyes pártok túlélése szempontjából. Az Ungár Péter által "hiszti ellenzék"-ként jellemzett rendszerellenzékbe hajló magatartásnak annyi előnye van, hogy egy meglehetősen stabil, közel kétmilliós választói tömb számára politizál; tehát mindig lesz kereslet az ilyen igényeket kielégítő pártokra.

Egy pártnak nem olyan bonyolult megváltoztatnia a politikájának a jellegét, erre több példa is felhozható a magyar politikatörténet elmúlt három évtizedéből. Gondoljunk csak az SZDSZ váltására (kezdeti radikális antikommunizmus, később MSZP-vel koalíciós kormányzás), a Fidesz liberális pártból vált a jobboldal domináns pártjává, illetve a Jobbik által befutott pályaívre. Ezek a manőverek értelemszerűen nem egyik napról a másikra történtek meg, azonban sokkal gyorsabban, mint ahogyan a választók képesek önerőből lekövetni a pártok mozgását.

A medián szavazó elmélete (tágabban a racionális választás elmélete) abból indul ki, hogy a választók racionálisak, képesek a saját preferenciáikat következetesen képviselni, valamint könnyedén eltudják helyezni magukat egy bal-jobb tengelyen, ráadásul erről a bal-jobb tengelyről mindenki ugyanúgy gondolkodik. Az is egy alapvetés, hogy a választók zöme középen helyezkedik el, aminek következtében a pártok (az elméletben általában kettőről van szó) megpróbálnak centrumpozíciókat elfoglalni, ezáltal maximalizálni a szavazóik számát. A szavazók az elmélet szerint arra a pártra adják le a voksukat, amelyik a legközelebb állnak hozzájuk.

Az LMP taktikája akkor lenne a legkifizetődőbb, ha a magyar választók értéktérképét egy ilyen haranggörbével lehetne leírni; ebben az esetben a két szélt a Fidesz és a baloldali pártok sokasága jelentené. Mondani se kell, hogy ez a valóságban nem így van. Magyarországra a kétezres évek eleje óta óriási polarizáció jellemző, amelynek következtében kialakult egy kétblokkrendszer (a két konglomerátum közötti átjárás lehetetlen mind a politikusok mind a választók számára). A 2010-es választással a baloldali blokk sok kisebb pártra hullott, illetve a Jobbik betörésével újabb pólus keletkezett a Fidesz jobboldalán túl. A lényeg az, hogy a centrumpolitika kiüresedett, a szekértáborok nem tűrik meg a normasértőket, mindenkinek valahova tartoznia kell.

Miután a pártok és a mögöttük tevékenykedő szellemi holdudvar is így gondolkozik; a választók se tesznek másképp. A politikai pszichológia a kognitív pszichológia segítségével megállapította, hogy a választók a szavazás során nem feltétlenül döntenek racionálisan. A kognitív disszonancia elmélete szerint, ha az emberek olyan jelenséget tapasztalnak, amely az addigi meggyőződésüknek élesen ellentmond, akkor az komoly feszültséget, kényelmetlenséget okoz számukra. Ennek következtében megpróbálják ezt a feszültséget feloldani (ezt hívjuk redukciónak), ami rendre a korábbi vélelem megerősítésével ér véget, de az sem elképzelhetetlen, hogy a probléma teljes negligálásra kerül sor. akkor az komoly feszültséget, kényelmetlenséget okoz számukra

Arról is érdemes megemlékezni, hogy az emberek pártosan elfogultan értékelik a közéleti eseményeket. Amennyiben a saját pártját negatívan érintő cikkel vagy véleménnyel találkozik, akkor arról hajlamosabb megfeledkezni; ezzel ellentétben, ha a cikk pozitív hangvételű, akkor megerősíti az identitásában, illetve jobban is "raktározza el". Ugyanez igaz, ha az ellenfélről van szó; a nekünk nem szimpatikus politikai erőről szóló negatív hangvételű információk és állítások sokkal nagyobb arányban maradnak meg, mint a pozitív ellenpárok.

Ennek fényében Ungár Péter azt várja el az ellenzéki szavazók egy tekintélyes részétől, hogy olyan mentális költségek árán változtassák meg a "hisztis ellenzéki" világnézetüket, amelyek a választók túlnyomó többségének túl sokba kerülne. A kognitív disszonancia redukciója és a pártos elfogultság lehetővé teszi a választók számára, hogy kis költségek árán hozzanak a politikai preferenciájukkal megegyező politikai döntéseket. Ez sok tekintetben praktikus a demokrácia számára, hiszen csökkenti a szavazat áramlást, azaz könnyebben "ragadnak meg" a választók egy párt mellett, ezáltal némi kiszámíthatóságot visznek a rendszerbe. 

Mindezzel nem azt állítom, hogy az ügyek mentén való politizálásnak nincsen közönsége, azonban korántsem akkora a (viszonylagos, pl. 5% elérése) siker garanciája, mint a masszív ellenzéki tömbön belüli esetleges csípési sorrendmódosításnak. Azonban az LMP-nek és Ungár Péternek számolnia kell a választók lélektani következetességével, bármennyire is célszerű lenne olyan választók felé nyitni, akik a két tábor között helyezkednek el.

Beszélgetés Agócs Mártonnal, az Aurevoir. zenekar oszlopos tagjával népzenéről, a zenekarról, éneklésről és sok minden másról.

Első körben kicsit gyerekkorozzunk, kanyarodjunk vissza kisgyermekkorodra. Amikor olvassa az ember a Facebook-biotokat, akkor akár a Facebook-book-tól, akár a koncertbeharangozókon át, mindenhol az jön szembe, hogy Zsámbéki és Zsámbék környéki fiatalokból álló etnobitzenekar zenei szempontból hogyan képzeljük el ezeket a zsámbéki éveket gyerekként?

Leginkább úgy, hogy én Gyermelyen nőttem fel, a Zsámbék mellett egy falu hat kilométerre körülbelül. Hát a Szűcs, meg a Fejér tesók, ők zsámbékiak, és azért zsámbéki székhelyű, vagy azért mondjuk Zsámbékinak a zenekart, mert az ő szülői házukban, a pincében volt az első próbatermünk, és ott jött létre igazából a zenekar, meg még a gimis zenekarunk is ott próbált.

Első meghatározó élmények hangszerekkel, ha van ilyen, fel tudod idézni? Az első nagy találkozás zongorával, gitárral.

Hát nem nagyon tudom szerintem, mert apám zenész, tehát otthon én mindig voltak hangszerek. Állítólag az első dolog ever, amit a kezembe fogtam, az egy duda sípszár volt, úgyhogy tényleg szinte a születésem pillanatától kezdve a hangszerek az életem részét képezik.

Édesapádról köztudott, hogy zenész: a szűkebb családból, hogyha  kizoomolunk, akkor a tágabb családnak mi volt a hozzáállása a zenéhez? Hogyan fogadták, hogy te ezen a pályán indulsz el?

Örülve és rajongva támogatva a mai napig mindig. Jönnek koncertre, írnak, gratulálnak, nagyon kedvesek. Mai napig jönnek koncertre egyébként.

Következő néhány percben játszanánk. A beszélgetés előtt említettem egy játékot, ez lenne "A pillanat, amikor". Lényege röviden nagyjából annyi, hogy felolvasok élethelyzeteket, 6+1-et egészen konkrétan, amik úgy kezdődnek, hogy a pillanat, amikor... és ha van ilyen pillanat, ami beugrik, akkor azt egyből meg lehet osztani. Ez egy szótól 4-5-6 barokkos körmondatig bármi lehet.

Na, figyelj, jön az első: A pillanat, amikor azt éreztem, hogy van érzékem a zenéhez.

Volt ilyen:)? Talán, amikor megtanultam az AC/DC-től a T.N.T.-t, mármint az intróját, a gitártémát, vagy én legalábbis elhittem, hogy van érzéke hozzá. Az más kérdés, hogy mi lehet az ilyen globális igazság ebben, de egy akkortájt ez igazából az első dal, amit meg tudunk csinálni.

Hány éves Agócs Marciról beszélgetünk?

Tizenhárom, tizenhárom-tizennégy.

Jön a második: A pillanat, amikor a közönség először énekelte velünk a dalunkat.

Szerintem 2016-ban a Müsziben volt egy orosz várkoncert, és akkor a Rejtettelek című dalunkat bevállaltuk, hogy akkor a refrénben kiállunk, és akkor közönségénekeltetés. Persze rettegtünk attól, hogy beégünk, ezt a rettegést rengeteg alkohollal kompenzáltuk, vagy hát próbáltuk így feloldani. És sikerült is. A közönség is énekelt, és mi meg nagyon boldogan és részegen koncerteztünk.

Ez a lényeg! Na figyelj, jön a harmadik. A pillanat, amikor meglepődtem, hogy felismernek az utcán.

Mindegyik a mai napig.

Negyedik lenne a pillanat, amikor majdnem abbahagytam az egészet.

Nem volt ilyen soha.

Az ötödik a pillanat, amikor elfogott a "befutottunk" érzés. Ezt talán lehetne kötni ahhoz, amikor a közönség először visszaénekelte, és akkor egy ilyen kapocsként.

Hát ilyen se nagyon volt. Nyilván ki hogyan értelmezi a befutást, biztos tekinthető a mi pályánk is egyfajta befutásnak, de valahogy én ahhoz kötöm ezt a dolgot, vagyis az én szememben az a befutott zenész, aki tök jól meg tud élni csak a zenélésből. Ez ránk egyáltalán nem igaz, úgyhogy ebben az értelmezésben nem futottunk be.

Akkor érkezik a hatodik, a pillanat, amikor már rutinból oldottam meg a feladatot. Ez lehet éneklés, hangszer, szervezés, bármi.

Ilyen azért van, nyilván amikor egy dalt már évek óta játszol, akkor álmodban is el tudod játszani. Hogy a konkrét pillanat, mikor volt, amikor ezt éreztem. Szerintem egy esküvőn a Fejér tesóknak van még egy rakat testvérük, és a Júlia esküvőjén zenéltünk a nővérük esküvőjén, és miközben játszottuk a számot, amit énekeltem és gitároztam, azon kaptam magam, hogy azon gondolkodtam, hogy remélem, hogy rántott hús lesz a kaja, mert nagyon ennék vacsorára rántott húst, és vajon töltött káposzta lesz-e éjfélkor? Természetesen volt mindegyik, meg szokott lenni az esküvőkön, de éhes voltam valószínűleg ezen a koncerten, és megesküvőn, és mondom a dal felénél tűnt fel, hogy jaj, amúgy éneklek szöveget, meg gitározom a számot, és így működik, és nem esett szét az egész. Mondom, jee! Rántott hús alatt ment az akkordmenet. Persze, hogy hát ez ilyen a 7-es lenne és egyben a záró lenne.

A pillanat, amikor tudtam, megérte elkezdeni.

Ez folyamatos érzés igazából, amióta zenélek, azt érzem, hogy ez a legjobb dolog, ami történhet a világon, legalábbis velem.

Hát akkor a legjobb dologból picit szaladjunk vissza az időben egy nem annyira jó dolog felé, idézzük fel a koronavírus-járvány időszakát. Rögtön tőled idéznék, egyik interjúdban úgy fogalmaztál: Ha egy igekötővel kellene leírni azt az időszakot, akkor az a túl lenne. A végére már tényleg csak túl akartunk esni rajta, vagyis mindenen. Ha nincs COVID és maradj otthon és a többi, akkor valószínűleg feloszlottunk volna." Tényleg ilyen közel álltatok a feloszláshoz?

Legalábbis nekem ez a mostani, nem is tudom, benyomásom, meg megélésem azzal az időszakkal kapcsolatban. Igen, folyamatosan koncerteztünk nagyon kevés pénzért, és egyre több, iszonyatosan sok melót kellett belerakni. Egyrészt egy új lemezen dolgoztunk, akkor meg nyilván van egy csomó olyan egyéb munka a zenekar körül, ami nagyon sok energiát igényel, de senkinek nincs hozzá kedve. Pont ez egy olyan időszak is volt, hogy akkor menedzsment váltásban is voltunk, tehát egy ideig nekünk kellett csinálni mindent, a menedzsmenti részen is, és ez a túlterhelés, meg túltolás, ez kicsit így mentálisan, meg motivációban felőrölte a társaságot.

Érdekes, amit mondasz, mert ehhez képest, hogyha az ember olvasgatott 2020-21 tájékán különböző hírportálokat, akkor ezt hasonlóan leírják, ámbár utána a negyedik lemezetek megjelenésénél már megjelenik egy pozitív hang, hogy mégiscsak itt van ez az album, mégiscsak tökéletes, az Indexen olvastam ilyen jelzőket, hogy a legjobb dolog, meg a legtökéletesebb dolog, ami magyar népzenével történhetett. Ha ma visszatekintünk, akkor mit adott, vagy mire világított rá a Covid?

Talán arra, hogy néha az a legjobb, hogyha nem erőltetjük a dolgokat, és csak elengedjük, meg békén hagyjuk egymást egy kicsit, és igen, az sokkal inkább előre visz. Nem tudom, leckék az életről, gyerekeknek valami ilyesmi volt.

Tulajdonképpen a Covidnak köszönhetitek, hogy egyben maradtatok? Jót tett az a kis spét, az az egy-másfél-két év?

Olyan hosszú azért nem volt szerintem a szünet vagy igen? Na mindegy, nem is ez a lényeg, de jót tett, igen, mindenki otthon tudott lenni, meg tudott saját magával foglalkozni, és szerintem igazából erre volt mindenkinek szüksége akkor nagyon rajtunk kívülálló okokból is, de megadatott ez mindenkinek maximálisan.

A legnagyobb lényeg, hogy egyben maradtatok. Nyargaljunk tovább, szerintem jó néhányan kíváncsiak lennének arra, hogy az alkotói folyamat hogyan néz ki nálatok. Itt alapvetően a dalkezdemények előtti fázisra gondolok, amikor leülök alkotni, mert van egy elképzelésem. Mi ez az elképzelés, miből inspirálódtok?

Engem például a környezetváltozás az tud inspirálni, azt vettem észre magamon, hogyha nem otthon vagyok, vagy nem megszokott környezetben vagyok, akkor sokkal jobban és könnyebben jönnek az ötletek, úgyhogy amikor tehetem, akkor elő is veszem ilyenkor a hangszert. Például fesztivál backstage-ek, amikor van az a senki ideje, van ugye senki földje, meg van a senki ideje, ez a beállás és a koncert közötti időszak. Ez fél óra, de akár 4-5-6 óra is lehet, és nagyon sokszor tényleg nem tudsz mit csinálni ebben az időszakban. Nem tudom, mert körbemész a fesztiválon, akkor az úgy oké, azzal letudtál egy fél órát. Esetleg, hogyha viszel magaddal számítógépet és dolgozol vagy egy könyvet, amit olvasol, akkor az így tök jó, de nagyon másra nincsen lehetőséged, mert nyilván hazamenni nem tudsz, mert el vagy menve, még az ivás nyilván ilyenkor ott van, mint régi jó barát, de azért az sem annyira tanácsos a koncert előtt, legalábbis túlzásba vinni semmiképp. Úgyhogy azt szoktam csinálni általában, hogy fel-alá mászkálok és közben gitározok és bambulok, és tök jó ötletek szoktak ilyenkor születni. Vagy amikor lemegyek Pécsre a bakáékat meglátogatni. Ott is azt vettem észre, hogy ömlenek belőlem az ötletek. Kérdés, hogy milyenek, de mennyiségre, mindenesetre jönnek, és igen, szóval a környezetváltozás az egy nagyon inspiráló dolog tud lenni, meg hát a fájdalom az nagyon idegesítő, hogy minél szarabbul vagyok, annál jobb ötleteim vannak, és annál több. Bezzeg amikor boldog vagyok, akkor egy sort nem tudok leírni. Ezt a kettőt mondanám, a fájdalom és a környezetváltozás. Azt kéne kipróbálni, hogy összetört szívvel utazgatni fel a rá egy gitárral, és lehet, hogy akkor megírnám előre az összes dalt, amit így nem tudom, a 40 év alatt írnék, vagy aki tudja, mennyi alatt.

A klasszikus, "egyszálgitáros" dalszerzés - akkor téged mindenképpen - a zenekar egészét mennyire jellemzi?

Fejér Misi meg én szoktunk így - ahogy említetted - klasszikus egyszálgitáros módon dalokat írni. A többiek inkább a műhelymunkában hisznek, meg az ilyen alkotótábor a zenekarral, amire elmegyünk, és akkor ott mindenki hozza az ötleteit, azt így közösen megvitatva, meg megszavazva megemésztjük, meg átformáljuk, meg megírjuk, úgyhogy igen, nagyjából az a dinamika, hogy a Misi meg én vagyunk, az ilyen egyedül elvonulós dalszerzők, a többiek meg a "jammelős" és műhelymunkás dalszerzők.

Ha prezentáltok egy ötletet, akkor mennyire jellemző a demokrácia, hogy van beleszólás, vagy ezt kész tényként kezelitek, hogy márpedig ebből csinálunk valamit?

Abszolút van demokrácia, mindig mindenki beleszólhat és szóljon is bele mindenbe, mert szerintem minél több vélemény van ütköztetve, annál jobb lesz a végső, nem tudom, konszenzus, vagy szintézis, ami ebből létrejön. Úgyhogy ez amúgy jellemző is a dalainkra, hogy hosszú idő alatt születnek meg, de az biztos, hogy az első ötletnél sokkal-sokkal jobbak a végeredmények. Pont ezért, mert nyolcan vagyunk a zenekarban, és nyolcféle nézőpont és vélemény találkozik, és nagyon nagy idézőjelbe téve vív meg ezeken az alkotói folyamatokon keresztül.

Általában dalaitokat hallgatva vagy te énekelsz, vagy a Misi. A jövőben - a Carson Coma-nál láthattuk, hogy esetleg más is a klasszikus frontemberen vagy a Barni a doboson kívül énekel - terveztek ilyesféle nyitást, hogy akár többen, vagy akár más énekel?

Abszolút nincs ez megtiltva, ha bármikor bárki szeretne, akkor nyugodtan lehet nyomni.

A műfajotok sajátossága, vagy a műfajnak a sajátossága, hogy nem lehet vele, de talán nem is kell több tízmilliós, húszmilliós lejátszást generálni, mivel nagyban eltér a mainstream áramlattól, mégis velem mindig felmerül a kérdés, hogy miként vagy hogyan veheti fel a népzene, vagy a ti zenétek a versenyt a kurrens és populáris műfajokkal. Egyáltalán fel kell-e venni a versenyt?

Nem egy ligában játszik a kettő, a mainstream az általában egy nagyon sekélyes termék. Nem nagyon nevezném zenének, meg művészetnek, a tisztelet a kivételnek nyilván, meg az sem mindegy, hogy a '60-as években gondolkozunk a mainstreamről vagy ma, de most a maira gondolok elsősorban nyilván, nem mintha ne lettek volna borzalmas dolgok a '60-as években is, de zárójel bezárva. Szóval egyáltalán nem egy liga, a kettő, ezért nem is nagyon érdemes versenyeztetni. Az egyik az egy örök élő dolog, a másik meg egy ugyanolyan termék, mint nem tudom, az a műanyag palack vagy ez a cipő a lábamon, ami egy idő után elhasználódik, és kidobjuk a kukába, és jön helyette egy másik. Persze, hogy rövid távon, meg hogyha biznisz szempontból nézzük meg, akkor sokkal jobban megéri, de mindig hittem, meg szeretném hinni továbbra is, hogy vannak ennél sokkal magasztosabb célok és lehetőségek abban, hogy zenélünk, minthogy nem tudom, óriási nézettségünk legyen, meg nagyon sok pénzünk.

Akkor a zenélés mellett azt elmondhatjuk a zenehallgatási szokások terén, hogy te vagy a zenekar tagjai, inkább az ilyen alternatívabb, kevésbé hallgatottabb, kevésbé populáris zenék vagy műfajok, előadók iránt nyittok.

Nehéz erre válaszolni, mert...

Vagy mindenevők vagytok alapvetően?

- Hát figyelj, a Beatles az nagyon is ismert és népszerű, és imádja mindenki a zenekarban, viszont mégsem mondjuk erre a zenekarra gondolunk valószínűleg, amikor felmerül egy ilyen kérdés, vagy amikor az alter vs nem alter kérdéskörben beszélgetünk. Szóval szeretjük a popot is nyilván, meg a nagyon híres és nagyon népszerű előadókat is, tehát ez nem kizáró ok egyáltalán. Maga a mondanivaló, meg maga a zene az, ami alapján zenéket hallgatunk, és e tekintetben meg leginkább a régebbi zenék felé orientálódunk, meg a hangszeres zene felé.

Behoznám azt a szálat, ami a legtöbb zenésznél itt ki is írtam, hogy örök topik, ez pedig nem más, mint a külföldre való kijutás. Ezen gondolkoztatok-e már valaha?

Persze álmodozunk erről mindig, de ez egy olyan dolog, hogy vagy nagyon nagy szerencse kell hozzá szerintem, vagy hát abban az országban kell élni, amelyikben szeretnél befutni. Nyilván, mivel a magyar nyelv nem világnyelv, így azzal nem nagyon van lehetőség globális ismertségre szert tenni. Az angolul éneklő zenekarok, akik Magyarországon működnek, ezeknek a zenekaroknak a tagjai pedig mondták, hogy sajnos innen nem annyira működik ez a világhír dolog, ahhoz muszáj lenne valamilyen, hát a zeneipari nagyhatalmak egyikében élni, mert ott történnek a dolgok, ott történnek a csodák, és hogyha nem vagy a tűzhöz közel, akkor igazából tényleg, ha csak nincs valami isteni, óriási szerencséd, akkor nem annyira van lehetőség a világhírnévre, de persze egyáltalán nem lehetetlen, meg attól, hogy nekem nem sikerült, az nem jelent semmit, de mindenesetre ez a tapasztalatom eddig.

Ennek dacára egy kisebb-nagyobb európai, közép-európai turné van tervben? Tehát visszamenni mondjuk úgy a kezdetekhez, a pár száz fős klubok világába.

Jó lenne nagyon, nagyon nehéz lenne nálunk kivitelezni, mert mindenki dolgozik, a fél zenekarnak családja van gyerekekkel, és így a magánélet, munkahely dolgok miatt nem tudom, hogy el tudnánk-e menni valaha mondjuk egy ilyen három hétre, egy hónapra otthonról. Úgyhogy ilyen egészen földhözragadt akadálya van ennek szerintem. Bár hogyha adódna a lehetőség, akkor lehet, hogy megoldaná mindenki, de hogy is mondjam, ez olyan, hogy nem adódik, mi meg nem kergetjük, pont ezért, mert a realitás az az, hogy tényleg nem tudnánk elmenni ennyire hosszú időre otthonról.

És ha maradunk a realitások talaján, más néven belföldön, akkor mi az a belföldi helyszín, vagy mi az a belföldi esemény, ami mindenképpen még ott szeretnétek lenni, amit még meg akartok valósítani?

Tripla teltház, Aréna!

Feat Azahriah?

Persze, nyilván vannak ilyen gyermeki álmok, hogy az ilyen nagy arénákat megtölteni, és akkor teltház, és óriási rock and roll, sztárság, de igazából már az, ami van, már az is nagyon-nagyon jó, és tök elégedett vagyok vele, úgyhogy úgy szoktam fogalmazni, hogy amit terveztünk, azt már bőven túlszárnyaltuk, úgyhogy innentől minden csak ajándék és mindennek örülünk. Persze azért a Puskásban szívesen játszanék, kedves Puskás Aréna szervezők, nem fogunk sok embert vinni, rohadt nagy bukó lesz, de légyszi, hívjatok meg, köszi!

Amikor indultatok, említetted, hogy az eredeti terveket már túlszárnyaltátok, mik voltak ezek az eredeti tervek anno x éve?

Az volt, hogy legyen 5000 lájkunk a Facebookon, és egy teltházas koncertünk az A38 hajón, ez volt az abszolút elérhetetlennek tűnő álmunk. És aztán egyszer csak sikerült mind a kettő, és természetesen az volt a nagyon emberi reakciónk, hogy még többet akarok. Úgyhogy azóta is ebben vagyunk.

És azóta a Tripla Puskás.

Persze, Wembley! Igen, hogyha személyesen engem kérdezünk, akkor az, hogy az Oasis előzenekara lennék. Természetesen ehhez előbb az kéne, hogy álljanak össze újra. Igazából ha összeállnak, akkor nekem már az is elég, nem kell, hogy az előzenekarokon mindig álljanak össze.

Egyébként fordulópontot érzékeltetek, mint zenekar, amikor valami átkapcsolt? Most nem feltétlen az 5000 like, hanem ami úgy kézzelfoghatóbb.

Az idei nyarat egy ilyennek gondolom, meg így éltük meg. Fölkerültünk nagyszínpadokra, és igazából egész nyáron mindenhol nagyon sokan voltak a koncertjeinken. Ez nagyon meglepő volt, mert korábban is volt már rá példa, hogy egészen nagy tömegek előtt játszhattunk, akár saját jogon is, mármint hogy a saját közönségünk előtt. De azért az volt a jellemző, hogy vannak ilyen kiemelt koncertek, kiemelt fesztiválok, meg budapesti nagykoncertek, amik így nagyon jól működnek, a többinél meg hát ilyen lutri volt, hogy most a teljes érdektelenség és nulla embernek játszás, vagy akár a tömegeknek játszás. És most így nagyon stabilan minden egyes koncertünkön nagyon sokan voltak, és nagyon nagy érdeklődés övezte a kis zenekart. És most tényleg ez volt az első olyan nyár, amikor azt éreztük, hogy Úristen, mi tényleg egy zenekar vagyunk?

Beszéljünk kicsit a népzenéről és annak pozíciójáról így a ma Magyarországán, hogy látjátok a mostani helyzetet belföldön? Milyen lehetőségei vannak? Akár egy népzenésznek, akár a népzenének, mint műfajnak.

Magyarországon elég jó mind a kettőnek a táncházmozgalom miatt, mert több, mint 51 éve van táncházmozgalom. Az egyik legnagyobb szubkultúrája az országnak, és ha szeretnéd, akkor nagyon-nagyon magas szinten tudod művelni Magyarországon a hagyományos kultúrát a táncházmozgalomnak köszönhetően, legalábbis a tánc és a zenei részét mindenképp.

Úgyhogy népzenészként minden adva van ahhoz, hogy kiteljesedj Magyarországon. Szerintem elképesztő mennyiségű felgyűjtött népzenei anyag van Magyarországon, hát konkrétan a legnagyobb az egész világon. Nagyon jó oktatási intézményeink vannak, nagyon-nagyon jó zenekaraink, meg zenészeink vannak, azért rendezvényből sincs hiány, szóval haknizni is el tudsz menni vígan, ha úgy van. Úgyhogy egy viszonylag stabil életpályamodell amúgy a népzenész Magyarországon, természetesen, hogyha jó vagy.

Ennek fényében milyen jövőt jósolsz neki? (A népzenének)

Nagy változást nem tudok elképzelni. Nyilván az lenne a legjobb, hogyha hirtelen az emberek, mármint hogy mindenki elkezdene énekelni, leginkább népdalokat és visszakanyarodnánk ebbe a száz évvel ezelőtti állapotba, hogy van egy ilyen kollektív tudatunk, aminek egy nagy részét teszi ki a népdalkincsünk ismerete és használata, de nyilvánvalóan ez most már a tömegtársadalomban és a modern világban vagy posztmodern, vagy metamodern, szóval a mostani világban ez már nem fog megvalósulni. Az egy érdekes kérdés szerintem ezzel kapcsolatban, hogy ha már éneklés, hogy mikor és miért tűnt el a magyar társadalomból az éneklés, nem is csak a népdalok éneklése, hanem úgy en bloc, az éneklés, mint cselekvés. Mert azért, ha kimész az Oktober Festre, a második sor után már üvöltözik a fiataloktól az öregekig a német népdalokat, meg műdalokat, ami éppen eszükbe jut, de a szlovákok ugyanígy, meg a románok is, az írek, meg az angolok, a szerbek, stb. Magyarországon meg valahogy ez így elveszett ez a dolog. Nyilván én zenész vagyok, és sokat lógok zenészekkel. Ebben a nagyon kicsi szakmában értelemszerűen nem veszett el, de úgy átfogóan, ha a magyar társadalomra gondolunk, akkor nagyon kiveszett az éneklés, de javíts ki, hogyha nincs igazam, de én tényleg azt tapasztalom, megtapasztaltam, hogy tökre nincs már meg ez.

Hát vagy adott szubkultúrákban még?

Igen, hogy egy adott érdeklődési kör iránt érdeklődők köre. Tudatosan műveli ezt a dolgot, hogy éneklés, de pont ez lenne a lényeg, hogy ne tudatosan műveljük, hanem az annyira természetes legyen, mint majdhogynem, mint a levegővétel, vagy az, hogy találkozunk egymással, mert gyárilag közösségi lények vagyunk, és muszáj találkoznunk, mert egyedül boldogtalanok leszünk. Igen, most jól feltettem a nagy kérdést, és nem tudom megválaszolni, csak gondoltam, bedobom a témát, ha van erről véleményed.

Én még olyan általános iskolába jártam, ami abszolút zenei orientációs. Nem feltétlen olyan, hogy Kodály (Zoltán Ének-zenei Általános Iskola), de hogy így maga a körítés, meg a szellemiség az abszolút, én is kórustag voltam másodiktól nyolcadikig, most az egyetemen újjáalakult a Covid után a kórus, tehát azért mondtam ezt a szubkultúrát, hogy szerintem ilyen szigetcsoportok elvétve vannak, tehát én így nem temetném az egészet, de az tény, hogy az összkép...

Tök jó! Ja nem azt mondtam, hogy meghalt az éneklés, és nem lesz, mert természetesen lesz. Vannak erre ilyen jó szakszavak, mint aktívan kollektív műveltségi javak, hogy mint aktívan kollektív műveltségi "jav", ilyen értelemben veszett el az éneklés, és persze mint passzív, passzívan kollektív, úgy létezik, meg létezni is fog. Mindenesetre bocsánat az intermezzoért, ez csak egy kicsit szívfájdalmam, ez az éneklés dolog.

És a jövőben, ha már itt éneklésezünk ennyit, mint mentor, akár mint tanár egy ilyen táncházmozgalom-szerű, most nem feltétlen ekkora keretekben, de mint kiscsoportos foglalkozás, délutános foglalkozás, éneklés, terén gyerekeknek tervezel-e vagy terveztek-e zenekari szinten valamiféle nyitást? Nyilván nem most, hanem egy távolabbi jövőben.

Nem hiszem, hogy amúgy erre fogunk elmenni, nem fogunk efelé szakosodni. Nyilván ez az oktatás, meg az ilyenfajta munka az lehet, hogy ez egy külön életet igényel, hogy eleve megtanuljuk, a műveléséről ne is beszéljünk, de egyszer-egyszer nagyon szívesen és a legnagyobb örömmel csináltunk, meg csinálunk, meg fogunk is csinálni ilyesmiket. Bár egy kicsit az a gondolatom ezzel kapcsolatban, hogy amikor már ilyen hivatalos keretrendszerbe van ez rakva, akkor már pont elvész a lényege, vagyis az előbb, amiről beszéltünk, ez az éneklés nyilván, hogyha ez már szervezett formában történik, az már nem csak úgy van, és ettől még nem értéktelenebb, vagy értékesebb, csak más a funkciója, de azt tudom mondani mindenkinek, hogy ha teheti, énekeljen, mert jót tesz a léleknek, meg lehet, hogy a testnek is valószínűleg, mert rezegnek a testrészeink közben, és mivel erre vannak kitalálva ezek a testrészeink, biztos, hogy az jó nekik.

Kanyarodjunk tovább a Budapest Parkokkal, albumokkal, nem kevés koncerttel kikövezett utatokra: a ti jövőtöknek mi a zenéje? Ezt felbonthatjuk akár úgy is, hogy egyéves távlat, ötéves távlat és tízéves.

Most leginkább kétévesben gondolkodunk, mert 2025-ben lesz 10 éves a zenekar, és nyilván egy nagyon nagyszabású, tízéves születésnapi koncerttel, és egy, hát ha van az a kifejezés, hogy nagylemez, akkor most megpróbálom behozni a nagyon nagylemez kifejezést. Ezt most nem úgy értem, hogy ilyen filozófiai értelemben, hanem tényleg ilyen mennyiségjelzői értelemben, hogy sok dal, meg az eddigi legnagyobb munkánk lesz. Nagyon remélem, hogy el is készül, de csak el fog. Szóval 25-re tervezzük ezt, és 2024-re pedig leginkább az a terv, hogy haladjunk tovább azon az úton, amin 23-ban elindultunk, vagyis amire rákerültünk 23-ban, természetesen lesznek új dalok. idén is egy 3-4-et tervezünk kiadni, és őrületesen koncertezés egyébként a terv. Elfáradás, hogy aztán nagyon sok kedvünk legyen a próbateremben ülni és lemezt írni.

Ez akár lehetne a következő kérdésem, hogyha meg kéne fogalmazni, hogy mi a legfőbb célotok, vagy küldetésetek a próbatermezésen és a koncerteken túl, mi lenne az?

Egészen önző célja is van annak, hogy zenélünk, hogy nekünk jó legyen, de természetesen vannak ennél magasztosabb céljaink is ezzel az egésszel. Például, hogy másoknak is jó legyen, nagyon örülünk akkor.

És ezáltal nektek is jó, bezárul a kör!

Abszolút ez oda-vissza megy, igen. Úgyhogy van egy ilyen egészen filantróp jellegű törekvésünk is, hogy örömet okozzunk másoknak, meg valamennyire egy kis kultúrharc is van benne, nyilván nem azt mondom, sőt, hogy a mi zenénk az egy akkora nagy művészeti alkotás lenne, meg mit tudom én, hogy majd ez menti meg a magyar kultúrát, de egy nagyon picit szeretnénk hozzátenni ehhez a nem is megmentéshez, inkább éltetéshez, mi is a zenekarunkkal.

A végén azt még így zárásképpen feltétlenül meg kell kérdeznem, hogy a Mocsár című szerzeményetekben van az ikonikus, "azt a kutya mindenütt..." sor és ott koncerteken visszatérően üzentek bizonyos személyeknek, itt a Jencinek és Edinának sok szeretettel, majd az akkordlehúzás részre gondolok. Róluk mit lehet tudni, ha már ilyen visszatérő elemek?

Nagyon szeretném tudni én is, hogy ki Jenci és Edina, mert van egy nagyon jó videó a Youtube-on a Dányi Krisztofer nevű roma csávó játssza ezt a népdalt, meg a haverja vokálozik, és elképesztően jól játsszák. Szerintem az egész táncházmozgalom kábé abból a videóból ismeri. Jó, nem, de a fiatalabbak nagyon sokan az biztos, az én korosztályom is.
Dányi Krisztofer azt a kutya mindenit, ezt kell beírni a Youtube-ra, és ott úgy kezdődik a videó, hogy nyomjq az akkordot és játsszák a "Jencinek és Edinának sok szeretettel hoppá: Azt a kutya mindenit... és így tovább, igen. Szóval ez csak egy idézet ebből.

Most "taggelted" a művész urat!

Abszolút, igen. Nagyon-nagyon jó Dányi Krisztofer, hallgassátok! Nevezhetjük vajon gyűjtésnek azt, amikor az adatközlő saját maga teszi közzé az adatot, akkor az nem gyűjtés, hanem az csak közlés, bármit én begyűjtöm tőle, persze, de igazából ez részemről egy sokkal passzívabb és nem nevezhető kutatásnak, mint amikor elment a Bartók Béla falura.

Más típusú gyűjtés, modern köntösben.

De milyen boldog lenne most Bartók, hogy fölmegy az internetre és tele van népzenével, amit maguk az adatközlők töltenek föl. Ülne a gép előtt nagyon boldogan, és elemezné a sok zenét. Milyen jó dolgunk van egyébként!

(Borítókép forrása: facebook.com/aurevoirzenekar)

Az Egyesült Államok világvezető státusza lassan egy évszázada általánosnak vett tény. Már az első világháború utáni európai újraépítés jelentős részét is amerikai bankok finanszírozták, a második világháború végeztével pedig egyértelműen az USA lett a világ nem szocialista részének vezetője. A Szovjetunió összeomlása és ezáltal a kétpólusú világrend megszűnése után ez a hegemónia még tovább erősödött, az Egyesült Államok a világ egyedülálló szuperhatalmává vált. Napjainkra ez a pozíció egyre inkább veszélyeztetve van Kína felemelkedése által, ugyanakkor jelenleg még nem jelenthető ki, hogy az ázsiai ország utolérte volna riválisát, annak ellenére sem, hogy egyes gazdasági mutatókban – pl.: vásárlóerő-paritás – már ők szerepelnek jobban. Ennek az amerikai dominanciának számos összetevője van, azonban az egyik, ha nem a legfontosabb tényező, az ország földrajzi elhelyezkedése és adottságai ritkábban kerülnek említésre. Ez a cikk igyekszik ezen a hiányon enyhíteni.

Az Egyesült Államok a világ harmadik legnagyobb országa, területe közel 10 millió négyzetkilométer. Éghajlata kifejezetten kedvező, legnagyobb részt a mérsékelt kontinentális éghajlat jellemzi, aminek köszönhetően természetes erőforrásokban – legyen szó termőföldekről, vagy éppen kő-, és palaolajról – kifejezetten gazdag. Népességet tekintve szintén a világ harmadik legnagyobb országa a maga 330 millió lakosával, népsűrűsége azonban csak közel a harmada az európainak. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy van még területe a potenciális növekedésre.

Kifejezetten kedvező a vízrajza, Szűcs Róbert magyar geográfus képén tökéletesen látszik, hogy lényegében az egész országot behálózzák a folyóvizek. Legjelentősebb a Mississippi-Missouri, illetve mellékfolyóik (az illusztráción rózsaszínnel), amelyek Amerika teljes középső részét lefedik. Ehhez hozzáadódik az északi határ mentén található Nagy-tavak (az illusztráción világoszölddel) vízrendszere, amelybe az Erie-csatornának köszönhetően beletartozik a Hudson folyó is, torkolatánál New Yorkkal. A két hálózat segítségével az Egyesült Államok kétharmada egy nagy, belföldi vízisztrádaként is felfogható, amely sokkal gyorsabbá teszi az áruszállítást, kereskedelmi előnyt biztosítva ebből kifolyólag az országnak.

Szűcs Róbert geográfus illusztrációja Amerika vízrajzáról / forrás: © imgur / Fejetlenfej

Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően katonai támadástól lényegében nem kell tartania. Két szomszédos ország határolja, Kanada és Mexikó, amelyek sem méretben, sem erőforrásban nem veszik fel a versenyt az USA-val. Jóllehet Kanada nagyobb kiterjedésű, de területének nagy része lakhatatlan az éghajlata miatt. A többi, szárazföldön nem határos országgal szemben pedig az úgynevezett óceánpajzs biztosít természetes védelmet. Ezt a gyakorlatban a szomszédos kontinensektől való iszonyatos távolság testesíti meg, aminek köszönhetően partraszálló akció kivitelezése lényegében lehetetlen. Szintén természetes védelmet kínál a Mexikói-öböltől keletre található kis szigetek hálózata, amely az óceáni viszonytagságokkal, valamint a 18-19. században még igencsak aktuális kérdésnek számító kalózokkal szemben is védelmet nyújtott. Geopolitikai pozícióját tovább erősíti, hogy amíg Észak-Amerikában kevés nagy ország található, addig Latin-Amerika nagyon széttöredezett. Rengeteg kisméretű ország figyelhető meg, amelyek méretüknél fogva nem jelentenek fenyegetést az Egyesült Államokra. Annak érdekében, hogy ez a felállás ne is változzon, az USA természetesen számos alkalommal fellépett a saját érdeke védelmében.

Társadalmi szempontból Amerika egy olvasztótégelynek tekinthető, amely számos etnikai csoportot integrált egy államon belül. Az eredeti őslakosok mára már szinte teljesen kihaltak, jelen vannak azonban a különböző európai népektől – olasz, ír, magyar – elkezdve, a kínaiakon keresztül, az afrikaiakig szinte minden nemzetiség. Ez magában azonban még nem jelentene előnyt, azonban az Egyesült Államok unikális módon képes volt ezeket a nagyon eltérő kulturális-, és történelmi hagyományokkal rendelkező népcsoportokat, egy közel homogén társadalommá formálni. Ezt a folyamatot természetesen sem rövidnek, sem konfliktusoktól mentesnek nem lehetett nevezni, véget pedig a mai napig nem ért. Ugyanakkor látva azt, hogy a jelenkorunkban mekkora megoldatlan problémát tud jelenteni csak egy-egy népcsoport társadalmi integrálása is, az egyértelműen kijelenthető, hogy az USA elért eredményei figyelemreméltóak.

Földrajzi szempontból egyetlen igazán negatív aspektusnak a gyakori természeti katasztrófák említhetők. Ezek közül legjelentősebbnek a hurrikánokat lehet nevezni, amelyek szinte évről-évre komoly pusztításokat végeznek az ország keleti-, és délkeleti részén. Ezen hurrikánok a Karib-tenger felett jönnek létre, majd a szárazföldhöz érve egy természetes kürtőbe kerülnek, amelyet a Sziklás-hegység, valamint az Apalache-hegység szegélyez. Két leghíresebb példa, amit említeni lehet a 2005-ös Katrina-hurrikán, amely a Mexikói-öböl térségére, kiemelten New Orleansra csapott le, valamint a 2012-es Sandy-hurrikán, amelyik a Keleti-partot és New Yorkot pusztította.

New Orleans a Katrina hurrikán után / forrás: insideclimatenews.org

Összességében elmondható, hogy az Egyesült Államok földrajza talán az egész világon a legideálisabbnak tekinthető. Természetes ellenségei gyakorlatilag nincsenek, geopolitikai döntéseit pedig annak rendeli alá, hogy ez status quo fenn is maradjon. Ennek ellenére Kína egyre nagyobb ütemben zárkózik fel, az pedig jó eséllyel csak az idő kérdése, hogy mikor alakul ki egy újabb kétpólusú világrend.

A Napóleon című film 2023. november 23-án jelent meg a magyar mozikban, óriási média figyelemmel kísérve.

Ami a trailer népszerűségéből és az előzetesből leszűrt rendezői szabadságot méltatja, amelyre a rendező Ridley Scott csak annyit mondott, hogy

„Amikor történészek kritizálnak, meg szoktam kérdezni: Bocs, haver, ott voltál? Nem? Akkor fogd be a kibaszott pofádat!”.

 Ha Ridley Scott nem lett volna elég marketing a filmnek, akkor ez a válasz egészen biztos, hogy felkeltette az érdeklődését a média fogyasztóinak.

A történelmi filmek védelmében

Az pedig, hogy mennyire illik és meddig lehet kiszínezni egy történelmi filmet, egészen érdekes kérdés, mivel a film akaratlanul is, de csorbítja a valóságot. Csak az létezik a kamerának, ami látszódik a kamerában és külön-külön műfaji skálája van a valósággal való viszonyának a filmnek, a legtávolabbi a fantasy és a legközelebbi pedig a dokumentumfilm - amely műfajnak a legelső filmje 1922-ben a Nanuk, az eszkimó, amelyet Robert Flaherty rendezett és az eszkimókról szólt. Ez a film, vagyis a legelső példa is jól bemutatja a valóság és a kamera, az igazság és a kamera viszonyát: hiszen a rendező csak úgy tudta az iglu ház belsejét lefilmezni, hogy kivágta az oldalát, aminek köszönhetően a zártságáról híres iglu ház fele nem is volt zárt. Így a nézők közelebb kerülhettek az igazsághoz, hogy hogyan is néz ki egy eszkimó otthon belülről, de mégis egy hazugság által, mert amiben már felvette, az már nem egy iglu ház volt. (Főleg miután kiderült, hogy az egész eszkimó történet hazugság és a rendező jelmezt adott és instruálta a szereplőket. Tehát ez az alkotás nem is tekinthető emiatt valódi dokumentumfilmnek.)

(kép a Nanuk, az eszkimó című dokumentumfilm forgatása közben, a kameránált Robert Flaherty)

Még a dokumentumfilmtől is nehezen lehet számonkérni a valóságot, hiszen egy múltbeli eseményt dolgoz fel, amely eseményt istenigazából csak úgy lehetne kritika nélkül átadni, ha valaki például 50 évet élt, akkor mind az 50 évét, percről percre felvesszük, mint a Truman show-ban és még akkor is tiltakozna valaki: a hozzátartozók, hiszen ők nem is ilyen emberre emlékeznek.

A legtöbb megszólalásban előbb érezzük, hogy fontosabb, hogy az illető tisztában van a történelemmel, minthogy a cselekményben vagy a filmben szenvedett csorbát szeretné ezzel a nagyröptű megjegyzésével javítani.

 (A Truman show plakátja)

A történelmi filmekkel kapcsolatban tehát értelmetlen és kellemetlen ellenőrizni a ténybeli adatokat, főleg mivel sokszor hazugságokkal tudja a rendező leginkább kifejezni azokat az igazságokat, amelyek a filmje tárgyát képezik. Sokszor pont ezek a hazugságok adják a történet esszenciáját - gondoljunk csak Dugovics Tituszra, aki soha nem vetette le magát a várból a török zászlóval. Mégis a történet igaz, hiszen amilyen hősiesen harcoltak a magyarok a törökök ellen, akár meg is történhetett volna és lehet, hogy történt is hasonló, csak nem lett lejegyezve. 

 (Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása (1853))

Pont ezért kellene védelmére kelni Ridley Scottnak, hogy merte azt a képet megkeresni Napóleonból, amely alapján Napóleon valódi értékével szembesülhet a néző. Meg kellene védeni a rendezőt, ha valóban ez a szándék fűtötte volna és nem az, hogy maximálisan önkényesen bemutasson nekünk egy hisztis, inkompetens hadvezért, aki egész Európát megdönti, de a feleségét képtelen.

Tudod, hogy nincs bocsánat

A film háromszor kér bocsánatot, de mind a háromszor vissza kell utasítanunk a kérését.

Elsőnek is azért, mert 157 perces. Soha nem fogadhatjuk el, hogy visszaéljen egy rendező a figyelmünkkel. Ha érdekel a története, akkor mi azt 2 és fél vagy 3 órán keresztül egy ültő helyünkben végignézzük és mindezek után mi érezzük rosszul magunkat, miközben a rendező elítélő pillantásokat vet ránk, hogy nem vagyunk képesek – reklámokkal együtt – 3 órán át koncentrálni és megszakítsuk a szent vetítést egy mosdó szünettel. Minek képzeljük magunkat, ha fizetünk egy moziért, akkor nem akarjuk magunkat kényelmetlenül érezni, igenis érezze kényelmetlenül magát az a rendező, aki nem képes betartani a 1,5-2 órás vetítési időt.

Hangsúlyoznám, hogy nyugodtan lehet 6 órás filmet is csinálni, csak érezzük a filmből, hogy ez egy olyan élmény, amelynek minden képkockája pótolhatatlan és egyszerűen az egész alkotás kevesebbet érne, ha csak pár másodpercet is kivennénk belőle, mert ha ezt érzi egy rendező, akkor csinálja meg a történetét egy sorozatban. Nagyon ritka az a történet, amit ne lehetne maximum 1 óránként tagolni, de tegyük fel tényleg van ilyen történet, hát legyen, megbocsátunk, de ez nem egy ilyen történet, nem bocsátunk meg.

A második bocsánat a történelmi hitelesség felborítása, ha valaki azért hazudik, mert ezáltal igazságosabb történetet kapunk és a nézők könnyebben tudnak az igazsághoz jutni, mint ahogy a V mint Vérbosszúban mondják:

„ A művész azért hazudik, hogy feltárja az igazat, míg a politikus azért, hogy elrejtse.” 

Azonban, ha egy film gátlástalanul önkényesen bánik egy történelmi karakterrel és annyi a motivációja, hogy "jaj de jól mutatna a vásznon, ha piramisokat ágyúznánk le", akkor minden egyes vád, ami a történelmi hitelességet támadja, sajnos jogossá válik, így ezt se tekinthetjük el a rendezőnek, nincs bocsánat.

A harmadik bocsánat pedig a halálosan kellemetlen jelenetek miatt vannak. Megbocsátható, ha valaki egy ilyen szöveget rak a valaha volt egyik legnagyobb hadvezér és egy leszakadt városi lány jelenetébe:

,,-Ha most letekint, meglepetés éri és hogyha látta, mindig kívánni fogja” – miközben Jozefina széttárja a lábát

Egészen kellemetlen jelenetek és szóváltások vannak az egész filmben, amelyek leginkább Napóleon - amúgy is megkérdőjelezhető - dicső fényét szeretnék besározni.

Ha bármelyik másik tehetséges rendező, aki valóban Napóleont szerette volna bemutatni az minimum egy olyan karakterábrázolást alkotott volna meg, minthogy, gyerekes a szerelemben, cserébe kegyetlen a háborúban vagy nem tudja a királyokat tisztelni, cserébe a katonáit igen vagy nem tud bánni nőkkel, de minden férfi tiszteli. Ehelyett láthatunk egy kínos, nárcisztikus hadvezért.

(részlet a Napóleon című filmből)

Annyi, de annyi lehetőség lett volna, hogy megbocsáthatóak legyenek ezek a kellemetlen öncélú lejáratások, de a rendezőnek más tervei voltak, ezért a filmnek a bűnei bűnök maradtak, bocsánatot nem kaptak.

Cserébe mi kaptunk egy filmet, amit Napóleon nevével csúfolnak, de hogy ki is volt Napóleon igazából, arra nem a filmben, hanem a következő cikkben keresem a választ egy olyan forrás segítségével, amelynek arra a kérdésre, hogy ,,Bocs, haver ott voltál?”  a válasza az, hogy ,,Igen”.

Borítókép: Ridley Scott és Joaquin Phoenix a Napóleon című film bemutatóján

Ha már itthon megnéztük az aktuális kiállításokat, mint például a Szépművészeti Múzeum Renoir – A festő és modelljei, vagy akár a Magyar Nemzeti Galléria TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001) időszaki kiállításait, ha esetleg utunk Bécsbe vezetne mindenképp érdemes megtekinteni az Albertina Múzeum jelenlegi kiállításait.

Az Albertina Múzeum, melynek a Habsburgok legnagyobb lakópalotája ad helyet, Bécs belvárosában a Hofburg és a Bécsi Állami Operaház között található. Az Albertinában található a világ egyik legnagyobb grafikai gyűjteménye, melynek a gyűjtésébe Albert Kázmér szász–tescheni herceg kezdett bele a 18. században. A múzeum 1920-ig a Habsburgok kezében volt, majd az állam vette át az irányítást. Mára az Albertina állandó gyűjteményében találhatunk Monet, Picasso, Degas, Cézanne, Klimt, Modigliani, Kirchner képeket is.

A cikk az időszakos kiállításokat fogja részletezni, melyekből jelenleg négyet látogathatunk:

1. Michelangelo and Beyond (január 14-ig)

Az Albertina 2023-as évének nagyszabású kiállítása már csak pár napig látogatható, lehet mire kikerül a cikk már vége is, azonban a grafikák, rajzok egy része megtalálható az állandó Albertina kiállításon is, így, ha megtetszett mindenképp érdemes megtekinteni. A Michelangelo és követőinek a rajzait és test ábrázolásait bemutató kiállítás a történelmen átívelő, egészen a bécsi reneszánszig tat. A kiállítást nagyjából két részre lehet osztani, az első részben férfi aktokat láthatunk, a másodikban pedig a női test kerül előtérbe. A hangsúly elsősorban a kidolgozott, részletes anatómiai ábrázoláson van, melyek szemléltetéséhez szobrok is hozzájárulnak. 

Michelangelo Buonarroti: Studies for the Lybian Sibyl, c. 1510/11. Kép forrása: Albertina Museum

A Michelangelo rajzok főként az első két terembe találhatóak, így mikor túllépjük azt, lehet olyan érzésünk, hogy a kiállítás mégsem Michelangeloról szól, csupán a nevével hirdették azt. Persze ez nem igaz, inkább rengeteg más világhírű művészektől kiállított rajzok vannak, így a többihez viszonyítva kevésnek tűnik, de az első két terem szinte teljesen az olasz művészre fókuszál.

Albrecht Dürer: Ádám és Éva, 1504. Kép forrása: Albertina Museum

2. Gottfried Helnwein: Reality and Fiction (február 11-ig)

A bécsi születésű művész, Gottfried Helnwein 75. születésnapjának alkalmából rendezett kiállítás betekintést nyújt Helnwein három évtizedes munkájába. Képei megdöbbentőek, témái az erőszak, háború, gyermekek. Az Albertinában bemutatott festményeken láthatjuk, hogy gyakran jelenít meg gyermekeket háborúban, védtelenül, sérülten, mely megtekintése komoly nyomot hagy a látogatókban, erőteljesen felkavaró. A festményei hiperrealisztikus stílusban készülnek, és a festő hírnevét az 1980-as években szerezte, mikor a náci Ausztriában a gyermekek ellen elkövetett bűnökre hívta fel a figyelmet provokatív módon.

Gottfried Helnwein: The Disasters of War 49, 2016. Kép forrása: Albertina Museum

3. Katharina Grosse: Why Three Tones Do Not Form a Triangle (április 1-ig)

Katharina Grosse német származású festőművész, korunk egyik legmeghatározóbb női művésze. Főként festékszóró pisztollyal készített műveiben a határok elmosódása, a színek keveredése, túlterjeszkedés, autonómia és szabadság jellemző. Nagy felületekre is szánja műveit és a formátlanság jellemzi őket. Nem szereti, ha műveit határok közé szorítják, a művészetének a lényege pont ez a határtalanság és szabadság. Az Albertinába az oszlopcsarnokot kapta meg, ahol festékszóróját megragadva festhette be a neki szánt felületeket.

Katharina Grosse: Why Three Tones Do Not Form a Triangle. Kép forrása: Albertina Museum

Nem csak a falakon túl, hanem anyagokon is túlfolyó művészet. Katharina Grosse Albertinában látható kiállítása egyedi alkalom, hiszen helyspecifikus. Tehát a kiállítás végével már nem lesz lehetőségünk ezen műveit látni a festőnek. Talán a címválasztás segít majd megérteni Grosse művészetét is, habár nem azért, mert lenne bármi köze a kiállításhoz. A művésznő szándékosan olyan címet választott mely nem írja le a kiállítást, hiszen nem szükséges közvetlen kapcsolatot keresni a cím és művek között, ahogy művek és művek között sem. Művészetének egyik fő motivációját pont ez a kihívás adta, mely a hagyományos felfogáson túli értelmet keresi.                   

4. Joel Sternfeld: American Prospects (április 28-ig)

Joel Sternfeld amerikai fényképész a New Color Photography mozgalom egyik úttörőjének képeit is láthatjuk a bécsi múzeumban. A munkáját leginkább az amerikai társadalom ellentmondásai jellemzik. Gyakran jelennek meg fényképein hétköznapi jelenetek mellett olyan társadalmat érintő problémák, mint a kizsákmányolás, vagy a globális klímaváltozás okozta károk. Központi szereplő a képein az amerikai táj, melynek segítségével próbálja a már említett ellentéteket is bemutatni.

Joel Sternfeld: McLean, Virginia, December 1978. Forrás: Albertina Museum

Mind a négy kiállítás betekintést enged a művészet egy-egy részterületére, talán ez a legizgalmasabb az Albertinába. Rengeteg stílust, festményeket, fotókat, műveket tekinthetünk meg, az emberi történelem minden időszakából és a lehető legérdekesebb, legváltozatosabb stílusokban. Mindenkinek ajánlom az Albertina meglátogatását, mind a négy, és az állandó kiállítás is egy belépőjegy árából látogatható.

Karácsony környékén sokan veszünk részt valamilyen adománygyűjtő akcióban. A megfelelő segélyszervezet vagy donor kiválasztása azonban gyakran nem egyszerű feladat. A pénzösszeg vagy ajándékcsomag átadását követően pedig a legtöbben nem is foglalkoznak adományuk utóéletével. Emiatt kerestem fel Kovács Domokos Pétert, aki számos egyéb önkéntes akciója mellett a háború kitörése óta Kárpátaljára is több gyűjtést szervezett már. Kíváncsi voltam mit tapasztalt idén karácsonykor Kárpátalján és milyen tapasztalatokat szerzett az adományok célba juttatása során. 

Kérlek mutatkozz be néhány mondatban! Ki vagy és mivel foglalkozol?

A Passaui Egyetem végzős államtudományok hallgatója vagyok, és az egyetem mellett sok önkéntes lehetőséget tudtam megragadni. Ezek közül az egyik az volt, hogy Kárpátalján a Tisza felső vizeinek a hulladékszennyezésével tudtam foglalkozni. Így ismertem a meg Beregszászi kistérség 18 iskoláját, ahol a Budapesti Amerikai Nagykövetség támogatásával Buchynskyy Viktor, a Színes Tartályok Ökológiai Mozgalom vezetőjével közösen létrehoztuk a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségét és kukafestő foglalkozásokat tartottunk. Így ismertem meg még a háború előtt a térség oktatási rendszerét és a magyar kisebbséget. A háború kezdetével pedig az egyre nehezebbé váló helyi adottságokat is átélhettem, és így fordult át a projekt és a Kárpátaljához való kapcsolatom a humanitárius segítségnyújtás felé is.

A mostani beszélgetésünk fő apropója egy karácsonyi adománygyűjtés, amit 2023 decemberében Kárpátaljára szerveztetek. Ha jól tudom, már második éve létezik ez a kezdeményezés. Pontosan ki a kezdeményező fél, illetve mikor és miért kezdtetek el Kárpátaljára gyűjtést szervezni?

A kezdeményező fél egy informálisan szerveződő hallgatói csoport, ami a Youth Pro Ukraine nevet adta magának a háború kezdetekor. Ez azért indult el, mert jó barátom, Vincent Freytag ebben a szemeszterben éppen Budapesten volt Erasmus féléven, ahol látta a menekültáradatot, aminek hatására hallgatók segítséget kezdtek nyújtani a magyar fővárosban és a határon. A projekt fő lába tehát a kezdettől Budapest és Passau volt. Nagyon sok adomány érkezett akkor Passauból, heti szinten kisbuszokkal. Ahogy a csoport egyre szervezettebb lett és a mindennapi adományozás alábbhagyott, inkább konkrét akciókra kezdtünk fókuszálni. Három nagyobb projektet tudok megemlíteni, amiből kettő cipősdoboz akció volt, egy pedig egy több tonnás iskolaszer adomány a Beregszászi kistérség 44 iskolájának és óvodájának, ez 2022 szeptemberében volt. 2022 karácsonyán pedig az első cipősdoboz akciót hoztuk létre.

Németországban Passauban és Hamburgban gyűjtöttünk, Magyarországon pedig Budapesten és Pilisvörösváron. Mi tudjuk azt, hogy hallgatók vagyunk és nem egy nagy segélyszervezet, akik kamionszámra tudnak megmozgatni adományokat. Mi az egyéni sorsokat tudjuk dokumentálni, megismerni, ezeket elmondani az adományozóinknak és garantálni azt, hogy a némely amúgy névre pakolt cipősdoboz ténylegesen ahhoz a gyermekhez fog eljutni, akiknek a hallgatótársaink szánták. Ezekről az örömteli pillanatokról visszacsatolást adunk az instagram oldalunkon.

Említetted, hogy főleg magyar és német diákok vesznek részt az akcióban. Kárpátalján egy jelentős magyar kisebbség él, bár messze ukrán többség van. Ennek ellenére ti különösen a magyaroknak gyűjtötök adományokat vagy nem különböztettek meg nemzetiségi alapon?

Ez egy nagyon érdekes kérdés. Én sokszor hallom azt helyiektől, ukrán anyanyelvűektől is, hogy ők elsősorban kárpátaljainak vallják magukat. Nem azt mondják, hogy magyar vagy ukrán identitásuk van. Tehát mi így fogalmazunk, hogy németül „transkarpatische”, angolul „transcarpathian”, magyarul pedig „kárpátaljai” embereknek gyűjtünk. Hangsúlyozzuk a fogadók felé is, ahogy például Kőrösmezőn tettük, hogy az ukrán iskolába is szeretnénk eljutni. Itt az iskola vezetőitől kifejezetten kértük, hogy a magyar osztályok mellett az ukrán osztályokba is szeretnénk eljutni.

Viszont az egy nagyon érdekes felismerés, hogy különösen a németországi hallgatótársak nincsenek tudatában annak, hogy mekkora magyar és román kisebbség él az ukrán határvidékeken: ez mindig egy érdekes téma szokott lenni, hogyha beszélgetünk.

Említetted, hogy mivel egy szerényebb erőforrásokkal gazdálkodó diákszervezet vagytok, ezért inkább a személyességre törekedtek. Miben nyilvánul meg ez a gyakorlatban? Hogyan tud személyessé válni az adományozás és hogyan méritek fel az igényeket?

Alapvetően konkrét listákkal dolgozunk. A szeptember-októberi időszak arról szól, hogy informáljuk a partnereinket, hogy van kapacitásunk megint gyűjteni, ők pedig listákat küldenek nekünk, amiken a szükséges információk szerepelnek. Így tudunk mi egy célzott gyűjtést szervezni. Például a beregszászi 5-ös számú bentlakásos óvoda 17 lakójának tudtunk név szerint ajándékot gyűjteni. Majd természetesen mi visszajelzünk az adományozóknak, hogy ez a csomag megérkezett. Legnagyobb partnerünk egyébként Nagyszőlősön van, ami egy tíz hölgy által működtetett szervezet. Innen 250-300 fogadó gyermek volt Nagyszőlősön és szórványában. Itt a partnerünknek van egy hosszú listája a családokról, hogy hol vannak árva gyermekek vagy nehéz sorsban élők. Volt olyan család, amelyiket tavaly és idén is meglátogattuk. Egy másik családnál pedig például felmerült, hogy egy új konvektorra lenne szükségük, mi pedig igyekszünk őket ebben segíteni. De kaptunk listát a kőrösmezei iskolából is, amin a nevek mellett azt is láttuk, hogy hány olyan gyermek van, aki a háború miatt elvesztette a szülőjét, hány belső menekült, hány nagycsaládos. Rengeteg olyan szívszorító történetet hallunk, amit később el tudunk mesélni.

Ezek közül a történetek közül ki tudsz emelni egyet, ami téged különösen megérintett?

A legérdekesebb történet, ami megérintett, hogy a számunkra felfoghatatlan traumák mellett milyen mindennapi nehézségekkel küzdenek a kárpátaljai gyermekek. Akár az iskolába való eljutás is hosszú órákat vehet igénybe a magas Kárpátokból. Órákig tart lesétálni a hegyről a tanulás helyszínére. A közszolgáltatások hiányáról nem is beszélve. Ez a magyarországi, de különösen a németországi jólétből nézve szinte elképzelhetetlen, pedig mindössze néhány száz kilométerre van tőlünk. Számomra ez a legtudatosítóbb üzenet, hogy a mindennapok is iszonyúan nehezek, és ezek az emberek még így is helytállnak és folytatják az életüket.

Nálatok az adománygyűjtés egy személyes látogatással is jár, hiszen személyesen viszitek ki a csomagokat Kárpátaljára. Most decemberben mit tapasztaltál kint, és ez miben tért el a tavaly látottaktól?

2022 decembere egy elég sötét időszak volt Kárpátalja számára, hiszen az elektromos hálózat működését ott is érintették a háború eseményei. Mi is aludtunk olyan szálláson, ahol nem volt fűtés és világítás. Most ezek megvoltak és kicsit az emberek hangulata is más volt. Több lehetősége van az embereknek: meg tudnak inni egy forralt bort a városközpontban, égett a karácsonyi díszvilágítás, nyitva voltak kávézók. Természetesen ezek nem mindenki számára hozzáférhetőek, de a mindennapi élet feltételei külső nézetből adottak voltak. De tudjuk, hogy egyébként sokkal rosszabb a helyzet. De ennek, hogy van áram, fűtés és meleg víz fontos pszichológiai jelentősége van. Amit érzékeltünk még a Munkácsi Gyermekkorházban, hogy az állam olyan szinten küzd az szolgáltatások pénzügyi fedezésével, hogy az alapellátás finanszírozását visszamenőleg elvágták, ami miatt a kórház orvosai rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. Vagy a mindennapos temetések: az elhunyt kárpátaljai katonák temetése. Kőrösmezőre például úgy érkeztünk meg, hogy a gyerekek az út szélén térdeltek gyertyával a kezükben. Gyászolták az iskolájuk egykori diákját, aki néhány éve érettségizett.

Mit tapasztaltál az embereken? Hogyan viszonyulnak ehhez az iszonyú állapothoz?

Kitartóak és erősek. Nincs panaszkodás. Mindig megkérdezzük a partnereket, hogy nekik mire van szükségük? Erre csak annyit válaszolnak, hogy egy szaloncukorra esetleg, mert nagyon szeretik a marcipánt. Vagy, hogy csak egy jó nagy ölelést kérünk. Szóval elképesztő kitartás és őszinteség van ezekben az emberekben. Őket persze meg kell találni. Hiszen a humanitárius segítségnyújtás egyik legnehezebb része a jó helyi partner megtalálása. A megbízható láncok kialakítása, hogy tényleg jó helyre jusson az adomány, az egy nagyon nehéz feladat. Ezek az emberek tényleg mindent megtesznek. A nagyszőlősi segítőcsapat nevének jelentése magyarul, hogy „nem közömbösek”. Tehát az a szép gondolat van e mögött a név mögött, hogy ők a saját lehetőségeikhez mérten tényleg nem közömbösek a mások szükségleteihez.

Viszonylag sok magyar és nemzetközi segélyszervezet is igyekszik csökkenteni ezeknek az embereknek a szenvedését. De hogy érzed, a ti adományaitok valóban segítséget jelentenek vagy ez mind csak csepp a tengerben?

Ez a kérdés sokszor felmerül bennem, mert látom, hogy mi nem viszünk egy nagy kamionnyi segítséget. A magyarországi adományok például „csak” három raklapnyi csomagot tettek ki. Emellé jött még egy családi autónyi adomány Németországból. Sokszor meg szoktam a helyiektől kérdezni, hogy ez megéri, amit mi csinálunk? Vagy adjuk egyszerűen le a csomagokat egy nagy segélyszervezetnek? Erre pedig azt mondják, hogy az emberi szeretet, amit elhozunk,

Ez őket nagyon megerősíti abban, hogy még vannak egyetemi hallgatók és középiskolások, akik együtt éreznek velük. És ezt egy nagy szervezetnél nem biztos, hogy látják a rászorulók. A munkatársaknak pedig nem biztos, hogy van idejük ott tölteni egy éjszakát velük és elmesélni ezeket a személyes történeteket. Kőrösmezőn például külön nagyon sokan megköszönték, hogy felmentünk hozzájuk, mert ez még egy kanyargós hosszú út fel a hegyre a román határ mellett. Sok katonai ellenőrzőpont is van, tehát oda felmenni az egy plusz. Sokszor hozzájuk nem ér el az adomány. Nyilván egyszerűbb átjönni a határon és Beregszászon, Munkácson illetve a környéken elosztani az adományokat. Emiatt nagyon hálásak, hogy elmentünk hozzájuk. Illetve ennek az üzenet értéke az is, hogy nem csak a magyarság a fontos nekünk. Tudjuk, hogy mások is szükségben vannak. A mi kezdeményezésünk csepp a tengerben, de a tenger is sok cseppből áll...

Gyakran kritizálják a karácsonyi adománygyűjtéseket szezonális jellegük miatt és amiatt, hogy évközben nem segítik a rászorulókat. Te hogy látod, ez tényleg így van? Illetve mit javasolsz azoknak, akiket megérint a kárpátaljaiak sorsa és szeretnének év közben is segíteni nekik?

Volt egy olyan debreceni kollégium, akiket megkerestem az adománygyűjtés miatt, és azt mondták, hogy nem tudnak részt venni, mert ők direkt nyáron fognak gyűjteni, hogy akkor is legyen gyűjtés. Tehát ez egy valós kérdés szerintem is és sokan tudatában vannak ennek. A mi részünkről az időzítéshez hozzájárul az is, hogy mi ilyenkor tudunk szabadságot kivenni, év közben nem tudunk elszakadni ennyi napra a munkából. A hallgatótársaink is ekkor motiválhatóak jobban az adományozásra. Ezért nekünk ez a bejáratott akciónk. De most meghívást kaptunk június 1-re Nagyszőlősre, mert akkor lesz a helyi gyermeknap, amire készülnünk kell! A nagyobb humanitárius akciók a karitatív szervezetek által év közben is működnek. Itt tényleg arról van szó, hogy a karácsony meghittsége mellett, főleg a gyerekeknek, azért élményt ad és elveszi a figyelmüket a többi borzalomról egy játék, egy édesség vagy egy finom illatú tusfürdő. Szóval itt kettéválasztanám a célokat. A mienk nem az a féle humanitárius segítségnyújtás, hogy legyen a faluban elég élelmiszer, hanem egy szeretetteljes „nem közömbösség”. Tehát nem mérném a kettőt össze. Aki szeretne támogatást adni, maga is tud tájékozódni az interneten. De én felhívnám a figyelmet egy akcióra, amit még a látogatásunk alatt indítottunk el. A Munkácsi Gyermekkorházban megismerkedtünk a négy és fél éves Olenkával, aki a Kegyes Alapítvány gondozásában van. Olenka születése óta nehezen fejlődik és szüksége van egy járókára. Ezzel kapcsolatban indítottunk egy adománygyűjtést és szeretnénk, ha az 2024 első negyedévében el tudnánk neki vinni ezt a járókeretet.

Zárásul két kérdésem lenne. Milyen további akciókat tervezetek a jövőben? Hol lehet követni a munkásságotokat?

A következő a már említett járókeret beszerzése Olenkának. Illetve 2024-ben szeretnénk még nagyobbá tenni a cipősdoboz akciót. Az idei év során Magyarországról három nagy partnerünk volt, akiknek nagyon hálásak vagyunk: a Friedrich Schiller Gimnázium Pilisvörösvárról, illetve a Karinthy Frigyes Gimnázium és a Széchenyi István Szakkollégium Budapestről. Emellett voltak még olyan irodák és közösségek, akik szintén pakoltak csomagokat, de ez a három szervezet adta hozzá a legnagyobb hozzájárulást. Szeretnénk olyanra fejleszteni ezt jövőre, hogy az idei öt raklaphoz képest jövőre egy kamionnyi legyen. Hálásak vagyunk a LIEGL & DACHSER Szállítmányozási és Logisztikai Kft. idei segítségének, reméljük jövőre is tudnak segíteni nekünk.  Ehhez az akcióhoz fogunk keresni partnereket és ehhez várunk természetesen jelentkezőket is. Követni pedig az instagram oldalunkon lehet minket, @youthproukraine néven. Nagyon szépen köszönjük mindenki segítségét! Különösen köszönöm Vincent Freytag barátom kitartását és segítségét. Köszönjük, ha rajtunk vagy bárki máson keresztül segítik a nagy szükségben levő Kárpátaljaiakat!

Kovács Domokos Péter 2022-ban Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldötte volt, jelenleg a Nemzeti Ifjúsági Tanács EU – és nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke.

(Borítókép: Ajándékcsomagok kiosztása közben / kép szerzői jogainak birtokosa: Kovács Domokos Péter)

„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim otthon lesznek” hangzott el a híres mondat II. Vilmos német császár szájából 1914 júliusában. Az elképzelés világos volt, a császári csapatok egy villámháború keretében legyőzik Franciaországot, és még a tél beállta előtt diadalmasan hazatérnek. A valóság ennek az ellenkezője lett, a kezdeti lendület kifulladt, aminek egy végeláthatatlan állóháború lett a következménye, pár kilométernyi előrehaladásért is számtalan katona áldozta az életét, döntő harctéri győzelemre pedig nem került sor. Erich Maria Remarque világhírű regényének címe tökéletesen példázza az eseményeket „Nyugaton a helyzet változatlan”.

II. Vilmos német császár / Forrás: AFP

Alig több mint 100 év elteltével kísértetiesen hasonló helyzet állt elő keleti szomszédunk, Ukrajna területén. Bár azt nem tudjuk, hogy mit mondott Vlagyimir Putyin orosz elnök, mielőtt 2022 februárjában kiadta a parancsot Ukrajna megtámadására, az azonban bizonyos, hogy a cél egy gyorsan kivívott győzelem lett volna, hasonlóan a 2014-es krími eseményekhez. Az orosz hadsereg három oldalról indított támadást egyszerre, keleten a szakadár államok irányából, délen az elfoglalt Krím félszigetről, északon pedig részben Fehéroroszország, részben Oroszország területéről.

Ennek ellenére a déli fronton jelentős katonai sikereket értek el azáltal, hogy előbb 2022 márciusának az elején bevették Herszon városát, majd május közepén egy hosszú és véres ostrom után elfoglalták Mariupolt is, ezzel megszerezve az Azovi-tenger partszakasza feletti teljes irányítást.

2022 őszére fordulat állt be a harctéren, Ukrajna magához tudta ragadni a kezdeményezést. A szeptemberben lezajlott harkivi ellentámadás során jelentős sikereket értek el a keleti fronton. A megfelelően kidolgozott megtévesztésnek, a gyorsan és precízen végrehajtott taktikának, valamint a nyugatról egyre nagyobb mértékben beáramló felszerelésnek köszönhetően szinte teljes egészében visszafoglalták a Harkivi közigazgatási területet, valamint a Donyecki területhez tartozó Liman városát. Ezt követően sikerült megtartaniuk a lendületüket, aminek köszönhetően Herszon városának feladására kényszerítették az orosz csapatokat, akik a Dnyeper túlpartjára vonultak vissza.

A támadó fél kezdetben jelentős katonai sikereket ért el, és bár közel került a főváros elfoglalásához, azt végül nem sikerült megszereznie – első marne-i csata –. Ezt követően a védekező oldal át tudta venni a kezdeményezést, nagy területet képes volt visszahódítani, majd az ellentámadás – versenyfutás a tengerig – végén kialakult egy hosszú frontvonal – első ypres-i csata –.

A 2023-as év szintén számos hasonlóságot mutat az első világháború második évével, vagyis 1915-el. Mindkét esetben elmondható, hogy a frontvonalak lényegében teljesen befagytak, egy végeláthatatlan állóháború kezdődött, amelyben lényegi területváltozás nem történt. Az ukrán hadsereg – hasonlóan 1915-ben a franciához – megpróbálkozott több helyen is az áttöréssel, ezek azonban nem jártak sikerrel. A másik oldalon az oroszok szintén vezettek támadásokat, azonban Bahmut elfoglalásán kívül – aminek a stratégiai jelentőségét sokan megkérdőjelezik – ők sem tudtak lényegi eredményt felmutatni. Hasonlóság figyelhető meg az alkalmazott hadászati technikák esetében is, a gyorsan mozgó alakulatokkal szemben felértékelődött a tüzérség szerepe, amelyek a modern korban már kiegészülnek a drónokkal is. Ezek felhasználásával mindkét fél nagy figyelmet fordít – fordított – a másik infrastruktúrájának szisztematikus rombolására, ezzel is nehezítve a logisztikai kihívásokat, valamint folyamatosan növelve a hátországra nehezedő nyomást.

Az orosz-ukrán háború területi változásai / Forrás: BBC 

Amennyiben a történelmi mintázat folytatódik, akkor az orosz-ukrán háború még hosszú évekig is eltarthat anélkül, hogy a harctéren döntő győzelmet tudjon kivívni valamelyik fél. Az I. világháború végül a hátországra nehezedő egyre nagyobb terhek, a háború támogatottságának drasztikus csökkenése, valamint a fokozódó ellátási problémák miatt ért véget. Jelenleg nehéz azt megmondani, hogy melyik oldal áll ehhez közelebb.

Oroszország kétségkívül szenvedett el katonai-, és gazdasági veszteségeket, ezek mértékének megállapítása azonban nagyon nehéz. Szintén kérdéses a hátország helyzete, valamint a háború társadalmi támogatottsága. Az egyértelműen kijelenthető, hogy az előzetes villámháborús várakozások nem igazolódtak be, az elért katonai eredmények messze elmaradnak a várakozásoktól. Továbbá az ukránok többször is vezettek már akciókat az orosz hátország jelképes pontjai ellen, elég csak a krími híd felrobbantására gondolni. Ezeknek a hatására elképzelhető, hogy nő az elégedetlenség, amelynek lehetett egy megnyilvánulása a Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner csoport júniusi puccs kísérlete. Az azonban egy napon belül véget ért, arról pedig nincs hír, hogy bármilyen folyamatot elindított volna.

Lángoló krimí-híd 2022. október 8-án. / Forrás: AFP

Ezzel szemben Ukrajna esetében még összetettebb a kérdés. Az egyértelmű, hogy mind népessége, mind mérete, mind az elérhető erőforrás készlete miatt önmagában nem tudna ellenállni Oroszországnak. Ehhez szüksége van a nyugati országok támogatására, amely tényező miatt még nehezebb a kérdés vizsgálata, hiszen nem csak az ukrán hátországot, hanem a támogatást nyújtó államokat is vizsgálni kell. Ez az elemzés túlmutatna jelen cikknek a terjedelmén, az azonban szinte bizonyos, hogy az I. világháborúhoz hasonlóan az Amerikai Egyesült Államok szerepe most is döntő faktor lehet.

Morálcsökkentő tényező lehet az is, hogy bár az utolsó jelentős katonai eredményeket az ukrán oldal érte el, de a 2023-ra beharangozott nagy ellentámadás kudarcba fulladt, azóta pedig egyes szakaszokon az oroszok tudták magukhoz ragadni a kezdeményezést.

Összességében elmondható, hogy számos párhuzamot lehet vonni az I. világháború nyugati frontja, valamint az orosz-ukrán háború alakulása között. Mindkettő villámháborúnak indult, mindkettőből egy hosszú és véres állóháború alakult ki. Ahogyan 1915-ben, úgy 2024 elején sem látható még, hogy ki fog a végén felülkerekedni. A választ pedig könnyen lehet, hogy most sem a harctérről fogjuk megkapni. 

Az elmúlt hetek egyik legégetőbb, sokakat érintő ügye a Budapest-bérlet vitája. A Főváros és az Építési és Közlekedési Minisztérium közötti polémia tárgya sokak számára ismert. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni, akkor az agglomerációt a fővárossal összekötő járatokon nem lesz többé elég a Budapest-bérlet felmutatása, vagyis külön jegyet vagy bérletet kell majd váltani. Ez első sorban a MÁV-hoz tartozó HÉV járatokkal, a Budapesten belül is közlekedő és megálló vonatokkal, valamint a Budapest környéki településeken megálló buszokkal közlekedőket érinti.

Tekintve, hogy nagyon sokan ingáznak Budapest és a külvárosi kerületek, valamint a már említett agglomerációs települések között, érdemes áttekinteni a vita lehetséges politikai következményeit. Bár a legtöbb értelmezés szerint mind a két fél (a Fővárosi önkormányzat és Lázár János minisztériuma) valamennyire hibás a vita eldurvulásában, azonban aszimmetrikusan osztozhatnak a "népharagban". Ebben a cikkben azokat a lehetséges politikai csomópontokat és lehetséges következményeket járjuk körbe, amelyek befolyásolhatják az idei önkormányzati választás kimenetelét.

1) A Fidesz (egyelőre) elvesztette az ügy tematizálásának a kontrollját

A kormányzó jobboldal egyik versenyelőnye a baloldalhoz képest, hogy hamar és kíméletlen precizitással tudja a különböző közéleti problémákat úgy keretezni, ahogyan azt szeretné. Ehhez természetesen az erőforrásbéli aszimmetria is hozzájárul; több agytröszt és fórum áll rendelkezésre a jobboldalnak, hogy a számára kedvező értelmezés legyen a domináns. Azonban ami a Budapest-bérletet illeti, egyelőre nem úgy tűnik, hogy valami egységes és erős kormánypárti narratíva kijegecesedne.

Az erősen elkötelezett választókról általánosan elmondható, hogy a véleményével és meggyőződésével ellentétes üzeneteket nem, vagy alig fogadja be; azok jottát sem változtatnak a nézetein. A legelkötelezettebb Fidesz-szavazókat ugyanannyira érinti a Budapest-bérlet problematikája, mint bárki mást; az esetükben viszont nem várható, hogy emiatt megváltozna a pártpreferenciájuk. Azonban az agglomerációban és a külső kerületekben élő, nem annyira elkötelezett (gyakran a bizonytalanokat erősítő) fideszes peremszavazók könnyen lehet, hogy a távolmaradásukkal büntetik majd a kormánypártokat a választásokon.

2) Karácsony Gergely és a harmadik erők helyzete - Ki tud profitálni?

Budapesten az ellenzéki pártok a dominánsak. Senkit sem lepne meg, ha Karácsony Gergely 2024-ben meghosszabbítaná a főpolgármesteri mandátumát. Ez azonban annak is a függvénye, hogy a két nagy blokkon kívül elhelyezkedő ellenjelöltek mennyire tudnak potens alternatívát állítani. Amennyiben erős lesz a két oldallal szembeni proteszt hangulat, akkor a Mi Hazánk, a Jobbik, illetve az LMP (+Vitézy Dávid?) profitálhatnak abból. Karácsony Gergely viszont a "Budapest- és bérlet védő" szabadságharcos imázsával akár eredményes is lehet az ellenzéki szavazók egyben tartásában és mobilizálásában.

Karácsony Gergelynek nem kell különösebben tartania azoktól a kerületektől, amelyek - kis túlzással - átbiciklizhetők; a jelenlegi törésvonalak ismeretében ezeknek a választóknak nem okozna különösebben problémát a Budapest-bérlet érvényességének a beszűkülése. A külső kerületekben a járatok diverzitása miatt viszont Karácsony Gergely és az ellenzéki polgármesterek számára is veszélyes lehet a változás, itt az alternatív jelöltek akár több proteszt-szavazattal is számolhatnak.

3) A 2008-as népszavazás a réme és tanulsága - Sok kicsi sokra megy

A 2002 és 2010 között kormányzó baloldal a neoliberális korszellemnek megfelelően irányította és formálta a magyar gazdaságot. Az osztogató szociáldemokrácia és a neoliberalizmus megszorító tandeme viszont feloldhatatlannak tűnő ellentmondásokhoz vezetett, amely a mai napig beárnyékolja a baloldalt. Medgyessy Péter bukását követően egy kevésbé ismert, milliárdos politikus, Gyurcsány Ferenc emelkedett fel. Gyurcsányra nagy hatással voltak a szociáldemokráciát megújító, harmadikutas politikusok (Tony Blair és Gerhard Schröder).

A kor azt diktálta, hogy a gazdaság irányításának az egyedüli, kizárólagos módja a neoliberális közgazdaságtan gyakorlatba való átültetése. Amennyiben válság van, akkor vissza kell szorítani az állam által finanszírozott közszolgáltatásokat, felgyorsítani az állami cégek privatizálását. Majd a piac láthatatlan keze mindent megold. A harmadikutas reformok egyik állomása a fizetős egészségügy és az egyetemi tandíj bevezetése lett volna.

Hiller István oktatási miniszterként beakarta vezetni a "fejlesztési részhozzájárulást", ami az akkori adatok alapján havi 4300-tól 13 ezer forintig terjedő elvonást jelentett volna bizonyos egyetemisták számára. Az egészségügyet érintő kérdések (vizitdíj és kórházi napidíj) viszont emlékezetesebbek voltak. Az akkori reform értelmében a kórházi befekvés ideje alatt naponta 300 forintot kellett fizetnie a betegnek (kórházi napidíj), illetve a vizitdíj alatt szintén 300-tól 1000 forintig terjedő egyszeri befizetésre került sor a fogászati-, háziorvosi- és járóbeteg-szakellátás során. Az ezen intézkedések eltörlését szorgalmazó 2008-as szociális népszavazás egyfajta kormánydöntő népszavazásként került be a magyar politikatörténetbe, hiszen az eltörlés mellett kampányoló jobboldal mindhárom kérdésben 80+%-os többséget realizált, míg a díjak megtartása mellett kampányoló MSZP-SZDSZ koalíció értelemszerűen veszített.

Az emberek általában nem szeretik (a magyar választók pedig főleg nem), ha többet kell fizetniük, mint addig kellett. Bár nem "egetverő" összegekről volt szó, mégis elemi erejű ellenérzést váltott ki a magyar társadalomból a fizetős egészségügy (és felsőoktatás). A Fidesz a baloldal hibájából megtanulhatta, hogy közvetlenül nem szabad pénzt elvonni az állampolgároktól, mivel az beláthatatlan politikai következményekkel járhat. A Fidesz Budapest belső kerületeivel szemben pont azokban a külvárosi kerületekben és Pest vármegyei településeken erős, amelyeknek a lakosságát ez a mindennapokat érintő, káros patthelyzet a legjobban érintené.

4) Lesz-e kiegyezés?

Az előző hozzájárulásokhoz képest a kormány 1,2 milliárd forinttal kér többet a Fővárostól a közös tömegközlekedési rendszer működtetéséhez. Ez nagyságrendileg 16%-os pluszköltséget jelentene a Főváros számára, ami az elmúlt évek fényében nem irreális. Az ellenzék számára ez valamelyest menedzselhetőbb problematika. Az ő olvasatukban "a kormány megakarja sarcolni Budapestet ahelyett, hogy hozzájárulna a Budapest-bérlet kiterjesztéséhez", tehát Karácsony szabadságharcot folytat a kormánnyal szemben. A kormány számára ez kellemetlenebb, eddig nem igazán sikerült olyan narratívát előállítani, ami dominálná a bérlet körüli közbeszédet.

Amikor elemi erejű elégedetlenséggel és zúgolódással találkozott az Orbán-kormány, akkor rendre korrekcióra került sor. Ilyenre példa a kötelező vasárnapi boltbezárás beszüntetése, a netadó elvetése, illetve legutóbb nyáron a fúrt kutak bejelentési kötelezettségét magába foglaló törvénymódosítás elutasítása. A baloldali kormányok példája is azt mutatja, hogy az ilyen jellegű, sok apró kifizetést jelentő terhek jóval nagyobb ellenérzést váltanak ki, mint azt a hatalmon lévők gondolnák. Ebből a szempontból, ha a kormány hatalom-centrikusan gondolkodik, akkor szükségszerű, hogy a vita vége valami kiegyezés legyen. Amennyiben nem, akkor az súlyosan sértheti a kormánypártok pozícióját a következő választásokon.

Az obstrukció azt jelenti, hogy egy szervezet döntési folyamatát jogszerű, de nagyon hosszú ideig tartó „áltevékenységgel” hátráltatják, vagyis egy parlament működése esetén például túl sokat beszélnek, hogy ne legyen idő az érdemi vitára és hátráltassák a döntéshozást, a szavazást.

Az obstrukciónak kevés haszna van, ha leszámítjuk a politikai ellenségeink idegesítéséből fakadó örömünket, ami megkérdőjelezhető örömforrás. Magyarországon is jócskán lehet precedenst találni az obstrukcióra, főleg a dualizmusban, hiszen eléggé kilátástalan helyzete volt az ellenzéknek, amelynek köszönhetően

Az obstrukcióról 1895-ben Mikszáth – szabadelvű képviselőként – azt írta:

„Az obstrukció a parlamentarizmus legnagyobb nyavalyája. Ha ez sokszor ismétlődik, vagy ha felette keményen lép fel, megöli a parlamenteket egyenként s végül a parlamentarizmust egészen.”

De napjainkban is van példa az obstrukció alkalmazására, például 2022 októberében 22 órán át folytattak obstrukciót a szociális törvény ügyében az ellenzéki képviselők. Az ügyekben nem csak az volt a közös, hogy mind a kettő a magyar törvényhozáshoz kapcsolódik, hanem hogy egyik obstrukció sem ért el sikereket.

Ennek az angolszász megfelelője a filibuster, amely kifejezés végül a holland vrijbuiter ("freebooter", fosztogató és fosztogató kalandor) szóból ered, de a szó angol nyelvű kölcsönzésének pontos története homályos. Az Oxford English Dictionary egyetlen ismert felhasználása a kora újkori angolban található egy 1587-ben megjelent könyvben, amely leírja a „flibutorokat”, akik kirabolták az utánpótlás-konvojokat. A 18. század végén a kifejezést átkölcsönözték az angol nyelvre a francia flibustier formából, amelyet a 19. század közepéig használtak.

A 24 órás beszéd

Az USA eddigi leghosszabb filibusterét Strom Thurmond adta elő 1957 augusztus 28-án. A szenátus a Civil Rights Actről (polgárjogi törvény) szavazott volna, ami a kissebségi jogokat terjesztette volna ki. A legtöbb szenátor persze megígérte, hogy nem nehezíti majd meg a törvényhozás dolgát, de volt egy szenátor, aki máshogy gondolta, az ő neve Strom Thurmond volt, aki 1954-től 2003-ig volt Dél-Karolina szenátusi képviselője.

Aki a ”túlbeszélésére” úgy készült, hogy gőzfürdőt vett, hogy minél több felesleges folyadék hagyja el a testét, majd cukorkákkal a zsebében állt a pulpitusra, a segédjét beküldte a ruhatárba egy vödörrel, ha az obstruálás végén hirtelen segítségre lenne szüksége és néhány szendvicset is a segédjénél hagyott, hogy amikor megengedi a többi szenátornak, hogy röviden beszéljenek vagy kérdést tegyenek fel, betolhasson egy gyors szendvicset.

Majd hiába a sok beszéd, elfogadták a törvényt és senkit se befolyásolt a 24 órás beszéd.

A 43 órás beszéd

Azonban volt még egy ennél is hosszabb beszéd a filibuster történelmében, amely címet Bill Meier 1977-ben szerzett meg a filibusterje során. Az elfogadásra tárgyalt javaslat a munkavállalók jogáról szólt, amely új törvény Bill szerint sértette volna a munkások jogait, ezért a megelőző napokban keveset evett és felszerelkezett pelenkával, így anélkül könnyíthetett magán, hogy elhagyta volna a szenátus terét.

Ezután megkezdte szónoklatát és az időt arra használta, hogy felolvasott jogi könyvekből olyan jogi esetekről, amelyek a témához köthetőek.  Meier felidézte, hogy amikor a pelenkája megtelt, Bill Hobby hadnagy segítségével rövid időre eltudta hagyni a porondot anélkül, hogy véget kellett volna vetnie felszólalásának. Meier arra használta az időt, hogy elrohanjon a női mosdóba, az íróasztalához legközelebb eső létesítménybe, és kiürítse a pelenkáját.

Összességében tehát azt láthatjuk, hogy nem véletlen nem szabályozzák a parlamentek az obstrukció intézményét, hiszen mindegy, hogy szétverik-e az üléstermet, vagy 40 órán át szólalnak fel az emberek, akkor is meg lesz szavazva a támadni kívánt javaslat, de cserébe pedig mind az ellenzők, mind a támogatóknak okoztunk egy rossz napot.

(Borítókép forrása: https://danubeinstitute.blog.hu/2019/02/28/biztosan_rossz_dolog_az_obstrukcio)