Reaktor

Születni kell-e tanárnak vagy színésznek? Hogyan tudtak segíteni a tanárszakos hallgatók az idősebb, tapasztalt tanároknak a rájuk szakadó digitális oktatás idején? Melyik tanárokat tekintik példaképnek? Podcast Prajczer Petrával és Mohay Domonkossal, a Tanár leszek! Hallgatói Műhely társelnökével és alapító társelnökével.

Első körben, kérlek, meséljetek egy kicsit a hallgatói műhelyről!

Domonkos: A Tanár leszek! Hallgatói Műhely az ELTE-n alakult, hivatalosan 2020 szeptemberében. Egy olyan tanulói, hallgatói közösséget szerettünk volna létrehozni, ami megpróbálja közösségbe formálni azokat a hallgatókat, akik az ELTE tanárképzésében vannak jelen. Erre azért volt szükség, mert a tanárképzés kétszakos, és minden tanárszakos hallgató valamelyik szaktárgyi képzéshez kapcsolódik, a bölcsészettudományihoz, a természettudományihoz vagy az informatikaihoz. Ez azt eredményezi, hogy a hallgatóknak nincsenek fix csoportjaik, nincs 10-20 olyan ember, akikkel minden órán találkoznának, hanem szét vagyunk szóródva, és sokszor a BA-s vagy MA-s hallgatókkal vagyunk együtt.

Éreztük magunkban az igényt, hogy egy olyan hallgatói közösséget hozzunk létre, ami úgy foglalkozik tanársággal, hogy szaktárgyi tekintetben nem csak magyarosok, vagy kémiások vagy biológiások ülnek ott, hanem tanárok, akik olyan kérdésekkel foglalkoznak, amikre adott esetben a képzés keretein belül nem jut idő.

Petra: Igen, erre a dologra én is szeretnék ráerősíteni, mert a tanárképzés nagyon különleges abból a szempontból, hogy valahogyan az öt-hat év közepe felé egyszer csak át kell állítanunk a saját mindsetünket és hallgatóból tanárrá kell változnunk, hiszen gyakorlatra megyünk, tanárként jelenünk meg osztályokban, közösségekben. Ennek a hallgatóból tanárrá válásnak, ennek az identitásnak a kialakítása szerintem egy olyan dolog, amiben nagyon sokat segít, hogyha olyan hallgatótársakkal vagyunk együtt, akik szintén tanárok. Ezért szeretném azt kiemelni, amit Domi említett, hogy szét vagyunk szórva karok között, gyakran alapszakos órákon veszünk részt, de azért mégis van köztünk különbség, például azzal, aki anglisztika szakos hallgató. Mert miután kijövünk a vele közös óráról, átmegyünk az iskolába és angoltanárrá kell, hogy váljunk. Ez egy teljesen más szerep, egy teljesen más identitás, amiben meg kell erősödnünk. Ez a képzésnek a specialitása, hogy tanárként kell majd kijönnünk az egyetemről, és nem végzett hallgatóként.

A műhelyt pályaszocializációs térként és szakmai közösségként is definiáljátok. Milyen szakmai motivációi vannak a tagoknak? Miért lesznek pedagógusok a műhely tagjai?

Domonkos: Azt hiszem, hogy elsősorban azért – és erre ráerősít az, hogy a végzett tagjainktól, akik tavaly kapták meg a diplomájukat, mit hallunk vissza –, mert szeretnek tanítani. Szeretik azt a folyamatot, hogy felkészülnek az órára, szeretnek bemenni az órára és szeretnek tanítani. Nyilván ez nagyon szép és jó, de szerintem érdemes visszalépni oda, hogy miért csatlakozik valaki a műhelybe, és hogy ez a közeg hogyan válik pályaszocializációs térré. Ez azt jelenti, amit az előbb is mondtam, hogy segít abban, hogy többekkel beszéljük át a tanárrá válásnak a kihívásait. Azt, hogy

nekem oda kell állnom huszonhárom évesen tizennyolc éves diákok elé, és tanárként kell fellépnem. És habár ők tudják, hogy én kistanár vagyok, de végül mégiscsak tanári tekintélyt kell produkálnom.

Ez nagy kihívás, de nagyon sokat segít abban a műhely, hogy ezeket meg tudjuk beszélni egymással vagy hogy tanácsot adjunk egymásnak. Ezekben a beszélgetésekben megtanuljuk a szakmai együttműködésnek és a szakmai kommunikációnak azokat a formáit, melyek a tanári szakmának alapvető elemei.

Petra: Még a pályaszocializációhoz kapcsolnám én is azt, hogy a tanítás az csapatmunka.

Én most óraadóként dolgozom immár másfél tanéve, és azt látom, hogy mi nem tárgyakat tanítunk, hanem diákokat.

És azok a diákok különböző tanórákon vesznek részt és nekünk kommunikálnunk kell egymással. Beszélnünk kell alkalmazott módszerekről, egyes diákokról, az ő személyiségükről, hogy nekik mi segít, mi nem segít, mi az ő nehézségük stb. Ebben nagyon jó a műhely, hogy már az egyetem alatt megtanuljuk, hogy hogyan beszéljünk különböző pedagógiai problémákról, hogy hogyan nézhetünk meg különböző szempontokból helyzeteket. Például

hiába nem vagyok magyar szakos, tudnom kell, hogy milyen erősségei, nehézségei vannak az adott diáknak magyarórán, amit az én teljesen más, természettudományos kémia órámon fel tudok használni.

Ebben a csapatmunkára való készülésben nagyon fontos, hogy mi műhelyben már hallgatóként is egy olyan közösséget hozunk létre, ami szakmailag beszéli meg az adott helyzeteket.

Domonkos: És itt hadd reagáljak arra, amit Petra pont tegnap este mondott, hogy ő pont a faktosait kezdte tanítani, akik tizenegyedikesek, kémiából, és elkerekedett a szemünk, amikor azt mondta, hogy „hát igen, most szövegértéseznünk kell”. Mi visszakérdeztünk, hogy „kémia fakton?”. Igen, kémia fakton, mert hogy…

Petra: Mert hogy az érettséginek része a szövegértés. Ők angol nyelvű érettségire készülnek, amiben ugyanúgy szerepel az angol nyelvértési kompetencia, mint egy angol nyelvvizsgában vagy angol érettségiben. Ez nekem nagyon meglepő volt, hogy erre is gondolnom kéne, különösen úgy, hogy a legtöbb természettudomány szakos tanár két természettudományos tárgyból álló szakpárral rendelkezik, és bár minden természettudományos érettségiben van szövegértés, úgymond esettanulmányos feladat, azért váratlanul érintett, hogy ezen is gondolkozni kell. A szövegértést elsősorban vagy egy magyar szakos, vagy egy idegennyelv szakos tanárnak a kompetenciájába gondolnám. Nagyon jó, hogy tudok kortársaktól és kollégáktól is segítséget kérni egy intézményen belül, ha a valóság nem olyan kocka, mint egy egyetemi kerettanterv, ami azt mondja meg, hogy mit kéne megtanítanunk.

Beszéljünk egy kicsit a tanárképzésről! Mi az, amit a tanárszakosok látnak a képzésükben? Mi az, ami jól működik, és mi az, ami szerintetek hiányzik? Egyáltalán mit tanulnak a tanárok?

Petra: Húha, hát ez eléggé nehéz kérdés, mert nagyon a szakja válogatja. Domi is említette, hogy a tanárképzés kétszakos, tehát, az egyes karokhoz tartozóan a tanárok tanulnak szaktárgyi tárgyakat.

Tehát aki történelem szakos, az tanul újkori történelmet, őskorit, tanul különböző segédtudományokat, kis latint, kis ilyet-olyat, tehát nagyon vegyesen épül fel az egyes szaktárgyaknak a képe. Ezen kívül van egy pedagógiai-pszichológiai modul, amelynek keretében általános pszichológia tantárgyakat tanulunk, például volt szociálpszichológia, fejlődéslélektan, gyermekkép, ahol a gyermekeket ismerjük meg, különböző szemináriumokon veszünk részt, és ebből a három egységből áll össze a tanárképzés.

Továbbá a gyakorlati pillérekből.

Domonkos: Van egy nagyon fontos kötőanyaga a tanárképzésnek, ami megpróbálja összefogni ezt a nagyon sok, viszonylag különálló területet, ez pedig a tanári kompetenciáknak a listája. A tanári kompetencia egy egyszerű lista, ami meghatározza, hogy a tanárnak milyen tevékenységet vagy milyen készségeket kell kifejlesztenie ahhoz, hogy hatékony legyen a munkája. Ennek része az, hogy tájékozódik a szaktudományának a területén, de része az is, hogy meg tudja szervezni azt a pedagógiai folyamatot, amiben a gyerekek előzetes ismereteiből aztán valódi tantárgyi tudás lesz. Tehát ezek meghatározható tevékenységek és nagyon fontos az, hogy ezek tanulható és fejleszthető tevékenységek. Ez azért is izgalmas, mert

a képzést nem csak szakdolgozattal zárjuk le, hanem természetesen van egy vizsgatanítás és van egy portfólió, amit szerintem a tanári életpályamodellben vagy az előremeneteli rendszerben nagyon sokan ismerünk.

Ennek pont az a célja, hogy öt-hat év egyetem után tekintsünk vissza, hogy ezekben a kompetenciákban meddig jutottunk el, és reflektáljunk arra, hogy mi az, amiben fejlődni tudtunk ebben a hat évben, mi az, amiben még fejlődni kell, mert, hogy a diplomaszerzéssel nem zárul le a tanárrá válásnak a folyamata, csak a következő szakasza kezdődik.

Ebből következne a következő kérdésem. Szerintetek tanárnak születni kell vagy ez egy mesterség, ami tanulható?

Domonkos: Azt mondanám, hogy részben. Tehát hogyha megkérdeznél tíz embert, 10/9 ember azt mondaná, hogy születni kell erre, és ebben szerintem annyi igazság van, hogy kell, hogy legyen egy olyan alapvető viszonyulás vagy a szaktárgyad, vagy a gyerekek vagy a folyamat felé, ami egy alapmotivációt megad arra, hogy tanár legyél, de ez még nagyon kevés. Ez egy ugródeszka tud lenni ahhoz, hogy aztán elsajátítsuk azokat a tevékenységformákat és technikákat, amikkel jó tanárrá tudunk válni. Ez részben vonatkozik magukra a diákokra, hogy tehát mi történik az órán, hogyan tervezek meg egy órát, milyen szempontokat mérlegelek akkor, amikor több órát tervezek meg egy tematikus tervben, ez az egyik része. A másik része, hogy ezek a tevékenységek magára a tanárra is vonatkoznak, a saját tevékenységeire. És itt még egy nagyon fontos kulcsszót kell kiemelni, amitől sok hallgatótársunknak a hideg futkos a hátán, ez pedig úgy hívják, hogy reflexió. Tehát meg kell tanulni olyan reflektív technikákat, amikkel vissza tudunk tekinteni azokra a tevékenységekre, amiket elvégeztünk az órán. Nem sikerült valami, mi történt pontosan? Miért csúszhatott félre az a tevékenység, amit szerettem volna csinálni? Mi volt a célja ennek a tevékenységnek? Miért csinálom? Tehát ezek olyan alapvető kérdések, kérdéstechnikák, amikkel rendelkeznünk kell. Ezek megtanulhatók, gyakorlás kérdése az egész.

Tehát kell, hogy legyen egy alapvető motiváció arra, hogy valaki tanár legyen, és aztán jön ehhez hozzá, hogy megtanulja a mesterségbeli fogásokat.

Petra: Akkor én lehet, hogy a tízből az egy vagyok, mert szerintem ez abszolút tanulható történet, csak egy kicsit más, mint amit a tanulásról a hétköznapokban gondolni szoktunk. Általában a tudásanyag átvételét vesszük tanulásnak, és a készségfejlesztést annyira nem. Hogyha most színészeknek tennénk fel ugyanezt a kérdést, hogy színésznek születni kell-e vagy az is egy tanulható mesterség, és látjuk, hogy hogyan gyakorolnak, hogyan fejlődnek azok az emberek, akikben az alapvető motivációk és készségek megvannak arra, hogy ők színészek legyenek. Szerintem ez egy izgalmas dolog a tanárképzésben, ahogy a Domi is mondta, hogy reflexióval folyamatosan fejleszteni kell a készségeinket és azért a készségfejlesztés az egyetemen kicsit fából vaskarika.

Tehát alapvetően nem a tantárgyi rendszerbe meg a nagy előadókba illeszkedik az, hogy hogyan fejlesszük az ilyen kompetenciákat, amik jó része személyek közötti interperszonális kompetencia, jó része szociális készség, hogy hogyan veszünk részt az adott helyzetekben. Egy jó része viszont egészen megfogható, mondjuk sima alapvető kommunikációs készségek.

Ezeknek a fejlesztése ugyanúgy lehet egy cél, csak kicsit másként, mert nem abba szocializálódtunk az iskolarendszerben, hogy ilyeneket tanulunk, hanem azt szoktuk meg, hogyha tanulunk, akkor egy tantárgyat tanulunk. Van pár kivétel, például az ún. készségtantárgyak. Ezekről pont tegnap beszéltünk, hogy a készségtantárgyakat valamiért kissé másnak érezzük, és én a tanítást és a tanárságot is, vagyis, hogy valaki tanárrá válik, egy általános készségi rendszer elsajátításának tartom, amit ugyanúgy lehet tanításként identifikálni.

Domonkos: És ez természetesen szól arról is, hogy a diákok tanulását hogyan képzeljük el. Hogyan tekintünk rá? Úgy, hogy nekem az a feladatom, hogy kiálljak és tartsak előadást Ady költészetéről magyar szakon vagy húsz perces nyelvtani elemzést a present perfectről? Vagy úgy tekintek rá, hogy a diáknak vannak előzetes ismeretei, mert vagy otthon, vagy máshonnan biztos hallott már róla, amiből ő aztán meg tudja konstruálni a saját tudását.

Ez az alapvető szemléletmódja most a tanárképzésnek és a tanulás tanítására való felkészítésnek, hogy a diák képes ezeket a tudáselemeket megkonstruálni és ebben a tanár szerepe átalakul onnan, hogy ő a tudás forrása, oda, hogy ő az a facilitátor, az a szakember, aki ebben a tanulásban kézen fogja a diákokat, és adott esetben egyéni tanulási utakon eljuttatja őket ugyanarra a pontra.

Petra: Ehhez én egy személyes dolgot szeretnék megosztani. Amikor az első gyakorlatomat csináltam, akkor jöttem rá óratervezés közben, hogy én tulajdonképpen nem a saját órámat tervezem meg, hanem a gyerekeknek a tanulási útját. Ez nekem egy eszméletlenül nagy szemléletbeli változás volt, amikor már nyilván benne voltam a képzésben, teljesen máshogyan mentem bele, mint ahol most tartok, és teljesen biztos vagyok benne, hogy a gyakorlatom után majd máshogyan fogok kijönni. Amikor eljött az a pillanat, hogy belegondoltam, hogy ez az én órám, nekem kell megtartani, nekem kell leadminisztrálnom, megcsinálnom, leesett, hogy azok a diákok, akik bent ülnek az órámon, ők megtanulják az adott nyelvtani struktúrát, és

nekem nem azon kell gondolkoznom, hogy én mit fogok tanítani, hanem azon, hogy ők mit tanulnak ebből.

Mit tanul abból, hogyha kiadok egy csoportmunkát? Én olyankor nem azon gondolkozok, hogy „hú akkor most legyen csoportmunka, mert azzal nekem nincs olyan sok dolgom”, hanem hogy most milyen jó lesz a csoportmunka feladat, mert ott mindenki megszólalhat és gyakorolhatja a frissen megtanult nyelvtani konstrukciót. Ez a szemléletmódbeli változás, amit Domi is említett, hogy ez tényleg sokszor megvalósul a képzésünk során. Erre figyelemmel kell lennünk, nem engedhetjük meg, hogy megtörténjenek velünk ezek a változások, hanem mindezt reflektíven kell megélnünk. Nagy részben a személyiségünkkel dolgozunk. Én a szakmát az eddigiek során így éltem meg, szerintem ez az, ami számít.

Szerintetek mit gondolnak a tanárok a digitális tanrendről? Illetve ti mit gondoltok róla?

Domonkos: Hát az egy „jó nagy buli” volt. Itt egy kicsit hadd kapcsolódjak vissza a műhelyhez, mert annak az előzménye a Tantáv a tanárokért nevű Facebook csoport, amit a digitális tanrend meghirdetésének a napján hoztunk létre azért, hogy segítsünk a köznevelésben tanító pedagógusoknak átállni a digitális rendszerre, mert nekünk ez egy külön tantárgyunk, és mi úgy gondoljunk, hogy könnyebben eltájékozódunk a digitális tanulást segítő alkalmazásokban. Az élő szemináriumok megszűnésével felszabadult időnk arra, hogy a favágó munkákat elvégezzük a tanároknak. Ebbe több ezer pedagógus és több ezer hallgatótársunk kapcsolódott bele.

Az látszott, hogy a digitális munkarend előtt ez az egész toporgott az ajtóban és 2020 márciusában berúgta az ajtót a Covid, és muszáj volt ezzel kezdeni valamit. Nagyon küzdöttek vele a tanárok és nagyon nagy küzdésnek és összefogásnak volt az eredménye az, hogy már 2020 szeptemberében, októberében, amikor a második hullámban kellett visszaállni, már sokkal gördülékenyebben tudták az iskolák kezelni ezt a helyzetet.

Nekem tanárjelöltként egy nagyon mélyvizes élményem volt, amikor a tavaszi félévben végeztem a tanítási gyakorlatomat angolból, amikor az oktatás teljesen online volt a gimnazistáknak. Én úgy tanítottam Zoomon tizedik osztályosokat angolra, hogy volt olyan diák, akinek soha nem láttam az arcát, mert soha nem kapcsolta be a kameráját. De olyan is volt, hogy nekem ment tönkre a kamerám, és akkor meg kellett oldani gyorsan sufnitunninggal. Mindez nagyon jó tapasztalat volt, mert már egy éve benne voltunk a Covidban, már a tanároknak is az eszköztára sokkal kimunkáltabb volt és így azért jó volt megtapasztalni, hogy ez hogyan működik, és habár ez működött is, mert minden szeretetem az apáczais 10/b-seké, de azért ez nem az igazi. Nem lehet úgy beszélgetni vagy csoportmunkát csinálni, hogy menjetek el break-out roomba, nem lehet úgy jól figyelni arra, hogy mi történik ott, hogyha nem tudom moderálni, hogy én mennyire látszódom, mert mindenki ugyanannyira látszódik. Ez egy nagyon nehéz helyzet volt. Szerintem mindenki azt gondolja erről, hogy a digitális eszközökkel és órákkal módjával kell bánni.

Petra: Én még annyit szeretnék hozzátenni, hogy ez az egész digitális oktatás számomra egy olyan terület, amit nagyon nem szabad általánosítani. Nagyon sokféle diák él, akár csak Magyarországon is.

Ha most a hazai pedagógia körképet nézzük, akkor olyan különböző szocio-ökonómiai státuszban vannak benne, hogy ez az egész mindenkit teljesen másként érintett.

Nekem is voltak online oktatásos tapasztalataim. Én azt láttam, hogy jó nevű gimnáziumban, nyelvvizsgára készülő diákokkal jól tudtam vizsgafeladatokat gyakorolni. Viszont

ott, ahol sokkal több gyerek volt egy eszközre vagy ott zajongott az egész család, én is azt láttam, hogy annak a gyereknek sokkal jobb lenne az iskolában, mint hogyha otthon kéne lennie.

Ez eléggé megviselő volt. Nagyon sokféleképp érintette ez a diákokat, volt aki jobban tudott tanulni, meg főleg az idősebb korosztályt érintette pozitívan, akik már érettségire vagy valami tudatos projektre készültek. Viszont az egész social-distancing megviselte őket pszichésen. Tehát a tanulásnak fontos része, hogy együtt csináljuk, illetve, hogy a gyerekek közösségben legyenek. Nem véletlenül magánházi tanítók rendszerében dolgozunk. Észre sem vesszük, de olyan szociális készségeket sajátítunk el az iskolában tanulás közben, amik nélkülözhetetlenek lesznek a későbbi életünkben.

Domonkos: És ez a tapasztalat, amit Petra mond, ez minimum két dologra irányítja rá a figyelmet. Egyrészt arra, hogy a valódi tanulásnak a lényege elválik a tanórákon való történésektől vagy a konkrét tananyagtól.

Mert nem arra fog emlékezni a diák, hogy neki a kerettantervet megtanították-e, hanem, hogy milyen élmények érték őt az iskolában, és ezekben az élményekben ő milyen érzelmeket élt át, és ezekhez az érzelmekhez ő milyen emlékeket kapcsol. Ez az, ami megmarad, és nekünk pedagógusként ezeket a szálakat meg kell tanulni kezelni.

A másik pedig, ami szerintem egy pozitív hozadéka ennek az egésznek, hogy egy kicsit elkezdtünk gondolkozni arról, hogy az, amit digitális munkarendnek csinálunk, az digitális oktatásnak számít-e. Nagyon sok tanár kezdett digitális eszközöket használni, de most következik az, hogy ezt a tapasztalatot valódi szakmai kompetenciává alakítsuk, ne csak magunkban, hanem mindenkiben.

Rá kell világítanunk arra, hogy digitális eszközöket használni kell, digitális kompetenciát fejleszteni kell, nem csak informatika órán, nem csak digitális médiaismeret órán, hanem minden órán.

Viszont rá kell jönni arra, hogy ez csak eszközként működik, és nem lehet úgy használni bármilyen internetes felületet, „hú de színes-szagos órát fogok tartani”, hanem egy komoly pedagógia cél kell, hogy meghúzódjon mögötte. A digitális munkarendben nem nagyon lehetett pedagógiai célokon gondolkodni, ezt használni kellett. Most viszont el lehet gondolkodni rajta, hogy megtanultam egy csomó elektronikai eszközt használni, akkor ezeket hogyan tudom a saját pedagógiai célom használatába állítani.

Személyes élmény, édesanyám angol szakos tanár egy református gimnáziumban, és ő nem tudta kezelni az új felületeket, amik az online tanításra szolgáltak. Ti ezzel kapcsolatban, mint a műhely vezetői, nyújtottatok segítséget az idézőjelben rászoruló tanároknak, akik a Teams használatával nem voltak tisztában? Mert egy bizonyos kor felett már, mondjuk ki, kevésbé érez késztetést az ember az alkalmazás használatának a megtanulására, nemhogy az elsajátítására.

Petra: Egy kicsit visszamennék arra, amit Domi mondott. Ő említette ezt a digitális kompetencia dolgot, amit én nagyon fontosnak tartok. A pedagógiában én diákként nem láttam át, első pár év szakos tanárként szintén nem láttam át, hogy itt tényleg készségeket fejlesztünk, és ne tantárgyakban gondolkozzunk, hanem lépjünk ki ebből a keretrendszerből. A digitális kompetencia egy eszméletlenül jó példa, mert ma már okostelefonokkal vagyunk körülvéve, szinte mindig használni fogjuk az internetet, és meg kell tanítanunk a felelős internethasználatot és azt, hogy hogyan használjuk ezt jól, hogy ne menjen rá a diákoknak a mentális egészsége, önértékelése, bármije. Ez így nem szerepel a kerettantervben, mert nem tantárgy, viszont érezzük, hogy nagyon fontos oktatási-nevelési cél. És ezért bármilyen szakos tanárként tenni tudunk. 

A Domi által említett Tantáv nevű Facebook csoport volt a Tanárszakosok a távoktatásért kezdeményezés. Ennek alapvetően egy olyan struktúrát képzeltünk el, hogy különböző tanárszakos hallgatók jelentkeztek, és ott megadták, hogy ők milyen szakos tanárok, miben segítenének nagyjából, és aztán így különböző szakos tanárok beléptek ebbe a Facebook csoportba, és megadták, hogy milyen tantárgyból szorulnak támogatásra.

Ott párokat hoztunk létre, és így tanárszakos segített tanárnak, vagy akár több tanárszakos segített egy tanárnak, tehát ezek mentoros segítségek voltak. Különböző módszereket is ajánlottunk, megmutattuk azt, hogy milyen felületeken lehet kvízeket csinálni, vagy kérdéseket készíteni, megosztottuk a saját feladatainkat, készítettünk feladatbankot is, például általános iskolásoknak, az ELTE PPKE-vel együttműködésben, öt-hat tantárgyból készítettünk olyan feladatokat, amik a kerettantervnek azt a részét fedték le, ami általában a második féléves anyagban szokott lenni. Ezt mindenki tudta használni az óráján, és a PPKE vezetésével ezek módszertanilag is olyan anyagok lettek, amikben mindig voltak rávezető feladatok, voltak benne kicsit játékosabb, rejtvényes feladatok, most per pillanat ilyenekre emlékszem belőle. Ezekkel szerintem valós segítséget tudtunk nyújtani, nyilván a segítségnyújtás is online történt.

Domonkos: Itt még két dolgot fontos megemlíteni. Egyrészt nagyon jó volt megtapasztalni azt, hogy az oktatók felfigyeltek erre a kezdeményezésre, és bizonyos kurzusokon felajánlották, hogy a tantávban végzett tevékenység az számítson bele a félév végi jegybe, mert elismerték azt, hogy itt valós szakmai munka folyik, amiből mi tanulunk. Tehát itt zajlott tanulás, még akkor is, ha ez nem úgy született meg, hogy valaki előre megtervezte ezt a félév elején. A másik pedig az, hogy

felnézünk azokra a tanárkollégákra, akik csatlakoztak ehhez a csoporthoz, és fel merték vállalni névvel és arccal azt, hogy nekik segítségre van szükségük.

Ez talán a legfontosabb eleme a szakmának, meg az egész helyzetnek, hogy felismerni, hogy a szakmának van olyan része, amit ők nem tudnak, és megbízik bennünk annyira, hogy ebben tőlünk kér segítséget. Ez nekünk, mint diploma előtt álló tanárnak, nagyon pozitív példa. Mi is szeretnénk majd ilyen alázatos tanárok lenni 40 év múlva, amikor majd nekünk kell hallgatóktól segítséget kérni.

Mindenkinek van egy meghatározó pedagógus az életében, aki nagy hatással van rá. Nektek van szakmai példaképetek, a ti pályátokat meghatározó ember az életetekben?

Domonkos: Számtalan ilyen van. Rengeteg pedagógus van, aki foglalkozott velünk, egyszer összeszámoltam, nekem 60 tanár fordult meg az életemben 2003-tól kezdve, amikor először mentem iskolába. Ez nem kis szám, mindenkinek kijár a tisztelet és a köszönet, hogy képes volt engem elviselni két-három-négy-öt évig. De aki talán most a legnagyobb szakmai hatásként említhető, az dr. Misley Helga és Salát Magdolna, akik az ELTE PPK-nak az oktatói. Velük egymástól függetlenül találkoztam ugyanabban a félévben, de ők tudtak olyan szemléletmóddal ott lenni a kurzusaikon, hogy egyszerűen behúzott ez a világ és aztán a velük való, órán kívüli beszélgetéseken született meg a Tanár leszek! Hallgatói Műhelynek az ötlete.

Ők voltak azok, akik oktatóként a vállukra vették azt a lengyelországi tanulmányi utat, ami szintén előzménye a Tanár leszek! műhelynek és ők voltak azok, akik nagyon sok munkaórát áldoztak arra, hogy a Tantáv és a Tanár leszek! munkáját egyengessék.

A nulladik és mínusz egyedik pillanattól kezdve segítettek. Ők azok, akikre mindig nagy szeretettel gondolok, és hálás vagyok azért, hogy a sors összehozott minket.

Petra: Én eléggé pozitív személyiség vagyok és nagyon sok példaképem volt már. Most, aki az aktuális példakép, azzal pont tegnap találkoztam.

Tegnap történt a Tanár leszek! műhelynek egy kerekasztal beszélgetésén, ahol az egyik első alumni műhelytagunk annyit mondott, hogy ő azért tanít, mert ő ezt élvezi.

Ez annyira szíven ütött, hogy én jelenleg azt érzem, hogy az én pályaképemre, arra, amit a tanításról gondolok, arra az van nagy hatással, amit egy velem egyidősen már két éve tanító szaktársam, műhelytársam megélt. Aminek benne és a többiekben is nagyon megfogó volt, az az, hogy önazonosan csinálják azt, amit csinálnak. Lehet, hogy én mindent teljesen másként csinálok, meg teljesen más ember vagyok, teljesen máshogy viselkedek az órán, de amíg úgy érezem magam, hogy én a saját személyiségemmel vagyok jelen, mint ember, nem mint más, addig úgy érzem, hogy elememben vagyok, és hogy akiket én példaképnek tartok, a műhelytársaim, abszolút elemükben vannak, és abszolút önmaguk ezekben a tanítási helyzetekben.

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia

A témában készült legutóbbi cikkünkben már beszámoltunk a román kormány furcsa (és abszurd) bukásának körülményeiről, ám az izgalmas történések természetesen azóta sem álltak le. Egy hónap alatt ugyanis a román államfő két jelöltet is felkért kormányalakításra (mindkettő megbukott), a két legnagyobb és egymással legnagyobb ellenségben lévő párt a koalíciót fontolgatja, miközben magyar miniszterelnök neve is felmerült. Nézzük meg, mi is történt!

Két jelölt, két kudarc

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR-PLUS) és a Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közös kormánya október 5-én bukott meg, azt követően, hogy a progresszív USR maga is támogatta a kormány elleni bizalmatlansági indítványt.

A helyzet a sokadik kormányválság problematikáján túl azért is okozott különös zűrzavart, mert Romániában épp ebben az időszakban voltak a legmagasabb a fertőzöttségi számok – meghaladva a napi 16 ezret, komoly kihívást okozva az egészségügyi ellátórendszer számára –, miközben az energiaárak is olyan szinten elszálltak, ami már a fogyasztók hétköznapjaiban is problémát okozott.

A kormány bukása után persze felmerült a kérdés, hogy melyik párt mit is akar a továbbiak során. Az USR a koalícióhoz való visszatérést preferálta (a koalíció bukásához igazából szerintük Florin Cîțu pártelnök és korábbi miniszterelnök személye vezetett), a liberálisok gyakorlatilag azt szerették volna, hogy továbbra is ők alakítsanak kormányt, az RMDSZ a stabilitást hangsúlyozta beszédeiben (na meg azt üzente, hogy szeretne kormányalkotó erőként funkcionálni), míg a Szociáldemokrata Párt (PSD – legnagyobb frakcióval rendelkezik a parlamentben) ellentétes üzeneteket adott, felvetve az előrehozott választásokat, ám azt is, hogy szükség esetén akár kormányozni is képesek lennének.

Végül Klaus Iohannis államfő kisebb meglepetésre első jelöltként Dacian Cioloș-t kérte fel kormányalakításra, aki jelenleg az USR-PLUS elnöke, 2015 novembere és 2017 januárja között pedig az ország miniszterelnöke is volt. Bár a matek sehogy sem jött ki – biztosnak tűnt, hogy az új kormányfőjelölt nem tud 234 szavazatot gyűjteni a parlamentben egy 15 százalékos támogatottsággal bíró párt vezetőjeként –, azért Cioloș megpróbálkozott a kihívással, a liberálisokkal való sikertelen tárgyalásokat követően pedig úgy döntött, hogy az USR egyedül igyekszik kabinetet összehozni.

Az egyszínű USR-kormány programmal is előállt, ám végül csak 88 szavazatot kapott az október 20-án tartott parlamenti szavazáson, új jelöltre volt tehát szükség.

Az államfő Nicolae Ciucă tartalékos tábornagy személyében látta meg a megfelelő lehetőséget, aki liberális politikai karrierjén túl Románia vezérkari főnöke is volt 2015 és 2019 között. Ciucă el is kezdett újra tárgyalni a progresszívekkel a koalíció helyreállításáról, ám a párt végső soron a megállapodásra nem adott felhatalmazást,

Ciucă pedig szavazás nélkül adta vissza mandátumát, utalva arra, hogy a matematika az ő pártját sem fogta volna, a kisebbségi kormány pedig nem lett volna képes megalakulni.

Ellenségekből barátok

A Ciucă féle kormányalakítás ideje során körvonalazódni látszott, hogy miután a liberálisok és a progresszívek közötti feszültség kibékíthetetlennek tűnt (részben épp a liberális vezetés miatt), új szövetség felé kellett nézni, ami gyakorlatilag csak a szociáldemokratákat jelenthette.

Persze az analógia nem teljesen pontos – különösen azért, mert a két párt a 2010-es évek elején fuzionált is –, ám a liberálisok és a szociáldemokraták közötti együttműködés kissé olyan, mintha a FIDESZ és a DK együtt alakítana kormányt Magyarországon.

A két párt ugyanis hevesebbnél hevesebb vádakat fogalmazott meg egymással szemben az elmúlt években, és a legnagyobb ellenségekként tekintettek egymásra. Érdemes visszatekinteni Florin Cîțu idén szeptember végén (tehát két hónapja sem) mondott kongresszusi beszédére, mely során kijelentette, hogy

„őszinte és egyenes vagyok (…) amíg én maradok a pártelnök, nem fogunk szövetkezni a szociáldemokratákkal, és elhatárolódunk ettől a toxikus párttól, amely rosszat hozott a román embereknek. Ellenzékben tartjuk őket, mert (…) a szociáldemokraták a legnagyobb ellenségeink, és azok is maradnak”.

Mégis, néhány hete egyre több hír kezdett terjedni a két párt közötti esetleges kooperációról, mely lépései hivatalos formát is öltöttek a delegációkon keresztül. Az együttműködés lehetőségét a két párt szavazói nem meglepő módon alapvetően felháborodással fogadták, a pártok vezetői viszont – szintén nem meglepetésre – egyaránt a krízishelyzetre hivatkoztak, illetve a tényre, hogy egy ilyen időszakban félre kell tenni a politikai nézeteltéréseket. Cîțu a korábbi vehemenciával szemben kijelentette, hogy bár a szociáldemokraták és a liberálisok közötti kapcsolat továbbra sem rózsaszín, mégis felelős politikusokként kell viselkedniük, míg a szociáldemokraták részéről Marcel Ciolacu pártelnök „jószándékáról” biztosított mindenkit, illetve arról, hogy más politikai megoldás nincs jelen helyzetben.

Nehézkes tárgyalások, magyar miniszterelnök?

A bejelentések óta a szociáldemokraták, a liberálisok, illetve az RMDSZ delegált tagjai közösen dolgoznak a kormányprogramon, ám viták többfronton is felmerültek. Egyrészt a programot illetően bár sikerült megegyezni a főbb külügyi, belügyi és egészségügyi kérdésekben, komoly viták merültek fel a pártok között igazságügyi és gazdasági tervek mentén. Úgy tűnik azonban, hogy a legfőbb kihívások a pozíciókat érintik, nem pedig a programot. A tervek szerint a kormány több minisztériumból állna mint jelenleg – így sikerülne egységesen elosztani a minisztériumokat –, ám még ez a lépés sem oldaná meg a legnagyobb kérdést, értelemszerűen azt, hogy ki legyen a miniszterelnök.

Jelen állás azt mutatja, hogy ez a fajta elakadás elsősorban a liberálisokon múlik, mivel a szociáldemokraták pártelnöke elmondta, hogy nem küzd mindenáron a miniszterelnöki pozícióért, feltéve ha egy független személy vezetné a kormányt (bizonyos pletykák arról szóltak, hogy a szociáldemokraták abba is beleegyeznének, hogy egy liberális vezesse a kormányt, ám a pénzügyminisztérium hozzájuk kerüljön).

A liberálisok esetében viszont más prioritások vannak, különösen a pártelnök vágyait illetően, akit a hírek szerint már saját párttársai is kritizálni kezdték amiatt, hogy mennyire erőteljesen ragaszkodik a miniszterelnöki pozícióhoz.

Ha esetleg valakinek még mindig nem lenne tiszta: ő volt az a miniszterelnök, akit két hónapja megbuktattak (részben épp a szociáldemokraták szavazata által), a támogatottsága pedig a pártokon túl az átlag szavazók körében is rendkívül alacsonynak tűnik. A vádaskodások közepette egyes liberálisok hangok szerint Cîțu annyira szeretné a miniszterelnöki pozíciót, hogy gyakorlatilag szabotálta a jelen cikkben is említett második jelölt, a liberális Ciucă miniszterelnökségét, aki végülis miatta nem volt képes újra megegyezni a progresszívekkel és új kormányt alakítani.

És hogy miként jön képbe a magyar miniszterelnök? Úgy, hogy Kelemen Hunor pártelnök a rotációs megoldást javasolta, mely részeként mindhárom párt adhatna miniszterelnököt a mandátum egy bizonyos idejéig.

Persze nagyon korai lenne azt mondani, hogy Kelemen Hunorból valaha tényleg miniszterelnök lehet, de az RMDSZ talán most került a legközelebb (és reálisan először) a pozíció közelébe (Fotó forrása: RemoNews)

De ez a megoldás sem látszik az igazinak, a liberálisok ugyanis nem szeretnék, hogy a szociáldemokraták adjanak először jelöltet, míg a szociáldemokraták kijelentették, hogy nem szavaznak meg egy olyan kormányt, amelynek vezetője (vagy egyáltalán tagja) Cîțu.

Nyilván felmerülhet a kérdés, hogy a liberálisok ilyen esetben miért nem javasolnak valaki mást: a válasz meglehetősen egyszerű, pártelnökként ehhez Cîțut is jobb belátásra kellene bírni, aki a tárgyalások során kifejtette, egy másik liberális jelölt az ő autoritását rontaná párton belül. Hogy ezt mennyire jól látja, talán épp a korábbi liberális pártelnök, Ludovic Orban példája jelzi, aki előbb miniszterelnök volt, majd egy bizalmatlansági indítványt követően (csak) pártelnök, így Cîțu vezette a kormányt. Végül Cîțu legyőzte a pártkongresszuson, a legújabb hír pedig az, hogy Orbant kizárták a pártból, miután egy kisebb csapatot formálva ellenszegült a liberálisok és szociáldemokraták közötti egyműködésnek – Orban pedig most saját politikai erőt kíván létrehozni. Orban esete szinte teljesen megegyezik Cîțu lehetséges sorsával, aki miniszterelnökből lehet „egyszerű pártelnök”, míg valaki más a pártból kormányfő.

Látva a román valóságot a rotációs megoldás kissé álomszerűnek tűnik, az elmúlt 6 évben ugyanis 6 különböző kormányfője volt az országnak – így nem csak hogy garancia nincs, hanem azt is mondhatnánk, hogy szinte biztosan nem éli túl a rotációs rendszer a három különböző kormányfőt.

A kormányfő pozícióján túl nem mellékesek a már említett programpontokat illető különbségek sem: a liberálisok például azzal vádolják a szociáldemokratákat, hogy olyan pénzeket szeretnének elkölteni, amelyek egyszerűen nem állnak rendelkezésre (és összességében is kommunista ötletekkel állnak elő), míg a szociáldemokraták szerint a liberálisok még a mostani helyzetben is az átlagember helyett a gazdagok kedve szerint politizálnak.

És hogy mit hoznak a következő hetek, lesz-e egyáltalán együttműködés, illetve ha igen, akkor ki vezeti? Igazából hatalmas kérdőjel, mivel bár a pártok a tervek szerint már a jövő hét során benyújtanák a parlamentnek a programot és a miniszterek listáját – így november 18-ig a szavazásra is sor kerülhetne –, ám egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy nem sikerül megegyezni, így végül előrehozott választásokat rendeznek. Az előrehozott választás pedig valószínűleg épp a liberálisoknak nem kedvezne – a felmérések szerint támogatottságuk 20 százaléka alá csökkent, míg a szociáldemokratáké 30 körül jár –, de ezen túl az sem biztos, hogy megoldaná a jelenlegi problémát, a parlamenti összetétel ugyanis minden bizonnyal drasztikus átalakuláson nem esne át.

Kiemelt fotó: Easy Branches

Demeter Szilárd interjút adott a Telexnek, ahol különböző művészeti témákban kérdezték a véleményéről. Eddig még nem is volt baj, azonban Demeter Szilárd miniszteri biztos felhozott egy példát, ami felrobbantotta az internetet. Ez a mondat nem más volt, mint, hogy

a Mizu egy heteroszexuális kampánydal

A Telex természetesen ezzel a címmel hozta le az interjút, és valljuk be, ezért nem lehet rájuk haragudni. Egy ilyen címmel lehet hozni a kattintásözönt.

De mi a baj az egésszel?

Kattintás vadász címek

Az, hogy ehhez a mondathoz tartozik szövegkörnyezet, és nem szó szerint gondolta Demeter Szilárd ezt a mondatot.

Demeter Szilárd kritizálta a BLM nevű mozgalmat, és kifejtette, hogy mi magyarok nem érezhetünk bűntudatot az amerikai rabszolgatartásért. A kérdező ennek kapcsán kérdezte, hogy tudna-e Demeter Szilárd példát mondani, és ezután hangzott el az ominózus mondat.

A teljes mondanivaló így hangzott:

Egyre inkább kezdik letiltani, az egyébként már 50 éve sláger dalokat. Azt mondják, hogy az most éppen sért valakit, ha az a világ következik be, amitől én rettegek, hogy be fog következni, akkor az első dal, amit be fognak tiltani, az Fluor Tominak a Mizu című dala lesz. Ugyanis abban eléggé egyértelműen azt mondja, hogy te lány én meg fiú, tehát ő ebben a hagyományos nemi szerepekben gondolkodik, nincs nembináris elem benne. … A dal azt mondja, hogy te lány vagy én meg fiú, és mi szeretnénk összepárosítani, vagyis a szerelemről énekel. Ez egy heteroszexuális kampánydal, ha úgy tetszik.

Mi világosodik ki ebből az esetből? Az, hogy a Facebook felhasználók nagyja csak a cikk címét olvassák el, és úgy kommentelnek.

De mire is célzott ezzel Demeter Szilárd?

Az interjú nem másról szólt, mint a cancel culture-ról vagyis, hogy manapság egyik napról a másikra tiltanak be, vagy szednek le képernyőről filmeket, zenéket, mert az „egyesek számára” szexista, homofób, rasszista stb.

Például az Elfújta a szélt az HBO max levette műsorról, mert abban csak rabszolgaként jelennek meg feketék, és ez rossz fényt vet az afro-amerikai közösségre. Két tényt hagytak ebből ki, hogy a polgárháborúban a feketék még rabszolgaként éltek az Egyesült Államokban, és hogy az Elfújta a szélben szereplő Hattie McDaniel ezen alakításáért az első feketeként kapott Oscar-díjat.

Egy másik nagyon jó példa, amikor a Nike azzal fenyegette meg a Washington Redskinst (rézbőrűek) hogy megvonja a szponzorációt, ha nem nevezik át a csapatot, mert az rasszista. Ebből a történetből pedig az marad ki, hogy a csapatot az egykori sziú indián származású edző, William Dietz után, tiszteletből nevezték el Redskins-nek.

A jövő bármit hozhat

Amit Demeter Szilárd mondott, azt semmiképpen sem szabad szó szerint venni. Csak arra utalt, hogy a jövőben bármi megtörténhet, akár az is, hogy Fluor Tomi Mizu című számát azért veszik le valahonnan, mert az homofób, mivel nem tesz benne említést a homoszexuális kapcsolatokról, és a nemiséget fiú-lány kapcsolatban képzeli el. Persze eléggé érdekes Demeter Szilárd példája, de vegyük észre, hogy nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap, bármi kirekesztővé válhat.

Mostanában egyre több furcsa üzenetet kapok a Facebookon. Nagyon régóta nem látott évfolyamtárs (akivel már akkor is maximum csak köszönőviszonyban voltunk) ír rám, de az is megesik, hogy teljesen vadidegenek jelölnek be, és írnak üzenetet. Méghozzá rendszerint ezzel a szöveggel: „Szia, bár még nem ismerjük egymást, de a Facebook profilod alapján te egy nagyon pozitív kisugárzású személyiség vagy! Én egy piacvezető (érdekes módon mindegyik ilyen cég piacvezető) nemzetközi online cégnél dolgozok, és terjeszkedni akarunk, és a csapatomba pont ilyen pozitív embereket keresek!” Érdekes módon mindegyikőjük nagyjából ugyanezt a szöveget írta le szóról szóra. Mert ez egy sablonszöveg. Ráadásul a szöveget telerakják emojikkal, illetve legalább 1 mondatot nem tudnak helyesen leírni. Ha még nem találkoztál volna ilyennel, megsúgom neked, hogy ezek az emberek az ún. MLM bizniszt viszik.

Na, de mi is az az MLM?

Az MLM a multi-level-marketing rövidítése, de hívják ég network marketingnek is, egy a megszokottól eltérő üzleti modell, aminek az a lényege, hogy a termék értékesítése nem közvetetten a boltokban zajlik, tehát nem tudsz bemenni az üzletbe venni egy Foreveres kencét, hanem kizárólag hierarchikusan szerveződött értékesítőkön keresztül. Az így eladott termék után az értékesítő is kap bizonyos százalékot a vételárból, ezért akarnak mindent ránk sózni.

Magának a hálózatnak az építése további tagok beszervezésével történik, ezért akarják foggal-körömmel, hogy te is belépj. Ennek az az oka, hogy a rendszerben alattuk lévő, általuk beszervezett emberek értékesítései után ők is kapnak prémiumot.

Maga a beszervezés úgy zajlik, hogy egyrészt, ahogy leírtam, rád írnak, másrészt elhúzzák előtted a mézes madzagot. Passzív jövedelmet, teljes szabadságot, mesés gazdagságot ígérnek. Mutatnak neked sikeres MLM-es embereket, akik milliomosok lettek, Ferrarival járnak, hatalmas házban laknak. Jól megszervezett kirakat konferenciákra invitálnák, és olyan jól hangzó szintek vannak, minthogy „gyémánt” meg „zafír manager”. Ez valahogy azt sugallja, hogy nem kispályás, aki ezt a szintet elérte. Azt ígérgetik, hogy már az első hónapban 200ezer Ft-ot megkereshetsz a rendes fizud mellé. Viszont a belépés azzal kezdődik, hogy meg kell venned a terméket, valami csodatevő kenceficét vagy bármi mást, irreálisan drága áron. Egy ilyen kencefice készlet kerülhet akár 200-300 ezer Ft-ba is! Ilyenkor még azzal hitegetnek, hogy ez úgy is majd a legelején megtérül. Na, itt kezdődik a probléma! Innentől kezdve bekerülsz egy olyan spirálba, ahonnan nincs kiút!

Nem fogod tudni minden ismerősödet rávenni arra, hogy belépjen, viszont te már súlyos összeget ráköltöttél az „üzletre”, amit szeretnél legalább visszaszerezni.

Görcsösen, a meglévő kapcsolataid összezúzásával próbálsz már boldog-boldogtalant beszervezni. Az emberek viszont elvesztik a bizalmukat benned, tönkremennek a kapcsolataid, senki nem mer majd hozzád szólni, mert rettegnek attól, hogy kezded megint a beszervező dumádat. Én például az MLM-es ismerőseimet megpróbálom jó messziről elkerülni.

Piramisjáték?

Mind a piramisjáték, mind az MLM új tagok beszervezésére épít. A különbség a kettő között, hogy a piramisjátékot a Büntető törvénykönyv is bünteti, és ami ettől megkülönbözteti az MLM-et, vagyis legálissá teszi, az a termék. Az MLM rendszerében van, amit eladnak, a beszervezett új tag után még nem kapnak prémiumot. De azt meg kell jegyezni, hogy az MLM-et már több országban betiltották, és ez Magyarországon is felmerült, de végül ezt mégsem lépték meg.

Már korábban is összefonták a piramisjátékkal, ennek eredményeként a bíróság meghatározta a legális üzlet kritériumait, melyek:

• az áru visszavásárlása 90%-os áron, ha a vevő meggondolja magát,
• a résztvevők havonta legalább 10 vásárlót látnak el személyesen,
• a 70%-os szabály: ellenőrizni kell, hogy a nagykereskedelmi áron beszerzett áruk 70%-át eladták vagy felhasználták, mielőtt újabb megrendelést adnak le a cég felé.

Ettől még az MLM úgy működik, mint a piramis, a sok pénzt az keresi, aki a rendszerben felül helyezkedik el. Az MLM-esek leggyakrabban felhozott közhelye, hogy ha te egy rendes munkahelyen dolgozol, akkor az az igazi piramis, mert te gürcölsz sokat kevés pénzért, és a feletted állók kapják a nagy pénzt, a főnökeid. No meg aztán a főnökeidnek is vannak főnökei, akiknek szintén vannak főnökei, meg azoknak is vannak főnökei, míg nem elérünk a piramis tetejére, a cég tulajdonosához.

Úgy működik, mint egy szekta

A legrosszabb dolog, amit tehetsz, hogy felhozod egy MLM-esnek, hogy azt hallottad, hogy ez egy átverés. Ilyenkor teljesen megsértődnek, elkezdenek szidni, hogy te milyen tudatlan vagy, és hogy miért ítélsz el valamit, amit nem is ismersz igazán. A cég megkérdőjelezhetetlen, aki azt vagy a terméket szidja, az buta, megvezetett ember. Aki pedig nem akar csatlakozni, ahelyett, hogy szépen elköszönnének, felveti neked, hogy milyen hülye vagy, hogy nem akarsz csatlakozni, és csak kőkeményen melózol a mókuskerékben.

Az MLM egy ponton túl már hit kérdése, a tagok valóságképe teljesen megszűnik, szeretnének hinni abban, hogy őket nem vertek át, és majd ők megmutatják azoknak, akik most nevetnek rajtuk.

Meg kell említeni Rick Alan Ross-t aki szekták tanulmányozásával foglalkozik. Ő azt vette észre, hogy hasonló panaszokkal jönnek az MLM-esek, mint a szektatagok. Ezen felül segítségnyújtással is foglalkozik olyan szektásoknak, akik valahogyan megpróbálnak kilépni a rendszerből. Meg kell jegyezni, hogy egyre több mlm-es ügyfele is van.

Az MLM-ben gyakran van egy karizmatikus vezető, akit csodálnak, szent és sérthetetlen számukra. De ez a személy lehet a felettük álló beszervező, aki már megvalósította a saját álmát.

Meg kell jegyeznem, hogy érdekes módon több ismerősöm is belekezdett az MLM-be, hogy milliomossá váljon, de valahogy még egyikőjüknek sincs Ferrarija.

A Klímapolitikai Intézet és a Reaktor alapítvány közös szervezésében került megrendezésre a Zöld Tusa rendezvénysorozat harmadik része, melynek középpontjában a fenntartható divat, és a divatipar jelenlegi helyzete állt. Kovács-Magosi Orsolya, a Klímapolitikai Intézet junior kutatója beszélgetett az est meghívott vendégeivel, Mengyán Eszter divat bloggerrel, és Inotay Petrával, a FIVOSZ alapítvány kuratóriumi elnökével. 

Mindkét vendég életében nagyon fontos szerepet játszik a divat, így a beszélgetés elején a személyes kötődésről, és a divat felé vezető útról volt szó. Mengyán Eszter újságíróként kezdett el divatcikkeket írni, ahol a magyar tervezőkkel való munka, és a trendek figyelése nagy élményt jelentett számára. Mára már a fenntarthatóság irányába mozdult az érdeklődése, de a divat már nagyon régóta egy meghatározó dolog az életében.

Inotay Petránál a divat szeretete már gyermekkorában kezdődött, amikor édesanyja ruháit és cipőit próbálgatta a tükör előtt. Bár eleinte vállalkozásfejlesztéssel foglalkozott, és több saját céget is létrehozott, három éve vette át a Maison Marquise márka tulajdonjogát, így már nem csak “életérzésként” tekint a divatra, hanem már a mindennapjai része is lett.

Eszter sokak számára ismerős lehet, hiszen olyan népszerű oldalaknál dolgozott újságíróként, mint a Nők Lapja Café, a Life.hu, vagy a VOUS. 2016-ban indította el Holy Duck! című divatblogját, ami a fenntarthatósággal, ökodivattal, és a tudatos ruhavásárlással foglalkozik. Hónapokig tartó információgyűjtés, és egy különösen megrázó dokumentumfilm előzte meg a sokak számára lehetetlennek tűnő kihívást: Eszter úgy döntött, egy éven keresztül nem vásárol ruhákat, kiegészítőket. 

Az eleinte csak 3 hónaposra tervezett kihívás hamar kinőtte magát, ugyanis rájött, hogy valójában nincs is szüksége a kirakatok csábító darabjaira, és egyre tudatosabban kezdte szemlélni ruhatárát. Úgy döntött nem szeretne részese lenni a fast fashion világának, hiszen ahogy egyre többet olvasott a témában, annál tisztábban látta a divatipar ijesztő oldalát. Ez alatt az idő alatt másképp kezdett költeni magára: elkezdett sportolni, színtanácsadásra, workshopokra járni. A kihívás végét követő első vásárláshoz egy személyi stylist segítségét is kérte, amit egyrészt a nagy kihagyás utáni tanácstalanság, másrészt az újságírói kíváncsiság motivált. 

“A fenntartható divat a szekrényünkben kezdődik” - ezzel a mondattal sokszor találkozhatnak a divatcikkek olvasói, és az est vendégei is egyetértettek: a tudatos vásárlás a fenntartható divat egyik legfontosabb eleme. Petra a jó minőségű, ikonikus alapdarabok vásárlására buzdít, amiket sokféleképp lehet variálni, és sokáig használatban maradhatnak. A téma másik kulcs eleme Petra szerint az, hogy a már meglévő ruhákból alkosson az ember valami olyat, amit szívesen visel. Itt jön képbe a varrótanfolyamok praktikussága, hiszen egy kis gyakorlással, akár otthon is elkészíthetjük a legtrendibb darabokat. 

Ahogy arról már volt szó a korábbiakban, Petra átvette a Maison Marquise márka vezetését néhány évvel ezelőtt, így találó lehet a kérdés, hogy miként tud a márka kapcsán a fenntarthatóságra törekedni? Az egyik kezdő lépés az volt, hogy új anyagok vásárlása és felhalmozása helyett, a már meglévő, raktáron lévő anyagokat építették be a kollekcióba. A tervezés során pontosan kiszámolnak mindent, hogy a legkevesebb anyag veszteséggel tudjanak dolgozni, és így a pazarlást a minimálisra csökkenteni. A ruhák mind Magyarországon készülnek, hazai munkaerővel, bár sajnos egyre kevesebb a varrónő itthon, és ez megnehezíti a munkát. Petra szerint jó megoldás lehetne a fenntartható divat előrevitelében, ha a fiatalok látnának perspektívát a varrásban mint szakmában. 

Nehéz pontosan megfogalmazni, mi is az a fenntartható divat. Eszter így fogalmazott: 

“Egyrészt a nem ártás divatja… tehát, hogy nem ártunk sem a környezetnek, sem az embereknek, sem az állatoknak, tehát igyekszünk így ruhákat vásárolni, vagy nem vásárolni, hanem valahogy máshogy ruhákhoz jutni, vagy a saját ruháinkat minél tovább hordani. (…) Továbbá a lassulást látom a fenntarthatóság egyik alapjának. Én azt hiszem, hogy a legnagyobb probléma jelenleg, hogy elképesztő mennyiség készül a világon ruhából, nagyon gyorsan bekerül a szekrénybe, nagyon gyorsan kikerül a szekrényből, és nagyon nem tudjuk, hogy mi történjen velük.”

A fast fashion a fogyasztói társadalomra épül, és nem is igazán tartósak a darabok, így a fenntarthatóságra való törekvéshez hozzátartozik, hogy igyekezzünk kevesebb, de jobb minőségű darabokat választani. Minél inkább eltoljuk a vásárlásokat a minőségi, mintsem a mennyiségi irányába, annál tartósabb darabjaink lesznek, és annál fenntarthatóbb lesz a divat. További előny, hogy ha csak olyan minőségi darabokat választunk, amik valóban nagyon tetszenek és jól is érezzük magunkat bennük, akkor nem fogjuk megunni őket, és szívesen viseljük akár évek múltán is. 

Ha már a minőségről, és a fenntarthatóságról beszélünk, akkor fontos belelátni, hogy mivel is jár ezen árucikkek gyártása. Azt talán nem újdonság senkinek, hogy divatipar mennyire környezetterhelő, azonban mik azok a részfolyamatok, amik ennyire azzá teszik? Petra a nem megfelelő alapanyag használatban és a túl gyártásban látja a legnagyobb problémát, hiszen rengeteg olyan darab készül amit nem vesz meg senki, és utána azoknak az elégetése hatalmas sokkot jelent a környezetre. Eszter még az alapanyagok legyártását, és azok szállítását emelte ki, hiszen évente kb. 150 milliárd ruhadarab készül évente, és ez a tendencia folyamatosan növekszik. 

További probléma az ezekben a - főleg ázsiai -  gyárakban éhbérért dolgozók sorsa, hiszen számukra sok esetben nincs kiút ebből az életből. Hibáztathatjuk-e azonban a fogyasztókat, akik nem engedhetik meg magunknak a drágább, jobb minőségű darabokat? Eszter szerint egyáltalán nem szabad a fogyasztót hibáztatni, de tudatosítás segíthet, hogy az ember kevesebbet vásároljon, illetve a meglévő darabjait többször hordja. Petra az edukációt tartja a legfontosabbnak, hiszen a megfelelő információk eljuttatásával, a fogyasztót is bizonyos keretek között lehet tartani. 

Sok cég “zöldre mosással” próbál meg minél több vásárlót elérni, ami azt jelenti, hogy öko-bio címszó alatt adják el termékeiket, ami sok esetben becsaphatja a környezetet védeni kívánó fogyasztókat. A címkék nagyon sokat segíthetnek, hiszen az anyagösszetételből és a gyártási helyből már lehet következtetni, hogy mennyire “öko” az adott ruha. A nagy fast fashion márkák Eszter szerint nem tudnak igazán fenntarthatóak lenni, a működési modelljükből adódóan. A “minél többet, minél gyorsabban, minél olcsóbban”- elv elvetésével már nem lennének fast fashion márkák, így hiába próbálnak kijönni környezettudatosabb kollekciókkal, az alap sajnos ugyanaz marad. 

Szükségünk van évi 24 kollekcióra? Mit lehet tenni, ha szeretnék környezettudatosabban vásárolni, de nem engedhetjük meg magunknak a kisebb cégek, tervezők darabjait? Mit csináljunk a régi, már nem használt darabjainkkal? Milyen helyzetben vannak a hazai tervezők? Mi a fenntarthatóbb - a valódi bőr, vagy a vegán/műbőr? Milyen alternatívák lehetnek a fast fashion üzletekre? 

Ezekre, és még megannyi érdekes kérdésre kaphatunk választ a Zöld Tusa harmadik beszélgetéséből. Bár a téma annyira hatalmas, hogy lehetetlen lenne az egészet egy alkalommal lefedni, Mengyán Eszter és Inotay Petra segítségével egy kis ízelítőt kaphatunk a fenntartható divat, és a tudatos vásárlás világából. A teljes epizód itt tekinthető meg:

Komoly polémiát, érvek és ellenérvek sokaságát váltotta ki a bejelentés, hogy Magyarországon a munkaadó dönthet a munkavállaló kötelező COVID elleni oltásáról. Az alábbi cikk négy pontban érvel amellett, hogy miért rossz a munkahelyen való kötelező oltásról szóló elképzelés.

Mert túlzottan szigorú

Az oltási kötelezettség lehetőségének bevezetése kapcsán sokan kezdtek el hasonló nemzetközi példákat emlegetni. Valóban, a kötelezettség ötlete nem Magyarországon született meg egyedülálló módon, ám azt figyelembe kell venni, hogy a gyakran idézett országok többségében az „oltási kötelezettség” valójában nem oltási kötelezettség.

Ilyen például Olaszország, amely esetét megannyi hazai portál és közéleti szereplő foglalta össze abszolút tévesen, rövidre zárva a témát: „kötelező az oltás a munkahelyen Olaszországban!”. Olaszországban ugyanis nem az oltást kötelesek felvenni a munkavállalók, hanem EU-s digitális covid igazolvánnyal (Green pass) kell rendelkezniük: tehát választhatnak az oltás, a teszt (48 óránként gyorsteszt vagy 72 óránként PCR teszt), továbbá a felgyógyultság (6 hónapig érvényes) között.

Ugyanez a szabály Ausztriában, ahogy ezzel megegyező törekvést akarnak megvalósítani a kormánypártok (bár a mostani helyzetben talán túlzás így nevezni őket) Romániában is.

A covid igazolvány rendszere amúgy véleményem szerint problematikus több ok miatt is. Egyrészt az EU-s igazolvány elérése nem lehetséges antitest teszt által: amennyiben valakinek PCR tesztje igazolta a fertőzést, megkapja, ha viszont valaki bizonyítani tudja, hogy igenis koronavírusos volt (és jelenleg is rendelkezik antitestekkel), nem férhet hozzá az igazolványhoz az adott időben való pozitivitást igazoló teszt hiányában. További probléma, hogy az oltottak teljesen kikerülnek a tesztelés rendszeréből: persze értem, hogy az oltásra így jobban lehet ösztönözni az embereket, mivel másképp rengetegen tennék fel a kérdést, hogy „amúgy minek is oltakozzak, ha közben még tesztelgetni is kellene?, de a valóság továbbra is az – és a negyedik hullámban tapasztalataink is mutatják –, hogy az oltottak igenis meg tudnak fertőződni és tovább tudják adni a fertőzést. Igaz, ez most nem egy hirtelen megjelenő meglepetés, hisz az oltás lényege a súlyos betegségtől való megóvás, de ilyen tekintetben a green pass rendszer önmagában sok kérdést vet fel, mivel amúgy tünetmentes vagy kevésbé beteg oltottak is járkálhatnak akárhova az igazolványukkal.

Egy ideális helyzetben talán a legjobb megoldás az lenne, ha minél innovatívabb technológián alapuló – értsd: gyors, hatékony, olcsó és nem-invazív – tesztelési rendszer által lehetne gyakorlatilag mindenkit folyamatosan tesztelni akár a munkahelyen is: oltottat, oltatlant, felgyógyultat. Nyilvánvaló, hogy a mostani valóságban ez nem egy járható út látva a használatban lévő teszteket, ám nem kizárt, hogy globálisan nagyobb erőfeszítéseket kellett volna tenni a különböző innovatív tesztelési módszerek fejlesztéséhez és terjesztéséhez – ezek ugyanis nem valami utópisztikus álmok (szonda-teszt már most létezik, és úgy tűnik igen jól működik).

Visszatérve azonban a realitáshoz: meglátásom szerint jelentős különbség van a kötelező oltás és a kötelező igazolvány birtoklása között. Utóbbi ugyanis teszttel is kiváltható, és bár biztosan lennének olyan munkavállalók, akik a tesztelést sem szeretnék elvégezni, ám a megoldás sokkal kompromisszumkészebbnek tűnik mint az egyszerű kötelezettség, ahol emberek munka és kereset nélkül maradnak az oltás felvétele hiányában, miközben semmilyen ésszerű alternatívával nem felelhetnek meg a rendhagyó helyzetben.

Az oltottsági arány sem mellékes továbbá: Olaszországban például még úgy sem volt zökkenőmentes a rendszer bevezetése, hogy a 12 évnél idősebbek 86 százaléka kapott legalább egy dózist – és mint említettem, amúgy sem kötelezettségről volt szó. Magyarországon az intézkedés szigorúbbnak ígérkezik, miközben az oltottak aránya alacsonyabb, tehát az ellenállás is nagyobb.

Mert nem a megfelelő csoportokat érinti

Igen, a munkavállalók egy hatalmas csoportot képeznek, miközben meglehetősen mobilisak is, viszont amellett mindenki szó nélkül elment, hogy épp a legveszélyeztetettebbekre nem vonatkozna a kötelezettség. Mert valóban, egyre több olyan hír érkezik, hogy az újabb és újabb variánsok már nem csak az idősekre és betegekre veszélyesek, de azért ha a különböző tényszerű adatokat megnézzük, azt láthatjuk, hogy (bár nem kizárólag), de továbbra is alapvetően az idős és krónikus betegek körében a legveszélyesebb a vírus. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a munkavállalók mellé kötelezzük az oltást az összes krónikus beteg és idős számára is, hanem azt, hogy a probléma ilyen szempontból tévesen kerül megközelítésre:

míg ugyanis azoknak nincs kötelezettség akiknek a leginkább szükséges, azoknak lehet, akik például a húszas vagy harmincas éveikben járó fiatal munkavállalók.

Mert ideológián alapuló döntéseket hoz majd

Az, hogy a munkáltató kötelezővé teszi-e az oltást, az adott munkáltató oltáshoz való hozzáállásától függ majd leginkább, nem pedig szakmai érvektől. Ez pedig majd olyan abszurd helyzeteket teremthet, hogy X munkahelyen szükséges lesz az oltás a munkavállalóknak, míg Y munkahelyen – ugyanazon munkakörben – nem. Ez már most látszik az önkormányzatok által meghozott eltérő döntésekben, ahogy abban is, hogy az állami iskolákkal szemben az egyházi és magániskolák saját hatáskörben döntenek a kérdésről.

Egyszerűen nem tűnik igazságosnak az, hogy két ugyanolyan feladatot végző, ugyanazon veszélyeknek kitett munkavállalóra más szabályok vonatkozzanak!

Az oltási kötelezettség bejelentése után többen említették az ideológián alapuló döntést, ám valójában fordítva közelítették meg a kérdést, arra fektetve a hangsúlyt, hogy majd egyes munkaadók saját téves konteóik alapján nem fogják kötelezővé tenni az oltást. Ez megtörténhet, a különbség csak annyi, hogy ettől még a munkavállaló saját belátása szerint mehet oltakozni akárhányszor csak akar. Fordított esetben azonban az is kialakulhat, hogy egy munkaadó kötelezővé teszi az oltást saját meggyőződése alapján, viszont ezt anélkül teszi, hogy részletesen és mélyrehatóan vizsgálná a ténylegesen létező kockázatokat, mivel egyszerűen saját meggyőződése szerint dönt leegyszerűsítve a kérdést.

Azon túl tehát, hogy a kötelezettség nem a megfelelő csoportot érinti, egy túl tág csoportot is érint egyszerre: teljesen más jellegű és kockázatokkal szembenéző munkahelyek vannak ugyanis, és a rendszer a racionalitás helyett a személyes meggyőződésen alapul majd.

Nagyon egyszerű annyival elintézni az egészet, hogy „az állampolgárok egészségének megóvása, a feladatok akadálytalan ellátása és a leállás elkerülése érdekében” kerül meghozatalra a döntés, miközben teljesen figyelmen kívül hagyják a valós veszélyeket, na meg a múlt tapasztalatait is – mivel három hullám áll mögöttünk oltás nélkül.

Mert nem hatásos

A vakcina egy lényeges eszköze a járvány leküzdésének, ám a kötelező oltás a munkavállalók számára nem fogja megoldani a járványhelyzetet, miközben több hátrányt mint esetleges előnyt okoz. Az oltásban élenjáró országok példája mutatja, hogy egy rendkívül magas átoltottsági arány esetében is megjelenhetnek komolyabb hullámok – legyen szó Izraelről, Szingapúrról vagy Nagy Britanniáról –, miközben a sok tekintetben példaként emlegetett államok (például Olaszország) is haladnak a harmadik oltás felé. Az olasz szakértők elmondása szerint ugyanis egyszerűen elkerülhetetlen a harmadik oltás a társadalom egész számára. A kötelező két dózis (vagy Janssen esetében egy) tehát idővel Magyarországon is többet kell majd jelentsen – mert ha az oltások hatékonysága idővel csökken, akkor a munkahelyen sem fog védeni már –, és persze a további dózisokat elő lehet majd ugyanúgy írni, ám egyre nagyobb és nagyobb kérdések merülhetnek fel, mert az oltottak egy része nem biztos hogy akarni fog újabb és újabb adagokat (igaz majd jön az ösztönzés, ahogy Izraelben is jött, ahol ki kell szűrni a kétszer oltottakat, megtagadva tőlük a belépést bizonyos helyekre). Az az elképzelés tehát, hogy kötelezővé tesszük az oltást, mindenki beoltatja magát kétszer, a vírus pedig örökre eltűnik, egy leegyszerűsített és téves nézet.

Azon túl pedig hogy leegyszerűsített, nem is megvalósítható. Nem lep meg, hogy sok esetben a magukat legnagyobb demokratáknak valló emberek állnak elő a legradikálisabb ötletekkel azzal kapcsolatban, hogy miként kell megszorongatni az oltatlanokat, ám a helyzet úgy fest, hogy

az oltatlanok egy része jelenlegi döntésén nehezen fog változtatni: akkor sem változtat ha nem mehet moziba vagy étterembe, ha kirekesztik a közösségi életből, ahogy talán még akkor sem, ha nem dolgozhat a munkahelyén.

Ezen keretek között pedig azon túl, hogy a munkahelyen való kötelező oltás nem fogja megoldani a vírushelyzetet, a már most is létező munkaerőhiányt is súlyosbítani fogja.  

A koronavírus-járvány egy komplex helyzetet teremtett, illetve egy új valóságot, amivel valahogy meg kell próbálni együtt élni. Az oltás megjelenése azonban meg kell erősítse az egyéni felelősséget is, mivel az emberek maguk kell döntsenek arról, hogy mit fogadnak el és mit nem. Ettől függetlenül persze kopogtat a valóság – magas esetszámokkal, egyre több beteggel a kórházakban –, viszont a helyzet kontroll alatt tartásához az oltás mellett más eszközök is hozzá kell járuljanak, legyen szó maszkviselésről, egyre több és egyszerűbb tesztelésről, illetve idővel a most megjelenő szájon át szedhető gyógyszerekről. Együttes figyelemmel ezek hozhatnak eredményt, az oltásra való hiteles ösztönzés pedig szükséges is, a munkahelyen való kötelező oltás viszont nem!

Kiemelt fotó: Financial Times

Miért lesz valaki informatikusból ingatlanközvetítő? Miért csalóka a mai ingatlanpiac megítélése? Hitel vagy albérlet? Miben különbözik a home staging a lakberendezéstől? Podcast Tóth Róbert ingatlanközvetítővel és Szabó Ildikó Angéla lakberendezővel.

Róbert, téged kérdezlek elsőként. Hogy lettél ingatlanközvetítő? Hogyan kezdted a pályát?

Vállalkozóként informatikus voltam egy bankban, ahol kiszervezték az IT részleget egy külsős cégbe, és az alkalmazottakat átvették, de a vállalkozókat nem, így nem hosszabbították meg a szerződésemet. Ezzel egy időben a párom, Angéla el akarta adni a lakását, és venni akart egy másikat, befektetési céllal. Mind az eladói, mind a vevői oldalon katasztrofális volt az ügyfélélményünk. Mivel épp szabad voltam, elhatároztam, hogy ezt lehet jól is csinálni. Bár Angéla ellenezte, én mégis elfogadtam egy franchise megkeresését.

Miért ellenezte ezt a párod?

A szakma megítélése már akkor is a mélyponton volt. Nem akarta, hogy ennek az ingatlanos halmaznak legyek a résztvevője. Természetesen azóta változott a véleménye, hogy lehet ezt is odaadással, precizitással és ami a legfontosabb, sikeresen is művelni.

Miért ilyen rossz szerinted a szakma megítélése?

Lehet, hogy mert én is a részese vagyok? De a viccet félretéve,

a képzés rettentően alacsony színvonalát említeném az első helyen. Másodikként pedig a nagy hálózatok elavult értékesítési rendszerét.

Illetve, hogy ott a mennyiségi értékesítés a cél, és nem a minőségi. Mivel nekik nem kerülnek pénzbe a referensek, válogatás nélkül felvesznek mindenkit. A cél csupán egy, mindenkit bevinni a rendszerbe, bármi áron. Aztán a megbízás során találkoznak a semmilyen alappal nem rendelkező közvetítőkkel. Itt az alap alatt értsd, hogy semmilyen fotós, műszaki, informatikai vagy értékesítési tudást nem tudnak felmutatni a referensek.

Tehát ők egy célt tartanak szem előtt, behozni minél több ingatlant, mert azt oktatták nekik, hogy ez a siker alapja. A mindenáron behozott ingatlanok pedig mindent képviselnek, csak a szakmaiságot és a minőséget nem.

Szerintem ebbe ne menjünk bele, mert órákig tudnék beszélni erről.

Te is nagy hálózatnál kezdted?

Hát laikusként elhittem a mézesmadzag ígéreteket, így igen, én is nagy hálózatnál kezdtem. Mindenképpen jó volt, hogy betekintést nyertem a kulisszák mögé. Ezért is tudom, hogy miért devalválódott a szakma ennyire. Én speciel egy egyhetes alapképzés után be lettem dobva a mély vízbe, és semmilyen támogatást nem kaptam sem a cégtől, sem az irodavezetőmtől. Az ügyfélközponti múltam, az élet és néha a kollégák elejtett mondatai vittek előre. És ezzel párhuzamosan végeztem az OKJ-s képzést. Itt a „párhuzamoson” van a hangsúly. Gondoljátok el, úgy dolgozhattam közvetítőként, hogy még nem volt meg a végzettségem. Ezt például Hofi Géza egy apróhirdetésében úgy fogalmazta meg, hogy angolórát adok-veszek. Szóval a képzés színvonala és használhatósága a szakmában egyenlő volt a nullával. Mára már több mint 330 tranzakció van mögöttem és rettentően örülök, hogy kiléptem annak a hálózatnak a kötelékéből.

Most is nagy irodákban vagy egyedül dolgozol?

Tulajdonképpen egyik sem. Észre kellett venni, hogy ma már az eladók nem elégszenek meg azzal, hogy valaki lefotózza azt az ingatlant, amit épp hirdetnek és meghirdesse a jófogáson, mert lássuk be, erre bárki képes.

Ezért a fiammal, Andrissal létrehoztunk Egylet néven egy képzett ingatlanközvetítőkből álló közösséget, ahol olyan kollegákkal dolgozunk együtt, akik olyan hozzáadott értékekkel segítik az eladási folyamatot, melyeket bátran állíthatom, szinte senki nem használ az ingatlanos szakmában.

Vagy csak nagyon elenyésző számban.

Itt mire gondolsz?

Vegyünk példának egy frissen örökölt ingatlant, az elhunyt holmijával dugig megtöltve. Ez a legtöbb esetben óriási terhet jelent az örökösöknek. Mi kimegyünk, megtekintjük az ingatlant, felmérjük az árát, értékesítési stratégiát állítunk fel. Ebben eddig semmi extra nincs, a valamire való ingatlanosok mind így kezdik. 

Ha a tulajdonosok igénylik, mi segítünk a hagyatéki ügyintézésben, ahol az adóoptimalizálással akár százezreket spórolhatunk. Vagy akár kiürítjük a lakást, nagytakarítást rendelünk, lakberendező segítségével bebútorozzuk az ingatlant, feldíszítjük az otthont, ebben az esetben a legszebb állapotában készítjük el a médiatartalmat.

Vagy ezt inkább nevezzük marketinganyagnak, amely drónnal felvett videókból, HDR-fotókból, 3D ingatlansétából áll. Ehhez természetesen mért adatok alapján méretarányos alaprajz, és ha kell, akkor helyszínrajz is készül. Ez csak egy példa, de extra szolgáltatásaink között van a külső-belső fotorealisztikus látványterv, vagy akár videó. Ez például felújítandó ingatlanoknál nagyon sokat segít az eladásban. És ráadásul hab a tortán az, hogy jóval a nagy hálózatok jutalékszintje alatt dolgozunk, és az előbb említett tartalmakat mind tartalmazza a jutalékunk. Vagyis ez nem jelent többletköltséget az eladónak.

Gondolj bele, ha el akarod adni a kocsidat, akkor lemosod, kitakarítod, és értelemszerűen így hirdeted meg. Ugyanarra az analógiára épül az értékesítési rendszerünk, hisz egy harmóniát sugározó otthont hamarabb, vagy a lehető legmagasabb áron el lehet eladni, és itt azért milliókról van szó.

Ezt még laikusként is csak megerősíteni tudom. Láttam már olyan lakáshirdetéseket, ahol az ingatlanközvetítő úgy, ahogy volt, lefényképezte a lakást, kezdve a mosatlannal a konyhában egészen a fregolin száradó ruhákig.

Szerintem ebből egy külön galériát lehetne nyitni. És tulajdonképpen meg is kaptam részben a választ a kérdésedre, hogy miért tart ott a szakma megítélése, ahol tart. Az ingatlant egy képzett lakberendező tudja megfelelően felkészíteni az eladásra, de azt hiszem, erről inkább kérdezzük Angélát, hiszen ez az ő szakterülete.

Angéla, pontosan mi az a home staging? Mostanában nagyon sokat lehet róla hallani.

Ez egy olyan szolgáltatás, amit képzett lakberendezők nyújtanak. Itt hangsúlyoznám a képzett lakberendezőt, mert, hogy mostanában olvasni, hallani, hogy „home stager”. Nincsen ilyen, hogy home stager. Ez a lakberendezői szakmának egy üzletága, amit egyre többen kezdenek már itthon is alkalmazni. Tulajdonképpen az ingatlan eladását hivatott segíteni. Hazánkban viszonylag új eljárásnak számít, de például Amerikában ez már több évtizedes múltra tekint vissza.

Az a lényege, hogy míg a lakberendezői munka során általában a lakberendező a megbízója felé, annak az igényeit próbálja kielégíteni, az ő életstílusára kialakítva az ingatlant, a home staging során egy általános ízlésnek megfelelő belső enteriőrt próbálunk meg kialakítani.

Itt a rendelkezésre álló anyagokkal, különböző dekorációs kellékekkel, a színek és fények játékával kiemeljük az ingatlan értékes tulajdonságait, illetve levesszük a hangsúlyt azokról a zavaró tényezőkről, amik mondjuk az általános ízlésnek annyira nem felelnek meg. Gondolok itt például egy nagyon harsány falszínre, vagy össze nem illő bútorokra.

Miért van szükség erre pontosan?

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az embereknek a 80%-a nem képes elvonatkoztatni attól, mit lát. Hogyha bemegy egy szobába vagy bármilyen belső térbe, akkor el tudja dönteni, hogy tetszik-e neki, amit ott lát vagy nem tetszik. De nem tudja elképzelni másmilyennek, tehát hogyha például egy rendetlen, kuplerájos helyre megy be, akkor ő csak azt látja.

Nem tudja elképzelni, hogy hogyan nézne ki, ha szépen, harmonikusan lenne berendezve ez a szoba vagy akár az egész ingatlan. A másik, ami nagyon érdekes, az az üres szoba vagy lakás. Optikai csalódás, de egy üres szoba mindig sokkal kisebbnek tűnik, mint hogyha az optimálisan be van bútorozva.

Ezért is nagyon fontos, hogy ha üres ingatlanról beszélünk, akkor abban legyenek odavéve a lakberendező által használt bútorok. Így ennek a 80%-nak, aki nem tudná elképzelni, nekik hatalmas segítséget nyújt egy harmonikusan berendezett lakás.

Egyre többször látom, hogy valaki az ingatlan eladása előtt átépíti, felújítja azt. A felújítás költsége gondolom megtérül, de nem mindenkinek van erre pénze.

Igen, hangsúlyozom, hogy nem szabad összekeverni a home staginget a felújítással. Ugye amikor felújításról beszélünk, akkor megváltoztatjuk a falak színét, a burkolatokat, akár átépítünk helyiségeket, megváltoztatjuk a funkcióját, mondjuk a konyhából fürdőszoba lesz, és fordítva. A home staging az nem erről szól.

Home stagingnél nem festem át a falakat, nem változtatom meg a helyiségek funkcióját, hanem a helyszínen rendelkezésre álló bútorokat használom fel, szükség szerint akár kiegészítem a saját bútoraimmal, dekorációimmal.

És mindezzel hangulatot teremtek a lakásban.

Üres ingatlan berendezését is vállalod?

Igen, ha üres az ingatlan, akkor a bútorszállító, ingatlanköltöztető vállalkozó segítségét is igénybe veszem. Természetesen itt nem arra kell gondolni, hogy hatalmas gardróbszekrényt és szekrénysorokat hurcolunk be egy lakásba, és berendezzük úgy, hogy abba már csak egy bőrönddel kelljen beköltözködni, hanem a kisbútorokkal. Illetve azokkal a bútorokkal, amelyek elengedhetetlenül szükségesek. Ilyen például az ágy, a kanapé, az asztal, a szék. Azt akarom ilyenkor megmutatni, hogy még mennyi minden elfér abban az adott szobában, és még milyen tágas, akár komplett szekrénysor is befér oda.

És ezt a szolgáltatást magánszemélyek is igénybe vehetik vagy ezt az ingatlanos szakembereknek nyújtod csak?

Vannak lakberendezők, akik kifejezetten magánszemélyeknek nyújtanak ilyen segítséget. Ők tanácsot adnak, megvásároltatják a szükséges eszközöket a tulajdonosokkal, segítenek esztétikusan berendezni az eladásra szánt ingatlant. Én nem akartam beállni ebbe a sorba, hanem kifejezetten az ingatlanközvetítők számára dolgoztam ki egy rendszert, ami állítom, hogy jelenleg egyedülálló az országban.

Az ingatlanszakértővel kötök szerződést, a munkadíjamat és a termékek bérleti díját ő fizeti a saját jutalékából. Így az eladók számára gyakorlatilag ingyenes a szolgáltatásom. Az ingatlanreferens megadja nekem az eladásra kínált lakás paramétereit, fotóit, alaprajzát, ezek alapján én megtervezem az enteriőr átalakítását, aztán a helyszínre szállítom az összeállított termékeket, és néhány óra alatt elvégzem a látványos átalakítást.

Ezt követően tudják elkészíteni a médiatartalmat, amiről már Robi is beszélt. Amennyiben az ingatlan lakott, akkor megvárom a fotók, videók elkészítését, majd összecsomagolom a termékeimet és angolosan távozok. Abban a szerencsés esetben, amikor az ingatlant nem lakják, akkor ezek a dekorációs kellékek és bútorok egészen az eladásig ott maradnak a lakásban. Ilyenkor a vevő ugyanazt az állapotot látja, mint amivel a hirdetésben találkozott.

De ha nem maradnak ott a termékek, akkor az érdeklődőknek csalódást okozhat, hogy nem azt látják élőben, mint ami a videókon, fotókon. Ezt hogyan lehet orvosolni?

Ebben az esetben az értékesítő elmondja az érdeklődőnek, hogy a lakást egy lakberendező készítette fel az eladásra, de jelenleg már nem az az állapot fogadja őket. Valahol ez természetes is, hisz nem azokat a bútorokat, kiegészítőket fogja megvásárolni, hanem a négy falat, meg a meglévő burkolatokat, és úgy rendezi be, ahogyan majd ő szeretné. Mivel nem nyúlok hozzá a falakhoz és a burkolathoz, a vevő majd ugyanazt az elrendezést valósíthatja meg, mint amit a fotókon látott. Egyébként

gyakran előfordul, hogy az ingatlan megvásárlása után kérik a segítségemet és valami hasonlót szeretnének kialakítani. De többször volt olyan eset is, hogy az eladónak annyira megtetszettek az odavitt termékek, hogy függetlenül attól, hogy ő eladásra kínálta a lakását, megvásárolta a függönyöket, szőnyegeket, dekorációs tárgyakat, mert azt mondta, hogy neki ez tökéletes lesz az új lakásába.

Illetve volt olyan eset is, amikor semmi baj nem volt azzal a lakással, még azt mondom, hogy a kiegészítő tárgyak is szépek voltak, csak borzasztóan voltak benne elrendezve a bútorok. Odamentem, átbeszéltük, átrendeztem a dolgokat, nyilván segítséggel tologattam a bútorokat, és aztán azt mondta a tulajdonos, hogy nahát, így is hagyja, mert, hogy ez így sokkal élhetőbb. Ebben az esetben szinte ugyanazt látja a vevő, mint amit a fotókon látott.

Ez borzasztóan hasznos, édesanyámnak is jól jönne egy ilyen home stage szakértő.

Nagyon szívesen segítek.

Róbert, téged kérdeznélek megint. Ott tartottunk, hogy megalapítottátok az Egyletet. Miért lett Egylet a neve? Van esetleg köze Nemecsekhez és a gittegylethez?

Mindenki erre asszociál elsőre. Szerettük volna, ha ez a név kifejezi, hogy itt szakértők közösségéről van szó. Nem lehetett se szövetség, se egyesület, se társaság, mert ezeknek vagy társasági jogi vagy adózási követelménye van.

A hálózatoknál említetted, hogy ők mindenkit válogatás nélkül felvesznek. Nálatok ez másként van?

Nem, nálunk egyetlen elvárás van, ez pedig a minőség elvárása. A hirdetésnek meg kell felelnie egy megfelelési rendszernek ahhoz, hogy a portálokon megjelenhessen. Ezt Andris és jómagam, mint adminok felügyeljük. Ezen túl a referens felel a munkáért, nem bújhat egy közösség védőernyője mögé.

Talán a legjobb szó rá az, hogy ez egy „klub”, ahova bizonyos feltételek teljesítése mellett lehet csatlakozni. Mint egylet, megteremtjük ezeket a feltételeket a kollegáknak, és opcionális lehetőséget biztosítunk, hogy használjanak külsős partneri szolgáltatásokat.

Gondolok itt például a home stagingre.

Értékbecslőt is használtok? Nem úgy volt, hogy ti mondjátok meg az ingatlan eladási árát?

Ez nagyon jó kérdés. A szakma megítélése miatt a tulajdonosok nem fogadják el azt az árat, amit mi közvetítők közülünk velük. Azt hiszik, hogy direkt verjük le az árakat, hogy minél könnyebben el tudjuk adni az ingatlant, ráadásul az ingatlanosok általában a kínálati űr alapján lövik be a saját lakásuk árát. Ez szinte minden esetben fals eredményhez vezet.

Az ilyen esetekben ajánljuk fel, hogy a saját költségünkön itt is, hívunk egy értékbecslőt, aki hozzáfér a NAV vagy a KSH eladási adataihoz, sőt a mi értékbecslőnk úgy tudom, hogy banki adatbázist is elér. Neki, reméljük, jobban hisz a tulajdonos, de néha még ez sem elég.

Ilyenkor, amikor nagyon távol áll egymástól a két elképzelés, akkor egyszerűen elköszönünk, vagy rövid ideig vállaljuk, hogy meghirdetjük az ingatlant a tulajdonos által elvárt áron. Ez utóbbit én személy szerint nem preferálom, mert ebből előbb-utóbb árcsökkentés lesz. Mi a szemfüles vevőt nagyobb alkura ösztönözhetjük. Ha lehet, minél ritkábban nyúlok ehhez az árcsökkentéshez, mert eleve olyan áron kell meghirdetni az ingatlant, ami reális. Meg lehet ennek egy csomó változó befolyása, de hát azért nevezzük magunkat szakembereknek, mert elvileg ezekkel tisztában vagyunk.

Emelkedő piacon nem annyira nagy katasztrófa, ha túl van árazva egy ingatlan, hiszen előbb-utóbb eléri a piaci ár a hirdetési árat. De egy csökkenő piacon ez hatalmas hiba a tulajdonosok részéről, és erre mindig fel kell hívni a figyelmüket.

Szerinted most emelkedő vagy csökkenő piac van?

A minap hallottam egy zenei csatornán, és kihangsúlyoznám, hogy egy zenei csatornán, főhírként jelent meg, hogy a budapesti ingatlanárak 3,7 %-kal emelkedtek az utóbbi fél évben. hát ez azért erősen elszomorít. Nem az, hogy egy zenei csatornán ilyet hallok, hanem, hogy ez az ingatlantulajdonosokban azt a hamis képzetet kelti, hogy szárnyal az ingatlanpiac. Ez pedig abszolút nem fedi a valóságot.

Vannak egyébként olyan szegmensei a piacnak, családi házak, sorházak, ahol a covid bezártságba menekülők piaci hiányt teremtettek, itt emelkednek az árak. Ugyanakkor a panelok, a belvárosi lakások erős lejtmenetben vannak.

Tehát az általánosítás nagyon veszélyes lehet. És gondolj bele, hogy egy idős nyugdíjas párt mennyire lehet meggyőzni, hogy a csipketerítővel díszített paneljuk ára nem hogy emelkedik, hanem a túlkínálat miatt egyenesen csökken. Azt hiszem, ebben az esetben a tenger fenekére egyszerűbb bugyit húzni.

Mit javasolnál egy fiatalnak vagy egy fiatal párnak? Miként fogjanak hozzá életük első lakásvásárlásához?

Hát, ha nem gazdagpapa gyermekeiről van szó, akkor a leggyakrabb metódus az, hogy 20-30% önerőt, más szóval beszállót összegyűjtenek. Eltekintve attól, hogy az utóbbi időben az infláció miatt az MNB többször emelte az alapkamatot, még mindig alacsonynak mondhatók a hitelkamatok.

Ha alacsonyak a kamatok, a fiataloknak sokkal jobban megéri a saját lakásuk részleteit fizetni, mint kidobni ezt havonta bérleti díjra. Vegyük figyelembe, hogy ez a modell itt Magyarországon működhet jól, hisz ezzel még tulajdonjogot tartunk fenn és nem bérleti jogot.

Abba ne menjünk bele, hogy ezzel egy 15-20 éves hitelbe hajtják bele a fejüket a fiatalok, és mennyivel jobb lenne, ha csak bérelnének, hiszen akkor nem lennének munkahelyhez vagy helyhez kötve. Tavaly egy nyugati fővárosban az utcán sétálva néztem a kirakatban a bérleti díjakat, ami nem érte el az ottani nettó átlagbér ötödét sem. Hát mi ehhez képest egy csöppet még arrébb vagyunk. Nálunk a beszálló és a hitel elfogadott az első lakás célra.

Könnyen tudnak szerinted most hitelhez jutni a fiatalok?

Egyebekben hitelközvetítő is vagyok. Így első kézből állíthatom, hogy igen. Tavaly ilyenkor a pandémia hatására erősen behúzták a féket a bankok, olyannyira, hogy az egyes ágazatban dolgozók, mint például idegenforgalom, vendéglátás stb. nem is kaphattak hitelt. Mára megint konszolidálódott a helyzet, és ha nem lesz egy omega-variáns is, akkor remélhetőleg ezen a szinten maradunk.

Említetted, hogy hitelközvetítő is vagy. Elfér egymás mellett ez a két szakma?

Minden ingatlanosnak ajánlom, hogy a hitelközvetítés rejtelmeibe merüljön el.

Egyrészt azért, mert ha válság van, az ingatlanos ág meggyengül, de a hiteles ág erősödik. Másrészt pedig azért, mert így egészben látja át a tranzakciót, ami sokkal nagyobb ügyfél-elégedettséget eredményez, mind a vevői, mind az eladói oldalon.

Öröm nézni, ahogy a fiatalok isszák a szavaimat egy lakásbemutatón, amikor ezt a témát is érintjük.

Milyen buktatói lehetnek egy hitelből történő lakásvásárlásnak?

Személy szerint, ha kell, én le is beszélem a delikvenseket a hitelről, a túlzott eladósodottság kockázata miatt. Azt sem tudjuk, hogy két év múlva milyen monetáris környezetben leszünk, nem hogy húsz év múlva. Szerencsére a jelenlegi banki termékek között számos fix törlesztésű hitel van, és ezek jól kiszámíthatóak és tervezhetőek.

Változó kamatú hitelt csak nagyon rövid távra érdemes felvenni, mert bár ezeknek borzasztó vonzó a kamata, de párhuzamosan ezzel a kockázata is magas. Hosszútávon minél hosszabb kamatperiódusú terméket érdemes választani. Persze ha van rá lehetőség, a végig fix törlesztőjűeket kell választani.

De ebben az esetben a kamatkockázat nagy, amit a bankok áthárítanak az ügyfélre, és így ezeknek a hiteleknek viszonylag magas a kamata. Ha tehát lehetséges, akkor érdemes fix kamatozású és hosszú kamatperiódusú hitelt választani. Kiemelném még a buktatók közül a legfontosabbat, ez pedig a KHR, amit más néven központi hitelinformációs rendszernek vagy régebbi nevén bárlistának hívnak. Aki erre a listára rákerül, annak a legtöbb bank nem ad hitelt. Passzív státusszal is rá lehet kerülni, ami azt jelenti, hogy bár visszafizettem a tartozásom, de egy évig még büntiben vagyok. A legfontosabb, hogyha házas vagyok, akkor a házastársam is kötelezően beleszól majd a hitelbe, tehát így, hogyha bármelyikünk KHR-en van, egyikünk sem kaphat hitelt.

Ez azért elképesztő. Nem is tudtam, hogy ez a házastársaknál így működik. Év elején számos családsegítő intézkedés történt a kormány részéről. Volt ennek hatása a piacra?

Maximálisan.

Óriási segítség az, hogy már az egy gyermekes CSOKnál is elengedik a 4%-os vagyonszerzési illetéket. Gondoljátok el, hogy ez egy 30 milliós lakásnál 1,2 millió Ft, amit most csak úgy elengednek és az egy gyerekre kapnak 600 ezer Ft támogatást is. Ez azért volt jó, mert használt lakásvásárlóknak is nagy előnyt jelentett.

Valljuk be, az újépítésű lakásoknál lehet a jobban kihasználni a CSOK-hitelt, áfavisszaigénylést. Sőt az újépítésűeknél a nem rég bevezetett zöld otthon program illetve a zöld CSOK további kedvezményt nyújt a vásárlóknak. Brutálisan jók lettek a feltételek. Ha az újépítésű ingatlan B-s vagy annál jobb energetikával rendelkezik, és a primer energiafogyasztása nem több mint 90 kW/óra/m²/év, akkor az ingatlan már alkalmas erre a zöld otthon programra. Érdekesség, hogy a bankok is az MNB-től veszik fel ezt a kölcsönt, amit továbbítanak az ügyfelek felé, és ez 2,5%-ban van maximalizálva, de már tegnap is láttam, és nem szeretném a bankot megnevezni, de hogy 1,9%-ig letolják a gatyát a bankok. Tehát ők 2,5%-ért kapják az MNB-től a hitelt és ezt továbbítják az ügyfelek felé. Az 1,9% borzasztóan jó. Tehát ennek a fokozott keresletnek a hatására az újépítésű ingatlanok rakétasebességgel tartanak felfelé. Szerintem már most annak az árszintnek a közelében vagyunk, ahonnan a jelenlegi reálbérekkel ezt ellen tudjuk tartani ezt a tempót. A hazai vevők előbb-utóbb azt mondják, hogy nem tudnak már újépítésűt vásárolni.

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia

Legyen az egészségügyi, társadalmi érzékenységi, vagy személyes meggyőződésbeli ok, évente egyre több pár jut el a döntésig: befogadja és minden szeretetével felneveli egy olyan hölgy kisbabáját, aki a nevelést nem tudja vállalni, de az életére igent mond a magzatnak. Lépésről lépésre pár jól ismert kifejezés, ami a váratlan kisbabák feje felett elhangzik.

Örökbeadás

Anyagi, élethelyzeti, egészségügyi, családi okok, de akármi más miatt is kerülhet olyan helyzetbe egy anya, hogy felismerje: nem tudja felnevelni a kisbabáját. Fontos itt azonban különbséget tenni aközött, hogy felnevelni nem tudja-e, vagy megszülni. Míg előbbi esetre többnyire az örökbefogadó szülők szeretete a válasz, utóbbi már orvosi hatáskör. A különbség nyugodt és megfelelő segítséggel való megfogalmazása az anya életében is kulcsfontosságú, hiszen gyakran úgy abortálnak magzatokat, hogy a születésüket semmilyen fizikai vagy egészségügyi eset nem indokolja, csupán a felnevelés kérdéses, amit pedig az életének megtartásával egy olyan pár is vállalhatna, akik évek óta küzdenek drága és fárasztó procedúrákkal azért, hogy szülők lehessenek.

Az örökbeadás általános menete a vizsgált alapítványoknál lévő leírások szerint lényegesen rövidebb, mint az örökbefogadásé, ami több dolognak is köszönhető. Egyrészt az örökbeadás biológiailag is sürgetőbb, egy  magzatnak még az anyaméhben eltöltött első hetekben dönteni kell majdani sorsáról, ráadásul az örökbefogadó szülőkkel szemben az életadó anyák a krízist okozó körülmények miatt sokkal inkább idő szűkében vannak.

Sokkal több kisgyermek születhetne meg, ha a társadalom jobban megbecsülné azokat a nőket, akik az abortusz helyett úgy döntenek, megadják az élet lehetőségét a gyermeknek - csak nem ők nevelik fel. - állítják a Fiatalok az Élet Szolgálatában közösség tagjai.

Az örökbefogadás

Az érem másik oldala, ami már kicsit nagyobb elismertséggel rendelkezik itthon, bár még rengeteg tabu övezi. Mi lesz az édes gyerekekkel, akik idősebbek? Mi lesz, ha az örökbefogadás után "összejön" a baba? Elmondjuk a gyereknek, hogy örökbe fogadták? Találkozhat a szüleivel?

A tapasztalat szerint az idősebb gyermekek teljesen elfogadóak. A kisebbek ugyanúgy kezelik az náluk fiatalabbakat, mintha az édes testvérük lenne, és a nagyobbakkal is elfogadóbbak. Nagyobb gyermek érkezésénél általában a kompatibilitási vizsgálat olyan családot eredményez, ahol szintén nem lesznek problémák, de ez mindkét gyermek kiskamaszkorában érzékeny téma lesz. Az örökbefogadott kisgyermekek is jól kezelik a tapasztalatok szerint egy új kisbaba érkezését, de a kontraszt az adoptált és a "saját" gyermek között megmarad, és konfliktussá fajul, ha a szülők nem kezelik kiemelt figyelemmel. 

A pszichológusok szerint a legjobb, ha a gyermek végig tisztában van az igazsággal, hogy nem az édes szüleivel él, mert ez az egészséges fejlődéséhez hozzá tartozik, és egy nagyon valószínű kamasz/kiskamaszkori traumát kerülünk el vele.

Az örökbefogadás menete:

1. A (leendő) szülők jelentkeznek a TEGYESZ-nél (Területi Gyermekvédelmi szolgálat)
2. Alkalmassági vizsgálat, ahol szakemberek beszélgetnek a szülőkkel (leendő)
3. Képzés (mely a jelenlegi jogszabályok szerint nem "kötelező", csak kötelezően ajánlott)
4. Szülői igények felmérése (fiút vagy lányt, milyen korút, milyen állapotú gyermeket fogadnának)
5. /a Ha csecsemő/nagyon fiatal korú kisgyermeket fogadnak, akkor nincs több teendő, de a várakozás hosszabb, akár 3 év

    5./b Ha nagykorú gyermekről van szó, akinek élő emlékei vannak az addigi életéről, a következő lépés a       család és a gyermek kompatibilitásának vizsgálata 

Külön kérdéskör még a testvérek örökbefogadása is. Az ő esetükben a gyámhivatal legtöbbször ragaszkodik ahhoz, hogy együtt fogadják be őket a szülők, és ne válasszák szét a testvéreket. Egyrészt egy természetes és jogos gondolat, hiszen az ilyen gyerekek egymás utolsó ismert/elismert/kapcsolatot tartó vérrokonai, másrészt a szomorú valóság őket is körüllengi: egy hároméves kisgyermek esélyei alapból jók lennének arra, hogy az elkövetkező egy évben egy család magához vegye, azonban ha van egy nyolcéves testvére, vele együtt már lényegesen alacsonyabbak az esélyek.

Számos olyan élettörténetet volt szerencsém hallani, amiben a történetmesélő örökbefogadó szülő vagy örökbefogadott gyermek volt. A közös ezekben a történetekben, hogy akár jó, akár kellemetlen, mindig meghatározó élmény ez mindkét félnek. A hála a nevelőszülők felé minden esetben megvolt, más kérdés, hogy néha a kapcsolatot beárnyékolják a konfliktusok. Szülő legyen a talpán, aki a gyakran sokéves várakozás után félreteszi az aggodalmait, és egy idegen gyermekét gondjába veszi, nem ismerve, milyen élményeket hoz magában a kis szíve, mit örökölt, miben kell majd rá jobban figyelni, milyen egészségügyi kockázatok fordultak elő a családjában, stb. Ugyanígy hatalmas feladat lehet egy örökbefogadott kisgyereknek egy vitában felhozni azt, hogy az aktuális "ellenfél" nem is az igazi anyukája. Itt elsősorban és legfőképpen a társadalomnak a feladata, hogy hozzáállásban támogatóan lépjen fel mind az örökbeadó, mind az örökbefogadó szülők irányába. Értsük meg, milyen hatalmas tettet hajt végre mindkét fél, lássuk meg az igényeiket. Egy jólléti társadalom közepén ülünk, még ha ezt nem is érezzük minden hónap végén. Nem lehetséges tehát, hogy a soha nem látott jóllétben élő társadalmunk ne tudja ellátni legkisebb tagjait. 2020-ban 20.157 kisgyermek életéről mondtunk le, a 2021-es mutató már csak rajtunk múlik.

(Kép forrása: apnews.hu) 

Nagy a baj a Demokrata Párt háza táján az USA-ban. Elvesztettek egy nagyon fontos választást: Virginia államban republikánus jelölt nyerte meg a kormányzói posztért folytatott versenyt. A győztes Glenn Youngkin egyébként heteroszexuális fehér keresztény férfi, ami, kis túlzással, már önmagában lassan ritkaságszámba megy a jelöltek között Amerikában. Ahogyan egy amerikai, baloldali újságírónő megjegyezte,

azért is fájdalmas a vereség, mert „Virginia a progresszió fáklyája volt” 2019 óta, amióta Bident itt is nagy többséggel választották meg. Mellesleg 2009 óta először fordult elő, hogy erős többséggel nyert republikánus jelölt George Washington államában.

Mondhatnánk, nincs ebben semmi meglepő, hiszen az amerikaiak, különösen egyes államokban, mint éppen Virginia, hajlamosak arra, hogy az éppen hivatalban lévő elnökétől eltérő pártállású helyi vezetőket juttassanak hatalomra. A lassan ultrabalossá váló The Guardian elemzőinek többsége  nagyszerű kognitív disszonanciával meg is írta, nincs itt semmi látnivaló,  demokraták csak haladjanak tovább a lenini úton, és a republikánusok amúgy is csak azért nyertek, mert „felkorbácsolták a fehér faji félelmeket.” Hát, ha csak úgy nem…

Igen ám, csakhogy Virginiában Joe Biden nem akárhogy verte meg Trumpot anno: Álmos Joe 10 százalékponttal kapott több szavazatot a narancsembernél az elnökválasztáson. Tökéletesen úgy festett, itt be van betonozva a demokraták előnye a kormányzóválasztás esetében is, és a közvéleménykutatások is főként ezt jelezték.

Mit történt tehát? Az elemzők, persze főként a konzervatív oldalon, erősen azt gyanítják, hogy

az emberek többségének elege lett a „woke” progresszív nyomulásból, és a radikális gender és kritikai fajelmélet erőltetését. Ennek az ultrabalos agendának és az arra adott reakciók egyik látványos megnyilvánulása volt a Virginia állam Loudon megyei iskolakörzetében történt, nagy port kavaró eset volt.

A transznemű diák (egy biológiai fiú) által elkövetett, elhallgatni próbált molesztálási botrányról a Mandiner írt cikket, és a Reaktoron is alaposan kielemeztük a gyermekeik ép elméjéért aggódó szülők terroristává bélyegzésének szép demokrata gyakorlatát. A megyében egyébként még így is a demokrata jelölt nyert, de mondhatni hajszál híján, szóval a választók itt is megrengették az amúgy kék bástyát.

Mi volt Youngkin ajánlata a helyiek számára, ami úgy látszik, nyerő volt? Például, írta az egyik loudoni hírportál, hogy lehetővé teszi 20 új alapítványi, ún. charter iskola létrehozását! A charter iskolák a nem túl jómódú szülők számára, akik nem engedhetik meg maguknak a drágább magániskolákat, lehetővé teszi, hogy kimenekítsék gyermekeiket az egyre alacsonyabb színvonalú oktatás, ellenben nagyon hatékony ideológiai agymosást kínáló állami iskolákból.

Győzelmi beszédében Youngkin nem véletlenül hangsúlyozta a családok, a szülők, nagyszülők fontosságát és emelte ki a gyermekek jövőjét meghatározó szerepüket: ő biztosan tudta, hogy pontosan ezeknek a húroknak a pengetésével nyerhet.

A már sokszor idézett Matt Taibbi szerint semmi kétség: a Loudon megyei botrány tett be a demokrata Terry McAuliffe-nek és a szülők látványos ellenállása került végül a kormányzói székébe. A Substacken megjelent cikkében Taibbi rámutat, hogy a demokraták és házi sajtójuk azonnal elkezdték a szokásos valóság-átfordítási kampányukat, azt állítva, hogy a republikánusok voltak azok, akik felkorbácsolták a faji félelmeket az államban a mesterségesen gerjesztett loudoni botránnyal. (Ez engem valamiért arra emlékeztet, mint amikor antiszemiták kijelentik, hogy amúgy a zsidók tehetnek az antiszemitizmusról.) Értjük, ugye? Tehát nem a kritikai fajelmélet, a fehér gyerekek megalázása, az eszement transz-agenda tolása volt a probléma, nem! Hanem az, hogy egyes jobboldali politikusok kiálltak az emberek mellett, akiknek az előbbiektől kifordult a gyomra.

Ahogyan Taibbi megírta, a Loudon megyei körzeti iskolában olyan is megesett, hogy egy testnevelő tanárt kirúgtak az állásából, mert kijelentette, hogy nem fogja követni a bevezetni kívánt iskolai gyakorlatot, mely szerint minden diákot olyan neműként kell szólítani (az angolban ugye a személyes névmásoknak van nemük), amilyennek a diák vallja magát. A tanár vallásos meggyőződésére hivatkozott, mire útilaput kötöttek a talpára.

Taibbi hangsúlyozza: bár nyilván nem minden szülő osztja a tanár nézeteit, nehezen viselték, hogy valakit egy még be sem vezetett szabály és a meggyőződése miatt meghurcolnak. Azt is hozzátette,

a szülők lázadásában szerepe volt az Ázsiából és Délkelet-Ázsiából érkezett bevándorlóknak, akik pont, hogy a szabadabb iskolarendszer miatt is választották új hazájuknak az USA-t. Nyilván arra szavaztak, aki ezt a fajta szabadságot fenntartani, és nem veszélyeztetni akarja.

Lássuk be: az amerikaiak nem szeretik, ha megmondja nekik valami autoritás, hogy mit csináljanak. Az egész amerikai demokrácia erre épül, és ha ezt megpiszkálják, előbb-utóbb visszacsap.

A demokraták és a progresszió hívei most azért pánikolnak, mert, valószínűleg jogosan, úgy érzik, a virginiai eset előrevetít egy masszív választási vereséget a haladárok számára a 2022-ben esedékes több száz, úgynevezett időközi választáskor, melynek során 36 kormányzót és rengeteg állami szintű törvényhozót juttatnak majd pozícióba a szavazók. Ha beválnak az előrejelzések, akkor a republikánusok ezek többségén is tarolni fognak, és Biden nagyon béna kacsa lesz elnökségének utolsó éveiben.

Az idő múlását akár a Felsőoktatási Pályaválasztási Tájékoztató vastagságával is lehetne mérni. Az elmúlt évtizedekben nagyon sokat változott hazánk oktatási rendszere: új felvételi eljárás, pontszámítás, követelményrendszer került bevezetésre. Pontot ér a versenyeredmény, a hátrányos helyzet, a nyelvvizsga, és a szóbeli felvételiből pedig szinte annyi féle van, hogy összegyűjteni is nehéz. A bőség zavara jellemzi a szakválasztékot is, szinte belefájdul az ember feje, amikor a felvi.hu tájékoztatóját olvassa.

A megnövekedett szakválasztékkal pedig nagyobb szakadék alakult ki a „nehezebb” szakok és a „büfé” szakok között.

Mi is az a „büfé” szak? Ezzel a gúnynévvel illetik az egyetemisták az olyan szakokat, amiket könnyebben, rövidebb idő alatt lehet elvégezni, és olyan szakterületen, ami viszonylag telített, vagy nem a legfontosabbak közé tartozik. Mindenki maga dönti el, hogy mi tartozik számára ebbe a kategóriába, nevezhetjük akár „alacsonyabb megbecsülésű” szakoknak is ezeket. Sokan kategorizálják ide a bölcsész, kommunikáció, művészeti képzéseket, de hallottam már ilyen kritikát némely pénzügyi és egészségügyi területeken tanulókkal szemben is. Az elnevezés hátterében az áll, hogy a gúnyolók szerint az ilyen szakokon végzett diákok nehezen fognak tudni elhelyezkedni, így feltehetőleg sokan szakmájuktól eltérő, alacsonyabb végzettséggel is betölthető munkát kényszerülnek vállalni.

Már az elején szeretném leszögezni, hogy bár van nehézségi és fontossági különbség szakok között, az egyes területek degradálása felháborító és szükségtelen. Bár érdemük kétségkívül vitathatatlan, azért van élet a jogász, orvos, mérnök háromszögön kívül is. Rengeteg kisebb szakma van, mely a nagyobb felelősséggel járó területeket támogatja, segíti.

Nehéz mérhetővé tenni az egyes szakok fontosságát, és szerintem erre nincs is szükség. A gépezet minden alkotóeleme fontos, ha akár egyet is kiveszünk, felborulhat az egyensúly.

Én személy szerint egy „büfének” számító szakon, szociológián végeztem kommunikáció és médiatudomány minorral. Szoktam azzal viccelődni, hogy a két büfészakom kitesz egy egészet. Tapasztalatom és az ismerősi köröm alapján bátran kijelenthetem, hogy egy ilyen területről kilépve is van lehetősége az embernek bőven. Nem tudok olyan volt szaktársamról aki keresett, de nem talált szakmába illő munkát az idei végzésünk óta.

Az viszont gyakori eset, hogy bár hiába végzi el a fiatal az adott képzést, nem érzi magáénak azt, és nem is próbál az adott területen elhelyezkedni. Ilyenkor szokták mondani, „hogy egy diploma jobb, mint ha nincs diploma”. Sok munkát úgy hirdetnek meg, hogy csak diplomás jelölteket hallgatnak meg, de az, hogy milyen az a diploma, nem érdekli a munkáltatót. Került már így rendezvényszervező végzettséggel rendelkező ismerősöm pályázati koordinátori pozícióba, vagy egészségügyi végzettségű ismerősöm marketinges céghez.

Nem mondom, hogy teljesen alaptalan a kétely, hiszen valóban rengeteg telített szakma van, ahová szinte csak a „kihalásos” módszerrel vagy protekcióval lehet bekerülni. Ez is olyan tényező, amit érdemes lehet a pályaválasztás során figyelembe venni.

Mindazonáltal napjainkban egyre több új pozíciót „találnak fel”, egyre inkább specifikálódnak a szakmák, így ha az ember nagyon jó szakember akar lenni, egy kevésbé elismert szak is meghozhatja számára a sikert.

A belefektetett munka nagyon sokat számít. Nagy a különbség a szakok elvégzésének minősége között. Legyen szó bármilyen szakról, a legjobban teljesítő diákok helye szinte minden esetben garantált a munkaerőpiacon. Ha valaki aktív az egyetemi életben, részt vesz a TDK-ban, vagy akár demonstrátori pozíciót vállal, akkor nagy valószínűséggel kerülhet magasabb pozícióba. A jó átlag és a szakmai projektekben való részvétel minden tekintetben nagyon fontos, szaktól és területtől függetlenül.

Van élet egy "büfé" szak után is. A külföldi vagy belföldi szakmai gyakorlatok, a tanárokkal való jó kapcsolat és az egyetemi évek alatt megismert emberkör mind hozzásegítik a fiatalokat a megfelelő munkahely kiválasztásához. Nem állítom, hogy mindenkinek sikerül és azt sem, hogy reménytelen a helyzet. A belerakott munka minden "büfé" szakból alakíthat egy elismert szakmát, csak hozzáállás kérdése a dolog. Nem szabad, hogy a negatív megnevezések elvegyék a fiatalok kedvét bizonyos szakoktól, hiszen mint már említettem, minden terület és pozíció alkotóeleme a nagy gépezetnek.