Reaktor

Az 1867-es kiegyezést követően ismét előtérbe került a magyar büntetőjog kodifikálásának a gondolata. Nem csak politikai, de társadalmi igény is volt arra, hogy egy összeszedett, jól megírt büntető törvénykönyv szabályozza a bűncselekményeket és a szankcióikat. Ebben a környezetben került sor az 1878. évi V. törvénycikk elfogadására, amit a megalkotója után Csemegi-kódexnek szokás nevezni.

A kodifikátorról, Csemegi Károlyról

Csemegi Károly 1826-ban született Csongrádon és Budapesten hunyt el 1899-ben. Túlzás nélkül lehet állítani, hogy ő volt a 20. század egyik legkiemelkedőbb büntetőjogásza, akinek munkássága nagy mértékben befolyásolta a büntető jog alakulását.

Jogi tanulmányait Pesten folytatta, ahol 1847-ben sikeres ügyvédi vizsgát tett. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban őrnagyi rangot rét el. A fegyverletétel után azonban várfogságba került, ráadásul büntetésül az osztrák hadseregbe is besorozták. Ebből kiszabadulva Aradra ment, ahol sikeres ügyvédi praxist alakított ki. Csemegi hazafias kiállását és nem csökkenő népszerűségét azonban az osztrák rezsim nem nézte jó szemmel, így 1858-ig egy Butyin nevű kis faluba helyezték át. Az 1860-as évektől kezdve a magyar közélet aktív tagjává lépett elő. 1868-ban igazságügyi-miniszteri titkárrá nevezték ki, osztálytanácsosi címmel, majd később államtitkárként is tevékenykedett. Azonban utóbbi címről lemondott, helyette kúriai tanácselnök lett.

Aktív jogi pályája mellett nem szabad elfeledkezni kodifikátori munkájáról sem.

Az ő nevéhez köthető többek között a a bírói hatalom gyakorlásáról, a bírák és bírósági hivatalnokok felelősségéről szóló jogszabályok is. Élete fő munkájaként azonban az 1978. évi V. törvénycikkel elfogadott első magyar büntetőtörvénykönyvet tartják számon.

Érdekesség, hogy állítólag a kortársai nem kedvelték túlságosan Csemegi Károlyt: nehéz természetűnek és rossz modorúnak írták le. Azonban nem lehet tőle elvitatni a jogi pályán alkotott kiemelkedő és egyedülálló munkáját.

Csemegi Károly (forrás: https://www.ogyk.hu/hu/blog/posts/140-eve-fogadtak-el-a-csemegi-kodexet)

Út az elfogadásig

A Csemegi-kódex előtt rengeteg javaslat látott napvilágot, amiket ugyan el sosem fogadtak, de ékes bizonyítéka annak, hogy megvolt az igény a büntetőjog egységesítésének. 

Az első jelentős, megemlítendő tervezet az 1712. évi javaslat, ami a büntetőjog kodifikációját érintette. A javaslat igyekezett eleget tenni a nemesi igényeknek, miközben igyekezett a modern büntetőjogi eszméket is elsajátítani. Noha az országgyűlés elfogadta a tervezetet, annak cikkelyezése elmaradt, soha nem vált a hatályos büntetőjog részévé.

A büntetőjog kodifikációjának az ügye a század végén ismét napirendre került, amikor egy bizottságot bíztak meg azzal, hogy kodifikálják a magyar büntetőjogot. Noha a javaslat 1795-ben elkészült, még csak az országgyűlés elé sem került. 

A legjelentősebb előzményként egyértelműen az 1843. évi javaslat emelhető ki. Ebben az időszakban a folyamatos fejlődés és polgárosodás megkövetelte azt, hogy Magyarország büntetőjoga végre kodifikált legyen. Az 1843. évi javaslat egy európai mintára kidolgozott, alapos, a modern elveket figyelembe vevő tervezet volt. Kimondta a törvény előtti egyenlőség elvét, konkretizálták az enyhítő és súlyosító körülményeket, eltörölték a halálbüntetést. Éppen ez az utolsó, modern gondolat volt az, ami miatt az 1843. évi javaslat végül nem lépett hatályba. Az alsó- és a felsőház nem tudott megegyezni a kérdésben, a tervezetet nem fogadták el, így a büntetőjog kodifikációjának a kérdése ismét évekre háttérbe szorult.

A téma a kiegyezés után került ismét napirendre, akkor már égető szükséggel. A jogalkotók arra a véleményre helyezkedtek, hogy az 1843. évi javaslatot -némi átdolgozással- fogadják el, mint magyar büntetőtörvénykönyv (hiszen szokásjogi szinten már így is több rendelkezését használták). Ez a megoldás azonban ismét elbukott, helyette felkérték Csemegi Károlyt, hogy készítsen el ő is egy tervezetet.

Többszörös módosítások, egy részletes indoklás és közel másfél évnyi vita után 1878-ban az országgyűlés elfogadta. Az uralkodó 1878. május 27-én szentesítette az 1878. évi V. törvénycikket, az első magyar Btk-t, amit később -annak megalkotója után- Csemegi-kódexnek kezdtek hívni.

(forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Csemegi-kódex)

A Csemegi-kódex sajátosságai

A Csemegi-kódex már az elfogadása során nagy megrökönyödést váltott ki. Nem az 1843. évi javaslat alapján lett kidolgozva, ahogy azt mindenki várta, hanem Csemegi a német, olasz, francia és belga büntetőtörvényeket és a klasszikus büntetőjogi iskola tanait alapul véve alkotta meg a kódexet.

A Csemegi-kódex általános és különös részre bontható, a bűncselekményeket bűntettekre, vétségekre és kihágásokra osztotta. Implementálta a két legjelentősebb büntetőjogi elvet, miszerint csak az a cselekmény bűncselekmény, amit a törvény annak nyilvánít (nullum crimen, sine lege), illetve a bűncselekményt csak olyan szankcióval lehet büntetni, mely elkövetése idején érvényben volt (nulla poena, sine lege).

A Csemegi-kódex büntetési rendszere is rendkívül alaposan volt felépítve. A halálbüntetést ugyan megtartotta, de a legáltalánosabb büntetés a szabadságvesztés volt. Emellett ismerték a pénzbüntetést is, újdonságként pedig bevezették a mellékbüntetéseket is (hivatalvesztés, kitiltás…).

A bűncselekmények elkövetési fázisainál megkülönböztette a befejezett bűncselekményt, a kísérletet és az előkészületet, aminek a büntetéskiszabás során volt jelentősége.

A Csemegi-kódexet számos bírálat érte. Nehezményezték, hogy teljesen eltér az 1843. évi javaslattól, illetve legnagyobb hiányaként a kiskorúak bűnelkövetésének szabályozását mondták ki. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a Csemegi-kódex és a hozzá készített 700 oldalas indoklás lenyűgöző munka, ami hatalmas hatással volt a magyar büntetőjog fejlődésére.

(Borítókép forrása: https://www.rollingconsulting.hu/jo-hir-palyazoknak-modosul-kozbeszerzesi-torveny/)

Egyelőre csak találgatni lehet, hogy milyen következményei lehetnek az SVB a becsődölésének. Sokan már a 2008-as világgazdasági válsághoz hasonlítgatják az Amerikában történteket, hozzá kell tenni nem véletlenül. Mivel 15 éve pontosan ugyan onnan, az Egyesült Államokból indult az a válság, amely alapjaiban rengette meg a globális gazdasági világrendszert. Érthető, hogy a gazdasági vetülete az, amely a leginkább érdekli az embereket, hiszen sokak bízták meg a bankokat a pénzük kezelésével, féltik a félteni valójukat.

Turbulens időket élünk, a 2020-as évek cseppet sem úgy alakulnak eddig, ahogy szerettük volna. Előbb 2020-ban egy világjárvány írta át az emberek számításait, okozott gazdasági visszaesést és emberi életekben mérhető, vissza nem csinálható károkat. Két évre rá egy háború intézett komoly kihívást a fennálló nemzetközi renddel szemben. Az orosz agresszió következtében a világrend átalakulóban van, annak kimenetele könnyen lehet, hogy precedens értékű lesz mások számára. Az ököljog válhat a nemzetközi konfliktusok rendezésének normarendszerévé, a harci cselekmények indítása pedig az egyes számú eszközzé. A Hegyi-Karabah, Tajvan, Észak-Korea és más egyéb konfliktusgócok a dominóelvet követve válhatnak egymás után az évtized sajnálatos slágertémáivá.

(kép forrása: vg.hu)

A Nyugatnak muszáj valamiféle választ találnia az egyre jobban halmozódó problémákra, hiszen a politikai elit pozíciója függ attól, hogy a különböző diagnózisokból születő válaszok helytállóak-e, hogy azokhoz hogyan viszonyulnak a választópolgárok. Ha nagyon pesszimisták akarnánk lenni, akkor ez a csöbörből vödörbe évtizede ez idáig. Természetesen nem lehet tudni, hogy lesz-e bármi komoly következménye az amerikai bankszektor legújabb fiaskójának. Több európai vezető politikus és kormánytag ecsetelte azt, hogy minden a legnagyobb rendben van, nemkülönben Biden közbelépése is sikerrel járhat.

A 2008-2009-es válság komoly következményekkel járt, ami a politika világát illeti. A 2010-es magyarországi  országgyűlési választást, a Brexit népszavazást, Donald Trump elnökké választását (és még sok egyéb mást) lehetetlen megérteni, ha nem vesszük figyelembe a nemzetközi kontextust. Az előző évtizedben sokszor visszatérő elem volt az elitellenességtől, a tekintélyelvű vezetőktől és a szélsőjobboldali populizmustól való félelem a nyugati médiában. Orbán Viktor több beszédében kritizálta a nyugati intézményeket (ahogyan azt teszi is a mai napig), a követendő és lemásolandó praktikákat, amelyeket az Európai Unió elvár a tagállamoktól, hogy azokat teljesítsék is az elismerésért cserébe. A radikális jobboldal felemelkedése, a populizmus elterjedése és a Nyugattal szembeni bizalmatlanság növekedése volt a válaszreakció sokakban,

A magyar kormánynak ezért van konfliktusa az Európai Unióval, ezért gondolkozik keleti nyitásban, mert az az eszmei Nyugat, amelyhez a rendszerváltás után fel akartunk zárkózni (a többi posztszocialista állammal egyetemben), már nem tűnt annyira példaértékűnek a választók túlnyomó többsége számára. A rendszerváltás egyik legfontosabb ígérete a nyugati típusú liberális demokrácia és szabadpiacos kapitalizmus bevezetése mellett a nyugati jólét eljövetele volt, azonban ez a 2000-es évek közepe-vége felé nyilvánvalóan nem jött el.

Orbán Viktornak vitathatatlanul nagyobb a világpolitikai súlya, mint amit egy kis kelet-közép-európai ország kormányfőjeként alapból "járna". A magyar miniszterelnök második kormányzása óta igyekszik a "magyar modellt" példaként állítani más, hozzá hasonló nézeteket valló politikusok számára, mint valami sikerreceptet. Jelenleg azonban viszonylag kevés szövetségese van Orbánnak, hogy átalakítsa az Európai Uniót. A Brüsszel elleni szabadságharc, az illiberális állam kiépítése pont a globális liberális rend válságának a mítoszára épült.

A 2024-es Európai Parlamenti választások komoly változásokat hozhatnak el a nyugati civilizáció működésében. A különböző európai populista, a fennálló rendszer ellen lázadó, elitellenes jobboldali - és akár baloldali - pártok komolyan megerősödhetnek és meghatározó tényezővé is válhatnak az Európai Unión belül. Azok a hatások, amelyek a 2008-2009-es válság következtében érvényesültek, könnyen lehet, hogy 2024-ben (és az addigi és az azt követő nemzeti választásokon) valamennyire vissza fognak köszönni. De az sem elképzelhetetlen, hogy a mérsékelt, a fősodort alkotó pártok és politikusok tanulva régebbi hibáikból megállíthatják az illiberalizmus második reneszánszát. 2024 ebben döntő dátum lesz, hosszú időre meghatározhatja Európa és a Nyugat jövőjét. Addig is: Vigyázó szemeiteket az amerikai bankszektorra vessétek!

A nyugati magyarság legészakibb nyelvszigete, amely egyben a néprajztudomány által az egyik leginkább kutatott térség – miközben sok tekintetben rokonságot mutat a Nyitrától délre fekvő, ma már megfogyatkozott és tőle elkülönült magyarsággal.

A Zoborvidék

A Zoborvidék Nyitrától északra fekvő térség, a Zobor-hegy – helyesebben mondva a Tribecs-hegység – lábánál.

A térség vallásilag római katolikus, etnikailag magyar, bár ma már egyre inkább érinti az asszimiláció. Népességének kultúrájára már a múlt század elején felfigyeltek, itt kezdte népdalgyűjtő munkáját Kodály Zoltán is – amit biztosan tudunk, hogy rendkívüli archaikus elemeket őrzött meg a helyi magyarság, miközben igen gazdag történeti tudata olykor még Szent István emlékét is elénk tárja. Ezen archaikusság oka az etnikai elszigeteltség, melynek történeti okait ismertetjük.

Szvatopluk földjén

A középkori cseh történeti tudat – Prágai Kozma krónikás nyomán – azt a hagyományt őrizte meg, hogy élete végén ide vonult vissza, mégpedig a Zobor-hegyi apátságba álruhában, szerzetesnek öltözve a nagymorva fejedelem (a szlovákok szerint az „ószlovákok királya”, a két szóból álló szókapcsolatnak mindösszesen két szava nem igaz), aki csak halálos ágyán leplezte le magát szerzetestársai előtt. Mind a magyar, mind a szláv tudat ismeri Szvatopluk történetét a lóval: a magyar honfoglalást úgy ismerteti, miszerint egy a magyaroktól kapott fehér lóért cserébe eladta országát a nagymorva fejedelem. Nyitrát emellett fejedelmi székként emlegetik.

Szvatopluk szobra Pozsonyban (forrás: Wikipedia)

A valóság ezzel szemben az, hogy viszonylag keveset tudunk Szvatopluk haláláról, nem is biztos, bár valószínűsíthető, hogy Nyitráig tartott a nagymorva állam – és amennyiben valóban a Prágai Kozma által Zobernek nevezett apátságba vonult a fejedelem, akkor sem biztos, hogy az a későbbi Zobor-hegyi apátság lenne. Ami biztos, hogy a magyar honfoglalás idejére a fejedelem már halott volt.

Szvatopluk ábrázolása (forrás: Wikipedia)

Nyitra elfoglalása

Akár része volt a nagymorva államnak, akár nem, a Kárpát-medencét meghódító magyarság elsők között tette magáévá Nyitra térségét – a későbbi város területén talán állt egy vár (vagy várrom), amelyet a morvák is használhattak (vagy akár ők alapították), de ez sem bizonyos. Az is biztos, hogy a magyar állam (és törzsi előzményei) sokáig nem a természetes határokra törekedett, így a környék kvázi határterületnek számított, ahová éppen emiatt

Ez utóbbiak emlékét vélik felfedezni a néprajzkutatók mindmáig, amikor az itteniek nyelvjárásáról és hagyományairól beszélnek, de valószínűtlen, hogy a hagyományok ennyi ideig fennmaradtak volna – ami viszont nagyon érdekes, hogy népballadák terén a székelyek mellett éppen a Zoboralja az, ami igen gazdag mind mennyiségben, mind tematikában. A zoborvidéki – és egyébként a Vág-völgyében élő – magyarság legalább részleges székely és besenyő eredete azonban igen valószínű, viszont inkább a későbbi Kárpátok felé terjeszkedéssel lehet kapcsolatban, amikor valóban határőröket telepítettek a gyepűkre.

A katolikus monostor hatása

Nyitra stratégiai fontossága – a vár miatt – mellett egyházi téren is kiemelt. A Zobor-hegyi apátság ismert, de nem tudjuk, hogy mikor alapították – a nagymorva hagyomány hívei szerint már a honfoglalás előtt is létezett, de valószínűbb, hogy magyar alapítású, Géza vagy István hozta lére. Az apátság két remetéjét, Zoárd-Andrást és Benedeket Szent Istvánnal, Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt avatták szentté.

Az 1111-ből származó zobori oklevél, amelyet a zobori apátságnak állítottak ki (forrás: Wikipédia)

azonban a Zoborhegy bencés apátságát Mátyás felszámolta, és nem alakult újjá. Bár a következő évszázadban megérkezett a reformáció, a monostor hatása lehet néhány, régmúltra visszanyúló egyházi hagyomány – például a legősibb pogány hagyományt átörökítő Szent Iván-éj énekeinek – a megmaradása.

A katolikus hatás azonban nem kizárólag a bencések maradványa. Az esztergomi érsekség katonai szolgálatában álló ún. egyházi nemesek egy csoportja a közeli verebélyi érseki székben élt, és ez a terület a reformáció korában is megmaradt, sőt egészen a XIX. század közepéig – igaz, a verebélyi székben is éltek protestánsok, sőt még református vallású jegyzőjéről (Nemes Pál) és szolgabírójáról (előbbinek fia, Nemes János) is tudunk a XVII. századból. Az esztergomi érsekség közelsége, illetve a verebélyi szék erősen hozzájárulhatott a térség katolikus voltához, miközben más nyitrai és barsi területek (főleg kisnemesi eredetű) magyarsága a reformáció híve lett (igaz, a Zoboralját sem hagyta érintetlenül, de jóval kevésbé volt jelentős).

Tömbből nyelvsziget

amelynek eredménye turóci és liptói magyar nyelvszigetek kialakulása lett – ezek a bevándorlással többségbe kerülő szláv népességbe olvadtak legkésőbb a XVI. században. A kora újkorban azonban a Zoborvidék még szervesen kapcsolódott a tőle délre élő magyarsághoz, amely a török elől menekülőkkel még nőtt is. Ami megtörte a kapcsolatot, az a XVIII. század volt.

Ennek következtében a magyar nyelvhatár délre húzódott, hasonlóan a zempléni-abaúji vidékhez, hiszen a megcsappant lakosságú vagy egyenesen üresen maradt magyar falvakba északról szlávok érkeztek, akik fokozatosan többségbe kerültek. Ennek következtében magyar nemesi falvakban is olykor a szlovák gazdasági cselédek váltak a többséggé, és bár a folyamat egyes helyeken a XX. század elejéig zajlott, a zoboraljai magyarok már a XIX. században elszigetelődtek – valójában „szűkült” a kapcsolat más, magyar lakosságú területekkel, helyesebb lenne nyelvi félszigetként hivatkozni rájuk, hiszen ekkor még a térséggel szomszédos, nem elszigetelt, tőle délkeletre fekvő falvak is magyar többségűek (és egyébként részben ma is, például Nagycétény esetében).

Zobor-vidéki lakóház Barslédecről (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)

Zoboralja a kultúráját tekintve sem teljesen sziget, hiszen sajátosságai rokonságot mutatnak más barsi és nyitrai magyar közösségekkel, amely alapján egykor kulturálisan is szerves részei voltak a térség magyar népének, viszont mivel egyes újítások nem honosodtak meg, így sokkal több régebbi elem megmaradt – ennek természetesen az is oka, hogy nincsenek kifejezetten nagy kiterjedésű határok, így a földművelés helyett, illetve mellett, más megélhetési módok jellemezték a Zoboralját, például a fazekasság (Gerencsér esetében) vagy a lókereskedés (Zsére).

A tájegység névadója, a Zobor-hegy (forrás: felvidek.ma)

A Zoboralja ma

A térség az első bécsi döntés után is Szlovákiában maradt, és természetesen nem kerülték el a jogfosztások – igaz, a kitelepítések kevésbé érintették. Mivel messzebb esik a beolvadás által amúgy is fenyegetett szlovákiai magyarságtól, így az asszimiláció nagyon erős, szinte itt a legerősebb. Ma már tízezer magyar sem lakik Zoboralján, és a helyzet egyre inkább romlik - részben érthető, hiszen magyar többségű város például a térségben egyáltalán nincs, a szomszédos Nyitra hatása pedig nagyon erős.

Borítókép: Nyitra vára ma (forrás: Slovakia.travel)

Rengeteg tálib harcos költözött Afganisztán nagyvárosaiba 2021 augusztus óta. Sabawoon Samim 5 tálibbal készített interjút arról, hogy milyennek érzik a megszállást követő életüket, milyen nehézségekkel néznek szembe, hiszen sokan közülük most kerülnek ki először a civil életbe és kell ,,szokványos” munkát végezniük a megélhetésért. Sorozatunk folytatása következik.

Hogyan élik meg a mindennapjaikat a ,,veterán” tálibok, akik sok száz kilométerre élnek a családjuktól egy milliós, megszállt nagyvárosban?

Kamran – 27 éves, volt parancsnok, házas, 2 gyerek apja

Kamran az első interjúalany, aki legalább az alapfokú találmányait befejezte és azt követően vonult be a tálib seregbe. Amikor parancsnokká vált, több akciót vezetett végig, büszkén részletezte, hogy milyen fegyverekkel, milyen és mennyi embert gyilkolt, milyen érzés volt drónok árnyékában élni az életét.

Kamran korábban is járt Kabulban már, viszont elmondása szerint végig rettegett attól, hogy letartóztatják. Azt mesélte, hogy az amerikaiak jelenléte csak rendőri túlkapásokat és általános rettegést eredményezett.

Kabuli munkája Kamrant is a tálib kormányhoz köti. Elégedett a jelenlegi munkájával, de ő is vágyódik vissza a seregbe.

(kép forrása: https://magyarnemzet.hu/kulfold/2023/01/kabulban-csaptak-ossze-a-talibok-az-iszlam-allam-harcosaival)

Legelőször azt emeli ki, hogy rengeteg ember tagadta meg azt a hitet, amire a tálib kormány épül: nem a vallás fontos a számukra, hanem csak az, hogy minél nagyobb vagyont gyűjtsenek össze, nem érdekli őket, hogy Allah akarata szerint cselekedjenek. Nagyon nehezen barátkozik meg a jelennel, azon belül is azzal, hogy milyen gyorsan felejtették el az emberek a múltjukat, az egyszerű élet szépségét.

Kamran nem igazán ismerkedik helyiekkel. Munkahelyén néha találkozik olyanokkal, akik a régi rezsimet szolgálták. Ők hajlandóak (kénytelenek) a tálibokkal együtt dolgozni, de Kamran úgy érzi, mélyen gyűlölik és megvetik őket.

Szerinte Kabul kívül szép, de belül rohad. Hiányzik neki, hogy egy valódi közösség tagja legyen, ahol az emberek vigyáznak és számíthatnak egymásra. Kabulban mindenki csak magával törődik, rohan mindenhova, nincs ideje sem arra, hogy magán kívül másokkal törődjön.

Abdul Nafi – 25 éves, volt tálib harcos, házas, 2 gyerek édesapja

Andul Nafi is nagyon fiatalon, az alapvető tanulmánya végeztével azonnal állt be a tálib seregbe. Nagy szeretettel emlékezik vissza az időkre, amikor a seregben szolgált. Elmondása szerint nem tettek egymást között különbséget rang alapján, mindig vállt vállnak vetve harcoltak és egy és ugyanazon magasztos cél vezette őket.

Most már teljesen hozzászokott a városhoz és a nagyvárosi élethez. Amikor havonta hazalátogat szülőfalujába, már idegenként kezelik, hiszen a puha bőrével és az egészséges étkezésnek hála már nem is hasonlít régi önmagára.

Először egy magas rangú kormánytisztviselő mellett dolgozott testőrként, nem hivatalosan. A felettese saját fizetéséből adott Abdul Nafinak, hogy a megélhetése biztosítva legyen. Most már hivatalos állása is van, de továbbra is dolgozik testőrként, ráadásul a főnöke villájában lakik.

(kép forrása: https://www.dailysabah.com/opinion/columns/8-days-in-kabul-as-a-journalist)

A jelenlegi élete legnagyobb sokkjaként írja le azt a jelenséget, hogy néhány nő nem visel hidzsábot és teljesen illetlen ruhákba bújnak. Emiatt Abdul Nafi kezdetben nem is mert vásárokra járni, ráadásul egy nő a csoporttársa egy kurzuson amit végez, és ehhez a jelenségez nem tud hozzászokni. Ráadásul úgy érzi, hogy a helyiek már nem rettegnek eléggé a táliboktól, ezért túl sok mindent engednek meg maguknak.

A nagy tálib harcos másik nagy félelme a nem megfelelően bebugyolált nők mellett a kabuli tolvajok. A tolvajok száma szerinte napról napra nő, ezért folyamatosan magánál tartja a fegyverét.

Abdul Salam – 26 éves, farmer, házas, 3 gyerek apja

Abdul Salam 20 éves korában csatlakozott a tálibokhoz. A seregben eltöltött idejére ő is nagyon pozitívan emlékezik vissza, szerinte a sereg segített neki abban, hogy felnőjön és önállóvá váljon.

A megszállás előtt ő sem járt Kabulban. Először azt hitte, hogy ez a milliós nagyváros tele van mindennel, amit ő gonosznak hisz. Ma már látja, hogy ez nem teljesen így van, mégis nehéznek érzi a kabuli életet. Nincs saját tere, ahol lakhat, más emberekkel kell megosztania egy lakást. Emellett ő is kiemelte, hogy nagyon hiányzik neki a tálibok között töltött idő, amihez képest Kabulban sokkal szigorúbb szabályok szerint kell élnie az életét.

 (kép forrása: https://edition.cnn.com/2022/08/17/middleeast/kabul-mosque-explosion-afghanistan-intl/index.html)

Abdul Salam minden pénteken piknikezni megy a barátaival, hétköznap pedig nagyon elfoglalt a munkájával. Azonban nem akar hosszútávon Kabulban élni, szülőfaluja környékén akar állást találni és hazatérni a családjához.

Összefoglaló

Egyáltalán nem felhőtlenül boldogok és elégedettek a jelenlegi életükkel és azzal, hogy kevés bérért kell sokat dolgozniuk a családjuktól távol. Nehezen viselik, hogy minden nap egy irodában kell ülniük, és az együttélés alapvető szabályait be kell tartaniuk.

Kabultól minden alany tartott egy kicsit, a gonosz leképeződésének gondolták. Mindegyikük úgy érzi, hogy legalább részben tévedett, élvezik azokat a szolgáltatásokat és az infrastruktúrát, amit a nagyváros nyújt számukra, noha a nőkhöz való hozzáállásuk finoman szólva is érdekes.

(Borítókép forrása: https://mandiner.hu/cikk/20220815_talibok_kabul_video)

Rengeteg tálib harcos költözött Afganisztán nagyvárosaiba 2021 augusztus óta. Sokan közülük most kerülnek ki először a civil életbe, vagyis először kell irodában dolgozniuk a megélhetésért és először tapasztalják meg azt is, hogy milyen egy milliós nagyvárosban élni. Ezen témákat boncolgatta Sabawoon Samim is, aki öt tálibbal készített interjút arról, milyen is a jelenlegi, a tálib megszállást követő életük.

Az interjúalanyok 24 és 32 év közöttiek, legalább 6 évet töltöttek a tálib seregben, jelenleg pedig a tálib ,,kormánynak” dolgoznak.

Omar Mansur – 32 éves, egy harcos csapat volt vezetője, házas, 5 gyerek apja

Mansur elmeséli, hogy 11 éves volt az amerikai inváziókor, amikor úgy érezte, hogy az a sorsa, hogy abbahagyja az iskolát és harcba szálljon az idegen, amerikai elnyomással szemben. Végig a tálibokkal harcolt, a megszállást követően pedig egy minisztériumban kapott állást.

Bevallása szerint Kabul még mindig a legszebb város, hiszen az amerikaiak rengeteg pénzt öltek bele, mégsem olyan szép, mint lehetne. Mansur leginkább a hatalmas forgalmi dugóktól szenved Kabulban, de egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy a tálibok csak nyomort hoztak Kabulba. Szerinte nem lehet nyomor ott, ahol ennyi ember, vásár és étterem van.

(kép forrása: https://en.wikipedia.org/wiki/Kabul)

A másik dolog, amit nehezményez a volt harcos, az a megszorításokkal, szabályokkal teli élet. A seregben sokkal szabadabban élhetett, ő dönthette el, hogy hova megy és hol lakik, úgy érzi, jelenleg nincsen választási lehetősége. Reggel 8 órától délután négyig dolgoznia kell, ha ezeket a szabályokat nem tartja be, azt levonják a fizetéséből és alig tud találkozni a barátaival.

Mindezek ellenére nagyon élvezi a város infrastruktúráját: az új épületeket, az utakat, az áramellátást, az internetet, a megfelelő oktatást és a könnyen elérhető kórházakat. Pozitív élményként írta le az etnikai sokszínűséget is, azt, hogy mindenféle ember – szerinte- tökéletes szimbiózisban tud együtt élni a városban.

Kabul különlegessége szerinte abban rejlik, hogy itt megtalálható a legjobb és a legrosszabb muszlim is. Míg szülőfalujában mindenki kötelességből (hiszen mindenki ismerte, látta) gyakorolta vallását, addig ebben a milliós városban tényleg csak az vallásgyakorló, aki őszintén hisz Allahban. Ugyanez igaz az adományozásokra is, hiszen Kabulban az emberek nem azért vallásosak, hogy eleget tegyenek a falu öregjei elvárásainak. Az, hogy ki milyen emberré válik Kabulban csak azon múlik, hogy kikkel tölti el az idejét.

 (kép forrása: https://www.japantimes.co.jp/opinion/2022/08/19/editorials/afghanistan-after-withdrawal/)

Hazaifa – 24 éves, mesterlövész, házas, 2 gyerek apja

Nem volt nagykorú, amikor egy barátja meggyőzte őt, hogy hagyják abba az iskolát és helyette álljanak be a tálibok közé és harcoljanak.

Az apja próbálta őt meggyőzni, hogy menjen haza, de az ottani barátai és feljebbvalói marasztalták. Hazaifa úgy emlékszik vissza, hogy amint valaki bekerül ebbe a környezetbe, elképesztő nehéz kiszakadni belőle.

A tálib megszállás után ő is Kabulba költözött, ahol hivatalos állást kapott. Az volt az első alkalom, hogy látta a várost.

(kép forrása: https://infostart.hu/kulfold/2021/08/18/csonkitas-kovezes-akasztas-elet-a-saria-szerint-a-talibok-uralma-alatt)

Előtte azt hitte a szóbeszédekből, hogy csak rossz, erkölcstelen emberek lakják. A véleménye azóta megváltozott, de nem teljesen. Nem tudja elfogadni, hogy Kabulban még mindig vannak nők, akik nem megfelelően öltözködnek, olyan fiatalok, akik flörtölnek egymással és úgy vágják le a hajukat, hogy még Amerikában is kinéznék őket… De ez a fajta erkölcstelenség, ma már csak a város külső részein jelenik meg.

Kabul elsőre lenyűgözte Hazaifát. Lenyűgözte a mérete, a kiterjedtsége és a komplexitása. Minden idegen volt számára, nem tudta milyen lehetőségei vannak és folyamatosan eltévedt. Nagyon furcsának találta a helyieket –a helyiek is őt. Amint látta a volt helyi rendőri erők felszereltségét, teljesen meglepődött, hogyan nem voltak képesek ellenállni a táliboknak ilyen felszereltség mellett. Ezt természetesen Allah segítségével magyarázta.

A rablások mellett sajnos a nők elleni erőszakos cselekmények száma is nagyon megugrott az elmúlt időszakban. Hazaifa ennek kapcsán kiemelte, hogy nagyon nehéz volt számára először idegen nőkkel beszélni – hiszen ezt vallása tiltja – inkább elbújt az ilyen esetekben.

Hazaifa számára is a fejlett infrastruktúra jelenti a legnagyobb pozitívumot a városban. Újdonság volt neki, hogy minden, amire szüksége van és amit csak akar, az karnyújtásnyira van tőle.

Érdekes, hogy sokkal több dolgot emelt ki, ami nem tetszik neki a kabuli életében. Elsősorban, a zárt társadalomtól idegenkedik Hazaifa. Nem érti, hogy miért nem beszélnek egymással az emberek, miért nem segítenek egymásnak. Noha ebben abszolút látja a pozitívumot is: a falusi élettel ellentétben a városban senki sem zavar senkit, nem szólnak bele az életébe és nem beszélik ki a háta mögött a másik embert.

(kép forrása: https://www.pbs.org/newshour/world/at-least-6-killed-including-students-in-kabul-explosion)

A másik nagy nehézség Hazaifa számára is az, hogy jelenleg sokkal szigorúbb szabályok között kell élnie az életét, mint amikor még katona volt. Emellett nagyon unja azt is, hogy meghatározott időben, ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben, ugyanazt csinálja. Az, hogy nem láthatja a családját gyakran, meghatványozza ezt a nehézséget.

Noha vannak Hazaifának régi barátai, az új barátságok megkötését nehéznek találja. Mivel a fiatalok többsége rendszeresen iszik és drogozik, nagyon különbözik a természetük és az erkölcsi felfogásuk, ezért Hazaifa egyedül érzi magát az idő többségében.

(Borítókép forrása: https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20210815-a-talibok-elfoglaltak-az-elnoki-palotat-kabulban)

A törekvés, hogy valami épeszű állapotban hagyjuk itt a bolygónkat csemetéinknek, üdvös és egyáltalán nem ördögtől való, ha lehetőségeinkhez mérten próbáljuk legalább a pazarlásunkat csökkenteni (szeretettel ajánlom ezzel kapcsolatban Dorka cikkét Munch-ról). Erre nem egy és nem kettő reklám, kampányplakát és miegymás buzdít minket, és vége-hossza nincsen a jó tippeknek, hogyan tegyük zöldebbé a háztartásunkat, a munkakörnyezetet, vagy az életünk szinte bármilyen területét. Azonban ezekben az anyagokban nincs tér elmélyíteni a praktikákkal kapcsolatos tudást, így nagyon sokszor egy-egy becsületes vállalkozással többet ártunk, mint amennyit használunk. Íme pár dolog, amire érdemes figyelni!

Szatyorszindróma

Azzal hogy ezt a szót létezőnek könyveltem el, hadat üzentem a magyar nyelv megannyi szabályának, de sajnos ez a legmegfelelőbb kifejezés. A műanyag szatyor a környezetvédőknek olyan, mint a reformkonyhának a fehér cukor, soha rosszabbat. Teljesen egyértelmű, hogy egy péksüti nylon szatyra kb. fél percig ha használatos, és ezzel párhuzamosan a leggyengébbek is sok évtized múlva gondolkodnak el a lebomlás lehetőségén. Ezért mind, kik aggódunk szépséges Földünk jövőjéért, egy délután bevásároltunk vászonzsákból, textil táskából, vastagabb műanyag táskából, és elkönyveltük, hogy örök életünk hosszán át mostantól ezekbe a térfogatokba kerül az összes bevásárlás. Ez a valóságban csak a legnagyobb hősöknél van így. Ha 2-3 nagybevásárlás után ezek a nagyon nehezen lebomló (sokkal nehezebben, mint a sima szatyor) anyagok bekerülnek a fiókba, és a munkából hazafele eszközölt bevásárlásnál újfent 5, a pénztárnál kapott nylon zsákban hordjuk haza a betevőt, bizton állíthatom, hogy többet ártottunk, mint használtunk.

A hatalmas, masszív műanyag zsákok jók, de aki biciklivel jár, vagy a munkából hazafele menet (gyalog vagy tömegközlekedéssel) vásárol, azzal fogadok egy csokiban, hogy nem lesznek hasznosak. A laptoptáska szűkös zsebeibe biztosan nem szuszakoljuk őket be, ezek a termékek inkább az autósoknak hasznosak. A pici, zsebbe gyömöszölhetős, kompakt verziók sokkal többször lesznek alkalmasak. Érdemes végig gondolni, hogy ezek a termékek csak akkor használnak bármit is, ha megfigyeljük, kb. hányszor annyi műanyagot használtak el a gyártásukhoz, mint a kisebb, rombolóbb verziókhoz, és önbevallásos alapon felmérni, hogy fogjuk-e legalább annyiszor, de inkább többször használni őket. Ha nem, és egy fióktakarításnál a kukában landolnak, akkor nem nyertünk semmit.

A PET palack

Legnagyobb kedvencünk a PET palack, amit sose dobunk ki, mindig elöblítjük és félretesszük, hogy majd másnap abban visszük a munkába az italunkat. Az elképzelés szuper, és könnyebb is vele hasznosnak lenni, mint a szatyros-témában, hiszen ha csak egyszer használunk egy műanyag palackot újra ahelyett, hogy levennénk egy újat a polcról, már nyertünk. Nem is igazán itt van a probléma, hanem a mosással. Ezeket a palackokat lehetetlen tisztítani, vagy legalábbis nekem gondot okoz a szivaccsal hozzáférhetetlen helyek pucolása (igen, van erre kefe, de olyanba kevesen ruházunk be). Ezt úgy szoktuk kijátszani, hogy 7-8 alkalommal megtöltik vízzel, jól kilögybölik, és ha már nincs szaga, tisztának nyilvánítjuk. Bár a víz fajlagosan olcsóbb, mint a legtöbb üdítő, értékében nem biztos hogy megéri elmosogatni több liter tiszta ivóvízzel egy PET palackot, hogy utána csak egyszer váltsa ki a boltban kapható párját. Nem is beszélve a vegyszer mennyiségéről, amit ilyenkor a környezetbe juttatunk.. Erre jó orvosság a masszívabb kulacs, feltéve, ha megígérjük magunknak, hogy hosszú ideig fáradhatatlanul töltjük újra és visszük magunkkal. Ha erről becsülettel belátjuk, hogy nem fog menni, akkor ajánlott inkább olyan palackokat újrahasznosítani, melyek eredetileg vizet tartalmaztak, hiszen ezekből nem kell vegyszerekkel kipucolni a cukros és szagos maradékot, és nem is akkora katasztrófa, ha csak két-három nap után vesszük elő újra. A víz ugyanis nem rothad bele, szemben a gyümölcslével. Ezeknek csak a száját kell néha mosogatószerrel áttörölni, és kész is a dolog. Ráadásul vizet kortyolgatni napközben egészségesebb, mint üdítőitalokat, ezt megmondta minden orvos, aki valaha élt és mozgott ezen a világon.

A piac

Na a piac az egy nagyon összetett hely, én epedve várom azt a szociológus jelöltet, aki tanulmányt ír ennek a helynek a társadalmi hálójából. Túl azon hogy a mesekönyvekben tapasztalható békének a standok között itt nyoma sincs, a pazarlás veszélyét is magukban hordozzák ezek a helyek. A termelőktől vásárolt élelmiszer a legjobb dolog, hiszen nem utazik annyit, mint egyes boltokban az áru, egészséges, finom, stb. Csakhogy ha pár asztalt körberakunk, kitesszük rá a sok árut, és kiírjuk az árakat, az önmagában még nem termelői piac. És attól, hogy egy ilyen helyen vásároljuk az avokádót, az attól még ugyanúgy embertelenül sok kibocsátott széndioxidot és csomagolóanyagot jelent, mintha a szupermarketből vettük volna. Magyarországon ugyanis nem terem sem avokádó, sem citrom, sem narancs, így tehát ezek a piacról beszerezve is ugyanannyit utaztak, mint a bolti tesóik. De az ilyen helyeknek mégis van annyi előnye, hogy az itt vett citromot legalább nem kell bezacskózni, rögtön mehet a kosárba, nincs koszos futószalag, amitől nylonnal kellene óvni. De ha még be is zacskózzuk az itt vett árut, akkor száz vászontáskás lány szörnyű haragja sújt majd bennünket - s lehet, nem is alaptalanul.

A forradalomról általában nem a törvényesség vagy a stabilitás jut eszünkbe, ugyanakkor Deák István történész a magyar forradalmat törvényesnek nevezte. Hasonlóan: a Habsburg-családot inkább ellenségképként értelmezzük 1848-49 kapcsán, semmint törvényes uralkodóként. 1848-49 ugyanis a közgondolkodásban elsősorban hadi események sorozata, a valóságban azonban sokkal összetettebb ennél. A magyar forradalom és szabadságharc – kicsit másképp.

Hogyan lehet törvényes egy forradalom?

Ha a forradalmat tágan értelmezzük – és alkalmazzuk az egész folyamatra, nemcsak a pesti vagy a bécsi eseményekre –, akkor látnunk kell, hogy a rendi Magyarországon a hagyományos, közép- és kora újkori gyökerekkel bíró rendi – azaz nem népképviseleti – országgyűlésen évtizedes kérdés volt a modernizáció gondolata, és a jobbágyfelszabadítás kérdése sem volt teljesen újkeletű. 1848 elején nagyjából egyenlő mértékben támogatták és ellenezték az országgyűlés alsótábláján az éppen akkor felmerülő reformtervezeteket, és március elején, amikor megérkezett a párizsi forradalom híre Pozsonyba, Kossuth Lajos használta ki az alkalmat – és erőteljes, radikális követeléseket tartalmazó feliratot javasolt, körülbelül az egész ellenzéki program végrehajtásával.

A javaslat minden bizonnyal megakadt volna a felsőtáblán, de a legfontosabb méltóságokat eleinte Bécsbe hívta a dinasztia tanácskozni (ezért nem tudtak ülésezni). Ott még az országgyűlés azonnali berekesztése is felmerült. Csakhogy a bécsi közvélemény is radikálisabbá vált, és az alsó-ausztriai tartományi gyűlés éppen március 13-án gyűlt össze – tökéletes alkalom egy forradalomra. S hogy minek volt igen erős hatása a bécsi forradalom kitörésére? Annak, hogy Kossuth március eleji beszédje – német fordításban – röplapokon terjedt Bécsben (a beszédben amúgy az osztrák tartományoknak is alkotmányt követelt). Kossuth beszéde tehát hozzájárult a bécsi forradalom erejéhez. A bécsi forradalom hatására hívatta össze a dinasztia a nádorral a felsőtáblát.

Kossuth Lajos képeslapon (forrás: Wikipedia)

Mivel március 14-én már az országgyűlés mindkét táblája elfogadta a javaslatot, másnap magyar küldöttség utazott Bécsbe, akiket ünnepelve fogadtak. Az osztrák államértekezleten már majdnem a konzervatív, a javaslatokat elutasító álláspont győzött (március 16.) – megérkezett viszont Bécsbe a pesti forradalom híre. A javaslatokat ennek hatására az uralkodóház is elfogadta, másnap (március 17.) a nádor kinevezte Batthyány Lajost miniszterelnöknek.

A forradalmi tömeg Pesten, a Nemzeti Múzeum előtt (forrás: Wikipedia)

A pesti Ellenzéki Kör még március elején vette fel a kapcsolatot Kossuthtal, javaslatuk az volt, hogy aláírásokat gyűjtenek a felirati javaslathoz. Gondosan előkészültek: március 12-re elkészült a tizenkét pont – amely az alsótábla, tehát egy alkotmányos szerv felirati javaslatát tömörítette –, és március 19-re, a József-napi vásárra is komoly gyűjtési akciót szerveztek. De mivel március 14-én, az esti órákban megtudták, hogy Bécsben forradalom tört ki, másnap azonnal cselekedtek.

A forradalmak nélkül nem jöhetett fogadta volna el az uralkodóház a javaslatokat, illetve alapból forradalmi az a változás, amelyet a javaslatok okoztak, ráadásul hirtelen (hiszen két héttel az elfogadás előtt még az alsótábla is bizonytalan volt).

Ezzel ugyanakkor a rendi országgyűlés bezárt, és tulajdonképpen önmaga adta át a helyét a népképviseleti országgyűlésnek, nem mellesleg a legitim uralkodó is aláírta azokat (ugyanakkor még március végén is voltak udvari próbálkozások az akadályoztatásra). Nem véletlen az sem, hogy a törvényeket gyorsan fogalmazták meg, és sok az ideiglenes köztük: tudták ugyanis, hogy élni kell az alkalommal, és el kell fogadtatni az új törvényeket az uralkodóval, mert ha a dinasztia és az udvar erőre kap, akkor ellen fog állni. Viszont ha megvan a törvényes alap – és ha az uralkodó aláírta az új törvényeket, akkor megvan –, akkor törvényes lehetősége erre nem lesz.

Hűséggel a Habsburgokhoz

Látható tehát, hogy a törvényesség a magyar elit számára – amely maga állt a reformok élére, kapcsolatot tartott a forradalmárokkal Pesten (Bécsben pedig ünnepelték őket), és maga mondott le kiváltságairól. Az utolsó országgyűlés teremtette meg az új rendszert, és ehhez szükség volt a dinasztia formális beleegyezésére. De a Habsburg-ház – éppen a törvényes, alkotmányos szemlélet miatt – nemcsak április 11. előtt volt fontos, hanem utána is, hiszen

Amikor szeptember 11-én megindult a támadás Magyarország ellen, akkor a forradalom hívei hangsúlyozták, hogy

– ennek gyakorlati célja a katonaság hűségének biztosítása, amely V. Ferdinándra tett hűségesküt. Ettől kezdve – képzavarral élve – I. Ferdinánd osztrák császár (mivel a század elején hozta létre Ferenc magyar király és osztrák császár az Osztrák Császárságot) harcolt V. Ferdinánd magyar király ellen. Amikor pedig V. Ferdinándot az udvar lemondatta, Magyarországon úgy gondolták, hogy az uralkodó továbbra is V. Ferdinánd, aki akadályozva van hatalma gyakorlásában.

V. Ferdinánd magyar király - I. Ferdinánd néven osztrák császár (forrás: Wikipedia)

Nehezen illeszthető ebbe a képbe az április 14-i trónfosztás. Valójában

ugyanakkor Ferenc József – aki a korabeli jogértelmezés szerint tehát nem volt magyar király – március 4-én alkotmányt adott ki Olmützben, melyben Magyarországot kvázi „feldarabolta”, az áprilisi törvények érvénytelenné váltak. Ezután vetették el a korábbi elképzelést, és végül március közepén közölte a katonai vezetőséggel azt, hogy a függetlenség kinyilvánítására van szükség. Április 14-én a debreceni református nagytemplomban tartották azt az országgyűlést, amelyen végül elfogadták a Habsburg-ház trónfosztását. Vagyis a nyilatkozat válasz volt egy alkotmánysértő, erőltetett alkotmányra (nem mellesleg Kossuth abban reménykedett, hogy egy esetleges európai békekonferencián nagyobb eséllyel vehet részt az a Magyarország, amely kinyilvánította függetlenségét).

A református nagytemplom Debrecenben, ahol az országgyűlés 1849. április 14-én elfogadta a Függetlenségi nyilatkozatot

Azt látjuk tehát, hogy az országgyűlés egészen az olmützi alkotmányig feltétlen híve volt a dinasztiának, utána viszont annak jogsértéseit megelégelte. Korábban egyébként a Batthyány-kormánynak komoly gondolatai, elképzelései voltak: azt akarták, hogy a király(-császár) helyezze székhelyét Budára, már csak azért is, mert remélték, hogy a német egység létrejön 1848-ban és az osztrák tartományok csatlakoznak. Ezután a Habsburg Birodalom gyakorlatilag Magyarország-központú lett volna.

A nemzet forradalma

A magyar forradalom vívmányai az egész országot érintették, és nem véletlenül tudott stabil maradni még a legnehezebb időkben is a törvényes magyar hatalom (igaz, az országgyűlésen belül voltak viták, sőt „szárnyak”, és a függetlenséget sem támogatta mindenki).

a volt jobbágyság szabadságát és birtokát kapta a forradalomtól, ugyanakkor az elvileg ellenérdekelt, konzervatív birtokosok (a liberális birtokosok a forradalom „részei” voltak) is a kormány mellé álltak – és kitartottak a szabadságharcban is. A kormány ugyanis kárpótlás ígért nekik – igaz, elhalasztotta azt. Megérte támogatni Batthyányékat, hiszen ők tudták kárpótolni a birtokosokat.

Ezzel Magyarország lett a Habsburgok legstabilabb tartománya – és ez teremtette meg a lehetőséget arra, hogy Kossuth Lajos pénzügyminiszter üres államkasszával indult, de végül megteremtette a pénzügyi hátteret – előbb éppen a lakosság segítségével, akik fedezetként ezüstöt biztosítottak, majd a pesti Kereskedelmi Bankkal megegyezve – a szabadságharcnak. Annak a szabadságharcnak, amely az új, alkotmányos rendet védte.

Felhasznált irodalom:

Gergely András: A forradalom és az önvédelmi háború (1848–1849). In: Magyarország története a 19. században. Szerk. Gergely András. Bp. 2003. 236–278.

Borítókép: Thorma János Talpra magyar! c. festménye (forrás: Wikipedia)

Mindannyian ismerjük a magyar betyárok történeteit. Legtöbbször katonaszökevényekről, szegény juhászbojtárokról szólnak ezek a sokszor romantikus szálakkal szőtt mesék – Vidróczki Mártonról mi is írtunk. Ugyanakkor talán a legelső név szerint is ismert betyár egy felvidéki úri családból származott: Angyal Bandit valójában szentmártoni Ónody Andrásnak hívták.

A magyar betyárvilág

A 18. században, a Rákóczi-szabadságharc leverése után a nép „átmentette” hőseit a törvényen kívül került katonaszökevények, jobbágyok és zsellérek világába. Ők elsősorban az Alföldön okoztak problémát, aminek a vége az lett, hogy a hatóságok egyre erélyesebben léptek fel mindenki ellen, akit kicsit is gyanúsnak láttak (pl. hangosan mulató fiatalokat).

A betyárok jelentős részét az jellemezte, hogy csak a gazdagokat, urakat vámolták meg, és velük szemben is csak akkor alkalmaztak erőszakot, ha azok ellenállt. A nép egy része a betyárokat segítette,

Az úr, aki soha nem fért meg senkivel

Ilyen úr volt például a borsodi Sajószentpéter mellett birtokos szentmártoni Ónody András is. Nem látni pontosan, hogy a régi Ónody családból származott-e, amely már a 13. században is szerepelt, vagy új nemesítésű család volt a nemzetsége, de annyi bizonyos, hogy a Rákócziak szolgálatában álltak a család tagjai főként udvarbíróként, jószágigazgatóként. Az első bizonyosan ismert családtag I. Rákóczi György birtokainak intézője (Szerencs és Ónod), felesége a régi Szentpéteryek közül származott. Rajtuk keresztül rokonságba kerültek több, igen régi és befolyásos családdal, valamint lányaik férjei is a tekintélyes Puky és Fáy családokból kerültek ki – amelynek következtében az Ónody-rokonok közül származtak a legfőbb megyei tisztviselők, akik a törvényen kívüliek ellen is felléptek.

I. Rákóczi György (forrás: Wikipedia)

Id. Ónody András sajószentpéteri birtokos sem adta alább házasságkötésben: a régi olcsvári Olchváry családból vett feleséget, mégpedig Krisztinát, akinek anyai nagyapja Zákány András ónodi kapitány, sikeres katona és a népi emlékezetben megőrzött hős. Az unoka, Krisztina is jelentős birtokot örökölt az abaúji Restén. (Sokszor tévesen az ifjabb András feleségének nevezik Olchváry Krisztinát.)

Ónod vára ma (forrás: Wikipedia)

Itt ugyanakkor megmutatkozott, hogy nem a rokonok természetével volt probléma korábban, hanem vele: rengeteget perelt a jobbágyaival – mondván: azok engedetlenek – és a lelkipásztorral. A folytonos harag és csetepaték, no meg fia viselkedése miatt

Az elkényeztetett úri fiú első botlásai

Nem tudni, hogy ifjabb Ónody Andrást mi vitte rá a törvényen kívüli életre. Nehéz szétválasztani a népi emlékezetet a történeti valóságtól, de mindennek lehet valamilyen alapja.

Ónody Andrást, Angyal Bandit ábrázoló metszet (forrás: Wikipedia)

Ifjabb Ónody Andrást, az elsőszülöttet valószínűleg kevésbé fogták szigorúan, mint testvéreit, ami hozzájárult ahhoz, hogy később kevésbé törvényes életet élt. A népi emlékezet szerint a sárospataki kollégiumban tanult, de beleszeretett egy kocsmáros lányba, és a könyvek helyett inkább a kocsmába járt. Emiatt előbb az iskolából tették ki, majd apja is kitagadta, aminek a következtében csikósnak állt a Hortobágyon. Gyarapította ugyan a nyájat, de néha meg is vámolta, persze mindemellett úriember módjára bánt az emberekkel, főleg a nőkkel. A juhász felesége nevezte el Angyalnak előnyős külseje miatt. Mikor azonban a debreceni városbíró észrevette, hogy saját kezére is dolgozik, más útra lépett…

Eddig a folklór. Sokkal valószínűbb azonban az, hogy a rokonait otthagyó apja rábízta a borsodi birtokok egy részének kezelését, és Sajószentpéteren telepedett le, feleségül véve nemes Hangácsi Juditot. Nagy mennyiségben kereskedett állatokkal (lóval és marhával), így került a Hortobágyra is, ahová gyakran maga hajtotta jószágait. Elképzelhető egyébként, hogy annyira kedvelte a lovait, hogy valóban a csikósok életét élte egy ideig (van ilyen feljegyzés).

A következő években is a rokonságának köszönhette, hogy megúszta:

de az futni hagyta fiát. 1787-ben az abaúji Göncön fogták el lólopás miatt, ami hozzájárult apja állapotának romlásához és így halálához is. Ekkor került börtönbe Kassán, ahonnan 1790-ben szabadult, saját maga által megfogalmazott és talán leírt kegyelmi kérvénye és családja tekintélye miatt. Ezután egy évtizedig nem látjuk – no nem azért, mert tisztességes életet élt, hanem mert ügyesen leplezte ügyeit.

A Hortobágy, Angyal Bandi első lopásainak színtere (forrás: Wikipedia)

Az urak haragja

Hazatérte után átvette apai örökségét, majd – nem ellenőrizhető az anyakönyveket ért tűzvész miatt, de valószínűleg – ismét megnősült (mivel előző neje meghalt). Éveken át semmi baja nem akadt a törvénnyel, de ennek oka az lehetett, hogy szemet hunytak a tettei felett. Ő ugyanis

A népi tudat szerint ekkor fogták perbe.

A néphagyomány szerint egyébként korábban is lett volna ellene eljárás, csakhogy ő felment Bécsbe kegyelmet kérni – és mivel Mária Terézia megcsodálta szépségét, így ezt meg is kapta, ugyanakkor hazatérte után az urak igen keményen megharagudtak rá, hogy Bécstől várt szabadítást. Mária Terézia ugyanakkor már régen halott volt, amikor ez az esemény történhetett (1797 táján).

1799-ben Ónody Andrást valóban perbe fogták, és két év börtönt kapott (nyilván rokonsága és származása miatt, ez ugyanis igen méltányos „jutalom”). Mivel kegyelemért fellebbezett, így a végrehajtásra 1804-ig kellett várni – a felsőbb fórum négy évre emelte a büntetést. Persze Angyal Bandit nem lehet csak úgy elítélni: ő ugyanis elbujdosott, a vármegye még 1805-ben sem találta. Na ekkor viszont valóban járt Bécsben, és ártatlanságát bizonygatta. Ez a vármegye és az udvar huzavonáját eredményezte, melynek a betyár 1806-ban bekövetkezett halála vetett véget. De milyen is volt valójában Ónody András? Honnan jött neve? Hogyan emlékezik rá a nép?

A szegény szerető és a lányszöktetés

Talán számadója felesége, talán a csereháti lányok ragasztották rá – de működése helyén élt egy szegény kisnemesi család, az Angyal. Elképzelhető, hogy a családból származott az egyik felesége, de sokkal valószínűbb, hogy házasságon kívüli kapcsolatban élt a lánnyal. Ezt a nép úgy őrizte meg, és még Jókai Mór is feldolgozta, hogy egy molnár lányába szeretett a gazdag úrfi, és el akarta ugyan venni, de az anyja tiltotta, és ezután következett a lányszöktetés – mely során szeretője meghalt, és emiatt állt betyárnak a nagy reményű fiatalember.

Akárhogy is történt, a nép szép termetű, férfias arcú, erős emberként emlékezett rá. Valahol más betyárok előképe lett, részben tudatosan (mások is használták a nevét), részben az emlékezet által.

amely valamivel kevesebb, mint 140 liter, és abból ivott; valamint fél kézzel tette fel lovára betyártársait.

A valóságban amúgy képzett, értelmes és művelt ember volt, négy nyelven (magyar, német, latin, tót) beszélt és írt. Minden bizonnyal sokkal súlyosabb tettei voltak, mint amit a peres iratok megőriztek, de rokonsága úgy próbálta menteni, hogy kicsinyítette ezeket – és a család érdeke is ez volt. Peres irat például nem is maradt fenn arról, hogy az alispán lovát próbálta volna meg ellopni, de nem lenne meglepő, ha megtörtént volna. Egy időben közelben lakott az alispán, és állítólag az ő lánya is közbenjárt néha érte, de ez már csak legenda…

Borítókép: betyárok ábrázolása (forrás: WIkipedia)

Ma már a büntetőeljárás – optimális esetben – szabályozott keretek között zajlik, a terhelt ismeri a jogait és a kötelezettségeit, törvény által szabályozott rendben zajlik az eljárás. Ez a rendszer azonban nagyon messze állt a középkor valóságától.

Előzmények

Az állam megjelenése előtti időkben nem volt egy szuverén, akinek a kezében a büntetőhatalom lett volna. Így a törzsi korszakban virágzott a kollektív felelősségre vonás: a vérbosszú volt a leggyakoribb büntetési mód, mely végrehajtásában mindenki részt vett. A vérbosszú mellett gyakoriak voltak a kiközösítések, amik akkor fordultak elő, amikor a közösség valamely tagja a közösség ellen vétett. A kiközösítés valójában egyet jelentett a halállal, hiszen a közösségen kívül, mindenféle védelem nélkül az egyén ki volt szolgáltatva minden külső tényezőnek.

Az állam megjelenésével és a társadalom átalakuló rendjével párhuzamosan megjelent a király igénye arra, hogy bizonyos bűncselekmény esetén ő hozzon ítéletet; ez a megszilárduló királyi hatalom egyik következménye volt.

 (Forrás: femina.hu)

Az akkuzatórius per

Ahogy az állam monopolizálta a büntetőhatalmat, úgy terjedt el a bíróság és a per intézménye is. A 11-13. század között az ún. akkuzatórius eljárás volt az, ami meghatározta a bíróságok működését.

Így akinek bármilyen sérelme volt, az egyszerűen eljárást tudott indítani.

A 13. századra tisztázódtak az akkuzatórius eljárás pontos szabályai. Amennyiben a bíró úgy ítélte meg, hogy a felperes panasza és kezdeményezése alapos, a felperes megfizette az eljárás megindításához szükséges összeget, akkor a bíró perbe hívta az ellenérdekű felet, az alperest. Az alperes részéről kötelező volt a perbe lépés. Amennyiben nem tett eleget ennek a kötelezettségének, a bíró bírsággal sújtotta.

A tárgyalás csak akkor kezdődhetett meg, ha mindegyik fél személyesen jelen volt. Ezek a tárgyalások nyilvánosak voltak, bárki megtekinthette őket. A per a feleletváltással kezdődött, amikor is először a sértett adta el a panaszát és erre az alperesnek lehetősége volt reagálni. Ezt követően a bíró arról döntött, hogy kit terhel a bizonyítási teher, vagyis kinek kell bizonyítani a maga igazát. Érdekes, hogy az egész eljárás szóbeli volt, sokszor előfordult, hogy még a bíró is írástudatlan volt.

 (Forrás: greenfo.hu)

A bizonyítási eszközök

Ennek a korszaknak a legnagyobb sajátosságai egyértelműen a bizonyítási eszközök voltak, ami mai felfogással nézve nélkülöztek bármilyen racionalizmust. Gyakran folyamodtak formális, sőt, szakrális eszközökhöz, aminek kimenetele döntötte el a jogvitát. Mivel az esetek többségében a bírónak nem álltak rendelkezésére olyan tárgyi bizonyítékok, amik egyértelműen eldönthetik a bűnösség kérdését, ezért sokszor Isten segítségét kérték, hogy bizonyos szakrális cselekmények során ,,nyilvánítsa ki akaratát”. Nézzük sorban a legelterjedtebb bizonyítási eszközöket!

Az eskü során egy tényállítást vagy egy tagadást ünnepélyesen, Istenre való hivatkozással tettek meg.

Az istenítéletek akkor voltak elsősorban használtak, amikor nem állt rendelkezésre más bizonyíték. Az eljárás többi részéhez hasonlóan, ezek is előre meghatározott rendben, a nyilvánosság bevonásával zajlottak.

Az istenítéletek egyik leggyakoribb fajtája a hidegvízpróba volt, amit előszerettek alkalmaztak boszorkányperek esetén. Ennek során megkötözve vízbe hajították a vádlottat. Amennyiben a lemerült a víz aljára (és megfulladt) ártatlannak minősült. Ha viszont a víz felszínén maradt, akkor bűnösnek kiáltották ki, elítélték és kivégezték.

Ennek az istenítéletnek a párja a forróvízpróba volt, amikor egy gyűrűt kellett kihalászni egy forró vízzel teli üstből. Amennyiben a vádlott sérülés nélkül végre tudta hajtani a próbát, akkor bűnösnek minősült.

Magyarországon a legelterjedtebb formája az istenítéleteknek a tüzesvaspróba volt. Ennek részleteit a Pallas Nagy Lexikona az alábbiak szerint írja le:

,,A templom előcsarnokában (…) kellett a vádlottnak meghordozni egy 1-3 fontos tüzes vasat, melyet előbb megszentelt a püspök. Három nappal azelőtt már imádkozni, bőjtölni kezdett a vádlott, kezét pedig vászonba csavarták, hogy valami bübájos szert ne használhasson a vas izzó ereje ellen; a vásznat lepecsételték s a vádlottat szemmel tartották. Csak a próbánál bontották ki a kezét, de a próba után ugyanigy jártak el és csak harmadnap vizsgálták meg hivatalosan, megsérült-e, vagy sem. Tehát ártatlan-e, vagy bünös. Ha próbaközben a vádlott heves fájdalmat érzett, nem mozdult ki a templomból, vagy megfutott, hogy büntetését el ne vegye. Esetleg mezítláb 6-17 izzó szántóvason vagy égő máglyán keresztül kellett mennie vagy éppen izzó vaskesztyüt felhuznia a vádlottnak.”

Az áldozás próbáját leggyakrabban vétkes papokon alkalmazták. Ennek során abban a hitben éltek, hogy a bűnösen áldozó személy életét veszíti.

Az istenítéletek között említhető a keresztpróba is. Ennek során a perben állóknak egy kereszt előtt kellett állniuk, kitárt karokkal. Akinek a karja előbb lehanyatlott, az volt a bűnös.

Az istenítéletek között utoljára a perdöntő bajvívás említendő, aminek a ,,kiváltsága” csak a nemeseket illette meg. A párbaj azért tartozott az istenítéletek közé, mert a középkor embere úgy gondolta, hogy Isten mindig azt a felet segíti meg a harcban, akinek igaza van.

A tanúkkal való bizonyítás ebben az időszakban másodrangú volt, csak később lett a tanúvallomásnak perdöntő ereje.

A középkor emberének a világa Isten körül forgott, feltétel nélkül bíztak Isten erejében és igazában. Ezt bizonyítja az, hogy a perek többségét istenítélettel döntötték el. Ugyanakkor nem szabad szó nélkül elmenni amellett sem, hogy ebben a rendszerben már megjelentek a büntető eljárásjognak olyan elemei, amik a mai napig meghatározzák a büntetőjog rendszerét (nyilvánosság, ártatlanság vélelme…)

(Borítókép forrása: femina.hu)

Mindannyian ismerjük nagy íróinkat: Jókai Mórt, Mikszáth Kálmánt, később akár Móricz Zsigmondot, Szabó Magdát, Fekete Istvánt, Kertész Imrét és még sorolhatnánk. Mindannyian hallunk a 19. század végének irodalmi problémájáról, a rengeteg Petőfi-epigonról, az „új”, a modern hiányáról – némelyek akár bizonyos előhírnököket is fel tudnának sorolni. Most egy elfeledett magyar írót, egy korai modernség-előképet mutatunk be, igazi dacos, ízig-vérig magyart: Tolnai Lajost.

Büszke urak fia

Tolnai Lajosnak nem ez az eredeti neve, de ne gondoljuk, hogy idegen eredetű lett volna.

neve csupán származási helyéből, Tolna vármegyéből eredt – ugyanis az itteni Györkönyben született 1837-ben, a helyi nemesi származású jegyző, Hagymássy Sándor fiaként – akinek felmenői egyes hagyományok szerint Erdélyből érkeztek a Dunántúlra a kora újkorban, bár valószínűbbnek tűnik, hogy régi dunántúli család voltak. Apja soha meg nem alkuvó, lobbanékony, konok ember volt, az 1848-49-es szabadságharc után is büszke függetlenségi, a saját maga igazságáért mindig kiálló, erős, kötekedő természetű, aminek okán magának rengeteg ellenséget szerzett. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a család elszegényedett – előfordult, hogy emiatt patkányokkal laktak egy szobában.

Anyja, a dunaszentgyörgyi – az egyetlen tolnai, javarészt nemesek által lakott falu – Kolozsváry Julianna – felmenői minden bizonnyal Kolozsvár környékéről érkeztek az 1600-as években előbb a Felvidékre, Bars vármegyébe, majd onnan 1720 körül Dunaszentgyörgyre. Férjével ellentétben kevésbé harsány, de okos és ravasz természetű volt, rendszeresen megrótta férjét és fiát elhamarkodott viselkedésükért.

Dunaszentgyörgy református temploma - a költő anyai felmenői a nemesi lakosságú falu első telepesei közé tartoztak (forrás: Parókia Portál)

mintha semmi más kincsük nem lenne (bár az igazat megvallva: nem is nagyon volt).

- részletek A szentistváni Kéry-családból és A sötét világból. (Előbbi esetében egyértelmű a párhuzam, míg utóbbi önéletrajzi regény.)

Arany János nyomdokain

Elemi iskolai tanulmányai után Nagykőrösre ment – ahol

Felfigyelt a tehetséges diákra, aki ezután – mint szegény, nemes ifjú – református teológiát tanult Pesten. Első verseskötete a hatvanas években jelent meg, és lehetett volna belőle egy tipikus Petőfi- vagy Arany-utánzat: kortársai dicsérték, a népnemzeti irányzat megszokott képviselőjét látták benne, bár éppen Arany volt az, aki a próza felé irányította ezután, mert nem nyűgözték le Tolnai versei. Regényei sem sok mindenben különböztek a megszokottaktól: már halad valamiféle kritika felé, de züllött köznemeseket előtte is ábrázoltak. A kiegyezés előtt a Kisfaludy Társaság tagja, elismert író-költő. Polgári állása is volt: a teológián tanított klasszikus nyelveket, de időközben megnősült, fia született, és a bér kevésnek bizonyult.

Arany János, Tolnai magyartanára Nagykőrösön (forrás: Wikipedia)

A lelkész, aki nyílt utcán verte meg ellenfelét

Marosvásárhelyre 1868-ban került, és magasabb kultúrát várt, mint amit Magyarországon tapasztalt. De mit is kapott? Korrupt, műveletlen hivatalnokokat, ugyanolyan kulturális közeget. Mint jó kálvinista prédikátor komoly erkölcsi üzenetet hordoztak prédikációi: előbb a többi vásárhelyi lelkész ügyeit prédikálta ki – szeretőket tartanak, isznak, kártyáznak, nem tudnak prédikálni stb. Később a hivatalnokokat, értelmiséget ostorozta, majd nekiment a köznemességnek és az arisztokráciának.

Egyébként nem egyszer egyértelműen saját rokonságáról mintázta az alakokat, a már idézett, A szentistváni Kéry-család c. regényében például a Kéryeket lenéző Kolozsvári-lány az elbeszélő anyja.

Irodalomszervezéssel is próbálkozott, bár ebben sem volt túl sikeres. Prédikációi az elöljárókkal, paptársaival, később pedig a gyülekezet nagy részével szembe helyezték.

A marosvásárhelyi református Vártemplom (forrás: Wikipedia)

1884-ben visszatért a fővárosba, de ekkor már szembe fordultak vele egykori tisztelői, például Gyulai Pál. Minden regényében a valós alakokat keresték, akikről a szereplőket mintázta, és meg is találhatták bennük olykor. Valójában ő a hibákat meglátta a kiegyezés után is, és ami még fontosabb: ki is mondta ezeket. És

szemben az irodalmi élettel, amely beletörődött. Ugyanakkor az ellenzéki Petőfi Társaság tagjának választotta.

Élete fénykora

Kiegyezni soha nem tudott, de

Szabó Dezső elődjévé vált: féltette a falut az átalakuló gazdaságtól (ugyanakkor egyben szükségesnek is tartotta az újat). Gyakran ír az elmaradott, konzervatív világról – saját világáról – és a tenni akaró, olykor utópista és naiv, a fősodortól eltérő emberekről. Rengeteg írása jelent meg 1891-től az általa alapított és szerkesztett Képes Családi Lapok c. folyóiratban, 1894-95-ben pedig megjelent életrajzi műve, A sötét világ. Ez fontos kordokumentum, és segít megérteni Tolnait. Egyetemi magántanár lett, de megakadályozták, hogy taníthasson, ugyanakkor mindeközben polgári iskolai igazgató is volt. 1902-ben halt meg Budapesten, halálára három évvel később már Mikszáth Kálmán sem emlékezett pontosan.

Tolnai Lajos (forrás: Wikipedia)

Irodalmi értéke

A Magyar Irodalmi Arcképcsarnok szerint

Műveiben valódi problémákról ír, de sokszor elnagyolt az a kép, amit a társadalomról vagy az egyes szereplőkről ad, tényleg nem válik realistává, bár az akar lenni. Még fontosabb ennél, hogy

Ennek ellenére, főleg az 1884 után Budapesten keletkezett írásaiban, előfordulnak már pontosabb, irodalmi téren is jóval értékesebb és igényesebb művei. Kortársai közül azok, akik nem a kiegyezés elitjébe tartoztak, nagyon is elismerték, ugyanis

ráadásul a művei valóban igazságkeresők, leleplezők és botránykeltők.

Ez a soha meg nem alkuvó ellenzéki, negyvennyolcas ember egyébként egyházával szemben is kritikus volt, miközben megmaradt ostorozó kálvinista prédikátornak. Itt is az igazságot kereste: jótevőjét, aki pártfogolta, első magántanítványát szerezte, a gyönki gimnázium – ahol Nagykőrös előtt tanult – tanítóját, Filó Lajost önéletrajzi regényében megörökíti: később nagykőrösi lelkész lett, és lehetett volna püspök is, csak hát ellenfelének, Szász Károlynak mágnás kapcsolatai voltak…

A gyönki gimnázium jogutódja, a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium - az eredetileg Nagyszékelyben alapított gimnáziumot néhány év után áthelyezték Gyönkre, és Tolnai Lajos is itt tanult. Jogutódja Tolnai Lajos nevét viseli (forrás: Gyönk Város weboldala)

Akik maradéktalanul elismerték, azok természetesen Ady és Móricz. Ady szerint pontosan látta a problémákat, Móricz pedig egyenesen a modernség, a realizmus emberének tartotta, és a legnagyobb magyar regényíró elmének nevezte. Az igazságot azonban Mikszáth Kálmán és Németh László (A Nyugat elődei c. esszéjében) mondták ki:

hajlamos volt szereplőitől – Mikszáth szerint – „irigyelni” a boldogságot, és – Németh László szerint – „első felháborodásában aljasságokba keverte hőseit”. Ugyanakkor a Nyugat folyóirat elődjének tartotta. Azt írja továbbá:

mégpedig Szabó Dezső és Móricz Zsigmond. „Vajdában és Tolnaiban emelkedik fel az új irodalom első hulláma.”

Borítókép: Buda ostroma 1849-ben (forrás: Wikipedia)